107 files changed, 14152 insertions, 0 deletions

diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes
new file mode 100644
index 0000000..d7b82bc
--- /dev/null
+++ b/.gitattributes
@@ -0,0 +1,4 @@
+*.txt text eol=lf
+*.htm text eol=lf
+*.html text eol=lf
+*.md text eol=lf
diff --git a/75674-0.txt b/75674-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..23e5b06
--- /dev/null
+++ b/75674-0.txt
@@ -0,0 +1,7346 @@
+
+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75674 ***
+
+
+SZÉP ERNŐ
+
+VALENTINE
+
+VALENTINE
+
+REGÉNY
+
+IRTA
+
+SZÉP ERNŐ
+
+BUDAPEST
+
+SINGER ÉS WOLFNER IRODALMI INTÉZET R.-T. KIADÁSA
+
+Minden jogot fenntartunk.
+
+Copyright by Singer & Wolfner, Budapest, 1927.
+
+Budapesti Hirlap nyomdája
+
+– Csacsi, hisz így nem tudok inni!
+
+S egyet loccsant a pohárban a könnyű málnapiros _refosco_, s úgy
+megcsillant a lámpafénynél, mintha kacagott volna az a bor is avval a
+kiscsikócsengő-hanggal együtt, ami az asztal fölött csilingelt.
+
+Ennek a csacsinak mindig olyankor jut eszébe odabuktatni kézcsókra az
+orrát, mikor az a kezecske kanalat visz a szájnyíláshoz vagy a poharat
+hajtja vigyázattal fent a kényes crêpe-georgette fölött, mert arra még
+egy harmatcseppnek se szabad esni.
+
+– Te éédes. – Úgy húzza az é betűt a csacsi, hogy egész kis dallam, mire
+kimondja az édest. És oda dűl megint avval a fekete homlokával a fehér
+kéz felé s nézi, nézi megállott mosollyal és lankatag szemekkel, mintha
+pityókos volna vagy pedig határtalanul álmos.
+
+– No, hát engedje, ezt az utolsó kortyocskát. Nem bánt.
+
+– Nem, nem… – olyan szenteskedve nyögi, de csak azt várja, hogy a pohár
+föl merjen az abroszról kelni, avval hopp! rajtaütött megint az ajkaival
+a poharat ölelő kézfejen. És olyat vihog, mint a betyár diák és üget a
+széken hencegősen. Roppant örül a sikernek.
+
+– Isten bizony! – a rouge úgy adja, mintha pityergésre hajlana, de
+persze nevetni fog az is inkább, miután sikerült ennek a másik széknek
+hirtelen hátra rukkolni s az édes piros itóka lecsúszott ügyesen azon a
+világítatlan és lépcsőtlen bárzsingon.
+
+Máris kapja vissza a széket maga alatt a könnyű rózsaság és leteszi a
+poharat és leadja lassan a jobbkezét az elébe nyúló sötét tenyérre, mint
+hogyha világos szirom hullana vaslapátra. S nevetős szemei lemerülnek
+azokra az óriási férfiujjakra, akik egyenkint ágaskodnak és óvatosan
+maguk közé pántolják a fehér kézfejet, melegen és ércesen.
+
+[Illustration]
+
+– Maga a legeslegnagyobb bolond ezen a világon.
+
+Maga Kant se vette volna rosszabb néven ezen a helyen ezt a véleményt,
+mint az én emberem, aki csukódó szemmel hajolt e felé a bortól vizes
+szájacska felé s elandalodva hagyta rá hogy:
+
+– A legeslegeslegvilágon.
+
+Mert ez a hely egy rózsaszínű sarok volt a híres Danieli-hôtel
+éttermében, Velencében…
+
+A kosztoló szála már egészen üres volt, csak ez az egyetlen emberpár
+szerepelt itt a Louis XVI. stilű paradicsomban. A kígyó hálistennek nem
+volt jelen, hogy irigy nyelvét kinyújtsa rájok; csak az őrszemes
+cameriere állott ott messzire a falnál a bejárat mellett és az is inkább
+kifele nézegetett, mint befele. De varázsos édes az ilyen késő esti
+magány egy étteremben azoknak, akik az ezerötszáz millió földi lélekből
+senkire se kiváncsiak, csak egymásra. A csillárok a csöndben a maguk
+eszméletlen ünnepét űzik a gyöngyfényű falakon. Ők, az az Ádám meg Éva a
+sarokban, akik némán össze vannak fogózva kezükkel és nézésükkel, ők
+idegen világításban derengenek, mintha extra hold sütné az ő
+kikülönített kicsi világukat. Az alvatag fényű lámpa az asztalon,
+amelynek ombréselyem ernyője a magnolia-fehérjéből felhangolódik a
+kamélia pírjáig. És azok a túlzott azaleák, amelyek minden estére
+frissen érkeznek Rómából a Pincio kertészetéből, mintha csudára most
+hajtottak volna a karcsú kristály torkából, az ő udvarlásukra, úgy
+hajtják a férfi meg a nő felé kettészakadt csomóval azokat a szederjesre
+varázsolt lángszín fejeiket. És a különc kis flóra mellett saját
+levegője van a kis asztalnak, egy kinyomozhatatlan vegyületű parfum, az
+ott lappang azon a kezen, azon a selymen, azon az oldalt fésült sárgaréz
+hajon; attól a parfumtől, amelynek _Mon âme_ az ábrándító párizsi neve,
+nem győz a plastron fölfelé feszülni, hogy a maga lelkének a
+tengerfenekére szíhassa, vagy még annál is mélyebbre. Fentről vagy
+alantról vagy a falból vagy honnan alig igaz hegedűszó lopózott egy pár
+perc óta hozzájuk; most elalélt egészen; és a csöndnél is nagyobb
+csöndben gyönge madárhangocska nyilallik:
+
+[Illustration]
+
+– Jönnek.
+
+Én nem is mertem jól odanézni, nem állok jót érte, hogy a fejük nem volt
+egy pillanattal előbb összeragadva… a férfifej hátra kapódott és aztán
+úgy csapta vissza a szemöldökére esett hajcsimbókot, mint a diákkorban,
+mikor a könyvéből nézett föl.
+
+A főfő cameriere siet oda feléjök, két pincérrel a háta mögött, a
+blokján egyet hanyatt lapozva. Persze, hiszen ők szóltak öt perccel
+ezelőtt, hogy fizetni akarnak.
+
+A férfi fölragyog a mindig üdén mosolygó s mindig mélyen elmerült
+nemzetközi képű főpincérre, ki diszkrét meghajlás után a két fülét
+átadja rögtön a két halk szavazóbírónak és lehajtott fővel gyorsan
+megszövegezi a plajbásszal az ítéletet. Míg ez a kurta tárgyalás
+végbemegy, a férfi-vádlott a legbarátságosabban figyeli azt a fényhirat,
+melyet a csillár vert a főpincér brijjantinos fésülésén, aközben pedig a
+térde mellett ott szorongatja a kezében a vádlott-társa kezét, akár a
+gyerek a fiaverebet, akit ő fogott és akit olyan nagyon jó minden
+pillanatban érezni, hogy megvan, megvan és nem fogom elveszteni.
+
+Az elnök úr, vagyis a főpincér meglett az írással, lekötelezetten bókol
+a világos eton-nek meg a nehéz barna választéknak, s felfrissült
+mosolylyal hátrál a blokkot maga mögé kanyarítva, mint ahogy már a
+tizedik estén teszi, mióta ez a külföldi pár ezt a sarkot megszállotta,
+csak ma véletlenül nem franciául, hanem angolul jut eszébe magát
+ajánlani:
+
+– Thank you, sir. Good night.
+
+Tizenegy óra.
+
+Oly türelmetlenül lesi a nagy fiú, hogy a karcsú fehér ujjak
+beleszorítsák azt a cigarettet a hosszú zöld émail-szipkába; már gyufát
+rántott elébe s ott tartja meredeken a kis beteg viaszszálat, aki rögtön
+lekonyul, mikor meggyujtják.
+
+– Menjünk haza, Tin.
+
+Haza, fel a második emeletre, a loggiára, ahol a holdat szokták
+tisztelni kettesben.
+
+A cigarett tüzet kapott és a rouge-os szájacskából az első füst közt
+melegen és édesen jön a sóhaj a férfi felé:
+
+– Úgy szeretnék már egyszer a bárba lemenni.
+
+– A bárba? – kicsit belecsudálkozott a szóba a férfi, mintha hirtelen
+nem tudná, mi is az a bár?
+
+– Nem is láttunk még itt semmit az életből. – Megcirógatta sürgősen a
+férfi térdét. – Csak egy kicsit. Gyurka…
+
+A férfi rátapasztotta a tenyerét arra a drága hizelgő kicsi kézre lenn,
+és csak ingott a feje jobbra-balra az élvezettől, hogy ezek a kék szemek
+mily angyali gyöngéden tudják a kérvényező hangocskának a pártját fogni.
+
+– Te édes éhédes édes.
+
+– Jó? – s máris libbent föl a székről a rózsaszín pillangó.
+
+– Jó, jó… – hát hogyne volna jó, de milyen jó, hogy valami tőlem függ és
+én megengedhetem neked, milyen jó, hogy nevetni hallak, mint a
+karácsonyesti csengettyűt, milyen jó, hogy a világra jöttem és itt
+leltelek és imádhatlak tégedet.
+
+És mint az áldást, úgy adta a mosolygó vállakra azt a pehely
+szürke-mókus keppet és aztán indulóban keppestől odakarolta s hajolt
+lefele hozzá, s nyúlt a hetyke zöld szipka után: az most nagyon nem jó
+helyen volt az alatt a két pici bajuszformára szabott rouge alatt.
+
+– Vigyázz…
+
+– Vigyázok.
+
+Ahogy vigyázni szokott egész nap a templomokban is, mikor az összes
+szentek és az összes angol öregasszonyok szemeláttára csókolja szájon
+ezt a védtelen gyöngeséget.
+
+– Mindig tönkretesz! – és már jön ki a préselt velencei tasakból a
+tükrös aranyszelence meg az aranyos piros plajbász, korrigálni. Közben a
+gonosztevő a jobb karral magához szorítja a szegény kis mártirt, úgy
+viszi s nézi kimondhatatlan gyönyörűséggel ezt a cicamunkát. Nem tudom,
+mennyiért nem adná, hogy az a villogó orrocska hogy megfeszül ott a
+tükörben és hogy hogy iparkodik a felső ajak a crayon alatt lejebb és
+lejebb húzóckodni.
+
+Kész. Akkor aztán a nő, hogy még egy támadásnak ki ne legyen téve,
+ügyesen elcsusszan a szorításból és kacagva szalad a szőnyegen előre, ez
+a hosszúlábú legény az ajtó előtt tudja csak a lebbenő keppnek a szélit
+elkapni.
+
+No most rendesen kell viselni magukat a boldog gyerekeknek, ez már az
+emberek világa. Szép komolyan, amint illik a nehéz renaissance-mennyezet
+alá s a csendtartó márvány-oszlopok közé, úgy szállanak alá megmért
+lépésekkel egymás mellett a félemeleti lépcsőn, leadva az alvadt vérszín
+szőnyegnek a tekintetüket. Éppen csak hogy a kisujjukat merik összefogni
+itt a fenyegető mondain tündöklésben, és azt is csak a keppnek a
+diszkréciója mögött.
+
+Végre most a hátuk mögött megsúghatom, kicsodák ezek a fiatal
+velencések. Hogy magyarok, azt nem kell mondanom, hiszen már odafenn
+méltóztattak a szavukat hallani. A szmokingot, akit Gyurkának hallottak
+szólítani, Békász György nagyságos úrnak tisztelhetjük,
+mellékfoglalkozására nézve mérnök; a főfoglalkozása szemmelláthatólag
+az, hogy legalább a kezét érintse minden percben ennek a mellette
+lábujjhegyen ereszkedő tündérnek. A tündér pedig az emberi világban úgy
+szerepel, mintha a Poóy Palya nyugalm. min. tan. őméltósága tulajdon
+leánya lenne, Poóy Valentine kisasszony… pardon nagyságos asszony, már
+idestova két hete Békász Gyurkának a felesége. Milyen természetes ez
+így, ugyebár, hogy egy nagy erős barna Ádám meg egy szépséges kis szőke
+Éva együtt lejtsenek szorosan az egymás oldalán a lépcső szőnyegén, meg
+a született virágos Földön. Olyan természetes és olyan szép és olyan
+csodálatos dolog ez. Ó de még milyen csodálatos, ha tudnák! Mert ezt a
+Békász Gyurkát még úgy hat héttel ezelőtt nem is tudom hirtelen hány
+tenger választotta el attól, hogy ilyen édesen játszadozzon Poóy
+Valentine-nel Velencében. Hírét se hallotta még hat héttel ezelőtt a jó
+Békász Gyurka ennek a legeslegdrágább teremtésnek, pedig híres kis lány
+volt Poóy Valentine, sem a Poóy Palyáék úri házának, bár ezt a házat is
+éppen elegen ismerték Pesten is, Budán is. Jaj hát ez valósággal moziba
+való, ahogy ez a pár cseléd összeteremtődött.
+
+Igen, azt is úgyis el kell majd mesélni, hanem most már lent vagyunk a
+Danieli fafalú iszodájában. Itt is csend van és elhagyatottság, csak
+hátul a barman pultja előtt ül két bagolypápaszemes Harold Lloyd két
+nyurga zongoraszéken, roppant belemélyedtek az üvegek etikettjeinek a
+tanulmányozásába. A Danieli lakossága kint tanyázik a szomszédos
+hallban, bőséges nádfauteuilökben, a kicsi márványasztaloknál, a táncra
+való tisztás körül. Egy néger úr énekel banjo mellett a jazz-band
+közepén ülve, az óriás szürke kandalló előtt, olyan odaadással, amilyet
+ez a két tánc közt sziesztálva csacsogó társaság egyáltalán nem követelt
+tőle. A mieink éppen csak hogy átfutották a hall vörös damaszt meredekei
+alatt nyüzsgő gyöngysoros és plastronos népet, ott az ólommal szegett
+üvegkockákon keresztül, azután Gyurka odaszólt a barmannek két
+macedoine-ért és vitte Valentine-t hátra, hátra a sarokba, a lehető
+legmesszebb a világtól.
+
+[Illustration]
+
+A kepp rózsálló velour bélése megint a szék hátát melengeti s B. Poóy
+Valentine ábrándba mosódó szemmel, a fejével gyöngén ütemezve hallgatja
+a banjo távol idegenből érkező pattogását. És édesen ocsúdik, mikor a
+barman elébük szolgálja a hüsítőt s nevetve kapja be a szalmaszál végét
+és belemegy az orrával a magas pohárba. Mint a kis gyerek.
+
+Az ura még a jeget tördösi kanállal a macedoine-nak a színjátszó
+vizében.
+
+– Édes?
+
+– Maga. – A drága hang a szalmaszálba szaladt, az pedig sértődve
+fortyant egyet a lusta gyümölcsforgács közt.
+
+Juj, visszakapta a fejét és kicsúsztatta a szalmaszálat.
+
+Ezen egy métert kell kacagni.
+
+Aztán az ember bekap egy bő kortyot és eltolja csalódottan a poharát.
+
+– Auh! hogy lehet ilyen savanyúságot árulni.
+
+– Nnh? – azon a szalmaszálon csudálkozik a nő; most éppen abban van,
+hogy egy szem cseresnyét fel tudjon szúrni vele.
+
+– A dzsem is el van csapva. A narancs is. Meg az a djatti, amit úgy
+dicsértem… elmehettek koldulni, az összes dolcikkal együtt! Hogy nem
+szégyellik magukat.
+
+– Bolond, mit akarsz?
+
+Odadűl a könyökén az ember az álmatag mosolygó kék szemek alá:
+
+– Téged, Tin. Csak téged.
+
+– Szívem.
+
+– Itt van, igen. Itt a mellemben. Mit szeretnék én… a virágokat a
+napsugarakkal megszorozni. Hát hogy tudjalak kiszámítani. Látod, mért
+nem matematikus lettem.
+
+A szőke haj majdnem ráesik a gesztenyehajra. S az a törékeny szó mint
+elalvó babapötyögés hull a puha csücsörítésből:
+
+– Mate mate ma te, ma… s holnap… akkor is te… mert csak te mindig míg
+csak mindig mindig… szeretlek.
+
+Hüh! nem szabad!
+
+Éppen köhögött egy hegyeset az egyik Harold Lloyd; valami nagyon kutya
+mixture-rel talált kikezdeni. S benézhetnek a hallból is minden
+pillanatban. Vissza a fejekkel, úgy, lassan, szépen. Érd be vele te
+megbabonázott emberfia, hogy újra birtokba veheted az asztal lábánál azt
+a másik kezet, azt a másik meleg életet, azt az öt ragyogó testszín
+körömélbe végződő boldogságos másik világrészt.
+
+Valentine még utána súgta, mintha magyarul ez az ember nem is értene.
+
+– Ik hou van je…
+
+És még egyet zendült, azon a leggyöngédebb húron, amelyiket már nem
+lehetett a hárfára húzni:
+
+– Tjintah…
+
+Azt teszi mind a kettő: szeretlek.
+
+Hollandúl, meg a szumatrai bennszülöttek nyelvén. Mind a két igét ettől
+a mestertől tanulta, ettől a Békász Gyurkától.
+
+És a nagy tudós nem tud egy hangot válaszolni semmiféle nyelven, szegény
+feje, csak nyelni tud egyet, mert a szíve ki akart szökni a gégéjén.
+
+A Valentine ujjait olvassa lent a reszketeg kezében, hogy ott van-e mind
+az öt hiánytalanul. Egész nap azt olvasta.
+
+És lélegzik egy mélységeset és vad szemeket csinál és egy fenyegető
+háh!-val feléje fúj, de finoman, akár a kezdő szellő.
+
+Valentine megrezzen, kapkodja a pilláit, odább-odább leng a feje, a két
+könyökét fellebbenti, úgy tesz, mintha el akarna szállani. Betanulta már
+ezt a játékot.
+
+– Jaj, nem nem, maradj itt, drága pelyhecském.
+
+Mindig megbánja, hogy el akarta fújni, visszakapja a szökő kezet,
+százegyet csókol rá örömében.
+
+– Nézze már.
+
+A hallban táncoltak. Az egész jazz működik, a középen egy féltucat frakk
+meg szmoking ölelte a lamée-kat, a georgette-eket, a tafotákat, a
+duvetine-eket, a kényes tangót hajlogatva tova. Emerről is, amarról is
+új pár jött elő, a fehér karok föllengtek a fekete vállakra, pillanatra
+veszteg maradtak a lábak és azután rá siklottak a sima zenére.
+
+Gyurka is odanézett. Nem oda, hanem odább, túl a hall fényes
+imbolygásán, a tejes május-éjbe, a Danieli előtt várakozó gondolák
+ingatag lámpásaira és azok mögött a hórihorgas árbocokra, kik
+szórakozottan nyúlkálnak erre-arra a csillagok közt válogatni, meg még
+odább, messze, a holdsütött vízszínen lappangó szigetek felé.
+
+Valentine-nek elbillent a feje, egy fogával az alsó ajkát megfogta
+szórakozottan, a szabad keze lecsüngött az asztal szélére, így tartotta
+a zöld szipkát, aki most magamagának cigarettezett.
+
+A divatrövükön a szolgáló kisasszonyok a közönség előtt melódikusan
+sétálnak a rájuk adott esti ruhákban, vonagló vállakkal, ideges
+könyökökkel és alálankadt szemekkel, olyan kényességet affektálva,
+mintha nem e világra való finomságok lennének. Igen, és ez az úri, sőt
+nagyúri nép, amelyik a hall márványán tanyázik, az pedig olybá tünik a
+köröskörül elhalkulva figyelő társaság közepén, mintha hivatásból
+produkálná magát az óvatos, vontatott mozdulataival, mintha talán csak
+az volna rábízva, hogy a ruhák csipke-ablakait, és ezüstszál-futamait
+hangsúlyozza, meg a legideibb frakkszabást ismertesse hátulról, oldalt
+és elülről, vagy netalán egy Rue de la Paix-i ékszerésznek a
+gyöngysorait, a solitaire-jeit meg az asszir karpereceit sütkéreztesse s
+kívántassa a csillárok fényében.
+
+Oh nem, hisz olyan áhítattal, oly művészi sejtelembe nemesülve lépkedik
+a tangot a néma párok, ennek a tüneteg, szüneteg dallamnak a halk
+tanácsaira figyelve… sőt mintha taktusról-taktusra ők maguk költenék ezt
+a zenét, vagy mintha ezt képzelnék; vagy talán a parfumös este hangulata
+vált volna hangjegyekké valami varázslattól; vagy mintha arany vonalak
+osonnának a lábuk előtt, tétova csalva őket, hisz maguk is úttalanok,
+mint az ábránd, mint a szerelem, amely boldogság és boldogtalanság közt
+akadozik, úgy mint a vörös meg a sárga rózsa közt a pillangó.
+
+Ezek a szájak panaszolják a mosolyt, ezek a csípők a gyöngeséggel
+kérkednek, ezek a szemek az édes unalomból a legédesebb ájulásba
+vágynak, az eszméletet ezek mögött a homlokok mögött a gondolattalanság
+arabeszkjei mulattatják. Alig hogy lépnek, alig hogy lélegzenek az
+egymást öntudatlan kerülő párok. Félig élnek és félig álmodnak és
+egy-egy lehelletnyit mintha meghalni szeretnének.
+
+Békász Györgynek is aléltan hanyatlottak a szemhéjai, nem bírta követni
+már azt a két angyalt, akik odakint szállottak, csillárfényen és
+cigarettfüstön túl, üvegajtón túl, dülöngő árbocokon túl, messze, messze
+a fátyolos csillagok közé. Úgy az ég felé rézsútosan, összeölelkezve,
+mint a Giotto oltárképén egy templomban. Az a másik angyal, aki vele
+tűnt el ott a violás fátyolok mögött a csillagos égben, az az angyal itt
+ül mellette, itt ingadoz az elbájolt feje, mintha titkos légáramlat
+himbálná gyöngéden, mint a kímélni való mákvirágot, itt van, igen, hisz
+annak az angyalnak a fűtött selyem kezét göngyölgeti, tapogatja
+újjról-újjra s ízről-ízre s annak a csuklóján csúszkál az ő keze fel-le
+nyugtalanul és szinte testetlenül, a pulzus nyilallatai felett, akár az
+elmerült primás keze a hegedű nyakán, mikor a Repülj fecském
+pizzicatoján andalog. Csodálatos, hogy idelent is oly édes valóságban
+érzi kettőjüket, pedig hisz odafent suhannak a végtelenbe, fuldokolva a
+keblüket elöntő langy étherben, melynek a könnyűségével és üdvözítő
+jóságos ízével nem lehet betelni s a szárnyaik hallható sóhajokkal
+lendülnek együtt, valami méla zendület ütemeire. Csodálatos, mint mikor
+az ember álmodik és álmában tudja, hogy most álmodik. Oh de fáj, hogy ez
+az éberen érzett önkívület el fog szakadni, csak maradna még, még egy
+kicsit, egy percet, ez a perc a mi örökkévalóságunk.
+
+Mintha a csend elhalt volna a György feje körül. A hallban a hegedűs
+leejtette a vonót a húrokról.
+
+Valentine fellélegzett és halkan, szinte bánatosan nevetett az
+élvezettől:
+
+– Szép volt.
+
+Györgynek kellett egy harmad perc, míg fel tudott ocsúdni s oda
+lehellhette Valentine elé, hogy:
+
+– De milyen szép…
+
+Valentine kipillantott és a kezét akaratlan felkapta, mint a szinházban;
+tapsolni vágyott az oszló pároknak, amint elevenedve, habozva, valami
+kellemes sajnálkozással indultak a helyeikre.
+
+Egy kis pirossipkás arab gyerek iszkolt át a tükröző tisztáson,
+cigarettes tálcával. Éppen csak egy pillanatig maradt üres a márványalap
+utána; két pár állott már a két szélén, vagyis csúszkált a fox-trot
+könnyed szabályai szerint. Persze a jazz hívására. Új kotta volt a
+pianinón, meg a hegedűs előtt, meg a dobos előtt, meg a néger előtt, aki
+most a szájával kezelte a hangszerét, a hosszú pistont, a banjot
+hátraküldve tartalékba a pianino tetejére a flóta meg a saxophon mellé.
+S ez a hegedűs, aki még egy perccel ezelőtt oly álmatag arccal vezette a
+tangót, most valami hetyke pózt vett és a fejét gépiesen ugratta
+jobbra-balra a vonója rándulásai felett; a billentyűket tapogató
+pápaszemes ifjú is, az a piruló kopasz fejű dobos is, meg a kipuffadt
+képű néger is, egyetértőleg kapkodtak a fejökkel a hangjegyeikre nézve,
+mintha jókedvre noszogatnák egymást, mintha valami stiklit terveznének
+vagy mintha pazar muri várná valahol őket és arra hangolnák magukat, míg
+itt ezt az unalmas fox-trott kottát végrehajtják.
+
+A táncosnép pedig, mintha nem is ügyelne a muzsikaszóra, cseveg,
+csuszkálva, futamodva s rögtön hátrálva, s elkerülve pár a másik párt és
+ugyanakkor a harmadik párnak az útját keresztezve s egy negyediknek az
+oldalához ütődve fordulatukban, mintha mind ezek egy kisebbfajta
+korcsolyapályán osonnának es keringelnének, cikkcakkoznának
+szórakozottan, integetve, köszönve, felelve, nevetgélve az ismerősökhöz
+a pálmás háttérben köröskörül hullámzó, fecsegő vidám világba.
+
+Valentine visszahúzta a nézését arról a skótnak látszó hosszú leányról,
+akinek az agerathumkék ruháját kisérte s a kéztartását figyelte, hogy az
+milyen helyes és milyen egyéni. György szemei megint odakint felejtették
+magukat, messze, messzire. Valentine búcsút vett egy erős szippanattal a
+cigarettjétől és azon volt, hogy hangtalan fújja ki a szipkából a
+hamutartóba, hogy fel ne rezzentse Györgyöt, hogy így gyönyörködhessen
+egy kicsit ezekben a mozdulatlanul kidagadt méla kókuszdió szemekben.
+Hanem az ember meg szokta érezni, hogy ránéznek, úgye, hátha még az
+üdvössége csillagai ragyognak reá. Oda fordult Valentine-hez és a
+bámulásban elmosolyodott ajkai az örömnek azt az alig hallatszó gyöngéd
+jelhangját adták, azt, ami úgy esik a fülünknek, mintha a mélyben az a
+szív elnevette volna magát.
+
+[Illustration]
+
+– Maga hol járt?
+
+– Tudod… egy kis idegen szigetre vitorláztam egyszer; munkásnép után
+jártam. Csodálatos, te, Tin, milyen sötétség fogadott azon a szigeten…
+azt hittem hirtelen, alkonyat van, pedig fényes délelőtt másztam fel a
+parton. Az onnan volt, hogy köröskörül bezárják azok a dús bambuszok az
+egész szigetet. Hát aztán kievickéltem valami mezőre, megállok, nézek,
+keresek utat, fedelet, embert. Egyelőre egy mamlasz kis zebu mereszti
+rám a szemét ott közel egy kókuszliget széléről. Indulok jobbfelé,
+balfelé, kurjantok hegyeseket, lóbálom a fehér sisakom, majd csak
+meghallanak, meglátnak. Csend. Csak egy pár papagáj rebbent fel és
+káráltak ott nekem összevissza, mondhatom, ha nem járnak iskolába, hát
+egy fél értelme nincs a beszédüknek. De mintha valami sikolyt is
+hallottam volna közben, vagy egy kaccantást, vagy csak képzelődtem?
+Nekivágok a kókuszosnak, hát éppen egy napsütött alléera találtam
+bemenni; hanem tovább csak csend, egy lélek, egy jel sehol, a fasornak a
+vége meg összefolyik, nem tudom, merre vagyok és hova lyukadok ki. Nem
+tettem még húsz lépést barátom… pardon!
+
+A mesemondó buktatta a fejét lefelé, egyidejűleg emelte azt a fogságos
+meleg kis kezet és egy halaszthatatlan puszit ütött reá.
+
+– Jaj, és mi történt, tovább! Hol a _cerrini?_
+
+Elaludt a Valentine friss cigarettje.
+
+– Cerrini, ecco! – György is rágyújtott Valentine után és egyszerre
+jutott eszükbe a füstöt az egymás orrának irányítani. Persze kinevették
+egymást a kölcsönös felsülésért és egy pár pillanatig a kék ködben nem
+is látták az egymás csillogó szemeit és csillogó fogait.
+
+– Tin…
+
+– Itt vagyok. – Szétfújta s elűzte a füstöt a kezével.
+
+– Tin, most itt járt egy fekete lepke és azt súgta a bal fülembe, hogy
+maga nem is szeret engem.
+
+– Pfuj.
+
+– De egy fehér lepke is itt volt, az a jobb fülembe súgta, hogy
+szeretsz. Hát melyiknek volt igaza?
+
+– A fehér… fülednek. Folytassa már, butonc, az erdőben… húsz lépést
+tett, vagy nem annyit?
+
+– De, pontosan kérlek… és egyszer csak zsupsz, a nyakamba csapódik
+valami hideg és vizes, de köröskörül a nyakam alá zuhan az a
+nemtudommicsoda, amitől abban a szempillantásban a nyavalya majd kitört,
+képzelheted.
+
+– Noh…
+
+– A fejem előre esett és alig bírtam az egyensúlyomat megtartani, olyan
+hirtelen ért… odakaptam két kézzel, azt éreztem, mintha vadmacska vagy
+kígyó zuhant volna a nyakamba s meg akar fojtani…
+
+– Te jó istenkém.
+
+– Félsz? édes édességem. Hát mi volt? Egy vézna kis koszorú, csupa kicsi
+fehér virág, zöld hajtás közé dugdosva s az egész összevissza nyalábolva
+valami friss vesszőkkel. Mi ez, állok, bámulok, azok a sötét fák ott
+hallgatnak, mintha összeesküdtek volna, egy pötty kis rózsaszín fejű
+madár repül keresztbe, úgy híjják rizsmadár, mert a teste viszont olyan
+ragyogó szürke… de hát ez nem lehetett úgy-e? Csak bámészkodom ott a
+kezemben avval a koszorúval, azt hittem, álmodom valamit… pssz, megint
+hallom azt a vihogást, de határozottan, kétfelől is…
+
+– C, c, de csuda kedves!
+
+– Mi? S ha még azt láttad volna, hogy amint ott fülelek és tátom a szám
+és lábujjhegyen előrébb megyek, puff! ott a másik koszorú a nyakamban.
+Bekaptam barátom. Csupa víz volt az orrom, a szám, a szemöldököm. De a
+lassot biztosabban dobni nem tudják azok az amerikai lókötők. Ez a
+koszorú balfelől jött valahonnan. Arra szaladok, hát ahogy a fákat érem,
+a másik felől kapom az áldást a nyakamba. Vagyis a fejemre, mert
+futtomban ért a koszorú, rézsút megállt a hajamon. Most már kacagnak,
+háromfelől, négyfelől, gyerekek vagy asszonyok… hopp, arra elől egy
+pucér hátat látok a fák közül kibújni, megint eltünni, vissza. Gyerünk
+csak, ezt elcsípem. Kettőt ugrok előre, tessék, a negyedik zöldség
+sújtja a kopoltyúmat.
+
+Valentine-nek hátra esett a kacagástól a feje:
+
+– Jaj, hogy én ezt nem láthattam!
+
+– Jól kinéztem barátom. A fülem hegyéig ért a nyári gallér. Ugráltam ott
+összevissza s óbégattam, persze csupa jókedvemből, végre vagy tizenkét
+fa mögül egyszerre bújt elő egy-egy helybeli dáma, a toalettjökre ne
+légy kérlek kiváncsi; még két koszoru repül a fejembe, aztán nagy
+gaudiummal nekem esnek és elkapják a két karom és ráhúzzák a többi
+koszorút, mert mind hozta a kész koszorút a kezében…
+
+Elbájolva húnyta le Valentine a szemét:
+
+– Tündéri.
+
+– Úgy-e, Tin… így fogadják azon a vad szigetecskén az idegent. Tudod az
+az apró fehér virág, úgy hívják _melatti_, az az egyetlen virágjuk,
+amelynek illata van és az is csak estétől reggelig illatozik; hajnalban
+a hajukba tűzik, egész nap avval a parfümmel csalják a férfit maguk
+után.
+
+– Zsivány, hány után mentél egyszerre?
+
+György a fenyegető zöld szipka elől kipillantott arra messze, nevetve s
+merengve s úgy folytatta halkan, elfogulva, mintha valaki mástól
+hallaná:
+
+– Ott jártam az imént, Tin, teveled… ugyanazon az alléen, és azok a
+lányok kisértek kettőnket a faluba, úgy mint akkor magamat. És igazoltam
+magam előttük, hogy lássátok, ez az a lány, akinek a kedvéért vissza
+kellett estére hajózni nekem, egyedül… mert már akkor tudtam, hogy téged
+szeretlek, Tin. És most is hallottam, milyen szomorú dallal oszolnak el
+megint a lányok a kókuszdiót leverni.
+
+– Te, drágám.
+
+– Elmenjünk majd egyszer oda, Tin, igen?
+
+– Igen, igen! És én akasztok azoknak a lányoknak koszorút a nyakukba…
+vagy inkább hattyúboát, mit gondolsz és összevissza fogom őket puszizni.
+
+Nézd, mintha tányért ejtettek volna le mellette, majdnem felugrott a
+székről Valentine, a poétikus elmerülésből. Vagy mintha hirtelen
+rákiáltottak volna, úgy kapta fel a megrezzent fejét. Megijedt?
+
+Oh, dehogy!
+
+Csak egy Charleston-zenébe kapott odakint a banda.
+
+A francia nép kelt fel ilyen varázsosan a Marseillaise hangjaira.
+Pillanatok alatt teli volt a tisztás. Behallatszott egy-egy nádfauteuil
+csikarása, amint a márványra csúsztatták sietségükben, akik már nem
+tudtak elsők lenni s egynéhány nő hamarabb a márványra szökött mint a
+partnere s a cipellőik lábujjhegyeltek idegesen és a fejük felkapta már
+a taktust és a karjaik repesve várták, míg rácsúszhatnak a vállakra s
+aztán elsodródhatnak ők is a többiek közé nevető szájakkal és nevető
+szemekkel. Ettől a zenétől a csillár mintha melegebben ragyogna kint a
+hallban és idebent a barban az egyik Harold Lloyd a pohara talpával, a
+másik a könyökével meg a körmeivel kapkod az incselkedve bokázó taktusok
+után. A néger szétvetett lábakkal áll a pódium szélén és belekurjant a
+saxophonba, mint a dudájába a boldog csordás a mezőn.
+
+Valentine olyan eleven lett; úgy könnyűzik a széken, a bokáit összeveri,
+a szeme csak ragyog a hallba kifele s rázza lelkesen azt a nagy kezet a
+térde mellett.
+
+– Az én muzsikám, Gyurka! Hallja, a Valentine! Jaj, de boldogság, mi?
+
+Az, az, de még micsoda boldogság ennek a Gyurkának. Éppen azt csudálja,
+hogy ezek az emberek nem is sejtik, hogy az egyetlenegy imádnivaló cica
+ide van őmellé beosztva s hogy tudnak más nőre nézni s hogy egyáltalán
+örülni tudnak valaminek, szegények.
+
+Önfeledten ejtegette Valentine a fejét, a vállai gyöngén inogtak, halkan
+füttyentett egyet-kettőt a nótába s aztán oda kedveskedett a kis
+hangjával Gyurkának:
+
+– Elle avait un tout petit menton, Valentine, Valentine… – és rögtön
+kiesett a muzsikából: – jaj, hogy ezt ilyen nyugodtan tudja nézni! Mégis
+csak borzasztó valami, hogy maga nem táncol!
+
+Gyurka oda akart harapni gusztusában a lepittyenő orrocskához:
+
+– Tudod, angyalocskám… – és az öklével a combjára ütött, az egész hosszú
+lábát elnyújtva feszesen az asztal alatt.
+
+– Tudom, csak menjen azzal a falábával! – és félrehúzta a duzzogó fejét,
+mert a torkán már egy icurka csengés felelt a György jókedvű
+nevetésének.
+
+Ezzel a faláb-trükkel ütötte el a dolgot otthon, Palyáéknál, mikor a
+grammofont felkavarták egy ozsonna után a terraszon és egy mohó
+hölgyvendég fel akarta húzni Gyurkát „egyet shimmyteni“. Annak Gyurka
+komor arccal meggyónta, hogy Bukovinában ellőtték a ballábát és ezek a
+mai géplábak elég kezdetlegesek, shimmyre gondolni se lehet egyelőre
+velük. Nagyobb bizonyság okáért a rémült dámával meg is fogatta az acél
+térdet, hogy az mennyire nem fogad szót, mikor hajlogatni akarják. A
+háziak remekül szekundáltak hozzá s a megzavart honleány csak egy óra
+mulva jött rá a fintára, mikor odakint a villa előtt Györgynek eszébe
+jutott az árkot átugrani.
+
+– Nini! Lali! Pá, pá! Gyurka, nézzen már arra! – s Valentine
+visszalebegtette a kezét a hallba, ide a sarokba, ahol egy frakkos fiú
+rugtatta feléjök a karját fascista módra s hajbókolt és tátogatta
+boldogan a szemét-száját az üvegkockán keresztül.
+
+György is odahajtotta a fejét és mosolygott nagy szeretettel. Fogalma se
+volt róla, ki ez a kedves gavallér. Aki különben el is tünt rögtön a
+sarki pálma mellől, miután fényjelt adott a szemével, hogy jön, jön, itt
+lesz azonnal!
+
+– Micsoda Lali ez, Tin, én úgy-e nem ismerem?
+
+– Dehogysem, nem emlékszik?
+
+– Nem én.
+
+– A Gerbeaudban. Igaz, egy délután a szigeten is találkoztak, mikor a
+MAC-ban voltunk.
+
+Többet György nem is orientálódhatott, a Lali már libbent feléjük,
+sürgősen visszacsapva a szivarzsebbe a zsebkendőt, amellyel a meleget a
+homlokáról elütötte:
+
+– Nohát, első dolog! Valika! Jó estét, első Valika! – kézcsók és
+sarokösszeütés és: – Szervusz drága öregem, nohát elsők vagytok, hogy
+itt vagytok, gratulállak, hát ez kérlek egyáltalán első!
+
+Olyan örömmel és odaadással rázta Györgynek a kezét, hogy az egészen meg
+volt hatva.
+
+– Hát maga mit csinál Velencében Lali?
+
+Lali nevetve székért ugrott:
+
+– Zavarom kezitcsókolom azokat, akik el akarnak a világ elől bújni,
+látja!
+
+S leült és kedveskedve rájok nevetett:
+
+– Egyébiránt fent voltunk montirozni Torinoban, a gépekkel
+lekanyarodtunk egy-két napra, Lidózni… de Valika, hogy maguk itt vannak!
+Tudja, hogy meg sem akartam ismerni? Direkt nézem, micsoda szenzációs
+francia baba lappang a bárban! Nézd, hát nem Poóy Vali,
+becsületszavamra! Barátom, a legeslegelső párizsi baba! Milyen gyönyörű,
+drága Valika, te első jó Isten!
+
+Összecsapta a kezét, úgy rajongott bele a párizsi baba hálás szemébe.
+Valentine felkacagott és odaütött a szipkával a Lali körmeire s
+Györggyel közölt egy rövid használati utasítást:
+
+– Első jó Isten, hallja? Minden első Lalinál. Kérlek, saját kreációja.
+Első pofa maga Lali!
+
+Lali kómikus komolysággal kapta a nyakába a fejét és a szívére a kezét,
+mint művész prezentálva magát Györgynek, aki a maga részéről elismerő
+nevetéssel hajtott fejet az érdem előtt.
+
+A Valentine-t, a zenét, odakint éppen frissen kezdték. Lalit mintha
+megcsiklandozták volna:
+
+[Illustration]
+
+– Gyerekek… Valika! Válentinö! Csak átjönnek egy kicsit a hallba?
+Különben a Tutyuékkal ülök, tegnap jöttek ők is, Montecarlóban voltak,
+azután itt vannak Bőry báróék is, azt hiszem, oda látni… nem? Persze
+most táncolnak, egy hete hogy itt sülnek, első lidóbolondok, no, Valika,
+kérlek öregem, pam param parapparapparam!
+
+Már libbent fel a helyéről és kinálta suttogó füttyel Valentine-nek a
+vállait, és a két escarpinje mintha két eldobott cigarettlivégre
+taposott volna, könnyedén.
+
+Valentine epedő lehellettel esett a György szemébe:
+
+– Istenkém egy charlestont… Gyurka! Nem bánja?
+
+A rózsaperem alól kimosolygó két térde remegett a türelmetlenségtől.
+
+A saxophon éppen kiscicanyávogást eresztett a pattogó, csengő
+jazzhangászat közé.
+
+– Hát hogyne, Tin, ha jól esik. Gyerünk át, gyerünk.
+
+Olyan kedves és édes volt minden itt ennek a boldog embernek.
+
+– Jaj, Gyugyu, drágám! – Éppen egy fordulatot próbált Lali pillanatra
+félrekanyarodva; egy szerelmes pöttyet lophatott a György orra hegyére
+Valentine, mikor felállottak.
+
+Úgy dobogott a szíve a lépcsőn lefele Valentine-nek, mint felsős
+kislánykorában, mikor szavalattal kellett előlépni az évzáró ünnepélyen.
+
+– Micsoda first class publikum, ilyet én életemben nem láttam együtt.
+Mondja Lali, nem a spanyol király volt az, aki felállott az előbb azzal
+a gyöngyhímes fehér nővel?
+
+– Melyikkel Valika? – Lali komolyan emlékezni próbált, de megcsapta a
+nyilt hall-ajtóból az arcukat a zene s vígan összevillantak, mint valami
+cinkosok és elfelejtettek gyöngyös ruhákat és koronás királyokat.
+
+– Gyurka! Maga még nem is látott engem táncolni!
+
+– Tudom, mennyit mulasztottam, Tin…
+
+– Első kérlek alássan, első, oda leszel öregem, szavamra! – s már
+csúszott előre Lali az ajtóban, Valival, a kezét arra a hajlékony
+derékra illesztve, melynek a meleg selymét hizelegve megérinteni éppen
+útban volt a György tenyere is.
+
+Egy pillanat, ott állott egyedül az ajtóban, Valentine eltünt a szeme
+elől. Szinte megijedt. Ott előtte most telepedett vissza az asztalhoz
+egy angol házaspár, a pezsgős poharuk után nyúlnak, és üde hangulatban
+fújkálnak egymásra; pirosak, fiatalok, egyikük se lehet több hetven
+esztendősnél. György szemeiben a táncosnép úgy úszik körbe
+pillanatonként változó női s férfi arcokkal, összehullámzó, lebegő fehér
+és fekete vállakkal, hogy a nézése szinte megzavarodik és önkéntelen
+támaszt keres a kezével, mintha nem állana szilárd talajon. Áh, ott van,
+megvan! Ide lebbenti drága kezét a Lali nyakából, a keresztbe rezzentett
+fejével, az elrántott ajkaival, a felkapott szemöldökével intim kis
+szervuszt küld, és hajtja vissza harmonikusan a csillanó szőke fejét a
+Lali füléhez. Gyurka nevet örömében és nyámmog valami mézeset magában
+utána, nyujtja a fejét, félre, félre, hogy követni tudja azt a tündöklő
+fehér ívet a Lali fekete hátán, amint szinte testetlenül lopóznak abban
+a mozgó labyrinthusban. Most megint elenyésztek. De mintha még kedvesebb
+volna Gyurka szemében ez a helyzet: lábujjhegyen ringatja magát és dűti
+mint Sólyomszem a fejét előre, most, most, elcsíplek! Közben a szeme
+belefut a négernek a kimeresztett nagy gyerekszemébe, az is így előre
+nyomta a fejét, s hamar odakacsint a György szemébe s az ő tiszteletére
+hápog vagy hármat azon a bolond saxophonon. No de nagyszerű, mért nem
+láttad ezt, Tin? Ejnye, hol vagytok?
+
+– Hopp, itt vagyunk! – oda pukkedlizett elébe Valentine, kézen hozva
+Lalit, aki szinte húzatta magát. – Jaj de jó, Gyurka, de fényes!
+
+Fellehelte György ajkára a pezsdülő friss kis élvezetét.
+
+– Első, kérlek… – Lali pityókos gesztust röppentett a jobbkezével, a
+ballal megsürgette a Valentine ujjait.
+
+György, mint valami tekintély, komolyan biccentette le nekik az
+elismerését:
+
+[Illustration]
+
+– Remekül táncoltatok gyerekek, nagyon szép volt.
+
+– Várjál még öregem, csak most kezdjük!
+
+– Ez a jazz, Gyurka, hát ez aztán passzió! Isteni, mit szól hozzá!
+
+Egy betűt se szólhatott hozzá Gyurka, már elrántotta Lalit a vonó,
+melynek a hangja a topánja alá sikamlott és Valentine, mint az uszó,
+ráfeküdt a fejével a dallamra s elmosódó pillantással vett búcsút az
+urától.
+
+Mind a nőnek, aki György előtt elkörözött, meg az uraknak is, az összes
+fiúknak és az összes bácsiknak, ebbe a szédülő mosolyba volt a szeme
+fordulva, az arcokat egy közös öröm tartotta megszállva, a páronkint
+fogózó karok, az odaadott vállak, az összeszorult kezek, az egymásnak
+forduló mellek, mintha ellenséges széltől védenék egymást, vagy mintha
+váratlan ájulat ellen keresnének oltalmat. És ezek a némult fejek titkos
+rádiót hallgatnak együtt, valami varázsos értesülést nyernek az idegen
+régiókból és azt Isten ments, hogy tovább adják valakinek a földön.
+György a mellére fogott karjai alatt gyönge sóhajt érzett és ez
+eszmélete fölött kis esti madár illant el, a bánat, az, hogy ő nem
+táncos, hogy ez a mulatság, ez a szenvedély az ő életéből kimaradt. De
+rögtön mosolygott is egyet ez után a pillanatnyi elbágyadás után. Sőt a
+mosolyból kicsi híja, hogy hirtelen el nem nevette magát: egy tökkopasz
+hájfej döccent ott előtte, aprókat fújt félre s a két halszeme buti
+panasszal ott ragadt a György szemében, míg csak el nem fordult azzal a
+mázsás táncosnőjével együtt. Komikusok voltak. És milyen komikus itt is,
+hogy olyan józanul kelnek fel némely összebeszélt párok és közömbösen
+egymás mellett gyalogolnak egy darabot, aztán mintha meghibbantak volna,
+se szó, se beszéd, egymásnak esnek. Az ember az első pillanatban nem is
+tudja, hogy birkózni akarnak-e vagy ölelkezni. Akik letették a táncot,
+azok is némelyszer oly idegenül és életúntan bandukolnak haza az
+asztalhoz. Legalább is így látja az ilyen laikus szem, mint a Györgyé. S
+ez a laikus fül is, a tizedszer ujuló melódiát elejtve, annak a gyerekes
+mulatságnak adja magát, hogy azt a sikálást hallgatja, amit a charleston
+alatt a márványon űznek a lakktopánok, meg az arany, ezüst és beige
+cipellők. Olyan furcsa ezt így fülelni. György még a szemét is lehúnyja
+hozzá s szép lassan elképzel egy sereg vakbuzgó szolgálót, akik a
+templomnak vagy múzeumnak, vagy fáraói palotának a kövét súrolják
+szótalan, sóhajtalan, pihentelen, elítélve. Annál csodásabb aztán a kép,
+amelyre kinyitja a szemét: az ékszertől csillanó dámák élvben és lázban
+és a makulátlan ünnepi gavallérok, akiknek a plasztrongyöngyein, úgy
+mint az elmerült szemén tűzcsík iramol a csillár alatti hajladozásban.
+Igen és annál édesebb újra Valentine után nézni… ott hajtja vissza
+ragyogó kicsi fejét, megállva, míg a Lalija félig elhajolva tőle, hátra
+nyújtja a bal topánja hegyét és bágyasztott tekintettel igyekszik az
+orra hegyét a Valentine orrocskája hegyével egy szintre rögzíteni. A
+dobos, aki balkézre cintányérista, mintha Valentine-en felejtette volna
+a szemét, ezért állt most meg a levegőben a cintányérral a keze; igenis
+őt nézi! Sőt az a túlságos cípős úr is, ott közel egy asztal előtt, az
+összesodort ujságjával mutatja Valentine-t a háta mögötti kandi
+hölgynek. Ó, de szép volt… Valentine felindulva pillant körül és közben
+könnyedén csusszan a ritmusba vissza Lalival, a tisztás közepe felé.
+György él a pillanattal, amikor a Valentine szemét megkaphatja s oda
+villant, híva, még a szája is tátogja sürgősen: gyere már, gyere…
+
+[Illustration]
+
+Valentine-nek az óvatos fordulatból alighogy moccan a feje, a fogai
+csillannak s a szeme huncut nevetésén látni legjobban, hogy azt üzeni:
+
+– Nem, nem.
+
+És már eltünt szem elől. György kétfelé pillantott maga mellett: nem
+vette-e valaki észre, hogy itt most ellentmondtak neki? Ilyen hiú az
+ember. Aztán csóvált egyet a fején, de mosolyogva; mint mikor azt
+mondjuk magunkban: ejnye, rossz gyerek! És asztalt keresett, hogy
+legalább leülhessen arra a két-három percre, ami még a charlestonből
+hátra van. De bizony egyetlenegy szabad asztalka nincs a hallban;
+amelyik mellett nem ülnek, annak a tetején poharak, feketés csészék meg
+retikülök jelzik, hogy csak táncolni szállott el a közönségük onnan a
+székekből. Oly kényelmetlen így egyedül állani az ajtó mellett,
+feltünően. És úgy érezte magát György egy pár pillanatig, mint valami
+árva fiú, a muzsikáló, táncoló s angolul, franciául zsiboló
+idegenségben. Valentine feje kétszer vonult el már előtte, mintha
+ringlispil hozná s vinné tova megint a maga monoton keringésével, hanem
+György hiába mosolygott oda s hiába leste Valentine szemeit: azok a
+szemek elfelejtettek idepillantani, belemerültek a Lali hizelgő két
+szemébe s kissé oldalt esve, gyöngén ingadozott a Valentine feje, mintha
+drága kis bókokat élvezne.
+
+Hogy lehet ebbe a haszontalan csúszkálásba így belebódulni. Györgynek a
+tétova tekintete bejárta ezeket a táncos gavallérokat; roppant rájok
+csudálkozott hirtelen, hogy micsoda szenvedélylyel, micsoda gyerekes
+ambicióval űzik ezt a céltalan és kényelmetlen körbesomfordálást. Hogy
+el nem únják és hogy el nem röstellik az ilyen férfiatlan tipegést és
+csoszogást. Igaz, legalább a fele nem is vehető felnőtt embernek, ezek
+azok az egy tipusú, könnyű, kedves úrfiak, akik mint a foxik minden
+országban és minden földrészen feltalálhatók; azután akad ezek közt egy
+pár arisztokrata biztosan, azoknak szent kötelességük minden lehető
+mulatságot leszolgálni az életben, s lehetnek köztük urak a
+diplomata-hadból, akiknek csak némely történelmi percben kell az
+ünnepiesség nivóján tartani magukat, hát ezek mind nem felelősek a
+komolytalanságukért. De hiszen akadnak azért ebben a táncos népben
+jogászemberek, orvosok, netalán egyetemi professzorok és hát a többi is,
+aki kereskedő vagy pénzember, az is családapa többek közt és tekintély a
+maga területén, édes istenem, hogy respektálhatják az ilyet a gyerekei,
+meg a diákjai, meg az alkalmazottjai, ha például látnák most őket
+háttal, milyen hülyén nyitogatják szét a bokáikat; brrr, de ízetlen
+valami! S valami visszatetsző volt a György szemében, hogy ily művelt
+úriemberek ugyanavval a fejjel jönnek a táncba, amelyikkel egész nap
+látnak, hallanak, gondolkoznak. Ezek az emberfejek mintha valahogy nem
+volnának oda valók a vállak és könyökök groteszk rángatózása fölé;
+ezeket a nappali fejeket legalább letehetnék a shimmy meg a charleston
+előtt az urak és valami kedves pojácafejeket vagy afféle színes
+léggömböket tehetnének a nyakukba, amilyeneket a mulatóhelyeken szoktak
+osztogatni.
+
+No, szerencse, hogy nem kell itt elhagyatva tovább morfondirozni, libeg
+már vissza Valentine, a kezét most ejti alá a Lali lelépő kézcsókja
+alól, ügyesen siklik két majdnem surlódó pár közt ide György elé.
+Csakhogy megelégelte a kis mulatságot, csakhogy itt lehet már hagyni a
+zenebonát.
+
+Dehogy, szó sincs róla. Valentine csak ragyog elragadtatva, az orcái
+kimelegedtek, a sebes lehelléstől alig tud beszélni:
+
+– Gyugyu, de jó! Száz éve nem táncoltam!
+
+György örül, a zsebkendőjét akarja rántani, hogy leszedje a rózsálló
+homlokról azokat az icipici harmatcseppeket.
+
+– Hagyja… – s hajlik vissza, kezét feladja megint a Lali vállára, ki
+frissen liheg és a plasztront tolja befele a mellény alá, mert az egyik
+felől ki talált onnan csúszni táncközben.
+
+– De Tin, kis angyalom…
+
+Nem is hallja Tin, a saxophont hallja, mely éppen egy csiklandósat
+furulyált, a fejét mulatósan megrázza s a térdét buktatja bolondosan
+előre, s a másikat hátra kapja s rögtön ezt a másikat előre s az elsőt
+hátra.
+
+Máris szökött volna, György csúszott egyet és elfogta nevetve a kezét:
+
+– Gyerekek, elfáradtok.
+
+– Oh! micsoda naiv férfiú! – Valentine ránevetett Lalira, s aztán bájos
+kis grimasszal igyekezett az ujjait György kezéből kimenteni.
+
+Lali, kellemesen pihegve, csak legyintett vidám jóakarattal, mint egy
+champion. Elfáradni, egy kis charlestontől? A topánja orrával egy
+taktust ütött, és rögtön lendült lábujjhegyen, helyből a muzsikába lépni
+Valentine-nel. Ezzel szemben a jazz egy cintányér-csendülettel
+megszakadt. Kis szünet, amit mindig röpke felháborodással fogadnak a
+párok, míg belátják, hogy ezen már nem lehet segíteni s vidám
+békességgel indulnak visszacsücsülni. György egy diszkrét bravót
+kiáltott a friss zsivaj közt az elnöklő hegedűs felé s alig tudta
+megállani, hogy jókedvében fel ne kapja a levegőbe Valentine-t, aki egy
+nyűgös cicanyávogással panaszolta a hirtelen csalódást.
+
+– Hála isten, mehetünk – és György hálásan fordult Lalihoz: – Köszönjük
+pajtás a kedvességedet.
+
+Vali kezecskéje tiltakozva repesett:
+
+– Hogyisne! még táncolni fogok.
+
+– És addig is – azt mondja Lali – ülünk egy kicsit legalább. Gyerünk
+gyerekek, a Tutyuék asztalához. Ott vannak ni… ott, ott.
+
+György arra se nézett:
+
+– Nem ismerem őket.
+
+– De, én ismerem, csak jöjjön. Nagyon net gyerekek, roppant jóba
+vagyunk!
+
+– Első. Első pofák. Első módon fognak kérlek örülni, csak gyere kérlek.
+
+György el is mulasztott a Lali javallatára figyelni, annyira meglepte,
+hogy Valentine hogy repes az odaülésért, a maradásért.
+
+A keze után nyúlt, gyöngéden:
+
+– Tin…
+
+Csak ennyit szólt, mint egy gongütés, amely csendre hangol, amely mély
+hangulatba hív, ünnepet igér, indító jelt ad álomútra. S kissé maga felé
+húzta Valentine-t a kezénél fogva és a nehéz barna szemnek a csodálkozó
+mosolya is csak az egyet beszélte: mi lelt téged, én szólok hozzád, aki
+a mindenséged vagyok, én várlak, én akarlak, hol van akkor ez a hall,
+meg ez az egész világ Lalistól, Tutyustól, jazzbandestől, minden
+egyebestől… hát nem érted?
+
+Nem érti, úgy látszik. Mögöttük a másik asztalnál most csúsztatja lefelé
+a lorgnont egy kakadúképű begyes kis dáma a Valentine hajáról a térdéig.
+Lámpalázasan simít egyet a megbámult ifjúság a szőke haján, felcsapja a
+nevetését és maga felé húzza a György kezét:
+
+– Isten bizony, mindig úgy szalad az emberektől. Odaülünk Tutyuékhoz.
+Olyan jól érzem itt magam.
+
+Lalinak integetni valója akadt valami felfedezett ismerősök felé; György
+ráborította puhán a másik tenyerét is a Valentine nyugtalan kis kezére s
+hajolt a fejéhez szinte fájdalmasan gyöngéd szavával:
+
+– Vár a hold, Tin…
+
+– Ne féljen, nem fog elszaladni.
+
+Lali is odafordult újra, s belekapaszkodott a György karjába:
+
+– Gyerekek menjünk. Mit szincerizálsz annyit, öregem.
+
+György egy türelmes mosolylyal szépen kivette magát a Lali karolásából
+és megint odahúzta Valentine kezét:
+
+– Mi már fölmegyünk pajtás, sajnálom.
+
+– Nixtralala, csak előre, kis szemérmes – és Valentine újra megrántotta
+a György karját – alló!
+
+Ez a két kéz könnyedén játszik, húzgálnak előre-hátra valamit, ami oly
+hamar el tud szakadni, egy arany szálat, amelyik két szívet szokott
+összekötni.
+
+György komoly szemekkel igyekszik Valentine-t lebeszélni:
+
+– Tudja, hogy programmunk van reggelre.
+
+– Eltesszük holnaputánra.
+
+– Ez az! – Lali csettintett az ujjaival és frissen riszálta a derekát,
+azután rögtön ott volt a Valentine csipőjén a tenyere.
+
+Ez az, ami megoldotta a súlyos problémát. Kitört a muzsika. A hall
+ujjongva fogadta a szezón királynőjét, Valentine-t, amint újra
+leszállott delejes lábujjai hegyével a billentyűkre, húrokra,
+cintányérra. Mint a tüzes ékkövek, úgy tündökölnek az iramló taktusok,
+mint a szerelmi diadal, úgy kacagnak mámorosan.
+
+Valentine, meg Lali persze, az elsők közt voltak, akik belevetették
+magukat az új charleston-rohamba, nekik föl se kellett kelni, csak egyet
+szökkenni, máris a márványon voltak, mintha a szél kapta volna el őket.
+Az egész társaság lázasan rebbent föl, apró örömsikolyokkal,
+trallalákkal, füttyöcskékkel; itt-amott sürgősen koccantották vissza a
+tálcára a pohárkákat és vibráltak a cigarettekkel a hamutartó felé,
+melyet nem leltek ott az orruk előtt sietségükben s aztán uccu! a
+párjukkal a forgatag közepébe. György utánuk lépett az övéinek, mikor
+eliramodtak, még a távozásért akart volna picit kunyorálni, de csak két
+méterről kapott már egy gyors kis leintést a Tin odalebbentett kezétől,
+hogy: mindjárt, mindjárt, csak te maradj szépen.
+
+Györgyben egy kevés utálat gerjedt, amint oda pillantott a jazz
+művészeire, azok most mind valami bohóc grimaszt kaptak fel a képükre s
+ültükben hideglelősen rázták a felsőtestöket; a néger a síkosra
+borotvált nagy fejét jobbra-balra himbálta, mintha le akarná ejteni, s
+egyúttal le-leroggyantotta térdeit és reszketve veregette össze;
+alkalmasint a bikabődületektől állt bele a félsz, amelyekre ő maga
+bujtogatta kitolakodott szemekkel a saxophont. A hegedűs
+bele-belekerepelt a szájával valami badarat a zenébe, s felhajigálta a
+vonót a levegőbe s a dupla saltóból eső vonót elkapva, a fájával a
+kottaállványon, a hegedű hátán s a felkapott cipőtalpán kopogott
+hadarva, úgy csúsztatta vissza aztán a vonót a húrokra, a taktusba
+belevinnyogva, a cirkuszi bravúr után. És az a puffadt dobos ott a
+lábával rugdal valami csengő szerszámot. A saxophon a bika után, most
+egy merész kanyarodóval az egércincogással csiklandozza a füleket. Így
+emelik a hangulatot és így alacsonyítják le a tisztelt és imádott zenét
+az ember előtt. Legalább is ez előtt az ember előtt, a mi Györgyünk
+előtt, aki félrerángatja a szájaszélét a burleszk hangoktól és azt érzi,
+hogy csúfság és szentségtörés, amit ezek az újmódi cigányok művelnek,
+igen, szégyen ezt itt hallgatni néki, ki Velencében a halhatatlan
+művészeteken lelkendezik egész nap és akinek a szívén két égből szállott
+fényes szárny repes és az egész földi létét folyton csak mennyországba
+akarja felszöktetni. Jaj, de szeretné a pillantásával felbillenteni
+onnét azokat a muzsikus majmokat, kipenderíteni ide a leskelődő
+tengerbe, ott mutassák meg, milyen jókedvük tud lenni.
+
+Csak már vihetnélek ebből a lármából, ebből a fülledtségből, ebből az
+émelyítő parfum-ködből drága kis jószágom… hirtelen azt sejtette György,
+mintha hosszú napok óta lenne már Valentine-től elszakítva, akivel öt
+percnél tovább nem szoktak egymástól távol lenni. Egy pincér hátulról
+neki sietett, majd elsodorta magával, azt se mondta pardon, csak rohant
+avval a fontos szódabikarbónával a másik sarok felé. Ideges lett György.
+Úgy kell itt ácsorogni néki, mint valami portásnak.
+
+Előre lépett, a mellén keresztbe vette a karjait; Valentine ott járt két
+lépéssel előtte; gondolta, no még egy kicsit várjunk, hadd táncolja ki
+magát kedvére, legalább nézhetem addig ezt a lebegő tündér-alakját, ezt
+a bűvös-bájos mosolyt az orcáin, ami pazarabbul világít az összes
+velencei kristályoknál. Csak ide pillantana már, hogy egy
+szemlágyulással, egy ajkmoccanattal vallani lehetne neki, hogy: imádlak.
+
+Most körbe fordult Lalival és lábujjhegyre állott, állanak egy helyben
+és a fejük táncol a lábuk helyett, affektálva, enyelgő dacocskával
+ingatják, rezgetik egymás ellen a fejöket. De mulatságos. Mint valami
+kis szinésznő. György képét kellemesen meglegyezte a hiúság. Észrevette,
+hogy a közeli párok oda-oda kapják a szemüket Valentine-re, pedig itt
+imbolyog három lépésre egy szenzációs indus hercegnő is, arany ingákkal
+a fülében, céklaszín nagykendőbe sodorva, virágos bibor papucsban,
+valami frizirozott európai gavallér karján. Sőt az indus csoda is mintha
+tudomásul vette volna most Tint avval a fekete gyöngy-szemével. Ha
+tudnátok, hogy ez a rózsatündér az enyém, hogy én kaptam ajándékba erre
+az egész életre! Úgy szerette volna kinyújtani György a karját, s
+szétkiáltani: nézzétek, az enyém, az enyém!
+
+Megint köröztek egy kicsit Valentine meg Lali s megint egy helyben
+maradtak, ringadozni, habozni. Nem jut eszébe erre pillantani Tinnek.
+Pedig az embere milyen odaadóan nézi s milyen áthatóan. Mi ez? Rebben a
+György szeme s mintha légycsípés érte volna, valami kis kellemetlenséget
+érez. Lalinak a térde oda van az ő Tinje térdecskéjéhez ragadva. Ni, s a
+combja… igen, az a Lali-féle fekete felső-lábszár oda simulgat, oda akar
+tapadni a Tin rózsaszín szoknyájára, a combjára. György belepirult ebbe
+a zavaros benyomásba. Lehet, hogy csal a szeme, vagy túlozza, amit lát;
+és talán csak véletlen pillanat volt, ez a táncos had itt úgy
+összeszorul néha, nem volt elég helye Lalinak a becsületes distanciát
+betartani. György gyanakodva kapkodta maga körül a pillantását.
+Összefutottak a szemében a pucér vállak, a karolások, a simulások, a
+forgások és illeszkedések; egyik másodpercben úgy látta, hogy a combok
+vigyázva húzódnak egymástól, a másikban úgy látta, hogy az egész
+társaság össze van ragadva, mint a sardiniák a skatulyában. De hát a
+többi párok talán mind házasok vagy szerelmesek. Nyugtalanul visszakapta
+Tin felé a tekintetét. Valentine odább sodródott azóta; épp eltakarta
+Lali a hátával György elől, valami nevetnivaló sietséggel kapdosva szét
+az escarpinje ragyogó sarkait. György el is nevette volna magát a lázas
+cipősarkok komikumától, ha nem fogja le hirtelen a szemét a Lali
+jobbkeze, mely följebb találta csúsztatni magát hátul a Valentine
+derekán, az egész tenyerével és mind az ujjaival külön feszülve arra a
+Valentine hátára, arra a pihegő meleg selyemre. Mintha tapogatná, mintha
+izlelni akarná azokkal a mohó ujjakkal és mintha suttyomban jobban,
+jobban magához akarná szorítani ez a fiú a szentséges titkos kis
+asszonyt. Hideg tiltakozás és forró türelmetlenség futott
+keresztül-kasul a György idegzetén. Magasra húzta a fejét, toppantott, a
+szája kinyílt önkénytelen. Majd hogy nem rákiáltott arra a fiúra: hé,
+vigyázz magadra!
+
+[Illustration]
+
+– Auhh, excuse-me! – Györgynek a cipőjére ugrott egy kukoricapiros képű
+lady, s félig mulatva, félig büntetve fordította vissza a fejét
+Györgyre, mintha az okozott volna neki valami fájdalmat. György észre se
+vette, hogy már az operációs területre lépett. Minden pillanatban
+hátrább kellett húznia magát egy könyök elől, egy odaugró váll elől. Nem
+mozdult a lába. Nem akarta Tint szem elől téveszteni. Szólni akart neki.
+Ejnye, most erre fordult. Annak a buta saxophonnak valami köszörülést
+vagy fűrészelést jutott eszébe imitálni s attól nem hallhatta volna Tin,
+hogy szólítják. No most. Most meg Lalihoz beszél, mialatt gyengéden
+hátrál azon a kis üresen maradt márványfolton. Oly otthoniasan, oly
+bizalmasan fekteti a kezét a Lali nyakába. Nem lehet ezt tovább állani.
+
+György előre hajolt, egy köhintés után odakiáltott a zenézés közt
+óvatosan:
+
+– Tin! Hallo!
+
+Az a sugárzó szőke fej mintha nem tudná merről jöhet a hang, aztán
+György felé vetődik, ránevet és a György könyörögve sürgető mimikájára
+hunyorít egyet és elutasítja könnyelmű kis rázódással azokat a sóvárgó
+szemeket:
+
+– Áh, áh!
+
+Nem jön. Már ide se néz. Nem érzi, hogy Györgynek a tekintete
+odaszögeződik az arcára, követelően, szemrehányóan. A Lali szemébe néz
+Valentine s kacag Lalira, az ott hányja-veti a fejét a Valentine arca
+előtt és az is nevet, amint elkígyóznak a nagydob irányába. Valami
+mulatságosat mondhatott Valentine-nek. Most bizonyosan kinevetik őt.
+
+Minden pillanatban kap egy kis rosszaló grimaszt György a hölgyektől, az
+uraktól, akik ott ellibegnek és ellihegnek előtte. Útban van, ki kell őt
+kerülniök. Egy totyakos bácsi, kinek a nyelve is kibújt a szája szélére
+a nagy igyekezetben, mint a levelet író cselédnek, odasurlódott
+Györgyhöz, kiesett a ritmusból és aztán reszkető fejjel nézett vissza s
+motyogott valamit György felé, amit György éppen úgy nem hallott és nem
+figyelt, ahogy nem hallotta a zenét és nem látta az orra előtt cikcakozó
+párokat és nem is látta már világosan ezt az egész csillogó-ragyogó
+világot maga körül. Csak azt látta, hogy Valentine milyen görcsösen
+tartja annak a Lalinak a kezét és hogy az a Lali az egész plastronjával
+odafeszül a Valentine keblére, mert tökéletesen szembefordultak és most
+nyakig összesímultak. Györgynek a fejebúbjára szaladt a melegség.
+
+Türtőztetni szerette volna magát. A cipője talpával keményen kalapált a
+márványon. Az ajkát harapta s hallotta, meghallotta a saját felindult
+lélegzését. És hallotta, vagy hallani vélte a szivének azt az erős,
+kínos dobogását is. És megérezte a húsa fájdalmát, amint a körmeit
+vájta, vájta kegyetlenül a tenyerébe.
+
+Valentine újra közeledett, osonva jött és egyszerre lassú tempóba
+lankadt és a mosolygó orcáját félrehajtotta, Lalinak a képére,
+lebocsátott szempillákkal.
+
+Nem, ezt nem lehet tovább nézni.
+
+– Pardon, – elintett a kezével egy elébe csúszó párt és három egyenes
+lépéssel ott termett Valentine mellett:
+
+– Valentine, kérem!
+
+A zenébe feledkezett szépséges fejecske fölrezzent. Az ébredő szemek
+csudálkozva néztek Györgyre:
+
+– Tessék…
+
+– Nem táncol tovább.
+
+Valentine először Lalira pillantott, aki meglepetten engedte le a kezét
+a táncosnője derekáról, aztán kissé ingerült nevetéssel kapta fel a
+vállát:
+
+– Ugyan és miért nem?
+
+– Csak.
+
+Lali kikapta a zsebkendőjét és meglegyintette hevült homlokát. Nem
+értette a dolgot. Kedveskedve fölnevetett György szemébe:
+
+– De kérlek, drága öregem…
+
+A publikumnak el kellett őket kerülni. Nem szokás így megállani a
+parketten. Valentine ideges mozdulattal küldte Györgyöt:
+
+– Gyurka, hát mit akarsz? Engedj, csak még egy pirinyót… no, menj szépen
+vissza, mit gondolnak itt!
+
+Azt gondolhatták, hogy ez a gavallér lekéri a másiktól a táncosnőjét,
+csak hát mért tart ilyen sokáig a kis mozzanat?
+
+György mosolyt erőltetett és a hangját legyöngítette:
+
+– Gyere, Tin. Elég volt ebből.
+
+Lali félrerángatta a két vállát, úgy benne volt még a charlestonben.
+Kétszer is kinyitotta a száját, nem tudott ebben az ismeretlen
+helyzetben mit mondani. Csak nevetett, ártatlanul.
+
+Valentine-nak a szeme előtt elandalodva, ringatózva úszkáltak a mosolygó
+nőfejek. Türelmetlenül húzta fel a szájaszélét és a karja nyult már a
+Lali válla felé:
+
+– Még nincs tíz perce, hogy idelent vagyunk. No menjen, csacsi, hagyjon…
+
+Györgynek erősen megsúrolták a hátát. Közelebb kellett dőlnie
+Valentine-hez. Rekedten súgta a rouge-tól izzadó szájacska fölé:
+
+– Ha nem jösz, itthagylak. Fölmegyek.
+
+– Hogyisne menne már, – vigan rálegyintett a balkezével a György
+karjára, a jobbkeze már helyezkedett a Lali hátán. – Lali, tovább! – És
+elcsusszantak György elől.
+
+Összeszorította a fogait, megfordult, emelt fejjel tartott a kijáratnak.
+
+– Páchdon, cher monsieur! – egy nyurga, fakóbőrű s a szájba sodrott
+bajuszkás úrnak kellett hirtelen a párjával György előtt megállani, a
+könyökével akart György fölé bökni s lemosolyogta fölényes
+fejcsóválással Györgyöt, amint sikerült mellette tovább evickélniök.
+György megállott és a lengő gavallér felé lobbant a szeme, amitől az
+rögtön másfele nézett.
+
+Fölmegy egyedül, itthagyja Valentinet, azért is, igenis és majd csak
+jöjjön fel, majd lesz számolás!
+
+Az ajtóig ilyen határozott volt; ott elakadt a lába valamiben. Egy
+gondolatban. Egy szívdobbanásban, ami fájt, mintha tüzes tüt szúrtak
+volna a mellébe. Lenézett a lakkcipőire, melyek ártatlanúl ragyogtak fel
+a szemébe. Mi lesz most. Most összeveszni azzal az aranyos édes
+gyermekkel, aki tizenegy nap óta a felesége. Jóságos Isten, máris! Hát
+máris vége van annak a tündérálomnak, amelyről azt képzelte, hogy egy
+életen és egy örökkévalóságon át fog tartani. Egy félórája még milyen
+felhőtlenül, milyen gyanútlanúl boldogok voltak. És ezután a harag jön,
+a veszekedés, a széthúzás, az egymás kínzása, szívtelenségek… Hisz ebből
+a más nyelvből még egy árva leckét nem vett életében. És miért, nem is
+érti hirtelen, miért kell most valami csunyának, valami szerencsétlennek
+következni. Ez a buta tánc. Ez a gyűlöletes jazz-band. Ez a fölösleges
+fiú, aki ma este rájuk tört. Hogy tudja magához ilyen közel engedni,
+hogy tud elfeledkezni hirtelen valakiről, akihez az egész életével,
+minden porcikájával és minden lélegzetével tartozik. Talán ebben a
+csábító, kábító levegőben valami mult hangulatába esett vissza, flirtjei
+lehettek, könnyü, tünékeny elfogultságai egy-egy ilyen Lali iránt. Igen,
+ennyi talán az egész és többet nem is fog ez a mai gyöngesége
+jelentkezni. Nem, akkor nem is szabad itthagyni, hiszen elhamarkodott
+büntetés volna. És nem is lehet itthagyni, hogy ez a cinikus fiú tovább
+simogassa, s dörgölje magát a ruhájához. Nem, a világért sem, egy
+perccel se tovább. Hiszen úgyis lerohanna erre a gondolatra
+Valentineért, ha föl is liftelne most dacosan a szobájukba.
+
+György visszafordult a táncosnép felé.
+
+Ebben a pillanatban a csillár kristályai sorban sápadni kezdtek; a
+hallra nyugtalan félhomály esett, a zene mintha megszeppent volna,
+hirtelen lehalkult ah, ah és oh, oh hangok vihogtak mindenfelől; a
+falakon óriási ferde árnyékok osontak és enyésztek, a dob tüzes
+rózsaszín pofával mosolygott a félsötétségbe s hirtelen elővillogott a
+tenger felőli sarokban a mennyezetre nyúló pálma, minden éles és nyúlánk
+levelével. Abban a pillanatban, mikor a pálma dézsájába rejtett körtéket
+felgyújtották, a csillár teljesen kialudt, a világító dobba pedig
+beledöbbentett egy hatalmasat a dobos. György, amint káprázó szemmel
+körülpillantott, a tapeurnek az ugráló két kezén skarlátpiros keztyűt
+látott, a néger fejebubján meg gyüszünyi aranycilindert. Csavargatta
+vele, mint a bolond a fejét és jobbra-balra lógó saxophonon furfangos
+bugyborékolással támogatta azt az új nótát, amit most elkezdtek. Nem
+volt ez nóta, hanem valami vad visszaélés a hangjegyekkel; pincsihangon
+ugattak és kukorékoltak, gágogtak és hápogtak aprókat a zene közbe a
+jazz művészei s a felvillanyozott táncosnép is alattomos kis
+nyávogásokkal, huhogásokkal, nyerítésekkel gazdagította a hangversenyt.
+Mintha meg akarnának bolondulni.
+
+Györgyön végigreszketett valami borzasztó benyomás. A néger éppen
+kiengedte a szájából a saxophon szopókáját és egész testét ráncigálva
+kacagott, gargalizálást utánozva közbe-közbe, s a dobos, a hegedűs, a
+zongorás, mind vele kacagtak és vele rángatóztak és reszkettették a
+fejöket. Ezt azoktól a nyomorult rokkantaktól lesték el, most azokat
+csúfolják és kacagják ki, kik otthagyták a srapnellzivatarban a
+boldogságukat, az emberségüket! György dűlt előre, odarohanni… a
+legnagyobb lelkierejével tudott csak az egyensúlyába visszaállani s
+elszenvedni ezt a gyalázatos viccet.
+
+És Valentine? Nem is kellett keresni, hol forgolódik. Éppen a tündöklő
+dob előtt állott meg, a fejét rezgette keresztbe s Lali hozzáragadva,
+nyújtotta Valentine arcába az ő rezgő fejét, mosollyal, lehunyt szemmel.
+Meg akarja csókolni…
+
+György pillanat alatt útat tört hozzájuk. Lerántotta a Valentine
+csuklóját a Lali kezéből:
+
+– Jőjjön innen, azonnal!
+
+Valentine ajkáról halk kis sikoly futott elő.
+
+Lali a tulajdon bokájára lépett ijedtében. Aztán a gallérja alá kapott,
+a csokrot kellett hamar megigazítani:
+
+– De öregem…
+
+Egy vastag amerikai tántorgott el mellettük, rájuk röhögött és
+kacsintott a missének vagy mistressének:
+
+– Look here!
+
+György egy vízszintes gesztussal félretanácsolta Lalit és hangosabban
+szólt rá Valentine-re:
+
+– Gyerünk!
+
+Valentine magához tért. Dacosan nézett vissza a György elborult szemébe:
+
+– Mit akar már megint. Én nagyon jól mulatok.
+
+És kínos grimasszal igyekezett kirántani a kezét a Györgyéből.
+Észrevette, hogy innen is, onnan is idenéznek, meg is állottak már
+egynéhányan, összeintegetnek, mulatnak rajta. Azért se hagyja magát!
+
+Valami gúnyos autósziréna hallatszik a pódiumról. Lali megembereli
+magát, kedélyes és energikus próbál lenni. Visszalép:
+
+– Kérlek, öregem, ne bomolj hát…
+
+György ledörög rá:
+
+– Takarodjon!
+
+A saxophon malacröfögésbe kezdett. Füttyengetnek, susognak, kacarásznak
+köröskörül. Pompás, egy műsoron kívüli féltékenységi match-et itt
+végigélvezni!
+
+Lalinak a lélegzet megáll a torkán, hátratámolyog. Valentine
+kétségbeesve kap György karjához:
+
+– Megőrült?
+
+A néger leguggol, György felé dül a feje a saxophonnal, belevonít mint a
+megrúgott kutya. A fejek hátraesnek a kacagástól.
+
+Elordítja magát György; egy ugrással a pódiumon terem, a csillogó dudát
+kikapja abból a subickos kézből, olyat húz a négernek a tarkójára, hogy
+ez a guggolásból a pódium elé pottyan, egyenesen az orrára. A dobos
+ugrik, menekülni akar, az is kap egyet a hátába, a dob egy rúgástól
+bömbölve, zúgva vágódik a terembe, a hegedűs vonóval, hegedűvel
+összecsapja a kezét, könyörögve sipít valamit a megvadúlt ember elé, de
+megkapták a frakkja csücskét és odapenderítették a piros kesztyüivel
+égre kapkodó zongoráshoz, aki csak azért ugrott fel, a szerencsétlen,
+hogy a hegedűssel összegabalyodva, bukfencezzen alá a deszkáról a kemény
+márványra, amint illik az egymásért élő-haló kamerádokhoz.
+
+[Illustration]
+
+A hallban a meglepett oh!-ok és au!-k és a kacarászó, pisszegő s ugratva
+füttyengető, csettingető hangok helyett, a réműlet, a megrökönyödés
+sikoltozott és kiabált zürzavarosan. A berohanó pincérek összeütköztek
+azokkal az agyonijedt dámákkal és világfiakkal, akiknek az első ösztöne
+a menekülés volt, mikor a dühödt gentleman karja a saxophonnal
+fölemelkedett. Igy állhatott Sámson a filiszteusok elébe.
+
+György a pódium szélére botlott, a megfeszült karja alatt majd összetört
+az újjai közt ingázó hatalmas saxophon. A csillár hirtelen kigyulladt,
+de Györgynek a szeme előtt vérpára úszott, azon keresztül nézett alá az
+imbolygó, futkosó, gesztikuláló sötét és villogó népségre. A zúgó fülébe
+belekáráltak és kerepeltek az embertelen idegen hangok; az ajkain morgás
+remegett a még el nem csitult belső vihartól. Egy hölgy ott hátul a
+sarokban felkapaszkodott a székre s tátott szájjal emelte feléje a
+lorgnont. György oda nézett, ocsúdva rázta fel a lehullott haját és
+keservesen elkacagta magát.
+
+A zsivaj felcsapott a hallban. Egy vörösrépaképű angol, aki a négert
+segítette talpra, felugatott Györgyre:
+
+– Dirty dog!
+
+Két pincér is fenn volt már a pódiumon; húzták, tuszkolták Györgyöt,
+akinek végre eszébe jutott egyet rázni magán, amitől a pincérek akarva
+nem akarva, leugrottak a pódiumról. György megint a pódium szélén
+állott, kihúzta magát és lángoló arcával a felkapott öklök és a tátogó
+szájak felé fordult. A szive megnyilallott mélységesen és mintha
+háromfelé szakadna most, mint egy boldogtalan messze-messze árva föld,
+amelyen búbánat, nyomorúság és kétségbeesés osztozkodik. Elvakulva
+ugrott le hirtelen, egy gyűlöletes kifestett gavallért fejen sujtani, ki
+valami érthetetlen franciaságot nyivákolt fel neki. Leugrott, a
+saxophont lendítve s belefutott egyenesen a frakkos hoteldetektiv
+karjaiba, aki most volt útban a pódium felé, Györgyöt leteremteni. Két
+carabiniere állott a következő pillanatban a György két karjánál, két
+ünneplő fekete csákós, piros pomponos jámbor képű parasztgyerek, mint ha
+csak operai statiszták lennének, de roppant komoly harci dűhvel
+segítettek a detektivnek kifele ráncigálni Györgyöt.
+
+– Nyomorultak… galád, gaz férgek… hiénák… – alig birták a karját
+lefogni, mert büntetni akart még, sújtani, zúzni, törni, irtani minden
+hörgő szava nyomán, mindent és mindenkit, akit és amit háborult testi és
+lelki szemei előtt látott. Míg csak rángatták, vonszolták, buktatták
+előre, az ajtóig.
+
+[Illustration]
+
+A visongó s vihogó társaság közt, amely György vergődését kiséri, egy
+dáma felkapott tenyerekkel áll megdermedve, mint a viaszbáb. Mosolyog.
+Mosolyog az arc, mozdulatlan a bőr alatti parafintöméstől, a meredt
+szemekben pedig a rémület, az elképpedés tükröződik. Az arcvonások sem
+az örömnek, sem a fájdalomnak nem adnak választ.
+
+[Illustration]
+
+Egy pincér boldogan hajlongva biztosítja a megélénkülő társaságot, hogy
+a rendőrségre viszik a signort:
+
+– Alla prefettura!
+
+Jó fertályóra mulva fölszegett fejjel lépett be György a Danieli régi
+kapuján. Keményen előrenézve lépett el a portásszemélyzet előtt. Az
+aranysipkás főportás felkapta a fejét a sürgönyökről, amelyeket a
+pultján rendezgetett. Előrehajolt, valami közölnivalója lehetett ezzel
+az úrral. De György már a hallnak a küszöbén állott. Most is szólt a
+zene, egy féltucat pár ott foxtrotozott a ragyogó márványon. A
+felepublikum még ott tanyázott az asztalkáknál, a legvidámabb fecsegésbe
+merülve, úgy látszik az incidens csak jobban fölpezsdítette a
+kedélyeket. Rögtön észrevették Györgyöt, aki jobbra-balra hajolva, sötét
+és szúró tekintetével végigfürkészte a társaságot. A tánc pillanatra
+megállott, a vonó is mintha gikszert adott volna s innen is, onnan is az
+ajtóba fordultak a fejek, egy pár félrébb eső asztalkánál fölemelkedett
+egy-egy úr, egy-egy hölgy a székről, hogy jobban láthassa a félelmes
+ismeretlent, akinek olyan nehezen lehetett a kezéből a saxophont
+kicsavarni. Egynéhány mutatóujj feléje célzott hirtelen s hallhatta,
+hogy röppen az egyik asztaltól a másikhoz a lelkes kiáltás:
+
+– Le voilà!
+
+Meg azt a németet, aki nagy gaudiummal fedezte föl a társaságának a
+visszaszabadult hőst:
+
+– Schau doch, schau, den Muzzolini!
+
+Az a téli piros képű dáma, aki felugrott volt a székre, mikor György a
+pódiumról szembenézett a viharral, most is félig fölemelkedett az
+ülésből, ott átellenben a falnál és boldogan rázta meg a fejét:
+
+– Auh, the savage, the savage!
+
+Nem is látott, nem is hallott ebből talán semmit a mi tüzelő arcú,
+zakatoló szívű hősünk, sem annak a főrangú portásnak a szavát nem
+hallotta, ki sürgősen utána eredt, és az aranyos sapkát levéve,
+udvariasan, de határozottan ismételte már harmadízben a György válla
+mögött, hogy a _direttore_ óhajt azonnal a signorral beszélni.
+
+György megfordult és a portásról rávillogott az ünnepélyes ősz
+direttore-re. Mert az is ott volt már. Úgy állottak előtte, mint az
+üdvözlő szónokok, katonai és polgári részről.
+
+– Hol a feleségem?
+
+A direttore picit meghajtotta a fejét:
+
+– Madame-ot fölkisérték a szobájába…
+
+– Úgy? – György máris indult volna fölfelé.
+
+– Igen, monsieur… az önök _numero_-ját pedig a legnagyobb sajnálatunkra
+kénytelenek voltunk holnap reggeltől fogva új vendégnek kiadni.
+
+György csak legyintett erre. Nem ért rá még ilyen csekélységekkel
+törődni. Futott fel a lépcsőn. A portásifjak néma borzalommal
+pillantottak utána. A zongora, meg a hegedű meg a piston mintha
+felbátorodtak volna, amint György fenyegető alakja eltünt az ajtóból. A
+dob meg a saxophon viszont nem akartak életjelet adni. Azok most valahol
+borogatást kapnak a sebeikre szegények, a négerrel egyetemben.
+
+A türelmetlen kopogtatásra a _cameriera_ nyitott ajtót György előtt.
+
+Valentine ott ült a toilette-asztal előtt, arccal az ajtó felé. A fejét
+a szék támlájára hajtotta, szeme le volt húnyva. A homlokát egy
+összezsugorodott nedves zsebkendőcskével simogatta. Az ölében tartotta a
+hatalmas odkolonyos üveget.
+
+A szoba közepén pedig ott tátongott a felnyitott lakkos utazóláda.
+Mellette a bőséges kerek kalapos bőrönd. A szekrények s a fiókok
+mindenütt tárva-nyitva.
+
+– Valentine! Mi az?
+
+Valentine föl sem akart nézni a György szenvedélyes és nyugtalan
+hangjára. A szája szenvedősen húzódott félre, avval a halk fáradt
+nyöszörgéssel, amilyen az elcsitúlt zokogás után szokott hallatszani.
+
+György elébe lépett és gyöngéden oda akart érni a Valentine zsebkendős
+kis kezéhez, azon a piros homlokon:
+
+– Mi bajod?
+
+– Menjen! – elrántotta durcásan a fejét előle. Aztán a szobalányhoz
+fordult, aki ott várakozott az utazóláda mellett és megparancsolta neki,
+franciául, hogy folytassa a csomagolást.
+
+György megállította a szobalányt, aki a Valentine szekrényéhez sietett.
+Indulatosan kiáltott Valentine felé:
+
+– Erre még ráérünk!
+
+Valentine felállott. Intett a szobalánynak:
+
+– Azt mondtam, hogy folytassa!
+
+Erőset koccant az odkolonyos üveg, amint Valentine visszatette a
+toilette-asztal üvegére.
+
+– Igen, madame. – A szobalány mosolyogva kerülte ki Györgyöt és ment a
+szekrényhez.
+
+– Nincs csomagolás! – olyat toppantott György, hogy a szobalány
+kiejtette a keze közül azt a három pár cipellőt, amelyeket felmarkolt.
+
+– Avanti, signorina! – s a mutatóujjával az ajtó felé dirigálta György a
+szobalányt, de olyan arckifejezéssel, hogy a cameriera jónak látta
+mennél gyorsabb tempóban kívül kerülni az ajtón.
+
+Valentine egy lépést tett György felé s lihegve nézett az arcába. A
+zsebkendőcske nem is látszott ki az összeszorult ökléből.
+
+Valentine se találta meg hirtelen a szavakat, amelyekkel Györgyre akart
+támadni, Györgynek is veszteg maradtak a fölnyílt ajkai s a gégéjén
+akadt a kitörni készülő hangja. A tüzelő tekintete oda ragadt a
+Valentine felázott kék szemeire, melyeknek a pereme most piros volt,
+mint a galambok szeméé s ezek a puha nedves szemek még jobban-jobban
+kezdtek csillogni attól a két könnycsepptől, amely most futotta el őket.
+
+A Valentine könnyei még nem mutatkoztak be Györgynek. Ezeket a szemeket
+ő még csak el se képzelte, hogy sírhatnak is valaha. A György lelkének a
+tolongó fellegein egy villámlás suhant keresztül. A fényes szerelemé… s
+érezte, hogy enged a két feszes térde, s mintha ütést kapott volna a
+mellén, oly fájdalmasat dobbant a szíve. Valentine elé lépett, a két
+remegő kezét nyújtotta feléje:
+
+[Illustration]
+
+– Tin…
+
+Valentine felkapta a fejét és hátralépett György elől:
+
+– Semmi dolgom magával.
+
+Györgynek lehullott a két keze az oldala mellé. A bámuló szemei megint
+elborultak. Halkan, megdöbbenve szólott:
+
+– Micsoda hangok ezek?
+
+Valentine összecsapta a két kezét és behúnyt szemmel emelte a fejét fel
+a plafondnak:
+
+– Ilyen szégyent! Ilyen skandalumot! Ilyen csúnyaságot! Istenem!
+
+Kétségbeesetten rázta meg a fejét. A hangját a zokogás fenyegette.
+
+György némán állott pár pillanatig, míg sikerült a hangját halkra
+fognia:
+
+– Valentine. Én nem akartam ezt most elkezdeni. Az egész ügyet el akarom
+tenni holnapra. Holnap majd elmondjuk egymásnak a mondókánkat. Ma este
+még kimélni akartalak. Valentine, nézd…
+
+Odament hozzá, gyöngéden szétvenni a Valentine görcsösen összekulcsolt
+kezeit.
+
+Valentine a szekrényhez ugrott, keserű, gúnyos kis kacajjal rántott ki a
+fogasról egy mogyorószín kosztümöt, tartóstul:
+
+– Kimélni! – Rácsapott a karján a kosztümre, hogy kettéhajtsa. –
+Kimélni! Igazán, köszönöm! Aki ezt tette velem… aki ott tudott hagyni
+magamra, hogy a föld alá süllyedjek gyalázatomban, a közt a nép közt,
+aki nem látta hogy a falnak esem, mikor elkezd ott őrjöngeni, aki felől
+ott fekhetnék elájulva most is azon a márványon, ha Lali meg a Tutyuék
+nem locsolnak és nem dörzsölnek életre… jaj, az a röhögés… meghalok, ha
+eszembe jut… az a szegény Lali hogy hozott fel a szobába… akinek
+különben felelni fog, ne féljen!
+
+Fenyegetően kapta fel a fejét Györgyre, s az utazóládához sietett,
+idegesen beledobta a kosztümöt.
+
+György nyelt egyet, mosolyt erőltetett és kurtán fejet hajtott:
+
+– Nem félek kisfiam.
+
+Valentine szétpillantott, nem tudta mit keres hirtelen, taszított egyet
+az utazóládán a térdével, és felcsapta a két tenyerét a halántékaira:
+
+– Jaajh. Hogy itt áll, hogy még a szemem elé mert kerülni… hogy még itt
+kedve van gúnyolódni… hogy nem is tudja felfogni mit tett…
+
+György nyugodtan, komolyan nézett a Valentine szemeibe:
+
+– Azt tettem, Valentine, amit az ösztönöm követelt, amit az igazságom
+diktált, amit a szívem parancsolt.
+
+– Úgy? Nohát én is azt teszem! – És Valentine visszaugrott a szekrényhez
+és egymásután három kosztümöt ráncigált le a fogasról.
+
+György az útjába állott, mikor az utazóládához visszaigyekezett. Még nem
+fejezte be a mondanivalóját:
+
+– Hiszen érted tettem, akármit is tettem, miattad, hiszen láthattad…
+
+Valentine nem engedte tovább beszélni:
+
+– Engedjen! – a ládához sietett, gyorsan összehajtogatta a ruháit,
+lehajolt, berakta a láda fenekére.
+
+György utána lépett, le akarta csillapítani:
+
+– Tin, hallgass ide…
+
+Valentine már vissza is fordult, nagy ívben kerülte el Györgyöt,
+megállott a szekrény előtt, először a fehérnemű közé kapott (amiben
+semmi fehér se volt), azután más jutott eszébe s a cipellőkért hajolt
+le, amelyek ott hevertek szanaszét a szőnyegen.
+
+György megint előtte állott.
+
+– Mit csomagolsz ilyen lázasan?
+
+Valentine egy kiesett sámfát erőltetett vissza az egyik aranybrokát
+cipellőjébe, idegesen, ügyetlenül. György újra megkérdezte, kicsit
+türelmetlenebbül:
+
+– Hova készülsz kérlek?
+
+Valentine végre felkapta a fejét:
+
+– Hova? Csak nem képzeli, hogy még egy napig itt maradok magával?
+
+György csak bámult utána, míg Valentine az összenyalábolt cipellőkkel a
+ládához ment. Kettőt leejtett, mire odaért. Az a sámfa megint kiugrott
+az aranybrokát cipellőből.
+
+[Illustration]
+
+– Auh! – roppant bosszúsággal dobta be a cipellőket a ládába s
+fölkapkodta azt a két leesett cipellőt és megint elkezdett a sámfával
+vesződni.
+
+György elűzött valami fekete gondolatot, mint a legyet, amelyik az
+embernek a homlokára száll. Megint nyugodtan beszélt, sőt mosolyognia is
+sikerült hozzá:
+
+– Nem kell ittmaradni, Tin, annál kevésbbé, mert értésemre adták, hogy
+holnaptól kezdve jogunk van más hotelbe menni.
+
+– Hah! Kirúgtak! Hát persze!
+
+– Ki, barátom. Azt hiszem, a legszebb lesz, ha kimegyünk az Excelsiorba.
+
+Valentine kirántotta azt az akaratos sámfát és úgy dobta a cipellői után
+a ládába, dühösen:
+
+– A maga dolga, hova megy. – Hirtelen beléhajolt a ládába, valamit
+elrendezni. Onnét a mélyből hallatszott aztán elváltozva, tompán a
+szava: – Én tudniillik hazautazom.
+
+Mintha nem is Valentine volna, akitől ezt hallja György. Áll, mintha a
+szőnyegre ragadt volna a talpa s csak nézi mozdulatlan szemekkel
+Valentine-t, amint a háta, válla, feje fölemelkedik a ládából és amint
+szétnéz összehúzott szemekkel, az ujjaival egyet pattintva, míg eszébe
+jut, hogy a kalapokat akarja összeszedni. Rögtön ugrik egy székhez, azon
+ül egy mosolygó cerise-piros szalmakalapocska, aztán az ágyhoz libben, a
+plumeaun szundikál, mint egy cica, egy szürke selyem kis kalap. Indul a
+toiletteasztalhoz, ott is csüng a tükör tartórúdján egy fekete
+kalapocska.
+
+György két erős lépéssel Valentine előtt áll:
+
+– Mi az, haza? Hova haza?
+
+Valentine lekapja a kalapot, viszi mind a hármat a nagy bőrdobozhoz,
+félreüti a doboz tetejét:
+
+– A Trombitás-útra. Az anyámhoz.
+
+Györgynek igen sokat kell most ebben a szobában közlekedni. Alig ért oda
+a toilette-asztalhoz, azonnal kanyarodik a kalapos-bőrönd irányába.
+Ráteszi a tenyerét arra a legfelső puha fekete kalapocskára:
+
+– Egyedül akarsz hazamenni?
+
+– Nem is magával!
+
+Leguggol és elhelyezi gondosan egymás mellé a bőrdoboz alján a három
+kalapját.
+
+György vár, míg Valentine föláll, hogy a tekintetével a szemébe
+suhinthasson:
+
+– És ha én megtiltom?
+
+Valentine már másfelé keresgél a szemeivel, a félvállát rántja könnyedén
+és az éjjeli szekrény felé kezd sietni. Annak a tetején is álmodoz egy
+halovány lila kalapvirág. Hátra se nézve felel, hetyke kis nevetéssel:
+
+– Hö! Törődöm is én avval!
+
+– Mit?
+
+György, mint a párduc, olyat szökött. Megállott Valentine előtt, aki
+szembefordult vele, megkapta a kezét, kalapostul:
+
+– Hagyja, ha mondom, ezt a csomagolást…
+
+– Az órám!
+
+Tudniillik az a modern kis ellipszis-óra a Valentine csuklóján, amely
+szintén beleszorult a György kezébe.
+
+A lila kalapocska az ágyra repült, összelapulva, mint a kalarábélevél.
+
+– Jőjjön csak, jőjjön csak egy kicsit… – György a fejével maga után
+intette Valentine-t; a hangja szinte suttogott, de a szemei olyan
+súllyal parancsoltak, hogy Valentine-nek akaratlanul is követnie kellett
+Györgyöt.
+
+– Üljön le, üljön ide, hadd beszéljek magával! – György elébe rántotta a
+toilette-asztal előtti könnyű rokokó-széket.
+
+Valentine kecsesen helyet foglalt.
+
+– Tessék. Csak gyorsan kérem. Mit akar tőlem.
+
+A lábait keresztbe kapta, átfogta két kézzel a térdét és dobolni kezdett
+a cipellő talpával.
+
+György észrevette a tükörben a plastronjára hullott csokrot, odakapott a
+két kezével és gépiesen kezdte rendbehozni. Szinte fuldokolva beszélt,
+mialatt minden erejével türelmet, önuralmat kényszerített magára.
+
+– Azt akarom magától, kedves Valentine, azt akarom tudni, mit gondol
+tulajdonképpen, mi jár a fejében… hiszen ilyesmit mégse lehet csak úgy,
+meggondolás nélkül az embernek odavágni, hogy elmegyek és te maradhatsz
+ott, ahol vagy…
+
+– Persze hogy megyek! Nem is vagyok őrült, mint maga, hogy én itt holnap
+az emberek közé kimenjek!
+
+György keserves kínnal ráncigálta a csokor szárait, amelyek nem akartak
+az összevissza reszkető ujjaknak engedelmeskedni.
+
+– Az emberek, az emberek? Egyetlenegy ember van itt, akivel magának
+törődnie kell és az én vagyok!
+
+– C! – csak a nyelvével csettintett erre Valentine s már föl is libbent
+a székről. Ott volt az étui-je a toilette-asztalon, kivett egy
+cigarettet és harciasan nézett vissza a György ráfeszülő szemeibe, míg
+az ujjai sebesen mángorolták a kőkeményre préselt karcsú kis Figarót.
+
+György lankadtan ejtette le a kezeit a gallérja alól. A csokor éppen úgy
+lógott alá kibomolva, mint az előbb.
+
+– Mondd, Tin, mondjad csak… hát egy pillanatra nem jut eszedbe, hogy
+ennek az egész ostobaságnak mégis csak te vagy az oka?
+
+– Én? Miért? Mert egy kicsit táncoltam?
+
+– És két kicsit és három kicsit és négy kicsit és minden kérésemre és
+minden sürgetésemre, minden gyötrelmemre nem akarta abbahagyni!
+
+– Nem hát! Nem tudom, hogy juthatott eszébe rögtön a mulatságomat
+elrontani! És ott mindjárt a legvadabbúl, a legmodortalanabbúl az
+emberre rátámadni. Ráncigálni az embert és ordítani, mint valami
+berúgott napszámos. Hát mit gondol maga, mi vagyok én!
+
+Fölkapta s erősen megrázta a cerrini-skatulyát. Remegett az ajkai közt a
+cigarett, míg rágyújtott.
+
+A György ökle belevágott a levegőbe.
+
+– A feleségem vagy! És nem tűröm, hogy a feleségemet simogassák!
+
+Valentine előre lépett György felé, felrántotta a fejét, roppant
+sürgősen fújta ki a cigarettje füstjét.
+
+– A szemem láttára, igen! Simogatni lehet, cirógatni, a pucér karjához
+érni, nyomkodni lehet a kezét, az arcához lehet támaszkodni, a szájába
+belelihegni…
+
+– Hallgasson!
+
+Valentine lábujjhegyen állott, a fejével mintha el akarta volna György
+magasságát érni. És el volt a homloka fehéredve s az arca is, ahol csak
+a festék a bőrének üde tisztaságát nem érintette.
+
+Györgynek annál szenvedélyesebben zúgott a szava:
+
+– Hol a szemérem belőletek! Nem szégyellitek magatokat?
+
+– Kikérem magamnak ezt a hangot! És ne merjen rám így kiabálni… tudja?
+Botrányt akar csinálni, megint, még nem volt elég neki!
+
+Nem, nem volt elég Györgynek. A hirtelen csöndben hallani lehetett a
+lihegését. A szemhéjai elfelejtették a föladatukat. Húnyás nélkül meredt
+a szeme Valentine-re, aki a cigarettjével jobbra-balra kezdett a
+toilette-asztalon hamutartó után kapkodni. Kissé letompult a György
+hangja, de nem a szomszédok miatt való aggodalomtól, nem, inkább a
+szívét markoló fájdalomtól:
+
+– Hát semmi neked, semmi, hogy egy jött-ment idegen hozzád dörzsöli
+magát? Meg sem érzed? Mi?!
+
+A hamu leesett az asztalka üveglapjára. Valentine hevesen szippantott
+egyet, az orrán, a száján egyszerre futott a füst elő s a füst közt a
+Valentine habozó hangja:
+
+– Micsoda ostobaságot povedál; ha hallanák, micsoda ostoba fogalmai
+vannak. – Kezdte visszanyerni a fölényét, fölnevetett a György rendetlen
+hajára. – A Lali! Csak dühöngjön erre a fiúra. Vegye tudomásul, hogy
+Lali a legrégibb és legkedvesebb barátom.
+
+– Azt láttam!
+
+Valentine félretaszította a széket maga elől és a szekrény felé tartott:
+
+– Igenis és tudja meg, hogy mindig boldog leszek, ha a Lalival
+táncolhatok!
+
+Kiakasztott még két ruhácskát. De mire megfordult, hogy a ládához vigye
+őket, György éppen rácsapta a fedelet az utazóládára s szépen leült rá.
+A hangja megint nekierősödött:
+
+– Én pedig azt mondom, hogy ebben az életben többé táncolni nem fogsz.
+Se Lalival se mással. Tudom istenem, hogy nem!
+
+– De igenis, hogy táncolni fogok.
+
+– Majd meglátjuk!
+
+Valentine ott állott György előtt. Roppant keményet akart toppantani, de
+persze az az energia a szőnyegen kárba veszett.
+
+– Keljen föl erről a ládáról!
+
+György válasz helyett föltette a jobb lábaszárát a bal térdére.
+
+Valentine ledobta a lába elé a kosztümöket. Végigmérte Györgyöt és a
+cigarettet a szájába kapta s nekirontott a fürdőszoba ajtajának. És úgy
+bevágta maga után azt az ajtót, hogy attól vasúti karambolt álmodhattak,
+akik ott jobbról és balról mellettük laktak, ha ugyan rögtön föl nem
+ültek az ágyon.
+
+György hallotta, hogy csörömpöl odabent Valentine az üvegjeivel és a
+tégelyeivel. Egy perc mulva kivágódott az ajtó. Valentine megállott a
+küszöbön. Két fürdőköpeny csüngött a karjáról le a földre. A kezében
+akkora vörös szivacsot tartott, mint a tégla. Nyitott szájjal nézett egy
+kis darabig Györgyre, ki kényelmesen hintáltatta a lábát és gyönyörködni
+látszott a lakkcipője sikamló fényében.
+
+Valentine fújt egy nagy adag füstöt, avval megfordult és szigoruan leült
+az ágy szélére. Úgy látszik, itt megszakadt a rosszviszony.
+
+[Illustration]
+
+Kintről, az éjszakai csendből valamelyik közeli templomocska édes
+óraütései csendültek. És elolvadtak egy távolabbi mélységes, merengő
+toronyórazengésbe. Talán az _Orologgio_ kalapácsai szólaltak meg.
+
+Valentine egész figyelmét odaadta annak az őszierdő-színű kis francia
+rézmetszetnek, amelyik ott csüngött szemben a tapétán.
+
+György pedig kipillantott a nyitott loggia-ajtón abba a kékséges,
+csillagos velencei éjszakába. Györgynek elég volt a haragból. Felállott.
+Odament szép lassan Valentine elé. A szemébe akart nézni.
+
+[Illustration]
+
+– Tin… igérd meg, hogy ezeket a lehetetlen táncokat nem táncolod többet.
+
+Valentine unalommal húzta félre a fejét. Azután makacsul nézte tovább
+azt a metszetet.
+
+– Kérlek, Tin… azt kell mondanod, hogy: jó, nem fogok táncolni.
+
+Valentine picit még hallgatott. Szippantott és rántott egyet a vállán.
+Le nem vette volna a szemét a falról:
+
+– Én mindig azt fogom csinálni, amit akarok. Nem engedek a programmomba
+beleszólni.
+
+Györgynek várni kellett egy pár lélekzetnyit, míg újra megtalálta a
+csendesebbik hangját:
+
+– Hol tanultad ezt a beszédet?
+
+– Semmi köze hozzá. – Valentine felpattant az ágyról. – És kérem, most
+már talán hagyjon békében.
+
+Menni akart a felszabadúlt utazóládához.
+
+– Dehogy hagylak. – György elfogta azt a kis kezet, amelyik az óriási
+szivacsot szorította. A szivacs olyan kicsi lett a György újjai
+markolásában, mint a legkisebb paradicsom.
+
+– Engedjen kérem, dolgom van.
+
+– Nem, dehogy, nem fogod az uradat ilyen kurtán-furcsán elintézni.
+Maradj csak, ne siess csak.
+
+Csak alig nyúlt a vállához, Valentinenek vissza kellett a paplanra
+csücsülni.
+
+György föltette a két öklét a csípőire:
+
+– Az uraddal beszélsz, akinek az egész életeddel tartozol, minden
+lélegzeteddel és minden gondolatoddal.
+
+Valentine gúnyosan felkacagott a nagy szavakra.
+
+György alig tudta a szavait a lázas agyában összeszedni.
+
+– Hát elfelejted, hogy hűséget és engedelmességet fogadtál nekem Isten
+és ember előtt, hát… hát nem tudod mi az, hogy asszony vagy… hogy a
+házastársa lettél egy embernek? Nem tudod, mi az, egy embernek a
+felesége lettél?
+
+Valentine jókedvűen nézett a György égő szemeibe:
+
+– Hogyne tudnám. Foglalkozás. Olyan, mint magának a mérnökség.
+
+György nem kapott hirtelen levegőt. Nagyon vigyázott magára. Hátrább
+lépett Valentine elől és a vidám kék szemekbe bámult:
+
+– Mit akarsz, Valentine!
+
+– Most már semmit. Azt akartam, hogy akihez férjhez megyek, csinos
+legyen, pénze legyen és mulattasson.
+
+György a keserű szívéből nevetett egyet rekedten.
+
+– Úgy… csak ennyit akarsz attól az embertől, aki fölesküdött a te
+boldogságodra, akinek minden ereje, minden terve, minden álma a tied és
+nem az önmagáé, aki világot cserélt, mikor jegygyűrűt cserélt veled és
+aki nem akar többé rajtad kívül nőt ismerni sem az életben, sem a
+feltámadásban, aki a tied marad, ha ágyban fekvő beteg leszel, ha
+leforrázod és összeégeted az arcodat, ha megbénulsz egy
+autószerencsétlenségtől… Istenem, hogy mi az, ha meggondolom, hogy egy
+férfi kiválaszt egyetlenegy nőt ezer és millió közül ezen a világon és
+annak az egynek adja az egyetlen életét, a halálát, az örökkévalóságát.
+Édes jó Istenem, ha ezt meggondolja az ember…
+
+A lüktető homlokára vette György a kezét és a szeme lecsukódott pár
+pillanatra. Valami kis szédülést érzett.
+
+Valentine fölállott:
+
+– Nohát még nem késő meggondolnia! Egyáltalán!
+
+Ő már annyit nem gondolkodott a szón, amit a száján kiereszt, mint a
+cigarettfüstön. Ő hadat izent, a szavai a harc puskalövései voltak.
+Visszasietett a szivacsával, a fürdőköpenyeivel az utazóládához.
+Felcsapta a fedelet.
+
+György odaugrott hozzá s megkapta a karját:
+
+– Nem fogsz elutazni!
+
+– Nem enged el? Nem enged el azonnal?
+
+– Nem! – a fürdőköpenyeket, a szivacsot elkapta György és messzire
+hajította. – Itt marad. Akkor utazik, mikor én akarom.
+
+– Semmi közöm magához többé… ne szorítson hát… miféle parasztság!
+Neveletlen fráter!
+
+György elengedte Valentine-t. Az a kerek aranykarperec ott szorult a
+Valentine karján, ahová a György újjai feltolták. Ellipszis lett az
+aranykarikából. Utána meredt a szekrényhez futó, lihegő Valentine-nek. A
+lábai nem akartak mozdulni.
+
+Valentine visszafordult, a két karja teli volt gyönge rózsaszín, halvány
+lila, krém könnyűségekkel… a következő pillanatban ez mind odarepült az
+utazóláda mélyébe: futó felhőcske, csapódó tajték…
+
+György a szekrény felé szólt, kurtán, hidegen:
+
+– Elmegy?
+
+Valentine nem felelt többet, egy kis zsebkendőoszlopot döntött fel a két
+kezével a szekrényben.
+
+– Menjen.
+
+Minden indulat nélkül hangzott ez a szó a György szájából, szinte
+megfagyva. Rá se pillantott Valentine-re, ki odalépett, a zsebkendőket a
+ládába tenni. Lehajolt, fölvette a szőnyegről a kosztümöket,
+összehajtogatta őket, amilyen gondosan csak tudta, hogy mennél kevesebb
+helyet foglaljanak el a ládában.
+
+Segített Valentine-nek csomagolni.
+
+
+
+Reggel hét óra.
+
+A mi Györgyünk ott ül a Café Florian előtt, egy kis márványasztalnál,
+egyedül. Egyedül, nemcsak annál az asztalnál, egyedül az egész
+terraszon, egyedül az egész napsütött Szent Márk-téren.
+
+Nappalra van öltözve persze, meg is borotválkozott szépen, s a rendesen
+széjjelfésült haja még vizes a reggeli zuhanytól.
+
+Egy perccel ezelőtt foglalt helyet ezen a vasszéken a Florian árkádjai
+alatt, mint a kávéház legelső vendége. Vasárnap van. Nem divat
+Velencében ünnepnap ilyen korán kelni, különösen a kényelmes idegennek.
+Meg is csodálta a két oszlop közt javába nyujtózkodó pincér ezt az urat,
+aki ilyen frissen kocog a Szent Márk-tér kövén egyenesen a Florian felé
+s aztán oly sürgősen parancsol egy _espressot_ meg egy konyakot.
+
+A Rialto tájékáról érkezett György, egy csöndes kis hotelből, ahova ma
+reggel átvonult a podgyászával a Danieliből, miután a számlát és a
+borravalókat elintézte. Ezen a hotelszámlán a többi közt egy
+meglehetősen szokatlan tétel szerepelt: a saxophon, meg a jazz band
+megrepedt nagydobjának az elég bőkezűen előirányzott reparálási
+költsége.
+
+Milyen símán ment ez az egész, milyen egyszerűen, jelentéktelenül, édes
+istenem.
+
+Nyugodtan, zaj nélkül, egymással egy szót se váltva, s rá se nézve
+többet egymásra, versenyt szedték, hordták, csomagolták befele fönt a
+Danieli szobájában ketten a Valentine holmiját. Egyetlenegyszer fordult
+közben Valentine György felé, csak azért, hogy odadobja a lába elé azt a
+szélesre vasalt férfizsebkendőt, amelyik odatévedt a női zsebkendőcskék
+közé. Azt György udvarias mosollyal fölvette s elhelyezte rögtön a maga
+szekrényében. Különben pedig most reggel, amikor a saját holmiját
+csomagoltatta, a toilette-asztal lábánál fölfedezett egy görcsösen
+összenyomott, alig szikkadt picike női zsebkendőt. Fölkapta, kis darabig
+szórakozottan tapogatta, nézegette, s az orrához is emelte pillanatra,
+megszagolni… aztán sietősen a belső zsebébe csúsztatta. Majd
+visszajuttatja valahogy a tulajdonosához.
+
+Késő éjszaka, mikor Valentine-nek a podgyásza a legtökéletesebb rendben
+volt, György leszólt a portára, Valentine-nek a hatórás bécsi gyorshoz
+való felköltése felől rendelkezni, azután magára hagyta Valentine-t a
+szobában, diszkréten meghajolva feléje s halkan betéve maga után a
+loggiára nyíló ajtót. Rágyújtott, a cigarettes szelencét a párkányra
+tette s melléje a cerini-skatulyát, és oda könyökölt, a csillagokat
+tanulni, vagy követni a hold ragyogó szemleútját a tornyok és tetők
+felett, vagy a vénséges paloták stilus-árnyalatait tanulmányozni, vagy
+messze és messze a kis sorsú szűk utcákban azokba az örökösen
+kiakasztott tarka cihákba, gyerekingekbe talált beléfeledkezni, vagy az
+alvó hotelből hallatszó különös koppanásoknak és köhintéseknek adta a
+figyelmét, vagy talán emerről-amarról a maradék élet tüneteg hangjait
+fülelte, füttyöt, visszhangos éji szót, csobbanást, bágyadt
+szájharmonikát, szökevény kacajt, elhaló macskasiralmat. Vagy inkább a
+szíve bölcsőjében azt a hánykolódó beteg csecsemőt, a szenvedést
+nyugtatgatta, altatgatta, nem látván és nem hallván semmit maga alatt és
+maga előtt az éjszakai Velence holdfényéből, árnyékaiból és gazdátlan
+neszeiből… lehet, hogy le is húnyódtak a szemei végre, a virrasztásban
+elalélt csillagokkal együtt.
+
+Hanem reggel öt órakor a legfrissebben intézkedett a podgyász
+leszállítása felől, vasúti jegy és hálófülke felől és a gondola felől, a
+velencei pályaudvarhoz. És ő segítette be gyöngéden a gondolába
+Valentine-t, s mosolyogva csókolt kezet és levett kalappal, vidám arccal
+hajolt meg az induló gondola előtt. Még integetett is a kalappal
+kedvesen a gondola után, mintha csak egy fölületes, kellemes
+jóismerőstől venne búcsút. A gondola elkanyarodott. György még csak azt
+látta, hogy az a zöldkalapos kis hölgy a gondola padján tükröt tart az
+orrocskája elé s a kesztyűs ujjai közt óvatosan emeli a rouge-os arany
+plajbászt az ajkaihoz. Így tünt el előle Poóy Valentine.
+
+Mi lesz most? György a két öklére támasztotta halántékát, úgy bámul a
+szemközti árkádok alá a homályba. Hát el fognak válni, természetesen.
+Elválnak, mert nem egymáshoz valók. Milyen szerencse, hogy ez ilyen
+hamar kiderült és hogy azonnal le lehet vonni a konzekvenciákat.
+Mennyire nem neki való volna mindez, amit a tökéletlen házasságok felől
+olvasott és hallott életében: csúf csetepaték, amikről az egész ház
+beszél és könnyed kibékülések, hogy harmadnap új témákkal kezdődjék
+megint a marakodás; rokonok, barátnők beavatkozása, társaságban,
+idegenek füle hallatára való ideges összekapások, érdekből, kényelemből,
+gyávaságból való együttmaradása két embernek, akik ki nem állhatják
+egymást, az álmodott boldogság cinikus kinevetése s az otthontól való
+menekülés lumpolásba, kártyára s korzóra, Gerbeaudba, látogatóba; a
+programszerűen, harmonikusan kétfelé való élés, nem egymás, hanem _egy
+más_ szerelmét ápolva, titokban, vagy a legteljesebb szabadsággal,
+ország-világ előtt. De jó hogy ebből a levesből, amit másoknak egy
+életen át tálalnak az asztalára, ő csak egyetlen cseppet érzett az ajkán
+és rögtön leteheti a kanalat. Mit sejtette ő, mi mindent hozhat a
+házasság a finomabbik világban, egy kényes, szeszélyes, felkapott szép
+babával. Ő mint a faluszéli boldog gyerek, elkapta a másik gyereknek a
+kezét és kacagva nekiszaladt vele a virágos gyepnek, sem útat, se határt
+nem látva maguk előtt.
