diff options
| author | Roger Frank <rfrank@pglaf.org> | 2025-10-14 19:53:22 -0700 |
|---|---|---|
| committer | Roger Frank <rfrank@pglaf.org> | 2025-10-14 19:53:22 -0700 |
| commit | 4c605036e3b67240e6f27a78b2282d265c1990a5 (patch) | |
| tree | 377682218705756f837b4adc071823765c353f55 | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 3 | ||||
| -rw-r--r-- | 30232-0.txt | 2983 | ||||
| -rw-r--r-- | 30232-h/30232-h.htm | 2780 | ||||
| -rw-r--r-- | 30232-h/images/cover.jpg | bin | 0 -> 111684 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 30232-h/images/i001.jpg | bin | 0 -> 10004 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 30232-h/images/i002.jpg | bin | 0 -> 898 bytes | |||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/30232-0.txt | 3362 | ||||
| -rw-r--r-- | old/30232-0.zip | bin | 0 -> 64310 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/30232-h.zip | bin | 0 -> 193154 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/30232-h/30232-h.htm | 3237 | ||||
| -rw-r--r-- | old/30232-h/images/cover.jpg | bin | 0 -> 111684 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/30232-h/images/i001.jpg | bin | 0 -> 10004 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/30232-h/images/i002.jpg | bin | 0 -> 898 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/old/20091011-30232-0.txt | 3490 | ||||
| -rw-r--r-- | old/old/20091011-30232-0.zip | bin | 0 -> 64200 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/old/20091011-30232-h.htm | 2716 | ||||
| -rw-r--r-- | old/old/20091011-30232-h.zip | bin | 0 -> 118462 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/old/20091011-images/image1.jpg | bin | 0 -> 44439 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/old/20091011-images/image2.jpg | bin | 0 -> 2815 bytes |
21 files changed, 18584 insertions, 0 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..6833f05 --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,3 @@ +* text=auto +*.txt text +*.md text diff --git a/30232-0.txt b/30232-0.txt new file mode 100644 index 0000000..d9022ac --- /dev/null +++ b/30232-0.txt @@ -0,0 +1,2983 @@ +*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 30232 *** + +SZINES KÖNYVEK + +Ambrus Zoltán + +GIROFLÉ és GIROFLA + +Regény + +ELSŐ KÖTET + +Budapest + +Singer és Wolfner kiadása + +1901. + +Utannyomás tilos. + +A fordítás joga föntartva. + +BUDAPESTI HIRLAP NYOMDÁJA + + + + +I. + +József napja Rác-Árokszálláson rendesen egy hétig szokott tartani. +Horváth Jóska ugyan, a házassága óta, roppantul megkomolyodott, de +ilyenkor, egyszer egy esztendőben, kidühöngte magát. Máskülönben nagy +csöndességben élt a csöpp asszonykájával s akik jogász korában ismerték, +el se hitték volna róla, hogy olyan kitünő főszolgabiró váljék belőle. +De a régi Horváth Jóska nem veszett el végképpen; a leányzó nem halt +meg, csak aludt. És koronkint föltámadt. Hogy mennyire föltámadt, arról +minden egyes alkalommal három hétig beszélt Szilas és Bodrog-vármegye. + +Ezeket az időszaki, tekintélyes kirugásokat Horváth Jóska azzal okolta +meg a felesége előtt, hogy neki gyönge mája van. Az egészségének +tartozott vele, hogy néha-néha nagyokat igyék. És csakugyan, abban az +esztendőben, mikor apósa, az öreg Joannovics Milán halála miatt nem +tarthatták meg a József-napot, Horváth József belebetegedett a nagy +szolidságba. Nem evett, nem káromkodott, s már attól féltették, hogy +búskomorságba esik. Szerencsére közbejöttek a választások s egy nagyobb +szabásu, mondhatnám: közigazgatási jellegü áldomás után, amelyen néhány +jövevényt hivatalból az asztal alá kellett inni, Horváth Jóska +kigyógyult kedély-betegségéből. + +Hogy a gyönge máju páciens a boritalból, ürmértékben kifejezve, mennyit +használjon, erről az orvosi tudomány nem nyilatkozik egész határozottan; +s e tekintetben a belgyógyászat jeleseinek a nézete alighanem eltér a +Horváth Jóska vélekedésétől. Egy azonban kétségtelen. S ez az, hogy az +orvosi tudomány még nem derítette ki, vajjon a gyógyulás érdekében +föltétlenül szükséges-e, hogy a májbajos ember az összes boros poharakat +sorban a falhoz vágja, s a kúra végén összetörjön minden néven nevezendő +cserép-, üveg- és porcellántárgyat, ami a kezeügyébe esik. Ez lehet +szükséges, lehet fölösleges; annyi bizonyos, hogy Horváth Jóskának a +gyógyászat terén megvoltak a maga határozott elvei. S nála minden +József-nap úgy végződött, hogy pohár meg tányér nem maradt a házban, a +vizet három napig régi befőttes üvegekből itták, s ideiglenesen le +kellett költözködni az alsó házba, mert a mulatság színhelyén csak +itt-ott maradt meg egy-egy ablaküveg. + +A törékeny tárgyak e szörnyü pusztulása többnyire csak a legutolsó napon +szokott bekövetkezni, akkor, mikor a kijózanodott vendégek már +hazaszökdöstek s a házigazda, akinek végre szintén sikerült becsípnie, +magára maradt a cigányokkal. Ilyenkor mindig igen érzékeny jelenetek +folytak le Horváth Jóska meg a felesége között. A csöpp asszonyka, aki a +pezsgőzés első napján maga volt az édes nevetés, a finále idején könnyek +árjává változott át; Horváth Jóska megfogadta, hogy soha se iszik többet +s falhoz vágta az utolsó poharat. + +Szóval a lakzi mindig bús véget ért. De az eltöltött egy-két-kilenc +napért érdemes volt szenvedni. Hogy micsoda vigasságok zajlottak le ezek +közt a betört ablakok és pezsgő-foltos falak közt, arról csak kevesen +tudnának beszélni, mert aki jelen volt, az egy darabig nem emlékezett +semmire a világon, csak a süketítő, folytonos muzsikaszóra. A cigány +éjjel-nappal húzta; ha az egyik kidőlt, volt helyette más. Kihozták +Vásáros-Berényből mind a három bandát; az _Európá_-ban, az _Arany +Szarvas_-ban és a _Metropole_-szállóban nem maradt még csak egy +cimbalmos se. Kinek is húzták volna ott? A honvédtiszteken kivül, akik +kilenc órakor haza szoktak menni, alig egy-két vendég búslakodott a +máskor oly hangos _Európá_-ban; a többiek, az igazi mulatók: a jeunesse +dorée és a huszártisztek mind kinn voltak Árokszálláson. + +Ez a sivár, árnyéktalan kis fészek sok tekintetben vetekedett ilyenkor a +gyakran emlegetett Aranjuezzel. A zaj például semmi esetre sem volt +ekkora Aranjuezben. S mily szép gyülekezete a lovagoknak és dámáknak! +Mert mindig találkozott egy pár vidám menyecske, aki nem törődött azzal +a néhány kilométerrel. Pár perc a gyorsvonaton, mi az? S a négyes +huszárok olyan jó táncosok voltak! Nemcsak jól táncoltak: bírták a +táncot, csakúgy, mint az italt s jöttek légyen bárhonnan, tudták élvezni +az életet, azon mód, ahogy csak itt tudják élvezni, a tejjel és mézzel +folyó Kánaánnak ezen az áldott pontján, ahol a természet nyájassága és +bőkezűsége az embert is pazarrá és gondtalanná teszi. + +* + +Abban az esztendőben, amikor történetem kezdődik, József napja péntekre +esett. A mulatság tehát csütörtökön kezdődött. Piros rózsa, fehér rózsa; +szőke leány, barna… egy kis tánc, egy kis kártya, sok bor és megint sok +bor mellett elmult péntek, elmult szombat is. + +Vasárnap reggel, kilenc óra tájban, Vidovics Feri, aki máskor végig ki +szokott tartani, hirtelen elszomorodott, s a fejébe vette, hogy haza +megy. Vigye el az ördög Horváth Jóskát, meg az egész úri társaságot, Van +der Kerkhoven kisasszonynyal, a sokszoros milliomos hollandus leánynyal +együtt, akit reggeltől estig neki kellett mulattatnia, mert a többiek +nem igen szerették a francia és egyéb pogány nyelveket: neki már elég +volt a mulatságból. + +Mióta a bál elkezdődött, mindössze hat órát aludt, s egyszerre úgy +tetszett neki, mintha egy örökkévalóság óta volna ébren; mintha +végigitta volna az összes pún háborúkat, a középkort, a reformációt, s +Forgách tábornokné egész fiatalkorát. + +A banda áhítatosan ismételte, amit Rác-Árokszálláson már mindenki +tudott: + + Eltörött a hadnagy lába, + Nem mehet a kaszárnyába. + – Ejhé, dudajlé, + Rózsám, szeretsz-é?! + – Nem! + +A „nem“-et az érzékenyebb lelkü vendégek igen sok elkeseredéssel +ekhózták. Vidovics Feri elvégezte magában, hogy fölkel; s szándékát a +nehézkedés és az egyensúly törvényeinek óvatos szemmeltartásával végre +is hajtotta. + +Valaki rászólt: + +– Friss bácskaiakat. + +Vidovics Feri abban a hangulatban volt, mikor az ember hirtelen lelki +szükségét érzi, hogy pofon vágja a legjobb barátját. Körülnézett, mintha +valami elrejtőzött ellenséget keresne. Ahogy azonban végignézett a +társaságon s megpillantotta Cipriani bárót, aki éppen a cigányokat +fincoltatta, okosabbat gondolt. A hadnagy oly részeg volt, hogy Vidovics +Feriben föltámadt a nemesebb mámor önérzete. Az villant keresztül a +fején, hogy ő itt a józanság nemtője. + +Megindult szó nélkül. Egy kicsit elszokott a járástól; de léptei, a +körülményekhez képest, kifogástalanul rugalmasak voltak. + +Hagyták; azt hitték, hogy a szobájába megy. + +Úgy reménykedett, hogy az asszonyok még alusznak s föltünés nélkül +szökhetik meg. Van der Kerkhoven kisasszony nélkül számított. A +hollandus leány éppen szembe jött vele. A kertből kerülhetett elő, mert +egy halom virágot tartott a kötényében. Nem is festett rosszul a +bunyevác asszonyok viseletében. Sugárzott az egészségtől s olyan volt, +mint a frissen nyilt tulipán. + +Van der Kerkhoven kisasszonyt már nem lehetett elkerülni. Annál jobb: +legalább egyszer s mindenkorra elbúcsuzik tőle. + +Jó reggelt kivánt neki s azután így szólt hozzá: + +– Kegyébe ajánlom magamat, kisasszony. Kérem, emlékezzék rám szívesen. + +– Milyen ünnepies! Elmegy? + +– El. + +– Kár. Szerettem volna, hogyha még marad. Az urak nem szívesen beszélnek +franciául s én oly keveset tudok németül! Ön volt az egyetlen +gavallérom. De remélem, még látjuk? + +– Az nem tőlem függ, hanem attól, hogy a kisasszony mennyi ideig marad +Magyarországon. + +– Mért? Elutazik? + +– San-Remoba megyek egy pár hétre. + +– Ah! + +– S mivel úgy hallottam, hogy a kisasszony holnapután Temesvárra készül… + +– Igen. Sorra látogatom frohsdorfi barátnőimet. + +– Úgy meglehet, búcsuvizitem alkalmával nem lehet szerencsém. + +– Meglehet, Monsieur Vidovics. Tehát addio. Mindig szívesen fogok +emlékezni önre. Vasúton megy? + +– Nem. Lóháton jöttem. + +– Értem. _Á l’anglaise_ tünik el, hogy itt ne fogják. + +– Még van egypár napi dolgom Berényben, csak aztán indulhatok. + +– Szerettem volna, hogy ha ön kalauzol Berényben. + +– Oda ugyan nem kell cicerone, kisasszony. Egy roppant falu, melyben +hatvanezer ember lakik… + +– De érdekes. A korcsma korintusi stílben épült, s a templom egy nagy +pajta. + +– Furcsának találja a mi világunkat ugy-e? + +– De érdekesnek, nagyon érdekesnek. Sohase láttam ennyi napsütést. Itt +mindenüvé süt a nap. És a parasztasszonyok cinóber szinü kendőikkel. +Aztán az urak, akik egyebet se csinálnak, csak a pénzt dobálják ki az +ablakon. + +– Mert itt mindenki paraszt, senki se úr. + +– Annyi bizonyos, hogy felejthetetlen napokat töltöttem itt s hogy az +országuk bájos. Igaz, hova küldjem a _Notre coeur_-t? + +– Tetszett önnek? + +– Nagyon. Jó író ez a Guy de Maupassant. + +– Én nem is ismerek más írót. Nekem ez az egy is elég. + +– Akkor hát ez a kötet kedves önnek s én majdnem megfeledkeztem róla. + +– Boldog volnék, ha megtartaná, kegyességből irántam. Egy szép könyv +olyan, mint egy virág; értéktelen s minden szerénytelenség nélkül föl +lehet ajánlani. A más szép gondolatai révén, talán kérhetek egy kis +helyet könyvtára egyik zugában. + +– Ezt a virágot önnek akartam adni, de most már nem adom. Nem akarok +kvittelni önnel. Azt akarom, hogy adósa maradjak. Isten önnel, Monsieur +Vidovics. + +– Köszönöm, kisasszony, Isten önnel. + +S megindult az alsó ház felé. + +A leány folytatta útját, de pár lépésnyire megállt, s visszanézett. +Mikor a férfi eltünt a szeme elől, leeresztette a kötényét; virágai +lehulltak a földre. + +Aztán két sűrűn összehajtott papirlapot vett ki a zsebéből. Az egyik egy +_express_ küldött levélnek a fogalmazványa volt; ezt a levelet egy +héttel ezelőtt ő írta az apjának. A másik az a távirat, amelyet ma +kapott Van der Kerkhoven úrtól. Mindakettőt elolvasta még egyszer: + +Amaz így szólt: + +„Van itt egy Monsieur Vidovics. Elég jómódu. Mintegy másfélmillió +tallérnyi vagyon. Csupa szántóföld. Szép fiu, fiatal, egészséges. Művelt +is, ha éppen akarod. Mit szólnál hozzá, ha mint Madame Vidovics térnék +vissza Hágába? + +_Emma._ + +Utóirat: Barna, nem lángész, az én genre-em.“ + +A táviratban meg éppen csak ennyi volt: + +„Van der Kerkhoven kisasszony, Horváth-Joannovics úrnőnél + +Puszta-Rác-Árokszállás per Vásáros-Berény. (Magyarország.) + +Bánom is én. + +_Apád._“ + +Kétfelé hasította előbb az egyiket, aztán a másikat. Majd összetépte +mind a kettőt apró darabokra s ezt a konfettit is odaszórta a virágok +közé. + +* + +Vidovics Feri az alsó házban fölvette a lovagló bekecsét. Megkerülte a +nagyudvart s az istállók felé tartott. Olyan egyenesen járt, hogy aki +messziről látta, okvetetlenül azt mondta magában: + +– Ez vagy főherceg, vagy egy becsipett ember, aki mindenáron nagyon +egyenesen akar lépni. + +Kitünően tartotta magát. De hogy végre nyeregben ült, mégis nagyott +lélekzett. Olyanformán volt, mint Montmorency herceg, a nagy hadvezér, +akiről följegyezték, hogy késő vénségében nem tudott se járni, se +feküdni, csak ülni és lovagolni. + +A lova bácskai ló volt, aki értette ezt az állapotot. Ahogy a gazdája a +nyeregbe pattant, konstatálta magában: + +– A gazdám egy kicsit ki van készítve. Vigyázzunk s helyette nekünk +legyen eszünk. Különben megbízhatik bennem, mert tudom én, hogy mi a +kötelesség. + +S csöndesen poroszkált előre a jól ismert úton. + +Vidovics Feri számított erre a hűségre. Annyira megbízott a lova +erkölcsében, hogy alig haladtak pár száz méternyire, nyugodtan elaludt. + +Ha tudta volna, hogy hová viszi az ostoba állat! Mekkorát rántott volna +a gyeplőn! Mint fordult volna ellenkező irányba! Hogy sarkantyuzta volna +a paripáját! Mily szélsebesen vágtatott volna máshová, akármerre, csak +hazafelé nem! Hogy rohantak volna, bár a pokolba, lóhalálában!… + +De az ember sohase tudja, hol leskelődik rá a fátum. Ha véletlenül nem +mészsz ki az utcára, mikor tégla esik az emberek fejére, száz esztendeig +élsz s annak idején békén ringathatod szépunokáidat. Csak annyi kell +hozzá, hogy ott maradj, ahol vagy. De te nem maradsz otthon, veszed a +cilinderedet és a sétapálcádat, gondtalanul kisétálsz s remekül +eltalálod, hogy éppen oda állj a lehulló tégla alá. + +Ha Vidovics Ferit véletlenül visszatartja a Van der Kerkhoven kisasszony +társasága s csak egy hét mulva tér haza Berénybe, hogy másnap vasútra +üljön s meg se álljon Nizzáig… vagy ha hű lova, a derék Calvados, +fölháborodva gazdája szégyelni való állapotán, leveti a mértéktelen +embert egy kőrakásra s ez hat hétig nyögi József napját a +rác-árokszállási alsó házban: akkor hősünk ma Szilas és Bodrog vármegyék +főispánja, boldog férje a Joannovics-lányok egyikének vagy Van der +Kerkhoven Emmának, még boldogabb apja négy vagy öt nagyfejü +Vidovics-fiunak s ez a történet sohase íródik meg. + +De ha az ember maga se tudja, mit cselekedjék, vagy mit _ne_ +cselekedjék, hogyan tudja a ló?!… + +Szóval, hasonlóan azokhoz az angol matrózokhoz, akik föllázadva a +kapitányuk ellen, megitták az Indiába küldött pálinkát, aztán zátonyra +kormányozták a hajót s holtrészegen táncoltak át a másvilágra: Vidovics +Feri teljes öntudatlanságban, mámorosan lovagolt végzete elé. + +Egyszerre fölriadt, mert a lova megállott. Úgy tetszett neki, mintha +csak pár pillanatig aludt volna, de már Berényben voltak. Calvados a +Sugár Mariska háza előtt állapodott meg s várta az utasítást. + +– Nem bánom, Calvados, mondjunk jó reggelt Mariskának. + +Vidovics Feri máskor is ebben az órában szokott kilovagolni s rendesen +stációt tartott a Mariska ablakai előtt. Calvados nem volt tisztában +vele, hogy a szokásos programnak ez a pontja ma el is maradhatott volna. + +– No hát vigyázva lépkedjünk, Calvados. + +Ezt a figyelmeztetést az tette megokolttá, hogy hősünk a kocsiútról +átvezényelte lovát a gyalogjáróra, ahová egy keskeny padlón át vezetett +az út. Az árkot, mely a gyalogjárót az országúttól elválasztotta, bajos +lett volna átugratni, mert a Sugár Mariska utcájában a gyaloglók számára +fentartott útvonal meglehetősen keskeny volt s Calvados könnyen +beugorhatott volna az ablakon. Vidovics Feri ugyan átsétáltathatta volna +a lovát a kocsipallón is, de Vidovics Feri nem a kapuhoz, hanem az egyik +ablakhoz igyekezett. + +A szives olvasó ezt az expediciót bizonyára hősünk mámorával fogja +magyarázni. Ebből a mámorból már alig volt valami; a reggeli levegő és a +hosszas szendergés Vidovics Ferit majdnem teljesen kijózanították. +Ellenben a leírt rendellenesség helyi szokás volt Berényben, kétségen +kivül olyan helyi szokás, amelyet csak az előkelőségek gyakoroltak. Az +udvariasságnak ezt a nemét a huszártisztek tették divatossá s egy pár +esztendeig ez a palló-vizit volt Berényben a _chic_ utolsó szava. A +palló-vizitnek megvolt az az előnye, hogy a ló elfoglalta a gyalogjárót, +a gyalogjáró plebéjusokat lekényszerítette a kocsiútra, ami a városi +közgyülésen temérdek rekriminációnak s az egész városban sok áldatlan +háboruságnak volt az okozója, de a berényi hölgyek előtt igen kedvesnek +tünt föl. Aki azonban a kocsi-pallót használta, azt csak másodosztályu +úrnak lehetett tekinteni. + +Sugár Mariska éppen az érem-gyüjteményét rendezgette… De hadd mutassam +be Sugár Mariskát. + +Sugár Mariska a gazdag, zsugori Vitkovszki Vazul elvált felesége volt. +Ennek a Vitkovszkinak a vagyonát egy pár százezerre becsülték, de +kevesebb tartásdíjat, mint ő, elvált férj nem fizetett az osztrák-magyar +monarkiában. Sugár Mariska úgy segített magán, hogy kiadta a szobáit +diákoknak, katonatiszteknek, szinészeknek és szinésznőknek. Tessék +elképzelni egy elvált fiatal asszonyt, aki szobánkint adja bérbe a +házát, aki mindenkit ismer s aki asszonyokkal nem barátkozik; egy sötét +teintü, villogó szemü, csinos teremtést, csókra intő ajkakkal s azokkal +a felséges idomokkal, amelyek nyugtalanná teszik az ifju legénykét épp +úgy, mint a komoly, pápaszemes, gondsujtotta családfőt, aki beíratni +viszi a fiát: vajjon nem természetes-e, ha az ilyen asszony rossz hírbe +keveredik?! És Sugár Mariskáról senki se beszélt rosszat, még a diákok +se, akik pedig elég sűrűn adósok maradtak neki a lakáspénzzel. Ezt a +tekintélyt java részben a tiszteknek köszönhette, akik „jó leány“-nak +ismerték s akik, mivel mindig volt egy-egy öreg főhadnagy lakója, +félig-meddig kincstári asszonyt láttak benne. Egyébként őt tartották a +legvidámabb asszonynak Berényben s nem ok nélkül, mert elég lármás +életet élt; de apró passziói s kiváltképpen rajongása a művésznők iránt +elárulták, hogy szíve nincs szomoruság s ama homályos vágyakozások +nélkül, amelyeket az éremgyüjtés nem elégíthet ki. + +– Jó reggelt, Mariska! + +– Nini… Mi történt magával, Feri, hogy ilyen hamar visszajött? + +– Az, hogy elvesztettem a szívemet, de megkerestem. S mikor megtaláltam, +siettem vele haza. + +– E szerint a hollandus kisasszony nem mese? + +– Olyan valóság, mint egy csokoládégyár. + +– S hogy kerül ide? Árokszállásra? + +– A magyarázat igen egyszerü. Együtt voltak a frohsdorfi intézetben +Joannovics Terkával s most kedvet kapott meglátogatni a barátnőjét. + +– És annyira megszerette Árokszállást, hogy már egy hónapja itt ül?!… +Mert legalább egy hónapja, hogy mindenütt csak róla beszélnek. + +– Mint Pickwick úr az emberiséget, keblére öleli egész Magyarországot, +le az utolsó cigánygyerekig. Népviseletben jár s holland nyelvre +fordítja a főjegyző költeményeit. + +– Szép? Csinos? + +– Tudja, afféle Rubens-alakot igér. Ahhoz képest, hogy szőke, talán +nagyon is egészséges az arcszíne. + +– Hogy hívják? Van der Bilt? + +– Van der Kerkhoven. Szép név. Kerkhoven holland nyelven annyit tesz, +hogy koporsó. + +– De sok kakaóföldje van, mi?… Jőjjön be s beszéljen el mindent a +legapróbb részletekig. Nagyon kiváncsivá tettek erre a leányra. + +– Nem megyek be, mert részeg vagyok. + +– Ugyan menjen. Láttam én már magát cifrább kedvben is. + +– A művelt francia részegen nem megy vizitbe. Különben megadhatom a +kivánt fölvilágosításokat, így lóháton is. Tehát mindenekelőtt: nem +kakaóföldek, hanem csokoládégyár. Képzeljen, Mariska, annyi csokoládét, +amennyit csak tud. Például tegyük föl, hogy Emma kisasszony +megajándékozna szívével és kezével: harminc esztendeig folyton +csokoládét ehetne egész Berény, mind a hatvanezer ember. + +– S mennyit tesz pénzértékben ez a rengeteg csokoládé? + +– Harminc-negyven milliót. Tudja, náluk tíz millió az már nem is +határoz. + +– Csinos parti! S maga mióta udvarol neki? + +– Komolyan beszél? + +– Persze. Az egész város tele van vele. + +– Én azt hittem, hogy tréfálunk. De ha komolyan beszélünk, mondja, +kedves Mariska, mire volna jó nekem a Van der Kerkhoven kisasszony +roppant gazdagsága? Hogy egy tanya helyett tíz tanyám legyen? Nekem az +az egy tanya is elég dolgot ad. + +– Lárifári. Tudom, hogy van miből megélnie s ha éppen költekezni akar +egy kicsit, ezért még nem kell megházasodnia. De gazdag gazdagot +választ; ez már világ sora. + +– A gazdagnak nincsen igaza: a legtöbbször rossz üzletet csinál. +Különben nem vagyok olyan gazdag, hogy sokáig el tudjak tartani egy +Eldorádóból érkezett hölgyet, akinek a papája csokoládé-király. Ma +parasztleánynak öltözik, de holnap Ausztráliába küld kalaptollért, +amilyen nincsen másnak. + +– Hát az ő milliói? + +– Azokat egyelőre ne vonjuk ki az üzletből: nagyon jól jövedelmeznek. De +tegyük föl, hogy Van der Kerkhoven papa hirtelen megőrülne s gyémánttal +telt zacskókat csapkodna a fejemhez, mondja, mit csinálnék ezekkel a +fölösleges milliókkal? Kártyázni nem tudok, versenyistállót soha se +fogok tartani… Hé, Calvados, ne fickándozzál, te vén szamár!… Ami pedig +a Cléo de Mérode-okat, meg a többi különösen fésült hölgyeket illeti: ha +elszerződném a Van der Kerkhoven-családhoz, bizony Isten, mint +becsületes kalmár állanám az alkut. + +– Ugyan ne mondja! + +– Pedig most nagyon komolyan beszélek. + +Lássa, Mariska, én el vagyok perzsaszőnyegek és perzsa lányok nélkül, +egy nagy csűrben, melyben sok a tulipános bútor s még több az evőeszköz, +de kevés a műtárgy. Megvagyok egy rossz bricskával s Cipriani báró azt +mondja rólam, hogy nem tudok élni. Talán igaza is van. Annyi bizonyos, +hogy engem egy oldal szalonna meg egy meleg takaró egy hétre teljesen +kielégít. Szeretem az osztrigát, a jó szivart, a zenét; s megbecsülöm a +kényelmet. De ha mindez nincs, engem nem nagyon bánt; eszembe se jut. Ha +egy májusi délután végigfekszem a fűben s elnézem az égen a +bárányfelhőket, nem azon jár az eszem, hogy nem az én lovam nyeri meg a +Derbyt; ha a béreseimmel beszélgetek, nem vágyódom előkelő dámák után, +akik Whistlerről mondanák el nézeteiket. Azt hiszem, könnyen viselném a +szegénységet is, bár igen nagy örömem, hogy azt tehetem, amit akarok, +jöhetek, mehetek, amerre tetszik és senkise rendelkezik velem. Szóval +Parlagi Jancsi vagyok, aki néha nagyokat iszik s néha, a legszívesebben, +nem csinál semmit, csak nézelődik. Ez nálam már családi hagyomány, +nevelés és hajlandóság dolga. Mire való volna nekem a parti és a Van der +Kerkhoven papa milliói? + +– Ez csak olyan beszéd. A pénz lehet sok, de soha se lehet elég. Akinek +sok van, még többet akar. Valami ambiciónak élne; egyszer majd csak +eszébe jut valami. Nagyban gyakorolná a jótékonyságot. + +– Köszönöm. Ahhoz már önző vagyok, hogy a szegényekért föláldozzam +magam. Megházasodni – jótékony célra!… Kegyetlen gondolatai vannak, +Mariska! + +– Soha se hetvenkedjék. Láttam én már Vidovicsot, aki ötven esztendős +koráig élcelődött a házasságról s aztán háromszor is megházasodott. + +– Az igaz, ebben a népes családban mindenre talál példát, különösen a +szamárságokra. De mondja csak, Mariska, magának olyan kitünő értesülései +vannak!… Ha Van der Kerkhoven kisasszonyt házasítják, azt értem. Egy +hónap óta ő a környéken a legérdekesebb személy; ennyi pénz senkit se +hagyhat békén. Hanem azt már nem értem, hogy miért éppen engem szemelnek +ki a vőlegényének? Miért nem Ciprianit, aki nyolcvanezren felül minden +összegnek udvarol? Miért nem Vizaknayt, aki úgylátszik, belé szeretett, +legalább néha egy negyedóráig is úgy néz rá, mint egy hű, de igen beteg +kutya?… Miért nem akárkit? Miért éppen engem? + +– Mert maga egy hónap alatt harmadszor ment ki Horváthékhoz, ami nem +szokása. Mert… mit tudom én?! Van der Kerkhoven kisasszony bizonyosan +jobban tudja, mint én. + +– Az, szegény, nem is sejti, hogy millióira Berényben szemet vetettek, a +nemzeti vagyon öregbítése végett. Ha háromszor is kinn voltam náluk, +Terka az oka; azt mondta: „Szegényt nem hagyhatjuk árván; magának helyt +kell állnia.“ S én helyt állottam. Legalább beszélhetett valakivel egy +pár szót. Napokon át nem volt kihez szólnia. Horváth Jóska megtanította +magyarul káromkodni s aztán levette róla a kezét. + +– Kedves Feri, én azt mondom magának, hogy ha két embert ilyen +határozottan házasítanak, a hiba sohase az egész világé, hanem mindig a +gyanusítottaké. A kettő közül az egyik mindenesetre ludas. Úgy látom, +ebben a dologban maga a hibás; maga udvarolt. Gyónja meg. Okosabb, ha +meggyónik. + +– Kedves Mariska, erre én azt felelem magának, hogy ebben a dologban én +éppen olyan ártatlan vagyok, mint Van der Kerkhoven kisasszony. Nem +udvaroltam. A berényi közvélemény téved. S hogy mennyire téved, mutatja +az, hogy én a hét végén utazom San-Remoba. + +– Ah, ah! Vége egy szerelmi regénynek! + +– Ez a szerelmi regény el se kezdődött. Maga nem hisz a hivatalos +cáfolatnak. Nos, én bizalmasan azt is elmondhatom magának, hogy soha, +semmi szín alatt, el nem venném Van der Kerkhoven kisasszonyt. Először, +mert: nem szeret. Már pedig én keveset követelek az élettől, de azt +igenis megvárom tőle, hogy a kivel én megosztom minden napomat, annak én +legyek a jóisten. Nem venném el, másodszor azért, mert: én se szeretem +őt. Nekem nagyon okos. Ha valaha elkövetném azt a helyrehozhatatlan +ostobaságot, hogy megházasodjam, bizonyosan egy kis bolondot vennék el… +de az aztán nagyon kedves kis bolond legyen! + +– És harmadszor nem venné el azért sem, mert mint jó Vidovics, szentül +megfogadta, hogy sohasem fog megházasodni. + +– Nem, azt nem fogadtam meg. Amint nem fogadtam meg azt sem, hogy nem +fogok párbajozni. Azt sohasem tudja az ember előre. De nem veszekszem s +nem keresem a házasság veszedelmét. + +– Inkább elutazik. + +– Inkább elutazom. + +– S mondja, miért tart úgy a házasság veszedelmétől? Maga nem ötven +esztendős. + +– Mert tudom, hogy minden asszony elégedetlen s mindegyik az urától kéri +számon, amit az élet tagadott meg tőle. Már pedig az élet mindenkitől +megtagad valamit. Semmi kedvem egy örök szemrehányást hordozni +ártatlanul. + +– S ebben a meggyőződésben élve, mégis képes volna elkövetni a +helyrehozhatatlan ostobaságot? + +– Ha nagyon szépen kér rá valaki. De igen nagyon szépen kell kérnie!… +Van magamhoz való eszem, de a férfiak gyöngék s a leányok erősek. Valami +érthetetlen fegyverök van, amelytől félek, mint ahogy a zuluk félnek a +fehérember Winchester-fegyverétől. Különben nagyon részeg lehetek, mert +bölcselkedem. + +Ebben a pillanatban egy podgyászszal megrakott, csukott batár fordult be +az utcasarkon és Sugár Mariska, aki hárászkendőjébe burkolózva, +nyugodtan könyökölt a nyitott ablakon, hirtelen fölemelkedett. + +– Ahá, az új lakóim! + +– Kiadta a főhadnagy szobáját? + +– Igen. Tegnap. Két kis énekesmadárnak. + +– Csinosak? Érdemes megvárni őket? + +– Még egyiket sem láttam, csak a nagynénjökkel beszéltem. Kitünő figura; +olyan mézes s olyan előkelő, mintha bálanyának született volna. Majd +meglátja, milyen jó alak. + +Kezet nyujtott s visszahuzódott az ablaktól. + +Calvados azt hitte, hogy elvégezték a dolgukat s menni akart. De gazdája +egy mozdulattal megértette vele, hogy másképpen rendelkezik. + +Ott maradt az ablaknál s megvárta a batárt. A rozoga, ócska, sáros bárka +bekanyarodott a kocsipallón s megállt a kapu előtt. + +Míg a kaput belülről kinyitották, a kocsis kidugta a fejét két óriás +kosár közül s alázatosan köszönt a nagyságos úrnak. + +– Honnan jössz? – kérdezte tőle Vidovics rácul. + +– A fogadóból, – felelte a kocsis. + +– Csak a podgyászt hozod? + +– Nem, az uraságok is benn ülnek. + +Ez a fölvilágositás meglehetősen fölöslegessé vált, mert a bárka +megizzadt ablaküvege mögött egy női fej jelent meg, mely a kis ülés +felől kiváncsiskodott ki az utcára. Vidovics nem láthatta jól a kiváncsi +fejet; amit mégis észrevett, egy csöppet se elégítette ki. + +– Öregnek látszik s mintha mosolygott volna. Ez a nagynéni. De hol van a +macska, jobban mondva, hol vannak a macskák? + +A kaput kinyitották s a bárka behömpölygött az udvarra. Vidovics a +kapufélfához kormányozta Calvadost. Mariska a cselédeivel már kinn állt +az udvaron s mikor a kocsis nagynehezen megállította gebéit, udvariasan +nyitotta ki a bárka ajtaját. + +A kocsiból legelőször is egy alacsony termetü s fürge mozgásu öreg hölgy +pattant ki, aki nyájasan üdvözölte Mariskát s aztán a bennülőkhöz +fordult. Azok mintha nem akartak volna mindjárt kiszállani. Pár +pillanatnyi parlamentálás után Mariska meg az egyik cselédje eltüntek s +nemsokára egy gyékénynyel tértek vissza, melyet a kocsitól a folyosó +lépcsőjéig vezető, kissé lejtős útra terítettek. + +– Sáros nekik az udvar, – szólt magában Vidovics Feri. – Ejnye be +kényesek! + +A következő percben Mariska és az öreg hölgy két bundába és nagykendőbe +burkolt, tetőtől-talpig bebugyelált női alakot emeltek ki a kocsiból, +akiket takaróiktól alig tudtak a széles bárkából kifejteni. Mintha két +kényes, délszaki növényt emeltek volna le onnan, hogy a melegházba +vigyék. + +Vidovics Feri még csak az orrukat sem láthatta nagykendőiktől, de azért +le nem vette róluk a szemét. + +– Úgy ugrálnak mint a gazellák, – monologizált, mialatt amazok +felszöktek a lépcsőn s eltüntek a szobájokban. – Egyik sem lehet idősebb +tizennyolc esztendősnél… Hátha egyszerüen bemennék hozzájuk? + +De maga se tudta miért, nem tudta elszánni magát, hogy berontson a +szobájukba, ahogy művésznőkkel szemben már megszokta. S Mariska, mikor +áthaladt a folyosón, hogy visszamenjen a maga lakásába, álmélkodva +látta, hogy Vidovics Feri még most is ott táncoltatja lovát az ajtaja +előtt. + +– Maga még most is itt van, Feri? + +– Látni akarom az énekes madárkákat. + +– Arra még ráér. Menjen haza és aludja ki magát. + +– Olyan illetlennek talál, hogy nem mutathat be nekik? + +– Most mindjárt? + +– Természetesen. + +– Ohó! Az lehetetlen. Először, mert, öltözködnek. És másodszor… + +– Másodszor is van? + +– Ezt kellett volna először mondanom. Tudja, ezek nem affajták, akikhez +csak úgy egyszerüen beállít az ember. Első tekintetre látni, hogy jobb +családból valók. Nem az Apor Ilonka-genre, amivel nem akarom kicsinyleni +a hódításait. + +– Csak tessék. Ezek tehát ama bizonyos szegény, de becsületes, rossz +sorsra jutott, de büszke lengyel főnemes leányai?… + +– Azt éppen nem mondom. Az öreg hölgy szavaiból úgy vettem ki, hogy +zeneprofesszor az apjok. + +– Ah, zongorahangoló! Az már más. Eszerint testvérek? + +– Annyira testvérek, hogy ikrek. + +– Ah, ah, egyre érdekesebb a dolog. S én haza menjek aludni? De +maradjunk a főkérdésnél. Csinosak? + +– Mint két rózsabimbó. S egyik olyan, mint a másik. Annyira +hasonlítanak, hogy össze lehet őket téveszteni. + +– S hogy ez ne történjék, az egyik piros, a másik pedig kék szalagot +visel. + +– Amint mondja. + +– De hisz ez _Giroflé és Girofla_, az operette! + +– Azt mondják, hogy a színháznál így nevezik őket. + +– Lám, lám, lám, lám. És maga azt kivánja, hogy haza menjek? + +– Természetesen. Remélem, nem akar nálam botrányt csinálni? Ezek még nem +ismernek; azt gondolhatnák rólam, amit akarnak. Mit tudják azt, hogy +maga három napig ivott?! + +– Azért ne haragudjék rám, Mariska; már megyek. De mondja, nem láthatnám +őket az ablaknál? + +– Ó, még ráér megismerkedni velök. A szezon végéig itt maradnak. + +– Igen, de én egy pár nap mulva megyek San-Remoba. Pénteken, vagy +legkésőbb szombaton. + +– No, addig nem fogja elcsábítani őket. + +– De büszke a lakóira! + +– Majd maga is más hangon fog beszélni, ha megismerkedik velük. Lasciate +ogni speranza. + +– Maga minden szinésznőről ezt mondja. S ezért szeretem magát. Nem +ábrándul ki soha. Imádom magát, Mariska. S hogy megmutassam, mennyire +tisztelem e házat: megyek. + +– Azt hiszem, ideje, hogy menjen. Calvados már alszik. Mintha ez is +három napig ivott volna, szegény. + +Elbúcsuztak s Vidovics Feri végre megindult hazafelé. Kiléptette lovát a +kocsiútra, de nem állhatta meg, hogy ha messziről is, oda ne tekintsen +arra az ablakra, mely azelőtt a főhadnagyé volt. + +Két leányfejet pillantott meg az ablaküvegek mögött. Nem láthatta jól az +arcukat, mert az ablaktáblák pántjai egy kissé eltakarták őket, de amit +látott, azzal megvolt elégedve. + +Levette a kalapját s nagy reverenciával köszöntötte őket. Úgy tetszett +neki, mintha a két leányfej mosolyogva viszonozta volna az üdvözletet. + +– Lám, nem is olyan haragosak! – szólt magában s az utcasarokhoz érve, +visszapillantott az ablak felé. + +Mire haza érkezett, annyira elálmosodott, hogy ruhástól ledőlt a +kanapéjára s menten elaludt. + +Azt álmodta, hogy csillagtalan éjjel valami nagy fekete vízen jár, +gyászos baldakinu, könnyü ladikon; szemközt vele, a homályban, sötét +alakok eveztek, akiknek nem láthatta az arcát. Előtte, fehér ruhában, +átázott arccal, halotthalavány női alak feküdt, akiről nem tudta, él-e +még vagy meghalt; nem mert közelebb hajolni hozzá s remegett, hogy a +ladikot csapkodó habok elragadják tőle. Szorongva leste, merre láthatná +a partot, de csak a koromsötét eget s a fekete vizet látta; sehol, +semerre egy fénysugár. A sötét alakok hangtalanul eveztek s szorongását +rémítő félelem váltotta föl; a torka összeszorult, homlokát hideg +verejték borította el s szíve őrülten kalapált. Egyszerre valami +megcsillant a vízen. Már azt remélte, hogy a parti lámpa, mikor rémülten +vette észre, hogy komor ciprusfák között sírkövek meredeznek előtte s a +szigettemető csillogó márványkövei csak a ladik lámpájának gyér világát +verik vissza a vízre… Aztán kápolnaszerü, komor épület mellett haladtak +el s az egyik evezős hirtelen fölegyenesedett. Kiáltani akart, de hang +nem jött a torkából. Behunyta a szemét s mire fölnézett, a fehérruhás nő +már nem volt a ladikban. Kétségbeesve tekintett hátra, de maga mögött +csak a fekete kőkereszteket látta s mintha egy elhaló hang a nevén +szólította volna… A zokogás kitört kebléből s fölébredt. + +– Igazán sokat ittam, – szólt, megtörölve a szemét. Mintha valami +ónsulytól szabadult volna. De érezte, hogy a szíve még most is sebesen +ver. + +Megnézte az óráját. Esti hét óra volt. + + + + +II. + +Oly büszkék vagyunk lelki világunkra s egy rocska hidegvíz elég rá, hogy +szétszórja legmakacsabb gondolatainkat, elnyomja rossz sejtelmeinket s +elfelejtesse velünk azt az érzésünket, melyet már-már urunknak és +parancsolónknak tekintettünk. Ha lelked zaklatott, háborgó: állj a +zuhogó alá s mire megtörülköztél, egy pár óráig más szemmel nézed az +egész világot. + +Vidovics Feri, mikor este nyolc óra tájban kilépett a fürdőszobájából, +teljesen megfeledkezett arról a veszedelemről, mely őt Van der Kerkhoven +kisasszony képében fenyegette; egy pillanatig se foglalkozott azzal, +hogy rosszat álmodott s nem emlékezett rá, hogy aznap délelőtt, mámora +ködében, két leányfejet látott, amelyek mintha integettek volna feléje a +fehér jácintok és rózsaszínü gardeniák közül. + +Csak arra gondolt, hogy egy pár nap mulva San-Remo olajfái között fog +bolyongani, pompázó tavaszban, melyhez képest a mi májusunk zord, +szigoru időszak. Találgatta, vajjon átrándul-e a galamb-lövésre s előre +örült az excentric alakoknak, az átutazó Héróknak és Juliáknak, akikkel +a vendéglő-élet vásári zsivajában köt majd ismeretséget „pour une +éternité“, ami nála annyit fog jelenteni, hogy: a soha viszont nem +látásra. + +De mit csináljon az ember Vásáros-Berényben este nyolckor, ha egy órával +előbb tökéletesen kialudta magát? Az ember elmegy a színházba, mint +mindenki. Berényben, ahol a társaságos életnek megvannak a maga külön +törvényei, ez az a hely, ahol élned és halnod kell. Ha éhes vagy: +megvacsorázol a páholyodban, ha a jókedv pirosra festi képed: +narancsokat dobálsz a színpadra s ha nem tudod miért, elfog a spleen: +pezsgős pohárral a kezedben várod Hamletet, mert arcod víg a bánat +idejében… + +Behivatta a legényét s kiadta neki a parancsot: + +– Akármikor jövök haza, hat órakor felköltesz s megmondod Gyurkának, +hogy fogja be a két szürkét. Szent-Jánosra megyek. Ha a tiszttartó +bejönne, nem kell befogni. + +Aztán kisétált az utcára. + +A nagy csűr, ahogy Vidovics a házát nevezte, közel volt a piactérhez; +csak egy pár lépést kellett tennie s már ott volt Berény város szívében. + +A piactérre már ráborult a nyugodalmas éj. A boltajtók nagyobbrészt +zárva voltak; itt-ott hallatszott egy-egy elkésetten gördülő vasajtó +csikorgása. A villámos lámpák alatt álldogáló subás falusiak, a +József-napi vásár utolsó vendégei, hazafelé kászolódtak, s a piacot +körülölelő kis utcák gyorsan szítták föl magukba a pihenésre siető, +sötét alakokat. A roppant térséget, ahol egy negyedórával ezelőtt még +bunyevác, magyar, sváb és rác parasztok tarka sokasága nyüzsgött, +birtokba vette a csend és homály. A tér északi szélén magánosan álló +nagy templomot mélységes sötétség környékezte, s mögötte, az egész +tájékon, vak homály és kisérteties némaság ült. + +Csak délnyugatról, a _Metropole_-szálló oszlopos homlokzata felől +hallatszott némi lárma s a tér keleti részén csillogott élénkebb +világosság, ahol a felhők közt bujkáló holdtól ezüstszürkére enyhült +szemhatáron az új színház barokk formái rajzolódnak. + +Vidovics szerette ezt a roppant piacot, mely terének bőségével és +pazarságával a rónaság áldásaira emlékeztette. Arra gondolt, hogy a +köröskörül békén pihenő, rengeteg sikságot, melyre oly kegyesen tekint a +jóságos ég, nem teheti immár szegénynyé és nyomorulttá semmiféle +civilizáció: se a villámos lámpák fényüzése, se a _Metropole_-szállóba +importált pezsgőtenger, se a fegyveres béke őrzőinek egész szárazföldi +lovas és gyalogos állománya, se a cigányzene szította szenvedelmek, se a +Kékessy Andor színművész úr tíz lépésnyi távolságban csillogó cilindere, +mely hősünkre nézve a nyugati eszméket, Hauptmann Gerhártot, Ibsent, +Sudermannt, Planquette-et és Varneyt, sőt magát Párist jelentette. + +Ebben a pillanatban két fiatal hölgy haladt el mellette, gyorsan, +könnyedén, mint egy fecskepár. Olyan váratlanul surrantak el az oldala +mellett s olyan messze jártak a legközelebbi villámos lángtól, hogy az +arcukat nem láthatta, de lehetetlen volt a járásukat meg nem ismernie. +Odébb Kékessy úr tisztelettel köszönt nekik s a hölgyek fejbiccentve +fogadták az üdvözlést. + +– Ezek az én szinész-kisasszonykáim, – szólt Vidovics Feri magában – +akik úgy hasonlítanak egymáshoz, mint két vadgalamb. Vajjon csakugyan +olyan vadak volnának-e? Nem hinném. A művészet jelentékenyen szelidíti +az erkölcsöket; legalább a régiek így tartották. + +De azért nem sietett utánok, pedig megszokta, hogy a színésznőknek az +utcán mutatkozzék be, minden körülményesség nélkül. Berényben a víg +emberek nem igen kedvelik a ceremóniát. + +Csak a tekintetével követte őket, amíg a két leány eltünt a színház +tájékán. + +– Lám, lám – tünődött – az operette-írók nem találhatnak ki olyan +bolondot, amit az élet a maga naiv komolyságával meg ne ismételjen. +Tessék: Giroflé és Girofla, az egyik kék, a másik rózsaszín szalaggal. +Őszintén szólva: nem hiszek ebben a poézisben. A természet, amire tart +valamit, nem produkálja mindjárt két példányban. A csiperkegomba nem +sokat különbözik a szomszéd csiperke-gombától, de ki látott valaha két +Maréchal Niel-rózsát, amelyek formára, színárnyalataikra, leveleik +rajzára, szirmaik összefogózkodására, a százlevelüség minden intimus +bájára úgy hasonlítanának egymáshoz, mint két tyúktojás?! Az ikrek +mulatságosak, ha akarom: kedvesek is, de azok az ikrek, akiket össze +lehet téveszteni, mint Giroflét és Giroflát, nem lehetnek poétikusak. + +Ekközben utólérte a szinészt, ki mélabúsan sétáltatta ujonnan vasalt +pepitanadrágját Vásáros-Berény középkorias kövezetén. + +– Mondja, Kékessy úr, – szólította meg, – ön tapasztalt ember… honnan +van az, hogy minden szinésznő rosszul öltözködik?! Hogy – május avagy +december hó – minden művésznő másképp jelenik meg a napfényen, mint a +többi páváskodó szép?! Hogy ha szegény, egy korona értékü cafranggal, +akarja, nem akarja, föl kell tünnie s hogy ha annyi a pénze, mint a +polyva, nem tud úgy öltözködni, a hogy – bocsássa meg – az +úriasszonyok?! Hogy ha egyszerü és finom akar lenni, cifrább, mint egy +mór épület s hogy egy öreg, tudós asszonyban is rá lehet ismerni az +egykori művésznőre?! + +– Ennek az Országos Szinész-Egyesület az oka, – felelt nyugodtan Kékessy +úr s kifejtette, hogy ha ő főispán volna, mit tenne a vidéki szinészet +érdekében. Az igazgatói koncessziót nem szabad egyéb föltételhez kötni, +mint egy közönséges erkölcsi bizonyítványhoz, más alapokra kell helyezni +a nyugdíj-ügyet, véget kell vetni az egészségtelen primadonna-kultusznak +s végül szabályozni kell az állami és városi szubvenció kérdését. A +_szubvenció_ szónak egyszerü ellehelése elég volt rá, hogy valóságos +ihlet fogja el a gömbölyü bonvivant-t s Vidovics Feri kezdte élénken +sajnálni, hogy mindeddig nem kinálták meg a főispánsággal, amely kedvező +helyzetben egy kategorikus nem-mel véget vethetne e tenger panasznak. + +– Igaz, – szólt hirtelen, merész á-propos-val, – a szezon vége +szenzációsnak igérkezik. Új erők, új repertoire!… + +– Igen, a Haller-lányok! – felelt szomoruan a yorkshirei művész. – Most +már pláne párosával kapjuk a primadonnákat! Hová sülyedtünk! Shakspere +korában… + +– Azt mondják, nagyon érdekes kis jószágok, – rögtönözte Vidovics. – +Persze, az operette!… + +– Az operette még hagyján, – sóhajtott Kékessy úr, – de most már az +operát is a nyakunkra hozzák! Kinek kell itt az opera, ha szabad +kérdenem? _Zampa_ és az _Alvajáró_ Vásáros-Berényben! Nevetséges! Ha az +Országos Szinész-Egyesület… + +– Opera-énekesnők? – vágott közbe Vidovics. + +– Igen; az operette derogál nekik. Szép hangjuk van, különösen a +kisebbiknek. + +– A kisebbiknek? E szerint nem ikrek? + +– Dehogy. Csak amolyan mű-ikrek. A nagyobb hatás kedvéért. Különben csak +egy vagy két esztendő lehet köztük a korkülönbség. + +– De nagyon hasonlítanak egymáshoz? + +– Össze lehet téveszteni őket, mert egyformán fésülködnek s egyformán +öltözködnek. + +– Egészen a kék és rózsaszín szalagig? + +– Igen; roppant ápolják a hasonlatosságukat. A kék és rózsaszín szalagra +egyébként semmi szükség, mert a hasonlatosságuk csak addig tart, amíg az +egyik megszólal. A hangjuk más. Ez az egyetlen, ami bennük, hogy úgy +mondjam, egyéni. + +– Azt hallottam róluk, egy kicsit rátartóak. + +– Rettenetesen nagyralátók. Máris úgy járnak-kelnek a világban, mint két +kis Patti, pedig még csak most végezték el az opera-iskolát. Szentül meg +vannak győződve, hogy fényes jövő várakozik rájok, amelynek első +stációja: Vásáros-Berény, a második: Budapest s a harmadik: +Szent-Pétervár. Az apjok telebeszélte a fejöket efféle szamárságokkal; +az öreg Svengali egyszerüen bele van őrülve a leányaiba. Nincs az az +igazgató, aki megférjen vele. Azzal kezdte, hogy beleszólt minden +próbába, kikötött a karmesterrel s reformálni akarta az egész +társulatot. Ide már csak úgy szerződtették őket, hogy a direktor +kikötötte Svengali papának a visszavonulását. Ha csak beteszi a lábát a +városba, a szerződés fölbomlik. Valóságos csapás rájok nézve az a vén +ember. Az egész télen szerződés nélkül voltak miatta. Rettenetesen félti +szegényeket; úgy látszik, arra számít, hogy főhercegekhez adja őket +feleségül. + +– Ejha! Akkor hát hiába hívnám meg őket vacsorára? + +– Mit képzel? Hozzánk, a kollégáikhoz is ritkán ereszkednek le. Most +vagy két este együtt vacsoráltak velünk a fogadóban, de csak azért, mert +még nem volt lakásuk. Az őszszel is egy társulatnál voltunk: Balajtinál +Miskolcon. De ott két hónap alatt nem ért bennünket ez a szerencse. +Mihelyt lakásuk van, egész nap otthon ülnek s előadás után sonkát meg +sajtot vacsorálnak. + +– És ők ezt mulatságosnak tartják? + +– Várják a főherceget. + +– És mindjárt kettőt! + +Eközben a szinházhoz értek s Vidovics észrevette, hogy a sötétből egy +szivarozó alak nagyot köszön feléje. + +– Ah, jó estét igazgató úr. Nos, hát hogy vagyunk? + +– Bizony, kérem, nagyon megérezzük az árokszállási névnapot. Tegnap +_Lear király_-t adtuk; Leart magam játszottam, Edmundot Kékessy, +Cordeliát Ilonka: s tizenöten voltak a szinházban. Ma pláne a _Bőregér_ +megy s még ma is csak félházunk van. + +– Hja, vásár után vagyunk. + +– De vasárnap. Nagy baj az, kérem, hogy itt az értelmiségnek csak akkor +kell a szinház, ha se névnap, se megyegyülés… + +– Se disznótor. Igaza van. Én a mi értelmiségünket nem is nevezem +értelmiségnek. Pedig hallom, most már operát is kapunk. + +– Mit csináljak, kérem? Az ember bele öli a vállalatba egész vagyonát s +hiába. Néha, ha ez az aranylánc nem volna, mely még boldogult +nagyatyámról maradt rám, nem tudnám fizetni a társulatot. De nekem már a +véremben van, hogy ne sajnáljak semmi áldozatot. + +– Kékessy úr azt mondja, hogy az új énekesnők nagyon kedvesek. + +– Az egyiknek olyan hangja van, mint a La Grange-nak s a másik olyan +muzikális hogy két nap alatt betanul akármit. + +– Akkor hát kár, hogy két példányban születtek. Egy személyben többre +vinnék, mint így kettecskén. + +– Ó, nagy jövő vár rájok, különösen a kisebbikre, aki még nem tud +semmit. Majd megtetszik látni. Előadjuk az _Alvajáró_-t, _Zampá_-t, a +_Remete csengetyű_-jét, _Hoffmann meséi_-t… Apropos, valamire +bátorkodnám kérni a szivességét. A vidéki operák ügyében egy szerény +memorandumot szerkesztettem; holnap vagy holnapután küldöm el a +belügyminiszter úrhoz. Ha véletlenül Pestre méltóztatnék utazni, +kegyeskedjék néhány jó szóval figyelmeztetni rá a kegyelmes urat. + +– Kedves igazgató úr, Warga ő excellenciája messziről rokonom ugyan, de +olyan messziről, hogy e nagy távolság miatt mindössze kétszer vagy +háromszor találkozhattunk, amióta a világon vagyunk. Nagyon kevéssé +ismer s tudtommal csak egyetlen egyszer emlékezett meg rólam. Ez akkor +történt, mikor a fiát Kalocsán megbuktatták. Nagyon dühös volt s +elhatározta, hogy református gimnáziumba adja a gyereket, hadd +pukkadjanak meg a jezsuiták. Azt mondják, az első pillanatban Berénybe +akarta küldeni, de aztán mást gondolt s így szólt egy közös rokonunkhoz: +„Mégis csak Debrecenbe viszem, mert ha Berénybe adom, olyan korhely +fickó lesz belőle, mint Vidovics Feri.“ Az én ajánlatom tehát nem sokat +használna az ön memorandumának. De majd beszélek a sógorommal; az +nagyképü ember s a szava sokat nyom a latban. + +Ezzel jóéjszakát kivánt a művészeknek s belépett a szinházba. + +Hogy a bérelt helyére juthasson, végig kellett mennie az egész +nézőtéren. Elég hangtalanul járt, de még se tehette ezt némi föltünés +nélkül. Ahhoz képest, hogy hatezer hold első minőségü bácskai földet +mondhatott a magáénak, Vidovics Ferinek igen jó termete volt; talán mint +szegény fiu is szembe tünt volna, de így bajos volt észre nem venni. +Aztán meg a szinházi közönség megszokta ugyan a jövését-menését, de ma +senkit sem vártak a jeunesse dorée-ból s megjelenése az avatatlanoknak – +de egyszersmind érdeklődőknek – azt adta hirül, hogy az árokszállási +dáridó, mely Vásáros-Berényt néha egy hétre is kivetkőztette rendes +formájából, immár vége felé jár. Azért ezúttal a szokottnál is nagyobb +érdeklődés kisérte a helyére s mialatt illő csendben haladt végig a +zártszéksorok között, a nézőtér figyelmét meglehetősen elvonta a +szinpadtól. A szaténblúzos polgárkisasszonykák dühvel elegy +melankóliával tekintettek utána, a szerényebb sorsu értelmiség +hölgytagjai kiváncsian pillantottak az üres páholyokra: nem bukkan-e ki +valahonnan a hollandus kisasszony feje s a jobboldali szinészpáholy +összes messzelátói mozogni kezdtek. + +Még a szinpad is fölelevenült egy percre. Orlovszki herceg életunt +vendégei, akik az imént fagyos nyugalommal konstatálták, hogy Eisenstein +esete + + Fura eset, ha-ha-ha! + Soha ilyet, ha-ha-ha! + +hirtelen összesugtak; Adél személyesítője pedig fölhasználta az +általános elszórakozást és sietett megismételni a couplet-ját: + + Márki, szivem, + Higyje nekem, + Hogy bánt ez a dolog, + Mert csak aki vak, + Mondana olyat, + Hogy én szobalány vagyok. + +Mindezt Vidovicsnak énekelte, aki ezalatt elfoglalta helyét az első +sorban. A szegény Adél csak az előbb tudta meg, hogy a szinügyi +bizottság a jövő évre nem akarja szerződtetni; egyetlen reménysége az a +fiatal ember volt, aki most ült le vele szemben. Vidovicsot jó fiunak +ismerték; ha a szinügyi bizottság csak ő belőle áll, az egész +színtársulat ott vénült volna meg Berényben. + +Hanem ez egyszer kárba veszett a zengő kacérkodás, a meleg tekintet és a +delejes mosoly. Vidovics alig hogy letelepedett, oldalt fordult a +szinpadnak s körültekintett a nézőtéren. Azonnal megtalálta, amit +keresett. A két leány ott ült a második emeleten, egy baloldali +páholyban, közel a szinpadhoz. De mintha nem igen akartak volna +mutatkozni; meghuzódtak a nézőtér felé eső sarokban. Az egyiknek, aki +bizonyosan a padon ült, csak a frizurája látszott ki; a másik pedig, aki +lentebb, az előtérben foglalt helyet, minduntalan hátrahuzódott a páholy +belsejébe. Vidovics nekik szegezte turfmesszelátóját s várt türelmesen. + +Azok hamarosan észrevették a tolakodó érdeklődést és védekeztek. Hol a +szinházi nagyító-üvegüket tartották az arcuk elé, hol elbujtak egészen. +Ha ki-kipillantottak s látták, hogy az ostrom egyre tart, hirtelen +elfordultak s a nézőtér másik felén kerestek nézegetni valót, vagy +tettetett áhítatossággal temetkeztek belé az Orlovszki herceg nem éppen +tündéri szoaréjába. De a legtöbbször, alig mutatkoztak, máris eltüntek. +Abban az állhatatosságban, melylyel a nagy bolond angol messzelátó +mindenüvé követte őket, mint egy hű kutya, több volt a komikum, mint a +szemtelenség, s üldözőjüknek úgy tetszett, mintha ez az enyhítő +körülmény se kerülte volna el a figyelmöket. + +Bár csak egy-egy pillanatra mutatták meg a fejecskéiket, e pillanat +alatt is meglátszott rajtok, hogy tulajdonképpen maguk se tudják: +nevessenek-e vagy bosszankodjanak? + +Sőt mintha, ama nagy buzgalom ellenére, melylyel futottak, menekültek az +üldöző tekintet elől, gondjuk lett volna rá, hogy ha egy-egy +szempillantásra is, mégis csak megmutassák magukat. Kacérkodtak-e egy +kissé, vagy a nőiesség önkéntelen mozdulata volt ez, megnyilatkozása a +szendergő asszonyiságnak, melynek örök óhaja: legyőzöttnek lenni? – +Vidovics nem volt tisztában vele. De mindegy. Annyit elért, hogy az a +minden képzeletet meghaladó s még Vásáros-Berényben is feltünő +nembánomság, melylyel már vagy tíz perc óta bőszítette a körülötte ülő +hölgyeket, nem maradt eredménytelen. Ha a közönség nem is, ő már látta +Giroflét és Giroflát. + +S így szólt magában: + +– Milyen vakok az emberek! Azt mondani erről a két leányról, hogy +egyformák, hogy csodálatosan hasonlók! Igen, egy a fejök nemes formája, +a teint-jök, mely szinte áttetsző s hasonlók a vonásaik is. Még a +termetük is egy stílü; mind a kettőnek a növésében van valami, ami a +prerafaelisták liliomaira emlékezteti az embert, azokra a végtelenül +gyöngéd, bájosan karcsu, láthatóan a paradicsom kertjében termett +liliomokra, amelyeket mintha egy lehellet is megtörne s amelyeket a +valóságban nem, csak ama régi képeken látni. Egyforma végre a +hajviseletük s főképpen az öltözködésük. De micsoda barbár az, aki ezt a +két fejet összetéveszti! Az egyiknek a haja majdnem szőke, a másiké +sötét gesztenyeszinü; az egyiké bágyadtan puha, selyemszerü, a másiké +tömött, buja és bársonyos fényü. A szőkének a szeme világos, derűs, +nyájas kék, mint a zürichi tó vize egy áprilisi délelőtt, a barnáé +olyan, mint egy melegtüzü zafir. Amannak az ajka egy gyönyörüen +megrajzolt csókos ajk, aminőket Fragonard festett, emezé az az édes +száj, amely mintha még nem vesztette volna el az anyatej emlékét, az a +száj, amelyet a Murillo kedves kis bamba angyalkáin látni. + +És mind a kettőnek más-más a bája. Az egyik egy Régence-alak; ilyen +lehetett Madame de Parabère tizenhat éves korában, mikor még leány volt. +A másik meg… ilyeneket nem is látni nappal. Csak szerelemmel, mámorral +teli, holdfényes éjszakákon, mikor a nő csupa mosolygás, mikor szépünk a +gyönyörtől százszor szebbé válik, mikor szemének a ragyogása bevilágítja +szobánkat… + +Aztán eszébe jutott a festék, a rizspor, a bécsi rongy, a cold cream s +így fejezte be monológját: + +– Azaz, hogy ma még… Egy félesztendő mulva csakugyan egyformák lesznek. + +Valaki megérintette a vállát. Hátra nézett; Sugár Mariska ült mögötte, +egy kissé előre hajolva, mintha mondani akarna valamit. + +– Ó, jóestét. Bocsásson meg, hogy nem néztem körül, de nem is képzeltem… + +– Igen, tudom… Nem ért rá észre venni, sebaj… Hanem hajoljon csak +közelebb. + +– Parancsoljon. + +– Hagyja békében szegényeket!… Ezeket még zavarba hozza az efféle… Meg +akarja szalasztani őket? + +– Nem hiszem, hogy ilyen ijedősek volnának. Szinésznők, akiket ezer szem +lát, mikor fölötte nyárias kosztümben vannak, nem szoktak megriadni +egyetlen egy szál publikumtól. + +– Vigyázzon, a nagynénjük ül mellettem!… Beszéljen egy kicsit halkabban. + +– Eltünjek? + +– Nem, hanem viselje magát jól. Mindenki ide néz. Hol rájok, hol magára. + +– Meg fogok javulni. A fölvonás végéig engedelmesen a szinpadra nézek s +aztán fölmegyek a szinészpáholyba, Apor Ilonkához. Jól van? + +– Jól van. Köszönöm. + +– Mondja legalább, hogy meg van elégedve a nevelésével. + +– No, büszke éppen nem vagyok magára, de szeretem, hogy szófogadó. + +Mariska visszahuzódott s Vidovics tovább monologizált: + +– Odafönn éppen szemközt leszek velök s még közelebbről láthatom őket… + +Aztán úgy cselekedett, ahogy igérte. + +Apor Ilonka egy kicsit duzzogva fogadta. + +– Csakhogy eszébe jutottam végre! Egy hétig szinét se látni; azt +beszélik róla, hogy talán már meg is házasodott s amikor megjön: tessék, +rám se néz! Annyira érdekli az a két leány? + +– Mondjon róluk valami rosszat, lelkem. + +– Én ugyan nem mondok szegényekről, – szólt Ilonka azzal a csöndes, mély +szánalommal melyet a szinésznők csak egymás számára szoktak tartogatni, +– tőlem akár azt is megkivánhatják, hogy az igazgató külön bejárást +csináltasson nekik a szinpadra, diadalkapuval, virág-szőnyeggel és +fehérruhás kis leányokkal!… Nézze, derogál nekik közénk ülni; mindjárt +külön páholy kell nekik!… Pedig jól nevelt nagynénjök már bent ült a +szinházban, mikor ők, nem tudom honnan, megérkeztek – úgy látom, Sugár +Mariskától kapott helyet, – de azért a Patti-nővérek mégis külön páholyt +kértek s mivel a nézőtér félig üres, hát kaptak is. Itt nem fértek volna +el, a kis kényesek! + +– Én még nem láttam szinésznőt – felelt Vidovics, – aki ne azzal kezdte +volna, hogy lenézte a többit. Az első esztendőben mindegyik más, jobb +házból való, mint a többiek; később aztán engednek a zárkózottságukból s +új szinésznők jönnek, akik viszont őket is lenézik. Ez világ sora +Ilonka. + +– És nézze, Blindekuh-t játszanak a közönséggel, a kis kedvesek! +Elbujnak s aztán kikukucskálnak. „Fogadjunk, hogy nem találsz meg, +Dávidkám!“ Mintha a közönség törődnék velök! „Fogadjunk, hogy nem +kereslek, Eszterkám!“ Vagy magával kacérkodnak ilyen kitartóan? + +– Meglehet, hogy előlem bujtak el. Amióta feljöttem, nem igen látni +őket. + +Kopogtattak s Ilonka hátra fordult. A páholynyitogatónő dugta be a +fejét. + +– A Kati? + +– Igen, nagysád. + +– Jól van, mindjárt megyek. + +A páholynyitogatónő visszahuzódott. + +Ilonka begyömöszölte selyem-sachetjába a szinházi holmiját: a cukrait, +egy huszonnyolcíves szerepet, a messzelátóját, egy üveg Eau de Colognet, +meg a _Vásáros-Berényi Hirlap_ legújabb számát s öltözködni kezdett. +Időközben, míg Vidovics segítségégével fölhúzta új, angolos szabásu +kabátját, mely hírnevére nagyobb árnyékot borított minden éjjeli +zenénél, egy bizalmas kéréssel fordult a barátjához: + +– Feri, kérem, adjon Bérczlakynénak két forintot. Először, mert tartozom +neki s másodszor, annyi gyereke van szegénynek!… Itt marad? Nem jön be +hozzám egy csésze teára? + +– Miért? Hogy elaludjék, mint a multkor? + +Cordelia ábrázolója igen jóindulatu leány volt, de egy kissé álmos +természetü. Ha nem játszott, kilenc óra tájban már megnehezedtek a +szempillái s lehettek körülötte huszárok, tüzérek, zavartalanul adta át +magát a teljes lelki békességnek. Ha ilyenkor a szinpadon kellett +lennie: járt, kelt és beszélt, de Juliáját és Gauthier Margitját az +utolsó fölvonásban valami sajátos apathia fogta el, az utolsó +tapsviharokat már nem hallotta s mialatt a szinházból cselédjével haza +gyalogolt a harmadik utcába, az úton már szendergett. + +Azért nem is erőltette, hogy Vidovics elkisérje, hanem a folyosón szépen +elbúcsuzott tőle. + +– Holnap nézzen be hozzám s beszélje el, mi történt Árokszálláson. Pá, +édesem, adok magának egy puszit. + +A cselédjét és a sokgyermekü páholynyitó asszonyt nem tekintette +idegeneknek. + +Vidovics átszolgáltatta Bérczlakynénak a köteles két forintot s +lekisérte Cordeliát a foyerba. Ott elváltak. Shakspere álmos +tolmácsolója eltünt cselédjével az utca sötétjében, Vidovics elszítt egy +cigarettát, aztán sarkon fordult s újra fölment a második emeletre. +Csakhogy most már nem a színész páholy felé ment, hanem a folyosó másik +oldalára. + +Egy pillanatig habozott. + +– Eh, nevetséges!… Hiszen szinésznők! + +Kopogtatott s be se várva a feleletet, kinyitotta a páholy ajtaját. Csak +aztán kérdezte, hogy: + +– Szabad? + +S mély meghajlással köszöntve a hölgyeket, várta a feleletet. + +A felelet elég kategorikus volt: + +– Nem szabad. + +A szőkébbik leány szólt, aki a páholy előterében ült s most, az +ajtónyilásra, könnyedén hátrafordult. A másik, aki a sötétben kucorgott, +nem adott életjelt. + +– Ó, bocsánat!… + +Vissza akart huzódni, de mialatt betette az ajtót, újra megszólalt +ugyanaz a hang: + +– Azaz, csak jöjjön be!… Végezzünk egyszer s mindenkorra. + +Nem is kellett újra a kilincshez nyulnia; az ajtó kinyilt belülről. A +szőkébbik leány nyitott ajtót; aki a „nem szabad“-ot mondta. + +Vidovicsnak úgy tetszett, mintha ugyanebben a pillanatban egy kar +mozdult volna meg a homályosságban, hogy valamitől visszatartsa a +haragos kis szőkét. Mit akart ez a mozdulat? Azt, hogy: „Ne hívd be!“ +vagy azt, hogy: „Ne légy nagyon goromba!“ – nem tudta kitalálni. De nem +is volt ideje ezen gondolkoznia. Várták; belépett. + +– Kedves uram, – szólt, aki az ajtót nyitotta (Vidovics egy +szempillantás alatt meggyőződött róla, hogy jó angol messzelátója nem +csalta meg) – ön meg akar ismerkedni velünk s úgy találja, hogy a formák +fölöslegesek. Én ugyan nem vagyok ebben a véleményben, de belátom, hogy +ami magát a megismerkedést illeti, ezt úgy se kerülhetjük ki… Ennek +előbb vagy utóbb meg kell történnie. Essünk hát keresztül rajta, bár +nekem úgy rémlik, hogy ön nagyon is siet… + +– Kisasszony, én… + +– Pardon. Előbb foglaljon helyet. Nem… üljön oda, egészen előre. Ha meg +akar ismerkedni velünk, ne szégyeljen bennünket. Így; szeretem, hogy +szófogadó. Nos, hát ismerkedjünk. + +– Esküszöm, kisasszony, hogy a tiszteletlenség eszem ágában se volt. Mi +kisvárosiak… + +– Hagyjuk ezt, ezen már túl vagyunk. S nem is vagyok kiváncsi rá, +mekkorát tud hazudni. Térjünk a dologra. Tehát: engem Haller Lolának +hívnak, tizennyolc éves multam… + +– Ha akaratlanul, rá is szolgáltam a haragjára… haragjokra… + +– Ah, ön úgy véli, hogy előbb önnek kell bemutatkoznia? Nem, ez +fölösleges. Mi mindent tudunk önről. Legalább: mindent, amit ön +elmondhat. Ön, Vidovics Ferenc úr, a leggazdagabb Vidovics a két tucat +Vidovics közül. Nemsokára főispánja vagy képviselője lesz +Vásáros-Berénynek. Egyelőre csak a szinügyi bizottság elnöke, mert +minden tudományok közül a szinésznőkköz ért a legjobban. Jó táncos, a +lawn-tennisben elég ügyes, közepes vivó, ellenben úgy lövöldözi a +galambokat, hogy passzió nézni. A földje sok, a búzája csoda, pezsgőben +félelmes ellenfél s ha nagyon sokat iszik, úgy tesz, mintha alapjában +szomoru ember volna. A legmisztikusabb önben, hogy mindig a szendéknek +szokott udvarolni, soha se a naiváknak; az állam-vizsgálaton egyszer +megbukott. De már letette, egészben véve nem rossz ember, inkább csak +rusztikus egy kicsit s van egy rattlere, amely… vagy aki a legműveltebb +kutya Szilas vármegyében, ezt a rattlert _Lecocq úr_-nak hívják, igen +zseniális állat… Mit mondjak még? Nem, nem találok egyebet; különös +ismertető jelei nincsenek. Nos, ugy-e, ismerem önt Vidovics Ferenc úr? + +– Ha valaha odáig viszem, hogy szükség lesz az életrajzomra, +mindenesetre Sugár Mariskához fogok folyamodni. + +– Jól teszi, mert Vitkovszkiné ő nagysága enyhén itéli meg önt. S ha +véletlenül fölpillant ide, bizonyára meglepőnek fogja találni, hogy önt +itt látja… + +– Kivált ha észre veszi rajtam, hogy sehogy se vagyok képes olyan +bűnbánatot érezni, amely megfelelne az elkövetett vakmerőségnek… + +– Ó, kérem, hagyja el az efféle izetlenségeket. Talán majd későbben. +Most csak azt akartam tudtára adni, Vidovics úr, hogy ön téved. A +tévedése menthető. Hozzászoktatták, hogy azokkal a szegény leányokkal, +akik a szinpadon ugra-bugrálnak, ne sokat ceremoniázzon. Nos, én közölni +kivántam önnel, hogy nekünk semmi közünk az ön életfölfogásához s hogy +mi azoktól, akikkel szóba állunk, megkövetelünk minden tiszteletet. +Önnek igen sok pénze lehet, Vidovics úr, de mi nem kérünk az ön pénzéből +s azért nem is alkalmazkodunk se önhöz, se máshoz senkihez. Úgy akarunk +élni, ahogy nekünk tetszik, akármilyen szegény szinésznők vagyunk. + +Ezeket az éles szavakat halkan mondta, hogy az előadást ne zavarja s a +tompított hang kétszeresen éreztette, milyen ingerült. De a tekintete +most is derült maradt; a szeme nem tudott haragudni. + +Vidovics úgy nézett rá, ahogy vádlotthoz illik, mikor bírája beszél. S +mialatt ezt a világos, derüs, szép szempárt nézte, úgy tetszett neki, +mintha egy virágházba látna be rajta, ahol csupa vörös és rózsaszinü, +haloványkék és topáz-sárga, ismeretlen déli virág tarkállik. + +– Kisasszony, ön igen szigoru… + +– Azt hiszem jobb, ha tisztában vagyunk egymással. De most maradjon +csendben. A Frank jelenete következik s ez engem jobban mulattat, mint +amit ön mondhatna. + +– Még csak egy szót. Szeretném jóvá tenni, amit akaratlanul vétettem. De +igaza van, egy kicsit rusztikus vagyok hozzá, hogy eltaláljam a módját. +Azt hiszem, az én helyzetemben kétféleképpen kérhet engedelmet az ember. +Vagy virágot küld… tudja, afféle szegény, berényi virágot… vagy nem +alkalmatlankodik többet, hanem eltünik s tovább is mély tisztelettel +köszön, de nem mer közeledni… + +– Tudja mit, küldjön virágot. Ezt senki sem fogja olyan különösnek +találni, mintha holnaptól fogva megint nem ismerjük egymást. Úgy veszem +észre, hogy ma esti, nem remélt találkozásunk illő föltünést keltett. +Azért szépen megvárja ezt a jelenetet, aztán lekisér bennünket a foyerba +s ott ünnepiesen elbúcsúzik tőlünk. Addig is, ha már meg kell lennie, +hadd mutassam be a testvéremnek. + +S odafordulva a másik leány felé, aki csak ebben a pillanatban vette el +messzelátóját a szeme elől, így folytatta: + +– Ez az úr azt hiszi, hogy az ő társalgása érdekesebb, mint a Strauss +zenéje. Kérlek, győződjél meg róla, igaza van-e. Én még meg akarom nézni +ezt a jelenetet. + +Vidovics fölkelt a helyéről, nagy reverenciával üdvözölte a másik +kisasszonyt s megérintette a feléje nyujtott puha kezecskét. A lecke +alatt csak Lolát látta; a homályosságban bujkáló arcot csak most +pillantotta meg közvetetlen közelből. + +A másik kisasszony barátságosan mosolygott s helyet mutatott neki maga +mellett, a vörös bársony padon. Tekintetök találkozott s Vidovics +meglepetésében, egy pillanatig nem tudta, álmodik-e vagy hallucinál. + +Úgy tetszett neki, mintha, valaha régen, már látta volna ezt az arcot, s +igen drámai körülmények között. Egy sötét éjjel, valami nagy vízen, +talán a tengeren… a részletekre nem emlékezett. De úgy rémlett neki, +mintha akkor mozdulatlanul feküdt volna előtte ugyanez a kedves kis +teremtés… s az arca csupa víz volt… a könnyektől-e, vagy a köröskörül +csapkodó hullámoktól?… + +Aztán eszébe jutott, hogy ez ostobaság; talán álmodta valamikor az +egészet. + +Hogy láthatta volna valaha régen?! Hiszen tegnap még gyermek lehetett!… +S mintha most, előtte virágzott volna ki, ebben az édes mosolygásban, +mely bimbóhasadásra emlékeztetett!… + +– Talán neheztelni fog ránk, – szólt, s Vidovicsnak ismét úgy tetszett, +mintha öröktől fogva ismerte volna ezt a hangot, – de Lola nem gondolta +azt úgy, ahogy mondta. Lola csak pöröl. Ha egy kicsit megismeri, majd +látni fogja, milyen jó leány. Majdnem egykoruak vagyunk, de azért ő az +én kis anyám. Én lusta vagyok s szeretem, ha kényeztetnek; ő babuskál. +Mondja, mért néz úgy rám? + +A kérdésében nem lehetett egyéb, csak: gyermekes kiváncsiság. + +– Arra gondolok, hogy a legjobb gukker is megcsalja az embert. A második +fölvonás alatt a földszinten ültem s azt hittem, hogy ha egy-egy +pillanatra is, de jól látom az arcát. S csakugyan láttam a vonásait, a +haját, a szemét, a száját. És most mégis más. + +– Így tetszem önnek jobban? Vagy messziről szebbnek látszom? + +Ezeket a szinte meztelenül kacér szavakat úgy mondta, mint egy gyermek, +aki csupa kiváncsiság s aki még nem törődik vele, hogy mit gondolnak +róla. + +Vidovics komolyan felelt: + +– Így tetszik jobban. + +– Örülök rajta. Szeretnék szép, nagyon szép lenni; olyan szép, mint +Lola. Lássa, azt mondják, hogy nagyon hasonlítunk, sokan össze is +tévesztenek, s én úgy találom, hogy Lola százszor szebb, mint én. Van, +aki csak a szalagjainkról ismer ránk s engem elkeserít, hogy miért nem +lettem igazán éppen olyan, mint ő. Olyan szép, olyan okos, olyan jó, +olyan ügyes, olyan tanulékony. Eljön majd, ha Lola föllép? + +S tovább fecsegett Loláról, Lola szerepeiről, Lola nagy sikeréről a +konzervatóriumban… + +– Úgy beszél, mint egy kis gyerek, – szólt magában Vidovics, – mint egy +szófogadó, jó kis baba és mégis… + +Alig hallgatott oda, csak nézte a sötét zafir csillogását. S ahogy +tekintete belefelejtkezett a mosolygó szép szembe, egyszerre azt a +megdöbbenést érezte, mely akkor fogja el az ideges embert, ha a hajó +lámpájának világánál sokáig néz bele a sötéten csillogó, mély, szédítően +mély vízbe. + +– Menjünk, – szólt Lola. + +A másik kisasszony engedelmesen ugrott föl s mialatt Vidovics bepólyálta +a kabátkájába, odafordult a testvéréhez: + +– Lenn várjuk meg a nénit? + +– Ők is készülődnek már; mire leérünk, már a foyerben találjuk őket. + +– Ahogy akarod. + +Azt jelentette ez, hogy ő még maradt volna? + +Vidovics álmélkodva vette észre, hogy még akkor is ez a kérdés +foglalkoztatta, mikor már az első emeleten jártak. + +Mialatt lementek, Lola megkérdezte tőle: + +– Mit gondol, lesz közönsége az operai előadásoknak? Ha az +operette-estéken is csak ilyen kevesen vannak a szinházban, mi alighanem +üres ház előtt fogunk énekelni. + +Vidovics bizonygatta, hogy ez lehetetlen s elmagyarázta, miért nem volt +nagyobb közönsége a már Berényben is elcsépelt _Bőregér_-nek. Kissé +szórakozottan fejtegette a helyi viszonyokat s a másik kisasszonyra +nézegetve, így tünődött magában: + +– Mily kár, hogy az ének és a mimika ezeket az ajkakat is ki fogja +vetkőztetni a formájukból! Ezt a szájat nem azért teremtette az Isten, +hogy énekelgessen, hanem egyes-egyedül azért, hogy csókoljon. + +A másik kisasszony mindannyiszor visszanézett rá, nyájasan, szívesen, +mintha már régi ismerősök volnának. + +Odalenn Lola megszólított egy szolgát, hogy hívják ki a nénjét s mialatt +egy szempillantásra magukra maradtak, Vidovics hirtelen közelebb hajolt +a szemébe mosolygó archoz s halkan, vakmerő bizalmassággal megkérdezte +tőle: + +– Hogy hívják magát? Maga édes-kedves! + +A leány nem haragudott meg; meleg tekintettel felelt a meleg tekintetre +s így szólt: + +– Az én nevem Mira. + +Akárcsak azt mondta volna: + +– Tetszik neked ez a név? Ha igen, tedd el a szívedbe. Neked adom. + +Lola visszatért. + +– Mindjárt itt lesznek s mi ezennel elbúcsuzunk öntől, Vidovics úr. + +– Remélhetem, hogy megbocsátotta a tolakodásomat? + +(A másikat nem kérdezte.) + +– Számítok rá, hogy jóvá teszi a hibáját, s ezentúl gyöngédebb lesz. +Jóéjt! + +– Jóéjt, kisasszony! + +Kezet fogott velök, egy tekintetet váltott Mirával s nagy tisztelettel +köszöntötte őket. Aztán látva, hogy a nézőtér ajtaja kinyílik, +elmenekült Sugár Mariska feddő szavai elől. + +– Lám, lám, – szólt magában, mialatt átsétált a _Metropole_-szállóba, – +nem is olyan vadak, mint a galéria képzeli!… + +De egész este nem ment ki a fejéből ez a jelentéktelen kaland s bár +korán tért haza, csak hajnaltájban tudott elaludni. + +– Mintha sohase lett volna olyan idő, amikor nem ismertem!… – szólt +magában. + +Reggel felköltötte a legénye. + +– Mit akarsz? + +– A nagyságos úr azt parancsolta, hogy költsem föl s fogassak be, mivel +Szent-Jánosra megy. + +– Igazad van, majdnem megfelejtkeztem róla. Menjünk hát Szent-Jánosra. + + + + +III. + +_Haller Lola – T. c. Haller Xavér Ferenc úrnak_ + +_Budapesten,_ + +_Gyár-utca 117. szám, III. em., 98. ajtó._ + +Kedves Atyám! + +Már háromszor is figyelmeztettem Mirát, hogy teljesítse, amit Kedves +Atyám a lelkére kötött s legalább pár sort írjon, hogy: szerencsésen +megérkeztünk, kezét csókoljuk, de ez a leány, mióta megérkeztünk, +folyton alszik; az igaz, hogy a vasúton is aludt, ki se pillantott az +ablakon; soha se láttam ilyen leányt, aki minden iránt közömbös. + +Persze, erőtetni nem akartam, mert első nap én is fáradt voltam; a vonat +nagyon összerázott bennünket. Másnap azt találta ki, hogy a füst +rettenetesen csípi a szemét, ami különben igaz lehetett, mert a +fogadóban kellett vacsorálnunk s az alacsony teremben olyan sok volt a +commis voyageur, hogy akár csak gőzben ültünk volna. Mira rosszul is +lett a hőségtől s Fröhlich nénit, aki egy kicsit messzebb ült, valóságos +köd takarta el előlem, mint a tündéreket a _Szentivánéji álom_-ban. +Őszintén szólva megbántam, hogy nem a _Metropole_-ba mentünk, de a +szinészek azt mondták, hogy a _Metropole_ rémdrága; végre is két napot +kiáll az ember akárhogy. + +Ma pedig a szinházban voltunk s mikor onnan haza jöttünk, Mira egy szót +se szólt, csak bebujt az ágyába. A téáját is ott itta meg s csak nézett +ránk, mint egy kis macska. + +– Nem írsz a papának? – kérdeztem tőle. + +– Nem, – felelt angol hidegvérrel s a másik percben már aludt. + +Így tehát, Kedves Atyám, az én levelemmel kell megelégednie, az +elkényeztetett kis majom helyesirási hibái helyett. Olyan édesen alszik, +mintha jó dzsinek őriznék azt a Rheingoldot, mely a hangszálagaiban +rejtőzik. Ó, kedves Atyám, miért is nem juttatott a jó Isten ebből az +adományból nekem is, egy másik porciót?! + +Örömmel értesítem Kedves Atyámat, hogy a lakásunk kellemes s aránylag +igen olcsó. Szép, nagy, világos szoba; az ablakok az utcára néznek. A +háziasszonyunk szives, uri nő. Igaz, korrepetitorunk is van már: a +szinház karmestere; azt hiszem, nem valami nagy muzsikus, a szinészek +azt beszélik róla, hogy a boszniai okkupáció óta soha senki se látta +józannak, de azért majd csak megleszünk vele. + +Én szerdán este már énekelek; a _Hoffmann meséit_ adjuk. Azt hiszem, +csak ez az egy operájok van készen; azért Mira, picike repertoárjával, +csak a jövő héten léphet föl először. Képzelheti, minő lesz az az +előadás, amelyre mindössze egy hétig készülnek! _A remete +csöngettyüjé_-ről van szó. Azt hiszem, jobb volna, ha már előbb +bemutatkozhatnék, például _Rip_-ben; azt tudják itt is. + +Legyen nyugodt, Kedves Atyám, távollétében is szorgalmasan fogunk +tanulni, nem vesztegetünk el egyetlen pillanatot se s ha Isten segít, +nemsokára olyan helyzetben leszünk, hogy végre-valahára meghálálhatjuk +azt a sok jót, amit értünk tett. Mindig eszünkben van, mily óriás +áldozattal járt neveltetésünk s hogy Kedves Atyám a legszükségesebbet is +megvonta magától, hogy jövőnket biztosítsa. + +De megbocsát, Kedves Atyám, hogy ma csak röviden irok; délelőtt +próbáltam, délután tanultunk s már Fröhlich néni is alszik, az idő +éjfélre járhat. Holnap-holnapután már nem engedem el Mirának, hogy +részletesen tudósítsa Kedves Atyámat; én is írni fogok, mihelyt egy kis +szabad időm lesz. + +Kezét csókolja + +engedelmes leánya, _Lola._ + +_Haller Xavér Ferenc – Haller Lola úrhölgy őnagyságának_ + +_Vásáros-Berény._ + +_A szinháznál._ + +Kedves leányom, + +a leveledet megkaptam, köszönöm. Ha fölléptél, írj, kérlek, megint; +hogyan fogadtak, meg voltál-e elégedve magaddal, küldj egy pár ujságot +is. S írj különösen Miráról, nagyon féltem az egészségét. Mit csinál a +kis haszontalan? + +Én még a jövő héten se mehetek le hozzátok; a husvéti szent ünnepek +előtt aligha látlak benneteket. Két énekkarral kell bajlódnom minden +nap; leckém is több van, mint a mult hónapokban. + +Nem irtál arról, milyen a város, milyen a közönség, hogyan töltitek a +napot, kik azok, akikkel nem kerülhetitek el az érintkezést. Ne +feledjétek a tanácsomat: lehetőleg huzódjatok vissza a fölösleges +ismeretségektől; az efféle órákat rabol el a tanulási időtökből, s a +reklám meg a baráti tapsok sohase érnek annyit, mint amennyibe a +megszerzésök kerül. + +Te okos leány vagy s meg tudod érteni, hogy nektek másképpen kell +élnetek, mint a többi tizenhét-tizennyolc éves leánynak, akiknek +egyetlen menedéke: a reménybeli férj. Nektek semmiféle szórakozás +kedvéért nem szabad megfelejtkeznetek arról, hogy ezek az ernyedetlen +munka napjai. Nem énnekem, hanem a tehetségteknek tartoztok vele, hogy +egy-két évig megvonjátok magatoktól még a gyermeki örömeket is, melyek +korotoknak kiváltságai. + +Gondoljatok arra, hogy két-három év és célnál vagytok. Akkor aztán +tietek az élet, dicsőség, vagyon, amit akartok. Ki ne fáradjatok +fél-uton; oda ne adjátok gyerekségekért a jövőtöket, azt a fényes jövőt, +melyet elérnetek csak tőletek függ! + +Isten veled, édes lányom. Írj Miráról, s írjon ő is, a kis álmos. Ölel +mind a kettőtöket + +szerető atyátok _Haller Xav. Ferenc._ + +_Haller Mira – T. c. Haller Xavér Ferenc úrnak_ + +_Budapest,_ + +_Gyár-utca 117._ + +Kedves apuskám! + +Lola tegnap föllépett! Óriás siker, nyolc-tíz kihivás minden fölvonás +után, bokréták, nagyon sok bokréta. + +Én is kaptam egyet, pedig még senki se hallotta a hangomat. Az én +bokrétám Pesten készült; Lola is kapott ilyet. + +Az egészségem jó, csak fáradt vagyok egy kicsit, mert tulságosan sokat +tanulunk. De Lola nem hagy békét. + +A fiatalság bankettet akart rendezni Lola tiszteletére, de nem mentünk +el. Megbosszulták magukat s éjjeli zenét adtak Lolának; az itt nagy +divat. Két óra tájban jöttek a muzsikájokkal s még Fröhlich nénit is +felköltötték. A zene azzal biztatott bennünket, hogy a fiatal urak Lola +képével alszanak el, de eszük ágában se volt elaludni. Csak hajnal felé +szabadultunk meg tőlük. + +Képzelheti, apuskám, mennyire össze volt törve a mai próbán szegény +Friquet Rózsi. De Berényben nem lehet másképpen. + +Pá, apuskám, kezét csókolja + +jó kis leánya: _Mira._ + +_Haller Lola – Haller Xavér Ferenc urnak_ + +_Budapesten,_ + +_Gyár-utca 117. sz._ + +Kedves Atyám! + +Ne tessék megijedni, ha azzal kezdem, hogy párbaj volt miattunk. (Mira +miatt, vagy miattam? – magam se tudom. Annyi bizonyos, hogy én Mirát +gyanusítom s éppen azért írom meg a dolgot, mert kérni akarok Kedves +Atyámtól valamit.) + +Nem lett ebből a párbajból semmi nagyobb veszedelem. Egy Vidovics nevü +úr, aki meglehetősen erőszakoskodó és kellemetlen fráter, megvágott egy +huszártisztet, valami Cipriáni bárót. A báró aznap este fölkötött karral +jelent meg a szinházban, éjjel a két ellenfél megint együtt mulatott: ez +az egész história. + +Úgy beszélik, a cigányon különböztek össze, akkor, mikor az éjjeli zene +szerencséjében részesültem; a báró ki akarta vinni a cigányt valahová, +egy szomszédos pusztára, a másik nem engedte… szóval valami izetlenkedés +volt a párbaj oka. De nem ez a nevezetes a dologban. + +Képzelje, Mirának roppantul hízeleg ez az izetlen história. + +Azt fogja mondani, Kedves Atyám, hogy az lehetetlen. Igazán, nem akarja +elhinni az ember. És tessék. + +Akkor este, mikor az egész város csak a párbajról beszélt, nagy +vitatkozásom volt a háziasszonyunkkal. Engem, természetesen, rendkivül +fölingerelt, hogy ezek a ripőkök így kompromittálnak bennünket; a +háziasszonyunk, mint jó berényi honleány, védelmezni kezdte a tolakodó +urfit, hogy nem kell azt olyan komolyan fogni föl; az már itt így +szokás. A szinésznők éjjeli zenét kapnak, mert szinésznők s a fiatalok +meg-megverekednek néha, mert fiatalok. Enélkül Berény unalmas, szürke +volna; enélkül nem volna érdemes élni; enélkül az asszonyok és leányok +rá se néznének a fiatal urakra. És hogy ez a fiatalember nem is olyan +kellemetlen fickó; jónevelésü, illedelmes, néha szeretetreméltó is. + +Azt feleltem neki, hogy semmi közöm a fiatal urak fiatalságához és semmi +közöm a berényi _don’t_-hoz. Nekik se legyen közük hozzám; megkövetelem, +hogy hagyjanak békében. Azzal, hogy a szinházban megfizetik helyeiket, +nem váltanak jogot arra, hogy engem, otthon, molesztáljanak. És így +tovább. + +Mira szokása szerint nagyokat hallgatott. Hol egyikünkre, hol másikunkra +figyelt s folyton mosolygott. Engem boszantott ez a mosolygás. + +Azért mikor a háziasszonyunk kiment, megkérdeztem tőle: + +– Neked tán tetszik ez a história? + +– Tetszik hát! – felelt. + +És nevetett a szemtelen. + +– Eh, veled nem lehet beszélni!… + +Később pedig, az éjjeli sötétségben, mikor azt hittem, hogy már alszik, +egyszerre megszólalt: + +– Különben nem tudom, mit tartozik rád ez az egész eset? Nem bántott +téged senki. + +Elbámultam ezen az impertinencián. + +– Te talán azt hiszed, hogy miattad történt a nagyhírü lovagias +mérkőzés? – kérdeztem gyanakodva. + +– Igen, azt hiszem, hogy miattam történt, – felelt határozottan. + +Nem tudtam kiérezni a hangjából, tréfál-e, vagy komolyan beszél? De +mintha elgondolkozva s kevélyen mondta volna ezt a pár szót. + +Attól tartottam, hogy Fröhlich néni még ébren van s nem firtattam tovább +a dolgot. Számítottam rá, hogy ha majd magunkra leszünk, közlékenyebb +lesz; úgy történt, ahogy gondoltam. + +Másnap, minden ápropos nélkül, egyszerre azzal állott elő: + +– A nőegyesület báljára mégis csak el kellene mennünk. + +– Ugyan miért, ha szabad kérdeznem? + +– Táncolni akarok! – felelte. + +– Még ráérsz táncolni. Különben oda meg se hínak bennünket. + +– Azt bízd rám, – szólt olyan hangon, mintha titkai volnának. + +De ez még nem minden. + +Mit mondjak? Ez a csitri határozottan kacérkodni kezd. Igazán jó, hogy +mindig vele vagyok, mert még bolondokat találna mondani a +gavallérunknak. + +Ez a parlagi gentleman, magyarán szólva, tűrhetetlen. Sehogy sem tudom +lerázni a nyakunkról, pedig gondolhatja, Kedves Atyám, hogy nem vagyok +valami gyöngéd vele szemben. A szép szót nem akarja megérteni, a +gorombaságra vígan szalutál. S el kell szenvednem, hogy a szinháztól +hazáig folyton a sarkunkban legyen. + +De ebbe itt bele kell nyugodni. Berényben a szinésznők akkora kisérettel +járnak az utcán, amilyennel a gerolsteini nagyhercegnő. Némelyik az +egész tisztikart magával hordja; csak éppen, hogy a katonabanda nem megy +utánok. Ha akarjuk, ha nem, nekünk is kijut ebből a díszőrségből. + +Ez bosszantó, de Mira a mi gárdánkkal meg van elégedve. A gárda Cipriáni +báróból, Vidovics úrból, egy rattlerből és egy tábori kutyából áll. +Nekem ez a tábori kutya tetszik a legjobban az egész társaságban. Nagyon +okos állat, sokkal okosabb, mint a gazdája. Úgy fogja el a legyet, hogy +öröm nézni. Cipriani báró sohase unja el ezt a sportot; egész nap a +kutyáját produkálja. Szép mulatság, ugy-e? Nos, ez a mi főszórakozásunk +Vásáros-Berényben. + +Képzelheti, Kedves Atyám, hogy Cipriani báróhoz képest még Vidovics úr +is elmés embernek tünik föl. És Mira túlságos hálával honorálja ezt a +csekély különbséget. Olyan fölöslegesen sokat foglalkozik vele, hogy +tegnap már kénytelen voltam prédikációt tartani neki. + +– Elment az eszed? – kérdeztem. + +– Mit akarsz? – szólt szenteskedő, álnok pillantással, – ő a szinügyi +bizottság elnöke! + +Nos, nekem egy csöppet se tetszik ez a dolog. Eszem ágába sincs az a +gyanusítás, hogy Mira komolyan veszi Vidovics urat, de az bizonyos, hogy +nem tér ki a tolakodó udvarlás elől olyan határozottan, ahogy szeretném. +Félórákig eldiskurál vele; kibeszél hozzá az utcára, szóval +ostobáskodik. + +Félek, hogy el fogja hanyagolni a tanulni valóját: amúgy se valami +kitünő tanuló. Egy szép nap föl fog lépni, félig-meddig elkészülten, +szórakozott fővel; belesül a szerepébe és fiaskót csinál. + +Azért jó volna, ha Kedves Atyám néhány komoly szóval figyelmeztetné +arra, amit a lelkünkre kötött. Rám nem hallgat. + +Egy pár nap mulva a _Remete_ csöngetni fog s Mira még ma sem tudja +tisztességesen Friquet Rózsit. A belépőt meg a harmadik fölvonásbeli +nagy áriát úgy énekli, mint talán soha senki, de a szerelmi kettősbe +bele fog sülni. A mai próbán igazán csak próbálgatta: vajjon eltalál-e +belőle egyetmást? Szerettem volna rákiáltani: „Igen, valahogy +ilyenformán van!…“ + +Képzeljen el, Kedves Atyám, egy Sylvaint, aki a hatvanas évek végén +Bukarestben hagyta a hangját, egy karmestert, aki soha sincs magánál, +egy Friquet Rózsit, aki bujócskát játszik a karmesterrel, – hol az egyik +keresi a másikat, hol a másik az egyiket, – hozzá a berényi +előkelőséget, amint a páholyban pezsgőt iszik – mert Friquet Rózsi is +Hekuba nekik – s aztán kérdem: vajjon ilyen körülmények között +hódította-e meg a világot: Grisi és Catalani? + +Isten önnel, Kedves Atyám, kezét csókolja + +engedelmes leánya _Lola._ + +_Haller Xavér Ferenc – Haller Lola úrhölgy őnagyságának_ + +_Vásáros-Berény._ + +_A szinháznál._ + +Kedves leányom! + +Sikereidnek nagyon örülök, ámbár nem tudom, van-e Berény városában a +közönségnek olyan műértő töredéke is, mely tehetségedet és énektudásodat +a maga teljes mértékében méltányolhatná. + +De mit firkálsz nekem nem tudom miféle Vidovics úrról s nem tudom miféle +Cipriáni báróról?!… Miért foglalkozol ennyit apró-cseprő dolgaikkal, +kutyáikkal és párbajaikkal?!… Úgy látom, a jó Róza nem elég egészséges +arra, hogy a szinházba is elkisérhessen benneteket. Ez a baj. + +Különben írtam a jó Rózának, hogy beszéljen Mirával; remélem, ki fog +derülni, hogy a kicsike nem olyan gondatlan, mint mondod. Ha lustálkodik +a kis semmirekellő, kiálts rá. Szeretnék nálatok lenni, amikor Friquet +Rózsit énekli, de mint már közöltem veled, a husvéti szent ünnepekig +aligha szabadulhatok. Mindennap több a dolgom. Most ráadásul, egy +oratóriumon munkálkodom. + +Egyébként a sakk-versenyben is részt akarok venni s ez épp a jövő héten +kezdődik. + +Ne feledjétek, hogy a munkátlanság a legnagyobb tehetséget is megőrli s +gondoljatok szerető atyátokra, akinek soha sincs egy szabad perce, mert +folyton-folyvást jövőtökért fárad. + +Isten veletek, édes leányom! Ölel szerető atyátok + +_Haller X. Ferenc._ + +U. i. Ne hagyjátok nyitva az ablakot; akkor nem néz ki rajta. + +_H. X. F._ + + + + +IV. + +Vagy tíz nappal azután, hogy a San-Remoba készülő Vidovics Feri összes +ismerőseitől elbúcsuzott s szándéka komolyságának jeléül addig nézegette +a vasuti menetrendet, míg végre dühbe gurult s bosszuságában minden igaz +ok nélkül megsértette Cipriani bárót: az előbb nevezett fiatal magánzó s +az utóbb nevezett huszártiszt nyugodtan üldögéltek egymás mellett a +Metropole-kávéház egyik utcai ablakánál. + +Délelőtt tizenegy óra lehetett. A napfényes piactérre akkortájt érkezett +meg délfelől a tavasz első langy fuvalma; s a kávéházat éppen söpörni +kezdték. Hanem azért a daliák nem mozdultak a posztjukról. Nem sokat +társalogtak ugyan, mert egy félóra óta csak hébe-hóba szólalt meg az +egyik vagy a másik; de úgy látszik, így annál jobban mulattak. Vidovics +az ablakon át a járókelőket nézte; a katona a kutyáját oktatta. A párbaj +óta elválhatatlanok voltak, mintha a vágás, melyet a báró kapott, a +bérmálás erejével szilárdította volna meg hétéves barátságukat. S ezt az +avatottak igen természetesnek találták. Mert ha egy huszártiszt elköveti +azt a menthetetlen ügyetlenséget, hogy egy bárányoknak való, égi +szelidségü párbajban sebet kap anélkül, hogy ő viszont hachée-vá +aprítaná össze az ellenfelét: a legokosabb, amit tehet, az, hogy +gráciával viseli a következéseket s jó képet vág a rossz játékhoz. + +És bár Cipriáni száz mentséget is tudott rá, hogy tulajdonképpen miért +nem szabdalta össze szeretett cimboráját, a rideg valóság az volt, hogy +a katona megsebesült, a civil pedig ép bőrrel menekült az +élet-halál-harcból. + +– Tudod – magyarázta Vidovicsnak sok szeretettel – mikor a reuma bele +áll a karomba, használhatatlan fickó vagyok, arra se érdemes, hogy pofon +vágjanak. Aztán meg, nem tudom hogy történhetett: részeg voltam, +rettenetesen részeg s nem tudtam, hogy a két Vidovics közül, akit magam +előtt látok, melyik az igazi s melyik a fantóm. És véletlenül mindig a +másik kapta meg a vágást. + +Vidovics készségesen méltányolta ezeket a kitünő okokat, a többi +kilencvennyolccal egyetemben s lojálisan elismerte, hogy óriás +szerencséje volt. De ez a nagy lovagiasság csak betetőzte a Cipriani +malheurjét; enyhíteni nem enyhített rajta. Mert bizonyára sokkal jobb +lett volna, ha ellenfele vitatkozik vele; mikor a párbaj szerencsétlen, +de legalább vitás, már az is valami. + +Még súlyosabbá tette a vereségét, hogy akkor is ő huzta a rövidebbet, +amikor összetűztek. Nemcsak, hogy megvágták, de ártatlan embert vágtak +meg benne. Az összekoccanás alkalmával olyan ügyetlenül viselkedett, +hogy akárkit lehetett hibáztatni az esetért, csak éppen őt nem. +Vidovicsnak még azt az elégtételt is megadta a sors, hogy az összes +jelenlevők szerint ő volt a hibás. + +Ez a nevezetes jelenet ugyanis egy kicsit másképpen zajlott le, mint a +hogy Lolának elmondták. A párbajra nem a cigány szolgáltatott okot. + +Jóval az éjjeli zene után, a virradat órájában történt. Azoknál a +pezsgős üvegeknél tartottak, amelyeket már senki se számlál, még a +fizető pincér se. (De ne tessék félteni őt, ha koronkint a pillanat +intuiciójára bízza, hogy mennyit számítson föl; a fizető pincérek őrző +angyala mindig éberebb, mint a részegeké.) + +Az asztalnál ülők közül ketten már szenderegtek; Vidovics is mintha +másfelé gondolt volna. Cipriánit ellenben kissé lármássá tette a bor; +folyton ő beszélt. + +Éppen azt fejtegette, hogy mi módon s nevezetesen minő szerényebb +összegekkel lehetne megközelíteni a két Haller-leányt, midőn Vidovics +egyszerre, érthetetlenül fölpattant s minden igaz ok nélkül belekötött a +becsípett emberbe. + +– Milyen malheur-öm van nekem! – szólt s nagyot vágott az asztalra. – Az +este másfélóra hosszat betűzöm a vasuti menetrendet s annyit sem tudok +kisütni belőle, hogy miképpen lehet eljutni innen Árokszállásig, most +pedig, a mikor mulatni akarok, másfélóráig kell hallgatnom ezt a +szamarat, aki még butább, mint a menetrend! + +– Mi ütött beléd? Elment az eszed? – szólt Cipriani elbámulva. – Beszélj +velem tisztességesen, vagy ha részeg vagy, eredj haza. + +A többiek is rajta voltak, hogy elejét vegyék a komolyabb +összekülönbözésnek. + +– Mi bajod van vele? Örülj rajta, hogy szóval tart bennünket. Ülj le és +ne kötekedjél; ha rosszkedvü vagy, huzasd el a nótádat. + +De hiába csitították s hiába építgettek neki aranyhidat a tisztes +visszavonulásra, nem hagyta abba. + +– Eh, unom már ezt a sok vénasszonyos beszédet!… Ha társalogni akarsz, +eredj a borbélyhoz; engem ne bosszants a fecsegéseddel! + +Ez után persze nem maradt egyéb hátra, mint lovagiasan intézni el a +dolgot. Ha az ember beborozott, az még nem ok rá, hogy belekössön a +cimborájába. + +– Ugyan mi bőszített föl annyira? – faggatták Vidovicsot a segédei. – +Nem mondott semmi olyat, ami bánthatott. Lányokról volt szó, vagy más +efféléről!… + +– Dühös voltam a menetrend miatt – felelt Vidovics – s az jutott +eszembe, hogy milyen szamárság napról-napra halogatni az utazásomat, +csak azért, hogy egész éjjel ezt a locsogást hallgassam! + +A párbaj után azonban belátta a hibáját. Mialatt Ciprianit varrták, +odament hozzá s kezet fogott vele. + +– No, vén szamár! – szólt s a hangja most már barátságosan csengett, – +kellett ez neked? Minek ingerelsz, mikor rosszkedvü vagyok?! + +– Látod, ez már beszéd! – felelt Cipriani meghatva. – Miért nem mondtad +ezt mindjárt? + +Vidovicsra nem is haragudott tovább, csak a civilek gyalázatos +szerencséjét átkozta magában. S elhatározta, hogy ha találkoznék, aki az +ő esetéből kifolyólag azt merné állítani, hogy a katonai iskolákban a +vívást rosszul tanítják, ezen az emberen keresztül fog gázolni. +Mindenütt kereste ezt az embert – a vendéglőben koronkint gyanakodva +tekingetett szét, – de az illető nem akart mutatkozni. + +Addig is, míg ilyenformán revanche-ot vehet a polgári társadalmon, úgy +vélte, _fair_ dolog lesz, ha meleg barátságával tünteti ki legyőzőjét s +napról-napra, a híres esetek egész tömegével bizonyítja be neki, hogy a +kitünő vívónak a legtöbb párbajban nincsen szerencséje. + +Mindennap tudott egypár új esetet. + +– Nem neked mondom – kezdte reggelenkint, ahogy a kávéházba megérkezett, +– mert te fenegyerek vagy, akinek a hadseregben volna a helye, de hidd +el, a párbajt azoknak találták fel, akik nem tudnak vívni. A kárpitos +megvágja az őrnagyot, az ügyvéd lelövi az erdészt, a commis megsebzi a +vívómestert s mindez huszonnégy óra alatt történt. + +– Tegnap? – kérdezte Vidovics csodálkozva, mert Cipriani nem igen +szokott ujságot olvasni. + +– Nem, 1839-ben. + +– Te, hol tanulsz te ennyit? Egy idő óta olyan művelt vagy, mint egy +csillagásztorony! + +– Barátom, van nekem egy könyvem, három kötetben: a Sport-Kalendárium, +1873-tól 1875-ig. Abban minden megvan. + +– Vagy úgy. + +A párbeszéd ritkán tartott hosszabb ideig, mert Cipriani nem ért rá +minden éjjel művelődni s Vidovics akkor szerette a barátját, ha +hallgatott. + +De azért Cipriani egész délelőtt nem mozdult el Vidovics mellől; +szerette, ha együtt látják őket az ablakukban. Ha Vidovics nagyon sokáig +forgatta az ujságokat, vagy az utcán ácsorgó vásáros parasztokat nézte, +Cipriani a kutyáját tanítgatta; ezt a szórakozást sohase unta meg. + +Lassankint Vidovics is bele nyugodott sorsába. + +– Ez a bűnhödés, – szólt magában. – Most már azt se mondhatom neki, hogy +untat. Vérrel szerzett rá jogot, hogy bosszantson. + +Rendesen csak akkor kerekedtek föl a kávéházból, mikor a szinházi próba +véget ért s a Haller-leányok a szinházból hazafelé menet elhaladtak a +kávéház mellett. Vidovics egyetlen egy ilyen alkalmat se mulasztott el; +mindannyiszor haza kisérte őket. Lola határozottan kijelentette, hogy +otthon nem fogadnak látogatókat, de az utcán nem tilthatta el tőle. S +akarta, nem akarta, tűrnie kellett az escorte-ot. + +A párbaj óta a báró is csatlakozott a menethez. + +A harmadik vagy negyedik ilyen kirándulás után Cipriani egy délelőtt így +szólt Vidovicshoz: + +– Te, én azt hiszem, hogy ezek tisztességes leányok! + +– No, én is azt hiszem! – felelt Vidovics. + +Olyan különös hangon mondta ezt, hogy egyszerre valami halavány +világosság kezdett derengeni a katona fejében. Csak most jött rá, hogy +tulajdonképpen miért is kellett neki megverekednie. + +Ez a fölfedezés szinte megvigasztalta. Ha a női nemért szenvedett +megaláztatást, ez változtat a dolgon. Ebben az esetben illő volt, hogy ő +kapjon sebet s talán ösztönszerüleg történt, hogy nem védte magát elég +komolyan. + +Készségesen meghajolt a Vidovics jobb értesültsége és tisztább látása +előtt. Bizonyára úgy kell lennie, ahogyan ő mondja. + +Csak azon zúgolódott magában: + +– De hát mért nem mondta mindjárt?! A pokol tudta, hogy úgy van. Én nem. +Persze, a szinésznő sem mind egyforma. Az egyik szőke, a másik barna. De +azt meg kell mondani. Ha megmondják, akkor mindjárt tudja az ember. +Azelőtt… azelőtt nem kellett kérdezni. Az ember mindjárt tisztában volt +vele, hogy ha szinésznő, hát szinésznő. És rendben volt a dolog. De most +nagyon sokan vannak. Olyan sokan vannak, hogy már adót is fizetnek. +Nemsokára már a cigányok is fizetnek adót. Nekem különben semmi közöm +hozzá. De a pokol tudja, micsoda világ ez, mikor már a szinésznőket is +tisztelni kell! + +Cipriáni báró nem igen szeretett gondolkozni, de ha egyszer +nekikészülődött s komolyan hozzá látott az elmélkedéshez: ép, szolid, +egészséges gondolatokkal lepte meg önmagát. + +* + +A kávéházat kisöpörték; Cipriáni megnézte az óráját. + +– Egynegyed tizenkettő, – szólt. – Ejnye, be soká jönnek ma a lányok! + +– Tudod mit! Ne várd meg őket, – felelt Vidovics. + +– Eh, ha eddig vártam, most már veled maradok. De nem gondolod, hogy +elkerültek bennünket? + +– Az bizony meglehet. + +– Ámbár, ha csak meg nem kerülik a piacot, az ablakon át bizonyosan +észre veszed őket… + +– Én is azt hiszem. + +– S lehet, hogy még most is tart a próba. + +– Alighanem. + +– Nem tudod, hogy micsoda darabot próbálnak? + +– Dehogy nem. Elmondhatom neked az egész fekete táblát. Félnyolckor +olvasó-próba _A csángó szerelmé_-ből; ez nem tartozik ránk. Kilenckor +rész-próba _A remete csengetyüjé_-ből. Háromnegyed tízkor rész-próba +_Rip van Winkle_-ből. Féltizenegykor… + +– Ne mondd tovább, ebből én úgy sem tudok kiokosodni… De milyen furcsa +ember vagy te, Feri… + +– Mért? + +– Ha neked volnék, már régen San-Remoban ülök… + +– Mondd, hogy Monte-Carloban. Mert te ott ülnél. Talán már ott is +hagytad volna minden pénzedet. + +– Lehet. De ebben nem volna semmi különös. Sokkal különösebb az, hogy +te, akinek csak egyet kell gondolnia, két hét óta egyik napról a másikra +halogatod az utazásodat, pedig itthon nem csinálsz egyebet, minthogy +reggelenkint szóról-szóra megtanulod, mit írtak ki a szinházban a fekete +táblára. + +– Olyan buzgalommal küldtök, mintha nektek utaznám el s nem a magam +mulatságára. Különben meg vagyok győződve, hogy az utazók kilenctized +része azért bolyong a világban, mert egy-egy könnyelmü nyilatkozat +következtében, otthon már nem volt maradásuk. Hallod-e, hogy +megnyugtassalak s ne tartsalak tovább is izgatottságban, ünnepiesen +megigérem neked: hogy nem utazom el. + +– No végre, legalább nem vezetsz az orrunknál fogva! De miért +változtattad meg a szándékodat? + +– Mert ott ilyenkor már június van. Szóval elkéstem vele. + +– Tudod mit gondolok én? + +– Csak mondd ki, ha már kigondoltad. + +– Neked tetszik ez a két leány. + +– Tetszik hát. Neked tán nem tetszik? Ha nem tetszenék, azt hiszem, nem +kisérgetnéd őket. + +– Az igaz. + +Cipriani mondani akart még valamit, de aztán mást gondolt. Csak nem +fogja megbontani a szépen összevarrott jó egyetértést ilyen semmiségért! +Azért a két lányért éppen elég volt egy csatározás is. + +– Bánom is én! – szólt magában s közelebb hívta a kutyáját. + +Vidovics bosszus volt. Most vallotta meg magának először, hogy az a kis +szinészleány tartja itthon, akire már egy órája várakozik s aki azalatt +nyugodtan, közönbösen halad a maga szabályos útján. + +Eddig mindig talált valami kitünő ürügyet rá, hogy miért nem utazik el s +azt hitte, hogy csak az unalmát űzi. De most már kifogyott az ürügyekből +s rájött, hogy igenis, vár valamire. Nemrégen még semmit se kivánt az +élettől, de ma várja annak a kis lánynak a csókját. Miért? Mert szebben +nézett rá, mint a többiek? Elég nyájasak hozzá a többiek is. + +Majd eszébe jutott az a mosolygó szempár s így verte ki a fejéből rossz +sejtelmeit: + +– Eh, bolond ember az, aki nem hajol le egy ilyen gyönyörü virágért! A +legostobább szerelmi románc többet ér minden okos dolognál a világon. S +van-e szebb szerelem, mint az _egy szezonra_ szóló szerelem? Egy tavasz +s aztán: „Isten hozzád, édes, Isten hozzád kedves!…“ Lehet, hogy +_hiába_… Az se baj. Mit vesztettünk vele? Édes játékban töltött napokat. +S a napokkal kár volna fukarkodni; időnk van elég, hála Istennek. És ha +nem hiába!… Egy gyönyörü május, igazi csókkal, igazi öleléssel! Aztán a +szél magával viszi a rózsaszirmokat. Egy nyári éjszakán kisirja magát a +mellünkön, a postakocsi csilingel s megszólal a trombita: „Trara, +trara!“… És Isten veled, szinészlány-szerelem! + +Ebben a pillanatban a két kutya fölugrott s őrült vágtatásban rohant ki +az utcára a kávéház nyitott ajtaján át. A rattler kapott jobb startot, +de az ajtóban a nagy tábori eb keresztül ugrott rajta. + +Cipriani fölkelt a székéről s felkötötte a kardját. + +– Jönnek a leányok! + +Vidovics alig ismerte meg őket: új, tavaszi kalap virított a fejükön; a +keblük és a kezük tele volt ibolyával. Nevetve jöttek; már észrevették a +kutyákat. + +A két állat olyan vad rohanásban rontott ki a piactérre, hogy majdnem +feldöntötték azokat, akik mellett tova száguldottak. De pléhgalléros, +tekintélyes kutyák voltak; senki se mert kikezdeni velök. A következő +percben már ott ugrándoztak a kisasszonykák körül. + +Lola jó messziről észrevette a követséget s figyelmeztette Mirát: + +– A gavallérjaid hűségesen megvártak bennünket; nézd, hogy törtetnek +előre a postillonok! + +– Mondd, hogy: gavallérjaink. Mert csak az egyik az enyém. + +– Melyik, ha szabad kérdeznem? + +Mira álnok mosolylyal felelt: + +– Válassz te; te vagy az öregebb. Én megelégszem azzal is, aki neked nem +kell. + +– De zavarba hoználak, hogy ha választanék, ugy-e? + +– Az a kérdés, melyiket választanád. + +– Ne bolondozzál, Mira. Néha olyanokat mondasz, hogy megijedek. + +– Hát akkor miért faggatsz?! Különben ne vedd komolyan, amit mondok. +Jókedvü vagyok. + +– Ha csak ma volnál az! De mintha kicseréltek volna! Nem ismerek rád, +amióta itt vagyunk. + +– Szeretnéd, ha már másutt volnánk, ugy-e? + +– Igen, szeretném. + +– Én jól találom itt magamat. Különösen ma. + +Nem folytathatták: a leventék már a közelben voltak s tisztelegtek. + +Vidovics észrevette, hogy Mira pirosabb, mint máskor s hogy az arca +csupa ragyogás. + +– Valami öröme volt, ugy-e? + +– Óh, nagy örömem! Végre valahára szépen énekeltem a próbán. De, tudja, +igazán szépen! Még a zenekarból is megtapsoltak. Az igazgató pedig +örömében virágot hozatott. Nézze ezt a sok ibolyát! Tudja, mi az, mikor +egy vidéki szinigazgató virágot ad egy szinésznőjének?!… + +– Annyi bizonyos, hogy Berényben nem történt ilyesmi Hollósy Kornélia +óta. + +– Óh, maga elrontja az örömömet! Mért csúfolódik? Nem örül velem? + +Nem, nem örült vele. Boszantotta, hogy a leányt ilyen boldoggá teszi +valami, amiben neki semmi része s amit egy cseppet se tud komolyan +venni. + +Most jutott eszébe először, hogy lehetnek dolgok, amelyeket ők ketten +másképpen látnak, amelyekre nézve soha, de soha se érthetik meg egymást… + +– Olyan szívvel-lélekkel a szinpadé? – kérdezte Vidovics. + +– Istenem, hogyne! Hisz neki akarok élni! + +Cipriani, ha reprezentálni akart, annyit csörtette a kardját, hogy az +embernek utóljára azt kellett gondolnia: + +– A föld is reng belé, hogy ilyen derék huszárt hord a hátán! + +Ebből az ismerős hangból Vidovics, aki előre galoppozott Mirával, +megnyugvást szerezhetett róla, hogy a második hadtest kellő távolságban +van s hogy Lola nem hallja, amit ő Mirának mond. + +Fölhasználta a kedvező alkalmat s kipakolta a bizalmasságait. + +– Féltékeny vagyok a szinházra. Bánt a gondolat, hogy maga tetszeni akar +mindenkinek, aki tapsol: nemcsak a füszeresnek és a borbélynak, akik +jegyet váltanak, hanem a szinházi tűzoltónak és a zártszéknyitogatónő +fiának is. Először is azt szeretném, ha csak nekem akarna tetszeni. És +másodszor boszant a gondolat, hogy maga rá van szorulva az ő tapsaikra, +mert enélkül magára nézve az életnek semmi öröme. + +Mira nevetett. Amolyan primadonnanevetés volt ez, amelyet az utca tulsó +felén is meg kellett hallani. És Vidovics így szólt magában: + +– Tudja, hogy a nevetése is zene s szereti hallani ezt a muzsikát. De +azért úgy látszik, komolyan gondolja, amit mond… + +Mira tudniillik így felelt neki: + +– Furcsa ember maga, Vidovics. Úgy tesz, mintha száz éve ismerne s +mintha én is oly régóta ismerném magát. Mintha öröktől fogva így volna, +ahogy ebben a pillanatban s mintha azt hinné, hogy mindig, a jövő évben, +tíz esztendő mulva is így fogunk sétálgatni: kiséretünkben két vidám +kutyával, vígan magunk is. Bizalmasságokat mond nekem s nem kérdi, hogy +érdekelnek-e. Őszinte, mint egy igazgató s goromba, mintha a férjem +volna. Pedig hat hét mulva Isten hozzád-ot mondunk egymásnak s ha még +egyszer találkozunk valahol, talán meg se ismerjük egymást. + +– Megérdemlem a leckét, de az én tolakodó barátságom természetesebb, +mint a maga roppant hűvössége. Istenem, még nincs egy esztendeje, hogy a +szinpadon van s máris milyen ridegen nézi az embereket! Egy tizenhét +esztendős kis lány! Lássa, nekem fáj, hogy maga a két vidám kutyát, +engem, a katonát s az egész Berényt csak _staggione_-nak tekinti, +staggione-nak, amelyet hat hét mulva tökéletesen el fog felejteni… Mert +nekem ezek a napok nagyon, de nagyon kedvesek! + +– Mit akar? Ez már a negyedik állomásom. Ilyen viharos mult után, +akarva, nem akarva, észre kellett vennem, hogy az emberek mindenütt +ugyanazok. Nem érdemes nagyon érdeklődni irántuk; a másik staggioné-n is +megtaláljuk őket más név alatt, közönségesebb vagy finomabb kiadásban. + +– Azt hiszi, hogy engem is meg fog találni még egyszer, más név alatt, +finomabb kiadásban?… + +– Meg fogom találni. Lehet, hogy csak közönségesebb kiadásban, de meg +fogom találni. + +– Nem sokra becsüli a barátságomat. Pedig mindig kevesebb jó emberünk +van, mint gondoljuk; s már csak azért is érdemes számon tartani őket. + +– Mondja meg: ugyan miért venném komolyan ezt a barátságot? + +– Igaza van: mit ér az olyan jóbarát, akitől hat hét mulva örökre +elbúcsúzunk?! Egy cseppet se fogja sajnálni, hogy itt hagyja ezt a +bolond, lármás kis várost? + +– Nem tudom mi lesz hat hét mulva. De fogadni merek, hogy maga sem fog +túlságosan meggyászolni bennünket. + +– Olyan bizonyos benne? Tudja, én nem szeretek erre az időpontra +gondolni. És nem is várok annyi ideig, hogy ellent mondjak magának. Nem +kell jósolgatnom, hogy mi lesz; már most is szeretném azt mondani a tünő +pillanatnak: „maradj, oly szép vagy!“ Már most is szüntelen az jár a +fejemben, hogy: „O wenn es doch immer so bliebe!“ És nem tudok +megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy: nem lesz mindig így. + +– De hisz maga verseket mond nekem! Akkor hát ez szerelmi vallomás? + +– Valami olyanforma. + +– Köszönöm. Ez az első sikerem ezen a téren. Kár, hogy nem írta le s így +nem tehetem el az emlékeim közé. + +– Mért csúfolódik? + +– Mert nem szép, hogy így hazudik, világos nappal, a mikor látom a +mosolygó arcát. És versekben! Nem szégyenli magát? Megérdemelte volna, +hogy úgy tegyek, mintha komolyan venném, amit mondott. De tudom, hogy +van egy mentsége: az, hogy hivatalból udvarol minden szinésznőnek. + +– Mintha Lolát hallanám. + +– Ezzel csak hízeleg nekem. + +Vidovics elhallgatott. + +– Tessék, – szólt magában – nem is olyan naiv, mint hittem. Igazán, +nincsenek többé gyermekek! + +El akarta hitetni magával, hogy nem volt őszinte. De ahogy rápillantott +Mirára, látta, hogy ez a kisérlet hiábavaló. A rossz kis gyerek olyan +szépen, olyan nagyon szépen nézett rá, mintha egy kicsit megbánta volna, +hogy csúfolódással felelt a Mirza Schaffyból kölcsönzött sóhajtásra. + +– Jézus Mária! + +Ez a fölkiáltás Lolától eredt, de nem kellett hátrafordulniok, hogy +megtudják, mi okozta az ijedelmet. + +A szűkös Pázmány Péter-utcában haladtak s a kocsiúton, őrületes +pace-ben, egy rosszul hajtott bricska közeledett feléjök. A lovak +nyilván részegek lehettek, mert cikk-cakkosan vágtattak s hol jobb, hol +balfelé rángatták a kocsit. Messziről úgy látszott, mintha a megőrült +bricska minden boltajtóba be akarna rohanni. + +Lola attól rémült meg, hogy a kiszámíthatatlanul szeszélyes járómű +nekiront Mirának s a fölkiáltásával vészjelt akart adni, hogy a +gavallérok legyenek készen az eshetőségre. + +Élénk sajnálatomra kénytelen vagyok megvallani, hogy hősömnek nem volt +alkalma a hősnő életét megmentenie. A következő pillanatban az ijedős +Lola is meggyőződhetett róla, hogy nincs semmi komolyabb veszedelem. +Mire a kocsi közelükbe ért, a műkedvelő Phaëtonnak már sikerült a +felbőszült állatokat megfékeznie. + +A műkedvelő Phaëton, aki tilos-gyors és fölötte szabálytalan hajtásával +ennyire föllázította lovait: Van der Kerkhoven kisasszony volt. + +A Haller-lányok díszőrsége éppen akkor került a lefülelt bricska +szomszédságába, mikor a hollandus hölgy átadta a gyeplőt a diszkrétül +mosolygó kocsisnak, aki előbb hátul kucorgott. Ahogy leszállott, +észrevette a két ismerőst. A gavallérok köszöntek neki s Cipriani +odament hozzá. + +– Még nem hajt tökéletesen, – szólt a báró, – de annál inkább gratulálok +a lélekjelenlétéhez. + +Van der Kerkhoven kisasszony egy pillantást vetett a társaságra s aztán +habozás nélkül magához szólította Vidovics urat. + +Vidovics bocsánatot kért a szinházi hölgyektől s elbúcsuzott tőlük. A +Haller-lányok tovább siettek. A két kutya velök tartott; az ő jobb +értesültségüket ez a kis intermezzo nem vezethette téves útra. S utánok +rohant Cipriani is, magukra hagyva azokat, akiket egymásnak szánt a hir. + +– Ön nem utazott el, Monsieur Vidovics? – örvendezett Van der Kerkhoven +kisasszony. + +– Egy kis baj támadt a gazdaságomban – rögtönözte Vidovics – nem +jelentékeny dolog, de ilyenkor semmi sem pótolhatja a gazda szemét. Nem +utazhattam el olyan messzire. + +– S még most is elfoglalja ez a kellemetlenség? + +– Néha találkozik egy-egy szabad napom. Olyankor bejövök a városba. + +– Akkor hát minket is meglátogathat még egyszer, mielőtt elhagyom ezt a +szép országot. + +– Hogyne! Meddig lesz még szerencsénk? + +– Ebben a hónapban még nem megyek haza. Egy-két kirándulással adósom +Terka; ezeket nem engedem el neki. Igaz, nem tartana velünk holnapután a +szilas-almási tóhoz? Vagy a városban is van valami elfoglaltsága? Kik +voltak ezek a fiatal hölgyek? + +– Óh, szinész-kisasszonyok! + +– Gondoltam. Szóval számíthatunk önre? + +Egy kicsit bajos volt nem-et mondani. Vidovics úgy tett, mint aki a +fogorvos előtt meg akarja mutatni, hogy férfiasságát egy kis fájdalom +még nem teszi próbára. + +Nem, nem teheti magát nevetségessé amiatt a rossz kis gyerek miatt. + +– Természetesen. Köszönöm, hogy gondolt reám. + +– Tehát a viszontlátásra. Holnap ugy-e? + +– Holnap. + +Elbúcsuztak s Vidovics tovább sétált a Sugár Mariska utcája felé. Tudta, +hogy amazok már hazaértek, de Mira néha egy kis cerclet tartott az +ablaknál s ezt ma Vidovics nem akarta elmulasztani. + +Pedig bátran lemondhatott volna erről az örömről. + +Mintha várták volna. Lola ott könyökölt az első ablakban, a nagyobb +tekintély kedvéért Fröhlichnével. Mirát nem látta rögtön, de a házból +kihallatszó zongoraszó elárulta, hogy Sugár Mariskánál van, ami csak azt +jelenthette, hogy nem igen hajlandó holmi erkélyjelenetekre. + +– Hallja, édes Vidovics, – szólt Lola, – ha nagyon kedves akar lenni, +megtehetne nekem egy szívességet. (Még sohasem szólította ilyen +nyájasan; már ebből is látszott, milyen dühös.) Ne hordozza magával a +barátját. Külön-külön még csak meg tudok barátkozni magukkal, de +elefántnak ez az úr egy kicsit unalmas. + +– Mit tegyek? Nagyon ragaszkodik hozzám. Mindent legyőz a szeretet!