diff options
| author | www-data <www-data@mail.pglaf.org> | 2026-04-07 13:21:45 -0700 |
|---|---|---|
| committer | www-data <www-data@mail.pglaf.org> | 2026-04-07 13:21:45 -0700 |
| commit | b11df8a230d1d264c82ba377c93e59656ed89ac1 (patch) | |
| tree | e0026e10c7cac9fe6c226c46cb617e2a6b3b9616 | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 3 | ||||
| -rw-r--r-- | 78387-0.txt | 5618 | ||||
| -rw-r--r-- | 78387-h/78387-h.htm | 5228 | ||||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/cover.jpg | bin | 0 -> 141886 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i001.png | bin | 0 -> 24461 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i002.png | bin | 0 -> 115106 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i003.png | bin | 0 -> 82617 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i004.png | bin | 0 -> 23569 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i005.png | bin | 0 -> 47735 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i006.png | bin | 0 -> 24286 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i007.png | bin | 0 -> 204046 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i008.png | bin | 0 -> 57056 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i009.png | bin | 0 -> 23834 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i010.png | bin | 0 -> 29942 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i011.png | bin | 0 -> 116658 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i012.png | bin | 0 -> 138075 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i013.png | bin | 0 -> 124348 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i014.png | bin | 0 -> 112814 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i015.png | bin | 0 -> 16014 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i016.png | bin | 0 -> 48671 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i017.png | bin | 0 -> 119552 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i018.png | bin | 0 -> 24254 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i019.png | bin | 0 -> 14086 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i020.png | bin | 0 -> 23900 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i021.png | bin | 0 -> 24582 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i022.png | bin | 0 -> 71759 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i023.png | bin | 0 -> 59560 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i024.png | bin | 0 -> 91644 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i025.png | bin | 0 -> 24349 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i026.png | bin | 0 -> 127474 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i027.png | bin | 0 -> 64301 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i028.png | bin | 0 -> 61215 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i029.png | bin | 0 -> 75719 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i030.png | bin | 0 -> 23489 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i031.png | bin | 0 -> 95713 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i032.png | bin | 0 -> 81114 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i033.png | bin | 0 -> 132863 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i034.png | bin | 0 -> 79282 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i035.png | bin | 0 -> 22692 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i036.png | bin | 0 -> 27510 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i037.png | bin | 0 -> 79300 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i038.png | bin | 0 -> 69931 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i039.png | bin | 0 -> 9555 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i040.png | bin | 0 -> 82239 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i041.png | bin | 0 -> 88958 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i042.png | bin | 0 -> 24075 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i043.png | bin | 0 -> 22701 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i044.png | bin | 0 -> 21947 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i045.png | bin | 0 -> 85665 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 78387-h/images/i046.png | bin | 0 -> 23739 bytes | |||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 |
52 files changed, 10862 insertions, 0 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..6833f05 --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,3 @@ +* text=auto +*.txt text +*.md text diff --git a/78387-0.txt b/78387-0.txt new file mode 100644 index 0000000..3c15dbd --- /dev/null +++ b/78387-0.txt @@ -0,0 +1,5618 @@ +*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 78387 *** + +KÚNOS IGNÁC + +MIMÓZÁK ÉS KRIZÁNTÉMOK + +– NIPPONFÖLDI MESEVILÁG – + +EREDETI JAPÁN RAJZOKKAL + +KELETI MESEKÖNYVEK KIADÓHIVATALA BUDAPEST + +MIKI KÖNYVE + +_Ebből a könyvből 100 számozott példány készült fínom japán merített +papíron, a szerző aláírásával_ + +VILÁGOSSÁG RT BUDAPEST. 87416. MŰSZAKI IG.: DEUTSCH D. + + + + +_Bevezetés_ + +_Derengőben a távol Kelet népeinek rejtekes misztériuma. Belső világát +tárja elénk az óperenciák messzesége és új megismerések kápráztatják +szemeinket._ + +_Hasadoz a homályossága annak a másszínű, másfajzatú, máshitéletű japán +népfajnak, melynek örökké derűs, örökké titokzatos, mind testiekben, +mind lelkiekben való megnyilatkozása. Pedig a fölkelő nap tűzsugaras +országa alig egy századja, hogy ismereteink világát szokatlan színek és +gondolatok eredetiségével gazdagította és sajátos világfelfogásának, +különleges lelkiéletének bizarr jelenségeivel, egy eleddig rejtve maradt +kultúrát tett nyilvánvalóvá. Multját alig ismerjük, jelenjét ámultan +csodáljuk és jövőjét szinte szorongva sejdítjük._ + +_Akár a bábjátékosok szótalan árnyékalakjai, úgy suhannak át a mi +kifáradóban levő világunkon és sötétesbarna színükkel, hegyesre ferdülő +szemeikkel, szénfekete hajzatukkal, élesen fürkésző tekintetükkel és +örökké mosolygó ajkukkal szinte nyugoti problémává,_ _egy még +megfejtésre váró világkérdéssé kristályozódtak. Nyelvük zengzetes, akár +az eól hárfája, énekük igézetes, akár a szférák zenéje, bensőséges +életük fehéren csillogó, akár a vizek tükrein imbolygó lótuszvirágok +színtisztasága._ + +_Történet előtti eredetük mitikus homályosságba burkolódzik. Hitté +magasztosult mondájuk szerint a Nap-Istenasszonyának a kisarjadzottjai +és az Isten-Anya dédunokájának Dzsimmu-nak, a japán nép első mikádójának +származékai. Ebből az égiekhez vezető ősiségből alakult ki a japán nép +belső életének ama mély gondolata, mely az ősök kultuszában tömjénezi az +életadó Istenséget._ + +_A japán nép lelkivilága, hitéleti kifejlődöttsége elsősorban +lakóföldjükkel, földjük éghajlati sajátosságával van okozatos +összefüggésben. A japán szárazföld hosszú és keskeny szigetalakulatoknak +szeszélyes csoportozata, Észak jeges Kamcsatkájától a Dél trópikus +Formózájáig. A jórészt hegyes tagozottságú szigetek vulkánjai nem +egyszer, hogy tőből inogtatják meg áldástosztó rizsföldjüket, mimózás és +krizántémos kertjeiket, melyek balzsamos levegőjét a tenger jótékony +áramlásai és a nagy passzátszelek teszik enyhén meleggé és +termékenyítően nedvessé._ + +_A színeikben tobzódó cseresznyefák virágszemecskéi, szilvafák fehér +kelyheire mosolyognak és kertek apró lugasaiban csodás illatok +terjengenek. Az örökké kék égbolt vidám derűje, az enyhén domborodó +hegyvidék mosolygó zöldje, a sok színvirággal teletűzdelt síkságok buja +termékenysége, az életvidító tavasz hófehér virágai, a sirámos ősz +bíborpiros levelei, a végtelenbe nyúló tengerpartok szeszélyes +tagozódottsága, amelynek hófehér szegélyeit loccsanó habok kéksége +simogatja, mindezek a festői és érzéskeltő hangulatok, mély és +eltörülhetetlen nyomokat hagytak a japán néplélek derűre hajló belső +életén és elzárt világuk csendes hármóniáján. Messze ködös magasságában +pedig védően tündöklik a havascsúcsú Fudzsi-jama, a minden időkbeli +japánságnak nemzeti szentségű és mekkai varázsú zarándokhegye._ + +_A japán nép érzésvilága mintha egész lelkiéletükre volna átalakító +hatással. Még az indokínai buddhista tanításokat is a maga derűs +felfogásához idomította és úgyszólván japánosan nemzetivé tette. Mert +míg a buddhizmus az örök sötétség éjjelének és a komor halálnak lett +vallásává, addig a japán sintoizmus az örök világosság nappalának és a +megtisztult életét élő halálnak vált nemzeti hitévé._ _Egyben pedig +annak a mélyértelmű gondolatnak vált kifejezőjévé, mely nem az +öntudatlanságba, hanem az ősi tudatosságba való visszatérést hirdeti. A +haláltól, lelke valójában nem fél, mert a vele járó megsemmisülésnek +hitelt se tud adni. Aminthogy hitük szerint nem egyéb a halál, mint egy +újból kezdődő és ugyancsak a földön folytatandó tökéletesebb és +láthatatlanná vált élet. És napfény körülragyogta oltáraikon, házi +bálványaik szentségén, őseik mosolygó szellemvilágát érzik és derűs +áhitattal sereglenek össze, hogy földi eledellel és égi imádsággal +áldozzanak el nem halványuló emlékezetének._ + +_Az elődök kultuszának eme meggyőződéses hite vezeti őket ahhoz a +Nirvánához, mely nem buddhai sötétségben komorkodik, hanem egekbeli +fényességben nyilatkozik meg előttük. Erre a szent útra pedig, a sinto +útjára, a Nap-Istenasszonya vetíti az ő éltetve vidító sugarait és +távoltartja tőlük mindazokat a kozmikus zordonságokat, melyek mimózásan +érzékeny lelkükre ránehezedhetnének. Örökös az ő enyhén viruló tavaszuk, +kevésbé tikkasztó a nyárszaki forróság és még a zordonabb északi tájak +havasaiból is virágok színes szemecskéi kandikálgatnak elő. Mert lelkes +énjük van a virágaiknak is és tobzódó színeikben,_ _szétáradó +illataikban Isten-Atyák szellemei rejtőznek._ + +_De meg többet élnek az áldó természet megáldott szabadjában, mint az +egyébként egykettőre megépíthető házikóikban. Üdébbet és dúsabbat érlel +a nap melege, kipárolgó nedvessége és a megélhetés szorongó gondjai +kevésbé zavarják az ő nyugodt és egyenletes életüket. Innen a +természetnek ama rajongó imádata, mely sóvárosan egyesül bennük a +tisztaság után való vágyakozással. A tisztaság ikertestvére pedig a +lélek derűje és külső megnyilatkozásakép a mosoly._ + +_A japánságnak szinte megmerevült jellemvonása az előzékeny viselkedés, +a megszabott formaságokhoz kötött udvariasság, mozdulataik kimértsége és +lelki adottságuk látható megnyilvánulásakép, a hiressé vált japán +mosoly. És e mosoly magvát már a gyermekélet lelkébe kezdik elültetni és +tudatosan beléjük nevelni; akár csak az arra érdemesek előtt való mély +meghajlást, a nagyrabecsülésből eredő arcraborulást és az örvendezés +jelekép a levegőnek a szájüregbe való beszippantgatását. A mosolygó arc +kelleti magát, a komorkodó arc kelletlenkedő; az előbbit mutatni, az +utóbbit pedig leplezni szinte emberbaráti és társadalmi kötelesség._ + +_– Ha a szívünk szakad is belé – mondja Lafkadio Hearn, a japán néplélek +egyik legkiválóbb és legalaposabb ismerője, a japánná és japán +családapává lett angol –, ha bele is kellene pusztulnunk, emberi +kötelességünk, hogy bánatunkat magunkba fojtsuk és ha hősi küzdelmek +árán is, mosolyt erőszakoljunk arcunkra._ + +_Élénken él még emlékezetemben, hisz alig négy-öt éve hogy történt. Az +én japán mesemondó barátom, Toyama Koichi, aki több éven át élt itt +közöttünk és akivel hosszú hónapokon át jegyezgettük össze az +emlékezetében életelevenen élő japán népmeséket, azzal állított be egy +nap hozzám, hogy sürgős értesülést kapott hazulról, Japánba kell +visszautaznia haladéktalanul. Közben pedig mosolygott, mint mindig, ha +beszélgetésbe kezdett._ + +_– Mi történt? – kérdem tőle meglepődötten._ + +_– Legidősebb nőtestvérem meghalt és most már, mint a család legöregebb +tagjának, nekem kell a helyét elfoglalnom – feleli még mindig mosolyogva +és derűt mutató arccal halkan nevetgélve._ + +_Én néztem e mosolyt, néztem, mely bizonyára vérző szívet takart és én +nem voltam az életnek oly fegyelmezettje, hogy mosolyát_ _mosollyal +viszonozhattam volna. Ám megértettem az ő japánosan megedződött lelkét, +amely mosolyt fagyasztott arcára, hogy mélységes bánatát mások előtt +elfedje. Hogy ne okozzon felebarátjának a haláleseten való fájdalmas +megilletődést és hogy a maga bajával senkinek se kelletlenkedjék. Amikor +a halál különben sem egyéb, mint látszólagos kimúlás._ + +_És nincs az életnek oly küzdelmes vívódása, lelkek viharzásának oly +bánatos keserűsége, melyet Nippon mosolyfakasztó égboltozata ne +aranyozna át a maga örökös derűjével. Mosollyal az ajkán lép az élet +viruló világából a halál hideg csarnokába, oda a kérdező szellemek színe +elé és minden testi és lelki megrázkódtatásnak a legmélyebb nyugalommal +néz a szemébe. Ez váltja ki belőle a Harakiri vérfagyasztó és egyben +boldogító gondolatát. A japán néplélek egyébként is a meglevőnek, a +kézzelfoghatónak az embere, imádója a ragyogó Napvilágnak, a Hold +ezüstszóró fényességének és a valószínűvé tett valószínűtlenségnek._ + +_Ebből a japán néplélekből virult elő érzékeny eszmeviláguknak +népköltésekbeli varázskertje. És a mókaszó bohókás Istenalakja, a +groteszk megjelenésű bálványarc, természeti_ _jelenségeknek megannyi +szellemei, apróbbrendű Istenkék, emberi gyarlóságok forgatába sodródnak, +virágok pompázó kelyhei között bujkálnak, állati meg növényi palástot +öltenek magukra és bűvösen bogozgatják az ezerszínű meseszálak +szivárványos szövevényeit. Mimózák sárgás fejecskéi hajladoznak +egymáshoz, krizántémok bársonyos sziromkái sugdolóznak össze, +cseresznyevirágok hegyezgetik színes kelyheiket és szilvalombok hamvas +gyümölcsein a vidámság harmatcseppjei csillámlanak. Szimbólumokká +finomodnak az események és nyomukban a bűnhődés vagy a jutalom, a +kijózanodó okulás és a kesernyésízű kárvallás. Akár az aesopusi mesék +ostor-suhintása, olyasféle a japán osztó igazságnak bambuszcsapása. Mély +sebet nem okoz, de sajog, véreset nem vérzik, de fájóra dagad. Hol +mosolyognak sorsukon, hol siránkoznak rajta és a magábaszállás megbánó +könnyein a megnyugvás derűje szűrődik keresztül._ + +_És csapongva száll a néplélek rejtekessége és virulnak rikító hajtásai. +Rizsesföldek ingoványain, tengerbe dülő dombok zöldellő lankáin állati +szólások kurrognak és emberivé finomodik a hangjuk. Mert a végzetes +Kárma egyaránt teljesedik állaton, emberen, növényen, virágon és állati +lélek emberi testben_ _magasztosodik, emberi lélek meg állati testben +tisztul és bűnhődik. Szinte mosolyogva büntet és büntetve mosolyog._ + +_Egy-egy erkölcsi tanusággá, oktató példázattá válik minden egyes mese, +mely a lélek megtisztulásához és az ősök igazi útjához, a testi és lelki +tisztasághoz vezet. Virágszínné, virágillattá nemesedik minden egyes +mese, harmatcseppek mosolyává, kékellő égboltozat örök derűjévé._ + +_És szálljanak az én meséim, messze Kelet mosolyai, távol világ +könnycseppjei, ahogy japán ajkról, japán szívből följegyeztem őket és +részben a magam kedvtelésére, részben mások szórakoztatására megírtam és +ritmusos rímes formába átültettem._ + +_Budapesten, az 1930. év őszén._ + +_=Kúnos Ignác dr.=_ + + + + +I. VARÁZSMESÉK + + +Hej csicsija, hej babája + +Vadon erdő rejtekében, cseresznyefák sűrűjében csörgedez egy apró patak, +langyos szellő lágyan ringat kékes tavat. + +Faluvégi kis kunyhóból, rozogácska vityillóból előkukkan jámbor öreg +Nagahide, kivánszorog ráncos arcú, petyhüdt ajkú felesége. + +– Siess öreg, sűrű sötét erdőcskébe, rőzsét szedni lombos ágak +legmélyébe. Fujja dalát szilaj Szellő, hűvösödik, Ősz-Istenke nagysietve +közeledik. + +Jámbor öreg Nagahide fogja botját, vállra veti hátizsákját, lépked +lassan, óvatosan és útjában hol meginog, hol megroggyan. Lohol, baktat +ágas-bogas erdő felé s odaér egy csörgedező, messze kéklő patak elé. +Fáradt testtel, szomjú ajkkal, görnyedező vén vállakkal, megpihen hűs +vize partján, elandalog kéklő habján. + +– Fáradt csontom pihenhess meg, szomjú ajkam enyhülhess meg – szól apóka +s vágyó szeme tekintése rá-rátapad lágyan ringó tó tükrére. + +Edénykéjét gelebéből előszedi, tó vizébe szép lassacskán bemeríti, mohón +nyeli forrás nedvét, Víz-Istenke csodatévő hűvös cseppjét. S amint +habzsol, amint kortyint s amint térül s megint hörpint, egyszeribe +mintha erő, varázserő szállna bele s minden íze, porcikája új erőre +ébredezne. Villámfürgén talpra pattan, derekában egyet roppan, izmossá +lett erős karját kifeszíti, fürtös fejét hátraszegi, lép egy-kettőt +lábfeszítve, néz egy-kettőt szemmeresztve. + +– Né, te legény – csodálkozik s azt hiszi, hogy állta helyén álmodozik. +Belébámul kéklő patak víztükrébe, ránéz karcsú termetére, nagyot kiált +ámultában, vígat kurjant bámultában: + +– Né te legény – csodálkozik s azt hiszi, hogy állta helyén álmodozik. +Még egy kortyot patakjából, még egyet húz hűs habjából s rápillantván +tükörképre, tükörbeli termetére, nagyot kurjant ámultában, fürgét +rikkant bámultában. Szálas, vállas a dereka, erőt duzzad két vaskarja, +hajafürtje sötétellő, szemepárja parázstűzként fénylövellő. + +– Még egy kortyot, csak azért is, ha mingyárt száz ősömért is – szól a +legény szilajkodva, forrás vizét telimarok szipogatva. + +S amint eszmél s gondolkodik s erejében ifjúhodik, eszébe jut anyókája, +kunyhóbeli vén csonttá lett éltepárja. Kapja magát, szívig érő +ifjúságát, otthon terem egy-kettőre, délidei delelőre. + +– Hol vagy, anyjok? – harsog hangja és anyóka száját tátja, hallván ura +érces hangját, látván legény ábrázatját. + +Észbekapott Nagahide, visszaeszmél patak csodás cseppjeire, vére lángol, +szíve dobban, szól a szava csengőn, vígan: + +– Vadon erdő rejtekében, cseresznyefák sűrűjében csörgedez egy apró +patak, langyos szellő lágyan ringat kékes tavat. Siess, anyjok, hűs +patakhoz, tükröződő hegyi tóhoz, kis kortyonként ezüst vizét, +szürcsölgessed csoda nedvét. Fakó hajad megfeketül, alvadt szemed +kifényesül, selymest simul arcod ránca, visszaszáll rád derekadnak +ingó-bingó karcsúsága. + +Les a szóra, hívságosra, néz urára, szép szálasra, abbahagyja minden +dolgát, apró-cseprő bajlódását. Csuprot ragad két kezébe, kibotorkál +zöld mezőre, mély erdőben tócsa mellé s odaér egy csörgedező patak elé. + +– Jaj, csontjaim – hippeg-huppog, egyet köhint, kettőt cuppog, odaroskad +tó partjára, bűvös forrás igéretes mámorára. Sebbel-lobbal nyel egy +kortyot s félrecsapott tincset kontyot. Égőn áhít másik kortyra, s tó +vizében rápillant egy hajnalodó ifjú arcra. Mintha erő, ifjú erő szállna +bele s minden íze, porcikája új erőre ébredezne. Fürgén-hetykén talpra +szökken, lábujjhegyen lengét libben, egyre jobban karcsúsodik, halvány +arca rózsaszínre pirosodik. + +Né te lányka – kiált egyet s azt hiszi, hogy új életre éledezett. Még +egy kortyot szénhajáért, apró kézért, apró lábért, egyet meg a szeme +mián s ámul-bámul visszatérő ifjúságán. Fakó haja feketedik, borús szeme +fényesedik, selymest simul arca ránca s mintha visszaszállna rája +derekának ingó-ringó karcsúsága. + +Megint nézeg megcsillanó tükörképre, tükörbeli termetére s ráncos álla, +hegyes álla formálódik, vézna válla gömbölydedre gömbölyödik. Arcán +rózsák, krizantémok nyiladoznak, szemén gyöngyök, harmatcseppek +harmatoznak. + +– Még egy kortyot hűs cseppjéből, bűvös forrás éltet adó nedűjéből – +kurjant egyet jókedvében, nézvén arcát, virág nyíltát tó tükrében; még +egy cseppet mámorító italából, egy utolsót hűs habjából. S amint +habzsol, amint kortyint s ahogy térül s megint hörpint, karcsú teste +hirtelenbe kisebbedik, keze, lába rövidebbre töpörödik. Egyet torpan +teste hossza, puhul, gyérül sűrű haja, gyerekmódra játszadozva +ugra-bugrál, majd leguggol, majd dülöngve megint megáll. El-elpiszmog +patak partján, bámészkodik kékes vizek villódzásán; ha kell, ha nem, +vékonyujjú kacsójából, megint habzsol kis markából. Addig-addig, míg +aléltan, apródaddá zsugorodtan, gőgicsélve, motyorászva, elnyögdécsel +tudattalan. Lecsukódik két petty szeme, és elpihen gyámoltalan +gyerekteste. + +Nagahide lesi, várja otthontalan otthonába, vágyó szíve vágyódását, +virággá lett virágszálát. Nap-Istenke magas égről lemenőben, +Hold-Istenke mély vizéből fölkelőben; csak nem jön meg várván vártja, +régelmúltak életrekelt varázsálma. Madárhangok fönt a fákon elhalkulnak, +mimózácskák lent a réten bóbiskolnak; csak nem jön meg lesten lestje, új +énjének ifjúságos megsejtettje. + +Dali legény Nagahide kapja magát, árkon-bokron, réteken át, futvást fut +el varázsrejtő erdejéhez, rejtek erdő zöld vizéhez. S amint figyel +folyójánál, amint lesel hűs habjánál, mintha kis hang panaszosan +elhüppögne, kisded hangja elgügyögne. + +Dali legény Nagahide odarohan, szeme mered, keze remeg, lába torpan, +látván apró lehetetlent, jómagával tehetetlent. Karba kapja, átkarolja +csecsemőjét, pólyássá lett, azzá vedlett hitveskéjét; babusgatja, +csitítgatja, dudorászva danolgatja: + +– Hej csicsija, hej babája. + + +Hökköm törpe + +Valamerre messze, valamikor régen, boldog házaspárék éltek békességben. +Amit szeme-szája megkívánt magának, minden óhajtása meglett az egy +párnak. Csak egyetlen áldás kerülte ki házuk, nem zavarta lárma bús +magánosságuk. Buddha bálványához imádkoznak egy nap: + +– Váltsd valóra uram, titkos óhajunkat. + +És amint letellett időbeli öltő, ott ringott, csikorgott egy arasznyi +bölcső. Pöttömnyi volt Buddha égi ajándoka, hüvelyknyinél nem nőtt +cseppel se nagyobbra. Hökköm törpe lett a cseppség csúfos neve, rajta +kacarászott fél falu rossz nyelve; szíve fájdalmára anyjának, apjának, +bántó bánatára félbemaradottnak. + +Hónapok eltelnek, évek is elmúlnak, Hökköm törpééknél bánatba borulnak. +Ráunt csúfos szóra, falu kacajára, rájabízza lelkét Buddha irgalmára. +Országgá, világgá készül mehetnékje, tán útjába akad veszett +szerencséje. Csak egy fatányérkát, tűt meg evőpálcát, azt kíván +anyjától, apjától meg áldást. + +– Minek neked tálka? Mire jó tű, pálca? + +– Tálka lesz a hajóm, pálca evezőcském, acéltűt ha adtok, védő +fegyverecském. + +Sorra előhozzák apró mind a hármát, belé hadd ültessék, elsőnek a +tálját. Pálca-evezőjét két kezébe nyomják, lándzsa-acéltűjét vállára +akasztják. Búcsúszavát sírja szülei könnyére, indul ladikjával folyó sík +tükrére. Úszik a tányérka napestig és másnap kékes messziségben +városkára virrad. + +Otthagyja ladikját, pöttömnyi tálkáját, rója a nagy város rejtek +zegét-zugát. Cifra palotának áll meg ajtajánál, tornyos kapufélfa bűvös +csodájánál. + +– Kié ez a szép ház? Ki lakhatik benne? – kérdi, csodát keltvén egy +arasz emberke. + +– Mikádó vezére, a bölcs Szájso – mondják és az egyarasznyit ugyan +megcsodálják. + +Benyit a nagy ajtón, díszes bejáróhoz, torka szakadtából emberért +kiáltoz. Épp ott áll a Szájso, rácsos kertje mellett, hall egy +gyerekhangot, semerre se lelket. Mégegyszer megszólal, kérvén +engedelmet, odavigyáz Szájso, se testet, se lelket. + +– Itt vagyok, ragyogok, bocskorod legalján – kiáltoz a törpe, száját +nagyra szabván. + +Lepillant a Szájso vizsga tekintettel, meglát egy arasznyit, könyörgő +kezekkel. + +– Buddha bálványkája? Élő faragványa? + +Tagad a fejével, búsan néz szemével. + +– Magamféle cseppség nagy magadtól kérem, lehess inségemben védő +segítségem. + +– Honnan jöttél, miből lettél? Palotámba hogy cseppentél? + +– Anyám szülöttjének, csodák csodájának jöttem e világra, emberek +gúnyjának. Engedd meg, nagy uram, nálad ellehessek, teli asztalodról +morzsákat szedhessek. Kevéske az étkem, bérem leszolgálom, hasznodra is +válhat kelésem, járásom. + +Szájso jámbor szíve megesik a cseppen: + +– Maradj palotámban, ha nem csurran, cseppen. + +Nekigyűri karját, úgy lát munkájához, nyájas szóbeszéde úrhoz, +szolgájához. El napestig tesz-vesz, szüntelenül fárad, arca verejtéke +soha le nem szárad. Mindenki szerette, mindenki kedvelte, Szájso szép +leánya túlig becézgette. Piacra ha kellett, templomba ha mentek, csepp +legény ott lépdelt kis úrnője mellett. + +* + +Buddha oltáránál áldoztak volt éppen s amint márványlépcsőn fölfelé +menőben, undokarcú ördög útjukat elállja, bődületes hangon magát +elkiáltja. Futni kezd a lányka, ám a bátor törpe, nekiszegzi lábát: + +– Elbánok én vele. + +Kapja tű-lándzsáját le a hacukáról, dobbant a talpával s ördögének +fordul. Mosolyog a beste, megpillantván törpét, magabízásában nekiszegzi +mellét. + +– Hamm, legott bekaplak – tátja öblös száját, tűstül, mindenestül +lenyeli az árvát. + +Ördög mély gyomrában, amint térül-fordul: – Most meg rajtam a sor – szól +a törpe zordul. + +Veszi acéltűjét, megvédő lándzsáját, szurkálgatja vele ördög fene +gyomrát. Fölordít az ártó, irtó fájdalmában, szorul bátorsága reszketeg +inában. Eseng, rimánkodik, beléborzong bőre, jaj, csak az a rusnya bujna +ki belőle. + +– Ki én, akár tüstént, ha fogadod hittel, templomom, kis úrnőm soha meg +nem bántod, se szóval, se tettel. + +– Feléje se nézek, bálvány látja lelkem – hebeg fogvacogva undok +tehetetlen. + +– Torkán ha kilépek – tünődik el törpénk –, gyenge testecskémet +szétdarálja lisztként. – Nagy orrán át inkább – gondolja magába s amint +útra indul orra irányába, olyan egyet tüsszent ördög rút fajzatja, akár +ajzott nyilat suhintattak volna. + +– Hordd el magad, ördög – s úgy eliramodott, vajákos patája nyomot alig +hagyott. + +Szájso leánykája egymagában árván, ötölt-hatolt szegény, lent a lépcsőn +állván. Irtó félelmükben félig eszméletlen, ahogy támolyognak óvatos +kettesben, szíjas ostor fekszik ép a lábuk előtt, Buddha templomának +bálványkája előtt. Nekikap a lányka szíjas ostorkának, boldog-vígan +mondja támolygó társának: + +– Ördögöd kezéből hullott ki e jószág, megládd, mi mindenre vehetjük +majd hasznát. + +– Ugyan mire másra, ha nem suhintásra? + +– Ördög ostorának vajákos a híre, Ucsdeno-Kodzucsi pokolbéli neve. +Kezedbe ha veszed s meg is suhogtatod, tetté teljesedik vágyva +vágyódásod. + +– Tetté teljesedik? Vágyvást ha vágyódik? + +– Nyomban ha óhajtod, ahogy szód kimondod. + +Nagyot néz a törpe ördög ostorára, lányka szép szemére, bambusz +derekára. Tüzet villan szeme, remeg szájaszéle, szíve tájékáról siet a +beszéde: + +– Hát ha azt szeretném, hátha azt kívánnám, embernyivé nőjön hitvány +törpe formám? + +– Ha az óhajtásod az én óhajtásom, ha a kívánságod az én kívánságom, +menten teljesedik szíved forró vágya, valóra is válik lelked óhajtása. + +S megszólal a lányka, nyíló virágszája, szemét rászegezvén bálvány +ostorára: + + – Növekedj meg jó magasra, + Egy araszról több araszra, + Ucsdeno-Kodzucsi; + Embernyivé változzék át + A te gyenge, törpe formád, + Ucsdeno-Kodzucsi. + +S amint egyet suhog ostor csattanása, hallszik gyenge testnek +meg-megroppanása. Törpe legénykéből embernyi legény lett, apró +Hökkömkéből dali levente lett. Tüzes tekintete égeti a lánykát, +megtalálták egymás örök boldogságát. + + +Vízi sellőt halászott ki + +Tengerparti legénykének gondja támadt, súlyos gondja szegénykének. +Asszony kéne, dolgos asszony, kunyhójába, nem élet a legényélet +egymagába. Mindennapi tette-vette, hogy a horgát, halászhorgát elővette +s lőn halála, pusztulása meduzáknak, töméntelen halnak, ráknak. + +Horgász egy nap tenger mentén, horgát mélyre leeresztvén s ím a nyele, +kampós végű horog nyele, vasmarkában meg-megrezdül, kicsi híja kezeiből +ki nem perdül. + +– Tán csak nem egy teknősbéka akadt horgom kampójába? – szól a legény +éjnyegetve, óvó kézzel horgát meg-megemelgetve. – Ha erősen rántogatom +fonalamat, megeshet, hogy egyszeribe kettészakad – s húzza horgát izmos +karja kibírtáig, nagy ereje kifogytáig. + +S amint húzza, húzogatja és vigyázvást vonogatja, kikukkan egy fej a +habból, kibukkan egy törzs a habból. Feje mintha lányé lenne, dereka meg +halé lenne. + +– Sellőt fogtam, nincs különben – hökken horgász holt-ijedten s nézi +sellőt bámész szájjal, ijedelmes ámulással. + +– Soha ilyet, míg a világ – s nekifeszül, húzván csínján kampós horgát. +S mintha halat csodálna meg kibukkanó sellőjében, mintha lánykát sejtene +meg kerekre nyílt kék szemében, két szemének rebbenéses, hökkenéses +nézésében. + +– Be sajnálom szegény sellőt ártatlanját, be restellem kampós horgom +zsákmánykáját. Hogy tapad rám rimánkodó nézésével, hogy néz felém kékbe +játszó, színt villódzó két szemével. + +Kampójáról lesegíti, part füvére virágjára ráülteti s így szól hozzá +emberséggel, igaz szívvel szeretettel: + +– Kicsi sellő, nagy gondatlan, vakmerőcske vigyázatlan; tenger mélyén +lenne helyed s ahelyett ím föld színére feltermettél, szemem elé, ember +elé merészkedtél. Ezerszeres a szerencséd, jó szerencséd, hogy a sorsod +nem akárki más fiához, hanem éppen hozzám sodrott. + +Óvón, gyengén derekánál megragadja és a vízbe, mély habokba lassan +visszausztatgatja. Sellő siklik hullám hátán, halak között bukdácsolván +s messze vízen eltűnőben, tenger alá sülyedőben, megmentője két szemébe +tekint vissza s félszemével mintha sírna, félszemmel meg mosolyogna. + +Halászlegény fogja horgát, horgászgatja zúgó tenger falánk halát, +szirtek rákját s naplementre estebédi szürkületre halas zsákja hallal +tele. + +* + +Estidő van, sötétedik, Hold-Istenke felleg alján, bíborútján falu felé +közeledik. Halászlegény tengermenti kunyhójában, viharverte, esőmosta +kalibában hozzálát tűzcsiholáshoz, halat sütni, miegymáshoz. Ajtaján ám +– kip-kop, kip-kop – kopogtatnak, bocsánatot kérő szóval rimánkodnak. + +– Ki vagy, mi a kívánságod? Ajtóm előtt miért eseng óhajtásod? + +– Árva vagyok, én anyátlan, vad idegen, én apátlan; vízi utam valahogyan +elvétettem, vityillódba betévedtem. Kérnék szállást nyugodalmas +éjszakára, Hold-Istenke, Égi-Anyánk irgalmára. + +S amint kérvén rimánkodik s apró keze könyörgőre kulcsolódik, +bársonyszeme villanása, drágakövek fölragyogó csillanása. Halászlegény +nézi könnyben ázó szemét s mintha látná tengerlaki sellőcskének +tekintetét. Szegény lánykát, kérő szavát megsajnálja, szíves szókkal, +szeretettel marasztalja. Teáscsészét tesz eléje, térdvánkoskát tol +feléje. + +– Fáradt ha vagy, vityillómban megnyugodhatsz, éhes ha vagy, asztalomnál +jól is lakhatsz. Van friss halam, friss fogású, olajsültes ropogású. + +Térül, fordul konyhájába, halat rakni tűzön égő bográcsába. + +– Ha akarnál igazándi fínom halat, ízeset meg ropogósat, bízzad énrám +baját, gondját, nagyon értem útját, módját. + +– Vendégem vagy, nyugodhass meg; fáradt is vagy, pihenhess meg. + +– Megzavartam nyugalmadat, hadd főzöm meg vacsorádat. + +Addig-addig rimánkodik, szívvel-szóval kínálkozik, míg ráhagyja halhoz +értő legénykéje s vendég előtt főzni való edénykéje. Sürög-forog bogrács +körül, halak java, fínomabbja tálba kerül; nekilátnak halfőzésnek, +halevésnek, közbe-közbe szemlesütve összenéznek. Oly pompás a hal +zamatja, színe, szaga, párolatja, szájaszélét a legényke jóízűen +nyalogatja. + +– Teljes világéletemben ennél jobbat se nem ettem, se nem nyeltem; +mindennap ha így ehetnék, száz máséval sem cserélnék. + +– Főztemet ha megszeretted, máskor is megszeretheted – szól a lányka +szeméremmel. + +– Igen, hogyha maradhatnál, házikómban békességben ha lakhatnál. + +– Senkim, semmim e világon, világomat soha többé meg nem látom. Engedd, +hogy megmaradhassak, ételedért szívvel, szívből szolgálhassak. + +– Már kimondom vágyódásom, légy énnekem mindhalálig hites társam. +Nélküled én úgy se élek, nem élet a legényélet. + +Fülig pirul a leányka, szégyellős a szószólása. + +– Tenger ölén nevekedtem, sós ízű lett lehelletem. Szívem forró +vágyódása, lelkem igaz óhajtása, legalább ha kétnaponként só vízében, +sós lehében fürödhetnék. + +– Szíved vágyán segíthetünk, fürdőházat, takarosat építhetünk. + +– Lenne még egy nagy kérésem, kár ne essék tisztességben. Bent ha fürdök +sósvizemben, ne mutatkozz közelemben; meg ne pillants két szemeddel, meg +ne ronts a nézéseddel. + +Furcsállotta furcsa lányka kívánságát, ám szívéért, hűségéért nyujtja +szívét, nagy jóságát. Rövidesen lagzit csaptak és halakból, rákfélékből +olyan egy nagy traktát csaptak, halízű lett az egész ház, ahol leülsz, +ahol megállsz. + +* + +Tellett-múlott napjuk, évük, minden jóban bőven részük. Horgászni jár +házas gazda, halak hullnak feles számba, legjavából a bográcsba. Pompás +volt az asszony főztje, ettek, míg a gyomruk győzte. Csak a sósvíz +másodnapos fürdőjében, az motoszkált minduntalan a fejében. Sósban +uszkál, sósban fürdik, ruháján is halszag érzik s míg a vízben +kényelemben lubickolgat, orra előtt ablak, ajtó zárva marad. + +Megint egy nap szokott módra mosdik, fürdik s bent a vízben, a sós lében +mindenről megfeledkezik. Se házára, se urára, nem gondol ő semmi másra, +csak a tenger tiszta halszag-párájára. Férje-ura lesten lesi, fürdőjéből +mikor lép ki. Tolóajtó kis nyílásán, csak egy cseppnyi horpadásán, lesi +szemmel amint rajta átnézeget, ámultában hajaszála égnek mered. Nem az +asszony van a vízben, nem ő fürdik a sós ízben s amint nézi, kémlelgeti, +feje mintha lányé lenne, dereka meg halé lenne; akárcsak egy vízből +fölszállt tündérecske, tengerszülte kis sellőcske. + +– Azt hittem, hogy igaz lélek, halandótól meglelkedzett, holott sellő a +fajtája, sós tengerből, tündérföldi származása. Azért kellett rengeteg +só, azért zárult fürdőbeli ablak, ajtó, azért sütött-főzött halat, +ízeset meg ropogósat. + +S mintha álom, tündérálom szállna rája, tétovázó, elmélázó lett járása; +hol elindul, hol jön ismét, egyre törli, törölgeti könnyes szemét. + +Neszét vette hal-menyecske, hogy a titkát, tengermélyi származását +férje-ura megsejtette. Szíve bántó fájdalmában, lelke ketté szakadtában +sírva néz rá hű urára, ráhanyatlik kebelére, két karjára. + +– Mért sírsz, mért rísz, halhússzínű feleségem? Sósban fürdő, lubickoló +ékességem? + +– Nincsen többé temelletted maradásom, más világ az én világom. + +– Miért nincsen maradásod? Mért más világ a világod? + +– Azért – zokog az asszonyka s halkra hal el haló hangja –, mert a +tenger sós párája az otthonom, mert sellőtől ered vízi származásom. Te +mentettél meg halálos nagy bajomból, te engedtél szabadjára +vaskampódról; földi éltet adtál nekem vízi helyett, megízleltem sose +remélt üdvösséget. Le is róttam nagy hálámat, odahagytam tengermélyi, +sellőbéli mivoltomat; jöttem hozzád szófogadó feleségnek, holtomiglan +szerelmetes hitvesednek. Ám adott szód, ígéreted nem állottad, +megsejtetted, meg is tudtad sellőbeli alakomat. Hűségedet, hozzám való +vonzalmadat meghálálom, nálad hagyom földre tévedt ifjúságom. Mert így +mondja ősök szava, égi hitünk, fogadalmunk parancsolja: ha a sellőt föld +szülöttje feleségnek megszereti, vonzalomból el is veszi, sellő ura, +földi élet halandója hamarosan meg nem halhat, több száz évig éli éltét +szerencsésnek, fiatalnak. + +Szól és urát, halász urát átkarolja, átöleli, tengerpárás lehelletét, +sónak ízét ráleheli. Indul sellő vízhazája vízútjára, sós tengernek +legaljára s amint siklik messze kéklő tengerébe s amint bukkan mély +vizébe, feje mintha lányé lenne, dereka meg halé lenne. + +Búsan tér a halász haza, otthontalan otthonába, sós könnyet ejt síró +szeme, vért csepegtet vérző lelke. És mert sellő volt hitvese s +szerelmével megszerette, hamarjában meg sem halhat, több száz évig éli +éltét szerencsésnek, fiatalnak. + + +Tél-Istenke szamócája + +Falu szélén, domboldalon éldegélt egy rosszcsont asszony. Két virágszál +két lánykája, más-más bokor más hajtása. Egyikének, nagyobb lánynak +Hófehérke, másikának, kisebb lánynak Virágbimbó volt a neve. Mostohalány +volt a nagyobb, úgy is bánt az anyja vele; csak a másik, a kisebbik, ő +volt anyja szemefénye. Hófehérke durva vászon kimonóban sürgött-forgott, +Virágbimbó talpig selyem viganóban páváskodott. Minden munkát ő végzett +el, Hófehérke; minden munkát ő került el, a kisebbje. + +Télidő volt, zimankózott, hullott a hó, zuzmarázott. Hó hullása, +szálldosása süppedékes, erdőn, mezőn lepedékes. Térdig érőn jártak +benne, fujdogált a vihar szele; Szél-Istenke viharosan fütyörészett, +Vihar úrfi felhő szélén heverészett. Napkelte volt, Hófehérke kint a +konyhán teát forralt, mosogatott; Virágbimbó jó melegben bábuival +játszadozott. Megszólal egy kora reggel, Virágbimbó konok fejjel: + +– Szamócára éheztem meg, be szeretnék egy-két szemet. + +– Kerestetek, lelkem lányom – szól az anya, Hófehérkét odakintről maga +elé parancsolja. + +– Mit parancsol, édesanyám? + +– Szamócára éhezett meg drága lánykám; egy-kettőre, láss utána, +teljesedjék vágyódása. + +– Édesanyám, télidő van, térdig érő hideg hóban nem terem meg kicsi +bokra, nem piroslik a szamóca. + +Mérges arccal, nagy haraggal: + +– Pusztulj ki a hómezőre, szamócát hozz délidőre, delelőre. + +Siet vissza konyhájába, konyhájából falun túlról rét útjára, rét +útjáról, út végéről zöld erdőre, térdig érő süppedékes hómezőre. +Hófehérke álomszemmel megy, mendegél, hideg a hó, bokán túl ér, fütyöl a +szél s amint búsan eltünődik s árva sorsán emésztődik, égből hulló +hirtelenbe ott terem egy agg emberke. Vállig omlik havas haja, +kristálytiszta ezüstruha csillog rajta, néz a lányra szelíd szemmel, +szól hozzája való szívvel, szeretettel: + +– Sose búsulj, sose aggódj, balsorsodon sose bánkódj; elvezetlek szép +tisztásra, tündérföldi szamócásra. + +S előre megy Hóemberke, lába nyomán Hófehérke és eljutnak réten túlra, +kertes helyre. Agg apóka egyet tapsol két kezével, ég felé néz imádkozó +két szemével. + +Villámmódra, villámfürgén pattan elő mennyég felől barna fürtű ifjú +legény. Vállig omlik ében haja, csupa smaragd csillog rajta. Ámuldozik +Hófehérke, tétovázik s azt se tudja, mi van vele. + +– Ne ámuldozz ártatlankám, ne ijedezz földön futó én árvácskám. Én +vagyok Tél hónapjának örök-ifjú szellemkéje, fiam meg Nyár hónapjának +derűszóró Istenkéje. Megesett a szívem rajtad s felköltöttem téli álmú +Nyár-Istenke magzatomat. Friss szamócát, vérpirosat ő szed neked, kis +kosárkád színig tele megtöltheted. + +Egyet int a szülöttjének, smaragd ruhás Istenkének: + +– Érlelj gyorsan szamócákat, édeseket, pirosakat. + +Ifjú Isten egyet tapsol két kezével, ég felé néz két szemével s ím +egyszerre napfény ragyog kékes égen, hó elolvad mezőn, réten, pára száll +fel puha földből, fű fa sarjad, levél zöldül. Levelet hajt hajlongó ág, +virulni kezd ahány virág; nyári szellő lengedezik, százszín lepke +ébredezik. Döngicsélnek kis méhecskék, csattogtatnak fülemülék; réten +túlról zöld kertecske, friss szamóca bíborodik közepette. + +– Szedegessed szamócádat, töltsed tele kosárkádat. + +Munkához fog Hófehérke, lába gyors, két keze fürge; mind leszedi +szamócáját, teletölti kosárkáját. S indulóban hazafelé, amint nézeg +kertje felé, volt két Isten, nincsen egy sem. Ahogy jöttek, úgy mentek +el, fű fa, virág úgy virult el; sötét felhők imbolyognak, hópelyhecskék +hulladoznak. Száraz fákon száraz ágak, madárkák mind elvonulnak; nyár +helyébe megint tél lett, erdőn, mezőn hó fehérlett. + +* + +– Álmot láttam, varázsálmot – szól a lányka s ahogy ránéz kosarára, mint +a kláris úgy piroslik Tél-Istenke szamócája. + +Összeteszi két kis kezét, imádja két Istenkéjét, megvédőjét szükségében, +segítőjét inségében. Nagy sietvést szalad haza, hó előtte, hó utána; +viszi haza szamócáját, Virágbimbó szíve vágyát. + +Nagyokat néz mostohája, Hófehérke szamócáját amint látja. + +– Merre láttad meg az útját? Merre érik valóságos hó-szamócád? + +– Valódinak valóságos, szamócának varázslatos. + +– Hol találtad? Honnan hoztad? + +– Réteken túl, kertecskében, ott termett egy tündérföldi gyümölcsösben. + +– Mért nem hoztál sokkal többet? + +– Kertecskében ennyi termett. + +– Hazug a szád, hazug a szód. + +– Nem hazudtam, valót mondtam, ami termett, mind elhoztam. + +Odaszól a magzatjának, szamócázó lánykájának: + +– Induljunk el faluvégre, falun túlról messze rétre, friss szamócát +szedegetni, nagyobbacska kosarunkat színig teletöltögetni. + +– Nagy a hideg, ne menjetek, kárt tehet a tél bennetek. + +Mostohája kapja magát, kikeresi nagy kosarát s megy a lánnyal, +kisebbikkel, faluvégre, tündérföldi gyümölcsösre. + +Szíve szorul Fehérkének, bajuk eshet szegénykéknek. Kipillantgat kis +ajtaján, kikukkantgat kis ablakán s aggó szívvel lesi várja, mikor jön +meg mostohája. Siet ki a konyhájába, konyhájából rét útjára, út végéről +zöld erdőre, térdig érő hómezőre. S amint nézeg, s amint kémlel +szívdobogva szerteszéjjel, hát ó Buddha, utak szélén elterülten +mostohája, oldalvást kis húgocskája. Ott nyugosznak egymás mellett +megdermedten, elhagyottan, húsig, csontig megfagyottan. + +Árva lányka imádkozik anyja, húga békességes elhúnytáért, vándor lelkük +elszálltáért. + + +Hold-Istenke ünnepére + +Ünnepet ül Nippon népe, Hold-Istenke örömére. Halványarcú Isten-lányka, +Nap-Isten kis húgocskája, kiül kék ég peremére, langyos szellő +legszélére. Ezüst tükrét előszedi, kerek arcát kendőzgeti, szeme alját, +szemöldökét, derűs arca két kis gödrét. + +Isten-ifjú Eső-Felhő, esőcseppet csepegtető, felhők között ólálkodik, +Hold világos udvarára bámészkodik. Irígy szemmel szemlélgeti ragyogását, +halvány arca színezüstös sápadtságát. Azon töri csapzott fejét s +meg-megrázza csúronvizes lebernyegét, ha majd beáll vak éjszaka, Hold +ünnepét valamikép megzavarja. Odacsusszan pajtásához, Vihar-Felhő +odujához, könnyesővel köszöntgeti, hűs cseppekkel freccsentgeti. + +– Rég ideje nem láttalak, zuhogni se hallottalak – kezdi a szót +Vihar-Felhő. + +– Fő a fejed, sok a dolgod, sokfelé kell lótnod-futnod. Eső kell az +embereknek, öntöznöd kell töméntelen rizsföldeket. Úgy-e, hékás, úgy-e, +pajtás? + +– Hol esőért sopánkodnak, hol harmatért rimánkodnak – szól a szóra +Eső-Felhő. + +– Bősz barátunk nagy Mennydörgő, eget, földet dörögtető, egyre nógat, +hogy siessek, utat neki egyengessek. Hát te, pajtás, jóban-rosszban mért +sántikálsz? + +– Vihar napja közelgőbe, erőt gyüjtök nagy tüdőmbe. + +– Elegendő még az időd, másra fordítsd izmos erőd – pedzi a szót +Eső-Felhő. + +– Hogy a földre lelóduljak? Kedvem szerint, eszem vesztve dúljak-fúljak? + +– Nézz csak arra a nyápicra, sápadt Holdnak haloványka orcájára, hogy +kendőzi száját, orrát, hogy fésüli kenderkócát. Ünnepnapra készülődik, +le a földre, emberlakta térségekre leskelődik. + +– Az ám – mondja a vihar-fi –, lesz ma este se be se ki; lent a földön +hejehujás eszem-iszom, kivirradtig vigadalom. + +– Mink is égi lakók volnánk, nemcsak a Hold, az a falánk – panaszkodik +Eső-Felhő. – Földi asszony, földi ember őt kedveli, ennivaló ajándékkal +egyre csak őt embereli. + +– Mit is szerethetnek rajta, mikor olyan sápadt fajta – sopánkodik +Vihar-Felhő. – Tekints egyet le a földre, házról házra futkározó +emberekre. Gombát főznek, friss gesztenyét, földi étkek ínycsiklandó +édességét. Mind csak a Hold örömére, sápadt volta ünnepére. + +– Furfangukon valamikép kifoghatnánk, szépszerével ételt-italt +arathatnánk – sugdos össze két szilajfi. – Rontsunk rá a föld színére, +vihar verte, eső csapta kis községre s ami gomba, főtt gesztenye, földi +étkek ínycsiklandó édessége, egy-kettőre habzsoljuk fel, ünnep előtt +faldossuk fel. + +– Pufók Holdnak éh-kopp jusson, kerek arca pukkadozzon – kacarász a két +egypajtás. + +* + +Sebbel-lobbal szedik-veszik cókmókjukat s rá a földre, kis községre +rárontanak. Előtörnek nagy magasból, felhőbeli mély barlangból, csupa +locs-pocs plundrájában Eső-Felhő, széllel bélelt gúnyájában Vihar-Felhő +s amint futnak, nyargalásznak s hegyek csúcsán dudorásznak, nagy ámultan +pislognak le emberlakta kis községre. + +Falu népe kimonóban, csupa selyem viganóban, uccák hosszat sétálgatnak, +bálvány előtt térdet hajtva hajbókolnak. Holdra lesnek odalentről, +holdfény dereng odafentről. Házak ahány kis ablaka, tárva-nyitva +fal-ajtaja, kertes udvar csupa virág, színeset hajt zöldelő ág. +Tornácokon csepp asztalok, asztalokon apró tálak, tetéstele édességgel, +gombával, főtt gesztenyével; ünnepére Holdacskának, áldozásra +mennyégbéli mosolyának. + +– De csikolja szájam szélét – nyeldes nagyot Szél-Istenfi. + +– De ingerli gyomrom éhét – cuppant egyet Vihar-úrfi. + +– Rontsunk neki házaiknak, házak ahány asztalának, asztalkákon csepp +tálaknak, tálon ínyes falatoknak. + +Kapja magát két egylegény, mindegyike rándít egyet lebernyegén; +ereszkednek le a földre iramodvást, rontom-bontom száguldozvást. + +– Én hadd kezdem – szól Viharfi. + +– Hát csak fujjad – mond Esőfi s fütyül a szél rettenetest, keble zihál +félelmetest. + +– Rajtam a sor – szól Esőfi. + +– Hát csak csurgasd – mond Viharfi s omlik, zuhog rettenetest, szakad +szinte félelmetest. + +Föld felszínén több százával az emberek, ünneplőbe öltözöttek, amint +lesik Hold-Istenkét s ünnepelnék rózsásszínű derengését, észrevesznek +kettős Felhőt, megéreznek zivataros, szeles esőt. Szednek össze +ételeket, áldozatos csemegéket, tetéstele csepp tálakat, tállal tele +asztalokat. Mind behordják tornácukba, tornácukból szobájukba; minden +ablak bezáródik, minden ajtó betolódik. + +Isten-ifjú Eső-Felhő esőt zúdít hajlott hátú hajlokokra, Isten-ifjú +Viharfelhő vihart fujtat virágkertes udvarokra. Csapkodnak és üvöltenek, +házikókat nádszál módra rezegtetnek; fel-felsikong ablak, ajtó, zárva +marad minden ajtó. Dühöngenek, tajtékoznak, dúlnak-fúlnak, csikorognak; +meg-megreccsen ablak, ajtó, zárva marad minden ajtó. + +Addig-addig, míg dühükben, tehetetlen küzdelmükben bárhogy fujnak és +zuhognak, recsegtetnek ropogtatnak, egyszerre csak mind a ketten +elaléltan, kimerülten elpetyhüdnek, ellanyhulnak, szégyenszemre, +restelkedve, erőtlenül összeesve vissza felé vánszorognak. + +Fent az égen derengőben a Hold képe, ezüstösszín bággyatagos derengése. +Pufók arca pirosodik, virágajka mosolyodik; ezüst leplét egyre-másra +bontogatja, halaványszín ezüstjével föld lakóit, hódolóit takargatja. +Eső, vihar elültével, Hold világa derültével ahány ablak, mind kitárul, +ahány ajtó, mind kizárul. Tornácokon csepp asztalkák, asztalkákon csepp +tálacskák, telestele édességgel, gombákkal, főtt gesztenyékkel. + +Áldoznak Hold-Istenkének, Nap-Istenke ezüstruhás testvérének. + + +Kőfejtő és Hegy-Istenke + +Városvégi legénykéből nagy legény lett, hegyek megett, szirtek között +követ fejtett. Rózsás reggel ahogy derül s hegy ormára mihelyt ráül, +megy a legény égbe nyúló hegyek közé, égig érő sziklák mögé. Aprókat +fejt nagy kövekből, sziklát hasgat kőszirtekből. Két karjával +félvállára, mind rárakja teherbíró nagy hátára, kínálgatja portékáját +fűnek-fának, bálványkákat farigcsáló barkácsoknak. + +Hegyek mélyén ijedelmes szakadékban, sötét öblű huhogásos hasadékban, +járván, hágván szirtet, sziklát, könyörülő Hegy-Istenke ütött tanyát. +Utat mutat eltévelygő úttalannak, csetlő-botló, fészkét vesztett +hontalannak, menedéket menekvőnek, intelmeket esendőknek. Mindenkit +hall, mindenkit lát; őt nem hallják, őt nem látják. + +Kőfejtőnek városbeli pagodában, dolga akadt úri egy nagy palotában; +bálványkára, kőemlékre volt nagy úrnak épp szüksége. Amint belép +aranyrácsos palotába, sose látott, sose hallott pompa ragyog rá arcára. +Kintről, bentről fénylik fala, aranyból van rézajtaja; cifra márvány +minden köve, még az ágy is selyem benne. Bezzeg az ő városvégi +vityillója, ütött-kopott szalmabélű nyugovója; kunyhójában alig fekhet, +szűkös helyen, kemény aljon ha heverhet. Búsan ballag megint magas +kőhegyére, ágas-bogas erdejére; sziklák alján pihen nagyot, keservében +fájdalmasat sóhajtgatott. + +– Hej, ha én is gazdag lennék, cifrakövű, márványművű házban laknék, +piros selymes ágyban hálnék, száz másával nem cserélnék. + +Hegy-Istenke mindenlátó, mindentudó, mindenhalló, hangot hallat +látatlanba s így szólal meg óvatlanba: + +– Teljesüljön kívánságod, legyen házad, gazdagságod. + +Kőhasító odafigyel zajra, neszre s nem lát szeme egy lelket se. +Nekifekszik sziklájának, követ fejtő, követ vájó munkájának. Estefelé +kézbe veszi vascsákányát, fogja fejtő kalapácsát; kullog, ballag +kunyhójába, nyugtot adó szűk vackába. S közelegvén kunyhójához, +messzefénylő palotához, vakul szeme kápráztató látomástól, pompázatos +cifraságtól. Kintről, bentről fénylik fala, aranyból van rézajtaja, +cifra márvány minden köve, még az ágy is, párnája is selyem benne. + +Kényelembe veti magát, nyujtóztatja teste hosszát s napot, hetet, sok +hónapot, úgy megszokott úri módot, mintha világéletében nem zavarták +volna soha kényelmében. + +Virágok közt tanyáz egy nap, szagolgat szín virágokat, csipeget szép +gyümölcsökben, vígat kurjant jókedvében. Nap-Istenke odapillant +krizántémos udvarára, rákacsintgat aranysárga mimózára, elnyilazgat +sugarával, perzsel, éget mosolyával; fülleszt, fullaszt tűzmelege, tüzet +kábít forró lehe. + +Kertajtón át udvarából, kitekintget lugasából, hát előtte uccák hosszat +kígyózik egy szivárványos, színes csapat. Sogun ül egy hinriksában, +térdig gyöngyben, sáraranyban; körülötte szolgasereg, szamurájok, +fegyveresek. Sogun arcát legyezgetik, meleg ellen őrizgetik, hűsítőkkel +kínálgatják, szélvihartól védik, óvják. + +– Hej, ha egyszer sogun lennék, hinriksámban, gyaloghintón pompázhatnék; +legyezőkkel legyeznének, szamurájok őriznének. + +Hegy-Istenke mindenlátó, mindentudó, mindenhalló, hangot hallat +látatlanba, így szólal meg óvatlanba: + +– Teljesedjék kívánságod, legyen meg a méltóságod. + +S alig térül, alig fordul, sogun lett a dúsgazdagból. Szolganépség, +lovascsapat, gyöngyös, lakkos gyalogfogat, s amit szeme, szája kíván, +múlik múló kívánságán. Legyezőkkel legyezgetik, meleg ellen őrizgetik, +hűsítőkkel kínálgatják, szamurájjal vigyáztatják. + +Felnéz egy nap vakítóan kéklő égre, Nap-Istenke tűzszemére s hökkenettel +látja, érzi, döbbenettel tudja, nézi, amerre csak sugara ér, ami zugba +csak belefér, minden ég és perzselődik, tűzlehétől emésztődik. Ami +fehér, mind megbarnul, ami színes, mind megfakul. + +– Hej, ha egyszer Nap lehetnék, sugarammal, tűznyilammal tüzet sütnék, +tüzet tűznék. + +Hegy-Istenke mindenlátó, mindentudó, mindenhalló, hangot hallat +látatlanba, így szólal meg óvatlanba: + +– Teljesedjék a kérésed, tüzes Nappá váljék tested. + +S azon nyomban, melegében, atyák lakta magas égen, tűzként fénylő a +kőfejtő; mezőt, rétet porrá éget, fát, virágot elperzselget. Forrót +lehel lehellete, izzót áraszt tekintete, barnára süt sárga arcot, szénné +fakaszt vetőmagot; ha soguné, ha paraszté, ha szegényé, ha gazdagé. + +Felhő kerül másnap elő s fellélegzik erdő, mező. Nap tűzarcát letakarja, +föld termését eltakarja, hűvös szellőt lengedeztet, madárral dalt +zengedeztet. + +Nagyot fortyan nap haragja, kőfejtőnek emberbéli indulatja, toporzékol +vak dühében, irígykedő féltésében. Futó Felhő, a toprongyos, +szembeszegül mindenható Napja ellen, az a lompos. + +– Hej, ha egyszer Felhő lennék, még cifrábbat művelhetnék. + +Hegy-Istenke mosolyogva, látatlanba szól a szava: + +– Teljesedjék óhajtásod, Felhő legyen hivatásod. + +Felhővé lett tűzszóró Nap és nem másnap, hanem aznap, odaterült Napja +elé, odaborult földje elé. Nap-Istenke sugárkáit elkapdossa, foszladozó +foszlányába dugdosgatja. + +* + +Szürke lepel, árnyék leple lopózkodik világbéli mindenségre. Földek füve +zöldelőben, cserjék, bokrok, ágak, lombok rügyezőben; színeset hajt +ahány virág, lombosodnak száradó fák. Felhőúrfi két szárnyéka nekilódul, +eső zuhog, vihar dúl-fúl s órák hosszat, napok hosszat, csapdos, verdes, +hetek hosszat. Folyó, patak mind megdagad, gát meg töltés kettészakad; +rétek, mezők áradásban, tengermódra hullámzásban. + +Csak a szikla, kemény szikla áll merevest, csak ő nyúlik nyílegyenest. +Ránevetgél áradatra, hömpölygéses hullámokra, visszaveri vészes vizek +tajtékzását, sistergéses loccsanását. + +Nagyot ámul volt kőfejtő, kőfejtőből Viharfelhő. + +– Hej, ha Szikla, kemény Szikla lehetnék én, ott lennék csak magam +helyén. + +Hegy-Istenke győzi szóval, hamarosan meg is szólal: + +– Teljesedjék óhajtásos kívánságod, Kősziklává váljék teljes valóságod. + +S ím a Felhő mint Kőszikla, csak úgy harsog szava vissza. Tűzhet a Nap +parázstűzként, zuhoghat is fergetegként, zápor verhet, vihar dúlhat, meg +se mozdít sziklafalat. Áll erős szirt nyílegyenest, kimagaslik +kőmerevest. + +Tarkóját ép kapargatja viharverte gőgös szikla s odalentről talpa alját +mintha kissé birizgálnák. Mélyre hajtja kemény fejét, kidülleszti két +kőszemét, hát odalent, lába tövén, munkában egy követ fejtő kemény +legény. Vascsákányt vesz vasmarkába, nagyokat csap Kősziklába; +szertetörik, szétgurulgat, nagy darabból sok száz darab. Gőgös szikla +megütődik, kemény szíve rőkönyödik, kitör rajta indulatja, hördül egyet +nagy bánatja: + +– Hát nagy erőm, indulatom? Mindentudó akaratom? Hogy egy legény +pehelykönnyű csákányával, többet tehet két karjával? Legény lennék akkor +inkább, én csapdosnám azt a Sziklát. + +Újfent figyel Hegy-Istenke, újfent helyén felelete: + +– Teljesedjék legénykének, volt Sogunnak, volt Felhőnek, volt Sziklának, +volt Napfénynek még utószor a kérése. + +Kőfejtő lett megintelen, sziklákat fejt szünettelen; meg elkezdi +megszokásos mesterségét, megtalálja megnyugvásos emberségét. + + +Pacsirták és Csillag-lelkek + +Csillag-lelkek kék ég alján, kékes égbolt kék palástján, derengtére +rózsaszínű virradatnak, elaléltan, elernyedten bóbiskolnak. Felleg ölén +puha fészkük, bársonypárnán pihenőjük. Álmos szemük pislogtatják és a +nappalt húnyó szemmel átálmodják. + +Piros reggel pirkadóban, gyöngyös szemük csukódóban s alig hogy +elheveredtek, alig hogy elszenderedtek, mintha füttyszó füttyentene, +csicsergő hang csicseregne. Tágra ébred riadozó látókájuk, tátva marad +csodálkozó szemük, szájuk. Kandikálva kihajolnak, párnák mögül +kikukkannak, hát pacsirták, kis madárkák csiripelő csipogását, annak +hallják csattogását. + +– Szedte-vedte arcátlanja – kiáltoznak háborogva –, ki-micsodás a +fajtátok, hogy ily lármát, ricsajt csaptok? + +– Hangosan kél hangos szavunk, énekelünk, ricsajt csapunk – felelik a +kotnyelesek és megint csak csirip-csirip, csiripelnek. + +– Egy-kettőre pusztuljatok, irhátokat elhordjátok. Lent a földön, +domboldalon a helyetek, ott füttyenjen a füttyetek, nem Nap-Isten kéklő +egén, csillag-lelkek nyugvóhelyén. + +– Hangosan kél hangos szavunk, magasra tör nótánk, dalunk, égi kékség +peremére, foltos felhők közelébe. Persze, ti csak sötét éjjel ha +csillogtok s napról napra szemhúnytáig lustálkodtok. Álomszuszék, renyhe +népség. + +Egyre pattog pergő nyelvük, egyre csipog csacska csőrük, csuhajosan +nótázgatnak, felhőpárnák közelében álomrontó lármát csapnak. + +Csillagoknak forr a vérük, halaványul sápadt fényük, derengésük. +Acsarkodnak ágyaikon, selyemsíma, bársonypuha párnáikon. Jól tudják ők, +kis mihasznák, csillagoknak fittyet hányó kis szárnyaskák, hogy a +csillag idő előtt fel nem kelhet s fénye nappal, fényes nappal nem +derenghet. Csipogásuk, szószólásuk szeleverdi, röpködésük, szálldosásuk +hányaveti; heverőknek orruk előtt suhannak el, fülük mellett röppennek +el. Csillag-lelkek mély haragban dúlnak-fúlnak s egyre jobban +halványulnak. + +Üstökös a csillagok közt, nagyapó a gyermekek közt; borzolgatja csóvás +haját, tépegeti rőt szakállát. Szűk a szava, bősz az arca, nőttön nő az +indulatja. Kimonóját meglibbenti, zord homlokát ráncba szedi; mérges +szókkal rivall rá kis pacsirtákra, incselkedő, dévajkodó madárkákra. + +– Széllel bélelt garázda had, nem tűrhetem álomrontó lármátokat. +Lóduljatok egy-kettőre, magas égről földetekre, mert különben rátok +rontok, mind egy szálig elpusztultok. + +Meghökkennek kis madarak, ijedtükben elhallgatnak. Ám Hajnalfi már-már +dereng, ezüstleple szerteterjeng, szürkülni kezd színezüstös, fényét +veszi az üstökös. Csak éppen hogy villog egyet, pirkadásos napfény +mellett. Pacsirtáknak fogy a félsze, egyre jobban nő a mersze. + +– Nézd a kócost, a bozontost, fülét, farkát, azt a lompost – kezdik +megint a madárkák s nagyvihogva, csúfolkodva, mind egy szálig +megcsúfolják. + +Torzonborzos fürtös fejét, megemeli tűz üstökét; űzi őket hajkurássza, +tűzszikráját szórja, rázza. Korbácsot fon tűzhajából, tűzostorkát +lengedező szakálából s addig-addig kergetőznek, jobbra-balra +keringőznek, míg üstöke hátrafelé tántorodik s elszédülten, elbódultan +lezuhan a sárga földig. + +Jaj, szegényke csillagocskák, nagyapókát de sajnálják, de siratják; +összebujnak mindahányan, szívszorongó bánatukban. Pacsirták is +meghökkennek; se szó, se hang, elröppennek. + +* + +Lent a földön, rizzsel vetett földje mellett éldegélt egy öreg szerzet. +Kimegy reggel kis kertjébe, kertje kellős közepébe s amint jár-kél s +szétnézdegél, krizántémok bokra mellett megpillant egy kurta-furcsa +seprőnyelet. Rúdja tövig üszkösödő, seprős része sercegető. Előveszi, le +is teszi s amint jobban szemre veszi, majd hanyatt dől megálltában, +szájatáti bámultában. Tűzként fénylik hosszú nyele, mintha tiszta arany +lenne; seprős része sziporkázik, hol sugárzik, hol szikrázik. + +– Rút ördögök pokolbéli szigetjéről, annak való tűzföldjéről – szól s +bámulja tüzességét, szikraszóró fényességét. + +Elereszti, megintelen kézbe veszi és a seprést, sepregetést meg is +kezdi. Be jól seper a seprője, be gyorsacskán végez vele, ami gyim-gyom +udvarában, egyhelyt hever garmadában. Pihenni tér árnyék alá, +cseresznyefa hűse alá; előszedi dohánykáját, teletömi rézpipáját, +rágyujt, füstjét eregeti, félszemmel meg azt a tüzes seprőt lesi. + +Véletlenül pipájából, átparázsló dohányából kipattan egy szikracsipet s +valamikép rá a seprőnyélre esett. Nagyot serceg tüzesedő bűvös seprő s +olyan egy láng csapott elő, hogy apónak az inába ereszkedett bátorsága. +Hát még amint durran, csattan és a seprő talpra pattan, hát még amint +lángralobban és a nyele nagyot dobban és egy csóva, tüzes csóva égnek +repül sustorogva. + +* + +Szürke leple esthajnalnak, borongása komorodó alkonyatnak, végigterül +víg nappalon, végigborul terpeszkedő kék égbolton. Egek felé szálló +seprő villogtatja rőt üstökét, csillogtatja sziporkázó tűzsörényét. Fenn +az égen settenkedő csillagocskák szemeiket elámultan pislogtatják. + +Kis pacsirták kertek színe, szaga felett megriadva szökdécselnek. Látják +röptét seprőnyélnek, égbeszálltát üstökösnek. + +– Szikracsipet hogyha nyelét, seprőnyelét meg nem gyujtja, lent a földön +kertek, házak seprőjének maradt volna – rebesgetik pacsirtácskák. + +– Még pedig tenhibátokból, rendet bontó dacotokból – inti őket öregecske +egy pacsirta. + +Szégyenkezve súgnak össze, restelkedve bujnak össze; szánják-bánják +nótázásuk, csillagsértő ugrálásuk. Meglibbentik szárnyaikat, dalra +nyitják dalfakasztó szájaikat. Felpislognak magas égre, csillagokra, +üstökösre; nem zavarják soha többé nyugalmukat, fénylövellő világukat. + +Nap világa nótát zengő pacsirtáké, est homálya fénykerülő csillagoké; +fent a csillag ott villoghat, lent pacsirta ott csattoghat. És +felcsendül énekszavuk, bús danájuk, víg nótájuk, Égi-Isten imádatos +szent nevére, földön lakók áhitatos örömére. + + +Fatálacskás Hacsibime + +Messze helyen, hegyeken túl, távolbéli tengeren túl, rizses rétség +párájában, szitakötők szálldostában, békességes öreg párék vonszolgatták +nehéz éltük súlyos terhét. Szegénysorban bőven részük, tellett, múlott +földi éltük. + +Aszó kertjük virágszála, vityillójuk földreszállott tündérálma, két öreg +szív egyetlenje, leánykájuk, Hacsibime. Rengő virág a járása, napsugár a +mosolygása; szülők szavát szeretettel megfogadó, bálványkáját áhitattal +megimádó. + +Jött egy bús nap és apóka földi éltét, két cselédjét odahagyta; úgy +maradtak, mint az ujjam, elhagyottan, elárvultan. Időbe telt, míg +fájdalmuk évek múltán csillapodott, míg a lelkük, vérző lelkük +valamelyest megnyugodott. Ám anyóka aggodalma növekedett napról napra. +Bajjal járhat Hacsibime nyugságbontó nagy szépsége, két szemének, +nézésének földöntúli merengése; veszedelmek környékezik, kísértések +kerülgetik. Leánykáját, egyetlenjét tanácsokkal oktatgatja, igaz szóra, +szorgalomra szoktatgatja s oltáránál őseinek, elhúnytaknak, reggel-este +áldozattal imádkoznak. + +Évek telnek, évek múlnak s megint jön egy bánatos nap; szegény anyó +nagybeteg lett, teste-lelke ággyá esett. + +– Mi lesz árva leánykámmal, egyetlenke magzatkámmal? Lesz-é, aki +oltalmazza, ügyét-baját szeretettel megvigyázza? + +Kéri búsan kis leányát, teste-lelke virágszálát, odakintről, ládájából, +hozzon be egy féltve őrzött fatálacskát. Nagysietve el-behozza, +előveszi, haló anyja vánkosára szép lassacskán odateszi; odatérdel ágya +mellé, édes anyja szálló lelke színe elé. + +Fogja anyó a fatálat, szilvafából faragottat, két kezével ráilleszti +lánykájára, lánya fürtös hajzatára. Tálka széle eltakarja Hacsibime +szemét, száját, piros arca napsugaras pirulását. + +Csendre halkul haló szava, fohászkodó imádságra fordul hangja. Szavát +veszi, esküszavát lánykájának, fogadalmát apátlannak, anyátlannak, +fatálacska se hajáról, se fejéről, míg a világ, le nem kerül. Szívét, +kezét azt se adja soha másnak, hacsak hangját, megengedő akaratját az +anyjának nem hallja meg vándor lelkek világából, holtak sötét +országából. Oldalt hajtja őszbe borult fáradt fejét, kileheli, úttá +küldi tiszta lelkét. + +Bús magában bús leányka, anyátlan, apátlan árva; nincsen többé +gondozója, intelmekkel ellátója. S nap nap után kora reggel, Nap-Istenke +amint felkel, kiigyekszik zöld mezőre, rizses, rozsos termőföldre, magot +vetni, elültetni, szomszédoknak miegymásban segítkezni. S mert fatálka +fürtjeiről éjjel-nappal le nem kerül, szertehangzik szálló neve: +Fatálacskás Hacsibime. + +Szem nem látja tekintetét, hajnalarca felderültét, ében haját, vérszín +ajkát, mosolyának édes-derüs kivirultát. Hej, pedig be környékezik, kérő +szóval egyre-másra kérlelgetik, venné le fatálacskáját, lássák arca +felvidító ragyogását. Ám a lányka állhatatos, mosolygása elmélázó, +búbánatos; ügyet se vet kérő szóra, megkísértő gondolatra. Eléldegél +bánatával, szorgos keze munkájával s szerte hangzig szálló neve: +Fatálacskás Hacsibime. + +Cseresznyefa kivirágzott, mimózácska kisárgállott, tálas lányka réten, +mezőn két karjával, két kezének munkájával szorgoskodott. Falubéli módos +gazda megfigyelte fürgeségét, két kezének ügyességét; szíves szókkal +köszöntötte, bajos dolgát szíve előtt kiöntötte. Nagybeteg volt háza +dísze, anyókája, nem volt aki gondot viselt volna rája; kérve kéri +Hacsibimét vendéglátó hajlékába, nem cseléd-, de családszámba, beteg +asszony ágya mellé ápolónak, házatáját gondozónak. És a beteg idő múltán +fellélegzik, fájó teste megnyugoszik, áldásossá válik álma, szűnőfélben +teste-lelke vonaglása. + +* + +Nyári nap hűs hajnalában, fölkelő nap bíborában, vendég állít be a +házba, krizántémos udvarába. Módos gazda legénykéje, házastársak messze +helyről hazakerült csemetéje. Öröm veri fel a házat, félre gondok, félre +bánat. Deli legény pirosodó hajnal keltén lát egy lánykát, fején furcsa +fatálacskát; mosoly derül pajkos arcán, szeme apja vendéglányán. Rejtek +arcát meg nem látja, nem hat oda pillantása s egyre hallja szálló nevét: +Fatálacskás Hacsibimét. + +Megint hetek jöttek, mentek, hónapok is múltak, teltek. Ül a legény +alkonyodó bíbor estén virágnyíló bokor alján, elbabrálgat krizántémon, +kis mimózán. Amint nézeg fel az égre, ragyogásos színkékjére, ím előtte +áll a lányka, arcát félig takargató fatálkája. Messze fénylik +szemefénye, arcán virág derengése. Szembe veszi szemérmetes tekintetét, +ében haját lótusz arcát, bűvös-bájos mosolygását. + +– Holtomiglan édes párom, egyetlenegy e világon – eseng szava szüleihez, +esdőn, kérőn szíveikhez. S addig-addig rimánkodik, míg a lelkük meg nem +hajlik s lágyan hangzik lányka neve: Fatálacskás Hacsibime. + +Ám a szívét sujtja szava, lány szavának tilossá lett fogadalma. +Szívét-lelkét nem nyujthatja soha másnak, hacsak hangját holt anyjának +nem hallja meg túlvilágról, lelkek árnyékországából. Vérző szívvel, +összetörten vonakodik, bocsánatért, elnézésért sírton sírva rimánkodik. + +Szürkül a hold halvány fénye, közelgőben sűrű éjjel sötétsége; álomosztó +álomország szétteríti szürke szárnyát. Hacsibime búbánatos két szemére +reáborul álom leple s ím egyszerre, félémette, hang hallatszik +túlvilágról, lelkek sötét országából: + +– Egyetlenem, lelkem lánya, Hacsibime, légy legényed, gazdád fia +hitveskéje. Szeret téged tiszta szívvel, áldáshozó szeretettel; +feloldalak ígéretes szavad alól, fogadalmas erő alól. + +Megdobbanó szívecskéjén két kis keze, őseinek oltárkáján tekintete, +hálát suttog szülőjének, megszólaló szellemének. Boldogságos, virradatos +felkelése, szemérmetes ébredése; szeretetét, mély háláját szüleinek, +szívét nyujtja szerelmének. + +Közeledik lagzi napja és a falu legkicsinyje, legnagyobbja, mind ott +sürög, forgolódik, lakodalom háza körül bajoskodik. S örömére boldog +napnak, megszűntére búnak, bajnak, arra kérik, ösztökélik a leánykát, +emelné meg fürt fejének tálacskáját. Ám a tálka se fejéről, se fürtjéről +sem erővel, se szép szóval le nem kerül. Nekiesnek, megragadják, +jobbról-balról, fentről, lentről ráncigálják, ám a tálka mintha oda +lenne nőve, fürtjeibe erős szállal beleszőve. + +– Maradjon meg nyugton rajta – szól a legény, a vőlegény bizakodva s úgy +indul el rangos-gangos esküvőre, fatálacskás Hacsibime. + +Lakománál szegyfőhelyen ül az új pár s jön a három lakodalmas telepohár. +Száke-bor van mindegyikben, régesrégi porcellános edénykékben. Hacsibime +szürcsölni kezd legelsőből, kis időre kicsit kortyint másodikból, Buddha +szent parancsa szerint, ősi szokás-mondás szerint. Ám amikor felhörpinti +s az utolsót, harmadikat szemlesütvést kiüríti, nagyhirtelen egyet +reccsen fején bűvös fatálacska s dirib-darab hull le róla. Fürtös +fejről, hajformáról le a földre egyre hulldos csillogó sok fényesecske. +Szemvakító gyémántkövek, sose látott gyöngy ékszerek, aranymívű cifra +násfák, karperecek, csatok övek, ritka fémek szóródnak szét mindenfelé, +gurulgatnak Hacsibime lába elé. + +Áll a lányka kincsek között fatál nélkül, nyíló rózsa tövis nélkül; +bíbort ragyog boldogságtól fénylő arca, rózsát nyílik szemérmetes +mosolygása. Most már látni felviduló tekintetét, fényes arca +felderültét, ében haját, napfény arcát, nyíló lótusz virágzását. + +S messze helyen, hegyeken túl, távolbéli tengeren túl, szájról szájra +szálldos neve: + +– Élt egyszer egy fatálacskás Hacsibime. + + +Kettőt kapott egy golyváért + +Aszó füvek szárazában, mezők, rétek avarában, szikkadt rizsföld +mocsaránál agg apóék háza ott áll. Gond tenyészik öreg párék földje +táján, rőt golyvája bíborodik agg apóka jobb tokáján. Tengődéses, +verejtékes földi létük, száraz lepény, vízben főtt rizs mindennapi +sovány étkük. + +Őszi egy nap szed apóka száraz rőzsét, téli napnak, hónak, fagynak +tüzelőjét; hajnal óta késő estig, napkeltétől, naplementig rongyos, +foltos hátizsákja alig-alig ha megtelik. Mély erdőből hazafelé +ballagtában, húnyó napnak sziporkázó lehúnytában, futó felhő fent az +égen, széjjelterül hegyes-völgyes mindenségen. Zúgó vizét lezúdítja, +esőcseppjét csapkodtatja s ami száraz, lucskossá lett, ami nedves, +sikossá lett. + +Agg apóka fáradt lábbal, görnyedt háttal, rőzsetele iszákjával cipekedik +árkon, bokron, hegyen, völgyön, domboldalon. S amint vizslat jobbra +balra, zápor elől húzódozva, meg-megakad szeme egy fán, lombtakarta +sötét odván. Csúronvizes be a fába, eső elől fanyílásba; várja vihar, +zápor tűntét, ítéletes idő szűntét. + +Fáradt teste, fáradt lelke, járás-kelés roggyanásig megviselte s +ültőhelyén, amint guggol, szemére mély álom borul. Zűrzavaros, zagyva +hangok, elsikongó visongások riasztgatják fáradt álmát, zavarják meg +nyugodalmát. + +Félálmában odujából, ki-kipislog szűk vackából, mintha fű, fa üvöltene, +ágnak-bognak lába kelne. Közelében kurjogató rémes hangok, formálódó +formátlanok s hátborzongva veszi észre, kísértetek zsibonganak +körülötte. Kinek fején állatszeme, kinek tűzből tekintete; fülek helyén +tüskés szarvak; hörgő