+
+[Illustration]
+
+Nohát vége. Gyerünk tovább. Könnyű májusi szellő osont át a téren,
+felfújkálta az oszlopok mögött azokat a csikos vászonredőnyöket az
+üzletek előtt, ott szemben Györggyel. Mintha a szabadság zászlai
+repesnének. Györgynek vidám mosoly futott el a szemein, mohón szívta
+magába az üde fuvallatot, felkapta könnyelműen a vállát, úgy mint
+Valentine az éjszaka, s a száját összehúzta, kicsit csöndesen
+fütyörészni. De jó is lesz megint innen elszökni, visszamenni Szumatra
+szigetére. Vissza, elveszni munkában, teremtésben, elenyészni a
+természet pazarságában és határtalanságában, azt a zabolátlan ős földet
+idomítani, nevelni lázzal, hittel, szeretettel, de jó is lesz a művelt
+európaiak közül a szigetvilág népe közé menekülni, kedvességet,
+szelidséget tanulni tovább az úgynevezett vademberektől, azoktól az
+alázatos, csendes, kellemes kis bőralma képü javánoktól. De édes lesz
+ezt a ringató, altató méla zenélésüket hallgatni vacsora után, a
+_bungaloja_ előtt, de szép lesz újra meséltetni őket, az ő gézengúz
+tigriseikről, jókedvű elefántjaikról, furfangos majmaikról, bohó
+teknőceikről. És azok a kis maláj napszámos leányok, akiket ő
+büszkeségében nem akart észrevenni, milyen kecsesen tudják a hajukat
+fonni s virággal megtűzdelni, s azt a finom, gyöngéd járásukat mintha
+balletmestertől tanulták volna, s milyen igénytelenek szegénykék és
+milyen engedelmesek. Némelyiket igen csinosnak lehet mondani, igazán…
+
+Most valami nehezet érzett hirtelen György a mellében. Mintha márvány
+levélnyomót tettek volna rá a szívére. Fölvette tekintetét a világos
+kövezeten tovanyúló árnyékokról. A téren egy fasiszta-jelvényes fiú jött
+át, hajdonfőtt, azzal a felduzzasztott göndör frizurával, amelyet
+Olaszország kis katonáin, mesterlegényein és kispolgári ifjúságán lát az
+ember. Egy kis kurtaszoknyás cigánylány sietett a fiú mellett, roppant
+szapora szóval mesélt a fiúnak, a képébe fordulva. Mind a ketten
+mutogatták a nevető fogsorukat és a szemeik csillogtak, mint a vadonatúj
+cipőgombok. Eltüntek. György megmozdult a székén és nyugtalanul kapta
+oldalt a fejét. Valentine-t kereste. A párját, aki nélkül egy lépést nem
+tett most tíz napig Velencében, akit úgy megszokott maga mellett, mintha
+kis gyerekkoruk óta egymáshoz tartoztak volna. Tin, hát hol vagy! Hisz
+ez az egész valami buta rút álom, hogy egyedül vagyok, ebben a néptelen
+idegenségben. A Szent Márk-templom előtt fent vannak az ünnepi piros
+zászlók a karcsú rudakon, az óratoronyban most zendült egy áhítatos,
+boldogító harangütés, hiszen ez a mi meseszép szerelmes Velencénk, úgy-e
+Tin, hiszen mi most fönt rejtőzünk ketten a mi regényes dogepalotánkban,
+én a legszerencsésebb martalóc doge, ki hajóival a legszőkébb,
+legfehérebb kis dogaressát rabolta magának. Igen, a hatalmas doge most
+ott csapkod és prüszköl a fürdőszobában és hallja a dogaressát dalolni
+és átkacagni közbe hozzá, mert mindig ilyen vidáman ébred, mint a kis
+gyerekek.
+
+György megfogta a márványasztal szélét és fölemelkedett. Odafordult,
+arra a Danieli felé. Egyszerűen haza akart szaladni Tinhez.
+
+– Pardon, signor.
+
+A pincér. A konyakot hozza meg az espressot. Az espresso miatt késett,
+arra bizony sokáig kell várni. (Mint neve is mutatja.)
+
+György visszaesett a székre. Lekönyökölt, a tenyerébe támasztotta
+homlokát és kitágult szemmel nézett ennek a Szent Márk-térnek az örök
+galambjai közé, melyek kezdték ellepni a kövezetet, jobbra-balra
+lépegetve mind, a fejöket kapkodva szaporán és a szemeiket türelmetlenül
+görgetve. A templom párkányairól, a paloták tetőiről szállton szállt
+lefelé a galamb, az idegesebbje, a fiatalja, amelynek nem volt türelme
+várni, míg feltünnek a németek meg a jámborabb amerikaiak, akik el nem
+mulasztják, a kellő kodak-fedezettel, az adag kukoricával a
+galambseregre rátámadni. A higgadtabb galambnép ott ült vagy sétifikált
+halkan kurrogva, köröskörül a párkányon, az Orologgio vitézeinek a
+vállán, a zászlórudak hegyében, meg a lámpákon, az árkádok alatt, az
+aranyos cégtáblák peremén, mindenfelé. Egynéhány galamb a leghalványabb
+remény nélkül, csupa illuzióból elkezdett annak a pipás öregnek a feje
+fölött repkedni, aki már állást vett egy zászlótartó rúd előtt, a
+nyakában a nagy kosarával és abban a sok-sok kicsi galambeledeles
+papirzacskóval.
+
+György elefelejtett az espressohoz nyúlni, a konyak is ott állott előtte
+kóstolatlan, tüzes csillogással a napsütésben. Talán a galambok nyakán
+hullámzó drágakő-fényesség kötötte le úgy a tekintetét, hogy az nem
+akart onnan a tér közepéről elmozdulni? Igen; egy percig ott lebegett a
+fényes galambok fölött, mint a sötét árnyék, az ő fájdalmas gondolata
+vidám madarak felől és vidám vasárnapi sétálók felől és vidám fodor
+selyem felhők felől, hogy milyen halálos idegenek ezek mind egy szenvedő
+emberrel szemben. Mélyet sóhajtott. Az egyik kezének az ujjai tapogatni
+kezdték a homlokát, szórakozottan. Egy ragyogó tavaszi emléket kerestek
+azok a tétova ujjak a György forró homlokán. Mintha tegnap történt
+volna. S elfut most előle, megfoghatatlanúl, annak az órának a tündéri
+képe s belevész egy messze sötét pusztaságba.
+
+[Illustration]
+
+Mikor legelőször látta Valentine-t.
+
+Az egy szépséges szép áprilisi délután volt.
+
+Olyan meleg lett már az idén április elején, mint máskor májusban. Az
+utca teli volt ibolyával, kankalinnal. Az egész város ablakai
+mosolyogtak az örömtől. A fákon mindenütt, mindenütt kifele csavarodtak
+a zöld levelek a bronz rügyekből. És a ligetben és a szigeten és a
+Városmajorban nem birtak a verebek a jókedvükkel és a cinkék egész nap
+lázasan szomszédoltak a gesztenyék, platánok népénél, ujságolni a friss
+füvet, a kutyatejet, a margarétát, az ágyásokba kiültetett árvácskát, a
+tornácokra kiakasztott kalickát. A budai lejtőkre mintha csudára zöld hó
+hullott volna. A Dunapartok olyan ünnepien tündököltek, mintha minden
+reggel husvétvasárnapra virradnának. És az idegen hajók olyan édesen
+dudáltak, mintha nem lenne nagyobb boldogság a földön, azaz a vizen,
+mint a Lánchíd alatt átbújni.
+
+György azon a délután ott talált jönni a kis kétüléses kocsiján a
+Margithídon, Budáról Pest felé. Katonaszekerek haladtak előtte.
+Hátradűlt az ülésen és nagy türelemmel játszadozott a kormánnyal.
+Fölnézegetett a csengető villamosvezetőkre s a nevetgélő fiatal népet
+nézegette a híd járdáján és el-elpillantott a gyémántosan csillanó
+Dunára. A Margitsziget kis hídján egy karcsú szőke lány jött fel, három
+fiúval. A napsugár fényesebben tükröződött ezen a síma szőke hajon, mint
+odalent a víz szinén. A szépséges szőke leány tenniszre volt öltözve. A
+kurta szőke hajat átölelte egy fehér szalag. A Margithíd pallóján fiúsan
+kezet fogott a gavallérjaival a leány és vidáman átszökellt a másik
+oldalra, a villamosmegállóhoz. Éppen a György autója előtt osont el, még
+rá is talált pillantani, kedves konfidenciával, mintha azt mondaná:
+remélem, nem fog elgázolni, barátom? György keze pillanatra elengedte a
+kormányt. Óh, ki ez, ez a tünemény? Utána fordult. A szőke leánynak a
+gyönge széltől, vagy csak a sietéstől lebbent egyet a fehér szoknyája s
+a nyakában az a könnyű kockás selyem sál. Mintha a tavasz divatos
+tündére jelent volna meg a Földön, éppen ebben a szent percben és éppen
+Pesten, a Margithídon. György hátra forgatta a fejét, mert a kocsija már
+előrébb jutott. Mondhatatlan édes és fájdalmas nyilallás járt a szivében
+és a fejét elfogta valami zengő szédület. Mintha ott járna egy diákkori
+tavaszi napon Debrecenben, a Piac-utcán és ott nézne az ideálja után, a
+legszebb és legbüszkébb szőke urikisasszony után, akit nem ismer, akinek
+bemutatkozni soha reménye se lehet a szegény cétuslakó kollégiumi
+gyereknek. Az az imádatos szőke teremtés jelent meg most a szeme előtt,
+az a soha nem felejtett titkos, tilalmas első ideál. Ő az, az a
+szőkeség, ezek az égkék szemek, ez a kápráztató mosoly, ez a lengedező
+könnyűség. Most felszáll a villamosra, az első perronra. Budára megy.
+Mint aki álmában cselekszik, úgy nem latolgatott és nem habozott György,
+hirtelen kitért a sorból és visszafordította Budának a gépet a híd
+közepén. (Amiért különben ott rögtön fel is írták.) A György kocsija
+utána eredt annak a 4-es villamosnak. Istenem, a boldogság ragyogó fehér
+pillangóját elfogni, még egyszer el nem engedni!
+
+[Illustration]
+
+A Fogaskerekűnél szállott le a szőke tündér, aki Györgyöt ilyen
+bűverővel maga után parancsolta. Már borult a tavaszi délután, a tündér
+jobban a nyaka köré csavarta a sálját és sietett, fel a Trombitás-útra.
+György kocsija lassan követte. A tündér benyitott egy vadonatúj tömzsi
+villa kapuján és suhant a fiatal fácskák közt a keramitos töltésen
+fölfelé. Megneszelhette, hogy az az autó megáll a házuk előtt.
+Visszafordította a fejecskéjét. György nem tudott, nem is akart a
+karjának parancsolni, mely fellendült a kormányról, hogy rajongó
+üdvözletet adjon a bűbájos jelenségnek.
+
+Az a szőke tündér összehúzta picit a szemét, aztán pajtásosan odaintett
+a kezével a lépcsőről. Hiszen ez csak egy ismerős fiú lehet.
+
+És György, amint megint megfordult a kocsijával és leszáguldott a
+Retek-utcába, úgy megnyomta a tülköt, hogy az majd kirepedt. Harci
+riadót trombitált, a hódítást, a diadalt kürtölte széjjel a világra!
+
+Másnap déli tizenkét órakor György megállott ott az előtt a villa előtt,
+a Trombitás-út elején. A kapu előtt még egy autó állott, egy testes,
+vadonatúj amerikai kocsi.
+
+György becsengetett az előszoba-ajtón. Fekete sacco, szürke nadrág volt
+rajta.
+
+– Ennek a háznak az urával kívánok beszélni.
+
+– Kit jelenthetek kérem őméltóságának?
+
+– Békász György, gépészmérnök.
+
+Az inas egy kis perc mulva kijött:
+
+– Méltóztassék a hallban helyet foglalni.
+
+Ebben a hallban az egyik fal tövében egy szép barok levelesláda, meg a
+falon az a két régi Marastoni-arckép; egy mosolygó hajú, karpereces dáma
+meg egy nagy, fekete selyemcsokros, ábrándos gavallér képviselik a
+családi hagyományokat, különben az óriás bronz függőlámpa, meg a széles
+gázkandalló, meg a sűrűn lécezett vitrin, meg az alacsony ében asztal, a
+súlyos oroszlánfejes karszékekkel (amit mind együtt olyan kényelmes a
+Chippendale nevével födözni) a legmodernebb, sőt a legmaibb hangulatot
+adják. A romantikus, szelíd két arcképpel szemben, a másik falon már
+egynéhány expresszionista vászon heveskedik, a kandalló felett pedig egy
+hatalmas, repedezett sötét festmény uralkodik; jóformán csak a szürke
+szakáll meg a fekete kereszt látszik a vászon szent eseményéből. Ezt a
+klasszikus festményt különben egy főhadnagy hozta volt az olasz frontról
+Pestre. Lehet a vászon alatt akármelyik olasz mestert emlegetni, azok
+nem szoktak a sírjukban csuklani.
+
+György izgatottságában felnyitott az aranyhálós asztalon egy antik
+könyvfedelet, amelynek a sarkán Racine neve ragyogott. Gerbeaud-cukorka
+volt benne, nem színdarab. Mert nem is könyv volt az, hanem bonbonos
+skatulya. Mily kellemes csalódás.
+
+György leült. Nézett a nagy ablakon át a boldog tavaszi égbe.
+
+A harmadik szobában még az aktákat nyitogatta dr. Poóy Pál nyug.
+miniszteri és aktív kormányfőtanácsos úr őméltósága, a Poóy Pál
+Kereskedelmi R. T. vezérigazgatója. Egy-két gépírásos árkust be kell
+most vinni magával arra a kis konferenciára a Nádor-utcai bankba. Ott
+állott az íróasztal előtt a gyönyörű kék füstöt ontó La Coronaval a
+szájában, a ragyogó monoklival a jobbszemén, elegánsan, üdén,
+tükörsímára borotvált rózsaszín arccal és fényesre pomádézott és
+lekefélt őszes hajával, meggyúrva a főváros legjelesebb masszőrjétől. Ma
+kicsit későn kelt, mert hajnalban került haza egy vidám kis
+férfivacsoráról. Az íróasztalon vár felnyitva a puha, könnyű
+disznóbőr-táska, amelyről fantaziálhatnak a szegény laikus halandók a
+járdán, hogy miféle országos érdekek szoronghatnak benne, mikor a belügy
+meg a pénzügy előtt lelép az autóról az államtitkárszerű délceg úr és
+gondolataiba merülve siet be a főkapun, észre se véve a portás stramm
+tiszteletadását. Ezt a táskát most hat esztendeje vette a Gizella-téren
+a Kereskedelemügyi közkedvelt vidám Palyája, akinek a kollégái az összes
+emeleteken igen elszontyolodtak, mikor egy szép reggel bejelentette azt
+az elhatározását, hogy nyugalomba fog vonulni. Igen, azóta mozog ennyit
+Poóy Palya Pesten és Budán, mióta nyugalomban van. Azok közül a modern
+magyarok közül való Poóy Palya is, akik táskát ragadtak, mikor minden
+elveszett és felkaptak a konjunktúra szélsebes omnibuszára. Mondjuk
+egyszerűbben: arra a villamosra, amelyik a Szabadság-tér felé szaladgál.
+Ha valaha valami Baross Gábor-féle komolyság rádöröghetett volna is a
+bájos Palyára, hogy a körmét reszeli az íróasztal mellett és jóízű róka-
+vagy szoknyavadász históriákkal mulattatja az osztályt, 1920-ban bizony
+a legnagyobb szigor is csak kalapot emelt volna neki, látva hogy fut
+reggeltől estig avval a táskával a villamoson, a tőzsdelépcsőn, és
+később a konflison, azután meg a kistaxin. És hogy repked a bankok
+liftjein. És hogy nyargal a minisztériumba kora délelőtt, háromba is
+egymásután. Palya dolgozott, de legalább három fejre valót. Megtanult
+tőzsdenyelven, banknyelven, concern-nyelven. Arbitrázshoz, fedezethez,
+prolongációhoz úgy ért, akár a Rotschildok. Zürichet jobban ismeri, mint
+aki ott született. A kisujjában vannak az összes határidők. Tudja, mi a
+textil és mi a benzol és mi a traktor. És tudja, mi a kávé, mi a
+repceolaj és mi a sertés és mi a ló. (Mert az nagyon kezdetleges kis
+tudomány, amit mi a Természetrajzban tanultunk.) Igen, Palya sokat
+tanult és erősen tevékenykedett. Palyát mindenütt szeretik. Mindenki
+megtesz neki mindent, minden hivatal és minden fórum. Az emberhez is
+értett Palya, úgy mint a textilhez vagy a zlotyhoz. A Hungária-klubban
+éppen úgy otthon van, mint az Országos Kaszinóban. Ezt a friss
+Trombitás-úti villát dollárértékben vette most harmadéve egy elbukott
+tőzsdehőstől. Hallották ugyebár azt a közmondást, amelyik azt mondja:
+tud az valamit, aki élni tud. Bíz ezen egy kicsit elmerenghet az ember.
+Poóy Palya például tud élni. Két szép gyermeket nevel, a gondtalanság
+füstöl a kéményén, szegény nyelvtanárnak, korrepetáló diáknak,
+kertésznek, kárpitosnak, cigarett-ügynöknek, piktornak ad kenyeret,
+keresetet. (Most festeti a portréját.) Mindenkit elragad a
+kedvességével, a jókedvével. Nem felejtkezik el a régi kedves
+pajtásairól. Segít, ahol csak lehet. Öröm és áldás Palya mindenki
+számára, akinek csak dolga van vele. Ötven esztendős mult, de csak
+egypár perccel. Soha ilyen fiatalnak nem érezte magát. Ha így halad, azt
+mondja, hetven esztendős korában a legvidámabb tacskó lesz. Az elmúlásra
+nézve pedig szent meggyőződése, hogy úgyis kitalálnak valamit, mire neki
+is meg kellene halni.
+
+[Illustration]
+
+Poóy Palya őméltósága magához vette a táskáját, (persze nem várt addig,
+míg ez a hosszadalmas ismertetés íródott felőle) s kisietett a hallba,
+ahol a bejelentett úriember várakozott. Valami ötletet hoz. Vagy
+protekcióért bátorkodik hozzá.
+
+György felállott és elébe lépett a ház urának.
+
+Palya barátságosan rámosolygott a látogatóra:
+
+– Mivel szolgálhatnék önnek?
+
+György némi remegéssel kezdte, de mindegyik szavával biztosabb lett a
+hangja:
+
+– Méltóságos uram, tegnap délután megcsodáltam az ön gyönyörű leányát –
+és… feleségül szeretném venni.
+
+Palya hirtelen hátrább lépett. Megnézte a vendégnek a haját, a
+nyakkendőjét, a cipőit. György bátran és figyelmesen nézett a Poóy Palya
+csodálkozó szemébe. Bolondnak ne tartsa valahogy őméltósága.
+
+– Ez nagyon kedves, mindenesetre, – Palya már nyugodtan mosolygott, –
+dehát kicsoda maga tulajdonképpen?
+
+– Békász György a nevem, méltóságos uram. Mérnökember vagyok. A korom
+harmincnégy esztendő, református hiten vagyok. Egy hete jöttem meg
+Szumatra szigetéről, ahol a holland kormány megbízásából dolgoztam nyolc
+esztendőn keresztül.
+
+– Hogy került ki abba a messze világba, kérem?
+
+– Úgy kerültem oda, méltóságos uram, hogy nem akartam itthon lezülleni.
+Volt egy kedves osztrák kollégám, akivel az olasz fronton együtt
+rajzoltunk térképet, az az összeomlás után beajánltatta magát a bécsi
+holland követséghez és kivándorolt Hollandiába, illetve lement a
+szigetekre utat építeni, vasutat húzni, hidat verni. Levelezésben
+állottunk egymással. Egy szép nap arról értesít, hogy megcsinálta az
+utamat, mehetek én is, ha kedvem van, dolgozhatom, boldogulhatok. Öt nap
+mulva Hágában voltam és öt hét mulva már ott állott a _bungalóm_ az ezer
+szigetek csodálatos földjén. A szerződésem, amelyet a holland kormány
+adott, most lejárt. Hazajöttem, az édesanyámat meglátogatni, körülnézni
+egy kicsit itthon. Hollandia megújítja a szerződésemet, még pedig
+tetemesen több javadalmazással. Meglátom, hogy visszamegyek-e, vagy
+pedig itthon fogok elkezdeni valamit. Van egy kis tőkém is, méltóságos
+uram, amit könnyen félretehettem nyolc esztendő alatt.
+
+Ez már aztán ideálisan a Palya nyelvén hangzott.
+
+– Mennyi az a pénz, kedves barátom?
+
+– Vagy hatvanezer holland forint, méltóságos uram.
+
+– Úgy. Üljön le kérem, foglaljon helyet. És hát például mivel
+foglalkoznék Magyarországon? Van valami programmja?
+
+– Nem tudnám még világosan meghatározni, méltóságos uram, mihez fogok
+itthon nyúlni. Odakint a dzsangelekben igen sok olyan termény van,
+aminek ezen a földön nagy hasznát vehetnénk és kvázi ingyen juthatnánk
+hozzájuk, páfrányhoz, nádhoz, iszalagokhoz, amelyek ipari és
+mezőgazdasági téren egyformán felhasználhatók, azután például gondoltam,
+hogy orchidea-gumókat lehetne hazatelepíteni, meghonosítani,
+keresztezni, továbbfejleszteni, úgy mint Hollandiában és Németországban.
+Azon is töröm a fejem, hogy lehetne ennek az áldott magyar földnek a
+borából, a gyümölcseiből és a gyümölcsízeiből exportot teremteni oda a
+szigetvilágba, ahol erősen halad a kultúra s évről-évre rohamosan
+gyarapodik a városi lakosság.
+
+– Úgy, export. Import és export. Nagyon érdekes, kedves barátom, nagyon
+szimpatikus théma. Magam is konyítok az efféléhez. Szivart vagy
+cigarettet parancsol, öcsémuram? Tessék.
+
+– Csak egy cigarettet. Köszönöm.
+
+Palya vígan rántott gyufát a vendégének és lopva gyönyörködött a
+határozott vonásaiban, az egészséges, kellemes barna képében. Az én
+emberem vagy, gondolta magában.
+
+– Hát aztán, kedves öcsém, mik is azok az ide szállítható gyarmati
+cikkek, mégegyszer?
+
+És Palya szakértő képpel bólogatott a György szélesedő magyarázatára,
+kókuszdió-csemegéről és tetőfedni való nádról, és a papirgyártásra
+alkalmas páfrányfélékről, iszalagokról.
+
+– Papir, papir, nagyon érdekes. Magyarországnak nincs papirosa. Majd
+beszélünk erről és mindenféléről eleget. Hát most méltóztassál egy
+percet várni, kedves pajtás, hírt adok a feleségemnek, meg a lányomnak.
+
+Indult, visszafordult az ajtóból mosolyogva:
+
+– Mondhatom, engem már meghódítottál, édes fiam.
+
+Egynéhány perc mulva kijött Palya, a karján hozva a feleségét meg a
+tegnapi szőke tündért:
+
+– Gyerekek, hadd mutassam be nektek Békász György urat. A lányomat
+Valentine-nek hívják.
+
+– Jé, – azt mondja a tündér, miután barátságosan lekezeltek Györgygyel,
+– hát maga az, akinek tegnap olyan ártatlanul visszaintegettem?
+
+Végignézte Györgyöt, kicsit elpirult és elnevette magát:
+
+– Jaj de muris!
+
+György nem igen értette, mi az a „muris“, de nagyon boldog volt, hogy le
+nem harapták az orrát.
+
+Egy hét mulva már vőlegényszámba ment a Palya házánál és egy hónap mulva
+megtartották az esküvőt. A diszpenzációt huszonnégy óra alatt
+megszerezte Palya a fiataloknak. Az nem is volt feladat egy Poóy
+Palyának.
+
+Eddig volt, mese volt…
+
+Györgynek mosoly játszadozott az ajkán, amint fölemelte a fejét és
+elnézte pár percig a szódavizes targoncával futó rongyos gyerekeket, meg
+a sebesen guruló apró szemeteskocsikat. A Merceria felől tódultak a
+térre a vasárnapi népek. Egy tagbaszakadt angol hölgy is feltünt a
+templom előtt, a Baedekert lapozgatva.
+
+György lepillantott a kezeire. Már vagy öt perce forgatja az ujján
+öntudatlanul a karikagyűrűt.
+
+Szent isten, mit fog most majd mondani az édesanyjának, annak a szent
+asszonynak, aki Zsindelyesen lakik a háromablakos vén zöld házban. Akit
+olyan meghatottan néztek a templomban, a violaszín ünneplőjében, amint
+hangosan sírt az örömtől, a büszkeségtől…
+
+Meg ez a gyűrű, hát evvel most mi történjen? Vissza kell küldeni,
+alighanem azonnal. Györgynek semmi praxisa nem volt az efféle eljárások
+körül. Most fog legelőször elválni életében. No, majd egy pár nap mulva,
+Pesten. Még itt kell egy kicsit maradnia, míg a rendőrségen letárgyalják
+az ügyét.
+
+Ez a gyűrű, ejnye, hogy ez nem akar az ujjáról lejönni.
+
+
+
+Hat órakor ül össze a poker-parthie. Háromszor egy héten. Már mint itt a
+Poóy Palya-féle villa dohányzójában. Egy pohárka likőr, egy kis friss
+pletyka (az urak ajkáról többnyire) s Palyáné már önti ki a zöld
+asztalra a zsötonokat:
+
+[Illustration]
+
+– Hát, gyerekek, nézzünk utána a kenyérkeresetnek! – felkiáltással.
+
+Palyáné őméltósága az az üde, kellemes, eleven mama, akinek a jelenlévő
+Blézinek nevezett gavallér azzal bókolt egyszer, hogy más keresztnevet
+kreáljon magának, mert így egyáltalában nem lehet a két Valit egymástól
+megkülönböztetni. Tudniillik a mama, mint a ház vendégei kedélyesen
+eldöntötték, a leányától örökölte a nevét, a szépségét, a karcsuságát, a
+mosolygó ifjuságát. Ők Palyával annakidején a badeni tenniszversenyen
+találkoztak, ahol is a páros döntőben Fräulein Valentine von Hertrich, a
+Hofrat von Hertrich leánya került szembe Poóy Palya címzetes min.
+fogalmazó urral, aki Badenben a magyar színekért állott ki a sikra,
+illetőleg a groundra. Szembeállottak egy szett-re azon a badeni groundon
+és aztán átléptek karonfogva az élet síma, szabályos, napsütött
+groundjára. Ma, huszonegy esztendős házasság után, még mindig pompásan
+érzik magukat egymással, bár egymás nélkül is pompásan érzik magukat.
+Bécs szőke virága, Palyáné is mindig vidám volt és mindig kedves volt
+akárcsak Palya, egy csapásra meghódította az I. és II. kerület úri
+társaságát. Három esztendő alatt a bécsi asszonyka úgy beszélt magyarul,
+hogy forradalomba kergethette volna valami feminista gyűlésen az
+elnyomott budai fehérnépet. Ilyen ambiciói persze nem voltak Palyánénak.
+Viszont ambiciója volt mennél többet eltanulni a szép magyar nótákból, a
+Palya társaságában, aki híres volt arról, hogy minden nótát folytatni
+tudott, amelyet elkezdett valaki, meg arról, hogy Berkes Bélának csak rá
+kell nézni Poóy Palyára s Palyának csak rá kell nézni Bélára s Béla már
+tudja, hogy ebben a szent percben miféle nóta lett esedékes. Palyánét a
+Mac-beli tennisz érdekelte, meg a galamblövészet, meg az Opera,
+különösen gála-estéken és sohasem hiányzott a tribünről a Concoursokon,
+ahol a magyar lótenyésztésért és a magyar lovaglásért oly forrón
+lehetett lelkesedni. A zongorázást a háború végén fölcserélte a
+pingponggal, ez a háziművészet jobban megfelelt a temperamentumának. És
+a divatnak is, természetesen. És már kezdő asszony korában erős
+pokerista volt a szép Palyáné.
+
+Négy esztendeje, mióta feljöttek a Bors-utcából ide a Trombitás-útra,
+igen keresett lett a Palyáék poker-asztala a fővárosban. Ma mindössze
+négyen ülnek le játszani a háziasszonnyal együtt, az ötödik tudniillik,
+egy gömbölyded fiatalember, csak gíbici minőségben foglal helyet az
+asztal egyik szögleténél. Egy féltucat ilyen zsengébbkorú gavallér be
+volt osztva, kettőnkint, a Palyáné pokorjeire, de most ezalatt a pár hét
+alatt elmaradoztak a fiúk, talán a szapora kártyaveszteség miatt (ma
+bizony azokból a gyönge zsebpénzekből, meg a még gyöngébb fizetésekből
+nem igen lehet rugdalózni) s talán amiatt a veszteség miatt is, ami
+Valentine távozásával érte a lelkes fiatal hadat. Ifjabb Vali volt az a
+csáb, amely a fiúkat ide vonzotta a poker veszedelmei közé. Mind
+szerelmesek voltak kicsit Valentine-be. Valentine itt-ott egy percre
+valami hangulatot érzett, ha diskurált valamelyikkel, de nem igen volt
+meghatva a fiúk olvadó pislantásaitól, tán sohasem tudott volna
+választani ezek közt az egyformán kedves gyerekek közt, akiket alapjában
+véve nem tudott komolyan venni, aminthogy esze ágában sem volt sietni a
+férjhezmenéssel.
+
+Nézzék, már folyik is javában a csata: éppen most huzza maga felé Kokó
+őrnagy a szép fehér kezével a kasszát, azt a csinosan felszaporodott
+kék, sárga, piros színekben ragyogó csontcsomót, amelyben az egyes
+szinek a huszonötezres, ötvenezres, százezres címleteket képviselik.
+Kokó tüntető gyönyörrel csóválja meg a fejét ilyenkor, míg a
+zsötonhalmocskát maga felé kanyarítja s a szája sarkában rezgő cigarett
+mellett szinte áhítattal ismétli ezt az állítása szerint eredeti
+Kokó-féle aforizmát:
+
+– Nincs nagyobb öröm, mint szép asszonyoktól a pénzt elnyerni.
+
+Ott ül a ház úrnője mellett. Aranyos, kedves fiú a Kokó, azzal a
+minimumra csökkentett két bajuszkával, amelyek úgy hatnak, mintha csak
+egy-egy sötét szalmiák-cukorkát nyomott volna az orra alá, tán hogy
+azzal is jobban felderítse ezt a keserves, bús világot. A saccoja
+szabása, a biztos izlésű nyakkendője s a harisnyája, mind hódító
+cáfolata annak az ócska szájhagyománynak, hogy a katonatisztek nem
+tudnak öltözködni. Kokónk, az uniformist letévén, a maga részéről nem
+irattáskát csapott a hóna alá, nem, ő, mint a szépasszonyok kedvence,
+figyelmesen és gyöngéd gráciával vette át a retikülöket, Ritzben és
+Admirálban s hűségesen az ölében őrizte, míg a bájos tulajdonosnő vissza
+nem tért az asztalhoz a parkettről. Különben Kokó maga is sűrűn pattan
+fel a székről a szórakozás órái alatt, ami mindig csak öröm az egész
+publikumnak, lévén Kokó őrnagy egyike a legemlegetettebb
+charlestonistáknak. Persze befészkelte magát a Palya házánál, fényesen
+mulattatja az asszonynépet és mindig ráér színházba, moziba, versenyre
+kísérni Palyánét akár a gyerekekkel, akár a gyerekek nélkül, s ezzel a
+nemes odaadásával erre az egész életre elbájolta a jó Palyát, aki bizony
+a fontosnál fontosabb teendők közt nem mindig szakíthat időt az efféle
+szende kis időtöltésre. Azok körül a fontos teendők körül pedig Palya
+roppant használhatta a hű Kokót, mint afféle amatőr titkárt. El nem
+mulasztotta megtanácskozni a jóeszű Kokóval az összes ügyleteket,
+üzleteket, minden lépést és minden sor gépírást. Áldás a Palya házában
+ez a Kokó, aminthogy áldás az ő üdesége s gondtalan arca köztünk ebben a
+kedvetlen életben.
+
+[Illustration]
+
+Az a dáma, aki Kokó mellett jobbkéz felől, a háziasszonnyal szemben
+gusztálja a nagy teknőckeretes pápaszemen az öt kártyát, egyetlen
+pokerről sem késett még el Palyáéknál. Scholtz Terka méltóságos asszony,
+a Palyáné legrégibb és legegyetlenebb barátnője. Valamicskével kevésbbé
+fiatal, mint Palyáné, de roppant előkelő megjelenés, hosszú, mint a
+koronaőrök; a Váci-utcán nem tudom kinek van még ilyen tökéletes finom
+járása, s ha beülnek a Gerbeaud piros termébe délután s ha Terka
+körülnéz szórakozottan a lorgnonnal a szeme előtt, grófnőnek hiszik,
+akik nem ismerik, az érdekes arcú dámát és a vídáman csevegő szép szőke
+asszonyt, aki mellette ül, őt is föltétlenül az arisztokrácia közé
+sodorják. Gyermekkel nem áldotta meg az Isten; Terkának minden
+boldogsága s minden szerelme az öltözködés meg a poker. A francia
+kártyához is úgy ért, mint a francia selymekhez, meg a francia
+parfumhöz. És mert oly brilliánsul játszik, megköveteli a szerencsétől,
+hogy az szüntelenül a szolgálatára legyen. A legkomolyabb kétségbeesés
+fogja el a fölényes Terkát, ha a parthie alatt veszteségbe kezd gurulni
+s talán örökre hátat fordítana a háznak, ha csak egyszer is rá kellene
+fizetnie a mulatságra a leszámolásnál. De Palyáné nem akarja őt
+elveszíteni s még az őrnagy is úgy irányítja a forgandó szerencsét, a
+legdiszkrétebb tapintattal persze, hogy a drága Terka okvetlenül egy-két
+milliócskával gazdagabban térjen haza. De hát nem is fáj egy morzsát sem
+a veszteség ennél az asztalnál senkinek, sem a pazar jószívű Palyánénak,
+sem Blézinek például, az izgatott Terka másik szomszédjának, a
+bohémkedélyű, jóképű, monoklis Blézinek, akinek virágzó kis bankirodája
+van egy Dorottya-utcai emeleten.
+
+A bankászat egész comme il faut ma már a társaság előtt, pláne mióta
+egypár példány az arisztokrata ifjúságból, mégpedig a leghatásosabb
+nevek viselői, bevonultak a nagyobb szabású elnökök és alelnökök mellé
+tolmácsi, titkári meg egyéb reprezentáns minőségben. Blézi különben is
+úgy veheti, hogy a Palyáné poker-asztalán abból a pénzből hagy itt egy
+bizonyos százalékot, amit a Palyával való pajtási viszony hozott neki.
+Palyi lendítette föl a Blézink kisded bankját a gavalléros
+támogatásával. Átutalgatott neki kisebb bizniszeket, amilyenekből ő maga
+már kinőtt és amellett Blézi mindig „benne van“ egy kicsit a Palya saját
+akcióiban.
+
+A Blézi szerencséiben pedig „benne van“ ez a bájos harmincéves csecsemő.
+Dundi, aki ragyogó fehér vajalmaképével és mennyeien ártatlan kék
+szemeivel boldogan mosolyog mindenkire, akár az a bölcsőben fekvő
+angyali korosztály. Tündérit kellett volna mondanom inkább, a Dundi
+stílusában, aki női szépségről, a Simon Arzt-féle cigarettekről, a
+rádióról, a Bánk bánról és a mennydörgésről egyformán azt szokta
+megállapítani, hogy: _tündéri!_ Azaz nem ennyire símán, mert hebegett és
+a szót a feje rezgetésével és a szeme sűrű pillogásával adta ki,
+rendesen megduplázva az első szótagot. Például: tü-tündéri. S még az a
+burleszk mellékzöngéje volt a Dundi dadogásának, hogy a szó elé mindig
+dadogott egy mássalhangzót, és pedig nem azt a mássalhangzót, amelyikkel
+az az előirányzott szó kezdődött. Így beszélt: Zö-zö-zö me-menjünk a
+Bristolba. Vagy azt kérdezte az embertől: tö-tö-tö vovoltál az ügetőn?
+Ezeknek az előrebocsátott idegen mássalhangzóknak semmi rendje, logikája
+nem volt, úgy hogy sokszor hirtelen kis fogadásokat kötöttek a
+társaságban, hogy a mö-mö-mö vagy a pö-pö-pö után milyen mássalhangzóval
+fog a szó kezdődni, amelyiket Dundi ki akar hozni. Hála Isten, ez a
+súlyos nyelvhiba nem ártott a Dundi előmenetelének, mert egy csapásra
+cégjegyző lett a Blézi bankjában, mikor ő is a banktudományra adta azt a
+naiv babafejét. A komittensek is csókolnivalónak tartották a Dundi
+beszédét. Hát nem szép, csakugyan, hogy valakinek minden szaván olyan
+kitünően lehet mulatni?
+
+[Illustration]
+
+Dundi, mondom, nem vett aktív részt a játékban. Olyan jó gyerek volt,
+hogy egy kukoricaszemet se tudott volna a barátaitól elnyerni. Ide
+ragadt a pokerasztalhoz, nem annyira a kibici jutalék kedvéért, amit
+Blézi leadott neki, valahányszor nyerni talált, nem, inkább a kisebbik
+Vali miatt, hogy mennél többször és mennél tovább láthassa, bámulhassa
+azokkal a szende kék szemekkel. Dundi is hordott a pokerhez friss
+történeteket a mai déli Váci-utcai sétáról, vagy egy tegnap esti
+vendégségből, de legtöbbször félig se sikerült elregélnie a cö-cö-cö
+tütündéri eseteket, mert a társaság leült a zöld asztalkához s akkor
+megszünt minden érdeklődés a külvilág iránt. A szünetekben, mikor
+osztották a kártyát, Dundi folytatni kezdte az abbahagyott szerelmi vagy
+párbajhistóriát, de egy-két mondata után a társaság belemélyedt a
+gusztába s Blézi szeretettel leintette Dundit:
+
+– Du-dundi, kérlek, most ne beszélj.
+
+Egy hangulatos alkonyattal Dundi kint állott az emeleti terraszon a
+drága kicsi Valival. A kiültetett jácintok felől oly édes, oly bódító
+lehelletet hozott a szellő. Dundinak a szívét fölverte egy ismeretlen,
+tüzes induló:
+
+– Lö-lö-lö, – azt mondja, – Valika kérem.
+
+És a rezgő pillái lecsukódtak.
+
+– Mi az Dundi?
+
+– Szö-szö-szö… – ugyebár sejthető, hogy nem azt fogja mondani, hogy:
+szeretem magát Valika. Hiszen esz-szel kezdte. Szegény Dundi nem is azt
+mondta, pedig ez egyszer sz-betüvel akarta folytatni. De ki talált a
+szeme nyilni s úgy megijedt, hogy csak annyit tudott nyögdicsélni, hogy:
+tü-tündéri.
+
+És ennyiben maradt a Dundi vallomása, mindörökre.
+
+Már egy órája dúl a poker. Palyáné veszít az első kiosztástól fogva,
+mint rendesen, mert ő beugrik minden gyönge _pair_-nek és _deux
+pair_-nek, mert nincs lelki ereje a kártyát eldobni: egy percig nem
+tudná tétlenül nézni a küzdelmet. Szenved, ahogy jól is esik a játékban
+szenvedni, de sohasem haragszik komolyan a pech miatt; félig nevetve
+kiált egy _fuj tajkszl!_-t, mikor a kasszát kihúzták és büntetésből
+megfricskázza az ügyetlen kártyát. Annál izgatottabb és elkeseredettebb
+a szegény Terka, kinek ma megint rossz napja van. Most bukott meg egy
+szép couleurrel a Blézi carréja ellenében, miután halálos elszántsággal
+nyolcszázezret rölanszirozott. Másodszor kénytelen már Kokótól zsötont
+„vásárolni“, egy-egy millió értékben. A poker-pápaszemét megtörli a füst
+miatt, amit csaptak s meg nem állja, hogy szabad szemmel irigyen oda ne
+hajoljon a Kokó rendberakott zsötoncsomói fölé:
+
+– Kokó, maga ma megint agyonnyeri magát.
+
+És erre Kokó lenéz a zsötonjaira és megtörten jelenti ki:
+
+– Úgy kell nekem, minek játszom!
+
+Dundi felhasználja a kis derült hangulatot, amit a Kokó bánatos arca
+idézett elő s szenzációs szemekkel elkezd egy belészorult históriát:
+
+– Gö-gö-gö mu-muszáj már előadni a nyö-nyö-nyö Te-tengerre magyar
+ci-című zsö-zsö-zsö tü-tündéri történetet.
+
+De már osztanak és Terka, ki röptében szedi el a kártyáját a Kokó
+kezéből, maga is hebegésbe esve, visszautasítja a Dundi támadását:
+
+– Ha-ha-hallgasson már Dundi. Azért vesztek, mert folyton beszél.
+
+Aztán játszanak, halk hívásokkal és visszahívásokkal; s közben a néma
+pillanatokban erősen hallatszik, amint nagyokat szippantanak a
+cigaretteken és amint a székek meg-megreccsennek, a kártyások
+önkénytelen feszengésétől. Hárman maradtak ebben a parthieban a
+kasszáért küzdeni: Terka, Blézi, meg persze, Palyáné.
+
+Palyáné diadalmas arccal mutatja a kártyáját:
+
+– Drilling, három ász, nyertem!
+
+– Majd legközelebb, drága Vali – Blézi szívbeli sajnálattal teríti le a
+_full hand_-et. Két dáma, három tizes.
+
+– Flush! – Terka ragyogva csap le rájuk, kirakva keményen az asztalra a
+carreau kilencest, tizest, fickót, dámát és királyt. – No, csakhogy
+egyszer én is húzok egy kasszát! – És olyan édeset lélegzik a kipirult
+Terka, hogy majd elfújja maga elől azt a szép piros flusht. És frissen,
+boldogan pillant Blézire meg Kokóra, kik egyszerre tolják szívélyesen
+Terka elé a kasszát, amely felszaporodott vagy három millióra.
+
+– Gyerünk gyerekek, ki oszt? – Palyáné mindig ilyen türelmetlenül várja
+a friss kártyát.
+
+– Én, én, rögtön! – Terka még egy tornyocskát emel sürgősen a kék
+zsötonokból, aztán lelkendezve keveri meg a kártyacsomagot. De ott marad
+a hüvelykújja a csomag tetején, mikor az első három lapot le akarja
+Blézinek osztani:
+
+– Nézd csak…
+
+Valentine áll a küszöbön.
+
+Palyáné, nem tudni ijedtében vagy örömében sikoltott-e fel.
+
+Valentine keze lebbent egyet a társaság felé:
+
+– Jónapot!
+
+Palyáné felszökik a székről:
+
+– Babukám… mi ez?
+
+Nevetve rázza meg az üde szőke fejét Valentine.
+
+– Semmi, babu. Hazajöttem! – és vigan szalad az édesanyját megölelni.
+
+A fiúk a meglepetéstől kissé későn emelkednek föl a helyükből.
+
+Terka már megrohamozta Valentinet, hátulról és ki akarja szedni a
+Palyáné karjaiból:
+
+– Add ide már, add ide már egy puszira a drága cicuskámat!
+
+Elengedték egymást egy félpercnyi sírás-nevetés után anya és leánya;
+Valentine felszökött a Terka nyakába s átesve a viharos csókokon:
+
+– Pá, édes Kokó, pá, Blézi, Dunduska! Jaj de örülök! – ragyogva kezel le
+a három gavallérral, akik összeütik a sarkukat, mint a huszárok, a
+sarkantyúzengést lelkes nevetéssel pótolva.
+
+[Illustration]
+
+– Hogy van, hogy van, mö-mö-mö, hát hogy vannak, köszönöm, hát hogy
+vagytok, fényesen köszönöm, nohát nagyszerű.
+
+Palyáné csak most kezd magához térni.
+
+– És Gyurka?!
+
+Valentine kedvesen nevet:
+
+– Otthagytam Velencében.
+
+Palyáné nem tudja még, mit jelentsen ez. Várakozva nyilnak fel az ajkai.
+
+– Otthagytam, igen. – És Valentine mint a tanítónő, ha a gyöngébbek
+kedvéért valamit jobban meg kell magyarázni, könnyedén hajtja a fejét és
+mosolygó szemeit végighordja mindnyájuk arcán.
+
+– Elválunk.
+
+Mintha valami készülő tréfát árult volna el, mellyel a barátaikat
+akarják mulattatni.
+
+Odalentről egy autótülök bágyadt búgása hallatszott.
+
+Valentine fölvetette a fejecskéjét:
+
+– Hát mit szóltok hozzám?
+
+Ugy állott előttük, mint egy kis hős, akit meg kell csodálni, meg mint a
+primadonna, aki kacéran pillant a tapsért a közönségre, mikor megjelenik
+a szinpadon.
+
+Palyáné lélegzett egyet és aztán ideges kis nevetéssel nézett
+Valentine-ről a vendégeire. Kicsit el is pirult.
+
+Valentine csak mosolygott rájuk kiváncsian, vigan és ártatlanul, mint a
+gyerek. (Különben ebben a percben határozottan felnőttnek érezte magát.)
+
+Terka felkapta a cigarettjét (letette az imént a dohányzóasztalra egy
+testes zöldmárvány hamutartó szélére). Nagyot szippantott, valami
+tapintatosat és kellemeset akart mondani, de a nyíló ajkain csak a füst
+gurigázott elő. Jobb lesz megvárni, míg Palyáné szól egy szót.
+
+A három gavallér csak nézte Valentine-t kedveskedő halk nevetéssel,
+egyik a másikat várta, hogy megszólaljon. Ugylátszik, nem készültek
+ebből a tárgyból. Csak Dundi szólalt meg aztán, neki volt a legkönnyebb
+helyzete, mert a világon mindenre ráillett az ő egyetlen véleménye, az,
+hogy:
+
+– Gyö-gyö-gyö tü-tündéri.
+
+Jó pajtások, gyöngéd, szerető szivek ezek itt; az ösztönük talán azt
+diktálná, hogy meghökkent arccal, megdöbbent fölkiáltásokkal vegyék
+körül a drága fiatal teremtést, és a becézés és a vigasz leggyermekibb
+igéivel árasszák el a póruljárt női szívet, mint a tépésekkel a frissen
+ütött sebet. Dehát istenem, érdeklődni, hogy hát hogy és miért, mi
+történhetett, micsoda halálos sérelem érhette a tizenkétnapos kicsi
+hitvest annak az embernek a részéről, akibe első látásra s első hallásra
+olyan mélységesen beleszeretett. A szépséges, kényes, fölényes és
+felületes kis Poóy Valentine! Nem, ez a téma mégis csak a
+legeslegszűkebb családi kört illeti.
+
+Palyáné visszanyerte a vidám arcát, a kedélyes hangját:
+
+– Nohát babukám, nem is álmodtuk ezt az örömet. Jól utaztál?
+
+– Pompásan babukám. Bécsből egy női félszakaszban egyedül jöttem.
+
+Valentine kivett egy cigarettet a Figarós skatulyából és odahajolt az
+égő gyufához, amelyet Kokó már eléje tartott.
+
+Terka kacagva csapta össze a kezét:
+
+– De hogy egyszerre megjelentél az ajtóban cicukám! Azt hittem, álmodom.
+Hogy hogy föl nem verted ezt a házat az érkezéseddel! Hogy csináltad ezt
+cicu?
+
+Valentine nagyon meg volt magával elégedve:
+
+– Ugy-e? Meg akartam lepni a társaságot. Már ki is csomagoltattam. És át
+is öltöztem, látjátok. Me revoilá! – és knixelt, mint egy kisleány és
+gráciával hajtotta mindnyájukhoz a fejét.
+
+Kokó elbájolva simította végig a Valentine eton-jét:
+
+– Gyönyörü vagy babuka. Szebb, mint valaha!
+
+Blézi is örült, hogy már beszédesebb a hangulat:
+
+– És hogy megfogta a nap, ni gyerekek, mint egy kis aranyszobor! Azt nem
+merem észrevenni, hogy meg is hízott a baba…
+
+Tökéletesen helyreállott a jókedv a dohányzóban.
+
+Dundi a maga részéről csak odáig jutott, hogy: vö-vö-vö ha-hadd meséljem
+el a csö-csö-csö Te-tengerre magyar… tudniillik Terka már nyugtalanul
+keverte a kártyát az asztalnál; Palyáné is leült hirtelen, Blézi is a
+széke felé gravitált és Kokó a hüvelykujjával kicsit oldalba bökte a
+csiklandós Dundit:
+
+[Illustration]
+
+– Kérlek Dundi fossz meg bennünket az élvezettől.
+
+Valentine kacagva tuszkolta Dundit a helyére:
+
+– Tü-tündéri! Kérlek, csak folytassátok…
+
+Otthagyta az asztalt, körülszökellt a dohányzóban, megsimogatta
+szeretettel a bőrfauteuilök karját, az angol sportképek üvegét, azt a
+kis aranyozott bronz táncosnőt, aki ott ágaskodott egy mahagoni
+állványon a sorokban. Repesett a szíve, hogy itthon van, a régi, kedves
+levegőjében. Kiszaladt, valami one step-et fütyörészve; eszébe jutott
+lelátogatni a szakácsnéhoz. Hogy fog örülni a kedves, jó Jozefa, aki
+tizenöt éve van a házuknál és úgy imádja Valikát, mint a mennyekből
+leszállott angyalt.
+
+Jozefa persze már hallotta, hogy a Valika hazaérkezett:
+
+– Jézus Máriám segíts meg! – a nyakába hullott Valentine-nek és
+nyögdicsélve csókolta, ahol érte, a haját, a vállát, a karjait.
+
+– Kezeit csókolom, jaaj, drága cukrocskám!
+
+A második szobalány, Matyi is berepült a szakácsné szobájába, a kezét
+kapkodta, szinte térdre bukott, hogy a könyökét, a ruháját elérje a
+csókjaival.
+
+Valentine felkacagott és megrázta Jozefát:
+
+– Mit sirsz, te bolond ember te! Nincs nekem semmi bajom.
+
+Mert a Jozefa szemeiből potyogtak a könnyek és a feje sebesen rezgett a
+zokogástól. Ez a Matyi úgy áll ott mellette, összekulcsolt kezekkel és
+szepegő szájjal, mintha Isten tudja, micsoda szerencsétlenség történt
+volna.
+
+Valentine alig tudta a két hűséges teremtést a jókedvével
+lecsendesíteni.
+
+– Légy résen! Halló! – és egy harcias sípszó hallatszott a hall felől.
+
+– Bürü, drága pofikám, halló! – már futott ki Valentine az öccséhez, aki
+hatodosztályos gimnazista és elsőosztályú cserkész volt a budai
+dzsangelekben.
+
+Poóy Valentine meg Poóy Bürü cserkészörsvezető kezet ráznak, a
+gyerekszivek édes ujjongásával ölelkeznek össze s mint két napsütött
+virág ragyognak egymásra. Bürü még sebesen lélegzik a futkosástól; azzal
+a kis sárga nyakravaló kendővel, az üde fehér-piros orcáival, kék
+porcellán szemeivel, a selymes szőke hajával olyan a feje, mint egy
+bájos bakfis leányé. (Igaz, hogy a haja kicsit több, mint a hasonló korú
+leányoké.) Bürü körülugrándozta boldogan Valentine-t:
+
+– Éljen, éljen, csuda dolog, jaj de örülök!
+
+Valentine mégegyszer belecsimpaszkodott a Bürü nyakába:
+
+– Hát még én, csakhogy megint látom, édes kicsi farkaskölyköm!
+
+[Illustration]
+
+Bürü kivételesen nem sértődött meg a farkaskölyökké való degradáláson.
+Repesett a boldogságtól a szive. Mohón kapta meg a Valentine kezét,
+amely az elcsúszott kendőt rántotta helyre a nyakán.
+
+– Hát Gyurka? Hol van? Fent van?
+
+És már ugrott, hogy felszalad a lépcsőn. A sípot újra kikapta a
+zsebéből.
+
+– Nem, nem Bürü, maradjon. Egyedül jöttem meg.
+
+Bürü csalódottan ejtette le a sípot a kezéből:
+
+– És Gyurka? Ő mikor érkezik?
+
+Valentine elvesztette a biztonságát, amint ezekbe a meglepett
+gyerekszemekbe nézett:
+
+– Mikor? Nem tudom, még nem biztos… majd értesít.
+
+Nevetve kapta karon Bürüt:
+
+– No, ne legyen úgy megijedve; jőjjön, még nem is üdvözöltem Ágót. (Ago
+von der Siegeshorn urat, a remek Dobermant, akinek külön villája volt,
+fából, a ház mögötti kis park szögletében.)
+
+De Bürünek valahogy nem jól esett a Valentine vidám nevetése. Nem
+gondolt valami különöset, csak mintha árnyék szállott volna a
+hangulatára. A lépcsőn megállott és zavartan pillantott Valentine-re:
+
+– Jaj, igaz, nekem már menni is kell…
+
+– Hova? Hiszen csak most jött haza!
+
+– Igen, elkéstem, Lolóék várnak… megígértem. Jó munkát!
+
+És a fonák köszöntés után már futott lefele a házfelügyelőékhez, a
+motorbiciklijéért.
+
+– Bürü, kis bolond!
+
+Valentine utánacsodálkozott egy picit, aztán megfordult, sietett vissza,
+föl a pokerhez. A lépcsőn pillanatra megállott. Még papát se látta.
+Vajjon nem fog éppen így meghökkenve ránézni, mint most ez a csacsi
+Bürü, az az aranyos, édes édesapa is, akinek a monokliján a boldogság
+könnyei csúszkáltak, mikor a nászútra induló gyerekektől búcsúzott? Oh,
+olyan vígan ugrom majd a nyakába – gondolta – s egy percig sem engedem,
+hogy búsulni találjon!
+
+Föl se pillantottak az asztaltól, mikor Valentine visszatért a
+dohányzóba. Nagyon benne voltak. Kokónak a félarca ki volt dagadva egy
+harapás szendvicstől, amelyet a mélységes meggondolásban elfelejtett a
+fogai közt összemorzsolni. Odalent dühösen kezdett a Bürü motorja
+puffogni. Áruljuk el már, hogy ifj. Poóy Pál ezt a becéző nevet azoknak
+a nagyjelentőségű bürűknek köszönheti, melyekről oly szenvedélyesen
+regélt farkaskölyök korában, mikor egyszer a nehéz budakalászi terepről
+hazaérkezett.
+
+Valentine odasétált a Terka háta mögé, átölelte a nyakát, adott egy halk
+puszit a Terka kimelegedett orcájára s aztán illő némasággal kezdte
+figyelni az izgatott dámának a titokzatos haditerv szerint cserélgetett
+lapjait. Dundi nem birta már a hallgatást. Felállott, a szemeivel
+odakunyerálta Valentine-t a teásasztalkához és boldogan suttogta:
+
+– A zözözö lelegjobb alkalom a böböbö Tetengerre magyart iii előadni.
+Szö szö szö tudniillik…
+
+És végre szegény Dundi elmesélhette azt a friss csónakhistóriát, amely
+persze szerelemmel és rémséges blamázzsal volt egybekötve. Valentine a
+második mondattól fogva nem figyelt, egy csésze lehült teát
+szürcsölgetett és csak mosolygott kitartóan a Dundi szemébe. Papára
+gondolt megint. Milyen jó volna, ha kivételesen hazajönne most, ha
+véletlenül korábban abbahagyná azt a bridge-t vagy chemin de fert a
+klubban. Nagyon kívánta látni már az édesapját. Érezte, hogy sokkal
+nyugodtabb lenne, ha már átesett volna a papával való találkozáson. Mert
+egy pár perc óta valami nyugtalanságot érez, affélét, ami túlfűtött
+szobában fogja el az embert, vagy amit érzünk, mikor sietni kell
+valahova s nem tudjuk, hány az óra.
+
+Dundi roppant hálás volt azért az ideges kis nevetésért, amivel
+Valentine a szenzációs történet csattanóját fogadta. Azonnal másik
+pletykát akart elkezdeni, hisz Vali a legjobb publikum, már majdnem két
+hete nem hallott semmi pesti szenzációt. De Valentine gyöngéden az
+asztalhoz tuszkolta Dundit:
+
+– Majd máskor, Dunduska, dolgom van. Telefonoznom kell.
+
+Hirtelen nagyon megkívánta, hogy Mazzinak a hangját hallja. Járay Mazzi
+volt Valentinenek aránylag a legjobb barátnője. A tennisz zaja, a sok
+tánc, a grammofon, a folytonos társaság közepett valójában csak perceket
+töltöttek mindig kettesben, abban a csöndben, amiben két lélek igazán
+megismerkedhetik és aztán két leánypajtás nélkülözhetetlenné válik
+egymás számára. De most azt érezte Valentine, hogy nagyon-nagyon szereti
+Mazzit és végtelen szüksége van rá, hogy egy rokon lénynek megsúgja az
+ujságot, amely az életében beállott. Lábujjhegyen futott telefonozni.
+
+Néhány perc mulva kicsit lehangolva lépett be megint a dohányzóba
+Valentine. A Mazziék telefonja nem felelt. Persze, rögtön eszébe jutott
+Valentine-nek, hogy Mazzi mesélte, hogy a korai melegre való tekintettel
+az idén már május elején lemennek Földvárra. No még ma este írok neki –
+gondolta Valentine aztán, s egy könnyű kis sóhaj után megvigasztalódva,
+mohón csapott le a játékosokra:
+
+– Gyerekek, beülök ötödiknek!
+
+– Bravo, éljen! – Éppen vége lett egy játszmának, Kokó meg Blézi
+egyszerre ugrottak székért. Helyet csináltak Valentine-nek Terka meg
+Blézi közt. A játék friss tempóban, jókedvűen folytatódott. Csak
+Valentine lett egyre halkabb, egyre szórakozottabb. Alapjában véve
+sohase mulattatta a kártya, nem is tanulta el kellőképpen a poker
+fortélyait; most pláne teljesen „kinn volt“ a játékból, mert Györgynek a
+háznál való megjelenése óta felé se nézett a pokernek. Azelőtt is inkább
+csak a többiek kedvéért játszott, meg kötelességszerűleg olyankor, mikor
+az elfoglalt háziasszonyt kellett helyettesíteni.
+
+Egy óra mulva, mikor a társaság leszámolt, Valentine mindnyájuknak
+tartozott, még a könnyelmű Palyánénak is. Ma túltett az édesanyján a
+figyelmetlen és hazárd játékával. Nevetve pattant fel a székéről:
+
+– Babuka, kérem fizessen helyettem. Csak lirám van…
+
+Valami ötmillió a differencia.
+
+Dicséretére legyen mondva a könnyű kezű Palyánénak, hogy nem volt éppen
+elragadtatva a Valentine kerekded kis veszteségétől. Akármilyen
+gavalléros volt az anyagiak felől való felfogása, hébe-korba érzett
+azért az ilyen percekben egy kis becsületes szívfájdalmat ezek miatt a
+szétdobált milliócskák miatt, amelyeknek oly komoly, sőt sokszor
+végzetes jelentőségük van odakint a világban. Természetesen a
+legkedvesebben mosolygott Valentine-re, egy tréfás füttyentéssel
+intézvén el az esetet, mintha csak annyit mondott volna: fékomadta,
+ugyan belegurultál!
+
+Hirtelen türelmetlen lett Valentine:
+
+– Gyerekek, egy kis rendet kell még teremtenem a szobámban. Majd aztán
+lejövök, úgyis itt maradnak ugye vacsorára.
+
+S be se várva míg leszámolnak, kilopódzott a dohányzóból, hogy egy
+percre se tarthassák vissza. Könnyebben esett így a lelkének, ha még egy
+kicsit elodázhatja ezt az első csevegést az új helyzetben a
+jóbarátokkal. Kezdte sejteni, hogy ez nem a legkönnyebb feladat lesz
+nekik; se neki magának…
+
+Pár perc mulva kedves vizit lepte meg Valentine-t, amint ott állott
+tétován a halvány rózsaszínfalú leányszobában, az elrendezésre váró
+kosztümjei, kalapjai közt. A pici japán selyempincse gurult be az ajtón,
+mintha csak a szél fújkált volna befele egy vattacsomót. Most hozták fel
+a házfelügyelőéktől, ahová Sipszi néha le szokott ereszkedni, mulattatni
+magát.
+
+– Sipszi! Édes lelkecském! Hogy elfeledkeztem róla!
+
+És összevissza puszilta s a nyakába szorította a remegő kis állatot. A
+Sipszi gyöngeségének sok volt az az öröm, amit az úrnője karjaiban
+érzett; úgy nyiszogott, úgy nyögdécselt, mintha rosszul lenne; csuda,
+hogy el nem ájult szegényke.
+
+– Itt vagyok, látod, sohase hagylak el többet, egyetlenegy kicsi
+szerelmem! – Valentine a szeme elé emelte a Sipszit, aki az
+orrocskájával, a csillogó pici karmaival nyúlkált és kapaszkodott a
+Valentine nevető képébe, míg oda nem simulhatott boldogan az orcájához.
+
+[Illustration]
+
+– Sírjál Sipszikém, olyan régen nem sírtál már egy picit! – a diványra
+hengergette Valentine a kutyust, amelynek specialitása volt, hogy éppen
+úgy tudott sírni-ríni, mint a csecsemők. Ezt a tudományt a
+házfelügyelőéknél sajátította el, ahol kis baba feküdt a bölcsőben.
+
+Mikor kimulatta magát a Sipszivel, Valentine felgyujtotta a villanyt,
+mert már beesteledett; körülnézett a szobában: ejnye mit is akart… igen,
+levelet fog írni Mazzinak, azonnal! Az aranyvirágos kinai levéldoboza
+hiányzik az íróasztalkáról. Hol van? Persze, már átvitték azóta Pestre a
+Délibáb-utcába, abba az ötszobás villalakásba, melyet még a Valentine
+jegyessége alatt kezdtek berendezni Palyáék.
+
+A kedvenc kis képét, azt a selyemre festett ibolyacsomót, azt is
+levették a falról. Ő maga kivánta, hogy azt is vigyék oda.
+
+A diványról is hiányoznak azok a pufók fodros párnácskái.
+
+Jaj, a vitrinben sincsenek ott a kedves babái, a ragyogó Tündér Ilonái,
+mesebeli princesszei, bolondos Pierette-jei, vézna modern Harlequinjei,
+kiknek a hosszú karjait, lábszárait annyit kalimpáltatta kis unalmai
+közt… a táncrendek még itt függenek benn a vitrin üvegfalán, a legrégibb
+köztük három esztendős, és Valentine úgy érzi, mintha valaki másnak a
+nagyon, nagyon régi, elmosódott emlékei volnának ezek…
+
+Jaj, hát az ott… az éjjeli szekrénykén ott áll egy fotografia. Egy sugár
+barna fiú, fehér ruhában, szörnyeteg nagy szalmakalappal a fején, a háta
+mögött otromba sátor. Valentine lekapja onnan a képet és gyorsan beteszi
+a szekrényke fiókjába. De meglátott ott egy másik fényképet, amelyen egy
+farkaskutya kapaszkodik fel egy tüzértiszt vállára, valami barak előtt a
+hegyoldalban. Idegesen betolta a fiókot. Rögtön kinyitotta megint,
+kimarkolta a képeket (volt ott még három-négy darab) és az íróasztalka
+legalsó fiókjába internálta őket. Az alatt a pillanat alatt, míg oda
+betekintett, meglátott egy Kodak-fölvételt, amelyen György és ő állanak
+mosolyogva a Citadella kopár udvarán. A könyvespolc tetején észrevette a
+gyerekkori bársonymedvéjét, az ott figyelte Valentine-t a félrebillent
+vaksi fejecskéjével. (Az egyik üvegszemét elvesztette a kalandosabb
+esztendők alatt, a Borz-utcában.) Úgy megörült Valentine hirtelen a régi
+jó pajtásnak. Megcsókolta, megnyomkodta a mellét; a medvécske valami
+beteg nyöszörgéssel felelt, amitől a Sipszi megint sirdogálni kezdett a
+divány sarkában és amitől Valentine-nek szíve váratlanul összeszorult az
+ébredező drága, vidám kisgyerek-emlékek közepett. A medvét visszatette a
+helyére. A feltünő ambicióval síró Sipszinek a szürét is kitette rögtön:
+nem akart sírást hallani. S egyszerre oly végtelen rosszul esett ezt a
+kifosztott, kihűlt leányszobát látnia. Lecsavarta a villanyt és
+odaállott egy ablakba, nézte, bámulta lent a Retek-utca kigyulladt
+lámpáit, a dombok felett leskelődő csillagokat, a Hűvösvölgybe futó
+villamosokat, autókat. A Városmajor vadgesztenyéi meg voltak terhelve
+virággal, idáig hozta egy esti fuvalom azt a könnyű, mézes illatot
+róluk. Sportsipkás fiúk és olcsó piroskalapos lányok tünedeztek ott a
+fák közt az utakon; egy lámpa közelében valami nyugdíjas bácsi tanyázott
+a padon egyedül, az ujságját a lámpa felé tartotta s olyan erőszakosan
+nyujtotta a nyakát, hogy olvasni tudjon. Valentine szeme ottragadt
+egypár percig azon az öreg emberen. Egyszer csak megmelegedtek a
+Valentine szemei s félig öntudatlan azt suttogta: szegény. A fájdalom
+cirógatni kezdte a szívét, mint a doktor a beteg gyereknek az
+arcocskáját.
+
+Valentine betette az ablakot. Bántotta a fülét egy gyönge hegedűszó
+valamelyik közeli villa felől. A virágillatot is rosszul esett éreznie.
+A függönyt is összevonta az ablakon. Irritálták azok a virgonc
+csillagok.
+
+A társaságból, isten tudja miért, aznap senki se maradt ott vacsorára.
+Palya se lepte meg a házat avval, hogy vacsorára hazajön. Palyáné,
+Valentine és Bürü ültek csak az ebédlői asztalnál. Mikor Bürü
+visszavonult a leckéi közé, anya és leánya még vagy félórát maradtak
+együtt a vacsora után. A gyerek előtt persze szóba se hozták a nagy
+ügyet. Azután Valentine meglehetős nyugalommal mesélte el az
+édesanyjának a történteket. Amire aztán Palyáné darabig hallgatagon
+küldözte a füstkarikáit a levegőbe. Valentine is megpróbált egy-két
+füstkarikát elővarázsolni, de még messze mögötte volt a Palyáné
+művészetének. Aztán könnyed kis nevetés közt szólt oda az édesanyjának:
+
+– Remélem, babukám, csöppet sem ütközöl meg azon a kijelentésemen, hogy
+ezek után a legrövidebb úton el fogok ettől az úrtól válni.
+
+Palyáné szippantott, vállat vont, mosolygott:
+
+– Babukám, ez a legegyszerűbb dolog a világon.
+
+Azután mindjárt el is búcsúzott szépen a babukájától:
+
+– Te is fáradt lehetsz babukám, képzelem. Majd reggel többet
+diskurálunk.
+
+Hanem másnap korán délelőtt jelentkezett Kokó, s elvitte Palyánét a
+lovardába. Összebeszéltek volt egy kis kompániával, hogy ellovagolnak ma
+Gödöllőre. Valentine még aludt. Nagyon nehezen húnyta le a szemét az
+éjszaka. Félt a sötétben, mint valaha kicsi lány korában. Nagyon hamar
+elszokott most az egyedülléttől. Kétszer is elsuttogta az estéli
+imádságot. És aztán csodálkozva, kicsit ijedten hallgatta a sóhajait,
+amelyek elsuhantak az ajkáról, mikor csukva tartotta a szemhéjait és
+mozdulatlanul feszült az orcájával a párnára, hogy nyugodtan elaludjon.
+Többször rajtacsipte magát, hogy szepegni kezd a szája. Csak mert olyan
+nagy csönd van, és mert úgy el van ebben a sötétségben hagyatva. Talán
+egy-két könnycsepp is esett a Valentine vánkosára. Az ilyen kis
+gyerekeknek a szemükbe szokott a könny jönni, csupa gyöngeségből,
+érzékenységből.
+
+Palya papával délfelé találkozott Valentine. Palya gyöngéden a keblére
+szorította a kicsi lányát. Megdicsérte a pompás színéért, érdeklődött a
+velencei mulatságai meg az ott talált ismerősök iránt és minden percben
+megveregette a Valentine megpirult orcáját és nem győzte ismételni,
+mennyire örül, hogy láthatja az ő édes, gyönyörű kis cicáját. Szóval,
+tapintatos volt, kedves volt. Valentine minden pillanatban várta, hogy
+papa leül vele szépen és elkezdi töviről-hegyire kikérdezni. A vonaton
+még a legkínosabb scénákra készült elő; általában drámainak képzelte az
+efféle találkozást szülő és gyermeke között. Egy futó percig még azt
+érezte Valentine, mikor Palya elköszönt és lement a kocsijához, hogy
+talán jobban is esett volna neki, ha papa komolyabb hangulatban kezd el
+ma beszélni s ha legalább egy bánatos szentenciát lead a leánya hirtelen
+megszakadt boldogságáról, azután ha például a mai programja felől is
+érdeklődik. Igaz, hogy Palya nagyon sietett, és csak ezért szorítkozott
+arra az egyetlen kis megjegyzésre, mikor indult, hogy:
+
+– Ejnye hát ezek a mai gyerekek…
+
+No még jó, hogy ezt is olyan tréfás fejcsóválással mondta s aztán még
+egy vidám búcsúcsókot intett a küszöbről. Valentine fellélegzett. Igen
+jókedvűnek érezte magát. Semmi felhő nem tolakodott a szabadsága ragyogó
+kék egére.
+
+Istenem, mit is kezdjen ennek a végtelen szabadságnak az első pompás
+reggelén? Igaz! Még öltözködés közben kisütötte, hogy a legérdekesebb
+lesz most Csocsóval beszélni neki, még pedig ha lehet még délelőtt, úgy
+se tudja hirtelen, mit kezdjen az idejével. A legsürgősebb szükségem van
+a Csocsóra, igen – gondolta Valentine, – hiszen azt se tudom, hogy
+érezzem magam itthon. És hogy kezdjek most az emberek közt viselkedni,
+mint elvált vagy válófélben lévő asszony. Oh dehogy, hiszen ő még ott
+nem tart. Neki még csak az a helyzete, hogy faképnél hagyta az urát. Jó
+lesz egy-kettő átvenni az anyagot Csocsótól, aki kijárta már ezt az
+iskolát.
+
+Csocsó, a Szlovák báróék Csocsója, tavaly vált el az urától, egy
+szolnokmegyei birtokostól, hathónapos házasság után. Ez a hat hónap
+összeesett azzal az idővel, amely alatt az ura végleg elspekulálta az
+ezerötszáz magyar holdját. Maguk Szlovák báróék még Ferenc József
+ragyogó korszaka alatt tönkrementek. Palyáné most jobban ápolta mint
+valaha a Szlovák-féle barátságot; azt ábrándozta, hogy ez az
+összeköttetés jogot ad neki beljebb és feljebb kerülni az arisztokrata
+had közé. Csocsó szaporán jött a házukhoz (ő is pokerista volt),
+Valentinet az ő nyelvén „őrült édesnek“ találta, de valami behatóan nem
+barátkoztak; kicsit más világ volt Csocsó is meg Valentine is.
+
+Csocsóval szerencséje volt Valentine-nek. Most nyitotta ki a szemét, a
+telefon az ágya mellett állott, friss kacagások között jelentette ki,
+mennyire tébolyítóan örül a Vali fantasztikus megérkezésének és hát
+azonnal fölkel és a legnagyszerűbb lenne kint találkozni az Augusztnál,
+ott nincs ilyenkor senki és majd kipakolsz drága fiacskám, szervusz, egy
+órán belül ott leszek mint az őrült és hát szervusz, nohát téboly és
+szédület!
+
+Félegykor aztán olyan mámorosan kapta a karjaiba Csocsó Valentine-t,
+mintha a drága kis teremtés egyenesen valami tűzvészből menekült volna
+meg:
+
+– Hát hogy vagy, hát mutasd magad, hát fényes, oda vagyok, nem is
+képzeled, káprázatos, Valikám, nohát megőrülök, esküszöm!
+
+Nem volt kis feladat egy szónak a Csocsó ajkán a többinek elébe kerülni.
+Legalább száz szóra nyitotta ki Csocsó egyszerre a száját; olyan lázasan
+közölt minden semmiséget a világgal, akár a rikkancsok. Mikor Csocsó
+első lelkesedése valahogy lecsillapult és leültek a hüvösvölgyi
+cukrászat csöndes terraszán, Valentine elmesélte végre a szomjas
+szemekkel figyelő Csocsónak az elviharzott szombat-éjszakát a Danieliben
+egész odáig, mikor vasárnap reggel behajózta magát a podgyászával egy
+gondolába.
+
+– Bravo, nohát édes, nem is hiszed szívecském, hogy örülök, esküszöm,
+fantasztikus! – és áthajolt az asztal fölött, odacuppantott egy
+rouge-foltot a Valentine homlokára. Ha a retiküljében véletlenül van
+valami rendjel, esküszöm, őrülten feltűzte volna a Valentine keblére.
+
+– Szóval helyesled édes jó Csocsóm, hogy minden további nélkül
+otthagytam a hős férfiút?
+
+– Ezt a vadállatot? Légy boldog, kérlek, hogy ilyen gyorsan átestél az
+ügyön. Tiszta téboly! Az ilyen paraszttól is menekülni kell, mint ahogy
+én az én lehervadt gavalléromtól menekültem. Ismered a mondásomat:
+szegény embert nem lehet szeretni. Őrület, parasztot sem! Szervusz
+mókuci, esküszöm neked!
+
+[Illustration]
+
+Mialatt lehajtották azt a pohárka francia konyakot, Valentine megérezte,
+hogy elpirult a homloka. Azt a paraszt szót mintha nem is lett volna
+szabad hallani néki. A másik pillanatban letiltotta magában azt a
+fölösleges kis zavart; azért is, fölényesen kacagott egyet:
+
+– Apropos! Milyen buta dolog, hogy mindennek dacára Békász Györgyné ül
+itt veled szemben Csocsókám. A nevem ezután is Békász Györgyné marad,
+nem?
+
+Picikét meghökkent, mikor ezt a nevet hallotta hangosan, vidáman az
+ajkáról elröppenni.
+
+– Szó sincs róla barátom. Őrület, a te neved ezután az, ami volt
+ezelőtt: Poóy Valentine. Ha levelet írok neked, fiacskám, úgy fogom
+címezni, hogy Poóy Valentine úrasszonynak.
+
+– Igen, hiszen ez a helyes. Mi közöm ahhoz a rám kapaszkodott idegen
+névhez többé! Lerázom, mint ruca a vizet.
+
+– No látod, édes picikém.
+
+– De Csocsóm, hát miért használják annyian az elvált uruknak a nevét?
+
+– Miért? Gyávaságból, kérlek, majomságból, szamárságból, tiszta téboly!
+Fantasztikus, mennyire nincs önérzetük a nőknek. Én visszavittem az első
+nap, mint az őrült a Riglerhez a címerem vésetét és rendeltem ötszáz
+névjegyet. Én báró Szlovák Csocsó vagyok, igazán nevetséges.
+
+Valentine mohón leste, hogy megszólalhasson:
+
+– És mondd, drága Csocsó, mondd csak… – odatette Csocsó elé a kezét,
+amelyiken a keskeny karikagyűrűje ragyogott. – Ezzel meg mit csináljak?
+
+– A jegygyűrűd, öcsikém? Azt szépen otthagyod az ujjadon. Én talán
+lehúztam? Eszem ágába se volt, esküszöm.
+
+És Csocsó is odafektette a maga jegygyűrűs kezét a Valentine keze mellé.
+Valentine a jegygyűrű szomszédjára bámult, a középső ujjon egy tündöklő
+zöld kőre, az úgy domborodott a Csocsó keze fölött, mint valami kis
+teknősbéka.
+
+– Engedj meg, Csocsóm, hát a gyűrűt miért hordod, mikor belül annak a
+neve van, akiről hallani sem akarsz?
+
+Csocsó kacagva pacskolta meg a Valentine kezét az asztalon:
+
+– Kicsi szivem, látod, ezért vésik a nevet belül a gyűrűbe, nem pedig
+kívül. Az a név el van temetve, marad a cím és a jelleg: az, hogy
+asszony vagyok. Fantasztikus, nem akarom, hogy leánynak nézzenek.
+
+Én ugyan nem hiszem, hogy Csocsó baroneszt olyan könnyen leánynak
+nézhetné valaki. Még ma sem, amikor negyvenéves asszonyok is serdülő
+leánykáknak öltöznek. Csocsónak a mozgásában, a szemei bátorságában, a
+szineiben, a kalapja formáján, a szája festésén, a beszéde regiszterén
+ott lappangott az a nüansz, amivel túlzás lesz az elégségesből. Ő nem
+akart rikítani, isten ments, de a bravúrt kereste az eleganciában.
+Mindössze egy retikülnek az anyagáról, egy ernyőfejről, egy csattnak a
+nagyságáról, cipőcsillogásról van szó. S egy vagy két parfumcsöppről,
+ugyebár. Mégis azt mondom, Csocsók, akik oly szivből kacagva ragyogtok
+tova a bécsi-utcai kirakatok előtt, hogy a legjobban jártok, ha férjes
+asszonyoknak néz az ember titeket (akár elváltatok, akár elfelejtettetek
+elválni).
+
+Valentine teli volt izgató kérdésekkel:
+
+– És aztán, kérlek Csocsóm, hogy kezdi el az ember ezt a válást?
+Sejtelmem sincs semmiről. Anyának kell az ügyvédhez menni, vagy papa fog
+ebben a dologban eljárni?
+
+– Nohát őrült édes vagy. Valika. Éppen olyan felnőtt ember vagy, mint
+ők; szédület, dajkáltatni akarod magad? Kérlek, elmégy doktor Dúvadhoz,
+a legangyalibb rablóvezér, elkisérlek holnap, ha akarod, ő volt az én
+ügyvédem is, négy hét alatt elintézte az esetet, a legfényesebben,
+tiszta téboly!
+
+– Nagyszerű, köszönöm, édes Csocsókám, majd szólok neked. Igaz és
+mondjad, drágám, hát az hogy lesz: járhatok most már garde nélkül,
+egyedül, akármerre?
+
+– No hallod, fiacskám! Elváltál, szabad vagy mint a madár.
+
+Éppen ott sipított a fejük felett egy cinke. Valentine utána pillantott
+az elnyilalló madárnak. Vajjon ez a szabad madár is elvált?
+
+Csocsó szigorúan emelte Valentine-ra a mutatóújját:
+
+– Jóelőre figyelmeztetlek, hogy ne engedj otthon a dolgaidba beleszólni.
+Ezt őrülten vésd a fejedbe. Önálló vagy kutyukám. Nekem is rengeteg
+bajom volt eleinte a tisztelt szülőkkel, fantasztikus, hova megy, mi
+dolga van, hogy mert éjfélig elmaradni, mintha valami gyámoltalan kicsi
+bébi volnék, direkt őrület! Még most is agyon macerálnak néha, kérlek.
+No nem sokáig, esküszöm, így is úgy is ki fogok menni Párizsba.
+Szédület!
+
+És hátra nyújtózott a Valentine merengő szemei előtt és mind a két
+kezével egyszerre csettintett és rajongva rázta meg a fejét:
+
+– Aaa, kicsi babám, Párizs! Fény, szabadság, élet! Csak élni, élni,
+fiam, őrület!
+
+Aztán mohón könyökölt közelebb Valentine-hez és halk kis nevetéssel,
+kedves cinkos pillantással nézett a Valentine szeme közé:
+
+– Hát remek, hogy hazaszaladtál, Valika. Micsoda guszta kompanyon
+leszel, esküszöm, te hiányoztál nekem. Te, szédület, még ma délután
+fölhívlak, elviszünk este a Corsoba, valami fényes amerikai képet adnak.
+Mozgósítani fogom Buksit is, tudod, hogy oda van érted, szédületes jó
+pofa, esküszöm, meghal az örömtől, ha meghallja, hogy ott leszel,
+őrülteket fogunk mulatni fiam, nohát fantasztikus!
+
+Ebben a percben ugyan, őszintén szólva, a leggyöngébb ösztön sem ajánlta
+a Valentine szívének ezt a ma esti jólmulatást. Csak hallgatta a Csocsó
+tolongó mondatait, kicsit elkábulva; sok is volt mindezt a tanítást
+egyszerre befogadni a fejébe.
+
+És mikor elmentek az Augusztból, alig is merte kinyitni többet a száját,
+egy jázminvirágot tépett az Auguszt kapujában, azt nézegette, s forgatta
+az ujja közt elfogódottan. És amint Csocsó, heves búcsúvétel után
+felpattant a 83-as villamosra, megállott Valentine ott a Retek-utcán és
+hirtelen szorongással lesett Pest felé meg a Hűvösvölgy felé. Mintha
+valaki megláthatta volna, hogy Csocsóval tárgyalt az Augusztnál. Mintha
+félnie kellene. Mintha valami bűne volna.
+
+Hála isten, az a valaki, aki most elébe toppanhatna s rátámadhatna,
+olyan messze-messze van innen a budai Retek-utcától és nincs is
+beleszólása többet az ő életébe.
+
+[Illustration]
+
+A Hungária előtt, a lépcsőn, egy magas, izmos fiatalember álldogál. Ott
+áll szélről a legalsó lépcsőn, a vállával az oda kitett babérfa lombját
+érintve. Azok a vendégek szoktak ezen mód a hotel előtt állani, kik a
+megrendelt taxira, vagy az odaigérkezett ismerősre várakoznak, vagy azok
+a külföldiek, akiknek véletlenül semmi tennivalójuk és nem tudják
+hirtelen, hova, merre induljanak ebben a városban, ahol senkijök
+sincsen. Szíves olvasó, Neked ebben a barna arcú komoly idegenben
+remélem, nem lesz nehéz felismerni azt a Békász Györgyöt, akit a
+legpazarabb reggeli világosságban láthattál ott tanyázni magában a
+velencei Florian előtt.
+
+Delet harangoznak Pesten és Budán. Mit vár itt ez az úr a lépcsőn, a
+jövő-menő hotelnép mellett, rá se pillantva senkire, makacsul kifelé
+nézve a Duna felé? Talán ez a kis májusvégi gyöngyeső tartja vissza,
+mely a szeme előtt hulldogál a napfényben, szinte kacagva gyermeteg
+örömében? Oh nem, nem úgy ismerjük ezt az urat, mint aki egy ártalmatlan
+esőcskétől ne merne az üvegeresz alól elmozdulni s ettől vágna ilyen
+keserves, morcos képet a szépséges, üde ragyogás közepett.
+
+Az este jött meg György a magyar fővárosba, miután Velencében elég
+szerencsésen átesett a rendőrséggel való baján. A rendőrbíró mindössze
+valami takaros pénzbírsággal sujtotta, gondolván, hogy üdvösebb lesz
+evvel is az államot gazdagítani, semmint nyolc napig etetni potyára a
+Velencébe rándult pénzes külföldit. De még a szörnyű Tízek tanácsa se
+vetette volna talán a kazamatákba a szerelmes fiatal férjet, mert egy
+kicsit megbokrosodott a féltékenységtől.
+
+Alighanem az a felindulás uralkodik még a mi Györgyünkön, amely most
+délelőtt erőt vett rajta, idelent a hotel írószobájában, egy
+hosszú-hosszú levélnek a sebes írása közben. Batáviába szólt a levél,
+Györgynek ahhoz a bizonyos bécsi kamerádjához. Kiöntötte gyulladt
+szívének minden fájdalmát az idegen égöv alatt élő rokonlélek előtt.
+Elmesélte néki, micsoda sárba zuhant az álmai gyönyörű felhőzetéből. S
+hogy keservesen megbánta, hogy hazajött, oh bár el tudta volna felejteni
+ott a szelíd kókuszfák közt a virágos ákácokat, mindörökre! Eszedbe ne
+jusson ide visszatérni, az isten szerelmére, mein theurer Edmund – azt
+írta – Bécs is csak olyan lesz, mint Pest, meg mint az a Velence, meg
+Párizs, meg ez az egész megbukott világ, ahol olyan nagy hűhóval folyik
+az építés, a szépítés, csak azt az elveszett kis emberszívet nem jut
+eszükbe a romok alól kikeresni. Parancsold a sarokba azt a rád-rád
+támadó honvágyat és maradj barátom, maradj, ha nem akarod a világban és
+a mi isteni származásunkban való hitedet visszahozhatatlanul elveszteni!
+Egyébiránt pedig megírta György, hogy hamarosan jelentkezik majd a hágai
+minisztériumban az új szerződésért, csak egynémely kis kötelezettségét
+kell itthon elintézni.
+
+Éppen ezeken az elintézni valókon tanácstalankodik most is, a Hungária
+kapujában. Legelőször is folyamatba kellene tenni valahogy azt a
+válópört. Kiféle arravaló jogászhoz forduljon Pesten, aki mennél
+hamarabb lebonyolítsa ezt a kellemetlen ügyet? Nem volt még neki
+világéletében ügyvéddel dolga. Teremtő isten, minek is ehhez a privát
+esethez ügyvéd, meg bíróság? Beadvány, jegyzőkönyv, ítélet, mindenféle
+szívtelen, rideg, indiszkrét papíros, idegen emberek, akik ezt a piruló
+témát hangosan és szárazon tárgyalják, mint valami csődeljárást. Kinek
+mi köze két szív boldog egyességéhez, vagy boldogtalan szakadásához.
+Minek ennek a szétválásnak a legkisebb zajt is ütni? A kemény föld is
+hangtalanul tud meghasadni szárazságkor és az ember azt is hallhatja
+(azaz hogy nem hallhatja), hogy a hatalmas jégtáblák minden nesz nélkül
+válnak ketté a folyón. És aztán mit is hányjon fel ez előtt az ügyvéd
+előtt, micsoda okokat, érveket, amelyek a maga részéről is lehetetlenné
+teszik a további együttélést? Itt se hűtlenség, se gyermekkel való bűnös
+bánásmód, se családi viszálykodás, se valami kiáltó lelki rútság nem
+forog fenn, amit a törvény rögtön elismer. A világ szemében annyi lehet
+az egész ellentét, hogy a feleség charlestont táncol, a férj pedig
+undorodik a charlestontól. Ez a kérdés talán nem is a bíróság elé
+tartozik, talán inkább a párizsi nemzetközi tánctanítók egyesületének az
+udvarias vezetősége át is hidalhatná ezt a mély szakadékot, egy könnyed
+lépéssel, amellyel cserbenhagyja a világra rászabadított charlestont és
+vele egy húron pendülő társait. Györgynek a homloka szigorúan
+ráncolódott erre a játékos gondolatra. Nemcsak erről van szó, nem. Arról
+van szó, hogy két világ került itt össze: a mai lány, meg a tegnapi fiú
+világa. Ebből a két világból pedig nem tud egy világ lenni, mint ahogy
+például hiába szorítod egymáshoz akármilyen préssel a fát, meg az
+üveget, soha nem fog azok közt az adhesio beállani.
+
+Tétován járt a György nézése kint a korzó sétáló népén. Most, hogy az
+esőcske elakadt, hirtelen teli lett fenn a korlátnál meg lenn a
+széksorok közt az út publikummal. Mintha mind ez a sok leány, asszony,
+fiú, meg kicsípett bácsi innen a dunamenti kis utcákból futott volna
+össze egy perc alatt. Oly mohón, oly friss zajjal siettek és forgatták a
+fejüket, mintha valami édes, bájos ujság lepte volna meg a világot.
+Buchwald néni nyugtalanul cikázott a két széksor közt a kétezeres zöld
+szakaszjegyekkel, amelyekkel csak ülni lehet, de sehova nem jut el az
+ember. Györgynek a szórakozott szeme megriadt egy beige-harisnyás
+bakfistól, aki ott egy széken vakmerő szögben csapta keresztbe a lábát.
+György elpirult hirtelen, megérezte. Elkapta a korzóról a szemét s
+idegesen megszorította a botot a kezében. Annak a nehéz bambuszbotnak
+aligha esett volna rosszul, ha oda lehet hirtelen sújtani valahova.
+György e pár percig komoran fixirozta a szemközti fodrász üvegtáblája
+alatt azt a díszmagyaros, császárszakállas szőke arszlánt és az nézett
+vissza rá szelíden, enyhe kék szemeivel, mintha védené magát, hogy hát
+pajtikám, bizony én nem tehetek semmiről. Azután visszafordította György
+a fejét a korzóra s mintha csak most fedezné fel ezt az egész déli
+divatot Pesten, úgy közibe bámult ennek a fecsegő, kacarászó
+csődületnek. Mi van ma, ünnep vagy valami szépségverseny? Ezek a
+nagylányocskák, asszonyocskák mint a girl-ök a színpadon, úgy
+sétifikálnak fel-alá, úgy mutogatják itt magukat. Minden percben látni,
+hogy előkapja valamelyik a kicsi tükrét, beleforgatni a fejét és
+rúzsozni, púderozni magát. Nem is hallja az ilyen, amit beszélnek hozzá,
+azt se tudja tán, ki lófrál ott az oldalán, hisz ez semmire, senkire a
+világon nem gondol, egész nap egyéb gondja sincs, mint maszatolni magát.
+Hogy ezt a teint-ellenőrzést, ezt a hiú szépítést ilyen nyiltan űzik,
+minden diszkréció s a legkisebb zavar nélkül, valami megfoghatatlan.
+Dehát én istenem, mit adjanak ezekre az úrfiakra, akik közül egy se
+lepődik meg pillanatra sem az utcai bőrápolástól, óh nem, se csalódás
+nem oson át a szemük tükrén, se semmi ünnep, semmi elfogódottság, semmi
+regényes, nemes hangulat nem látszik a képükön, nem rezzen a hangjukon,
+amint itt az életük édeni ajándékával, a Földünkön két száron suhanó
+virággal, az Alkotó mentőötletével, avval a gyöngéd és melegséges és
+véghetetlen Csudával társalkodnak: a nővel. Ezeknek az ifjaknak a
+költészete, a lelküknek az álma oda van a nyakkendőjükre festve, meg a
+kockás és csavaros csíkozatú harisnyájukra. Hogy fel vannak ezek a
+nadrágok tűrve, bokán felül, mintha a falu sarában kéne csatakolniok,
+ahol nincs palló. A modern harisnyát mutogatják, persze, vagy tán a
+lábuk szárát? György borult szemmel mustrálta sorba, akit csak elfogott
+a pillantásával; aki véletlenül az arcára nézett ott, észrevehette, hogy
+rágja belül energikusan az állkapcsait. Haragudott. Haragudott az
+ízetlen nyakkendőkre, a Buffaló-nyelvekre, melyek lefityegtek a fiúk
+otromba vörös félcipőin, haragudott a haszontalan knikebokerekre,
+melyekben egy pár kis gavallér a korzóra kilötyögött, haragudott
+szörnyen arra az ártatlan szál gyufára, amelyiket egy géppel nyírt
+bajszú vén gavallér figyelmesen egy hölgy cigarettje elé gyújtott; még
+sokkal szörnyebben haragudott, mikor eszébe jutott, hogy ezeknek itt
+semmi dolguk, csak a napot lopják, mikor az egész világ fárad és
+kínlódik. Hogy lehet az, hogy déli tizenkét órakor egy fontos
+nagyvárosban ennyi friss fiatalember ráér sétálni s udvarolni? Kik azok,
+akik ezt elnézik, engedélyezik? Rohamos vágy ingerelte a György idegeit:
+csak rájuk szeretett volna törni, jó nehéz ostorral és erős
+kurjantásokkal valami munkára terelni az egész léha sokadalmat.
+
+Lám, milyen szívtelenül, milyen tapintatlanul tudja valaki felfogni a mi
+drága szép déli korzónkat, ha úgy el találták venni a kedvét a májustól,
+Pesttől meg egy kicsit az egész élettől. Nem is pillantott fel egyszer
+sem ez a szerencsétlen György a kékséges kék égre, pedig megenyhült
+volna tán a kedélye azoktól a gyönge színű rózsa, viola csomóktól,
+amelyek a festői korzó fölött merengtek, mintha az angyalok szórták
+volna el odafenn a tegnapi virágjaikat. Hanem még csak a Várhegyre se
+merte a szemeit emelni. Mintha az a hegy átlátszó lenne s oda lehetne
+látni valahova, a távolabb Budára. Nem, arrafelé aztán igazán nem mert
+volna tekinteni.
+
+Egyszer csak a saját nevére ijed fel a mi szegény elmerült barátunk.
+
+– Békász főhadnagy úr! Alázatos tisztelettel!
+
+Ez is egy knikebokeres divatfi. Kicsike, vékony alak, a knikebokerben,
+mintha az volna az ambíciója, hogy negyedik gimnazistának nézzék.
+Györgynek fogalma se volt róla, kihez van szerencséje. A knikeboker
+összecsapta a sarkát és a vadrucatollas zöld kalapját a térdéig
+lekanyarította a fejéből:
+
+– Szervusz, ragyogó Gyurikám!
+
+– Bocsáss meg, kérlek…
+
+– Nem emlékszel rám? Csete Pipi! Bukovina!
+
+Á, persze. Csete Pipi. Hirtelen eszébe jutott Györgynek az az ügyes kis
+ulánus hadnagy, akit hónapokig látott ott forgolódni Csernovitzban,
+valami parancsnokságon. Kezet nyujtott:
+
+– Igaz, látod. Szervusz.
+
+Pipi jobbra rántott felsőtesttel, messze kitartott könyökkel lelkesen
+rázta a György kezét, alig akarta elengedni.
+
+– Hát ez ragyogó! Tudod, hogy nem is láttalak kérlek, mióta
+leszereltünk? Rögtön rádismertem, ragyogó szemem van, apuskám.
+
+– Igazán, kedves vagy, nagyon örülök. – Örült is, nem haragudott. Oly
+jól esett hirtelen Györgynek valakivel beszélni, barátkozni egy falatot
+ebben az elhagyatottságban. Meg is volt hatva, hogy ez a fiú nem
+felejtette el, pedig jóformán nem is ismerték egymást, legfeljebb hogy
+egypárszor összeütköztek Csernovitzban, ha György bement oda,
+szolgálatilag.
+
+[Illustration]
+
+Csete Pipi megütögette szeretettel a György karját:
+
+– Biztos nem is voltál Pesten, apuskám, mert már fölfedeztelek volna.
+Vidéken éltél, mi?
+
+György mosolyogva bólintott:
+
+– Vidéken barátom. Holland-India vidékein. – És György elmesélte röviden
+a kivándorlása történetét Pipinek, aki végig ragyogó! ragyogó!
+felkiáltásokkal kísérte s a végin rajongva ölelte meg a György derekát:
+
+– Ragyogó, kérlek, ragyogó! Hisz akkor tele vagy pénzzel, apuskám!
+
+Györgyöt meglepte kicsit ez a naiv kitörés. Aztán elkomolyodva nézett
+Pipire:
+
+– Dolgoztam, pajtás, sokat dolgoztam.
+
+Pipi azalatt fürgén szemrevételezte György öltözetét, meg is csípte a
+nadrága szövetét a két ujjával:
+
+– Ragyogóan elegáns vagy, apuskám. First class! Itt lakol persze, a
+Hungáriában?
+
+– Itt.
+
+– Ragyogó, én is kérlek tegnapelőtt vonultam be, miután a Bristolból
+némi nézeteltérések folytán netten távoztam. És hát most Pesten maradsz
+örökre, remélem, apuskám? Ragyogó lesz!
+
+György nem tudta visszatartani a kikívánkozó vallomást. Hiszen még nem
+beszélt egy teremtett lélekkel itthon arról, amivel teli volt a feje meg
+a szíve:
+
+– Nem, kedves barátom. Elárulom neked, hogy nagyon nem jó dolog történt
+velem, mióta hazajöttem.
+
+– Csak nem mentél tönkre, apuskám?
+
+György fájdalmasan mosolygott:
+
+– De, körülbelül. Tudniillik meg találtam hirtelen nősülni. És most már
+válok is, barátom. Hát csak jobb lesz nekem mennél gyorsabb iramban
+visszamenni innen, a világnak a másik végére.
+
+Pipi sokkal kedvesebb gyerek volt, semhogy az ilyen bús témákat
+elmélyítse. György mellére tette a tenyerét (a vállát nem érvén el) és a
+legragyogóbb jókedvvel kezdte vígasztalni Györgyöt:
+
+– Szóval elváltál, apuskám. Ragyogó dolog. Az egész világ elvált,
+apuskám. Én is csak azért nem váltam el, kérlek alássan, mert még nem
+nősültem meg.
+
+Nagyot nevetett a viccen Pipi s karonfogta Györgyöt, aki éppen letette a
+lábát a lépcsőről:
+
+– Gyere be már, apuskám, egy whiskyre, ide a bárba!
+
+György szívesen fogadott szót; ez a zajos, virgonc fiú kicsit könnyített
+a nehéz hangulatán. A hallban Pipi leadott egy bokáigérő hangos
+kisztihandot, egy piroshajú hölgyecske felé, ki a nádszékben egy tarka
+hetilapot olvasott és megbökte diszkréten Györgyöt:
+
+– Láttad, apukám? Egy kis szinésznő-ismerősöm. Gigi. Ragyogó kis cica!
+
+György, hogy elterelje a témát a ragyogó kis cicáról, meg a maga
+históriájáról, azonnal a Pipi állapota iránt érdeklődött, mikor leültek
+a hôtel kicsi bárjában:
+
+– Hát te, kedves Pipikém? Mesélj már magadról is valamit. El is
+felejtettem, mi voltál te civilben?
+
+– Én, apuskám? Nem emlékszel, biztos neked is leadtam azt a ragyogó
+viccet, amit Klobucsárral csináltam tizenháromban a nagygyakorlaton.
+Megszólít, apuskám, kérdi mi vagyok civilben? Civilben tartalékos
+zászlós vagyok, excellenc! Apuskám, az egész Dunántúl röhögött.
+
+György is megnevette a „stramm“ feleletet, amin vidámabb időkben „az
+egész Dunántúl röhögött“. És szeretettel fordult megint Csete Pipihez:
+
+– És most mivel foglalkozol, kérlek?
+
+– Leginkább avval a ragyogó tervvel, apuskám, hogy kimegyek
+filmszinésznek Amerikába, Hollywoodba, kérlek alássan.
+
+György bizonytalan hangon szólott:
+
+– Ez, ez érdekes. Jó dolog.
+
+– Jó? Remek, apuskám, ragyogó! Kérlek alássan mindennap útra készen
+állok. Már megtettem apuskám az összes lépéseket. Részemről semmi
+akadálya a szerződésnek, apuskám. Egyébként a Dácia-mozi főtitkárát
+üdvözölheted bennem, miután beleégtünk tavaly egy kisded
+garázsalapításba, amiben akkor vállaltam érdekeltséget, mikor mint
+dilettáns tőzsdönc felrobbantam. Ragyogó volna majd egyszer a filmen
+eljátszani ezt a karriert, kérlek alássan. Fizesd ki légy szíves ezt a
+whyskit meg a cigaretteket, apuskám, mert most nincs apróm, a nagy meg
+elfogyott.
+
+Györgyöt mulattatta s meg is hatotta a Csete Pipi előadása, mely mint a
+gyorsított fölvétel, úgy mutatott be néki egy elpuskázott életet.
+Kimenet gyöngéden a vállára vert Pipinek:
+
+– Fiatal vagy, semmi sincs elveszve kérlek, csak össze kell szedni
+magad. Majd beszélgetünk, kedves pajtás.
+
+Pipi fölnevetett a György komoly képébe:
+
+– Csak ne hervadj úgy le, kérlek alássan, nincs itt baj, apuskám; ha
+minden kötél szakad, megélek a charleston-tudományomból is.
+
+Györgynek ideges grimasz futott el az ajkán. Aztán barátságos mosollyal
+kezet nyujtott Pipinek:
+
+– Viszontlátásra, szervusz.
+
+– Szervusz, kérlek alássan, hát ragyogó Gyügyükém délben megérdeklődlek
+a portásnál, együtt ebédelhetünk remélem, majd összebeszélünk valami jó
+kis murit, apuskám.
+
+És Pipi fecsúsztatta vígan a kezét a György derekára s meglöttyentette a
+bőséges knikebokerszárakat a térdén. Egy kis örömcharlestont akart
+fordulni Györggyel, amit azonban a mi szenvedőnk gyorsan elhárított, nem
+kis ijedelemmel.
+
+Csete Pipi még egy pajtási csókot intett Györgynek, a sarkát összevágva:
+
+– Alázatos tisztelettel, dolgom van, rohanok, apuskám, el ne késsem a
+váci-utcai sétámról. – És Pipi kiugrott a forgóajtón a nehéz
+knikebokerben.
+
+György egy percig utána mélázott. Apuskám… Azután leült egy lustálkodó
+nádfauteuilbe a hallban tanyázó kül- és belföldi ismeretlenek néma
+társasága közé. Nem tudja, mit csináljon ebben az órában. Ebédelni még
+jókor lesz. A napra, az emberek közé, nincs kedve kimenni. El kellene
+rögtön kezdeni ezt a kínos ügyét lebonyolítani. Tanács kellene,
+tapasztalt, okos, hűséges jóbarátra volna szüksége. A régi pesti
+cimboráit elvesztette, ez az új Pest olyan idegen néki, mintha Kamcsatka
+fővárosában volna. Senkije sincs. Lehajtotta a fejét, elkezdett a
+szőnyegen a botja hegyével rajzolgatni, kereszteket, hullámokat, szálló
+madarakat, tízet meg százat egymás után. Utoljára egy nagy szívformát
+húzott az ingadozó bottal. Hamar elpiszkálta, mintha attól félne, hogy
+fölfedezhetik azt a szívet a szőnyegen…
+
+[Illustration]
+
+Másnap aztán már komolyabb dolga akadt Györgynek Pesten.
+
+Déli tizenkét óra felé, mikor éppen az ágyra kirakott rajzait
+rendezgette, kopogtattak az ajtaján.
+
+Két úriember. Az egyik magas, huszáros tartású, ötvenes forma gavallér,
+a másik talán huszonöt esztendős, ügyes kis alak, a gomblyukában az
+Automobilklub jelvényével. Roppant komolyak. Békász György urat keresik.
+
+– Én vagyok uraim. Parancsolnak?
+
+Bemutatkoznak. Az idősebbik úr halk hangon, a kék szemeiben bizonyos
+gyöngédséggel közli Györgygyel, hogy megbízójuk Horváth Lajos úr nevében
+elégtételt jöttek kérni azért a szóbeli sértésért, amely kilenc nap
+előtt történt a Danieli-hotelben, Velencében.
+
+Aha, ez a Lali. El is felejtette, hogy a Lali a világon van.
+
+György elkérte a szónok címét, avval a szokásos kijelentéssel, hogy a
+segédei jelentkezni fognak.
+
+Az urak távoztak, György pedig elfogódva forgatta egy darabig a
+háromprédikátumos huszárezredesi névjegyet, ott állva a szoba közepén. A
+fülébe csendült Valentine hangja, mikor megfenyegette, hogy ne féljen,
+majd felelni fog Lalinak! Olyan messziről, messziről szól ez a hang,
+messzebb, mint Velencéből; mintha csak egy álmodott nevetés emléke
+volna; mintha csodálatos kagylózúgás járt volna a fülében, amely
+hirtelen elalél és amely után megfoghatatlan bánat szokott az ember
+lelkére szállani.
+
+No most aztán felelni fog Lalinak. Egy percig rút émelyt érzett György:
+micsoda tapintatlanság, micsoda durva tolakodás most őt felzavarni,
+mikor pihenésre, feledésre van szüksége. Utálatos ez a buta
+részletecske, ez a véletlen kis közeg, ez a Lali, hogy ez most
+foglalkoztatni fogja magával.
+
+Á, hisz csak annyi az egész, mint mikor az utcán az embernek valami
+gizgaz tapadt a kabátjára. Lefricskázza az ember és már el is felejtette
+mindörökre.
+
+Berreg a szobai telefon.
+
+A portáról jelentik, hogy dr. Csete Péter szerkesztő úr várja lent a
+hallban a nagyságos urat.
+
+Ejnye, de kapóra jöttél pajtás, gondolja György, most rögtön a nyakadba
+sózom a lovagias ügyemet.
+
+Fogta a vizitkártyát, lesietett a hallba Pipihez.
+
+– Szervusz ragyogó Gyügyü, alázatos tisztelettel, – kétszer is
+összecsapta Pipi a bokáját és még odaadóbban szorongatta Györgynek a
+kezét, mint tegnap.
+
+György megcirógatta a Pipi kezefejét, kissé zavarodottan:
+
+– Kérlek, barátom, ne bérmálj meg engem evvel a Gyügyü névvel, azt én
+túlszépnek találom a magam egyszerű személyére.
+
+Pipi megint haptákba kapta magát és nevetve kapitulált:
+
+– Ahogy parancsolod, apuskám. Szívem sugallatát követtem, kérlek, tudod,
+hogy mindig szerettelek. Különben hogy vagy, apuskám, mi ujság?
+
+– Gyere csak pajtikám, rögtön mesélek valamit.
+
+Leültette Pipit a sarokba, elébe tárta az esetet, odatette a szeme elé
+az asztalra a névjegyet.
+
+– Á, az ezredes, remek, apuskám! A másik urat is ismerem, ragyogó
+barátok vagyunk kérlek alássan! Remélem, rám bízod az ügyet, apuskám?
+
+– Igen, pajtás, arra akartalak kérni, hogy légy szíves elvállalni a
+dolog elintézését.
+
+Pipi majd felugrott örömében:
+
+– Ragyogó! Szavamra nem találhatnál ragyogóbb segédet Pesten, kérlek,
+mint Csete Pipit. Kedvenc sportom a párbaj, apuskám, mondhatnám szakmám
+kérlek alássan. Csak ebben a két esztendőben legalább ötven mérkőzést
+vezettem.
+
+– No, bravó, pajtás, annál kellemesebb.
+
+– Apuskám, még ma érintkezésbe lépek Szabó Makival, first class
+párbajsegéd és ragyogó pofa, holnap már leülünk ketten az ellenfél
+segédeivel. Különben Horváth Lali is ragyogó jóbarátom, apuskám. Termem
+van kérlek alássan, remek orvosaim, holnapután délután hatra ragyogó kis
+kardpárbajt eszközlünk, első vérre kérlek alássan. A legnyugodtabban rám
+bízhatsz mindent apuskám.
+
+György kissé szórakozott lett, mikor a tárgyalást befejezte:
+
+– Rád bízom, pajtás, a legnagyobb örömmel, intézz mindent a legjobb
+belátásod szerint. Csak egyre kérnélek pajtás, hogy ne két, hanem három
+nap mulva tartsuk meg ezt a párviadalt; remélem egy napi haladékot
+kaphatok.
+
+– Hogyne kérlek, akár egy hónapot. Paukolni akarsz, apuskám? Úgyis el
+akartalak vinni paukolni.
+
+– Nem, köszönöm, pajtás. Csak arról van szó, hogy holnap le kell mennem
+vidékre, legalább egy napra, az édesanyámat meglátogatni. Ezt pajtás nem
+akarnám elodázni.
+
+– All right, apuskám. Szóval csütörtökön rendezzük. Hat órakor. Én
+leszek a vezetősegéd, gyerekjáték lesz az egész, apuskám.
+
+– Köszönöm, pajtás, végtelen kedves vagy, roppant hálás leszek neked.
+
+Felállott, melegen kezet nyújtott Pipinek, akinek azonban még valami
+megjegyezni való lebegett a mosolygó ajkain. György mintha kitalálta
+volna:
+
+– Bocsáss meg pajtás, igaz: nem járnak evvel az üggyel valami kis
+előzetes kiadások?
+
+Pipinek felragyogott a szeme:
+
+– Épp kérni akartalak apuskám. Tudniillik Szabó Maki is gyöngén áll egy
+kicsit mostanában és hát tudod apuskám, jönni-menni kell a segédeknek,
+taxi, miegymás, különben nem engedünk túlnagy költségekbe berántani, a
+legelső vívóteremben kihozzuk a heccet nyolc-tíz melomból, kérlek
+alássan.
+
+És látva, hogy György hirtelen nem érti mi az a _melon_, egy könnyed
+gesztussal vidáman fordítja neki mindennapi magyar nyelvre:
+
+– Tiz millió, csekélység öregem. Otthon vagyunk a vívóteremben.
+
+György nagyon meg volt elégedve:
+
+– Ha megengeded pajtás majd ebéd után a szobámban megírom a csekklapot,
+legjobb lesz ha szíves leszel átvenni tőlem az egész költséget. Ugyis
+megigérted, hogy ma szerencséltetsz ebédre.
+
+Harmadnap délután, mikor György meg az édesanyja magukban maradtak a
+tornácon, a megszomorított özvegyasszony rátette a kezét a György
+kezére, mely makacsul próbálta kicsípkedni a kiütközött szálakat a régi
+rózsaszín ozsonnázó abroszból.
+
+– Érzem fiam, milyen nehéz a szíved. Tudod, azt mondta volna a mi öreg
+papunk: ne vígasztalgassátok hiú szóval az embert se gyászában, se
+fájdalmában, csak legyetek mellette csendes hűséggel.
+
+– Oh, kedves édesanyám. – György csak letette a homlokát arra a drága
+kézre, mely etette, mosdatta, öltöztette, fésülte valaha. Ezen a vén,
+kopott, fekete padon, a délutáni kisvárosi csöndességben, amelyben csak
+a ráérő szekerek messze nyikorgása, meg a szekér mellett sétáló csikónak
+az el-elalvó csengője hallatszik, a György fáradt és érzékeny
+hangulatában egy réges-rég elfeledett gyengéd kis játéknak az emléke
+tért vissza a fejébe, valami bánatosan, varázsosan. Annak a kis
+gyerekkori játéknak, amit ez az édesanya játszott vele, mikoriban az
+imádságokra meg a szép versikékre tanítgatta. Most megint ott állott az
+édesanyja térde közt és fölnézett az édesanyja arcába, ki a fejét
+ingatva mosolygott le a kicsi fiára s a haját cirógatta lassan, és
+kérdezgette s a kicsi fiú felelgetett szépen:
+
+– Hol jártál báránykám?
+
+– Az erdőn asszonykám.
+
+– Mit ettél báránykám?
+
+– Zöld füvet asszonykám…
+
+Édes jó istenem, mind ez az élet és sors, idegenben való tanulás,
+tanítás, küzdelem, azután a négy esztendős harctér és a szigetvilág
+maláriája, a vadállatoktól való rettegés rossz éjszakái és ez a
+szerencsétlen, bolondos házasság… mintha csak mese volna ez is, szomorú,
+ríkató gyermekmese.
+
+– Hogy sírtál báránykám?
+
+– Me-e-e asszonykám.
+
+A kicsi Gyurka akkor a gyönge ádámcsutkáját ütögette az ujjával, úgy
+utánozta a barinak azt a gyámoltalan édes rívását. Most meg a nagy
+György hang nélkül ejt két meleg cseppet a szeméből az anyai kézre s
+érzi, hogy rezzen az a kéz és hogy fogja szorosabban az ő pihenő kezét
+az asztalon.
+
+Még egy fertály órája csupa elevenség, csupa hév volt ez az elgyöngült
+nagy gyermek. Gazdák ültek itt a tornácon György körül, a jegyzőné
+tekintetes asszony régi jó emberei. Jöttek, siettek jelenteni Györgynek
+a hajlandóságukat mindahhoz az újhoz és hasznoshoz, amit György
+hazaérkezésekor kommendált nekik a tavaszon, mikor a gazdák ráértek
+napról-napra hallgatni az Operenciákról érkezett mérnök urat (akit
+különben a fiatalabb gazdaemberek még mindig főhadnagy úrnak
+tiszteltek.) Most már mind azt várta, hogy György itt marad Zsindelyesen
+és vízvezetéket csinál a tanyákon, meg „esőmasinát“ hozat nekik a
+szíkföldekre, meg köves, szellős fűtéses istállót épít a jószágnak, meg
+azt a sok minden újmódi trágyát megszerzi a zsindelyesi határnak, amiket
+a külföldeken kitanúlt. Reggel óta valóságos búcsújárást tartottak ebben
+a csendes özvegyi házban. A polgármester, a városi mérnök, a Népbank
+főemberei sorba vizitelték Györgyöt, komolyan és sürgősen tárgyalni a
+Györgytől hetek előtt megpendített témák felől, útépítés, csatornázás,
+fásítás, gyümölcs- és tógazdaság és hasonló, Zsindelyesen sohasem
+álmodott tervek felől. Ezeket az embereket németek közé szorították a
+háború alatt, ezek a francia frontot is megjárták. Ezek tudták, hogy nem
+bolondság az, amit a világot járt Békász György mesélget nekik. Pénz
+volt, kedv volt Zsindelyesen okosabb, gazdagabb, áldottabb világot
+teremteni, csak az ötlet, meg szakértelem, meg a bátorság hiányzott
+eddig. Györgynek a hite meg az energiája rájok ragadt a zsindelyesi új
+emberekre. A polgármester meg a mérnök elujságolták Györgynek, hogy a
+tőle proponált ártézi kút fúratását a távolléte alatt már
+megszavaztatták, csak arra várnak, hogy tartósabban maradjon
+Zsindelyesen, hogy az ő ellenőrzése mellett kezdjék el a munkát. György
+megígérte, hogy hamarosan lejön Zsindelyesre, csak egy-két szabadalmának
+az ügyét üti nyélbe Pesten. Feszült a tüdeje, ragyogott a szeme, mint a
+repülőké, mikor emelkednek és az egek jótékony ízét kóstolják és azt
+érzik, hogy az egész világot látják odalent, maguk alatt. Igen, azt
+érezte György is, hogy ez a Zsindelyes is egy kis világ, hogy az életét
+be fogja tölteni az a boldogság, hogy ennek a világnak adhatja az
+erejét, a tudását, a becsvágyát, minden szeretetét.
+
+[Illustration]
+
+Hanem aztán, mikor a vendégek elköszöntek és csend lett a tornácon,
+visszaszállott a bánat a György szívére, mint mikor a nehéz varjú, ha
+megunta a kóválygást, oda repül megint a körtefára.
+
+Alkonyodott szépen lassan. A szomszéd utcáról hallatszott már a hazafelé
+vágtázó malacok szapora röffenése. Az özvegyasszony elmerült az ereszre
+felfuttatott délignyitó nézésébe; a rózsaszin, piros, lila gyönge virág
+mind lesütötte már a fejét, ráncosak lettek és fakók, mint az
+összecsukott régi selyem napernyők. Egy vigyázatos, halk sóhaj futott a
+tornácról a délignyitó virágjai közé, kiknek ősz lesz tavasszal is,
+minden alkonyattal.
+
+Az özvegyasszony megsímogatta a nagy fiúnak a fényes gesztenyehaját,
+lehajolt hozzá suttogva:
+
+– Bocsáss meg nekem, édes fiam.
+
+György fölemelte fáradt arcát és mélységesen megindulva mosolyodott el,
+amint az édesanyjának a szelíd, borult szemeibe tekintett.
+
+– Mit bocsássak meg magának, drága, jóságos édesanyám? Talán azt, hogy
+becsületes, igaz embernek nevelte a gyerekét?
+
+Az özvegyasszonynak lassan lehunyódtak a szemei, bólintott, a remegő
+szava lehellet volt inkább, mint beszélő hang:
+
+– Azt fiam, azt… ha meg lehet bocsátani.
+
+
+
+Csütörtök délután hat óra.