… +mint nem tudom, melyik drámában éneklik. + +– Én nem tréfálok. Egyikük vonuljon vissza. Önre bízom, hogy melyikük +legyen az, aki visszavonul. + +– Hová lett, szegény? + +– Nem akart még egyszer találkozni közös ideáljukkal, a bolygó hollandi +nővel, s kerülő uton tünt el. Azt hiszem, attól tart, hogy +kompromittáltuk a csokoládé-gyár előtt. De, jónapot, menjen ön is +ebédelni. + +És Fröhlichnével egyetemben visszahuzódott az ablakból. Az audienciának +vége volt. + +– Miket beszélhetett össze-vissza ez a boldogtalan huszár? Három napig +se tudom kibékíteni őket. + +Nagyon kedvetlenné tette, hogy Mira nem akart mutatkozni. De +megpillantotta jó tündérét, Mariskát s megostromolta a másik ablakot is. + +Mariska egy negyedóráig tartotta szóval. Végre Mira is megjelent az +ablaknál; de nem szólt, csak nagy komolyan hallgatta őket. Ha Vidovics +hozzá intézte a szót, csak igennel vagy nemmel válaszolt. + +A béke-angyal magukra hagyta őket. + +– Haragszik? – kérdezte Vidovics. + +– Valamit akarok magának mondani. Nézze barátom, ha az ember házasodni +készül, ne udvaroljon másoknak, még szinész-kisasszonyoknak se. Adieu. + +És szépen betette az ablakot. + + + + +V. + +Vidovics Feri, akit a _Vasgyáros_-ra emlékeztető, büszkeséggel és +titkolt szerelemmel teli szinpadi jelenetek egy csöppet se hatottak meg, +ezután a kissé szinészies, hirtelen adieu után nyugodtan megebédelt, +aztán átment a kávéházba s esti hét óráig tökéletes lelki békében +biliárdozott Ciprianival. + +A katonának nem volt szerencsés napja. A biliárdban szégyenletes +vereséget szenvedett s közben kegyetlen szemrehányásokat kellett zsebre +vágnia. + +– Huszárban még nem láttam ilyen kofát, – kezdte Vidovics. – Mi jut +eszedbe, hogy himen-hireket hordasz szét a városban? Vagy kedveskedni +akartál nekik? S ha még igaz volna! + +– Hagyj nekem békét! – felelt Cipriani, akit Vidovics egy ötvennyolcas +szériessel végképpen elkeserített. – Ki akartalak menteni, hogy a +faképnél hagytad őket. + +– No ugyan szépen kimentettél. + +– Eh, majd töröm a fejem, hogy mit beszélek szinész-leányoknak. Mit +tartozik rájok az egész história?! + +– Ebben igazad van. + +S talán elintézték volna az ügyet, de Ciprianit izgatta a dolog. Egy +félórai szótlan küzdelem után önmaga tért vissza az imént letárgyalt, +kinos fejezetre. + +– Különben nekem beszélhetsz, amit akarsz. Ennek a sok hencegésnek az +lesz a vége, hogy igenis, bele fogsz harapni a csokoládéba, ha az öreg +Rotterdam is úgy akarja. Egész márciusban kint laktál Árokszálláson s +mikor engem a kövér lánynak bemutattak, már láttam, hogy a kövér lány ki +van készítve. + +– Azért úgy vettem észre, ugyancsak ütötted a vasat. + +– Azt hittem, hogy a lánynak van izlése s hogy az uniformis mégis csak +uniformis, még Amsterdamban is. + +– És aztán? + +– Kiderült, hogy a lánynak nincs izlése. + +– Nagyon gyakorlati, mi? + +– A kétszerkettő, parfőnnel leöntve. + +– Látod, ezt szépen mondtad. + +– Egyszer arról beszéltünk, hogy a tulipán megterem-e Magyarországon? +Azt feleltem neki, hogy a búza jobban fizet. A búzáról te jutottál +eszébe, s megkérdezte tőlem, van-e jelzálogkölcsön a birtokodon? + +– Ez, távolabbról nézve, csakugyan burkolt vallomáshoz hasonlít. S te +már bizonyos vagy benne, hogy Szent-Jánoson, egy-két esztendő mulva, a +merre a szem lát, csak óriási tulipán-táblákat látni. Árokszállás +megtelik _mynheer_-ekkel, a nőegylet bálja után, itt, a szeparéban, a +leglármásabb urak hollandi nyelven fogják énekelni, hogy: „nem kell +nekem rántotta, csak az, aki rántotta!“, mi pedig elhuzatjuk nekik, +hogy: „Hires város az alföldön Rotterdam!“ + +– Ne tedd magad előttem. Te ugyanazt akarod, amit én akartam. Csakhogy +te okosabban csinálod a dolgot. Úgy, ahogy a színházban szokták. Mikor +más ember becsületesen leiszsza magát, te az _Ueber Land und Meer_-ből +szavalsz előtte; s mikor más alszik, elhiteted vele, hogy gyönyörüen +állana neki a bunyevác népviselet. Egyik nap folyton a sarkában vagy, +másnap érzékeny jelenetet csinálsz neki, aztán ellovagolsz, mint +Mazeppa, vagy nem tudom, hogy hívták azt a lengyel jockeyt… Játszod a +megbántottat, a közömböst, a rejtelmes embert, vagy nem tudom mit. Ma +elutazol, holnap nem utazol el. Érdekessé teszed magad előtte s +nyakra-főre udvarolsz két kis szinész-lánynak, hogy egész Berény +beszéljen a dologról. Bele kötsz a legjobb barátodba, csak azért, hogy +elmondják neki: megverekedett, nem tudom kiért, mindig megverekszik +valami semmiért! Ha esik az eső, szalmakalapot téssz föl, ha fú a szél, +fütyölsz és azt mondod, hogy segítesz neki. Okos ember vagy. Látod, már +utánad jött! Azért akart behajtani minden kapuba, hogy okvetetlenül +megtaláljon. Én, én nem ilyen vagyok; katona vagyok. Huszár-atakk: +vagy-vagy. Megostromlom a várat s ha a roham sikerül, dobpergés mellett +vonulok be. Ha nem sikerül: rükverc, tisztelegj! Katona vagyok. + +– Szamár vagy. + +– Ugy-e, erre nem tudsz felelni? + +– Azt felelem rá, hogy ha akarsz még egy ötvenes partit, nem bánom. + +– Jól van. De _for_-ok nélkül. Ezt meg fogom nyerni. + +– Úgy látszik, tűzbe jöttél. Igaz, még egyet. Ne fecsegj folyton ezekről +a szegény leányokról. Nem vétettek neked azok. + +– Bántja őket az ördög. Te használod őket játékszernek. És én beugrom +elefántnak. Nem én mondom; maga Lola mondta. + +– Azt mondta, hogy játékszernek használom őket? + +– Nem, hanem hogy még soha sem látott lóháton elefántot. Gyöngéd célzás. + +– Viccnek elég rossz vicc. + +– Én is azt hiszem. + +– Szóval, nem kellene annyit társalognod. Egy katona mindig veszít, ha +sokat beszél. És te hirekkel látod el a szinésznőket. Hogy katona vagy?… +Ugyan hagyj békét! Nem katonának születtél te, hanem szerkesztőnek. +Zentai nem csinál ilyet. + +Zentai a _Berény és Vidéke_ szerkesztője volt. Bevándorlott ember, aki +még ifju korában elvesztette valahol a párbajképességét s aki, mióta +Berénybe betette a lábát, példátlan harciassággal akart szert tenni +némelyes társadalmi pozicióra. A tisztek még csak a nevét sem akarták +kimondani; szükség esetén mint „ama bizonyos, többször megfenyített +egyén-“ről emlékeztek meg róla. De Zentai azért nem tett le arról az +ábrándjáról, hogy egyszer majd csak kimódolja a maga kardaffaire-ját s a +legrosszabb esetben mint a szoldateszka brutalitás egy ujabb áldozata +szerez, ha nem is országos, legalább helyi népszerűséget. Ujságjában +minduntalan a hadsereg dolgait feszegette s ez annyival inkább +boszantotta a tiszteket, mert arra nem adott okot, hogy egyszerüen +elverjék. + +Cipriánira a Zentai neve olyan hatással szokott lenni, mint a bikára a +vörös posztó. Általában is lenézett mindent, ami valamelyes +összeköttetésben állott a könyvnyomtatás szerencsétlen találmányával, de +Zentai különösen a begyében volt. Ezt az urat nem igen lehetett +megtorlatlanul emlegetni előtte. De ez egyszer a bomba szétpukkant s nem +okozott bajt. + +– Látom, – szólt, – hogy minden áron belém akarsz kötni. De én nem +ugrom. Ha megint hősködni akarsz a kövér lány tiszteletére, keress +magadnak más baleket. Én nem nevettetem ki magamat. Jegyezd meg, hogy +ugyanegy Ciprianit csak egyszer lehet lóvá tenni, kétszer nem. +Kaszaboltasd le magad más valakivel. + +– Soha se kapkodjál a fringiádhoz, – felelt Vidovics. – Azért, hogy ezt +a pártit is elveszíted, még nem kell hajba kapnunk. + +– Azért boszantottál, hogy elszórakozzam a játékot? Hallod, ez nem +járja. Akkor ez a párti nem gilt; kezdjük újra. + +– Nem. Hét óra elmult; gyerünk a szinházba. + +Elmentek a szinházba, de a lányokat nem találták ott. A szinészpáholy +egész este üresen maradt. És másnap is hiába rostokoltak a kávéházban +déli félegy óráig. A leányok csak nem akartak mutatkozni. + +– Ejnye, a haszontalan! – szólt magában Vidovics. + +– Talán nem is volt próbájok? – tünődött fönhangon a katona. – Hiszen +csak észre vettük volna őket?!… + +– Kikerültek bennünket, – felelt Vidovics. – Vége a barátságnak. + +– Nem értem. + +– Hát én értem? De így van. + +Fölkelt, előkereste a kalapját s fütyölt a kutyájának. + +– No hát így is jól van, – szólt, mintha magában beszélne. + +S mialatt átmentek a vendéglőbe, megkérdezte Cipriánitól: + +– Nem jössz ki? + +– Hová? + +– Árokszállásra. + +– Kilovagolsz? + +– Nem, a gyorsvonaton megyek. + +– Ebben a szép időben? + +– Ruhát is viszek magammal, mert meglehet, ott maradok három-négy napig. +Nem szeretek a Jóska ingeiben járni ez előtt a csokoládé királyné előtt. + +– Mit csinálsz ott annyi ideig? + +– Kirándulunk Szilas-Almásra. + +– Fürdőzni? Áprilisban? + +– Barátom, ez a hölgy a szamócát januárban, a szőlőt februárban, a tó +vizét pedig áprilisban szereti. + +– Fene gyerek, az igaz. Szeretnék veled menni, de szolgálatom van. + +Ebéd után elbúcsúztak egymástól. Vidovics haza ment, pakoltatott s +kikocsizott a vasúthoz. + +Mikor Van der Kerkhoven kisasszonynak megigérte, hogy velök fog tartani, +még úgy gondolt erre a kirándulásra, mint valami igen-igen problematikus +dologra. Kényelmetlennek tartotta kifogásokat rögtönözni, annyival +inkább, mert nem akart abba a hírbe keveredni, hogy holmi szinházi +princesszek miatt visszavonul az egész világtól. De reménykedett benne, +hogy majd csak közbe jön valami, ami elmossa ezt a nem nagyon érdekesnek +igérkező kirándulást. Például földindulás támad, vagy a sok Vidovics +közül valamelyik agg rokon náthát kap. Egy staféta elvégzi a többit s +Van der Kerkhoven kisasszony bizonyára vigasztalódni fog. + +De tegnap óta változtak a viszonyok. Most már kisértésbe sem jöhetett, +hogy kibujjék az igérete alól. Mától fogva semmi oka rá, hogy kibujjék +alóla. S elhitette magával, hogy úgy is kiürítette volna a keserü +poharat. Amit egy gavallér megigér, azt meg kell tartania s talált +volna-e mentő ürügyet? Nem. Elég az hozzá, minden jól van úgy, ahogy +van… + +Hanem azért a vasúton is ugyanaz a gondolat foglalkoztatta, amely +délelőtt a kávéházban. + +– Ejnye, a haszontalan! Kacérkodik velem, mint akármelyik komédiásné? +Sértődöttnek, kevélynek és titokzatosnak óhajt feltünni? Meg akar +gyötörni, hogy annál kivánatosabbnak találjam? De hisz nekem ehhez a +banális, sokszorosan lejátszott _flirt_-höz semmi kedvem! A +szinésznőkből már elég volt; úgy a műkedvelőkből, mint az igaziakból. S +ha azt sejtem, hogy olyan, mint a többiek: bizony, egy lépést sem mentem +volna utána. Azt hittem, bolond véletlen, ha szinésznőnek tartják s hogy +valójában nem komédiáshölgy, hanem egy édes, kedves jó gyermek, akit +csak a szegénység dobott ezekre a nyomorult deszkákra. Nem az volna, +akinek képzeltem? Én voltam a naiv, nem ő? Lám, lám. Fölhúzza az +orrocskáját, mert azt hallja, hogy megházasodom! S ha úgy volna, mit +tartozik rá ez a história? Csak nem gondolta, hogy majd őt veszem el? +Nem, annyira nem lehet gyermekes. Ezzel tisztában lehet, akármilyen +fiatal s akármilyen kevéssé szinésznő. És ha csak egy kicsit érdeklődik +irántam: mit törődik a jövővel, mért ingerli a gondolat, hogy egyszer, +valamikor, nekem is meg kell házasodnom? Számítana valamire? Mire? Vagy +nem számít szegény semmire a világon, csak egyszerüen fáj neki, hogy más +nő képét hordom a szivemben? + +Eszébe jutottak a szavai s eszébe jutott a tekintete. Néha, igaz, a +kulisszák tájékán divatos pojáca-nyelven szólalt meg; máris úgy beszélte +a komédiások nemzetközi jargonját, mintha ott született volna +Arkádiában, a vidámság, a pajkosság, a könnyüvérüség és a hazugság +világában. + +De milyen más volt a tekintete! Ha koronkint komolyan, figyelmesen +hallgatta, amit egy léha életü, de alapjában szomoru ember beszélt neki, +olyan szépen tudott nézni, mint soha senki más. + +S mikor erre a meleg, odaadó tekintetre gondolt, kedve lett volna +kiszállni és tüstént visszafordulni. + +– Eh, mindegy! Úgy van jól, ahogy van. + +A vonat megállott. + +– Árokszállás! + +* + +Mikor benyitott a kancelláriába, Horváth Jóskát nagy dologban találta. A +főszolgabíró úr pedagógiával volt elfoglalva. + +Leckét adott egy tizenkét esztendős ifjunak, aki mint ő, a Horváth Jóska +nevet viselte, s akinek kerek koponyáján és hatalmas vállcsontjain +mindjárt az első pillantásra meglátszott, hogy véréből való vér. + +Nem mintha Vidovics mindezt most vette volna észre (mert a fiatal úr +feje és vállai láthatatlanok voltak), de nem lehetett kétsége, hogy ki a +családi kettős másik szereplője, mert a jelenet félreérthetetlen volt. + +A minta-gimnázium derék, érdemes tanárai bizonyára fejcsóválva nézték +volna ezt a jelenetet. Ők, akik a büntetés maximumát akképpen +alkalmazzák, hogy nevén szólítják a vétkes ifjut s szemrehányóan +integetnek neki a mutató ujjokkal, igen elitélik a Horváth Jóskáéhoz +hasonló eljárást, s meg kell vallanunk, hogy ez idő szerint Közép-Európa +legtöbb gondolkozója nekik ad igazat. + +De Horváth Jóskának a nevelés terén is megvoltak a maga önálló nézetei. +Az újkori eszmék nyomtalanul tüntek el feje fölött, mint bérc fölött a +szél; vagy meglehet, el se jutottak hozzá. Az őstatár nevelési módszert +ellenben, mint kipróbált és századokon át célszerünek bizonyult +metódust, igen helyeselte; és megmaradt mellette. + +Szóval, a térdei közt tartotta sarjadékát olyképpen, hogy kényelmesen +oktathassa a fiu legkevésbbé érzékeny testrészét. A nádpálca +szorgalmasan pótolta Pestalozzit; a láthatatlan fej ordított; s Vidovics +úgy jelent meg, mint egy mentő angyal. + +– Miért bántod szegény Józsi komát? – kérdezte a vendég, mikor a +váratlanul megszabadult fiatalember sietett elhagyni a kancelláriát. + +– Nem hagyta békén a szobalányt, – felelt az öregebb Jóska elégedetten. + +– S a szobalány panaszkodott? + +– Van esze, hogy panaszkodjék! De véletlenül rányitottam az úrfira. Azt +képzelte, valahol messze járok. + +– Nos aztán? Volenti non fit injuria. Ha a leány megbocsátott neki, +miért ez a szigoru példa-adás? + +– Hja, barátom, a fődolog: a rend. Ennek már így kell lenni. Ha valaki a +függetlenségi jelöltre akar szavazni, azt én természetesnek találom. De +ha van mód rá, azért mégis csak lecsukatom az illetőt. Mert ez a rend. + +– Nem volnék ilyen szigoru a komához. Az apja se volt jobb a Deákné +vásznánál. + +Ezt nem igen lehetett tagadni. A koma már vagy hat esztendős volt, mikor +Horváth Jóska megházasodott. S csak tavaly történt, hogy Joannovics +Terka, sürü könnyhullajtások között, adoptálta a magától jött emberkét, +akiről addig nem is tudott. + +– Hja, barátom, nem arról van szó. Én, mint magánember, helyeselhetem a +kölyök eljárását; bizony nem is szeretném, ha valami anyámasszony volna. +De más a filozófia és más a kötelesség. Az apai tekintély arra való, +hogy gyakoroljuk; ezt már így rendelik az institúciók és a pandekták is, +nem tudom, melyik. Páter familias est, quem… különben te jobban tudod +nálam a római jogot. + +– Azt hiszem, egy kicsit szabadon értelmezed Gaiust és Justinianust. Ha +jól emlékszem, az institúciók és a pandekták egyáltalán nem intézkednek +az ilyen esetekről. Nem látták előre, hogy a magyar virtusnak tizenkét +esztendő is elég a virágzáshoz. Szeretem a komát. Ezt a fickót ugyan +anyától született ember nem fogja az asztal alá inni. + +– Remélem. Csakhogy attól tartok, húsz esztendős korában annyira tele +lesz mindenféle bölcsészettel, hogy a leheletétől a hegyi kristály is +mindjárt kávéházi tükörré válik. De ma nem akarok búslakodni. + +– Máskor se igen érsz rá. + +– Mit csináljak, barátom? Olyan gyönge szervezetü vagyok, hogy ha +egy-két liternyit búsulok, már megárt az egészségemnek. Azért hát nem is +búsulok; nem akarok Karlsbadba kerülni. Aztán meg miért is szomorkodnám, +mikor van még egy jó barátom, aki nem felejtkezett meg rólam végképpen, +hanem elnéz hozzám, hogy egy-két poharat koccintson velem?! Te, fiu, nem +is tudod, milyen nagy jót tettél velem! Áldjon meg érte az Isten, hogy +eljöttél! + +– Pedig nem hozzád jöttem, hanem az asszonyokhoz. + +– No azt meg éppen jól tetted!… Mert ha hozzám jöttél volna, soha se +volnánk biztonságban. Míg, ha föláldozod magadat a hazáért, visszaadod a +szabadságomat, az életemet, az ifjuságomat!… + +– Ejnye, be sokat mondasz! Úgy látszik, nem bájolt el a vendéged. Hát ez +az a híres beduin vendégszeretet, mondd? + +– Mit akarsz? Mindjárt két hónapja, hogy németül kell ebédelnem, pedig +magyarul se szeretek beszélni, amikor eszem. Aztán meg, köztünk szólván, +egy kicsit sok is nekem ez a hosszu robot. Tudod, egy idő óta átkozottul +gyönge a szervezetem. Mióta ez a Brabanti Elza itt van, félig-meddig +özvegységre vagyok kárhoztatva s hidd el, semmi sem árt annyira az +egészségemnek, mint az özvegység. + +– Nem is Brabantból való, szegény. Hollandia és Brabant, az török, +görög, de nem egy ördög. + +– Nekem nem imponál a tudományod. A tudomány szép; elérhet vele az ember +ezernégyszáz forint évi fizetést s nem tudom mennyi ötödéves pótlékot, +de te, aki úgy iszod a pezsgőt, mint a homok a vizet, bizony nem élnél +meg a tudományodból. S mondhatom neked, ez a hölgy, aki jobban elüt a mi +asszonyainktól, mint a brabanti csirke a derék, tisztes, egyszerü magyar +csirkétől: itt, a környéken s talán egész Szilas-Bodrog vármegyében +népszerütlenné tette a tudományt ujabb ezer esztendőre. Ha látnád! +Elmegy a paraszt-lakodalomba s táncolni akar a vőlegénynyel; az +nekigyürkőzik, végigviszi az udvaron, mint egy vedret s ő el van +ragadtatva! Szeretne szüretelni, szeretne tollat fosztani s eped egy +disznótor után; végre, elcipeljük a tanyai szolgáló gyerekének a +keresztelőjére, halálra gyötri a papot, hogy ki festette Kalazanti Szent +Józsefet s hazajövet el van ragadtatva. Meg akarja várni a husvéti +öntözést, időközben cigánykereket vettet a fekete és fehér ifjusággal, +forintokat osztogat szét köztük s el van ragadtatva! Aztán visszavonul +szűzi szentélyébe s ilyeneket ír be az albumába: „A szerelem a szív +zenéje“… „A szerelem patak, amelyben az ég tükröződik“… „A szerelem +virágtartó“… „A szerelem lámpás, hajnali csillag, remontoire-óra“… s az +ördög tudja még mi. Barátom, én nem vagyok próféta s a Jeremiásokkal nem +akarok versenyezni, de mondhatom neked, hogy az öreg Rockfeller nem tud +annyi csokoládét csinálni, amennyivel ezt a leányt elveszik feleségül. + +– Féltékeny vagy rá, mert Terka szíves hozzá. Derék, okos, kedves leány +ez; nem közönséges eszü… + +– Éppen az a baja, a szerencsétlennek. Van rettenetesebb alak, mint az a +leány, akinek az esze nem közönséges?! A lánynak csak annyi esze legyen, +hogy értse a módját, miképpen lehet főkötő alá kerülnie. Ha több esze +van, az baj. Olyan, mintha az orra nagyobb a rendesnél. Mennyit fog ez +beszélni, barátom, ha egyszer a nyakába varrják valami boldogtalan +csokoládé-amateurnek! Pedig már a biblia is azt mondja, hogy a hét +egyiptomi csapás közt a beszédes asszony volt a legrettenetesebb. + +– Látod, ez a pandektákban van. + +– Nekem beszélhetsz! Az én házamban annyi most a tudomány, hogy sok is; +azt hiszem, már rajtam is kiüt ez a betegség, hiába csúfolódol!… +Különben soha se tedd magad, udvariasságból Terka barátnője iránt!… +Párisban vannak emberek, akik még nálad is párisiabbak. A fejem teszem +rá, úgy se sokat ér, hogy titokban azt gondolod, amit én. + +– Tudom is én, mit gondolsz. + +– Hát majd megmondom. Az asszonyban, barátom, a fődolog az, hogy tudja a +módját annak, amit tennie kell. Ha másra is van esze, az nagy +szerencsétlenség. Tőlem beszélhetsz vele, öreg, a pizai toronyról, a +szép Meluzináról, vagy akár Nostradamus jóslatairól, én csak azt mondom +neked, hogy nem szeretem azt a dámát, aki okosabb akar lenni, mint Deák +Ferenc. + +Ha Joannovics Terka tudta volna, mily pontos értesülései voltak +nyiltszivü férje meghittjeinek afelől, hogy ő mennyire tudja a módját +mindannak, amit tennie kellett: Joannovics Terka egyszerüen meghalt +volna szégyenletében. + +De Joannovics Terka ezt nem tudta meg soha. S az is bizonyos, hogy e +pontos értesülések azt az általános respektust, melynek Joannovics Terka +örvendett, nem kisebbítették, sőt ellenkezőleg. + +Hetven évvel azután, hogy a türelmes olvasó e regényt letette a kezéből, +Joannovics Terka, mint a legboldogabb hitves fog átköltözni egy finomabb +világba, sejtelme nélkül annak, hogy férjének cinizmusa mily határtalan +volt. + +Amiből ismét csak az következik, hogy lelki bajaink nem is volnának se +olyan nagyok, se olyan számosak, ha folytonosan nem gondoskodnék róla, +hogy legyen mivel szórakoznunk, két házi ellenségünk: a tudatosság és a +képzelet. + +– Azt magam se értem, – szólt Vidovics, – hogy mit akar ezzel a +kirándulással? Mit csináljunk áprilisban Szilas-Almáson? Hisz nincs ott +most egy patkány se. + +– Hát tudom én? Kérdezd meg tőle. Valami okos ember elhitette vele, hogy +a wörthi tó Almáshoz képest semmi. Csónakázni akar; már régóta nem +csónakázott. Kinézte a naptárból, hogy mikor van holdtölte; holdas éj, +víz, csónak, evezősök és friss baritonhangok kellenek neki. + +– És Terka? Nem magyarázta meg neki, hogy ezért ugyan nem érdemes +Almásra menni? + +– Egy ideig rajta volt, hogy megértesse vele, micsoda képtelen gondolat +ilyenkor oda baedekerezni, de minél többet beszélt, ez az Őrült Janka +annál nagyobb kedvet kapott a vállalkozáshoz. Azt képzeli, hogy valami +elhagyatott tündérkertről van szó. Utóljára Terkának is eszébe jutott, +hogy: igaz, ő sem volt még Almáson áprilisban soha; ej, be furcsa világ +lehet ott ilyenkor! Ilyenek az asszonyok, barátom. Igaz, +figyelmeztetlek, ne nagyon bízzál a feleségemben. Azt gyanítom, igen +szeretne összeboronálni ezzel a sajátságos hajadonnal. + +– Álmodozol. + +– Te, vigyázz magadra! Ne mondj neki könnyelmüen udvariasságokat. Az én +menyecském, amilyen kicsi, olyan ármányos s alig várja, hogy rajta érjen +benneteket valami holdfényes ábrándozáson. S akkor aztán jaj neked, mert +negyven milliót nem kompromittálhatsz büntetlenül. Hallod-e ember, +helyén legyen az eszed! Még csak éppen az kellene nekem, hogy a +barátnőnk mindig itt legyen a szomszédban! + +– Ártatlanokat gyanusítasz. Különben ne félj semmit; Szilas-Almás nem az +a hely, ahol a regényeket szövik. Emberemlékezet óta nem volt eset rá, +hogy ebből a fürdőből egy lányt férjhez vittek volna. De most itt +hagylak; megyek köszönni a feleségednek. + +– Előbb igyál egy pohár konyakot. Ez az egyetlen igazi öröm, amiben most +szegény, elzüllött házamban részed lehet. Te, pajtás, köszönöm, hogy +megmentettél ettől a kirándulástól. Nem felejtem el soha ezt a baráti +cselekedetet; ha függetlenségi programmal akarnád magad megválasztatni, +még akkor sem felejteném el… S aztán, vidd el őket minél hamarább! +Áldásom rátok! + + + + +[Transcriber's Note: + +Javítások. + +Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. + +A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: + +17 föllázadva a kapítányuk föllázadva a kapitányuk + +23 mi?…. Jőjjön mi?… Jőjjön + +38 végre megíndult végre megindult + +38 de amít látott de amit látott + +92 különbsé Olyan különbséget. Olyan + +106 így szólt Vidovicshoz; így szólt Vidovicshoz: + +112 hiába!…. Egy hiába!… Egy + +124 holmi erkélyelenetekre holmi erkélyjelenetekre + +151 el…. S aztán el… S aztán] + +*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 30232 *** diff --git a/30232-h/30232-h.htm b/30232-h/30232-h.htm new file mode 100644 index 0000000..068c101 --- /dev/null +++ b/30232-h/30232-h.htm @@ -0,0 +1,2780 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" +"http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html;charset=UTF-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>The Project Gutenberg eBook of Giroflé és Girofla (1. kötet) by Zoltán Ambrus</title> + +<style type="text/css"> + +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + +h1,h2,h3,h4,h5,h6 { + text-align: center; + clear: both; +} + +p { + margin-top: 0.75em; + margin-bottom: 0.75em; +} + +body > p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.chap {width: 65%} + +table { + margin-left: auto; + margin-right: auto; +} + +.pagenum { /* uncomment the next line for invisible page numbers */ + /* visibility: hidden; */ + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} /* page numbers */ + +.tdr {text-align: right;} +.tdl {text-align: left;} +.tdc {text-align: center;} + +.box { + padding: 1em; + display: inline-block; + width: 25em; + max-width: 90%; +} + +.center { + text-align: center; + text-indent: 0; +} + +.right { + text-align: right; + margin-right: 1.5em; +} + +.smcap { + font-variant: small-caps; +} + +.dropcap { + font-size: 200%; +} + +.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} + +.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} + +/* Images */ + +.figcenter { + margin: auto; + text-align: center; +} + +p span.i0 { + display: block; + margin-left:5%; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; + font-size: 0.9em; +} + +.transnote { + background-color: #E6E6FA; + color: black; + padding: 0.5em; + margin-bottom: 5em; + font-family: sans-serif, serif; + font-size: 0.9em; +} + +.transnote p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +</style> +</head> +<body> +<div>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 30232 ***</div> + +<hr class="chap" /> +<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= +"" /></div> +<hr class="chap" /> +<div class="figcenter"> +<div class="box"> +<p class="right"><span class="caption-large"><span class= +"dropcap">S</span>ZINES . . . .<br /> +. KÖNYVEK</span></p> +</div> +</div> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-150">Ambrus +Zoltán</span></p> +<h1><span class="smcap">GIROFLÉ és GIROFLA</span></h1> +<p class="center"><span class="caption-large">Regény</span></p> +<p> </p> +<table> +<tr> +<td class="tdr"><span class="caption">ELSŐ</span></td> +<td class="tdc"><img src="images/i001.jpg" alt= +"" /></td> +<td class="tdl"><span class="caption">KÖTET</span></td> +</tr> +</table> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-large">Budapest</span></p> +<p class="center"><span class="caption">Singer és Wolfner +kiadása</span></p> +<p class="center"><span class="caption">1901.</span></p> +<hr class="chap" /> +<p class="center"><span class="caption">Utannyomás +tilos.</span></p> +<p class="center"><span class="caption">*</span></p> +<p class="center"><span class="caption">A fordítás joga +föntartva.</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-small">BUDAPESTI HIRLAP +NYOMDÁJA</span></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= +"Page_3">-3-</a></span></p> +<h2>I.</h2> +<p>József napja Rác-Árokszálláson rendesen egy hétig szokott +tartani. Horváth Jóska ugyan, a házassága óta, roppantul +megkomolyodott, de ilyenkor, egyszer egy esztendőben, kidühöngte +magát. Máskülönben nagy csöndességben élt a csöpp asszonykájával s +akik jogász korában ismerték, el se hitték volna róla, hogy olyan +kitünő főszolgabiró váljék belőle. De a régi Horváth Jóska nem +veszett el végképpen; a leányzó nem halt meg, csak aludt. És +koronkint föltámadt. Hogy mennyire föltámadt, arról minden egyes +alkalommal három hétig beszélt Szilas és Bodrog-vármegye.</p> +<p>Ezeket az időszaki, tekintélyes kirugásokat <span class= +"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> Horváth Jóska +azzal okolta meg a felesége előtt, hogy neki gyönge mája van. Az +egészségének tartozott vele, hogy néha-néha nagyokat igyék. És +csakugyan, abban az esztendőben, mikor apósa, az öreg Joannovics +Milán halála miatt nem tarthatták meg a József-napot, Horváth +József belebetegedett a nagy szolidságba. Nem evett, nem +káromkodott, s már attól féltették, hogy búskomorságba esik. +Szerencsére közbejöttek a választások s egy nagyobb szabásu, +mondhatnám: közigazgatási jellegü áldomás után, amelyen néhány +jövevényt hivatalból az asztal alá kellett inni, Horváth Jóska +kigyógyult kedély-betegségéből.</p> +<p>Hogy a gyönge máju páciens a boritalból, ürmértékben kifejezve, +mennyit használjon, erről az orvosi tudomány nem nyilatkozik egész +határozottan; s e tekintetben a belgyógyászat jeleseinek a nézete +alighanem eltér a Horváth Jóska vélekedésétől. Egy azonban +kétségtelen. S ez az, hogy az orvosi tudomány még nem derítette ki, +<span class="pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> +vajjon a gyógyulás érdekében föltétlenül szükséges-e, hogy a +májbajos ember az összes boros poharakat sorban a falhoz vágja, s a +kúra végén összetörjön minden néven nevezendő cserép-, üveg- és +porcellántárgyat, ami a kezeügyébe esik. Ez lehet szükséges, lehet +fölösleges; annyi bizonyos, hogy Horváth Jóskának a gyógyászat +terén megvoltak a maga határozott elvei. S nála minden József-nap +úgy végződött, hogy pohár meg tányér nem maradt a házban, a vizet +három napig régi befőttes üvegekből itták, s ideiglenesen le +kellett költözködni az alsó házba, mert a mulatság színhelyén csak +itt-ott maradt meg egy-egy ablaküveg.</p> +<p>A törékeny tárgyak e szörnyü pusztulása többnyire csak a +legutolsó napon szokott bekövetkezni, akkor, mikor a kijózanodott +vendégek már hazaszökdöstek s a házigazda, akinek végre szintén +sikerült becsípnie, magára maradt a cigányokkal. Ilyenkor mindig +igen érzékeny jelenetek folytak le <span class="pagenum"><a name= +"Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> Horváth Jóska meg a felesége +között. A csöpp asszonyka, aki a pezsgőzés első napján maga volt az +édes nevetés, a finále idején könnyek árjává változott át; Horváth +Jóska megfogadta, hogy soha se iszik többet s falhoz vágta az +utolsó poharat.</p> +<p>Szóval a lakzi mindig bús véget ért. De az eltöltött +egy-két-kilenc napért érdemes volt szenvedni. Hogy micsoda +vigasságok zajlottak le ezek közt a betört ablakok és pezsgő-foltos +falak közt, arról csak kevesen tudnának beszélni, mert aki jelen +volt, az egy darabig nem emlékezett semmire a világon, csak a +süketítő, folytonos muzsikaszóra. A cigány éjjel-nappal húzta; ha +az egyik kidőlt, volt helyette más. Kihozták Vásáros-Berényből mind +a három bandát; az <i>Európá</i>-ban, az <i>Arany Szarvas</i>-ban +és a <i>Metropole</i>-szállóban nem maradt még csak egy cimbalmos +se. Kinek is húzták volna ott? A honvédtiszteken kivül, akik kilenc +órakor haza szoktak menni, alig egy-két vendég búslakodott a máskor +oly hangos <i>Európá</i>-ban; <span class="pagenum"><a name= +"Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> a többiek, az igazi mulatók: a +jeunesse dorée és a huszártisztek mind kinn voltak +Árokszálláson.</p> +<p>Ez a sivár, árnyéktalan kis fészek sok tekintetben vetekedett +ilyenkor a gyakran emlegetett Aranjuezzel. A zaj például semmi +esetre sem volt ekkora Aranjuezben. S mily szép gyülekezete a +lovagoknak és dámáknak! Mert mindig találkozott egy pár vidám +menyecske, aki nem törődött azzal a néhány kilométerrel. Pár perc a +gyorsvonaton, mi az? S a négyes huszárok olyan jó táncosok voltak! +Nemcsak jól táncoltak: bírták a táncot, csakúgy, mint az italt s +jöttek légyen bárhonnan, tudták élvezni az életet, azon mód, ahogy +csak itt tudják élvezni, a tejjel és mézzel folyó Kánaánnak ezen az +áldott pontján, ahol a természet nyájassága és bőkezűsége az embert +is pazarrá és gondtalanná teszi.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Abban az esztendőben, amikor történetem kezdődik, József napja +péntekre esett. <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= +"Page_8">-8-</a></span> A mulatság tehát csütörtökön kezdődött. +Piros rózsa, fehér rózsa; szőke leány, barna… egy kis tánc, egy kis +kártya, sok bor és megint sok bor mellett elmult péntek, elmult +szombat is.</p> +<p>Vasárnap reggel, kilenc óra tájban, Vidovics Feri, aki máskor +végig ki szokott tartani, hirtelen elszomorodott, s a fejébe vette, +hogy haza megy. Vigye el az ördög Horváth Jóskát, meg az egész úri +társaságot, Van der Kerkhoven kisasszonynyal, a sokszoros milliomos +hollandus leánynyal együtt, akit reggeltől estig neki kellett +mulattatnia, mert a többiek nem igen szerették a francia és egyéb +pogány nyelveket: neki már elég volt a mulatságból.</p> +<p>Mióta a bál elkezdődött, mindössze hat órát aludt, s egyszerre +úgy tetszett neki, mintha egy örökkévalóság óta volna ébren; mintha +végigitta volna az összes pún háborúkat, a középkort, a +reformációt, s Forgách tábornokné egész fiatalkorát. <span class= +"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span></p> +<p>A banda áhítatosan ismételte, amit Rác-Árokszálláson már +mindenki tudott: <span class="i0"><br /></span> <span class= +"i0">Eltörött a hadnagy lába,<br /></span> <span class="i0">Nem +mehet a kaszárnyába.<br /></span> <span class="i0">– Ejhé, +dudajlé,<br /></span> <span class="i0">Rózsám, +szeretsz-é?!<br /></span> <span class="i0">– Nem!<br /></span> +<span class="i0"><br /></span></p> +<p>A „nem“-et az érzékenyebb lelkü vendégek igen sok elkeseredéssel +ekhózták. Vidovics Feri elvégezte magában, hogy fölkel; s szándékát +a nehézkedés és az egyensúly törvényeinek óvatos szemmeltartásával +végre is hajtotta.</p> +<p>Valaki rászólt:</p> +<p>– Friss bácskaiakat.</p> +<p>Vidovics Feri abban a hangulatban volt, mikor az ember hirtelen +lelki szükségét érzi, hogy pofon vágja a legjobb barátját. +Körülnézett, mintha valami elrejtőzött ellenséget keresne. Ahogy +azonban végignézett a társaságon s megpillantotta Cipriani bárót, +aki éppen a cigányokat fincoltatta, okosabbat gondolt. A hadnagy +oly részeg volt, hogy Vidovics Feriben föltámadt a nemesebb mámor +önérzete. <span class="pagenum"><a name="Page_10" id= +"Page_10">-10-</a></span> Az villant keresztül a fején, hogy ő itt +a józanság nemtője.</p> +<p>Megindult szó nélkül. Egy kicsit elszokott a járástól; de +léptei, a körülményekhez képest, kifogástalanul rugalmasak +voltak.</p> +<p>Hagyták; azt hitték, hogy a szobájába megy.</p> +<p>Úgy reménykedett, hogy az asszonyok még alusznak s föltünés +nélkül szökhetik meg. Van der Kerkhoven kisasszony nélkül +számított. A hollandus leány éppen szembe jött vele. A kertből +kerülhetett elő, mert egy halom virágot tartott a kötényében. Nem +is festett rosszul a bunyevác asszonyok viseletében. Sugárzott az +egészségtől s olyan volt, mint a frissen nyilt tulipán.</p> +<p>Van der Kerkhoven kisasszonyt már nem lehetett elkerülni. Annál +jobb: legalább egyszer s mindenkorra elbúcsuzik tőle.</p> +<p>Jó reggelt kivánt neki s azután így szólt hozzá:</p> +<p>– Kegyébe ajánlom magamat, kisasszony. Kérem, emlékezzék rám +szívesen. <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= +"Page_11">-11-</a></span></p> +<p>– Milyen ünnepies! Elmegy?</p> +<p>– El.</p> +<p>– Kár. Szerettem volna, hogyha még marad. Az urak nem szívesen +beszélnek franciául s én oly keveset tudok németül! Ön volt az +egyetlen gavallérom. De remélem, még látjuk?</p> +<p>– Az nem tőlem függ, hanem attól, hogy a kisasszony mennyi ideig +marad Magyarországon.</p> +<p>– Mért? Elutazik?</p> +<p>– San-Remoba megyek egy pár hétre.</p> +<p>– Ah!</p> +<p>– S mivel úgy hallottam, hogy a kisasszony holnapután Temesvárra +készül…</p> +<p>– Igen. Sorra látogatom frohsdorfi barátnőimet.</p> +<p>– Úgy meglehet, búcsuvizitem alkalmával nem lehet +szerencsém.</p> +<p>– Meglehet, Monsieur Vidovics. Tehát addio. Mindig szívesen +fogok emlékezni önre. Vasúton megy?</p> +<p>– Nem. Lóháton jöttem. <span class="pagenum"><a name="Page_12" +id="Page_12">-12-</a></span></p> +<p>– Értem. <i>Á l’anglaise</i> tünik el, hogy itt ne fogják.</p> +<p>– Még van egypár napi dolgom Berényben, csak aztán +indulhatok.</p> +<p>– Szerettem volna, hogy ha ön kalauzol Berényben.</p> +<p>– Oda ugyan nem kell cicerone, kisasszony. Egy roppant falu, +melyben hatvanezer ember lakik…</p> +<p>– De érdekes. A korcsma korintusi stílben épült, s a templom egy +nagy pajta.</p> +<p>– Furcsának találja a mi világunkat ugy-e?</p> +<p>– De érdekesnek, nagyon érdekesnek. Sohase láttam ennyi +napsütést. Itt mindenüvé süt a nap. És a parasztasszonyok cinóber +szinü kendőikkel. Aztán az urak, akik egyebet se csinálnak, csak a +pénzt dobálják ki az ablakon.</p> +<p>– Mert itt mindenki paraszt, senki se úr.</p> +<p>– Annyi bizonyos, hogy felejthetetlen napokat töltöttem itt s +hogy az országuk bájos. Igaz, hova küldjem a <i>Notre coeur</i>-t? +<span class="pagenum"><a name="Page_13" id= +"Page_13">-13-</a></span></p> +<p>– Tetszett önnek?</p> +<p>– Nagyon. Jó író ez a Guy de Maupassant.</p> +<p>– Én nem is ismerek más írót. Nekem ez az egy is elég.</p> +<p>– Akkor hát ez a kötet kedves önnek s én majdnem megfeledkeztem +róla.</p> +<p>– Boldog volnék, ha megtartaná, kegyességből irántam. Egy szép +könyv olyan, mint egy virág; értéktelen s minden szerénytelenség +nélkül föl lehet ajánlani. A más szép gondolatai révén, talán +kérhetek egy kis helyet könyvtára egyik zugában.</p> +<p>– Ezt a virágot önnek akartam adni, de most már nem adom. Nem +akarok kvittelni önnel. Azt akarom, hogy adósa maradjak. Isten +önnel, Monsieur Vidovics.</p> +<p>– Köszönöm, kisasszony, Isten önnel.</p> +<p>S megindult az alsó ház felé.</p> +<p>A leány folytatta útját, de pár lépésnyire megállt, s +visszanézett. Mikor a férfi eltünt a szeme elől, leeresztette a +kötényét; virágai lehulltak a földre. <span class= +"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span></p> +<p>Aztán két sűrűn összehajtott papirlapot vett ki a zsebéből. Az +egyik egy <i>express</i> küldött levélnek a fogalmazványa volt; ezt +a levelet egy héttel ezelőtt ő írta az apjának. A másik az a +távirat, amelyet ma kapott Van der Kerkhoven úrtól. Mindakettőt +elolvasta még egyszer:</p> +<p>Amaz így szólt:</p> +<p>„Van itt egy Monsieur Vidovics. Elég jómódu. Mintegy +másfélmillió tallérnyi vagyon. Csupa szántóföld. Szép fiu, fiatal, +egészséges. Művelt is, ha éppen akarod. Mit szólnál hozzá, ha mint +Madame Vidovics térnék vissza Hágába?</p> +<p class="right"><i>Emma.</i></p> +<p>Utóirat: Barna, nem lángész, az én genre-em.“</p> +<p>A táviratban meg éppen csak ennyi volt:</p> +<p>„Van der Kerkhoven kisasszony, Horváth-Joannovics úrnőnél</p> +<p class="right">Puszta-Rác-Árokszállás<br /> +per Vásáros-Berény.<br /> +(Magyarország.)</p> +<p>Bánom is én.</p> +<p class="right"><i>Apád.</i>“ <span class="pagenum"><a name= +"Page_15" id="Page_15">-15-</a></span></p> +<p>Kétfelé hasította előbb az egyiket, aztán a másikat. Majd +összetépte mind a kettőt apró darabokra s ezt a konfettit is +odaszórta a virágok közé.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Vidovics Feri az alsó házban fölvette a lovagló bekecsét. +Megkerülte a nagyudvart s az istállók felé tartott. Olyan egyenesen +járt, hogy aki messziről látta, okvetetlenül azt mondta +magában:</p> +<p>– Ez vagy főherceg, vagy egy becsipett ember, aki mindenáron +nagyon egyenesen akar lépni.</p> +<p>Kitünően tartotta magát. De hogy végre nyeregben ült, mégis +nagyott lélekzett. Olyanformán volt, mint Montmorency herceg, a +nagy hadvezér, akiről följegyezték, hogy késő vénségében nem tudott +se járni, se feküdni, csak ülni és lovagolni.</p> +<p>A lova bácskai ló volt, aki értette ezt az állapotot. Ahogy a +gazdája a nyeregbe pattant, konstatálta magában:</p> +<p>– A gazdám egy kicsit ki van készítve. <span class= +"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> Vigyázzunk +s helyette nekünk legyen eszünk. Különben megbízhatik bennem, mert +tudom én, hogy mi a kötelesség.</p> +<p>S csöndesen poroszkált előre a jól ismert úton.</p> +<p>Vidovics Feri számított erre a hűségre. Annyira megbízott a lova +erkölcsében, hogy alig haladtak pár száz méternyire, nyugodtan +elaludt.</p> +<p>Ha tudta volna, hogy hová viszi az ostoba állat! Mekkorát +rántott volna a gyeplőn! Mint fordult volna ellenkező irányba! Hogy +sarkantyuzta volna a paripáját! Mily szélsebesen vágtatott volna +máshová, akármerre, csak hazafelé nem! Hogy rohantak volna, bár a +pokolba, lóhalálában!…</p> +<p>De az ember sohase tudja, hol leskelődik rá a fátum. Ha +véletlenül nem mészsz ki az utcára, mikor tégla esik az emberek +fejére, száz esztendeig élsz s annak idején békén ringathatod +szépunokáidat. Csak annyi kell hozzá, hogy ott maradj, ahol vagy. +De te nem maradsz otthon, veszed a cilinderedet <span class= +"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> és a +sétapálcádat, gondtalanul kisétálsz s remekül eltalálod, hogy éppen +oda állj a lehulló tégla alá.</p> +<p>Ha Vidovics Ferit véletlenül visszatartja a Van der Kerkhoven +kisasszony társasága s csak egy hét mulva tér haza Berénybe, hogy +másnap vasútra üljön s meg se álljon Nizzáig… vagy ha hű lova, a +derék Calvados, fölháborodva gazdája szégyelni való állapotán, +leveti a mértéktelen embert egy kőrakásra s ez hat hétig nyögi +József napját a rác-árokszállási alsó házban: akkor hősünk ma +Szilas és Bodrog vármegyék főispánja, boldog férje a +Joannovics-lányok egyikének vagy Van der Kerkhoven Emmának, még +boldogabb apja négy vagy öt nagyfejü Vidovics-fiunak s ez a +történet sohase íródik meg.</p> +<p>De ha az ember maga se tudja, mit cselekedjék, vagy mit +<i>ne</i> cselekedjék, hogyan tudja a ló?!…</p> +<p>Szóval, hasonlóan azokhoz az angol matrózokhoz, akik föllázadva +a kapitányuk <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= +"Page_18">-18-</a></span> ellen, megitták az Indiába küldött +pálinkát, aztán zátonyra kormányozták a hajót s holtrészegen +táncoltak át a másvilágra: Vidovics Feri teljes öntudatlanságban, +mámorosan lovagolt végzete elé.</p> +<p>Egyszerre fölriadt, mert a lova megállott. Úgy tetszett neki, +mintha csak pár pillanatig aludt volna, de már Berényben voltak. +Calvados a Sugár Mariska háza előtt állapodott meg s várta az +utasítást.</p> +<p>– Nem bánom, Calvados, mondjunk jó reggelt Mariskának.</p> +<p>Vidovics Feri máskor is ebben az órában szokott kilovagolni s +rendesen stációt tartott a Mariska ablakai előtt. Calvados nem volt +tisztában vele, hogy a szokásos programnak ez a pontja ma el is +maradhatott volna.</p> +<p>– No hát vigyázva lépkedjünk, Calvados.</p> +<p>Ezt a figyelmeztetést az tette megokolttá, hogy hősünk a +kocsiútról átvezényelte lovát a gyalogjáróra, ahová egy keskeny +padlón át vezetett az út. Az árkot, mely a <span class= +"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> +gyalogjárót az országúttól elválasztotta, bajos lett volna +átugratni, mert a Sugár Mariska utcájában a gyaloglók számára +fentartott útvonal meglehetősen keskeny volt s Calvados könnyen +beugorhatott volna az ablakon. Vidovics Feri ugyan átsétáltathatta +volna a lovát a kocsipallón is, de Vidovics Feri nem a kapuhoz, +hanem az egyik ablakhoz igyekezett.</p> +<p>A szives olvasó ezt az expediciót bizonyára hősünk mámorával +fogja magyarázni. Ebből a mámorból már alig volt valami; a reggeli +levegő és a hosszas szendergés Vidovics Ferit majdnem teljesen +kijózanították. Ellenben a leírt rendellenesség helyi szokás volt +Berényben, kétségen kivül olyan helyi szokás, amelyet csak az +előkelőségek gyakoroltak. Az udvariasságnak ezt a nemét a +huszártisztek tették divatossá s egy pár esztendeig ez a +palló-vizit volt Berényben a <i>chic</i> utolsó szava. A +palló-vizitnek megvolt az az előnye, hogy a ló elfoglalta a +gyalogjárót, a gyalogjáró plebéjusokat lekényszerítette +<span class="pagenum"><a name="Page_20" id= +"Page_20">-20-</a></span> a kocsiútra, ami a városi közgyülésen +temérdek rekriminációnak s az egész városban sok áldatlan +háboruságnak volt az okozója, de a berényi hölgyek előtt igen +kedvesnek tünt föl. Aki azonban a kocsi-pallót használta, azt csak +másodosztályu úrnak lehetett tekinteni.</p> +<p>Sugár Mariska éppen az érem-gyüjteményét rendezgette… De hadd +mutassam be Sugár Mariskát.</p> +<p>Sugár Mariska a gazdag, zsugori Vitkovszki Vazul elvált felesége +volt. Ennek a Vitkovszkinak a vagyonát egy pár százezerre +becsülték, de kevesebb tartásdíjat, mint ő, elvált férj nem +fizetett az osztrák-magyar monarkiában. Sugár Mariska úgy segített +magán, hogy kiadta a szobáit diákoknak, katonatiszteknek, +szinészeknek és szinésznőknek. Tessék elképzelni egy elvált fiatal +asszonyt, aki szobánkint adja bérbe a házát, aki mindenkit ismer s +aki asszonyokkal nem barátkozik; egy sötét teintü, villogó szemü, +csinos teremtést, csókra intő ajkakkal <span class= +"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> s azokkal +a felséges idomokkal, amelyek nyugtalanná teszik az ifju legénykét +épp úgy, mint a komoly, pápaszemes, gondsujtotta családfőt, aki +beíratni viszi a fiát: vajjon nem természetes-e, ha az ilyen +asszony rossz hírbe keveredik?! És Sugár Mariskáról senki se +beszélt rosszat, még a diákok se, akik pedig elég sűrűn adósok +maradtak neki a lakáspénzzel. Ezt a tekintélyt java részben a +tiszteknek köszönhette, akik „jó leány“-nak ismerték s akik, mivel +mindig volt egy-egy öreg főhadnagy lakója, félig-meddig kincstári +asszonyt láttak benne. Egyébként őt tartották a legvidámabb +asszonynak Berényben s nem ok nélkül, mert elég lármás életet élt; +de apró passziói s kiváltképpen rajongása a művésznők iránt +elárulták, hogy szíve nincs szomoruság s ama homályos vágyakozások +nélkül, amelyeket az éremgyüjtés nem elégíthet ki.</p> +<p>– Jó reggelt, Mariska!</p> +<p>– Nini… Mi történt magával, Feri, hogy ilyen hamar visszajött? +<span class="pagenum"><a name="Page_22" id= +"Page_22">-22-</a></span></p> +<p>– Az, hogy elvesztettem a szívemet, de megkerestem. S mikor +megtaláltam, siettem vele haza.</p> +<p>– E szerint a hollandus kisasszony nem mese?</p> +<p>– Olyan valóság, mint egy csokoládégyár.</p> +<p>– S hogy kerül ide? Árokszállásra?</p> +<p>– A magyarázat igen egyszerü. Együtt voltak a frohsdorfi +intézetben Joannovics Terkával s most kedvet kapott meglátogatni a +barátnőjét.</p> +<p>– És annyira megszerette Árokszállást, hogy már egy hónapja itt +ül?!… Mert legalább egy hónapja, hogy mindenütt csak róla +beszélnek.</p> +<p>– Mint Pickwick úr az emberiséget, keblére öleli egész +Magyarországot, le az utolsó cigánygyerekig. Népviseletben jár s +holland nyelvre fordítja a főjegyző költeményeit.</p> +<p>– Szép? Csinos?</p> +<p>– Tudja, afféle Rubens-alakot igér. Ahhoz <span class= +"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> képest, +hogy szőke, talán nagyon is egészséges az arcszíne.</p> +<p>– Hogy hívják? Van der Bilt?</p> +<p>– Van der Kerkhoven. Szép név. Kerkhoven holland nyelven annyit +tesz, hogy koporsó.</p> +<p>– De sok kakaóföldje van, mi?… Jőjjön be s beszéljen el mindent +a legapróbb részletekig. Nagyon kiváncsivá tettek erre a +leányra.</p> +<p>– Nem megyek be, mert részeg vagyok.</p> +<p>– Ugyan menjen. Láttam én már magát cifrább kedvben is.</p> +<p>– A művelt francia részegen nem megy vizitbe. Különben +megadhatom a kivánt fölvilágosításokat, így lóháton is. Tehát +mindenekelőtt: nem kakaóföldek, hanem csokoládégyár. Képzeljen, +Mariska, annyi csokoládét, amennyit csak tud. Például tegyük föl, +hogy Emma kisasszony megajándékozna szívével és kezével: harminc +esztendeig folyton csokoládét ehetne egész Berény, mind a +hatvanezer ember. <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= +"Page_24">-24-</a></span></p> +<p>– S mennyit tesz pénzértékben ez a rengeteg csokoládé?</p> +<p>– Harminc-negyven milliót. Tudja, náluk tíz millió az már nem is +határoz.</p> +<p>– Csinos parti! S maga mióta udvarol neki?</p> +<p>– Komolyan beszél?</p> +<p>– Persze. Az egész város tele van vele.</p> +<p>– Én azt hittem, hogy tréfálunk. De ha komolyan beszélünk, +mondja, kedves Mariska, mire volna jó nekem a Van der Kerkhoven +kisasszony roppant gazdagsága? Hogy egy tanya helyett tíz tanyám +legyen? Nekem az az egy tanya is elég dolgot ad.</p> +<p>– Lárifári. Tudom, hogy van miből megélnie s ha éppen költekezni +akar egy kicsit, ezért még nem kell megházasodnia. De gazdag +gazdagot választ; ez már világ sora.</p> +<p>– A gazdagnak nincsen igaza: a legtöbbször rossz üzletet csinál. +Különben nem vagyok olyan gazdag, hogy sokáig el tudjak tartani egy +Eldorádóból érkezett hölgyet, <span class="pagenum"><a name= +"Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> akinek a papája +csokoládé-király. Ma parasztleánynak öltözik, de holnap +Ausztráliába küld kalaptollért, amilyen nincsen másnak.</p> +<p>– Hát az ő milliói?</p> +<p>– Azokat egyelőre ne vonjuk ki az üzletből: nagyon jól +jövedelmeznek. De tegyük föl, hogy Van der Kerkhoven papa hirtelen +megőrülne s gyémánttal telt zacskókat csapkodna a fejemhez, mondja, +mit csinálnék ezekkel a fölösleges milliókkal? Kártyázni nem tudok, +versenyistállót soha se fogok tartani… Hé, Calvados, ne +fickándozzál, te vén szamár!… Ami pedig a Cléo de Mérode-okat, meg +a többi különösen fésült hölgyeket illeti: ha elszerződném a Van +der Kerkhoven-családhoz, bizony Isten, mint becsületes kalmár +állanám az alkut.</p> +<p>– Ugyan ne mondja!</p> +<p>– Pedig most nagyon komolyan beszélek.</p> +<p>Lássa, Mariska, én el vagyok perzsaszőnyegek és perzsa lányok +nélkül, egy nagy csűrben, melyben sok a tulipános bútor s még több +az evőeszköz, de kevés a műtárgy. <span class="pagenum"><a name= +"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> Megvagyok egy rossz +bricskával s Cipriani báró azt mondja rólam, hogy nem tudok élni. +Talán igaza is van. Annyi bizonyos, hogy engem egy oldal szalonna +meg egy meleg takaró egy hétre teljesen kielégít. Szeretem az +osztrigát, a jó szivart, a zenét; s megbecsülöm a kényelmet. De ha +mindez nincs, engem nem nagyon bánt; eszembe se jut. Ha egy májusi +délután végigfekszem a fűben s elnézem az égen a bárányfelhőket, +nem azon jár az eszem, hogy nem az én lovam nyeri meg a Derbyt; ha +a béreseimmel beszélgetek, nem vágyódom előkelő dámák után, akik +Whistlerről mondanák el nézeteiket. Azt hiszem, könnyen viselném a +szegénységet is, bár igen nagy örömem, hogy azt tehetem, amit +akarok, jöhetek, mehetek, amerre tetszik és senkise rendelkezik +velem. Szóval Parlagi Jancsi vagyok, aki néha nagyokat iszik s +néha, a legszívesebben, nem csinál semmit, csak nézelődik. Ez nálam +már családi hagyomány, nevelés és hajlandóság dolga. Mire való +<span class="pagenum"><a name="Page_27" id= +"Page_27">-27-</a></span> volna nekem a parti és a Van der +Kerkhoven papa milliói?</p> +<p>– Ez csak olyan beszéd. A pénz lehet sok, de soha se lehet elég. +Akinek sok van, még többet akar. Valami ambiciónak élne; egyszer +majd csak eszébe jut valami. Nagyban gyakorolná a +jótékonyságot.</p> +<p>– Köszönöm. Ahhoz már önző vagyok, hogy a szegényekért +föláldozzam magam. Megházasodni – jótékony célra!… Kegyetlen +gondolatai vannak, Mariska!</p> +<p>– Soha se hetvenkedjék. Láttam én már Vidovicsot, aki ötven +esztendős koráig élcelődött a házasságról s aztán háromszor is +megházasodott.</p> +<p>– Az igaz, ebben a népes családban mindenre talál példát, +különösen a szamárságokra. De mondja csak, Mariska, magának olyan +kitünő értesülései vannak!… Ha Van der Kerkhoven kisasszonyt +házasítják, azt értem. Egy hónap óta ő a környéken a legérdekesebb +személy; ennyi pénz senkit se hagyhat békén. Hanem azt már nem +<span class="pagenum"><a name="Page_28" id= +"Page_28">-28-</a></span> értem, hogy miért éppen engem szemelnek +ki a vőlegényének? Miért nem Ciprianit, aki nyolcvanezren felül +minden összegnek udvarol? Miért nem Vizaknayt, aki úgylátszik, belé +szeretett, legalább néha egy negyedóráig is úgy néz rá, mint egy +hű, de igen beteg kutya?… Miért nem akárkit? Miért éppen engem?</p> +<p>– Mert maga egy hónap alatt harmadszor ment ki Horváthékhoz, ami +nem szokása. Mert… mit tudom én?! Van der Kerkhoven kisasszony +bizonyosan jobban tudja, mint én.</p> +<p>– Az, szegény, nem is sejti, hogy millióira Berényben szemet +vetettek, a nemzeti vagyon öregbítése végett. Ha háromszor is kinn +voltam náluk, Terka az oka; azt mondta: „Szegényt nem hagyhatjuk +árván; magának helyt kell állnia.“ S én helyt állottam. Legalább +beszélhetett valakivel egy pár szót. Napokon át nem volt kihez +szólnia. Horváth Jóska megtanította magyarul káromkodni s aztán +levette róla a kezét. <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= +"Page_29">-29-</a></span></p> +<p>– Kedves Feri, én azt mondom magának, hogy ha két embert ilyen +határozottan házasítanak, a hiba sohase az egész világé, hanem +mindig a gyanusítottaké. A kettő közül az egyik mindenesetre ludas. +Úgy látom, ebben a dologban maga a hibás; maga udvarolt. Gyónja +meg. Okosabb, ha meggyónik.</p> +<p>– Kedves Mariska, erre én azt felelem magának, hogy ebben a +dologban én éppen olyan ártatlan vagyok, mint Van der Kerkhoven +kisasszony. Nem udvaroltam. A berényi közvélemény téved. S hogy +mennyire téved, mutatja az, hogy én a hét végén utazom +San-Remoba.</p> +<p>– Ah, ah! Vége egy szerelmi regénynek!</p> +<p>– Ez a szerelmi regény el se kezdődött. Maga nem hisz a +hivatalos cáfolatnak. Nos, én bizalmasan azt is elmondhatom +magának, hogy soha, semmi szín alatt, el nem venném Van der +Kerkhoven kisasszonyt. Először, mert: nem szeret. Már pedig én +keveset követelek az élettől, de azt igenis <span class= +"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span> megvárom +tőle, hogy a kivel én megosztom minden napomat, annak én legyek a +jóisten. Nem venném el, másodszor azért, mert: én se szeretem őt. +Nekem nagyon okos. Ha valaha elkövetném azt a helyrehozhatatlan +ostobaságot, hogy megházasodjam, bizonyosan egy kis bolondot vennék +el… de az aztán nagyon kedves kis bolond legyen!</p> +<p>– És harmadszor nem venné el azért sem, mert mint jó Vidovics, +szentül megfogadta, hogy sohasem fog megházasodni.</p> +<p>– Nem, azt nem fogadtam meg. Amint nem fogadtam meg azt sem, +hogy nem fogok párbajozni. Azt sohasem tudja az ember előre. De nem +veszekszem s nem keresem a házasság veszedelmét.</p> +<p>– Inkább elutazik.</p> +<p>– Inkább elutazom.</p> +<p>– S mondja, miért tart úgy a házasság veszedelmétől? Maga nem +ötven esztendős.</p> +<p>– Mert tudom, hogy minden asszony elégedetlen s mindegyik az +urától kéri számon, amit az élet tagadott meg tőle. Már +<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= +"Page_31">-31-</a></span> pedig az élet mindenkitől megtagad +valamit. Semmi kedvem egy örök szemrehányást hordozni +ártatlanul.</p> +<p>– S ebben a meggyőződésben élve, mégis képes volna elkövetni a +helyrehozhatatlan ostobaságot?</p> +<p>– Ha nagyon szépen kér rá valaki. De igen nagyon szépen kell +kérnie!… Van magamhoz való eszem, de a férfiak gyöngék s a leányok +erősek. Valami érthetetlen fegyverök van, amelytől félek, mint +ahogy a zuluk félnek a fehérember Winchester-fegyverétől. Különben +nagyon részeg lehetek, mert bölcselkedem.</p> +<p>Ebben a pillanatban egy podgyászszal megrakott, csukott batár +fordult be az utcasarkon és Sugár Mariska, aki hárászkendőjébe +burkolózva, nyugodtan könyökölt a nyitott ablakon, hirtelen +fölemelkedett.</p> +<p>– Ahá, az új lakóim!</p> +<p>– Kiadta a főhadnagy szobáját?</p> +<p>– Igen. Tegnap. Két kis énekesmadárnak.</p> +<p>– Csinosak? Érdemes megvárni őket? <span class= +"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span></p> +<p>– Még egyiket sem láttam, csak a nagynénjökkel beszéltem. Kitünő +figura; olyan mézes s olyan előkelő, mintha bálanyának született +volna. Majd meglátja, milyen jó alak.</p> +<p>Kezet nyujtott s visszahuzódott az ablaktól.</p> +<p>Calvados azt hitte, hogy elvégezték a dolgukat s menni akart. De +gazdája egy mozdulattal megértette vele, hogy másképpen +rendelkezik.</p> +<p>Ott maradt az ablaknál s megvárta a batárt. A rozoga, ócska, +sáros bárka bekanyarodott a kocsipallón s megállt a kapu előtt.</p> +<p>Míg a kaput belülről kinyitották, a kocsis kidugta a fejét két +óriás kosár közül s alázatosan köszönt a nagyságos úrnak.</p> +<p>– Honnan jössz? – kérdezte tőle Vidovics rácul.</p> +<p>– A fogadóból, – felelte a kocsis.</p> +<p>– Csak a podgyászt hozod?</p> +<p>– Nem, az uraságok is benn ülnek.</p> +<p>Ez a fölvilágositás meglehetősen fölöslegessé <span class= +"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> vált, mert +a bárka megizzadt ablaküvege mögött egy női fej jelent meg, mely a +kis ülés felől kiváncsiskodott ki az utcára. Vidovics nem láthatta +jól a kiváncsi fejet; amit mégis észrevett, egy csöppet se +elégítette ki.</p> +<p>– Öregnek látszik s mintha mosolygott volna. Ez a nagynéni. De +hol van a macska, jobban mondva, hol vannak a macskák?</p> +<p>A kaput kinyitották s a bárka behömpölygött az udvarra. Vidovics +a kapufélfához kormányozta Calvadost. Mariska a cselédeivel már +kinn állt az udvaron s mikor a kocsis nagynehezen megállította +gebéit, udvariasan nyitotta ki a bárka ajtaját.</p> +<p>A kocsiból legelőször is egy alacsony termetü s fürge mozgásu +öreg hölgy pattant ki, aki nyájasan üdvözölte Mariskát s aztán a +bennülőkhöz fordult. Azok mintha nem akartak volna mindjárt +kiszállani. Pár pillanatnyi parlamentálás után Mariska meg az egyik +cselédje eltüntek s nemsokára egy gyékénynyel tértek vissza, melyet +a kocsitól <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= +"Page_34">-34-</a></span> a folyosó lépcsőjéig vezető, kissé lejtős +útra terítettek.</p> +<p>– Sáros nekik az udvar, – szólt magában Vidovics Feri. – Ejnye +be kényesek!</p> +<p>A következő percben Mariska és az öreg hölgy két bundába és +nagykendőbe burkolt, tetőtől-talpig bebugyelált női alakot emeltek +ki a kocsiból, akiket takaróiktól alig tudtak a széles bárkából +kifejteni. Mintha két kényes, délszaki növényt emeltek volna le +onnan, hogy a melegházba vigyék.</p> +<p>Vidovics Feri még csak az orrukat sem láthatta nagykendőiktől, +de azért le nem vette róluk a szemét.</p> +<p>– Úgy ugrálnak mint a gazellák, – monologizált, mialatt amazok +felszöktek a lépcsőn s eltüntek a szobájokban. – Egyik sem lehet +idősebb tizennyolc esztendősnél… Hátha egyszerüen bemennék +hozzájuk?</p> +<p>De maga se tudta miért, nem tudta elszánni magát, hogy berontson +a szobájukba, ahogy művésznőkkel szemben már megszokta. S Mariska, +mikor áthaladt a folyosón, <span class="pagenum"><a name="Page_35" +id="Page_35">-35-</a></span> hogy visszamenjen a maga lakásába, +álmélkodva látta, hogy Vidovics Feri még most is ott táncoltatja +lovát az ajtaja előtt.</p> +<p>– Maga még most is itt van, Feri?</p> +<p>– Látni akarom az énekes madárkákat.</p> +<p>– Arra még ráér. Menjen haza és aludja ki magát.</p> +<p>– Olyan illetlennek talál, hogy nem mutathat be nekik?</p> +<p>– Most mindjárt?</p> +<p>– Természetesen.</p> +<p>– Ohó! Az lehetetlen. Először, mert, öltözködnek. És +másodszor…</p> +<p>– Másodszor is van?</p> +<p>– Ezt kellett volna először mondanom. Tudja, ezek nem affajták, +akikhez csak úgy egyszerüen beállít az ember. Első tekintetre +látni, hogy jobb családból valók. Nem az Apor Ilonka-genre, amivel +nem akarom kicsinyleni a hódításait.</p> +<p>– Csak tessék. Ezek tehát ama bizonyos szegény, de becsületes, +rossz sorsra jutott, de büszke lengyel főnemes leányai?… +<span class="pagenum"><a name="Page_36" id= +"Page_36">-36-</a></span></p> +<p>– Azt éppen nem mondom. Az öreg hölgy szavaiból úgy vettem ki, +hogy zeneprofesszor az apjok.</p> +<p>– Ah, zongorahangoló! Az már más. Eszerint testvérek?</p> +<p>– Annyira testvérek, hogy ikrek.</p> +<p>– Ah, ah, egyre érdekesebb a dolog. S én haza menjek aludni? De +maradjunk a főkérdésnél. Csinosak?</p> +<p>– Mint két rózsabimbó. S egyik olyan, mint a másik. Annyira +hasonlítanak, hogy össze lehet őket téveszteni.</p> +<p>– S hogy ez ne történjék, az egyik piros, a másik pedig kék +szalagot visel.</p> +<p>– Amint mondja.</p> +<p>– De hisz ez <i>Giroflé és Girofla</i>, az operette!</p> +<p>– Azt mondják, hogy a színháznál így nevezik őket.</p> +<p>– Lám, lám, lám, lám. És maga azt kivánja, hogy haza menjek?</p> +<p>– Természetesen. Remélem, nem akar nálam botrányt csinálni? Ezek +még nem <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= +"Page_37">-37-</a></span> ismernek; azt gondolhatnák rólam, amit +akarnak. Mit tudják azt, hogy maga három napig ivott?!</p> +<p>– Azért ne haragudjék rám, Mariska; már megyek. De mondja, nem +láthatnám őket az ablaknál?</p> +<p>– Ó, még ráér megismerkedni velök. A szezon végéig itt +maradnak.</p> +<p>– Igen, de én egy pár nap mulva megyek San-Remoba. Pénteken, +vagy legkésőbb szombaton.</p> +<p>– No, addig nem fogja elcsábítani őket.</p> +<p>– De büszke a lakóira!</p> +<p>– Majd maga is más hangon fog beszélni, ha megismerkedik velük. +Lasciate ogni speranza.</p> +<p>– Maga minden szinésznőről ezt mondja. S ezért szeretem magát. +Nem ábrándul ki soha. Imádom magát, Mariska. S hogy megmutassam, +mennyire tisztelem e házat: megyek.</p> +<p>– Azt hiszem, ideje, hogy menjen. Calvados <span class= +"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> már +alszik. Mintha ez is három napig ivott volna, szegény.</p> +<p>Elbúcsuztak s Vidovics Feri végre megindult hazafelé. Kiléptette +lovát a kocsiútra, de nem állhatta meg, hogy ha messziről is, oda +ne tekintsen arra az ablakra, mely azelőtt a főhadnagyé volt.</p> +<p>Két leányfejet pillantott meg az ablaküvegek mögött. Nem +láthatta jól az arcukat, mert az ablaktáblák pántjai egy kissé +eltakarták őket, de amit látott, azzal megvolt elégedve.</p> +<p>Levette a kalapját s nagy reverenciával köszöntötte őket. Úgy +tetszett neki, mintha a két leányfej mosolyogva viszonozta volna az +üdvözletet.</p> +<p>– Lám, nem is olyan haragosak! – szólt magában s az utcasarokhoz +érve, visszapillantott az ablak felé.</p> +<p>Mire haza érkezett, annyira elálmosodott, hogy ruhástól ledőlt a +kanapéjára s menten elaludt.</p> +<p>Azt álmodta, hogy csillagtalan éjjel valami <span class= +"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> nagy +fekete vízen jár, gyászos baldakinu, könnyü ladikon; szemközt vele, +a homályban, sötét alakok eveztek, akiknek nem láthatta az arcát. +Előtte, fehér ruhában, átázott arccal, halotthalavány női alak +feküdt, akiről nem tudta, él-e még vagy meghalt; nem mert közelebb +hajolni hozzá s remegett, hogy a ladikot csapkodó habok elragadják +tőle. Szorongva leste, merre láthatná a partot, de csak a +koromsötét eget s a fekete vizet látta; sehol, semerre egy +fénysugár. A sötét alakok hangtalanul eveztek s szorongását rémítő +félelem váltotta föl; a torka összeszorult, homlokát hideg verejték +borította el s szíve őrülten kalapált. Egyszerre valami megcsillant +a vízen. Már azt remélte, hogy a parti lámpa, mikor rémülten vette +észre, hogy komor ciprusfák között sírkövek meredeznek előtte s a +szigettemető csillogó márványkövei csak a ladik lámpájának gyér +világát verik vissza a vízre… Aztán kápolnaszerü, komor épület +mellett haladtak el s az egyik evezős hirtelen <span class= +"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> +fölegyenesedett. Kiáltani akart, de hang nem jött a torkából. +Behunyta a szemét s mire fölnézett, a fehérruhás nő már nem volt a +ladikban. Kétségbeesve tekintett hátra, de maga mögött csak a +fekete kőkereszteket látta s mintha egy elhaló hang a nevén +szólította volna… A zokogás kitört kebléből s fölébredt.</p> +<p>– Igazán sokat ittam, – szólt, megtörölve a szemét. Mintha +valami ónsulytól szabadult volna. De érezte, hogy a szíve még most +is sebesen ver.</p> +<p>Megnézte az óráját. Esti hét óra volt.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_41" id= +"Page_41">-41-</a></span></p> +<h2>II.</h2> +<p>Oly büszkék vagyunk lelki világunkra s egy rocska hidegvíz elég +rá, hogy szétszórja legmakacsabb gondolatainkat, elnyomja rossz +sejtelmeinket s elfelejtesse velünk azt az érzésünket, melyet +már-már urunknak és parancsolónknak tekintettünk. Ha lelked +zaklatott, háborgó: állj a zuhogó alá s mire megtörülköztél, egy +pár óráig más szemmel nézed az egész világot.</p> +<p>Vidovics Feri, mikor este nyolc óra tájban kilépett a +fürdőszobájából, teljesen megfeledkezett arról a veszedelemről, +mely őt Van der Kerkhoven kisasszony képében fenyegette; egy +pillanatig se foglalkozott azzal, hogy rosszat álmodott s nem +emlékezett rá, hogy aznap délelőtt, mámora <span class= +"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> ködében, +két leányfejet látott, amelyek mintha integettek volna feléje a +fehér jácintok és rózsaszínü gardeniák közül.</p> +<p>Csak arra gondolt, hogy egy pár nap mulva San-Remo olajfái +között fog bolyongani, pompázó tavaszban, melyhez képest a mi +májusunk zord, szigoru időszak. Találgatta, vajjon átrándul-e a +galamb-lövésre s előre örült az excentric alakoknak, az átutazó +Héróknak és Juliáknak, akikkel a vendéglő-élet vásári zsivajában +köt majd ismeretséget „pour une éternité“, ami nála annyit fog +jelenteni, hogy: a soha viszont nem látásra.</p> +<p>De mit csináljon az ember Vásáros-Berényben este nyolckor, ha +egy órával előbb tökéletesen kialudta magát? Az ember elmegy a +színházba, mint mindenki. Berényben, ahol a társaságos életnek +megvannak a maga külön törvényei, ez az a hely, ahol élned és +halnod kell. Ha éhes vagy: megvacsorázol a páholyodban, ha a jókedv +pirosra festi képed: narancsokat dobálsz a <span class= +"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> színpadra +s ha nem tudod miért, elfog a spleen: pezsgős pohárral a kezedben +várod Hamletet, mert arcod víg a bánat idejében…</p> +<p>Behivatta a legényét s kiadta neki a parancsot:</p> +<p>– Akármikor jövök haza, hat órakor felköltesz s megmondod +Gyurkának, hogy fogja be a két szürkét. Szent-Jánosra megyek. Ha a +tiszttartó bejönne, nem kell befogni.</p> +<p>Aztán kisétált az utcára.</p> +<p>A nagy csűr, ahogy Vidovics a házát nevezte, közel volt a +piactérhez; csak egy pár lépést kellett tennie s már ott volt +Berény város szívében.</p> +<p>A piactérre már ráborult a nyugodalmas éj. A boltajtók +nagyobbrészt zárva voltak; itt-ott hallatszott egy-egy elkésetten +gördülő vasajtó csikorgása. A villámos lámpák alatt álldogáló subás +falusiak, a József-napi vásár utolsó vendégei, hazafelé +kászolódtak, s a piacot körülölelő kis utcák gyorsan szítták föl +magukba a pihenésre siető, sötét alakokat. A roppant térséget, ahol +egy negyedórával <span class="pagenum"><a name="Page_44" id= +"Page_44">-44-</a></span> ezelőtt még bunyevác, magyar, sváb és rác +parasztok tarka sokasága nyüzsgött, birtokba vette a csend és +homály. A tér északi szélén magánosan álló nagy templomot mélységes +sötétség környékezte, s mögötte, az egész tájékon, vak homály és +kisérteties némaság ült.</p> +<p>Csak délnyugatról, a <i>Metropole</i>-szálló oszlopos homlokzata +felől hallatszott némi lárma s a tér keleti részén csillogott +élénkebb világosság, ahol a felhők közt bujkáló holdtól +ezüstszürkére enyhült szemhatáron az új színház barokk formái +rajzolódnak.</p> +<p>Vidovics szerette ezt a roppant piacot, mely terének bőségével +és pazarságával a rónaság áldásaira emlékeztette. Arra gondolt, +hogy a köröskörül békén pihenő, rengeteg sikságot, melyre oly +kegyesen tekint a jóságos ég, nem teheti immár szegénynyé és +nyomorulttá semmiféle civilizáció: se a villámos lámpák fényüzése, +se a <i>Metropole</i>-szállóba importált pezsgőtenger, se a +fegyveres béke őrzőinek egész szárazföldi lovas <span class= +"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> és +gyalogos állománya, se a cigányzene szította szenvedelmek, se a +Kékessy Andor színművész úr tíz lépésnyi távolságban csillogó +cilindere, mely hősünkre nézve a nyugati eszméket, Hauptmann +Gerhártot, Ibsent, Sudermannt, Planquette-et és Varneyt, sőt magát +Párist jelentette.</p> +<p>Ebben a pillanatban két fiatal hölgy haladt el mellette, +gyorsan, könnyedén, mint egy fecskepár. Olyan váratlanul surrantak +el az oldala mellett s olyan messze jártak a legközelebbi villámos +lángtól, hogy az arcukat nem láthatta, de lehetetlen volt a +járásukat meg nem ismernie. Odébb Kékessy úr tisztelettel köszönt +nekik s a hölgyek fejbiccentve fogadták az üdvözlést.</p> +<p>– Ezek az én szinész-kisasszonykáim, – szólt Vidovics Feri +magában – akik úgy hasonlítanak egymáshoz, mint két vadgalamb. +Vajjon csakugyan olyan vadak volnának-e? Nem hinném. A művészet +jelentékenyen szelidíti az erkölcsöket; legalább a régiek így +tartották. <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= +"Page_46">-46-</a></span></p> +<p>De azért nem sietett utánok, pedig megszokta, hogy a +színésznőknek az utcán mutatkozzék be, minden körülményesség +nélkül. Berényben a víg emberek nem igen kedvelik a ceremóniát.</p> +<p>Csak a tekintetével követte őket, amíg a két leány eltünt a +színház tájékán.</p> +<p>– Lám, lám – tünődött – az operette-írók nem találhatnak ki +olyan bolondot, amit az élet a maga naiv komolyságával meg ne +ismételjen. Tessék: Giroflé és Girofla, az egyik kék, a másik +rózsaszín szalaggal. Őszintén szólva: nem hiszek ebben a poézisben. +A természet, amire tart valamit, nem produkálja mindjárt két +példányban. A csiperkegomba nem sokat különbözik a szomszéd +csiperke-gombától, de ki látott valaha két Maréchal Niel-rózsát, +amelyek formára, színárnyalataikra, leveleik rajzára, szirmaik +összefogózkodására, a százlevelüség minden intimus bájára úgy +hasonlítanának egymáshoz, mint két tyúktojás?! Az ikrek +mulatságosak, ha akarom: kedvesek is, de azok az <span class= +"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> ikrek, +akiket össze lehet téveszteni, mint Giroflét és Giroflát, nem +lehetnek poétikusak.</p> +<p>Ekközben utólérte a szinészt, ki mélabúsan sétáltatta ujonnan +vasalt pepitanadrágját Vásáros-Berény középkorias kövezetén.</p> +<p>– Mondja, Kékessy úr, – szólította meg, – ön tapasztalt ember… +honnan van az, hogy minden szinésznő rosszul öltözködik?! Hogy – +május avagy december hó – minden művésznő másképp jelenik meg a +napfényen, mint a többi páváskodó szép?! Hogy ha szegény, egy +korona értékü cafranggal, akarja, nem akarja, föl kell tünnie s +hogy ha annyi a pénze, mint a polyva, nem tud úgy öltözködni, a +hogy – bocsássa meg – az úriasszonyok?! Hogy ha egyszerü és finom +akar lenni, cifrább, mint egy mór épület s hogy egy öreg, tudós +asszonyban is rá lehet ismerni az egykori művésznőre?!</p> +<p>– Ennek az Országos Szinész-Egyesület az oka, – felelt nyugodtan +Kékessy úr s kifejtette, hogy ha ő főispán volna, mit tenne a +vidéki szinészet érdekében. Az igazgatói <span class= +"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> +koncessziót nem szabad egyéb föltételhez kötni, mint egy közönséges +erkölcsi bizonyítványhoz, más alapokra kell helyezni a +nyugdíj-ügyet, véget kell vetni az egészségtelen +primadonna-kultusznak s végül szabályozni kell az állami és városi +szubvenció kérdését. A <i>szubvenció</i> szónak egyszerü ellehelése +elég volt rá, hogy valóságos ihlet fogja el a gömbölyü bonvivant-t +s Vidovics Feri kezdte élénken sajnálni, hogy mindeddig nem +kinálták meg a főispánsággal, amely kedvező helyzetben egy +kategorikus nem-mel véget vethetne e tenger panasznak.</p> +<p>– Igaz, – szólt hirtelen, merész á-propos-val, – a szezon vége +szenzációsnak igérkezik. Új erők, új repertoire!…</p> +<p>– Igen, a Haller-lányok! – felelt szomoruan a yorkshirei művész. +– Most már pláne párosával kapjuk a primadonnákat! Hová sülyedtünk! +Shakspere korában…</p> +<p>– Azt mondják, nagyon érdekes kis jószágok, – rögtönözte +Vidovics. – Persze, az operette!… <span class="pagenum"><a name= +"Page_49" id="Page_49">-49-</a></span></p> +<p>– Az operette még hagyján, – sóhajtott Kékessy úr, – de most már +az operát is a nyakunkra hozzák! Kinek kell itt az opera, ha szabad +kérdenem? <i>Zampa</i> és az <i>Alvajáró</i> Vásáros-Berényben! +Nevetséges! Ha az Országos Szinész-Egyesület…</p> +<p>– Opera-énekesnők? – vágott közbe Vidovics.</p> +<p>– Igen; az operette derogál nekik. Szép hangjuk van, különösen a +kisebbiknek.</p> +<p>– A kisebbiknek? E szerint nem ikrek?</p> +<p>– Dehogy. Csak amolyan mű-ikrek. A nagyobb hatás kedvéért. +Különben csak egy vagy két esztendő lehet köztük a +korkülönbség.</p> +<p>– De nagyon hasonlítanak egymáshoz?</p> +<p>– Össze lehet téveszteni őket, mert egyformán fésülködnek s +egyformán öltözködnek.</p> +<p>– Egészen a kék és rózsaszín szalagig?</p> +<p>– Igen; roppant ápolják a hasonlatosságukat. A kék és rózsaszín +szalagra egyébként semmi szükség, mert a hasonlatosságuk +<span class="pagenum"><a name="Page_50" id= +"Page_50">-50-</a></span> csak addig tart, amíg az egyik megszólal. +A hangjuk más. Ez az egyetlen, ami bennük, hogy úgy mondjam, +egyéni.</p> +<p>– Azt hallottam róluk, egy kicsit rátartóak.</p> +<p>– Rettenetesen nagyralátók. Máris úgy járnak-kelnek a világban, +mint két kis Patti, pedig még csak most végezték el az +opera-iskolát. Szentül meg vannak győződve, hogy fényes jövő +várakozik rájok, amelynek első stációja: Vásáros-Berény, a második: +Budapest s a harmadik: Szent-Pétervár. Az apjok telebeszélte a +fejöket efféle szamárságokkal; az öreg Svengali egyszerüen bele van +őrülve a leányaiba. Nincs az az igazgató, aki megférjen vele. Azzal +kezdte, hogy beleszólt minden próbába, kikötött a karmesterrel s +reformálni akarta az egész társulatot. Ide már csak úgy +szerződtették őket, hogy a direktor kikötötte Svengali papának a +visszavonulását. Ha csak beteszi a lábát a városba, a szerződés +fölbomlik. Valóságos csapás <span class="pagenum"><a name="Page_51" +id="Page_51">-51-</a></span> rájok nézve az a vén ember. Az egész +télen szerződés nélkül voltak miatta. Rettenetesen félti +szegényeket; úgy látszik, arra számít, hogy főhercegekhez adja őket +feleségül.</p> +<p>– Ejha! Akkor hát hiába hívnám meg őket vacsorára?</p> +<p>– Mit képzel? Hozzánk, a kollégáikhoz is ritkán ereszkednek le. +Most vagy két este együtt vacsoráltak velünk a fogadóban, de csak +azért, mert még nem volt lakásuk. Az őszszel is egy társulatnál +voltunk: Balajtinál Miskolcon. De ott két hónap alatt nem ért +bennünket ez a szerencse. Mihelyt lakásuk van, egész nap otthon +ülnek s előadás után sonkát meg sajtot vacsorálnak.</p> +<p>– És ők ezt mulatságosnak tartják?</p> +<p>– Várják a főherceget.</p> +<p>– És mindjárt kettőt!</p> +<p>Eközben a szinházhoz értek s Vidovics észrevette, hogy a +sötétből egy szivarozó alak nagyot köszön feléje.</p> +<p>– Ah, jó estét igazgató úr. Nos, hát hogy vagyunk? <span class= +"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span></p> +<p>– Bizony, kérem, nagyon megérezzük az árokszállási névnapot. +Tegnap <i>Lear király</i>-t adtuk; Leart magam játszottam, Edmundot +Kékessy, Cordeliát Ilonka: s tizenöten voltak a szinházban. Ma +pláne a <i>Bőregér</i> megy s még ma is csak félházunk van.</p> +<p>– Hja, vásár után vagyunk.</p> +<p>– De vasárnap. Nagy baj az, kérem, hogy itt az értelmiségnek +csak akkor kell a szinház, ha se névnap, se megyegyülés…</p> +<p>– Se disznótor. Igaza van. Én a mi értelmiségünket nem is +nevezem értelmiségnek. Pedig hallom, most már operát is kapunk.</p> +<p>– Mit csináljak, kérem? Az ember bele öli a vállalatba egész +vagyonát s hiába. Néha, ha ez az aranylánc nem volna, mely még +boldogult nagyatyámról maradt rám, nem tudnám fizetni a társulatot. +De nekem már a véremben van, hogy ne sajnáljak semmi áldozatot.</p> +<p>– Kékessy úr azt mondja, hogy az új énekesnők nagyon kedvesek. +<span class="pagenum"><a name="Page_53" id= +"Page_53">-53-</a></span></p> +<p>– Az egyiknek olyan hangja van, mint a La Grange-nak s a másik +olyan muzikális hogy két nap alatt betanul akármit.</p> +<p>– Akkor hát kár, hogy két példányban születtek. Egy személyben +többre vinnék, mint így kettecskén.</p> +<p>– Ó, nagy jövő vár rájok, különösen a kisebbikre, aki még nem +tud semmit. Majd megtetszik látni. Előadjuk az <i>Alvajáró</i>-t, +<i>Zampá</i>-t, a <i>Remete csengetyű</i>-jét, <i>Hoffmann +meséi</i>-t… Apropos, valamire bátorkodnám kérni a szivességét. A +vidéki operák ügyében egy szerény memorandumot szerkesztettem; +holnap vagy holnapután küldöm el a belügyminiszter úrhoz. Ha +véletlenül Pestre méltóztatnék utazni, kegyeskedjék néhány jó +szóval figyelmeztetni rá a kegyelmes urat.</p> +<p>– Kedves igazgató úr, Warga ő excellenciája messziről rokonom +ugyan, de olyan messziről, hogy e nagy távolság miatt mindössze +kétszer vagy háromszor találkozhattunk, amióta a világon vagyunk. +Nagyon kevéssé ismer s tudtommal csak egyetlen egyszer <span class= +"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> emlékezett +meg rólam. Ez akkor történt, mikor a fiát Kalocsán megbuktatták. +Nagyon dühös volt s elhatározta, hogy református gimnáziumba adja a +gyereket, hadd pukkadjanak meg a jezsuiták. Azt mondják, az első +pillanatban Berénybe akarta küldeni, de aztán mást gondolt s így +szólt egy közös rokonunkhoz: „Mégis csak Debrecenbe viszem, mert ha +Berénybe adom, olyan korhely fickó lesz belőle, mint Vidovics +Feri.“ Az én ajánlatom tehát nem sokat használna az ön +memorandumának. De majd beszélek a sógorommal; az nagyképü ember s +a szava sokat nyom a latban.</p> +<p>Ezzel jóéjszakát kivánt a művészeknek s belépett a +szinházba.</p> +<p>Hogy a bérelt helyére juthasson, végig kellett mennie az egész +nézőtéren. Elég hangtalanul járt, de még se tehette ezt némi +föltünés nélkül. Ahhoz képest, hogy hatezer hold első minőségü +bácskai földet mondhatott a magáénak, Vidovics Ferinek igen jó +termete volt; talán mint szegény fiu is <span class= +"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> szembe +tünt volna, de így bajos volt észre nem venni. Aztán meg a szinházi +közönség megszokta ugyan a jövését-menését, de ma senkit sem vártak +a jeunesse dorée-ból s megjelenése az avatatlanoknak – de +egyszersmind érdeklődőknek – azt adta hirül, hogy az árokszállási +dáridó, mely Vásáros-Berényt néha egy hétre is kivetkőztette rendes +formájából, immár vége felé jár. Azért ezúttal a szokottnál is +nagyobb érdeklődés kisérte a helyére s mialatt illő csendben haladt +végig a zártszéksorok között, a nézőtér figyelmét meglehetősen +elvonta a szinpadtól. A szaténblúzos polgárkisasszonykák dühvel +elegy melankóliával tekintettek utána, a szerényebb sorsu +értelmiség hölgytagjai kiváncsian pillantottak az üres páholyokra: +nem bukkan-e ki valahonnan a hollandus kisasszony feje s a +jobboldali szinészpáholy összes messzelátói mozogni kezdtek.</p> +<p>Még a szinpad is fölelevenült egy percre. Orlovszki herceg +életunt vendégei, akik az <span class="pagenum"><a name="Page_56" +id="Page_56">-56-</a></span> imént fagyos nyugalommal konstatálták, +hogy Eisenstein esete <span class="i0"><br /></span> <span class= +"i0">Fura eset, ha-ha-ha!<br /></span> <span class="i0">Soha ilyet, +ha-ha-ha!<br /></span> <span class="i0"><br /></span> hirtelen +összesugtak; Adél személyesítője pedig fölhasználta az általános +elszórakozást és sietett megismételni a couplet-ját: <span class= +"i0"><br /></span> <span class="i0">Márki, szivem,<br /></span> +<span class="i0">Higyje nekem,<br /></span> <span class="i0">Hogy +bánt ez a dolog,<br /></span> <span class="i0">Mert csak aki +vak,<br /></span> <span class="i0">Mondana olyat,<br /></span> +<span class="i0">Hogy én szobalány vagyok.<br /></span> +<span class="i0"><br /></span></p> +<p>Mindezt Vidovicsnak énekelte, aki ezalatt elfoglalta helyét az +első sorban. A szegény Adél csak az előbb tudta meg, hogy a +szinügyi bizottság a jövő évre nem akarja szerződtetni; egyetlen +reménysége az a fiatal ember volt, aki most ült le vele szemben. +Vidovicsot jó fiunak ismerték; ha a szinügyi bizottság csak ő +belőle áll, az egész színtársulat ott vénült volna meg +Berényben.</p> +<p>Hanem ez egyszer kárba veszett a zengő kacérkodás, a meleg +tekintet és a delejes <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= +"Page_57">-57-</a></span> mosoly. Vidovics alig hogy letelepedett, +oldalt fordult a szinpadnak s körültekintett a nézőtéren. Azonnal +megtalálta, amit keresett. A két leány ott ült a második emeleten, +egy baloldali páholyban, közel a szinpadhoz. De mintha nem igen +akartak volna mutatkozni; meghuzódtak a nézőtér felé eső sarokban. +Az egyiknek, aki bizonyosan a padon ült, csak a frizurája látszott +ki; a másik pedig, aki lentebb, az előtérben foglalt helyet, +minduntalan hátrahuzódott a páholy belsejébe. Vidovics nekik +szegezte turfmesszelátóját s várt türelmesen.</p> +<p>Azok hamarosan észrevették a tolakodó érdeklődést és védekeztek. +Hol a szinházi nagyító-üvegüket tartották az arcuk elé, hol +elbujtak egészen. Ha ki-kipillantottak s látták, hogy az ostrom +egyre tart, hirtelen elfordultak s a nézőtér másik felén kerestek +nézegetni valót, vagy tettetett áhítatossággal temetkeztek belé az +Orlovszki herceg nem éppen tündéri szoaréjába. De a legtöbbször, +alig mutatkoztak, máris eltüntek. <span class="pagenum"><a name= +"Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> Abban az állhatatosságban, +melylyel a nagy bolond angol messzelátó mindenüvé követte őket, +mint egy hű kutya, több volt a komikum, mint a szemtelenség, s +üldözőjüknek úgy tetszett, mintha ez az enyhítő körülmény se +kerülte volna el a figyelmöket.</p> +<p>Bár csak egy-egy pillanatra mutatták meg a fejecskéiket, e +pillanat alatt is meglátszott rajtok, hogy tulajdonképpen maguk se +tudják: nevessenek-e vagy bosszankodjanak?</p> +<p>Sőt mintha, ama nagy buzgalom ellenére, melylyel futottak, +menekültek az üldöző tekintet elől, gondjuk lett volna rá, hogy ha +egy-egy szempillantásra is, mégis csak megmutassák magukat. +Kacérkodtak-e egy kissé, vagy a nőiesség önkéntelen mozdulata volt +ez, megnyilatkozása a szendergő asszonyiságnak, melynek örök óhaja: +legyőzöttnek lenni? – Vidovics nem volt tisztában vele. De mindegy. +Annyit elért, hogy az a minden képzeletet meghaladó s még +Vásáros-Berényben is feltünő nembánomság, melylyel <span class= +"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> már vagy +tíz perc óta bőszítette a körülötte ülő hölgyeket, nem maradt +eredménytelen. Ha a közönség nem is, ő már látta Giroflét és +Giroflát.</p> +<p>S így szólt magában:</p> +<p>– Milyen vakok az emberek! Azt mondani erről a két leányról, +hogy egyformák, hogy csodálatosan hasonlók! Igen, egy a fejök nemes +formája, a teint-jök, mely szinte áttetsző s hasonlók a vonásaik +is. Még a termetük is egy stílü; mind a kettőnek a növésében van +valami, ami a prerafaelisták liliomaira emlékezteti az embert, +azokra a végtelenül gyöngéd, bájosan karcsu, láthatóan a paradicsom +kertjében termett liliomokra, amelyeket mintha egy lehellet is +megtörne s amelyeket a valóságban nem, csak ama régi képeken látni. +Egyforma végre a hajviseletük s főképpen az öltözködésük. De +micsoda barbár az, aki ezt a két fejet összetéveszti! Az egyiknek a +haja majdnem szőke, a másiké sötét gesztenyeszinü; az egyiké +bágyadtan puha, selyemszerü, <span class="pagenum"><a name= +"Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> a másiké tömött, buja és +bársonyos fényü. A szőkének a szeme világos, derűs, nyájas kék, +mint a zürichi tó vize egy áprilisi délelőtt, a barnáé olyan, mint +egy melegtüzü zafir. Amannak az ajka egy gyönyörüen megrajzolt +csókos ajk, aminőket Fragonard festett, emezé az az édes száj, +amely mintha még nem vesztette volna el az anyatej emlékét, az a +száj, amelyet a Murillo kedves kis bamba angyalkáin látni.</p> +<p>És mind a kettőnek más-más a bája. Az egyik egy Régence-alak; +ilyen lehetett Madame de Parabère tizenhat éves korában, mikor még +leány volt. A másik meg… ilyeneket nem is látni nappal. Csak +szerelemmel, mámorral teli, holdfényes éjszakákon, mikor a nő csupa +mosolygás, mikor szépünk a gyönyörtől százszor szebbé válik, mikor +szemének a ragyogása bevilágítja szobánkat…</p> +<p>Aztán eszébe jutott a festék, a rizspor, a bécsi rongy, a cold +cream s így fejezte be monológját: <span class="pagenum"><a name= +"Page_61" id="Page_61">-61-</a></span></p> +<p>– Azaz, hogy ma még… Egy félesztendő mulva csakugyan egyformák +lesznek.</p> +<p>Valaki megérintette a vállát. Hátra nézett; Sugár Mariska ült +mögötte, egy kissé előre hajolva, mintha mondani akarna +valamit.</p> +<p>– Ó, jóestét. Bocsásson meg, hogy nem néztem körül, de nem is +képzeltem…</p> +<p>– Igen, tudom… Nem ért rá észre venni, sebaj… Hanem hajoljon +csak közelebb.</p> +<p>– Parancsoljon.</p> +<p>– Hagyja békében szegényeket!… Ezeket még zavarba hozza az +efféle… Meg akarja szalasztani őket?</p> +<p>– Nem hiszem, hogy ilyen ijedősek volnának. Szinésznők, akiket +ezer szem lát, mikor fölötte nyárias kosztümben vannak, nem szoktak +megriadni egyetlen egy szál publikumtól.</p> +<p>– Vigyázzon, a nagynénjük ül mellettem!… Beszéljen egy kicsit +halkabban.</p> +<p>– Eltünjek?</p> +<p>– Nem, hanem viselje magát jól. Mindenki ide néz. Hol rájok, hol +magára. <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= +"Page_62">-62-</a></span></p> +<p>– Meg fogok javulni. A fölvonás végéig engedelmesen a szinpadra +nézek s aztán fölmegyek a szinészpáholyba, Apor Ilonkához. Jól +van?</p> +<p>– Jól van. Köszönöm.</p> +<p>– Mondja legalább, hogy meg van elégedve a nevelésével.</p> +<p>– No, büszke éppen nem vagyok magára, de szeretem, hogy +szófogadó.</p> +<p>Mariska visszahuzódott s Vidovics tovább monologizált:</p> +<p>– Odafönn éppen szemközt leszek velök s még közelebbről láthatom +őket…</p> +<p>Aztán úgy cselekedett, ahogy igérte.</p> +<p>Apor Ilonka egy kicsit duzzogva fogadta.</p> +<p>– Csakhogy eszébe jutottam végre! Egy hétig szinét se látni; azt +beszélik róla, hogy talán már meg is házasodott s amikor megjön: +tessék, rám se néz! Annyira érdekli az a két leány?</p> +<p>– Mondjon róluk valami rosszat, lelkem.</p> +<p>– Én ugyan nem mondok szegényekről, – szólt Ilonka azzal a +csöndes, mély szánalommal <span class="pagenum"><a name="Page_63" +id="Page_63">-63-</a></span> melyet a szinésznők csak egymás +számára szoktak tartogatni, – tőlem akár azt is megkivánhatják, +hogy az igazgató külön bejárást csináltasson nekik a szinpadra, +diadalkapuval, virág-szőnyeggel és fehérruhás kis leányokkal!… +Nézze, derogál nekik közénk ülni; mindjárt külön páholy kell +nekik!… Pedig jól nevelt nagynénjök már bent ült a szinházban, +mikor ők, nem tudom honnan, megérkeztek – úgy látom, Sugár +Mariskától kapott helyet, – de azért a Patti-nővérek mégis külön +páholyt kértek s mivel a nézőtér félig üres, hát kaptak is. Itt nem +fértek volna el, a kis kényesek!</p> +<p>– Én még nem láttam szinésznőt – felelt Vidovics, – aki ne azzal +kezdte volna, hogy lenézte a többit. Az első esztendőben mindegyik +más, jobb házból való, mint a többiek; később aztán engednek a +zárkózottságukból s új szinésznők jönnek, akik viszont őket is +lenézik. Ez világ sora Ilonka. <span class="pagenum"><a name= +"Page_64" id="Page_64">-64-</a></span></p> +<p>– És nézze, Blindekuh-t játszanak a közönséggel, a kis kedvesek! +Elbujnak s aztán kikukucskálnak. „Fogadjunk, hogy nem találsz meg, +Dávidkám!“ Mintha a közönség törődnék velök! „Fogadjunk, hogy nem +kereslek, Eszterkám!“ Vagy magával kacérkodnak ilyen kitartóan?</p> +<p>– Meglehet, hogy előlem bujtak el. Amióta feljöttem, nem igen +látni őket.</p> +<p>Kopogtattak s Ilonka hátra fordult. A páholynyitogatónő dugta be +a fejét.</p> +<p>– A Kati?</p> +<p>– Igen, nagysád.</p> +<p>– Jól van, mindjárt megyek.</p> +<p>A páholynyitogatónő visszahuzódott.</p> +<p>Ilonka begyömöszölte selyem-sachetjába a szinházi holmiját: a +cukrait, egy huszonnyolcíves szerepet, a messzelátóját, egy üveg +Eau de Colognet, meg a <i>Vásáros-Berényi Hirlap</i> legújabb +számát s öltözködni kezdett. Időközben, míg Vidovics segítségégével +fölhúzta új, angolos szabásu kabátját, mely hírnevére nagyobb +árnyékot borított <span class="pagenum"><a name="Page_65" id= +"Page_65">-65-</a></span> minden éjjeli zenénél, egy bizalmas +kéréssel fordult a barátjához:</p> +<p>– Feri, kérem, adjon Bérczlakynénak két forintot. Először, mert +tartozom neki s másodszor, annyi gyereke van szegénynek!… Itt +marad? Nem jön be hozzám egy csésze teára?</p> +<p>– Miért? Hogy elaludjék, mint a multkor?</p> +<p>Cordelia ábrázolója igen jóindulatu leány volt, de egy kissé +álmos természetü. Ha nem játszott, kilenc óra tájban már +megnehezedtek a szempillái s lehettek körülötte huszárok, tüzérek, +zavartalanul adta át magát a teljes lelki békességnek. Ha ilyenkor +a szinpadon kellett lennie: járt, kelt és beszélt, de Juliáját és +Gauthier Margitját az utolsó fölvonásban valami sajátos apathia +fogta el, az utolsó tapsviharokat már nem hallotta s mialatt a +szinházból cselédjével haza gyalogolt a harmadik utcába, az úton +már szendergett.</p> +<p>Azért nem is erőltette, hogy Vidovics elkisérje, hanem a +folyosón szépen elbúcsuzott tőle. <span class="pagenum"><a name= +"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span></p> +<p>– Holnap nézzen be hozzám s beszélje el, mi történt +Árokszálláson. Pá, édesem, adok magának egy puszit.</p> +<p>A cselédjét és a sokgyermekü páholynyitó asszonyt nem tekintette +idegeneknek.</p> +<p>Vidovics átszolgáltatta Bérczlakynénak a köteles két forintot s +lekisérte Cordeliát a foyerba. Ott elváltak. Shakspere álmos +tolmácsolója eltünt cselédjével az utca sötétjében, Vidovics +elszítt egy cigarettát, aztán sarkon fordult s újra fölment a +második emeletre. Csakhogy most már nem a színész páholy felé ment, +hanem a folyosó másik oldalára.</p> +<p>Egy pillanatig habozott.</p> +<p>– Eh, nevetséges!… Hiszen szinésznők!</p> +<p>Kopogtatott s be se várva a feleletet, kinyitotta a páholy +ajtaját. Csak aztán kérdezte, hogy:</p> +<p>– Szabad?</p> +<p>S mély meghajlással köszöntve a hölgyeket, várta a +feleletet.</p> +<p>A felelet elég kategorikus volt: <span class="pagenum"><a name= +"Page_67" id="Page_67">-67-</a></span></p> +<p>– Nem szabad.</p> +<p>A szőkébbik leány szólt, aki a páholy előterében ült s most, az +ajtónyilásra, könnyedén hátrafordult. A másik, aki a sötétben +kucorgott, nem adott életjelt.</p> +<p>– Ó, bocsánat!…</p> +<p>Vissza akart huzódni, de mialatt betette az ajtót, újra +megszólalt ugyanaz a hang:</p> +<p>– Azaz, csak jöjjön be!… Végezzünk egyszer s mindenkorra.</p> +<p>Nem is kellett újra a kilincshez nyulnia; az ajtó kinyilt +belülről. A szőkébbik leány nyitott ajtót; aki a „nem szabad“-ot +mondta.</p> +<p>Vidovicsnak úgy tetszett, mintha ugyanebben a pillanatban egy +kar mozdult volna meg a homályosságban, hogy valamitől visszatartsa +a haragos kis szőkét. Mit akart ez a mozdulat? Azt, hogy: „Ne hívd +be!“ vagy azt, hogy: „Ne légy nagyon goromba!“ – nem tudta +kitalálni. De nem is volt ideje ezen gondolkoznia. Várták; +belépett.</p> +<p>– Kedves uram, – szólt, aki az ajtót nyitotta (Vidovics egy +szempillantás alatt <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= +"Page_68">-68-</a></span> meggyőződött róla, hogy jó angol +messzelátója nem csalta meg) – ön meg akar ismerkedni velünk s úgy +találja, hogy a formák fölöslegesek. Én ugyan nem vagyok ebben a +véleményben, de belátom, hogy ami magát a megismerkedést illeti, +ezt úgy se kerülhetjük ki… Ennek előbb vagy utóbb meg kell +történnie. Essünk hát keresztül rajta, bár nekem úgy rémlik, hogy +ön nagyon is siet…</p> +<p>– Kisasszony, én…</p> +<p>– Pardon. Előbb foglaljon helyet. Nem… üljön oda, egészen előre. +Ha meg akar ismerkedni velünk, ne szégyeljen bennünket. Így; +szeretem, hogy szófogadó. Nos, hát ismerkedjünk.</p> +<p>– Esküszöm, kisasszony, hogy a tiszteletlenség eszem ágában se +volt. Mi kisvárosiak…</p> +<p>– Hagyjuk ezt, ezen már túl vagyunk. S nem is vagyok kiváncsi +rá, mekkorát tud hazudni. Térjünk a dologra. Tehát: engem Haller +Lolának hívnak, tizennyolc éves multam… <span class= +"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span></p> +<p>– Ha akaratlanul, rá is szolgáltam a haragjára… haragjokra…</p> +<p>– Ah, ön úgy véli, hogy előbb önnek kell bemutatkoznia? Nem, ez +fölösleges. Mi mindent tudunk önről. Legalább: mindent, amit ön +elmondhat. Ön, Vidovics Ferenc úr, a leggazdagabb Vidovics a két +tucat Vidovics közül. Nemsokára főispánja vagy képviselője lesz +Vásáros-Berénynek. Egyelőre csak a szinügyi bizottság elnöke, mert +minden tudományok közül a szinésznőkköz ért a legjobban. Jó táncos, +a lawn-tennisben elég ügyes, közepes vivó, ellenben úgy lövöldözi a +galambokat, hogy passzió nézni. A földje sok, a búzája csoda, +pezsgőben félelmes ellenfél s ha nagyon sokat iszik, úgy tesz, +mintha alapjában szomoru ember volna. A legmisztikusabb önben, hogy +mindig a szendéknek szokott udvarolni, soha se a naiváknak; az +állam-vizsgálaton egyszer megbukott. De már letette, egészben véve +nem rossz ember, inkább csak rusztikus egy kicsit s van egy +rattlere, amely… vagy <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= +"Page_70">-70-</a></span> aki a legműveltebb kutya Szilas +vármegyében, ezt a rattlert <i>Lecocq úr</i>-nak hívják, igen +zseniális állat… Mit mondjak még? Nem, nem találok egyebet; különös +ismertető jelei nincsenek. Nos, ugy-e, ismerem önt Vidovics Ferenc +úr?</p> +<p>– Ha valaha odáig viszem, hogy szükség lesz az életrajzomra, +mindenesetre Sugár Mariskához fogok folyamodni.</p> +<p>– Jól teszi, mert Vitkovszkiné ő nagysága enyhén itéli meg önt. +S ha véletlenül fölpillant ide, bizonyára meglepőnek fogja találni, +hogy önt itt látja…</p> +<p>– Kivált ha észre veszi rajtam, hogy sehogy se vagyok képes +olyan bűnbánatot érezni, amely megfelelne az elkövetett +vakmerőségnek…</p> +<p>– Ó, kérem, hagyja el az efféle izetlenségeket. Talán majd +későbben. Most csak azt akartam tudtára adni, Vidovics úr, hogy ön +téved. A tévedése menthető. Hozzászoktatták, hogy azokkal a szegény +leányokkal, akik a szinpadon ugra-bugrálnak, ne sokat <span class= +"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> +ceremoniázzon. Nos, én közölni kivántam önnel, hogy nekünk semmi +közünk az ön életfölfogásához s hogy mi azoktól, akikkel szóba +állunk, megkövetelünk minden tiszteletet. Önnek igen sok pénze +lehet, Vidovics úr, de mi nem kérünk az ön pénzéből s azért nem is +alkalmazkodunk se önhöz, se máshoz senkihez. Úgy akarunk élni, +ahogy nekünk tetszik, akármilyen szegény szinésznők vagyunk.</p> +<p>Ezeket az éles szavakat halkan mondta, hogy az előadást ne +zavarja s a tompított hang kétszeresen éreztette, milyen ingerült. +De a tekintete most is derült maradt; a szeme nem tudott +haragudni.</p> +<p>Vidovics úgy nézett rá, ahogy vádlotthoz illik, mikor bírája +beszél. S mialatt ezt a világos, derüs, szép szempárt nézte, úgy +tetszett neki, mintha egy virágházba látna be rajta, ahol csupa +vörös és rózsaszinü, haloványkék és topáz-sárga, ismeretlen déli +virág tarkállik.</p> +<p>– Kisasszony, ön igen szigoru… <span class="pagenum"><a name= +"Page_72" id="Page_72">-72-</a></span></p> +<p>– Azt hiszem jobb, ha tisztában vagyunk egymással. De most +maradjon csendben. A Frank jelenete következik s ez engem jobban +mulattat, mint amit ön mondhatna.</p> +<p>– Még csak egy szót. Szeretném jóvá tenni, amit akaratlanul +vétettem. De igaza van, egy kicsit rusztikus vagyok hozzá, hogy +eltaláljam a módját. Azt hiszem, az én helyzetemben kétféleképpen +kérhet engedelmet az ember. Vagy virágot küld… tudja, afféle +szegény, berényi virágot… vagy nem alkalmatlankodik többet, hanem +eltünik s tovább is mély tisztelettel köszön, de nem mer +közeledni…</p> +<p>– Tudja mit, küldjön virágot. Ezt senki sem fogja olyan +különösnek találni, mintha holnaptól fogva megint nem ismerjük +egymást. Úgy veszem észre, hogy ma esti, nem remélt találkozásunk +illő föltünést keltett. Azért szépen megvárja ezt a jelenetet, +aztán lekisér bennünket a foyerba s ott ünnepiesen elbúcsúzik +tőlünk. Addig is, ha már meg kell lennie, hadd mutassam be a +testvéremnek. <span class="pagenum"><a name="Page_73" id= +"Page_73">-73-</a></span></p> +<p>S odafordulva a másik leány felé, aki csak ebben a pillanatban +vette el messzelátóját a szeme elől, így folytatta:</p> +<p>– Ez az úr azt hiszi, hogy az ő társalgása érdekesebb, mint a +Strauss zenéje. Kérlek, győződjél meg róla, igaza van-e. Én még meg +akarom nézni ezt a jelenetet.</p> +<p>Vidovics fölkelt a helyéről, nagy reverenciával üdvözölte a +másik kisasszonyt s megérintette a feléje nyujtott puha kezecskét. +A lecke alatt csak Lolát látta; a homályosságban bujkáló arcot csak +most pillantotta meg közvetetlen közelből.</p> +<p>A másik kisasszony barátságosan mosolygott s helyet mutatott +neki maga mellett, a vörös bársony padon. Tekintetök találkozott s +Vidovics meglepetésében, egy pillanatig nem tudta, álmodik-e vagy +hallucinál.</p> +<p>Úgy tetszett neki, mintha, valaha régen, már látta volna ezt az +arcot, s igen drámai körülmények között. Egy sötét éjjel, valami +nagy vízen, talán a tengeren… a részletekre nem emlékezett. De úgy +rémlett neki, <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= +"Page_74">-74-</a></span> mintha akkor mozdulatlanul feküdt volna +előtte ugyanez a kedves kis teremtés… s az arca csupa víz volt… a +könnyektől-e, vagy a köröskörül csapkodó hullámoktól?…</p> +<p>Aztán eszébe jutott, hogy ez ostobaság; talán álmodta valamikor +az egészet.</p> +<p>Hogy láthatta volna valaha régen?! Hiszen tegnap még gyermek +lehetett!… S mintha most, előtte virágzott volna ki, ebben az édes +mosolygásban, mely bimbóhasadásra emlékeztetett!…</p> +<p>– Talán neheztelni fog ránk, – szólt, s Vidovicsnak ismét úgy +tetszett, mintha öröktől fogva ismerte volna ezt a hangot, – de +Lola nem gondolta azt úgy, ahogy mondta. Lola csak pöröl. Ha egy +kicsit megismeri, majd látni fogja, milyen jó leány. Majdnem +egykoruak vagyunk, de azért ő az én kis anyám. Én lusta vagyok s +szeretem, ha kényeztetnek; ő babuskál. Mondja, mért néz úgy +rám?</p> +<p>A kérdésében nem lehetett egyéb, csak: gyermekes kiváncsiság. +<span class="pagenum"><a name="Page_75" id= +"Page_75">-75-</a></span></p> +<p>– Arra gondolok, hogy a legjobb gukker is megcsalja az embert. A +második fölvonás alatt a földszinten ültem s azt hittem, hogy ha +egy-egy pillanatra is, de jól látom az arcát. S csakugyan láttam a +vonásait, a haját, a szemét, a száját. És most mégis más.</p> +<p>– Így tetszem önnek jobban? Vagy messziről szebbnek látszom?</p> +<p>Ezeket a szinte meztelenül kacér szavakat úgy mondta, mint egy +gyermek, aki csupa kiváncsiság s aki még nem törődik vele, hogy mit +gondolnak róla.</p> +<p>Vidovics komolyan felelt:</p> +<p>– Így tetszik jobban.</p> +<p>– Örülök rajta. Szeretnék szép, nagyon szép lenni; olyan szép, +mint Lola. Lássa, azt mondják, hogy nagyon hasonlítunk, sokan össze +is tévesztenek, s én úgy találom, hogy Lola százszor szebb, mint +én. Van, aki csak a szalagjainkról ismer ránk s engem elkeserít, +hogy miért nem lettem igazán éppen olyan, mint ő. Olyan szép, +<span class="pagenum"><a name="Page_76" id= +"Page_76">-76-</a></span> olyan okos, olyan jó, olyan ügyes, olyan +tanulékony. Eljön majd, ha Lola föllép?</p> +<p>S tovább fecsegett Loláról, Lola szerepeiről, Lola nagy +sikeréről a konzervatóriumban…</p> +<p>– Úgy beszél, mint egy kis gyerek, – szólt magában Vidovics, – +mint egy szófogadó, jó kis baba és mégis…</p> +<p>Alig hallgatott oda, csak nézte a sötét zafir csillogását. S +ahogy tekintete belefelejtkezett a mosolygó szép szembe, egyszerre +azt a megdöbbenést érezte, mely akkor fogja el az ideges embert, ha +a hajó lámpájának világánál sokáig néz bele a sötéten csillogó, +mély, szédítően mély vízbe.</p> +<p>– Menjünk, – szólt Lola.</p> +<p>A másik kisasszony engedelmesen ugrott föl s mialatt Vidovics +bepólyálta a kabátkájába, odafordult a testvéréhez:</p> +<p>– Lenn várjuk meg a nénit?</p> +<p>– Ők is készülődnek már; mire leérünk, már a foyerben találjuk +őket.</p> +<p>– Ahogy akarod. <span class="pagenum"><a name="Page_77" id= +"Page_77">-77-</a></span></p> +<p>Azt jelentette ez, hogy ő még maradt volna?</p> +<p>Vidovics álmélkodva vette észre, hogy még akkor is ez a kérdés +foglalkoztatta, mikor már az első emeleten jártak.</p> +<p>Mialatt lementek, Lola megkérdezte tőle:</p> +<p>– Mit gondol, lesz közönsége az operai előadásoknak? Ha az +operette-estéken is csak ilyen kevesen vannak a szinházban, mi +alighanem üres ház előtt fogunk énekelni.</p> +<p>Vidovics bizonygatta, hogy ez lehetetlen s elmagyarázta, miért +nem volt nagyobb közönsége a már Berényben is elcsépelt +<i>Bőregér</i>-nek. Kissé szórakozottan fejtegette a helyi +viszonyokat s a másik kisasszonyra nézegetve, így tünődött +magában:</p> +<p>– Mily kár, hogy az ének és a mimika ezeket az ajkakat is ki +fogja vetkőztetni a formájukból! Ezt a szájat nem azért teremtette +az Isten, hogy énekelgessen, hanem egyes-egyedül azért, hogy +csókoljon.</p> +<p>A másik kisasszony mindannyiszor visszanézett <span class= +"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> rá, +nyájasan, szívesen, mintha már régi ismerősök volnának.</p> +<p>Odalenn Lola megszólított egy szolgát, hogy hívják ki a nénjét s +mialatt egy szempillantásra magukra maradtak, Vidovics hirtelen +közelebb hajolt a szemébe mosolygó archoz s halkan, vakmerő +bizalmassággal megkérdezte tőle:</p> +<p>– Hogy hívják magát? Maga édes-kedves!</p> +<p>A leány nem haragudott meg; meleg tekintettel felelt a meleg +tekintetre s így szólt:</p> +<p>– Az én nevem Mira.</p> +<p>Akárcsak azt mondta volna:</p> +<p>– Tetszik neked ez a név? Ha igen, tedd el a szívedbe. Neked +adom.</p> +<p>Lola visszatért.</p> +<p>– Mindjárt itt lesznek s mi ezennel elbúcsuzunk öntől, Vidovics +úr.</p> +<p>– Remélhetem, hogy megbocsátotta a tolakodásomat?</p> +<p>(A másikat nem kérdezte.) <span class="pagenum"><a name= +"Page_79" id="Page_79">-79-</a></span></p> +<p>– Számítok rá, hogy jóvá teszi a hibáját, s ezentúl gyöngédebb +lesz. Jóéjt!</p> +<p>– Jóéjt, kisasszony!</p> +<p>Kezet fogott velök, egy tekintetet váltott Mirával s nagy +tisztelettel köszöntötte őket. Aztán látva, hogy a nézőtér ajtaja +kinyílik, elmenekült Sugár Mariska feddő szavai elől.</p> +<p>– Lám, lám, – szólt magában, mialatt átsétált a +<i>Metropole</i>-szállóba, – nem is olyan vadak, mint a galéria +képzeli!…</p> +<p>De egész este nem ment ki a fejéből ez a jelentéktelen kaland s +bár korán tért haza, csak hajnaltájban tudott elaludni.</p> +<p>– Mintha sohase lett volna olyan idő, amikor nem ismertem!… – +szólt magában.</p> +<p>Reggel felköltötte a legénye.</p> +<p>– Mit akarsz?</p> +<p>– A nagyságos úr azt parancsolta, hogy költsem föl s fogassak +be, mivel Szent-Jánosra megy.</p> +<p>– Igazad van, majdnem megfelejtkeztem róla. Menjünk hát +Szent-Jánosra.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_80" id= +"Page_80">-80-</a></span></p> +<h2>III.</h2> +<p class="center"><i>Haller Lola – T. c. Haller Xavér Ferenc +úrnak</i></p> +<p class="right"><i>Budapesten,</i></p> +<p class="right"><i>Gyár-utca 117. szám,<br /> +III. em., 98. ajtó.</i></p> +<p>Kedves Atyám!</p> +<p>Már háromszor is figyelmeztettem Mirát, hogy teljesítse, amit +Kedves Atyám a lelkére kötött s legalább pár sort írjon, hogy: +szerencsésen megérkeztünk, kezét csókoljuk, de ez a leány, mióta +megérkeztünk, folyton alszik; az igaz, hogy a vasúton is aludt, ki +se pillantott az ablakon; soha se láttam ilyen leányt, aki minden +iránt közömbös.</p> +<p>Persze, erőtetni nem akartam, mert első nap én is fáradt voltam; +a vonat nagyon összerázott bennünket. Másnap azt találta +<span class="pagenum"><a name="Page_81" id= +"Page_81">-81-</a></span> ki, hogy a füst rettenetesen csípi a +szemét, ami különben igaz lehetett, mert a fogadóban kellett +vacsorálnunk s az alacsony teremben olyan sok volt a commis +voyageur, hogy akár csak gőzben ültünk volna. Mira rosszul is lett +a hőségtől s Fröhlich nénit, aki egy kicsit messzebb ült, valóságos +köd takarta el előlem, mint a tündéreket a <i>Szentivánéji +álom</i>-ban. Őszintén szólva megbántam, hogy nem a +<i>Metropole</i>-ba mentünk, de a szinészek azt mondták, hogy a +<i>Metropole</i> rémdrága; végre is két napot kiáll az ember +akárhogy.</p> +<p>Ma pedig a szinházban voltunk s mikor onnan haza jöttünk, Mira +egy szót se szólt, csak bebujt az ágyába. A téáját is ott itta meg +s csak nézett ránk, mint egy kis macska.</p> +<p>– Nem írsz a papának? – kérdeztem tőle.</p> +<p>– Nem, – felelt angol hidegvérrel s a másik percben már +aludt.</p> +<p>Így tehát, Kedves Atyám, az én levelemmel kell megelégednie, az +elkényeztetett kis majom helyesirási hibái helyett. Olyan +<span class="pagenum"><a name="Page_82" id= +"Page_82">-82-</a></span> édesen alszik, mintha jó dzsinek őriznék +azt a Rheingoldot, mely a hangszálagaiban rejtőzik. Ó, kedves +Atyám, miért is nem juttatott a jó Isten ebből az adományból nekem +is, egy másik porciót?!</p> +<p>Örömmel értesítem Kedves Atyámat, hogy a lakásunk kellemes s +aránylag igen olcsó. Szép, nagy, világos szoba; az ablakok az +utcára néznek. A háziasszonyunk szives, uri nő. Igaz, +korrepetitorunk is van már: a szinház karmestere; azt hiszem, nem +valami nagy muzsikus, a szinészek azt beszélik róla, hogy a +boszniai okkupáció óta soha senki se látta józannak, de azért majd +csak megleszünk vele.</p> +<p>Én szerdán este már énekelek; a <i>Hoffmann meséit</i> adjuk. +Azt hiszem, csak ez az egy operájok van készen; azért Mira, picike +repertoárjával, csak a jövő héten léphet föl először. Képzelheti, +minő lesz az az előadás, amelyre mindössze egy hétig készülnek! +<i>A remete csöngettyüjé</i>-ről van szó. Azt hiszem, jobb volna, +ha már előbb bemutatkozhatnék, <span class="pagenum"><a name= +"Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> például <i>Rip</i>-ben; azt +tudják itt is.</p> +<p>Legyen nyugodt, Kedves Atyám, távollétében is szorgalmasan +fogunk tanulni, nem vesztegetünk el egyetlen pillanatot se s ha +Isten segít, nemsokára olyan helyzetben leszünk, hogy +végre-valahára meghálálhatjuk azt a sok jót, amit értünk tett. +Mindig eszünkben van, mily óriás áldozattal járt neveltetésünk s +hogy Kedves Atyám a legszükségesebbet is megvonta magától, hogy +jövőnket biztosítsa.</p> +<p>De megbocsát, Kedves Atyám, hogy ma csak röviden irok; délelőtt +próbáltam, délután tanultunk s már Fröhlich néni is alszik, az idő +éjfélre járhat. Holnap-holnapután már nem engedem el Mirának, hogy +részletesen tudósítsa Kedves Atyámat; én is írni fogok, mihelyt egy +kis szabad időm lesz.</p> +<p>Kezét csókolja</p> +<p class="right">engedelmes leánya,<br /> +<i>Lola.</i> <span class="pagenum"><a name="Page_84" id= +"Page_84">-84-</a></span></p> +<p class="center"><i>Haller Xavér Ferenc – Haller Lola úrhölgy +őnagyságának</i></p> +<p class="right"><i>Vásáros-Berény.</i></p> +<p class="right"><i>A szinháznál.</i></p> +<p>Kedves leányom,</p> +<p>a leveledet megkaptam, köszönöm. Ha fölléptél, írj, kérlek, +megint; hogyan fogadtak, meg voltál-e elégedve magaddal, küldj egy +pár ujságot is. S írj különösen Miráról, nagyon féltem az +egészségét. Mit csinál a kis haszontalan?</p> +<p>Én még a jövő héten se mehetek le hozzátok; a husvéti szent +ünnepek előtt aligha látlak benneteket. Két énekkarral kell +bajlódnom minden nap; leckém is több van, mint a mult +hónapokban.</p> +<p>Nem irtál arról, milyen a város, milyen a közönség, hogyan +töltitek a napot, kik azok, akikkel nem kerülhetitek el az +érintkezést. Ne feledjétek a tanácsomat: lehetőleg huzódjatok +vissza a fölösleges ismeretségektől; az efféle órákat rabol el a +tanulási időtökből, s a reklám meg a baráti tapsok <span class= +"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> sohase +érnek annyit, mint amennyibe a megszerzésök kerül.</p> +<p>Te okos leány vagy s meg tudod érteni, hogy nektek másképpen +kell élnetek, mint a többi tizenhét-tizennyolc éves leánynak, +akiknek egyetlen menedéke: a reménybeli férj. Nektek semmiféle +szórakozás kedvéért nem szabad megfelejtkeznetek arról, hogy ezek +az ernyedetlen munka napjai. Nem énnekem, hanem a tehetségteknek +tartoztok vele, hogy egy-két évig megvonjátok magatoktól még a +gyermeki örömeket is, melyek korotoknak kiváltságai.