hangok, dörgő szavak. + +Rémületes szörnyetegek futkároznak lombtakarta fája körül, jámbor apó +sötéttorkú odva körül. Rikolt a szó, búg az ének, lakmároznak pokolbéli +rémes rémek; bővében az eszem-iszom, duhajkodó dínom-dánom. Ricsajt +csapnak, táncot ropnak, rekedteket kurjogatnak; kezük, lábuk esetlen mód +illegető, púpos törzsük ügyetlen mód billegető. + +Odujában agg emberke, szép lassacskán elülőben rémülete; bámészkodik +esetlenek fura táncán, testetlenek idomtalan ugrálásán. S addig térül, +addig fordul, míg bakancsa megcsikordul, míg meglibben keze-lába, tetté +válik húzódozó akarása. Jámbor apó sötétszájú, szűk odvából, +szándéktalan jóvoltából egyet perdül odva mögül s akaratlan, tudattalan +nekilendül. Járja móddal lejtegetve, lágyan, ringón, lábujjhegyen +lépegetve, jobbkezével, hajló fejjel jobbja felé, balkezével balja felé. + +Kísértetek tátott szájjal bámészkodnak, nagyot néznek, ámuldoznak; +örömükben, jókedvükben lábra kelnek, táncot ropnak. + +– Ó, bocsánat – szól az öreg –, táncotokban ha zavarlak benneteket. + +– Sose szabódj – mondják vígan –, járhadd akár szilajabban – s +körülállják, kínálgatják rizsborukat, kedvre késztő italukat. + +Egyre járják a bolondját, nézten nézik földi lélek dali táncát. + +– Eső estén, sötét estén verünk tanyát vackod helyén; holnap megint +mutasd arcod, hadd csodáljuk roppos táncod. + +Öreg apó ímmel-ámmal, fél ígéret, félig nyitott szemmel, szájjal. + +– Piros golyvád nálunk hagyod s ha igazzá lesz szándékod, féltokádra +megintelen visszatesszük s holnap este, estre kelve ráillesztjük. + +Kísértetek körülállják, vállát gyengén megragadják és apóka amint megint +körülnézett, nincs golyvája, nincs kísértet. Fut ész nélkül otthonába, +földig hajlott hajlokába. Áll anyóka, nézi urát s nem lát tokán piros +golyvát. Hüledezve, rettenkedve tud meg mindent, záport, táncot, +kísértetet; híre terjed nagy csodának, szegény ember ebül veszett +golyvájának. + +* + +Másod-harmad szomszédságban, rozoga egy másik házban, irígylelkű vén +agglegény, annak is volt golyvácskája, ám tokája másik felén. Megirígyli +tőszomszédját, golyvavesztett golyvás társát, beállított udvarába s +irígykedve néz reája, golyvátalan tokájára. Hallja, látja szomszédjától, +szabadultát golyvájától, kísértetek duhaj táncát, förtelmeknek ricsajozó +nótázását. + +Kapja magát sötét éjjel, félőst nézvén szerteszéjjel, nekiindul éjszakai +messze útnak, erdőn, mezőn, járatlannak. Vaksötétben ballagtában, húnyó +napfény elhúnytában, futó felhő fent az égen, szerteterül hegyes, +völgyes, erdős, rétes mindenségen. Irígy öreg fáradt lábbal, rőzsetele +iszákjával, megpillantja kísértetek lombos fáját, lombtakarta sötét +odvát. Bátortalan belesurran szűk oduba, óvatosan meglapulva. + +És már sikolt rémes rémség és már rikolt szörnyű népség. Ordítoznak, +ricsajt csapnak, táncot ropnak, éleseket kurjantanak. Kezük, lábuk +illegetik, derekukat billegetik; bővében az eszem-iszom, duhajkodó +dínom-dánom. + +Odujából ijedelmes lesi őket, foga vacog, teste-lelke meg-megremeg. +Nagylassacskán észretér és kapja magát, végigtörli izzadt arcát, +óvatosan lépeget ki szűk odvából, hang se tör ki se szájából, se +torkából. Nehézkesen neki-nekiemberedik, esetlenül ugrálásra kerekedik; +táncra perdül bátortalan, ugra-bugrál idomtalan. + +Kísértetek sanda szemmel környékezik, fejcsóválva, restelkedve +figyelgetik; haragjukban felfortyannak, mind egy szálig rárontanak: + +– Nem így roptál minap este, mai táncod, esetlen mód ugrálásod nem ér +meg egy fabatkát se. Fogd a golyvád, nincs táncodra, se magadra semmi +szükség, hordd el magad, inalj tüstént. + +Fogja egyik, félkarjával egyet lódít és a golyvát, a multkori minap +estit visszacsapja agg apóka tokájára, jobbról golyvás balfelőli +oldalára. + +Mély erdőből ki se ért még, jóformán még észre sem tért s amint nyögve, +szűkölgetve, széjjelnézett szeppengetve, jobbról, balról van golyvája, +két tokáján két golyvája. Kísértetnek nyoma veszett, egyszeribe hűlt +helyük lett. + +Bandukolgat búsan útján, szégyenszemre póruljárván, jobb golyvája jobbja +felől, balfelőli balja felől s aki ránéz tokájára, bíborveres két +golyvára, mókás mosoly suhangat át arcán, szemén, tekintetét +ottfelejtvén. Falu csúfja lett az irígy, duplán golyvás holta napig. + + +Újhold és a Denevérek + +Hegyek ormán fényesedik, ujjnyi Újhold félálmából ébredezik. +Rizsesföldön, dombok alján, sziklafalak hasadékán, sűrű erdő sötétjében, +mély barlangok legmélyében fel-felrebben szürkeszárnyú, vaksi szemű, +bőrhártyájú. Azt hinnéd, hogy repülve jár, vélnéd, apró szárnyas bogár. +Földi neve Denevérke, Újhold esküdt ellensége. + +Újhold ajkán mosoly derül, mihelyt szürke ellenféllel szembe kerül. Mély +odvából ha kiröppen, Újhold legott szembeszökken s ha sietvést eloldalog +otthonába, Újhold legott rávilágít szeme pisla világára. Kísérgeti sötét +útja sűrűségét, rá-ráhinti ezüstszála színezüstjét. Hadd káprázzék vaksi +szeme, hadd pislogjon fénytől félő tekintete. + +Derűs egy nap, alkonyatkor, szálló napnak leszálltakor kongnak, bongnak +ércharangok, kigyulladnak száz lámpások. Denevérek lustán, lomhán +éledeznek, álmaikból ébredeznek. + +– Leszállt napunk, libbenjünk ki, fészkeinkből röppenjünk ki – szól az +egyik szürkeszárnyú. + +– Csak a Sarló ne fénylene, szórójával szemünkbe ne derengene – szól egy +másik, tövig szürke lebernyegű. + +Újholdacska, alig-alig harmadnapos, vándorútján vigyázatos. Felhők +között csuszkál, bujkál, párázatán el-eluszkál, bambuszok közt kandikál +ki, hegyek mögül kukucskál ki. Rámosolyog kékbe játszó tengerekre, +rákacsintgat mély vizekre. + +– Álomszuszék denevérhad, kiporolom plundrátokat, mind meggyujtlak +benneteket s mindenestül odaégtek. + +– Ó, te nyápic Hold-Sarlócska, felhők nyakát piszkálócska; mit is árthat +szűkre szabott soványságod, éhenkórász sápadtságod? + +Újholdacska restelkedik, sűrű felhők rejtekébe rejtőzködik. Kisvártatva +leskelődve előbukkan, pukkadásos haragjában egyet dobban, odakiált +röppengető Denevérnek, fénytől félő ellenfélnek. + +– Bolond fővel el ne hidd ám, soványnak hogy marad formám. Nagyot növök +én holnapra, még nagyobbat másodnapra; addig-addig gömbölyödök, nagy +tányérrá míg nem növök. Jaj baj neked, lesz hadd el hadd, csúfos szódnak +árát adhadd. + +Jót nevetnek denevérek, nem hisznek ők locsi-fecsi szóbeszédnek. + +– Újholdacska vézna sarló, derengése pislákoló, sápadozó – gúnyolódnak +denevérkék. – Sokkal különb Nap-Istenke tüzes arca, fénylövelő ábrázata. +Arra pedig példa nincsen, égen olyan mester sincsen, hogy egy sarlót, +sovány sarlót tányérnyivá kerekítsen. Inkább arra legyen gondod, szél ne +kapja el a kontyod. + +– Hátha mégis csodamódra, egyik napról másik napra teltig telne sovány +orcám, nagyra nőne két szemem, szám? + +– Ha pufókra, jó vastagra dagad arcod, alázattal kérve kérjük +bocsánatod. + +– Nem addig a – mondja Újhold makacskodva – ha valóra válik a szóm, +lesztek-é mind, egytől-egyig hűségtartó alattvalóm? Cselédeim, +szolgálóim, hódolatos jobbágyaim? + +– Azok leszünk – viszonozzák s esküszóval bizonyozzák. + +– Jösztök ti még jobbágyszóra, köszönteni, alázkodni virradóra – s indul +Újhold sértődötten kék ég felé, tornyosodó, égig futó hegyek megé. + +* + +Bíbor felhő kárpitjánál, mennyég fénylő kapujánál, hallgatódzik +Esthajnalka, szálló estnek ragyogásos csillag-lánya. + +– Denevérkék, oktalanok, szolgák lesztek megannyian, nem szabadok. + +– Miért? – kérdik denevérkék megütődve. + +– Nem Újholddal, a sarlóssal beszéltetek? + +– Annak tettünk fogadalmat, ígéretet. + +– Azok lesztek, Újhold szürke jobbágyai, Sarlócskának szófogadó +szolgálói. Térdet, fejet neki hajttok, halaványka arca előtt imádkoztok. + +Szót nem szólnak denevérek, nagytudatlan, gyámoltalan oduikba +visszatérnek. + +* + +Másnap este lesvén lesték, Új-Sarlócskát nagy váratlan meglephessék. +Kóbor felhő jött sietve, Újholdacskát szemük elől el-befedte. + +– Nem megmondtuk, hogy Sarlócska ujjnyival se lehet többé nagyobbacska? +– szól az egyik. + +– Se nem nő meg, se nem hízik – hagyja helybe locsi-fecsi egy második. + +Harmadnapra újfent várják, Sarlós Holdat hátha mégis megláthatják. +Foszlós felleg az ég alja, Újholdacskát végig-tövig takargatja. Pedig +fentről, felhők mögől türelmetlen leskelődik, napról napra egyre jobban +gömbölyödik. + +– Arra pedig példa sincsen, égen olyan mester nincsen, hogy egy sarlót, +vékony sarlót gömbölyűre kerekítsen – ujjonganak büszkén, bátran +denevérek s eresz alján, házak padján keringenek. + +Jó soknál is több a hete és a szürkék estről estre egyre lesik Újhold +jöttét, útrakeltét, gömbölyűre, embernyire növekedtét. + +Ám egy este fent az égen csodás fényben mi villanik? Odafentről mi fény +vakít? + +Felleg térül Nyugat felé s amint kering Szél-Istenke parancsára Kelet +felé, tejezüstszín fényessége, egyre ömlik szétragyogó fehérsége. +Esthomálynak komorsága, szertefoszlik halaványra. + +Denevérkék vaksi módra hunyorgatnak, pislákoló szemeikkel tétovázva +pislogatnak. S amint törik kis eszüket s meresztgetik szemeiket, ím +egyszerre zajló tenger mély vizéből, hullámhegyek kavarodó örvényéből +száll, szálldogál mosolygós egy gömbölyűcske, felvillanó fényesecske. S +amint feljebb, egyre feljebb emelkedik s ezüstszínben vakítóan +fényesedik, csillogásos sugárkái szétszóródnak, ezüstösszín mély +vizekben hullámoznak. + +– Nipponország ezüstkertje – szól az egyik pislaképű denevérke. + +– Nap-Istenke szállt az égre, annak ragyog sziporkázó fényessége – szól +egy másik vak szürkécske. + +– Balga beszéd – ellenkedik öregebbik –, kora reggel ébred a Nap, rózsás +hajnal akkor hasad. + +Hol beszélnek, hol hallgatnak, tátott szájjal, bámész szemmel +pislogatnak; izzó napot néznek Holdnak, hol meg Holdat néznek Napnak. S +amint szemet meresztenek fel az égre, égi csodás fényességre, mintha +hangját ismernék meg Holdacskának, jó minapi Sarlócskának. + +– Jobbágyaim, Denevérkék? Jösztök úgy-e, rimánkodtok bocsánatért? + +Pislaszemű denevérkék összenéznek s mintha szót se értenének. Egyre +lesik pufók arcát; hol a Napot, hol pedig a Holdat látják. + +Hold-Istenke egyre feljebb emelkedik, ezüstszínben, káprázatban +fényeskedik. + +– Jobbágyaim, Denevérkék? Jösztök, úgy-e, rimánkodó bocsánatért? Én +vagyok ám Újholdacska, vékonypénzű kis Sarlócska. Valamelyes csoda +módon, kerekre nőtt sovány arcom s addig-addig gömbölyödtem, míg +napnyivá meg nem nőttem. Jobbágyaim, Denevérkék? Jösztök, úgy-e, +rimánkodtok bocsánatért? + +Szigorút ölt Holdnak arca, komollyá vált szóló szava. Denevérkék nagy +féltükben megremegnek, bocsánatért esdekelnek. Összefogják gúnyáikat, +levetik bőrsaruikat, meghajolnak, leborulnak, Hold-Istennek alázattal +meghódolnak. + + +Cseresznyefa kivirított + +Messze földön, hegyeken túl, zúgó erdőn, tengeren túl élt apóka +egymagában, szélkikezdte, viharverte viskójában. Jámbor szónak, gazdag +szívnek szegény ura, cserje-csalit udvarában küszöb őrző komondora. + +Történt egynap virradtakor, Hajnal arca rózsás színben ragyogtakor, +nagyhirtelen előterem állatkája s emberszóra ekkép nyílik állatszája: + +– Ahol állasz, talpad körül, ásd fel földed magad körül. + +Jámbor apó előveszi vasásóját, nekigyűri öreg karját és földjéből és +rögéből, áldástermő mélységéből csupa arany csillan elő, csupa ezüst +villan elő. + +Neszét veszi tőszomszédja, embertelen ebugatta, megirígyli szomszédbeli +szerencséjét, sáraranyát, színezüstjét. Átszól álnok alázattal, +képmutató ábrázattal: + +– Egy-két napra komondorod, adnád ide hű állatod. + +Odaadja komondorát, hadd szolgálja hamis urát. Szomszédéknál tejjel, +vajjal, hússal, csonttal etetgetik, el napestig bece szókkal dédelgetik. +Pedig eddig lépten-nyomon elzavarták, furkósbottal ki a házból +ebrudalták. + +Másnap reggel virradtakor, Hajnal arca bíborszínben ragyogtakor, szóra +perdül más állatja, kelletlenül, kedvtelenül ekkép nyílik szóra szája: + +– Ahol állasz talpad körül, ásd fel földed magad körül. + +Kapzsi öreg előkapja vasásóját, nekigyűri mindkét karját, és földjéből +és rögéből, nedvesedő mélységéből nem aranyat, ha kavicsot, nem ezüstöt, +ha habarcsot kotorász ki keze, karja, kaparász ki nagy ásója. Szemet +dülleszt kapzsi fajta, bosszút liheg indulatja. Kapja magát vak dühében, +megcsalódó keservében, szomszéd ebét előveszi, ásójával agyonveri. + +Türelmetlen vár gazdája segedelmes állatjára. Ám hiába lesi jöttét, +komondora szökdécselő közeledtét. Átkiáltoz, kéri vissza hű sajátját, +jóban, rosszban pajtáskáját. + +– Aranyával, ezüstjével, csúffá tett a beszédjével; meg is kapta +megérdemelt büntetését, kitapostam beste lelkét. + +Sóhaj sajog kebelében, könnye csillog két szemében; kérve kérdi rossz +szomszédját, lelketlenjét, hova dobta komondora porhadt testét. + +– Szemétdombom tetejére, igazándi sírhelyére. + +Odakullog, komondorát, haló porát elcipeli, szomszéd kertnek szilvafája +ága alá elföldeli. + +* + +Telik, múlik tavaszidő, tavaszra ősz, télre nyár jő; kivirágzik ahány +virág, dalra kelnek ágról ágra szökdécselő kis pacsirták. + +Szomszéd kertben szilvafácska, nem virít ki kék virága; levélkéi sorra, +rendre lehullanak, bimbócskái idő előtt elfonnyadnak. Jámbor öreg arra +kéri tőszomszédját, adná neki tövig száradt szilvafáját. + +– Ha akarod, akár mingyárt elviheted, röge alatt porladozik kincses +ebed. + +Fát kiásott gyökerestül, hervadozó, fonnyadozó levelestül, hazaviszi, +előveszi, gondos kézzel nyesegeti s addig fúrja, farigcsálja, míg nem +kész egy magot őrlő, lisztet törő mozsárkája. Benne őrli gabonáját, +életadó falatkáját. S ahogy őrli, ahogy hántja, bűvös csodák nagy +csodája, gabonája napként fénylett, lisztje pora arannyá lett. + +Neszét veszi tőszomszédja, embertelen ebugatta, megsejtette mozsár +dolgát, lisztjéből lett aranyporát és még aznap alázattal, arra kéri +képmutató ábrázattal: + +– Adnád kölcsön mozsárkádat, hadd őrlöm meg frissen termett gabonámat. + +Mozsárkáját jámbor öreg odaadja, intéződjék dolga sora. + +Hazaviszi, előveszi mozsárkáját, beleönti gabonáját s amint hántja, +őrölgeti s aranylisztjét lesten lesi, gabna helyett ocsús piszok, +lisztje helyett szürkés homok. Kapja magát vak dühében, megcsalódó +keservében, szomszédjának famozsarát szerteszéjjel darabolja, +mindenestül tűzbe dobja. + +Türelmetlen vár gazdája segedelmes mozsarára. Odakiált, kéri vissza +mozsárkáját, lisztet őrlő, aranyöntő malomkáját. + +– Lisztjéből lett homokjával, csúffá tett csúf ocsújával. Nagymérgemben +elővettem, dirib-darab összetörtem, mindenestül elégettem. + +Sóhaj sajog kebelében, könnye rezzen két szemében; kérve kérdi +tőszomszédját, hová dobta, hová szórta szét a hamvát? + +– Szemétdombom tetejére, igazándi ő helyére. + +Ami hamu, nagygondosan összeszedi, selyemrongyba göngyölgeti. Készülődik +zöld mezőre, árván álló cseresznyefa környékére. + +Áll a nagy fa elhagyottan, elszáradtan, elszikkadtan; se levele +hajtásának, se virága, se bimbója tar ágának. + +Buddha lelke, bűvössége ereszkedik jámbor öreg ősz fejére; odainti, +parancsolja fel a fára, útja szélén elhagyottan kókkadozó ág-bogára. +Rajta kuksol nyugalomban, békességben, hamurejtő selyemronggyal +jobbkezében; sorsán el-elgondolkozik, őseinek bálványához szívvel, +hittel fohászkodik. + +* + +Amint nézeg le a fáról, hervadt lombok ág-bogáról, harcosoknak +sisakfeje, lándzsásoknak zúgó-búgó fergetege vágtat végig utak porán, +hanyatt-homlok száguldozván. Díszes helyen gyaloghintó, aranylakkos, +ezüstcsattos riksájában bölcs dájmió. Szolgák, kulik tengerhada fogja +körül, védik, óvják naptól, széltől; elefántcsont legyezőkkel +legyezgetik, megenyhítő hűsítőkkel hűsítgetik. Észreveszik az útszéli +hervadó fát, kókkadozó koronáját, agg apót, az ágon ülőt, kezében egy +csücskösödő selyemkendőt. + +– Mit kuksolsz fenn, elszáradt fán? Mi a dolgod hervadt ágán? – +hangoskodik sok levente, dárdájukat jó magasra emelgetve. + +– Cseresznyefa bölcse vagyok, száraz fákon élő lombot, friss virágot +fakasztgatok. + +– Hallja a szót bölcs dájmió, hangzik fennen a parancsszó: + +– Ha szód igaz és fakaszthatsz virágokat, ám fakasszad elevenre száraz +fádat. + +Előveszi kendőcskéjét, bontogatja selymes csücskét és a hamut +el-kiszórja, cseresznyefa száradt, hervadt ág-bogára. És a nagy fa +éledni kezd, levél rajta zöldelni kezd; rügyek, bimbók varázsosan +fakadoznak, színvirágok ezerszámra nyiladoznak. + +Nagyot néznek dájmióék, elképednek kettőskardú szamurájék; Buddha bűvös +fája előtt meghajolnak, bálványkája oltáránál imádkoznak. Sáraranyat, +drága kincset szórnak oda szent öregnek, áldott volta jutalmául, +oltárának alázatos ajándékul. + +Tőszomszédja megneszelte kendő csücske nagy csodáját, dájmióék, +szamurájék ajándékát; átszól hozzá alázattal, szemforgató ábrázattal: + +– Szent hamudból egy csipetnyit, adhatnál egy-két maroknyit. + +Kendőcskéjét szomszédjának odanyujtja, folytatódjék embertelen, hamis +útja. + +Kapja magát, ki a rétre, erdő útja legszélére, felmászik egy másik fára, +száraz fának kókkadozó ág-bogára. + +Megint jönnek dájmióék, sorra, rendre hős leventék, meglátnak egy +második fát, rajta ülő, szenteskedő agg apókát. + +– Mit kuksolsz fönt, elszáradt fán? Minek ülsz el hervadt ágán? + +– Fák agg bölcse vagyok én is, száraz fákon élő lombot, virágot +fakasztok én is. + +– Ha fakaszthatsz virágokat, ám fakasszad száraz fádat. + +Kendőcskéjét az a kapzsi kioldozza, csücskés végét kibogozza és a hamut, +bűvös hamut két kezével el-kiszórja, cseresznyefa hervadozó ág-bogára. + +Ám a fája, száraz ága nem virul ki, se levele, se bimbója nem zöldel ki, +virágok se nyiladoznak, illatok se illatoznak. Kendőjéből, csücsköséből +csupa hamu szóródik szét és ellepi száját, szemét, orrát, fülét +riksájában üldögélő dájmiónak, selyemruhás, kettőskardú szamurájnak, +lovon ülő valamennyi daliának. + +Megannyija szenvedelmes dühbe gurul, sok vasmarok összeszorul; száraz +fáról az álszentet lelódítják, csúfságosan megcsúfítják; büntetésül, +okulásul mindhalálig csak a másé, édes másé után vágyik, vágyakozván +áhítozik. + + +Vérrózsát hajt tenger vize + +Távol világ tengerére, Csin nép csodás vidékére készül Nippon mimózája, +Dájmió szép leánykája. + +Búcsúszavát elzokogván, cseresznyefák virágától, szilvafák hűs +árnyékától elbúcsúzván, siet Buddha templomához, őseinek ezeréves +bálványához. Fogadást tesz oltáránál, anyja-apja szent hamvánál, +ereklyéket küld ő hármat, új hazája szentségéből volt hazája oltárának. + +Csinországi otthonában, ura márvány városában addig jár be pagodákat, +klastrombeli rejtekhelyű zeg-zugokat, míg rábukkan csodamódra csodálatos +szentségekre, három ritka ereklyére. + +Nótafácska volt az egyik, száraz fáján nyiladozó virág díszlik. Örök +trilla zengett rajta, egyre szállott csengő-bongó ezüstszava; +kamisa-dal, hárfahangok, víg énekek, lágy sóhajok. + +Tentakő volt a második, sötét színe soha el nem halványodik. Víz se kell +hogy megpuhítsa s írásait, rótt betűit egyre ontja; szentek szavát, +boncz mondását, jámbor lelkek áhitatos imádságát. + +Harmadik egy kristály-golyó, szembenézős, elvakító. Buddha arca ragyog +benne, annak tüzel bűvös-bájos tekintete; bárki fia hivő szemmel ha +ránézett, szentnek szeme szeretettel visszanézett. + +Három bűvös ereklyéket, nótát, követ, kristályképet odanyujt egy dali +vitéz leventének, férje-ura legbátrabbik vitézének. Nippon földjén, +messze kéklő tengeren túl, kis krizántém ahol virul, ott tanyázgat +sugárszóró Nap-Istenke, ereklyéknek, bűvöseknek méltó helye. + +Csin levente egy-kettőre útjára kél, útján sokszor száll fel a nap, +szürkül az éj; ám a szeme szünettelen szentségeken, híres három +ereklyéken. + +Nippon partja fel-feltűnik, hullám habja meg-megtörik; morajlik mély +csobbanása, dagadozik hegynyi magas tenger háta. Szél-Istenke teletorok +nekibődül, Zivatarfi toporzékol, fel-felhördül és a gályát ereklyéstül +jobbra-balra veti, hányja, dobálgatja bősz haragja. + +Tenger túrja habos habját, hullám hátán tarajkodó új hullámját s +üvöltésén zúgó-búgó zivatarnak, rikoltásán vad viharnak, orkán járja +duhajkodó veszett táncát, fergeteges szelek fujják vad nótáját. Sötét +felhők vaksötétre kárpitozzák Ég-Istenke világának boltozatát, +Mennydörgőnek lángot szóró Istenkéje tüzet szikráz feneketlen mély +vizekbe. Végsőt torpan gangos gálya, végsőt reccsen vasbordája s íme +föntről sugárt szór le Nap-Istenke mosolygása. Szélvész, vihar +elkotródik, felhőfoszlány takarodik, hullámhegyek elsimulnak, forgatagos +mély örvények meglapulnak. + +Boldog arccal Csin-legényke kiszáll Nippon napsugaras vidékére s amint +szeme, őrző szeme fürkészgeti szentségeit, csodálatos ereklyéit, hát ott +zeng-bong a Nótafa, Tentakő az írást rója, ám a kristály s benne Buddha +bűvös szeme, odaveszett felragyogó szeretete. Tűvé tesznek egész gályát, +átkutatják zegét-zugát; ám hiába lótnak-futnak, kutatgatnak órák +hosszat, kristálygolyó nem villog fel, Buddha szeme tekintése nem +csillog fel. + +– Vihar közben, zúgó-búgó fergetegben veszett oda, Szél-Istenke +sodorhatta, Zivatarfi kapta kézbe, süllyesztette le a mélybe. + +Fut a legény nipponföldi dájmióhoz, dájmiótól imádságos javas bonchoz, +siránkozza veszteségét, kristálygömbnek, Buddha-képnek lába keltét. + +– Zajgó tenger zordon ura, Tűzszem-Sárkány félelmetes akarata rabolta el +drága kincsed, nála keresd varázslatos ereklyédet. Vihart csak ő +támaszthatott, szilaj szellőt ő fujtatott s amikor a mennybolt dörgött s +mennydörgések Istenkéje eldübörgött, két nagy csápját kinyujtotta, +Buddha arcát, varázslatos ábrázatát elrabolta. – Így vallotta szent bonc +szava. + +– Akár tájfun, akár mély víz, akár vihar, ha égi tűz, meg kell lelni +mindenáron, száz életen, száz halálon – hangzik szava dájmiónak. + +Hírré repül óhajtása, világgá kél szómondása s aki hajós és halászik, +kinek szíve kincsre vágyik, ha van mersze, bátorsága, nagy ereje, +biztossága, hadd kutassa tenger mélyét, keresse meg Nipponország +odaveszett ereklyéjét. S aki hajós nagy hajókon s aki halász háborgásos +hűs habokon, kötelet köt derekára, úgy merül le zajgó tenger legaljára. +Ám mindnyájan ahogy mentek, úgy jöttek meg, Buddha képe, ereklyéje nem +került meg. + +* + +Mocsarain csurdogáló erecskéknek, göröngyein élesszélű göröngyeknek, +lépked, roskad egy asszonyka, karjai közt szopósorban kis magzatka. +Tüske tépi kezét, lábát, szél fodrozza gyűrött, tépett kimonóját; bánat +borul verítékes homlokára, szomorúság búsra hajló bús arcára. + +– Leszállok én, gyenge asszony – sikolt egyet elszánt hangon –, +felkutatok szent ereklyét, megkeresem Buddha odaveszett képét. + +– Gyenge nőcske, kisded anyja, ne merészkedj veszedelmes vízi útra. + +Ám az asszony állja hitét, vallja szavát, szava szíve akaratát; tenger +útját jól tudja ő, mindenféle csínja-bínját ismeri ő. + +– Halljátok meg kívánságom, értsétek meg megóhajtott kimúlásom. + +– Mondd el, mi a kívánságod? Mi ad néked ritka erőt, földöntúli +bátorságot? + +– Senkim, semmim e világon s ha meghalok, magzatomat árván hagyom. Ha +mély vízben, tengeralji sötétségben elpusztulok, hullámhátas örvényekbe +belefúlok, neveld fiam szamurájnak, kettőskardú daliának. + +– Kristályfedte Buddha arcát odalent ha megtalálod, teljesüljön forró +vágyad, kívánságod. Felnevelem dájmiói udvaromban daliának, kettőskardú +szamurájnak. + +Hosszú kötél gyenge asszony derekáról, nagy elszántság tűzben égő két +szeméről, orcájáról, szól a szava halászokhoz, bámészkodó hajósokhoz: + +– Szavam jól megfigyeljétek, szívetekbe szegezzétek: Buddha arcát mély +örvényben ha megleltem s odalentről egyet rántok kötelemen, húzzatok fel +egy-kettőre, mély tengerből, föld színére. + +És övébe éles tőrt dug, gyermekére bánatosan rámosolyog, ölelgeti, +simogatja, kebeléhez szorongatja. Fohászosan feltekint a kéklő égre, +mélyet sóhajt és lemerül gémberítő mély vizekbe, hegymagasra tornyosodó +kék tengerbe. + +Tüskék sebzik gyenge vállát, éles kagylók hasogatják kezét, lábát. +Süllyed egyre, mind mélyebbre, örvényekről örvényekre s ím egyszerre +nagy irombán felviláglik fényesedő vizek alján, pagodának fényessége, +palotának tükröződő tükörképe. + +– Sárkány vára, nincs különben – szól riadtan, meghökkenten s amint +óvást, nagyvigyázvást arra kúszik, tekergéses örvények közt odaúszik, +legtetején egy toronynak, fénye fénylik, fénye ragyog kristálygömbnek, +nagy golyónak. Buddha arca ragyog benne, annak tüzel bűvös-bájos +tekintete s rá arcára hívő szemmel amint nézett, szetnek szeme +szeretettel visszanézett. + +Környöskörül undok arccal, ijedelmes ábrázattal kígyó, gyík és +krokodilus, ki páncélos, ki varangyos, fenik felé éles foguk, tátják +rája öblös szájuk. + +– Hogyan jussak Sárkány vára golyójához, Buddha bűvös kristályához? – +szól és siklik fogvacogva, szörnyek között óvatosan átosonva. + +Kapuján át pagodának, lépcsőzetén kristályvárnak, magas torony +legcsúcsáig, fel is jutott Buddha fényes képmásáig. Félkezében éles +tőrrel, félkarjában félerővel, kézbekapja gömböcskéjét, rámosolygó +Buddha képét s hanyatt-homlok habokon át, szeli vize félelmetes +forgatagát. Jobbról, balról undokarcú, ijedelmes ábrázatú, tátott szájak +fejek helyett, csúcsos fejek törzsek helyett, kígyó, gyík és krokodilus, +ki páncélos, ki varangyos, útját állják menekülő szegénykének, +mindahányan nyomában a menekvőnek. + +– Szakítsuk szét féltett kincsünk elrablóját, szent ereklye tolvajlóját +– rikoltoznak fogaikat csikorgatva, csápjaikat csattogtatva. + +Félőst fenik fogaikat, tátvást tátják torkaikat, mind kapkodnak vízben +úszó asszony után, fergeteges vizek útján. És szegényke elrémülten, +rémségektől megdöbbenten: – Én gyermekem, egyetlenem! – kiált egyet, bús +szívében, elméjében gondol egyet; veszi övét, fogja tőrét, belédöfi a +mellébe és a golyót, kristálygolyót odarejti vérben ázó mély sebébe. + +Sárkányéknál Vízországban, Tenger-Isten tengermélyi hazájában, +embervértől irtózkodnak s iszonyodnak halott arcot, földi testet hogyha +látnak. Úszó-kúszó vízi lélek, amint meglát vérző sebet, elrémülten +megborzadnak, ijedtükben meghőkölten tántorognak. Behúnyt szemmel, +torzult arccal inalnak el, oduikba bujkálnak el. + +Bággyadozó erejével, egyre vérző mély sebével úszik szegény elaléltan, +hovatovább lankadtabban. S míg a viz sok szörnyetegje, lábatlanja, +fejetlenje riadt szemmel szirtek alá, bujkálnak el sziklák alá, úszó +asszony megrázkódik, bálványához, őseihez fohászkodik, összeszedi ami +erő maradt benne s nagyot rándul két kezében kötélkéje. + +* + +Fönt a parton szívdobogva lesik, várják forgatagos tenger árját. S ahány +szempár, mind fölragyog és ahány szív, mind feldobog, ujjonganak +örömükben, öröm töze ég szemükben, amint karjuk egyet lendül s kézben +kötél nekifeszül. Mohó ujjal, vasmarokkal megragadják s nagy erejük +kibírtáig, lélegzetük kifogytáig szegény asszonyt, kötélkéjét egyre +húzzák, egyre vonják. + +Habot vervén hűs hullámok, közeledvén zúgó, zajgó morajlásuk, +megdermedten mered szemük, rémültté lesz tétovázó tekintetük. Tenger +vize vérpirosra színesedik, hosszú csíkban, vérvonalban veresedik. + +Még gyorsabban a kötéllel, erősebben mindkét kézzel; tenger vize +hovatovább pirosodik, tenger habja vérpirosat, vérest habzik. Még egy +nagyot, legutolsót húznak rajta, végsőt feszül valahánynak fáradt karja +s ím az asszony elaléltan, elernyedten, elkábultan, halotthalvány +orcájával, mellén nyíló vérrózsával karjaik közt rogyik össze, +eszméletlen esik össze. + +Mind sietnek, igyekeznek, dájmióhoz halálában hírt üzennek; az +asszonykát ápolgatják, sajgó sebét, vérrózsáját mosogatják. + +Magához tér nagysokára, alig rezzen szempillája. Sajog mellén vérző +sebe, sóhajossá válik fojtott lélegzete. Végsőt rándít, nagyot lendít +gyenge kezén, két kezével vérző keblén, Buddha arcát mély sebéből +kiszakítja, halállávált dájmiónak odanyujtja. Arca egyre halaványul, +hangja gyengül, szava halkul; végsőt rebeg haló hangja, végsőt suttog +múló szava. + +– Én egyetlen gyermekemet, én testemből lelkedzettet neveld hősnek, +daliának, kettőskardú szamurájnak. Vándor lelkem vígasztaló örömére, +Nippon földje nagy díszére. + + +Tündérlányka fátyolkája + +Tengerparti nádövezte viskójában éldegélt egy halászlegény egymagában. +Sütkérezik Nipponország tűző napján, elmélázik elmorajló tenger habján; +elevezget tarka-barka bárkájával, elhalászgat halra leső hálójával. + +Délidő volt, delelt a nap, Nap-Istenke túlságosat tűzött aznap; hűs +hullámok elpihentek, partok szélén pajkoskodva elhevertek. + +Tenger partján magánosban topolyafa, kivirított ahány gallya, ahány ága; +árnyéknyujtó, dúsan hajtó lombja mellett halászlegény eldelelget. Amint +nézeg fel a fára, hajladozó derekára, ágak-bogak ingva-ringva +hajlonganak, zöld levélkék jobbra-balra bólonganak. Izzó napnak +deleltében, sugarának szétszóródó tüzeltében, mintha illat terjengene +topolyáról, mintha tűzfény villanna le ág-bogáról. Krizántémok, friss +virágok lehellete, kápráztató fényességek földöntúli bűvölete. + +Néz a halász, ámélkodik, virág nélkül virágillat illatozik s amint a fán +bámész szeme, elkáprázik réveteges tekintete. Csilló gyöngyöt mi +csillogtat? Szivárványszínt mi villogtat? Mi az, ami fentről látszik? +Százszín pompát ami játszik? Fénye selyem, selyme habos, tűzdelése, +színverése pettyes-babos; megérinted, bársonyruha, akár tündérkezek +szőtte, varrta ruha. + +Halászlegény azon sebtén fel a fára, vágyvást vágyik topolyácska +csillogásos csodájára. S amint fogja s óvó karral libbentgeti, habját, +babját gyengén, lengén lengetteti, mintha madár kicsi szárnya +röppengetne, szálldogálna, aranysárga, aranyfényű pettyecskékkel, +kékespiros cseppenésű gyöngyöcskékkel. + +– Nincs különben – szól a legény –, tündérnyomra bukkantam én. Ég +tündére fátyolkája, Nap-Istenünk könyörülő adománya. + +Szól a halász, kapja magát, kézbe kerít tündérruhát; siet vele viskójába +s rejtegeti likkes-lakkos ládájába. + +Vak éjszaka takarója álmot borít álmodóra. Halász pihen szűk vackában, +aranyruhás tündérlánykát lát álmában. Álombéli szellemujjak tiltó +szóval, tiltó kézzel rászóllanak s egyszerre csak egy koppanás, +benyílóján halkan szóló kopogtatás. + +– Ki az? – riad fel a legény, félfektére emelkedvén. + +– Ó, bocsáss meg – eseng a szó, lágyan, csengőn, esdőn hangzó –, +tolóajtód ha széttárnád, kérő szóm ha meghallgatnád. + +Ajtó tárul s belép rajta tündérarcú halaványka. S ím egyszerre illat +terjeng viskójában, derengő fény alacsonyka kunyhójában; krizántémok, +friss virágok illatárja, szemvakító fényességek varázslása. + +– Ki lánya vagy, honnan jöttél? Mély álmomból, vánkosomról mért hogy +megébresztettél? + +– Tanyám az ég, onnan jöttem, Nap-Istenke tűzsugarán le a földre +lelibbentem. + +– Miért ép az én viskómba? Ütött-kopott kis kunyhómba? + +– Nálad az én odaveszett tündérruhám, azt kívánnám, óhajtanám. + +Kelletlenül hallja lányka síró szavát, tündérszabta, tündérvarrta +viganóját; selymét, pettyét számonkéri égből cseppent kicsi lányka, +tündérarcú halaványka. + +– Kell is nekem cifrán szabott viseleted, viganódat azt se tudom, mi fán +termett – s pislant loppal fel a fára, ágas-bogas topolyára. + +– Hamis a szód, csalfán mondod, tündérruhám csak te tudod. Vízitündér +testvérkémmel, tengerlaki nénécskémmel játszadoztunk habot hányó hullám +mellett, idres-fodros habja mellett. Fátyolruhám levetettem, topolyafa +ág-bogára terítettem s míg a mélyben lubickoltunk s medúzákkal, +teknőshátú békácskákkal játszadoztunk, eltűnt lenge tündér gunyám, +gyöngyös, pettyes fátyolruhám. Te jártál ott, tenálad van, add vissza, +ha irgalmad van. + +– Mit bánom én tündérruhád? Mit tudom én földreszállott égi fajtád? – +szól és hangja bizonytalan, szóló szava bátortalan. + +– Adjad vissza habos-babos fátyolkámat, tündérujjak szőtte-fonta +ruhácskámat. + +Néz a legény restelkedve és a lányka karját, kezét alig-alig megilletve, +gyengédeden kamrájából kituszkolja, tolóajtó két szárnyékát összetolja. + +Bús a lányka, bánatában siránkozik, síró szava, rívó hangja +meg-megcsuklik. + +– Mihez kezdjek ruhám nélkül? Nyíló virág színes-hímes szirom nélkül? Ha +nincs rajtam pettyes ruhám, nincsen többé égi tanyám s ha még soká lent +a földön megmaradok, tündérkertbe, lágy fészkembe soha többé el nem +jutok. + +Hallja halász epekedő, síró szavát, nyögdécselő zokogását; könyörület +száll szívébe, irgalom kél megdobbanó kebelébe. + +– Ó, bocsáss meg Isten-Atyánk földre tévedt tündérkéje – szól a halász +szégyenkezve –, hamis is volt, csalfa is volt szómondásom, csúfságomat +igaz szívvel szánom-bánom. Tari-tuppos tündérruhád énnálam van, habos +selyme, gyöngyös pettye kamarámban. Úgy gondoltam, pénzzé teszem drága +ruhád, tán megváltom szegény voltom nyomorgását. Ám átérzem szívepesztő +fájdalmadat, szívfacsaró zokszavadat. Maradj annak, aki voltál, +tündérkerti szép virágszál – szól s befordul kamrájába, belemarkol +színehagyott ládájába, szedi elő féltve őrzött fátyolkáját, tündérlányka +rejtegetett ruhácskáját. Csilló gyöngyét csillogtatja, sok száz színét +szivárványmód villogtatja; fénye selyem, selyme habos, tűzdelése, +színverése pettyes-babos. Megérinted, bársonypuha, akár tündérkezek +szőtte-varrta ruha. + +– Szállj leányka, ég tündére, levegőég peremére; bűnös voltom bocsássad +meg, fájó szíved enyhüljön meg. + +Apró keze szíve helyén, pergő könnye gyöngyházszemén, száll, szálldogál +ég tündére, levegőég peremére. Szálldos selymes tari-tuppos fátyolkája, +habos, babos ruhácskája; bontogatja szivárványszín kicsi szárnyát, +tündérkerti virágokkal telehintett sziromkáját, aranysárga, aranyfényű +pettyecskékkel, kékespiros cseppenésű gyöngyöcskékkel. És szálltában, +kék ég felé suhantában, szegény halász háza felé, könnyáztatta arca felé +fordul szeme, könnyben égő tekintete. + +– Gyöngyös ruhám, tündérgunyám visszaadtad, kinccsel tele boldogság lesz +bő jutalmad. + +Hajnal bíborpiros arca hasadóban, pirosló nap pirkadóban; száll a +tündér, libben egyre magasabbra, csitul, halkul távolodó csengő hangja. +S amint nézeg kéklő égről, kékes felhők égkékjéről, varázslatos mosolyt +szór le faluszéli halászára, áldást rebeg tarka-barka bárkájára, halra +leső hálójára. + +Áldás fakadt mosolygásán, két szemének földre néző pillantásán. +Halászlegény hálójában, színig tele bárkájában, aranyhalak csillámlanak, +kincset érnek, boldogságot varázsolnak. + + +Tükör lelke + +Békességes boldogságban, virágkertes városkában élték vidám éveiket, +bálványozták ezeréves őseiket. Szülők szíve szeretete, féltő gondja, +lehellete lengedezik lánykájukon, egyetlen szál virágukon. + +Rózsás reggel nyit az égen, aranyderűs ékességben; selyemszirmok +színesednek, fényözönben fényesednek. Jámbor apó tétován áll kertes háza +ajtajánál; útra készen indulóban, szeme könnybelábbadóban. + +– Én asszonyom, feleségem, búban bajban fele részem, szemed csüngjön +leánykánkon, egyetlenegy mimózánkon. Rövidesen megtérek én, sarlós +Félhold felderültén, virágkertes városunkba, lombárnyékos udvarunkba. + +Leánykájuk, egyetlenjük, ki-kitekint szobájából, krizántémos ablakából; +látván apját, hallván szavát, meg is értvén messze útra szándékoztát, +hozzásiet, átöleli, búcsúszavát elcsicsergi: + +– Hozz kis bábut, hullámhajút, csillagszeműt, bambuszlábút, játszótársat +párnácskámra, hálótársat vánkoskámra. + +Útnak indul öregecske, nyomába kél Nap-Istenke, sugarával simogatja, +aggó szívét nyugtatgatja. + +Több nap telt el, több hét múlt el, Félhold többször ragyogott fel, hol +telided tűzgolyócska, hol színezüst láng-sarlócska. S amint ül a lányka +egy nap, cseresznyefa lombja alatt, messze utak kígyózását, megpillantja +hazatérő édesapját. + +– Lelkem, apám – kiáltgatja, édesanyját szólongatja; virágbimbók +cseresznyefán, úgy csüngenek apjuk nyakán. Hozott bábut, hullámhajút, +csillagszeműt, bambuszlábút, ajándékot lánykájának, egyetlenke +virágjának. Rákacsintgat anyókára, derűszóró homlokára, előszedi neki +szóló ajándékát, messzeföldi vásárfiát. + +– Obit hoztál? Selyemövet? + +– Övnél szebbet, még különbet. + +– Gyöngyös násfát, kebelemre? + +– Képed mását elevenbe – szól és bontja selyemkéjét, aranyhímes +keszkenőjét, benne lelke ajándékát, fényes, fémes tükör lapját. Felesége +egyre nézi, nézegeti, azt se tudja, mire jó a tükör neki; csak a hírét +ha hallotta, csak a nevét hogyha tudta. + +– Nézz rá tükröd fémlapjára s visszanéz rád arcod mása; lelked is ott +találhatod, igaz képed, való lelked ha mutatod. + +Félős ujjal veszi kézbe, elhelyezi szekrényébe; rejtegeti drága kincsét, +tükröződő képét, lelkét. + +Több hó telt el, több év mult el, Félhold többször derengett fel; hol +telided tűzgolyócska, hol színezüst lángsarlócska. Kis lánykából +nagyocska lett, bimbócskából virág fejlett; tekintése elmerengő, +lépkedése ringó-rengő. + +Ám legalsó világ felől, parancs száll ki zord mélyekből; lelkek járnak, +suhangatnak, új életre unszolgatnak. Szegény anyó ágynak esik, szálló +lelke vándorútra igyekezik; ágya elé bús szülöttjét, odainti +egyetlenjét. + +– Szálló lelkem szállta előtt, húnyó szemem húnyta előtt keresd elő +szekrénykémet, benne rejlő tükörkémet. + +Szívdobogva, kézremegve, hulló könnyét félkezével rejtegetve, rejtekéből +kikotorja s anyja színe elé tolja. Mohó kézzel nyúlkál, babrál +szekrényében s holtra váló, hidegülő két kezében megcsillanik fémes +tükre, tűnő arca tüneménye. + +– Holtom után új énemet, újra élem folytatásos életemet s hogyha lelked +anyád arcát megóhajtja, hogyha szíved anyád szívét megsóhajtja, pillants +bele fémes-lapos tükörkémbe s megláthatod igazándi arcom benne. Arcomat +is, lelkemet is, féltő, óvó szememet is. + +Odanyujtja fémes tükrét, egyet sóhajt s kileheli lenge lelkét. + +Hetek telnek, évek múlnak, Holdak többször megújulnak; hol telided +tűzgolyócskák, hol színezüst lángsarlócskák. Ül anyjának kis árvája, +elmélázgat, cseresznyefák színes-hímes lombja alatt. Szomorúság, +elhagyottság száll szívére, borús bánat a lelkére. Támolygásos a járása, +réveteges pillantása; anyját sírja könnyes szeme s elsötétül merengéses +tekintete. + +– Anyám tükre, fémes lapja – kiált egy nap s eszébe jut anyja képe, a +fémes lap. Szalad érte, szívdobogva előveszi, borús arcát belészegzi. + +– Lelkem, anyám – sikolt szava s látó szeme rámered a fényes lapra. +Hiszi benne nem sajátját, hanem anyja képe mását; látja benne nem +magáét, hanem anyja elszállt lelkét. Megnyugoszik sebzett szíve, +megvigaszik fájó lelke s estre kelve, ha megpihen, pirkadatkor, ha +felretten, ha elfogja mély fájdalma, szívszakító sóhajtása, fogja +tükrét, nézi arcát s látja benne édesanyját. + +* + +Több hó mult el, több év telt el, Félhold többször ragyogott fel; hol +telided tűzgolyócska, hol színezüst lángsarlócska. Őszi hajnal +borzongtakor, fű, fa, virág hervadtakor mások asszony került apó új +házába, elhúnyt első szent nyomába. + +– Anyád helyett másik anyát, házam, kertem új hajtását, szeressed meg hű +szíveddel, szófogadó szeretettel. + +Bús örömben bús leányka, szívét, lelkét mostohája felé tárja; +szeretgetné tiszta szívvel, szófogadó szeretettel. Ám az asszony +kelletlenül, hallja, látja lelketlenül; irígykedik virágfehér jóságára, +ifjúsága virágdíszes tavaszára. Ha kér, ha kérd szíves szava, ridegen +szól anyja vissza s ha kelleti, ha kínálja szolgálatát, nem hallja ha +ridegszavú parancsszavát. + +Szegény lányka nagy búvában, ott vonul meg magánoska szobájában. +Előveszi fémből tükrét, belészegzi réveteges tekintetét, hiszi benne nem +sajátját, hanem anyja képe mását; látja benne nem magáét, hanem anyja +elszállt lelkét. + +Villám szemmel, kikelt arccal, döbbenetes vad haraggal, rivall egy nap +rá urára, mit sem sejtő, mit sem tudó apókára: + +– Vagy hitvesed, vagy a lányod, kettőnk között könyörtelen választásod. + +Néz apóka elképedten, mérges szóra, fullánkosra meghökkenten; se lát, se +hall szegény feje, búsan tekint felfortyanó hitvesére. + +– Gonosz lányod szíve vágya, lelke legfőbb óhajtása, szeme elől +elpusztuljak, idő előtt halált haljak. + +Elhal a szó apó ajkán, hang megakad száraz torkán. + +– Nyiss be hozzá, megláthatod, szándékát is megtudhatod; meg is hallod +varázstévő átokszavát, meg is látod lányod boszorkányos dolgát. + +Fémes tükröt tart kezében, imádságát rebegtében, amint tárul szűk ajtaja +s előtte áll édesapja. Nagyot hökken, nagyot döbben szegény lányka, +ajkán elhal imádsága; fémes lapját, anyja tükrét nagysebtibe odarejti +ruhájába, gelebébe. Látja lánya nagy zavarát, restelkedő ábrázatát, +ráncbaborul a homloka, szigorúan szól a szava: + +– Mi az, amit elrejtettél? Miért hogy elveresedtél? Miket mormol vajákos +szád? Miért bántod édesanyád, a mostohád? + +Bús a lányka pillantása, búsan tekint rá apjára; ontja, sírja szeme +könnyét s gelebéből előveszi rejtve rejtett fémes lapját, tükörkéjét. + +– Jó anyádé, annak adtam; tükör lapját valamikor neki hoztam; csak a +hírét ha hallotta, csak a nevét hogyha tudta. Olykor-olykor rá ha nézett +fémlapjára, azt hitte hogy valósággal visszanéz rá arca mása. Abban +látta, ott találta saját lelkét, ha kereste való képét. Miért hogy még +előlem is rejtegetted? Miért hogy most elővetted? Mért ül bánat bús +arcodon? Miért ború homlokodon? + +– Ha elővesz mély bánatom, ha előtör sóhajtásom, belenézek tükörkémbe s +édesanyám látom benne. Bús arcát is, bús lelkét is, féltő, óvó két +szemét is. + +– Tükörkédben anyád képét? Annak látod elszállt lelkét? + +– Akár nézzed – mondja súgva s tükörkéjét odanyujtja. – Szülő anyám +kimúltakor, szálló lelke elszálltakor odakérte ágya elé féltett, rejtett +szekrénykéjét, elővette dédelgetett tükörkéjét és így hangzott haló +hangja, ekkép szólott végső szava: + +– Holtom után új énemet, újra élem életemet s hogyha lelked anyád arcát +megóhajtja, hogyha szíved anyád szívét megsóhajtja, pillants bele +tükörkémbe s megláthatod arcom benne. Arcomat is, lelkemet is, féltő, +óvó szememet is. + +Megindultan nézi lányát, most már érti fel-felcsukló sóhajtását. + +– Ártatlanka, szegény lánykám, törékeny szál mimózácskám, most már látom +fehér lelked, most már tudom, most már értem szenvedésed. + +Egy-két nap is alig telt el, egy-két hét is alig mult el s újfent ragyog +Félholdacska, újfent fénylik Tűz-Sarlócska. Édesapja s leánykája, +egyetlenke virágszála szép kettesben, békességben éldegélik éveiket, +bálványozzák ezeréves őseiket. + + +Urasima vízországi szelencéje + +Híres halász Urasima, Nippon-világ annak tudta, annak hítta; jól +ismerték párja ritka ügyességét, teste, lelke derékségét. Tajték habján +tengereknek, hullám hátán mély vizeknek napestig elhalászgatott, hálót +vetett, halat fogott. + +Csendes őszi alkonyatkor, bíborszínű napnyugatkor, csónakjában +egymagában Urasima, indul ismét partnak vissza. S amint evez messze +nyúló földje felé s közeledik szigetkéje partja elé, gyereksereg éktelen +mód sikoltozgat, ricsajt csap és rikoltozgat. Óvatatlan teknősbékát +vettek észre, jómagával tehetetlen került kézre; szegény béka +páncélhátát hol kézzel, hol bambusznáddal egyre-másra náspángolják. + +Híres halász Urasima, rákiált a pulya-hadra: + +– Ártatlankát mért bántjátok? Teknőjét mért paskoljátok? Engedjétek el +vizébe, vízi szirtek közelébe. + +– Mi fogtuk ki, mi találtuk, rejtekhelyét napok óta mi kutattuk. + +– Ne bántsátok páncélhátát, megajánlom igaz árát. + +Kap a pénzen gyereksereg s nagyvígan elpenderednek; jót kacagva +tréfájukon, pórul járt kis békájukon. + +Urasima fogja szegényt, simogatja csont teknőjét, cirókálja két kezével, +mirókálja beszédével: + +– Idejében közeledbe ha nem jövök, még ott találsz elpusztulni kezük +között; széjjeltörik teknőcskédet, megkínozzák ártatlanka lelkecskédet. +Siess vissza szirtekalji otthonodba, vízalatti kőlakodba; messze kerüld +tenger partját, gyereksereg kínzó karját – és szép csinján, óvó kézzel, +biztatgató becézéssel úgy csúsztatja tenger habos mély vizébe, úgy +usztatja meredekes kőfészkébe. Nyugodt lélek fordul haza kunyhójába, +szigetlaki, tengermenti hajlokába. + +* + +Jött a hajnal, derengősen, homályosan, jött a reggel bíborosan, +mosolygósan; félálmukban felcikázó csillagocskák színezüstös +gyöngyszemüket pislogtatják. Bíborszínt ölt Nap-Istenke, rá-ráragyog +sziporkázó tengerekre. Urasima halkereső bárkájára tűz le aranyesőt +szóró sugárkája; melengeti melegével, tikkasztgatja tűz lehével. +Szél-Istenfi tovább űzi, tovább hajtja, beljebbfelé bátorítja; álmot +hajt rá langyos szellő, takargatja puha felhő. Urasima hanyatt terül +csónakjában s ím egyszerre hang hallatszik mély álmában. + +– Urasima, Urasima! – azt kiáltja álom szava. + +Felriadtan félálmából, kitekintget csónakjából s amint nézi, fürkészgeti +tenger habját, megpillant egy közelébe úszdogáló teknősbékát. + +– Urasima, Urasima – szólal meg a teknősbéka –, életemet mentetted meg, +csendes álmod zavartam meg; kőfészkemből előjöttem, jóságodat szívem +szerint megköszönjem. + +– Nem jár érte semmiféle köszöneted, véletlen volt, az ha mentett. + +– Szíved nemes jóvoltából szabadultam gyerekkezek halálából; ha nem +lenne ellenedre, elvinnélek csodálatos valamerre. + +– Hová vinnél? Merre mennél? + +– Hallottál-e vizekbeli Hab-Sárkányról? Tenger mélyén varázslatos +tündérkertről, palotáról? + +– Színről színre sose láttam, hallomásból ha hallottam Tengerország +Hab-Sárkányát, vízben úszó tündérkertjét, kristályból lett palotáját. + +– Meg is tudhadd, meg is láthadd, páncélhátú teknőcskémre bátorságban +bízhadd magad. + +Urasima egy-kettőre, egyet lendül teknőjére s hullámvölgyön, +hullámhegyen, viharverte fergetegen addig úsznak, addig húznak, amíg egy +nap el nem jutnak kristályfényes bűvöletes palotához, halszáj öblű +kapujához. + +– Köszöntelek nemeslelkű Urasima – szól száz szolga nyüzsgő hada. + +Kézről kézre közrefogják, kérő szóval ostromolják, úgy vezetik +káprázatos palotába, kristálygyöngyöt ragyogtató csarnokába. Lába +majdnem gyökérré lett, bámész szeme bámultában nekidülledt, megláttára +habfehér egy leánykának, ragyogtára csillagszóró szép arcának. +Világhíres Ottohime állt előtte, Hab-Sárkánynak egyetlenje, víziország +tündérkéje. + +– Köszöntelek, Urasima – csendül-pendül Ottohime csengő hangja. – +Fürgelábú futárkámat, kengyelfutó békácskámat, annak ülted teknős hátát, +annak óvtad lelke szálltát. + +Urasima restelkedve szabadkozik, ajkán a szó akadozik; hebeg nyelve, +nézeg szeme s elfogódik, zavarodik szíve, lelke. + +– Vendégünk vagy – szól a lányka –, tiéd kertünk száz virága; otthonod +lett széles, téres nagy palotánk, téged szolgál lótó-futó ahány +szolgánk. + +Urasima mindhiába szabadkozik, szíves szókra, marasztókra megnyugoszik. +Étel-ital legjavából, tányér, serleg színaranyból; húros hárfa +únos-úntig, kivilágos kivirradtig. Gyöngyös pikkely ablak, ajtó, +aranyfalon gyémántkagyló, smaragdkertek, gyöngyligetek ezer színben +sziporkáznak, tündökölnek. + +Hab-Sárkánynak egyetlenje Ottohime, vízi világ krizántémja, kézen fogja +tétovázó Urasimát, földi világ halandóját s mintha álom, amit látnak, +röppenő perc, amit élnek, amit járnak. Ébren alszik, álmot ébred +Urasima, rövid napnak tűnik elő számlálatlan sok hónapja. + +Másnap ismét, sok ezer nap, szünettelen vigalomban mulatoznak. +Halszörnyeteg emberfejjel, ember feje haltörzsökkel, testét, lelkét néha +napján riogtatják, hátát, bőrét borzogtatják. + +S amint telnek, múlnak hetek s perccé lesznek hosszú évek, amint futnak +sok esztendők, perc módjára, pillanatra elröppenők, eszébe jut +elfelejtett vityillója, szigetlaki kis otthonja, kis csónakja. Szíve +forró vágyódását, bánathozó bánkódását Ottohime elé tárja, feleletét +szívdobogva, lesi várja. + +– Látom, érzem, nincsen többé maradásod, téres, széles palotámban +megnyugvásod; térj hát vissza tengertúli otthonodba, szigetföldi +hajlokodba. + +És aranyból, drágakőből kristályszínes kis szelencét nyujt át neki, +vízországi kis emlékét. + +– Őrizzed meg, tartogassad, ám valahogy véletlenül, óvjon ősöd, ki ne +nyissad. Varázserő lakik benne, idő előtt ha kinyitod, kárhozatos +veszted lenne. Évek multán szíved vágya palotánkba, közelembe hogyha +egyszer visszavágyna, keressed fel kunyhód mellett tenger partját, +szólongassad hű cselédem, teknősbékád. S jó magaddal idők multán +tehetetlen, varázslatos szelencéd ha érintetlen, teknős szolgánk, +teknősbékád egyetlenke hívó szóra visszaröpít vízországi palotánkba. + +Búcsút sóhajt két kezével, szóval, szívvel, szemeivel; fele arca +mosolygásos, másik fele sírhatnékos. + +Híres halász Urasima útnak indul és a kapun, aranykapun alig hogy túl, +teknősbéka víziország ajtajánál várja urát, kis gazdáját víz partjánál; +felülteti páncélhátas teknőjére, egyet lendül és előre. Hullámvölgyön, +hullámhegyen, viharverte fergetegen addig úsznak, addig húznak, amíg egy +nap el nem jutnak zúgó tenger zöld partjához, Urasima szigetföldi +hajlokához. Teknős zokog búcsúszókat, szeldes újfent hűs habokat, sírja +könnyét tengerébe, fájót sóhajt feneketlen mély vizébe. + +* + +Urasima siet haza, rég elhagyott, ottfelejtett kunyhójába. Útján amint +figyel jobbra, figyel balra, háztól házig bandukolva, mindenfelől +vadidegen arcokat lát, őt magát meg idegennek bámulgatják. + +– De különös – szól ijedten meghökkenve s tovább baktat elmélázón, +révedezve, anyja, apja otthonába, szerető szív tárt karjába. S amint +benyit, esze mintha zavarodnék, vérző szíve fájón, bántón facsarodnék; +homályosul kutatgató tekintete, könnybe lábad elboruló borús szeme. +Idegenek tudakolják merre való honnan voltát s néző arcát idegennek +bámulgatják. + +– Híres halász Urasima az én nevem… + +– Errefelé ilyen nevűt nem hallottam, nem ismertem. + +Futvást rohan rokonához, rokonától ifjúkori pajtásához; mindenfelé +vadidegen arcokat lát, őt magát meg idegennek bámulgatják. + +– Híres halász Urasima az én nevem… + +– Errefelé ilyen nevűt nem hallottam, nem ismertem. + +Öreg embert lát az uccán, ezer ráncot gyűrött arcán; házát, nevét +tudakolja, kérdő szókkal ostromolja. + +– Urasimát ismerted-é? Hírét, nevét hallottad-é? + +– Ükapámtól hallottam volt, ő is mástól, ükapjától hallotta volt, +valamikor híres halász Urasimát, Nippon-szerte annak hítták. +Hab-Sárkányék földön túli világába, odaveszett vízalatti országába, +időtelen idők előtt, mesebeli évek előtt. + +– Én volnék ám híres halász Urasima, nem vesztem én Hab-Sárkányék +országába; vízországból épkézlábbal elkerültem, egészségben megkerültem. + +Nézik, lesik gyanúperrel, kerülgetik ijedelmes döbbenettel; fejcsóválva +figyelgetik, Urasima elmélázva révedezik. Meg-megindul s rövidesen eljut +újra szigetföldi tengerpartra s amint csillan gyöngyöt habzó tenger +fénye, nagyhirtelen eszébe jut Ottohime vízországi szelencéje. Ám +tanácsát leánykának, intelmeit mondásának utolsóig elfelejti, +szelencéjét, kárhozatját idő előtt előveszi. + +– Több életem, több halálom, föld világát se nem szánom, se nem bánom – +szól s kinyitja nagysebtibe, úgy sincs többé se senkije, se semmije. + +Varázslatos szelencéből bíborszín köd szálldogál ki, piros pára gőzölög +ki, reáborul Urasima bánatára, fájó lelke fájdalmára. S amint fogja +tündérföldi szelencéjét, ím egyszerre megpillantja ráncos keze +reszketését. Nagyot borzong erős karja elfonnyadtán, erőtelen +elsárgultán. S amint szegzi haló szemét mély tengerbe s belepillant sík +tükrébe, látja arcát elkókkadtan, vérefogyta elsárgultan. Rémültében +nagyot roggyan roskadozó öreg térde s homályosul bús nézése. Két kezével +fejéhez kap s amint szeme tekintése víz tükréhez ismételten odatapad, +hófehér fürt fáradt fején, mély barázdák vánnyadt testén. + +Ottohime bölcs intelme jut eszébe, annak hangja, szóló szava cseng +fülébe: + +– Évek multán szíved vágya vízországi palotánkba, közelembe hogyha +egyszer visszavágyna, keressed fel kunyhód mellett tenger partját, +szólongassad hű cselédem, teknősbékád. + +Partja mellett szigetjének, fodra mellett tengerének hivogatja, +szólongatja rég elmúltak hű pajtását, Ottohime kengyelfutó kis +szolgáját. Ám vajákos, vízországi szelencéből, időtelen megérintett +rejtekéből biborszín gőz szállingózik, piros párás füstfelhőcske +gomolyodik. + +És a bíbor beburkolja és a pára körülfonja; füle nem hal, szeme nem lát, +hang nem üti át a torkát; Nirvánának, halálhozó két angyalnak +közeledtét, annak érzi, annak látja lassú jöttét. + +Porrá omlik Urasima, szertefoszlik a mivolta és a lelke, vándorlelke +elvándorol földöntúli tengerekre. Teknősbéka formájában, lelke belé +átszálltában, örökkétig kísérgeti szép úrnőjét, Sárkány lányát, +vízországi Ottohimét. + + + + +II. ÁLLATMESÉK + + +Két kis béka + +Csobogó kis csermelykéknél, ingoványos erecskéknél élt egy béka +Tokióban, másik béka Kiotóban. Vígságos volt brekegésük, megnyugvásos +lebzselésük; tuu… tuu… hangoskodtak, patak mentén pajkoskodtak. + +Derűs egy nap mind a ketten kieszelték szépen, bölcsen, másnap bíz ők +útrakelnek s hegyen túlra, rontom-bontom, merészkednek. Tokiónak kis +békája Kiotót akarja tudni, Kiotónak kis békája Tokióba akar jutni. Nem +ismerték soha egymást, se hallomást, se látomást, mégis egy nap +egyidőben keltek útra mind a ketten. + +Nap-Istenke sugarat szórt, madár füttye ébresztőt szólt; kis mimózák +füves réten sárgállottak, krizántémok mezőségen illatoztak. + +Kiugrálnak kátyujukból, az egyike Tokióból, másika meg Kiotóból, +csetlő-botló, ugra-bugra lépkedésük, tuli-hangos vartyogásuk, +brekegésük. Másnap ismét talpon vannak, hol pihennek, hol loholnak s +napok teltén, hetek múltán szirt aljáig, hegy tövéig el is jutnak. +Tetejére bajos út volt, fáradságos, vékony inú békalábnak nem tanácsos; +ám hiába, nincs megállás, nincsen többé tétovázás, mert Tokió kis békája +Kiotót akarja tudni, Kiotónak kis békája Tokióig akar jutni. +Szökdécselnek, bukdácsolnak, elcuppognak, kuruttyolnak, míg egy szép +nap, derűs egy nap, mind a ketten egyidőben, lihegőben, pihegőben, egyik +jobbról, másik balról, egyikőjük Tokióból, másika meg Kiotóból, odaérnek +hegy ormára s fölkínlódnak meredekje legcsúcsára. + +Hold-Istenke dereng rájuk, pacsirtáknak eláll szájuk, álmodoznak +mimózácskák, színesszirmú krizántémkák. + +Szembekerül két kis béka, mérik egymást sanda módra; sunyira áll +tekintetük, meg-megtorpan törpe testük. Mosolyogva köszöngetnek, szókat +szókba szövögetnek s akkor néznek igaz nagyot, mikorára kitudódott, hogy +egyszerre, egy időben, derűs egy nap mind a ketten keltek útra s +merészkedtek meredekes hegyentúlra. Jót nevetnek nagy eseten, jót +mulatnak véletlenen, hogy Tokió kis békája Kiotót akarja látni, Kiotónak +kis békája Tokióra lett kíváncsi. + +Sziklás csúcson leguggolnak, kényelmeset nyujtózkodnak, hallgatják a +madár hangját, szívják füvek, hegyi rózsák friss illatját. Megszólal a +tokiói, hallgatja a kiotói: + +– Be kár, hogy nem nőttünk nagyra, egy araszról több araszra; messze +túlnan jobban látnánk szívünk vágya két városát. Kiotót én, Tokiót te, +gyönyörködnénk el napestig szemtől szembe, megnyugodvást visszatérnénk, +könnyűszerrel, kényelemmel célt is érnénk. + +– Kéne rajta valamikép segíteni – szólal meg a kiotói. + +– Tuu… tuu… mi a módja? + +Tokiói a bölcsebbik, így felel az eszesebbik: + +– Hosszabb lábunk nagyujjára ágaskodjunk test hosszára; magasabb lesz a +mivoltunk, lábujjra ha kapaszkodunk. Te megnézhedd Tokiódat, én láthatom +Kiotómat; egyik éppen velem szembe, másika meg átellenbe. + +– Ó, be pompás – örvendeznek, lágy fektükből legott fel is emelkednek s +hosszú lábuk nagyujjára, ágaskodnak ketten békák, testhosszára. Móddal +egymást átkarolják, kurta nyakuk nyujtogatják, kidülled két bámész +szemük, s kimeredez tekintetük. Így lesi a kiotói Tokiót, így kémli a +tokiói Kiotót. + +Csakhogy ahogy ágaskodnak s jól egymásba fogózkodnak, dülledt szemmel +nem előre, hanem hátra pislogatnak. Bamba ésszel fel nem érik, +szépszerivel meg nem értik, hogy a szemük, ferdén néző békaszemük nem +előre egyenesen, visszánt mered tekintetük. Lesten lesik mind a ketten, +látókájuk meg se rebben s tokiói váltig hiszi, Kiotót lát s kiotói +váltig véli Tokiónak teljes mását. + +– Nem Kiotót látja szemem? – kuruttyol a kiotói. + +– Nem Tokiót látja az én tekintetem? – brekegi a tokiói. + +Nap-Istenke megáll kissé le a vízbe lebuktában, Hold-Istenke szétnéz +kissé fel az égbe felszálltában. Kis pacsirták nagyhirtelen +elhallgatnak, mimózák és krizántémok összesúgnak, mosolyognak két +békákon, nevetgélnek párja ritka furcsaságon. + +Ám két béka megnyugodtan, boldog lelki nyugalomban. Kezükben kis +vándorbotjuk, előttük meg távol útjuk. Egymás előtt illendően +meghajolnak, nyájas szókkal, mosolygósan búcsúzkodnak. Cihelődnek ismét +vissza távolukba, tokiói Tokióba, kiotói Kiotóba, csobogó kis +csermelykékhez, ingoványos erecskékhez. + +S mindhalálig csak úgy tudták, hátradülledt békaszemmel csak úgy látták, +hogy a mása Kiotónak Tokió, hogy a párja Tokiónak Kioto. + + +Patkány-párék virágszála + +Patkány-párék vígan élnek, száz máséval nem cserélnek; gondok nélkül, +kórok nélkül, jól megvannak bánat nélkül. Egyetlenke virágszáluk +takarékos, dolgában sem, szavában sem akadékos. Arca rendes, hangja +csendes, kérő szóra engedelmes. + +Telik, múlik patkányidő, bimbócskából virágszál nő. Hajadon lett +lánykájukból, dédelgetett virágjukból. Kis úrfiak, válogatott nagy +legények, messze földről, idegenből útrakelnek patkányéknál háztűznézni, +kertecskéből virágtépni. Egy se kellett patkány-párnak, nagyra törnek, +többre vágynak s hogyha úrfi, igazándi úrfi legyen, lánykájukhoz +mindenképpen méltó legyen. + +– Legelsőnek e világon, csakis ahhoz adnám lányom. + +– Kit gondolsz te legelsőnek, arra való vőlegénynek? – tudakolja +patkány-néne. + +– Hát a Holdat, vagy a Napot, aki fénylik, aki ragyog; aki felszáll, aki +leszáll, annak való patkányházi kis virágszál. + +– Én a Napot választanám, leánykánkat ahhoz adnám. + +– Baj eshetik Nap urával, nagyokat süt sugarával. Izzó tűz a tekintése, +szikrákat szór lövellése. + +– Akkor inkább Hold-úrfinak, annak adjuk leányunkat. Ezüstszínű +fényessége derengéses, tekintése ábrándosan merengéses. + +– Igazad van – szól az ura –, ő ha lehet lányunk ura. + +Ölti díszes ünneplőjét, kiporolja szőrsüvegét, úgy indul el háztűznéző +nagy útjára, Hold homályos udvarára. + +– Adj Isten, te kerekarcú, nyájas, bájos mosolygású. Egy-két szóm ha +lenne hozzád, mondókám ha meghallgatnád. + +– Adjad elő mondókádat, szellőztethedd ünneplődet, szőrcsuhádat. + +– Valójában azt se tudom, megvalljam-e titkos vágyam, gondolatom? Szóló +szavam illendő-e? Leánykámat feleségnek elvennéd-e? + +– Illendőnek nem illetlen, szíves szónak, gondolatnak se kelletlen. +Csakhogy van ám hökkenője, nagy bibije, bökkenője. + +– Mi hökkentett, mi bökkentett? + +– Mért nem adod nemzetséged fajtájának? Szürkeszőrű patkánykának? + +– Egyetlenke virágszálam takarékos, dolgában sem, szavában sem akadékos. +Arca rendes, hangja csendes, kérő szóra engedelmes. Sajnálom őt egy +patkánytól, saját magam fajtájától. Legelsőnek e világon, csakis ahhoz +adnám lányom. Legkülönbnek téged tudlak, téged látlak, elvehetnéd ritka +kincsünk, leánykánkat. + +Mosolyog a szende arcú, megszólal a nyájas szavú: + +– Bölcs a szavad, szép szándékod, kincseket ér kedves lányod; csakhogy +hozzá méltó legény nem is voltam, ezután se lehetek én. + +– Kit gondolsz hát legelsőnek, arra való vőlegénynek? + +– Felleg-úrfi hegyek ormán, leglegényebb ő a talpán. Én borongok, én +derengek s hogyha rámcsap fürge Felleg, azon menten eltakarja kerek +arcom s elsötétül szemem, szám és nagy mivoltom. Pislogatok, kandikálok, +alig-alig hogy világlok. + +– Igazad van – szól a patkány, Hold bölcs szavát, nagy igazát +átgondolván. + +Egyet lendít ünneplőjén, végigsimít szőrsüvegén s nekiindul ködös, +görcsös hegyormának, Felleg-úrfi csipkeszélű otthonának. + +– Adj Isten, te bő lebernyeg, hegyek hátán, dombok ormán futó Felleg. +Téged tudnak arra való legénykének, elvehetnéd egyetlenegy gyermekemet. +Arca rendes, hangja csendes, kérő szóra engedelmes. + +Nagyot néz a plundrás legény, széleset ránt lebernyegén. + +– Arra való, hozzád méltó dehogy vagyok, rongyos ruhám, tág hacukám +toldott-foldott. Hevergetek, lustálkodok egek alján, hegyet, völgyet +kimonómmal takargatván. + +– Kit gondolsz hát legelsőnek, arra való, hozzám méltó legénykének? + +– El-elsuhan hegyek, völgyek szakadékán, pagodáknak nyargalászik +omladékán. Szél-úrfi ő, szilajkedvű, méreg-duda, tágtüdejű. Nem egyszer +hogy üstökömbe beléragad s foszlányomból, lebernyegem rongyaiból cafat +marad. + +– Igazad van – szól a patkány, Felleg szavát azon módon megfogadván. + +Szorosabbra fogja össze ünneplőjét, fülig nyomja szőrsüvegét; nekivágtat +széllel szembe, szélellenbe. + +– Adj Isten, te hajszra-csára nyargalászó, hegyen, völgyön kézzel, +lábbal hadonászó. Legelsőnek fellegék is téged tudnak, elvehetnéd úri +módban éldegélő leányomat. Egyetlenke virágszálunk takarékos, dolgában +sem, szavában sem akadékos. + +– Jó nagyot fuj Szél-legényke, piros arcát pirosabbra, pufókabbra +kerekítve. + +– Jócska erő dagadozik tág tüdőmben, nagyot fúvok, furulyázok bősz +dühömben; csak egy legény, Fal-legényke állja utam, ő töri meg tele +tüdőm, nagy hatalmam. Sokkal különb legény nálam, igaz legény csak ő +lehet a csárdában. + +– Igazad van – szól a patkány, Szél-fi szavát jól megvetvén, jól +meghányván. + +Begombolja ünneplőjét, kontyra csapja szőrsüvegét, eloldalog magasra +nőtt Fal aljához, Fal-úrfinak gyökeret vert két lábához. + +– Adj Isten, te szálegyenes, kívül-belül sziklás, köves. Legelsőnek +Szél-úrfiék téged tudnak, elvehetnéd egyetlenegy leányomat. Kis +kertemnek virágszála, messze földön sincsen párja. + +Meg se moccan kőből Falnak rideg arca, sziklakemény, vihardúlta +ábrázata. + +– Megbirkózom én a Széllel, meg én akár Hold fényével, sápatagos +ezüstjével, meg én akár lótó-futó Felleg-néppel. Csak egy legény állja +sarát, annak félem igazándi nagy hatalmát. + +– Ki lehet ő? Mi a neve? Merről való eredete? + +– Ki lenne más – szól kemény Fal meglapulván –, mint a követ porrá rágó +Pocfi-patkány. + +– Pocfi-patkány? Azt mondja szád? + +– Patkány, biz ám, az angyalát. + +– Patkányéknak nemzetsége, patkányéknak legénykéje lenne világ legeleje? + +– Úgy bizony, ti rágós fajta, erre-arra kurta farka. Ha tik is úgy +akarjátok, kezem, lábam kemény kövét megrágjátok s olyan nyílást nyittok +rajtam, hogy a föld is nagyot inog énalattam. Ti vagytok a legkülönbek, +száz másoknál erősebbek. + +Ámul, bámul patkány-apó pisla szeme, száját tátja, hunyorog a tekintete. + +– Igaz lehet, amit mondasz; való beszéd, amit vallasz. + +Panyókára ünneplőjét, félrecsapja szőrsüvegét; bőrderekát, kezét, lábát +megfeszíti, gőgös fejét, nagy üstökét hátraveti, úgy fut haza +nemzetséges családjához, hírre váró, szomjúhozó asszonyához. + +– Mit végeztél Hold-úrfival? Mi történik egyetlenke leányunkkal? + +– Nem kellünk mi Hold-úrfinak, mert Felleg-fi különb nála; nem kellünk +mi Fellegnek se, mert Szél-úrfi különb nála; nem kellünk mi +Szél-úrfinak, mert Fal-úrfi különb nála s nem kellünk mi Fal-finak se, +mert még különb is van nála. + +– Kicsoda ő, mi a neve? Merről való messzeföldi eredete? + +– Ki lenne más – mondja sandán mosolyogván –, mint a sziklát porrá rágó +izmos patkány. + +– Izmos patkány? + +– Patkány, biz ám. + +– A bizony, mi rágós fajta, erre-arra, kurta farka. Mi lennénk a +legelsőbbek, száz másoknál ezerszerte erősebbek. + +Sorsa fordult csendes, rendes leánykának, eljegyződött fajtabéli +patkánykának. Boldog pár lett kettejéből, boldog férfi legények +legelejéből. + + +Majom- meg rák-háborúság + +Mesebeli földjén élő állatkáknak, esett meg esetje majomnak meg ráknak. +Tükrös tócsa partján bukkantak egymásra, ugrifüles majom hátra járó +rákra. Ravasz derű játszik majom sunyi arcán, visszázó járását, lassudad +mozgását ráknak megpillantván. + +– Hátha verset futnánk – mondja hamiskásan, vigyorogván egyet páncélhátú +rákon. Jámborlelkű ollós nem lát át a szitán, jobbja, balja táján +ollóját megnyitván. + +Nyomban elindulnak s előre az egyik, hátrafelé kullog topalábú másik. +Botlik majom lába datolya magvába, rák is ráhibázott puffadó gombára. S +amint verset futva megint visszatértek, jobb- meg balfelőlről megint +szembe értek, mutogatja majom datolyája magját, nézegeti másik útszéli +gombáját. + +– Hadd cserélek veled – szól ebadta majma –, neked jusson magja, nekem +pedig gomba. + +Bamba szemmel bámul s nem éri fel ésszel, mit akarhat vajjon cifra +cseréjével. + +– Gombád ha megrágod, vége a gombádnak – magyarázgat majom szája-táti +ráknak. + +– Ám ha elülteted ezt az apró magot, növesztvén belőle datolyafát, +nagyot, ehetsz gyümölcsében nem egyig, de tízig, élhettek belőle +harmad-negyedízig. + +Gombáját a kis rák legott át is adja, hitvány magvacskával hátrálgat el +haza. Ravasz majom-ifjú nyalja szájaszélét, uccu, vesd el magad, cipeli +ebédjét. Rák-legény a magvát otthon előveszi, kertes udvarába legott +elülteti. + + – Kelj ki gyorsan, én magvacskám, + Magvacskából sudár fácskám; + Ha nem kelsz ki sebbel-lobbal, + Kettészellek két ollómmal. + +Csoda kicsi magból gyenge hajtás bujt ki, gyenge hajtás helyén datolyafa +nőtt ki. + + – Virulj gyorsan, én kis fácskám, + Sudár fából virágocskám; + Ha nem virítsz sebbel-lobbal, + Kettészellek két ollómmal. + +Csoda gyenge fácska bimbócskákat nyitott, minden ágán-bogán virágja +virított. + + – Datolyákat, sudár fácskám, + Gyümölcsöt hajts, virágocskám; + Ha nem hajtasz sebbel-lobbal, + Kettészellek két ollómmal. + +Csoda datolyafa gyümölcsöket hajtott, minden ága-boga csemegéket adott. +Nyujtja két ollóját, ehetnékje támad, ám nem ér fel kézzel lógó +datolyákat. + +Váltig vakargatja fületövét, szegény, ott a fája mellett ravasz +majom-legény. Falánk szemmel nézi majmunk a rák fáját, levelek közt lógó +drága datolyáját. Odaalázkodik nagy ehetnékjével, kikezdi a dőrét mázos +beszédjével. + +– Mire pislogsz, hékás? Mire bámulsz, pajtás? + +– Csoda datolyafán ringó csemegéje, éhkoppot meg szomjat oltó üdvössége, +orrom előtt ott lógnak le, szájam előtt ott csüngnek le. Ám két +ollócskámmal nem érek odáig, szemem majd kinézem látó kifogytáig. + +Nagyot ugrik majmunk: + +– Megtaláltam módját – pislog fel a fára, feni lapátfogát. + +Szól és szökken egyet, neki sudár fának, ága-bogán lógó ízes datolyának. +Egyre pofázgatja s dehogy jut eszébe, éhes gazdájának adni kén belőle. +Hej, pedig be vásik rája ahány foga, hej, pedig be korog ehetnékes +gyomra. + +– Datolyácskát, hékás, dobj egy-kettőt pajtás. + +– Nézem színét-javát, azt dobom le néked, legjava, legszépe legyen méltó +részed. + +Szól és szed egy-kettőt, ha zöld, ha éretlen, dobja rá a rákra, erejétől +telten. Nagyot nyekken kis rák, fájót nyilal háta, megsérült a vállán +csontból páncélkája. Megdöbben a majom, le a fáról gyorsan, ereje +bírtáig irhástul elillan. + +Nyögdécsel a kis rák, fájlalja csonthátát, vonszolja nagy kínnal +megrepedt páncélját. + +* + +Megesik a szíve szomszédnak, pajtásnak, kérdik okát, fokát bújának, +bajának. Poszméhecske, Hinár, Mozsár meg Tojácska, mind ott sürög-forog, +ahány cimborája, segedelmes társa. Sírván panaszolja fáját, datolyáját, +ríván fájlalgatja sebzett páncélhátát. + +Összesúgnak-búgnak s legott útra készen, annak a majomnak, adta gonosz +csontnak, bűnhődése lészen. Loholgat a négy-egy, nyomukban a kis rák, ám +ravasz majomnak hűlt helyét ha látják. + +– Majd csak előkerül – gondolják magukban, sorra elrejtőznek +rejtekekben, zugban. Tojás parázstűznek hamva közé fekszik, Mozsár +gerendának fáján letelepszik. Poszméhecske rászáll fazék fedelére, +Hinárka lesimul síkos, csúszós földre. Vizesrocska állott mosóteknő +mellett, Rák-legényke menten beléereszkedett. + +Fürge szellő fürdik hűvös esthomályban, didereg a majom szőrös +gunyájában. Szedi veszi lábát, siet vacka felé, tartja fagyos markát égő +parázs elé. S amint tárja kezét s amint melengeti, Tojás nagyot pukkan +és a majom arcát égvést elégeti. Sajogtatja tüze csupaseb pofáját, rohan +a rocskához, dugja belé