+
+Egy Kossuth Lajos-utcai palotának az első emeletén végig le vannak az
+ablakok függönyözve s a függönyökön át sárga lámpafény dereng a fényes
+júniusi nappalba. Akik ott a másik oldalon jönnek-mennek a járdán és
+feltekintenek a betegen sütő ablaksorra, találgathatják, vajjon valami
+zárt ünnepélyt tartanak-e azon az emeleten vagy egy női ruhaszalónban
+folynak a titokzatos próbák? Hogy is képzelnék a dolguk-bajuk után menő
+szegény polgárok, a jámbor virágárus svábok, az irodából jövő
+kisasszonyok, akik a Ferencrendi-templomba, vagy a dunaparti sétára
+sietnek, hogy itt az utcai szilfák verebeinek boldog zsibolása közben és
+miközben a rendőr lent áll az úttesten, gyilkosságra készülnek, fényes
+nappal, a város kellős közepén.
+
+Igen bizony. Az óriási vívóterem két végében, a két öltözőben most
+göngyölik a komoly doktorok a vattát a két ellenfélnek, Békász György és
+Horváth Lajos uraknak a nyakára meg a csuklójára. Az a doktor különben a
+legrendesebben kitapogatta a György pulzusát, mielőtt a csuklót elkezdte
+volna bandazsirozni, sőt a homlokát is megtapogatta s meg is kérdezte,
+nincs-e láza a derék szál fiatalembernek, mintha nyugodtabb lélekkel
+adhatna ki a kezéből egy tökéletesen egészséges férfiut, halálra
+kaszaboltatni. György illendően megnyugtatta a doktort, hogy köszöni,
+pompásan érzi magát; de a mosoly inkább melankólikus, mint könnyelmű
+mosoly volt, amint a doktor arcát nézegette, ki olyan udvarias közönnyel
+babrált vele, mint a fodrász vagy mint a cipőbolti segéd. Meg a
+vívómestert, aki derült arccal járt-kelt az öltözők közt hangosan,
+cigarettet kinálgatva, barátkozva, kedves rózsás kövér képével, mint egy
+budai vendéglős a szeretett vendégei közt. Meg Szabó Makit, aki az imént
+mutatkozott be Györgynek és lázasan segédkezett a doktornak. Meg aztán
+Pipit, Csete Pipit, aki mint valami fürge bálrendező szaladgált ki-be,
+öltözőből a terembe, teremből az ellenséges öltözőbe (csoda, hogy onnan
+kartácstűzzel vissza nem riasztották), onnan az irodába, előszobába,
+telefonfülkéhez, vissza a terembe, cikázásaiban vidám szervusz
+apuskám!-okat kiáltva a terembe szivárgó ismeretlen gavallérok közé, meg
+az irodából kukucskáló diákforma fiúk felé jóakaratú mosolyokat és
+kézlegyintéseket rádiózva, el nem hanyagolva Györgyöt percenkint mohón
+megölelni s megnyugtatni, hogy: Ragyogó kondicióban vagy apuskám! –
+valamint a bandázson szakértelemmel egy-egy picit babrálni s aztán a
+doktornak a vállára veregetni, meg a vívómesterre odarázogatni messziről
+a fejét, lelkesen, mintha bátorítani kéne azt a pocakos bácsit s egyet
+ölelni rajta hamar, ha összeütköztek, felkacsintva vidoran a szemébe,
+mintha kérdené suttyomban: no, meg vagy elégedve velem, öreg mester?
+
+Csete Pipi, ha nem is ünnepiesen, de legalább sportszerűen jelent meg a
+mérkőzés színhelyén az ő sárgás-zöld knikebokerjében. Még egy
+pillanatnyi vizit az ellenfél öltözőjében és futó felülvizsgálata a
+kiválasztott pengéknek és Pipi egypár visszhangos köhentés után beugrott
+a György öltözőjébe, ahol a mi hősünk keresztbevetett lábbal ült,
+lassúkat szippantva cigarettjén és komolyan hallgatva a doktort, aki a
+pesti orvostársadalom nyomorusága felől mesélt neki.
+
+Maki a maga részéről csöndes konyakozásba volt merülve. Ott állott egy
+szép üveg Hennessy a tálcán…
+
+– Hát apuskám kezdhetjük a heccet. Ahogy mondtam kérlek alássan, _rajta_
+után azonnal támadni, támadni, furt támadni apuskám, egy pillanatra ne
+engedd kérlek alássan előre jönni, a Lali gyerek ismétlem, hamar ideges
+lesz és aztán őrülten félti az orrát, az a gyengéje kérlek alássan. Kapd
+be ezt a pohár konyakot, apuskám.
+
+– Köszönöm pajtás, nem iszom. – György félremozdította a Pipi karját és
+kibökött a fejével a terembe:
+
+– Miféle urak ezek itt, pajtás?
+
+– Ezek, kuncsaftok, apuskám, a legragyogóbb uriemberek, minden párbajom
+végig gibicelik.
+
+Szabó Maki is megnyugtatóan mosolygott Györgyre.
+
+Pipi az ajtóból friss haptákkal üdvözölt egy ujonnan érkezett gibicet,
+aki még gombolkozott, most jött a zuhany alól, a vívóleckéje után.
+
+– Különben, – azt mondja Pipi – ha zavarnak apuskám, intézkedem, kérlek
+alássan.
+
+– Világért se pajti, csak maradjanak, ha mulatni akarnak.
+
+Ezzel György kilépett a terembe.
+
+Pipi még a hátába sugta:
+
+– Csak szorítsd apuskám, ha baj lesz, ott állok, belevágok!
+
+Lali is kivonult az öltözőből; a segédei, a doktorai mögötte.
+
+György érezte, mikor a Lali sápadt fejét megpillantotta, hogy fut
+valamiféle villámlás a szivén felülről lefelé. A két doktor félreállott
+a két pengével, mind a ketten huzgálni kezdték a penge élén a kis
+vattacsomójukat. Györgynek hirtelen meleg lett az arca s a békén
+lebocsátott öklei megreszkettek az izgalomtól.
+
+Igen, ennek a Csete Pipitől vezetendő, első vérig menő párbajnak az
+izgalmától, amelyet Pipi gyerekjátéknak nevezett. György a műegyetemi
+évek alatt kitünően megtanulta a vívókard forgatását. De a velencei
+éjszaka után semmi dühöt, semmi gyülöletet nem érzett már az iránt a
+táncos gyerek iránt. Eszeágában nem volt a Lali halálát kivánni, nem,
+egyáltalán nem volt a Lali vérére kiváncsi. Látott elég vért négy és fél
+esztendőn keresztül Lengyelországban, Bukovinában, Szerbiában és Asiago
+körül meg a Piavénál. Mikor azok az urak megjelentek nála a Hungáriában,
+kedve lett volna valami keserű dikcióval rájuk támadni, hogy hazafiakhoz
+méltónak tartják-e könnyelmüen egymásra szabadítani két élni, dolgozni,
+használni termett testvérüket, mert hiszen minden reggel olvashatják a
+fájdalmas vezércikkekben, hogy testvérek vagyunk, akik magyarok vagyunk
+és ennyi pusztulás, ennyi szenvedés és ennyi romlás után, a legszentebb,
+legszerelmesebb kötelessége mindannyiunknak minden megértéssel,
+odaadással, önfeláldozással a békét, a szeretetet megkeresni, hogy
+megsegíthessük egymást, hogy meg tudjunk együtt erősödni, hogy ezt az
+elejtett országot még egyszer fölemelhessük. Igenis, urak, ha jelent
+igazán valamit a szivetek mélyén az, hogy magyarok vagytok és ha nem
+merő naivitás és nem ásítani való laptöltelék a szemetekben mindaz a
+keserves siralom, mindaz a didergő féltés és mindaz a nyöszörgő
+epekedés, amivel reggelről reggelre hozzátok fordulnak megőszült,
+megcsalódott bátyáitok, akiknek hosszú életük a mi boldogságunkért
+lángolt el és akik nem tudnak, nem akarnak hit és reménység nélkül a
+halál éjszakájába vándorolni! És meg szerette volna kérdezni György a
+segédektől, hogy jut mindig idejük efféle affaire-ekkel elfoglalni
+magukat s hogy mint érett emberek, nem röstellik-e, hogy ilyen
+haszontalan lovagiaskodásnál asszisztáljanak, már amennyiben nem
+gondolják komolyan a két testvérük közt való vérontást. Ő a férfias
+munka s az elemekkel, fenevadakkal való küzdelem világából jön ide,
+semmi türelme, semmi gusztusa hazugságnak, komédiának odaadni magát, ő
+majd a maga részéről emberebbül és magyarabbul fogja ezt az esetet
+rendbehozni.
+
+De ebből az ideális mondanivalóból egy hangot nem adott ki György,
+mialatt a Lali segédei előtte állottak. Az extravaganciából biztos
+botrány lenne megint; Valentine persze megtudja majd és ki fogja
+nevetni. Amellett még kínos is lehetne Valentine-nek, hogy futóbolond
+számba megy Pesten az az ember, akivel nemrég a pap elé állott, egy
+felejthetetlen szép májusi délelőtt… nem, Isten őrizzen ettől.
+
+Most hát itt áll Lalival szemben a vívóteremben. Édes istenem, ennek a
+Lalinak olyan fehér a melle, mint egy diákgyereknek.
+
+Meghajtják egymásnak ünnepiesen a fejüket, György és Lali. György teljes
+szemeivel, szinte barátságosan fogadta be a Lali lámpalázas pillantását.
+
+Csete Pipi, mint vezetősegéd, állást vett a két féltől egyenlő
+távolságra, jobbjában a pengével, baljával a derekához illesztve a hálós
+vívósisakot. Suhintott kettőt a pengéjét kipróbálni, miközben egy röpke
+szervuszt küldött valamelyik most fölfedezett „kuncsaft“ felé, aztán
+egyet köhintve, mereven előre nézett és elkezdte hadarni, mint a diák a
+leckéjét:
+
+– Uraim önök a kiállás tényével tanuságot tettek bátorságukról és eleget
+tettek lovagias kötelességüknek felkérem önöket béküljenek ki.
+
+Itt szünetet tartott Pipi, de csak annyit, amennyit a zenében egy
+negyeddel jelölnek. S azon nyomban folytatta, rá se nézve a felállított
+felekre:
+
+– Minthogy önök felhívásomnak eleget nem tettek…
+
+György előre lépett, a jobbkezével mosolyogva elintette a doktort, aki
+már közeledett avval a girbegurba sötét vívópengével (amelyről
+lehetetlen az embernek arra a krajcáros bocskorszíjra nem emlékezni,
+amit a falusi gyerek olyan élvezettel szokott a szájába gyömöszölni). És
+odafordult Pipihez, aki már emelte a pici fejére azt az óriási zord
+sisakot. Pipinek tátva maradt a szája meglepetésében, mikor György
+szelíden, nyugodtan megszólalt:
+
+[Illustration]
+
+– Ha jól értettem, kedves barátom, békülésre hívtál föl bennünket.
+Köszönettel fogadom a baráti szót és a magam részéről boldogan ragadom
+meg az alkalmat, hogy jóvátegyem azt a meggondolatlanságot, hogy
+fegyverrel a kézben álljak szembe egy derék jópajtásunkkal, akinek az
+épségén a legkisebb csorbát is ejteni, úgy érzem, sem okom, sem jogom
+nincsen.
+
+Szabó Maki Pipire nézett, Pipi a vívómesterre pislantott, aki a sarokban
+állott a falnak támaszkodva; a vívómester a huszárezredeshez fordúlt. A
+huszárezredes Lalira bámúlt, aki el volt pirulva s jobbra-balra kapta a
+fejét zavarában.
+
+György pedig semerre se nézett, szilárdan indult előre s megállott egy
+lépéssel Lali előtt.
+
+– Kedves barátom, tudom, kettőnk közül én vagyok az, aki vétett a másik
+ellen. Engedd meg, hogy barátaid előtt kifejezzem őszinte sajnálatomat a
+történtek felett és hiszem, hogy megbocsájtod és elfelejted a veled
+szemben való szamár viselkedésemet.
+
+És erős lendülettel kezet nyújtott Lalinak.
+
+Lali, mintha valami súlyos tenyeret érzett volna a hátán, amely előre
+bíztatja, közelebb lépett, úgy adta a kezét Györgynek, kinyitott száján
+talán egy korrektül megfogalmazott mondat lebegett, de abból a György
+meleg szemébe tekintve, csak annyit tudott elsusogni:
+
+– Szervusz, szervusz, kérlek… – és istentudja a György karizmainak az
+energiája, vagy valami rejtettebb vonzás tette-e, hogy a kezet rázó
+ellenfelek egyszerre csak összeölelkezve, állottak a vívóterem közepén.
+
+A vívómester elővette a háta mögül a két tenyerét és nagyot bólintva,
+olyan két tapsot hallatott, hogy hólyagpukkanásnak is megjárták volna.
+
+– Bravo, bravo urak! – s megindultan pislogott György felé apró
+nefelejcs-szemeivel.
+
+(Ez a jámbor öregember egy karcolást se látott szívesen a vívótermében.)
+
+György, ahogy Lalival elengedték egymást, emelt fővel körülnézett. A
+kuncsaftok moccanás nélkül állottak ott a fal mellett sorakozva, akár a
+fabuzogányok.
+
+Csete Pipi már odadobta Makinak a sisakot meg a pengét és szaladt a
+kibékült felekhez:
+
+– Ragyogó, ragyogó, boldog vagyok uraim!
+
+Kemény haptákot csapott és:
+
+– Gratulállak apuskám, gratulállak apuskám! – – kapkodta a György meg a
+Lali kezét és összevissza ölelte őket, a huszárezredeshez és a
+vívómesterhez meg a falnál duruzsolni kezdő kuncsaftokhoz kapkodva
+lelkesült verébfejecskéjével:
+
+– Ezt vártam urak, szavamra tudtam, az én intencióm volt, kérlek
+alássan!
+
+Perc alatt egy csomóban állottak hangos jókedvvel a felek, segédek,
+orvosok, vívómester és asszisztensei, meg egynéhány „kuncsaft“, akik
+odajöttek és bemutatkoztak Györgynek. Persze már mindent tudtak és most
+némi meghatottsággal néztek annak a hőbörtös szumatrai jövevénynek a
+szemébe, aki a charleston miatt fel akarta forgatni a világot.
+
+Az üveges irodafülkében egy rajongó nebulónak most jutott eszébe
+tapsolni s éljenezni a terem irányába. Viszont egy páran rögtön
+lepisszegték ott a zsufolt helyiségben. Az ifjú vívónemzedék izgatott
+vitát kezdett, míg Csete Pipi az impozáns knikebokerben ki nem rontott
+és haza nem zavarta a társaságot.
+
+Szabó Maki pedig közben pálinkás poharakért szaladt be a vívómesteri
+lakásba.
+
+Ezen az éjszakán pedig a belvárosi vendéglő különtermében, ahol felek és
+segédeik együtt dáridóztak (a békelakoma szimpatikus ötlete Csete
+Pipitől származott), Szabó Maki könnyektől (meg egyéb folyadékoktól)
+átázott hangon jelentette ki Györgynek, hogy ez volt a legszebb eset a
+prakszisában és hogy hajlandó Pesten bárkit provokálni, akinek nem az
+lenne a felfogása, hogy Békász György a legideálisabb lovag ezen az
+egész gyáva pimasz világon. Pipi ragyogó tósztot vágott ki, tusst
+adatott a bandával és aztán a búskedvű Györgynek a háta mögé ültette a
+primást, aki a megfelelő hallgatókat húzta szordinóval a György fülébe,
+míg a másik oldalról az elérzékenyült Lali egy-egy lágy pajtási puszit
+mázolt a képére s nem győzte nyögdicsélni, milyen borzasztóan
+boldogtalan volt amiatt, hogy azt a végzetes szerepet kellett játszania
+a György tragédiájában.
+
+[Illustration]
+
+Záróra után, reggel öt órakor, mikor Györgygyel, meg Csete Pipivel a
+Hungária felé zörgött a konflis, György átölelte a Pipi nyakát és
+lehajtotta kábúlt fejét a Pipi fordítva feltett kalapjára, leragadó
+szemmel, mosolyogva:
+
+– Köszönöm édes pajtás ezt a kellemes éjszakát, köszönöm… tudod úgyse
+birok mostanában aludni.
+
+
+
+– Jónapot drága Valika, isten hozta!
+
+Mómi, az ismert Cirlik Mómi hajolt elébe Valinak a Váci-utcai
+flaszteren, hangtalan összetéve sarkait és Girardiját vigyázatosan
+emelve le fejéből, hogy a haja simaságát egy szál is el ne zilálja
+véletlenül. (Tudjuk, hogy Cirlik Mómi másodiknak jött be tavaly a
+_Szinház És Élvezet_ elegáns-versenyén; Mómi szerint neki járt volna az
+elsőség, de ebben az országban egy patricius-fiú nem húzhatta le
+Pallavicini Gyurkát, az őrgrófot.) A Girardit ma tüntető sétára hozta
+Mómi, ki hosszas megfontolás után szakított az idén a nyári szürke
+kalapokkal, miután ez az arisztokrata divat már minden konfekcióssegéd
+fejére ráragadt.
+
+– Jónapot Mómika, de régen nem láttam.
+
+– Hát még én magát, drága kicsi baba! – Mómi áhítattal lehellt egy
+kézcsókot a Valentine karkötőórájára, mely pontosan félegyet mutatott.
+De Mómi nem az órára volt kiváncsi, hanem közben a Valentine megpirúlt
+arcocskájába és üdén mosolygó kék szemeibe lesett föl avval az extra kis
+érdeklődéssel, ami benne van a legdiszkrétebb gavallér tekintetében is,
+mikor először találkozik egy leányismerősével, akiből asszony lett. Mómi
+kómikusan ijedt arcot csinált:
+
+– Hogy mer ennyire szép lenni, Vali baba, hiszen ez már türhetetlen! Ha
+én volnék a rendőrség, nem engedném az utcára: nem látja, hogy
+veszélyezteti a forgalmat?
+
+– Ugyan ne bolondozzon Mómi! – Vali felkacagott és önkénytelenül maga
+körül pillantott. Hirtelen két köszönést is fogadnia kellett a másik
+járdáról és három ismeretlen gavallért vett észre, kik ezen az oldalon
+előttük mentek és éppen visszafordítják a fejüket, ott közvetlenül
+mellette pedig egy nagy kövér férfiú állapodott meg hirtelen és aztán
+úgy tett, mintha a Roth Margit ujdonságai bilincselnék le a figyelmét.
+
+[Illustration]
+
+Vali kicsit zavartan kapta vissza a fejét. Mintha valami más érdekelné
+most őrajta az embereket, mint az untig emlegetett szépsége. Már mikor
+befordúlt (ma legelőször a hazajötte óta) a Váczi-utcába, valahogy
+kényelmetlenül érezte magát egyedül. Leánykorában a francia kisasszonya
+nélkül sohase látták a Belvárosban. Az édesanyjával készült jönni ma
+kommissiózni, de Palyáné reggel kimentette magát, gyöngélkedik. Azokat
+az új fürdősapkákat, trikókat, papucsokat be kell már szerezni: otthon
+minden nap élénkebben tárgyalják a nyaralást; meg a Pesslnél is dolga
+van, a Weszelyhez is be kell szólni a húrozni adott raquette-ek miatt és
+hát egyéb halaszthatatlanságok.
+
+– Hát drága Vali baba, magát meg kell gratulálni, – azt mondja Mómi,
+jókedvűen meghajtva fejét a Valentine orrocskája felé, mikor
+visszafordult a kedvéért a Gizella-tér felé.
+
+Valentine elnevette magát:
+
+– Miért, talán mert elválok? Már maga is tudja, Mómika? És hát maga
+olyan természetesnek találja, hogy az ember elválik?
+
+– Ne mondja, hogy ember, Vali baba, az csúnya. Maga tündér, Valika.
+
+– Köszönöm, Mómika.
+
+– Még magamra is otrombának találom a tisztelt ember nevet. Igenis, azt
+találom természetellenesnek, hogy egy drága tündér egész életére
+egyetlenegy úrhoz tartsa magát.
+
+Közben Móminak egynéhány kalapemelést kellett viszonoznia. Félhangon,
+panaszos arccal adta vissza a szervuszokat; nem mindenkit vett szivesen
+észre.
+
+Valentine visszafordult Mómihoz:
+
+– Mégis, hogy képzeli maga, Mómi, egy nő életét?
+
+– Ahogy az enyémet, drága baba, aki itt a tisztelt földön a pillangók
+után orientálódom. A pillangókat tartom a legokosabb tanároknak. Látott
+már házas pillangót, drága Valika? Nem mindig egyedül röpködnek az
+életben, oly tündérien habozva és álmodozva?
+
+Oh nem. Valentine ma reggel is, a terraszról reggelizés közben utána
+talált sóhajtani két friss tengerzöld pillangónak, akik szorosan egymás
+mellett haboztak és álmodoztak az ágyások fölött.
+
+Mómi pillanatra a Valentine háta mögé húzódott valami dámák elől, aztán
+hozzáfűzött még valamit a bölcs tanításhoz:
+
+– Persze, maguknak egy kicsit férjhez is kell menni, ezt be kell látnom,
+drága Valika, és azt se mondom, hogy aztán később meg nem állapodhatnak
+egy másik úrnál. Végre is el kell helyezkedni, hiába, szegény árva
+babáknak.
+
+Persze nem őnála. Ezt Mómi mindjárt igyekezett sejttetni azokkal a drága
+elvált babákkal, akiket oly szivesen kisért a Váczi-utcai flaszteren.
+
+– No nézze már, – azt mondja Valentine, mikor a sarkon fölnézett a
+révedezésből, amely hirtelen elfogta, – el is néztem a Weszelyt. – És
+kedveskedve ránevetett Mómira.
+
+– Maga nagyon csábosan tud beszélni, Mómika! – s valami büszkeséget,
+valami hiú repesést érzett, amint a nevezetes szép fiuval indult
+visszafelé a mindjobban hangosodó Váczi-utcába. Kellemesen hatott a
+fülére, a szemére a déli zsibongás; úgy ragyogtak az ékszerek a
+kirakatokban, oly boldogan tekintettek elő az üvegek mögül a kitett
+festmények, a díszbe kötött könyvek arany sarkai; a bronz szobrocskák, a
+nyakkendők, dísztollak és fésük úgy mosolyogtak mindenünnen, a sima
+kocsiút is mosolygott a nap alatt, a pneuk nyomai, mint valami levasalt
+sötét csipkék csillantak föl, amint egy-egy árnyék keresztül sétált
+rajtuk. Milyen édes az élet, milyen öröm ennek a szép világnak
+nekiszabadulni, milyen könnyű, mennyire nem tartozik a tegnap a mára,
+hát ki vigyázna fel itt, ki az, aki a lelkünkbe bekopogtatna és
+követelőzhetne rajtunk?
+
+A járda szélén egy fekete jambósipkás leánynak akad el a lába hirtelen,
+kinyitja a száját és rábámul Valentine-ra. Két fiú közt jött, az egyik
+az úttesten loholt mellette, leszorult a járdáról. A két fiú meglepetten
+köszön. Valentine megismeri Veres Pálnébeli leánypajtását. Ni, Peterson
+Nyuszi.
+
+– Szervusz, Nyuszkó! – s odalebbenti vígan a kezét.
+
+– Ppáh!
+
+Az a Nyuszkó alig tudta csodálkozásában ezt a pá-t francia
+baba-stilusban rouge-ozott szájacskáján kiadni. S mit kell neki rajta
+úgy megbámulni? Még meg is áll, mintha csudát látna. S el se mosolyodik,
+semmi öröm a szemében, csak buta kiváncsiság és abban a kiváncsiságban
+mintha megütközés, vagy mi lappangott volna. Valentine rohamos jó
+hangulata hirtelen elveszett; érezte rezzenni az idegességet az orcáin,
+a karjain és pillanatról-pillanatra jobban lehangolódott. Mint mikor az
+égő szalma szikrái virgonc mód röppennek felfelé s aztán sápadt
+hamupelyhek ereszkednek alá bánatosan.
+
+Mómi is kiesett váratlanul a kedves dédelgető, mulattató szerepéből.
+
+– Haallatlan… – olyan érzékenyen nyögött, mintha legalább is a
+tyúkszemére léptek volna. (Bocsánat, Mómika, a hasonlatért!) – Látta
+baba ezt a Macskánszky grófot?
+
+– Nem láttam…
+
+– Zöld kalap van rajta. Júniusban. És akár decemberben! Hogy lehet ezt a
+zöld kalapot az utcára hozni. Nézze, nézze ezt a sok ispánt vagy
+micsodát a Váczi-utcában.
+
+– Miért, hát mi a baj, Mómi? – Valentine nem valami hűségesen
+érdeklődött, az ernyője kis örvös bulldogfejét nézegette.
+
+– Mintha nyulat kergetni csődülnének a Belvárosba, ezekben a vadító zöld
+kalapokban. Hol látott még egy nagyvárosban Európában ilyet? Hogy divat
+szerint öltözött urak ezt a betyárságot csapják a fejükbe. Hiszen ez
+valami szörnyűség.
+
+Valentine még mosolyogni is elfelejtett a Mómi mélységes elkeseredésén.
+
+Mómi összecsapta a keztyűjét.
+
+– És egy Macskánszky gróf! Egy mágnás se érezze ezt a lehetetlenséget.
+Kétségbe kell esni az embernek.
+
+Oh, bizony, ha már a mágnások se tartják meg London százszor szent
+parancsolatait. Hogy legyen az embernek még valami ambiciója, ideálja
+ezen a világon, mikor a mágnásvilág ilyen cinikus tud lenni a Mómi
+reszkető féltékenységével szemben minden anyag, szín, vonal, árnyalat és
+harmónia iránt. Hiszen akkor nincs is miért élni az embernek.
+
+– Ma különben is olyan szerencsétlen napom van, drága Vali baba.
+
+– Ugyan, Mómi, mi történt magával?
+
+– Az történt Valika, hogy most uzsonnához volt már muszáj öltöznöm, mert
+ötig mindenféle dolgom van. Ezt a lilával szőtt barna kamgarnt kellett
+fölvenni, úgy-e, tudja, hogy ez a fashion az idén külföldön délutánra.
+Ehhez persze ez a matt selyem ing dukál, mondjuk ezzel a charmeuse
+csíkokkal és ez a matt selyem nyakkendő, de ebben akkor persze nem
+szabad annak a charmeuse csíknak lenni.
+
+– No és? – Valentine iparkodott erre a fontos témára terelni a
+gondolatait.
+
+– No és keresgélek a nyakkendőim közt, de egy félóráig drága Valika, és
+ami nyakkendő megy az inghez, a közt egyetlenegyet nem találok,
+amelyikben ez a hülye charmeuse csík ott ne volna. Természetesen a
+nyakkendő szine, selyme, minden menne, dehát akkor az ingben nem szabad
+a charmeuse csíknak szerepelni, mert az aztán túl unalmas. És hát
+véletlenül mind azt az inget, amelyikben nincs ott az a csík,
+elhurcolták nekem a mosodába. És akkor megint elkezdtem a nyakkendőket
+turkálni, tudja kérem, egy óra hosszat és hát nincs, ami megy, ne adj
+Isten, nincs és nincs! Szóval az ing maradt és ezt a halvány pöttyös
+nyakkendőt látja, az imént vettem meg hozzá a szamár fejemmel, ami még
+most is fáj attól a dühös kutatástól, hiába szedtem be még otthon három
+szem pyramidont.
+
+– Szegény Mómika! – Valentine majdnem megsajnálta.
+
+Szegény. Úgy hat most a bájos ifjú hölgy mellett, mintha a szivét öntené
+ki, mintha epedezne, fohászkodna hozzá boldogtalanul. Pedig ilyen szép
+gavallérnak nem is lehet olyan reménytelen a helyzete efféle
+felszabadult asszonyka mellett, mit gondolnak? Oh, de milyet csalódik,
+aki így messziről nézi a Váczi-utcában delenkint szépelgő és szenvelgő
+Cirlik Mómit. Ez a déli udvarlás a programmjában van; a legodaadóbban az
+elvált „babákat“ kisérgette, mert ez talán a legérdekesebb, mindenesetre
+a legfelelőtlenebb; itt-ott komolyabb ábrándjai kerekedhettek, de az az
+alattomos gyanum a mi csábító hírű Mómikánkkal szemben, hogy ő szendén
+beéri mindig a regényes látszattal, az eredményért a lehető
+legkevesebbet buzgólkodik. Ezzel már nem is terhelheti Mómi az idejét, a
+figyelmét, mert ezt mind a saját maga legkötelezőbb személye foglalja
+le. Először is hatkor kel, hogy félnyolcra kint lehessen az ő kis
+aszfalt- és kátrányfedéltelepén (aminek az emlegetésével még soha senkit
+nem untatott). Tizenegykor hazatér, lefürdik és öltözködik. Gallért,
+nyakkendőt, kalapot szabatni (nem készen venni, ezért Londonban
+megharagszanak), egy öltözet ruhát legalább hétszer próbálni a szabónál,
+mindezt ebéd előtt; kora délután tárgyalásai vannak vállalatoknál,
+ügyvédnél, banknál; kinéz egy órára megint az angyalföldi telepre;
+estefelé legalább két órát alszik, hogy este friss legyen; a vacsorákról
+pedig ő az első, aki megszökik, hogy frissen pöföghessen ki reggel a
+telepre. Mit akartok szegény Mómitól, ti, irigy polgáremberek?
+
+Ott jöttek el a fényképes kapualj előtt, ahol a zöldkalapos ifjúság
+szokta ebben az órában a tegnapi s holnapi lovagias elintézéseket
+letárgyalni. (Tán a lovagias felfogás teszi, hogy sétabot helyett
+ezekkel a kis kutyakorbácsokkal járnak.) Valentine előtt összekapták a
+fejüket, egy-kettő lerántotta a kalapot, Valentine megneszelte, hogy a
+háta mögött azonnal izgatott suttogásba esnek mind a kis Tucat Tamások.
+Siettetni kezdte maga mellett Mómit. Rézsut szemben, a Lechnertől
+kilépett egy karcsú, vállas, barna uriember és elfordult a Gizella-tér
+felé. Jaj. Valentine megállott és azt hitte, hogy ott nyomban a szíve
+verése is megáll.
+
+– Mi az, Vali baba?
+
+– Semmi, csak azt hittem… – nem fejezte be, nevetett.
+
+Mómi valamennyire felélénkült:
+
+– Erről a kalapdologról jut eszembe Valika: hogy tetszett a _Green hat?_
+Olvasta persze?
+
+– Nem, csak hallottam róla. Jőjjön Mómika, sietek.
+
+[Illustration]
+
+Még egy kis vesszőfutáson kellett Valentine-nek keresztül menni. A
+sarkon teljes számmal együtt ülésezett, vagyis állomásozott a
+„Kristóf-térparancsnokság“. A mindennapos urak sorba nyujtogatták a
+fejüket a közeledő Valentine elé, a szárnyon elhelyezkedett gentleman
+füttyentett egy halkat, leadta díszkréten az első jó kritikát, aztán
+megtörülte a monoklit és az erős napsütésben felhuzott szájjal
+szemrevételezte cipőtől kalapig az üdítő jelenséget. A sorban azt mondta
+valaki: ahá, hiszen ez a… csak annyit hallott Valentine, mert
+tapintatosan elhallgattak az urak, annál feszültebb szemmel és
+figyelemmel gusztálták meg a lesütött szemű szép teremtést, aki elhaladt
+a sor előtt. Közben Mómit hangosan megszervuszozták ugyan, de a köszönő
+félre, a legtanulságosabb öltözete dacára, pillantást se vetettek. (Igy
+van, ha szép dámával sétál az ember.) A Valentine fülét két lépés mulva
+vidám kuncogás ütötte meg; valamelyik gavallér szellemességet talált
+ejteni. A zúgó fülével Valentine mintha elkapott volna egy szót:
+Szumatra… vagy csak hallucinált? Meglehet.
+
+Azok ott hátul már elcsöndesedtek. A Kristóf-térparancsnokság
+testületileg utána merengett a megfoghatatlan kecsesen, szinte muzsikára
+lépegető bűbájos madárnak. A kacagás meg a viccek a Kristóf-szoborról
+szoktak visszaverődni; a sóhajt, az árva sóhajt, azt inkább lenyelték.
+
+
+
+Valentine-nek pedig délután, mikor az iróasztal fiókjában lomolt, a
+kezébe került a régi intézetbeli notesze. Az volt rányomtatva: Felsőbb
+Leányok Jegyzőkönyve. Elkezdett lapozni benne. A vége felé látott egy
+nyomtatást az oldal felett: Milyen figyelemreméltó könyveket olvastam?
+
+Valentine fölvette a tollat és odaírta az elsápadt plajbászos sorok alá:
+
+– Az élet könyvét.
+
+És ahelyett, hogy leitatta volna az írást, egy csillagos könnycseppet
+pocskolt oda az ibolyatintás betűi közé, melyek olyan idegesen ágáltak
+egymás mellett, mint a szeizmográf-tű vonalai.
+
+Később behozták az ozsonnát Valentine-nek. Ő már egy pár napja nem ment
+le délután a terraszra, mikor a pokeristák összejöttek. (Mert mióta
+ilyen meleg lett, ott folyt a kártyázás madárdal és virágillat mellett.)
+Valentine kényelmetlenül kezdte magát érezni a bandában. Valahogy nem
+találta meg a kontaktust a ház régi jóbarátaival; azelőtt oly könnyen
+fecsegett velük, s olyan jóízűeket tudott köztük kacagni; most nem is
+bírta már visszaképzelni a két hónap előtti kellemes órákat a
+vendégeikkel; a társalgás (már amennyit a poker megengedett), mióta
+hazajött, oly idegennek tetszett neki s oly szívtelennek minden, amit
+itt mesélnek; elpillantott a lombokba néha s azt gondolta: mi közöm
+mindehhez? s alig bírta belélopni a cigarettfüstbe s kilehellni az
+orrocskáján a sóhajait, melyeket a nehéz rózsaszagos levegőből inhalált…
+ha Terka, vagy az édes Kokó, vagy akármelyik kedves jó fiú gyöngéden
+emelné rá a szemét, mikor itt-ott kettesben állanak meg a széles
+terraszon, vagy lenn a kertben Ágót ugratni, futtatni, vakargatni; ha a
+szemébe nézve szokatlan hanggal, mely az ember szívén visszhangzik,
+megkérdezné: hogy érzed magad kedvesem, mondd meg mi jár mostanában
+reggeltől estig a meleg homlokodban és mit álmodsz éjszaka vagy mit
+álmatlankodol? Nem, a fő témájáról senkivel se beszél egy percig se, s
+valami nyomasztó felleget sejt mindig a könnyed diskurzusai felett.
+Milyen fárasztó minden szó így, s milyen fölösleges, édes istenem, akár
+ki se nyissa az ember egész nap a száját! A fiúk különben kezdtek
+ritkulni megint, az első napok után; nem találták Valentine-t abban a
+kezes hangulatban, hogy visszamelegedjenek a Palya házához, úgy, mintha
+semmi se történt volna. Valentine csak nagy kérésre állott oda az
+ingujjas bajnokokkal a ping-pongasztalhoz, bágyadtan játszott és az első
+harmincas után elvesztette a türelmét; táncolni pedig már egy pár nap
+óta hiába hívták, Valentine azonnal leintette a grammofont (amelynek a
+torkából oly ijesztően rotyogott egy saxophon, mikor a tánczenét
+rákezdte). A fiúk látták, hogy Valentine ideges, hát aztán nem is
+molesztálták. Egy-két fiú azért is maradt el a háztól, mert most hogy
+Valentine szabad lett, mintha valami kis obligóval járna a Palyáék
+kapuját nyitogatni; és hát a jólnevelt ember, aki nem akar frivol
+látszatot kelteni, zavarba jön a barátai előtt, ha afféle megjegyzést
+tesznek, hogy: hallom öregem, udvarolsz a szép kis Poóy Valinak! Mert
+némely fiatal úrnak nem is az az álma, hogy elvált asszonyt vegyen el
+feleségül. Meg aztán amúgy is már kezdtek elszállingózni Pestről öregek,
+fiatalok pusztákra, Lillafüredre, Balatonra, meg Északi-tengerre.
+
+– Matyi, várj csak… – Valentine felpillantott a szobalány után, mialatt
+a félcitrom a savanyú könnyeit potyogtatta a teába a kicsi kéz erős
+szorításától. Matyi visszafordult az ajtóból:
+
+– Parancsol, Valika kisasszony?
+
+(Kisasszony! Matyi tán a kedvében akar járni, hogy tovább is
+kisasszonyozza, így igyekezvén a maga módja szerint tapintatosnak lenni
+a Valentine uratlan állapotában; vagy csak rájár a szája a kisasszonyra,
+hiszen egy napig se volt a szeme előtt Valentine, nagyságos asszonysága
+rövid napjaiban.)
+
+Valentine nem parancsolt semmit. Szinte önkénytelenül fogta vissza
+Matyit. Hangot kívánt, emberi szót. Oly roppant egyedül érezte magát. A
+Sipszijétől is elfordult ezekben a napokban a szíve; nem talált semmi
+mulatságot ebben a szunyókáló, meg dörgölőző parfumös pincsiben (akit
+György unalmas kis naplopónak nevezett egyszer). A Sipszi bohóc sírását
+nem bírta már elszenvedni: olyasmit érzett, mintha a Sipszi az ő
+fájdalmát csufolná ki.
+
+– Mondd Matyi, mondjad kérlek… – hirtelen eszébe jutott, hogy Matyin már
+egy pár napja valami lehangoltságot venni észre. – Hát aztán megvan a
+fiúd, Matyikám… aki érted szokott jönni a kimenős délutánjaidra?
+
+– A kérőm, kisasszony? Megvan, igenis. – Elmosolyodott és elpirult
+Matyi.
+
+– Mert mióta hazajöttem, nem láttam, hogy bejött volna a kapun.
+
+– Igenis, itt volt, Valika kisasszony, szombaton is elmentünk a
+nénimékhez Pestre.
+
+– Szóval nincs valami baj köztetek.
+
+– Nincs, kérem, amugy semmi baj se volna köztünk…
+
+– Amúgy? Hát máskép? Volna valami panaszod, Matyikám? Látod, feltűnt
+nekem, hogy nincs az a jókedved mostanában.
+
+Matyinak a tekintete lecsúszott a Valentine szeméről a kis ezüst késre,
+amellyel a vajat hasogatta a szelet kenyérkén. Kicsit vonakodva szólalt
+meg:
+
+– Tessék elhinni, Valika kisasszony, éppen elég oka van az embernek,
+hogy bánatoskodjon, ebben a jelenlegi rossz világban.
+
+– Hát mi történt veled… veletek.
+
+– Hiszen semmi se, Valika kisasszony, kérem, Csak megint megcsalódtunk
+egy kilátásban.
+
+– Micsoda kilátásban, Matyikám?
+
+– Tetszik tudni, Valika kisasszony, kilátásunkba volt kérem, hogy a
+Gyuri hajójegyet tud venni, most a télen már nagynehezen megígérte neki
+az apja, hogy megsegíti a kimenetelben…
+
+Valentine elvette a findzsát a szájától s magasat lélekzett, olyan
+szívdobogást kapott hirtelen.
+
+– Gyurinak hívják?
+
+– Igenis kérem, Valika kisasszony, Kaponya György.
+
+– Igen. Nagyon jóképű fiú, ahogy kivettem messziről. Derék, csinos
+gyerek.
+
+– Óh Valika kisasszony, kérem, de milyen rendes, tisztességes
+fiatalember, hogy nincs még egy Budapesten, tessék elhinni. Csak nincs
+szegénynek szerencséje…
+
+Valentine felpillantott a Matyi hangjára. Valami fényesség korcsolyázott
+a szobalány két szemében.
+
+– Azt kezdted mesélni, hogy az édesapja valamit ígért…
+
+– Igenis, azt ígérte, hogy ha most a tavaszon eladja a házat, mert
+kimennek a tanyára lakni, hát szóval, hogy a pénzből megveszi Gyurinak
+azt a jegyet Amerikába.
+
+– És hát nem adta el a házát, vagy mi?
+
+– Dehogynem, eladta kérem, de tetszik tudni, Valika kisasszony, ahogy a
+pénz a kezébe volt, rögtön megsajnálta.
+
+– Már mint a pénzt, nem a Gyurit! Mi?
+
+– Igenis hát, mert ilyen kutya parasztok, kérem. A másik két fia
+lebeszélte, hogy inkább nekik vegyen földet és az öreg különben se
+szíveli a Gyurit, mert elkivánkozott iparosnak gyerekkorában.
+
+– Milyen iparos a… a kérőd? (A Gyurid, úgy akarta kérdezni Valentine.)
+
+– A Gyuri? Nyerges- és szíjjártó-segéd. Nem tudja már vagy három éve
+folytatni, nincs ennél az iparnál most sehol se munka, tetszik tudni,
+Valika kisasszony kérem.
+
+Nem tudta Valentine, bizony sejtelme se volt efféléről, hogy melyik
+iparnál van munka s melyiknél nincsen. És talán most gondolt
+világéletében először arra, hogy azokat a guszta sárga dámanyergeket,
+meg a kecsesen ezüstözött lószerszámot ilyen iparossegédek csinálják. A
+vitrin porcellánjai közé merengett, úgy kérdezte szórakozottan:
+
+– Igen… és hát mivel foglalkozik ez a fiú most?
+
+– Portás, odaát a Nagydiófa-utcában, olyan kicsi szállodában, tetszik
+tudni, Valika kisasszony, kérem. Éjjeli portás. Úgy útálja szegény…
+
+– És mondjad, Matyi… nagyon szerelmes vagy a… a te Gyuridba? (Jaj,
+csakhogy ki tudta már mondani. De jó, de rossz…)
+
+Matyi hirtelen lekapta a szemeit a Valentine érdeklődő, gyöngéden
+mosolygó tekintete elől. Valentine nem értette, mitől ijedt meg ez a
+lány egyszerre.
+
+– No, mi lelt, mért nem felelsz?
+
+– Mit tetszik énrólam gondolni, Valika kisasszony kérem. Én tisztességes
+vagyok…
+
+– Jaj, te bolond Matyi… – Valentine szívből felkacagott s aztán majd
+hogy el nem sírta magát a megindultságtól, amint nézte, hogy csipkedi
+ott előtte Matyi a fehér kötője fodrát, szemérmes zavarában.
+
+– Hát hogy kérdezzelek. Nem szereted őt?
+
+– Azt nem tudom, Valika kisasszony, kérem. Csak azt tudom, hogy nekem
+már az élet se kell, hogyha tovább így kell várni, hogy sohase lehet
+megesküdni…
+
+– Dehát miért nem esküdtetek meg már, ha szeretitek egymást?
+
+– Azért kérem, Valika kisasszony, mert nekem sincs annyim, hogy abból
+szoba-konyhát vegyünk, meg bútort… négy éve már pedig, hogy a Gyuri a
+kérőm lett… azért szánta rá magát, hogy elmegy Amerikába, hogy azt a kis
+pénzt összedolgozza. – Matyi betette a szemét és megrázta keservesen a
+fejét: – De nem birom én ezt már sokáig… úgyis nagyon könnyű meghalni
+máma… tessék megbocsátani Valika kisasszony, kérem.
+
+[Illustration]
+
+És kifordult az ajtón Matyi, mielőtt ott Valentine előtt elpityeredett
+volna.
+
+Oly keserű lett egyszerre az a tea, meg ezek a mézédes
+Gerbeaud-falatocskák a kis üvegtálon… tessék, itt van a vidám, helyes
+szobacica, kinek a fiúk utána szoktak pillantani lopva… Valentine-nek
+eszébe se jutott soha, hogy ez a Matyi valahol született egyszer és
+ugyanaz a vérkeringés és eszmélet jár benne, mint őbennük, mintha az
+ilyen Matyit valami bazárból szerezték volna be… s most az a meglepő,
+bánatos rívás tör fel belőle, mint némely bőrbabából, mikor megnyomják a
+mellét. Nem tud megesküdni, boldog lenni Matyi, valami hitvány kis pénz
+miatt. Valentine hirtelen maga előtt látta azt a 73-as és 83-as megállót
+a Széna-téren, a sok-sok-sok siető fiatal és nem fiatal
+irodista-lánnyal, akiken észrevenni, hogy kalap, kosztüm mindig tavalyi
+s mindig csak át van alakítva s oly kopottak a kis retiküljeik… mikor
+fognak ezek mind férjhez menni? És ő, lám, gond és akadály nélkül
+álmodozhatott, őutána kapkodtak a fiúk és őérte mintha az a mesebeli
+lovag jött volna el a tengerentúlról, akire várnak a leányok minden
+zongora meg talán minden írógép mellett…
+
+Ez a szegény Matyi. Itt hagyta a szívét a szobában. Valentine keblét
+ismeretlen nyugtalanság, melegség futotta át. Olyasmit érzett, mintha
+talán illett volna le is ültetni most a Matyit, mikor mesélt, oda a
+divány sarkára ni, egyszer kivételesen. Istenem, hiszen nem is látta
+volna senki…
+
+
+
+Egy pár nap mulva, ebéd után, mikor anya és leánya felállottak az
+asztaltól (Bürü már elszaladt, papa pedig nem ért rá hazajönni ebédre),
+Palyánénak eszébe jutott valami s visszatartotta Valentine-t, aki már
+indult a lépcsőre, hogy szokása szerint egyet bolyongjon odalenn a
+kertben, egyedül.
+
+– Kérlek babukám, valami komoly dologról kell veled beszélnem.
+
+– Miről babukám? Tessék.
+
+– A nyaralásról. Legfőbb ideje, babukám, hogy eldöntsük már egyszer ezt
+a kérdést.
+
+Valentine elmosolyodott; valami komolyabbtól tartott:
+
+– Istenkém, hát olyan sürgős az a nyaralás?
+
+Palyáné szinte szigorúan biccentett Valentine felé:
+
+– Igenis, olyan sürgős, babukám. És végre szeretnék a szándékaid felől
+tisztában lenni.
+
+– Semmiféle szándékaim nincsenek, babuka.
+
+Valentine a legszelídebben szólott, sőt szerényen, tágra nyitott őszinte
+kék szemeivel. De Palyáné hangja, mintha kicsit ingerültté válna:
+
+– Azt látom, hogy nincsenek szándékaid. Éppen ez az, hogy már több mint
+egy hete tárgyalunk és készülődünk és te babukám még nem döntöttél.
+Hezitálsz.
+
+– Én nem is hezitálok, drága babuka; egyelőre nagyon jól érzem magam
+itthon. Gyönyörű idő van és imádom ezt a mi kedves kis kertünket.
+
+Palyáné enyhe rosszalással rántott picit a fején erre a naív beszédre:
+
+– Jól tudod, édes fiam, hogy nem a gyönyörű, vagy a nemgyönyörű időről
+van szó, hanem arról, hogy június közepére már a tenger mellett illik
+lenni az embernek.
+
+– De kérlek, babukám, én a világért sem akarom, hogy miattam elkéssetek
+a tengerről. Menjetek szépen, énvelem ne sokat törődjetek. Vegyétek úgy,
+mintha… igen, hisz már az idén úgysem az volt a programm, hogy veletek
+nyaralok.
+
+– Nem, babukám. Ugyanezt mondtam éppen tegnap papának, mikor a dologról
+diskuráltunk. Papa az, aki ragaszkodik hozzá, hogy velünk gyere. Az én
+felfogásom szerint neked nem kell föltétlenül a szüleidhez tartani
+magad.
+
+Valentine-nek kis hideg érte a szívét, valahonnan. Az édesanyjának a két
+szeme, mintha valami üvegfalon túlról csillogna rá, oly ismeretlenül,
+rokontalanul. Izgalom melegítette meg a Valentine homlokát, egy eddig
+elhessegetett sejtelem szabadult elő hangosan a száján:
+
+– Annál kedvesebb, drága babukám, hogy ez a felfogásod. És én
+megnyugtathatlak, hogy nem akarom hozzád kötni magamat. Nagyon jól
+érzem, hogy kényelmetlen vagyok neked.
+
+Palyáné piros lett ettől az utolsó mondattól. Soha még ezen a hangon
+anya és leánya nem társalogtak ez alatt a födél alatt. Erős lélekzetet
+vett; aztán elmosolyodott, úgy bólintott lassan Valentine felé, ki
+fölindulva, merően nézett a Palyáné szeme közé:
+
+– Hát babukám, ha azt érzed, az mindenesetre nagyon intelligens tőled. –
+Felkapta a fejét idegesen a kandalló empíre-órájára, mely belébongott
+puhán, visszhangosan a hirtelen csöndbe, szinte részvéttel és békítően.
+Palyáné lépett egyet, mintha menni akarna. S aztán visszafordult
+Valentine-hez, vállat vonva, könnyű kis nevetéssel:
+
+– Szóval, tisztán látod a helyzetedet. Helyes, babukám. A magam részéről
+tudtodra adom, hogy mi legkésőbb egy hét mulva megyünk Brioni szigetre.
+Bécsből megírták nekem, hogy az idén ott van az egész osztrák
+arisztokrácia. – Ez után az utolsó szó után néhány ütemnyi szünetet
+tartott Palyáné, a szemhéjait ájtatosan lecsúsztatva. – Természetesen
+nem kívánom, hogy itthon kuksolj és unatkozzál, babukám…
+
+– Köszönöm, nem félek az unalomtól.
+
+– Pardon, nem mintha bele akarnék avatkozni a hangulataidba, babukám.
+Tudom, hogy azt kikérheted magadnak. Csak hát mit csinálnál itt egyedül
+egész nyáron?
+
+– Mit? Hát, kérlek, majd… kijárok szépen a MAC-ra, a tenniszre, ott
+mindig van társaság.
+
+Ebben a pillanatban jutott eszébe. De mire kimondta, már érezte
+Valentine, hogy ez csak üres kifogás marad. Hirtelen ezer meg ezer
+mérföldre képzelte magától azt a bájos, hangulatos szigeti grundot a fák
+között, ahol mindig megpihennek egy-egy percre a fiúk, a lányok a fehér
+kiránduló-hajóknak visszaintegetni. Ez a boldogság már elveszett az ő
+számára.
+
+Palyáné kissé türelmetlen lett:
+
+– Ha megengeded, mégsem tartom formásnak, hogy így magadra maradj.
+Határozottan nem a legjobb hatást tenné az ilyen látszat, mintha a
+kedves szüleid itt felejtettek volna.
+
+Valentine udvarias gesztussal készült valami hálás megjegyzést tenni, de
+nem jutott szóhoz az erélyes Palyánétól.
+
+– Azt akartam proponálni, babukám, hogy utazz el valami francia fürdőbe.
+Például Vichybe. Igen előkelő. Az idén pláne nagyon felkapták. Nem is
+drága, kérlek, tudod, a frank…
+
+Valentine csak bámult a sebesen, hangosan magyarázó Palyánéra. Az
+édesanyja ez, aki küldi, sürgeti, aki mennél messzebb akarja tudni
+magától a gyermekét? Francia fürdőbe, vad idegenek közé. Mintha a mesék
+mostohája állana előtte, ki a védtelen árvát az erdőbe kergeti, a
+viharba. Belekapott az anyja szavába, szinte kiáltva:
+
+– Egyedül? Egyedül menjek?
+
+Palyáné nem tudott rögtön hangot adni. Rémület nézett reá a Valentine
+szemeiből. Hanem aztán nyugodtan, sőt valami felületes jóindulattal
+reagált:
+
+– Miért ne? Azt hiszem, senki sem akadhat fenn azon, hogy egy elvált
+asszony egyedül megy fürdőre.
+
+Elvált asszony… asszony… Valentinenek a térdei meginogtak, pedig oda
+volt az ajtó mellett a falhoz támaszkodva, kényelmesen. Szeretett volna
+az édesanyja elé rogyni, felkönyörögni hozzá: jaj, ne beszélj így anyám
+a gyönge kicsi lányoddal.
+
+– Különben pedig nem szükséges, hogy egyedül eredj, babukám – azt mondja
+Palyáné, – úgy hallom, Csocsó is Vichybe készülődik. Mehettek kettesben
+Csocsóval. Milyen szerencse, látod.
+
+A Valentine orcái tulipánpirosak lettek.
+
+– Észrevehetted kérlek, hogy Csocsóval már nem érintkezem.
+
+– Ugyan! Nem tudtam, hogy összevesztetek, babukám.
+
+Valentine összeszorította a száját, nem kívánt magyarázkodni. Nem
+vesztek össze, oh nem, inkább nagyon is jóba kezdett lenni Csocsó
+Valentine-nel… hanem Valentine nem volt kapható többet, a leglázasabb
+telefonok dacára sem, hogy Csocsóval meg a kompániájával elmenjen
+valahova. Azt az egyetlenegy kirándulását a moziba, azt se tudták még
+kiheverni az idegei, a lelke: a bántó érdeklődést, amivel a páholyt a
+világos percekben a publikum vizsgálta, Csocsónak meg a fiuknak azt a
+szabad beszédét, azokat az intim firtató s ajánlkozó tekinteteket,
+amelyeket a drága fiúk a szemébe csúsztattak, a kezük szórakozott,
+hosszas szorítását köszönéskor s az ujjaik vonagló simulásait azalatt,
+meg Buksinak a kómikus szájrándulásait, orrcimpafeszítéseit és olvatag
+szemeit a félsötétben az oldalánál, meg a tremolozó sóhajait az amerikai
+vígjáték legkacagtatóbb jelenetei alatt… harmadnap azután már hallott is
+egy mindenttudó nénitől a poker után egy fidélis kis megjegyzést a Buksi
+iránt való szimpátiája felől… igen, és negyednap aztán nem kért többet
+Csocsóból meg a buksizmusból.
+
+Palyáné, úgy látszik, nem akarta a kérdéseivel molesztálni Valentine-t;
+a karkötő órájára pillantott, indult kifelé:
+
+– A te dolgod, mit csinálsz Babuka. Majd kitalálod magadtól is.
+
+Valentine nem tudta tovább a kétségbeesése hangját visszatartani. A
+hajára kapta a kezeit, úgy nyögött fel a plafond felé:
+
+– Mi lesz velem, istenem!
+
+Palyáné megfordult a küszöbön:
+
+– Mit akarsz. Mi lelt egyszerre kérlek.
+
+A sírás játszott a Valentine hangjában:
+
+– Mit csináljak, anyám, mondd, hát mit fogok én csinálni.
+
+Palyánét készületlenül érte a Valentine gyermeki kitörése. Pár lépést
+tett visszafelé, az asztalhoz. Igyekezett a nehéz kérdésre a legkönnyebb
+választ adni:
+
+– Hát majd férjhez mégy. Férjhez fogsz menni, baba, magától értetődik.
+
+– Kihez? – összecsapta a kezét Valentine s aztán eltemette a szemét a
+két tenyerébe.
+
+Palyáné felhúzta a vállát és elnevette magát:
+
+– Azt bizony, babukám, csak a jósnőm tudná neked már most megmondani,
+ott a Csengettyü-utcában.
+
+[Illustration]
+
+Valentine nem is igen hallotta az édesanyja szavát. A sötétben, a
+befogott szemei előtt, senkit, senkit, senkit nem látott, nem is akart
+látni… ilyen pillanatokban, ha fiúra, férfira próbált gondolni, mindig
+csak az a Békász György-féle komoly, férfias fej kezdett a homályos
+horizonon fölrémleni. Abból pedig csak az az egyetlenegy példány van a
+világon. Leejtette a kezét az arcáról és könnytől elfutott szemmel
+fordult az édesanyjához, aki éppen indulni akart megint:
+
+– Anyám… hát addig mit csinálok ezen a borzasztó világon.
+
+Palyáné egy csöpp hajlamot sem érzett most ilyen filozófiákhoz:
+
+– Amit akarsz, édes babukám. Szépen kérlek, hogy nekem mennél kevesebb
+fejtörést okozzál.
+
+És ment ki.
+
+Valentine lépett egyet. Fájdalmasan, szenvedélyesen kiáltott az
+édesanyja után:
+
+– Ti vagytok az oka, hogy Györgyöt otthagytam! Igenis, csak te vagy az
+oka, megmondom!
+
+Palyáné picit megrázkódott a támadásra. Egy-egy lassú lépéssel jött
+vissza az asztalig, a mellére emelve a jobbkezét:
+
+– Én? Hogy érted ezt, kérlek? És hogy használhatsz ilyen hangot az
+édesanyáddal szemben. – Palyáné megfogózott a szék támlájában.
+
+Valentine pedig úgy állott, felkapott fővel, a szivárgó könnyein át
+elszántan a Palyáné szemébe nézve:
+
+– Igen, az édesanyámmal szemben kellett volna több respektust éreznem,
+jobban kellett volna tartanom tőle, az, félnem kellett volna tőled,
+akkor biztosan nem követem el ezt a könnyelműséget.
+
+Palyánénak remegtek az orrcimpái idegességében. A hangja felülkerekedett
+a Valentine izgalmasan csengő szaván:
+
+– Hogy az anyádat nem respektálod, édes fiam, azt talán jobban illett
+volna ki nem mondanod hangosan; ami a könnyelműségedet illeti, arról
+pedig saját magadnak felelhetsz, angyalkám, másokat ne próbálj a
+tisztelt könnyelműségedért kérdőre vonni.
+
+Valentine még előbbre lépett s keserüen és még erősebb hangon tört elő a
+mondanivaló a szivéből (a könnyei egyenesen a parkettre csöppentek):
+
+– Nem? Azokat sem, akik neveltek? Akik így törődtek a gyermekükkel?
+Akiknek köszönhetem, hogy olyan lettem, amilyen vagyok?
+
+Palyáné felnyilt száját kétszer is összecsukta, mielőtt megszólalt
+volna. Az ujjai izgatottan doboltak a támla tetején. Végre idegesen
+félrekapta a fejét és egy szép kis aranyrámás gyümölcs-csendéletnek
+látszott mondani nyugalmat erőltető hanggal, kis mosolygó fölényt
+biggyesztve az ajkaira:
+
+– Ugy látszik, a szegény babuka még mindig szerelmes abba az úrba,
+akitől olyan szeleburdi fejjel megszökött a nászútja közepén.
+
+És gyorsan Valentinehez fordult, hogy a jelenetnek véget vessen már
+egyszer:
+
+– Köszönöm babukám, nekem éppen elég ebből az izgalomból, örülök, ha még
+ezek után el fogok tudni aludni.
+
+Hátat fordított Valentinenek és elvonult, most már visszavonhatatlanul,
+a hálószobájába, az ebédutáni pihenésnek szentelni magát.
+
+Valentine pedig a napos, tücskös, madaras kert helyett a beárnyékolt,
+néma leányszobába ment, leesett arccal a párnácskák tarka habjai közé s
+azokat a feje fölé szorítva, feküdt ott moccanat nélkül vagy egy óra
+hosszáig.
+
+Mikor azután fölkelt a diványról, fáradtan, száraz szemmel, kétszer is
+megbotlott a szőnyegen, amíg a tükréig vánszorgott. (Úgy szédelgett a
+feje a hosszú, hosszú vak gondolkozástól.)
+
+– Jézusom! – a szívére kapta a kezét, úgy megijedt attól a Valentinetől,
+aki kisírt szemével reá meredt a tükörből.
+
+Mintha vérfoltok ülnének a két orcáján. Odakapott a képéhez. Akár valami
+ragacsos sárba ért volna az újjával. Oh, utálatos. Az alsó ajkáról vörös
+jégcsapok csüngöttek alá. Persze, a rouge meg az arcfesték, ami
+szétmázolódott a sírástól. A haja összevissza ágaskodott a feje tetején,
+mint azoké a csavargó gyerekeké, akik az utcán birkóznak.
+
+– Pfuj milyen csunya vagyok! – Jól esett neki hangosan kimondani, mintha
+ezzel valami büntetést mért volna magára.
+
+Azok a Paprikajancsik a budai búcsúkon, azok is korrektebbül festenek,
+mint ő ebben a percben. És aztán a szegény bohócok nem szépséget és
+ifjúságot akarnak azzal a képük közepére mázolt piros naranccsal
+hazudni, hanem becsületesen megnevettetik vele a publikumot a drága
+garasáért. Valentinenek, míg émelyült grimaszok közben mosta le az
+arcáról az odkolonnyal a festéket, eszébe jutottak a Váczi-utca déli
+dámái, kiknek az ember messziről először a festését pillantja meg, csak
+azután az arcukat, mintha az a piros vakolat egy méterrel előre jönne az
+arcuk előtt. Valami szánalmas, hogy azok milyen komolyan viszik ott a
+bőrükön a rikító festékréteget. Legalább elnevetné magát valami szegény
+ember a járdán.
+
+[Illustration]
+
+Valentine önkénytelenül a rouge után nyult, mikor a képét
+felszikkasztotta, a lemosott ajkait korrigálni. Hanem a tükörbe
+mosolygott bágyadtan és visszatette a rouge-os tégelyecskét. Minek?
+Kinek? Semmi kedve nincs mutogatni magát.
+
+Valakinek azért is, éppen most kellene látni őt, így, arcfesték és rouge
+nélkül. Annak a valakinek, aki neki a liliomról kezdett egyszer
+beszélni, amely sohase profanizálja mennyei fehér teintjét, meg a
+rózsaszín rózsáról, amely nem szokta a piros pipacs sikereit
+megirígyelni.
+
+Az íróasztalkán ott állott egy kis ügyetlen figura. Valami bronzból való
+kezdő isten (olyan zöld, mint a mázos korsók, a régiségtől), aki
+szétálló lábakkal ült egy állat hátán, amely farkas is, kutya is, majom
+is lehetett. Békász György úr ásói vetették föl ezt az ősvilági kicsi
+bálványt a jávai földön, valamely rengetegben; ő hozta el egyszer
+ajándékba Valentine-nek. Most egypár napja fedezte fel Valentine: oldalt
+feküdt a vitrin legalján. Először száműzte az íróasztalnak abba a
+bizonyos fiókjába, a nem kivánatos fotográfiák közé. Másnap elővette, de
+csak azért, hogy majd visszaküldi Békász György úr címére, úgyis el kell
+már alkalmasint kezdeni az egymástól kapott emlékek diplomáciai
+kicserélését. Igen, de hol lakik ez az ember most Pesten, ha ugyan még
+itt tartózkodik? Dundi, aki rohant Palyáékhoz a György és Lali hö-hö-hö
+tü-tündéri párbaját előadni (ami egész estére s még másnapra is
+merengővé tette Valentine-t), Dundi nem tudott szolgálni a mérnök úr
+címével Valentine-nek, megígérte, hogy utána jár, de mindeddig, úgy
+látszik, ellustálkodta. Akkor másnap Valentine visszatette a vad istent
+a vitrinbe, hogy mindenesetre a szeme előtt legyen. Ma délben pedig,
+mikor a vitrinjét turkálta, hogy valami munkát adjon magának, fogta a
+bálványt és odaállította a régi helyére, az íróasztalára. Mért ne álljon
+ott? Ő ugyan nem fél tőle. Igaz, hogy ez minden percben Györgyre fogja
+emlékeztetni, dehát annak is áll elébe, csak gyönge ne legyen soha az
+ember. Aztán mindig úgy szerette ezt a mulatságos szörnyeteget ott látni
+maga előtt; olyanformán hatott az, mint valami ijedt nebuló kidagadt
+szemeivel, tátott szájával és két nagy lapátfülével.
+
+[Illustration]
+
+Valentine az asztalnál állott, felvette a bálványt, szórakozott
+mosollyal nézegette oldalról, szembe, hátulról. Jól esett a hűvös bronz
+a kezének. S aztán a csipkefüggönye rózsái, pávái közé bámult, a bronzot
+önfeledten emelgetve a kezében, lassan, lassan. Györggyel azt beszélték
+meg még Velence előtt, hogy elmennek majd nyárára autón a Hortobágyot
+bejárni, meg a Sárrétet (a György láplakó őseinek a hajdani mesés
+dsungeljét), azután meg elindulnak Északra, felhajóznak Izlandig,
+megnézik Reikjavik főváros modern és szomorú, árnyékarcú lakosait… Mint
+a felhőnek, aki egy kurta felhőnyi életben az egész világon szét tud
+nézni, úgy kellene az embernek is egyetlen életében megismerni mind az
+öt hazáját, az öt földrészt, a tengereket, a legárvább kis szigetet is
+meglátogatni s úgy vinni el magával ennek a világnak az emlékét az
+örökkévaló néma merengésbe. Oh, az a György de lázasan, de érdekesen
+tudott idegen szokásokról, szépségekről beszélni, de csodálatos volt őt
+mindig hallgatni, a szemébe merülve, mint Álomországba. Azt is mondta
+György, hogy nem az _ént_ kell keresnünk, hanem a másik embert és minden
+rendű és minden színű istenteremtésével próbálni kell egy kicsit együtt
+élni, annak a lelkében, és aztán olyasfélét, hogy a végtelenségben
+rejlik az a boldogság, amit keresünk a földön. Óh, hova lett ez a
+végtelenség és hol van most csak egy morzsa kis boldogság?
+
+Odakint a fasor alatt egy fekete lakk hintó gurult el, sötétkék függönye
+félig le van húzva, a nap ellen. Látni ilyen zárt magánfogatokat a
+legforróbb nyári napon is itt-ott az utcákon. Ebben az ismeretlen
+hintóban mintha a gyász meg a bánat utaztak volna hangtalanul egymás
+mellett…
+
+– Segíts meg édes jó istenem, segíts meg engem! – Valentine a kebléhez
+szorította a bálványt és becsukott szemmel kezdte hintáltatni fölötte
+lecsüggesztett fejét.
+
+A mamlasz kis jávai isten roppant meg lehetett tisztelve, hogy ilyen
+művelt, modern lélek menekül hozzá megrendülésében.
+
+Ma este (édes, langyos júniusvégi este) Györgyéknél csak egy vendég volt
+vacsorára, Bori néni, Zsindelyes néhai állatorvosának az özvegye,
+Györgynek a kedves keresztanyja. Odakint ültek az udvar belső sarkában,
+az ócska filagóriában hárman, a virágos porcellán lámpaernyő gyöngéd
+világánál, a földből nőtt kecskelábas asztal mellett. Ott egynéhány
+görbe fájok volt, hűséges, régi háziállatok, melyek almával, szilvával
+szolgáltak a jegyzőháznak. Egy darabon az udvar földjét szabad volt a
+csibehúrnak ellepni, az a kedvenc sétáló, pihenő szőnyege a nevendék
+liba-ruca népnek; s a lámpa rézsút aláfutó sugaraiban a kerítés mentén a
+krumplivirág derengett, mint megannyi sárgás pici lampion japán
+tetőcskék között.
+
+A sötét csibehúr közt, vagy tán a szomszéd kertben, telegrafált
+szorgalmasan a tücsök.
+
+Bori néni, isten tudja hányadszor támadt rá vacsora előtt óta Györgyre:
+
+– Nohát, hogy ilyen csuda ember lett az én rossz Gyurikámból. Te vagy az
+lelkem, aranyom, csakugyan? Én csak azt hajtom magamban, álom ez, te
+Bori, álom ez mind, hallod!
+
+[Illustration]
+
+Hol a vállát, hol a térdét veregette meg Györgynek, rácsóválva a fejét
+boldogan, nevetősen.
+
+György a fekete utáni cigarettjét szívogatta s gyengéd mosolyokkal
+cirógatta vissza a Bori néni dédelgető kezeit. El ne felejtsem
+megjegyezni, hogy Bori néni is vígan fúvogatta a füstöt a lámpaernyő
+alá, szaporákat, laikus erőseket szippantván a György-féle finom
+cigarettből.
+
+György meg nem állhatott már egy bágyadt sóhajt, a hallgatag kerítés
+felett elnézve, a fehér hold felé. (Az olyan tiszta fehér tud éppen
+ilyen nyári este lenni, mintha egy felhajított hólabda ragadt volna meg
+az égen.)
+
+– Fáradt vagy fiam, úgy-e! – az édesanyja hajolt szelíden Györgyhöz. –
+No, iszen ki is jutott máma neked, elhiszem lelkem.
+
+György igyekezett derült arcot mutatni, amint az anyja felé fordult:
+
+– Bizony, kedves anyám, egy napra tán elég is volt; kijöttem egy kicsit
+a munkából, mióta idehaza vagyok.
+
+– Nagy nap volt, csuda nagy nap is volt, barátom! – Bori néni
+felcsóválta a fejét és a szép érzéstől behunyta mindig csudálkozó,
+mindig mosolygó szemeit. – Csak gondoljátok el lelkeim, hát volt valaha
+ilyen kukullórium Zsindelyesen?
+
+Hát nagy nap is volt. Hát volt is _kukullórium_ délelőtt Zsindelyesen,
+de milyen!
+
+Aznap hetipiac is volt; a kaskás vásárló asszonyok, a nagyzsebes
+kofaság, meg az aratáselőtti embervásár ténfergő napszámosnépe mind
+versenyt szaladt oda, nagy zsivajjal a városháza elé, mikor az a
+háromszögletű fúrótorony recsegve-ropogva szakadt össze az erőszakos
+vízsugártól, mikor az végre kiszökött a föld alól, sisteregve, mint a
+tűz és fehér habokat hányva, mintha valami eltemetett tenger akarna
+hirtelen feltámadni s ebben a percben el akarná söpörni Zsindelyest, meg
+az árva tanyákat, a falvakat köröskörül, az egész messzi vármegyét! A
+hajdúk kirohantak a városháza kis kapuján a nagy rezes botokkal, hogy
+talán veszett kutyát kell kergetni, az emeleten kicsapódtak az ablakok,
+a piactéri boltokból kiszaladtak a vevők a boltosokkal, boltosnékkal
+egyetemben; a harangozó mind a négy oldalon kikukucskált a kis ablakon a
+toronyból, majdnem hogy a kötélhez kapott rögtön, a nagy veszedelemre.
+Volt hűhó, kézcsapkodás, sivalkodás, a nagy tolakodástól alig birta
+György a három emeletre szökő sugarat csővezetéssel, srófolással
+megkötöztetni, míg a vadul süvöltő sörényes sárkányból tiszta ártézi víz
+lett hirtelen, amely gőzölögve, nyugtalanul és izmosan lüktetett a
+derékszögű csövön öt-hat méterre előre. Kacarászva, tapsolva, boldogan
+visítozva szorultak félre az asszonyok, leányok a szikrázó cseppek elől,
+nem győzték a képüket, a pruszlikjukat, a kezüket törülgetni; a munkások
+ásóval-kapával hamarosan lefolyót csináltak a víznek az árokba, a csövön
+meg ott mesterkedett a városi mérnök úr, míg a száját lejjebb
+szállíttatta, úgyhogy a végin szépen megjuházva adta az áldott ivóvizet
+a mélységes földnek a szilaj eleme. Kannákkal, korsókkal lepte el a
+fehérnép a csuda csövet, az urak alig tudták kivárni, míg lehűl a viz,
+hogy sorba kóstoljanak belőle; de azután olyan ragyogó szemekkel, olyan
+méltányló fejbólintásokkal néztek széjjel, mintha legalább is a bánáti
+újbort kóstolgatnák. A zsindelyesi kerekes kútakon bizonyosan leszalad a
+lánc a hengeren, bánatában. György pedig már magyarázott lelkendezve az
+előljáróknak, a nagy gazdáknak, meg a collstokos, kötényes iparos
+embereknek, akik csendes figyelemmel kezdték körülvenni; városi
+villanytelepről beszélt, a tanyákig, a falvakig való világításról, kis
+gazdasági vasútakról, villanyos hajtással, ipartelepről, malomról,
+modern műhelyekről, melyekben gyártást, üzemet, minden munkát mesés
+könnyűséggel és elképzelhetetlen haszonnal el tud végeztetni majd ennek
+a víznyomásnak az ősállati ereje és hatalma. Az emberek édeseket
+sóhajtottak, a szemük mintha álomképbe merülne, amint azt az egyszerű,
+rozsdás csövet nézegették, hogy ömlik, hogy szakad abból a szerencse,
+csakugyan, esze ágában sincs elállani: s így fog előzuhogni nekik holnap
+is, meg mindörökre. A leveses harang éppen rázendített a toronyban, s az
+a harangszó mintha a zsindelyesiek napsütött hangulatát zengette volna.
+Jóízűen megnevették azt a sátoros cigány embert, aki oda volt a cső
+szája elé térdepelve s erőszakosan nyeldekelte a meleg vizet, amely
+messzire freccsent az olajos képéről s csurgott lefelé vastagon a tömött
+szakállából. A gyerekek – akik már elősereglettek a legutolsó kis viskók
+tájáról is – víg lármával gázoltak térdig a vizes árokban. Ott hancuzott
+köztük Szultán, Zsindelyes város megválasztott bolondja (kinek a Szultán
+név azokkal a csikos pokrócrongyokkal együtt szakadt a nyakába,
+amelyeket télen-nyáron féltékenyen összefogott a kiaszott kóró testén).
+Boldog óbégatással ugrált, a rongyait széjjel lebegtetve, mint tépett
+szárnyait valami nyurga, sötét madár, a hamis kölykök elől, akik persze
+mind Szultánra paskolták azt a vadonatúj, drága ártézi vizet. Még most
+is ott mulatnak tán, be nem telve az örömmel, hogy új patakot adott az
+isten Zsindelyesnek.
+
+Nem, nem ez a nagy nap okozta a György bágyadtságát most vacsora után…
+hanem a semmi kis napok egymásután, amelyeknek nem volt meg az igazi
+tartalmuk, szenvedélyük, életük. Igy volt minden este; nappal igyekezett
+a technikus olvasmányainak adni a figyelmét, zsindelyesi jó ismerősök
+gondjaival, kérdéseivel törődni, tanácsokat meg segítséget adni, aki
+arra volt szorulva, s tervezgetni, kitalálni minden lehetőt, amivel ezt
+a legszűkebb hazáját, ezt a Zsindelyest boldogíthatná; dehát mindez a
+zsindelyesi feladat meg se kottyant az ő tetterejének és képzeletének,
+ezeket a kis, sablónos alkotásokat, újításokat elvégezhetné
+Zsindelyesnek akárki; a zsindelyesi problémák inkább csak a szívét
+foglalkoztatták, nem az elméjét; igen, ha az a szív nem lenne túlontúl
+elfoglalva más valamivel, amivel nem lehet előhozakodni az úri Casino
+tornácán, a délutáni Víznéző-asztalnál (ahol tudniillik az
+asztaltársasági urak nézik, de nem isszák a vizet), sem az özvegy anya
+előtt nem akarózik Györgynek azt a valamit szóbahozni, pedig az özvegy
+anya szívét is ugyanez a valami foglalkoztatja; de György ezt legfeljebb
+sejti s attól tart, hogy a hangos tanakodás csak jobban elfelhőzné majd
+az édesanyjának az érzékeny kedélyét. Igen, éppen az édesanyját kell
+legjobban kímélni az élet árnyékától, őt nem szabad beavatni az embernek
+a sötét kríziseibe, a csúf hánykolódásaiba soha, de milyen megdöbbentő
+néha fölfedezni, hogy éppen az előtt a valaki előtt, akinek a vérző
+testéről szakítottak le, akihez mégis a legközösebb közöm van itt a
+földön, az édesanyám előtt nem nyitom ki soha a szám arról beszélni, ami
+bennem a legüdvözítőbb, a legfájdalmasabb, a leghalálosabb, a
+szerelemről…
+
+Estére, mondom, mindig elvesztette György a nappali frisseségét,
+érdeklődéseit, szórakozottságait: lehangolódott, szószegény lett,
+türelmetlen lett, összevissza járkálta magában az udvart, meg-megállott
+a vonat sipját és halkuló ropogását hallgatni… szeretett volna mint a
+bolond nekiszaladni, némelyik alkonyattal, utólérni azt a vonatot… és a
+kézimunkás özvegyasszonnyal üldögélve, némelyik pillanatban oly zavartan
+érezte meg, hogy únja is így órákat tölteni az egyszerű asszony
+közelében, akit pedig talán jobban imád a lelkében, mint itthon kis fiú
+korában imádott. Elszokik a fiú az anyjától, idegen világot lélegzik
+magába: csak egy gyermekkor van, amelnyek az anya a királynője; azután
+azt a trónt megeszi a szú, nem lehet oda többé visszaültetni őt.
+
+– Hallod – azt mondja Bori néni, miközben odakacsintott a komaaszonyra
+és suttyomban megkönyökölte, – hallod Gyurikám, ugyan néztek ám azok a
+fruskák ma délben is! Mikor ott bajoltál azokkal a srófokkal;
+megállottak glédába, barátom, a patika előtt, éppen kijöttek korzózni.
+
+– Igen? – György aléltan szólott és lenézett, a cigarettje hamvadása
+érdekelte.
+
+– A biz’ a fiam, csak legalább egyszer is oda pislogtál volna az
+izgatott hölgyecskék közé! – Megint rebbent a könyökével egyet és újra
+kacsintott a jegyzőné felé Bori néni, kinek ez a kedves szokása volt,
+hogy a beszéde fontosabb momentumaira kacsintással hívta fel a figyelmét
+a másiknak és meg-megbökte a könyökével a karját annak, akihez szólott.
+Most huncutkodott Bori néni, hogy nem Györgynek magának, hanem az
+édesanyjának adta a fény- és könyökjeleket. – Igen, kérlek, és pedig az
+a pisze Puli volt a legizgatottabb, csak hihihizett ott nagy feltűnően,
+de le nem vette volna rólad egy liter parfümért a szemét, Gyurikám!
+
+– Pulinak hivatja magát, csak nem tán? – az özvegy jegyzőné felhúzta a
+szemöldökét és belecsudálkozott a Bori néni vídám szemeibe.
+
+– De bizonyisten Idukám, még nem is hallottad? Puli! Tavaly még beérte a
+Polettal, de már úgy látszik, az idén az se sikkes, letette, akár a
+szalmakalapot. Na, nem elég modern az etonhoz, vagy hogy mondjátok
+odafel Pesten, Gyurikám?
+
+– Itn, Bori néni. Itn.
+
+– Mitn, te? Ii-tn? A kis cicám jobban tudná nyávogni, mint én!
+
+György odanevetett szeretettel Bori nénire, ki hamar egyenesre kapta a
+fejét, mert jelezni akarta a György arcán komolyan csüngő anyának, hogy
+ni csak, figyeld, milyen jókedvet csinálok neki!
+
+– De iszen kimondják ezek, lelkeim, attól ne féljetek! Olyan modernek
+hallod, hogy akár Párizsba ki merném őket állítani. Micsoda, barátom,
+nem találsz már ezek közt egy Boriskát, meg egy Idácskát se, mint mink
+voltunk itt, fiam, a magunk idejében. Ez mind kérlek, Babszi, meg Pista,
+meg Csuri, meg Fifi! Pincsinév kell nekik barátom, meg még a
+juhászpuliról is leszedik a nevet maguknak. Frankó Puli, hallottál már
+ilyet, mióta kisétáltál az állókából? Én uram, istenem!
+
+Azt hitte volna az ember, hogy a szörnyűködéstől csapja össze a kezét
+Bori néni, de nem, sőt kifutó jó kedvvel kacagott fel, elköhögve
+kómikusan bosszankodó képpel a felét a kacagásnak, attól a
+cigarettafüsttől, amit a gégéjére talált szippantani.
+
+Az özvegy jegyzőné pedig mélabúsan ejtegette a fejét.
+
+– Bizony, édes Borikám, nem ismer már rá az ember a világra.
+
+– Miféle világra ismernél itt rá, Idukám? Hallod, ez is világ, amaz is
+világ volt. Örülj, hogy ezt is láthatod, kérlek. Nincs igazam Gyurikám?
+Amaz a miénk volt, emez ezeké a Fifiké. Semmi beleszólásunk barátom.
+Firtatják ezek a mi régi módinkat? No látod, mit akarsz tőlük, kérlek!
+
+Ez a szelid özvegyasszony nem akart semmit, legfeljebb egy-egy
+hangulatnyit emlékezni, s elgyászolgatni magában azokat a régi, szép,
+szemérmes, poétikus erkölcsöket. Gyámoltalanul nyilatkozott a Bori néni
+támadására:
+
+– De édes jó Borim, csak szebb volt az a mi világunk, mikor se festék
+nem volt a nőkön, se a térdök nem látszott ki a szoknyából?
+
+Bori néni cinikusan rántotta fel a két vállát egymásután, meglepő
+hányivetiség tört elő a hangjában. (Talán csak erőlteti?)
+
+– Mit tudhatom én azt, kedves lelkem? Tán csak csupa önzés az embertől,
+ha azt hajtja, hogy így volt szebb, meg úgy volt tisztességesebb az a mi
+drága szép világunk? Tudod, milyen helyesek kérlek, ezek a mai fruskák a
+testhezálló kis kosztümökben, meg avval a pöttön kalapocskákkal a
+fejükön? Bizony isten mondom, utánuk sóhajtok egyszer-másszor, irigylem
+őket, barátom, kinevethetitek ezt a vén csacsi fejemet.
+
+És sürgősen kacsintott és könyökölt újra, hogy elejét vegye a jegyzőné
+minden szende tiltakozásának. Odaintett a György elmélázó feje felé,
+mintha olyasmit akarna mondani, hogy: ne bánts csak, bízd rám csak, én
+tudom, mit akarok!
+
+– Bizony, szegény Idukám, – azt mondja aztán sajnálatos hanglejtéssel, –
+elmehetünk, hallod, Kukutyinba avval a mi lejárt kis rövid eszünkkel,
+hosszú hajunkkal. Tudod, hogy megfájul a szívem, nem restellem
+megvallani kérlek, hogy az én fiatal asszony koromban még a bokánkat se
+volt szabad kimutatni? Milyen formás lábom volt nekem is, kérlek, hiszen
+megmondhatod, Idukám… bezzeg kinevetnének, ha máma kezdenék tüntetni a
+szép lábommal, mi, Gyuri fiam? Pedig letromfolhatnék még egynéhány
+lőcslábú modern hölgyet, akik kirakatják magukat a fényképész kapujába.
+Jaj, gyerekek!
+
+Legyintett és kacagott a nagy lemondásban Bori néni, szinte ráesett a
+jegyzőnére, megölelte s odadörzsölte a homlokát ahhoz az ezüstös hajhoz.
+
+György meghatott mosolygással nézte, hogy hull egymásra a múltnak
+elsápadt két rózsaszála.
+
+Bori néni nagyon belé akadt ebbe a témába.
+
+– Osztán kérdem tőletek, csakugyan hát mért lett volna erkölcstelen
+minékünk is akkor a lábunkat megmutatni a világnak? Itt van a parasztnép
+ni, annak mindig szabad volt kurta szoknyába járni, annak az indiszkrét
+veres strimflijét sose prédikálta ki a pap, no nem igaz?
+
+– Szent igaz, Borikám! – az özvegy jegyzőnének nevetve kellett megadni
+magát erre az okoskodásra.
+
+– Hű, barátom, – Bori néni egész bele tüzesedett a témázásba, – ma meg
+pláne selyem strimpflit húznak a gazdalányok is. Látjátok? Ugy recsegnek
+el a pallón az ablakom alatt délután kettesbe Dóró Peszti, meg Husvét
+Lidike, hacsak nem Cicának, meg Fifinek híjják már ezeket is. Jelzem
+fiam, ennek a Dóró Pesztinek is le van a haja tavasz óta nyisszantva,
+mint a bubis kisasszonyoknak. Mennek kérlek, a simi-kurzusra az
+Ipartestület termébe. Megállok a múlt héten a járdán, néztem fel az
+ablakba, lelkem, hát csak vihogtam ott magamba, mint a bolond,
+ráncigálja nékik a Juki bandája és toszitják dühösen barátom azt a simit
+előre-hátra, de tele, kérlek, a terem dugig vasalt réklivel, meg
+ezüstgombos lajbival, nohát ez a modern Zsindelyes barátom, és még
+képzeltem, micsoda parfümszag lehet odabe, hallod Gyurikám, mert ezek
+már parfümöt is használnak, mióta ez az új világ van rajtunk…
+
+– Ugyan, Bori néni, a paraszt lányok?
+
+– Az fiam, hát, már mint a polgárlányok, mert annak tisztelik magukat.
+No de megnevettem, halljátok, most vagy három esztendeje, mikor a Szent
+László-patikus mesélte, hogy visszahozták neki a rezeda-parfümöt a
+tanyáról, hogy azt mondja, becsapták őket, azért a drága pénzért olyan
+szagot mértek nekik, amilyen van az ő kiskertjükben is dosztig, hát arra
+kérlek, azt mondta a Szent László-patikus, jól van lelkem, csak jőjjenek
+be holnap, másnapra aztán benzint csepegtetett nékik a parfüm közé, az
+osztán megtette a hatást!
+
+Bökött egypárat Bori néni sebesen a felderült arcú jegyzőné karján és
+hatalmasan rákacsintott: nézzed már, hogy tud nevetni a te szomorú
+pulyád!
+
+[Illustration]
+
+Győzedelmesen emelt fővel kivárta, míg György elneveti a magáét, azután
+befejezte kedélyesen a zsindelyesi parfüm-tényállást:
+
+– De így van, barátom, az egész városban, a gazdalánynak egynek se
+kellett a tiszta rezeda, se gyöngyvirág, se orgona, abba mindbe
+belekevernek a patikában nékik jódot, tormaszeszt, fogcseppet, minden
+betegséget, úgy osztán imponál a parfüm az orruknak.
+
+A tücsök is igyekezett a György kedvén könnyíteni, olyan hűségesen
+kapargatta azt a vékonyszavú tamburáját. Mintha csak egyenesen ennek a
+bánatba szorult léleknek a kedvéért virrasztana, hangászkodna késő este.
+De amarrább, a gőzmalom tájékán békakoncert kezdődik ilyenkor, mikor úgy
+elszenderedik minden Zsindelyesen. Ott húzódik el a kis Pókos patak,
+annak a partján ülnek a békák a fűzfák alatt; azok űzik azt a szapora
+szomorú hu-hu-huzást; ha fiatal az ember és boldogan álmodozik, édes és
+hangulatos fuvolázásnak hallja, most meg György éppen azt figyelte
+magán, hogy az embernek, ha sebesült a szíve, mennyire több hajlama van
+erre a fájdalmas hüledezésre figyelni, mint a kedves, virgonc
+tücsökszóra. Mert azok a békák csalódást, rémületet siránkoznak, hideg
+életük misztikus szenvedését panaszolják fel éjszakahosszat a
+holdvilágnak.
+
+A jókedélyű Bori néninek pedig még mindig volt kacagni valója azon a
+szomorúságon, hogy ő már nem érvényes itt, ebben az újmódi világban:
+
+– Jaj, jaj, halljátok, nem borzasztó, hogy így kimaradtam a kombinéból,
+meg abból a pojáca pizsamából?
+
+A jegyzőné kicsit zavarba jött, aztán büntetőleg oda legyintett egy
+kicsit a komaasszonya karjára, nevetve:
+
+– Ejnye, édes Borikám, a cica karmoljon meg, hát mért nem veszed
+magadra, vedd fel csak, ha úgy megkívántad!
+
+– Fel is veszem, barátom, ne féljetek, csak még egyszer húszesztendős
+legyek! Sose is bocsátom meg magamnak fiaim, hogy nem születtem legalább
+harminc esztendővel későbben, higyjétek meg, kérlek! Hadd gyujtsak rá
+már még egyre ebből a finom cigarettából, hallod, legalább ezzel az
+eggyel modern vagyok, hogy dohányzok, mi, Gyurikám?
+
+– Ebben aztán igazán semmi sincs, drága Bori néni. – György gyufát
+rántott Bori néni elé s aztán kivett a skatulyából egy marékkal és
+belédugdosta a cigaretteket a keresztanyja horgolt zacskójába. – Tessék,
+ha ízlik Bori néni, legalább otthon is eszébe jutok róla.
+
+– Köszönöm, édes Gyurikám, de valami remek gőze van, akár a meleg
+habkóknak, ezt is onnan hoztad tán magaddal, arról az Indiákról?
+
+– Nem éppen olyan messziről, édes Bori néni, csak a pesti hotelből.
+
+Bori néni már készülődött, ugrált a cigarett a szájában, míg a kesztyűt,
+napernyőt, zacskót összeszedte:
+
+– Hát megmondhatnád Pesten, Gyurikám, hogy ide, a zsindelyesi trafikba
+is ilyet küldjenek. Szörnyesztő barátom, hogy micsoda pelyvával
+traktálják az embert a drága sok pénzért!
+
+Hanem ezt az érzékeny sérelmét se volt hajlandó komolyan venni Bori
+néni, úgylátszik, mert olyan szívből nevetett hozzá, olyan ártatlanul,
+mint a gyerek. Ez a kedves, jó természete van Bori néninek. Végig fogja
+nevetni az életet.
+
+Ahogy végignevette a pallót, miután összevissza csókolták egymást a
+kapuban az özvegy jegyzőnével, Bori néni még visszafordult volt a
+komaasszonyára (a holdvilágnál is kacsintva):
+
+– Hej, de szívesebben mennék én is simizni, mint aludni, mit gondolsz
+Idukám!
+
+György, amint visszafelé sétált az út közepén, a keresztanyját a
+kapujáig elkísérvén meg-megemelte a fejét, azt a nótát figyelni, amelyet
+a harmadik utcán vitt hazafelé valami csendes kedvű legény:
+
+– A babám… igazán… és megint csak: a babáám… – ezt lehetett kivenni
+belőle; bágyadtan szakadozott az egész nóta, mint az ökörnyál. Talán
+idei nóta volt, talán még az apai nóták közül maradt fenn Zsindelyesen,
+György bizony nem tudott ráismerni. Csak míg hallgatta, hallgatta az
+álmodozó hangot, maga se vette hirtelen észre, hogy duruzsolni kezd ő
+maga is valami idegen melódiát… igen, egyszer egy spanyol matróztól
+tanult egy régi szép andalúziai népdalt; annak az első versét angolra
+fordíttatta azzal a bánatos szemű spanyol fiúval, ő meg aztán a maga
+módján magyar verset csinált belőle, úgy szerette dudolni néha, mikor a
+tengert nézte magában:
+
+[Illustration]
+
+  Dávidot a királyságra,
+  Jeremiást a sírásra,
+  Engem azért teremtettek,
+  Hogy tégedet szeresselek.
+
+Harmadnap estefelé, mikor György megjelent a polgármesterék teáján (jó
+későn ment, tudta, hogy ha nincs is kikiáltva Zsindelyesen thé
+prolongé-nak az ilyen ozsonnai vendégség, a derék vendéglátó vidéki
+familiáktól úgyse szabadúl az ember vacsora nélkül), hát persze, javában
+dühöngött a charleston a szecessziós szalónban. Éppen ezt a dicső
+látványt akarta György mennél későbben élvezni. Ami széket, asztalkát
+lehetett, a falhoz toltak és zongorától az ebédlő küszöbéig, elég sűrűn
+forgolódtak a lányok, asszonykák a zsindelyesi gavallér-haddal,
+vakációra megjött diákokkal, jogászfiúkkal, nősülendő, meg még mindig
+nőtlen városházi, bírósági, takarékpénztári urakkal vegyesen a fiatalabb
+korosztálybeli férjekkel. Uniformis is szerepel egy a rendes kék zakók
+közepett (a sötétkékséget itt-ott fehér nadrágok üdítik), az az
+aranygombos zöld zubbony, a fekete bricsesz, lakkcsizma: a helybeli
+csendőrhadnagy. Éppen áttáncol az ebédlőbe a gömbölyű kis sárgaruhás
+partnerével, ott kényelmesebben zengetheti a sarkantyut. Amint György
+körülköszönt a fal mellett üldögélő mamáknak, a sarokban nézelődő,
+politizáló nehezebb uraknak, az ismerős táncosnépnek, akinek éppen
+elkaphatta a tekintetét, a zongorás ifjú vagy egy percig halkabbra fogta
+a lelkes kalapálást a billentyűkön s a csevegő gavallérok, a mohón
+duruzsoló, nevetgélő táncosnők is megcsöndesedtek egy kicsit: az érdekes
+vendég az egész szalonra valami ünneplő hangulatot parancsolt… azok a
+zsindelyes-környéki előkelőbb földesúrfiak, akik netalán erre az
+egyszerű polgárfira is a született fölényükkel nézhettek volna,
+bármilyen hatásos is a megjelenése s bármire is vitte a közönséges
+világban, azok amúgy sem igen keverednek a zsindelyesi társadalommal,
+még a polgármester házát se felejtik el szépen kikerülni.
+
+György egy-két percig udvarolt a polgármesternének, aki maga hozta neki
+pihegve a csésze teát és roppant elszomorodott, hogy nem tudott csak két
+fejletlen kis vajaspogácsát belediktálni arról a roskadozó süteményes
+tálcáról. Azután odaállott a sarokba a politikus urak közé, kik mohón
+rázogatták a György kezét: éppen azokról az óriási tervekről,
+kilátásokról beszéltek, amelyekre György az ártézi víz feltörése után
+rászabadította a fantáziájukat. Azóta felküldték a vizet Pestre vegyi
+vizsgálatra, mert György kiszaglászta, hogy az ártézi forrás világításra
+is alkalmas lesz, sőt hogy gyógyfürdő-alapításra is reményt nyújt, a
+zsindelyesi Kossuth-kert tölgyei és juharfái árnyékában. Elujságolták
+Györgynek, hogy a jövendő szép igéretei fejében mégis csak elszánták
+magukat a tegnapi közgyűlésen az új városháza megépítésére (amit szintén
+György ajánlgatott a városi embereknek, hogy munkát, kenyeret adhassanak
+a nyomorgó, züllő dologtalan szegénységnek). Azután szépen letelepedett
+György a mamák koszorújába, mert az idősebb asszonyok Zsindelyesen még
+nem táncolnak, szerencsére; azok persze mind fel voltak vele, hogy a
+szerény jegyzőfiúból miféle „nagyvilági jelenség“ lett, külföldinek
+nézhetné az ember, komolyan, vagy azt lehetne hinni, hogy valami pesti
+báró úrnak jutott eszébe lejönni a zsindelyesi piacon végigsétálni
+délben, hacsak olyan hamar fel nem ismerné az ember az elegáns báró úr
+orcáján a szegény jó Békász Miska bácsi vonásait. A hosszú szikkadt
+doktorné, (kinek a két kulcscsontja felett szimmetrikusan egy-egy üreg
+mélyedt, sónak és paprikának) ő rögtön franciául kezdett beszélni
+Györggyel, de az első heves roham után visszahúzódott a biztonságosabb
+magyar anyanyelv mögé. Különben a zsindelyesi mamák is, mint a világ
+minden mamái, lassankint a lányaiknak adták vissza a figyelmüket, meg a
+komolyabb számba menő táncosoknak, epekedő szemekkel lesve tekinteteket
+és hangokat, amelyekből talán-talán már sejteni lehet, számítani, hogy
+télire lakodalmas tánc lesz ebből a rogyásig gyakorolt különleges
+charlestonból…
+
+György összefonta a karjait a mellén, belémerengett a táncosnép monoton
+keringelésébe. A vikszos padló gyengén, elmosódva tükrözte a lila,
+fehér, zöld, rózsaszín és narancsszín ruhácskákat s a gavallérok sötét
+és világos nadrágszárait. A fülébe kalimpált Györgynek az a szívtelen
+charleston-nóta; nem is zene ez, csak valami gépnek a pontos zakatolása,
+amely szabályosan forgatja az ő engedelmes eleven bábjait… azon az
+alacsony zongorán látni az össze-vissza heverő kottákat, TIP-TOP, HALLO!
+WHO, WHO? HULA-LOU s más efféle riasztó címekkel, nagy fehér szemű és
+szájú üvöltő négerekkel és expresszionista rémületekkel a fekete meg
+vörös kottafedeleken, mintha azt a szerencsétlen rajzművészt
+pofoncsapták volna, attól látná ezeket a szétesett házakat és
+ablakrepedezést. S aztán itt ebben a polgármester-házban is van egy
+hatlámpás rádió, s ott áll a sarokban a grammofon egy piros politúros
+kis állványon… hát mi különbség van még a szelid vidék, meg a veszett
+nagyvárosok közt? Istenem, ezek a kisvárosi diákemberek, pláne a lányok,
+a lányok, a szende, szemérmes és rajongó kisvárosi leánylelkek! György a
+hangulataira emlékezett, az illuzióira, melyekkel a harctéren hegedűszó
+mellett hazagondolt, hazavágyakozott Zsindelyes ártatlan világába, hol a
+felvirult lányok halkkal énekelgetnek a Kossuth-kert alkonyatában,
+karonfogva járva, vagy otthon a derékig érő hajukat fésülve s
+felkoszorúzva Erzsébet királyné-frizurába; s elképzelte, hogy szavalnak
+honleányi lázzal (és lámpalázzal) a nőegyleti estélyen; s hogy
+zongoráznak érzékeny szép ábrándokat, amelyeknek a bágyadt kottáit már
+csak a kisvárosokban látni… igen ezek meg itt, tessék, a charlestont
+gyúrják, ugyanazzal a kurta hajjal, ugyanazokban a kurta, sikoltó színű
+szoknyákban, ugyanazzal az elszánt nekifeszüléssel, ahogy attól a
+nemzetközi társaságtól látta György először Batáviában, mikor hazafelé
+iparkodott. Se lakzi nincs, se próbabál nincs, ünnep sincs, nem,
+közönséges poros péntek van ma Zsindelyesen és táncolnak, mintha
+napszámba kéne járni ezt a bájtalan és üdvtelen charlestont.
+
+Ő nem táncol. Megfogadta, hogy nem fog táncolni. Azt érzi, hogy az
+elesettek homlokát rugdossák azok, akik most ebben a világban táncolnak.
+
+Háború volt. Háború… hát lehet azt elfelejteni? Nem igaz az? Azt
+mondják, elmult. Mi jelent az, hogy elmult? Hogy már nem tartozik az
+emberre, mintha meg se történt volna? Elmult. Milyen jó a világnak, hogy
+ez a szava van. György ezt a szót nem akarja megérteni. Soha, soha, soha
+nem mulik el az, ami megtörtént. Még egy álom se mulik el, hiszen az is
+_történt_, hogy álmodtál… nem igaz?
+
+Még most is, ha lefekszik éjjel és felmered a fekete plafondra, úgy
+elijed és úgy elcsodálkozik. Ma is _másról_ beszélt mindenkivel ő is…
+miféle felfoghatatlan szórakozottság, önfeledtség ül ezen a világon,
+mint a köd. Ő nem gyilkolt. S most se tudja belátni, elhinni, elképzelni
+sem, hogy a bajtársai, a gyerekkori játszótársai öltek, öltek, istenadta
+életet vettek el, akár a fegyverek. Pedig ott játszódtak le a szeme
+előtt az operációk a hadszíntéren. Úgy sejti azokban a feloldódott
+percekben az éji sötétben az ágyán, hogy azóta mindig így el van a szeme
+meredve s így fel van a szája nyilva, mint a bámész gyereknek, s várja,
+várja, hogy ez az ájult világ mikor fog felocsudni s mikor kezdődik már
+el az iszonyú emlékezés, a kéztördelés, a hörgő szörnyűködés…
+
+A föld, a föld, a mostoha Niobe, nem akarja siratni gyermekeit.
+
+Ez az imádott, áldott hazai föld mintha soha nem is álmodná, hogy érte
+ezer és százezer zsenge szerelmes élet hanyatlott el most és az elaludt
+századokban. Nem, a föld nem adja viruló orcáit a beteg gyásznak, nem,
+mert nem engedi a nap, amely lesüt rá delejesen… meg az eleven szelet is
+küldik valahonnét, hogy dudorásszon, susogjon bizalmasan
+fűszálról-fűszálra, a madarakat, hogy frissen fütyörésszenek, hogy kedve
+legyen a zöld életnek gerjedni, kelni megint, mohón piruljon a lucerna
+virágja s a búza meg a rozs szárai hajladozzanak édesded álomban, mint
+sejtelmes citeraszóra valami mesebeli lehunyt szemű hercegkisasszonyok.
+
+Az édesgyökér édesen kérezkedik fel a földből, édesedik a szőlő, meg
+mind az örökös gyümölcsök: édes a tehenek teje, kik terhes tőgyüket
+estefele hazahozzák a füves legelőről. És édes, édes a gyermekek
+kacagása…
+
+Nyugodjatok halottak, feledjetek.
+
+Mi volna bántani való, követelni való ezen a táncoló fiatalságon? Olybá
+tünnek, mint az ártatlan gyerekek, mint az öntudatlan mosolygó virágok,
+mint játszó nyulacskák a mezőn.
+
+Györgynek a szívét mintha valami langy szellő simogatná. Meghatottságot
+érez, amint elnézi ezeket az inkább kipirult, mint kipirosított helybeli
+kisasszonykákat, mily kevés, mily tünékeny ez a kis könnyű életük, ez a
+nevetgélésre s álmodozásra adott nyárelőjük; ezekben a ragadó, pirosló
+kurta selymeikben György hirtelen pipacsféléknek képzelte őket, kiknek
+holnap már fonnyadni kell, hiába süt olyan gyönyörűen a nap az égen. És
+ugyanaz az egyetlen gondolat bujkál és virraszt ezeknek a nevetgélő
+táncos lányoknak a titkos homlokában is, mint a mamák merengő szemében:
+a férjhezmenés. A köteles és oly nehéz, oly bizonytalan férjhezmenés.
+György valami zavart kezdett érzeni: itt ki van állítva, vagyis ültetve
+közszemlére mintegy, a lányok szeme elé, akik férjhez szeretnének menni…
+észrevette, hogy egy-egy pár idekapja feléje a fejét, róla diskurálnak.
+Egyik-másik zsindelyesi kisasszony visszanézeget rá fordulatai közben,
+elkapja a pillantását, mikor a Györgyével találkozott, de Györgynek nem
+nehéz megérezni, hogy hangulattal, ábránddal felejtődtek rajta azok a
+lányszemek; ő valami regényhősszámba mehet ebben a csöndes szük kis
+világban; és aztán hallhatták félfüllel, hogy válófélben van, szóval úgy
+vehetik, hogy szabad és istenem, melyik leányt lehetne letiltani róla,
+hogy most álmodjon valamit esetleg… hisz végre ő is zsindelyesi fiú,
+talán összehangolódik egy helybeli úrilánnyal, pláne hogy társaságba
+kezd már járni s úgy látszik, mintha itthon szándékozna maradni… A
+Frankóék Pulija, kinek olyan merész két huncutkája van, mint a spanyol
+táncosnőknek, szinte követelőleg mosolygott oda már egypárszor a György
+szemébe a leventéje mellől, kinek a fehér nadrágja talpallóval van a
+sárga cipőre leszorítva… Talán nem is szép tőlem, hogy itt ülök,
+hasztalan képzelődést gerjesztve mamákban és lányaikban, gondolta György
+és lesütötte a fejét, mintha szégyelnie kellene magát; de még valami más
+érzése is támadt, mint a kényelmetlenségé: hiúság és büszkeség lopózott
+a szemébe, mert ide varázsolódott eléje egy mosolygó, ragyogó szőke
+grácia, ki elhomályosította az egész szalón vonagló tarkaságát, óh,
+mintha csak a Kohinoor gyémánt esne oda a zsindelyesi órás és ékszerész
+szegényes kis kirakatába. Csak ő teremne most itt, nézne szét hódítóan a
+szalón közepén és ő táncolna ennek a zongorának a szavára, hogy állanák
+körbe néma csudálattal és ő fölállana, odalépne a tünemény mellé, kézen
+fogná s úgy nézne végig a zsindelyesi leánykoszorún: lássátok, hát ez
+_Ő_, drágáim én nagyon sajnállak…
+
+Forróságot kapott a homloka, a két keze is megmelegedett hirtelen;
+köhintett egyet nyugtalanságában és felállott önkénytelen. S szétnézett,
+a remegő cigarettel az újja közt, mintha hamutartót keresne, pedig ott
+állott a hamutartó egy elébe tett puffon.
+
+– No jöjjön már egy kicsit csárlesztonozni, látom táncolhatna! – Frankó
+Puli siklott György elé, izgatottan ránevetve s egyet pukkedlizve
+kislányosan. – Nem vagyok kedves, hogy én kérem fel magát tisztelt
+büszke gavallér? Úgy-e, ma úgyis az a divat, hogy a lányok udvarolnak a
+fiúknak!
+
+– Nagyon kedves, igazán… köszönöm… nem, nem kisasszony, nem táncolok…
+bocsásson meg… – alig tudta már kikerülni György a Puli karját, az olyan
+makacsul nyulkált a György dereka felé, mialatt Puli hivogatólag ingatta
+a fejét és trallalázni kezdte azt az amerikai kottát, amelyet a zongora
+lármázott.
+
+A polgármesterné csattanósakat tapsolt a György háta mögött:
+
+– Éljen, éljen! Táncoltasd meg Pulikám ezt a komoly moszijőt!
+
+És mind a mamák nevettek és karban biztatták Pulit, aki pajkos jókedvvel
+kapkodott a György keze után.
+
+[Illustration]
+
+A lányok meg itt is, amott is megállottak a gavallérjaikkal és vigan
+integettek (bár kicsit irigyen) a szemükkel, a kezükkel Pulinak, hogy
+csak szorítsa Györgyöt, ne hagyja!
+
+– De kérem, nem tudok táncolni… lehetetlen…
+
+– Ugyan, öt perc alatt megtanítom! Nem lehet a mai világban nem táncolni
+kérem szépen, csak tessék jönni, egy-kettő!
+
+Hiába minden kitérés, hátrálás, a vakmerő Frankó Puli előrántotta a
+György hátradugott kezét, húzta kacagva a szalón közepére.
+
+– Hallja? Milyen isteni zene! Erre a legkönnyebb lépni, meglássa…
+
+A Valentine-t kezdte rá a zongora.
+
+György alig bírt illendő gyöngédséggel szabadulni a Frankó Puli keze
+közül. Nevetett kínjában, zavarában, mialatt egy-két ügyetlen
+csusszanást tett kénytelenségből a Puli erőszakos húzgálása közben.
+Végre szédülve visszahátrált a székéhez, hálás kézcsókkal megköszönvén a
+kedves Puli önfeláldozását.
+
+De ha valaki valahonnan messziről most ide nézett volna, az úgy láthatta
+volna, hogy ez az úr szépen elvegyül a bűnös táncos világba
+charlestonozni.
+
+Ott, egy belvárosi kis utcában, a Hungária közelében, ott, a
+fodrászüzlet sarkában, ül György a manikűrös kisasszony asztalkája
+előtt.
+
+Egy hete hogy feljött megint Zsindelyesről. Elfelejtette volt a hotelben
+meghagyni, hogy a postáját hova küldjék utána. Kezdte már odalent,
+Zsindelyesen, nyugtalanítani, hogy nem érdeklődtek-e utána levélben vagy
+sürgönyben Hágából. De hiszen írhatott volna a Hungária postájára,
+elküldték volna neki, ami a címére érkezett. Hanem egyéb is izgatta: az,
+hogy netalán kereste valaki Pestről is, nem tudhatni ki, s micsoda
+fontos ügyben esetleg. Azután meg Csete Pipit megbízta volt, hogy
+keressen ügyvédet neki, aki szakszerűen a végére jár ennek az ő kényes
+dolgának, s hátha már az ügyvéd tett is valami lépést és a legsürgősebb
+szükség van az ő jelenlétére… de ezeket az érveket inkább már csak az
+autón gondolta át György, mikor elindult az országúton Pest felé; otthon
+egy nagyon meleg éjszakát áthánykolódott és akkor határozta el, hogy jön
+vissza; azt érezte, hogy nem bírják az idegei ezt a csöndet és ezt a
+messzeséget Pesttől (mintha a szumatrai rengetegek csöndje és messzesége
+kismiska lett volna ehhez képest!), igen, mintha türelmetlenül várna rá
+Pest, mintha hiányoznék onnan egy Békász György nevű úriember, mintha
+isten tudja, mi történhetne az ő távollétében. A félbemaradt rajzait is
+otthagyta a Hungáriában s hirtelen előfogta a lelkiismeretfurdalás:
+dolgozni, dolgozni, hisz oly terméketlenül, oly hiába telnek a napjai! S
+csak azt érezte minden percben, míg jobbról balra meg visszaforgott az
+ágyán, meg mialatt felülve, a falnak hajtotta álmatlan meleg fejét, hogy
+nincs otthon és hogy otthon kell már lennie; mintha otthonabb lehetne
+valahol ezen a világon, mint ebben a megfeketült fedelű zsindelyes
+házban, ahol a szomszéd szobában az édesanyja alszik csendesen…
+
+És hát másnap reggel elindult.
+
+A holland minisztérium nem érdeklődött; hiszen még le se telt a magyar
+mérnök szabadsága. Pipi pedig (aki ragyogóan megörült Györgynek, meg a
+taxitlan autónak) egy szóval sem említette az ügyvédet; György se
+kérdezte s másnap szinte valami nyomás alól lélegzett fel, mikor megint
+egész estig nem referált Pipi semmiféle ügyvéddel való érintkezése
+felől. Mert az első két nap Pipi reggeltől estig gondját viselte
+Györgynek, korzóra, strandfürdőre, nyári Gerbeaudba, színházba hurcolta,
+alig engedte éjfél után a szobájába felmenni, a fáradt és hervadt kedvű
+embert; harmadnap már eszébe jutottak egyéb relációi is és elengedte
+Györgyöt a maga lábán kószálni, nézelődni Pesten, az autót kölcsönkérve
+tőle, de ebédre meg vacsorára hűségesen jelentkezett a György asztalánál
+a Hungáriában, alázatos tisztelettel.
+
+Egy ilyen déli kószálásában a Dorottya-utcában, mikor a kirakatokat
+nézegette (sokáig, mint általában azok, akiknek nincs vásárló
+szándékuk), egyszer csak becsalták egy kapu alá azok a nagy
+díszfényképek, amelyek ott üveg alatt sorakoztak. A társasági fotografus
+kirakata volt az. Grófnők, grófok, angyalpucér csecsemők (akik alá
+ugyancsak kegyelmes grófnevek voltak írva), követek, miniszterek,
+bankárfélék, nagy színésznők, meg kevésbbé kötelező nevű előkelő
+szépségek. György nem is ismerte az arcokat, a neveket… hanem egy
+névtől, egy arctól aztán majdnem hogy odabukott a homlokával ahhoz a
+nagy darab ragyogó üveghez. Úgy kapta vissza a fejét, mintha valami
+lánghoz ment közel az arcával az ember. Igen: Poóy Valentine. Alá volt
+írva rondírással a neve. A leányneve. Téli fénykép volt, Valentine kis
+puha kalapban, figyelő, komoly szemekkel nézett a reá nézőre, oldalt
+hajtva a fejét gyöngéden, a lágy szőrmegallérra, mintha annak az
+állatocskának a finom, meleg bundájához akarna tapadni hűségével,
+szeretetével. Ezt a képet ott is látta György, odahaza, a
+Trombitás-úton…
+
+[Illustration]
+
+Azok, akik a kapu alatt kijöttek, bementek abban az egy-két percben,
+törhették a fejüket, valjon mi lelte ezt az urat, hogy kisiet a kapu
+alól s rögtön visszasiet, megáll, arrább lép, visszalép, szembefordul a
+másik oldalra a kirakott képekhez, megint visszafordul, s úgy teszen,
+mintha rövidlátó volna s lehajolva sorba olvasgatja a neveket arrább,
+arrább húzódva, majd megint visszaáll az előbbi helyére, letörli a
+fotografia előtt az üveget a tenyerével és az orrát is odanyomja az
+üvegre, mint a vonaton, ha valami lebilincselő tájtól nem tudunk
+elszakadni… pedig most igazán kevesebbet láthat, mint az előbb; árnyékot
+kapott az üveg a szapora lehelletektől.
+
+György nem tette volt a tárcájába a menyasszonya arcképét; hiszen
+magával hordozta őt elevenen, melegen, s a hotelszoba asztalára se
+állította ki, a személyzetnek mutogatni; neki magának nem volt szüksége
+a papir meg a festék segítségére, hogy mindig maga előtt lássa, akit
+szeret; úgyse látott más egyebet maga előtt, mint ezt az egyetlenegy
+arcot, mint aki az utcai csillagász távcsöve előtt áll és az
+esthajnalcsillagba merül belé, köröskörül pedig szürke, fekete az egész
+mindenség.
+
+Végre kijött a kapu alól. S azonnal visszafordult, hátra indult az
+udvarba. Fölmegy a fényképészhez, elkéri, vagyis megveszi ezt a
+fotografiát. Igen, de a fotografus megkérdi, kihez van szerencséje,
+milyen jusson akar ennek a fényképnek a birtokába jutni? Mit mesélhet
+neki! Oh nem, ez lehetetlenség. S aztán, ha ideadná, akkor is azt
+kellene éreznie, hogy lopta a Valentine fényképét. S minek is jutott
+eszébe megszerezni, hiszen ő nem emlékezni, hanem feledni akar, s arra
+van szüksége, hogy ez az arc elhomályosodjon, elenyésszen előle. Talán
+inkább arra kéri meg a fényképész urat, hogy legyen szíves ezt a képet
+bevenni a kirakatából. Hogy ő ne csábulhasson ide holnap is, nézegetni…
+dehát ilyen hóbortossággal igazán nem fog egy idegen ember elé állani.
+Hát aztán végérvényesen kisétált az utcára, jellemesen elfordítva a
+tekintetét az egész galériától…
+
+Másnap délután meg az történt vele, hogy a Szervita-téren, mikor a
+könyvkereskedésből jött ki, hirtelen elkáprázott a szeme; Valentine-t
+látta felsétálni az autóbusz-megállónál az óriás cserebogár tetejére.
+Úgy szökelt felfelé az a szőke lengeség a lépcsőn, mintha a
+mennyországig meg sem akarna állani. Egy pillanatig látta az arcát
+György, látta, vagy sejtette a Valentine kék szemeit, szőke haját,
+fényes mosolyát. Káprázhatott a szeme a túlságos napsütésben. A másik
+pillanatban hátraarcot csinált György és sietni kezdett a Kossuth
+Lajos-utca felé; de félperc múlva visszafordult és megállott, azután
+elkezdett szaladni a járdán, mintha zsebmetsző után vetné magát.
+Utólérte az autóbuszt a Gizella-téren, de még a megállóhely előtt
+abbahagyta az üldözést. Ott ült fent az a bizonyos szőkeség, csevegett
+valami monoklis őszes dandyvel. Nem Valentine… s milyen jó, istenem,
+hogy nem ő az! Ebben a mai divatjukban úgy hasonlítanak a nők egymáshoz,
+nem csoda, ha ilyen tévedés esik az emberrel. Mit is csinált volna most,
+ha csakugyan ő lett volna, aki odafent ül? S ha ő is észrevette volna?
+Hogy kell vagy hogy illik viselkednie, hogy véletlenül találkoznának!
+Gőgősen kétfele szoktak ilyenkor nézni, vagy köszönni kell hidegen,
+netalán megállani néhány udvarias és felületes szóra? Haragban vannak
+ők, halálos ellenségek ők, mint két rokon vagy két politikus? Vagy az is
+megtörténhetne, hogy rémülten és boldogan futnának az egymás karjába, s
+összecsókolnák egymást zokogva, a nyilt utcán? Óh, borzasztó vad és
+ismeretlen ez az élet. Nyögött egy óhatatlan jajt ott a földalatti
+lejáró előtt György, mint a lázas gyerek; lehet, hogy az az idős néni
+meghallotta, azért nézett oda Györgyre, mikor indult a homályos
+lépcsőzetre lefele.
+
+Ezen az estén először engedett a Csete Pipi csábításának, aki mióta
+György Pesten van, mindig ki akarta vonszolni vacsora után a nyáréji
+mulató telepekre. Ma nagyon megkívánta csakugyan az éjféli hűvösséget,
+nemcsak a városi meleg ellen, a fejének a folytonos forrósága ellen is,
+amit az álmatlanságainak meg talán a sűrű tépelődésnek köszönhetett. Jól
+is esett neki, csakugyan, az eszét a publikum zajongásával kábítani, meg
+az ötpercenkint változó könnyű buta muzsikával, figyelni a pincérek
+ünnepi lázát, a virágárúsnők megható erőlködését, akik összevissza
+zarándokolnak a rózsacsokraikkal, a szegfűszálaikkal az urakhoz, akik
+félve néznek, mikor a Természet legbájolóbb ajándokait nyújtják oda
+nekik… meg elszórakozni Pipin, aki nagyon itthon látszott lenni e
+villanyrózsás kert közepére tett szellős varietében, fel-felköszön és
+kacsingat és nagyokat helyesel a fejével a vakító színpadocskán kuplézó,
+meg tündéri mezekben ugrabugráló művésznőknek, akik nem e földről való
+misztikus szép neveken szerepelnek és a programban mint Párizs kedvencei
+s mint Montekarló gyöngyei vannak feltüntetve. A színpadról leszabadult
+művésznők ott portyáztak a teremben; odalebegtették a kezüket Pipihez,
+aki szervusz anyuskám!-mal üdvözölte őket s aztán sürgősen ajánlotta
+Györgynek, hogy meghívja az asztalhoz a ragyogó cicát, mielőtt más
+társaság rátenné a kezét. De György fagyosan mondott le már vagy
+harmadszor a szerencséről, semmi kedve rátenni a kezét a cicákra. Nem
+szabad kedves pajtás…
+
+– Miért apuskám, ki tilthatja meg neked?