</p> +<p>Gondoljatok arra, hogy két-három év és célnál vagytok. Akkor +aztán tietek az élet, dicsőség, vagyon, amit akartok. Ki ne +fáradjatok fél-uton; oda ne adjátok gyerekségekért a jövőtöket, azt +a fényes jövőt, melyet elérnetek csak tőletek függ!</p> +<p>Isten veled, édes lányom. Írj Miráról, s írjon ő is, a kis +álmos. Ölel mind a kettőtöket</p> +<p class="right">szerető atyátok<br /> +<i>Haller Xav. Ferenc.</i> <span class="pagenum"><a name="Page_86" +id="Page_86">-86-</a></span></p> +<p class="center"><i>Haller Mira – T. c. Haller Xavér Ferenc +úrnak</i></p> +<p class="right"><i>Budapest,</i></p> +<p class="right"><i>Gyár-utca 117.</i></p> +<p>Kedves apuskám!</p> +<p>Lola tegnap föllépett! Óriás siker, nyolc-tíz kihivás minden +fölvonás után, bokréták, nagyon sok bokréta.</p> +<p>Én is kaptam egyet, pedig még senki se hallotta a hangomat. Az +én bokrétám Pesten készült; Lola is kapott ilyet.</p> +<p>Az egészségem jó, csak fáradt vagyok egy kicsit, mert tulságosan +sokat tanulunk. De Lola nem hagy békét.</p> +<p>A fiatalság bankettet akart rendezni Lola tiszteletére, de nem +mentünk el. Megbosszulták magukat s éjjeli zenét adtak Lolának; az +itt nagy divat. Két óra tájban jöttek a muzsikájokkal s még +Fröhlich nénit is felköltötték. A zene azzal biztatott bennünket, +hogy a fiatal urak Lola képével alszanak el, de eszük ágában se +volt elaludni. Csak hajnal felé szabadultunk meg tőlük. +<span class="pagenum"><a name="Page_87" id= +"Page_87">-87-</a></span></p> +<p>Képzelheti, apuskám, mennyire össze volt törve a mai próbán +szegény Friquet Rózsi. De Berényben nem lehet másképpen.</p> +<p>Pá, apuskám, kezét csókolja</p> +<p class="right">jó kis leánya:<br /> +<i>Mira.</i></p> +<p class="center"><i>Haller Lola – Haller Xavér Ferenc +urnak</i></p> +<p class="right"><i>Budapesten,</i></p> +<p class="right"><i>Gyár-utca 117. sz.</i></p> +<p>Kedves Atyám!</p> +<p>Ne tessék megijedni, ha azzal kezdem, hogy párbaj volt miattunk. +(Mira miatt, vagy miattam? – magam se tudom. Annyi bizonyos, hogy +én Mirát gyanusítom s éppen azért írom meg a dolgot, mert kérni +akarok Kedves Atyámtól valamit.)</p> +<p>Nem lett ebből a párbajból semmi nagyobb veszedelem. Egy +Vidovics nevü úr, aki meglehetősen erőszakoskodó és kellemetlen +fráter, megvágott egy huszártisztet, valami Cipriáni bárót. A báró +aznap este fölkötött karral jelent meg a szinházban, éjjel a két +<span class="pagenum"><a name="Page_88" id= +"Page_88">-88-</a></span> ellenfél megint együtt mulatott: ez az +egész história.</p> +<p>Úgy beszélik, a cigányon különböztek össze, akkor, mikor az +éjjeli zene szerencséjében részesültem; a báró ki akarta vinni a +cigányt valahová, egy szomszédos pusztára, a másik nem engedte… +szóval valami izetlenkedés volt a párbaj oka. De nem ez a nevezetes +a dologban.</p> +<p>Képzelje, Mirának roppantul hízeleg ez az izetlen história.</p> +<p>Azt fogja mondani, Kedves Atyám, hogy az lehetetlen. Igazán, nem +akarja elhinni az ember. És tessék.</p> +<p>Akkor este, mikor az egész város csak a párbajról beszélt, nagy +vitatkozásom volt a háziasszonyunkkal. Engem, természetesen, +rendkivül fölingerelt, hogy ezek a ripőkök így kompromittálnak +bennünket; a háziasszonyunk, mint jó berényi honleány, védelmezni +kezdte a tolakodó urfit, hogy nem kell azt olyan komolyan fogni +föl; az már itt így szokás. A szinésznők éjjeli zenét <span class= +"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> kapnak, +mert szinésznők s a fiatalok meg-megverekednek néha, mert fiatalok. +Enélkül Berény unalmas, szürke volna; enélkül nem volna érdemes +élni; enélkül az asszonyok és leányok rá se néznének a fiatal +urakra. És hogy ez a fiatalember nem is olyan kellemetlen fickó; +jónevelésü, illedelmes, néha szeretetreméltó is.</p> +<p>Azt feleltem neki, hogy semmi közöm a fiatal urak fiatalságához +és semmi közöm a berényi <i>don’t</i>-hoz. Nekik se legyen közük +hozzám; megkövetelem, hogy hagyjanak békében. Azzal, hogy a +szinházban megfizetik helyeiket, nem váltanak jogot arra, hogy +engem, otthon, molesztáljanak. És így tovább.</p> +<p>Mira szokása szerint nagyokat hallgatott. Hol egyikünkre, hol +másikunkra figyelt s folyton mosolygott. Engem boszantott ez a +mosolygás.</p> +<p>Azért mikor a háziasszonyunk kiment, megkérdeztem tőle:</p> +<p>– Neked tán tetszik ez a história? <span class= +"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span></p> +<p>– Tetszik hát! – felelt.</p> +<p>És nevetett a szemtelen.</p> +<p>– Eh, veled nem lehet beszélni!…</p> +<p>Később pedig, az éjjeli sötétségben, mikor azt hittem, hogy már +alszik, egyszerre megszólalt:</p> +<p>– Különben nem tudom, mit tartozik rád ez az egész eset? Nem +bántott téged senki.</p> +<p>Elbámultam ezen az impertinencián.</p> +<p>– Te talán azt hiszed, hogy miattad történt a nagyhírü lovagias +mérkőzés? – kérdeztem gyanakodva.</p> +<p>– Igen, azt hiszem, hogy miattam történt, – felelt +határozottan.</p> +<p>Nem tudtam kiérezni a hangjából, tréfál-e, vagy komolyan beszél? +De mintha elgondolkozva s kevélyen mondta volna ezt a pár szót.</p> +<p>Attól tartottam, hogy Fröhlich néni még ébren van s nem +firtattam tovább a dolgot. Számítottam rá, hogy ha majd magunkra +leszünk, közlékenyebb lesz; úgy történt, ahogy gondoltam. +<span class="pagenum"><a name="Page_91" id= +"Page_91">-91-</a></span></p> +<p>Másnap, minden ápropos nélkül, egyszerre azzal állott elő:</p> +<p>– A nőegyesület báljára mégis csak el kellene mennünk.</p> +<p>– Ugyan miért, ha szabad kérdeznem?</p> +<p>– Táncolni akarok! – felelte.</p> +<p>– Még ráérsz táncolni. Különben oda meg se hínak bennünket.</p> +<p>– Azt bízd rám, – szólt olyan hangon, mintha titkai +volnának.</p> +<p>De ez még nem minden.</p> +<p>Mit mondjak? Ez a csitri határozottan kacérkodni kezd. Igazán +jó, hogy mindig vele vagyok, mert még bolondokat találna mondani a +gavallérunknak.</p> +<p>Ez a parlagi gentleman, magyarán szólva, tűrhetetlen. Sehogy sem +tudom lerázni a nyakunkról, pedig gondolhatja, Kedves Atyám, hogy +nem vagyok valami gyöngéd vele szemben. A szép szót nem akarja +megérteni, a gorombaságra vígan szalutál. S el kell szenvednem, +hogy a szinháztól hazáig folyton a sarkunkban legyen. <span class= +"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span></p> +<p>De ebbe itt bele kell nyugodni. Berényben a szinésznők akkora +kisérettel járnak az utcán, amilyennel a gerolsteini nagyhercegnő. +Némelyik az egész tisztikart magával hordja; csak éppen, hogy a +katonabanda nem megy utánok. Ha akarjuk, ha nem, nekünk is kijut +ebből a díszőrségből.</p> +<p>Ez bosszantó, de Mira a mi gárdánkkal meg van elégedve. A gárda +Cipriáni báróból, Vidovics úrból, egy rattlerből és egy tábori +kutyából áll. Nekem ez a tábori kutya tetszik a legjobban az egész +társaságban. Nagyon okos állat, sokkal okosabb, mint a gazdája. Úgy +fogja el a legyet, hogy öröm nézni. Cipriani báró sohase unja el +ezt a sportot; egész nap a kutyáját produkálja. Szép mulatság, +ugy-e? Nos, ez a mi főszórakozásunk Vásáros-Berényben.</p> +<p>Képzelheti, Kedves Atyám, hogy Cipriani báróhoz képest még +Vidovics úr is elmés embernek tünik föl. És Mira túlságos hálával +honorálja ezt a csekély különbséget. Olyan fölöslegesen sokat +foglalkozik vele, <span class="pagenum"><a name="Page_93" id= +"Page_93">-93-</a></span> hogy tegnap már kénytelen voltam +prédikációt tartani neki.</p> +<p>– Elment az eszed? – kérdeztem.</p> +<p>– Mit akarsz? – szólt szenteskedő, álnok pillantással, – ő a +szinügyi bizottság elnöke!</p> +<p>Nos, nekem egy csöppet se tetszik ez a dolog. Eszem ágába sincs +az a gyanusítás, hogy Mira komolyan veszi Vidovics urat, de az +bizonyos, hogy nem tér ki a tolakodó udvarlás elől olyan +határozottan, ahogy szeretném. Félórákig eldiskurál vele; kibeszél +hozzá az utcára, szóval ostobáskodik.</p> +<p>Félek, hogy el fogja hanyagolni a tanulni valóját: amúgy se +valami kitünő tanuló. Egy szép nap föl fog lépni, félig-meddig +elkészülten, szórakozott fővel; belesül a szerepébe és fiaskót +csinál.</p> +<p>Azért jó volna, ha Kedves Atyám néhány komoly szóval +figyelmeztetné arra, amit a lelkünkre kötött. Rám nem hallgat.</p> +<p>Egy pár nap mulva a <i>Remete</i> csöngetni fog s Mira még ma +sem tudja tisztességesen Friquet Rózsit. A belépőt meg a harmadik +<span class="pagenum"><a name="Page_94" id= +"Page_94">-94-</a></span> fölvonásbeli nagy áriát úgy énekli, mint +talán soha senki, de a szerelmi kettősbe bele fog sülni. A mai +próbán igazán csak próbálgatta: vajjon eltalál-e belőle egyetmást? +Szerettem volna rákiáltani: „Igen, valahogy ilyenformán van!…“</p> +<p>Képzeljen el, Kedves Atyám, egy Sylvaint, aki a hatvanas évek +végén Bukarestben hagyta a hangját, egy karmestert, aki soha sincs +magánál, egy Friquet Rózsit, aki bujócskát játszik a karmesterrel, +– hol az egyik keresi a másikat, hol a másik az egyiket, – hozzá a +berényi előkelőséget, amint a páholyban pezsgőt iszik – mert +Friquet Rózsi is Hekuba nekik – s aztán kérdem: vajjon ilyen +körülmények között hódította-e meg a világot: Grisi és +Catalani?</p> +<p>Isten önnel, Kedves Atyám, kezét csókolja</p> +<p class="right">engedelmes leánya<br /> +<i>Lola.</i> <span class="pagenum"><a name="Page_95" id= +"Page_95">-95-</a></span></p> +<p class="center"><i>Haller Xavér Ferenc – Haller Lola úrhölgy +őnagyságának</i></p> +<p class="right"><i>Vásáros-Berény.</i></p> +<p class="right"><i>A szinháznál.</i></p> +<p>Kedves leányom!</p> +<p>Sikereidnek nagyon örülök, ámbár nem tudom, van-e Berény +városában a közönségnek olyan műértő töredéke is, mely tehetségedet +és énektudásodat a maga teljes mértékében méltányolhatná.</p> +<p>De mit firkálsz nekem nem tudom miféle Vidovics úrról s nem +tudom miféle Cipriáni báróról?!… Miért foglalkozol ennyit +apró-cseprő dolgaikkal, kutyáikkal és párbajaikkal?!… Úgy látom, a +jó Róza nem elég egészséges arra, hogy a szinházba is elkisérhessen +benneteket. Ez a baj.</p> +<p>Különben írtam a jó Rózának, hogy beszéljen Mirával; remélem, ki +fog derülni, hogy a kicsike nem olyan gondatlan, mint mondod. Ha +lustálkodik a kis semmirekellő, kiálts rá. Szeretnék nálatok lenni, +amikor <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= +"Page_96">-96-</a></span> Friquet Rózsit énekli, de mint már +közöltem veled, a husvéti szent ünnepekig aligha szabadulhatok. +Mindennap több a dolgom. Most ráadásul, egy oratóriumon +munkálkodom.</p> +<p>Egyébként a sakk-versenyben is részt akarok venni s ez épp a +jövő héten kezdődik.</p> +<p>Ne feledjétek, hogy a munkátlanság a legnagyobb tehetséget is +megőrli s gondoljatok szerető atyátokra, akinek soha sincs egy +szabad perce, mert folyton-folyvást jövőtökért fárad.</p> +<p>Isten veletek, édes leányom! Ölel szerető atyátok</p> +<p class="right"><i>Haller X. Ferenc.</i></p> +<p>U. i. Ne hagyjátok nyitva az ablakot; akkor nem néz ki +rajta.</p> +<p class="right"><i>H. X. F.</i></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_97" id= +"Page_97">-97-</a></span></p> +<h2>IV.</h2> +<p>Vagy tíz nappal azután, hogy a San-Remoba készülő Vidovics Feri +összes ismerőseitől elbúcsuzott s szándéka komolyságának jeléül +addig nézegette a vasuti menetrendet, míg végre dühbe gurult s +bosszuságában minden igaz ok nélkül megsértette Cipriani bárót: az +előbb nevezett fiatal magánzó s az utóbb nevezett huszártiszt +nyugodtan üldögéltek egymás mellett a Metropole-kávéház egyik utcai +ablakánál.</p> +<p>Délelőtt tizenegy óra lehetett. A napfényes piactérre akkortájt +érkezett meg délfelől a tavasz első langy fuvalma; s a kávéházat +éppen söpörni kezdték. Hanem azért a daliák nem mozdultak a +posztjukról. Nem sokat társalogtak ugyan, mert egy <span class= +"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> félóra óta +csak hébe-hóba szólalt meg az egyik vagy a másik; de úgy látszik, +így annál jobban mulattak. Vidovics az ablakon át a járókelőket +nézte; a katona a kutyáját oktatta. A párbaj óta elválhatatlanok +voltak, mintha a vágás, melyet a báró kapott, a bérmálás erejével +szilárdította volna meg hétéves barátságukat. S ezt az avatottak +igen természetesnek találták. Mert ha egy huszártiszt elköveti azt +a menthetetlen ügyetlenséget, hogy egy bárányoknak való, égi +szelidségü párbajban sebet kap anélkül, hogy ő viszont hachée-vá +aprítaná össze az ellenfelét: a legokosabb, amit tehet, az, hogy +gráciával viseli a következéseket s jó képet vág a rossz +játékhoz.</p> +<p>És bár Cipriáni száz mentséget is tudott rá, hogy tulajdonképpen +miért nem szabdalta össze szeretett cimboráját, a rideg valóság az +volt, hogy a katona megsebesült, a civil pedig ép bőrrel menekült +az élet-halál-harcból.</p> +<p>– Tudod – magyarázta Vidovicsnak <span class="pagenum"><a name= +"Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> sok szeretettel – mikor a +reuma bele áll a karomba, használhatatlan fickó vagyok, arra se +érdemes, hogy pofon vágjanak. Aztán meg, nem tudom hogy +történhetett: részeg voltam, rettenetesen részeg s nem tudtam, hogy +a két Vidovics közül, akit magam előtt látok, melyik az igazi s +melyik a fantóm. És véletlenül mindig a másik kapta meg a +vágást.</p> +<p>Vidovics készségesen méltányolta ezeket a kitünő okokat, a többi +kilencvennyolccal egyetemben s lojálisan elismerte, hogy óriás +szerencséje volt. De ez a nagy lovagiasság csak betetőzte a +Cipriani malheurjét; enyhíteni nem enyhített rajta. Mert bizonyára +sokkal jobb lett volna, ha ellenfele vitatkozik vele; mikor a +párbaj szerencsétlen, de legalább vitás, már az is valami.</p> +<p>Még súlyosabbá tette a vereségét, hogy akkor is ő huzta a +rövidebbet, amikor összetűztek. Nemcsak, hogy megvágták, de +ártatlan embert vágtak meg benne. Az összekoccanás alkalmával olyan +ügyetlenül <span class="pagenum"><a name="Page_100" id= +"Page_100">-100-</a></span> viselkedett, hogy akárkit lehetett +hibáztatni az esetért, csak éppen őt nem. Vidovicsnak még azt az +elégtételt is megadta a sors, hogy az összes jelenlevők szerint ő +volt a hibás.</p> +<p>Ez a nevezetes jelenet ugyanis egy kicsit másképpen zajlott le, +mint a hogy Lolának elmondták. A párbajra nem a cigány +szolgáltatott okot.</p> +<p>Jóval az éjjeli zene után, a virradat órájában történt. Azoknál +a pezsgős üvegeknél tartottak, amelyeket már senki se számlál, még +a fizető pincér se. (De ne tessék félteni őt, ha koronkint a +pillanat intuiciójára bízza, hogy mennyit számítson föl; a fizető +pincérek őrző angyala mindig éberebb, mint a részegeké.)</p> +<p>Az asztalnál ülők közül ketten már szenderegtek; Vidovics is +mintha másfelé gondolt volna. Cipriánit ellenben kissé lármássá +tette a bor; folyton ő beszélt.</p> +<p>Éppen azt fejtegette, hogy mi módon s nevezetesen minő +szerényebb összegekkel <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= +"Page_101">-101-</a></span> lehetne megközelíteni a két +Haller-leányt, midőn Vidovics egyszerre, érthetetlenül fölpattant s +minden igaz ok nélkül belekötött a becsípett emberbe.</p> +<p>– Milyen malheur-öm van nekem! – szólt s nagyot vágott az +asztalra. – Az este másfélóra hosszat betűzöm a vasuti menetrendet +s annyit sem tudok kisütni belőle, hogy miképpen lehet eljutni +innen Árokszállásig, most pedig, a mikor mulatni akarok, +másfélóráig kell hallgatnom ezt a szamarat, aki még butább, mint a +menetrend!</p> +<p>– Mi ütött beléd? Elment az eszed? – szólt Cipriani elbámulva. – +Beszélj velem tisztességesen, vagy ha részeg vagy, eredj haza.</p> +<p>A többiek is rajta voltak, hogy elejét vegyék a komolyabb +összekülönbözésnek.</p> +<p>– Mi bajod van vele? Örülj rajta, hogy szóval tart bennünket. +Ülj le és ne kötekedjél; ha rosszkedvü vagy, huzasd el a +nótádat.</p> +<p>De hiába csitították s hiába építgettek neki aranyhidat a +tisztes visszavonulásra, nem hagyta abba. <span class= +"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span></p> +<p>– Eh, unom már ezt a sok vénasszonyos beszédet!… Ha társalogni +akarsz, eredj a borbélyhoz; engem ne bosszants a fecsegéseddel!</p> +<p>Ez után persze nem maradt egyéb hátra, mint lovagiasan intézni +el a dolgot. Ha az ember beborozott, az még nem ok rá, hogy +belekössön a cimborájába.</p> +<p>– Ugyan mi bőszített föl annyira? – faggatták Vidovicsot a +segédei. – Nem mondott semmi olyat, ami bánthatott. Lányokról volt +szó, vagy más efféléről!…</p> +<p>– Dühös voltam a menetrend miatt – felelt Vidovics – s az jutott +eszembe, hogy milyen szamárság napról-napra halogatni az +utazásomat, csak azért, hogy egész éjjel ezt a locsogást +hallgassam!</p> +<p>A párbaj után azonban belátta a hibáját. Mialatt Ciprianit +varrták, odament hozzá s kezet fogott vele.</p> +<p>– No, vén szamár! – szólt s a hangja most már barátságosan +csengett, – kellett ez neked? Minek ingerelsz, mikor rosszkedvü +vagyok?! <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= +"Page_103">-103-</a></span></p> +<p>– Látod, ez már beszéd! – felelt Cipriani meghatva. – Miért nem +mondtad ezt mindjárt?</p> +<p>Vidovicsra nem is haragudott tovább, csak a civilek gyalázatos +szerencséjét átkozta magában. S elhatározta, hogy ha találkoznék, +aki az ő esetéből kifolyólag azt merné állítani, hogy a katonai +iskolákban a vívást rosszul tanítják, ezen az emberen keresztül fog +gázolni. Mindenütt kereste ezt az embert – a vendéglőben koronkint +gyanakodva tekingetett szét, – de az illető nem akart +mutatkozni.</p> +<p>Addig is, míg ilyenformán revanche-ot vehet a polgári +társadalmon, úgy vélte, <i>fair</i> dolog lesz, ha meleg +barátságával tünteti ki legyőzőjét s napról-napra, a híres esetek +egész tömegével bizonyítja be neki, hogy a kitünő vívónak a legtöbb +párbajban nincsen szerencséje.</p> +<p>Mindennap tudott egypár új esetet.</p> +<p>– Nem neked mondom – kezdte reggelenkint, ahogy a kávéházba +megérkezett, – <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= +"Page_104">-104-</a></span> mert te fenegyerek vagy, akinek a +hadseregben volna a helye, de hidd el, a párbajt azoknak találták +fel, akik nem tudnak vívni. A kárpitos megvágja az őrnagyot, az +ügyvéd lelövi az erdészt, a commis megsebzi a vívómestert s mindez +huszonnégy óra alatt történt.</p> +<p>– Tegnap? – kérdezte Vidovics csodálkozva, mert Cipriani nem +igen szokott ujságot olvasni.</p> +<p>– Nem, 1839-ben.</p> +<p>– Te, hol tanulsz te ennyit? Egy idő óta olyan művelt vagy, mint +egy csillagásztorony!</p> +<p>– Barátom, van nekem egy könyvem, három kötetben: a +Sport-Kalendárium, 1873-tól 1875-ig. Abban minden megvan.</p> +<p>– Vagy úgy.</p> +<p>A párbeszéd ritkán tartott hosszabb ideig, mert Cipriani nem ért +rá minden éjjel művelődni s Vidovics akkor szerette a barátját, ha +hallgatott.</p> +<p>De azért Cipriani egész délelőtt nem mozdult <span class= +"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> el +Vidovics mellől; szerette, ha együtt látják őket az ablakukban. Ha +Vidovics nagyon sokáig forgatta az ujságokat, vagy az utcán ácsorgó +vásáros parasztokat nézte, Cipriani a kutyáját tanítgatta; ezt a +szórakozást sohase unta meg.</p> +<p>Lassankint Vidovics is bele nyugodott sorsába.</p> +<p>– Ez a bűnhödés, – szólt magában. – Most már azt se mondhatom +neki, hogy untat. Vérrel szerzett rá jogot, hogy bosszantson.</p> +<p>Rendesen csak akkor kerekedtek föl a kávéházból, mikor a +szinházi próba véget ért s a Haller-leányok a szinházból hazafelé +menet elhaladtak a kávéház mellett. Vidovics egyetlen egy ilyen +alkalmat se mulasztott el; mindannyiszor haza kisérte őket. Lola +határozottan kijelentette, hogy otthon nem fogadnak látogatókat, de +az utcán nem tilthatta el tőle. S akarta, nem akarta, tűrnie +kellett az escorte-ot.</p> +<p>A párbaj óta a báró is csatlakozott a menethez. <span class= +"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span></p> +<p>A harmadik vagy negyedik ilyen kirándulás után Cipriani egy +délelőtt így szólt Vidovicshoz:</p> +<p>– Te, én azt hiszem, hogy ezek tisztességes leányok!</p> +<p>– No, én is azt hiszem! – felelt Vidovics.</p> +<p>Olyan különös hangon mondta ezt, hogy egyszerre valami halavány +világosság kezdett derengeni a katona fejében. Csak most jött rá, +hogy tulajdonképpen miért is kellett neki megverekednie.</p> +<p>Ez a fölfedezés szinte megvigasztalta. Ha a női nemért +szenvedett megaláztatást, ez változtat a dolgon. Ebben az esetben +illő volt, hogy ő kapjon sebet s talán ösztönszerüleg történt, hogy +nem védte magát elég komolyan.</p> +<p>Készségesen meghajolt a Vidovics jobb értesültsége és tisztább +látása előtt. Bizonyára úgy kell lennie, ahogyan ő mondja.</p> +<p>Csak azon zúgolódott magában:</p> +<p>– De hát mért nem mondta mindjárt?! A pokol tudta, hogy úgy van. +Én nem. <span class="pagenum"><a name="Page_107" id= +"Page_107">-107-</a></span> Persze, a szinésznő sem mind egyforma. +Az egyik szőke, a másik barna. De azt meg kell mondani. Ha +megmondják, akkor mindjárt tudja az ember. Azelőtt… azelőtt nem +kellett kérdezni. Az ember mindjárt tisztában volt vele, hogy ha +szinésznő, hát szinésznő. És rendben volt a dolog. De most nagyon +sokan vannak. Olyan sokan vannak, hogy már adót is fizetnek. +Nemsokára már a cigányok is fizetnek adót. Nekem különben semmi +közöm hozzá. De a pokol tudja, micsoda világ ez, mikor már a +szinésznőket is tisztelni kell!</p> +<p>Cipriáni báró nem igen szeretett gondolkozni, de ha egyszer +nekikészülődött s komolyan hozzá látott az elmélkedéshez: ép, +szolid, egészséges gondolatokkal lepte meg önmagát.</p> +<p class="center">*</p> +<p>A kávéházat kisöpörték; Cipriáni megnézte az óráját.</p> +<p>– Egynegyed tizenkettő, – szólt. – Ejnye, be soká jönnek ma a +lányok! <span class="pagenum"><a name="Page_108" id= +"Page_108">-108-</a></span></p> +<p>– Tudod mit! Ne várd meg őket, – felelt Vidovics.</p> +<p>– Eh, ha eddig vártam, most már veled maradok. De nem gondolod, +hogy elkerültek bennünket?</p> +<p>– Az bizony meglehet.</p> +<p>– Ámbár, ha csak meg nem kerülik a piacot, az ablakon át +bizonyosan észre veszed őket…</p> +<p>– Én is azt hiszem.</p> +<p>– S lehet, hogy még most is tart a próba.</p> +<p>– Alighanem.</p> +<p>– Nem tudod, hogy micsoda darabot próbálnak?</p> +<p>– Dehogy nem. Elmondhatom neked az egész fekete táblát. +Félnyolckor olvasó-próba <i>A csángó szerelmé</i>-ből; ez nem +tartozik ránk. Kilenckor rész-próba <i>A remete +csengetyüjé</i>-ből. Háromnegyed tízkor rész-próba <i>Rip van +Winkle</i>-ből. Féltizenegykor…</p> +<p>– Ne mondd tovább, ebből én úgy sem tudok kiokosodni… De milyen +furcsa ember vagy te, Feri… <span class="pagenum"><a name= +"Page_109" id="Page_109">-109-</a></span></p> +<p>– Mért?</p> +<p>– Ha neked volnék, már régen San-Remoban ülök…</p> +<p>– Mondd, hogy Monte-Carloban. Mert te ott ülnél. Talán már ott +is hagytad volna minden pénzedet.</p> +<p>– Lehet. De ebben nem volna semmi különös. Sokkal különösebb az, +hogy te, akinek csak egyet kell gondolnia, két hét óta egyik napról +a másikra halogatod az utazásodat, pedig itthon nem csinálsz +egyebet, minthogy reggelenkint szóról-szóra megtanulod, mit írtak +ki a szinházban a fekete táblára.</p> +<p>– Olyan buzgalommal küldtök, mintha nektek utaznám el s nem a +magam mulatságára. Különben meg vagyok győződve, hogy az utazók +kilenctized része azért bolyong a világban, mert egy-egy könnyelmü +nyilatkozat következtében, otthon már nem volt maradásuk. Hallod-e, +hogy megnyugtassalak s ne tartsalak tovább is izgatottságban, +ünnepiesen megigérem neked: hogy nem utazom el. <span class= +"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span></p> +<p>– No végre, legalább nem vezetsz az orrunknál fogva! De miért +változtattad meg a szándékodat?</p> +<p>– Mert ott ilyenkor már június van. Szóval elkéstem vele.</p> +<p>– Tudod mit gondolok én?</p> +<p>– Csak mondd ki, ha már kigondoltad.</p> +<p>– Neked tetszik ez a két leány.</p> +<p>– Tetszik hát. Neked tán nem tetszik? Ha nem tetszenék, azt +hiszem, nem kisérgetnéd őket.</p> +<p>– Az igaz.</p> +<p>Cipriani mondani akart még valamit, de aztán mást gondolt. Csak +nem fogja megbontani a szépen összevarrott jó egyetértést ilyen +semmiségért! Azért a két lányért éppen elég volt egy csatározás +is.</p> +<p>– Bánom is én! – szólt magában s közelebb hívta a kutyáját.</p> +<p>Vidovics bosszus volt. Most vallotta meg magának először, hogy +az a kis szinészleány tartja itthon, akire már egy órája +<span class="pagenum"><a name="Page_111" id= +"Page_111">-111-</a></span> várakozik s aki azalatt nyugodtan, +közönbösen halad a maga szabályos útján.</p> +<p>Eddig mindig talált valami kitünő ürügyet rá, hogy miért nem +utazik el s azt hitte, hogy csak az unalmát űzi. De most már +kifogyott az ürügyekből s rájött, hogy igenis, vár valamire. +Nemrégen még semmit se kivánt az élettől, de ma várja annak a kis +lánynak a csókját. Miért? Mert szebben nézett rá, mint a többiek? +Elég nyájasak hozzá a többiek is.</p> +<p>Majd eszébe jutott az a mosolygó szempár s így verte ki a +fejéből rossz sejtelmeit:</p> +<p>– Eh, bolond ember az, aki nem hajol le egy ilyen gyönyörü +virágért! A legostobább szerelmi románc többet ér minden okos +dolognál a világon. S van-e szebb szerelem, mint az <i>egy +szezonra</i> szóló szerelem? Egy tavasz s aztán: „Isten hozzád, +édes, Isten hozzád kedves!…“ Lehet, hogy <i>hiába</i>… Az se baj. +Mit vesztettünk vele? Édes játékban töltött napokat. S a napokkal +kár volna fukarkodni; időnk van elég, hála <span class= +"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> +Istennek. És ha nem hiába!… Egy gyönyörü május, igazi csókkal, +igazi öleléssel! Aztán a szél magával viszi a rózsaszirmokat. Egy +nyári éjszakán kisirja magát a mellünkön, a postakocsi csilingel s +megszólal a trombita: „Trara, trara!“… És Isten veled, +szinészlány-szerelem!</p> +<p>Ebben a pillanatban a két kutya fölugrott s őrült vágtatásban +rohant ki az utcára a kávéház nyitott ajtaján át. A rattler kapott +jobb startot, de az ajtóban a nagy tábori eb keresztül ugrott +rajta.</p> +<p>Cipriani fölkelt a székéről s felkötötte a kardját.</p> +<p>– Jönnek a leányok!</p> +<p>Vidovics alig ismerte meg őket: új, tavaszi kalap virított a +fejükön; a keblük és a kezük tele volt ibolyával. Nevetve jöttek; +már észrevették a kutyákat.</p> +<p>A két állat olyan vad rohanásban rontott ki a piactérre, hogy +majdnem feldöntötték azokat, akik mellett tova száguldottak. De +pléhgalléros, tekintélyes kutyák voltak; senki se <span class= +"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> mert +kikezdeni velök. A következő percben már ott ugrándoztak a +kisasszonykák körül.</p> +<p>Lola jó messziről észrevette a követséget s figyelmeztette +Mirát:</p> +<p>– A gavallérjaid hűségesen megvártak bennünket; nézd, hogy +törtetnek előre a postillonok!</p> +<p>– Mondd, hogy: gavallérjaink. Mert csak az egyik az enyém.</p> +<p>– Melyik, ha szabad kérdeznem?</p> +<p>Mira álnok mosolylyal felelt:</p> +<p>– Válassz te; te vagy az öregebb. Én megelégszem azzal is, aki +neked nem kell.</p> +<p>– De zavarba hoználak, hogy ha választanék, ugy-e?</p> +<p>– Az a kérdés, melyiket választanád.</p> +<p>– Ne bolondozzál, Mira. Néha olyanokat mondasz, hogy +megijedek.</p> +<p>– Hát akkor miért faggatsz?! Különben ne vedd komolyan, amit +mondok. Jókedvü vagyok.</p> +<p>– Ha csak ma volnál az! De mintha <span class="pagenum"><a name= +"Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> kicseréltek volna! Nem +ismerek rád, amióta itt vagyunk.</p> +<p>– Szeretnéd, ha már másutt volnánk, ugy-e?</p> +<p>– Igen, szeretném.</p> +<p>– Én jól találom itt magamat. Különösen ma.</p> +<p>Nem folytathatták: a leventék már a közelben voltak s +tisztelegtek.</p> +<p>Vidovics észrevette, hogy Mira pirosabb, mint máskor s hogy az +arca csupa ragyogás.</p> +<p>– Valami öröme volt, ugy-e?</p> +<p>– Óh, nagy örömem! Végre valahára szépen énekeltem a próbán. De, +tudja, igazán szépen! Még a zenekarból is megtapsoltak. Az igazgató +pedig örömében virágot hozatott. Nézze ezt a sok ibolyát! Tudja, mi +az, mikor egy vidéki szinigazgató virágot ad egy +szinésznőjének?!…</p> +<p>– Annyi bizonyos, hogy Berényben nem történt ilyesmi Hollósy +Kornélia óta.</p> +<p>– Óh, maga elrontja az örömömet! Mért csúfolódik? Nem örül +velem? <span class="pagenum"><a name="Page_115" id= +"Page_115">-115-</a></span></p> +<p>Nem, nem örült vele. Boszantotta, hogy a leányt ilyen boldoggá +teszi valami, amiben neki semmi része s amit egy cseppet se tud +komolyan venni.</p> +<p>Most jutott eszébe először, hogy lehetnek dolgok, amelyeket ők +ketten másképpen látnak, amelyekre nézve soha, de soha se érthetik +meg egymást…</p> +<p>– Olyan szívvel-lélekkel a szinpadé? – kérdezte Vidovics.</p> +<p>– Istenem, hogyne! Hisz neki akarok élni!</p> +<p>Cipriani, ha reprezentálni akart, annyit csörtette a kardját, +hogy az embernek utóljára azt kellett gondolnia:</p> +<p>– A föld is reng belé, hogy ilyen derék huszárt hord a +hátán!</p> +<p>Ebből az ismerős hangból Vidovics, aki előre galoppozott +Mirával, megnyugvást szerezhetett róla, hogy a második hadtest +kellő távolságban van s hogy Lola nem hallja, amit ő Mirának +mond.</p> +<p>Fölhasználta a kedvező alkalmat s kipakolta a bizalmasságait. +<span class="pagenum"><a name="Page_116" id= +"Page_116">-116-</a></span></p> +<p>– Féltékeny vagyok a szinházra. Bánt a gondolat, hogy maga +tetszeni akar mindenkinek, aki tapsol: nemcsak a füszeresnek és a +borbélynak, akik jegyet váltanak, hanem a szinházi tűzoltónak és a +zártszéknyitogatónő fiának is. Először is azt szeretném, ha csak +nekem akarna tetszeni. És másodszor boszant a gondolat, hogy maga +rá van szorulva az ő tapsaikra, mert enélkül magára nézve az +életnek semmi öröme.</p> +<p>Mira nevetett. Amolyan primadonnanevetés volt ez, amelyet az +utca tulsó felén is meg kellett hallani. És Vidovics így szólt +magában:</p> +<p>– Tudja, hogy a nevetése is zene s szereti hallani ezt a +muzsikát. De azért úgy látszik, komolyan gondolja, amit mond…</p> +<p>Mira tudniillik így felelt neki:</p> +<p>– Furcsa ember maga, Vidovics. Úgy tesz, mintha száz éve ismerne +s mintha én is oly régóta ismerném magát. Mintha öröktől fogva így +volna, ahogy ebben a pillanatban s mintha azt hinné, hogy mindig, a +<span class="pagenum"><a name="Page_117" id= +"Page_117">-117-</a></span> jövő évben, tíz esztendő mulva is így +fogunk sétálgatni: kiséretünkben két vidám kutyával, vígan magunk +is. Bizalmasságokat mond nekem s nem kérdi, hogy érdekelnek-e. +Őszinte, mint egy igazgató s goromba, mintha a férjem volna. Pedig +hat hét mulva Isten hozzád-ot mondunk egymásnak s ha még egyszer +találkozunk valahol, talán meg se ismerjük egymást.</p> +<p>– Megérdemlem a leckét, de az én tolakodó barátságom +természetesebb, mint a maga roppant hűvössége. Istenem, még nincs +egy esztendeje, hogy a szinpadon van s máris milyen ridegen nézi az +embereket! Egy tizenhét esztendős kis lány! Lássa, nekem fáj, hogy +maga a két vidám kutyát, engem, a katonát s az egész Berényt csak +<i>staggione</i>-nak tekinti, staggione-nak, amelyet hat hét mulva +tökéletesen el fog felejteni… Mert nekem ezek a napok nagyon, de +nagyon kedvesek!</p> +<p>– Mit akar? Ez már a negyedik állomásom. Ilyen viharos mult +után, akarva, nem <span class="pagenum"><a name="Page_118" id= +"Page_118">-118-</a></span> akarva, észre kellett vennem, hogy az +emberek mindenütt ugyanazok. Nem érdemes nagyon érdeklődni irántuk; +a másik staggioné-n is megtaláljuk őket más név alatt, +közönségesebb vagy finomabb kiadásban.</p> +<p>– Azt hiszi, hogy engem is meg fog találni még egyszer, más név +alatt, finomabb kiadásban?…</p> +<p>– Meg fogom találni. Lehet, hogy csak közönségesebb kiadásban, +de meg fogom találni.</p> +<p>– Nem sokra becsüli a barátságomat. Pedig mindig kevesebb jó +emberünk van, mint gondoljuk; s már csak azért is érdemes számon +tartani őket.</p> +<p>– Mondja meg: ugyan miért venném komolyan ezt a barátságot?</p> +<p>– Igaza van: mit ér az olyan jóbarát, akitől hat hét mulva +örökre elbúcsúzunk?! Egy cseppet se fogja sajnálni, hogy itt hagyja +ezt a bolond, lármás kis várost?</p> +<p>– Nem tudom mi lesz hat hét mulva. <span class= +"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> De +fogadni merek, hogy maga sem fog túlságosan meggyászolni +bennünket.</p> +<p>– Olyan bizonyos benne? Tudja, én nem szeretek erre az időpontra +gondolni. És nem is várok annyi ideig, hogy ellent mondjak magának. +Nem kell jósolgatnom, hogy mi lesz; már most is szeretném azt +mondani a tünő pillanatnak: „maradj, oly szép vagy!“ Már most is +szüntelen az jár a fejemben, hogy: „O wenn es doch immer so +bliebe!“ És nem tudok megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy: nem +lesz mindig így.</p> +<p>– De hisz maga verseket mond nekem! Akkor hát ez szerelmi +vallomás?</p> +<p>– Valami olyanforma.</p> +<p>– Köszönöm. Ez az első sikerem ezen a téren. Kár, hogy nem írta +le s így nem tehetem el az emlékeim közé.</p> +<p>– Mért csúfolódik?</p> +<p>– Mert nem szép, hogy így hazudik, világos nappal, a mikor látom +a mosolygó arcát. És versekben! Nem szégyenli magát? <span class= +"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> +Megérdemelte volna, hogy úgy tegyek, mintha komolyan venném, amit +mondott. De tudom, hogy van egy mentsége: az, hogy hivatalból +udvarol minden szinésznőnek.</p> +<p>– Mintha Lolát hallanám.</p> +<p>– Ezzel csak hízeleg nekem.</p> +<p>Vidovics elhallgatott.</p> +<p>– Tessék, – szólt magában – nem is olyan naiv, mint hittem. +Igazán, nincsenek többé gyermekek!</p> +<p>El akarta hitetni magával, hogy nem volt őszinte. De ahogy +rápillantott Mirára, látta, hogy ez a kisérlet hiábavaló. A rossz +kis gyerek olyan szépen, olyan nagyon szépen nézett rá, mintha egy +kicsit megbánta volna, hogy csúfolódással felelt a Mirza Schaffyból +kölcsönzött sóhajtásra.</p> +<p>– Jézus Mária!</p> +<p>Ez a fölkiáltás Lolától eredt, de nem kellett hátrafordulniok, +hogy megtudják, mi okozta az ijedelmet.</p> +<p>A szűkös Pázmány Péter-utcában haladtak <span class= +"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> s a +kocsiúton, őrületes pace-ben, egy rosszul hajtott bricska +közeledett feléjök. A lovak nyilván részegek lehettek, mert +cikk-cakkosan vágtattak s hol jobb, hol balfelé rángatták a kocsit. +Messziről úgy látszott, mintha a megőrült bricska minden boltajtóba +be akarna rohanni.</p> +<p>Lola attól rémült meg, hogy a kiszámíthatatlanul szeszélyes +járómű nekiront Mirának s a fölkiáltásával vészjelt akart adni, +hogy a gavallérok legyenek készen az eshetőségre.</p> +<p>Élénk sajnálatomra kénytelen vagyok megvallani, hogy hősömnek +nem volt alkalma a hősnő életét megmentenie. A következő +pillanatban az ijedős Lola is meggyőződhetett róla, hogy nincs +semmi komolyabb veszedelem. Mire a kocsi közelükbe ért, a műkedvelő +Phaëtonnak már sikerült a felbőszült állatokat megfékeznie.</p> +<p>A műkedvelő Phaëton, aki tilos-gyors és fölötte szabálytalan +hajtásával ennyire föllázította lovait: Van der Kerkhoven +kisasszony volt. <span class="pagenum"><a name="Page_122" id= +"Page_122">-122-</a></span></p> +<p>A Haller-lányok díszőrsége éppen akkor került a lefülelt bricska +szomszédságába, mikor a hollandus hölgy átadta a gyeplőt a +diszkrétül mosolygó kocsisnak, aki előbb hátul kucorgott. Ahogy +leszállott, észrevette a két ismerőst. A gavallérok köszöntek neki +s Cipriani odament hozzá.</p> +<p>– Még nem hajt tökéletesen, – szólt a báró, – de annál inkább +gratulálok a lélekjelenlétéhez.</p> +<p>Van der Kerkhoven kisasszony egy pillantást vetett a társaságra +s aztán habozás nélkül magához szólította Vidovics urat.</p> +<p>Vidovics bocsánatot kért a szinházi hölgyektől s elbúcsuzott +tőlük. A Haller-lányok tovább siettek. A két kutya velök tartott; +az ő jobb értesültségüket ez a kis intermezzo nem vezethette téves +útra. S utánok rohant Cipriani is, magukra hagyva azokat, akiket +egymásnak szánt a hir.</p> +<p>– Ön nem utazott el, Monsieur Vidovics? – örvendezett Van der +Kerkhoven kisasszony.</p> +<p>– Egy kis baj támadt a gazdaságomban <span class= +"pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123">-123-</a></span> – +rögtönözte Vidovics – nem jelentékeny dolog, de ilyenkor semmi sem +pótolhatja a gazda szemét. Nem utazhattam el olyan messzire.</p> +<p>– S még most is elfoglalja ez a kellemetlenség?</p> +<p>– Néha találkozik egy-egy szabad napom. Olyankor bejövök a +városba.</p> +<p>– Akkor hát minket is meglátogathat még egyszer, mielőtt +elhagyom ezt a szép országot.</p> +<p>– Hogyne! Meddig lesz még szerencsénk?</p> +<p>– Ebben a hónapban még nem megyek haza. Egy-két kirándulással +adósom Terka; ezeket nem engedem el neki. Igaz, nem tartana velünk +holnapután a szilas-almási tóhoz? Vagy a városban is van valami +elfoglaltsága? Kik voltak ezek a fiatal hölgyek?</p> +<p>– Óh, szinész-kisasszonyok!</p> +<p>– Gondoltam. Szóval számíthatunk önre?</p> +<p>Egy kicsit bajos volt nem-et mondani. Vidovics úgy tett, mint +aki a fogorvos előtt meg akarja mutatni, hogy férfiasságát egy kis +fájdalom még nem teszi próbára. <span class="pagenum"><a name= +"Page_124" id="Page_124">-124-</a></span></p> +<p>Nem, nem teheti magát nevetségessé amiatt a rossz kis gyerek +miatt.</p> +<p>– Természetesen. Köszönöm, hogy gondolt reám.</p> +<p>– Tehát a viszontlátásra. Holnap ugy-e?</p> +<p>– Holnap.</p> +<p>Elbúcsuztak s Vidovics tovább sétált a Sugár Mariska utcája +felé. Tudta, hogy amazok már hazaértek, de Mira néha egy kis +cerclet tartott az ablaknál s ezt ma Vidovics nem akarta +elmulasztani.</p> +<p>Pedig bátran lemondhatott volna erről az örömről.</p> +<p>Mintha várták volna. Lola ott könyökölt az első ablakban, a +nagyobb tekintély kedvéért Fröhlichnével. Mirát nem látta rögtön, +de a házból kihallatszó zongoraszó elárulta, hogy Sugár Mariskánál +van, ami csak azt jelenthette, hogy nem igen hajlandó holmi +erkélyjelenetekre.</p> +<p>– Hallja, édes Vidovics, – szólt Lola, – ha nagyon kedves akar +lenni, megtehetne nekem egy szívességet. (Még sohasem szólította +<span class="pagenum"><a name="Page_125" id= +"Page_125">-125-</a></span> ilyen nyájasan; már ebből is látszott, +milyen dühös.) Ne hordozza magával a barátját. Külön-külön még csak +meg tudok barátkozni magukkal, de elefántnak ez az úr egy kicsit +unalmas.</p> +<p>– Mit tegyek? Nagyon ragaszkodik hozzám. Mindent legyőz a +szeretet!… mint nem tudom, melyik drámában éneklik.</p> +<p>– Én nem tréfálok. Egyikük vonuljon vissza. Önre bízom, hogy +melyikük legyen az, aki visszavonul.</p> +<p>– Hová lett, szegény?</p> +<p>– Nem akart még egyszer találkozni közös ideáljukkal, a bolygó +hollandi nővel, s kerülő uton tünt el. Azt hiszem, attól tart, hogy +kompromittáltuk a csokoládé-gyár előtt. De, jónapot, menjen ön is +ebédelni.</p> +<p>És Fröhlichnével egyetemben visszahuzódott az ablakból. Az +audienciának vége volt.</p> +<p>– Miket beszélhetett össze-vissza ez a boldogtalan huszár? Három +napig se tudom kibékíteni őket.</p> +<p>Nagyon kedvetlenné tette, hogy Mira nem <span class= +"pagenum"><a name="Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> akart +mutatkozni. De megpillantotta jó tündérét, Mariskát s megostromolta +a másik ablakot is.</p> +<p>Mariska egy negyedóráig tartotta szóval. Végre Mira is megjelent +az ablaknál; de nem szólt, csak nagy komolyan hallgatta őket. Ha +Vidovics hozzá intézte a szót, csak igennel vagy nemmel +válaszolt.</p> +<p>A béke-angyal magukra hagyta őket.</p> +<p>– Haragszik? – kérdezte Vidovics.</p> +<p>– Valamit akarok magának mondani. Nézze barátom, ha az ember +házasodni készül, ne udvaroljon másoknak, még +szinész-kisasszonyoknak se. Adieu.</p> +<p>És szépen betette az ablakot.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_127" id= +"Page_127">-127-</a></span></p> +<h2>V.</h2> +<p>Vidovics Feri, akit a <i>Vasgyáros</i>-ra emlékeztető, +büszkeséggel és titkolt szerelemmel teli szinpadi jelenetek egy +csöppet se hatottak meg, ezután a kissé szinészies, hirtelen adieu +után nyugodtan megebédelt, aztán átment a kávéházba s esti hét +óráig tökéletes lelki békében biliárdozott Ciprianival.</p> +<p>A katonának nem volt szerencsés napja. A biliárdban szégyenletes +vereséget szenvedett s közben kegyetlen szemrehányásokat kellett +zsebre vágnia.</p> +<p>– Huszárban még nem láttam ilyen kofát, – kezdte Vidovics. – Mi +jut eszedbe, hogy himen-hireket hordasz szét a városban? Vagy +kedveskedni akartál nekik? S ha még igaz volna! <span class= +"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span></p> +<p>– Hagyj nekem békét! – felelt Cipriani, akit Vidovics egy +ötvennyolcas szériessel végképpen elkeserített. – Ki akartalak +menteni, hogy a faképnél hagytad őket.</p> +<p>– No ugyan szépen kimentettél.</p> +<p>– Eh, majd töröm a fejem, hogy mit beszélek szinész-leányoknak. +Mit tartozik rájok az egész história?!</p> +<p>– Ebben igazad van.</p> +<p>S talán elintézték volna az ügyet, de Ciprianit izgatta a dolog. +Egy félórai szótlan küzdelem után önmaga tért vissza az imént +letárgyalt, kinos fejezetre.</p> +<p>– Különben nekem beszélhetsz, amit akarsz. Ennek a sok +hencegésnek az lesz a vége, hogy igenis, bele fogsz harapni a +csokoládéba, ha az öreg Rotterdam is úgy akarja. Egész márciusban +kint laktál Árokszálláson s mikor engem a kövér lánynak bemutattak, +már láttam, hogy a kövér lány ki van készítve.</p> +<p>– Azért úgy vettem észre, ugyancsak ütötted a vasat. +<span class="pagenum"><a name="Page_129" id= +"Page_129">-129-</a></span></p> +<p>– Azt hittem, hogy a lánynak van izlése s hogy az uniformis +mégis csak uniformis, még Amsterdamban is.</p> +<p>– És aztán?</p> +<p>– Kiderült, hogy a lánynak nincs izlése.</p> +<p>– Nagyon gyakorlati, mi?</p> +<p>– A kétszerkettő, parfőnnel leöntve.</p> +<p>– Látod, ezt szépen mondtad.</p> +<p>– Egyszer arról beszéltünk, hogy a tulipán megterem-e +Magyarországon? Azt feleltem neki, hogy a búza jobban fizet. A +búzáról te jutottál eszébe, s megkérdezte tőlem, van-e +jelzálogkölcsön a birtokodon?</p> +<p>– Ez, távolabbról nézve, csakugyan burkolt vallomáshoz hasonlít. +S te már bizonyos vagy benne, hogy Szent-Jánoson, egy-két esztendő +mulva, a merre a szem lát, csak óriási tulipán-táblákat látni. +Árokszállás megtelik <i>mynheer</i>-ekkel, a nőegylet bálja után, +itt, a szeparéban, a leglármásabb urak hollandi nyelven fogják +énekelni, hogy: „nem kell nekem rántotta, csak az, aki rántotta!“, +mi pedig elhuzatjuk <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= +"Page_130">-130-</a></span> nekik, hogy: „Hires város az alföldön +Rotterdam!“</p> +<p>– Ne tedd magad előttem. Te ugyanazt akarod, amit én akartam. +Csakhogy te okosabban csinálod a dolgot. Úgy, ahogy a színházban +szokták. Mikor más ember becsületesen leiszsza magát, te az +<i>Ueber Land und Meer</i>-ből szavalsz előtte; s mikor más alszik, +elhiteted vele, hogy gyönyörüen állana neki a bunyevác népviselet. +Egyik nap folyton a sarkában vagy, másnap érzékeny jelenetet +csinálsz neki, aztán ellovagolsz, mint Mazeppa, vagy nem tudom, +hogy hívták azt a lengyel jockeyt… Játszod a megbántottat, a +közömböst, a rejtelmes embert, vagy nem tudom mit. Ma elutazol, +holnap nem utazol el. Érdekessé teszed magad előtte s nyakra-főre +udvarolsz két kis szinész-lánynak, hogy egész Berény beszéljen a +dologról. Bele kötsz a legjobb barátodba, csak azért, hogy +elmondják neki: megverekedett, nem tudom kiért, mindig megverekszik +valami semmiért! Ha esik az <span class="pagenum"><a name= +"Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> eső, szalmakalapot téssz +föl, ha fú a szél, fütyölsz és azt mondod, hogy segítesz neki. Okos +ember vagy. Látod, már utánad jött! Azért akart behajtani minden +kapuba, hogy okvetetlenül megtaláljon. Én, én nem ilyen vagyok; +katona vagyok. Huszár-atakk: vagy-vagy. Megostromlom a várat s ha a +roham sikerül, dobpergés mellett vonulok be. Ha nem sikerül: +rükverc, tisztelegj! Katona vagyok.</p> +<p>– Szamár vagy.</p> +<p>– Ugy-e, erre nem tudsz felelni?</p> +<p>– Azt felelem rá, hogy ha akarsz még egy ötvenes partit, nem +bánom.</p> +<p>– Jól van. De <i>for</i>-ok nélkül. Ezt meg fogom nyerni.</p> +<p>– Úgy látszik, tűzbe jöttél. Igaz, még egyet. Ne fecsegj folyton +ezekről a szegény leányokról. Nem vétettek neked azok.</p> +<p>– Bántja őket az ördög. Te használod őket játékszernek. És én +beugrom elefántnak. Nem én mondom; maga Lola mondta. <span class= +"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span></p> +<p>– Azt mondta, hogy játékszernek használom őket?</p> +<p>– Nem, hanem hogy még soha sem látott lóháton elefántot. Gyöngéd +célzás.</p> +<p>– Viccnek elég rossz vicc.</p> +<p>– Én is azt hiszem.</p> +<p>– Szóval, nem kellene annyit társalognod. Egy katona mindig +veszít, ha sokat beszél. És te hirekkel látod el a szinésznőket. +Hogy katona vagy?… Ugyan hagyj békét! Nem katonának születtél te, +hanem szerkesztőnek. Zentai nem csinál ilyet.</p> +<p>Zentai a <i>Berény és Vidéke</i> szerkesztője volt. Bevándorlott +ember, aki még ifju korában elvesztette valahol a párbajképességét +s aki, mióta Berénybe betette a lábát, példátlan harciassággal +akart szert tenni némelyes társadalmi pozicióra. A tisztek még csak +a nevét sem akarták kimondani; szükség esetén mint „ama bizonyos, +többször megfenyített egyén-“ről emlékeztek meg róla. De Zentai +azért nem tett le arról az ábrándjáról, hogy egyszer majd csak +kimódolja <span class="pagenum"><a name="Page_133" id= +"Page_133">-133-</a></span> a maga kardaffaire-ját s a legrosszabb +esetben mint a szoldateszka brutalitás egy ujabb áldozata szerez, +ha nem is országos, legalább helyi népszerűséget. Ujságjában +minduntalan a hadsereg dolgait feszegette s ez annyival inkább +boszantotta a tiszteket, mert arra nem adott okot, hogy egyszerüen +elverjék.</p> +<p>Cipriánira a Zentai neve olyan hatással szokott lenni, mint a +bikára a vörös posztó. Általában is lenézett mindent, ami +valamelyes összeköttetésben állott a könyvnyomtatás szerencsétlen +találmányával, de Zentai különösen a begyében volt. Ezt az urat nem +igen lehetett megtorlatlanul emlegetni előtte. De ez egyszer a +bomba szétpukkant s nem okozott bajt.</p> +<p>– Látom, – szólt, – hogy minden áron belém akarsz kötni. De én +nem ugrom. Ha megint hősködni akarsz a kövér lány tiszteletére, +keress magadnak más baleket. Én nem nevettetem ki magamat. Jegyezd +meg, hogy ugyanegy Ciprianit csak egyszer lehet <span class= +"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> lóvá +tenni, kétszer nem. Kaszaboltasd le magad más valakivel.</p> +<p>– Soha se kapkodjál a fringiádhoz, – felelt Vidovics. – Azért, +hogy ezt a pártit is elveszíted, még nem kell hajba kapnunk.</p> +<p>– Azért boszantottál, hogy elszórakozzam a játékot? Hallod, ez +nem járja. Akkor ez a párti nem gilt; kezdjük újra.</p> +<p>– Nem. Hét óra elmult; gyerünk a szinházba.</p> +<p>Elmentek a szinházba, de a lányokat nem találták ott. A +szinészpáholy egész este üresen maradt. És másnap is hiába +rostokoltak a kávéházban déli félegy óráig. A leányok csak nem +akartak mutatkozni.</p> +<p>– Ejnye, a haszontalan! – szólt magában Vidovics.</p> +<p>– Talán nem is volt próbájok? – tünődött fönhangon a katona. – +Hiszen csak észre vettük volna őket?!…</p> +<p>– Kikerültek bennünket, – felelt Vidovics. – Vége a +barátságnak.</p> +<p>– Nem értem. <span class="pagenum"><a name="Page_135" id= +"Page_135">-135-</a></span></p> +<p>– Hát én értem? De így van.</p> +<p>Fölkelt, előkereste a kalapját s fütyölt a kutyájának.</p> +<p>– No hát így is jól van, – szólt, mintha magában beszélne.</p> +<p>S mialatt átmentek a vendéglőbe, megkérdezte Cipriánitól:</p> +<p>– Nem jössz ki?</p> +<p>– Hová?</p> +<p>– Árokszállásra.</p> +<p>– Kilovagolsz?</p> +<p>– Nem, a gyorsvonaton megyek.</p> +<p>– Ebben a szép időben?</p> +<p>– Ruhát is viszek magammal, mert meglehet, ott maradok +három-négy napig. Nem szeretek a Jóska ingeiben járni ez előtt a +csokoládé királyné előtt.</p> +<p>– Mit csinálsz ott annyi ideig?</p> +<p>– Kirándulunk Szilas-Almásra.</p> +<p>– Fürdőzni? Áprilisban?</p> +<p>– Barátom, ez a hölgy a szamócát januárban, a szőlőt februárban, +a tó vizét pedig áprilisban szereti. <span class="pagenum"><a name= +"Page_136" id="Page_136">-136-</a></span></p> +<p>– Fene gyerek, az igaz. Szeretnék veled menni, de szolgálatom +van.</p> +<p>Ebéd után elbúcsúztak egymástól. Vidovics haza ment, pakoltatott +s kikocsizott a vasúthoz.</p> +<p>Mikor Van der Kerkhoven kisasszonynak megigérte, hogy velök fog +tartani, még úgy gondolt erre a kirándulásra, mint valami igen-igen +problematikus dologra. Kényelmetlennek tartotta kifogásokat +rögtönözni, annyival inkább, mert nem akart abba a hírbe keveredni, +hogy holmi szinházi princesszek miatt visszavonul az egész +világtól. De reménykedett benne, hogy majd csak közbe jön valami, +ami elmossa ezt a nem nagyon érdekesnek igérkező kirándulást. +Például földindulás támad, vagy a sok Vidovics közül valamelyik agg +rokon náthát kap. Egy staféta elvégzi a többit s Van der Kerkhoven +kisasszony bizonyára vigasztalódni fog.</p> +<p>De tegnap óta változtak a viszonyok. Most már kisértésbe sem +jöhetett, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_137" id= +"Page_137">-137-</a></span> kibujjék az igérete alól. Mától fogva +semmi oka rá, hogy kibujjék alóla. S elhitette magával, hogy úgy is +kiürítette volna a keserü poharat. Amit egy gavallér megigér, azt +meg kell tartania s talált volna-e mentő ürügyet? Nem. Elég az +hozzá, minden jól van úgy, ahogy van…</p> +<p>Hanem azért a vasúton is ugyanaz a gondolat foglalkoztatta, +amely délelőtt a kávéházban.</p> +<p>– Ejnye, a haszontalan! Kacérkodik velem, mint akármelyik +komédiásné? Sértődöttnek, kevélynek és titokzatosnak óhajt +feltünni? Meg akar gyötörni, hogy annál kivánatosabbnak találjam? +De hisz nekem ehhez a banális, sokszorosan lejátszott +<i>flirt</i>-höz semmi kedvem! A szinésznőkből már elég volt; úgy a +műkedvelőkből, mint az igaziakból. S ha azt sejtem, hogy olyan, +mint a többiek: bizony, egy lépést sem mentem volna utána. Azt +hittem, bolond véletlen, ha szinésznőnek tartják s hogy valójában +nem komédiáshölgy, hanem egy <span class="pagenum"><a name= +"Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> édes, kedves jó gyermek, +akit csak a szegénység dobott ezekre a nyomorult deszkákra. Nem az +volna, akinek képzeltem? Én voltam a naiv, nem ő? Lám, lám. +Fölhúzza az orrocskáját, mert azt hallja, hogy megházasodom! S ha +úgy volna, mit tartozik rá ez a história? Csak nem gondolta, hogy +majd őt veszem el? Nem, annyira nem lehet gyermekes. Ezzel +tisztában lehet, akármilyen fiatal s akármilyen kevéssé szinésznő. +És ha csak egy kicsit érdeklődik irántam: mit törődik a jövővel, +mért ingerli a gondolat, hogy egyszer, valamikor, nekem is meg kell +házasodnom? Számítana valamire? Mire? Vagy nem számít szegény +semmire a világon, csak egyszerüen fáj neki, hogy más nő képét +hordom a szivemben?</p> +<p>Eszébe jutottak a szavai s eszébe jutott a tekintete. Néha, +igaz, a kulisszák tájékán divatos pojáca-nyelven szólalt meg; máris +úgy beszélte a komédiások nemzetközi jargonját, mintha ott +született volna Arkádiában, a vidámság, a pajkosság, <span class= +"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> a +könnyüvérüség és a hazugság világában.</p> +<p>De milyen más volt a tekintete! Ha koronkint komolyan, +figyelmesen hallgatta, amit egy léha életü, de alapjában szomoru +ember beszélt neki, olyan szépen tudott nézni, mint soha senki +más.</p> +<p>S mikor erre a meleg, odaadó tekintetre gondolt, kedve lett +volna kiszállni és tüstént visszafordulni.</p> +<p>– Eh, mindegy! Úgy van jól, ahogy van.</p> +<p>A vonat megállott.</p> +<p>– Árokszállás!</p> +<p class="center">*</p> +<p>Mikor benyitott a kancelláriába, Horváth Jóskát nagy dologban +találta. A főszolgabíró úr pedagógiával volt elfoglalva.</p> +<p>Leckét adott egy tizenkét esztendős ifjunak, aki mint ő, a +Horváth Jóska nevet viselte, s akinek kerek koponyáján és hatalmas +vállcsontjain mindjárt az első pillantásra meglátszott, hogy +véréből való vér.</p> +<p>Nem mintha Vidovics mindezt most vette <span class= +"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> volna +észre (mert a fiatal úr feje és vállai láthatatlanok voltak), de +nem lehetett kétsége, hogy ki a családi kettős másik szereplője, +mert a jelenet félreérthetetlen volt.</p> +<p>A minta-gimnázium derék, érdemes tanárai bizonyára fejcsóválva +nézték volna ezt a jelenetet. Ők, akik a büntetés maximumát +akképpen alkalmazzák, hogy nevén szólítják a vétkes ifjut s +szemrehányóan integetnek neki a mutató ujjokkal, igen elitélik a +Horváth Jóskáéhoz hasonló eljárást, s meg kell vallanunk, hogy ez +idő szerint Közép-Európa legtöbb gondolkozója nekik ad igazat.</p> +<p>De Horváth Jóskának a nevelés terén is megvoltak a maga önálló +nézetei. Az újkori eszmék nyomtalanul tüntek el feje fölött, mint +bérc fölött a szél; vagy meglehet, el se jutottak hozzá. Az őstatár +nevelési módszert ellenben, mint kipróbált és századokon át +célszerünek bizonyult metódust, igen helyeselte; és megmaradt +mellette.</p> +<p>Szóval, a térdei közt tartotta sarjadékát olyképpen, hogy +kényelmesen oktathassa a <span class="pagenum"><a name="Page_141" +id="Page_141">-141-</a></span> fiu legkevésbbé érzékeny testrészét. +A nádpálca szorgalmasan pótolta Pestalozzit; a láthatatlan fej +ordított; s Vidovics úgy jelent meg, mint egy mentő angyal.</p> +<p>– Miért bántod szegény Józsi komát? – kérdezte a vendég, mikor a +váratlanul megszabadult fiatalember sietett elhagyni a +kancelláriát.</p> +<p>– Nem hagyta békén a szobalányt, – felelt az öregebb Jóska +elégedetten.</p> +<p>– S a szobalány panaszkodott?</p> +<p>– Van esze, hogy panaszkodjék! De véletlenül rányitottam az +úrfira. Azt képzelte, valahol messze járok.</p> +<p>– Nos aztán? Volenti non fit injuria. Ha a leány megbocsátott +neki, miért ez a szigoru példa-adás?</p> +<p>– Hja, barátom, a fődolog: a rend. Ennek már így kell lenni. Ha +valaki a függetlenségi jelöltre akar szavazni, azt én +természetesnek találom. De ha van mód rá, azért mégis csak +lecsukatom az illetőt. Mert ez a rend. <span class= +"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span></p> +<p>– Nem volnék ilyen szigoru a komához. Az apja se volt jobb a +Deákné vásznánál.</p> +<p>Ezt nem igen lehetett tagadni. A koma már vagy hat esztendős +volt, mikor Horváth Jóska megházasodott. S csak tavaly történt, +hogy Joannovics Terka, sürü könnyhullajtások között, adoptálta a +magától jött emberkét, akiről addig nem is tudott.</p> +<p>– Hja, barátom, nem arról van szó. Én, mint magánember, +helyeselhetem a kölyök eljárását; bizony nem is szeretném, ha +valami anyámasszony volna. De más a filozófia és más a kötelesség. +Az apai tekintély arra való, hogy gyakoroljuk; ezt már így rendelik +az institúciók és a pandekták is, nem tudom, melyik. Páter familias +est, quem… különben te jobban tudod nálam a római jogot.</p> +<p>– Azt hiszem, egy kicsit szabadon értelmezed Gaiust és +Justinianust. Ha jól emlékszem, az institúciók és a pandekták +egyáltalán nem intézkednek az ilyen esetekről. Nem látták előre, +hogy a magyar virtusnak tizenkét esztendő is elég a virágzáshoz. +Szeretem <span class="pagenum"><a name="Page_143" id= +"Page_143">-143-</a></span> a komát. Ezt a fickót ugyan anyától +született ember nem fogja az asztal alá inni.</p> +<p>– Remélem. Csakhogy attól tartok, húsz esztendős korában annyira +tele lesz mindenféle bölcsészettel, hogy a leheletétől a hegyi +kristály is mindjárt kávéházi tükörré válik. De ma nem akarok +búslakodni.</p> +<p>– Máskor se igen érsz rá.</p> +<p>– Mit csináljak, barátom? Olyan gyönge szervezetü vagyok, hogy +ha egy-két liternyit búsulok, már megárt az egészségemnek. Azért +hát nem is búsulok; nem akarok Karlsbadba kerülni. Aztán meg miért +is szomorkodnám, mikor van még egy jó barátom, aki nem felejtkezett +meg rólam végképpen, hanem elnéz hozzám, hogy egy-két poharat +koccintson velem?! Te, fiu, nem is tudod, milyen nagy jót tettél +velem! Áldjon meg érte az Isten, hogy eljöttél!</p> +<p>– Pedig nem hozzád jöttem, hanem az asszonyokhoz.</p> +<p>– No azt meg éppen jól tetted!… Mert ha hozzám jöttél volna, +soha se volnánk <span class="pagenum"><a name="Page_144" id= +"Page_144">-144-</a></span> biztonságban. Míg, ha föláldozod +magadat a hazáért, visszaadod a szabadságomat, az életemet, az +ifjuságomat!…</p> +<p>– Ejnye, be sokat mondasz! Úgy látszik, nem bájolt el a +vendéged. Hát ez az a híres beduin vendégszeretet, mondd?</p> +<p>– Mit akarsz? Mindjárt két hónapja, hogy németül kell ebédelnem, +pedig magyarul se szeretek beszélni, amikor eszem. Aztán meg, +köztünk szólván, egy kicsit sok is nekem ez a hosszu robot. Tudod, +egy idő óta átkozottul gyönge a szervezetem. Mióta ez a Brabanti +Elza itt van, félig-meddig özvegységre vagyok kárhoztatva s hidd +el, semmi sem árt annyira az egészségemnek, mint az özvegység.</p> +<p>– Nem is Brabantból való, szegény. Hollandia és Brabant, az +török, görög, de nem egy ördög.</p> +<p>– Nekem nem imponál a tudományod. A tudomány szép; elérhet vele +az ember ezernégyszáz forint évi fizetést s nem tudom mennyi +ötödéves pótlékot, de te, aki úgy <span class="pagenum"><a name= +"Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> iszod a pezsgőt, mint a +homok a vizet, bizony nem élnél meg a tudományodból. S mondhatom +neked, ez a hölgy, aki jobban elüt a mi asszonyainktól, mint a +brabanti csirke a derék, tisztes, egyszerü magyar csirkétől: itt, a +környéken s talán egész Szilas-Bodrog vármegyében népszerütlenné +tette a tudományt ujabb ezer esztendőre. Ha látnád! Elmegy a +paraszt-lakodalomba s táncolni akar a vőlegénynyel; az +nekigyürkőzik, végigviszi az udvaron, mint egy vedret s ő el van +ragadtatva! Szeretne szüretelni, szeretne tollat fosztani s eped +egy disznótor után; végre, elcipeljük a tanyai szolgáló gyerekének +a keresztelőjére, halálra gyötri a papot, hogy ki festette +Kalazanti Szent Józsefet s hazajövet el van ragadtatva. Meg akarja +várni a husvéti öntözést, időközben cigánykereket vettet a fekete +és fehér ifjusággal, forintokat osztogat szét köztük s el van +ragadtatva! Aztán visszavonul szűzi szentélyébe s ilyeneket ír be +az albumába: „A szerelem a szív zenéje“… „A szerelem <span class= +"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> patak, +amelyben az ég tükröződik“… „A szerelem virágtartó“… „A szerelem +lámpás, hajnali csillag, remontoire-óra“… s az ördög tudja még mi. +Barátom, én nem vagyok próféta s a Jeremiásokkal nem akarok +versenyezni, de mondhatom neked, hogy az öreg Rockfeller nem tud +annyi csokoládét csinálni, amennyivel ezt a leányt elveszik +feleségül.</p> +<p>– Féltékeny vagy rá, mert Terka szíves hozzá. Derék, okos, +kedves leány ez; nem közönséges eszü…</p> +<p>– Éppen az a baja, a szerencsétlennek. Van rettenetesebb alak, +mint az a leány, akinek az esze nem közönséges?! A lánynak csak +annyi esze legyen, hogy értse a módját, miképpen lehet főkötő alá +kerülnie. Ha több esze van, az baj. Olyan, mintha az orra nagyobb a +rendesnél. Mennyit fog ez beszélni, barátom, ha egyszer a nyakába +varrják valami boldogtalan csokoládé-amateurnek! Pedig már a biblia +is azt mondja, hogy a hét egyiptomi csapás közt a beszédes asszony +volt a legrettenetesebb. <span class="pagenum"><a name="Page_147" +id="Page_147">-147-</a></span></p> +<p>– Látod, ez a pandektákban van.</p> +<p>– Nekem beszélhetsz! Az én házamban annyi most a tudomány, hogy +sok is; azt hiszem, már rajtam is kiüt ez a betegség, hiába +csúfolódol!… Különben soha se tedd magad, udvariasságból Terka +barátnője iránt!… Párisban vannak emberek, akik még nálad is +párisiabbak. A fejem teszem rá, úgy se sokat ér, hogy titokban azt +gondolod, amit én.</p> +<p>– Tudom is én, mit gondolsz.</p> +<p>– Hát majd megmondom. Az asszonyban, barátom, a fődolog az, hogy +tudja a módját annak, amit tennie kell. Ha másra is van esze, az +nagy szerencsétlenség. Tőlem beszélhetsz vele, öreg, a pizai +toronyról, a szép Meluzináról, vagy akár Nostradamus jóslatairól, +én csak azt mondom neked, hogy nem szeretem azt a dámát, aki +okosabb akar lenni, mint Deák Ferenc.</p> +<p>Ha Joannovics Terka tudta volna, mily pontos értesülései voltak +nyiltszivü férje meghittjeinek afelől, hogy ő mennyire tudja +<span class="pagenum"><a name="Page_148" id= +"Page_148">-148-</a></span> a módját mindannak, amit tennie +kellett: Joannovics Terka egyszerüen meghalt volna +szégyenletében.</p> +<p>De Joannovics Terka ezt nem tudta meg soha. S az is bizonyos, +hogy e pontos értesülések azt az általános respektust, melynek +Joannovics Terka örvendett, nem kisebbítették, sőt +ellenkezőleg.</p> +<p>Hetven évvel azután, hogy a türelmes olvasó e regényt letette a +kezéből, Joannovics Terka, mint a legboldogabb hitves fog +átköltözni egy finomabb világba, sejtelme nélkül annak, hogy +férjének cinizmusa mily határtalan volt.</p> +<p>Amiből ismét csak az következik, hogy lelki bajaink nem is +volnának se olyan nagyok, se olyan számosak, ha folytonosan nem +gondoskodnék róla, hogy legyen mivel szórakoznunk, két házi +ellenségünk: a tudatosság és a képzelet.</p> +<p>– Azt magam se értem, – szólt Vidovics, – hogy mit akar ezzel a +kirándulással? Mit csináljunk áprilisban <span class= +"pagenum"><a name="Page_149" id="Page_149">-149-</a></span> +Szilas-Almáson? Hisz nincs ott most egy patkány se.</p> +<p>– Hát tudom én? Kérdezd meg tőle. Valami okos ember elhitette +vele, hogy a wörthi tó Almáshoz képest semmi. Csónakázni akar; már +régóta nem csónakázott. Kinézte a naptárból, hogy mikor van +holdtölte; holdas éj, víz, csónak, evezősök és friss baritonhangok +kellenek neki.</p> +<p>– És Terka? Nem magyarázta meg neki, hogy ezért ugyan nem +érdemes Almásra menni?</p> +<p>– Egy ideig rajta volt, hogy megértesse vele, micsoda képtelen +gondolat ilyenkor oda baedekerezni, de minél többet beszélt, ez az +Őrült Janka annál nagyobb kedvet kapott a vállalkozáshoz. Azt +képzeli, hogy valami elhagyatott tündérkertről van szó. Utóljára +Terkának is eszébe jutott, hogy: igaz, ő sem volt még Almáson +áprilisban soha; ej, be furcsa világ lehet ott ilyenkor! Ilyenek az +asszonyok, barátom. Igaz, figyelmeztetlek, ne nagyon bízzál a +feleségemben. <span class="pagenum"><a name="Page_150" id= +"Page_150">-150-</a></span> Azt gyanítom, igen szeretne +összeboronálni ezzel a sajátságos hajadonnal.</p> +<p>– Álmodozol.</p> +<p>– Te, vigyázz magadra! Ne mondj neki könnyelmüen +udvariasságokat. Az én menyecském, amilyen kicsi, olyan ármányos s +alig várja, hogy rajta érjen benneteket valami holdfényes +ábrándozáson. S akkor aztán jaj neked, mert negyven milliót nem +kompromittálhatsz büntetlenül. Hallod-e ember, helyén legyen az +eszed! Még csak éppen az kellene nekem, hogy a barátnőnk mindig itt +legyen a szomszédban!</p> +<p>– Ártatlanokat gyanusítasz. Különben ne félj semmit; +Szilas-Almás nem az a hely, ahol a regényeket szövik. +Emberemlékezet óta nem volt eset rá, hogy ebből a fürdőből egy +lányt férjhez vittek volna. De most itt hagylak; megyek köszönni a +feleségednek.</p> +<p>– Előbb igyál egy pohár konyakot. Ez az egyetlen igazi öröm, +amiben most szegény, elzüllött házamban részed lehet. Te, pajtás, +köszönöm, hogy megmentettél ettől <span class="pagenum"><a name= +"Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> a kirándulástól. Nem +felejtem el soha ezt a baráti cselekedetet; ha függetlenségi +programmal akarnád magad megválasztatni, még akkor sem felejteném +el… S aztán, vidd el őket minél hamarább! Áldásom rátok!</p> +<div class="figcenter" style="width: 35px;"><img src= +"images/i002.jpg" alt="" title="" /></div> +<hr class="chap" /> +<div class="transnote"> +<h3>Javítások.</h3> +<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> +<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> +<table> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_17">17</a></td> +<td>föllázadva a kapítányuk</td> +<td>föllázadva a kapitányuk</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_23">23</a></td> +<td>mi?…. Jőjjön</td> +<td>mi?… Jőjjön</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_38">38</a></td> +<td>végre megíndult</td> +<td>végre megindult</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_38">38</a></td> +<td>de amít látott</td> +<td>de amit látott</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_92">92</a></td> +<td>különbsé Olyan</td> +<td>különbséget. Olyan</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_106">106</a></td> +<td>így szólt Vidovicshoz;</td> +<td>így szólt Vidovicshoz:</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_112">112</a></td> +<td>hiába!…. Egy</td> +<td>hiába!… Egy</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_124">124</a></td> +<td>holmi erkélyelenetekre</td> +<td>holmi erkélyjelenetekre</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_151">151</a></td> +<td>el…. S aztán</td> +<td>el… S aztán</td> +</tr> +</table> +</div> + +<div>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 30232 ***</div> +</body> +</html> diff --git a/30232-h/images/cover.jpg b/30232-h/images/cover.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..0762381 --- /dev/null +++ b/30232-h/images/cover.jpg diff --git a/30232-h/images/i001.jpg b/30232-h/images/i001.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..1ef6561 --- /dev/null +++ b/30232-h/images/i001.jpg diff --git a/30232-h/images/i002.jpg b/30232-h/images/i002.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8a457e5 --- /dev/null +++ b/30232-h/images/i002.jpg diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..10b649e --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #30232 (https://www.gutenberg.org/ebooks/30232) diff --git a/old/30232-0.txt b/old/30232-0.txt new file mode 100644 index 0000000..2616619 --- /dev/null +++ b/old/30232-0.txt @@ -0,0 +1,3362 @@ +The Project Gutenberg eBook of Giroflé és Girofla (1. kötet), by Zoltán Ambrus + +This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and +most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions +whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms +of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at +www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you +will have to check the laws of the country where you are located before +using this eBook. + +Title: Giroflé és Girofla (1. kötet) + +Author: Zoltán Ambrus + +Release Date: September 19, 2012 [eBook #30232] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: UTF-8 + +Produced by: Tamás Róth, Albert László and the Online Distributed Proofreading Team Europe + +*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK GIROFLÉ ÉS GIROFLA (1. KÖTET) *** + + + + +SZINES KÖNYVEK + +Ambrus Zoltán + +GIROFLÉ és GIROFLA + +Regény + +ELSŐ KÖTET + +Budapest + +Singer és Wolfner kiadása + +1901. + +Utannyomás tilos. + +A fordítás joga föntartva. + +BUDAPESTI HIRLAP NYOMDÁJA + + + + +I. + +József napja Rác-Árokszálláson rendesen egy hétig szokott tartani. +Horváth Jóska ugyan, a házassága óta, roppantul megkomolyodott, de +ilyenkor, egyszer egy esztendőben, kidühöngte magát. Máskülönben nagy +csöndességben élt a csöpp asszonykájával s akik jogász korában ismerték, +el se hitték volna róla, hogy olyan kitünő főszolgabiró váljék belőle. +De a régi Horváth Jóska nem veszett el végképpen; a leányzó nem halt +meg, csak aludt. És koronkint föltámadt. Hogy mennyire föltámadt, arról +minden egyes alkalommal három hétig beszélt Szilas és Bodrog-vármegye. + +Ezeket az időszaki, tekintélyes kirugásokat Horváth Jóska azzal okolta +meg a felesége előtt, hogy neki gyönge mája van. Az egészségének +tartozott vele, hogy néha-néha nagyokat igyék. És csakugyan, abban az +esztendőben, mikor apósa, az öreg Joannovics Milán halála miatt nem +tarthatták meg a József-napot, Horváth József belebetegedett a nagy +szolidságba. Nem evett, nem káromkodott, s már attól féltették, hogy +búskomorságba esik. Szerencsére közbejöttek a választások s egy nagyobb +szabásu, mondhatnám: közigazgatási jellegü áldomás után, amelyen néhány +jövevényt hivatalból az asztal alá kellett inni, Horváth Jóska +kigyógyult kedély-betegségéből. + +Hogy a gyönge máju páciens a boritalból, ürmértékben kifejezve, mennyit +használjon, erről az orvosi tudomány nem nyilatkozik egész határozottan; +s e tekintetben a belgyógyászat jeleseinek a nézete alighanem eltér a +Horváth Jóska vélekedésétől. Egy azonban kétségtelen. S ez az, hogy az +orvosi tudomány még nem derítette ki, vajjon a gyógyulás érdekében +föltétlenül szükséges-e, hogy a májbajos ember az összes boros poharakat +sorban a falhoz vágja, s a kúra végén összetörjön minden néven nevezendő +cserép-, üveg- és porcellántárgyat, ami a kezeügyébe esik. Ez lehet +szükséges, lehet fölösleges; annyi bizonyos, hogy Horváth Jóskának a +gyógyászat terén megvoltak a maga határozott elvei. S nála minden +József-nap úgy végződött, hogy pohár meg tányér nem maradt a házban, a +vizet három napig régi befőttes üvegekből itták, s ideiglenesen le +kellett költözködni az alsó házba, mert a mulatság színhelyén csak +itt-ott maradt meg egy-egy ablaküveg. + +A törékeny tárgyak e szörnyü pusztulása többnyire csak a legutolsó napon +szokott bekövetkezni, akkor, mikor a kijózanodott vendégek már +hazaszökdöstek s a házigazda, akinek végre szintén sikerült becsípnie, +magára maradt a cigányokkal. Ilyenkor mindig igen érzékeny jelenetek +folytak le Horváth Jóska meg a felesége között. A csöpp asszonyka, aki a +pezsgőzés első napján maga volt az édes nevetés, a finále idején könnyek +árjává változott át; Horváth Jóska megfogadta, hogy soha se iszik többet +s falhoz vágta az utolsó poharat. + +Szóval a lakzi mindig bús véget ért. De az eltöltött egy-két-kilenc +napért érdemes volt szenvedni. Hogy micsoda vigasságok zajlottak le ezek +közt a betört ablakok és pezsgő-foltos falak közt, arról csak kevesen +tudnának beszélni, mert aki jelen volt, az egy darabig nem emlékezett +semmire a világon, csak a süketítő, folytonos muzsikaszóra. A cigány +éjjel-nappal húzta; ha az egyik kidőlt, volt helyette más. Kihozták +Vásáros-Berényből mind a három bandát; az _Európá_-ban, az _Arany +Szarvas_-ban és a _Metropole_-szállóban nem maradt még csak egy +cimbalmos se. Kinek is húzták volna ott? A honvédtiszteken kivül, akik +kilenc órakor haza szoktak menni, alig egy-két vendég búslakodott a +máskor oly hangos _Európá_-ban; a többiek, az igazi mulatók: a jeunesse +dorée és a huszártisztek mind kinn voltak Árokszálláson. + +Ez a sivár, árnyéktalan kis fészek sok tekintetben vetekedett ilyenkor a +gyakran emlegetett Aranjuezzel. A zaj például semmi esetre sem volt +ekkora Aranjuezben. S mily szép gyülekezete a lovagoknak és dámáknak! +Mert mindig találkozott egy pár vidám menyecske, aki nem törődött azzal +a néhány kilométerrel. Pár perc a gyorsvonaton, mi az? S a négyes +huszárok olyan jó táncosok voltak! Nemcsak jól táncoltak: bírták a +táncot, csakúgy, mint az italt s jöttek légyen bárhonnan, tudták élvezni +az életet, azon mód, ahogy csak itt tudják élvezni, a tejjel és mézzel +folyó Kánaánnak ezen az áldott pontján, ahol a természet nyájassága és +bőkezűsége az embert is pazarrá és gondtalanná teszi. + +* + +Abban az esztendőben, amikor történetem kezdődik, József napja péntekre +esett. A mulatság tehát csütörtökön kezdődött. Piros rózsa, fehér rózsa; +szőke leány, barna… egy kis tánc, egy kis kártya, sok bor és megint sok +bor mellett elmult péntek, elmult szombat is. + +Vasárnap reggel, kilenc óra tájban, Vidovics Feri, aki máskor végig ki +szokott tartani, hirtelen elszomorodott, s a fejébe vette, hogy haza +megy. Vigye el az ördög Horváth Jóskát, meg az egész úri társaságot, Van +der Kerkhoven kisasszonynyal, a sokszoros milliomos hollandus leánynyal +együtt, akit reggeltől estig neki kellett mulattatnia, mert a többiek +nem igen szerették a francia és egyéb pogány nyelveket: neki már elég +volt a mulatságból. + +Mióta a bál elkezdődött, mindössze hat órát aludt, s egyszerre úgy +tetszett neki, mintha egy örökkévalóság óta volna ébren; mintha +végigitta volna az összes pún háborúkat, a középkort, a reformációt, s +Forgách tábornokné egész fiatalkorát. + +A banda áhítatosan ismételte, amit Rác-Árokszálláson már mindenki +tudott: + + Eltörött a hadnagy lába, + Nem mehet a kaszárnyába. + – Ejhé, dudajlé, + Rózsám, szeretsz-é?! + – Nem! + +A „nem“-et az érzékenyebb lelkü vendégek igen sok elkeseredéssel +ekhózták. Vidovics Feri elvégezte magában, hogy fölkel; s szándékát a +nehézkedés és az egyensúly törvényeinek óvatos szemmeltartásával végre +is hajtotta. + +Valaki rászólt: + +– Friss bácskaiakat. + +Vidovics Feri abban a hangulatban volt, mikor az ember hirtelen lelki +szükségét érzi, hogy pofon vágja a legjobb barátját. Körülnézett, mintha +valami elrejtőzött ellenséget keresne. Ahogy azonban végignézett a +társaságon s megpillantotta Cipriani bárót, aki éppen a cigányokat +fincoltatta, okosabbat gondolt. A hadnagy oly részeg volt, hogy Vidovics +Feriben föltámadt a nemesebb mámor önérzete. Az villant keresztül a +fején, hogy ő itt a józanság nemtője. + +Megindult szó nélkül. Egy kicsit elszokott a járástól; de léptei, a +körülményekhez képest, kifogástalanul rugalmasak voltak. + +Hagyták; azt hitték, hogy a szobájába megy. + +Úgy reménykedett, hogy az asszonyok még alusznak s föltünés nélkül +szökhetik meg. Van der Kerkhoven kisasszony nélkül számított. A +hollandus leány éppen szembe jött vele. A kertből kerülhetett elő, mert +egy halom virágot tartott a kötényében. Nem is festett rosszul a +bunyevác asszonyok viseletében. Sugárzott az egészségtől s olyan volt, +mint a frissen nyilt tulipán. + +Van der Kerkhoven kisasszonyt már nem lehetett elkerülni. Annál jobb: +legalább egyszer s mindenkorra elbúcsuzik tőle. + +Jó reggelt kivánt neki s azután így szólt hozzá: + +– Kegyébe ajánlom magamat, kisasszony. Kérem, emlékezzék rám szívesen. + +– Milyen ünnepies! Elmegy? + +– El. + +– Kár. Szerettem volna, hogyha még marad. Az urak nem szívesen beszélnek +franciául s én oly keveset tudok németül! Ön volt az egyetlen +gavallérom. De remélem, még látjuk? + +– Az nem tőlem függ, hanem attól, hogy a kisasszony mennyi ideig marad +Magyarországon. + +– Mért? Elutazik? + +– San-Remoba megyek egy pár hétre. + +– Ah! + +– S mivel úgy hallottam, hogy a kisasszony holnapután Temesvárra készül… + +– Igen. Sorra látogatom frohsdorfi barátnőimet. + +– Úgy meglehet, búcsuvizitem alkalmával nem lehet szerencsém. + +– Meglehet, Monsieur Vidovics. Tehát addio. Mindig szívesen fogok +emlékezni önre. Vasúton megy? + +– Nem. Lóháton jöttem. + +– Értem. _Á l’anglaise_ tünik el, hogy itt ne fogják. + +– Még van egypár napi dolgom Berényben, csak aztán indulhatok. + +– Szerettem volna, hogy ha ön kalauzol Berényben. + +– Oda ugyan nem kell cicerone, kisasszony. Egy roppant falu, melyben +hatvanezer ember lakik… + +– De érdekes. A korcsma korintusi stílben épült, s a templom egy nagy +pajta. + +– Furcsának találja a mi világunkat ugy-e? + +– De érdekesnek, nagyon érdekesnek. Sohase láttam ennyi napsütést. Itt +mindenüvé süt a nap. És a parasztasszonyok cinóber szinü kendőikkel. +Aztán az urak, akik egyebet se csinálnak, csak a pénzt dobálják ki az +ablakon. + +– Mert itt mindenki paraszt, senki se úr. + +– Annyi bizonyos, hogy felejthetetlen napokat töltöttem itt s hogy az +országuk bájos. Igaz, hova küldjem a _Notre coeur_-t? + +– Tetszett önnek? + +– Nagyon. Jó író ez a Guy de Maupassant. + +– Én nem is ismerek más írót. Nekem ez az egy is elég. + +– Akkor hát ez a kötet kedves önnek s én majdnem megfeledkeztem róla. + +– Boldog volnék, ha megtartaná, kegyességből irántam. Egy szép könyv +olyan, mint egy virág; értéktelen s minden szerénytelenség nélkül föl +lehet ajánlani. A más szép gondolatai révén, talán kérhetek egy kis +helyet könyvtára egyik zugában. + +– Ezt a virágot önnek akartam adni, de most már nem adom. Nem akarok +kvittelni önnel. Azt akarom, hogy adósa maradjak. Isten önnel, Monsieur +Vidovics. + +– Köszönöm, kisasszony, Isten önnel. + +S megindult az alsó ház felé. + +A leány folytatta útját, de pár lépésnyire megállt, s visszanézett. +Mikor a férfi eltünt a szeme elől, leeresztette a kötényét; virágai +lehulltak a földre. + +Aztán két sűrűn összehajtott papirlapot vett ki a zsebéből. Az egyik egy +_express_ küldött levélnek a fogalmazványa volt; ezt a levelet egy +héttel ezelőtt ő írta az apjának. A másik az a távirat, amelyet ma +kapott Van der Kerkhoven úrtól. Mindakettőt elolvasta még egyszer: + +Amaz így szólt: + +„Van itt egy Monsieur Vidovics. Elég jómódu. Mintegy másfélmillió +tallérnyi vagyon. Csupa szántóföld. Szép fiu, fiatal, egészséges. Művelt +is, ha éppen akarod. Mit szólnál hozzá, ha mint Madame Vidovics térnék +vissza Hágába? + +_Emma._ + +Utóirat: Barna, nem lángész, az én genre-em.“ + +A táviratban meg éppen csak ennyi volt: + +„Van der Kerkhoven kisasszony, Horváth-Joannovics úrnőnél + +Puszta-Rác-Árokszállás per Vásáros-Berény. (Magyarország.) + +Bánom is én. + +_Apád._“ + +Kétfelé hasította előbb az egyiket, aztán a másikat. Majd összetépte +mind a kettőt apró darabokra s ezt a konfettit is odaszórta a virágok +közé. + +* + +Vidovics Feri az alsó házban fölvette a lovagló bekecsét. Megkerülte a +nagyudvart s az istállók felé tartott. Olyan egyenesen járt, hogy aki +messziről látta, okvetetlenül azt mondta magában: + +– Ez vagy főherceg, vagy egy becsipett ember, aki mindenáron nagyon +egyenesen akar lépni. + +Kitünően tartotta magát. De hogy végre nyeregben ült, mégis nagyott +lélekzett. Olyanformán volt, mint Montmorency herceg, a nagy hadvezér, +akiről följegyezték, hogy késő vénségében nem tudott se járni, se +feküdni, csak ülni és lovagolni. + +A lova bácskai ló volt, aki értette ezt az állapotot. Ahogy a gazdája a +nyeregbe pattant, konstatálta magában: + +– A gazdám egy kicsit ki van készítve. Vigyázzunk s helyette nekünk +legyen eszünk. Különben megbízhatik bennem, mert tudom én, hogy mi a +kötelesség. + +S csöndesen poroszkált előre a jól ismert úton. + +Vidovics Feri számított erre a hűségre. Annyira megbízott a lova +erkölcsében, hogy alig haladtak pár száz méternyire, nyugodtan elaludt. + +Ha tudta volna, hogy hová viszi az ostoba állat! Mekkorát rántott volna +a gyeplőn! Mint fordult volna ellenkező irányba! Hogy sarkantyuzta volna +a paripáját! Mily szélsebesen vágtatott volna máshová, akármerre, csak +hazafelé nem! Hogy rohantak volna, bár a pokolba, lóhalálában!… + +De az ember sohase tudja, hol leskelődik rá a fátum. Ha véletlenül nem +mészsz ki az utcára, mikor tégla esik az emberek fejére, száz esztendeig +élsz s annak idején békén ringathatod szépunokáidat. Csak annyi kell +hozzá, hogy ott maradj, ahol vagy. De te nem maradsz otthon, veszed a +cilinderedet és a sétapálcádat, gondtalanul kisétálsz s remekül +eltalálod, hogy éppen oda állj a lehulló tégla alá. + +Ha Vidovics Ferit véletlenül visszatartja a Van der Kerkhoven kisasszony +társasága s csak egy hét mulva tér haza Berénybe, hogy másnap vasútra +üljön s meg se álljon Nizzáig… vagy ha hű lova, a derék Calvados, +fölháborodva gazdája szégyelni való állapotán, leveti a mértéktelen +embert egy kőrakásra s ez hat hétig nyögi József napját a +rác-árokszállási alsó házban: akkor hősünk ma Szilas és Bodrog vármegyék +főispánja, boldog férje a Joannovics-lányok egyikének vagy Van der +Kerkhoven Emmának, még boldogabb apja négy vagy öt nagyfejü +Vidovics-fiunak s ez a történet sohase íródik meg. + +De ha az ember maga se tudja, mit cselekedjék, vagy mit _ne_ +cselekedjék, hogyan tudja a ló?!… + +Szóval, hasonlóan azokhoz az angol matrózokhoz, akik föllázadva a +kapitányuk ellen, megitták az Indiába küldött pálinkát, aztán zátonyra +kormányozták a hajót s holtrészegen táncoltak át a másvilágra: Vidovics +Feri teljes öntudatlanságban, mámorosan lovagolt végzete elé. + +Egyszerre fölriadt, mert a lova megállott. Úgy tetszett neki, mintha +csak pár pillanatig aludt volna, de már Berényben voltak. Calvados a +Sugár Mariska háza előtt állapodott meg s várta az utasítást. + +– Nem bánom, Calvados, mondjunk jó reggelt Mariskának. + +Vidovics Feri máskor is ebben az órában szokott kilovagolni s rendesen +stációt tartott a Mariska ablakai előtt. Calvados nem volt tisztában +vele, hogy a szokásos programnak ez a pontja ma el is maradhatott volna. + +– No hát vigyázva lépkedjünk, Calvados. + +Ezt a figyelmeztetést az tette megokolttá, hogy hősünk a kocsiútról +átvezényelte lovát a gyalogjáróra, ahová egy keskeny padlón át vezetett +az út. Az árkot, mely a gyalogjárót az országúttól elválasztotta, bajos +lett volna átugratni, mert a Sugár Mariska utcájában a gyaloglók számára +fentartott útvonal meglehetősen keskeny volt s Calvados könnyen +beugorhatott volna az ablakon. Vidovics Feri ugyan átsétáltathatta volna +a lovát a kocsipallón is, de Vidovics Feri nem a kapuhoz, hanem az egyik +ablakhoz igyekezett. + +A szives olvasó ezt az expediciót bizonyára hősünk mámorával fogja +magyarázni. Ebből a mámorból már alig volt valami; a reggeli levegő és a +hosszas szendergés Vidovics Ferit majdnem teljesen kijózanították. +Ellenben a leírt rendellenesség helyi szokás volt Berényben, kétségen +kivül olyan helyi szokás, amelyet csak az előkelőségek gyakoroltak. Az +udvariasságnak ezt a nemét a huszártisztek tették divatossá s egy pár +esztendeig ez a palló-vizit volt Berényben a _chic_ utolsó szava. A +palló-vizitnek megvolt az az előnye, hogy a ló elfoglalta a gyalogjárót, +a gyalogjáró plebéjusokat lekényszerítette a kocsiútra, ami a városi +közgyülésen temérdek rekriminációnak s az egész városban sok áldatlan +háboruságnak volt az okozója, de a berényi hölgyek előtt igen kedvesnek +tünt föl. Aki azonban a kocsi-pallót használta, azt csak másodosztályu +úrnak lehetett tekinteni. + +Sugár Mariska éppen az érem-gyüjteményét rendezgette… De hadd mutassam +be Sugár Mariskát. + +Sugár Mariska a gazdag, zsugori Vitkovszki Vazul elvált felesége volt. +Ennek a Vitkovszkinak a vagyonát egy pár százezerre becsülték, de +kevesebb tartásdíjat, mint ő, elvált férj nem fizetett az osztrák-magyar +monarkiában. Sugár Mariska úgy segített magán, hogy kiadta a szobáit +diákoknak, katonatiszteknek, szinészeknek és szinésznőknek. Tessék +elképzelni egy elvált fiatal asszonyt, aki szobánkint adja bérbe a +házát, aki mindenkit ismer s aki asszonyokkal nem barátkozik; egy sötét +teintü, villogó szemü, csinos teremtést, csókra intő ajkakkal s azokkal +a felséges idomokkal, amelyek nyugtalanná teszik az ifju legénykét épp +úgy, mint a komoly, pápaszemes, gondsujtotta családfőt, aki beíratni +viszi a fiát: vajjon nem természetes-e, ha az ilyen asszony rossz hírbe +keveredik?! És Sugár Mariskáról senki se beszélt rosszat, még a diákok +se, akik pedig elég sűrűn adósok maradtak neki a lakáspénzzel. Ezt a +tekintélyt java részben a tiszteknek köszönhette, akik „jó leány“-nak +ismerték s akik, mivel mindig volt egy-egy öreg főhadnagy lakója, +félig-meddig kincstári asszonyt láttak benne. Egyébként őt tartották a +legvidámabb asszonynak Berényben s nem ok nélkül, mert elég lármás +életet élt; de apró passziói s kiváltképpen rajongása a művésznők iránt +elárulták, hogy szíve nincs szomoruság s ama homályos vágyakozások +nélkül, amelyeket az éremgyüjtés nem elégíthet ki. + +– Jó reggelt, Mariska! + +– Nini… Mi történt magával, Feri, hogy ilyen hamar visszajött? + +– Az, hogy elvesztettem a szívemet, de megkerestem. S mikor megtaláltam, +siettem vele haza. + +– E szerint a hollandus kisasszony nem mese? + +– Olyan valóság, mint egy csokoládégyár. + +– S hogy kerül ide? Árokszállásra? + +– A magyarázat igen egyszerü. Együtt voltak a frohsdorfi intézetben +Joannovics Terkával s most kedvet kapott meglátogatni a barátnőjét. + +– És annyira megszerette Árokszállást, hogy már egy hónapja itt ül?!… +Mert legalább egy hónapja, hogy mindenütt csak róla beszélnek. + +– Mint Pickwick úr az emberiséget, keblére öleli egész Magyarországot, +le az utolsó cigánygyerekig. Népviseletben jár s holland nyelvre +fordítja a főjegyző költeményeit. + +– Szép? Csinos? + +– Tudja, afféle Rubens-alakot igér. Ahhoz képest, hogy szőke, talán +nagyon is egészséges az arcszíne. + +– Hogy hívják? Van der Bilt? + +– Van der Kerkhoven. Szép név. Kerkhoven holland nyelven annyit tesz, +hogy koporsó. + +– De sok kakaóföldje van, mi?… Jőjjön be s beszéljen el mindent a +legapróbb részletekig. Nagyon kiváncsivá tettek erre a leányra. + +– Nem megyek be, mert részeg vagyok. + +– Ugyan menjen. Láttam én már magát cifrább kedvben is. + +– A művelt francia részegen nem megy vizitbe. Különben megadhatom a +kivánt fölvilágosításokat, így lóháton is. Tehát mindenekelőtt: nem +kakaóföldek, hanem csokoládégyár. Képzeljen, Mariska, annyi csokoládét, +amennyit csak tud. Például tegyük föl, hogy Emma kisasszony +megajándékozna szívével és kezével: harminc esztendeig folyton +csokoládét ehetne egész Berény, mind a hatvanezer ember. + +– S mennyit tesz pénzértékben ez a rengeteg csokoládé? + +– Harminc-negyven milliót. Tudja, náluk tíz millió az már nem is +határoz. + +– Csinos parti! S maga mióta udvarol neki? + +– Komolyan beszél? + +– Persze. Az egész város tele van vele. + +– Én azt hittem, hogy tréfálunk. De ha komolyan beszélünk, mondja, +kedves Mariska, mire volna jó nekem a Van der Kerkhoven kisasszony +roppant gazdagsága? Hogy egy tanya helyett tíz tanyám legyen? Nekem az +az egy tanya is elég dolgot ad. + +– Lárifári. Tudom, hogy van miből megélnie s ha éppen költekezni akar +egy kicsit, ezért még nem kell megházasodnia. De gazdag gazdagot +választ; ez már világ sora. + +– A gazdagnak nincsen igaza: a legtöbbször rossz üzletet csinál. +Különben nem vagyok olyan gazdag, hogy sokáig el tudjak tartani egy +Eldorádóból érkezett hölgyet, akinek a papája csokoládé-király. Ma +parasztleánynak öltözik, de holnap Ausztráliába küld kalaptollért, +amilyen nincsen másnak. + +– Hát az ő milliói? + +– Azokat egyelőre ne vonjuk ki az üzletből: nagyon jól jövedelmeznek. De +tegyük föl, hogy Van der Kerkhoven papa hirtelen megőrülne s gyémánttal +telt zacskókat csapkodna a fejemhez, mondja, mit csinálnék ezekkel a +fölösleges milliókkal? Kártyázni nem tudok, versenyistállót soha se +fogok tartani… Hé, Calvados, ne fickándozzál, te vén szamár!… Ami pedig +a Cléo de Mérode-okat, meg a többi különösen fésült hölgyeket illeti: ha +elszerződném a Van der Kerkhoven-családhoz, bizony Isten, mint +becsületes kalmár állanám az alkut. + +– Ugyan ne mondja! + +– Pedig most nagyon komolyan beszélek. + +Lássa, Mariska, én el vagyok perzsaszőnyegek és perzsa lányok nélkül, +egy nagy csűrben, melyben sok a tulipános bútor s még több az evőeszköz, +de kevés a műtárgy. Megvagyok egy rossz bricskával s Cipriani báró azt +mondja rólam, hogy nem tudok élni. Talán igaza is van. Annyi bizonyos, +hogy engem egy oldal szalonna meg egy meleg takaró egy hétre teljesen +kielégít. Szeretem az osztrigát, a jó szivart, a zenét; s megbecsülöm a +kényelmet. De ha mindez nincs, engem nem nagyon bánt; eszembe se jut. Ha +egy májusi délután végigfekszem a fűben s elnézem az égen a +bárányfelhőket, nem azon jár az eszem, hogy nem az én lovam nyeri meg a +Derbyt; ha a béreseimmel beszélgetek, nem vágyódom előkelő dámák után, +akik Whistlerről mondanák el nézeteiket. Azt hiszem, könnyen viselném a +szegénységet is, bár igen nagy örömem, hogy azt tehetem, amit akarok, +jöhetek, mehetek, amerre tetszik és senkise rendelkezik velem. Szóval +Parlagi Jancsi vagyok, aki néha nagyokat iszik s néha, a legszívesebben, +nem csinál semmit, csak nézelődik. Ez nálam már családi hagyomány, +nevelés és hajlandóság dolga. Mire való volna nekem a parti és a Van der +Kerkhoven papa milliói? + +– Ez csak olyan beszéd. A pénz lehet sok, de soha se lehet elég. Akinek +sok van, még többet akar. Valami ambiciónak élne; egyszer majd csak +eszébe jut valami. Nagyban gyakorolná a jótékonyságot. + +– Köszönöm. Ahhoz már önző vagyok, hogy a szegényekért föláldozzam +magam. Megházasodni – jótékony célra!… Kegyetlen gondolatai vannak, +Mariska! + +– Soha se hetvenkedjék. Láttam én már Vidovicsot, aki ötven esztendős +koráig élcelődött a házasságról s aztán háromszor is megházasodott. + +– Az igaz, ebben a népes családban mindenre talál példát, különösen a +szamárságokra. De mondja csak, Mariska, magának olyan kitünő értesülései +vannak!… Ha Van der Kerkhoven kisasszonyt házasítják, azt értem. Egy +hónap óta ő a környéken a legérdekesebb személy; ennyi pénz senkit se +hagyhat békén. Hanem azt már nem értem, hogy miért éppen engem szemelnek +ki a vőlegényének? Miért nem Ciprianit, aki nyolcvanezren felül minden +összegnek udvarol? Miért nem Vizaknayt, aki úgylátszik, belé szeretett, +legalább néha egy negyedóráig is úgy néz rá, mint egy hű, de igen beteg +kutya?… Miért nem akárkit? Miért éppen engem? + +– Mert maga egy hónap alatt harmadszor ment ki Horváthékhoz, ami nem +szokása. Mert… mit tudom én?! Van der Kerkhoven kisasszony bizonyosan +jobban tudja, mint én. + +– Az, szegény, nem is sejti, hogy millióira Berényben szemet vetettek, a +nemzeti vagyon öregbítése végett. Ha háromszor is kinn voltam náluk, +Terka az oka; azt mondta: „Szegényt nem hagyhatjuk árván; magának helyt +kell állnia.“ S én helyt állottam. Legalább beszélhetett valakivel egy +pár szót. Napokon át nem volt kihez szólnia. Horváth Jóska megtanította +magyarul káromkodni s aztán levette róla a kezét. + +– Kedves Feri, én azt mondom magának, hogy ha két embert ilyen +határozottan házasítanak, a hiba sohase az egész világé, hanem mindig a +gyanusítottaké. A kettő közül az egyik mindenesetre ludas. Úgy látom, +ebben a dologban maga a hibás; maga udvarolt. Gyónja meg. Okosabb, ha +meggyónik. + +– Kedves Mariska, erre én azt felelem magának, hogy ebben a dologban én +éppen olyan ártatlan vagyok, mint Van der Kerkhoven kisasszony. Nem +udvaroltam. A berényi közvélemény téved. S hogy mennyire téved, mutatja +az, hogy én a hét végén utazom San-Remoba. + +– Ah, ah! Vége egy szerelmi regénynek! + +– Ez a szerelmi regény el se kezdődött. Maga nem hisz a hivatalos +cáfolatnak. Nos, én bizalmasan azt is elmondhatom magának, hogy soha, +semmi szín alatt, el nem venném Van der Kerkhoven kisasszonyt. Először, +mert: nem szeret. Már pedig én keveset követelek az élettől, de azt +igenis megvárom tőle, hogy a kivel én megosztom minden napomat, annak én +legyek a jóisten. Nem venném el, másodszor azért, mert: én se szeretem +őt. Nekem nagyon okos. Ha valaha elkövetném azt a helyrehozhatatlan +ostobaságot, hogy megházasodjam, bizonyosan egy kis bolondot vennék el… +de az aztán nagyon kedves kis bolond legyen! + +– És harmadszor nem venné el azért sem, mert mint jó Vidovics, szentül +megfogadta, hogy sohasem fog megházasodni. + +– Nem, azt nem fogadtam meg. Amint nem fogadtam meg azt sem, hogy nem +fogok párbajozni. Azt sohasem tudja az ember előre. De nem veszekszem s +nem keresem a házasság veszedelmét. + +– Inkább elutazik. + +– Inkább elutazom. + +– S mondja, miért tart úgy a házasság veszedelmétől? Maga nem ötven +esztendős. + +– Mert tudom, hogy minden asszony elégedetlen s mindegyik az urától kéri +számon, amit az élet tagadott meg tőle. Már pedig az élet mindenkitől +megtagad valamit. Semmi kedvem egy örök szemrehányást hordozni +ártatlanul. + +– S ebben a meggyőződésben élve, mégis képes volna elkövetni a +helyrehozhatatlan ostobaságot? + +– Ha nagyon szépen kér rá valaki. De igen nagyon szépen kell kérnie!… +Van magamhoz való eszem, de a férfiak gyöngék s a leányok erősek. Valami +érthetetlen fegyverök van, amelytől félek, mint ahogy a zuluk félnek a +fehérember Winchester-fegyverétől. Különben nagyon részeg lehetek, mert +bölcselkedem. + +Ebben a pillanatban egy podgyászszal megrakott, csukott batár fordult be +az utcasarkon és Sugár Mariska, aki hárászkendőjébe burkolózva, +nyugodtan könyökölt a nyitott ablakon, hirtelen fölemelkedett. + +– Ahá, az új lakóim! + +– Kiadta a főhadnagy szobáját? + +– Igen. Tegnap. Két kis énekesmadárnak. + +– Csinosak? Érdemes megvárni őket? + +– Még egyiket sem láttam, csak a nagynénjökkel beszéltem. Kitünő figura; +olyan mézes s olyan előkelő, mintha bálanyának született volna. Majd +meglátja, milyen jó alak. + +Kezet nyujtott s visszahuzódott az ablaktól. + +Calvados azt hitte, hogy elvégezték a dolgukat s menni akart. De gazdája +egy mozdulattal megértette vele, hogy másképpen rendelkezik. + +Ott maradt az ablaknál s megvárta a batárt. A rozoga, ócska, sáros bárka +bekanyarodott a kocsipallón s megállt a kapu előtt. + +Míg a kaput belülről kinyitották, a kocsis kidugta a fejét két óriás +kosár közül s alázatosan köszönt a nagyságos úrnak. + +– Honnan jössz? – kérdezte tőle Vidovics rácul. + +– A fogadóból, – felelte a kocsis. + +– Csak a podgyászt hozod? + +– Nem, az uraságok is benn ülnek. + +Ez a fölvilágositás meglehetősen fölöslegessé vált, mert a bárka +megizzadt ablaküvege mögött egy női fej jelent meg, mely a kis ülés +felől kiváncsiskodott ki az utcára. Vidovics nem láthatta jól a kiváncsi +fejet; amit mégis észrevett, egy csöppet se elégítette ki. + +– Öregnek látszik s mintha mosolygott volna. Ez a nagynéni. De hol van a +macska, jobban mondva, hol vannak a macskák? + +A kaput kinyitották s a bárka behömpölygött az udvarra. Vidovics a +kapufélfához kormányozta Calvadost. Mariska a cselédeivel már kinn állt +az udvaron s mikor a kocsis nagynehezen megállította gebéit, udvariasan +nyitotta ki a bárka ajtaját. + +A kocsiból legelőször is egy alacsony termetü s fürge mozgásu öreg hölgy +pattant ki, aki nyájasan üdvözölte Mariskát s aztán a bennülőkhöz +fordult. Azok mintha nem akartak volna mindjárt kiszállani. Pár +pillanatnyi parlamentálás után Mariska meg az egyik cselédje eltüntek s +nemsokára egy gyékénynyel tértek vissza, melyet a kocsitól a folyosó +lépcsőjéig vezető, kissé lejtős útra terítettek. + +– Sáros nekik az udvar, – szólt magában Vidovics Feri. – Ejnye be +kényesek! + +A következő percben Mariska és az öreg hölgy két bundába és nagykendőbe +burkolt, tetőtől-talpig bebugyelált női alakot emeltek ki a kocsiból, +akiket takaróiktól alig tudtak a széles bárkából kifejteni. Mintha két +kényes, délszaki növényt emeltek volna le onnan, hogy a melegházba +vigyék. + +Vidovics Feri még csak az orrukat sem láthatta nagykendőiktől, de azért +le nem vette róluk a szemét. + +– Úgy ugrálnak mint a gazellák, – monologizált, mialatt amazok +felszöktek a lépcsőn s eltüntek a szobájokban. – Egyik sem lehet idősebb +tizennyolc esztendősnél… Hátha egyszerüen bemennék hozzájuk? + +De maga se tudta miért, nem tudta elszánni magát, hogy berontson a +szobájukba, ahogy művésznőkkel szemben már megszokta. S Mariska, mikor +áthaladt a folyosón, hogy visszamenjen a maga lakásába, álmélkodva +látta, hogy Vidovics Feri még most is ott táncoltatja lovát az ajtaja +előtt. + +– Maga még most is itt van, Feri? + +– Látni akarom az énekes madárkákat. + +– Arra még ráér. Menjen haza és aludja ki magát. + +– Olyan illetlennek talál, hogy nem mutathat be nekik? + +– Most mindjárt? + +– Természetesen. + +– Ohó! Az lehetetlen. Először, mert, öltözködnek. És másodszor… + +– Másodszor is van? + +– Ezt kellett volna először mondanom. Tudja, ezek nem affajták, akikhez +csak úgy egyszerüen beállít az ember. Első tekintetre látni, hogy jobb +családból valók. Nem az Apor Ilonka-genre, amivel nem akarom kicsinyleni +a hódításait. + +– Csak tessék. Ezek tehát ama bizonyos szegény, de becsületes, rossz +sorsra jutott, de büszke lengyel főnemes leányai?… + +– Azt éppen nem mondom. Az öreg hölgy szavaiból úgy vettem ki, hogy +zeneprofesszor az apjok. + +– Ah, zongorahangoló! Az már más. Eszerint testvérek? + +– Annyira testvérek, hogy ikrek. + +– Ah, ah, egyre érdekesebb a dolog. S én haza menjek aludni? De +maradjunk a főkérdésnél. Csinosak? + +– Mint két rózsabimbó. S egyik olyan, mint a másik. Annyira +hasonlítanak, hogy össze lehet őket téveszteni. + +– S hogy ez ne történjék, az egyik piros, a másik pedig kék szalagot +visel. + +– Amint mondja. + +– De hisz ez _Giroflé és Girofla_, az operette! + +– Azt mondják, hogy a színháznál így nevezik őket. + +– Lám, lám, lám, lám. És maga azt kivánja, hogy haza menjek? + +– Természetesen. Remélem, nem akar nálam botrányt csinálni? Ezek még nem +ismernek; azt gondolhatnák rólam, amit akarnak. Mit tudják azt, hogy +maga három napig ivott?! + +– Azért ne haragudjék rám, Mariska; már megyek. De mondja, nem láthatnám +őket az ablaknál? + +– Ó, még ráér megismerkedni velök. A szezon végéig itt maradnak. + +– Igen, de én egy pár nap mulva megyek San-Remoba. Pénteken, vagy +legkésőbb szombaton. + +– No, addig nem fogja elcsábítani őket. + +– De büszke a lakóira! + +– Majd maga is más hangon fog beszélni, ha megismerkedik velük. Lasciate +ogni speranza. + +– Maga minden szinésznőről ezt mondja. S ezért szeretem magát. Nem +ábrándul ki soha. Imádom magát, Mariska. S hogy megmutassam, mennyire +tisztelem e házat: megyek. + +– Azt hiszem, ideje, hogy menjen. Calvados már alszik. Mintha ez is +három napig ivott volna, szegény. + +Elbúcsuztak s Vidovics Feri végre megindult hazafelé. Kiléptette lovát a +kocsiútra, de nem állhatta meg, hogy ha messziről is, oda ne tekintsen +arra az ablakra, mely azelőtt a főhadnagyé volt. + +Két leányfejet pillantott meg az ablaküvegek mögött. Nem láthatta jól az +arcukat, mert az ablaktáblák pántjai egy kissé eltakarták őket, de amit +látott, azzal megvolt elégedve. + +Levette a kalapját s nagy reverenciával köszöntötte őket. Úgy tetszett +neki, mintha a két leányfej mosolyogva viszonozta volna az üdvözletet. + +– Lám, nem is olyan haragosak! – szólt magában s az utcasarokhoz érve, +visszapillantott az ablak felé. + +Mire haza érkezett, annyira elálmosodott, hogy ruhástól ledőlt a +kanapéjára s menten elaludt. + +Azt álmodta, hogy csillagtalan éjjel valami nagy fekete vízen jár, +gyászos baldakinu, könnyü ladikon; szemközt vele, a homályban, sötét +alakok eveztek, akiknek nem láthatta az arcát. Előtte, fehér ruhában, +átázott arccal, halotthalavány női alak feküdt, akiről nem tudta, él-e +még vagy meghalt; nem mert közelebb hajolni hozzá s remegett, hogy a +ladikot csapkodó habok elragadják tőle. Szorongva leste, merre láthatná +a partot, de csak a koromsötét eget s a fekete vizet látta; sehol, +semerre egy fénysugár. A sötét alakok hangtalanul eveztek s szorongását +rémítő félelem váltotta föl; a torka összeszorult, homlokát hideg +verejték borította el s szíve őrülten kalapált. Egyszerre valami +megcsillant a vízen. Már azt remélte, hogy a parti lámpa, mikor rémülten +vette észre, hogy komor ciprusfák között sírkövek meredeznek előtte s a +szigettemető csillogó márványkövei csak a ladik lámpájának gyér világát +verik vissza a vízre… Aztán kápolnaszerü, komor épület mellett haladtak +el s az egyik evezős hirtelen fölegyenesedett. Kiáltani akart, de hang +nem jött a torkából. Behunyta a szemét s mire fölnézett, a fehérruhás nő +már nem volt a ladikban. Kétségbeesve tekintett hátra, de maga mögött +csak a fekete kőkereszteket látta s mintha egy elhaló hang a nevén +szólította volna… A zokogás kitört kebléből s fölébredt. + +– Igazán sokat ittam, – szólt, megtörölve a szemét. Mintha valami +ónsulytól szabadult volna. De érezte, hogy a szíve még most is sebesen +ver. + +Megnézte az óráját. Esti hét óra volt. + + + + +II. + +Oly büszkék vagyunk lelki világunkra s egy rocska hidegvíz elég rá, hogy +szétszórja legmakacsabb gondolatainkat, elnyomja rossz sejtelmeinket s +elfelejtesse velünk azt az érzésünket, melyet már-már urunknak és +parancsolónknak tekintettünk. Ha lelked zaklatott, háborgó: állj a +zuhogó alá s mire megtörülköztél, egy pár óráig más szemmel nézed az +egész világot. + +Vidovics Feri, mikor este nyolc óra tájban kilépett a fürdőszobájából, +teljesen megfeledkezett arról a veszedelemről, mely őt Van der Kerkhoven +kisasszony képében fenyegette; egy pillanatig se foglalkozott azzal, +hogy rosszat álmodott s nem emlékezett rá, hogy aznap délelőtt, mámora +ködében, két leányfejet látott, amelyek mintha integettek volna feléje a +fehér jácintok és rózsaszínü gardeniák közül. + +Csak arra gondolt, hogy egy pár nap mulva San-Remo olajfái között fog +bolyongani, pompázó tavaszban, melyhez képest a mi májusunk zord, +szigoru időszak. Találgatta, vajjon átrándul-e a galamb-lövésre s előre +örült az excentric alakoknak, az átutazó Héróknak és Juliáknak, akikkel +a vendéglő-élet vásári zsivajában köt majd ismeretséget „pour une +éternité“, ami nála annyit fog jelenteni, hogy: a soha viszont nem +látásra. + +De mit csináljon az ember Vásáros-Berényben este nyolckor, ha egy órával +előbb tökéletesen kialudta magát? Az ember elmegy a színházba, mint +mindenki. Berényben, ahol a társaságos életnek megvannak a maga külön +törvényei, ez az a hely, ahol élned és halnod kell. Ha éhes vagy: +megvacsorázol a páholyodban, ha a jókedv pirosra festi képed: +narancsokat dobálsz a színpadra s ha nem tudod miért, elfog a spleen: +pezsgős pohárral a kezedben várod Hamletet, mert arcod víg a bánat +idejében… + +Behivatta a legényét s kiadta neki a parancsot: + +– Akármikor jövök haza, hat órakor felköltesz s megmondod Gyurkának, +hogy fogja be a két szürkét. Szent-Jánosra megyek. Ha a tiszttartó +bejönne, nem kell befogni. + +Aztán kisétált az utcára. + +A nagy csűr, ahogy Vidovics a házát nevezte, közel volt a piactérhez; +csak egy pár lépést kellett tennie s már ott volt Berény város szívében. + +A piactérre már ráborult a nyugodalmas éj. A boltajtók nagyobbrészt +zárva voltak; itt-ott hallatszott egy-egy elkésetten gördülő vasajtó +csikorgása. A villámos lámpák alatt álldogáló subás falusiak, a +József-napi vásár utolsó vendégei, hazafelé kászolódtak, s a piacot +körülölelő kis utcák gyorsan szítták föl magukba a pihenésre siető, +sötét alakokat. A roppant térséget, ahol egy negyedórával ezelőtt még +bunyevác, magyar, sváb és rác parasztok tarka sokasága nyüzsgött, +birtokba vette a csend és homály. A tér északi szélén magánosan álló +nagy templomot mélységes sötétség környékezte, s mögötte, az egész +tájékon, vak homály és kisérteties némaság ült. + +Csak délnyugatról, a _Metropole_-szálló oszlopos homlokzata felől +hallatszott némi lárma s a tér keleti részén csillogott élénkebb +világosság, ahol a felhők közt bujkáló holdtól ezüstszürkére enyhült +szemhatáron az új színház barokk formái rajzolódnak. + +Vidovics szerette ezt a roppant piacot, mely terének bőségével és +pazarságával a rónaság áldásaira emlékeztette. Arra gondolt, hogy a +köröskörül békén pihenő, rengeteg sikságot, melyre oly kegyesen tekint a +jóságos ég, nem teheti immár szegénynyé és nyomorulttá semmiféle +civilizáció: se a villámos lámpák fényüzése, se a _Metropole_-szállóba +importált pezsgőtenger, se a fegyveres béke őrzőinek egész szárazföldi +lovas és gyalogos állománya, se a cigányzene szította szenvedelmek, se a +Kékessy Andor színművész úr tíz lépésnyi távolságban csillogó cilindere, +mely hősünkre nézve a nyugati eszméket, Hauptmann Gerhártot, Ibsent, +Sudermannt, Planquette-et és Varneyt, sőt magát Párist jelentette. + +Ebben a pillanatban két fiatal hölgy haladt el mellette, gyorsan, +könnyedén, mint egy fecskepár. Olyan váratlanul surrantak el az oldala +mellett s olyan messze jártak a legközelebbi villámos lángtól, hogy az +arcukat nem láthatta, de lehetetlen volt a járásukat meg nem ismernie. +Odébb Kékessy úr tisztelettel köszönt nekik s a hölgyek fejbiccentve +fogadták az üdvözlést. + +– Ezek az én szinész-kisasszonykáim, – szólt Vidovics Feri magában – +akik úgy hasonlítanak egymáshoz, mint két vadgalamb. Vajjon csakugyan +olyan vadak volnának-e? Nem hinném. A művészet jelentékenyen szelidíti +az erkölcsöket; legalább a régiek így tartották. + +De azért nem sietett utánok, pedig megszokta, hogy a színésznőknek az +utcán mutatkozzék be, minden körülményesség nélkül. Berényben a víg +emberek nem igen kedvelik a ceremóniát. + +Csak a tekintetével követte őket, amíg a két leány eltünt a színház +tájékán. + +– Lám, lám – tünődött – az operette-írók nem találhatnak ki olyan +bolondot, amit az élet a maga naiv komolyságával meg ne ismételjen. +Tessék: Giroflé és Girofla, az egyik kék, a másik rózsaszín szalaggal. +Őszintén szólva: nem hiszek ebben a poézisben. A természet, amire tart +valamit, nem produkálja mindjárt két példányban. A csiperkegomba nem +sokat különbözik a szomszéd csiperke-gombától, de ki látott valaha két +Maréchal Niel-rózsát, amelyek formára, színárnyalataikra, leveleik +rajzára, szirmaik összefogózkodására, a százlevelüség minden intimus +bájára úgy hasonlítanának egymáshoz, mint két tyúktojás?! Az ikrek +mulatságosak, ha akarom: kedvesek is, de azok az ikrek, akiket össze +lehet téveszteni, mint Giroflét és Giroflát, nem lehetnek poétikusak. + +Ekközben utólérte a szinészt, ki mélabúsan sétáltatta ujonnan vasalt +pepitanadrágját Vásáros-Berény középkorias kövezetén. + +– Mondja, Kékessy úr, – szólította meg, – ön tapasztalt ember… honnan +van az, hogy minden szinésznő rosszul öltözködik?! Hogy – május avagy +december hó – minden művésznő másképp jelenik meg a napfényen, mint a +többi páváskodó szép?! Hogy ha szegény, egy korona értékü cafranggal, +akarja, nem akarja, föl kell tünnie s hogy ha annyi a pénze, mint a +polyva, nem tud úgy öltözködni, a hogy – bocsássa meg – az +úriasszonyok?! Hogy ha egyszerü és finom akar lenni, cifrább, mint egy +mór épület s hogy egy öreg, tudós asszonyban is rá lehet ismerni az +egykori művésznőre?! + +– Ennek az Országos Szinész-Egyesület az oka, – felelt nyugodtan Kékessy +úr s kifejtette, hogy ha ő főispán volna, mit tenne a vidéki szinészet +érdekében. Az igazgatói koncessziót nem szabad egyéb föltételhez kötni, +mint egy közönséges erkölcsi bizonyítványhoz, más alapokra kell helyezni +a nyugdíj-ügyet, véget kell vetni az egészségtelen primadonna-kultusznak +s végül szabályozni kell az állami és városi szubvenció kérdését. A +_szubvenció_ szónak egyszerü ellehelése elég volt rá, hogy valóságos +ihlet fogja el a gömbölyü bonvivant-t s Vidovics Feri kezdte élénken +sajnálni, hogy mindeddig nem kinálták meg a főispánsággal, amely kedvező +helyzetben egy kategorikus nem-mel véget vethetne e tenger panasznak. + +– Igaz, – szólt hirtelen, merész á-propos-val, – a szezon vége +szenzációsnak igérkezik. Új erők, új repertoire!… + +– Igen, a Haller-lányok! – felelt szomoruan a yorkshirei művész. – Most +már pláne párosával kapjuk a primadonnákat! Hová sülyedtünk! Shakspere +korában… + +– Azt mondják, nagyon érdekes kis jószágok, – rögtönözte Vidovics. – +Persze, az operette!