orrát. Rocskából ollóját kis rák nekiszegzi, +szegény majom orrát, arcát, szemét, száját csupa vérré sebzi. Rohan esze +nélkül s amint csetlik-botlik, fazék fedelébe orral belébotlik. Résen +Poszméhecske s olyat szúr arcába, hogy mély fájdalmában, kíntól +kábultában reátántorodik csuszamlós Hinárra. Hinár háta lucskos, hanyatt +csúszik rajta, gerendán mozsárka legott célba kapja. Nagy erővel magát +le a földre veti és a kapzsi majmot, azt a gonosz csontot, darabokra +szedi. + +Sose járj túl mások eszén, túljárhatnak a tiédén; meg ne kívánd édes +másét, odaveszhet, ami tiéd. + + +Világító Tűzbogárka + +Erdők, hegyek homályában, sziklák, bércek vadonában áll egyháza szent +Buddhának, csodatévő hatalmának. Világító volt a templom Nipponszerte +híres neve, fénylövellő Tűzbogárkák Istenkéje lakott benne. Homályosban +röppenőknek templombonca osztogatott villogtatót, sűrű, sötét éjszakákon +mezőszerte villogtatót. + +Loccsanó víz csobogott lent, száz madárka csattogott fent, hírül hordván +Világító szent hatalmát, Tűz-Istenke csodálatos akaratát. Nyári estén, +nap letűntén ezerszámra elzümmögnek, templom körül röpdécselve +eldümmögnek. Aszó fűből bukkannak fel, patak mellől röppennek el, +megannyija imádságos szent templomhoz, Világító tüzes-fényes világához. +Ki szen-pénzzel, ki rizsborral, harmatízű hűs itallal, mind ott áldoz +oltár előtt, Nap-Isten szent bonca előtt. + +Tavasz enyhe fuvallata tűnőfélben, nyáréj izzó lehellete közelgőben. +Szálldogál sok száz bogárka, ki dümmögve, ki meg dongva; pirosas szín +vékony nyakuk, barnásszürke apró szárnyuk. Vaksötétben templom felé +igyekeznek, világadó fényességért könyörögnek. + +Áll a szent bonc templomának oltáránál, világító, áldásosztó +csarnokánál. Obi-öve bíborodik pókderekán, acélkova lóg le karján; +várván várja szent egyháza röpdécselő bogárkáját, bogárkáknak oltárra +szánt adományát. Buddha után szent bonc elé, lépvést lépnek színe elé. +Szól az egyik potrohoska: + +– Jó reggelt, szent bonc-apóka. + +– Ne reggelt mondj, este van most – inti rendre bonc a pohost. + +– Vak szemünkkel este látunk, estre kelve, naplementre fénylik a mi +napvilágunk. + +– Mit szorongatsz két karodban? + +– Világítód kéne nyomban. + +– Hoztál italt? Szen-pénzecskét? + +– Száke-borból egy pintecskét. + +– Szűkre szabtad adományod, no, de nyujtsad, világtalan vak potrohod. + +Egyet perdül, egyet fordul esti élet bogárkája, vak potrohát, világító +fényességért odatárja. Veszi a bonc kis táskáját, kis táskából +acélkáját, csihol egyet kovácskáján, szikra villan taplócskáján és alig +hogy odatartja, máris csillog, máris villog tűzbogárka vak potroha. + +Hess… elrepül szép vidáman, irígykedve csodálgatják mindahányan. + +Jön egy másik vak bogárka, rőt a nyaka, szürkeszínű apró szárnya; ő is +akar csillogtatót, vak éjszakán villogtatót. + +– Hoztál rizsbort? Szen-pénzecskét? + +– Hoztam jen-pénzt, ezüstöcskét. + +– Szép a fénye – mondja a pap –, nyujtsad felém világtalan potrohodat. + +Egyet csihol acél-kován, bogár repül nagyboldogan, szép vígacskán. +Harmadik se állított be üres kézzel, negyedik is megjelenik aprópénzzel; +hoznak rizsbort, mérőt hetet, hoznak szen-pénzt, többször hetet. +Acél-kován csihol újra, fel-felvillog sok bogárka sok potroha; repked +ezer tüzi lidérc, fénylik útjuk amerre jársz, amerre kélsz. + +* + +Esthomályban egymagában kis bogárka, sehol sincsen megállása, +megnyugvása. Se rizsbora, se szen-pénze, nincs egy árva fillérkéje. +Szomorúan nézegeti, ajkát amint nagykényesen biggyesztgeti, csillogó sok +potrohocska, fényeresztő pohosocska. Áldozni ő nem áldozhat, világítót +nem is kaphat; fénye nélkül világtalan, vak sötétben egyre csetlik, +egyre botlik nyomorultan. Felemel egy fenyőtüskét, hadd segítse, +támogassa tapogató vézna kezét; úgy loholgat, bandukolgat putrijába, +patakparti, bokoralji tanyájába. + +Amint lépked nagyvigyázást, óvakodvást, tüskebotra támaszkodvást, éjnek +sűrű sötétjébe, belébotlik, beütődik valamibe. + +– Világtalan vaksi pila – dümmög egyet döngicsélő rőt bogárka. – Kissé +jobban vigyázhatnál, nyitott szemmel járkálhatnál. + +– Magadfajta volnék én is, Tűzbogárnak lettem én is; csakhogy nincsen +világítóm, sűrű, sötét éjszakákon utamat megvilágítóm. + +– Hát a templom? Hát a bonca? + +– Nincsen pénzem, se itókám, száke-borom, világítót ingyen nem kap vak +potrohom. + +– Mért nincs pénzed? Mért nincs borod? Miért koldus a mivoltod? Lám, én +bőven áldozgattam, világítóm meg is kaptam. + +– Ha van bőven világítód, adhatnál vagy egy csipetnyi villogtatót; csak +egy máknyit, hogy láthassak, kis vackomra találhassak. + +– Világítót dehogy adok, vakulj ha nincs pénzed, borod. Vityillódba, ha +akarod, elvezetlek; itt a karom, nyujtsd a kezed. + +– Két bogárka kéz a kézben, vak homályos sötétségben loholgatnak árkon +bokron, patak mentén, sötétellő viráglombon. + +– Itt egy árok, ugorjuk át. + +– Itt egy ember, repüljük át. + +– Itt egy fahíd, lépjünk rája. + +– Korhadozik lakkos fája. + +Rőt bogárka kapja magát, megragadja vaksi társát, egyet lendít +félkezével, hunyorítgat rőt szemével és sebtibe és vaktába, belódítja +hídalatti mély tócsába. + +– Világítód, hozzávalód hogyha nincsen, világító bogárkák közt helyed +sincsen – szól nagybüszkén, irgalmatlan s lohol tovább fáradatlan. + +Jó szerencse, hogy szegényke nem fulladt víz sötétjébe. Tutaj úszott +tócsa hátán, rizses terhét húzván, vonván; vízbe hulló vak bogárka, arra +esett ártatlanka. Jómagával tehetetlen, úgy terült el eszméletlen. + +Hold-Istenke le a mélybe letűnőben, Nap-Istenke fel magasba felkelőben; +széledezik sötét esti homályosság, éledezik napra leső világosság. Égi +útról szájára száll hűs csepp harmat, életrekelt elaléltan heverésző +tűzbogarat. Tágra nyitja tétovázva néző szemét s ijedezve tekintget +szét. Sütkérez rá Nap-Istenke napvilága, apró száján játszadozik +sugárkája s amint szeme ott pihen meg tócsa tükrén, hát egy árva kis +bogárka rúg-kapálgat partja szélén. + +– Szerencsétlen kis pajtáskám, vízbe hullott aranyoskám. + +Odarepül, megragadja, ki a vízből kivonszolja; ápolgatja teste-lelke +melegével, babusgatja szárnyaival, két kezével. Rőt bogárka új életre +éledezik, halottjából ébredezik. Tutajbeli tűzbogárka, társát amint +megvigyázza s jól szemügyre ahogy veszi, minapesti lelketlenjét +egyszeribe megismeri. + +Úgy esett meg a baj vele, hogy a vaksit amint abba a tócsába +nagylelketlen bevetette, vígan tovább reppengetett, nagyvillogva, +nagycsillogva tovább lejtett. Két leányka járt a réten, legyezőjük +kezeikben, mimózákat szedegettek, krizántémot nézegettek. Arrafelé +begyeskedett rőt bogárka, virágszálról virágszálra; hol szirmokat +szakítgatott, hol levelet rántogatott. Nézik lánykák görbe szemmel s +felécsapnak hártyabőrű, bambusznyelű legyezővel. Így esett az eset vele, +tó vizébe így pottyant be. + +Amint nyitja révedező apró szemét, amint veti mentőjére tekintetét, +reáismert minapesti kis társára, szegény vaksi bogárkára; eszébe jut +gonosz tette, fájót remeg gyenge lelke. Rőt orcája halványodik, dölyfös +szíve elfogódik; ajka rezzen, szeme rebben, bűnbánóan rebesgeti: + +– Be szégyellem, be restellem. + + +Nyúl félfüle, Kócsag lába + +Telel élet, nagy mindenség, telel a föld és a kék ég. Hópehelykék +hulldogálnak, eget, földet mindenestül bepólyálnak. Rétek, mezők, tócsa +vizek, házak, hidak, erdős hegyek csillogtatják hóleplüket, +szikráztatják sziporkázó ezüstjüket. + +Hegyek alján Nyúl-anyóka kis tanyája, nyúlkunyhónak fürgelábú, két +egytestvér nyuszikája. Egyikének szőre fehér, Habfehérnek, másikának +szőre tarka, Tarituppnak. + +Ölnyi mély hó kősziklákon, rizset termő síkságokon. Hol kaphatna +Nyúl-anyóka ennivalót, Habfehérnek, Tarituppnak rágnivalót? Fejebúbját +búban, gondban vakargatja, fületövét két kezével kapargatja. Mondja egy +nap nyuszikáknak, tapsifüles fiókáknak: + +– Ma lesz napja, útrakelek, holmi egymást hátha lelek. + +Fehérszőrű Habfehérke talpraugrik, kérő szóval rimánkodik: + +– Hadd mehessek én is veled, hadd járok be messze földet, havas hegyet. + +Tarituppos talpraugrik, ő is bízvást bizonkodik: + +– Ha elviszed bátyácskámat, engemet is ráadásnak. + +– Hűvös, fagyos télhó lehe – inti őket a bölcs szüle –, maradjatok szép +nyugodtan, puhán bélelt vackotokban. Hozok nektek édességet, madárlátta +csemegéket. + +Ott elindul Nyúl-anyóka, havat kapál lábanyoma. Hegyeket lép, völgyeket +jár, csemegére, édességre csak nem talál. + +Sötét erdő legmélyében lótván futván sűrűjében, félős fejjel, riadt +szemmel hátrafordul s tapsi füle amint hajlik, amint konyul, vándor +vadász rettenetes tűzpuskája, nyílegyenest céloz rája. Nyúl-anyóka +iramodvást iramodik, majd jobbfelé, majd meg balra futván futvást +kanyarodik. + +Ám egyszerre rettenetes egy pukkanás, szaladj pajtás, nyuszi pajtás. +Szőreszála borzoltában, erejének kifogytában, hetet havat elfelejtve, +apró lábát nekivetve, nagy fáradtan, elaléltan visszaugrat tanyájába, +puhán bélelt otthonába. + +– Farkas koma kergetett meg? Róka néne ijesztett meg? – kérdi két kis +ölbelije. + +– Jaj, a vadász, jaj puskája, hegyet völgyet dörögtető durranása. Jaj, +be sajog fülem fele, jaj, hogy nem hall másik fele. + +– Hol a füled? Hová tetted? + +Füléhez nyúl szegény kis nyúl s elszörnyedve veszi észre, nincs a helyén +balról füle. + +– Nincsen fülem balfelőlről, fele maradt jobbfelőlről – töri térdét, +marja kezét. – Szegény fejem mától fogva, színek-szónak csak a felét +hogyha fogja. + +* + +Nagy sírásnak, nagy rívásnak neszét veszi áldottlelkű fehér kócsag, +szomszédbeli. + +– Mi van veled kis pajtáskám? Miért sírsz rísz én szomszédkám? Miért +fogod, nyomod fejed? Mi baj érte balról füled? + +– Erdő mélyén járt anyóka, térdig fagyba, nyakig hóba, keresgélni +rágnivaló édességet, madárlátta csemegéket. Amint egyre bejjebbfelé +bátorkodott, rémületes vándor vadász orvul, rútul rátámadott. Eltalálta +balról fülét, lepuskázta egyik felét. + +– Hol veszett el? Hol maradt el? + +– Feleúton veszthettem el, hófuvásban hullattam el. Ha valaki +megtalálná, hó alól ha kikaparná. + +Áldott kócsag egyet gondol, nekiperdül, fülkeresni azon nyomban +nekilendül. + +– Kócsag-apó félfüledet megtalálja – szól Nyúl-anyó reménykedő +nyuszikája. + +– Hideg hóból, legmélyéből kikaparja – bizakodik Nyúl-anyóka Tarituppja. + +Órákon át, napokon át vigasztalják, Kócsag jöttét szívdobogva lesik, +várják. Harmadik még el se múlott s ím a Kócsag nagybicegve, sántikálva +előugrott. Feje kókkadt, torka szikkadt; szárnya tolla tépett, csapzott, +nagyot nyögött és loholván orrabukott. + +– Jaj, a lábam, fele lábam – siránkozik szívettépő fájdalmában s +erőtelen odaroskad anyó mellé, búban, bajban félfületlen társa mellé. + +– Farkas-koma kergetett meg, Róka-néne ijesztett meg? + +– Mély erdőben, térdig hóban félfüledet megtaláltam; levegőben +rettenetes egy pukkanás, féllábamban fájó sajgás. + +– Ó, szegényke, ártatlanka – siránkoznak, sóhajtoznak mindhármasba. + +– Jaj, a vadász, jaj, puskája, hegyet-völgyet dörögtető durranása. Jaj, +be sajog lábam fele, jaj, nem léphet másik fele. + +– Hol a lábad? Hová raktad? + +Lábához kap szegény kócsag s elszörnyedten nézi, látja, nincs a helyén +balról való fele lába. + +– Nincsen lábam balfelőlről, fele maradt jobbfelőlről – töri szárnyát, +marja karját. – Szegény lábam mától fogva, erdők útját csak a felét +hogyha rója. + +– Hol félfülem baloldalról? – sopánkodik félfületlen Nyúl-anyóka. + +– Hol féllábam balfelőlről? – sopánkodik féllábatlan Kócsag-bátya. + +Előugrik, neki-nekibátorodik két fióka, Tarituppos és Habocska; +megszólalnak bátor szóval, emberséges indulattal: + +– Elindulunk, útrakelünk, fület lábat, ha addig is, megkeresünk. + +* + +Ásó, lapát nyúl-kezükben, nagy elszántság kebelükben, elindulnak mély +erdőbe, erdő kellős közepébe. Orr irányban szimatolnak, térdig havat +kapargatnak, közbe-közbe pajkos nótát nótázgatnak: + + – Nagy hómező, kis hómező, + Fület, lábat el-befedő; + Félfülecske Nyúl-anyóé, + Félláb Kócsag-apókáé. + + – Nagy ásócskánk, kis ásócskánk, + Nyúl félfülét egyre ássák; + Nagy lapátkánk, kis lapátkánk, + Kócsag lábát lapátolják. + +Ám Nyúl-anyó félfülére, Kócsag-apó féllábára nem akadnak sehol sehogy a +nyomára. Két egytestvér legjavában tanakodnak, egyre ásnak, lapátolnak, +amint ág-bog nagyhirtelen nagyot roppan és egy vadász, lesipuskás +előtoppan. Két nyulacska alig-alig fordul, perdül s mind a kettő +kézrekerül. + +– Minap nem foghattam kettőt, megkaptam most mindakettőt – ugra-bugrál +lesipuskás. Örömében rizsbort iszik, jókedvében így nótázik: + + – Nagy puskámat, kis puskámat, + Elpuskáztam fület, lábat; + Két kis nyulat puska nélkül, + Fogtam őket fegyver nélkül. + +Fülön fog két apró nyulat s bármennyire rugdalóznak, elkerülnek +vadászházba, lesipuskás erdőmenti otthonába. Félszem néznek jobbra +balra, félfül lesnek neszre, hangra, hát egy falon két szegecske, az +egyiken Nyuszi füle, a másikon Kócsag lába, egymás mellett elsorjázva. +Összenéznek, összesúgnak, nagysuttyomban, jó javában tanakodnak s +hirtelenbe észreveszi a két tapsi, hogy a puskás, lesipuskás jobbszem +vaksi. + +– Azért lőtt hát fület balját, azért talált lábat balját, mert +félszemmel csakis balról, balfelől lát – súgja loppal a nagyobbik. + +– Nosza gyorsan jobbja felé, meg ne lássa valamikép merrefelé. Te +lekapod anyó fülét, én féllábát a Kócsagét – súgja loppal a kisebbik. + +Kapja magát Habfehérke, egyet ugrik, falról anyó félfülével erdő felé +iramodik; kapja magát Tarituppos, egyet ugrik, Kócsag-apó féllábával +erdő felé kanyarodik. + +Félszemére vaksi vadász, félszemével balra vigyáz. Kapkod jobbra, ugrat +balra, futkos erre, nyargal arra s addig lohol, addig vizslat, míg +megbotlik, bukfencezik s összeroskad. + +Nyúl testvérkék szélvészmódra lótnak-futnak, lágy fészkükbe egy-kettőre +nagy lihegve el is jutnak. Lábat kapott, féllábacskát fehértollú +Kócsag-apó, fület kapott, félfülecskét villámlábú Nyuszi-anyó. Öröm veri +fel a házat, nincs többé baj, nincsen bánat. + +Páros füllel most már hallhat Nyúl-anyóka, páros lábbal most már futhat +fehértollú Kócsagocska. Boldog nyulak táncot ropnak, jókedvükben +nótázgatnak: + + – Nagy mihaszna, kis mihaszna, + Félszemére vak vadászka; + Fület, lábat lepuskázott, + Két kis nyulat elhibázott. + + +Tövig tépték Veréb nyelvét + +Nipponország rizsesföldjén, bambuszerdő dombos szélén, szegénysorban +megnyugodtan élt apóka, elhagyottan. + +Lombos ágak sötétjéből, cserje, csalit sűrűjéből száll a Veréb fáról +fára, öreg apó kunyhójára. Kunyhójáról küszöbére, küszöbéről tenyerére, +morzsát, magot csipegetni, harmatcseppet hörpintgetni. Nap nap után +pirkadáskor, bíbor hajnalhasadáskor vígan repdes csepp madárka, vígan +csapdos kicsi szárnya, féloldalvást apókáját, félszem lesi mindennapi +adományát. Szép kettesben, békességben barátkoznak s napok telnek, hetek +múlnak. + +Agg apóka szomszédsága, zsémbes asszony féregfúrta kalyibája. Morcos, +mérges természetű, két-ág villa tekintetű. Rizset cipelt egy nap haza s +amint főzte, amint mosta, arra röpdös kicsi veréb s azt se tudni, hogy +és mikép, belékóstol friss főztjébe, rizzsel tele edényébe. +Nagymérgesen, kíméletlen megragadja, kicsi nyelvét tövig tépi, +marcangolja. Vérző szájjal, fájó szívvel szegény veréb úgy hessen el, +el-elcsipog fájdalmában, holtra sebzett bánatában. + +Öreg apó, mit sem tudó, lesi jöttét, mindennapos, drágalátos kis +vendégét; várja maggal, friss morzsával, Buddha adta adománnyal. Ám +hajnali pirkadáskor, pirosodó hasadáskor nem szálldogál madárkája, nem +is csapdos kicsi szárnya. S amint erdők füvesére sugarat vet felkelő nap +Istenkéje, kapja magát jámbor öreg, keresni kél odamaradt kis verebet. +Cserjések és csalitok közt, lombos ágak sűrűje közt szólongatja +madárkáját, füttyentgeti mindennapos pajtáskáját. S ahogy figyel +madárhangra, zúgó zajra, zizzenéses lombhajlatra, mintha lelke +megsejtené messze helyről felcsicsergő csipogását, sebzett szíve, tépett +szája síró, rívó panaszlását. + +Verébcsalád virágok közt csalitosban, üldögélnek, tanyázgatnak +békességes magánosban. Ápolgatják, ápolgatják testvérüket, irral, fűvel +gyógyítgatják betegüket. Szívrepesve veszik észre apó jöttét, fészkük +felé közeledtét; örömükben lába elé sereglenek, ágról ágra ugrándozva +csicseregnek. Hivogatják hívó szókkal, tessékelik csőreikkel, +tátogókkal. + +– Pihenj egyet – leültetik. + +– Kóstolj egyet – vendégelik; madárlátta ételüket kínálgatják friss +főztjüket. Közbe-közbe panaszolják panaszukat, csiripelik bánatukat. + +Napestig elszófiáznak, búnak, bajnak fittyet hánynak s alkonyatkor, +estre kelve, hazafelé kászolódik az emberke. Hálás hang kél verébajkon, +könny rezdül meg szempillákon; szépen kérik irgalmatos gazdájukat, ne +vesse meg szívből jövő kínájukat. + + – Nagy kosarunk, kis kosarunk, + Fogadjad el ajándékunk; + Nagy kosárka a nehezebb, + Kis kosárka jóval könnyebb. + +– Görnyedt hátra, vénhedt vállra sokkal illőbb, megfelelőbb verébadta +kis kosárka. + +Rásegítik derekára, görnyedező vén vállára s amint baktat erdők hosszat, +róván fákat, kaktuszokat, Sarlós Újhold fent az égen, áldás fakad +ezüstszóró nézésében. + +Rizsesföldjén rétségeknek, ezüstcsíkján holdas fénynek, bandukolgat +otthonába, agg apóka verébtelen hajlokába. Rándít egyet öreg vállán, +lendít egyet kosárkáján s nagyvigyázvást, óvakodva, kis kosárka +fedélkéjét bontogatja. S ahogy nyílik kis kosárka s kandi szemmel mered +belé pillantása, szeme, szája ámul-bámul, odáig a nagy csodától. Fényes +arany fénylik benne, sziporkázik színezüstje, csupa selyem, bársony +mása, szemet vakít igazgyöngye ragyogása. + +* + +Agg apóka kincse fénye rávilágít szomszéd banya rizsesére. Dörgölgeti +pisla szemét, nem állja ki elvakító fényességét. Odatipeg szomszédjához, +kinccsel tele kosarához s látván bársony selyem kincsét, megkívánja +sáraranyát, színezüstjét. + +– Hogyan, honnan került hozzád? Kitől kaptad kis kosárkád? + +– Lombos ágak sötétjéből, cserje, csalit sűrűjéből, nap nap után +pirkadáskor, bíbor hajnalhasadáskor, vígan repdes csepp madárka, vígan +csapdos kicsi szárnya. Annak kaptam drága kincsét, könyörtelen annak +tépted tövig nyelvét. + +Öreg agglant egyet gondol s Nap-Istenke amint fordul, szedi, veszi magát +másnap, verébékhez alázattal ellátogat. Mézes-mázos minden szava, +szánom-bánom kérő hangja, sóhajtozik, sopánkodik, szíve színből majd +hogy el nem facsarodik. Verébéknek torkon a szó, nyájasságuk el-elhaló, +tessék-lássék mosolygásuk, ímmel-ámmal szószólásuk. + +– Pihenj egyet – leültetik. + +– Kóstolj egyet – vendégelik. + +Alkonyatkor, estre kelve, hazafelé kászolódik ravasz beste. Hideg a hang +verébajkon, könny se rezdül pillájukon; szólják szíves szólásukat, ne +vesse meg kínájukat: + + – Nagy kosarunk, kis kosarunk, + Fogadnád el ajándékunk; + Nagy kosárka a nehezebb, + Kis kosárka jóval könnyebb. + +Kapzsi, fukar volt az asszony, sipítgatja vékony hangon: + +– Teherbíró vén vállamra sokkal illőbb, megfelelőbb verébadta nagy +kosárka. + +Nagynehezen rásegítik, kétrét görnyedt vállaira ráemelik s amint baktat +erdőkhosszat, róván fákat, kaktuszokat, Sarlós Újhold fent az égen, +harag lángol nézésében. + +Rizsesföldjén rétségeknek, félhomályán Hold fényének, gyorsan lohol +otthonába, agg rosszcsont a hajlokába. S amint fogja nagy kosarát s +próbálgatja zárját, nyitját s amint nyílik nagy fedele s belémered +tekintete, hátrahőköl ijedtében, szíve eláll borzadalmas rémültében. + +Kísértetek szörnyű arca meredez rá, megriadtra, dúló-fúló ábrázattal, +vérfagyasztó irtózattal. Ki kéz nélkül, ki láb nélkül, ki szarvakkal, ki +fej nélkül; ki félszemmel, ki hárommal, tűzlehelő tág torokkal. +Kosarukból kilendülnek, dörgő hangon dübörögnek; torkon kapnak kapzsi +banyát, bűnösségét beléfojtják. + +Nap-Istenke egek alján elrejtőzik, Hold-Istenkét sötét felhők +környékezik. + + +Medúza és a majom mája + +Tengerlaki Rőt-Sárkánynak, mély tengerek nagyhatalmú királyának, lent a +vízben kagylódíszes palotája, hullámverte pagodája. Gyöngyike volt +gyöngyszépségű felesége, ringó tenger gyémántfényű ékessége. Vizeken át +szikráztatja kristályszemét, szórja fénylő, szétözönlő fényességét. + +Habos hajnal hasadáskor, ködmegülő pitymalláskor, Gyöngyikének +teste-lelke épségébe, kórság szállott szemvakító szépségébe. Térde inog, +meghanyatlik, erőtelen, tehetetlen ágynak omlik; gyöngyöt könnyez +smaragdszeme, fájón nézeg réveteges tekintete. Vízországban ahány javas, +kuruzslásban aki jártas, mind ott terem hívására, Sárkány király +parancsára. Mind kutatja búját, baját, nem tudják meg orvosságát. + +Százesztendős harcsaszájú, pikkelytestű, bőrhártyájú, nagyokat bök +homlokára s ilyen szókra nyílik szája: + +– Majom máját ha kaphatnék, Gyöngyikénken talán-talán segíthetnénk. + +– Még csak hírből sem ismerem – szól Rőt-Sárkány bús leverten. – Víz nem +tudó, víz nem lakó, mit tudom én, majom-fajta merre való. + +– Tenger vizét nem is állja, szárazon van megélhető maradása. +Majomsziget füves földjén háza helye, erdők fáján, lombozatán száraz +fészke. + +– Vízben élő rajzatomban, pikkelygazdag országomban van-é, aki tudja +máját, majomsziget lombos fáját? + +Megszólal a harcsaszájú, pikkelytestű, bőrhártyájú: + +– Lapos, lompos Medúzánknak toppant híre ép a minap, messze tengert +járván, kelvén, mélybe bukván, mélyből megint felmerülvén. Szárazföldnek +zöldelő kis szigetére, annak bukkant földes, füves peremére. + +Hamar a Medúzát színe elé hozzák, hallgatja királya parancsosztó szavát. +Majmok szigetkéjén majom meleg mája, beteg Gyöngyikének egy az +orvossága. + +– Gyöngéllem én vézna erőm, kevesellem kurta időm, vízloccsantó +tagjaimmal, majmot fogni erőtelen karjaimmal. + +– Ne erőddel vezesd félre, ne csápoddal csaljad lépre, ha fortéllyal, +szóbeszéddel, mézes-mázos, cselfogásos ígérettel. + +– Mi fortélyom lehet nékem? Mi cselt szőhet szóbeszédem? – szól medúza +bamba ésszel, hasmánt úszó lomha testtel. + +– Dícsérgessed kristályhímes palotánkat, vízben úszó országunkat, +emberfélét csigafejjel, csigafélét embertörzzsel. Szilaj kedve +kerekedjék, országunkba kéredzkedjék. + +– Majomféle nemzetsége nem úszik ám, tenger vizén, síma tükrén nem +kúszik ám. + +– Csalogasd rá csonthátadra, ugrassad rá teherbíró páncélodra. + +– Értem – szól az értelmetlen, útra kél a jó magával tehetetlen. + +* + +Nekicsap a csápjaival, nekilendül lábaival s hullámon át, habokon át, +tarajszóró tölcséren át, addig ázik, addig fázik, tenger vizén +addig-addig nyargalászik, míg egy reggel, bíbor reggel, fölkelő nap +Istenkéje rá nem száll egy zöldelő kis szigetkére. + +Erdő alján, füves partján hajlong egy fa, vicsorgásos szőrös majom +himbálgatja. Messze tenger Medúzája látván majom kezét, lábát, +szőrbenőtte ábrázatát; földi sziget szőrös majma, megpillantván a +medúzát, szemből fejét, csápból karját, ijedtükben megállanak és +egymásra csodálkozó szájat tátnak. + +– Ki ija vagy, ki fia vagy? Ki-miféle csúf szerzet vagy? – kérdi +félsszel a fürgébbik. + +– Tengerlaki Rőt-Sárkánynak, mély tengerek királyának volnék én a +világjáró hírhozója. Nagy a híre, nagy a neve szárazhátú földeteknek, +földből növő erdőtöknek, mezőtöknek. Jól megnézem, hírül viszem; ez a +dolgom, ez a tisztem. + +– Tifelétek nem terem fa? Gyümölcsféle nincsen rajta? + +– Más a színe a miénknek, más az íze vízben növő gyümölcsének; +mindennapos a termése, íze, színe ezerféle. Megnézhetnéd, ha kívánod, +meg se szánod, meg se bánod – mondja mersszel a lomhábbik. + +– A mi fajtánk nem úszik ám, tenger hátán nem csúszik ám. + +– Bőven van hely csonthátamon, bízvást ülhetsz páncélomon; elvihetlek +odaátra, vízben forgó, vízben úszó palotánkba. + +Adta majma egyet ugrik medúzára, nagy vigyázvást kuporodik csonthátára; +víz előtte, víz utána, vígan uszkál medúzából hajócskája. + +Delet tűz a tenger napja, tajtékot túr fehér habja; hüllők, halak táncot +ropnak, ficánkolnak, orruk előtt lemerülnek, fel-felbuknak. + +– Majom pajtás – szól Medúza –, van-e májad, meleg májad tarsolyodba? + +– Hogyne lenne – szól a majom tréfaszóra, kedvre kelve. + +– Rendben az én szénám, szalmám, be boldog lesz Sárkány-gazdám. + +– Mért kérdezed majom máját? Mért lesz boldog Sárkány-gazdád? + +– Csak úgy mondtam – szól Medúza, szájaszélét ravaszkásan félrehúzva. + +– Jó Medúza, no de mégis, hadd tudjam meg nyitját én is. + +Eltünődik nagy oktalan, gondolkozik tanácstalan; kikottyantja tilos +titkát, Gyöngyikének segedelmes majom máját. + +Elhűl majmunk meleg vére, égnek mered ahány szőre; csupa tenger +környös-körül, veszedelem mindenfelül. Előszedi nagy furfangját, ravasz +esze csínja-bínját és így beszél Medúzához, elevenke hajójához: + +– Be sajnálom, be restellem; mért nem szóltál szárazföldön, szigetemen? + +– Hogyha májad mondtam volna, páncélomra soha rá nem ültél volna. + +– Ha megtudom, ha csak sejtem szándékodat, nem egy, hanem három májat +dugtam volna tág zsebembe, egyet pedig ráadásnak gelebembe. + +– Egy is elég lesz belőle. + +– Ott hagytam ám azt az egyet szigetemen, lombok alján, széles fényes +falevelen; ne kellessen túlon túl is cipekednünk, könnyebbedjék útra +való úti terhünk. + +Medúzának lassú esze lassacskán jár, jobbra forog, balra uszkál; kezét +töri, sopánkodik, butaságán bosszankodik. + +Fákon kúszó négykézlábú, hosszúkarú, szőrcsuhájú, nagyokat bök +homlokára, szóra nyílik ravasz szája: + +– Térjünk vissza tengertúli szigetünkre, erdős, lombos kis fészkünkbe, +három májam fa ágáról, mind leveszem leveléről, zöld lombjáról. + +– Persze, persze, jó lesz bíz a – szól örömmel tökkelütött oktalanja. + +S nekicsap a csápjaival, nekilendül lábaival s hullámon át, habokon át, +tarajszóró tölcséren át, addig áznak, addig fáznak, míg egy reggel, +rózsás reggel felkelő nap Istenkéje rá nem száll a majomlakta +szigetkére. + +Fürge majom toppan egyet, Medúzáról, páncéljáról pattan egyet s fája +lombján leguggolva, vicsorítja hegyes fogát adta majma. + +– Köszöntelek bölcs pajtáskám, tengerjáró kis bárkácskám; sajnálom sok +fáradságod, tengerháti uszkálásod. + +– Hát a májad? – képed, szörnyed oktalanka. + +– Abba ugyan nem haraptok, hadd vássék csak halfogatok. Ahogy jöttél, +úgy mehetsz el, májam nélkül úgy lehetsz el. + +– Hát a gazda parancsszava? + +– Várhassa meg kimúlásom, holtom után májacskámat rátestálom. + +– Hát a szavad, ígéreted? + +– Hát a bamba cselvetésed? + +Medúzácska szörnyen búsul, leforrázva térül, fordul; nagy kelletlen +hazafelé, úgy igyekszik el-kifelé. + +* + +Vízalatti palotában, hullámhátas pagodában egyre lesik, egyre várják +Medúzácskát, szigetföldi majom máját. Szürkés egy est, szürkületkor, +sápadt holdfény derengtekor, átázottan, átfázottan, elbágyadtan, +csigázottan, Medúza nagy lomha teste, vizek szintjén himbálódzik +esetlenje. Közrefogják, gyorsan viszik víz urához, Sárkány-király +zsámolyához. + +– Hol a majom? Hol a mája? Gyöngyikének, nagybetegnek szigetbeli +orvossága? – ordít rémest a Rőt-Sárkány, majom máját várvást várván. + +Könny üli meg Medúzának merev szemét, remegtető rettegése testét, +lelkét. Mindent elmond, amit tudott, rendre sorra, Szigetország +majomkáját, majom máját panaszolva. + +– Lomha tested gerinc nélkül, karod, csápod egy csont nélkül, takarodj +el világvízzé, színed, híred ne lássam, ne halljam többé. + +Vízi vadak megragadják a Medúzát, zúzzák, törik minden ízét, minden +csontját, szertetépik orrát szemét, szétverdesik lomha testét. +Kristályfényes pagodából sötétellő mély vizekbe, forgatagos, bősz +hullámos örvényekbe irgalmatlan lelódítják, lelketlenül letuszkolják. + +És azóta bús Medúza, sok csápkarja lekonyulva, orra nem orr, szeme nem +szem, prédanyelő szája sincsen; semmi feje, nyálkás teste, nyirkos, +nyálas lebernyege, hullám hátán örökkétig hajszolódik, örvény alján, +habok hátán hánykolódik. + + +Holló úszik, Gúnár kúszik + +Éldegélnek egymagukban, erdőlaki odujukban, mind a hárman károgatók, +családbéli három Hollók. Ha volt miből, lakmároztak; csigát-bigát, +féregfélét nyalánkoltak. Szűk fészkében Holló-legény száját, csőrét +tátogatja, legízesebb falatkáit öregedő szüleivel cuppogtatja. Régi +szokás hollóéknál, sötétgúnyás madáréknál. + +Három Gúnár uszkál erdő zöld tavában és javában szapulgatják, Hollóékat +mérges csőrrel gágogatják. + +– Nézd el, milyen nagyot nyeltek, tücsköt-prücsköt, vagy mit leltek – +szól az egyik, legnagyobbik, három közt legirígyebbik. + +– Ó, be csúfak, be kormosak – gágázgat el másodikja s olyat hápog vak +dühében, mintha szemet kapott volna. + +– Zavarjuk el innen őket, színüket se lássuk többet – szisszent egyet +legkisebbje. + +Pedig férget esznek ők is, békát lesnek Gúnárok is s míg a másét +megócsálják, veres csőrük fennen hordják. + +Hollóéknál békén, nyugton gunnyasztanak, féloldalvást libák felé +sandítanak. Holló-legény gondol egyet, szárnyaival rebben egyet, hozni +akar holmi egymás földi férget, öregéknek puhahúsú, madárlátta +csemegéket. + +– Meleg van még, majd csak később – javallgatják Holló-szülők. Ám a +legény rebbenőben, pedig ott fenn Nap-Istenke delelőben. + +Tüzet tűzött a nap aznap, Holló-apó így károgat: + +– Anyjuk, lelkem, hátha kissé lerepülnék, tó vizében tollaimmal +fürödhetnék. + +– Akkor én is veled tartok, baj ne essék, ne történjék valamelyes +bántódásod. + +Leszállanak tó tükréhez, lerepülnek fodrosodó gyűrűjéhez; belélépnek +sekélyébe, csendes vize legszélébe. + +– Jaj, be pompás, be kellemes – örvendezik a két hites és anyókát +apókája és apókát anyókája gondos gonddal mosdatgatja, szappanozza. + +Tóközépen három Ludak, szárnyaikkal csapdosgatnak; Hollóékra, fürdőzőkre +nyujtott nyakkal, tátott csőrrel hápogatnak. + +– Miénk a tó mind halastul s el mer jönni ébenszínű asszonyostul – +berzenkedik egyik tollas. + +– Szín vizünket, kristálytisztát kormos, mocskos tollaikkal bepiszkítják +– fortyan egyet a lúdtollas. + +– Ki vizünkből, szedte-vette – szisszen egyet legkisebbje s nyujtogatják +nyakuk, csőrük, meresztgetik merev szemük. + +– Csend legyen a csőrötökkel, hápogással, sziszegéssel. Jertek egész +közel hozzám s a szám majd megsúgja nektek, mit is kell majd művelnetek. + +Csőreiket összedugják, úgy lesik az okos szavát és megértvén bölcs +beszédet, hangoskodva szétszélednek. + +Holló-párék tó legszélén sütkéreznek, elhenyélnek, gyanúperrel +ártatlankák dehogy élnek. + +Azon nyomban jön egy Liba, három lúd legravaszabbja; mézes-mázos a +beszéde, édeskés a sziszegése: + +– Kicsi Hollók, jó szomszédok, sötét földről származottak, ébenfából +faragottak, örvendünk a szerencsénknek, vizünk hogy megtiszteltétek. +Nagy a hőség, a forróság, úgy-e, lelkem? Úgy-e pompás szép tavunkban, +hűs vizünkben? + +– Ó, Gúnárka, aranyoska, nem akarnánk megzavarni, tócsátokhoz tolakodni; +partja szélén, legsekélyén megülhessünk, nagy melegben tisztálkodjunk, +fürödhessünk. + +– Beljebb tessék, arra kékebb, vize tisztább, sokkal hűsebb. Jertek +velem, megmutatom – szól Gúnárka csúfondáros gúnyos hangon. + +– Ó, köszönjük – válaszolja vigyázatos Holló-anya –, úszás nem a +mesterségünk, mélyebb vízbe dehogy szállunk, dehogy merünk. + +– Ne féljetek, itt vagyok én, ébensötét tollatokra vigyázok én; te +jobbfelé, te meg balra, fogózzatok bátran az én két szárnyamba. + +Kelletlenül két Hollócskák megragadják gágogó Lúd egy-egy szárnyát; +cipekednek be a vízbe, kékellő tó közepébe. Alig-alig érnek oda, +egyszerre csak szárnyat csapdos három Liba, nekiesnek Hollócskáknak, +tehetetlen szárnyacskáknak. + +– Holló úszik, jaj, be furcsa – gágog, sziszeg három rusnya. Hollók +tollát tépik, rántják, jobbról balra, balról jobbra ráncigálják. + +– Holló úszik, Holló úszik, ó, be furcsán fulladozik – nevetgélnek +fuldoklókon, szárnyaikkal keservesen csapkodókon. S addig csípik, addig +marják, addig tépik, marcangolják, míg egyszerre mind a kettőt +eleresztik s be a mélybe besüllyesztik. Szegény Hollók, ártatlanok +megfulladtak, tó vizében, legmélyében elpusztultak. + +* + +Erdő mélyén Holló-legény csigát-bigát szedegetett, válogatott jó +falatkát, öregéknek friss vacsorát. Nagyvidáman, hamiskásan repdes haza +s amint leszáll madárházi udvarukra, senki aki lesné jöttét, vadászásról +visszatértét. Jobbra balra figyel, lesel, minden neszre odafülel s amint +sorsán sopánkodik, tócsa felől fel-felhangzik három Gúnár gágogása, +hápogásos nótázása: + + – Holló úszott, Holló úszott, + Jaj, de furcsán fulladozott; + Fürtös fejét fürösztettük, + Tó vizébe fullasztottuk. + +Nagyot dobban Holló-legény szívecskéje, könnybelábad szénfekete +szemecskéje; siet, repül víz partjához, szegény szülék tósírjához. + +– Anyám, apám – szívszakítón kiáltozza, beceszókkal öregéket +szólongatja. S amint szeme tó szegélyén, tócsa vize legsekélyén, ott a +parton egymás mellett apó, anyó lélektelen ott heverget. Összeesik +bánatában, szívszorító fájdalmában s amint felsír fájó hangja és +fájdalmát elzokogja, felé repül, mind egybegyűl sok jó pajtás, búban, +bajban megannyi társ. Halottjukat vállra veszik, kis fészkükbe +visszaviszik s annak rendje, módja szerint egymás mellé elföldelik. +Buddha szava parancsára, szálló lelkek irgalmára. + +– Tó vizébe vesszek én is, hadd fulladjak belé én is – jajveszékel +szegény árva. + +– Anyád, apád meg nem éled, életed ha megcseréled – csitítgatják +cimborái. – Rontsunk rájuk, Gúnárokra, ostobákra, hápogókra. Büntessünk +meg bűnösöket, bűnükért hadd bűnhődjenek. + +Árva Holló belényugszik, mély bánata lecsillapszik. S harminc ifjú +Holló-pajtás, búban, bajban megannyi társ, lerepülnek tó partjára, tó +partjának több fájára. Lent a vízben álnok Ludak, fent a nagy fán +Holló-ifjak. Ludak lentről fákra néznek, Hollók fentről Lúdra néznek. +Megszólal a harminc Holló: + +– Ostobácska jámbor Libák, nem is sejtik, nem is tudják, tócsa vize +hovatovább apadóban, tócsa medre egyre jobban száradóban. Tóban többé +csepp víz sem lesz, ahány Gúnár, mély mocsárba mind odavesz. + +Ludak hallják rémülettel s libaésszel, libafejjel feljajongnak +Hollóékhoz, fán gubbasztó sötétfürtű pajtásokhoz. Rémüldöznek, kérve +kérdik, igaz szó-e, valóságos, ami hírlik? + +– Egy-kettőre fel a fára – kiáltoznak riadozó Gúnárkákra –, apad a víz +alattatok, mély mocsárban egytől-egyig ottragadtok. + +Három Ludak fára kúsznak, egyet lépnek, kettőt-kettőt visszacsúsznak. +Hogy hápognak halálos nagy rémültökben, hogy ijednek jobbra-balra +dülöngtükben. Nevet harminc Holló-madár, Gúnárékon most az egyszer eszük +túljár; rajtuk a sor, ők mulatnak, tréfa-nótát danolgatnak: + + – Gúnár kúszik, Gúnár kúszik, + Egyet lépked, kettőt csúszik; + Jaj, be furcsa Gúnár-kúszás, + Egyet csetlés, kettőt botlás. + +Libabőrt kap három nagy Lúd, menekülne, elillanna, sehogy se tud; fáknak +ága, lombja közé akadoznak, gallyak közé gabalyodnak. + +S amint hullnak le a fákról, ág-bogakról, lombról galyról, rövid eszük +össze-vissza zavarodik, hosszú nyakuk jobbra-balra csavarodik. Magas +fákról lehulltukban megfulladnak, nagy bűnükért, gazságukért meglakolnak +s azóta mind mai napig szólásmondás divatozik: + +– Holló úszik, Gúnár kúszik. + + +Legyet ölő Legyezőcske + +Tikkaszt a nyár, zümmög a Légy, fényben fürdik a mindenség. Bogárkáknak +rebben szárnya, hallszik szellő suhanása; dümmög dongó ágon-bogon, +szitakötő árkon, bokron. Adta Legye szemtelenje, be kelletlen, zizzenése +libbenése tűrhetetlen. Orrod előtt eledeled, falánk legyek rajtaesnek; +italodat megdézsmálják, pihenődet megzavarják. + +Nagy szerencse, vigyázgat rád fürgekezű Legyezőcske. Csontja bambusz, +husa hártya; nyáridőben, rekkenőben hűs szellőt hajt verítékes +orcátokra. Fagyos télen, zimankóban tüzet éleszt, alvó tüzet, pislákolót +újjáébreszt; legyek raját, garmadáját ellegyezi, orrod elől, italodról, +ételedről elkergeti, bambuszcsontú, hártyahúsú Legyezőcske. + +Terpeszkedik verandáján s házatáján megint zümmög, füle körül megint +dümmög adta Legye szemtelenje. Odaszállnak Legyezőcske orra elé, +elsorjáznak szépen, rendben egymás mellé. + +– Hessetek el, kotródjatok, szemem elől utolsóig pusztuljatok – rivall +rájuk nagy mérgében, nagy dühében Legyezőcske. + +Ám a legyek, szemtelenek, kérve kérik, nyelén fogják, kérő szóval +kérlelgetik; rövidebbre szabják inkább zümmögésük, hallgassa meg nagy +kérésük. + +– Mit akartok? Mi jót hoztok? + +– Nem nekünk jó, inkább neked – zümmögik a fürge Legyek. + +– Hadd hallom hát, mi jó benne? – kérdi tőlük Legyet irtó Legyezőcske. + +– Nagy a neved, becsületed, hogy a Legyet, szegény Legyet csontkaroddal +egyre-másra hessegeted. Pedig immár közelgőben Őszi-Szellő s ha beáll a +hűvös idő, ki törődik akkor véled? Széllé foszlik híred, neved, oda +minden emberséged. + +– Merről repül Őszi-Szellő? Honnan bukkan békebontó szele elő? + +– Nyaratszaka bujócskázik, hegyek között szilajkodva furulyázik; ám ha +torpan s elédtoppan, az áldóját, te fizeted meg az árát, drága árát. + +– Jó Legyecskék, hű pajtások, ti adjatok bölcs tanácsot; Őszi-Szellőt +valahogyan meg ne lássam, Őszi-Szellő valamikép meg ne lásson. + +– Ismerjük mi Szél őkelmét – hitegetik könnyenhívő Legyezőcskét. – Ha +egy-két szót szólunk neki, még a házad tájékát is jó messzire elkerüli. +Te is kímélj ám bennünket, te se rontsd meg életünket. Ne csapj le ránk +csontkaroddal, ne törjél ránk tíz karmoddal. + +– Szómat állom, szent a béke – örül lenge Legyezőcske. – Rátok dehogy +haragszom én, sose bántlak titeket én. Csúf szokás volt, amit tettem, +eszem nélkül legyezgettem. Hej, nem egyszer de megbántam, álmotok hogy +megzavartam; nem szándékos akarásból, csakis pajkos megszokásból. + +Édeskedik Legyecskéknek, hamis Legyek megértően összenéznek. Kezet +fognak, paroláznak, ravasz arccal odébbállnak és a Legyek, léha Legyek +bizakodva békességben, csalafinta ígérésben, ételt, italt megszállanak s +jóllakásig lakmároznak. És a lenge Legyezőcske, csak ne bántsa, ne +zavarja hűs Szellőcske, Legyet többé karjaival nem legyezget, +csontkezével soha többé nem hesseget. + +* + +Múlik a nyár, hűvösödik, hegyek mögül Őszi-Szellő kerekedik. Legyezőcske +gyengül, satnyul, kerek feje, arca konyul; hártyabőre színét veszti, +húsát, csontját megereszti. Hát még amint nagy nyargalvást, jön +Szellőcske, hűs rohanvást. Legyezőcske keze, lába merevedik, teste, +lelke gémberedik; lim-lom közé kamarába, odadobja a gazdája. + +Amint egy nap eldidereg s minden tagja meg-megremeg, eszébe jut szép +napoknak zöngicsélő Legyecskéje, álnok, hazug ígérése. + +– Ha csak egyszer megfoghatnám s kezem közé kaparintnám, kitekerném +álnok nyakát, kettétörném a derekát. + +Lim-lom közül kivánszorog s lépést lépvén amint csoszog, ím előtte, orra +előtt döngicsélget szép napoknak Legyecskéje, szembe kerül szemtelenje. + +– Ó, te álnok, gaz fajzatja – fortyan egyet nagy haragja –, cudarság +volt minden tetted, hazug a szód, ígéreted. + +Kis legyecske holttá rémül, lába inog, feje szédül, csendes szava +elhalóban, potroha megroppanóban. + +– Hessegethetsz, ha akarod, most már akár agyonüthed bambuszkarod; járni +való erőm sincsen, szálldogálni szárnyam sincsen. Íme, láthadd, mivé +lettem, fogyton fogyik gyenge erőm, lélegzetem. + +Szegzi szemét Légy szemébe, irgalom száll a szívébe. Légy két szárnya +szakadozik, lágy potroha horpadozik; keze, lába szétesőben, tekintete +elhalóan, révedőben. + +– Mi betegség rokkantott meg? Mi baj érte szegény fejed? + +– Őszi-Szellő kergetett meg, fuvallata tépázott meg. + +– Valamikor, nem is oly rég, jól ismerted s jó magammal elhitetted, ha +egy-két szót szólasz neki, még a házam tájékát is jó messzire elkerüli. + +– Nem volt igaz, amit mondtam; féltem tőled, hát hazudtam – szól +Legyecske bűnbánóan. + +– Ó, mi csúfság, gaz álnokság – s nagy dühében, lendültében nekirohan, +lábaival nekidobban. Ám rémséggel veszi észre, hogy mily fogytán, hogy +mily rogytán mindkettőjük egészsége. Feje forog, elszédülten tántorodik +s kis ereje megroppanik. Ki-kinyitja haló szemét, búsan veti pajtására +tekintetét; összeroggyan s rá a Légyre erőtelen, összeroppan tehetetlen. +El-kimúlott kis Legyecske, szertehullott Legyet ölő Legyezőcske. + + +Dali Kandúr + +Nagyot bődül büszke Tigris hetykélkedvén, Kandúr előtt legénykedvén: + +– Széles e világon legeslegerősebb, nincsen Nippon földjén nálam +félelmesebb. + +– Hogyha vallod, akkor igaz – szól a Kandúr s félelmében elmiákol. – Ám +egy felhőn, futó felhőn nagy nyargalvást, ki vágtat oly bősz rohanvást? + +Ránéz Tigris a felhőre s döbbenettel veszi észre, irdatlan egy szilaj +Sárkány száguldozgat felhő hátán. Minden mersze tigriskének eleblábol a +nagy hősnek s elmenekül tűzokádó Sárkány elől, akár egér macska elől. + +– Lám, lám – nevet égi Sárkány, repülgetvén felhő hátán –, Tigris-koma +nagyféltében elvágtatott, ijedtében ugyancsak elinalgatott. Széles e +világon legeslegerősebb, nincsen Nippon földjén nálam félelmesebb. + +Hallja Felhő Sárkány szavát, gőgösködő hiúságát; nagymérgesen +lebernyegén egyet rándul s hanyatthomlok hullik Sárkány a hátáról. + +– Széles e világon legeslegerősebb, nincsen Nippon földjén nálam +félelmesebb. + +Hallja Szellő Felhő szavát, fennhéjázó, nagyratörő nagyzolását; olyat +fujtat lebernyege ringy-rongyára, darabokra oszlik-foszlik bő plundrája. +Szellő dúl-fúl haragjában s nagy dúltában, nagy fúltában nagyot ijed +lent a Kandúr, félelmében elmiákol, beoson egy emberlakta, biztonságos +úri lakba. + +Öreg párék éltek benne, csendes, rendes békességbe; bent a férfi +imádságot mormolgatott, anyóka meg holmi egymást varrogatott. Mit nekik +Szél sikongása, fütyörésző dúdolása. + +Nézi Kandúr, ámélkodik, táti szájjal csodálkozik s kis eszével fel nem +éri, Ablak-úrfi Szél ellen az egész házat mikép védi? Néz Ablakra, +rámájára s amint nézeg átvilágló kristályára, Szellő-úrfi kézzel, lábbal +üti, veri, síppal füttyel zörrenteti. Ablak-úrfi eldicsekszik, +Szellőcskével ellenkedik: + +– Én vagyok a legerősebb, nálad jóval félelmesebb; rajtam ugyan át nem +törhetsz, reggelig is elfütyölhetsz. + +– Az ám – nyávog félénk Macska –, pedig Szellő több arasszal +nagyobbacska. + +* + +Leszáll a nap, esteledik s alig hogy elsötétedik, pihenni tér minden +élő, elül Szellő, fáradt Felhő. Méla csendben, vaksötétben észrevétlen +előlibben; hinnéd apró szellem-fajta, vélnéd tündér kis magzatja. Se nem +szellem, se tündérke, csak egy éhes Poc-egérke. Egyre azon töri fejét, +azon rágja rövid eszét, emberlakta szobácskába hogy jusson be, ablakon +át hogy csússzon be. Kis karmával, kis fogával ablakfára kapaszkodik, +rámájába kézzel, lábbal fogózkodik s addig rágja, rágicsálja, míg egy +lyukká, széles lyukká át nem vájja. + +Kandúr legott egérszagot megorrontott; felé csusszan óvatosan puha +talpán, szájaszélét kedveteltig meg-megnyalván s amint félszem odapislog +Egérkére, bajuszára, két szemére, megütődve nézi, látja, ablak erős +rámafája széles lyukká van átvájva. + +– Ej, ej – mondja s fejet csóvál, nagyot hökken s ijedten áll; lám csak, +erős Ablaknál is még erősebb, fürge Egér nálánál is félelmesebb. + +S amint el-elgondolkozik s jó falatra, egérhúsra áhítozik, észbe kapott +buksi feje s egyet sandít hőssé vedlett Egérkére. + +– Erős legény apró Egér, nagy ereje félelmetes Ablakig ér; meglékeli +kemény fáját, ha feni rá éles fogát. Ám ha én őt megfoghatom s meg is +fogom, ám ha én őt nyakalhatom s megnyakalom, én lehetnék Nippon földje +nagy csodája, Nap-Istenünk egyetlenegy daliája. + +Nekirohan bátorságos Egérkének, füle, farka legvégének, mája, zuza, +veséjének; egy-kettőre végez vele s hős Egérnek hűlt a helye. + +– Széles e világon legeslegerősebb, nincsen Nippon földjén nálam +félelmesebb – dali Kandúr egyre csak azt nyivákolja s hősi módra +kunkorodik bajuszkája. + +– Vad Tigrisnél, vérengzőnél ezerszerte vitézebbik, Felhőn ülő +Sárkánynál is erősebbik, hatalmasabb égen úszó Felhőéknél, jóval különb +száguldozó Szellőéknél, ablaknál is, fájánál is sokkal bátrabb, +Egérkénél kackiásabb; Nippon-földnek én vagyok az egyetlenke daliája, +kettőskardú szamurája, én a bősz úr, híres, neves dali Kandúr. + + + + +III. VIRÁGMESÉK + + +Két Krizántém + +Két Krizántém kint egy réten, nagyra nőttek, virítottak együttesben. Két +egytestvér, egyívású, bolyhos arcú, szemérmetes mosolygású. Egyik olyan, +mint a másik, akárcsak egy szakadt szálig. Kimonójuk más-másféle, máskép +fénylik, máskép ragyog színpompájuk ékessége. Fehérkének ezüstszín a +kantuskája, Sárgácskának sárarany a hacukája. Napsütéses mezőn, réten +sütkéreznek, el napestig mosolyognak, enyelegnek. Hűs harmatcsepp +mindennapi itókájuk, suhanásos fuvallat a szólókájuk. + +Fehérlenek nap nap után, sárgállanak hét hét után. Tavasz napja +derengtekor, Nap-Istenke sugárkája lövelltekor, réten, mezőn sétálgat +egy kertészlegény, lesi szemmel virágokra, krizántémra leselkedvén. +Odalépked Krizántémhoz, így szól szava aranyruhás Sárgácskához: + +– Sárgaszirmú virágszálam, ragyogásos aranyágam, jösz-e díszes +kertecskémbe? Virágok közt együttesbe virulnál-e? + +– Kerti cifra én a Sárga hogy lehetnék? Kertecskédbe, szép díszesbe hogy +mehetnék? + +– Kertem legszebb Sárgácskája, te lennél legragyogásos virágszála. +Lugaskámban magasabbra növekednél, színben, fényben színesebbre +szépülhetnél. + +– Lugaskádban magasabbra növekednék? Színben, fényben színesebbre +szépülhetnék? + +– Méznél sokkal édesebb lesz italocskád, sok színt játszik pompázatos +aranyruhád; fürtbe omlik hajad arany koronája, fejed ékes hajformája. + +Kis krizántém hiú szókra hajladozik, akarata ingadozik. + +– Hogyha szebbé, jóval szebbé, magasabbá, még karcsúbbá szépítheted, +növesztheted sárgás formám, nem mond nemet se két szemem, se szólókám. +Száz színt játsszék aranyruhám, fürtösödjék hajkoronám. + +Két kezével kis virágját, sáraranyból Krizántémkát kosarába csücsülteti, +szóval, szemmel becézgeti. + +Nagyot jajong, fájót eseng testvérkéje, rétek, mezők ezüstszínes +ékessége: + +– Elrabolják szívem felét, testvérkémet, lelkem lelkét – s harmatot sír +gyöngyös szeme, fájót tekint sírhatnékos tekintete. + +– Egymagamra hogy hagyhatsz el? Én nélkülem egymagadra hogy lehetsz el? + +– Maradhass meg szép csendesen, nincs rád szükség virágházas kis +kertemben – szól a legény nagy lelketlen. + +Pityergőre görbül szája, megvonaglik szólókája; búsra hajtja szirmos +fejét, kulcsolgatja gyenge kezét árván maradt Hófehérke. + +– Itt a helyed kint a réten, alacsonyka mimózák közt mezőségen; nincsen +neked semmi színed, színtelen a fehérséged. Mindenfelé sok a káka, +bambusz, nádas, el napestig velük akár el is játszhass; szitakötő +libbenését, nézhedd furcsa keringését. + +Csodás kertbe, rikítóba került sárga Krizántémka. Be viselték féltő +gondját, lesten lesték gondolatját; fürtös fejét harmatvízben +fürösztgették, ezer színbe, szivárványba öltöztették. Méznél sokkal +édesebb volt itókája, sok színt játszott sáraranyból hacukája; napfény +felé ágaskodik, piperészve páváskodik. Nincs szabadban, szabad napban +ágyacskája, nem a kék ég borul rája, Szél-Isten nem cibálgatja, Eső-úrfi +nem áztatja. Üvegfalak, kerti rácsok köröskörül, csupa készség, +mesterkéltség veszi körül. + +Telnek, múlnak napok, hetek, sárga virág napról napra növekedett. +Sáraranyat sugározgat fényes arca, napként fénylik sárga szirma; +szikrákat szór fénylő szeme, illatozik lehellete. + +* + +Jön egy apó, fejét hajtó, tekervényes út poráról, Dájmió nagy udvarából; +megáll kertész krizántémos kertje mellett, nagy urának, Dájmiónak +valamelyes virág kellett. + +– Van-e réti krizántémod? Valóságos, természetes színvirágod? + +– Krizántém a házam, kertem, megannyiját én ültettem, én neveltem. + +– Sok százféle a krizántém, száz fajtáját ismerem én. Dájmiói udvarunkba +valóságos, ősidőkből származásos krizántémra van szükségünk, szamurájos +címerünkre az kell nekünk. + +– Mutatok én krizántémot, Nippon-világ olyanabbat alig látott – mondja +fennen kertek ura, kertész gazda. – Van énnékem széltől óvott +kertecskémben aranysárgám, párja ritka Krizántémkám. Magam keze, magam +szeme ápolása, széltől, hótól, nagy esőtől féltőn óvott gondozása. Száz +színt játszik sáraranyból ruhácskája, fürtbe omlik haja fénylő koronája. + +S amint lépnek be a kertbe, üvegházak illatozó ligetjébe, tündökletes +kis Sárgácska, sziporkázik több színt játszó ragyogása. Nézi apó, +vizsgálgatja színvirágát, nézi ágát, sárga szirmát; egyet legyint nagy +únottan félkezével, tagadót int bosszúságos két szemével. + +– Sok száz kertet kerestem én, krizántémot kutattam én s nem akadtam +valójára, igazándi tősgyökeres krizántémra. Ki puccos, ki tari-tuppos, +sziromkája akárhánynak idres-bodros, ki vékonyka, ki magaska, egyike sem +valóságos ősi fajta. Kétszer nyolcas sziromkájú, ízig fehér csillogásos +palántájú, olyan virág kell minekünk, azt mutasson dájmiói ős-címerünk. + +– Kétszer nyolcas sziromkájú? Ízig fehér csillogásos palántájú? Nem +találhatsz semmiféle díszes kertben, üvegházi rejtekekben, csak ha +mezőn, kint a réten. Nézz mégegyszer Sárgácskámra, nem akadhatsz se +színére, se párjára. + +– Te gondoztad, te nevelted, üvegházi kis virággá, csúffá tetted. Nekünk +fehér krizántém kell, kétszer nyolcas levelekkel; szabadban nőtt, +kertészkéztől érintetlen, foltja nélkül, pettyezetlen. + +Indul apó, fejét hajtó, tekervényes út porára, rétek, mezők fű benőtte +lapályára. S amint jár kél fű, fa mellett, ingoványos rizses mellett, +mintha sírva suhannának sóhajtások, pityergéses panaszlások. +Meghökkenten nézeget szét s amint kémli mezőségek sűrű füvét, messze +helyen ott gubbasztgat bús magába ezüstösszín Krizántémka. + +– Kis virágszál – szól az öreg –, mi epeszti ezüst szíved? + +– Krizántémnak hívnak engem, Hófehérke virágnevem; siratgatom +húgocskámat, sáraranyszín Sárgácskámat. Messze került távol kertbe, +kertészkéznek lett neveltje. Méznél sokkal édesebb lett italkája, sok +színt játszik pompázatos ruhácskája; fürtbe omlik haja aranykoronája, +feje ékes hajformája. Én színtelen, én színetlen, kertészkéznek nem +kellettem. + +Néz apóka hófehérszín Krizántémra, ezüstfényes, zizegéses ruhájára; +összecsapja öreg kezét, boldog öröm tölti lelkét. Kétszer nyolc a +sziromkája, hófehér a palántája. + +– Ne sírj, ne ríjj egyetlenke – szól apóka lelkendezve –, jó szerencse, +hogy itthagytak, füvek között, magánosban marasztottak. Jer mihozzánk, +hozzád méltó palotába, dús Dájmió híres-neves udvarába. + +– Minek kellek én tinéktek? Hasznom mire vehetnétek? + +– Régi család szamurájos jelképévé, azzá válhatsz, Dájmióék címerévé; +úri gazdám bélyegére, nemzetséges levelére, palotája kapujára, díszes, +lakkos hintajára. + +Kapja kézen virágszálát, hófehérke Krizántémját, kosarába csücsülteti, +szóval, szemmel becézgeti. Odaérnek cirádás egy palotába, Dájmióék +udvarába; lett belőle címerképe úri rendű nagy házának, kettőskardú +szamurájos mivoltának. + +És azóta ajtó, kapu ha megnyílik, Fehérkével, színképével állasz szembe; +szablyákon és fringiákon, sisakokon, nagy lándzsákon Fehérkének ragyog +képe; díszes riksán, gyaloghintón Fehérkének fénylik arca, aranyszínes, +selyemhímes kimonókon Fehérkének ott mosolyog képe rajza. + +Hej, Sárgácska, úti cifra aranyoska, de megnőttél, ölmagasra, hórihorgas +hosszú szárrá cseperedtél. Aranyszínűt csillog, ragyog minden szirmod, +kívül, belül egyre fénylik a mivoltod. Napjaid ám telnek, múlnak, +sziromkáid lassan-lassan elhullanak; arcod fénye, ragyogása fakulóban, +múló élted, virágzásod elhúnyóban. + +Volt Sárgácska Krizantémka, nyoma veszett; volt Fehérke Krizántémka, +híressé lett. + + +Kék Ibolya, Puszpángocska + +Hosszúfejű, szőrkucsmájú, mi fán termett hórihorgas bő plundrájú? +Nyujtja nyakát cingár kóró, ökörfarkú virágkaró. + +Virág nyílik, tavaszodik, réti fűben, zöld mezőben kóróvirág +bolyhosodik. Emelgetik idres-bodros fürtfejüket, szellőztetik hosszú, +hegyes süvegüket. + +– Meleg szelek fujdogálnak, vége tavasz szép álmának. Nincsen soká +maradásunk, rövidesen hajlék után kell hogy lássunk. + +Lent a réten Ibolyácska, feltekintget putinásra; kérdi tőle halk +szavával, szemérmetes pirulással: + +– Hosszúfejű, szőrkucsmájú, hová készülsz széllel bélelt bő plundrájú? + +– Ó, százszorszép Ibolyácska, aprószemű virágocska, csepp bimbódból ím +egyszerre kiszorultál, kék ruhádból kivirultál. + +– Szépségemet, kék színemet mit én tudom, nagyobb az én szívepesztő +bajom, gondom. Meleg szellő idő előtt kicsábított, tűzként forró +lehellete elkábított. Merre készülsz bolyhos fejjel, földig érő +lebernyeggel? + +– Túl a vízen, fel a hegyre, óvott, védett, napos helyre. + +– Idelent tán veszedelmes? + +– Sok az asszony, sok a gyerek; járnak mezőt, tarka rétet; lótnak, +futnak, hancúroznak, ha rád lépnek, levelestül széttaposnak. + +– Merrefelé szándékoztok? Hová vezet új utatok? + +– Patakon túl, magas hegyre, hegyeken túl, meredekre. + +– Elvinnétek magatokkal? + +– Akár mingyárt velünk tarthatsz, biztonságos meredeken velünk együtt el +is lakhatsz. + +– Hát egyetlen kis pajtásom? Puszpángocska kamarásom? + +– Pajtásod is hozd magaddal, szedelőzködj sebbel-lobbal. + +Búcsút szólnak erdők, mezők virágjának, hegy útjára mindahányan +nekivágnak. Elől indul bolyhosoknak sűrű raja, hátul kullog kék Ibolya, +kamarása Puszpángocska. Addig, addig, míg eljutnak kristályvizű kis +patakhoz, zölddel szegett hűs partjához. Két kis virág se szí, se szó +letelepszik, csörgedező vize mellé heverészik. Víz tükrébe loppal +belénézegetnek, mind a ketten tátott szájjal képedeznek. Rájuk rivall +bolyhosfejű, szőrsüvegű, így szólal meg hórihorgas lebernyegű: + +– Kis virágok, mire vártok? Mért hevertek, lustálkodtok? Tócsa vizét +gázoljuk át, hegyi tanyánk, meredekünk vár odaát. + +Ám két léha, hiú virág, megüli a patak partját; gyönyörködnek víz +tükrében, tükörbeli bűvösségben. + +– Én lennék a ringó, rezgő kék ruhácska? – ámuldozik Ibolyácska. + +– Én lennék a tarkaszínű fodrosocska? – képedezget Puszpángocska. + +– Ó, be csinos, be bársonyos kék viganóm. + +– Be takaros, többrét fodros a kimonóm. + +Boldogok ők mind a ketten, dehogy mennek ők el innen. S ahogy néznek, +szemlélődnek s ruhájukon, cifraságon tünődöznek, vak homályos +sűrűségből, cserjék lombos erdejéből száll egy lepke szálldogálva, +rá-rálibben hiúságos két virágra. Egy-egy csókot lehel rájuk, be +boldogok két virágok. + +– Ó, de helyre két virágszál – szól a lepke és továbbszáll. Boldogak ők +mind a ketten, dehogy mennek ők el innen. + +Ökörfarkú nagy kórócska, bonc-süvegű bolyhosocska, el-elmulat kis +Ibolyán, elnevetgél kamarásán. + +– Kisasszonykák, siessetek, színes, szagos ruhátokon egyet-egyet +libbentsetek. + +– Dehogy megyünk vízen túlra, lucskos, nyirkos hegyi útra; meredeken +csakis nektek a helyetek, odaillik szőrös, bolyhos süvegetek. + +– Józan szónkra, intelmünkre nem hallgattok, vesztetek lesz hiúságtok. +Sok az asszony, sok a gyerek, járnak mezőt, tarka rétet; lótnak, futnak, +hancúroznak, rátok lépnek, levelestül széttaposnak. + +Fogja szürke putináját, térdig tűri nadrágszárát, úgy gázol át patak +vizén, patak vize legsekélyén. Ahány bolyhos, mind utána s köd előtte, +köd nyomába, hegyre vezet hosszú utjuk, hegyen túlról új hajlékuk. + +* + +Lent a réten falubéli két leányka, odasétál tükrös patak hűs partjára. S +amint járnak, amint kelnek, amint el-elenyelegnek, megpillantják mezők +színes két virágját, kék Ibolyát, Puszpángocskát. + +– Ibolyára, kék virágra bukkantam én. + +– Tarituppra, kis Puszpángra akadtam én. + +Mosolyog a két kis cifra, hetykén néznek sétálgató két leányra, +mustrálgatják ruhájukat, idres-bodros, selymes, fodros szoknyájukat. Ám +a lánykák nagyhirtelen lehajolnak, két virágon egyet-egyet simogatnak, +gyengédeden megragadják s gyökerestül ki a földből kirángatják. Viszik +haza ablakukra díszességnek, asztalkára ékességnek. + +Messze hegyen, meredeken, bolyhosoknak jól megy soruk, haborítlan, +zavartalan nyugodalmuk. Nincsen kéz, ki megzavarná; nincsen láb, ki +megtaposná. + +– Vajjon két kis virágocska, Ibolya és Puszpángocska patak partján +vannak-e még? Víz tükrébe arcuk mását nézik-e még? + +– Keressük fel patakparti otthonukat, meglelték-e hiúságos nyugalmukat? + +Kapják maguk, megannyian mind lemennek, tükröződő vize mellé sorba +ülnek; ám nem látnak fél lelket se, Ibolyát se, Puszpángot se. S amint +lesik lefolyását, folyó vize hangos, lármás csobbanását, két virágszál +uszkál benne, kókkadozva, senyvedezve. + +– Ibolyácska, Puszpángocska, kis virágok? Tó tükrében halófélben ti +volnátok? + +– Szomorúra fordult sorsunk, rossz végzetünk, Buddha bocsássa meg bűnünk +– siránkoznak sóhajtozván, víz medrében hol le, hol fel bukdácsolván. + +Bolyhosocskák bús fejüket szomorúan bólogatják, két kis virág +jajpanaszát szívszorongva úgy hallgatják: + +– Falubéli két leányka járt a réten, tó tükrébe néztünk éppen; +gyönyörködtünk szép szemünkben, szép arcunkban, tarituppos tunikánkban. +Ám a lánykák, lelketlenek, kirántanak gyökerünkről, kiszakítnak +elültünkből. Egy ideig becézgettek, illatunkért, színeinkért +szeretgettek. Másodnapra arcunk színe fonnyadni kezd, tuli-ruhánk +fakulni kezd. Harmadnapra megragadnak, kíméletlen durva kézzel tó vizébe +lódítanak. Okos szóra, bölcs tanácsra nem hallgattunk, idő előtt +elpusztultunk. + +Patak vize csobog, folyik, két kis virág úszván úszik. Elsodródnak +hullám hátán, lemerülvén, fel-felbukván s addig, addig hajszolódtak, míg +a vízbe, folyóvízbe könyörtelen befulladtak. + +Bús bolyhosok bonc módjára sorbaállnak víz partjára; patak partján +imádkoznak, két halottat, két virágot búcsúszókkal búcsúztatnak. + + +Kacskaringós Felfutóka + +Kúszók között zsong a zsivaj, mezőn, réten reng a ricsaj. Lustálkodik +tarka-barka, renyhe Dinnye, heverészik görbeorrú Ugorkának zöld +bibircse. Tök indája egyet-egyet nyujtózkodik, szomszédjába ha kell, ha +nem, kapaszkodik. Úrhatnékol úri kis Tök, loppal lesked Lopóka-tök; nem +egy Dinnye indácskája hajladozik szomszédbeli Futókára. + +Őszi napest sárgásszínű fényessége, napsugárkák felcsillanó rezzenése, +aranyesőt permeteztet kertek, szántók zöld színére. Fejet fordít +Felfutóka, vékonypénzű felkúszócska, félálmában rengőn, ringón +hajladozik, henyélőkkel, lustácskákkal kacérkodik. + +– Bágyadt vagyok, fáradt vagyok, gyenge karom, gyenge vállam nincsen +kire ráhajthassam – szól a szája szeméremmel és kúszócskák, henyélőcskék +rávigyáznak vágyakozó tekintettel. + +– Kihez kússzak, kit szeressek? Indájára, két karjára kinek lessek? – +hunyorítgat Felfutóka, félszem nézvén heverésző szomszédokra. + +Réten túlról kerekarcú, sárgabélű, szürkehéjú úrifajta egy Tököcske, így +sóhajtoz henyélőcske: + +– Bájos lányka, Felfutóka, folyondáros virágocska – s nyujtja szárát, +zöld indáját, mosolygásos ábrázatját. + +– Mit óhajtasz, mit akarhatsz Tök-legényke? + +– Zöld indámra ha reája kapaszkodnál, két karomba beléje ha +csimpaszkodnál, karcsúságod bárki ellen megvédeném, kellő helyem +megállnám én. + +Kézen fogja Futókának gyenge szárát, átszorítja átöleli kívánatos +karcsúságát. Megirígyli másik kis Tök, csúcsos fejű, kövérkés Tök. + +– Lopó-töknél jóval különb legény lennék, termetedhez legillőbben én +illenék. + +– Igazad van – kotyog bele zöld Ugorka s nagyot konyul kétrét hajló +görbe orra. + +– Gyámság ha kell Futókának, nekünk szóljon hívó szóval, ne csak másnak. + +Penderedő Görög-dinnye odagurul, Futókának lába elé odaborul, +cikkes-cakkos indájával felé kúszik, potrohával, alig lábbal +nekicsúszik. + +– Folyondárka gyenge szárú, szép leányka gyenge lábú, rá ne hallgass Tök +szavára, ne hederíts hasmánt futó indájára. Vaskos, kérges a külseje, +széllel bélelt a belseje; erős ugyan az indája, ámde mégis tökkel ütött +a fajtája. Nem vagyok-é helyrébb legény, erősebb is? Fényes arcnál +fényesebb is? Tükör se kell énmellettem, fénylik, ragyog csíkos, sávos +lebernyegem. + +Féloldalt néz folyondárka, Dinnye-úrfi tükrös, lakkos formájára; +csillog, ragyog csupa csipke viganója, idres-bodros, tari-tuppos +kimonója. + +Szertefutó folyondárka egyet gondol, gyenge szára, gyenge lába +meg-megindul; lépkedése ingó-bingó, szökellése kacskaringó. + +Irígykedő kis Tököcske megszólja a háládatlant, zöld Ugorka megorrolja +kacérkodó állhatatlant; szomszédbeli mindahányan irígykednek, +haragjukban lustálkodnak, lefetyelnek. + +Ám két karját, gyenge szárát Folyondárka, van már kinek vállaira +rátámassza. Kackiás kis Dinnyécskére hajtja fejét, kínálgatja, +odanyujtja szájaszélét, mézes kelyhét. + +Egy-két hét is alig múlik, Folyondárka rügyecskéje nyiladozik; vékony +szárán apró bimbók, kis kelyhecskék, nyiladozók. Nap-Istenke sugárkája +hízelegve siklik rája, csókolgatja pici száját, friss harmatban +fürösztgeti csepp virágját. + +Ám múlóban a boldogság, felhő hátán közeledik búbánatos szomorúság. + +* + +Kelet felől homályosban indul a nap, beborult az idő aznap. Hűvös +szellők, didergetők lengedeznek, kis Kúszócskák sóhajtoznak, nap-nap +után ernyedeznek. S amint ülnek szerteszórva, megborzongva, meglapulva, +egyszerre csak, nagyhirtelen, fenn kóválygó sötét Holló, lefelé csap +bánatjósló károgató. Nekiesik földön fekvő Dinnyécskének, zöld fejének, +két szemének, öli, vágja csúf csőrével, lékelgeti éles, hegyes +körmeivel; kibuggyanó édes levét, teletorok habzsolgatja ízét, mézét. + +Fájdalmasat hördül egyet szegény Dinnye, sajgót jajdul, sikoltozó hű +hitveske. Ám a Holló, sötét Holló egyre jobban vájkálgatja, +Dinnyécskének magvas belét, belsejének rózsás mézét nagyfalánkan +torkosgatja. Mind kiloccsan, mind kibuggyan ízes nedve, piros leve s +ahány Holló, egyszeribe mind ott terem, édes vért szív sok fertelem. + +Szegény Dinnye erőtelen roskadozik, zöldes héjja darabokra töredezik; +íze, méze elfolyóban, százszám magja széthullóban. + +Árván maradt Felfutóka, párja veszett zöld Kúszócska, fájdalmában, +bánatában hű urára, Dinnyécskére ráhanyatlik, néma jajjal, sóhajossal +siránkozik. Könnyes szeme révedezve nézeg szerte, gyenge lábát, satnya +szárát kinek vállán, erős karján pihentesse? + +– Tán a Tökhöz fordulhatnék, kemény kérgén én erőtlen, hátha jobban +nyugodhatnék? – sóhajtozik szegény árva Felfutóka s amint sandít rég nem +látott Úri-tökre, hát szegénynek dupla feje tövestövig kettényesve. +Nemkülönben több száz másé, csupa ormány Ugorkáé; ki locs-pocsban +szerteázva, ki apróra széjjelvágva. + +Felfutóka egymagában árván marad, vézna szára, satnya lába egyre +senyved, egyre sorvad. Elhalóban, kimúlóban erre kémlel, arra fordul, +kúszók raja, garmadája meg se mozdul. + +– Úgy kell neki – mondogatják, bosszúszóval meg is szólják, – hiuságos, +csapodáros volt élete, gondtalanság, nagy csélcsapság tette-vette. + +Haló helyén Felfutóka mélabúsan elmélázgat, merevülő virágszeme +könnybelábad. Egyre sorvad, egyre roskad gyenge szára, egyre roggyan, +egyre torpan vézna lába. Levélkéi hulladoznak, elfakuló sziromkái +szóródoznak. Végigélte folyondáros virágéltét, kilehelte lenge lelkét. + +* + +Rizses-földek legaljában, zordon Bambusz egymagában. Vizsga szeme +tekintete tenger tökön, szerteázott, szertefázott dinnyeföldön; +fonnyadozó, sárgásodó Ugorkákon, kókkadozó, roskadozó Kórócskákon. + +Bámész szeme Felfutókát pillantja meg, fájó szíve elsenyvedtét sóhajtja +meg. Sajnálkozik sápadt arcán, haló arca halványságán. Nézi vézna, +szintelenke sziromkáját, vérben fekvő éltepárját; eltűnődik folyondáros +Felfutókán, férje ura Dinnyécskéje el-kimúltán. + +Büszkén nézi nádszál magát, derekának nyílegyenes karcsúságát s így +szólal meg átfontoltan, bölcs szavait átgondoltan: + +– Vékony szárát, lágy indáját, roskatagos gyenge vállát nem Kúszókra, +Dinnyécskékre, léháskodó renyhécskékre, hanem az én karcsú, magas +derekamra szépen illőn odahajtja, különb sorsra jutott volna, ingó, +bingó, kacskaringó Felfutóka. + + + + +IV. TRÉFÁS MESÉK + + +Rizsborvásár + +Italos volt mind a kettő, szeleburdi két bortömlő. Gombe volt az egyik +neve, másiké meg részeg Szánszke. Gombe pajtás így szól egy nap italozó +barátjához, kebelbeli pajtásához: + +– Uvenóban, színes szagos, hűvös parkban, cseresznyefák kivirágos +virulóban. Láttad-e már fürtös fáját, fája lombos virágsátrát? + +Szánszke pajti utoljára akkor járt ott, virágerdő amikor már elvirított. +Kedvük szottyan azon nyomban virág nézni, kertes parkban el napestig +elidőzni. + +– Hát itókát honnan veszünk? Ital nélkül el napestig hogyan leszünk? + +Rizses borból, száke nevű itókából egy akónyit, vásároljunk egy +tömlőnyit. + +Mind a ketten kapnak a szón, hozzálátnak vígan, mohón. + +– Poharanként fűnek, fának árulgatjuk; tíz szen-pénzért, kis haszonért, +ingyen adjuk – mondja Gombe furfangosan, hagyja helybe hű pajtása +mosolygósan. + +Vesznek rizsbort, száke-italt egy akóval, igyekeznek, lótnak, futnak +sebbel lobbal Uvenóba, híres neves pompás parkba, színes, szagos +virágosba. + +Tele tömlő Gombe hátán, úgy baktatnak egymás mellett vidám város kertes +útján. Szegény Gombe nagyfáradtan izzadozott, egy-két kortyra, tömlőbeli +száke-borra rászomjazott. + +– Jaj, be éget ihatnékom, be kívánja gyomrom éhom – tör ki a szó Gombe +száján. + +– Nem addig a, Gombe pajti, aki issza, árát elébb lefizeti. Poharanként +fűnek, fának árulgatjuk, tíz szen-pénzért, kis haszonért, ingyen adjuk. + +– Ketten vettük a borocskát, felerészes hűs itókát. Tíz szen-pénznek öt +a fele, fele pénzért töltsed tele – s nyujtja oda öt szen-pénzét, +pohárkáját száke-borért. + +– Íze, szaga felüdítő, testet, lelket, gyomrot, torkot felfrissítő – s +könnyebbedik lépkedése, vidámodik tekintése. + +Pajtására kerül a sor, ezúttal meg Szánszke hátát nyomja a bor. Azon +módon izzad ő is, száke-borra szomjas ő is; odaszól a pajtásának, +könnyen, hetykén fütyörésző bortársának: + +– Tíz szen-pénznek öt a fele, fele pénzért most meg nekem töltsed tele – +szól és adja öt szen-pénzét, amit Gombe adott imént az italért. + +Kihörpinti pohárkáját, felfrissíti torkig száradt garatkáját; +könnyebbedik lépdesése, vidámodik tekintése. + +* + +Percek múltán megint Gombe kerül sorra, borostömlő megint az ő hátát +nyomja. Szegény feje addig izzad, addig fárad, míg garatja, szomjú torka +ki nem szárad. Tíz szen-pénznek öt a fele, ötért töltik újra tele s +megintelen ötösöcske, megújrázva ugyanaz a szen-pénzecske, vándorolgat +ki a zsebből, be a zsebbe. + +Addig isznak, iddogálnak, míg a parkig, Uvenóig el nem jutnak. Ám a +tömlő, boros tömlő hovatovább könnyebbedik, ám a fejük hovatovább +nehezbedik. Uvenóban, vidám város hűs parkjában, cseresznyefák napelűző +árnyékában, nekidőlnek puha gyepnek, nekilátnak, ihaj, csuhaj, aljig +üres bortömlőnek. + +– Egy csepp nem sok, még csak annyi sincsen benne – szól az egyik +éjnyegetve. + +– Sebaj – mondja a restebbik –, mind eladtuk legeslegutolsó cseppig. Sok +szen-pénz van két zsebünkben, fele pénzünk a tiedében, másik fele az +enyémben; mert tíz szennek öt a fele, poharunkat hej be sokszor +töltögettük színig tele. Rakás pénzünk számláljuk meg, nagy a hasznunk, +osztozzunk meg. + +Zsebbe nyúlnak mind a ketten, öt-öt szen van egyben, egyben. + +– Ami pénzünk, úgy-e, nálad? – kérdi bambán társ a társat. + +– Öt szen bujkál bő zsebemben – mondja Gombe meghökkenten s bárhogy +keres, kotor benne, bármint vájkál mély zsebébe, öt szen-pénznél nincs +több benne. + +– Te csented el rakás pénzünk, zsebrevágtad, azon mód elsinkófáltad +nyereségünk. + +Gombe koma szava csattan, egyet ugrik, talprapattan. + +– Te dugtad el, te loptad el, rakás pénzünk tolvaj voltod zsebelte el. + +– Tolvaj bíz a magadfajta, őseidnek leghitványabb korcs fajzatja – +toporzékol két jó pajtás, gyilkos szemmel, tekintettel mérvén egymást. + +Szóra szóval, ölre öllel, hol marokkal, hol ököllel; ütik verik, rúgják +egymást, soha ilyen két egypajtást. + +Összecsődül tenger ember, összeszalad ahány némber; nézik őket világ +csúfja szégyenszemre, restelkedve szemlesütve. Gombét, Szánszkét sárga +földig legyalázzák, torkon, vállon megragadják, dobják őket kalodába, +vetik őket vak fogságba. + +Város csúfja, utolsója lett belőlük, oltárukról eltűnt ősük s odaveszett +száke-boros becsületük. + + +Tíz szen-pénz a