+
+– Én magam, pajtikám.
+
+– Talán megint szerelmes vagy valakibe, kérlek alássan?
+
+– Talán… igyál Pipikém, szervusz.
+
+Az éj folyamán megjelentek az asztalnál Szabó Maki, meg valami táncos
+színész, aki túlboldogan üdvözölte Györgyöt.
+
+– Szervusz, apuskám, azt hiszem már találkoztunk! – felkiáltással és öt
+perc mulva koccintás közben megölelte Györgyöt és teli találatot
+cuppantott a szájára, a barátság örök pecsétje gyanánt.
+
+Négy órakor tért haza György. Alig aludt valamit; reggel félnyolckor már
+odalent ült a Hungária kávéházában a külföldi lapjai társaságában.
+Roppant lehangoltságban, unalomban mászkálta el a délelőttjét, örült,
+hogy eszébe jutott végre a manikür, avval valami elfoglaltságot ad
+magának vagy félórára. A feje kábult kissé, kábult maradt és még most
+is, a manikűrös asztalkánál is émelyedett az éjszakai pezsgőtől. Nem
+szerette a pezsgőt, még nem tanult bele.
+
+Ez a kisasszony milyen figyelemmel, milyen odaadással nyisszantgatja az
+ő erős körmei körül azt a bőrt a finom kis ollójával. Valami megindító,
+valami kötelező, isten tudja, hogy ennek az idegen, dolgozó kéznek a
+meleg fogásait érzi az ember az ujjain. Ez a manikürös kisasszony még
+álmában is körmöket láthat, csak körmöt és körmöt, több fényes körmöt,
+mint csillagot az égen. Dolgozik. És hallgat. Miken gondolkozhat? Mintha
+illenék beszélni hozzá. Rossz így ülni, barátságtalanul. Cigarettezni se
+lehet most, a másik kéz a melegvizes csészében ázik. Az asztalka
+üveglapja alatt mindenféle külföldi ezüstpénzek szoronganak. Különös
+ábrándvilág. Biztos emlékbe kapta a kisasszony idegen uraktól. Az ember
+megkíván így az unalmas csücsülésben egy másik emberi hangot, egy női
+hangot…
+
+– Kedves kisasszony, mondja kérem, sok a dolog mostanában?
+
+A kisasszony fölnéz, hálásan, szomorúan:
+
+– Dehogy kérem, dehogy van sok dolog. Még kevés is alig. Ilyenkor már
+nagyon sok közönség hiányzik a városból.
+
+– Úgy, persze, nyaralnak.
+
+– Igen. (A kisasszony újra a körmöket figyeli, úgy diskurál.) És aztán
+tetszik tudni, nem úgy megy már a manikűr se, mint egy pár évvel
+ezelőtt.
+
+A kisasszonynak ráncok nyujtózkodnak a homlokán. Olyan jó, rendes arca
+van. Az orcái mintha nem természetes rózsaszínűek volnának. Igen, lilás
+ez a rózsaszín, az ablakon bevetődő napsugár világában. A szája ni,
+milyen erősen be van azzal a ruzszsal húzva.
+
+György szeliden, szinte bánattal szól:
+
+– Ugyan kisasszony, hát már magának miért kell a festék? Hiszen olyan
+kellemes arca van.
+
+Felmosolyog, egy kis sóhajt nyel és visszahajtja a munkájára a fejét:
+
+– Uraságod ugyebár azt gondolhatja, hogy kacérságból használok festéket.
+
+– No, hiszen akkor se bűn kérem…
+
+– Nem is… csakhogy tessék elhinni, hogy az ilyen leánynak, már mint
+ilyen manikürkisasszonynak, nagyobb szüksége van erre a kicsi mázolásra,
+mint azoknak a kacér úrihölgyeknek.
+
+– Miért, kedves kisasszony?
+
+Keféli sebesen a megkent körmöket, de habozás után mosolyogva magyaráz,
+halkabban, a szemét föl nem vetve a kíváncsiskodó vendégre:
+
+– Mit tetszik gondolni, a főnök úr nem adna túl rajtam rögtön, ha azon
+sápadtan jönnék ide reggel üzletbe? Az urak nem nagyon szeretik kérem,
+hogy ha valami fakó, kiéhezett kisasszony fogadja őket a
+manikürasztalnál. Szabad a másik kezet?
+
+György zavarba esett, amint a kisasszony arcát jobban megnézte. Bizony
+édeskevés hús volt azon.
+
+– Bocsásson meg kedves kisasszony, csak nem kell éheznie.
+
+– No nem, hálaistennek, valamennyit csak összekeresünk… de mégis husikát
+kellene enni a jó kinézéshez az embernek, nem azt a kávécskát mindig,
+meg a főzeléket. És tetszik tudni, jó levegőn kellene lenni, sétálgatni
+legalább eleget…
+
+– Istenem, arra csak ráér, kedves kisasszony, nem?
+
+– Nem mondhatnám kérem. Tetszik tudni, zárás után, estefele tánckurzusra
+megyünk, a nővéremmel, azután már késő van, fáradt az ember, inkább
+lefekszik.
+
+– Tánckurzusra járnak? Ejnye, ne haragudjon kisasszony, hát miért muszáj
+arra a haszontalan tánckurzusra menni?
+
+– Miért kérem? Először is kell az a kicsi mozgás az ember tagjainak,
+egész nap kucorog az ember itt a széken. Azután talán nekünk is jár az a
+kicsi mulatság, bár egyszerű leányok vagyunk. Meg az ismeretségért,
+tetszik tudni… hát az embernek a jövőre is kell gondolni, igaz kérem?
+Mink Erdélyből jöttünk fel, a hugommal, elárvultunk kérem, ő
+kalapszalónban van, együtt lakunk…
+
+Úgy megállott megint György az utcán, mikor kilépett a fodrászüzlet
+ajtaján, úgy megállott ott és úgy nézte a szemben ragyogó babakereskedés
+kirakatát, ahol a kopasz, meg lakkal festett eton-hajú karakter-babák
+mosolyogtak fürdőtrikóikban és kurta szoknyácskáikban, csupasz karjaikat
+előre tartva, mint csupa pici Frankó Puli, aki mind az ő kezéért nyul:
+gyere, gyere te bolond, miért nem akarsz charlestont táncolni? Szőke
+baba is van köztük, annak világosabb az arca, mosolygóbb, édesebb. A
+napfény úgy pártolja azt a felragasztott arany selyem hajacskát, olyan
+vakító odanézni, olyan kellemesen kínos, olyan varázsosan
+boldogtalanító.
+
+*
+
+– Ki az?
+
+Palya kopogtatott.
+
+– Nem zavarom? Jó reggelt, drága kis pintyőkemadár.
+
+Valentine hamar az íróasztalka mappájába helyezett valami nagy
+papirokat, azután sietett a papa gyöngéd ölelésébe.
+
+– Világért se papa, nagyon kedves, hogy feljött.
+
+A délceg Palya, friss, sárga gabardinben, vaskos vaddisznóbőr-kesztyüit
+a balkezében fogva, kis adag rosszalással a hangjában, de csupa
+gyönyörűséggel a mosolygó szemében veregeti meg a Valentine fehér
+arcocskáját:
+
+– Persze, mindig a szobájában kell megkeresni az én komoly kis
+remetémet. El akarom csalni egy kis túrára, tudja, hogy most jobban
+ráérek.
+
+– Köszönöm papa…
+
+– Nem? Már megint csak a fejét csóválja? Azt szeretném, ha maga vezetné
+a kocsit pintyőkém, hiszen egészen kijön a gyakorlatból. Kimehetnénk
+például Gödöllőre, Kassovitzéknél ebédelnénk, hogy megörülnének.
+
+– Nem papa, tudja, hogy nem mozdulok ki szívesen.
+
+Ó, hogyne tudná a jó Palya. Hiszen épp ez az, a Valentine állandó
+komolysága, némasága s emberkerülése, ami a Palya napsütött hangulatának
+is árnyékot ad mostanában és egyszer-másszor oly nem kedves órákat okoz
+az ő borongáshoz nem szokott lelkének. Palyáné meg Bürü már második hete
+vannak oda Brioni-szigeten, Scholz Terka, meg az édes Kokó társaságában
+(aki ugyancsak Brionit találta kiválasztani nyaralásra az idén). Palya
+pedig önfeláldozóan úgy döntött, hogy itt marad az elcsöndesült házban,
+Valentine mellett, akit semmi áron nem lehetett rávenni, hogy elmenjen
+valamerre nyárára. Gondolta Palya, hogy majd csak kedvet csinál az
+elbánatosodott kis lányának és együtt aztán elruccannak Párizsba, vagy
+valami angol hajóra, hol gyönyörködhet, mulathat, feledhet a szegény
+kicsi baba, kinek oly üres lett az élete hirtelen. De nem, Valentine
+hallani sem akart eddig az utazásról. Se vendéglátásba, se meghívások
+elfogadásába, se színházbamenésbe, se Svábhegybe, se Gerbeaudba nem
+egyezett bele, de oly konokul tért ki minden szórakozás és minden kis
+kirándulás elől, mintha csak attól rettegne, hogy találkoznia kell
+valakikkel, vagy talán csak valakivel, akinek a szeme elé kerülni valami
+életveszedelem volna. A jó Palya, ki kezdte elhanyagolni a legényes
+mulatságait, hogy az árva pintyőkéjét szórakoztathassa, ő meg mindennap
+erőltette, amennyire tehette, hogy Valentine jöjjön-menjen, mutassa
+magát a világban, s talán lappangott az ő fejében is valami váratlan,
+véletlen, éppen nem normális találkozásnak a gyanuja; de nem lehessen
+tudni, hogy a merész szellemű Poóy Palya megütközött-e valami nagyon az
+efféle eshetőségen, vagy éppen kiváncsian tippelte magában egy esetleges
+érdekes találkozás fejleményeit, sőt netalán, egy hazárd ösztönből,
+iparkodott is elébe menni annak a tévelygő véletlennek, valami változást
+várva, sejdítve, ami tündéri könnyen hozhat új orientációt ebbe az
+állapotba… mert hát sehogyse jól van ez így, ahogy van.
+
+A jó Palya fejcsóválva nézett a Valentine őszintén, mosolygósan
+ráfüggesztett szemébe:
+
+– Csak ezek a könyvek mindig, meg ez a sok kotta… hiszen megfájul bele a
+szépséges fejecskéje. Szörnyűség, pintyőkém. – Olyan arcot alakított
+Palya, mint aki roppant elszontyolodik.
+
+– Dehogy, papa, ne féltse a becses fejecskémet. Borzasztó régen nem
+olvastam semmi rendeset, szinte szégyellem magamat. Kimondhatatlan jól
+esnek a könyveim. Meg a muzsika, papa… nem képzeli, mennyire boldogít az
+a semmi is, amit még zongorázni tudok. Hiszen jóformán iskolás korom óta
+nem gyakoroltam.
+
+És szinte szerelmesen nézett oda az új kottáira (vagyis a régiekre),
+melyek a diványon hevertek. Ezeket tegnap hozatta vissza a délibáb-utcai
+lezárt lakásból és most nézte át őket, hogy rendben vannak-e. Grieg,
+Schumann, Musszorgszkij, Chopin, Csajkovszki-füzetek voltak. És azon a
+diványon egy vastag könyv is ki volt nyitva, meg az íróasztalon, meg az
+éjjeli szekrényke tetején is mindenféle új könyvek feküdtek, egy széken
+is ott felejtődött valami nagy Sven Hedin, majdnem a hegyéig magába
+nyelve azt az elefántcsont papirvágókést.
+
+Meglepve, meghatva nézte Palya ezt az ünnepi fényt a Valentine arcán.
+Mintha csak egy rajongó fiatal tanítónő állana előtte. Keskenyebbnek
+tetszett a Valentine képe, mintha kicsit megfogyott volna mostanában;
+vagy csak attól látni soványabbaknak az orcáit, hogy a haját
+elmulasztotta hetek óta megnyesetni, s a korrekt eton most laza,
+vastagabb, oly fölületesen lekefélt puha szőkeség, akár a Bürü mindig
+mohón növő haja szokott lenni. Palya melléje lépett és elcirógatott
+egynéhány kilengő szálat oldalt, a Valentine haján:
+
+– Nagyon szép dolog, babukám, a műveltség, meg a finom zene… de lássa,
+nem egészséges ez a tisztelt kultúra, kicsi madaram. Olyan sápadt, mióta
+fent kuksol a szobában. Már azt a kis kerti levegőt is elhanyagolja.
+
+Valentine nevetve rázta meg a fejét a Palya kezének a lágy símogatásai
+alatt:
+
+– Szó sincs róla, papa, hogy elhanyagolnám. Mit gondol, ma reggel, már
+hét órakor lent voltam pontosan jelentkezni a leckémre a
+kertészsegédnél.
+
+– A leckéjére? Csak nem kapálni tanul a pintyőke?
+
+– Oh, még ott nem tartunk! Egyelőre csak a fülemet, meg a szememet kell
+jól kinyitni; meg csakugyan, mint az a buti pintyő madár, úgy tátom
+sokszor a csőrömet… nem is hiszi, papus, milyen csudálatos előadásokat
+tud ez a szerény fiatalember tartani a nemesítésről, a keresztezésről, a
+gyümölcsfanevelésről, a talajkeverésről, meg a virágnak, a fűnek a
+betegségeiről, no meg az örömeikről is persze. Ez valahol München
+mellett járt valami tanfolyamot.
+
+– Brávó, nagyon érdekes lehet.
+
+– Az, papa, nagyon érdekes! Én igazán kitünően mulatok…
+
+Talán mégsem éppen megfelelőnek érezte a kifejezést, mert a mosolygó
+tekintete Palya szemeiből oda szállott az ablakra, szinte mentegetőzve
+valami távollevő előtt, vagy csak önmaga előtt… és aztán hirtelen
+meggyöngülve, becsukott szemmel hajtotta bele az orcáját a Palya meleg
+kezébe, engedelmesen. A jó Palya nagyon ellágyult:
+
+[Illustration]
+
+– Édes mézecském. Látja. Ugy szeretnék kitalálni valamit, hogy egy kis
+szórakozással szolgálhassak magának. Ugy-e, hogy nincs jó kedved,
+szegény kicsi szívem.
+
+– Oh, igen, mért ne, papa… csak a fejem szokott néha megfájdulni…
+kicsikét.
+
+– Kicsikét, igen, kicsikém. Láttalak az ablakból most egy órája, mikor
+jöttél a kertből felfelé, hogy húzgáltad a halántékodon fiam, ezeket a
+gyönge kicsi ujjaidat… – és Palya megcsókolta sorba a Valentine üde,
+chipre-t illatozó ujjait.
+
+De azt nem látta volt Palya, mikor Valentine a fák közt tétova, lassú
+útján elbágyadva támaszkodott ahhoz a nagy, sötét amerikai diófához és
+át is ölelte a fának a derekát és odanyomta a fejét ahhoz a szürke
+törzshöz, lehunyt szemmel és aztán megcsókolta azt a fát, öntudatlanul
+szinte, s úgy maradt még egypár percig az orcájával a fának simulva,
+mosolyogva, mintha elalélt volna. Ha az a fa el tudott volna indulni, s
+Valentine járhatott volna mellette, súlyát átadva a vele karonfogva
+sétáló erősebbiknek, hallgatag, tova mosódó tekintettel, álmodva félig
+azokat a halk, halk szavakat, amelyeknek az emlékezetben susogó
+visszhangját a hozsannás orgonák és az átkozódó tengerek nem tudják
+elnémítani.
+
+– Igazán, semmi, papa… – Valentine a homlokát letette a Palya kezefejére
+s a nyugtalanul rebbenő hangjával meg akarta nyugtatni – csak hát ez a
+bizonytalan állapot… anyát, ugy-e, nem akartam az ügyemmel molesztálni,
+maga meg úgy el volt foglalva mindig, nem is mertem kérdezni… beszéltünk
+egyszer az ügyvédről… nem tudom, történt-e már egyáltalán valami.
+
+Nem mer fölnézni.
+
+Palya sem akarja a kis lánya rejtegetett szemeit kutatni. Az ablakra
+néz, bólint, azután a Valentine orcáját megveregeti hizelkedve:
+
+– Óh, hiszen nem kergetett a tatár… hanem most aztán utána járunk, ne
+féljen madárka. Utána fogunk járni. Az a bácsi már úgyis Pesten van,
+hallottam…
+
+Odasandított az éjjeli szekrényke felé a Palya monoklija; valamiféle
+nagykalapos legény fotografiája volt ott megint felállítva.
+
+És mikor lehajolt kezet csókolni, búcsúzni, a jó Palyának a monokliján
+mintha valami kis huncutság mosolygott volna a Valentine pirba borult
+arca előtt.
+
+
+
+Milyen szerencse csukott konflist találni fényes, meleg, nyári délben,
+ilyen félreeső budai állomáson. S micsoda szent titok rejtőzhet abban a
+sötét mappában, hogy úgy meg vannak bokrozva mind a négy szélén a
+szallagocskái s oly féltékenyen szorítja Valentine a hóna alá a mappát,
+mikor beszáll és feladja halkan a címet a kocsisnak?
+
+Pestre megy a konflis, amelynek diszkrét utasa hátrahúzódik a sarokban,
+s nem kiváncsi a Lánchídon előre-hátra futó autókra, sem a Dorottya-utca
+divatos publikumára. Nem, csöppet se kivánja, hogy lássák, hogy akárki
+is észrevegye Pesten. Mikor utoljára kelt át Budáról, délelőtti
+kommissiózásra, itt a Ritz előtt támadt rá egy elszánt kis ifjonc,
+erőnek erejével le akarta kodakozni a Szinház És Élvezet számára s aztán
+a noteszt kapta elő, hogy legalább intervjut adjon neki a nagyságos
+asszony, isten tudja már micsoda országos kérdésben. Azóta rémülettel
+gondol a Belvárosra.
+
+Most pedig a Molnár-utcában áll meg a kocsija, az előtt a ház előtt,
+amelynek az első emeletén a Kovách-szalon van, ahova Palyáné meg
+Valentine sűrűn jártak fel ezekben az esztendőkben, mióta Otti néni,
+Palyáné régi, kedves barátnője, ki már a háború végével berendezett a
+lakásán egy kisebbfajta varrodát s oly gyorsan felvirágoztatta a jobb
+köröknek dolgozó női szabászatát. Míg Kovách Arisztid, korán ny.
+tábornok úr bágyadt kék zubbonyában elmerengte a hosszú délelőttöket a
+Krisztina-téri kávéház ablakából, a méltóságos asszony dirigált,
+fogadott, tanácskozott itt a Molnár-utcai üzemben, elevenen és
+fáradhatatlanul, mintha soha ebben az életben egyéb beosztása nem lett
+volna a világon.
+
+Már vége volt a déli láznak, mikor Valentine benyitott a szalonba. Otti
+néni kicsit idegesen tárgyalt egy kis gumilabda-termetű, bocibőrkalapos
+úrinővel, aki már az ajtó előtt állott, távozásra készen. Csak egy
+intim, szives pá!-val fogadta Valentine-t Otti néni, odaintett egy
+aranyos hátú karszék felé, s visszafordult az izgatott hölgyhöz,
+halkított szóval:
+
+[Illustration]
+
+– Könyörgöm, mégegyszer, drága nagyságos asszony, fogadja meg a
+tanácsomat. A szilvakéket vegyük, meglássa, mindenkit el fog ragadni
+benne!
+
+– Nem, kedves méltóságos asszony, csak engedje, hogy a magam ízlését
+kövessem, igen? Szóval maradunk a ciklámennél és kérem, méltóságos
+asszony, csak mennél sűrűbb kalászokat a szoknyán lent és strassz is
+legyen rajta, mindent ahogy mondtam, kedves méltóságos asszony.
+
+Otti néni kurtán fejet hajtott, katonásan:
+
+– Kérem, nagyságos asszony, ahogy parancsolja.
+
+– És szombaton próbára jövök, méltóságos asszony. Jónapot, méltóságos
+asszony.
+
+Ugy látszik, jól esett a hölgynek a méltóságos asszony síma hangzásán,
+mint a kellemes borotvaszíjon, a nyelvecskéjét fenegetni.
+
+Otti néni nyögött egy tréfásat, mikor a nagyságos asszony után az ajtót
+betette s aztán felüdülve sietett megölelni, megcsókolni Valentine-t.
+
+– Babácskám, az isten hozott. Mennyire örülök neked. Nohát nem is
+álmodtam, hogy ilyen kedves vizitem lessz…
+
+Aztán a Valentine elkomolykodó szemeibe tekintve, kis érzékenységet
+kapott, megölelte megint Valentine-t, gyöngéden:
+
+– Oh, lelkem, kis babám…
+
+Mindent tudott Otti néni, természetesen. Ha sohasem ismerte volna
+Valentine-t, akkor is értesült volna rögtön az esetről, mint az összes
+válásokról, amelyek Pesten megestek (sőt azokról is, amelyek esedékesek
+voltak. Némelyik válás aztán el is felejtett megesni, miután itt a
+szalon vendégei közt oly határozottan elintéztetett).
+
+Valentine egy bátran szabadjára bocsájtott sóhaj után mosolyogva nézett
+az Otti néni hűséges szemébe.
+
+– Még mindig benne van a munkában, édes Otti néni… júliusban is! Már
+elmehetne kicsit pihenni, igazán.
+
+– Én majd csak legutoljára, babácskám! – odahúzott egy szép befőttszin
+selyemszéket, visszaültette Valentine-t a karszékbe, s leült szembe
+vele. – Látod, kis babám, még mindig van dolgunk elég, hála istennek.
+
+– Látom, Otti néni. S azt is látom, hogy nem mindig csupa öröm a
+kuncsaftokkal foglalkozni.
+
+Otti néni jó kedéllyel nevetett:
+
+– Bizony nem, babuskám, ugy-e most is észrevetted? Kérlek, Valikám, ez a
+bolond kis gömböc kinézett magának valami mezőruhát, amilyet az
+operettben látott a primadonnán, nohát neki is okvetlenül ezt a modellt
+csináljuk! És hát látod, nem lehet neki megmagyarázni, hogy őt nem jól
+öltöztetik az eleven szinek, úgy bele van abba a virító ciklámenpirosba
+bomladirozva! A ciklámenben pedig kétszer olyan pufi lesz, mit csináljak
+a szegény fejével. És aztán rimánkodhatok őnagyságának, hogy ez a sűrű
+arany kalász pompás a színpadon, de az isten szerelmére, lehetetlen egy
+privát társaságban… – Otti néni legyintett és lehangolódva nézett a
+szőnyeg bágyadt rózsaszín ábrándországába:
+
+– Látod fiam, ez az, ami megkeseríti az embernek a munkában való örömét.
+Szépet és jót akarunk mindenkinek… és annyian kikérik maguknak!
+
+Fölvette a fejét a csalódásaiból Otti néni s megint mosolyogva ragadta
+meg Valentine kezét:
+
+– Mi hozott hozzám, édes babácskám? Dolgoztatnál talán, szükséged volna
+hirtelen valamire?
+
+– Éppen ellenkezőleg, édes Otti néni… én dolgoznám, ha szüksége lehetne
+rám a szalonnak, véletlenül.
+
+– Mi-cso-da, kis baba?!
+
+– Ugy-e, milyen kómikus. Csak ki ne kacagjon nagyon, drága Otti néni…
+jaj, úgy szurkolok, tessék csak idenézni.
+
+– Mutasd már, mi az, kis babám. Éppen kérdeni akartam, miféle komoly
+paksamétákkal… áh, lám csak krokik!
+
+– Igen, Otti néni, divatrajzokat próbáltam csinálni… – s elhallgatott
+Valentine, engedte Otti nénit a pasztellfestékes, lenge, modern
+nőalakokat sorba studirozni…
+
+Igen, ezeket a lapokat dugta el a minap féltékenyen az íróasztal
+mappájába, mikor Palya megvizitelte. Nem volt már elég a mohó lelkének
+az olvasás, a muzsikálás, meg a növények közt való kiváncsiskodás,
+szöszmötölés… Györggyel, a jegyességük elmélyedt napjaiban, mikor
+kettesben várták a csillagokat az emeleti terraszon, úgy tervelgették,
+hogy az egész életet, minden napját ennek az életnek, együtt fogják majd
+tölteni, az egymás közvetlen közelében. György a természetről és
+természettudományokról, a föld, a víz, a levegő titkairól mesélt
+Valentine-nek, életbevágó feladatokról, amelyeknek most feszül neki az
+emberi zseni, kedvet, hajlamot kezdett gerjeszteni Valentine-ben, hogy
+érdeklődni tudjon majd azok iránt a tudományok iránt, amelyek kenyeret,
+lelket, szárnyakat adnak az urának… és aztán összebeszéltek szépen, hogy
+Valentine megtanul műszereket kezelni s mérnöki rajzok készítésében is
+kicsit segítségére lesz Györgynek, hogy elfoglaltságot, mulatságot, ne
+pedig unalmat találjon a párja közelében. Így aztán nem érzik majd a
+társaság hiányát és nem szorulnak világi hiuságokra, hogy boldogok
+legyenek e földön. Szépséges meséskönyvnek sejtette Valentine Györgygyel
+az életet.
+
+Hát aztán megszállotta Valentine-t a szentlélek: teremteni, létrehozni,
+csinálni valamit, ami megmarad a valóságnak és eredménynek az álom
+módjára elvesző hosszú napok után. A Veres Pálnéban elárult némi
+képességeket a szabadkézi rajz terén és aztán egy-két évig gusztussal
+festegetett, de aztán a ping-pong, meg a gramofon kizavarták az
+amateur-hangulataiból. Most merészen fölkapott a régi kis ösztönére s
+odafantaziált egy tucat modellt a Bürü rajzlapjaira, a Femina, meg a
+Vogue legújabb mintái nyomán. Ezek a díszlapok kilószám feküdtek a
+Palyáné könyvespolcán, a Hatvany bárónő s Proust könyvei mellett (a
+franciának a regényei csak imitt-amott voltak felvágva, hogy Palyáné
+adott esetben rajongani tudjon egy-egy részletért).
+
+Valentine a szívére húzta kezét, izgatottan, mikor Otti néni az utolsó
+lapot is figyelmesen megnézte.
+
+– Istenem… érnek valamicskét ezek a naiv kisérletek, édes Otti néni,
+mondja meg, de igazán.
+
+– Megmondom, kis fiam, őszintén. – Otti néni visszaemelte a legalsó
+lapot és a többi fölé tette s még egy pici percig szeretettel
+lemosolygott arra a pávaszín modellre. – Tudod, kis Valim, nagyon
+szimpatikusak ezek a te dolgaid. Érdekesek. Igazán.
+
+– Csak nem jók… ugy-e? – Valentine nevetett, elpirulva.
+
+– Nem, kedves szívem, azt nem mondom. Sőt jobbak talán művészileg, mint
+amennyire ez a feladat kivánja. Hanem ezek még nem elég hasznosak, tudod
+Valika, nem felelnek meg még a praktikus igényeknek. Látod, szivecském,
+az ilyen hosszú szalagok lehetetlenek például a tánc miatt; a csüngő
+csipke is éppen emiatt kissé helytelen a karon; ez a gyönyörű, magas
+nyak hátul, hol is láttam, igen, ezen a rajzon ni, hát ez is túlzás kis
+cicám: nem kérnek a dámák ebből a méltóságból. Tudod, Valikám, hogy ma
+már a királynőkön sincs az az ünnepélyesség. Elég szomorú, kérlek.
+
+Valentine ajkáról egy kis sóhaj szökött el, nem tudni, a királynők
+miatt, vagy csak egy kis Poóy Vali miatt. A falon járt a tekintete:
+
+– Azokat a kis modelleket ki festette, Otti néni?
+
+– Azokat ott, fiacskám? Egy piktor felesége szállítja a krokikat a
+műhelyemnek, már úgy három esztendeje. Nagyon jóravaló, jóízlésű
+asszonyka. Látod, kis szívem, ezek a legfrissebb stilruha-terveink, az a
+zöld egy Raquel, a nagyvirágos egy Szuzuki és az a negyedik egy Cyclamen
+noir. Ezen például, meg a Raquelen alig van valami munka, nézd
+babácskám, a legegyszerübb vonalak, csupa könnyűség, egy-egy lehellet…
+
+Valentine visszavette volt a mappát az ölébe, szégyenlősen csukta be s
+kezdte megkötni a bokrait.
+
+– Édes Otti néni… úgy szeretnék én is ezen a világon csinálni valamit…
+hogy érezzem, hogy én is érek itt valamit… hacsak annyit, mint egy
+szakaszjegy…
+
+– Oh, te drága babácskám. – Az Otti néni keze leszállott a bokron
+babráló ujjacskákra.
+
+– Olyan haszontalan, olyan léha az én életem, Otti néni… olyan üres…
+
+– Csak ne bántsd magad, aranyos szívecském. Mingyárt vedd magadra minden
+bűnét ennek a bolondos világnak. No, Valikám, kis fiam… hogy beszélsz
+így, evvel a szent, kicsi száddal, hiszen be se vagy ma rúzsozva, no
+nézd csak!
+
+– Nem, Otti néni, leszoktam. – Alig tud szólni, minden szava után nyelni
+kell egy keményet. – Fölösleges nekem rúzs meg festék. Ugysem igen járok
+ki…
+
+A szalon ajtaja nyílik, egy cingár leányka jött be, a karjára ragadt
+dobozba bele lehetne dugni hat darabot, ilyen hitvány gyerekből. A
+harisnyáján öt-hat helyen észreveszi Valentine azonnal a sietős, hosszú
+varrásokat. A gyerek arra hajolt egy suttogó kezétcsókolom-mal, megy
+hátra, befelé. Az első ajtón, amelyet kinyitott, belátni a soktükrös,
+sokfüggönyös próbaterembe, a második ajtón belátni a villanysütött
+műhelybe. A hosszú asztal mellett két sor nagy leány s dolgoznak, némán;
+pillanatra mintha ájtatos apácák ülnének ott lehajtott fővel.
+
+Valentine utánanéz még az eltűnt leánykának:
+
+– Milyen sovány volt ez a gyerek, Otti néni. Tanuló leányka, persze.
+
+– Igen, babácskám. Hirtelen talált nőni, tudod. Majd megkapja a kicsike
+is a formáját.
+
+Valentine mintha valami merengeni valót fedezne föl a lelkében:
+
+– Mennyi lehet az ilyen kis leány fizetése?
+
+Otti néni mosolyog és tanítja Valentine-t, a kezét szelíden cirógatva:
+
+– Fizetést még nem kaphat, babácskám; csak jövőre, ha felszabadult. Most
+a villamospénzt kapja a gyerek, meg hát persze a borravalókat…
+
+– Persze, borravalókat… – most köszön ki az ablakból az első két
+könnycsepp.
+
+– Szenvedsz, látod, szegény angyalka… – s Otti néni rögtön odaveszi a
+karjába s ringatja a Valentine fejét, mintha szépen el akarná altatni,
+most éppen ebéd előtt.
+
+Valentine nem akar sírni világért sem, beszél inkább, mesél, erőlködve,
+még bele-bele is próbál nevetni picit:
+
+– Tudja, Otti néni, olyan buta kis dolgok történnek az emberrel. Múlt
+héten lent jártam így déltájban a házunk előtt. Ott tolja fel az utcába
+a gyerekkocsit egy olyan kékfőkötős dada. Az a baba, mikor odanéztem,
+úgy rám mosolygott. Édes csöppség! Odamegyek a kis kocsijához, a dada
+még szépen visszabiccen nekem a fejével és meg is áll… a gyönyörű kis
+baba mosolyog, mosolyog, nem tudom, mintha csak ráismerne az emberre…
+csakúgy lubickol a szív az emberben… és hát csucsorítok a picinek és úgy
+teszek c, c, c… az a bűbájos kicsi jószág felkacag rám a két cukros
+fogával, meg a nagy pufók szemeivel és aztán ha! ha! csak úgy repked a
+két kacsójával hozzám. Meg kell enni ugy-e? És hát kérem, Otti néni, az
+a dada valósággal eltolt onnan a karjával, mikor hajoltam a pici
+szentemet megpuszilni. Bitte, bitte, es ist nicht erlaubt, das Kind zu
+küssen!
+
+– Oh, szegény szívecském.
+
+– És hozzá németül, drága Otti néni… valami olyan rútnak és oly
+idegennek éreztem ott magamat. Nyikorgott az a kis vaskocsi, azt hittem,
+elalélok a fájdalomtól… egész nap kedvem lett volna meghalni… és azóta
+is…
+
+– No, no, no! – Otti néni adott egy gyöngéd puszit a Valentine nedves
+orcájára s aztán szigorúan megpacskolta a kacsóját a mappa fölött:
+
+– Ilyen csúnyát, kis fiam, nem szabad a Kovách-szalonban beszélni… –
+Nevetett Otti néni, Valentine helyett. – Meg ne halljam, kis cicám, még
+egyszer ezt a szót erről a bimbó szácskádról…
+
+S amint Valentine fölállott, szipogva s egy mosollyal fáradozva, Otti
+néni két kezébe fogta a boldogtalan arcot. Vidor hanggal, s emellett
+energiával, szinte férfiasan beszélt Valentine-hez:
+
+– Azt akartam mondani, kis babám, nagyon örülök a derék ötletednek.
+Roppant dicséretes, fiam. Tehetséged is van, Valikám, határozottan.
+Fogadom, hogy hamar lesz eredményünk, csak abba ne hagyd, amit
+megpróbáltál. Gyere el hozzám, kis szívem, gyere egypárszor, mikor csak
+kedved lesz, majd instruállak kicsit.
+
+– Köszönöm, édes Otti néni.
+
+[Illustration]
+
+– Dolgozni nagyon szép… hidd el nekem, babácskám.
+
+Valentine lenéz a mappájára, az utolsó bokrot kötözi:
+
+– Hiszem. Jó lehet az embernek…
+
+Békász György megint más országot fedezett föl, új dsungellel
+ismerkedik: az ember magányával.
+
+Egyedül van ő éjszaka is, a banda közt, amelyet Csete Pipi a nyakára
+szabadított, a Maki-féle puszipajtások közt, akiknek valójában még a
+keresztnevüket se tudja, a potyázó nyári színészek közt, ifjú szerkesztő
+urak közt (kik sohasem a szerkesztésről meg az ország sorsáról
+beszélnek, csak szabóról, suszterről, cigarettekről, kártyás urakról,
+forgalomban lévő kisebbrangú s rendfokozat nélküli művésznőkről). György
+engedelmesen fuvarozza a bandát budai korcsmába, szigetre, ligetbe,
+egyik táncpavillonból a másikba, gavalléroskodik a fiúkkal késő
+hajnalig, örül, hogy pusztul az idő, de alig-alig hallja a beszélésüket,
+mintha csak vatta volna mind a két fülében… nappal is, amikor aztán ez a
+társasága sincsen (mert a legények alszanak vagy egyéb érdekeik és
+mulatságaik közt cirkulálnak) s kiszáll cél nélkül a járdára vagy a
+kocsiját fordítja jobbra-balra, szokatlan utcákba, kieső kerületekben,
+nappal is mindig olyan nagy csendet sejt a városon, mint télen, mikor az
+első komoly havazás után úgy meghalkul a villamos, meg a kocsizörej és a
+járdák népe valami meglepő bágyadtságban, ámulatban látszik közlekedni.
+Györgynek a tekintete meg-megragadt pince-műhelyek fölé mázolt fakó
+neveken, nyitott ablakú mezzaninokon lámpa mellett, púpos tartással ülő
+szabó-segédeken, beteges arcú, vén embereken, akik az emeleteken
+lenézegetnek az ablakból, kofa-állomások züllött gyümölcsein,
+szegénysorsú, fonnyatag virágain, öreg asszonyokon, meg kicsi lányokon,
+akik valami ismeretlen rémülettel futnak a falak alatt, a délutáni
+kiadásokkal, úgy híresztelve a lapcímeket, mintha segítségért
+sikoltoznának… meg vakokat vett észre lépten-nyomon, akik magukra
+hagyatva, tapogatóznak a balkézzel előre a levegőbe, meg sántát, sántát,
+sántát látott, akik ezeket az erőszakos nyomorék lépéseket gyakorolják
+itt az ember előtt, egy életen keresztül (néha két sánta úgy megnézi
+egymást, mikor szembe jönnek), meg elkapták a György szemét a sarkon a
+féllábú cipősubickolók, meg azok a selejtes alakok, akik a falhoz
+támaszkodva, meg a járda szélén agitálva, rázzák a bajuszkötőt vagy a
+cipőzsinórt a gondjaikba lógatott fejek elé. S azok az ütődött emberek
+az utca népe közt, akik magányosan gesztálnak és hadarnak az orruk alatt
+valamit, amire már nem kíváncsiak a bolondok házának a doktorai… oh, e
+rendhagyó boldogtalanokért, meg minden égéses képű, varrott nyakú
+szegény emberért, meg szegény asszonyért, meg mind az ismeretlen,
+véletlen valakikért, akiknek pillantása odafutott az ember szemébe,
+olyan bánatot, olyan felelősséget érez az ember hirtelen. Mintha
+titkolnánk ezek előtt a nevünket, mintha bujkálnánk előlük a magunk
+takarosabb életével, s mintha haragot tartanánk a szerencsétlenekkel,
+hogy elnézünk róluk és soha, soha meg nem állunk megérinteni a kabátjuk
+ujját, szólani hozzájuk, egy szót odaadni nékik, a mellünk mélységéből.
+A szívünk, mint a dadogó, örökösen döcögtet valami hangot, valami igét,
+amit egy életen át nem sikerül meglelni. Van-e jogunk itt a földön, ezek
+közt a riadt nyomorultak közt, remélni, sóvárogni, álmodozni, célt és
+boldogságot keresgélni magunknak, még csak egészségesen lélegzeni is,
+vajjon?
+
+A nőktől, a könnyed, szellős, varázsos nyári nőktől, fehérben,
+rózsaszínben, tengerzöldben, a tündéri fehér cipellőikben, azoktól sem
+akar ez a gyászos ember felüdülni. Mintha nem látná, vagy nem fogná fel
+a szépségüket, oly közönnyel nézegeti, hogy szöknek fel, megfeszülő
+karcsú lábszárukkal a villamosokra, hogy hullámoznak el a járdákon,
+mohó, titkos kis thémáikkal, hogy özönlenek le a szigetre, mint egy
+virágfolyam, azon a fia-Margithídon, meg milyen csodálatos, bájos képet
+adnak a cukrászatok babéros terraszán, az összemosódó színeikkel, viruló
+kalapocskáik alatt, mintha óriási arrangement pompázna ott, vagy
+andalító ünnepi felhő ereszkedett volna le ide az épületek tövébe.
+Itt-ott meg találja nézni egy szép leány (vagy asszony? nem lehet ebben
+a kislányszoknyás nőtengerben disztingválni), megnézi az unott, csontos,
+barnaképű urat a kormánynál és utána is fordítja a járdáról a fejét
+pillanatra, vagy ha gyalog van György, fölvetődnek rá szép szemek,
+gusztussal, önkéntelen… de neki mind e szép és csinos és üde, fiatal nő
+mintha báb volna, vagy kép, semmi meglepetést, semmi hangulatot nem okoz
+a tétova figyelgető sétálónak. Azt érzi ez a György, hogy ez a sok-sok
+példány mind csak utánzat, mind nem az az egy édességes, boldogságos
+_másik_, aki a szívünket hozta a teste csodálatos szekrényében a földre.
+De hát vajjon mért kell ezt ilyen megrögzötten érezni néki, hogy ez a
+többi mind hideg és üres és fölösleges? Nem kerülhetett az a szív, mint
+a vándorserleg, hirtelen egy másik női kebelbe? Ha bekötött szemmel
+indulna e tündérsereg közé s a kezét kinyujtaná, s az elsőt vonná
+magához, amelyiknek a karját érintette… hiszen Valentine-t is oly
+véletlenül, oly váratlanul találta az útjában. Se király, se kormányzó
+nem mutat alá az alattvalók milliói közé, hogy: te ifjú, neked ezt a
+kisasszonyt szemeltük ki, meg te: hajadon, neked emezt a legényt
+javasolja a mi bölcseségünk, amely a ti boldogságtok felett
+töprenkedett. Sem az égből nem akar zengő hirdetés hallatszani a földre,
+hogy a legmagasabb Érzés és Törődés a sejtelmetlen halandó fiatalságból
+ezt amahhoz és amazt ehhez utasítja, név és személy szerint. Hátha az
+első volt tévedés és a második lenne az örökre szóló boldogság. Hátha
+mindegy is, melyik, hátha babona, majomhit az, hogy keresni, válogatni
+kell azt a másik szivet, összemérni a miénkkel, mint egyik kész cipő
+talpát a másiknak a talpával; hátha mind egy tészta, mind egy sütet ez a
+végtelen sok Évája a földi paradicsomnak, akár az egy pékségből
+kihordott kiflik, csak fel kellene nézni s egy bájos, kedves, fiatal
+leányalak után elindulni megint, igen, csak ki kéne már lábalni egyszer
+ebből a letörtségből, ebből a tehetetlen epekedésből, búbánatból.
+Csakhogy éppen ez a bódult kín, ez a valószínűtlen hiányérzet, ez a hiú
+visszavárás, mely gyöngít, mint a betegség, ez nem engedi Györgyöt
+talpraállani… ez a fájdalom, ami most vendégeskedik a lelkében, mintha
+húga volna annak a régi fájdalomnak, ami Györgyöt foglyul ejtette
+tizennyolc esztendős korában mikor az édesapja hirtelen meghalt, éppen a
+György érettségije után. Hát mégis olyan mélységes mélyre tudott az a
+fehér kezecske nyúlni, az élete gyökereit felszaggatni? Az apánkkal, meg
+az anyánkkal is véletlenül kerültünk volna össze? Hiszen mi nem
+választottuk meg őket előre az emberiségből, csakugyan s a szülők sem
+ismerték azt a gyermeket, akinek a világrajöttéért sóvárogtak. Ha nem ez
+az _én_, hanem egy tőlem elütő természet, más ész, más felfogás, egész
+más lélek volnék, ha valami más forma foszlány szállott volna ide akkor
+a Végtelen titkos ködeiből, hát azt a _másikat_ is éppen úgy elfogadták
+volna gyermekük gyanánt, mint engemet. Mi hát az, ami olyan
+élet-halál-közösség gyermek és szüleje közt, micsoda eszméletzavaró
+rémület az, amit akkor érzünk, mikor az édesapánkat eltemetik: mintha a
+tulajdon érzékeny testünket és a tulajdon drága szemünk világát ásnák el
+a sötét föld alá. A kedves megszokás sérelme volna csak, gyöngeség,
+önzés? Megtámadtatva sejtjük talán magunkat elbizakodott
+biztonságunkban, hisz mi itt akarunk maradni, mindörökre, akár egyedül a
+kihalt földgolyón. Ne bántsatok kétségek és kérdések, oh istenem, nem
+lát az ember, a lét homályain keresztülnézni nem is elég a Nap
+világítása nekünk s lám, olyan gyönge szemet is kaptunk, csak ezt a
+megnyugtató köröcskét csináljuk a szemünkkel a végtelenből.
+
+Úgy hiányzik Györgynek az a másik megismert lény, mintha a szó született
+értelmében a hozzátartozója lett volna… néha affélét érez, mintha hűdött
+volna a jobb oldala, mert annyit oda volt simulva, ragadva Valentine,
+mikor karonfogva sétálgattak a budai kertben, a Bürü kiséretében tett
+budakörnyéki kirándulásaikon, az erdei, mezei sétákon, meg Velencében…
+megesett, hogy hátrapillantott azért egy elosonó leány után, egy illat,
+egy hang, egy kalapforma rántotta hátra a fejét, meglepően,
+megdöbbentően; aztán lehajtott fejjel ment tovább, figyelve, hogy
+nyugosznak el lassankint a szíve vad lökései. S aztán előfordult, némely
+óráján, hogy meg is állott így hátranézés után, ott ragadt a szeme
+egy-egy szerelmes páron, amelyik távolodott, sietve, mintha boldog
+virágos kapu felé igyekeznének; vagy odameredt egy közeledő párra néha,
+fiura, leányra, kik lankadtan, elfogulva jöttek egymás mellett, mintha
+nehéz, fojtott zenét hallgatnának útjukban. Hivatal után vár ott egy
+leány a köruti sarkon, fiú jön, előre emeli a kalapot, a leány a kezét
+kapja fel, elébe lép, azután a karjába illeszkedik és odaszorul a
+vállával hozzá, felnézve az igénytelen fiatalember szájára, mintha
+világmegváltó eszméket hallgatna s úgy megy rézsútosan, szinte viteti
+magát, súlytalan, öntudatlan. (Szegény György is a minap karonfogta
+Pipit a korzón, oly rosszul esett már ott neki lógázni a jobbkarját.) A
+cukrászatok előtt is annyian vannak letelepedve kis asztalnál, ketten,
+kettesben… meg az uttesten is elpuffog szemtelenül minden öt percben egy
+autódaxli, a kosárban nyakig bele van süppedve egy női apróság,
+kipirosított fejecskéjét üdén mutogatva, mint a hónapos retek. Hallotta
+György a németektől, hogy náluk ezt a járművet Brautomobilnak nevezték
+el… óh, milyen szívfájdalom ezt is annyit észrevenni.
+
+Máskor meg éppen olyanokat vesz észre, mélabús kóborlásaiban, akik
+egyedül járnak az alkonyat szerelmes mennyezete alatt, fiukat,
+embereket, akik pártalanok, elhagyatottak. Akik a bezárt Nemzeti előtt
+azon a flaszteros tisztáson ácsorognak, ábrándos kis
+nyakkendőcsokraikkal, pálcikájukkal, nézelődve, merengve, mintha valami
+tündéri megoldásra várakoznának itt; meg akik a kávéházi terraszon ott
+ülnek a megmelegedett két pohár vizük előtt, ki-kinézve egy kellemesebb
+nőalakra abból a vígasztalan ujságból; meg azokat a sapkás fiatalokat,
+akik ott nyújtogatják a nyakukat a kiadóhivatal előtt, ahol a prágai meg
+a barcelonai football-eredményeket kiragasztják, meg a hátratett
+kezekkel sétáló, hervadtképű, örömtelen öltözetü magános embereket, akik
+egyszer-másszor oly ámulva emelik fel a fejüket egy ragyogó, nevető,
+délceg szép hölgy elé… valami testvéri hajlamot érez György, a megesett
+szívével, összeédesgetni mindezt a szótlan, magános alakot, hogy menjünk
+együtt, ahogy az árvaházi fiuk szoktak… És aztán este is, mikor
+egyszer-egyszer elszánta magát egyedül vacsorázni valamelyik csöndes
+vendéglőben, olyan részvéttel, olyan rokonérzéssel nézegetett át
+észrevétlen a magukban gondolkozva üldögélő urakhoz, akik a megrendelt
+fogást várják vagy az égő szivart figyelgetik a vacsora után és oly
+hosszadalmasakat köhögnek néha… egy idős úrtól volt a legmélyebben
+meghatva, ki valami feketetáblájú könyvet olvasgatott magában az étterem
+sarkában, késő este… mért nem lehet az ilyen magukra maradt lelkekhez
+közeledni az embernek, leülni szépen melléjük, beszélgetni, habozás és
+zavar nélkül, úgy mint a hajón szokták a világok idegenjei. Lehet, hogy
+egy második életben majd az ember szót fogad a tiszta ösztöneinek és
+helyrehozza mind a durva mulasztásokat, amiket most elkövet.
+
+Volt egynéhány olyan napja Györgynek, mikor az utcára jönni se volt
+semmi kedve; jobban esett az egész délutánját odafent a szobája
+csöndjében eltölteni. (Éjjel nagyon szomorú percei voltak, míg el nem
+aludt: az árvaságot soha sehol olyan gyötrelmesen nem érezni, mint a
+hotelszobában, a legkrisztustalanabb némaságban, amit csak a halk
+liftnyöszörgések, rejtelmes járások és kattogások zavarnak, meg a
+szomszéd szobából áthallatszó névtelen köhögés.) Volt egy új studiuma
+Györgynek, amelynek ezeket a délutánjait szentelte: mit gondolnak? Kérem
+a tánc dicső tudományát nyeli magába a mérnök úr, aki rendesen
+trigonometriával és magasabb arithmetikával szokott mulatni. A hallnak
+az ujságos fülkéjében fölfedezte a Tánc című folyóiratot, másnap
+meghozatta visszamenőleg az egész évfolyamát; azután egy nehéz albumot
+hozott haza a Váci-utcai könyvesboltból, amelynek a Tánc története a
+címe… s minden tárcát és vasárnapi csevegést elolvasott odalent a
+Hungária kávéházában, ha látta, hogy a táncról mesélnek neki benne. Hát
+már beröpködte a képzelet szárnyain a legkülönbözőbb világokat és
+századokat, értesült felőle, hogy a tánc együtt született meg az
+emberiséggel, vagy talán még hamarabb; megolvasta, hogy az operák a
+balletből erednek s a ballet az ókori vallásos szertartások hajtása,
+hogy az éneket, az imádságot a tánc előzte meg a szentelt helyeken, sőt
+megelőzte a trubadurok, igricek és samánok, a Homérok és Hafizok
+malasztos, magasztos és mézes versét, mert a csaták fordulatait és a
+szerelmes hódolat hajlékonyságait nem harsogó s nem lágyan zengő
+igékkel, hanem gyengéd és szenvedélyes illegéssel-billegéssel, azaz vad
+és ijedelmes és ádáz és ujjongó remegéssel és taglejtésekkel és
+ugrándozással híresztelték, illetőleg fejezték ki. Sőt megtudta, hogy a
+legősibb diplomáciai nyelvet is a tánc képviselte, lévén a követek
+kiképezett táncosok, akik mimikával és gesztálással tárgyaltak a
+másnyelvű emberevő fejedelemmel, ha békét, vagy ha háborút kellett
+azokkal kötni. S kitudódott a György sürgős olvasmányaiból, hogy a
+megváltó boldog zene is az édesanyját tisztelheti a táncban, mivelhogy a
+legelső vad népek fiai, hadba való menetelésük alatt rithmikus
+lépésekkel tartották a tér- meg a távközt a soraikban és aztán a
+gyorsabb, vagy a lassabb menetet, meg a megállást, meg a szaladást a
+csapat szélén haladó pucér leventék a combjaikra való csattantásokkal
+dirigálták; az a hely persze sajogni kezdett egynéhány kilométer után,
+egy élelmes harcos aztán erős bőrt kötözött oda magának és azt csapkodta
+kedélyesen, huncútul kacsintgatva a többi szárnytisztes felé… így
+született a dob… Meg aztán felidézték az olvasmányok a dervisek örjöngő
+táncait, a babonás indiai táncorgiákat, az indiánok haditáncait, a
+pestisek és éhinségek s minden fajta katasztrófák utáni táncos mániáját
+népeknek, nemzeteknek; igaz, a tánc betegség is az emberiségben, hiszen
+minden kórháznak van vitustáncosa… hanem boldogság és egészség is a tánc
+a világon, az albumban ott az a sok elragadó kép a bájos, ünnepélyes,
+poétikus mult és régmult táncokról… s aztán annyi szépségét, nüanszát
+tárgyalják ezek a tanulmányok és csevegések a mai táncoknak is…
+élvezheti is mindezt, aki ért hozzá.
+
+S György lelki s testi szemei előtt és folyton magyarázta a Természet a
+magáét: táncol a föld népe mindig és mindenütt, táncos lejtéssel szokták
+kört járva a gabonájukat csépelni a szumatrai bennszülöttek, énekelve;
+bokázik a pityókos ember a szekérúton hazafelé s megrántja a derekát,
+összeveri a bokáját, megüti a tarkóját a magyar a vásárban a lacikonyha
+előtt, jókedvében, már csak a piros kolbász sistergésére is… táncolnak a
+kis gyerekek maguktól, s táncol a hab a Dunán, a láng a tűzön, a füst a
+levegőben, a virág a szélben, a csillag a felhőben, a ló a lovas alatt,
+a kecske a gyepen, a kígyó az orfeumban, az elefánt a cirkuszban, a
+szitakötő, a szúnyog, az esti pille, mind táncolni próbál; még a tücsök
+a mezőben, az is rajba gyűlik a megsült fű felett hopszasszázni… táncot
+jár a darumadár, s táncolni gondol mind a veréb, mikor úgy ugrándoz, a
+szárnyát emelinti s kapkodja a fejét az ágon, meg mind a fecske, mikor
+andalogva keringet és feljebb-lejebb ingadoz és repes a szárnyaival…
+szegényke talán sohase is repülne, csak jobban tudna táncolni, mint
+repülni!
+
+Hát csak az egy Valentine ne táncolna ezen a világon?
+
+Békász György úr után tudakozódnak odalent a hallban. Ki az?
+
+Poóy Pál úr őméltósága.
+
+György megint el akart aludni; most jött be a fürdőszobából s
+visszafeküdt, még egyet szunnyadni. Reggel vetődött haza, hét órakor.
+Most déli félegy. Poóy Palya keresi… hacsak nem álmodik!
+
+– Azonnal, mondják meg kérem őméltóságának, legyen kegyes öt percre a
+hallban helyet foglalni.
+
+És letette vakon a hallgatót. Az odaesett a készülék mellé, az éjjeli
+szekrényen.
+
+Istenem, Palya… mi ez? György, míg öltözködött, oly rohamosan, mint a
+tűzoltó, joformán gondolkozni se tudott a feje el nem oszlott gőzétől
+(két üveg franciát nyelt egymaga az éjjel), meg a szíve verésétől. (Úgy
+rázkódott a melle, mint a rosta.) Valami vésztrombita hasított az agyán
+keresztül. A válásról lesz szó! Állok elébe! Majd meglássuk, mit akar,
+hogy kezdi; milyen fagyos lesz ez a jólnevelt úr, vagy micsoda
+kíméletlen hangot vesz elő s miféle brutális szemrehányásokkal mer majd
+rátámadni. Egy esengő csengés visszhangzik valahonnét a György ködös
+lelkében, mintha a sötét vizen valami parti fény cikázna végig… de az
+elszántsága, a hidegvére, biztonsága erősödik, míg a gallérját gombolja,
+s a nyakkendőt szilárd ujjakkal sürgősen megköti. Szüksége lesz minden
+energiájára, fölényére.
+
+– Szervusz, Gyuri! – Palya fidélis vállonlegyintéssel otthagyott nevetve
+egy másik gabardinos urat és siet György felé vidáman, mind a két kezét
+nyujtva neki: – Nohát kérlek, téged is elég régen nem láttalak. – A
+legfrissebb reggeli kedvvel nevet a szemébe s rázza meg a két kezét,
+azután a két karján szorít egyet barátságosan. – Hogy vagy, barátom? Nem
+zavartalak, kérlek?
+
+– Köszönöm, dehogy, bocsánat… – György sehogyse tud hangot, szót,
+frázist találni. Igyekszik szembenézni Palyával és valami elfogadható
+arcot csinálni.
+
+– Hallottam félfüllel, pajtás, hogy Pesten vagy, erre voltam, gondoltam,
+megnézem már ezt a gyereket…
+
+– Igenis… bocsánatot akartam kérni, hogy nem fogadtam azonnal… és hogy
+itt a hallban… tudniillik két svájci úr volt fenn nálam, akikkel valami
+találmányom dolgában tárgyalok.
+
+Füllentett, tudjuk, a mi zavarba jött barátunk.
+
+– Áh? Svájc? Gratulálok, Gyurikám. Fényes! Hát találmányaid is vannak?
+
+György nem is akarta a találmányait említeni Csak a lump fölkelést
+akarta fedezni s mint a megszeppent diák, az első kifogással rukkolt ki,
+ami eszébe jutott.
+
+– Igen… (folyton vergődött, hogy a Palya címzését kikerülje. Mit
+mondjon: Palya papa? Azt többé nem lehet… vagy kedves bátyám? Uram?
+Méltóságod? Nem tudja, mit kezdjen evvel a jókedvű emberrel.) Igen…
+tudniillik két találmányon is dolgozom… az egyik a rotor-hajók
+hydrodynamikai elveinek a repülőtechnikára való átvitele volna…
+
+– Értem, sejtem! Kolosszális, kérlek. És a másik? Roppant érdekel.
+Üljünk le talán ide, Gyurikám. Sohse beszéltél nekünk erről a dologról.
+
+– Köszönöm… Nem akartam eddig előhozakodni vele… még ma sincsenek a
+terveim teljesen kidolgozva…
+
+– Az nem tesz semmit, fiam, fontos az idea, az pedig brilliáns. Szóval a
+másik?
+
+– A másik, hát a másik… kicsit unalmas így hallani…
+
+– Dehogy, dehogy, sőt, Gyurikám. Ezek az ügyek engem, kérlek, mindig a
+legbehatóbban foglalkoztattak.
+
+– Igen, hát az a világür magasrezgésű elektromos hullámainak a
+transzformálására vonatkozik… tudniillik mint gépész- és elektromérnök,
+érdeklődöm…
+
+– Én is, édes fiam, a legnagyobb mértékben. Kérdés, mi a célod azzal a
+transzformálással? Gyujts rá, Gyuri fiam. Kicsit meghúzott ez a
+kánikula. Nem vagy beteg?
+
+– Oh nem, kisztihand. De… az egész valami szerény szakmabeli kísérlet,
+vagyis magasfeszültségű árammá gondolom transzformálni… praktikus célja
+van, olcsóbb áramtermelés…
+
+– Ez az! Benne vagyok! Meg fogjuk csinálni, fiam. Ezt nevezed szerény
+kísérletnek, barátom, ez zseniális! Korszakalkotó, kérlek! Hozz össze
+azokkal a svájciakkal, majd én képviselem az érdekeidet, kérlek.
+
+György lesüti a szemét. A svájciak kényelmetlenek neki. Nem is a
+találmányain járnak most az ő heves gondolatai. Fölveti a fejét, nincs
+már türelme, el kell kezdeni valahogy ezt a témát. Mélyet szippant a
+cigarettjén, azzal vesz egy szíverősítő lélegzetet. Mosolyogni is
+sikerül, amint halkabban megszólal:
+
+– Mintha valami fontosabb kérdést kellene tisztáznunk először, ugyebár…
+kérem.
+
+Palya odacsillog a György szemébe, kicsit ráz a fején, nevetős arccal,
+az ujjával összekötőjelet ránt a maga, meg a György melle közt:
+
+[Illustration]
+
+– Már mint mi kettőnknek, kérlek? Engedj meg, édes Gyurikám, nem üthetem
+bele az orromat két embernek a legszorosabban vett magánügyébe.
+
+Kínos. Úgy tesz, mintha nem is érintené a dolog. Az apa. Hát akkor miért
+jött? Vagy micsoda érdeke lehet a másik felet itt zavarba hozni s
+dadogásra kényszeríteni.
+
+– Mégis, hiszen arról van szó, nemde, kérem, hogy a dolgot dülőre
+juttassuk?
+
+Palya bólint, kedvesen, a kezét a György térdére teszi:
+
+– Nagyon helyes, hát juttassátok is, kérlek, dülőre, ha már egyszer
+dülőre kell juttatni.
+
+Mit csináljak már veled? György kettőt is szippant és a füstjét gondosan
+elzavarja a Palya orra elől, míg egy újabb mondatot össze tud
+kovácsolni:
+
+– Gondolom, ilyen esetben tisztázni kell egyes kérdéseket, mindenesetre.
+
+– Mindenesetre, édes fiam. – Palyának a hangja csupa gyöngédség, csupa
+előzékenység. – Föltétlenül kívánatos, kérlek, hogy ha tisztázni való
+kérdéseitek vannak, hát azokat tisztázzátok. Mindenesetre kérlek.
+
+– Mindenesetre… mert azt óhajtom…
+
+Nem tudja hirtelen folytatni. Oh, hiszen ha ki lehetne most nyögni, hogy
+mit óhajt…
+
+Palya annál folyamatosabban tud perorálni:
+
+– Magam is, édes Gyurikám, hidd el szívből óhajtom, hogy minden
+kérdéseteket tisztázzátok és hát a legtökéletesebben rendbe tudjatok
+jönni a dolgotokkal.
+
+És Palya a lift felé kapja a fejét; elegáns asszony lépett ki a
+villanyfényes ketrecből. Palya utána köhintett komolyan és összevont
+szemöldökkel kíséri a hölgy alakját a kapuig.
+
+György tanácstalanúl, kínlódva figyeli a Palya derült rózsaszín arcát.
+Fiam, sőt édes fiam és Gyurikám… ilyen napra legalább felfüggeszthetné a
+mézes modorát! Ő nem tudja feltalálni magát ilyen simaszavú gentlemannel
+szemben. Égetni kezdi már ez a símogatás, mintha lángok círógatnák!
+
+– Hát azért gondolom, hogy mindnyájunknak kellemesebb volna, ha
+barátságosan esnénk túl ezen a… minden részleten… ha bizonyos harmónia…
+
+– Az, kérlek! A legszebb harmóniában kell, hogy végződjék a dolog, fiam.
+Én a magam részéről boldogan leszek a segítségedre, kérlek. Talán
+méltóztassál majd átfáradni hozzánk most valamelyik nap, ebéd után…
+
+Hogy? Odamenni? Ezt a lehetetlenséget ilyen könnyen, ilyen egyszerűen
+kimondják előtte… hogy ő még egyszer azon a Trombitás-úti vasrácsos
+kapun betehetné a lábát? Alig tudott itt a széken egyenesen ülve
+maradni. Gyötrelmes mosoly erőlködik az ajkain:
+
+– De kérem, találkozhatunk… vagy talán nem tartózkodik Pesten?
+
+– Ó, hogyne, fiam, itthon van a gyerek. Mi ketten, kérlek, a világ
+legszebb helyén nyaralunk: Budán. Hisz éppen azért bátorkodtalak
+invitálni, Gyurikám, hogy találkozhassatok, megbeszélhessétek a
+problémátokat…
+
+György szemében egyet rendül a világ, ragyogva, mintha tükörrel mennek
+el az utcán keresztbe az ember előtt.
+
+Palya levette a monoklit, meglehelli, a zsebkendőjét előveszi, törüli
+figyelmesen az üveget:
+
+– No igen, el akartok válni, gyerekek. Nem kellettek egymásnak, kérlek.
+Nem illettek össze, természetesen. Nagyon egyszerű, édes fiam. Semmi
+rendkívüli nincs benne. Majd aztán megtalálja a megfelelő párját az
+egyik is, meg a másik is. Nem féltelek benneteket, barátom. Hát látod
+nem lesz semmi kontroverzia köztetek, mehet kérlek minden a legsímábban
+a maga útján. S amellettt a legjobb barátja maradhat az egyik tisztelt
+fél a másiknak.
+
+A monokli már ott ragyogott a jó Palya szemén. Felállott s bizalmasan
+nevetett a György szemébe, amint szeretettel a vállára veregetett
+félkézzel:
+
+– Hát csak jelentkezz, Gyurikám, mennél hamarabb, ne félj, nem harapják
+le az orrodat.
+
+– Igen, jelentkezni fogok… Palya papa…
+
+Mikor egy erős kézrázás után Palya becsusszant a forgóajtó szárnyai
+közé, Györgynek a keze még kinyújtva marad ott az ajtónál, mintha tovább
+kínálná… oh, istenem, ha Palya nem engedte volna most el ezt a
+jobbkezet, ha magával vitte volna… ezt az egész kart, hogy egy drága
+gyönge rózsaszín nyakat átöleljen.
+
+Felszáguldott a szobájába. Három, négy, öt lépcsőt ugrott egyszerre.
+Odabent össze-vissza hányta a könyveit, a rajzait, az ágyról a diványra
+repítette a pizsamáját, a bőröndöt is lekapta a szekrényről, nem tudta
+mit akar vele. Felrántotta az erkély ajtaját, kinyitotta a száját,
+szinte rákiáltott a tündöklő Dunára! Vagy tíz percig járt, mint a
+fölingerelt fogoly azon a három lépésnyi balkonon; aztán aaah!
+belesóhajtott hangosan egy kis cserép muskátliba ott az erkély szélén és
+úgy tartotta behunyt szemmel az arcát a puha, meleg virágocskák közt.
+Hangtalan, szinte lopva, hogy fel ne ébredjen a muskátli, meg is
+csókolta a bizsergető szirmokat. Azután bevitte a szobába a cserepet és
+meglocsolta az üveg vízből a szikkadt fekete földjét…
+
+Ebéd után pedig azonnal szabadságolta Pipit (ellátván őt egy kis
+pénzmaggal), avval, hogy éjjel-nappal dolgoznia kell egy darabig valami
+nagyobbszabású megrendelésen. És csakugyan nekikönyökölt még azon a
+délután a kiteregetett terveinek. De minden öt percben az ablakhoz
+szaladt. Meg a szekrényt nyitogatta. Fésülködött és kefélkedett. Másik
+nyakkendőt kötött. Megállott a tükör előtt, a két szemére vett kezeivel,
+abba a vak két tenyérbe nézve, ha ugyan betett szemekkel abból a
+sötétségből is láthatni valamit. Még lábujjhegyre állogatott, s tapsolt
+csodálatosan, aztán felkulcsolta a kezeit a plafond felé, hosszú
+percekre. S aztán, mint a bolond, levágta magát a díványra, légzési- és
+hasizomgyakorlatokat végzett, míg csak azt nem sejtette, hogy kimerült.
+De nem merült ki, dehogy: amint felállott, azonal fejest ugrott a vetett
+ágyba s aztán a két tenyerét szétterpesztve, a két lábát lassan,
+ingadozva emelte a plafond felé. Tótágast állott, korrektül. A cipője
+sarkát odafent összeverte háromszor.
+
+Két napig bírta a várakozást. Harmadnap ebéd után telefonozott Palyának…
+
+A jó Palya hangja kicsit bágyadtan csúszott a György fülébe:
+
+– Hát édes Gyurikám, sajnos… Valentine hirtelen elutazott. Igen kérlek.
+Mégis csak úgy gondolta kérlek, hogy elmegy valamerre… bizony, azt se
+tudni még; majd megírja, hol van. És hát éppen ezért kérlek, nem is
+kívánom, hogy ide fáradj pajtás, egyelőre talán el is odázhatjuk az
+ügyet, úgy sincs sok értelme Valentine nélkül… no ugye. Hanem, hallo?
+kérlek, én majd benézek hozzád, szeretnék már azokkal a svájciakkal
+összejönni. Majd a körmükre nézek, ne félj semmit, Gyurikám…
+
+György, mikor a telefonnak vége lett, a kezét a homloka felé emelte, de
+az a kéz félúton odaesett a falnak. Éppen a csengőgombos üveglapra
+tenyerelt.
+
+Az emeleti szolga kopogott be Györgyhöz:
+
+– Parancsol, nagyságos úr?
+
+Mit parancsolna? Inkább könyörögne, a két ijedten bámuló szemével
+rimánkodva látszik valamit kérdeni:
+
+– Mi lesz velem?
+
+
+
+Szeptember.
+
+A liget fái már beiratkoztak az arany évadba, a budai dombokon itt-ott
+kellemes, egészséges rezesség tünedezik, afféle, mint némely sportoló
+asszony arcán; az utca tele van az őszibarack illatával, szerelmesebbek
+a délutánok, mint májusban, korai lámpagyújtáskor a lombok, válogatott
+leveleikkel, ígéző árnyaikat moccantják álomszerűen a világított, sápadt
+járdán… Még az ilyen édes őszi estén azt merem hinni, különb gyönyörűség
+éjfélig, meg éjfélen túl ezeken a járdákon vonulni, beléámulni a
+flaszterra vetített falevelek megfoghatatlan merengésébe, szinte
+szenvedve, ha kénytelenségből rálépett az ember a levelek szentséges
+szép árnyékorcáira… igen, mint például beülni a nevezetes Butik
+izgatott, forróságos, csak piros-fehér villanyocskáival kápráztató, de
+semmi csodát és semmi ujságot nem igérő szűk hajlékába. De a Butikba már
+szeptemberben siet az a publikum, amelyik Pesten is habit-ba, illetve
+esti gyöngyeibe öltözik, mikor nyilvános helyre ruccan. A Butikot nagyon
+szeretik a társadalom egyes rétegei, valamint a Butik is szereti ezeket
+a rétegeket, már mint bizonyos nivótól fölfelé. Hiszen ezekért a
+rétegekért nyitotta ki diszkrét boltajtaját, állította sorba a falhoz
+intim, kicsi pamlagjait, asztalkáit a teremben, a vonzó madárfészeknyi
+fülkéiben; ezekért a rétegekért tette oda a legdrágább jazzt a sarokba s
+ápoltatja, mint valami teint-t, a tánc alá szolgáló parkettet.
+
+[Illustration]
+
+Éjfél felé jár, jó hangulatban duruzsol a társaság, a jazz, mintha
+valami kis morfin-ájulatot muzsikálna, az új tangót andalogják a
+mosolyos párok, ahány pár éppen megfér egymástól ezen a fukar parketten.
+
+Itt van György is… Csete Pipivel van, persze, meg egy ponny
+színésznővel, akit Pipi tukmált rá, remélvén, hogy György szenvedő
+szívét megváltja majd evvel a gyöngéd baráti gondviseléssel. Egypárszor
+elviselte már a szenvedő, hogy a vidám kis fitosságot elhívja Pipi
+vacsorázni (azt állítván, hogy az úgy hozzátartozik a terítékhez, mint
+az angol mustár), de a szinésznő-sarjadék György iránt való komolyabb
+érdeklődése mindezideig hajótörést szenvedett, mint mondani szokás. A
+családi nevét minden alkalommal frissen elfelejtette György, nem szokván
+eleget a szeme Pesten a színlapokhoz, csak a keresztneve ragadt meg a
+fejében. Tintinek hívták, élőszóval és nyomtatásban.
+
+Mikor ma este itt letelepedtek az asztalkájukhoz, (amelyet előre
+megrendelt Pipi), György egy pár percig elhallgatta ezt a Tintit, aki
+nagy lázzal mesélte neki a próbák eseményeit, meg a kilátásba helyezett
+nagyobb szerepei felől tájékoztatta odaadó bizalommal, mert hisz ez még
+mind a legszigorúbb titok a színháznál. Pipi ezalatt erre-arra
+szólogatott, ismerős asztalokhoz, meg át is kelt egynehány társasághoz
+perces vizitekre. György tekintete a Tinti folyékony előadása közben
+lehanyatlott a kicsi színésznő képéről a kezére, arra, amelyik ott
+játszott az abroszon a pezsgőkeverő kanálkával. Tinti hamarosan
+rajtacsípte Györgyöt a szórakozottságán s odakapott a kiskanállal a
+barna ökölhöz, melyben a könnyű pohár állott az asztalon:
+
+– Nem is figyel az emberre, nézd csak. Azt a buta gyűrűmet bámulja! – De
+nevetett, nem haragudott. Egész életecskéjében nem tudott ilyen
+rendesebb úriemberre megharagudni.
+
+– Nagyon szép gyűrű, gyönyörű. – György gyöngéden igazolta a hanyagságát
+s oda is nyúlt, megcirógatni az ujja hegyével a pöszmétényi solitaire-t.
+– Vajjon mennyi az ilyen gyűrű értéke? (Csak hogy ne kelljen nehezebb
+kérdésen gondolkoznia.)
+
+Tinti vallott, mint a karikacsapás:
+
+– Ajándékba kaptam, nem kérdezhettem az árát. De ennek édesem, tudom
+pontosan. Tizenkét melont ér. Mert minden esetben három melont kapok rá
+a zaciban.
+
+(Tinti a Pipi, meg a Maki nyelvén beszél.)
+
+– Hanem tudja, édesem, – és Tinti elvonta György kezét a pohárról –
+milyen szimpatikus maga evvel az egyetlen vékony karikával? Az ilyen
+férfi az izlésem, látja, aki nem használ ékszert. Még azt a
+nyakkendőgyöngyöt se szeretem látni, nem férfias, igaz? A jegygyűrűt
+különben imádom a férfiakon.
+
+György már kihúzta az ujját a Tinti simogató kezéből. A pillantását is
+félrekapta s aztán picit megcsengette a pezsgőspoharat, játékból:
+
+– Erre mindenesetre jó az ilyen gyűrű az ember kezén… – s nevetett
+egy-két gyönge taktust.
+
+A pohár meg azt zengte neki halkan: Tin… Tin.
+
+Szokta ezt a kis zenélést gyakorolni magányos vacsorái alatt, meg a
+kávéházi terraszon, a Hungária előtt, mikor az ujság nyomtatását hiába
+próbálta már követni s a Dunaparton előtte zarándokló villamosok
+rakományát bámulta… tin… tin… mert várt, várt, mint az eszelős. A
+szerelem ottmaradt a szívében, ahogy a gyűrű ottmaradt az ujján, igen és
+úgy szorult a Valentine neve a szíve körül, mint ez a karika a balkeze
+névtelen ujja körül… várt, remélt; egyik nap ha azt érezte, hogy no már
+sikerül lemondani, megnyugodni, nem bánni, összecsukódni, kialudni,
+befagyni: hát másnap kétszeres vagy százszoros türelmetlenséggel
+követelőzik rajta az éhező-szomjazó szerelem. Palya egyre sűrűbben
+talált a Hungária felé járni s Györgyhöz egy szóra felnézni, de folyton
+csak tréfákat mondott és rejtélyeskedett, mikor a Valentine holléte s az
+érkezésének az időpontja felől próbálta György faggatni… a féltékenység
+ejtette meg a veszteglő embert és keservesebb kínt kóstoltatott vele,
+mint a szigetek maláriája. Maradt, maradt; pedig hányszor eldöntötte,
+hogy itthagyja ezt a gyehennát és rábízza az első dr. jurisra a válását,
+csinálja az, ahogy akarja… azután mindig azt érezte, hogy ekrazitot
+vinne el a testében, amely a világ túlsó szélén is felrobban majd benne…
+s csodát várt minden másik reggelre, álomjelenetet, amelyben, mint az
+elveszett kis testvérek, találnak valami gyönyörű kastélyos tájon
+egymásra.
+
+Ma különben megint az a gyönge, bolondos, magányos délutánja volt.
+Órákig cirkált mindenfelé; estefele a Hunyady-téren találta magát;
+fáradt volt, odadült egy benzinkúthoz; éppen szemben kellett lenni annak
+a tánciskolának az emeleten, hogy György olyan keservesen sóvárogva,
+bánkódva, képzelődve nézze sokáig azt az olcsó, naív életörömet az
+ablakon átal; és ott fiúk jöttek, egy tucat vitatkozó diákféle, kicsi
+jelvényekkel, azok aztán megállottak a téren ott közel és hát elkezdtek
+charleston-lépéseket fitogtatni, mind egymástól külön ugorva bokázott és
+nyujtogatta a féllábát, mintha megkergültek volna; György pedig figyelte
+suttyomban az ügyességeiket, mohón, irigyen: a végén pedig mosolygott
+utánuk, mikor továbberedtek kacagással és egymást hátbapüfölve, oh,
+igen, szeretetet lehelt a gyerkőcök után, olyan eperédes szeretetet,
+amilyen azok szivében érik, akik életükben a csalódással sétálnak
+karonfogva.
+
+Itt, a hiú Butikban, elkönyökölve Tinti őkicsinységétől (kinek Pipi
+szerencsére valami most szerzett ragyogót kezd elmesélni), György
+lankadtan, semlegesen nézeget a táncba (a bértáncos ifjú odamosolygott
+egy párszor hozzá s ő diszkréten, gyengéden biccengetett neki vissza),
+meg nézeget ártatlan idegenséggel az asztalkák felé, szinte valahogy
+távolabb látva s halkabban hallva az extra népet, mágnásokat, vívókat,
+vivőröket, lipótvárosi fiakat (kik szép számmal vonultak fel, már június
+óta nem látták a grófokat), meg a dámákat, dámácskákat a mágnások
+oldalán, akik felé Györgynek bizony nem volt elég orientációja, hogy
+tudhassa, melyik grófnő s melyik csak mannequin, mert a szép társaság
+valami irdatlan volt ez előtt a más felé nevelkedett ember előtt s hát
+némely Tekla jobban is tud ragyogni, mint az igazgyöngyök… el volt az
+esze foglalva s elmulasztott érdeklődni Pesten aziránt, hogy kicsoda ez
+az úr, vagy kicsoda az a dáma… Az egész gyülekezetre csak úgy eszmélt
+itt, mint olyan másvalamikre, kik nem tartoznak ahhoz az emberiséghez,
+amelynek a sűrűségében ő vergődik, nem, ezek ünnepi kirándulók vagy
+mifélék e világon, hogy csak nézegetnek és játszadoznak s ezeknek nincs
+közük semmihez abból, ami fölött laboratóriumokban virrasztanak,
+parlamentekben cigánykodnak, törvényszékeken kedélytelenkednek,
+rendőrségeken sugdolóznak; nem tartozik rájuk a föld belében tolongó
+tűz, sem a csillagok kémkedése, sem a pólusok iratlan hava, sem a
+tengeren ólálkodó jéghegyek nem tartoznak őrájuk, sejtelmük se lehet
+azok felől, úgy, mint nincs sejtelmük a mi mindennapi öngyilkosaink
+felől, akik leugranak a Dunába. S egy messze-messze vizió vonaglott el
+egy percre ezek előtt a falra meredő, borult szemek előtt: ilyen
+négyszögű kis darab parkett, ahol ez a társaság táncol tovább, ha
+elhaltak az erdők és elhullottak a hegyek, ha nincs világ, nincs ország,
+ha elragadták, elmarcangolták mind a földet köröskörül, amit hazának
+ismerünk, hacsak ennyi maradt nekik, ez a parkettnyi, nem látják, nem
+sejtik, csak táncolni tudjanak tovább.
+
+Észre se veszi, mintha hipnózisban ülne, micsoda szenzáció támadt ebben
+a percben a teremben.
+
+Susognak, halkakat kiáltanak, sőt füttyengetnek, emelkednek is,
+nyujtogatják a nyakukat gavallérok és hölgyek egyszerre; a jazz elakadt
+egy pillanatra s a táncosnép elbotol a lépésből a váratlan eseménytől.
+
+– Nézd már édes apuskám! – Pipi megrázza a György könyökét. – Oda nézz
+apuskám…
+
+Most ül le az asztalkához, ott a sarokban a kicsi gázkandalló mellett az
+a csuda, aki a Butikban megjelent: egy álarcos, kurta feketeszoknyás
+másik nőalaknak helyet mutatva s nem véve tudomást az
+ámulatról-bámulatról, amit okozott…
+
+Ő maga is nő, persze s ő is olyan fekete selyem álarcot visel, az álláig
+csüngő csipkével, a fején fekete csipkekendő s a ruhája végig csupa
+fodros, csipkés fekete selyemruha, végig le a fekete selyem félcipellő
+sarkáig, mert éppen ez az, ami a nem mindennapi hatást okozta, hogy
+sarkig leérő hosszú ruha van a kecses mozgású, karcsú nőn; alighanem
+igen fiatal, csinos teremtés lehet, olyan üde testszin villan meg a
+fehér moll gallérkája felett… Különben a fülét se látni s a karjáról
+lógó csipkék alatt is fekete glaszékesztyűszár fut felfelé. Puhatollú,
+szürke legyezőt lebbent az arca, vagyis álarca előtt és talán jóízűt
+nevet az álarc mögött, amint szétnéz kiváncsian a reá csodálkozó s
+diszkréten zajló Butikban. A pincér egy percre eltakarja a hátával a
+publikum elől, aztán siet hátra, ő is vihog jobbra-balra s csak rángatja
+a vállait.
+
+Pipi lefogja Tinti kezeit, aki tapsolni akart és majd felrepült a
+pamlagról örömében:
+
+– Gyerekek, ezt a heccet, nohát még életemben… nem is bírja szöveggel a
+csodálkozását. Ez a hosszúruhás, legyezős hölgy, aki most hecc a
+Butikban, lehetne persze valami bájoló húsz év előtti festmény a
+kiállításon, valamelyik nemes francia piktortól, például Rippl-Rónaitól.
+
+Mi ez? Álarcosbálról ruccant volna ide ez a rejtélyes kis donna, a
+duennájával? Szeptember még nem a bálok hónapja. Talán valami attrakció,
+mellyel a Butik tulajdonosa kedveskedik a publikumának? Táncosnők
+lesznek, alighanem mindjárt kiállanak majd a parkettre. Hanem a
+tulajdonos is tétován néz feléjük a sarokból és a két tenyerével adja a
+zászlójeleket erre-arra, hogy fogalma sincsen…
+
+Senki nem sejti, honnan röppenhet ide ez a bizar álom.
+
+– Apuskám, itt valami fogadásról van szó! – Pipi szét is néz, úgy
+terjeszti hangosan a tipjét: – Fogadás, a fejemet teszem rá apuskám!
+Ragyogó dolog! Egy kis kontesz lesz…
+
+– Valami megbolondult orfeumhölgyecske, – ez a György véleménye.
+
+– Igen, reklámnak találta ki! Biztos valami bécsi! Nahát micsoda
+maskura! – de azért Tinti kicsit irígykedve nézi a maskurát, aki csak ül
+nyugodtan, legyezve magát, egy-egy halk szóval az egyszerű blúzos
+kisérőjéhez fordulva.
+
+[Illustration]
+
+Már azért táncolnak, koccintgatnak, dudorásznak tovább; nagyobb
+heccekhez is szokva vannak a Butik vendégei.
+
+Pezsgőt, ásványvizet hozott az álarcos nőknek a pincér. A legyezős
+dámácska az ásványvízből tölt, magának is, a másiknak is, koccint vele s
+aztán mintha összevihognának. Bolondos két figura!
+
+– Apuskám! Téged néz, figyelj csak kérlek alássan! – Pipi meglöki a
+György könyökét.
+
+– Ugyan.
+
+– De édesem, a nőcske le nem veszi magáról a szemét, csakugyan! – Tinti
+is erősen oda figyel.
+
+– Tévedés lesz. – György már megint unatkozik; a mennyezet égőit
+szeretné megszámlálni.
+
+Pipi tovább lázít:
+
+– Őrülten érdeklődik irántad apuskám, becsületemre! Nohát ragyogó,
+gratulállak kérlek alássan.
+
+– Majd hozzácsapom ezt a hólyagot, szemtelen! Bá! – le kell tartóztatni
+megint a Tinti kezét, mert felkapta már féltékenységében a felfújt zöld
+malacát az abroszról. Másik felől pedig Pipit kell Györgynek
+pacifikálni, mert Pipi egyre harciasabban kacsingat és köhinget a
+misztikus jelenség felé.
+
+– Hívjuk meg őket, kérlek alássan, őrült sikerünk lesz, apuskám.
+
+György csak legyint lankadtan. S az órájához nyúl. Jobb is lenne menni
+tán innen; kicsit bántó, hogy most már őt is figyelik egy pár asztal
+mellől.
+
+Egyszer csak a legyezős, magaskesztyűs nő feláll, megfogja félkézzel az
+álarc szélét, másik kézzel a szoknyát csipi, s emelt fővel megy
+egyenesen hátra, hol nyitva van egy világos, kicsi fülkének a függönye.
+Végig kisérik a szemükkel a Butik vendégei, mosolyogva, sőt utána
+nevetnek itt-ott, egész szabadon. Egy dáma föllelkesedett váratlanul,
+azt mondja:
+
+– De milyen charme van ebben a kosztümben, nézzétek!
+
+Egy erősen pirosképű gavallér pedig fölemelte az ujját és jóindulattal
+szólította fel a suhanó tüneményt, hogy azt mondja:
+
+– Le az álaaccal, uaim!
+
+– Telefonálni megy, gyerekek, most hívja a bandáját. Mi lesz még itt
+apuskám, meglátjátok, becsületemre! – Pipi nem birt az izgalmával.
+Majdnem hogy utána szaladt az álarcnak.
+
+Hát az lett, még pedig egy perc mulva, hogy a pincér oda lépett az
+asztalukhoz és meghajolt György előtt:
+
+– Ezt az urat kéreti a hölgy, hogy lenne szíves egy szóra befáradni a
+fülkébe. Igen fontos ügyben. – És a pincér belekedveskedett a György
+szemébe: – Nagyságos uram nagyon megnyerhette a hölgy tetszését…
+
+Valami rémregénybe illene, ha nem a Butikban játszódnék a jelenet. Az
+álarcos hölgy félrehivatja az ismeretlen urat, oda az összehúzott
+biborfüggönyök mögé.
+
+– Mit mondtam, nohát az én szemem, ragyogó! Rohanj apuskám! Te vagy a
+nap hőse kérlek alássan. Irigyellek édes apuskám, nézd, hogy tudja már
+mindenki…
+
+György csak bámul a függöny felé. Roppant röstelli magát.
+
+– Mégis csak pofa kell hozzá, nyilvánosan elcsalni valakit a
+társaságomból! – Tinti megfogja a György kezét: – Azért se megy,
+megtiltom.
+
+– Hamar, hamar apuskám, kihűl! – Pipi már segíti fel Györgyöt, taszítja,
+buktatja. Ej, de kellemetlen. Nézik. Nem lehet gyámoltalannak látszani,
+nevetséges!
+
+Mikor a függönyt kinyitja, az álarcos hölgyecske ott állt az asztal
+előtt, még tartja a kemény selymet az arca előtt s mintha kéken
+csillognának azok a megbújt szemek, amelyek abból reá leskelődnek.
+
+– Tessék! – azt mondja György, egyet biccentve kurtán, komolyan, amint a
+függöny szárnyát eleresztette maga mögött.
+
+Egy-két siető lélegzet hallatszik az álarc szájnyílásán, azután egy
+halk, óvakodó, habozó hangocska jön az álarc mögül:
+
+– Tetszik… igenis, maga nagyon tetszik nekem.
+
+És akkor lekapja a fekete glaszékesztyűt, azt a csipkés lárvát és
+isszonyú nagyot kacag egy fehér-piros arc a György megrémült szemei
+közé…
+
+– Valentine! Valentine…
+
+– Szép, hogy a nevem el nem felejtette! – s kezdi a nevető tünemény a
+fekete csipkekendőt a hajáról lehúzni.
+
+– Te vagy… te? – György mintha hanyatt akarna esni, megfogózik a függöny
+szélében, hátralépve.
+
+– Csak nem fog elszaladni mindjárt tőlem? Eressze el uracskám ezt a
+függönyt, belátnak! Nem volna kedve mulatni velem is egy kicsikét? – A
+csipkekendő lent van, a Valentine szőke, szőke haja zuhog le a fekete
+selyem vállára, karjára, hátára…
+
+– Valentine, lelkem… igaz ez?
+
+– Ha nincs ellene kifogása Nagyságodnak. No, most üljön le szépen, vegye
+úgy, hogy a vendégem. Hiszen az urak is meginvitálják a hölgyecskéket.
+Mit iszik, kedvesem?
+
+Kézen kell fogni a szédülő, remegő nagy legényt, úgy vinni a szűk
+pamlagocskára, leültetni, mint aki rosszúl lett.
+
+– Én meghalok, Valentine – annyit tud kinyögni, a homlokát érintve,
+abból a homályos gerjedelemből, ami irgalmas dörgéssel és meleg özönnel
+szokott az égből a földnek adódni lángoló nyári napokon.
+
+– Dehogy, soha, soha többet… – és a pajzánkodó szépségnek is elalél a
+hangja, ráteszi két kezét a György két öklére, a fejecskéje alá bukik, a
+szája dideregni kezd… éppen most gyújtott rá pedig a legvígabban, a
+leghetykébben a jazz odakint a Valentinere.
+
+– Hol voltál… – mint az álomhoz, úgy fordul oda György, még fel sem
+ocsúdva teljesen, a vállához hajoló, pihegő, meleg, drága elevenséghez.
+
+Az hosszút, édeset lélegzik, fölveszi a fejét, feléje fordul ültében, a
+szemét lehunyja, kinyitja, félig hunyva hagyja megint, úgy kezd neki
+mesélni:
+
+– Itthon… elbújtam előled… nem akartalak látni…
+
+– Nem?
+
+– Nem, nem, csak akkor, mikor így állhatok elébed, ahogy egyszer látni
+kivántál, derékig érő hosszú hajjal… látod? Láttad? Most símogasd meg a
+hajamat… úgy… nem unja a kezed a hosszú nyulkálást? – Olyan boldogan
+nevet, mint a gyerek, akinek a jó kis csinyje sikerült.
+
+– Megnövesztetted a drága szépséges kis hajadat… óh, Tündér Ilonácskám…
+
+– Kerek három hónapig tartott… aztán nézz csak ide, Gyugyu… de jól
+nyissa ki a szemét, kérem. Várjon, hadd álljak föl.
+
+– Mi az…
+
+– A ruhám. No nézze. Ez csupa fodor, a nyakán, a karján, meg a szoknya
+végig. Szép divat, nem, kilencvenes évek! A Kovách-szalonban rendeltem.
+Tudja milyen trükk van ebben a kosztümben?
+
+– Tudom… te vagy, Tin, te vagy benne.
+
+– No csak ne bolondozz. Ide nézzen, lássa?
+
+Megfogta a karján a legalsó fodrot, egyszerre lerántotta róla.
+
+– Jaj, hát ne szaggasd le!
+
+– Sose féljen, bácsi. Látja? Ni. – Még egy fodrot kanyarít le hirtelen a
+karjáról. Mint a bűvész.
+
+Ahá! Hát kapoccsal vannak a fodrok odaszerkesztve…
+
+– És most ide nézzen.
+
+Lehajol, a hosszu szoknya aljáról tép föl egy fodrot; voilá! – s
+elröpíti. Még egyet… harmadikat… a csipkefodrok úsznak, tétováznak a
+levegőben, hisz oly könnyűek, mint a füst…
+
+Valentine komplimentet tesz, szemérmesen és kacéran mosolyog Györgyre:
+
+– Igy bokáig ér a szoknya, kérem. Kicsit feljebb érhet, igen?
+
+György csak áll, néz még, mintha egész életével el akarna mosódni
+azokban a várakozó kék szemekben, a kezét, mintha imádságra kapcsolná
+össze s a feje bólint, csak az édes andalodástól.
+
+– Helyes uram, amint jónak látja. – Szolgálatkészen bókol Valentine és
+visszahajlik, még két fodrot pattogtat körbe s aztán tova lebbenti
+magától őket. Ugy megörül a fekete selyemharisnyája a kellemes, ernyős
+villanyfénynek.
+
+[Illustration]
+
+– Ime, most ott tartunk kérem, tíz év előtt, amilyen akkor volt a
+szoknya hosszúsága. Maradjonígy?
+
+– Igy… – György nyitja a karjait, támolyog Valentine felé. Hiszen még
+meg sem ölelte…
+
+Valentine hátralép, pózt vesz, mintha szpícselni készülne valami
+nőegyletben.
+
+– Uram, Önt elég gyakran megfigyelhettem, hogy szemérmesen lesüti a
+szemét a szoknyáig nem érő tisztelt térdek láttára… s hallottam az ön
+ajkáról megjegyzéseket, amelyekből arra kellett következtetnem, hogy Ön
+nincs éppen elragadtatva a födetlen karoktól, meg az elül-hátul való
+mély dekoltázstól, valamint a rouge-tól és a festéktől sem. Nos, Önnek
+ezentúl csak parancsolnia kell, kedves uram…
+
+Nem tud tovább szónokolni, már beleborult azokba a karokba, melyek a
+beszéd alatt repesve kerülgették; nem tudja tovább a kacagását tartani,
+a boldogságát… a könnyeit.
+
+A függönyön túl halkan muzsikálnak, muzsikálnak… mintha a hegedüs
+angyalok alakultak volna jazz banddé a paradicsomban.
+
+Elég sokáig tartott, míg György annyira összeszedte magát, hogy a
+Valentine ajkainak oda lehellte az ajkáról:
+
+– Bocsáss meg, Tin…
+
+Valentine emeli a fejecskéjét; mintha lassan nyíló szemeiből jönne a
+susogás:
+
+– Maga pedig ne bocsásson meg nekem… haragudjon még rám, jobban
+szeretem… egy kicsit…
+
+György behúnyja a maga szemét a rányíló csős menyország előtt:
+
+– Szenvedtél, lelkem, te is? Sokat szenvedtél…
+
+– Most fogom majd megmérni a boldogságommal…
+
+– Te, te… te… te…
+
+Addig tegezi, addig kínlódik szegény emberfia, hogy uj nyelvet
+rögtönözzön, addig-addig, míg elbágyadva adja ki az egyetlen semmicskét,
+ami a használt szókincsünkből eszébe talál jutni. Pszt, hallga…
+
+– Pitymallat – azt mondja.
+
+
+
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75674 ***
diff --git a/75674-h/75674-h.htm b/75674-h/75674-h.htm
new file mode 100644
index 0000000..d82053d
--- /dev/null
+++ b/75674-h/75674-h.htm
@@ -0,0 +1,6789 @@
+<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN"
+    "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd">
+<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">
+<head>
+<meta name="generator" content=
+"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" />
+<meta http-equiv="Content-Type" content=
+"text/html; charset=utf-8" />
+<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />
+<title>Valentine by Ernő Szép | Project Gutenberg</title>
+
+<style type="text/css">
+/*<![CDATA[*/
+body {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 10%;
+}
+
+h1 {
+ text-align: center;
+ clear: both;
+ line-height: 200%;
+}
+
+p {
+ margin-top: 0.75em;
+ margin-bottom: 0.75em;
+}
+
+body > p {
+ text-align: justify;
+ text-indent: 1.5em;
+}
+
+hr {
+ width: 33%;
+ margin-top: 2em;
+ margin-bottom: 2em;
+ margin-left: auto;
+ margin-right: auto;
+ clear: both;
+}
+
+hr.chap {width: 65%}
+
+table {
+ margin-left: auto;
+ margin-right: auto;
+}
+
+.pagenum {
+ position: absolute;
+ right: 2%;
+ color: gray;
+ font-size: smaller;
+ text-align: right;
+ text-indent:0;
+}
+
+.center {
+ text-align: center;
+ text-indent: 0;
+}
+
+.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;}
+
+.caption {font-weight: bold;}
+
+.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;}
+
+.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;}
+
+.figcenter {
+ margin: auto;
+ text-align: center;
+}
+
+.poem {
+ font-size: 0.9em;
+ display: table;
+ margin: auto;
+ text-align: left;
+}
+
+
+.figcenter, .figcenter img {
+ max-width: 100%;
+}
+
+.poem .stanza {
+ margin: 1em 0em 1em 0em;
+}
+
+.poem span.i0 {
+ display: block;
+ margin-left: 0em;
+ padding-left: 3em;
+ text-indent: -3em;
+}
+/*]]>*/
+</style>
+</head>
+<body>
+<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75674 ***</div>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p class="center"><span class="caption">SZÉP ERNŐ</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-large">VALENTINE</span></p>
+<hr class="chap" />
+<h1>VALENTINE</h1>
+<p class="center"><span class="caption">REGÉNY</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-150">SZÉP ERNŐ</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">SINGER ÉS WOLFNER
+IRODALMI INTÉZET R.-T. KIADÁSA</span></p>
+<p class="center">Minden jogot fenntartunk.</p>
+<p class="center">Copyright by Singer &amp; Wolfner, Budapest,
+1927.</p>
+<p class="center"><span class="caption-small">Budapesti Hirlap
+nyomdája</span></p>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id=
+"Page_5">-5-</a></span></p>
+<p>– Csacsi, hisz így nem tudok inni!</p>
+<p>S egyet loccsant a pohárban a könnyű málnapiros <i>refosco</i>,
+s úgy megcsillant a lámpafénynél, mintha kacagott volna az a bor is
+avval a kiscsikócsengő-hanggal együtt, ami az asztal fölött
+csilingelt.</p>
+<p>Ennek a csacsinak mindig olyankor jut eszébe odabuktatni
+kézcsókra az orrát, mikor az a kezecske kanalat visz a
+szájnyíláshoz vagy a poharat hajtja vigyázattal fent a kényes
+crêpe-georgette fölött, mert arra még egy harmatcseppnek se szabad
+esni.</p>
+<p>– Te éédes. – Úgy húzza az é betűt a csacsi, hogy egész kis
+dallam, mire kimondja az édest. És oda dűl megint avval a fekete
+homlokával a fehér kéz felé s nézi, nézi megállott mosollyal és
+lankatag szemekkel, mintha pityókos volna vagy pedig határtalanul
+álmos.</p>
+<p>– No, hát engedje, ezt az utolsó kortyocskát. Nem bánt.</p>
+<p>– Nem, nem… – olyan szenteskedve nyögi, de csak azt várja, hogy
+a pohár föl merjen az abroszról kelni, avval hopp! rajtaütött
+megint az ajkaival a poharat ölelő kézfejen. És olyat vihog, mint a
+betyár diák és üget a széken hencegősen. Roppant örül a
+sikernek.</p>
+<p>– Isten bizony! – a rouge úgy adja, mintha pityergésre hajlana,
+de persze nevetni fog az is inkább, miután sikerült ennek a másik
+széknek hirtelen hátra rukkolni s az édes piros itóka lecsúszott
+ügyesen azon a világítatlan és lépcsőtlen bárzsingon.</p>
+<p>Máris kapja vissza a széket maga alatt a könnyű rózsaság és
+leteszi a poharat és leadja lassan a jobbkezét az elébe nyúló sötét
+tenyérre, mint hogyha <span class="pagenum"><a name="Page_6" id=
+"Page_6">-6-</a></span> világos szirom hullana vaslapátra. S
+nevetős szemei lemerülnek azokra az óriási férfiujjakra, akik
+egyenkint ágaskodnak és óvatosan maguk közé pántolják a fehér
+kézfejet, melegen és ércesen.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 439px;"><a href=
+"images/i001hq.jpg"><img src="images/i001.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>– Maga a legeslegnagyobb bolond ezen a világon.</p>
+<p>Maga Kant se vette volna rosszabb néven ezen a helyen ezt a
+véleményt, mint az én emberem, aki csukódó szemmel hajolt e felé a
+bortól vizes szájacska felé s elandalodva hagyta rá hogy:</p>
+<p>– A legeslegeslegvilágon. <span class="pagenum"><a name="Page_7"
+id="Page_7">-7-</a></span></p>
+<p>Mert ez a hely egy rózsaszínű sarok volt a híres Danieli-hôtel
+éttermében, Velencében…</p>
+<p>A kosztoló szála már egészen üres volt, csak ez az egyetlen
+emberpár szerepelt itt a Louis XVI. stilű paradicsomban. A kígyó
+hálistennek nem volt jelen, hogy irigy nyelvét kinyújtsa rájok;
+csak az őrszemes cameriere állott ott messzire a falnál a bejárat
+mellett és az is inkább kifele nézegetett, mint befele. De varázsos
+édes az ilyen késő esti magány egy étteremben <span class=
+"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> azoknak, akik
+az ezerötszáz millió földi lélekből senkire se kiváncsiak, csak
+egymásra. A csillárok a csöndben a maguk eszméletlen ünnepét űzik a
+gyöngyfényű falakon. Ők, az az Ádám meg Éva a sarokban, akik némán
+össze vannak fogózva kezükkel és nézésükkel, ők idegen világításban
+derengenek, mintha extra hold sütné az ő kikülönített kicsi
+világukat. Az alvatag fényű lámpa az asztalon, amelynek ombréselyem
+ernyője a magnolia-fehérjéből felhangolódik a kamélia pírjáig. És
+azok a túlzott azaleák, amelyek minden estére frissen érkeznek
+Rómából a Pincio kertészetéből, mintha csudára most hajtottak volna
+a karcsú kristály torkából, az ő udvarlásukra, úgy hajtják a férfi
+meg a nő felé kettészakadt csomóval azokat a szederjesre varázsolt
+lángszín fejeiket. És a különc kis flóra mellett saját levegője van
+a kis asztalnak, egy kinyomozhatatlan vegyületű parfum, az ott
+lappang azon a kezen, azon a selymen, azon az oldalt fésült
+sárgaréz hajon; attól a parfumtől, amelynek <i>Mon âme</i> az
+ábrándító párizsi neve, nem győz a plastron fölfelé feszülni, hogy
+a maga lelkének a tengerfenekére szíhassa, vagy még annál is
+mélyebbre. Fentről vagy alantról vagy a falból vagy honnan alig
+igaz hegedűszó lopózott egy pár perc óta hozzájuk; most elalélt
+egészen; és a csöndnél is nagyobb csöndben gyönge madárhangocska
+nyilallik:</p>
+<div class="figcenter" style="width: 454px;"><a href=
+"images/i002hq.jpg"><img src="images/i002.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>– Jönnek.</p>
+<p>Én nem is mertem jól odanézni, nem állok jót érte, hogy a fejük
+nem volt egy pillanattal előbb összeragadva… a férfifej hátra
+kapódott és aztán úgy csapta vissza a szemöldökére esett
+hajcsimbókot, mint a diákkorban, mikor a könyvéből nézett föl.</p>
+<p>A főfő cameriere siet oda feléjök, két pincérrel a háta mögött,
+a blokján egyet hanyatt lapozva. Persze, hiszen ők szóltak öt
+perccel ezelőtt, hogy fizetni akarnak.</p>
+<p>A férfi fölragyog a mindig üdén mosolygó s mindig mélyen
+elmerült nemzetközi képű főpincérre, ki diszkrét meghajlás után a
+két fülét átadja rögtön a két halk szavazóbírónak és lehajtott
+fővel gyorsan <span class="pagenum"><a name="Page_9" id=
+"Page_9">-9-</a></span> megszövegezi a plajbásszal az ítéletet. Míg
+ez a kurta tárgyalás végbemegy, a férfi-vádlott a
+legbarátságosabban figyeli azt a fényhirat, melyet a csillár vert a
+főpincér brijjantinos fésülésén, aközben pedig a térde mellett ott
+szorongatja a kezében a vádlott-társa kezét, akár a gyerek a
+fiaverebet, akit ő fogott és akit olyan nagyon jó minden
+pillanatban érezni, hogy megvan, megvan és nem fogom
+elveszteni.</p>
+<p>Az elnök úr, vagyis a főpincér meglett az írással,
+lekötelezetten bókol a világos eton-nek meg a nehéz barna
+választéknak, s felfrissült mosolylyal hátrál a blokkot maga mögé
+kanyarítva, mint ahogy már a tizedik estén teszi, mióta ez a
+külföldi pár ezt a sarkot megszállotta, csak ma véletlenül nem
+franciául, hanem angolul jut eszébe magát ajánlani:</p>
+<p>– Thank you, sir. Good night.</p>
+<p>Tizenegy óra.</p>
+<p>Oly türelmetlenül lesi a nagy fiú, hogy a karcsú fehér ujjak
+beleszorítsák azt a cigarettet a hosszú zöld émail-szipkába; már
+gyufát rántott elébe s ott tartja meredeken a kis beteg
+viaszszálat, aki rögtön lekonyul, mikor meggyujtják.</p>
+<p>– Menjünk haza, Tin.</p>
+<p>Haza, fel a második emeletre, a loggiára, ahol a holdat szokták
+tisztelni kettesben.</p>
+<p>A cigarett tüzet kapott és a rouge-os szájacskából az első füst
+közt melegen és édesen jön a sóhaj a férfi felé:</p>
+<p>– Úgy szeretnék már egyszer a bárba lemenni.</p>
+<p>– A bárba? – kicsit belecsudálkozott a szóba a férfi, mintha
+hirtelen nem tudná, mi is az a bár?</p>
+<p>– Nem is láttunk még itt semmit az életből. – Megcirógatta
+sürgősen a férfi térdét. – Csak egy kicsit. Gyurka…</p>
+<p>A férfi rátapasztotta a tenyerét arra a drága hizelgő kicsi
+kézre lenn, és csak ingott a feje jobbra-balra az élvezettől, hogy
+ezek a kék szemek mily angyali gyöngéden tudják a kérvényező
+hangocskának a pártját fogni.</p>
+<p>– Te édes éhédes édes. <span class="pagenum"><a name="Page_10"
+id="Page_10">-10-</a></span></p>
+<p>– Jó? – s máris libbent föl a székről a rózsaszín pillangó.</p>
+<p>– Jó, jó… – hát hogyne volna jó, de milyen jó, hogy valami tőlem
+függ és én megengedhetem neked, milyen jó, hogy nevetni hallak,
+mint a karácsonyesti csengettyűt, milyen jó, hogy a világra jöttem
+és itt leltelek és imádhatlak tégedet.</p>
+<p>És mint az áldást, úgy adta a mosolygó vállakra azt a pehely
+szürke-mókus keppet és aztán indulóban keppestől odakarolta s
+hajolt lefele hozzá, s nyúlt a hetyke zöld szipka után: az most
+nagyon nem jó helyen volt az alatt a két pici bajuszformára szabott
+rouge alatt.</p>
+<p>– Vigyázz…</p>
+<p>– Vigyázok.</p>
+<p>Ahogy vigyázni szokott egész nap a templomokban is, mikor az
+összes szentek és az összes angol öregasszonyok szemeláttára
+csókolja szájon ezt a védtelen gyöngeséget.</p>
+<p>– Mindig tönkretesz! – és már jön ki a préselt velencei tasakból
+a tükrös aranyszelence meg az aranyos piros plajbász, korrigálni.
+Közben a gonosztevő a jobb karral magához szorítja a szegény kis
+mártirt, úgy viszi s nézi kimondhatatlan gyönyörűséggel ezt a
+cicamunkát. Nem tudom, mennyiért nem adná, hogy az a villogó
+orrocska hogy megfeszül ott a tükörben és hogy hogy iparkodik a
+felső ajak a crayon alatt lejebb és lejebb húzóckodni.</p>
+<p>Kész. Akkor aztán a nő, hogy még egy támadásnak ki ne legyen
+téve, ügyesen elcsusszan a szorításból és kacagva szalad a
+szőnyegen előre, ez a hosszúlábú legény az ajtó előtt tudja csak a
+lebbenő keppnek a szélit elkapni.</p>
+<p>No most rendesen kell viselni magukat a boldog gyerekeknek, ez
+már az emberek világa. Szép komolyan, amint illik a nehéz
+renaissance-mennyezet alá s a csendtartó márvány-oszlopok közé, úgy
+szállanak alá megmért lépésekkel egymás mellett a félemeleti
+lépcsőn, leadva az alvadt vérszín szőnyegnek a tekintetüket. Éppen
+csak hogy a kisujjukat merik összefogni <span class=
+"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> itt a
+fenyegető mondain tündöklésben, és azt is csak a keppnek a
+diszkréciója mögött.</p>
+<p>Végre most a hátuk mögött megsúghatom, kicsodák ezek a fiatal
+velencések. Hogy magyarok, azt nem kell mondanom, hiszen már
+odafenn méltóztattak a szavukat hallani. A szmokingot, akit
+Gyurkának hallottak szólítani, Békász György nagyságos úrnak
+tisztelhetjük, mellékfoglalkozására nézve mérnök; a főfoglalkozása
+szemmelláthatólag az, hogy legalább a kezét érintse minden percben
+ennek a mellette lábujjhegyen ereszkedő tündérnek. A tündér pedig
+az emberi világban úgy szerepel, mintha a Poóy Palya nyugalm. min.
+tan. őméltósága tulajdon leánya lenne, Poóy Valentine kisasszony…
+pardon nagyságos asszony, már idestova két hete Békász Gyurkának a
+felesége. Milyen természetes ez így, ugyebár, hogy egy nagy erős
+barna Ádám meg egy szépséges kis szőke Éva együtt lejtsenek
+szorosan az egymás oldalán a lépcső szőnyegén, meg a született
+virágos Földön. Olyan természetes és olyan szép és olyan csodálatos
+dolog ez. Ó de még milyen csodálatos, ha tudnák! Mert ezt a Békász
+Gyurkát még úgy hat héttel ezelőtt nem is tudom hirtelen hány
+tenger választotta el attól, hogy ilyen édesen játszadozzon Poóy
+Valentine-nel Velencében. Hírét se hallotta még hat héttel ezelőtt
+a jó Békász Gyurka ennek a legeslegdrágább teremtésnek, pedig híres
+kis lány volt Poóy Valentine, sem a Poóy Palyáék úri házának, bár
+ezt a házat is éppen elegen ismerték Pesten is, Budán is. Jaj hát
+ez valósággal moziba való, ahogy ez a pár cseléd
+összeteremtődött.</p>
+<p>Igen, azt is úgyis el kell majd mesélni, hanem most már lent
+vagyunk a Danieli fafalú iszodájában. Itt is csend van és
+elhagyatottság, csak hátul a barman pultja előtt ül két
+bagolypápaszemes Harold Lloyd két nyurga zongoraszéken, roppant
+belemélyedtek az üvegek etikettjeinek a tanulmányozásába. A Danieli
+lakossága kint tanyázik a szomszédos hallban, bőséges
+nádfauteuilökben, a kicsi márványasztaloknál, a táncra való tisztás
+körül. Egy néger úr énekel banjo <span class="pagenum"><a name=
+"Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> mellett a jazz-band közepén
+ülve, az óriás szürke kandalló előtt, olyan odaadással, amilyet ez
+a két tánc közt sziesztálva csacsogó társaság egyáltalán nem
+követelt tőle. A mieink éppen csak hogy átfutották a hall vörös
+damaszt meredekei alatt nyüzsgő gyöngysoros és plastronos népet,
+ott az ólommal szegett üvegkockákon keresztül, azután Gyurka
+odaszólt a barmannek két macedoine-ért és vitte Valentine-t hátra,
+hátra a sarokba, a lehető legmesszebb a világtól.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 443px;"><a href=
+"images/i003hq.jpg"><img src="images/i003.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>A kepp rózsálló velour bélése megint a szék hátát melengeti s B.
+Poóy Valentine ábrándba mosódó <span class="pagenum"><a name=
+"Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> szemmel, a fejével gyöngén
+ütemezve hallgatja a banjo távol idegenből érkező pattogását. És
+édesen ocsúdik, mikor a barman elébük szolgálja a hüsítőt s nevetve
+kapja be a szalmaszál végét és belemegy az orrával a magas pohárba.
+Mint a kis gyerek.</p>
+<p>Az ura még a jeget tördösi kanállal a macedoine-nak a színjátszó
+vizében.</p>
+<p>– Édes?</p>
+<p>– Maga. – A drága hang a szalmaszálba szaladt, az pedig sértődve
+fortyant egyet a lusta gyümölcsforgács közt.</p>
+<p>Juj, visszakapta a fejét és kicsúsztatta a szalmaszálat.</p>
+<p>Ezen egy métert kell kacagni.</p>
+<p>Aztán az ember bekap egy bő kortyot és eltolja csalódottan a
+poharát.</p>
+<p>– Auh! hogy lehet ilyen savanyúságot árulni.</p>
+<p>– Nnh? – azon a szalmaszálon csudálkozik a nő; most éppen abban
+van, hogy egy szem cseresnyét fel tudjon szúrni vele.</p>
+<p>– A dzsem is el van csapva. A narancs is. Meg az a djatti, amit
+úgy dicsértem… elmehettek koldulni, az összes dolcikkal együtt!
+Hogy nem szégyellik magukat.</p>
+<p>– Bolond, mit akarsz?</p>
+<p>Odadűl a könyökén az ember az álmatag mosolygó kék szemek
+alá:</p>
+<p>– Téged, Tin. Csak téged.</p>
+<p>– Szívem.</p>
+<p>– Itt van, igen. Itt a mellemben. Mit szeretnék én… a virágokat
+a napsugarakkal megszorozni. Hát hogy tudjalak kiszámítani. Látod,
+mért nem matematikus lettem.</p>
+<p>A szőke haj majdnem ráesik a gesztenyehajra. S az a törékeny szó
+mint elalvó babapötyögés hull a puha csücsörítésből:</p>
+<p>– Mate mate ma te, ma… s holnap… akkor is te… mert csak te
+mindig míg csak mindig mindig… szeretlek.</p>
+<p>Hüh! nem szabad! <span class="pagenum"><a name="Page_14" id=
+"Page_14">-14-</a></span></p>
+<p>Éppen köhögött egy hegyeset az egyik Harold Lloyd; valami nagyon
+kutya mixture-rel talált kikezdeni. S benézhetnek a hallból is
+minden pillanatban. Vissza a fejekkel, úgy, lassan, szépen. Érd be
+vele te megbabonázott emberfia, hogy újra birtokba veheted az
+asztal lábánál azt a másik kezet, azt a másik meleg életet, azt az
+öt ragyogó testszín körömélbe végződő boldogságos másik
+világrészt.</p>
+<p>Valentine még utána súgta, mintha magyarul ez az ember nem is
+értene.</p>
+<p>– Ik hou van je…</p>
+<p>És még egyet zendült, azon a leggyöngédebb húron, amelyiket már
+nem lehetett a hárfára húzni:</p>
+<p>– Tjintah…</p>
+<p>Azt teszi mind a kettő: szeretlek.</p>
+<p>Hollandúl, meg a szumatrai bennszülöttek nyelvén. Mind a két
+igét ettől a mestertől tanulta, ettől a Békász Gyurkától.</p>
+<p>És a nagy tudós nem tud egy hangot válaszolni semmiféle nyelven,
+szegény feje, csak nyelni tud egyet, mert a szíve ki akart szökni a
+gégéjén.</p>
+<p>A Valentine ujjait olvassa lent a reszketeg kezében, hogy ott
+van-e mind az öt hiánytalanul. Egész nap azt olvasta.</p>
+<p>És lélegzik egy mélységeset és vad szemeket csinál és egy
+fenyegető háh!-val feléje fúj, de finoman, akár a kezdő szellő.</p>
+<p>Valentine megrezzen, kapkodja a pilláit, odább-odább leng a
+feje, a két könyökét fellebbenti, úgy tesz, mintha el akarna
+szállani. Betanulta már ezt a játékot.</p>
+<p>– Jaj, nem nem, maradj itt, drága pelyhecském.</p>
+<p>Mindig megbánja, hogy el akarta fújni, visszakapja a szökő
+kezet, százegyet csókol rá örömében.</p>
+<p>– Nézze már.</p>
+<p>A hallban táncoltak. Az egész jazz működik, a középen egy
+féltucat frakk meg szmoking ölelte a lamée-kat, a georgette-eket, a
+tafotákat, a duvetine-eket, a kényes tangót hajlogatva tova.
+Emerről is, amarról is új pár jött elő, a fehér karok föllengtek
+<span class="pagenum"><a name="Page_15" id=
+"Page_15">-15-</a></span> a fekete vállakra, pillanatra veszteg
+maradtak a lábak és azután rá siklottak a sima zenére.</p>
+<p>Gyurka is odanézett. Nem oda, hanem odább, túl a hall fényes
+imbolygásán, a tejes május-éjbe, a Danieli előtt várakozó gondolák
+ingatag lámpásaira és azok mögött a hórihorgas árbocokra, kik
+szórakozottan nyúlkálnak erre-arra a csillagok közt válogatni, meg
+még odább, messze, a holdsütött vízszínen lappangó szigetek
+felé.</p>
+<p>Valentine-nek elbillent a feje, egy fogával az alsó ajkát
+megfogta szórakozottan, a szabad keze lecsüngött az asztal szélére,
+így tartotta a zöld szipkát, aki most magamagának
+cigarettezett.</p>
+<p>A divatrövükön a szolgáló kisasszonyok a közönség előtt
+melódikusan sétálnak a rájuk adott esti ruhákban, vonagló
+vállakkal, ideges könyökökkel és alálankadt szemekkel, olyan
+kényességet affektálva, mintha nem e világra való finomságok
+lennének. Igen, és ez az úri, sőt nagyúri nép, amelyik a hall
+márványán tanyázik, az pedig olybá tünik a köröskörül elhalkulva
+figyelő társaság közepén, mintha hivatásból produkálná magát az
+óvatos, vontatott mozdulataival, mintha talán csak az volna
+rábízva, hogy a ruhák csipke-ablakait, és ezüstszál-futamait
+hangsúlyozza, meg a legideibb frakkszabást ismertesse hátulról,
+oldalt és elülről, vagy netalán egy Rue de la Paix-i ékszerésznek a
+gyöngysorait, a solitaire-jeit meg az asszir karpereceit
+sütkéreztesse s kívántassa a csillárok fényében.</p>
+<p>Oh nem, hisz olyan áhítattal, oly művészi sejtelembe nemesülve
+lépkedik a tangot a néma párok, ennek a tüneteg, szüneteg dallamnak
+a halk tanácsaira figyelve… sőt mintha taktusról-taktusra ők maguk
+költenék ezt a zenét, vagy mintha ezt képzelnék; vagy talán a
+parfumös este hangulata vált volna hangjegyekké valami
+varázslattól; vagy mintha arany vonalak osonnának a lábuk előtt,
+tétova csalva őket, hisz maguk is úttalanok, mint az ábránd, mint a
+szerelem, amely boldogság és boldogtalanság közt <span class=
+"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> akadozik,
+úgy mint a vörös meg a sárga rózsa közt a pillangó.</p>
+<p>Ezek a szájak panaszolják a mosolyt, ezek a csípők a
+gyöngeséggel kérkednek, ezek a szemek az édes unalomból a
+legédesebb ájulásba vágynak, az eszméletet ezek mögött a homlokok
+mögött a gondolattalanság arabeszkjei mulattatják. Alig hogy
+lépnek, alig hogy lélegzenek az egymást öntudatlan kerülő párok.