… + +– Az operette még hagyján, – sóhajtott Kékessy úr, – de most már az +operát is a nyakunkra hozzák! Kinek kell itt az opera, ha szabad +kérdenem? _Zampa_ és az _Alvajáró_ Vásáros-Berényben! Nevetséges! Ha az +Országos Szinész-Egyesület… + +– Opera-énekesnők? – vágott közbe Vidovics. + +– Igen; az operette derogál nekik. Szép hangjuk van, különösen a +kisebbiknek. + +– A kisebbiknek? E szerint nem ikrek? + +– Dehogy. Csak amolyan mű-ikrek. A nagyobb hatás kedvéért. Különben csak +egy vagy két esztendő lehet köztük a korkülönbség. + +– De nagyon hasonlítanak egymáshoz? + +– Össze lehet téveszteni őket, mert egyformán fésülködnek s egyformán +öltözködnek. + +– Egészen a kék és rózsaszín szalagig? + +– Igen; roppant ápolják a hasonlatosságukat. A kék és rózsaszín szalagra +egyébként semmi szükség, mert a hasonlatosságuk csak addig tart, amíg az +egyik megszólal. A hangjuk más. Ez az egyetlen, ami bennük, hogy úgy +mondjam, egyéni. + +– Azt hallottam róluk, egy kicsit rátartóak. + +– Rettenetesen nagyralátók. Máris úgy járnak-kelnek a világban, mint két +kis Patti, pedig még csak most végezték el az opera-iskolát. Szentül meg +vannak győződve, hogy fényes jövő várakozik rájok, amelynek első +stációja: Vásáros-Berény, a második: Budapest s a harmadik: +Szent-Pétervár. Az apjok telebeszélte a fejöket efféle szamárságokkal; +az öreg Svengali egyszerüen bele van őrülve a leányaiba. Nincs az az +igazgató, aki megférjen vele. Azzal kezdte, hogy beleszólt minden +próbába, kikötött a karmesterrel s reformálni akarta az egész +társulatot. Ide már csak úgy szerződtették őket, hogy a direktor +kikötötte Svengali papának a visszavonulását. Ha csak beteszi a lábát a +városba, a szerződés fölbomlik. Valóságos csapás rájok nézve az a vén +ember. Az egész télen szerződés nélkül voltak miatta. Rettenetesen félti +szegényeket; úgy látszik, arra számít, hogy főhercegekhez adja őket +feleségül. + +– Ejha! Akkor hát hiába hívnám meg őket vacsorára? + +– Mit képzel? Hozzánk, a kollégáikhoz is ritkán ereszkednek le. Most +vagy két este együtt vacsoráltak velünk a fogadóban, de csak azért, mert +még nem volt lakásuk. Az őszszel is egy társulatnál voltunk: Balajtinál +Miskolcon. De ott két hónap alatt nem ért bennünket ez a szerencse. +Mihelyt lakásuk van, egész nap otthon ülnek s előadás után sonkát meg +sajtot vacsorálnak. + +– És ők ezt mulatságosnak tartják? + +– Várják a főherceget. + +– És mindjárt kettőt! + +Eközben a szinházhoz értek s Vidovics észrevette, hogy a sötétből egy +szivarozó alak nagyot köszön feléje. + +– Ah, jó estét igazgató úr. Nos, hát hogy vagyunk? + +– Bizony, kérem, nagyon megérezzük az árokszállási névnapot. Tegnap +_Lear király_-t adtuk; Leart magam játszottam, Edmundot Kékessy, +Cordeliát Ilonka: s tizenöten voltak a szinházban. Ma pláne a _Bőregér_ +megy s még ma is csak félházunk van. + +– Hja, vásár után vagyunk. + +– De vasárnap. Nagy baj az, kérem, hogy itt az értelmiségnek csak akkor +kell a szinház, ha se névnap, se megyegyülés… + +– Se disznótor. Igaza van. Én a mi értelmiségünket nem is nevezem +értelmiségnek. Pedig hallom, most már operát is kapunk. + +– Mit csináljak, kérem? Az ember bele öli a vállalatba egész vagyonát s +hiába. Néha, ha ez az aranylánc nem volna, mely még boldogult +nagyatyámról maradt rám, nem tudnám fizetni a társulatot. De nekem már a +véremben van, hogy ne sajnáljak semmi áldozatot. + +– Kékessy úr azt mondja, hogy az új énekesnők nagyon kedvesek. + +– Az egyiknek olyan hangja van, mint a La Grange-nak s a másik olyan +muzikális hogy két nap alatt betanul akármit. + +– Akkor hát kár, hogy két példányban születtek. Egy személyben többre +vinnék, mint így kettecskén. + +– Ó, nagy jövő vár rájok, különösen a kisebbikre, aki még nem tud +semmit. Majd megtetszik látni. Előadjuk az _Alvajáró_-t, _Zampá_-t, a +_Remete csengetyű_-jét, _Hoffmann meséi_-t… Apropos, valamire +bátorkodnám kérni a szivességét. A vidéki operák ügyében egy szerény +memorandumot szerkesztettem; holnap vagy holnapután küldöm el a +belügyminiszter úrhoz. Ha véletlenül Pestre méltóztatnék utazni, +kegyeskedjék néhány jó szóval figyelmeztetni rá a kegyelmes urat. + +– Kedves igazgató úr, Warga ő excellenciája messziről rokonom ugyan, de +olyan messziről, hogy e nagy távolság miatt mindössze kétszer vagy +háromszor találkozhattunk, amióta a világon vagyunk. Nagyon kevéssé +ismer s tudtommal csak egyetlen egyszer emlékezett meg rólam. Ez akkor +történt, mikor a fiát Kalocsán megbuktatták. Nagyon dühös volt s +elhatározta, hogy református gimnáziumba adja a gyereket, hadd +pukkadjanak meg a jezsuiták. Azt mondják, az első pillanatban Berénybe +akarta küldeni, de aztán mást gondolt s így szólt egy közös rokonunkhoz: +„Mégis csak Debrecenbe viszem, mert ha Berénybe adom, olyan korhely +fickó lesz belőle, mint Vidovics Feri.“ Az én ajánlatom tehát nem sokat +használna az ön memorandumának. De majd beszélek a sógorommal; az +nagyképü ember s a szava sokat nyom a latban. + +Ezzel jóéjszakát kivánt a művészeknek s belépett a szinházba. + +Hogy a bérelt helyére juthasson, végig kellett mennie az egész +nézőtéren. Elég hangtalanul járt, de még se tehette ezt némi föltünés +nélkül. Ahhoz képest, hogy hatezer hold első minőségü bácskai földet +mondhatott a magáénak, Vidovics Ferinek igen jó termete volt; talán mint +szegény fiu is szembe tünt volna, de így bajos volt észre nem venni. +Aztán meg a szinházi közönség megszokta ugyan a jövését-menését, de ma +senkit sem vártak a jeunesse dorée-ból s megjelenése az avatatlanoknak – +de egyszersmind érdeklődőknek – azt adta hirül, hogy az árokszállási +dáridó, mely Vásáros-Berényt néha egy hétre is kivetkőztette rendes +formájából, immár vége felé jár. Azért ezúttal a szokottnál is nagyobb +érdeklődés kisérte a helyére s mialatt illő csendben haladt végig a +zártszéksorok között, a nézőtér figyelmét meglehetősen elvonta a +szinpadtól. A szaténblúzos polgárkisasszonykák dühvel elegy +melankóliával tekintettek utána, a szerényebb sorsu értelmiség +hölgytagjai kiváncsian pillantottak az üres páholyokra: nem bukkan-e ki +valahonnan a hollandus kisasszony feje s a jobboldali szinészpáholy +összes messzelátói mozogni kezdtek. + +Még a szinpad is fölelevenült egy percre. Orlovszki herceg életunt +vendégei, akik az imént fagyos nyugalommal konstatálták, hogy Eisenstein +esete + + Fura eset, ha-ha-ha! + Soha ilyet, ha-ha-ha! + +hirtelen összesugtak; Adél személyesítője pedig fölhasználta az +általános elszórakozást és sietett megismételni a couplet-ját: + + Márki, szivem, + Higyje nekem, + Hogy bánt ez a dolog, + Mert csak aki vak, + Mondana olyat, + Hogy én szobalány vagyok. + +Mindezt Vidovicsnak énekelte, aki ezalatt elfoglalta helyét az első +sorban. A szegény Adél csak az előbb tudta meg, hogy a szinügyi +bizottság a jövő évre nem akarja szerződtetni; egyetlen reménysége az a +fiatal ember volt, aki most ült le vele szemben. Vidovicsot jó fiunak +ismerték; ha a szinügyi bizottság csak ő belőle áll, az egész +színtársulat ott vénült volna meg Berényben. + +Hanem ez egyszer kárba veszett a zengő kacérkodás, a meleg tekintet és a +delejes mosoly. Vidovics alig hogy letelepedett, oldalt fordult a +szinpadnak s körültekintett a nézőtéren. Azonnal megtalálta, amit +keresett. A két leány ott ült a második emeleten, egy baloldali +páholyban, közel a szinpadhoz. De mintha nem igen akartak volna +mutatkozni; meghuzódtak a nézőtér felé eső sarokban. Az egyiknek, aki +bizonyosan a padon ült, csak a frizurája látszott ki; a másik pedig, aki +lentebb, az előtérben foglalt helyet, minduntalan hátrahuzódott a páholy +belsejébe. Vidovics nekik szegezte turfmesszelátóját s várt türelmesen. + +Azok hamarosan észrevették a tolakodó érdeklődést és védekeztek. Hol a +szinházi nagyító-üvegüket tartották az arcuk elé, hol elbujtak egészen. +Ha ki-kipillantottak s látták, hogy az ostrom egyre tart, hirtelen +elfordultak s a nézőtér másik felén kerestek nézegetni valót, vagy +tettetett áhítatossággal temetkeztek belé az Orlovszki herceg nem éppen +tündéri szoaréjába. De a legtöbbször, alig mutatkoztak, máris eltüntek. +Abban az állhatatosságban, melylyel a nagy bolond angol messzelátó +mindenüvé követte őket, mint egy hű kutya, több volt a komikum, mint a +szemtelenség, s üldözőjüknek úgy tetszett, mintha ez az enyhítő +körülmény se kerülte volna el a figyelmöket. + +Bár csak egy-egy pillanatra mutatták meg a fejecskéiket, e pillanat +alatt is meglátszott rajtok, hogy tulajdonképpen maguk se tudják: +nevessenek-e vagy bosszankodjanak? + +Sőt mintha, ama nagy buzgalom ellenére, melylyel futottak, menekültek az +üldöző tekintet elől, gondjuk lett volna rá, hogy ha egy-egy +szempillantásra is, mégis csak megmutassák magukat. Kacérkodtak-e egy +kissé, vagy a nőiesség önkéntelen mozdulata volt ez, megnyilatkozása a +szendergő asszonyiságnak, melynek örök óhaja: legyőzöttnek lenni? – +Vidovics nem volt tisztában vele. De mindegy. Annyit elért, hogy az a +minden képzeletet meghaladó s még Vásáros-Berényben is feltünő +nembánomság, melylyel már vagy tíz perc óta bőszítette a körülötte ülő +hölgyeket, nem maradt eredménytelen. Ha a közönség nem is, ő már látta +Giroflét és Giroflát. + +S így szólt magában: + +– Milyen vakok az emberek! Azt mondani erről a két leányról, hogy +egyformák, hogy csodálatosan hasonlók! Igen, egy a fejök nemes formája, +a teint-jök, mely szinte áttetsző s hasonlók a vonásaik is. Még a +termetük is egy stílü; mind a kettőnek a növésében van valami, ami a +prerafaelisták liliomaira emlékezteti az embert, azokra a végtelenül +gyöngéd, bájosan karcsu, láthatóan a paradicsom kertjében termett +liliomokra, amelyeket mintha egy lehellet is megtörne s amelyeket a +valóságban nem, csak ama régi képeken látni. Egyforma végre a +hajviseletük s főképpen az öltözködésük. De micsoda barbár az, aki ezt a +két fejet összetéveszti! Az egyiknek a haja majdnem szőke, a másiké +sötét gesztenyeszinü; az egyiké bágyadtan puha, selyemszerü, a másiké +tömött, buja és bársonyos fényü. A szőkének a szeme világos, derűs, +nyájas kék, mint a zürichi tó vize egy áprilisi délelőtt, a barnáé +olyan, mint egy melegtüzü zafir. Amannak az ajka egy gyönyörüen +megrajzolt csókos ajk, aminőket Fragonard festett, emezé az az édes +száj, amely mintha még nem vesztette volna el az anyatej emlékét, az a +száj, amelyet a Murillo kedves kis bamba angyalkáin látni. + +És mind a kettőnek más-más a bája. Az egyik egy Régence-alak; ilyen +lehetett Madame de Parabère tizenhat éves korában, mikor még leány volt. +A másik meg… ilyeneket nem is látni nappal. Csak szerelemmel, mámorral +teli, holdfényes éjszakákon, mikor a nő csupa mosolygás, mikor szépünk a +gyönyörtől százszor szebbé válik, mikor szemének a ragyogása bevilágítja +szobánkat… + +Aztán eszébe jutott a festék, a rizspor, a bécsi rongy, a cold cream s +így fejezte be monológját: + +– Azaz, hogy ma még… Egy félesztendő mulva csakugyan egyformák lesznek. + +Valaki megérintette a vállát. Hátra nézett; Sugár Mariska ült mögötte, +egy kissé előre hajolva, mintha mondani akarna valamit. + +– Ó, jóestét. Bocsásson meg, hogy nem néztem körül, de nem is képzeltem… + +– Igen, tudom… Nem ért rá észre venni, sebaj… Hanem hajoljon csak +közelebb. + +– Parancsoljon. + +– Hagyja békében szegényeket!… Ezeket még zavarba hozza az efféle… Meg +akarja szalasztani őket? + +– Nem hiszem, hogy ilyen ijedősek volnának. Szinésznők, akiket ezer szem +lát, mikor fölötte nyárias kosztümben vannak, nem szoktak megriadni +egyetlen egy szál publikumtól. + +– Vigyázzon, a nagynénjük ül mellettem!… Beszéljen egy kicsit halkabban. + +– Eltünjek? + +– Nem, hanem viselje magát jól. Mindenki ide néz. Hol rájok, hol magára. + +– Meg fogok javulni. A fölvonás végéig engedelmesen a szinpadra nézek s +aztán fölmegyek a szinészpáholyba, Apor Ilonkához. Jól van? + +– Jól van. Köszönöm. + +– Mondja legalább, hogy meg van elégedve a nevelésével. + +– No, büszke éppen nem vagyok magára, de szeretem, hogy szófogadó. + +Mariska visszahuzódott s Vidovics tovább monologizált: + +– Odafönn éppen szemközt leszek velök s még közelebbről láthatom őket… + +Aztán úgy cselekedett, ahogy igérte. + +Apor Ilonka egy kicsit duzzogva fogadta. + +– Csakhogy eszébe jutottam végre! Egy hétig szinét se látni; azt +beszélik róla, hogy talán már meg is házasodott s amikor megjön: tessék, +rám se néz! Annyira érdekli az a két leány? + +– Mondjon róluk valami rosszat, lelkem. + +– Én ugyan nem mondok szegényekről, – szólt Ilonka azzal a csöndes, mély +szánalommal melyet a szinésznők csak egymás számára szoktak tartogatni, +– tőlem akár azt is megkivánhatják, hogy az igazgató külön bejárást +csináltasson nekik a szinpadra, diadalkapuval, virág-szőnyeggel és +fehérruhás kis leányokkal!… Nézze, derogál nekik közénk ülni; mindjárt +külön páholy kell nekik!… Pedig jól nevelt nagynénjök már bent ült a +szinházban, mikor ők, nem tudom honnan, megérkeztek – úgy látom, Sugár +Mariskától kapott helyet, – de azért a Patti-nővérek mégis külön páholyt +kértek s mivel a nézőtér félig üres, hát kaptak is. Itt nem fértek volna +el, a kis kényesek! + +– Én még nem láttam szinésznőt – felelt Vidovics, – aki ne azzal kezdte +volna, hogy lenézte a többit. Az első esztendőben mindegyik más, jobb +házból való, mint a többiek; később aztán engednek a zárkózottságukból s +új szinésznők jönnek, akik viszont őket is lenézik. Ez világ sora +Ilonka. + +– És nézze, Blindekuh-t játszanak a közönséggel, a kis kedvesek! +Elbujnak s aztán kikukucskálnak. „Fogadjunk, hogy nem találsz meg, +Dávidkám!“ Mintha a közönség törődnék velök! „Fogadjunk, hogy nem +kereslek, Eszterkám!“ Vagy magával kacérkodnak ilyen kitartóan? + +– Meglehet, hogy előlem bujtak el. Amióta feljöttem, nem igen látni +őket. + +Kopogtattak s Ilonka hátra fordult. A páholynyitogatónő dugta be a +fejét. + +– A Kati? + +– Igen, nagysád. + +– Jól van, mindjárt megyek. + +A páholynyitogatónő visszahuzódott. + +Ilonka begyömöszölte selyem-sachetjába a szinházi holmiját: a cukrait, +egy huszonnyolcíves szerepet, a messzelátóját, egy üveg Eau de Colognet, +meg a _Vásáros-Berényi Hirlap_ legújabb számát s öltözködni kezdett. +Időközben, míg Vidovics segítségégével fölhúzta új, angolos szabásu +kabátját, mely hírnevére nagyobb árnyékot borított minden éjjeli +zenénél, egy bizalmas kéréssel fordult a barátjához: + +– Feri, kérem, adjon Bérczlakynénak két forintot. Először, mert tartozom +neki s másodszor, annyi gyereke van szegénynek!… Itt marad? Nem jön be +hozzám egy csésze teára? + +– Miért? Hogy elaludjék, mint a multkor? + +Cordelia ábrázolója igen jóindulatu leány volt, de egy kissé álmos +természetü. Ha nem játszott, kilenc óra tájban már megnehezedtek a +szempillái s lehettek körülötte huszárok, tüzérek, zavartalanul adta át +magát a teljes lelki békességnek. Ha ilyenkor a szinpadon kellett +lennie: járt, kelt és beszélt, de Juliáját és Gauthier Margitját az +utolsó fölvonásban valami sajátos apathia fogta el, az utolsó +tapsviharokat már nem hallotta s mialatt a szinházból cselédjével haza +gyalogolt a harmadik utcába, az úton már szendergett. + +Azért nem is erőltette, hogy Vidovics elkisérje, hanem a folyosón szépen +elbúcsuzott tőle. + +– Holnap nézzen be hozzám s beszélje el, mi történt Árokszálláson. Pá, +édesem, adok magának egy puszit. + +A cselédjét és a sokgyermekü páholynyitó asszonyt nem tekintette +idegeneknek. + +Vidovics átszolgáltatta Bérczlakynénak a köteles két forintot s +lekisérte Cordeliát a foyerba. Ott elváltak. Shakspere álmos +tolmácsolója eltünt cselédjével az utca sötétjében, Vidovics elszítt egy +cigarettát, aztán sarkon fordult s újra fölment a második emeletre. +Csakhogy most már nem a színész páholy felé ment, hanem a folyosó másik +oldalára. + +Egy pillanatig habozott. + +– Eh, nevetséges!… Hiszen szinésznők! + +Kopogtatott s be se várva a feleletet, kinyitotta a páholy ajtaját. Csak +aztán kérdezte, hogy: + +– Szabad? + +S mély meghajlással köszöntve a hölgyeket, várta a feleletet. + +A felelet elég kategorikus volt: + +– Nem szabad. + +A szőkébbik leány szólt, aki a páholy előterében ült s most, az +ajtónyilásra, könnyedén hátrafordult. A másik, aki a sötétben kucorgott, +nem adott életjelt. + +– Ó, bocsánat!… + +Vissza akart huzódni, de mialatt betette az ajtót, újra megszólalt +ugyanaz a hang: + +– Azaz, csak jöjjön be!… Végezzünk egyszer s mindenkorra. + +Nem is kellett újra a kilincshez nyulnia; az ajtó kinyilt belülről. A +szőkébbik leány nyitott ajtót; aki a „nem szabad“-ot mondta. + +Vidovicsnak úgy tetszett, mintha ugyanebben a pillanatban egy kar +mozdult volna meg a homályosságban, hogy valamitől visszatartsa a +haragos kis szőkét. Mit akart ez a mozdulat? Azt, hogy: „Ne hívd be!“ +vagy azt, hogy: „Ne légy nagyon goromba!“ – nem tudta kitalálni. De nem +is volt ideje ezen gondolkoznia. Várták; belépett. + +– Kedves uram, – szólt, aki az ajtót nyitotta (Vidovics egy +szempillantás alatt meggyőződött róla, hogy jó angol messzelátója nem +csalta meg) – ön meg akar ismerkedni velünk s úgy találja, hogy a formák +fölöslegesek. Én ugyan nem vagyok ebben a véleményben, de belátom, hogy +ami magát a megismerkedést illeti, ezt úgy se kerülhetjük ki… Ennek +előbb vagy utóbb meg kell történnie. Essünk hát keresztül rajta, bár +nekem úgy rémlik, hogy ön nagyon is siet… + +– Kisasszony, én… + +– Pardon. Előbb foglaljon helyet. Nem… üljön oda, egészen előre. Ha meg +akar ismerkedni velünk, ne szégyeljen bennünket. Így; szeretem, hogy +szófogadó. Nos, hát ismerkedjünk. + +– Esküszöm, kisasszony, hogy a tiszteletlenség eszem ágában se volt. Mi +kisvárosiak… + +– Hagyjuk ezt, ezen már túl vagyunk. S nem is vagyok kiváncsi rá, +mekkorát tud hazudni. Térjünk a dologra. Tehát: engem Haller Lolának +hívnak, tizennyolc éves multam… + +– Ha akaratlanul, rá is szolgáltam a haragjára… haragjokra… + +– Ah, ön úgy véli, hogy előbb önnek kell bemutatkoznia? Nem, ez +fölösleges. Mi mindent tudunk önről. Legalább: mindent, amit ön +elmondhat. Ön, Vidovics Ferenc úr, a leggazdagabb Vidovics a két tucat +Vidovics közül. Nemsokára főispánja vagy képviselője lesz +Vásáros-Berénynek. Egyelőre csak a szinügyi bizottság elnöke, mert +minden tudományok közül a szinésznőkköz ért a legjobban. Jó táncos, a +lawn-tennisben elég ügyes, közepes vivó, ellenben úgy lövöldözi a +galambokat, hogy passzió nézni. A földje sok, a búzája csoda, pezsgőben +félelmes ellenfél s ha nagyon sokat iszik, úgy tesz, mintha alapjában +szomoru ember volna. A legmisztikusabb önben, hogy mindig a szendéknek +szokott udvarolni, soha se a naiváknak; az állam-vizsgálaton egyszer +megbukott. De már letette, egészben véve nem rossz ember, inkább csak +rusztikus egy kicsit s van egy rattlere, amely… vagy aki a legműveltebb +kutya Szilas vármegyében, ezt a rattlert _Lecocq úr_-nak hívják, igen +zseniális állat… Mit mondjak még? Nem, nem találok egyebet; különös +ismertető jelei nincsenek. Nos, ugy-e, ismerem önt Vidovics Ferenc úr? + +– Ha valaha odáig viszem, hogy szükség lesz az életrajzomra, +mindenesetre Sugár Mariskához fogok folyamodni. + +– Jól teszi, mert Vitkovszkiné ő nagysága enyhén itéli meg önt. S ha +véletlenül fölpillant ide, bizonyára meglepőnek fogja találni, hogy önt +itt látja… + +– Kivált ha észre veszi rajtam, hogy sehogy se vagyok képes olyan +bűnbánatot érezni, amely megfelelne az elkövetett vakmerőségnek… + +– Ó, kérem, hagyja el az efféle izetlenségeket. Talán majd későbben. +Most csak azt akartam tudtára adni, Vidovics úr, hogy ön téved. A +tévedése menthető. Hozzászoktatták, hogy azokkal a szegény leányokkal, +akik a szinpadon ugra-bugrálnak, ne sokat ceremoniázzon. Nos, én közölni +kivántam önnel, hogy nekünk semmi közünk az ön életfölfogásához s hogy +mi azoktól, akikkel szóba állunk, megkövetelünk minden tiszteletet. +Önnek igen sok pénze lehet, Vidovics úr, de mi nem kérünk az ön pénzéből +s azért nem is alkalmazkodunk se önhöz, se máshoz senkihez. Úgy akarunk +élni, ahogy nekünk tetszik, akármilyen szegény szinésznők vagyunk. + +Ezeket az éles szavakat halkan mondta, hogy az előadást ne zavarja s a +tompított hang kétszeresen éreztette, milyen ingerült. De a tekintete +most is derült maradt; a szeme nem tudott haragudni. + +Vidovics úgy nézett rá, ahogy vádlotthoz illik, mikor bírája beszél. S +mialatt ezt a világos, derüs, szép szempárt nézte, úgy tetszett neki, +mintha egy virágházba látna be rajta, ahol csupa vörös és rózsaszinü, +haloványkék és topáz-sárga, ismeretlen déli virág tarkállik. + +– Kisasszony, ön igen szigoru… + +– Azt hiszem jobb, ha tisztában vagyunk egymással. De most maradjon +csendben. A Frank jelenete következik s ez engem jobban mulattat, mint +amit ön mondhatna. + +– Még csak egy szót. Szeretném jóvá tenni, amit akaratlanul vétettem. De +igaza van, egy kicsit rusztikus vagyok hozzá, hogy eltaláljam a módját. +Azt hiszem, az én helyzetemben kétféleképpen kérhet engedelmet az ember. +Vagy virágot küld… tudja, afféle szegény, berényi virágot… vagy nem +alkalmatlankodik többet, hanem eltünik s tovább is mély tisztelettel +köszön, de nem mer közeledni… + +– Tudja mit, küldjön virágot. Ezt senki sem fogja olyan különösnek +találni, mintha holnaptól fogva megint nem ismerjük egymást. Úgy veszem +észre, hogy ma esti, nem remélt találkozásunk illő föltünést keltett. +Azért szépen megvárja ezt a jelenetet, aztán lekisér bennünket a foyerba +s ott ünnepiesen elbúcsúzik tőlünk. Addig is, ha már meg kell lennie, +hadd mutassam be a testvéremnek. + +S odafordulva a másik leány felé, aki csak ebben a pillanatban vette el +messzelátóját a szeme elől, így folytatta: + +– Ez az úr azt hiszi, hogy az ő társalgása érdekesebb, mint a Strauss +zenéje. Kérlek, győződjél meg róla, igaza van-e. Én még meg akarom nézni +ezt a jelenetet. + +Vidovics fölkelt a helyéről, nagy reverenciával üdvözölte a másik +kisasszonyt s megérintette a feléje nyujtott puha kezecskét. A lecke +alatt csak Lolát látta; a homályosságban bujkáló arcot csak most +pillantotta meg közvetetlen közelből. + +A másik kisasszony barátságosan mosolygott s helyet mutatott neki maga +mellett, a vörös bársony padon. Tekintetök találkozott s Vidovics +meglepetésében, egy pillanatig nem tudta, álmodik-e vagy hallucinál. + +Úgy tetszett neki, mintha, valaha régen, már látta volna ezt az arcot, s +igen drámai körülmények között. Egy sötét éjjel, valami nagy vízen, +talán a tengeren… a részletekre nem emlékezett. De úgy rémlett neki, +mintha akkor mozdulatlanul feküdt volna előtte ugyanez a kedves kis +teremtés… s az arca csupa víz volt… a könnyektől-e, vagy a köröskörül +csapkodó hullámoktól?… + +Aztán eszébe jutott, hogy ez ostobaság; talán álmodta valamikor az +egészet. + +Hogy láthatta volna valaha régen?! Hiszen tegnap még gyermek lehetett!… +S mintha most, előtte virágzott volna ki, ebben az édes mosolygásban, +mely bimbóhasadásra emlékeztetett!… + +– Talán neheztelni fog ránk, – szólt, s Vidovicsnak ismét úgy tetszett, +mintha öröktől fogva ismerte volna ezt a hangot, – de Lola nem gondolta +azt úgy, ahogy mondta. Lola csak pöröl. Ha egy kicsit megismeri, majd +látni fogja, milyen jó leány. Majdnem egykoruak vagyunk, de azért ő az +én kis anyám. Én lusta vagyok s szeretem, ha kényeztetnek; ő babuskál. +Mondja, mért néz úgy rám? + +A kérdésében nem lehetett egyéb, csak: gyermekes kiváncsiság. + +– Arra gondolok, hogy a legjobb gukker is megcsalja az embert. A második +fölvonás alatt a földszinten ültem s azt hittem, hogy ha egy-egy +pillanatra is, de jól látom az arcát. S csakugyan láttam a vonásait, a +haját, a szemét, a száját. És most mégis más. + +– Így tetszem önnek jobban? Vagy messziről szebbnek látszom? + +Ezeket a szinte meztelenül kacér szavakat úgy mondta, mint egy gyermek, +aki csupa kiváncsiság s aki még nem törődik vele, hogy mit gondolnak +róla. + +Vidovics komolyan felelt: + +– Így tetszik jobban. + +– Örülök rajta. Szeretnék szép, nagyon szép lenni; olyan szép, mint +Lola. Lássa, azt mondják, hogy nagyon hasonlítunk, sokan össze is +tévesztenek, s én úgy találom, hogy Lola százszor szebb, mint én. Van, +aki csak a szalagjainkról ismer ránk s engem elkeserít, hogy miért nem +lettem igazán éppen olyan, mint ő. Olyan szép, olyan okos, olyan jó, +olyan ügyes, olyan tanulékony. Eljön majd, ha Lola föllép? + +S tovább fecsegett Loláról, Lola szerepeiről, Lola nagy sikeréről a +konzervatóriumban… + +– Úgy beszél, mint egy kis gyerek, – szólt magában Vidovics, – mint egy +szófogadó, jó kis baba és mégis… + +Alig hallgatott oda, csak nézte a sötét zafir csillogását. S ahogy +tekintete belefelejtkezett a mosolygó szép szembe, egyszerre azt a +megdöbbenést érezte, mely akkor fogja el az ideges embert, ha a hajó +lámpájának világánál sokáig néz bele a sötéten csillogó, mély, szédítően +mély vízbe. + +– Menjünk, – szólt Lola. + +A másik kisasszony engedelmesen ugrott föl s mialatt Vidovics bepólyálta +a kabátkájába, odafordult a testvéréhez: + +– Lenn várjuk meg a nénit? + +– Ők is készülődnek már; mire leérünk, már a foyerben találjuk őket. + +– Ahogy akarod. + +Azt jelentette ez, hogy ő még maradt volna? + +Vidovics álmélkodva vette észre, hogy még akkor is ez a kérdés +foglalkoztatta, mikor már az első emeleten jártak. + +Mialatt lementek, Lola megkérdezte tőle: + +– Mit gondol, lesz közönsége az operai előadásoknak? Ha az +operette-estéken is csak ilyen kevesen vannak a szinházban, mi alighanem +üres ház előtt fogunk énekelni. + +Vidovics bizonygatta, hogy ez lehetetlen s elmagyarázta, miért nem volt +nagyobb közönsége a már Berényben is elcsépelt _Bőregér_-nek. Kissé +szórakozottan fejtegette a helyi viszonyokat s a másik kisasszonyra +nézegetve, így tünődött magában: + +– Mily kár, hogy az ének és a mimika ezeket az ajkakat is ki fogja +vetkőztetni a formájukból! Ezt a szájat nem azért teremtette az Isten, +hogy énekelgessen, hanem egyes-egyedül azért, hogy csókoljon. + +A másik kisasszony mindannyiszor visszanézett rá, nyájasan, szívesen, +mintha már régi ismerősök volnának. + +Odalenn Lola megszólított egy szolgát, hogy hívják ki a nénjét s mialatt +egy szempillantásra magukra maradtak, Vidovics hirtelen közelebb hajolt +a szemébe mosolygó archoz s halkan, vakmerő bizalmassággal megkérdezte +tőle: + +– Hogy hívják magát? Maga édes-kedves! + +A leány nem haragudott meg; meleg tekintettel felelt a meleg tekintetre +s így szólt: + +– Az én nevem Mira. + +Akárcsak azt mondta volna: + +– Tetszik neked ez a név? Ha igen, tedd el a szívedbe. Neked adom. + +Lola visszatért. + +– Mindjárt itt lesznek s mi ezennel elbúcsuzunk öntől, Vidovics úr. + +– Remélhetem, hogy megbocsátotta a tolakodásomat? + +(A másikat nem kérdezte.) + +– Számítok rá, hogy jóvá teszi a hibáját, s ezentúl gyöngédebb lesz. +Jóéjt! + +– Jóéjt, kisasszony! + +Kezet fogott velök, egy tekintetet váltott Mirával s nagy tisztelettel +köszöntötte őket. Aztán látva, hogy a nézőtér ajtaja kinyílik, +elmenekült Sugár Mariska feddő szavai elől. + +– Lám, lám, – szólt magában, mialatt átsétált a _Metropole_-szállóba, – +nem is olyan vadak, mint a galéria képzeli!… + +De egész este nem ment ki a fejéből ez a jelentéktelen kaland s bár +korán tért haza, csak hajnaltájban tudott elaludni. + +– Mintha sohase lett volna olyan idő, amikor nem ismertem!… – szólt +magában. + +Reggel felköltötte a legénye. + +– Mit akarsz? + +– A nagyságos úr azt parancsolta, hogy költsem föl s fogassak be, mivel +Szent-Jánosra megy. + +– Igazad van, majdnem megfelejtkeztem róla. Menjünk hát Szent-Jánosra. + + + + +III. + +_Haller Lola – T. c. Haller Xavér Ferenc úrnak_ + +_Budapesten,_ + +_Gyár-utca 117. szám, III. em., 98. ajtó._ + +Kedves Atyám! + +Már háromszor is figyelmeztettem Mirát, hogy teljesítse, amit Kedves +Atyám a lelkére kötött s legalább pár sort írjon, hogy: szerencsésen +megérkeztünk, kezét csókoljuk, de ez a leány, mióta megérkeztünk, +folyton alszik; az igaz, hogy a vasúton is aludt, ki se pillantott az +ablakon; soha se láttam ilyen leányt, aki minden iránt közömbös. + +Persze, erőtetni nem akartam, mert első nap én is fáradt voltam; a vonat +nagyon összerázott bennünket. Másnap azt találta ki, hogy a füst +rettenetesen csípi a szemét, ami különben igaz lehetett, mert a +fogadóban kellett vacsorálnunk s az alacsony teremben olyan sok volt a +commis voyageur, hogy akár csak gőzben ültünk volna. Mira rosszul is +lett a hőségtől s Fröhlich nénit, aki egy kicsit messzebb ült, valóságos +köd takarta el előlem, mint a tündéreket a _Szentivánéji álom_-ban. +Őszintén szólva megbántam, hogy nem a _Metropole_-ba mentünk, de a +szinészek azt mondták, hogy a _Metropole_ rémdrága; végre is két napot +kiáll az ember akárhogy. + +Ma pedig a szinházban voltunk s mikor onnan haza jöttünk, Mira egy szót +se szólt, csak bebujt az ágyába. A téáját is ott itta meg s csak nézett +ránk, mint egy kis macska. + +– Nem írsz a papának? – kérdeztem tőle. + +– Nem, – felelt angol hidegvérrel s a másik percben már aludt. + +Így tehát, Kedves Atyám, az én levelemmel kell megelégednie, az +elkényeztetett kis majom helyesirási hibái helyett. Olyan édesen alszik, +mintha jó dzsinek őriznék azt a Rheingoldot, mely a hangszálagaiban +rejtőzik. Ó, kedves Atyám, miért is nem juttatott a jó Isten ebből az +adományból nekem is, egy másik porciót?! + +Örömmel értesítem Kedves Atyámat, hogy a lakásunk kellemes s aránylag +igen olcsó. Szép, nagy, világos szoba; az ablakok az utcára néznek. A +háziasszonyunk szives, uri nő. Igaz, korrepetitorunk is van már: a +szinház karmestere; azt hiszem, nem valami nagy muzsikus, a szinészek +azt beszélik róla, hogy a boszniai okkupáció óta soha senki se látta +józannak, de azért majd csak megleszünk vele. + +Én szerdán este már énekelek; a _Hoffmann meséit_ adjuk. Azt hiszem, +csak ez az egy operájok van készen; azért Mira, picike repertoárjával, +csak a jövő héten léphet föl először. Képzelheti, minő lesz az az +előadás, amelyre mindössze egy hétig készülnek! _A remete +csöngettyüjé_-ről van szó. Azt hiszem, jobb volna, ha már előbb +bemutatkozhatnék, például _Rip_-ben; azt tudják itt is. + +Legyen nyugodt, Kedves Atyám, távollétében is szorgalmasan fogunk +tanulni, nem vesztegetünk el egyetlen pillanatot se s ha Isten segít, +nemsokára olyan helyzetben leszünk, hogy végre-valahára meghálálhatjuk +azt a sok jót, amit értünk tett. Mindig eszünkben van, mily óriás +áldozattal járt neveltetésünk s hogy Kedves Atyám a legszükségesebbet is +megvonta magától, hogy jövőnket biztosítsa. + +De megbocsát, Kedves Atyám, hogy ma csak röviden irok; délelőtt +próbáltam, délután tanultunk s már Fröhlich néni is alszik, az idő +éjfélre járhat. Holnap-holnapután már nem engedem el Mirának, hogy +részletesen tudósítsa Kedves Atyámat; én is írni fogok, mihelyt egy kis +szabad időm lesz. + +Kezét csókolja + +engedelmes leánya, _Lola._ + +_Haller Xavér Ferenc – Haller Lola úrhölgy őnagyságának_ + +_Vásáros-Berény._ + +_A szinháznál._ + +Kedves leányom, + +a leveledet megkaptam, köszönöm. Ha fölléptél, írj, kérlek, megint; +hogyan fogadtak, meg voltál-e elégedve magaddal, küldj egy pár ujságot +is. S írj különösen Miráról, nagyon féltem az egészségét. Mit csinál a +kis haszontalan? + +Én még a jövő héten se mehetek le hozzátok; a husvéti szent ünnepek +előtt aligha látlak benneteket. Két énekkarral kell bajlódnom minden +nap; leckém is több van, mint a mult hónapokban. + +Nem irtál arról, milyen a város, milyen a közönség, hogyan töltitek a +napot, kik azok, akikkel nem kerülhetitek el az érintkezést. Ne +feledjétek a tanácsomat: lehetőleg huzódjatok vissza a fölösleges +ismeretségektől; az efféle órákat rabol el a tanulási időtökből, s a +reklám meg a baráti tapsok sohase érnek annyit, mint amennyibe a +megszerzésök kerül. + +Te okos leány vagy s meg tudod érteni, hogy nektek másképpen kell +élnetek, mint a többi tizenhét-tizennyolc éves leánynak, akiknek +egyetlen menedéke: a reménybeli férj. Nektek semmiféle szórakozás +kedvéért nem szabad megfelejtkeznetek arról, hogy ezek az ernyedetlen +munka napjai. Nem énnekem, hanem a tehetségteknek tartoztok vele, hogy +egy-két évig megvonjátok magatoktól még a gyermeki örömeket is, melyek +korotoknak kiváltságai. + +Gondoljatok arra, hogy két-három év és célnál vagytok. Akkor aztán +tietek az élet, dicsőség, vagyon, amit akartok. Ki ne fáradjatok +fél-uton; oda ne adjátok gyerekségekért a jövőtöket, azt a fényes jövőt, +melyet elérnetek csak tőletek függ! + +Isten veled, édes lányom. Írj Miráról, s írjon ő is, a kis álmos. Ölel +mind a kettőtöket + +szerető atyátok _Haller Xav. Ferenc._ + +_Haller Mira – T. c. Haller Xavér Ferenc úrnak_ + +_Budapest,_ + +_Gyár-utca 117._ + +Kedves apuskám! + +Lola tegnap föllépett! Óriás siker, nyolc-tíz kihivás minden fölvonás +után, bokréták, nagyon sok bokréta. + +Én is kaptam egyet, pedig még senki se hallotta a hangomat. Az én +bokrétám Pesten készült; Lola is kapott ilyet. + +Az egészségem jó, csak fáradt vagyok egy kicsit, mert tulságosan sokat +tanulunk. De Lola nem hagy békét. + +A fiatalság bankettet akart rendezni Lola tiszteletére, de nem mentünk +el. Megbosszulták magukat s éjjeli zenét adtak Lolának; az itt nagy +divat. Két óra tájban jöttek a muzsikájokkal s még Fröhlich nénit is +felköltötték. A zene azzal biztatott bennünket, hogy a fiatal urak Lola +képével alszanak el, de eszük ágában se volt elaludni. Csak hajnal felé +szabadultunk meg tőlük. + +Képzelheti, apuskám, mennyire össze volt törve a mai próbán szegény +Friquet Rózsi. De Berényben nem lehet másképpen. + +Pá, apuskám, kezét csókolja + +jó kis leánya: _Mira._ + +_Haller Lola – Haller Xavér Ferenc urnak_ + +_Budapesten,_ + +_Gyár-utca 117. sz._ + +Kedves Atyám! + +Ne tessék megijedni, ha azzal kezdem, hogy párbaj volt miattunk. (Mira +miatt, vagy miattam? – magam se tudom. Annyi bizonyos, hogy én Mirát +gyanusítom s éppen azért írom meg a dolgot, mert kérni akarok Kedves +Atyámtól valamit.) + +Nem lett ebből a párbajból semmi nagyobb veszedelem. Egy Vidovics nevü +úr, aki meglehetősen erőszakoskodó és kellemetlen fráter, megvágott egy +huszártisztet, valami Cipriáni bárót. A báró aznap este fölkötött karral +jelent meg a szinházban, éjjel a két ellenfél megint együtt mulatott: ez +az egész história. + +Úgy beszélik, a cigányon különböztek össze, akkor, mikor az éjjeli zene +szerencséjében részesültem; a báró ki akarta vinni a cigányt valahová, +egy szomszédos pusztára, a másik nem engedte… szóval valami izetlenkedés +volt a párbaj oka. De nem ez a nevezetes a dologban. + +Képzelje, Mirának roppantul hízeleg ez az izetlen história. + +Azt fogja mondani, Kedves Atyám, hogy az lehetetlen. Igazán, nem akarja +elhinni az ember. És tessék. + +Akkor este, mikor az egész város csak a párbajról beszélt, nagy +vitatkozásom volt a háziasszonyunkkal. Engem, természetesen, rendkivül +fölingerelt, hogy ezek a ripőkök így kompromittálnak bennünket; a +háziasszonyunk, mint jó berényi honleány, védelmezni kezdte a tolakodó +urfit, hogy nem kell azt olyan komolyan fogni föl; az már itt így +szokás. A szinésznők éjjeli zenét kapnak, mert szinésznők s a fiatalok +meg-megverekednek néha, mert fiatalok. Enélkül Berény unalmas, szürke +volna; enélkül nem volna érdemes élni; enélkül az asszonyok és leányok +rá se néznének a fiatal urakra. És hogy ez a fiatalember nem is olyan +kellemetlen fickó; jónevelésü, illedelmes, néha szeretetreméltó is. + +Azt feleltem neki, hogy semmi közöm a fiatal urak fiatalságához és semmi +közöm a berényi _don’t_-hoz. Nekik se legyen közük hozzám; megkövetelem, +hogy hagyjanak békében. Azzal, hogy a szinházban megfizetik helyeiket, +nem váltanak jogot arra, hogy engem, otthon, molesztáljanak. És így +tovább. + +Mira szokása szerint nagyokat hallgatott. Hol egyikünkre, hol másikunkra +figyelt s folyton mosolygott. Engem boszantott ez a mosolygás. + +Azért mikor a háziasszonyunk kiment, megkérdeztem tőle: + +– Neked tán tetszik ez a história? + +– Tetszik hát! – felelt. + +És nevetett a szemtelen. + +– Eh, veled nem lehet beszélni!… + +Később pedig, az éjjeli sötétségben, mikor azt hittem, hogy már alszik, +egyszerre megszólalt: + +– Különben nem tudom, mit tartozik rád ez az egész eset? Nem bántott +téged senki. + +Elbámultam ezen az impertinencián. + +– Te talán azt hiszed, hogy miattad történt a nagyhírü lovagias +mérkőzés? – kérdeztem gyanakodva. + +– Igen, azt hiszem, hogy miattam történt, – felelt határozottan. + +Nem tudtam kiérezni a hangjából, tréfál-e, vagy komolyan beszél? De +mintha elgondolkozva s kevélyen mondta volna ezt a pár szót. + +Attól tartottam, hogy Fröhlich néni még ébren van s nem firtattam tovább +a dolgot. Számítottam rá, hogy ha majd magunkra leszünk, közlékenyebb +lesz; úgy történt, ahogy gondoltam. + +Másnap, minden ápropos nélkül, egyszerre azzal állott elő: + +– A nőegyesület báljára mégis csak el kellene mennünk. + +– Ugyan miért, ha szabad kérdeznem? + +– Táncolni akarok! – felelte. + +– Még ráérsz táncolni. Különben oda meg se hínak bennünket. + +– Azt bízd rám, – szólt olyan hangon, mintha titkai volnának. + +De ez még nem minden. + +Mit mondjak? Ez a csitri határozottan kacérkodni kezd. Igazán jó, hogy +mindig vele vagyok, mert még bolondokat találna mondani a +gavallérunknak. + +Ez a parlagi gentleman, magyarán szólva, tűrhetetlen. Sehogy sem tudom +lerázni a nyakunkról, pedig gondolhatja, Kedves Atyám, hogy nem vagyok +valami gyöngéd vele szemben. A szép szót nem akarja megérteni, a +gorombaságra vígan szalutál. S el kell szenvednem, hogy a szinháztól +hazáig folyton a sarkunkban legyen. + +De ebbe itt bele kell nyugodni. Berényben a szinésznők akkora kisérettel +járnak az utcán, amilyennel a gerolsteini nagyhercegnő. Némelyik az +egész tisztikart magával hordja; csak éppen, hogy a katonabanda nem megy +utánok. Ha akarjuk, ha nem, nekünk is kijut ebből a díszőrségből. + +Ez bosszantó, de Mira a mi gárdánkkal meg van elégedve. A gárda Cipriáni +báróból, Vidovics úrból, egy rattlerből és egy tábori kutyából áll. +Nekem ez a tábori kutya tetszik a legjobban az egész társaságban. Nagyon +okos állat, sokkal okosabb, mint a gazdája. Úgy fogja el a legyet, hogy +öröm nézni. Cipriani báró sohase unja el ezt a sportot; egész nap a +kutyáját produkálja. Szép mulatság, ugy-e? Nos, ez a mi főszórakozásunk +Vásáros-Berényben. + +Képzelheti, Kedves Atyám, hogy Cipriani báróhoz képest még Vidovics úr +is elmés embernek tünik föl. És Mira túlságos hálával honorálja ezt a +csekély különbséget. Olyan fölöslegesen sokat foglalkozik vele, hogy +tegnap már kénytelen voltam prédikációt tartani neki. + +– Elment az eszed? – kérdeztem. + +– Mit akarsz? – szólt szenteskedő, álnok pillantással, – ő a szinügyi +bizottság elnöke! + +Nos, nekem egy csöppet se tetszik ez a dolog. Eszem ágába sincs az a +gyanusítás, hogy Mira komolyan veszi Vidovics urat, de az bizonyos, hogy +nem tér ki a tolakodó udvarlás elől olyan határozottan, ahogy szeretném. +Félórákig eldiskurál vele; kibeszél hozzá az utcára, szóval +ostobáskodik. + +Félek, hogy el fogja hanyagolni a tanulni valóját: amúgy se valami +kitünő tanuló. Egy szép nap föl fog lépni, félig-meddig elkészülten, +szórakozott fővel; belesül a szerepébe és fiaskót csinál. + +Azért jó volna, ha Kedves Atyám néhány komoly szóval figyelmeztetné +arra, amit a lelkünkre kötött. Rám nem hallgat. + +Egy pár nap mulva a _Remete_ csöngetni fog s Mira még ma sem tudja +tisztességesen Friquet Rózsit. A belépőt meg a harmadik fölvonásbeli +nagy áriát úgy énekli, mint talán soha senki, de a szerelmi kettősbe +bele fog sülni. A mai próbán igazán csak próbálgatta: vajjon eltalál-e +belőle egyetmást? Szerettem volna rákiáltani: „Igen, valahogy +ilyenformán van!…“ + +Képzeljen el, Kedves Atyám, egy Sylvaint, aki a hatvanas évek végén +Bukarestben hagyta a hangját, egy karmestert, aki soha sincs magánál, +egy Friquet Rózsit, aki bujócskát játszik a karmesterrel, – hol az egyik +keresi a másikat, hol a másik az egyiket, – hozzá a berényi +előkelőséget, amint a páholyban pezsgőt iszik – mert Friquet Rózsi is +Hekuba nekik – s aztán kérdem: vajjon ilyen körülmények között +hódította-e meg a világot: Grisi és Catalani? + +Isten önnel, Kedves Atyám, kezét csókolja + +engedelmes leánya _Lola._ + +_Haller Xavér Ferenc – Haller Lola úrhölgy őnagyságának_ + +_Vásáros-Berény._ + +_A szinháznál._ + +Kedves leányom! + +Sikereidnek nagyon örülök, ámbár nem tudom, van-e Berény városában a +közönségnek olyan műértő töredéke is, mely tehetségedet és énektudásodat +a maga teljes mértékében méltányolhatná. + +De mit firkálsz nekem nem tudom miféle Vidovics úrról s nem tudom miféle +Cipriáni báróról?!… Miért foglalkozol ennyit apró-cseprő dolgaikkal, +kutyáikkal és párbajaikkal?!… Úgy látom, a jó Róza nem elég egészséges +arra, hogy a szinházba is elkisérhessen benneteket. Ez a baj. + +Különben írtam a jó Rózának, hogy beszéljen Mirával; remélem, ki fog +derülni, hogy a kicsike nem olyan gondatlan, mint mondod. Ha lustálkodik +a kis semmirekellő, kiálts rá. Szeretnék nálatok lenni, amikor Friquet +Rózsit énekli, de mint már közöltem veled, a husvéti szent ünnepekig +aligha szabadulhatok. Mindennap több a dolgom. Most ráadásul, egy +oratóriumon munkálkodom. + +Egyébként a sakk-versenyben is részt akarok venni s ez épp a jövő héten +kezdődik. + +Ne feledjétek, hogy a munkátlanság a legnagyobb tehetséget is megőrli s +gondoljatok szerető atyátokra, akinek soha sincs egy szabad perce, mert +folyton-folyvást jövőtökért fárad. + +Isten veletek, édes leányom! Ölel szerető atyátok + +_Haller X. Ferenc._ + +U. i. Ne hagyjátok nyitva az ablakot; akkor nem néz ki rajta. + +_H. X. F._ + + + + +IV. + +Vagy tíz nappal azután, hogy a San-Remoba készülő Vidovics Feri összes +ismerőseitől elbúcsuzott s szándéka komolyságának jeléül addig nézegette +a vasuti menetrendet, míg végre dühbe gurult s bosszuságában minden igaz +ok nélkül megsértette Cipriani bárót: az előbb nevezett fiatal magánzó s +az utóbb nevezett huszártiszt nyugodtan üldögéltek egymás mellett a +Metropole-kávéház egyik utcai ablakánál. + +Délelőtt tizenegy óra lehetett. A napfényes piactérre akkortájt érkezett +meg délfelől a tavasz első langy fuvalma; s a kávéházat éppen söpörni +kezdték. Hanem azért a daliák nem mozdultak a posztjukról. Nem sokat +társalogtak ugyan, mert egy félóra óta csak hébe-hóba szólalt meg az +egyik vagy a másik; de úgy látszik, így annál jobban mulattak. Vidovics +az ablakon át a járókelőket nézte; a katona a kutyáját oktatta. A párbaj +óta elválhatatlanok voltak, mintha a vágás, melyet a báró kapott, a +bérmálás erejével szilárdította volna meg hétéves barátságukat. S ezt az +avatottak igen természetesnek találták. Mert ha egy huszártiszt elköveti +azt a menthetetlen ügyetlenséget, hogy egy bárányoknak való, égi +szelidségü párbajban sebet kap anélkül, hogy ő viszont hachée-vá +aprítaná össze az ellenfelét: a legokosabb, amit tehet, az, hogy +gráciával viseli a következéseket s jó képet vág a rossz játékhoz. + +És bár Cipriáni száz mentséget is tudott rá, hogy tulajdonképpen miért +nem szabdalta össze szeretett cimboráját, a rideg valóság az volt, hogy +a katona megsebesült, a civil pedig ép bőrrel menekült az +élet-halál-harcból. + +– Tudod – magyarázta Vidovicsnak sok szeretettel – mikor a reuma bele +áll a karomba, használhatatlan fickó vagyok, arra se érdemes, hogy pofon +vágjanak. Aztán meg, nem tudom hogy történhetett: részeg voltam, +rettenetesen részeg s nem tudtam, hogy a két Vidovics közül, akit magam +előtt látok, melyik az igazi s melyik a fantóm. És véletlenül mindig a +másik kapta meg a vágást. + +Vidovics készségesen méltányolta ezeket a kitünő okokat, a többi +kilencvennyolccal egyetemben s lojálisan elismerte, hogy óriás +szerencséje volt. De ez a nagy lovagiasság csak betetőzte a Cipriani +malheurjét; enyhíteni nem enyhített rajta. Mert bizonyára sokkal jobb +lett volna, ha ellenfele vitatkozik vele; mikor a párbaj szerencsétlen, +de legalább vitás, már az is valami. + +Még súlyosabbá tette a vereségét, hogy akkor is ő huzta a rövidebbet, +amikor összetűztek. Nemcsak, hogy megvágták, de ártatlan embert vágtak +meg benne. Az összekoccanás alkalmával olyan ügyetlenül viselkedett, +hogy akárkit lehetett hibáztatni az esetért, csak éppen őt nem. +Vidovicsnak még azt az elégtételt is megadta a sors, hogy az összes +jelenlevők szerint ő volt a hibás. + +Ez a nevezetes jelenet ugyanis egy kicsit másképpen zajlott le, mint a +hogy Lolának elmondták. A párbajra nem a cigány szolgáltatott okot. + +Jóval az éjjeli zene után, a virradat órájában történt. Azoknál a +pezsgős üvegeknél tartottak, amelyeket már senki se számlál, még a +fizető pincér se. (De ne tessék félteni őt, ha koronkint a pillanat +intuiciójára bízza, hogy mennyit számítson föl; a fizető pincérek őrző +angyala mindig éberebb, mint a részegeké.) + +Az asztalnál ülők közül ketten már szenderegtek; Vidovics is mintha +másfelé gondolt volna. Cipriánit ellenben kissé lármássá tette a bor; +folyton ő beszélt. + +Éppen azt fejtegette, hogy mi módon s nevezetesen minő szerényebb +összegekkel lehetne megközelíteni a két Haller-leányt, midőn Vidovics +egyszerre, érthetetlenül fölpattant s minden igaz ok nélkül belekötött a +becsípett emberbe. + +– Milyen malheur-öm van nekem! – szólt s nagyot vágott az asztalra. – Az +este másfélóra hosszat betűzöm a vasuti menetrendet s annyit sem tudok +kisütni belőle, hogy miképpen lehet eljutni innen Árokszállásig, most +pedig, a mikor mulatni akarok, másfélóráig kell hallgatnom ezt a +szamarat, aki még butább, mint a menetrend! + +– Mi ütött beléd? Elment az eszed? – szólt Cipriani elbámulva. – Beszélj +velem tisztességesen, vagy ha részeg vagy, eredj haza. + +A többiek is rajta voltak, hogy elejét vegyék a komolyabb +összekülönbözésnek. + +– Mi bajod van vele? Örülj rajta, hogy szóval tart bennünket. Ülj le és +ne kötekedjél; ha rosszkedvü vagy, huzasd el a nótádat. + +De hiába csitították s hiába építgettek neki aranyhidat a tisztes +visszavonulásra, nem hagyta abba. + +– Eh, unom már ezt a sok vénasszonyos beszédet!… Ha társalogni akarsz, +eredj a borbélyhoz; engem ne bosszants a fecsegéseddel! + +Ez után persze nem maradt egyéb hátra, mint lovagiasan intézni el a +dolgot. Ha az ember beborozott, az még nem ok rá, hogy belekössön a +cimborájába. + +– Ugyan mi bőszített föl annyira? – faggatták Vidovicsot a segédei. – +Nem mondott semmi olyat, ami bánthatott. Lányokról volt szó, vagy más +efféléről!… + +– Dühös voltam a menetrend miatt – felelt Vidovics – s az jutott +eszembe, hogy milyen szamárság napról-napra halogatni az utazásomat, +csak azért, hogy egész éjjel ezt a locsogást hallgassam! + +A párbaj után azonban belátta a hibáját. Mialatt Ciprianit varrták, +odament hozzá s kezet fogott vele. + +– No, vén szamár! – szólt s a hangja most már barátságosan csengett, – +kellett ez neked? Minek ingerelsz, mikor rosszkedvü vagyok?! + +– Látod, ez már beszéd! – felelt Cipriani meghatva. – Miért nem mondtad +ezt mindjárt? + +Vidovicsra nem is haragudott tovább, csak a civilek gyalázatos +szerencséjét átkozta magában. S elhatározta, hogy ha találkoznék, aki az +ő esetéből kifolyólag azt merné állítani, hogy a katonai iskolákban a +vívást rosszul tanítják, ezen az emberen keresztül fog gázolni. +Mindenütt kereste ezt az embert – a vendéglőben koronkint gyanakodva +tekingetett szét, – de az illető nem akart mutatkozni. + +Addig is, míg ilyenformán revanche-ot vehet a polgári társadalmon, úgy +vélte, _fair_ dolog lesz, ha meleg barátságával tünteti ki legyőzőjét s +napról-napra, a híres esetek egész tömegével bizonyítja be neki, hogy a +kitünő vívónak a legtöbb párbajban nincsen szerencséje. + +Mindennap tudott egypár új esetet. + +– Nem neked mondom – kezdte reggelenkint, ahogy a kávéházba megérkezett, +– mert te fenegyerek vagy, akinek a hadseregben volna a helye, de hidd +el, a párbajt azoknak találták fel, akik nem tudnak vívni. A kárpitos +megvágja az őrnagyot, az ügyvéd lelövi az erdészt, a commis megsebzi a +vívómestert s mindez huszonnégy óra alatt történt. + +– Tegnap? – kérdezte Vidovics csodálkozva, mert Cipriani nem igen +szokott ujságot olvasni. + +– Nem, 1839-ben. + +– Te, hol tanulsz te ennyit? Egy idő óta olyan művelt vagy, mint egy +csillagásztorony! + +– Barátom, van nekem egy könyvem, három kötetben: a Sport-Kalendárium, +1873-tól 1875-ig. Abban minden megvan. + +– Vagy úgy. + +A párbeszéd ritkán tartott hosszabb ideig, mert Cipriani nem ért rá +minden éjjel művelődni s Vidovics akkor szerette a barátját, ha +hallgatott. + +De azért Cipriani egész délelőtt nem mozdult el Vidovics mellől; +szerette, ha együtt látják őket az ablakukban. Ha Vidovics nagyon sokáig +forgatta az ujságokat, vagy az utcán ácsorgó vásáros parasztokat nézte, +Cipriani a kutyáját tanítgatta; ezt a szórakozást sohase unta meg. + +Lassankint Vidovics is bele nyugodott sorsába. + +– Ez a bűnhödés, – szólt magában. – Most már azt se mondhatom neki, hogy +untat. Vérrel szerzett rá jogot, hogy bosszantson. + +Rendesen csak akkor kerekedtek föl a kávéházból, mikor a szinházi próba +véget ért s a Haller-leányok a szinházból hazafelé menet elhaladtak a +kávéház mellett. Vidovics egyetlen egy ilyen alkalmat se mulasztott el; +mindannyiszor haza kisérte őket. Lola határozottan kijelentette, hogy +otthon nem fogadnak látogatókat, de az utcán nem tilthatta el tőle. S +akarta, nem akarta, tűrnie kellett az escorte-ot. + +A párbaj óta a báró is csatlakozott a menethez. + +A harmadik vagy negyedik ilyen kirándulás után Cipriani egy délelőtt így +szólt Vidovicshoz: + +– Te, én azt hiszem, hogy ezek tisztességes leányok! + +– No, én is azt hiszem! – felelt Vidovics. + +Olyan különös hangon mondta ezt, hogy egyszerre valami halavány +világosság kezdett derengeni a katona fejében. Csak most jött rá, hogy +tulajdonképpen miért is kellett neki megverekednie. + +Ez a fölfedezés szinte megvigasztalta. Ha a női nemért szenvedett +megaláztatást, ez változtat a dolgon. Ebben az esetben illő volt, hogy ő +kapjon sebet s talán ösztönszerüleg történt, hogy nem védte magát elég +komolyan. + +Készségesen meghajolt a Vidovics jobb értesültsége és tisztább látása +előtt. Bizonyára úgy kell lennie, ahogyan ő mondja. + +Csak azon zúgolódott magában: + +– De hát mért nem mondta mindjárt?! A pokol tudta, hogy úgy van. Én nem. +Persze, a szinésznő sem mind egyforma. Az egyik szőke, a másik barna. De +azt meg kell mondani. Ha megmondják, akkor mindjárt tudja az ember. +Azelőtt… azelőtt nem kellett kérdezni. Az ember mindjárt tisztában volt +vele, hogy ha szinésznő, hát szinésznő. És rendben volt a dolog. De most +nagyon sokan vannak. Olyan sokan vannak, hogy már adót is fizetnek. +Nemsokára már a cigányok is fizetnek adót. Nekem különben semmi közöm +hozzá. De a pokol tudja, micsoda világ ez, mikor már a szinésznőket is +tisztelni kell! + +Cipriáni báró nem igen szeretett gondolkozni, de ha egyszer +nekikészülődött s komolyan hozzá látott az elmélkedéshez: ép, szolid, +egészséges gondolatokkal lepte meg önmagát. + +* + +A kávéházat kisöpörték; Cipriáni megnézte az óráját. + +– Egynegyed tizenkettő, – szólt. – Ejnye, be soká jönnek ma a lányok! + +– Tudod mit! Ne várd meg őket, – felelt Vidovics. + +– Eh, ha eddig vártam, most már veled maradok. De nem gondolod, hogy +elkerültek bennünket? + +– Az bizony meglehet. + +– Ámbár, ha csak meg nem kerülik a piacot, az ablakon át bizonyosan +észre veszed őket… + +– Én is azt hiszem. + +– S lehet, hogy még most is tart a próba. + +– Alighanem. + +– Nem tudod, hogy micsoda darabot próbálnak? + +– Dehogy nem. Elmondhatom neked az egész fekete táblát. Félnyolckor +olvasó-próba _A csángó szerelmé_-ből; ez nem tartozik ránk. Kilenckor +rész-próba _A remete csengetyüjé_-ből. Háromnegyed tízkor rész-próba +_Rip van Winkle_-ből. Féltizenegykor… + +– Ne mondd tovább, ebből én úgy sem tudok kiokosodni… De milyen furcsa +ember vagy te, Feri… + +– Mért? + +– Ha neked volnék, már régen San-Remoban ülök… + +– Mondd, hogy Monte-Carloban. Mert te ott ülnél. Talán már ott is +hagytad volna minden pénzedet. + +– Lehet. De ebben nem volna semmi különös. Sokkal különösebb az, hogy +te, akinek csak egyet kell gondolnia, két hét óta egyik napról a másikra +halogatod az utazásodat, pedig itthon nem csinálsz egyebet, minthogy +reggelenkint szóról-szóra megtanulod, mit írtak ki a szinházban a fekete +táblára. + +– Olyan buzgalommal küldtök, mintha nektek utaznám el s nem a magam +mulatságára. Különben meg vagyok győződve, hogy az utazók kilenctized +része azért bolyong a világban, mert egy-egy könnyelmü nyilatkozat +következtében, otthon már nem volt maradásuk. Hallod-e, hogy +megnyugtassalak s ne tartsalak tovább is izgatottságban, ünnepiesen +megigérem neked: hogy nem utazom el. + +– No végre, legalább nem vezetsz az orrunknál fogva! De miért +változtattad meg a szándékodat? + +– Mert ott ilyenkor már június van. Szóval elkéstem vele. + +– Tudod mit gondolok én? + +– Csak mondd ki, ha már kigondoltad. + +– Neked tetszik ez a két leány. + +– Tetszik hát. Neked tán nem tetszik? Ha nem tetszenék, azt hiszem, nem +kisérgetnéd őket. + +– Az igaz. + +Cipriani mondani akart még valamit, de aztán mást gondolt. Csak nem +fogja megbontani a szépen összevarrott jó egyetértést ilyen semmiségért! +Azért a két lányért éppen elég volt egy csatározás is. + +– Bánom is én! – szólt magában s közelebb hívta a kutyáját. + +Vidovics bosszus volt. Most vallotta meg magának először, hogy az a kis +szinészleány tartja itthon, akire már egy órája várakozik s aki azalatt +nyugodtan, közönbösen halad a maga szabályos útján. + +Eddig mindig talált valami kitünő ürügyet rá, hogy miért nem utazik el s +azt hitte, hogy csak az unalmát űzi. De most már kifogyott az ürügyekből +s rájött, hogy igenis, vár valamire. Nemrégen még semmit se kivánt az +élettől, de ma várja annak a kis lánynak a csókját. Miért? Mert szebben +nézett rá, mint a többiek? Elég nyájasak hozzá a többiek is. + +Majd eszébe jutott az a mosolygó szempár s így verte ki a fejéből rossz +sejtelmeit: + +– Eh, bolond ember az, aki nem hajol le egy ilyen gyönyörü virágért! A +legostobább szerelmi románc többet ér minden okos dolognál a világon. S +van-e szebb szerelem, mint az _egy szezonra_ szóló szerelem? Egy tavasz +s aztán: „Isten hozzád, édes, Isten hozzád kedves!…“ Lehet, hogy +_hiába_… Az se baj. Mit vesztettünk vele? Édes játékban töltött napokat. +S a napokkal kár volna fukarkodni; időnk van elég, hála Istennek. És ha +nem hiába!… Egy gyönyörü május, igazi csókkal, igazi öleléssel! Aztán a +szél magával viszi a rózsaszirmokat. Egy nyári éjszakán kisirja magát a +mellünkön, a postakocsi csilingel s megszólal a trombita: „Trara, +trara!“… És Isten veled, szinészlány-szerelem! + +Ebben a pillanatban a két kutya fölugrott s őrült vágtatásban rohant ki +az utcára a kávéház nyitott ajtaján át. A rattler kapott jobb startot, +de az ajtóban a nagy tábori eb keresztül ugrott rajta. + +Cipriani fölkelt a székéről s felkötötte a kardját. + +– Jönnek a leányok! + +Vidovics alig ismerte meg őket: új, tavaszi kalap virított a fejükön; a +keblük és a kezük tele volt ibolyával. Nevetve jöttek; már észrevették a +kutyákat. + +A két állat olyan vad rohanásban rontott ki a piactérre, hogy majdnem +feldöntötték azokat, akik mellett tova száguldottak. De pléhgalléros, +tekintélyes kutyák voltak; senki se mert kikezdeni velök. A következő +percben már ott ugrándoztak a kisasszonykák körül. + +Lola jó messziről észrevette a követséget s figyelmeztette Mirát: + +– A gavallérjaid hűségesen megvártak bennünket; nézd, hogy törtetnek +előre a postillonok! + +– Mondd, hogy: gavallérjaink. Mert csak az egyik az enyém. + +– Melyik, ha szabad kérdeznem? + +Mira álnok mosolylyal felelt: + +– Válassz te; te vagy az öregebb. Én megelégszem azzal is, aki neked nem +kell. + +– De zavarba hoználak, hogy ha választanék, ugy-e? + +– Az a kérdés, melyiket választanád. + +– Ne bolondozzál, Mira. Néha olyanokat mondasz, hogy megijedek. + +– Hát akkor miért faggatsz?! Különben ne vedd komolyan, amit mondok. +Jókedvü vagyok. + +– Ha csak ma volnál az! De mintha kicseréltek volna! Nem ismerek rád, +amióta itt vagyunk. + +– Szeretnéd, ha már másutt volnánk, ugy-e? + +– Igen, szeretném. + +– Én jól találom itt magamat. Különösen ma. + +Nem folytathatták: a leventék már a közelben voltak s tisztelegtek. + +Vidovics észrevette, hogy Mira pirosabb, mint máskor s hogy az arca +csupa ragyogás. + +– Valami öröme volt, ugy-e? + +– Óh, nagy örömem! Végre valahára szépen énekeltem a próbán. De, tudja, +igazán szépen! Még a zenekarból is megtapsoltak. Az igazgató pedig +örömében virágot hozatott. Nézze ezt a sok ibolyát! Tudja, mi az, mikor +egy vidéki szinigazgató virágot ad egy szinésznőjének?!… + +– Annyi bizonyos, hogy Berényben nem történt ilyesmi Hollósy Kornélia +óta. + +– Óh, maga elrontja az örömömet! Mért csúfolódik? Nem örül velem? + +Nem, nem örült vele. Boszantotta, hogy a leányt ilyen boldoggá teszi +valami, amiben neki semmi része s amit egy cseppet se tud komolyan +venni. + +Most jutott eszébe először, hogy lehetnek dolgok, amelyeket ők ketten +másképpen látnak, amelyekre nézve soha, de soha se érthetik meg egymást… + +– Olyan szívvel-lélekkel a szinpadé? – kérdezte Vidovics. + +– Istenem, hogyne! Hisz neki akarok élni! + +Cipriani, ha reprezentálni akart, annyit csörtette a kardját, hogy az +embernek utóljára azt kellett gondolnia: + +– A föld is reng belé, hogy ilyen derék huszárt hord a hátán! + +Ebből az ismerős hangból Vidovics, aki előre galoppozott Mirával, +megnyugvást szerezhetett róla, hogy a második hadtest kellő távolságban +van s hogy Lola nem hallja, amit ő Mirának mond. + +Fölhasználta a kedvező alkalmat s kipakolta a bizalmasságait. + +– Féltékeny vagyok a szinházra. Bánt a gondolat, hogy maga tetszeni akar +mindenkinek, aki tapsol: nemcsak a füszeresnek és a borbélynak, akik +jegyet váltanak, hanem a szinházi tűzoltónak és a zártszéknyitogatónő +fiának is. Először is azt szeretném, ha csak nekem akarna tetszeni. És +másodszor boszant a gondolat, hogy maga rá van szorulva az ő tapsaikra, +mert enélkül magára nézve az életnek semmi öröme. + +Mira nevetett. Amolyan primadonnanevetés volt ez, amelyet az utca tulsó +felén is meg kellett hallani. És Vidovics így szólt magában: + +– Tudja, hogy a nevetése is zene s szereti hallani ezt a muzsikát. De +azért úgy látszik, komolyan gondolja, amit mond… + +Mira tudniillik így felelt neki: + +– Furcsa ember maga, Vidovics. Úgy tesz, mintha száz éve ismerne s +mintha én is oly régóta ismerném magát. Mintha öröktől fogva így volna, +ahogy ebben a pillanatban s mintha azt hinné, hogy mindig, a jövő évben, +tíz esztendő mulva is így fogunk sétálgatni: kiséretünkben két vidám +kutyával, vígan magunk is. Bizalmasságokat mond nekem s nem kérdi, hogy +érdekelnek-e. Őszinte, mint egy igazgató s goromba, mintha a férjem +volna. Pedig hat hét mulva Isten hozzád-ot mondunk egymásnak s ha még +egyszer találkozunk valahol, talán meg se ismerjük egymást. + +– Megérdemlem a leckét, de az én tolakodó barátságom természetesebb, +mint a maga roppant hűvössége. Istenem, még nincs egy esztendeje, hogy a +szinpadon van s máris milyen ridegen nézi az embereket! Egy tizenhét +esztendős kis lány! Lássa, nekem fáj, hogy maga a két vidám kutyát, +engem, a katonát s az egész Berényt csak _staggione_-nak tekinti, +staggione-nak, amelyet hat hét mulva tökéletesen el fog felejteni… Mert +nekem ezek a napok nagyon, de nagyon kedvesek! + +– Mit akar? Ez már a negyedik állomásom. Ilyen viharos mult után, +akarva, nem akarva, észre kellett vennem, hogy az emberek mindenütt +ugyanazok. Nem érdemes nagyon érdeklődni irántuk; a másik staggioné-n is +megtaláljuk őket más név alatt, közönségesebb vagy finomabb kiadásban. + +– Azt hiszi, hogy engem is meg fog találni még egyszer, más név alatt, +finomabb kiadásban?… + +– Meg fogom találni. Lehet, hogy csak közönségesebb kiadásban, de meg +fogom találni. + +– Nem sokra becsüli a barátságomat. Pedig mindig kevesebb jó emberünk +van, mint gondoljuk; s már csak azért is érdemes számon tartani őket. + +– Mondja meg: ugyan miért venném komolyan ezt a barátságot? + +– Igaza van: mit ér az olyan jóbarát, akitől hat hét mulva örökre +elbúcsúzunk?! Egy cseppet se fogja sajnálni, hogy itt hagyja ezt a +bolond, lármás kis várost? + +– Nem tudom mi lesz hat hét mulva. De fogadni merek, hogy maga sem fog +túlságosan meggyászolni bennünket. + +– Olyan bizonyos benne? Tudja, én nem szeretek erre az időpontra +gondolni. És nem is várok annyi ideig, hogy ellent mondjak magának. Nem +kell jósolgatnom, hogy mi lesz; már most is szeretném azt mondani a tünő +pillanatnak: „maradj, oly szép vagy!“ Már most is szüntelen az jár a +fejemben, hogy: „O wenn es doch immer so bliebe!“ És nem tudok +megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy: nem lesz mindig így. + +– De hisz maga verseket mond nekem! Akkor hát ez szerelmi vallomás? + +– Valami olyanforma. + +– Köszönöm. Ez az első sikerem ezen a téren. Kár, hogy nem írta le s így +nem tehetem el az emlékeim közé. + +– Mért csúfolódik? + +– Mert nem szép, hogy így hazudik, világos nappal, a mikor látom a +mosolygó arcát. És versekben! Nem szégyenli magát? Megérdemelte volna, +hogy úgy tegyek, mintha komolyan venném, amit mondott. De tudom, hogy +van egy mentsége: az, hogy hivatalból udvarol minden szinésznőnek. + +– Mintha Lolát hallanám. + +– Ezzel csak hízeleg nekem. + +Vidovics elhallgatott. + +– Tessék, – szólt magában – nem is olyan naiv, mint hittem. Igazán, +nincsenek többé gyermekek! + +El akarta hitetni magával, hogy nem volt őszinte. De ahogy rápillantott +Mirára, látta, hogy ez a kisérlet hiábavaló. A rossz kis gyerek olyan +szépen, olyan nagyon szépen nézett rá, mintha egy kicsit megbánta volna, +hogy csúfolódással felelt a Mirza Schaffyból kölcsönzött sóhajtásra. + +– Jézus Mária! + +Ez a fölkiáltás Lolától eredt, de nem kellett hátrafordulniok, hogy +megtudják, mi okozta az ijedelmet. + +A szűkös Pázmány Péter-utcában haladtak s a kocsiúton, őrületes +pace-ben, egy rosszul hajtott bricska közeledett feléjök. A lovak +nyilván részegek lehettek, mert cikk-cakkosan vágtattak s hol jobb, hol +balfelé rángatták a kocsit. Messziről úgy látszott, mintha a megőrült +bricska minden boltajtóba be akarna rohanni. + +Lola attól rémült meg, hogy a kiszámíthatatlanul szeszélyes járómű +nekiront Mirának s a fölkiáltásával vészjelt akart adni, hogy a +gavallérok legyenek készen az eshetőségre. + +Élénk sajnálatomra kénytelen vagyok megvallani, hogy hősömnek nem volt +alkalma a hősnő életét megmentenie. A következő pillanatban az ijedős +Lola is meggyőződhetett róla, hogy nincs semmi komolyabb veszedelem. +Mire a kocsi közelükbe ért, a műkedvelő Phaëtonnak már sikerült a +felbőszült állatokat megfékeznie. + +A műkedvelő Phaëton, aki tilos-gyors és fölötte szabálytalan hajtásával +ennyire föllázította lovait: Van der Kerkhoven kisasszony volt. + +A Haller-lányok díszőrsége éppen akkor került a lefülelt bricska +szomszédságába, mikor a hollandus hölgy átadta a gyeplőt a diszkrétül +mosolygó kocsisnak, aki előbb hátul kucorgott. Ahogy leszállott, +észrevette a két ismerőst. A gavallérok köszöntek neki s Cipriani +odament hozzá. + +– Még nem hajt tökéletesen, – szólt a báró, – de annál inkább gratulálok +a lélekjelenlétéhez. + +Van der Kerkhoven kisasszony egy pillantást vetett a társaságra s aztán +habozás nélkül magához szólította Vidovics urat. + +Vidovics bocsánatot kért a szinházi hölgyektől s elbúcsuzott tőlük. A +Haller-lányok tovább siettek. A két kutya velök tartott; az ő jobb +értesültségüket ez a kis intermezzo nem vezethette téves útra. S utánok +rohant Cipriani is, magukra hagyva azokat, akiket egymásnak szánt a hir. + +– Ön nem utazott el, Monsieur Vidovics? – örvendezett Van der Kerkhoven +kisasszony. + +– Egy kis baj támadt a gazdaságomban – rögtönözte Vidovics – nem +jelentékeny dolog, de ilyenkor semmi sem pótolhatja a gazda szemét. Nem +utazhattam el olyan messzire. + +– S még most is elfoglalja ez a kellemetlenség? + +– Néha találkozik egy-egy szabad napom. Olyankor bejövök a városba. + +– Akkor hát minket is meglátogathat még egyszer, mielőtt elhagyom ezt a +szép országot. + +– Hogyne! Meddig lesz még szerencsénk? + +– Ebben a hónapban még nem megyek haza. Egy-két kirándulással adósom +Terka; ezeket nem engedem el neki. Igaz, nem tartana velünk holnapután a +szilas-almási tóhoz? Vagy a városban is van valami elfoglaltsága? Kik +voltak ezek a fiatal hölgyek? + +– Óh, szinész-kisasszonyok! + +– Gondoltam. Szóval számíthatunk önre? + +Egy kicsit bajos volt nem-et mondani. Vidovics úgy tett, mint aki a +fogorvos előtt meg akarja mutatni, hogy férfiasságát egy kis fájdalom +még nem teszi próbára. + +Nem, nem teheti magát nevetségessé amiatt a rossz kis gyerek miatt. + +– Természetesen. Köszönöm, hogy gondolt reám. + +– Tehát a viszontlátásra. Holnap ugy-e? + +– Holnap. + +Elbúcsuztak s Vidovics tovább sétált a Sugár Mariska utcája felé. Tudta, +hogy amazok már hazaértek, de Mira néha egy kis cerclet tartott az +ablaknál s ezt ma Vidovics nem akarta elmulasztani. + +Pedig bátran lemondhatott volna erről az örömről. + +Mintha várták volna. Lola ott könyökölt az első ablakban, a nagyobb +tekintély kedvéért Fröhlichnével. Mirát nem látta rögtön, de a házból +kihallatszó zongoraszó elárulta, hogy Sugár Mariskánál van, ami csak azt +jelenthette, hogy nem igen hajlandó holmi erkélyjelenetekre. + +– Hallja, édes Vidovics, – szólt Lola, – ha nagyon kedves akar lenni, +megtehetne nekem egy szívességet. (Még sohasem szólította ilyen +nyájasan; már ebből is látszott, milyen dühös.) Ne hordozza magával a +barátját. Külön-külön még csak meg tudok barátkozni magukkal, de +elefántnak ez az úr egy kicsit unalmas. + +– Mit tegyek? Nagyon ragaszkodik hozzám. Mindent legyőz a szeretet!… +mint nem tudom, melyik drámában éneklik. + +– Én nem tréfálok. Egyikük vonuljon vissza. Önre bízom, hogy melyikük +legyen az, aki visszavonul. + +– Hová lett, szegény? + +– Nem akart még egyszer találkozni közös ideáljukkal, a bolygó hollandi +nővel, s kerülő uton tünt el. Azt hiszem, attól tart, hogy +kompromittáltuk a csokoládé-gyár előtt. De, jónapot, menjen ön is +ebédelni. + +És Fröhlichnével egyetemben visszahuzódott az ablakból. Az audienciának +vége volt. + +– Miket beszélhetett össze-vissza ez a boldogtalan huszár? Három napig +se tudom kibékíteni őket. + +Nagyon kedvetlenné tette, hogy Mira nem akart mutatkozni. De +megpillantotta jó tündérét, Mariskát s megostromolta a másik ablakot is. + +Mariska egy negyedóráig tartotta szóval. Végre Mira is megjelent az +ablaknál; de nem szólt, csak nagy komolyan hallgatta őket. Ha Vidovics +hozzá intézte a szót, csak igennel vagy nemmel válaszolt. + +A béke-angyal magukra hagyta őket. + +– Haragszik? – kérdezte Vidovics. + +– Valamit akarok magának mondani. Nézze barátom, ha az ember házasodni +készül, ne udvaroljon másoknak, még szinész-kisasszonyoknak se. Adieu. + +És szépen betette az ablakot. + + + + +V. + +Vidovics Feri, akit a _Vasgyáros_-ra emlékeztető, büszkeséggel és +titkolt szerelemmel teli szinpadi jelenetek egy csöppet se hatottak meg, +ezután a kissé szinészies, hirtelen adieu után nyugodtan megebédelt, +aztán átment a kávéházba s esti hét óráig tökéletes lelki békében +biliárdozott Ciprianival. + +A katonának nem volt szerencsés napja. A biliárdban szégyenletes +vereséget szenvedett s közben kegyetlen szemrehányásokat kellett zsebre +vágnia. + +– Huszárban még nem láttam ilyen kofát, – kezdte Vidovics. – Mi jut +eszedbe, hogy himen-hireket hordasz szét a városban? Vagy kedveskedni +akartál nekik? S ha még igaz volna! + +– Hagyj nekem békét! – felelt Cipriani, akit Vidovics egy ötvennyolcas +szériessel végképpen elkeserített. – Ki akartalak menteni, hogy a +faképnél hagytad őket. + +– No ugyan szépen kimentettél. + +– Eh, majd töröm a fejem, hogy mit beszélek szinész-leányoknak. Mit +tartozik rájok az egész história?! + +– Ebben igazad van. + +S talán elintézték volna az ügyet, de Ciprianit izgatta a dolog. Egy +félórai szótlan küzdelem után önmaga tért vissza az imént letárgyalt, +kinos fejezetre. + +– Különben nekem beszélhetsz, amit akarsz. Ennek a sok hencegésnek az +lesz a vége, hogy igenis, bele fogsz harapni a csokoládéba, ha az öreg +Rotterdam is úgy akarja. Egész márciusban kint laktál Árokszálláson s +mikor engem a kövér lánynak bemutattak, már láttam, hogy a kövér lány ki +van készítve. + +– Azért úgy vettem észre, ugyancsak ütötted a vasat. + +– Azt hittem, hogy a lánynak van izlése s hogy az uniformis mégis csak +uniformis, még Amsterdamban is. + +– És aztán? + +– Kiderült, hogy a lánynak nincs izlése. + +– Nagyon gyakorlati, mi? + +– A kétszerkettő, parfőnnel leöntve. + +– Látod, ezt szépen mondtad. + +– Egyszer arról beszéltünk, hogy a tulipán megterem-e Magyarországon? +Azt feleltem neki, hogy a búza jobban fizet. A búzáról te jutottál +eszébe, s megkérdezte tőlem, van-e jelzálogkölcsön a birtokodon? + +– Ez, távolabbról nézve, csakugyan burkolt vallomáshoz hasonlít. S te +már bizonyos vagy benne, hogy Szent-Jánoson, egy-két esztendő mulva, a +merre a szem lát, csak óriási tulipán-táblákat látni. Árokszállás +megtelik _mynheer_-ekkel, a nőegylet bálja után, itt, a szeparéban, a +leglármásabb urak hollandi nyelven fogják énekelni, hogy: „nem kell +nekem rántotta, csak az, aki rántotta!“, mi pedig elhuzatjuk nekik, +hogy: „Hires város az alföldön Rotterdam!“ + +– Ne tedd magad előttem. Te ugyanazt akarod, amit én akartam. Csakhogy +te okosabban csinálod a dolgot. Úgy, ahogy a színházban szokták. Mikor +más ember becsületesen leiszsza magát, te az _Ueber Land und Meer_-ből +szavalsz előtte; s mikor más alszik, elhiteted vele, hogy gyönyörüen +állana neki a bunyevác népviselet. Egyik nap folyton a sarkában vagy, +másnap érzékeny jelenetet csinálsz neki, aztán ellovagolsz, mint +Mazeppa, vagy nem tudom, hogy hívták azt a lengyel jockeyt… Játszod a +megbántottat, a közömböst, a rejtelmes embert, vagy nem tudom mit. Ma +elutazol, holnap nem utazol el. Érdekessé teszed magad előtte s +nyakra-főre udvarolsz két kis szinész-lánynak, hogy egész Berény +beszéljen a dologról. Bele kötsz a legjobb barátodba, csak azért, hogy +elmondják neki: megverekedett, nem tudom kiért, mindig megverekszik +valami semmiért! Ha esik az eső, szalmakalapot téssz föl, ha fú a szél, +fütyölsz és azt mondod, hogy segítesz neki. Okos ember vagy. Látod, már +utánad jött! Azért akart behajtani minden kapuba, hogy okvetetlenül +megtaláljon. Én, én nem ilyen vagyok; katona vagyok. Huszár-atakk: +vagy-vagy. Megostromlom a várat s ha a roham sikerül, dobpergés mellett +vonulok be. Ha nem sikerül: rükverc, tisztelegj! Katona vagyok. + +– Szamár vagy. + +– Ugy-e, erre nem tudsz felelni? + +– Azt felelem rá, hogy ha akarsz még egy ötvenes partit, nem bánom. + +– Jól van. De _for_-ok nélkül. Ezt meg fogom nyerni. + +– Úgy látszik, tűzbe jöttél. Igaz, még egyet. Ne fecsegj folyton ezekről +a szegény leányokról. Nem vétettek neked azok. + +– Bántja őket az ördög. Te használod őket játékszernek. És én beugrom +elefántnak. Nem én mondom; maga Lola mondta. + +– Azt mondta, hogy játékszernek használom őket? + +– Nem, hanem hogy még soha sem látott lóháton elefántot. Gyöngéd célzás. + +– Viccnek elég rossz vicc. + +– Én is azt hiszem. + +– Szóval, nem kellene annyit társalognod. Egy katona mindig veszít, ha +sokat beszél. És te hirekkel látod el a szinésznőket. Hogy katona vagy?… +Ugyan hagyj békét! Nem katonának születtél te, hanem szerkesztőnek. +Zentai nem csinál ilyet. + +Zentai a _Berény és Vidéke_ szerkesztője volt. Bevándorlott ember, aki +még ifju korában elvesztette valahol a párbajképességét s aki, mióta +Berénybe betette a lábát, példátlan harciassággal akart szert tenni +némelyes társadalmi pozicióra. A tisztek még csak a nevét sem akarták +kimondani; szükség esetén mint „ama bizonyos, többször megfenyített +egyén-“ről emlékeztek meg róla. De Zentai azért nem tett le arról az +ábrándjáról, hogy egyszer majd csak kimódolja a maga kardaffaire-ját s a +legrosszabb esetben mint a szoldateszka brutalitás egy ujabb áldozata +szerez, ha nem is országos, legalább helyi népszerűséget. Ujságjában +minduntalan a hadsereg dolgait feszegette s ez annyival inkább +boszantotta a tiszteket, mert arra nem adott okot, hogy egyszerüen +elverjék. + +Cipriánira a Zentai neve olyan hatással szokott lenni, mint a bikára a +vörös posztó. Általában is lenézett mindent, ami valamelyes +összeköttetésben állott a könyvnyomtatás szerencsétlen találmányával, de +Zentai különösen a begyében volt. Ezt az urat nem igen lehetett +megtorlatlanul emlegetni előtte. De ez egyszer a bomba szétpukkant s nem +okozott bajt. + +– Látom, – szólt, – hogy minden áron belém akarsz kötni. De én nem +ugrom. Ha megint hősködni akarsz a kövér lány tiszteletére, keress +magadnak más baleket. Én nem nevettetem ki magamat. Jegyezd meg, hogy +ugyanegy Ciprianit csak egyszer lehet lóvá tenni, kétszer nem. +Kaszaboltasd le magad más valakivel. + +– Soha se kapkodjál a fringiádhoz, – felelt Vidovics. – Azért, hogy ezt +a pártit is elveszíted, még nem kell hajba kapnunk. + +– Azért boszantottál, hogy elszórakozzam a játékot? Hallod, ez nem +járja. Akkor ez a párti nem gilt; kezdjük újra. + +– Nem. Hét óra elmult; gyerünk a szinházba. + +Elmentek a szinházba, de a lányokat nem találták ott. A szinészpáholy +egész este üresen maradt. És másnap is hiába rostokoltak a kávéházban +déli félegy óráig. A leányok csak nem akartak mutatkozni. + +– Ejnye, a haszontalan! – szólt magában Vidovics. + +– Talán nem is volt próbájok? – tünődött fönhangon a katona. – Hiszen +csak észre vettük volna őket?!… + +– Kikerültek bennünket, – felelt Vidovics. – Vége a barátságnak. + +– Nem értem. + +– Hát én értem? De így van. + +Fölkelt, előkereste a kalapját s fütyölt a kutyájának. + +– No hát így is jól van, – szólt, mintha magában beszélne. + +S mialatt átmentek a vendéglőbe, megkérdezte Cipriánitól: + +– Nem jössz ki? + +– Hová? + +– Árokszállásra. + +– Kilovagolsz? + +– Nem, a gyorsvonaton megyek. + +– Ebben a szép időben? + +– Ruhát is viszek magammal, mert meglehet, ott maradok három-négy napig. +Nem szeretek a Jóska ingeiben járni ez előtt a csokoládé királyné előtt. + +– Mit csinálsz ott annyi ideig? + +– Kirándulunk Szilas-Almásra. + +– Fürdőzni? Áprilisban? + +– Barátom, ez a hölgy a szamócát januárban, a szőlőt februárban, a tó +vizét pedig áprilisban szereti. + +– Fene gyerek, az igaz. Szeretnék veled menni, de szolgálatom van. + +Ebéd után elbúcsúztak egymástól. Vidovics haza ment, pakoltatott s +kikocsizott a vasúthoz. + +Mikor Van der Kerkhoven kisasszonynak megigérte, hogy velök fog tartani, +még úgy gondolt erre a kirándulásra, mint valami igen-igen problematikus +dologra. Kényelmetlennek tartotta kifogásokat rögtönözni, annyival +inkább, mert nem akart abba a hírbe keveredni, hogy holmi szinházi +princesszek miatt visszavonul az egész világtól. De reménykedett benne, +hogy majd csak közbe jön valami, ami elmossa ezt a nem nagyon érdekesnek +igérkező kirándulást. Például földindulás támad, vagy a sok Vidovics +közül valamelyik agg rokon náthát kap. Egy staféta elvégzi a többit s +Van der Kerkhoven kisasszony bizonyára vigasztalódni fog. + +De tegnap óta változtak a viszonyok. Most már kisértésbe sem jöhetett, +hogy kibujjék az igérete alól. Mától fogva semmi oka rá, hogy kibujjék +alóla. S elhitette magával, hogy úgy is kiürítette volna a keserü +poharat. Amit egy gavallér megigér, azt meg kell tartania s talált +volna-e mentő ürügyet? Nem. Elég az hozzá, minden jól van úgy, ahogy +van… + +Hanem azért a vasúton is ugyanaz a gondolat foglalkoztatta, amely +délelőtt a kávéházban. + +– Ejnye, a haszontalan! Kacérkodik velem, mint akármelyik komédiásné? +Sértődöttnek, kevélynek és titokzatosnak óhajt feltünni? Meg akar +gyötörni, hogy annál kivánatosabbnak találjam? De hisz nekem ehhez a +banális, sokszorosan lejátszott _flirt_-höz semmi kedvem! A +szinésznőkből már elég volt; úgy a műkedvelőkből, mint az igaziakból. S +ha azt sejtem, hogy olyan, mint a többiek: bizony, egy lépést sem mentem +volna utána. Azt hittem, bolond véletlen, ha szinésznőnek tartják s hogy +valójában nem komédiáshölgy, hanem egy édes, kedves jó gyermek, akit +csak a szegénység dobott ezekre a nyomorult deszkákra. Nem az volna, +akinek képzeltem? Én voltam a naiv, nem ő? Lám, lám. Fölhúzza az +orrocskáját, mert azt hallja, hogy megházasodom! S ha úgy volna, mit +tartozik rá ez a história? Csak nem gondolta, hogy majd őt veszem el? +Nem, annyira nem lehet gyermekes. Ezzel tisztában lehet, akármilyen +fiatal s akármilyen kevéssé szinésznő. És ha csak egy kicsit érdeklődik +irántam: mit törődik a jövővel, mért ingerli a gondolat, hogy egyszer, +valamikor, nekem is meg kell házasodnom? Számítana valamire? Mire? Vagy +nem számít szegény semmire a világon, csak egyszerüen fáj neki, hogy más +nő képét hordom a szivemben? + +Eszébe jutottak a szavai s eszébe jutott a tekintete. Néha, igaz, a +kulisszák tájékán divatos pojáca-nyelven szólalt meg; máris úgy beszélte +a komédiások nemzetközi jargonját, mintha ott született volna +Arkádiában, a vidámság, a pajkosság, a könnyüvérüség és a hazugság +világában. + +De milyen más volt a tekintete! Ha koronkint komolyan, figyelmesen +hallgatta, amit egy léha életü, de alapjában szomoru ember beszélt neki, +olyan szépen tudott nézni, mint soha senki más. + +S mikor erre a meleg, odaadó tekintetre gondolt, kedve lett volna +kiszállni és tüstént visszafordulni. + +– Eh, mindegy! Úgy van jól, ahogy van. + +A vonat megállott. + +– Árokszállás! + +* + +Mikor benyitott a kancelláriába, Horváth Jóskát nagy dologban találta. A +főszolgabíró úr pedagógiával volt elfoglalva. + +Leckét adott egy tizenkét esztendős ifjunak, aki mint ő, a Horváth Jóska +nevet viselte, s akinek kerek koponyáján és hatalmas vállcsontjain +mindjárt az első pillantásra meglátszott, hogy véréből való vér. + +Nem mintha Vidovics mindezt most vette volna észre (mert a fiatal úr +feje és vállai láthatatlanok voltak), de nem lehetett kétsége, hogy ki a +családi kettős másik szereplője, mert a jelenet félreérthetetlen volt. + +A minta-gimnázium derék, érdemes tanárai bizonyára fejcsóválva nézték +volna ezt a jelenetet. Ők, akik a büntetés maximumát akképpen +alkalmazzák, hogy nevén szólítják a vétkes ifjut s szemrehányóan +integetnek neki a mutató ujjokkal, igen elitélik a Horváth Jóskáéhoz +hasonló eljárást, s meg kell vallanunk, hogy ez idő szerint Közép-Európa +legtöbb gondolkozója nekik ad igazat. + +De Horváth Jóskának a nevelés terén is megvoltak a maga önálló nézetei. +Az újkori eszmék nyomtalanul tüntek el feje fölött, mint bérc fölött a +szél; vagy meglehet, el se jutottak hozzá. Az őstatár nevelési módszert +ellenben, mint kipróbált és századokon át célszerünek bizonyult +metódust, igen helyeselte; és megmaradt mellette. + +Szóval, a térdei közt tartotta sarjadékát olyképpen, hogy kényelmesen +oktathassa a fiu legkevésbbé érzékeny testrészét. A nádpálca +szorgalmasan pótolta Pestalozzit; a láthatatlan fej ordított; s Vidovics +úgy jelent meg, mint egy mentő angyal. + +– Miért bántod szegény Józsi komát? – kérdezte a vendég, mikor a +váratlanul megszabadult fiatalember sietett elhagyni a kancelláriát. + +– Nem hagyta békén a szobalányt, – felelt az öregebb Jóska elégedetten. + +– S a szobalány panaszkodott? + +– Van esze, hogy panaszkodjék! De véletlenül rányitottam az úrfira. Azt +képzelte, valahol messze járok. + +– Nos aztán? Volenti non fit injuria. Ha a leány megbocsátott neki, +miért ez a szigoru példa-adás? + +– Hja, barátom, a fődolog: a rend. Ennek már így kell lenni. Ha valaki a +függetlenségi jelöltre akar szavazni, azt én természetesnek találom. De +ha van mód rá, azért mégis csak lecsukatom az illetőt. Mert ez a rend. + +– Nem volnék ilyen szigoru a komához. Az apja se volt jobb a Deákné +vásznánál. + +Ezt nem igen lehetett tagadni. A koma már vagy hat esztendős volt, mikor +Horváth Jóska megházasodott. S csak tavaly történt, hogy Joannovics +Terka, sürü könnyhullajtások között, adoptálta a magától jött emberkét, +akiről addig nem is tudott. + +– Hja, barátom, nem arról van szó. Én, mint magánember, helyeselhetem a +kölyök eljárását; bizony nem is szeretném, ha valami anyámasszony volna. +De más a filozófia és más a kötelesség. Az apai tekintély arra való, +hogy gyakoroljuk; ezt már így rendelik az institúciók és a pandekták is, +nem tudom, melyik. Páter familias est, quem… különben te jobban tudod +nálam a római jogot. + +– Azt hiszem, egy kicsit szabadon értelmezed Gaiust és Justinianust. Ha +jól emlékszem, az institúciók és a pandekták egyáltalán nem intézkednek +az ilyen esetekről. Nem látták előre, hogy a magyar virtusnak tizenkét +esztendő is elég a virágzáshoz. Szeretem a komát. Ezt a fickót ugyan +anyától született ember nem fogja az asztal alá inni. + +– Remélem. Csakhogy attól tartok, húsz esztendős korában annyira tele +lesz mindenféle bölcsészettel, hogy a leheletétől a hegyi kristály is +mindjárt kávéházi tükörré válik. De ma nem akarok búslakodni. + +– Máskor se igen érsz rá. + +– Mit csináljak, barátom? Olyan gyönge szervezetü vagyok, hogy ha +egy-két liternyit búsulok, már megárt az egészségemnek. Azért hát nem is +búsulok; nem akarok Karlsbadba kerülni. Aztán meg miért is szomorkodnám, +mikor van még egy jó barátom, aki nem felejtkezett meg rólam végképpen, +hanem elnéz hozzám, hogy egy-két poharat koccintson velem?! Te, fiu, nem +is tudod, milyen nagy jót tettél velem! Áldjon meg érte az Isten, hogy +eljöttél! + +– Pedig nem hozzád jöttem, hanem az asszonyokhoz. + +– No azt meg éppen jól tetted!… Mert ha hozzám jöttél volna, soha se +volnánk biztonságban. Míg, ha föláldozod magadat a hazáért, visszaadod a +szabadságomat, az életemet, az ifjuságomat!… + +– Ejnye, be sokat mondasz! Úgy látszik, nem bájolt el a vendéged. Hát ez +az a híres beduin vendégszeretet, mondd? + +– Mit akarsz? Mindjárt két hónapja, hogy németül kell ebédelnem, pedig +magyarul se szeretek beszélni, amikor eszem. Aztán meg, köztünk szólván, +egy kicsit sok is nekem ez a hosszu robot. Tudod, egy idő óta átkozottul +gyönge a szervezetem. Mióta ez a Brabanti Elza itt van, félig-meddig +özvegységre vagyok kárhoztatva s hidd el, semmi sem árt annyira az +egészségemnek, mint az özvegység. + +– Nem is Brabantból való, szegény. Hollandia és Brabant, az török, +görög, de nem egy ördög. + +– Nekem nem imponál a tudományod. A tudomány szép; elérhet vele az ember +ezernégyszáz forint évi fizetést s nem tudom mennyi ötödéves pótlékot, +de te, aki úgy iszod a pezsgőt, mint a homok a vizet, bizony nem élnél +meg a tudományodból. S mondhatom neked, ez a hölgy, aki jobban elüt a mi +asszonyainktól, mint a brabanti csirke a derék, tisztes, egyszerü magyar +csirkétől: itt, a környéken s talán egész Szilas-Bodrog vármegyében +népszerütlenné tette a tudományt ujabb ezer esztendőre. Ha látnád! +Elmegy a paraszt-lakodalomba s táncolni akar a vőlegénynyel; az +nekigyürkőzik, végigviszi az udvaron, mint egy vedret s ő el van +ragadtatva! Szeretne szüretelni, szeretne tollat fosztani s eped egy +disznótor után; végre, elcipeljük a tanyai szolgáló gyerekének a +keresztelőjére, halálra gyötri a papot, hogy ki festette Kalazanti Szent +Józsefet s hazajövet el van ragadtatva. Meg akarja várni a husvéti +öntözést, időközben cigánykereket vettet a fekete és fehér ifjusággal, +forintokat osztogat szét köztük s el van ragadtatva! Aztán visszavonul +szűzi szentélyébe s ilyeneket ír be az albumába: „A szerelem a szív +zenéje“… „A szerelem patak, amelyben az ég tükröződik“… „A szerelem +virágtartó“… „A szerelem lámpás, hajnali csillag, remontoire-óra“… s az +ördög tudja még mi. Barátom, én nem vagyok próféta s a Jeremiásokkal nem +akarok versenyezni, de mondhatom neked, hogy az öreg Rockfeller nem tud +annyi csokoládét csinálni, amennyivel ezt a leányt elveszik feleségül. + +– Féltékeny vagy rá, mert Terka szíves hozzá. Derék, okos, kedves leány +ez; nem közönséges eszü… + +– Éppen az a baja, a szerencsétlennek. Van rettenetesebb alak, mint az a +leány, akinek az esze nem közönséges?! A lánynak csak annyi esze legyen, +hogy értse a módját, miképpen lehet főkötő alá kerülnie. Ha több esze +van, az baj. Olyan, mintha az orra nagyobb a rendesnél. Mennyit fog ez +beszélni, barátom, ha egyszer a nyakába varrják valami boldogtalan +csokoládé-amateurnek! Pedig már a biblia is azt mondja, hogy a hét +egyiptomi csapás közt a beszédes asszony volt a legrettenetesebb. + +– Látod, ez a pandektákban van. + +– Nekem beszélhetsz! Az én házamban annyi most a tudomány, hogy sok is; +azt hiszem, már rajtam is kiüt ez a betegség, hiába csúfolódol!… +Különben soha se tedd magad, udvariasságból Terka barátnője iránt!… +Párisban vannak emberek, akik még nálad is párisiabbak. A fejem teszem +rá, úgy se sokat ér, hogy titokban azt gondolod, amit én. + +– Tudom is én, mit gondolsz. + +– Hát majd megmondom. Az asszonyban, barátom, a fődolog az, hogy tudja a +módját annak, amit tennie kell. Ha másra is van esze, az nagy +szerencsétlenség. Tőlem beszélhetsz vele, öreg, a pizai toronyról, a +szép Meluzináról, vagy akár Nostradamus jóslatairól, én csak azt mondom +neked, hogy nem szeretem azt a dámát, aki okosabb akar lenni, mint Deák +Ferenc. + +Ha Joannovics Terka tudta volna, mily pontos értesülései voltak +nyiltszivü férje meghittjeinek afelől, hogy ő mennyire tudja a módját +mindannak, amit tennie kellett: Joannovics Terka egyszerüen meghalt +volna szégyenletében. + +De Joannovics Terka ezt nem tudta meg soha. S az is bizonyos, hogy e +pontos értesülések azt az általános respektust, melynek Joannovics Terka +örvendett, nem kisebbítették, sőt ellenkezőleg. + +Hetven évvel azután, hogy a türelmes olvasó e regényt letette a kezéből, +Joannovics Terka, mint a legboldogabb hitves fog átköltözni egy finomabb +világba, sejtelme nélkül annak, hogy férjének cinizmusa mily határtalan +volt. + +Amiből ismét csak az következik, hogy lelki bajaink nem is volnának se +olyan nagyok, se olyan számosak, ha folytonosan nem gondoskodnék róla, +hogy legyen mivel szórakoznunk, két házi ellenségünk: a tudatosság és a +képzelet. + +– Azt magam se értem, – szólt Vidovics, – hogy mit akar ezzel a +kirándulással? Mit csináljunk áprilisban Szilas-Almáson? Hisz nincs ott +most egy patkány se. + +– Hát tudom én? Kérdezd meg tőle. Valami okos ember elhitette vele, hogy +a wörthi tó Almáshoz képest semmi. Csónakázni akar; már régóta nem +csónakázott. Kinézte a naptárból, hogy mikor van holdtölte; holdas éj, +víz, csónak, evezősök és friss baritonhangok kellenek neki. + +– És Terka? Nem magyarázta meg neki, hogy ezért ugyan nem érdemes +Almásra menni? + +– Egy ideig rajta volt, hogy megértesse vele, micsoda képtelen gondolat +ilyenkor oda baedekerezni, de minél többet beszélt, ez az Őrült Janka +annál nagyobb kedvet kapott a vállalkozáshoz. Azt képzeli, hogy valami +elhagyatott tündérkertről van szó. Utóljára Terkának is eszébe jutott, +hogy: igaz, ő sem volt még Almáson áprilisban soha; ej, be furcsa világ +lehet ott ilyenkor! Ilyenek az asszonyok, barátom. Igaz, +figyelmeztetlek, ne nagyon bízzál a feleségemben. Azt gyanítom, igen +szeretne összeboronálni ezzel a sajátságos hajadonnal. + +– Álmodozol. + +– Te, vigyázz magadra! Ne mondj neki könnyelmüen udvariasságokat. Az én +menyecském, amilyen kicsi, olyan ármányos s alig várja, hogy rajta érjen +benneteket valami holdfényes ábrándozáson. S akkor aztán jaj neked, mert +negyven milliót nem kompromittálhatsz büntetlenül. Hallod-e ember, +helyén legyen az eszed! Még csak éppen az kellene nekem, hogy a +barátnőnk mindig itt legyen a szomszédban! + +– Ártatlanokat gyanusítasz. Különben ne félj semmit; Szilas-Almás nem az +a hely, ahol a regényeket szövik. Emberemlékezet óta nem volt eset rá, +hogy ebből a fürdőből egy lányt férjhez vittek volna. De most itt +hagylak; megyek köszönni a feleségednek. + +– Előbb igyál egy pohár konyakot. Ez az egyetlen igazi öröm, amiben most +szegény, elzüllött házamban részed lehet. Te, pajtás, köszönöm, hogy +megmentettél ettől a kirándulástól. Nem felejtem el soha ezt a baráti +cselekedetet; ha függetlenségi programmal akarnád magad megválasztatni, +még akkor sem felejteném el… S aztán, vidd el őket minél hamarább! +Áldásom rátok! + + + + +[Transcriber's Note: + +Javítások. + +Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. + +A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: + +17 föllázadva a kapítányuk föllázadva a kapitányuk + +23 mi?…. Jőjjön mi?… Jőjjön + +38 végre megíndult végre megindult + +38 de amít látott de amit látott + +92 különbsé Olyan különbséget. Olyan + +106 így szólt Vidovicshoz; így szólt Vidovicshoz: + +112 hiába!…. Egy hiába!… Egy + +124 holmi erkélyelenetekre holmi erkélyjelenetekre + +151 el…. S aztán el… S aztán] + + + + +*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK GIROFLÉ ÉS GIROFLA (1. KÖTET) *** + +***** This file should be named 30232-0.txt or 30232-0.zip ***** +This and all associated files of various formats will be found in: + https://www.gutenberg.org/3/0/2/3/30232/ + +Updated editions will replace the previous one--the old editions will +be renamed. + +Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright +law means that no one owns a United States copyright in these works, +so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the +United States without permission and without paying copyright +royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part +of this license, apply to copying and distributing Project +Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm +concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, +and may not be used if you charge for an eBook, except by following +the terms of the trademark license, including paying royalties for use +of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for +copies of this eBook, complying with the trademark license is very +easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation +of derivative works, reports, performances and research. Project +Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may +do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected +by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark +license, especially commercial redistribution. + +START: FULL LICENSE + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full +Project Gutenberg-tm License available with this file or online at +www.gutenberg.org/license. + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project +Gutenberg-tm electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or +destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your +possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a +Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound +by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the +person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph +1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this +agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm +electronic works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the +Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection +of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual +works in the collection are in the public domain in the United +States. If an individual work is unprotected by copyright law in the +United States and you are located in the United States, we do not +claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, +displaying or creating derivative works based on the work as long as +all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope +that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting +free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm +works in compliance with the terms of this agreement for keeping the +Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily +comply with the terms of this agreement by keeping this work in the +same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when +you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are +in a constant state of change. If you are outside the United States, +check the laws of your country in addition to the terms of this +agreement before downloading, copying, displaying, performing, +distributing or creating derivative works based on this work or any +other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no +representations concerning the copyright status of any work in any +country other than the United States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other +immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear +prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work +on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the +phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, +performed, viewed, copied or distributed: + + This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and + most other parts of the world at no cost and with almost no + restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it + under the terms of the Project Gutenberg License included with this + eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the + United States, you will have to check the laws of the country where + you are located before using this eBook. + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is +derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not +contain a notice indicating that it is posted with permission of the +copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in +the United States without paying any fees or charges. If you are +redistributing or providing access to a work with the phrase "Project +Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply +either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or +obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm +trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any +additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms +will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works +posted with the permission of the copyright holder found at the +beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including +any word processing or hypertext form. However, if you provide access +to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format +other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official +version posted on the official Project Gutenberg-tm website +(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense +to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means +of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain +Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the +full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works +provided that: + +* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed + to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has + agreed to donate royalties under this paragraph to the Project + Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid + within 60 days following each date on which you prepare (or are + legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty + payments should be clearly marked as such and sent to the Project + Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in + Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg + Literary Archive Foundation." + +* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or destroy all + copies of the works possessed in a physical medium and discontinue + all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm + works. + +* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of + any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days of + receipt of the work. + +* You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project +Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than +are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing +from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of +the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set +forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +works not protected by U.S. copyright law in creating the Project +Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm +electronic works, and the medium on which they may be stored, may +contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate +or corrupt data, transcription errors, a copyright or other +intellectual property infringement, a defective or damaged disk or +other medium, a computer virus, or computer codes that damage or +cannot be read by your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium +with your written explanation. The person or entity that provided you +with the defective work may elect to provide a replacement copy in +lieu of a refund. If you received the work electronically, the person +or entity providing it to you may choose to give you a second +opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If +the second copy is also defective, you may demand a refund in writing +without further opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO +OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT +LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of +damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement +violates the law of the state applicable to this agreement, the +agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or +limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or +unenforceability of any provision of this agreement shall not void the +remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in +accordance with this agreement, and any volunteers associated with the +production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm +electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, +including legal fees, that arise directly or indirectly from any of +the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this +or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or +additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any +Defect you cause. + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of +computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It +exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations +from people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future +generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see +Sections 3 and 4 and the Foundation information page at +www.gutenberg.org + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by +U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, +Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up +to date contact information can be found at the Foundation's website +and official page at www.gutenberg.org/contact + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without +widespread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine-readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To SEND +DONATIONS or determine the status of compliance for any particular +state visit www.gutenberg.org/donate + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including checks, online payments and credit card donations. To +donate, please visit: www.gutenberg.org/donate + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works + +Professor Michael S. Hart was the originator of the Project +Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be +freely shared with anyone. For forty years, he produced and +distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of +volunteer support. + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in +the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not +necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper +edition. + +Most people start at our website which has the main PG search +facility: www.gutenberg.org + +This website includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. + + diff --git a/old/30232-0.zip b/old/30232-0.zip Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..08ea3c3 --- /dev/null +++ b/old/30232-0.zip diff --git a/old/30232-h.zip b/old/30232-h.zip Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..280bfea --- /dev/null +++ b/old/30232-h.zip diff --git a/old/30232-h/30232-h.htm b/old/30232-h/30232-h.htm new file mode 100644 index 0000000..e1db7ae --- /dev/null +++ b/old/30232-h/30232-h.htm @@ -0,0 +1,3237 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" +"http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html;charset=utf-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>The Project Gutenberg eBook of Giroflé és Girofla (1. kötet) by Zoltán Ambrus</title> + +<style type="text/css"> + +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + +h1,h2,h3,h4,h5,h6 { + text-align: center; + clear: both; +} + +p { + margin-top: 0.75em; + margin-bottom: 0.75em; +} + +body > p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.chap {width: 65%} + +table { + margin-left: auto; + margin-right: auto; +} + +.pagenum { /* uncomment the next line for invisible page numbers */ + /* visibility: hidden; */ + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} /* page numbers */ + +.tdr {text-align: right;} +.tdl {text-align: left;} +.tdc {text-align: center;} + +.box { + padding: 1em; + display: inline-block; + width: 25em; + max-width: 90%; +} + +.center { + text-align: center; + text-indent: 0; +} + +.right { + text-align: right; + margin-right: 1.5em; +} + +.smcap { + font-variant: small-caps; +} + +.dropcap { + font-size: 200%; +} + +.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} + +.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} + +/* Images */ + +.figcenter { + margin: auto; + text-align: center; +} + +p span.i0 { + display: block; + margin-left:5%; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; + font-size: 0.9em; +} + +.transnote { + background-color: #E6E6FA; + color: black; + padding: 0.5em; + margin-bottom: 5em; + font-family: sans-serif, serif; + font-size: 0.9em; +} + +.transnote p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +</style> +</head> +<body> + +<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold;'>The Project Gutenberg eBook of Giroflé és Girofla (1. kötet), by Zoltán Ambrus</div> +<div style='display:block; margin:1em 0'> +This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and +most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions +whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms +of the Project Gutenberg License included with this eBook or online +at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you +are not located in the United States, you will have to check the laws of the +country where you are located before using this eBook. +</div> +<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: Giroflé és Girofla (1. kötet)</div> +<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Zoltán Ambrus</div> +<div style='display:block;margin:1em 0'>Release Date: September 19, 2012 [eBook #30232]</div> +<div style='display:block;margin:1em 0'>Language: Hungarian</div> +<div style='display:block;margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div> +<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Tamás Róth, Albert László and the Online Distributed Proofreading Team Europe</div> +<div style='margin-top:2em;margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK GIROFLÉ ÉS GIROFLA (1. KÖTET) ***</div> + +<hr class="chap" /> +<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= +"" /></div> +<hr class="chap" /> +<div class="figcenter"> +<div class="box"> +<p class="right"><span class="caption-large"><span class= +"dropcap">S</span>ZINES . . . .<br /> +. KÖNYVEK</span></p> +</div> +</div> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-150">Ambrus +Zoltán</span></p> +<h1><span class="smcap">GIROFLÉ és GIROFLA</span></h1> +<p class="center"><span class="caption-large">Regény</span></p> +<p> </p> +<table> +<tr> +<td class="tdr"><span class="caption">ELSŐ</span></td> +<td class="tdc"><img src="images/i001.jpg" alt= +"" /></td> +<td class="tdl"><span class="caption">KÖTET</span></td> +</tr> +</table> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-large">Budapest</span></p> +<p class="center"><span class="caption">Singer és Wolfner +kiadása</span></p> +<p class="center"><span class="caption">1901.</span></p> +<hr class="chap" /> +<p class="center"><span class="caption">Utannyomás +tilos.</span></p> +<p class="center"><span class="caption">*</span></p> +<p class="center"><span class="caption">A fordítás joga +föntartva.</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-small">BUDAPESTI HIRLAP +NYOMDÁJA</span></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= +"Page_3">-3-</a></span></p> +<h2>I.</h2> +<p>József napja Rác-Árokszálláson rendesen egy hétig szokott +tartani. Horváth Jóska ugyan, a házassága óta, roppantul +megkomolyodott, de ilyenkor, egyszer egy esztendőben, kidühöngte +magát. Máskülönben nagy csöndességben élt a csöpp asszonykájával s +akik jogász korában ismerték, el se hitték volna róla, hogy olyan +kitünő főszolgabiró váljék belőle. De a régi Horváth Jóska nem +veszett el végképpen; a leányzó nem halt meg, csak aludt. És +koronkint föltámadt. Hogy mennyire föltámadt, arról minden egyes +alkalommal három hétig beszélt Szilas és Bodrog-vármegye.</p> +<p>Ezeket az időszaki, tekintélyes kirugásokat <span class= +"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> Horváth Jóska +azzal okolta meg a felesége előtt, hogy neki gyönge mája van. Az +egészségének tartozott vele, hogy néha-néha nagyokat igyék. És +csakugyan, abban az esztendőben, mikor apósa, az öreg Joannovics +Milán halála miatt nem tarthatták meg a József-napot, Horváth +József belebetegedett a nagy szolidságba. Nem evett, nem +káromkodott, s már attól féltették, hogy búskomorságba esik. +Szerencsére közbejöttek a választások s egy nagyobb szabásu, +mondhatnám: közigazgatási jellegü áldomás után, amelyen néhány +jövevényt hivatalból az asztal alá kellett inni, Horváth Jóska +kigyógyult kedély-betegségéből.</p> +<p>Hogy a gyönge máju páciens a boritalból, ürmértékben kifejezve, +mennyit használjon, erről az orvosi tudomány nem nyilatkozik egész +határozottan; s e tekintetben a belgyógyászat jeleseinek a nézete +alighanem eltér a Horváth Jóska vélekedésétől. Egy azonban +kétségtelen. S ez az, hogy az orvosi tudomány még nem derítette ki, +<span class="pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> +vajjon a gyógyulás érdekében föltétlenül szükséges-e, hogy a +májbajos ember az összes boros poharakat sorban a falhoz vágja, s a +kúra végén összetörjön minden néven nevezendő cserép-, üveg- és +porcellántárgyat, ami a kezeügyébe esik. Ez lehet szükséges, lehet +fölösleges; annyi bizonyos, hogy Horváth Jóskának a gyógyászat +terén megvoltak a maga határozott elvei. S nála minden József-nap +úgy végződött, hogy pohár meg tányér nem maradt a házban, a vizet +három napig régi befőttes üvegekből itták, s ideiglenesen le +kellett költözködni az alsó házba, mert a mulatság színhelyén csak +itt-ott maradt meg egy-egy ablaküveg.</p> +<p>A törékeny tárgyak e szörnyü pusztulása többnyire csak a +legutolsó napon szokott bekövetkezni, akkor, mikor a kijózanodott +vendégek már hazaszökdöstek s a házigazda, akinek végre szintén +sikerült becsípnie, magára maradt a cigányokkal. Ilyenkor mindig +igen érzékeny jelenetek folytak le <span class="pagenum"><a name= +"Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> Horváth Jóska meg a felesége +között. A csöpp asszonyka, aki a pezsgőzés első napján maga volt az +édes nevetés, a finále idején könnyek árjává változott át; Horváth +Jóska megfogadta, hogy soha se iszik többet s falhoz vágta az +utolsó poharat.</p> +<p>Szóval a lakzi mindig bús véget ért. De az eltöltött +egy-két-kilenc napért érdemes volt szenvedni. Hogy micsoda +vigasságok zajlottak le ezek közt a betört ablakok és pezsgő-foltos +falak közt, arról csak kevesen tudnának beszélni, mert aki jelen +volt, az egy darabig nem emlékezett semmire a világon, csak a +süketítő, folytonos muzsikaszóra. A cigány éjjel-nappal húzta; ha +az egyik kidőlt, volt helyette más. Kihozták Vásáros-Berényből mind +a három bandát; az <i>Európá</i>-ban, az <i>Arany Szarvas</i>-ban +és a <i>Metropole</i>-szállóban nem maradt még csak egy cimbalmos +se. Kinek is húzták volna ott? A honvédtiszteken kivül, akik kilenc +órakor haza szoktak menni, alig egy-két vendég búslakodott a máskor +oly hangos <i>Európá</i>-ban; <span class="pagenum"><a name= +"Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> a többiek, az igazi mulatók: a +jeunesse dorée és a huszártisztek mind kinn voltak +Árokszálláson.