halszag ára + +Gyermektelen, családtalan élt egy öreg, holmi egymást ha aprított, +igazándit akkor evett. Se háza, se kalyibája, korhadt fából oltárbéli +bálványkája. + +Lakkos háza közelében, mimózás kert közepében fukar gazda, halásztanya +ütött fészket s el napestig rotyogtatott sültet, főttet, roston pirult +halacskákat, olajban főtt ángolnákat. + +Öreg apó, szomszédbéli, kidűlt, bedűlt viskóbéli, be szerette hal +húsának ínycsiklandó párolgását, frissen fogott ángolnának illatozó +sustorgását. + +– Ha máskép nem, legalább a hal szagával, szétpárolgó illatával +csillapítsam éh-szomjamat, mindennapi álombéli óhajomat – szól s vesz +rizset egy kanálnyit, csak ép egy-két pálcikányit, sovány vízen jó +puhára meg is főzi, evőtálját, pálcikáját előveszi, odaoson halászgazda +haltanyája közelébe, illatozó halastálak párolatja közepébe. + +Előveszi rizsestálját, kézbe kapja két kis evőpálcikáját, egyet szagol +mélyet, hosszat hal szagából, nyel egy-kettőt rizsestálból. Nap nap +után, hétről hétre, illatozik rizsesfőztje s hogyha rizsbor járja +bentről, egyet szippant s nyel egy-kettőt odakintről. + +Halászgazda sürög-forog csárdájában, pihenőre kikönyököl kunyhójában s +amint nézeg s elidőzget, egyszerre csak megpillantja hal illatját +szagolgatót, ángolnája párolatját habzsolgatót. + +– Lám, lám – szól a halászgazda –, hogy habzsolja halam húsa párolgását, +ángolnámnak illatozó sustorgását. Sort kerítek a dolgára, ne járhasson +más malmára, ne akarjon ingyenpénzért hal illatját, ne szagoljon, +potyázgasson hal zamatját. + +Öreg apó ép javában szagolgatott, rizsestálból pálcázgatott s ijedtében +majd elejti rizsestálját, félkezéből két pálcáját, megpillantván +halászgazda gonosz képét, két szemének gyűlölködő ferdeségét. + +– Rizsed mellé friss halszagot, hogyha akarsz halillatot, ha kívánod +roston sülő ángolnáim, pirosra főtt halacskáim, tíz szen-pénz az ára +neki, csengő pénzben fizessed ki; azt is, amit mostanáig felszagoltál, +bűnös módra, potyázgatva felhabzsoltál. + +Jámbor öreg nagy szótalan bámészkodik, halászgazda kapzsiságán, lelke +sóvár fukarságán háborodik. Egyet néz a halgazdára, kettőt gondol korgó, +morgó éh-gyomrára, tíz szen-pénzét zacskójából üggyel-bajjal előszedi és +a kapzsi halászgazda orra előtt megcsörrenti. + +Halászgazda odanyujtja nagy tenyerét, ragadná el jámbor apó több +szen-pénzét; illatjáért ropogásos halacskáknak, zamatjáért roston sütött +ángolnáknak. + +Ám apóka szenjét, pénzét egyszer, kétszer megcsörrenti és szó nélkül +mély zsebébe megint vissza besüllyeszti. + +– Tiéd a hal, az ángolna, ám orromé illatozó párolatja. Enyém a pénz, az +ezüstje, tiéd legyen víg csengése. Hal szagáért fogjad íme szen +csengését, illatjáért pénz pengését. + +Szól apóka és elindul, ráeszmélvén hal szagára; néz a gazda és szakadtig +bizonykodik: + +– Tíz szen-pénz a halszag ára. + + +Felejtető gyömbért evett + +Faluvégi fogadóban, erdőszéli megszállóban, ott esett meg ez az eset, +történetünk ott történt meg. + +Fukar egy pár voltak nagyon, csapláros is, meg az asszony; éjjel-nappal +zsugorgattak, csak pénz után áhítgattak. + +Alkonyodó nyári estén, holdas este közeledtén, jön egy utas nagy +útjáról, távol világ távoláról s elcsigázva, eltikkadva, betér a kis +faluvégi, erdőszéli fogadóba. Kér kényelmes kamarácskát, átaludni +csendes, békés éjszakáját. Módra vallott selymes, bolyhos kimonója, +dagadozó dús cókmókja s rántván egyet jobbik vállán, vállon lógó bő +plundráján, csengett, pengett pénz ezüstje, nagyot csörrent pénzzel tele +erszénykéje. + +Csaplárosék vendégüket nyájaskodva köszöntgetik, nyugodalmas kamrájába +tessékelik. Torz arcukra ráül kapzsi vigyorgásuk, tettetéses +mosolygásuk; pislogtatván félszemének ferdeségét, odainti szót megértő +feleségét. + +– Jó módra vall új vendégünk selymes, bolyhos kimonója, dagadozó dús +cókmókja. Hátha mi is valamelyes hasznát látnók, erszénykéjét, csengő +pénzét talán meg is dézsmálhatnók. + +– Hitünk ellen cselekednénk, máséra ha vetemednénk; pedig peng a pénze +neki, hátha nálunk valamikép ottfelejti. + +– Nem felejt az, akinek van – szól a gazda csalódottan –, nem is oda +gurul a kincs, ahol még egy árva pénz sincs. + +Nagyot üt a homlokára csaplárosnak fortélykodó hitestársa. + +– Vendégünket gyömbérrel ha megetetném, minden dolgát azon nyomban +felejtetném. + +– Tán gyömbéred ha lenyeled, minden dolgod elfelejted? + +– Varázsa van gyömbéremnek, hogyha vele akárkit is megetetnek. +Egyszeribe felejti el minden dolgát, tegnapját és mai napját, nem +emlékszik se minapra, sem az imént látottakra, hallottakra. Pénze ha +van, nem is tudja; ha leteszi, azon módon odahagyja. Semmire sem +emlékezik, mindenről megfeledkezik. + +Csupa öröm két egylelkük, nagyot ragyog kapzsi szemük. És anyóka máris +tesz-vesz konyhájában, sürög-forog ügyeskedő munkájában; ami gyömbér, +utolsóig előveszi, sokféléjét gyúrja-rántja, süti főzi. Rizs-gombócba, +odángóba gyömbért gyúr be, tésztájába, olajosba gyömbért szór be s amit +keze megkotyvasztott, amit összehabargatott, gyömbérszagot illatoztat, +gyömbérpárát párologtat. + +Félhold halad földöntúli rejtekébe, bekukkantgat erdőszéli fogadónak +belsejébe, rámosolyog felterített asztalkára, kis asztalkán teli tálra. + +Ül a vendég vánkoskáján és előtte alacsonyka asztalkáján kibi-dángó +rizsgombócok, olajban főtt mézes fánkok, frissibe sült gesztenyécskék, +madárlátta csemegécskék. + +Fintorítja Hold az arcát, takargatja kerek arca mosolygását, látván +szegény vendégecskét, szimatoló orra hegyét. Ételeit éhes vendég sorra, +rendre szagolgatja, kelletlenül kóstolgatja, ráncba gyűri a homlokát, +biggyesztgeti az ajakát. + +– Gyömbérízű – kiált nagyot s kibi-dángót, rizsgombócot mind otthagyott. + +Elővesz egy másik tálat, olajban sült mézes fánkot; nézegeti, +szagolgatja, kelletlenül kóstolgatja. + +– Gyömbérízű – kiált ismét s abbahagyja ínyeskedő ízlelését. + +Elővesz egy harmadikat, roston sütött rákot, halat, szagolgatja +kénytelenül, kóstolgatja kelletlenül. + +– Gyömbérízű minden étel – s figyelgeti sorra, rendre gyanús szemmel. +Otthagy halat, kibi-dángót, olajban főtt mézes fánkot, frissibe sült +gesztenyéket, madárlátta csemegéket. Behúzódik kamrájába, nyugtot adó +szobájába. + +* + +Nap-Istenke ébredőben, bíborszóró mosolygása derengőben; sugárkái +szertefolynak, erdőszéli fogadóba besurrannak. + +Csaplárosék korán reggel, óvatosan, lábujjheggyel, szívdobogva +settenkednek kamarája ajtajánál, szálló vendég szobájánál. Hallgatóznak, +leselkednek, megriadnak minden nesznek; csend üli meg házikójuk, +vendégrejtő kamarájuk. Tolóajtót óvatosan félretolnak, szobácskába óvó +szemmel pillantanak, hát bálványkák, bámuljatok, furcsa dolgot +furcsáljatok. Bent a vendég kamrájában nincs egy árva fél lélek se, +holmi egymás pénzecske se; sehol selymes kimonója, módra valló dús +cókmókja. Hűlt a helye utasuknak, nyoma veszett minapesti vándoruknak. + +– Hát a gyömbér, amit evett? Ami mindent egyszeribe elfelejtet? – szól a +gazda komor szava. + +– Hogy erszényét, dús cókmókját, selymes, bolyhos kimonóját mind elvitte +s mindenestül idehagyni azon mód elfelejtette, csakis az a felejtető +gyömbér tette – szól anyóka. + +– Hát az étel, ital ára? Kamaráért tartozása? + +– Vendégünk sok gyömbért evett, mindenféle fizetséget elfelejtett. + +Faluvégi fogadóban, útszéli egy megszállóban ott esett meg ez az eset, +történetünk ott történt meg. + + +Mérget evett három kis bonc + +Bonc apóka imádkozik templomában, nem zavarják áhitatos nyugalmában. +Torkos öreg volt apóka s hogyha akadt valamelyes jó falatka, dehogy +jutott, dehogy adott más fiának, se bálványnak, se barátnak. + +Boncnövendék három legény, csak úgy tengtek, csak úgy lengtek +nagyszűkecskén; ha volt mit, hát eddegéltek, sovány konyhán, rizsen, +teán éldegéltek. + +Ül Bonc apó bálványtele cellájában, áhítatos mormogásos imádságban; néző +szeme tekintete merevedik, rá egy polcra szegeződik. Odalentről vigyáz +rája, odafentről fénylik, ragyog csuporkája, tetéstele gyümölcsízzel, +ínycsiklandó csemegével. Felsandítgat fel a polcra, félszem vigyáz három +boncra; gyanú fészkel szent szívében, nem hisz három éhenkórász +növendékben. Hívja őket bálványtele cellájába, imádságos szobájába; +simogatja ezüstszálú ősz szakállát, félős szókra, riasztókra nyitja +száját: + +– Üljetek le, halljátok szóm, félelmetes a mondandóm. Fent a polcon van +egy bögre, gyümölcsízzel teletöltve; ínycsiklandó csemegével, méznél +édesb édességgel. Öreg ember öreg ajka bátran, bizton kóstolhatja, ízét, +levét teletorok fogyaszthatja; nyeldesheti, hörpintheti, soha semmi baja +neki. Ám ha ifjat, legényembert ejt meg leve s megtéveszti mézes nedve, +veszedelme irtóztató, ízlelete menthetetlen, halálhozó. Polcon ülő +bögrécskémre úgy nézzetek, szent szavamra áhítattal figyeljetek: hogyha +ifjú merészkedik bögrécskémet csak éppen hogy megszagolni, halállal fog +nagy bűnéért meglakolni. Belépusztul egy-kettőre, vándor lelke +kárhozatos veszendőbe. + +Három kis bonc alázattal tudtul vették, bonc parancsát, intő szavát +megértették, ám még jobban a szándékát, szándékának ravaszkodó +hamisságát. Három bonc közt idősebbik, Bundzó nevű okosabbik. + +* + +Elmúlt a ma, jött a holnap, valamerre dolga akadt jámbor boncnak. Ki se +tette boncos papos kimonóját, el se vitte szent irháját s növendékek +három boncok, máris tátva, nyitva torkuk, nem Buddhának oltárára, nem is +ősi bálványára, hanem fent a cella polcán, bonc félelmes fazekára. +Bundzó nevű okosabbik, tetéstele bögrécskére odasunyít és így szól két +pajtásának, bajtól félő ifjabbaknak. + +– Ejtsük szerét s bonc bögréjét dézsmáljuk meg egy kevéskét. + +– Ép a minap szólt lelkünkre, olvasott rá szent hitünkre: – hogyha ifjú +merészkedik csak éppen hogy megszagolni, halállal fog szörnyű bűnért +meglakolni. + +– Ó, ti balgák, együgyűek, ravasz szónak hiszékenyek. Nem méreg van a +bögrében, nem hiszek én a mérgében. Mind a hárman bátran +belékóstolhatunk, most ez egyszer tán csak mi is jóllakhatunk. Orrunk +előtt lóg a bögre, gyümölcsízzel teletöltve, ínycsiklandó csemegével, +méznél édesb édességgel. + +– Ha megtudja bölcs mesterünk, jaj tenéked, jaj minékünk. + +– Vállalom én nagy haragját, jól tudom én a furfangját – felel Bundzó +bátor hangja s csettint egyet nyalánk ajka. + +Kapja polcról le a bögrét s nézd a három hős legénykét, teletorok hogy +habzsolnak, teli szájjal hogy csámcsognak. Nyelik, falják gyümölcs ízét, +szürcsölgetik mézes levét s alig egy szemrebbenésre, talpig üres bonc +bögréje. Észretér a két kisebbik, megriadtan hányják, vetik: + +– Jaj, mit tettünk, mi lesz velünk, ha megtudja a mesterünk? + +Szemük, szájuk rémüldöző, hajuk égnek meredező. Hát még amint látják +Bundzót, kézbe kapván drága korsót; bonc porcellán kannácskáját, +legféltettebb szacumáját. Megragadja, irgalmatlan földhöz csapja, +összetörik száz darabra. Leroskadoz tört edényhez, odaguggol dirib-darab +cserepekhez, könnyet sajtol két szeméből, könny pereg le tenyeréről; +mintha sírna, keseregne, bűnén mintha félelmesen rettenkedne. + +* + +Holttá rémül két pajtáska, boncnak jöttét amint látja. Merev szemmel, +merev arccal közeledik, széjjelnéz és szinte kővé merevedik. Áll Bonc +apó fakó arccal, döbbenetes ábrázattal, látván a meglátandókat, nagy +károkat, kis boncokat. Nem szól, csak néz álltó helyén, bögréje hűlt +helyét nézvén; nem szól, csak néz le a földre, földön szétszórt +dirib-darab cserepekre. Szeme forog, ajka kékül, szeme fénye elsötétül. + +– Mit műveltél, szerencsétlen? Mi kárt tettél, tökéletlen? – tör ki +hangja, nagy haragja, tajtéktúró indulatja. + +– Nagy a bűnöm, nagy a vétkem – töri kezét erőltetett keservében bátor +Bundzó, a nagy lurkó. + +– Mi a bűnöd, mi a vétked? + +– Szent celládat tisztogattam, drága kannád, porcellánkád porolgattam s +hogy történt meg, most se értem, két kezemből kiejtettem. Összetörött +dirib-darab, csak a helye hogyha maradt. + +– Hát a polcról drága bögrém? Bögrebeli csemegécském? + +– Rémületes borzadtamban, félig holttá fakultomban bögrécskédre esett +szemem s eltünődtem minap esti intelmeden: hogyha ifjú merészkedik csak +éppen hogy megszagolni, halállal fog szörnyű bűnért meglakolni. És ha +legényt ejt meg leve s megtéveszti mézes nedve, veszedelme irtóztató, +ízlelete menthetetlen halálhozó. Megragadtam, kézbe kaptam az edénykét, +nyalni kezdtem, habzsolgatni gyilkos mérgét s holttá szántan addig +nyeltem, ízlelgettem, míg fenékig, végső cseppig bögréd ki nem +ürítettem. Várván várom kimúlásom, több életem, több halálom. + +Így szól Bundzó siránkozván, ősök oltárképe előtt bűnbánóan sóhajtozván. +S szent oltárán templomának, képe előtt bálványának, Buddha arca, +képemása, mintha kissé mosolygóra állna szája, félszem szent bonc arcát +lesvén, félszem Bundzót figyelgetvén. + + +Férfi-vásár + +Mélyen hortyog férjem-uram, szájatáti jóllakottan. Közelében hamisnyelvű +felesége, félálmában lefetyelő hitveskéje. Csend üli meg otthonukat, +kertre néző békességes nyugalmukat. Krizántémos, lombos kertjük +esthomályát Hold-Istenke derengi át. Keringőző szitakötő libben egyet, +tarajkodó Tenger habja loccsan egyet; illatot szór bóbiskoló +cseresznyefa, sárgán ragyog sáraranyos kis mimóza. + +Ám egyszerre mintha hangok rezzennének s denevérek rebbennének; mintha +lárma szakítgatna álomleplet, zaj verne fel nyugodalmas békességet. + +– Ki az? Mi az? – riadoz fel s mély álmából férjem-uram ébredez fel. +Figyel neszre, neszel zajra, odafülel kis zörejre, nagy robajra. + +És anyóka fészkelődik, mozgolódik, félálomban szája nyílik, sugdolózik; +mintha szóra, kérdezőre felelgetne s több emberrel dúrral-dérrel +feleselne. + +– Ébredj, némber, hogy az ember éj évadján se nyughat meg, kelepelő, +pergő nyelved álmodban se pihenhet meg. + +Félig ébren nagyhirtelen megébredez, álomittas tekintete elrévedez. + +– Mi bujt beléd? – dörmög ura s nagyot mordul riadozó asszonyára. – Tán +félőset, borzogtatót álmodoztál, mély álmomból félős mód felriasztottál. + +Néz az asszony, félálomban eszmélkedik, tágra nyíló két szemével +elmélyedve elmélkedik. Kelletlen a szó szólása s egyszeribe pajkossá +lesz pillantása. + +– Furcsa álmot, kellemeset álmodtam én, helyre legényembereket bámultam +én – szól a szava hamiskásan s egyet sandít férj-urára ravaszkásan. – +Kár a szót rá vesztegetni, hitelt úgyse adnál neki. + +– De csak mondd el – unszolgatja s nincsen addig kelte, nyugta, addig +morog, zsémbelődik, faggatódzik, zsörtölődik, míg az asszony meg nem +szólal s tartja urát hamis szóval: + +– Uccák hosszat jó nagyokat sétálgattam, boltból boltba kukkantgattam s +amint egyre járok, kelek s jobbszem, balszem tekintgetek, cifra egy bolt +nagy ajtaján ez az írás, cifra írás lóg a táblán: »Férfiember, férjnek +való, bent a boltban bőves bőven található; olcsóbb, drágább, vegyes +fajta, szebb növésű, hitványabbja. Mindmegannyi friss erőben, +válogathatsz bennük bőven. Többért kapni szálasabbat, derekabbat, +olcsóbb pénzért nyápicabbat, hitványabbat.« + +Illatosztó cseresznyefa, aranyszóró kis mimóza, szemet nyitnak, szemet +hunynak és egymásra édesdeden, hamiskásan egyet-egyet mosolyognak. + +Férjem-uram nagyot ámul, el odáig hökkenetes bámulástól, hogy a férfi, +férjnek való eladó lett és egy boltban, vásárosban, portékává át is +vedlett. + +– Tán a boltba be is léptél? Egyet-kettőt, helyre legényt meg is néztél? + +– Be is léptem, szét is néztem, nem egyet hogy szemegyenest +megszemléltem. Szép szál ifjak, sorra, rendre, mind legjava, mind +legszebbje; mind kellették formájukat, illegették karcsusodó derekukat. +Ezer jen-pénzt legényéért, annyit kérnek bent a boltban legszebbjéért. + +Van-é vajjon olyan mint én? – kérdi fennen, büszkén, hetykén. + +– Sokkal különb száz náladnál, daliább is, szálasabb is haspókká lett +pocakodnál. + +Egyet hümmög jámbor gazda s megvonaglik pók-pocakja. + +Szunyókáló cseresznyefák, félálmukban kis mimózák szemet nyitnak, szemet +hunynak és egymásra édesdeden, hamiskásan egyet-egyet mosolyognak. + +– Hát a többi vásárbéli ki-micsodás? Szemük, szájuk, testformájuk milyen +vágás? + +– Egytől egyig sorra, rendre, mind kikenve, mind kifenve; balzsamot szór +lehelletük, szívet sebez tekintetük. Ötszáz jen-pénzt darabjáért, annyit +kérnek, annyit adnak legjaváért. + +– Van-é vajjon olyan, mint én? – kérdi megint büszkén, hetykén. + +– Sokkal különb száz náladnál, formásabb is, legényebb is haspókká lett +pocakodnál – szól az asszony mosolygósan. + +Kettőt hümmög jámbor gazda s másodszorra vonaglik meg pók-pocakja. + +– Van-é vajjon olcsóbbfajta, legényeknek valamelyes hitványabbja? + +– Olcsóbb fajtát sokat láthatsz, szépen, rendben felsorjázva +rátalálhatsz; helytáll testük nyíl tartása, mindnek éget epekedő +pillantása. Száz jen-pénz egy legénykéért, annyit kérnek valamelyes +gyengébbjéért. + +– Ezekénél jóval különb az én arcom, úgy-e szentem, úgy-e asszony? + +– Alig hinném – szól a némber –, megannyija náladnál is különb ember. + +Hármat hümmög jámbor gazda s harmadszorra vonaglik meg pók-pocakja. + +– Silányabbját, még olcsóbbját találtál-e? Félig ingyen ringy-rongy +fajtát láthattál-e? + +– Magadféle silányabbja, legényfélék legolcsóbbja összerakva egy +rakáson, sok százával találhatni férj-vásáron. Egy vevőnek, egy +asszonynak tíz is járja, tíz jen-pénz tíz legénykének sommás ára. + +* + +Bólogató cseresznyefák, bóbiskoló mimózácskák, szemet nyitnak, szemet +hunynak s teletorok úgy kacagnak. + +Szót se szól a jámbor gazda, meg se mozdul, meg se rándul pók-pocakja. + +Jobbfeléről balra fordul, nyoszolyája egyet kettőt megcsikordul, puha +párnán, vánkoskáján pufók arca, úgy tesz, mintha jó régóta álmodozna. + +Csend üli meg otthonukat, békességes nyugalmukat; házuk, kertjük vak +homályát Nap-Istenke sugárkája derengi át. Keringőző szitakötő libben +egyet, tarajkodó tenger habja loccsan egyet; illatot szór bóbiskoló +cseresznyefa, sárgán ragyog sáraranyos kis mimóza. + + +Joritomo koponyája + +Jeddó mellett, mimózák közt sétálgattak, lilaszínű krizántémok lombja +alatt. Kebelbéli jóbarátok, úri fajta palotások. Szűk a szava +soványabbnak, nagy a hangja vastagabbnak. Hebehurgya ostobácska volt az +egyik, locsi-fecsi, szeleverdi úri másik. + +– Van énnekem párja nincsen drága kincsem, Nap-Istenke ege alatt mása +sincsen – szól nagybüszkén, egyet rántván kövér vemhén. + +– Megnézhetném azt a kincset, kinek párja, mása sincs meg? + +– Térj be hozzám, megláthatod, el napestig tátván szádat, csodálhatod. + +– Buddha ősi képemása? Őseidnek ezeréves bálványkája? + +– Se nem képmás, se nem bálvány, sem afféle szent faragvány, hanem igaz +embercsontból koponyácska, világhíres Joritomo fejeváza. + +– Joritomo koponyája? Kettőskardú szamurájnak fejeváza? + +– Nem különben. + +Útra kelnek, elindulnak Jeddo kertje, bokra mellől, pajkos szellők +lengedeznek krizantémos parkok felől. Aranysárga mimózácskák, +mosolygásos szilvafácskák virághímes rejtekében, ott rejtőzik +likkes-lakkos palotácska, vélnéd márvány pagodácska. + +* + +Selyemszínes ajtófalak széttolódnak, zajtalanul, hangtalanul +kinyílódnak; megállanak elefántcsont szekrény előtt, gyöngyös, kapcsos +zárja előtt. Aranykulcsát palotásfi előveszi, závárjába beilleszti s +amint nyitja, ahogy tárja, ott előttünk Nap-Istenke nagy csodája. +Ámulattal nézik, lesik azt a kincset, kinek párja, mása sincs meg. Se +nem képmás, se nem bálvány, sem afféle szent faragvány, hanem alig +gyerekfejnyi koponyácska, kettőskardú Joritomo feje váza. + +Szemlélgetik áhítattal mind a ketten, csodálattól megihletten. + +– Világhíres Joritomo koponyája? Kettőskardú szamurájnak fejeváza? + +– Nem különben. + +– Joritomo, úgy tanultuk, ölnyi magas, csontja váza, koponyája túl +hatalmas; ám a szekrény fejecskéje legfeljebb kétévesecske. + +Eltünődik, tanakodik gondolatja, halkra fordul hangos szava; fürkészgeti +híres hősnek gyerekkori koponyáját, Joritomo aprócsontú fejevázát. + +És egyszerre egyet villan fénylő szeme, felélénkül multba néző +tekintete; mosoly suhan végig arcán, szól a szava dilinósan, +hebehurgyán: + +– Joritomo kettőskardú szamuráj volt, koponyája, minden csontja, úgy +tanultuk, hatalmas volt; ám szekrényem féltve őrzött csontocskája, +leendő nagy szamurájnak gyerekkori koponyája. + +Másnap megint mimózák közt sétálgattak, lilaszínű krizántémok lombja +alatt. Álmodoznak szamurájról, kétrendbéli koponyáról. + + +Igaz neve Méz-odángó + +Hirtelen a férjem-uram természete, falánk szájú, tehetetlen ehetnékje. +Ennivalót mihelyt hallott, mihelyt látott, jó falatra jól kitárult +torkot tátott. + +Korgott megint egy nap gyomra és éhomra, találomra, fut szaladvást +anyósához, füsteresztő, éteksütő konyhájához. Beállít és se szí, se szó +leguggolgat, éhes szemmel lesel ínyes falatokat. Akadt bőven holmi +egymás, két nyelésre egy harapás; habzsol, zabál tele szájjal, alig +győzik szerrel, számmal. + +– Jaj, de fínom falatocska, jaj, de pompás mézgolyócska – szól és nyeli +szagát ízét, tudakolja igaz nevét. + +– Méz-odángó igaz neve, ízzel mézzel telistele – szól anyósa s +egyre-másra kínálgatja. + +Félfüllel ha hallja a szót, egyre majszol méz-odángót. + +– Ha kelleti ízét, szagát s megint akarsz mézgolyócskát, akár házi +hajlokodban, ott is ehedd otthonodban. Érti lányom savát borsát, ízét +mézét meg a módját. + +– Ó, be jó lesz, ó, be pompás – kiált egyet éhenkórász –, süttetek én +mézes fánkot, mifélének is híjátok? + +– Méz-odángó igaz neve, ízzel mézzel telistele – ismétli meg jó anyóka s +– no még egyet, megint egyet – szíves szókkal kínálgatja. + +Füle mellett ereszt el szót, tovább majszol méz-odángót. Tövig tele bő +potroha, gömbölyödik pók-pocakja; félültéből üggyel-bajjal mozgolódik és +nagylomhán hazafelé kászolódik. + +– Mának ma volt mai napja, holnap jön meg másik napja, megsüttetem azt a +fánkot, azt a minek is híjátok? + +– Méz-odángó igaz neve, ízzel mézzel telistele – mondja meg-meg jó +anyósa s rámosolyog vejeura túlon teltig potrohára. + +S egész úton ahogy halad s lustán, lomhán hazaballag, egyre-másra +hajtogatja fánkja nevét s újrázgatja hogy s mikéntjét. + +– Jaj, de fínom falatocska, méz-odángó, jaj, be pompás mézgolyócska, +méz-odángó. + +Teletorok odángózgat, hebehurgyán kiáltozgat; ám képzeld el férjem-uram +bosszúságát, hazamenet széles árok állja útját. Siettében kézzel, lábbal +nekilendül, egyet ugrik, kettőt perdül s akaratlan, önkéntelen azt +kiáltja: + +– Hopp (dokkájsza), hopp (dokkájsza). + +Így dokkájsza, úgy dokkájsza, egyre-másra ezt az egy szót újrázgatja, +odángóját elfelejti s egyhuzamban dokkájszáját ismételi. Nagyfáradtan +megérkezik, térd-párnáján megtelepszik, odasandít konyhájára, rámosolyog +sürgő-forgó asszonyára. + +– Jaj, de fínom kis falatka, méznél mézebb méz-dokkájsza. Mindennapi +tányéromon, orrom előtt illatozzék alacsonyka asztalomon. + +Néz az asszony bámész szemmel, csodálkozó tekintettel: + +– Méz-dokkájsza? Méznél mézebb falatocska? Teljes világéletemben ilyen +nevű, ilyen ízű édességet se nem láttam, se nem ettem. + +– Édesanyád szemem előtt készítette, utolsóig csak énvelem etetgette; +teljes világéletemben először hogy ily jót ettem. Jaj, de fínom kis +falatka, méznél mézebb méz-dokkájsza, jaj, be pompás mézgolyócska, +méznél mézebb méz-dokkájsza. + +Néz az asszony s mindhiába töri fejét, erőlteti rogytig eszét, csak nem +bukkan rá nyitjára, dokkájszának se ízére, se szagára. + +– Bolond beszéd méz-dokkájszád, mással járasd a bolondját. + +Pufók ura nagyot hördül, nagy mérgében szeme forog, ajka görbül. + +– Tanulatlan ostoba vagy, gazdasszonynak tudatlan vagy; nem ismered +édesanyád pompás főztjét, méz-dokkájsza ízét, mézét. + +– Bolond beszéd méz-dokkájszád, mással járasd a bolondját. + +Eszeveszett nagy dühébe botot ragad két kezébe, nagyot sujt rá +ártatlanka asszonyára, szegénykének pirospozsgás orcájára. + +Öklömnyire dagadott fel, sóhajosan sikoltott fel: + +– Szégyeld magad embertelen, torkos haspók, telhetetlen; nézd meg arcom +milyet dagadt, odángónál még nagyobbat. + +– Méz-odángó igaz neve, ízzel mézzel telistele – kurjant egyet s +ölelgeti, simogatja asszonykáját, csitítgatja bősz haragját. + +– Nem hiába bántottalak, áldása lett rád lesujtó két karomnak. +Megtaláltad, meg is mondtad a való szót, azt az édes, azt a pompás +méz-odángót. + +Megenyhültek mindaketten s éldegéltek úgy mint régen, szép kettesben. +Mindennapi tányérukon, ott párolog asztalukon az a fínom kis falatka +méz-odángó, méznél édesb mézgolyócska, méz-odángó. + + +Varga púpján nincsen áldás + +Ágról szakadt öreg apó, házalgató szegény szabó. Kimonódra folt ha +kellett, obi-öved ha kifeslett, egy-kettőre foldozgatta s ha kurta volt, +még hosszabbra toldozgatta. Házból házba botlott szegény, +tengett-lengett szűkre szabott kenyérkéjén. + +Siet egy nap messze útról otthonába, kidűlt bedűlt, idres-gödrös +putrijába; veszi elő estebédjét, keresgéli kormos üstjét. Rizzsel tele +edénykéje régi helyén, tüzelője, gerjesztője kemencéjén, ám hűlt helye +rézüstjének, lába kelt rézedényének. Hogyan főzzön, ha nincs üstje? +Merre szálljon fel a füstje? Még a minap helyén lógott, amint ócskát, +szakadt gúnyát foltozgatott. Keseredő bánatában, szívszorító fájdalmában +hol a rizsestálját nézi, hol meg könnyes szemét törli. Csorba cserép híg +teája, száraz kenyér darabkája, azzal oltja éhét, szomját, csendesíti +búbánatát. + +Telik egy nap, múlik másnap, búcsút int egy harmadiknak. Amint jár kél +uccák szerte, besandítván dolgos, munkás műhelyekbe, bepillant a +szomszédjához, púpos hátú, ferde vállú egy vargához. S ahogy fürkész +bámész szeme s amint kutat kandikáló tekintete, észreveszi eltűnt +üstjét, rajta kormát, üszkét füstjét. + +– Ó, a cudar, többrét hátú, ravasz arcú, ferde vállú. Nem ellopta +rézüstömet? Rizses, teás készségemet? + +Odasandít szomszédjára, kétrét hajló pár púpjára; varga +visszasunyítgatott és szép lassan eloldalgott. Megy a szabó törvény elé, +bölcs bírónak igazosztó háza felé; panaszt emel, vádol vargát, elzokogja +üstje dolgát. + +* + +Bíró uram komor arca, fejebúbján bőrkalpagja; végigsímít gyér szakállán, +rideg szavak, komor hangok kelnek ajkán. + +– Megtudom én igazadat, ha megértem panaszodat. Siess vissza +rézüstödért, eltolvajlott birtokodért, szólíts ide púpos vargát, hadd +látom meg kettőtöknek tulajdonát. + +Szabó siet vargájáért, eltolvajlott holmijáért s kisvártatva +nagyszuszogva, ott állanak törvény előtt, igaz bíró színe előtt. +Reászegzik szemeiket, összeteszik kezeiket. + +– Rézkazánnak melyikőtök a gazdája? Kinek van több jussa rája? + +– Enyém az üst – szól a varga –, engem illet igaz jussa. + +– Hazug a szód, vallomásod, hazug csalfa pillantásod; rézüstömet +eloroztad, lelkem nyugtát megraboltad. + +Bíró uram komor arca, fejebúbján bőrkalpagja; végigsímít gyér szakállán, +éles szeme tekintése varga púpján. Ám a cudar többrét hátú, ravasz arcú, +ferde vállú, rá-rásandít bírájára, álnok szókkal így áltatja: + +– Púpos vállal, vézna testtel, hogy győzhetném erőtelen kis erőmmel? +Másnak üstjét akarva sem cipelhetném, vállamra se lendíthetném. + +– Igazad van – szól a bíró nagy komoran – súlyos az üst, púpod gyenge, +agyonnyomna rézből terhe. + +Szaporákat kezd pislogni púpos varga, kárörvendő kaján arca; félszemével +bölcs bíráján, másikával hoppon maradt embertársán. + +– Nem hagyhatom igazamat, ne bántsd bíró a jussomat. Rizsem, teám miben +fő meg? Éhgyomorral hogy imádom oltárbeli őseimet? + +Bíró uram komor arca, fejebúbján bőrkalpagja; végigsímít gyér szakállán, +éles szeme tekintése varga púpján. Odafordul a cudarhoz, így szól szava +a ravaszhoz: + +– Téged illet üstöd jussa, kapd válladra, vihedd haza. + +Kap az üstön púpos varga, felemeli két karjára; egyet lendít két kezével +s indulóban rézüstjével. + +– Állj meg varga egy-két szóra – rivall egyet igaz bíró rézüstjével +baktatóra. – Púpos vállal, vézna testtel, dehogy győzöd erőtelen kis +erőddel. Másnak üstjét akarva se cipelhetnéd, válladra se lendíthetnéd. + +– Győzöm bíz én, hogyne győzném, erőmmel is felérem én; üstöm terhét +könnyűszerrel cipelhetem, félvállamra akár játszva lendíthetem. + +– Lám csak, lám csak, most már győzöd, most már bírod, egyszeribe +izmossá lett ferde vállad, vézna karod. Úgy-e, cudar púpos varga? Úgy-e, +ravasz, álnok fajta? + +Áll a varga tétovázván, néz a szabó igazában bizakodván. Őseihez fordul +arca, hálát mormol hálás ajka. És elhangzik igaz bíró ítélete, derűssé +lesz két szemének bársonypuha tekintete: + +– Most hogy győzöd, most hogy bírod s Erő-Isten jóvoltából erőssé lett +karod púpod, cipeld vissza kazánkáját szomszédodhoz, a szabóhoz. + +Szabóéknál aznap este megint izzott, forrott üstje; rizzsel tele +edénykéje régi helyén, tüzelője, gerjesztője kemencéjén. Megint toldoz, +megint foltoz, kimonóra folt ha kellett, selymes obi ha felfeslett. + +Púpos varga mély sötétben sopánkodik, napokon át, heteken át kalodában +gubbaszkodik. Fel-felcsuklik sóhajtása, meg-megrándul púpos háta: + +– Elvesztettem őseimbe vetett hitem, odaveszett becsületem. Örök teher +két vállamon, nincsen áldás a púpomon. + + +Jamagáta ajándéka + +Irígy ember Jamagáta, más ezüstjét, bárki kincsét réznek látta. +Kuporgatta, félrerakta pénzecskéjét, széltől óvta, nagyritkán ha +kinyitotta erszénykéjét. + +Újév napja, háládatok nagy hónapja derengőben, télvíz idő engedőben. +Zivataros orkán helyett lenge szellők lengedeztek. Újesztendő, langyos +idő kiragyogtán, oltártüzek bálványszerte kigyulladtán, virág nyílik +szíven, lelken, rügyet fakaszt embereken. Földi lakók szemén száján, meg +nem szűnő mosolygásán, derű színes áradatja, szeretetnek szíves szava. +Se adós, se hitelező, csakis kedves ajándékot adó, vevő. Se bosszúnak, +se haragnak, nincsen helye se bánatnak, se rosszlelkű indulatnak. + +Fukar ember Jamagáta, ajándékát ember fia rég nem látta. Ráderengett +őreá is derűhozó fényes nappal, lelke tele mézzel-mázzal, áhitattal és +jólelkű, igazszívű emberére, annak gondolt hűségére. Rossz időkben látta +hasznát, jószándékát, neki szánta újévnapi ajándékát. Egyre azon járt az +esze, folyton abba főtt a feje, hogy a zsebe újévnapi ajándékát meg ne +bánja, erszénykéjét pihenéses bőségében meg ne bántsa. + +Egyre keres, egyre hajszol arra való ajándékot, olcsó pénzért drágalátos +maradékot; ezt is látja, azt is nézi, kutatgató két szemét is majd +kinézi. S addig jár-kél szűk uccákon, botorkálgat zegzugokon, míg egy +apró boltocskában, hátul levő homályában meg nem lát egy szertetörött +porcellánkát, dirib-darab virágvázát. + +– Hopp-dokkájsza – örvend egyet –, megtaláltam, ami kellett. + +Nyomba benyit lomtárosék bazárjába, zsibuccás bolt homályába s alig +nyitván félig száját, tudakolja törött váza semmi árát. + +– Száz arany is kevés lenne, ha vázácskám, ó-szacumám egy darabban épebb +lenne. + +– Egy szen nem sok, annyit sem ér; ki ad pénzt ily dib-dáb lomért? + +– Nem ér, biz a, még egy jent se; elviheted, hogyha csábít a cserepe. + +Boldog ember lett a fösvény s cserepeket, megannyiját összeszedvén, +nagysietvést lohol haza, szinte ragyog örömében Jamagáta kapzsi arca. +Végignézi cserepét és férjurát is felesége, féloldalt néz, gyanúperes a +nézése. + +– Honnan való ez a szemét? Minek neked töredezett, ócska cserép? + +– Ajándék lesz cserepéből, összerakott egészéből. + +– Csúffá tehet ajándékod, hogyha való a szándékod. + +– Semmi közöd szándékomhoz, még kevesebb dirib-darab szacumámhoz. Rakjad +össze egy darabba, selymes, bolyhos papirosba; egy hadd váljék több +darabból, ajándéknak való legyen összetörött szacumámból. + +Összeszedi, összesepri felesége, összerakja sorba, rendbe, nagygondosan +papirosba, szép selymesbe, szép bolyhosba és szó nélkül az urának +nyujtja vissza, ünnepnapi ajándéknak. + +* + +Fösvény ember Jamagáta, ajándékát ember fia rég nem látta. Kezében tört +vázácskával, dirib-darab porcellánnal, sorba, rendbe összerakva, +selymes, bolyhos papirosba, úgy állít be barátjához, vendéglátó +ajtajához. Hála szóval, ünneplővel megüdvözli, mézes-mázos szóbeszéddel +megköszönti; szégyenkezve, szeméremmel, restelkedve, így szól hozzá +édeskésen hízelkedve: + +– Hoztam újév ajándékát, hálás szívem jó szándékát, virágvázát régi +híres porcellánból, fínom ősi szacumából. Gyaloghintós hinriksámból +kapud előtt kiszállottam és ó, szegény szerencsétlen, egyet csúsztam; +földre pottyant ritkaművű ajándékom, drága vázám, porcellánom. Alighanem +dirib-darab összetörve s ím itt állok szemlesütve, arcod előtt +szégyenkezve. + +– Drágább nékem lélekbeli barátságod, mint újévi kedveskedő ajándékod – +szól s átveszi összetörött vázácskáját, Jamagáta dirib-darab szacumáját. + +S amint óvást bontogatja s a becsavart cserepeket megpillantja, nagyot +néz hív barátjára, halványodó orcájára. Restelkedik, pironkodik, ajkán a +szó akadozik s olyanná lesz halvány arca, mint egy sápadt krizántémka. +Jamagáta szánalmasan szégyenkezik, hajtövéig veresedik s olyanná lett +pipacs arca, mint egy piros krizántémka. + +Megesett a csúnya eset, szacumára szégyen esett; darabokra szertetörött +cserépkéjét, jó nagy váza apró részét, felesége külön-külön papirosba, +szép selymesbe, szép bolyhosba csavargatta s ép egésszé összerakta. + +Rém fösvény volt Jamagáta, csúfságosan meg is járta. + + +Bonc és vadász + +Járja, búvja bonc az erdőt, tanít, oktat járó-kelő Buddha-hívőt, jámbor +szóra, emberségre, irgalmazó, szívjavító szeretetre. Fa odvában szűk +lakása, szószólásban jámbor lelke megnyugvása. + +Hegyek útján, esthomályos mély erdőben, jár a vadász vadra lesben; +kedveteltig vadászgat el, vadra nyíllal nyilazgat el. Napkeltétől +napnyugtáig, néhanapján virradtáig. + +Ballag a bonc hegyek, völgyek akadékán, sziklaszálak szakadékán, ki +barlangból, be barlangba, völgykatlanból szűk szorosba. S amint lesel +tekervényes utak mentén, ül egy vadász földre süppedt vén fa tönkjén; +erős vállán íj-nyilával, nyíllal átlőtt zsákmányával. + +Bonc ott terem vadász mellett, akár egy nagy bűnös mellett, szemet +szegez íjra-nyílra, szíve lobban bősz haragra; pattogatja mérges szavát, +szívlelteti komolyhangú tanítását. + +– Bűnös ember, istentelen, bűneidben telhetetlen, elkárhozik gonosz +lelked, el is senyved vétkes tested. Kérlek Buddha szent szavára, +őseidnek irgalmára, hagyjad abba kedvtelésed, irtózatos vérengzésed. + +– Buddha ellen mit vétettem? Mi bűn, amit elkövettem? + +– Mért pusztítgatsz állatokat? Rókát, teknőst, ártatlanka madarakat? +Felelj vadász, felelj íjász. Ha te, ember, te is rettegsz idő előtt +elmúlástól, szegény állat szinte riad hirtelenbe meghalástól s hogyha +lelked entestedből el-kiröppen, állat lelke nem különben. Úgy ám, +vadász, az ám, íjász. + +– Mit nem mondasz? + +– Rá ha törnek lelketlenül éltetekre, nagy harag száll szívetekre; +úgy-e, vadász, úgy-e ijász? Épúgy szegény kis állatkát irgalmatlan ha +támadják, vagy ha szegényt ravasz módon tőrbe csalják. Nekik is van fájó +lelkük, holtuk után újra élő énes énjük; neki is fáj, neki is baj, ami +neked; ő is örül, ha örülhet. Úgy ám, vadász, az ám, íjász. + +– Mit nem mondasz? + +– Ártatlanka állatkákat, hej, de hányat, kegyetlenül lenyilaztál; +madárkákat, hej, de hányat, lelketlenül tőrbe csaltál. Hallgassad meg +büntetésed, tudd meg tőlem jövőbeli életedet. Buddha szava parancsolja, +így rendeli hitünk szava, hogy abba száll szálló lelked, azzá válik +porhüvelyed, aki épp legutóljára került íjad halálhozó gyilokjára. Róka +ha volt, rókává lesz bűnös tested; madár ha volt, abba száll át a +szellemed. Úgy ám, vadász, az ám, íjász. + +Deli vadász gondolkozik, bonc szép szaván mélyen, hosszan tanakodik; +mosoly suhán át az arcán, száját ekkép szóra nyitván: + +– Megértettem bölcs szavadat, megszívleltem emberséges tanácsodat. Szent +Buddhánknak te szerinted, így szól szava, tilalmad is parancsolja, hogy +abba száll szálló lelkem, azzá válik földi létem, ki épp legutóljára +került íjam halálhozó gyilokjára. Úgy-e, szent bonc? + +– Nem különben – mondja menten. + +– Történjék hát óhajtásod, akaratom, kedvtelésem mától fogva nem +folytatom. + +– Öröm a te megtérésed – ujjong a bonc megtért vadász beszédének; +nagyboldogan tipeg-topog körülötte, íját, nyilát borzalommal +szemlélgetve. + +– Ám sok bűnöd bocsánatja akkor válhat csak javadra, hogyha le is +vezekelted s holtod után bűnös lelked abban tölti néhány évét, +melyikének utóljára oltottad ki földi éltét. + +– Mit nem mondasz? + +Deli vadász egyet gondol hamarjában, nyíl megrándul két karjában, +hátraugrik hirtelenbe, gyilkos nyilat kap kezébe, boncnak szegzi +íját-nyilát, s célba veszi szíve táját. + +Holttá sápad szent bonc arca, nagyot remeg s gyökeret ver keze lába; +szíve dobog, ajka hebeg: + +– Kíméld, vadász, szerencsétlen életemet. + +Meg se moccan vadász arca, íját-nyilát nyílegyenes célban tartja. + +– Azért rontok én vesztedre, azért török életedre, hogy a nyilam, +gyilkos nyilam utolsónak téged érjen s túlvilágon egy-két évem +háborítlan benned éljem. Ha te meghalsz, tehelyetted szent bonc, íme, én +lehessek. Boncnak inkább lesz rá módom, bűnöm, vétkem lelkemről +leimádkoznom s ami rosszat életemben elkövettem, könnyebb lesz majd bonc +képében vezekelnem. + +Néz a vadász bonc arcára s íját-nyilát békességben lebocsátja. Teste, +lelke hamis, tréfás mosollyá vált s a megszeppent bonc apóka észrevétlen +elsomfordált. + +Járja, búvja továbbra is az erdőket, tanítgatja, oktatgatja a hívőket, +jámbor szóra, emberségre, irgalmazó, szívjavító szeretetre. + + +Sárkány lelke + +Özvegy sorban élt az anyja, egy öröme egyetlenke kis magzatja. Adta +fickó indulatos, kérő szóra szertelen mód akaratos. Szót nem fogad +anyókának, nyomát üti gond és bánat. + +Vásár útját járta anyja s amint benéz apró boltba, játékosba, Sárkány +rázza veres fejét, papirosból lábát, kezét. Két tűzszeme mintha égne s +keresztbe áll ferdén néző tekintése. Tudakolja Sárkány árát, megvásárol +vásárfiát, viszi haza lurkójának, rosszalkodó magzatjának. + +Kap a fickó a vásáron, bálványszemű rőt Sárkányon, megereszti hosszan +nyúló fonálkáját, jobbra-balra himbáltatja kezét, lábát, tűzderekát. Ám +a Sárkány tűzszín arca sehogyse száll fel magasra, semmikép se akaródzik +s nagyhirtelen le a földre lecsapódik. + +– Széjjeltépem beste lelkét, kitaposom rusnya belét, ha nem száll fel a +szellővel. + +Megint meg-megeregeti, fonálkáját újból meg-meglibegteti és amint száll +nagy irombán, kezét, lábát ijesztően lóbálgatván, fut egy felhő, száll +egy szellő, megragadja Tűz-Sárkánykát és a szélét és a hosszát jól +megrázza, megforgatja és egy fához, legcsúcsához odacsapja. + +– Bálványadta rongy darabja – toporzékol a legényke bősz haragja s vak +dühében, dúló-fúló keservében olyat rántott fonálkáján, hogy azonnal +kettészakadt s fent a Sárkány, a magas fán rajtaragadt. + +Fa tetején Rőt-Sárkányka mintha kissé kacarászna, mintha kedve, széles +kedve kerekednék, s jókedvében ellenkednék. + +– Véget vetek én tenéked, vigyorgasd csak sanda képed – szól és ragad +félkezébe kődarabot, jó éleset, jó vastagot, félkarjával meglendíti s +fel a fára felrepíti. Szíve táját érte éppen s tűzkönny csillog +Rőt-Sárkányka tűzszemében. Nagyot nevet a legényke s ahány kavics +körülötte, mind dobálja fel a fára, vajákos kis Sárkánykára. Papirosból +testecskéje egy cafat lett, szél himbálgat élettelen lábat, kezet. S +mintha sóhaj suhanna le, mintha könnycsepp cseppenne le. + +– Ejnye, erre meg amarra – kiáltozgat anyja hangja –, mit műveltél +Sárkányoddal? Tüzesszemű bálványoddal? + +– Most az egyszer rátalált az emberére, úgy kell neki, nem kár érte. + +– Mi rosszat tett? Vajjon mivel bánthatott meg? + +– Rajtaragadt fa legcsúcsán, legtetején és a fogát, hegyes fogát +folyvást vicsorgatta felém. + +– Ha szólsz nekem idejében, leszedem én teste teljes épségében; +rendbeszedem megtépázott köntöskéjét s vígan, fürgén lóbáltatná széllel +bízott testecskéjét. + +– Nem kár érte, nem sajnálom, ringyét rongyát mit én bánom. + +– Pufók arcát megsebezted, hátha számon kéri tetted? + +– Úgy kell neki, mért vigyorgott? Fel a fának mért nem forgott? + +– Kis lelkében nagy kárt tettél, vétek amit elkövettél; hátha éjjel híre +akad s fojtogatja torkod, nyakad? + +Nagyot borzong kis kegyetlen s jómagával tehetetlen, félig-meddig +már-már bánja, hogy Sárkányát gonosz módra megtépázta. Ott somfordál +édesanyja lába körül, arca borul, majd meg derül, anyókáját kérve-kéri, +kérő szóval ösztökéli, tépett vedlett Sárkány helyett hozzon neki másik +jobbat, sokkal szebbet. + +– Törhess majd rá ártatlanka életére? Ronthass majd rá papirosból kis +testére? + +– Nem bántom meg se a testét, nem rontom meg se a lelkét. Hozz helyette +új másikat, még különbet, tarkábbikat. + +Szíves szíve mit tehet mást, siet anyja nagy rohanvást s kis időre máris +megjön másikával, még irombább, sokkal tarkább Sárkánykával. + +* + +Estidő volt, Nap-Istenke földre szállott, bősz legényke sárkányt aznap +nem játszhatott. Lefektekor nagygondosan elővette, ágya elé vánkosára +terítette. Másnapra majd előveszi s jó magasra, felhők felé megereszti. + +Feje mellett Sárkánykája, leszállóban sötét estnek mély homálya. Vak +éjszaka vakságában, lelkek vándor órájában mintha sóhaj, nehéz sóhaj +suhangatna, fel-felsíró panaszos hang huhogatna. És egyszerre, +hirtelenre, alig egy szem rebbenetre durrogó hang dübörög fel, zizzenő +hang zajongva kel. Csattan egyet rettenetest, sikolt egyet félelmetest. + +– Mit műveltél, lelketlenje? Mért bántottál, kegyetlenje? + +Döbbenéssel nyitja szemét s amint veti rémüldöző tekintetét, ágya előtt +toporzékol tűzszem Sárkány, tűzszájában hegyes fogát csattogtatván. +Legénykére rámereszti szúró szemét, felé tárja tűzpikkelyes karját +kezét, nekitátja tüzet szóró tüzes torkát, nekiszegzi éles, hegyes, +véres karmát; nagyot dobban, nagyot horkan: + +– Testem kővel dobáltad meg, szívem, lelkem sebezted meg; testem +szerteszakítottad, lelkem martad, marcangoltad. Megtorlom most gonosz +tetted, kettéttépem bűnös tested. + +S vicsorítja hegyes fogát, tátogatja öblös torkát, nekiugrat +legénykének, véres szájjal ront fejének, szíve kellős közepének. + +– Édesanyám, jaj, a Sárkány! – kiáltozna; se torkában, se szájában nincs +ám hangja, el is futna, nincs ám lába. + +És félálom és félébren, kezét, karját megfeszíti, gyenge lábát nekiveti, +belémarkol Rőt-Sárkányba, beléragad rőt hajába s kis ereje kifogytáig, +keze lába kibírtáig egyre gyűri, gyomrozgatja, egyre tépi, tépázgatja. +Sárkány teste össze-vissza szakadozik, rongy módjára szerteszéjjel +foszladozik. + +Vérszemet kap bősz fiúcska, vérbe borul halvány arca; tapossa szét +Sárkánykáját, minapesti tarka-barka vásárfiát. Ám egyszerre megébredve, +félálmából feleszmélve, hallja anyja sikoltását, rémüldöző visongását. + +– Ó, szent bálvány, mi van veled, hogy a házunk nyugodalmát megintelen +felzavartad, éktelen mód fel is verted? + +Kis legényke nagyhirtelen felriadtan, felrezzenten, amint szétnéz ágya +mellett, hát a Sárkány, az új Sárkány ott heverget. Szertetépve, +széttaposva, össze-vissza szakadozva. Észre tér és szégyenkezik, +megdöbben és restelkedik. Sápad arca, halkul hangja, bűnbánóan egyre +csak azt hajtogatja: + +– Sárkány lelkét kegyetlenül megbántottam, nagy bűnömért keservesen +meglakoltam. + + +Csak a felét ha fizeti + +Takarékos jó Kamura, sok aranynak, sok ezüstnek fösvény ura. Minden +garast, ha egy jent is, fogához ver; élni is csak szegényesen, szűkösen +mer. + +Hogy történt meg, mit én tudom, igaz okát se firtatom, bánat érte +szegény fejét, megutálta kuporgató rongy életét. Búsra hajló fejjel +ballag városszerte, uccahosszat; sikátorról sikátorra, egyik sorról +másik sorra. + +Amint ődöng, amint jár-kél, kémlő szemmel amint szemlél, lába előtt mély +egy folyó, mély medrében kénnyel-kedvvel folydogáló. Nagyot sóhajt nagy +bújában, eltöprengő bánatában s amint nézi folyóvíznek habos fodrát, +tajték verő hullám hosszát, előtte áll folydogáló folyó hídja, mindkét +partot nyitó nyitja. Nekiindul a nyitjának, jobbról, balról lakkos, +fényes karfájának. + +Hídpénz-szedő ott álldogál hídja mellett, félmarkában rézpénzt csörget. +Rászól komor Kamurára, csakis pénzért léphetni rá hídja síma deszkájára. + +– Fizetség jár átkelésért? + +– Nem szép szóért, se nem ingyért. + +– Hány szen-pénz a hídút ára? + +– Két szen-pénzért rá is léphetsz, túlfelőlre el is érhetsz. + +Kelletlen nyúl erszényébe s addig babrál legmélyébe, míg ráakad +valójára, egy szen-pénzes darabkára. Kikotorja, nagynehezen előveszi, +szép lassacskán, megfontoltan vámos kézbe beléteszi. + +– Kettőt mondtam, ej ostoba – s nyujtja megint markát oda. + +– Híd útjának, egészének fél a fele, két szen-pénznek, egészének egy a +fele – és elindul folyó hídja közepéig, síma talpfa legfeléig. + +Áll a vámos, száját tátja, gyökeret ver mindkét lába, amint a híd fele +útján, épp a felét nagypontosan kiszámítván, fejest ugrik komor legény, +víz sodrában azon nyomban elmerülvén. + +Áll a vámos, ámélkodik, odaveszett pénze után sopánkodik, siet Buddha +bálványához, szól a szava irgalmához: + +– Vízbe merült Kamurának szálló lelke, vándor útján vándoroljon olyan +testbe, hogy elveszett, vízbe esett szen-pénzecském megkerüljön és a +szívem megenyhüljön. + + + + +TARTALOMMUTATÓ + + Bevezetés 3 + I. VARÁZSMESÉK: + Hej csicsija, hej babája 13 + Hökköm törpe 17 + Vízi sellőt halászott ki 22 + Tél-Istenke szamócája 28 + Hold-Istenke ünnepére 32 + Kőfejtő és Hegy-Istenke 37 + Pacsirták és Csillag-lelkek 42 + Fatálacskás Hacsibime 47 + Kettőt kapott egy golyváért 52 + Újhold és a Denevérek 58 + Cseresznyefa kivirított 63 + Vérrózsát hajt tenger vize 70 + Tündérlányka fátyolkája 79 + Tükör lelke 84 + Urasima vízországi szelencéje 91 + II. ÁLLATMESÉK: + Két kis béka 98 + Patkány-párék virágszála 102 + Majom- meg rák-háborúság 107 + Világító Tűzbogárka 111 + Nyúl félfüle, Kócsag lába 116 + Tövig tépték Veréb nyelvét 123 + Medúza és a majom mája 129 + Holló úszik, Gúnár kúszik 136 + Legyet ölő Legyezőcske 142 + Dali Kandúr 146 + III. VIRÁGMESÉK: + Két Krizántém 149 + Kék Ibolya, Puszpángocska 156 + Kacskaringós Felfutócska 161 + IV. TRÉFÁS MESÉK: + Rizsborvásár 167 + Tíz szen-pénz a halszag ára 171 + Felejtető gyömbért evett 173 + Mérget evett három kis bonc 177 + Férfivásár 181 + Joritomo koponyája 185 + Igaz neve Méz-odángó 187 + Varga púpján nincsen áldás 190 + Jamagáta ajándéka 194 + Bonc és vadász 197 + Sárkány lelke 200 + Csak a felét ha fizeti 205 + +– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – + +_E könyv kiadóhivatala: Budapest VII, Dohány ucca 92 Telefón: J. 412-68_ + + +*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 78387 *** diff --git a/78387-h/78387-h.htm b/78387-h/78387-h.htm new file mode 100644 index 0000000..862e840 --- /dev/null +++ b/78387-h/78387-h.htm @@ -0,0 +1,5228 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" + "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta name="generator" content= +"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> +<meta http-equiv="Content-Type" content= +"text/html; charset=utf-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>Mimózák és krizántémok by Ignác Kúnos| Project +Gutenberg</title> + +<style type="text/css"> +/*<![CDATA[*/ +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + +h1,h2,h3 { + text-align: center; + clear: both; + line-height: 200%; +} + +h3 { + font-style: italic; +} + +h2,h3 { + margin-top: 2em; +} + +p { + margin-top: 0.75em; + margin-bottom: 0.75em; +} + +body > p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.chap {width: 65%} +hr.tb {width: 25%;} + +.pagenum { + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} + +.center { + text-align: center; + text-indent: 0; +} + +.right { + text-align: right; + margin-right: 1.5em; +} + +em.gesperrt { + font-style: normal; + letter-spacing: 0.2em; + padding-left: 0.2em; +} + +.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} + +.figcenter { + margin: auto; + text-align: center; +} + +.poem { + font-style: italic; + font-size: 0.9em; + display: table; + margin: auto; + text-align: left; +} + +.figcenter, .figcenter img { + max-width: 100%; +} + +.poem .stanza { + margin: 1em 0em 1em 0em; +} + +.poem span.i0 { + display: block; + margin-left: 0em; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; +} + +ul.TOC { + list-style-type: none; + padding-left: 10%; +/* text-indent: 0; */ + text-indent: -5%; + width: 70%; + text-align: justify; +} + +ul.TOC li { + margin-top: 0.25em; +} + +.TOC .roman { + display: inline-block; + text-align: right; + margin-top: 1em; +} + +span.ralign { + position: absolute; + text-align: right; + right: 15%; + top: auto; +} +/*]]>*/ +</style> +</head> +<body> +<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 78387 ***</div> +<hr class="chap" /> +<div class="chapter"></div> +<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= +"" /></div> +<hr class="chap" /> +<p class="center"><span class="caption-150">KÚNOS IGNÁC</span></p> +<h1>MIMÓZÁK ÉS KRIZÁNTÉMOK</h1> +<p class="center"><span class="caption">– NIPPONFÖLDI MESEVILÁG +–</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">EREDETI JAPÁN +RAJZOKKAL</span></p> +<p> </p> +<div class="figcenter" style="width: 222px;"><img src= +"images/i001.png" alt="" title="" /></div> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">KELETI MESEKÖNYVEK +KIADÓHIVATALA BUDAPEST</span></p> +<p>MIKI KÖNYVE</p> +<p><i>Ebből a könyvből 100 számozott példány készült <em class= +"gesperrt">fínom japán merített papíron, a szerző +aláírásával</em></i></p> +<p class="center"><span class="caption-small">VILÁGOSSÁG RT +BUDAPEST. 87416. MŰSZAKI IG.: DEUTSCH D.</span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= +"Page_3">-3-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2><i>Bevezetés</i></h2> +</div> +<p><i>Derengőben a távol Kelet népeinek rejtekes misztériuma. Belső +világát tárja elénk az óperenciák messzesége és új megismerések +kápráztatják szemeinket.</i></p> +<p><i>Hasadoz a homályossága annak a másszínű, másfajzatú, +máshitéletű japán népfajnak, melynek örökké derűs, örökké +titokzatos, mind testiekben, mind lelkiekben való megnyilatkozása. +Pedig a fölkelő nap tűzsugaras országa alig egy századja, hogy +ismereteink világát szokatlan színek és gondolatok eredetiségével +gazdagította és sajátos világfelfogásának, különleges lelkiéletének +bizarr jelenségeivel, egy eleddig rejtve maradt kultúrát tett +nyilvánvalóvá. Multját alig ismerjük, jelenjét ámultan csodáljuk és +jövőjét szinte szorongva sejdítjük.</i></p> +<p><i>Akár a bábjátékosok szótalan árnyékalakjai, úgy suhannak át a +mi kifáradóban levő világunkon és sötétesbarna színükkel, hegyesre +ferdülő szemeikkel, szénfekete hajzatukkal, élesen fürkésző +tekintetükkel és örökké mosolygó ajkukkal szinte nyugoti +problémává,</i> <span class="pagenum"><a name="Page_4" id= +"Page_4">-4-</a></span> <i>egy még megfejtésre váró világkérdéssé +kristályozódtak. Nyelvük zengzetes, akár az eól hárfája, énekük +igézetes, akár a szférák zenéje, bensőséges életük fehéren +csillogó, akár a vizek tükrein imbolygó lótuszvirágok +színtisztasága.</i></p> +<p><i>Történet előtti eredetük mitikus homályosságba burkolódzik. +Hitté magasztosult mondájuk szerint a Nap-Istenasszonyának a +kisarjadzottjai és az Isten-Anya dédunokájának <em class= +"gesperrt">Dzsimmu</em>-nak, a japán nép első mikádójának +származékai. Ebből az égiekhez vezető ősiségből alakult ki a japán +nép belső életének ama mély gondolata, mely az ősök kultuszában +tömjénezi az életadó Istenséget.</i></p> +<p><i>A japán nép lelkivilága, hitéleti kifejlődöttsége elsősorban +lakóföldjükkel, földjük éghajlati sajátosságával van okozatos +összefüggésben. A japán szárazföld hosszú és keskeny +szigetalakulatoknak szeszélyes csoportozata, Észak jeges +Kamcsatkájától a Dél trópikus Formózájáig. A jórészt hegyes +tagozottságú szigetek vulkánjai nem egyszer, hogy tőből inogtatják +meg áldástosztó rizsföldjüket, mimózás és krizántémos kertjeiket, +melyek balzsamos levegőjét a tenger jótékony áramlásai és a nagy +passzátszelek teszik enyhén meleggé és termékenyítően nedvessé.</i> +<span class="pagenum"><a name="Page_5" id= +"Page_5">-5-</a></span></p> +<p><i>A színeikben tobzódó cseresznyefák virágszemecskéi, szilvafák +fehér kelyheire mosolyognak és kertek apró lugasaiban csodás +illatok terjengenek. Az örökké kék égbolt vidám derűje, az enyhén +domborodó hegyvidék mosolygó zöldje, a sok színvirággal teletűzdelt +síkságok buja termékenysége, az életvidító tavasz hófehér virágai, +a sirámos ősz bíborpiros levelei, a végtelenbe nyúló tengerpartok +szeszélyes tagozódottsága, amelynek hófehér szegélyeit loccsanó +habok kéksége simogatja, mindezek a festői és érzéskeltő +hangulatok, mély és eltörülhetetlen nyomokat hagytak a japán +néplélek derűre hajló belső életén és elzárt világuk csendes +hármóniáján. Messze ködös magasságában pedig védően tündöklik a +havascsúcsú <em class="gesperrt">Fudzsi-jama</em>, a minden +időkbeli japánságnak nemzeti szentségű és mekkai varázsú +zarándokhegye.</i></p> +<p><i>A japán nép érzésvilága mintha egész lelkiéletükre volna +átalakító hatással. Még az indokínai buddhista tanításokat is a +maga derűs felfogásához idomította és úgyszólván japánosan +nemzetivé tette. Mert míg a buddhizmus az örök sötétség éjjelének +és a komor halálnak lett vallásává, addig a japán sintoizmus az +örök világosság nappalának és a megtisztult életét élő halálnak +vált nemzeti hitévé.</i> <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= +"Page_6">-6-</a></span> <i>Egyben pedig annak a mélyértelmű +gondolatnak vált kifejezőjévé, mely nem az öntudatlanságba, hanem +az ősi tudatosságba való visszatérést hirdeti. A haláltól, lelke +valójában nem fél, mert a vele járó megsemmisülésnek hitelt se tud +adni. Aminthogy hitük szerint nem egyéb a halál, mint egy újból +kezdődő és ugyancsak a földön folytatandó tökéletesebb és +láthatatlanná vált élet. És napfény körülragyogta oltáraikon, házi +bálványaik szentségén, őseik mosolygó szellemvilágát érzik és derűs +áhitattal sereglenek össze, hogy földi eledellel és égi imádsággal +áldozzanak el nem halványuló emlékezetének.</i></p> +<p><i>Az elődök kultuszának eme meggyőződéses hite vezeti őket +ahhoz a <em class="gesperrt">Nirvánához</em>, mely nem buddhai +sötétségben komorkodik, hanem egekbeli fényességben nyilatkozik meg +előttük. Erre a szent útra pedig, a <em class="gesperrt">sinto</em> +útjára, a Nap-Istenasszonya vetíti az ő éltetve vidító sugarait és +távoltartja tőlük mindazokat a kozmikus zordonságokat, melyek +mimózásan érzékeny lelkükre ránehezedhetnének. Örökös az ő enyhén +viruló tavaszuk, kevésbé tikkasztó a nyárszaki forróság és még a +zordonabb északi tájak havasaiból is virágok színes szemecskéi +kandikálgatnak elő. Mert lelkes énjük van a virágaiknak is és +tobzódó színeikben,</i> <span class="pagenum"><a name="Page_7" id= +"Page_7">-7-</a></span> <i>szétáradó illataikban Isten-Atyák +szellemei rejtőznek.</i></p> +<p><i>De meg többet élnek az áldó természet megáldott szabadjában, +mint az egyébként egykettőre megépíthető házikóikban. Üdébbet és +dúsabbat érlel a nap melege, kipárolgó nedvessége és a megélhetés +szorongó gondjai kevésbé zavarják az ő nyugodt és egyenletes +életüket. Innen a természetnek ama rajongó imádata, mely sóvárosan +egyesül bennük a tisztaság után való vágyakozással. A tisztaság +ikertestvére pedig a lélek derűje és külső megnyilatkozásakép a +mosoly.</i></p> +<p><i>A japánságnak szinte megmerevült jellemvonása az előzékeny +viselkedés, a megszabott formaságokhoz kötött udvariasság, +mozdulataik kimértsége és lelki adottságuk látható +megnyilvánulásakép, a hiressé vált japán mosoly. És e mosoly magvát +már a gyermekélet lelkébe kezdik elültetni és tudatosan beléjük +nevelni; akár csak az arra érdemesek előtt való mély meghajlást, a +nagyrabecsülésből eredő arcraborulást és az örvendezés jelekép a +levegőnek a szájüregbe való beszippantgatását. A mosolygó arc +kelleti magát, a komorkodó arc kelletlenkedő; az előbbit mutatni, +az utóbbit pedig leplezni szinte emberbaráti és társadalmi +kötelesség.</i> <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= +"Page_8">-8-</a></span></p> +<p><i>– Ha a szívünk szakad is belé – mondja <em class= +"gesperrt">Lafkadio Hearn</em>, a japán néplélek egyik legkiválóbb +és legalaposabb ismerője, a japánná és japán családapává lett angol +–, ha bele is kellene pusztulnunk, emberi kötelességünk, hogy +bánatunkat magunkba fojtsuk és ha hősi küzdelmek árán is, mosolyt +erőszakoljunk arcunkra.</i></p> +<p><i>Élénken él még emlékezetemben, hisz alig négy-öt éve hogy +történt. Az én japán mesemondó barátom, <em class="gesperrt">Toyama +Koichi</em>, aki több éven át élt itt közöttünk és akivel hosszú +hónapokon át jegyezgettük össze az emlékezetében életelevenen élő +japán népmeséket, azzal állított be egy nap hozzám, hogy sürgős +értesülést kapott hazulról, Japánba kell visszautaznia +haladéktalanul. Közben pedig mosolygott, mint mindig, ha +beszélgetésbe kezdett.</i></p> +<p><i>– Mi történt? – kérdem tőle meglepődötten.</i></p> +<p><i>– Legidősebb nőtestvérem meghalt és most már, mint a család +legöregebb tagjának, nekem kell a helyét elfoglalnom – feleli még +mindig mosolyogva és derűt mutató arccal halkan nevetgélve.</i></p> +<p><i>Én néztem e mosolyt, néztem, mely bizonyára vérző szívet +takart és én nem voltam az életnek oly fegyelmezettje, hogy +mosolyát</i> <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= +"Page_9">-9-</a></span> <i>mosollyal viszonozhattam volna. Ám +megértettem az ő japánosan megedződött lelkét, amely mosolyt +fagyasztott arcára, hogy mélységes bánatát mások előtt elfedje. +Hogy ne okozzon felebarátjának a haláleseten való fájdalmas +megilletődést és hogy a maga bajával senkinek se kelletlenkedjék. +Amikor a halál különben sem egyéb, mint látszólagos +kimúlás.</i></p> +<p><i>És nincs az életnek oly küzdelmes vívódása, lelkek +viharzásának oly bánatos keserűsége, melyet <em class= +"gesperrt">Nippon</em> mosolyfakasztó égboltozata ne aranyozna át a +maga örökös derűjével. Mosollyal az ajkán lép az élet viruló +világából a halál hideg csarnokába, oda a kérdező szellemek színe +elé és minden testi és lelki megrázkódtatásnak a legmélyebb +nyugalommal néz a szemébe. Ez váltja ki belőle a <em class= +"gesperrt">Harakiri</em> vérfagyasztó és egyben boldogító +gondolatát. A japán néplélek egyébként is a meglevőnek, a +kézzelfoghatónak az embere, imádója a ragyogó Napvilágnak, a Hold +ezüstszóró fényességének és a valószínűvé tett +valószínűtlenségnek.</i></p> +<p><i>Ebből a japán néplélekből virult elő érzékeny eszmeviláguknak +népköltésekbeli varázskertje. És a mókaszó bohókás Istenalakja, a +groteszk megjelenésű bálványarc, természeti</i> <span class= +"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> +<i>jelenségeknek megannyi szellemei, apróbbrendű Istenkék, emberi +gyarlóságok forgatába sodródnak, virágok pompázó kelyhei között +bujkálnak, állati meg növényi palástot öltenek magukra és bűvösen +bogozgatják az ezerszínű meseszálak szivárványos szövevényeit. +Mimózák sárgás fejecskéi hajladoznak egymáshoz, krizántémok +bársonyos sziromkái sugdolóznak össze, cseresznyevirágok +hegyezgetik színes kelyheiket és szilvalombok hamvas gyümölcsein a +vidámság harmatcseppjei csillámlanak. Szimbólumokká finomodnak az +események és nyomukban a bűnhődés vagy a jutalom, a kijózanodó +okulás és a kesernyésízű kárvallás. Akár az aesopusi mesék +ostor-suhintása, olyasféle a japán osztó igazságnak bambuszcsapása. +Mély sebet nem okoz, de sajog, véreset nem vérzik, de fájóra dagad. +Hol mosolyognak sorsukon, hol siránkoznak rajta és a magábaszállás +megbánó könnyein a megnyugvás derűje szűrődik keresztül.</i></p> +<p><i>És csapongva száll a néplélek rejtekessége és virulnak rikító +hajtásai. Rizsesföldek ingoványain, tengerbe dülő dombok zöldellő +lankáin állati szólások kurrognak és emberivé finomodik a hangjuk. +Mert a végzetes <em class="gesperrt">Kárma</em> egyaránt teljesedik +állaton, emberen, növényen, virágon és állati lélek emberi +testben</i> <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= +"Page_11">-11-</a></span> <i>magasztosodik, emberi lélek meg állati +testben tisztul és bűnhődik. Szinte mosolyogva büntet és büntetve +mosolyog.</i></p> +<p><i>Egy-egy erkölcsi tanusággá, oktató példázattá válik minden +egyes mese, mely a lélek megtisztulásához és az ősök igazi útjához, +a testi és lelki tisztasághoz vezet. Virágszínné, virágillattá +nemesedik minden egyes mese, harmatcseppek mosolyává, kékellő +égboltozat örök derűjévé.</i></p> +<p><i>És szálljanak az én meséim, messze Kelet mosolyai, távol +világ könnycseppjei, ahogy japán ajkról, japán szívből följegyeztem +őket és részben a magam kedvtelésére, részben mások +szórakoztatására megírtam és ritmusos rímes formába +átültettem.</i></p> +<p><i>Budapesten, az 1930. év őszén.</i></p> +<p class="right"><i><b>Kúnos Ignác dr.</b></i> <span class= +"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> +<span class="pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13"><br /> +-13-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>I. VARÁZSMESÉK</h2> +</div> +<div class="chapter"> +<h3>Hej csicsija, hej babája</h3> +</div> +<p>Vadon erdő rejtekében, cseresznyefák sűrűjében csörgedez egy +apró patak, langyos szellő lágyan ringat kékes tavat.</p> +<p>Faluvégi kis kunyhóból, rozogácska vityillóból előkukkan jámbor +öreg Nagahide, kivánszorog ráncos arcú, petyhüdt ajkú felesége.</p> +<p>– Siess öreg, sűrű sötét erdőcskébe, rőzsét szedni lombos ágak +legmélyébe. Fujja dalát szilaj Szellő, hűvösödik, Ősz-Istenke +nagysietve közeledik.</p> +<p>Jámbor öreg Nagahide fogja botját, vállra veti hátizsákját, +lépked lassan, óvatosan és útjában hol meginog, hol megroggyan. +Lohol, baktat ágas-bogas erdő felé s odaér egy csörgedező, messze +kéklő patak elé. Fáradt testtel, szomjú ajkkal, görnyedező vén +vállakkal, megpihen hűs vize partján, elandalog kéklő habján.</p> +<p>– Fáradt csontom pihenhess meg, szomjú ajkam enyhülhess meg – +szól apóka s vágyó szeme tekintése rá-rátapad lágyan ringó tó +tükrére.</p> +<p>Edénykéjét gelebéből előszedi, tó vizébe szép lassacskán +bemeríti, mohón nyeli forrás nedvét, Víz-Istenke csodatévő hűvös +cseppjét. S amint habzsol, amint kortyint s amint térül s megint +hörpint, egyszeribe mintha erő, varázserő szállna bele s minden +íze, porcikája új erőre ébredezne. Villámfürgén <span class= +"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> talpra +pattan, derekában egyet roppan, izmossá lett erős karját kifeszíti, +fürtös fejét hátraszegi, lép egy-kettőt lábfeszítve, néz egy-kettőt +szemmeresztve.</p> +<p>– Né, te legény – csodálkozik s azt hiszi, hogy állta helyén +álmodozik. Belébámul kéklő patak víztükrébe, ránéz karcsú +termetére, nagyot kiált ámultában, vígat kurjant bámultában:</p> +<p>– Né te legény – csodálkozik s azt hiszi, hogy állta helyén +álmodozik. Még egy kortyot patakjából, még egyet húz hűs habjából s +rápillantván tükörképre, tükörbeli termetére, nagyot kurjant +ámultában, fürgét rikkant bámultában. Szálas, vállas a dereka, erőt +duzzad két vaskarja, hajafürtje sötétellő, szemepárja parázstűzként +fénylövellő.</p> +<p>– Még egy kortyot, csak azért is, ha mingyárt száz ősömért is – +szól a legény szilajkodva, forrás vizét telimarok szipogatva.</p> +<p>S amint eszmél s gondolkodik s erejében ifjúhodik, eszébe jut +anyókája, kunyhóbeli vén csonttá lett éltepárja. Kapja magát, +szívig érő ifjúságát, otthon terem egy-kettőre, délidei +delelőre.</p> +<p>– Hol vagy, anyjok? – harsog hangja és anyóka száját tátja, +hallván ura érces hangját, látván legény ábrázatját.</p> +<p>Észbekapott Nagahide, visszaeszmél patak csodás cseppjeire, vére +lángol, szíve dobban, szól a szava csengőn, vígan:</p> +<p>– Vadon erdő rejtekében, cseresznyefák sűrűjében csörgedez egy +apró patak, langyos szellő lágyan ringat kékes tavat. Siess, +anyjok, hűs patakhoz, tükröződő hegyi tóhoz, kis kortyonként ezüst +vizét, szürcsölgessed csoda nedvét. Fakó hajad megfeketül, alvadt +szemed kifényesül, selymest simul <span class="pagenum"><a name= +"Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> arcod ránca, visszaszáll rád +derekadnak ingó-bingó karcsúsága.</p> +<p>Les a szóra, hívságosra, néz urára, szép szálasra, abbahagyja +minden dolgát, apró-cseprő bajlódását. Csuprot ragad két kezébe, +kibotorkál zöld mezőre, mély erdőben tócsa mellé s odaér egy +csörgedező patak elé.</p> +<p>– Jaj, csontjaim – hippeg-huppog, egyet köhint, kettőt cuppog, +odaroskad tó partjára, bűvös forrás igéretes mámorára. +Sebbel-lobbal nyel egy kortyot s félrecsapott tincset kontyot. Égőn +áhít másik kortyra, s tó vizében rápillant egy hajnalodó ifjú +arcra. Mintha erő, ifjú erő szállna bele s minden íze, porcikája új +erőre ébredezne. Fürgén-hetykén talpra szökken, lábujjhegyen lengét +libben, egyre jobban karcsúsodik, halvány arca rózsaszínre +pirosodik.</p> +<p>Né te lányka – kiált egyet s azt hiszi, hogy új életre +éledezett. Még egy kortyot szénhajáért, apró kézért, apró lábért, +egyet meg a szeme mián s ámul-bámul visszatérő ifjúságán. Fakó haja +feketedik, borús szeme fényesedik, selymest simul arca ránca s +mintha visszaszállna rája derekának ingó-ringó karcsúsága.</p> +<p>Megint nézeg megcsillanó tükörképre, tükörbeli termetére s +ráncos álla, hegyes álla formálódik, vézna válla gömbölydedre +gömbölyödik. Arcán rózsák, krizantémok nyiladoznak, szemén +gyöngyök, harmatcseppek harmatoznak.</p> +<p>– Még egy kortyot hűs cseppjéből, bűvös forrás éltet adó +nedűjéből – kurjant egyet jókedvében, nézvén arcát, virág nyíltát +tó tükrében; még egy <span class="pagenum"><a name="Page_16" id= +"Page_16">-16-</a></span> cseppet mámorító italából, egy utolsót +hűs habjából. S amint habzsol, amint kortyint s ahogy térül s +megint hörpint, karcsú teste hirtelenbe kisebbedik, keze, lába +rövidebbre töpörödik. Egyet torpan teste hossza, puhul, gyérül sűrű +haja, gyerekmódra játszadozva ugra-bugrál, majd leguggol, majd +dülöngve megint megáll. El-elpiszmog patak partján, bámészkodik +kékes vizek villódzásán; ha kell, ha nem, vékonyujjú kacsójából, +megint habzsol kis markából. Addig-addig, míg aléltan, apródaddá +zsugorodtan, gőgicsélve, motyorászva, elnyögdécsel tudattalan. +Lecsukódik két petty szeme, és elpihen gyámoltalan gyerekteste.</p> +<p>Nagahide lesi, várja otthontalan otthonába, vágyó szíve +vágyódását, virággá lett virágszálát. Nap-Istenke magas égről +lemenőben, Hold-Istenke mély vizéből fölkelőben; csak nem jön meg +várván vártja, régelmúltak életrekelt varázsálma. Madárhangok fönt +a fákon elhalkulnak, mimózácskák lent a réten bóbiskolnak; csak nem +jön meg lesten lestje, új énjének ifjúságos megsejtettje.</p> +<p>Dali legény Nagahide kapja magát, árkon-bokron, réteken át, +futvást fut el varázsrejtő erdejéhez, rejtek erdő zöld vizéhez. S +amint figyel folyójánál, amint lesel hűs habjánál, mintha kis hang +panaszosan elhüppögne, kisded hangja elgügyögne.</p> +<p>Dali legény Nagahide odarohan, szeme mered, keze remeg, lába +torpan, látván apró lehetetlent, jómagával tehetetlent. Karba +kapja, átkarolja csecsemőjét, pólyássá lett, azzá vedlett +hitveskéjét; babusgatja, csitítgatja, dudorászva danolgatja:</p> +<p>– Hej csicsija, hej babája. <span class="pagenum"><a name= +"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Hökköm törpe</h3> +</div> +<p>Valamerre messze, valamikor régen, boldog házaspárék éltek +békességben. Amit szeme-szája megkívánt magának, minden óhajtása +meglett az egy párnak. Csak egyetlen áldás kerülte ki házuk, nem +zavarta lárma bús magánosságuk. Buddha bálványához imádkoznak egy +nap:</p> +<p>– Váltsd valóra uram, titkos óhajunkat.