+Félig élnek és félig álmodnak és egy-egy lehelletnyit mintha
+meghalni szeretnének.</p>
+<p>Békász Györgynek is aléltan hanyatlottak a szemhéjai, nem bírta
+követni már azt a két angyalt, akik odakint szállottak,
+csillárfényen és cigarettfüstön túl, üvegajtón túl, dülöngő
+árbocokon túl, messze, messze a fátyolos csillagok közé. Úgy az ég
+felé rézsútosan, összeölelkezve, mint a Giotto oltárképén egy
+templomban. Az a másik angyal, aki vele tűnt el ott a violás
+fátyolok mögött a csillagos égben, az az angyal itt ül mellette,
+itt ingadoz az elbájolt feje, mintha titkos légáramlat himbálná
+gyöngéden, mint a kímélni való mákvirágot, itt van, igen, hisz
+annak az angyalnak a fűtött selyem kezét göngyölgeti, tapogatja
+újjról-újjra s ízről-ízre s annak a csuklóján csúszkál az ő keze
+fel-le nyugtalanul és szinte testetlenül, a pulzus nyilallatai
+felett, akár az elmerült primás keze a hegedű nyakán, mikor a
+Repülj fecském pizzicatoján andalog. Csodálatos, hogy idelent is
+oly édes valóságban érzi kettőjüket, pedig hisz odafent suhannak a
+végtelenbe, fuldokolva a keblüket elöntő langy étherben, melynek a
+könnyűségével és üdvözítő jóságos ízével nem lehet betelni s a
+szárnyaik hallható sóhajokkal lendülnek együtt, valami méla
+zendület ütemeire. Csodálatos, mint mikor az ember álmodik és
+álmában tudja, hogy most álmodik. Oh de fáj, hogy ez az éberen
+érzett önkívület el fog szakadni, csak maradna még, még egy kicsit,
+egy percet, ez a perc a mi örökkévalóságunk.</p>
+<p>Mintha a csend elhalt volna a György feje körül. A hallban a
+hegedűs leejtette a vonót a húrokról. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span></p>
+<p>Valentine fellélegzett és halkan, szinte bánatosan nevetett az
+élvezettől:</p>
+<p>– Szép volt.</p>
+<p>Györgynek kellett egy harmad perc, míg fel tudott ocsúdni s oda
+lehellhette Valentine elé, hogy:</p>
+<p>– De milyen szép…</p>
+<p>Valentine kipillantott és a kezét akaratlan felkapta, mint a
+szinházban; tapsolni vágyott az oszló pároknak, amint elevenedve,
+habozva, valami kellemes sajnálkozással indultak a helyeikre.</p>
+<p>Egy kis pirossipkás arab gyerek iszkolt át a tükröző tisztáson,
+cigarettes tálcával. Éppen csak egy pillanatig maradt üres a
+márványalap utána; két pár állott már a két szélén, vagyis
+csúszkált a fox-trot könnyed szabályai szerint. Persze a jazz
+hívására. Új kotta volt a pianinón, meg a hegedűs előtt, meg a
+dobos előtt, meg a néger előtt, aki most a szájával kezelte a
+hangszerét, a hosszú pistont, a banjot hátraküldve tartalékba a
+pianino tetejére a flóta meg a saxophon mellé. S ez a hegedűs, aki
+még egy perccel ezelőtt oly álmatag arccal vezette a tangót, most
+valami hetyke pózt vett és a fejét gépiesen ugratta jobbra-balra a
+vonója rándulásai felett; a billentyűket tapogató pápaszemes ifjú
+is, az a piruló kopasz fejű dobos is, meg a kipuffadt képű néger
+is, egyetértőleg kapkodtak a fejökkel a hangjegyeikre nézve, mintha
+jókedvre noszogatnák egymást, mintha valami stiklit terveznének
+vagy mintha pazar muri várná valahol őket és arra hangolnák
+magukat, míg itt ezt az unalmas fox-trott kottát végrehajtják.</p>
+<p>A táncosnép pedig, mintha nem is ügyelne a muzsikaszóra, cseveg,
+csuszkálva, futamodva s rögtön hátrálva, s elkerülve pár a másik
+párt és ugyanakkor a harmadik párnak az útját keresztezve s egy
+negyediknek az oldalához ütődve fordulatukban, mintha mind ezek egy
+kisebbfajta korcsolyapályán osonnának es keringelnének,
+cikkcakkoznának szórakozottan, integetve, köszönve, felelve,
+nevetgélve az ismerősökhöz a pálmás háttérben köröskörül hullámzó,
+fecsegő vidám világba. <span class="pagenum"><a name="Page_18" id=
+"Page_18">-18-</a></span></p>
+<p>Valentine visszahúzta a nézését arról a skótnak látszó hosszú
+leányról, akinek az agerathumkék ruháját kisérte s a kéztartását
+figyelte, hogy az milyen helyes és milyen egyéni. György szemei
+megint odakint felejtették magukat, messze, messzire. Valentine
+búcsút vett egy erős szippanattal a cigarettjétől és azon volt,
+hogy hangtalan fújja ki a szipkából a hamutartóba, hogy fel ne
+rezzentse Györgyöt, hogy így gyönyörködhessen egy kicsit ezekben a
+mozdulatlanul kidagadt méla <span class="pagenum"><a name="Page_19"
+id="Page_19">-19-</a></span> kókuszdió szemekben. Hanem az ember
+meg szokta érezni, hogy ránéznek, úgye, hátha még az üdvössége
+csillagai ragyognak reá. Oda fordult Valentine-hez és a bámulásban
+elmosolyodott ajkai az örömnek azt az alig hallatszó gyöngéd
+jelhangját adták, azt, ami úgy esik a fülünknek, mintha a mélyben
+az a szív elnevette volna magát.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 400px;"><a href=
+"images/i004hq.jpg"><img src="images/i004.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>– Maga hol járt?</p>
+<p>– Tudod… egy kis idegen szigetre vitorláztam egyszer; munkásnép
+után jártam. Csodálatos, te, Tin, milyen sötétség fogadott azon a
+szigeten… azt hittem hirtelen, alkonyat van, pedig fényes délelőtt
+másztam fel a parton. Az onnan volt, hogy köröskörül bezárják azok
+a dús bambuszok az egész szigetet. Hát aztán kievickéltem valami
+mezőre, megállok, nézek, keresek utat, fedelet, embert. Egyelőre
+egy mamlasz kis zebu mereszti rám a szemét ott közel egy
+kókuszliget széléről. Indulok jobbfelé, balfelé, kurjantok
+hegyeseket, lóbálom a fehér sisakom, majd csak meghallanak,
+meglátnak. Csend. Csak egy pár papagáj rebbent fel és káráltak ott
+nekem összevissza, mondhatom, ha nem járnak iskolába, hát egy fél
+értelme nincs a beszédüknek. De mintha valami sikolyt is hallottam
+volna közben, vagy egy kaccantást, vagy csak képzelődtem? Nekivágok
+a kókuszosnak, hát éppen egy napsütött alléera találtam bemenni;
+hanem tovább csak csend, egy lélek, egy jel sehol, a fasornak a
+vége meg összefolyik, nem tudom, merre vagyok és hova lyukadok ki.
+Nem tettem még húsz lépést barátom… pardon!</p>
+<p>A mesemondó buktatta a fejét lefelé, egyidejűleg emelte azt a
+fogságos meleg kis kezet és egy halaszthatatlan puszit ütött
+reá.</p>
+<p>– Jaj, és mi történt, tovább! Hol a <i>cerrini?</i></p>
+<p>Elaludt a Valentine friss cigarettje.</p>
+<p>– Cerrini, ecco! – György is rágyújtott Valentine után és
+egyszerre jutott eszükbe a füstöt az egymás orrának irányítani.
+Persze kinevették egymást a kölcsönös felsülésért és egy pár
+pillanatig a kék ködben <span class="pagenum"><a name="Page_20" id=
+"Page_20">-20-</a></span> nem is látták az egymás csillogó szemeit
+és csillogó fogait.</p>
+<p>– Tin…</p>
+<p>– Itt vagyok. – Szétfújta s elűzte a füstöt a kezével.</p>
+<p>– Tin, most itt járt egy fekete lepke és azt súgta a bal
+fülembe, hogy maga nem is szeret engem.</p>
+<p>– Pfuj.</p>
+<p>– De egy fehér lepke is itt volt, az a jobb fülembe súgta, hogy
+szeretsz. Hát melyiknek volt igaza?</p>
+<p>– A fehér… fülednek. Folytassa már, butonc, az erdőben… húsz
+lépést tett, vagy nem annyit?</p>
+<p>– De, pontosan kérlek… és egyszer csak zsupsz, a nyakamba
+csapódik valami hideg és vizes, de köröskörül a nyakam alá zuhan az
+a nemtudommicsoda, amitől abban a szempillantásban a nyavalya majd
+kitört, képzelheted.</p>
+<p>– Noh…</p>
+<p>– A fejem előre esett és alig bírtam az egyensúlyomat
+megtartani, olyan hirtelen ért… odakaptam két kézzel, azt éreztem,
+mintha vadmacska vagy kígyó zuhant volna a nyakamba s meg akar
+fojtani…</p>
+<p>– Te jó istenkém.</p>
+<p>– Félsz? édes édességem. Hát mi volt? Egy vézna kis koszorú,
+csupa kicsi fehér virág, zöld hajtás közé dugdosva s az egész
+összevissza nyalábolva valami friss vesszőkkel. Mi ez, állok,
+bámulok, azok a sötét fák ott hallgatnak, mintha összeesküdtek
+volna, egy pötty kis rózsaszín fejű madár repül keresztbe, úgy
+híjják rizsmadár, mert a teste viszont olyan ragyogó szürke… de hát
+ez nem lehetett úgy-e? Csak bámészkodom ott a kezemben avval a
+koszorúval, azt hittem, álmodom valamit… pssz, megint hallom azt a
+vihogást, de határozottan, kétfelől is…</p>
+<p>– C, c, de csuda kedves!</p>
+<p>– Mi? S ha még azt láttad volna, hogy amint ott fülelek és tátom
+a szám és lábujjhegyen előrébb megyek, puff! ott a másik koszorú a
+nyakamban. Bekaptam barátom. Csupa víz volt az orrom, a szám, a
+szemöldököm. De a lassot biztosabban dobni nem <span class=
+"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> tudják
+azok az amerikai lókötők. Ez a koszorú balfelől jött valahonnan.
+Arra szaladok, hát ahogy a fákat érem, a másik felől kapom az
+áldást a nyakamba. Vagyis a fejemre, mert futtomban ért a koszorú,
+rézsút megállt a hajamon. Most már kacagnak, háromfelől, négyfelől,
+gyerekek vagy asszonyok… hopp, arra elől egy pucér hátat látok a
+fák közül kibújni, megint eltünni, vissza. Gyerünk csak, ezt
+elcsípem. Kettőt ugrok előre, tessék, a negyedik zöldség sújtja a
+kopoltyúmat.</p>
+<p>Valentine-nek hátra esett a kacagástól a feje:</p>
+<p>– Jaj, hogy én ezt nem láthattam!</p>
+<p>– Jól kinéztem barátom. A fülem hegyéig ért a nyári gallér.
+Ugráltam ott összevissza s óbégattam, persze csupa jókedvemből,
+végre vagy tizenkét fa mögül egyszerre bújt elő egy-egy helybeli
+dáma, a toalettjökre ne légy kérlek kiváncsi; még két koszoru repül
+a fejembe, aztán nagy gaudiummal nekem esnek és elkapják a két
+karom és ráhúzzák a többi koszorút, mert mind hozta a kész koszorút
+a kezében…</p>
+<p>Elbájolva húnyta le Valentine a szemét:</p>
+<p>– Tündéri.</p>
+<p>– Úgy-e, Tin… így fogadják azon a vad szigetecskén az idegent.
+Tudod az az apró fehér virág, úgy hívják <i>melatti</i>, az az
+egyetlen virágjuk, amelynek illata van és az is csak estétől
+reggelig illatozik; hajnalban a hajukba tűzik, egész nap avval a
+parfümmel csalják a férfit maguk után.</p>
+<p>– Zsivány, hány után mentél egyszerre?</p>
+<p>György a fenyegető zöld szipka elől kipillantott arra messze,
+nevetve s merengve s úgy folytatta halkan, elfogulva, mintha valaki
+mástól hallaná:</p>
+<p>– Ott jártam az imént, Tin, teveled… ugyanazon az alléen, és
+azok a lányok kisértek kettőnket a faluba, úgy mint akkor magamat.
+És igazoltam magam előttük, hogy lássátok, ez az a lány, akinek a
+kedvéért vissza kellett estére hajózni nekem, egyedül… mert már
+akkor tudtam, hogy téged szeretlek, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> Tin. És most is hallottam,
+milyen szomorú dallal oszolnak el megint a lányok a kókuszdiót
+leverni.</p>
+<p>– Te, drágám.</p>
+<p>– Elmenjünk majd egyszer oda, Tin, igen?</p>
+<p>– Igen, igen! És én akasztok azoknak a lányoknak koszorút a
+nyakukba… vagy inkább hattyúboát, mit gondolsz és összevissza fogom
+őket puszizni.</p>
+<p>Nézd, mintha tányért ejtettek volna le mellette, majdnem
+felugrott a székről Valentine, a poétikus elmerülésből. Vagy mintha
+hirtelen rákiáltottak volna, úgy kapta fel a megrezzent fejét.
+Megijedt?</p>
+<p>Oh, dehogy!</p>
+<p>Csak egy Charleston-zenébe kapott odakint a banda.</p>
+<p>A francia nép kelt fel ilyen varázsosan a Marseillaise
+hangjaira. Pillanatok alatt teli volt a tisztás. Behallatszott
+egy-egy nádfauteuil csikarása, amint a márványra csúsztatták
+sietségükben, akik már nem tudtak elsők lenni s egynéhány nő
+hamarabb a márványra szökött mint a partnere s a cipellőik
+lábujjhegyeltek idegesen és a fejük felkapta már a taktust és a
+karjaik repesve várták, míg rácsúszhatnak a vállakra s aztán
+elsodródhatnak ők is a többiek közé nevető szájakkal és nevető
+szemekkel. Ettől a zenétől a csillár mintha melegebben ragyogna
+kint a hallban és idebent a barban az egyik Harold Lloyd a pohara
+talpával, a másik a könyökével meg a körmeivel kapkod az
+incselkedve bokázó taktusok után. A néger szétvetett lábakkal áll a
+pódium szélén és belekurjant a saxophonba, mint a dudájába a boldog
+csordás a mezőn.</p>
+<p>Valentine olyan eleven lett; úgy könnyűzik a széken, a bokáit
+összeveri, a szeme csak ragyog a hallba kifele s rázza lelkesen azt
+a nagy kezet a térde mellett.</p>
+<p>– Az én muzsikám, Gyurka! Hallja, a Valentine! Jaj, de
+boldogság, mi?</p>
+<p>Az, az, de még micsoda boldogság ennek a Gyurkának. Éppen azt
+csudálja, hogy ezek az emberek nem is sejtik, hogy az egyetlenegy
+imádnivaló cica <span class="pagenum"><a name="Page_23" id=
+"Page_23">-23-</a></span> ide van őmellé beosztva s hogy tudnak más
+nőre nézni s hogy egyáltalán örülni tudnak valaminek,
+szegények.</p>
+<p>Önfeledten ejtegette Valentine a fejét, a vállai gyöngén
+inogtak, halkan füttyentett egyet-kettőt a nótába s aztán oda
+kedveskedett a kis hangjával Gyurkának:</p>
+<p>– Elle avait un tout petit menton, Valentine, Valentine… – és
+rögtön kiesett a muzsikából: – jaj, hogy ezt ilyen nyugodtan tudja
+nézni! Mégis csak borzasztó valami, hogy maga nem táncol!</p>
+<p>Gyurka oda akart harapni gusztusában a lepittyenő
+orrocskához:</p>
+<p>– Tudod, angyalocskám… – és az öklével a combjára ütött, az
+egész hosszú lábát elnyújtva feszesen az asztal alatt.</p>
+<p>– Tudom, csak menjen azzal a falábával! – és félrehúzta a
+duzzogó fejét, mert a torkán már egy icurka csengés felelt a György
+jókedvű nevetésének.</p>
+<p>Ezzel a faláb-trükkel ütötte el a dolgot otthon, Palyáéknál,
+mikor a grammofont felkavarták egy ozsonna után a terraszon és egy
+mohó hölgyvendég fel akarta húzni Gyurkát „egyet shimmyteni“. Annak
+Gyurka komor arccal meggyónta, hogy Bukovinában ellőtték a ballábát
+és ezek a mai géplábak elég kezdetlegesek, shimmyre gondolni se
+lehet egyelőre velük. Nagyobb bizonyság okáért a rémült dámával meg
+is fogatta az acél térdet, hogy az mennyire nem fogad szót, mikor
+hajlogatni akarják. A háziak remekül szekundáltak hozzá s a
+megzavart honleány csak egy óra mulva jött rá a fintára, mikor
+odakint a villa előtt Györgynek eszébe jutott az árkot
+átugrani.</p>
+<p>– Nini! Lali! Pá, pá! Gyurka, nézzen már arra! – s Valentine
+visszalebegtette a kezét a hallba, ide a sarokba, ahol egy frakkos
+fiú rugtatta feléjök a karját fascista módra s hajbókolt és
+tátogatta boldogan a szemét-száját az üvegkockán keresztül.</p>
+<p>György is odahajtotta a fejét és mosolygott nagy szeretettel.
+Fogalma se volt róla, ki ez a kedves gavallér. Aki különben el is
+tünt rögtön a sarki <span class="pagenum"><a name="Page_24" id=
+"Page_24">-24-</a></span> pálma mellől, miután fényjelt adott a
+szemével, hogy jön, jön, itt lesz azonnal!</p>
+<p>– Micsoda Lali ez, Tin, én úgy-e nem ismerem?</p>
+<p>– Dehogysem, nem emlékszik?</p>
+<p>– Nem én.</p>
+<p>– A Gerbeaudban. Igaz, egy délután a szigeten is találkoztak,
+mikor a MAC-ban voltunk.</p>
+<p>Többet György nem is orientálódhatott, a Lali már libbent
+feléjük, sürgősen visszacsapva a szivarzsebbe a zsebkendőt,
+amellyel a meleget a homlokáról elütötte:</p>
+<p>– Nohát, első dolog! Valika! Jó estét, első Valika! – kézcsók és
+sarokösszeütés és: – Szervusz drága öregem, nohát elsők vagytok,
+hogy itt vagytok, gratulállak, hát ez kérlek egyáltalán első!</p>
+<p>Olyan örömmel és odaadással rázta Györgynek a kezét, hogy az
+egészen meg volt hatva.</p>
+<p>– Hát maga mit csinál Velencében Lali?</p>
+<p>Lali nevetve székért ugrott:</p>
+<p>– Zavarom kezitcsókolom azokat, akik el akarnak a világ elől
+bújni, látja!</p>
+<p>S leült és kedveskedve rájok nevetett:</p>
+<p>– Egyébiránt fent voltunk montirozni Torinoban, a gépekkel
+lekanyarodtunk egy-két napra, Lidózni… de Valika, hogy maguk itt
+vannak! Tudja, hogy meg sem akartam ismerni? Direkt nézem, micsoda
+szenzációs francia baba lappang a bárban! Nézd, hát nem Poóy Vali,
+becsületszavamra! Barátom, a legeslegelső párizsi baba! Milyen
+gyönyörű, drága Valika, te első jó Isten!</p>
+<p>Összecsapta a kezét, úgy rajongott bele a párizsi baba hálás
+szemébe. Valentine felkacagott és odaütött a szipkával a Lali
+körmeire s Györggyel közölt egy rövid használati utasítást:</p>
+<p>– Első jó Isten, hallja? Minden első Lalinál. Kérlek, saját
+kreációja. Első pofa maga Lali!</p>
+<p>Lali kómikus komolysággal kapta a nyakába a fejét és a szívére a
+kezét, mint művész prezentálva magát Györgynek, aki a maga részéről
+elismerő nevetéssel hajtott fejet az érdem előtt. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span></p>
+<p>A Valentine-t, a zenét, odakint éppen frissen kezdték. Lalit
+mintha megcsiklandozták volna:</p>
+<div class="figcenter" style="width: 401px;"><a href=
+"images/i005hq.jpg"><img src="images/i005.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>– Gyerekek… Valika! Válentinö! Csak átjönnek egy kicsit a
+hallba? Különben a Tutyuékkal <span class="pagenum"><a name=
+"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> ülök, tegnap jöttek ők is,
+Montecarlóban voltak, azután itt vannak Bőry báróék is, azt hiszem,
+oda látni… nem? Persze most táncolnak, egy hete hogy itt sülnek,
+első lidóbolondok, no, Valika, kérlek öregem, pam param
+parapparapparam!</p>
+<p>Már libbent fel a helyéről és kinálta suttogó füttyel
+Valentine-nek a vállait, és a két escarpinje mintha két eldobott
+cigarettlivégre taposott volna, könnyedén.</p>
+<p>Valentine epedő lehellettel esett a György szemébe:</p>
+<p>– Istenkém egy charlestont… Gyurka! Nem bánja?</p>
+<p>A rózsaperem alól kimosolygó két térde remegett a
+türelmetlenségtől.</p>
+<p>A saxophon éppen kiscicanyávogást eresztett a pattogó, csengő
+jazzhangászat közé.</p>
+<p>– Hát hogyne, Tin, ha jól esik. Gyerünk át, gyerünk.</p>
+<p>Olyan kedves és édes volt minden itt ennek a boldog
+embernek.</p>
+<p>– Jaj, Gyugyu, drágám! – Éppen egy fordulatot próbált Lali
+pillanatra félrekanyarodva; egy szerelmes pöttyet lophatott a
+György orra hegyére Valentine, mikor felállottak.</p>
+<p>Úgy dobogott a szíve a lépcsőn lefele Valentine-nek, mint felsős
+kislánykorában, mikor szavalattal kellett előlépni az évzáró
+ünnepélyen.</p>
+<p>– Micsoda first class publikum, ilyet én életemben nem láttam
+együtt. Mondja Lali, nem a spanyol király volt az, aki felállott az
+előbb azzal a gyöngyhímes fehér nővel?</p>
+<p>– Melyikkel Valika? – Lali komolyan emlékezni próbált, de
+megcsapta a nyilt hall-ajtóból az arcukat a zene s vígan
+összevillantak, mint valami cinkosok és elfelejtettek gyöngyös
+ruhákat és koronás királyokat.</p>
+<p>– Gyurka! Maga még nem is látott engem táncolni!</p>
+<p>– Tudom, mennyit mulasztottam, Tin… <span class=
+"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span></p>
+<p>– Első kérlek alássan, első, oda leszel öregem, szavamra! – s
+már csúszott előre Lali az ajtóban, Valival, a kezét arra a
+hajlékony derékra illesztve, melynek a meleg selymét hizelegve
+megérinteni éppen útban volt a György tenyere is.</p>
+<p>Egy pillanat, ott állott egyedül az ajtóban, Valentine eltünt a
+szeme elől. Szinte megijedt. Ott előtte most telepedett vissza az
+asztalhoz egy angol házaspár, a pezsgős poharuk után nyúlnak, és
+üde hangulatban fújkálnak egymásra; pirosak, fiatalok, egyikük se
+lehet több hetven esztendősnél. György szemeiben a táncosnép úgy
+úszik körbe pillanatonként változó női s férfi arcokkal,
+összehullámzó, lebegő fehér és fekete vállakkal, hogy a nézése
+szinte megzavarodik és önkéntelen támaszt keres a kezével, mintha
+nem állana szilárd talajon. Áh, ott van, megvan! Ide lebbenti drága
+kezét a Lali nyakából, a keresztbe rezzentett fejével, az elrántott
+ajkaival, a felkapott szemöldökével intim kis szervuszt küld, és
+hajtja vissza harmonikusan a csillanó szőke fejét a Lali füléhez.
+Gyurka nevet örömében és nyámmog valami mézeset magában utána,
+nyujtja a fejét, félre, félre, hogy követni tudja azt a tündöklő
+fehér ívet a Lali fekete hátán, amint szinte testetlenül lopóznak
+abban a mozgó labyrinthusban. Most megint elenyésztek. De mintha
+még kedvesebb volna Gyurka szemében ez a helyzet: lábujjhegyen
+ringatja magát és dűti mint Sólyomszem a fejét előre, most, most,
+elcsíplek! Közben a szeme belefut a négernek a kimeresztett nagy
+gyerekszemébe, az is így előre nyomta a fejét, s hamar odakacsint a
+György szemébe s az ő tiszteletére hápog vagy hármat azon a bolond
+saxophonon. No de nagyszerű, mért nem láttad ezt, Tin? Ejnye, hol
+vagytok?</p>
+<p>– Hopp, itt vagyunk! – oda pukkedlizett elébe Valentine, kézen
+hozva Lalit, aki szinte húzatta magát. – Jaj de jó, Gyurka, de
+fényes!</p>
+<p>Fellehelte György ajkára a pezsdülő friss kis élvezetét.</p>
+<p>– Első, kérlek… – Lali pityókos gesztust <span class=
+"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> röppentett
+a jobbkezével, a ballal megsürgette a Valentine ujjait.</p>
+<p>György, mint valami tekintély, komolyan biccentette le nekik az
+elismerését:</p>
+<div class="figcenter" style="width: 400px;"><a href=
+"images/i006hq.jpg"><img src="images/i006.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>– Remekül táncoltatok gyerekek, nagyon szép volt.</p>
+<p>– Várjál még öregem, csak most kezdjük!</p>
+<p>– Ez a jazz, Gyurka, hát ez aztán passzió! Isteni, mit szól
+hozzá!</p>
+<p>Egy betűt se szólhatott hozzá Gyurka, már elrántotta Lalit a
+vonó, melynek a hangja a topánja alá sikamlott és Valentine, mint
+az uszó, ráfeküdt a <span class="pagenum"><a name="Page_29" id=
+"Page_29">-29-</a></span> fejével a dallamra s elmosódó
+pillantással vett búcsút az urától.</p>
+<p>Mind a nőnek, aki György előtt elkörözött, meg az uraknak is, az
+összes fiúknak és az összes bácsiknak, ebbe a szédülő mosolyba volt
+a szeme fordulva, az arcokat egy közös öröm tartotta megszállva, a
+páronkint fogózó karok, az odaadott vállak, az összeszorult kezek,
+az egymásnak forduló mellek, mintha ellenséges széltől védenék
+egymást, vagy mintha váratlan ájulat ellen keresnének oltalmat. És
+ezek a némult fejek titkos rádiót hallgatnak együtt, valami
+varázsos értesülést nyernek az idegen régiókból és azt Isten ments,
+hogy tovább adják valakinek a földön. György a mellére fogott
+karjai alatt gyönge sóhajt érzett és ez eszmélete fölött kis esti
+madár illant el, a bánat, az, hogy ő nem táncos, hogy ez a
+mulatság, ez a szenvedély az ő életéből kimaradt. De rögtön
+mosolygott is egyet ez után a pillanatnyi elbágyadás után. Sőt a
+mosolyból kicsi híja, hogy hirtelen el nem nevette magát: egy
+tökkopasz hájfej döccent ott előtte, aprókat fújt félre s a két
+halszeme buti panasszal ott ragadt a György szemében, míg csak el
+nem fordult azzal a mázsás táncosnőjével együtt. Komikusok voltak.
+És milyen komikus itt is, hogy olyan józanul kelnek fel némely
+összebeszélt párok és közömbösen egymás mellett gyalogolnak egy
+darabot, aztán mintha meghibbantak volna, se szó, se beszéd,
+egymásnak esnek. Az ember az első pillanatban nem is tudja, hogy
+birkózni akarnak-e vagy ölelkezni. Akik letették a táncot, azok is
+némelyszer oly idegenül és életúntan bandukolnak haza az asztalhoz.
+Legalább is így látja az ilyen laikus szem, mint a Györgyé. S ez a
+laikus fül is, a tizedszer ujuló melódiát elejtve, annak a gyerekes
+mulatságnak adja magát, hogy azt a sikálást hallgatja, amit a
+charleston alatt a márványon űznek a lakktopánok, meg az arany,
+ezüst és beige cipellők. Olyan furcsa ezt így fülelni. György még a
+szemét is lehúnyja hozzá s szép lassan elképzel egy sereg vakbuzgó
+szolgálót, akik a templomnak vagy múzeumnak, vagy fáraói
+<span class="pagenum"><a name="Page_30" id=
+"Page_30">-30-</a></span> palotának a kövét súrolják szótalan,
+sóhajtalan, pihentelen, elítélve. Annál csodásabb aztán a kép,
+amelyre kinyitja a szemét: az ékszertől csillanó dámák élvben és
+lázban és a makulátlan ünnepi gavallérok, akiknek a
+plasztrongyöngyein, úgy mint az elmerült szemén tűzcsík iramol a
+csillár alatti hajladozásban. Igen és annál édesebb újra Valentine
+után nézni… ott hajtja vissza ragyogó kicsi fejét, megállva, míg a
+Lalija félig elhajolva tőle, hátra nyújtja a bal topánja hegyét és
+bágyasztott tekintettel igyekszik az orra hegyét a Valentine
+orrocskája hegyével egy szintre rögzíteni. A dobos, aki balkézre
+cintányérista, mintha Valentine-en felejtette volna a szemét, ezért
+állt most meg a levegőben a cintányérral a keze; igenis őt nézi!
+Sőt az a túlságos cípős úr is, ott <span class="pagenum"><a name=
+"Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> közel egy asztal előtt, az
+összesodort ujságjával mutatja Valentine-t a háta mögötti kandi
+hölgynek. Ó, de szép volt… Valentine felindulva pillant körül és
+közben könnyedén csusszan a ritmusba vissza Lalival, a tisztás
+közepe felé. György él a pillanattal, amikor a Valentine szemét
+megkaphatja s oda villant, híva, még a szája is tátogja sürgősen:
+gyere már, gyere…</p>
+<div class="figcenter" style="width: 278px;"><a href=
+"images/i007hq.jpg"><img src="images/i007.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Valentine-nek az óvatos fordulatból alighogy moccan a feje, a
+fogai csillannak s a szeme huncut nevetésén látni legjobban, hogy
+azt üzeni:</p>
+<p>– Nem, nem.</p>
+<p>És már eltünt szem elől. György kétfelé pillantott maga mellett:
+nem vette-e valaki észre, hogy itt most ellentmondtak neki? Ilyen
+hiú az ember. Aztán csóvált egyet a fején, de mosolyogva; mint
+mikor azt mondjuk magunkban: ejnye, rossz gyerek! És asztalt
+keresett, hogy legalább leülhessen arra a két-három percre, ami még
+a charlestonből hátra van. De bizony egyetlenegy szabad asztalka
+nincs a hallban; amelyik mellett nem ülnek, annak a tetején
+poharak, feketés csészék meg retikülök jelzik, hogy csak táncolni
+szállott el a közönségük onnan a székekből. Oly kényelmetlen így
+egyedül állani az ajtó mellett, feltünően. És úgy érezte magát
+György egy pár pillanatig, mint valami árva fiú, a muzsikáló,
+táncoló s angolul, franciául zsiboló idegenségben. Valentine feje
+kétszer vonult el már előtte, mintha ringlispil hozná s vinné tova
+megint a maga monoton keringésével, hanem György hiába mosolygott
+oda s hiába leste Valentine szemeit: azok a szemek elfelejtettek
+idepillantani, belemerültek a Lali hizelgő két szemébe s kissé
+oldalt esve, gyöngén ingadozott a Valentine feje, mintha drága kis
+bókokat élvezne.</p>
+<p>Hogy lehet ebbe a haszontalan csúszkálásba így belebódulni.
+Györgynek a tétova tekintete bejárta ezeket a táncos gavallérokat;
+roppant rájok csudálkozott hirtelen, hogy micsoda szenvedélylyel,
+micsoda gyerekes ambicióval űzik ezt a céltalan és kényelmetlen
+<span class="pagenum"><a name="Page_32" id=
+"Page_32">-32-</a></span> körbesomfordálást. Hogy el nem únják és
+hogy el nem röstellik az ilyen férfiatlan tipegést és csoszogást.
+Igaz, legalább a fele nem is vehető felnőtt embernek, ezek azok az
+egy tipusú, könnyű, kedves úrfiak, akik mint a foxik minden
+országban és minden földrészen feltalálhatók; azután akad ezek közt
+egy pár arisztokrata biztosan, azoknak szent kötelességük minden
+lehető mulatságot leszolgálni az életben, s lehetnek köztük urak a
+diplomata-hadból, akiknek csak némely történelmi percben kell az
+ünnepiesség nivóján tartani magukat, hát ezek mind nem felelősek a
+komolytalanságukért. De hiszen akadnak azért ebben a táncos népben
+jogászemberek, orvosok, netalán egyetemi professzorok és hát a
+többi is, aki kereskedő vagy pénzember, az is családapa többek közt
+és tekintély a maga területén, édes istenem, hogy respektálhatják
+az ilyet a gyerekei, meg a diákjai, meg az alkalmazottjai, ha
+például látnák most őket háttal, milyen hülyén nyitogatják szét a
+bokáikat; brrr, de ízetlen valami! S valami visszatetsző volt a
+György szemében, hogy ily művelt úriemberek ugyanavval a fejjel
+jönnek a táncba, amelyikkel egész nap látnak, hallanak,
+gondolkoznak. Ezek az emberfejek mintha valahogy nem volnának oda
+valók a vállak és könyökök groteszk rángatózása fölé; ezeket a
+nappali fejeket legalább letehetnék a shimmy meg a charleston előtt
+az urak és valami kedves pojácafejeket vagy afféle színes
+léggömböket tehetnének a nyakukba, amilyeneket a mulatóhelyeken
+szoktak osztogatni.</p>
+<p>No, szerencse, hogy nem kell itt elhagyatva tovább
+morfondirozni, libeg már vissza Valentine, a kezét most ejti alá a
+Lali lelépő kézcsókja alól, ügyesen siklik két majdnem surlódó pár
+közt ide György elé. Csakhogy megelégelte a kis mulatságot,
+csakhogy itt lehet már hagyni a zenebonát.</p>
+<p>Dehogy, szó sincs róla. Valentine csak ragyog elragadtatva, az
+orcái kimelegedtek, a sebes lehelléstől alig tud beszélni:</p>
+<p>– Gyugyu, de jó! Száz éve nem táncoltam! <span class=
+"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span></p>
+<p>György örül, a zsebkendőjét akarja rántani, hogy leszedje a
+rózsálló homlokról azokat az icipici harmatcseppeket.</p>
+<p>– Hagyja… – s hajlik vissza, kezét feladja megint a Lali
+vállára, ki frissen liheg és a plasztront tolja befele a mellény
+alá, mert az egyik felől ki talált onnan csúszni táncközben.</p>
+<p>– De Tin, kis angyalom…</p>
+<p>Nem is hallja Tin, a saxophont hallja, mely éppen egy
+csiklandósat furulyált, a fejét mulatósan megrázza s a térdét
+buktatja bolondosan előre, s a másikat hátra kapja s rögtön ezt a
+másikat előre s az elsőt hátra.</p>
+<p>Máris szökött volna, György csúszott egyet és elfogta nevetve a
+kezét:</p>
+<p>– Gyerekek, elfáradtok.</p>
+<p>– Oh! micsoda naiv férfiú! – Valentine ránevetett Lalira, s
+aztán bájos kis grimasszal igyekezett az ujjait György kezéből
+kimenteni.</p>
+<p>Lali, kellemesen pihegve, csak legyintett vidám jóakarattal,
+mint egy champion. Elfáradni, egy kis charlestontől? A topánja
+orrával egy taktust ütött, és rögtön lendült lábujjhegyen, helyből
+a muzsikába lépni Valentine-nel. Ezzel szemben a jazz egy
+cintányér-csendülettel megszakadt. Kis szünet, amit mindig röpke
+felháborodással fogadnak a párok, míg belátják, hogy ezen már nem
+lehet segíteni s vidám békességgel indulnak visszacsücsülni. György
+egy diszkrét bravót kiáltott a friss zsivaj közt az elnöklő hegedűs
+felé s alig tudta megállani, hogy jókedvében fel ne kapja a
+levegőbe Valentine-t, aki egy nyűgös cicanyávogással panaszolta a
+hirtelen csalódást.</p>
+<p>– Hála isten, mehetünk – és György hálásan fordult Lalihoz: –
+Köszönjük pajtás a kedvességedet.</p>
+<p>Vali kezecskéje tiltakozva repesett:</p>
+<p>– Hogyisne! még táncolni fogok.</p>
+<p>– És addig is – azt mondja Lali – ülünk egy kicsit legalább.
+Gyerünk gyerekek, a Tutyuék asztalához. Ott vannak ni… ott,
+ott.</p>
+<p>György arra se nézett: <span class="pagenum"><a name="Page_34"
+id="Page_34">-34-</a></span></p>
+<p>– Nem ismerem őket.</p>
+<p>– De, én ismerem, csak jöjjön. Nagyon net gyerekek, roppant jóba
+vagyunk!</p>
+<p>– Első. Első pofák. Első módon fognak kérlek örülni, csak gyere
+kérlek.</p>
+<p>György el is mulasztott a Lali javallatára figyelni, annyira
+meglepte, hogy Valentine hogy repes az odaülésért, a
+maradásért.</p>
+<p>A keze után nyúlt, gyöngéden:</p>
+<p>– Tin…</p>
+<p>Csak ennyit szólt, mint egy gongütés, amely csendre hangol,
+amely mély hangulatba hív, ünnepet igér, indító jelt ad álomútra. S
+kissé maga felé húzta Valentine-t a kezénél fogva és a nehéz barna
+szemnek a csodálkozó mosolya is csak az egyet beszélte: mi lelt
+téged, én szólok hozzád, aki a mindenséged vagyok, én várlak, én
+akarlak, hol van akkor ez a hall, meg ez az egész világ Lalistól,
+Tutyustól, jazzbandestől, minden egyebestől… hát nem érted?</p>
+<p>Nem érti, úgy látszik. Mögöttük a másik asztalnál most
+csúsztatja lefelé a lorgnont egy kakadúképű begyes kis dáma a
+Valentine hajáról a térdéig. Lámpalázasan simít egyet a megbámult
+ifjúság a szőke haján, felcsapja a nevetését és maga felé húzza a
+György kezét:</p>
+<p>– Isten bizony, mindig úgy szalad az emberektől. Odaülünk
+Tutyuékhoz. Olyan jól érzem itt magam.</p>
+<p>Lalinak integetni valója akadt valami felfedezett ismerősök
+felé; György ráborította puhán a másik tenyerét is a Valentine
+nyugtalan kis kezére s hajolt a fejéhez szinte fájdalmasan gyöngéd
+szavával:</p>
+<p>– Vár a hold, Tin…</p>
+<p>– Ne féljen, nem fog elszaladni.</p>
+<p>Lali is odafordult újra, s belekapaszkodott a György
+karjába:</p>
+<p>– Gyerekek menjünk. Mit szincerizálsz annyit, öregem.</p>
+<p>György egy türelmes mosolylyal szépen kivette <span class=
+"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> magát a
+Lali karolásából és megint odahúzta Valentine kezét:</p>
+<p>– Mi már fölmegyünk pajtás, sajnálom.</p>
+<p>– Nixtralala, csak előre, kis szemérmes – és Valentine újra
+megrántotta a György karját – alló!</p>
+<p>Ez a két kéz könnyedén játszik, húzgálnak előre-hátra valamit,
+ami oly hamar el tud szakadni, egy arany szálat, amelyik két szívet
+szokott összekötni.</p>
+<p>György komoly szemekkel igyekszik Valentine-t lebeszélni:</p>
+<p>– Tudja, hogy programmunk van reggelre.</p>
+<p>– Eltesszük holnaputánra.</p>
+<p>– Ez az! – Lali csettintett az ujjaival és frissen riszálta a
+derekát, azután rögtön ott volt a Valentine csipőjén a tenyere.</p>
+<p>Ez az, ami megoldotta a súlyos problémát. Kitört a muzsika. A
+hall ujjongva fogadta a szezón királynőjét, Valentine-t, amint újra
+leszállott delejes lábujjai hegyével a billentyűkre, húrokra,
+cintányérra. Mint a tüzes ékkövek, úgy tündökölnek az iramló
+taktusok, mint a szerelmi diadal, úgy kacagnak mámorosan.</p>
+<p>Valentine, meg Lali persze, az elsők közt voltak, akik
+belevetették magukat az új charleston-rohamba, nekik föl se kellett
+kelni, csak egyet szökkenni, máris a márványon voltak, mintha a
+szél kapta volna el őket. Az egész társaság lázasan rebbent föl,
+apró örömsikolyokkal, trallalákkal, füttyöcskékkel; itt-amott
+sürgősen koccantották vissza a tálcára a pohárkákat és vibráltak a
+cigarettekkel a hamutartó felé, melyet nem leltek ott az orruk
+előtt sietségükben s aztán uccu! a párjukkal a forgatag közepébe.
+György utánuk lépett az övéinek, mikor eliramodtak, még a
+távozásért akart volna picit kunyorálni, de csak két méterről
+kapott már egy gyors kis leintést a Tin odalebbentett kezétől,
+hogy: mindjárt, mindjárt, csak te maradj szépen.</p>
+<p>Györgyben egy kevés utálat gerjedt, amint oda pillantott a jazz
+művészeire, azok most mind valami bohóc grimaszt kaptak fel a
+képükre s ültükben <span class="pagenum"><a name="Page_36" id=
+"Page_36">-36-</a></span> hideglelősen rázták a felsőtestöket; a
+néger a síkosra borotvált nagy fejét jobbra-balra himbálta, mintha
+le akarná ejteni, s egyúttal le-leroggyantotta térdeit és reszketve
+veregette össze; alkalmasint a bikabődületektől állt bele a félsz,
+amelyekre ő maga bujtogatta kitolakodott szemekkel a saxophont. A
+hegedűs bele-belekerepelt a szájával valami badarat a zenébe, s
+felhajigálta a vonót a levegőbe s a dupla saltóból eső vonót
+elkapva, a fájával a kottaállványon, a hegedű hátán s a felkapott
+cipőtalpán kopogott hadarva, úgy csúsztatta vissza aztán a vonót a
+húrokra, a taktusba belevinnyogva, a cirkuszi bravúr után. És az a
+puffadt dobos ott a lábával rugdal valami csengő szerszámot. A
+saxophon a bika után, most egy merész kanyarodóval az
+egércincogással csiklandozza a füleket. Így emelik a hangulatot és
+így alacsonyítják le a tisztelt és imádott zenét az ember előtt.
+Legalább is ez előtt az ember előtt, a mi Györgyünk előtt, aki
+félrerángatja a szájaszélét a burleszk hangoktól és azt érzi, hogy
+csúfság és szentségtörés, amit ezek az újmódi cigányok művelnek,
+igen, szégyen ezt itt hallgatni néki, ki Velencében a halhatatlan
+művészeteken lelkendezik egész nap és akinek a szívén két égből
+szállott fényes szárny repes és az egész földi létét folyton csak
+mennyországba akarja felszöktetni. Jaj, de szeretné a pillantásával
+felbillenteni onnét azokat a muzsikus majmokat, kipenderíteni ide a
+leskelődő tengerbe, ott mutassák meg, milyen jókedvük tud
+lenni.</p>
+<p>Csak már vihetnélek ebből a lármából, ebből a fülledtségből,
+ebből az émelyítő parfum-ködből drága kis jószágom… hirtelen azt
+sejtette György, mintha hosszú napok óta lenne már Valentine-től
+elszakítva, akivel öt percnél tovább nem szoktak egymástól távol
+lenni. Egy pincér hátulról neki sietett, majd elsodorta magával,
+azt se mondta pardon, csak rohant avval a fontos szódabikarbónával
+a másik sarok felé. Ideges lett György. Úgy kell itt ácsorogni
+néki, mint valami portásnak.</p>
+<p>Előre lépett, a mellén keresztbe vette a karjait; <span class=
+"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> Valentine
+ott járt két lépéssel előtte; gondolta, no még egy kicsit várjunk,
+hadd táncolja ki magát kedvére, legalább nézhetem addig ezt a
+lebegő tündér-alakját, ezt a bűvös-bájos mosolyt az orcáin, ami
+pazarabbul világít az összes velencei kristályoknál. Csak ide
+pillantana már, hogy egy szemlágyulással, egy ajkmoccanattal
+vallani lehetne neki, hogy: imádlak.</p>
+<p>Most körbe fordult Lalival és lábujjhegyre állott, állanak egy
+helyben és a fejük táncol a lábuk helyett, affektálva, enyelgő
+dacocskával ingatják, rezgetik egymás ellen a fejöket. De
+mulatságos. Mint valami kis szinésznő. György képét kellemesen
+meglegyezte a hiúság. Észrevette, hogy a közeli párok oda-oda
+kapják a szemüket Valentine-re, pedig itt imbolyog három lépésre
+egy szenzációs indus hercegnő is, arany ingákkal a fülében,
+céklaszín nagykendőbe sodorva, virágos bibor papucsban, valami
+frizirozott európai gavallér karján. Sőt az indus csoda is mintha
+tudomásul vette volna most Tint avval a fekete gyöngy-szemével. Ha
+tudnátok, hogy ez a rózsatündér az enyém, hogy én kaptam ajándékba
+erre az egész életre! Úgy szerette volna kinyújtani György a
+karját, s szétkiáltani: nézzétek, az enyém, az enyém!</p>
+<p>Megint köröztek egy kicsit Valentine meg Lali s megint egy
+helyben maradtak, ringadozni, habozni. Nem jut eszébe erre
+pillantani Tinnek. Pedig az embere milyen odaadóan nézi s milyen
+áthatóan. Mi ez? Rebben a György szeme s mintha légycsípés érte
+volna, valami kis kellemetlenséget érez. Lalinak a térde oda van az
+ő Tinje térdecskéjéhez ragadva. Ni, s a combja… igen, az a
+Lali-féle fekete felső-lábszár oda simulgat, oda akar tapadni a Tin
+rózsaszín szoknyájára, a combjára. György belepirult ebbe a zavaros
+benyomásba. Lehet, hogy csal a szeme, vagy túlozza, amit lát; és
+talán csak véletlen pillanat volt, ez a táncos had itt úgy
+összeszorul néha, nem volt elég helye Lalinak a becsületes
+distanciát betartani. György gyanakodva kapkodta maga körül a
+pillantását. Összefutottak a szemében a pucér vállak, a
+<span class="pagenum"><a name="Page_38" id=
+"Page_38">-38-</a></span> karolások, a simulások, a forgások és
+illeszkedések; egyik másodpercben úgy látta, hogy a combok vigyázva
+húzódnak egymástól, a másikban úgy látta, hogy az egész társaság
+össze van ragadva, mint a sardiniák a skatulyában. De hát a többi
+párok talán mind házasok vagy szerelmesek. Nyugtalanul visszakapta
+Tin felé a tekintetét. Valentine odább sodródott azóta; épp
+eltakarta Lali a hátával György elől, valami nevetnivaló sietséggel
+kapdosva szét az escarpinje ragyogó sarkait. György el is nevette
+volna magát a lázas cipősarkok komikumától, ha nem fogja le
+hirtelen a szemét a Lali jobbkeze, mely följebb találta csúsztatni
+magát hátul a Valentine derekán, az egész tenyerével és mind az
+ujjaival külön feszülve arra a Valentine hátára, arra a pihegő
+meleg selyemre. Mintha tapogatná, mintha izlelni akarná azokkal a
+mohó ujjakkal és mintha suttyomban jobban, jobban magához akarná
+szorítani ez a fiú a szentséges titkos kis asszonyt. Hideg
+tiltakozás és forró türelmetlenség futott keresztül-kasul a György
+idegzetén. Magasra húzta a fejét, toppantott, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> a szája
+kinyílt önkénytelen. Majd hogy nem rákiáltott arra a fiúra: hé,
+vigyázz magadra!</p>
+<div class="figcenter" style="width: 466px;"><a href=
+"images/i008hq.jpg"><img src="images/i008.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>– Auhh, excuse-me! – Györgynek a cipőjére ugrott egy
+kukoricapiros képű lady, s félig mulatva, félig büntetve fordította
+vissza a fejét Györgyre, mintha az okozott volna neki valami
+fájdalmat. György észre se vette, hogy már az operációs területre
+lépett. Minden pillanatban hátrább kellett húznia magát egy könyök
+elől, egy odaugró váll elől. Nem mozdult a lába. Nem akarta Tint
+szem elől téveszteni. Szólni akart neki. Ejnye, most erre fordult.
+Annak a buta saxophonnak valami köszörülést vagy fűrészelést jutott
+eszébe imitálni s attól nem hallhatta volna Tin, hogy szólítják. No
+most. Most meg Lalihoz beszél, mialatt gyengéden hátrál azon a kis
+üresen maradt márványfolton. Oly otthoniasan, oly bizalmasan
+fekteti a kezét a Lali nyakába. Nem lehet ezt tovább állani.</p>
+<p>György előre hajolt, egy köhintés után odakiáltott a zenézés
+közt óvatosan:</p>
+<p>– Tin! Hallo!</p>
+<p>Az a sugárzó szőke fej mintha nem tudná merről jöhet a hang,
+aztán György felé vetődik, ránevet és a György könyörögve sürgető
+mimikájára hunyorít egyet és elutasítja könnyelmű kis rázódással
+azokat a sóvárgó szemeket:</p>
+<p>– Áh, áh!</p>
+<p>Nem jön. Már ide se néz. Nem érzi, hogy Györgynek a tekintete
+odaszögeződik az arcára, követelően, szemrehányóan. A Lali szemébe
+néz Valentine s kacag Lalira, az ott hányja-veti a fejét a
+Valentine arca előtt és az is nevet, amint elkígyóznak a nagydob
+irányába. Valami mulatságosat mondhatott Valentine-nek. Most
+bizonyosan kinevetik őt.</p>
+<p>Minden pillanatban kap egy kis rosszaló grimaszt György a
+hölgyektől, az uraktól, akik ott ellibegnek és ellihegnek előtte.
+Útban van, ki kell őt kerülniök. Egy totyakos bácsi, kinek a nyelve
+is kibújt a szája szélére a nagy igyekezetben, mint a levelet író
+cselédnek, odasurlódott Györgyhöz, kiesett <span class=
+"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> a
+ritmusból és aztán reszkető fejjel nézett vissza s motyogott
+valamit György felé, amit György éppen úgy nem hallott és nem
+figyelt, ahogy nem hallotta a zenét és nem látta az orra előtt
+cikcakozó párokat és nem is látta már világosan ezt az egész
+csillogó-ragyogó világot maga körül. Csak azt látta, hogy Valentine
+milyen görcsösen tartja annak a Lalinak a kezét és hogy az a Lali
+az egész plastronjával odafeszül a Valentine keblére, mert
+tökéletesen szembefordultak és most nyakig összesímultak. Györgynek
+a fejebúbjára szaladt a melegség.</p>
+<p>Türtőztetni szerette volna magát. A cipője talpával keményen
+kalapált a márványon. Az ajkát harapta s hallotta, meghallotta a
+saját felindult lélegzését. És hallotta, vagy hallani vélte a
+szivének azt az erős, kínos dobogását is. És megérezte a húsa
+fájdalmát, amint a körmeit vájta, vájta kegyetlenül a
+tenyerébe.</p>
+<p>Valentine újra közeledett, osonva jött és egyszerre lassú
+tempóba lankadt és a mosolygó orcáját félrehajtotta, Lalinak a
+képére, lebocsátott szempillákkal.</p>
+<p>Nem, ezt nem lehet tovább nézni.</p>
+<p>– Pardon, – elintett a kezével egy elébe csúszó párt és három
+egyenes lépéssel ott termett Valentine mellett:</p>
+<p>– Valentine, kérem!</p>
+<p>A zenébe feledkezett szépséges fejecske fölrezzent. Az ébredő
+szemek csudálkozva néztek Györgyre:</p>
+<p>– Tessék…</p>
+<p>– Nem táncol tovább.</p>
+<p>Valentine először Lalira pillantott, aki meglepetten engedte le
+a kezét a táncosnője derekáról, aztán kissé ingerült nevetéssel
+kapta fel a vállát:</p>
+<p>– Ugyan és miért nem?</p>
+<p>– Csak.</p>
+<p>Lali kikapta a zsebkendőjét és meglegyintette hevült homlokát.
+Nem értette a dolgot. Kedveskedve fölnevetett György szemébe:</p>
+<p>– De kérlek, drága öregem… <span class="pagenum"><a name=
+"Page_41" id="Page_41">-41-</a></span></p>
+<p>A publikumnak el kellett őket kerülni. Nem szokás így megállani
+a parketten. Valentine ideges mozdulattal küldte Györgyöt:</p>
+<p>– Gyurka, hát mit akarsz? Engedj, csak még egy pirinyót… no,
+menj szépen vissza, mit gondolnak itt!</p>
+<p>Azt gondolhatták, hogy ez a gavallér lekéri a másiktól a
+táncosnőjét, csak hát mért tart ilyen sokáig a kis mozzanat?</p>
+<p>György mosolyt erőltetett és a hangját legyöngítette:</p>
+<p>– Gyere, Tin. Elég volt ebből.</p>
+<p>Lali félrerángatta a két vállát, úgy benne volt még a
+charlestonben. Kétszer is kinyitotta a száját, nem tudott ebben az
+ismeretlen helyzetben mit mondani. Csak nevetett, ártatlanul.</p>
+<p>Valentine-nak a szeme előtt elandalodva, ringatózva úszkáltak a
+mosolygó nőfejek. Türelmetlenül húzta fel a szájaszélét és a karja
+nyult már a Lali válla felé:</p>
+<p>– Még nincs tíz perce, hogy idelent vagyunk. No menjen, csacsi,
+hagyjon…</p>
+<p>Györgynek erősen megsúrolták a hátát. Közelebb kellett dőlnie
+Valentine-hez. Rekedten súgta a rouge-tól izzadó szájacska
+fölé:</p>
+<p>– Ha nem jösz, itthagylak. Fölmegyek.</p>
+<p>– Hogyisne menne már, – vigan rálegyintett a balkezével a György
+karjára, a jobbkeze már helyezkedett a Lali hátán. – Lali, tovább!
+– És elcsusszantak György elől.</p>
+<p>Összeszorította a fogait, megfordult, emelt fejjel tartott a
+kijáratnak.</p>
+<p>– Páchdon, cher monsieur! – egy nyurga, fakóbőrű s a szájba
+sodrott bajuszkás úrnak kellett hirtelen a párjával György előtt
+megállani, a könyökével akart György fölé bökni s lemosolyogta
+fölényes fejcsóválással Györgyöt, amint sikerült mellette tovább
+evickélniök. György megállott és a lengő gavallér felé lobbant a
+szeme, amitől az rögtön másfele nézett. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span></p>
+<p>Fölmegy egyedül, itthagyja Valentinet, azért is, igenis és majd
+csak jöjjön fel, majd lesz számolás!</p>
+<p>Az ajtóig ilyen határozott volt; ott elakadt a lába valamiben.
+Egy gondolatban. Egy szívdobbanásban, ami fájt, mintha tüzes tüt
+szúrtak volna a mellébe. Lenézett a lakkcipőire, melyek ártatlanúl
+ragyogtak fel a szemébe. Mi lesz most. Most összeveszni azzal az
+aranyos édes gyermekkel, aki tizenegy nap óta a felesége. Jóságos
+Isten, máris! Hát máris vége van annak a tündérálomnak, amelyről
+azt képzelte, hogy egy életen és egy örökkévalóságon át fog
+tartani. Egy félórája még milyen felhőtlenül, milyen gyanútlanúl
+boldogok voltak. És ezután a harag jön, a veszekedés, a széthúzás,
+az egymás kínzása, szívtelenségek… Hisz ebből a más nyelvből még
+egy árva leckét nem vett életében. És miért, nem is érti hirtelen,
+miért kell most valami csunyának, valami szerencsétlennek
+következni. Ez a buta tánc. Ez a gyűlöletes jazz-band. Ez a
+fölösleges fiú, aki ma este rájuk tört. Hogy tudja magához ilyen
+közel engedni, hogy tud elfeledkezni hirtelen valakiről, akihez az
+egész életével, minden porcikájával és minden lélegzetével
+tartozik. Talán ebben a csábító, kábító levegőben valami mult
+hangulatába esett vissza, flirtjei lehettek, könnyü, tünékeny
+elfogultságai egy-egy ilyen Lali iránt. Igen, ennyi talán az egész
+és többet nem is fog ez a mai gyöngesége jelentkezni. Nem, akkor
+nem is szabad itthagyni, hiszen elhamarkodott büntetés volna. És
+nem is lehet itthagyni, hogy ez a cinikus fiú tovább simogassa, s
+dörgölje magát a ruhájához. Nem, a világért sem, egy perccel se
+tovább. Hiszen úgyis lerohanna erre a gondolatra Valentineért, ha
+föl is liftelne most dacosan a szobájukba.</p>
+<p>György visszafordult a táncosnép felé.</p>
+<p>Ebben a pillanatban a csillár kristályai sorban sápadni kezdtek;
+a hallra nyugtalan félhomály esett, a zene mintha megszeppent
+volna, hirtelen lehalkult ah, ah és oh, oh hangok vihogtak
+mindenfelől; a falakon óriási ferde árnyékok osontak és enyésztek,
+a dob tüzes rózsaszín pofával mosolygott a félsötétségbe
+<span class="pagenum"><a name="Page_43" id=
+"Page_43">-43-</a></span> s hirtelen elővillogott a tenger felőli
+sarokban a mennyezetre nyúló pálma, minden éles és nyúlánk
+levelével. Abban a pillanatban, mikor a pálma dézsájába rejtett
+körtéket felgyújtották, a csillár teljesen kialudt, a világító
+dobba pedig beledöbbentett egy hatalmasat a dobos. György, amint
+káprázó szemmel körülpillantott, a tapeurnek az ugráló két kezén
+skarlátpiros keztyűt látott, a néger fejebubján meg gyüszünyi
+aranycilindert. Csavargatta vele, mint a bolond a fejét és
+jobbra-balra lógó saxophonon furfangos bugyborékolással támogatta
+azt az új nótát, amit most elkezdtek. Nem volt ez nóta, hanem
+valami vad visszaélés a hangjegyekkel; pincsihangon ugattak és
+kukorékoltak, gágogtak és hápogtak aprókat a zene közbe a jazz
+művészei s a felvillanyozott táncosnép is alattomos kis
+nyávogásokkal, huhogásokkal, nyerítésekkel gazdagította a
+hangversenyt. Mintha meg akarnának bolondulni.</p>
+<p>Györgyön végigreszketett valami borzasztó benyomás. A néger
+éppen kiengedte a szájából a saxophon szopókáját és egész testét
+ráncigálva kacagott, gargalizálást utánozva közbe-közbe, s a dobos,
+a hegedűs, a zongorás, mind vele kacagtak és vele rángatóztak és
+reszkettették a fejöket. Ezt azoktól a nyomorult rokkantaktól
+lesték el, most azokat csúfolják és kacagják ki, kik otthagyták a
+srapnellzivatarban a boldogságukat, az emberségüket! György dűlt
+előre, odarohanni… a legnagyobb lelkierejével tudott csak az
+egyensúlyába visszaállani s elszenvedni ezt a gyalázatos
+viccet.</p>
+<p>És Valentine? Nem is kellett keresni, hol forgolódik. Éppen a
+tündöklő dob előtt állott meg, a fejét rezgette keresztbe s Lali
+hozzáragadva, nyújtotta Valentine arcába az ő rezgő fejét,
+mosollyal, lehunyt szemmel. Meg akarja csókolni…</p>
+<p>György pillanat alatt útat tört hozzájuk. Lerántotta a Valentine
+csuklóját a Lali kezéből:</p>
+<p>– Jőjjön innen, azonnal!</p>
+<p>Valentine ajkáról halk kis sikoly futott elő.</p>
+<p>Lali a tulajdon bokájára lépett ijedtében. Aztán <span class=
+"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> a gallérja
+alá kapott, a csokrot kellett hamar megigazítani:</p>
+<p>– De öregem…</p>
+<p>Egy vastag amerikai tántorgott el mellettük, rájuk röhögött és
+kacsintott a missének vagy mistressének:</p>
+<p>– Look here!</p>
+<p>György egy vízszintes gesztussal félretanácsolta Lalit és
+hangosabban szólt rá Valentine-re:</p>
+<p>– Gyerünk!</p>
+<p>Valentine magához tért. Dacosan nézett vissza a György elborult
+szemébe:</p>
+<p>– Mit akar már megint. Én nagyon jól mulatok.</p>
+<p>És kínos grimasszal igyekezett kirántani a kezét a Györgyéből.
+Észrevette, hogy innen is, onnan is idenéznek, meg is állottak már
+egynéhányan, összeintegetnek, mulatnak rajta. Azért se hagyja
+magát!</p>
+<p>Valami gúnyos autósziréna hallatszik a pódiumról. Lali
+megembereli magát, kedélyes és energikus próbál lenni.
+Visszalép:</p>
+<p>– Kérlek, öregem, ne bomolj hát…</p>
+<p>György ledörög rá:</p>
+<p>– Takarodjon!</p>
+<p>A saxophon malacröfögésbe kezdett. Füttyengetnek, susognak,
+kacarásznak köröskörül. Pompás, egy műsoron kívüli féltékenységi
+match-et itt végigélvezni!</p>
+<p>Lalinak a lélegzet megáll a torkán, hátratámolyog. Valentine
+kétségbeesve kap György karjához:</p>
+<p>– Megőrült?</p>
+<p>A néger leguggol, György felé dül a feje a saxophonnal,
+belevonít mint a megrúgott kutya. A fejek hátraesnek a
+kacagástól.</p>
+<p>Elordítja magát György; egy ugrással a pódiumon terem, a
+csillogó dudát kikapja abból a subickos kézből, olyat húz a
+négernek a tarkójára, hogy ez a guggolásból a pódium elé pottyan,
+egyenesen az orrára. A dobos ugrik, menekülni akar, az is kap egyet
+a hátába, a dob egy rúgástól bömbölve, zúgva vágódik a terembe, a
+hegedűs vonóval, hegedűvel <span class="pagenum"><a name="Page_45"
+id="Page_45">-45-</a></span> összecsapja a kezét, könyörögve sipít
+valamit a megvadúlt ember elé, de megkapták a frakkja csücskét és
+odapenderítették a piros kesztyüivel égre kapkodó zongoráshoz, aki
+csak azért ugrott fel, a szerencsétlen, hogy a hegedűssel
+összegabalyodva, bukfencezzen alá a deszkáról a kemény márványra,
+amint illik az egymásért élő-haló kamerádokhoz.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 446px;"><a href=
+"images/i009hq.jpg"><img src="images/i009.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>A hallban a meglepett oh!-ok és au!-k és a kacarászó, pisszegő s
+ugratva füttyengető, csettingető hangok helyett, a réműlet, a
+megrökönyödés sikoltozott <span class="pagenum"><a name="Page_46"
+id="Page_46">-46-</a></span> és kiabált zürzavarosan. A berohanó
+pincérek összeütköztek azokkal az agyonijedt dámákkal és
+világfiakkal, akiknek az első ösztöne a menekülés volt, mikor a
+dühödt gentleman karja a saxophonnal fölemelkedett. Igy állhatott
+Sámson a filiszteusok elébe.</p>
+<p>György a pódium szélére botlott, a megfeszült karja alatt majd
+összetört az újjai közt ingázó hatalmas saxophon. A csillár
+hirtelen kigyulladt, de Györgynek a szeme előtt vérpára úszott,
+azon keresztül nézett alá az imbolygó, futkosó, gesztikuláló sötét
+és villogó népségre. A zúgó fülébe belekáráltak és kerepeltek az
+embertelen idegen hangok; az ajkain morgás remegett a még el nem
+csitult belső vihartól. Egy hölgy ott hátul a sarokban
+felkapaszkodott a székre s tátott szájjal emelte feléje a lorgnont.
+György oda nézett, ocsúdva rázta fel a lehullott haját és
+keservesen elkacagta magát.</p>
+<p>A zsivaj felcsapott a hallban. Egy vörösrépaképű angol, aki a
+négert segítette talpra, felugatott Györgyre:</p>
+<p>– Dirty dog!</p>
+<p>Két pincér is fenn volt már a pódiumon; húzták, tuszkolták
+Györgyöt, akinek végre eszébe jutott egyet rázni magán, amitől a
+pincérek akarva nem akarva, leugrottak a pódiumról. György megint a
+pódium szélén állott, kihúzta magát és lángoló arcával a felkapott
+öklök és a tátogó szájak felé fordult. A szive megnyilallott
+mélységesen és mintha háromfelé szakadna most, mint egy boldogtalan
+messze-messze árva föld, amelyen búbánat, nyomorúság és
+kétségbeesés osztozkodik. Elvakulva ugrott le hirtelen, egy
+gyűlöletes kifestett gavallért fejen sujtani, ki valami érthetetlen
+franciaságot nyivákolt fel neki. Leugrott, a saxophont lendítve s
+belefutott egyenesen a frakkos hoteldetektiv karjaiba, aki most
+volt útban a pódium felé, Györgyöt leteremteni. Két carabiniere
+állott a következő pillanatban a György két karjánál, két ünneplő
+fekete csákós, piros pomponos jámbor képű parasztgyerek, mint ha
+csak operai statiszták lennének, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> de roppant komoly harci
+dűhvel segítettek a detektivnek kifele ráncigálni Györgyöt.</p>
+<p>– Nyomorultak… galád, gaz férgek… hiénák… – alig birták a karját
+lefogni, mert büntetni akart még, sújtani, zúzni, törni, irtani
+minden hörgő szava nyomán, mindent és mindenkit, akit és amit
+háborult testi és lelki szemei előtt látott. Míg csak rángatták,
+vonszolták, buktatták előre, az ajtóig.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 399px;"><a href=
+"images/i010hq.jpg"><img src="images/i010.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>A visongó s vihogó társaság közt, amely György vergődését
+kiséri, egy dáma felkapott tenyerekkel áll megdermedve, mint a
+viaszbáb. Mosolyog. Mosolyog <span class="pagenum"><a name=
+"Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> az arc, mozdulatlan a bőr
+alatti parafintöméstől, a meredt szemekben pedig a rémület, az
+elképpedés tükröződik. Az arcvonások sem az örömnek, sem a
+fájdalomnak nem adnak választ.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 460px;"><a href=
+"images/i011hq.jpg"><img src="images/i011.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Egy pincér boldogan hajlongva biztosítja a megélénkülő
+társaságot, hogy a rendőrségre viszik a signort:</p>
+<p>– Alla prefettura!</p>
+<p>Jó fertályóra mulva fölszegett fejjel lépett be <span class=
+"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> György a
+Danieli régi kapuján. Keményen előrenézve lépett el a
+portásszemélyzet előtt. Az aranysipkás főportás felkapta a fejét a
+sürgönyökről, amelyeket a pultján rendezgetett. Előrehajolt, valami
+közölnivalója lehetett ezzel az úrral. De György már a hallnak a
+küszöbén állott. Most is szólt a zene, egy féltucat pár ott
+foxtrotozott a ragyogó márványon. A felepublikum még ott tanyázott
+az asztalkáknál, a legvidámabb fecsegésbe merülve, úgy látszik az
+incidens csak jobban fölpezsdítette a kedélyeket. Rögtön
+észrevették Györgyöt, aki jobbra-balra hajolva, sötét és szúró
+tekintetével végigfürkészte a társaságot. A tánc pillanatra
+megállott, a vonó is mintha gikszert adott volna s innen is, onnan
+is az ajtóba fordultak a fejek, egy pár félrébb eső asztalkánál
+fölemelkedett egy-egy úr, egy-egy hölgy a székről, hogy jobban
+láthassa a félelmes ismeretlent, akinek olyan nehezen lehetett a
+kezéből a saxophont kicsavarni. Egynéhány mutatóujj feléje célzott
+hirtelen s hallhatta, hogy röppen az egyik asztaltól a másikhoz a
+lelkes kiáltás:</p>
+<p>– Le voilà!</p>
+<p>Meg azt a németet, aki nagy gaudiummal fedezte föl a
+társaságának a visszaszabadult hőst:</p>
+<p>– Schau doch, schau, den Muzzolini!</p>
+<p>Az a téli piros képű dáma, aki felugrott volt a székre, mikor
+György a pódiumról szembenézett a viharral, most is félig
+fölemelkedett az ülésből, ott átellenben a falnál és boldogan rázta
+meg a fejét:</p>
+<p>– Auh, the savage, the savage!</p>
+<p>Nem is látott, nem is hallott ebből talán semmit a mi tüzelő
+arcú, zakatoló szívű hősünk, sem annak a főrangú portásnak a szavát
+nem hallotta, ki sürgősen utána eredt, és az aranyos sapkát levéve,
+udvariasan, de határozottan ismételte már harmadízben a György
+válla mögött, hogy a <i>direttore</i> óhajt azonnal a signorral
+beszélni.</p>
+<p>György megfordult és a portásról rávillogott az ünnepélyes ősz
+direttore-re. Mert az is ott volt már. Úgy állottak előtte, mint az
+üdvözlő szónokok, katonai és polgári részről. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span></p>
+<p>– Hol a feleségem?</p>
+<p>A direttore picit meghajtotta a fejét:</p>
+<p>– Madame-ot fölkisérték a szobájába…</p>
+<p>– Úgy? – György máris indult volna fölfelé.</p>
+<p>– Igen, monsieur… az önök <i>numero</i>-ját pedig a legnagyobb
+sajnálatunkra kénytelenek voltunk holnap reggeltől fogva új
+vendégnek kiadni.</p>
+<p>György csak legyintett erre. Nem ért rá még ilyen
+csekélységekkel törődni. Futott fel a lépcsőn. A portásifjak néma
+borzalommal pillantottak utána. A zongora, meg a hegedű meg a
+piston mintha felbátorodtak volna, amint György fenyegető alakja
+eltünt az ajtóból. A dob meg a saxophon viszont nem akartak
+életjelet adni. Azok most valahol borogatást kapnak a sebeikre
+szegények, a négerrel egyetemben.</p>
+<p>A türelmetlen kopogtatásra a <i>cameriera</i> nyitott ajtót
+György előtt.</p>
+<p>Valentine ott ült a toilette-asztal előtt, arccal az ajtó felé.
+A fejét a szék támlájára hajtotta, szeme le volt húnyva. A homlokát
+egy összezsugorodott nedves zsebkendőcskével simogatta. Az ölében
+tartotta a hatalmas odkolonyos üveget.</p>
+<p>A szoba közepén pedig ott tátongott a felnyitott lakkos
+utazóláda. Mellette a bőséges kerek kalapos bőrönd. A szekrények s
+a fiókok mindenütt tárva-nyitva.</p>
+<p>– Valentine! Mi az?</p>
+<p>Valentine föl sem akart nézni a György szenvedélyes és nyugtalan
+hangjára. A szája szenvedősen húzódott félre, avval a halk fáradt
+nyöszörgéssel, amilyen az elcsitúlt zokogás után szokott
+hallatszani.</p>
+<p>György elébe lépett és gyöngéden oda akart érni a Valentine
+zsebkendős kis kezéhez, azon a piros homlokon:</p>
+<p>– Mi bajod?</p>
+<p>– Menjen! – elrántotta durcásan a fejét előle. Aztán a
+szobalányhoz fordult, aki ott várakozott az <span class=
+"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> utazóláda
+mellett és megparancsolta neki, franciául, hogy folytassa a
+csomagolást.</p>
+<p>György megállította a szobalányt, aki a Valentine szekrényéhez
+sietett. Indulatosan kiáltott Valentine felé:</p>
+<p>– Erre még ráérünk!</p>
+<p>Valentine felállott. Intett a szobalánynak:</p>
+<p>– Azt mondtam, hogy folytassa!</p>
+<p>Erőset koccant az odkolonyos üveg, amint Valentine visszatette a
+toilette-asztal üvegére.</p>
+<p>– Igen, madame. – A szobalány mosolyogva kerülte ki Györgyöt és
+ment a szekrényhez.</p>
+<p>– Nincs csomagolás! – olyat toppantott György, hogy a szobalány
+kiejtette a keze közül azt a három pár cipellőt, amelyeket
+felmarkolt.</p>
+<p>– Avanti, signorina! – s a mutatóujjával az ajtó felé dirigálta
+György a szobalányt, de olyan arckifejezéssel, hogy a cameriera
+jónak látta mennél gyorsabb tempóban kívül kerülni az ajtón.</p>
+<p>Valentine egy lépést tett György felé s lihegve nézett az
+arcába. A zsebkendőcske nem is látszott ki az összeszorult
+ökléből.</p>
+<p>Valentine se találta meg hirtelen a szavakat, amelyekkel
+Györgyre akart támadni, Györgynek is veszteg maradtak a fölnyílt
+ajkai s a gégéjén akadt a kitörni készülő hangja. A tüzelő
+tekintete oda ragadt a Valentine felázott kék szemeire, melyeknek a
+pereme most piros volt, mint a galambok szeméé s ezek a puha nedves
+szemek még jobban-jobban kezdtek csillogni attól a két
+könnycsepptől, amely most futotta el őket.</p>
+<p>A Valentine könnyei még nem mutatkoztak be Györgynek. Ezeket a
+szemeket ő még csak el se képzelte, hogy sírhatnak is valaha. A
+György lelkének a tolongó fellegein egy villámlás suhant keresztül.
+A fényes szerelemé… s érezte, hogy enged a két feszes térde, s
+mintha ütést kapott volna a mellén, oly fájdalmasat dobbant a
+szíve. Valentine elé lépett, a két remegő kezét nyújtotta feléje:
+<span class="pagenum"><a name="Page_52" id=
+"Page_52">-52-</a></span> <span class="pagenum"><a name="Page_53"
+id="Page_53"><br />
+-53-</a></span></p>
+<div class="figcenter" style="width: 447px;"><a href=
+"images/i012hq.jpg"><img src="images/i012.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>– Tin…</p>
+<p>Valentine felkapta a fejét és hátralépett György elől:</p>
+<p>– Semmi dolgom magával.</p>
+<p>Györgynek lehullott a két keze az oldala mellé. A bámuló szemei
+megint elborultak. Halkan, megdöbbenve szólott:</p>
+<p>– Micsoda hangok ezek?</p>
+<p>Valentine összecsapta a két kezét és behúnyt szemmel emelte a
+fejét fel a plafondnak:</p>
+<p>– Ilyen szégyent! Ilyen skandalumot! Ilyen csúnyaságot!
+Istenem!</p>
+<p>Kétségbeesetten rázta meg a fejét. A hangját a zokogás
+fenyegette.</p>
+<p>György némán állott pár pillanatig, míg sikerült a hangját
+halkra fognia:</p>
+<p>– Valentine. Én nem akartam ezt most elkezdeni. Az egész ügyet
+el akarom tenni holnapra. Holnap majd elmondjuk egymásnak a
+mondókánkat. Ma este még kimélni akartalak. Valentine, nézd…</p>
+<p>Odament hozzá, gyöngéden szétvenni a Valentine görcsösen
+összekulcsolt kezeit.</p>
+<p>Valentine a szekrényhez ugrott, keserű, gúnyos kis kacajjal
+rántott ki a fogasról egy mogyorószín kosztümöt, tartóstul:</p>
+<p>– Kimélni! – Rácsapott a karján a kosztümre, hogy kettéhajtsa. –
+Kimélni! Igazán, köszönöm! Aki ezt tette velem… aki ott tudott
+hagyni magamra, hogy a föld alá süllyedjek gyalázatomban, a közt a
+nép közt, aki nem látta hogy a falnak esem, mikor elkezd ott
+őrjöngeni, aki felől ott fekhetnék elájulva most is azon a
+márványon, ha Lali meg a Tutyuék nem locsolnak és nem dörzsölnek
+életre… jaj, az a röhögés… meghalok, ha eszembe jut… az a szegény
+Lali hogy hozott fel a szobába… akinek különben felelni fog, ne
+féljen!</p>
+<p>Fenyegetően kapta fel a fejét Györgyre, s az utazóládához
+sietett, idegesen beledobta a kosztümöt.</p>
+<p>György nyelt egyet, mosolyt erőltetett és kurtán fejet hajtott:
+<span class="pagenum"><a name="Page_54" id=
+"Page_54">-54-</a></span></p>
+<p>– Nem félek kisfiam.</p>
+<p>Valentine szétpillantott, nem tudta mit keres hirtelen,
+taszított egyet az utazóládán a térdével, és felcsapta a két
+tenyerét a halántékaira:</p>
+<p>– Jaajh. Hogy itt áll, hogy még a szemem elé mert kerülni… hogy
+még itt kedve van gúnyolódni… hogy nem is tudja felfogni mit
+tett…</p>
+<p>György nyugodtan, komolyan nézett a Valentine szemeibe:</p>
+<p>– Azt tettem, Valentine, amit az ösztönöm követelt, amit az
+igazságom diktált, amit a szívem parancsolt.</p>
+<p>– Úgy? Nohát én is azt teszem! – És Valentine visszaugrott a
+szekrényhez és egymásután három kosztümöt ráncigált le a
+fogasról.</p>
+<p>György az útjába állott, mikor az utazóládához visszaigyekezett.
+Még nem fejezte be a mondanivalóját:</p>
+<p>– Hiszen érted tettem, akármit is tettem, miattad, hiszen
+láthattad…</p>
+<p>Valentine nem engedte tovább beszélni:</p>
+<p>– Engedjen! – a ládához sietett, gyorsan összehajtogatta a
+ruháit, lehajolt, berakta a láda fenekére.</p>
+<p>György utána lépett, le akarta csillapítani:</p>
+<p>– Tin, hallgass ide…</p>
+<p>Valentine már vissza is fordult, nagy ívben kerülte el Györgyöt,
+megállott a szekrény előtt, először a fehérnemű közé kapott (amiben
+semmi fehér se volt), azután más jutott eszébe s a cipellőkért
+hajolt le, amelyek ott hevertek szanaszét a szőnyegen.</p>
+<p>György megint előtte állott.</p>
+<p>– Mit csomagolsz ilyen lázasan?</p>
+<p>Valentine egy kiesett sámfát erőltetett vissza az egyik
+aranybrokát cipellőjébe, idegesen, ügyetlenül. György újra
+megkérdezte, kicsit türelmetlenebbül:</p>
+<p>– Hova készülsz kérlek?</p>
+<p>Valentine végre felkapta a fejét:</p>
+<p>– Hova? Csak nem képzeli, hogy még egy napig itt maradok
+magával?</p>
+<p>György csak bámult utána, míg Valentine az <span class=
+"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span>
+összenyalábolt cipellőkkel a ládához ment. Kettőt leejtett, mire
+odaért. Az a sámfa megint kiugrott az aranybrokát cipellőből.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 307px;"><a href=
+"images/i013hq.jpg"><img src="images/i013.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>– Auh! – roppant bosszúsággal dobta be a cipellőket a ládába s
+fölkapkodta azt a két leesett cipellőt és megint elkezdett a
+sámfával vesződni.</p>
+<p>György elűzött valami fekete gondolatot, mint a legyet, amelyik
+az embernek a homlokára száll. Megint nyugodtan beszélt, sőt
+mosolyognia is sikerült hozzá:</p>
+<p>– Nem kell ittmaradni, Tin, annál kevésbbé, mert értésemre
+adták, hogy holnaptól kezdve jogunk van más hotelbe menni.</p>
+<p>– Hah! Kirúgtak! Hát persze!</p>
+<p>– Ki, barátom. Azt hiszem, a legszebb lesz, ha kimegyünk az
+Excelsiorba.</p>
+<p>Valentine kirántotta azt az akaratos sámfát és úgy dobta a
+cipellői után a ládába, dühösen:</p>
+<p>– A maga dolga, hova megy. – Hirtelen beléhajolt a ládába,
+valamit elrendezni. Onnét a mélyből hallatszott aztán elváltozva,
+tompán a szava: – Én tudniillik hazautazom.</p>
+<p>Mintha nem is Valentine volna, akitől ezt hallja György. Áll,
+mintha a szőnyegre ragadt volna a talpa s csak nézi mozdulatlan
+szemekkel Valentine-t, amint a háta, válla, feje fölemelkedik a
+ládából és amint szétnéz összehúzott szemekkel, az ujjaival egyet
+pattintva, míg eszébe jut, hogy a kalapokat akarja összeszedni.
+Rögtön ugrik egy székhez, azon ül egy mosolygó cerise-piros
+szalmakalapocska, aztán az ágyhoz libben, a plumeaun szundikál,
+mint egy cica, egy szürke selyem kis kalap. Indul a
+toiletteasztalhoz, ott is csüng a tükör tartórúdján egy fekete
+kalapocska. <span class="pagenum"><a name="Page_56" id=
+"Page_56">-56-</a></span></p>
+<p>György két erős lépéssel Valentine előtt áll:</p>
+<p>– Mi az, haza? Hova haza?</p>
+<p>Valentine lekapja a kalapot, viszi mind a hármat a nagy
+bőrdobozhoz, félreüti a doboz tetejét:</p>
+<p>– A Trombitás-útra. Az anyámhoz.</p>
+<p>Györgynek igen sokat kell most ebben a szobában közlekedni. Alig
+ért oda a toilette-asztalhoz, azonnal kanyarodik a kalapos-bőrönd
+irányába. Ráteszi a tenyerét arra a legfelső puha fekete
+kalapocskára:</p>
+<p>– Egyedül akarsz hazamenni?</p>
+<p>– Nem is magával!</p>
+<p>Leguggol és elhelyezi gondosan egymás mellé a bőrdoboz alján a
+három kalapját.</p>
+<p>György vár, míg Valentine föláll, hogy a tekintetével a szemébe
+suhinthasson:</p>
+<p>– És ha én megtiltom?</p>
+<p>Valentine már másfelé keresgél a szemeivel, a félvállát rántja
+könnyedén és az éjjeli szekrény felé kezd sietni. Annak a tetején
+is álmodoz egy halovány lila kalapvirág. Hátra se nézve felel,
+hetyke kis nevetéssel:</p>
+<p>– Hö! Törődöm is én avval!</p>
+<p>– Mit?</p>
+<p>György, mint a párduc, olyat szökött. Megállott Valentine előtt,
+aki szembefordult vele, megkapta a kezét, kalapostul:</p>
+<p>– Hagyja, ha mondom, ezt a csomagolást…</p>
+<p>– Az órám!</p>
+<p>Tudniillik az a modern kis ellipszis-óra a Valentine csuklóján,
+amely szintén beleszorult a György kezébe.</p>
+<p>A lila kalapocska az ágyra repült, összelapulva, mint a
+kalarábélevél.</p>
+<p>– Jőjjön csak, jőjjön csak egy kicsit… – György a fejével maga
+után intette Valentine-t; a hangja szinte suttogott, de a szemei
+olyan súllyal parancsoltak, hogy Valentine-nek akaratlanul is
+követnie kellett Györgyöt.</p>
+<p>– Üljön le, üljön ide, hadd beszéljek magával! <span class=
+"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> – György
+elébe rántotta a toilette-asztal előtti könnyű rokokó-széket.</p>
+<p>Valentine kecsesen helyet foglalt.</p>
+<p>– Tessék. Csak gyorsan kérem. Mit akar tőlem.</p>
+<p>A lábait keresztbe kapta, átfogta két kézzel a térdét és dobolni
+kezdett a cipellő talpával.</p>
+<p>György észrevette a tükörben a plastronjára hullott csokrot,
+odakapott a két kezével és gépiesen kezdte rendbehozni. Szinte
+fuldokolva beszélt, mialatt minden erejével türelmet, önuralmat
+kényszerített magára.</p>
+<p>– Azt akarom magától, kedves Valentine, azt akarom tudni, mit
+gondol tulajdonképpen, mi jár a fejében… hiszen ilyesmit mégse
+lehet csak úgy, meggondolás nélkül az embernek odavágni, hogy
+elmegyek és te maradhatsz ott, ahol vagy…</p>
+<p>– Persze hogy megyek! Nem is vagyok őrült, mint maga, hogy én
+itt holnap az emberek közé kimenjek!</p>
+<p>György keserves kínnal ráncigálta a csokor szárait, amelyek nem
+akartak az összevissza reszkető ujjaknak engedelmeskedni.</p>
+<p>– Az emberek, az emberek? Egyetlenegy ember van itt, akivel
+magának törődnie kell és az én vagyok!</p>
+<p>– C! – csak a nyelvével csettintett erre Valentine s már föl is
+libbent a székről. Ott volt az étui-je a toilette-asztalon, kivett
+egy cigarettet és harciasan nézett vissza a György ráfeszülő
+szemeibe, míg az ujjai sebesen mángorolták a kőkeményre préselt
+karcsú kis Figarót.</p>
+<p>György lankadtan ejtette le a kezeit a gallérja alól. A csokor
+éppen úgy lógott alá kibomolva, mint az előbb.</p>
+<p>– Mondd, Tin, mondjad csak… hát egy pillanatra nem jut eszedbe,
+hogy ennek az egész ostobaságnak mégis csak te vagy az oka?</p>
+<p>– Én? Miért? Mert egy kicsit táncoltam?</p>
+<p>– És két kicsit és három kicsit és négy kicsit és minden
+kérésemre és minden sürgetésemre, minden gyötrelmemre nem akarta
+abbahagyni! <span class="pagenum"><a name="Page_58" id=
+"Page_58">-58-</a></span></p>
+<p>– Nem hát! Nem tudom, hogy juthatott eszébe rögtön a
+mulatságomat elrontani! És ott mindjárt a legvadabbúl, a
+legmodortalanabbúl az emberre rátámadni. Ráncigálni az embert és
+ordítani, mint valami berúgott napszámos. Hát mit gondol maga, mi
+vagyok én!</p>
+<p>Fölkapta s erősen megrázta a cerrini-skatulyát. Remegett az
+ajkai közt a cigarett, míg rágyújtott.</p>
+<p>A György ökle belevágott a levegőbe.</p>
+<p>– A feleségem vagy! És nem tűröm, hogy a feleségemet
+simogassák!</p>
+<p>Valentine előre lépett György felé, felrántotta a fejét, roppant
+sürgősen fújta ki a cigarettje füstjét.</p>
+<p>– A szemem láttára, igen! Simogatni lehet, cirógatni, a pucér
+karjához érni, nyomkodni lehet a kezét, az arcához lehet
+támaszkodni, a szájába belelihegni…</p>
+<p>– Hallgasson!</p>
+<p>Valentine lábujjhegyen állott, a fejével mintha el akarta volna
+György magasságát érni. És el volt a homloka fehéredve s az arca
+is, ahol csak a festék a bőrének üde tisztaságát nem érintette.</p>
+<p>Györgynek annál szenvedélyesebben zúgott a szava:</p>
+<p>– Hol a szemérem belőletek! Nem szégyellitek magatokat?</p>
+<p>– Kikérem magamnak ezt a hangot! És ne merjen rám így kiabálni…
+tudja? Botrányt akar csinálni, megint, még nem volt elég neki!</p>
+<p>Nem, nem volt elég Györgynek. A hirtelen csöndben hallani
+lehetett a lihegését. A szemhéjai elfelejtették a föladatukat.
+Húnyás nélkül meredt a szeme Valentine-re, aki a cigarettjével
+jobbra-balra kezdett a toilette-asztalon hamutartó után kapkodni.
+Kissé letompult a György hangja, de nem a szomszédok miatt való
+aggodalomtól, nem, inkább a szívét markoló fájdalomtól:</p>
+<p>– Hát semmi neked, semmi, hogy egy jött-ment idegen hozzád
+dörzsöli magát? Meg sem érzed? Mi?!</p>
+<p>A hamu leesett az asztalka üveglapjára. Valentine <span class=
+"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> hevesen
+szippantott egyet, az orrán, a száján egyszerre futott a füst elő s
+a füst közt a Valentine habozó hangja:</p>
+<p>– Micsoda ostobaságot povedál; ha hallanák, micsoda ostoba
+fogalmai vannak. – Kezdte visszanyerni a fölényét, fölnevetett a
+György rendetlen hajára. – A Lali! Csak dühöngjön erre a fiúra.
+Vegye tudomásul, hogy Lali a legrégibb és legkedvesebb barátom.</p>
+<p>– Azt láttam!</p>
+<p>Valentine félretaszította a széket maga elől és a szekrény felé
+tartott:</p>
+<p>– Igenis és tudja meg, hogy mindig boldog leszek, ha a Lalival
+táncolhatok!</p>
+<p>Kiakasztott még két ruhácskát. De mire megfordult, hogy a
+ládához vigye őket, György éppen rácsapta a fedelet az utazóládára
+s szépen leült rá. A hangja megint nekierősödött:</p>
+<p>– Én pedig azt mondom, hogy ebben az életben többé táncolni nem
+fogsz. Se Lalival se mással. Tudom istenem, hogy nem!</p>
+<p>– De igenis, hogy táncolni fogok.</p>
+<p>– Majd meglátjuk!</p>
+<p>Valentine ott állott György előtt. Roppant keményet akart
+toppantani, de persze az az energia a szőnyegen kárba veszett.</p>
+<p>– Keljen föl erről a ládáról!</p>
+<p>György válasz helyett föltette a jobb lábaszárát a bal
+térdére.</p>
+<p>Valentine ledobta a lába elé a kosztümöket. Végigmérte Györgyöt
+és a cigarettet a szájába kapta s nekirontott a fürdőszoba
+ajtajának. És úgy bevágta maga után azt az ajtót, hogy attól vasúti
+karambolt álmodhattak, akik ott jobbról és balról mellettük laktak,
+ha ugyan rögtön föl nem ültek az ágyon.</p>
+<p>György hallotta, hogy csörömpöl odabent Valentine az üvegjeivel
+és a tégelyeivel. Egy perc mulva kivágódott az ajtó. Valentine
+megállott a küszöbön. Két fürdőköpeny csüngött a karjáról le a
+földre. A kezében akkora vörös szivacsot tartott, mint a tégla.
+Nyitott <span class="pagenum"><a name="Page_60" id=
+"Page_60">-60-</a></span> szájjal nézett egy kis darabig Györgyre,
+ki kényelmesen hintáltatta a lábát és gyönyörködni látszott a
+lakkcipője sikamló fényében.</p>
+<p>Valentine fújt egy nagy adag füstöt, avval megfordult és
+szigoruan leült az ágy szélére. Úgy látszik, itt megszakadt a
+rosszviszony.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 423px;"><a href=
+"images/i014hq.jpg"><img src="images/i014.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Kintről, az éjszakai csendből valamelyik közeli templomocska
+édes óraütései csendültek. És elolvadtak egy távolabbi mélységes,
+merengő toronyórazengésbe. Talán az <i>Orologgio</i> kalapácsai
+szólaltak meg. <span class="pagenum"><a name="Page_61" id=
+"Page_61">-61-</a></span></p>
+<p>Valentine egész figyelmét odaadta annak az őszierdő-színű kis
+francia rézmetszetnek, amelyik ott csüngött szemben a tapétán.</p>
+<p>György pedig kipillantott a nyitott loggia-ajtón abba a
+kékséges, csillagos velencei éjszakába. Györgynek elég volt a
+haragból. Felállott. Odament szép lassan Valentine elé. A szemébe
+akart nézni.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 423px;"><a href=
+"images/i015hq.jpg"><img src="images/i015.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>– Tin… igérd meg, hogy ezeket a lehetetlen táncokat nem táncolod
+többet.</p>
+<p>Valentine unalommal húzta félre a fejét. Azután makacsul nézte
+tovább azt a metszetet. <span class="pagenum"><a name="Page_62" id=
+"Page_62">-62-</a></span></p>
+<p>– Kérlek, Tin… azt kell mondanod, hogy: jó, nem fogok
+táncolni.</p>
+<p>Valentine picit még hallgatott. Szippantott és rántott egyet a
+vállán. Le nem vette volna a szemét a falról:</p>
+<p>– Én mindig azt fogom csinálni, amit akarok. Nem engedek a
+programmomba beleszólni.</p>
+<p>Györgynek várni kellett egy pár lélekzetnyit, míg újra
+megtalálta a csendesebbik hangját:</p>
+<p>– Hol tanultad ezt a beszédet?</p>
+<p>– Semmi köze hozzá. – Valentine felpattant az ágyról. – És
+kérem, most már talán hagyjon békében.</p>
+<p>Menni akart a felszabadúlt utazóládához.</p>
+<p>– Dehogy hagylak. – György elfogta azt a kis kezet, amelyik az
+óriási szivacsot szorította. A szivacs olyan kicsi lett a György
+újjai markolásában, mint a legkisebb paradicsom.</p>
+<p>– Engedjen kérem, dolgom van.</p>
+<p>– Nem, dehogy, nem fogod az uradat ilyen kurtán-furcsán
+elintézni. Maradj csak, ne siess csak.</p>
+<p>Csak alig nyúlt a vállához, Valentinenek vissza kellett a
+paplanra csücsülni.</p>
+<p>György föltette a két öklét a csípőire:</p>
+<p>– Az uraddal beszélsz, akinek az egész életeddel tartozol,
+minden lélegzeteddel és minden gondolatoddal.</p>
+<p>Valentine gúnyosan felkacagott a nagy szavakra.</p>
+<p>György alig tudta a szavait a lázas agyában összeszedni.</p>
+<p>– Hát elfelejted, hogy hűséget és engedelmességet fogadtál nekem
+Isten és ember előtt, hát… hát nem tudod mi az, hogy asszony vagy…
+hogy a házastársa lettél egy embernek? Nem tudod, mi az, egy
+embernek a felesége lettél?</p>
+<p>Valentine jókedvűen nézett a György égő szemeibe:</p>
+<p>– Hogyne tudnám. Foglalkozás. Olyan, mint magának a
+mérnökség.</p>
+<p>György nem kapott hirtelen levegőt. Nagyon <span class=
+"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> vigyázott
+magára. Hátrább lépett Valentine elől és a vidám kék szemekbe
+bámult:</p>
+<p>– Mit akarsz, Valentine!</p>
+<p>– Most már semmit. Azt akartam, hogy akihez férjhez megyek,
+csinos legyen, pénze legyen és mulattasson.</p>
+<p>György a keserű szívéből nevetett egyet rekedten.</p>
+<p>– Úgy… csak ennyit akarsz attól az embertől, aki fölesküdött a
+te boldogságodra, akinek minden ereje, minden terve, minden álma a
+tied és nem az önmagáé, aki világot cserélt, mikor jegygyűrűt
+cserélt veled és aki nem akar többé rajtad kívül nőt ismerni sem az
+életben, sem a feltámadásban, aki a tied marad, ha ágyban fekvő
+beteg leszel, ha leforrázod és összeégeted az arcodat, ha
+megbénulsz egy autószerencsétlenségtől… Istenem, hogy mi az, ha
+meggondolom, hogy egy férfi kiválaszt egyetlenegy nőt ezer és
+millió közül ezen a világon és annak az egynek adja az egyetlen
+életét, a halálát, az örökkévalóságát. Édes jó Istenem, ha ezt
+meggondolja az ember…</p>
+<p>A lüktető homlokára vette György a kezét és a szeme lecsukódott
+pár pillanatra. Valami kis szédülést érzett.</p>
+<p>Valentine fölállott:</p>
+<p>– Nohát még nem késő meggondolnia! Egyáltalán!</p>
+<p>Ő már annyit nem gondolkodott a szón, amit a száján kiereszt,
+mint a cigarettfüstön. Ő hadat izent, a szavai a harc puskalövései
+voltak. Visszasietett a szivacsával, a fürdőköpenyeivel az
+utazóládához. Felcsapta a fedelet.</p>
+<p>György odaugrott hozzá s megkapta a karját:</p>
+<p>– Nem fogsz elutazni!</p>
+<p>– Nem enged el? Nem enged el azonnal?</p>
+<p>– Nem! – a fürdőköpenyeket, a szivacsot elkapta György és
+messzire hajította. – Itt marad. Akkor utazik, mikor én akarom.</p>
+<p>– Semmi közöm magához többé… ne szorítson hát… miféle
+parasztság! Neveletlen fráter! <span class="pagenum"><a name=
+"Page_64" id="Page_64">-64-</a></span></p>
+<p>György elengedte Valentine-t. Az a kerek aranykarperec ott
+szorult a Valentine karján, ahová a György újjai feltolták.
+Ellipszis lett az aranykarikából. Utána meredt a szekrényhez futó,
+lihegő Valentine-nek. A lábai nem akartak mozdulni.</p>
+<p>Valentine visszafordult, a két karja teli volt gyönge rózsaszín,
+halvány lila, krém könnyűségekkel… a következő pillanatban ez mind
+odarepült az utazóláda mélyébe: futó felhőcske, csapódó tajték…</p>
+<p>György a szekrény felé szólt, kurtán, hidegen:</p>
+<p>– Elmegy?</p>
+<p>Valentine nem felelt többet, egy kis zsebkendőoszlopot döntött
+fel a két kezével a szekrényben.</p>
+<p>– Menjen.</p>
+<p>Minden indulat nélkül hangzott ez a szó a György szájából,
+szinte megfagyva. Rá se pillantott Valentine-re, ki odalépett, a
+zsebkendőket a ládába tenni. Lehajolt, fölvette a szőnyegről a
+kosztümöket, összehajtogatta őket, amilyen gondosan csak tudta,
+hogy mennél kevesebb helyet foglaljanak el a ládában.</p>
+<p>Segített Valentine-nek csomagolni.</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>Reggel hét óra.</p>
+<p>A mi Györgyünk ott ül a Café Florian előtt, egy kis
+márványasztalnál, egyedül. Egyedül, nemcsak annál az asztalnál,
+egyedül az egész terraszon, egyedül az egész napsütött Szent
+Márk-téren.</p>
+<p>Nappalra van öltözve persze, meg is borotválkozott szépen, s a
+rendesen széjjelfésült haja még vizes a reggeli zuhanytól.</p>
+<p>Egy perccel ezelőtt foglalt helyet ezen a vasszéken a Florian
+árkádjai alatt, mint a kávéház legelső vendége. Vasárnap van. Nem
+divat Velencében ünnepnap ilyen korán kelni, különösen a kényelmes
+idegennek. Meg is csodálta a két oszlop közt javába nyujtózkodó
+pincér ezt az urat, aki ilyen frissen kocog a Szent Márk-tér kövén
+egyenesen a Florian <span class="pagenum"><a name="Page_65" id=
+"Page_65">-65-</a></span> felé s aztán oly sürgősen parancsol egy
+<i>espressot</i> meg egy konyakot.</p>
+<p>A Rialto tájékáról érkezett György, egy csöndes kis hotelből,
+ahova ma reggel átvonult a podgyászával a Danieliből, miután a
+számlát és a borravalókat elintézte. Ezen a hotelszámlán a többi
+közt egy meglehetősen szokatlan tétel szerepelt: a saxophon, meg a
+jazz band megrepedt nagydobjának az elég bőkezűen előirányzott
+reparálási költsége.</p>
+<p>Milyen símán ment ez az egész, milyen egyszerűen,
+jelentéktelenül, édes istenem.</p>
+<p>Nyugodtan, zaj nélkül, egymással egy szót se váltva, s rá se
+nézve többet egymásra, versenyt szedték, hordták, csomagolták
+befele fönt a Danieli szobájában ketten a Valentine holmiját.
+Egyetlenegyszer fordult közben Valentine György felé, csak azért,
+hogy odadobja a lába elé azt a szélesre vasalt férfizsebkendőt,
+amelyik odatévedt a női zsebkendőcskék közé. Azt György udvarias
+mosollyal fölvette s elhelyezte rögtön a maga szekrényében.
+Különben pedig most reggel, amikor a saját holmiját csomagoltatta,
+a toilette-asztal lábánál fölfedezett egy görcsösen összenyomott,
+alig szikkadt picike női zsebkendőt. Fölkapta, kis darabig
+szórakozottan tapogatta, nézegette, s az orrához is emelte
+pillanatra, megszagolni… aztán sietősen a belső zsebébe csúsztatta.
+Majd visszajuttatja valahogy a tulajdonosához.</p>
+<p>Késő éjszaka, mikor Valentine-nek a podgyásza a legtökéletesebb
+rendben volt, György leszólt a portára, Valentine-nek a hatórás
+bécsi gyorshoz való felköltése felől rendelkezni, azután magára
+hagyta Valentine-t a szobában, diszkréten meghajolva feléje s
+halkan betéve maga után a loggiára nyíló ajtót. Rágyújtott, a
+cigarettes szelencét a párkányra tette s melléje a
+cerini-skatulyát, és oda könyökölt, a csillagokat tanulni, vagy
+követni a hold ragyogó szemleútját a tornyok és tetők felett, vagy
+a vénséges paloták stilus-árnyalatait tanulmányozni, vagy messze és
+messze a kis sorsú szűk utcákban azokba az örökösen kiakasztott
+tarka cihákba, gyerekingekbe <span class="pagenum"><a name=
+"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> talált beléfeledkezni, vagy
+az alvó hotelből hallatszó különös koppanásoknak és köhintéseknek
+adta a figyelmét, vagy talán emerről-amarról a maradék élet tüneteg
+hangjait fülelte, füttyöt, visszhangos éji szót, csobbanást,
+bágyadt szájharmonikát, szökevény kacajt, elhaló macskasiralmat.
+Vagy inkább a szíve bölcsőjében azt a hánykolódó beteg csecsemőt, a
+szenvedést nyugtatgatta, altatgatta, nem látván és nem hallván
+semmit maga alatt és maga előtt az éjszakai Velence holdfényéből,
+árnyékaiból és gazdátlan neszeiből… lehet, hogy le is húnyódtak a
+szemei végre, a virrasztásban elalélt csillagokkal együtt.</p>
+<p>Hanem reggel öt órakor a legfrissebben intézkedett a podgyász
+leszállítása felől, vasúti jegy és hálófülke felől és a gondola
+felől, a velencei pályaudvarhoz. És ő segítette be gyöngéden a
+gondolába Valentine-t, s mosolyogva csókolt kezet és levett
+kalappal, vidám arccal hajolt meg az induló gondola előtt. Még
+integetett is a kalappal kedvesen a gondola után, mintha csak egy
+fölületes, kellemes jóismerőstől venne búcsút. A gondola
+elkanyarodott. György még csak azt látta, hogy az a zöldkalapos kis
+hölgy a gondola padján tükröt tart az orrocskája elé s a kesztyűs
+ujjai közt óvatosan emeli a rouge-os arany plajbászt az ajkaihoz.
+Így tünt el előle Poóy Valentine.</p>
+<p>Mi lesz most? György a két öklére támasztotta halántékát, úgy
+bámul a szemközti árkádok alá a homályba. Hát el fognak válni,
+természetesen. Elválnak, mert nem egymáshoz valók. Milyen
+szerencse, hogy ez ilyen hamar kiderült és hogy azonnal le lehet
+vonni a konzekvenciákat. Mennyire nem neki való volna mindez, amit
+a tökéletlen házasságok felől olvasott és hallott életében: csúf
+csetepaték, amikről az egész ház beszél és könnyed kibékülések,
+hogy harmadnap új témákkal kezdődjék megint a marakodás; rokonok,
+barátnők beavatkozása, társaságban, idegenek füle hallatára való
+ideges összekapások, érdekből, kényelemből, gyávaságból való
+együttmaradása két embernek, akik ki nem <span class=
+"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> állhatják
+egymást, az álmodott boldogság cinikus kinevetése s az otthontól
+való menekülés lumpolásba, kártyára s korzóra, Gerbeaudba,
+látogatóba; a programszerűen, harmonikusan kétfelé való élés, nem
+egymás, hanem <i>egy más</i> szerelmét ápolva, titokban, vagy a
+legteljesebb szabadsággal, ország-világ előtt. De jó hogy ebből a
+levesből, amit másoknak egy életen át tálalnak az asztalára, ő csak
+egyetlen cseppet érzett az ajkán és rögtön leteheti a kanalat. Mit
+sejtette ő, mi mindent hozhat a házasság a finomabbik világban, egy
+kényes, szeszélyes, felkapott szép babával. Ő mint a faluszéli
+boldog gyerek, elkapta a másik gyereknek a kezét és kacagva
+nekiszaladt vele a virágos gyepnek, sem útat, se határt nem látva
+maguk előtt.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 420px;"><a href=
+"images/i016hq.jpg"><img src="images/i016.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Nohát vége. Gyerünk tovább. Könnyű májusi szellő osont át a
+téren, felfújkálta az oszlopok mögött azokat a csikos
+vászonredőnyöket az üzletek előtt, ott szemben Györggyel. Mintha a
+szabadság zászlai repesnének. Györgynek vidám mosoly futott el a
+szemein, mohón szívta magába az üde fuvallatot, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> felkapta
+könnyelműen a vállát, úgy mint Valentine az éjszaka, s a száját
+összehúzta, kicsit csöndesen fütyörészni. De jó is lesz megint
+innen elszökni, visszamenni Szumatra szigetére. Vissza, elveszni
+munkában, teremtésben, elenyészni a természet pazarságában és
+határtalanságában, azt a zabolátlan ős földet idomítani, nevelni
+lázzal, hittel, szeretettel, de jó is lesz a művelt európaiak közül
+a szigetvilág népe közé menekülni, kedvességet, szelidséget tanulni
+tovább az úgynevezett vademberektől, azoktól az alázatos, csendes,
+kellemes kis bőralma képü javánoktól. De édes lesz ezt a ringató,
+altató méla zenélésüket hallgatni vacsora után, a <i>bungaloja</i>
+előtt, de szép lesz újra meséltetni őket, az ő gézengúz
+tigriseikről, jókedvű elefántjaikról, furfangos majmaikról, bohó
+teknőceikről. És azok a kis maláj napszámos leányok, akiket ő
+büszkeségében nem akart észrevenni, milyen kecsesen tudják a
+hajukat fonni s virággal megtűzdelni, s azt a finom, gyöngéd
+járásukat mintha balletmestertől tanulták volna, s milyen
+igénytelenek szegénykék és milyen engedelmesek. Némelyiket igen
+csinosnak lehet mondani, igazán…</p>
+<p>Most valami nehezet érzett hirtelen György a mellében. Mintha
+márvány levélnyomót tettek volna rá a szívére. Fölvette tekintetét
+a világos kövezeten tovanyúló árnyékokról. A téren egy
+fasiszta-jelvényes fiú jött át, hajdonfőtt, azzal a felduzzasztott
+göndör frizurával, amelyet Olaszország kis katonáin,
+mesterlegényein és kispolgári ifjúságán lát az ember. Egy kis
+kurtaszoknyás cigánylány sietett a fiú mellett, roppant szapora
+szóval mesélt a fiúnak, a képébe fordulva. Mind a ketten mutogatták
+a nevető fogsorukat és a szemeik csillogtak, mint a vadonatúj
+cipőgombok. Eltüntek. György megmozdult a székén és nyugtalanul
+kapta oldalt a fejét. Valentine-t kereste. A párját, aki nélkül egy
+lépést nem tett most tíz napig Velencében, akit úgy megszokott maga
+mellett, mintha kis gyerekkoruk óta egymáshoz tartoztak volna. Tin,
+hát hol vagy! Hisz ez az egész valami buta rút álom, hogy egyedül
+vagyok, ebben a <span class="pagenum"><a name="Page_69" id=
+"Page_69">-69-</a></span> néptelen idegenségben. A Szent
+Márk-templom előtt fent vannak az ünnepi piros zászlók a karcsú
+rudakon, az óratoronyban most zendült egy áhítatos, boldogító
+harangütés, hiszen ez a mi meseszép szerelmes Velencénk, úgy-e Tin,
+hiszen mi most fönt rejtőzünk ketten a mi regényes dogepalotánkban,
+én a legszerencsésebb martalóc doge, ki hajóival a legszőkébb,
+legfehérebb kis dogaressát rabolta magának. Igen, a hatalmas doge
+most ott csapkod és prüszköl a fürdőszobában és hallja a dogaressát
+dalolni és átkacagni közbe hozzá, mert mindig ilyen vidáman ébred,
+mint a kis gyerekek.</p>
+<p>György megfogta a márványasztal szélét és fölemelkedett.
+Odafordult, arra a Danieli felé. Egyszerűen haza akart szaladni
+Tinhez.</p>
+<p>– Pardon, signor.</p>
+<p>A pincér. A konyakot hozza meg az espressot. Az espresso miatt
+késett, arra bizony sokáig kell várni. (Mint neve is mutatja.)</p>
+<p>György visszaesett a székre. Lekönyökölt, a tenyerébe
+támasztotta homlokát és kitágult szemmel nézett ennek a Szent
+Márk-térnek az örök galambjai közé, melyek kezdték ellepni a
+kövezetet, jobbra-balra lépegetve mind, a fejöket kapkodva szaporán
+és a szemeiket türelmetlenül görgetve. A templom párkányairól, a
+paloták tetőiről szállton szállt lefelé a galamb, az idegesebbje, a
+fiatalja, amelynek nem volt türelme várni, míg feltünnek a németek
+meg a jámborabb amerikaiak, akik el nem mulasztják, a kellő
+kodak-fedezettel, az adag kukoricával a galambseregre rátámadni. A
+higgadtabb galambnép ott ült vagy sétifikált halkan kurrogva,
+köröskörül a párkányon, az Orologgio vitézeinek a vállán, a
+zászlórudak hegyében, meg a lámpákon, az árkádok alatt, az aranyos
+cégtáblák peremén, mindenfelé. Egynéhány galamb a leghalványabb
+remény nélkül, csupa illuzióból elkezdett annak a pipás öregnek a
+feje fölött repkedni, aki már állást vett egy zászlótartó rúd
+előtt, a nyakában a nagy kosarával és abban a sok-sok kicsi
+galambeledeles papirzacskóval. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_70" id="Page_70">-70-</a></span></p>
+<p>György elefelejtett az espressohoz nyúlni, a konyak is ott
+állott előtte kóstolatlan, tüzes csillogással a napsütésben. Talán
+a galambok nyakán hullámzó drágakő-fényesség kötötte le úgy a
+tekintetét, hogy az nem akart onnan a tér közepéről elmozdulni?
+Igen; egy percig ott lebegett a fényes galambok fölött, mint a
+sötét árnyék, az ő fájdalmas gondolata vidám madarak felől és vidám
+vasárnapi sétálók felől és vidám fodor selyem felhők felől, hogy
+milyen halálos idegenek ezek mind egy szenvedő emberrel szemben.
+Mélyet sóhajtott. Az egyik kezének az ujjai tapogatni kezdték a
+homlokát, szórakozottan. Egy ragyogó tavaszi emléket kerestek azok
+a tétova ujjak a György forró homlokán. Mintha tegnap történt
+volna. S elfut most előle, megfoghatatlanúl, annak az órának a
+tündéri képe s belevész egy messze sötét pusztaságba.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 446px;"><a href=
+"images/i017hq.jpg"><img src="images/i017.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Mikor legelőször látta Valentine-t.</p>
+<p>Az egy szépséges szép áprilisi délután volt.</p>
+<p>Olyan meleg lett már az idén április elején, mint máskor
+májusban. Az utca teli volt ibolyával, kankalinnal. Az egész város
+ablakai mosolyogtak az örömtől. A fákon mindenütt, mindenütt kifele
+csavarodtak <span class="pagenum"><a name="Page_71" id=
+"Page_71">-71-</a></span> a zöld levelek a bronz rügyekből. És a
+ligetben és a szigeten és a Városmajorban nem birtak a verebek a
+jókedvükkel és a cinkék egész nap lázasan szomszédoltak a
+gesztenyék, platánok népénél, ujságolni a friss füvet, a
+kutyatejet, a margarétát, az ágyásokba kiültetett árvácskát, a
+tornácokra kiakasztott kalickát. A budai lejtőkre mintha csudára
+zöld hó hullott volna. A Dunapartok olyan ünnepien tündököltek,
+mintha minden reggel husvétvasárnapra virradnának. És az idegen
+hajók olyan édesen dudáltak, mintha nem lenne nagyobb boldogság a
+földön, azaz a vizen, mint a Lánchíd alatt átbújni.</p>
+<p>György azon a délután ott talált jönni a kis kétüléses kocsiján
+a Margithídon, Budáról Pest felé. Katonaszekerek haladtak előtte.
+Hátradűlt az ülésen és nagy türelemmel játszadozott a kormánnyal.
+Fölnézegetett a csengető villamosvezetőkre s a nevetgélő fiatal
+népet nézegette a híd járdáján és el-elpillantott a gyémántosan
+csillanó Dunára. A Margitsziget kis hídján egy karcsú szőke lány
+jött fel, három fiúval. A napsugár fényesebben tükröződött ezen a
+síma szőke hajon, mint odalent a víz szinén. A szépséges szőke
+leány tenniszre volt öltözve. A kurta szőke hajat átölelte egy
+fehér szalag. A Margithíd pallóján fiúsan kezet fogott a
+gavallérjaival a leány és vidáman átszökellt a másik oldalra, a
+villamosmegállóhoz. Éppen a György autója előtt osont el, még rá is
+talált pillantani, kedves konfidenciával, mintha azt mondaná:
+remélem, nem fog elgázolni, barátom? György keze pillanatra
+elengedte a kormányt. Óh, ki ez, ez a tünemény? Utána fordult. A
+szőke leánynak a gyönge széltől, vagy csak a sietéstől lebbent
+egyet a fehér szoknyája s a nyakában az a könnyű kockás selyem sál.
+Mintha a tavasz divatos tündére jelent volna meg a Földön, éppen
+ebben a szent percben és éppen Pesten, a Margithídon. György hátra
+forgatta a fejét, mert a kocsija már előrébb jutott. Mondhatatlan
+édes és fájdalmas nyilallás járt a szivében és a fejét elfogta
+valami zengő szédület. Mintha ott járna egy diákkori tavaszi napon
+Debrecenben, a <span class="pagenum"><a name="Page_72" id=
+"Page_72">-72-</a></span> Piac-utcán és ott nézne az ideálja után,
+a legszebb és legbüszkébb szőke urikisasszony után, akit nem ismer,
+akinek bemutatkozni soha reménye se lehet a szegény cétuslakó
+kollégiumi gyereknek. Az az imádatos szőke teremtés jelent meg most
+a szeme előtt, az a soha nem felejtett titkos, tilalmas első ideál.
+Ő az, az a szőkeség, ezek az égkék szemek, ez a kápráztató mosoly,
+ez a lengedező könnyűség. Most felszáll a villamosra, az első
+perronra. Budára megy. Mint aki álmában cselekszik, úgy nem
+latolgatott és nem habozott György, hirtelen kitért a sorból és
+visszafordította Budának a gépet a híd közepén. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> (Amiért
+különben ott rögtön fel is írták.) A György kocsija utána eredt
+annak a 4-es villamosnak. Istenem, a boldogság ragyogó fehér
+pillangóját elfogni, még egyszer el nem engedni!</p>
+<div class="figcenter" style="width: 432px;"><a href=
+"images/i018hq.jpg"><img src="images/i018.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>A Fogaskerekűnél szállott le a szőke tündér, aki Györgyöt ilyen
+bűverővel maga után parancsolta. Már borult a tavaszi délután, a
+tündér jobban a nyaka köré csavarta a sálját és sietett, fel a
+Trombitás-útra. György kocsija lassan követte. A tündér benyitott
+egy vadonatúj tömzsi villa kapuján és suhant a fiatal fácskák közt
+a keramitos töltésen fölfelé. Megneszelhette, hogy az az autó
+megáll a házuk előtt. Visszafordította a fejecskéjét. György nem
+tudott, nem is akart a karjának parancsolni, mely fellendült a
+kormányról, hogy rajongó üdvözletet adjon a bűbájos
+jelenségnek.</p>
+<p>Az a szőke tündér összehúzta picit a szemét, aztán pajtásosan
+odaintett a kezével a lépcsőről. Hiszen ez csak egy ismerős fiú
+lehet.</p>
+<p>És György, amint megint megfordult a kocsijával és leszáguldott
+a Retek-utcába, úgy megnyomta a tülköt, hogy az majd kirepedt.