</p> +<p>Ez a sivár, árnyéktalan kis fészek sok tekintetben vetekedett +ilyenkor a gyakran emlegetett Aranjuezzel. A zaj például semmi +esetre sem volt ekkora Aranjuezben. S mily szép gyülekezete a +lovagoknak és dámáknak! Mert mindig találkozott egy pár vidám +menyecske, aki nem törődött azzal a néhány kilométerrel. Pár perc a +gyorsvonaton, mi az? S a négyes huszárok olyan jó táncosok voltak! +Nemcsak jól táncoltak: bírták a táncot, csakúgy, mint az italt s +jöttek légyen bárhonnan, tudták élvezni az életet, azon mód, ahogy +csak itt tudják élvezni, a tejjel és mézzel folyó Kánaánnak ezen az +áldott pontján, ahol a természet nyájassága és bőkezűsége az embert +is pazarrá és gondtalanná teszi.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Abban az esztendőben, amikor történetem kezdődik, József napja +péntekre esett. <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= +"Page_8">-8-</a></span> A mulatság tehát csütörtökön kezdődött. +Piros rózsa, fehér rózsa; szőke leány, barna… egy kis tánc, egy kis +kártya, sok bor és megint sok bor mellett elmult péntek, elmult +szombat is.</p> +<p>Vasárnap reggel, kilenc óra tájban, Vidovics Feri, aki máskor +végig ki szokott tartani, hirtelen elszomorodott, s a fejébe vette, +hogy haza megy. Vigye el az ördög Horváth Jóskát, meg az egész úri +társaságot, Van der Kerkhoven kisasszonynyal, a sokszoros milliomos +hollandus leánynyal együtt, akit reggeltől estig neki kellett +mulattatnia, mert a többiek nem igen szerették a francia és egyéb +pogány nyelveket: neki már elég volt a mulatságból.</p> +<p>Mióta a bál elkezdődött, mindössze hat órát aludt, s egyszerre +úgy tetszett neki, mintha egy örökkévalóság óta volna ébren; mintha +végigitta volna az összes pún háborúkat, a középkort, a +reformációt, s Forgách tábornokné egész fiatalkorát. <span class= +"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span></p> +<p>A banda áhítatosan ismételte, amit Rác-Árokszálláson már +mindenki tudott: <span class="i0"><br /></span> <span class= +"i0">Eltörött a hadnagy lába,<br /></span> <span class="i0">Nem +mehet a kaszárnyába.<br /></span> <span class="i0">– Ejhé, +dudajlé,<br /></span> <span class="i0">Rózsám, +szeretsz-é?!<br /></span> <span class="i0">– Nem!<br /></span> +<span class="i0"><br /></span></p> +<p>A „nem“-et az érzékenyebb lelkü vendégek igen sok elkeseredéssel +ekhózták. Vidovics Feri elvégezte magában, hogy fölkel; s szándékát +a nehézkedés és az egyensúly törvényeinek óvatos szemmeltartásával +végre is hajtotta.</p> +<p>Valaki rászólt:</p> +<p>– Friss bácskaiakat.</p> +<p>Vidovics Feri abban a hangulatban volt, mikor az ember hirtelen +lelki szükségét érzi, hogy pofon vágja a legjobb barátját. +Körülnézett, mintha valami elrejtőzött ellenséget keresne. Ahogy +azonban végignézett a társaságon s megpillantotta Cipriani bárót, +aki éppen a cigányokat fincoltatta, okosabbat gondolt. A hadnagy +oly részeg volt, hogy Vidovics Feriben föltámadt a nemesebb mámor +önérzete. <span class="pagenum"><a name="Page_10" id= +"Page_10">-10-</a></span> Az villant keresztül a fején, hogy ő itt +a józanság nemtője.</p> +<p>Megindult szó nélkül. Egy kicsit elszokott a járástól; de +léptei, a körülményekhez képest, kifogástalanul rugalmasak +voltak.</p> +<p>Hagyták; azt hitték, hogy a szobájába megy.</p> +<p>Úgy reménykedett, hogy az asszonyok még alusznak s föltünés +nélkül szökhetik meg. Van der Kerkhoven kisasszony nélkül +számított. A hollandus leány éppen szembe jött vele. A kertből +kerülhetett elő, mert egy halom virágot tartott a kötényében. Nem +is festett rosszul a bunyevác asszonyok viseletében. Sugárzott az +egészségtől s olyan volt, mint a frissen nyilt tulipán.</p> +<p>Van der Kerkhoven kisasszonyt már nem lehetett elkerülni. Annál +jobb: legalább egyszer s mindenkorra elbúcsuzik tőle.</p> +<p>Jó reggelt kivánt neki s azután így szólt hozzá:</p> +<p>– Kegyébe ajánlom magamat, kisasszony. Kérem, emlékezzék rám +szívesen. <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= +"Page_11">-11-</a></span></p> +<p>– Milyen ünnepies! Elmegy?</p> +<p>– El.</p> +<p>– Kár. Szerettem volna, hogyha még marad. Az urak nem szívesen +beszélnek franciául s én oly keveset tudok németül! Ön volt az +egyetlen gavallérom. De remélem, még látjuk?</p> +<p>– Az nem tőlem függ, hanem attól, hogy a kisasszony mennyi ideig +marad Magyarországon.</p> +<p>– Mért? Elutazik?</p> +<p>– San-Remoba megyek egy pár hétre.</p> +<p>– Ah!</p> +<p>– S mivel úgy hallottam, hogy a kisasszony holnapután Temesvárra +készül…</p> +<p>– Igen. Sorra látogatom frohsdorfi barátnőimet.</p> +<p>– Úgy meglehet, búcsuvizitem alkalmával nem lehet +szerencsém.</p> +<p>– Meglehet, Monsieur Vidovics. Tehát addio. Mindig szívesen +fogok emlékezni önre. Vasúton megy?</p> +<p>– Nem. Lóháton jöttem. <span class="pagenum"><a name="Page_12" +id="Page_12">-12-</a></span></p> +<p>– Értem. <i>Á l’anglaise</i> tünik el, hogy itt ne fogják.</p> +<p>– Még van egypár napi dolgom Berényben, csak aztán +indulhatok.</p> +<p>– Szerettem volna, hogy ha ön kalauzol Berényben.</p> +<p>– Oda ugyan nem kell cicerone, kisasszony. Egy roppant falu, +melyben hatvanezer ember lakik…</p> +<p>– De érdekes. A korcsma korintusi stílben épült, s a templom egy +nagy pajta.</p> +<p>– Furcsának találja a mi világunkat ugy-e?</p> +<p>– De érdekesnek, nagyon érdekesnek. Sohase láttam ennyi +napsütést. Itt mindenüvé süt a nap. És a parasztasszonyok cinóber +szinü kendőikkel. Aztán az urak, akik egyebet se csinálnak, csak a +pénzt dobálják ki az ablakon.</p> +<p>– Mert itt mindenki paraszt, senki se úr.</p> +<p>– Annyi bizonyos, hogy felejthetetlen napokat töltöttem itt s +hogy az országuk bájos. Igaz, hova küldjem a <i>Notre coeur</i>-t? +<span class="pagenum"><a name="Page_13" id= +"Page_13">-13-</a></span></p> +<p>– Tetszett önnek?</p> +<p>– Nagyon. Jó író ez a Guy de Maupassant.</p> +<p>– Én nem is ismerek más írót. Nekem ez az egy is elég.</p> +<p>– Akkor hát ez a kötet kedves önnek s én majdnem megfeledkeztem +róla.</p> +<p>– Boldog volnék, ha megtartaná, kegyességből irántam. Egy szép +könyv olyan, mint egy virág; értéktelen s minden szerénytelenség +nélkül föl lehet ajánlani. A más szép gondolatai révén, talán +kérhetek egy kis helyet könyvtára egyik zugában.</p> +<p>– Ezt a virágot önnek akartam adni, de most már nem adom. Nem +akarok kvittelni önnel. Azt akarom, hogy adósa maradjak. Isten +önnel, Monsieur Vidovics.</p> +<p>– Köszönöm, kisasszony, Isten önnel.</p> +<p>S megindult az alsó ház felé.</p> +<p>A leány folytatta útját, de pár lépésnyire megállt, s +visszanézett. Mikor a férfi eltünt a szeme elől, leeresztette a +kötényét; virágai lehulltak a földre. <span class= +"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span></p> +<p>Aztán két sűrűn összehajtott papirlapot vett ki a zsebéből. Az +egyik egy <i>express</i> küldött levélnek a fogalmazványa volt; ezt +a levelet egy héttel ezelőtt ő írta az apjának. A másik az a +távirat, amelyet ma kapott Van der Kerkhoven úrtól. Mindakettőt +elolvasta még egyszer:</p> +<p>Amaz így szólt:</p> +<p>„Van itt egy Monsieur Vidovics. Elég jómódu. Mintegy +másfélmillió tallérnyi vagyon. Csupa szántóföld. Szép fiu, fiatal, +egészséges. Művelt is, ha éppen akarod. Mit szólnál hozzá, ha mint +Madame Vidovics térnék vissza Hágába?</p> +<p class="right"><i>Emma.</i></p> +<p>Utóirat: Barna, nem lángész, az én genre-em.“</p> +<p>A táviratban meg éppen csak ennyi volt:</p> +<p>„Van der Kerkhoven kisasszony, Horváth-Joannovics úrnőnél</p> +<p class="right">Puszta-Rác-Árokszállás<br /> +per Vásáros-Berény.<br /> +(Magyarország.)</p> +<p>Bánom is én.</p> +<p class="right"><i>Apád.</i>“ <span class="pagenum"><a name= +"Page_15" id="Page_15">-15-</a></span></p> +<p>Kétfelé hasította előbb az egyiket, aztán a másikat. Majd +összetépte mind a kettőt apró darabokra s ezt a konfettit is +odaszórta a virágok közé.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Vidovics Feri az alsó házban fölvette a lovagló bekecsét. +Megkerülte a nagyudvart s az istállók felé tartott. Olyan egyenesen +járt, hogy aki messziről látta, okvetetlenül azt mondta +magában:</p> +<p>– Ez vagy főherceg, vagy egy becsipett ember, aki mindenáron +nagyon egyenesen akar lépni.</p> +<p>Kitünően tartotta magát. De hogy végre nyeregben ült, mégis +nagyott lélekzett. Olyanformán volt, mint Montmorency herceg, a +nagy hadvezér, akiről följegyezték, hogy késő vénségében nem tudott +se járni, se feküdni, csak ülni és lovagolni.</p> +<p>A lova bácskai ló volt, aki értette ezt az állapotot. Ahogy a +gazdája a nyeregbe pattant, konstatálta magában:</p> +<p>– A gazdám egy kicsit ki van készítve. <span class= +"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> Vigyázzunk +s helyette nekünk legyen eszünk. Különben megbízhatik bennem, mert +tudom én, hogy mi a kötelesség.</p> +<p>S csöndesen poroszkált előre a jól ismert úton.</p> +<p>Vidovics Feri számított erre a hűségre. Annyira megbízott a lova +erkölcsében, hogy alig haladtak pár száz méternyire, nyugodtan +elaludt.</p> +<p>Ha tudta volna, hogy hová viszi az ostoba állat! Mekkorát +rántott volna a gyeplőn! Mint fordult volna ellenkező irányba! Hogy +sarkantyuzta volna a paripáját! Mily szélsebesen vágtatott volna +máshová, akármerre, csak hazafelé nem! Hogy rohantak volna, bár a +pokolba, lóhalálában!…</p> +<p>De az ember sohase tudja, hol leskelődik rá a fátum. Ha +véletlenül nem mészsz ki az utcára, mikor tégla esik az emberek +fejére, száz esztendeig élsz s annak idején békén ringathatod +szépunokáidat. Csak annyi kell hozzá, hogy ott maradj, ahol vagy. +De te nem maradsz otthon, veszed a cilinderedet <span class= +"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> és a +sétapálcádat, gondtalanul kisétálsz s remekül eltalálod, hogy éppen +oda állj a lehulló tégla alá.</p> +<p>Ha Vidovics Ferit véletlenül visszatartja a Van der Kerkhoven +kisasszony társasága s csak egy hét mulva tér haza Berénybe, hogy +másnap vasútra üljön s meg se álljon Nizzáig… vagy ha hű lova, a +derék Calvados, fölháborodva gazdája szégyelni való állapotán, +leveti a mértéktelen embert egy kőrakásra s ez hat hétig nyögi +József napját a rác-árokszállási alsó házban: akkor hősünk ma +Szilas és Bodrog vármegyék főispánja, boldog férje a +Joannovics-lányok egyikének vagy Van der Kerkhoven Emmának, még +boldogabb apja négy vagy öt nagyfejü Vidovics-fiunak s ez a +történet sohase íródik meg.</p> +<p>De ha az ember maga se tudja, mit cselekedjék, vagy mit +<i>ne</i> cselekedjék, hogyan tudja a ló?!…</p> +<p>Szóval, hasonlóan azokhoz az angol matrózokhoz, akik föllázadva +a kapitányuk <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= +"Page_18">-18-</a></span> ellen, megitták az Indiába küldött +pálinkát, aztán zátonyra kormányozták a hajót s holtrészegen +táncoltak át a másvilágra: Vidovics Feri teljes öntudatlanságban, +mámorosan lovagolt végzete elé.</p> +<p>Egyszerre fölriadt, mert a lova megállott. Úgy tetszett neki, +mintha csak pár pillanatig aludt volna, de már Berényben voltak. +Calvados a Sugár Mariska háza előtt állapodott meg s várta az +utasítást.</p> +<p>– Nem bánom, Calvados, mondjunk jó reggelt Mariskának.</p> +<p>Vidovics Feri máskor is ebben az órában szokott kilovagolni s +rendesen stációt tartott a Mariska ablakai előtt. Calvados nem volt +tisztában vele, hogy a szokásos programnak ez a pontja ma el is +maradhatott volna.</p> +<p>– No hát vigyázva lépkedjünk, Calvados.</p> +<p>Ezt a figyelmeztetést az tette megokolttá, hogy hősünk a +kocsiútról átvezényelte lovát a gyalogjáróra, ahová egy keskeny +padlón át vezetett az út. Az árkot, mely a <span class= +"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> +gyalogjárót az országúttól elválasztotta, bajos lett volna +átugratni, mert a Sugár Mariska utcájában a gyaloglók számára +fentartott útvonal meglehetősen keskeny volt s Calvados könnyen +beugorhatott volna az ablakon. Vidovics Feri ugyan átsétáltathatta +volna a lovát a kocsipallón is, de Vidovics Feri nem a kapuhoz, +hanem az egyik ablakhoz igyekezett.</p> +<p>A szives olvasó ezt az expediciót bizonyára hősünk mámorával +fogja magyarázni. Ebből a mámorból már alig volt valami; a reggeli +levegő és a hosszas szendergés Vidovics Ferit majdnem teljesen +kijózanították. Ellenben a leírt rendellenesség helyi szokás volt +Berényben, kétségen kivül olyan helyi szokás, amelyet csak az +előkelőségek gyakoroltak. Az udvariasságnak ezt a nemét a +huszártisztek tették divatossá s egy pár esztendeig ez a +palló-vizit volt Berényben a <i>chic</i> utolsó szava. A +palló-vizitnek megvolt az az előnye, hogy a ló elfoglalta a +gyalogjárót, a gyalogjáró plebéjusokat lekényszerítette +<span class="pagenum"><a name="Page_20" id= +"Page_20">-20-</a></span> a kocsiútra, ami a városi közgyülésen +temérdek rekriminációnak s az egész városban sok áldatlan +háboruságnak volt az okozója, de a berényi hölgyek előtt igen +kedvesnek tünt föl. Aki azonban a kocsi-pallót használta, azt csak +másodosztályu úrnak lehetett tekinteni.</p> +<p>Sugár Mariska éppen az érem-gyüjteményét rendezgette… De hadd +mutassam be Sugár Mariskát.</p> +<p>Sugár Mariska a gazdag, zsugori Vitkovszki Vazul elvált felesége +volt. Ennek a Vitkovszkinak a vagyonát egy pár százezerre +becsülték, de kevesebb tartásdíjat, mint ő, elvált férj nem +fizetett az osztrák-magyar monarkiában. Sugár Mariska úgy segített +magán, hogy kiadta a szobáit diákoknak, katonatiszteknek, +szinészeknek és szinésznőknek. Tessék elképzelni egy elvált fiatal +asszonyt, aki szobánkint adja bérbe a házát, aki mindenkit ismer s +aki asszonyokkal nem barátkozik; egy sötét teintü, villogó szemü, +csinos teremtést, csókra intő ajkakkal <span class= +"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> s azokkal +a felséges idomokkal, amelyek nyugtalanná teszik az ifju legénykét +épp úgy, mint a komoly, pápaszemes, gondsujtotta családfőt, aki +beíratni viszi a fiát: vajjon nem természetes-e, ha az ilyen +asszony rossz hírbe keveredik?! És Sugár Mariskáról senki se +beszélt rosszat, még a diákok se, akik pedig elég sűrűn adósok +maradtak neki a lakáspénzzel. Ezt a tekintélyt java részben a +tiszteknek köszönhette, akik „jó leány“-nak ismerték s akik, mivel +mindig volt egy-egy öreg főhadnagy lakója, félig-meddig kincstári +asszonyt láttak benne. Egyébként őt tartották a legvidámabb +asszonynak Berényben s nem ok nélkül, mert elég lármás életet élt; +de apró passziói s kiváltképpen rajongása a művésznők iránt +elárulták, hogy szíve nincs szomoruság s ama homályos vágyakozások +nélkül, amelyeket az éremgyüjtés nem elégíthet ki.</p> +<p>– Jó reggelt, Mariska!</p> +<p>– Nini… Mi történt magával, Feri, hogy ilyen hamar visszajött? +<span class="pagenum"><a name="Page_22" id= +"Page_22">-22-</a></span></p> +<p>– Az, hogy elvesztettem a szívemet, de megkerestem. S mikor +megtaláltam, siettem vele haza.</p> +<p>– E szerint a hollandus kisasszony nem mese?</p> +<p>– Olyan valóság, mint egy csokoládégyár.</p> +<p>– S hogy kerül ide? Árokszállásra?</p> +<p>– A magyarázat igen egyszerü. Együtt voltak a frohsdorfi +intézetben Joannovics Terkával s most kedvet kapott meglátogatni a +barátnőjét.</p> +<p>– És annyira megszerette Árokszállást, hogy már egy hónapja itt +ül?!… Mert legalább egy hónapja, hogy mindenütt csak róla +beszélnek.</p> +<p>– Mint Pickwick úr az emberiséget, keblére öleli egész +Magyarországot, le az utolsó cigánygyerekig. Népviseletben jár s +holland nyelvre fordítja a főjegyző költeményeit.</p> +<p>– Szép? Csinos?</p> +<p>– Tudja, afféle Rubens-alakot igér. Ahhoz <span class= +"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> képest, +hogy szőke, talán nagyon is egészséges az arcszíne.</p> +<p>– Hogy hívják? Van der Bilt?</p> +<p>– Van der Kerkhoven. Szép név. Kerkhoven holland nyelven annyit +tesz, hogy koporsó.</p> +<p>– De sok kakaóföldje van, mi?… Jőjjön be s beszéljen el mindent +a legapróbb részletekig. Nagyon kiváncsivá tettek erre a +leányra.</p> +<p>– Nem megyek be, mert részeg vagyok.</p> +<p>– Ugyan menjen. Láttam én már magát cifrább kedvben is.</p> +<p>– A művelt francia részegen nem megy vizitbe. Különben +megadhatom a kivánt fölvilágosításokat, így lóháton is. Tehát +mindenekelőtt: nem kakaóföldek, hanem csokoládégyár. Képzeljen, +Mariska, annyi csokoládét, amennyit csak tud. Például tegyük föl, +hogy Emma kisasszony megajándékozna szívével és kezével: harminc +esztendeig folyton csokoládét ehetne egész Berény, mind a +hatvanezer ember. <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= +"Page_24">-24-</a></span></p> +<p>– S mennyit tesz pénzértékben ez a rengeteg csokoládé?</p> +<p>– Harminc-negyven milliót. Tudja, náluk tíz millió az már nem is +határoz.</p> +<p>– Csinos parti! S maga mióta udvarol neki?</p> +<p>– Komolyan beszél?</p> +<p>– Persze. Az egész város tele van vele.</p> +<p>– Én azt hittem, hogy tréfálunk. De ha komolyan beszélünk, +mondja, kedves Mariska, mire volna jó nekem a Van der Kerkhoven +kisasszony roppant gazdagsága? Hogy egy tanya helyett tíz tanyám +legyen? Nekem az az egy tanya is elég dolgot ad.</p> +<p>– Lárifári. Tudom, hogy van miből megélnie s ha éppen költekezni +akar egy kicsit, ezért még nem kell megházasodnia. De gazdag +gazdagot választ; ez már világ sora.</p> +<p>– A gazdagnak nincsen igaza: a legtöbbször rossz üzletet csinál. +Különben nem vagyok olyan gazdag, hogy sokáig el tudjak tartani egy +Eldorádóból érkezett hölgyet, <span class="pagenum"><a name= +"Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> akinek a papája +csokoládé-király. Ma parasztleánynak öltözik, de holnap +Ausztráliába küld kalaptollért, amilyen nincsen másnak.</p> +<p>– Hát az ő milliói?</p> +<p>– Azokat egyelőre ne vonjuk ki az üzletből: nagyon jól +jövedelmeznek. De tegyük föl, hogy Van der Kerkhoven papa hirtelen +megőrülne s gyémánttal telt zacskókat csapkodna a fejemhez, mondja, +mit csinálnék ezekkel a fölösleges milliókkal? Kártyázni nem tudok, +versenyistállót soha se fogok tartani… Hé, Calvados, ne +fickándozzál, te vén szamár!… Ami pedig a Cléo de Mérode-okat, meg +a többi különösen fésült hölgyeket illeti: ha elszerződném a Van +der Kerkhoven-családhoz, bizony Isten, mint becsületes kalmár +állanám az alkut.</p> +<p>– Ugyan ne mondja!</p> +<p>– Pedig most nagyon komolyan beszélek.</p> +<p>Lássa, Mariska, én el vagyok perzsaszőnyegek és perzsa lányok +nélkül, egy nagy csűrben, melyben sok a tulipános bútor s még több +az evőeszköz, de kevés a műtárgy. <span class="pagenum"><a name= +"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> Megvagyok egy rossz +bricskával s Cipriani báró azt mondja rólam, hogy nem tudok élni. +Talán igaza is van. Annyi bizonyos, hogy engem egy oldal szalonna +meg egy meleg takaró egy hétre teljesen kielégít. Szeretem az +osztrigát, a jó szivart, a zenét; s megbecsülöm a kényelmet. De ha +mindez nincs, engem nem nagyon bánt; eszembe se jut. Ha egy májusi +délután végigfekszem a fűben s elnézem az égen a bárányfelhőket, +nem azon jár az eszem, hogy nem az én lovam nyeri meg a Derbyt; ha +a béreseimmel beszélgetek, nem vágyódom előkelő dámák után, akik +Whistlerről mondanák el nézeteiket. Azt hiszem, könnyen viselném a +szegénységet is, bár igen nagy örömem, hogy azt tehetem, amit +akarok, jöhetek, mehetek, amerre tetszik és senkise rendelkezik +velem. Szóval Parlagi Jancsi vagyok, aki néha nagyokat iszik s +néha, a legszívesebben, nem csinál semmit, csak nézelődik. Ez nálam +már családi hagyomány, nevelés és hajlandóság dolga. Mire való +<span class="pagenum"><a name="Page_27" id= +"Page_27">-27-</a></span> volna nekem a parti és a Van der +Kerkhoven papa milliói?</p> +<p>– Ez csak olyan beszéd. A pénz lehet sok, de soha se lehet elég. +Akinek sok van, még többet akar. Valami ambiciónak élne; egyszer +majd csak eszébe jut valami. Nagyban gyakorolná a +jótékonyságot.</p> +<p>– Köszönöm. Ahhoz már önző vagyok, hogy a szegényekért +föláldozzam magam. Megházasodni – jótékony célra!… Kegyetlen +gondolatai vannak, Mariska!</p> +<p>– Soha se hetvenkedjék. Láttam én már Vidovicsot, aki ötven +esztendős koráig élcelődött a házasságról s aztán háromszor is +megházasodott.</p> +<p>– Az igaz, ebben a népes családban mindenre talál példát, +különösen a szamárságokra. De mondja csak, Mariska, magának olyan +kitünő értesülései vannak!… Ha Van der Kerkhoven kisasszonyt +házasítják, azt értem. Egy hónap óta ő a környéken a legérdekesebb +személy; ennyi pénz senkit se hagyhat békén. Hanem azt már nem +<span class="pagenum"><a name="Page_28" id= +"Page_28">-28-</a></span> értem, hogy miért éppen engem szemelnek +ki a vőlegényének? Miért nem Ciprianit, aki nyolcvanezren felül +minden összegnek udvarol? Miért nem Vizaknayt, aki úgylátszik, belé +szeretett, legalább néha egy negyedóráig is úgy néz rá, mint egy +hű, de igen beteg kutya?… Miért nem akárkit? Miért éppen engem?</p> +<p>– Mert maga egy hónap alatt harmadszor ment ki Horváthékhoz, ami +nem szokása. Mert… mit tudom én?! Van der Kerkhoven kisasszony +bizonyosan jobban tudja, mint én.</p> +<p>– Az, szegény, nem is sejti, hogy millióira Berényben szemet +vetettek, a nemzeti vagyon öregbítése végett. Ha háromszor is kinn +voltam náluk, Terka az oka; azt mondta: „Szegényt nem hagyhatjuk +árván; magának helyt kell állnia.“ S én helyt állottam. Legalább +beszélhetett valakivel egy pár szót. Napokon át nem volt kihez +szólnia. Horváth Jóska megtanította magyarul káromkodni s aztán +levette róla a kezét. <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= +"Page_29">-29-</a></span></p> +<p>– Kedves Feri, én azt mondom magának, hogy ha két embert ilyen +határozottan házasítanak, a hiba sohase az egész világé, hanem +mindig a gyanusítottaké. A kettő közül az egyik mindenesetre ludas. +Úgy látom, ebben a dologban maga a hibás; maga udvarolt. Gyónja +meg. Okosabb, ha meggyónik.</p> +<p>– Kedves Mariska, erre én azt felelem magának, hogy ebben a +dologban én éppen olyan ártatlan vagyok, mint Van der Kerkhoven +kisasszony. Nem udvaroltam. A berényi közvélemény téved. S hogy +mennyire téved, mutatja az, hogy én a hét végén utazom +San-Remoba.</p> +<p>– Ah, ah! Vége egy szerelmi regénynek!</p> +<p>– Ez a szerelmi regény el se kezdődött. Maga nem hisz a +hivatalos cáfolatnak. Nos, én bizalmasan azt is elmondhatom +magának, hogy soha, semmi szín alatt, el nem venném Van der +Kerkhoven kisasszonyt. Először, mert: nem szeret. Már pedig én +keveset követelek az élettől, de azt igenis <span class= +"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span> megvárom +tőle, hogy a kivel én megosztom minden napomat, annak én legyek a +jóisten. Nem venném el, másodszor azért, mert: én se szeretem őt. +Nekem nagyon okos. Ha valaha elkövetném azt a helyrehozhatatlan +ostobaságot, hogy megházasodjam, bizonyosan egy kis bolondot vennék +el… de az aztán nagyon kedves kis bolond legyen!</p> +<p>– És harmadszor nem venné el azért sem, mert mint jó Vidovics, +szentül megfogadta, hogy sohasem fog megházasodni.</p> +<p>– Nem, azt nem fogadtam meg. Amint nem fogadtam meg azt sem, +hogy nem fogok párbajozni. Azt sohasem tudja az ember előre. De nem +veszekszem s nem keresem a házasság veszedelmét.</p> +<p>– Inkább elutazik.</p> +<p>– Inkább elutazom.</p> +<p>– S mondja, miért tart úgy a házasság veszedelmétől? Maga nem +ötven esztendős.</p> +<p>– Mert tudom, hogy minden asszony elégedetlen s mindegyik az +urától kéri számon, amit az élet tagadott meg tőle. Már +<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= +"Page_31">-31-</a></span> pedig az élet mindenkitől megtagad +valamit. Semmi kedvem egy örök szemrehányást hordozni +ártatlanul.</p> +<p>– S ebben a meggyőződésben élve, mégis képes volna elkövetni a +helyrehozhatatlan ostobaságot?</p> +<p>– Ha nagyon szépen kér rá valaki. De igen nagyon szépen kell +kérnie!… Van magamhoz való eszem, de a férfiak gyöngék s a leányok +erősek. Valami érthetetlen fegyverök van, amelytől félek, mint +ahogy a zuluk félnek a fehérember Winchester-fegyverétől. Különben +nagyon részeg lehetek, mert bölcselkedem.</p> +<p>Ebben a pillanatban egy podgyászszal megrakott, csukott batár +fordult be az utcasarkon és Sugár Mariska, aki hárászkendőjébe +burkolózva, nyugodtan könyökölt a nyitott ablakon, hirtelen +fölemelkedett.</p> +<p>– Ahá, az új lakóim!</p> +<p>– Kiadta a főhadnagy szobáját?</p> +<p>– Igen. Tegnap. Két kis énekesmadárnak.</p> +<p>– Csinosak? Érdemes megvárni őket? <span class= +"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span></p> +<p>– Még egyiket sem láttam, csak a nagynénjökkel beszéltem. Kitünő +figura; olyan mézes s olyan előkelő, mintha bálanyának született +volna. Majd meglátja, milyen jó alak.</p> +<p>Kezet nyujtott s visszahuzódott az ablaktól.</p> +<p>Calvados azt hitte, hogy elvégezték a dolgukat s menni akart. De +gazdája egy mozdulattal megértette vele, hogy másképpen +rendelkezik.</p> +<p>Ott maradt az ablaknál s megvárta a batárt. A rozoga, ócska, +sáros bárka bekanyarodott a kocsipallón s megállt a kapu előtt.</p> +<p>Míg a kaput belülről kinyitották, a kocsis kidugta a fejét két +óriás kosár közül s alázatosan köszönt a nagyságos úrnak.</p> +<p>– Honnan jössz? – kérdezte tőle Vidovics rácul.</p> +<p>– A fogadóból, – felelte a kocsis.</p> +<p>– Csak a podgyászt hozod?</p> +<p>– Nem, az uraságok is benn ülnek.</p> +<p>Ez a fölvilágositás meglehetősen fölöslegessé <span class= +"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> vált, mert +a bárka megizzadt ablaküvege mögött egy női fej jelent meg, mely a +kis ülés felől kiváncsiskodott ki az utcára. Vidovics nem láthatta +jól a kiváncsi fejet; amit mégis észrevett, egy csöppet se +elégítette ki.</p> +<p>– Öregnek látszik s mintha mosolygott volna. Ez a nagynéni. De +hol van a macska, jobban mondva, hol vannak a macskák?</p> +<p>A kaput kinyitották s a bárka behömpölygött az udvarra. Vidovics +a kapufélfához kormányozta Calvadost. Mariska a cselédeivel már +kinn állt az udvaron s mikor a kocsis nagynehezen megállította +gebéit, udvariasan nyitotta ki a bárka ajtaját.</p> +<p>A kocsiból legelőször is egy alacsony termetü s fürge mozgásu +öreg hölgy pattant ki, aki nyájasan üdvözölte Mariskát s aztán a +bennülőkhöz fordult. Azok mintha nem akartak volna mindjárt +kiszállani. Pár pillanatnyi parlamentálás után Mariska meg az egyik +cselédje eltüntek s nemsokára egy gyékénynyel tértek vissza, melyet +a kocsitól <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= +"Page_34">-34-</a></span> a folyosó lépcsőjéig vezető, kissé lejtős +útra terítettek.</p> +<p>– Sáros nekik az udvar, – szólt magában Vidovics Feri. – Ejnye +be kényesek!</p> +<p>A következő percben Mariska és az öreg hölgy két bundába és +nagykendőbe burkolt, tetőtől-talpig bebugyelált női alakot emeltek +ki a kocsiból, akiket takaróiktól alig tudtak a széles bárkából +kifejteni. Mintha két kényes, délszaki növényt emeltek volna le +onnan, hogy a melegházba vigyék.</p> +<p>Vidovics Feri még csak az orrukat sem láthatta nagykendőiktől, +de azért le nem vette róluk a szemét.</p> +<p>– Úgy ugrálnak mint a gazellák, – monologizált, mialatt amazok +felszöktek a lépcsőn s eltüntek a szobájokban. – Egyik sem lehet +idősebb tizennyolc esztendősnél… Hátha egyszerüen bemennék +hozzájuk?</p> +<p>De maga se tudta miért, nem tudta elszánni magát, hogy berontson +a szobájukba, ahogy művésznőkkel szemben már megszokta. S Mariska, +mikor áthaladt a folyosón, <span class="pagenum"><a name="Page_35" +id="Page_35">-35-</a></span> hogy visszamenjen a maga lakásába, +álmélkodva látta, hogy Vidovics Feri még most is ott táncoltatja +lovát az ajtaja előtt.</p> +<p>– Maga még most is itt van, Feri?</p> +<p>– Látni akarom az énekes madárkákat.</p> +<p>– Arra még ráér. Menjen haza és aludja ki magát.</p> +<p>– Olyan illetlennek talál, hogy nem mutathat be nekik?</p> +<p>– Most mindjárt?</p> +<p>– Természetesen.</p> +<p>– Ohó! Az lehetetlen. Először, mert, öltözködnek. És +másodszor…</p> +<p>– Másodszor is van?</p> +<p>– Ezt kellett volna először mondanom. Tudja, ezek nem affajták, +akikhez csak úgy egyszerüen beállít az ember. Első tekintetre +látni, hogy jobb családból valók. Nem az Apor Ilonka-genre, amivel +nem akarom kicsinyleni a hódításait.</p> +<p>– Csak tessék. Ezek tehát ama bizonyos szegény, de becsületes, +rossz sorsra jutott, de büszke lengyel főnemes leányai?… +<span class="pagenum"><a name="Page_36" id= +"Page_36">-36-</a></span></p> +<p>– Azt éppen nem mondom. Az öreg hölgy szavaiból úgy vettem ki, +hogy zeneprofesszor az apjok.</p> +<p>– Ah, zongorahangoló! Az már más. Eszerint testvérek?</p> +<p>– Annyira testvérek, hogy ikrek.</p> +<p>– Ah, ah, egyre érdekesebb a dolog. S én haza menjek aludni? De +maradjunk a főkérdésnél. Csinosak?</p> +<p>– Mint két rózsabimbó. S egyik olyan, mint a másik. Annyira +hasonlítanak, hogy össze lehet őket téveszteni.</p> +<p>– S hogy ez ne történjék, az egyik piros, a másik pedig kék +szalagot visel.</p> +<p>– Amint mondja.</p> +<p>– De hisz ez <i>Giroflé és Girofla</i>, az operette!</p> +<p>– Azt mondják, hogy a színháznál így nevezik őket.</p> +<p>– Lám, lám, lám, lám. És maga azt kivánja, hogy haza menjek?</p> +<p>– Természetesen. Remélem, nem akar nálam botrányt csinálni? Ezek +még nem <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= +"Page_37">-37-</a></span> ismernek; azt gondolhatnák rólam, amit +akarnak. Mit tudják azt, hogy maga három napig ivott?!</p> +<p>– Azért ne haragudjék rám, Mariska; már megyek. De mondja, nem +láthatnám őket az ablaknál?</p> +<p>– Ó, még ráér megismerkedni velök. A szezon végéig itt +maradnak.</p> +<p>– Igen, de én egy pár nap mulva megyek San-Remoba. Pénteken, +vagy legkésőbb szombaton.</p> +<p>– No, addig nem fogja elcsábítani őket.</p> +<p>– De büszke a lakóira!</p> +<p>– Majd maga is más hangon fog beszélni, ha megismerkedik velük. +Lasciate ogni speranza.</p> +<p>– Maga minden szinésznőről ezt mondja. S ezért szeretem magát. +Nem ábrándul ki soha. Imádom magát, Mariska. S hogy megmutassam, +mennyire tisztelem e házat: megyek.</p> +<p>– Azt hiszem, ideje, hogy menjen. Calvados <span class= +"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> már +alszik. Mintha ez is három napig ivott volna, szegény.</p> +<p>Elbúcsuztak s Vidovics Feri végre megindult hazafelé. Kiléptette +lovát a kocsiútra, de nem állhatta meg, hogy ha messziről is, oda +ne tekintsen arra az ablakra, mely azelőtt a főhadnagyé volt.</p> +<p>Két leányfejet pillantott meg az ablaküvegek mögött. Nem +láthatta jól az arcukat, mert az ablaktáblák pántjai egy kissé +eltakarták őket, de amit látott, azzal megvolt elégedve.</p> +<p>Levette a kalapját s nagy reverenciával köszöntötte őket. Úgy +tetszett neki, mintha a két leányfej mosolyogva viszonozta volna az +üdvözletet.</p> +<p>– Lám, nem is olyan haragosak! – szólt magában s az utcasarokhoz +érve, visszapillantott az ablak felé.</p> +<p>Mire haza érkezett, annyira elálmosodott, hogy ruhástól ledőlt a +kanapéjára s menten elaludt.</p> +<p>Azt álmodta, hogy csillagtalan éjjel valami <span class= +"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> nagy +fekete vízen jár, gyászos baldakinu, könnyü ladikon; szemközt vele, +a homályban, sötét alakok eveztek, akiknek nem láthatta az arcát. +Előtte, fehér ruhában, átázott arccal, halotthalavány női alak +feküdt, akiről nem tudta, él-e még vagy meghalt; nem mert közelebb +hajolni hozzá s remegett, hogy a ladikot csapkodó habok elragadják +tőle. Szorongva leste, merre láthatná a partot, de csak a +koromsötét eget s a fekete vizet látta; sehol, semerre egy +fénysugár. A sötét alakok hangtalanul eveztek s szorongását rémítő +félelem váltotta föl; a torka összeszorult, homlokát hideg verejték +borította el s szíve őrülten kalapált. Egyszerre valami megcsillant +a vízen. Már azt remélte, hogy a parti lámpa, mikor rémülten vette +észre, hogy komor ciprusfák között sírkövek meredeznek előtte s a +szigettemető csillogó márványkövei csak a ladik lámpájának gyér +világát verik vissza a vízre… Aztán kápolnaszerü, komor épület +mellett haladtak el s az egyik evezős hirtelen <span class= +"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> +fölegyenesedett. Kiáltani akart, de hang nem jött a torkából. +Behunyta a szemét s mire fölnézett, a fehérruhás nő már nem volt a +ladikban. Kétségbeesve tekintett hátra, de maga mögött csak a +fekete kőkereszteket látta s mintha egy elhaló hang a nevén +szólította volna… A zokogás kitört kebléből s fölébredt.</p> +<p>– Igazán sokat ittam, – szólt, megtörölve a szemét. Mintha +valami ónsulytól szabadult volna. De érezte, hogy a szíve még most +is sebesen ver.</p> +<p>Megnézte az óráját. Esti hét óra volt.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_41" id= +"Page_41">-41-</a></span></p> +<h2>II.</h2> +<p>Oly büszkék vagyunk lelki világunkra s egy rocska hidegvíz elég +rá, hogy szétszórja legmakacsabb gondolatainkat, elnyomja rossz +sejtelmeinket s elfelejtesse velünk azt az érzésünket, melyet +már-már urunknak és parancsolónknak tekintettünk. Ha lelked +zaklatott, háborgó: állj a zuhogó alá s mire megtörülköztél, egy +pár óráig más szemmel nézed az egész világot.</p> +<p>Vidovics Feri, mikor este nyolc óra tájban kilépett a +fürdőszobájából, teljesen megfeledkezett arról a veszedelemről, +mely őt Van der Kerkhoven kisasszony képében fenyegette; egy +pillanatig se foglalkozott azzal, hogy rosszat álmodott s nem +emlékezett rá, hogy aznap délelőtt, mámora <span class= +"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> ködében, +két leányfejet látott, amelyek mintha integettek volna feléje a +fehér jácintok és rózsaszínü gardeniák közül.</p> +<p>Csak arra gondolt, hogy egy pár nap mulva San-Remo olajfái +között fog bolyongani, pompázó tavaszban, melyhez képest a mi +májusunk zord, szigoru időszak. Találgatta, vajjon átrándul-e a +galamb-lövésre s előre örült az excentric alakoknak, az átutazó +Héróknak és Juliáknak, akikkel a vendéglő-élet vásári zsivajában +köt majd ismeretséget „pour une éternité“, ami nála annyit fog +jelenteni, hogy: a soha viszont nem látásra.</p> +<p>De mit csináljon az ember Vásáros-Berényben este nyolckor, ha +egy órával előbb tökéletesen kialudta magát? Az ember elmegy a +színházba, mint mindenki. Berényben, ahol a társaságos életnek +megvannak a maga külön törvényei, ez az a hely, ahol élned és +halnod kell. Ha éhes vagy: megvacsorázol a páholyodban, ha a jókedv +pirosra festi képed: narancsokat dobálsz a <span class= +"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> színpadra +s ha nem tudod miért, elfog a spleen: pezsgős pohárral a kezedben +várod Hamletet, mert arcod víg a bánat idejében…</p> +<p>Behivatta a legényét s kiadta neki a parancsot:</p> +<p>– Akármikor jövök haza, hat órakor felköltesz s megmondod +Gyurkának, hogy fogja be a két szürkét. Szent-Jánosra megyek. Ha a +tiszttartó bejönne, nem kell befogni.</p> +<p>Aztán kisétált az utcára.</p> +<p>A nagy csűr, ahogy Vidovics a házát nevezte, közel volt a +piactérhez; csak egy pár lépést kellett tennie s már ott volt +Berény város szívében.</p> +<p>A piactérre már ráborult a nyugodalmas éj. A boltajtók +nagyobbrészt zárva voltak; itt-ott hallatszott egy-egy elkésetten +gördülő vasajtó csikorgása. A villámos lámpák alatt álldogáló subás +falusiak, a József-napi vásár utolsó vendégei, hazafelé +kászolódtak, s a piacot körülölelő kis utcák gyorsan szítták föl +magukba a pihenésre siető, sötét alakokat. A roppant térséget, ahol +egy negyedórával <span class="pagenum"><a name="Page_44" id= +"Page_44">-44-</a></span> ezelőtt még bunyevác, magyar, sváb és rác +parasztok tarka sokasága nyüzsgött, birtokba vette a csend és +homály. A tér északi szélén magánosan álló nagy templomot mélységes +sötétség környékezte, s mögötte, az egész tájékon, vak homály és +kisérteties némaság ült.</p> +<p>Csak délnyugatról, a <i>Metropole</i>-szálló oszlopos homlokzata +felől hallatszott némi lárma s a tér keleti részén csillogott +élénkebb világosság, ahol a felhők közt bujkáló holdtól +ezüstszürkére enyhült szemhatáron az új színház barokk formái +rajzolódnak.</p> +<p>Vidovics szerette ezt a roppant piacot, mely terének bőségével +és pazarságával a rónaság áldásaira emlékeztette. Arra gondolt, +hogy a köröskörül békén pihenő, rengeteg sikságot, melyre oly +kegyesen tekint a jóságos ég, nem teheti immár szegénynyé és +nyomorulttá semmiféle civilizáció: se a villámos lámpák fényüzése, +se a <i>Metropole</i>-szállóba importált pezsgőtenger, se a +fegyveres béke őrzőinek egész szárazföldi lovas <span class= +"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> és +gyalogos állománya, se a cigányzene szította szenvedelmek, se a +Kékessy Andor színművész úr tíz lépésnyi távolságban csillogó +cilindere, mely hősünkre nézve a nyugati eszméket, Hauptmann +Gerhártot, Ibsent, Sudermannt, Planquette-et és Varneyt, sőt magát +Párist jelentette.</p> +<p>Ebben a pillanatban két fiatal hölgy haladt el mellette, +gyorsan, könnyedén, mint egy fecskepár. Olyan váratlanul surrantak +el az oldala mellett s olyan messze jártak a legközelebbi villámos +lángtól, hogy az arcukat nem láthatta, de lehetetlen volt a +járásukat meg nem ismernie. Odébb Kékessy úr tisztelettel köszönt +nekik s a hölgyek fejbiccentve fogadták az üdvözlést.</p> +<p>– Ezek az én szinész-kisasszonykáim, – szólt Vidovics Feri +magában – akik úgy hasonlítanak egymáshoz, mint két vadgalamb. +Vajjon csakugyan olyan vadak volnának-e? Nem hinném. A művészet +jelentékenyen szelidíti az erkölcsöket; legalább a régiek így +tartották. <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= +"Page_46">-46-</a></span></p> +<p>De azért nem sietett utánok, pedig megszokta, hogy a +színésznőknek az utcán mutatkozzék be, minden körülményesség +nélkül. Berényben a víg emberek nem igen kedvelik a ceremóniát.</p> +<p>Csak a tekintetével követte őket, amíg a két leány eltünt a +színház tájékán.</p> +<p>– Lám, lám – tünődött – az operette-írók nem találhatnak ki +olyan bolondot, amit az élet a maga naiv komolyságával meg ne +ismételjen. Tessék: Giroflé és Girofla, az egyik kék, a másik +rózsaszín szalaggal. Őszintén szólva: nem hiszek ebben a poézisben. +A természet, amire tart valamit, nem produkálja mindjárt két +példányban. A csiperkegomba nem sokat különbözik a szomszéd +csiperke-gombától, de ki látott valaha két Maréchal Niel-rózsát, +amelyek formára, színárnyalataikra, leveleik rajzára, szirmaik +összefogózkodására, a százlevelüség minden intimus bájára úgy +hasonlítanának egymáshoz, mint két tyúktojás?! Az ikrek +mulatságosak, ha akarom: kedvesek is, de azok az <span class= +"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> ikrek, +akiket össze lehet téveszteni, mint Giroflét és Giroflát, nem +lehetnek poétikusak.</p> +<p>Ekközben utólérte a szinészt, ki mélabúsan sétáltatta ujonnan +vasalt pepitanadrágját Vásáros-Berény középkorias kövezetén.</p> +<p>– Mondja, Kékessy úr, – szólította meg, – ön tapasztalt ember… +honnan van az, hogy minden szinésznő rosszul öltözködik?! Hogy – +május avagy december hó – minden művésznő másképp jelenik meg a +napfényen, mint a többi páváskodó szép?! Hogy ha szegény, egy +korona értékü cafranggal, akarja, nem akarja, föl kell tünnie s +hogy ha annyi a pénze, mint a polyva, nem tud úgy öltözködni, a +hogy – bocsássa meg – az úriasszonyok?! Hogy ha egyszerü és finom +akar lenni, cifrább, mint egy mór épület s hogy egy öreg, tudós +asszonyban is rá lehet ismerni az egykori művésznőre?!</p> +<p>– Ennek az Országos Szinész-Egyesület az oka, – felelt nyugodtan +Kékessy úr s kifejtette, hogy ha ő főispán volna, mit tenne a +vidéki szinészet érdekében. Az igazgatói <span class= +"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> +koncessziót nem szabad egyéb föltételhez kötni, mint egy közönséges +erkölcsi bizonyítványhoz, más alapokra kell helyezni a +nyugdíj-ügyet, véget kell vetni az egészségtelen +primadonna-kultusznak s végül szabályozni kell az állami és városi +szubvenció kérdését. A <i>szubvenció</i> szónak egyszerü ellehelése +elég volt rá, hogy valóságos ihlet fogja el a gömbölyü bonvivant-t +s Vidovics Feri kezdte élénken sajnálni, hogy mindeddig nem +kinálták meg a főispánsággal, amely kedvező helyzetben egy +kategorikus nem-mel véget vethetne e tenger panasznak.</p> +<p>– Igaz, – szólt hirtelen, merész á-propos-val, – a szezon vége +szenzációsnak igérkezik. Új erők, új repertoire!…</p> +<p>– Igen, a Haller-lányok! – felelt szomoruan a yorkshirei művész. +– Most már pláne párosával kapjuk a primadonnákat! Hová sülyedtünk! +Shakspere korában…</p> +<p>– Azt mondják, nagyon érdekes kis jószágok, – rögtönözte +Vidovics. – Persze, az operette!… <span class="pagenum"><a name= +"Page_49" id="Page_49">-49-</a></span></p> +<p>– Az operette még hagyján, – sóhajtott Kékessy úr, – de most már +az operát is a nyakunkra hozzák! Kinek kell itt az opera, ha szabad +kérdenem? <i>Zampa</i> és az <i>Alvajáró</i> Vásáros-Berényben! +Nevetséges! Ha az Országos Szinész-Egyesület…</p> +<p>– Opera-énekesnők? – vágott közbe Vidovics.</p> +<p>– Igen; az operette derogál nekik. Szép hangjuk van, különösen a +kisebbiknek.</p> +<p>– A kisebbiknek? E szerint nem ikrek?</p> +<p>– Dehogy. Csak amolyan mű-ikrek. A nagyobb hatás kedvéért. +Különben csak egy vagy két esztendő lehet köztük a +korkülönbség.</p> +<p>– De nagyon hasonlítanak egymáshoz?</p> +<p>– Össze lehet téveszteni őket, mert egyformán fésülködnek s +egyformán öltözködnek.</p> +<p>– Egészen a kék és rózsaszín szalagig?</p> +<p>– Igen; roppant ápolják a hasonlatosságukat. A kék és rózsaszín +szalagra egyébként semmi szükség, mert a hasonlatosságuk +<span class="pagenum"><a name="Page_50" id= +"Page_50">-50-</a></span> csak addig tart, amíg az egyik megszólal. +A hangjuk más. Ez az egyetlen, ami bennük, hogy úgy mondjam, +egyéni.</p> +<p>– Azt hallottam róluk, egy kicsit rátartóak.</p> +<p>– Rettenetesen nagyralátók. Máris úgy járnak-kelnek a világban, +mint két kis Patti, pedig még csak most végezték el az +opera-iskolát. Szentül meg vannak győződve, hogy fényes jövő +várakozik rájok, amelynek első stációja: Vásáros-Berény, a második: +Budapest s a harmadik: Szent-Pétervár. Az apjok telebeszélte a +fejöket efféle szamárságokkal; az öreg Svengali egyszerüen bele van +őrülve a leányaiba. Nincs az az igazgató, aki megférjen vele. Azzal +kezdte, hogy beleszólt minden próbába, kikötött a karmesterrel s +reformálni akarta az egész társulatot. Ide már csak úgy +szerződtették őket, hogy a direktor kikötötte Svengali papának a +visszavonulását. Ha csak beteszi a lábát a városba, a szerződés +fölbomlik. Valóságos csapás <span class="pagenum"><a name="Page_51" +id="Page_51">-51-</a></span> rájok nézve az a vén ember. Az egész +télen szerződés nélkül voltak miatta. Rettenetesen félti +szegényeket; úgy látszik, arra számít, hogy főhercegekhez adja őket +feleségül.</p> +<p>– Ejha! Akkor hát hiába hívnám meg őket vacsorára?</p> +<p>– Mit képzel? Hozzánk, a kollégáikhoz is ritkán ereszkednek le. +Most vagy két este együtt vacsoráltak velünk a fogadóban, de csak +azért, mert még nem volt lakásuk. Az őszszel is egy társulatnál +voltunk: Balajtinál Miskolcon. De ott két hónap alatt nem ért +bennünket ez a szerencse. Mihelyt lakásuk van, egész nap otthon +ülnek s előadás után sonkát meg sajtot vacsorálnak.</p> +<p>– És ők ezt mulatságosnak tartják?</p> +<p>– Várják a főherceget.</p> +<p>– És mindjárt kettőt!</p> +<p>Eközben a szinházhoz értek s Vidovics észrevette, hogy a +sötétből egy szivarozó alak nagyot köszön feléje.</p> +<p>– Ah, jó estét igazgató úr. Nos, hát hogy vagyunk? <span class= +"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span></p> +<p>– Bizony, kérem, nagyon megérezzük az árokszállási névnapot. +Tegnap <i>Lear király</i>-t adtuk; Leart magam játszottam, Edmundot +Kékessy, Cordeliát Ilonka: s tizenöten voltak a szinházban. Ma +pláne a <i>Bőregér</i> megy s még ma is csak félházunk van.</p> +<p>– Hja, vásár után vagyunk.</p> +<p>– De vasárnap. Nagy baj az, kérem, hogy itt az értelmiségnek +csak akkor kell a szinház, ha se névnap, se megyegyülés…</p> +<p>– Se disznótor. Igaza van. Én a mi értelmiségünket nem is +nevezem értelmiségnek. Pedig hallom, most már operát is kapunk.</p> +<p>– Mit csináljak, kérem? Az ember bele öli a vállalatba egész +vagyonát s hiába. Néha, ha ez az aranylánc nem volna, mely még +boldogult nagyatyámról maradt rám, nem tudnám fizetni a társulatot. +De nekem már a véremben van, hogy ne sajnáljak semmi áldozatot.</p> +<p>– Kékessy úr azt mondja, hogy az új énekesnők nagyon kedvesek. +<span class="pagenum"><a name="Page_53" id= +"Page_53">-53-</a></span></p> +<p>– Az egyiknek olyan hangja van, mint a La Grange-nak s a másik +olyan muzikális hogy két nap alatt betanul akármit.</p> +<p>– Akkor hát kár, hogy két példányban születtek. Egy személyben +többre vinnék, mint így kettecskén.</p> +<p>– Ó, nagy jövő vár rájok, különösen a kisebbikre, aki még nem +tud semmit. Majd megtetszik látni. Előadjuk az <i>Alvajáró</i>-t, +<i>Zampá</i>-t, a <i>Remete csengetyű</i>-jét, <i>Hoffmann +meséi</i>-t… Apropos, valamire bátorkodnám kérni a szivességét. A +vidéki operák ügyében egy szerény memorandumot szerkesztettem; +holnap vagy holnapután küldöm el a belügyminiszter úrhoz. Ha +véletlenül Pestre méltóztatnék utazni, kegyeskedjék néhány jó +szóval figyelmeztetni rá a kegyelmes urat.</p> +<p>– Kedves igazgató úr, Warga ő excellenciája messziről rokonom +ugyan, de olyan messziről, hogy e nagy távolság miatt mindössze +kétszer vagy háromszor találkozhattunk, amióta a világon vagyunk. +Nagyon kevéssé ismer s tudtommal csak egyetlen egyszer <span class= +"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> emlékezett +meg rólam. Ez akkor történt, mikor a fiát Kalocsán megbuktatták. +Nagyon dühös volt s elhatározta, hogy református gimnáziumba adja a +gyereket, hadd pukkadjanak meg a jezsuiták. Azt mondják, az első +pillanatban Berénybe akarta küldeni, de aztán mást gondolt s így +szólt egy közös rokonunkhoz: „Mégis csak Debrecenbe viszem, mert ha +Berénybe adom, olyan korhely fickó lesz belőle, mint Vidovics +Feri.“ Az én ajánlatom tehát nem sokat használna az ön +memorandumának. De majd beszélek a sógorommal; az nagyképü ember s +a szava sokat nyom a latban.</p> +<p>Ezzel jóéjszakát kivánt a művészeknek s belépett a +szinházba.</p> +<p>Hogy a bérelt helyére juthasson, végig kellett mennie az egész +nézőtéren. Elég hangtalanul járt, de még se tehette ezt némi +föltünés nélkül. Ahhoz képest, hogy hatezer hold első minőségü +bácskai földet mondhatott a magáénak, Vidovics Ferinek igen jó +termete volt; talán mint szegény fiu is <span class= +"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> szembe +tünt volna, de így bajos volt észre nem venni. Aztán meg a szinházi +közönség megszokta ugyan a jövését-menését, de ma senkit sem vártak +a jeunesse dorée-ból s megjelenése az avatatlanoknak – de +egyszersmind érdeklődőknek – azt adta hirül, hogy az árokszállási +dáridó, mely Vásáros-Berényt néha egy hétre is kivetkőztette rendes +formájából, immár vége felé jár. Azért ezúttal a szokottnál is +nagyobb érdeklődés kisérte a helyére s mialatt illő csendben haladt +végig a zártszéksorok között, a nézőtér figyelmét meglehetősen +elvonta a szinpadtól. A szaténblúzos polgárkisasszonykák dühvel +elegy melankóliával tekintettek utána, a szerényebb sorsu +értelmiség hölgytagjai kiváncsian pillantottak az üres páholyokra: +nem bukkan-e ki valahonnan a hollandus kisasszony feje s a +jobboldali szinészpáholy összes messzelátói mozogni kezdtek.</p> +<p>Még a szinpad is fölelevenült egy percre. Orlovszki herceg +életunt vendégei, akik az <span class="pagenum"><a name="Page_56" +id="Page_56">-56-</a></span> imént fagyos nyugalommal konstatálták, +hogy Eisenstein esete <span class="i0"><br /></span> <span class= +"i0">Fura eset, ha-ha-ha!<br /></span> <span class="i0">Soha ilyet, +ha-ha-ha!<br /></span> <span class="i0"><br /></span> hirtelen +összesugtak; Adél személyesítője pedig fölhasználta az általános +elszórakozást és sietett megismételni a couplet-ját: <span class= +"i0"><br /></span> <span class="i0">Márki, szivem,<br /></span> +<span class="i0">Higyje nekem,<br /></span> <span class="i0">Hogy +bánt ez a dolog,<br /></span> <span class="i0">Mert csak aki +vak,<br /></span> <span class="i0">Mondana olyat,<br /></span> +<span class="i0">Hogy én szobalány vagyok.<br /></span> +<span class="i0"><br /></span></p> +<p>Mindezt Vidovicsnak énekelte, aki ezalatt elfoglalta helyét az +első sorban. A szegény Adél csak az előbb tudta meg, hogy a +szinügyi bizottság a jövő évre nem akarja szerződtetni; egyetlen +reménysége az a fiatal ember volt, aki most ült le vele szemben. +Vidovicsot jó fiunak ismerték; ha a szinügyi bizottság csak ő +belőle áll, az egész színtársulat ott vénült volna meg +Berényben.</p> +<p>Hanem ez egyszer kárba veszett a zengő kacérkodás, a meleg +tekintet és a delejes <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= +"Page_57">-57-</a></span> mosoly. Vidovics alig hogy letelepedett, +oldalt fordult a szinpadnak s körültekintett a nézőtéren. Azonnal +megtalálta, amit keresett. A két leány ott ült a második emeleten, +egy baloldali páholyban, közel a szinpadhoz. De mintha nem igen +akartak volna mutatkozni; meghuzódtak a nézőtér felé eső sarokban. +Az egyiknek, aki bizonyosan a padon ült, csak a frizurája látszott +ki; a másik pedig, aki lentebb, az előtérben foglalt helyet, +minduntalan hátrahuzódott a páholy belsejébe. Vidovics nekik +szegezte turfmesszelátóját s várt türelmesen.</p> +<p>Azok hamarosan észrevették a tolakodó érdeklődést és védekeztek. +Hol a szinházi nagyító-üvegüket tartották az arcuk elé, hol +elbujtak egészen. Ha ki-kipillantottak s látták, hogy az ostrom +egyre tart, hirtelen elfordultak s a nézőtér másik felén kerestek +nézegetni valót, vagy tettetett áhítatossággal temetkeztek belé az +Orlovszki herceg nem éppen tündéri szoaréjába. De a legtöbbször, +alig mutatkoztak, máris eltüntek. <span class="pagenum"><a name= +"Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> Abban az állhatatosságban, +melylyel a nagy bolond angol messzelátó mindenüvé követte őket, +mint egy hű kutya, több volt a komikum, mint a szemtelenség, s +üldözőjüknek úgy tetszett, mintha ez az enyhítő körülmény se +kerülte volna el a figyelmöket.</p> +<p>Bár csak egy-egy pillanatra mutatták meg a fejecskéiket, e +pillanat alatt is meglátszott rajtok, hogy tulajdonképpen maguk se +tudják: nevessenek-e vagy bosszankodjanak?</p> +<p>Sőt mintha, ama nagy buzgalom ellenére, melylyel futottak, +menekültek az üldöző tekintet elől, gondjuk lett volna rá, hogy ha +egy-egy szempillantásra is, mégis csak megmutassák magukat. +Kacérkodtak-e egy kissé, vagy a nőiesség önkéntelen mozdulata volt +ez, megnyilatkozása a szendergő asszonyiságnak, melynek örök óhaja: +legyőzöttnek lenni? – Vidovics nem volt tisztában vele. De mindegy. +Annyit elért, hogy az a minden képzeletet meghaladó s még +Vásáros-Berényben is feltünő nembánomság, melylyel <span class= +"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> már vagy +tíz perc óta bőszítette a körülötte ülő hölgyeket, nem maradt +eredménytelen. Ha a közönség nem is, ő már látta Giroflét és +Giroflát.</p> +<p>S így szólt magában:</p> +<p>– Milyen vakok az emberek! Azt mondani erről a két leányról, +hogy egyformák, hogy csodálatosan hasonlók! Igen, egy a fejök nemes +formája, a teint-jök, mely szinte áttetsző s hasonlók a vonásaik +is. Még a termetük is egy stílü; mind a kettőnek a növésében van +valami, ami a prerafaelisták liliomaira emlékezteti az embert, +azokra a végtelenül gyöngéd, bájosan karcsu, láthatóan a paradicsom +kertjében termett liliomokra, amelyeket mintha egy lehellet is +megtörne s amelyeket a valóságban nem, csak ama régi képeken látni. +Egyforma végre a hajviseletük s főképpen az öltözködésük. De +micsoda barbár az, aki ezt a két fejet összetéveszti! Az egyiknek a +haja majdnem szőke, a másiké sötét gesztenyeszinü; az egyiké +bágyadtan puha, selyemszerü, <span class="pagenum"><a name= +"Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> a másiké tömött, buja és +bársonyos fényü. A szőkének a szeme világos, derűs, nyájas kék, +mint a zürichi tó vize egy áprilisi délelőtt, a barnáé olyan, mint +egy melegtüzü zafir. Amannak az ajka egy gyönyörüen megrajzolt +csókos ajk, aminőket Fragonard festett, emezé az az édes száj, +amely mintha még nem vesztette volna el az anyatej emlékét, az a +száj, amelyet a Murillo kedves kis bamba angyalkáin látni.</p> +<p>És mind a kettőnek más-más a bája. Az egyik egy Régence-alak; +ilyen lehetett Madame de Parabère tizenhat éves korában, mikor még +leány volt. A másik meg… ilyeneket nem is látni nappal. Csak +szerelemmel, mámorral teli, holdfényes éjszakákon, mikor a nő csupa +mosolygás, mikor szépünk a gyönyörtől százszor szebbé válik, mikor +szemének a ragyogása bevilágítja szobánkat…</p> +<p>Aztán eszébe jutott a festék, a rizspor, a bécsi rongy, a cold +cream s így fejezte be monológját: <span class="pagenum"><a name= +"Page_61" id="Page_61">-61-</a></span></p> +<p>– Azaz, hogy ma még… Egy félesztendő mulva csakugyan egyformák +lesznek.</p> +<p>Valaki megérintette a vállát. Hátra nézett; Sugár Mariska ült +mögötte, egy kissé előre hajolva, mintha mondani akarna +valamit.</p> +<p>– Ó, jóestét. Bocsásson meg, hogy nem néztem körül, de nem is +képzeltem…</p> +<p>– Igen, tudom… Nem ért rá észre venni, sebaj… Hanem hajoljon +csak közelebb.</p> +<p>– Parancsoljon.</p> +<p>– Hagyja békében szegényeket!… Ezeket még zavarba hozza az +efféle… Meg akarja szalasztani őket?</p> +<p>– Nem hiszem, hogy ilyen ijedősek volnának. Szinésznők, akiket +ezer szem lát, mikor fölötte nyárias kosztümben vannak, nem szoktak +megriadni egyetlen egy szál publikumtól.</p> +<p>– Vigyázzon, a nagynénjük ül mellettem!… Beszéljen egy kicsit +halkabban.</p> +<p>– Eltünjek?</p> +<p>– Nem, hanem viselje magát jól. Mindenki ide néz. Hol rájok, hol +magára. <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= +"Page_62">-62-</a></span></p> +<p>– Meg fogok javulni. A fölvonás végéig engedelmesen a szinpadra +nézek s aztán fölmegyek a szinészpáholyba, Apor Ilonkához. Jól +van?</p> +<p>– Jól van. Köszönöm.</p> +<p>– Mondja legalább, hogy meg van elégedve a nevelésével.</p> +<p>– No, büszke éppen nem vagyok magára, de szeretem, hogy +szófogadó.</p> +<p>Mariska visszahuzódott s Vidovics tovább monologizált:</p> +<p>– Odafönn éppen szemközt leszek velök s még közelebbről láthatom +őket…</p> +<p>Aztán úgy cselekedett, ahogy igérte.</p> +<p>Apor Ilonka egy kicsit duzzogva fogadta.</p> +<p>– Csakhogy eszébe jutottam végre! Egy hétig szinét se látni; azt +beszélik róla, hogy talán már meg is házasodott s amikor megjön: +tessék, rám se néz! Annyira érdekli az a két leány?</p> +<p>– Mondjon róluk valami rosszat, lelkem.</p> +<p>– Én ugyan nem mondok szegényekről, – szólt Ilonka azzal a +csöndes, mély szánalommal <span class="pagenum"><a name="Page_63" +id="Page_63">-63-</a></span> melyet a szinésznők csak egymás +számára szoktak tartogatni, – tőlem akár azt is megkivánhatják, +hogy az igazgató külön bejárást csináltasson nekik a szinpadra, +diadalkapuval, virág-szőnyeggel és fehérruhás kis leányokkal!… +Nézze, derogál nekik közénk ülni; mindjárt külön páholy kell +nekik!… Pedig jól nevelt nagynénjök már bent ült a szinházban, +mikor ők, nem tudom honnan, megérkeztek – úgy látom, Sugár +Mariskától kapott helyet, – de azért a Patti-nővérek mégis külön +páholyt kértek s mivel a nézőtér félig üres, hát kaptak is. Itt nem +fértek volna el, a kis kényesek!</p> +<p>– Én még nem láttam szinésznőt – felelt Vidovics, – aki ne azzal +kezdte volna, hogy lenézte a többit. Az első esztendőben mindegyik +más, jobb házból való, mint a többiek; később aztán engednek a +zárkózottságukból s új szinésznők jönnek, akik viszont őket is +lenézik. Ez világ sora Ilonka. <span class="pagenum"><a name= +"Page_64" id="Page_64">-64-</a></span></p> +<p>– És nézze, Blindekuh-t játszanak a közönséggel, a kis kedvesek! +Elbujnak s aztán kikukucskálnak. „Fogadjunk, hogy nem találsz meg, +Dávidkám!“ Mintha a közönség törődnék velök! „Fogadjunk, hogy nem +kereslek, Eszterkám!“ Vagy magával kacérkodnak ilyen kitartóan?</p> +<p>– Meglehet, hogy előlem bujtak el. Amióta feljöttem, nem igen +látni őket.</p> +<p>Kopogtattak s Ilonka hátra fordult. A páholynyitogatónő dugta be +a fejét.</p> +<p>– A Kati?</p> +<p>– Igen, nagysád.</p> +<p>– Jól van, mindjárt megyek.</p> +<p>A páholynyitogatónő visszahuzódott.</p> +<p>Ilonka begyömöszölte selyem-sachetjába a szinházi holmiját: a +cukrait, egy huszonnyolcíves szerepet, a messzelátóját, egy üveg +Eau de Colognet, meg a <i>Vásáros-Berényi Hirlap</i> legújabb +számát s öltözködni kezdett. Időközben, míg Vidovics segítségégével +fölhúzta új, angolos szabásu kabátját, mely hírnevére nagyobb +árnyékot borított <span class="pagenum"><a name="Page_65" id= +"Page_65">-65-</a></span> minden éjjeli zenénél, egy bizalmas +kéréssel fordult a barátjához:</p> +<p>– Feri, kérem, adjon Bérczlakynénak két forintot. Először, mert +tartozom neki s másodszor, annyi gyereke van szegénynek!… Itt +marad? Nem jön be hozzám egy csésze teára?</p> +<p>– Miért? Hogy elaludjék, mint a multkor?</p> +<p>Cordelia ábrázolója igen jóindulatu leány volt, de egy kissé +álmos természetü. Ha nem játszott, kilenc óra tájban már +megnehezedtek a szempillái s lehettek körülötte huszárok, tüzérek, +zavartalanul adta át magát a teljes lelki békességnek. Ha ilyenkor +a szinpadon kellett lennie: járt, kelt és beszélt, de Juliáját és +Gauthier Margitját az utolsó fölvonásban valami sajátos apathia +fogta el, az utolsó tapsviharokat már nem hallotta s mialatt a +szinházból cselédjével haza gyalogolt a harmadik utcába, az úton +már szendergett.</p> +<p>Azért nem is erőltette, hogy Vidovics elkisérje, hanem a +folyosón szépen elbúcsuzott tőle. <span class="pagenum"><a name= +"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span></p> +<p>– Holnap nézzen be hozzám s beszélje el, mi történt +Árokszálláson. Pá, édesem, adok magának egy puszit.</p> +<p>A cselédjét és a sokgyermekü páholynyitó asszonyt nem tekintette +idegeneknek.</p> +<p>Vidovics átszolgáltatta Bérczlakynénak a köteles két forintot s +lekisérte Cordeliát a foyerba. Ott elváltak. Shakspere álmos +tolmácsolója eltünt cselédjével az utca sötétjében, Vidovics +elszítt egy cigarettát, aztán sarkon fordult s újra fölment a +második emeletre. Csakhogy most már nem a színész páholy felé ment, +hanem a folyosó másik oldalára.</p> +<p>Egy pillanatig habozott.</p> +<p>– Eh, nevetséges!… Hiszen szinésznők!</p> +<p>Kopogtatott s be se várva a feleletet, kinyitotta a páholy +ajtaját. Csak aztán kérdezte, hogy:</p> +<p>– Szabad?</p> +<p>S mély meghajlással köszöntve a hölgyeket, várta a +feleletet.</p> +<p>A felelet elég kategorikus volt: <span class="pagenum"><a name= +"Page_67" id="Page_67">-67-</a></span></p> +<p>– Nem szabad.</p> +<p>A szőkébbik leány szólt, aki a páholy előterében ült s most, az +ajtónyilásra, könnyedén hátrafordult. A másik, aki a sötétben +kucorgott, nem adott életjelt.</p> +<p>– Ó, bocsánat!…</p> +<p>Vissza akart huzódni, de mialatt betette az ajtót, újra +megszólalt ugyanaz a hang:</p> +<p>– Azaz, csak jöjjön be!… Végezzünk egyszer s mindenkorra.</p> +<p>Nem is kellett újra a kilincshez nyulnia; az ajtó kinyilt +belülről. A szőkébbik leány nyitott ajtót; aki a „nem szabad“-ot +mondta.</p> +<p>Vidovicsnak úgy tetszett, mintha ugyanebben a pillanatban egy +kar mozdult volna meg a homályosságban, hogy valamitől visszatartsa +a haragos kis szőkét. Mit akart ez a mozdulat? Azt, hogy: „Ne hívd +be!“ vagy azt, hogy: „Ne légy nagyon goromba!“ – nem tudta +kitalálni. De nem is volt ideje ezen gondolkoznia. Várták; +belépett.</p> +<p>– Kedves uram, – szólt, aki az ajtót nyitotta (Vidovics egy +szempillantás alatt <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= +"Page_68">-68-</a></span> meggyőződött róla, hogy jó angol +messzelátója nem csalta meg) – ön meg akar ismerkedni velünk s úgy +találja, hogy a formák fölöslegesek. Én ugyan nem vagyok ebben a +véleményben, de belátom, hogy ami magát a megismerkedést illeti, +ezt úgy se kerülhetjük ki… Ennek előbb vagy utóbb meg kell +történnie. Essünk hát keresztül rajta, bár nekem úgy rémlik, hogy +ön nagyon is siet…</p> +<p>– Kisasszony, én…</p> +<p>– Pardon. Előbb foglaljon helyet. Nem… üljön oda, egészen előre. +Ha meg akar ismerkedni velünk, ne szégyeljen bennünket. Így; +szeretem, hogy szófogadó. Nos, hát ismerkedjünk.</p> +<p>– Esküszöm, kisasszony, hogy a tiszteletlenség eszem ágában se +volt. Mi kisvárosiak…</p> +<p>– Hagyjuk ezt, ezen már túl vagyunk. S nem is vagyok kiváncsi +rá, mekkorát tud hazudni. Térjünk a dologra. Tehát: engem Haller +Lolának hívnak, tizennyolc éves multam… <span class= +"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span></p> +<p>– Ha akaratlanul, rá is szolgáltam a haragjára… haragjokra…</p> +<p>– Ah, ön úgy véli, hogy előbb önnek kell bemutatkoznia? Nem, ez +fölösleges. Mi mindent tudunk önről. Legalább: mindent, amit ön +elmondhat. Ön, Vidovics Ferenc úr, a leggazdagabb Vidovics a két +tucat Vidovics közül. Nemsokára főispánja vagy képviselője lesz +Vásáros-Berénynek. Egyelőre csak a szinügyi bizottság elnöke, mert +minden tudományok közül a szinésznőkköz ért a legjobban. Jó táncos, +a lawn-tennisben elég ügyes, közepes vivó, ellenben úgy lövöldözi a +galambokat, hogy passzió nézni. A földje sok, a búzája csoda, +pezsgőben félelmes ellenfél s ha nagyon sokat iszik, úgy tesz, +mintha alapjában szomoru ember volna. A legmisztikusabb önben, hogy +mindig a szendéknek szokott udvarolni, soha se a naiváknak; az +állam-vizsgálaton egyszer megbukott. De már letette, egészben véve +nem rossz ember, inkább csak rusztikus egy kicsit s van egy +rattlere, amely… vagy <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= +"Page_70">-70-</a></span> aki a legműveltebb kutya Szilas +vármegyében, ezt a rattlert <i>Lecocq úr</i>-nak hívják, igen +zseniális állat… Mit mondjak még? Nem, nem találok egyebet; különös +ismertető jelei nincsenek. Nos, ugy-e, ismerem önt Vidovics Ferenc +úr?</p> +<p>– Ha valaha odáig viszem, hogy szükség lesz az életrajzomra, +mindenesetre Sugár Mariskához fogok folyamodni.</p> +<p>– Jól teszi, mert Vitkovszkiné ő nagysága enyhén itéli meg önt. +S ha véletlenül fölpillant ide, bizonyára meglepőnek fogja találni, +hogy önt itt látja…</p> +<p>– Kivált ha észre veszi rajtam, hogy sehogy se vagyok képes +olyan bűnbánatot érezni, amely megfelelne az elkövetett +vakmerőségnek…</p> +<p>– Ó, kérem, hagyja el az efféle izetlenségeket. Talán majd +későbben. Most csak azt akartam tudtára adni, Vidovics úr, hogy ön +téved. A tévedése menthető. Hozzászoktatták, hogy azokkal a szegény +leányokkal, akik a szinpadon ugra-bugrálnak, ne sokat <span class= +"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> +ceremoniázzon. Nos, én közölni kivántam önnel, hogy nekünk semmi +közünk az ön életfölfogásához s hogy mi azoktól, akikkel szóba +állunk, megkövetelünk minden tiszteletet. Önnek igen sok pénze +lehet, Vidovics úr, de mi nem kérünk az ön pénzéből s azért nem is +alkalmazkodunk se önhöz, se máshoz senkihez. Úgy akarunk élni, +ahogy nekünk tetszik, akármilyen szegény szinésznők vagyunk.</p> +<p>Ezeket az éles szavakat halkan mondta, hogy az előadást ne +zavarja s a tompított hang kétszeresen éreztette, milyen ingerült. +De a tekintete most is derült maradt; a szeme nem tudott +haragudni.</p> +<p>Vidovics úgy nézett rá, ahogy vádlotthoz illik, mikor bírája +beszél. S mialatt ezt a világos, derüs, szép szempárt nézte, úgy +tetszett neki, mintha egy virágházba látna be rajta, ahol csupa +vörös és rózsaszinü, haloványkék és topáz-sárga, ismeretlen déli +virág tarkállik.</p> +<p>– Kisasszony, ön igen szigoru… <span class="pagenum"><a name= +"Page_72" id="Page_72">-72-</a></span></p> +<p>– Azt hiszem jobb, ha tisztában vagyunk egymással. De most +maradjon csendben. A Frank jelenete következik s ez engem jobban +mulattat, mint amit ön mondhatna.</p> +<p>– Még csak egy szót. Szeretném jóvá tenni, amit akaratlanul +vétettem. De igaza van, egy kicsit rusztikus vagyok hozzá, hogy +eltaláljam a módját. Azt hiszem, az én helyzetemben kétféleképpen +kérhet engedelmet az ember. Vagy virágot küld… tudja, afféle +szegény, berényi virágot… vagy nem alkalmatlankodik többet, hanem +eltünik s tovább is mély tisztelettel köszön, de nem mer +közeledni…</p> +<p>– Tudja mit, küldjön virágot. Ezt senki sem fogja olyan +különösnek találni, mintha holnaptól fogva megint nem ismerjük +egymást. Úgy veszem észre, hogy ma esti, nem remélt találkozásunk +illő föltünést keltett. Azért szépen megvárja ezt a jelenetet, +aztán lekisér bennünket a foyerba s ott ünnepiesen elbúcsúzik +tőlünk. Addig is, ha már meg kell lennie, hadd mutassam be a +testvéremnek. <span class="pagenum"><a name="Page_73" id= +"Page_73">-73-</a></span></p> +<p>S odafordulva a másik leány felé, aki csak ebben a pillanatban +vette el messzelátóját a szeme elől, így folytatta:</p> +<p>– Ez az úr azt hiszi, hogy az ő társalgása érdekesebb, mint a +Strauss zenéje. Kérlek, győződjél meg róla, igaza van-e. Én még meg +akarom nézni ezt a jelenetet.</p> +<p>Vidovics fölkelt a helyéről, nagy reverenciával üdvözölte a +másik kisasszonyt s megérintette a feléje nyujtott puha kezecskét. +A lecke alatt csak Lolát látta; a homályosságban bujkáló arcot csak +most pillantotta meg közvetetlen közelből.</p> +<p>A másik kisasszony barátságosan mosolygott s helyet mutatott +neki maga mellett, a vörös bársony padon. Tekintetök találkozott s +Vidovics meglepetésében, egy pillanatig nem tudta, álmodik-e vagy +hallucinál.</p> +<p>Úgy tetszett neki, mintha, valaha régen, már látta volna ezt az +arcot, s igen drámai körülmények között. Egy sötét éjjel, valami +nagy vízen, talán a tengeren… a részletekre nem emlékezett. De úgy +rémlett neki, <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= +"Page_74">-74-</a></span> mintha akkor mozdulatlanul feküdt volna +előtte ugyanez a kedves kis teremtés… s az arca csupa víz volt… a +könnyektől-e, vagy a köröskörül csapkodó hullámoktól?…</p> +<p>Aztán eszébe jutott, hogy ez ostobaság; talán álmodta valamikor +az egészet.</p> +<p>Hogy láthatta volna valaha régen?! Hiszen tegnap még gyermek +lehetett!… S mintha most, előtte virágzott volna ki, ebben az édes +mosolygásban, mely bimbóhasadásra emlékeztetett!…</p> +<p>– Talán neheztelni fog ránk, – szólt, s Vidovicsnak ismét úgy +tetszett, mintha öröktől fogva ismerte volna ezt a hangot, – de +Lola nem gondolta azt úgy, ahogy mondta. Lola csak pöröl. Ha egy +kicsit megismeri, majd látni fogja, milyen jó leány. Majdnem +egykoruak vagyunk, de azért ő az én kis anyám. Én lusta vagyok s +szeretem, ha kényeztetnek; ő babuskál. Mondja, mért néz úgy +rám?</p> +<p>A kérdésében nem lehetett egyéb, csak: gyermekes kiváncsiság. +<span class="pagenum"><a name="Page_75" id= +"Page_75">-75-</a></span></p> +<p>– Arra gondolok, hogy a legjobb gukker is megcsalja az embert. A +második fölvonás alatt a földszinten ültem s azt hittem, hogy ha +egy-egy pillanatra is, de jól látom az arcát. S csakugyan láttam a +vonásait, a haját, a szemét, a száját. És most mégis más.</p> +<p>– Így tetszem önnek jobban? Vagy messziről szebbnek látszom?</p> +<p>Ezeket a szinte meztelenül kacér szavakat úgy mondta, mint egy +gyermek, aki csupa kiváncsiság s aki még nem törődik vele, hogy mit +gondolnak róla.</p> +<p>Vidovics komolyan felelt:</p> +<p>– Így tetszik jobban.</p> +<p>– Örülök rajta. Szeretnék szép, nagyon szép lenni; olyan szép, +mint Lola. Lássa, azt mondják, hogy nagyon hasonlítunk, sokan össze +is tévesztenek, s én úgy találom, hogy Lola százszor szebb, mint +én. Van, aki csak a szalagjainkról ismer ránk s engem elkeserít, +hogy miért nem lettem igazán éppen olyan, mint ő. Olyan szép, +<span class="pagenum"><a name="Page_76" id= +"Page_76">-76-</a></span> olyan okos, olyan jó, olyan ügyes, olyan +tanulékony. Eljön majd, ha Lola föllép?</p> +<p>S tovább fecsegett Loláról, Lola szerepeiről, Lola nagy +sikeréről a konzervatóriumban…</p> +<p>– Úgy beszél, mint egy kis gyerek, – szólt magában Vidovics, – +mint egy szófogadó, jó kis baba és mégis…</p> +<p>Alig hallgatott oda, csak nézte a sötét zafir csillogását. S +ahogy tekintete belefelejtkezett a mosolygó szép szembe, egyszerre +azt a megdöbbenést érezte, mely akkor fogja el az ideges embert, ha +a hajó lámpájának világánál sokáig néz bele a sötéten csillogó, +mély, szédítően mély vízbe.</p> +<p>– Menjünk, – szólt Lola.</p> +<p>A másik kisasszony engedelmesen ugrott föl s mialatt Vidovics +bepólyálta a kabátkájába, odafordult a testvéréhez:</p> +<p>– Lenn várjuk meg a nénit?</p> +<p>– Ők is készülődnek már; mire leérünk, már a foyerben találjuk +őket.</p> +<p>– Ahogy akarod. <span class="pagenum"><a name="Page_77" id= +"Page_77">-77-</a></span></p> +<p>Azt jelentette ez, hogy ő még maradt volna?</p> +<p>Vidovics álmélkodva vette észre, hogy még akkor is ez a kérdés +foglalkoztatta, mikor már az első emeleten jártak.</p> +<p>Mialatt lementek, Lola megkérdezte tőle:</p> +<p>– Mit gondol, lesz közönsége az operai előadásoknak? Ha az +operette-estéken is csak ilyen kevesen vannak a szinházban, mi +alighanem üres ház előtt fogunk énekelni.</p> +<p>Vidovics bizonygatta, hogy ez lehetetlen s elmagyarázta, miért +nem volt nagyobb közönsége a már Berényben is elcsépelt +<i>Bőregér</i>-nek. Kissé szórakozottan fejtegette a helyi +viszonyokat s a másik kisasszonyra nézegetve, így tünődött +magában:</p> +<p>– Mily kár, hogy az ének és a mimika ezeket az ajkakat is ki +fogja vetkőztetni a formájukból! Ezt a szájat nem azért teremtette +az Isten, hogy énekelgessen, hanem egyes-egyedül azért, hogy +csókoljon.</p> +<p>A másik kisasszony mindannyiszor visszanézett <span class= +"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> rá, +nyájasan, szívesen, mintha már régi ismerősök volnának.</p> +<p>Odalenn Lola megszólított egy szolgát, hogy hívják ki a nénjét s +mialatt egy szempillantásra magukra maradtak, Vidovics hirtelen +közelebb hajolt a szemébe mosolygó archoz s halkan, vakmerő +bizalmassággal megkérdezte tőle:</p> +<p>– Hogy hívják magát? Maga édes-kedves!</p> +<p>A leány nem haragudott meg; meleg tekintettel felelt a meleg +tekintetre s így szólt:</p> +<p>– Az én nevem Mira.</p> +<p>Akárcsak azt mondta volna:</p> +<p>– Tetszik neked ez a név? Ha igen, tedd el a szívedbe. Neked +adom.</p> +<p>Lola visszatért.</p> +<p>– Mindjárt itt lesznek s mi ezennel elbúcsuzunk öntől, Vidovics +úr.</p> +<p>– Remélhetem, hogy megbocsátotta a tolakodásomat?</p> +<p>(A másikat nem kérdezte.) <span class="pagenum"><a name= +"Page_79" id="Page_79">-79-</a></span></p> +<p>– Számítok rá, hogy jóvá teszi a hibáját, s ezentúl gyöngédebb +lesz. Jóéjt!</p> +<p>– Jóéjt, kisasszony!</p> +<p>Kezet fogott velök, egy tekintetet váltott Mirával s nagy +tisztelettel köszöntötte őket. Aztán látva, hogy a nézőtér ajtaja +kinyílik, elmenekült Sugár Mariska feddő szavai elől.</p> +<p>– Lám, lám, – szólt magában, mialatt átsétált a +<i>Metropole</i>-szállóba, – nem is olyan vadak, mint a galéria +képzeli!…</p> +<p>De egész este nem ment ki a fejéből ez a jelentéktelen kaland s +bár korán tért haza, csak hajnaltájban tudott elaludni.</p> +<p>– Mintha sohase lett volna olyan idő, amikor nem ismertem!… – +szólt magában.</p> +<p>Reggel felköltötte a legénye.</p> +<p>– Mit akarsz?</p> +<p>– A nagyságos úr azt parancsolta, hogy költsem föl s fogassak +be, mivel Szent-Jánosra megy.</p> +<p>– Igazad van, majdnem megfelejtkeztem róla. Menjünk hát +Szent-Jánosra.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_80" id= +"Page_80">-80-</a></span></p> +<h2>III.</h2> +<p class="center"><i>Haller Lola – T. c. Haller Xavér Ferenc +úrnak</i></p> +<p class="right"><i>Budapesten,</i></p> +<p class="right"><i>Gyár-utca 117. szám,<br /> +III. em., 98. ajtó.</i></p> +<p>Kedves Atyám!</p> +<p>Már háromszor is figyelmeztettem Mirát, hogy teljesítse, amit +Kedves Atyám a lelkére kötött s legalább pár sort írjon, hogy: +szerencsésen megérkeztünk, kezét csókoljuk, de ez a leány, mióta +megérkeztünk, folyton alszik; az igaz, hogy a vasúton is aludt, ki +se pillantott az ablakon; soha se láttam ilyen leányt, aki minden +iránt közömbös.</p> +<p>Persze, erőtetni nem akartam, mert első nap én is fáradt voltam; +a vonat nagyon összerázott bennünket. Másnap azt találta +<span class="pagenum"><a name="Page_81" id= +"Page_81">-81-</a></span> ki, hogy a füst rettenetesen csípi a +szemét, ami különben igaz lehetett, mert a fogadóban kellett +vacsorálnunk s az alacsony teremben olyan sok volt a commis +voyageur, hogy akár csak gőzben ültünk volna. Mira rosszul is lett +a hőségtől s Fröhlich nénit, aki egy kicsit messzebb ült, valóságos +köd takarta el előlem, mint a tündéreket a <i>Szentivánéji +álom</i>-ban. Őszintén szólva megbántam, hogy nem a +<i>Metropole</i>-ba mentünk, de a szinészek azt mondták, hogy a +<i>Metropole</i> rémdrága; végre is két napot kiáll az ember +akárhogy.</p> +<p>Ma pedig a szinházban voltunk s mikor onnan haza jöttünk, Mira +egy szót se szólt, csak bebujt az ágyába. A téáját is ott itta meg +s csak nézett ránk, mint egy kis macska.</p> +<p>– Nem írsz a papának? – kérdeztem tőle.</p> +<p>– Nem, – felelt angol hidegvérrel s a másik percben már +aludt.</p> +<p>Így tehát, Kedves Atyám, az én levelemmel kell megelégednie, az +elkényeztetett kis majom helyesirási hibái helyett. Olyan +<span class="pagenum"><a name="Page_82" id= +"Page_82">-82-</a></span> édesen alszik, mintha jó dzsinek őriznék +azt a Rheingoldot, mely a hangszálagaiban rejtőzik. Ó, kedves +Atyám, miért is nem juttatott a jó Isten ebből az adományból nekem +is, egy másik porciót?!</p> +<p>Örömmel értesítem Kedves Atyámat, hogy a lakásunk kellemes s +aránylag igen olcsó. Szép, nagy, világos szoba; az ablakok az +utcára néznek. A háziasszonyunk szives, uri nő. Igaz, +korrepetitorunk is van már: a szinház karmestere; azt hiszem, nem +valami nagy muzsikus, a szinészek azt beszélik róla, hogy a +boszniai okkupáció óta soha senki se látta józannak, de azért majd +csak megleszünk vele.</p> +<p>Én szerdán este már énekelek; a <i>Hoffmann meséit</i> adjuk. +Azt hiszem, csak ez az egy operájok van készen; azért Mira, picike +repertoárjával, csak a jövő héten léphet föl először. Képzelheti, +minő lesz az az előadás, amelyre mindössze egy hétig készülnek! +<i>A remete csöngettyüjé</i>-ről van szó. Azt hiszem, jobb volna, +ha már előbb bemutatkozhatnék, <span class="pagenum"><a name= +"Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> például <i>Rip</i>-ben; azt +tudják itt is.</p> +<p>Legyen nyugodt, Kedves Atyám, távollétében is szorgalmasan +fogunk tanulni, nem vesztegetünk el egyetlen pillanatot se s ha +Isten segít, nemsokára olyan helyzetben leszünk, hogy +végre-valahára meghálálhatjuk azt a sok jót, amit értünk tett. +Mindig eszünkben van, mily óriás áldozattal járt neveltetésünk s +hogy Kedves Atyám a legszükségesebbet is megvonta magától, hogy +jövőnket biztosítsa.</p> +<p>De megbocsát, Kedves Atyám, hogy ma csak röviden irok; délelőtt +próbáltam, délután tanultunk s már Fröhlich néni is alszik, az idő +éjfélre járhat. Holnap-holnapután már nem engedem el Mirának, hogy +részletesen tudósítsa Kedves Atyámat; én is írni fogok, mihelyt egy +kis szabad időm lesz.</p> +<p>Kezét csókolja</p> +<p class="right">engedelmes leánya,<br /> +<i>Lola.</i> <span class="pagenum"><a name="Page_84" id= +"Page_84">-84-</a></span></p> +<p class="center"><i>Haller Xavér Ferenc – Haller Lola úrhölgy +őnagyságának</i></p> +<p class="right"><i>Vásáros-Berény.</i></p> +<p class="right"><i>A szinháznál.</i></p> +<p>Kedves leányom,</p> +<p>a leveledet megkaptam, köszönöm. Ha fölléptél, írj, kérlek, +megint; hogyan fogadtak, meg voltál-e elégedve magaddal, küldj egy +pár ujságot is. S írj különösen Miráról, nagyon féltem az +egészségét. Mit csinál a kis haszontalan?</p> +<p>Én még a jövő héten se mehetek le hozzátok; a husvéti szent +ünnepek előtt aligha látlak benneteket. Két énekkarral kell +bajlódnom minden nap; leckém is több van, mint a mult +hónapokban.</p> +<p>Nem irtál arról, milyen a város, milyen a közönség, hogyan +töltitek a napot, kik azok, akikkel nem kerülhetitek el az +érintkezést. Ne feledjétek a tanácsomat: lehetőleg huzódjatok +vissza a fölösleges ismeretségektől; az efféle órákat rabol el a +tanulási időtökből, s a reklám meg a baráti tapsok <span class= +"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> sohase +érnek annyit, mint amennyibe a megszerzésök kerül.</p> +<p>Te okos leány vagy s meg tudod érteni, hogy nektek másképpen +kell élnetek, mint a többi tizenhét-tizennyolc éves leánynak, +akiknek egyetlen menedéke: a reménybeli férj. Nektek semmiféle +szórakozás kedvéért nem szabad megfelejtkeznetek arról, hogy ezek +az ernyedetlen munka napjai. Nem énnekem, hanem a tehetségteknek +tartoztok vele, hogy egy-két évig megvonjátok magatoktól még a +gyermeki örömeket is, melyek korotoknak kiváltságai.</p> +<p>Gondoljatok arra, hogy két-három év és célnál vagytok. Akkor +aztán tietek az élet, dicsőség, vagyon, amit akartok. Ki ne +fáradjatok fél-uton; oda ne adjátok gyerekségekért a jövőtöket, azt +a fényes jövőt, melyet elérnetek csak tőletek függ!</p> +<p>Isten veled, édes lányom. Írj Miráról, s írjon ő is, a kis +álmos. Ölel mind a kettőtöket</p> +<p class="right">szerető atyátok<br /> +<i>Haller Xav. Ferenc.</i> <span class="pagenum"><a name="Page_86" +id="Page_86">-86-</a></span></p> +<p class="center"><i>Haller Mira – T. c. Haller Xavér Ferenc +úrnak</i></p> +<p class="right"><i>Budapest,</i></p> +<p class="right"><i>Gyár-utca 117.</i></p> +<p>Kedves apuskám!</p> +<p>Lola tegnap föllépett! Óriás siker, nyolc-tíz kihivás minden +fölvonás után, bokréták, nagyon sok bokréta.</p> +<p>Én is kaptam egyet, pedig még senki se hallotta a hangomat. Az +én bokrétám Pesten készült; Lola is kapott ilyet.</p> +<p>Az egészségem jó, csak fáradt vagyok egy kicsit, mert tulságosan +sokat tanulunk. De Lola nem hagy békét.</p> +<p>A fiatalság bankettet akart rendezni Lola tiszteletére, de nem +mentünk el. Megbosszulták magukat s éjjeli zenét adtak Lolának; az +itt nagy divat. Két óra tájban jöttek a muzsikájokkal s még +Fröhlich nénit is felköltötték. A zene azzal biztatott bennünket, +hogy a fiatal urak Lola képével alszanak el, de eszük ágában se +volt elaludni. Csak hajnal felé szabadultunk meg tőlük. +<span class="pagenum"><a name="Page_87" id= +"Page_87">-87-</a></span></p> +<p>Képzelheti, apuskám, mennyire össze volt törve a mai próbán +szegény Friquet Rózsi. De Berényben nem lehet másképpen.</p> +<p>Pá, apuskám, kezét csókolja</p> +<p class="right">jó kis leánya:<br /> +<i>Mira.</i></p> +<p class="center"><i>Haller Lola – Haller Xavér Ferenc +urnak</i></p> +<p class="right"><i>Budapesten,</i></p> +<p class="right"><i>Gyár-utca 117. sz.</i></p> +<p>Kedves Atyám!</p> +<p>Ne tessék megijedni, ha azzal kezdem, hogy párbaj volt miattunk. +(Mira miatt, vagy miattam? – magam se tudom. Annyi bizonyos, hogy +én Mirát gyanusítom s éppen azért írom meg a dolgot, mert kérni +akarok Kedves Atyámtól valamit.)</p> +<p>Nem lett ebből a párbajból semmi nagyobb veszedelem. Egy +Vidovics nevü úr, aki meglehetősen erőszakoskodó és kellemetlen +fráter, megvágott egy huszártisztet, valami Cipriáni bárót. A báró +aznap este fölkötött karral jelent meg a szinházban, éjjel a két +<span class="pagenum"><a name="Page_88" id= +"Page_88">-88-</a></span> ellenfél megint együtt mulatott: ez az +egész história.</p> +<p>Úgy beszélik, a cigányon különböztek össze, akkor, mikor az +éjjeli zene szerencséjében részesültem; a báró ki akarta vinni a +cigányt valahová, egy szomszédos pusztára, a másik nem engedte… +szóval valami izetlenkedés volt a párbaj oka. De nem ez a nevezetes +a dologban.</p> +<p>Képzelje, Mirának roppantul hízeleg ez az izetlen história.</p> +<p>Azt fogja mondani, Kedves Atyám, hogy az lehetetlen. Igazán, nem +akarja elhinni az ember. És tessék.</p> +<p>Akkor este, mikor az egész város csak a párbajról beszélt, nagy +vitatkozásom volt a háziasszonyunkkal. Engem, természetesen, +rendkivül fölingerelt, hogy ezek a ripőkök így kompromittálnak +bennünket; a háziasszonyunk, mint jó berényi honleány, védelmezni +kezdte a tolakodó urfit, hogy nem kell azt olyan komolyan fogni +föl; az már itt így szokás. A szinésznők éjjeli zenét <span class= +"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> kapnak, +mert szinésznők s a fiatalok meg-megverekednek néha, mert fiatalok. +Enélkül Berény unalmas, szürke volna; enélkül nem volna érdemes +élni; enélkül az asszonyok és leányok rá se néznének a fiatal +urakra. És hogy ez a fiatalember nem is olyan kellemetlen fickó; +jónevelésü, illedelmes, néha szeretetreméltó is.</p> +<p>Azt feleltem neki, hogy semmi közöm a fiatal urak fiatalságához +és semmi közöm a berényi <i>don’t</i>-hoz. Nekik se legyen közük +hozzám; megkövetelem, hogy hagyjanak békében. Azzal, hogy a +szinházban megfizetik helyeiket, nem váltanak jogot arra, hogy +engem, otthon, molesztáljanak. És így tovább.</p> +<p>Mira szokása szerint nagyokat hallgatott. Hol egyikünkre, hol +másikunkra figyelt s folyton mosolygott. Engem boszantott ez a +mosolygás.</p> +<p>Azért mikor a háziasszonyunk kiment, megkérdeztem tőle:</p> +<p>– Neked tán tetszik ez a história? <span class= +"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span></p> +<p>– Tetszik hát! – felelt.</p> +<p>És nevetett a szemtelen.</p> +<p>– Eh, veled nem lehet beszélni!…</p> +<p>Később pedig, az éjjeli sötétségben, mikor azt hittem, hogy már +alszik, egyszerre megszólalt:</p> +<p>– Különben nem tudom, mit tartozik rád ez az egész eset? Nem +bántott téged senki.</p> +<p>Elbámultam ezen az impertinencián.</p> +<p>– Te talán azt hiszed, hogy miattad történt a nagyhírü lovagias +mérkőzés? – kérdeztem gyanakodva.</p> +<p>– Igen, azt hiszem, hogy miattam történt, – felelt +határozottan.</p> +<p>Nem tudtam kiérezni a hangjából, tréfál-e, vagy komolyan beszél? +De mintha elgondolkozva s kevélyen mondta volna ezt a pár szót.</p> +<p>Attól tartottam, hogy Fröhlich néni még ébren van s nem +firtattam tovább a dolgot. Számítottam rá, hogy ha majd magunkra +leszünk, közlékenyebb lesz; úgy történt, ahogy gondoltam. +<span class="pagenum"><a name="Page_91" id= +"Page_91">-91-</a></span></p> +<p>Másnap, minden ápropos nélkül, egyszerre azzal állott elő:</p> +<p>– A nőegyesület báljára mégis csak el kellene mennünk.</p> +<p>– Ugyan miért, ha szabad kérdeznem?</p> +<p>– Táncolni akarok! – felelte.</p> +<p>– Még ráérsz táncolni. Különben oda meg se hínak bennünket.</p> +<p>– Azt bízd rám, – szólt olyan hangon, mintha titkai +volnának.</p> +<p>De ez még nem minden.</p> +<p>Mit mondjak? Ez a csitri határozottan kacérkodni kezd. Igazán +jó, hogy mindig vele vagyok, mert még bolondokat találna mondani a +gavallérunknak.</p> +<p>Ez a parlagi gentleman, magyarán szólva, tűrhetetlen. Sehogy sem +tudom lerázni a nyakunkról, pedig gondolhatja, Kedves Atyám, hogy +nem vagyok valami gyöngéd vele szemben. A szép szót nem akarja +megérteni, a gorombaságra vígan szalutál. S el kell szenvednem, +hogy a szinháztól hazáig folyton a sarkunkban legyen. <span class= +"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span></p> +<p>De ebbe itt bele kell nyugodni. Berényben a szinésznők akkora +kisérettel járnak az utcán, amilyennel a gerolsteini nagyhercegnő. +Némelyik az egész tisztikart magával hordja; csak éppen, hogy a +katonabanda nem megy utánok. Ha akarjuk, ha nem, nekünk is kijut +ebből a díszőrségből.</p> +<p>Ez bosszantó, de Mira a mi gárdánkkal meg van elégedve. A gárda +Cipriáni báróból, Vidovics úrból, egy rattlerből és egy tábori +kutyából áll. Nekem ez a tábori kutya tetszik a legjobban az egész +társaságban. Nagyon okos állat, sokkal okosabb, mint a gazdája. Úgy +fogja el a legyet, hogy öröm nézni. Cipriani báró sohase unja el +ezt a sportot; egész nap a kutyáját produkálja. Szép mulatság, +ugy-e? Nos, ez a mi főszórakozásunk Vásáros-Berényben.</p> +<p>Képzelheti, Kedves Atyám, hogy Cipriani báróhoz képest még +Vidovics úr is elmés embernek tünik föl. És Mira túlságos hálával +honorálja ezt a csekély különbséget. Olyan fölöslegesen sokat +foglalkozik vele, <span class="pagenum"><a name="Page_93" id= +"Page_93">-93-</a></span> hogy tegnap már kénytelen voltam +prédikációt tartani neki.</p> +<p>– Elment az eszed? – kérdeztem.</p> +<p>– Mit akarsz? – szólt szenteskedő, álnok pillantással, – ő a +szinügyi bizottság elnöke!</p> +<p>Nos, nekem egy csöppet se tetszik ez a dolog. Eszem ágába sincs +az a gyanusítás, hogy Mira komolyan veszi Vidovics urat, de az +bizonyos, hogy nem tér ki a tolakodó udvarlás elől olyan +határozottan, ahogy szeretném. Félórákig eldiskurál vele; kibeszél +hozzá az utcára, szóval ostobáskodik.</p> +<p>Félek, hogy el fogja hanyagolni a tanulni valóját: amúgy se +valami kitünő tanuló. Egy szép nap föl fog lépni, félig-meddig +elkészülten, szórakozott fővel; belesül a szerepébe és fiaskót +csinál.</p> +<p>Azért jó volna, ha Kedves Atyám néhány komoly szóval +figyelmeztetné arra, amit a lelkünkre kötött. Rám nem hallgat.</p> +<p>Egy pár nap mulva a <i>Remete</i> csöngetni fog s Mira még ma +sem tudja tisztességesen Friquet Rózsit. A belépőt meg a harmadik +<span class="pagenum"><a name="Page_94" id= +"Page_94">-94-</a></span> fölvonásbeli nagy áriát úgy énekli, mint +talán soha senki, de a szerelmi kettősbe bele fog sülni. A mai +próbán igazán csak próbálgatta: vajjon eltalál-e belőle egyetmást? +Szerettem volna rákiáltani: „Igen, valahogy ilyenformán van!…“</p> +<p>Képzeljen el, Kedves Atyám, egy Sylvaint, aki a hatvanas évek +végén Bukarestben hagyta a hangját, egy karmestert, aki soha sincs +magánál, egy Friquet Rózsit, aki bujócskát játszik a karmesterrel, +– hol az egyik keresi a másikat, hol a másik az egyiket, – hozzá a +berényi előkelőséget, amint a páholyban pezsgőt iszik – mert +Friquet Rózsi is Hekuba nekik – s aztán kérdem: vajjon ilyen +körülmények között hódította-e meg a világot: Grisi és +Catalani?</p> +<p>Isten önnel, Kedves Atyám, kezét csókolja</p> +<p class="right">engedelmes leánya<br /> +<i>Lola.</i> <span class="pagenum"><a name="Page_95" id= +"Page_95">-95-</a></span></p> +<p class="center"><i>Haller Xavér Ferenc – Haller Lola úrhölgy +őnagyságának</i></p> +<p class="right"><i>Vásáros-Berény.</i></p> +<p class="right"><i>A szinháznál.</i></p> +<p>Kedves leányom!</p> +<p>Sikereidnek nagyon örülök, ámbár nem tudom, van-e Berény +városában a közönségnek olyan műértő töredéke is, mely tehetségedet +és énektudásodat a maga teljes mértékében méltányolhatná.</p> +<p>De mit firkálsz nekem nem tudom miféle Vidovics úrról s nem +tudom miféle Cipriáni báróról?!… Miért foglalkozol ennyit +apró-cseprő dolgaikkal, kutyáikkal és párbajaikkal?!… Úgy látom, a +jó Róza nem elég egészséges arra, hogy a szinházba is elkisérhessen +benneteket. Ez a baj.</p> +<p>Különben írtam a jó Rózának, hogy beszéljen Mirával; remélem, ki +fog derülni, hogy a kicsike nem olyan gondatlan, mint mondod. Ha +lustálkodik a kis semmirekellő, kiálts rá. Szeretnék nálatok lenni, +amikor <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= +"Page_96">-96-</a></span> Friquet Rózsit énekli, de mint már +közöltem veled, a husvéti szent ünnepekig aligha szabadulhatok. +Mindennap több a dolgom. Most ráadásul, egy oratóriumon +munkálkodom.</p> +<p>Egyébként a sakk-versenyben is részt akarok venni s ez épp a +jövő héten kezdődik.</p> +<p>Ne feledjétek, hogy a munkátlanság a legnagyobb tehetséget is +megőrli s gondoljatok szerető atyátokra, akinek soha sincs egy +szabad perce, mert folyton-folyvást jövőtökért fárad.</p> +<p>Isten veletek, édes leányom! Ölel szerető atyátok</p> +<p class="right"><i>Haller X. Ferenc.</i></p> +<p>U. i. Ne hagyjátok nyitva az ablakot; akkor nem néz ki +rajta.</p> +<p class="right"><i>H. X. F.</i></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_97" id= +"Page_97">-97-</a></span></p> +<h2>IV.</h2> +<p>Vagy tíz nappal azután, hogy a San-Remoba készülő Vidovics Feri +összes ismerőseitől elbúcsuzott s szándéka komolyságának jeléül +addig nézegette a vasuti menetrendet, míg végre dühbe gurult s +bosszuságában minden igaz ok nélkül megsértette Cipriani bárót: az +előbb nevezett fiatal magánzó s az utóbb nevezett huszártiszt +nyugodtan üldögéltek egymás mellett a Metropole-kávéház egyik utcai +ablakánál.</p> +<p>Délelőtt tizenegy óra lehetett. A napfényes piactérre akkortájt +érkezett meg délfelől a tavasz első langy fuvalma; s a kávéházat +éppen söpörni kezdték. Hanem azért a daliák nem mozdultak a +posztjukról. Nem sokat társalogtak ugyan, mert egy <span class= +"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> félóra óta +csak hébe-hóba szólalt meg az egyik vagy a másik; de úgy látszik, +így annál jobban mulattak. Vidovics az ablakon át a járókelőket +nézte; a katona a kutyáját oktatta. A párbaj óta elválhatatlanok +voltak, mintha a vágás, melyet a báró kapott, a bérmálás erejével +szilárdította volna meg hétéves barátságukat. S ezt az avatottak +igen természetesnek találták. Mert ha egy huszártiszt elköveti azt +a menthetetlen ügyetlenséget, hogy egy bárányoknak való, égi +szelidségü párbajban sebet kap anélkül, hogy ő viszont hachée-vá +aprítaná össze az ellenfelét: a legokosabb, amit tehet, az, hogy +gráciával viseli a következéseket s jó képet vág a rossz +játékhoz.</p> +<p>És bár Cipriáni száz mentséget is tudott rá, hogy tulajdonképpen +miért nem szabdalta össze szeretett cimboráját, a rideg valóság az +volt, hogy a katona megsebesült, a civil pedig ép bőrrel menekült +az élet-halál-harcból.</p> +<p>– Tudod – magyarázta Vidovicsnak <span class="pagenum"><a name= +"Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> sok szeretettel – mikor a +reuma bele áll a karomba, használhatatlan fickó vagyok, arra se +érdemes, hogy pofon vágjanak. Aztán meg, nem tudom hogy +történhetett: részeg voltam, rettenetesen részeg s nem tudtam, hogy +a két Vidovics közül, akit magam előtt látok, melyik az igazi s +melyik a fantóm. És véletlenül mindig a másik kapta meg a +vágást.</p> +<p>Vidovics készségesen méltányolta ezeket a kitünő okokat, a többi +kilencvennyolccal egyetemben s lojálisan elismerte, hogy óriás +szerencséje volt. De ez a nagy lovagiasság csak betetőzte a +Cipriani malheurjét; enyhíteni nem enyhített rajta. Mert bizonyára +sokkal jobb lett volna, ha ellenfele vitatkozik vele; mikor a +párbaj szerencsétlen, de legalább vitás, már az is valami.</p> +<p>Még súlyosabbá tette a vereségét, hogy akkor is ő huzta a +rövidebbet, amikor összetűztek. Nemcsak, hogy megvágták, de +ártatlan embert vágtak meg benne. Az összekoccanás alkalmával olyan +ügyetlenül <span class="pagenum"><a name="Page_100" id= +"Page_100">-100-</a></span> viselkedett, hogy akárkit lehetett +hibáztatni az esetért, csak éppen őt nem. Vidovicsnak még azt az +elégtételt is megadta a sors, hogy az összes jelenlevők szerint ő +volt a hibás.</p> +<p>Ez a nevezetes jelenet ugyanis egy kicsit másképpen zajlott le, +mint a hogy Lolának elmondták. A párbajra nem a cigány +szolgáltatott okot.</p> +<p>Jóval az éjjeli zene után, a virradat órájában történt. Azoknál +a pezsgős üvegeknél tartottak, amelyeket már senki se számlál, még +a fizető pincér se. (De ne tessék félteni őt, ha koronkint a +pillanat intuiciójára bízza, hogy mennyit számítson föl; a fizető +pincérek őrző angyala mindig éberebb, mint a részegeké.)</p> +<p>Az asztalnál ülők közül ketten már szenderegtek; Vidovics is +mintha másfelé gondolt volna. Cipriánit ellenben kissé lármássá +tette a bor; folyton ő beszélt.</p> +<p>Éppen azt fejtegette, hogy mi módon s nevezetesen minő +szerényebb összegekkel <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= +"Page_101">-101-</a></span> lehetne megközelíteni a két +Haller-leányt, midőn Vidovics egyszerre, érthetetlenül fölpattant s +minden igaz ok nélkül belekötött a becsípett emberbe.</p> +<p>– Milyen malheur-öm van nekem! – szólt s nagyot vágott az +asztalra. – Az este másfélóra hosszat betűzöm a vasuti menetrendet +s annyit sem tudok kisütni belőle, hogy miképpen lehet eljutni +innen Árokszállásig, most pedig, a mikor mulatni akarok, +másfélóráig kell hallgatnom ezt a szamarat, aki még butább, mint a +menetrend!</p> +<p>– Mi ütött beléd? Elment az eszed? – szólt Cipriani elbámulva. – +Beszélj velem tisztességesen, vagy ha részeg vagy, eredj haza.</p> +<p>A többiek is rajta voltak, hogy elejét vegyék a komolyabb +összekülönbözésnek.</p> +<p>– Mi bajod van vele? Örülj rajta, hogy szóval tart bennünket. +Ülj le és ne kötekedjél; ha rosszkedvü vagy, huzasd el a +nótádat.</p> +<p>De hiába csitították s hiába építgettek neki aranyhidat a +tisztes visszavonulásra, nem hagyta abba. <span class= +"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span></p> +<p>– Eh, unom már ezt a sok vénasszonyos beszédet!… Ha társalogni +akarsz, eredj a borbélyhoz; engem ne bosszants a fecsegéseddel!</p> +<p>Ez után persze nem maradt egyéb hátra, mint lovagiasan intézni +el a dolgot. Ha az ember beborozott, az még nem ok rá, hogy +belekössön a cimborájába.</p> +<p>– Ugyan mi bőszített föl annyira? – faggatták Vidovicsot a +segédei. – Nem mondott semmi olyat, ami bánthatott. Lányokról volt +szó, vagy más efféléről!…</p> +<p>– Dühös voltam a menetrend miatt – felelt Vidovics – s az jutott +eszembe, hogy milyen szamárság napról-napra halogatni az +utazásomat, csak azért, hogy egész éjjel ezt a locsogást +hallgassam!</p> +<p>A párbaj után azonban belátta a hibáját. Mialatt Ciprianit +varrták, odament hozzá s kezet fogott vele.</p> +<p>– No, vén szamár! – szólt s a hangja most már barátságosan +csengett, – kellett ez neked? Minek ingerelsz, mikor rosszkedvü +vagyok?! <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= +"Page_103">-103-</a></span></p> +<p>– Látod, ez már beszéd! – felelt Cipriani meghatva. – Miért nem +mondtad ezt mindjárt?</p> +<p>Vidovicsra nem is haragudott tovább, csak a civilek gyalázatos +szerencséjét átkozta magában. S elhatározta, hogy ha találkoznék, +aki az ő esetéből kifolyólag azt merné állítani, hogy a katonai +iskolákban a vívást rosszul tanítják, ezen az emberen keresztül fog +gázolni. Mindenütt kereste ezt az embert – a vendéglőben koronkint +gyanakodva tekingetett szét, – de az illető nem akart +mutatkozni.</p> +<p>Addig is, míg ilyenformán revanche-ot vehet a polgári +társadalmon, úgy vélte, <i>fair</i> dolog lesz, ha meleg +barátságával tünteti ki legyőzőjét s napról-napra, a híres esetek +egész tömegével bizonyítja be neki, hogy a kitünő vívónak a legtöbb +párbajban nincsen szerencséje.</p> +<p>Mindennap tudott egypár új esetet.</p> +<p>– Nem neked mondom – kezdte reggelenkint, ahogy a kávéházba +megérkezett, – <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= +"Page_104">-104-</a></span> mert te fenegyerek vagy, akinek a +hadseregben volna a helye, de hidd el, a párbajt azoknak találták +fel, akik nem tudnak vívni. A kárpitos megvágja az őrnagyot, az +ügyvéd lelövi az erdészt, a commis megsebzi a vívómestert s mindez +huszonnégy óra alatt történt.</p> +<p>– Tegnap? – kérdezte Vidovics csodálkozva, mert Cipriani nem +igen szokott ujságot olvasni.</p> +<p>– Nem, 1839-ben.</p> +<p>– Te, hol tanulsz te ennyit? Egy idő óta olyan művelt vagy, mint +egy csillagásztorony!</p> +<p>– Barátom, van nekem egy könyvem, három kötetben: a +Sport-Kalendárium, 1873-tól 1875-ig. Abban minden megvan.</p> +<p>– Vagy úgy.</p> +<p>A párbeszéd ritkán tartott hosszabb ideig, mert Cipriani nem ért +rá minden éjjel művelődni s Vidovics akkor szerette a barátját, ha +hallgatott.</p> +<p>De azért Cipriani egész délelőtt nem mozdult <span class= +"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> el +Vidovics mellől; szerette, ha együtt látják őket az ablakukban. Ha +Vidovics nagyon sokáig forgatta az ujságokat, vagy az utcán ácsorgó +vásáros parasztokat nézte, Cipriani a kutyáját tanítgatta; ezt a +szórakozást sohase unta meg.</p> +<p>Lassankint Vidovics is bele nyugodott sorsába.</p> +<p>– Ez a bűnhödés, – szólt magában. – Most már azt se mondhatom +neki, hogy untat. Vérrel szerzett rá jogot, hogy bosszantson.</p> +<p>Rendesen csak akkor kerekedtek föl a kávéházból, mikor a +szinházi próba véget ért s a Haller-leányok a szinházból hazafelé +menet elhaladtak a kávéház mellett. Vidovics egyetlen egy ilyen +alkalmat se mulasztott el; mindannyiszor haza kisérte őket. Lola +határozottan kijelentette, hogy otthon nem fogadnak látogatókat, de +az utcán nem tilthatta el tőle. S akarta, nem akarta, tűrnie +kellett az escorte-ot.</p> +<p>A párbaj óta a báró is csatlakozott a menethez. <span class= +"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span></p> +<p>A harmadik vagy negyedik ilyen kirándulás után Cipriani egy +délelőtt így szólt Vidovicshoz:</p> +<p>– Te, én azt hiszem, hogy ezek tisztességes leányok!</p> +<p>– No, én is azt hiszem! – felelt Vidovics.</p> +<p>Olyan különös hangon mondta ezt, hogy egyszerre valami halavány +világosság kezdett derengeni a katona fejében. Csak most jött rá, +hogy tulajdonképpen miért is kellett neki megverekednie.</p> +<p>Ez a fölfedezés szinte megvigasztalta. Ha a női nemért +szenvedett megaláztatást, ez változtat a dolgon. Ebben az esetben +illő volt, hogy ő kapjon sebet s talán ösztönszerüleg történt, hogy +nem védte magát elég komolyan.</p> +<p>Készségesen meghajolt a Vidovics jobb értesültsége és tisztább +látása előtt. Bizonyára úgy kell lennie, ahogyan ő mondja.</p> +<p>Csak azon zúgolódott magában:</p> +<p>– De hát mért nem mondta mindjárt?! A pokol tudta, hogy úgy van. +Én nem. <span class="pagenum"><a name="Page_107" id= +"Page_107">-107-</a></span> Persze, a szinésznő sem mind egyforma. +Az egyik szőke, a másik barna. De azt meg kell mondani. Ha +megmondják, akkor mindjárt tudja az ember. Azelőtt… azelőtt nem +kellett kérdezni. Az ember mindjárt tisztában volt vele, hogy ha +szinésznő, hát szinésznő. És rendben volt a dolog. De most nagyon +sokan vannak. Olyan sokan vannak, hogy már adót is fizetnek. +Nemsokára már a cigányok is fizetnek adót. Nekem különben semmi +közöm hozzá. De a pokol tudja, micsoda világ ez, mikor már a +szinésznőket is tisztelni kell!</p> +<p>Cipriáni báró nem igen szeretett gondolkozni, de ha egyszer +nekikészülődött s komolyan hozzá látott az elmélkedéshez: ép, +szolid, egészséges gondolatokkal lepte meg önmagát.</p> +<p class="center">*</p> +<p>A kávéházat kisöpörték; Cipriáni megnézte az óráját.</p> +<p>– Egynegyed tizenkettő, – szólt. – Ejnye, be soká jönnek ma a +lányok! <span class="pagenum"><a name="Page_108" id= +"Page_108">-108-</a></span></p> +<p>– Tudod mit! Ne várd meg őket, – felelt Vidovics.</p> +<p>– Eh, ha eddig vártam, most már veled maradok. De nem gondolod, +hogy elkerültek bennünket?</p> +<p>– Az bizony meglehet.</p> +<p>– Ámbár, ha csak meg nem kerülik a piacot, az ablakon át +bizonyosan észre veszed őket…</p> +<p>– Én is azt hiszem.</p> +<p>– S lehet, hogy még most is tart a próba.</p> +<p>– Alighanem.</p> +<p>– Nem tudod, hogy micsoda darabot próbálnak?</p> +<p>– Dehogy nem. Elmondhatom neked az egész fekete táblát. +Félnyolckor olvasó-próba <i>A csángó szerelmé</i>-ből; ez nem +tartozik ránk. Kilenckor rész-próba <i>A remete +csengetyüjé</i>-ből. Háromnegyed tízkor rész-próba <i>Rip van +Winkle</i>-ből. Féltizenegykor…</p> +<p>– Ne mondd tovább, ebből én úgy sem tudok kiokosodni… De milyen +furcsa ember vagy te, Feri… <span class="pagenum"><a name= +"Page_109" id="Page_109">-109-</a></span></p> +<p>– Mért?</p> +<p>– Ha neked volnék, már régen San-Remoban ülök…</p> +<p>– Mondd, hogy Monte-Carloban. Mert te ott ülnél. Talán már ott +is hagytad volna minden pénzedet.</p> +<p>– Lehet. De ebben nem volna semmi különös. Sokkal különösebb az, +hogy te, akinek csak egyet kell gondolnia, két hét óta egyik napról +a másikra halogatod az utazásodat, pedig itthon nem csinálsz +egyebet, minthogy reggelenkint szóról-szóra megtanulod, mit írtak +ki a szinházban a fekete táblára.</p> +<p>– Olyan buzgalommal küldtök, mintha nektek utaznám el s nem a +magam mulatságára. Különben meg vagyok győződve, hogy az utazók +kilenctized része azért bolyong a világban, mert egy-egy könnyelmü +nyilatkozat következtében, otthon már nem volt maradásuk. Hallod-e, +hogy megnyugtassalak s ne tartsalak tovább is izgatottságban, +ünnepiesen megigérem neked: hogy nem utazom el. <span class= +"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span></p> +<p>– No végre, legalább nem vezetsz az orrunknál fogva! De miért +változtattad meg a szándékodat?</p> +<p>– Mert ott ilyenkor már június van. Szóval elkéstem vele.</p> +<p>– Tudod mit gondolok én?</p> +<p>– Csak mondd ki, ha már kigondoltad.</p> +<p>– Neked tetszik ez a két leány.</p> +<p>– Tetszik hát. Neked tán nem tetszik? Ha nem tetszenék, azt +hiszem, nem kisérgetnéd őket.</p> +<p>– Az igaz.</p> +<p>Cipriani mondani akart még valamit, de aztán mást gondolt. Csak +nem fogja megbontani a szépen összevarrott jó egyetértést ilyen +semmiségért! Azért a két lányért éppen elég volt egy csatározás +is.</p> +<p>– Bánom is én! – szólt magában s közelebb hívta a kutyáját.</p> +<p>Vidovics bosszus volt. Most vallotta meg magának először, hogy +az a kis szinészleány tartja itthon, akire már egy órája +<span class="pagenum"><a name="Page_111" id= +"Page_111">-111-</a></span> várakozik s aki azalatt nyugodtan, +közönbösen halad a maga szabályos útján.</p> +<p>Eddig mindig talált valami kitünő ürügyet rá, hogy miért nem +utazik el s azt hitte, hogy csak az unalmát űzi. De most már +kifogyott az ürügyekből s rájött, hogy igenis, vár valamire. +Nemrégen még semmit se kivánt az élettől, de ma várja annak a kis +lánynak a csókját. Miért? Mert szebben nézett rá, mint a többiek? +Elég nyájasak hozzá a többiek is.</p> +<p>Majd eszébe jutott az a mosolygó szempár s így verte ki a +fejéből rossz sejtelmeit:</p> +<p>– Eh, bolond ember az, aki nem hajol le egy ilyen gyönyörü +virágért! A legostobább szerelmi románc többet ér minden okos +dolognál a világon. S van-e szebb szerelem, mint az <i>egy +szezonra</i> szóló szerelem? Egy tavasz s aztán: „Isten hozzád, +édes, Isten hozzád kedves!…“ Lehet, hogy <i>hiába</i>… Az se baj. +Mit vesztettünk vele? Édes játékban töltött napokat. S a napokkal +kár volna fukarkodni; időnk van elég, hála <span class= +"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> +Istennek. És ha nem hiába!… Egy gyönyörü május, igazi csókkal, +igazi öleléssel! Aztán a szél magával viszi a rózsaszirmokat. Egy +nyári éjszakán kisirja magát a mellünkön, a postakocsi csilingel s +megszólal a trombita: „Trara, trara!“… És Isten veled, +szinészlány-szerelem!</p> +<p>Ebben a pillanatban a két kutya fölugrott s őrült vágtatásban +rohant ki az utcára a kávéház nyitott ajtaján át. A rattler kapott +jobb startot, de az ajtóban a nagy tábori eb keresztül ugrott +rajta.</p> +<p>Cipriani fölkelt a székéről s felkötötte a kardját.</p> +<p>– Jönnek a leányok!</p> +<p>Vidovics alig ismerte meg őket: új, tavaszi kalap virított a +fejükön; a keblük és a kezük tele volt ibolyával. Nevetve jöttek; +már észrevették a kutyákat.</p> +<p>A két állat olyan vad rohanásban rontott ki a piactérre, hogy +majdnem feldöntötték azokat, akik mellett tova száguldottak. De +pléhgalléros, tekintélyes kutyák voltak; senki se <span class= +"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> mert +kikezdeni velök. A következő percben már ott ugrándoztak a +kisasszonykák körül.</p> +<p>Lola jó messziről észrevette a követséget s figyelmeztette +Mirát:</p> +<p>– A gavallérjaid hűségesen megvártak bennünket; nézd, hogy +törtetnek előre a postillonok!</p> +<p>– Mondd, hogy: gavallérjaink. Mert csak az egyik az enyém.</p> +<p>– Melyik, ha szabad kérdeznem?</p> +<p>Mira álnok mosolylyal felelt:</p> +<p>– Válassz te; te vagy az öregebb. Én megelégszem azzal is, aki +neked nem kell.</p> +<p>– De zavarba hoználak, hogy ha választanék, ugy-e?</p> +<p>– Az a kérdés, melyiket választanád.</p> +<p>– Ne bolondozzál, Mira. Néha olyanokat mondasz, hogy +megijedek.</p> +<p>– Hát akkor miért faggatsz?! Különben ne vedd komolyan, amit +mondok. Jókedvü vagyok.</p> +<p>– Ha csak ma volnál az! De mintha <span class="pagenum"><a name= +"Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> kicseréltek volna! Nem +ismerek rád, amióta itt vagyunk.</p> +<p>– Szeretnéd, ha már másutt volnánk, ugy-e?</p> +<p>– Igen, szeretném.</p> +<p>– Én jól találom itt magamat. Különösen ma.</p> +<p>Nem folytathatták: a leventék már a közelben voltak s +tisztelegtek.</p> +<p>Vidovics észrevette, hogy Mira pirosabb, mint máskor s hogy az +arca csupa ragyogás.</p> +<p>– Valami öröme volt, ugy-e?</p> +<p>– Óh, nagy örömem! Végre valahára szépen énekeltem a próbán. De, +tudja, igazán szépen! Még a zenekarból is megtapsoltak. Az igazgató +pedig örömében virágot hozatott. Nézze ezt a sok ibolyát! Tudja, mi +az, mikor egy vidéki szinigazgató virágot ad egy +szinésznőjének?!…</p> +<p>– Annyi bizonyos, hogy Berényben nem történt ilyesmi Hollósy +Kornélia óta.</p> +<p>– Óh, maga elrontja az örömömet! Mért csúfolódik? Nem örül +velem? <span class="pagenum"><a name="Page_115" id= +"Page_115">-115-</a></span></p> +<p>Nem, nem örült vele. Boszantotta, hogy a leányt ilyen boldoggá +teszi valami, amiben neki semmi része s amit egy cseppet se tud +komolyan venni.</p> +<p>Most jutott eszébe először, hogy lehetnek dolgok, amelyeket ők +ketten másképpen látnak, amelyekre nézve soha, de soha se érthetik +meg egymást…</p> +<p>– Olyan szívvel-lélekkel a szinpadé? – kérdezte Vidovics.</p> +<p>– Istenem, hogyne! Hisz neki akarok élni!</p> +<p>Cipriani, ha reprezentálni akart, annyit csörtette a kardját, +hogy az embernek utóljára azt kellett gondolnia:</p> +<p>– A föld is reng belé, hogy ilyen derék huszárt hord a +hátán!</p> +<p>Ebből az ismerős hangból Vidovics, aki előre galoppozott +Mirával, megnyugvást szerezhetett róla, hogy a második hadtest +kellő távolságban van s hogy Lola nem hallja, amit ő Mirának +mond.</p> +<p>Fölhasználta a kedvező alkalmat s kipakolta a bizalmasságait. +<span class="pagenum"><a name="Page_116" id= +"Page_116">-116-</a></span></p> +<p>– Féltékeny vagyok a szinházra. Bánt a gondolat, hogy maga +tetszeni akar mindenkinek, aki tapsol: nemcsak a füszeresnek és a +borbélynak, akik jegyet váltanak, hanem a szinházi tűzoltónak és a +zártszéknyitogatónő fiának is. Először is azt szeretném, ha csak +nekem akarna tetszeni. És másodszor boszant a gondolat, hogy maga +rá van szorulva az ő tapsaikra, mert enélkül magára nézve az +életnek semmi öröme.</p> +<p>Mira nevetett. Amolyan primadonnanevetés volt ez, amelyet az +utca tulsó felén is meg kellett hallani. És Vidovics így szólt +magában:</p> +<p>– Tudja, hogy a nevetése is zene s szereti hallani ezt a +muzsikát. De azért úgy látszik, komolyan gondolja, amit mond…</p> +<p>Mira tudniillik így felelt neki:</p> +<p>– Furcsa ember maga, Vidovics. Úgy tesz, mintha száz éve ismerne +s mintha én is oly régóta ismerném magát. Mintha öröktől fogva így +volna, ahogy ebben a pillanatban s mintha azt hinné, hogy mindig, a +<span class="pagenum"><a name="Page_117" id= +"Page_117">-117-</a></span> jövő évben, tíz esztendő mulva is így +fogunk sétálgatni: kiséretünkben két vidám kutyával, vígan magunk +is. Bizalmasságokat mond nekem s nem kérdi, hogy érdekelnek-e. +Őszinte, mint egy igazgató s goromba, mintha a férjem volna. Pedig +hat hét mulva Isten hozzád-ot mondunk egymásnak s ha még egyszer +találkozunk valahol, talán meg se ismerjük egymást.</p> +<p>– Megérdemlem a leckét, de az én tolakodó barátságom +természetesebb, mint a maga roppant hűvössége. Istenem, még nincs +egy esztendeje, hogy a szinpadon van s máris milyen ridegen nézi az +embereket! Egy tizenhét esztendős kis lány! Lássa, nekem fáj, hogy +maga a két vidám kutyát, engem, a katonát s az egész Berényt csak +<i>staggione</i>-nak tekinti, staggione-nak, amelyet hat hét mulva +tökéletesen el fog felejteni… Mert nekem ezek a napok nagyon, de +nagyon kedvesek!