</p> +<p>És amint letellett időbeli öltő, ott ringott, csikorgott egy +arasznyi bölcső. Pöttömnyi volt Buddha égi ajándoka, hüvelyknyinél +nem nőtt cseppel se nagyobbra. Hökköm törpe lett a cseppség csúfos +neve, rajta kacarászott fél falu rossz nyelve; szíve fájdalmára +anyjának, apjának, bántó bánatára félbemaradottnak.</p> +<p>Hónapok eltelnek, évek is elmúlnak, Hökköm törpééknél bánatba +borulnak. Ráunt csúfos szóra, falu kacajára, rájabízza lelkét +Buddha irgalmára. Országgá, világgá készül mehetnékje, tán útjába +akad veszett szerencséje. Csak egy fatányérkát, tűt meg evőpálcát, +azt kíván anyjától, apjától meg áldást.</p> +<p>– Minek neked tálka? Mire jó tű, pálca?</p> +<p>– Tálka lesz a hajóm, pálca evezőcském, acéltűt ha adtok, védő +fegyverecském.</p> +<p>Sorra előhozzák apró mind a hármát, belé hadd ültessék, elsőnek +a tálját. Pálca-evezőjét két kezébe nyomják, lándzsa-acéltűjét +vállára akasztják. Búcsúszavát sírja szülei könnyére, indul +ladikjával folyó sík tükrére. Úszik a tányérka napestig és másnap +kékes messziségben városkára virrad.</p> +<p>Otthagyja ladikját, pöttömnyi tálkáját, rója a <span class= +"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> nagy város +rejtek zegét-zugát. Cifra palotának áll meg ajtajánál, tornyos +kapufélfa bűvös csodájánál.</p> +<div class="figcenter" style="width: 528px;"><img src= +"images/i002.png" alt="" title="" /></div> +<p>– Kié ez a szép ház? Ki lakhatik benne? – kérdi, csodát keltvén +egy arasz emberke. <span class="pagenum"><a name="Page_19" id= +"Page_19">-19-</a></span></p> +<p>– Mikádó vezére, a bölcs Szájso – mondják és az egyarasznyit +ugyan megcsodálják.</p> +<p>Benyit a nagy ajtón, díszes bejáróhoz, torka szakadtából +emberért kiáltoz. Épp ott áll a Szájso, rácsos kertje mellett, hall +egy gyerekhangot, semerre se lelket. Mégegyszer megszólal, kérvén +engedelmet, odavigyáz Szájso, se testet, se lelket.</p> +<p>– Itt vagyok, ragyogok, bocskorod legalján – kiáltoz a törpe, +száját nagyra szabván.</p> +<p>Lepillant a Szájso vizsga tekintettel, meglát egy arasznyit, +könyörgő kezekkel.</p> +<p>– Buddha bálványkája? Élő faragványa?</p> +<p>Tagad a fejével, búsan néz szemével.</p> +<p>– Magamféle cseppség nagy magadtól kérem, lehess inségemben védő +segítségem.</p> +<p>– Honnan jöttél, miből lettél? Palotámba hogy cseppentél?</p> +<p>– Anyám szülöttjének, csodák csodájának jöttem e világra, +emberek gúnyjának. Engedd meg, nagy uram, nálad ellehessek, teli +asztalodról morzsákat szedhessek. Kevéske az étkem, bérem +leszolgálom, hasznodra is válhat kelésem, járásom.</p> +<p>Szájso jámbor szíve megesik a cseppen:</p> +<p>– Maradj palotámban, ha nem csurran, cseppen.</p> +<p>Nekigyűri karját, úgy lát munkájához, nyájas szóbeszéde úrhoz, +szolgájához. El napestig tesz-vesz, szüntelenül fárad, arca +verejtéke soha le nem szárad. Mindenki szerette, mindenki kedvelte, +Szájso szép leánya túlig becézgette. Piacra ha kellett, templomba +ha mentek, csepp legény ott lépdelt kis úrnője mellett.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Buddha oltáránál áldoztak volt éppen s amint márványlépcsőn +fölfelé menőben, undokarcú ördög <span class="pagenum"><a name= +"Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> útjukat elállja, bődületes +hangon magát elkiáltja. Futni kezd a lányka, ám a bátor törpe, +nekiszegzi lábát:</p> +<p>– Elbánok én vele.</p> +<p>Kapja tű-lándzsáját le a hacukáról, dobbant a talpával s +ördögének fordul. Mosolyog a beste, megpillantván törpét, +magabízásában nekiszegzi mellét.</p> +<p>– Hamm, legott bekaplak – tátja öblös száját, tűstül, +mindenestül lenyeli az árvát.</p> +<p>Ördög mély gyomrában, amint térül-fordul: – Most meg rajtam a +sor – szól a törpe zordul.</p> +<p>Veszi acéltűjét, megvédő lándzsáját, szurkálgatja vele ördög +fene gyomrát. Fölordít az ártó, irtó fájdalmában, szorul bátorsága +reszketeg inában. Eseng, rimánkodik, beléborzong bőre, jaj, csak az +a rusnya bujna ki belőle.</p> +<p>– Ki én, akár tüstént, ha fogadod hittel, templomom, kis úrnőm +soha meg nem bántod, se szóval, se tettel.</p> +<p>– Feléje se nézek, bálvány látja lelkem – hebeg fogvacogva undok +tehetetlen.</p> +<p>– Torkán ha kilépek – tünődik el törpénk –, gyenge testecskémet +szétdarálja lisztként. – Nagy orrán át inkább – gondolja magába s +amint útra indul orra irányába, olyan egyet tüsszent ördög rút +fajzatja, akár ajzott nyilat suhintattak volna.</p> +<p>– Hordd el magad, ördög – s úgy eliramodott, vajákos patája +nyomot alig hagyott.</p> +<p>Szájso leánykája egymagában árván, ötölt-hatolt szegény, lent a +lépcsőn állván. Irtó félelmükben félig eszméletlen, ahogy +támolyognak óvatos kettesben, szíjas ostor fekszik ép a lábuk +előtt, Buddha templomának bálványkája előtt. Nekikap a lányka +<span class="pagenum"><a name="Page_21" id= +"Page_21">-21-</a></span> szíjas ostorkának, boldog-vígan mondja +támolygó társának:</p> +<p>– Ördögöd kezéből hullott ki e jószág, megládd, mi mindenre +vehetjük majd hasznát.</p> +<p>– Ugyan mire másra, ha nem suhintásra?</p> +<p>– Ördög ostorának vajákos a híre, Ucsdeno-Kodzucsi pokolbéli +neve. Kezedbe ha veszed s meg is suhogtatod, tetté teljesedik +vágyva vágyódásod.</p> +<p>– Tetté teljesedik? Vágyvást ha vágyódik?</p> +<p>– Nyomban ha óhajtod, ahogy szód kimondod.</p> +<p>Nagyot néz a törpe ördög ostorára, lányka szép szemére, bambusz +derekára. Tüzet villan szeme, remeg szájaszéle, szíve tájékáról +siet a beszéde:</p> +<p>– Hát ha azt szeretném, hátha azt kívánnám, embernyivé nőjön +hitvány törpe formám?</p> +<p>– Ha az óhajtásod az én óhajtásom, ha a kívánságod az én +kívánságom, menten teljesedik szíved forró vágya, valóra is válik +lelked óhajtása.</p> +<p>S megszólal a lányka, nyíló virágszája, szemét rászegezvén +bálvány ostorára:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">– Növekedj meg jó +magasra,<br /></span> <span class="i0">Egy araszról több +araszra,<br /></span> <span class= +"i0">Ucsdeno-Kodzucsi;<br /></span> <span class="i0">Embernyivé +változzék át<br /></span> <span class="i0">A te gyenge, törpe +formád,<br /></span> <span class= +"i0">Ucsdeno-Kodzucsi.<br /></span></div> +</div> +<p>S amint egyet suhog ostor csattanása, hallszik gyenge testnek +meg-megroppanása. Törpe legénykéből embernyi legény lett, apró +Hökkömkéből dali levente lett. Tüzes tekintete égeti a lánykát, +megtalálták egymás örök boldogságát. <span class="pagenum"><a name= +"Page_22" id="Page_22">-22-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Vízi sellőt halászott ki</h3> +</div> +<p>Tengerparti legénykének gondja támadt, súlyos gondja +szegénykének. Asszony kéne, dolgos asszony, kunyhójába, nem élet a +legényélet egymagába. Mindennapi tette-vette, hogy a horgát, +halászhorgát elővette s lőn halála, pusztulása meduzáknak, +töméntelen halnak, ráknak.</p> +<p>Horgász egy nap tenger mentén, horgát mélyre leeresztvén s ím a +nyele, kampós végű horog nyele, vasmarkában meg-megrezdül, kicsi +híja kezeiből ki nem perdül.</p> +<p>– Tán csak nem egy teknősbéka akadt horgom kampójába? – szól a +legény éjnyegetve, óvó kézzel horgát meg-megemelgetve. – Ha erősen +rántogatom fonalamat, megeshet, hogy egyszeribe kettészakad – s +húzza horgát izmos karja kibírtáig, nagy ereje kifogytáig.</p> +<p>S amint húzza, húzogatja és vigyázvást vonogatja, kikukkan egy +fej a habból, kibukkan egy törzs a habból. Feje mintha lányé lenne, +dereka meg halé lenne.</p> +<p>– Sellőt fogtam, nincs különben – hökken horgász holt-ijedten s +nézi sellőt bámész szájjal, ijedelmes ámulással.</p> +<p>– Soha ilyet, míg a világ – s nekifeszül, húzván csínján kampós +horgát. S mintha halat csodálna meg kibukkanó sellőjében, mintha +lánykát sejtene meg kerekre nyílt kék szemében, két szemének +rebbenéses, hökkenéses nézésében.</p> +<p>– Be sajnálom szegény sellőt ártatlanját, be restellem kampós +horgom zsákmánykáját. Hogy tapad rám rimánkodó nézésével, hogy néz +felém <span class="pagenum"><a name="Page_23" id= +"Page_23">-23-</a></span> kékbe játszó, színt villódzó két +szemével.</p> +<p>Kampójáról lesegíti, part füvére virágjára ráülteti s így szól +hozzá emberséggel, igaz szívvel szeretettel:</p> +<p>– Kicsi sellő, nagy gondatlan, vakmerőcske vigyázatlan; tenger +mélyén lenne helyed s ahelyett ím föld színére feltermettél, szemem +elé, ember elé merészkedtél. Ezerszeres a szerencséd, jó +szerencséd, hogy a sorsod nem akárki más fiához, hanem éppen hozzám +sodrott.</p> +<p>Óvón, gyengén derekánál megragadja és a vízbe, mély habokba +lassan visszausztatgatja. Sellő siklik hullám hátán, halak között +bukdácsolván s messze vízen eltűnőben, tenger alá sülyedőben, +megmentője két szemébe tekint vissza s félszemével mintha sírna, +félszemmel meg mosolyogna.</p> +<p>Halászlegény fogja horgát, horgászgatja zúgó tenger falánk +halát, szirtek rákját s naplementre estebédi szürkületre halas +zsákja hallal tele.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Estidő van, sötétedik, Hold-Istenke felleg alján, bíborútján +falu felé közeledik. Halászlegény tengermenti kunyhójában, +viharverte, esőmosta kalibában hozzálát tűzcsiholáshoz, halat +sütni, miegymáshoz. Ajtaján ám – kip-kop, kip-kop – kopogtatnak, +bocsánatot kérő szóval rimánkodnak.</p> +<p>– Ki vagy, mi a kívánságod? Ajtóm előtt miért eseng +óhajtásod?</p> +<p>– Árva vagyok, én anyátlan, vad idegen, én apátlan; vízi utam +valahogyan elvétettem, vityillódba betévedtem. Kérnék szállást +nyugodalmas éjszakára, Hold-Istenke, Égi-Anyánk irgalmára.</p> +<p>S amint kérvén rimánkodik s apró keze könyörgőre <span class= +"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> +kulcsolódik, bársonyszeme villanása, drágakövek fölragyogó +csillanása. Halászlegény nézi könnyben ázó szemét s mintha látná +tengerlaki sellőcskének tekintetét. Szegény lánykát, kérő szavát +megsajnálja, szíves szókkal, szeretettel marasztalja. Teáscsészét +tesz eléje, térdvánkoskát tol feléje.</p> +<p>– Fáradt ha vagy, vityillómban megnyugodhatsz, éhes ha vagy, +asztalomnál jól is lakhatsz. Van friss halam, friss fogású, +olajsültes ropogású.</p> +<p>Térül, fordul konyhájába, halat rakni tűzön égő bográcsába.</p> +<p>– Ha akarnál igazándi fínom halat, ízeset meg ropogósat, bízzad +énrám baját, gondját, nagyon értem útját, módját.</p> +<p>– Vendégem vagy, nyugodhass meg; fáradt is vagy, pihenhess +meg.</p> +<p>– Megzavartam nyugalmadat, hadd főzöm meg vacsorádat.</p> +<p>Addig-addig rimánkodik, szívvel-szóval kínálkozik, míg ráhagyja +halhoz értő legénykéje s vendég előtt főzni való edénykéje. +Sürög-forog bogrács körül, halak java, fínomabbja tálba kerül; +nekilátnak halfőzésnek, halevésnek, közbe-közbe szemlesütve +összenéznek. Oly pompás a hal zamatja, színe, szaga, párolatja, +szájaszélét a legényke jóízűen nyalogatja.</p> +<p>– Teljes világéletemben ennél jobbat se nem ettem, se nem +nyeltem; mindennap ha így ehetnék, száz máséval sem cserélnék.</p> +<p>– Főztemet ha megszeretted, máskor is megszeretheted – szól a +lányka szeméremmel. <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= +"Page_25">-25-</a></span></p> +<p>– Igen, hogyha maradhatnál, házikómban békességben ha +lakhatnál.</p> +<p>– Senkim, semmim e világon, világomat soha többé meg nem látom. +Engedd, hogy megmaradhassak, ételedért szívvel, szívből +szolgálhassak.</p> +<p>– Már kimondom vágyódásom, légy énnekem mindhalálig hites +társam. Nélküled én úgy se élek, nem élet a legényélet.</p> +<p>Fülig pirul a leányka, szégyellős a szószólása.</p> +<p>– Tenger ölén nevekedtem, sós ízű lett lehelletem. Szívem forró +vágyódása, lelkem igaz óhajtása, legalább ha kétnaponként só +vízében, sós lehében fürödhetnék.</p> +<p>– Szíved vágyán segíthetünk, fürdőházat, takarosat +építhetünk.</p> +<p>– Lenne még egy nagy kérésem, kár ne essék tisztességben. Bent +ha fürdök sósvizemben, ne mutatkozz közelemben; meg ne pillants két +szemeddel, meg ne ronts a nézéseddel.</p> +<p>Furcsállotta furcsa lányka kívánságát, ám szívéért, hűségéért +nyujtja szívét, nagy jóságát. Rövidesen lagzit csaptak és halakból, +rákfélékből olyan egy nagy traktát csaptak, halízű lett az egész +ház, ahol leülsz, ahol megállsz.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Tellett-múlott napjuk, évük, minden jóban bőven részük. +Horgászni jár házas gazda, halak hullnak feles számba, legjavából a +bográcsba. Pompás volt az asszony főztje, ettek, míg a gyomruk +győzte. Csak a sósvíz másodnapos fürdőjében, az motoszkált +minduntalan a fejében. Sósban uszkál, sósban fürdik, ruháján is +halszag érzik s míg a vízben kényelemben <span class= +"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> +lubickolgat, orra előtt ablak, ajtó zárva marad.</p> +<p>Megint egy nap szokott módra mosdik, fürdik s bent a vízben, a +sós lében mindenről megfeledkezik. Se házára, se urára, nem gondol +ő semmi másra, csak a tenger tiszta halszag-párájára. Férje-ura +lesten lesi, fürdőjéből mikor lép ki. Tolóajtó kis nyílásán, csak +egy cseppnyi horpadásán, lesi szemmel amint rajta átnézeget, +ámultában hajaszála égnek mered. Nem az asszony van a vízben, nem ő +fürdik a sós ízben s amint nézi, kémlelgeti, feje mintha lányé +lenne, dereka meg halé lenne; akárcsak egy vízből fölszállt +tündérecske, tengerszülte kis sellőcske.</p> +<p>– Azt hittem, hogy igaz lélek, halandótól meglelkedzett, holott +sellő a fajtája, sós tengerből, tündérföldi származása. Azért +kellett rengeteg só, azért zárult fürdőbeli ablak, ajtó, azért +sütött-főzött halat, ízeset meg ropogósat.</p> +<p>S mintha álom, tündérálom szállna rája, tétovázó, elmélázó lett +járása; hol elindul, hol jön ismét, egyre törli, törölgeti könnyes +szemét.</p> +<p>Neszét vette hal-menyecske, hogy a titkát, tengermélyi +származását férje-ura megsejtette. Szíve bántó fájdalmában, lelke +ketté szakadtában sírva néz rá hű urára, ráhanyatlik kebelére, két +karjára.</p> +<p>– Mért sírsz, mért rísz, halhússzínű feleségem? Sósban fürdő, +lubickoló ékességem?</p> +<p>– Nincsen többé temelletted maradásom, más világ az én +világom.</p> +<p>– Miért nincsen maradásod? Mért más világ a világod?</p> +<p>– Azért – zokog az asszonyka s halkra hal el haló hangja –, mert +a tenger sós párája az otthonom, <span class="pagenum"><a name= +"Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> mert sellőtől ered vízi +származásom. Te mentettél meg halálos nagy bajomból, te engedtél +szabadjára vaskampódról; földi éltet adtál nekem vízi helyett, +megízleltem sose remélt üdvösséget. Le is róttam nagy hálámat, +odahagytam tengermélyi, sellőbéli mivoltomat; jöttem hozzád +szófogadó feleségnek, holtomiglan szerelmetes hitvesednek. Ám adott +szód, ígéreted nem állottad, megsejtetted, meg is tudtad sellőbeli +alakomat. Hűségedet, hozzám való vonzalmadat meghálálom, nálad +hagyom földre tévedt ifjúságom. Mert így mondja ősök szava, égi +hitünk, fogadalmunk parancsolja: ha a sellőt föld szülöttje +feleségnek megszereti, vonzalomból el is veszi, sellő ura, földi +élet halandója hamarosan meg nem halhat, több száz évig éli éltét +szerencsésnek, fiatalnak.</p> +<p>Szól és urát, halász urát átkarolja, átöleli, tengerpárás +lehelletét, sónak ízét ráleheli. Indul sellő vízhazája vízútjára, +sós tengernek legaljára s amint siklik messze kéklő tengerébe s +amint bukkan mély vizébe, feje mintha lányé lenne, dereka meg halé +lenne.</p> +<p>Búsan tér a halász haza, otthontalan otthonába, sós könnyet ejt +síró szeme, vért csepegtet vérző lelke. És mert sellő volt hitvese +s szerelmével megszerette, hamarjában meg sem halhat, több száz +évig éli éltét szerencsésnek, fiatalnak. <span class= +"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Tél-Istenke szamócája</h3> +</div> +<p>Falu szélén, domboldalon éldegélt egy rosszcsont asszony. Két +virágszál két lánykája, más-más bokor más hajtása. Egyikének, +nagyobb lánynak Hófehérke, másikának, kisebb lánynak Virágbimbó +volt a neve. Mostohalány volt a nagyobb, úgy is bánt az anyja vele; +csak a másik, a kisebbik, ő volt anyja szemefénye. Hófehérke durva +vászon kimonóban sürgött-forgott, Virágbimbó talpig selyem +viganóban páváskodott. Minden munkát ő végzett el, Hófehérke; +minden munkát ő került el, a kisebbje.</p> +<p>Télidő volt, zimankózott, hullott a hó, zuzmarázott. Hó hullása, +szálldosása süppedékes, erdőn, mezőn lepedékes. Térdig érőn jártak +benne, fujdogált a vihar szele; Szél-Istenke viharosan +fütyörészett, Vihar úrfi felhő szélén heverészett. Napkelte volt, +Hófehérke kint a konyhán teát forralt, mosogatott; Virágbimbó jó +melegben bábuival játszadozott. Megszólal egy kora reggel, +Virágbimbó konok fejjel:</p> +<p>– Szamócára éheztem meg, be szeretnék egy-két szemet.</p> +<p>– Kerestetek, lelkem lányom – szól az anya, Hófehérkét +odakintről maga elé parancsolja.</p> +<p>– Mit parancsol, édesanyám?</p> +<p>– Szamócára éhezett meg drága lánykám; egy-kettőre, láss utána, +teljesedjék vágyódása.</p> +<p>– Édesanyám, télidő van, térdig érő hideg hóban nem terem meg +kicsi bokra, nem piroslik a szamóca.</p> +<p>Mérges arccal, nagy haraggal: <span class="pagenum"><a name= +"Page_29" id="Page_29">-29-</a></span></p> +<p>– Pusztulj ki a hómezőre, szamócát hozz délidőre, delelőre.</p> +<p>Siet vissza konyhájába, konyhájából falun túlról rét útjára, rét +útjáról, út végéről zöld erdőre, térdig érő süppedékes hómezőre. +Hófehérke álomszemmel megy, mendegél, hideg a hó, bokán túl ér, +fütyöl a szél s amint búsan eltünődik s árva sorsán emésztődik, +égből hulló hirtelenbe ott terem egy agg emberke. Vállig omlik +havas haja, kristálytiszta ezüstruha csillog rajta, néz a lányra +szelíd szemmel, szól hozzája való szívvel, szeretettel:</p> +<p>– Sose búsulj, sose aggódj, balsorsodon sose bánkódj; elvezetlek +szép tisztásra, tündérföldi szamócásra.</p> +<p>S előre megy Hóemberke, lába nyomán Hófehérke és eljutnak réten +túlra, kertes helyre. Agg apóka egyet tapsol két kezével, ég felé +néz imádkozó két szemével.</p> +<p>Villámmódra, villámfürgén pattan elő mennyég felől barna fürtű +ifjú legény. Vállig omlik ében haja, csupa smaragd csillog rajta. +Ámuldozik Hófehérke, tétovázik s azt se tudja, mi van vele.</p> +<p>– Ne ámuldozz ártatlankám, ne ijedezz földön futó én árvácskám. +Én vagyok Tél hónapjának örök-ifjú szellemkéje, fiam meg Nyár +hónapjának derűszóró Istenkéje. Megesett a szívem rajtad s +felköltöttem téli álmú Nyár-Istenke magzatomat. Friss szamócát, +vérpirosat ő szed neked, kis kosárkád színig tele megtöltheted.</p> +<p>Egyet int a szülöttjének, smaragd ruhás Istenkének:</p> +<p>– Érlelj gyorsan szamócákat, édeseket, pirosakat. <span class= +"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span></p> +<p>Ifjú Isten egyet tapsol két kezével, ég felé néz két szemével s +ím egyszerre napfény ragyog kékes égen, hó elolvad mezőn, réten, +pára száll fel puha földből, fű fa sarjad, levél zöldül. Levelet +hajt hajlongó ág, virulni kezd ahány virág; nyári szellő +lengedezik, százszín lepke ébredezik. Döngicsélnek kis méhecskék, +csattogtatnak fülemülék; réten túlról zöld kertecske, friss szamóca +bíborodik közepette.</p> +<p>– Szedegessed szamócádat, töltsed tele kosárkádat.</p> +<p>Munkához fog Hófehérke, lába gyors, két keze fürge; mind leszedi +szamócáját, teletölti kosárkáját. S indulóban hazafelé, amint nézeg +kertje felé, volt két Isten, nincsen egy sem. Ahogy jöttek, úgy +mentek el, fű fa, virág úgy virult el; sötét felhők imbolyognak, +hópelyhecskék hulladoznak. Száraz fákon száraz ágak, madárkák mind +elvonulnak; nyár helyébe megint tél lett, erdőn, mezőn hó +fehérlett.</p> +<p class="center">*</p> +<p>– Álmot láttam, varázsálmot – szól a lányka s ahogy ránéz +kosarára, mint a kláris úgy piroslik Tél-Istenke szamócája.</p> +<p>Összeteszi két kis kezét, imádja két Istenkéjét, megvédőjét +szükségében, segítőjét inségében. Nagy sietvést szalad haza, hó +előtte, hó utána; viszi haza szamócáját, Virágbimbó szíve +vágyát.</p> +<p>Nagyokat néz mostohája, Hófehérke szamócáját amint látja.</p> +<p>– Merre láttad meg az útját? Merre érik valóságos +hó-szamócád?</p> +<p>– Valódinak valóságos, szamócának varázslatos. <span class= +"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span></p> +<p>– Hol találtad? Honnan hoztad?</p> +<p>– Réteken túl, kertecskében, ott termett egy tündérföldi +gyümölcsösben.</p> +<p>– Mért nem hoztál sokkal többet?</p> +<p>– Kertecskében ennyi termett.</p> +<p>– Hazug a szád, hazug a szód.</p> +<p>– Nem hazudtam, valót mondtam, ami termett, mind elhoztam.</p> +<p>Odaszól a magzatjának, szamócázó lánykájának:</p> +<p>– Induljunk el faluvégre, falun túlról messze rétre, friss +szamócát szedegetni, nagyobbacska kosarunkat színig +teletöltögetni.</p> +<p>– Nagy a hideg, ne menjetek, kárt tehet a tél bennetek.</p> +<p>Mostohája kapja magát, kikeresi nagy kosarát s megy a lánnyal, +kisebbikkel, faluvégre, tündérföldi gyümölcsösre.</p> +<p>Szíve szorul Fehérkének, bajuk eshet szegénykéknek. Kipillantgat +kis ajtaján, kikukkantgat kis ablakán s aggó szívvel lesi várja, +mikor jön meg mostohája. Siet ki a konyhájába, konyhájából rét +útjára, út végéről zöld erdőre, térdig érő hómezőre. S amint nézeg, +s amint kémlel szívdobogva szerteszéjjel, hát ó Buddha, utak szélén +elterülten mostohája, oldalvást kis húgocskája. Ott nyugosznak +egymás mellett megdermedten, elhagyottan, húsig, csontig +megfagyottan.</p> +<p>Árva lányka imádkozik anyja, húga békességes elhúnytáért, vándor +lelkük elszálltáért. <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= +"Page_32">-32-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Hold-Istenke ünnepére</h3> +</div> +<p>Ünnepet ül Nippon népe, Hold-Istenke örömére. Halványarcú +Isten-lányka, Nap-Isten kis húgocskája, kiül kék ég peremére, +langyos szellő legszélére. Ezüst tükrét előszedi, kerek arcát +kendőzgeti, szeme alját, szemöldökét, derűs arca két kis +gödrét.</p> +<p>Isten-ifjú Eső-Felhő, esőcseppet csepegtető, felhők között +ólálkodik, Hold világos udvarára bámészkodik. Irígy szemmel +szemlélgeti ragyogását, halvány arca színezüstös sápadtságát. Azon +töri csapzott fejét s meg-megrázza csúronvizes lebernyegét, ha majd +beáll vak éjszaka, Hold ünnepét valamikép megzavarja. Odacsusszan +pajtásához, Vihar-Felhő odujához, könnyesővel köszöntgeti, hűs +cseppekkel freccsentgeti.</p> +<p>– Rég ideje nem láttalak, zuhogni se hallottalak – kezdi a szót +Vihar-Felhő.</p> +<p>– Fő a fejed, sok a dolgod, sokfelé kell lótnod-futnod. Eső kell +az embereknek, öntöznöd kell töméntelen rizsföldeket. Úgy-e, hékás, +úgy-e, pajtás?</p> +<p>– Hol esőért sopánkodnak, hol harmatért rimánkodnak – szól a +szóra Eső-Felhő.</p> +<p>– Bősz barátunk nagy Mennydörgő, eget, földet dörögtető, egyre +nógat, hogy siessek, utat neki egyengessek. Hát te, pajtás, +jóban-rosszban mért sántikálsz?</p> +<p>– Vihar napja közelgőbe, erőt gyüjtök nagy tüdőmbe.</p> +<p>– Elegendő még az időd, másra fordítsd izmos erőd – pedzi a szót +Eső-Felhő. <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= +"Page_33">-33-</a></span></p> +<p>– Hogy a földre lelóduljak? Kedvem szerint, eszem vesztve +dúljak-fúljak?</p> +<p>– Nézz csak arra a nyápicra, sápadt Holdnak haloványka orcájára, +hogy kendőzi száját, orrát, hogy fésüli kenderkócát. Ünnepnapra +készülődik, le a földre, emberlakta térségekre leskelődik.</p> +<div class="figcenter" style="width: 426px;"><img src= +"images/i003.png" alt="" title="" /></div> +<p>– Az ám – mondja a vihar-fi –, lesz ma este se be se ki; lent a +földön hejehujás eszem-iszom, kivirradtig vigadalom.</p> +<p>– Mink is égi lakók volnánk, nemcsak a Hold, az a falánk – +panaszkodik Eső-Felhő. – Földi asszony, földi ember őt kedveli, +ennivaló ajándékkal egyre csak őt embereli.</p> +<p>– Mit is szerethetnek rajta, mikor olyan sápadt fajta – +sopánkodik Vihar-Felhő. – Tekints egyet le a földre, házról házra +futkározó emberekre. Gombát főznek, friss gesztenyét, földi étkek +ínycsiklandó <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= +"Page_34">-34-</a></span> édességét. Mind csak a Hold örömére, +sápadt volta ünnepére.</p> +<p>– Furfangukon valamikép kifoghatnánk, szépszerével ételt-italt +arathatnánk – sugdos össze két szilajfi. – Rontsunk rá a föld +színére, vihar verte, eső csapta kis községre s ami gomba, főtt +gesztenye, földi étkek ínycsiklandó édessége, egy-kettőre +habzsoljuk fel, ünnep előtt faldossuk fel.</p> +<p>– Pufók Holdnak éh-kopp jusson, kerek arca pukkadozzon – +kacarász a két egypajtás.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Sebbel-lobbal szedik-veszik cókmókjukat s rá a földre, kis +községre rárontanak. Előtörnek nagy magasból, felhőbeli mély +barlangból, csupa locs-pocs plundrájában Eső-Felhő, széllel bélelt +gúnyájában Vihar-Felhő s amint futnak, nyargalásznak s hegyek +csúcsán dudorásznak, nagy ámultan pislognak le emberlakta kis +községre.</p> +<p>Falu népe kimonóban, csupa selyem viganóban, uccák hosszat +sétálgatnak, bálvány előtt térdet hajtva hajbókolnak. Holdra lesnek +odalentről, holdfény dereng odafentről. Házak ahány kis ablaka, +tárva-nyitva fal-ajtaja, kertes udvar csupa virág, színeset hajt +zöldelő ág. Tornácokon csepp asztalok, asztalokon apró tálak, +tetéstele édességgel, gombával, főtt gesztenyével; ünnepére +Holdacskának, áldozásra mennyégbéli mosolyának.</p> +<p>– De csikolja szájam szélét – nyeldes nagyot Szél-Istenfi.</p> +<p>– De ingerli gyomrom éhét – cuppant egyet Vihar-úrfi.</p> +<p>– Rontsunk neki házaiknak, házak ahány asztalának, <span class= +"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> +asztalkákon csepp tálaknak, tálon ínyes falatoknak.</p> +<p>Kapja magát két egylegény, mindegyike rándít egyet lebernyegén; +ereszkednek le a földre iramodvást, rontom-bontom +száguldozvást.</p> +<p>– Én hadd kezdem – szól Viharfi.</p> +<p>– Hát csak fujjad – mond Esőfi s fütyül a szél rettenetest, +keble zihál félelmetest.</p> +<p>– Rajtam a sor – szól Esőfi.</p> +<p>– Hát csak csurgasd – mond Viharfi s omlik, zuhog rettenetest, +szakad szinte félelmetest.</p> +<p>Föld felszínén több százával az emberek, ünneplőbe öltözöttek, +amint lesik Hold-Istenkét s ünnepelnék rózsásszínű derengését, +észrevesznek kettős Felhőt, megéreznek zivataros, szeles esőt. +Szednek össze ételeket, áldozatos csemegéket, tetéstele csepp +tálakat, tállal tele asztalokat. Mind behordják tornácukba, +tornácukból szobájukba; minden ablak bezáródik, minden ajtó +betolódik.</p> +<p>Isten-ifjú Eső-Felhő esőt zúdít hajlott hátú hajlokokra, +Isten-ifjú Viharfelhő vihart fujtat virágkertes udvarokra. +Csapkodnak és üvöltenek, házikókat nádszál módra rezegtetnek; +fel-felsikong ablak, ajtó, zárva marad minden ajtó. Dühöngenek, +tajtékoznak, dúlnak-fúlnak, csikorognak; meg-megreccsen ablak, +ajtó, zárva marad minden ajtó.</p> +<p>Addig-addig, míg dühükben, tehetetlen küzdelmükben bárhogy +fujnak és zuhognak, recsegtetnek ropogtatnak, egyszerre csak mind a +ketten elaléltan, kimerülten elpetyhüdnek, ellanyhulnak, +szégyenszemre, restelkedve, erőtlenül összeesve vissza felé +vánszorognak.</p> +<p>Fent az égen derengőben a Hold képe, ezüstösszín <span class= +"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> +bággyatagos derengése. Pufók arca pirosodik, virágajka mosolyodik; +ezüst leplét egyre-másra bontogatja, halaványszín ezüstjével föld +lakóit, hódolóit takargatja. Eső, vihar elültével, Hold világa +derültével ahány ablak, mind kitárul, ahány ajtó, mind kizárul. +Tornácokon csepp asztalkák, asztalkákon csepp tálacskák, telestele +édességgel, gombákkal, főtt gesztenyékkel.</p> +<p>Áldoznak Hold-Istenkének, Nap-Istenke ezüstruhás +testvérének.</p> +<div class="figcenter" style="width: 225px;"><img src= +"images/i004.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_37" id= +"Page_37">-37-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Kőfejtő és Hegy-Istenke</h3> +</div> +<p>Városvégi legénykéből nagy legény lett, hegyek megett, szirtek +között követ fejtett. Rózsás reggel ahogy derül s hegy ormára +mihelyt ráül, megy a legény égbe nyúló hegyek közé, égig érő +sziklák mögé. Aprókat fejt nagy kövekből, sziklát hasgat +kőszirtekből. Két karjával félvállára, mind rárakja teherbíró nagy +hátára, kínálgatja portékáját fűnek-fának, bálványkákat farigcsáló +barkácsoknak.</p> +<p>Hegyek mélyén ijedelmes szakadékban, sötét öblű huhogásos +hasadékban, járván, hágván szirtet, sziklát, könyörülő Hegy-Istenke +ütött tanyát. Utat mutat eltévelygő úttalannak, csetlő-botló, +fészkét vesztett hontalannak, menedéket menekvőnek, intelmeket +esendőknek. Mindenkit hall, mindenkit lát; őt nem hallják, őt nem +látják.</p> +<p>Kőfejtőnek városbeli pagodában, dolga akadt úri egy nagy +palotában; bálványkára, kőemlékre volt nagy úrnak épp szüksége. +Amint belép aranyrácsos palotába, sose látott, sose hallott pompa +ragyog rá arcára. Kintről, bentről fénylik fala, aranyból van +rézajtaja; cifra márvány minden köve, még az ágy is selyem benne. +Bezzeg az ő városvégi vityillója, ütött-kopott szalmabélű +nyugovója; kunyhójában alig fekhet, szűkös helyen, kemény aljon ha +heverhet. Búsan ballag megint magas kőhegyére, ágas-bogas erdejére; +sziklák alján pihen nagyot, keservében fájdalmasat +sóhajtgatott.</p> +<p>– Hej, ha én is gazdag lennék, cifrakövű, márványművű házban +laknék, piros selymes ágyban hálnék, száz másával nem +cserélnék.</p> +<p>Hegy-Istenke mindenlátó, mindentudó, mindenhalló, <span class= +"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> hangot +hallat látatlanba s így szólal meg óvatlanba:</p> +<p>– Teljesüljön kívánságod, legyen házad, gazdagságod.</p> +<p>Kőhasító odafigyel zajra, neszre s nem lát szeme egy lelket se. +Nekifekszik sziklájának, követ fejtő, követ vájó munkájának. +Estefelé kézbe veszi vascsákányát, fogja fejtő kalapácsát; kullog, +ballag kunyhójába, nyugtot adó szűk vackába. S közelegvén +kunyhójához, messzefénylő palotához, vakul szeme kápráztató +látomástól, pompázatos cifraságtól. Kintről, bentről fénylik fala, +aranyból van rézajtaja, cifra márvány minden köve, még az ágy is, +párnája is selyem benne.</p> +<p>Kényelembe veti magát, nyujtóztatja teste hosszát s napot, +hetet, sok hónapot, úgy megszokott úri módot, mintha világéletében +nem zavarták volna soha kényelmében.</p> +<p>Virágok közt tanyáz egy nap, szagolgat szín virágokat, csipeget +szép gyümölcsökben, vígat kurjant jókedvében. Nap-Istenke +odapillant krizántémos udvarára, rákacsintgat aranysárga mimózára, +elnyilazgat sugarával, perzsel, éget mosolyával; fülleszt, fullaszt +tűzmelege, tüzet kábít forró lehe.</p> +<p>Kertajtón át udvarából, kitekintget lugasából, hát előtte uccák +hosszat kígyózik egy szivárványos, színes csapat. Sogun ül egy +hinriksában, térdig gyöngyben, sáraranyban; körülötte szolgasereg, +szamurájok, fegyveresek. Sogun arcát legyezgetik, meleg ellen +őrizgetik, hűsítőkkel kínálgatják, szélvihartól védik, óvják.</p> +<p>– Hej, ha egyszer sogun lennék, hinriksámban, <span class= +"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> +gyaloghintón pompázhatnék; legyezőkkel legyeznének, szamurájok +őriznének.</p> +<p>Hegy-Istenke mindenlátó, mindentudó, mindenhalló, hangot hallat +látatlanba, így szólal meg óvatlanba:</p> +<p>– Teljesedjék kívánságod, legyen meg a méltóságod.</p> +<p>S alig térül, alig fordul, sogun lett a dúsgazdagból. +Szolganépség, lovascsapat, gyöngyös, lakkos gyalogfogat, s amit +szeme, szája kíván, múlik múló kívánságán. Legyezőkkel legyezgetik, +meleg ellen őrizgetik, hűsítőkkel kínálgatják, szamurájjal +vigyáztatják.</p> +<p>Felnéz egy nap vakítóan kéklő égre, Nap-Istenke tűzszemére s +hökkenettel látja, érzi, döbbenettel tudja, nézi, amerre csak +sugara ér, ami zugba csak belefér, minden ég és perzselődik, +tűzlehétől emésztődik. Ami fehér, mind megbarnul, ami színes, mind +megfakul.</p> +<p>– Hej, ha egyszer Nap lehetnék, sugarammal, tűznyilammal tüzet +sütnék, tüzet tűznék.</p> +<p>Hegy-Istenke mindenlátó, mindentudó, mindenhalló, hangot hallat +látatlanba, így szólal meg óvatlanba:</p> +<p>– Teljesedjék a kérésed, tüzes Nappá váljék tested.</p> +<p>S azon nyomban, melegében, atyák lakta magas égen, tűzként +fénylő a kőfejtő; mezőt, rétet porrá éget, fát, virágot +elperzselget. Forrót lehel lehellete, izzót áraszt tekintete, +barnára süt sárga arcot, szénné fakaszt vetőmagot; ha soguné, ha +paraszté, ha szegényé, ha gazdagé.</p> +<p>Felhő kerül másnap elő s fellélegzik erdő, mező. <span class= +"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> Nap +tűzarcát letakarja, föld termését eltakarja, hűvös szellőt +lengedeztet, madárral dalt zengedeztet.</p> +<p>Nagyot fortyan nap haragja, kőfejtőnek emberbéli indulatja, +toporzékol vak dühében, irígykedő féltésében. Futó Felhő, a +toprongyos, szembeszegül mindenható Napja ellen, az a lompos.</p> +<p>– Hej, ha egyszer Felhő lennék, még cifrábbat művelhetnék.</p> +<p>Hegy-Istenke mosolyogva, látatlanba szól a szava:</p> +<p>– Teljesedjék óhajtásod, Felhő legyen hivatásod.</p> +<p>Felhővé lett tűzszóró Nap és nem másnap, hanem aznap, odaterült +Napja elé, odaborult földje elé. Nap-Istenke sugárkáit elkapdossa, +foszladozó foszlányába dugdosgatja.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Szürke lepel, árnyék leple lopózkodik világbéli mindenségre. +Földek füve zöldelőben, cserjék, bokrok, ágak, lombok rügyezőben; +színeset hajt ahány virág, lombosodnak száradó fák. Felhőúrfi két +szárnyéka nekilódul, eső zuhog, vihar dúl-fúl s órák hosszat, napok +hosszat, csapdos, verdes, hetek hosszat. Folyó, patak mind +megdagad, gát meg töltés kettészakad; rétek, mezők áradásban, +tengermódra hullámzásban.</p> +<p>Csak a szikla, kemény szikla áll merevest, csak ő nyúlik +nyílegyenest. Ránevetgél áradatra, hömpölygéses hullámokra, +visszaveri vészes vizek tajtékzását, sistergéses loccsanását.</p> +<p>Nagyot ámul volt kőfejtő, kőfejtőből Viharfelhő.</p> +<p>– Hej, ha Szikla, kemény Szikla lehetnék én, ott lennék csak +magam helyén. <span class="pagenum"><a name="Page_41" id= +"Page_41">-41-</a></span></p> +<p>Hegy-Istenke győzi szóval, hamarosan meg is szólal:</p> +<p>– Teljesedjék óhajtásos kívánságod, Kősziklává váljék teljes +valóságod.</p> +<p>S ím a Felhő mint Kőszikla, csak úgy harsog szava vissza. Tűzhet +a Nap parázstűzként, zuhoghat is fergetegként, zápor verhet, vihar +dúlhat, meg se mozdít sziklafalat. Áll erős szirt nyílegyenest, +kimagaslik kőmerevest.</p> +<p>Tarkóját ép kapargatja viharverte gőgös szikla s odalentről +talpa alját mintha kissé birizgálnák. Mélyre hajtja kemény fejét, +kidülleszti két kőszemét, hát odalent, lába tövén, munkában egy +követ fejtő kemény legény. Vascsákányt vesz vasmarkába, nagyokat +csap Kősziklába; szertetörik, szétgurulgat, nagy darabból sok száz +darab. Gőgös szikla megütődik, kemény szíve rőkönyödik, kitör rajta +indulatja, hördül egyet nagy bánatja:</p> +<p>– Hát nagy erőm, indulatom? Mindentudó akaratom? Hogy egy legény +pehelykönnyű csákányával, többet tehet két karjával? Legény lennék +akkor inkább, én csapdosnám azt a Sziklát.</p> +<p>Újfent figyel Hegy-Istenke, újfent helyén felelete:</p> +<p>– Teljesedjék legénykének, volt Sogunnak, volt Felhőnek, volt +Sziklának, volt Napfénynek még utószor a kérése.</p> +<p>Kőfejtő lett megintelen, sziklákat fejt szünettelen; meg elkezdi +megszokásos mesterségét, megtalálja megnyugvásos emberségét. +<span class="pagenum"><a name="Page_42" id= +"Page_42">-42-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Pacsirták és Csillag-lelkek</h3> +</div> +<p>Csillag-lelkek kék ég alján, kékes égbolt kék palástján, +derengtére rózsaszínű virradatnak, elaléltan, elernyedten +bóbiskolnak. Felleg ölén puha fészkük, bársonypárnán pihenőjük. +Álmos szemük pislogtatják és a nappalt húnyó szemmel +átálmodják.</p> +<p>Piros reggel pirkadóban, gyöngyös szemük csukódóban s alig hogy +elheveredtek, alig hogy elszenderedtek, mintha füttyszó +füttyentene, csicsergő hang csicseregne. Tágra ébred riadozó +látókájuk, tátva marad csodálkozó szemük, szájuk. Kandikálva +kihajolnak, párnák mögül kikukkannak, hát pacsirták, kis madárkák +csiripelő csipogását, annak hallják csattogását.</p> +<p>– Szedte-vedte arcátlanja – kiáltoznak háborogva –, ki-micsodás +a fajtátok, hogy ily lármát, ricsajt csaptok?</p> +<p>– Hangosan kél hangos szavunk, énekelünk, ricsajt csapunk – +felelik a kotnyelesek és megint csak csirip-csirip, +csiripelnek.</p> +<p>– Egy-kettőre pusztuljatok, irhátokat elhordjátok. Lent a +földön, domboldalon a helyetek, ott füttyenjen a füttyetek, nem +Nap-Isten kéklő egén, csillag-lelkek nyugvóhelyén.</p> +<p>– Hangosan kél hangos szavunk, magasra tör nótánk, dalunk, égi +kékség peremére, foltos felhők közelébe. Persze, ti csak sötét +éjjel ha csillogtok s napról napra szemhúnytáig lustálkodtok. +Álomszuszék, renyhe népség.</p> +<p>Egyre pattog pergő nyelvük, egyre csipog csacska <span class= +"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> csőrük, +csuhajosan nótázgatnak, felhőpárnák közelében álomrontó lármát +csapnak.</p> +<p>Csillagoknak forr a vérük, halaványul sápadt fényük, derengésük. +Acsarkodnak ágyaikon, selyemsíma, bársonypuha párnáikon. Jól tudják +ők, kis mihasznák, csillagoknak fittyet hányó kis szárnyaskák, hogy +a csillag idő előtt fel nem kelhet s fénye nappal, fényes nappal +nem derenghet. Csipogásuk, szószólásuk szeleverdi, röpködésük, +szálldosásuk hányaveti; heverőknek orruk előtt suhannak el, fülük +mellett röppennek el. Csillag-lelkek mély haragban dúlnak-fúlnak s +egyre jobban halványulnak. <span class="pagenum"><a name="Page_44" +id="Page_44">-44-</a></span></p> +<div class="figcenter" style="width: 302px;"><img src= +"images/i005.png" alt="" title="" /></div> +<p>Üstökös a csillagok közt, nagyapó a gyermekek közt; borzolgatja +csóvás haját, tépegeti rőt szakállát. Szűk a szava, bősz az arca, +nőttön nő az indulatja. Kimonóját meglibbenti, zord homlokát ráncba +szedi; mérges szókkal rivall rá kis pacsirtákra, incselkedő, +dévajkodó madárkákra.</p> +<p>– Széllel bélelt garázda had, nem tűrhetem álomrontó lármátokat. +Lóduljatok egy-kettőre, magas égről földetekre, mert különben rátok +rontok, mind egy szálig elpusztultok.</p> +<p>Meghökkennek kis madarak, ijedtükben elhallgatnak. Ám Hajnalfi +már-már dereng, ezüstleple szerteterjeng, szürkülni kezd +színezüstös, fényét veszi az üstökös. Csak éppen hogy villog egyet, +pirkadásos napfény mellett. Pacsirtáknak fogy a félsze, egyre +jobban nő a mersze.</p> +<p>– Nézd a kócost, a bozontost, fülét, farkát, azt a lompost – +kezdik megint a madárkák s nagyvihogva, csúfolkodva, mind egy +szálig megcsúfolják.</p> +<p>Torzonborzos fürtös fejét, megemeli tűz üstökét; űzi őket +hajkurássza, tűzszikráját szórja, rázza. Korbácsot fon tűzhajából, +tűzostorkát lengedező szakálából s addig-addig kergetőznek, +jobbra-balra keringőznek, míg üstöke hátrafelé tántorodik s +elszédülten, elbódultan lezuhan a sárga földig.</p> +<p>Jaj, szegényke csillagocskák, nagyapókát de sajnálják, de +siratják; összebujnak mindahányan, szívszorongó bánatukban. +Pacsirták is meghökkennek; se szó, se hang, elröppennek.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Lent a földön, rizzsel vetett földje mellett éldegélt egy öreg +szerzet. Kimegy reggel kis kertjébe, <span class="pagenum"><a name= +"Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> kertje kellős közepébe s +amint jár-kél s szétnézdegél, krizántémok bokra mellett megpillant +egy kurta-furcsa seprőnyelet. Rúdja tövig üszkösödő, seprős része +sercegető. Előveszi, le is teszi s amint jobban szemre veszi, majd +hanyatt dől megálltában, szájatáti bámultában. Tűzként fénylik +hosszú nyele, mintha tiszta arany lenne; seprős része sziporkázik, +hol sugárzik, hol szikrázik.</p> +<p>– Rút ördögök pokolbéli szigetjéről, annak való tűzföldjéről – +szól s bámulja tüzességét, szikraszóró fényességét.</p> +<p>Elereszti, megintelen kézbe veszi és a seprést, sepregetést meg +is kezdi. Be jól seper a seprője, be gyorsacskán végez vele, ami +gyim-gyom udvarában, egyhelyt hever garmadában. Pihenni tér árnyék +alá, cseresznyefa hűse alá; előszedi dohánykáját, teletömi +rézpipáját, rágyujt, füstjét eregeti, félszemmel meg azt a tüzes +seprőt lesi.</p> +<p>Véletlenül pipájából, átparázsló dohányából kipattan egy +szikracsipet s valamikép rá a seprőnyélre esett. Nagyot serceg +tüzesedő bűvös seprő s olyan egy láng csapott elő, hogy apónak az +inába ereszkedett bátorsága. Hát még amint durran, csattan és a +seprő talpra pattan, hát még amint lángralobban és a nyele nagyot +dobban és egy csóva, tüzes csóva égnek repül sustorogva.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Szürke leple esthajnalnak, borongása komorodó alkonyatnak, +végigterül víg nappalon, végigborul terpeszkedő kék égbolton. Egek +felé szálló seprő villogtatja rőt üstökét, csillogtatja sziporkázó +tűzsörényét. Fenn az égen settenkedő csillagocskák szemeiket +elámultan pislogtatják. <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= +"Page_46">-46-</a></span></p> +<p>Kis pacsirták kertek színe, szaga felett megriadva +szökdécselnek. Látják röptét seprőnyélnek, égbeszálltát +üstökösnek.</p> +<p>– Szikracsipet hogyha nyelét, seprőnyelét meg nem gyujtja, lent +a földön kertek, házak seprőjének maradt volna – rebesgetik +pacsirtácskák.</p> +<p>– Még pedig tenhibátokból, rendet bontó dacotokból – inti őket +öregecske egy pacsirta.</p> +<p>Szégyenkezve súgnak össze, restelkedve bujnak össze; +szánják-bánják nótázásuk, csillagsértő ugrálásuk. Meglibbentik +szárnyaikat, dalra nyitják dalfakasztó szájaikat. Felpislognak +magas égre, csillagokra, üstökösre; nem zavarják soha többé +nyugalmukat, fénylövellő világukat.</p> +<p>Nap világa nótát zengő pacsirtáké, est homálya fénykerülő +csillagoké; fent a csillag ott villoghat, lent pacsirta ott +csattoghat. És felcsendül énekszavuk, bús danájuk, víg nótájuk, +Égi-Isten imádatos szent nevére, földön lakók áhitatos örömére.</p> +<div class="figcenter" style="width: 207px;"><img src= +"images/i006.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_47" id= +"Page_47">-47-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Fatálacskás Hacsibime</h3> +</div> +<p>Messze helyen, hegyeken túl, távolbéli tengeren túl, rizses +rétség párájában, szitakötők szálldostában, békességes öreg párék +vonszolgatták nehéz éltük súlyos terhét. Szegénysorban bőven +részük, tellett, múlott földi éltük.</p> +<p>Aszó kertjük virágszála, vityillójuk földreszállott tündérálma, +két öreg szív egyetlenje, leánykájuk, Hacsibime. Rengő virág a +járása, napsugár a mosolygása; szülők szavát szeretettel megfogadó, +bálványkáját áhitattal megimádó.</p> +<p>Jött egy bús nap és apóka földi éltét, két cselédjét odahagyta; +úgy maradtak, mint az ujjam, elhagyottan, elárvultan. Időbe telt, +míg fájdalmuk évek múltán csillapodott, míg a lelkük, vérző lelkük +valamelyest megnyugodott. Ám anyóka aggodalma növekedett napról +napra. Bajjal járhat Hacsibime nyugságbontó nagy szépsége, két +szemének, nézésének földöntúli merengése; veszedelmek környékezik, +kísértések kerülgetik. Leánykáját, egyetlenjét tanácsokkal +oktatgatja, igaz szóra, szorgalomra szoktatgatja s oltáránál +őseinek, elhúnytaknak, reggel-este áldozattal imádkoznak.</p> +<p>Évek telnek, évek múlnak s megint jön egy bánatos nap; szegény +anyó nagybeteg lett, teste-lelke ággyá esett.</p> +<p>– Mi lesz árva leánykámmal, egyetlenke magzatkámmal? Lesz-é, aki +oltalmazza, ügyét-baját szeretettel megvigyázza?</p> +<p>Kéri búsan kis leányát, teste-lelke virágszálát, odakintről, +ládájából, hozzon be egy féltve őrzött fatálacskát. Nagysietve +el-behozza, előveszi, haló <span class="pagenum"><a name="Page_48" +id="Page_48">-48-</a></span> anyja vánkosára szép lassacskán +odateszi; odatérdel ágya mellé, édes anyja szálló lelke színe +elé.</p> +<p>Fogja anyó a fatálat, szilvafából faragottat, két kezével +ráilleszti lánykájára, lánya fürtös hajzatára. Tálka széle +eltakarja Hacsibime szemét, száját, piros arca napsugaras +pirulását.</p> +<p>Csendre halkul haló szava, fohászkodó imádságra fordul hangja. +Szavát veszi, esküszavát lánykájának, fogadalmát apátlannak, +anyátlannak, fatálacska se hajáról, se fejéről, míg a világ, le nem +kerül. Szívét, kezét azt se adja soha másnak, hacsak hangját, +megengedő akaratját az anyjának nem hallja meg vándor lelkek +világából, holtak sötét országából. Oldalt hajtja őszbe borult +fáradt fejét, kileheli, úttá küldi tiszta lelkét.</p> +<p>Bús magában bús leányka, anyátlan, apátlan árva; nincsen többé +gondozója, intelmekkel ellátója. S nap nap után kora reggel, +Nap-Istenke amint felkel, kiigyekszik zöld mezőre, rizses, rozsos +termőföldre, magot vetni, elültetni, szomszédoknak miegymásban +segítkezni. S mert fatálka fürtjeiről éjjel-nappal le nem kerül, +szertehangzik szálló neve: Fatálacskás Hacsibime.</p> +<p>Szem nem látja tekintetét, hajnalarca felderültét, ében haját, +vérszín ajkát, mosolyának édes-derüs kivirultát. Hej, pedig be +környékezik, kérő szóval egyre-másra kérlelgetik, venné le +fatálacskáját, lássák arca felvidító ragyogását. Ám a lányka +állhatatos, mosolygása elmélázó, búbánatos; ügyet se vet kérő +szóra, megkísértő gondolatra. Eléldegél bánatával, szorgos keze +munkájával s szerte hangzig szálló neve: Fatálacskás Hacsibime.</p> +<p>Cseresznyefa kivirágzott, mimózácska kisárgállott, <span class= +"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> tálas +lányka réten, mezőn két karjával, két kezének munkájával +szorgoskodott. Falubéli módos gazda megfigyelte fürgeségét, két +kezének ügyességét; szíves szókkal köszöntötte, bajos dolgát szíve +előtt kiöntötte. Nagybeteg volt háza dísze, anyókája, nem volt aki +gondot viselt volna rája; kérve kéri Hacsibimét vendéglátó +hajlékába, nem cseléd-, de családszámba, beteg asszony ágya mellé +ápolónak, házatáját gondozónak. És a beteg idő múltán fellélegzik, +fájó teste megnyugoszik, áldásossá válik álma, szűnőfélben +teste-lelke vonaglása.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Nyári nap hűs hajnalában, fölkelő nap bíborában, vendég állít be +a házba, krizántémos udvarába. Módos gazda legénykéje, házastársak +messze helyről hazakerült csemetéje. Öröm veri fel a házat, félre +gondok, félre bánat. Deli legény pirosodó hajnal keltén lát egy +lánykát, fején furcsa fatálacskát; mosoly derül pajkos arcán, szeme +apja vendéglányán. Rejtek arcát meg nem látja, nem hat oda +pillantása s egyre hallja szálló nevét: Fatálacskás Hacsibimét.</p> +<p>Megint hetek jöttek, mentek, hónapok is múltak, teltek. Ül a +legény alkonyodó bíbor estén virágnyíló bokor alján, elbabrálgat +krizántémon, kis mimózán. Amint nézeg fel az égre, ragyogásos +színkékjére, ím előtte áll a lányka, arcát félig takargató +fatálkája. Messze fénylik szemefénye, arcán virág derengése. Szembe +veszi szemérmetes tekintetét, ében haját lótusz arcát, bűvös-bájos +mosolygását.</p> +<p>– Holtomiglan édes párom, egyetlenegy e világon – eseng szava +szüleihez, esdőn, kérőn szíveikhez. <span class="pagenum"><a name= +"Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> S addig-addig rimánkodik, +míg a lelkük meg nem hajlik s lágyan hangzik lányka neve: +Fatálacskás Hacsibime.</p> +<p>Ám a szívét sujtja szava, lány szavának tilossá lett fogadalma. +Szívét-lelkét nem nyujthatja soha másnak, hacsak hangját holt +anyjának nem hallja meg túlvilágról, lelkek árnyékországából. Vérző +szívvel, összetörten vonakodik, bocsánatért, elnézésért sírton +sírva rimánkodik.</p> +<p>Szürkül a hold halvány fénye, közelgőben sűrű éjjel sötétsége; +álomosztó álomország szétteríti szürke szárnyát. Hacsibime +búbánatos két szemére reáborul álom leple s ím egyszerre, +félémette, hang hallatszik túlvilágról, lelkek sötét +országából:</p> +<p>– Egyetlenem, lelkem lánya, Hacsibime, légy legényed, gazdád fia +hitveskéje. Szeret téged tiszta szívvel, áldáshozó szeretettel; +feloldalak ígéretes szavad alól, fogadalmas erő alól.</p> +<p>Megdobbanó szívecskéjén két kis keze, őseinek oltárkáján +tekintete, hálát suttog szülőjének, megszólaló szellemének. +Boldogságos, virradatos felkelése, szemérmetes ébredése; +szeretetét, mély háláját szüleinek, szívét nyujtja szerelmének.</p> +<p>Közeledik lagzi napja és a falu legkicsinyje, legnagyobbja, mind +ott sürög, forgolódik, lakodalom háza körül bajoskodik. S örömére +boldog napnak, megszűntére búnak, bajnak, arra kérik, ösztökélik a +leánykát, emelné meg fürt fejének tálacskáját. Ám a tálka se +fejéről, se fürtjéről sem erővel, se szép szóval le nem kerül. +Nekiesnek, megragadják, jobbról-balról, fentről, lentről +ráncigálják, ám a tálka mintha oda lenne nőve, fürtjeibe erős +szállal beleszőve. <span class="pagenum"><a name="Page_51" id= +"Page_51">-51-</a></span></p> +<p>– Maradjon meg nyugton rajta – szól a legény, a vőlegény +bizakodva s úgy indul el rangos-gangos esküvőre, fatálacskás +Hacsibime.</p> +<p>Lakománál szegyfőhelyen ül az új pár s jön a három lakodalmas +telepohár. Száke-bor van mindegyikben, régesrégi porcellános +edénykékben. Hacsibime szürcsölni kezd legelsőből, kis időre kicsit +kortyint másodikból, Buddha szent parancsa szerint, ősi +szokás-mondás szerint. Ám amikor felhörpinti s az utolsót, +harmadikat szemlesütvést kiüríti, nagyhirtelen egyet reccsen fején +bűvös fatálacska s dirib-darab hull le róla. Fürtös fejről, +hajformáról le a földre egyre hulldos csillogó sok fényesecske. +Szemvakító gyémántkövek, sose látott gyöngy ékszerek, aranymívű +cifra násfák, karperecek, csatok övek, ritka fémek szóródnak szét +mindenfelé, gurulgatnak Hacsibime lába elé.</p> +<p>Áll a lányka kincsek között fatál nélkül, nyíló rózsa tövis +nélkül; bíbort ragyog boldogságtól fénylő arca, rózsát nyílik +szemérmetes mosolygása. Most már látni felviduló tekintetét, fényes +arca felderültét, ében haját, napfény arcát, nyíló lótusz +virágzását.</p> +<p>S messze helyen, hegyeken túl, távolbéli tengeren túl, szájról +szájra szálldos neve:</p> +<p>– Élt egyszer egy fatálacskás Hacsibime. <span class= +"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Kettőt kapott egy golyváért</h3> +</div> +<p>Aszó füvek szárazában, mezők, rétek avarában, szikkadt rizsföld +mocsaránál agg apóék háza ott áll. Gond tenyészik öreg párék földje +táján, rőt golyvája bíborodik agg apóka jobb tokáján. Tengődéses, +verejtékes földi létük, száraz lepény, vízben főtt rizs mindennapi +sovány étkük.</p> +<p>Őszi egy nap szed apóka száraz rőzsét, téli napnak, hónak, +fagynak tüzelőjét; hajnal óta késő estig, napkeltétől, naplementig +rongyos, foltos hátizsákja alig-alig ha megtelik. Mély erdőből +hazafelé ballagtában, húnyó napnak sziporkázó lehúnytában, futó +felhő fent az égen, széjjelterül hegyes-völgyes mindenségen. Zúgó +vizét lezúdítja, esőcseppjét csapkodtatja s ami száraz, lucskossá +lett, ami nedves, sikossá lett.</p> +<p>Agg apóka fáradt lábbal, görnyedt háttal, rőzsetele iszákjával +cipekedik árkon, bokron, hegyen, völgyön, domboldalon. S amint +vizslat jobbra balra, zápor elől húzódozva, meg-megakad szeme egy +fán, lombtakarta sötét odván. Csúronvizes be a fába, eső elől +fanyílásba; várja vihar, zápor tűntét, ítéletes idő szűntét.</p> +<p>Fáradt teste, fáradt lelke, járás-kelés roggyanásig megviselte s +ültőhelyén, amint guggol, szemére mély álom borul. Zűrzavaros, +zagyva hangok, elsikongó visongások riasztgatják fáradt álmát, +zavarják meg nyugodalmát.</p> +<p>Félálmában odujából, ki-kipislog szűk vackából, mintha fű, fa +üvöltene, ágnak-bognak lába kelne. Közelében kurjogató rémes +hangok, formálódó formátlanok s hátborzongva veszi észre, +kísértetek <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= +"Page_53">-53-</a></span> zsibonganak körülötte. Kinek fején +állatszeme, kinek tűzből tekintete; fülek helyén tüskés szarvak; +hörgő hangok, dörgő szavak.</p> +<div class="figcenter" style="width: 564px;"><img src= +"images/i007.png" alt="" title="" /></div> +<p>Rémületes szörnyetegek futkároznak lombtakarta fája körül, +jámbor apó sötéttorkú odva körül. Rikolt <span class= +"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> a szó, búg +az ének, lakmároznak pokolbéli rémes rémek; bővében az eszem-iszom, +duhajkodó dínom-dánom. Ricsajt csapnak, táncot ropnak, rekedteket +kurjogatnak; kezük, lábuk esetlen mód illegető, púpos törzsük +ügyetlen mód billegető.</p> +<p>Odujában agg emberke, szép lassacskán elülőben rémülete; +bámészkodik esetlenek fura táncán, testetlenek idomtalan ugrálásán. +S addig térül, addig fordul, míg bakancsa megcsikordul, míg +meglibben keze-lába, tetté válik húzódozó akarása. Jámbor apó +sötétszájú, szűk odvából, szándéktalan jóvoltából egyet perdül odva +mögül s akaratlan, tudattalan nekilendül. Járja móddal lejtegetve, +lágyan, ringón, lábujjhegyen lépegetve, jobbkezével, hajló fejjel +jobbja felé, balkezével balja felé.</p> +<p>Kísértetek tátott szájjal bámészkodnak, nagyot néznek, +ámuldoznak; örömükben, jókedvükben lábra kelnek, táncot ropnak.</p> +<p>– Ó, bocsánat – szól az öreg –, táncotokban ha zavarlak +benneteket.</p> +<p>– Sose szabódj – mondják vígan –, járhadd akár szilajabban – s +körülállják, kínálgatják rizsborukat, kedvre késztő italukat.</p> +<p>Egyre járják a bolondját, nézten nézik földi lélek dali +táncát.</p> +<p>– Eső estén, sötét estén verünk tanyát vackod helyén; holnap +megint mutasd arcod, hadd csodáljuk roppos táncod.</p> +<p>Öreg apó ímmel-ámmal, fél ígéret, félig nyitott szemmel, +szájjal.</p> +<p>– Piros golyvád nálunk hagyod s ha igazzá lesz szándékod, +féltokádra megintelen visszatesszük s holnap este, estre kelve +ráillesztjük. <span class="pagenum"><a name="Page_55" id= +"Page_55">-55-</a></span></p> +<p>Kísértetek körülállják, vállát gyengén megragadják és apóka +amint megint körülnézett, nincs golyvája, nincs kísértet. Fut ész +nélkül otthonába, földig hajlott hajlokába. Áll anyóka, nézi urát s +nem lát tokán piros golyvát. Hüledezve, rettenkedve tud meg +mindent, záport, táncot, kísértetet; híre terjed nagy csodának, +szegény ember ebül veszett golyvájának.</p> +<div class="figcenter" style="width: 432px;"><img src= +"images/i008.png" alt="" title="" /></div> +<p class="center">*</p> +<p>Másod-harmad szomszédságban, rozoga egy másik házban, irígylelkű +vén agglegény, annak is volt golyvácskája, ám tokája másik felén. +Megirígyli tőszomszédját, golyvavesztett golyvás társát, beállított +udvarába s irígykedve néz reája, golyvátalan tokájára. Hallja, +látja szomszédjától, <span class="pagenum"><a name="Page_56" id= +"Page_56">-56-</a></span> szabadultát golyvájától, kísértetek duhaj +táncát, förtelmeknek ricsajozó nótázását.</p> +<p>Kapja magát sötét éjjel, félőst nézvén szerteszéjjel, nekiindul +éjszakai messze útnak, erdőn, mezőn, járatlannak. Vaksötétben +ballagtában, húnyó napfény elhúnytában, futó felhő fent az égen, +szerteterül hegyes, völgyes, erdős, rétes mindenségen. Irígy öreg +fáradt lábbal, rőzsetele iszákjával, megpillantja kísértetek lombos +fáját, lombtakarta sötét odvát. Bátortalan belesurran szűk oduba, +óvatosan meglapulva.</p> +<p>És már sikolt rémes rémség és már rikolt szörnyű népség. +Ordítoznak, ricsajt csapnak, táncot ropnak, éleseket kurjantanak. +Kezük, lábuk illegetik, derekukat billegetik; bővében az +eszem-iszom, duhajkodó dínom-dánom.</p> +<p>Odujából ijedelmes lesi őket, foga vacog, teste-lelke +meg-megremeg. Nagylassacskán észretér és kapja magát, végigtörli +izzadt arcát, óvatosan lépeget ki szűk odvából, hang se tör ki se +szájából, se torkából. Nehézkesen neki-nekiemberedik, esetlenül +ugrálásra kerekedik; táncra perdül bátortalan, ugra-bugrál +idomtalan.</p> +<p>Kísértetek sanda szemmel környékezik, fejcsóválva, restelkedve +figyelgetik; haragjukban felfortyannak, mind egy szálig +rárontanak:</p> +<p>– Nem így roptál minap este, mai táncod, esetlen mód ugrálásod +nem ér meg egy fabatkát se. Fogd a golyvád, nincs táncodra, se +magadra semmi szükség, hordd el magad, inalj tüstént.</p> +<p>Fogja egyik, félkarjával egyet lódít és a golyvát, a multkori +minap estit visszacsapja agg apóka tokájára, jobbról golyvás +balfelőli oldalára. <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= +"Page_57">-57-</a></span></p> +<p>Mély erdőből ki se ért még, jóformán még észre sem tért s amint +nyögve, szűkölgetve, széjjelnézett szeppengetve, jobbról, balról +van golyvája, két tokáján két golyvája. Kísértetnek nyoma veszett, +egyszeribe hűlt helyük lett.</p> +<p>Bandukolgat búsan útján, szégyenszemre póruljárván, jobb +golyvája jobbja felől, balfelőli balja felől s aki ránéz tokájára, +bíborveres két golyvára, mókás mosoly suhangat át arcán, szemén, +tekintetét ottfelejtvén. Falu csúfja lett az irígy, duplán golyvás +holta napig.</p> +<div class="figcenter" style="width: 226px;"><img src= +"images/i009.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_58" id= +"Page_58">-58-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Újhold és a Denevérek</h3> +</div> +<p>Hegyek ormán fényesedik, ujjnyi Újhold félálmából ébredezik. +Rizsesföldön, dombok alján, sziklafalak hasadékán, sűrű erdő +sötétjében, mély barlangok legmélyében fel-felrebben szürkeszárnyú, +vaksi szemű, bőrhártyájú. Azt hinnéd, hogy repülve jár, vélnéd, +apró szárnyas bogár. Földi neve Denevérke, Újhold esküdt +ellensége.</p> +<p>Újhold ajkán mosoly derül, mihelyt szürke ellenféllel szembe +kerül. Mély odvából ha kiröppen, Újhold legott szembeszökken s ha +sietvést eloldalog otthonába, Újhold legott rávilágít szeme pisla +világára. Kísérgeti sötét útja sűrűségét, rá-ráhinti ezüstszála +színezüstjét. Hadd káprázzék vaksi szeme, hadd pislogjon fénytől +félő tekintete.</p> +<p>Derűs egy nap, alkonyatkor, szálló napnak leszálltakor kongnak, +bongnak ércharangok, kigyulladnak száz lámpások. Denevérek lustán, +lomhán éledeznek, álmaikból ébredeznek.</p> +<p>– Leszállt napunk, libbenjünk ki, fészkeinkből röppenjünk ki – +szól az egyik szürkeszárnyú.</p> +<p>– Csak a Sarló ne fénylene, szórójával szemünkbe ne derengene – +szól egy másik, tövig szürke lebernyegű.</p> +<p>Újholdacska, alig-alig harmadnapos, vándorútján vigyázatos. +Felhők között csuszkál, bujkál, párázatán el-eluszkál, bambuszok +közt kandikál ki, hegyek mögül kukucskál ki. Rámosolyog kékbe +játszó tengerekre, rákacsintgat mély vizekre.</p> +<p>– Álomszuszék denevérhad, kiporolom plundrátokat, mind +meggyujtlak benneteket s mindenestül odaégtek. <span class= +"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span></p> +<p>– Ó, te nyápic Hold-Sarlócska, felhők nyakát piszkálócska; mit +is árthat szűkre szabott soványságod, éhenkórász sápadtságod?</p> +<p>Újholdacska restelkedik, sűrű felhők rejtekébe rejtőzködik. +Kisvártatva leskelődve előbukkan, pukkadásos haragjában egyet +dobban, odakiált röppengető Denevérnek, fénytől félő +ellenfélnek.</p> +<p>– Bolond fővel el ne hidd ám, soványnak hogy marad formám. +Nagyot növök én holnapra, még nagyobbat másodnapra; addig-addig +gömbölyödök, nagy tányérrá míg nem növök. Jaj baj neked, lesz hadd +el hadd, csúfos szódnak árát adhadd.</p> +<p>Jót nevetnek denevérek, nem hisznek ők locsi-fecsi +szóbeszédnek.</p> +<p>– Újholdacska vézna sarló, derengése pislákoló, sápadozó – +gúnyolódnak denevérkék. – Sokkal különb Nap-Istenke tüzes arca, +fénylövelő ábrázata. Arra pedig példa nincsen, égen olyan mester +sincsen, hogy egy sarlót, sovány sarlót tányérnyivá kerekítsen. +Inkább arra legyen gondod, szél ne kapja el a kontyod.</p> +<p>– Hátha mégis csodamódra, egyik napról másik napra teltig telne +sovány orcám, nagyra nőne két szemem, szám?</p> +<p>– Ha pufókra, jó vastagra dagad arcod, alázattal kérve kérjük +bocsánatod.</p> +<p>– Nem addig a – mondja Újhold makacskodva – ha valóra válik a +szóm, lesztek-é mind, egytől-egyig hűségtartó alattvalóm? +Cselédeim, szolgálóim, hódolatos jobbágyaim?</p> +<p>– Azok leszünk – viszonozzák s esküszóval bizonyozzák. +<span class="pagenum"><a name="Page_60" id= +"Page_60">-60-</a></span></p> +<p>– Jösztök ti még jobbágyszóra, köszönteni, alázkodni virradóra – +s indul Újhold sértődötten kék ég felé, tornyosodó, égig futó +hegyek megé.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Bíbor felhő kárpitjánál, mennyég fénylő kapujánál, hallgatódzik +Esthajnalka, szálló estnek ragyogásos csillag-lánya.</p> +<p>– Denevérkék, oktalanok, szolgák lesztek megannyian, nem +szabadok.</p> +<p>– Miért? – kérdik denevérkék megütődve.</p> +<p>– Nem Újholddal, a sarlóssal beszéltetek?</p> +<p>– Annak tettünk fogadalmat, ígéretet.</p> +<p>– Azok lesztek, Újhold szürke jobbágyai, Sarlócskának szófogadó +szolgálói. Térdet, fejet neki hajttok, halaványka arca előtt +imádkoztok.</p> +<p>Szót nem szólnak denevérek, nagytudatlan, gyámoltalan oduikba +visszatérnek.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Másnap este lesvén lesték, Új-Sarlócskát nagy váratlan +meglephessék. Kóbor felhő jött sietve, Újholdacskát szemük elől +el-befedte.</p> +<p>– Nem megmondtuk, hogy Sarlócska ujjnyival se lehet többé +nagyobbacska? – szól az egyik.</p> +<p>– Se nem nő meg, se nem hízik – hagyja helybe locsi-fecsi egy +második.</p> +<p>Harmadnapra újfent várják, Sarlós Holdat hátha mégis +megláthatják. Foszlós felleg az ég alja, Újholdacskát végig-tövig +takargatja. Pedig fentről, felhők mögől türelmetlen leskelődik, +napról napra egyre jobban gömbölyödik.</p> +<p>– Arra pedig példa sincsen, égen olyan mester nincsen, hogy egy +sarlót, vékony sarlót gömbölyűre <span class="pagenum"><a name= +"Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> kerekítsen – ujjonganak +büszkén, bátran denevérek s eresz alján, házak padján +keringenek.</p> +<p>Jó soknál is több a hete és a szürkék estről estre egyre lesik +Újhold jöttét, útrakeltét, gömbölyűre, embernyire növekedtét.</p> +<p>Ám egy este fent az égen csodás fényben mi villanik? Odafentről +mi fény vakít?</p> +<p>Felleg térül Nyugat felé s amint kering Szél-Istenke parancsára +Kelet felé, tejezüstszín fényessége, egyre ömlik szétragyogó +fehérsége. Esthomálynak komorsága, szertefoszlik halaványra.</p> +<p>Denevérkék vaksi módra hunyorgatnak, pislákoló szemeikkel +tétovázva pislogatnak. S amint törik kis eszüket s meresztgetik +szemeiket, ím egyszerre zajló tenger mély vizéből, hullámhegyek +kavarodó örvényéből száll, szálldogál mosolygós egy gömbölyűcske, +felvillanó fényesecske. S amint feljebb, egyre feljebb emelkedik s +ezüstszínben vakítóan fényesedik, csillogásos sugárkái +szétszóródnak, ezüstösszín mély vizekben hullámoznak.</p> +<p>– Nipponország ezüstkertje – szól az egyik pislaképű +denevérke.</p> +<p>– Nap-Istenke szállt az égre, annak ragyog sziporkázó fényessége +– szól egy másik vak szürkécske.</p> +<p>– Balga beszéd – ellenkedik öregebbik –, kora reggel ébred a +Nap, rózsás hajnal akkor hasad.</p> +<p>Hol beszélnek, hol hallgatnak, tátott szájjal, bámész szemmel +pislogatnak; izzó napot néznek Holdnak, hol meg Holdat néznek +Napnak. S amint szemet meresztenek fel az égre, égi csodás +fényességre, mintha hangját ismernék meg Holdacskának, jó minapi +Sarlócskának. <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= +"Page_62">-62-</a></span></p> +<p>– Jobbágyaim, Denevérkék? Jösztök úgy-e, rimánkodtok +bocsánatért?</p> +<p>Pislaszemű denevérkék összenéznek s mintha szót se értenének. +Egyre lesik pufók arcát; hol a Napot, hol pedig a Holdat +látják.</p> +<p>Hold-Istenke egyre feljebb emelkedik, ezüstszínben, káprázatban +fényeskedik.</p> +<p>– Jobbágyaim, Denevérkék? Jösztök, úgy-e, rimánkodó bocsánatért? +Én vagyok ám Újholdacska, vékonypénzű kis Sarlócska. Valamelyes +csoda módon, kerekre nőtt sovány arcom s addig-addig gömbölyödtem, +míg napnyivá meg nem nőttem. Jobbágyaim, Denevérkék? Jösztök, +úgy-e, rimánkodtok bocsánatért?</p> +<p>Szigorút ölt Holdnak arca, komollyá vált szóló szava. Denevérkék +nagy féltükben megremegnek, bocsánatért esdekelnek. Összefogják +gúnyáikat, levetik bőrsaruikat, meghajolnak, leborulnak, +Hold-Istennek alázattal meghódolnak.</p> +<div class="figcenter" style="width: 702px;"><img src= +"images/i010.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_63" id= +"Page_63">-63-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Cseresznyefa kivirított</h3> +</div> +<p>Messze földön, hegyeken túl, zúgó erdőn, tengeren túl élt apóka +egymagában, szélkikezdte, viharverte viskójában. Jámbor szónak, +gazdag szívnek szegény ura, cserje-csalit udvarában küszöb őrző +komondora.</p> +<p>Történt egynap virradtakor, Hajnal arca rózsás színben +ragyogtakor, nagyhirtelen előterem állatkája s emberszóra ekkép +nyílik állatszája:</p> +<p>– Ahol állasz, talpad körül, ásd fel földed magad körül.</p> +<p>Jámbor apó előveszi vasásóját, nekigyűri öreg karját és +földjéből és rögéből, áldástermő mélységéből csupa arany csillan +elő, csupa ezüst villan elő.</p> +<p>Neszét veszi tőszomszédja, embertelen ebugatta, megirígyli +szomszédbeli szerencséjét, sáraranyát, színezüstjét. Átszól álnok +alázattal, képmutató ábrázattal:</p> +<p>– Egy-két napra komondorod, adnád ide hű állatod.</p> +<p>Odaadja komondorát, hadd szolgálja hamis urát. Szomszédéknál +tejjel, vajjal, hússal, csonttal etetgetik, el napestig bece +szókkal dédelgetik. Pedig eddig lépten-nyomon elzavarták, +furkósbottal ki a házból ebrudalták.</p> +<p>Másnap reggel virradtakor, Hajnal arca bíborszínben ragyogtakor, +szóra perdül más állatja, kelletlenül, kedvtelenül ekkép nyílik +szóra szája:</p> +<p>– Ahol állasz talpad körül, ásd fel földed magad körül.</p> +<p>Kapzsi öreg előkapja vasásóját, nekigyűri mindkét <span class= +"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> karját, és +földjéből és rögéből, nedvesedő mélységéből nem aranyat, ha +kavicsot, nem ezüstöt, ha habarcsot kotorász ki keze, karja, +kaparász ki nagy ásója. Szemet dülleszt kapzsi fajta, bosszút liheg +indulatja. Kapja magát vak dühében, megcsalódó keservében, szomszéd +ebét előveszi, ásójával agyonveri.</p> +<p>Türelmetlen vár gazdája segedelmes állatjára. Ám hiába lesi +jöttét, komondora szökdécselő közeledtét. Átkiáltoz, kéri vissza hű +sajátját, jóban, rosszban pajtáskáját.</p> +<p>– Aranyával, ezüstjével, csúffá tett a beszédjével; meg is kapta +megérdemelt büntetését, kitapostam beste lelkét.</p> +<p>Sóhaj sajog kebelében, könnye csillog két szemében; kérve kérdi +rossz szomszédját, lelketlenjét, hova dobta komondora porhadt +testét.</p> +<p>– Szemétdombom tetejére, igazándi sírhelyére.</p> +<p>Odakullog, komondorát, haló porát elcipeli, szomszéd kertnek +szilvafája ága alá elföldeli.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Telik, múlik tavaszidő, tavaszra ősz, télre nyár jő; kivirágzik +ahány virág, dalra kelnek ágról ágra szökdécselő kis pacsirták.</p> +<p>Szomszéd kertben szilvafácska, nem virít ki kék virága; levélkéi +sorra, rendre lehullanak, bimbócskái idő előtt elfonnyadnak. Jámbor +öreg arra kéri tőszomszédját, adná neki tövig száradt +szilvafáját.</p> +<p>– Ha akarod, akár mingyárt elviheted, röge alatt porladozik +kincses ebed.</p> +<p>Fát kiásott gyökerestül, hervadozó, fonnyadozó levelestül, +hazaviszi, előveszi, gondos kézzel nyesegeti s addig fúrja, +farigcsálja, míg nem kész egy <span class="pagenum"><a name= +"Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> magot őrlő, lisztet törő +mozsárkája. Benne őrli gabonáját, életadó falatkáját. S ahogy őrli, +ahogy hántja, bűvös csodák nagy csodája, gabonája napként fénylett, +lisztje pora arannyá lett.</p> +<div class="figcenter" style="width: 467px;"><img src= +"images/i011.png" alt="" title="" /></div> +<p>Neszét veszi tőszomszédja, embertelen ebugatta, <span class= +"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> +megsejtette mozsár dolgát, lisztjéből lett aranyporát és még aznap +alázattal, arra kéri képmutató ábrázattal:</p> +<p>– Adnád kölcsön mozsárkádat, hadd őrlöm meg frissen termett +gabonámat.</p> +<p>Mozsárkáját jámbor öreg odaadja, intéződjék dolga sora.