+Harci riadót trombitált, a hódítást, a diadalt kürtölte széjjel a
+világra!</p>
+<p>Másnap déli tizenkét órakor György megállott ott az előtt a
+villa előtt, a Trombitás-út elején. A kapu előtt még egy autó
+állott, egy testes, vadonatúj amerikai kocsi.</p>
+<p>György becsengetett az előszoba-ajtón. Fekete sacco, szürke
+nadrág volt rajta.</p>
+<p>– Ennek a háznak az urával kívánok beszélni.</p>
+<p>– Kit jelenthetek kérem őméltóságának?</p>
+<p>– Békász György, gépészmérnök.</p>
+<p>Az inas egy kis perc mulva kijött:</p>
+<p>– Méltóztassék a hallban helyet foglalni.</p>
+<p>Ebben a hallban az egyik fal tövében egy szép barok levelesláda,
+meg a falon az a két régi Marastoni-arckép; egy mosolygó hajú,
+karpereces dáma meg egy nagy, fekete selyemcsokros, ábrándos
+gavallér képviselik a családi hagyományokat, különben az óriás
+bronz függőlámpa, meg a széles gázkandalló, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> meg a
+sűrűn lécezett vitrin, meg az alacsony ében asztal, a súlyos
+oroszlánfejes karszékekkel (amit mind együtt olyan kényelmes a
+Chippendale nevével födözni) a legmodernebb, sőt a legmaibb
+hangulatot adják. A romantikus, szelíd két arcképpel szemben, a
+másik falon már egynéhány expresszionista vászon heveskedik, a
+kandalló felett pedig egy hatalmas, repedezett sötét festmény
+uralkodik; jóformán csak a szürke szakáll meg a fekete kereszt
+látszik a vászon szent eseményéből. Ezt a klasszikus festményt
+különben egy főhadnagy hozta volt az olasz frontról Pestre. Lehet a
+vászon alatt akármelyik olasz mestert emlegetni, azok nem szoktak a
+sírjukban csuklani.</p>
+<p>György izgatottságában felnyitott az aranyhálós asztalon egy
+antik könyvfedelet, amelynek a sarkán Racine neve ragyogott.
+Gerbeaud-cukorka volt benne, nem színdarab. Mert nem is könyv volt
+az, hanem bonbonos skatulya. Mily kellemes csalódás.</p>
+<p>György leült. Nézett a nagy ablakon át a boldog tavaszi
+égbe.</p>
+<p>A harmadik szobában még az aktákat nyitogatta dr. Poóy Pál nyug.
+miniszteri és aktív kormányfőtanácsos úr őméltósága, a Poóy Pál
+Kereskedelmi R. T. vezérigazgatója. Egy-két gépírásos árkust be
+kell most vinni magával arra a kis konferenciára a Nádor-utcai
+bankba. Ott állott az íróasztal előtt a gyönyörű kék füstöt ontó La
+Coronaval a szájában, a ragyogó monoklival a jobbszemén, elegánsan,
+üdén, tükörsímára borotvált rózsaszín arccal és fényesre pomádézott
+és lekefélt őszes hajával, meggyúrva a főváros legjelesebb
+masszőrjétől. Ma kicsit későn kelt, mert hajnalban került haza egy
+vidám kis férfivacsoráról. Az íróasztalon vár felnyitva a puha,
+könnyű disznóbőr-táska, amelyről fantaziálhatnak a szegény laikus
+halandók a járdán, hogy miféle országos érdekek szoronghatnak
+benne, mikor a belügy meg a pénzügy előtt lelép az autóról az
+államtitkárszerű délceg úr és gondolataiba merülve siet be a
+főkapun, észre se véve a portás stramm tiszteletadását. Ezt a
+táskát most hat esztendeje <span class="pagenum"><a name="Page_75"
+id="Page_75">-75-</a></span> vette a Gizella-téren a
+Kereskedelemügyi közkedvelt vidám Palyája, akinek a kollégái az
+összes emeleteken igen elszontyolodtak, mikor egy szép reggel
+bejelentette azt az elhatározását, hogy nyugalomba <span class=
+"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> fog
+vonulni. Igen, azóta mozog ennyit Poóy Palya Pesten és Budán, mióta
+nyugalomban van. Azok közül a modern magyarok közül való Poóy Palya
+is, akik táskát ragadtak, mikor minden elveszett és felkaptak a
+konjunktúra szélsebes omnibuszára. Mondjuk egyszerűbben: arra a
+villamosra, amelyik a Szabadság-tér felé szaladgál. Ha valaha
+valami Baross Gábor-féle komolyság rádöröghetett volna is a bájos
+Palyára, hogy a körmét reszeli az íróasztal mellett és jóízű róka-
+vagy szoknyavadász históriákkal mulattatja az osztályt, 1920-ban
+bizony a legnagyobb szigor is csak kalapot emelt volna neki, látva
+hogy fut reggeltől estig avval a táskával a villamoson, a
+tőzsdelépcsőn, és később a konflison, azután meg a kistaxin. És
+hogy repked a bankok liftjein. És hogy nyargal a minisztériumba
+kora délelőtt, háromba is egymásután. Palya dolgozott, de legalább
+három fejre valót. Megtanult tőzsdenyelven, banknyelven,
+concern-nyelven. Arbitrázshoz, fedezethez, prolongációhoz úgy ért,
+akár a Rotschildok. Zürichet jobban ismeri, mint aki ott született.
+A kisujjában vannak az összes határidők. Tudja, mi a textil és mi a
+benzol és mi a traktor. És tudja, mi a kávé, mi a repceolaj és mi a
+sertés és mi a ló. (Mert az nagyon kezdetleges kis tudomány, amit
+mi a Természetrajzban tanultunk.) Igen, Palya sokat tanult és
+erősen tevékenykedett. Palyát mindenütt szeretik. Mindenki megtesz
+neki mindent, minden hivatal és minden fórum. Az emberhez is értett
+Palya, úgy mint a textilhez vagy a zlotyhoz. A Hungária-klubban
+éppen úgy otthon van, mint az Országos Kaszinóban. Ezt a friss
+Trombitás-úti villát dollárértékben vette most harmadéve egy
+elbukott tőzsdehőstől. Hallották ugyebár azt a közmondást, amelyik
+azt mondja: tud az valamit, aki élni tud. Bíz ezen egy kicsit
+elmerenghet az ember. Poóy Palya például tud élni. Két szép
+gyermeket nevel, a gondtalanság füstöl a kéményén, szegény
+nyelvtanárnak, korrepetáló diáknak, kertésznek, kárpitosnak,
+cigarett-ügynöknek, piktornak ad kenyeret, keresetet. (Most festeti
+<span class="pagenum"><a name="Page_77" id=
+"Page_77">-77-</a></span> a portréját.) Mindenkit elragad a
+kedvességével, a jókedvével. Nem felejtkezik el a régi kedves
+pajtásairól. Segít, ahol csak lehet. Öröm és áldás Palya mindenki
+számára, akinek csak dolga van vele. Ötven esztendős mult, de csak
+egypár perccel. Soha ilyen fiatalnak nem érezte magát. Ha így
+halad, azt mondja, hetven esztendős korában a legvidámabb tacskó
+lesz. Az elmúlásra nézve pedig szent meggyőződése, hogy úgyis
+kitalálnak valamit, mire neki is meg kellene halni.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 414px;"><a href=
+"images/i019hq.jpg"><img src="images/i019.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Poóy Palya őméltósága magához vette a táskáját, (persze nem várt
+addig, míg ez a hosszadalmas ismertetés íródott felőle) s kisietett
+a hallba, ahol a bejelentett úriember várakozott. Valami ötletet
+hoz. Vagy protekcióért bátorkodik hozzá.</p>
+<p>György felállott és elébe lépett a ház urának.</p>
+<p>Palya barátságosan rámosolygott a látogatóra:</p>
+<p>– Mivel szolgálhatnék önnek?</p>
+<p>György némi remegéssel kezdte, de mindegyik szavával biztosabb
+lett a hangja:</p>
+<p>– Méltóságos uram, tegnap délután megcsodáltam az ön gyönyörű
+leányát – és… feleségül szeretném venni.</p>
+<p>Palya hirtelen hátrább lépett. Megnézte a vendégnek a haját, a
+nyakkendőjét, a cipőit. György bátran és figyelmesen nézett a Poóy
+Palya csodálkozó szemébe. Bolondnak ne tartsa valahogy
+őméltósága.</p>
+<p>– Ez nagyon kedves, mindenesetre, – Palya már nyugodtan
+mosolygott, – dehát kicsoda maga tulajdonképpen?</p>
+<p>– Békász György a nevem, méltóságos uram. Mérnökember vagyok. A
+korom harmincnégy esztendő, református hiten vagyok. Egy hete
+jöttem meg Szumatra szigetéről, ahol a holland kormány megbízásából
+dolgoztam nyolc esztendőn keresztül.</p>
+<p>– Hogy került ki abba a messze világba, kérem?</p>
+<p>– Úgy kerültem oda, méltóságos uram, hogy nem akartam itthon
+lezülleni. Volt egy kedves osztrák <span class="pagenum"><a name=
+"Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> kollégám, akivel az olasz
+fronton együtt rajzoltunk térképet, az az összeomlás után
+beajánltatta magát a bécsi holland követséghez és kivándorolt
+Hollandiába, illetve lement a szigetekre utat építeni, vasutat
+húzni, hidat verni. Levelezésben állottunk egymással. Egy szép nap
+arról értesít, hogy megcsinálta az utamat, mehetek én is, ha kedvem
+van, dolgozhatom, boldogulhatok. Öt nap mulva Hágában voltam és öt
+hét mulva már ott állott a <i>bungalóm</i> az ezer szigetek
+csodálatos földjén. A szerződésem, amelyet a holland kormány adott,
+most lejárt. Hazajöttem, az édesanyámat meglátogatni, körülnézni
+egy kicsit itthon. Hollandia megújítja a szerződésemet, még pedig
+tetemesen több javadalmazással. Meglátom, hogy visszamegyek-e, vagy
+pedig itthon fogok elkezdeni valamit. Van egy kis tőkém is,
+méltóságos uram, amit könnyen félretehettem nyolc esztendő
+alatt.</p>
+<p>Ez már aztán ideálisan a Palya nyelvén hangzott.</p>
+<p>– Mennyi az a pénz, kedves barátom?</p>
+<p>– Vagy hatvanezer holland forint, méltóságos uram.</p>
+<p>– Úgy. Üljön le kérem, foglaljon helyet. És hát például mivel
+foglalkoznék Magyarországon? Van valami programmja?</p>
+<p>– Nem tudnám még világosan meghatározni, méltóságos uram, mihez
+fogok itthon nyúlni. Odakint a dzsangelekben igen sok olyan termény
+van, aminek ezen a földön nagy hasznát vehetnénk és kvázi ingyen
+juthatnánk hozzájuk, páfrányhoz, nádhoz, iszalagokhoz, amelyek
+ipari és mezőgazdasági téren egyformán felhasználhatók, azután
+például gondoltam, hogy orchidea-gumókat lehetne hazatelepíteni,
+meghonosítani, keresztezni, továbbfejleszteni, úgy mint
+Hollandiában és Németországban. Azon is töröm a fejem, hogy lehetne
+ennek az áldott magyar földnek a borából, a gyümölcseiből és a
+gyümölcsízeiből exportot teremteni oda a szigetvilágba,
+<span class="pagenum"><a name="Page_79" id=
+"Page_79">-79-</a></span> ahol erősen halad a kultúra s évről-évre
+rohamosan gyarapodik a városi lakosság.</p>
+<p>– Úgy, export. Import és export. Nagyon érdekes, kedves barátom,
+nagyon szimpatikus théma. Magam is konyítok az efféléhez. Szivart
+vagy cigarettet parancsol, öcsémuram? Tessék.</p>
+<p>– Csak egy cigarettet. Köszönöm.</p>
+<p>Palya vígan rántott gyufát a vendégének és lopva gyönyörködött a
+határozott vonásaiban, az egészséges, kellemes barna képében. Az én
+emberem vagy, gondolta magában.</p>
+<p>– Hát aztán, kedves öcsém, mik is azok az ide szállítható
+gyarmati cikkek, mégegyszer?</p>
+<p>És Palya szakértő képpel bólogatott a György szélesedő
+magyarázatára, kókuszdió-csemegéről és tetőfedni való nádról, és a
+papirgyártásra alkalmas páfrányfélékről, iszalagokról.</p>
+<p>– Papir, papir, nagyon érdekes. Magyarországnak nincs papirosa.
+Majd beszélünk erről és mindenféléről eleget. Hát most méltóztassál
+egy percet várni, kedves pajtás, hírt adok a feleségemnek, meg a
+lányomnak.</p>
+<p>Indult, visszafordult az ajtóból mosolyogva:</p>
+<p>– Mondhatom, engem már meghódítottál, édes fiam.</p>
+<p>Egynéhány perc mulva kijött Palya, a karján hozva a feleségét
+meg a tegnapi szőke tündért:</p>
+<p>– Gyerekek, hadd mutassam be nektek Békász György urat. A
+lányomat Valentine-nek hívják.</p>
+<p>– Jé, – azt mondja a tündér, miután barátságosan lekezeltek
+Györgygyel, – hát maga az, akinek tegnap olyan ártatlanul
+visszaintegettem?</p>
+<p>Végignézte Györgyöt, kicsit elpirult és elnevette magát:</p>
+<p>– Jaj de muris!</p>
+<p>György nem igen értette, mi az a „muris“, de nagyon boldog volt,
+hogy le nem harapták az orrát.</p>
+<p>Egy hét mulva már vőlegényszámba ment a Palya házánál és egy
+hónap mulva megtartották az esküvőt. A diszpenzációt huszonnégy óra
+alatt megszerezte <span class="pagenum"><a name="Page_80" id=
+"Page_80">-80-</a></span> Palya a fiataloknak. Az nem is volt
+feladat egy Poóy Palyának.</p>
+<p>Eddig volt, mese volt…</p>
+<p>Györgynek mosoly játszadozott az ajkán, amint fölemelte a fejét
+és elnézte pár percig a szódavizes targoncával futó rongyos
+gyerekeket, meg a sebesen guruló apró szemeteskocsikat. A Merceria
+felől tódultak a térre a vasárnapi népek. Egy tagbaszakadt angol
+hölgy is feltünt a templom előtt, a Baedekert lapozgatva.</p>
+<p>György lepillantott a kezeire. Már vagy öt perce forgatja az
+ujján öntudatlanul a karikagyűrűt.</p>
+<p>Szent isten, mit fog most majd mondani az édesanyjának, annak a
+szent asszonynak, aki Zsindelyesen lakik a háromablakos vén zöld
+házban. Akit olyan meghatottan néztek a templomban, a violaszín
+ünneplőjében, amint hangosan sírt az örömtől, a büszkeségtől…</p>
+<p>Meg ez a gyűrű, hát evvel most mi történjen? Vissza kell
+küldeni, alighanem azonnal. Györgynek semmi praxisa nem volt az
+efféle eljárások körül. Most fog legelőször elválni életében. No,
+majd egy pár nap mulva, Pesten. Még itt kell egy kicsit maradnia,
+míg a rendőrségen letárgyalják az ügyét.</p>
+<p>Ez a gyűrű, ejnye, hogy ez nem akar az ujjáról lejönni.</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>Hat órakor ül össze a poker-parthie. Háromszor egy héten. Már
+mint itt a Poóy Palya-féle villa dohányzójában. Egy pohárka likőr,
+egy kis friss pletyka (az urak ajkáról többnyire) s Palyáné már
+önti ki a zöld asztalra a zsötonokat:</p>
+<div class="figcenter" style="width: 438px;"><a href=
+"images/i020hq.jpg"><img src="images/i020.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_81" id=
+"Page_81">-81-</a></span></p>
+<p>– Hát, gyerekek, nézzünk utána a kenyérkeresetnek! –
+felkiáltással.</p>
+<p>Palyáné őméltósága az az üde, kellemes, eleven mama, akinek a
+jelenlévő Blézinek nevezett gavallér azzal bókolt egyszer, hogy más
+keresztnevet kreáljon magának, mert így egyáltalában nem lehet a
+két Valit egymástól megkülönböztetni. Tudniillik a mama, mint a ház
+vendégei kedélyesen eldöntötték, a leányától örökölte a nevét, a
+szépségét, a karcsuságát, a mosolygó ifjuságát. Ők Palyával
+annakidején a badeni tenniszversenyen találkoztak, ahol is a páros
+döntőben Fräulein Valentine von Hertrich, a Hofrat von Hertrich
+leánya került szembe Poóy Palya címzetes min. fogalmazó urral, aki
+Badenben a magyar színekért állott ki a sikra, illetőleg a
+groundra. Szembeállottak egy szett-re azon a badeni groundon és
+aztán átléptek karonfogva az élet síma, szabályos, napsütött
+groundjára. Ma, huszonegy esztendős házasság után, még mindig
+pompásan érzik magukat egymással, bár egymás nélkül is pompásan
+érzik magukat. Bécs szőke virága, Palyáné is mindig vidám volt és
+mindig kedves volt akárcsak Palya, egy csapásra meghódította az I.
+és II. kerület úri társaságát. Három esztendő alatt a bécsi
+asszonyka úgy beszélt magyarul, hogy forradalomba kergethette volna
+valami feminista gyűlésen az elnyomott budai fehérnépet. Ilyen
+ambiciói persze nem voltak Palyánénak. Viszont ambiciója volt
+mennél többet eltanulni a szép magyar nótákból, a Palya
+társaságában, aki híres volt arról, hogy minden nótát folytatni
+tudott, amelyet elkezdett valaki, meg arról, hogy Berkes Bélának
+csak rá kell nézni Poóy Palyára s Palyának csak rá kell nézni
+Bélára s Béla már tudja, hogy ebben a szent percben miféle nóta
+lett esedékes. Palyánét a Mac-beli tennisz érdekelte, meg a
+galamblövészet, meg az Opera, különösen gála-estéken és sohasem
+hiányzott a tribünről a Concoursokon, ahol a magyar lótenyésztésért
+és a magyar lovaglásért oly forrón lehetett lelkesedni. A
+zongorázást a háború végén fölcserélte a pingponggal, ez a
+háziművészet <span class="pagenum"><a name="Page_82" id=
+"Page_82">-82-</a></span> jobban megfelelt a temperamentumának. És
+a divatnak is, természetesen. És már kezdő asszony korában erős
+pokerista volt a szép Palyáné.</p>
+<p>Négy esztendeje, mióta feljöttek a Bors-utcából ide a
+Trombitás-útra, igen keresett lett a Palyáék poker-asztala a
+fővárosban. Ma mindössze négyen ülnek le játszani a háziasszonnyal
+együtt, az ötödik tudniillik, egy gömbölyded fiatalember, csak
+gíbici minőségben foglal helyet az asztal egyik szögleténél. Egy
+féltucat ilyen zsengébbkorú gavallér be volt osztva, kettőnkint, a
+Palyáné pokorjeire, de most ezalatt a pár hét alatt elmaradoztak a
+fiúk, talán a szapora kártyaveszteség miatt (ma bizony azokból a
+gyönge zsebpénzekből, meg a még gyöngébb fizetésekből nem igen
+lehet rugdalózni) s talán amiatt a veszteség miatt is, ami
+Valentine távozásával érte a lelkes fiatal hadat. Ifjabb Vali volt
+az a csáb, amely a fiúkat ide vonzotta a poker veszedelmei közé.
+Mind szerelmesek voltak kicsit Valentine-be. Valentine itt-ott egy
+percre valami hangulatot érzett, ha diskurált valamelyikkel, de nem
+igen volt meghatva a fiúk olvadó pislantásaitól, tán sohasem tudott
+volna választani ezek közt az egyformán kedves gyerekek közt,
+akiket alapjában véve nem tudott komolyan venni, aminthogy esze
+ágában sem volt sietni a férjhezmenéssel.</p>
+<p>Nézzék, már folyik is javában a csata: éppen most huzza maga
+felé Kokó őrnagy a szép fehér kezével a kasszát, azt a csinosan
+felszaporodott kék, sárga, piros színekben ragyogó csontcsomót,
+amelyben az egyes szinek a huszonötezres, ötvenezres, százezres
+címleteket képviselik. Kokó tüntető gyönyörrel csóválja meg a fejét
+ilyenkor, míg a zsötonhalmocskát maga felé kanyarítja s a szája
+sarkában rezgő cigarett mellett szinte áhítattal ismétli ezt az
+állítása szerint eredeti Kokó-féle aforizmát:</p>
+<p>– Nincs nagyobb öröm, mint szép asszonyoktól a pénzt
+elnyerni.</p>
+<p>Ott ül a ház úrnője mellett. Aranyos, kedves fiú a Kokó, azzal a
+minimumra csökkentett két bajuszkával, amelyek úgy hatnak, mintha
+csak <span class="pagenum"><a name="Page_83" id=
+"Page_83">-83-</a></span> egy-egy sötét szalmiák-cukorkát nyomott
+volna az orra alá, tán hogy azzal is jobban felderítse ezt a
+keserves, bús világot. A saccoja szabása, a biztos izlésű
+nyakkendője s a harisnyája, mind hódító cáfolata annak az ócska
+szájhagyománynak, hogy a katonatisztek nem tudnak öltözködni.
+Kokónk, az uniformist letévén, a maga részéről nem irattáskát
+csapott a hóna alá, nem, ő, mint a szépasszonyok kedvence,
+figyelmesen és gyöngéd gráciával vette át a retikülöket, Ritzben és
+Admirálban s hűségesen az ölében őrizte, míg a bájos tulajdonosnő
+vissza nem <span class="pagenum"><a name="Page_84" id=
+"Page_84">-84-</a></span> tért az asztalhoz a parkettről. Különben
+Kokó maga is sűrűn pattan fel a székről a szórakozás órái alatt,
+ami mindig csak öröm az egész publikumnak, lévén Kokó őrnagy egyike
+a legemlegetettebb charlestonistáknak. Persze befészkelte magát a
+Palya házánál, fényesen mulattatja az asszonynépet és mindig ráér
+színházba, moziba, versenyre kísérni Palyánét akár a gyerekekkel,
+akár a gyerekek nélkül, s ezzel a nemes odaadásával erre az egész
+életre elbájolta a jó Palyát, aki bizony a fontosnál fontosabb
+teendők közt nem mindig szakíthat időt az efféle szende kis
+időtöltésre. Azok körül a fontos teendők körül pedig Palya roppant
+használhatta a hű Kokót, mint afféle amatőr titkárt. El nem
+mulasztotta megtanácskozni a jóeszű Kokóval az összes ügyleteket,
+üzleteket, minden lépést és minden sor gépírást. Áldás a Palya
+házában ez a Kokó, aminthogy áldás az ő üdesége s gondtalan arca
+köztünk ebben a kedvetlen életben.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 440px;"><a href=
+"images/i021hq.jpg"><img src="images/i021.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Az a dáma, aki Kokó mellett jobbkéz felől, a háziasszonnyal
+szemben gusztálja a nagy teknőckeretes pápaszemen az öt kártyát,
+egyetlen pokerről sem késett még el Palyáéknál. Scholtz Terka
+méltóságos asszony, a Palyáné legrégibb és legegyetlenebb
+barátnője. Valamicskével kevésbbé fiatal, mint Palyáné, de roppant
+előkelő megjelenés, hosszú, mint a koronaőrök; a Váci-utcán nem
+tudom kinek van még ilyen tökéletes finom járása, s ha beülnek a
+Gerbeaud piros termébe délután s ha Terka körülnéz szórakozottan a
+lorgnonnal a szeme előtt, grófnőnek hiszik, akik nem ismerik, az
+érdekes arcú dámát és a vídáman csevegő szép szőke asszonyt, aki
+mellette ül, őt is föltétlenül az arisztokrácia közé sodorják.
+Gyermekkel nem áldotta meg az Isten; Terkának minden boldogsága s
+minden szerelme az öltözködés meg a poker. A francia kártyához is
+úgy ért, mint a francia selymekhez, meg a francia parfumhöz. És
+mert oly brilliánsul játszik, megköveteli a szerencsétől, hogy az
+szüntelenül a szolgálatára legyen. A legkomolyabb kétségbeesés
+fogja el a fölényes Terkát, ha a parthie alatt veszteségbe
+<span class="pagenum"><a name="Page_85" id=
+"Page_85">-85-</a></span> kezd gurulni s talán örökre hátat
+fordítana a háznak, ha csak egyszer is rá kellene fizetnie a
+mulatságra a leszámolásnál. De Palyáné nem akarja őt elveszíteni s
+még az őrnagy is úgy irányítja a forgandó szerencsét, a
+legdiszkrétebb tapintattal persze, hogy a drága Terka okvetlenül
+egy-két milliócskával gazdagabban térjen haza. De hát nem is fáj
+egy morzsát sem a veszteség ennél az asztalnál senkinek, sem a
+pazar jószívű Palyánénak, sem Blézinek például, az izgatott Terka
+másik szomszédjának, a bohémkedélyű, jóképű, monoklis Blézinek,
+akinek virágzó kis bankirodája van egy Dorottya-utcai emeleten.</p>
+<p>A bankászat egész comme il faut ma már a társaság előtt, pláne
+mióta egypár példány az arisztokrata ifjúságból, mégpedig a
+leghatásosabb nevek viselői, bevonultak a nagyobb szabású elnökök
+és alelnökök mellé tolmácsi, titkári meg egyéb reprezentáns
+minőségben. Blézi különben is úgy veheti, hogy a Palyáné
+poker-asztalán abból a pénzből hagy itt egy bizonyos százalékot,
+amit a Palyával való pajtási viszony hozott neki. Palyi lendítette
+föl a Blézink kisded bankját a gavalléros támogatásával.
+Átutalgatott neki kisebb bizniszeket, amilyenekből ő maga már
+kinőtt és amellett Blézi mindig „benne van“ egy kicsit a Palya
+saját akcióiban.</p>
+<p>A Blézi szerencséiben pedig „benne van“ ez a bájos harmincéves
+csecsemő. Dundi, aki ragyogó fehér vajalmaképével és mennyeien
+ártatlan kék szemeivel boldogan mosolyog mindenkire, akár az a
+bölcsőben fekvő angyali korosztály. Tündérit kellett volna mondanom
+inkább, a Dundi stílusában, aki női szépségről, a Simon Arzt-féle
+cigarettekről, a rádióról, a Bánk bánról és a mennydörgésről
+egyformán azt szokta megállapítani, hogy: <i>tündéri!</i> Azaz nem
+ennyire símán, mert hebegett és a szót a feje rezgetésével és a
+szeme sűrű pillogásával adta ki, rendesen megduplázva az első
+szótagot. Például: tü-tündéri. S még az a burleszk mellékzöngéje
+volt a Dundi dadogásának, hogy a szó elé mindig dadogott egy
+mássalhangzót, és pedig nem azt a mássalhangzót, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_86" id="Page_86">-86-</a></span> amelyikkel
+az az előirányzott szó kezdődött. Így beszélt: Zö-zö-zö me-menjünk
+a Bristolba. Vagy azt kérdezte az embertől: tö-tö-tö vovoltál az
+ügetőn? Ezeknek az előrebocsátott idegen mássalhangzóknak semmi
+rendje, logikája nem volt, úgy hogy sokszor hirtelen kis
+fogadásokat kötöttek a társaságban, hogy a mö-mö-mö vagy a pö-pö-pö
+után milyen mássalhangzóval fog a szó kezdődni, amelyiket Dundi ki
+akar hozni. Hála Isten, ez a súlyos nyelvhiba nem ártott a Dundi
+előmenetelének, mert egy csapásra cégjegyző lett a Blézi bankjában,
+mikor ő <span class="pagenum"><a name="Page_87" id=
+"Page_87">-87-</a></span> is a banktudományra adta azt a naiv
+babafejét. A komittensek is csókolnivalónak tartották a Dundi
+beszédét. Hát nem szép, csakugyan, hogy valakinek minden szaván
+olyan kitünően lehet mulatni?</p>
+<div class="figcenter" style="width: 437px;"><a href=
+"images/i022hq.jpg"><img src="images/i022.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Dundi, mondom, nem vett aktív részt a játékban. Olyan jó gyerek
+volt, hogy egy kukoricaszemet se tudott volna a barátaitól
+elnyerni. Ide ragadt a pokerasztalhoz, nem annyira a kibici jutalék
+kedvéért, amit Blézi leadott neki, valahányszor nyerni talált, nem,
+inkább a kisebbik Vali miatt, hogy mennél többször és mennél tovább
+láthassa, bámulhassa azokkal a szende kék szemekkel. Dundi is
+hordott a pokerhez friss történeteket a mai déli Váci-utcai
+sétáról, vagy egy tegnap esti vendégségből, de legtöbbször félig se
+sikerült elregélnie a cö-cö-cö tütündéri eseteket, mert a társaság
+leült a zöld asztalkához s akkor megszünt minden érdeklődés a
+külvilág iránt. A szünetekben, mikor osztották a kártyát, Dundi
+folytatni kezdte az abbahagyott szerelmi vagy párbajhistóriát, de
+egy-két mondata után a társaság belemélyedt a gusztába s Blézi
+szeretettel leintette Dundit:</p>
+<p>– Du-dundi, kérlek, most ne beszélj.</p>
+<p>Egy hangulatos alkonyattal Dundi kint állott az emeleti
+terraszon a drága kicsi Valival. A kiültetett jácintok felől oly
+édes, oly bódító lehelletet hozott a szellő. Dundinak a szívét
+fölverte egy ismeretlen, tüzes induló:</p>
+<p>– Lö-lö-lö, – azt mondja, – Valika kérem.</p>
+<p>És a rezgő pillái lecsukódtak.</p>
+<p>– Mi az Dundi?</p>
+<p>– Szö-szö-szö… – ugyebár sejthető, hogy nem azt fogja mondani,
+hogy: szeretem magát Valika. Hiszen esz-szel kezdte. Szegény Dundi
+nem is azt mondta, pedig ez egyszer sz-betüvel akarta folytatni. De
+ki talált a szeme nyilni s úgy megijedt, hogy csak annyit tudott
+nyögdicsélni, hogy: tü-tündéri.</p>
+<p>És ennyiben maradt a Dundi vallomása, mindörökre.</p>
+<p>Már egy órája dúl a poker. Palyáné veszít az első kiosztástól
+fogva, mint rendesen, mert ő beugrik minden gyönge <i>pair</i>-nek
+és <i>deux pair</i>-nek, mert <span class="pagenum"><a name=
+"Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> nincs lelki ereje a kártyát
+eldobni: egy percig nem tudná tétlenül nézni a küzdelmet. Szenved,
+ahogy jól is esik a játékban szenvedni, de sohasem haragszik
+komolyan a pech miatt; félig nevetve kiált egy <i>fuj
+tajkszl!</i>-t, mikor a kasszát kihúzták és büntetésből
+megfricskázza az ügyetlen kártyát. Annál izgatottabb és
+elkeseredettebb a szegény Terka, kinek ma megint rossz napja van.
+Most bukott meg egy szép couleurrel a Blézi carréja ellenében,
+miután halálos elszántsággal nyolcszázezret rölanszirozott.
+Másodszor kénytelen már Kokótól zsötont „vásárolni“, egy-egy millió
+értékben. A poker-pápaszemét megtörli a füst miatt, amit csaptak s
+meg nem állja, hogy szabad szemmel irigyen oda ne hajoljon a Kokó
+rendberakott zsötoncsomói fölé:</p>
+<p>– Kokó, maga ma megint agyonnyeri magát.</p>
+<p>És erre Kokó lenéz a zsötonjaira és megtörten jelenti ki:</p>
+<p>– Úgy kell nekem, minek játszom!</p>
+<p>Dundi felhasználja a kis derült hangulatot, amit a Kokó bánatos
+arca idézett elő s szenzációs szemekkel elkezd egy belészorult
+históriát:</p>
+<p>– Gö-gö-gö mu-muszáj már előadni a nyö-nyö-nyö Te-tengerre
+magyar ci-című zsö-zsö-zsö tü-tündéri történetet.</p>
+<p>De már osztanak és Terka, ki röptében szedi el a kártyáját a
+Kokó kezéből, maga is hebegésbe esve, visszautasítja a Dundi
+támadását:</p>
+<p>– Ha-ha-hallgasson már Dundi. Azért vesztek, mert folyton
+beszél.</p>
+<p>Aztán játszanak, halk hívásokkal és visszahívásokkal; s közben a
+néma pillanatokban erősen hallatszik, amint nagyokat szippantanak a
+cigaretteken és amint a székek meg-megreccsennek, a kártyások
+önkénytelen feszengésétől. Hárman maradtak ebben a parthieban a
+kasszáért küzdeni: Terka, Blézi, meg persze, Palyáné.</p>
+<p>Palyáné diadalmas arccal mutatja a kártyáját:</p>
+<p>– Drilling, három ász, nyertem!</p>
+<p>– Majd legközelebb, drága Vali – Blézi szívbeli <span class=
+"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span>
+sajnálattal teríti le a <i>full hand</i>-et. Két dáma, három
+tizes.</p>
+<p>– Flush! – Terka ragyogva csap le rájuk, kirakva keményen az
+asztalra a carreau kilencest, tizest, fickót, dámát és királyt. –
+No, csakhogy egyszer én is húzok egy kasszát! – És olyan édeset
+lélegzik a kipirult Terka, hogy majd elfújja maga elől azt a szép
+piros flusht. És frissen, boldogan pillant Blézire meg Kokóra, kik
+egyszerre tolják szívélyesen Terka elé a kasszát, amely
+felszaporodott vagy három millióra.</p>
+<p>– Gyerünk gyerekek, ki oszt? – Palyáné mindig ilyen
+türelmetlenül várja a friss kártyát.</p>
+<p>– Én, én, rögtön! – Terka még egy tornyocskát emel sürgősen a
+kék zsötonokból, aztán lelkendezve keveri meg a kártyacsomagot. De
+ott marad a hüvelykújja a csomag tetején, mikor az első három lapot
+le akarja Blézinek osztani:</p>
+<p>– Nézd csak…</p>
+<p>Valentine áll a küszöbön.</p>
+<p>Palyáné, nem tudni ijedtében vagy örömében sikoltott-e fel.</p>
+<p>Valentine keze lebbent egyet a társaság felé:</p>
+<p>– Jónapot!</p>
+<p>Palyáné felszökik a székről:</p>
+<p>– Babukám… mi ez?</p>
+<p>Nevetve rázza meg az üde szőke fejét Valentine.</p>
+<p>– Semmi, babu. Hazajöttem! – és vigan szalad az édesanyját
+megölelni.</p>
+<p>A fiúk a meglepetéstől kissé későn emelkednek föl a
+helyükből.</p>
+<p>Terka már megrohamozta Valentinet, hátulról és ki akarja szedni
+a Palyáné karjaiból:</p>
+<p>– Add ide már, add ide már egy puszira a drága cicuskámat!</p>
+<p>Elengedték egymást egy félpercnyi sírás-nevetés után anya és
+leánya; Valentine felszökött a Terka nyakába s átesve a viharos
+csókokon:</p>
+<p>– Pá, édes Kokó, pá, Blézi, Dunduska! Jaj de <span class=
+"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> örülök! –
+ragyogva kezel le a három gavallérral, akik összeütik a sarkukat,
+mint a huszárok, a sarkantyúzengést lelkes nevetéssel pótolva.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 402px;"><a href=
+"images/i023hq.jpg"><img src="images/i023.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>– Hogy van, hogy van, mö-mö-mö, hát hogy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> vannak,
+köszönöm, hát hogy vagytok, fényesen köszönöm, nohát nagyszerű.</p>
+<p>Palyáné csak most kezd magához térni.</p>
+<p>– És Gyurka?!</p>
+<p>Valentine kedvesen nevet:</p>
+<p>– Otthagytam Velencében.</p>
+<p>Palyáné nem tudja még, mit jelentsen ez. Várakozva nyilnak fel
+az ajkai.</p>
+<p>– Otthagytam, igen. – És Valentine mint a tanítónő, ha a
+gyöngébbek kedvéért valamit jobban meg kell magyarázni, könnyedén
+hajtja a fejét és mosolygó szemeit végighordja mindnyájuk
+arcán.</p>
+<p>– Elválunk.</p>
+<p>Mintha valami készülő tréfát árult volna el, mellyel a
+barátaikat akarják mulattatni.</p>
+<p>Odalentről egy autótülök bágyadt búgása hallatszott.</p>
+<p>Valentine fölvetette a fejecskéjét:</p>
+<p>– Hát mit szóltok hozzám?</p>
+<p>Ugy állott előttük, mint egy kis hős, akit meg kell csodálni,
+meg mint a primadonna, aki kacéran pillant a tapsért a közönségre,
+mikor megjelenik a szinpadon.</p>
+<p>Palyáné lélegzett egyet és aztán ideges kis nevetéssel nézett
+Valentine-ről a vendégeire. Kicsit el is pirult.</p>
+<p>Valentine csak mosolygott rájuk kiváncsian, vigan és ártatlanul,
+mint a gyerek. (Különben ebben a percben határozottan felnőttnek
+érezte magát.)</p>
+<p>Terka felkapta a cigarettjét (letette az imént a
+dohányzóasztalra egy testes zöldmárvány hamutartó szélére). Nagyot
+szippantott, valami tapintatosat és kellemeset akart mondani, de a
+nyíló ajkain csak a füst gurigázott elő. Jobb lesz megvárni, míg
+Palyáné szól egy szót.</p>
+<p>A három gavallér csak nézte Valentine-t kedveskedő halk
+nevetéssel, egyik a másikat várta, hogy megszólaljon. Ugylátszik,
+nem készültek ebből a tárgyból. Csak Dundi szólalt meg aztán, neki
+volt a <span class="pagenum"><a name="Page_92" id=
+"Page_92">-92-</a></span> legkönnyebb helyzete, mert a világon
+mindenre ráillett az ő egyetlen véleménye, az, hogy:</p>
+<p>– Gyö-gyö-gyö tü-tündéri.</p>
+<p>Jó pajtások, gyöngéd, szerető szivek ezek itt; az ösztönük talán
+azt diktálná, hogy meghökkent arccal, megdöbbent fölkiáltásokkal
+vegyék körül a drága fiatal teremtést, és a becézés és a vigasz
+leggyermekibb igéivel árasszák el a póruljárt női szívet, mint a
+tépésekkel a frissen ütött sebet. Dehát istenem, érdeklődni, hogy
+hát hogy és miért, mi történhetett, micsoda halálos sérelem érhette
+a tizenkétnapos kicsi hitvest annak az embernek a részéről, akibe
+első látásra s első hallásra olyan mélységesen beleszeretett. A
+szépséges, kényes, fölényes és felületes kis Poóy Valentine! Nem,
+ez a téma mégis csak a legeslegszűkebb családi kört illeti.</p>
+<p>Palyáné visszanyerte a vidám arcát, a kedélyes hangját:</p>
+<p>– Nohát babukám, nem is álmodtuk ezt az örömet. Jól utaztál?</p>
+<p>– Pompásan babukám. Bécsből egy női félszakaszban egyedül
+jöttem.</p>
+<p>Valentine kivett egy cigarettet a Figarós skatulyából és
+odahajolt az égő gyufához, amelyet Kokó már eléje tartott.</p>
+<p>Terka kacagva csapta össze a kezét:</p>
+<p>– De hogy egyszerre megjelentél az ajtóban cicukám! Azt hittem,
+álmodom. Hogy hogy föl nem verted ezt a házat az érkezéseddel! Hogy
+csináltad ezt cicu?</p>
+<p>Valentine nagyon meg volt magával elégedve:</p>
+<p>– Ugy-e? Meg akartam lepni a társaságot. Már ki is
+csomagoltattam. És át is öltöztem, látjátok. Me revoilá! – és
+knixelt, mint egy kisleány és gráciával hajtotta mindnyájukhoz a
+fejét.</p>
+<p>Kokó elbájolva simította végig a Valentine eton-jét:</p>
+<p>– Gyönyörü vagy babuka. Szebb, mint valaha!</p>
+<p>Blézi is örült, hogy már beszédesebb a hangulat:</p>
+<p>– És hogy megfogta a nap, ni gyerekek, mint <span class=
+"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> egy kis
+aranyszobor! Azt nem merem észrevenni, hogy meg is hízott a
+baba…</p>
+<p>Tökéletesen helyreállott a jókedv a dohányzóban.</p>
+<p>Dundi a maga részéről csak odáig jutott, hogy: vö-vö-vö ha-hadd
+meséljem el a csö-csö-csö Te-tengerre magyar… tudniillik Terka már
+nyugtalanul keverte a kártyát az asztalnál; Palyáné is leült
+hirtelen, Blézi is a széke felé gravitált és Kokó a hüvelykujjával
+kicsit oldalba bökte a csiklandós Dundit:</p>
+<div class="figcenter" style="width: 244px;"><a href=
+"images/i024hq.jpg"><img src="images/i024.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>– Kérlek Dundi fossz meg bennünket az élvezettől.</p>
+<p>Valentine kacagva tuszkolta Dundit a helyére:</p>
+<p>– Tü-tündéri! Kérlek, csak folytassátok…</p>
+<p>Otthagyta az asztalt, körülszökellt a dohányzóban, megsimogatta
+szeretettel a bőrfauteuilök karját, az angol sportképek üvegét, azt
+a kis aranyozott bronz táncosnőt, aki ott ágaskodott egy mahagoni
+állványon a sorokban. Repesett a szíve, hogy itthon van, a régi,
+kedves levegőjében. Kiszaladt, valami one step-et fütyörészve;
+eszébe jutott lelátogatni a szakácsnéhoz. Hogy fog örülni a kedves,
+jó Jozefa, <span class="pagenum"><a name="Page_94" id=
+"Page_94">-94-</a></span> aki tizenöt éve van a házuknál és úgy
+imádja Valikát, mint a mennyekből leszállott angyalt.</p>
+<p>Jozefa persze már hallotta, hogy a Valika hazaérkezett:</p>
+<p>– Jézus Máriám segíts meg! – a nyakába hullott Valentine-nek és
+nyögdicsélve csókolta, ahol érte, a haját, a vállát, a karjait.</p>
+<p>– Kezeit csókolom, jaaj, drága cukrocskám!</p>
+<p>A második szobalány, Matyi is berepült a szakácsné szobájába, a
+kezét kapkodta, szinte térdre bukott, hogy a könyökét, a ruháját
+elérje a csókjaival.</p>
+<p>Valentine felkacagott és megrázta Jozefát:</p>
+<p>– Mit sirsz, te bolond ember te! Nincs nekem semmi bajom.</p>
+<p>Mert a Jozefa szemeiből potyogtak a könnyek és a feje sebesen
+rezgett a zokogástól. Ez a Matyi úgy áll ott mellette,
+összekulcsolt kezekkel és szepegő szájjal, mintha Isten tudja,
+micsoda szerencsétlenség történt volna.</p>
+<p>Valentine alig tudta a két hűséges teremtést a jókedvével
+lecsendesíteni.</p>
+<p>– Légy résen! Halló! – és egy harcias sípszó hallatszott a hall
+felől.</p>
+<p>– Bürü, drága pofikám, halló! – már futott ki Valentine az
+öccséhez, aki hatodosztályos gimnazista és elsőosztályú cserkész
+volt a budai dzsangelekben.</p>
+<p>Poóy Valentine meg Poóy Bürü cserkészörsvezető kezet ráznak, a
+gyerekszivek édes ujjongásával ölelkeznek össze s mint két
+napsütött virág ragyognak egymásra. Bürü még sebesen lélegzik a
+futkosástól; azzal a kis sárga nyakravaló kendővel, az üde
+fehér-piros orcáival, kék porcellán szemeivel, a selymes szőke
+hajával olyan a feje, mint egy bájos bakfis leányé. (Igaz, hogy a
+haja kicsit több, mint a hasonló korú leányoké.) Bürü
+körülugrándozta boldogan Valentine-t:</p>
+<p>– Éljen, éljen, csuda dolog, jaj de örülök!</p>
+<p>Valentine mégegyszer belecsimpaszkodott a Bürü nyakába:
+<span class="pagenum"><a name="Page_95" id=
+"Page_95">-95-</a></span></p>
+<p>– Hát még én, csakhogy megint látom, édes kicsi
+farkaskölyköm!</p>
+<div class="figcenter" style="width: 393px;"><a href=
+"images/i025hq.jpg"><img src="images/i025.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Bürü kivételesen nem sértődött meg a farkaskölyökké való
+degradáláson. Repesett a boldogságtól <span class=
+"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> a szive.
+Mohón kapta meg a Valentine kezét, amely az elcsúszott kendőt
+rántotta helyre a nyakán.</p>
+<p>– Hát Gyurka? Hol van? Fent van?</p>
+<p>És már ugrott, hogy felszalad a lépcsőn. A sípot újra kikapta a
+zsebéből.</p>
+<p>– Nem, nem Bürü, maradjon. Egyedül jöttem meg.</p>
+<p>Bürü csalódottan ejtette le a sípot a kezéből:</p>
+<p>– És Gyurka? Ő mikor érkezik?</p>
+<p>Valentine elvesztette a biztonságát, amint ezekbe a meglepett
+gyerekszemekbe nézett:</p>
+<p>– Mikor? Nem tudom, még nem biztos… majd értesít.</p>
+<p>Nevetve kapta karon Bürüt:</p>
+<p>– No, ne legyen úgy megijedve; jőjjön, még nem is üdvözöltem
+Ágót. (Ago von der Siegeshorn urat, a remek Dobermant, akinek külön
+villája volt, fából, a ház mögötti kis park szögletében.)</p>
+<p>De Bürünek valahogy nem jól esett a Valentine vidám nevetése.
+Nem gondolt valami különöset, csak mintha árnyék szállott volna a
+hangulatára. A lépcsőn megállott és zavartan pillantott
+Valentine-re:</p>
+<p>– Jaj, igaz, nekem már menni is kell…</p>
+<p>– Hova? Hiszen csak most jött haza!</p>
+<p>– Igen, elkéstem, Lolóék várnak… megígértem. Jó munkát!</p>
+<p>És a fonák köszöntés után már futott lefele a házfelügyelőékhez,
+a motorbiciklijéért.</p>
+<p>– Bürü, kis bolond!</p>
+<p>Valentine utánacsodálkozott egy picit, aztán megfordult, sietett
+vissza, föl a pokerhez. A lépcsőn pillanatra megállott. Még papát
+se látta. Vajjon nem fog éppen így meghökkenve ránézni, mint most
+ez a csacsi Bürü, az az aranyos, édes édesapa is, akinek a
+monokliján a boldogság könnyei csúszkáltak, mikor a nászútra induló
+gyerekektől búcsúzott? Oh, olyan vígan ugrom majd a nyakába –
+gondolta – s egy percig sem engedem, hogy búsulni találjon!</p>
+<p>Föl se pillantottak az asztaltól, mikor Valentine visszatért a
+dohányzóba. Nagyon benne voltak. Kokónak <span class=
+"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> a félarca
+ki volt dagadva egy harapás szendvicstől, amelyet a mélységes
+meggondolásban elfelejtett a fogai közt összemorzsolni. Odalent
+dühösen kezdett a Bürü motorja puffogni. Áruljuk el már, hogy ifj.
+Poóy Pál ezt a becéző nevet azoknak a nagyjelentőségű bürűknek
+köszönheti, melyekről oly szenvedélyesen regélt farkaskölyök
+korában, mikor egyszer a nehéz budakalászi terepről
+hazaérkezett.</p>
+<p>Valentine odasétált a Terka háta mögé, átölelte a nyakát, adott
+egy halk puszit a Terka kimelegedett orcájára s aztán illő
+némasággal kezdte figyelni az izgatott dámának a titokzatos
+haditerv szerint cserélgetett lapjait. Dundi nem birta már a
+hallgatást. Felállott, a szemeivel odakunyerálta Valentine-t a
+teásasztalkához és boldogan suttogta:</p>
+<p>– A zözözö lelegjobb alkalom a böböbö Tetengerre magyart iii
+előadni. Szö szö szö tudniillik…</p>
+<p>És végre szegény Dundi elmesélhette azt a friss csónakhistóriát,
+amely persze szerelemmel és rémséges blamázzsal volt egybekötve.
+Valentine a második mondattól fogva nem figyelt, egy csésze lehült
+teát szürcsölgetett és csak mosolygott kitartóan a Dundi szemébe.
+Papára gondolt megint. Milyen jó volna, ha kivételesen hazajönne
+most, ha véletlenül korábban abbahagyná azt a bridge-t vagy chemin
+de fert a klubban. Nagyon kívánta látni már az édesapját. Érezte,
+hogy sokkal nyugodtabb lenne, ha már átesett volna a papával való
+találkozáson. Mert egy pár perc óta valami nyugtalanságot érez,
+affélét, ami túlfűtött szobában fogja el az embert, vagy amit
+érzünk, mikor sietni kell valahova s nem tudjuk, hány az óra.</p>
+<p>Dundi roppant hálás volt azért az ideges kis nevetésért, amivel
+Valentine a szenzációs történet csattanóját fogadta. Azonnal másik
+pletykát akart elkezdeni, hisz Vali a legjobb publikum, már majdnem
+két hete nem hallott semmi pesti szenzációt. De Valentine gyöngéden
+az asztalhoz tuszkolta Dundit: <span class="pagenum"><a name=
+"Page_98" id="Page_98">-98-</a></span></p>
+<p>– Majd máskor, Dunduska, dolgom van. Telefonoznom kell.</p>
+<p>Hirtelen nagyon megkívánta, hogy Mazzinak a hangját hallja.
+Járay Mazzi volt Valentinenek aránylag a legjobb barátnője. A
+tennisz zaja, a sok tánc, a grammofon, a folytonos társaság
+közepett valójában csak perceket töltöttek mindig kettesben, abban
+a csöndben, amiben két lélek igazán megismerkedhetik és aztán két
+leánypajtás nélkülözhetetlenné válik egymás számára. De most azt
+érezte Valentine, hogy nagyon-nagyon szereti Mazzit és végtelen
+szüksége van rá, hogy egy rokon lénynek megsúgja az ujságot, amely
+az életében beállott. Lábujjhegyen futott telefonozni.</p>
+<p>Néhány perc mulva kicsit lehangolva lépett be megint a
+dohányzóba Valentine. A Mazziék telefonja nem felelt. Persze,
+rögtön eszébe jutott Valentine-nek, hogy Mazzi mesélte, hogy a
+korai melegre való tekintettel az idén már május elején lemennek
+Földvárra. No még ma este írok neki – gondolta Valentine aztán, s
+egy könnyű kis sóhaj után megvigasztalódva, mohón csapott le a
+játékosokra:</p>
+<p>– Gyerekek, beülök ötödiknek!</p>
+<p>– Bravo, éljen! – Éppen vége lett egy játszmának, Kokó meg Blézi
+egyszerre ugrottak székért. Helyet csináltak Valentine-nek Terka
+meg Blézi közt. A játék friss tempóban, jókedvűen folytatódott.
+Csak Valentine lett egyre halkabb, egyre szórakozottabb. Alapjában
+véve sohase mulattatta a kártya, nem is tanulta el kellőképpen a
+poker fortélyait; most pláne teljesen „kinn volt“ a játékból, mert
+Györgynek a háznál való megjelenése óta felé se nézett a pokernek.
+Azelőtt is inkább csak a többiek kedvéért játszott, meg
+kötelességszerűleg olyankor, mikor az elfoglalt háziasszonyt
+kellett helyettesíteni.</p>
+<p>Egy óra mulva, mikor a társaság leszámolt, Valentine
+mindnyájuknak tartozott, még a könnyelmű Palyánénak is. Ma túltett
+az édesanyján a figyelmetlen és hazárd játékával. Nevetve pattant
+fel a székéről: <span class="pagenum"><a name="Page_99" id=
+"Page_99">-99-</a></span></p>
+<p>– Babuka, kérem fizessen helyettem. Csak lirám van…</p>
+<p>Valami ötmillió a differencia.</p>
+<p>Dicséretére legyen mondva a könnyű kezű Palyánénak, hogy nem
+volt éppen elragadtatva a Valentine kerekded kis veszteségétől.
+Akármilyen gavalléros volt az anyagiak felől való felfogása,
+hébe-korba érzett azért az ilyen percekben egy kis becsületes
+szívfájdalmat ezek miatt a szétdobált milliócskák miatt, amelyeknek
+oly komoly, sőt sokszor végzetes jelentőségük van odakint a
+világban. Természetesen a legkedvesebben mosolygott Valentine-re,
+egy tréfás füttyentéssel intézvén el az esetet, mintha csak annyit
+mondott volna: fékomadta, ugyan belegurultál!</p>
+<p>Hirtelen türelmetlen lett Valentine:</p>
+<p>– Gyerekek, egy kis rendet kell még teremtenem a szobámban. Majd
+aztán lejövök, úgyis itt maradnak ugye vacsorára.</p>
+<p>S be se várva míg leszámolnak, kilopódzott a dohányzóból, hogy
+egy percre se tarthassák vissza. Könnyebben esett így a lelkének,
+ha még egy kicsit elodázhatja ezt az első csevegést az új
+helyzetben a jóbarátokkal. Kezdte sejteni, hogy ez nem a
+legkönnyebb feladat lesz nekik; se neki magának…</p>
+<p>Pár perc mulva kedves vizit lepte meg Valentine-t, amint ott
+állott tétován a halvány rózsaszínfalú leányszobában, az
+elrendezésre váró kosztümjei, kalapjai közt. A pici japán
+selyempincse gurult be az ajtón, mintha csak a szél fújkált volna
+befele egy vattacsomót. Most hozták fel a házfelügyelőéktől, ahová
+Sipszi néha le szokott ereszkedni, mulattatni magát.</p>
+<p>– Sipszi! Édes lelkecském! Hogy elfeledkeztem róla!</p>
+<p>És összevissza puszilta s a nyakába szorította a remegő kis
+állatot. A Sipszi gyöngeségének sok volt az az öröm, amit az úrnője
+karjaiban érzett; úgy nyiszogott, úgy nyögdécselt, mintha rosszul
+lenne; csuda, hogy el nem ájult szegényke. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span></p>
+<p>– Itt vagyok, látod, sohase hagylak el többet, egyetlenegy kicsi
+szerelmem! – Valentine a szeme elé emelte a Sipszit, aki az
+orrocskájával, a csillogó pici karmaival nyúlkált és kapaszkodott a
+Valentine nevető képébe, míg oda nem simulhatott boldogan az
+orcájához.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 420px;"><a href=
+"images/i026hq.jpg"><img src="images/i026.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>– Sírjál Sipszikém, olyan régen nem sírtál már egy picit! – a
+diványra hengergette Valentine a kutyust, amelynek specialitása
+volt, hogy éppen úgy tudott sírni-ríni, mint a csecsemők. Ezt a
+tudományt <span class="pagenum"><a name="Page_101" id=
+"Page_101">-101-</a></span> a házfelügyelőéknél sajátította el,
+ahol kis baba feküdt a bölcsőben.</p>
+<p>Mikor kimulatta magát a Sipszivel, Valentine felgyujtotta a
+villanyt, mert már beesteledett; körülnézett a szobában: ejnye mit
+is akart… igen, levelet fog írni Mazzinak, azonnal! Az aranyvirágos
+kinai levéldoboza hiányzik az íróasztalkáról. Hol van? Persze, már
+átvitték azóta Pestre a Délibáb-utcába, abba az ötszobás
+villalakásba, melyet még a Valentine jegyessége alatt kezdtek
+berendezni Palyáék.</p>
+<p>A kedvenc kis képét, azt a selyemre festett ibolyacsomót, azt is
+levették a falról. Ő maga kivánta, hogy azt is vigyék oda.</p>
+<p>A diványról is hiányoznak azok a pufók fodros párnácskái.</p>
+<p>Jaj, a vitrinben sincsenek ott a kedves babái, a ragyogó Tündér
+Ilonái, mesebeli princesszei, bolondos Pierette-jei, vézna modern
+Harlequinjei, kiknek a hosszú karjait, lábszárait annyit
+kalimpáltatta kis unalmai közt… a táncrendek még itt függenek benn
+a vitrin üvegfalán, a legrégibb köztük három esztendős, és
+Valentine úgy érzi, mintha valaki másnak a nagyon, nagyon régi,
+elmosódott emlékei volnának ezek…</p>
+<p>Jaj, hát az ott… az éjjeli szekrénykén ott áll egy fotografia.
+Egy sugár barna fiú, fehér ruhában, szörnyeteg nagy szalmakalappal
+a fején, a háta mögött otromba sátor. Valentine lekapja onnan a
+képet és gyorsan beteszi a szekrényke fiókjába. De meglátott ott
+egy másik fényképet, amelyen egy farkaskutya kapaszkodik fel egy
+tüzértiszt vállára, valami barak előtt a hegyoldalban. Idegesen
+betolta a fiókot. Rögtön kinyitotta megint, kimarkolta a képeket
+(volt ott még három-négy darab) és az íróasztalka legalsó fiókjába
+internálta őket. Az alatt a pillanat alatt, míg oda betekintett,
+meglátott egy Kodak-fölvételt, amelyen György és ő állanak
+mosolyogva a Citadella kopár udvarán. A könyvespolc tetején
+észrevette a gyerekkori bársonymedvéjét, az ott figyelte
+Valentine-t a félrebillent vaksi fejecskéjével. (Az egyik
+üvegszemét <span class="pagenum"><a name="Page_102" id=
+"Page_102">-102-</a></span> elvesztette a kalandosabb esztendők
+alatt, a Borz-utcában.) Úgy megörült Valentine hirtelen a régi jó
+pajtásnak. Megcsókolta, megnyomkodta a mellét; a medvécske valami
+beteg nyöszörgéssel felelt, amitől a Sipszi megint sirdogálni
+kezdett a divány sarkában és amitől Valentine-nek szíve váratlanul
+összeszorult az ébredező drága, vidám kisgyerek-emlékek közepett. A
+medvét visszatette a helyére. A feltünő ambicióval síró Sipszinek a
+szürét is kitette rögtön: nem akart sírást hallani. S egyszerre oly
+végtelen rosszul esett ezt a kifosztott, kihűlt leányszobát látnia.
+Lecsavarta a villanyt és odaállott egy ablakba, nézte, bámulta lent
+a Retek-utca kigyulladt lámpáit, a dombok felett leskelődő
+csillagokat, a Hűvösvölgybe futó villamosokat, autókat. A
+Városmajor vadgesztenyéi meg voltak terhelve virággal, idáig hozta
+egy esti fuvalom azt a könnyű, mézes illatot róluk. Sportsipkás
+fiúk és olcsó piroskalapos lányok tünedeztek ott a fák közt az
+utakon; egy lámpa közelében valami nyugdíjas bácsi tanyázott a
+padon egyedül, az ujságját a lámpa felé tartotta s olyan
+erőszakosan nyujtotta a nyakát, hogy olvasni tudjon. Valentine
+szeme ottragadt egypár percig azon az öreg emberen. Egyszer csak
+megmelegedtek a Valentine szemei s félig öntudatlan azt suttogta:
+szegény. A fájdalom cirógatni kezdte a szívét, mint a doktor a
+beteg gyereknek az arcocskáját.</p>
+<p>Valentine betette az ablakot. Bántotta a fülét egy gyönge
+hegedűszó valamelyik közeli villa felől. A virágillatot is rosszul
+esett éreznie. A függönyt is összevonta az ablakon. Irritálták azok
+a virgonc csillagok.</p>
+<p>A társaságból, isten tudja miért, aznap senki se maradt ott
+vacsorára. Palya se lepte meg a házat avval, hogy vacsorára
+hazajön. Palyáné, Valentine és Bürü ültek csak az ebédlői
+asztalnál. Mikor Bürü visszavonult a leckéi közé, anya és leánya
+még vagy félórát maradtak együtt a vacsora után. A gyerek előtt
+persze szóba se hozták a nagy ügyet. Azután Valentine meglehetős
+nyugalommal mesélte el az édesanyjának a történteket. Amire aztán
+Palyáné <span class="pagenum"><a name="Page_103" id=
+"Page_103">-103-</a></span> darabig hallgatagon küldözte a
+füstkarikáit a levegőbe. Valentine is megpróbált egy-két
+füstkarikát elővarázsolni, de még messze mögötte volt a Palyáné
+művészetének. Aztán könnyed kis nevetés közt szólt oda az
+édesanyjának:</p>
+<p>– Remélem, babukám, csöppet sem ütközöl meg azon a
+kijelentésemen, hogy ezek után a legrövidebb úton el fogok ettől az
+úrtól válni.</p>
+<p>Palyáné szippantott, vállat vont, mosolygott:</p>
+<p>– Babukám, ez a legegyszerűbb dolog a világon.</p>
+<p>Azután mindjárt el is búcsúzott szépen a babukájától:</p>
+<p>– Te is fáradt lehetsz babukám, képzelem. Majd reggel többet
+diskurálunk.</p>
+<p>Hanem másnap korán délelőtt jelentkezett Kokó, s elvitte
+Palyánét a lovardába. Összebeszéltek volt egy kis kompániával, hogy
+ellovagolnak ma Gödöllőre. Valentine még aludt. Nagyon nehezen
+húnyta le a szemét az éjszaka. Félt a sötétben, mint valaha kicsi
+lány korában. Nagyon hamar elszokott most az egyedülléttől. Kétszer
+is elsuttogta az estéli imádságot. És aztán csodálkozva, kicsit
+ijedten hallgatta a sóhajait, amelyek elsuhantak az ajkáról, mikor
+csukva tartotta a szemhéjait és mozdulatlanul feszült az orcájával
+a párnára, hogy nyugodtan elaludjon. Többször rajtacsipte magát,
+hogy szepegni kezd a szája. Csak mert olyan nagy csönd van, és mert
+úgy el van ebben a sötétségben hagyatva. Talán egy-két könnycsepp
+is esett a Valentine vánkosára. Az ilyen kis gyerekeknek a szemükbe
+szokott a könny jönni, csupa gyöngeségből, érzékenységből.</p>
+<p>Palya papával délfelé találkozott Valentine. Palya gyöngéden a
+keblére szorította a kicsi lányát. Megdicsérte a pompás színéért,
+érdeklődött a velencei mulatságai meg az ott talált ismerősök iránt
+és minden percben megveregette a Valentine megpirult orcáját és nem
+győzte ismételni, mennyire örül, hogy láthatja az ő édes, gyönyörű
+kis cicáját. Szóval, tapintatos volt, kedves volt. Valentine minden
+pillanatban várta, hogy papa leül vele szépen és elkezdi
+töviről-hegyire <span class="pagenum"><a name="Page_104" id=
+"Page_104">-104-</a></span> kikérdezni. A vonaton még a legkínosabb
+scénákra készült elő; általában drámainak képzelte az efféle
+találkozást szülő és gyermeke között. Egy futó percig még azt
+érezte Valentine, mikor Palya elköszönt és lement a kocsijához,
+hogy talán jobban is esett volna neki, ha papa komolyabb
+hangulatban kezd el ma beszélni s ha legalább egy bánatos
+szentenciát lead a leánya hirtelen megszakadt boldogságáról, azután
+ha például a mai programja felől is érdeklődik. Igaz, hogy Palya
+nagyon sietett, és csak ezért szorítkozott arra az egyetlen kis
+megjegyzésre, mikor indult, hogy:</p>
+<p>– Ejnye hát ezek a mai gyerekek…</p>
+<p>No még jó, hogy ezt is olyan tréfás fejcsóválással mondta s
+aztán még egy vidám búcsúcsókot intett a küszöbről. Valentine
+fellélegzett. Igen jókedvűnek érezte magát. Semmi felhő nem
+tolakodott a szabadsága ragyogó kék egére.</p>
+<p>Istenem, mit is kezdjen ennek a végtelen szabadságnak az első
+pompás reggelén? Igaz! Még öltözködés közben kisütötte, hogy a
+legérdekesebb lesz most Csocsóval beszélni neki, még pedig ha lehet
+még délelőtt, úgy se tudja hirtelen, mit kezdjen az idejével. A
+legsürgősebb szükségem van a Csocsóra, igen – gondolta Valentine, –
+hiszen azt se tudom, hogy érezzem magam itthon. És hogy kezdjek
+most az emberek közt viselkedni, mint elvált vagy válófélben lévő
+asszony. Oh dehogy, hiszen ő még ott nem tart. Neki még csak az a
+helyzete, hogy faképnél hagyta az urát. Jó lesz egy-kettő átvenni
+az anyagot Csocsótól, aki kijárta már ezt az iskolát.</p>
+<p>Csocsó, a Szlovák báróék Csocsója, tavaly vált el az urától, egy
+szolnokmegyei birtokostól, hathónapos házasság után. Ez a hat hónap
+összeesett azzal az idővel, amely alatt az ura végleg elspekulálta
+az ezerötszáz magyar holdját. Maguk Szlovák báróék még Ferenc
+József ragyogó korszaka alatt tönkrementek. Palyáné most jobban
+ápolta mint valaha a Szlovák-féle barátságot; azt ábrándozta, hogy
+ez az összeköttetés jogot ad neki beljebb és feljebb kerülni az
+arisztokrata <span class="pagenum"><a name="Page_105" id=
+"Page_105">-105-</a></span> had közé. Csocsó szaporán jött a
+házukhoz (ő is pokerista volt), Valentinet az ő nyelvén „őrült
+édesnek“ találta, de valami behatóan nem barátkoztak; kicsit más
+világ volt Csocsó is meg Valentine is.</p>
+<p>Csocsóval szerencséje volt Valentine-nek. Most nyitotta ki a
+szemét, a telefon az ágya mellett állott, friss kacagások között
+jelentette ki, mennyire tébolyítóan örül a Vali fantasztikus
+megérkezésének és hát azonnal fölkel és a legnagyszerűbb lenne kint
+találkozni az Augusztnál, ott nincs ilyenkor senki és majd
+kipakolsz drága fiacskám, szervusz, egy órán belül ott leszek mint
+az őrült és hát szervusz, nohát téboly és szédület!</p>
+<p>Félegykor aztán olyan mámorosan kapta a karjaiba Csocsó
+Valentine-t, mintha a drága kis teremtés egyenesen valami
+tűzvészből menekült volna meg:</p>
+<p>– Hát hogy vagy, hát mutasd magad, hát fényes, oda vagyok, nem
+is képzeled, káprázatos, Valikám, nohát megőrülök, esküszöm!</p>
+<p>Nem volt kis feladat egy szónak a Csocsó ajkán a többinek elébe
+kerülni. Legalább száz szóra nyitotta ki Csocsó egyszerre a száját;
+olyan lázasan közölt minden semmiséget a világgal, akár a
+rikkancsok. Mikor Csocsó első lelkesedése valahogy lecsillapult és
+leültek a hüvösvölgyi cukrászat csöndes terraszán, Valentine
+elmesélte végre a szomjas szemekkel figyelő Csocsónak az
+elviharzott szombat-éjszakát a Danieliben egész odáig, mikor
+vasárnap reggel behajózta magát a podgyászával egy gondolába.</p>
+<p>– Bravo, nohát édes, nem is hiszed szívecském, hogy örülök,
+esküszöm, fantasztikus! – és áthajolt az asztal fölött,
+odacuppantott egy rouge-foltot a Valentine homlokára. Ha a
+retiküljében véletlenül van valami rendjel, esküszöm, őrülten
+feltűzte volna a Valentine keblére.</p>
+<p>– Szóval helyesled édes jó Csocsóm, hogy minden további nélkül
+otthagytam a hős férfiút?</p>
+<p>– Ezt a vadállatot? Légy boldog, kérlek, hogy ilyen gyorsan
+átestél az ügyön. Tiszta téboly! Az ilyen paraszttól is menekülni
+kell, mint ahogy én az én lehervadt <span class="pagenum"><a name=
+"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> gavalléromtól menekültem.
+Ismered a mondásomat: szegény embert nem lehet szeretni. Őrület,
+parasztot sem! Szervusz mókuci, esküszöm neked!</p>
+<div class="figcenter" style="width: 429px;"><a href=
+"images/i027hq.jpg"><img src="images/i027.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Mialatt lehajtották azt a pohárka francia konyakot, Valentine
+megérezte, hogy elpirult a homloka. Azt a paraszt szót mintha nem
+is lett volna szabad hallani néki. A másik pillanatban letiltotta
+magában azt a fölösleges kis zavart; azért is, fölényesen kacagott
+egyet:</p>
+<p>– Apropos! Milyen buta dolog, hogy mindennek <span class=
+"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> dacára
+Békász Györgyné ül itt veled szemben Csocsókám. A nevem ezután is
+Békász Györgyné marad, nem?</p>
+<p>Picikét meghökkent, mikor ezt a nevet hallotta hangosan, vidáman
+az ajkáról elröppenni.</p>
+<p>– Szó sincs róla barátom. Őrület, a te neved ezután az, ami volt
+ezelőtt: Poóy Valentine. Ha levelet írok neked, fiacskám, úgy fogom
+címezni, hogy Poóy Valentine úrasszonynak.</p>
+<p>– Igen, hiszen ez a helyes. Mi közöm ahhoz a rám kapaszkodott
+idegen névhez többé! Lerázom, mint ruca a vizet.</p>
+<p>– No látod, édes picikém.</p>
+<p>– De Csocsóm, hát miért használják annyian az elvált uruknak a
+nevét?</p>
+<p>– Miért? Gyávaságból, kérlek, majomságból, szamárságból, tiszta
+téboly! Fantasztikus, mennyire nincs önérzetük a nőknek. Én
+visszavittem az első nap, mint az őrült a Riglerhez a címerem
+vésetét és rendeltem ötszáz névjegyet. Én báró Szlovák Csocsó
+vagyok, igazán nevetséges.</p>
+<p>Valentine mohón leste, hogy megszólalhasson:</p>
+<p>– És mondd, drága Csocsó, mondd csak… – odatette Csocsó elé a
+kezét, amelyiken a keskeny karikagyűrűje ragyogott. – Ezzel meg mit
+csináljak?</p>
+<p>– A jegygyűrűd, öcsikém? Azt szépen otthagyod az ujjadon. Én
+talán lehúztam? Eszem ágába se volt, esküszöm.</p>
+<p>És Csocsó is odafektette a maga jegygyűrűs kezét a Valentine
+keze mellé. Valentine a jegygyűrű szomszédjára bámult, a középső
+ujjon egy tündöklő zöld kőre, az úgy domborodott a Csocsó keze
+fölött, mint valami kis teknősbéka.</p>
+<p>– Engedj meg, Csocsóm, hát a gyűrűt miért hordod, mikor belül
+annak a neve van, akiről hallani sem akarsz?</p>
+<p>Csocsó kacagva pacskolta meg a Valentine kezét az asztalon:</p>
+<p>– Kicsi szivem, látod, ezért vésik a nevet belül a gyűrűbe, nem
+pedig kívül. Az a név el van temetve, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> marad a
+cím és a jelleg: az, hogy asszony vagyok. Fantasztikus, nem akarom,
+hogy leánynak nézzenek.</p>
+<p>Én ugyan nem hiszem, hogy Csocsó baroneszt olyan könnyen
+leánynak nézhetné valaki. Még ma sem, amikor negyvenéves asszonyok
+is serdülő leánykáknak öltöznek. Csocsónak a mozgásában, a szemei
+bátorságában, a szineiben, a kalapja formáján, a szája festésén, a
+beszéde regiszterén ott lappangott az a nüansz, amivel túlzás lesz
+az elégségesből. Ő nem akart rikítani, isten ments, de a bravúrt
+kereste az eleganciában. Mindössze egy retikülnek az anyagáról, egy
+ernyőfejről, egy csattnak a nagyságáról, cipőcsillogásról van szó.
+S egy vagy két parfumcsöppről, ugyebár. Mégis azt mondom, Csocsók,
+akik oly szivből kacagva ragyogtok tova a bécsi-utcai kirakatok
+előtt, hogy a legjobban jártok, ha férjes asszonyoknak néz az ember
+titeket (akár elváltatok, akár elfelejtettetek elválni).</p>
+<p>Valentine teli volt izgató kérdésekkel:</p>
+<p>– És aztán, kérlek Csocsóm, hogy kezdi el az ember ezt a válást?
+Sejtelmem sincs semmiről. Anyának kell az ügyvédhez menni, vagy
+papa fog ebben a dologban eljárni?</p>
+<p>– Nohát őrült édes vagy. Valika. Éppen olyan felnőtt ember vagy,
+mint ők; szédület, dajkáltatni akarod magad? Kérlek, elmégy doktor
+Dúvadhoz, a legangyalibb rablóvezér, elkisérlek holnap, ha akarod,
+ő volt az én ügyvédem is, négy hét alatt elintézte az esetet, a
+legfényesebben, tiszta téboly!</p>
+<p>– Nagyszerű, köszönöm, édes Csocsókám, majd szólok neked. Igaz
+és mondjad, drágám, hát az hogy lesz: járhatok most már garde
+nélkül, egyedül, akármerre?</p>
+<p>– No hallod, fiacskám! Elváltál, szabad vagy mint a madár.</p>
+<p>Éppen ott sipított a fejük felett egy cinke. Valentine utána
+pillantott az elnyilalló madárnak. Vajjon ez a szabad madár is
+elvált?</p>
+<p>Csocsó szigorúan emelte Valentine-ra a mutatóújját: <span class=
+"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span></p>
+<p>– Jóelőre figyelmeztetlek, hogy ne engedj otthon a dolgaidba
+beleszólni. Ezt őrülten vésd a fejedbe. Önálló vagy kutyukám. Nekem
+is rengeteg bajom volt eleinte a tisztelt szülőkkel, fantasztikus,
+hova megy, mi dolga van, hogy mert éjfélig elmaradni, mintha valami
+gyámoltalan kicsi bébi volnék, direkt őrület! Még most is agyon
+macerálnak néha, kérlek. No nem sokáig, esküszöm, így is úgy is ki
+fogok menni Párizsba. Szédület!</p>
+<p>És hátra nyújtózott a Valentine merengő szemei előtt és mind a
+két kezével egyszerre csettintett és rajongva rázta meg a
+fejét:</p>
+<p>– Aaa, kicsi babám, Párizs! Fény, szabadság, élet! Csak élni,
+élni, fiam, őrület!</p>
+<p>Aztán mohón könyökölt közelebb Valentine-hez és halk kis
+nevetéssel, kedves cinkos pillantással nézett a Valentine szeme
+közé:</p>
+<p>– Hát remek, hogy hazaszaladtál, Valika. Micsoda guszta
+kompanyon leszel, esküszöm, te hiányoztál nekem. Te, szédület, még
+ma délután fölhívlak, elviszünk este a Corsoba, valami fényes
+amerikai képet adnak. Mozgósítani fogom Buksit is, tudod, hogy oda
+van érted, szédületes jó pofa, esküszöm, meghal az örömtől, ha
+meghallja, hogy ott leszel, őrülteket fogunk mulatni fiam, nohát
+fantasztikus!</p>
+<p>Ebben a percben ugyan, őszintén szólva, a leggyöngébb ösztön sem
+ajánlta a Valentine szívének ezt a ma esti jólmulatást. Csak
+hallgatta a Csocsó tolongó mondatait, kicsit elkábulva; sok is volt
+mindezt a tanítást egyszerre befogadni a fejébe.</p>
+<p>És mikor elmentek az Augusztból, alig is merte kinyitni többet a
+száját, egy jázminvirágot tépett az Auguszt kapujában, azt
+nézegette, s forgatta az ujja közt elfogódottan. És amint Csocsó,
+heves búcsúvétel után felpattant a 83-as villamosra, megállott
+Valentine ott a Retek-utcán és hirtelen szorongással lesett Pest
+felé meg a Hűvösvölgy felé. Mintha valaki megláthatta volna, hogy
+Csocsóval tárgyalt az Augusztnál. Mintha félnie kellene. Mintha
+valami bűne volna. <span class="pagenum"><a name="Page_110" id=
+"Page_110">-110-</a></span></p>
+<p>Hála isten, az a valaki, aki most elébe toppanhatna s
+rátámadhatna, olyan messze-messze van innen a budai Retek-utcától
+és nincs is beleszólása többet az ő életébe.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 357px;"><a href=
+"images/i028hq.jpg"><img src="images/i028.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>A Hungária előtt, a lépcsőn, egy magas, izmos fiatalember
+álldogál. Ott áll szélről a legalsó lépcsőn, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> a
+vállával az oda kitett babérfa lombját érintve. Azok a vendégek
+szoktak ezen mód a hotel előtt állani, kik a megrendelt taxira,
+vagy az odaigérkezett ismerősre várakoznak, vagy azok a külföldiek,
+akiknek véletlenül semmi tennivalójuk és nem tudják hirtelen, hova,
+merre induljanak ebben a városban, ahol senkijök sincsen. Szíves
+olvasó, Neked ebben a barna arcú komoly idegenben remélem, nem lesz
+nehéz felismerni azt a Békász Györgyöt, akit a legpazarabb reggeli
+világosságban láthattál ott tanyázni magában a velencei Florian
+előtt.</p>
+<p>Delet harangoznak Pesten és Budán. Mit vár itt ez az úr a
+lépcsőn, a jövő-menő hotelnép mellett, rá se pillantva senkire,
+makacsul kifelé nézve a Duna felé? Talán ez a kis májusvégi
+gyöngyeső tartja vissza, mely a szeme előtt hulldogál a napfényben,
+szinte kacagva gyermeteg örömében? Oh nem, nem úgy ismerjük ezt az
+urat, mint aki egy ártalmatlan esőcskétől ne merne az üvegeresz
+alól elmozdulni s ettől vágna ilyen keserves, morcos képet a
+szépséges, üde ragyogás közepett.</p>
+<p>Az este jött meg György a magyar fővárosba, miután Velencében
+elég szerencsésen átesett a rendőrséggel való baján. A rendőrbíró
+mindössze valami takaros pénzbírsággal sujtotta, gondolván, hogy
+üdvösebb lesz evvel is az államot gazdagítani, semmint nyolc napig
+etetni potyára a Velencébe rándult pénzes külföldit. De még a
+szörnyű Tízek tanácsa se vetette volna talán a kazamatákba a
+szerelmes fiatal férjet, mert egy kicsit megbokrosodott a
+féltékenységtől.</p>
+<p>Alighanem az a felindulás uralkodik még a mi Györgyünkön, amely
+most délelőtt erőt vett rajta, idelent a hotel írószobájában, egy
+hosszú-hosszú levélnek a sebes írása közben. Batáviába szólt a
+levél, Györgynek ahhoz a bizonyos bécsi kamerádjához. Kiöntötte
+gyulladt szívének minden fájdalmát az idegen égöv alatt élő
+rokonlélek előtt. Elmesélte néki, micsoda sárba zuhant az álmai
+gyönyörű felhőzetéből. S hogy keservesen megbánta, hogy hazajött,
+oh bár el tudta volna felejteni ott a szelíd kókuszfák közt a
+virágos ákácokat, mindörökre! Eszedbe ne jusson ide visszatérni,
+<span class="pagenum"><a name="Page_112" id=
+"Page_112">-112-</a></span> az isten szerelmére, mein theurer
+Edmund – azt írta – Bécs is csak olyan lesz, mint Pest, meg mint az
+a Velence, meg Párizs, meg ez az egész megbukott világ, ahol olyan
+nagy hűhóval folyik az építés, a szépítés, csak azt az elveszett
+kis emberszívet nem jut eszükbe a romok alól kikeresni. Parancsold
+a sarokba azt a rád-rád támadó honvágyat és maradj barátom, maradj,
+ha nem akarod a világban és a mi isteni származásunkban való
+hitedet visszahozhatatlanul elveszteni! Egyébiránt pedig megírta
+György, hogy hamarosan jelentkezik majd a hágai minisztériumban az
+új szerződésért, csak egynémely kis kötelezettségét kell itthon
+elintézni.</p>
+<p>Éppen ezeken az elintézni valókon tanácstalankodik most is, a
+Hungária kapujában. Legelőször is folyamatba kellene tenni valahogy
+azt a válópört. Kiféle arravaló jogászhoz forduljon Pesten, aki
+mennél hamarabb lebonyolítsa ezt a kellemetlen ügyet? Nem volt még
+neki világéletében ügyvéddel dolga. Teremtő isten, minek is ehhez a
+privát esethez ügyvéd, meg bíróság? Beadvány, jegyzőkönyv, ítélet,
+mindenféle szívtelen, rideg, indiszkrét papíros, idegen emberek,
+akik ezt a piruló témát hangosan és szárazon tárgyalják, mint
+valami csődeljárást. Kinek mi köze két szív boldog egyességéhez,
+vagy boldogtalan szakadásához. Minek ennek a szétválásnak a
+legkisebb zajt is ütni? A kemény föld is hangtalanul tud meghasadni
+szárazságkor és az ember azt is hallhatja (azaz hogy nem
+hallhatja), hogy a hatalmas jégtáblák minden nesz nélkül válnak
+ketté a folyón. És aztán mit is hányjon fel ez előtt az ügyvéd
+előtt, micsoda okokat, érveket, amelyek a maga részéről is
+lehetetlenné teszik a további együttélést? Itt se hűtlenség, se
+gyermekkel való bűnös bánásmód, se családi viszálykodás, se valami
+kiáltó lelki rútság nem forog fenn, amit a törvény rögtön elismer.
+A világ szemében annyi lehet az egész ellentét, hogy a feleség
+charlestont táncol, a férj pedig undorodik a charlestontól. Ez a
+kérdés talán nem is a bíróság elé tartozik, talán inkább a párizsi
+nemzetközi tánctanítók egyesületének az udvarias vezetősége át is
+<span class="pagenum"><a name="Page_113" id=
+"Page_113">-113-</a></span> hidalhatná ezt a mély szakadékot, egy
+könnyed lépéssel, amellyel cserbenhagyja a világra rászabadított
+charlestont és vele egy húron pendülő társait. Györgynek a homloka
+szigorúan ráncolódott erre a játékos gondolatra. Nemcsak erről van
+szó, nem. Arról van szó, hogy két világ került itt össze: a mai
+lány, meg a tegnapi fiú világa. Ebből a két világból pedig nem tud
+egy világ lenni, mint ahogy például hiába szorítod egymáshoz
+akármilyen préssel a fát, meg az üveget, soha nem fog azok közt az
+adhesio beállani.</p>
+<p>Tétován járt a György nézése kint a korzó sétáló népén. Most,
+hogy az esőcske elakadt, hirtelen teli lett fenn a korlátnál meg
+lenn a széksorok közt az út publikummal. Mintha mind ez a sok
+leány, asszony, fiú, meg kicsípett bácsi innen a dunamenti kis
+utcákból futott volna össze egy perc alatt. Oly mohón, oly friss
+zajjal siettek és forgatták a fejüket, mintha valami édes, bájos
+ujság lepte volna meg a világot. Buchwald néni nyugtalanul cikázott
+a két széksor közt a kétezeres zöld szakaszjegyekkel, amelyekkel
+csak ülni lehet, de sehova nem jut el az ember. Györgynek a
+szórakozott szeme megriadt egy beige-harisnyás bakfistól, aki ott
+egy széken vakmerő szögben csapta keresztbe a lábát. György
+elpirult hirtelen, megérezte. Elkapta a korzóról a szemét s
+idegesen megszorította a botot a kezében. Annak a nehéz
+bambuszbotnak aligha esett volna rosszul, ha oda lehet hirtelen
+sújtani valahova. György e pár percig komoran fixirozta a szemközti
+fodrász üvegtáblája alatt azt a díszmagyaros, császárszakállas
+szőke arszlánt és az nézett vissza rá szelíden, enyhe kék
+szemeivel, mintha védené magát, hogy hát pajtikám, bizony én nem
+tehetek semmiről. Azután visszafordította György a fejét a korzóra
+s mintha csak most fedezné fel ezt az egész déli divatot Pesten,
+úgy közibe bámult ennek a fecsegő, kacarászó csődületnek. Mi van
+ma, ünnep vagy valami szépségverseny? Ezek a nagylányocskák,
+asszonyocskák mint a girl-ök a színpadon, úgy sétifikálnak fel-alá,
+úgy mutogatják itt magukat. Minden percben látni, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> hogy
+előkapja valamelyik a kicsi tükrét, beleforgatni a fejét és
+rúzsozni, púderozni magát. Nem is hallja az ilyen, amit beszélnek
+hozzá, azt se tudja tán, ki lófrál ott az oldalán, hisz ez semmire,
+senkire a világon nem gondol, egész nap egyéb gondja sincs, mint
+maszatolni magát. Hogy ezt a teint-ellenőrzést, ezt a hiú szépítést
+ilyen nyiltan űzik, minden diszkréció s a legkisebb zavar nélkül,
+valami megfoghatatlan. Dehát én istenem, mit adjanak ezekre az
+úrfiakra, akik közül egy se lepődik meg pillanatra sem az utcai
+bőrápolástól, óh nem, se csalódás nem oson át a szemük tükrén, se
+semmi ünnep, semmi elfogódottság, semmi regényes, nemes hangulat
+nem látszik a képükön, nem rezzen a hangjukon, amint itt az életük
+édeni ajándékával, a Földünkön két száron suhanó virággal, az
+Alkotó mentőötletével, avval a gyöngéd és melegséges és véghetetlen
+Csudával társalkodnak: a nővel. Ezeknek az ifjaknak a költészete, a
+lelküknek az álma oda van a nyakkendőjükre festve, meg a kockás és
+csavaros csíkozatú harisnyájukra. Hogy fel vannak ezek a nadrágok
+tűrve, bokán felül, mintha a falu sarában kéne csatakolniok, ahol
+nincs palló. A modern harisnyát mutogatják, persze, vagy tán a
+lábuk szárát? György borult szemmel mustrálta sorba, akit csak
+elfogott a pillantásával; aki véletlenül az arcára nézett ott,
+észrevehette, hogy rágja belül energikusan az állkapcsait.
+Haragudott. Haragudott az ízetlen nyakkendőkre, a
+Buffaló-nyelvekre, melyek lefityegtek a fiúk otromba vörös
+félcipőin, haragudott a haszontalan knikebokerekre, melyekben egy
+pár kis gavallér a korzóra kilötyögött, haragudott szörnyen arra az
+ártatlan szál gyufára, amelyiket egy géppel nyírt bajszú vén
+gavallér figyelmesen egy hölgy cigarettje elé gyújtott; még sokkal
+szörnyebben haragudott, mikor eszébe jutott, hogy ezeknek itt semmi
+dolguk, csak a napot lopják, mikor az egész világ fárad és
+kínlódik. Hogy lehet az, hogy déli tizenkét órakor egy fontos
+nagyvárosban ennyi friss fiatalember ráér sétálni s udvarolni? Kik
+azok, akik ezt elnézik, engedélyezik? <span class=
+"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> Rohamos
+vágy ingerelte a György idegeit: csak rájuk szeretett volna törni,
+jó nehéz ostorral és erős kurjantásokkal valami munkára terelni az
+egész léha sokadalmat.</p>
+<p>Lám, milyen szívtelenül, milyen tapintatlanul tudja valaki
+felfogni a mi drága szép déli korzónkat, ha úgy el találták venni a
+kedvét a májustól, Pesttől meg egy kicsit az egész élettől. Nem is
+pillantott fel egyszer sem ez a szerencsétlen György a kékséges kék
+égre, pedig megenyhült volna tán a kedélye azoktól a gyönge színű
+rózsa, viola csomóktól, amelyek a festői korzó fölött merengtek,
+mintha az angyalok szórták volna el odafenn a tegnapi virágjaikat.
+Hanem még csak a Várhegyre se merte a szemeit emelni. Mintha az a
+hegy átlátszó lenne s oda lehetne látni valahova, a távolabb
+Budára. Nem, arrafelé aztán igazán nem mert volna tekinteni.</p>
+<p>Egyszer csak a saját nevére ijed fel a mi szegény elmerült
+barátunk.</p>
+<p>– Békász főhadnagy úr! Alázatos tisztelettel!</p>
+<p>Ez is egy knikebokeres divatfi. Kicsike, vékony alak, a
+knikebokerben, mintha az volna az ambíciója, hogy negyedik
+gimnazistának nézzék. Györgynek fogalma se volt róla, kihez van
+szerencséje. A knikeboker összecsapta a sarkát és a vadrucatollas
+zöld kalapját a térdéig lekanyarította a fejéből:</p>
+<p>– Szervusz, ragyogó Gyurikám!</p>
+<p>– Bocsáss meg, kérlek…</p>
+<p>– Nem emlékszel rám? Csete Pipi! Bukovina!</p>
+<p>Á, persze. Csete Pipi. Hirtelen eszébe jutott Györgynek az az
+ügyes kis ulánus hadnagy, akit hónapokig látott ott forgolódni
+Csernovitzban, valami parancsnokságon. Kezet nyujtott:</p>
+<p>– Igaz, látod. Szervusz.</p>
+<p>Pipi jobbra rántott felsőtesttel, messze kitartott könyökkel
+lelkesen rázta a György kezét, alig akarta elengedni.</p>
+<p>– Hát ez ragyogó! Tudod, hogy nem is láttalak kérlek, mióta
+leszereltünk? Rögtön rádismertem, ragyogó szemem van, apuskám.
+<span class="pagenum"><a name="Page_116" id=
+"Page_116">-116-</a></span></p>
+<p>– Igazán, kedves vagy, nagyon örülök. – Örült is, nem
+haragudott. Oly jól esett hirtelen Györgynek valakivel beszélni,
+barátkozni egy falatot ebben az elhagyatottságban. Meg is volt
+hatva, hogy ez a fiú nem felejtette el, pedig jóformán nem is
+ismerték egymást, legfeljebb hogy egypárszor összeütköztek
+Csernovitzban, ha György bement oda, szolgálatilag.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 337px;"><a href=
+"images/i029hq.jpg"><img src="images/i029.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Csete Pipi megütögette szeretettel a György karját: <span class=
+"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span></p>
+<p>– Biztos nem is voltál Pesten, apuskám, mert már fölfedeztelek
+volna. Vidéken éltél, mi?</p>
+<p>György mosolyogva bólintott:</p>
+<p>– Vidéken barátom. Holland-India vidékein. – És György elmesélte
+röviden a kivándorlása történetét Pipinek, aki végig ragyogó!
+ragyogó! felkiáltásokkal kísérte s a végin rajongva ölelte meg a
+György derekát:</p>
+<p>– Ragyogó, kérlek, ragyogó! Hisz akkor tele vagy pénzzel,
+apuskám!</p>
+<p>Györgyöt meglepte kicsit ez a naiv kitörés. Aztán elkomolyodva
+nézett Pipire:</p>
+<p>– Dolgoztam, pajtás, sokat dolgoztam.</p>
+<p>Pipi azalatt fürgén szemrevételezte György öltözetét, meg is
+csípte a nadrága szövetét a két ujjával:</p>
+<p>– Ragyogóan elegáns vagy, apuskám. First class! Itt lakol
+persze, a Hungáriában?</p>
+<p>– Itt.</p>
+<p>– Ragyogó, én is kérlek tegnapelőtt vonultam be, miután a
+Bristolból némi nézeteltérések folytán netten távoztam. És hát most
+Pesten maradsz örökre, remélem, apuskám? Ragyogó lesz!</p>
+<p>György nem tudta visszatartani a kikívánkozó vallomást. Hiszen
+még nem beszélt egy teremtett lélekkel itthon arról, amivel teli
+volt a feje meg a szíve:</p>
+<p>– Nem, kedves barátom. Elárulom neked, hogy nagyon nem jó dolog
+történt velem, mióta hazajöttem.</p>
+<p>– Csak nem mentél tönkre, apuskám?</p>
+<p>György fájdalmasan mosolygott:</p>
+<p>– De, körülbelül. Tudniillik meg találtam hirtelen nősülni. És
+most már válok is, barátom. Hát csak jobb lesz nekem mennél
+gyorsabb iramban visszamenni innen, a világnak a másik végére.</p>
+<p>Pipi sokkal kedvesebb gyerek volt, semhogy az ilyen bús témákat
+elmélyítse. György mellére tette a tenyerét (a vállát nem érvén el)
+és a legragyogóbb jókedvvel kezdte vígasztalni Györgyöt:</p>
+<p>– Szóval elváltál, apuskám. Ragyogó dolog. Az <span class=
+"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> egész
+világ elvált, apuskám. Én is csak azért nem váltam el, kérlek
+alássan, mert még nem nősültem meg.</p>
+<p>Nagyot nevetett a viccen Pipi s karonfogta Györgyöt, aki éppen
+letette a lábát a lépcsőről:</p>
+<p>– Gyere be már, apuskám, egy whiskyre, ide a bárba!</p>
+<p>György szívesen fogadott szót; ez a zajos, virgonc fiú kicsit
+könnyített a nehéz hangulatán. A hallban Pipi leadott egy bokáigérő
+hangos kisztihandot, egy piroshajú hölgyecske felé, ki a nádszékben
+egy tarka hetilapot olvasott és megbökte diszkréten Györgyöt:</p>
+<p>– Láttad, apukám? Egy kis szinésznő-ismerősöm. Gigi. Ragyogó kis
+cica!</p>
+<p>György, hogy elterelje a témát a ragyogó kis cicáról, meg a maga
+históriájáról, azonnal a Pipi állapota iránt érdeklődött, mikor
+leültek a hôtel kicsi bárjában:</p>
+<p>– Hát te, kedves Pipikém? Mesélj már magadról is valamit. El is
+felejtettem, mi voltál te civilben?</p>
+<p>– Én, apuskám? Nem emlékszel, biztos neked is leadtam azt a
+ragyogó viccet, amit Klobucsárral csináltam tizenháromban a
+nagygyakorlaton. Megszólít, apuskám, kérdi mi vagyok civilben?
+Civilben tartalékos zászlós vagyok, excellenc! Apuskám, az egész
+Dunántúl röhögött.</p>
+<p>György is megnevette a „stramm“ feleletet, amin vidámabb időkben
+„az egész Dunántúl röhögött“. És szeretettel fordult megint Csete
+Pipihez:</p>
+<p>– És most mivel foglalkozol, kérlek?</p>
+<p>– Leginkább avval a ragyogó tervvel, apuskám, hogy kimegyek
+filmszinésznek Amerikába, Hollywoodba, kérlek alássan.</p>
+<p>György bizonytalan hangon szólott:</p>
+<p>– Ez, ez érdekes. Jó dolog.</p>
+<p>– Jó? Remek, apuskám, ragyogó! Kérlek alássan mindennap útra
+készen állok. Már megtettem apuskám az összes lépéseket. Részemről
+semmi akadálya a szerződésnek, apuskám. Egyébként a Dácia-mozi
+főtitkárát üdvözölheted bennem, miután beleégtünk tavaly egy
+<span class="pagenum"><a name="Page_119" id=
+"Page_119">-119-</a></span> kisded garázsalapításba, amiben akkor
+vállaltam érdekeltséget, mikor mint dilettáns tőzsdönc
+felrobbantam. Ragyogó volna majd egyszer a filmen eljátszani ezt a
+karriert, kérlek alássan. Fizesd ki légy szíves ezt a whyskit meg a
+cigaretteket, apuskám, mert most nincs apróm, a nagy meg
+elfogyott.</p>
+<p>Györgyöt mulattatta s meg is hatotta a Csete Pipi előadása, mely
+mint a gyorsított fölvétel, úgy mutatott be néki egy elpuskázott
+életet. Kimenet gyöngéden a vállára vert Pipinek:</p>
+<p>– Fiatal vagy, semmi sincs elveszve kérlek, csak össze kell
+szedni magad. Majd beszélgetünk, kedves pajtás.</p>
+<p>Pipi fölnevetett a György komoly képébe:</p>
+<p>– Csak ne hervadj úgy le, kérlek alássan, nincs itt baj,
+apuskám; ha minden kötél szakad, megélek a charleston-tudományomból
+is.</p>
+<p>Györgynek ideges grimasz futott el az ajkán. Aztán barátságos
+mosollyal kezet nyujtott Pipinek:</p>
+<p>– Viszontlátásra, szervusz.</p>
+<p>– Szervusz, kérlek alássan, hát ragyogó Gyügyükém délben
+megérdeklődlek a portásnál, együtt ebédelhetünk remélem, majd
+összebeszélünk valami jó kis murit, apuskám.</p>
+<p>És Pipi fecsúsztatta vígan a kezét a György derekára s
+meglöttyentette a bőséges knikebokerszárakat a térdén. Egy kis
+örömcharlestont akart fordulni Györggyel, amit azonban a mi
+szenvedőnk gyorsan elhárított, nem kis ijedelemmel.</p>
+<p>Csete Pipi még egy pajtási csókot intett Györgynek, a sarkát
+összevágva:</p>
+<p>– Alázatos tisztelettel, dolgom van, rohanok, apuskám, el ne
+késsem a váci-utcai sétámról. – És Pipi kiugrott a forgóajtón a
+nehéz knikebokerben.</p>
+<p>György egy percig utána mélázott. Apuskám… Azután leült egy
+lustálkodó nádfauteuilbe a hallban tanyázó kül- és belföldi
+ismeretlenek néma társasága közé. Nem tudja, mit csináljon ebben az
+órában. Ebédelni még jókor lesz. A napra, az emberek közé, nincs
+kedve kimenni. <span class="pagenum"><a name="Page_120" id=
+"Page_120">-120-</a></span> El kellene rögtön kezdeni ezt a kínos
+ügyét lebonyolítani. Tanács kellene, tapasztalt, okos, hűséges
+jóbarátra volna szüksége. A régi pesti cimboráit elvesztette, ez az
+új Pest olyan idegen néki, mintha Kamcsatka fővárosában volna.
+Senkije sincs. Lehajtotta a fejét, elkezdett a szőnyegen a botja
+hegyével rajzolgatni, kereszteket, hullámokat, szálló madarakat,
+tízet meg százat egymás után. Utoljára egy nagy szívformát húzott
+az ingadozó bottal. Hamar elpiszkálta, mintha attól félne, hogy
+fölfedezhetik azt a szívet a szőnyegen…</p>
+<div class="figcenter" style="width: 446px;"><a href=
+"images/i030hq.jpg"><img src="images/i030.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Másnap aztán már komolyabb dolga akadt Györgynek Pesten.
+<span class="pagenum"><a name="Page_121" id=
+"Page_121">-121-</a></span></p>
+<p>Déli tizenkét óra felé, mikor éppen az ágyra kirakott rajzait
+rendezgette, kopogtattak az ajtaján.</p>
+<p>Két úriember. Az egyik magas, huszáros tartású, ötvenes forma
+gavallér, a másik talán huszonöt esztendős, ügyes kis alak, a
+gomblyukában az Automobilklub jelvényével. Roppant komolyak. Békász
+György urat keresik.</p>
+<p>– Én vagyok uraim. Parancsolnak?</p>
+<p>Bemutatkoznak. Az idősebbik úr halk hangon, a kék szemeiben
+bizonyos gyöngédséggel közli Györgygyel, hogy megbízójuk Horváth
+Lajos úr nevében elégtételt jöttek kérni azért a szóbeli sértésért,
+amely kilenc nap előtt történt a Danieli-hotelben, Velencében.</p>
+<p>Aha, ez a Lali. El is felejtette, hogy a Lali a világon van.</p>
+<p>György elkérte a szónok címét, avval a szokásos kijelentéssel,
+hogy a segédei jelentkezni fognak.</p>
+<p>Az urak távoztak, György pedig elfogódva forgatta egy darabig a
+háromprédikátumos huszárezredesi névjegyet, ott állva a szoba
+közepén. A fülébe csendült Valentine hangja, mikor megfenyegette,
+hogy ne féljen, majd felelni fog Lalinak! Olyan messziről,
+messziről szól ez a hang, messzebb, mint Velencéből; mintha csak
+egy álmodott nevetés emléke volna; mintha csodálatos kagylózúgás
+járt volna a fülében, amely hirtelen elalél és amely után
+megfoghatatlan bánat szokott az ember lelkére szállani.</p>
+<p>No most aztán felelni fog Lalinak. Egy percig rút émelyt érzett
+György: micsoda tapintatlanság, micsoda durva tolakodás most őt
+felzavarni, mikor pihenésre, feledésre van szüksége. Utálatos ez a
+buta részletecske, ez a véletlen kis közeg, ez a Lali, hogy ez most
+foglalkoztatni fogja magával.</p>
+<p>Á, hisz csak annyi az egész, mint mikor az utcán az embernek
+valami gizgaz tapadt a kabátjára. Lefricskázza az ember és már el
+is felejtette mindörökre.</p>
+<p>Berreg a szobai telefon.</p>
+<p>A portáról jelentik, hogy dr. Csete Péter szerkesztő úr várja
+lent a hallban a nagyságos urat. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_122" id="Page_122">-122-</a></span></p>
+<p>Ejnye, de kapóra jöttél pajtás, gondolja György, most rögtön a
+nyakadba sózom a lovagias ügyemet.</p>
+<p>Fogta a vizitkártyát, lesietett a hallba Pipihez.</p>
+<p>– Szervusz ragyogó Gyügyü, alázatos tisztelettel, – kétszer is
+összecsapta Pipi a bokáját és még odaadóbban szorongatta Györgynek
+a kezét, mint tegnap.</p>
+<p>György megcirógatta a Pipi kezefejét, kissé zavarodottan:</p>
+<p>– Kérlek, barátom, ne bérmálj meg engem evvel a Gyügyü névvel,
+azt én túlszépnek találom a magam egyszerű személyére.</p>
+<p>Pipi megint haptákba kapta magát és nevetve kapitulált:</p>
+<p>– Ahogy parancsolod, apuskám. Szívem sugallatát követtem,
+kérlek, tudod, hogy mindig szerettelek. Különben hogy vagy,
+apuskám, mi ujság?</p>
+<p>– Gyere csak pajtikám, rögtön mesélek valamit.</p>
+<p>Leültette Pipit a sarokba, elébe tárta az esetet, odatette a
+szeme elé az asztalra a névjegyet.</p>
+<p>– Á, az ezredes, remek, apuskám! A másik urat is ismerem,
+ragyogó barátok vagyunk kérlek alássan! Remélem, rám bízod az
+ügyet, apuskám?</p>
+<p>– Igen, pajtás, arra akartalak kérni, hogy légy szíves
+elvállalni a dolog elintézését.</p>
+<p>Pipi majd felugrott örömében:</p>
+<p>– Ragyogó! Szavamra nem találhatnál ragyogóbb segédet Pesten,
+kérlek, mint Csete Pipit. Kedvenc sportom a párbaj, apuskám,
+mondhatnám szakmám kérlek alássan. Csak ebben a két esztendőben
+legalább ötven mérkőzést vezettem.</p>
+<p>– No, bravó, pajtás, annál kellemesebb.</p>
+<p>– Apuskám, még ma érintkezésbe lépek Szabó Makival, first class
+párbajsegéd és ragyogó pofa, holnap már leülünk ketten az ellenfél
+segédeivel. Különben Horváth Lali is ragyogó jóbarátom, apuskám.
+Termem van kérlek alássan, remek orvosaim, holnapután délután hatra
+ragyogó kis kardpárbajt eszközlünk, első vérre kérlek alássan. A
+legnyugodtabban rám bízhatsz mindent apuskám. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123">-123-</a></span></p>
+<p>György kissé szórakozott lett, mikor a tárgyalást befejezte:</p>
+<p>– Rád bízom, pajtás, a legnagyobb örömmel, intézz mindent a
+legjobb belátásod szerint. Csak egyre kérnélek pajtás, hogy ne két,
+hanem három nap mulva tartsuk meg ezt a párviadalt; remélem egy
+napi haladékot kaphatok.</p>
+<p>– Hogyne kérlek, akár egy hónapot. Paukolni akarsz, apuskám?
+Úgyis el akartalak vinni paukolni.</p>
+<p>– Nem, köszönöm, pajtás. Csak arról van szó, hogy holnap le kell
+mennem vidékre, legalább egy napra, az édesanyámat meglátogatni.
+Ezt pajtás nem akarnám elodázni.</p>
+<p>– All right, apuskám. Szóval csütörtökön rendezzük. Hat órakor.
+Én leszek a vezetősegéd, gyerekjáték lesz az egész, apuskám.</p>
+<p>– Köszönöm, pajtás, végtelen kedves vagy, roppant hálás leszek
+neked.</p>
+<p>Felállott, melegen kezet nyújtott Pipinek, akinek azonban még
+valami megjegyezni való lebegett a mosolygó ajkain. György mintha
+kitalálta volna:</p>
+<p>– Bocsáss meg pajtás, igaz: nem járnak evvel az üggyel valami
+kis előzetes kiadások?</p>
+<p>Pipinek felragyogott a szeme:</p>
+<p>– Épp kérni akartalak apuskám. Tudniillik Szabó Maki is gyöngén
+áll egy kicsit mostanában és hát tudod apuskám, jönni-menni kell a
+segédeknek, taxi, miegymás, különben nem engedünk túlnagy
+költségekbe berántani, a legelső vívóteremben kihozzuk a heccet
+nyolc-tíz melomból, kérlek alássan.</p>
+<p>És látva, hogy György hirtelen nem érti mi az a <i>melon</i>,
+egy könnyed gesztussal vidáman fordítja neki mindennapi magyar
+nyelvre:</p>
+<p>– Tiz millió, csekélység öregem. Otthon vagyunk a
+vívóteremben.</p>
+<p>György nagyon meg volt elégedve:</p>
+<p>– Ha megengeded pajtás majd ebéd után a szobámban megírom a
+csekklapot, legjobb lesz ha szíves leszel átvenni tőlem az egész
+költséget. Ugyis megigérted, hogy ma szerencséltetsz ebédre.
+<span class="pagenum"><a name="Page_124" id=
+"Page_124">-124-</a></span></p>
+<p>Harmadnap délután, mikor György meg az édesanyja magukban
+maradtak a tornácon, a megszomorított özvegyasszony rátette a kezét
+a György kezére, mely makacsul próbálta kicsípkedni a kiütközött
+szálakat a régi rózsaszín ozsonnázó abroszból.</p>
+<p>– Érzem fiam, milyen nehéz a szíved. Tudod, azt mondta volna a
+mi öreg papunk: ne vígasztalgassátok hiú szóval az embert se
+gyászában, se fájdalmában, csak legyetek mellette csendes
+hűséggel.</p>
+<p>– Oh, kedves édesanyám. – György csak letette a homlokát arra a
+drága kézre, mely etette, mosdatta, öltöztette, fésülte valaha.
+Ezen a vén, kopott, fekete padon, a délutáni kisvárosi
+csöndességben, amelyben csak a ráérő szekerek messze nyikorgása,
+meg a szekér mellett sétáló csikónak az el-elalvó csengője
+hallatszik, a György fáradt és érzékeny hangulatában egy réges-rég
+elfeledett gyengéd kis játéknak az emléke tért vissza a fejébe,
+valami bánatosan, varázsosan. Annak a kis gyerekkori játéknak, amit
+ez az édesanya játszott vele, mikoriban az imádságokra meg a szép
+versikékre tanítgatta. Most megint ott állott az édesanyja térde
+közt és fölnézett az édesanyja arcába, ki a fejét ingatva
+mosolygott le a kicsi fiára s a haját cirógatta lassan, és
+kérdezgette s a kicsi fiú felelgetett szépen:</p>
+<p>– Hol jártál báránykám?</p>
+<p>– Az erdőn asszonykám.</p>
+<p>– Mit ettél báránykám?</p>
+<p>– Zöld füvet asszonykám…</p>
+<p>Édes jó istenem, mind ez az élet és sors, idegenben való
+tanulás, tanítás, küzdelem, azután a négy esztendős harctér és a
+szigetvilág maláriája, a vadállatoktól való rettegés rossz éjszakái
+és ez a szerencsétlen, bolondos házasság… mintha csak mese volna ez
+is, szomorú, ríkató gyermekmese.</p>
+<p>– Hogy sírtál báránykám?</p>
+<p>– Me-e-e asszonykám.</p>
+<p>A kicsi Gyurka akkor a gyönge ádámcsutkáját ütögette az ujjával,
+úgy utánozta a barinak azt a gyámoltalan édes rívását. Most meg a
+nagy György hang nélkül ejt két meleg cseppet a szeméből az anyai
+kézre <span class="pagenum"><a name="Page_125" id=
+"Page_125">-125-</a></span> s érzi, hogy rezzen az a kéz és hogy
+fogja szorosabban az ő pihenő kezét az asztalon.</p>
+<p>Még egy fertály órája csupa elevenség, csupa hév volt ez az
+elgyöngült nagy gyermek. Gazdák ültek itt a tornácon György körül,
+a jegyzőné tekintetes asszony régi jó emberei. Jöttek, siettek
+jelenteni Györgynek a hajlandóságukat mindahhoz az újhoz és
+hasznoshoz, amit György hazaérkezésekor kommendált nekik a
+tavaszon, mikor a gazdák ráértek napról-napra hallgatni az
+Operenciákról érkezett mérnök urat (akit különben a fiatalabb
+gazdaemberek még mindig főhadnagy úrnak tiszteltek.) Most már mind
+azt várta, hogy György itt marad Zsindelyesen és vízvezetéket
+csinál a tanyákon, meg „esőmasinát“ hozat nekik a szíkföldekre, meg
+köves, szellős fűtéses istállót épít a jószágnak, meg azt a sok
+minden újmódi trágyát megszerzi a zsindelyesi határnak, amiket a
+külföldeken kitanúlt. Reggel óta valóságos búcsújárást tartottak
+ebben a csendes özvegyi házban. A polgármester, a városi mérnök, a
+Népbank főemberei sorba vizitelték Györgyöt, komolyan és sürgősen
+tárgyalni a Györgytől hetek előtt megpendített témák felől,
+útépítés, csatornázás, fásítás, gyümölcs- és tógazdaság és hasonló,
+Zsindelyesen sohasem álmodott tervek felől. Ezeket az embereket
+németek közé szorították a háború alatt, ezek a francia frontot is
+megjárták. Ezek tudták, hogy nem bolondság az, amit a világot járt
+Békász György mesélget nekik. Pénz volt, kedv volt Zsindelyesen
+okosabb, gazdagabb, áldottabb világot teremteni, csak az ötlet, meg
+szakértelem, meg a bátorság hiányzott eddig. Györgynek a hite meg
+az energiája rájok ragadt a zsindelyesi új emberekre. A
+polgármester meg a mérnök elujságolták Györgynek, hogy a tőle
+proponált ártézi kút fúratását a távolléte alatt már
+megszavaztatták, csak arra várnak, hogy tartósabban maradjon
+Zsindelyesen, hogy az ő ellenőrzése mellett kezdjék el a munkát.
+György megígérte, hogy hamarosan lejön Zsindelyesre, csak egy-két
+szabadalmának az ügyét üti nyélbe Pesten. Feszült a tüdeje,
+ragyogott a szeme, mint a repülőké, mikor emelkednek és az egek
+jótékony ízét <span class="pagenum"><a name="Page_126" id=
+"Page_126">-126-</a></span> kóstolják és azt érzik, hogy az egész
+világot látják odalent, maguk alatt. Igen, azt érezte György is,
+hogy ez a Zsindelyes is egy kis világ, hogy az életét be fogja
+tölteni az a boldogság, hogy ennek a világnak adhatja az erejét, a
+tudását, a becsvágyát, minden szeretetét.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 444px;"><a href=
+"images/i031hq.jpg"><img src="images/i031.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Hanem aztán, mikor a vendégek elköszöntek és csend lett a
+tornácon, visszaszállott a bánat a György szívére, mint mikor a
+nehéz varjú, ha megunta a kóválygást, oda repül megint a
+körtefára.</p>
+<p>Alkonyodott szépen lassan. A szomszéd utcáról <span class=
+"pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127">-127-</a></span>
+hallatszott már a hazafelé vágtázó malacok szapora röffenése. Az
+özvegyasszony elmerült az ereszre felfuttatott délignyitó nézésébe;
+a rózsaszin, piros, lila gyönge virág mind lesütötte már a fejét,
+ráncosak lettek és fakók, mint az összecsukott régi selyem
+napernyők. Egy vigyázatos, halk sóhaj futott a tornácról a
+délignyitó virágjai közé, kiknek ősz lesz tavasszal is, minden
+alkonyattal.</p>
+<p>Az özvegyasszony megsímogatta a nagy fiúnak a fényes
+gesztenyehaját, lehajolt hozzá suttogva:</p>
+<p>– Bocsáss meg nekem, édes fiam.</p>
+<p>György fölemelte fáradt arcát és mélységesen megindulva
+mosolyodott el, amint az édesanyjának a szelíd, borult szemeibe
+tekintett.</p>
+<p>– Mit bocsássak meg magának, drága, jóságos édesanyám? Talán
+azt, hogy becsületes, igaz embernek nevelte a gyerekét?</p>
+<p>Az özvegyasszonynak lassan lehunyódtak a szemei, bólintott, a
+remegő szava lehellet volt inkább, mint beszélő hang:</p>
+<p>– Azt fiam, azt… ha meg lehet bocsátani.</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>Csütörtök délután hat óra.</p>
+<p>Egy Kossuth Lajos-utcai palotának az első emeletén végig le
+vannak az ablakok függönyözve s a függönyökön át sárga lámpafény
+dereng a fényes júniusi nappalba. Akik ott a másik oldalon
+jönnek-mennek a járdán és feltekintenek a betegen sütő ablaksorra,
+találgathatják, vajjon valami zárt ünnepélyt tartanak-e azon az
+emeleten vagy egy női ruhaszalónban folynak a titokzatos próbák?
+Hogy is képzelnék a dolguk-bajuk után menő szegény polgárok, a
+jámbor virágárus svábok, az irodából jövő kisasszonyok, akik a
+Ferencrendi-templomba, vagy a dunaparti sétára sietnek, hogy itt az
+utcai szilfák verebeinek boldog zsibolása közben és miközben a
+rendőr lent áll az úttesten, gyilkosságra készülnek, fényes nappal,
+a város kellős közepén.</p>
+<p>Igen bizony. Az óriási vívóterem két végében, a két öltözőben
+most göngyölik a komoly doktorok a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> vattát a két ellenfélnek,
+Békász György és Horváth Lajos uraknak a nyakára meg a csuklójára.
+Az a doktor különben a legrendesebben kitapogatta a György
+pulzusát, mielőtt a csuklót elkezdte volna bandazsirozni, sőt a
+homlokát is megtapogatta s meg is kérdezte, nincs-e láza a derék
+szál fiatalembernek, mintha nyugodtabb lélekkel adhatna ki a
+kezéből egy tökéletesen egészséges férfiut, halálra kaszaboltatni.
+György illendően megnyugtatta a doktort, hogy köszöni, pompásan
+érzi magát; de a mosoly inkább melankólikus, mint könnyelmű mosoly
+volt, amint a doktor arcát nézegette, ki olyan udvarias közönnyel
+babrált vele, mint a fodrász vagy mint a cipőbolti segéd. Meg a
+vívómestert, aki derült arccal járt-kelt az öltözők közt hangosan,
+cigarettet kinálgatva, barátkozva, kedves rózsás kövér képével,
+mint egy budai vendéglős a szeretett vendégei közt. Meg Szabó
+Makit, aki az imént mutatkozott be Györgynek és lázasan segédkezett
+a doktornak. Meg aztán Pipit, Csete Pipit, aki mint valami fürge
+bálrendező szaladgált ki-be, öltözőből a terembe, teremből az
+ellenséges öltözőbe (csoda, hogy onnan kartácstűzzel vissza nem
+riasztották), onnan az irodába, előszobába, telefonfülkéhez, vissza
+a terembe, cikázásaiban vidám szervusz apuskám!-okat kiáltva a
+terembe szivárgó ismeretlen gavallérok közé, meg az irodából
+kukucskáló diákforma fiúk felé jóakaratú mosolyokat és
+kézlegyintéseket rádiózva, el nem hanyagolva Györgyöt percenkint
+mohón megölelni s megnyugtatni, hogy: Ragyogó kondicióban vagy
+apuskám! – valamint a bandázson szakértelemmel egy-egy picit
+babrálni s aztán a doktornak a vállára veregetni, meg a
+vívómesterre odarázogatni messziről a fejét, lelkesen, mintha
+bátorítani kéne azt a pocakos bácsit s egyet ölelni rajta hamar, ha
+összeütköztek, felkacsintva vidoran a szemébe, mintha kérdené
+suttyomban: no, meg vagy elégedve velem, öreg mester?</p>
+<p>Csete Pipi, ha nem is ünnepiesen, de legalább sportszerűen
+jelent meg a mérkőzés színhelyén az ő sárgás-zöld knikebokerjében.