</p> +<p>– Mit akar? Ez már a negyedik állomásom. Ilyen viharos mult +után, akarva, nem <span class="pagenum"><a name="Page_118" id= +"Page_118">-118-</a></span> akarva, észre kellett vennem, hogy az +emberek mindenütt ugyanazok. Nem érdemes nagyon érdeklődni irántuk; +a másik staggioné-n is megtaláljuk őket más név alatt, +közönségesebb vagy finomabb kiadásban.</p> +<p>– Azt hiszi, hogy engem is meg fog találni még egyszer, más név +alatt, finomabb kiadásban?…</p> +<p>– Meg fogom találni. Lehet, hogy csak közönségesebb kiadásban, +de meg fogom találni.</p> +<p>– Nem sokra becsüli a barátságomat. Pedig mindig kevesebb jó +emberünk van, mint gondoljuk; s már csak azért is érdemes számon +tartani őket.</p> +<p>– Mondja meg: ugyan miért venném komolyan ezt a barátságot?</p> +<p>– Igaza van: mit ér az olyan jóbarát, akitől hat hét mulva +örökre elbúcsúzunk?! Egy cseppet se fogja sajnálni, hogy itt hagyja +ezt a bolond, lármás kis várost?</p> +<p>– Nem tudom mi lesz hat hét mulva. <span class= +"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> De +fogadni merek, hogy maga sem fog túlságosan meggyászolni +bennünket.</p> +<p>– Olyan bizonyos benne? Tudja, én nem szeretek erre az időpontra +gondolni. És nem is várok annyi ideig, hogy ellent mondjak magának. +Nem kell jósolgatnom, hogy mi lesz; már most is szeretném azt +mondani a tünő pillanatnak: „maradj, oly szép vagy!“ Már most is +szüntelen az jár a fejemben, hogy: „O wenn es doch immer so +bliebe!“ És nem tudok megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy: nem +lesz mindig így.</p> +<p>– De hisz maga verseket mond nekem! Akkor hát ez szerelmi +vallomás?</p> +<p>– Valami olyanforma.</p> +<p>– Köszönöm. Ez az első sikerem ezen a téren. Kár, hogy nem írta +le s így nem tehetem el az emlékeim közé.</p> +<p>– Mért csúfolódik?</p> +<p>– Mert nem szép, hogy így hazudik, világos nappal, a mikor látom +a mosolygó arcát. És versekben! Nem szégyenli magát? <span class= +"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> +Megérdemelte volna, hogy úgy tegyek, mintha komolyan venném, amit +mondott. De tudom, hogy van egy mentsége: az, hogy hivatalból +udvarol minden szinésznőnek.</p> +<p>– Mintha Lolát hallanám.</p> +<p>– Ezzel csak hízeleg nekem.</p> +<p>Vidovics elhallgatott.</p> +<p>– Tessék, – szólt magában – nem is olyan naiv, mint hittem. +Igazán, nincsenek többé gyermekek!</p> +<p>El akarta hitetni magával, hogy nem volt őszinte. De ahogy +rápillantott Mirára, látta, hogy ez a kisérlet hiábavaló. A rossz +kis gyerek olyan szépen, olyan nagyon szépen nézett rá, mintha egy +kicsit megbánta volna, hogy csúfolódással felelt a Mirza Schaffyból +kölcsönzött sóhajtásra.</p> +<p>– Jézus Mária!</p> +<p>Ez a fölkiáltás Lolától eredt, de nem kellett hátrafordulniok, +hogy megtudják, mi okozta az ijedelmet.</p> +<p>A szűkös Pázmány Péter-utcában haladtak <span class= +"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> s a +kocsiúton, őrületes pace-ben, egy rosszul hajtott bricska +közeledett feléjök. A lovak nyilván részegek lehettek, mert +cikk-cakkosan vágtattak s hol jobb, hol balfelé rángatták a kocsit. +Messziről úgy látszott, mintha a megőrült bricska minden boltajtóba +be akarna rohanni.</p> +<p>Lola attól rémült meg, hogy a kiszámíthatatlanul szeszélyes +járómű nekiront Mirának s a fölkiáltásával vészjelt akart adni, +hogy a gavallérok legyenek készen az eshetőségre.</p> +<p>Élénk sajnálatomra kénytelen vagyok megvallani, hogy hősömnek +nem volt alkalma a hősnő életét megmentenie. A következő +pillanatban az ijedős Lola is meggyőződhetett róla, hogy nincs +semmi komolyabb veszedelem. Mire a kocsi közelükbe ért, a műkedvelő +Phaëtonnak már sikerült a felbőszült állatokat megfékeznie.</p> +<p>A műkedvelő Phaëton, aki tilos-gyors és fölötte szabálytalan +hajtásával ennyire föllázította lovait: Van der Kerkhoven +kisasszony volt. <span class="pagenum"><a name="Page_122" id= +"Page_122">-122-</a></span></p> +<p>A Haller-lányok díszőrsége éppen akkor került a lefülelt bricska +szomszédságába, mikor a hollandus hölgy átadta a gyeplőt a +diszkrétül mosolygó kocsisnak, aki előbb hátul kucorgott. Ahogy +leszállott, észrevette a két ismerőst. A gavallérok köszöntek neki +s Cipriani odament hozzá.</p> +<p>– Még nem hajt tökéletesen, – szólt a báró, – de annál inkább +gratulálok a lélekjelenlétéhez.</p> +<p>Van der Kerkhoven kisasszony egy pillantást vetett a társaságra +s aztán habozás nélkül magához szólította Vidovics urat.</p> +<p>Vidovics bocsánatot kért a szinházi hölgyektől s elbúcsuzott +tőlük. A Haller-lányok tovább siettek. A két kutya velök tartott; +az ő jobb értesültségüket ez a kis intermezzo nem vezethette téves +útra. S utánok rohant Cipriani is, magukra hagyva azokat, akiket +egymásnak szánt a hir.</p> +<p>– Ön nem utazott el, Monsieur Vidovics? – örvendezett Van der +Kerkhoven kisasszony.</p> +<p>– Egy kis baj támadt a gazdaságomban <span class= +"pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123">-123-</a></span> – +rögtönözte Vidovics – nem jelentékeny dolog, de ilyenkor semmi sem +pótolhatja a gazda szemét. Nem utazhattam el olyan messzire.</p> +<p>– S még most is elfoglalja ez a kellemetlenség?</p> +<p>– Néha találkozik egy-egy szabad napom. Olyankor bejövök a +városba.</p> +<p>– Akkor hát minket is meglátogathat még egyszer, mielőtt +elhagyom ezt a szép országot.</p> +<p>– Hogyne! Meddig lesz még szerencsénk?</p> +<p>– Ebben a hónapban még nem megyek haza. Egy-két kirándulással +adósom Terka; ezeket nem engedem el neki. Igaz, nem tartana velünk +holnapután a szilas-almási tóhoz? Vagy a városban is van valami +elfoglaltsága? Kik voltak ezek a fiatal hölgyek?</p> +<p>– Óh, szinész-kisasszonyok!</p> +<p>– Gondoltam. Szóval számíthatunk önre?</p> +<p>Egy kicsit bajos volt nem-et mondani. Vidovics úgy tett, mint +aki a fogorvos előtt meg akarja mutatni, hogy férfiasságát egy kis +fájdalom még nem teszi próbára. <span class="pagenum"><a name= +"Page_124" id="Page_124">-124-</a></span></p> +<p>Nem, nem teheti magát nevetségessé amiatt a rossz kis gyerek +miatt.</p> +<p>– Természetesen. Köszönöm, hogy gondolt reám.</p> +<p>– Tehát a viszontlátásra. Holnap ugy-e?</p> +<p>– Holnap.</p> +<p>Elbúcsuztak s Vidovics tovább sétált a Sugár Mariska utcája +felé. Tudta, hogy amazok már hazaértek, de Mira néha egy kis +cerclet tartott az ablaknál s ezt ma Vidovics nem akarta +elmulasztani.</p> +<p>Pedig bátran lemondhatott volna erről az örömről.</p> +<p>Mintha várták volna. Lola ott könyökölt az első ablakban, a +nagyobb tekintély kedvéért Fröhlichnével. Mirát nem látta rögtön, +de a házból kihallatszó zongoraszó elárulta, hogy Sugár Mariskánál +van, ami csak azt jelenthette, hogy nem igen hajlandó holmi +erkélyjelenetekre.</p> +<p>– Hallja, édes Vidovics, – szólt Lola, – ha nagyon kedves akar +lenni, megtehetne nekem egy szívességet. (Még sohasem szólította +<span class="pagenum"><a name="Page_125" id= +"Page_125">-125-</a></span> ilyen nyájasan; már ebből is látszott, +milyen dühös.) Ne hordozza magával a barátját. Külön-külön még csak +meg tudok barátkozni magukkal, de elefántnak ez az úr egy kicsit +unalmas.</p> +<p>– Mit tegyek? Nagyon ragaszkodik hozzám. Mindent legyőz a +szeretet!… mint nem tudom, melyik drámában éneklik.</p> +<p>– Én nem tréfálok. Egyikük vonuljon vissza. Önre bízom, hogy +melyikük legyen az, aki visszavonul.</p> +<p>– Hová lett, szegény?</p> +<p>– Nem akart még egyszer találkozni közös ideáljukkal, a bolygó +hollandi nővel, s kerülő uton tünt el. Azt hiszem, attól tart, hogy +kompromittáltuk a csokoládé-gyár előtt. De, jónapot, menjen ön is +ebédelni.</p> +<p>És Fröhlichnével egyetemben visszahuzódott az ablakból. Az +audienciának vége volt.</p> +<p>– Miket beszélhetett össze-vissza ez a boldogtalan huszár? Három +napig se tudom kibékíteni őket.</p> +<p>Nagyon kedvetlenné tette, hogy Mira nem <span class= +"pagenum"><a name="Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> akart +mutatkozni. De megpillantotta jó tündérét, Mariskát s megostromolta +a másik ablakot is.</p> +<p>Mariska egy negyedóráig tartotta szóval. Végre Mira is megjelent +az ablaknál; de nem szólt, csak nagy komolyan hallgatta őket. Ha +Vidovics hozzá intézte a szót, csak igennel vagy nemmel +válaszolt.</p> +<p>A béke-angyal magukra hagyta őket.</p> +<p>– Haragszik? – kérdezte Vidovics.</p> +<p>– Valamit akarok magának mondani. Nézze barátom, ha az ember +házasodni készül, ne udvaroljon másoknak, még +szinész-kisasszonyoknak se. Adieu.</p> +<p>És szépen betette az ablakot.</p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_127" id= +"Page_127">-127-</a></span></p> +<h2>V.</h2> +<p>Vidovics Feri, akit a <i>Vasgyáros</i>-ra emlékeztető, +büszkeséggel és titkolt szerelemmel teli szinpadi jelenetek egy +csöppet se hatottak meg, ezután a kissé szinészies, hirtelen adieu +után nyugodtan megebédelt, aztán átment a kávéházba s esti hét +óráig tökéletes lelki békében biliárdozott Ciprianival.</p> +<p>A katonának nem volt szerencsés napja. A biliárdban szégyenletes +vereséget szenvedett s közben kegyetlen szemrehányásokat kellett +zsebre vágnia.</p> +<p>– Huszárban még nem láttam ilyen kofát, – kezdte Vidovics. – Mi +jut eszedbe, hogy himen-hireket hordasz szét a városban? Vagy +kedveskedni akartál nekik? S ha még igaz volna! <span class= +"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span></p> +<p>– Hagyj nekem békét! – felelt Cipriani, akit Vidovics egy +ötvennyolcas szériessel végképpen elkeserített. – Ki akartalak +menteni, hogy a faképnél hagytad őket.</p> +<p>– No ugyan szépen kimentettél.</p> +<p>– Eh, majd töröm a fejem, hogy mit beszélek szinész-leányoknak. +Mit tartozik rájok az egész história?!</p> +<p>– Ebben igazad van.</p> +<p>S talán elintézték volna az ügyet, de Ciprianit izgatta a dolog. +Egy félórai szótlan küzdelem után önmaga tért vissza az imént +letárgyalt, kinos fejezetre.</p> +<p>– Különben nekem beszélhetsz, amit akarsz. Ennek a sok +hencegésnek az lesz a vége, hogy igenis, bele fogsz harapni a +csokoládéba, ha az öreg Rotterdam is úgy akarja. Egész márciusban +kint laktál Árokszálláson s mikor engem a kövér lánynak bemutattak, +már láttam, hogy a kövér lány ki van készítve.</p> +<p>– Azért úgy vettem észre, ugyancsak ütötted a vasat. +<span class="pagenum"><a name="Page_129" id= +"Page_129">-129-</a></span></p> +<p>– Azt hittem, hogy a lánynak van izlése s hogy az uniformis +mégis csak uniformis, még Amsterdamban is.</p> +<p>– És aztán?</p> +<p>– Kiderült, hogy a lánynak nincs izlése.</p> +<p>– Nagyon gyakorlati, mi?</p> +<p>– A kétszerkettő, parfőnnel leöntve.</p> +<p>– Látod, ezt szépen mondtad.</p> +<p>– Egyszer arról beszéltünk, hogy a tulipán megterem-e +Magyarországon? Azt feleltem neki, hogy a búza jobban fizet. A +búzáról te jutottál eszébe, s megkérdezte tőlem, van-e +jelzálogkölcsön a birtokodon?</p> +<p>– Ez, távolabbról nézve, csakugyan burkolt vallomáshoz hasonlít. +S te már bizonyos vagy benne, hogy Szent-Jánoson, egy-két esztendő +mulva, a merre a szem lát, csak óriási tulipán-táblákat látni. +Árokszállás megtelik <i>mynheer</i>-ekkel, a nőegylet bálja után, +itt, a szeparéban, a leglármásabb urak hollandi nyelven fogják +énekelni, hogy: „nem kell nekem rántotta, csak az, aki rántotta!“, +mi pedig elhuzatjuk <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= +"Page_130">-130-</a></span> nekik, hogy: „Hires város az alföldön +Rotterdam!“</p> +<p>– Ne tedd magad előttem. Te ugyanazt akarod, amit én akartam. +Csakhogy te okosabban csinálod a dolgot. Úgy, ahogy a színházban +szokták. Mikor más ember becsületesen leiszsza magát, te az +<i>Ueber Land und Meer</i>-ből szavalsz előtte; s mikor más alszik, +elhiteted vele, hogy gyönyörüen állana neki a bunyevác népviselet. +Egyik nap folyton a sarkában vagy, másnap érzékeny jelenetet +csinálsz neki, aztán ellovagolsz, mint Mazeppa, vagy nem tudom, +hogy hívták azt a lengyel jockeyt… Játszod a megbántottat, a +közömböst, a rejtelmes embert, vagy nem tudom mit. Ma elutazol, +holnap nem utazol el. Érdekessé teszed magad előtte s nyakra-főre +udvarolsz két kis szinész-lánynak, hogy egész Berény beszéljen a +dologról. Bele kötsz a legjobb barátodba, csak azért, hogy +elmondják neki: megverekedett, nem tudom kiért, mindig megverekszik +valami semmiért! Ha esik az <span class="pagenum"><a name= +"Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> eső, szalmakalapot téssz +föl, ha fú a szél, fütyölsz és azt mondod, hogy segítesz neki. Okos +ember vagy. Látod, már utánad jött! Azért akart behajtani minden +kapuba, hogy okvetetlenül megtaláljon. Én, én nem ilyen vagyok; +katona vagyok. Huszár-atakk: vagy-vagy. Megostromlom a várat s ha a +roham sikerül, dobpergés mellett vonulok be. Ha nem sikerül: +rükverc, tisztelegj! Katona vagyok.</p> +<p>– Szamár vagy.</p> +<p>– Ugy-e, erre nem tudsz felelni?</p> +<p>– Azt felelem rá, hogy ha akarsz még egy ötvenes partit, nem +bánom.</p> +<p>– Jól van. De <i>for</i>-ok nélkül. Ezt meg fogom nyerni.</p> +<p>– Úgy látszik, tűzbe jöttél. Igaz, még egyet. Ne fecsegj folyton +ezekről a szegény leányokról. Nem vétettek neked azok.</p> +<p>– Bántja őket az ördög. Te használod őket játékszernek. És én +beugrom elefántnak. Nem én mondom; maga Lola mondta. <span class= +"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span></p> +<p>– Azt mondta, hogy játékszernek használom őket?</p> +<p>– Nem, hanem hogy még soha sem látott lóháton elefántot. Gyöngéd +célzás.</p> +<p>– Viccnek elég rossz vicc.</p> +<p>– Én is azt hiszem.</p> +<p>– Szóval, nem kellene annyit társalognod. Egy katona mindig +veszít, ha sokat beszél. És te hirekkel látod el a szinésznőket. +Hogy katona vagy?… Ugyan hagyj békét! Nem katonának születtél te, +hanem szerkesztőnek. Zentai nem csinál ilyet.</p> +<p>Zentai a <i>Berény és Vidéke</i> szerkesztője volt. Bevándorlott +ember, aki még ifju korában elvesztette valahol a párbajképességét +s aki, mióta Berénybe betette a lábát, példátlan harciassággal +akart szert tenni némelyes társadalmi pozicióra. A tisztek még csak +a nevét sem akarták kimondani; szükség esetén mint „ama bizonyos, +többször megfenyített egyén-“ről emlékeztek meg róla. De Zentai +azért nem tett le arról az ábrándjáról, hogy egyszer majd csak +kimódolja <span class="pagenum"><a name="Page_133" id= +"Page_133">-133-</a></span> a maga kardaffaire-ját s a legrosszabb +esetben mint a szoldateszka brutalitás egy ujabb áldozata szerez, +ha nem is országos, legalább helyi népszerűséget. Ujságjában +minduntalan a hadsereg dolgait feszegette s ez annyival inkább +boszantotta a tiszteket, mert arra nem adott okot, hogy egyszerüen +elverjék.</p> +<p>Cipriánira a Zentai neve olyan hatással szokott lenni, mint a +bikára a vörös posztó. Általában is lenézett mindent, ami +valamelyes összeköttetésben állott a könyvnyomtatás szerencsétlen +találmányával, de Zentai különösen a begyében volt. Ezt az urat nem +igen lehetett megtorlatlanul emlegetni előtte. De ez egyszer a +bomba szétpukkant s nem okozott bajt.</p> +<p>– Látom, – szólt, – hogy minden áron belém akarsz kötni. De én +nem ugrom. Ha megint hősködni akarsz a kövér lány tiszteletére, +keress magadnak más baleket. Én nem nevettetem ki magamat. Jegyezd +meg, hogy ugyanegy Ciprianit csak egyszer lehet <span class= +"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> lóvá +tenni, kétszer nem. Kaszaboltasd le magad más valakivel.</p> +<p>– Soha se kapkodjál a fringiádhoz, – felelt Vidovics. – Azért, +hogy ezt a pártit is elveszíted, még nem kell hajba kapnunk.</p> +<p>– Azért boszantottál, hogy elszórakozzam a játékot? Hallod, ez +nem járja. Akkor ez a párti nem gilt; kezdjük újra.</p> +<p>– Nem. Hét óra elmult; gyerünk a szinházba.</p> +<p>Elmentek a szinházba, de a lányokat nem találták ott. A +szinészpáholy egész este üresen maradt. És másnap is hiába +rostokoltak a kávéházban déli félegy óráig. A leányok csak nem +akartak mutatkozni.</p> +<p>– Ejnye, a haszontalan! – szólt magában Vidovics.</p> +<p>– Talán nem is volt próbájok? – tünődött fönhangon a katona. – +Hiszen csak észre vettük volna őket?!…</p> +<p>– Kikerültek bennünket, – felelt Vidovics. – Vége a +barátságnak.</p> +<p>– Nem értem. <span class="pagenum"><a name="Page_135" id= +"Page_135">-135-</a></span></p> +<p>– Hát én értem? De így van.</p> +<p>Fölkelt, előkereste a kalapját s fütyölt a kutyájának.</p> +<p>– No hát így is jól van, – szólt, mintha magában beszélne.</p> +<p>S mialatt átmentek a vendéglőbe, megkérdezte Cipriánitól:</p> +<p>– Nem jössz ki?</p> +<p>– Hová?</p> +<p>– Árokszállásra.</p> +<p>– Kilovagolsz?</p> +<p>– Nem, a gyorsvonaton megyek.</p> +<p>– Ebben a szép időben?</p> +<p>– Ruhát is viszek magammal, mert meglehet, ott maradok +három-négy napig. Nem szeretek a Jóska ingeiben járni ez előtt a +csokoládé királyné előtt.</p> +<p>– Mit csinálsz ott annyi ideig?</p> +<p>– Kirándulunk Szilas-Almásra.</p> +<p>– Fürdőzni? Áprilisban?</p> +<p>– Barátom, ez a hölgy a szamócát januárban, a szőlőt februárban, +a tó vizét pedig áprilisban szereti. <span class="pagenum"><a name= +"Page_136" id="Page_136">-136-</a></span></p> +<p>– Fene gyerek, az igaz. Szeretnék veled menni, de szolgálatom +van.</p> +<p>Ebéd után elbúcsúztak egymástól. Vidovics haza ment, pakoltatott +s kikocsizott a vasúthoz.</p> +<p>Mikor Van der Kerkhoven kisasszonynak megigérte, hogy velök fog +tartani, még úgy gondolt erre a kirándulásra, mint valami igen-igen +problematikus dologra. Kényelmetlennek tartotta kifogásokat +rögtönözni, annyival inkább, mert nem akart abba a hírbe keveredni, +hogy holmi szinházi princesszek miatt visszavonul az egész +világtól. De reménykedett benne, hogy majd csak közbe jön valami, +ami elmossa ezt a nem nagyon érdekesnek igérkező kirándulást. +Például földindulás támad, vagy a sok Vidovics közül valamelyik agg +rokon náthát kap. Egy staféta elvégzi a többit s Van der Kerkhoven +kisasszony bizonyára vigasztalódni fog.</p> +<p>De tegnap óta változtak a viszonyok. Most már kisértésbe sem +jöhetett, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_137" id= +"Page_137">-137-</a></span> kibujjék az igérete alól. Mától fogva +semmi oka rá, hogy kibujjék alóla. S elhitette magával, hogy úgy is +kiürítette volna a keserü poharat. Amit egy gavallér megigér, azt +meg kell tartania s talált volna-e mentő ürügyet? Nem. Elég az +hozzá, minden jól van úgy, ahogy van…</p> +<p>Hanem azért a vasúton is ugyanaz a gondolat foglalkoztatta, +amely délelőtt a kávéházban.</p> +<p>– Ejnye, a haszontalan! Kacérkodik velem, mint akármelyik +komédiásné? Sértődöttnek, kevélynek és titokzatosnak óhajt +feltünni? Meg akar gyötörni, hogy annál kivánatosabbnak találjam? +De hisz nekem ehhez a banális, sokszorosan lejátszott +<i>flirt</i>-höz semmi kedvem! A szinésznőkből már elég volt; úgy a +műkedvelőkből, mint az igaziakból. S ha azt sejtem, hogy olyan, +mint a többiek: bizony, egy lépést sem mentem volna utána. Azt +hittem, bolond véletlen, ha szinésznőnek tartják s hogy valójában +nem komédiáshölgy, hanem egy <span class="pagenum"><a name= +"Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> édes, kedves jó gyermek, +akit csak a szegénység dobott ezekre a nyomorult deszkákra. Nem az +volna, akinek képzeltem? Én voltam a naiv, nem ő? Lám, lám. +Fölhúzza az orrocskáját, mert azt hallja, hogy megházasodom! S ha +úgy volna, mit tartozik rá ez a história? Csak nem gondolta, hogy +majd őt veszem el? Nem, annyira nem lehet gyermekes. Ezzel +tisztában lehet, akármilyen fiatal s akármilyen kevéssé szinésznő. +És ha csak egy kicsit érdeklődik irántam: mit törődik a jövővel, +mért ingerli a gondolat, hogy egyszer, valamikor, nekem is meg kell +házasodnom? Számítana valamire? Mire? Vagy nem számít szegény +semmire a világon, csak egyszerüen fáj neki, hogy más nő képét +hordom a szivemben?</p> +<p>Eszébe jutottak a szavai s eszébe jutott a tekintete. Néha, +igaz, a kulisszák tájékán divatos pojáca-nyelven szólalt meg; máris +úgy beszélte a komédiások nemzetközi jargonját, mintha ott +született volna Arkádiában, a vidámság, a pajkosság, <span class= +"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> a +könnyüvérüség és a hazugság világában.</p> +<p>De milyen más volt a tekintete! Ha koronkint komolyan, +figyelmesen hallgatta, amit egy léha életü, de alapjában szomoru +ember beszélt neki, olyan szépen tudott nézni, mint soha senki +más.</p> +<p>S mikor erre a meleg, odaadó tekintetre gondolt, kedve lett +volna kiszállni és tüstént visszafordulni.</p> +<p>– Eh, mindegy! Úgy van jól, ahogy van.</p> +<p>A vonat megállott.</p> +<p>– Árokszállás!</p> +<p class="center">*</p> +<p>Mikor benyitott a kancelláriába, Horváth Jóskát nagy dologban +találta. A főszolgabíró úr pedagógiával volt elfoglalva.</p> +<p>Leckét adott egy tizenkét esztendős ifjunak, aki mint ő, a +Horváth Jóska nevet viselte, s akinek kerek koponyáján és hatalmas +vállcsontjain mindjárt az első pillantásra meglátszott, hogy +véréből való vér.</p> +<p>Nem mintha Vidovics mindezt most vette <span class= +"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> volna +észre (mert a fiatal úr feje és vállai láthatatlanok voltak), de +nem lehetett kétsége, hogy ki a családi kettős másik szereplője, +mert a jelenet félreérthetetlen volt.</p> +<p>A minta-gimnázium derék, érdemes tanárai bizonyára fejcsóválva +nézték volna ezt a jelenetet. Ők, akik a büntetés maximumát +akképpen alkalmazzák, hogy nevén szólítják a vétkes ifjut s +szemrehányóan integetnek neki a mutató ujjokkal, igen elitélik a +Horváth Jóskáéhoz hasonló eljárást, s meg kell vallanunk, hogy ez +idő szerint Közép-Európa legtöbb gondolkozója nekik ad igazat.</p> +<p>De Horváth Jóskának a nevelés terén is megvoltak a maga önálló +nézetei. Az újkori eszmék nyomtalanul tüntek el feje fölött, mint +bérc fölött a szél; vagy meglehet, el se jutottak hozzá. Az őstatár +nevelési módszert ellenben, mint kipróbált és századokon át +célszerünek bizonyult metódust, igen helyeselte; és megmaradt +mellette.</p> +<p>Szóval, a térdei közt tartotta sarjadékát olyképpen, hogy +kényelmesen oktathassa a <span class="pagenum"><a name="Page_141" +id="Page_141">-141-</a></span> fiu legkevésbbé érzékeny testrészét. +A nádpálca szorgalmasan pótolta Pestalozzit; a láthatatlan fej +ordított; s Vidovics úgy jelent meg, mint egy mentő angyal.</p> +<p>– Miért bántod szegény Józsi komát? – kérdezte a vendég, mikor a +váratlanul megszabadult fiatalember sietett elhagyni a +kancelláriát.</p> +<p>– Nem hagyta békén a szobalányt, – felelt az öregebb Jóska +elégedetten.</p> +<p>– S a szobalány panaszkodott?</p> +<p>– Van esze, hogy panaszkodjék! De véletlenül rányitottam az +úrfira. Azt képzelte, valahol messze járok.</p> +<p>– Nos aztán? Volenti non fit injuria. Ha a leány megbocsátott +neki, miért ez a szigoru példa-adás?</p> +<p>– Hja, barátom, a fődolog: a rend. Ennek már így kell lenni. Ha +valaki a függetlenségi jelöltre akar szavazni, azt én +természetesnek találom. De ha van mód rá, azért mégis csak +lecsukatom az illetőt. Mert ez a rend. <span class= +"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span></p> +<p>– Nem volnék ilyen szigoru a komához. Az apja se volt jobb a +Deákné vásznánál.</p> +<p>Ezt nem igen lehetett tagadni. A koma már vagy hat esztendős +volt, mikor Horváth Jóska megházasodott. S csak tavaly történt, +hogy Joannovics Terka, sürü könnyhullajtások között, adoptálta a +magától jött emberkét, akiről addig nem is tudott.</p> +<p>– Hja, barátom, nem arról van szó. Én, mint magánember, +helyeselhetem a kölyök eljárását; bizony nem is szeretném, ha +valami anyámasszony volna. De más a filozófia és más a kötelesség. +Az apai tekintély arra való, hogy gyakoroljuk; ezt már így rendelik +az institúciók és a pandekták is, nem tudom, melyik. Páter familias +est, quem… különben te jobban tudod nálam a római jogot.</p> +<p>– Azt hiszem, egy kicsit szabadon értelmezed Gaiust és +Justinianust. Ha jól emlékszem, az institúciók és a pandekták +egyáltalán nem intézkednek az ilyen esetekről. Nem látták előre, +hogy a magyar virtusnak tizenkét esztendő is elég a virágzáshoz. +Szeretem <span class="pagenum"><a name="Page_143" id= +"Page_143">-143-</a></span> a komát. Ezt a fickót ugyan anyától +született ember nem fogja az asztal alá inni.</p> +<p>– Remélem. Csakhogy attól tartok, húsz esztendős korában annyira +tele lesz mindenféle bölcsészettel, hogy a leheletétől a hegyi +kristály is mindjárt kávéházi tükörré válik. De ma nem akarok +búslakodni.</p> +<p>– Máskor se igen érsz rá.</p> +<p>– Mit csináljak, barátom? Olyan gyönge szervezetü vagyok, hogy +ha egy-két liternyit búsulok, már megárt az egészségemnek. Azért +hát nem is búsulok; nem akarok Karlsbadba kerülni. Aztán meg miért +is szomorkodnám, mikor van még egy jó barátom, aki nem felejtkezett +meg rólam végképpen, hanem elnéz hozzám, hogy egy-két poharat +koccintson velem?! Te, fiu, nem is tudod, milyen nagy jót tettél +velem! Áldjon meg érte az Isten, hogy eljöttél!</p> +<p>– Pedig nem hozzád jöttem, hanem az asszonyokhoz.</p> +<p>– No azt meg éppen jól tetted!… Mert ha hozzám jöttél volna, +soha se volnánk <span class="pagenum"><a name="Page_144" id= +"Page_144">-144-</a></span> biztonságban. Míg, ha föláldozod +magadat a hazáért, visszaadod a szabadságomat, az életemet, az +ifjuságomat!…</p> +<p>– Ejnye, be sokat mondasz! Úgy látszik, nem bájolt el a +vendéged. Hát ez az a híres beduin vendégszeretet, mondd?</p> +<p>– Mit akarsz? Mindjárt két hónapja, hogy németül kell ebédelnem, +pedig magyarul se szeretek beszélni, amikor eszem. Aztán meg, +köztünk szólván, egy kicsit sok is nekem ez a hosszu robot. Tudod, +egy idő óta átkozottul gyönge a szervezetem. Mióta ez a Brabanti +Elza itt van, félig-meddig özvegységre vagyok kárhoztatva s hidd +el, semmi sem árt annyira az egészségemnek, mint az özvegység.</p> +<p>– Nem is Brabantból való, szegény. Hollandia és Brabant, az +török, görög, de nem egy ördög.</p> +<p>– Nekem nem imponál a tudományod. A tudomány szép; elérhet vele +az ember ezernégyszáz forint évi fizetést s nem tudom mennyi +ötödéves pótlékot, de te, aki úgy <span class="pagenum"><a name= +"Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> iszod a pezsgőt, mint a +homok a vizet, bizony nem élnél meg a tudományodból. S mondhatom +neked, ez a hölgy, aki jobban elüt a mi asszonyainktól, mint a +brabanti csirke a derék, tisztes, egyszerü magyar csirkétől: itt, a +környéken s talán egész Szilas-Bodrog vármegyében népszerütlenné +tette a tudományt ujabb ezer esztendőre. Ha látnád! Elmegy a +paraszt-lakodalomba s táncolni akar a vőlegénynyel; az +nekigyürkőzik, végigviszi az udvaron, mint egy vedret s ő el van +ragadtatva! Szeretne szüretelni, szeretne tollat fosztani s eped +egy disznótor után; végre, elcipeljük a tanyai szolgáló gyerekének +a keresztelőjére, halálra gyötri a papot, hogy ki festette +Kalazanti Szent Józsefet s hazajövet el van ragadtatva. Meg akarja +várni a husvéti öntözést, időközben cigánykereket vettet a fekete +és fehér ifjusággal, forintokat osztogat szét köztük s el van +ragadtatva! Aztán visszavonul szűzi szentélyébe s ilyeneket ír be +az albumába: „A szerelem a szív zenéje“… „A szerelem <span class= +"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> patak, +amelyben az ég tükröződik“… „A szerelem virágtartó“… „A szerelem +lámpás, hajnali csillag, remontoire-óra“… s az ördög tudja még mi. +Barátom, én nem vagyok próféta s a Jeremiásokkal nem akarok +versenyezni, de mondhatom neked, hogy az öreg Rockfeller nem tud +annyi csokoládét csinálni, amennyivel ezt a leányt elveszik +feleségül.</p> +<p>– Féltékeny vagy rá, mert Terka szíves hozzá. Derék, okos, +kedves leány ez; nem közönséges eszü…</p> +<p>– Éppen az a baja, a szerencsétlennek. Van rettenetesebb alak, +mint az a leány, akinek az esze nem közönséges?! A lánynak csak +annyi esze legyen, hogy értse a módját, miképpen lehet főkötő alá +kerülnie. Ha több esze van, az baj. Olyan, mintha az orra nagyobb a +rendesnél. Mennyit fog ez beszélni, barátom, ha egyszer a nyakába +varrják valami boldogtalan csokoládé-amateurnek! Pedig már a biblia +is azt mondja, hogy a hét egyiptomi csapás közt a beszédes asszony +volt a legrettenetesebb. <span class="pagenum"><a name="Page_147" +id="Page_147">-147-</a></span></p> +<p>– Látod, ez a pandektákban van.</p> +<p>– Nekem beszélhetsz! Az én házamban annyi most a tudomány, hogy +sok is; azt hiszem, már rajtam is kiüt ez a betegség, hiába +csúfolódol!… Különben soha se tedd magad, udvariasságból Terka +barátnője iránt!… Párisban vannak emberek, akik még nálad is +párisiabbak. A fejem teszem rá, úgy se sokat ér, hogy titokban azt +gondolod, amit én.</p> +<p>– Tudom is én, mit gondolsz.</p> +<p>– Hát majd megmondom. Az asszonyban, barátom, a fődolog az, hogy +tudja a módját annak, amit tennie kell. Ha másra is van esze, az +nagy szerencsétlenség. Tőlem beszélhetsz vele, öreg, a pizai +toronyról, a szép Meluzináról, vagy akár Nostradamus jóslatairól, +én csak azt mondom neked, hogy nem szeretem azt a dámát, aki +okosabb akar lenni, mint Deák Ferenc.</p> +<p>Ha Joannovics Terka tudta volna, mily pontos értesülései voltak +nyiltszivü férje meghittjeinek afelől, hogy ő mennyire tudja +<span class="pagenum"><a name="Page_148" id= +"Page_148">-148-</a></span> a módját mindannak, amit tennie +kellett: Joannovics Terka egyszerüen meghalt volna +szégyenletében.</p> +<p>De Joannovics Terka ezt nem tudta meg soha. S az is bizonyos, +hogy e pontos értesülések azt az általános respektust, melynek +Joannovics Terka örvendett, nem kisebbítették, sőt +ellenkezőleg.</p> +<p>Hetven évvel azután, hogy a türelmes olvasó e regényt letette a +kezéből, Joannovics Terka, mint a legboldogabb hitves fog +átköltözni egy finomabb világba, sejtelme nélkül annak, hogy +férjének cinizmusa mily határtalan volt.</p> +<p>Amiből ismét csak az következik, hogy lelki bajaink nem is +volnának se olyan nagyok, se olyan számosak, ha folytonosan nem +gondoskodnék róla, hogy legyen mivel szórakoznunk, két házi +ellenségünk: a tudatosság és a képzelet.</p> +<p>– Azt magam se értem, – szólt Vidovics, – hogy mit akar ezzel a +kirándulással? Mit csináljunk áprilisban <span class= +"pagenum"><a name="Page_149" id="Page_149">-149-</a></span> +Szilas-Almáson? Hisz nincs ott most egy patkány se.</p> +<p>– Hát tudom én? Kérdezd meg tőle. Valami okos ember elhitette +vele, hogy a wörthi tó Almáshoz képest semmi. Csónakázni akar; már +régóta nem csónakázott. Kinézte a naptárból, hogy mikor van +holdtölte; holdas éj, víz, csónak, evezősök és friss baritonhangok +kellenek neki.</p> +<p>– És Terka? Nem magyarázta meg neki, hogy ezért ugyan nem +érdemes Almásra menni?</p> +<p>– Egy ideig rajta volt, hogy megértesse vele, micsoda képtelen +gondolat ilyenkor oda baedekerezni, de minél többet beszélt, ez az +Őrült Janka annál nagyobb kedvet kapott a vállalkozáshoz. Azt +képzeli, hogy valami elhagyatott tündérkertről van szó. Utóljára +Terkának is eszébe jutott, hogy: igaz, ő sem volt még Almáson +áprilisban soha; ej, be furcsa világ lehet ott ilyenkor! Ilyenek az +asszonyok, barátom. Igaz, figyelmeztetlek, ne nagyon bízzál a +feleségemben. <span class="pagenum"><a name="Page_150" id= +"Page_150">-150-</a></span> Azt gyanítom, igen szeretne +összeboronálni ezzel a sajátságos hajadonnal.</p> +<p>– Álmodozol.</p> +<p>– Te, vigyázz magadra! Ne mondj neki könnyelmüen +udvariasságokat. Az én menyecském, amilyen kicsi, olyan ármányos s +alig várja, hogy rajta érjen benneteket valami holdfényes +ábrándozáson. S akkor aztán jaj neked, mert negyven milliót nem +kompromittálhatsz büntetlenül. Hallod-e ember, helyén legyen az +eszed! Még csak éppen az kellene nekem, hogy a barátnőnk mindig itt +legyen a szomszédban!</p> +<p>– Ártatlanokat gyanusítasz. Különben ne félj semmit; +Szilas-Almás nem az a hely, ahol a regényeket szövik. +Emberemlékezet óta nem volt eset rá, hogy ebből a fürdőből egy +lányt férjhez vittek volna. De most itt hagylak; megyek köszönni a +feleségednek.</p> +<p>– Előbb igyál egy pohár konyakot. Ez az egyetlen igazi öröm, +amiben most szegény, elzüllött házamban részed lehet. Te, pajtás, +köszönöm, hogy megmentettél ettől <span class="pagenum"><a name= +"Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> a kirándulástól. Nem +felejtem el soha ezt a baráti cselekedetet; ha függetlenségi +programmal akarnád magad megválasztatni, még akkor sem felejteném +el… S aztán, vidd el őket minél hamarább! Áldásom rátok!</p> +<div class="figcenter" style="width: 35px;"><img src= +"images/i002.jpg" alt="" title="" /></div> +<hr class="chap" /> +<div class="transnote"> +<h3>Javítások.</h3> +<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> +<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> +<table> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_17">17</a></td> +<td>föllázadva a kapítányuk</td> +<td>föllázadva a kapitányuk</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_23">23</a></td> +<td>mi?…. Jőjjön</td> +<td>mi?… Jőjjön</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_38">38</a></td> +<td>végre megíndult</td> +<td>végre megindult</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_38">38</a></td> +<td>de amít látott</td> +<td>de amit látott</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_92">92</a></td> +<td>különbsé Olyan</td> +<td>különbséget. Olyan</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_106">106</a></td> +<td>így szólt Vidovicshoz;</td> +<td>így szólt Vidovicshoz:</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_112">112</a></td> +<td>hiába!…. Egy</td> +<td>hiába!… Egy</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_124">124</a></td> +<td>holmi erkélyelenetekre</td> +<td>holmi erkélyjelenetekre</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_151">151</a></td> +<td>el…. S aztán</td> +<td>el… S aztán</td> +</tr> +</table> +</div> + +<div style='display:block;margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK GIROFLÉ ÉS GIROFLA (1. KÖTET) ***</div> +<div style='display:block;margin:1em 0;'>This file should be named 30232-h.htm or 30232-h.zip</div> +<div style='display:block;margin:1em 0;'>This and all associated files of various formats will be found in https://www.gutenberg.org/3/0/2/3/30232/</div> +<div style='display:block; margin:1em 0'> +Updated editions will replace the previous one—the old editions will +be renamed. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright +law means that no one owns a United States copyright in these works, +so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United +States without permission and without paying copyright +royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part +of this license, apply to copying and distributing Project +Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ +concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, +and may not be used if you charge for an eBook, except by following +the terms of the trademark license, including paying royalties for use +of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for +copies of this eBook, complying with the trademark license is very +easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation +of derivative works, reports, performances and research. Project +Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may +do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected +by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark +license, especially commercial redistribution. +</div> + +<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> +<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase “Project +Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full +Project Gutenberg™ License available with this file or online at +www.gutenberg.org/license. +</div> + +<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or +destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your +possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a +Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound +by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person +or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this +agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ +electronic works. See paragraph 1.E below. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the +Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection +of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual +works in the collection are in the public domain in the United +States. If an individual work is unprotected by copyright law in the +United States and you are located in the United States, we do not +claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, +displaying or creating derivative works based on the work as long as +all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope +that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting +free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ +works in compliance with the terms of this agreement for keeping the +Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily +comply with the terms of this agreement by keeping this work in the +same format with its attached full Project Gutenberg™ License when +you share it without charge with others. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are +in a constant state of change. If you are outside the United States, +check the laws of your country in addition to the terms of this +agreement before downloading, copying, displaying, performing, +distributing or creating derivative works based on this work or any +other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no +representations concerning the copyright status of any work in any +country other than the United States. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other +immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear +prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work +on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the +phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, +performed, viewed, copied or distributed: +</div> + +<blockquote> + <div style='display:block; margin:1em 0'> + This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most + other parts of the world at no cost and with almost no restrictions + whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms + of the Project Gutenberg License included with this eBook or online + at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you + are not located in the United States, you will have to check the laws + of the country where you are located before using this eBook. + </div> +</blockquote> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is +derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not +contain a notice indicating that it is posted with permission of the +copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in +the United States without paying any fees or charges. If you are +redistributing or providing access to a work with the phrase “Project +Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply +either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or +obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ +trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any +additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms +will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works +posted with the permission of the copyright holder found at the +beginning of this work. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg™. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg™ License. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including +any word processing or hypertext form. However, if you provide access +to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format +other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official +version posted on the official Project Gutenberg™ website +(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense +to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means +of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain +Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the +full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works +provided that: +</div> + +<div style='margin-left:0.7em;'> + <div style='text-indent:-0.7em'> + • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed + to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has + agreed to donate royalties under this paragraph to the Project + Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid + within 60 days following each date on which you prepare (or are + legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty + payments should be clearly marked as such and sent to the Project + Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in + Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg + Literary Archive Foundation.” + </div> + + <div style='text-indent:-0.7em'> + • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ + License. You must require such a user to return or destroy all + copies of the works possessed in a physical medium and discontinue + all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ + works. + </div> + + <div style='text-indent:-0.7em'> + • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of + any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days of + receipt of the work. + </div> + + <div style='text-indent:-0.7em'> + • You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg™ works. + </div> +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project +Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than +are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing +from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of +the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set +forth in Section 3 below. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +1.F. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +works not protected by U.S. copyright law in creating the Project +Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ +electronic works, and the medium on which they may be stored, may +contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate +or corrupt data, transcription errors, a copyright or other +intellectual property infringement, a defective or damaged disk or +other medium, a computer virus, or computer codes that damage or +cannot be read by your equipment. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right +of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium +with your written explanation. The person or entity that provided you +with the defective work may elect to provide a replacement copy in +lieu of a refund. If you received the work electronically, the person +or entity providing it to you may choose to give you a second +opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If +the second copy is also defective, you may demand a refund in writing +without further opportunities to fix the problem. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO +OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT +LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of +damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement +violates the law of the state applicable to this agreement, the +agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or +limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or +unenforceability of any provision of this agreement shall not void the +remaining provisions. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in +accordance with this agreement, and any volunteers associated with the +production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ +electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, +including legal fees, that arise directly or indirectly from any of +the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this +or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or +additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any +Defect you cause. +</div> + +<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of +computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It +exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations +from people in all walks of life. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s +goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg™ and future +generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see +Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. +</div> + +<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by +U.S. federal laws and your state’s laws. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, +Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up +to date contact information can be found at the Foundation’s website +and official page at www.gutenberg.org/contact +</div> + +<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread +public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine-readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To SEND +DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state +visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +Please check the Project Gutenberg web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including checks, online payments and credit card donations. To +donate, please visit: www.gutenberg.org/donate +</div> + +<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> +Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +Professor Michael S. Hart was the originator of the Project +Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be +freely shared with anyone. For forty years, he produced and +distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of +volunteer support. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in +the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not +necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper +edition. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +Most people start at our website which has the main PG search +facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. +</div> + +<div style='display:block; margin:1em 0'> +This website includes information about Project Gutenberg™, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. +</div> + +</body> +</html> diff --git a/old/30232-h/images/cover.jpg b/old/30232-h/images/cover.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..0762381 --- /dev/null +++ b/old/30232-h/images/cover.jpg diff --git a/old/30232-h/images/i001.jpg b/old/30232-h/images/i001.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..1ef6561 --- /dev/null +++ b/old/30232-h/images/i001.jpg diff --git a/old/30232-h/images/i002.jpg b/old/30232-h/images/i002.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8a457e5 --- /dev/null +++ b/old/30232-h/images/i002.jpg diff --git a/old/old/20091011-30232-0.txt b/old/old/20091011-30232-0.txt new file mode 100644 index 0000000..5c701b8 --- /dev/null +++ b/old/old/20091011-30232-0.txt @@ -0,0 +1,3490 @@ +The Project Gutenberg EBook of Giroflé és Girofla I, by Zoltán Ambrus + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.net + + +Title: Giroflé és Girofla I + +Author: Zoltán Ambrus + +Release Date: October 11, 2009 [EBook #30232] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: UTF-8 + +*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK GIROFLÉ ÉS GIROFLA I *** + + + + +Produced by Tamás Róth and the Online Distributed +Proofreading Team. + + + + + + + SZINES.... + . KÖNYVEK + + + Ambrus Zoltán + + GIROFLÉ és GIROFLA + + Regény + + + + ELSŐ + +[Illustration] + + KÖTET + + + Budapest + + Singer és Wolfner kiadása + + 1901. + + + + + + + Utannyomás tilos. + + * + + A fordítás joga föntartva. + + + + BUDAPESTI HIRLAP NYOMDÁJA + + + +József napja Rác-Árokszálláson rendesen egy hétig szokott tartani. +Horváth Jóska ugyan, a házassága óta, roppantul megkomolyodott, de +ilyenkor, egyszer egy esztendőben, kidühöngte magát. Máskülönben +nagy csöndességben élt a csöpp asszonykájával s akik jogász korában +ismerték, el se hitték volna róla, hogy olyan kitünő főszolgabiró +váljék belőle. De a régi Horváth Jóska nem veszett el végképpen; a +leányzó nem halt meg, csak aludt. És koronkint föltámadt. Hogy +mennyire föltámadt, arról minden egyes alkalommal három hétig +beszélt Szilas és Bodrog-vármegye. + +Ezeket az időszaki, tekintélyes kirugásokat Horváth Jóska azzal +okolta meg a felesége előtt, hogy neki gyönge mája van. Az +egészségének tartozott vele, hogy néha-néha nagyokat igyék. És +csakugyan, abban az esztendőben, mikor apósa, az öreg Joannovics +Milán halála miatt nem tarthatták meg a József-napot, Horváth +József belebetegedett a nagy szolidságba. Nem evett, nem +káromkodott, s már attól féltették, hogy búskomorságba esik. +Szerencsére közbejöttek a választások s egy nagyobb szabásu, +mondhatnám: közigazgatási jellegü áldomás után, amelyen néhány +jövevényt hivatalból az asztal alá kellett inni, Horváth Jóska +kigyógyult kedély-betegségéből. + +Hogy a gyönge máju páciens a boritalból, ürmértékben kifejezve, +mennyit használjon, erről az orvosi tudomány nem nyilatkozik egész +határozottan; s e tekintetben a belgyógyászat jeleseinek a nézete +alighanem eltér a Horváth Jóska vélekedésétől. Egy azonban +kétségtelen. S ez az, hogy az orvosi tudomány még nem derítette +ki, vajjon a gyógyulás érdekében föltétlenül szükséges-e, hogy a +májbajos ember az összes boros poharakat sorban a falhoz vágja, s a +kúra végén összetörjön minden néven nevezendő cserép-, üveg-és +porcellántárgyat, ami a kezeügyébe esik. Ez lehet szükséges, lehet +fölösleges; annyi bizonyos, hogy Horváth Jóskának a gyógyászat +terén megvoltak a maga határozott elvei. S nála minden József-nap +úgy végződött, hogy pohár meg tányér nem maradt a házban, a vizet +három napig régi befőttes üvegekből itták, s ideiglenesen le +kellett költözködni az alsó házba, mert a mulatság színhelyén csak +itt-ott maradt meg egy-egy ablaküveg. + +A törékeny tárgyak e szörnyü pusztulása többnyire csak a legutolsó +napon szokott bekövetkezni, akkor, mikor a kijózanodott vendégek +már hazaszökdöstek s a házigazda, akinek végre szintén sikerült +becsípnie, magára maradt a cigányokkal. Ilyenkor mindig igen +érzékeny jelenetek folytak le Horváth Jóska meg a felesége között. +A csöpp asszonyka, aki a pezsgőzés első napján maga volt az édes +nevetés, a finále idején könnyek árjává változott át; Horváth Jóska +megfogadta, hogy soha se iszik többet s falhoz vágta az utolsó +poharat. + +Szóval a lakzi mindig bús véget ért. De az eltöltött egy-két-kilenc +napért érdemes volt szenvedni. Hogy micsoda vigasságok zajlottak le +ezek közt a betört ablakok és pezsgő-foltos falak közt, arról csak +kevesen tudnának beszélni, mert aki jelen volt, az egy darabig nem +emlékezett semmire a világon, csak a süketítő, folytonos +muzsikaszóra. A cigány éjjel-nappal húzta; ha az egyik kidőlt, volt +helyette más. Kihozták Vásáros-Berényből mind a három bandát; az +Európá-ban, az Arany Szarvas-ban és a Metropole-szállóban nem +maradt még csak egy cimbalmos se. Kinek is húzták volna ott? A +honvédtiszteken kivül, akik kilenc órakor haza szoktak menni, alig +egy-két vendég búslakodott a máskor oly hangos Európában; a +többiek, az igazi mulatók: a jeunesse dorée és a huszártisztek mind +kinn voltak Árokszálláson. + +Ez a sivár, árnyéktalan kis fészek sok tekintetben vetekedett +ilyenkor a gyakran emlegetett Aranjuezzel. A zaj például semmi +esetre sem volt ekkora Aranjuezben. S mily szép gyülekezete a +lovagoknak és dámáknak! Mert mindig találkozott egy pár vidám +menyecske, aki nem törődött azzal a néhány kilométerrel. Pár perc a +gyorsvonaton, mi az? S a négyes huszárok olyan jó táncosok voltak! +Nemcsak jól táncoltak: bírták a táncot, csakúgy, mint az italt s +jöttek légyen bárhonnan, tudták élvezni az életet, azon mód, ahogy +csak itt tudják élvezni, a tejjel és mézzel folyó Kánaánnak ezen az +áldott pontján, ahol a természet nyájassága és bőkezűsége az embert +is pazarrá és gondtalanná teszi. + +* + +Abban az esztendőben, amikor történetem kezdődik, József napja +péntekre esett. A mulatság tehát csütörtökön kezdődött. Piros +rózsa, fehér rózsa; szőke leány, barna ... egy kis tánc, egy kis +kártya, sok bor és megint sok bor mellett elmult péntek, elmult +szombat is. + +Vasárnap reggel, kilenc óra tájban, Vidovics Feri, aki máskor végig +ki szokott tartani, hirtelen elszomorodott, s a fejébe vette, hogy +haza megy. Vigye el az ördög Horváth Jóskát, meg az egész úri +társaságot, Van der Kerkhoven kisasszonynyal, a sokszoros milliomos +hollandus leánynyal együtt, akit reggeltől estig neki kellett +mulattatnia, mert a többiek nem igen szerették a francia és egyéb +pogány nyelveket: neki már elég volt a mulatságból. + +Mióta a bál elkezdődött, mindössze hat órát aludt, s egyszerre úgy +tetszett neki, mintha egy örökkévalóság óta volna ébren; mintha +végigitta volna az összes pún háborúkat, a középkort, a +reformációt, s Forgách tábornokné egész fiatalkorát. + +A banda áhítatosan ismélelte, amit Rác-Árokszálláson már mindenki +tudott: + + Eltörött a hadnagy lába, + Nem mehet a kaszárnyába. + --Ejhé, dudajlé, + Rózsám, szeretsz-é?! + --Nem! + +A „nem"-et az érzékenyebb lelkü vendégek igen sok elkeseredéssel +ekhózták. Vidovics Feri elvégezte magában, hogy fölkel; s szándékát +a nehézkedés és az egyensúly törvényeinek óvatos szemmeltartásával +végre is hajtotta. + +Valaki rászólt: + +--Friss bácskaiakat. + +Vidovics Feri abban a hangulatban volt, mikor az ember hirtelen +lelki szükségét érzi, hogy pofon vágja a legjobb barátját. +Körülnézett, mintha valami elrejtőzött ellenséget keresne. Ahogy +azonban végignézett a társaságon s megpillantotta Cipriani bárót, +aki éppen a cigányokat fincoltatta, okosabbat gondolt. A hadnagy +oly részeg volt, hogy Vidovics Feriben föltámadt a nemesebb mámor +önérzete. Az villant keresztül a fején, hogy ő itt a józanság +nemtője. + +Megindult szó nélkül. Egy kicsit elszokott a járástól; de léptei, a +körülményekhez képest, kifogástalanul rugalmasak voltak. + +Hagyták; azt hitték, hogy a szobájába megy. + +Úgy reménykedett, hogy az asszonyok még alusznak s föltünés nélkül +szökhetik meg. Van der Kerkhoven kisasszony nélkül számított. A +hollandus leány éppen szembe jött vele. A kertből kerülhetett elő, +mert egy halom virágot tartott a kötényében. Nem is festett rosszul +a bunyevác asszonyok viseletében. Sugárzott az egészségtől s olyan +volt, mint a frissen nyilt tulipán. + +Van der Kerkhoven kisasszonyt már nem lehetett elkerülni. Annál +jobb: legalább egyszer s mindenkorra elbúcsuzik tőle. + +Jó reggelt kivánt neki s azután így szólt hozzá: + +--Kegyébe ajánlom magamat, kisasszony. Kérem, emlékezzék rám +szívesen. + +--Milyen ünnepies! Elmegy? + +--El. + +--Kár. Szerettem volna, hogyha még marad. Az urak nem szívesen +beszélnek franciául s én oly keveset tudok németül! Ön volt az +egyetlen gavallérom. De remélem, még látjuk? + +--Az nem tőlem függ, hanem attól, hogy a kisasszony mennyi ideig +marad Magyarországon. + +--Mért? Elutazik? + +--San-Remoba megyek egy pár hétre. + +--Ah! + +--S mivel úgy hallottam, hogy a kisasszony holnapután Temesvárra +készül ... + +--Igen. Sorra látogatom frohsdorfi barátnőimet. + +--Úgy meglehet, búcsuvizitem alkalmával nem lehet szerencsém. + +--Meglehet, Monsieur Vidovics. Tehát addio. Mindig szívesen fogok +emlékezni önre. Vasúton megy? + +--Nem. Lóháton jöttem. + +--Értem. Á l'anglaise tünik el, hogy itt ne fogják. + +--Még van egypár napi dolgom Berényben, csak aztán indulhatok. + +--Szerettem volna, hogy ha ön kalauzol Berényben. + +--Oda ugyan nem kell cicerone, kisasszony. Egy roppant falu, +melyben hatvanezer ember lakik ... + +--De érdekes. A korcsma korintusi stílben épült, s a templom egy +nagy pajta. + +--Furcsának találja a mi világunkat ugy-e? + +--De érdekesnek, nagyon érdekesnek. Sohase láttam ennyi napsütést. +Itt mindenüvé süt a nap. És a parasztasszonyok cinóber szinü +kendőikkel. Aztán az urak, akik egyebet se csinálnak, csak a pénzt +dobálják ki az ablakon. + +--Mert itt mindenki paraszt, senki se úr. + +--Annyi bizonyos, hogy felejthetetlen napokat töltöttem itt s hogy +az országuk bájos. Igaz, hova küldjem a Notre coeur-t? + +--Tetszett önnek? + +--Nagyon. Jó író ez a Guy de Maupassant. + +--Én nem is ismerek más írót. Nekem ez az egy is elég. + +--Akkor hát ez a kötet kedves önnek s én majdnem megfeledkeztem +róla. + +--Boldog volnék, ha megtartaná, kegyességből irántam. Egy szép +könyv olyan, mint egy virág; értéktelen s minden szerénytelenség +nélkül föl lehet ajánlani. A más szép gondolatai révén, talán +kérhetek egy kis helyet könyvtára egyik zugában. + +--Ezt a virágot önnek akartam adni, de most már nem adom. Nem +akarok kvittelni önnel. Azt akarom, hogy adósa maradjak. Isten +önnel, Monsieur Vidovics. + +--Köszönöm, kisasszony, Isten önnel. + +S megindult az alsó ház felé. + +A leány folytatta útját, de pár lépésnyire megállt, s visszanézett. +Mikor a férfi eltünt a szeme elől, leeresztette a kötényét; virágai +lehulltak a földre. + +Aztán két sűrűn összehajtott papirlapot vett ki a zsebéből. Az +egyik egy express küldött levélnek a fogalmazványa volt; ezt a +levelet egy héttel ezelőtt ő írta az apjának. A másik az a távirat, +amelyet ma kapott Van der Kerkhoven úrtól. Mindakettőt elolvasta +még egyszer: + +Amaz így szólt: + +„Van itt egy Monsieur Vidovics. Elég jómódu. Mintegy másfélmillió +tallérnyi vagyon. Csupa szántóföld. Szép fiu, fiatal, egészséges. +Művelt is, ha éppen akarod. Mit szólnál hozzá, ha mint Madame +Vidovics térnék vissza Hágába? Emma. + +Utóirat: Barna, nem lángész, az én genre-em." + +A táviratban meg éppen csak ennyi volt: + +„Van der Kerkhoven kisasszony, Horváth-Joannovics úrnőnél + + Puszta-Rác-Árokszállás + per Vásáros-Berény. + (Magyarország.) + +Bánom is én. Apád." + +Kétfelé hasította előbb az egyiket, aztán a másikat. Majd +összetépte mind a kettőt apró darabokra s ezt a konfettit is +odaszórta a virágok közé. + +* + +Vidovics Feri az alsó házban fölvette a lovagló bekecsét. +Megkerülte a nagyudvart s az istállók felé tartott. Olyan egyenesen +járt, hogy aki messziről látta, okvetetlenül azt mondta magában: + +--Ez vagy főherceg, vagy egy becsipett ember, aki mindenáron nagyon +egyenesen akar lépni. + +Kitünően tartotta magát. De hogy végre nyeregben ült, mégis nagyott +lélekzett. Olyanformán volt, mint Montmorency herceg, a nagy +hadvezér, akiről följegyezték, hogy késő vénségében nem tudott se +járni, se feküdni, csak ülni és lovagolni. + +A lova bácskai ló volt, aki értette ezt az állapotot. Ahogy a +gazdája a nyeregbe pattant, konstatálta magában: + +--A gazdám egy kicsit ki van készítve. Vigyázzunk s helyette +nekünk legyen eszünk. Különben megbízhatik bennem, mert tudom én, +hogy mi a kötelesség. + +S csöndesen poroszkált előre a jól ismert úton. + +Vidovics Feri számított erre a hűségre. Annyira megbízott a lova +erkölcsében, hogy alig haladtak pár száz méternyire, nyugodtan +elaludt. + +Ha tudta volna, hogy hová viszi az ostoba állal! Mekkorát rántott +volna a gyeplőn! Mint fordult volna ellenkező irányba! Hogy +sarkantyuzta volna a paripáját! Mily szélsebesen vágtatott volna +máshová, akármerre, csak hazafelé nem! Hogy rohantak volna, bár a +pokolba, lóhalálában!... + +De az ember sohase tudja, hol leskelődik rá a fátum. Ha véletlenül +nem mészsz ki az utcára, mikor tégla esik az emberek fejére, száz +esztendeig élsz s annak idején békén ringathatod szépunokáidat. +Csak annyi kell hozzá, hogy ott maradj, ahol vagy. De te nem +maradsz otthon, veszed a cilinderedet és a sétapálcádat, +gondtalanul kisétálsz s remekül eltalálod, hogy éppen oda állj a +lehulló tégla alá. + +Ha Vidovics Ferit véletlenül visszatartja a Van der Kerkhoven +kisasszony társasága s csak egy hét mulva tér haza Berénybe, hogy +másnap vasútra üljön s meg se álljon Nizzáig ... vagy ha hű lova, a +derék Calvados, fölháborodva gazdája szégyelni való állapotán, +leveti a mértéktelen embert egy kőrakásra s ez hat hétig nyögi +József napját a rác-árokszállási alsóházban: akkor hősünk ma Szilas +és Bodrog vármegyék főispánja, boldog férje a Joannovics-lányok +egyikének vagy Van der Kerkhoven Emmának, még boldogabb apja négy +vagy öt nagyfejü Vidovics-fiunak s ez a történet sohase íródik meg. + +De ha az ember maga se tudja, mit cselekedjék, vagy mit ne +cselekedjék, hogyan tudja a ló?!... + +Szóval, hasonlóan azokhoz az angol matrózokhoz, akik föllázadva a +kapitányuk ellen, megitták az Indiába küldött pálinkát, aztán +zátonyra kormányozták a hajót s holtrészegen táncoltak át a +másvilágra: Vidovics Feri teljes öntudatlanságban, mámorosan +lovagolt végzete elé. + +Egyszerre fölriadt, mert a lova megállott. Úgy tetszett neki, +mintha csak pár pillanatig aludt volna, de már Berényben voltak. +Calvados a Sugár Mariska háza előtt állapodott meg s várta az +utasítást. + +--Nem bánom, Calvados, mondjunk jó reggelt Mariskának. + +Vidovics Feri máskor is ebben az órában szokott kilovagolni s +rendesen stációt tartott a Mariska ablakai előtt. Calvados nem volt +tisztában vele, hogy a szokásos programnak ez a pontja ma el is +maradhatott volna. + +--No hát vigyázva lépkedjünk, Calvados. + +Ezt a figyelmeztetést az tette megokolttá, hogy hősünk a kocsiútról +átvezényelte lovát a gyalogjáróra, ahová egy keskeny padlón át +vezetett az út. Az árkot, mely a gyalogjárót az országúttól +elválasztotta, bajos lett volna átugratni, mert a Sugár Mariska +utcájában a gyaloglók számára fentartott útvonal meglehetősen +keskeny volt s Calvados könnyen beugorhatott volna az ablakon. +Vidovics Feri ugyan átsétáltathatta volna a lovát a kocsipallón is, +de Vidovics Feri nem a kapuhoz, hanem az egyik ablakhoz igyekezett. + +A szives olvasó ezt az expediciót bizonyára hősünk mámorával fogja +magyarázni. Ebből a mámorból már alig volt valami; a reggeli levegő +és a hosszas szendergés Vidovics Ferit majdnem teljesen +kijózanították. Ellenben a leírt rendellenesség helyi szokás volt +Berényben, kétségen kivül olyan helyi szokás, amelyet csak az +előkelőségek gyakoroltak. Az udvariasságnak ezt a nemét a +huszártisztek tették divatossá s egy pár esztendeig ez a +palló-vizit volt Berényben a chic utolsó szava. A palló-vizitnek +megvolt az az előnye, hogy a ló elfoglalta a gyalogjárót, a +gyalogjáró plebéjusokat lekényszerítette a kocsiútra, ami a városi +közgyülésen temérdek rekriminációnak s az egész városban sok +áldatlan háboruságnak volt az okozója, de a berényi hölgyek előtt +igen kedvesnek tünt föl. Aki azonban a kocsi-pallót használta, azt +csak másodosztályu úrnak lehetett tekinteni. + +Sugár Mariska éppen az érem-gyüjteményét rendezgette ... De hadd +mutassam be Sugár Mariskát. + +Sugár Mariska a gazdag, zsugori Vitkovszki Vazul elvált felesége +volt. Ennek a Vitkovszkinak a vagyonát egy pár százezerre +becsülték, de kevesebb tartásdíjat, mint ő, elvált férj nem +fizetett az osztrák-magyar monarkiában. Sugár Mariska úgy segített +magán, hogy kiadta a szobáit diákoknak, katonatiszteknek, +szinészeknek és szinésznőknek. Tessék elképzelni egy elvált fiatal +asszonyt, aki szobánkint adja bérbe a házát, aki mindenkit ismer s +aki asszonyokkal nem barátkozik; egy sötét teintü, villogó szemü, +csinos teremtést, csókra intő ajkakkal s azokkal a felséges +idomokkal, amelyek nyugtalanná teszik az ifju legénykét épp úgy, +mint a komoly, pápaszemes, gondsujtotta családfőt, aki beíratni +viszi a fiát: vajjon nem természetes-e, ha az ilyen asszony rossz +hírbe keveredik?! És Sugár Mariskáról senki se beszélt rosszat, még +a diákok se, akik pedig elég sűrűn adósok maradtak neki a +lakáspénzzel. Ezt a tekintélyt java részben a tiszteknek +köszönhette, akik „jó leány"-nak ismerték s akik, mivel mindig volt +egy-egy öreg főhadnagy lakója, télig-meddig kincstári asszonyt +láttak benne. Egyébként őt tartották a legvidámabb asszonynak +Berényben s nem ok nélkül, mert elég lármás életet élt; de apró +passziói s kiváltképpen rajongása a művésznők iránt elárulták, hogy +szíve nincs szomoruság s ama homályos vágyakozások nélkül, +amelyeket az éremgyüjtés nem elégíthet ki. + +--Jó reggelt, Mariska! + +--Nini ... Mi történt magával, Feri, hogy ilyen hamar visszajött? + +--Az, hogy elvesztettem a szívemet, de megkerestem. S mikor +megtaláltam, siettem vele haza. + +--E szerint a hollandus kisasszony nem mese? + +--Olyan valóság, mint egy csokoládégyár. + +--S hogy kerül ide? Árokszállásra? + +--A magyarázat igen egyszerü. Együtt voltak a frohsdorfi intézetben +Joannovics Terkával s most kedvet kapott meglátogatni a barátnőjét. + +--És annyira megszerette Árokszállást, hogy már egy hónapja itt +ül?!... Mert legalább egy hónapja, hogy mindenütt csak róla +beszélnek. + +--Mint Pickwick úr az emberiséget, keblére öleli egész +Magyarországot, le az utolsó cigánygyerekig. Népviseletben jár s +holland nyelvre fordítja a főjegyző költeményeit. + +--Szép? Csinos? + +--Tudja, afféle Rubens-alakot igér. Ahhoz képest, hogy szőke, +talán nagyon is egészséges az arcszíne. + +--Hogy hívják? Van der Bilt? + +--Van der Kerkhoven. Szép név. Kerkhoven holland nyelven annyit +tesz, hogy koporsó. + +--De sok kakaóföldje van, mi?.... Jőjjön be s beszéljen el mindent +a legapróbb részletekig. Nagyon kiváncsivá tettek erre a leányra. + +--Nem megyek be, mert részeg vagyok. + +--Ugyan menjen. Láttam én már magát cifrább kedvben is. + +--A művelt francia részegen nem megy vizitbe. Különben megadhatom a +kivánt fölvilágosításokat, így lóháton is. Tehát mindenekelőtt: nem +kakaóföldek, hanem csokoládégyár. Képzeljen, Mariska, annyi +csokoládét, amennyit csak tud. Például tegyük föl, hogy Emma +kisasszony megajándékozna szívével és kezével: harminc esztendeig +folyton csokoládét ehetne egész Berény, mind a hatvanezer ember. + +--S mennyit tesz pénzértékben ez a rengeteg csokoládé? + +--Harminc-negyven milliót. Tudja, náluk tíz millió az már nem is +határoz. + +--Csinos parti! S maga mióta udvarol neki? + +--Komolyan beszél? + +--Persze. Az egész város tele van vele. + +--Én azt hittem, hogy tréfálunk. De ha komolyan beszélünk, mondja, +kedves Mariska, mire volna jó nekem a Van der Kerkhoven kisasszony +roppant gazdagsága? Hogy egy tanya helyett tíz tanyám legyen? Nekem +az az egy tanya is elég dolgot ad. + +--Lárifári. Tudom, hogy van miből megélnie s ha éppen költekezni +akar egy kicsit, ezért még nem kell megházasodnia. De gazdag +gazdagot választ; ez már világ sora. + +--A gazdagnak nincsen igaza: a legtöbbször rossz üzletet csinál. +Különben nem vagyok olyan gazdag, hogy sokáig el tudjak tartani egy +Eldorádóból érkezett hölgyet, akinek a papája csokoládé-király. Ma +parasztleánynak öltözik, de holnap Ausztráliába küld kalaptollért, +amilyen nincsen másnak. + +--Hát az ő milliói? + +--Azokat egyelőre ne vonjuk ki az üzletből: nagyon jól +jövedelmeznek. De tegyük föl, hogy Van der Kerkhoven papa hirtelen +megőrülne s gyémánttal telt zacskókat csapkodna a fejemhez, mondja, +mit csinálnék ezekkel a fölösleges milliókkal? Kártyázni nem tudok, +versenyistállót soha se fogok tartani ... Hé, Calvados, ne +fickándozzál, te vén szamár!... Ami pedig a Cléo de Mérode-okat, +meg a többi különösen fésült hölgyeket illeti: ha elszerződném a +Van der Kerkhoven-családhoz, bizony Isten, mint becsületes kalmár +állanám az alkut. + +--Ugyan ne mondja! + +--Pedig most nagyon komolyan beszélek. Lássa, Mariska, én el vagyok +perzsaszőnyegek és perzsa lányok nélkül, egy nagy csűrben, melyben +sok a tulipános bútor s még több az evőeszköz, de kevés a műtárgy. +Megvagyok egy rossz bricskával s Cipriani báró azt mondja rólam, +hogy nem tudok élni. Talán igaza is van. Annyi bizonyos, hogy engem +egy oldal szalonna meg egy meleg takaró egy hétre teljesen +kielégít. Szeretem az osztrigát, a jó szivart, a zenét; s +megbecsülöm a kényelmet. De ha mindez nincs, engem nem nagyon bánt; +eszembe se jut. Ha egy májusi délután végigfekszem a fűben s +elnézem az égen a bárányfelhőket, nem azon jár az eszem, hogy nem +az én lovam nyeri meg a Derbyt; ha a béreseimmel beszélgetek, nem +vágyódom előkelő dámák után, akik Whistlerről mondanák el +nézeteiket. Azt hiszem, könnyen viselném a szegénységet is, bár +igen nagy örömem, hogy azt tehetem, amit akarok, jöhetek, mehetek, +amerre tetszik és senkise rendelkezik velem. Szóval Parlagi Jancsi +vagyok, aki néha nagyokat iszik s néha, a legszívesebben, nem +csinál semmit, csak nézelődik. Ez nálam már családi hagyomány, +nevelés és hajlandóság dolga. Mire való volna nekem a parti és a +Van der Kerkhoven papa milliói? + +--Ez csak olyan beszéd. A pénz lehet sok, de soha se lehet elég. +Akinek sok van, még többet akar. Valami ambiciónak élne; egyszer +majd csak eszébe jut valami. Nagyban gyakorolná a jótékonyságot. + +--Köszönöm. Ahhoz már önző vagyok, hogy a szegényekért föláldozzam +magam. Megházasodni--jótékony célra!... Kegyetlen gondolatai +vannak, Mariska! + +--Soha se hetvenkedjék. Láttam én már Vidovicsot, aki ötven +esztendős koráig élcelődött a házasságról s aztán háromszor is +megházasodott. + +--Az igaz, ebben a népes családban mindenre talál példát, különösen +a szamárságokra. De mondja csak, Mariska, magának olyan kitünő +értesülései vannak!... Ha Van der Kerkhoven kisasszonyt házasítják, +azt értem. Egy hónap óta ő a környéken a legérdekesebb személy; +ennyi pénz senkit se hagyhat békén. Hanem azt már nem értem, hogy +miért éppen engem szemelnek ki a vőlegényének? Miért nem Ciprianit, +aki nyolcvanezren felül minden összegnek udvarol? Miért nem +Vizaknayt, aki úgylátszik, belé szeretett, legalább néha egy +negyedóráig is úgy néz rá, mint egy hű, de igen beteg kutya?... +Miért nem akárkit? Miért éppen engem? + +--Mert maga egy hónap alatt harmadszor ment ki Horváthékhoz, ami +nem szokása. Mert ... mit tudom én?! Van der Kerkhoven kisasszony +bizonyosan jobban tudja, mint én. + +--Az, szegény, nem is sejti, hogy millióira Berényben szemet +vetettek, a nemzeti vagyon öregbítése végett. Ha háromszor is kinn +voltam náluk, Terka az oka; azt mondta: „Szegényt nem hagyhatjuk +árván; magának helyt kell állnia." S én helyt állottam. Legalább +beszélhetett valakivel egy pár szót. Napokon át nem volt kihez +szólnia. Horváth Jóska megtanította magyarul káromkodni s aztán +levette róla a kezét. + +--Kedves Feri, én azt mondom magának, hogy ha két embert ilyen +határozottan házasítanak, a hiba sohase az egész világé, hanem +mindig a gyanusítottaké. A kettő közül az egyik mindenesetre ludas. +Úgy látom, ebben a dologban maga a hibás; maga udvarolt. Gyónja +meg. Okosabb, ha meggyónik. + +--Kedves Mariska, erre én azt felelem magának, hogy ebben a +dologban én éppen olyan ártatlan vagyok, mint Van der Kerkhoven +kisasszony. Nem udvaroltam. A berényi közvélemény téved. S hogy +mennyire téved, mutatja az, hogy én a hét végén utazom San-Remoba. + +--Ah, ah! Vége egy szerelmi regénynek! + +--Ez a szerelmi regény el se kezdődött. Maga nem hisz a hivatalos +cáfolatnak. Nos, én bizalmasan azt is elmondhatom magának, hogy +soha, semmi szín alatt, el nem venném Van der Kerkhoven +kisasszonyt. Először, mert: nem szeret. Már pedig én keveset +követelek az élettől, de azt igenis megvárom tőle, hogy a kivel én +megosztom minden napomat, annak én legyek a jóisten. Nem venném el, +másodszor azért, mert: én se szeretem őt. Nekem nagyon okos. Ha +valaha elkövetném azt a helyrehozhatatlan ostobaságot, hogy +megházasodjam, bizonyosan egy kis bolondot vennék el ... de az +aztán nagyon kedves kis bolond legyen! + +--És harmadszor nem venné el azért sem, mert mint jó Vidovics, +szentül megfogadta, hogy sohasem fog megházasodni. + +--Nem, azt nem fogadtam meg. Amint nem fogadtam meg azt sem, hogy +nem fogok párbajozni. Azt sohasem tudja az ember előre. De nem +veszekszem s nem keresem a házasság veszedelmét. + +--Inkább elutazik. + +--Inkább elutazom. + +--S mondja, miért tart úgy a házasság veszedelmétől? Maga nem ötven +esztendős. + +--Mert tudom, hogy minden asszony elégedetlen s mindegyik az urától +kéri számon, amit az élet tagadott meg tőle. Már pedig az élet +mindenkitől megtagad valamit. Semmi kedvem egy örök szemrehányást +hordozni ártatlanul. + +--S ebben a meggyőződésben élve, mégis képes volna elkövetni a +helyrehozhatatlan ostobaságot? + +--Ha nagyon szépen kér rá valaki. De igen nagyon szépen kell +kérnie!... Van magamhoz való eszem, de a férfiak gyöngék s a +leányok erősek. Valami érthetetlen fegyverök van, amelytől félek, +mint ahogy a zuluk félnek a fehérember Winchester-fegyverétől. +Különben nagyon részeg lehetek, mert bölcselkedem. + +Ebben a pillanatban egy podgyászszal megrakott, csukott batár +fordult be az utcasarkon és Sugár Mariska, aki hárászkendőjébe +burkolózva, nyugodtan könyökölt a nyitott ablakon, hirtelen +fölemelkedett. + +--Ahá, az új lakóim! + +--Kiadta a főhadnagy szobáját? + +--Igen. Tegnap. Két kis énekesmadárnak. + +--Csinosak? Érdemes megvárni őket? + +--Még egyiket sem láttam, csak a nagynénjökkel beszéltem. Kitünő +figura; olyan mézes s olyan előkelő, mintha bálanyának született +volna. Majd meglátja, milyen jó alak. + +Kezet nyujtott s visszahuzódott az ablaktól. + +Calvados azt hitte, hogy elvégezték a dolgukat s menni akart. De +gazdája egy mozdulattal megértette vele, hogy másképpen +rendelkezik. + +Ott maradt az ablaknál s megvárta a batárt. A rozoga, ócska, sáros +bárka bekanyarodott a kocsipallón s megállt a kapu előtt. + +Míg a kaput belülről kinyitották, a kocsis kidugta a fejét két +óriás kosár közül s alázatosan köszönt a nagyságos úrnak. + +--Honnan jössz?--kérdezte tőle Vidovics rácul. + +--A fogadóból,--felelte a kocsis. + +--Csak a podgyászt hozod? + +--Nem, az uraságok is benn ülnek. + +Ez a fölvilágositás meglehetősen fölöslegessé vált, mert a bárka +megizzadt ablaküvege mögött egy női fej jelent meg, mely a kis ülés +felől kíváncsiskodott ki az utcára. Vidovics nem láthatta jól a +kiváncsi fejet; amit mégis észrevett, egy csöppet se elégítette ki. + +--Öregnek látszik s mintha mosolygott volna. Ez a nagynéni. De hol +van a macska, jobban mondva, hol vannak a macskák? + +A kaput kinyitották s a bárka behömpölygött az udvarra. Vidovics a +kapufélfához kormányozta Calvadost. Mariska a cselédeivel már kinn +állt az udvaron s mikor a kocsis nagynehezen megállította gebéit, +udvariasan nyitotta ki a bárka ajtaját. + +A kocsiból legelőször is egy alacsony termetü s fürge mozgású öreg +hölgy pattant ki, aki nyájasan üdvözölte Mariskát s aztán a +bennülőkhöz fordult. Azok mintha nem akartak volna mindjárt +kiszállani. Pár pillanatnyi parlamentálás után Mariska meg az egyik +cselédje eltüntek s nemsokára egy gyékénynyel tértek vissza, melyet +a kocsitól a folyosó lépcsőjéig vezető, kissé lejtős útra +terítettek. + +--Sáros nekik az udvar,--szólt magában Vidovics Feri.--Ejnye be +kényesek! + +A következő percben Mariska és az öreg hölgy két bundába és +nagykendőbe burkolt, tetőtől-talpig bebugyelált női alakot emeltek +ki a kocsiból, akiket takaróiktól alig tudtak a széles bárkából +kifejteni. Mintha két kényes, délszaki növényt emeltek volna le +onnan, hogy a melegházba vigyék. + +Vidovics Feri még csak az orrukat sem láthatta nagykendőiktől, de +azért le nem vette róluk a szemét. + +--Úgy ugrálnak mint a gazellák,--monologizált, mialatt amazok +felszöktek a lépcsőn s eltüntek a szobájokban.--Egyik sem lehet +idősebb tizennyolc esztendősnél ... Hátha egyszerüen bemennék +hozzájuk? + +De maga se tudta miért, nem tudta elszánni magát, hogy berontson a +szobájukba, ahogy művésznőkkel szemben már megszokta. S Mariska, +mikor áthaladt a folyosón, hogy visszamenjen a maga lakásába, +álmélkodva látta, hogy Vidovics Feri még most is ott táncoltatja +lovát az ajtaja előtt. + +--Maga még most is itt van, Feri? + +--Látni akarom az énekes madárkákat. + +--Arra még ráér. Menjen haza és aludja ki magát. + +--Olyan illetlennek talál, hogy nem mutathat be nekik? + +--Most mindjárt? + +--Természetesen. + +--Ohó! Az lehetetlen. Először, mert, öltözködnek. És másodszor ... + +--Másodszor is van? + +--Ezt kellett volna először mondanom. Tudja, ezek nem affajták, +akikhez csak úgy egyszerüen beállít az ember. Első tekintetre +látni, hogy jobb családból valók. Nem az Apor Ilonka-genre, amivel +nem akarom kicsinyleni a hódításait. + +--Csak tessék. Ezek tehát ama bizonyos szegény, de becsületes, +rossz sorsra jutott, de büszke lengyel főnemes leányai?... + +--Azt éppen nem mondom. Az öreg hölgy szavaiból úgy vettem ki, hogy +zeneprofesszor az apjok. + +--Ah, zongorahangoló! Az már más. Eszerint testvérek? + +--Annyira testvérek, hogy ikrek. + +--Ah, ah, egyre érdekesebb a dolog. S én haza menjek aludni? De +maradjunk a főkérdésnél. Csinosak? + +--Mint két rózsabimbó. S egyik olyan, mint a másik. Annyira +hasonlítanak, hogy össze lehet őket téveszteni. + +--S hogy ez ne történjék, az egyik piros, a másik pedig kék +szalagot visel. + +--Amint mondja. + +--De hisz ez Giroflé és Girofla, az operette! + +--Azt mondják, hogy a színháznál így nevezik őket. + +--Lám, lám, lám, lám. És maga azt kivánja, hogy haza menjek? + +--Természetesen. Remélem, nem akar nálam botrányt csinálni? Ezek +még nem ismernek; azt gondolhatnák rólam, amit akarnak. Mit tudják +azt, hogy maga három napig ivott?! + +--Azért ne haragudjék rám, Mariska; már megyek. De mondja, nem +láthatnám őket az ablaknál? + +--Ó, még ráér megismerkedni velök. A szezon végéig itt maradnak. + +--Igen, de én egy pár nap mulva megyek San-Remoba. Pénteken, vagy +legkésőbb szombaton. + +--No, addig nem fogja elcsábítani őket. + +--De büszke a lakóira! + +--Majd maga is más hangon fog beszélni, ha megismerkedik velük. +Lasciate ogni speranza. + +--Maga minden szinésznőről ezt mondja. S ezért szeretem magát. Nem +ábrándul ki soha. Imádom magát, Mariska. S hogy megmutassam, +mennyire tisztelem e házat: megyek. + +--Azt hiszem, ideje, hogy menjen. Calvados már alszik. Mintha ez +is három napig ivott volna, szegény. + +Elbúcsuztak s Vidovics Feri végre megindult hazafelé. Kiléptette +lovát a kocsiútra, de nem állhatta meg, hogy ha messziről is, oda +ne tekintsen arra az ablakra, mely azelőtt a főhadnagyé volt. + +Két leányfejet pillantott meg az ablaküvegek mögött. Nem láthatta +jól az arcukat, mert az ablaktáblák pántjai egy kissé eltakarták +őket, de amit látott, azzal megvolt elégedve. + +Levette a kalapját s nagy reverenciával köszöntötte őket. Úgy +tetszett neki, mintha a két leányfej mosolyogva viszonozta volna az +üdvözletet. + +--Lám, nem is olyan haragosak!--szólt magában s az utcasarokhoz +érve, visszapillantott az ablak felé. + +Mire haza érkezett, annyira elálmosodott, hogy ruhástól ledőlt a +kanapéjára s menten elaludt. + +Azt álmodta, hogy csillagtalan éjjel valami nagy fekete vízen jár, +gyászos baldakinu, könnyü ladikon; szemközt vele, a homályban, +sötét alakok eveztek, akiknek nem láthatta az arcát. Előtte, fehér +ruhában, átázott arccal, halotthalavány női alak feküdt, akiről nem +tudta, él-e még vagy meghalt; nem mert közelebb hajolni hozzá s +remegett, hogy a ladikot csapkodó habok elragadják tőle. Szorongva +leste, merre láthatná a partot, de csak a koromsötét eget s a +fekete vizet látta; sehol, semerre egy fénysugár. A sötét alakok +hangtalanul eveztek s szorongását rémítő félelem váltotta föl; a +torka összeszorult, homlokát hideg verejték borította el s szíve +őrülten kalapált. Egyszerre valami megcsillant a vízen. Már azt +remélte, hogy a parti lámpa, mikor rémülten vette észre, hogy komor +ciprusfák között sírkövek meredeznek előtte s a szigettemető +csillogó márványkövei csak a ladik lámpájának gyér világát verik +vissza a vízre ... Aztán kápolnaszerü, komor épület mellett +haladtak el s az egyik evezős hirtelen fölegyenesedett. Kiáltani +akart, de hang nem jött a torkából. Behunyta a szemét s mire +fölnézett, a fehérruhás nő már nem volt a ladikban. Kétségbeesve +tekintett hátra, de maga mögött csak a fekete kőkereszteket látta s +mintha egy elhaló hang a nevén szólította volna ... A zokogás +kitört kebléből s fölébredt. + +--Igazán sokat ittam,--szólt, megtörölve a szemét. Mintha valami +ónsulytól szabadult volna. De érezte, hogy a szíve még most is +sebesen ver. + +Megnézte az óráját. Esti hét óra volt. + + +II. + +Oly büszkék vagyunk lelki világunkra s egy rocska hidegvíz elég rá, +hogy szétszórja legmakacsabb gondolatainkat, elnyomja rossz +sejtelmeinket s elfelejtesse velünk azt az érzésünket, melyet +már-már urunknak és parancsolónknak tekintettünk. Ha lelked +zaklatott, háborgó: állj a zuhogó alá s mire megtörülköztél, egy +pár óráig más szemmel nézed az egész világot. + +Vidovics Feri, mikor este nyolc óra tájban kilépett a +fürdőszobájából, teljesen megfeledkezett arról a veszedelemről, +mely őt Van der Kerkhoven kisasszony képében fenyegette; egy +pillanatig se foglalkozott azzal, hogy rosszat álmodott s nem +emlékezett rá, hogy aznap délelőtt, mámora ködében, két leányfejet +látott, amelyek mintha integettek volna feléje a fehér jácintok és +rózsaszínü gardéniák közül. + +Csak arra gondolt, hogy egy pár nap mulva San-Remo olajfái között +fog bolyongani, pompázó tavaszban, melyhez képest a mi májusunk +zord, szigoru időszak. Találgatta, vajjon átrándul-e a +galamb-lövésre s előre örült az excentric alakoknak, az átutazó +Héróknak és Juliáknak, akikkel a vendéglő-élet vásári zsivajában +köt majd ismeretséget „pour une éternité", ami nála annyit fog +jelenteni, hogy: a soha viszont nem látásra. + +De mit csináljon az ember Vásáros-Berényben este nyolckor, ha egy +órával előbb tökéletesen kialudta magát? Az ember elmegy a +színházba, mint mindenki. Berényben, ahol a társaságos életnek +megvannak a maga külön törvényei, ez az a hely, ahol élned és +halnod kell. Ha éhes vagy: megvacsorázol a páholyodban, ha a jókedv +pirosra festi képed: narancsokat dobálsz a színpadra s ha nem +tudod miért, elfog a spleen: pezsgős pohárral a kezedben várod +Hamletet, mert arcod víg a bánat idejében ... + +Behivatta a legényét s kiadta neki a parancsot: + +--Akármikor jövök haza, hat órakor felköltesz s megmondod +Gyurkának, hogy fogja be a két szürkét. Szent-Jánosra megyek. Ha a +tiszttartó bejönne, nem kell befogni. + +Aztán kisétált az utcára. + +A nagy csűr, ahogy Vidovics a házát nevezte, közel volt a +piactérhez; csak egy pár lépést kellett tennie s már ott volt +Berény város szívében. + +A piactérre már ráborult a nyugodalmas éj. A boltajtók nagyobbrészt +zárva voltak; itt-ott hallatszott egy-egy elkésetten gördülő +vasajtó csikorgása. A villamos lámpák alatt álldogáló subás +falusiak, a József-napi vásár utolsó vendégei, hazafelé +kászolódtak, s a piacot körülölelő kis utcák gyorsan szítták föl +magukba a pihenésre siető, sötét alakokat. A roppant térséget, ahol +egy negyedórával ezelőtt még bunyevác, magyar, sváb és rác +parasztok tarka sokasága nyüzsgött, birtokba vette a csend és +homály. A tér északi szélén magánosan álló nagy templomot mélységes +sötétség környékezte, s mögötte, az egész tájékon, vak homály és +kisérteties némaság ült. + +Csak délnyugatról, a Metropole-szálló oszlopos homlokzata felől +hallatszott némi lárma s a tér keleti részén csillogott élénkebb +világosság, ahol a felhők közt bujkáló holdtól ezüstszürkére +enyhült szemhatáron az új színház barokk formái rajzolódnak. + +Vidovics szerette ezt a roppant piacot, mely terének bőségével és +pazarságával a rónaság áldásaira emlékeztette. Arra gondolt, hogy a +köröskörül békén pihenő, rengeteg síkságot, melyre oly kegyesen +tekint a jóságos ég, nem teheti immár szegénynyé és nyomorulttá +semmiféle civilizáció: se a villamos lámpák fényüzése, se a +Metropole-szállóba importált pezsgőtenger, se a fegyveres béke +őrzőinek egész szárazföldi lovas és gyalogos állománya, se a +cigányzene szította szenvedelmek, se a Kékessy Andor színművész úr +tíz lépésnyi távolságban csillogó cilindere, mely hősünkre nézve a +nyugati eszméket, Hauptmann Gerhártot, Ibsent, Sudermannt, +Planquette-et és Varneyt, sőt magát Párist jelentette. + +Ebben a pillanatban két fiatal hölgy haladt el mellette, gyorsan, +könnyedén, mint egy fecskepár. Olyan váratlanul surrantak el az +oldala mellett s olyan messze jártak a legközelebbi villamos +lángtól, hogy az arcukat nem láthatta, de lehetetlen volt a +járásukat meg nem ismernie. Odébb Kékessy úr tisztelettel köszönt +nekik s a hölgyek fejbiccentve fogadták az üdvözlést. + +--Ezek az én szinész-kisasszonykáim,--szólt Vidovics Feri +magában--akik úgy hasonlítanak egymáshoz, mint két vadgalamb. +Vajjon csakugyan olyan vadak volnának-e? Nem hinném. A művészet +jelentékenyen szelidíti az erkölcsöket; legalább a régiek így +tartották. + +De azért nem sietett utánok, pedig megszokta, hogy a színésznőknek +az utcán mutatkozzék be, minden körülményesség nélkül. Berényben a +víg emberek nem igen kedvelik a ceremóniát. + +Csak a tekintetével követte őket, amíg a két leány eltünt a színház +tájékán. + +--Lám, lám--tűnődött--az operetteírók nem találhatnak ki olyan +bolondot, amit az élet a maga naiv komolyságával meg ne ismételjen. +Tessék: Giroflé és Girofla, az egyik kék, a másik rózsaszín +szalaggal. Őszintén szólva: nem hiszek ebben a poézisben. A +természet, amire tart valamit, nem produkálja mindjárt két +példányban. A csiperkegomba nem sokat különbözik a szomszéd +csiperke-gombától, de ki látott valaha két Maréchal Niel-rózsát, +amelyek formára, színárnyalataikra, leveleik rajzára, szirmaik +összefogózkodására, a százlevelüség minden intimus bájára úgy +hasonlítanának egymáshoz, mint két tyúktojás?! Az ikrek +mulatságosak, ha akarom: kedvesek is, de azok az ikrek, akiket +össze lehet téveszteni, mint Giroflét és Giroflát, nem lehetnek +poétikusak. + +Ekközben utólérte a szinészt, ki mélabúsan sétáltatta ujonnan +vasalt pepitanadrágját Vásáros-Berény középkorias kövezetén. + +--Mondja, Kékessy úr,--szólította meg,--ön tapasztalt ember ... +honnan van az, hogy minden szinésznő rosszul öltözködik?! +Hogy--május avagy december hó--minden művésznő másképp jelenik meg +a napfényen, mint a többi páváskodó szép?! Hogy ha szegény,egy +korona értékü cafranggal, akarja, nem akarja, föl kell tünnie s +hogy ha annyi a pénze, mint a polyva, nem tud úgy öltözködni, a +hogy--bocsássa meg--az úriasszonyok?! Hogy ha egyszerü és finom +akar lenni, cifrább, mint egy mór épület s hogy egy öreg, tudós +asszonyban is rá lehet ismerni az egykori művésznőre?! + +--Ennek az Országos Szinész-Egyesület az oka,--felelt nyugodtan +Kékessy úr s kifejtelte, hogy ha ő főispán volna, mit tenne a +vidéki szinészet érdekében. Az igazgatói koncessziót nem szabad +egyéb föltételhez kötni, mint egy közönséges erkölcsi +bizonyítványhoz, más alapokra kell helyezni a nyugdíj-ügyet, véget +kell vetni az egészségtelen primadonna-kultusznak s végül +szabályozni kell az állami és városi szubvenció kérdését. A +szubvenció szónak egyszerü ellehelése elég volt rá, hogy +valóságos ihlet fogja el a gömbölyü bonvivant-t s Vidovics Feri +kezdte élénken sajnálni, hogy mindeddig nem kinálták meg a +főispánsággal, amely kedvező helyzetben egy kategorikus nem-mel +véget vethetne e tenger panasznak. + +--Igaz,--szólt hirtelen, merész á-proposval,--a szezon vége +szenzációsnak igérkezik. Új erők, új repertoire!... + +--Igen, a Haller-lányok!--felelt szomoruan a yorkshirei +művész.--Most már pláne párosával kapjuk a primadonnákat! Hová +sülyedtünk! Shakspere korában ... + +--Azt mondják, nagyon érdekes kis jószágok,--rögtönözte +Vidovics.--Persze, az operette!... + +--Az operette még hagyján,--sóhajtott Kékessy úr,--de most már az +operát is a nyakunkra hozzák! Kinek kell itt az opera, ha szabad +kérdenem? Zampa és az Alvajáró Vásáros-Berényben! Nevetséges! +Ha az Országos Szinész-Egyesület ... + +--Opera-énekesnők?--vágott közbe Vidovics. + +--Igen; az operette derogál nekik. Szép hangjuk van, különösen a +kisebbiknek. + +--A kisebbiknek? E szerint nem ikrek? + +--Dehogy. Csak amolyan mű-ikrek. A nagyobb hatás kedvéért. Különben +csak egy vagy két esztendő lehet köztük a korkülönbség. + +--De nagyon hasonlítanak egymáshoz? + +--Össze lehet téveszteni őket, mert egyformán fésülködnek s +egyformán öltözködnek. + +--Egészen a kék és rózsaszín szalagig? + +--Igen; roppant ápolják a hasonlatosságukat. A kék és rózsaszín +szalagra egyébként semmi szükség, mert a hasonlatosságuk csak +addig tart, amíg az egyik megszólal. A hangjuk más. Ez az egyetlen, +ami bennük, hogy úgy mondjam, egyéni. + +--Azt hallottam róluk, egy kicsit rátartóak. + +--Rettenetesen nagyralátók. Máris úgy járnak-kelnek a világban, +mint két kis Patti, pedig még csak most végezték el az +opera-iskolát. Szentül meg vannak győződve, hogy fényes jövő +várakozik rájok, amelynek első stációja: Vásáros-Berény, a második: +Budapest s a harmadik: Szent-Pétervár. Az apjok telebeszélte a +fejöket efféle szamárságokkal; az öreg Svengali egyszerüen bele van +őrülve a leányaiba. Nincs az az igazgató, aki megférjen vele. Azzal +kezdte, hogy beleszólt minden próbába, kikötött a karmesterrel s +reformálni akarta az egész társulatot. Ide már csak úgy +szerződtették őket, hogy a direktor kikötötte Svengali papának a +visszavonulását. Ha csak beteszi a lábát a városba, a szerződés +fölbomlik. Valóságos csapás rájok nézve az a vén ember. Az egész +télen szerződés nélkül voltak miatta. Rettenetesen félti +szegényeket; úgy látszik, arra számít, hogy főhercegekhez adja őket +feleségül. + +--Ejha! Akkor hát hiába hívnám meg őket vacsorára? + +--Mit képzel? Hozzánk, a kollégáikhoz is ritkán ereszkednek le. +Most vagy két este együtt vacsoráltak velünk a fogadóban, de csak +azért, mert még nem volt lakásuk. Az őszszel is egy társulatnál +voltunk: Balajtinál Miskolcon. De ott két hónap alatt nem ért +bennünket ez a szerencse. Mihelyt lakásuk van, egész nap otthon +ülnek s előadás után sonkát meg sajtot vacsorálnak. + +--És ők ezt mulatságosnak tartják? + +--Várják a főherceget. + +--És mindjárt kettőt! + +Eközben a szinházhoz értek s Vidovics észrevette, hogy a sötétből +egy szivarozó alak nagyot köszön feléje. + +--Ah, jó estét igazgató úr. Nos, hát hogy vagyunk? + +--Bizony, kérem, nagyon megérezzük az árokszállási névnapot. Tegnap +Lear király-t adtuk; Leart magam játszottam, Edmundot Kékessy, +Cordeliát Ilonka: s tizenöten voltak a szinházban. Ma pláne a +Bőregér megy s még ma is csak félházunk van. + +--Hja, vásár után vagyunk. + +--De vasárnap. Nagy baj az, kérem, hogy itt az értelmiségnek csak +akkor kell a szinház, ha se névnap, se megyegyülés ... + +--Se disznótor. Igaza van. Én a mi értelmiségünket nem is nevezem +értelmiségnek. Pedig hallom, most már operát is kapunk. + +--Mit csináljak, kérem? Az ember bele öli a vállalatba egész +vagyonát s hiába. Néha, ha ez az aranylánc nem volna, mely még +boldogult nagyatyámról maradt rám, nem tudnám fizetni a társulatot. +De nekem már a véremben van, hogy ne sajnáljak semmi áldozatot. + +--Kékessy úr azt mondja, hogy az új énekesnők nagyon kedvesek. + +--Az egyiknek olyan hangja van, mint a La Grange-nak s a másik +olyan muzikális hogy két nap alatt betanul akármit. + +--Akkor hát kár, hogy két példányban születtek. Egy személyben +többre vinnék, mint így kettecskén. + +--Ó, nagy jövő vár rájok, különösen a kisebbikre, aki még nem tud +semmit. Majd megtetszik látni. Előadjuk az Alvajáró-t, Zampá-t, +a Remete csengetyű-jét, Hoffmann meséi-t ... Apropos, valamire +bátorkodnám kérni a szivességét. A vidéki operák ügyében egy +szerény memorandumot szerkesztettem; holnap vagy holnapután küldöm +el a belügyminiszter úrhoz. Ha véletlenül Pestre méltóztatnék +utazni, kegyeskedjék néhány jó szóval figyelmeztetni rá a kegyelmes +urat. + +--Kedves igazgató úr, Warga ő excellenciája messziről rokonom +ugyan, de olyan messziről, hogy e nagy távolság miatt mindössze +kétszer vagy háromszor találkozhattunk, amióta a világon vagyunk. +Nagyon kevéssé ismer s tudtommal csak egyetlen egyszer emlékezett +meg rólam. Ez akkor történt, mikor a fiát Kalocsán megbuktatták. +Nagyon dühös volt s elhatározta, hogy református gimnáziumba adja a +gyereket, hadd pukkadjanak meg a jezsuiták. Azt mondják, az első +pillanatban Berénybe akarta küldeni, de aztán mást gondolt s így +szólt egy közös rokonunkhoz: „Mégis csak Debrecenbe viszem, mert ha +Berénybe adom, olyan korhely fickó lesz belőle, mint Vidovics +Feri." Az én ajánlatom tehát nem sokat használna az ön +memorandumának. De majd beszélek a sógorommal; az nagyképü ember s +a szava sokat nyom a latban. + +Ezzel jóéjszakát kivánt a művészeknek s belépett a szinházba. + +Hogy a bérelt helyére juthasson, végig kellett mennie az egész +nézőtéren. Elég hangtalanul járt, de még se tehette ezt némi +föltünés nélkül. Ahhoz képest, hogy hatezer hold első minőségü +bácskai földet mondhatott a magáénak, Vidovics Ferinek igen jó +termete volt; talán mint szegény fiu is szembe tünt volna, de így +bajos volt észre nem venni. Aztán meg a szinházi közönség megszokta +ugyan a jövését-menését, de ma senkit sem vártak a jeunesse +dorée-ból s megjelenése az avatatlanoknak--de egyszersmind +érdeklődőknek--azt adta hirül, hogy az árokszállási dáridó, mely +Vásáros-Berényt néha egy hétre is kivetkőztette rendes formájából, +immár vége felé jár. Azért ezúttal a szokottnál is nagyobb +érdeklődés kisérte a helyére s mialatt illő csendben haladt végig a +zártszéksorok között, a nézőtér figyelmét meglehetősen elvonta a +szinpadtól. A szaténblúzos polgárkisasszonykák dühvel elegy +melankóliával tekintettek utána, a szerényebb sorsu értelmiség +hölgytagjai kiváncsian pillantottak az üres páholyokra: nem +bukkan-e ki valahonnan a hollandus kisasszony feje s a jobboldali +szinészpáholy összes messzelátói mozogni kezdtek. + +Még a szinpad is fölelevenült egy percre. Orlovszki herceg életunt +vendégei, akik az imént fagyos nyugalommal konstatálták, hogy +Eisenstein esete + + Fura eset, ha-haha! + Soha ilyet, ha-ha-ha! + +hirtelen összesugtak; Adél személyesítője pedig fölhasználta az +általános elszórakozást és sietett megismételni a couplet-ját: + + Márki, szivem, + Higyje nekem, + Hogy bánt ez a dolog, + Mert csak aki vak, + Mondana olyat, + Hogy én szobalány vagyok. + +Mindezt Vidovicsnak énekelte, aki ezalatt elfoglalta helyét az első +sorban. A szegény Adél csak az előbb tudta meg, hogy a szinügyi +bizottság a jövő évre nem akarja szerződtetni; egyetlen reménysége +az a fiatal ember volt, aki most ült le vele szemben. Vidovicsot jó +fiunak ismerték; ha a szinügyi bizottság csak ő belőle áll, az +egész színtársulat ott vénült volna meg Berényben. + +Hanem ez egyszer kárba veszett a zengő kacérkodás, a meleg tekintet +és a delejes mosoly. Vidovics alig hogy letelepedett, oldalt +fordult a szinpadnak s körültekintett a nézőtéren. Azonnal +megtalálta, amit keresett. A két leány ott ült a második emeleten, +egy baloldali páholyban, közel a szinpadhoz. De mintha nem igen +akartak volna mutatkozni; meghuzódtak a nézőtér felé eső sarokban. +Az egyiknek, aki bizonyosan a padon ült, csak a frizurája látszott +ki; a másik pedig, aki lentebb, az előtérben foglalt helyet, +minduntalan hátrahuzódott a páholy belsejébe. Vidovics nekik +szegezte turfmesszelátóját s várt türelmesen. + +Azok hamarosan észrevették a tolakodó érdeklődést és védekeztek. +Hol a szinházi nagyító-üvegüket tartották az arcuk elé, hol +elbujtak egészen. Ha ki-kipillantottak s látták, hogy az ostrom +egyre tart, hirtelen elfordultak s a nézőtér másik felén kerestek +nézegetni valót, vagy tettetett áhítatossággal temetkeztek belé az +Orlovszki herceg nem éppen tündéri szoaréjába. De a legtöbbször, +alig mutatkoztak, máris eltüntek. Abban az állbatatosságban, +melylyel a nagy bolond angol messzelátó mindenüvé követte őket, +mint egy hű kutya, több volt a komikum, mint a szemtelenség, s +üldözőjüknek úgy tetszett, mintha ez az enyhítő körülmény se +kerülte volna el a figyelmöket. + +Bár csak egy-egy pillanatra mutatták meg a fejecskéiket, e pillanat +alatt is meglátszott rajtok, hogy tulajdonképpen maguk se tudják: +nevessenek-e vagy bosszankodjanak? + +Sőt mintha, ama nagy buzgalom ellenére, melylyel futottak, +menekültek az üldöző tekintet elől, gondjuk lett volna rá, hogy ha +egy-egy szempillantásra is, mégis csak megmutassák magukat. +Kacérkodtak-e egy kissé, vagy a nőiesség önkéntelen mozdulata volt +ez, megnyilatkozása a szendergő asszonyiságnak, melynek örök óhaja: +legyőzöttnek lenni?--Vidovics nem volt tisztában vele. De mindegy. +Annyit elért, hogy az a minden képzeletet meghaladó s még +Vásáros-Berényben is feltünő nembánomság, melylyel már vagy tíz +perc óta bőszítette a körülötte ülő hölgyeket, nem maradt +eredménytelen. Ha a közönség nem is, ő már látta Giroflét és +Giroflát. + +S így szólt magában: + +--Milyen vakok az emberek! Azt mondani, erről a két leányról, hogy +egyformák, hogy csodálatosan hasonlók! Igen, egy a fejök nemes +formája, a teint-jök, mely szinte áttetsző s hasonlók a vonásaik +is. Még a termetük is egy stílü; mind a kettőnek a növésében van +valami, ami a prerafaelisták liliomaira emlékezteti az embert, +azokra a végtelenül gyöngéd, bájosan karcsu, láthatóan a paradicsom +kertjében termett liliomokra, amelyeket mintha egy lehellet is +megtörne s amelyeket a valóságban nem, csak ama régi képeken látni. +Egyforma végre a hajviseletük s főképpen az öltözködésük. De +micsoda barbár az, aki ezt a két fejet összetéveszti! Az egyiknek a +haja majdnem szőke, a másiké sötét gesztenyeszínü; az egyiké +bágyadtan puha, selyemszerü, a másiké tömött, buja és bársonyos +fényü. A szőkének a szeme világos, derűs, nyájas kék, mint a +zürichi tó vize egy áprilisi délelőtt, a barnáé olyan, mint egy +melegtüzü zafir. Amannak az ajka egy gyönyörüen megrajzolt csókos +ajk, aminőket Fragonard festett, emezé az az édes száj, amely +mintha még nem vesztette volna el az anyatej emlékét, az a száj, +amelyet a Murillo kedves kis bamba angyalkáin látni. + +És mind a kettőnek más-más a bája. Az egyik egy Régence-alak; ilyen +lehetett Madame de Parabère tizenhat éves korában, mikor még leány +volt. A másik meg ... ilyeneket nem is látni nappal. Csak +szerelemmel, mámorral teli, holdfényes éjszakákon, mikor a nő csupa +mosolygás, mikor szépünk a gyönyörtől százszor szebbé válik, mikor +szemének a ragyogása bevilágítja szobánkat ... + +Aztán eszébe jutott a festék, a rizspor, a bécsi rongy, a cold +cream s így fejezte be monológját: + +--Azaz, hogy ma még ... Egy félesztendő mulva csakugyan egyformák +lesznek. + +Valaki megérintette a vállát. Hátra nézett; Sugár Mariska ült +mögötte, egy kissé előre hajolva, mintha mondani akarna valamit. + +--Ó, jóestét. Bocsásson meg, hogy nem néztem körül, de nem is +képzeltem ... + +--Igen, tudom ... Nem ért rá észre venni, sebaj ... Hanem hajoljon +csak közelebb. + +--Parancsoljon. + +--Hagyja békében szegényeket!... Ezeket még zavarba hozza az efféle +... Meg akarja szalasztani őket? + +--Nem hiszem, hogy ilyen ijedősek volnának. Szinésznők, akiket ezer +szem lát, mikor fölötte nyárias kosztümben vannak, nem szoktak +megriadni egyetlen egy szál publikumtól. + +--Vigyázzon, a nagynénjük ül mellettem!... Beszéljen egy kicsit +halkabban. + +--Eltünjek? + +--Nem, hanem viselje magát jól. Mindenki ide néz. Hol rájok, hol +magára. + +--Meg fogok javulni. A fölvonás végéig engedelmesen a szinpadra +nézek s aztán fölmegyek a szinészpáholyba, Apor Ilonkához. Jól van? + +--Jól van. Köszönöm. + +--Mondja legalább, hogy meg van elégedve a nevelésével. + +--No, büszke éppen nem vagyok magára, de szeretem, hogy szófogadó. + +Mariska visszahuzódott s Vidovics tovább monologizált: + +--Odafönn éppen szemközt leszek velök s még közelebbről láthatom +őket ... + +Aztán úgy cselekedett, ahogy igérte. + +Apor Ilonka egy kicsit duzzogva fogadta. + +--Csakhogy eszébe jutottam végre! Egy hétig szinét se látni; azt +beszélik róla, hogy talán már meg is házasodott s amikor megjön: +tessék, rám se néz! Annyira érdekli az a két leány? + +--Mondjon róluk valami rosszat, lelkem. + +--Én ugyan nem mondok szegényekről,--szólt Ilonka azzal a csöndes, +mély szánalommal, melyet a szinésznők csak egymás számára szoktak +tartogatni,--tőlem akár azt is megkivánhatják, hogy az igazgató +külön bejárást csináltasson nekik a szinpadra, diadalkapuval, +virág-szőnyeggel és fehérruhás kis leányokkal!... Nézze, derogál +nekik közénk ülni; mindjárt külön páholy kell nekik!... Pedig jól +nevelt nagynénjök már bent ült a szinházban, mikor ők, nem tudom +honnan, megérkeztek--úgy látom, Sugár Mariskától kapott helyet,--de +azért a Patti-nővérek mégis külön páholyt kértek s mivel a nézőtér +félig üres, hát kaptak is. Itt nem fértek volna el, a kis kényesek! + +--Én még nem láttam szinésznőt--felelt Vidovics,--aki ne azzal +kezdte volna, hogy lenézte a többit. Az első esztendőben mindegyik +más, jobb házból való, mint a többiek; később aztán engednek a +zárkózottsagukból s új szinésznők jönnek, akik viszont őket is +lenézik. Ez világ sora Ilonka. + +--És nézze, Blindekuh-t játszanak a közönséggel, a kis kedvesek! +Elbujnak s aztán kikukucskálnak. „Fogadjunk, hogy nem találsz meg, +Dávidkám!" Mintha a közönség törődnék velök! „Fogadjunk, hogy nem +kereslek, Eszterkám!" Vagy magával kacérkodnak ilyen kitartóan? + +--Meglehet, hogy előlem bujtak el. Amióta feljöttem, nem igen látni +őket. + +Kopogtattak s Ilonka hátra fordult. A páholynyitogatónő dugta be a +fejét. + +--A Kati? + +--Igen, nagysád. + +--Jól van, mindjárt megyek. + +A páholynyitogatónő visszahuzódott. + +Ilonka begyömöszölte selyem-sachetjába a szinházi holmiját: a +cukrait, egy huszonnyolcíves szerepet, a messzelátóját, egy üveg +Eau de Colognet, meg a Vásáros-Berényi Hírlap legújabb számát s +öltözködni kezdett. Időközben, míg Vidovics segítségégével fölhúzta +új, angolos szabásu kabátját, mely hírnevére nagyobb árnyékot +borított minden éjjeli zenénél, egy bizalmas kéréssel fordult a +barátjához: + +--Feri, kérem, adjon Bérczlakynénak két forintot. Először, mert +tartozom neki s másodszor, annyi gyereke van szegénynek!... Itt +marad? Nem jön be hozzám egy csésze teára? + +--Miért? Hogy elaludjék, mint a multkor? + +Cordelia ábrázolója igen jóindulatu leány volt, de egy kissé álmos +természetü. Ha nem játszott, kilenc óra tájban már megnehezedtek a +szempillái s lehettek körülötte huszárok, tüzérek, zavartalanul +adta át magát a teljes lelki békességnek. Ha ilyenkor a szinpadon +kellett lennie: járt, kelt és beszélt, de Juliáját és Gauthier +Margitját az utolsó fölvonásban valami sajátos apathia fogta el, az +utolsó tapsviharokat már nem hallotta s mialatt a szinházból +cselédjével haza gyalogolt a harmadik utcába, az úton már +szendergett. + +Azért nem is erőltette, hogy Vidovics elkisérje, hanem a folyosón +szépen elbúcsuzott tőle. + +--Holnap nézzen be hozzám s beszélje el, mi történt Árokszálláson. +Pá, édesem, adok magának egy puszit. + +A cselédjét és a sokgyermekü páholynyitó asszonyt nem tekintette +idegeneknek. + +Vidovics átszolgáltatta Bérczlakynénak a köteles két forintot s +lekisérte Cordeliát a foyerba. Ott elváltak. Shakspere álmos +tolmácsolója eltünt cselédjével az utca sötéljében, Vidovics +elszítt egy cigarettát, aztán sarkon fordult s újra fölment a +második emeletre. Csakhogy most már nem a színész páholy felé ment, +hanem a folyosó másik oldalára. + +Egy pillanatig habozott. + +--Eh, nevetséges!... Hiszen szinésznők! + +Kopogtatott s be se várva a feleletet, kinyitotta a páholy ajtaját. +Csak aztán kérdezte, hogy: + +--Szabad? + +S mély meghajlással köszöntve a hölgyeket, várta a feleletet. + +A felelet elég kategorikus volt: + +--Nem szabad. + +A szőkébbik leány szólt, aki a páholy előterében ült s most, az +ajtónyilásra, könnyedén hátrafordult. A másik, aki a sötétben +kucorgott, nem adott életjelt. + +--Ó, bocsánat!... + +Vissza akart huzódni, de mialatt betette az ajtót, újra megszólalt +ugyanaz a hang: + +--Azaz, csak jöjjön be!... Végezzünk egyszer s mindenkorra. + +Nem is kellelt újra a kilincshez nyulnia; az ajtó kinyilt belülről. +A szőkébbik leány nyitott ajtót; aki a „nem szabad"-ot mondta. + +Vidovicsnak úgy tetszett, mintha ugyanebben a pillanatban egy kar +mozdult volna meg a homályosságban, hogy valamitől visszatartsa a +haragos kis szőkét. Mit akart ez a mozdulat? Azt, hogy: „Ne hívd +be!" vagy azt, hogy: „Ne légy nagyon goromba!"