</p> +<p>Hazaviszi, előveszi mozsárkáját, beleönti gabonáját s amint +hántja, őrölgeti s aranylisztjét lesten lesi, gabna helyett ocsús +piszok, lisztje helyett szürkés homok. Kapja magát vak dühében, +megcsalódó keservében, szomszédjának famozsarát szerteszéjjel +darabolja, mindenestül tűzbe dobja.</p> +<p>Türelmetlen vár gazdája segedelmes mozsarára. Odakiált, kéri +vissza mozsárkáját, lisztet őrlő, aranyöntő malomkáját.</p> +<p>– Lisztjéből lett homokjával, csúffá tett csúf ocsújával. +Nagymérgemben elővettem, dirib-darab összetörtem, mindenestül +elégettem.</p> +<p>Sóhaj sajog kebelében, könnye rezzen két szemében; kérve kérdi +tőszomszédját, hová dobta, hová szórta szét a hamvát?</p> +<p>– Szemétdombom tetejére, igazándi ő helyére.</p> +<p>Ami hamu, nagygondosan összeszedi, selyemrongyba göngyölgeti. +Készülődik zöld mezőre, árván álló cseresznyefa környékére.</p> +<p>Áll a nagy fa elhagyottan, elszáradtan, elszikkadtan; se levele +hajtásának, se virága, se bimbója tar ágának.</p> +<p>Buddha lelke, bűvössége ereszkedik jámbor öreg ősz fejére; +odainti, parancsolja fel a fára, útja szélén elhagyottan kókkadozó +ág-bogára. Rajta kuksol nyugalomban, békességben, hamurejtő +selyemronggyal <span class="pagenum"><a name="Page_67" id= +"Page_67">-67-</a></span> jobbkezében; sorsán el-elgondolkozik, +őseinek bálványához szívvel, hittel fohászkodik.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Amint nézeg le a fáról, hervadt lombok ág-bogáról, harcosoknak +sisakfeje, lándzsásoknak zúgó-búgó fergetege vágtat végig utak +porán, hanyatt-homlok száguldozván. Díszes helyen gyaloghintó, +aranylakkos, ezüstcsattos riksájában bölcs dájmió. Szolgák, kulik +tengerhada fogja körül, védik, óvják naptól, széltől; elefántcsont +legyezőkkel legyezgetik, megenyhítő hűsítőkkel hűsítgetik. +Észreveszik az útszéli hervadó fát, kókkadozó koronáját, agg apót, +az ágon ülőt, kezében egy csücskösödő selyemkendőt.</p> +<p>– Mit kuksolsz fenn, elszáradt fán? Mi a dolgod hervadt ágán? – +hangoskodik sok levente, dárdájukat jó magasra emelgetve.</p> +<p>– Cseresznyefa bölcse vagyok, száraz fákon élő lombot, friss +virágot fakasztgatok.</p> +<p>– Hallja a szót bölcs dájmió, hangzik fennen a parancsszó:</p> +<p>– Ha szód igaz és fakaszthatsz virágokat, ám fakasszad elevenre +száraz fádat.</p> +<p>Előveszi kendőcskéjét, bontogatja selymes csücskét és a hamut +el-kiszórja, cseresznyefa száradt, hervadt ág-bogára. És a nagy fa +éledni kezd, levél rajta zöldelni kezd; rügyek, bimbók varázsosan +fakadoznak, színvirágok ezerszámra nyiladoznak.</p> +<p>Nagyot néznek dájmióék, elképednek kettőskardú szamurájék; +Buddha bűvös fája előtt meghajolnak, bálványkája oltáránál +imádkoznak. Sáraranyat, <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= +"Page_68">-68-</a></span> drága kincset szórnak oda szent öregnek, +áldott volta jutalmául, oltárának alázatos ajándékul.</p> +<p>Tőszomszédja megneszelte kendő csücske nagy csodáját, dájmióék, +szamurájék ajándékát; átszól hozzá alázattal, szemforgató +ábrázattal:</p> +<p>– Szent hamudból egy csipetnyit, adhatnál egy-két maroknyit.</p> +<p>Kendőcskéjét szomszédjának odanyujtja, folytatódjék embertelen, +hamis útja.</p> +<p>Kapja magát, ki a rétre, erdő útja legszélére, felmászik egy +másik fára, száraz fának kókkadozó ág-bogára.</p> +<p>Megint jönnek dájmióék, sorra, rendre hős leventék, meglátnak +egy második fát, rajta ülő, szenteskedő agg apókát.</p> +<p>– Mit kuksolsz fönt, elszáradt fán? Minek ülsz el hervadt +ágán?</p> +<p>– Fák agg bölcse vagyok én is, száraz fákon élő lombot, virágot +fakasztok én is.</p> +<p>– Ha fakaszthatsz virágokat, ám fakasszad száraz fádat.</p> +<p>Kendőcskéjét az a kapzsi kioldozza, csücskés végét kibogozza és +a hamut, bűvös hamut két kezével el-kiszórja, cseresznyefa +hervadozó ág-bogára.</p> +<p>Ám a fája, száraz ága nem virul ki, se levele, se bimbója nem +zöldel ki, virágok se nyiladoznak, illatok se illatoznak. +Kendőjéből, csücsköséből csupa hamu szóródik szét és ellepi száját, +szemét, orrát, fülét riksájában üldögélő dájmiónak, selyemruhás, +kettőskardú szamurájnak, lovon ülő valamennyi daliának. +<span class="pagenum"><a name="Page_69" id= +"Page_69">-69-</a></span></p> +<p>Megannyija szenvedelmes dühbe gurul, sok vasmarok összeszorul; +száraz fáról az álszentet lelódítják, csúfságosan megcsúfítják; +büntetésül, okulásul mindhalálig csak a másé, édes másé után +vágyik, vágyakozván áhítozik.</p> +<div class="figcenter" style="width: 564px;"><img src= +"images/i012.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_70" id= +"Page_70">-70-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Vérrózsát hajt tenger vize</h3> +</div> +<p>Távol világ tengerére, Csin nép csodás vidékére készül Nippon +mimózája, Dájmió szép leánykája.</p> +<p>Búcsúszavát elzokogván, cseresznyefák virágától, szilvafák hűs +árnyékától elbúcsúzván, siet Buddha templomához, őseinek ezeréves +bálványához. Fogadást tesz oltáránál, anyja-apja szent hamvánál, +ereklyéket küld ő hármat, új hazája szentségéből volt hazája +oltárának.</p> +<p>Csinországi otthonában, ura márvány városában addig jár be +pagodákat, klastrombeli rejtekhelyű zeg-zugokat, míg rábukkan +csodamódra csodálatos szentségekre, három ritka ereklyére.</p> +<p>Nótafácska volt az egyik, száraz fáján nyiladozó virág díszlik. +Örök trilla zengett rajta, egyre szállott csengő-bongó ezüstszava; +kamisa-dal, hárfahangok, víg énekek, lágy sóhajok.</p> +<p>Tentakő volt a második, sötét színe soha el nem halványodik. Víz +se kell hogy megpuhítsa s írásait, rótt betűit egyre ontja; szentek +szavát, boncz mondását, jámbor lelkek áhitatos imádságát.</p> +<p>Harmadik egy kristály-golyó, szembenézős, elvakító. Buddha arca +ragyog benne, annak tüzel bűvös-bájos tekintete; bárki fia hivő +szemmel ha ránézett, szentnek szeme szeretettel visszanézett.</p> +<p>Három bűvös ereklyéket, nótát, követ, kristályképet odanyujt egy +dali vitéz leventének, férje-ura legbátrabbik vitézének. Nippon +földjén, messze kéklő tengeren túl, kis krizántém ahol virul, ott +tanyázgat sugárszóró Nap-Istenke, ereklyéknek, bűvöseknek méltó +helye.</p> +<p>Csin levente egy-kettőre útjára kél, útján sokszor <span class= +"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> száll fel +a nap, szürkül az éj; ám a szeme szünettelen szentségeken, híres +három ereklyéken.</p> +<p>Nippon partja fel-feltűnik, hullám habja meg-megtörik; morajlik +mély csobbanása, dagadozik hegynyi magas tenger háta. Szél-Istenke +teletorok nekibődül, Zivatarfi toporzékol, fel-felhördül és a +<span class="pagenum"><a name="Page_72" id= +"Page_72">-72-</a></span> gályát ereklyéstül jobbra-balra veti, +hányja, dobálgatja bősz haragja.</p> +<div class="figcenter" style="width: 560px;"><img src= +"images/i013.png" alt="" title="" /></div> +<p>Tenger túrja habos habját, hullám hátán tarajkodó új hullámját s +üvöltésén zúgó-búgó zivatarnak, rikoltásán vad viharnak, orkán +járja duhajkodó veszett táncát, fergeteges szelek fujják vad +nótáját. Sötét felhők vaksötétre kárpitozzák Ég-Istenke világának +boltozatát, Mennydörgőnek lángot szóró Istenkéje tüzet szikráz +feneketlen mély vizekbe. Végsőt torpan gangos gálya, végsőt reccsen +vasbordája s íme föntről sugárt szór le Nap-Istenke mosolygása. +Szélvész, vihar elkotródik, felhőfoszlány takarodik, hullámhegyek +elsimulnak, forgatagos mély örvények meglapulnak.</p> +<p>Boldog arccal Csin-legényke kiszáll Nippon napsugaras vidékére s +amint szeme, őrző szeme fürkészgeti szentségeit, csodálatos +ereklyéit, hát ott zeng-bong a Nótafa, Tentakő az írást rója, ám a +kristály s benne Buddha bűvös szeme, odaveszett felragyogó +szeretete. Tűvé tesznek egész gályát, átkutatják zegét-zugát; ám +hiába lótnak-futnak, kutatgatnak órák hosszat, kristálygolyó nem +villog fel, Buddha szeme tekintése nem csillog fel.</p> +<p>– Vihar közben, zúgó-búgó fergetegben veszett oda, Szél-Istenke +sodorhatta, Zivatarfi kapta kézbe, süllyesztette le a mélybe.</p> +<p>Fut a legény nipponföldi dájmióhoz, dájmiótól imádságos javas +bonchoz, siránkozza veszteségét, kristálygömbnek, Buddha-képnek +lába keltét.</p> +<p>– Zajgó tenger zordon ura, Tűzszem-Sárkány félelmetes akarata +rabolta el drága kincsed, nála keresd varázslatos ereklyédet. +Vihart csak ő támaszthatott, szilaj szellőt ő fujtatott s amikor a +mennybolt <span class="pagenum"><a name="Page_73" id= +"Page_73">-73-</a></span> dörgött s mennydörgések Istenkéje +eldübörgött, két nagy csápját kinyujtotta, Buddha arcát, +varázslatos ábrázatát elrabolta. – Így vallotta szent bonc +szava.</p> +<p>– Akár tájfun, akár mély víz, akár vihar, ha égi tűz, meg kell +lelni mindenáron, száz életen, száz halálon – hangzik szava +dájmiónak.</p> +<p>Hírré repül óhajtása, világgá kél szómondása s aki hajós és +halászik, kinek szíve kincsre vágyik, ha van mersze, bátorsága, +nagy ereje, biztossága, hadd kutassa tenger mélyét, keresse meg +Nipponország odaveszett ereklyéjét. S aki hajós nagy hajókon s aki +halász háborgásos hűs habokon, kötelet köt derekára, úgy merül le +zajgó tenger legaljára. Ám mindnyájan ahogy mentek, úgy jöttek meg, +Buddha képe, ereklyéje nem került meg.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Mocsarain csurdogáló erecskéknek, göröngyein élesszélű +göröngyeknek, lépked, roskad egy asszonyka, karjai közt szopósorban +kis magzatka. Tüske tépi kezét, lábát, szél fodrozza gyűrött, +tépett kimonóját; bánat borul verítékes homlokára, szomorúság búsra +hajló bús arcára.</p> +<p>– Leszállok én, gyenge asszony – sikolt egyet elszánt hangon –, +felkutatok szent ereklyét, megkeresem Buddha odaveszett képét.</p> +<p>– Gyenge nőcske, kisded anyja, ne merészkedj veszedelmes vízi +útra.</p> +<p>Ám az asszony állja hitét, vallja szavát, szava szíve akaratát; +tenger útját jól tudja ő, mindenféle csínja-bínját ismeri ő.</p> +<p>– Halljátok meg kívánságom, értsétek meg megóhajtott kimúlásom. +<span class="pagenum"><a name="Page_74" id= +"Page_74">-74-</a></span></p> +<p>– Mondd el, mi a kívánságod? Mi ad néked ritka erőt, földöntúli +bátorságot?</p> +<p>– Senkim, semmim e világon s ha meghalok, magzatomat árván +hagyom. Ha mély vízben, tengeralji sötétségben elpusztulok, +hullámhátas örvényekbe belefúlok, neveld fiam szamurájnak, +kettőskardú daliának.</p> +<p>– Kristályfedte Buddha arcát odalent ha megtalálod, teljesüljön +forró vágyad, kívánságod. Felnevelem dájmiói udvaromban daliának, +kettőskardú szamurájnak.</p> +<p>Hosszú kötél gyenge asszony derekáról, nagy elszántság tűzben +égő két szeméről, orcájáról, szól a szava halászokhoz, bámészkodó +hajósokhoz:</p> +<p>– Szavam jól megfigyeljétek, szívetekbe szegezzétek: Buddha +arcát mély örvényben ha megleltem s odalentről egyet rántok +kötelemen, húzzatok fel egy-kettőre, mély tengerből, föld +színére.</p> +<p>És övébe éles tőrt dug, gyermekére bánatosan rámosolyog, +ölelgeti, simogatja, kebeléhez szorongatja. Fohászosan feltekint a +kéklő égre, mélyet sóhajt és lemerül gémberítő mély vizekbe, +hegymagasra tornyosodó kék tengerbe.</p> +<p>Tüskék sebzik gyenge vállát, éles kagylók hasogatják kezét, +lábát. Süllyed egyre, mind mélyebbre, örvényekről örvényekre s ím +egyszerre nagy irombán felviláglik fényesedő vizek alján, pagodának +fényessége, palotának tükröződő tükörképe.</p> +<p>– Sárkány vára, nincs különben – szól riadtan, meghökkenten s +amint óvást, nagyvigyázvást arra kúszik, tekergéses örvények közt +odaúszik, legtetején egy toronynak, fénye fénylik, fénye ragyog +kristálygömbnek, nagy golyónak. Buddha arca ragyog <span class= +"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> benne, +annak tüzel bűvös-bájos tekintete s rá arcára hívő szemmel amint +nézett, szetnek szeme szeretettel visszanézett.</p> +<p>Környöskörül undok arccal, ijedelmes ábrázattal kígyó, gyík és +krokodilus, ki páncélos, ki varangyos, fenik felé éles foguk, +tátják rája öblös szájuk.</p> +<p>– Hogyan jussak Sárkány vára golyójához, Buddha bűvös +kristályához? – szól és siklik fogvacogva, szörnyek között óvatosan +átosonva.</p> +<p>Kapuján át pagodának, lépcsőzetén kristályvárnak, magas torony +legcsúcsáig, fel is jutott Buddha fényes képmásáig. Félkezében éles +tőrrel, félkarjában félerővel, kézbekapja gömböcskéjét, rámosolygó +Buddha képét s hanyatt-homlok habokon át, szeli vize félelmetes +forgatagát. Jobbról, balról undokarcú, ijedelmes ábrázatú, tátott +szájak fejek helyett, csúcsos fejek törzsek helyett, kígyó, gyík és +krokodilus, ki páncélos, ki varangyos, útját állják menekülő +szegénykének, mindahányan nyomában a menekvőnek.</p> +<p>– Szakítsuk szét féltett kincsünk elrablóját, szent ereklye +tolvajlóját – rikoltoznak fogaikat csikorgatva, csápjaikat +csattogtatva.</p> +<p>Félőst fenik fogaikat, tátvást tátják torkaikat, mind kapkodnak +vízben úszó asszony után, fergeteges vizek útján. És szegényke +elrémülten, rémségektől megdöbbenten: – Én gyermekem, egyetlenem! – +kiált egyet, bús szívében, elméjében gondol egyet; veszi övét, +fogja tőrét, belédöfi a mellébe és a golyót, kristálygolyót +odarejti vérben ázó mély sebébe.</p> +<p>Sárkányéknál Vízországban, Tenger-Isten tengermélyi hazájában, +embervértől irtózkodnak s iszonyodnak <span class= +"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> +<span class="pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77"><br /> +-77-</a></span> halott arcot, földi testet hogyha látnak. +Úszó-kúszó vízi lélek, amint meglát vérző sebet, elrémülten +megborzadnak, ijedtükben meghőkölten tántorognak. Behúnyt szemmel, +torzult arccal inalnak el, oduikba bujkálnak el.</p> +<div class="figcenter" style="width: 586px;"><img src= +"images/i014.png" alt="" title="" /></div> +<p>Bággyadozó erejével, egyre vérző mély sebével úszik szegény +elaléltan, hovatovább lankadtabban. S míg a viz sok szörnyetegje, +lábatlanja, fejetlenje riadt szemmel szirtek alá, bujkálnak el +sziklák alá, úszó asszony megrázkódik, bálványához, őseihez +fohászkodik, összeszedi ami erő maradt benne s nagyot rándul két +kezében kötélkéje.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Fönt a parton szívdobogva lesik, várják forgatagos tenger árját. +S ahány szempár, mind fölragyog és ahány szív, mind feldobog, +ujjonganak örömükben, öröm töze ég szemükben, amint karjuk egyet +lendül s kézben kötél nekifeszül. Mohó ujjal, vasmarokkal +megragadják s nagy erejük kibírtáig, lélegzetük kifogytáig szegény +asszonyt, kötélkéjét egyre húzzák, egyre vonják.</p> +<p>Habot vervén hűs hullámok, közeledvén zúgó, zajgó morajlásuk, +megdermedten mered szemük, rémültté lesz tétovázó tekintetük. +Tenger vize vérpirosra színesedik, hosszú csíkban, vérvonalban +veresedik.</p> +<p>Még gyorsabban a kötéllel, erősebben mindkét kézzel; tenger vize +hovatovább pirosodik, tenger habja vérpirosat, vérest habzik. Még +egy nagyot, legutolsót húznak rajta, végsőt feszül valahánynak +fáradt karja s ím az asszony elaléltan, elernyedten, elkábultan, +halotthalvány orcájával, mellén nyíló <span class= +"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> +vérrózsával karjaik közt rogyik össze, eszméletlen esik össze.</p> +<p>Mind sietnek, igyekeznek, dájmióhoz halálában hírt üzennek; az +asszonykát ápolgatják, sajgó sebét, vérrózsáját mosogatják.</p> +<p>Magához tér nagysokára, alig rezzen szempillája. Sajog mellén +vérző sebe, sóhajossá válik fojtott lélegzete. Végsőt rándít, +nagyot lendít gyenge kezén, két kezével vérző keblén, Buddha arcát +mély sebéből kiszakítja, halállávált dájmiónak odanyujtja. Arca +egyre halaványul, hangja gyengül, szava halkul; végsőt rebeg haló +hangja, végsőt suttog múló szava.</p> +<p>– Én egyetlen gyermekemet, én testemből lelkedzettet neveld +hősnek, daliának, kettőskardú szamurájnak. Vándor lelkem vígasztaló +örömére, Nippon földje nagy díszére.</p> +<div class="figcenter" style="width: 231px;"><img src= +"images/i015.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_79" id= +"Page_79">-79-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Tündérlányka fátyolkája</h3> +</div> +<p>Tengerparti nádövezte viskójában éldegélt egy halászlegény +egymagában. Sütkérezik Nipponország tűző napján, elmélázik +elmorajló tenger habján; elevezget tarka-barka bárkájával, +elhalászgat halra leső hálójával.</p> +<p>Délidő volt, delelt a nap, Nap-Istenke túlságosat tűzött aznap; +hűs hullámok elpihentek, partok szélén pajkoskodva elhevertek.</p> +<p>Tenger partján magánosban topolyafa, kivirított ahány gallya, +ahány ága; árnyéknyujtó, dúsan hajtó lombja mellett halászlegény +eldelelget. Amint nézeg fel a fára, hajladozó derekára, ágak-bogak +ingva-ringva hajlonganak, zöld levélkék jobbra-balra bólonganak. +Izzó napnak deleltében, sugarának szétszóródó tüzeltében, mintha +illat terjengene topolyáról, mintha tűzfény villanna le ág-bogáról. +Krizántémok, friss virágok lehellete, kápráztató fényességek +földöntúli bűvölete.</p> +<p>Néz a halász, ámélkodik, virág nélkül virágillat illatozik s +amint a fán bámész szeme, elkáprázik réveteges tekintete. Csilló +gyöngyöt mi csillogtat? Szivárványszínt mi villogtat? Mi az, ami +fentről látszik? Százszín pompát ami játszik? Fénye selyem, selyme +habos, tűzdelése, színverése pettyes-babos; megérinted, +bársonyruha, akár tündérkezek szőtte, varrta ruha.</p> +<p>Halászlegény azon sebtén fel a fára, vágyvást vágyik topolyácska +csillogásos csodájára. S amint fogja s óvó karral libbentgeti, +habját, babját gyengén, lengén lengetteti, mintha madár kicsi +szárnya röppengetne, szálldogálna, aranysárga, <span class= +"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> aranyfényű +pettyecskékkel, kékespiros cseppenésű gyöngyöcskékkel.</p> +<p>– Nincs különben – szól a legény –, tündérnyomra bukkantam én. +Ég tündére fátyolkája, Nap-Istenünk könyörülő adománya.</p> +<p>Szól a halász, kapja magát, kézbe kerít tündérruhát; siet vele +viskójába s rejtegeti likkes-lakkos ládájába.</p> +<p>Vak éjszaka takarója álmot borít álmodóra. Halász pihen szűk +vackában, aranyruhás tündérlánykát lát álmában. Álombéli +szellemujjak tiltó szóval, tiltó kézzel rászóllanak s egyszerre +csak egy koppanás, benyílóján halkan szóló kopogtatás.</p> +<p>– Ki az? – riad fel a legény, félfektére emelkedvén.</p> +<p>– Ó, bocsáss meg – eseng a szó, lágyan, csengőn, esdőn hangzó –, +tolóajtód ha széttárnád, kérő szóm ha meghallgatnád.</p> +<p>Ajtó tárul s belép rajta tündérarcú halaványka. S ím egyszerre +illat terjeng viskójában, derengő fény alacsonyka kunyhójában; +krizántémok, friss virágok illatárja, szemvakító fényességek +varázslása.</p> +<p>– Ki lánya vagy, honnan jöttél? Mély álmomból, vánkosomról mért +hogy megébresztettél?</p> +<p>– Tanyám az ég, onnan jöttem, Nap-Istenke tűzsugarán le a földre +lelibbentem.</p> +<p>– Miért ép az én viskómba? Ütött-kopott kis kunyhómba?</p> +<p>– Nálad az én odaveszett tündérruhám, azt kívánnám, +óhajtanám.</p> +<p>Kelletlenül hallja lányka síró szavát, tündérszabta, +tündérvarrta viganóját; selymét, pettyét <span class= +"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> számonkéri +égből cseppent kicsi lányka, tündérarcú halaványka.</p> +<p>– Kell is nekem cifrán szabott viseleted, viganódat azt se +tudom, mi fán termett – s pislant loppal fel a fára, ágas-bogas +topolyára.</p> +<p>– Hamis a szód, csalfán mondod, tündérruhám csak te tudod. +Vízitündér testvérkémmel, tengerlaki nénécskémmel játszadoztunk +habot hányó hullám mellett, idres-fodros habja mellett. Fátyolruhám +levetettem, topolyafa ág-bogára terítettem s míg a mélyben +lubickoltunk s medúzákkal, teknőshátú békácskákkal játszadoztunk, +eltűnt lenge tündér gunyám, gyöngyös, pettyes fátyolruhám. Te +jártál ott, tenálad van, add vissza, ha irgalmad van.</p> +<p>– Mit bánom én tündérruhád? Mit tudom én földreszállott égi +fajtád? – szól és hangja bizonytalan, szóló szava bátortalan.</p> +<p>– Adjad vissza habos-babos fátyolkámat, tündérujjak szőtte-fonta +ruhácskámat.</p> +<p>Néz a legény restelkedve és a lányka karját, kezét alig-alig +megilletve, gyengédeden kamrájából kituszkolja, tolóajtó két +szárnyékát összetolja.</p> +<p>Bús a lányka, bánatában siránkozik, síró szava, rívó hangja +meg-megcsuklik.</p> +<p>– Mihez kezdjek ruhám nélkül? Nyíló virág színes-hímes szirom +nélkül? Ha nincs rajtam pettyes ruhám, nincsen többé égi tanyám s +ha még soká lent a földön megmaradok, tündérkertbe, lágy fészkembe +soha többé el nem jutok.</p> +<p>Hallja halász epekedő, síró szavát, nyögdécselő zokogását; +könyörület száll szívébe, irgalom kél megdobbanó kebelébe.</p> +<p>– Ó, bocsáss meg Isten-Atyánk földre tévedt <span class= +"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> tündérkéje +– szól a halász szégyenkezve –, hamis is volt, csalfa is volt +szómondásom, csúfságomat igaz szívvel szánom-bánom. Tari-tuppos +tündérruhád énnálam van, habos selyme, gyöngyös pettye kamarámban. +Úgy gondoltam, pénzzé teszem drága ruhád, tán megváltom szegény +voltom nyomorgását. Ám átérzem szívepesztő fájdalmadat, szívfacsaró +zokszavadat. Maradj annak, aki voltál, tündérkerti szép virágszál – +szól s befordul kamrájába, belemarkol színehagyott ládájába, szedi +elő féltve őrzött fátyolkáját, tündérlányka rejtegetett +ruhácskáját. Csilló gyöngyét csillogtatja, sok száz színét +szivárványmód villogtatja; fénye selyem, selyme habos, tűzdelése, +színverése pettyes-babos. Megérinted, bársonypuha, akár tündérkezek +szőtte-varrta ruha.</p> +<p>– Szállj leányka, ég tündére, levegőég peremére; bűnös voltom +bocsássad meg, fájó szíved enyhüljön meg.</p> +<p>Apró keze szíve helyén, pergő könnye gyöngyházszemén, száll, +szálldogál ég tündére, levegőég peremére. Szálldos selymes +tari-tuppos fátyolkája, habos, babos ruhácskája; bontogatja +szivárványszín kicsi szárnyát, tündérkerti virágokkal telehintett +sziromkáját, aranysárga, aranyfényű pettyecskékkel, kékespiros +cseppenésű gyöngyöcskékkel. És szálltában, kék ég felé suhantában, +szegény halász háza felé, könnyáztatta arca felé fordul szeme, +könnyben égő tekintete.</p> +<p>– Gyöngyös ruhám, tündérgunyám visszaadtad, kinccsel tele +boldogság lesz bő jutalmad.</p> +<p>Hajnal bíborpiros arca hasadóban, pirosló nap pirkadóban; száll +a tündér, libben egyre magasabbra, <span class="pagenum"><a name= +"Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> csitul, halkul távolodó +csengő hangja. S amint nézeg kéklő égről, kékes felhők égkékjéről, +varázslatos mosolyt szór le faluszéli halászára, áldást rebeg +tarka-barka bárkájára, halra leső hálójára.</p> +<p>Áldás fakadt mosolygásán, két szemének földre néző pillantásán. +Halászlegény hálójában, színig tele bárkájában, aranyhalak +csillámlanak, kincset érnek, boldogságot varázsolnak.</p> +<div class="figcenter" style="width: 493px;"><img src= +"images/i016.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_84" id= +"Page_84">-84-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Tükör lelke</h3> +</div> +<p>Békességes boldogságban, virágkertes városkában élték vidám +éveiket, bálványozták ezeréves őseiket. Szülők szíve szeretete, +féltő gondja, lehellete lengedezik lánykájukon, egyetlen szál +virágukon.</p> +<p>Rózsás reggel nyit az égen, aranyderűs ékességben; selyemszirmok +színesednek, fényözönben fényesednek. Jámbor apó tétován áll kertes +háza ajtajánál; útra készen indulóban, szeme könnybelábbadóban.</p> +<p>– Én asszonyom, feleségem, búban bajban fele részem, szemed +csüngjön leánykánkon, egyetlenegy mimózánkon. Rövidesen megtérek +én, sarlós Félhold felderültén, virágkertes városunkba, +lombárnyékos udvarunkba.</p> +<p>Leánykájuk, egyetlenjük, ki-kitekint szobájából, krizántémos +ablakából; látván apját, hallván szavát, meg is értvén messze útra +szándékoztát, hozzásiet, átöleli, búcsúszavát elcsicsergi:</p> +<p>– Hozz kis bábut, hullámhajút, csillagszeműt, bambuszlábút, +játszótársat párnácskámra, hálótársat vánkoskámra.</p> +<p>Útnak indul öregecske, nyomába kél Nap-Istenke, sugarával +simogatja, aggó szívét nyugtatgatja.</p> +<p>Több nap telt el, több hét múlt el, Félhold többször ragyogott +fel, hol telided tűzgolyócska, hol színezüst láng-sarlócska. S +amint ül a lányka egy nap, cseresznyefa lombja alatt, messze utak +kígyózását, megpillantja hazatérő édesapját.</p> +<p>– Lelkem, apám – kiáltgatja, édesanyját szólongatja; virágbimbók +cseresznyefán, úgy csüngenek <span class="pagenum"><a name= +"Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> apjuk nyakán. Hozott bábut, +hullámhajút, csillagszeműt, bambuszlábút, ajándékot lánykájának, +egyetlenke virágjának. Rákacsintgat anyókára, derűszóró homlokára, +előszedi neki szóló ajándékát, messzeföldi vásárfiát.</p> +<div class="figcenter" style="width: 550px;"><img src= +"images/i017.png" alt="" title="" /></div> +<p>– Obit hoztál? Selyemövet? <span class="pagenum"><a name= +"Page_86" id="Page_86">-86-</a></span></p> +<p>– Övnél szebbet, még különbet.</p> +<p>– Gyöngyös násfát, kebelemre?</p> +<p>– Képed mását elevenbe – szól és bontja selyemkéjét, aranyhímes +keszkenőjét, benne lelke ajándékát, fényes, fémes tükör lapját. +Felesége egyre nézi, nézegeti, azt se tudja, mire jó a tükör neki; +csak a hírét ha hallotta, csak a nevét hogyha tudta.</p> +<p>– Nézz rá tükröd fémlapjára s visszanéz rád arcod mása; lelked +is ott találhatod, igaz képed, való lelked ha mutatod.</p> +<p>Félős ujjal veszi kézbe, elhelyezi szekrényébe; rejtegeti drága +kincsét, tükröződő képét, lelkét.</p> +<p>Több hó telt el, több év mult el, Félhold többször derengett +fel; hol telided tűzgolyócska, hol színezüst lángsarlócska. Kis +lánykából nagyocska lett, bimbócskából virág fejlett; tekintése +elmerengő, lépkedése ringó-rengő.</p> +<p>Ám legalsó világ felől, parancs száll ki zord mélyekből; lelkek +járnak, suhangatnak, új életre unszolgatnak. Szegény anyó ágynak +esik, szálló lelke vándorútra igyekezik; ágya elé bús szülöttjét, +odainti egyetlenjét.</p> +<p>– Szálló lelkem szállta előtt, húnyó szemem húnyta előtt keresd +elő szekrénykémet, benne rejlő tükörkémet.</p> +<p>Szívdobogva, kézremegve, hulló könnyét félkezével rejtegetve, +rejtekéből kikotorja s anyja színe elé tolja. Mohó kézzel nyúlkál, +babrál szekrényében s holtra váló, hidegülő két kezében +megcsillanik fémes tükre, tűnő arca tüneménye.</p> +<p>– Holtom után új énemet, újra élem folytatásos életemet s hogyha +lelked anyád arcát megóhajtja, <span class="pagenum"><a name= +"Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> hogyha szíved anyád szívét +megsóhajtja, pillants bele fémes-lapos tükörkémbe s megláthatod +igazándi arcom benne. Arcomat is, lelkemet is, féltő, óvó szememet +is.</p> +<p>Odanyujtja fémes tükrét, egyet sóhajt s kileheli lenge +lelkét.</p> +<p>Hetek telnek, évek múlnak, Holdak többször megújulnak; hol +telided tűzgolyócskák, hol színezüst lángsarlócskák. Ül anyjának +kis árvája, elmélázgat, cseresznyefák színes-hímes lombja alatt. +Szomorúság, elhagyottság száll szívére, borús bánat a lelkére. +Támolygásos a járása, réveteges pillantása; anyját sírja könnyes +szeme s elsötétül merengéses tekintete.</p> +<p>– Anyám tükre, fémes lapja – kiált egy nap s eszébe jut anyja +képe, a fémes lap. Szalad érte, szívdobogva előveszi, borús arcát +belészegzi.</p> +<p>– Lelkem, anyám – sikolt szava s látó szeme rámered a fényes +lapra. Hiszi benne nem sajátját, hanem anyja képe mását; látja +benne nem magáét, hanem anyja elszállt lelkét. Megnyugoszik sebzett +szíve, megvigaszik fájó lelke s estre kelve, ha megpihen, +pirkadatkor, ha felretten, ha elfogja mély fájdalma, szívszakító +sóhajtása, fogja tükrét, nézi arcát s látja benne édesanyját.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Több hó mult el, több év telt el, Félhold többször ragyogott +fel; hol telided tűzgolyócska, hol színezüst lángsarlócska. Őszi +hajnal borzongtakor, fű, fa, virág hervadtakor mások asszony került +apó új házába, elhúnyt első szent nyomába.</p> +<p>– Anyád helyett másik anyát, házam, kertem <span class= +"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> új +hajtását, szeressed meg hű szíveddel, szófogadó szeretettel.</p> +<p>Bús örömben bús leányka, szívét, lelkét mostohája felé tárja; +szeretgetné tiszta szívvel, szófogadó szeretettel. Ám az asszony +kelletlenül, hallja, látja lelketlenül; irígykedik virágfehér +jóságára, ifjúsága virágdíszes tavaszára. Ha kér, ha kérd szíves +szava, ridegen szól anyja vissza s ha kelleti, ha kínálja +szolgálatát, nem hallja ha ridegszavú parancsszavát.</p> +<p>Szegény lányka nagy búvában, ott vonul meg magánoska szobájában. +Előveszi fémből tükrét, belészegzi réveteges tekintetét, hiszi +benne nem sajátját, hanem anyja képe mását; látja benne nem magáét, +hanem anyja elszállt lelkét.</p> +<p>Villám szemmel, kikelt arccal, döbbenetes vad haraggal, rivall +egy nap rá urára, mit sem sejtő, mit sem tudó apókára:</p> +<p>– Vagy hitvesed, vagy a lányod, kettőnk között könyörtelen +választásod.</p> +<p>Néz apóka elképedten, mérges szóra, fullánkosra meghökkenten; se +lát, se hall szegény feje, búsan tekint felfortyanó hitvesére.</p> +<p>– Gonosz lányod szíve vágya, lelke legfőbb óhajtása, szeme elől +elpusztuljak, idő előtt halált haljak.</p> +<p>Elhal a szó apó ajkán, hang megakad száraz torkán.</p> +<p>– Nyiss be hozzá, megláthatod, szándékát is megtudhatod; meg is +hallod varázstévő átokszavát, meg is látod lányod boszorkányos +dolgát.</p> +<p>Fémes tükröt tart kezében, imádságát rebegtében, amint tárul +szűk ajtaja s előtte áll édesapja. <span class="pagenum"><a name= +"Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> Nagyot hökken, nagyot döbben +szegény lányka, ajkán elhal imádsága; fémes lapját, anyja tükrét +nagysebtibe odarejti ruhájába, gelebébe. Látja lánya nagy zavarát, +restelkedő ábrázatát, ráncbaborul a homloka, szigorúan szól a +szava:</p> +<p>– Mi az, amit elrejtettél? Miért hogy elveresedtél? Miket mormol +vajákos szád? Miért bántod édesanyád, a mostohád?</p> +<p>Bús a lányka pillantása, búsan tekint rá apjára; ontja, sírja +szeme könnyét s gelebéből előveszi rejtve rejtett fémes lapját, +tükörkéjét.</p> +<p>– Jó anyádé, annak adtam; tükör lapját valamikor neki hoztam; +csak a hírét ha hallotta, csak a nevét hogyha tudta. Olykor-olykor +rá ha nézett fémlapjára, azt hitte hogy valósággal visszanéz rá +arca mása. Abban látta, ott találta saját lelkét, ha kereste való +képét. Miért hogy még előlem is rejtegetted? Miért hogy most +elővetted? Mért ül bánat bús arcodon? Miért ború homlokodon?</p> +<p>– Ha elővesz mély bánatom, ha előtör sóhajtásom, belenézek +tükörkémbe s édesanyám látom benne. Bús arcát is, bús lelkét is, +féltő, óvó két szemét is.</p> +<p>– Tükörkédben anyád képét? Annak látod elszállt lelkét?</p> +<p>– Akár nézzed – mondja súgva s tükörkéjét odanyujtja. – Szülő +anyám kimúltakor, szálló lelke elszálltakor odakérte ágya elé +féltett, rejtett szekrénykéjét, elővette dédelgetett tükörkéjét és +így hangzott haló hangja, ekkép szólott végső szava:</p> +<p>– Holtom után új énemet, újra élem életemet s hogyha lelked +anyád arcát megóhajtja, hogyha szíved anyád szívét megsóhajtja, +pillants bele tükörkémbe <span class="pagenum"><a name="Page_90" +id="Page_90">-90-</a></span> s megláthatod arcom benne. Arcomat is, +lelkemet is, féltő, óvó szememet is.</p> +<p>Megindultan nézi lányát, most már érti fel-felcsukló +sóhajtását.</p> +<p>– Ártatlanka, szegény lánykám, törékeny szál mimózácskám, most +már látom fehér lelked, most már tudom, most már értem +szenvedésed.</p> +<p>Egy-két nap is alig telt el, egy-két hét is alig mult el s +újfent ragyog Félholdacska, újfent fénylik Tűz-Sarlócska. Édesapja +s leánykája, egyetlenke virágszála szép kettesben, békességben +éldegélik éveiket, bálványozzák ezeréves őseiket.</p> +<div class="figcenter" style="width: 225px;"><img src= +"images/i018.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_91" id= +"Page_91">-91-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Urasima vízországi szelencéje</h3> +</div> +<p>Híres halász Urasima, Nippon-világ annak tudta, annak hítta; jól +ismerték párja ritka ügyességét, teste, lelke derékségét. Tajték +habján tengereknek, hullám hátán mély vizeknek napestig +elhalászgatott, hálót vetett, halat fogott.</p> +<p>Csendes őszi alkonyatkor, bíborszínű napnyugatkor, csónakjában +egymagában Urasima, indul ismét partnak vissza. S amint evez messze +nyúló földje felé s közeledik szigetkéje partja elé, gyereksereg +éktelen mód sikoltozgat, ricsajt csap és rikoltozgat. Óvatatlan +teknősbékát vettek észre, jómagával tehetetlen került kézre; +szegény béka páncélhátát hol kézzel, hol bambusznáddal egyre-másra +náspángolják.</p> +<p>Híres halász Urasima, rákiált a pulya-hadra:</p> +<p>– Ártatlankát mért bántjátok? Teknőjét mért paskoljátok? +Engedjétek el vizébe, vízi szirtek közelébe.</p> +<p>– Mi fogtuk ki, mi találtuk, rejtekhelyét napok óta mi +kutattuk.</p> +<p>– Ne bántsátok páncélhátát, megajánlom igaz árát.</p> +<p>Kap a pénzen gyereksereg s nagyvígan elpenderednek; jót kacagva +tréfájukon, pórul járt kis békájukon.</p> +<p>Urasima fogja szegényt, simogatja csont teknőjét, cirókálja két +kezével, mirókálja beszédével:</p> +<p>– Idejében közeledbe ha nem jövök, még ott találsz elpusztulni +kezük között; széjjeltörik teknőcskédet, megkínozzák ártatlanka +lelkecskédet. Siess vissza szirtekalji otthonodba, vízalatti +kőlakodba; <span class="pagenum"><a name="Page_92" id= +"Page_92">-92-</a></span> messze kerüld tenger partját, gyereksereg +kínzó karját – és szép csinján, óvó kézzel, biztatgató becézéssel +úgy csúsztatja tenger habos mély vizébe, úgy usztatja meredekes +kőfészkébe. Nyugodt lélek fordul haza kunyhójába, szigetlaki, +tengermenti hajlokába.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Jött a hajnal, derengősen, homályosan, jött a reggel bíborosan, +mosolygósan; félálmukban felcikázó csillagocskák színezüstös +gyöngyszemüket pislogtatják. Bíborszínt ölt Nap-Istenke, +rá-ráragyog sziporkázó tengerekre. Urasima halkereső bárkájára tűz +le aranyesőt szóró sugárkája; melengeti melegével, tikkasztgatja +tűz lehével. Szél-Istenfi tovább űzi, tovább hajtja, beljebbfelé +bátorítja; álmot hajt rá langyos szellő, takargatja puha felhő. +Urasima hanyatt terül csónakjában s ím egyszerre hang hallatszik +mély álmában.</p> +<p>– Urasima, Urasima! – azt kiáltja álom szava.</p> +<p>Felriadtan félálmából, kitekintget csónakjából s amint nézi, +fürkészgeti tenger habját, megpillant egy közelébe úszdogáló +teknősbékát.</p> +<p>– Urasima, Urasima – szólal meg a teknősbéka –, életemet +mentetted meg, csendes álmod zavartam meg; kőfészkemből előjöttem, +jóságodat szívem szerint megköszönjem.</p> +<p>– Nem jár érte semmiféle köszöneted, véletlen volt, az ha +mentett.</p> +<p>– Szíved nemes jóvoltából szabadultam gyerekkezek halálából; ha +nem lenne ellenedre, elvinnélek csodálatos valamerre.</p> +<p>– Hová vinnél? Merre mennél? <span class="pagenum"><a name= +"Page_93" id="Page_93">-93-</a></span></p> +<p>– Hallottál-e vizekbeli Hab-Sárkányról? Tenger mélyén +varázslatos tündérkertről, palotáról?</p> +<p>– Színről színre sose láttam, hallomásból ha hallottam +Tengerország Hab-Sárkányát, vízben úszó tündérkertjét, kristályból +lett palotáját.</p> +<p>– Meg is tudhadd, meg is láthadd, páncélhátú teknőcskémre +bátorságban bízhadd magad.</p> +<p>Urasima egy-kettőre, egyet lendül teknőjére s hullámvölgyön, +hullámhegyen, viharverte fergetegen addig úsznak, addig húznak, +amíg egy nap el nem jutnak kristályfényes bűvöletes palotához, +halszáj öblű kapujához.</p> +<p>– Köszöntelek nemeslelkű Urasima – szól száz szolga nyüzsgő +hada.</p> +<p>Kézről kézre közrefogják, kérő szóval ostromolják, úgy vezetik +káprázatos palotába, kristálygyöngyöt ragyogtató csarnokába. Lába +majdnem gyökérré lett, bámész szeme bámultában nekidülledt, +megláttára habfehér egy leánykának, ragyogtára csillagszóró szép +arcának. Világhíres Ottohime állt előtte, Hab-Sárkánynak +egyetlenje, víziország tündérkéje.</p> +<p>– Köszöntelek, Urasima – csendül-pendül Ottohime csengő hangja. +– Fürgelábú futárkámat, kengyelfutó békácskámat, annak ülted teknős +hátát, annak óvtad lelke szálltát.</p> +<p>Urasima restelkedve szabadkozik, ajkán a szó akadozik; hebeg +nyelve, nézeg szeme s elfogódik, zavarodik szíve, lelke.</p> +<p>– Vendégünk vagy – szól a lányka –, tiéd kertünk száz virága; +otthonod lett széles, téres nagy palotánk, téged szolgál lótó-futó +ahány szolgánk.</p> +<p>Urasima mindhiába szabadkozik, szíves szókra, <span class= +"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> +marasztókra megnyugoszik. Étel-ital legjavából, tányér, serleg +színaranyból; húros hárfa únos-úntig, kivilágos kivirradtig. +Gyöngyös pikkely ablak, ajtó, aranyfalon gyémántkagyló, +smaragdkertek, gyöngyligetek ezer színben sziporkáznak, +tündökölnek.</p> +<p>Hab-Sárkánynak egyetlenje Ottohime, vízi világ krizántémja, +kézen fogja tétovázó Urasimát, földi világ halandóját s mintha +álom, amit látnak, röppenő perc, amit élnek, amit járnak. Ébren +alszik, álmot ébred Urasima, rövid napnak tűnik elő számlálatlan +sok hónapja.</p> +<p>Másnap ismét, sok ezer nap, szünettelen vigalomban mulatoznak. +Halszörnyeteg emberfejjel, ember feje haltörzsökkel, testét, lelkét +néha napján riogtatják, hátát, bőrét borzogtatják.</p> +<p>S amint telnek, múlnak hetek s perccé lesznek hosszú évek, amint +futnak sok esztendők, perc módjára, pillanatra elröppenők, eszébe +jut elfelejtett vityillója, szigetlaki kis otthonja, kis csónakja. +Szíve forró vágyódását, bánathozó bánkódását Ottohime elé tárja, +feleletét szívdobogva, lesi várja.</p> +<p>– Látom, érzem, nincsen többé maradásod, téres, széles +palotámban megnyugvásod; térj hát vissza tengertúli otthonodba, +szigetföldi hajlokodba.</p> +<p>És aranyból, drágakőből kristályszínes kis szelencét nyujt át +neki, vízországi kis emlékét.</p> +<p>– Őrizzed meg, tartogassad, ám valahogy véletlenül, óvjon ősöd, +ki ne nyissad. Varázserő lakik benne, idő előtt ha kinyitod, +kárhozatos veszted lenne. Évek multán szíved vágya palotánkba, +közelembe hogyha egyszer visszavágyna, keressed fel <span class= +"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> kunyhód +mellett tenger partját, szólongassad hű cselédem, teknősbékád. S jó +magaddal idők multán tehetetlen, varázslatos szelencéd ha +érintetlen, teknős szolgánk, teknősbékád egyetlenke hívó szóra +visszaröpít vízországi palotánkba.</p> +<p>Búcsút sóhajt két kezével, szóval, szívvel, szemeivel; fele arca +mosolygásos, másik fele sírhatnékos.</p> +<p>Híres halász Urasima útnak indul és a kapun, aranykapun alig +hogy túl, teknősbéka víziország ajtajánál várja urát, kis gazdáját +víz partjánál; felülteti páncélhátas teknőjére, egyet lendül és +előre. Hullámvölgyön, hullámhegyen, viharverte fergetegen addig +úsznak, addig húznak, amíg egy nap el nem jutnak zúgó tenger zöld +partjához, Urasima szigetföldi hajlokához. Teknős zokog +búcsúszókat, szeldes újfent hűs habokat, sírja könnyét tengerébe, +fájót sóhajt feneketlen mély vizébe.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Urasima siet haza, rég elhagyott, ottfelejtett kunyhójába. Útján +amint figyel jobbra, figyel balra, háztól házig bandukolva, +mindenfelől vadidegen arcokat lát, őt magát meg idegennek +bámulgatják.</p> +<p>– De különös – szól ijedten meghökkenve s tovább baktat +elmélázón, révedezve, anyja, apja otthonába, szerető szív tárt +karjába. S amint benyit, esze mintha zavarodnék, vérző szíve fájón, +bántón facsarodnék; homályosul kutatgató tekintete, könnybe lábad +elboruló borús szeme. Idegenek tudakolják merre való honnan voltát +s néző arcát idegennek bámulgatják.</p> +<p>– Híres halász Urasima az én nevem… <span class= +"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span></p> +<p>– Errefelé ilyen nevűt nem hallottam, nem ismertem.</p> +<p>Futvást rohan rokonához, rokonától ifjúkori pajtásához; +mindenfelé vadidegen arcokat lát, őt magát meg idegennek +bámulgatják.</p> +<p>– Híres halász Urasima az én nevem…</p> +<p>– Errefelé ilyen nevűt nem hallottam, nem ismertem.</p> +<p>Öreg embert lát az uccán, ezer ráncot gyűrött arcán; házát, +nevét tudakolja, kérdő szókkal ostromolja.</p> +<p>– Urasimát ismerted-é? Hírét, nevét hallottad-é?</p> +<p>– Ükapámtól hallottam volt, ő is mástól, ükapjától hallotta +volt, valamikor híres halász Urasimát, Nippon-szerte annak hítták. +Hab-Sárkányék földön túli világába, odaveszett vízalatti országába, +időtelen idők előtt, mesebeli évek előtt.</p> +<p>– Én volnék ám híres halász Urasima, nem vesztem én +Hab-Sárkányék országába; vízországból épkézlábbal elkerültem, +egészségben megkerültem.</p> +<p>Nézik, lesik gyanúperrel, kerülgetik ijedelmes döbbenettel; +fejcsóválva figyelgetik, Urasima elmélázva révedezik. Meg-megindul +s rövidesen eljut újra szigetföldi tengerpartra s amint csillan +gyöngyöt habzó tenger fénye, nagyhirtelen eszébe jut Ottohime +vízországi szelencéje. Ám tanácsát leánykának, intelmeit mondásának +utolsóig elfelejti, szelencéjét, kárhozatját idő előtt +előveszi.</p> +<p>– Több életem, több halálom, föld világát se nem szánom, se nem +bánom – szól s kinyitja nagysebtibe, úgy sincs többé se senkije, se +semmije.</p> +<p>Varázslatos szelencéből bíborszín köd szálldogál ki, piros pára +gőzölög ki, reáborul Urasima bánatára, <span class= +"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> fájó lelke +fájdalmára. S amint fogja tündérföldi szelencéjét, ím egyszerre +megpillantja ráncos keze reszketését. Nagyot borzong erős karja +elfonnyadtán, erőtelen elsárgultán. S amint szegzi haló szemét mély +tengerbe s belepillant sík tükrébe, látja arcát elkókkadtan, +vérefogyta elsárgultan. Rémültében nagyot roggyan roskadozó öreg +térde s homályosul bús nézése. Két kezével fejéhez kap s amint +szeme tekintése víz tükréhez ismételten odatapad, hófehér fürt +fáradt fején, mély barázdák vánnyadt testén.</p> +<p>Ottohime bölcs intelme jut eszébe, annak hangja, szóló szava +cseng fülébe:</p> +<p>– Évek multán szíved vágya vízországi palotánkba, közelembe +hogyha egyszer visszavágyna, keressed fel kunyhód mellett tenger +partját, szólongassad hű cselédem, teknősbékád.</p> +<p>Partja mellett szigetjének, fodra mellett tengerének hivogatja, +szólongatja rég elmúltak hű pajtását, Ottohime kengyelfutó kis +szolgáját. Ám vajákos, vízországi szelencéből, időtelen megérintett +rejtekéből biborszín gőz szállingózik, piros párás füstfelhőcske +gomolyodik.</p> +<p>És a bíbor beburkolja és a pára körülfonja; füle nem hal, szeme +nem lát, hang nem üti át a torkát; Nirvánának, halálhozó két +angyalnak közeledtét, annak érzi, annak látja lassú jöttét.</p> +<p>Porrá omlik Urasima, szertefoszlik a mivolta és a lelke, +vándorlelke elvándorol földöntúli tengerekre. Teknősbéka +formájában, lelke belé átszálltában, örökkétig kísérgeti szép +úrnőjét, Sárkány lányát, vízországi Ottohimét. <span class= +"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>II. ÁLLATMESÉK</h2> +</div> +<div class="chapter"> +<h3>Két kis béka</h3> +</div> +<p>Csobogó kis csermelykéknél, ingoványos erecskéknél élt egy béka +Tokióban, másik béka Kiotóban. Vígságos volt brekegésük, +megnyugvásos lebzselésük; tuu… tuu… hangoskodtak, patak mentén +pajkoskodtak.</p> +<p>Derűs egy nap mind a ketten kieszelték szépen, bölcsen, másnap +bíz ők útrakelnek s hegyen túlra, rontom-bontom, merészkednek. +Tokiónak kis békája Kiotót akarja tudni, Kiotónak kis békája +Tokióba akar jutni. Nem ismerték soha egymást, se hallomást, se +látomást, mégis egy nap egyidőben keltek útra mind a ketten.</p> +<p>Nap-Istenke sugarat szórt, madár füttye ébresztőt szólt; kis +mimózák füves réten sárgállottak, krizántémok mezőségen +illatoztak.</p> +<p>Kiugrálnak kátyujukból, az egyike Tokióból, másika meg Kiotóból, +csetlő-botló, ugra-bugra lépkedésük, tuli-hangos vartyogásuk, +brekegésük. Másnap ismét talpon vannak, hol pihennek, hol loholnak +s napok teltén, hetek múltán szirt aljáig, hegy tövéig el is +jutnak. Tetejére bajos út volt, fáradságos, vékony inú békalábnak +nem tanácsos; ám hiába, nincs megállás, nincsen többé tétovázás, +mert Tokió kis békája Kiotót akarja tudni, Kiotónak kis békája +Tokióig akar jutni. Szökdécselnek, <span class="pagenum"><a name= +"Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> bukdácsolnak, elcuppognak, +kuruttyolnak, míg egy szép nap, derűs egy nap, mind a ketten +egyidőben, lihegőben, pihegőben, egyik jobbról, másik balról, +egyikőjük Tokióból, másika meg Kiotóból, odaérnek hegy ormára s +fölkínlódnak meredekje legcsúcsára.</p> +<p>Hold-Istenke dereng rájuk, pacsirtáknak eláll szájuk, álmodoznak +mimózácskák, színesszirmú krizántémkák.</p> +<p>Szembekerül két kis béka, mérik egymást sanda módra; sunyira áll +tekintetük, meg-megtorpan törpe testük. Mosolyogva köszöngetnek, +szókat szókba szövögetnek s akkor néznek igaz nagyot, mikorára +kitudódott, hogy egyszerre, egy időben, derűs egy nap mind a ketten +keltek útra s merészkedtek meredekes hegyentúlra. Jót nevetnek nagy +eseten, jót mulatnak véletlenen, hogy Tokió kis békája Kiotót +akarja látni, Kiotónak kis békája Tokióra lett kíváncsi.</p> +<div class="figcenter" style="width: 388px;"><img src= +"images/i019.png" alt="" title="" /></div> +<p>Sziklás csúcson leguggolnak, kényelmeset nyujtózkodnak, +hallgatják a madár hangját, szívják füvek, hegyi rózsák friss +illatját. Megszólal a tokiói, hallgatja a kiotói:</p> +<p>– Be kár, hogy nem nőttünk nagyra, egy araszról több araszra; +messze túlnan jobban látnánk <span class="pagenum"><a name= +"Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> szívünk vágya két +városát. Kiotót én, Tokiót te, gyönyörködnénk el napestig szemtől +szembe, megnyugodvást visszatérnénk, könnyűszerrel, kényelemmel +célt is érnénk.</p> +<p>– Kéne rajta valamikép segíteni – szólal meg a kiotói.</p> +<p>– Tuu… tuu… mi a módja?</p> +<p>Tokiói a bölcsebbik, így felel az eszesebbik:</p> +<p>– Hosszabb lábunk nagyujjára ágaskodjunk test hosszára; magasabb +lesz a mivoltunk, lábujjra ha kapaszkodunk. Te megnézhedd Tokiódat, +én láthatom Kiotómat; egyik éppen velem szembe, másika meg +átellenbe.</p> +<p>– Ó, be pompás – örvendeznek, lágy fektükből legott fel is +emelkednek s hosszú lábuk nagyujjára, ágaskodnak ketten békák, +testhosszára. Móddal egymást átkarolják, kurta nyakuk nyujtogatják, +kidülled két bámész szemük, s kimeredez tekintetük. Így lesi a +kiotói Tokiót, így kémli a tokiói Kiotót.</p> +<p>Csakhogy ahogy ágaskodnak s jól egymásba fogózkodnak, dülledt +szemmel nem előre, hanem hátra pislogatnak. Bamba ésszel fel nem +érik, szépszerivel meg nem értik, hogy a szemük, ferdén néző +békaszemük nem előre egyenesen, visszánt mered tekintetük. Lesten +lesik mind a ketten, látókájuk meg se rebben s tokiói váltig hiszi, +Kiotót lát s kiotói váltig véli Tokiónak teljes mását.</p> +<p>– Nem Kiotót látja szemem? – kuruttyol a kiotói.</p> +<p>– Nem Tokiót látja az én tekintetem? – brekegi a tokiói.</p> +<p>Nap-Istenke megáll kissé le a vízbe lebuktában, <span class= +"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> +Hold-Istenke szétnéz kissé fel az égbe felszálltában. Kis pacsirták +nagyhirtelen elhallgatnak, mimózák és krizántémok összesúgnak, +mosolyognak két békákon, nevetgélnek párja ritka furcsaságon.</p> +<p>Ám két béka megnyugodtan, boldog lelki nyugalomban. Kezükben kis +vándorbotjuk, előttük meg távol útjuk. Egymás előtt illendően +meghajolnak, nyájas szókkal, mosolygósan búcsúzkodnak. Cihelődnek +ismét vissza távolukba, tokiói Tokióba, kiotói Kiotóba, csobogó kis +csermelykékhez, ingoványos erecskékhez.</p> +<p>S mindhalálig csak úgy tudták, hátradülledt békaszemmel csak úgy +látták, hogy a mása Kiotónak Tokió, hogy a párja Tokiónak +Kioto.</p> +<div class="figcenter" style="width: 226px;"><img src= +"images/i020.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_102" id= +"Page_102">-102-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Patkány-párék virágszála</h3> +</div> +<p>Patkány-párék vígan élnek, száz máséval nem cserélnek; gondok +nélkül, kórok nélkül, jól megvannak bánat nélkül. Egyetlenke +virágszáluk takarékos, dolgában sem, szavában sem akadékos. Arca +rendes, hangja csendes, kérő szóra engedelmes.</p> +<p>Telik, múlik patkányidő, bimbócskából virágszál nő. Hajadon lett +lánykájukból, dédelgetett virágjukból. Kis úrfiak, válogatott nagy +legények, messze földről, idegenből útrakelnek patkányéknál +háztűznézni, kertecskéből virágtépni. Egy se kellett +patkány-párnak, nagyra törnek, többre vágynak s hogyha úrfi, +igazándi úrfi legyen, lánykájukhoz mindenképpen méltó legyen.</p> +<p>– Legelsőnek e világon, csakis ahhoz adnám lányom.</p> +<p>– Kit gondolsz te legelsőnek, arra való vőlegénynek? – tudakolja +patkány-néne.</p> +<p>– Hát a Holdat, vagy a Napot, aki fénylik, aki ragyog; aki +felszáll, aki leszáll, annak való patkányházi kis virágszál.</p> +<p>– Én a Napot választanám, leánykánkat ahhoz adnám.</p> +<p>– Baj eshetik Nap urával, nagyokat süt sugarával. Izzó tűz a +tekintése, szikrákat szór lövellése.</p> +<p>– Akkor inkább Hold-úrfinak, annak adjuk leányunkat. Ezüstszínű +fényessége derengéses, tekintése ábrándosan merengéses.</p> +<p>– Igazad van – szól az ura –, ő ha lehet lányunk ura.</p> +<p>Ölti díszes ünneplőjét, kiporolja szőrsüvegét, <span class= +"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> úgy +indul el háztűznéző nagy útjára, Hold homályos udvarára.</p> +<p>– Adj Isten, te kerekarcú, nyájas, bájos mosolygású. Egy-két +szóm ha lenne hozzád, mondókám ha meghallgatnád.</p> +<p>– Adjad elő mondókádat, szellőztethedd ünneplődet, +szőrcsuhádat.</p> +<p>– Valójában azt se tudom, megvalljam-e titkos vágyam, +gondolatom? Szóló szavam illendő-e? Leánykámat feleségnek +elvennéd-e?</p> +<p>– Illendőnek nem illetlen, szíves szónak, gondolatnak se +kelletlen. Csakhogy van ám hökkenője, nagy bibije, bökkenője.</p> +<p>– Mi hökkentett, mi bökkentett?</p> +<p>– Mért nem adod nemzetséged fajtájának? Szürkeszőrű +patkánykának?</p> +<p>– Egyetlenke virágszálam takarékos, dolgában sem, szavában sem +akadékos. Arca rendes, hangja csendes, kérő szóra engedelmes. +Sajnálom őt egy patkánytól, saját magam fajtájától. Legelsőnek e +világon, csakis ahhoz adnám lányom. Legkülönbnek téged tudlak, +téged látlak, elvehetnéd ritka kincsünk, leánykánkat.</p> +<p>Mosolyog a szende arcú, megszólal a nyájas szavú:</p> +<p>– Bölcs a szavad, szép szándékod, kincseket ér kedves lányod; +csakhogy hozzá méltó legény nem is voltam, ezután se lehetek +én.</p> +<p>– Kit gondolsz hát legelsőnek, arra való vőlegénynek?</p> +<p>– Felleg-úrfi hegyek ormán, leglegényebb ő a talpán. Én +borongok, én derengek s hogyha rámcsap fürge Felleg, azon menten +eltakarja kerek arcom <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= +"Page_104">-104-</a></span> s elsötétül szemem, szám és nagy +mivoltom. Pislogatok, kandikálok, alig-alig hogy világlok.</p> +<p>– Igazad van – szól a patkány, Hold bölcs szavát, nagy igazát +átgondolván.</p> +<p>Egyet lendít ünneplőjén, végigsimít szőrsüvegén s nekiindul +ködös, görcsös hegyormának, Felleg-úrfi csipkeszélű otthonának.</p> +<p>– Adj Isten, te bő lebernyeg, hegyek hátán, dombok ormán futó +Felleg. Téged tudnak arra való legénykének, elvehetnéd egyetlenegy +gyermekemet. Arca rendes, hangja csendes, kérő szóra +engedelmes.</p> +<p>Nagyot néz a plundrás legény, széleset ránt lebernyegén.</p> +<p>– Arra való, hozzád méltó dehogy vagyok, rongyos ruhám, tág +hacukám toldott-foldott. Hevergetek, lustálkodok egek alján, +hegyet, völgyet kimonómmal takargatván.</p> +<p>– Kit gondolsz hát legelsőnek, arra való, hozzám méltó +legénykének?</p> +<p>– El-elsuhan hegyek, völgyek szakadékán, pagodáknak nyargalászik +omladékán. Szél-úrfi ő, szilajkedvű, méreg-duda, tágtüdejű. Nem +egyszer hogy üstökömbe beléragad s foszlányomból, lebernyegem +rongyaiból cafat marad.</p> +<p>– Igazad van – szól a patkány, Felleg szavát azon módon +megfogadván.</p> +<p>Szorosabbra fogja össze ünneplőjét, fülig nyomja szőrsüvegét; +nekivágtat széllel szembe, szélellenbe.</p> +<p>– Adj Isten, te hajszra-csára nyargalászó, hegyen, völgyön +kézzel, lábbal hadonászó. Legelsőnek fellegék is téged tudnak, +elvehetnéd úri módban <span class="pagenum"><a name="Page_105" id= +"Page_105">-105-</a></span> éldegélő leányomat. Egyetlenke +virágszálunk takarékos, dolgában sem, szavában sem akadékos.</p> +<p>– Jó nagyot fuj Szél-legényke, piros arcát pirosabbra, +pufókabbra kerekítve.</p> +<p>– Jócska erő dagadozik tág tüdőmben, nagyot fúvok, furulyázok +bősz dühömben; csak egy legény, Fal-legényke állja utam, ő töri meg +tele tüdőm, nagy hatalmam. Sokkal különb legény nálam, igaz legény +csak ő lehet a csárdában.</p> +<p>– Igazad van – szól a patkány, Szél-fi szavát jól megvetvén, jól +meghányván.</p> +<p>Begombolja ünneplőjét, kontyra csapja szőrsüvegét, eloldalog +magasra nőtt Fal aljához, Fal-úrfinak gyökeret vert két +lábához.</p> +<p>– Adj Isten, te szálegyenes, kívül-belül sziklás, köves. +Legelsőnek Szél-úrfiék téged tudnak, elvehetnéd egyetlenegy +leányomat. Kis kertemnek virágszála, messze földön sincsen +párja.</p> +<p>Meg se moccan kőből Falnak rideg arca, sziklakemény, vihardúlta +ábrázata.</p> +<p>– Megbirkózom én a Széllel, meg én akár Hold fényével, sápatagos +ezüstjével, meg én akár lótó-futó Felleg-néppel. Csak egy legény +állja sarát, annak félem igazándi nagy hatalmát.</p> +<p>– Ki lehet ő? Mi a neve? Merről való eredete?</p> +<p>– Ki lenne más – szól kemény Fal meglapulván –, mint a követ +porrá rágó Pocfi-patkány.</p> +<p>– Pocfi-patkány? Azt mondja szád?</p> +<p>– Patkány, biz ám, az angyalát.</p> +<p>– Patkányéknak nemzetsége, patkányéknak legénykéje lenne világ +legeleje?</p> +<p>– Úgy bizony, ti rágós fajta, erre-arra kurta farka. Ha tik is +úgy akarjátok, kezem, lábam kemény <span class="pagenum"><a name= +"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> kövét megrágjátok s olyan +nyílást nyittok rajtam, hogy a föld is nagyot inog énalattam. Ti +vagytok a legkülönbek, száz másoknál erősebbek.</p> +<p>Ámul, bámul patkány-apó pisla szeme, száját tátja, hunyorog a +tekintete.</p> +<p>– Igaz lehet, amit mondasz; való beszéd, amit vallasz.</p> +<p>Panyókára ünneplőjét, félrecsapja szőrsüvegét; bőrderekát, +kezét, lábát megfeszíti, gőgös fejét, nagy üstökét hátraveti, úgy +fut haza nemzetséges családjához, hírre váró, szomjúhozó +asszonyához.</p> +<p>– Mit végeztél Hold-úrfival? Mi történik egyetlenke +leányunkkal?</p> +<p>– Nem kellünk mi Hold-úrfinak, mert Felleg-fi különb nála; nem +kellünk mi Fellegnek se, mert Szél-úrfi különb nála; nem kellünk mi +Szél-úrfinak, mert Fal-úrfi különb nála s nem kellünk mi Fal-finak +se, mert még különb is van nála.</p> +<p>– Kicsoda ő, mi a neve? Merről való messzeföldi eredete?</p> +<p>– Ki lenne más – mondja sandán mosolyogván –, mint a sziklát +porrá rágó izmos patkány.</p> +<p>– Izmos patkány?</p> +<p>– Patkány, biz ám.</p> +<p>– A bizony, mi rágós fajta, erre-arra, kurta farka. Mi lennénk a +legelsőbbek, száz másoknál ezerszerte erősebbek.</p> +<p>Sorsa fordult csendes, rendes leánykának, eljegyződött fajtabéli +patkánykának. Boldog pár lett kettejéből, boldog férfi legények +legelejéből. <span class="pagenum"><a name="Page_107" id= +"Page_107">-107-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Majom- meg rák-háborúság</h3> +</div> +<p>Mesebeli földjén élő állatkáknak, esett meg esetje majomnak meg +ráknak. Tükrös tócsa partján bukkantak egymásra, ugrifüles majom +hátra járó rákra. Ravasz derű játszik majom sunyi arcán, visszázó +járását, lassudad mozgását ráknak megpillantván.</p> +<p>– Hátha verset futnánk – mondja hamiskásan, vigyorogván egyet +páncélhátú rákon. Jámborlelkű ollós nem lát át a szitán, jobbja, +balja táján ollóját megnyitván.</p> +<p>Nyomban elindulnak s előre az egyik, hátrafelé kullog topalábú +másik. Botlik majom lába datolya magvába, rák is ráhibázott puffadó +gombára. S amint verset futva megint visszatértek, jobb- meg +balfelőlről megint szembe értek, mutogatja majom datolyája magját, +nézegeti másik útszéli gombáját.</p> +<p>– Hadd cserélek veled – szól ebadta majma –, neked jusson magja, +nekem pedig gomba.</p> +<p>Bamba szemmel bámul s nem éri fel ésszel, mit akarhat vajjon +cifra cseréjével.</p> +<p>– Gombád ha megrágod, vége a gombádnak – magyarázgat majom +szája-táti ráknak.</p> +<p>– Ám ha elülteted ezt az apró magot, növesztvén belőle +datolyafát, nagyot, ehetsz gyümölcsében nem egyig, de tízig, +élhettek belőle harmad-negyedízig.</p> +<p>Gombáját a kis rák legott át is adja, hitvány magvacskával +hátrálgat el haza. Ravasz majom-ifjú nyalja szájaszélét, uccu, vesd +el magad, cipeli ebédjét. Rák-legény a magvát otthon előveszi, +kertes udvarába legott elülteti. <span class="pagenum"><a name= +"Page_108" id="Page_108">-108-</a></span></p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">– Kelj ki gyorsan, én +magvacskám,<br /></span> <span class="i0">Magvacskából sudár +fácskám;<br /></span> <span class="i0">Ha nem kelsz ki +sebbel-lobbal,<br /></span> <span class="i0">Kettészellek két +ollómmal.<br /></span></div> +</div> +<p>Csoda kicsi magból gyenge hajtás bujt ki, gyenge hajtás helyén +datolyafa nőtt ki.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">– Virulj gyorsan, én kis +fácskám,<br /></span> <span class="i0">Sudár fából +virágocskám;<br /></span> <span class="i0">Ha nem virítsz +sebbel-lobbal,<br /></span> <span class="i0">Kettészellek két +ollómmal.<br /></span></div> +</div> +<p>Csoda gyenge fácska bimbócskákat nyitott, minden ágán-bogán +virágja virított.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">– Datolyákat, sudár +fácskám,<br /></span> <span class="i0">Gyümölcsöt hajts, +virágocskám;<br /></span> <span class="i0">Ha nem hajtasz +sebbel-lobbal,<br /></span> <span class="i0">Kettészellek két +ollómmal.<br /></span></div> +</div> +<p>Csoda datolyafa gyümölcsöket hajtott, minden ága-boga csemegéket +adott. Nyujtja két ollóját, ehetnékje támad, ám nem ér fel kézzel +lógó datolyákat.</p> +<p>Váltig vakargatja fületövét, szegény, ott a fája mellett ravasz +majom-legény. Falánk szemmel nézi majmunk a rák fáját, levelek közt +lógó drága datolyáját. Odaalázkodik nagy ehetnékjével, kikezdi a +dőrét mázos beszédjével.</p> +<p>– Mire pislogsz, hékás? Mire bámulsz, pajtás?</p> +<p>– Csoda datolyafán ringó csemegéje, éhkoppot meg szomjat oltó +üdvössége, orrom előtt ott lógnak le, szájam előtt ott csüngnek le. +Ám két ollócskámmal nem érek odáig, szemem majd kinézem látó +kifogytáig.</p> +<p>Nagyot ugrik majmunk: <span class="pagenum"><a name="Page_109" +id="Page_109">-109-</a></span></p> +<p>– Megtaláltam módját – pislog fel a fára, feni lapátfogát.</p> +<p>Szól és szökken egyet, neki sudár fának, ága-bogán lógó ízes +datolyának. Egyre pofázgatja s dehogy jut eszébe, éhes gazdájának +adni kén belőle. Hej, pedig be vásik rája ahány foga, hej, pedig be +korog ehetnékes gyomra.</p> +<p>– Datolyácskát, hékás, dobj egy-kettőt pajtás.</p> +<p>– Nézem színét-javát, azt dobom le néked, legjava, legszépe +legyen méltó részed.</p> +<p>Szól és szed egy-kettőt, ha zöld, ha éretlen, dobja rá a rákra, +erejétől telten. Nagyot nyekken kis rák, fájót nyilal háta, +megsérült a vállán csontból páncélkája. Megdöbben a majom, le a +fáról gyorsan, ereje bírtáig irhástul elillan.</p> +<p>Nyögdécsel a kis rák, fájlalja csonthátát, vonszolja nagy kínnal +megrepedt páncélját.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Megesik a szíve szomszédnak, pajtásnak, kérdik okát, fokát +bújának, bajának. Poszméhecske, Hinár, Mozsár meg Tojácska, mind +ott sürög-forog, ahány cimborája, segedelmes társa. Sírván +panaszolja fáját, datolyáját, ríván fájlalgatja sebzett +páncélhátát.</p> +<p>Összesúgnak-búgnak s legott útra készen, annak a majomnak, adta +gonosz csontnak, bűnhődése lészen. Loholgat a négy-egy, nyomukban a +kis rák, ám ravasz majomnak hűlt helyét ha látják.</p> +<p>– Majd csak előkerül – gondolják magukban, sorra elrejtőznek +rejtekekben, zugban. Tojás parázstűznek hamva közé fekszik, Mozsár +gerendának fáján letelepszik. Poszméhecske rászáll fazék fedelére, +<span class="pagenum"><a name="Page_110" id= +"Page_110">-110-</a></span> Hinárka lesimul síkos, csúszós földre. +Vizesrocska állott mosóteknő mellett, Rák-legényke menten +beléereszkedett.</p> +<p>Fürge szellő fürdik hűvös esthomályban, didereg a majom szőrös +gunyájában. Szedi veszi lábát, siet vacka felé, tartja fagyos +markát égő parázs elé. S amint tárja kezét s amint melengeti, Tojás +nagyot pukkan és a majom arcát égvést elégeti. Sajogtatja tüze +csupaseb pofáját, rohan a rocskához, dugja belé orrát. Rocskából +ollóját kis rák nekiszegzi, szegény majom orrát, arcát, szemét, +száját csupa vérré sebzi. Rohan esze nélkül s amint csetlik-botlik, +fazék fedelébe orral belébotlik. Résen Poszméhecske s olyat szúr +arcába, hogy mély fájdalmában, kíntól kábultában reátántorodik +csuszamlós Hinárra. Hinár háta lucskos, hanyatt csúszik rajta, +gerendán mozsárka legott célba kapja. Nagy erővel magát le a földre +veti és a kapzsi majmot, azt a gonosz csontot, darabokra szedi.</p> +<p>Sose járj túl mások eszén, túljárhatnak a tiédén; meg ne kívánd +édes másét, odaveszhet, ami tiéd.</p> +<div class="figcenter" style="width: 225px;"><img src= +"images/i021.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_111" id= +"Page_111">-111-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Világító Tűzbogárka</h3> +</div> +<p>Erdők, hegyek homályában, sziklák, bércek vadonában áll egyháza +szent Buddhának, csodatévő hatalmának. Világító volt a templom +Nipponszerte híres neve, fénylövellő Tűzbogárkák Istenkéje lakott +benne. Homályosban röppenőknek templombonca osztogatott +villogtatót, sűrű, sötét éjszakákon mezőszerte villogtatót.</p> +<p>Loccsanó víz csobogott lent, száz madárka csattogott fent, hírül +hordván Világító szent hatalmát, Tűz-Istenke csodálatos akaratát. +Nyári estén, nap letűntén ezerszámra elzümmögnek, templom körül +röpdécselve eldümmögnek. Aszó fűből bukkannak fel, patak mellől +röppennek el, megannyija imádságos szent templomhoz, Világító +tüzes-fényes világához. Ki szen-pénzzel, ki rizsborral, harmatízű +hűs itallal, mind ott áldoz oltár előtt, Nap-Isten szent bonca +előtt.</p> +<p>Tavasz enyhe fuvallata tűnőfélben, nyáréj izzó lehellete +közelgőben. Szálldogál sok száz bogárka, ki dümmögve, ki meg +dongva; pirosas szín vékony nyakuk, barnásszürke apró szárnyuk. +Vaksötétben templom felé igyekeznek, világadó fényességért +könyörögnek.</p> +<p>Áll a szent bonc templomának oltáránál, világító, áldásosztó +csarnokánál. Obi-öve bíborodik pókderekán, acélkova lóg le karján; +várván várja szent egyháza röpdécselő bogárkáját, bogárkáknak +oltárra szánt adományát. Buddha után szent bonc elé, lépvést lépnek +színe elé. Szól az egyik potrohoska:</p> +<p>– Jó reggelt, szent bonc-apóka. <span class="pagenum"><a name= +"Page_112" id="Page_112">-112-</a></span></p> +<p>– Ne reggelt mondj, este van most – inti rendre bonc a +pohost.</p> +<p>– Vak szemünkkel este látunk, estre kelve, naplementre fénylik a +mi napvilágunk.</p> +<p>– Mit szorongatsz két karodban?</p> +<p>– Világítód kéne nyomban.</p> +<p>– Hoztál italt? Szen-pénzecskét?</p> +<p>– Száke-borból egy pintecskét.</p> +<p>– Szűkre szabtad adományod, no, de nyujtsad, világtalan vak +potrohod.</p> +<p>Egyet perdül, egyet fordul esti élet bogárkája, vak potrohát, +világító fényességért odatárja. Veszi a bonc kis táskáját, kis +táskából acélkáját, csihol egyet kovácskáján, szikra villan +taplócskáján és alig hogy odatartja, máris csillog, máris villog +tűzbogárka vak potroha.</p> +<p>Hess… elrepül szép vidáman, irígykedve csodálgatják +mindahányan.</p> +<p>Jön egy másik vak bogárka, rőt a nyaka, szürkeszínű apró +szárnya; ő is akar csillogtatót, vak éjszakán villogtatót.</p> +<p>– Hoztál rizsbort? Szen-pénzecskét?</p> +<p>– Hoztam jen-pénzt, ezüstöcskét.</p> +<p>– Szép a fénye – mondja a pap –, nyujtsad felém világtalan +potrohodat.</p> +<p>Egyet csihol acél-kován, bogár repül nagyboldogan, szép +vígacskán. Harmadik se állított be üres kézzel, negyedik is +megjelenik aprópénzzel; hoznak rizsbort, mérőt hetet, hoznak +szen-pénzt, többször hetet. Acél-kován csihol újra, fel-felvillog +sok bogárka sok potroha; repked ezer tüzi lidérc, fénylik útjuk +amerre jársz, amerre kélsz.</p> +<p class="center">*</p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_113" id= +"Page_113">-113-</a></span></p> +<p>Esthomályban egymagában kis bogárka, sehol sincsen megállása, +megnyugvása. Se rizsbora, se szen-pénze, nincs egy árva fillérkéje. +Szomorúan nézegeti, ajkát amint nagykényesen biggyesztgeti, +csillogó sok potrohocska, fényeresztő pohosocska. Áldozni ő nem +áldozhat, világítót nem is kaphat; fénye nélkül világtalan, vak +sötétben egyre csetlik, egyre botlik nyomorultan. Felemel egy +fenyőtüskét, hadd segítse, támogassa tapogató vézna kezét; úgy +loholgat, bandukolgat putrijába, patakparti, bokoralji +tanyájába.</p> +<p>Amint lépked nagyvigyázást, óvakodvást, tüskebotra +támaszkodvást, éjnek sűrű sötétjébe, belébotlik, beütődik +valamibe.</p> +<p>– Világtalan vaksi pila – dümmög egyet döngicsélő rőt bogárka. – +Kissé jobban vigyázhatnál, nyitott szemmel járkálhatnál.</p> +<p>– Magadfajta volnék én is, Tűzbogárnak lettem én is; csakhogy +nincsen világítóm, sűrű, sötét éjszakákon utamat megvilágítóm.</p> +<p>– Hát a templom? Hát a bonca?</p> +<p>– Nincsen pénzem, se itókám, száke-borom, világítót ingyen nem +kap vak potrohom.</p> +<p>– Mért nincs pénzed? Mért nincs borod? Miért koldus a mivoltod? +Lám, én bőven áldozgattam, világítóm meg is kaptam.</p> +<p>– Ha van bőven világítód, adhatnál vagy egy csipetnyi +villogtatót; csak egy máknyit, hogy láthassak, kis vackomra +találhassak.</p> +<p>– Világítót dehogy adok, vakulj ha nincs pénzed, borod. +Vityillódba, ha akarod, elvezetlek; itt a karom, nyujtsd a +kezed.</p> +<p>– Két bogárka kéz a kézben, vak homályos sötétségben +<span class="pagenum"><a name="Page_114" id= +"Page_114">-114-</a></span> loholgatnak árkon bokron, patak mentén, +sötétellő viráglombon.</p> +<p>– Itt egy árok, ugorjuk át.</p> +<p>– Itt egy ember, repüljük át.</p> +<p>– Itt egy fahíd, lépjünk rája.</p> +<p>– Korhadozik lakkos fája.</p> +<p>Rőt bogárka kapja magát, megragadja vaksi társát, egyet lendít +félkezével, hunyorítgat rőt szemével és sebtibe és vaktába, +belódítja hídalatti mély tócsába.</p> +<p>– Világítód, hozzávalód hogyha nincsen, világító bogárkák közt +helyed sincsen – szól nagybüszkén, irgalmatlan s lohol tovább +fáradatlan.</p> +<p>Jó szerencse, hogy szegényke nem fulladt víz sötétjébe. Tutaj +úszott tócsa hátán, rizses terhét húzván, vonván; vízbe hulló vak +bogárka, arra esett ártatlanka. Jómagával tehetetlen, úgy terült el +eszméletlen.</p> +<p>Hold-Istenke le a mélybe letűnőben, Nap-Istenke fel magasba +felkelőben; széledezik sötét esti homályosság, éledezik napra leső +világosság. Égi útról szájára száll hűs csepp harmat, életrekelt +elaléltan heverésző tűzbogarat. Tágra nyitja tétovázva néző szemét +s ijedezve tekintget szét. Sütkérez rá Nap-Istenke napvilága, apró +száján játszadozik sugárkája s amint szeme ott pihen meg tócsa +tükrén, hát egy árva kis bogárka rúg-kapálgat partja szélén.</p> +<p>– Szerencsétlen kis pajtáskám, vízbe hullott aranyoskám.</p> +<p>Odarepül, megragadja, ki a vízből kivonszolja; ápolgatja +teste-lelke melegével, babusgatja szárnyaival, két kezével. Rőt +bogárka új életre éledezik, <span class="pagenum"><a name= +"Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> halottjából ébredezik. +Tutajbeli tűzbogárka, társát amint megvigyázza s jól szemügyre +ahogy veszi, minapesti lelketlenjét egyszeribe megismeri.