+Még egy pillanatnyi <span class="pagenum"><a name="Page_129" id=
+"Page_129">-129-</a></span> vizit az ellenfél öltözőjében és futó
+felülvizsgálata a kiválasztott pengéknek és Pipi egypár visszhangos
+köhentés után beugrott a György öltözőjébe, ahol a mi hősünk
+keresztbevetett lábbal ült, lassúkat szippantva cigarettjén és
+komolyan hallgatva a doktort, aki a pesti orvostársadalom
+nyomorusága felől mesélt neki.</p>
+<p>Maki a maga részéről csöndes konyakozásba volt merülve. Ott
+állott egy szép üveg Hennessy a tálcán…</p>
+<p>– Hát apuskám kezdhetjük a heccet. Ahogy mondtam kérlek alássan,
+<i>rajta</i> után azonnal támadni, támadni, furt támadni apuskám,
+egy pillanatra ne engedd kérlek alássan előre jönni, a Lali gyerek
+ismétlem, hamar ideges lesz és aztán őrülten félti az orrát, az a
+gyengéje kérlek alássan. Kapd be ezt a pohár konyakot, apuskám.</p>
+<p>– Köszönöm pajtás, nem iszom. – György félremozdította a Pipi
+karját és kibökött a fejével a terembe:</p>
+<p>– Miféle urak ezek itt, pajtás?</p>
+<p>– Ezek, kuncsaftok, apuskám, a legragyogóbb uriemberek, minden
+párbajom végig gibicelik.</p>
+<p>Szabó Maki is megnyugtatóan mosolygott Györgyre.</p>
+<p>Pipi az ajtóból friss haptákkal üdvözölt egy ujonnan érkezett
+gibicet, aki még gombolkozott, most jött a zuhany alól, a
+vívóleckéje után.</p>
+<p>– Különben, – azt mondja Pipi – ha zavarnak apuskám, intézkedem,
+kérlek alássan.</p>
+<p>– Világért se pajti, csak maradjanak, ha mulatni akarnak.</p>
+<p>Ezzel György kilépett a terembe.</p>
+<p>Pipi még a hátába sugta:</p>
+<p>– Csak szorítsd apuskám, ha baj lesz, ott állok, belevágok!</p>
+<p>Lali is kivonult az öltözőből; a segédei, a doktorai
+mögötte.</p>
+<p>György érezte, mikor a Lali sápadt fejét megpillantotta, hogy
+fut valamiféle villámlás a szivén felülről <span class=
+"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> lefelé.
+A két doktor félreállott a két pengével, mind a ketten huzgálni
+kezdték a penge élén a kis vattacsomójukat. Györgynek hirtelen
+meleg lett az arca s a békén lebocsátott öklei megreszkettek az
+izgalomtól.</p>
+<p>Igen, ennek a Csete Pipitől vezetendő, első vérig menő párbajnak
+az izgalmától, amelyet Pipi gyerekjátéknak nevezett. György a
+műegyetemi évek alatt kitünően megtanulta a vívókard forgatását. De
+a velencei éjszaka után semmi dühöt, semmi gyülöletet nem érzett
+már az iránt a táncos gyerek iránt. Eszeágában nem volt a Lali
+halálát kivánni, nem, egyáltalán nem volt a Lali vérére kiváncsi.
+Látott elég vért négy és fél esztendőn keresztül Lengyelországban,
+Bukovinában, Szerbiában és Asiago körül meg a Piavénál. Mikor azok
+az urak megjelentek nála a Hungáriában, kedve lett volna valami
+keserű dikcióval rájuk támadni, hogy hazafiakhoz méltónak tartják-e
+könnyelmüen egymásra szabadítani két élni, dolgozni, használni
+termett testvérüket, mert hiszen minden reggel olvashatják a
+fájdalmas vezércikkekben, hogy testvérek vagyunk, akik magyarok
+vagyunk és ennyi pusztulás, ennyi szenvedés és ennyi romlás után, a
+legszentebb, legszerelmesebb kötelessége mindannyiunknak minden
+megértéssel, odaadással, önfeláldozással a békét, a szeretetet
+megkeresni, hogy megsegíthessük egymást, hogy meg tudjunk együtt
+erősödni, hogy ezt az elejtett országot még egyszer fölemelhessük.
+Igenis, urak, ha jelent igazán valamit a szivetek mélyén az, hogy
+magyarok vagytok és ha nem merő naivitás és nem ásítani való
+laptöltelék a szemetekben mindaz a keserves siralom, mindaz a
+didergő féltés és mindaz a nyöszörgő epekedés, amivel reggelről
+reggelre hozzátok fordulnak megőszült, megcsalódott bátyáitok,
+akiknek hosszú életük a mi boldogságunkért lángolt el és akik nem
+tudnak, nem akarnak hit és reménység nélkül a halál éjszakájába
+vándorolni! És meg szerette volna kérdezni György a segédektől,
+hogy jut mindig idejük efféle affaire-ekkel elfoglalni magukat s
+hogy mint érett emberek, nem röstellik-e, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> hogy
+ilyen haszontalan lovagiaskodásnál asszisztáljanak, már amennyiben
+nem gondolják komolyan a két testvérük közt való vérontást. Ő a
+férfias munka s az elemekkel, fenevadakkal való küzdelem világából
+jön ide, semmi türelme, semmi gusztusa hazugságnak, komédiának
+odaadni magát, ő majd a maga részéről emberebbül és magyarabbul
+fogja ezt az esetet rendbehozni.</p>
+<p>De ebből az ideális mondanivalóból egy hangot nem adott ki
+György, mialatt a Lali segédei előtte állottak. Az extravaganciából
+biztos botrány lenne megint; Valentine persze megtudja majd és ki
+fogja nevetni. Amellett még kínos is lehetne Valentine-nek, hogy
+futóbolond számba megy Pesten az az ember, akivel nemrég a pap elé
+állott, egy felejthetetlen szép májusi délelőtt… nem, Isten őrizzen
+ettől.</p>
+<p>Most hát itt áll Lalival szemben a vívóteremben. Édes istenem,
+ennek a Lalinak olyan fehér a melle, mint egy diákgyereknek.</p>
+<p>Meghajtják egymásnak ünnepiesen a fejüket, György és Lali.
+György teljes szemeivel, szinte barátságosan fogadta be a Lali
+lámpalázas pillantását.</p>
+<p>Csete Pipi, mint vezetősegéd, állást vett a két féltől egyenlő
+távolságra, jobbjában a pengével, baljával a derekához illesztve a
+hálós vívósisakot. Suhintott kettőt a pengéjét kipróbálni, miközben
+egy röpke szervuszt küldött valamelyik most fölfedezett „kuncsaft“
+felé, aztán egyet köhintve, mereven előre nézett és elkezdte
+hadarni, mint a diák a leckéjét:</p>
+<p>– Uraim önök a kiállás tényével tanuságot tettek bátorságukról
+és eleget tettek lovagias kötelességüknek felkérem önöket
+béküljenek ki.</p>
+<p>Itt szünetet tartott Pipi, de csak annyit, amennyit a zenében
+egy negyeddel jelölnek. S azon nyomban folytatta, rá se nézve a
+felállított felekre:</p>
+<p>– Minthogy önök felhívásomnak eleget nem tettek…</p>
+<p>György előre lépett, a jobbkezével mosolyogva elintette a
+doktort, aki már közeledett avval a girbegurba <span class=
+"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> sötét
+vívópengével (amelyről lehetetlen az embernek arra a krajcáros
+bocskorszíjra nem emlékezni, amit a falusi gyerek olyan élvezettel
+szokott a szájába gyömöszölni). És odafordult Pipihez, aki már
+emelte a pici fejére azt az óriási zord sisakot. Pipinek tátva
+maradt a szája meglepetésében, mikor György szelíden, nyugodtan
+megszólalt:</p>
+<div class="figcenter" style="width: 377px;"><a href=
+"images/i032hq.jpg"><img src="images/i032.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>– Ha jól értettem, kedves barátom, békülésre hívtál föl
+bennünket. Köszönettel fogadom a baráti szót és a magam részéről
+boldogan ragadom meg az alkalmat, hogy jóvátegyem azt a
+meggondolatlanságot, hogy fegyverrel a kézben álljak szembe egy
+derék <span class="pagenum"><a name="Page_133" id=
+"Page_133">-133-</a></span> jópajtásunkkal, akinek az épségén a
+legkisebb csorbát is ejteni, úgy érzem, sem okom, sem jogom
+nincsen.</p>
+<p>Szabó Maki Pipire nézett, Pipi a vívómesterre pislantott, aki a
+sarokban állott a falnak támaszkodva; a vívómester a
+huszárezredeshez fordúlt. A huszárezredes Lalira bámúlt, aki el
+volt pirulva s jobbra-balra kapta a fejét zavarában.</p>
+<p>György pedig semerre se nézett, szilárdan indult előre s
+megállott egy lépéssel Lali előtt.</p>
+<p>– Kedves barátom, tudom, kettőnk közül én vagyok az, aki vétett
+a másik ellen. Engedd meg, hogy barátaid előtt kifejezzem őszinte
+sajnálatomat a történtek felett és hiszem, hogy megbocsájtod és
+elfelejted a veled szemben való szamár viselkedésemet.</p>
+<p>És erős lendülettel kezet nyújtott Lalinak.</p>
+<p>Lali, mintha valami súlyos tenyeret érzett volna a hátán, amely
+előre bíztatja, közelebb lépett, úgy adta a kezét Györgynek,
+kinyitott száján talán egy korrektül megfogalmazott mondat
+lebegett, de abból a György meleg szemébe tekintve, csak annyit
+tudott elsusogni:</p>
+<p>– Szervusz, szervusz, kérlek… – és istentudja a György
+karizmainak az energiája, vagy valami rejtettebb vonzás tette-e,
+hogy a kezet rázó ellenfelek egyszerre csak összeölelkezve,
+állottak a vívóterem közepén.</p>
+<p>A vívómester elővette a háta mögül a két tenyerét és nagyot
+bólintva, olyan két tapsot hallatott, hogy hólyagpukkanásnak is
+megjárták volna.</p>
+<p>– Bravo, bravo urak! – s megindultan pislogott György felé apró
+nefelejcs-szemeivel.</p>
+<p>(Ez a jámbor öregember egy karcolást se látott szívesen a
+vívótermében.)</p>
+<p>György, ahogy Lalival elengedték egymást, emelt fővel
+körülnézett. A kuncsaftok moccanás nélkül állottak ott a fal
+mellett sorakozva, akár a fabuzogányok. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span></p>
+<p>Csete Pipi már odadobta Makinak a sisakot meg a pengét és
+szaladt a kibékült felekhez:</p>
+<p>– Ragyogó, ragyogó, boldog vagyok uraim!</p>
+<p>Kemény haptákot csapott és:</p>
+<p>– Gratulállak apuskám, gratulállak apuskám! – – kapkodta a
+György meg a Lali kezét és összevissza ölelte őket, a
+huszárezredeshez és a vívómesterhez meg a falnál duruzsolni kezdő
+kuncsaftokhoz kapkodva lelkesült verébfejecskéjével:</p>
+<p>– Ezt vártam urak, szavamra tudtam, az én intencióm volt, kérlek
+alássan!</p>
+<p>Perc alatt egy csomóban állottak hangos jókedvvel a felek,
+segédek, orvosok, vívómester és asszisztensei, meg egynéhány
+„kuncsaft“, akik odajöttek és bemutatkoztak Györgynek. Persze már
+mindent tudtak és most némi meghatottsággal néztek annak a hőbörtös
+szumatrai jövevénynek a szemébe, aki a charleston miatt fel akarta
+forgatni a világot.</p>
+<p>Az üveges irodafülkében egy rajongó nebulónak most jutott eszébe
+tapsolni s éljenezni a terem irányába. Viszont egy páran rögtön
+lepisszegték ott a zsufolt helyiségben. Az ifjú vívónemzedék
+izgatott vitát kezdett, míg Csete Pipi az impozáns knikebokerben ki
+nem rontott és haza nem zavarta a társaságot.</p>
+<p>Szabó Maki pedig közben pálinkás poharakért szaladt be a
+vívómesteri lakásba.</p>
+<p>Ezen az éjszakán pedig a belvárosi vendéglő különtermében, ahol
+felek és segédeik együtt dáridóztak (a békelakoma szimpatikus
+ötlete Csete Pipitől származott), Szabó Maki könnyektől (meg egyéb
+folyadékoktól) átázott hangon jelentette ki Györgynek, hogy ez volt
+a legszebb eset a prakszisában és hogy hajlandó Pesten bárkit
+provokálni, akinek nem az lenne a felfogása, hogy Békász György a
+legideálisabb lovag ezen az egész gyáva pimasz világon. Pipi
+ragyogó tósztot vágott ki, tusst adatott a bandával és aztán a
+búskedvű Györgynek a háta mögé ültette a primást, aki a megfelelő
+hallgatókat húzta szordinóval a György fülébe, míg a másik oldalról
+az elérzékenyült Lali egy-egy lágy pajtási puszit mázolt a
+<span class="pagenum"><a name="Page_135" id=
+"Page_135">-135-</a></span> képére s nem győzte nyögdicsélni,
+milyen borzasztóan boldogtalan volt amiatt, hogy azt a végzetes
+szerepet kellett játszania a György tragédiájában.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 446px;"><a href=
+"images/i033hq.jpg"><img src="images/i033.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Záróra után, reggel öt órakor, mikor Györgygyel, meg Csete
+Pipivel a Hungária felé zörgött a konflis, György átölelte a Pipi
+nyakát és lehajtotta <span class="pagenum"><a name="Page_136" id=
+"Page_136">-136-</a></span> kábúlt fejét a Pipi fordítva feltett
+kalapjára, leragadó szemmel, mosolyogva:</p>
+<p>– Köszönöm édes pajtás ezt a kellemes éjszakát, köszönöm… tudod
+úgyse birok mostanában aludni.</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>– Jónapot drága Valika, isten hozta!</p>
+<p>Mómi, az ismert Cirlik Mómi hajolt elébe Valinak a Váci-utcai
+flaszteren, hangtalan összetéve sarkait és Girardiját vigyázatosan
+emelve le fejéből, hogy a haja simaságát egy szál is el ne zilálja
+véletlenül. (Tudjuk, hogy Cirlik Mómi másodiknak jött be tavaly a
+<i>Szinház És Élvezet</i> elegáns-versenyén; Mómi szerint neki járt
+volna az elsőség, de ebben az országban egy patricius-fiú nem
+húzhatta le Pallavicini Gyurkát, az őrgrófot.) A Girardit ma
+tüntető sétára hozta Mómi, ki hosszas megfontolás után szakított az
+idén a nyári szürke kalapokkal, miután ez az arisztokrata divat már
+minden konfekcióssegéd fejére ráragadt.</p>
+<p>– Jónapot Mómika, de régen nem láttam.</p>
+<p>– Hát még én magát, drága kicsi baba! – Mómi áhítattal lehellt
+egy kézcsókot a Valentine karkötőórájára, mely pontosan félegyet
+mutatott. De Mómi nem az órára volt kiváncsi, hanem közben a
+Valentine megpirúlt arcocskájába és üdén mosolygó kék szemeibe
+lesett föl avval az extra kis érdeklődéssel, ami benne van a
+legdiszkrétebb gavallér tekintetében is, mikor először találkozik
+egy leányismerősével, akiből asszony lett. Mómi kómikusan ijedt
+arcot csinált:</p>
+<p>– Hogy mer ennyire szép lenni, Vali baba, hiszen ez már
+türhetetlen! Ha én volnék a rendőrség, nem engedném az utcára: nem
+látja, hogy veszélyezteti a forgalmat?</p>
+<p>– Ugyan ne bolondozzon Mómi! – Vali felkacagott és önkénytelenül
+maga körül pillantott. Hirtelen két köszönést is fogadnia kellett a
+másik járdáról és három ismeretlen gavallért vett észre, kik ezen
+az oldalon előttük mentek és éppen visszafordítják a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span>
+fejüket, ott közvetlenül mellette pedig egy nagy kövér férfiú
+állapodott meg hirtelen és aztán úgy tett, mintha a Roth Margit
+ujdonságai bilincselnék le a figyelmét.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 318px;"><a href=
+"images/i034hq.jpg"><img src="images/i034.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Vali kicsit zavartan kapta vissza a fejét. Mintha valami más
+érdekelné most őrajta az embereket, mint az untig emlegetett
+szépsége. Már mikor befordúlt (ma legelőször a hazajötte óta) a
+Váczi-utcába, valahogy kényelmetlenül érezte magát egyedül.
+Leánykorában a francia kisasszonya nélkül sohase látták a
+Belvárosban. Az édesanyjával készült jönni <span class=
+"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> ma
+kommissiózni, de Palyáné reggel kimentette magát, gyöngélkedik.
+Azokat az új fürdősapkákat, trikókat, papucsokat be kell már
+szerezni: otthon minden nap élénkebben tárgyalják a nyaralást; meg
+a Pesslnél is dolga van, a Weszelyhez is be kell szólni a húrozni
+adott raquette-ek miatt és hát egyéb halaszthatatlanságok.</p>
+<p>– Hát drága Vali baba, magát meg kell gratulálni, – azt mondja
+Mómi, jókedvűen meghajtva fejét a Valentine orrocskája felé, mikor
+visszafordult a kedvéért a Gizella-tér felé.</p>
+<p>Valentine elnevette magát:</p>
+<p>– Miért, talán mert elválok? Már maga is tudja, Mómika? És hát
+maga olyan természetesnek találja, hogy az ember elválik?</p>
+<p>– Ne mondja, hogy ember, Vali baba, az csúnya. Maga tündér,
+Valika.</p>
+<p>– Köszönöm, Mómika.</p>
+<p>– Még magamra is otrombának találom a tisztelt ember nevet.
+Igenis, azt találom természetellenesnek, hogy egy drága tündér
+egész életére egyetlenegy úrhoz tartsa magát.</p>
+<p>Közben Móminak egynéhány kalapemelést kellett viszonoznia.
+Félhangon, panaszos arccal adta vissza a szervuszokat; nem
+mindenkit vett szivesen észre.</p>
+<p>Valentine visszafordult Mómihoz:</p>
+<p>– Mégis, hogy képzeli maga, Mómi, egy nő életét?</p>
+<p>– Ahogy az enyémet, drága baba, aki itt a tisztelt földön a
+pillangók után orientálódom. A pillangókat tartom a legokosabb
+tanároknak. Látott már házas pillangót, drága Valika? Nem mindig
+egyedül röpködnek az életben, oly tündérien habozva és
+álmodozva?</p>
+<p>Oh nem. Valentine ma reggel is, a terraszról reggelizés közben
+utána talált sóhajtani két friss tengerzöld pillangónak, akik
+szorosan egymás mellett haboztak és álmodoztak az ágyások
+fölött.</p>
+<p>Mómi pillanatra a Valentine háta mögé húzódott <span class=
+"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> valami
+dámák elől, aztán hozzáfűzött még valamit a bölcs tanításhoz:</p>
+<p>– Persze, maguknak egy kicsit férjhez is kell menni, ezt be kell
+látnom, drága Valika, és azt se mondom, hogy aztán később meg nem
+állapodhatnak egy másik úrnál. Végre is el kell helyezkedni, hiába,
+szegény árva babáknak.</p>
+<p>Persze nem őnála. Ezt Mómi mindjárt igyekezett sejttetni azokkal
+a drága elvált babákkal, akiket oly szivesen kisért a Váczi-utcai
+flaszteren.</p>
+<p>– No nézze már, – azt mondja Valentine, mikor a sarkon fölnézett
+a révedezésből, amely hirtelen elfogta, – el is néztem a Weszelyt.
+– És kedveskedve ránevetett Mómira.</p>
+<p>– Maga nagyon csábosan tud beszélni, Mómika! – s valami
+büszkeséget, valami hiú repesést érzett, amint a nevezetes szép
+fiuval indult visszafelé a mindjobban hangosodó Váczi-utcába.
+Kellemesen hatott a fülére, a szemére a déli zsibongás; úgy
+ragyogtak az ékszerek a kirakatokban, oly boldogan tekintettek elő
+az üvegek mögül a kitett festmények, a díszbe kötött könyvek arany
+sarkai; a bronz szobrocskák, a nyakkendők, dísztollak és fésük úgy
+mosolyogtak mindenünnen, a sima kocsiút is mosolygott a nap alatt,
+a pneuk nyomai, mint valami levasalt sötét csipkék csillantak föl,
+amint egy-egy árnyék keresztül sétált rajtuk. Milyen édes az élet,
+milyen öröm ennek a szép világnak nekiszabadulni, milyen könnyű,
+mennyire nem tartozik a tegnap a mára, hát ki vigyázna fel itt, ki
+az, aki a lelkünkbe bekopogtatna és követelőzhetne rajtunk?</p>
+<p>A járda szélén egy fekete jambósipkás leánynak akad el a lába
+hirtelen, kinyitja a száját és rábámul Valentine-ra. Két fiú közt
+jött, az egyik az úttesten loholt mellette, leszorult a járdáról. A
+két fiú meglepetten köszön. Valentine megismeri Veres Pálnébeli
+leánypajtását. Ni, Peterson Nyuszi.</p>
+<p>– Szervusz, Nyuszkó! – s odalebbenti vígan a kezét.</p>
+<p>– Ppáh! <span class="pagenum"><a name="Page_140" id=
+"Page_140">-140-</a></span></p>
+<p>Az a Nyuszkó alig tudta csodálkozásában ezt a pá-t francia
+baba-stilusban rouge-ozott szájacskáján kiadni. S mit kell neki
+rajta úgy megbámulni? Még meg is áll, mintha csudát látna. S el se
+mosolyodik, semmi öröm a szemében, csak buta kiváncsiság és abban a
+kiváncsiságban mintha megütközés, vagy mi lappangott volna.
+Valentine rohamos jó hangulata hirtelen elveszett; érezte rezzenni
+az idegességet az orcáin, a karjain és pillanatról-pillanatra
+jobban lehangolódott. Mint mikor az égő szalma szikrái virgonc mód
+röppennek felfelé s aztán sápadt hamupelyhek ereszkednek alá
+bánatosan.</p>
+<p>Mómi is kiesett váratlanul a kedves dédelgető, mulattató
+szerepéből.</p>
+<p>– Haallatlan… – olyan érzékenyen nyögött, mintha legalább is a
+tyúkszemére léptek volna. (Bocsánat, Mómika, a hasonlatért!) –
+Látta baba ezt a Macskánszky grófot?</p>
+<p>– Nem láttam…</p>
+<p>– Zöld kalap van rajta. Júniusban. És akár decemberben! Hogy
+lehet ezt a zöld kalapot az utcára hozni. Nézze, nézze ezt a sok
+ispánt vagy micsodát a Váczi-utcában.</p>
+<p>– Miért, hát mi a baj, Mómi? – Valentine nem valami hűségesen
+érdeklődött, az ernyője kis örvös bulldogfejét nézegette.</p>
+<p>– Mintha nyulat kergetni csődülnének a Belvárosba, ezekben a
+vadító zöld kalapokban. Hol látott még egy nagyvárosban Európában
+ilyet? Hogy divat szerint öltözött urak ezt a betyárságot csapják a
+fejükbe. Hiszen ez valami szörnyűség.</p>
+<p>Valentine még mosolyogni is elfelejtett a Mómi mélységes
+elkeseredésén.</p>
+<p>Mómi összecsapta a keztyűjét.</p>
+<p>– És egy Macskánszky gróf! Egy mágnás se érezze ezt a
+lehetetlenséget. Kétségbe kell esni az embernek.</p>
+<p>Oh, bizony, ha már a mágnások se tartják meg London százszor
+szent parancsolatait. Hogy legyen az embernek még valami ambiciója,
+ideálja ezen a <span class="pagenum"><a name="Page_141" id=
+"Page_141">-141-</a></span> világon, mikor a mágnásvilág ilyen
+cinikus tud lenni a Mómi reszkető féltékenységével szemben minden
+anyag, szín, vonal, árnyalat és harmónia iránt. Hiszen akkor nincs
+is miért élni az embernek.</p>
+<p>– Ma különben is olyan szerencsétlen napom van, drága Vali
+baba.</p>
+<p>– Ugyan, Mómi, mi történt magával?</p>
+<p>– Az történt Valika, hogy most uzsonnához volt már muszáj
+öltöznöm, mert ötig mindenféle dolgom van. Ezt a lilával szőtt
+barna kamgarnt kellett fölvenni, úgy-e, tudja, hogy ez a fashion az
+idén külföldön délutánra. Ehhez persze ez a matt selyem ing dukál,
+mondjuk ezzel a charmeuse csíkokkal és ez a matt selyem nyakkendő,
+de ebben akkor persze nem szabad annak a charmeuse csíknak
+lenni.</p>
+<p>– No és? – Valentine iparkodott erre a fontos témára terelni a
+gondolatait.</p>
+<p>– No és keresgélek a nyakkendőim közt, de egy félóráig drága
+Valika, és ami nyakkendő megy az inghez, a közt egyetlenegyet nem
+találok, amelyikben ez a hülye charmeuse csík ott ne volna.
+Természetesen a nyakkendő szine, selyme, minden menne, dehát akkor
+az ingben nem szabad a charmeuse csíknak szerepelni, mert az aztán
+túl unalmas. És hát véletlenül mind azt az inget, amelyikben nincs
+ott az a csík, elhurcolták nekem a mosodába. És akkor megint
+elkezdtem a nyakkendőket turkálni, tudja kérem, egy óra hosszat és
+hát nincs, ami megy, ne adj Isten, nincs és nincs! Szóval az ing
+maradt és ezt a halvány pöttyös nyakkendőt látja, az imént vettem
+meg hozzá a szamár fejemmel, ami még most is fáj attól a dühös
+kutatástól, hiába szedtem be még otthon három szem pyramidont.</p>
+<p>– Szegény Mómika! – Valentine majdnem megsajnálta.</p>
+<p>Szegény. Úgy hat most a bájos ifjú hölgy mellett, mintha a
+szivét öntené ki, mintha epedezne, fohászkodna hozzá boldogtalanul.
+Pedig ilyen szép gavallérnak nem is lehet olyan reménytelen a
+helyzete efféle felszabadult asszonyka mellett, mit gondolnak?
+<span class="pagenum"><a name="Page_142" id=
+"Page_142">-142-</a></span> Oh, de milyet csalódik, aki így
+messziről nézi a Váczi-utcában delenkint szépelgő és szenvelgő
+Cirlik Mómit. Ez a déli udvarlás a programmjában van; a
+legodaadóbban az elvált „babákat“ kisérgette, mert ez talán a
+legérdekesebb, mindenesetre a legfelelőtlenebb; itt-ott komolyabb
+ábrándjai kerekedhettek, de az az alattomos gyanum a mi csábító
+hírű Mómikánkkal szemben, hogy ő szendén beéri mindig a regényes
+látszattal, az eredményért a lehető legkevesebbet buzgólkodik.
+Ezzel már nem is terhelheti Mómi az idejét, a figyelmét, mert ezt
+mind a saját maga legkötelezőbb személye foglalja le. Először is
+hatkor kel, hogy félnyolcra kint lehessen az ő kis aszfalt- és
+kátrányfedéltelepén (aminek az emlegetésével még soha senkit nem
+untatott). Tizenegykor hazatér, lefürdik és öltözködik. Gallért,
+nyakkendőt, kalapot szabatni (nem készen venni, ezért Londonban
+megharagszanak), egy öltözet ruhát legalább hétszer próbálni a
+szabónál, mindezt ebéd előtt; kora délután tárgyalásai vannak
+vállalatoknál, ügyvédnél, banknál; kinéz egy órára megint az
+angyalföldi telepre; estefelé legalább két órát alszik, hogy este
+friss legyen; a vacsorákról pedig ő az első, aki megszökik, hogy
+frissen pöföghessen ki reggel a telepre. Mit akartok szegény
+Mómitól, ti, irigy polgáremberek?</p>
+<p>Ott jöttek el a fényképes kapualj előtt, ahol a zöldkalapos
+ifjúság szokta ebben az órában a tegnapi s holnapi lovagias
+elintézéseket letárgyalni. (Tán a lovagias felfogás teszi, hogy
+sétabot helyett ezekkel a kis kutyakorbácsokkal járnak.) Valentine
+előtt összekapták a fejüket, egy-kettő lerántotta a kalapot,
+Valentine megneszelte, hogy a háta mögött azonnal izgatott
+suttogásba esnek mind a kis Tucat Tamások. Siettetni kezdte maga
+mellett Mómit. Rézsut szemben, a Lechnertől kilépett egy karcsú,
+vállas, barna uriember és elfordult a Gizella-tér felé. Jaj.
+Valentine megállott és azt hitte, hogy ott nyomban a szíve verése
+is megáll.</p>
+<p>– Mi az, Vali baba? <span class="pagenum"><a name="Page_143" id=
+"Page_143">-143-</a></span></p>
+<p>– Semmi, csak azt hittem… – nem fejezte be, nevetett.</p>
+<p>Mómi valamennyire felélénkült:</p>
+<p>– Erről a kalapdologról jut eszembe Valika: hogy tetszett a
+<i>Green hat?</i> Olvasta persze?</p>
+<p>– Nem, csak hallottam róla. Jőjjön Mómika, sietek.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 448px;"><a href=
+"images/i035hq.jpg"><img src="images/i035.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Még egy kis vesszőfutáson kellett Valentine-nek keresztül menni.
+A sarkon teljes számmal együtt ülésezett, vagyis állomásozott a
+„Kristóf-térparancsnokság“. A mindennapos urak sorba nyujtogatták a
+fejüket a közeledő Valentine elé, a szárnyon elhelyezkedett
+gentleman füttyentett egy halkat, leadta díszkréten az első jó
+kritikát, aztán megtörülte a monoklit és az erős napsütésben
+felhuzott szájjal szemrevételezte cipőtől kalapig az üdítő
+jelenséget. A sorban azt mondta valaki: ahá, hiszen ez a… csak
+annyit hallott <span class="pagenum"><a name="Page_144" id=
+"Page_144">-144-</a></span> Valentine, mert tapintatosan
+elhallgattak az urak, annál feszültebb szemmel és figyelemmel
+gusztálták meg a lesütött szemű szép teremtést, aki elhaladt a sor
+előtt. Közben Mómit hangosan megszervuszozták ugyan, de a köszönő
+félre, a legtanulságosabb öltözete dacára, pillantást se vetettek.
+(Igy van, ha szép dámával sétál az ember.) A Valentine fülét két
+lépés mulva vidám kuncogás ütötte meg; valamelyik gavallér
+szellemességet talált ejteni. A zúgó fülével Valentine mintha
+elkapott volna egy szót: Szumatra… vagy csak hallucinált?
+Meglehet.</p>
+<p>Azok ott hátul már elcsöndesedtek. A Kristóf-térparancsnokság
+testületileg utána merengett a megfoghatatlan kecsesen, szinte
+muzsikára lépegető bűbájos madárnak. A kacagás meg a viccek a
+Kristóf-szoborról szoktak visszaverődni; a sóhajt, az árva sóhajt,
+azt inkább lenyelték.</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>Valentine-nek pedig délután, mikor az iróasztal fiókjában
+lomolt, a kezébe került a régi intézetbeli notesze. Az volt
+rányomtatva: Felsőbb Leányok Jegyzőkönyve. Elkezdett lapozni benne.
+A vége felé látott egy nyomtatást az oldal felett: Milyen
+figyelemreméltó könyveket olvastam?</p>
+<p>Valentine fölvette a tollat és odaírta az elsápadt plajbászos
+sorok alá:</p>
+<p>– Az élet könyvét.</p>
+<p>És ahelyett, hogy leitatta volna az írást, egy csillagos
+könnycseppet pocskolt oda az ibolyatintás betűi közé, melyek olyan
+idegesen ágáltak egymás mellett, mint a szeizmográf-tű vonalai.</p>
+<p>Később behozták az ozsonnát Valentine-nek. Ő már egy pár napja
+nem ment le délután a terraszra, mikor a pokeristák összejöttek.
+(Mert mióta ilyen meleg lett, ott folyt a kártyázás madárdal és
+virágillat mellett.) Valentine kényelmetlenül kezdte magát érezni a
+bandában. Valahogy nem találta meg a kontaktust a ház régi
+jóbarátaival; azelőtt oly könnyen fecsegett velük, s olyan
+jóízűeket tudott köztük kacagni; most <span class=
+"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> nem is
+bírta már visszaképzelni a két hónap előtti kellemes órákat a
+vendégeikkel; a társalgás (már amennyit a poker megengedett), mióta
+hazajött, oly idegennek tetszett neki s oly szívtelennek minden,
+amit itt mesélnek; elpillantott a lombokba néha s azt gondolta: mi
+közöm mindehhez? s alig bírta belélopni a cigarettfüstbe s
+kilehellni az orrocskáján a sóhajait, melyeket a nehéz rózsaszagos
+levegőből inhalált… ha Terka, vagy az édes Kokó, vagy akármelyik
+kedves jó fiú gyöngéden emelné rá a szemét, mikor itt-ott kettesben
+állanak meg a széles terraszon, vagy lenn a kertben Ágót ugratni,
+futtatni, vakargatni; ha a szemébe nézve szokatlan hanggal, mely az
+ember szívén visszhangzik, megkérdezné: hogy érzed magad kedvesem,
+mondd meg mi jár mostanában reggeltől estig a meleg homlokodban és
+mit álmodsz éjszaka vagy mit álmatlankodol? Nem, a fő témájáról
+senkivel se beszél egy percig se, s valami nyomasztó felleget sejt
+mindig a könnyed diskurzusai felett. Milyen fárasztó minden szó
+így, s milyen fölösleges, édes istenem, akár ki se nyissa az ember
+egész nap a száját! A fiúk különben kezdtek ritkulni megint, az
+első napok után; nem találták Valentine-t abban a kezes
+hangulatban, hogy visszamelegedjenek a Palya házához, úgy, mintha
+semmi se történt volna. Valentine csak nagy kérésre állott oda az
+ingujjas bajnokokkal a ping-pongasztalhoz, bágyadtan játszott és az
+első harmincas után elvesztette a türelmét; táncolni pedig már egy
+pár nap óta hiába hívták, Valentine azonnal leintette a grammofont
+(amelynek a torkából oly ijesztően rotyogott egy saxophon, mikor a
+tánczenét rákezdte). A fiúk látták, hogy Valentine ideges, hát
+aztán nem is molesztálták. Egy-két fiú azért is maradt el a háztól,
+mert most hogy Valentine szabad lett, mintha valami kis obligóval
+járna a Palyáék kapuját nyitogatni; és hát a jólnevelt ember, aki
+nem akar frivol látszatot kelteni, zavarba jön a barátai előtt, ha
+afféle megjegyzést tesznek, hogy: hallom öregem, udvarolsz a szép
+kis Poóy Valinak! Mert némely fiatal úrnak nem is az az álma, hogy
+elvált asszonyt vegyen el feleségül. Meg <span class=
+"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> aztán
+amúgy is már kezdtek elszállingózni Pestről öregek, fiatalok
+pusztákra, Lillafüredre, Balatonra, meg Északi-tengerre.</p>
+<p>– Matyi, várj csak… – Valentine felpillantott a szobalány után,
+mialatt a félcitrom a savanyú könnyeit potyogtatta a teába a kicsi
+kéz erős szorításától. Matyi visszafordult az ajtóból:</p>
+<p>– Parancsol, Valika kisasszony?</p>
+<p>(Kisasszony! Matyi tán a kedvében akar járni, hogy tovább is
+kisasszonyozza, így igyekezvén a maga módja szerint tapintatosnak
+lenni a Valentine uratlan állapotában; vagy csak rájár a szája a
+kisasszonyra, hiszen egy napig se volt a szeme előtt Valentine,
+nagyságos asszonysága rövid napjaiban.)</p>
+<p>Valentine nem parancsolt semmit. Szinte önkénytelenül fogta
+vissza Matyit. Hangot kívánt, emberi szót. Oly roppant egyedül
+érezte magát. A Sipszijétől is elfordult ezekben a napokban a
+szíve; nem talált semmi mulatságot ebben a szunyókáló, meg
+dörgölőző parfumös pincsiben (akit György unalmas kis naplopónak
+nevezett egyszer). A Sipszi bohóc sírását nem bírta már
+elszenvedni: olyasmit érzett, mintha a Sipszi az ő fájdalmát
+csufolná ki.</p>
+<p>– Mondd Matyi, mondjad kérlek… – hirtelen eszébe jutott, hogy
+Matyin már egy pár napja valami lehangoltságot venni észre. – Hát
+aztán megvan a fiúd, Matyikám… aki érted szokott jönni a kimenős
+délutánjaidra?</p>
+<p>– A kérőm, kisasszony? Megvan, igenis. – Elmosolyodott és
+elpirult Matyi.</p>
+<p>– Mert mióta hazajöttem, nem láttam, hogy bejött volna a
+kapun.</p>
+<p>– Igenis, itt volt, Valika kisasszony, szombaton is elmentünk a
+nénimékhez Pestre.</p>
+<p>– Szóval nincs valami baj köztetek.</p>
+<p>– Nincs, kérem, amugy semmi baj se volna köztünk…</p>
+<p>– Amúgy? Hát máskép? Volna valami panaszod, Matyikám? Látod,
+feltűnt nekem, hogy nincs az a jókedved mostanában. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_147" id="Page_147">-147-</a></span></p>
+<p>Matyinak a tekintete lecsúszott a Valentine szeméről a kis ezüst
+késre, amellyel a vajat hasogatta a szelet kenyérkén. Kicsit
+vonakodva szólalt meg:</p>
+<p>– Tessék elhinni, Valika kisasszony, éppen elég oka van az
+embernek, hogy bánatoskodjon, ebben a jelenlegi rossz világban.</p>
+<p>– Hát mi történt veled… veletek.</p>
+<p>– Hiszen semmi se, Valika kisasszony, kérem, Csak megint
+megcsalódtunk egy kilátásban.</p>
+<p>– Micsoda kilátásban, Matyikám?</p>
+<p>– Tetszik tudni, Valika kisasszony, kilátásunkba volt kérem,
+hogy a Gyuri hajójegyet tud venni, most a télen már nagynehezen
+megígérte neki az apja, hogy megsegíti a kimenetelben…</p>
+<p>Valentine elvette a findzsát a szájától s magasat lélekzett,
+olyan szívdobogást kapott hirtelen.</p>
+<p>– Gyurinak hívják?</p>
+<p>– Igenis kérem, Valika kisasszony, Kaponya György.</p>
+<p>– Igen. Nagyon jóképű fiú, ahogy kivettem messziről. Derék,
+csinos gyerek.</p>
+<p>– Óh Valika kisasszony, kérem, de milyen rendes, tisztességes
+fiatalember, hogy nincs még egy Budapesten, tessék elhinni. Csak
+nincs szegénynek szerencséje…</p>
+<p>Valentine felpillantott a Matyi hangjára. Valami fényesség
+korcsolyázott a szobalány két szemében.</p>
+<p>– Azt kezdted mesélni, hogy az édesapja valamit ígért…</p>
+<p>– Igenis, azt ígérte, hogy ha most a tavaszon eladja a házat,
+mert kimennek a tanyára lakni, hát szóval, hogy a pénzből megveszi
+Gyurinak azt a jegyet Amerikába.</p>
+<p>– És hát nem adta el a házát, vagy mi?</p>
+<p>– Dehogynem, eladta kérem, de tetszik tudni, Valika kisasszony,
+ahogy a pénz a kezébe volt, rögtön megsajnálta.</p>
+<p>– Már mint a pénzt, nem a Gyurit! Mi?</p>
+<p>– Igenis hát, mert ilyen kutya parasztok, kérem. A másik két fia
+lebeszélte, hogy inkább nekik vegyen <span class="pagenum"><a name=
+"Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> földet és az öreg
+különben se szíveli a Gyurit, mert elkivánkozott iparosnak
+gyerekkorában.</p>
+<p>– Milyen iparos a… a kérőd? (A Gyurid, úgy akarta kérdezni
+Valentine.)</p>
+<p>– A Gyuri? Nyerges- és szíjjártó-segéd. Nem tudja már vagy három
+éve folytatni, nincs ennél az iparnál most sehol se munka, tetszik
+tudni, Valika kisasszony kérem.</p>
+<p>Nem tudta Valentine, bizony sejtelme se volt efféléről, hogy
+melyik iparnál van munka s melyiknél nincsen. És talán most gondolt
+világéletében először arra, hogy azokat a guszta sárga
+dámanyergeket, meg a kecsesen ezüstözött lószerszámot ilyen
+iparossegédek csinálják. A vitrin porcellánjai közé merengett, úgy
+kérdezte szórakozottan:</p>
+<p>– Igen… és hát mivel foglalkozik ez a fiú most?</p>
+<p>– Portás, odaát a Nagydiófa-utcában, olyan kicsi szállodában,
+tetszik tudni, Valika kisasszony, kérem. Éjjeli portás. Úgy útálja
+szegény…</p>
+<p>– És mondjad, Matyi… nagyon szerelmes vagy a… a te Gyuridba?
+(Jaj, csakhogy ki tudta már mondani. De jó, de rossz…)</p>
+<p>Matyi hirtelen lekapta a szemeit a Valentine érdeklődő,
+gyöngéden mosolygó tekintete elől. Valentine nem értette, mitől
+ijedt meg ez a lány egyszerre.</p>
+<p>– No, mi lelt, mért nem felelsz?</p>
+<p>– Mit tetszik énrólam gondolni, Valika kisasszony kérem. Én
+tisztességes vagyok…</p>
+<p>– Jaj, te bolond Matyi… – Valentine szívből felkacagott s aztán
+majd hogy el nem sírta magát a megindultságtól, amint nézte, hogy
+csipkedi ott előtte Matyi a fehér kötője fodrát, szemérmes
+zavarában.</p>
+<p>– Hát hogy kérdezzelek. Nem szereted őt?</p>
+<p>– Azt nem tudom, Valika kisasszony, kérem. Csak azt tudom, hogy
+nekem már az élet se kell, hogyha tovább így kell várni, hogy
+sohase lehet megesküdni…</p>
+<p>– Dehát miért nem esküdtetek meg már, ha szeretitek egymást?</p>
+<p>– Azért kérem, Valika kisasszony, mert nekem <span class=
+"pagenum"><a name="Page_149" id="Page_149">-149-</a></span> sincs
+annyim, hogy abból szoba-konyhát vegyünk, meg bútort… négy éve már
+pedig, hogy a Gyuri a kérőm lett… azért szánta rá magát, hogy
+elmegy Amerikába, hogy azt a kis pénzt összedolgozza. – Matyi
+betette a szemét és megrázta keservesen a fejét: – De nem birom én
+ezt már sokáig… úgyis nagyon könnyű meghalni máma… tessék
+megbocsátani Valika kisasszony, kérem.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 213px;"><a href=
+"images/i036hq.jpg"><img src="images/i036.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>És kifordult az ajtón Matyi, mielőtt ott Valentine előtt
+elpityeredett volna. <span class="pagenum"><a name="Page_150" id=
+"Page_150">-150-</a></span></p>
+<p>Oly keserű lett egyszerre az a tea, meg ezek a mézédes
+Gerbeaud-falatocskák a kis üvegtálon… tessék, itt van a vidám,
+helyes szobacica, kinek a fiúk utána szoktak pillantani lopva…
+Valentine-nek eszébe se jutott soha, hogy ez a Matyi valahol
+született egyszer és ugyanaz a vérkeringés és eszmélet jár benne,
+mint őbennük, mintha az ilyen Matyit valami bazárból szerezték
+volna be… s most az a meglepő, bánatos rívás tör fel belőle, mint
+némely bőrbabából, mikor megnyomják a mellét. Nem tud megesküdni,
+boldog lenni Matyi, valami hitvány kis pénz miatt. Valentine
+hirtelen maga előtt látta azt a 73-as és 83-as megállót a
+Széna-téren, a sok-sok-sok siető fiatal és nem fiatal
+irodista-lánnyal, akiken észrevenni, hogy kalap, kosztüm mindig
+tavalyi s mindig csak át van alakítva s oly kopottak a kis
+retiküljeik… mikor fognak ezek mind férjhez menni? És ő, lám, gond
+és akadály nélkül álmodozhatott, őutána kapkodtak a fiúk és őérte
+mintha az a mesebeli lovag jött volna el a tengerentúlról, akire
+várnak a leányok minden zongora meg talán minden írógép
+mellett…</p>
+<p>Ez a szegény Matyi. Itt hagyta a szívét a szobában. Valentine
+keblét ismeretlen nyugtalanság, melegség futotta át. Olyasmit
+érzett, mintha talán illett volna le is ültetni most a Matyit,
+mikor mesélt, oda a divány sarkára ni, egyszer kivételesen.
+Istenem, hiszen nem is látta volna senki…</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>Egy pár nap mulva, ebéd után, mikor anya és leánya felállottak
+az asztaltól (Bürü már elszaladt, papa pedig nem ért rá hazajönni
+ebédre), Palyánénak eszébe jutott valami s visszatartotta
+Valentine-t, aki már indult a lépcsőre, hogy szokása szerint egyet
+bolyongjon odalenn a kertben, egyedül.</p>
+<p>– Kérlek babukám, valami komoly dologról kell veled
+beszélnem.</p>
+<p>– Miről babukám? Tessék.</p>
+<p>– A nyaralásról. Legfőbb ideje, babukám, hogy eldöntsük már
+egyszer ezt a kérdést. <span class="pagenum"><a name="Page_151" id=
+"Page_151">-151-</a></span></p>
+<p>Valentine elmosolyodott; valami komolyabbtól tartott:</p>
+<p>– Istenkém, hát olyan sürgős az a nyaralás?</p>
+<p>Palyáné szinte szigorúan biccentett Valentine felé:</p>
+<p>– Igenis, olyan sürgős, babukám. És végre szeretnék a szándékaid
+felől tisztában lenni.</p>
+<p>– Semmiféle szándékaim nincsenek, babuka.</p>
+<p>Valentine a legszelídebben szólott, sőt szerényen, tágra nyitott
+őszinte kék szemeivel. De Palyáné hangja, mintha kicsit ingerültté
+válna:</p>
+<p>– Azt látom, hogy nincsenek szándékaid. Éppen ez az, hogy már
+több mint egy hete tárgyalunk és készülődünk és te babukám még nem
+döntöttél. Hezitálsz.</p>
+<p>– Én nem is hezitálok, drága babuka; egyelőre nagyon jól érzem
+magam itthon. Gyönyörű idő van és imádom ezt a mi kedves kis
+kertünket.</p>
+<p>Palyáné enyhe rosszalással rántott picit a fején erre a naív
+beszédre:</p>
+<p>– Jól tudod, édes fiam, hogy nem a gyönyörű, vagy a nemgyönyörű
+időről van szó, hanem arról, hogy június közepére már a tenger
+mellett illik lenni az embernek.</p>
+<p>– De kérlek, babukám, én a világért sem akarom, hogy miattam
+elkéssetek a tengerről. Menjetek szépen, énvelem ne sokat
+törődjetek. Vegyétek úgy, mintha… igen, hisz már az idén úgysem az
+volt a programm, hogy veletek nyaralok.</p>
+<p>– Nem, babukám. Ugyanezt mondtam éppen tegnap papának, mikor a
+dologról diskuráltunk. Papa az, aki ragaszkodik hozzá, hogy velünk
+gyere. Az én felfogásom szerint neked nem kell föltétlenül a
+szüleidhez tartani magad.</p>
+<p>Valentine-nek kis hideg érte a szívét, valahonnan. Az
+édesanyjának a két szeme, mintha valami üvegfalon túlról csillogna
+rá, oly ismeretlenül, rokontalanul. Izgalom melegítette meg a
+Valentine homlokát, egy eddig elhessegetett sejtelem szabadult elő
+hangosan a száján: <span class="pagenum"><a name="Page_152" id=
+"Page_152">-152-</a></span></p>
+<p>– Annál kedvesebb, drága babukám, hogy ez a felfogásod. És én
+megnyugtathatlak, hogy nem akarom hozzád kötni magamat. Nagyon jól
+érzem, hogy kényelmetlen vagyok neked.</p>
+<p>Palyáné piros lett ettől az utolsó mondattól. Soha még ezen a
+hangon anya és leánya nem társalogtak ez alatt a födél alatt. Erős
+lélekzetet vett; aztán elmosolyodott, úgy bólintott lassan
+Valentine felé, ki fölindulva, merően nézett a Palyáné szeme
+közé:</p>
+<p>– Hát babukám, ha azt érzed, az mindenesetre nagyon intelligens
+tőled. – Felkapta a fejét idegesen a kandalló empíre-órájára, mely
+belébongott puhán, visszhangosan a hirtelen csöndbe, szinte
+részvéttel és békítően. Palyáné lépett egyet, mintha menni akarna.
+S aztán visszafordult Valentine-hez, vállat vonva, könnyű kis
+nevetéssel:</p>
+<p>– Szóval, tisztán látod a helyzetedet. Helyes, babukám. A magam
+részéről tudtodra adom, hogy mi legkésőbb egy hét mulva megyünk
+Brioni szigetre. Bécsből megírták nekem, hogy az idén ott van az
+egész osztrák arisztokrácia. – Ez után az utolsó szó után néhány
+ütemnyi szünetet tartott Palyáné, a szemhéjait ájtatosan
+lecsúsztatva. – Természetesen nem kívánom, hogy itthon kuksolj és
+unatkozzál, babukám…</p>
+<p>– Köszönöm, nem félek az unalomtól.</p>
+<p>– Pardon, nem mintha bele akarnék avatkozni a hangulataidba,
+babukám. Tudom, hogy azt kikérheted magadnak. Csak hát mit
+csinálnál itt egyedül egész nyáron?</p>
+<p>– Mit? Hát, kérlek, majd… kijárok szépen a MAC-ra, a tenniszre,
+ott mindig van társaság.</p>
+<p>Ebben a pillanatban jutott eszébe. De mire kimondta, már érezte
+Valentine, hogy ez csak üres kifogás marad. Hirtelen ezer meg ezer
+mérföldre képzelte magától azt a bájos, hangulatos szigeti grundot
+a fák között, ahol mindig megpihennek egy-egy percre a fiúk, a
+lányok a fehér kiránduló-hajóknak visszaintegetni. Ez a boldogság
+már elveszett az ő számára. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_153" id="Page_153">-153-</a></span></p>
+<p>Palyáné kissé türelmetlen lett:</p>
+<p>– Ha megengeded, mégsem tartom formásnak, hogy így magadra
+maradj. Határozottan nem a legjobb hatást tenné az ilyen látszat,
+mintha a kedves szüleid itt felejtettek volna.</p>
+<p>Valentine udvarias gesztussal készült valami hálás megjegyzést
+tenni, de nem jutott szóhoz az erélyes Palyánétól.</p>
+<p>– Azt akartam proponálni, babukám, hogy utazz el valami francia
+fürdőbe. Például Vichybe. Igen előkelő. Az idén pláne nagyon
+felkapták. Nem is drága, kérlek, tudod, a frank…</p>
+<p>Valentine csak bámult a sebesen, hangosan magyarázó Palyánéra.
+Az édesanyja ez, aki küldi, sürgeti, aki mennél messzebb akarja
+tudni magától a gyermekét? Francia fürdőbe, vad idegenek közé.
+Mintha a mesék mostohája állana előtte, ki a védtelen árvát az
+erdőbe kergeti, a viharba. Belekapott az anyja szavába, szinte
+kiáltva:</p>
+<p>– Egyedül? Egyedül menjek?</p>
+<p>Palyáné nem tudott rögtön hangot adni. Rémület nézett reá a
+Valentine szemeiből. Hanem aztán nyugodtan, sőt valami felületes
+jóindulattal reagált:</p>
+<p>– Miért ne? Azt hiszem, senki sem akadhat fenn azon, hogy egy
+elvált asszony egyedül megy fürdőre.</p>
+<p>Elvált asszony… asszony… Valentinenek a térdei meginogtak, pedig
+oda volt az ajtó mellett a falhoz támaszkodva, kényelmesen.
+Szeretett volna az édesanyja elé rogyni, felkönyörögni hozzá: jaj,
+ne beszélj így anyám a gyönge kicsi lányoddal.</p>
+<p>– Különben pedig nem szükséges, hogy egyedül eredj, babukám –
+azt mondja Palyáné, – úgy hallom, Csocsó is Vichybe készülődik.
+Mehettek kettesben Csocsóval. Milyen szerencse, látod.</p>
+<p>A Valentine orcái tulipánpirosak lettek.</p>
+<p>– Észrevehetted kérlek, hogy Csocsóval már nem érintkezem.</p>
+<p>– Ugyan! Nem tudtam, hogy összevesztetek, babukám.</p>
+<p>Valentine összeszorította a száját, nem kívánt <span class=
+"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span>
+magyarázkodni. Nem vesztek össze, oh nem, inkább nagyon is jóba
+kezdett lenni Csocsó Valentine-nel… hanem Valentine nem volt
+kapható többet, a leglázasabb telefonok dacára sem, hogy Csocsóval
+meg a kompániájával elmenjen valahova. Azt az egyetlenegy
+kirándulását a moziba, azt se tudták még kiheverni az idegei, a
+lelke: a bántó érdeklődést, amivel a páholyt a világos percekben a
+publikum vizsgálta, Csocsónak meg a fiuknak azt a szabad beszédét,
+azokat az intim firtató s ajánlkozó tekinteteket, amelyeket a drága
+fiúk a szemébe csúsztattak, a kezük szórakozott, hosszas szorítását
+köszönéskor s az ujjaik vonagló simulásait azalatt, meg Buksinak a
+kómikus szájrándulásait, orrcimpafeszítéseit és olvatag szemeit a
+félsötétben az oldalánál, meg a tremolozó sóhajait az amerikai
+vígjáték legkacagtatóbb jelenetei alatt… harmadnap azután már
+hallott is egy mindenttudó nénitől a poker után egy fidélis kis
+megjegyzést a Buksi iránt való szimpátiája felől… igen, és
+negyednap aztán nem kért többet Csocsóból meg a buksizmusból.</p>
+<p>Palyáné, úgy látszik, nem akarta a kérdéseivel molesztálni
+Valentine-t; a karkötő órájára pillantott, indult kifelé:</p>
+<p>– A te dolgod, mit csinálsz Babuka. Majd kitalálod magadtól
+is.</p>
+<p>Valentine nem tudta tovább a kétségbeesése hangját
+visszatartani. A hajára kapta a kezeit, úgy nyögött fel a plafond
+felé:</p>
+<p>– Mi lesz velem, istenem!</p>
+<p>Palyáné megfordult a küszöbön:</p>
+<p>– Mit akarsz. Mi lelt egyszerre kérlek.</p>
+<p>A sírás játszott a Valentine hangjában:</p>
+<p>– Mit csináljak, anyám, mondd, hát mit fogok én csinálni.</p>
+<p>Palyánét készületlenül érte a Valentine gyermeki kitörése. Pár
+lépést tett visszafelé, az asztalhoz. Igyekezett a nehéz kérdésre a
+legkönnyebb választ adni:</p>
+<p>– Hát majd férjhez mégy. Férjhez fogsz menni, baba, magától
+értetődik. <span class="pagenum"><a name="Page_155" id=
+"Page_155">-155-</a></span></p>
+<p>– Kihez? – összecsapta a kezét Valentine s aztán eltemette a
+szemét a két tenyerébe.</p>
+<p>Palyáné felhúzta a vállát és elnevette magát:</p>
+<p>– Azt bizony, babukám, csak a jósnőm tudná neked már most
+megmondani, ott a Csengettyü-utcában.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 377px;"><a href=
+"images/i037hq.jpg"><img src="images/i037.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Valentine nem is igen hallotta az édesanyja szavát. A sötétben,
+a befogott szemei előtt, senkit, senkit, senkit nem látott, nem is
+akart látni… ilyen pillanatokban, ha fiúra, férfira próbált
+gondolni, mindig csak az a Békász György-féle komoly, férfias fej
+kezdett a homályos horizonon fölrémleni. Abból pedig csak az az
+<span class="pagenum"><a name="Page_156" id=
+"Page_156">-156-</a></span> egyetlenegy példány van a világon.
+Leejtette a kezét az arcáról és könnytől elfutott szemmel fordult
+az édesanyjához, aki éppen indulni akart megint:</p>
+<p>– Anyám… hát addig mit csinálok ezen a borzasztó világon.</p>
+<p>Palyáné egy csöpp hajlamot sem érzett most ilyen
+filozófiákhoz:</p>
+<p>– Amit akarsz, édes babukám. Szépen kérlek, hogy nekem mennél
+kevesebb fejtörést okozzál.</p>
+<p>És ment ki.</p>
+<p>Valentine lépett egyet. Fájdalmasan, szenvedélyesen kiáltott az
+édesanyja után:</p>
+<p>– Ti vagytok az oka, hogy Györgyöt otthagytam! Igenis, csak te
+vagy az oka, megmondom!</p>
+<p>Palyáné picit megrázkódott a támadásra. Egy-egy lassú lépéssel
+jött vissza az asztalig, a mellére emelve a jobbkezét:</p>
+<p>– Én? Hogy érted ezt, kérlek? És hogy használhatsz ilyen hangot
+az édesanyáddal szemben. – Palyáné megfogózott a szék
+támlájában.</p>
+<p>Valentine pedig úgy állott, felkapott fővel, a szivárgó könnyein
+át elszántan a Palyáné szemébe nézve:</p>
+<p>– Igen, az édesanyámmal szemben kellett volna több respektust
+éreznem, jobban kellett volna tartanom tőle, az, félnem kellett
+volna tőled, akkor biztosan nem követem el ezt a
+könnyelműséget.</p>
+<p>Palyánénak remegtek az orrcimpái idegességében. A hangja
+felülkerekedett a Valentine izgalmasan csengő szaván:</p>
+<p>– Hogy az anyádat nem respektálod, édes fiam, azt talán jobban
+illett volna ki nem mondanod hangosan; ami a könnyelműségedet
+illeti, arról pedig saját magadnak felelhetsz, angyalkám, másokat
+ne próbálj a tisztelt könnyelműségedért kérdőre vonni.</p>
+<p>Valentine még előbbre lépett s keserüen és még erősebb hangon
+tört elő a mondanivaló a szivéből (a könnyei egyenesen a parkettre
+csöppentek):</p>
+<p>– Nem? Azokat sem, akik neveltek? Akik így <span class=
+"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span>
+törődtek a gyermekükkel? Akiknek köszönhetem, hogy olyan lettem,
+amilyen vagyok?</p>
+<p>Palyáné felnyilt száját kétszer is összecsukta, mielőtt
+megszólalt volna. Az ujjai izgatottan doboltak a támla tetején.
+Végre idegesen félrekapta a fejét és egy szép kis aranyrámás
+gyümölcs-csendéletnek látszott mondani nyugalmat erőltető hanggal,
+kis mosolygó fölényt biggyesztve az ajkaira:</p>
+<p>– Ugy látszik, a szegény babuka még mindig szerelmes abba az
+úrba, akitől olyan szeleburdi fejjel megszökött a nászútja
+közepén.</p>
+<p>És gyorsan Valentinehez fordult, hogy a jelenetnek véget vessen
+már egyszer:</p>
+<p>– Köszönöm babukám, nekem éppen elég ebből az izgalomból,
+örülök, ha még ezek után el fogok tudni aludni.</p>
+<p>Hátat fordított Valentinenek és elvonult, most már
+visszavonhatatlanul, a hálószobájába, az ebédutáni pihenésnek
+szentelni magát.</p>
+<p>Valentine pedig a napos, tücskös, madaras kert helyett a
+beárnyékolt, néma leányszobába ment, leesett arccal a párnácskák
+tarka habjai közé s azokat a feje fölé szorítva, feküdt ott
+moccanat nélkül vagy egy óra hosszáig.</p>
+<p>Mikor azután fölkelt a diványról, fáradtan, száraz szemmel,
+kétszer is megbotlott a szőnyegen, amíg a tükréig vánszorgott. (Úgy
+szédelgett a feje a hosszú, hosszú vak gondolkozástól.)</p>
+<p>– Jézusom! – a szívére kapta a kezét, úgy megijedt attól a
+Valentinetől, aki kisírt szemével reá meredt a tükörből.</p>
+<p>Mintha vérfoltok ülnének a két orcáján. Odakapott a képéhez.
+Akár valami ragacsos sárba ért volna az újjával. Oh, utálatos. Az
+alsó ajkáról vörös jégcsapok csüngöttek alá. Persze, a rouge meg az
+arcfesték, ami szétmázolódott a sírástól. A haja összevissza
+ágaskodott a feje tetején, mint azoké a csavargó gyerekeké, akik az
+utcán birkóznak.</p>
+<p>– Pfuj milyen csunya vagyok! – Jól esett neki <span class=
+"pagenum"><a name="Page_158" id="Page_158">-158-</a></span>
+hangosan kimondani, mintha ezzel valami büntetést mért volna
+magára.</p>
+<p>Azok a Paprikajancsik a budai búcsúkon, azok is korrektebbül
+festenek, mint ő ebben a percben. És aztán a szegény bohócok nem
+szépséget és ifjúságot akarnak azzal a képük közepére mázolt piros
+naranccsal hazudni, hanem becsületesen megnevettetik vele a
+publikumot a drága garasáért. Valentinenek, míg émelyült grimaszok
+közben mosta le az arcáról az odkolonnyal a festéket, eszébe
+jutottak a Váczi-utca déli dámái, kiknek az ember messziről először
+a festését pillantja meg, csak azután az arcukat, mintha az a piros
+vakolat egy méterrel előre jönne az arcuk előtt. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> Valami
+szánalmas, hogy azok milyen komolyan viszik ott a bőrükön a rikító
+festékréteget. Legalább elnevetné magát valami szegény ember a
+járdán.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 273px;"><a href=
+"images/i038hq.jpg"><img src="images/i038.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Valentine önkénytelenül a rouge után nyult, mikor a képét
+felszikkasztotta, a lemosott ajkait korrigálni. Hanem a tükörbe
+mosolygott bágyadtan és visszatette a rouge-os tégelyecskét. Minek?
+Kinek? Semmi kedve nincs mutogatni magát.</p>
+<p>Valakinek azért is, éppen most kellene látni őt, így, arcfesték
+és rouge nélkül. Annak a valakinek, aki neki a liliomról kezdett
+egyszer beszélni, amely sohase profanizálja mennyei fehér teintjét,
+meg a rózsaszín rózsáról, amely nem szokta a piros pipacs sikereit
+megirígyelni.</p>
+<p>Az íróasztalkán ott állott egy kis ügyetlen figura. Valami
+bronzból való kezdő isten (olyan zöld, mint a mázos korsók, a
+régiségtől), aki szétálló lábakkal ült egy állat hátán, amely
+farkas is, kutya is, majom is lehetett. Békász György úr ásói
+vetették föl ezt az ősvilági kicsi bálványt a jávai földön,
+valamely rengetegben; ő hozta el egyszer ajándékba Valentine-nek.
+Most egypár napja fedezte fel Valentine: oldalt feküdt a vitrin
+legalján. Először száműzte az íróasztalnak abba a bizonyos
+fiókjába, a nem kivánatos fotográfiák közé. Másnap elővette, de
+csak azért, hogy majd visszaküldi Békász György úr címére, úgyis el
+kell már alkalmasint kezdeni az egymástól kapott emlékek
+diplomáciai kicserélését. Igen, de hol lakik ez az ember most
+Pesten, ha ugyan még itt tartózkodik? Dundi, aki rohant Palyáékhoz
+a György és Lali hö-hö-hö tü-tündéri párbaját előadni (ami egész
+estére s még másnapra is merengővé tette Valentine-t), Dundi nem
+tudott szolgálni a mérnök úr címével Valentine-nek, megígérte, hogy
+utána jár, de mindeddig, úgy látszik, ellustálkodta. Akkor másnap
+Valentine visszatette a vad istent a vitrinbe, hogy mindenesetre a
+szeme előtt legyen. Ma délben pedig, mikor a vitrinjét turkálta,
+hogy valami munkát adjon magának, fogta a bálványt és odaállította
+a régi helyére, az íróasztalára. Mért ne álljon ott? <span class=
+"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> Ő ugyan
+nem fél tőle. Igaz, hogy ez minden percben Györgyre fogja
+emlékeztetni, dehát annak is áll elébe, csak gyönge ne legyen soha
+az ember. Aztán mindig úgy szerette ezt a mulatságos szörnyeteget
+ott látni maga előtt; olyanformán hatott az, mint valami ijedt
+nebuló kidagadt szemeivel, tátott szájával és két nagy
+lapátfülével.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 263px;"><a href=
+"images/i039hq.jpg"><img src="images/i039.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Valentine az asztalnál állott, felvette a bálványt, szórakozott
+mosollyal nézegette oldalról, szembe, hátulról. Jól esett a hűvös
+bronz a kezének. S aztán a csipkefüggönye rózsái, pávái közé
+bámult, a bronzot önfeledten emelgetve a kezében, lassan, lassan.
+Györggyel azt beszélték meg még Velence előtt, hogy elmennek majd
+nyárára autón a Hortobágyot bejárni, meg a Sárrétet (a György
+láplakó őseinek a hajdani mesés dsungeljét), azután meg elindulnak
+Északra, felhajóznak Izlandig, megnézik Reikjavik főváros modern és
+szomorú, árnyékarcú lakosait… Mint a felhőnek, aki egy kurta
+felhőnyi életben az <span class="pagenum"><a name="Page_161" id=
+"Page_161">-161-</a></span> egész világon szét tud nézni, úgy
+kellene az embernek is egyetlen életében megismerni mind az öt
+hazáját, az öt földrészt, a tengereket, a legárvább kis szigetet is
+meglátogatni s úgy vinni el magával ennek a világnak az emlékét az
+örökkévaló néma merengésbe. Oh, az a György de lázasan, de
+érdekesen tudott idegen szokásokról, szépségekről beszélni, de
+csodálatos volt őt mindig hallgatni, a szemébe merülve, mint
+Álomországba. Azt is mondta György, hogy nem az <i>ént</i> kell
+keresnünk, hanem a másik embert és minden rendű és minden színű
+istenteremtésével próbálni kell egy kicsit együtt élni, annak a
+lelkében, és aztán olyasfélét, hogy a végtelenségben rejlik az a
+boldogság, amit keresünk a földön. Óh, hova lett ez a végtelenség
+és hol van most csak egy morzsa kis boldogság?</p>
+<p>Odakint a fasor alatt egy fekete lakk hintó gurult el, sötétkék
+függönye félig le van húzva, a nap ellen. Látni ilyen zárt
+magánfogatokat a legforróbb nyári napon is itt-ott az utcákon.
+Ebben az ismeretlen hintóban mintha a gyász meg a bánat utaztak
+volna hangtalanul egymás mellett…</p>
+<p>– Segíts meg édes jó istenem, segíts meg engem! – Valentine a
+kebléhez szorította a bálványt és becsukott szemmel kezdte
+hintáltatni fölötte lecsüggesztett fejét.</p>
+<p>A mamlasz kis jávai isten roppant meg lehetett tisztelve, hogy
+ilyen művelt, modern lélek menekül hozzá megrendülésében.</p>
+<p>Ma este (édes, langyos júniusvégi este) Györgyéknél csak egy
+vendég volt vacsorára, Bori néni, Zsindelyes néhai állatorvosának
+az özvegye, Györgynek a kedves keresztanyja. Odakint ültek az udvar
+belső sarkában, az ócska filagóriában hárman, a virágos porcellán
+lámpaernyő gyöngéd világánál, a földből nőtt kecskelábas asztal
+mellett. Ott egynéhány görbe fájok volt, hűséges, régi háziállatok,
+melyek almával, szilvával szolgáltak a jegyzőháznak. Egy darabon az
+udvar földjét szabad volt a csibehúrnak ellepni, az a kedvenc
+sétáló, pihenő szőnyege a nevendék liba-ruca népnek; s a lámpa
+rézsút aláfutó sugaraiban a kerítés mentén <span class=
+"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> a
+krumplivirág derengett, mint megannyi sárgás pici lampion japán
+tetőcskék között.</p>
+<p>A sötét csibehúr közt, vagy tán a szomszéd kertben, telegrafált
+szorgalmasan a tücsök.</p>
+<p>Bori néni, isten tudja hányadszor támadt rá vacsora előtt óta
+Györgyre:</p>
+<p>– Nohát, hogy ilyen csuda ember lett az én rossz Gyurikámból. Te
+vagy az lelkem, aranyom, csakugyan? Én csak azt hajtom magamban,
+álom ez, te Bori, álom ez mind, hallod!</p>
+<div class="figcenter" style="width: 455px;"><a href=
+"images/i040hq.jpg"><img src="images/i040.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Hol a vállát, hol a térdét veregette meg Györgynek, rácsóválva a
+fejét boldogan, nevetősen.</p>
+<p>György a fekete utáni cigarettjét szívogatta s gyengéd
+mosolyokkal cirógatta vissza a Bori néni dédelgető kezeit. El ne
+felejtsem megjegyezni, hogy Bori néni is vígan fúvogatta a füstöt a
+lámpaernyő alá, szaporákat, laikus erőseket szippantván a
+György-féle finom cigarettből.</p>
+<p>György meg nem állhatott már egy bágyadt sóhajt, a hallgatag
+kerítés felett elnézve, a fehér hold felé. (Az olyan tiszta fehér
+tud éppen ilyen nyári este <span class="pagenum"><a name="Page_163"
+id="Page_163">-163-</a></span> lenni, mintha egy felhajított
+hólabda ragadt volna meg az égen.)</p>
+<p>– Fáradt vagy fiam, úgy-e! – az édesanyja hajolt szelíden
+Györgyhöz. – No, iszen ki is jutott máma neked, elhiszem
+lelkem.</p>
+<p>György igyekezett derült arcot mutatni, amint az anyja felé
+fordult:</p>
+<p>– Bizony, kedves anyám, egy napra tán elég is volt; kijöttem egy
+kicsit a munkából, mióta idehaza vagyok.</p>
+<p>– Nagy nap volt, csuda nagy nap is volt, barátom! – Bori néni
+felcsóválta a fejét és a szép érzéstől behunyta mindig csudálkozó,
+mindig mosolygó szemeit. – Csak gondoljátok el lelkeim, hát volt
+valaha ilyen kukullórium Zsindelyesen?</p>
+<p>Hát nagy nap is volt. Hát volt is <i>kukullórium</i> délelőtt
+Zsindelyesen, de milyen!</p>
+<p>Aznap hetipiac is volt; a kaskás vásárló asszonyok, a nagyzsebes
+kofaság, meg az aratáselőtti embervásár ténfergő napszámosnépe mind
+versenyt szaladt oda, nagy zsivajjal a városháza elé, mikor az a
+háromszögletű fúrótorony recsegve-ropogva szakadt össze az
+erőszakos vízsugártól, mikor az végre kiszökött a föld alól,
+sisteregve, mint a tűz és fehér habokat hányva, mintha valami
+eltemetett tenger akarna hirtelen feltámadni s ebben a percben el
+akarná söpörni Zsindelyest, meg az árva tanyákat, a falvakat
+köröskörül, az egész messzi vármegyét! A hajdúk kirohantak a
+városháza kis kapuján a nagy rezes botokkal, hogy talán veszett
+kutyát kell kergetni, az emeleten kicsapódtak az ablakok, a
+piactéri boltokból kiszaladtak a vevők a boltosokkal, boltosnékkal
+egyetemben; a harangozó mind a négy oldalon kikukucskált a kis
+ablakon a toronyból, majdnem hogy a kötélhez kapott rögtön, a nagy
+veszedelemre. Volt hűhó, kézcsapkodás, sivalkodás, a nagy
+tolakodástól alig birta György a három emeletre szökő sugarat
+csővezetéssel, srófolással megkötöztetni, míg a vadul süvöltő
+sörényes sárkányból tiszta ártézi víz lett hirtelen, amely
+gőzölögve, nyugtalanul és izmosan lüktetett a derékszögű
+<span class="pagenum"><a name="Page_164" id=
+"Page_164">-164-</a></span> csövön öt-hat méterre előre.
+Kacarászva, tapsolva, boldogan visítozva szorultak félre az
+asszonyok, leányok a szikrázó cseppek elől, nem győzték a képüket,
+a pruszlikjukat, a kezüket törülgetni; a munkások ásóval-kapával
+hamarosan lefolyót csináltak a víznek az árokba, a csövön meg ott
+mesterkedett a városi mérnök úr, míg a száját lejjebb szállíttatta,
+úgyhogy a végin szépen megjuházva adta az áldott ivóvizet a
+mélységes földnek a szilaj eleme. Kannákkal, korsókkal lepte el a
+fehérnép a csuda csövet, az urak alig tudták kivárni, míg lehűl a
+viz, hogy sorba kóstoljanak belőle; de azután olyan ragyogó
+szemekkel, olyan méltányló fejbólintásokkal néztek széjjel, mintha
+legalább is a bánáti újbort kóstolgatnák. A zsindelyesi kerekes
+kútakon bizonyosan leszalad a lánc a hengeren, bánatában. György
+pedig már magyarázott lelkendezve az előljáróknak, a nagy
+gazdáknak, meg a collstokos, kötényes iparos embereknek, akik
+csendes figyelemmel kezdték körülvenni; városi villanytelepről
+beszélt, a tanyákig, a falvakig való világításról, kis gazdasági
+vasútakról, villanyos hajtással, ipartelepről, malomról, modern
+műhelyekről, melyekben gyártást, üzemet, minden munkát mesés
+könnyűséggel és elképzelhetetlen haszonnal el tud végeztetni majd
+ennek a víznyomásnak az ősállati ereje és hatalma. Az emberek
+édeseket sóhajtottak, a szemük mintha álomképbe merülne, amint azt
+az egyszerű, rozsdás csövet nézegették, hogy ömlik, hogy szakad
+abból a szerencse, csakugyan, esze ágában sincs elállani: s így fog
+előzuhogni nekik holnap is, meg mindörökre. A leveses harang éppen
+rázendített a toronyban, s az a harangszó mintha a zsindelyesiek
+napsütött hangulatát zengette volna. Jóízűen megnevették azt a
+sátoros cigány embert, aki oda volt a cső szája elé térdepelve s
+erőszakosan nyeldekelte a meleg vizet, amely messzire freccsent az
+olajos képéről s csurgott lefelé vastagon a tömött szakállából. A
+gyerekek – akik már elősereglettek a legutolsó kis viskók tájáról
+is – víg lármával gázoltak térdig a vizes árokban. Ott hancuzott
+köztük Szultán, Zsindelyes város megválasztott bolondja (kinek
+<span class="pagenum"><a name="Page_165" id=
+"Page_165">-165-</a></span> a Szultán név azokkal a csikos
+pokrócrongyokkal együtt szakadt a nyakába, amelyeket télen-nyáron
+féltékenyen összefogott a kiaszott kóró testén). Boldog óbégatással
+ugrált, a rongyait széjjel lebegtetve, mint tépett szárnyait valami
+nyurga, sötét madár, a hamis kölykök elől, akik persze mind
+Szultánra paskolták azt a vadonatúj, drága ártézi vizet. Még most
+is ott mulatnak tán, be nem telve az örömmel, hogy új patakot adott
+az isten Zsindelyesnek.</p>
+<p>Nem, nem ez a nagy nap okozta a György bágyadtságát most vacsora
+után… hanem a semmi kis napok egymásután, amelyeknek nem volt meg
+az igazi tartalmuk, szenvedélyük, életük. Igy volt minden este;
+nappal igyekezett a technikus olvasmányainak adni a figyelmét,
+zsindelyesi jó ismerősök gondjaival, kérdéseivel törődni,
+tanácsokat meg segítséget adni, aki arra volt szorulva, s
+tervezgetni, kitalálni minden lehetőt, amivel ezt a legszűkebb
+hazáját, ezt a Zsindelyest boldogíthatná; dehát mindez a
+zsindelyesi feladat meg se kottyant az ő tetterejének és
+képzeletének, ezeket a kis, sablónos alkotásokat, újításokat
+elvégezhetné Zsindelyesnek akárki; a zsindelyesi problémák inkább
+csak a szívét foglalkoztatták, nem az elméjét; igen, ha az a szív
+nem lenne túlontúl elfoglalva más valamivel, amivel nem lehet
+előhozakodni az úri Casino tornácán, a délutáni Víznéző-asztalnál
+(ahol tudniillik az asztaltársasági urak nézik, de nem isszák a
+vizet), sem az özvegy anya előtt nem akarózik Györgynek azt a
+valamit szóbahozni, pedig az özvegy anya szívét is ugyanez a valami
+foglalkoztatja; de György ezt legfeljebb sejti s attól tart, hogy a
+hangos tanakodás csak jobban elfelhőzné majd az édesanyjának az
+érzékeny kedélyét. Igen, éppen az édesanyját kell legjobban kímélni
+az élet árnyékától, őt nem szabad beavatni az embernek a sötét
+kríziseibe, a csúf hánykolódásaiba soha, de milyen megdöbbentő néha
+fölfedezni, hogy éppen az előtt a valaki előtt, akinek a vérző
+testéről szakítottak le, akihez mégis a legközösebb közöm van itt a
+földön, az édesanyám előtt nem nyitom ki soha a szám arról
+beszélni, <span class="pagenum"><a name="Page_166" id=
+"Page_166">-166-</a></span> ami bennem a legüdvözítőbb, a
+legfájdalmasabb, a leghalálosabb, a szerelemről…</p>
+<p>Estére, mondom, mindig elvesztette György a nappali frisseségét,
+érdeklődéseit, szórakozottságait: lehangolódott, szószegény lett,
+türelmetlen lett, összevissza járkálta magában az udvart,
+meg-megállott a vonat sipját és halkuló ropogását hallgatni…
+szeretett volna mint a bolond nekiszaladni, némelyik alkonyattal,
+utólérni azt a vonatot… és a kézimunkás özvegyasszonnyal üldögélve,
+némelyik pillanatban oly zavartan érezte meg, hogy únja is így
+órákat tölteni az egyszerű asszony közelében, akit pedig talán
+jobban imád a lelkében, mint itthon kis fiú korában imádott.
+Elszokik a fiú az anyjától, idegen világot lélegzik magába: csak
+egy gyermekkor van, amelnyek az anya a királynője; azután azt a
+trónt megeszi a szú, nem lehet oda többé visszaültetni őt.</p>
+<p>– Hallod – azt mondja Bori néni, miközben odakacsintott a
+komaaszonyra és suttyomban megkönyökölte, – hallod Gyurikám, ugyan
+néztek ám azok a fruskák ma délben is! Mikor ott bajoltál azokkal a
+srófokkal; megállottak glédába, barátom, a patika előtt, éppen
+kijöttek korzózni.</p>
+<p>– Igen? – György aléltan szólott és lenézett, a cigarettje
+hamvadása érdekelte.</p>
+<p>– A biz’ a fiam, csak legalább egyszer is oda pislogtál volna az
+izgatott hölgyecskék közé! – Megint rebbent a könyökével egyet és
+újra kacsintott a jegyzőné felé Bori néni, kinek ez a kedves
+szokása volt, hogy a beszéde fontosabb momentumaira kacsintással
+hívta fel a figyelmét a másiknak és meg-megbökte a könyökével a
+karját annak, akihez szólott. Most huncutkodott Bori néni, hogy nem
+Györgynek magának, hanem az édesanyjának adta a fény- és
+könyökjeleket. – Igen, kérlek, és pedig az a pisze Puli volt a
+legizgatottabb, csak hihihizett ott nagy feltűnően, de le nem vette
+volna rólad egy liter parfümért a szemét, Gyurikám!</p>
+<p>– Pulinak hivatja magát, csak nem tán? – az <span class=
+"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> özvegy
+jegyzőné felhúzta a szemöldökét és belecsudálkozott a Bori néni
+vídám szemeibe.</p>
+<p>– De bizonyisten Idukám, még nem is hallottad? Puli! Tavaly még
+beérte a Polettal, de már úgy látszik, az idén az se sikkes,
+letette, akár a szalmakalapot. Na, nem elég modern az etonhoz, vagy
+hogy mondjátok odafel Pesten, Gyurikám?</p>
+<p>– Itn, Bori néni. Itn.</p>
+<p>– Mitn, te? Ii-tn? A kis cicám jobban tudná nyávogni, mint
+én!</p>
+<p>György odanevetett szeretettel Bori nénire, ki hamar egyenesre
+kapta a fejét, mert jelezni akarta a György arcán komolyan csüngő
+anyának, hogy ni csak, figyeld, milyen jókedvet csinálok neki!</p>
+<p>– De iszen kimondják ezek, lelkeim, attól ne féljetek! Olyan
+modernek hallod, hogy akár Párizsba ki merném őket állítani.
+Micsoda, barátom, nem találsz már ezek közt egy Boriskát, meg egy
+Idácskát se, mint mink voltunk itt, fiam, a magunk idejében. Ez
+mind kérlek, Babszi, meg Pista, meg Csuri, meg Fifi! Pincsinév kell
+nekik barátom, meg még a juhászpuliról is leszedik a nevet
+maguknak. Frankó Puli, hallottál már ilyet, mióta kisétáltál az
+állókából? Én uram, istenem!</p>
+<p>Azt hitte volna az ember, hogy a szörnyűködéstől csapja össze a
+kezét Bori néni, de nem, sőt kifutó jó kedvvel kacagott fel,
+elköhögve kómikusan bosszankodó képpel a felét a kacagásnak, attól
+a cigarettafüsttől, amit a gégéjére talált szippantani.</p>
+<p>Az özvegy jegyzőné pedig mélabúsan ejtegette a fejét.</p>
+<p>– Bizony, édes Borikám, nem ismer már rá az ember a világra.</p>
+<p>– Miféle világra ismernél itt rá, Idukám? Hallod, ez is világ,
+amaz is világ volt. Örülj, hogy ezt is láthatod, kérlek. Nincs
+igazam Gyurikám? Amaz a miénk volt, emez ezeké a Fifiké. Semmi
+beleszólásunk barátom. Firtatják ezek a mi régi módinkat? No látod,
+mit akarsz tőlük, kérlek!</p>
+<p>Ez a szelid özvegyasszony nem akart semmit, legfeljebb
+<span class="pagenum"><a name="Page_168" id=
+"Page_168">-168-</a></span> egy-egy hangulatnyit emlékezni, s
+elgyászolgatni magában azokat a régi, szép, szemérmes, poétikus
+erkölcsöket. Gyámoltalanul nyilatkozott a Bori néni támadására:</p>
+<p>– De édes jó Borim, csak szebb volt az a mi világunk, mikor se
+festék nem volt a nőkön, se a térdök nem látszott ki a
+szoknyából?</p>
+<p>Bori néni cinikusan rántotta fel a két vállát egymásután,
+meglepő hányivetiség tört elő a hangjában. (Talán csak
+erőlteti?)</p>
+<p>– Mit tudhatom én azt, kedves lelkem? Tán csak csupa önzés az
+embertől, ha azt hajtja, hogy így volt szebb, meg úgy volt
+tisztességesebb az a mi drága szép világunk? Tudod, milyen helyesek
+kérlek, ezek a mai fruskák a testhezálló kis kosztümökben, meg
+avval a pöttön kalapocskákkal a fejükön? Bizony isten mondom,
+utánuk sóhajtok egyszer-másszor, irigylem őket, barátom,
+kinevethetitek ezt a vén csacsi fejemet.</p>
+<p>És sürgősen kacsintott és könyökölt újra, hogy elejét vegye a
+jegyzőné minden szende tiltakozásának. Odaintett a György elmélázó
+feje felé, mintha olyasmit akarna mondani, hogy: ne bánts csak,
+bízd rám csak, én tudom, mit akarok!</p>
+<p>– Bizony, szegény Idukám, – azt mondja aztán sajnálatos
+hanglejtéssel, – elmehetünk, hallod, Kukutyinba avval a mi lejárt
+kis rövid eszünkkel, hosszú hajunkkal. Tudod, hogy megfájul a
+szívem, nem restellem megvallani kérlek, hogy az én fiatal asszony
+koromban még a bokánkat se volt szabad kimutatni? Milyen formás
+lábom volt nekem is, kérlek, hiszen megmondhatod, Idukám… bezzeg
+kinevetnének, ha máma kezdenék tüntetni a szép lábommal, mi, Gyuri
+fiam? Pedig letromfolhatnék még egynéhány lőcslábú modern hölgyet,
+akik kirakatják magukat a fényképész kapujába. Jaj, gyerekek!</p>
+<p>Legyintett és kacagott a nagy lemondásban Bori néni, szinte
+ráesett a jegyzőnére, megölelte s odadörzsölte a homlokát ahhoz az
+ezüstös hajhoz.</p>
+<p>György meghatott mosolygással nézte, hogy hull egymásra a
+múltnak elsápadt két rózsaszála. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_169" id="Page_169">-169-</a></span></p>
+<p>Bori néni nagyon belé akadt ebbe a témába.</p>
+<p>– Osztán kérdem tőletek, csakugyan hát mért lett volna
+erkölcstelen minékünk is akkor a lábunkat megmutatni a világnak?
+Itt van a parasztnép ni, annak mindig szabad volt kurta szoknyába
+járni, annak az indiszkrét veres strimflijét sose prédikálta ki a
+pap, no nem igaz?</p>
+<p>– Szent igaz, Borikám! – az özvegy jegyzőnének nevetve kellett
+megadni magát erre az okoskodásra.</p>
+<p>– Hű, barátom, – Bori néni egész bele tüzesedett a témázásba, –
+ma meg pláne selyem strimpflit húznak a gazdalányok is. Látjátok?
+Ugy recsegnek el a pallón az ablakom alatt délután kettesbe Dóró
+Peszti, meg Husvét Lidike, hacsak nem Cicának, meg Fifinek híjják
+már ezeket is. Jelzem fiam, ennek a Dóró Pesztinek is le van a haja
+tavasz óta nyisszantva, mint a bubis kisasszonyoknak. Mennek
+kérlek, a simi-kurzusra az Ipartestület termébe. Megállok a múlt
+héten a járdán, néztem fel az ablakba, lelkem, hát csak vihogtam
+ott magamba, mint a bolond, ráncigálja nékik a Juki bandája és
+toszitják dühösen barátom azt a simit előre-hátra, de tele, kérlek,
+a terem dugig vasalt réklivel, meg ezüstgombos lajbival, nohát ez a
+modern Zsindelyes barátom, és még képzeltem, micsoda parfümszag
+lehet odabe, hallod Gyurikám, mert ezek már parfümöt is használnak,
+mióta ez az új világ van rajtunk…</p>
+<p>– Ugyan, Bori néni, a paraszt lányok?</p>
+<p>– Az fiam, hát, már mint a polgárlányok, mert annak tisztelik
+magukat. No de megnevettem, halljátok, most vagy három esztendeje,
+mikor a Szent László-patikus mesélte, hogy visszahozták neki a
+rezeda-parfümöt a tanyáról, hogy azt mondja, becsapták őket, azért
+a drága pénzért olyan szagot mértek nekik, amilyen van az ő
+kiskertjükben is dosztig, hát arra kérlek, azt mondta a Szent
+László-patikus, jól van lelkem, csak jőjjenek be holnap, másnapra
+aztán benzint csepegtetett nékik a parfüm közé, az osztán megtette
+a hatást! <span class="pagenum"><a name="Page_170" id=
+"Page_170">-170-</a></span></p>
+<p>Bökött egypárat Bori néni sebesen a felderült arcú jegyzőné
+karján és hatalmasan rákacsintott: nézzed már, hogy tud nevetni a
+te szomorú pulyád!</p>
+<div class="figcenter" style="width: 446px;"><a href=
+"images/i041hq.jpg"><img src="images/i041.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Győzedelmesen emelt fővel kivárta, míg György elneveti a magáét,
+azután befejezte kedélyesen a zsindelyesi parfüm-tényállást:
+<span class="pagenum"><a name="Page_171" id=
+"Page_171">-171-</a></span></p>
+<p>– De így van, barátom, az egész városban, a gazdalánynak egynek
+se kellett a tiszta rezeda, se gyöngyvirág, se orgona, abba mindbe
+belekevernek a patikában nékik jódot, tormaszeszt, fogcseppet,
+minden betegséget, úgy osztán imponál a parfüm az orruknak.</p>
+<p>A tücsök is igyekezett a György kedvén könnyíteni, olyan
+hűségesen kapargatta azt a vékonyszavú tamburáját. Mintha csak
+egyenesen ennek a bánatba szorult léleknek a kedvéért virrasztana,
+hangászkodna késő este. De amarrább, a gőzmalom tájékán békakoncert
+kezdődik ilyenkor, mikor úgy elszenderedik minden Zsindelyesen. Ott
+húzódik el a kis Pókos patak, annak a partján ülnek a békák a
+fűzfák alatt; azok űzik azt a szapora szomorú hu-hu-huzást; ha
+fiatal az ember és boldogan álmodozik, édes és hangulatos
+fuvolázásnak hallja, most meg György éppen azt figyelte magán, hogy
+az embernek, ha sebesült a szíve, mennyire több hajlama van erre a
+fájdalmas hüledezésre figyelni, mint a kedves, virgonc tücsökszóra.
+Mert azok a békák csalódást, rémületet siránkoznak, hideg életük
+misztikus szenvedését panaszolják fel éjszakahosszat a
+holdvilágnak.</p>
+<p>A jókedélyű Bori néninek pedig még mindig volt kacagni valója
+azon a szomorúságon, hogy ő már nem érvényes itt, ebben az újmódi
+világban:</p>
+<p>– Jaj, jaj, halljátok, nem borzasztó, hogy így kimaradtam a
+kombinéból, meg abból a pojáca pizsamából?</p>
+<p>A jegyzőné kicsit zavarba jött, aztán büntetőleg oda legyintett
+egy kicsit a komaasszonya karjára, nevetve:</p>
+<p>– Ejnye, édes Borikám, a cica karmoljon meg, hát mért nem veszed
+magadra, vedd fel csak, ha úgy megkívántad!</p>
+<p>– Fel is veszem, barátom, ne féljetek, csak még egyszer
+húszesztendős legyek! Sose is bocsátom meg magamnak fiaim, hogy nem
+születtem legalább harminc esztendővel későbben, higyjétek meg,
+kérlek! Hadd gyujtsak rá már még egyre ebből a finom cigarettából,
+<span class="pagenum"><a name="Page_172" id=
+"Page_172">-172-</a></span> hallod, legalább ezzel az eggyel modern
+vagyok, hogy dohányzok, mi, Gyurikám?</p>
+<p>– Ebben aztán igazán semmi sincs, drága Bori néni. – György
+gyufát rántott Bori néni elé s aztán kivett a skatulyából egy
+marékkal és belédugdosta a cigaretteket a keresztanyja horgolt
+zacskójába. – Tessék, ha ízlik Bori néni, legalább otthon is eszébe
+jutok róla.</p>
+<p>– Köszönöm, édes Gyurikám, de valami remek gőze van, akár a
+meleg habkóknak, ezt is onnan hoztad tán magaddal, arról az
+Indiákról?</p>
+<p>– Nem éppen olyan messziről, édes Bori néni, csak a pesti
+hotelből.</p>
+<p>Bori néni már készülődött, ugrált a cigarett a szájában, míg a
+kesztyűt, napernyőt, zacskót összeszedte:</p>
+<p>– Hát megmondhatnád Pesten, Gyurikám, hogy ide, a zsindelyesi
+trafikba is ilyet küldjenek. Szörnyesztő barátom, hogy micsoda
+pelyvával traktálják az embert a drága sok pénzért!</p>
+<p>Hanem ezt az érzékeny sérelmét se volt hajlandó komolyan venni
+Bori néni, úgylátszik, mert olyan szívből nevetett hozzá, olyan
+ártatlanul, mint a gyerek. Ez a kedves, jó természete van Bori
+néninek. Végig fogja nevetni az életet.</p>
+<p>Ahogy végignevette a pallót, miután összevissza csókolták
+egymást a kapuban az özvegy jegyzőnével, Bori néni még
+visszafordult volt a komaasszonyára (a holdvilágnál is
+kacsintva):</p>
+<p>– Hej, de szívesebben mennék én is simizni, mint aludni, mit
+gondolsz Idukám!</p>
+<p>György, amint visszafelé sétált az út közepén, a keresztanyját a
+kapujáig elkísérvén meg-megemelte a fejét, azt a nótát figyelni,
+amelyet a harmadik utcán vitt hazafelé valami csendes kedvű
+legény:</p>
+<p>– A babám… igazán… és megint csak: a babáám… – ezt lehetett
+kivenni belőle; bágyadtan szakadozott az egész nóta, mint az
+ökörnyál. Talán idei nóta volt, talán még az apai nóták közül
+maradt fenn Zsindelyesen, György bizony nem tudott ráismerni. Csak
+míg hallgatta, hallgatta az álmodozó hangot, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> maga se
+vette hirtelen észre, hogy duruzsolni kezd ő maga is valami idegen
+melódiát… igen, egyszer egy spanyol matróztól tanult egy régi szép
+andalúziai népdalt; annak az első versét angolra fordíttatta azzal
+a bánatos szemű spanyol fiúval, ő meg aztán a maga módján magyar
+verset csinált belőle, úgy szerette dudolni néha, mikor a tengert
+nézte magában:</p>
+<div class="figcenter" style="width: 383px;"><a href=
+"images/i042hq.jpg"><img src="images/i042.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Dávidot a
+királyságra,<br /></span> <span class="i0">Jeremiást a
+sírásra,<br /></span> <span class="i0">Engem azért
+teremtettek,<br /></span> <span class="i0">Hogy tégedet
+szeresselek.<br /></span></div>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_174" id=
+"Page_174">-174-</a></span></p>
+<p>Harmadnap estefelé, mikor György megjelent a polgármesterék
+teáján (jó későn ment, tudta, hogy ha nincs is kikiáltva
+Zsindelyesen thé prolongé-nak az ilyen ozsonnai vendégség, a derék
+vendéglátó vidéki familiáktól úgyse szabadúl az ember vacsora
+nélkül), hát persze, javában dühöngött a charleston a szecessziós
+szalónban. Éppen ezt a dicső látványt akarta György mennél későbben
+élvezni. Ami széket, asztalkát lehetett, a falhoz toltak és
+zongorától az ebédlő küszöbéig, elég sűrűn forgolódtak a lányok,
+asszonykák a zsindelyesi gavallér-haddal, vakációra megjött
+diákokkal, jogászfiúkkal, nősülendő, meg még mindig nőtlen
+városházi, bírósági, takarékpénztári urakkal vegyesen a fiatalabb
+korosztálybeli férjekkel. Uniformis is szerepel egy a rendes kék
+zakók közepett (a sötétkékséget itt-ott fehér nadrágok üdítik), az
+az aranygombos zöld zubbony, a fekete bricsesz, lakkcsizma: a
+helybeli csendőrhadnagy. Éppen áttáncol az ebédlőbe a gömbölyű kis
+sárgaruhás partnerével, ott kényelmesebben zengetheti a sarkantyut.
+Amint György körülköszönt a fal mellett üldögélő mamáknak, a
+sarokban nézelődő, politizáló nehezebb uraknak, az ismerős
+táncosnépnek, akinek éppen elkaphatta a tekintetét, a zongorás ifjú
+vagy egy percig halkabbra fogta a lelkes kalapálást a billentyűkön
+s a csevegő gavallérok, a mohón duruzsoló, nevetgélő táncosnők is
+megcsöndesedtek egy kicsit: az érdekes vendég az egész szalonra
+valami ünneplő hangulatot parancsolt… azok a zsindelyes-környéki
+előkelőbb földesúrfiak, akik netalán erre az egyszerű polgárfira is
+a született fölényükkel nézhettek volna, bármilyen hatásos is a
+megjelenése s bármire is vitte a közönséges világban, azok amúgy
+sem igen keverednek a zsindelyesi társadalommal, még a polgármester
+házát se felejtik el szépen kikerülni.</p>
+<p>György egy-két percig udvarolt a polgármesternének, aki maga
+hozta neki pihegve a csésze teát és roppant elszomorodott, hogy nem
+tudott csak két fejletlen kis vajaspogácsát belediktálni arról a
+roskadozó süteményes tálcáról. Azután odaállott a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> sarokba
+a politikus urak közé, kik mohón rázogatták a György kezét: éppen
+azokról az óriási tervekről, kilátásokról beszéltek, amelyekre
+György az ártézi víz feltörése után rászabadította a fantáziájukat.
+Azóta felküldték a vizet Pestre vegyi vizsgálatra, mert György
+kiszaglászta, hogy az ártézi forrás világításra is alkalmas lesz,
+sőt hogy gyógyfürdő-alapításra is reményt nyújt, a zsindelyesi
+Kossuth-kert tölgyei és juharfái árnyékában. Elujságolták
+Györgynek, hogy a jövendő szép igéretei fejében mégis csak
+elszánták magukat a tegnapi közgyűlésen az új városháza
+megépítésére (amit szintén György ajánlgatott a városi embereknek,
+hogy munkát, kenyeret adhassanak a nyomorgó, züllő dologtalan
+szegénységnek). Azután szépen letelepedett György a mamák
+koszorújába, mert az idősebb asszonyok Zsindelyesen még nem
+táncolnak, szerencsére; azok persze mind fel voltak vele, hogy a
+szerény jegyzőfiúból miféle „nagyvilági jelenség“ lett, külföldinek
+nézhetné az ember, komolyan, vagy azt lehetne hinni, hogy valami
+pesti báró úrnak jutott eszébe lejönni a zsindelyesi piacon
+végigsétálni délben, hacsak olyan hamar fel nem ismerné az ember az
+elegáns báró úr orcáján a szegény jó Békász Miska bácsi vonásait. A
+hosszú szikkadt doktorné, (kinek a két kulcscsontja felett
+szimmetrikusan egy-egy üreg mélyedt, sónak és paprikának) ő rögtön
+franciául kezdett beszélni Györggyel, de az első heves roham után
+visszahúzódott a biztonságosabb magyar anyanyelv mögé. Különben a
+zsindelyesi mamák is, mint a világ minden mamái, lassankint a
+lányaiknak adták vissza a figyelmüket, meg a komolyabb számba menő
+táncosoknak, epekedő szemekkel lesve tekinteteket és hangokat,
+amelyekből talán-talán már sejteni lehet, számítani, hogy télire
+lakodalmas tánc lesz ebből a rogyásig gyakorolt különleges
+charlestonból…</p>
+<p>György összefonta a karjait a mellén, belémerengett a táncosnép
+monoton keringelésébe. A vikszos padló gyengén, elmosódva tükrözte
+a lila, fehér, zöld, rózsaszín és narancsszín ruhácskákat s a
+gavallérok <span class="pagenum"><a name="Page_176" id=
+"Page_176">-176-</a></span> sötét és világos nadrágszárait. A
+fülébe kalimpált Györgynek az a szívtelen charleston-nóta; nem is
+zene ez, csak valami gépnek a pontos zakatolása, amely szabályosan
+forgatja az ő engedelmes eleven bábjait… azon az alacsony zongorán
+látni az össze-vissza heverő kottákat, TIP-TOP, HALLO! WHO, WHO?
+HULA-LOU s más efféle riasztó címekkel, nagy fehér szemű és szájú
+üvöltő négerekkel és expresszionista rémületekkel a fekete meg
+vörös kottafedeleken, mintha azt a szerencsétlen rajzművészt
+pofoncsapták volna, attól látná ezeket a szétesett házakat és
+ablakrepedezést. S aztán itt ebben a polgármester-házban is van egy
+hatlámpás rádió, s ott áll a sarokban a grammofon egy piros
+politúros kis állványon… hát mi különbség van még a szelid vidék,
+meg a veszett nagyvárosok közt? Istenem, ezek a kisvárosi
+diákemberek, pláne a lányok, a lányok, a szende, szemérmes és
+rajongó kisvárosi leánylelkek! György a hangulataira emlékezett, az
+illuzióira, melyekkel a harctéren hegedűszó mellett hazagondolt,
+hazavágyakozott Zsindelyes ártatlan világába, hol a felvirult
+lányok halkkal énekelgetnek a Kossuth-kert alkonyatában, karonfogva
+járva, vagy otthon a derékig érő hajukat fésülve s felkoszorúzva
+Erzsébet királyné-frizurába; s elképzelte, hogy szavalnak honleányi
+lázzal (és lámpalázzal) a nőegyleti estélyen; s hogy zongoráznak
+érzékeny szép ábrándokat, amelyeknek a bágyadt kottáit már csak a
+kisvárosokban látni… igen ezek meg itt, tessék, a charlestont
+gyúrják, ugyanazzal a kurta hajjal, ugyanazokban a kurta, sikoltó
+színű szoknyákban, ugyanazzal az elszánt nekifeszüléssel, ahogy
+attól a nemzetközi társaságtól látta György először Batáviában,
+mikor hazafelé iparkodott. Se lakzi nincs, se próbabál nincs, ünnep
+sincs, nem, közönséges poros péntek van ma Zsindelyesen és
+táncolnak, mintha napszámba kéne járni ezt a bájtalan és üdvtelen
+charlestont.</p>
+<p>Ő nem táncol. Megfogadta, hogy nem fog táncolni. Azt érzi, hogy
+az elesettek homlokát rugdossák azok, akik most ebben a világban
+táncolnak. <span class="pagenum"><a name="Page_177" id=
+"Page_177">-177-</a></span></p>
+<p>Háború volt. Háború… hát lehet azt elfelejteni? Nem igaz az? Azt
+mondják, elmult. Mi jelent az, hogy elmult? Hogy már nem tartozik
+az emberre, mintha meg se történt volna? Elmult. Milyen jó a
+világnak, hogy ez a szava van. György ezt a szót nem akarja
+megérteni. Soha, soha, soha nem mulik el az, ami megtörtént. Még
+egy álom se mulik el, hiszen az is <i>történt</i>, hogy álmodtál…
+nem igaz?</p>
+<p>Még most is, ha lefekszik éjjel és felmered a fekete plafondra,
+úgy elijed és úgy elcsodálkozik. Ma is <i>másról</i> beszélt
+mindenkivel ő is… miféle felfoghatatlan szórakozottság, önfeledtség
+ül ezen a világon, mint a köd. Ő nem gyilkolt. S most se tudja
+belátni, elhinni, elképzelni sem, hogy a bajtársai, a gyerekkori
+játszótársai öltek, öltek, istenadta életet vettek el, akár a
+fegyverek. Pedig ott játszódtak le a szeme előtt az operációk a
+hadszíntéren. Úgy sejti azokban a feloldódott percekben az éji
+sötétben az ágyán, hogy azóta mindig így el van a szeme meredve s
+így fel van a szája nyilva, mint a bámész gyereknek, s várja,
+várja, hogy ez az ájult világ mikor fog felocsudni s mikor kezdődik
+már el az iszonyú emlékezés, a kéztördelés, a hörgő
+szörnyűködés…</p>
+<p>A föld, a föld, a mostoha Niobe, nem akarja siratni
+gyermekeit.</p>
+<p>Ez az imádott, áldott hazai föld mintha soha nem is álmodná,
+hogy érte ezer és százezer zsenge szerelmes élet hanyatlott el most
+és az elaludt századokban. Nem, a föld nem adja viruló orcáit a
+beteg gyásznak, nem, mert nem engedi a nap, amely lesüt rá
+delejesen… meg az eleven szelet is küldik valahonnét, hogy
+dudorásszon, susogjon bizalmasan fűszálról-fűszálra, a madarakat,
+hogy frissen fütyörésszenek, hogy kedve legyen a zöld életnek
+gerjedni, kelni megint, mohón piruljon a lucerna virágja s a búza
+meg a rozs szárai hajladozzanak édesded álomban, mint sejtelmes
+citeraszóra valami mesebeli lehunyt szemű hercegkisasszonyok.</p>
+<p>Az édesgyökér édesen kérezkedik fel a földből, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span>
+édesedik a szőlő, meg mind az örökös gyümölcsök: édes a tehenek
+teje, kik terhes tőgyüket estefele hazahozzák a füves legelőről. És
+édes, édes a gyermekek kacagása…</p>
+<p>Nyugodjatok halottak, feledjetek.</p>
+<p>Mi volna bántani való, követelni való ezen a táncoló
+fiatalságon? Olybá tünnek, mint az ártatlan gyerekek, mint az
+öntudatlan mosolygó virágok, mint játszó nyulacskák a mezőn.</p>
+<p>Györgynek a szívét mintha valami langy szellő simogatná.
+Meghatottságot érez, amint elnézi ezeket az inkább kipirult, mint
+kipirosított helybeli kisasszonykákat, mily kevés, mily tünékeny ez
+a kis könnyű életük, ez a nevetgélésre s álmodozásra adott
+nyárelőjük; ezekben a ragadó, pirosló kurta selymeikben György
+hirtelen pipacsféléknek képzelte őket, kiknek holnap már fonnyadni
+kell, hiába süt olyan gyönyörűen a nap az égen. És ugyanaz az
+egyetlen gondolat bujkál és virraszt ezeknek a nevetgélő táncos
+lányoknak a titkos homlokában is, mint a mamák merengő szemében: a
+férjhezmenés. A köteles és oly nehéz, oly bizonytalan férjhezmenés.
+György valami zavart kezdett érzeni: itt ki van állítva, vagyis
+ültetve közszemlére mintegy, a lányok szeme elé, akik férjhez
+szeretnének menni… észrevette, hogy egy-egy pár idekapja feléje a
+fejét, róla diskurálnak. Egyik-másik zsindelyesi kisasszony
+visszanézeget rá fordulatai közben, elkapja a pillantását, mikor a
+Györgyével találkozott, de Györgynek nem nehéz megérezni, hogy
+hangulattal, ábránddal felejtődtek rajta azok a lányszemek; ő
+valami regényhősszámba mehet ebben a csöndes szük kis világban; és
+aztán hallhatták félfüllel, hogy válófélben van, szóval úgy
+vehetik, hogy szabad és istenem, melyik leányt lehetne letiltani
+róla, hogy most álmodjon valamit esetleg… hisz végre ő is
+zsindelyesi fiú, talán összehangolódik egy helybeli úrilánnyal,
+pláne hogy társaságba kezd már járni s úgy látszik, mintha itthon
+szándékozna maradni… A Frankóék Pulija, kinek olyan merész két
+huncutkája van, mint a spanyol táncosnőknek, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> szinte
+követelőleg mosolygott oda már egypárszor a György szemébe a
+leventéje mellől, kinek a fehér nadrágja talpallóval van a sárga
+cipőre leszorítva… Talán nem is szép tőlem, hogy itt ülök,
+hasztalan képzelődést gerjesztve mamákban és lányaikban, gondolta
+György és lesütötte a fejét, mintha szégyelnie kellene magát; de
+még valami más érzése is támadt, mint a kényelmetlenségé: hiúság és
+büszkeség lopózott a szemébe, mert ide varázsolódott eléje egy
+mosolygó, ragyogó szőke grácia, ki elhomályosította az egész szalón
+vonagló tarkaságát, óh, mintha csak a Kohinoor gyémánt esne oda a
+zsindelyesi órás és ékszerész szegényes kis kirakatába. Csak ő
+teremne most itt, nézne szét hódítóan a szalón közepén és ő
+táncolna ennek a zongorának a szavára, hogy állanák körbe néma
+csudálattal és ő fölállana, odalépne a tünemény mellé, kézen fogná
+s úgy nézne végig a zsindelyesi leánykoszorún: lássátok, hát ez
+<i>Ő</i>, drágáim én nagyon sajnállak…</p>
+<p>Forróságot kapott a homloka, a két keze is megmelegedett
+hirtelen; köhintett egyet nyugtalanságában és felállott
+önkénytelen. S szétnézett, a remegő cigarettel az újja közt, mintha
+hamutartót keresne, pedig ott állott a hamutartó egy elébe tett
+puffon.</p>
+<p>– No jöjjön már egy kicsit csárlesztonozni, látom táncolhatna! –
+Frankó Puli siklott György elé, izgatottan ránevetve s egyet
+pukkedlizve kislányosan. – Nem vagyok kedves, hogy én kérem fel
+magát tisztelt büszke gavallér? Úgy-e, ma úgyis az a divat, hogy a
+lányok udvarolnak a fiúknak!</p>
+<p>– Nagyon kedves, igazán… köszönöm… nem, nem kisasszony, nem
+táncolok… bocsásson meg… – alig tudta már kikerülni György a Puli
+karját, az olyan makacsul nyulkált a György dereka felé, mialatt
+Puli hivogatólag ingatta a fejét és trallalázni kezdte azt az
+amerikai kottát, amelyet a zongora lármázott.</p>
+<p>A polgármesterné csattanósakat tapsolt a György háta mögött:
+<span class="pagenum"><a name="Page_180" id=
+"Page_180">-180-</a></span></p>
+<p>– Éljen, éljen! Táncoltasd meg Pulikám ezt a komoly
+moszijőt!</p>
+<p>És mind a mamák nevettek és karban biztatták Pulit, aki pajkos
+jókedvvel kapkodott a György keze után.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 441px;"><a href=
+"images/i043hq.jpg"><img src="images/i043.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>A lányok meg itt is, amott is megállottak a gavallérjaikkal és
+vigan integettek (bár kicsit irigyen) a szemükkel, a kezükkel
+Pulinak, hogy csak szorítsa Györgyöt, ne hagyja! <span class=
+"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span></p>
+<p>– De kérem, nem tudok táncolni… lehetetlen…</p>
+<p>– Ugyan, öt perc alatt megtanítom! Nem lehet a mai világban nem
+táncolni kérem szépen, csak tessék jönni, egy-kettő!</p>
+<p>Hiába minden kitérés, hátrálás, a vakmerő Frankó Puli
+előrántotta a György hátradugott kezét, húzta kacagva a szalón
+közepére.</p>
+<p>– Hallja? Milyen isteni zene! Erre a legkönnyebb lépni,
+meglássa…</p>
+<p>A Valentine-t kezdte rá a zongora.</p>
+<p>György alig bírt illendő gyöngédséggel szabadulni a Frankó Puli
+keze közül. Nevetett kínjában, zavarában, mialatt egy-két ügyetlen
+csusszanást tett kénytelenségből a Puli erőszakos húzgálása közben.
+Végre szédülve visszahátrált a székéhez, hálás kézcsókkal
+megköszönvén a kedves Puli önfeláldozását.</p>
+<p>De ha valaki valahonnan messziről most ide nézett volna, az úgy
+láthatta volna, hogy ez az úr szépen elvegyül a bűnös táncos
+világba charlestonozni.</p>
+<p>Ott, egy belvárosi kis utcában, a Hungária közelében, ott, a
+fodrászüzlet sarkában, ül György a manikűrös kisasszony asztalkája
+előtt.</p>
+<p>Egy hete hogy feljött megint Zsindelyesről. Elfelejtette volt a
+hotelben meghagyni, hogy a postáját hova küldjék utána. Kezdte már
+odalent, Zsindelyesen, nyugtalanítani, hogy nem érdeklődtek-e utána
+levélben vagy sürgönyben Hágából. De hiszen írhatott volna a
+Hungária postájára, elküldték volna neki, ami a címére érkezett.
+Hanem egyéb is izgatta: az, hogy netalán kereste valaki Pestről is,
+nem tudhatni ki, s micsoda fontos ügyben esetleg. Azután meg Csete
+Pipit megbízta volt, hogy keressen ügyvédet neki, aki szakszerűen a
+végére jár ennek az ő kényes dolgának, s hátha már az ügyvéd tett
+is valami lépést és a legsürgősebb szükség van az ő jelenlétére… de
+ezeket az érveket inkább már csak az autón gondolta át György,
+mikor elindult az országúton Pest felé; otthon egy nagyon meleg
+éjszakát áthánykolódott és akkor határozta el, hogy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> jön
+vissza; azt érezte, hogy nem bírják az idegei ezt a csöndet és ezt
+a messzeséget Pesttől (mintha a szumatrai rengetegek csöndje és
+messzesége kismiska lett volna ehhez képest!), igen, mintha
+türelmetlenül várna rá Pest, mintha hiányoznék onnan egy Békász
+György nevű úriember, mintha isten tudja, mi történhetne az ő
+távollétében. A félbemaradt rajzait is otthagyta a Hungáriában s
+hirtelen előfogta a lelkiismeretfurdalás: dolgozni, dolgozni, hisz
+oly terméketlenül, oly hiába telnek a napjai! S csak azt érezte
+minden percben, míg jobbról balra meg visszaforgott az ágyán, meg
+mialatt felülve, a falnak hajtotta álmatlan meleg fejét, hogy nincs
+otthon és hogy otthon kell már lennie; mintha otthonabb lehetne
+valahol ezen a világon, mint ebben a megfeketült fedelű zsindelyes
+házban, ahol a szomszéd szobában az édesanyja alszik csendesen…</p>
+<p>És hát másnap reggel elindult.</p>
+<p>A holland minisztérium nem érdeklődött; hiszen még le se telt a
+magyar mérnök szabadsága. Pipi pedig (aki ragyogóan megörült
+Györgynek, meg a taxitlan autónak) egy szóval sem említette az
+ügyvédet; György se kérdezte s másnap szinte valami nyomás alól
+lélegzett fel, mikor megint egész estig nem referált Pipi semmiféle
+ügyvéddel való érintkezése felől. Mert az első két nap Pipi
+reggeltől estig gondját viselte Györgynek, korzóra, strandfürdőre,
+nyári Gerbeaudba, színházba hurcolta, alig engedte éjfél után a
+szobájába felmenni, a fáradt és hervadt kedvű embert; harmadnap már
+eszébe jutottak egyéb relációi is és elengedte Györgyöt a maga
+lábán kószálni, nézelődni Pesten, az autót kölcsönkérve tőle, de
+ebédre meg vacsorára hűségesen jelentkezett a György asztalánál a
+Hungáriában, alázatos tisztelettel.</p>
+<p>Egy ilyen déli kószálásában a Dorottya-utcában, mikor a
+kirakatokat nézegette (sokáig, mint általában azok, akiknek nincs
+vásárló szándékuk), egyszer csak becsalták egy kapu alá azok a nagy
+díszfényképek, amelyek ott üveg alatt sorakoztak. A társasági
+fotografus kirakata volt az. Grófnők, grófok, angyalpucér
+<span class="pagenum"><a name="Page_183" id=
+"Page_183">-183-</a></span> <span class="pagenum"><a name=
+"Page_184" id="Page_184"><br />
+-184-</a></span> csecsemők (akik alá ugyancsak kegyelmes grófnevek
+voltak írva), követek, miniszterek, bankárfélék, nagy színésznők,
+meg kevésbbé kötelező nevű előkelő szépségek. György nem is ismerte
+az arcokat, a neveket… hanem egy névtől, egy arctól aztán majdnem
+hogy odabukott a homlokával ahhoz a nagy darab ragyogó üveghez. Úgy
+kapta vissza a fejét, mintha valami lánghoz ment közel az arcával
+az ember. Igen: Poóy Valentine. Alá volt írva rondírással a neve. A
+leányneve. Téli fénykép volt, Valentine kis puha kalapban, figyelő,
+komoly szemekkel nézett a reá nézőre, oldalt hajtva a fejét
+gyöngéden, a lágy szőrmegallérra, mintha annak az állatocskának a
+finom, meleg bundájához akarna tapadni hűségével, szeretetével. Ezt
+a képet ott is látta György, odahaza, a Trombitás-úton…</p>
+<div class="figcenter" style="width: 377px;"><a href=
+"images/i044hq.jpg"><img src="images/i044.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Azok, akik a kapu alatt kijöttek, bementek abban az egy-két
+percben, törhették a fejüket, valjon mi lelte ezt az urat, hogy
+kisiet a kapu alól s rögtön visszasiet, megáll, arrább lép,
+visszalép, szembefordul a másik oldalra a kirakott képekhez, megint
+visszafordul, s úgy teszen, mintha rövidlátó volna s lehajolva
+sorba olvasgatja a neveket arrább, arrább húzódva, majd megint
+visszaáll az előbbi helyére, letörli a fotografia előtt az üveget a
+tenyerével és az orrát is odanyomja az üvegre, mint a vonaton, ha
+valami lebilincselő tájtól nem tudunk elszakadni… pedig most igazán
+kevesebbet láthat, mint az előbb; árnyékot kapott az üveg a szapora
+lehelletektől.</p>
+<p>György nem tette volt a tárcájába a menyasszonya arcképét;
+hiszen magával hordozta őt elevenen, melegen, s a hotelszoba
+asztalára se állította ki, a személyzetnek mutogatni; neki magának
+nem volt szüksége a papir meg a festék segítségére, hogy mindig
+maga előtt lássa, akit szeret; úgyse látott más egyebet maga előtt,
+mint ezt az egyetlenegy arcot, mint aki az utcai csillagász
+távcsöve előtt áll és az esthajnalcsillagba merül belé, köröskörül
+pedig szürke, fekete az egész mindenség.</p>
+<p>Végre kijött a kapu alól. S azonnal visszafordult, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> hátra
+indult az udvarba. Fölmegy a fényképészhez, elkéri, vagyis megveszi
+ezt a fotografiát. Igen, de a fotografus megkérdi, kihez van
+szerencséje, milyen jusson akar ennek a fényképnek a birtokába
+jutni? Mit mesélhet neki! Oh nem, ez lehetetlenség. S aztán, ha
+ideadná, akkor is azt kellene éreznie, hogy lopta a Valentine
+fényképét. S minek is jutott eszébe megszerezni, hiszen ő nem
+emlékezni, hanem feledni akar, s arra van szüksége, hogy ez az arc
+elhomályosodjon, elenyésszen előle. Talán inkább arra kéri meg a
+fényképész urat, hogy legyen szíves ezt a képet bevenni a
+kirakatából. Hogy ő ne csábulhasson ide holnap is, nézegetni… dehát
+ilyen hóbortossággal igazán nem fog egy idegen ember elé állani.