--nem tudta +kitalálni. De nem is volt ideje ezen gondolkoznia. Várták; +belépett. + +--Kedves uram,--szólt, aki az ajtót nyitotta (Vidovics egy +szempillantás alatt meggyőződött róla, hogy jó angol messzelátója +nem csalta meg)--ön meg akar ismerkedni velünk s úgy találja, hogy +a formák fölöslegesek. Én ugyan nem vagyok ebben a véleményben, de +belátom, hogy ami magát a megismerkedést illeti, ezt úgy se +kerülhetjük ki ... Ennek előbb vagy utóbb meg kell történnie. +Essünk hát keresztül rajta, bár nekem úgy rémlik, hogy ön nagyon is +siet ... + +--Kisasszony, én ... + +--Pardon. Előbb foglaljon helyet. Nem ... üljön oda, egészen előre. +Ha meg akar ismerkedni velünk, ne szégyeljen bennünket. Így: +szeretem, hogy szófogadó. Nos, hát ismerkedjünk. + +--Esküszöm, kisasszony, hogy a tiszteletlenség eszem ágában se +volt. Mi kisvárosiak ... + +--Hagyjuk ezt, ezen már túl vagyunk. S nem is vagyok kiváncsi rá, +mekkorát tud hazudni. Térjünk a dologra. Tehát: engem Haller +Lolának hívnak, tizennyolc éves multam ... + +--Ha akaratlanul, rá is szolgáltam a haragjára ... haragjokra ... + +--Ah, ön úgy véli, hogy előbb önnek kell bemutatkoznia? Nem, ez +fölösleges. Mi mindent tudunk önről. Legalább: mindent, amit ön +elmondhat. Ön, Vidovics Ferenc úr, a leggazdagabb Vidovics a két +tucat Vidovics közül. Nemsokára főispánja vagy képviselője lesz +Vásáros-Berénynek. Egyelőre csak a szinügyi bizottság elnöke, mert +minden tudományok közül a szinésznőkköz ért a legjobban. Jó táncos, +a lawn-tennisben elég ügyes, közepes vivó, ellenben úgy lövöldözi a +galambokat, hogy passzió nézni. A földje sok, a búzája csoda, +pezsgőben félelmes ellenfél s ha nagyon sokat iszik, úgy tesz, +mintha alapjában szomoru ember volna. A legmisztikusabb önben, hogy +mindig a szendéknek szokott udvarolni, soha se a naiváknak; az +állam-vizsgálaton egyszer megbukott. De már letette, egészben véve +nem rossz ember, inkább csak rusztikus egy kicsit s van egy +rattlere, amely ... vagy aki a legműveltebb kutya Szilas +vármegyében, ezt a rattlert Lecocq úr-nak hívják, igen zseniális +állat ... Mit mondjak még? Nem, nem találok egyebet; különös +ismertető jelei nincsenek. Nos, ugy-e, ismerem önt Vidovics Ferenc +úr? + +--Ha valaha odáig viszem, hogy szükség lesz az életrajzomra, +mindenesetre Sugár Mariskához fogok folyamodni. + +--Jól teszi, mert Vilkovszkiné ő nagysága enyhén itéli meg önt. S +ha véletlenül fölpillant ide, bizonyára meglepőnek fogja találni, +hogy önt itt látja ... + +--Kivált ha észre veszi rajtam, hogy sehogy se vagyok képes olyan +bűnbánatot érezni, amely megfelelne az elkövetett vakmerőségnek ... + +--Ó, kérem, hagyja el az efféle izetlenségeket. Talán majd +későbben. Most csak azt akartam tudtára adni, Vidovics úr, hogy ön +téved. A tévedése menthető. Hozzászoktatták, hogy azokkal a szegény +leányokkal, akik a szinpadon ugra-bugrálnak, ne sokat +ceremoniázzon. Nos, én közölni kivántam önnel, hogy nekünk semmi +közünk az ön életfölfogásához s hogy mi azoktól, akikkel szóba +állunk, megkövetelünk minden tiszteletet. Önnek igen sok pénze +lehet, Vidovics úr, de mi nem kérünk az ön pénzéből s azért nem is +alkalmazkodunk se önhöz, se máshoz senkihez. Úgy akarunk élni, +ahogy nekünk tetszik, akármilyen szegény szinésznők vagyunk. + +Ezeket az éles szavakat halkan mondta, hogy az előadást ne zavarja +s a tompított hang kétszeresen éreztette, milyen ingerült. De a +tekintete most is derült maradt; a szeme nem tudott haragudni. + +Vidovics úgy nézett rá, ahogy vádlotthoz illik, mikor bírája +beszél. S mialatt ezt a világos, derűs, szép szempárt nézte, úgy +tetszett neki, mintha egy virágházba látna be rajta, ahol csupa +vörös és rózsaszinü, haloványkék és topáz-sárga, ismeretlen déli +virág tarkállik. + +--Kisasszony, ön igen szigoru ... + +--Azt hiszem jobb, ha tisztában vagyunk egymással. De most maradjon +csendben. A Frank jelenete következik s ez engem jobban mulattat, +mint amit ön mondhatna. + +--Még csak egy szót. Szeretném jóvá tenni, amit akaratlanul +vétettem. De igaza van, egy kicsit rusztikus vagyok hozzá, hogy +eltaláljam a módját. Azt hiszem, az én helyzetemben kétféleképpen +kérhet engedelmet az ember. Vagy virágot küld ... tudja, alfélé +szegény, berényi virágot ... vagy nem alkalmatlankodik többet, +hanem eltünik s tovább is mély tisztelettel köszön, de nem mer +közeledni ... + +--Tudja mit, küldjön virágot. Ezt senki sem fogja olyan különösnek +találni, mintha holnaptól fogva megint nem ismerjük egymást. Úgy +veszem észre, hogy ma esti, nem remélt találkozásunk illő föltünést +keltett. Azért szépen megvárja ezt a jelenetet, aztán lekisér +bennünket a foyerba s ott ünnepiesen elbúcsúzik tőlünk. Addig is, +ha már meg kell lennie, hadd mutassam be a testvéremnek. + +S odafordulva a másik leány felé, aki csak ebben a pillanatban +vette el messzelátóját a szeme elől, így folytatta: + +--Ez az úr azt hiszi, hogy az ő társalgása érdekesebb, mint a +Strauss zenéje. Kérlek, győződjél meg róla, igaza van-e. Én még meg +akarom nézni ezt a jelenetet. + +Vidovics fölkelt a helyéről, nagy reverenciával üdvözölte a másik +kisasszonyt s megérintette a feléje nyujtott puha kezecskét. A +lecke alatt csak Lolát látta; a homályosságban bujkáló arcot csak +most pillantotta meg közvetetlen közelből. + +A másik kisasszony barátságosan mosolygott s helyet mutatott neki +maga mellett, a vörös bársony padon. Tekintetök találkozott s +Vidovics meglepetésében, egy pillanatig nem tudta, álmodik-e vagy +hallucinál. + +Úgy tetszett neki, mintha, valaha régen, már látta volna ezt az +arcot, s igen drámai körülmények között. Egy sötét éjjel, valami +nagy vízen, talán a tengeren ... a részletekre nem emlékezett. De +úgy rémlett neki, mintha akkor mozdulatlanul feküdt volna előtte +ugyanez a kedves kis teremtés ... s az arca csupa víz volt ... a +könnyektől-e, vagy a köröskörül csapkodó hullámoktól?... + +Aztán eszébe jutott, hogy ez ostobaság: talán álmodta valamikor az +egészet. + +Hogy láthatta volna valaha régen?! Hiszen tegnap még gyermek +lehetett!... S mintha most, előtte virágzott volna ki, ebben az +édes mosolygásban, mely bimbóhasadásra emlékeztetett!... + +--Talán neheztelni fog ránk,--szólt, s Vidovicsnak ismét úgy +tetszett, mintha öröktől fogva ismerte volna ezt a hangot,--de Lola +nem gondolta azt úgy, ahogy mondta. Lola csak pöröl. Ha egy kicsit +megismeri, majd látni fogja, milyen jó leány. Majdnem egykoruak +vagyunk, de azért ő az én kis anyám. Én lusta vagyok s szeretem, ha +kényeztetnek; ő babuskál. Mondja, mért néz úgy rám? + +A kérdésében nem lehetett egyéb, csak: gyermekes kiváncsiság. + +--Arra gondolok, hogy a legjobb gukker is megcsalja az embert. A +második fölvonás alatt a földszinten ültem s azt hittem, hogy ha +egy-egy pillanatra is, de jól látom az arcát. S csakugyan láttam a +vonásait, a haját, a szemét, a száját. És most mégis más. + +--Így tetszem önnek jobban? Vagy messziről szebbnek látszom? + +Ezeket a szinte meztelenül kacér szavakat úgy mondta, mint egy +gyermek, aki csupa kiváncsiság s aki még nem törődik vele, hogy mit +gondolnak róla. + +Vidovics komolyan felelt: + +--Így tetszik jobban. + +--Örülök rajta. Szeretnék szép, nagyon szép lenni; olyan szép, mint +Lola. Lássa, azt mondják, hogy nagyon hasonlítunk, sokan össze is +tévesztenek, s én úgy találom, hogy Lola százszor szebb, mint én. +Van, aki csak a szalagjainkról ismer ránk s engem elkeserít, hogy +miért nem lettem igazán éppen olvan, mint ő. Olyan szép, olyan +okos, olyan jó, olyan ügyes, olyan tanulékony. Eljön majd, ha Lola +föllép? + +S tovább fecsegett Loláról, Lola szerepeiről, Lola nagy sikeréről a +konzervatóriumban ... + +--Úgy beszél, mint egy kis gyerek,--szólt magában Vidovics,--mint +egy szófogadó, jó kis baba és mégis ... + +Alig hallgatott oda, csak nézte a sötét zafir csillogását. S ahogy +tekintete belefelejtkezett a mosolygó szép szembe, egyszerre azt a +megdöbbenést érezte, mely akkor fogja el az ideges embert, ha a +hajó lámpájának világánál sokáig néz bele a sötéten csillogó, mély, +szédítően mély vízbe. + +--Menjünk,--szólt Lola. + +A másik kisasszony engedelmesen ugrott föl s mialatt Vidovics +bepólyálta a kabátkájába, odafordult a testvéréhez: + +--Lenn várjuk meg a nénit? + +--Ők is készülődnek már; mire leérünk, már a foyerben találjuk +őket. + +--Ahogy akarod. + +Azt jelentette ez, hogy ő még maradt volna? + +Vidovics álmélkodva vette észre, hogy még akkor is ez a kérdés +foglalkoztatta, mikor már az első emeleten jártak. + +Mialatt lementek, Lola megkérdezte tőle: + +--Mit gondol, lesz közönsége az operai előadásoknak? Ha az +operette-estéken is csak ilyen kevesen vannak a szinházban, mi +alighanem üres ház előtt fogunk énekelni. + +Vidovics bizonygatta, hogy ez lehetetlen s elmagyarázta, miért nem +volt nagyobb közönsége a már Berényben is elcsépelt Bőregér-nek. +Kissé szórakozottan fejtegette a helyi viszonyokat s a másik +kisasszonyra nézegetve, így tünődött magában: + +--Mily kár, hogy az ének és a mimika ezeket az ajkakat is ki fogja +vetkőztetni a formájukból! Ezt a szájat nem azért teremtette az +Isten, hogy énekelgessen, hanem egyes-egyedül azért, hogy +csókoljon. + +A másik kisasszony mindannyiszor visszanézett rá, nyájasan, +szívesen, mintha már régi ismerősök volnának. + +Odalenn Lola megszólított egy szolgát, hogy hívják ki a nénjét s +mialatt egy szempillantásra magukra maradtak, Vidovics hirtelen +közelebb hajolt a szemébe mosolygó archoz s halkan, vakmerő +bizalmassággal megkérdezte tőle: + +--Hogy hívják magát? Maga édes-kedves! + +A leány nem haragudott meg; meleg tekintettel felelt a meleg +tekintetre s így szólt: + +--Az én nevem Mira. + +Akárcsak azt mondta volna: + +--Tetszik neked ez a név? Ha igen, tedd el a szívedbe. Neked adom. + +Lola visszatért. + +--Mindjárt itt lesznek s mi ezennel elbúcsuzunk öntől, Vidovics úr. + +--Remélhetem, hogy megbocsátotta a tolakodásomat? + +(A másikat nem kérdezte.) + +--Számítok rá, hogy jóvá teszi a hibáját, s ezentúl gyöngédebb +lesz. Jóéjt! + +--Jóéjt, kisasszony! + +Kezet fogott velök, egy tekintetet váltott Mirával s nagy +tisztelettel köszöntötte őket. Aztán látva, hogy a nézőtér ajtaja +kinyílik, elmenekült Sugár Mariska feddő szavai elől. + +--Lám, lám,--szólt magában, mialatt átsétált a +Metropole-szállóba,--nem is olyan vadak, mint a galéria +képzeli!... + +De egész este nem ment ki a fejéből ez a jelentéktelen kaland s bár +korán tért haza, csak hajnaltájban tudott elaludni. + +--Mintha sohase lett volna olyan idő, amikor nem +ismertem!...--szólt magában. + +Reggel felköltötte a legénye. + +--Mit akarsz? + +--A nagyságos úr azt parancsolta, hogy költsem föl s fogassak be, +mivel Szent-Jánosra megy. + +--Igazad van, majdnem megfelejtkeztem róla. Menjünk hát +Szent-Jánosra. + + +III. + +Haller Lola--T. c. Haller Xavér Ferenc úrnak + Budapesten, + Gyár-uica 117. szám, + III. em., 98. ajtó. + +Kedves Atyám! + +Már háromszor is figyelmeztettem Mirát, hogy teljesítse, amit +Kedves Atyám a lelkére kötött s legalább pár sort írjon, hogy: +szerencsésen megérkeztünk, kezét csókoljuk, de ez a leány, mióta +megérkeztünk, folyton alszik; az igaz, hogy a vasúton is aludt, ki +se pillantott az ablakon; soha se láttam ilyen leányt, aki minden +iránt közömbös. + +Persze, erőtelni nem akartam, mert első nap én is fáradt voltam; a +vonat nagyon összerázott bennünket. Másnap azt találta ki, hogy a +füst rettenetesen csípi a szemét, ami különben igaz lehetett, mert +a fogadóban kellett vacsorálnunk s az alacsony teremben olyan sok +volt a commis voyageur, hogy akár csak gőzben ültünk volna. Mira +rosszul is lett a hőségtől s Fröhlich nénit, aki egy kicsit +messzebb ült, valóságos köd takarta el előlem, mint a tündéreket a +Szentivánéji álom-han. Őszintén szólva megbántam, hogy nem a +Metropole-ba mentünk, de a szinészek azt mondták, hogy a +Metropole rémdrága; végre is két napot kiáll az ember akárhogy. + +Ma pedig a szinházban voltunk s mikor onnan haza jöttünk, Mira egy +szót se szólt, csak bebujt az ágyába. A téáját is ott itta meg s +csak nézett ránk, mint egy kis macska. + +--Nem írsz a papának?--kérdeztem tőle. + +--Nem,--felelt angol hidegvérrel s a másik percben már aludt. + +Így tehát, Kedves Atyám, az én levelemmel kell megelégednie, az +elkényeztetett kis majom helyesirási hibái helyett. Olyan édesen +alszik, mintha jó dzsinek őriznék azt a Rheingoldot, mely a +hangszálagaiban rejtőzik. Ó, kedves Atyám, miért is nem juttatott a +jó Isten ebből az adományból nekem is, egy másik porciót?! + +Örömmel értesítem Kedves Atyámat, hogy a lakásunk kellemes s +aránylag igen olcsó. Szép, nagy, világos szoba; az ablakok az +utcára néznek. A háziasszonyunk szives, uri nő. Igaz, +korrepetitorunk is van már: a szinház karmestere; azt hiszem, nem +valami nagy muzsikus, a szinészek azt beszélik róla, hogy a +boszniai okkupáció óta soha senki se látta józannak, de azért majd +csak megleszünk vele. + +Én szerdán este már énekelek; a Hoffmann meséit adjuk. Azt +hiszem, csak ez az egy operájok van készen; azért Mira, picike +repertoárjával, csak a jövő héten-léphet föl először. Képzelheti, +minő lesz az az előadás, amelyre mindössze egy hétig készülnek! A +remete csöngettyüjé-ről van szó. Azt hiszem, jobb volna, ha már +előbb bemutatkozhatnék, például Rip-hen; azt tudják itt is. + +Legyen nyugodt, Kedves Atyám, távollétében is szorgalmasan fogunk +tanulni, nem vesztegetünk el egyetlen pillanatot se s ha Isten +segit, nemsokára olyan helyzetben leszünk, hogy végre-valahára +meghálálhatjuk azt a sok jót, amit értünk tett. Mindig eszünkben +van, mily óriás áldozattal járt neveltetésünk s hogy Kedves Atyám a +legszükségesebbet is megvonta magától, hogy jövőnket biztosítsa. + +De megbocsát, Kedves Atyám, hogy ma csak röviden írok; délelőtt +próbáltam, délután tanultunk s már Fröhlich néni is alszik, az idő +éjfélre járhat. Holnap-holnapután már nem engedem el Mirának, hogy +részletesen tudósítsa Kedves Atyámat; én is írni fogok, mihelyt egy +kis szabad időm lesz. + +Kezét csókolja + + engedelmes leánya, + Lola. + +Haller Xavér Ferenc--Haller Lola úrhölgy + őnagyságának + + Vásáros-Berény. + A szinháznál. + +Kedves leányom, + +a leveledet megkaptam, köszönöm. Ha fölléptél, írj, kérlek, megint; +hogyan fogadtak, meg voltál-e elégedve magaddal, küldj egy pár +ujságot is. S írj különösen Miráról, nagyon féltem az egészségét. +Mit csinál a kis haszontalan? + +Én még a jövő héten se mehetek le hozzátok; a husvéti szent ünnepek +előtt aligha látlak benneteket. Két énekkarral kell bajlódnom +minden nap; leckém is több van, mint a mult hónapokban. + +Nem irtál arról, milyen a város, milyen a közönség, hogyan töltitek +a napot, kik azok, akikkel nem kerülhetitek el az érintkezést. Ne +feledjétek a tanácsomat: lehetőleg huzódjatok vissza a fölösleges +ismeretségektől; az efféle órákat rabol el a tanulási időtökből, s +a reklám meg a baráti tapsok sohase érnek annyit, mint amennyibe a +megszerzésök kerül. + +Te okos leány vagy s meg tudod érteni, hogy nektek másképpen kell +élnetek, mint a többi tizenhét-tizennyolc éves leánynak, akiknek +egyetlen menedéke: a reménybeli férj. Nektek semmiféle szórakozás +kedvéért nem szabad megfelejtkeznetek arról, hogy ezek az +ernyedetlen munka napjai. Nem énnekem, hanem a tehetségteknek +tartoztok vele, hogy egy-két évig megvonjátok magatoktól még a +gyermeki örömeket is, melyek korotoknak kiváltságai. + +Gondoljatok arra, hogy két-három év és célnál vagytok. Akkor aztán +tietek az élet, dicsőség, vagyon, amit akartok. Ki ne fáradjatok +fél-uton; oda ne adjátok gyerekségekért a jövőtöket, azt a fényes +jövőt, melyet elérnetek csak tőletek függ! + +Isten veled, édes lányom. Írj Miráról, s írjon ő is, a kis álmos. +Ölel mind a kettőtöket + + szerető atyátok + Haller Xav. Ferenc. + +Haller Mira--T. c. Haller Xavér Ferenc úrnak + Budapest, + Gyár-utca 117. + +Kedves apuskám! + +Lola tegnap föllépett! Óriás siker, nyolc-tíz kihivás minden +fölvonás után, bokréták, nagyon sok bokréta. + +Én is kaptam egyet, pedig még senki se hallotta a hangomat. Az én +bokrétám Pesten készült: Lola is kapott ilyet. + +Az egészségem jó, csak fáradt vagyok egy kicsit, mert tulságosan +sokat tanulunk. De Lola nem hagy békét. + +A fiatalság bankettet akart rendezni Lola tiszteletére, de nem +mentünk el. Megbosszulták magukat s éjjeli zenét adtak Lolának; az +itt nagy divat. Két óra tájban jöttek a muzsikájukkal s még +Fröhlich nénit is felköltötték. A zene azzal biztatott bennünket, +hogy a fiatal urak Lola képével alszanak el, de eszük ágában se +volt elaludni. Csak hajnal felé szabadultunk meg tőlük. + +Képzelheti, apuskám, mennyire össze volt törve a mai próbán szegény +Friquet Rózsi. De Berényben nem lehet másképpen. + +Pá, apuskám, kezét csókolja + + jó kis leánya: + Mira. + +Haller Lola--Haller Xavér Ferenc urnak + Budapesten, + Gyár-utca 117. sz. + +Kedves Atyám! + +Ne tessék megijedni, ha azzal kezdem, hogy párbaj volt miattunk. +(Mira miatt, vagy miattam?--magam se tudom. Annyi bizonyos, hogy én +Mirát gyanusítom s éppen azért írom meg a dolgot, mert kérni akarok +Kedves Atyámtól valamit.) + +Nem lett ebből a párbajból semmi nagyobb veszedelem. Egy Vidovics +nevü úr, aki meglehetősen erőszakoskodó és kellemetlen fráter, +megvágott egy huszártisztet, valami Cipriáni bárót. A báró aznap +este fölkötött karral jelent meg a szinházban, éjjel a két +ellenfél megint együtt mulatott: ez az egész história. + +Úgy beszélik, a cigányon különböztek össze, akkor, mikor az éjjeli +zene szerencséjében részesültem; a báró ki akarta vinni a cigányt +valahová, egy szomszédos pusztára, a másik nem engedte ... szóval +valami izetlenkedés volt a párbaj oka. De nem ez a nevezetes a +dologban. + +Képzelje, Mirának roppantul hízeleg ez az izetlen história. + +Azt fogja mondani, Kedves Atyám, hogy az lehetetlen. Igazán, nem +akarja elhinni az ember. És tessék. + +Akkor este, mikor az egész város csak a párbajról beszélt, nagy +vitatkozásom volt a háziasszonyunkkal. Engem, természetesen, +rendkivül fölingerelt, hogy ezek a ripőkök így kompromittálnak +bennünket; a háziasszonyunk, mint jó berényi honleány, védelmezni +kezdte a tolakodó urfit, hogy nem kell azt olyan komolyan fogni +föl; az már itt így szokás. A szinésznők éjjeli zenét kapnak, mert +szinésznők s a fiatalok megmegverekednek néha, mert fiatalok. +Enélkül Berény unalmas, szürke volna; enélkül nem volna érdemes +élni; enélkül az asszonyok és leányok rá se néznének a fiatal +urakra. És hogy ez a fiatalember nem is olyan kellemetlen fickó; +jónevelésü, illedelmes, néha szeretetreméltó is. + +Azt feleltem neki, hogy semmi közöm a fiatal urak fiatalságához és +semmi közöm a berényi don't-hoz. Nekik se legyen közük hozzám; +megkövetelem, hogy hagyjanak békében. Azzal, hogy a szinházban +megfizetik helyeiket, nem váltanak jogot arra, hogy engem, otthon, +molesztáljanak. És így tovább. + +Mira szokása szerint nagyokat hallgatott. Hol egyikünkre, hol +másikunkra figyelt s folyton mosolygott. Engem boszantott ez a +mosolygás. + +Azért mikor a háziasszonyunk kiment, megkérdeztem tőle: + +--Neked tán tetszik ez a história? + +--Tetszik hát!--felelt. + +És nevetett a szemtelen. + +--Eh, veled nem lehet beszélni!... + +Később pedig, az éjjeli sötétségben, mikor azt hittem, hogy már +alszik, egyszerre megszólalt: + +--Különben nem tudom, mit tartozik rád ez az egész eset? Nem +bántott téged senki. + +Elbámultam ezen az impertinencián. + +--Te talán azt hiszed, hogy miattad történt a nagyhírü lovagias +mérkőzés?--kérdeztem gyanakodva. + +--Igen, azt hiszem, hogy miattam történt,--felelt határozottan. + +Nem tudtam kiérezni a hangjából, tréfál-e, vagy komolyan beszél? De +mintha elgondolkozva s kevélyen mondta volna ezt a pár szót. + +Attól tartottam, hogy Fröhlich néni még ébren van s nem firtattam +tovább a dolgot. Számítottam rá, hogy ha majd magunkra leszünk, +közlékenyebb lesz; úgy történt, ahogy gondoltam. + +Másnap, minden ápropos nélkül, egyszerre azzal állott elő: + +--A nőegyesület báljára mégis csak el kellene mennünk. + +--Ugyan miért, ha szabad kérdeznem? + +--Táncolni akarok!--felelte. + +--Még ráérsz táncolni. Különben oda meg se hínak bennünket. + +--Azt bízd rám,--szólt olyan hangon, mintha titkai volnának. + +De ez még nem minden. + +Mit mondjak? Ez a csitri határozottan kacérkodni kezd. Igazán jó, +hogy mindig vele vagyok, mert még bolondokat találna mondani a +gavallérunknak. + +Ez a parlagi gentleman, magyarán szólva, tűrhetetlen. Sehogy sem +tudom lerázni a nyakunkról, pedig gondolhatja, Kedves Atyám, hogy +nem vagyok valami gyöngéd vele szemben. A szép szót nem akarja +megérteni, a gorombaságra vígan szalutál. S el kell szenvednem, +hogy a szinháztól hazáig folyton a sarkunkban legyen. + +De ebbe itt bele kell nyugodni. Berényben a szinésznők akkora +kisérettel járnak az utcán, amilyennel a gerolsteini nagyhercegnő. +Némelyik az egész tisztikart magával hordja; csak éppen, hogy a +katonabanda nem megy utánok. Ha akarjuk, ha nem, nekünk is kijut +ebből a díszőrségből. + +Ez bosszantó, de Mira a mi gárdánkkal meg van elégedve. A gárda +Cipriáni báróból, Vidovics úrból, egy rattlerből és egy tábori +kutyából áll. Nekem ez a tábori kutya tetszik a legjobban az egész +társaságban. Nagyon okos állat, sokkal okosabb, mint a gazdája. Úgy +fogja el a legyet, hogy öröm nézni. Cipriani báró sohase unja el +ezt a sportot; egész nap a kutyáját produkálja. Szép mulatság, +ugy-e? Nos, ez a mi főszórakozásunk Vásáros-Berényben. + +Képzelheti, Kedves Atyám, hogy Cipriani báróhoz képest még Vidovics +úr is elmés embernek tünik föl. És Mira túlságos hálával honorálja +ezt a csekély különbséget. Olyan fölöslegesen sokat foglalkozik +vele, hogy tegnap már kénytelen voltam prédikációt tartani neki. + +--Elment az eszed?--kérdeztem. + +--Mit akarsz?--szólt szenteskedő, álnok pillantással,--ő a szinügyi +bizottság elnöke! + +Nos, nekem egy csöppet se tetszik ez a dolog. Eszem ágába sincs az +a gyanusítás, hogy Mira komolyan veszi Vidovics urat, de az +bizonyos, hogy nem tér ki a tolakodó udvarlás elől olyan +határozottan, ahogy szeretném. Félórákig eldiskurál vele; kibeszél +hozzá az utcára, szóval ostobáskodik. + +Félek, hogy el fogja hanyagolni a tanulni valóját: amúgy se valami +kitünő tanuló. Egy szép nap föl fog lépni, félig-meddig +elkészülten, szórakozott fővel; belesül a szerepébe és fiaskót +csinál. + +Azért jó volna, ha Kedves Atyám néhány komoly szóval figyelmeztetné +arra, amit a lelkünkre kötött. Rám nem hallgat. + +Egy pár nap mulva a Remete csöngetni fog s Mira még ma sem tudja +tisztességesen Friquet Rózsit. A belépőt meg a harmadik +fölvonásbeli nagy áriát úgy énekli, mint talán soha senki, de a +szerelmi kettősbe bele fog sülni. A mai próbán igazán csak +próbálgatta: vajjon eltalál-e belőle egyet-mást? Szereltem volna +rákiáltani: „Igen, valahogy ilyenformán van!..." + +Képzeljen el, Kedves Atyám, egy Sylvaint, aki a hatvanas évek végén +Bukarestben hagyta a hangját, egy karmestert, aki soha sincs +magánál, egy Friquet Rózsit, aki bujócskát játszik a +karmesterrel,--hol az egyik keresi a másikat, hol a másik az +egyiket,--hozzá a berényi előkelőséget, amint a páholyban pezsgőt +iszik--mert Friquet Rózsi is Hekuba nekik--s aztán kérdem: vajjon +ilyen körülmények között hódította-e meg a világot: Grisi és +Catalani? + +Isten önnel, Kedves Atyám, kezét csókolja + + engedelmes leánya + Lola. + +Haller Xavér Ferenc--Haller Lola úrhölgy + őnagyságának + + Vásáros-Berény. + A szinháznál. + +Kedves leányom! + +Sikereidnek nagyon örülök, ámbár nem tudom, van-e Berény városában +a közönségnek olyan műértő töredéke is, mely tehetségedet és +énektudásodat a maga teljes mértékében méltányolhatná. + +De mit firkálsz nekem nem tudom miféle Vidovics úrról s nem tudom +miféle Cipriáni báróról?!... Miért foglalkozol ennyit aprócseprő +dolgaikkal, kutyáikkal és párbajaikkal?!... Úgy látom, a jó Róza +nem elég egészséges arra, hogy a szinházba is elkisérhessen +benneteket. Ez a baj. + +Különben írtam a jó Rózának, hogy beszéljen Mirával; remélem, kifog +derülni, hogy a kicsike nem olyan gondatlan, mint mondod. Ha +lustálkodik a kis semmirekellő, kiálts rá. Szeretnék nálatok lenni, +amikor Friquet Rózsit énekli, de mint már közöltem veled, a +husvéti szent ünnepekig aligha szabadulhatok. Mindennap több a +dolgom. Most ráadásul, egy oratóriumon munkálkodom. + +Egyébként a sakk-versenyben is részt akarok venni s ez épp a jövő +héten kezdődik. + +Ne feledjétek, hogy a munkátlanság a legnagyobb tehetséget is +megőrli s gondoljatok szerető atyátokra, akinek soha sincs egy +szabad perce, mert folyton-folyvást jövőtökért fárad. + +Isten veletek, édes leányom! Ölel szerető atyátok + + Haller X. Ferenc. + +U. i. Ne hagyjátok nyitva az ablakot; akkor nem néz ki rajta. + + H. X. F. + + +IV. + +Vagy tíz nappal azután, hogy a San-Remoba készülő Vidovics Feri +összes ismerőseitől elbúcsuzott s szándéka komotyságának jeléül +addig nézegette a vasuti menetrendet, míg végre dühbe gurult s +bosszuságában minden igaz ok nélkül megsértette Cipriani bárót: az +előbb nevezett fiatal magánzó s az utóbb nevezett huszártiszt +nyugodtan üldögéltek egymás mellett a Metropole-kávéház egyik utcai +ablakánál. + +Délelőtt tizenegy óra lehetett. A napfényes piactérre akkortájt +érkezett meg délfelől a tavasz első langy fuvalma; s a kávéházat +éppen söpörni kezdték. Hanem azért a daliák nem mozdultak a +posztjukról. Nem sokat társalogtak ugyan, mert egy félóra óta csak +hébe-hóba szólalt meg az egyik vagy a másik; de úgy látszik, így +annál jobban mulattak. Vidovics az ablakon át a járókelőket nézte; +a katona a kutyáját oktatta. A párbaj óta elválhalatlanok voltak, +mintha a vágás, melyet a báró kapott, a bérmálás erejével +szilárdította volna meg hétéves barátságukat. S ezt az avatottak +igen természetesnek találták. Mert ha egy huszártiszt elköveti azt +a menthetetlen ügyetlenséget, hogy egy bárányoknak való, égi +szelidségü párbajban sebet kap anélkül, hogy ő viszont hachée-vá +aprítaná össze az ellenfelét: a legokosabb, amit tehet, az, hogy +gráciával viseli a következéseket s jó képet vág a rossz játékhoz. + +És bár Cipriáni száz mentséget is tudott rá, hogy tulajdonképpen +miért nem szabdalta össze szeretett cimboráját, a rideg valóság az +volt, hogy a katona megsebesült, a civil pedig ép bőrrel menekült +az élethalál-harcból. + +--Tudod--magyarázta Vidovicsnak sok szeretettel--mikor a reuma +bele áll a karomba, használhatatlan fickó vagyok, arra se érdemes, +hogy pofon vágjanak. Aztán meg, nem tudom hogy történhetett: részeg +voltam, rettenetesen részeg s nem tudtam, hogy a két Vidovics +közül, akit magam előtt látok, melyik az igazi s melyik a fantóm. +És véletlenül mindig a másik kapta meg a vágást. + +Vidovics készségesen méltányolta ezeket a kitünő okokat, a többi +kilencvennyolccal egyetemben s lojálisán elismerte, hogy óriás +szerencséje volt. De ez a nagy lovagiasság csak betetőzte a +Cipriani malheurjét; enyhíteni nem enyhített rajta. Mert bizonyára +sokkal jobb lett volna, ha ellenfele vitatkozik vele; mikor a +párbaj szerencsétlen, de legalább vitás, már az is valami. + +Még súlyosabbá tette a vereségét, hogy akkor is ő huzta a +rövidebbet, amikor összetűztek. Nemcsak, hogy megvágták, de +ártatlan embert vágtak meg benne. Az összekoccanás alkalmával olyan +ügyetlenül viselkedett, hogy akárkit lehetett hibáztatni az +esetért, csak éppen őt nem. Vidovicsnak még azt az elégtételt is +megadta a sors, hogy az összes jelenlevők szerint ő volt a hibás. + +Ez a nevezetes jelenet ugyanis egy kicsit másképpen zajlott le, +mint a hogy Lolának elmondták. A párbajra nem a cigány +szolgáltatott okot. + +Jóval az éjjeli zene után, a virradat órájában történt. Azoknál a +pezsgős üvegeknél tartottak, amelyeket már senki se számlál, még a +fizető pincér se. (De ne tessék félteni őt, ha koronkint a pillanat +intuiciójára bízza, hogy mennyit számítson föl; a fizető pincérek +őrző angyala mindig éberebb, mint a részegeké.) + +Az asztalnál ülők közül ketten már szenderegtek; Vidovics is mintha +másfelé gondolt volna. Cipriánit ellenben kissé lármássá tette a +bor; folyton ő beszélt. + +Éppen azt fejtegette, hogy mi módon s nevezetesen minő szerényebb +összegekkel lehetne mégközelíteni a két Haller-leányt, midőn +Vidovics egyszerre, érthetetlenül fölpattant s minden igaz ok +nélkül belekötött a becsípett emberbe. + +--Milyen malheur-öm van nekem!--szólt s nagyot vágott az +asztalra.--Az este másfélóra hosszat betűzöm a vasuti menetrendet s +annyit sem tudok kisütni belőle, hogy miképpen lehet eljutni innen +Árokszállásig, most pedig, a mikor mulatni akarok, másfélóráig kell +hallgatnom ezt a szamarat, aki még butább, mint a menetrend! + +--Mi ütött beléd? Elment az eszed?--szólt Cipriani +elbámulva.--Beszélj velem tisztességesen, vagy ha részeg vagy, +eredj haza. + +A többiek is rajta voltak, hogy elejét vegyék a komolyabb +összekülönbözésnek. + +--Mi bajod van vele? Örülj rajta, hogy szóval tart bennünket. Ülj +le és ne kötekedjél; ha rosszkedvü vagy, huzasd el a nótádat. + +De hiába csitították s hiába építgettek neki aranyhidat a tisztes +visszavonulásra, nem hagyta abba. + +--Eh, unom már ezt a sok vénasszonyos beszédet!... Ha társalogni +akarsz, eredj a borbélyhoz; engem ne bosszants a fecsegéseddel! + +Ez után persze nem maradt egyéb hátra, mint lovagiasan intézni el a +dolgot. Ha az ember beborozott, az még nem ok rá, hogy belekössön a +cimborájába. + +--Ugyan mi bőszített föl annyira?--faggatták Vidovicsot a +segédei.--Nem mondott semmi olyat, ami bánthatott. Lányokról volt +szó, vagy más efféléről!... + +--Dühös voltam a menetrend miatt--felelt Vidovics--s az jutott +eszembe, hogy milyen szamárság napról-napra halogatni az +utazásomat, csak azért, hogy egész éjjel ezt a locsogást +hallgassam! + +A párbaj után azonban belátta a hibáját. Mialatt Ciprianit varrták, +odament hozzá s kezet fogott vele. + +--No, vén szamár!--szólt s a hangja most már barátságosan +csengett,--kellett ez neked? Minek ingerelsz, mikor rosszkedvü +vagyok?! + +--Látod, ez már beszéd!--felelt Cipriani meghatva.--Miért nem +mondtad ezt mindjárt? + +Vidovicsra nem is haragudott tovább, csak a civilek gyalázatos +szerencséjét átkozta magában. S elhatározta, hogy ha találkoznék, +aki az ő esetéből kifolyólag azt merné állítani, hogy a katonai +iskolákban a vívást rosszul tanítják, ezen az emberen keresztül fog +gázolni. Mindenütt kereste ezt az embert--a vendéglőben koronkint +gyanakodva tekingetett szét,--de az illető nem akart mutatkozni. + +Addig is, míg ilyenformán revanche-ot vehet a polgári társadalmon, +úgy vélte, fair dolog lesz, ha meleg barátságával tünteti ki +legyőzőjét s napról-napra, a híres esetek egész tömegével +bizonyítja be neki, hogy a kitünő vívónak a legtöbb párbajban +nincsen szerencséje. + +Mindennap tudott egypár új esetet. + +--Nem neked mondom--kezdte reggelenkint, ahogy a kávéházba +megérkezett,--mert te fenegyerek vagy, akinek a hadseregben volna +a helye, de hidd el, a párbajt azoknak találták fel, akik nem +tudnak vívni. A kárpitos megvágja az őrnagyot, az ügyvéd lelövi az +erdészt, a commis megsebzi a vívómestert s mindez huszonnégy óra +alatt történt. + +--Tegnap?--kérdezte Vidovics csodálkozva, mert Cipriani nem igen +szokott ujságot olvasni. + +--Nem, 1839-ben. + +--Te, hol tanulsz te ennyit? Egy idő óta olyan művelt vagy, mint +egy csillagásztorony! + +--Barátom, van nekem egy könyvem, három kötetben: a +Sport-Kalendárium, 1873-tól 1875-ig. Abban minden megvan. + +--Vagy úgy. + +A párbeszéd ritkán tartott hosszabb ideig, mert Cipriani nem ért rá +minden éjjel művelődni s Vidovics akkor szerette a barátját, ha +hallgatott. + +De azért Cipriani egész délelőtt nem mozdult el Vidovics mellől; +szerette, ha együtt látják őket az ablakukban. Ha Vidovics nagyon +sokáig forgatta az ujságokat, vagy az utcán ácsorgó vásáros +parasztokat nézte, Cipriani a kutyáját tanítgatta; ezt a +szórakozást sohase unta meg. + +Lassankint Vidovics is bele nyugodott sorsába. + +--Ez a bűnhödés,--szólt magában.--Most már azt se mondhatom neki, +hogy untat. Vérrel szerzett rá jogot, hogy bosszantson. + +Rendesen csak akkor kerekedtek föl a kávéházból, mikor a szinházi +próba véget ért s a Haller-leányok a szinházból hazafelé menet +elhaladtak a kávéház mellett. Vidovics egyetlen egy ilyen alkalmat +se mulasztott el; mindannyiszor haza kisérte őket. Lola +határozottan kijelentette, hogy otthon nem fogadnak látogatókat, de +az utcán nem tilthatta el tőle. S akarta, nem akarta, tűrnie +kellett az escorte-ot. + +A párbaj óta a báró is csatlakozott a menethez. + +A harmadik vagy negyedik ilyen kirándulás után Cipriani egy +délelőtt így szólt Vidovicshoz; + +--Te, én azt hiszem, hogy ezek tisztességes leányok! + +--No, én is azt hiszem!--felelt Vidovics. + +Olyan különös hangon mondta ezt, hogy egyszerre valami halavány +világosság kezdett derengeni a katona fejében. Csak most jött rá, +hogy tulajdonképpen miért is kellett neki megverekednie. + +Ez a fölfedezés szinte megvigasztalta. Ha a női nemért szenvedett +megaláztatást, ez változtat a dolgon. Ebben az esetben illő volt, +hogy ő kapjon sebet s talán ösztönszerüleg történt, hogy nem védte +magát elég komolyan. + +Készségesen meghajolt a Vidovics jobb értesültsége és tisztább +látása előtt. Bizonyára úgy kell lennie, ahogyan ő mondja. + +Csak azon zúgolódott magában: + +--De hát mért nem mondta mindjárt?! A pokol tudta, hogy úgy van. Én +nem. Persze, a szinésznő sem mind egyforma. Az egyik szőke, a +másik barna. De azt meg kell mondani. Ha megmondják, akkor mindjárt +tudja az ember. Azelőtt ... azelőtt nem kellett kérdezni. Az ember +mindjárt tisztában volt vele, hogy ha szinésznő, hát szinésznő. És +rendben volt a dolog. De most nagyon sokan vannak. Olyan sokan +vannak, hogy már adót is fizetnek. Nemsokára már a cigányok is +fizetnek adót. Nekem különben semmi közöm hozzá. De a pokol tudja, +micsoda világ ez, mikor már a szinésznőket is tisztelni kell! + +Cipriáni báró nem igen szeretett gondolkozni, de ha egyszer +nekikészülődött s komolyan hozzá látott az elmélkedéshez: ép, +szolid, egészséges gondolatokkal lepte meg önmagát. + +* + +A kávéházat kisöpörték; Cipriáni megnézte az óráját. + +--Egynegyed tizenkettő,--szólt.--Ejnye, be soká jönnek ma a +lányok! + +--Tudod mit! Ne várd meg őket,--felelt Vidovics. + +--Eh, ha eddig vártam, most már veled maradok. De nem gondolod, +hogy elkerültek bennünket? + +--Az bizony meglehet. + +--Ámbár, ha csak meg nem kerülik a piacot, az ablakon át bizonyosan +észre veszed őket ... + +--Én is azt hiszem. + +--S lehet, hogy még most is tart a próba. + +--Alighanem. + +--Nem tudod, hogy micsoda darabot próbálnak? + +--Dehogy nem. Elmondhatom neked az egész fekete táblát. Félnyolckor +olvasópróba A csángó szerelmé-ből; ez nem tartozik ránk. +Kilenckor rész-próba A remete csengetyűjé-ből. Háromnegyed tízkor +rész-próba Rip van Winkle-ből. Féltizenegykor ... + +--Ne mondd tovább, ebből én úgy sem tudok kiokosodni ... De milyen +furcsa ember vagy te, Feri ... + +--Mért? + +--Ha neked volnék, már régen San-Remoban ülök ... + +--Mondd, hogy Monte-Carloban. Mert te ott ülnél. Talán már ott is +hagytad volna minden pénzedet. + +--Lehet. De ebben nem volna semmi különös. Sokkal különösebb az, +hogy te, akinek csak egyet kell gondolnia, két hét óta egyik napról +a másikra halogatod az utazásodat, pedig itthon nem csinálsz +egyebet, minthogy reggelenkint szóról-szóra megtanulod, mit írtak +ki a szinházban a fekete táblára. + +--Olyan buzgalommal küldtök, mintha nektek utaznám el s nem a magam +mulatságára. Különben meg vagyok győződve, hogy az utazók +kilenctized része azért bolyong a világban, mert egy-egy könynyelmü +nyilatkozat következtében, otthon már nem volt maradásuk. Hallod-e, +hogy megnyugtassalak s ne tartsalak tovább is izgatottságban, +ünnepiesen megigérem neked: hogy nem utazom el. + +--No végre, legalább nem vezetsz az orrunknál fogva! De miért +változtattad meg a szándékodat? + +--Mert ott ilyenkor már június van. Szóval elkéstem vele. + +--Tudod mit gondolok én? + +--Csak mondd ki, ha már kigondoltad. + +--Neked tetszik ez a két leány. + +--Tetszik hát. Neked tán nem tetszik? Ha nem tetszenék, azt hiszem, +nem kisérgetnéd őket. + +--Az igaz. + +Cipriani mondani akart még valamit, de aztán mást gondolt. Csak nem +fogja megbontani a szépen összevarrott jó egyetértést ilyen +semmiségért! Azért a két lányért éppen elég volt egy csatározás is. + +--Bánom is én!--szólt magában s közelebb hívta a kutyáját. + +Vidovics bosszus volt. Most vallotta meg magának először, hogy az a +kis szinészleány tartja itthon, akire már egy órája várakozik s +aki azalatt nyugodtan, közönbösen halad a maga szabályos útján. + +Eddig mindig talált valami kitünő ürügyet rá, hogy miért nem utazik +el s azt hitte, hogy csak az unalmát űzi. De most már kifogyott az +ürügyekből s rájött, hogy igenis, vár valamire. Nemrégen még semmit +se kivánt az élettől, de ma várja annak a kis lánynak a csókját. +Miért? Mert szebben nézett rá, mint a többiek? Elég nyájasak hozzá +a többiek is. + +Majd eszébe jutott az a mosolygó szempár s így verte ki a fejéből +rossz sejtelmeit: + +--Eh, bolond ember az, aki nem hajol le egy ilyen gyönyörű +virágért! A legostobább szerelmi románc többet ér minden okos +dolognál a világon. S van-e szebb szerelem, mint az egy szezonra +szóló szerelem? Egy tavasz s aztán: „Isten hozzád, édes, Isten +hozzád kedves!..." Lehet, hogy hiába ... Az se baj. Mit +vesztettünk vele? Édes játékban töltött napokat. S a napokkal kár +volna fukarkodni; időnk van elég, hála Istennek. És ha nem +hiába!.... Egy gyönyörü május, igazi csókkal, igazi öleléssel! +Aztán a szél magával viszi a rózsaszirmokat. Egy nyári éjszakán +kisirja magát a mellünkön, a postakocsi csilingel s megszólal a +trombita: „Trara, trara!" ... És Isten veled, szinészlány-szerelem! + +Ebben a pillanatban a két kutya fölugrott s őrült vágtatásban +rohant ki az utcára a kávéház nyitott ajtaján át. A rattler kapott +jobb startot, de az ajtóban a nagy tábori eb keresztül ugrott +rajta. + +Cipriani fölkelt a székéről s felkötötte a kardját. + +--Jönnek a leányok! + +Vidovics alig ismerte meg őket: új, tavaszi kalap virított a +fejükön; a keblük és a kezük tele volt ibolyával. Nevetve jöttek; +már észrevették a kutyákat. + +A két állat olyan vad rohanásban rontott ki a piactérre, hogy +majdnem feldöntölték azokat, akik mellett tova száguldottak. De +pléhgalléros, tekintélyes kutyák voltak; senki se mert kikezdeni +velök. A következő percben már ott ugrándoztak a kisasszonykák +körül. + +Lola jó messziről észrevette a követséget s figyelmeztette Mirát: + +--A gavallérjaid hűségesen megvártak bennünket; nézd, hogy +törtetnek előre a postillonok! + +--Mondd, hogy: gavallérjaink. Mert csak az egyik az enyém. + +--Melyik, ha szabad kérdeznem? + +Mira álnok mosolylyal felelt: + +--Válassz te; te vagy az öregebb. Én megelégszem azzal is, aki +neked nem kell. + +--De zavarba hoználak, hogy ha választanék, ugy-e? + +--Az a kérdés, melyiket választanád. + +--Ne bolondozzál, Mira. Néha olyanokat mondasz, hogy megijedek. + +--Hát akkor miért faggatsz?! Különben ne vedd komolyan, amit +mondok. Jókedvü vagyok. + +--Ha csak ma volnál az! De mintha kicseréltek volna! Nem ismerek +rád, amióta itt vagyunk. + +--Szeretnéd, ha már másutt volnánk, ugy-e? + +--Igen, szeretném. + +--Én jól találom itt magamat. Különösen ma. + +Nem folytathatták: a leventék már a közelben voltak s tisztelegtek. + +Vidovics észrevette, hogy Mira pirosabb, mint máskor s hogy az arca +csupa ragyogás. + +--Valami öröme volt, ugy-e? + +--Óh, nagy örömem! Végre valahára szépen énekeltem a próbán. De, +tudja, igazán szépen! Még a zenekarból is megtapsoltak. Az igazgató +pedig örömében virágot hozatott. Nézze ezt a sok ibolyát! Tudja, mi +az, mikor egy vidéki szinigazgató virágot ad egy +szinésznőjének?!... + +--Annyi bizonyos, hogy Berényben nem történt ilyesmi Hollósy +Kornélia óta. + +--Óh, maga elrontja az örömömet! Mért csúfolódik? Nem örül velem? + +Nem, nem örült vele. Boszantotta, hogy a leányt ilyen boldoggá +teszi valami, amiben neki semmi része s amit egy cseppet se tud +komolyan venni. + +Most jutott eszébe először, hogy lehetnek dolgok, amelyeket ők +ketten másképpen látnak, amelyekre nézve soha, de soha se érthetik +meg egymást ... + +--Olyan szívvel-lélekkel a szinpadé?--kérdezte Vidovics. + +--Istenem, hogyne! Hisz neki akarok élni! + +Cipriani, ha reprezentálni akart, annyit csörtette a kardját, hogy +az embernek utoljára azt kellett gondolnia: + +--A föld is reng belé, hogy ilyen derék huszárt hord a hátán! + +Ebből az ismerős hangból Vidovics, aki előre galoppozott Mirával, +megnyugvást szerezhetett róla, hogy a második hadtest kellő +távolságban van s hogy Lola nem hallja, amit ő Mirának mond. + +Fölhasználta a kedvező alkalmat s kipakolta a bizalmasságait. + +--Féltékeny vagyok a szinházra. Bánt a gondolat, hogy maga tetszeni +akar mindenkinek, aki tapsol: nemcsak a füszeresnek és a +borbélynak, akik jegyet váltanak, hanem a szinházi tűzoltónak és a +zártszéknyitogatónő fiának is. Először is azt szeretném, ha csak +nekem akarna tetszeni. És másodszor boszant a gondolat, hogy maga +rá van szorulva az ő tapsaikra, mert enélkül magára nézve az +életnek semmi öröme. + +Mira nevetett. Amolyan primadonnanevetés volt ez, amelyet az utca +tulsó felén is meg kellett hallani. És Vidovics így szólt magában: + +--Tudja, hogy a nevetése is zene s szereti hallani ezt a muzsikát. +De azért úgy látszik, komolyan gondolja, amit mond ... + +Mira tudniillik így felelt neki: + +--Furcsa ember maga, Vidovics. Úgy tesz, mintha száz éve ismerne s +mintha én is oly régóta ismerném magát. Mintha öröktől fogva így +volna, ahogy ebben a pillanatban s mintha azt hinné, hogy mindig, +a jövő évben, tíz esztendő mulva is így fogunk sétálgatni: +kiséretünkben két vidám kutyával, vígan magunk is. Bizalmasságokat +mond nekem s nem kérdi, hogy érdekelnek-e. Őszinte, mint egy +igazgató s goromba, mintha a férjem volna. Pedig hat hét mulva +Isten hozzád-ot mondunk egymásnak s ha még egyszer találkozunk +valahol, talán meg se ismerjük egymást. + +--Megérdemlem a leckét, de az én tolakodó barátságom +természetesebb, mint a maga roppant hűvössége. Istenem, még nincs +egy esztendeje, hogy a szinpadon van s máris milyen ridegen nézi az +embereket! Egy tizenhét esztendős kis lány! Lássa, nekem fáj, hogy +maga a két vidám kutyát, engem, a katonát s az egész Berényt csak +staggione-nak tekinti, staggione-nak, amelyet hat hét mulva +tökéletesen el fog felejteni ... Mert nekem ezek a napok nagyon, de +nagyon kedvesek! + +--Mit akar? Ez már a negyedik állomásom. Ilyen viharos mult után, +akarva, nem akarva, észre kellett vennem, hogy az emberek +mindenütt ugyanazok. Nem érdemes nagyon érdeklődni irántuk; a másik +staggioné-n is megtaláljuk őket más név alatt, közönségesebb vagy +finomabb kiadásban. + +--Azt hiszi, hogy engem is meg fog találni még egyszer, más név +alatt, finomabb kiadásban?... + +--Meg fogom találni. Lehet, hogy csak közönségesebb kiadásban, de +meg fogom találni. + +--Nem sokra becsüli a barátságomat. Pedig mindig kevesebb jó +emberünk van, mint gondoljuk; s már csak azért is érdemes számon +tartani őket. + +--Mondja meg: ugyan miért venném komolyan ezt a barátságot? + +--Igaza van: mit ér az olyan jóbarát, akitől hat hét mulva örökre +elbúcsúzunk?! Egy cseppet se fogja sajnálni, hogy itt hagyja ezt a +bolond, lármás kis várost? + +--Nem tudom mi lesz hat hét mulva. De fogadni merek, hogy maga sem +fog túlságosan meggyászolni bennünket. + +--Olyan bizonyos benne? Tudja, én nem szeretek erre az időpontra +gondolni. És nem is várok annyi ideig, hogy ellent mondjak magának. +Nem kell jósolgatnom, hogy mi lesz; már most is szeretném azt +mondani a tünő pillanatnak: „maradj, oly szép vagy!" Már most is +szüntelen az jár a fejemben, hogy: „O wenn es doch immer so +bliebe!" És nem tudok megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy: nem +lesz mindig így. + +--De hisz maga verseket mond nekem! Akkor hát ez szerelmi vallomás? + +--Valami olyanforma. + +--Köszönöm. Ez az első sikerem ezen a téren. Kár, hogy nem írta le +s így nem tehetem el az emlékeim közé. + +--Mért csúfolódik? + +--Mert nem szép, hogy így hazudik, világos nappal, a mikor látom a +mosolygó arcát. És versekben! Nem szégyenli magát? Megérdemelte +volna, hogy úgy tegyek, mintha komolyan venném, amit mondott. De +tudom, hogy van egy mentsége: az, hogy hivatalból udvarol minden +szinésznőnek. + +--Mintha Lolát hallanám. + +--Ezzel csak hízeleg nekem. + +Vidovics elhallgatott. + +--Tessék,--szólt magában--nem is olyan naiv, mint hittem. Igazán, +nincsenek többé gyermekek! + +El akarta hitetni magával, hogy nem volt őszinte. De ahogy +rápillantott Mirára, látta, hogy ez a kisérlet hiábavaló. A rossz +kis gyerek olyan szépen, olyan nagyon szépen nézett rá, mintha egy +kicsit megbánta volna, hogy csúfolódással felelt a Mirza Schaffyból +kölcsönzött sóhajtásra. + +--Jézus Mária! + +Ez a fölkiáltás Lolától eredt, de nem kellett hátrafordulniuk, hogy +megtudják, mi okozta az ijedelmet. + +A szűkös Pázmány Péter-utcában haladtak s a kocsiúton, őrületes +pace-ben, egy rosszul hajtott bricska közeledett feléjök. A lovak +nyilván részegek lehettek, mert cikk-cakkosan vágtattak s hol jobb, +hol balfelé rángatták a kocsit. Messziről úgy látszott, mintha a +megőrült bricska minden boltajtóba be akarna rohanni. + +Lola attól rémült meg, hogy a kiszámíthatatlanul szeszélyes járómű +nekiront Mirának s a fölkiáltásával vészjelt akart adni, hogy a +gavallérok legyenek készen az eshetőségre. + +Elénk sajnálatomra kénytelen vagyok megvallani, hogy hősömnek nem +volt alkalma a hősnő életét megmentenie. A következő pillanatban az +ijedős Lola is meggyőződhetett róla, hogy nincs semmi komolyabb +veszedelem. Mire a kocsi közelükbe ért, a műkedvelő Phaëtonnak már +sikerült a felbőszült állatokat megfékeznie. + +A műkedvelő Phaëton, aki tilos-gyors és fölötte szabálytalan +hajtásával ennyire föllázította lovait: Van der Kerkhoven +kisasszony volt. + +A Haller-lányok díszőrsége éppen akkor került a lefülelt bricska +szomszédságába, mikor a hollandus hölgy átadta a gyeplőt a +diszkrétül mosolygó kocsisnak, aki előbb hátul kucorgott. Ahogy +leszállott, észrevette a két ismerőst. A gavallérok köszöntek neki +s Cipriani odament hozzá. + +--Még nem hajt tökéletesen,--szólt a báró,--de annál inkább +gratulálok a lélekjelenlétéhez. + +Van der Kerkhoven kisasszony egy pillantást vetett a társaságra s +aztán habozás nélkül magához szólította Vidovics urat. + +Vidovics bocsánatot kért a szinházi hölgyektől s elbúcsuzott tőlük. +A Haller-lányok tovább siettek. A két kutya velök tartott; az ő +jobb értesültségüket ez a kis intermezzo nem vezethette téves útra. +S utánok rohant Cipriani is, magukra hagyva azokat, akiket +egymásnak szánt a hir. + +--Ön nem utazott el, Monsieur Vidovics?--örvendezett Van der +Kerkhoven kisasszony. + +--Egy kis baj támadt a gazdaságomban--rögtönözte Vidovics--nem +jelentékeny dolog, de ilyenkor semmi sem pótolhatja a gazda szemét. +Nem utazhattam el olyan messzire. + +--S még most is elfoglalja ez a kellemetlenség? + +--Néha találkozik egy-egy szabad napom. Olyankor bejövök a városba. + +--Akkor hát minket is meglátogathat még egyszer, mielőtt elhagyom +ezt a szép országot. + +--Hogyne! Meddig lesz még szerencsénk? + +--Ebben a hónapban még nem megyek haza. Egy-két kirándulással +adósom Terka; ezeket nem engedem el neki. Igaz, nem tartana velünk +holnapután a szilas-almási tóhoz? Vagy a városban is van valami +elfoglaltsága? Kik voltak ezek a fiatal hölgyek? + +--Óh, szinész-kisasszonyok! + +--Gondoltam. Szóval számíthatunk önre? + +Egy kicsit bajos volt nem-et mondani. Vidovics úgy tett, mint aki a +fogorvos előtt meg akarja mutatni, hogy férfiasságát egy kis +fájdalom még nem teszi próbára. + +Nem, nem teheti magát nevetségessé amiatt a rossz kis gyerek miatt. + +--Természetesen. Köszönöm, hogy gondolt reám. + +--Tehát a viszontlátásra. Holnap ugy-e? + +--Holnap. + +Elbúcsuztak s Vidovics tovább sétált a Sugár Mariska utcája felé. +Tudta, hogy amazok már hazaértek, de Mira néha egy kis cerclet +tartott az ablaknál s ezt ma Vidovics nem akarta elmulasztani. + +Pedig bátran lemondhatott volna erről az örömről. + +Mintha várták volna. Lola ott könyökölt az első ablakban, a nagyobb +tekintély kedvéért Fröhlichnével. Mirát nem látta rögtön, de a +házból kihallatszó zongoraszó elárulta, hogy Sugár Mariskánál van, +ami csak azt jelenthette, hogy nem igen hajlandó holmi +erkélyjelenetekre. + +--Hallja, édes Vidovics,--szólt Lola,--ha nagyon kedves akar lenni, +megtehetne nekem egy szívességet. (Még sohasem szólította ilyen +nyájasan; már ebből is látszott, milyen dühös.) Ne hordozza magával +a barátját. Külön-külön még csak meg tudok barátkozni magukkal, de +elefántnak ez az úr egy kicsit unalmas. + +--Mit tegyek? Nagyon ragaszkodik hozzám. Mindent legyőz a +szeretet!... mint nem tudom, melyik drámában éneklik. + +--Én nem tréfálok. Egyikük vonuljon vissza. Önre bízom, hogy +melyikük legyen az, aki visszavonul. + +--Hová lett, szegény? + +--Nem akart még egyszer találkozni közös ideáljukkal, a bolygó +hollandi nővel, s kerülő uton tünt el. Azt hiszem, attól tart, hogy +kompromittáltuk a csokoládé-gyár előtt. De, jónapot, menjen ön is +ebédelni. + +És Fröhlichnével egyetemben visszahuzódott az ablakból. Az +audienciának vége volt. + +--Miket beszélhetett össze-vissza ez a boldogtalan huszár? Három +napig se tudom kibékíteni őket. + +Nagyon kedvetlenné tette, hogy Mira nem akart mutatkozni. De +megpillantotta jó tündérét, Mariskát s megostromolta a másik +ablakot is. + +Mariska egy negyedóráig tartotta szóval. Végre Mira is megjelent az +ablaknál; de nem szólt, csak nagy komolyan hallgatta őket. Ha +Vidovics hozzá intézte a szót, csak igennel vagy nemmel válaszolt. + +A béke-angyal magukra hagyta őket. + +--Haragszik?--kérdezte Vidovics. + +--Valamit akarok magának mondani. Nézze barátom, ha az ember +házasodni készül, ne udvaroljon másoknak, még +szinész-kisasszonyoknak se. Adieu. + +És szépen betette az ablakot. + + +V. + +Vidovics Feri, akit a Vasgyáros-ra emlékeztető, büszkeséggel és +titkolt szerelemmel teli szinpadi jelenetek egy csöppet se hatottak +meg, ezután a kissé szinészies, hirtelen adieu után nyugodtan +megebédelt, aztán átment a kávéházba s esti hét óráig tökéletes +lelki békében biliárdozott Ciprianival. + +A katonának nem volt szerencsés napja. A biliárdban szégyenletes +vereséget szenvedett s közben kegyetlen szemrehányásokat kellett +zsebre vágnia. + +--Huszárban még nem láttam ilyen kofát,--kezdte Vidovics.--Mi jut +eszedbe, hogy himen-hireket hordasz szét a városban? Vagy +kedveskedni akartál nekik? S ha még igaz volna! + +--Hagyj nekem békét!--felelt Cipriani, akit Vidovics egy +ötvennyolcas szériessel végképpen elkeserített.--Ki akartalak +menteni, hogy a faképnél hagytad őket. + +--No ugyan szépen kimentettél. + +--Eh, majd töröm a fejem, hogy mit beszélek szinész-leányoknak. Mit +tartozik rájok az egész história?! + +--Ebben igazad van. + +S talán elintézték volna az ügyet, de Ciprianit izgatta a dolog. +Egy félórai szótlan küzdelem után önmaga tért vissza az imént +letárgyalt, kinos fejezetre. + +--Különben nekem beszélhetsz, amit akarsz. Ennek a sok hencegésnek +az lesz a vége, hogy igenis, bele fogsz harapni a csokoládéba, ha +az öreg Rotterdam is úgy akarja. Egész márciusban kint laktál +Árokszálláson s mikor engem a kövér lánynak bemutattak, már láttam, +hogy a kövér lány ki van készítve. + +--Azért úgy vettem észre, ugyancsak ütötted a vasat. + +--Azt hittem, hogy a lánynak van izlése s hogy az uniformis mégis +csak uniformis, még Amsterdamban is. + +--És aztán? + +--Kiderült, hogy a lánynak nincs izlése. + +--Nagyon gyakorlati, mi? + +--A kétszerkettő, parfőnnel leöntve. + +--Látod, ezt szépen mondtad. + +--Egyszer arról beszéltünk, hogy a tulipán megterem-e +Magyarországon? Azt feleltem neki, hogy a búza jobban fizet. A +búzáról te jutottál eszébe, s megkérdezte tőlem, van-e +jelzálogkölcsön a birtokodon? + +--Ez, távolabbról nézve, csakugyan burkolt vallomáshoz hasonlít. S +te már bizonyos vagy benne, hogy Szent-Jánoson, egy-két esztendő +mulva, a merre a szem lát, csak óriási tulipán-táblákat látni. +Árokszállás megtelik mynheer-ekkel, a nőegylet bálja után, itt, a +szeparéban, a leglármasabb urak hollandi nyelven fogják énekelni, +hogy: „nem kell nekem rántotta, csak az, aki rántotta!", mi pedig +elhuzatjuk nekik, hogy: „Hires város az alföldön Rotterdam!" + +--Ne tedd magad előttem. Te ugyanazt akarod, amit én akartam. +Csakhogy te okosabban csinálod a dolgot. Úgy, ahogy a szinházban +szokták. Mikor más ember becsületesen leiszsza magát, te az Ueber +Land und Meer-ből szavalsz előtte; s mikor más alszik, elhiteted +vele, hogy gyönyörüen állana neki a bunyevác népviselet. Egyik nap +folyton a sarkában vagy, másnap érzékeny jelenetet csinálsz neki, +aztán ellovagolsz, mint Mazeppa, vagy nem tudom, hogy hívták azt a +lengyel jockeyt ... Játszod a megbántottat, a közömböst, a +rejtelmes embert, vagy nem tudom mit. Ma elutazol, holnap nem +utazol el. Érdekessé teszed magad előtte s nyakra-főre udvarolsz +két kis szinész-lánynak, hogy egész Berény beszéljen a dologról. +Bele kötsz a legjobb barátodba, csak azért, hogy elmondják neki: +megverekedett, nem tudom kiért, mindig megverekszik valami +semmiért! Ha esik az eső, szalmakalapot téssz föl, ha fú a szél, +fütyölsz és azt mondod, hogy segítesz neki. Okos ember vagy. Látod, +már utánad jött! Azért akart behajtani minden kapuba, hogy +okvetetlenül megtaláljon. Én, én nem ilyen vagyok; katona vagyok. +Huszár-atakk: vagy-vagy. Megostromlom a várat s ha a roham sikerül, +dobpergés mellett vonulok be. Ha nem sikerül: rükverc, tisztelegj! +Katona vagyok. + +--Szamár vagy. + +--Ugy-e, erre nem tudsz felelni? + +--Azt felelem rá, hogy ha akarsz még egy ötvenes partit, nem bánom. + +--Jól van. De for-ok nélkül. Ezt meg fogom nyerni. + +--Úgy látszik, tűzbe jöttél. Igaz, még egyet. Ne fecsegj folyton +ezekről a szegény leányokról. Nem vétettek neked azok. + +--Bántja őket az ördög. Te használod őket játékszernek. És én +beugrom elefántnak. Nem én mondom; maga Lola mondta. + +--Azt mondta, hogy játékszernek használom őket? + +--Nem, hanem hogy még soha sem látott lóháton elefántot. Gyöngéd +célzás. + +--Viccnek elég rossz vicc. + +--Én is azt hiszem. + +--Szóval, nem kellene annyit társalognod. Egy katona mindig veszít, +ha sokat beszél. És te hirekkel látod el a szinésznőket. Hogy +katona vagy?... Ugyan hagyj békét! Nem katonának születtél te, +hanem szerkesztőnek. Zentai nem csinál ilyet. + +Zentai a Berény és Vidéke szerkesztője volt. Bevándorlott ember, +aki még ifju korában elvesztette valahol a párbajképességét s aki, +mióta Berénybe betette a lábát, példátlan harciassággal akart szert +tenni némelyes társadalmi pozicióra. A tisztek még csak a nevét sem +akarták kimondani; szükség esetén mint „ama bizonyos, többször +megfenyített egyén-"ről emlékeztek meg róla. De Zentai azért nem +tett le arról az ábrándjáról, hogy egyszer majd csak kimódolja a +maga kardaffaire-ját s a legrosszabb esetben mint a szoldateszka +brutalitás egy ujabb áldozata szerez, ha nem is országos, legalább +helyi népszerűséget. Ujságjában minduntalan a hadsereg dolgait +feszegette s ez annyival inkább boszantotta a tiszteket, mert arra +nem adott okot, hogy egyszerüen elverjék. + +Cipriánira a Zentai neve olyan hatással szokott lenni, mint a +bikára a vörös posztó. Általában is lenézett mindent, ami +valamelyes összeköttetésben állott a könyvnyomtatás szerencsétlen +találmányával, de Zentai különösen a begyében volt. Ezt az urat nem +igen lehetett megtorlatlanul emlegetni előtte. De ez egyszer a +bomba szétpukkant s nem okozott bajt. + +--Látom,--szólt,--hogy minden áron belém akarsz kötni. De én nem +ugrom. Ha megint hősködni akadsz a kövér lány tiszteletére, keress +magadnak más baleket. Én nem nevettetem ki magamat. Jegyezd meg, +hogy ugyanegy Ciprianit csak egyszer lehet lóvá tenni, kétszer +nem. Kaszaboltasd le magad más valakivel. + +--Soha se kapkodjál a fringiádhoz,--felelt Vidovics.--Azért, hogy +ezt a pártit is elveszíted, még nem kell hajba kapnunk. + +--Azért boszantottál, hogy elszórakozzam a játékot? Hallod, ez nem +járja. Akkor ez a párti nem gilt; kezdjük újra. + +--Nem. Hét óra elmult; gyerünk a szinházba. + +Elmentek a szinházba, de a lányokat nem találták ott. A +szinészpáholy egész este üresen maradt. És másnap is hiába +rostokoltak a kávéházban déli félegy óráig. A leányok csak nem +akartak mutatkozni. + +--Ejnye, a haszontalan!--szólt magában Vidovics. + +--Talán nem is volt próbájok?--tünődött fönhangon a katona.--Hiszen +csak észre vettük volna őket?!... + +--Kikerültek bennünket,--felelt Vidovics.--Vége a barátságnak. + +--Nem értem. + +--Hát én értem? De így van. + +Fölkelt, előkereste a kalapját s fütyölt a kutyájának. + +--No hát így is jól van,--szólt, mintha magában beszélne. + +S mialatt átmentek a vendéglőbe, megkérdezte Cipriánitól: + +--Nem jössz ki? + +--Hová? + +--Árokszállásra. + +--Kilovagolsz? + +--Nem, a gyorsvonaton megyek. + +--Ebben a szép időben? + +--Ruhát is viszek magammal, mert meglehet, ott maradok három-négy +napig. Nem szeretek a Jóska ingeiben járni ez előtt a csokoládé +királyné előtt. + +--Mit csinálsz ott annyi ideig? + +--Kirándulunk Szilas-Almásra. + +--Fürdőzni? Áprilisban? + +--Barátom, ez a hölgy a szamócát januárban, a szőlőt februárban, a +tó vizét pedig áprilisban szereti. + +--Fene gyerek, az igaz. Szeretnék veled menni, de szolgálatom van. + +Ebéd után elbúcsúztak egymástól. Vidovics haza ment, pakoltatott s +kikocsizott a vasúthoz. + +Mikor Van der Kerkhoven kisasszonynak megigérte, hogy velök fog +tartani, még úgy gondolt erre a kirándulásra, mint valami igen-igen +problematikus dologra. Kényelmetlennek tartotta kifogásokat +rögtönözni, annyival inkább, mert nem akart abba a hírbe keveredni, +hogy holmi szinházi princesszek miatt visszavonul az egész +világtól. De reménykedett benne, hogy majd csak közbe jön valami, +ami elmossa ezt a nem nagyon érdekesnek igérkező kirándulást. +Például földindulás támad, vagy a sok Vidovics közül valamelyik agg +rokon náthát kap. Egy staféta elvégzi a többit s Van der Kerkhoven +kisasszony bizonyára vigasztalódni fog. + +De tegnap óta változtak a viszonyok. Most már kisértésbe sem +jöhetett, hogy kibujjék az igérete alól. Mától fogva semmi oka rá, +hogy kibujjék alóla. S elhitette magával, hogy úgy is kiürítette +volna a keserü poharat. Amit egy gavallér megigér, azt meg kell +tartania s talált volna-e mentő ürügyet? Nem. Elég az hozzá, minden +jól van úgy, ahogy van ... + +Hanem azért a vasúton is ugyanaz a gondolat foglalkoztatta, amely +délelőtt a kávéházban. + +--Ejnye, a haszontalan! Kacérkodik velem, mint akármelyik +komédiásné? Sértődöttnek, kevélynek és titokzatosnak óhajt +feltünni? Meg akar gyötörni, hogy annál kivánatosabbnak találjam? +De hisz nekem ehhez a banális, sokszorosan lejátszott flirt-höz +semmi kedvem! A szinésznőkből már elég volt; úgy a műkedvelőkből, +mint az igaziakból. S ha azt sejtem, hogy olyan, mint a többiek: +bizony, egy lépést sem mentem volna utána. Azt hittem, bolond +véletlen, ha szinésznőnek tartják s hogy valójában nem +komédiáshölgy, hanem egy édes, kedves jó gyermek, akit csak a +szegénység dobott ezekre a nyomorult deszkákra. Nem az volna, +akinek képzeltem? Én voltam a naiv, nem ő? Lám, lám. Fölhúzza az +orrocskáját, mert azt hallja, hogy megházasodom! S ha úgy volna, +mit tartozik rá ez a história? Csak nem gondolta, hogy majd őt +veszem el? Nem, annyira nem lehet gyermekes. Ezzel tisztában lehet, +akármilyen fiatal s akármilyen kevéssé szinésznő. És ha csak egy +kicsit érdeklődik irántam: mit törődik a jövővel, mért ingerli a +gondolat, hogy egyszer, valamikor, nekem is meg kell házasodnom? +Számítana valamire? Mire? Vagy nem számít szegény semmire a +világon, csak egyszerüen fáj neki, hogy más nő képét hordom a +szivemben? + +Eszébe jutottak a szavai s eszébe jutott a tekintete. Néha, igaz, a +kulisszák tájékán divatos pojáca-nyelven szólalt meg; máris úgy +beszélte a komédiások nemzetközi jargonját, mintha ott született +volna Arkádiában, a vidámság, a pajkosság, a könnyüvérüség és a +hazugság világában. + +De milyen más volt a tekintete! Ha koronkint komolyan, figyelmesen +hallgatta, amit egy léha életü, de alapjában szomoru ember beszélt +neki, olyan szépen tudott nézni, mint soha senki más. + +S mikor erre a meleg, odaadó tekintetre gondolt, kedve lett volna +kiszállni és tüstént visszafordulni. + +--Eh, mindegy! Úgy van jól, ahogy van. + +A vonat megállott. + +--Árokszállás! + +* + +Mikor benyitott a kancelláriába, Horváth Jóskát nagy dologban +találta. A főszolgabíró úr pedagógiával volt elfoglalva. + +Leckét adott egy tizenkét esztendős ifjunak, aki mint ő, a Horváth +Jóska nevet viselte, s akinek kerek koponyáján és hatalmas +vállcsontjain mindjárt az első pillantásra meglátszott, hogy +véréből való vér. + +Nem mintha Vidovics mindezt most vette volna észre (mert a fiatal +úr feje és vállai láthatatlanok voltak), de nem lehetett kétsége, +hogy ki a családi kettős másik szereplője, mert a jelenet +félreérthetetlen volt. + +A minta-gimnázium derék, érdemes tanárai bizonyára fejcsóválva +nézték volna ezt a jelenetet. Ők, akik a büntetés maximumát +akképpen alkalmazzák, hogy nevén szólítják a vétkes ifjut s +szemrehányóan integetnek neki a mutató ujjokkal, igen elitélik a +Horváth Jóskáéhoz hasonló eljárást, s meg kell vallanunk, hogy ez +idő szerint Közép-Európa legtöbb gondolkozója nekik ad igazat. + +De Horváth Jóskának a nevelés terén is megvoltak a maga önálló +nézetei. Az újkori eszmék nyomtalanul tüntek el feje fölött, mint +bérc fölött a szél; vagy meglehet, el se jutottak hozzá. Az őstatár +nevelési módszert ellenben, mint kipróbált és századokon át +célszerünek bizonyult metódust, igen helyeselte; és megmaradt +mellette. + +Szóval, a térdei közt tartotta sarjadékát olyképpen, hogy +kényelmesen oktathassa a fiu legkevésbbé érzékeny testrészét. A +nádpálca szorgalmasan pótolta Pestalozzit; a láthatatlan fej +ordított; s Vidovics úgy jelent meg, mint egy mentő angyal. + +--Miért bántod szegény Józsi komát?--kérdezte a vendég, mikor a +váratlanul megszabadult fiatalember sietett elhagyni a +kancelláriát. + +--Nem hagyta békén a szobalányt,--felelt az öregebb Jóska +elégedetten. + +--S a szobalány panaszkodott? + +--Van esze, hogy panaszkodjék! De véletlenül rányitottam az úrfira. +Azt képzelte, valahol messze járok. + +--Nos aztán? Volenti non fit injuria. Ha a leány megbocsátott neki, +miért ez a szigoru példa-adás? + +--Hja, barátom, a fődolog: a rend. Ennek már így kell lenni. Ha +valaki a függetlenségi jelöltre akar szavazni, azt én +természetesnek találom. De ha van mód rá, azért mégis csak +lecsukatom az illetőt. Mert ez a rend. + +--Nem volnék ilyen szigoru a komához. Az apja se volt jobb a Deákné +vásznánál. + +Ezt nem igen lehetett tagadni. A koma már vagy hat esztendős volt, +mikor Horváth Jóska megházasodott. S csak tavaly történt, hogy +Joannovics Terka, sürü könnyhullajtások között, adoptálta a magától +jött emberkét, akiről addig nem is tudott. + +--Hja, barátom, nem arról van szó. Én, mint magánember, +helyeselhetem a kölyök eljárását; bizony nem is szeretném, ha +valami anyámasszony volna. De más a filozófia és más a kötelesség. +Az apai tekintély arra való, hogy gyakoroljuk; ezt már így rendelik +az institúciók és a pandekták is, nem tudom, melyik. Páter familias +est, quem ... különben te jobban tudod nálam a római jogot. + +--Azt hiszem, egy kicsit szabadon értelmezed Gaiust és +Justinianust. Ha jól emlékszem, az institúciók és a pandekták +egyáltalán nem intézkednek az ilyen esetekről. Nem látták előre, +hogy a magyar virtusnak tizenkét esztendő is elég a virágzáshoz. +Szeretem a komát. Ezt a fickót ugyan anyától született ember nem +fogja az asztal alá inni. + +--Remélem. Csakhogy attól tartok, húsz esztendős korában annyira +tele lesz mindenféle bölcsészettel, hogy a leheletétől a hegyi +kristály is mindjárt kávéházi tükörré válik. De ma nem akarok +búslakodni. + +--Máskor se igen érsz rá. + +--Mit csináljak, barátom? Olyan gyönge szervezetü vagyok, hogy ha +egy-két liternyit búsulok, már megárt az egészségemnek. Azért hát +nem is búsulok; nem akarok Karlsbadba kerülni. Aztán meg miért is +szomorkodnám, mikor van még egy jó barátom, aki nem felejtkezett +meg rólam végképpen, hanem elnéz hozzám, hogy egy-két poharat +koccintson velem?! Te, fiu, nem is tudod, milyen nagy jót tettél +velem! Áldjon meg érte az Isten, hogy eljöttél! + +--Pedig nem hozzád jöttem, hanem az asszonyokhoz. + +--No azt meg éppen jól tetted!... Mert ha hozzám jöttél volna, soha +se volnánk biztonságban. Míg, ha föláldozod magadat a hazáért, +visszaadod a szabadságomat, az életemet, az ifjuságomat!... + +--Ejnye, be sokat mondasz! Úgy látszik nem bájolt el a vendéged. +Hát ez az a híres beduin vendégszeretet, mondd? + +--Mit akarsz? Mindjárt két hónapja, hogy németül kell ebédelnem, +pedig magyarul se szeretek beszélni, amikor eszem. Aztán meg, +köztünk szólván, egy kicsit sok is nekem ez a hosszu robot. Tudod, +egy idő óta átkozottul gyönge a szervezetem. Mióta ez a Brabanti +Elza itt van, félig-meddig özvegységre vagyok kárhoztatva s hidd +el, semmi sem árt annyira az egészségemnek, mint az özvegység. + +--Nem is Brabantból való, szegény. Hollandia és Brabant, az török, +görög, de nem egy ördög. + +--Nekem nem imponál a tudományod. A tudomány szép; elérhet vele az +ember ezernégyszáz forint évi fizetést s nem tudom mennyi ötödéves +pótlékot, de te, aki úgy iszod a pezsgőt, mint a homok a vizet, +bizony nem élnél meg a tudományodból. S mondhatom neked, ez a +hölgy, aki jobban elüt a mi asszonyainktól, mint a brabanti csirke +a derék, tisztes, egyszerü magyar csirkétől: itt, a környéken s +talán egész Szilas-Bodrog vármegyében népszerütlenné tette a +tudományt ujabb ezer esztendőre. Ha látnád! Elmegy a +paraszt-lakodalomba s táncolni akar a vőlegénynyel; az +nekigyürkőzik, végigviszi az udvaron, mint egy vedret s ő el van +ragadtatva! Szeretne szüretelni, szeretne tollat fosztani s eped +egy disznótor után; végre, elcipeljük a tanyai szolgáló gyerekének +a keresztelőjére, halálra gyötri a papot, hogy ki festette +Kalazanti Szent Józsefet s hazajövet el van ragadtatva. Meg akarja +várni a husvéti öntözést, időközben cigánykereket vettet a fekete +és fehér ifjusággal, forintokat osztogat szét köztük s el van +ragadtatva! Aztán visszavonul szűzi szentélyébe s ilyeneket ír be +az albumába: „A szerelem a szív zenéje" ... „A szerelem patak, +amelyben az ég tükröződik" ... „A szerelem virágtartó" ... „A +szerelem lámpás, hajnali csillag, remontoire-óra" ... s az ördög +tudja még mi. Barátom, én nem vagyok próféta s a Jeremiásokkal nem +akarok versenyezni, de mondhatom neked, hogy az öreg Rockfeller nem +tud annyi csokoládét csinálni, amennyivel ezt a leányt elveszik +feleségül. + +--Féltékeny vagy rá, mert Terka szíves hozzá. Derék, okos, kedves +leány ez; nem közönséges eszü ... + +--Éppen az a baja, a szerencsétlennek. Van rettenetesebb alak, mint +az a leány, akinek az esze nem közönséges?! A lánynak csak annyi +esze legyen, hogy értse a módját, miképpen lehet főkötő alá +kerülnie. Ha több esze van, az baj. Olyan, mintha az orra nagyobb a +rendesnél. Mennyit fog ez beszélni, barátom, ha egyszer a nyakába +varrják valami boldogtalan csokoládé-amateurnek! Pedig már a biblia +is azt mondja, hogy a hét egyiptomi csapás közt a beszédes asszony +volt a legrettenetesebb. + +--Látod, ez a pandektákban van. + +--Nekem beszélhetsz! Az én házamban annyi most a tudomány, hogy sok +is; azt hiszem, már rajtam is kiüt ez a betegség, hiába +csúfolódol!... Különben soha se tedd magad, udvariasságból Terka +barátnője iránt!... Párisban vannak emberek, akik még nálad is +párisiabbak. A fejem teszem rá, úgy se sokat ér, hogy titokban azt +gondolod, amit én. + +--Tudom is én, mit gondolsz. + +--Hát majd megmondom. Az asszonyban, barátom, a fődolog az, hogy +tudja a módját annak, amit tennie kell. Ha másra is van esze, az +nagy szerencsétlenség. Tőlem beszélhetsz vele, öreg, a pizai +toronyról, a szép Meluzináról, vagy akár Nostradamus jóslatairól, +én csak azt mondom neked, hogy nem szeretem azt a dámát, aki +okosabb akar lenni, mint Deák Ferenc. + +Ha Joannovics Terka tudta volna, mily pontos értesülései voltak +nyiltszivü férje meghittjeinek afelől, hogy ő mennyire tudja a +módját mindannak, amit tennie kellett: Joannovics Terka egyszerüen +meghalt volna szégyenletében. + +De Joannovics Terka ezt nem tudta meg soha. S az is bizonyos, hogy +e pontos értesülések azt az általános respektust, melynek +Joannovics Terka örvendett, nem kisebbítették, sőt ellenkezőleg. + +Hetven évvel azután, hogy a türelmes olvasó e regényt letette a +kezéből, Joannovics Terka, mint a legboldogabb hitves fog +átköltözni egy finomabb világba, sejtelme nélkül annak, hogy +férjének cinizmusa mily határtalan volt. + +Amiből ismét csak az következik, hogy lelki bajaink nem is volnának +se olyan nagyok, se olyan számosak, ha folytonosan nem gondoskodnék +róla, hogy legyen mivel szórakoznunk, két házi ellenségünk: a +tudatosság és a képzelet. + +--Azt magam se értem,--szólt Vidovics,--hogy mit akar ezzel a +kirándulással? Mit csináljunk áprilisban Szilas-Almáson? Hisz +nincs ott most egy patkány se. + +--Hát tudom én? Kérdezd meg tőle. Valami okos ember elhitette vele, +hogy a wörthi tó Almáshoz képest semmi. Csónakázni akar; már régóta +nem csónakázott. Kinézte a naptárból, hogy mikor van holdtölte; +holdas éj, víz, csónak, evezősök és friss baritonhangok kellenek +neki. + +--És Terka? Nem magyarázta meg neki, hogy ezért ugyan nem érdemes +Almásra menni? + +--Egy ideig rajta volt, hogy megértesse vele, micsoda képtelen +gondolat ilyenkor oda baedekerezni, de minél többet beszélt, ez az +Őrült Janka annál nagyobb kedvet kapott a vállalkozáshoz. Azt +képzeli, hogy valami elhagyatott tündérkertről van szó. Utóljára +Terkának is eszébe jutott, hogy: igaz, ő sem volt még Almáson +áprilisban soha; ej, be furcsa világ lehet ott ilyenkor! Ilyenek az +asszonyok, barátom. Igaz, figyelmeztetlek, ne nagyon bízzál a +feleségemben. Azt gyanítom, igen szeretne összeboronálni ezzel a +sajátságos hajadonnal. + +--Álmodozol. + +--Te, vigyázz magadra! Ne mondj neki könnyelmüen udvariasságokat. +Az én menyecském, amilyen kicsi, olyan ármányos s alig várja, hogy +rajta érjen benneteket valami holdfényes ábrándozáson. S akkor +aztán jaj neked, mert negyven milliót nem kompromittálhatsz +büntetlenül. Hallod-e ember, helyén legyen az eszed! Még csak éppen +az kellene nekem, hogy a barátnőnk mindig itt legyen a szomszédban! + +--Ártatlanokat gyanusítasz. Különben ne félj semmit; Szilas-Almás +nem az a hely, ahol a regényeket szövik. Emberemlékezet óta nem +volt eset rá, hogy ebből a fürdőből egy lányt férjhez vittek volna. +De most itt hagylak; megyek köszönni a feleségednek. + +--Előbb igyál egy pohár konyakot. Ez az egyetlen igazi öröm, amiben +most szegény, elzüllött házamban részed lehet. Te, pajtás, +köszönöm, hogy megmentettél ettől a kirándulástól. Nem felejtem el +soha ezt a baráti cselekedetet; ha függetlenségi programmal akarnád +magad megválasztatni, még akkor sem felejteném el.... S aztán, vidd +el őket minél hamarább! Áldásom rátok! + +[Illustration] + + + + + + +End of the Project Gutenberg EBook of Giroflé és Girofla I, by Zoltán Ambrus + +*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK GIROFLÉ ÉS GIROFLA I *** + +***** This file should be named 30232-0.txt or 30232-0.zip ***** +This and all associated files of various formats will be found in: + http://www.gutenberg.org/3/0/2/3/30232/ + +Produced by Tamás Róth and the Online Distributed +Proofreading Team. + + +Updated editions will replace the previous one--the old editions +will be renamed. + +Creating the works from public domain print editions means that no +one owns a United States copyright in these works, so the Foundation +(and you!) can copy and distribute it in the United States without +permission and without paying copyright royalties. Special rules, +set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to +copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to +protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project +Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you +charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you +do not charge anything for copies of this eBook, complying with the +rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose +such as creation of derivative works, reports, performances and +research. They may be modified and printed and given away--you may do +practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is +subject to the trademark license, especially commercial +redistribution. + + + +*** START: FULL LICENSE *** + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project +Gutenberg-tm License (available with this file or online at +http://gutenberg.net/license). + + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm +electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy +all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. +If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project +Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the +terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or +entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement +and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic +works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" +or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project +Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the +collection are in the public domain in the United States. If an +individual work is in the public domain in the United States and you are +located in the United States, we do not claim a right to prevent you from +copying, distributing, performing, displaying or creating derivative +works based on the work as long as all references to Project Gutenberg +are removed. Of course, we hope that you will support the Project +Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by +freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of +this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with +the work. You can easily comply with the terms of this agreement by +keeping this work in the same format with its attached full Project +Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in +a constant state of change. If you are outside the United States, check +the laws of your country in addition to the terms of this agreement +before downloading, copying, displaying, performing, distributing or +creating derivative works based on this work or any other Project +Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning +the copyright status of any work in any country outside the United +States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate +access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently +whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the +phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project +Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, +copied or distributed: + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.net + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived +from the public domain (does not contain a notice indicating that it is +posted with permission of the copyright holder), the work can be copied +and distributed to anyone in the United States without paying any fees +or charges. If you are redistributing or providing access to a work +with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the +work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 +through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the +Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or +1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional +terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked +to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the +permission of the copyright holder found at the beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any +word processing or hypertext form. However, if you provide access to or +distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than +"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version +posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.net), +you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a +copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon +request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other +form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm +License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided +that + +- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is + owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he + has agreed to donate royalties under this paragraph to the + Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments + must be paid within 60 days following each date on which you + prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax + returns. Royalty payments should be clearly marked as such and + sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the + address specified in Section 4, "Information about donations to + the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." + +- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or + destroy all copies of the works possessed in a physical medium + and discontinue all use of and all access to other copies of + Project Gutenberg-tm works. + +- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any + money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days + of receipt of the work. + +- You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm +electronic work or group of works on different terms than are set +forth in this agreement, you must obtain permission in writing from +both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael +Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the +Foundation as set forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +public domain works in creating the Project Gutenberg-tm +collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic +works, and the medium on which they may be stored, may contain +"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or +corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual +property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a +computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by +your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH F3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium with +your written explanation. The person or entity that provided you with +the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a +refund. If you received the work electronically, the person or entity +providing it to you may choose to give you a second opportunity to +receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy +is also defective, you may demand a refund in writing without further +opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER +WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO +WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. +If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the +law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be +interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by +the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any +provision of this agreement shall not void the remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance +with this agreement, and any volunteers associated with the production, +promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, +harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, +that arise directly or indirectly from any of the following which you do +or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm +work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any +Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. + + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of computers +including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists +because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from +people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. +To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 +and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. + + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive +Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at +http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent +permitted by U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. +Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered +throughout numerous locations. Its business office is located at +809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email +business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact +information can be found at the Foundation's web site and official +page at http://pglaf.org + +For additional contact information: + Dr. Gregory B. Newby + Chief Executive and Director + gbnewby@pglaf.org + + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide +spread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To +SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any +particular state visit http://pglaf.org + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including including checks, online payments and credit card +donations. To donate, please visit: http://pglaf.org/donate + + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic +works. + +Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm +concept of a library of electronic works that could be freely shared +with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project +Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. + + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. +unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily +keep eBooks in compliance with any particular paper edition. + + +Most people start at our Web site which has the main PG search facility: + + http://www.gutenberg.net + +This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/old/20091011-30232-0.zip b/old/old/20091011-30232-0.zip Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..c8bd74b --- /dev/null +++ b/old/old/20091011-30232-0.zip diff --git a/old/old/20091011-30232-h.htm b/old/old/20091011-30232-h.htm new file mode 100644 index 0000000..4882a43 --- /dev/null +++ b/old/old/20091011-30232-h.htm @@ -0,0 +1,2716 @@ +<!DOCTYPE HTML PUBLIC "-//W3C//DTD HTML 4.01 Transitional//EN"> +<html> +<head> +<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html;charset=iso-8859-2"> +<title>The Project Gutenberg eBook of Giroflé és Girofla I., by Ambrus Zoltán.</title> +<style type="text/css"> +p { margin-top: .75em; +text-align: justify; +margin-bottom: .75em; +} +p.jobb { margin-top: .75em; +text-align: right; +margin-bottom: .75em; +} +h1,h2,h3,h4,h5,h6 { +text-align: center; /* all headings centered */ +clear: both; +} +hr { width: 33%; +margin-top: 2em; +margin-bottom: 2em; +margin-left: auto; +margin-right: auto; +clear: both; +} +table {margin-left: auto; margin-right: auto;} +body{margin-left: 10%; +margin-right: 10%; +} +.pagenum { /* uncomment the next line for invisible page numbers */ +/* visibility: hidden; */ +position: absolute; +left: 92%; +font-size: smaller; +text-align: right; +} /* page numbers */ +.linenum {position: absolute; top: auto; left: 4%;} /* poetry number */ +.blockquot{margin-left: 5%; margin-right: 10%;} +.sidenote {width: 20%; padding-bottom: .5em; padding-top: .5em; +padding-left: .5em; padding-right: .5em; margin-left: 1em; +float: right; clear: right; margin-top: 1em; +font-size: smaller; color: black; background: #eeeeee; border: dashed 1px;} +.bb {border-bottom: solid 2px;} +.bl {border-left: solid 2px;} +.bt {border-top: solid 2px;} +.br {border-right: solid 2px;} +.bbox {border: solid 2px;} +.center {text-align: center;} +.smcap {font-variant: small-caps;} +.u {text-decoration: underline;} +.caption {font-weight: bold;} +.figcenter {margin: auto; text-align: center;} +.figleft {float: left; clear: left; margin-left: 0; margin-bottom: 1em; margin-top: +1em; margin-right: 1em; padding: 0; text-align: center;} +.figright {float: right; clear: right; margin-left: 1em; margin-bottom: 1em; +margin-top: 1em; margin-right: 0; padding: 0; text-align: center;} +.footnotes {border: dashed 1px;} +.footnote {margin-left: 10%; margin-right: 10%; font-size: 0.9em;} +.footnote .label {position: absolute; right: 84%; text-align: right;} +.fnanchor {vertical-align: super; font-size: .8em; text-decoration: none;} +.poem {margin-left:10%; margin-right:10%; text-align: left;} +.poem .stanza {margin: 1em 0em 1em 0em;} +.poem span.i0 {display: block; margin-left: 0em; padding-left: 3em; text-indent: -3em;} +.poem span.i2 {display: block; margin-left: 2em; padding-left: 3em; text-indent: -3em;} +.poem span.i4 {display: block; margin-left: 4em; padding-left: 3em; text-indent: -3em;} +</style> +</head> +<body> + + +<pre> + +The Project Gutenberg EBook of Girofl s Girofla I, by Zoltn Ambrus + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.net + + +Title: Girofl s Girofla I + +Author: Zoltn Ambrus + +Release Date: October 11, 2009 [EBook #30232] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: ISO-8859-2 + +*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK GIROFL S GIROFLA I *** + + + + +Produced by Tams Rth and the Online Distributed +Proofreading Team. + + + + + + +</pre> + +<p class="jobb">SZINES ....<br>. KÖNYVEK</p> +<h3>Ambrus Zoltán</h3> +<H1>GIROFLÉ és GIROFLA</h1> +<h4>Regény</h4> +<center> +<table><tr><td>ELSŐ</td><td><img src="images/image1.jpg" alt="" width="100"></td><td>KÖTET</td></tr></table> +</center> +<br> +<h4>Budapest</h4> +<h4>Singer és Wolfner kiadása</h4> +<p><span class='pagenum'>[Pg 6]</span></p><h4>1901.</h4> +<hr> +<h5>Utannyomás tilos.</h5> +<h5>A fordítás joga föntartva.</h5> +<p><span class='pagenum'>[Pg 7]</span></p><h5>BUDAPESTI HIRLAP NYOMDÁJA</h5> +<hr> +<p>József napja Rác-Árokszálláson rendesen egy hétig szokott tartani. +Horváth Jóska ugyan, a házassága óta, roppantul megkomolyodott, de +ilyenkor, egyszer egy esztendőben, kidühöngte magát. Máskülönben nagy +csöndességben élt a csöpp asszonykájával s akik jogász korában +ismerték, el se hitték volna róla, hogy olyan kitünő főszolgabiró +váljék belőle. De a régi Horváth Jóska nem veszett el végképpen; a +leányzó nem halt meg, csak aludt. És koronkint föltámadt. Hogy +mennyire föltámadt, arról minden egyes alkalommal három hétig beszélt +Szilas és Bodrog-vármegye.</p> +<p><span class='pagenum'>[Pg 8]</span></p><p>Ezeket az időszaki, tekintélyes kirugásokat Horváth Jóska azzal +okolta meg a felesége előtt, hogy neki gyönge mája van. Az +egészségének tartozott vele, hogy néha-néha nagyokat igyék. És +csakugyan, abban az esztendőben, mikor apósa, az öreg Joannovics Milán +halála miatt nem tarthatták meg a József-napot, Horváth József +belebetegedett a nagy szolidságba. Nem evett, nem káromkodott, s már +attól féltették, hogy búskomorságba esik. Szerencsére közbejöttek a +választások s egy nagyobb szabásu, mondhatnám: közigazgatási jellegü +áldomás után, amelyen néhány jövevényt hivatalból az asztal alá +kellett inni, Horváth Jóska kigyógyult kedély-betegségéből.</p> +<p>Hogy a gyönge máju páciens a boritalból, ürmértékben kifejezve, +mennyit használjon, erről az orvosi tudomány nem nyilatkozik egész +határozottan; s e tekintetben a belgyógyászat jeleseinek a nézete +alighanem eltér a Horváth Jóska vélekedésétől. Egy azonban +<span class='pagenum'>[Pg 9]</span>kétségtelen. S ez az, hogy az orvosi tudomány még nem derítette ki, +vajjon a gyógyulás érdekében föltétlenül szükséges-e, hogy a májbajos +ember az összes boros poharakat sorban a falhoz vágja, s a kúra végén +összetörjön minden néven nevezendő cserép-, üveg- és porcellántárgyat, +ami a kezeügyébe esik. Ez lehet szükséges, lehet fölösleges; annyi +bizonyos, hogy Horváth Jóskának a gyógyászat terén megvoltak a maga +határozott elvei. S nála minden József-nap úgy végződött, hogy pohár +meg tányér nem maradt a házban, a vizet három napig régi befőttes +üvegekből itták, s ideiglenesen le kellett költözködni az alsó házba, +mert a mulatság színhelyén csak itt-ott maradt meg egy-egy ablaküveg.</p> +<p>A törékeny tárgyak e szörnyü pusztulása többnyire csak a legutolsó +napon szokott bekövetkezni, akkor, mikor a kijózanodott vendégek már +hazaszökdöstek s a házigazda, akinek végre szintén sikerült becsípnie, +magára maradt a cigányokkal. Ilyenkor mindig igen érzékeny jelenetek +<span class='pagenum'>[Pg 10]</span>folytak le Horváth Jóska meg a felesége között. A csöpp asszonyka, +aki a pezsgőzés első napján maga volt az édes nevetés, a finále idején +könnyek árjává változott át; Horváth Jóska megfogadta, hogy soha se +iszik többet s falhoz vágta az utolsó poharat.</p> +<p>Szóval a lakzi mindig bús véget ért. De az eltöltött egy-két-kilenc +napért érdemes volt szenvedni. Hogy micsoda vigasságok zajlottak le +ezek közt a betört ablakok és pezsgő-foltos falak közt, arról csak +kevesen tudnának beszélni, mert aki jelen volt, az egy darabig nem +emlékezett semmire a világon, csak a süketítő, folytonos muzsikaszóra. +A cigány éjjel-nappal húzta; ha az egyik kidőlt, volt helyette más. +Kihozták Vásáros-Berényből mind a három bandát; az <i>Európá</i>-ban, az +<i>Arany Szarvas</i>-ban és a <i>Metropole</i>-szállóban nem maradt még csak egy +cimbalmos se. Kinek is húzták volna ott? A honvédtiszteken kivül, akik +kilenc órakor haza szoktak menni, alig egy-két vendég búslakodott a +<span class='pagenum'>[Pg 11]</span>máskor oly hangos <i>Európá</i>ban; a többiek, az igazi mulatók: a +jeunesse dorée és a huszártisztek mind kinn voltak Árokszálláson.</p> +<p>Ez a sivár, árnyéktalan kis fészek sok tekintetben vetekedett ilyenkor +a gyakran emlegetett Aranjuezzel. A zaj például semmi esetre sem volt +ekkora Aranjuezben. S mily szép gyülekezete a lovagoknak és dámáknak! +Mert mindig találkozott egy pár vidám menyecske, aki nem törődött +azzal a néhány kilométerrel. Pár perc a gyorsvonaton, mi az? S a +négyes huszárok olyan jó táncosok voltak! Nemcsak jól táncoltak: +bírták a táncot, csakúgy, mint az italt s jöttek légyen bárhonnan, +tudták élvezni az életet, azon mód, ahogy csak itt tudják élvezni, a +tejjel és mézzel folyó Kánaánnak ezen az áldott pontján, ahol a +természet nyájassága és bőkezűsége az embert is pazarrá és gondtalanná +teszi.</p> +<p>*</p> +<p>Abban az esztendőben, amikor történetem kezdődik, József napja +péntekre esett.<span class='pagenum'>[Pg 12]</span> A mulatság tehát csütörtökön kezdődött. Piros rózsa, +fehér rózsa; szőke leány, barna... egy kis tánc, egy kis kártya, sok +bor és megint sok bor mellett elmult péntek, elmult szombat is.</p> +<p>Vasárnap reggel, kilenc óra tájban, Vidovics Feri, aki máskor végig ki +szokott tartani, hirtelen elszomorodott, s a fejébe vette, hogy haza +megy. Vigye el az ördög Horváth Jóskát, meg az egész úri társaságot, +Van der Kerkhoven kisasszonynyal, a sokszoros milliomos hollandus +leánynyal együtt, akit reggeltől estig neki kellett mulattatnia, mert +a többiek nem igen szerették a francia és egyéb pogány nyelveket: neki +már elég volt a mulatságból.</p> +<p>Mióta a bál elkezdődött, mindössze hat órát aludt, s egyszerre úgy +tetszett neki, mintha egy örökkévalóság óta volna ébren; mintha +végigitta volna az összes pún háborúkat, a középkort, a reformációt, s +Forgách tábornokné egész fiatalkorát.<span class='pagenum'>[Pg 13]</span></p> +<p>A banda áhítatosan ismélelte, amit Rác-Árokszálláson már mindenki +tudott:</p> +<p class="poem">Eltörött a hadnagy lába,<br> +Nem mehet a kaszárnyába.<br> +—Ejhé, dudajlé,<br> +Rózsám, szeretsz-é?!<br> +—Nem!<br></p> +<p>A „nem"-et az érzékenyebb lelkü vendégek igen sok elkeseredéssel +ekhózták. Vidovics Feri elvégezte magában, hogy fölkel; s szándékát a +nehézkedés és az egyensúly törvényeinek óvatos szemmeltartásával végre +is hajtotta.</p> +<p>Valaki rászólt:</p> +<p>—Friss bácskaiakat.</p> +<p>Vidovics Feri abban a hangulatban volt, mikor az ember hirtelen lelki +szükségét érzi, hogy pofon vágja a legjobb barátját. Körülnézett, +mintha valami elrejtőzött ellenséget keresne. Ahogy azonban +végignézett a társaságon s megpillantotta Cipriani bárót, aki éppen a +cigányokat fincoltatta, okosabbat gondolt. A hadnagy oly részeg volt, +hogy Vidovics Feriben föltámadt a nemesebb mámor ön<span class='pagenum'>[Pg 14]</span>érzete. Az villant +keresztül a fején, hogy ő itt a józanság nemtője.</p> +<p>Megindult szó nélkül. Egy kicsit elszokott a járástól; de léptei, a +körülményekhez képest, kifogástalanul rugalmasak voltak.</p> +<p>Hagyták; azt hitték, hogy a szobájába megy.</p> +<p>Úgy reménykedett, hogy az asszonyok még alusznak s föltünés nélkül +szökhetik meg. Van der Kerkhoven kisasszony nélkül számított. A +hollandus leány éppen szembe jött vele. A kertből kerülhetett elő, +mert egy halom virágot tartott a kötényében. Nem is festett rosszul a +bunyevác asszonyok viseletében. Sugárzott az egészségtől s olyan volt, +mint a frissen nyilt tulipán.</p> +<p>Van der Kerkhoven kisasszonyt már nem lehetett elkerülni. Annál jobb: +legalább egyszer s mindenkorra elbúcsuzik tőle.</p> +<p>Jó reggelt kivánt neki s azután így szólt hozzá:</p> +<p>—Kegyébe ajánlom magamat, kisasszony. Kérem, emlékezzék rám +szívesen.<span class='pagenum'>[Pg 15]</span></p> +<p>—Milyen ünnepies! Elmegy?</p> +<p>—El.</p> +<p>—Kár. Szerettem volna, hogyha még marad. Az urak nem szívesen +beszélnek franciául s én oly keveset tudok németül! Ön volt az +egyetlen gavallérom. De remélem, még látjuk?</p> +<p>—Az nem tőlem függ, hanem attól, hogy a kisasszony mennyi ideig marad +Magyarországon.</p> +<p>—Mért? Elutazik?</p> +<p>—San-Remoba megyek egy pár hétre.</p> +<p>—Ah!</p> +<p>—S mivel úgy hallottam, hogy a kisasszony holnapután Temesvárra +készül...</p> +<p>—Igen. Sorra látogatom frohsdorfi barátnőimet.</p> +<p>—Úgy meglehet, búcsuvizitem alkalmával nem lehet szerencsém.</p> +<p>—Meglehet, Monsieur Vidovics. Tehát addio. Mindig szívesen fogok +emlékezni önre. Vasúton megy?</p> +<p>—Nem. Lóháton jöttem.<span class='pagenum'>[Pg 16]</span></p> +<p>—Értem. <i>Á l'anglaise</i> tünik el, hogy itt ne fogják.</p> +<p>—Még van egypár napi dolgom Berényben, csak aztán indulhatok.</p> +<p>—Szerettem volna, hogy ha ön kalauzol Berényben.</p> +<p>—Oda ugyan nem kell cicerone, kisasszony. Egy roppant falu, melyben +hatvanezer ember lakik...</p> +<p>—De érdekes. A korcsma korintusi stílben épült, s a templom egy nagy +pajta.</p> +<p>—Furcsának találja a mi világunkat ugy-e?</p> +<p>—De érdekesnek, nagyon érdekesnek. Sohase láttam ennyi napsütést. Itt +mindenüvé süt a nap. És a parasztasszonyok cinóber szinü kendőikkel. +Aztán az urak, akik egyebet se csinálnak, csak a pénzt dobálják ki az +ablakon.</p> +<p>—Mert itt mindenki paraszt, senki se úr.</p> +<p>—Annyi bizonyos, hogy felejthetetlen napokat töltöttem itt s hogy az +országuk bájos. Igaz, hova küldjem a <i>Notre coeur</i>-t?<span class='pagenum'>[Pg 17]</span></p> +<p>—Tetszett önnek?</p> +<p>—Nagyon. Jó író ez a Guy de Maupassant.</p> +<p>—Én nem is ismerek más írót. Nekem ez az egy is elég.</p> +<p>—Akkor hát ez a kötet kedves önnek s én majdnem megfeledkeztem róla.</p> +<p>—Boldog volnék, ha megtartaná, kegyességből irántam. Egy szép könyv +olyan, mint egy virág; értéktelen s minden szerénytelenség nélkül föl +lehet ajánlani. A más szép gondolatai révén, talán kérhetek egy kis +helyet könyvtára egyik zugában.</p> +<p>—Ezt a virágot önnek akartam adni, de most már nem adom. Nem akarok +kvittelni önnel. Azt akarom, hogy adósa maradjak. Isten önnel, +Monsieur Vidovics.</p> +<p>—Köszönöm, kisasszony, Isten önnel.</p> +<p>S megindult az alsó ház felé.</p> +<p>A leány folytatta útját, de pár lépésnyire megállt, s visszanézett. +Mikor a férfi eltünt a szeme elől, leeresztette a kötényét; virágai +lehulltak a földre.<span class='pagenum'>[Pg 18]</span></p> +<p>Aztán két sűrűn összehajtott papirlapot vett ki a zsebéből. Az egyik +egy <i>express</i> küldött levélnek a fogalmazványa volt; ezt a levelet egy +héttel ezelőtt ő írta az apjának. A másik az a távirat, amelyet ma +kapott Van der Kerkhoven úrtól. Mindakettőt elolvasta még egyszer:</p> +<p>Amaz így szólt:</p> +<p>„Van itt egy Monsieur Vidovics. Elég jómódu. Mintegy másfélmillió +tallérnyi vagyon. Csupa szántóföld. Szép fiu, fiatal, egészséges. +Művelt is, ha éppen akarod. Mit szólnál hozzá, ha mint Madame Vidovics +térnék vissza Hágába? <i>Emma.</i></p> +<p>Utóirat: Barna, nem lángész, az én genre-em."</p> +<p>A táviratban meg éppen csak ennyi volt:</p> +<p>„Van der Kerkhoven kisasszony, Horváth-Joannovics úrnőnél</p> +<p class="jobb">Puszta-Rác-Árokszállás<br> +per Vásáros-Berény.<br> +(Magyarország.)</p> +<p>Bánom is én. <i>Apád.</i>"<span class='pagenum'>[Pg 19]</span><br></p> +<p>Kétfelé hasította előbb az egyiket, aztán a másikat. Majd összetépte +mind a kettőt apró darabokra s ezt a konfettit is odaszórta a virágok +közé.</p> +<p>*</p> +<p>Vidovics Feri az alsó házban fölvette a lovagló bekecsét. Megkerülte a +nagyudvart s az istállók felé tartott. Olyan egyenesen járt, hogy aki +messziről látta, okvetetlenül azt mondta magában:</p> +<p>—Ez vagy főherceg, vagy egy becsipett ember, aki mindenáron nagyon +egyenesen akar lépni.</p> +<p>Kitünően tartotta magát. De hogy végre nyeregben ült, mégis nagyott +lélekzett. Olyanformán volt, mint Montmorency herceg, a nagy hadvezér, +akiről följegyezték, hogy késő vénségében nem tudott se járni, se +feküdni, csak ülni és lovagolni.</p> +<p>A lova bácskai ló volt, aki értette ezt az állapotot. Ahogy a gazdája +a nyeregbe pattant, konstatálta magában:</p> +<p>—A gazdám egy kicsit ki van készítve.<span class='pagenum'>[Pg 20]</span> Vigyázzunk s helyette nekünk +legyen eszünk. Különben megbízhatik bennem, mert tudom én, hogy mi a +kötelesség.</p> +<p>S csöndesen poroszkált előre a jól ismert úton.</p> +<p>Vidovics Feri számított erre a hűségre. Annyira megbízott a lova +erkölcsében, hogy alig haladtak pár száz méternyire, nyugodtan +elaludt.</p> +<p>Ha tudta volna, hogy hová viszi az ostoba állal! Mekkorát rántott +volna a gyeplőn! Mint fordult volna ellenkező irányba! Hogy +sarkantyuzta volna a paripáját! Mily szélsebesen vágtatott volna +máshová, akármerre, csak hazafelé nem! Hogy rohantak volna, bár a +pokolba, lóhalálában!...</p> +<p>De az ember sohase tudja, hol leskelődik rá a fátum. Ha véletlenül nem +mészsz ki az utcára, mikor tégla esik az emberek fejére, száz +esztendeig élsz s annak idején békén ringathatod szépunokáidat. Csak +annyi kell hozzá, hogy ott maradj, ahol vagy. De te nem maradsz +otthon, veszed a cilinderedet<span class='pagenum'>[Pg 21]</span> és a sétapálcádat, gondtalanul +kisétálsz s remekül eltalálod, hogy éppen oda állj a lehulló tégla +alá.</p> +<p>Ha Vidovics Ferit véletlenül visszatartja a Van der Kerkhoven +kisasszony társasága s csak egy hét mulva tér haza Berénybe, hogy +másnap vasútra üljön s meg se álljon Nizzáig... vagy ha hű lova, a +derék Calvados, fölháborodva gazdája szégyelni való állapotán, leveti +a mértéktelen embert egy kőrakásra s ez hat hétig nyögi József napját +a rác-árokszállási alsóházban: akkor hősünk ma Szilas és Bodrog +vármegyék főispánja, boldog férje a Joannovics-lányok egyikének vagy +Van der Kerkhoven Emmának, még boldogabb apja négy vagy öt nagyfejü +Vidovics-fiunak s ez a történet sohase íródik meg.</p> +<p>De ha az ember maga se tudja, mit cselekedjék, vagy mit ne +cselekedjék, hogyan tudja a ló?!...</p> +<p>Szóval, hasonlóan azokhoz az angol matrózokhoz, akik föllázadva a +kapitányuk<span class='pagenum'>[Pg 22]</span> ellen, megitták az Indiába küldött pálinkát, aztán +zátonyra kormányozták a hajót s holtrészegen táncoltak át a +másvilágra: Vidovics Feri teljes öntudatlanságban, mámorosan lovagolt +végzete elé.</p> +<p>Egyszerre fölriadt, mert a lova megállott. Úgy tetszett neki, mintha +csak pár pillanatig aludt volna, de már Berényben voltak. Calvados a +Sugár Mariska háza előtt állapodott meg s várta az utasítást.</p> +<p>—Nem bánom, Calvados, mondjunk jó reggelt Mariskának.</p> +<p>Vidovics Feri máskor is ebben az órában szokott kilovagolni s rendesen +stációt tartott a Mariska ablakai előtt. Calvados nem volt tisztában +vele, hogy a szokásos programnak ez a pontja ma el is maradhatott +volna.</p> +<p>—No hát vigyázva lépkedjünk, Calvados.</p> +<p>Ezt a figyelmeztetést az tette megokolttá, hogy hősünk a kocsiútról +átvezényelte lovát a gyalogjáróra, ahová egy keskeny padlón át +vezetett az út. Az árkot, mely a<span class='pagenum'>[Pg 23]</span> gyalogjárót az országúttól +elválasztotta, bajos lett volna átugratni, mert a Sugár Mariska +utcájában a gyaloglók számára fentartott útvonal meglehetősen keskeny +volt s Calvados könnyen beugorhatott volna az ablakon. Vidovics Feri +ugyan átsétáltathatta volna a lovát a kocsipallón is, de Vidovics Feri +nem a kapuhoz, hanem az egyik ablakhoz igyekezett.</p> +<p>A szives olvasó ezt az expediciót bizonyára hősünk mámorával fogja +magyarázni. Ebből a mámorból már alig volt valami; a reggeli levegő és +a hosszas szendergés Vidovics Ferit majdnem teljesen kijózanították. +Ellenben a leírt rendellenesség helyi szokás volt Berényben, kétségen +kivül olyan helyi szokás, amelyet csak az előkelőségek gyakoroltak. Az +udvariasságnak ezt a nemét a huszártisztek tették divatossá s egy pár +esztendeig ez a palló-vizit volt Berényben a <i>chic</i> utolsó szava. A +palló-vizitnek megvolt az az előnye, hogy a ló elfoglalta a +gyalogjárót, a gyalogjáró plebéjusokat le<span class='pagenum'>[Pg 24]</span>kényszerítette a kocsiútra, +ami a városi közgyülésen temérdek rekriminációnak s az egész városban +sok áldatlan háboruságnak volt az okozója, de a berényi hölgyek előtt +igen kedvesnek tünt föl. Aki azonban a kocsi-pallót használta, azt +csak másodosztályu úrnak lehetett tekinteni.</p> +<p>Sugár Mariska éppen az érem-gyüjteményét rendezgette... De hadd +mutassam be Sugár Mariskát.</p> +<p>Sugár Mariska a gazdag, zsugori Vitkovszki Vazul elvált felesége volt. +Ennek a Vitkovszkinak a vagyonát egy pár százezerre becsülték, de +kevesebb tartásdíjat, mint ő, elvált férj nem fizetett az +osztrák-magyar monarkiában. Sugár Mariska úgy segített magán, hogy +kiadta a szobáit diákoknak, katonatiszteknek, szinészeknek és +szinésznőknek. Tessék elképzelni egy elvált fiatal asszonyt, aki +szobánkint adja bérbe a házát, aki mindenkit ismer s aki asszonyokkal +nem barátkozik; egy sötét teintü, villogó szemü, csinos teremtést, +csókra intő ajkak<span class='pagenum'>[Pg 25]</span>kal s azokkal a felséges idomokkal, amelyek +nyugtalanná teszik az ifju legénykét épp úgy, mint a komoly, +pápaszemes, gondsujtotta családfőt, aki beíratni viszi a fiát: vajjon +nem természetes-e, ha az ilyen asszony rossz hírbe keveredik?! És +Sugár Mariskáról senki se beszélt rosszat, még a diákok se, akik pedig +elég sűrűn adósok maradtak neki a lakáspénzzel. Ezt a tekintélyt java +részben a tiszteknek köszönhette, akik „jó leány"-nak ismerték s akik, +mivel mindig volt egy-egy öreg főhadnagy lakója, télig-meddig +kincstári asszonyt láttak benne. Egyébként őt tartották a legvidámabb +asszonynak Berényben s nem ok nélkül, mert elég lármás életet élt; de +apró passziói s kiváltképpen rajongása a művésznők iránt elárulták, +hogy szíve nincs szomoruság s ama homályos vágyakozások nélkül, +amelyeket az éremgyüjtés nem elégíthet ki.</p> +<p>—Jó reggelt, Mariska!</p> +<p>—Nini... Mi történt magával, Feri, hogy ilyen hamar visszajött?<span class='pagenum'>[Pg 26]</span></p> +<p>—Az, hogy elvesztettem a szívemet, de megkerestem. S mikor +megtaláltam, siettem vele haza.</p> +<p>—E szerint a hollandus kisasszony nem mese?</p> +<p>—Olyan valóság, mint egy csokoládégyár.</p> +<p>—S hogy kerül ide? Árokszállásra?</p> +<p>—A magyarázat igen egyszerü. Együtt voltak a frohsdorfi intézetben +Joannovics Terkával s most kedvet kapott meglátogatni a barátnőjét.</p> +<p>—És annyira megszerette Árokszállást, hogy már egy hónapja itt +ül?!... Mert legalább egy hónapja, hogy mindenütt csak róla beszélnek.</p> +<p>—Mint Pickwick úr az emberiséget, keblére öleli egész Magyarországot, +le az utolsó cigánygyerekig. Népviseletben jár s holland nyelvre +fordítja a főjegyző költeményeit.</p> +<p>—Szép? Csinos?</p> +<p>—Tudja, afféle Rubens-alakot igér. Ahhoz<span class='pagenum'>[Pg 27]</span> képest, hogy szőke, talán +nagyon is egészséges az arcszíne.</p> +<p>—Hogy hívják? Van der Bilt?</p> +<p>—Van der Kerkhoven. Szép név. Kerkhoven holland nyelven annyit tesz, +hogy koporsó.</p> +<p>—De sok kakaóföldje van, mi?.... Jőjjön be s beszéljen el mindent a +legapróbb részletekig. Nagyon kiváncsivá tettek erre a leányra.</p> +<p>—Nem megyek be, mert részeg vagyok.</p> +<p>—Ugyan menjen. Láttam én már magát cifrább kedvben is.</p> +<p>—A művelt francia részegen nem megy vizitbe. Különben megadhatom a +kivánt fölvilágosításokat, így lóháton is. Tehát mindenekelőtt: nem +kakaóföldek, hanem csokoládégyár. Képzeljen, Mariska, annyi +csokoládét, amennyit csak tud. Például tegyük föl, hogy Emma +kisasszony megajándékozna szívével és kezével: harminc esztendeig +folyton csokoládét ehetne egész Berény, mind a hatvanezer ember.<span class='pagenum'>[Pg 28]</span></p> +<p>—S mennyit tesz pénzértékben ez a rengeteg csokoládé?</p> +<p>—Harminc-negyven milliót. Tudja, náluk tíz millió az már nem is +határoz.</p> +<p>—Csinos parti! S maga mióta udvarol neki?</p> +<p>—Komolyan beszél?</p> +<p>—Persze. Az egész város tele van vele.</p> +<p>—Én azt hittem, hogy tréfálunk. De ha komolyan beszélünk, mondja, +kedves Mariska, mire volna jó nekem a Van der Kerkhoven kisasszony +roppant gazdagsága? Hogy egy tanya helyett tíz tanyám legyen? Nekem az +az egy tanya is elég dolgot ad.</p> +<p>—Lárifári. Tudom, hogy van miből megélnie s ha éppen költekezni akar +egy kicsit, ezért még nem kell megházasodnia. De gazdag gazdagot +választ; ez már világ sora.</p> +<p>—A gazdagnak nincsen igaza: a legtöbbször rossz üzletet csinál. +Különben nem vagyok olyan gazdag, hogy sokáig el tudjak tartani egy +Eldorádóból érkezett hölgyet,<span class='pagenum'>[Pg 29]</span> akinek a papája csokoládé-király. Ma +parasztleánynak öltözik, de holnap Ausztráliába küld kalaptollért, +amilyen nincsen másnak.</p> +<p>—Hát az ő milliói?</p> +<p>—Azokat egyelőre ne vonjuk ki az üzletből: nagyon jól jövedelmeznek. +De tegyük föl, hogy Van der Kerkhoven papa hirtelen megőrülne s +gyémánttal telt zacskókat csapkodna a fejemhez, mondja, mit csinálnék +ezekkel a fölösleges milliókkal? Kártyázni nem tudok, versenyistállót +soha se fogok tartani... Hé, Calvados, ne fickándozzál, te vén +szamár!... Ami pedig a Cléo de Mérode-okat, meg a többi különösen +fésült hölgyeket illeti: ha elszerződném a Van der +Kerkhoven-családhoz, bizony Isten, mint becsületes kalmár állanám az +alkut.</p> +<p>—Ugyan ne mondja!</p> +<p>—Pedig most nagyon komolyan beszélek. Lássa, Mariska, én el vagyok +perzsaszőnyegek és perzsa lányok nélkül, egy nagy csűrben, melyben sok +a tulipános bútor s még több az evőeszköz, de kevés a műtárgy.<span class='pagenum'>[Pg 30]</span> +Megvagyok egy rossz bricskával s Cipriani báró azt mondja rólam, hogy +nem tudok élni. Talán igaza is van. Annyi bizonyos, hogy engem egy +oldal szalonna meg egy meleg takaró egy hétre teljesen kielégít. +Szeretem az osztrigát, a jó szivart, a zenét; s megbecsülöm a +kényelmet. De ha mindez nincs, engem nem nagyon bánt; eszembe se jut. +Ha egy májusi délután végigfekszem a fűben s elnézem az égen a +bárányfelhőket, nem azon jár az eszem, hogy nem az én lovam nyeri meg +a Derbyt; ha a béreseimmel beszélgetek, nem vágyódom előkelő dámák +után, akik Whistlerről mondanák el nézeteiket. Azt hiszem, könnyen +viselném a szegénységet is, bár igen nagy örömem, hogy azt tehetem, +amit akarok, jöhetek, mehetek, amerre tetszik és senkise rendelkezik +velem. Szóval Parlagi Jancsi vagyok, aki néha nagyokat iszik s néha, a +legszívesebben, nem csinál semmit, csak nézelődik. Ez nálam már +családi hagyomány, nevelés és hajlandóság dolga. Mire való<span class='pagenum'>[Pg 31]</span> volna +nekem a parti és a Van der Kerkhoven papa milliói?</p> +<p>—Ez csak olyan beszéd. A pénz lehet sok, de soha se lehet elég. +Akinek sok van, még többet akar. Valami ambiciónak élne; egyszer majd +csak eszébe jut valami. Nagyban gyakorolná a jótékonyságot.</p> +<p>—Köszönöm. Ahhoz már önző vagyok, hogy a szegényekért föláldozzam +magam. Megházasodni—jótékony célra!... Kegyetlen gondolatai vannak, +Mariska!</p> +<p>—Soha se hetvenkedjék. Láttam én már Vidovicsot, aki ötven esztendős +koráig élcelődött a házasságról s aztán háromszor is megházasodott.</p> +<p>—Az igaz, ebben a népes családban mindenre talál példát, különösen a +szamárságokra. De mondja csak, Mariska, magának olyan kitünő +értesülései vannak!... Ha Van der Kerkhoven kisasszonyt házasítják, +azt értem. Egy hónap óta ő a környéken a legérdekesebb személy; ennyi +pénz senkit se hagyhat békén. Hanem azt már nem<span class='pagenum'>[Pg 32]</span> értem, hogy miért +éppen engem szemelnek ki a vőlegényének? Miért nem Ciprianit, aki +nyolcvanezren felül minden összegnek udvarol? Miért nem Vizaknayt, aki +úgylátszik, belé szeretett, legalább néha egy negyedóráig is úgy néz +rá, mint egy hű, de igen beteg kutya?... Miért nem akárkit? Miért +éppen engem?</p> +<p>—Mert maga egy hónap alatt harmadszor ment ki Horváthékhoz, ami nem +szokása. Mert... mit tudom én?! Van der Kerkhoven kisasszony +bizonyosan jobban tudja, mint én.</p> +<p>—Az, szegény, nem is sejti, hogy millióira Berényben szemet vetettek, +a nemzeti vagyon öregbítése végett. Ha háromszor is kinn voltam náluk, +Terka az oka; azt mondta: „Szegényt nem hagyhatjuk árván; magának +helyt kell állnia." S én helyt állottam. Legalább beszélhetett +valakivel egy pár szót. Napokon át nem volt kihez szólnia. Horváth +Jóska megtanította magyarul káromkodni s aztán levette róla a kezét.<span class='pagenum'>[Pg 33]</span></p> +<p>—Kedves Feri, én azt mondom magának, hogy ha két embert ilyen +határozottan házasítanak, a hiba sohase az egész világé, hanem mindig +a gyanusítottaké. A kettő közül az egyik mindenesetre ludas. Úgy +látom, ebben a dologban maga a hibás; maga udvarolt. Gyónja meg. +Okosabb, ha meggyónik.