</p> +<p>Úgy esett meg a baj vele, hogy a vaksit amint abba a tócsába +nagylelketlen bevetette, vígan tovább reppengetett, nagyvillogva, +nagycsillogva tovább lejtett. Két leányka járt a réten, legyezőjük +kezeikben, mimózákat szedegettek, krizántémot nézegettek. Arrafelé +begyeskedett rőt bogárka, virágszálról virágszálra; hol szirmokat +szakítgatott, hol levelet rántogatott. Nézik lánykák görbe szemmel +s felécsapnak hártyabőrű, bambusznyelű legyezővel. Így esett az +eset vele, tó vizébe így pottyant be.</p> +<p>Amint nyitja révedező apró szemét, amint veti mentőjére +tekintetét, reáismert minapesti kis társára, szegény vaksi +bogárkára; eszébe jut gonosz tette, fájót remeg gyenge lelke. Rőt +orcája halványodik, dölyfös szíve elfogódik; ajka rezzen, szeme +rebben, bűnbánóan rebesgeti:</p> +<p>– Be szégyellem, be restellem.</p> +<div class="figcenter" style="width: 455px;"><img src= +"images/i022.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_116" id= +"Page_116">-116-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Nyúl félfüle, Kócsag lába</h3> +</div> +<p>Telel élet, nagy mindenség, telel a föld és a kék ég. +Hópehelykék hulldogálnak, eget, földet mindenestül bepólyálnak. +Rétek, mezők, tócsa vizek, házak, hidak, erdős hegyek csillogtatják +hóleplüket, szikráztatják sziporkázó ezüstjüket.</p> +<p>Hegyek alján Nyúl-anyóka kis tanyája, nyúlkunyhónak fürgelábú, +két egytestvér nyuszikája. Egyikének szőre fehér, Habfehérnek, +másikának szőre tarka, Tarituppnak.</p> +<p>Ölnyi mély hó kősziklákon, rizset termő síkságokon. Hol kaphatna +Nyúl-anyóka ennivalót, Habfehérnek, Tarituppnak rágnivalót? +Fejebúbját búban, gondban vakargatja, fületövét két kezével +kapargatja. Mondja egy nap nyuszikáknak, tapsifüles fiókáknak:</p> +<p>– Ma lesz napja, útrakelek, holmi egymást hátha lelek.</p> +<p>Fehérszőrű Habfehérke talpraugrik, kérő szóval rimánkodik:</p> +<p>– Hadd mehessek én is veled, hadd járok be messze földet, havas +hegyet.</p> +<p>Tarituppos talpraugrik, ő is bízvást bizonkodik:</p> +<p>– Ha elviszed bátyácskámat, engemet is ráadásnak.</p> +<p>– Hűvös, fagyos télhó lehe – inti őket a bölcs szüle –, +maradjatok szép nyugodtan, puhán bélelt vackotokban. Hozok nektek +édességet, madárlátta csemegéket.</p> +<p>Ott elindul Nyúl-anyóka, havat kapál lábanyoma. Hegyeket lép, +völgyeket jár, csemegére, édességre csak nem talál. <span class= +"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span></p> +<p>Sötét erdő legmélyében lótván futván sűrűjében, félős fejjel, +riadt szemmel hátrafordul s tapsi füle amint hajlik, amint konyul, +vándor vadász rettenetes tűzpuskája, nyílegyenest céloz rája. +Nyúl-anyóka iramodvást iramodik, majd jobbfelé, majd meg balra +futván futvást kanyarodik.</p> +<div class="figcenter" style="width: 459px;"><img src= +"images/i023.png" alt="" title="" /></div> +<p>Ám egyszerre rettenetes egy pukkanás, szaladj pajtás, nyuszi +pajtás. Szőreszála borzoltában, erejének kifogytában, hetet havat +elfelejtve, apró lábát nekivetve, nagy fáradtan, elaléltan +visszaugrat tanyájába, puhán bélelt otthonába.</p> +<p>– Farkas koma kergetett meg? Róka néne ijesztett meg? – kérdi +két kis ölbelije.</p> +<p>– Jaj, a vadász, jaj puskája, hegyet völgyet dörögtető +<span class="pagenum"><a name="Page_118" id= +"Page_118">-118-</a></span> durranása. Jaj, be sajog fülem fele, +jaj, hogy nem hall másik fele.</p> +<p>– Hol a füled? Hová tetted?</p> +<p>Füléhez nyúl szegény kis nyúl s elszörnyedve veszi észre, nincs +a helyén balról füle.</p> +<p>– Nincsen fülem balfelőlről, fele maradt jobbfelőlről – töri +térdét, marja kezét. – Szegény fejem mától fogva, színek-szónak +csak a felét hogyha fogja.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Nagy sírásnak, nagy rívásnak neszét veszi áldottlelkű fehér +kócsag, szomszédbeli.</p> +<p>– Mi van veled kis pajtáskám? Miért sírsz rísz én szomszédkám? +Miért fogod, nyomod fejed? Mi baj érte balról füled?</p> +<p>– Erdő mélyén járt anyóka, térdig fagyba, nyakig hóba, +keresgélni rágnivaló édességet, madárlátta csemegéket. Amint egyre +bejjebbfelé bátorkodott, rémületes vándor vadász orvul, rútul +rátámadott. Eltalálta balról fülét, lepuskázta egyik felét.</p> +<p>– Hol veszett el? Hol maradt el?</p> +<p>– Feleúton veszthettem el, hófuvásban hullattam el. Ha valaki +megtalálná, hó alól ha kikaparná.</p> +<p>Áldott kócsag egyet gondol, nekiperdül, fülkeresni azon nyomban +nekilendül.</p> +<p>– Kócsag-apó félfüledet megtalálja – szól Nyúl-anyó reménykedő +nyuszikája.</p> +<p>– Hideg hóból, legmélyéből kikaparja – bizakodik Nyúl-anyóka +Tarituppja.</p> +<p>Órákon át, napokon át vigasztalják, Kócsag jöttét szívdobogva +lesik, várják. Harmadik még el se múlott s ím a Kócsag nagybicegve, +sántikálva előugrott. <span class="pagenum"><a name="Page_119" id= +"Page_119">-119-</a></span> Feje kókkadt, torka szikkadt; szárnya +tolla tépett, csapzott, nagyot nyögött és loholván orrabukott.</p> +<p>– Jaj, a lábam, fele lábam – siránkozik szívettépő fájdalmában s +erőtelen odaroskad anyó mellé, búban, bajban félfületlen társa +mellé.</p> +<p>– Farkas-koma kergetett meg, Róka-néne ijesztett meg?</p> +<p>– Mély erdőben, térdig hóban félfüledet megtaláltam; levegőben +rettenetes egy pukkanás, féllábamban fájó sajgás.</p> +<p>– Ó, szegényke, ártatlanka – siránkoznak, sóhajtoznak +mindhármasba.</p> +<p>– Jaj, a vadász, jaj, puskája, hegyet-völgyet dörögtető +durranása. Jaj, be sajog lábam fele, jaj, nem léphet másik +fele.</p> +<p>– Hol a lábad? Hová raktad?</p> +<p>Lábához kap szegény kócsag s elszörnyedten nézi, látja, nincs a +helyén balról való fele lába.</p> +<p>– Nincsen lábam balfelőlről, fele maradt jobbfelőlről – töri +szárnyát, marja karját. – Szegény lábam mától fogva, erdők útját +csak a felét hogyha rója.</p> +<p>– Hol félfülem baloldalról? – sopánkodik félfületlen +Nyúl-anyóka.</p> +<p>– Hol féllábam balfelőlről? – sopánkodik féllábatlan +Kócsag-bátya.</p> +<p>Előugrik, neki-nekibátorodik két fióka, Tarituppos és Habocska; +megszólalnak bátor szóval, emberséges indulattal:</p> +<p>– Elindulunk, útrakelünk, fület lábat, ha addig is, +megkeresünk.</p> +<p class="center">*</p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_120" id= +"Page_120">-120-</a></span></p> +<p>Ásó, lapát nyúl-kezükben, nagy elszántság kebelükben, elindulnak +mély erdőbe, erdő kellős közepébe. Orr irányban szimatolnak, térdig +havat kapargatnak, közbe-közbe pajkos nótát nótázgatnak:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">– Nagy hómező, kis +hómező,<br /></span> <span class="i0">Fület, lábat +el-befedő;<br /></span> <span class="i0">Félfülecske +Nyúl-anyóé,<br /></span> <span class="i0">Félláb +Kócsag-apókáé.<br /></span></div> +<div class="stanza"><span class="i0">– Nagy ásócskánk, kis +ásócskánk,<br /></span> <span class="i0">Nyúl félfülét egyre +ássák;<br /></span> <span class="i0">Nagy lapátkánk, kis +lapátkánk,<br /></span> <span class="i0">Kócsag lábát +lapátolják.<br /></span></div> +</div> +<p>Ám Nyúl-anyó félfülére, Kócsag-apó féllábára nem akadnak sehol +sehogy a nyomára. Két egytestvér legjavában tanakodnak, egyre +ásnak, lapátolnak, amint ág-bog nagyhirtelen nagyot roppan és egy +vadász, lesipuskás előtoppan. Két nyulacska alig-alig fordul, +perdül s mind a kettő kézrekerül.</p> +<p>– Minap nem foghattam kettőt, megkaptam most mindakettőt – +ugra-bugrál lesipuskás. Örömében rizsbort iszik, jókedvében így +nótázik:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">– Nagy puskámat, kis +puskámat,<br /></span> <span class="i0">Elpuskáztam fület, +lábat;<br /></span> <span class="i0">Két kis nyulat puska +nélkül,<br /></span> <span class="i0">Fogtam őket fegyver +nélkül.<br /></span></div> +</div> +<p>Fülön fog két apró nyulat s bármennyire rugdalóznak, elkerülnek +vadászházba, lesipuskás erdőmenti otthonába. Félszem néznek jobbra +balra, félfül lesnek neszre, hangra, hát egy falon két szegecske, +az egyiken Nyuszi füle, a másikon Kócsag lába, egymás mellett +elsorjázva. Összenéznek, összesúgnak, nagysuttyomban, jó javában +tanakodnak s <span class="pagenum"><a name="Page_121" id= +"Page_121">-121-</a></span> hirtelenbe észreveszi a két tapsi, hogy +a puskás, lesipuskás jobbszem vaksi.</p> +<p>– Azért lőtt hát fület balját, azért talált lábat balját, mert +félszemmel csakis balról, balfelől lát – súgja loppal a +nagyobbik.</p> +<p>– Nosza gyorsan jobbja felé, meg ne lássa valamikép merrefelé. +Te lekapod anyó fülét, én féllábát a Kócsagét – súgja loppal a +kisebbik.</p> +<div class="figcenter" style="width: 460px;"><img src= +"images/i024.png" alt="" title="" /></div> +<p>Kapja magát Habfehérke, egyet ugrik, falról anyó félfülével erdő +felé iramodik; kapja magát Tarituppos, egyet ugrik, Kócsag-apó +féllábával erdő felé kanyarodik.</p> +<p>Félszemére vaksi vadász, félszemével balra vigyáz. Kapkod +jobbra, ugrat balra, futkos erre, nyargal arra s addig lohol, addig +vizslat, míg megbotlik, bukfencezik s összeroskad. <span class= +"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span></p> +<p>Nyúl testvérkék szélvészmódra lótnak-futnak, lágy fészkükbe +egy-kettőre nagy lihegve el is jutnak. Lábat kapott, féllábacskát +fehértollú Kócsag-apó, fület kapott, félfülecskét villámlábú +Nyuszi-anyó. Öröm veri fel a házat, nincs többé baj, nincsen +bánat.</p> +<p>Páros füllel most már hallhat Nyúl-anyóka, páros lábbal most már +futhat fehértollú Kócsagocska. Boldog nyulak táncot ropnak, +jókedvükben nótázgatnak:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">– Nagy mihaszna, kis +mihaszna,<br /></span> <span class="i0">Félszemére vak +vadászka;<br /></span> <span class="i0">Fület, lábat +lepuskázott,<br /></span> <span class="i0">Két kis nyulat +elhibázott.<br /></span></div> +</div> +<div class="figcenter" style="width: 225px;"><img src= +"images/i025.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_123" id= +"Page_123">-123-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Tövig tépték Veréb nyelvét</h3> +</div> +<p>Nipponország rizsesföldjén, bambuszerdő dombos szélén, +szegénysorban megnyugodtan élt apóka, elhagyottan.</p> +<p>Lombos ágak sötétjéből, cserje, csalit sűrűjéből száll a Veréb +fáról fára, öreg apó kunyhójára. Kunyhójáról küszöbére, küszöbéről +tenyerére, morzsát, magot csipegetni, harmatcseppet hörpintgetni. +Nap nap után pirkadáskor, bíbor hajnalhasadáskor vígan repdes csepp +madárka, vígan csapdos kicsi szárnya, féloldalvást apókáját, +félszem lesi mindennapi adományát. Szép kettesben, békességben +barátkoznak s napok telnek, hetek múlnak.</p> +<p>Agg apóka szomszédsága, zsémbes asszony féregfúrta kalyibája. +Morcos, mérges természetű, két-ág villa tekintetű. Rizset cipelt +egy nap haza s amint főzte, amint mosta, arra röpdös kicsi veréb s +azt se tudni, hogy és mikép, belékóstol friss főztjébe, rizzsel +tele edényébe. Nagymérgesen, kíméletlen megragadja, kicsi nyelvét +tövig tépi, marcangolja. Vérző szájjal, fájó szívvel szegény veréb +úgy hessen el, el-elcsipog fájdalmában, holtra sebzett +bánatában.</p> +<p>Öreg apó, mit sem tudó, lesi jöttét, mindennapos, drágalátos kis +vendégét; várja maggal, friss morzsával, Buddha adta adománnyal. Ám +hajnali pirkadáskor, pirosodó hasadáskor nem szálldogál madárkája, +nem is csapdos kicsi szárnya. S amint erdők füvesére sugarat vet +felkelő nap Istenkéje, kapja magát jámbor öreg, keresni kél +odamaradt kis verebet. Cserjések és csalitok közt, lombos ágak +<span class="pagenum"><a name="Page_124" id= +"Page_124">-124-</a></span> sűrűje közt szólongatja madárkáját, +füttyentgeti mindennapos pajtáskáját. S ahogy figyel madárhangra, +zúgó zajra, zizzenéses lombhajlatra, mintha lelke megsejtené messze +helyről felcsicsergő csipogását, sebzett szíve, tépett szája síró, +rívó panaszlását.</p> +<p>Verébcsalád virágok közt csalitosban, üldögélnek, tanyázgatnak +békességes magánosban. Ápolgatják, ápolgatják testvérüket, irral, +fűvel gyógyítgatják betegüket. Szívrepesve veszik észre apó jöttét, +fészkük felé közeledtét; örömükben lába elé sereglenek, ágról ágra +ugrándozva csicseregnek. Hivogatják hívó szókkal, tessékelik +csőreikkel, tátogókkal.</p> +<p>– Pihenj egyet – leültetik.</p> +<p>– Kóstolj egyet – vendégelik; madárlátta ételüket kínálgatják +friss főztjüket. Közbe-közbe panaszolják panaszukat, csiripelik +bánatukat.</p> +<p>Napestig elszófiáznak, búnak, bajnak fittyet hánynak s +alkonyatkor, estre kelve, hazafelé kászolódik az emberke. Hálás +hang kél verébajkon, könny rezdül meg szempillákon; szépen kérik +irgalmatos gazdájukat, ne vesse meg szívből jövő kínájukat.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">– Nagy kosarunk, kis +kosarunk,<br /></span> <span class="i0">Fogadjad el +ajándékunk;<br /></span> <span class="i0">Nagy kosárka a +nehezebb,<br /></span> <span class="i0">Kis kosárka jóval +könnyebb.<br /></span></div> +</div> +<p>– Görnyedt hátra, vénhedt vállra sokkal illőbb, megfelelőbb +verébadta kis kosárka.</p> +<p>Rásegítik derekára, görnyedező vén vállára s amint baktat erdők +hosszat, róván fákat, kaktuszokat, <span class="pagenum"><a name= +"Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> Sarlós Újhold fent az +égen, áldás fakad ezüstszóró nézésében.</p> +<div class="figcenter" style="width: 553px;"><img src= +"images/i026.png" alt="" title="" /></div> +<p>Rizsesföldjén rétségeknek, ezüstcsíkján holdas fénynek, +bandukolgat otthonába, agg apóka verébtelen hajlokába. Rándít egyet +öreg vállán, lendít egyet kosárkáján s nagyvigyázvást, óvakodva, +kis <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= +"Page_126">-126-</a></span> kosárka fedélkéjét bontogatja. S ahogy +nyílik kis kosárka s kandi szemmel mered belé pillantása, szeme, +szája ámul-bámul, odáig a nagy csodától. Fényes arany fénylik +benne, sziporkázik színezüstje, csupa selyem, bársony mása, szemet +vakít igazgyöngye ragyogása.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Agg apóka kincse fénye rávilágít szomszéd banya rizsesére. +Dörgölgeti pisla szemét, nem állja ki elvakító fényességét. +Odatipeg szomszédjához, kinccsel tele kosarához s látván bársony +selyem kincsét, megkívánja sáraranyát, színezüstjét.</p> +<p>– Hogyan, honnan került hozzád? Kitől kaptad kis kosárkád?</p> +<p>– Lombos ágak sötétjéből, cserje, csalit sűrűjéből, nap nap után +pirkadáskor, bíbor hajnalhasadáskor, vígan repdes csepp madárka, +vígan csapdos kicsi szárnya. Annak kaptam drága kincsét, +könyörtelen annak tépted tövig nyelvét.</p> +<p>Öreg agglant egyet gondol s Nap-Istenke amint fordul, szedi, +veszi magát másnap, verébékhez alázattal ellátogat. Mézes-mázos +minden szava, szánom-bánom kérő hangja, sóhajtozik, sopánkodik, +szíve színből majd hogy el nem facsarodik. Verébéknek torkon a szó, +nyájasságuk el-elhaló, tessék-lássék mosolygásuk, ímmel-ámmal +szószólásuk.</p> +<p>– Pihenj egyet – leültetik.</p> +<p>– Kóstolj egyet – vendégelik.</p> +<p>Alkonyatkor, estre kelve, hazafelé kászolódik ravasz beste. +Hideg a hang verébajkon, könny se rezdül pillájukon; szólják szíves +szólásukat, ne vesse meg kínájukat: <span class="pagenum"><a name= +"Page_127" id="Page_127">-127-</a></span></p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">– Nagy kosarunk, kis +kosarunk,<br /></span> <span class="i0">Fogadnád el +ajándékunk;<br /></span> <span class="i0">Nagy kosárka a +nehezebb,<br /></span> <span class="i0">Kis kosárka jóval +könnyebb.<br /></span></div> +</div> +<p>Kapzsi, fukar volt az asszony, sipítgatja vékony hangon:</p> +<div class="figcenter" style="width: 434px;"><img src= +"images/i027.png" alt="" title="" /></div> +<p>– Teherbíró vén vállamra sokkal illőbb, megfelelőbb verébadta +nagy kosárka.</p> +<p>Nagynehezen rásegítik, kétrét görnyedt vállaira ráemelik s amint +baktat erdőkhosszat, róván fákat, kaktuszokat, Sarlós Újhold fent +az égen, harag lángol nézésében.</p> +<p>Rizsesföldjén rétségeknek, félhomályán Hold fényének, gyorsan +lohol otthonába, agg rosszcsont a hajlokába. S amint fogja nagy +kosarát s próbálgatja zárját, nyitját s amint nyílik nagy fedele s +belémered tekintete, hátrahőköl ijedtében, szíve eláll borzadalmas +rémültében. <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= +"Page_128">-128-</a></span></p> +<p>Kísértetek szörnyű arca meredez rá, megriadtra, dúló-fúló +ábrázattal, vérfagyasztó irtózattal. Ki kéz nélkül, ki láb nélkül, +ki szarvakkal, ki fej nélkül; ki félszemmel, ki hárommal, tűzlehelő +tág torokkal. Kosarukból kilendülnek, dörgő hangon dübörögnek; +torkon kapnak kapzsi banyát, bűnösségét beléfojtják.</p> +<p>Nap-Istenke egek alján elrejtőzik, Hold-Istenkét sötét felhők +környékezik.</p> +<div class="figcenter" style="width: 434px;"><img src= +"images/i028.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_129" id= +"Page_129">-129-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Medúza és a majom mája</h3> +</div> +<p>Tengerlaki Rőt-Sárkánynak, mély tengerek nagyhatalmú királyának, +lent a vízben kagylódíszes palotája, hullámverte pagodája. +Gyöngyike volt gyöngyszépségű felesége, ringó tenger gyémántfényű +ékessége. Vizeken át szikráztatja kristályszemét, szórja fénylő, +szétözönlő fényességét.</p> +<p>Habos hajnal hasadáskor, ködmegülő pitymalláskor, Gyöngyikének +teste-lelke épségébe, kórság szállott szemvakító szépségébe. Térde +inog, meghanyatlik, erőtelen, tehetetlen ágynak omlik; gyöngyöt +könnyez smaragdszeme, fájón nézeg réveteges tekintete. Vízországban +ahány javas, kuruzslásban aki jártas, mind ott terem hívására, +Sárkány király parancsára. Mind kutatja búját, baját, nem tudják +meg orvosságát.</p> +<p>Százesztendős harcsaszájú, pikkelytestű, bőrhártyájú, nagyokat +bök homlokára s ilyen szókra nyílik szája:</p> +<p>– Majom máját ha kaphatnék, Gyöngyikénken talán-talán +segíthetnénk.</p> +<p>– Még csak hírből sem ismerem – szól Rőt-Sárkány bús leverten. – +Víz nem tudó, víz nem lakó, mit tudom én, majom-fajta merre +való.</p> +<p>– Tenger vizét nem is állja, szárazon van megélhető maradása. +Majomsziget füves földjén háza helye, erdők fáján, lombozatán +száraz fészke.</p> +<p>– Vízben élő rajzatomban, pikkelygazdag országomban van-é, aki +tudja máját, majomsziget lombos fáját?</p> +<p>Megszólal a harcsaszájú, pikkelytestű, bőrhártyájú: <span class= +"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span></p> +<p>– Lapos, lompos Medúzánknak toppant híre ép a minap, messze +tengert járván, kelvén, mélybe bukván, mélyből megint felmerülvén. +Szárazföldnek zöldelő kis szigetére, annak bukkant földes, füves +peremére.</p> +<p>Hamar a Medúzát színe elé hozzák, hallgatja királya parancsosztó +szavát. Majmok szigetkéjén majom meleg mája, beteg Gyöngyikének egy +az orvossága.</p> +<p>– Gyöngéllem én vézna erőm, kevesellem kurta időm, vízloccsantó +tagjaimmal, majmot fogni erőtelen karjaimmal.</p> +<p>– Ne erőddel vezesd félre, ne csápoddal csaljad lépre, ha +fortéllyal, szóbeszéddel, mézes-mázos, cselfogásos ígérettel.</p> +<p>– Mi fortélyom lehet nékem? Mi cselt szőhet szóbeszédem? – szól +medúza bamba ésszel, hasmánt úszó lomha testtel.</p> +<p>– Dícsérgessed kristályhímes palotánkat, vízben úszó +országunkat, emberfélét csigafejjel, csigafélét embertörzzsel. +Szilaj kedve kerekedjék, országunkba kéredzkedjék.</p> +<p>– Majomféle nemzetsége nem úszik ám, tenger vizén, síma tükrén +nem kúszik ám.</p> +<p>– Csalogasd rá csonthátadra, ugrassad rá teherbíró +páncélodra.</p> +<p>– Értem – szól az értelmetlen, útra kél a jó magával +tehetetlen.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Nekicsap a csápjaival, nekilendül lábaival s hullámon át, +habokon át, tarajszóró tölcséren át, addig ázik, addig fázik, +tenger vizén addig-addig nyargalászik, <span class= +"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> míg egy +reggel, bíbor reggel, fölkelő nap Istenkéje rá nem száll egy +zöldelő kis szigetkére.</p> +<p>Erdő alján, füves partján hajlong egy fa, vicsorgásos szőrös +majom himbálgatja. Messze tenger Medúzája látván majom kezét, +lábát, szőrbenőtte ábrázatát; földi sziget szőrös majma, +megpillantván a medúzát, szemből fejét, csápból karját, ijedtükben +megállanak és egymásra csodálkozó szájat tátnak.</p> +<p>– Ki ija vagy, ki fia vagy? Ki-miféle csúf szerzet vagy? – kérdi +félsszel a fürgébbik.</p> +<p>– Tengerlaki Rőt-Sárkánynak, mély tengerek királyának volnék én +a világjáró hírhozója. Nagy a híre, nagy a neve szárazhátú +földeteknek, földből növő erdőtöknek, mezőtöknek. Jól megnézem, +hírül viszem; ez a dolgom, ez a tisztem.</p> +<p>– Tifelétek nem terem fa? Gyümölcsféle nincsen rajta?</p> +<p>– Más a színe a miénknek, más az íze vízben növő gyümölcsének; +mindennapos a termése, íze, színe ezerféle. Megnézhetnéd, ha +kívánod, meg se szánod, meg se bánod – mondja mersszel a +lomhábbik.</p> +<p>– A mi fajtánk nem úszik ám, tenger hátán nem csúszik ám.</p> +<p>– Bőven van hely csonthátamon, bízvást ülhetsz páncélomon; +elvihetlek odaátra, vízben forgó, vízben úszó palotánkba.</p> +<p>Adta majma egyet ugrik medúzára, nagy vigyázvást kuporodik +csonthátára; víz előtte, víz utána, vígan uszkál medúzából +hajócskája.</p> +<p>Delet tűz a tenger napja, tajtékot túr fehér <span class= +"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> habja; +hüllők, halak táncot ropnak, ficánkolnak, orruk előtt lemerülnek, +fel-felbuknak.</p> +<p>– Majom pajtás – szól Medúza –, van-e májad, meleg májad +tarsolyodba?</p> +<p>– Hogyne lenne – szól a majom tréfaszóra, kedvre kelve.</p> +<p>– Rendben az én szénám, szalmám, be boldog lesz +Sárkány-gazdám.</p> +<p>– Mért kérdezed majom máját? Mért lesz boldog +Sárkány-gazdád?</p> +<p>– Csak úgy mondtam – szól Medúza, szájaszélét ravaszkásan +félrehúzva.</p> +<p>– Jó Medúza, no de mégis, hadd tudjam meg nyitját én is.</p> +<p>Eltünődik nagy oktalan, gondolkozik tanácstalan; kikottyantja +tilos titkát, Gyöngyikének segedelmes majom máját.</p> +<p>Elhűl majmunk meleg vére, égnek mered ahány szőre; csupa tenger +környös-körül, veszedelem mindenfelül. Előszedi nagy furfangját, +ravasz esze csínja-bínját és így beszél Medúzához, elevenke +hajójához:</p> +<p>– Be sajnálom, be restellem; mért nem szóltál szárazföldön, +szigetemen?</p> +<p>– Hogyha májad mondtam volna, páncélomra soha rá nem ültél +volna.</p> +<p>– Ha megtudom, ha csak sejtem szándékodat, nem egy, hanem három +májat dugtam volna tág zsebembe, egyet pedig ráadásnak +gelebembe.</p> +<p>– Egy is elég lesz belőle.</p> +<p>– Ott hagytam ám azt az egyet szigetemen, lombok alján, széles +fényes falevelen; ne kellessen túlon <span class="pagenum"><a name= +"Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> túl is cipekednünk, +könnyebbedjék útra való úti terhünk.</p> +<p>Medúzának lassú esze lassacskán jár, jobbra forog, balra uszkál; +kezét töri, sopánkodik, butaságán bosszankodik.</p> +<div class="figcenter" style="width: 424px;"><img src= +"images/i029.png" alt="" title="" /></div> +<p>Fákon kúszó négykézlábú, hosszúkarú, szőrcsuhájú, nagyokat bök +homlokára, szóra nyílik ravasz szája:</p> +<p>– Térjünk vissza tengertúli szigetünkre, erdős, lombos kis +fészkünkbe, három májam fa ágáról, mind leveszem leveléről, zöld +lombjáról.</p> +<p>– Persze, persze, jó lesz bíz a – szól örömmel tökkelütött +oktalanja.</p> +<p>S nekicsap a csápjaival, nekilendül lábaival s hullámon át, +habokon át, tarajszóró tölcséren át, addig áznak, addig fáznak, míg +egy reggel, rózsás <span class="pagenum"><a name="Page_134" id= +"Page_134">-134-</a></span> reggel felkelő nap Istenkéje rá nem +száll a majomlakta szigetkére.</p> +<p>Fürge majom toppan egyet, Medúzáról, páncéljáról pattan egyet s +fája lombján leguggolva, vicsorítja hegyes fogát adta majma.</p> +<p>– Köszöntelek bölcs pajtáskám, tengerjáró kis bárkácskám; +sajnálom sok fáradságod, tengerháti uszkálásod.</p> +<p>– Hát a májad? – képed, szörnyed oktalanka.</p> +<p>– Abba ugyan nem haraptok, hadd vássék csak halfogatok. Ahogy +jöttél, úgy mehetsz el, májam nélkül úgy lehetsz el.</p> +<p>– Hát a gazda parancsszava?</p> +<p>– Várhassa meg kimúlásom, holtom után májacskámat +rátestálom.</p> +<p>– Hát a szavad, ígéreted?</p> +<p>– Hát a bamba cselvetésed?</p> +<p>Medúzácska szörnyen búsul, leforrázva térül, fordul; nagy +kelletlen hazafelé, úgy igyekszik el-kifelé.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Vízalatti palotában, hullámhátas pagodában egyre lesik, egyre +várják Medúzácskát, szigetföldi majom máját. Szürkés egy est, +szürkületkor, sápadt holdfény derengtekor, átázottan, átfázottan, +elbágyadtan, csigázottan, Medúza nagy lomha teste, vizek szintjén +himbálódzik esetlenje. Közrefogják, gyorsan viszik víz urához, +Sárkány-király zsámolyához.</p> +<p>– Hol a majom? Hol a mája? Gyöngyikének, nagybetegnek szigetbeli +orvossága? – ordít rémest a Rőt-Sárkány, majom máját várvást +várván.</p> +<p>Könny üli meg Medúzának merev szemét, remegtető rettegése +testét, lelkét. Mindent elmond, amit <span class="pagenum"><a name= +"Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> tudott, rendre sorra, +Szigetország majomkáját, majom máját panaszolva.</p> +<p>– Lomha tested gerinc nélkül, karod, csápod egy csont nélkül, +takarodj el világvízzé, színed, híred ne lássam, ne halljam +többé.</p> +<p>Vízi vadak megragadják a Medúzát, zúzzák, törik minden ízét, +minden csontját, szertetépik orrát szemét, szétverdesik lomha +testét. Kristályfényes pagodából sötétellő mély vizekbe, +forgatagos, bősz hullámos örvényekbe irgalmatlan lelódítják, +lelketlenül letuszkolják.</p> +<p>És azóta bús Medúza, sok csápkarja lekonyulva, orra nem orr, +szeme nem szem, prédanyelő szája sincsen; semmi feje, nyálkás +teste, nyirkos, nyálas lebernyege, hullám hátán örökkétig +hajszolódik, örvény alján, habok hátán hánykolódik.</p> +<div class="figcenter" style="width: 226px;"><img src= +"images/i030.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_136" id= +"Page_136">-136-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Holló úszik, Gúnár kúszik</h3> +</div> +<p>Éldegélnek egymagukban, erdőlaki odujukban, mind a hárman +károgatók, családbéli három Hollók. Ha volt miből, lakmároztak; +csigát-bigát, féregfélét nyalánkoltak. Szűk fészkében Holló-legény +száját, csőrét tátogatja, legízesebb falatkáit öregedő szüleivel +cuppogtatja. Régi szokás hollóéknál, sötétgúnyás madáréknál.</p> +<p>Három Gúnár uszkál erdő zöld tavában és javában szapulgatják, +Hollóékat mérges csőrrel gágogatják.</p> +<p>– Nézd el, milyen nagyot nyeltek, tücsköt-prücsköt, vagy mit +leltek – szól az egyik, legnagyobbik, három közt legirígyebbik.</p> +<p>– Ó, be csúfak, be kormosak – gágázgat el másodikja s olyat +hápog vak dühében, mintha szemet kapott volna.</p> +<p>– Zavarjuk el innen őket, színüket se lássuk többet – szisszent +egyet legkisebbje.</p> +<p>Pedig férget esznek ők is, békát lesnek Gúnárok is s míg a másét +megócsálják, veres csőrük fennen hordják.</p> +<p>Hollóéknál békén, nyugton gunnyasztanak, féloldalvást libák felé +sandítanak. Holló-legény gondol egyet, szárnyaival rebben egyet, +hozni akar holmi egymás földi férget, öregéknek puhahúsú, +madárlátta csemegéket.</p> +<p>– Meleg van még, majd csak később – javallgatják Holló-szülők. +Ám a legény rebbenőben, pedig ott fenn Nap-Istenke delelőben.</p> +<p>Tüzet tűzött a nap aznap, Holló-apó így károgat: <span class= +"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> +<p>– Anyjuk, lelkem, hátha kissé lerepülnék, tó vizében tollaimmal +fürödhetnék.</p> +<p>– Akkor én is veled tartok, baj ne essék, ne történjék +valamelyes bántódásod.</p> +<p>Leszállanak tó tükréhez, lerepülnek fodrosodó gyűrűjéhez; +belélépnek sekélyébe, csendes vize legszélébe.</p> +<p>– Jaj, be pompás, be kellemes – örvendezik a két hites és +anyókát apókája és apókát anyókája gondos gonddal mosdatgatja, +szappanozza.</p> +<p>Tóközépen három Ludak, szárnyaikkal csapdosgatnak; Hollóékra, +fürdőzőkre nyujtott nyakkal, tátott csőrrel hápogatnak.</p> +<p>– Miénk a tó mind halastul s el mer jönni ébenszínű asszonyostul +– berzenkedik egyik tollas.</p> +<p>– Szín vizünket, kristálytisztát kormos, mocskos tollaikkal +bepiszkítják – fortyan egyet a lúdtollas.</p> +<p>– Ki vizünkből, szedte-vette – szisszen egyet legkisebbje s +nyujtogatják nyakuk, csőrük, meresztgetik merev szemük.</p> +<p>– Csend legyen a csőrötökkel, hápogással, sziszegéssel. Jertek +egész közel hozzám s a szám majd megsúgja nektek, mit is kell majd +művelnetek.</p> +<p>Csőreiket összedugják, úgy lesik az okos szavát és megértvén +bölcs beszédet, hangoskodva szétszélednek.</p> +<p>Holló-párék tó legszélén sütkéreznek, elhenyélnek, gyanúperrel +ártatlankák dehogy élnek.</p> +<p>Azon nyomban jön egy Liba, három lúd legravaszabbja; mézes-mázos +a beszéde, édeskés a sziszegése:</p> +<p>– Kicsi Hollók, jó szomszédok, sötét földről származottak, +ébenfából faragottak, örvendünk a <span class="pagenum"><a name= +"Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> szerencsénknek, vizünk +hogy megtiszteltétek. Nagy a hőség, a forróság, úgy-e, lelkem? +Úgy-e pompás szép tavunkban, hűs vizünkben?</p> +<p>– Ó, Gúnárka, aranyoska, nem akarnánk megzavarni, tócsátokhoz +tolakodni; partja szélén, legsekélyén megülhessünk, nagy melegben +tisztálkodjunk, fürödhessünk.</p> +<p>– Beljebb tessék, arra kékebb, vize tisztább, sokkal hűsebb. +Jertek velem, megmutatom – szól Gúnárka csúfondáros gúnyos +hangon.</p> +<p>– Ó, köszönjük – válaszolja vigyázatos Holló-anya –, úszás nem a +mesterségünk, mélyebb vízbe dehogy szállunk, dehogy merünk.</p> +<p>– Ne féljetek, itt vagyok én, ébensötét tollatokra vigyázok én; +te jobbfelé, te meg balra, fogózzatok bátran az én két +szárnyamba.</p> +<p>Kelletlenül két Hollócskák megragadják gágogó Lúd egy-egy +szárnyát; cipekednek be a vízbe, kékellő tó közepébe. Alig-alig +érnek oda, egyszerre csak szárnyat csapdos három Liba, nekiesnek +Hollócskáknak, tehetetlen szárnyacskáknak.</p> +<p>– Holló úszik, jaj, be furcsa – gágog, sziszeg három rusnya. +Hollók tollát tépik, rántják, jobbról balra, balról jobbra +ráncigálják.</p> +<p>– Holló úszik, Holló úszik, ó, be furcsán fulladozik – +nevetgélnek fuldoklókon, szárnyaikkal keservesen csapkodókon. S +addig csípik, addig marják, addig tépik, marcangolják, míg +egyszerre mind a kettőt eleresztik s be a mélybe besüllyesztik. +Szegény Hollók, ártatlanok megfulladtak, tó vizében, legmélyében +elpusztultak.</p> +<p class="center">*</p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_139" id= +"Page_139">-139-</a></span></p> +<p>Erdő mélyén Holló-legény csigát-bigát szedegetett, válogatott jó +falatkát, öregéknek friss vacsorát. Nagyvidáman, hamiskásan repdes +haza s amint leszáll madárházi udvarukra, senki aki lesné jöttét, +vadászásról visszatértét. Jobbra balra figyel, lesel, minden neszre +odafülel s amint sorsán sopánkodik, tócsa felől fel-felhangzik +három Gúnár gágogása, hápogásos nótázása:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">– Holló úszott, Holló +úszott,<br /></span> <span class="i0">Jaj, de furcsán +fulladozott;<br /></span> <span class="i0">Fürtös fejét +fürösztettük,<br /></span> <span class="i0">Tó vizébe +fullasztottuk.<br /></span></div> +</div> +<p>Nagyot dobban Holló-legény szívecskéje, könnybelábad szénfekete +szemecskéje; siet, repül víz partjához, szegény szülék +tósírjához.</p> +<p>– Anyám, apám – szívszakítón kiáltozza, beceszókkal öregéket +szólongatja. S amint szeme tó szegélyén, tócsa vize legsekélyén, +ott a parton egymás mellett apó, anyó lélektelen ott heverget. +Összeesik bánatában, szívszorító fájdalmában s amint felsír fájó +hangja és fájdalmát elzokogja, felé repül, mind egybegyűl sok jó +pajtás, búban, bajban megannyi társ. Halottjukat vállra veszik, kis +fészkükbe visszaviszik s annak rendje, módja szerint egymás mellé +elföldelik. Buddha szava parancsára, szálló lelkek irgalmára.</p> +<p>– Tó vizébe vesszek én is, hadd fulladjak belé én is – +jajveszékel szegény árva.</p> +<p>– Anyád, apád meg nem éled, életed ha megcseréled – csitítgatják +cimborái. – Rontsunk rájuk, Gúnárokra, ostobákra, hápogókra. +Büntessünk meg bűnösöket, bűnükért hadd bűnhődjenek. <span class= +"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span></p> +<p>Árva Holló belényugszik, mély bánata lecsillapszik. S harminc +ifjú Holló-pajtás, búban, bajban megannyi társ, lerepülnek tó +partjára, tó partjának több fájára. Lent a vízben álnok Ludak, fent +a nagy fán Holló-ifjak. Ludak lentről fákra néznek, Hollók fentről +Lúdra néznek. Megszólal a harminc Holló:</p> +<p>– Ostobácska jámbor Libák, nem is sejtik, nem is tudják, tócsa +vize hovatovább apadóban, tócsa medre egyre jobban száradóban. +Tóban többé csepp víz sem lesz, ahány Gúnár, mély mocsárba mind +odavesz.</p> +<p>Ludak hallják rémülettel s libaésszel, libafejjel feljajongnak +Hollóékhoz, fán gubbasztó sötétfürtű pajtásokhoz. Rémüldöznek, +kérve kérdik, igaz szó-e, valóságos, ami hírlik?</p> +<p>– Egy-kettőre fel a fára – kiáltoznak riadozó Gúnárkákra –, apad +a víz alattatok, mély mocsárban egytől-egyig ottragadtok.</p> +<p>Három Ludak fára kúsznak, egyet lépnek, kettőt-kettőt +visszacsúsznak. Hogy hápognak halálos nagy rémültökben, hogy +ijednek jobbra-balra dülöngtükben. Nevet harminc Holló-madár, +Gúnárékon most az egyszer eszük túljár; rajtuk a sor, ők mulatnak, +tréfa-nótát danolgatnak:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">– Gúnár kúszik, Gúnár +kúszik,<br /></span> <span class="i0">Egyet lépked, kettőt +csúszik;<br /></span> <span class="i0">Jaj, be furcsa +Gúnár-kúszás,<br /></span> <span class="i0">Egyet csetlés, kettőt +botlás.<br /></span></div> +</div> +<p>Libabőrt kap három nagy Lúd, menekülne, elillanna, sehogy se +tud; fáknak ága, lombja közé akadoznak, gallyak közé gabalyodnak. +<span class="pagenum"><a name="Page_141" id= +"Page_141">-141-</a></span></p> +<p>S amint hullnak le a fákról, ág-bogakról, lombról galyról, rövid +eszük össze-vissza zavarodik, hosszú nyakuk jobbra-balra +csavarodik. Magas fákról lehulltukban megfulladnak, nagy bűnükért, +gazságukért meglakolnak s azóta mind mai napig szólásmondás +divatozik:</p> +<p>– Holló úszik, Gúnár kúszik.</p> +<div class="figcenter" style="width: 484px;"><img src= +"images/i031.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_142" id= +"Page_142">-142-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Legyet ölő Legyezőcske</h3> +</div> +<p>Tikkaszt a nyár, zümmög a Légy, fényben fürdik a mindenség. +Bogárkáknak rebben szárnya, hallszik szellő suhanása; dümmög dongó +ágon-bogon, szitakötő árkon, bokron. Adta Legye szemtelenje, be +kelletlen, zizzenése libbenése tűrhetetlen. Orrod előtt eledeled, +falánk legyek rajtaesnek; italodat megdézsmálják, pihenődet +megzavarják.</p> +<p>Nagy szerencse, vigyázgat rád fürgekezű Legyezőcske. Csontja +bambusz, husa hártya; nyáridőben, rekkenőben hűs szellőt hajt +verítékes orcátokra. Fagyos télen, zimankóban tüzet éleszt, alvó +tüzet, pislákolót újjáébreszt; legyek raját, garmadáját ellegyezi, +orrod elől, italodról, ételedről elkergeti, bambuszcsontú, +hártyahúsú Legyezőcske.</p> +<p>Terpeszkedik verandáján s házatáján megint zümmög, füle körül +megint dümmög adta Legye szemtelenje. Odaszállnak Legyezőcske orra +elé, elsorjáznak szépen, rendben egymás mellé.</p> +<p>– Hessetek el, kotródjatok, szemem elől utolsóig pusztuljatok – +rivall rájuk nagy mérgében, nagy dühében Legyezőcske.</p> +<p>Ám a legyek, szemtelenek, kérve kérik, nyelén fogják, kérő +szóval kérlelgetik; rövidebbre szabják inkább zümmögésük, hallgassa +meg nagy kérésük.</p> +<p>– Mit akartok? Mi jót hoztok?</p> +<p>– Nem nekünk jó, inkább neked – zümmögik a fürge Legyek.</p> +<p>– Hadd hallom hát, mi jó benne? – kérdi tőlük Legyet irtó +Legyezőcske.</p> +<p>– Nagy a neved, becsületed, hogy a Legyet, szegény <span class= +"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> Legyet +csontkaroddal egyre-másra hessegeted. Pedig immár közelgőben +Őszi-Szellő s ha beáll a hűvös idő, ki törődik akkor véled? Széllé +foszlik híred, neved, oda minden emberséged.</p> +<p>– Merről repül Őszi-Szellő? Honnan bukkan békebontó szele +elő?</p> +<div class="figcenter" style="width: 251px;"><img src= +"images/i032.png" alt="" title="" /></div> +<p>– Nyaratszaka bujócskázik, hegyek között szilajkodva furulyázik; +ám ha torpan s elédtoppan, az áldóját, te fizeted meg az árát, +drága árát.</p> +<p>– Jó Legyecskék, hű pajtások, ti adjatok bölcs tanácsot; +Őszi-Szellőt valahogyan meg ne lássam, Őszi-Szellő valamikép meg ne +lásson.</p> +<p>– Ismerjük mi Szél őkelmét – hitegetik könnyenhívő Legyezőcskét. +– Ha egy-két szót szólunk neki, még a házad tájékát is jó messzire +elkerüli. Te is kímélj ám bennünket, te se rontsd meg életünket. +<span class="pagenum"><a name="Page_144" id= +"Page_144">-144-</a></span> Ne csapj le ránk csontkaroddal, ne +törjél ránk tíz karmoddal.</p> +<p>– Szómat állom, szent a béke – örül lenge Legyezőcske. – Rátok +dehogy haragszom én, sose bántlak titeket én. Csúf szokás volt, +amit tettem, eszem nélkül legyezgettem. Hej, nem egyszer de +megbántam, álmotok hogy megzavartam; nem szándékos akarásból, +csakis pajkos megszokásból.</p> +<p>Édeskedik Legyecskéknek, hamis Legyek megértően összenéznek. +Kezet fognak, paroláznak, ravasz arccal odébbállnak és a Legyek, +léha Legyek bizakodva békességben, csalafinta ígérésben, ételt, +italt megszállanak s jóllakásig lakmároznak. És a lenge +Legyezőcske, csak ne bántsa, ne zavarja hűs Szellőcske, Legyet +többé karjaival nem legyezget, csontkezével soha többé nem +hesseget.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Múlik a nyár, hűvösödik, hegyek mögül Őszi-Szellő kerekedik. +Legyezőcske gyengül, satnyul, kerek feje, arca konyul; hártyabőre +színét veszti, húsát, csontját megereszti. Hát még amint nagy +nyargalvást, jön Szellőcske, hűs rohanvást. Legyezőcske keze, lába +merevedik, teste, lelke gémberedik; lim-lom közé kamarába, odadobja +a gazdája.</p> +<p>Amint egy nap eldidereg s minden tagja meg-megremeg, eszébe jut +szép napoknak zöngicsélő Legyecskéje, álnok, hazug ígérése.</p> +<p>– Ha csak egyszer megfoghatnám s kezem közé kaparintnám, +kitekerném álnok nyakát, kettétörném a derekát.</p> +<p>Lim-lom közül kivánszorog s lépést lépvén amint <span class= +"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> +csoszog, ím előtte, orra előtt döngicsélget szép napoknak +Legyecskéje, szembe kerül szemtelenje.</p> +<p>– Ó, te álnok, gaz fajzatja – fortyan egyet nagy haragja –, +cudarság volt minden tetted, hazug a szód, ígéreted.</p> +<p>Kis legyecske holttá rémül, lába inog, feje szédül, csendes +szava elhalóban, potroha megroppanóban.</p> +<p>– Hessegethetsz, ha akarod, most már akár agyonüthed +bambuszkarod; járni való erőm sincsen, szálldogálni szárnyam +sincsen. Íme, láthadd, mivé lettem, fogyton fogyik gyenge erőm, +lélegzetem.</p> +<p>Szegzi szemét Légy szemébe, irgalom száll a szívébe. Légy két +szárnya szakadozik, lágy potroha horpadozik; keze, lába szétesőben, +tekintete elhalóan, révedőben.</p> +<p>– Mi betegség rokkantott meg? Mi baj érte szegény fejed?</p> +<p>– Őszi-Szellő kergetett meg, fuvallata tépázott meg.</p> +<p>– Valamikor, nem is oly rég, jól ismerted s jó magammal +elhitetted, ha egy-két szót szólasz neki, még a házam tájékát is jó +messzire elkerüli.</p> +<p>– Nem volt igaz, amit mondtam; féltem tőled, hát hazudtam – szól +Legyecske bűnbánóan.</p> +<p>– Ó, mi csúfság, gaz álnokság – s nagy dühében, lendültében +nekirohan, lábaival nekidobban. Ám rémséggel veszi észre, hogy mily +fogytán, hogy mily rogytán mindkettőjük egészsége. Feje forog, +elszédülten tántorodik s kis ereje megroppanik. Ki-kinyitja haló +szemét, búsan veti pajtására tekintetét; összeroggyan s rá a Légyre +erőtelen, összeroppan tehetetlen. El-kimúlott kis Legyecske, +szertehullott Legyet ölő Legyezőcske. <span class= +"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Dali Kandúr</h3> +</div> +<p>Nagyot bődül büszke Tigris hetykélkedvén, Kandúr előtt +legénykedvén:</p> +<p>– Széles e világon legeslegerősebb, nincsen Nippon földjén nálam +félelmesebb.</p> +<p>– Hogyha vallod, akkor igaz – szól a Kandúr s félelmében +elmiákol. – Ám egy felhőn, futó felhőn nagy nyargalvást, ki vágtat +oly bősz rohanvást?</p> +<p>Ránéz Tigris a felhőre s döbbenettel veszi észre, irdatlan egy +szilaj Sárkány száguldozgat felhő hátán. Minden mersze tigriskének +eleblábol a nagy hősnek s elmenekül tűzokádó Sárkány elől, akár +egér macska elől.</p> +<p>– Lám, lám – nevet égi Sárkány, repülgetvén felhő hátán –, +Tigris-koma nagyféltében elvágtatott, ijedtében ugyancsak +elinalgatott. Széles e világon legeslegerősebb, nincsen Nippon +földjén nálam félelmesebb.</p> +<p>Hallja Felhő Sárkány szavát, gőgösködő hiúságát; nagymérgesen +lebernyegén egyet rándul s hanyatthomlok hullik Sárkány a +hátáról.</p> +<p>– Széles e világon legeslegerősebb, nincsen Nippon földjén nálam +félelmesebb.</p> +<p>Hallja Szellő Felhő szavát, fennhéjázó, nagyratörő nagyzolását; +olyat fujtat lebernyege ringy-rongyára, darabokra oszlik-foszlik bő +plundrája. Szellő dúl-fúl haragjában s nagy dúltában, nagy fúltában +nagyot ijed lent a Kandúr, félelmében elmiákol, beoson egy +emberlakta, biztonságos úri lakba.</p> +<p>Öreg párék éltek benne, csendes, rendes békességbe; bent a férfi +imádságot mormolgatott, anyóka <span class="pagenum"><a name= +"Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> meg holmi egymást +varrogatott. Mit nekik Szél sikongása, fütyörésző dúdolása.</p> +<p>Nézi Kandúr, ámélkodik, táti szájjal csodálkozik s kis eszével +fel nem éri, Ablak-úrfi Szél ellen az egész házat mikép védi? Néz +Ablakra, rámájára s amint nézeg átvilágló kristályára, Szellő-úrfi +kézzel, lábbal üti, veri, síppal füttyel zörrenteti. Ablak-úrfi +eldicsekszik, Szellőcskével ellenkedik:</p> +<p>– Én vagyok a legerősebb, nálad jóval félelmesebb; rajtam ugyan +át nem törhetsz, reggelig is elfütyölhetsz.</p> +<p>– Az ám – nyávog félénk Macska –, pedig Szellő több arasszal +nagyobbacska.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Leszáll a nap, esteledik s alig hogy elsötétedik, pihenni tér +minden élő, elül Szellő, fáradt Felhő. Méla csendben, vaksötétben +észrevétlen előlibben; hinnéd apró szellem-fajta, vélnéd tündér kis +magzatja. Se nem szellem, se tündérke, csak egy éhes Poc-egérke. +Egyre azon töri fejét, azon rágja rövid eszét, emberlakta +szobácskába hogy jusson be, ablakon át hogy csússzon be. Kis +karmával, kis fogával ablakfára kapaszkodik, rámájába kézzel, +lábbal fogózkodik s addig rágja, rágicsálja, míg egy lyukká, széles +lyukká át nem vájja.</p> +<p>Kandúr legott egérszagot megorrontott; felé csusszan óvatosan +puha talpán, szájaszélét kedveteltig meg-megnyalván s amint félszem +odapislog Egérkére, bajuszára, két szemére, megütődve nézi, látja, +ablak erős rámafája széles lyukká van átvájva.</p> +<p>– Ej, ej – mondja s fejet csóvál, nagyot hökken <span class= +"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> s +ijedten áll; lám csak, erős Ablaknál is még erősebb, fürge Egér +nálánál is félelmesebb.</p> +<p>S amint el-elgondolkozik s jó falatra, egérhúsra áhítozik, észbe +kapott buksi feje s egyet sandít hőssé vedlett Egérkére.</p> +<p>– Erős legény apró Egér, nagy ereje félelmetes Ablakig ér; +meglékeli kemény fáját, ha feni rá éles fogát. Ám ha én őt +megfoghatom s meg is fogom, ám ha én őt nyakalhatom s megnyakalom, +én lehetnék Nippon földje nagy csodája, Nap-Istenünk egyetlenegy +daliája.</p> +<p>Nekirohan bátorságos Egérkének, füle, farka legvégének, mája, +zuza, veséjének; egy-kettőre végez vele s hős Egérnek hűlt a +helye.</p> +<p>– Széles e világon legeslegerősebb, nincsen Nippon földjén nálam +félelmesebb – dali Kandúr egyre csak azt nyivákolja s hősi módra +kunkorodik bajuszkája.</p> +<p>– Vad Tigrisnél, vérengzőnél ezerszerte vitézebbik, Felhőn ülő +Sárkánynál is erősebbik, hatalmasabb égen úszó Felhőéknél, jóval +különb száguldozó Szellőéknél, ablaknál is, fájánál is sokkal +bátrabb, Egérkénél kackiásabb; Nippon-földnek én vagyok az +egyetlenke daliája, kettőskardú szamurája, én a bősz úr, híres, +neves dali Kandúr. <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= +"Page_149">-149-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>III. VIRÁGMESÉK</h2> +</div> +<div class="chapter"> +<h3>Két Krizántém</h3> +</div> +<p>Két Krizántém kint egy réten, nagyra nőttek, virítottak +együttesben. Két egytestvér, egyívású, bolyhos arcú, szemérmetes +mosolygású. Egyik olyan, mint a másik, akárcsak egy szakadt szálig. +Kimonójuk más-másféle, máskép fénylik, máskép ragyog színpompájuk +ékessége. Fehérkének ezüstszín a kantuskája, Sárgácskának sárarany +a hacukája. Napsütéses mezőn, réten sütkéreznek, el napestig +mosolyognak, enyelegnek. Hűs harmatcsepp mindennapi itókájuk, +suhanásos fuvallat a szólókájuk.</p> +<p>Fehérlenek nap nap után, sárgállanak hét hét után. Tavasz napja +derengtekor, Nap-Istenke sugárkája lövelltekor, réten, mezőn +sétálgat egy kertészlegény, lesi szemmel virágokra, krizántémra +leselkedvén. Odalépked Krizántémhoz, így szól szava aranyruhás +Sárgácskához:</p> +<p>– Sárgaszirmú virágszálam, ragyogásos aranyágam, jösz-e díszes +kertecskémbe? Virágok közt együttesbe virulnál-e?</p> +<p>– Kerti cifra én a Sárga hogy lehetnék? Kertecskédbe, szép +díszesbe hogy mehetnék?</p> +<p>– Kertem legszebb Sárgácskája, te lennél legragyogásos +virágszála. Lugaskámban magasabbra növekednél, színben, fényben +színesebbre szépülhetnél. <span class="pagenum"><a name="Page_150" +id="Page_150">-150-</a></span></p> +<p>– Lugaskádban magasabbra növekednék? Színben, fényben +színesebbre szépülhetnék?</p> +<p>– Méznél sokkal édesebb lesz italocskád, sok színt játszik +pompázatos aranyruhád; fürtbe omlik hajad arany koronája, fejed +ékes hajformája.</p> +<p>Kis krizántém hiú szókra hajladozik, akarata ingadozik.</p> +<p>– Hogyha szebbé, jóval szebbé, magasabbá, még karcsúbbá +szépítheted, növesztheted sárgás formám, nem mond nemet se két +szemem, se szólókám. Száz színt játsszék aranyruhám, fürtösödjék +hajkoronám.</p> +<p>Két kezével kis virágját, sáraranyból Krizántémkát kosarába +csücsülteti, szóval, szemmel becézgeti.</p> +<p>Nagyot jajong, fájót eseng testvérkéje, rétek, mezők ezüstszínes +ékessége:</p> +<p>– Elrabolják szívem felét, testvérkémet, lelkem lelkét – s +harmatot sír gyöngyös szeme, fájót tekint sírhatnékos +tekintete.</p> +<p>– Egymagamra hogy hagyhatsz el? Én nélkülem egymagadra hogy +lehetsz el?</p> +<p>– Maradhass meg szép csendesen, nincs rád szükség virágházas kis +kertemben – szól a legény nagy lelketlen.</p> +<p>Pityergőre görbül szája, megvonaglik szólókája; búsra hajtja +szirmos fejét, kulcsolgatja gyenge kezét árván maradt +Hófehérke.</p> +<p>– Itt a helyed kint a réten, alacsonyka mimózák közt mezőségen; +nincsen neked semmi színed, színtelen a fehérséged. Mindenfelé sok +a káka, bambusz, nádas, el napestig velük akár el is játszhass; +szitakötő libbenését, nézhedd furcsa keringését.</p> +<p>Csodás kertbe, rikítóba került sárga Krizántémka. <span class= +"pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> Be +viselték féltő gondját, lesten lesték gondolatját; fürtös fejét +harmatvízben fürösztgették, ezer színbe, szivárványba öltöztették. +Méznél sokkal édesebb volt itókája, sok színt játszott sáraranyból +hacukája; napfény felé ágaskodik, piperészve páváskodik. Nincs +szabadban, szabad napban ágyacskája, nem a kék ég borul rája, +Szél-Isten nem cibálgatja, Eső-úrfi nem áztatja. Üvegfalak, kerti +rácsok köröskörül, csupa készség, mesterkéltség veszi körül.</p> +<div class="figcenter" style="width: 450px;"><img src= +"images/i033.png" alt="" title="" /></div> +<p>Telnek, múlnak napok, hetek, sárga virág napról <span class= +"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> napra +növekedett. Sáraranyat sugározgat fényes arca, napként fénylik +sárga szirma; szikrákat szór fénylő szeme, illatozik lehellete.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Jön egy apó, fejét hajtó, tekervényes út poráról, Dájmió nagy +udvarából; megáll kertész krizántémos kertje mellett, nagy urának, +Dájmiónak valamelyes virág kellett.</p> +<p>– Van-e réti krizántémod? Valóságos, természetes +színvirágod?</p> +<p>– Krizántém a házam, kertem, megannyiját én ültettem, én +neveltem.</p> +<p>– Sok százféle a krizántém, száz fajtáját ismerem én. Dájmiói +udvarunkba valóságos, ősidőkből származásos krizántémra van +szükségünk, szamurájos címerünkre az kell nekünk.</p> +<p>– Mutatok én krizántémot, Nippon-világ olyanabbat alig látott – +mondja fennen kertek ura, kertész gazda. – Van énnékem széltől +óvott kertecskémben aranysárgám, párja ritka Krizántémkám. Magam +keze, magam szeme ápolása, széltől, hótól, nagy esőtől féltőn óvott +gondozása. Száz színt játszik sáraranyból ruhácskája, fürtbe omlik +haja fénylő koronája.</p> +<p>S amint lépnek be a kertbe, üvegházak illatozó ligetjébe, +tündökletes kis Sárgácska, sziporkázik több színt játszó ragyogása. +Nézi apó, vizsgálgatja színvirágát, nézi ágát, sárga szirmát; egyet +legyint nagy únottan félkezével, tagadót int bosszúságos két +szemével.</p> +<p>– Sok száz kertet kerestem én, krizántémot kutattam én s nem +akadtam valójára, igazándi tősgyökeres krizántémra. Ki puccos, ki +tari-tuppos, <span class="pagenum"><a name="Page_153" id= +"Page_153">-153-</a></span> sziromkája akárhánynak idres-bodros, ki +vékonyka, ki magaska, egyike sem valóságos ősi fajta. Kétszer +nyolcas sziromkájú, ízig fehér csillogásos palántájú, olyan virág +kell minekünk, azt mutasson dájmiói ős-címerünk.</p> +<div class="figcenter" style="width: 466px;"><img src= +"images/i034.png" alt="" title="" /></div> +<p>– Kétszer nyolcas sziromkájú? Ízig fehér csillogásos palántájú? +Nem találhatsz semmiféle díszes kertben, üvegházi rejtekekben, csak +ha mezőn, kint a réten. Nézz mégegyszer Sárgácskámra, nem akadhatsz +se színére, se párjára.</p> +<p>– Te gondoztad, te nevelted, üvegházi kis virággá, csúffá +tetted. Nekünk fehér krizántém kell, kétszer nyolcas levelekkel; +szabadban nőtt, kertészkéztől érintetlen, foltja nélkül, +pettyezetlen. <span class="pagenum"><a name="Page_154" id= +"Page_154">-154-</a></span></p> +<p>Indul apó, fejét hajtó, tekervényes út porára, rétek, mezők fű +benőtte lapályára. S amint jár kél fű, fa mellett, ingoványos +rizses mellett, mintha sírva suhannának sóhajtások, pityergéses +panaszlások. Meghökkenten nézeget szét s amint kémli mezőségek sűrű +füvét, messze helyen ott gubbasztgat bús magába ezüstösszín +Krizántémka.</p> +<p>– Kis virágszál – szól az öreg –, mi epeszti ezüst szíved?</p> +<p>– Krizántémnak hívnak engem, Hófehérke virágnevem; siratgatom +húgocskámat, sáraranyszín Sárgácskámat. Messze került távol kertbe, +kertészkéznek lett neveltje. Méznél sokkal édesebb lett italkája, +sok színt játszik pompázatos ruhácskája; fürtbe omlik haja +aranykoronája, feje ékes hajformája. Én színtelen, én színetlen, +kertészkéznek nem kellettem.</p> +<p>Néz apóka hófehérszín Krizántémra, ezüstfényes, zizegéses +ruhájára; összecsapja öreg kezét, boldog öröm tölti lelkét. Kétszer +nyolc a sziromkája, hófehér a palántája.</p> +<p>– Ne sírj, ne ríjj egyetlenke – szól apóka lelkendezve –, jó +szerencse, hogy itthagytak, füvek között, magánosban marasztottak. +Jer mihozzánk, hozzád méltó palotába, dús Dájmió híres-neves +udvarába.</p> +<p>– Minek kellek én tinéktek? Hasznom mire vehetnétek?</p> +<p>– Régi család szamurájos jelképévé, azzá válhatsz, Dájmióék +címerévé; úri gazdám bélyegére, nemzetséges levelére, palotája +kapujára, díszes, lakkos hintajára.</p> +<p>Kapja kézen virágszálát, hófehérke Krizántémját, <span class= +"pagenum"><a name="Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> +kosarába csücsülteti, szóval, szemmel becézgeti. Odaérnek cirádás +egy palotába, Dájmióék udvarába; lett belőle címerképe úri rendű +nagy házának, kettőskardú szamurájos mivoltának.</p> +<p>És azóta ajtó, kapu ha megnyílik, Fehérkével, színképével állasz +szembe; szablyákon és fringiákon, sisakokon, nagy lándzsákon +Fehérkének ragyog képe; díszes riksán, gyaloghintón Fehérkének +fénylik arca, aranyszínes, selyemhímes kimonókon Fehérkének ott +mosolyog képe rajza.</p> +<p>Hej, Sárgácska, úti cifra aranyoska, de megnőttél, ölmagasra, +hórihorgas hosszú szárrá cseperedtél. Aranyszínűt csillog, ragyog +minden szirmod, kívül, belül egyre fénylik a mivoltod. Napjaid ám +telnek, múlnak, sziromkáid lassan-lassan elhullanak; arcod fénye, +ragyogása fakulóban, múló élted, virágzásod elhúnyóban.</p> +<p>Volt Sárgácska Krizantémka, nyoma veszett; volt Fehérke +Krizántémka, híressé lett.</p> +<div class="figcenter" style="width: 216px;"><img src= +"images/i035.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_156" id= +"Page_156">-156-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Kék Ibolya, Puszpángocska</h3> +</div> +<p>Hosszúfejű, szőrkucsmájú, mi fán termett hórihorgas bő +plundrájú? Nyujtja nyakát cingár kóró, ökörfarkú virágkaró.</p> +<p>Virág nyílik, tavaszodik, réti fűben, zöld mezőben kóróvirág +bolyhosodik. Emelgetik idres-bodros fürtfejüket, szellőztetik +hosszú, hegyes süvegüket.</p> +<p>– Meleg szelek fujdogálnak, vége tavasz szép álmának. Nincsen +soká maradásunk, rövidesen hajlék után kell hogy lássunk.</p> +<p>Lent a réten Ibolyácska, feltekintget putinásra; kérdi tőle halk +szavával, szemérmetes pirulással:</p> +<p>– Hosszúfejű, szőrkucsmájú, hová készülsz széllel bélelt bő +plundrájú?</p> +<p>– Ó, százszorszép Ibolyácska, aprószemű virágocska, csepp +bimbódból ím egyszerre kiszorultál, kék ruhádból kivirultál.</p> +<p>– Szépségemet, kék színemet mit én tudom, nagyobb az én +szívepesztő bajom, gondom. Meleg szellő idő előtt kicsábított, +tűzként forró lehellete elkábított. Merre készülsz bolyhos fejjel, +földig érő lebernyeggel?</p> +<p>– Túl a vízen, fel a hegyre, óvott, védett, napos helyre.</p> +<p>– Idelent tán veszedelmes?</p> +<p>– Sok az asszony, sok a gyerek; járnak mezőt, tarka rétet; +lótnak, futnak, hancúroznak, ha rád lépnek, levelestül +széttaposnak.</p> +<p>– Merrefelé szándékoztok? Hová vezet új utatok?</p> +<p>– Patakon túl, magas hegyre, hegyeken túl, meredekre. +<span class="pagenum"><a name="Page_157" id= +"Page_157">-157-</a></span></p> +<p>– Elvinnétek magatokkal?</p> +<p>– Akár mingyárt velünk tarthatsz, biztonságos meredeken velünk +együtt el is lakhatsz.</p> +<p>– Hát egyetlen kis pajtásom? Puszpángocska kamarásom?</p> +<p>– Pajtásod is hozd magaddal, szedelőzködj sebbel-lobbal.</p> +<p>Búcsút szólnak erdők, mezők virágjának, hegy útjára mindahányan +nekivágnak. Elől indul bolyhosoknak sűrű raja, hátul kullog kék +Ibolya, kamarása Puszpángocska. Addig, addig, míg eljutnak +kristályvizű kis patakhoz, zölddel szegett hűs partjához. Két kis +virág se szí, se szó letelepszik, csörgedező vize mellé heverészik. +Víz tükrébe loppal belénézegetnek, mind a ketten tátott szájjal +képedeznek. Rájuk rivall bolyhosfejű, szőrsüvegű, így szólal meg +hórihorgas lebernyegű:</p> +<p>– Kis virágok, mire vártok? Mért hevertek, lustálkodtok? Tócsa +vizét gázoljuk át, hegyi tanyánk, meredekünk vár odaát.</p> +<p>Ám két léha, hiú virág, megüli a patak partját; gyönyörködnek +víz tükrében, tükörbeli bűvösségben.</p> +<p>– Én lennék a ringó, rezgő kék ruhácska? – ámuldozik +Ibolyácska.</p> +<p>– Én lennék a tarkaszínű fodrosocska? – képedezget +Puszpángocska.</p> +<p>– Ó, be csinos, be bársonyos kék viganóm.</p> +<p>– Be takaros, többrét fodros a kimonóm.</p> +<p>Boldogok ők mind a ketten, dehogy mennek ők el innen. S ahogy +néznek, szemlélődnek s ruhájukon, cifraságon tünődöznek, vak +homályos sűrűségből, cserjék lombos erdejéből száll egy lepke +szálldogálva, <span class="pagenum"><a name="Page_158" id= +"Page_158">-158-</a></span> rá-rálibben hiúságos két virágra. +Egy-egy csókot lehel rájuk, be boldogok két virágok.</p> +<p>– Ó, de helyre két virágszál – szól a lepke és továbbszáll. +Boldogak ők mind a ketten, dehogy mennek ők el innen.</p> +<p>Ökörfarkú nagy kórócska, bonc-süvegű bolyhosocska, el-elmulat +kis Ibolyán, elnevetgél kamarásán.</p> +<p>– Kisasszonykák, siessetek, színes, szagos ruhátokon egyet-egyet +libbentsetek.</p> +<p>– Dehogy megyünk vízen túlra, lucskos, nyirkos hegyi útra; +meredeken csakis nektek a helyetek, odaillik szőrös, bolyhos +süvegetek.</p> +<p>– Józan szónkra, intelmünkre nem hallgattok, vesztetek lesz +hiúságtok. Sok az asszony, sok a gyerek, járnak mezőt, tarka rétet; +lótnak, futnak, hancúroznak, rátok lépnek, levelestül +széttaposnak.</p> +<p>Fogja szürke putináját, térdig tűri nadrágszárát, úgy gázol át +patak vizén, patak vize legsekélyén. Ahány bolyhos, mind utána s +köd előtte, köd nyomába, hegyre vezet hosszú utjuk, hegyen túlról +új hajlékuk.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Lent a réten falubéli két leányka, odasétál tükrös patak hűs +partjára. S amint járnak, amint kelnek, amint el-elenyelegnek, +megpillantják mezők színes két virágját, kék Ibolyát, +Puszpángocskát.</p> +<p>– Ibolyára, kék virágra bukkantam én.</p> +<p>– Tarituppra, kis Puszpángra akadtam én.</p> +<p>Mosolyog a két kis cifra, hetykén néznek sétálgató két leányra, +mustrálgatják ruhájukat, idres-bodros, selymes, fodros +szoknyájukat. Ám a lánykák nagyhirtelen lehajolnak, két virágon +egyet-egyet <span class="pagenum"><a name="Page_159" id= +"Page_159">-159-</a></span> simogatnak, gyengédeden megragadják s +gyökerestül ki a földből kirángatják. Viszik haza ablakukra +díszességnek, asztalkára ékességnek.</p> +<p>Messze hegyen, meredeken, bolyhosoknak jól megy soruk, +haborítlan, zavartalan nyugodalmuk. Nincsen kéz, ki megzavarná; +nincsen láb, ki megtaposná.</p> +<p>– Vajjon két kis virágocska, Ibolya és Puszpángocska patak +partján vannak-e még? Víz tükrébe arcuk mását nézik-e még?</p> +<p>– Keressük fel patakparti otthonukat, meglelték-e hiúságos +nyugalmukat?</p> +<p>Kapják maguk, megannyian mind lemennek, tükröződő vize mellé +sorba ülnek; ám nem látnak fél lelket se, Ibolyát se, Puszpángot +se. S amint lesik lefolyását, folyó vize hangos, lármás +csobbanását, két virágszál uszkál benne, kókkadozva, +senyvedezve.</p> +<p>– Ibolyácska, Puszpángocska, kis virágok? Tó tükrében halófélben +ti volnátok?</p> +<p>– Szomorúra fordult sorsunk, rossz végzetünk, Buddha bocsássa +meg bűnünk – siránkoznak sóhajtozván, víz medrében hol le, hol fel +bukdácsolván.</p> +<p>Bolyhosocskák bús fejüket szomorúan bólogatják, két kis virág +jajpanaszát szívszorongva úgy hallgatják:</p> +<p>– Falubéli két leányka járt a réten, tó tükrébe néztünk éppen; +gyönyörködtünk szép szemünkben, szép arcunkban, tarituppos +tunikánkban. Ám a lánykák, lelketlenek, kirántanak gyökerünkről, +kiszakítnak elültünkből. Egy ideig becézgettek, illatunkért, +színeinkért szeretgettek. Másodnapra arcunk <span class= +"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> színe +fonnyadni kezd, tuli-ruhánk fakulni kezd. Harmadnapra megragadnak, +kíméletlen durva kézzel tó vizébe lódítanak. Okos szóra, bölcs +tanácsra nem hallgattunk, idő előtt elpusztultunk.</p> +<p>Patak vize csobog, folyik, két kis virág úszván úszik. +Elsodródnak hullám hátán, lemerülvén, fel-felbukván s addig, addig +hajszolódtak, míg a vízbe, folyóvízbe könyörtelen befulladtak.</p> +<p>Bús bolyhosok bonc módjára sorbaállnak víz partjára; patak +partján imádkoznak, két halottat, két virágot búcsúszókkal +búcsúztatnak.</p> +<div class="figcenter" style="width: 255px;"><img src= +"images/i036.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_161" id= +"Page_161">-161-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Kacskaringós Felfutóka</h3> +</div> +<p>Kúszók között zsong a zsivaj, mezőn, réten reng a ricsaj. +Lustálkodik tarka-barka, renyhe Dinnye, heverészik görbeorrú +Ugorkának zöld bibircse. Tök indája egyet-egyet nyujtózkodik, +szomszédjába ha kell, ha nem, kapaszkodik. Úrhatnékol úri kis Tök, +loppal lesked Lopóka-tök; nem egy Dinnye indácskája hajladozik +szomszédbeli Futókára.</p> +<p>Őszi napest sárgásszínű fényessége, napsugárkák felcsillanó +rezzenése, aranyesőt permeteztet kertek, szántók zöld színére. +Fejet fordít Felfutóka, vékonypénzű felkúszócska, félálmában +rengőn, ringón hajladozik, henyélőkkel, lustácskákkal +kacérkodik.</p> +<p>– Bágyadt vagyok, fáradt vagyok, gyenge karom, gyenge vállam +nincsen kire ráhajthassam – szól a szája szeméremmel és kúszócskák, +henyélőcskék rávigyáznak vágyakozó tekintettel.</p> +<p>– Kihez kússzak, kit szeressek? Indájára, két karjára kinek +lessek? – hunyorítgat Felfutóka, félszem nézvén heverésző +szomszédokra.</p> +<p>Réten túlról kerekarcú, sárgabélű, szürkehéjú úrifajta egy +Tököcske, így sóhajtoz henyélőcske:</p> +<p>– Bájos lányka, Felfutóka, folyondáros virágocska – s nyujtja +szárát, zöld indáját, mosolygásos ábrázatját.</p> +<p>– Mit óhajtasz, mit akarhatsz Tök-legényke?</p> +<p>– Zöld indámra ha reája kapaszkodnál, két karomba beléje ha +csimpaszkodnál, karcsúságod bárki ellen megvédeném, kellő helyem +megállnám én.</p> +<p>Kézen fogja Futókának gyenge szárát, átszorítja átöleli +kívánatos karcsúságát. Megirígyli másik kis Tök, csúcsos fejű, +kövérkés Tök. <span class="pagenum"><a name="Page_162" id= +"Page_162">-162-</a></span></p> +<p>– Lopó-töknél jóval különb legény lennék, termetedhez +legillőbben én illenék.</p> +<p>– Igazad van – kotyog bele zöld Ugorka s nagyot konyul kétrét +hajló görbe orra.</p> +<p>– Gyámság ha kell Futókának, nekünk szóljon hívó szóval, ne csak +másnak.</p> +<p>Penderedő Görög-dinnye odagurul, Futókának lába elé odaborul, +cikkes-cakkos indájával felé kúszik, potrohával, alig lábbal +nekicsúszik.</p> +<p>– Folyondárka gyenge szárú, szép leányka gyenge lábú, rá ne +hallgass Tök szavára, ne hederíts hasmánt futó indájára. Vaskos, +kérges a külseje, széllel bélelt a belseje; erős ugyan az indája, +ámde mégis tökkel ütött a fajtája. Nem vagyok-é helyrébb legény, +erősebb is? Fényes arcnál fényesebb is? Tükör se kell énmellettem, +fénylik, ragyog csíkos, sávos lebernyegem.</p> +<p>Féloldalt néz folyondárka, Dinnye-úrfi tükrös, lakkos formájára; +csillog, ragyog csupa csipke viganója, idres-bodros, tari-tuppos +kimonója.</p> +<p>Szertefutó folyondárka egyet gondol, gyenge szára, gyenge lába +meg-megindul; lépkedése ingó-bingó, szökellése kacskaringó.</p> +<p>Irígykedő kis Tököcske megszólja a háládatlant, zöld Ugorka +megorrolja kacérkodó állhatatlant; szomszédbeli mindahányan +irígykednek, haragjukban lustálkodnak, lefetyelnek.</p> +<p>Ám két karját, gyenge szárát Folyondárka, van már kinek vállaira +rátámassza. Kackiás kis Dinnyécskére hajtja fejét, kínálgatja, +odanyujtja szájaszélét, mézes kelyhét.</p> +<p>Egy-két hét is alig múlik, Folyondárka rügyecskéje nyiladozik; +vékony szárán apró bimbók, kis <span class="pagenum"><a name= +"Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> kelyhecskék, nyiladozók. +Nap-Istenke sugárkája hízelegve siklik rája, csókolgatja pici +száját, friss harmatban fürösztgeti csepp virágját.</p> +<p>Ám múlóban a boldogság, felhő hátán közeledik búbánatos +szomorúság.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Kelet felől homályosban indul a nap, beborult az idő aznap. +Hűvös szellők, didergetők lengedeznek, kis Kúszócskák sóhajtoznak, +nap-nap után ernyedeznek. S amint ülnek szerteszórva, megborzongva, +meglapulva, egyszerre csak, nagyhirtelen, fenn kóválygó sötét +Holló, lefelé csap bánatjósló károgató. Nekiesik földön fekvő +Dinnyécskének, zöld fejének, két szemének, öli, vágja csúf +csőrével, lékelgeti <span class="pagenum"><a name="Page_164" id= +"Page_164">-164-</a></span> éles, hegyes körmeivel; kibuggyanó édes +levét, teletorok habzsolgatja ízét, mézét.</p> +<div class="figcenter" style="width: 432px;"><img src= +"images/i037.png" alt="" title="" /></div> +<p>Fájdalmasat hördül egyet szegény Dinnye, sajgót jajdul, +sikoltozó hű hitveske. Ám a Holló, sötét Holló egyre jobban +vájkálgatja, Dinnyécskének magvas belét, belsejének rózsás mézét +nagyfalánkan torkosgatja. Mind kiloccsan, mind kibuggyan ízes +nedve, piros leve s ahány Holló, egyszeribe mind ott terem, édes +vért szív sok fertelem.</p> +<p>Szegény Dinnye erőtelen roskadozik, zöldes héjja darabokra +töredezik; íze, méze elfolyóban, százszám magja széthullóban.</p> +<p>Árván maradt Felfutóka, párja veszett zöld Kúszócska, +fájdalmában, bánatában hű urára, Dinnyécskére ráhanyatlik, néma +jajjal, sóhajossal siránkozik. Könnyes szeme révedezve nézeg +szerte, gyenge lábát, satnya szárát kinek vállán, erős karján +pihentesse?</p> +<p>– Tán a Tökhöz fordulhatnék, kemény kérgén én erőtlen, hátha +jobban nyugodhatnék? – sóhajtozik szegény árva Felfutóka s amint +sandít rég nem látott Úri-tökre, hát szegénynek dupla feje +tövestövig kettényesve. Nemkülönben több száz másé, csupa ormány +Ugorkáé; ki locs-pocsban szerteázva, ki apróra széjjelvágva.</p> +<p>Felfutóka egymagában árván marad, vézna szára, satnya lába egyre +senyved, egyre sorvad. Elhalóban, kimúlóban erre kémlel, arra +fordul, kúszók raja, garmadája meg se mozdul.</p> +<p>– Úgy kell neki – mondogatják, bosszúszóval meg is szólják, – +hiuságos, csapodáros volt élete, gondtalanság, nagy csélcsapság +tette-vette.</p> +<p>Haló helyén Felfutóka mélabúsan elmélázgat, <span class= +"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> +merevülő virágszeme könnybelábad. Egyre sorvad, egyre roskad gyenge +szára, egyre roggyan, egyre torpan vézna lába. Levélkéi +hulladoznak, elfakuló sziromkái szóródoznak. Végigélte folyondáros +virágéltét, kilehelte lenge lelkét.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Rizses-földek legaljában, zordon Bambusz egymagában. Vizsga +szeme tekintete tenger tökön, szerteázott, szertefázott +dinnyeföldön; fonnyadozó, sárgásodó Ugorkákon, kókkadozó, roskadozó +Kórócskákon.</p> +<div class="figcenter" style="width: 388px;"><img src= +"images/i038.png" alt="" title="" /></div> +<p>Bámész szeme Felfutókát pillantja meg, fájó szíve elsenyvedtét +sóhajtja meg. Sajnálkozik sápadt arcán, haló arca halványságán. +Nézi vézna, szintelenke <span class="pagenum"><a name="Page_166" +id="Page_166">-166-</a></span> sziromkáját, vérben fekvő +éltepárját; eltűnődik folyondáros Felfutókán, férje ura +Dinnyécskéje el-kimúltán.</p> +<p>Büszkén nézi nádszál magát, derekának nyílegyenes karcsúságát s +így szólal meg átfontoltan, bölcs szavait átgondoltan:</p> +<p>– Vékony szárát, lágy indáját, roskatagos gyenge vállát nem +Kúszókra, Dinnyécskékre, léháskodó renyhécskékre, hanem az én +karcsú, magas derekamra szépen illőn odahajtja, különb sorsra +jutott volna, ingó, bingó, kacskaringó Felfutóka.</p> +<div class="figcenter" style="width: 128px;"><img src= +"images/i039.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_167" id= +"Page_167">-167-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>IV. TRÉFÁS MESÉK</h2> +</div> +<div class="chapter"> +<h3>Rizsborvásár</h3> +</div> +<p>Italos volt mind a kettő, szeleburdi két bortömlő. Gombe volt az +egyik neve, másiké meg részeg Szánszke. Gombe pajtás így szól egy +nap italozó barátjához, kebelbeli pajtásához:</p> +<p>– Uvenóban, színes szagos, hűvös parkban, cseresznyefák +kivirágos virulóban. Láttad-e már fürtös fáját, fája lombos +virágsátrát?</p> +<p>Szánszke pajti utoljára akkor járt ott, virágerdő amikor már +elvirított. Kedvük szottyan azon nyomban virág nézni, kertes +parkban el napestig elidőzni.</p> +<p>– Hát itókát honnan veszünk? Ital nélkül el napestig hogyan +leszünk?</p> +<p>Rizses borból, száke nevű itókából egy akónyit, vásároljunk egy +tömlőnyit.</p> +<p>Mind a ketten kapnak a szón, hozzálátnak vígan, mohón.</p> +<p>– Poharanként fűnek, fának árulgatjuk; tíz szen-pénzért, kis +haszonért, ingyen adjuk – mondja Gombe furfangosan, hagyja helybe +hű pajtása mosolygósan.