+Hát aztán végérvényesen kisétált az utcára, jellemesen elfordítva a
+tekintetét az egész galériától…</p>
+<p>Másnap délután meg az történt vele, hogy a Szervita-téren, mikor
+a könyvkereskedésből jött ki, hirtelen elkáprázott a szeme;
+Valentine-t látta felsétálni az autóbusz-megállónál az óriás
+cserebogár tetejére. Úgy szökelt felfelé az a szőke lengeség a
+lépcsőn, mintha a mennyországig meg sem akarna állani. Egy
+pillanatig látta az arcát György, látta, vagy sejtette a Valentine
+kék szemeit, szőke haját, fényes mosolyát. Káprázhatott a szeme a
+túlságos napsütésben. A másik pillanatban hátraarcot csinált György
+és sietni kezdett a Kossuth Lajos-utca felé; de félperc múlva
+visszafordult és megállott, azután elkezdett szaladni a járdán,
+mintha zsebmetsző után vetné magát. Utólérte az autóbuszt a
+Gizella-téren, de még a megállóhely előtt abbahagyta az üldözést.
+Ott ült fent az a bizonyos szőkeség, csevegett valami monoklis
+őszes dandyvel. Nem Valentine… s milyen jó, istenem, hogy nem ő az!
+Ebben a mai divatjukban úgy hasonlítanak a nők egymáshoz, nem
+csoda, ha ilyen tévedés esik az emberrel. Mit is csinált volna
+most, ha csakugyan ő lett volna, aki odafent ül? S ha ő is
+észrevette volna? Hogy kell vagy hogy illik viselkednie, hogy
+véletlenül találkoznának! Gőgősen kétfele szoktak ilyenkor nézni,
+vagy köszönni kell hidegen, netalán megállani néhány <span class=
+"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span>
+udvarias és felületes szóra? Haragban vannak ők, halálos ellenségek
+ők, mint két rokon vagy két politikus? Vagy az is megtörténhetne,
+hogy rémülten és boldogan futnának az egymás karjába, s
+összecsókolnák egymást zokogva, a nyilt utcán? Óh, borzasztó vad és
+ismeretlen ez az élet. Nyögött egy óhatatlan jajt ott a földalatti
+lejáró előtt György, mint a lázas gyerek; lehet, hogy az az idős
+néni meghallotta, azért nézett oda Györgyre, mikor indult a
+homályos lépcsőzetre lefele.</p>
+<p>Ezen az estén először engedett a Csete Pipi csábításának, aki
+mióta György Pesten van, mindig ki akarta vonszolni vacsora után a
+nyáréji mulató telepekre. Ma nagyon megkívánta csakugyan az éjféli
+hűvösséget, nemcsak a városi meleg ellen, a fejének a folytonos
+forrósága ellen is, amit az álmatlanságainak meg talán a sűrű
+tépelődésnek köszönhetett. Jól is esett neki, csakugyan, az eszét a
+publikum zajongásával kábítani, meg az ötpercenkint változó könnyű
+buta muzsikával, figyelni a pincérek ünnepi lázát, a virágárúsnők
+megható erőlködését, akik összevissza zarándokolnak a
+rózsacsokraikkal, a szegfűszálaikkal az urakhoz, akik félve néznek,
+mikor a Természet legbájolóbb ajándokait nyújtják oda nekik… meg
+elszórakozni Pipin, aki nagyon itthon látszott lenni e
+villanyrózsás kert közepére tett szellős varietében, fel-felköszön
+és kacsingat és nagyokat helyesel a fejével a vakító színpadocskán
+kuplézó, meg tündéri mezekben ugrabugráló művésznőknek, akik nem e
+földről való misztikus szép neveken szerepelnek és a programban
+mint Párizs kedvencei s mint Montekarló gyöngyei vannak
+feltüntetve. A színpadról leszabadult művésznők ott portyáztak a
+teremben; odalebegtették a kezüket Pipihez, aki szervusz
+anyuskám!-mal üdvözölte őket s aztán sürgősen ajánlotta Györgynek,
+hogy meghívja az asztalhoz a ragyogó cicát, mielőtt más társaság
+rátenné a kezét. De György fagyosan mondott le már vagy harmadszor
+a szerencséről, semmi kedve rátenni a kezét a cicákra. Nem szabad
+kedves pajtás…</p>
+<p>– Miért apuskám, ki tilthatja meg neked? <span class=
+"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span></p>
+<p>– Én magam, pajtikám.</p>
+<p>– Talán megint szerelmes vagy valakibe, kérlek alássan?</p>
+<p>– Talán… igyál Pipikém, szervusz.</p>
+<p>Az éj folyamán megjelentek az asztalnál Szabó Maki, meg valami
+táncos színész, aki túlboldogan üdvözölte Györgyöt.</p>
+<p>– Szervusz, apuskám, azt hiszem már találkoztunk! –
+felkiáltással és öt perc mulva koccintás közben megölelte Györgyöt
+és teli találatot cuppantott a szájára, a barátság örök pecsétje
+gyanánt.</p>
+<p>Négy órakor tért haza György. Alig aludt valamit; reggel
+félnyolckor már odalent ült a Hungária kávéházában a külföldi
+lapjai társaságában. Roppant lehangoltságban, unalomban mászkálta
+el a délelőttjét, örült, hogy eszébe jutott végre a manikür, avval
+valami elfoglaltságot ad magának vagy félórára. A feje kábult
+kissé, kábult maradt és még most is, a manikűrös asztalkánál is
+émelyedett az éjszakai pezsgőtől. Nem szerette a pezsgőt, még nem
+tanult bele.</p>
+<p>Ez a kisasszony milyen figyelemmel, milyen odaadással
+nyisszantgatja az ő erős körmei körül azt a bőrt a finom kis
+ollójával. Valami megindító, valami kötelező, isten tudja, hogy
+ennek az idegen, dolgozó kéznek a meleg fogásait érzi az ember az
+ujjain. Ez a manikürös kisasszony még álmában is körmöket láthat,
+csak körmöt és körmöt, több fényes körmöt, mint csillagot az égen.
+Dolgozik. És hallgat. Miken gondolkozhat? Mintha illenék beszélni
+hozzá. Rossz így ülni, barátságtalanul. Cigarettezni se lehet most,
+a másik kéz a melegvizes csészében ázik. Az asztalka üveglapja
+alatt mindenféle külföldi ezüstpénzek szoronganak. Különös
+ábrándvilág. Biztos emlékbe kapta a kisasszony idegen uraktól. Az
+ember megkíván így az unalmas csücsülésben egy másik emberi hangot,
+egy női hangot…</p>
+<p>– Kedves kisasszony, mondja kérem, sok a dolog mostanában?</p>
+<p>A kisasszony fölnéz, hálásan, szomorúan:</p>
+<p>– Dehogy kérem, dehogy van sok dolog. Még <span class=
+"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> kevés
+is alig. Ilyenkor már nagyon sok közönség hiányzik a városból.</p>
+<p>– Úgy, persze, nyaralnak.</p>
+<p>– Igen. (A kisasszony újra a körmöket figyeli, úgy diskurál.) És
+aztán tetszik tudni, nem úgy megy már a manikűr se, mint egy pár
+évvel ezelőtt.</p>
+<p>A kisasszonynak ráncok nyujtózkodnak a homlokán. Olyan jó,
+rendes arca van. Az orcái mintha nem természetes rózsaszínűek
+volnának. Igen, lilás ez a rózsaszín, az ablakon bevetődő napsugár
+világában. A szája ni, milyen erősen be van azzal a ruzszsal
+húzva.</p>
+<p>György szeliden, szinte bánattal szól:</p>
+<p>– Ugyan kisasszony, hát már magának miért kell a festék? Hiszen
+olyan kellemes arca van.</p>
+<p>Felmosolyog, egy kis sóhajt nyel és visszahajtja a munkájára a
+fejét:</p>
+<p>– Uraságod ugyebár azt gondolhatja, hogy kacérságból használok
+festéket.</p>
+<p>– No, hiszen akkor se bűn kérem…</p>
+<p>– Nem is… csakhogy tessék elhinni, hogy az ilyen leánynak, már
+mint ilyen manikürkisasszonynak, nagyobb szüksége van erre a kicsi
+mázolásra, mint azoknak a kacér úrihölgyeknek.</p>
+<p>– Miért, kedves kisasszony?</p>
+<p>Keféli sebesen a megkent körmöket, de habozás után mosolyogva
+magyaráz, halkabban, a szemét föl nem vetve a kíváncsiskodó
+vendégre:</p>
+<p>– Mit tetszik gondolni, a főnök úr nem adna túl rajtam rögtön,
+ha azon sápadtan jönnék ide reggel üzletbe? Az urak nem nagyon
+szeretik kérem, hogy ha valami fakó, kiéhezett kisasszony fogadja
+őket a manikürasztalnál. Szabad a másik kezet?</p>
+<p>György zavarba esett, amint a kisasszony arcát jobban megnézte.
+Bizony édeskevés hús volt azon.</p>
+<p>– Bocsásson meg kedves kisasszony, csak nem kell éheznie.</p>
+<p>– No nem, hálaistennek, valamennyit csak összekeresünk… de mégis
+husikát kellene enni a jó kinézéshez az embernek, nem azt a
+kávécskát mindig, <span class="pagenum"><a name="Page_189" id=
+"Page_189">-189-</a></span> meg a főzeléket. És tetszik tudni, jó
+levegőn kellene lenni, sétálgatni legalább eleget…</p>
+<p>– Istenem, arra csak ráér, kedves kisasszony, nem?</p>
+<p>– Nem mondhatnám kérem. Tetszik tudni, zárás után, estefele
+tánckurzusra megyünk, a nővéremmel, azután már késő van, fáradt az
+ember, inkább lefekszik.</p>
+<p>– Tánckurzusra járnak? Ejnye, ne haragudjon kisasszony, hát
+miért muszáj arra a haszontalan tánckurzusra menni?</p>
+<p>– Miért kérem? Először is kell az a kicsi mozgás az ember
+tagjainak, egész nap kucorog az ember itt a széken. Azután talán
+nekünk is jár az a kicsi mulatság, bár egyszerű leányok vagyunk.
+Meg az ismeretségért, tetszik tudni… hát az embernek a jövőre is
+kell gondolni, igaz kérem? Mink Erdélyből jöttünk fel, a hugommal,
+elárvultunk kérem, ő kalapszalónban van, együtt lakunk…</p>
+<p>Úgy megállott megint György az utcán, mikor kilépett a
+fodrászüzlet ajtaján, úgy megállott ott és úgy nézte a szemben
+ragyogó babakereskedés kirakatát, ahol a kopasz, meg lakkal festett
+eton-hajú karakter-babák mosolyogtak fürdőtrikóikban és kurta
+szoknyácskáikban, csupasz karjaikat előre tartva, mint csupa pici
+Frankó Puli, aki mind az ő kezéért nyul: gyere, gyere te bolond,
+miért nem akarsz charlestont táncolni? Szőke baba is van köztük,
+annak világosabb az arca, mosolygóbb, édesebb. A napfény úgy
+pártolja azt a felragasztott arany selyem hajacskát, olyan vakító
+odanézni, olyan kellemesen kínos, olyan varázsosan
+boldogtalanító.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>– Ki az?</p>
+<p>Palya kopogtatott.</p>
+<p>– Nem zavarom? Jó reggelt, drága kis pintyőkemadár.</p>
+<p>Valentine hamar az íróasztalka mappájába helyezett valami nagy
+papirokat, azután sietett a papa gyöngéd ölelésébe. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span></p>
+<p>– Világért se papa, nagyon kedves, hogy feljött.</p>
+<p>A délceg Palya, friss, sárga gabardinben, vaskos
+vaddisznóbőr-kesztyüit a balkezében fogva, kis adag rosszalással a
+hangjában, de csupa gyönyörűséggel a mosolygó szemében veregeti meg
+a Valentine fehér arcocskáját:</p>
+<p>– Persze, mindig a szobájában kell megkeresni az én komoly kis
+remetémet. El akarom csalni egy kis túrára, tudja, hogy most jobban
+ráérek.</p>
+<p>– Köszönöm papa…</p>
+<p>– Nem? Már megint csak a fejét csóválja? Azt szeretném, ha maga
+vezetné a kocsit pintyőkém, hiszen egészen kijön a gyakorlatból.
+Kimehetnénk például Gödöllőre, Kassovitzéknél ebédelnénk, hogy
+megörülnének.</p>
+<p>– Nem papa, tudja, hogy nem mozdulok ki szívesen.</p>
+<p>Ó, hogyne tudná a jó Palya. Hiszen épp ez az, a Valentine
+állandó komolysága, némasága s emberkerülése, ami a Palya napsütött
+hangulatának is árnyékot ad mostanában és egyszer-másszor oly nem
+kedves órákat okoz az ő borongáshoz nem szokott lelkének. Palyáné
+meg Bürü már második hete vannak oda Brioni-szigeten, Scholz Terka,
+meg az édes Kokó társaságában (aki ugyancsak Brionit találta
+kiválasztani nyaralásra az idén). Palya pedig önfeláldozóan úgy
+döntött, hogy itt marad az elcsöndesült házban, Valentine mellett,
+akit semmi áron nem lehetett rávenni, hogy elmenjen valamerre
+nyárára. Gondolta Palya, hogy majd csak kedvet csinál az
+elbánatosodott kis lányának és együtt aztán elruccannak Párizsba,
+vagy valami angol hajóra, hol gyönyörködhet, mulathat, feledhet a
+szegény kicsi baba, kinek oly üres lett az élete hirtelen. De nem,
+Valentine hallani sem akart eddig az utazásról. Se vendéglátásba,
+se meghívások elfogadásába, se színházbamenésbe, se Svábhegybe, se
+Gerbeaudba nem egyezett bele, de oly konokul tért ki minden
+szórakozás és minden kis kirándulás elől, mintha csak attól
+rettegne, hogy találkoznia kell valakikkel, vagy talán csak
+valakivel, akinek <span class="pagenum"><a name="Page_191" id=
+"Page_191">-191-</a></span> a szeme elé kerülni valami
+életveszedelem volna. A jó Palya, ki kezdte elhanyagolni a legényes
+mulatságait, hogy az árva pintyőkéjét szórakoztathassa, ő meg
+mindennap erőltette, amennyire tehette, hogy Valentine
+jöjjön-menjen, mutassa magát a világban, s talán lappangott az ő
+fejében is valami váratlan, véletlen, éppen nem normális
+találkozásnak a gyanuja; de nem lehessen tudni, hogy a merész
+szellemű Poóy Palya megütközött-e valami nagyon az efféle
+eshetőségen, vagy éppen kiváncsian tippelte magában egy esetleges
+érdekes találkozás fejleményeit, sőt netalán, egy hazárd ösztönből,
+iparkodott is elébe menni annak a tévelygő véletlennek, valami
+változást várva, sejdítve, ami tündéri könnyen hozhat új
+orientációt ebbe az állapotba… mert hát sehogyse jól van ez így,
+ahogy van.</p>
+<p>A jó Palya fejcsóválva nézett a Valentine őszintén, mosolygósan
+ráfüggesztett szemébe:</p>
+<p>– Csak ezek a könyvek mindig, meg ez a sok kotta… hiszen
+megfájul bele a szépséges fejecskéje. Szörnyűség, pintyőkém. –
+Olyan arcot alakított Palya, mint aki roppant elszontyolodik.</p>
+<p>– Dehogy, papa, ne féltse a becses fejecskémet. Borzasztó régen
+nem olvastam semmi rendeset, szinte szégyellem magamat.
+Kimondhatatlan jól esnek a könyveim. Meg a muzsika, papa… nem
+képzeli, mennyire boldogít az a semmi is, amit még zongorázni
+tudok. Hiszen jóformán iskolás korom óta nem gyakoroltam.</p>
+<p>És szinte szerelmesen nézett oda az új kottáira (vagyis a
+régiekre), melyek a diványon hevertek. Ezeket tegnap hozatta vissza
+a délibáb-utcai lezárt lakásból és most nézte át őket, hogy rendben
+vannak-e. Grieg, Schumann, Musszorgszkij, Chopin,
+Csajkovszki-füzetek voltak. És azon a diványon egy vastag könyv is
+ki volt nyitva, meg az íróasztalon, meg az éjjeli szekrényke
+tetején is mindenféle új könyvek feküdtek, egy széken is ott
+felejtődött valami nagy Sven Hedin, majdnem a hegyéig magába nyelve
+azt az elefántcsont papirvágókést. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_192" id="Page_192">-192-</a></span></p>
+<p>Meglepve, meghatva nézte Palya ezt az ünnepi fényt a Valentine
+arcán. Mintha csak egy rajongó fiatal tanítónő állana előtte.
+Keskenyebbnek tetszett a Valentine képe, mintha kicsit megfogyott
+volna mostanában; vagy csak attól látni soványabbaknak az orcáit,
+hogy a haját elmulasztotta hetek óta megnyesetni, s a korrekt eton
+most laza, vastagabb, oly fölületesen lekefélt puha szőkeség, akár
+a Bürü mindig mohón növő haja szokott lenni. Palya melléje lépett
+és elcirógatott egynéhány kilengő szálat oldalt, a Valentine
+haján:</p>
+<p>– Nagyon szép dolog, babukám, a műveltség, meg a finom zene… de
+lássa, nem egészséges ez a tisztelt kultúra, kicsi madaram. Olyan
+sápadt, mióta fent kuksol a szobában. Már azt a kis kerti levegőt
+is elhanyagolja.</p>
+<p>Valentine nevetve rázta meg a fejét a Palya kezének a lágy
+símogatásai alatt:</p>
+<p>– Szó sincs róla, papa, hogy elhanyagolnám. Mit gondol, ma
+reggel, már hét órakor lent voltam pontosan jelentkezni a leckémre
+a kertészsegédnél.</p>
+<p>– A leckéjére? Csak nem kapálni tanul a pintyőke?</p>
+<p>– Oh, még ott nem tartunk! Egyelőre csak a fülemet, meg a
+szememet kell jól kinyitni; meg csakugyan, mint az a buti pintyő
+madár, úgy tátom sokszor a csőrömet… nem is hiszi, papus, milyen
+csudálatos előadásokat tud ez a szerény fiatalember tartani a
+nemesítésről, a keresztezésről, a gyümölcsfanevelésről, a
+talajkeverésről, meg a virágnak, a fűnek a betegségeiről, no meg az
+örömeikről is persze. Ez valahol München mellett járt valami
+tanfolyamot.</p>
+<p>– Brávó, nagyon érdekes lehet.</p>
+<p>– Az, papa, nagyon érdekes! Én igazán kitünően mulatok…</p>
+<p>Talán mégsem éppen megfelelőnek érezte a kifejezést, mert a
+mosolygó tekintete Palya szemeiből oda szállott az ablakra, szinte
+mentegetőzve valami távollevő előtt, vagy csak önmaga előtt… és
+aztán hirtelen meggyöngülve, becsukott szemmel hajtotta bele
+<span class="pagenum"><a name="Page_193" id=
+"Page_193">-193-</a></span> az orcáját a Palya meleg kezébe,
+engedelmesen. A jó Palya nagyon ellágyult:</p>
+<div class="figcenter" style="width: 342px;"><a href=
+"images/i045hq.jpg"><img src="images/i045.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>– Édes mézecském. Látja. Ugy szeretnék kitalálni valamit, hogy
+egy kis szórakozással szolgálhassak magának. Ugy-e, hogy nincs jó
+kedved, szegény kicsi szívem. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_194" id="Page_194">-194-</a></span></p>
+<p>– Oh, igen, mért ne, papa… csak a fejem szokott néha
+megfájdulni… kicsikét.</p>
+<p>– Kicsikét, igen, kicsikém. Láttalak az ablakból most egy órája,
+mikor jöttél a kertből felfelé, hogy húzgáltad a halántékodon fiam,
+ezeket a gyönge kicsi ujjaidat… – és Palya megcsókolta sorba a
+Valentine üde, chipre-t illatozó ujjait.</p>
+<p>De azt nem látta volt Palya, mikor Valentine a fák közt tétova,
+lassú útján elbágyadva támaszkodott ahhoz a nagy, sötét amerikai
+diófához és át is ölelte a fának a derekát és odanyomta a fejét
+ahhoz a szürke törzshöz, lehunyt szemmel és aztán megcsókolta azt a
+fát, öntudatlanul szinte, s úgy maradt még egypár percig az
+orcájával a fának simulva, mosolyogva, mintha elalélt volna. Ha az
+a fa el tudott volna indulni, s Valentine járhatott volna mellette,
+súlyát átadva a vele karonfogva sétáló erősebbiknek, hallgatag,
+tova mosódó tekintettel, álmodva félig azokat a halk, halk
+szavakat, amelyeknek az emlékezetben susogó visszhangját a
+hozsannás orgonák és az átkozódó tengerek nem tudják
+elnémítani.</p>
+<p>– Igazán, semmi, papa… – Valentine a homlokát letette a Palya
+kezefejére s a nyugtalanul rebbenő hangjával meg akarta nyugtatni –
+csak hát ez a bizonytalan állapot… anyát, ugy-e, nem akartam az
+ügyemmel molesztálni, maga meg úgy el volt foglalva mindig, nem is
+mertem kérdezni… beszéltünk egyszer az ügyvédről… nem tudom,
+történt-e már egyáltalán valami.</p>
+<p>Nem mer fölnézni.</p>
+<p>Palya sem akarja a kis lánya rejtegetett szemeit kutatni. Az
+ablakra néz, bólint, azután a Valentine orcáját megveregeti
+hizelkedve:</p>
+<p>– Óh, hiszen nem kergetett a tatár… hanem most aztán utána
+járunk, ne féljen madárka. Utána fogunk járni. Az a bácsi már úgyis
+Pesten van, hallottam…</p>
+<p>Odasandított az éjjeli szekrényke felé a Palya monoklija;
+valamiféle nagykalapos legény fotografiája volt ott megint
+felállítva. <span class="pagenum"><a name="Page_195" id=
+"Page_195">-195-</a></span></p>
+<p>És mikor lehajolt kezet csókolni, búcsúzni, a jó Palyának a
+monokliján mintha valami kis huncutság mosolygott volna a Valentine
+pirba borult arca előtt.</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>Milyen szerencse csukott konflist találni fényes, meleg, nyári
+délben, ilyen félreeső budai állomáson. S micsoda szent titok
+rejtőzhet abban a sötét mappában, hogy úgy meg vannak bokrozva mind
+a négy szélén a szallagocskái s oly féltékenyen szorítja Valentine
+a hóna alá a mappát, mikor beszáll és feladja halkan a címet a
+kocsisnak?</p>
+<p>Pestre megy a konflis, amelynek diszkrét utasa hátrahúzódik a
+sarokban, s nem kiváncsi a Lánchídon előre-hátra futó autókra, sem
+a Dorottya-utca divatos publikumára. Nem, csöppet se kivánja, hogy
+lássák, hogy akárki is észrevegye Pesten. Mikor utoljára kelt át
+Budáról, délelőtti kommissiózásra, itt a Ritz előtt támadt rá egy
+elszánt kis ifjonc, erőnek erejével le akarta kodakozni a Szinház
+És Élvezet számára s aztán a noteszt kapta elő, hogy legalább
+intervjut adjon neki a nagyságos asszony, isten tudja már micsoda
+országos kérdésben. Azóta rémülettel gondol a Belvárosra.</p>
+<p>Most pedig a Molnár-utcában áll meg a kocsija, az előtt a ház
+előtt, amelynek az első emeletén a Kovách-szalon van, ahova Palyáné
+meg Valentine sűrűn jártak fel ezekben az esztendőkben, mióta Otti
+néni, Palyáné régi, kedves barátnője, ki már a háború végével
+berendezett a lakásán egy kisebbfajta varrodát s oly gyorsan
+felvirágoztatta a jobb köröknek dolgozó női szabászatát. Míg Kovách
+Arisztid, korán ny. tábornok úr bágyadt kék zubbonyában elmerengte
+a hosszú délelőttöket a Krisztina-téri kávéház ablakából, a
+méltóságos asszony dirigált, fogadott, tanácskozott itt a
+Molnár-utcai üzemben, elevenen és fáradhatatlanul, mintha soha
+ebben az életben egyéb beosztása nem lett volna a világon.</p>
+<p>Már vége volt a déli láznak, mikor Valentine benyitott a
+szalonba. Otti néni kicsit idegesen tárgyalt egy kis
+gumilabda-termetű, bocibőrkalapos úrinővel, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span> aki már
+az ajtó előtt állott, távozásra készen. Csak egy intim, szives
+pá!-val fogadta Valentine-t Otti néni, odaintett egy aranyos hátú
+karszék felé, s visszafordult az izgatott hölgyhöz, halkított
+szóval:</p>
+<div class="figcenter" style="width: 368px;"><a href=
+"images/i046hq.jpg"><img src="images/i046.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>– Könyörgöm, mégegyszer, drága nagyságos asszony, fogadja meg a
+tanácsomat. A szilvakéket vegyük, meglássa, mindenkit el fog
+ragadni benne!</p>
+<p>– Nem, kedves méltóságos asszony, csak engedje, hogy a magam
+ízlését kövessem, igen? Szóval maradunk <span class=
+"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span> a
+ciklámennél és kérem, méltóságos asszony, csak mennél sűrűbb
+kalászokat a szoknyán lent és strassz is legyen rajta, mindent
+ahogy mondtam, kedves méltóságos asszony.</p>
+<p>Otti néni kurtán fejet hajtott, katonásan:</p>
+<p>– Kérem, nagyságos asszony, ahogy parancsolja.</p>
+<p>– És szombaton próbára jövök, méltóságos asszony. Jónapot,
+méltóságos asszony.</p>
+<p>Ugy látszik, jól esett a hölgynek a méltóságos asszony síma
+hangzásán, mint a kellemes borotvaszíjon, a nyelvecskéjét
+fenegetni.</p>
+<p>Otti néni nyögött egy tréfásat, mikor a nagyságos asszony után
+az ajtót betette s aztán felüdülve sietett megölelni, megcsókolni
+Valentine-t.</p>
+<p>– Babácskám, az isten hozott. Mennyire örülök neked. Nohát nem
+is álmodtam, hogy ilyen kedves vizitem lessz…</p>
+<p>Aztán a Valentine elkomolykodó szemeibe tekintve, kis
+érzékenységet kapott, megölelte megint Valentine-t, gyöngéden:</p>
+<p>– Oh, lelkem, kis babám…</p>
+<p>Mindent tudott Otti néni, természetesen. Ha sohasem ismerte
+volna Valentine-t, akkor is értesült volna rögtön az esetről, mint
+az összes válásokról, amelyek Pesten megestek (sőt azokról is,
+amelyek esedékesek voltak. Némelyik válás aztán el is felejtett
+megesni, miután itt a szalon vendégei közt oly határozottan
+elintéztetett).</p>
+<p>Valentine egy bátran szabadjára bocsájtott sóhaj után mosolyogva
+nézett az Otti néni hűséges szemébe.</p>
+<p>– Még mindig benne van a munkában, édes Otti néni… júliusban is!
+Már elmehetne kicsit pihenni, igazán.</p>
+<p>– Én majd csak legutoljára, babácskám! – odahúzott egy szép
+befőttszin selyemszéket, visszaültette Valentine-t a karszékbe, s
+leült szembe vele. – Látod, kis babám, még mindig van dolgunk elég,
+hála istennek.</p>
+<p>– Látom, Otti néni. S azt is látom, hogy nem mindig csupa öröm a
+kuncsaftokkal foglalkozni. <span class="pagenum"><a name="Page_198"
+id="Page_198">-198-</a></span></p>
+<p>Otti néni jó kedéllyel nevetett:</p>
+<p>– Bizony nem, babuskám, ugy-e most is észrevetted? Kérlek,
+Valikám, ez a bolond kis gömböc kinézett magának valami mezőruhát,
+amilyet az operettben látott a primadonnán, nohát neki is
+okvetlenül ezt a modellt csináljuk! És hát látod, nem lehet neki
+megmagyarázni, hogy őt nem jól öltöztetik az eleven szinek, úgy
+bele van abba a virító ciklámenpirosba bomladirozva! A ciklámenben
+pedig kétszer olyan pufi lesz, mit csináljak a szegény fejével. És
+aztán rimánkodhatok őnagyságának, hogy ez a sűrű arany kalász
+pompás a színpadon, de az isten szerelmére, lehetetlen egy privát
+társaságban… – Otti néni legyintett és lehangolódva nézett a
+szőnyeg bágyadt rózsaszín ábrándországába:</p>
+<p>– Látod fiam, ez az, ami megkeseríti az embernek a munkában való
+örömét. Szépet és jót akarunk mindenkinek… és annyian kikérik
+maguknak!</p>
+<p>Fölvette a fejét a csalódásaiból Otti néni s megint mosolyogva
+ragadta meg Valentine kezét:</p>
+<p>– Mi hozott hozzám, édes babácskám? Dolgoztatnál talán,
+szükséged volna hirtelen valamire?</p>
+<p>– Éppen ellenkezőleg, édes Otti néni… én dolgoznám, ha szüksége
+lehetne rám a szalonnak, véletlenül.</p>
+<p>– Mi-cso-da, kis baba?!</p>
+<p>– Ugy-e, milyen kómikus. Csak ki ne kacagjon nagyon, drága Otti
+néni… jaj, úgy szurkolok, tessék csak idenézni.</p>
+<p>– Mutasd már, mi az, kis babám. Éppen kérdeni akartam, miféle
+komoly paksamétákkal… áh, lám csak krokik!</p>
+<p>– Igen, Otti néni, divatrajzokat próbáltam csinálni… – s
+elhallgatott Valentine, engedte Otti nénit a pasztellfestékes,
+lenge, modern nőalakokat sorba studirozni…</p>
+<p>Igen, ezeket a lapokat dugta el a minap féltékenyen az íróasztal
+mappájába, mikor Palya megvizitelte. Nem volt már elég a mohó
+lelkének az olvasás, <span class="pagenum"><a name="Page_199" id=
+"Page_199">-199-</a></span> a muzsikálás, meg a növények közt való
+kiváncsiskodás, szöszmötölés… Györggyel, a jegyességük elmélyedt
+napjaiban, mikor kettesben várták a csillagokat az emeleti
+terraszon, úgy tervelgették, hogy az egész életet, minden napját
+ennek az életnek, együtt fogják majd tölteni, az egymás közvetlen
+közelében. György a természetről és természettudományokról, a föld,
+a víz, a levegő titkairól mesélt Valentine-nek, életbevágó
+feladatokról, amelyeknek most feszül neki az emberi zseni, kedvet,
+hajlamot kezdett gerjeszteni Valentine-ben, hogy érdeklődni tudjon
+majd azok iránt a tudományok iránt, amelyek kenyeret, lelket,
+szárnyakat adnak az urának… és aztán összebeszéltek szépen, hogy
+Valentine megtanul műszereket kezelni s mérnöki rajzok készítésében
+is kicsit segítségére lesz Györgynek, hogy elfoglaltságot,
+mulatságot, ne pedig unalmat találjon a párja közelében. Így aztán
+nem érzik majd a társaság hiányát és nem szorulnak világi
+hiuságokra, hogy boldogok legyenek e földön. Szépséges
+meséskönyvnek sejtette Valentine Györgygyel az életet.</p>
+<p>Hát aztán megszállotta Valentine-t a szentlélek: teremteni,
+létrehozni, csinálni valamit, ami megmarad a valóságnak és
+eredménynek az álom módjára elvesző hosszú napok után. A Veres
+Pálnéban elárult némi képességeket a szabadkézi rajz terén és aztán
+egy-két évig gusztussal festegetett, de aztán a ping-pong, meg a
+gramofon kizavarták az amateur-hangulataiból. Most merészen
+fölkapott a régi kis ösztönére s odafantaziált egy tucat modellt a
+Bürü rajzlapjaira, a Femina, meg a Vogue legújabb mintái nyomán.
+Ezek a díszlapok kilószám feküdtek a Palyáné könyvespolcán, a
+Hatvany bárónő s Proust könyvei mellett (a franciának a regényei
+csak imitt-amott voltak felvágva, hogy Palyáné adott esetben
+rajongani tudjon egy-egy részletért).</p>
+<p>Valentine a szívére húzta kezét, izgatottan, mikor Otti néni az
+utolsó lapot is figyelmesen megnézte.</p>
+<p>– Istenem… érnek valamicskét ezek a naiv kisérletek, édes Otti
+néni, mondja meg, de igazán. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_200" id="Page_200">-200-</a></span></p>
+<p>– Megmondom, kis fiam, őszintén. – Otti néni visszaemelte a
+legalsó lapot és a többi fölé tette s még egy pici percig
+szeretettel lemosolygott arra a pávaszín modellre. – Tudod, kis
+Valim, nagyon szimpatikusak ezek a te dolgaid. Érdekesek.
+Igazán.</p>
+<p>– Csak nem jók… ugy-e? – Valentine nevetett, elpirulva.</p>
+<p>– Nem, kedves szívem, azt nem mondom. Sőt jobbak talán
+művészileg, mint amennyire ez a feladat kivánja. Hanem ezek még nem
+elég hasznosak, tudod Valika, nem felelnek meg még a praktikus
+igényeknek. Látod, szivecském, az ilyen hosszú szalagok
+lehetetlenek például a tánc miatt; a csüngő csipke is éppen emiatt
+kissé helytelen a karon; ez a gyönyörű, magas nyak hátul, hol is
+láttam, igen, ezen a rajzon ni, hát ez is túlzás kis cicám: nem
+kérnek a dámák ebből a méltóságból. Tudod, Valikám, hogy ma már a
+királynőkön sincs az az ünnepélyesség. Elég szomorú, kérlek.</p>
+<p>Valentine ajkáról egy kis sóhaj szökött el, nem tudni, a
+királynők miatt, vagy csak egy kis Poóy Vali miatt. A falon járt a
+tekintete:</p>
+<p>– Azokat a kis modelleket ki festette, Otti néni?</p>
+<p>– Azokat ott, fiacskám? Egy piktor felesége szállítja a krokikat
+a műhelyemnek, már úgy három esztendeje. Nagyon jóravaló, jóízlésű
+asszonyka. Látod, kis szívem, ezek a legfrissebb stilruha-terveink,
+az a zöld egy Raquel, a nagyvirágos egy Szuzuki és az a negyedik
+egy Cyclamen noir. Ezen például, meg a Raquelen alig van valami
+munka, nézd babácskám, a legegyszerübb vonalak, csupa könnyűség,
+egy-egy lehellet…</p>
+<p>Valentine visszavette volt a mappát az ölébe, szégyenlősen
+csukta be s kezdte megkötni a bokrait.</p>
+<p>– Édes Otti néni… úgy szeretnék én is ezen a világon csinálni
+valamit… hogy érezzem, hogy én is érek itt valamit… hacsak annyit,
+mint egy szakaszjegy…</p>
+<p>– Oh, te drága babácskám. – Az Otti néni keze leszállott a
+bokron babráló ujjacskákra. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_201" id="Page_201">-201-</a></span></p>
+<p>– Olyan haszontalan, olyan léha az én életem, Otti néni… olyan
+üres…</p>
+<p>– Csak ne bántsd magad, aranyos szívecském. Mingyárt vedd
+magadra minden bűnét ennek a bolondos világnak. No, Valikám, kis
+fiam… hogy beszélsz így, evvel a szent, kicsi száddal, hiszen be se
+vagy ma rúzsozva, no nézd csak!</p>
+<p>– Nem, Otti néni, leszoktam. – Alig tud szólni, minden szava
+után nyelni kell egy keményet. – Fölösleges nekem rúzs meg festék.
+Ugysem igen járok ki…</p>
+<p>A szalon ajtaja nyílik, egy cingár leányka jött be, a karjára
+ragadt dobozba bele lehetne dugni hat darabot, ilyen hitvány
+gyerekből. A harisnyáján öt-hat helyen észreveszi Valentine azonnal
+a sietős, hosszú varrásokat. A gyerek arra hajolt egy suttogó
+kezétcsókolom-mal, megy hátra, befelé. Az első ajtón, amelyet
+kinyitott, belátni a soktükrös, sokfüggönyös próbaterembe, a
+második ajtón belátni a villanysütött műhelybe. A hosszú asztal
+mellett két sor nagy leány s dolgoznak, némán; pillanatra mintha
+ájtatos apácák ülnének ott lehajtott fővel.</p>
+<p>Valentine utánanéz még az eltűnt leánykának:</p>
+<p>– Milyen sovány volt ez a gyerek, Otti néni. Tanuló leányka,
+persze.</p>
+<p>– Igen, babácskám. Hirtelen talált nőni, tudod. Majd megkapja a
+kicsike is a formáját.</p>
+<p>Valentine mintha valami merengeni valót fedezne föl a
+lelkében:</p>
+<p>– Mennyi lehet az ilyen kis leány fizetése?</p>
+<p>Otti néni mosolyog és tanítja Valentine-t, a kezét szelíden
+cirógatva:</p>
+<p>– Fizetést még nem kaphat, babácskám; csak jövőre, ha
+felszabadult. Most a villamospénzt kapja a gyerek, meg hát persze a
+borravalókat…</p>
+<p>– Persze, borravalókat… – most köszön ki az ablakból az első két
+könnycsepp.</p>
+<p>– Szenvedsz, látod, szegény angyalka… – s Otti néni rögtön
+odaveszi a karjába s ringatja a Valentine fejét, mintha szépen el
+akarná altatni, most éppen ebéd előtt. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_202" id="Page_202">-202-</a></span></p>
+<p>Valentine nem akar sírni világért sem, beszél inkább, mesél,
+erőlködve, még bele-bele is próbál nevetni picit:</p>
+<p>– Tudja, Otti néni, olyan buta kis dolgok történnek az emberrel.
+Múlt héten lent jártam így déltájban a házunk előtt. Ott tolja fel
+az utcába a gyerekkocsit egy olyan kékfőkötős dada. Az a baba,
+mikor odanéztem, úgy rám mosolygott. Édes csöppség! Odamegyek a kis
+kocsijához, a dada még szépen visszabiccen nekem a fejével és meg
+is áll… a gyönyörű kis baba mosolyog, mosolyog, nem tudom, mintha
+csak ráismerne az emberre… csakúgy lubickol a szív az emberben… és
+hát csucsorítok a picinek és úgy teszek c, c, c… az a bűbájos kicsi
+jószág felkacag rám a két cukros fogával, meg a nagy pufók
+szemeivel és aztán ha! ha! csak úgy repked a két kacsójával hozzám.
+Meg kell enni ugy-e? És hát kérem, Otti néni, az a dada valósággal
+eltolt onnan a karjával, mikor hajoltam a pici szentemet
+megpuszilni. Bitte, bitte, es ist nicht erlaubt, das Kind zu
+küssen!</p>
+<p>– Oh, szegény szívecském.</p>
+<p>– És hozzá németül, drága Otti néni… valami olyan rútnak és oly
+idegennek éreztem ott magamat. Nyikorgott az a kis vaskocsi, azt
+hittem, elalélok a fájdalomtól… egész nap kedvem lett volna
+meghalni… és azóta is…</p>
+<p>– No, no, no! – Otti néni adott egy gyöngéd puszit a Valentine
+nedves orcájára s aztán szigorúan megpacskolta a kacsóját a mappa
+fölött:</p>
+<p>– Ilyen csúnyát, kis fiam, nem szabad a Kovách-szalonban
+beszélni… – Nevetett Otti néni, Valentine helyett. – Meg ne
+halljam, kis cicám, még egyszer ezt a szót erről a bimbó
+szácskádról…</p>
+<p>S amint Valentine fölállott, szipogva s egy mosollyal fáradozva,
+Otti néni két kezébe fogta a boldogtalan arcot. Vidor hanggal, s
+emellett energiával, szinte férfiasan beszélt Valentine-hez:</p>
+<p>– Azt akartam mondani, kis babám, nagyon örülök a derék
+ötletednek. Roppant dicséretes, fiam. Tehetséged is van, Valikám,
+határozottan. Fogadom, <span class="pagenum"><a name="Page_203" id=
+"Page_203">-203-</a></span> hogy hamar lesz eredményünk, csak abba
+ne hagyd, amit megpróbáltál. Gyere el hozzám, kis szívem, gyere
+egypárszor, mikor csak kedved lesz, majd instruállak kicsit.</p>
+<p>– Köszönöm, édes Otti néni.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 382px;"><a href=
+"images/i047hq.jpg"><img src="images/i047.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>– Dolgozni nagyon szép… hidd el nekem, babácskám.</p>
+<p>Valentine lenéz a mappájára, az utolsó bokrot kötözi:</p>
+<p>– Hiszem. Jó lehet az embernek… <span class="pagenum"><a name=
+"Page_204" id="Page_204">-204-</a></span></p>
+<p>Békász György megint más országot fedezett föl, új dsungellel
+ismerkedik: az ember magányával.</p>
+<p>Egyedül van ő éjszaka is, a banda közt, amelyet Csete Pipi a
+nyakára szabadított, a Maki-féle puszipajtások közt, akiknek
+valójában még a keresztnevüket se tudja, a potyázó nyári színészek
+közt, ifjú szerkesztő urak közt (kik sohasem a szerkesztésről meg
+az ország sorsáról beszélnek, csak szabóról, suszterről,
+cigarettekről, kártyás urakról, forgalomban lévő kisebbrangú s
+rendfokozat nélküli művésznőkről). György engedelmesen fuvarozza a
+bandát budai korcsmába, szigetre, ligetbe, egyik táncpavillonból a
+másikba, gavalléroskodik a fiúkkal késő hajnalig, örül, hogy
+pusztul az idő, de alig-alig hallja a beszélésüket, mintha csak
+vatta volna mind a két fülében… nappal is, amikor aztán ez a
+társasága sincsen (mert a legények alszanak vagy egyéb érdekeik és
+mulatságaik közt cirkulálnak) s kiszáll cél nélkül a járdára vagy a
+kocsiját fordítja jobbra-balra, szokatlan utcákba, kieső
+kerületekben, nappal is mindig olyan nagy csendet sejt a városon,
+mint télen, mikor az első komoly havazás után úgy meghalkul a
+villamos, meg a kocsizörej és a járdák népe valami meglepő
+bágyadtságban, ámulatban látszik közlekedni. Györgynek a tekintete
+meg-megragadt pince-műhelyek fölé mázolt fakó neveken, nyitott
+ablakú mezzaninokon lámpa mellett, púpos tartással ülő
+szabó-segédeken, beteges arcú, vén embereken, akik az emeleteken
+lenézegetnek az ablakból, kofa-állomások züllött gyümölcsein,
+szegénysorsú, fonnyatag virágain, öreg asszonyokon, meg kicsi
+lányokon, akik valami ismeretlen rémülettel futnak a falak alatt, a
+délutáni kiadásokkal, úgy híresztelve a lapcímeket, mintha
+segítségért sikoltoznának… meg vakokat vett észre lépten-nyomon,
+akik magukra hagyatva, tapogatóznak a balkézzel előre a levegőbe,
+meg sántát, sántát, sántát látott, akik ezeket az erőszakos
+nyomorék lépéseket gyakorolják itt az ember előtt, egy életen
+keresztül (néha két sánta úgy megnézi egymást, mikor szembe
+jönnek), meg elkapták a György szemét a sarkon a féllábú
+cipősubickolók, meg azok a selejtes alakok, akik <span class=
+"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> a
+falhoz támaszkodva, meg a járda szélén agitálva, rázzák a
+bajuszkötőt vagy a cipőzsinórt a gondjaikba lógatott fejek elé. S
+azok az ütődött emberek az utca népe közt, akik magányosan
+gesztálnak és hadarnak az orruk alatt valamit, amire már nem
+kíváncsiak a bolondok házának a doktorai… oh, e rendhagyó
+boldogtalanokért, meg minden égéses képű, varrott nyakú szegény
+emberért, meg szegény asszonyért, meg mind az ismeretlen, véletlen
+valakikért, akiknek pillantása odafutott az ember szemébe, olyan
+bánatot, olyan felelősséget érez az ember hirtelen. Mintha
+titkolnánk ezek előtt a nevünket, mintha bujkálnánk előlük a magunk
+takarosabb életével, s mintha haragot tartanánk a
+szerencsétlenekkel, hogy elnézünk róluk és soha, soha meg nem
+állunk megérinteni a kabátjuk ujját, szólani hozzájuk, egy szót
+odaadni nékik, a mellünk mélységéből. A szívünk, mint a dadogó,
+örökösen döcögtet valami hangot, valami igét, amit egy életen át
+nem sikerül meglelni. Van-e jogunk itt a földön, ezek közt a riadt
+nyomorultak közt, remélni, sóvárogni, álmodozni, célt és
+boldogságot keresgélni magunknak, még csak egészségesen lélegzeni
+is, vajjon?</p>
+<p>A nőktől, a könnyed, szellős, varázsos nyári nőktől, fehérben,
+rózsaszínben, tengerzöldben, a tündéri fehér cipellőikben, azoktól
+sem akar ez a gyászos ember felüdülni. Mintha nem látná, vagy nem
+fogná fel a szépségüket, oly közönnyel nézegeti, hogy szöknek fel,
+megfeszülő karcsú lábszárukkal a villamosokra, hogy hullámoznak el
+a járdákon, mohó, titkos kis thémáikkal, hogy özönlenek le a
+szigetre, mint egy virágfolyam, azon a fia-Margithídon, meg milyen
+csodálatos, bájos képet adnak a cukrászatok babéros terraszán, az
+összemosódó színeikkel, viruló kalapocskáik alatt, mintha óriási
+arrangement pompázna ott, vagy andalító ünnepi felhő ereszkedett
+volna le ide az épületek tövébe. Itt-ott meg találja nézni egy szép
+leány (vagy asszony? nem lehet ebben a kislányszoknyás nőtengerben
+disztingválni), megnézi az unott, csontos, barnaképű urat a
+kormánynál és utána is fordítja a járdáról a fejét pillanatra, vagy
+ha gyalog van György, <span class="pagenum"><a name="Page_206" id=
+"Page_206">-206-</a></span> fölvetődnek rá szép szemek, gusztussal,
+önkéntelen… de neki mind e szép és csinos és üde, fiatal nő mintha
+báb volna, vagy kép, semmi meglepetést, semmi hangulatot nem okoz a
+tétova figyelgető sétálónak. Azt érzi ez a György, hogy ez a
+sok-sok példány mind csak utánzat, mind nem az az egy édességes,
+boldogságos <i>másik</i>, aki a szívünket hozta a teste csodálatos
+szekrényében a földre. De hát vajjon mért kell ezt ilyen
+megrögzötten érezni néki, hogy ez a többi mind hideg és üres és
+fölösleges? Nem kerülhetett az a szív, mint a vándorserleg,
+hirtelen egy másik női kebelbe? Ha bekötött szemmel indulna e
+tündérsereg közé s a kezét kinyujtaná, s az elsőt vonná magához,
+amelyiknek a karját érintette… hiszen Valentine-t is oly
+véletlenül, oly váratlanul találta az útjában. Se király, se
+kormányzó nem mutat alá az alattvalók milliói közé, hogy: te ifjú,
+neked ezt a kisasszonyt szemeltük ki, meg te: hajadon, neked emezt
+a legényt javasolja a mi bölcseségünk, amely a ti boldogságtok
+felett töprenkedett. Sem az égből nem akar zengő hirdetés
+hallatszani a földre, hogy a legmagasabb Érzés és Törődés a
+sejtelmetlen halandó fiatalságból ezt amahhoz és amazt ehhez
+utasítja, név és személy szerint. Hátha az első volt tévedés és a
+második lenne az örökre szóló boldogság. Hátha mindegy is, melyik,
+hátha babona, majomhit az, hogy keresni, válogatni kell azt a másik
+szivet, összemérni a miénkkel, mint egyik kész cipő talpát a
+másiknak a talpával; hátha mind egy tészta, mind egy sütet ez a
+végtelen sok Évája a földi paradicsomnak, akár az egy pékségből
+kihordott kiflik, csak fel kellene nézni s egy bájos, kedves,
+fiatal leányalak után elindulni megint, igen, csak ki kéne már
+lábalni egyszer ebből a letörtségből, ebből a tehetetlen
+epekedésből, búbánatból. Csakhogy éppen ez a bódult kín, ez a
+valószínűtlen hiányérzet, ez a hiú visszavárás, mely gyöngít, mint
+a betegség, ez nem engedi Györgyöt talpraállani… ez a fájdalom, ami
+most vendégeskedik a lelkében, mintha húga volna annak a régi
+fájdalomnak, ami Györgyöt foglyul ejtette tizennyolc esztendős
+korában <span class="pagenum"><a name="Page_207" id=
+"Page_207">-207-</a></span> mikor az édesapja hirtelen meghalt,
+éppen a György érettségije után. Hát mégis olyan mélységes mélyre
+tudott az a fehér kezecske nyúlni, az élete gyökereit felszaggatni?
+Az apánkkal, meg az anyánkkal is véletlenül kerültünk volna össze?
+Hiszen mi nem választottuk meg őket előre az emberiségből,
+csakugyan s a szülők sem ismerték azt a gyermeket, akinek a
+világrajöttéért sóvárogtak. Ha nem ez az <i>én</i>, hanem egy tőlem
+elütő természet, más ész, más felfogás, egész más lélek volnék, ha
+valami más forma foszlány szállott volna ide akkor a Végtelen
+titkos ködeiből, hát azt a <i>másikat</i> is éppen úgy elfogadták
+volna gyermekük gyanánt, mint engemet. Mi hát az, ami olyan
+élet-halál-közösség gyermek és szüleje közt, micsoda eszméletzavaró
+rémület az, amit akkor érzünk, mikor az édesapánkat eltemetik:
+mintha a tulajdon érzékeny testünket és a tulajdon drága szemünk
+világát ásnák el a sötét föld alá. A kedves megszokás sérelme volna
+csak, gyöngeség, önzés? Megtámadtatva sejtjük talán magunkat
+elbizakodott biztonságunkban, hisz mi itt akarunk maradni,
+mindörökre, akár egyedül a kihalt földgolyón. Ne bántsatok kétségek
+és kérdések, oh istenem, nem lát az ember, a lét homályain
+keresztülnézni nem is elég a Nap világítása nekünk s lám, olyan
+gyönge szemet is kaptunk, csak ezt a megnyugtató köröcskét
+csináljuk a szemünkkel a végtelenből.</p>
+<p>Úgy hiányzik Györgynek az a másik megismert lény, mintha a szó
+született értelmében a hozzátartozója lett volna… néha affélét
+érez, mintha hűdött volna a jobb oldala, mert annyit oda volt
+simulva, ragadva Valentine, mikor karonfogva sétálgattak a budai
+kertben, a Bürü kiséretében tett budakörnyéki kirándulásaikon, az
+erdei, mezei sétákon, meg Velencében… megesett, hogy
+hátrapillantott azért egy elosonó leány után, egy illat, egy hang,
+egy kalapforma rántotta hátra a fejét, meglepően, megdöbbentően;
+aztán lehajtott fejjel ment tovább, figyelve, hogy nyugosznak el
+lassankint a szíve vad lökései. S aztán előfordult, némely óráján,
+hogy meg is állott így hátranézés után, ott ragadt a szeme egy-egy
+szerelmes <span class="pagenum"><a name="Page_208" id=
+"Page_208">-208-</a></span> páron, amelyik távolodott, sietve,
+mintha boldog virágos kapu felé igyekeznének; vagy odameredt egy
+közeledő párra néha, fiura, leányra, kik lankadtan, elfogulva
+jöttek egymás mellett, mintha nehéz, fojtott zenét hallgatnának
+útjukban. Hivatal után vár ott egy leány a köruti sarkon, fiú jön,
+előre emeli a kalapot, a leány a kezét kapja fel, elébe lép, azután
+a karjába illeszkedik és odaszorul a vállával hozzá, felnézve az
+igénytelen fiatalember szájára, mintha világmegváltó eszméket
+hallgatna s úgy megy rézsútosan, szinte viteti magát, súlytalan,
+öntudatlan. (Szegény György is a minap karonfogta Pipit a korzón,
+oly rosszul esett már ott neki lógázni a jobbkarját.) A cukrászatok
+előtt is annyian vannak letelepedve kis asztalnál, ketten,
+kettesben… meg az uttesten is elpuffog szemtelenül minden öt
+percben egy autódaxli, a kosárban nyakig bele van süppedve egy női
+apróság, kipirosított fejecskéjét üdén mutogatva, mint a hónapos
+retek. Hallotta György a németektől, hogy náluk ezt a járművet
+Brautomobilnak nevezték el… óh, milyen szívfájdalom ezt is annyit
+észrevenni.</p>
+<p>Máskor meg éppen olyanokat vesz észre, mélabús kóborlásaiban,
+akik egyedül járnak az alkonyat szerelmes mennyezete alatt, fiukat,
+embereket, akik pártalanok, elhagyatottak. Akik a bezárt Nemzeti
+előtt azon a flaszteros tisztáson ácsorognak, ábrándos kis
+nyakkendőcsokraikkal, pálcikájukkal, nézelődve, merengve, mintha
+valami tündéri megoldásra várakoznának itt; meg akik a kávéházi
+terraszon ott ülnek a megmelegedett két pohár vizük előtt,
+ki-kinézve egy kellemesebb nőalakra abból a vígasztalan ujságból;
+meg azokat a sapkás fiatalokat, akik ott nyújtogatják a nyakukat a
+kiadóhivatal előtt, ahol a prágai meg a barcelonai
+football-eredményeket kiragasztják, meg a hátratett kezekkel
+sétáló, hervadtképű, örömtelen öltözetü magános embereket, akik
+egyszer-másszor oly ámulva emelik fel a fejüket egy ragyogó,
+nevető, délceg szép hölgy elé… valami testvéri hajlamot érez
+György, a megesett szívével, összeédesgetni mindezt a szótlan,
+magános alakot, hogy menjünk együtt, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> ahogy az árvaházi fiuk
+szoktak… És aztán este is, mikor egyszer-egyszer elszánta magát
+egyedül vacsorázni valamelyik csöndes vendéglőben, olyan
+részvéttel, olyan rokonérzéssel nézegetett át észrevétlen a
+magukban gondolkozva üldögélő urakhoz, akik a megrendelt fogást
+várják vagy az égő szivart figyelgetik a vacsora után és oly
+hosszadalmasakat köhögnek néha… egy idős úrtól volt a legmélyebben
+meghatva, ki valami feketetáblájú könyvet olvasgatott magában az
+étterem sarkában, késő este… mért nem lehet az ilyen magukra maradt
+lelkekhez közeledni az embernek, leülni szépen melléjük,
+beszélgetni, habozás és zavar nélkül, úgy mint a hajón szokták a
+világok idegenjei. Lehet, hogy egy második életben majd az ember
+szót fogad a tiszta ösztöneinek és helyrehozza mind a durva
+mulasztásokat, amiket most elkövet.</p>
+<p>Volt egynéhány olyan napja Györgynek, mikor az utcára jönni se
+volt semmi kedve; jobban esett az egész délutánját odafent a
+szobája csöndjében eltölteni. (Éjjel nagyon szomorú percei voltak,
+míg el nem aludt: az árvaságot soha sehol olyan gyötrelmesen nem
+érezni, mint a hotelszobában, a legkrisztustalanabb némaságban,
+amit csak a halk liftnyöszörgések, rejtelmes járások és kattogások
+zavarnak, meg a szomszéd szobából áthallatszó névtelen köhögés.)
+Volt egy új studiuma Györgynek, amelynek ezeket a délutánjait
+szentelte: mit gondolnak? Kérem a tánc dicső tudományát nyeli
+magába a mérnök úr, aki rendesen trigonometriával és magasabb
+arithmetikával szokott mulatni. A hallnak az ujságos fülkéjében
+fölfedezte a Tánc című folyóiratot, másnap meghozatta visszamenőleg
+az egész évfolyamát; azután egy nehéz albumot hozott haza a
+Váci-utcai könyvesboltból, amelynek a Tánc története a címe… s
+minden tárcát és vasárnapi csevegést elolvasott odalent a Hungária
+kávéházában, ha látta, hogy a táncról mesélnek neki benne. Hát már
+beröpködte a képzelet szárnyain a legkülönbözőbb világokat és
+századokat, értesült felőle, hogy a tánc együtt született meg
+<span class="pagenum"><a name="Page_210" id=
+"Page_210">-210-</a></span> az emberiséggel, vagy talán még
+hamarabb; megolvasta, hogy az operák a balletből erednek s a ballet
+az ókori vallásos szertartások hajtása, hogy az éneket, az
+imádságot a tánc előzte meg a szentelt helyeken, sőt megelőzte a
+trubadurok, igricek és samánok, a Homérok és Hafizok malasztos,
+magasztos és mézes versét, mert a csaták fordulatait és a szerelmes
+hódolat hajlékonyságait nem harsogó s nem lágyan zengő igékkel,
+hanem gyengéd és szenvedélyes illegéssel-billegéssel, azaz vad és
+ijedelmes és ádáz és ujjongó remegéssel és taglejtésekkel és
+ugrándozással híresztelték, illetőleg fejezték ki. Sőt megtudta,
+hogy a legősibb diplomáciai nyelvet is a tánc képviselte, lévén a
+követek kiképezett táncosok, akik mimikával és gesztálással
+tárgyaltak a másnyelvű emberevő fejedelemmel, ha békét, vagy ha
+háborút kellett azokkal kötni. S kitudódott a György sürgős
+olvasmányaiból, hogy a megváltó boldog zene is az édesanyját
+tisztelheti a táncban, mivelhogy a legelső vad népek fiai, hadba
+való menetelésük alatt rithmikus lépésekkel tartották a tér- meg a
+távközt a soraikban és aztán a gyorsabb, vagy a lassabb menetet,
+meg a megállást, meg a szaladást a csapat szélén haladó pucér
+leventék a combjaikra való csattantásokkal dirigálták; az a hely
+persze sajogni kezdett egynéhány kilométer után, egy élelmes harcos
+aztán erős bőrt kötözött oda magának és azt csapkodta kedélyesen,
+huncútul kacsintgatva a többi szárnytisztes felé… így született a
+dob… Meg aztán felidézték az olvasmányok a dervisek örjöngő
+táncait, a babonás indiai táncorgiákat, az indiánok haditáncait, a
+pestisek és éhinségek s minden fajta katasztrófák utáni táncos
+mániáját népeknek, nemzeteknek; igaz, a tánc betegség is az
+emberiségben, hiszen minden kórháznak van vitustáncosa… hanem
+boldogság és egészség is a tánc a világon, az albumban ott az a sok
+elragadó kép a bájos, ünnepélyes, poétikus mult és régmult
+táncokról… s aztán annyi szépségét, nüanszát tárgyalják ezek a
+tanulmányok és csevegések a mai táncoknak is… élvezheti is mindezt,
+aki ért hozzá. <span class="pagenum"><a name="Page_211" id=
+"Page_211">-211-</a></span></p>
+<p>S György lelki s testi szemei előtt és folyton magyarázta a
+Természet a magáét: táncol a föld népe mindig és mindenütt, táncos
+lejtéssel szokták kört járva a gabonájukat csépelni a szumatrai
+bennszülöttek, énekelve; bokázik a pityókos ember a szekérúton
+hazafelé s megrántja a derekát, összeveri a bokáját, megüti a
+tarkóját a magyar a vásárban a lacikonyha előtt, jókedvében, már
+csak a piros kolbász sistergésére is… táncolnak a kis gyerekek
+maguktól, s táncol a hab a Dunán, a láng a tűzön, a füst a
+levegőben, a virág a szélben, a csillag a felhőben, a ló a lovas
+alatt, a kecske a gyepen, a kígyó az orfeumban, az elefánt a
+cirkuszban, a szitakötő, a szúnyog, az esti pille, mind táncolni
+próbál; még a tücsök a mezőben, az is rajba gyűlik a megsült fű
+felett hopszasszázni… táncot jár a darumadár, s táncolni gondol
+mind a veréb, mikor úgy ugrándoz, a szárnyát emelinti s kapkodja a
+fejét az ágon, meg mind a fecske, mikor andalogva keringet és
+feljebb-lejebb ingadoz és repes a szárnyaival… szegényke talán
+sohase is repülne, csak jobban tudna táncolni, mint repülni!</p>
+<p>Hát csak az egy Valentine ne táncolna ezen a világon?</p>
+<p>Békász György úr után tudakozódnak odalent a hallban. Ki az?</p>
+<p>Poóy Pál úr őméltósága.</p>
+<p>György megint el akart aludni; most jött be a fürdőszobából s
+visszafeküdt, még egyet szunnyadni. Reggel vetődött haza, hét
+órakor. Most déli félegy. Poóy Palya keresi… hacsak nem
+álmodik!</p>
+<p>– Azonnal, mondják meg kérem őméltóságának, legyen kegyes öt
+percre a hallban helyet foglalni.</p>
+<p>És letette vakon a hallgatót. Az odaesett a készülék mellé, az
+éjjeli szekrényen.</p>
+<p>Istenem, Palya… mi ez? György, míg öltözködött, oly rohamosan,
+mint a tűzoltó, joformán gondolkozni se tudott a feje el nem
+oszlott gőzétől (két <span class="pagenum"><a name="Page_212" id=
+"Page_212">-212-</a></span> üveg franciát nyelt egymaga az éjjel),
+meg a szíve verésétől. (Úgy rázkódott a melle, mint a rosta.)
+Valami vésztrombita hasított az agyán keresztül. A válásról lesz
+szó! Állok elébe! Majd meglássuk, mit akar, hogy kezdi; milyen
+fagyos lesz ez a jólnevelt úr, vagy micsoda kíméletlen hangot vesz
+elő s miféle brutális szemrehányásokkal mer majd rátámadni. Egy
+esengő csengés visszhangzik valahonnét a György ködös lelkében,
+mintha a sötét vizen valami parti fény cikázna végig… de az
+elszántsága, a hidegvére, biztonsága erősödik, míg a gallérját
+gombolja, s a nyakkendőt szilárd ujjakkal sürgősen megköti.
+Szüksége lesz minden energiájára, fölényére.</p>
+<p>– Szervusz, Gyuri! – Palya fidélis vállonlegyintéssel otthagyott
+nevetve egy másik gabardinos urat és siet György felé vidáman, mind
+a két kezét nyujtva neki: – Nohát kérlek, téged is elég régen nem
+láttalak. – A legfrissebb reggeli kedvvel nevet a szemébe s rázza
+meg a két kezét, azután a két karján szorít egyet barátságosan. –
+Hogy vagy, barátom? Nem zavartalak, kérlek?</p>
+<p>– Köszönöm, dehogy, bocsánat… – György sehogyse tud hangot,
+szót, frázist találni. Igyekszik szembenézni Palyával és valami
+elfogadható arcot csinálni.</p>
+<p>– Hallottam félfüllel, pajtás, hogy Pesten vagy, erre voltam,
+gondoltam, megnézem már ezt a gyereket…</p>
+<p>– Igenis… bocsánatot akartam kérni, hogy nem fogadtam azonnal…
+és hogy itt a hallban… tudniillik két svájci úr volt fenn nálam,
+akikkel valami találmányom dolgában tárgyalok.</p>
+<p>Füllentett, tudjuk, a mi zavarba jött barátunk.</p>
+<p>– Áh? Svájc? Gratulálok, Gyurikám. Fényes! Hát találmányaid is
+vannak?</p>
+<p>György nem is akarta a találmányait említeni Csak a lump
+fölkelést akarta fedezni s mint a megszeppent diák, az első
+kifogással rukkolt ki, ami eszébe jutott. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span></p>
+<p>– Igen… (folyton vergődött, hogy a Palya címzését kikerülje. Mit
+mondjon: Palya papa? Azt többé nem lehet… vagy kedves bátyám? Uram?
+Méltóságod? Nem tudja, mit kezdjen evvel a jókedvű emberrel.) Igen…
+tudniillik két találmányon is dolgozom… az egyik a rotor-hajók
+hydrodynamikai elveinek a repülőtechnikára való átvitele volna…</p>
+<p>– Értem, sejtem! Kolosszális, kérlek. És a másik? Roppant
+érdekel. Üljünk le talán ide, Gyurikám. Sohse beszéltél nekünk
+erről a dologról.</p>
+<p>– Köszönöm… Nem akartam eddig előhozakodni vele… még ma
+sincsenek a terveim teljesen kidolgozva…</p>
+<p>– Az nem tesz semmit, fiam, fontos az idea, az pedig brilliáns.
+Szóval a másik?</p>
+<p>– A másik, hát a másik… kicsit unalmas így hallani…</p>
+<p>– Dehogy, dehogy, sőt, Gyurikám. Ezek az ügyek engem, kérlek,
+mindig a legbehatóbban foglalkoztattak.</p>
+<p>– Igen, hát az a világür magasrezgésű elektromos hullámainak a
+transzformálására vonatkozik… tudniillik mint gépész- és
+elektromérnök, érdeklődöm…</p>
+<p>– Én is, édes fiam, a legnagyobb mértékben. Kérdés, mi a célod
+azzal a transzformálással? Gyujts rá, Gyuri fiam. Kicsit meghúzott
+ez a kánikula. Nem vagy beteg?</p>
+<p>– Oh nem, kisztihand. De… az egész valami szerény szakmabeli
+kísérlet, vagyis magasfeszültségű árammá gondolom transzformálni…
+praktikus célja van, olcsóbb áramtermelés…</p>
+<p>– Ez az! Benne vagyok! Meg fogjuk csinálni, fiam. Ezt nevezed
+szerény kísérletnek, barátom, ez zseniális! Korszakalkotó, kérlek!
+Hozz össze azokkal a svájciakkal, majd én képviselem az érdekeidet,
+kérlek.</p>
+<p>György lesüti a szemét. A svájciak kényelmetlenek neki. Nem is a
+találmányain járnak most az ő heves gondolatai. Fölveti a fejét,
+nincs már türelme, el kell kezdeni valahogy ezt a témát. Mélyet
+szippant a cigarettjén, <span class="pagenum"><a name="Page_214"
+id="Page_214">-214-</a></span> azzal vesz egy szíverősítő
+lélegzetet. Mosolyogni is sikerül, amint halkabban megszólal:</p>
+<p>– Mintha valami fontosabb kérdést kellene tisztáznunk először,
+ugyebár… kérem.</p>
+<p>Palya odacsillog a György szemébe, kicsit ráz a fején, nevetős
+arccal, az ujjával összekötőjelet ránt a maga, meg a György melle
+közt:</p>
+<div class="figcenter" style="width: 444px;"><a href=
+"images/i048hq.jpg"><img src="images/i048.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>– Már mint mi kettőnknek, kérlek? Engedj meg, édes Gyurikám, nem
+üthetem bele az orromat két embernek a legszorosabban vett
+magánügyébe.</p>
+<p>Kínos. Úgy tesz, mintha nem is érintené a dolog. Az apa. Hát
+akkor miért jött? Vagy micsoda érdeke lehet a másik felet itt
+zavarba hozni s dadogásra kényszeríteni.</p>
+<p>– Mégis, hiszen arról van szó, nemde, kérem, hogy a dolgot
+dülőre juttassuk?</p>
+<p>Palya bólint, kedvesen, a kezét a György térdére teszi:
+<span class="pagenum"><a name="Page_215" id=
+"Page_215">-215-</a></span></p>
+<p>– Nagyon helyes, hát juttassátok is, kérlek, dülőre, ha már
+egyszer dülőre kell juttatni.</p>
+<p>Mit csináljak már veled? György kettőt is szippant és a füstjét
+gondosan elzavarja a Palya orra elől, míg egy újabb mondatot össze
+tud kovácsolni:</p>
+<p>– Gondolom, ilyen esetben tisztázni kell egyes kérdéseket,
+mindenesetre.</p>
+<p>– Mindenesetre, édes fiam. – Palyának a hangja csupa gyöngédség,
+csupa előzékenység. – Föltétlenül kívánatos, kérlek, hogy ha
+tisztázni való kérdéseitek vannak, hát azokat tisztázzátok.
+Mindenesetre kérlek.</p>
+<p>– Mindenesetre… mert azt óhajtom…</p>
+<p>Nem tudja hirtelen folytatni. Oh, hiszen ha ki lehetne most
+nyögni, hogy mit óhajt…</p>
+<p>Palya annál folyamatosabban tud perorálni:</p>
+<p>– Magam is, édes Gyurikám, hidd el szívből óhajtom, hogy minden
+kérdéseteket tisztázzátok és hát a legtökéletesebben rendbe
+tudjatok jönni a dolgotokkal.</p>
+<p>És Palya a lift felé kapja a fejét; elegáns asszony lépett ki a
+villanyfényes ketrecből. Palya utána köhintett komolyan és
+összevont szemöldökkel kíséri a hölgy alakját a kapuig.</p>
+<p>György tanácstalanúl, kínlódva figyeli a Palya derült rózsaszín
+arcát. Fiam, sőt édes fiam és Gyurikám… ilyen napra legalább
+felfüggeszthetné a mézes modorát! Ő nem tudja feltalálni magát
+ilyen simaszavú gentlemannel szemben. Égetni kezdi már ez a
+símogatás, mintha lángok círógatnák!</p>
+<p>– Hát azért gondolom, hogy mindnyájunknak kellemesebb volna, ha
+barátságosan esnénk túl ezen a… minden részleten… ha bizonyos
+harmónia…</p>
+<p>– Az, kérlek! A legszebb harmóniában kell, hogy végződjék a
+dolog, fiam. Én a magam részéről boldogan leszek a segítségedre,
+kérlek. Talán méltóztassál majd átfáradni hozzánk most valamelyik
+nap, ebéd után…</p>
+<p>Hogy? Odamenni? Ezt a lehetetlenséget ilyen könnyen, ilyen
+egyszerűen kimondják előtte… hogy ő még egyszer azon a
+Trombitás-úti vasrácsos <span class="pagenum"><a name="Page_216"
+id="Page_216">-216-</a></span> kapun betehetné a lábát? Alig tudott
+itt a széken egyenesen ülve maradni. Gyötrelmes mosoly erőlködik az
+ajkain:</p>
+<p>– De kérem, találkozhatunk… vagy talán nem tartózkodik
+Pesten?</p>
+<p>– Ó, hogyne, fiam, itthon van a gyerek. Mi ketten, kérlek, a
+világ legszebb helyén nyaralunk: Budán. Hisz éppen azért
+bátorkodtalak invitálni, Gyurikám, hogy találkozhassatok,
+megbeszélhessétek a problémátokat…</p>
+<p>György szemében egyet rendül a világ, ragyogva, mintha tükörrel
+mennek el az utcán keresztbe az ember előtt.</p>
+<p>Palya levette a monoklit, meglehelli, a zsebkendőjét előveszi,
+törüli figyelmesen az üveget:</p>
+<p>– No igen, el akartok válni, gyerekek. Nem kellettek egymásnak,
+kérlek. Nem illettek össze, természetesen. Nagyon egyszerű, édes
+fiam. Semmi rendkívüli nincs benne. Majd aztán megtalálja a
+megfelelő párját az egyik is, meg a másik is. Nem féltelek
+benneteket, barátom. Hát látod nem lesz semmi kontroverzia
+köztetek, mehet kérlek minden a legsímábban a maga útján. S
+amellettt a legjobb barátja maradhat az egyik tisztelt fél a
+másiknak.</p>
+<p>A monokli már ott ragyogott a jó Palya szemén. Felállott s
+bizalmasan nevetett a György szemébe, amint szeretettel a vállára
+veregetett félkézzel:</p>
+<p>– Hát csak jelentkezz, Gyurikám, mennél hamarabb, ne félj, nem
+harapják le az orrodat.</p>
+<p>– Igen, jelentkezni fogok… Palya papa…</p>
+<p>Mikor egy erős kézrázás után Palya becsusszant a forgóajtó
+szárnyai közé, Györgynek a keze még kinyújtva marad ott az ajtónál,
+mintha tovább kínálná… oh, istenem, ha Palya nem engedte volna most
+el ezt a jobbkezet, ha magával vitte volna… ezt az egész kart, hogy
+egy drága gyönge rózsaszín nyakat átöleljen.</p>
+<p>Felszáguldott a szobájába. Három, négy, öt lépcsőt ugrott
+egyszerre. Odabent össze-vissza hányta a könyveit, a rajzait, az
+ágyról a diványra repítette a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> pizsamáját, a bőröndöt is
+lekapta a szekrényről, nem tudta mit akar vele. Felrántotta az
+erkély ajtaját, kinyitotta a száját, szinte rákiáltott a tündöklő
+Dunára! Vagy tíz percig járt, mint a fölingerelt fogoly azon a
+három lépésnyi balkonon; aztán aaah! belesóhajtott hangosan egy kis
+cserép muskátliba ott az erkély szélén és úgy tartotta behunyt
+szemmel az arcát a puha, meleg virágocskák közt. Hangtalan, szinte
+lopva, hogy fel ne ébredjen a muskátli, meg is csókolta a
+bizsergető szirmokat. Azután bevitte a szobába a cserepet és
+meglocsolta az üveg vízből a szikkadt fekete földjét…</p>
+<p>Ebéd után pedig azonnal szabadságolta Pipit (ellátván őt egy kis
+pénzmaggal), avval, hogy éjjel-nappal dolgoznia kell egy darabig
+valami nagyobbszabású megrendelésen. És csakugyan nekikönyökölt még
+azon a délután a kiteregetett terveinek. De minden öt percben az
+ablakhoz szaladt. Meg a szekrényt nyitogatta. Fésülködött és
+kefélkedett. Másik nyakkendőt kötött. Megállott a tükör előtt, a
+két szemére vett kezeivel, abba a vak két tenyérbe nézve, ha ugyan
+betett szemekkel abból a sötétségből is láthatni valamit. Még
+lábujjhegyre állogatott, s tapsolt csodálatosan, aztán felkulcsolta
+a kezeit a plafond felé, hosszú percekre. S aztán, mint a bolond,
+levágta magát a díványra, légzési- és hasizomgyakorlatokat végzett,
+míg csak azt nem sejtette, hogy kimerült. De nem merült ki, dehogy:
+amint felállott, azonal fejest ugrott a vetett ágyba s aztán a két
+tenyerét szétterpesztve, a két lábát lassan, ingadozva emelte a
+plafond felé. Tótágast állott, korrektül. A cipője sarkát odafent
+összeverte háromszor.</p>
+<p>Két napig bírta a várakozást. Harmadnap ebéd után telefonozott
+Palyának…</p>
+<p>A jó Palya hangja kicsit bágyadtan csúszott a György fülébe:</p>
+<p>– Hát édes Gyurikám, sajnos… Valentine hirtelen elutazott. Igen
+kérlek. Mégis csak úgy gondolta kérlek, hogy elmegy valamerre…
+bizony, azt se tudni még; majd megírja, hol van. És hát éppen
+<span class="pagenum"><a name="Page_218" id=
+"Page_218">-218-</a></span> ezért kérlek, nem is kívánom, hogy ide
+fáradj pajtás, egyelőre talán el is odázhatjuk az ügyet, úgy sincs
+sok értelme Valentine nélkül… no ugye. Hanem, hallo? kérlek, én
+majd benézek hozzád, szeretnék már azokkal a svájciakkal
+összejönni. Majd a körmükre nézek, ne félj semmit, Gyurikám…</p>
+<p>György, mikor a telefonnak vége lett, a kezét a homloka felé
+emelte, de az a kéz félúton odaesett a falnak. Éppen a csengőgombos
+üveglapra tenyerelt.</p>
+<p>Az emeleti szolga kopogott be Györgyhöz:</p>
+<p>– Parancsol, nagyságos úr?</p>
+<p>Mit parancsolna? Inkább könyörögne, a két ijedten bámuló
+szemével rimánkodva látszik valamit kérdeni:</p>
+<p>– Mi lesz velem?</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>Szeptember.</p>
+<p>A liget fái már beiratkoztak az arany évadba, a budai dombokon
+itt-ott kellemes, egészséges rezesség tünedezik, afféle, mint
+némely sportoló asszony arcán; az utca tele van az őszibarack
+illatával, szerelmesebbek a délutánok, mint májusban, korai
+lámpagyújtáskor a lombok, válogatott leveleikkel, ígéző árnyaikat
+moccantják álomszerűen a világított, sápadt járdán… Még az ilyen
+édes őszi estén azt merem hinni, különb gyönyörűség éjfélig, meg
+éjfélen túl ezeken a járdákon vonulni, beléámulni a flaszterra
+vetített falevelek megfoghatatlan merengésébe, szinte szenvedve, ha
+kénytelenségből rálépett az ember a levelek szentséges szép
+árnyékorcáira… igen, mint például beülni a nevezetes Butik
+izgatott, forróságos, csak piros-fehér villanyocskáival kápráztató,
+de semmi csodát és semmi ujságot nem igérő szűk hajlékába. De a
+Butikba már szeptemberben siet az a publikum, amelyik Pesten is
+habit-ba, illetve esti gyöngyeibe öltözik, mikor nyilvános helyre
+ruccan. A Butikot nagyon szeretik a társadalom egyes rétegei,
+valamint a Butik is szereti ezeket a rétegeket, már mint bizonyos
+nivótól fölfelé. Hiszen ezekért a rétegekért nyitotta ki diszkrét
+boltajtaját, <span class="pagenum"><a name="Page_219" id=
+"Page_219">-219-</a></span> <span class="pagenum"><a name=
+"Page_220" id="Page_220"><br />
+-220-</a></span> állította sorba a falhoz intim, kicsi pamlagjait,
+asztalkáit a teremben, a vonzó madárfészeknyi fülkéiben; ezekért a
+rétegekért tette oda a legdrágább jazzt a sarokba s ápoltatja, mint
+valami teint-t, a tánc alá szolgáló parkettet.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 433px;"><a href=
+"images/i049hq.jpg"><img src="images/i049.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Éjfél felé jár, jó hangulatban duruzsol a társaság, a jazz,
+mintha valami kis morfin-ájulatot muzsikálna, az új tangót
+andalogják a mosolyos párok, ahány pár éppen megfér egymástól ezen
+a fukar parketten.</p>
+<p>Itt van György is… Csete Pipivel van, persze, meg egy ponny
+színésznővel, akit Pipi tukmált rá, remélvén, hogy György szenvedő
+szívét megváltja majd evvel a gyöngéd baráti gondviseléssel.
+Egypárszor elviselte már a szenvedő, hogy a vidám kis fitosságot
+elhívja Pipi vacsorázni (azt állítván, hogy az úgy hozzátartozik a
+terítékhez, mint az angol mustár), de a szinésznő-sarjadék György
+iránt való komolyabb érdeklődése mindezideig hajótörést szenvedett,
+mint mondani szokás. A családi nevét minden alkalommal frissen
+elfelejtette György, nem szokván eleget a szeme Pesten a
+színlapokhoz, csak a keresztneve ragadt meg a fejében. Tintinek
+hívták, élőszóval és nyomtatásban.</p>
+<p>Mikor ma este itt letelepedtek az asztalkájukhoz, (amelyet előre
+megrendelt Pipi), György egy pár percig elhallgatta ezt a Tintit,
+aki nagy lázzal mesélte neki a próbák eseményeit, meg a kilátásba
+helyezett nagyobb szerepei felől tájékoztatta odaadó bizalommal,
+mert hisz ez még mind a legszigorúbb titok a színháznál. Pipi
+ezalatt erre-arra szólogatott, ismerős asztalokhoz, meg át is kelt
+egynehány társasághoz perces vizitekre. György tekintete a Tinti
+folyékony előadása közben lehanyatlott a kicsi színésznő képéről a
+kezére, arra, amelyik ott játszott az abroszon a pezsgőkeverő
+kanálkával. Tinti hamarosan rajtacsípte Györgyöt a szórakozottságán
+s odakapott a kiskanállal a barna ökölhöz, melyben a könnyű pohár
+állott az asztalon:</p>
+<p>– Nem is figyel az emberre, nézd csak. Azt a buta gyűrűmet
+bámulja! – De nevetett, nem haragudott. Egész életecskéjében nem
+tudott ilyen rendesebb úriemberre megharagudni. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_221" id="Page_221">-221-</a></span></p>
+<p>– Nagyon szép gyűrű, gyönyörű. – György gyöngéden igazolta a
+hanyagságát s oda is nyúlt, megcirógatni az ujja hegyével a
+pöszmétényi solitaire-t. – Vajjon mennyi az ilyen gyűrű értéke?
+(Csak hogy ne kelljen nehezebb kérdésen gondolkoznia.)</p>
+<p>Tinti vallott, mint a karikacsapás:</p>
+<p>– Ajándékba kaptam, nem kérdezhettem az árát. De ennek édesem,
+tudom pontosan. Tizenkét melont ér. Mert minden esetben három
+melont kapok rá a zaciban.</p>
+<p>(Tinti a Pipi, meg a Maki nyelvén beszél.)</p>
+<p>– Hanem tudja, édesem, – és Tinti elvonta György kezét a
+pohárról – milyen szimpatikus maga evvel az egyetlen vékony
+karikával? Az ilyen férfi az izlésem, látja, aki nem használ
+ékszert. Még azt a nyakkendőgyöngyöt se szeretem látni, nem
+férfias, igaz? A jegygyűrűt különben imádom a férfiakon.</p>
+<p>György már kihúzta az ujját a Tinti simogató kezéből. A
+pillantását is félrekapta s aztán picit megcsengette a
+pezsgőspoharat, játékból:</p>
+<p>– Erre mindenesetre jó az ilyen gyűrű az ember kezén… – s
+nevetett egy-két gyönge taktust.</p>
+<p>A pohár meg azt zengte neki halkan: Tin… Tin.</p>
+<p>Szokta ezt a kis zenélést gyakorolni magányos vacsorái alatt,
+meg a kávéházi terraszon, a Hungária előtt, mikor az ujság
+nyomtatását hiába próbálta már követni s a Dunaparton előtte
+zarándokló villamosok rakományát bámulta… tin… tin… mert várt,
+várt, mint az eszelős. A szerelem ottmaradt a szívében, ahogy a
+gyűrű ottmaradt az ujján, igen és úgy szorult a Valentine neve a
+szíve körül, mint ez a karika a balkeze névtelen ujja körül… várt,
+remélt; egyik nap ha azt érezte, hogy no már sikerül lemondani,
+megnyugodni, nem bánni, összecsukódni, kialudni, befagyni: hát
+másnap kétszeres vagy százszoros türelmetlenséggel követelőzik
+rajta az éhező-szomjazó szerelem. Palya egyre sűrűbben talált a
+Hungária felé járni s Györgyhöz egy szóra felnézni, de folyton csak
+tréfákat mondott és rejtélyeskedett, mikor a Valentine holléte s az
+érkezésének az időpontja felől próbálta György <span class=
+"pagenum"><a name="Page_222" id="Page_222">-222-</a></span>
+faggatni… a féltékenység ejtette meg a veszteglő embert és
+keservesebb kínt kóstoltatott vele, mint a szigetek maláriája.
+Maradt, maradt; pedig hányszor eldöntötte, hogy itthagyja ezt a
+gyehennát és rábízza az első dr. jurisra a válását, csinálja az,
+ahogy akarja… azután mindig azt érezte, hogy ekrazitot vinne el a
+testében, amely a világ túlsó szélén is felrobban majd benne… s
+csodát várt minden másik reggelre, álomjelenetet, amelyben, mint az
+elveszett kis testvérek, találnak valami gyönyörű kastélyos tájon
+egymásra.</p>
+<p>Ma különben megint az a gyönge, bolondos, magányos délutánja
+volt. Órákig cirkált mindenfelé; estefele a Hunyady-téren találta
+magát; fáradt volt, odadült egy benzinkúthoz; éppen szemben kellett
+lenni annak a tánciskolának az emeleten, hogy György olyan
+keservesen sóvárogva, bánkódva, képzelődve nézze sokáig azt az
+olcsó, naív életörömet az ablakon átal; és ott fiúk jöttek, egy
+tucat vitatkozó diákféle, kicsi jelvényekkel, azok aztán
+megállottak a téren ott közel és hát elkezdtek charleston-lépéseket
+fitogtatni, mind egymástól külön ugorva bokázott és nyujtogatta a
+féllábát, mintha megkergültek volna; György pedig figyelte
+suttyomban az ügyességeiket, mohón, irigyen: a végén pedig
+mosolygott utánuk, mikor továbberedtek kacagással és egymást
+hátbapüfölve, oh, igen, szeretetet lehelt a gyerkőcök után, olyan
+eperédes szeretetet, amilyen azok szivében érik, akik életükben a
+csalódással sétálnak karonfogva.</p>
+<p>Itt, a hiú Butikban, elkönyökölve Tinti őkicsinységétől (kinek
+Pipi szerencsére valami most szerzett ragyogót kezd elmesélni),
+György lankadtan, semlegesen nézeget a táncba (a bértáncos ifjú
+odamosolygott egy párszor hozzá s ő diszkréten, gyengéden
+biccengetett neki vissza), meg nézeget ártatlan idegenséggel az
+asztalkák felé, szinte valahogy távolabb látva s halkabban hallva
+az extra népet, mágnásokat, vívókat, vivőröket, lipótvárosi fiakat
+(kik szép számmal vonultak fel, már június óta nem látták a
+grófokat), meg a dámákat, dámácskákat a mágnások oldalán, akik felé
+Györgynek bizony nem volt elég orientációja, hogy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span>
+tudhassa, melyik grófnő s melyik csak mannequin, mert a szép
+társaság valami irdatlan volt ez előtt a más felé nevelkedett ember
+előtt s hát némely Tekla jobban is tud ragyogni, mint az
+igazgyöngyök… el volt az esze foglalva s elmulasztott érdeklődni
+Pesten aziránt, hogy kicsoda ez az úr, vagy kicsoda az a dáma… Az
+egész gyülekezetre csak úgy eszmélt itt, mint olyan másvalamikre,
+kik nem tartoznak ahhoz az emberiséghez, amelynek a sűrűségében ő
+vergődik, nem, ezek ünnepi kirándulók vagy mifélék e világon, hogy
+csak nézegetnek és játszadoznak s ezeknek nincs közük semmihez
+abból, ami fölött laboratóriumokban virrasztanak, parlamentekben
+cigánykodnak, törvényszékeken kedélytelenkednek, rendőrségeken
+sugdolóznak; nem tartozik rájuk a föld belében tolongó tűz, sem a
+csillagok kémkedése, sem a pólusok iratlan hava, sem a tengeren
+ólálkodó jéghegyek nem tartoznak őrájuk, sejtelmük se lehet azok
+felől, úgy, mint nincs sejtelmük a mi mindennapi öngyilkosaink
+felől, akik leugranak a Dunába. S egy messze-messze vizió vonaglott
+el egy percre ezek előtt a falra meredő, borult szemek előtt: ilyen
+négyszögű kis darab parkett, ahol ez a társaság táncol tovább, ha
+elhaltak az erdők és elhullottak a hegyek, ha nincs világ, nincs
+ország, ha elragadták, elmarcangolták mind a földet köröskörül,
+amit hazának ismerünk, hacsak ennyi maradt nekik, ez a parkettnyi,
+nem látják, nem sejtik, csak táncolni tudjanak tovább.</p>
+<p>Észre se veszi, mintha hipnózisban ülne, micsoda szenzáció
+támadt ebben a percben a teremben.</p>
+<p>Susognak, halkakat kiáltanak, sőt füttyengetnek, emelkednek is,
+nyujtogatják a nyakukat gavallérok és hölgyek egyszerre; a jazz
+elakadt egy pillanatra s a táncosnép elbotol a lépésből a váratlan
+eseménytől.</p>
+<p>– Nézd már édes apuskám! – Pipi megrázza a György könyökét. –
+Oda nézz apuskám…</p>
+<p>Most ül le az asztalkához, ott a sarokban a kicsi gázkandalló
+mellett az a csuda, aki a Butikban megjelent: egy álarcos, kurta
+feketeszoknyás másik nőalaknak <span class="pagenum"><a name=
+"Page_224" id="Page_224">-224-</a></span> helyet mutatva s nem véve
+tudomást az ámulatról-bámulatról, amit okozott…</p>
+<p>Ő maga is nő, persze s ő is olyan fekete selyem álarcot visel,
+az álláig csüngő csipkével, a fején fekete csipkekendő s a ruhája
+végig csupa fodros, csipkés fekete selyemruha, végig le a fekete
+selyem félcipellő sarkáig, mert éppen ez az, ami a nem mindennapi
+hatást okozta, hogy sarkig leérő hosszú ruha van a kecses mozgású,
+karcsú nőn; alighanem igen fiatal, csinos teremtés lehet, olyan üde
+testszin villan meg a fehér moll gallérkája felett… Különben a
+fülét se látni s a karjáról lógó csipkék alatt is fekete
+glaszékesztyűszár fut felfelé. Puhatollú, szürke legyezőt lebbent
+az arca, vagyis álarca előtt és talán jóízűt nevet az álarc mögött,
+amint szétnéz kiváncsian a reá csodálkozó s diszkréten zajló
+Butikban. A pincér egy percre eltakarja a hátával a publikum elől,
+aztán siet hátra, ő is vihog jobbra-balra s csak rángatja a
+vállait.</p>
+<p>Pipi lefogja Tinti kezeit, aki tapsolni akart és majd felrepült
+a pamlagról örömében:</p>
+<p>– Gyerekek, ezt a heccet, nohát még életemben… nem is bírja
+szöveggel a csodálkozását. Ez a hosszúruhás, legyezős hölgy, aki
+most hecc a Butikban, lehetne persze valami bájoló húsz év előtti
+festmény a kiállításon, valamelyik nemes francia piktortól, például
+Rippl-Rónaitól.</p>
+<p>Mi ez? Álarcosbálról ruccant volna ide ez a rejtélyes kis donna,
+a duennájával? Szeptember még nem a bálok hónapja. Talán valami
+attrakció, mellyel a Butik tulajdonosa kedveskedik a publikumának?
+Táncosnők lesznek, alighanem mindjárt kiállanak majd a parkettre.
+Hanem a tulajdonos is tétován néz feléjük a sarokból és a két
+tenyerével adja a zászlójeleket erre-arra, hogy fogalma
+sincsen…</p>
+<p>Senki nem sejti, honnan röppenhet ide ez a bizar álom.</p>
+<p>– Apuskám, itt valami fogadásról van szó! – Pipi szét is néz,
+úgy terjeszti hangosan a tipjét: – Fogadás, a fejemet teszem rá
+apuskám! Ragyogó dolog! Egy kis kontesz lesz… <span class=
+"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span></p>
+<p>– Valami megbolondult orfeumhölgyecske, – ez a György
+véleménye.</p>
+<p>– Igen, reklámnak találta ki! Biztos valami bécsi! Nahát micsoda
+maskura! – de azért Tinti kicsit irígykedve nézi a maskurát, aki
+csak ül nyugodtan, legyezve magát, egy-egy halk szóval az egyszerű
+blúzos kisérőjéhez fordulva.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 448px;"><a href=
+"images/i050hq.jpg"><img src="images/i050.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Már azért táncolnak, koccintgatnak, dudorásznak tovább; nagyobb
+heccekhez is szokva vannak a Butik vendégei.</p>
+<p>Pezsgőt, ásványvizet hozott az álarcos nőknek a pincér. A
+legyezős dámácska az ásványvízből tölt, magának is, a másiknak is,
+koccint vele s aztán mintha összevihognának. Bolondos két figura!
+<span class="pagenum"><a name="Page_226" id=
+"Page_226">-226-</a></span></p>
+<p>– Apuskám! Téged néz, figyelj csak kérlek alássan! – Pipi
+meglöki a György könyökét.</p>
+<p>– Ugyan.</p>
+<p>– De édesem, a nőcske le nem veszi magáról a szemét, csakugyan!
+– Tinti is erősen oda figyel.</p>
+<p>– Tévedés lesz. – György már megint unatkozik; a mennyezet égőit
+szeretné megszámlálni.</p>
+<p>Pipi tovább lázít:</p>
+<p>– Őrülten érdeklődik irántad apuskám, becsületemre! Nohát
+ragyogó, gratulállak kérlek alássan.</p>
+<p>– Majd hozzácsapom ezt a hólyagot, szemtelen! Bá! – le kell
+tartóztatni megint a Tinti kezét, mert felkapta már
+féltékenységében a felfújt zöld malacát az abroszról. Másik felől
+pedig Pipit kell Györgynek pacifikálni, mert Pipi egyre
+harciasabban kacsingat és köhinget a misztikus jelenség felé.</p>
+<p>– Hívjuk meg őket, kérlek alássan, őrült sikerünk lesz,
+apuskám.</p>
+<p>György csak legyint lankadtan. S az órájához nyúl. Jobb is lenne
+menni tán innen; kicsit bántó, hogy most már őt is figyelik egy pár
+asztal mellől.</p>
+<p>Egyszer csak a legyezős, magaskesztyűs nő feláll, megfogja
+félkézzel az álarc szélét, másik kézzel a szoknyát csipi, s emelt
+fővel megy egyenesen hátra, hol nyitva van egy világos, kicsi
+fülkének a függönye. Végig kisérik a szemükkel a Butik vendégei,
+mosolyogva, sőt utána nevetnek itt-ott, egész szabadon. Egy dáma
+föllelkesedett váratlanul, azt mondja:</p>
+<p>– De milyen charme van ebben a kosztümben, nézzétek!</p>
+<p>Egy erősen pirosképű gavallér pedig fölemelte az ujját és
+jóindulattal szólította fel a suhanó tüneményt, hogy azt
+mondja:</p>
+<p>– Le az álaaccal, uaim!</p>
+<p>– Telefonálni megy, gyerekek, most hívja a bandáját. Mi lesz még
+itt apuskám, meglátjátok, becsületemre! – Pipi nem birt az
+izgalmával. Majdnem hogy utána szaladt az álarcnak.</p>
+<p>Hát az lett, még pedig egy perc mulva, hogy a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> pincér
+oda lépett az asztalukhoz és meghajolt György előtt:</p>
+<p>– Ezt az urat kéreti a hölgy, hogy lenne szíves egy szóra
+befáradni a fülkébe. Igen fontos ügyben. – És a pincér
+belekedveskedett a György szemébe: – Nagyságos uram nagyon
+megnyerhette a hölgy tetszését…</p>
+<p>Valami rémregénybe illene, ha nem a Butikban játszódnék a
+jelenet. Az álarcos hölgy félrehivatja az ismeretlen urat, oda az
+összehúzott biborfüggönyök mögé.</p>
+<p>– Mit mondtam, nohát az én szemem, ragyogó! Rohanj apuskám! Te
+vagy a nap hőse kérlek alássan. Irigyellek édes apuskám, nézd, hogy
+tudja már mindenki…</p>
+<p>György csak bámul a függöny felé. Roppant röstelli magát.</p>
+<p>– Mégis csak pofa kell hozzá, nyilvánosan elcsalni valakit a
+társaságomból! – Tinti megfogja a György kezét: – Azért se megy,
+megtiltom.</p>
+<p>– Hamar, hamar apuskám, kihűl! – Pipi már segíti fel Györgyöt,
+taszítja, buktatja. Ej, de kellemetlen. Nézik. Nem lehet
+gyámoltalannak látszani, nevetséges!</p>
+<p>Mikor a függönyt kinyitja, az álarcos hölgyecske ott állt az
+asztal előtt, még tartja a kemény selymet az arca előtt s mintha
+kéken csillognának azok a megbújt szemek, amelyek abból reá
+leskelődnek.</p>
+<p>– Tessék! – azt mondja György, egyet biccentve kurtán, komolyan,
+amint a függöny szárnyát eleresztette maga mögött.</p>
+<p>Egy-két siető lélegzet hallatszik az álarc szájnyílásán, azután
+egy halk, óvakodó, habozó hangocska jön az álarc mögül:</p>
+<p>– Tetszik… igenis, maga nagyon tetszik nekem.</p>
+<p>És akkor lekapja a fekete glaszékesztyűt, azt a csipkés lárvát
+és isszonyú nagyot kacag egy fehér-piros arc a György megrémült
+szemei közé…</p>
+<p>– Valentine! Valentine… <span class="pagenum"><a name="Page_228"
+id="Page_228">-228-</a></span></p>
+<p>– Szép, hogy a nevem el nem felejtette! – s kezdi a nevető
+tünemény a fekete csipkekendőt a hajáról lehúzni.</p>
+<p>– Te vagy… te? – György mintha hanyatt akarna esni, megfogózik a
+függöny szélében, hátralépve.</p>
+<p>– Csak nem fog elszaladni mindjárt tőlem? Eressze el uracskám
+ezt a függönyt, belátnak! Nem volna kedve mulatni velem is egy
+kicsikét? – A csipkekendő lent van, a Valentine szőke, szőke haja
+zuhog le a fekete selyem vállára, karjára, hátára…</p>
+<p>– Valentine, lelkem… igaz ez?</p>
+<p>– Ha nincs ellene kifogása Nagyságodnak. No, most üljön le
+szépen, vegye úgy, hogy a vendégem. Hiszen az urak is meginvitálják
+a hölgyecskéket. Mit iszik, kedvesem?</p>
+<p>Kézen kell fogni a szédülő, remegő nagy legényt, úgy vinni a
+szűk pamlagocskára, leültetni, mint aki rosszúl lett.</p>
+<p>– Én meghalok, Valentine – annyit tud kinyögni, a homlokát
+érintve, abból a homályos gerjedelemből, ami irgalmas dörgéssel és
+meleg özönnel szokott az égből a földnek adódni lángoló nyári
+napokon.</p>
+<p>– Dehogy, soha, soha többet… – és a pajzánkodó szépségnek is
+elalél a hangja, ráteszi két kezét a György két öklére, a
+fejecskéje alá bukik, a szája dideregni kezd… éppen most gyújtott
+rá pedig a legvígabban, a leghetykébben a jazz odakint a
+Valentinere.</p>
+<p>– Hol voltál… – mint az álomhoz, úgy fordul oda György, még fel
+sem ocsúdva teljesen, a vállához hajoló, pihegő, meleg, drága
+elevenséghez.</p>
+<p>Az hosszút, édeset lélegzik, fölveszi a fejét, feléje fordul
+ültében, a szemét lehunyja, kinyitja, félig hunyva hagyja megint,
+úgy kezd neki mesélni:</p>
+<p>– Itthon… elbújtam előled… nem akartalak látni…</p>
+<p>– Nem?</p>
+<p>– Nem, nem, csak akkor, mikor így állhatok <span class=
+"pagenum"><a name="Page_229" id="Page_229">-229-</a></span> elébed,
+ahogy egyszer látni kivántál, derékig érő hosszú hajjal… látod?
+Láttad? Most símogasd meg a hajamat… úgy… nem unja a kezed a hosszú
+nyulkálást? – Olyan boldogan nevet, mint a gyerek, akinek a jó kis
+csinyje sikerült.</p>
+<p>– Megnövesztetted a drága szépséges kis hajadat… óh, Tündér
+Ilonácskám…</p>
+<p>– Kerek három hónapig tartott… aztán nézz csak ide, Gyugyu… de
+jól nyissa ki a szemét, kérem. Várjon, hadd álljak föl.</p>
+<p>– Mi az…</p>
+<p>– A ruhám. No nézze. Ez csupa fodor, a nyakán, a karján, meg a
+szoknya végig. Szép divat, nem, kilencvenes évek! A
+Kovách-szalonban rendeltem. Tudja milyen trükk van ebben a
+kosztümben?</p>
+<p>– Tudom… te vagy, Tin, te vagy benne.</p>
+<p>– No csak ne bolondozz. Ide nézzen, lássa?</p>
+<p>Megfogta a karján a legalsó fodrot, egyszerre lerántotta
+róla.</p>
+<p>– Jaj, hát ne szaggasd le!</p>
+<p>– Sose féljen, bácsi. Látja? Ni. – Még egy fodrot kanyarít le
+hirtelen a karjáról. Mint a bűvész.</p>
+<p>Ahá! Hát kapoccsal vannak a fodrok odaszerkesztve…</p>
+<p>– És most ide nézzen.</p>
+<p>Lehajol, a hosszu szoknya aljáról tép föl egy fodrot; voilá! – s
+elröpíti. Még egyet… harmadikat… a csipkefodrok úsznak, tétováznak
+a levegőben, hisz oly könnyűek, mint a füst…</p>
+<p>Valentine komplimentet tesz, szemérmesen és kacéran mosolyog
+Györgyre:</p>
+<p>– Igy bokáig ér a szoknya, kérem. Kicsit feljebb érhet,
+igen?</p>
+<p>György csak áll, néz még, mintha egész életével el akarna
+mosódni azokban a várakozó kék szemekben, a kezét, mintha imádságra
+kapcsolná össze s a feje bólint, csak az édes andalodástól.</p>
+<p>– Helyes uram, amint jónak látja. – Szolgálatkészen bókol
+Valentine és visszahajlik, még két fodrot <span class=
+"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span>
+pattogtat körbe s aztán tova lebbenti magától őket. Ugy megörül a
+fekete selyemharisnyája a kellemes, ernyős villanyfénynek.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 347px;"><a href=
+"images/i051hq.jpg"><img src="images/i051.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>– Ime, most ott tartunk kérem, tíz év előtt, amilyen akkor volt
+a szoknya hosszúsága. Maradjonígy?</p>
+<p>– Igy… – György nyitja a karjait, támolyog Valentine felé.
+Hiszen még meg sem ölelte…</p>
+<p>Valentine hátralép, pózt vesz, mintha szpícselni készülne valami
+nőegyletben. <span class="pagenum"><a name="Page_231" id=
+"Page_231">-231-</a></span></p>
+<p>– Uram, Önt elég gyakran megfigyelhettem, hogy szemérmesen
+lesüti a szemét a szoknyáig nem érő tisztelt térdek láttára… s
+hallottam az ön ajkáról megjegyzéseket, amelyekből arra kellett
+következtetnem, hogy Ön nincs éppen elragadtatva a födetlen
+karoktól, meg az elül-hátul való mély dekoltázstól, valamint a
+rouge-tól és a festéktől sem. Nos, Önnek ezentúl csak parancsolnia
+kell, kedves uram…</p>
+<p>Nem tud tovább szónokolni, már beleborult azokba a karokba,
+melyek a beszéd alatt repesve kerülgették; nem tudja tovább a
+kacagását tartani, a boldogságát… a könnyeit.</p>
+<p>A függönyön túl halkan muzsikálnak, muzsikálnak… mintha a
+hegedüs angyalok alakultak volna jazz banddé a paradicsomban.</p>
+<p>Elég sokáig tartott, míg György annyira összeszedte magát, hogy
+a Valentine ajkainak oda lehellte az ajkáról:</p>
+<p>– Bocsáss meg, Tin…</p>
+<p>Valentine emeli a fejecskéjét; mintha lassan nyíló szemeiből
+jönne a susogás:</p>
+<p>– Maga pedig ne bocsásson meg nekem… haragudjon még rám, jobban
+szeretem… egy kicsit…</p>
+<p>György behúnyja a maga szemét a rányíló csős menyország
+előtt:</p>
+<p>– Szenvedtél, lelkem, te is? Sokat szenvedtél…</p>
+<p>– Most fogom majd megmérni a boldogságommal…</p>
+<p>– Te, te… te… te…</p>
+<p>Addig tegezi, addig kínlódik szegény emberfia, hogy uj nyelvet
+rögtönözzön, addig-addig, míg elbágyadva adja ki az egyetlen
+semmicskét, ami a használt szókincsünkből eszébe talál jutni. Pszt,
+hallga…</p>
+<p>– Pitymallat – azt mondja.</p>
+<hr class="chap" />
+<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75674 ***</div>
+</body>
+</html>
+
diff --git a/75674-h/images/i001.jpg b/75674-h/images/i001.jpg
new file mode 100644
index 0000000..952673e
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i001.jpg
diff --git a/75674-h/images/i001hq.jpg b/75674-h/images/i001hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..bf32c1b
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i001hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i002.jpg b/75674-h/images/i002.jpg
new file mode 100644
index 0000000..e596722
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i002.jpg
diff --git a/75674-h/images/i002hq.jpg b/75674-h/images/i002hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..335738a
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i002hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i003.jpg b/75674-h/images/i003.jpg
new file mode 100644
index 0000000..164bf5f
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i003.jpg
diff --git a/75674-h/images/i003hq.jpg b/75674-h/images/i003hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..efd30b0
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i003hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i004.jpg b/75674-h/images/i004.jpg
new file mode 100644
index 0000000..c08d1a1
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i004.jpg
diff --git a/75674-h/images/i004hq.jpg b/75674-h/images/i004hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..021e0d8
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i004hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i005.jpg b/75674-h/images/i005.jpg
new file mode 100644
index 0000000..a3a5b84
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i005.jpg
diff --git a/75674-h/images/i005hq.jpg b/75674-h/images/i005hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..7e7af99
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i005hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i006.jpg b/75674-h/images/i006.jpg
new file mode 100644
index 0000000..1a20689
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i006.jpg
diff --git a/75674-h/images/i006hq.jpg b/75674-h/images/i006hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..dc4938f
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i006hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i007.jpg b/75674-h/images/i007.jpg
new file mode 100644
index 0000000..8c31236
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i007.jpg
diff --git a/75674-h/images/i007hq.jpg b/75674-h/images/i007hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..a10993f
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i007hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i008.jpg b/75674-h/images/i008.jpg
new file mode 100644
index 0000000..25078c3
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i008.jpg
diff --git a/75674-h/images/i008hq.jpg b/75674-h/images/i008hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..a81d5e0
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i008hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i009.jpg b/75674-h/images/i009.jpg
new file mode 100644
index 0000000..bf3427c
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i009.jpg
diff --git a/75674-h/images/i009hq.jpg b/75674-h/images/i009hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..b6e07c0
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i009hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i010.jpg b/75674-h/images/i010.jpg
new file mode 100644
index 0000000..f6ece9a
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i010.jpg
diff --git a/75674-h/images/i010hq.jpg b/75674-h/images/i010hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..3a52aeb
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i010hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i011.jpg b/75674-h/images/i011.jpg
new file mode 100644
index 0000000..daa58f8
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i011.jpg
diff --git a/75674-h/images/i011hq.jpg b/75674-h/images/i011hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..19850c5
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i011hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i012.jpg b/75674-h/images/i012.jpg
new file mode 100644
index 0000000..1679540
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i012.jpg
diff --git a/75674-h/images/i012hq.jpg b/75674-h/images/i012hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..5306742
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i012hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i013.jpg b/75674-h/images/i013.jpg
new file mode 100644
index 0000000..286f707
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i013.jpg
diff --git a/75674-h/images/i013hq.jpg b/75674-h/images/i013hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..6c52213
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i013hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i014.jpg b/75674-h/images/i014.jpg
new file mode 100644
index 0000000..fdf185a
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i014.jpg
diff --git a/75674-h/images/i014hq.jpg b/75674-h/images/i014hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..c79a71b
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i014hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i015.jpg b/75674-h/images/i015.jpg
new file mode 100644
index 0000000..7e0ec94
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i015.jpg
diff --git a/75674-h/images/i015hq.jpg b/75674-h/images/i015hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..b68b665
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i015hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i016.jpg b/75674-h/images/i016.jpg
new file mode 100644
index 0000000..1b79470
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i016.jpg
diff --git a/75674-h/images/i016hq.jpg b/75674-h/images/i016hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..7fb7ed6
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i016hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i017.jpg b/75674-h/images/i017.jpg
new file mode 100644
index 0000000..1e081db
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i017.jpg
diff --git a/75674-h/images/i017hq.jpg b/75674-h/images/i017hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..d258c72
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i017hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i018.jpg b/75674-h/images/i018.jpg
new file mode 100644
index 0000000..4191a84
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i018.jpg
diff --git a/75674-h/images/i018hq.jpg b/75674-h/images/i018hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..fa0a443
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i018hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i019.jpg b/75674-h/images/i019.jpg
new file mode 100644
index 0000000..99889a0
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i019.jpg
diff --git a/75674-h/images/i019hq.jpg b/75674-h/images/i019hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..1ee48b9
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i019hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i020.jpg b/75674-h/images/i020.jpg
new file mode 100644
index 0000000..5ebbae0
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i020.jpg
diff --git a/75674-h/images/i020hq.jpg b/75674-h/images/i020hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..a23a9ae
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i020hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i021.jpg b/75674-h/images/i021.jpg
new file mode 100644
index 0000000..a3f3267
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i021.jpg
diff --git a/75674-h/images/i021hq.jpg b/75674-h/images/i021hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..1e2ee2e
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i021hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i022.jpg b/75674-h/images/i022.jpg
new file mode 100644
index 0000000..7f2e19f
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i022.jpg
diff --git a/75674-h/images/i022hq.jpg b/75674-h/images/i022hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..f71383a
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i022hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i023.jpg b/75674-h/images/i023.jpg
new file mode 100644
index 0000000..dde1b73
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i023.jpg
diff --git a/75674-h/images/i023hq.jpg b/75674-h/images/i023hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..f94f332
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i023hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i024.jpg b/75674-h/images/i024.jpg
new file mode 100644
index 0000000..a931384
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i024.jpg
diff --git a/75674-h/images/i024hq.jpg b/75674-h/images/i024hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..9264db5
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i024hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i025.jpg b/75674-h/images/i025.jpg
new file mode 100644
index 0000000..8af9864
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i025.jpg
diff --git a/75674-h/images/i025hq.jpg b/75674-h/images/i025hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..0f69d3b
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i025hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i026.jpg b/75674-h/images/i026.jpg
new file mode 100644
index 0000000..2580d5e
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i026.jpg
diff --git a/75674-h/images/i026hq.jpg b/75674-h/images/i026hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..754d399
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i026hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i027.jpg b/75674-h/images/i027.jpg
new file mode 100644
index 0000000..2a35835
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i027.jpg
diff --git a/75674-h/images/i027hq.jpg b/75674-h/images/i027hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..de4a04e
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i027hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i028.jpg b/75674-h/images/i028.jpg
new file mode 100644
index 0000000..03ddd4d
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i028.jpg
diff --git a/75674-h/images/i028hq.jpg b/75674-h/images/i028hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..6ff2e69
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i028hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i029.jpg b/75674-h/images/i029.jpg
new file mode 100644
index 0000000..e3de989
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i029.jpg
diff --git a/75674-h/images/i029hq.jpg b/75674-h/images/i029hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..a5153d3
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i029hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i030.jpg b/75674-h/images/i030.jpg
new file mode 100644
index 0000000..a85d37f
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i030.jpg
diff --git a/75674-h/images/i030hq.jpg b/75674-h/images/i030hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..5ba13c8
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i030hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i031.jpg b/75674-h/images/i031.jpg
new file mode 100644
index 0000000..5c3c550
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i031.jpg
diff --git a/75674-h/images/i031hq.jpg b/75674-h/images/i031hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..760dc04
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i031hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i032.jpg b/75674-h/images/i032.jpg
new file mode 100644
index 0000000..b568e47
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i032.jpg
diff --git a/75674-h/images/i032hq.jpg b/75674-h/images/i032hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..dc430ec
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i032hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i033.jpg b/75674-h/images/i033.jpg
new file mode 100644
index 0000000..6e30766
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i033.jpg
diff --git a/75674-h/images/i033hq.jpg b/75674-h/images/i033hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..31c743d
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i033hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i034.jpg b/75674-h/images/i034.jpg
new file mode 100644
index 0000000..81eeb49
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i034.jpg
diff --git a/75674-h/images/i034hq.jpg b/75674-h/images/i034hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..2fc6e6d
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i034hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i035.jpg b/75674-h/images/i035.jpg
new file mode 100644
index 0000000..5533251
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i035.jpg
diff --git a/75674-h/images/i035hq.jpg b/75674-h/images/i035hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..0aeb927
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i035hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i036.jpg b/75674-h/images/i036.jpg
new file mode 100644
index 0000000..ebfcc2b
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i036.jpg
diff --git a/75674-h/images/i036hq.jpg b/75674-h/images/i036hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..088c6fd
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i036hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i037.jpg b/75674-h/images/i037.jpg
new file mode 100644
index 0000000..e590ce2
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i037.jpg
diff --git a/75674-h/images/i037hq.jpg b/75674-h/images/i037hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..8f6185f
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i037hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i038.jpg b/75674-h/images/i038.jpg
new file mode 100644
index 0000000..e13a397
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i038.jpg
diff --git a/75674-h/images/i038hq.jpg b/75674-h/images/i038hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..0be76e5
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i038hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i039.jpg b/75674-h/images/i039.jpg
new file mode 100644
index 0000000..435808a
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i039.jpg
diff --git a/75674-h/images/i039hq.jpg b/75674-h/images/i039hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..849dba6
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i039hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i040.jpg b/75674-h/images/i040.jpg
new file mode 100644
index 0000000..9c4d442
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i040.jpg
diff --git a/75674-h/images/i040hq.jpg b/75674-h/images/i040hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..43c4271
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i040hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i041.jpg b/75674-h/images/i041.jpg
new file mode 100644
index 0000000..39761a9
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i041.jpg
diff --git a/75674-h/images/i041hq.jpg b/75674-h/images/i041hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..f32e7ff
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i041hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i042.jpg b/75674-h/images/i042.jpg
new file mode 100644
index 0000000..70abf28
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i042.jpg
diff --git a/75674-h/images/i042hq.jpg b/75674-h/images/i042hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..a6b2854
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i042hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i043.jpg b/75674-h/images/i043.jpg
new file mode 100644
index 0000000..8c42514
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i043.jpg
diff --git a/75674-h/images/i043hq.jpg b/75674-h/images/i043hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..5d2eb1a
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i043hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i044.jpg b/75674-h/images/i044.jpg
new file mode 100644
index 0000000..584d4cf
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i044.jpg
diff --git a/75674-h/images/i044hq.jpg b/75674-h/images/i044hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..9d6049f
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i044hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i045.jpg b/75674-h/images/i045.jpg
new file mode 100644
index 0000000..22a19ce
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i045.jpg
diff --git a/75674-h/images/i045hq.jpg b/75674-h/images/i045hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..f668880
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i045hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i046.jpg b/75674-h/images/i046.jpg
new file mode 100644
index 0000000..d79472b
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i046.jpg
diff --git a/75674-h/images/i046hq.jpg b/75674-h/images/i046hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..baba5b3
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i046hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i047.jpg b/75674-h/images/i047.jpg
new file mode 100644
index 0000000..5123054
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i047.jpg
diff --git a/75674-h/images/i047hq.jpg b/75674-h/images/i047hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..1ff9b89
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i047hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i048.jpg b/75674-h/images/i048.jpg
new file mode 100644
index 0000000..16661f3
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i048.jpg
diff --git a/75674-h/images/i048hq.jpg b/75674-h/images/i048hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..6626f5e
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i048hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i049.jpg b/75674-h/images/i049.jpg
new file mode 100644
index 0000000..69204ac
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i049.jpg
diff --git a/75674-h/images/i049hq.jpg b/75674-h/images/i049hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..fe65b0e
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i049hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i050.jpg b/75674-h/images/i050.jpg
new file mode 100644
index 0000000..ea1499f
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i050.jpg
diff --git a/75674-h/images/i050hq.jpg b/75674-h/images/i050hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..fd58b50
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i050hq.jpg
diff --git a/75674-h/images/i051.jpg b/75674-h/images/i051.jpg
new file mode 100644
index 0000000..e93ebd5
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i051.jpg
diff --git a/75674-h/images/i051hq.jpg b/75674-h/images/i051hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..270a3f0
--- /dev/null
+++ b/75674-h/images/i051hq.jpg
diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt
new file mode 100644
index 0000000..b5dba15
--- /dev/null
+++ b/LICENSE.txt
@@ -0,0 +1,11 @@
+This book, including all associated images, markup, improvements,
+metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be
+in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES.
+
+Procedures for determining public domain status are described in
+the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org.
+
+No investigation has been made concerning possible copyrights in
+jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize
+this book outside of the United States should confirm copyright
+status under the laws that apply to them.
diff --git a/README.md b/README.md
new file mode 100644
index 0000000..248afea
--- /dev/null
+++ b/README.md
@@ -0,0 +1,2 @@
+Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for
+book #75674 (https://www.gutenberg.org/ebooks/75674)