</p> +<p>Vesznek rizsbort, száke-italt egy akóval, igyekeznek, lótnak, +futnak sebbel lobbal Uvenóba, híres neves pompás parkba, színes, +szagos virágosba.</p> +<p>Tele tömlő Gombe hátán, úgy baktatnak egymás mellett vidám város +kertes útján. Szegény Gombe <span class="pagenum"><a name= +"Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> nagyfáradtan izzadozott, +egy-két kortyra, tömlőbeli száke-borra rászomjazott.</p> +<p>– Jaj, be éget ihatnékom, be kívánja gyomrom éhom – tör ki a szó +Gombe száján.</p> +<p>– Nem addig a, Gombe pajti, aki issza, árát elébb lefizeti. +Poharanként fűnek, fának árulgatjuk, tíz szen-pénzért, kis +haszonért, ingyen adjuk.</p> +<p>– Ketten vettük a borocskát, felerészes hűs itókát. Tíz +szen-pénznek öt a fele, fele pénzért töltsed tele – s nyujtja oda +öt szen-pénzét, pohárkáját száke-borért.</p> +<p>– Íze, szaga felüdítő, testet, lelket, gyomrot, torkot +felfrissítő – s könnyebbedik lépkedése, vidámodik tekintése.</p> +<p>Pajtására kerül a sor, ezúttal meg Szánszke hátát nyomja a bor. +Azon módon izzad ő is, száke-borra szomjas ő is; odaszól a +pajtásának, könnyen, hetykén fütyörésző bortársának:</p> +<p>– Tíz szen-pénznek öt a fele, fele pénzért most meg nekem +töltsed tele – szól és adja öt szen-pénzét, amit Gombe adott imént +az italért.</p> +<p>Kihörpinti pohárkáját, felfrissíti torkig száradt garatkáját; +könnyebbedik lépdesése, vidámodik tekintése.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Percek múltán megint Gombe kerül sorra, borostömlő megint az ő +hátát nyomja. Szegény feje addig izzad, addig fárad, míg garatja, +szomjú torka ki nem szárad. Tíz szen-pénznek öt a fele, ötért +töltik újra tele s megintelen ötösöcske, megújrázva ugyanaz a +szen-pénzecske, vándorolgat ki a zsebből, be a zsebbe.</p> +<p>Addig isznak, iddogálnak, míg a parkig, Uvenóig <span class= +"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> el nem +jutnak. Ám a tömlő, boros tömlő hovatovább könnyebbedik, ám a fejük +hovatovább nehezbedik. Uvenóban, vidám város hűs parkjában, +cseresznyefák napelűző árnyékában, nekidőlnek puha gyepnek, +nekilátnak, ihaj, csuhaj, aljig üres bortömlőnek.</p> +<p>– Egy csepp nem sok, még csak annyi sincsen benne – szól az +egyik éjnyegetve.</p> +<p>– Sebaj – mondja a restebbik –, mind eladtuk legeslegutolsó +cseppig. Sok szen-pénz van két zsebünkben, fele pénzünk a tiedében, +másik fele az enyémben; mert tíz szennek öt a fele, poharunkat hej +be sokszor töltögettük színig tele. Rakás pénzünk számláljuk meg, +nagy a hasznunk, osztozzunk meg.</p> +<p>Zsebbe nyúlnak mind a ketten, öt-öt szen van egyben, egyben.</p> +<p>– Ami pénzünk, úgy-e, nálad? – kérdi bambán társ a társat.</p> +<p>– Öt szen bujkál bő zsebemben – mondja Gombe meghökkenten s +bárhogy keres, kotor benne, bármint vájkál mély zsebébe, öt +szen-pénznél nincs több benne.</p> +<p>– Te csented el rakás pénzünk, zsebrevágtad, azon mód +elsinkófáltad nyereségünk.</p> +<p>Gombe koma szava csattan, egyet ugrik, talprapattan.</p> +<p>– Te dugtad el, te loptad el, rakás pénzünk tolvaj voltod +zsebelte el.</p> +<p>– Tolvaj bíz a magadfajta, őseidnek leghitványabb korcs fajzatja +– toporzékol két jó pajtás, gyilkos szemmel, tekintettel mérvén +egymást.</p> +<p>Szóra szóval, ölre öllel, hol marokkal, hol ököllel; +<span class="pagenum"><a name="Page_170" id= +"Page_170">-170-</a></span> ütik verik, rúgják egymást, soha ilyen +két egypajtást.</p> +<p>Összecsődül tenger ember, összeszalad ahány némber; nézik őket +világ csúfja szégyenszemre, restelkedve szemlesütve. Gombét, +Szánszkét sárga földig legyalázzák, torkon, vállon megragadják, +dobják őket kalodába, vetik őket vak fogságba.</p> +<p>Város csúfja, utolsója lett belőlük, oltárukról eltűnt ősük s +odaveszett száke-boros becsületük.</p> +<div class="figcenter" style="width: 510px;"><img src= +"images/i040.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_171" id= +"Page_171">-171-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Tíz szen-pénz a halszag ára</h3> +</div> +<p>Gyermektelen, családtalan élt egy öreg, holmi egymást ha +aprított, igazándit akkor evett. Se háza, se kalyibája, korhadt +fából oltárbéli bálványkája.</p> +<p>Lakkos háza közelében, mimózás kert közepében fukar gazda, +halásztanya ütött fészket s el napestig rotyogtatott sültet, +főttet, roston pirult halacskákat, olajban főtt ángolnákat.</p> +<p>Öreg apó, szomszédbéli, kidűlt, bedűlt viskóbéli, be szerette +hal húsának ínycsiklandó párolgását, frissen fogott ángolnának +illatozó sustorgását.</p> +<p>– Ha máskép nem, legalább a hal szagával, szétpárolgó illatával +csillapítsam éh-szomjamat, mindennapi álombéli óhajomat – szól s +vesz rizset egy kanálnyit, csak ép egy-két pálcikányit, sovány +vízen jó puhára meg is főzi, evőtálját, pálcikáját előveszi, +odaoson halászgazda haltanyája közelébe, illatozó halastálak +párolatja közepébe.</p> +<p>Előveszi rizsestálját, kézbe kapja két kis evőpálcikáját, egyet +szagol mélyet, hosszat hal szagából, nyel egy-kettőt rizsestálból. +Nap nap után, hétről hétre, illatozik rizsesfőztje s hogyha rizsbor +járja bentről, egyet szippant s nyel egy-kettőt odakintről.</p> +<p>Halászgazda sürög-forog csárdájában, pihenőre kikönyököl +kunyhójában s amint nézeg s elidőzget, egyszerre csak megpillantja +hal illatját szagolgatót, ángolnája párolatját habzsolgatót.</p> +<p>– Lám, lám – szól a halászgazda –, hogy habzsolja halam húsa +párolgását, ángolnámnak illatozó sustorgását. Sort kerítek a +dolgára, ne járhasson <span class="pagenum"><a name="Page_172" id= +"Page_172">-172-</a></span> más malmára, ne akarjon ingyenpénzért +hal illatját, ne szagoljon, potyázgasson hal zamatját.</p> +<p>Öreg apó ép javában szagolgatott, rizsestálból pálcázgatott s +ijedtében majd elejti rizsestálját, félkezéből két pálcáját, +megpillantván halászgazda gonosz képét, két szemének gyűlölködő +ferdeségét.</p> +<p>– Rizsed mellé friss halszagot, hogyha akarsz halillatot, ha +kívánod roston sülő ángolnáim, pirosra főtt halacskáim, tíz +szen-pénz az ára neki, csengő pénzben fizessed ki; azt is, amit +mostanáig felszagoltál, bűnös módra, potyázgatva felhabzsoltál.</p> +<p>Jámbor öreg nagy szótalan bámészkodik, halászgazda kapzsiságán, +lelke sóvár fukarságán háborodik. Egyet néz a halgazdára, kettőt +gondol korgó, morgó éh-gyomrára, tíz szen-pénzét zacskójából +üggyel-bajjal előszedi és a kapzsi halászgazda orra előtt +megcsörrenti.</p> +<p>Halászgazda odanyujtja nagy tenyerét, ragadná el jámbor apó több +szen-pénzét; illatjáért ropogásos halacskáknak, zamatjáért roston +sütött ángolnáknak.</p> +<p>Ám apóka szenjét, pénzét egyszer, kétszer megcsörrenti és szó +nélkül mély zsebébe megint vissza besüllyeszti.</p> +<p>– Tiéd a hal, az ángolna, ám orromé illatozó párolatja. Enyém a +pénz, az ezüstje, tiéd legyen víg csengése. Hal szagáért fogjad íme +szen csengését, illatjáért pénz pengését.</p> +<p>Szól apóka és elindul, ráeszmélvén hal szagára; néz a gazda és +szakadtig bizonykodik:</p> +<p>– Tíz szen-pénz a halszag ára. <span class="pagenum"><a name= +"Page_173" id="Page_173">-173-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Felejtető gyömbért evett</h3> +</div> +<p>Faluvégi fogadóban, erdőszéli megszállóban, ott esett meg ez az +eset, történetünk ott történt meg.</p> +<p>Fukar egy pár voltak nagyon, csapláros is, meg az asszony; +éjjel-nappal zsugorgattak, csak pénz után áhítgattak.</p> +<p>Alkonyodó nyári estén, holdas este közeledtén, jön egy utas nagy +útjáról, távol világ távoláról s elcsigázva, eltikkadva, betér a +kis faluvégi, erdőszéli fogadóba. Kér kényelmes kamarácskát, +átaludni csendes, békés éjszakáját. Módra vallott selymes, bolyhos +kimonója, dagadozó dús cókmókja s rántván egyet jobbik vállán, +vállon lógó bő plundráján, csengett, pengett pénz ezüstje, nagyot +csörrent pénzzel tele erszénykéje.</p> +<p>Csaplárosék vendégüket nyájaskodva köszöntgetik, nyugodalmas +kamrájába tessékelik. Torz arcukra ráül kapzsi vigyorgásuk, +tettetéses mosolygásuk; pislogtatván félszemének ferdeségét, +odainti szót megértő feleségét.</p> +<p>– Jó módra vall új vendégünk selymes, bolyhos kimonója, dagadozó +dús cókmókja. Hátha mi is valamelyes hasznát látnók, erszénykéjét, +csengő pénzét talán meg is dézsmálhatnók.</p> +<p>– Hitünk ellen cselekednénk, máséra ha vetemednénk; pedig peng a +pénze neki, hátha nálunk valamikép ottfelejti.</p> +<p>– Nem felejt az, akinek van – szól a gazda csalódottan –, nem is +oda gurul a kincs, ahol még egy árva pénz sincs.</p> +<p>Nagyot üt a homlokára csaplárosnak fortélykodó hitestársa. +<span class="pagenum"><a name="Page_174" id= +"Page_174">-174-</a></span></p> +<p>– Vendégünket gyömbérrel ha megetetném, minden dolgát azon +nyomban felejtetném.</p> +<p>– Tán gyömbéred ha lenyeled, minden dolgod elfelejted?</p> +<p>– Varázsa van gyömbéremnek, hogyha vele akárkit is megetetnek. +Egyszeribe felejti el minden dolgát, tegnapját és mai napját, nem +emlékszik se minapra, sem az imént látottakra, hallottakra. Pénze +ha van, nem is tudja; ha leteszi, azon módon odahagyja. Semmire sem +emlékezik, mindenről megfeledkezik.</p> +<p>Csupa öröm két egylelkük, nagyot ragyog kapzsi szemük. És anyóka +máris tesz-vesz konyhájában, sürög-forog ügyeskedő munkájában; ami +gyömbér, utolsóig előveszi, sokféléjét gyúrja-rántja, süti főzi. +Rizs-gombócba, odángóba gyömbért gyúr be, tésztájába, olajosba +gyömbért szór be s amit keze megkotyvasztott, amit +összehabargatott, gyömbérszagot illatoztat, gyömbérpárát +párologtat.</p> +<p>Félhold halad földöntúli rejtekébe, bekukkantgat erdőszéli +fogadónak belsejébe, rámosolyog felterített asztalkára, kis +asztalkán teli tálra.</p> +<p>Ül a vendég vánkoskáján és előtte alacsonyka asztalkáján +kibi-dángó rizsgombócok, olajban főtt mézes fánkok, frissibe sült +gesztenyécskék, madárlátta csemegécskék.</p> +<p>Fintorítja Hold az arcát, takargatja kerek arca mosolygását, +látván szegény vendégecskét, szimatoló orra hegyét. Ételeit éhes +vendég sorra, rendre szagolgatja, kelletlenül kóstolgatja, ráncba +gyűri a homlokát, biggyesztgeti az ajakát.</p> +<p>– Gyömbérízű – kiált nagyot s kibi-dángót, rizsgombócot mind +otthagyott. <span class="pagenum"><a name="Page_175" id= +"Page_175">-175-</a></span></p> +<p>Elővesz egy másik tálat, olajban sült mézes fánkot; nézegeti, +szagolgatja, kelletlenül kóstolgatja.</p> +<p>– Gyömbérízű – kiált ismét s abbahagyja ínyeskedő ízlelését.</p> +<p>Elővesz egy harmadikat, roston sütött rákot, halat, szagolgatja +kénytelenül, kóstolgatja kelletlenül.</p> +<p>– Gyömbérízű minden étel – s figyelgeti sorra, rendre gyanús +szemmel. Otthagy halat, kibi-dángót, olajban főtt mézes fánkot, +frissibe sült gesztenyéket, madárlátta csemegéket. Behúzódik +kamrájába, nyugtot adó szobájába.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Nap-Istenke ébredőben, bíborszóró mosolygása derengőben; +sugárkái szertefolynak, erdőszéli fogadóba besurrannak.</p> +<p>Csaplárosék korán reggel, óvatosan, lábujjheggyel, szívdobogva +settenkednek kamarája ajtajánál, szálló vendég szobájánál. +Hallgatóznak, leselkednek, megriadnak minden nesznek; csend üli meg +házikójuk, vendégrejtő kamarájuk. Tolóajtót óvatosan félretolnak, +szobácskába óvó szemmel pillantanak, hát bálványkák, bámuljatok, +furcsa dolgot furcsáljatok. Bent a vendég kamrájában nincs egy árva +fél lélek se, holmi egymás pénzecske se; sehol selymes kimonója, +módra valló dús cókmókja. Hűlt a helye utasuknak, nyoma veszett +minapesti vándoruknak.</p> +<p>– Hát a gyömbér, amit evett? Ami mindent egyszeribe elfelejtet? +– szól a gazda komor szava.</p> +<p>– Hogy erszényét, dús cókmókját, selymes, bolyhos kimonóját mind +elvitte s mindenestül idehagyni azon mód elfelejtette, csakis az a +felejtető gyömbér tette – szól anyóka. <span class= +"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span></p> +<p>– Hát az étel, ital ára? Kamaráért tartozása?</p> +<p>– Vendégünk sok gyömbért evett, mindenféle fizetséget +elfelejtett.</p> +<p>Faluvégi fogadóban, útszéli egy megszállóban ott esett meg ez az +eset, történetünk ott történt meg.</p> +<div class="figcenter" style="width: 496px;"><img src= +"images/i041.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_177" id= +"Page_177">-177-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Mérget evett három kis bonc</h3> +</div> +<p>Bonc apóka imádkozik templomában, nem zavarják áhitatos +nyugalmában. Torkos öreg volt apóka s hogyha akadt valamelyes jó +falatka, dehogy jutott, dehogy adott más fiának, se bálványnak, se +barátnak.</p> +<p>Boncnövendék három legény, csak úgy tengtek, csak úgy lengtek +nagyszűkecskén; ha volt mit, hát eddegéltek, sovány konyhán, +rizsen, teán éldegéltek.</p> +<p>Ül Bonc apó bálványtele cellájában, áhítatos mormogásos +imádságban; néző szeme tekintete merevedik, rá egy polcra +szegeződik. Odalentről vigyáz rája, odafentről fénylik, ragyog +csuporkája, tetéstele gyümölcsízzel, ínycsiklandó csemegével. +Felsandítgat fel a polcra, félszem vigyáz három boncra; gyanú +fészkel szent szívében, nem hisz három éhenkórász növendékben. +Hívja őket bálványtele cellájába, imádságos szobájába; simogatja +ezüstszálú ősz szakállát, félős szókra, riasztókra nyitja +száját:</p> +<p>– Üljetek le, halljátok szóm, félelmetes a mondandóm. Fent a +polcon van egy bögre, gyümölcsízzel teletöltve; ínycsiklandó +csemegével, méznél édesb édességgel. Öreg ember öreg ajka bátran, +bizton kóstolhatja, ízét, levét teletorok fogyaszthatja; +nyeldesheti, hörpintheti, soha semmi baja neki. Ám ha ifjat, +legényembert ejt meg leve s megtéveszti mézes nedve, veszedelme +irtóztató, ízlelete menthetetlen, halálhozó. Polcon ülő +bögrécskémre úgy nézzetek, szent szavamra áhítattal figyeljetek: +hogyha ifjú merészkedik bögrécskémet csak éppen <span class= +"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> hogy +megszagolni, halállal fog nagy bűnéért meglakolni. Belépusztul +egy-kettőre, vándor lelke kárhozatos veszendőbe.</p> +<p>Három kis bonc alázattal tudtul vették, bonc parancsát, intő +szavát megértették, ám még jobban a szándékát, szándékának +ravaszkodó hamisságát. Három bonc közt idősebbik, Bundzó nevű +okosabbik.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Elmúlt a ma, jött a holnap, valamerre dolga akadt jámbor +boncnak. Ki se tette boncos papos kimonóját, el se vitte szent +irháját s növendékek három boncok, máris tátva, nyitva torkuk, nem +Buddhának oltárára, nem is ősi bálványára, hanem fent a cella +polcán, bonc félelmes fazekára. Bundzó nevű okosabbik, tetéstele +bögrécskére odasunyít és így szól két pajtásának, bajtól félő +ifjabbaknak.</p> +<p>– Ejtsük szerét s bonc bögréjét dézsmáljuk meg egy kevéskét.</p> +<p>– Ép a minap szólt lelkünkre, olvasott rá szent hitünkre: – +hogyha ifjú merészkedik csak éppen hogy megszagolni, halállal fog +szörnyű bűnért meglakolni.</p> +<p>– Ó, ti balgák, együgyűek, ravasz szónak hiszékenyek. Nem méreg +van a bögrében, nem hiszek én a mérgében. Mind a hárman bátran +belékóstolhatunk, most ez egyszer tán csak mi is jóllakhatunk. +Orrunk előtt lóg a bögre, gyümölcsízzel teletöltve, ínycsiklandó +csemegével, méznél édesb édességgel.</p> +<p>– Ha megtudja bölcs mesterünk, jaj tenéked, jaj minékünk.</p> +<p>– Vállalom én nagy haragját, jól tudom én a <span class= +"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> +furfangját – felel Bundzó bátor hangja s csettint egyet nyalánk +ajka.</p> +<p>Kapja polcról le a bögrét s nézd a három hős legénykét, +teletorok hogy habzsolnak, teli szájjal hogy csámcsognak. Nyelik, +falják gyümölcs ízét, szürcsölgetik mézes levét s alig egy +szemrebbenésre, talpig üres bonc bögréje. Észretér a két kisebbik, +megriadtan hányják, vetik:</p> +<p>– Jaj, mit tettünk, mi lesz velünk, ha megtudja a mesterünk?</p> +<p>Szemük, szájuk rémüldöző, hajuk égnek meredező. Hát még amint +látják Bundzót, kézbe kapván drága korsót; bonc porcellán +kannácskáját, legféltettebb szacumáját. Megragadja, irgalmatlan +földhöz csapja, összetörik száz darabra. Leroskadoz tört edényhez, +odaguggol dirib-darab cserepekhez, könnyet sajtol két szeméből, +könny pereg le tenyeréről; mintha sírna, keseregne, bűnén mintha +félelmesen rettenkedne.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Holttá rémül két pajtáska, boncnak jöttét amint látja. Merev +szemmel, merev arccal közeledik, széjjelnéz és szinte kővé +merevedik. Áll Bonc apó fakó arccal, döbbenetes ábrázattal, látván +a meglátandókat, nagy károkat, kis boncokat. Nem szól, csak néz +álltó helyén, bögréje hűlt helyét nézvén; nem szól, csak néz le a +földre, földön szétszórt dirib-darab cserepekre. Szeme forog, ajka +kékül, szeme fénye elsötétül.</p> +<p>– Mit műveltél, szerencsétlen? Mi kárt tettél, tökéletlen? – tör +ki hangja, nagy haragja, tajtéktúró indulatja. <span class= +"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span></p> +<p>– Nagy a bűnöm, nagy a vétkem – töri kezét erőltetett keservében +bátor Bundzó, a nagy lurkó.</p> +<p>– Mi a bűnöd, mi a vétked?</p> +<p>– Szent celládat tisztogattam, drága kannád, porcellánkád +porolgattam s hogy történt meg, most se értem, két kezemből +kiejtettem. Összetörött dirib-darab, csak a helye hogyha +maradt.</p> +<p>– Hát a polcról drága bögrém? Bögrebeli csemegécském?</p> +<p>– Rémületes borzadtamban, félig holttá fakultomban bögrécskédre +esett szemem s eltünődtem minap esti intelmeden: hogyha ifjú +merészkedik csak éppen hogy megszagolni, halállal fog szörnyű +bűnért meglakolni. És ha legényt ejt meg leve s megtéveszti mézes +nedve, veszedelme irtóztató, ízlelete menthetetlen halálhozó. +Megragadtam, kézbe kaptam az edénykét, nyalni kezdtem, habzsolgatni +gyilkos mérgét s holttá szántan addig nyeltem, ízlelgettem, míg +fenékig, végső cseppig bögréd ki nem ürítettem. Várván várom +kimúlásom, több életem, több halálom.</p> +<p>Így szól Bundzó siránkozván, ősök oltárképe előtt bűnbánóan +sóhajtozván. S szent oltárán templomának, képe előtt bálványának, +Buddha arca, képemása, mintha kissé mosolygóra állna szája, félszem +szent bonc arcát lesvén, félszem Bundzót figyelgetvén. <span class= +"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Férfi-vásár</h3> +</div> +<p>Mélyen hortyog férjem-uram, szájatáti jóllakottan. Közelében +hamisnyelvű felesége, félálmában lefetyelő hitveskéje. Csend üli +meg otthonukat, kertre néző békességes nyugalmukat. Krizántémos, +lombos kertjük esthomályát Hold-Istenke derengi át. Keringőző +szitakötő libben egyet, tarajkodó Tenger habja loccsan egyet; +illatot szór bóbiskoló cseresznyefa, sárgán ragyog sáraranyos kis +mimóza.</p> +<p>Ám egyszerre mintha hangok rezzennének s denevérek rebbennének; +mintha lárma szakítgatna álomleplet, zaj verne fel nyugodalmas +békességet.</p> +<p>– Ki az? Mi az? – riadoz fel s mély álmából férjem-uram ébredez +fel. Figyel neszre, neszel zajra, odafülel kis zörejre, nagy +robajra.</p> +<p>És anyóka fészkelődik, mozgolódik, félálomban szája nyílik, +sugdolózik; mintha szóra, kérdezőre felelgetne s több emberrel +dúrral-dérrel feleselne.</p> +<p>– Ébredj, némber, hogy az ember éj évadján se nyughat meg, +kelepelő, pergő nyelved álmodban se pihenhet meg.</p> +<p>Félig ébren nagyhirtelen megébredez, álomittas tekintete +elrévedez.</p> +<p>– Mi bujt beléd? – dörmög ura s nagyot mordul riadozó +asszonyára. – Tán félőset, borzogtatót álmodoztál, mély álmomból +félős mód felriasztottál.</p> +<p>Néz az asszony, félálomban eszmélkedik, tágra nyíló két szemével +elmélyedve elmélkedik. Kelletlen a szó szólása s egyszeribe +pajkossá lesz pillantása. <span class="pagenum"><a name="Page_182" +id="Page_182">-182-</a></span></p> +<p>– Furcsa álmot, kellemeset álmodtam én, helyre legényembereket +bámultam én – szól a szava hamiskásan s egyet sandít férj-urára +ravaszkásan. – Kár a szót rá vesztegetni, hitelt úgyse adnál +neki.</p> +<p>– De csak mondd el – unszolgatja s nincsen addig kelte, nyugta, +addig morog, zsémbelődik, faggatódzik, zsörtölődik, míg az asszony +meg nem szólal s tartja urát hamis szóval:</p> +<p>– Uccák hosszat jó nagyokat sétálgattam, boltból boltba +kukkantgattam s amint egyre járok, kelek s jobbszem, balszem +tekintgetek, cifra egy bolt nagy ajtaján ez az írás, cifra írás lóg +a táblán: »Férfiember, férjnek való, bent a boltban bőves bőven +található; olcsóbb, drágább, vegyes fajta, szebb növésű, +hitványabbja. Mindmegannyi friss erőben, válogathatsz bennük bőven. +Többért kapni szálasabbat, derekabbat, olcsóbb pénzért nyápicabbat, +hitványabbat.«</p> +<p>Illatosztó cseresznyefa, aranyszóró kis mimóza, szemet nyitnak, +szemet hunynak és egymásra édesdeden, hamiskásan egyet-egyet +mosolyognak.</p> +<p>Férjem-uram nagyot ámul, el odáig hökkenetes bámulástól, hogy a +férfi, férjnek való eladó lett és egy boltban, vásárosban, +portékává át is vedlett.</p> +<p>– Tán a boltba be is léptél? Egyet-kettőt, helyre legényt meg is +néztél?</p> +<p>– Be is léptem, szét is néztem, nem egyet hogy szemegyenest +megszemléltem. Szép szál ifjak, sorra, rendre, mind legjava, mind +legszebbje; mind kellették formájukat, illegették karcsusodó +derekukat. Ezer jen-pénzt legényéért, annyit kérnek bent a boltban +legszebbjéért. <span class="pagenum"><a name="Page_183" id= +"Page_183">-183-</a></span></p> +<p>Van-é vajjon olyan mint én? – kérdi fennen, büszkén, +hetykén.</p> +<p>– Sokkal különb száz náladnál, daliább is, szálasabb is haspókká +lett pocakodnál.</p> +<p>Egyet hümmög jámbor gazda s megvonaglik pók-pocakja.</p> +<p>Szunyókáló cseresznyefák, félálmukban kis mimózák szemet +nyitnak, szemet hunynak és egymásra édesdeden, hamiskásan +egyet-egyet mosolyognak.</p> +<p>– Hát a többi vásárbéli ki-micsodás? Szemük, szájuk, +testformájuk milyen vágás?</p> +<p>– Egytől egyig sorra, rendre, mind kikenve, mind kifenve; +balzsamot szór lehelletük, szívet sebez tekintetük. Ötszáz +jen-pénzt darabjáért, annyit kérnek, annyit adnak legjaváért.</p> +<p>– Van-é vajjon olyan, mint én? – kérdi megint büszkén, +hetykén.</p> +<p>– Sokkal különb száz náladnál, formásabb is, legényebb is +haspókká lett pocakodnál – szól az asszony mosolygósan.</p> +<p>Kettőt hümmög jámbor gazda s másodszorra vonaglik meg +pók-pocakja.</p> +<p>– Van-é vajjon olcsóbbfajta, legényeknek valamelyes +hitványabbja?</p> +<p>– Olcsóbb fajtát sokat láthatsz, szépen, rendben felsorjázva +rátalálhatsz; helytáll testük nyíl tartása, mindnek éget epekedő +pillantása. Száz jen-pénz egy legénykéért, annyit kérnek valamelyes +gyengébbjéért.</p> +<p>– Ezekénél jóval különb az én arcom, úgy-e szentem, úgy-e +asszony? <span class="pagenum"><a name="Page_184" id= +"Page_184">-184-</a></span></p> +<p>– Alig hinném – szól a némber –, megannyija náladnál is különb +ember.</p> +<p>Hármat hümmög jámbor gazda s harmadszorra vonaglik meg +pók-pocakja.</p> +<p>– Silányabbját, még olcsóbbját találtál-e? Félig ingyen +ringy-rongy fajtát láthattál-e?</p> +<p>– Magadféle silányabbja, legényfélék legolcsóbbja összerakva egy +rakáson, sok százával találhatni férj-vásáron. Egy vevőnek, egy +asszonynak tíz is járja, tíz jen-pénz tíz legénykének sommás +ára.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Bólogató cseresznyefák, bóbiskoló mimózácskák, szemet nyitnak, +szemet hunynak s teletorok úgy kacagnak.</p> +<p>Szót se szól a jámbor gazda, meg se mozdul, meg se rándul +pók-pocakja.</p> +<p>Jobbfeléről balra fordul, nyoszolyája egyet kettőt megcsikordul, +puha párnán, vánkoskáján pufók arca, úgy tesz, mintha jó régóta +álmodozna.</p> +<p>Csend üli meg otthonukat, békességes nyugalmukat; házuk, kertjük +vak homályát Nap-Istenke sugárkája derengi át. Keringőző szitakötő +libben egyet, tarajkodó tenger habja loccsan egyet; illatot szór +bóbiskoló cseresznyefa, sárgán ragyog sáraranyos kis mimóza. +<span class="pagenum"><a name="Page_185" id= +"Page_185">-185-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Joritomo koponyája</h3> +</div> +<p>Jeddó mellett, mimózák közt sétálgattak, lilaszínű krizántémok +lombja alatt. Kebelbéli jóbarátok, úri fajta palotások. Szűk a +szava soványabbnak, nagy a hangja vastagabbnak. Hebehurgya +ostobácska volt az egyik, locsi-fecsi, szeleverdi úri másik.</p> +<p>– Van énnekem párja nincsen drága kincsem, Nap-Istenke ege alatt +mása sincsen – szól nagybüszkén, egyet rántván kövér vemhén.</p> +<p>– Megnézhetném azt a kincset, kinek párja, mása sincs meg?</p> +<p>– Térj be hozzám, megláthatod, el napestig tátván szádat, +csodálhatod.</p> +<p>– Buddha ősi képemása? Őseidnek ezeréves bálványkája?</p> +<p>– Se nem képmás, se nem bálvány, sem afféle szent faragvány, +hanem igaz embercsontból koponyácska, világhíres Joritomo +fejeváza.</p> +<p>– Joritomo koponyája? Kettőskardú szamurájnak fejeváza?</p> +<p>– Nem különben.</p> +<p>Útra kelnek, elindulnak Jeddo kertje, bokra mellől, pajkos +szellők lengedeznek krizantémos parkok felől. Aranysárga +mimózácskák, mosolygásos szilvafácskák virághímes rejtekében, ott +rejtőzik likkes-lakkos palotácska, vélnéd márvány pagodácska.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Selyemszínes ajtófalak széttolódnak, zajtalanul, hangtalanul +kinyílódnak; megállanak elefántcsont szekrény előtt, gyöngyös, +kapcsos zárja előtt. Aranykulcsát palotásfi előveszi, závárjába +beilleszti <span class="pagenum"><a name="Page_186" id= +"Page_186">-186-</a></span> s amint nyitja, ahogy tárja, ott +előttünk Nap-Istenke nagy csodája. Ámulattal nézik, lesik azt a +kincset, kinek párja, mása sincs meg. Se nem képmás, se nem +bálvány, sem afféle szent faragvány, hanem alig gyerekfejnyi +koponyácska, kettőskardú Joritomo feje váza.</p> +<p>Szemlélgetik áhítattal mind a ketten, csodálattól +megihletten.</p> +<p>– Világhíres Joritomo koponyája? Kettőskardú szamurájnak +fejeváza?</p> +<p>– Nem különben.</p> +<p>– Joritomo, úgy tanultuk, ölnyi magas, csontja váza, koponyája +túl hatalmas; ám a szekrény fejecskéje legfeljebb kétévesecske.</p> +<p>Eltünődik, tanakodik gondolatja, halkra fordul hangos szava; +fürkészgeti híres hősnek gyerekkori koponyáját, Joritomo aprócsontú +fejevázát.</p> +<p>És egyszerre egyet villan fénylő szeme, felélénkül multba néző +tekintete; mosoly suhan végig arcán, szól a szava dilinósan, +hebehurgyán:</p> +<p>– Joritomo kettőskardú szamuráj volt, koponyája, minden csontja, +úgy tanultuk, hatalmas volt; ám szekrényem féltve őrzött +csontocskája, leendő nagy szamurájnak gyerekkori koponyája.</p> +<p>Másnap megint mimózák közt sétálgattak, lilaszínű krizántémok +lombja alatt. Álmodoznak szamurájról, kétrendbéli koponyáról. +<span class="pagenum"><a name="Page_187" id= +"Page_187">-187-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Igaz neve Méz-odángó</h3> +</div> +<p>Hirtelen a férjem-uram természete, falánk szájú, tehetetlen +ehetnékje. Ennivalót mihelyt hallott, mihelyt látott, jó falatra +jól kitárult torkot tátott.</p> +<p>Korgott megint egy nap gyomra és éhomra, találomra, fut +szaladvást anyósához, füsteresztő, éteksütő konyhájához. Beállít és +se szí, se szó leguggolgat, éhes szemmel lesel ínyes falatokat. +Akadt bőven holmi egymás, két nyelésre egy harapás; habzsol, zabál +tele szájjal, alig győzik szerrel, számmal.</p> +<p>– Jaj, de fínom falatocska, jaj, de pompás mézgolyócska – szól +és nyeli szagát ízét, tudakolja igaz nevét.</p> +<p>– Méz-odángó igaz neve, ízzel mézzel telistele – szól anyósa s +egyre-másra kínálgatja.</p> +<p>Félfüllel ha hallja a szót, egyre majszol méz-odángót.</p> +<p>– Ha kelleti ízét, szagát s megint akarsz mézgolyócskát, akár +házi hajlokodban, ott is ehedd otthonodban. Érti lányom savát +borsát, ízét mézét meg a módját.</p> +<p>– Ó, be jó lesz, ó, be pompás – kiált egyet éhenkórász –, +süttetek én mézes fánkot, mifélének is híjátok?</p> +<p>– Méz-odángó igaz neve, ízzel mézzel telistele – ismétli meg jó +anyóka s – no még egyet, megint egyet – szíves szókkal +kínálgatja.</p> +<p>Füle mellett ereszt el szót, tovább majszol méz-odángót. Tövig +tele bő potroha, gömbölyödik pók-pocakja; félültéből üggyel-bajjal +mozgolódik és nagylomhán hazafelé kászolódik.</p> +<p>– Mának ma volt mai napja, holnap jön meg <span class= +"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> másik +napja, megsüttetem azt a fánkot, azt a minek is híjátok?</p> +<p>– Méz-odángó igaz neve, ízzel mézzel telistele – mondja meg-meg +jó anyósa s rámosolyog vejeura túlon teltig potrohára.</p> +<p>S egész úton ahogy halad s lustán, lomhán hazaballag, +egyre-másra hajtogatja fánkja nevét s újrázgatja hogy s +mikéntjét.</p> +<p>– Jaj, de fínom falatocska, méz-odángó, jaj, be pompás +mézgolyócska, méz-odángó.</p> +<p>Teletorok odángózgat, hebehurgyán kiáltozgat; ám képzeld el +férjem-uram bosszúságát, hazamenet széles árok állja útját. +Siettében kézzel, lábbal nekilendül, egyet ugrik, kettőt perdül s +akaratlan, önkéntelen azt kiáltja:</p> +<p>– Hopp (dokkájsza), hopp (dokkájsza).</p> +<p>Így dokkájsza, úgy dokkájsza, egyre-másra ezt az egy szót +újrázgatja, odángóját elfelejti s egyhuzamban dokkájszáját +ismételi. Nagyfáradtan megérkezik, térd-párnáján megtelepszik, +odasandít konyhájára, rámosolyog sürgő-forgó asszonyára.</p> +<p>– Jaj, de fínom kis falatka, méznél mézebb méz-dokkájsza. +Mindennapi tányéromon, orrom előtt illatozzék alacsonyka +asztalomon.</p> +<p>Néz az asszony bámész szemmel, csodálkozó tekintettel:</p> +<p>– Méz-dokkájsza? Méznél mézebb falatocska? Teljes világéletemben +ilyen nevű, ilyen ízű édességet se nem láttam, se nem ettem.</p> +<p>– Édesanyád szemem előtt készítette, utolsóig csak énvelem +etetgette; teljes világéletemben először hogy ily jót ettem. Jaj, +de fínom kis falatka, <span class="pagenum"><a name="Page_189" id= +"Page_189">-189-</a></span> méznél mézebb méz-dokkájsza, jaj, be +pompás mézgolyócska, méznél mézebb méz-dokkájsza.</p> +<p>Néz az asszony s mindhiába töri fejét, erőlteti rogytig eszét, +csak nem bukkan rá nyitjára, dokkájszának se ízére, se szagára.</p> +<p>– Bolond beszéd méz-dokkájszád, mással járasd a bolondját.</p> +<p>Pufók ura nagyot hördül, nagy mérgében szeme forog, ajka +görbül.</p> +<p>– Tanulatlan ostoba vagy, gazdasszonynak tudatlan vagy; nem +ismered édesanyád pompás főztjét, méz-dokkájsza ízét, mézét.</p> +<p>– Bolond beszéd méz-dokkájszád, mással járasd a bolondját.</p> +<p>Eszeveszett nagy dühébe botot ragad két kezébe, nagyot sujt rá +ártatlanka asszonyára, szegénykének pirospozsgás orcájára.</p> +<p>Öklömnyire dagadott fel, sóhajosan sikoltott fel:</p> +<p>– Szégyeld magad embertelen, torkos haspók, telhetetlen; nézd +meg arcom milyet dagadt, odángónál még nagyobbat.</p> +<p>– Méz-odángó igaz neve, ízzel mézzel telistele – kurjant egyet s +ölelgeti, simogatja asszonykáját, csitítgatja bősz haragját.</p> +<p>– Nem hiába bántottalak, áldása lett rád lesujtó két karomnak. +Megtaláltad, meg is mondtad a való szót, azt az édes, azt a pompás +méz-odángót.</p> +<p>Megenyhültek mindaketten s éldegéltek úgy mint régen, szép +kettesben. Mindennapi tányérukon, ott párolog asztalukon az a fínom +kis falatka méz-odángó, méznél édesb mézgolyócska, méz-odángó. +<span class="pagenum"><a name="Page_190" id= +"Page_190">-190-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Varga púpján nincsen áldás</h3> +</div> +<p>Ágról szakadt öreg apó, házalgató szegény szabó. Kimonódra folt +ha kellett, obi-öved ha kifeslett, egy-kettőre foldozgatta s ha +kurta volt, még hosszabbra toldozgatta. Házból házba botlott +szegény, tengett-lengett szűkre szabott kenyérkéjén.</p> +<p>Siet egy nap messze útról otthonába, kidűlt bedűlt, idres-gödrös +putrijába; veszi elő estebédjét, keresgéli kormos üstjét. Rizzsel +tele edénykéje régi helyén, tüzelője, gerjesztője kemencéjén, ám +hűlt helye rézüstjének, lába kelt rézedényének. Hogyan főzzön, ha +nincs üstje? Merre szálljon fel a füstje? Még a minap helyén +lógott, amint ócskát, szakadt gúnyát foltozgatott. Keseredő +bánatában, szívszorító fájdalmában hol a rizsestálját nézi, hol meg +könnyes szemét törli. Csorba cserép híg teája, száraz kenyér +darabkája, azzal oltja éhét, szomját, csendesíti búbánatát.</p> +<p>Telik egy nap, múlik másnap, búcsút int egy harmadiknak. Amint +jár kél uccák szerte, besandítván dolgos, munkás műhelyekbe, +bepillant a szomszédjához, púpos hátú, ferde vállú egy vargához. S +ahogy fürkész bámész szeme s amint kutat kandikáló tekintete, +észreveszi eltűnt üstjét, rajta kormát, üszkét füstjét.</p> +<p>– Ó, a cudar, többrét hátú, ravasz arcú, ferde vállú. Nem +ellopta rézüstömet? Rizses, teás készségemet?</p> +<p>Odasandít szomszédjára, kétrét hajló pár púpjára; varga +visszasunyítgatott és szép lassan eloldalgott. Megy a szabó törvény +elé, bölcs bírónak <span class="pagenum"><a name="Page_191" id= +"Page_191">-191-</a></span> igazosztó háza felé; panaszt emel, +vádol vargát, elzokogja üstje dolgát.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Bíró uram komor arca, fejebúbján bőrkalpagja; végigsímít gyér +szakállán, rideg szavak, komor hangok kelnek ajkán.</p> +<p>– Megtudom én igazadat, ha megértem panaszodat. Siess vissza +rézüstödért, eltolvajlott birtokodért, szólíts ide púpos vargát, +hadd látom meg kettőtöknek tulajdonát.</p> +<p>Szabó siet vargájáért, eltolvajlott holmijáért s kisvártatva +nagyszuszogva, ott állanak törvény előtt, igaz bíró színe előtt. +Reászegzik szemeiket, összeteszik kezeiket.</p> +<p>– Rézkazánnak melyikőtök a gazdája? Kinek van több jussa +rája?</p> +<p>– Enyém az üst – szól a varga –, engem illet igaz jussa.</p> +<p>– Hazug a szód, vallomásod, hazug csalfa pillantásod; rézüstömet +eloroztad, lelkem nyugtát megraboltad.</p> +<p>Bíró uram komor arca, fejebúbján bőrkalpagja; végigsímít gyér +szakállán, éles szeme tekintése varga púpján. Ám a cudar többrét +hátú, ravasz arcú, ferde vállú, rá-rásandít bírájára, álnok szókkal +így áltatja:</p> +<p>– Púpos vállal, vézna testtel, hogy győzhetném erőtelen kis +erőmmel? Másnak üstjét akarva sem cipelhetném, vállamra se +lendíthetném.</p> +<p>– Igazad van – szól a bíró nagy komoran – súlyos az üst, púpod +gyenge, agyonnyomna rézből terhe.</p> +<p>Szaporákat kezd pislogni púpos varga, kárörvendő <span class= +"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> kaján +arca; félszemével bölcs bíráján, másikával hoppon maradt +embertársán.</p> +<p>– Nem hagyhatom igazamat, ne bántsd bíró a jussomat. Rizsem, +teám miben fő meg? Éhgyomorral hogy imádom oltárbeli őseimet?</p> +<p>Bíró uram komor arca, fejebúbján bőrkalpagja; végigsímít gyér +szakállán, éles szeme tekintése varga púpján. Odafordul a cudarhoz, +így szól szava a ravaszhoz:</p> +<p>– Téged illet üstöd jussa, kapd válladra, vihedd haza.</p> +<p>Kap az üstön púpos varga, felemeli két karjára; egyet lendít két +kezével s indulóban rézüstjével.</p> +<p>– Állj meg varga egy-két szóra – rivall egyet igaz bíró +rézüstjével baktatóra. – Púpos vállal, vézna testtel, dehogy győzöd +erőtelen kis erőddel. Másnak üstjét akarva se cipelhetnéd, válladra +se lendíthetnéd.</p> +<p>– Győzöm bíz én, hogyne győzném, erőmmel is felérem én; üstöm +terhét könnyűszerrel cipelhetem, félvállamra akár játszva +lendíthetem.</p> +<p>– Lám csak, lám csak, most már győzöd, most már bírod, +egyszeribe izmossá lett ferde vállad, vézna karod. Úgy-e, cudar +púpos varga? Úgy-e, ravasz, álnok fajta?</p> +<p>Áll a varga tétovázván, néz a szabó igazában bizakodván. Őseihez +fordul arca, hálát mormol hálás ajka. És elhangzik igaz bíró +ítélete, derűssé lesz két szemének bársonypuha tekintete:</p> +<p>– Most hogy győzöd, most hogy bírod s Erő-Isten jóvoltából +erőssé lett karod púpod, cipeld vissza kazánkáját szomszédodhoz, a +szabóhoz. <span class="pagenum"><a name="Page_193" id= +"Page_193">-193-</a></span></p> +<p>Szabóéknál aznap este megint izzott, forrott üstje; rizzsel tele +edénykéje régi helyén, tüzelője, gerjesztője kemencéjén. Megint +toldoz, megint foltoz, kimonóra folt ha kellett, selymes obi ha +felfeslett.</p> +<p>Púpos varga mély sötétben sopánkodik, napokon át, heteken át +kalodában gubbaszkodik. Fel-felcsuklik sóhajtása, meg-megrándul +púpos háta:</p> +<p>– Elvesztettem őseimbe vetett hitem, odaveszett becsületem. Örök +teher két vállamon, nincsen áldás a púpomon.</p> +<div class="figcenter" style="width: 226px;"><img src= +"images/i042.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_194" id= +"Page_194">-194-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Jamagáta ajándéka</h3> +</div> +<p>Irígy ember Jamagáta, más ezüstjét, bárki kincsét réznek látta. +Kuporgatta, félrerakta pénzecskéjét, széltől óvta, nagyritkán ha +kinyitotta erszénykéjét.</p> +<p>Újév napja, háládatok nagy hónapja derengőben, télvíz idő +engedőben. Zivataros orkán helyett lenge szellők lengedeztek. +Újesztendő, langyos idő kiragyogtán, oltártüzek bálványszerte +kigyulladtán, virág nyílik szíven, lelken, rügyet fakaszt +embereken. Földi lakók szemén száján, meg nem szűnő mosolygásán, +derű színes áradatja, szeretetnek szíves szava. Se adós, se +hitelező, csakis kedves ajándékot adó, vevő. Se bosszúnak, se +haragnak, nincsen helye se bánatnak, se rosszlelkű indulatnak.</p> +<p>Fukar ember Jamagáta, ajándékát ember fia rég nem látta. +Ráderengett őreá is derűhozó fényes nappal, lelke tele +mézzel-mázzal, áhitattal és jólelkű, igazszívű emberére, annak +gondolt hűségére. Rossz időkben látta hasznát, jószándékát, neki +szánta újévnapi ajándékát. Egyre azon járt az esze, folyton abba +főtt a feje, hogy a zsebe újévnapi ajándékát meg ne bánja, +erszénykéjét pihenéses bőségében meg ne bántsa.</p> +<p>Egyre keres, egyre hajszol arra való ajándékot, olcsó pénzért +drágalátos maradékot; ezt is látja, azt is nézi, kutatgató két +szemét is majd kinézi. S addig jár-kél szűk uccákon, botorkálgat +zegzugokon, míg egy apró boltocskában, hátul levő homályában meg +nem lát egy szertetörött porcellánkát, dirib-darab virágvázát. +<span class="pagenum"><a name="Page_195" id= +"Page_195">-195-</a></span></p> +<p>– Hopp-dokkájsza – örvend egyet –, megtaláltam, ami kellett.</p> +<p>Nyomba benyit lomtárosék bazárjába, zsibuccás bolt homályába s +alig nyitván félig száját, tudakolja törött váza semmi árát.</p> +<p>– Száz arany is kevés lenne, ha vázácskám, ó-szacumám egy +darabban épebb lenne.</p> +<p>– Egy szen nem sok, annyit sem ér; ki ad pénzt ily dib-dáb +lomért?</p> +<p>– Nem ér, biz a, még egy jent se; elviheted, hogyha csábít a +cserepe.</p> +<p>Boldog ember lett a fösvény s cserepeket, megannyiját +összeszedvén, nagysietvést lohol haza, szinte ragyog örömében +Jamagáta kapzsi arca. Végignézi cserepét és férjurát is felesége, +féloldalt néz, gyanúperes a nézése.</p> +<p>– Honnan való ez a szemét? Minek neked töredezett, ócska +cserép?</p> +<p>– Ajándék lesz cserepéből, összerakott egészéből.</p> +<p>– Csúffá tehet ajándékod, hogyha való a szándékod.</p> +<p>– Semmi közöd szándékomhoz, még kevesebb dirib-darab +szacumámhoz. Rakjad össze egy darabba, selymes, bolyhos papirosba; +egy hadd váljék több darabból, ajándéknak való legyen összetörött +szacumámból.</p> +<p>Összeszedi, összesepri felesége, összerakja sorba, rendbe, +nagygondosan papirosba, szép selymesbe, szép bolyhosba és szó +nélkül az urának nyujtja vissza, ünnepnapi ajándéknak.</p> +<p class="center">*</p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_196" id= +"Page_196">-196-</a></span></p> +<p>Fösvény ember Jamagáta, ajándékát ember fia rég nem látta. +Kezében tört vázácskával, dirib-darab porcellánnal, sorba, rendbe +összerakva, selymes, bolyhos papirosba, úgy állít be barátjához, +vendéglátó ajtajához. Hála szóval, ünneplővel megüdvözli, +mézes-mázos szóbeszéddel megköszönti; szégyenkezve, szeméremmel, +restelkedve, így szól hozzá édeskésen hízelkedve:</p> +<p>– Hoztam újév ajándékát, hálás szívem jó szándékát, virágvázát +régi híres porcellánból, fínom ősi szacumából. Gyaloghintós +hinriksámból kapud előtt kiszállottam és ó, szegény szerencsétlen, +egyet csúsztam; földre pottyant ritkaművű ajándékom, drága vázám, +porcellánom. Alighanem dirib-darab összetörve s ím itt állok +szemlesütve, arcod előtt szégyenkezve.</p> +<p>– Drágább nékem lélekbeli barátságod, mint újévi kedveskedő +ajándékod – szól s átveszi összetörött vázácskáját, Jamagáta +dirib-darab szacumáját.</p> +<p>S amint óvást bontogatja s a becsavart cserepeket megpillantja, +nagyot néz hív barátjára, halványodó orcájára. Restelkedik, +pironkodik, ajkán a szó akadozik s olyanná lesz halvány arca, mint +egy sápadt krizántémka. Jamagáta szánalmasan szégyenkezik, +hajtövéig veresedik s olyanná lett pipacs arca, mint egy piros +krizántémka.</p> +<p>Megesett a csúnya eset, szacumára szégyen esett; darabokra +szertetörött cserépkéjét, jó nagy váza apró részét, felesége +külön-külön papirosba, szép selymesbe, szép bolyhosba csavargatta s +ép egésszé összerakta.</p> +<p>Rém fösvény volt Jamagáta, csúfságosan meg is járta. +<span class="pagenum"><a name="Page_197" id= +"Page_197">-197-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Bonc és vadász</h3> +</div> +<p>Járja, búvja bonc az erdőt, tanít, oktat járó-kelő Buddha-hívőt, +jámbor szóra, emberségre, irgalmazó, szívjavító szeretetre. Fa +odvában szűk lakása, szószólásban jámbor lelke megnyugvása.</p> +<p>Hegyek útján, esthomályos mély erdőben, jár a vadász vadra +lesben; kedveteltig vadászgat el, vadra nyíllal nyilazgat el. +Napkeltétől napnyugtáig, néhanapján virradtáig.</p> +<p>Ballag a bonc hegyek, völgyek akadékán, sziklaszálak szakadékán, +ki barlangból, be barlangba, völgykatlanból szűk szorosba. S amint +lesel tekervényes utak mentén, ül egy vadász földre süppedt vén fa +tönkjén; erős vállán íj-nyilával, nyíllal átlőtt zsákmányával.</p> +<p>Bonc ott terem vadász mellett, akár egy nagy bűnös mellett, +szemet szegez íjra-nyílra, szíve lobban bősz haragra; pattogatja +mérges szavát, szívlelteti komolyhangú tanítását.</p> +<p>– Bűnös ember, istentelen, bűneidben telhetetlen, elkárhozik +gonosz lelked, el is senyved vétkes tested. Kérlek Buddha szent +szavára, őseidnek irgalmára, hagyjad abba kedvtelésed, irtózatos +vérengzésed.</p> +<p>– Buddha ellen mit vétettem? Mi bűn, amit elkövettem?</p> +<p>– Mért pusztítgatsz állatokat? Rókát, teknőst, ártatlanka +madarakat? Felelj vadász, felelj íjász. Ha te, ember, te is +rettegsz idő előtt elmúlástól, szegény állat szinte riad hirtelenbe +meghalástól s hogyha lelked entestedből el-kiröppen, állat lelke +nem különben. Úgy ám, vadász, az ám, íjász. <span class= +"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span></p> +<p>– Mit nem mondasz?</p> +<p>– Rá ha törnek lelketlenül éltetekre, nagy harag száll +szívetekre; úgy-e, vadász, úgy-e ijász? Épúgy szegény kis állatkát +irgalmatlan ha támadják, vagy ha szegényt ravasz módon tőrbe +csalják. Nekik is van fájó lelkük, holtuk után újra élő énes énjük; +neki is fáj, neki is baj, ami neked; ő is örül, ha örülhet. Úgy ám, +vadász, az ám, íjász.</p> +<p>– Mit nem mondasz?</p> +<p>– Ártatlanka állatkákat, hej, de hányat, kegyetlenül +lenyilaztál; madárkákat, hej, de hányat, lelketlenül tőrbe csaltál. +Hallgassad meg büntetésed, tudd meg tőlem jövőbeli életedet. Buddha +szava parancsolja, így rendeli hitünk szava, hogy abba száll szálló +lelked, azzá válik porhüvelyed, aki épp legutóljára került íjad +halálhozó gyilokjára. Róka ha volt, rókává lesz bűnös tested; madár +ha volt, abba száll át a szellemed. Úgy ám, vadász, az ám, +íjász.</p> +<p>Deli vadász gondolkozik, bonc szép szaván mélyen, hosszan +tanakodik; mosoly suhán át az arcán, száját ekkép szóra +nyitván:</p> +<p>– Megértettem bölcs szavadat, megszívleltem emberséges +tanácsodat. Szent Buddhánknak te szerinted, így szól szava, +tilalmad is parancsolja, hogy abba száll szálló lelkem, azzá válik +földi létem, ki épp legutóljára került íjam halálhozó gyilokjára. +Úgy-e, szent bonc?</p> +<p>– Nem különben – mondja menten.</p> +<p>– Történjék hát óhajtásod, akaratom, kedvtelésem mától fogva nem +folytatom.</p> +<p>– Öröm a te megtérésed – ujjong a bonc megtért vadász +beszédének; nagyboldogan tipeg-topog körülötte, íját, nyilát +borzalommal szemlélgetve. <span class="pagenum"><a name="Page_199" +id="Page_199">-199-</a></span></p> +<p>– Ám sok bűnöd bocsánatja akkor válhat csak javadra, hogyha le +is vezekelted s holtod után bűnös lelked abban tölti néhány évét, +melyikének utóljára oltottad ki földi éltét.</p> +<p>– Mit nem mondasz?</p> +<p>Deli vadász egyet gondol hamarjában, nyíl megrándul két +karjában, hátraugrik hirtelenbe, gyilkos nyilat kap kezébe, boncnak +szegzi íját-nyilát, s célba veszi szíve táját.</p> +<p>Holttá sápad szent bonc arca, nagyot remeg s gyökeret ver keze +lába; szíve dobog, ajka hebeg:</p> +<p>– Kíméld, vadász, szerencsétlen életemet.</p> +<p>Meg se moccan vadász arca, íját-nyilát nyílegyenes célban +tartja.</p> +<p>– Azért rontok én vesztedre, azért török életedre, hogy a +nyilam, gyilkos nyilam utolsónak téged érjen s túlvilágon egy-két +évem háborítlan benned éljem. Ha te meghalsz, tehelyetted szent +bonc, íme, én lehessek. Boncnak inkább lesz rá módom, bűnöm, vétkem +lelkemről leimádkoznom s ami rosszat életemben elkövettem, könnyebb +lesz majd bonc képében vezekelnem.</p> +<p>Néz a vadász bonc arcára s íját-nyilát békességben lebocsátja. +Teste, lelke hamis, tréfás mosollyá vált s a megszeppent bonc apóka +észrevétlen elsomfordált.</p> +<p>Járja, búvja továbbra is az erdőket, tanítgatja, oktatgatja a +hívőket, jámbor szóra, emberségre, irgalmazó, szívjavító +szeretetre. <span class="pagenum"><a name="Page_200" id= +"Page_200">-200-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Sárkány lelke</h3> +</div> +<p>Özvegy sorban élt az anyja, egy öröme egyetlenke kis magzatja. +Adta fickó indulatos, kérő szóra szertelen mód akaratos. Szót nem +fogad anyókának, nyomát üti gond és bánat.</p> +<p>Vásár útját járta anyja s amint benéz apró boltba, játékosba, +Sárkány rázza veres fejét, papirosból lábát, kezét. Két tűzszeme +mintha égne s keresztbe áll ferdén néző tekintése. Tudakolja +Sárkány árát, megvásárol vásárfiát, viszi haza lurkójának, +rosszalkodó magzatjának.</p> +<p>Kap a fickó a vásáron, bálványszemű rőt Sárkányon, megereszti +hosszan nyúló fonálkáját, jobbra-balra himbáltatja kezét, lábát, +tűzderekát. Ám a Sárkány tűzszín arca sehogyse száll fel magasra, +semmikép se akaródzik s nagyhirtelen le a földre lecsapódik.</p> +<p>– Széjjeltépem beste lelkét, kitaposom rusnya belét, ha nem +száll fel a szellővel.</p> +<p>Megint meg-megeregeti, fonálkáját újból meg-meglibegteti és +amint száll nagy irombán, kezét, lábát ijesztően lóbálgatván, fut +egy felhő, száll egy szellő, megragadja Tűz-Sárkánykát és a szélét +és a hosszát jól megrázza, megforgatja és egy fához, legcsúcsához +odacsapja.</p> +<p>– Bálványadta rongy darabja – toporzékol a legényke bősz haragja +s vak dühében, dúló-fúló keservében olyat rántott fonálkáján, hogy +azonnal kettészakadt s fent a Sárkány, a magas fán rajtaragadt.</p> +<p>Fa tetején Rőt-Sárkányka mintha kissé kacarászna, <span class= +"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span> mintha +kedve, széles kedve kerekednék, s jókedvében ellenkednék.</p> +<p>– Véget vetek én tenéked, vigyorgasd csak sanda képed – szól és +ragad félkezébe kődarabot, jó éleset, jó vastagot, félkarjával +meglendíti s fel a fára felrepíti. Szíve táját érte éppen s +tűzkönny csillog Rőt-Sárkányka tűzszemében. Nagyot nevet a legényke +s ahány kavics körülötte, mind dobálja fel a fára, vajákos kis +Sárkánykára. Papirosból testecskéje egy cafat lett, szél himbálgat +élettelen lábat, kezet. S mintha sóhaj suhanna le, mintha +könnycsepp cseppenne le.</p> +<div class="figcenter" style="width: 239px;"><img src= +"images/i043.png" alt="" title="" /></div> +<p>– Ejnye, erre meg amarra – kiáltozgat anyja hangja –, mit +műveltél Sárkányoddal? Tüzesszemű bálványoddal?</p> +<p>– Most az egyszer rátalált az emberére, úgy kell neki, nem kár +érte.</p> +<p>– Mi rosszat tett? Vajjon mivel bánthatott meg?</p> +<p>– Rajtaragadt fa legcsúcsán, legtetején és a fogát, hegyes fogát +folyvást vicsorgatta felém.</p> +<p>– Ha szólsz nekem idejében, leszedem én teste teljes épségében; +rendbeszedem megtépázott köntöskéjét <span class="pagenum"><a name= +"Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> s vígan, fürgén +lóbáltatná széllel bízott testecskéjét.</p> +<p>– Nem kár érte, nem sajnálom, ringyét rongyát mit én bánom.</p> +<p>– Pufók arcát megsebezted, hátha számon kéri tetted?</p> +<p>– Úgy kell neki, mért vigyorgott? Fel a fának mért nem +forgott?</p> +<p>– Kis lelkében nagy kárt tettél, vétek amit elkövettél; hátha +éjjel híre akad s fojtogatja torkod, nyakad?</p> +<p>Nagyot borzong kis kegyetlen s jómagával tehetetlen, +félig-meddig már-már bánja, hogy Sárkányát gonosz módra megtépázta. +Ott somfordál édesanyja lába körül, arca borul, majd meg derül, +anyókáját kérve-kéri, kérő szóval ösztökéli, tépett vedlett Sárkány +helyett hozzon neki másik jobbat, sokkal szebbet.</p> +<p>– Törhess majd rá ártatlanka életére? Ronthass majd rá +papirosból kis testére?</p> +<p>– Nem bántom meg se a testét, nem rontom meg se a lelkét. Hozz +helyette új másikat, még különbet, tarkábbikat.</p> +<p>Szíves szíve mit tehet mást, siet anyja nagy rohanvást s kis +időre máris megjön másikával, még irombább, sokkal tarkább +Sárkánykával.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Estidő volt, Nap-Istenke földre szállott, bősz legényke sárkányt +aznap nem játszhatott. Lefektekor nagygondosan elővette, ágya elé +vánkosára terítette. Másnapra majd előveszi s jó magasra, felhők +felé megereszti.</p> +<p>Feje mellett Sárkánykája, leszállóban sötét estnek <span class= +"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span> mély +homálya. Vak éjszaka vakságában, lelkek vándor órájában mintha +sóhaj, nehéz sóhaj suhangatna, fel-felsíró panaszos hang huhogatna. +És egyszerre, hirtelenre, alig egy szem rebbenetre durrogó hang +dübörög fel, zizzenő hang zajongva kel. Csattan egyet rettenetest, +sikolt egyet félelmetest.</p> +<p>– Mit műveltél, lelketlenje? Mért bántottál, kegyetlenje?</p> +<p>Döbbenéssel nyitja szemét s amint veti rémüldöző tekintetét, +ágya előtt toporzékol tűzszem Sárkány, tűzszájában hegyes fogát +csattogtatván. Legénykére rámereszti szúró szemét, felé tárja +tűzpikkelyes karját kezét, nekitátja tüzet szóró tüzes torkát, +nekiszegzi éles, hegyes, véres karmát; nagyot dobban, nagyot +horkan:</p> +<p>– Testem kővel dobáltad meg, szívem, lelkem sebezted meg; testem +szerteszakítottad, lelkem martad, marcangoltad. Megtorlom most +gonosz tetted, kettéttépem bűnös tested.</p> +<p>S vicsorítja hegyes fogát, tátogatja öblös torkát, nekiugrat +legénykének, véres szájjal ront fejének, szíve kellős +közepének.</p> +<p>– Édesanyám, jaj, a Sárkány! – kiáltozna; se torkában, se +szájában nincs ám hangja, el is futna, nincs ám lába.</p> +<p>És félálom és félébren, kezét, karját megfeszíti, gyenge lábát +nekiveti, belémarkol Rőt-Sárkányba, beléragad rőt hajába s kis +ereje kifogytáig, keze lába kibírtáig egyre gyűri, gyomrozgatja, +egyre tépi, tépázgatja. Sárkány teste össze-vissza szakadozik, +rongy módjára szerteszéjjel foszladozik.</p> +<p>Vérszemet kap bősz fiúcska, vérbe borul halvány arca; tapossa +szét Sárkánykáját, minapesti tarka-barka vásárfiát. Ám egyszerre +megébredve, félálmából <span class="pagenum"><a name="Page_204" id= +"Page_204">-204-</a></span> feleszmélve, hallja anyja sikoltását, +rémüldöző visongását.</p> +<p>– Ó, szent bálvány, mi van veled, hogy a házunk nyugodalmát +megintelen felzavartad, éktelen mód fel is verted?</p> +<p>Kis legényke nagyhirtelen felriadtan, felrezzenten, amint +szétnéz ágya mellett, hát a Sárkány, az új Sárkány ott heverget. +Szertetépve, széttaposva, össze-vissza szakadozva. Észre tér és +szégyenkezik, megdöbben és restelkedik. Sápad arca, halkul hangja, +bűnbánóan egyre csak azt hajtogatja:</p> +<p>– Sárkány lelkét kegyetlenül megbántottam, nagy bűnömért +keservesen meglakoltam.</p> +<div class="figcenter" style="width: 226px;"><img src= +"images/i044.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_205" id= +"Page_205">-205-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h3>Csak a felét ha fizeti</h3> +</div> +<p>Takarékos jó Kamura, sok aranynak, sok ezüstnek fösvény ura. +Minden garast, ha egy jent is, fogához ver; élni is csak +szegényesen, szűkösen mer.</p> +<p>Hogy történt meg, mit én tudom, igaz okát se firtatom, bánat +érte szegény fejét, megutálta kuporgató rongy életét. Búsra hajló +fejjel ballag városszerte, uccahosszat; sikátorról sikátorra, egyik +sorról másik sorra.</p> +<p>Amint ődöng, amint jár-kél, kémlő szemmel amint szemlél, lába +előtt mély egy folyó, mély medrében kénnyel-kedvvel folydogáló. +Nagyot sóhajt nagy bújában, eltöprengő bánatában s amint nézi +folyóvíznek habos fodrát, tajték verő hullám hosszát, előtte áll +folydogáló folyó hídja, mindkét partot nyitó nyitja. Nekiindul a +nyitjának, jobbról, balról lakkos, fényes karfájának.</p> +<p>Hídpénz-szedő ott álldogál hídja mellett, félmarkában rézpénzt +csörget. Rászól komor Kamurára, csakis pénzért léphetni rá hídja +síma deszkájára.</p> +<p>– Fizetség jár átkelésért?</p> +<p>– Nem szép szóért, se nem ingyért.</p> +<p>– Hány szen-pénz a hídút ára?</p> +<p>– Két szen-pénzért rá is léphetsz, túlfelőlre el is érhetsz.</p> +<p>Kelletlen nyúl erszényébe s addig babrál legmélyébe, míg ráakad +valójára, egy szen-pénzes darabkára. Kikotorja, nagynehezen +előveszi, szép lassacskán, megfontoltan vámos kézbe beléteszi.</p> +<p>– Kettőt mondtam, ej ostoba – s nyujtja megint markát oda. +<span class="pagenum"><a name="Page_206" id= +"Page_206">-206-</a></span></p> +<p>– Híd útjának, egészének fél a fele, két szen-pénznek, egészének +egy a fele – és elindul folyó hídja közepéig, síma talpfa +legfeléig.</p> +<p>Áll a vámos, száját tátja, gyökeret ver mindkét lába, amint a +híd fele útján, épp a felét nagypontosan kiszámítván, fejest ugrik +komor legény, víz sodrában azon nyomban elmerülvén.</p> +<p>Áll a vámos, ámélkodik, odaveszett pénze után sopánkodik, siet +Buddha bálványához, szól a szava irgalmához:</p> +<p>– Vízbe merült Kamurának szálló lelke, vándor útján vándoroljon +olyan testbe, hogy elveszett, vízbe esett szen-pénzecském +megkerüljön és a szívem megenyhüljön.</p> +<div class="figcenter" style="width: 520px;"><img src= +"images/i045.png" alt="" title="" /></div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_207" id= +"Page_207">-207-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>TARTALOMMUTATÓ</h2> +</div> +<ul class="TOC"> +<li>Bevezetés <span class="ralign"><a href= +"#Page_3">3</a></span></li> +<li><span class="roman">I.</span> VARÁZSMESÉK:</li> +<li>Hej csicsija, hej babája <span class="ralign"><a href= +"#Page_13">13</a></span></li> +<li>Hökköm törpe <span class="ralign"><a href= +"#Page_17">17</a></span></li> +<li>Vízi sellőt halászott ki <span class="ralign"><a href= +"#Page_22">22</a></span></li> +<li>Tél-Istenke szamócája <span class="ralign"><a href= +"#Page_28">28</a></span></li> +<li>Hold-Istenke ünnepére <span class="ralign"><a href= +"#Page_32">32</a></span></li> +<li>Kőfejtő és Hegy-Istenke <span class="ralign"><a href= +"#Page_37">37</a></span></li> +<li>Pacsirták és Csillag-lelkek <span class="ralign"><a href= +"#Page_42">42</a></span></li> +<li>Fatálacskás Hacsibime <span class="ralign"><a href= +"#Page_47">47</a></span></li> +<li>Kettőt kapott egy golyváért <span class="ralign"><a href= +"#Page_52">52</a></span></li> +<li>Újhold és a Denevérek <span class="ralign"><a href= +"#Page_58">58</a></span></li> +<li>Cseresznyefa kivirított <span class="ralign"><a href= +"#Page_63">63</a></span></li> +<li>Vérrózsát hajt tenger vize <span class="ralign"><a href= +"#Page_70">70</a></span></li> +<li>Tündérlányka fátyolkája <span class="ralign"><a href= +"#Page_79">79</a></span></li> +<li>Tükör lelke <span class="ralign"><a href= +"#Page_84">84</a></span></li> +<li>Urasima vízországi szelencéje <span class="ralign"><a href= +"#Page_91">91</a></span></li> +<li><span class="roman">II.</span> ÁLLATMESÉK:</li> +<li>Két kis béka <span class="ralign"><a href= +"#Page_98">98</a></span></li> +<li>Patkány-párék virágszála <span class="ralign"><a href= +"#Page_102">102</a></span></li> +<li>Majom- meg rák-háborúság <span class="ralign"><a href= +"#Page_107">107</a></span></li> +<li>Világító Tűzbogárka <span class="ralign"><a href= +"#Page_111">111</a></span></li> +<li>Nyúl félfüle, Kócsag lába <span class="ralign"><a href= +"#Page_116">116</a></span></li> +<li>Tövig tépték Veréb nyelvét <span class="ralign"><a href= +"#Page_123">123</a></span></li> +<li>Medúza és a majom mája <span class="ralign"><a href= +"#Page_129">129</a></span></li> +<li>Holló úszik, Gúnár kúszik <span class="ralign"><a href= +"#Page_136">136</a></span></li> +<li>Legyet ölő Legyezőcske <span class="ralign"><a href= +"#Page_142">142</a></span></li> +<li>Dali Kandúr <span class="ralign"><a href= +"#Page_146">146</a></span></li> +<li><span class="roman">III.</span> VIRÁGMESÉK:</li> +<li>Két Krizántém <span class="ralign"><a href= +"#Page_149">149</a></span></li> +<li>Kék Ibolya, Puszpángocska <span class="ralign"><a href= +"#Page_156">156</a></span></li> +<li>Kacskaringós Felfutócska <span class="ralign"><a href= +"#Page_161">161</a></span></li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_208" id= +"Page_208">-208-</a></span></li> +<li><span class="roman">IV.</span> TRÉFÁS MESÉK:</li> +<li>Rizsborvásár <span class="ralign"><a href= +"#Page_167">167</a></span></li> +<li>Tíz szen-pénz a halszag ára <span class="ralign"><a href= +"#Page_171">171</a></span></li> +<li>Felejtető gyömbért evett <span class="ralign"><a href= +"#Page_173">173</a></span></li> +<li>Mérget evett három kis bonc <span class="ralign"><a href= +"#Page_177">177</a></span></li> +<li>Férfivásár <span class="ralign"><a href= +"#Page_181">181</a></span></li> +<li>Joritomo koponyája <span class="ralign"><a href= +"#Page_185">185</a></span></li> +<li>Igaz neve Méz-odángó <span class="ralign"><a href= +"#Page_187">187</a></span></li> +<li>Varga púpján nincsen áldás <span class="ralign"><a href= +"#Page_190">190</a></span></li> +<li>Jamagáta ajándéka <span class="ralign"><a href= +"#Page_194">194</a></span></li> +<li>Bonc és vadász <span class="ralign"><a href= +"#Page_197">197</a></span></li> +<li>Sárkány lelke <span class="ralign"><a href= +"#Page_200">200</a></span></li> +<li>Csak a felét ha fizeti <span class="ralign"><a href= +"#Page_205">205</a></span></li> +</ul> +<div class="figcenter" style="width: 225px;"><img src= +"images/i046.png" alt="" title="" /></div> +<hr class="tb" /> +<p class="center"><i>E könyv kiadóhivatala: Budapest VII, Dohány +ucca 92 Telefón: J. 412-68</i></p> +<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 78387 ***</div> +</body> +</html> diff --git a/78387-h/images/cover.jpg b/78387-h/images/cover.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..70f5acb --- /dev/null +++ b/78387-h/images/cover.jpg diff --git a/78387-h/images/i001.png b/78387-h/images/i001.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..27da360 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i001.png diff --git a/78387-h/images/i002.png b/78387-h/images/i002.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..215d054 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i002.png diff --git a/78387-h/images/i003.png b/78387-h/images/i003.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..f880ced --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i003.png diff --git a/78387-h/images/i004.png b/78387-h/images/i004.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..fa844bc --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i004.png diff --git a/78387-h/images/i005.png b/78387-h/images/i005.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..5eeace6 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i005.png diff --git a/78387-h/images/i006.png b/78387-h/images/i006.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..d915320 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i006.png diff --git a/78387-h/images/i007.png b/78387-h/images/i007.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..0011c9c --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i007.png diff --git a/78387-h/images/i008.png b/78387-h/images/i008.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..565d754 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i008.png diff --git a/78387-h/images/i009.png b/78387-h/images/i009.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..0e255b7 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i009.png diff --git a/78387-h/images/i010.png b/78387-h/images/i010.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..d7f2155 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i010.png diff --git a/78387-h/images/i011.png b/78387-h/images/i011.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..7d7c901 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i011.png diff --git a/78387-h/images/i012.png b/78387-h/images/i012.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..b023975 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i012.png diff --git a/78387-h/images/i013.png b/78387-h/images/i013.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..9ddacf6 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i013.png diff --git a/78387-h/images/i014.png b/78387-h/images/i014.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..2940e97 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i014.png diff --git a/78387-h/images/i015.png b/78387-h/images/i015.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..71a9574 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i015.png diff --git a/78387-h/images/i016.png b/78387-h/images/i016.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..7aceda6 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i016.png diff --git a/78387-h/images/i017.png b/78387-h/images/i017.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..60ff818 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i017.png diff --git a/78387-h/images/i018.png b/78387-h/images/i018.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..43afeaf --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i018.png diff --git a/78387-h/images/i019.png b/78387-h/images/i019.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8122f9a --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i019.png diff --git a/78387-h/images/i020.png b/78387-h/images/i020.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..7c8d970 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i020.png diff --git a/78387-h/images/i021.png b/78387-h/images/i021.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..3104f1f --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i021.png diff --git a/78387-h/images/i022.png b/78387-h/images/i022.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..3c8941e --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i022.png diff --git a/78387-h/images/i023.png b/78387-h/images/i023.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..82edb35 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i023.png diff --git a/78387-h/images/i024.png b/78387-h/images/i024.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..decf360 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i024.png diff --git a/78387-h/images/i025.png b/78387-h/images/i025.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..6ddb954 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i025.png diff --git a/78387-h/images/i026.png b/78387-h/images/i026.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..e8069bb --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i026.png diff --git a/78387-h/images/i027.png b/78387-h/images/i027.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..73e796a --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i027.png diff --git a/78387-h/images/i028.png b/78387-h/images/i028.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..b802ef5 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i028.png diff --git a/78387-h/images/i029.png b/78387-h/images/i029.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..9e8b57d --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i029.png diff --git a/78387-h/images/i030.png b/78387-h/images/i030.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..796ecc8 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i030.png diff --git a/78387-h/images/i031.png b/78387-h/images/i031.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..6e2a3fe --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i031.png diff --git a/78387-h/images/i032.png b/78387-h/images/i032.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..c6caf6c --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i032.png diff --git a/78387-h/images/i033.png b/78387-h/images/i033.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..94eea9a --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i033.png diff --git a/78387-h/images/i034.png b/78387-h/images/i034.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..00a16d6 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i034.png diff --git a/78387-h/images/i035.png b/78387-h/images/i035.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..89a88d5 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i035.png diff --git a/78387-h/images/i036.png b/78387-h/images/i036.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..83dac27 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i036.png diff --git a/78387-h/images/i037.png b/78387-h/images/i037.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..e265256 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i037.png diff --git a/78387-h/images/i038.png b/78387-h/images/i038.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8af883c --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i038.png diff --git a/78387-h/images/i039.png b/78387-h/images/i039.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..d0d3a5e --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i039.png diff --git a/78387-h/images/i040.png b/78387-h/images/i040.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..820f897 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i040.png diff --git a/78387-h/images/i041.png b/78387-h/images/i041.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..90823b3 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i041.png diff --git a/78387-h/images/i042.png b/78387-h/images/i042.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..26b2004 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i042.png diff --git a/78387-h/images/i043.png b/78387-h/images/i043.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..a7b8074 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i043.png diff --git a/78387-h/images/i044.png b/78387-h/images/i044.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..2bc949a --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i044.png diff --git a/78387-h/images/i045.png b/78387-h/images/i045.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..818a4a3 --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i045.png diff --git a/78387-h/images/i046.png b/78387-h/images/i046.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..28de98c --- /dev/null +++ b/78387-h/images/i046.png diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6c72794 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This book, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..64aa30c --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for eBook #78387 +(https://www.gutenberg.org/ebooks/78387) |