</p> +<p>—Kedves Mariska, erre én azt felelem magának, hogy ebben a dologban +én éppen olyan ártatlan vagyok, mint Van der Kerkhoven kisasszony. Nem +udvaroltam. A berényi közvélemény téved. S hogy mennyire téved, +mutatja az, hogy én a hét végén utazom San-Remoba.</p> +<p>—Ah, ah! Vége egy szerelmi regénynek!</p> +<p>—Ez a szerelmi regény el se kezdődött. Maga nem hisz a hivatalos +cáfolatnak. Nos, én bizalmasan azt is elmondhatom magának, hogy soha, +semmi szín alatt, el nem venném Van der Kerkhoven kisasszonyt. +Először, mert: nem szeret. Már pedig én keveset követelek az élettől, +de azt igenis<span class='pagenum'>[Pg 34]</span> megvárom tőle, hogy a kivel én megosztom minden +napomat, annak én legyek a jóisten. Nem venném el, másodszor azért, +mert: én se szeretem őt. Nekem nagyon okos. Ha valaha elkövetném azt a +helyrehozhatatlan ostobaságot, hogy megházasodjam, bizonyosan egy kis +bolondot vennék el... de az aztán nagyon kedves kis bolond legyen!</p> +<p>—És harmadszor nem venné el azért sem, mert mint jó Vidovics, szentül +megfogadta, hogy sohasem fog megházasodni.</p> +<p>—Nem, azt nem fogadtam meg. Amint nem fogadtam meg azt sem, hogy nem +fogok párbajozni. Azt sohasem tudja az ember előre. De nem veszekszem +s nem keresem a házasság veszedelmét.</p> +<p>—Inkább elutazik.</p> +<p>—Inkább elutazom.</p> +<p>—S mondja, miért tart úgy a házasság veszedelmétől? Maga nem ötven +esztendős.</p> +<p>—Mert tudom, hogy minden asszony elégedetlen s mindegyik az urától +kéri számon, amit az élet tagadott meg tőle. Már<span class='pagenum'>[Pg 35]</span> pedig az élet +mindenkitől megtagad valamit. Semmi kedvem egy örök szemrehányást +hordozni ártatlanul.</p> +<p>—S ebben a meggyőződésben élve, mégis képes volna elkövetni a +helyrehozhatatlan ostobaságot?</p> +<p>—Ha nagyon szépen kér rá valaki. De igen nagyon szépen kell +kérnie!... Van magamhoz való eszem, de a férfiak gyöngék s a leányok +erősek. Valami érthetetlen fegyverök van, amelytől félek, mint ahogy a +zuluk félnek a fehérember Winchester-fegyverétől. Különben nagyon +részeg lehetek, mert bölcselkedem.</p> +<p>Ebben a pillanatban egy podgyászszal megrakott, csukott batár fordult +be az utcasarkon és Sugár Mariska, aki hárászkendőjébe burkolózva, +nyugodtan könyökölt a nyitott ablakon, hirtelen fölemelkedett.</p> +<p>—Ahá, az új lakóim!</p> +<p>—Kiadta a főhadnagy szobáját?</p> +<p>—Igen. Tegnap. Két kis énekesmadárnak.</p> +<p>—Csinosak? Érdemes megvárni őket?<span class='pagenum'>[Pg 36]</span></p> +<p>—Még egyiket sem láttam, csak a nagynénjökkel beszéltem. Kitünő +figura; olyan mézes s olyan előkelő, mintha bálanyának született +volna. Majd meglátja, milyen jó alak.</p> +<p>Kezet nyujtott s visszahuzódott az ablaktól.</p> +<p>Calvados azt hitte, hogy elvégezték a dolgukat s menni akart. De +gazdája egy mozdulattal megértette vele, hogy másképpen rendelkezik.</p> +<p>Ott maradt az ablaknál s megvárta a batárt. A rozoga, ócska, sáros +bárka bekanyarodott a kocsipallón s megállt a kapu előtt.</p> +<p>Míg a kaput belülről kinyitották, a kocsis kidugta a fejét két óriás +kosár közül s alázatosan köszönt a nagyságos úrnak.</p> +<p>—Honnan jössz?—kérdezte tőle Vidovics rácul.</p> +<p>—A fogadóból,—felelte a kocsis.</p> +<p>—Csak a podgyászt hozod?</p> +<p>—Nem, az uraságok is benn ülnek.</p> +<p>Ez a fölvilágositás meglehetősen fölösle<span class='pagenum'>[Pg 37]</span>gessé vált, mert a bárka +megizzadt ablaküvege mögött egy női fej jelent meg, mely a kis ülés +felől kíváncsiskodott ki az utcára. Vidovics nem láthatta jól a +kiváncsi fejet; amit mégis észrevett, egy csöppet se elégítette ki.</p> +<p>—Öregnek látszik s mintha mosolygott volna. Ez a nagynéni. De hol van +a macska, jobban mondva, hol vannak a macskák?</p> +<p>A kaput kinyitották s a bárka behömpölygött az udvarra. Vidovics a +kapufélfához kormányozta Calvadost. Mariska a cselédeivel már kinn +állt az udvaron s mikor a kocsis nagynehezen megállította gebéit, +udvariasan nyitotta ki a bárka ajtaját.</p> +<p>A kocsiból legelőször is egy alacsony termetü s fürge mozgású öreg +hölgy pattant ki, aki nyájasan üdvözölte Mariskát s aztán a +bennülőkhöz fordult. Azok mintha nem akartak volna mindjárt +kiszállani. Pár pillanatnyi parlamentálás után Mariska meg az egyik +cselédje eltüntek s nemsokára egy gyékénynyel tértek vissza, melyet a +kocsi<span class='pagenum'>[Pg 38]</span>tól a folyosó lépcsőjéig vezető, kissé lejtős útra terítettek.</p> +<p>—Sáros nekik az udvar,—szólt magában Vidovics Feri.—Ejnye be +kényesek!</p> +<p>A következő percben Mariska és az öreg hölgy két bundába és +nagykendőbe burkolt, tetőtől-talpig bebugyelált női alakot emeltek ki +a kocsiból, akiket takaróiktól alig tudtak a széles bárkából +kifejteni. Mintha két kényes, délszaki növényt emeltek volna le onnan, +hogy a melegházba vigyék.</p> +<p>Vidovics Feri még csak az orrukat sem láthatta nagykendőiktől, de +azért le nem vette róluk a szemét.</p> +<p>—Úgy ugrálnak mint a gazellák,—monologizált, mialatt amazok +felszöktek a lépcsőn s eltüntek a szobájokban.—Egyik sem lehet +idősebb tizennyolc esztendősnél... Hátha egyszerüen bemennék hozzájuk?</p> +<p>De maga se tudta miért, nem tudta elszánni magát, hogy berontson a +szobájukba, ahogy művésznőkkel szemben már megszokta. S Mariska, mikor +áthaladt a folyo<span class='pagenum'>[Pg 39]</span>són, hogy visszamenjen a maga lakásába, álmélkodva +látta, hogy Vidovics Feri még most is ott táncoltatja lovát az ajtaja +előtt.</p> +<p>—Maga még most is itt van, Feri?</p> +<p>—Látni akarom az énekes madárkákat.</p> +<p>—Arra még ráér. Menjen haza és aludja ki magát.</p> +<p>—Olyan illetlennek talál, hogy nem mutathat be nekik?</p> +<p>—Most mindjárt?</p> +<p>—Természetesen.</p> +<p>—Ohó! Az lehetetlen. Először, mert, öltözködnek. És másodszor...</p> +<p>—Másodszor is van?</p> +<p>—Ezt kellett volna először mondanom. Tudja, ezek nem affajták, +akikhez csak úgy egyszerüen beállít az ember. Első tekintetre látni, +hogy jobb családból valók. Nem az Apor Ilonka-genre, amivel nem akarom +kicsinyleni a hódításait.</p> +<p>—Csak tessék. Ezek tehát ama bizonyos szegény, de becsületes, rossz +sorsra jutott, de büszke lengyel főnemes leányai?...<span class='pagenum'>[Pg 40]</span></p> +<p>—Azt éppen nem mondom. Az öreg hölgy szavaiból úgy vettem ki, hogy +zeneprofesszor az apjok.</p> +<p>—Ah, zongorahangoló! Az már más. Eszerint testvérek?</p> +<p>—Annyira testvérek, hogy ikrek.</p> +<p>—Ah, ah, egyre érdekesebb a dolog. S én haza menjek aludni? De +maradjunk a főkérdésnél. Csinosak?</p> +<p>—Mint két rózsabimbó. S egyik olyan, mint a másik. Annyira +hasonlítanak, hogy össze lehet őket téveszteni.</p> +<p>—S hogy ez ne történjék, az egyik piros, a másik pedig kék szalagot +visel.</p> +<p>—Amint mondja.</p> +<p>—De hisz ez <i>Giroflé és Girofla</i>, az operette!</p> +<p>—Azt mondják, hogy a színháznál így nevezik őket.</p> +<p>—Lám, lám, lám, lám. És maga azt kivánja, hogy haza menjek?</p> +<p>—Természetesen. Remélem, nem akar nálam botrányt csinálni? Ezek még +nem<span class='pagenum'>[Pg 41]</span> ismernek; azt gondolhatnák rólam, amit akarnak. Mit tudják azt, +hogy maga három napig ivott?!</p> +<p>—Azért ne haragudjék rám, Mariska; már megyek. De mondja, nem +láthatnám őket az ablaknál?</p> +<p>—Ó, még ráér megismerkedni velök. A szezon végéig itt maradnak.</p> +<p>—Igen, de én egy pár nap mulva megyek San-Remoba. Pénteken, vagy +legkésőbb szombaton.</p> +<p>—No, addig nem fogja elcsábítani őket.</p> +<p>—De büszke a lakóira!</p> +<p>—Majd maga is más hangon fog beszélni, ha megismerkedik velük. +Lasciate ogni speranza.</p> +<p>—Maga minden szinésznőről ezt mondja. S ezért szeretem magát. Nem +ábrándul ki soha. Imádom magát, Mariska. S hogy megmutassam, mennyire +tisztelem e házat: megyek.</p> +<p>—Azt hiszem, ideje, hogy menjen. Cal<span class='pagenum'>[Pg 42]</span>vados már alszik. Mintha ez is +három napig ivott volna, szegény.</p> +<p>Elbúcsuztak s Vidovics Feri végre megindult hazafelé. Kiléptette lovát +a kocsiútra, de nem állhatta meg, hogy ha messziről is, oda ne +tekintsen arra az ablakra, mely azelőtt a főhadnagyé volt.</p> +<p>Két leányfejet pillantott meg az ablaküvegek mögött. Nem láthatta jól +az arcukat, mert az ablaktáblák pántjai egy kissé eltakarták őket, de +amit látott, azzal megvolt elégedve.</p> +<p>Levette a kalapját s nagy reverenciával köszöntötte őket. Úgy tetszett +neki, mintha a két leányfej mosolyogva viszonozta volna az üdvözletet.</p> +<p>—Lám, nem is olyan haragosak!—szólt magában s az utcasarokhoz érve, +visszapillantott az ablak felé.</p> +<p>Mire haza érkezett, annyira elálmosodott, hogy ruhástól ledőlt a +kanapéjára s menten elaludt.</p> +<p>Azt álmodta, hogy csillagtalan éjjel va<span class='pagenum'>[Pg 43]</span>lami nagy fekete vízen jár, +gyászos baldakinu, könnyü ladikon; szemközt vele, a homályban, sötét +alakok eveztek, akiknek nem láthatta az arcát. Előtte, fehér ruhában, +átázott arccal, halotthalavány női alak feküdt, akiről nem tudta, él-e +még vagy meghalt; nem mert közelebb hajolni hozzá s remegett, hogy a +ladikot csapkodó habok elragadják tőle. Szorongva leste, merre +láthatná a partot, de csak a koromsötét eget s a fekete vizet látta; +sehol, semerre egy fénysugár. A sötét alakok hangtalanul eveztek s +szorongását rémítő félelem váltotta föl; a torka összeszorult, +homlokát hideg verejték borította el s szíve őrülten kalapált. +Egyszerre valami megcsillant a vízen. Már azt remélte, hogy a parti +lámpa, mikor rémülten vette észre, hogy komor ciprusfák között +sírkövek meredeznek előtte s a szigettemető csillogó márványkövei csak +a ladik lámpájának gyér világát verik vissza a vízre... Aztán +kápolnaszerü, komor épület mellett haladtak el s az egyik evezős +hir<span class='pagenum'>[Pg 44]</span>telen fölegyenesedett. Kiáltani akart, de hang nem jött a +torkából. Behunyta a szemét s mire fölnézett, a fehérruhás nő már nem +volt a ladikban. Kétségbeesve tekintett hátra, de maga mögött csak a +fekete kőkereszteket látta s mintha egy elhaló hang a nevén szólította +volna... A zokogás kitört kebléből s fölébredt.</p> +<p>—Igazán sokat ittam,—szólt, megtörölve a szemét. Mintha valami +ónsulytól szabadult volna. De érezte, hogy a szíve még most is sebesen +ver.</p> +<p>Megnézte az óráját. Esti hét óra volt.<span class='pagenum'>[Pg 45]</span></p> +<h3>II.</h3> +<p>Oly büszkék vagyunk lelki világunkra s egy rocska hidegvíz elég rá, +hogy szétszórja legmakacsabb gondolatainkat, elnyomja rossz +sejtelmeinket s elfelejtesse velünk azt az érzésünket, melyet már-már +urunknak és parancsolónknak tekintettünk. Ha lelked zaklatott, +háborgó: állj a zuhogó alá s mire megtörülköztél, egy pár óráig más +szemmel nézed az egész világot.</p> +<p>Vidovics Feri, mikor este nyolc óra tájban kilépett a fürdőszobájából, +teljesen megfeledkezett arról a veszedelemről, mely őt Van der +Kerkhoven kisasszony képében fenyegette; egy pillanatig se +foglalkozott azzal, hogy rosszat álmodott s nem emlékezett rá, hogy +aznap délelőtt, mámora<span class='pagenum'>[Pg 46]</span> ködében, két leányfejet látott, amelyek mintha +integettek volna feléje a fehér jácintok és rózsaszínü gardéniák +közül.</p> +<p>Csak arra gondolt, hogy egy pár nap mulva San-Remo olajfái között fog +bolyongani, pompázó tavaszban, melyhez képest a mi májusunk zord, +szigoru időszak. Találgatta, vajjon átrándul-e a galamb-lövésre s +előre örült az excentric alakoknak, az átutazó Héróknak és Juliáknak, +akikkel a vendéglő-élet vásári zsivajában köt majd ismeretséget „pour +une éternité", ami nála annyit fog jelenteni, hogy: a soha viszont nem +látásra.</p> +<p>De mit csináljon az ember Vásáros-Berényben este nyolckor, ha egy +órával előbb tökéletesen kialudta magát? Az ember elmegy a színházba, +mint mindenki. Berényben, ahol a társaságos életnek megvannak a maga +külön törvényei, ez az a hely, ahol élned és halnod kell. Ha éhes +vagy: megvacsorázol a páholyodban, ha a jókedv pirosra festi képed: +narancsokat dobálsz a<span class='pagenum'>[Pg 47]</span> színpadra s ha nem tudod miért, elfog a spleen: +pezsgős pohárral a kezedben várod Hamletet, mert arcod víg a bánat +idejében...</p> +<p>Behivatta a legényét s kiadta neki a parancsot:</p> +<p>—Akármikor jövök haza, hat órakor felköltesz s megmondod Gyurkának, +hogy fogja be a két szürkét. Szent-Jánosra megyek. Ha a tiszttartó +bejönne, nem kell befogni.</p> +<p>Aztán kisétált az utcára.</p> +<p>A nagy csűr, ahogy Vidovics a házát nevezte, közel volt a piactérhez; +csak egy pár lépést kellett tennie s már ott volt Berény város +szívében.</p> +<p>A piactérre már ráborult a nyugodalmas éj. A boltajtók nagyobbrészt +zárva voltak; itt-ott hallatszott egy-egy elkésetten gördülő vasajtó +csikorgása. A villamos lámpák alatt álldogáló subás falusiak, a +József-napi vásár utolsó vendégei, hazafelé kászolódtak, s a piacot +körülölelő kis utcák gyorsan szítták föl magukba a pihenésre siető, +sötét alakokat. A roppant térséget, ahol egy negyed<span class='pagenum'>[Pg 48]</span>órával ezelőtt még +bunyevác, magyar, sváb és rác parasztok tarka sokasága nyüzsgött, +birtokba vette a csend és homály. A tér északi szélén magánosan álló +nagy templomot mélységes sötétség környékezte, s mögötte, az egész +tájékon, vak homály és kisérteties némaság ült.</p> +<p>Csak délnyugatról, a <i>Metropole</i>-szálló oszlopos homlokzata felől +hallatszott némi lárma s a tér keleti részén csillogott élénkebb +világosság, ahol a felhők közt bujkáló holdtól ezüstszürkére enyhült +szemhatáron az új színház barokk formái rajzolódnak.</p> +<p>Vidovics szerette ezt a roppant piacot, mely terének bőségével és +pazarságával a rónaság áldásaira emlékeztette. Arra gondolt, hogy a +köröskörül békén pihenő, rengeteg síkságot, melyre oly kegyesen tekint +a jóságos ég, nem teheti immár szegénynyé és nyomorulttá semmiféle +civilizáció: se a villamos lámpák fényüzése, se a <i>Metropole</i>-szállóba +importált pezsgőtenger, se a fegyveres béke őrzőinek egész szárazföldi +lovas<span class='pagenum'>[Pg 49]</span> és gyalogos állománya, se a cigányzene szította szenvedelmek, +se a Kékessy Andor színművész úr tíz lépésnyi távolságban csillogó +cilindere, mely hősünkre nézve a nyugati eszméket, Hauptmann +Gerhártot, Ibsent, Sudermannt, Planquette-et és Varneyt, sőt magát +Párist jelentette.</p> +<p>Ebben a pillanatban két fiatal hölgy haladt el mellette, gyorsan, +könnyedén, mint egy fecskepár. Olyan váratlanul surrantak el az oldala +mellett s olyan messze jártak a legközelebbi villamos lángtól, hogy az +arcukat nem láthatta, de lehetetlen volt a járásukat meg nem ismernie. +Odébb Kékessy úr tisztelettel köszönt nekik s a hölgyek fejbiccentve +fogadták az üdvözlést.</p> +<p>—Ezek az én szinész-kisasszonykáim,—szólt Vidovics Feri +magában—akik úgy hasonlítanak egymáshoz, mint két vadgalamb. Vajjon +csakugyan olyan vadak volnának-e? Nem hinném. A művészet jelentékenyen +szelidíti az erkölcsöket; legalább a régiek így tartották.<span class='pagenum'>[Pg 50]</span></p> +<p>De azért nem sietett utánok, pedig megszokta, hogy a színésznőknek az +utcán mutatkozzék be, minden körülményesség nélkül. Berényben a víg +emberek nem igen kedvelik a ceremóniát.</p> +<p>Csak a tekintetével követte őket, amíg a két leány eltünt a színház +tájékán.</p> +<p>—Lám, lám—tűnődött—az operetteírók nem találhatnak ki olyan +bolondot, amit az élet a maga naiv komolyságával meg ne ismételjen. +Tessék: Giroflé és Girofla, az egyik kék, a másik rózsaszín szalaggal. +Őszintén szólva: nem hiszek ebben a poézisben. A természet, amire tart +valamit, nem produkálja mindjárt két példányban. A csiperkegomba nem +sokat különbözik a szomszéd csiperke-gombától, de ki látott valaha két +Maréchal Niel-rózsát, amelyek formára, színárnyalataikra, leveleik +rajzára, szirmaik összefogózkodására, a százlevelüség minden intimus +bájára úgy hasonlítanának egymáshoz, mint két tyúktojás?! Az ikrek +mulatságosak, ha akarom: kedvesek is, de azok az<span class='pagenum'>[Pg 51]</span> ikrek, akiket össze +lehet téveszteni, mint Giroflét és Giroflát, nem lehetnek poétikusak.</p> +<p>Ekközben utólérte a szinészt, ki mélabúsan sétáltatta ujonnan vasalt +pepitanadrágját Vásáros-Berény középkorias kövezetén.</p> +<p>—Mondja, Kékessy úr,—szólította meg, —ön tapasztalt ember... honnan +van az, hogy minden szinésznő rosszul öltözködik?! Hogy—május avagy +december hó—minden művésznő másképp jelenik meg a napfényen, mint a +többi páváskodó szép?! Hogy ha szegény,egy korona értékü cafranggal, +akarja, nem akarja, föl kell tünnie s hogy ha annyi a pénze, mint a +polyva, nem tud úgy öltözködni, a hogy—bocsássa meg—az +úriasszonyok?! Hogy ha egyszerü és finom akar lenni, cifrább, mint egy +mór épület s hogy egy öreg, tudós asszonyban is rá lehet ismerni az +egykori művésznőre?!</p> +<p>—Ennek az Országos Szinész-Egyesület az oka,—felelt nyugodtan +Kékessy úr s kifejtelte, hogy ha ő főispán volna, mit tenne a vidéki +szinészet érdekében. Az igazgatói<span class='pagenum'>[Pg 52]</span> koncessziót nem szabad egyéb +föltételhez kötni, mint egy közönséges erkölcsi bizonyítványhoz, más +alapokra kell helyezni a nyugdíj-ügyet, véget kell vetni az +egészségtelen primadonna-kultusznak s végül szabályozni kell az állami +és városi szubvenció kérdését. A <i>szubvenció</i> szónak egyszerü +ellehelése elég volt rá, hogy valóságos ihlet fogja el a gömbölyü +bonvivant-t s Vidovics Feri kezdte élénken sajnálni, hogy mindeddig +nem kinálták meg a főispánsággal, amely kedvező helyzetben egy +kategorikus nem-mel véget vethetne e tenger panasznak.</p> +<p>—Igaz,—szólt hirtelen, merész á-proposval,—a szezon vége +szenzációsnak igérkezik. Új erők, új repertoire!...</p> +<p>—Igen, a Haller-lányok!—felelt szomoruan a yorkshirei művész.—Most +már pláne párosával kapjuk a primadonnákat! Hová sülyedtünk! Shakspere +korában...</p> +<p>—Azt mondják, nagyon érdekes kis jószágok,—rögtönözte +Vidovics.—Persze, az operette!...<span class='pagenum'>[Pg 53]</span></p> +<p>—Az operette még hagyján,—sóhajtott Kékessy úr,—de most már az +operát is a nyakunkra hozzák! Kinek kell itt az opera, ha szabad +kérdenem? <i>Zampa</i> és az <i>Alvajáró</i> Vásáros-Berényben! Nevetséges! Ha +az Országos Szinész-Egyesület...</p> +<p>—Opera-énekesnők?—vágott közbe Vidovics.</p> +<p>—Igen; az operette derogál nekik. Szép hangjuk van, különösen a +kisebbiknek.</p> +<p>—A kisebbiknek? E szerint nem ikrek?</p> +<p>—Dehogy. Csak amolyan mű-ikrek. A nagyobb hatás kedvéért. Különben +csak egy vagy két esztendő lehet köztük a korkülönbség.</p> +<p>—De nagyon hasonlítanak egymáshoz?</p> +<p>—Össze lehet téveszteni őket, mert egyformán fésülködnek s egyformán +öltözködnek.</p> +<p>—Egészen a kék és rózsaszín szalagig?</p> +<p>—Igen; roppant ápolják a hasonlatosságukat. A kék és rózsaszín +szalagra egyébként semmi szükség, mert a hasonlatos<span class='pagenum'>[Pg 54]</span>ságuk csak addig +tart, amíg az egyik megszólal. A hangjuk más. Ez az egyetlen, ami +bennük, hogy úgy mondjam, egyéni.</p> +<p>—Azt hallottam róluk, egy kicsit rátartóak.</p> +<p>—Rettenetesen nagyralátók. Máris úgy járnak-kelnek a világban, mint +két kis Patti, pedig még csak most végezték el az opera-iskolát. +Szentül meg vannak győződve, hogy fényes jövő várakozik rájok, +amelynek első stációja: Vásáros-Berény, a második: Budapest s a +harmadik: Szent-Pétervár. Az apjok telebeszélte a fejöket efféle +szamárságokkal; az öreg Svengali egyszerüen bele van őrülve a +leányaiba. Nincs az az igazgató, aki megférjen vele. Azzal kezdte, +hogy beleszólt minden próbába, kikötött a karmesterrel s reformálni +akarta az egész társulatot. Ide már csak úgy szerződtették őket, hogy +a direktor kikötötte Svengali papának a visszavonulását. Ha csak +beteszi a lábát a városba, a szerződés fölbomlik. Valóságos csapás<span class='pagenum'>[Pg 55]</span> +rájok nézve az a vén ember. Az egész télen szerződés nélkül voltak +miatta. Rettenetesen félti szegényeket; úgy látszik, arra számít, hogy +főhercegekhez adja őket feleségül.</p> +<p>—Ejha! Akkor hát hiába hívnám meg őket vacsorára?</p> +<p>—Mit képzel? Hozzánk, a kollégáikhoz is ritkán ereszkednek le. Most +vagy két este együtt vacsoráltak velünk a fogadóban, de csak azért, +mert még nem volt lakásuk. Az őszszel is egy társulatnál voltunk: +Balajtinál Miskolcon. De ott két hónap alatt nem ért bennünket ez a +szerencse. Mihelyt lakásuk van, egész nap otthon ülnek s előadás után +sonkát meg sajtot vacsorálnak.</p> +<p>—És ők ezt mulatságosnak tartják?</p> +<p>—Várják a főherceget.</p> +<p>—És mindjárt kettőt!</p> +<p>Eközben a szinházhoz értek s Vidovics észrevette, hogy a sötétből egy +szivarozó alak nagyot köszön feléje.</p> +<p>—Ah, jó estét igazgató úr. Nos, hát hogy vagyunk?<span class='pagenum'>[Pg 56]</span></p> +<p>—Bizony, kérem, nagyon megérezzük az árokszállási névnapot. Tegnap +<i>Lear király</i>-t adtuk; Leart magam játszottam, Edmundot Kékessy, +Cordeliát Ilonka: s tizenöten voltak a szinházban. Ma pláne a +<i>Bőregér</i> megy s még ma is csak félházunk van.</p> +<p>—Hja, vásár után vagyunk.</p> +<p>—De vasárnap. Nagy baj az, kérem, hogy itt az értelmiségnek csak +akkor kell a szinház, ha se névnap, se megyegyülés...</p> +<p>—Se disznótor. Igaza van. Én a mi értelmiségünket nem is nevezem +értelmiségnek. Pedig hallom, most már operát is kapunk.</p> +<p>—Mit csináljak, kérem? Az ember bele öli a vállalatba egész vagyonát +s hiába. Néha, ha ez az aranylánc nem volna, mely még boldogult +nagyatyámról maradt rám, nem tudnám fizetni a társulatot. De nekem már +a véremben van, hogy ne sajnáljak semmi áldozatot.</p> +<p>—Kékessy úr azt mondja, hogy az új énekesnők nagyon kedvesek.<span class='pagenum'>[Pg 57]</span></p> +<p>—Az egyiknek olyan hangja van, mint a La Grange-nak s a másik olyan +muzikális hogy két nap alatt betanul akármit.</p> +<p>—Akkor hát kár, hogy két példányban születtek. Egy személyben többre +vinnék, mint így kettecskén.</p> +<p>—Ó, nagy jövő vár rájok, különösen a kisebbikre, aki még nem tud +semmit. Majd megtetszik látni. Előadjuk az <i>Alvajáró</i>-t, <i>Zampá</i>-t, a +<i>Remete csengetyű</i>-jét, <i>Hoffmann meséi</i>-t... Apropos, valamire +bátorkodnám kérni a szivességét. A vidéki operák ügyében egy szerény +memorandumot szerkesztettem; holnap vagy holnapután küldöm el a +belügyminiszter úrhoz. Ha véletlenül Pestre méltóztatnék utazni, +kegyeskedjék néhány jó szóval figyelmeztetni rá a kegyelmes urat.</p> +<p>—Kedves igazgató úr, Warga ő excellenciája messziről rokonom ugyan, +de olyan messziről, hogy e nagy távolság miatt mindössze kétszer vagy +háromszor találkozhattunk, amióta a világon vagyunk. Nagyon kevéssé +ismer s tudtommal csak egyetlen egyszer<span class='pagenum'>[Pg 58]</span> emlékezett meg rólam. Ez +akkor történt, mikor a fiát Kalocsán megbuktatták. Nagyon dühös volt s +elhatározta, hogy református gimnáziumba adja a gyereket, hadd +pukkadjanak meg a jezsuiták. Azt mondják, az első pillanatban Berénybe +akarta küldeni, de aztán mást gondolt s így szólt egy közös +rokonunkhoz: „Mégis csak Debrecenbe viszem, mert ha Berénybe adom, +olyan korhely fickó lesz belőle, mint Vidovics Feri." Az én ajánlatom +tehát nem sokat használna az ön memorandumának. De majd beszélek a +sógorommal; az nagyképü ember s a szava sokat nyom a latban.</p> +<p>Ezzel jóéjszakát kivánt a művészeknek s belépett a szinházba.</p> +<p>Hogy a bérelt helyére juthasson, végig kellett mennie az egész +nézőtéren. Elég hangtalanul járt, de még se tehette ezt némi föltünés +nélkül. Ahhoz képest, hogy hatezer hold első minőségü bácskai földet +mondhatott a magáénak, Vidovics Ferinek igen jó termete volt; talán +mint szegény fiu is<span class='pagenum'>[Pg 59]</span> szembe tünt volna, de így bajos volt észre nem +venni. Aztán meg a szinházi közönség megszokta ugyan a +jövését-menését, de ma senkit sem vártak a jeunesse dorée-ból s +megjelenése az avatatlanoknak—de egyszersmind érdeklődőknek—azt adta +hirül, hogy az árokszállási dáridó, mely Vásáros-Berényt néha egy +hétre is kivetkőztette rendes formájából, immár vége felé jár. Azért +ezúttal a szokottnál is nagyobb érdeklődés kisérte a helyére s mialatt +illő csendben haladt végig a zártszéksorok között, a nézőtér figyelmét +meglehetősen elvonta a szinpadtól. A szaténblúzos polgárkisasszonykák +dühvel elegy melankóliával tekintettek utána, a szerényebb sorsu +értelmiség hölgytagjai kiváncsian pillantottak az üres páholyokra: nem +bukkan-e ki valahonnan a hollandus kisasszony feje s a jobboldali +szinészpáholy összes messzelátói mozogni kezdtek.</p> +<p>Még a szinpad is fölelevenült egy percre. Orlovszki herceg életunt +vendégei, akik az<span class='pagenum'>[Pg 60]</span> imént fagyos nyugalommal konstatálták, hogy +Eisenstein esete</p> +<p class="poem">Fura eset, ha-haha!<br> +Soha ilyet, ha-ha-ha!<br></p> +<p>hirtelen összesugtak; Adél személyesítője pedig fölhasználta az +általános elszórakozást és sietett megismételni a couplet-ját:</p> +<p class="poem">Márki, szivem,<br> +Higyje nekem,<br> +Hogy bánt ez a dolog,<br> +Mert csak aki vak,<br> +Mondana olyat,<br> +Hogy én szobalány vagyok.<br></p> +<p>Mindezt Vidovicsnak énekelte, aki ezalatt elfoglalta helyét az első +sorban. A szegény Adél csak az előbb tudta meg, hogy a szinügyi +bizottság a jövő évre nem akarja szerződtetni; egyetlen reménysége az +a fiatal ember volt, aki most ült le vele szemben. Vidovicsot jó +fiunak ismerték; ha a szinügyi bizottság csak ő belőle áll, az egész +színtársulat ott vénült volna meg Berényben.</p> +<p>Hanem ez egyszer kárba veszett a zengő kacérkodás, a meleg tekintet és +a delejes<span class='pagenum'>[Pg 61]</span> mosoly. Vidovics alig hogy letelepedett, oldalt fordult a +szinpadnak s körültekintett a nézőtéren. Azonnal megtalálta, amit +keresett. A két leány ott ült a második emeleten, egy baloldali +páholyban, közel a szinpadhoz. De mintha nem igen akartak volna +mutatkozni; meghuzódtak a nézőtér felé eső sarokban. Az egyiknek, aki +bizonyosan a padon ült, csak a frizurája látszott ki; a másik pedig, +aki lentebb, az előtérben foglalt helyet, minduntalan hátrahuzódott a +páholy belsejébe. Vidovics nekik szegezte turfmesszelátóját s várt +türelmesen.</p> +<p>Azok hamarosan észrevették a tolakodó érdeklődést és védekeztek. Hol a +szinházi nagyító-üvegüket tartották az arcuk elé, hol elbujtak +egészen. Ha ki-kipillantottak s látták, hogy az ostrom egyre tart, +hirtelen elfordultak s a nézőtér másik felén kerestek nézegetni valót, +vagy tettetett áhítatossággal temetkeztek belé az Orlovszki herceg nem +éppen tündéri szoaréjába. De a legtöbbször, alig mutatkoztak, máris +eltüntek.<span class='pagenum'>[Pg 62]</span> Abban az állbatatosságban, melylyel a nagy bolond angol +messzelátó mindenüvé követte őket, mint egy hű kutya, több volt a +komikum, mint a szemtelenség, s üldözőjüknek úgy tetszett, mintha ez +az enyhítő körülmény se kerülte volna el a figyelmöket.</p> +<p>Bár csak egy-egy pillanatra mutatták meg a fejecskéiket, e pillanat +alatt is meglátszott rajtok, hogy tulajdonképpen maguk se tudják: +nevessenek-e vagy bosszankodjanak?</p> +<p>Sőt mintha, ama nagy buzgalom ellenére, melylyel futottak, menekültek +az üldöző tekintet elől, gondjuk lett volna rá, hogy ha egy-egy +szempillantásra is, mégis csak megmutassák magukat. Kacérkodtak-e egy +kissé, vagy a nőiesség önkéntelen mozdulata volt ez, megnyilatkozása a +szendergő asszonyiságnak, melynek örök óhaja: legyőzöttnek +lenni?—Vidovics nem volt tisztában vele. De mindegy. Annyit elért, +hogy az a minden képzeletet meghaladó s még Vásáros-Berényben is +feltünő nembánomság, mely<span class='pagenum'>[Pg 63]</span>lyel már vagy tíz perc óta bőszítette a +körülötte ülő hölgyeket, nem maradt eredménytelen. Ha a közönség nem +is, ő már látta Giroflét és Giroflát.</p> +<p>S így szólt magában:</p> +<p>—Milyen vakok az emberek! Azt mondani, erről a két leányról, hogy +egyformák, hogy csodálatosan hasonlók! Igen, egy a fejök nemes +formája, a teint-jök, mely szinte áttetsző s hasonlók a vonásaik is. +Még a termetük is egy stílü; mind a kettőnek a növésében van valami, +ami a prerafaelisták liliomaira emlékezteti az embert, azokra a +végtelenül gyöngéd, bájosan karcsu, láthatóan a paradicsom kertjében +termett liliomokra, amelyeket mintha egy lehellet is megtörne s +amelyeket a valóságban nem, csak ama régi képeken látni. Egyforma +végre a hajviseletük s főképpen az öltözködésük. De micsoda barbár az, +aki ezt a két fejet összetéveszti! Az egyiknek a haja majdnem szőke, a +másiké sötét gesztenyeszínü; az egyiké bágyadtan puha, selyem<span class='pagenum'>[Pg 64]</span>szerü, a +másiké tömött, buja és bársonyos fényü. A szőkének a szeme világos, +derűs, nyájas kék, mint a zürichi tó vize egy áprilisi délelőtt, a +barnáé olyan, mint egy melegtüzü zafir. Amannak az ajka egy gyönyörüen +megrajzolt csókos ajk, aminőket Fragonard festett, emezé az az édes +száj, amely mintha még nem vesztette volna el az anyatej emlékét, az a +száj, amelyet a Murillo kedves kis bamba angyalkáin látni.</p> +<p>És mind a kettőnek más-más a bája. Az egyik egy Régence-alak; ilyen +lehetett Madame de Parabère tizenhat éves korában, mikor még leány +volt. A másik meg... ilyeneket nem is látni nappal. Csak szerelemmel, +mámorral teli, holdfényes éjszakákon, mikor a nő csupa mosolygás, +mikor szépünk a gyönyörtől százszor szebbé válik, mikor szemének a +ragyogása bevilágítja szobánkat...</p> +<p>Aztán eszébe jutott a festék, a rizspor, a bécsi rongy, a cold cream s +így fejezte be monológját:<span class='pagenum'>[Pg 65]</span></p> +<p>—Azaz, hogy ma még... Egy félesztendő mulva csakugyan egyformák +lesznek.</p> +<p>Valaki megérintette a vállát. Hátra nézett; Sugár Mariska ült mögötte, +egy kissé előre hajolva, mintha mondani akarna valamit.</p> +<p>—Ó, jóestét. Bocsásson meg, hogy nem néztem körül, de nem is +képzeltem...</p> +<p>—Igen, tudom... Nem ért rá észre venni, sebaj... Hanem hajoljon csak +közelebb.</p> +<p>—Parancsoljon.</p> +<p>—Hagyja békében szegényeket!... Ezeket még zavarba hozza az efféle... +Meg akarja szalasztani őket?</p> +<p>—Nem hiszem, hogy ilyen ijedősek volnának. Szinésznők, akiket ezer +szem lát, mikor fölötte nyárias kosztümben vannak, nem szoktak +megriadni egyetlen egy szál publikumtól.</p> +<p>—Vigyázzon, a nagynénjük ül mellettem!... Beszéljen egy kicsit +halkabban.</p> +<p>—Eltünjek?</p> +<p>—Nem, hanem viselje magát jól. Mindenki ide néz. Hol rájok, hol +magára.<span class='pagenum'>[Pg 66]</span></p> +<p>—Meg fogok javulni. A fölvonás végéig engedelmesen a szinpadra nézek +s aztán fölmegyek a szinészpáholyba, Apor Ilonkához. Jól van?</p> +<p>—Jól van. Köszönöm.</p> +<p>—Mondja legalább, hogy meg van elégedve a nevelésével.</p> +<p>—No, büszke éppen nem vagyok magára, de szeretem, hogy szófogadó.</p> +<p>Mariska visszahuzódott s Vidovics tovább monologizált:</p> +<p>—Odafönn éppen szemközt leszek velök s még közelebbről láthatom +őket...</p> +<p>Aztán úgy cselekedett, ahogy igérte.</p> +<p>Apor Ilonka egy kicsit duzzogva fogadta.</p> +<p>—Csakhogy eszébe jutottam végre! Egy hétig szinét se látni; azt +beszélik róla, hogy talán már meg is házasodott s amikor megjön: +tessék, rám se néz! Annyira érdekli az a két leány?</p> +<p>—Mondjon róluk valami rosszat, lelkem.</p> +<p>—Én ugyan nem mondok szegényekről, —szólt Ilonka azzal a csöndes, +mély szána<span class='pagenum'>[Pg 67]</span>lommal, melyet a szinésznők csak egymás számára szoktak +tartogatni,—tőlem akár azt is megkivánhatják, hogy az igazgató külön +bejárást csináltasson nekik a szinpadra, diadalkapuval, +virág-szőnyeggel és fehérruhás kis leányokkal!... Nézze, derogál nekik +közénk ülni; mindjárt külön páholy kell nekik!... Pedig jól nevelt +nagynénjök már bent ült a szinházban, mikor ők, nem tudom honnan, +megérkeztek—úgy látom, Sugár Mariskától kapott helyet,—de azért a +Patti-nővérek mégis külön páholyt kértek s mivel a nézőtér félig üres, +hát kaptak is. Itt nem fértek volna el, a kis kényesek!</p> +<p>—Én még nem láttam szinésznőt—felelt Vidovics,—aki ne azzal kezdte +volna, hogy lenézte a többit. Az első esztendőben mindegyik más, jobb +házból való, mint a többiek; később aztán engednek a zárkózottsagukból +s új szinésznők jönnek, akik viszont őket is lenézik. Ez világ sora +Ilonka.<span class='pagenum'>[Pg 68]</span></p> +<p>—És nézze, Blindekuh-t játszanak a közönséggel, a kis kedvesek! +Elbujnak s aztán kikukucskálnak. „Fogadjunk, hogy nem találsz meg, +Dávidkám!" Mintha a közönség törődnék velök! „Fogadjunk, hogy nem +kereslek, Eszterkám!" Vagy magával kacérkodnak ilyen kitartóan?</p> +<p>—Meglehet, hogy előlem bujtak el. Amióta feljöttem, nem igen látni +őket.</p> +<p>Kopogtattak s Ilonka hátra fordult. A páholynyitogatónő dugta be a +fejét.</p> +<p>—A Kati?</p> +<p>—Igen, nagysád.</p> +<p>—Jól van, mindjárt megyek.</p> +<p>A páholynyitogatónő visszahuzódott.</p> +<p>Ilonka begyömöszölte selyem-sachetjába a szinházi holmiját: a cukrait, +egy huszonnyolcíves szerepet, a messzelátóját, egy üveg Eau de +Colognet, meg a <i>Vásáros-Berényi Hírlap</i> legújabb számát s öltözködni +kezdett. Időközben, míg Vidovics segítségégével fölhúzta új, angolos +szabásu kabátját, mely hírnevére nagyobb árnyékot borított<span class='pagenum'>[Pg 69]</span> minden +éjjeli zenénél, egy bizalmas kéréssel fordult a barátjához:</p> +<p>—Feri, kérem, adjon Bérczlakynénak két forintot. Először, mert +tartozom neki s másodszor, annyi gyereke van szegénynek!... Itt marad? +Nem jön be hozzám egy csésze teára?</p> +<p>—Miért? Hogy elaludjék, mint a multkor?</p> +<p>Cordelia ábrázolója igen jóindulatu leány volt, de egy kissé álmos +természetü. Ha nem játszott, kilenc óra tájban már megnehezedtek a +szempillái s lehettek körülötte huszárok, tüzérek, zavartalanul adta +át magát a teljes lelki békességnek. Ha ilyenkor a szinpadon kellett +lennie: járt, kelt és beszélt, de Juliáját és Gauthier Margitját az +utolsó fölvonásban valami sajátos apathia fogta el, az utolsó +tapsviharokat már nem hallotta s mialatt a szinházból cselédjével haza +gyalogolt a harmadik utcába, az úton már szendergett.</p> +<p>Azért nem is erőltette, hogy Vidovics elkisérje, hanem a folyosón +szépen elbúcsuzott tőle.<span class='pagenum'>[Pg 70]</span></p> +<p>—Holnap nézzen be hozzám s beszélje el, mi történt Árokszálláson. Pá, +édesem, adok magának egy puszit.</p> +<p>A cselédjét és a sokgyermekü páholynyitó asszonyt nem tekintette +idegeneknek.</p> +<p>Vidovics átszolgáltatta Bérczlakynénak a köteles két forintot s +lekisérte Cordeliát a foyerba. Ott elváltak. Shakspere álmos +tolmácsolója eltünt cselédjével az utca sötéljében, Vidovics elszítt +egy cigarettát, aztán sarkon fordult s újra fölment a második +emeletre. Csakhogy most már nem a színész páholy felé ment, hanem a +folyosó másik oldalára.</p> +<p>Egy pillanatig habozott.</p> +<p>—Eh, nevetséges!... Hiszen szinésznők!</p> +<p>Kopogtatott s be se várva a feleletet, kinyitotta a páholy ajtaját. +Csak aztán kérdezte, hogy:</p> +<p>—Szabad?</p> +<p>S mély meghajlással köszöntve a hölgyeket, várta a feleletet.</p> +<p>A felelet elég kategorikus volt:<span class='pagenum'>[Pg 71]</span></p> +<p>—Nem szabad.</p> +<p>A szőkébbik leány szólt, aki a páholy előterében ült s most, az +ajtónyilásra, könnyedén hátrafordult. A másik, aki a sötétben +kucorgott, nem adott életjelt.</p> +<p>—Ó, bocsánat!...</p> +<p>Vissza akart huzódni, de mialatt betette az ajtót, újra megszólalt +ugyanaz a hang:</p> +<p>—Azaz, csak jöjjön be!... Végezzünk egyszer s mindenkorra.</p> +<p>Nem is kellelt újra a kilincshez nyulnia; az ajtó kinyilt belülről. A +szőkébbik leány nyitott ajtót; aki a „nem szabad"-ot mondta.</p> +<p>Vidovicsnak úgy tetszett, mintha ugyanebben a pillanatban egy kar +mozdult volna meg a homályosságban, hogy valamitől visszatartsa a +haragos kis szőkét. Mit akart ez a mozdulat? Azt, hogy: „Ne hívd be!" +vagy azt, hogy: „Ne légy nagyon goromba!" —nem tudta kitalálni. De +nem is volt ideje ezen gondolkoznia. Várták; belépett.</p> +<p>—Kedves uram,—szólt, aki az ajtót nyitotta (Vidovics egy +szempillantás alatt<span class='pagenum'>[Pg 72]</span> meggyőződött róla, hogy jó angol messzelátója nem +csalta meg)—ön meg akar ismerkedni velünk s úgy találja, hogy a +formák fölöslegesek. Én ugyan nem vagyok ebben a véleményben, de +belátom, hogy ami magát a megismerkedést illeti, ezt úgy se +kerülhetjük ki... Ennek előbb vagy utóbb meg kell történnie. Essünk +hát keresztül rajta, bár nekem úgy rémlik, hogy ön nagyon is siet...</p> +<p>—Kisasszony, én...</p> +<p>—Pardon. Előbb foglaljon helyet. Nem... üljön oda, egészen előre. Ha +meg akar ismerkedni velünk, ne szégyeljen bennünket. Így: szeretem, +hogy szófogadó. Nos, hát ismerkedjünk.</p> +<p>—Esküszöm, kisasszony, hogy a tiszteletlenség eszem ágában se volt. +Mi kisvárosiak...</p> +<p>—Hagyjuk ezt, ezen már túl vagyunk. S nem is vagyok kiváncsi rá, +mekkorát tud hazudni. Térjünk a dologra. Tehát: engem Haller Lolának +hívnak, tizennyolc éves multam...<span class='pagenum'>[Pg 73]</span></p> +<p>—Ha akaratlanul, rá is szolgáltam a haragjára... haragjokra...</p> +<p>—Ah, ön úgy véli, hogy előbb önnek kell bemutatkoznia? Nem, ez +fölösleges. Mi mindent tudunk önről. Legalább: mindent, amit ön +elmondhat. Ön, Vidovics Ferenc úr, a leggazdagabb Vidovics a két tucat +Vidovics közül. Nemsokára főispánja vagy képviselője lesz +Vásáros-Berénynek. Egyelőre csak a szinügyi bizottság elnöke, mert +minden tudományok közül a szinésznőkköz ért a legjobban. Jó táncos, a +lawn-tennisben elég ügyes, közepes vivó, ellenben úgy lövöldözi a +galambokat, hogy passzió nézni. A földje sok, a búzája csoda, +pezsgőben félelmes ellenfél s ha nagyon sokat iszik, úgy tesz, mintha +alapjában szomoru ember volna. A legmisztikusabb önben, hogy mindig a +szendéknek szokott udvarolni, soha se a naiváknak; az +állam-vizsgálaton egyszer megbukott. De már letette, egészben véve nem +rossz ember, inkább csak rusztikus egy kicsit s van egy rattlere, +amely... vagy<span class='pagenum'>[Pg 74]</span> aki a legműveltebb kutya Szilas vármegyében, ezt a +rattlert <i>Lecocq úr</i>-nak hívják, igen zseniális állat... Mit mondjak +még? Nem, nem találok egyebet; különös ismertető jelei nincsenek. Nos, +ugy-e, ismerem önt Vidovics Ferenc úr?</p> +<p>—Ha valaha odáig viszem, hogy szükség lesz az életrajzomra, +mindenesetre Sugár Mariskához fogok folyamodni.</p> +<p>—Jól teszi, mert Vilkovszkiné ő nagysága enyhén itéli meg önt. S ha +véletlenül fölpillant ide, bizonyára meglepőnek fogja találni, hogy +önt itt látja...</p> +<p>—Kivált ha észre veszi rajtam, hogy sehogy se vagyok képes olyan +bűnbánatot érezni, amely megfelelne az elkövetett vakmerőségnek...</p> +<p>—Ó, kérem, hagyja el az efféle izetlenségeket. Talán majd későbben. +Most csak azt akartam tudtára adni, Vidovics úr, hogy ön téved. A +tévedése menthető. Hozzászoktatták, hogy azokkal a szegény leányokkal, +akik a szinpadon ugra-bugrálnak, ne sokat<span class='pagenum'>[Pg 75]</span> ceremoniázzon. Nos, én +közölni kivántam önnel, hogy nekünk semmi közünk az ön +életfölfogásához s hogy mi azoktól, akikkel szóba állunk, +megkövetelünk minden tiszteletet. Önnek igen sok pénze lehet, Vidovics +úr, de mi nem kérünk az ön pénzéből s azért nem is alkalmazkodunk se +önhöz, se máshoz senkihez. Úgy akarunk élni, ahogy nekünk tetszik, +akármilyen szegény szinésznők vagyunk.</p> +<p>Ezeket az éles szavakat halkan mondta, hogy az előadást ne zavarja s a +tompított hang kétszeresen éreztette, milyen ingerült. De a tekintete +most is derült maradt; a szeme nem tudott haragudni.</p> +<p>Vidovics úgy nézett rá, ahogy vádlotthoz illik, mikor bírája beszél. S +mialatt ezt a világos, derűs, szép szempárt nézte, úgy tetszett neki, +mintha egy virágházba látna be rajta, ahol csupa vörös és rózsaszinü, +haloványkék és topáz-sárga, ismeretlen déli virág tarkállik.</p> +<p>—Kisasszony, ön igen szigoru...<span class='pagenum'>[Pg 76]</span></p> +<p>—Azt hiszem jobb, ha tisztában vagyunk egymással. De most maradjon +csendben. A Frank jelenete következik s ez engem jobban mulattat, mint +amit ön mondhatna.</p> +<p>—Még csak egy szót. Szeretném jóvá tenni, amit akaratlanul vétettem. +De igaza van, egy kicsit rusztikus vagyok hozzá, hogy eltaláljam a +módját. Azt hiszem, az én helyzetemben kétféleképpen kérhet engedelmet +az ember. Vagy virágot küld... tudja, alfélé szegény, berényi +virágot... vagy nem alkalmatlankodik többet, hanem eltünik s tovább is +mély tisztelettel köszön, de nem mer közeledni...</p> +<p>—Tudja mit, küldjön virágot. Ezt senki sem fogja olyan különösnek +találni, mintha holnaptól fogva megint nem ismerjük egymást. Úgy +veszem észre, hogy ma esti, nem remélt találkozásunk illő föltünést +keltett. Azért szépen megvárja ezt a jelenetet, aztán lekisér +bennünket a foyerba s ott ünnepiesen elbúcsúzik tőlünk. Addig is, ha +már meg kell lennie, hadd mutassam be a testvéremnek.<span class='pagenum'>[Pg 77]</span></p> +<p>S odafordulva a másik leány felé, aki csak ebben a pillanatban vette +el messzelátóját a szeme elől, így folytatta:</p> +<p>—Ez az úr azt hiszi, hogy az ő társalgása érdekesebb, mint a Strauss +zenéje. Kérlek, győződjél meg róla, igaza van-e. Én még meg akarom +nézni ezt a jelenetet.</p> +<p>Vidovics fölkelt a helyéről, nagy reverenciával üdvözölte a másik +kisasszonyt s megérintette a feléje nyujtott puha kezecskét. A lecke +alatt csak Lolát látta; a homályosságban bujkáló arcot csak most +pillantotta meg közvetetlen közelből.</p> +<p>A másik kisasszony barátságosan mosolygott s helyet mutatott neki maga +mellett, a vörös bársony padon. Tekintetök találkozott s Vidovics +meglepetésében, egy pillanatig nem tudta, álmodik-e vagy hallucinál.</p> +<p>Úgy tetszett neki, mintha, valaha régen, már látta volna ezt az arcot, +s igen drámai körülmények között. Egy sötét éjjel, valami nagy vízen, +talán a tengeren... a részletekre nem emlékezett. De úgy rémlett +neki,<span class='pagenum'>[Pg 78]</span> mintha akkor mozdulatlanul feküdt volna előtte ugyanez a kedves +kis teremtés... s az arca csupa víz volt... a könnyektől-e, vagy a +köröskörül csapkodó hullámoktól?...</p> +<p>Aztán eszébe jutott, hogy ez ostobaság: talán álmodta valamikor az +egészet.</p> +<p>Hogy láthatta volna valaha régen?! Hiszen tegnap még gyermek +lehetett!... S mintha most, előtte virágzott volna ki, ebben az édes +mosolygásban, mely bimbóhasadásra emlékeztetett!...</p> +<p>—Talán neheztelni fog ránk,—szólt, s Vidovicsnak ismét úgy tetszett, +mintha öröktől fogva ismerte volna ezt a hangot, —de Lola nem +gondolta azt úgy, ahogy mondta. Lola csak pöröl. Ha egy kicsit +megismeri, majd látni fogja, milyen jó leány. Majdnem egykoruak +vagyunk, de azért ő az én kis anyám. Én lusta vagyok s szeretem, ha +kényeztetnek; ő babuskál. Mondja, mért néz úgy rám?</p> +<p>A kérdésében nem lehetett egyéb, csak: gyermekes kiváncsiság.<span class='pagenum'>[Pg 79]</span></p> +<p>—Arra gondolok, hogy a legjobb gukker is megcsalja az embert. A +második fölvonás alatt a földszinten ültem s azt hittem, hogy ha +egy-egy pillanatra is, de jól látom az arcát. S csakugyan láttam a +vonásait, a haját, a szemét, a száját. És most mégis más.</p> +<p>—Így tetszem önnek jobban? Vagy messziről szebbnek látszom?</p> +<p>Ezeket a szinte meztelenül kacér szavakat úgy mondta, mint egy +gyermek, aki csupa kiváncsiság s aki még nem törődik vele, hogy mit +gondolnak róla.</p> +<p>Vidovics komolyan felelt:</p> +<p>—Így tetszik jobban.</p> +<p>—Örülök rajta. Szeretnék szép, nagyon szép lenni; olyan szép, mint +Lola. Lássa, azt mondják, hogy nagyon hasonlítunk, sokan össze is +tévesztenek, s én úgy találom, hogy Lola százszor szebb, mint én. Van, +aki csak a szalagjainkról ismer ránk s engem elkeserít, hogy miért nem +lettem igazán éppen olvan, mint ő. Olyan szép,<span class='pagenum'>[Pg 80]</span> olyan okos, olyan jó, +olyan ügyes, olyan tanulékony. Eljön majd, ha Lola föllép?</p> +<p>S tovább fecsegett Loláról, Lola szerepeiről, Lola nagy sikeréről a +konzervatóriumban...</p> +<p>—Úgy beszél, mint egy kis gyerek,—szólt magában Vidovics,—mint egy +szófogadó, jó kis baba és mégis...</p> +<p>Alig hallgatott oda, csak nézte a sötét zafir csillogását. S ahogy +tekintete belefelejtkezett a mosolygó szép szembe, egyszerre azt a +megdöbbenést érezte, mely akkor fogja el az ideges embert, ha a hajó +lámpájának világánál sokáig néz bele a sötéten csillogó, mély, +szédítően mély vízbe.</p> +<p>—Menjünk,—szólt Lola.</p> +<p>A másik kisasszony engedelmesen ugrott föl s mialatt Vidovics +bepólyálta a kabátkájába, odafordult a testvéréhez:</p> +<p>—Lenn várjuk meg a nénit?</p> +<p>—Ők is készülődnek már; mire leérünk, már a foyerben találjuk őket.</p> +<p>—Ahogy akarod.<span class='pagenum'>[Pg 81]</span></p> +<p>Azt jelentette ez, hogy ő még maradt volna?</p> +<p>Vidovics álmélkodva vette észre, hogy még akkor is ez a kérdés +foglalkoztatta, mikor már az első emeleten jártak.</p> +<p>Mialatt lementek, Lola megkérdezte tőle:</p> +<p>—Mit gondol, lesz közönsége az operai előadásoknak? Ha az +operette-estéken is csak ilyen kevesen vannak a szinházban, mi +alighanem üres ház előtt fogunk énekelni.</p> +<p>Vidovics bizonygatta, hogy ez lehetetlen s elmagyarázta, miért nem +volt nagyobb közönsége a már Berényben is elcsépelt <i>Bőregér</i>-nek. +Kissé szórakozottan fejtegette a helyi viszonyokat s a másik +kisasszonyra nézegetve, így tünődött magában:</p> +<p>—Mily kár, hogy az ének és a mimika ezeket az ajkakat is ki fogja +vetkőztetni a formájukból! Ezt a szájat nem azért teremtette az Isten, +hogy énekelgessen, hanem egyes-egyedül azért, hogy csókoljon.</p> +<p>A másik kisasszony mindannyiszor vissza<span class='pagenum'>[Pg 82]</span>nézett rá, nyájasan, szívesen, +mintha már régi ismerősök volnának.</p> +<p>Odalenn Lola megszólított egy szolgát, hogy hívják ki a nénjét s +mialatt egy szempillantásra magukra maradtak, Vidovics hirtelen +közelebb hajolt a szemébe mosolygó archoz s halkan, vakmerő +bizalmassággal megkérdezte tőle:</p> +<p>—Hogy hívják magát? Maga édes-kedves!</p> +<p>A leány nem haragudott meg; meleg tekintettel felelt a meleg +tekintetre s így szólt:</p> +<p>—Az én nevem Mira.</p> +<p>Akárcsak azt mondta volna:</p> +<p>—Tetszik neked ez a név? Ha igen, tedd el a szívedbe. Neked adom.</p> +<p>Lola visszatért.</p> +<p>—Mindjárt itt lesznek s mi ezennel elbúcsuzunk öntől, Vidovics úr.</p> +<p>—Remélhetem, hogy megbocsátotta a tolakodásomat?</p> +<p>(A másikat nem kérdezte.)<span class='pagenum'>[Pg 83]</span></p> +<p>—Számítok rá, hogy jóvá teszi a hibáját, s ezentúl gyöngédebb lesz. +Jóéjt!</p> +<p>—Jóéjt, kisasszony!</p> +<p>Kezet fogott velök, egy tekintetet váltott Mirával s nagy tisztelettel +köszöntötte őket. Aztán látva, hogy a nézőtér ajtaja kinyílik, +elmenekült Sugár Mariska feddő szavai elől.</p> +<p>—Lám, lám,—szólt magában, mialatt átsétált a +<i>Metropole</i>-szállóba,—nem is olyan vadak, mint a galéria képzeli!...</p> +<p>De egész este nem ment ki a fejéből ez a jelentéktelen kaland s bár +korán tért haza, csak hajnaltájban tudott elaludni.</p> +<p>—Mintha sohase lett volna olyan idő, amikor nem ismertem!...—szólt +magában.</p> +<p>Reggel felköltötte a legénye.</p> +<p>—Mit akarsz?</p> +<p>—A nagyságos úr azt parancsolta, hogy költsem föl s fogassak be, +mivel Szent-Jánosra megy.</p> +<p>—Igazad van, majdnem megfelejtkeztem róla. Menjünk hát +Szent-Jánosra.<span class='pagenum'>[Pg 84]</span></p> +<h3>III.</h3> +<p class="jobb"><i>Haller Lola—T. c. Haller Xavér Ferenc úrnak<br> +Budapesten,<br> +Gyár-uica 117. szám,<br> +III. em., 98. ajtó.</i><br></p> +<p>Kedves Atyám!</p> +<p>Már háromszor is figyelmeztettem Mirát, hogy teljesítse, amit Kedves +Atyám a lelkére kötött s legalább pár sort írjon, hogy: szerencsésen +megérkeztünk, kezét csókoljuk, de ez a leány, mióta megérkeztünk, +folyton alszik; az igaz, hogy a vasúton is aludt, ki se pillantott az +ablakon; soha se láttam ilyen leányt, aki minden iránt közömbös.</p> +<p>Persze, erőtelni nem akartam, mert első nap én is fáradt voltam; a +vonat nagyon összerázott bennünket. Másnap azt találta<span class='pagenum'>[Pg 85]</span> ki, hogy a +füst rettenetesen csípi a szemét, ami különben igaz lehetett, mert a +fogadóban kellett vacsorálnunk s az alacsony teremben olyan sok volt a +commis voyageur, hogy akár csak gőzben ültünk volna. Mira rosszul is +lett a hőségtől s Fröhlich nénit, aki egy kicsit messzebb ült, +valóságos köd takarta el előlem, mint a tündéreket a <i>Szentivánéji +álom</i>-han. Őszintén szólva megbántam, hogy nem a <i>Metropole</i>-ba +mentünk, de a szinészek azt mondták, hogy a <i>Metropole</i> rémdrága; +végre is két napot kiáll az ember akárhogy.</p> +<p>Ma pedig a szinházban voltunk s mikor onnan haza jöttünk, Mira egy +szót se szólt, csak bebujt az ágyába. A téáját is ott itta meg s csak +nézett ránk, mint egy kis macska.</p> +<p>—Nem írsz a papának?—kérdeztem tőle.</p> +<p>—Nem,—felelt angol hidegvérrel s a másik percben már aludt.</p> +<p>Így tehát, Kedves Atyám, az én levelemmel kell megelégednie, az +elkényeztetett kis majom helyesirási hibái helyett. Olyan<span class='pagenum'>[Pg 86]</span> édesen +alszik, mintha jó dzsinek őriznék azt a Rheingoldot, mely a +hangszálagaiban rejtőzik. Ó, kedves Atyám, miért is nem juttatott a jó +Isten ebből az adományból nekem is, egy másik porciót?!</p> +<p>Örömmel értesítem Kedves Atyámat, hogy a lakásunk kellemes s aránylag +igen olcsó. Szép, nagy, világos szoba; az ablakok az utcára néznek. A +háziasszonyunk szives, uri nő. Igaz, korrepetitorunk is van már: a +szinház karmestere; azt hiszem, nem valami nagy muzsikus, a szinészek +azt beszélik róla, hogy a boszniai okkupáció óta soha senki se látta +józannak, de azért majd csak megleszünk vele.</p> +<p>Én szerdán este már énekelek; a <i>Hoffmann meséit</i> adjuk. Azt hiszem, +csak ez az egy operájok van készen; azért Mira, picike repertoárjával, +csak a jövő héten-léphet föl először. Képzelheti, minő lesz az az +előadás, amelyre mindössze egy hétig készülnek! A <i>remete +csöngettyüjé</i>-ről van szó. Azt hiszem, jobb volna, ha már előbb +bemutat<span class='pagenum'>[Pg 87]</span>kozhatnék, például <i>Rip</i>-hen; azt tudják itt is.</p> +<p>Legyen nyugodt, Kedves Atyám, távollétében is szorgalmasan fogunk +tanulni, nem vesztegetünk el egyetlen pillanatot se s ha Isten segit, +nemsokára olyan helyzetben leszünk, hogy végre-valahára meghálálhatjuk +azt a sok jót, amit értünk tett. Mindig eszünkben van, mily óriás +áldozattal járt neveltetésünk s hogy Kedves Atyám a legszükségesebbet +is megvonta magától, hogy jövőnket biztosítsa.</p> +<p>De megbocsát, Kedves Atyám, hogy ma csak röviden írok; délelőtt +próbáltam, délután tanultunk s már Fröhlich néni is alszik, az idő +éjfélre járhat. Holnap-holnapután már nem engedem el Mirának, hogy +részletesen tudósítsa Kedves Atyámat; én is írni fogok, mihelyt egy +kis szabad időm lesz.</p> +<p>Kezét csókolja</p> +<p class="jobb">engedelmes leánya,<br> +<i>Lola.</i><span class='pagenum'>[Pg 88]</span></p> +<p class="jobb"><i>Haller Xavér Ferenc—Haller Lola úrhölgy őnagyságának<br> +Vásáros-Berény.<br> +A szinháznál.</i><p> +<p>Kedves leányom,</p> +<p>a leveledet megkaptam, köszönöm. Ha fölléptél, írj, kérlek, megint; +hogyan fogadtak, meg voltál-e elégedve magaddal, küldj egy pár ujságot +is. S írj különösen Miráról, nagyon féltem az egészségét. Mit csinál a +kis haszontalan?</p> +<p>Én még a jövő héten se mehetek le hozzátok; a husvéti szent ünnepek +előtt aligha látlak benneteket. Két énekkarral kell bajlódnom minden +nap; leckém is több van, mint a mult hónapokban.</p> +<p>Nem irtál arról, milyen a város, milyen a közönség, hogyan töltitek a +napot, kik azok, akikkel nem kerülhetitek el az érintkezést. Ne +feledjétek a tanácsomat: lehetőleg huzódjatok vissza a fölösleges +ismeretségektől; az efféle órákat rabol el a tanulási időtökből, s a +reklám meg a baráti tapsok<span class='pagenum'>[Pg 89]</span> sohase érnek annyit, mint amennyibe a +megszerzésök kerül.</p> +<p>Te okos leány vagy s meg tudod érteni, hogy nektek másképpen kell +élnetek, mint a többi tizenhét-tizennyolc éves leánynak, akiknek +egyetlen menedéke: a reménybeli férj. Nektek semmiféle szórakozás +kedvéért nem szabad megfelejtkeznetek arról, hogy ezek az ernyedetlen +munka napjai. Nem énnekem, hanem a tehetségteknek tartoztok vele, hogy +egy-két évig megvonjátok magatoktól még a gyermeki örömeket is, melyek +korotoknak kiváltságai.</p> +<p>Gondoljatok arra, hogy két-három év és célnál vagytok. Akkor aztán +tietek az élet, dicsőség, vagyon, amit akartok. Ki ne fáradjatok +fél-uton; oda ne adjátok gyerekségekért a jövőtöket, azt a fényes +jövőt, melyet elérnetek csak tőletek függ!</p> +<p>Isten veled, édes lányom. Írj Miráról, s írjon ő is, a kis álmos. Ölel +mind a kettőtöket</p> +<p class="jobb">szerető atyátok<br> +<i>Haller Xav. Ferenc.</i></p><span class='pagenum'>[Pg 90]</span> +<p class="jobb"><i>Haller Mira—T. c. Haller Xavér Ferenc úrnak<br> +Budapest,<br> +Gyár-utca 117.</i></p> +<p>Kedves apuskám!</p> +<p>Lola tegnap föllépett! Óriás siker, nyolc-tíz kihivás minden fölvonás +után, bokréták, nagyon sok bokréta.</p> +<p>Én is kaptam egyet, pedig még senki se hallotta a hangomat. Az én +bokrétám Pesten készült: Lola is kapott ilyet.</p> +<p>Az egészségem jó, csak fáradt vagyok egy kicsit, mert tulságosan sokat +tanulunk. De Lola nem hagy békét.</p> +<p>A fiatalság bankettet akart rendezni Lola tiszteletére, de nem mentünk +el. Megbosszulták magukat s éjjeli zenét adtak Lolának; az itt nagy +divat. Két óra tájban jöttek a muzsikájukkal s még Fröhlich nénit is +felköltötték. A zene azzal biztatott bennünket, hogy a fiatal urak +Lola képével alszanak el, de eszük ágában se volt elaludni. Csak +hajnal felé szabadultunk meg tőlük.<span class='pagenum'>[Pg 91]</span></p> +<p>Képzelheti, apuskám, mennyire össze volt törve a mai próbán szegény +Friquet Rózsi. De Berényben nem lehet másképpen.</p> +<p>Pá, apuskám, kezét csókolja</p> +<p class="jobb">jó kis leánya:<br> +<i>Mira.</i></p> +<p class="jobb"><i>Haller Lola—Haller Xavér Ferenc urnak<br> +Budapesten,<br> +Gyár-utca 117. sz.</i></p> +<p>Kedves Atyám!</p> +<p>Ne tessék megijedni, ha azzal kezdem, hogy párbaj volt miattunk. (Mira +miatt, vagy miattam?—magam se tudom. Annyi bizonyos, hogy én Mirát +gyanusítom s éppen azért írom meg a dolgot, mert kérni akarok Kedves +Atyámtól valamit.)</p> +<p>Nem lett ebből a párbajból semmi nagyobb veszedelem. Egy Vidovics nevü +úr, aki meglehetősen erőszakoskodó és kellemetlen fráter, megvágott +egy huszártisztet, valami Cipriáni bárót. A báró aznap este fölkötött +karral jelent meg a szinházban, éjjel a két<span class='pagenum'>[Pg 92]</span> ellenfél megint együtt +mulatott: ez az egész história.</p> +<p>Úgy beszélik, a cigányon különböztek össze, akkor, mikor az éjjeli +zene szerencséjében részesültem; a báró ki akarta vinni a cigányt +valahová, egy szomszédos pusztára, a másik nem engedte... szóval +valami izetlenkedés volt a párbaj oka. De nem ez a nevezetes a +dologban.</p> +<p>Képzelje, Mirának roppantul hízeleg ez az izetlen história.</p> +<p>Azt fogja mondani, Kedves Atyám, hogy az lehetetlen. Igazán, nem +akarja elhinni az ember. És tessék.</p> +<p>Akkor este, mikor az egész város csak a párbajról beszélt, nagy +vitatkozásom volt a háziasszonyunkkal. Engem, természetesen, rendkivül +fölingerelt, hogy ezek a ripőkök így kompromittálnak bennünket; a +háziasszonyunk, mint jó berényi honleány, védelmezni kezdte a tolakodó +urfit, hogy nem kell azt olyan komolyan fogni föl; az már itt így +szokás. A szinésznők éjjeli zenét<span class='pagenum'>[Pg 93]</span> kapnak, mert szinésznők s a +fiatalok megmegverekednek néha, mert fiatalok. Enélkül Berény unalmas, +szürke volna; enélkül nem volna érdemes élni; enélkül az asszonyok és +leányok rá se néznének a fiatal urakra. És hogy ez a fiatalember nem +is olyan kellemetlen fickó; jónevelésü, illedelmes, néha +szeretetreméltó is.</p> +<p>Azt feleltem neki, hogy semmi közöm a fiatal urak fiatalságához és +semmi közöm a berényi <i>don't</i>-hoz. Nekik se legyen közük hozzám; +megkövetelem, hogy hagyjanak békében. Azzal, hogy a szinházban +megfizetik helyeiket, nem váltanak jogot arra, hogy engem, otthon, +molesztáljanak. És így tovább.</p> +<p>Mira szokása szerint nagyokat hallgatott. Hol egyikünkre, hol +másikunkra figyelt s folyton mosolygott. Engem boszantott ez a +mosolygás.</p> +<p>Azért mikor a háziasszonyunk kiment, megkérdeztem tőle:</p> +<p>—Neked tán tetszik ez a história?<span class='pagenum'>[Pg 94]</span></p> +<p>—Tetszik hát!—felelt.</p> +<p>És nevetett a szemtelen.</p> +<p>—Eh, veled nem lehet beszélni!...</p> +<p>Később pedig, az éjjeli sötétségben, mikor azt hittem, hogy már +alszik, egyszerre megszólalt:</p> +<p>—Különben nem tudom, mit tartozik rád ez az egész eset? Nem bántott +téged senki.</p> +<p>Elbámultam ezen az impertinencián.</p> +<p>—Te talán azt hiszed, hogy miattad történt a nagyhírü lovagias +mérkőzés?—kérdeztem gyanakodva.</p> +<p>—Igen, azt hiszem, hogy miattam történt,—felelt határozottan.</p> +<p>Nem tudtam kiérezni a hangjából, tréfál-e, vagy komolyan beszél? De +mintha elgondolkozva s kevélyen mondta volna ezt a pár szót.</p> +<p>Attól tartottam, hogy Fröhlich néni még ébren van s nem firtattam +tovább a dolgot. Számítottam rá, hogy ha majd magunkra leszünk, +közlékenyebb lesz; úgy történt, ahogy gondoltam.<span class='pagenum'>[Pg 95]</span></p> +<p>Másnap, minden ápropos nélkül, egyszerre azzal állott elő:</p> +<p>—A nőegyesület báljára mégis csak el kellene mennünk.</p> +<p>—Ugyan miért, ha szabad kérdeznem?</p> +<p>—Táncolni akarok!—felelte.</p> +<p>—Még ráérsz táncolni. Különben oda meg se hínak bennünket.</p> +<p>—Azt bízd rám,—szólt olyan hangon, mintha titkai volnának.</p> +<p>De ez még nem minden.</p> +<p>Mit mondjak? Ez a csitri határozottan kacérkodni kezd. Igazán jó, hogy +mindig vele vagyok, mert még bolondokat találna mondani a +gavallérunknak.</p> +<p>Ez a parlagi gentleman, magyarán szólva, tűrhetetlen. Sehogy sem tudom +lerázni a nyakunkról, pedig gondolhatja, Kedves Atyám, hogy nem vagyok +valami gyöngéd vele szemben. A szép szót nem akarja megérteni, a +gorombaságra vígan szalutál. S el kell szenvednem, hogy a szinháztól +hazáig folyton a sarkunkban legyen.<span class='pagenum'>[Pg 96]</span></p> +<p>De ebbe itt bele kell nyugodni. Berényben a szinésznők akkora +kisérettel járnak az utcán, amilyennel a gerolsteini nagyhercegnő. +Némelyik az egész tisztikart magával hordja; csak éppen, hogy a +katonabanda nem megy utánok. Ha akarjuk, ha nem, nekünk is kijut ebből +a díszőrségből.</p> +<p>Ez bosszantó, de Mira a mi gárdánkkal meg van elégedve. A gárda +Cipriáni báróból, Vidovics úrból, egy rattlerből és egy tábori +kutyából áll. Nekem ez a tábori kutya tetszik a legjobban az egész +társaságban. Nagyon okos állat, sokkal okosabb, mint a gazdája. Úgy +fogja el a legyet, hogy öröm nézni. Cipriani báró sohase unja el ezt a +sportot; egész nap a kutyáját produkálja. Szép mulatság, ugy-e? Nos, +ez a mi főszórakozásunk Vásáros-Berényben.</p> +<p>Képzelheti, Kedves Atyám, hogy Cipriani báróhoz képest még Vidovics úr +is elmés embernek tünik föl. És Mira túlságos hálával honorálja ezt a +csekély különbséget. Olyan fölöslegesen sokat foglalkozik vele,<span class='pagenum'>[Pg 97]</span> hogy +tegnap már kénytelen voltam prédikációt tartani neki.</p> +<p>—Elment az eszed?—kérdeztem.</p> +<p>—Mit akarsz?—szólt szenteskedő, álnok pillantással,—ő a szinügyi +bizottság elnöke!</p> +<p>Nos, nekem egy csöppet se tetszik ez a dolog. Eszem ágába sincs az a +gyanusítás, hogy Mira komolyan veszi Vidovics urat, de az bizonyos, +hogy nem tér ki a tolakodó udvarlás elől olyan határozottan, ahogy +szeretném. Félórákig eldiskurál vele; kibeszél hozzá az utcára, szóval +ostobáskodik.</p> +<p>Félek, hogy el fogja hanyagolni a tanulni valóját: amúgy se valami +kitünő tanuló. Egy szép nap föl fog lépni, félig-meddig elkészülten, +szórakozott fővel; belesül a szerepébe és fiaskót csinál.</p> +<p>Azért jó volna, ha Kedves Atyám néhány komoly szóval figyelmeztetné +arra, amit a lelkünkre kötött. Rám nem hallgat.</p> +<p>Egy pár nap mulva a <i>Remete</i> csöngetni fog s Mira még ma sem tudja +tisztességesen Friquet Rózsit. A belépőt meg a harmadik<span class='pagenum'>[Pg 98]</span> fölvonásbeli +nagy áriát úgy énekli, mint talán soha senki, de a szerelmi kettősbe +bele fog sülni. A mai próbán igazán csak próbálgatta: vajjon eltalál-e +belőle egyet-mást? Szereltem volna rákiáltani: „Igen, valahogy +ilyenformán van!..."</p> +<p>Képzeljen el, Kedves Atyám, egy Sylvaint, aki a hatvanas évek végén +Bukarestben hagyta a hangját, egy karmestert, aki soha sincs magánál, +egy Friquet Rózsit, aki bujócskát játszik a karmesterrel,—hol az +egyik keresi a másikat, hol a másik az egyiket,—hozzá a berényi +előkelőséget, amint a páholyban pezsgőt iszik—mert Friquet Rózsi is +Hekuba nekik—s aztán kérdem: vajjon ilyen körülmények között +hódította-e meg a világot: Grisi és Catalani?</p> +<p>Isten önnel, Kedves Atyám, kezét csókolja</p> +<p class="jobb">engedelmes leánya<br> +<i>Lola.</i></p><span class='pagenum'>[Pg 99]</span> +<p class="jobb"><i>Haller Xavér Ferenc—Haller Lola úrhölgy őnagyságának<br> +Vásáros-Berény.<br> +A szinháznál.</i></p> +<p>Kedves leányom!</p> +<p>Sikereidnek nagyon örülök, ámbár nem tudom, van-e Berény városában a +közönségnek olyan műértő töredéke is, mely tehetségedet és +énektudásodat a maga teljes mértékében méltányolhatná.</p> +<p>De mit firkálsz nekem nem tudom miféle Vidovics úrról s nem tudom +miféle Cipriáni báróról?!... Miért foglalkozol ennyit aprócseprő +dolgaikkal, kutyáikkal és párbajaikkal?!... Úgy látom, a jó Róza nem +elég egészséges arra, hogy a szinházba is elkisérhessen benneteket. Ez +a baj.</p> +<p>Különben írtam a jó Rózának, hogy beszéljen Mirával; remélem, kifog +derülni, hogy a kicsike nem olyan gondatlan, mint mondod. Ha +lustálkodik a kis semmirekellő, kiálts rá. Szeretnék nálatok lenni, +amikor<span class='pagenum'>[Pg 100]</span> Friquet Rózsit énekli, de mint már közöltem veled, a husvéti +szent ünnepekig aligha szabadulhatok. Mindennap több a dolgom. Most +ráadásul, egy oratóriumon munkálkodom.</p> +<p>Egyébként a sakk-versenyben is részt akarok venni s ez épp a jövő +héten kezdődik.</p> +<p>Ne feledjétek, hogy a munkátlanság a legnagyobb tehetséget is megőrli +s gondoljatok szerető atyátokra, akinek soha sincs egy szabad perce, +mert folyton-folyvást jövőtökért fárad.</p> +<p>Isten veletek, édes leányom! Ölel szerető atyátok</p> +<p class="jobb"><i>Haller X. Ferenc.</i></p> +<p>U. i. Ne hagyjátok nyitva az ablakot; akkor nem néz ki rajta.</p> +<p class="jobb"><i>H. X. F.</i><span class='pagenum'>[Pg 101]</span></p> +<h3>IV.</h3> +<p>Vagy tíz nappal azután, hogy a San-Remoba készülő Vidovics Feri összes +ismerőseitől elbúcsuzott s szándéka komotyságának jeléül addig +nézegette a vasuti menetrendet, míg végre dühbe gurult s bosszuságában +minden igaz ok nélkül megsértette Cipriani bárót: az előbb nevezett +fiatal magánzó s az utóbb nevezett huszártiszt nyugodtan üldögéltek +egymás mellett a Metropole-kávéház egyik utcai ablakánál.</p> +<p>Délelőtt tizenegy óra lehetett. A napfényes piactérre akkortájt +érkezett meg délfelől a tavasz első langy fuvalma; s a kávéházat éppen +söpörni kezdték. Hanem azért a daliák nem mozdultak a posztjukról. Nem +sokat társalogtak ugyan, mert egy<span class='pagenum'>[Pg 102]</span> félóra óta csak hébe-hóba szólalt +meg az egyik vagy a másik; de úgy látszik, így annál jobban mulattak. +Vidovics az ablakon át a járókelőket nézte; a katona a kutyáját +oktatta. A párbaj óta elválhalatlanok voltak, mintha a vágás, melyet a +báró kapott, a bérmálás erejével szilárdította volna meg hétéves +barátságukat. S ezt az avatottak igen természetesnek találták. Mert ha +egy huszártiszt elköveti azt a menthetetlen ügyetlenséget, hogy egy +bárányoknak való, égi szelidségü párbajban sebet kap anélkül, hogy ő +viszont hachée-vá aprítaná össze az ellenfelét: a legokosabb, amit +tehet, az, hogy gráciával viseli a következéseket s jó képet vág a +rossz játékhoz.</p> +<p>És bár Cipriáni száz mentséget is tudott rá, hogy tulajdonképpen miért +nem szabdalta össze szeretett cimboráját, a rideg valóság az volt, +hogy a katona megsebesült, a civil pedig ép bőrrel menekült az +élethalál-harcból.</p> +<p>—Tudod—magyarázta Vidovicsnak<span class='pagenum'>[Pg 103]</span> sok szeretettel—mikor a reuma bele +áll a karomba, használhatatlan fickó vagyok, arra se érdemes, hogy +pofon vágjanak. Aztán meg, nem tudom hogy történhetett: részeg voltam, +rettenetesen részeg s nem tudtam, hogy a két Vidovics közül, akit +magam előtt látok, melyik az igazi s melyik a fantóm. És véletlenül +mindig a másik kapta meg a vágást.</p> +<p>Vidovics készségesen méltányolta ezeket a kitünő okokat, a többi +kilencvennyolccal egyetemben s lojálisán elismerte, hogy óriás +szerencséje volt. De ez a nagy lovagiasság csak betetőzte a Cipriani +malheurjét; enyhíteni nem enyhített rajta. Mert bizonyára sokkal jobb +lett volna, ha ellenfele vitatkozik vele; mikor a párbaj +szerencsétlen, de legalább vitás, már az is valami.</p> +<p>Még súlyosabbá tette a vereségét, hogy akkor is ő huzta a rövidebbet, +amikor összetűztek. Nemcsak, hogy megvágták, de ártatlan embert vágtak +meg benne. Az összekoccanás alkalmával olyan ügyetlenül<span class='pagenum'>[Pg 104]</span> viselkedett, +hogy akárkit lehetett hibáztatni az esetért, csak éppen őt nem. +Vidovicsnak még azt az elégtételt is megadta a sors, hogy az összes +jelenlevők szerint ő volt a hibás.</p> +<p>Ez a nevezetes jelenet ugyanis egy kicsit másképpen zajlott le, mint a +hogy Lolának elmondták. A párbajra nem a cigány szolgáltatott okot.</p> +<p>Jóval az éjjeli zene után, a virradat órájában történt. Azoknál a +pezsgős üvegeknél tartottak, amelyeket már senki se számlál, még a +fizető pincér se. (De ne tessék félteni őt, ha koronkint a pillanat +intuiciójára bízza, hogy mennyit számítson föl; a fizető pincérek őrző +angyala mindig éberebb, mint a részegeké.)</p> +<p>Az asztalnál ülők közül ketten már szenderegtek; Vidovics is mintha +másfelé gondolt volna. Cipriánit ellenben kissé lármássá tette a bor; +folyton ő beszélt.</p> +<p>Éppen azt fejtegette, hogy mi módon s nevezetesen minő szerényebb +összegekkel<span class='pagenum'>[Pg 105]</span> lehetne mégközelíteni a két Haller-leányt, midőn Vidovics +egyszerre, érthetetlenül fölpattant s minden igaz ok nélkül belekötött +a becsípett emberbe.</p> +<p>—Milyen malheur-öm van nekem!—szólt s nagyot vágott az asztalra.—Az +este másfélóra hosszat betűzöm a vasuti menetrendet s annyit sem tudok +kisütni belőle, hogy miképpen lehet eljutni innen Árokszállásig, most +pedig, a mikor mulatni akarok, másfélóráig kell hallgatnom ezt a +szamarat, aki még butább, mint a menetrend!</p> +<p>—Mi ütött beléd? Elment az eszed?—szólt Cipriani elbámulva.—Beszélj +velem tisztességesen, vagy ha részeg vagy, eredj haza.</p> +<p>A többiek is rajta voltak, hogy elejét vegyék a komolyabb +összekülönbözésnek.</p> +<p>—Mi bajod van vele? Örülj rajta, hogy szóval tart bennünket. Ülj le +és ne kötekedjél; ha rosszkedvü vagy, huzasd el a nótádat.</p> +<p>De hiába csitították s hiába építgettek neki aranyhidat a tisztes +visszavonulásra, nem hagyta abba.<span class='pagenum'>[Pg 106]</span></p> +<p>—Eh, unom már ezt a sok vénasszonyos beszédet!... Ha társalogni +akarsz, eredj a borbélyhoz; engem ne bosszants a fecsegéseddel!</p> +<p>Ez után persze nem maradt egyéb hátra, mint lovagiasan intézni el a +dolgot. Ha az ember beborozott, az még nem ok rá, hogy belekössön a +cimborájába.</p> +<p>—Ugyan mi bőszített föl annyira?—faggatták Vidovicsot a +segédei.—Nem mondott semmi olyat, ami bánthatott. Lányokról volt szó, +vagy más efféléről!...</p> +<p>—Dühös voltam a menetrend miatt—felelt Vidovics—s az jutott +eszembe, hogy milyen szamárság napról-napra halogatni az utazásomat, +csak azért, hogy egész éjjel ezt a locsogást hallgassam!</p> +<p>A párbaj után azonban belátta a hibáját. Mialatt Ciprianit varrták, +odament hozzá s kezet fogott vele.</p> +<p>—No, vén szamár!—szólt s a hangja most már barátságosan +csengett,—kellett ez neked? Minek ingerelsz, mikor rosszkedvü +vagyok?!<span class='pagenum'>[Pg 107]</span></p> +<p>—Látod, ez már beszéd!—felelt Cipriani meghatva.—Miért nem mondtad +ezt mindjárt?</p> +<p>Vidovicsra nem is haragudott tovább, csak a civilek gyalázatos +szerencséjét átkozta magában. S elhatározta, hogy ha találkoznék, aki +az ő esetéből kifolyólag azt merné állítani, hogy a katonai iskolákban +a vívást rosszul tanítják, ezen az emberen keresztül fog gázolni. +Mindenütt kereste ezt az embert —a vendéglőben koronkint gyanakodva +tekingetett szét,—de az illető nem akart mutatkozni.</p> +<p>Addig is, míg ilyenformán revanche-ot vehet a polgári társadalmon, úgy +vélte, <i>fair</i> dolog lesz, ha meleg barátságával tünteti ki legyőzőjét +s napról-napra, a híres esetek egész tömegével bizonyítja be neki, +hogy a kitünő vívónak a legtöbb párbajban nincsen szerencséje.</p> +<p>Mindennap tudott egypár új esetet.</p> +<p>—Nem neked mondom—kezdte reggelenkint, ahogy a kávéházba +megérkezett,<span class='pagenum'>[Pg 108]</span>—mert te fenegyerek vagy, akinek a hadseregben volna a +helye, de hidd el, a párbajt azoknak találták fel, akik nem tudnak +vívni. A kárpitos megvágja az őrnagyot, az ügyvéd lelövi az erdészt, a +commis megsebzi a vívómestert s mindez huszonnégy óra alatt történt.</p> +<p>—Tegnap?—kérdezte Vidovics csodálkozva, mert Cipriani nem igen +szokott ujságot olvasni.</p> +<p>—Nem, 1839-ben.</p> +<p>—Te, hol tanulsz te ennyit? Egy idő óta olyan művelt vagy, mint egy +csillagásztorony!</p> +<p>—Barátom, van nekem egy könyvem, három kötetben: a Sport-Kalendárium, +1873-tól 1875-ig. Abban minden megvan.</p> +<p>—Vagy úgy.</p> +<p>A párbeszéd ritkán tartott hosszabb ideig, mert Cipriani nem ért rá +minden éjjel művelődni s Vidovics akkor szerette a barátját, ha +hallgatott.</p> +<p>De azért Cipriani egész délelőtt nem moz<span class='pagenum'>[Pg 109]</span>dult el Vidovics mellől; +szerette, ha együtt látják őket az ablakukban. Ha Vidovics nagyon +sokáig forgatta az ujságokat, vagy az utcán ácsorgó vásáros +parasztokat nézte, Cipriani a kutyáját tanítgatta; ezt a szórakozást +sohase unta meg.</p> +<p>Lassankint Vidovics is bele nyugodott sorsába.</p> +<p>—Ez a bűnhödés,—szólt magában.—Most már azt se mondhatom neki, hogy +untat. Vérrel szerzett rá jogot, hogy bosszantson.</p> +<p>Rendesen csak akkor kerekedtek föl a kávéházból, mikor a szinházi +próba véget ért s a Haller-leányok a szinházból hazafelé menet +elhaladtak a kávéház mellett. Vidovics egyetlen egy ilyen alkalmat se +mulasztott el; mindannyiszor haza kisérte őket. Lola határozottan +kijelentette, hogy otthon nem fogadnak látogatókat, de az utcán nem +tilthatta el tőle. S akarta, nem akarta, tűrnie kellett az escorte-ot.</p> +<p>A párbaj óta a báró is csatlakozott a menethez.<span class='pagenum'>[Pg 110]</span></p> +<p>A harmadik vagy negyedik ilyen kirándulás után Cipriani egy délelőtt +így szólt Vidovicshoz;</p> +<p>—Te, én azt hiszem, hogy ezek tisztességes leányok!</p> +<p>—No, én is azt hiszem!—felelt Vidovics.</p> +<p>Olyan különös hangon mondta ezt, hogy egyszerre valami halavány +világosság kezdett derengeni a katona fejében. Csak most jött rá, hogy +tulajdonképpen miért is kellett neki megverekednie.</p> +<p>Ez a fölfedezés szinte megvigasztalta. Ha a női nemért szenvedett +megaláztatást, ez változtat a dolgon. Ebben az esetben illő volt, hogy +ő kapjon sebet s talán ösztönszerüleg történt, hogy nem védte magát +elég komolyan.</p> +<p>Készségesen meghajolt a Vidovics jobb értesültsége és tisztább látása +előtt. Bizonyára úgy kell lennie, ahogyan ő mondja.</p> +<p>Csak azon zúgolódott magában:</p> +<p>—De hát mért nem mondta mindjárt?! A pokol tudta, hogy úgy van. Én +nem.<span class='pagenum'>[Pg 111]</span> Persze, a szinésznő sem mind egyforma. Az egyik szőke, a másik +barna. De azt meg kell mondani. Ha megmondják, akkor mindjárt tudja az +ember. Azelőtt... azelőtt nem kellett kérdezni. Az ember mindjárt +tisztában volt vele, hogy ha szinésznő, hát szinésznő. És rendben volt +a dolog. De most nagyon sokan vannak. Olyan sokan vannak, hogy már +adót is fizetnek. Nemsokára már a cigányok is fizetnek adót. Nekem +különben semmi közöm hozzá. De a pokol tudja, micsoda világ ez, mikor +már a szinésznőket is tisztelni kell!</p> +<p>Cipriáni báró nem igen szeretett gondolkozni, de ha egyszer +nekikészülődött s komolyan hozzá látott az elmélkedéshez: ép, szolid, +egészséges gondolatokkal lepte meg önmagát.</p> +<p>*</p> +<p>A kávéházat kisöpörték; Cipriáni megnézte az óráját.</p> +<p>—Egynegyed tizenkettő,—szólt.—Ejnye, be soká jönnek ma a lányok!<span class='pagenum'>[Pg 112]</span></p> +<p>—Tudod mit! Ne várd meg őket,—felelt Vidovics.</p> +<p>—Eh, ha eddig vártam, most már veled maradok. De nem gondolod, hogy +elkerültek bennünket?</p> +<p>—Az bizony meglehet.</p> +<p>—Ámbár, ha csak meg nem kerülik a piacot, az ablakon át bizonyosan +észre veszed őket...</p> +<p>—Én is azt hiszem.</p> +<p>—S lehet, hogy még most is tart a próba.</p> +<p>—Alighanem.</p> +<p>—Nem tudod, hogy micsoda darabot próbálnak?</p> +<p>—Dehogy nem. Elmondhatom neked az egész fekete táblát. Félnyolckor +olvasópróba <i>A csángó szerelmé</i>-ből; ez nem tartozik ránk. Kilenckor +rész-próba <i>A remete csengetyűjé</i>-ből. Háromnegyed tízkor rész-próba +<i>Rip van Winkle</i>-ből. Féltizenegykor...</p> +<p>—Ne mondd tovább, ebből én úgy sem tudok kiokosodni... De milyen +furcsa ember vagy te, Feri...<span class='pagenum'>[Pg 113]</span></p> +<p>—Mért?</p> +<p>—Ha neked volnék, már régen San-Remoban ülök...</p> +<p>—Mondd, hogy Monte-Carloban. Mert te ott ülnél. Talán már ott is +hagytad volna minden pénzedet.</p> +<p>—Lehet. De ebben nem volna semmi különös. Sokkal különösebb az, hogy +te, akinek csak egyet kell gondolnia, két hét óta egyik napról a +másikra halogatod az utazásodat, pedig itthon nem csinálsz egyebet, +minthogy reggelenkint szóról-szóra megtanulod, mit írtak ki a +szinházban a fekete táblára.</p> +<p>—Olyan buzgalommal küldtök, mintha nektek utaznám el s nem a magam +mulatságára. Különben meg vagyok győződve, hogy az utazók kilenctized +része azért bolyong a világban, mert egy-egy könynyelmü nyilatkozat +következtében, otthon már nem volt maradásuk. Hallod-e, hogy +megnyugtassalak s ne tartsalak tovább is izgatottságban, ünnepiesen +megigérem neked: hogy nem utazom el.<span class='pagenum'>[Pg 114]</span></p> +<p>—No végre, legalább nem vezetsz az orrunknál fogva! De miért +változtattad meg a szándékodat?</p> +<p>—Mert ott ilyenkor már június van. Szóval elkéstem vele.</p> +<p>—Tudod mit gondolok én?</p> +<p>—Csak mondd ki, ha már kigondoltad.</p> +<p>—Neked tetszik ez a két leány.</p> +<p>—Tetszik hát. Neked tán nem tetszik? Ha nem tetszenék, azt hiszem, +nem kisérgetnéd őket.</p> +<p>—Az igaz.</p> +<p>Cipriani mondani akart még valamit, de aztán mást gondolt. Csak nem +fogja megbontani a szépen összevarrott jó egyetértést ilyen +semmiségért! Azért a két lányért éppen elég volt egy csatározás is.</p> +<p>—Bánom is én!—szólt magában s közelebb hívta a kutyáját.</p> +<p>Vidovics bosszus volt. Most vallotta meg magának először, hogy az a +kis szinészleány tartja itthon, akire már egy órája<span class='pagenum'>[Pg 115]</span> várakozik s aki +azalatt nyugodtan, közönbösen halad a maga szabályos útján.</p> +<p>Eddig mindig talált valami kitünő ürügyet rá, hogy miért nem utazik el +s azt hitte, hogy csak az unalmát űzi. De most már kifogyott az +ürügyekből s rájött, hogy igenis, vár valamire. Nemrégen még semmit se +kivánt az élettől, de ma várja annak a kis lánynak a csókját. Miért? +Mert szebben nézett rá, mint a többiek? Elég nyájasak hozzá a többiek +is.</p> +<p>Majd eszébe jutott az a mosolygó szempár s így verte ki a fejéből +rossz sejtelmeit:</p> +<p>—Eh, bolond ember az, aki nem hajol le egy ilyen gyönyörű virágért! A +legostobább szerelmi románc többet ér minden okos dolognál a világon. +S van-e szebb szerelem, mint az <i>egy szezonra</i> szóló szerelem? Egy +tavasz s aztán: „Isten hozzád, édes, Isten hozzád kedves!..." Lehet, +hogy <i>hiába</i>... Az se baj. Mit vesztettünk vele? Édes játékban töltött +napokat. S a napokkal kár volna fukarkodni; időnk van elég, hála<span class='pagenum'>[Pg 116]</span> +Istennek. És ha nem hiába!.... Egy gyönyörü május, igazi csókkal, +igazi öleléssel! Aztán a szél magával viszi a rózsaszirmokat. Egy +nyári éjszakán kisirja magát a mellünkön, a postakocsi csilingel s +megszólal a trombita: „Trara, trara!"... És Isten veled, +szinészlány-szerelem!</p> +<p>Ebben a pillanatban a két kutya fölugrott s őrült vágtatásban rohant +ki az utcára a kávéház nyitott ajtaján át. A rattler kapott jobb +startot, de az ajtóban a nagy tábori eb keresztül ugrott rajta.</p> +<p>Cipriani fölkelt a székéről s felkötötte a kardját.</p> +<p>—Jönnek a leányok!</p> +<p>Vidovics alig ismerte meg őket: új, tavaszi kalap virított a fejükön; +a keblük és a kezük tele volt ibolyával. Nevetve jöttek; már +észrevették a kutyákat.</p> +<p>A két állat olyan vad rohanásban rontott ki a piactérre, hogy majdnem +feldöntölték azokat, akik mellett tova száguldottak. De pléhgalléros, +tekintélyes kutyák voltak; senki se<span class='pagenum'>[Pg 117]</span> mert kikezdeni velök. A következő +percben már ott ugrándoztak a kisasszonykák körül.</p> +<p>Lola jó messziről észrevette a követséget s figyelmeztette Mirát:</p> +<p>—A gavallérjaid hűségesen megvártak bennünket; nézd, hogy törtetnek +előre a postillonok!</p> +<p>—Mondd, hogy: gavallérjaink. Mert csak az egyik az enyém.</p> +<p>—Melyik, ha szabad kérdeznem?</p> +<p>Mira álnok mosolylyal felelt:</p> +<p>—Válassz te; te vagy az öregebb. Én megelégszem azzal is, aki neked +nem kell.</p> +<p>—De zavarba hoználak, hogy ha választanék, ugy-e?</p> +<p>—Az a kérdés, melyiket választanád.</p> +<p>—Ne bolondozzál, Mira. Néha olyanokat mondasz, hogy megijedek.</p> +<p>—Hát akkor miért faggatsz?! Különben ne vedd komolyan, amit mondok. +Jókedvü vagyok.</p> +<p>—Ha csak ma volnál az! De mintha<span class='pagenum'>[Pg 118]</span> kicseréltek volna! Nem ismerek rád, +amióta itt vagyunk.</p> +<p>—Szeretnéd, ha már másutt volnánk, ugy-e?</p> +<p>—Igen, szeretném.</p> +<p>—Én jól találom itt magamat. Különösen ma.</p> +<p>Nem folytathatták: a leventék már a közelben voltak s tisztelegtek.</p> +<p>Vidovics észrevette, hogy Mira pirosabb, mint máskor s hogy az arca +csupa ragyogás.</p> +<p>—Valami öröme volt, ugy-e?</p> +<p>—Óh, nagy örömem! Végre valahára szépen énekeltem a próbán. De, +tudja, igazán szépen! Még a zenekarból is megtapsoltak. Az igazgató +pedig örömében virágot hozatott. Nézze ezt a sok ibolyát! Tudja, mi +az, mikor egy vidéki szinigazgató virágot ad egy szinésznőjének?!...</p> +<p>—Annyi bizonyos, hogy Berényben nem történt ilyesmi Hollósy Kornélia +óta.</p> +<p>—Óh, maga elrontja az örömömet! Mért csúfolódik? Nem örül velem?<span class='pagenum'>[Pg 119]</span></p> +<p>Nem, nem örült vele. Boszantotta, hogy a leányt ilyen boldoggá teszi +valami, amiben neki semmi része s amit egy cseppet se tud komolyan +venni.</p> +<p>Most jutott eszébe először, hogy lehetnek dolgok, amelyeket ők ketten +másképpen látnak, amelyekre nézve soha, de soha se érthetik meg +egymást...</p> +<p>—Olyan szívvel-lélekkel a szinpadé?—kérdezte Vidovics.</p> +<p>—Istenem, hogyne! Hisz neki akarok élni!</p> +<p>Cipriani, ha reprezentálni akart, annyit csörtette a kardját, hogy az +embernek utoljára azt kellett gondolnia:</p> +<p>—A föld is reng belé, hogy ilyen derék huszárt hord a hátán!</p> +<p>Ebből az ismerős hangból Vidovics, aki előre galoppozott Mirával, +megnyugvást szerezhetett róla, hogy a második hadtest kellő +távolságban van s hogy Lola nem hallja, amit ő Mirának mond.</p> +<p>Fölhasználta a kedvező alkalmat s kipakolta a bizalmasságait.<span class='pagenum'>[Pg 120]</span></p> +<p>—Féltékeny vagyok a szinházra. Bánt a gondolat, hogy maga tetszeni +akar mindenkinek, aki tapsol: nemcsak a füszeresnek és a borbélynak, +akik jegyet váltanak, hanem a szinházi tűzoltónak és a +zártszéknyitogatónő fiának is. Először is azt szeretném, ha csak nekem +akarna tetszeni. És másodszor boszant a gondolat, hogy maga rá van +szorulva az ő tapsaikra, mert enélkül magára nézve az életnek semmi +öröme.</p> +<p>Mira nevetett. Amolyan primadonnanevetés volt ez, amelyet az utca +tulsó felén is meg kellett hallani. És Vidovics így szólt magában:</p> +<p>—Tudja, hogy a nevetése is zene s szereti hallani ezt a muzsikát. De +azért úgy látszik, komolyan gondolja, amit mond...</p> +<p>Mira tudniillik így felelt neki:</p> +<p>—Furcsa ember maga, Vidovics. Úgy tesz, mintha száz éve ismerne s +mintha én is oly régóta ismerném magát. Mintha öröktől fogva így +volna, ahogy ebben a pillanatban s mintha azt hinné, hogy mindig, a<span class='pagenum'>[Pg 121]</span> +jövő évben, tíz esztendő mulva is így fogunk sétálgatni: kiséretünkben +két vidám kutyával, vígan magunk is. Bizalmasságokat mond nekem s nem +kérdi, hogy érdekelnek-e. Őszinte, mint egy igazgató s goromba, mintha +a férjem volna. Pedig hat hét mulva Isten hozzád-ot mondunk egymásnak +s ha még egyszer találkozunk valahol, talán meg se ismerjük egymást.</p> +<p>—Megérdemlem a leckét, de az én tolakodó barátságom természetesebb, +mint a maga roppant hűvössége. Istenem, még nincs egy esztendeje, hogy +a szinpadon van s máris milyen ridegen nézi az embereket! Egy tizenhét +esztendős kis lány! Lássa, nekem fáj, hogy maga a két vidám kutyát, +engem, a katonát s az egész Berényt csak <i>staggione</i>-nak tekinti, +staggione-nak, amelyet hat hét mulva tökéletesen el fog felejteni... +Mert nekem ezek a napok nagyon, de nagyon kedvesek!</p> +<p>—Mit akar? Ez már a negyedik állomásom. Ilyen viharos mult után, +akarva, nem<span class='pagenum'>[Pg 122]</span> akarva, észre kellett vennem, hogy az emberek mindenütt +ugyanazok. Nem érdemes nagyon érdeklődni irántuk; a másik staggioné-n +is megtaláljuk őket más név alatt, közönségesebb vagy finomabb +kiadásban.</p> +<p>—Azt hiszi, hogy engem is meg fog találni még egyszer, más név alatt, +finomabb kiadásban?...</p> +<p>—Meg fogom találni. Lehet, hogy csak közönségesebb kiadásban, de meg +fogom találni.</p> +<p>—Nem sokra becsüli a barátságomat. Pedig mindig kevesebb jó emberünk +van, mint gondoljuk; s már csak azért is érdemes számon tartani őket.</p> +<p>—Mondja meg: ugyan miért venném komolyan ezt a barátságot?</p> +<p>—Igaza van: mit ér az olyan jóbarát, akitől hat hét mulva örökre +elbúcsúzunk?! Egy cseppet se fogja sajnálni, hogy itt hagyja ezt a +bolond, lármás kis várost?</p> +<p>—Nem tudom mi lesz hat hét mulva.<span class='pagenum'>[Pg 123]</span> De fogadni merek, hogy maga sem +fog túlságosan meggyászolni bennünket.</p> +<p>—Olyan bizonyos benne? Tudja, én nem szeretek erre az időpontra +gondolni. És nem is várok annyi ideig, hogy ellent mondjak magának. +Nem kell jósolgatnom, hogy mi lesz; már most is szeretném azt mondani +a tünő pillanatnak: „maradj, oly szép vagy!" Már most is szüntelen az +jár a fejemben, hogy: „O wenn es doch immer so bliebe!" És nem tudok +megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy: nem lesz mindig így.</p> +<p>—De hisz maga verseket mond nekem! Akkor hát ez szerelmi vallomás?</p> +<p>—Valami olyanforma.</p> +<p>—Köszönöm. Ez az első sikerem ezen a téren. Kár, hogy nem írta le s +így nem tehetem el az emlékeim közé.</p> +<p>—Mért csúfolódik?</p> +<p>—Mert nem szép, hogy így hazudik, világos nappal, a mikor látom a +mosolygó arcát. És versekben! Nem szégyenli magát?<span class='pagenum'>[Pg 124]</span> Megérdemelte +volna, hogy úgy tegyek, mintha komolyan venném, amit mondott. De +tudom, hogy van egy mentsége: az, hogy hivatalból udvarol minden +szinésznőnek.</p> +<p>—Mintha Lolát hallanám.</p> +<p>—Ezzel csak hízeleg nekem.</p> +<p>Vidovics elhallgatott.</p> +<p>—Tessék,—szólt magában—nem is olyan naiv, mint hittem. Igazán, +nincsenek többé gyermekek!</p> +<p>El akarta hitetni magával, hogy nem volt őszinte. De ahogy +rápillantott Mirára, látta, hogy ez a kisérlet hiábavaló. A rossz kis +gyerek olyan szépen, olyan nagyon szépen nézett rá, mintha egy kicsit +megbánta volna, hogy csúfolódással felelt a Mirza Schaffyból +kölcsönzött sóhajtásra.</p> +<p>—Jézus Mária!</p> +<p>Ez a fölkiáltás Lolától eredt, de nem kellett hátrafordulniuk, hogy +megtudják, mi okozta az ijedelmet.</p> +<p>A szűkös Pázmány Péter-utcában halad<span class='pagenum'>[Pg 125]</span>tak s a kocsiúton, őrületes +pace-ben, egy rosszul hajtott bricska közeledett feléjök. A lovak +nyilván részegek lehettek, mert cikk-cakkosan vágtattak s hol jobb, +hol balfelé rángatták a kocsit. Messziről úgy látszott, mintha a +megőrült bricska minden boltajtóba be akarna rohanni.</p> +<p>Lola attól rémült meg, hogy a kiszámíthatatlanul szeszélyes járómű +nekiront Mirának s a fölkiáltásával vészjelt akart adni, hogy a +gavallérok legyenek készen az eshetőségre.</p> +<p>Elénk sajnálatomra kénytelen vagyok megvallani, hogy hősömnek nem volt +alkalma a hősnő életét megmentenie. A következő pillanatban az ijedős +Lola is meggyőződhetett róla, hogy nincs semmi komolyabb veszedelem. +Mire a kocsi közelükbe ért, a műkedvelő Phaëtonnak már sikerült a +felbőszült állatokat megfékeznie.</p> +<p>A műkedvelő Phaëton, aki tilos-gyors és fölötte szabálytalan +hajtásával ennyire föllázította lovait: Van der Kerkhoven kisasszony +volt.<span class='pagenum'>[Pg 126]</span></p> +<p>A Haller-lányok díszőrsége éppen akkor került a lefülelt bricska +szomszédságába, mikor a hollandus hölgy átadta a gyeplőt a diszkrétül +mosolygó kocsisnak, aki előbb hátul kucorgott. Ahogy leszállott, +észrevette a két ismerőst. A gavallérok köszöntek neki s Cipriani +odament hozzá.</p> +<p>—Még nem hajt tökéletesen,—szólt a báró,—de annál inkább gratulálok +a lélekjelenlétéhez.</p> +<p>Van der Kerkhoven kisasszony egy pillantást vetett a társaságra s +aztán habozás nélkül magához szólította Vidovics urat.</p> +<p>Vidovics bocsánatot kért a szinházi hölgyektől s elbúcsuzott tőlük. A +Haller-lányok tovább siettek. A két kutya velök tartott; az ő jobb +értesültségüket ez a kis intermezzo nem vezethette téves útra. S +utánok rohant Cipriani is, magukra hagyva azokat, akiket egymásnak +szánt a hir.</p> +<p>—Ön nem utazott el, Monsieur Vidovics? —örvendezett Van der +Kerkhoven kisasszony.</p> +<p>—Egy kis baj támadt a gazdaságomban<span class='pagenum'>[Pg 127]</span> —rögtönözte Vidovics—nem +jelentékeny dolog, de ilyenkor semmi sem pótolhatja a gazda szemét. +Nem utazhattam el olyan messzire.</p> +<p>—S még most is elfoglalja ez a kellemetlenség?</p> +<p>—Néha találkozik egy-egy szabad napom. Olyankor bejövök a városba.</p> +<p>—Akkor hát minket is meglátogathat még egyszer, mielőtt elhagyom ezt +a szép országot.</p> +<p>—Hogyne! Meddig lesz még szerencsénk?</p> +<p>—Ebben a hónapban még nem megyek haza. Egy-két kirándulással adósom +Terka; ezeket nem engedem el neki. Igaz, nem tartana velünk holnapután +a szilas-almási tóhoz? Vagy a városban is van valami elfoglaltsága? +Kik voltak ezek a fiatal hölgyek?</p> +<p>—Óh, szinész-kisasszonyok!</p> +<p>—Gondoltam. Szóval számíthatunk önre?</p> +<p>Egy kicsit bajos volt nem-et mondani. Vidovics úgy tett, mint aki a +fogorvos előtt meg akarja mutatni, hogy férfiasságát egy kis fájdalom +még nem teszi próbára.<span class='pagenum'>[Pg 128]</span></p> +<p>Nem, nem teheti magát nevetségessé amiatt a rossz kis gyerek miatt.</p> +<p>—Természetesen. Köszönöm, hogy gondolt reám.</p> +<p>—Tehát a viszontlátásra. Holnap ugy-e?</p> +<p>—Holnap.</p> +<p>Elbúcsuztak s Vidovics tovább sétált a Sugár Mariska utcája felé. +Tudta, hogy amazok már hazaértek, de Mira néha egy kis cerclet tartott +az ablaknál s ezt ma Vidovics nem akarta elmulasztani.</p> +<p>Pedig bátran lemondhatott volna erről az örömről.</p> +<p>Mintha várták volna. Lola ott könyökölt az első ablakban, a nagyobb +tekintély kedvéért Fröhlichnével. Mirát nem látta rögtön, de a házból +kihallatszó zongoraszó elárulta, hogy Sugár Mariskánál van, ami csak +azt jelenthette, hogy nem igen hajlandó holmi erkélyjelenetekre.</p> +<p>—Hallja, édes Vidovics,—szólt Lola,—ha nagyon kedves akar lenni, +megtehetne nekem egy szívességet. (Még sohasem szólí<span class='pagenum'>[Pg 129]</span>totta ilyen +nyájasan; már ebből is látszott, milyen dühös.) Ne hordozza magával a +barátját. Külön-külön még csak meg tudok barátkozni magukkal, de +elefántnak ez az úr egy kicsit unalmas.</p> +<p>—Mit tegyek? Nagyon ragaszkodik hozzám. Mindent legyőz a szeretet!... +mint nem tudom, melyik drámában éneklik.</p> +<p>—Én nem tréfálok. Egyikük vonuljon vissza. Önre bízom, hogy melyikük +legyen az, aki visszavonul.</p> +<p>—Hová lett, szegény?</p> +<p>—Nem akart még egyszer találkozni közös ideáljukkal, a bolygó +hollandi nővel, s kerülő uton tünt el. Azt hiszem, attól tart, hogy +kompromittáltuk a csokoládé-gyár előtt. De, jónapot, menjen ön is +ebédelni.</p> +<p>És Fröhlichnével egyetemben visszahuzódott az ablakból. Az +audienciának vége volt.</p> +<p>—Miket beszélhetett össze-vissza ez a boldogtalan huszár? Három napig +se tudom kibékíteni őket.</p> +<p>Nagyon kedvetlenné tette, hogy Mira nem<span class='pagenum'>[Pg 130]</span> akart mutatkozni. De +megpillantotta jó tündérét, Mariskát s megostromolta a másik ablakot +is.</p> +<p>Mariska egy negyedóráig tartotta szóval. Végre Mira is megjelent az +ablaknál; de nem szólt, csak nagy komolyan hallgatta őket. Ha Vidovics +hozzá intézte a szót, csak igennel vagy nemmel válaszolt.</p> +<p>A béke-angyal magukra hagyta őket.</p> +<p>—Haragszik?—kérdezte Vidovics.</p> +<p>—Valamit akarok magának mondani. Nézze barátom, ha az ember házasodni +készül, ne udvaroljon másoknak, még szinész-kisasszonyoknak se. Adieu.</p> +<p>És szépen betette az ablakot.<span class='pagenum'>[Pg 131]</span></p> +<h3>V.</h3> +<p>Vidovics Feri, akit a <i>Vasgyáros</i>-ra emlékeztető, büszkeséggel és +titkolt szerelemmel teli szinpadi jelenetek egy csöppet se hatottak +meg, ezután a kissé szinészies, hirtelen adieu után nyugodtan +megebédelt, aztán átment a kávéházba s esti hét óráig tökéletes lelki +békében biliárdozott Ciprianival.</p> +<p>A katonának nem volt szerencsés napja. A biliárdban szégyenletes +vereséget szenvedett s közben kegyetlen szemrehányásokat kellett +zsebre vágnia.</p> +<p>—Huszárban még nem láttam ilyen kofát,—kezdte Vidovics.—Mi jut +eszedbe, hogy himen-hireket hordasz szét a városban? Vagy kedveskedni +akartál nekik? S ha még igaz volna!<span class='pagenum'>[Pg 132]</span></p> +<p>—Hagyj nekem békét!—felelt Cipriani, akit Vidovics egy ötvennyolcas +szériessel végképpen elkeserített.—Ki akartalak menteni, hogy a +faképnél hagytad őket.</p> +<p>—No ugyan szépen kimentettél.</p> +<p>—Eh, majd töröm a fejem, hogy mit beszélek szinész-leányoknak. Mit +tartozik rájok az egész história?!</p> +<p>—Ebben igazad van.</p> +<p>S talán elintézték volna az ügyet, de Ciprianit izgatta a dolog. Egy +félórai szótlan küzdelem után önmaga tért vissza az imént letárgyalt, +kinos fejezetre.</p> +<p>—Különben nekem beszélhetsz, amit akarsz. Ennek a sok hencegésnek az +lesz a vége, hogy igenis, bele fogsz harapni a csokoládéba, ha az öreg +Rotterdam is úgy akarja. Egész márciusban kint laktál Árokszálláson s +mikor engem a kövér lánynak bemutattak, már láttam, hogy a kövér lány +ki van készítve.</p> +<p>—Azért úgy vettem észre, ugyancsak ütötted a vasat.<span class='pagenum'>[Pg 133]</span></p> +<p>—Azt hittem, hogy a lánynak van izlése s hogy az uniformis mégis csak +uniformis, még Amsterdamban is.</p> +<p>—És aztán?</p> +<p>—Kiderült, hogy a lánynak nincs izlése.</p> +<p>—Nagyon gyakorlati, mi?</p> +<p>—A kétszerkettő, parfőnnel leöntve.</p> +<p>—Látod, ezt szépen mondtad.</p> +<p>—Egyszer arról beszéltünk, hogy a tulipán megterem-e Magyarországon? +Azt feleltem neki, hogy a búza jobban fizet. A búzáról te jutottál +eszébe, s megkérdezte tőlem, van-e jelzálogkölcsön a birtokodon?</p> +<p>—Ez, távolabbról nézve, csakugyan burkolt vallomáshoz hasonlít. S te +már bizonyos vagy benne, hogy Szent-Jánoson, egy-két esztendő mulva, a +merre a szem lát, csak óriási tulipán-táblákat látni. Árokszállás +megtelik <i>mynheer</i>-ekkel, a nőegylet bálja után, itt, a szeparéban, a +leglármasabb urak hollandi nyelven fogják énekelni, hogy: „nem kell +nekem rántotta, csak az, aki rántotta!", mi pedig elhuzatjuk<span class='pagenum'>[Pg 134]</span> nekik, +hogy: „Hires város az alföldön Rotterdam!"</p> +<p>—Ne tedd magad előttem. Te ugyanazt akarod, amit én akartam. Csakhogy +te okosabban csinálod a dolgot. Úgy, ahogy a szinházban szokták. Mikor +más ember becsületesen leiszsza magát, te az <i>Ueber Land und Meer</i>-ből +szavalsz előtte; s mikor más alszik, elhiteted vele, hogy gyönyörüen +állana neki a bunyevác népviselet. Egyik nap folyton a sarkában vagy, +másnap érzékeny jelenetet csinálsz neki, aztán ellovagolsz, mint +Mazeppa, vagy nem tudom, hogy hívták azt a lengyel jockeyt... Játszod +a megbántottat, a közömböst, a rejtelmes embert, vagy nem tudom mit. +Ma elutazol, holnap nem utazol el. Érdekessé teszed magad előtte s +nyakra-főre udvarolsz két kis szinész-lánynak, hogy egész Berény +beszéljen a dologról. Bele kötsz a legjobb barátodba, csak azért, hogy +elmondják neki: megverekedett, nem tudom kiért, mindig megverekszik +valami semmiért! Ha esik az<span class='pagenum'>[Pg 135]</span> eső, szalmakalapot téssz föl, ha fú a +szél, fütyölsz és azt mondod, hogy segítesz neki. Okos ember vagy. +Látod, már utánad jött! Azért akart behajtani minden kapuba, hogy +okvetetlenül megtaláljon. Én, én nem ilyen vagyok; katona vagyok. +Huszár-atakk: vagy-vagy. Megostromlom a várat s ha a roham sikerül, +dobpergés mellett vonulok be. Ha nem sikerül: rükverc, tisztelegj! +Katona vagyok.</p> +<p>—Szamár vagy.</p> +<p>—Ugy-e, erre nem tudsz felelni?</p> +<p>—Azt felelem rá, hogy ha akarsz még egy ötvenes partit, nem bánom.</p> +<p>—Jól van. De <i>for</i>-ok nélkül. Ezt meg fogom nyerni.</p> +<p>—Úgy látszik, tűzbe jöttél. Igaz, még egyet. Ne fecsegj folyton +ezekről a szegény leányokról. Nem vétettek neked azok.</p> +<p>—Bántja őket az ördög. Te használod őket játékszernek. És én beugrom +elefántnak. Nem én mondom; maga Lola mondta.<span class='pagenum'>[Pg 136]</span></p> +<p>—Azt mondta, hogy játékszernek használom őket?</p> +<p>—Nem, hanem hogy még soha sem látott lóháton elefántot. Gyöngéd +célzás.</p> +<p>—Viccnek elég rossz vicc.</p> +<p>—Én is azt hiszem.</p> +<p>—Szóval, nem kellene annyit társalognod. Egy katona mindig veszít, ha +sokat beszél. És te hirekkel látod el a szinésznőket. Hogy katona +vagy?... Ugyan hagyj békét! Nem katonának születtél te, hanem +szerkesztőnek. Zentai nem csinál ilyet.</p> +<p>Zentai a <i>Berény és Vidéke</i> szerkesztője volt. Bevándorlott ember, aki +még ifju korában elvesztette valahol a párbajképességét s aki, mióta +Berénybe betette a lábát, példátlan harciassággal akart szert tenni +némelyes társadalmi pozicióra. A tisztek még csak a nevét sem akarták +kimondani; szükség esetén mint „ama bizonyos, többször megfenyített +egyén-"ről emlékeztek meg róla. De Zentai azért nem tett le arról az +ábrándjáról, hogy egyszer majd csak kimó<span class='pagenum'>[Pg 137]</span>dolja a maga kardaffaire-ját +s a legrosszabb esetben mint a szoldateszka brutalitás egy ujabb +áldozata szerez, ha nem is országos, legalább helyi népszerűséget. +Ujságjában minduntalan a hadsereg dolgait feszegette s ez annyival +inkább boszantotta a tiszteket, mert arra nem adott okot, hogy +egyszerüen elverjék.</p> +<p>Cipriánira a Zentai neve olyan hatással szokott lenni, mint a bikára a +vörös posztó. Általában is lenézett mindent, ami valamelyes +összeköttetésben állott a könyvnyomtatás szerencsétlen találmányával, +de Zentai különösen a begyében volt. Ezt az urat nem igen lehetett +megtorlatlanul emlegetni előtte. De ez egyszer a bomba szétpukkant s +nem okozott bajt.</p> +<p>—Látom,—szólt,—hogy minden áron belém akarsz kötni. De én nem +ugrom. Ha megint hősködni akadsz a kövér lány tiszteletére, keress +magadnak más baleket. Én nem nevettetem ki magamat. Jegyezd meg, hogy +ugyanegy Ciprianit csak egyszer lehet<span class='pagenum'>[Pg 138]</span> lóvá tenni, kétszer nem. +Kaszaboltasd le magad más valakivel.</p> +<p>—Soha se kapkodjál a fringiádhoz,—felelt Vidovics.—Azért, hogy ezt +a pártit is elveszíted, még nem kell hajba kapnunk.</p> +<p>—Azért boszantottál, hogy elszórakozzam a játékot? Hallod, ez nem +járja. Akkor ez a párti nem gilt; kezdjük újra.</p> +<p>—Nem. Hét óra elmult; gyerünk a szinházba.</p> +<p>Elmentek a szinházba, de a lányokat nem találták ott. A szinészpáholy +egész este üresen maradt. És másnap is hiába rostokoltak a kávéházban +déli félegy óráig. A leányok csak nem akartak mutatkozni.</p> +<p>—Ejnye, a haszontalan!—szólt magában Vidovics.</p> +<p>—Talán nem is volt próbájok?—tünődött fönhangon a katona.—Hiszen +csak észre vettük volna őket?!...</p> +<p>—Kikerültek bennünket,—felelt Vidovics.—Vége a barátságnak.</p> +<p>—Nem értem.<span class='pagenum'>[Pg 139]</span></p> +<p>—Hát én értem? De így van.</p> +<p>Fölkelt, előkereste a kalapját s fütyölt a kutyájának.</p> +<p>—No hát így is jól van,—szólt, mintha magában beszélne.</p> +<p>S mialatt átmentek a vendéglőbe, megkérdezte Cipriánitól:</p> +<p>—Nem jössz ki?</p> +<p>—Hová?</p> +<p>—Árokszállásra.</p> +<p>—Kilovagolsz?</p> +<p>—Nem, a gyorsvonaton megyek.</p> +<p>—Ebben a szép időben?</p> +<p>—Ruhát is viszek magammal, mert meglehet, ott maradok három-négy +napig. Nem szeretek a Jóska ingeiben járni ez előtt a csokoládé +királyné előtt.</p> +<p>—Mit csinálsz ott annyi ideig?</p> +<p>—Kirándulunk Szilas-Almásra.</p> +<p>—Fürdőzni? Áprilisban?</p> +<p>—Barátom, ez a hölgy a szamócát januárban, a szőlőt februárban, a tó +vizét pedig áprilisban szereti.<span class='pagenum'>[Pg 140]</span></p> +<p>—Fene gyerek, az igaz. Szeretnék veled menni, de szolgálatom van.</p> +<p>Ebéd után elbúcsúztak egymástól. Vidovics haza ment, pakoltatott s +kikocsizott a vasúthoz.</p> +<p>Mikor Van der Kerkhoven kisasszonynak megigérte, hogy velök fog +tartani, még úgy gondolt erre a kirándulásra, mint valami igen-igen +problematikus dologra. Kényelmetlennek tartotta kifogásokat +rögtönözni, annyival inkább, mert nem akart abba a hírbe keveredni, +hogy holmi szinházi princesszek miatt visszavonul az egész világtól. +De reménykedett benne, hogy majd csak közbe jön valami, ami elmossa +ezt a nem nagyon érdekesnek igérkező kirándulást. Például földindulás +támad, vagy a sok Vidovics közül valamelyik agg rokon náthát kap. Egy +staféta elvégzi a többit s Van der Kerkhoven kisasszony bizonyára +vigasztalódni fog.</p> +<p>De tegnap óta változtak a viszonyok. Most már kisértésbe sem jöhetett, +hogy<span class='pagenum'>[Pg 141]</span> kibujjék az igérete alól. Mától fogva semmi oka rá, hogy +kibujjék alóla. S elhitette magával, hogy úgy is kiürítette volna a +keserü poharat. Amit egy gavallér megigér, azt meg kell tartania s +talált volna-e mentő ürügyet? Nem. Elég az hozzá, minden jól van úgy, +ahogy van...</p> +<p>Hanem azért a vasúton is ugyanaz a gondolat foglalkoztatta, amely +délelőtt a kávéházban.</p> +<p>—Ejnye, a haszontalan! Kacérkodik velem, mint akármelyik komédiásné? +Sértődöttnek, kevélynek és titokzatosnak óhajt feltünni? Meg akar +gyötörni, hogy annál kivánatosabbnak találjam? De hisz nekem ehhez a +banális, sokszorosan lejátszott <i>flirt</i>-höz semmi kedvem! A +szinésznőkből már elég volt; úgy a műkedvelőkből, mint az igaziakból. +S ha azt sejtem, hogy olyan, mint a többiek: bizony, egy lépést sem +mentem volna utána. Azt hittem, bolond véletlen, ha szinésznőnek +tartják s hogy valójában nem komédiáshölgy, hanem egy<span class='pagenum'>[Pg 142]</span> édes, kedves jó +gyermek, akit csak a szegénység dobott ezekre a nyomorult deszkákra. +Nem az volna, akinek képzeltem? Én voltam a naiv, nem ő? Lám, lám. +Fölhúzza az orrocskáját, mert azt hallja, hogy megházasodom! S ha úgy +volna, mit tartozik rá ez a história? Csak nem gondolta, hogy majd őt +veszem el? Nem, annyira nem lehet gyermekes. Ezzel tisztában lehet, +akármilyen fiatal s akármilyen kevéssé szinésznő. És ha csak egy +kicsit érdeklődik irántam: mit törődik a jövővel, mért ingerli a +gondolat, hogy egyszer, valamikor, nekem is meg kell házasodnom? +Számítana valamire? Mire? Vagy nem számít szegény semmire a világon, +csak egyszerüen fáj neki, hogy más nő képét hordom a szivemben?</p> +<p>Eszébe jutottak a szavai s eszébe jutott a tekintete. Néha, igaz, a +kulisszák tájékán divatos pojáca-nyelven szólalt meg; máris úgy +beszélte a komédiások nemzetközi jargonját, mintha ott született volna +Arkádiában, a vidámság, a pajkos<span class='pagenum'>[Pg 143]</span>ság, a könnyüvérüség és a hazugság +világában.</p> +<p>De milyen más volt a tekintete! Ha koronkint komolyan, figyelmesen +hallgatta, amit egy léha életü, de alapjában szomoru ember beszélt +neki, olyan szépen tudott nézni, mint soha senki más.</p> +<p>S mikor erre a meleg, odaadó tekintetre gondolt, kedve lett volna +kiszállni és tüstént visszafordulni.</p> +<p>—Eh, mindegy! Úgy van jól, ahogy van.</p> +<p>A vonat megállott.</p> +<p>—Árokszállás!</p> +<p>*</p> +<p>Mikor benyitott a kancelláriába, Horváth Jóskát nagy dologban találta. +A főszolgabíró úr pedagógiával volt elfoglalva.</p> +<p>Leckét adott egy tizenkét esztendős ifjunak, aki mint ő, a Horváth +Jóska nevet viselte, s akinek kerek koponyáján és hatalmas +vállcsontjain mindjárt az első pillantásra meglátszott, hogy véréből +való vér.</p> +<p>Nem mintha Vidovics mindezt most vette<span class='pagenum'>[Pg 144]</span> volna észre (mert a fiatal úr +feje és vállai láthatatlanok voltak), de nem lehetett kétsége, hogy ki +a családi kettős másik szereplője, mert a jelenet félreérthetetlen +volt.</p> +<p>A minta-gimnázium derék, érdemes tanárai bizonyára fejcsóválva nézték +volna ezt a jelenetet. Ők, akik a büntetés maximumát akképpen +alkalmazzák, hogy nevén szólítják a vétkes ifjut s szemrehányóan +integetnek neki a mutató ujjokkal, igen elitélik a Horváth Jóskáéhoz +hasonló eljárást, s meg kell vallanunk, hogy ez idő szerint +Közép-Európa legtöbb gondolkozója nekik ad igazat.</p> +<p>De Horváth Jóskának a nevelés terén is megvoltak a maga önálló +nézetei. Az újkori eszmék nyomtalanul tüntek el feje fölött, mint bérc +fölött a szél; vagy meglehet, el se jutottak hozzá. Az őstatár +nevelési módszert ellenben, mint kipróbált és századokon át +célszerünek bizonyult metódust, igen helyeselte; és megmaradt +mellette.</p> +<p>Szóval, a térdei közt tartotta sarjadékát olyképpen, hogy kényelmesen +oktathassa a<span class='pagenum'>[Pg 145]</span> fiu legkevésbbé érzékeny testrészét. A nádpálca +szorgalmasan pótolta Pestalozzit; a láthatatlan fej ordított; s +Vidovics úgy jelent meg, mint egy mentő angyal.</p> +<p>—Miért bántod szegény Józsi komát?—kérdezte a vendég, mikor a +váratlanul megszabadult fiatalember sietett elhagyni a kancelláriát.</p> +<p>—Nem hagyta békén a szobalányt,—felelt az öregebb Jóska elégedetten.</p> +<p>—S a szobalány panaszkodott?</p> +<p>—Van esze, hogy panaszkodjék! De véletlenül rányitottam az úrfira. +Azt képzelte, valahol messze járok.</p> +<p>—Nos aztán? Volenti non fit injuria. Ha a leány megbocsátott neki, +miért ez a szigoru példa-adás?</p> +<p>—Hja, barátom, a fődolog: a rend. Ennek már így kell lenni. Ha valaki +a függetlenségi jelöltre akar szavazni, azt én természetesnek találom. +De ha van mód rá, azért mégis csak lecsukatom az illetőt. Mert ez a +rend.<span class='pagenum'>[Pg 146]</span></p> +<p>—Nem volnék ilyen szigoru a komához. Az apja se volt jobb a Deákné +vásznánál.</p> +<p>Ezt nem igen lehetett tagadni. A koma már vagy hat esztendős volt, +mikor Horváth Jóska megházasodott. S csak tavaly történt, hogy +Joannovics Terka, sürü könnyhullajtások között, adoptálta a magától +jött emberkét, akiről addig nem is tudott.</p> +<p>—Hja, barátom, nem arról van szó. Én, mint magánember, helyeselhetem +a kölyök eljárását; bizony nem is szeretném, ha valami anyámasszony +volna. De más a filozófia és más a kötelesség. Az apai tekintély arra +való, hogy gyakoroljuk; ezt már így rendelik az institúciók és a +pandekták is, nem tudom, melyik. Páter familias est, quem... különben +te jobban tudod nálam a római jogot.</p> +<p>—Azt hiszem, egy kicsit szabadon értelmezed Gaiust és Justinianust. +Ha jól emlékszem, az institúciók és a pandekták egyáltalán nem +intézkednek az ilyen esetekről. Nem látták előre, hogy a magyar +virtusnak tizenkét esztendő is elég a virágzáshoz. Szere<span class='pagenum'>[Pg 147]</span>tem a komát. +Ezt a fickót ugyan anyától született ember nem fogja az asztal alá +inni.</p> +<p>—Remélem. Csakhogy attól tartok, húsz esztendős korában annyira tele +lesz mindenféle bölcsészettel, hogy a leheletétől a hegyi kristály is +mindjárt kávéházi tükörré válik. De ma nem akarok búslakodni.</p> +<p>—Máskor se igen érsz rá.</p> +<p>—Mit csináljak, barátom? Olyan gyönge szervezetü vagyok, hogy ha +egy-két liternyit búsulok, már megárt az egészségemnek. Azért hát nem +is búsulok; nem akarok Karlsbadba kerülni. Aztán meg miért is +szomorkodnám, mikor van még egy jó barátom, aki nem felejtkezett meg +rólam végképpen, hanem elnéz hozzám, hogy egy-két poharat koccintson +velem?! Te, fiu, nem is tudod, milyen nagy jót tettél velem! Áldjon +meg érte az Isten, hogy eljöttél!</p> +<p>—Pedig nem hozzád jöttem, hanem az asszonyokhoz.</p> +<p>—No azt meg éppen jól tetted!... Mert ha hozzám jöttél volna, soha se +volnánk<span class='pagenum'>[Pg 148]</span> biztonságban. Míg, ha föláldozod magadat a hazáért, +visszaadod a szabadságomat, az életemet, az ifjuságomat!...</p> +<p>—Ejnye, be sokat mondasz! Úgy látszik nem bájolt el a vendéged. Hát +ez az a híres beduin vendégszeretet, mondd?</p> +<p>—Mit akarsz? Mindjárt két hónapja, hogy németül kell ebédelnem, pedig +magyarul se szeretek beszélni, amikor eszem. Aztán meg, köztünk +szólván, egy kicsit sok is nekem ez a hosszu robot. Tudod, egy idő óta +átkozottul gyönge a szervezetem. Mióta ez a Brabanti Elza itt van, +félig-meddig özvegységre vagyok kárhoztatva s hidd el, semmi sem árt +annyira az egészségemnek, mint az özvegység.</p> +<p>—Nem is Brabantból való, szegény. Hollandia és Brabant, az török, +görög, de nem egy ördög.</p> +<p>—Nekem nem imponál a tudományod. A tudomány szép; elérhet vele az +ember ezernégyszáz forint évi fizetést s nem tudom mennyi ötödéves +pótlékot, de te, aki úgy<span class='pagenum'>[Pg 149]</span> iszod a pezsgőt, mint a homok a vizet, +bizony nem élnél meg a tudományodból. S mondhatom neked, ez a hölgy, +aki jobban elüt a mi asszonyainktól, mint a brabanti csirke a derék, +tisztes, egyszerü magyar csirkétől: itt, a környéken s talán egész +Szilas-Bodrog vármegyében népszerütlenné tette a tudományt ujabb ezer +esztendőre. Ha látnád! Elmegy a paraszt-lakodalomba s táncolni akar a +vőlegénynyel; az nekigyürkőzik, végigviszi az udvaron, mint egy vedret +s ő el van ragadtatva! Szeretne szüretelni, szeretne tollat fosztani s +eped egy disznótor után; végre, elcipeljük a tanyai szolgáló +gyerekének a keresztelőjére, halálra gyötri a papot, hogy ki festette +Kalazanti Szent Józsefet s hazajövet el van ragadtatva. Meg akarja +várni a husvéti öntözést, időközben cigánykereket vettet a fekete és +fehér ifjusággal, forintokat osztogat szét köztük s el van ragadtatva! +Aztán visszavonul szűzi szentélyébe s ilyeneket ír be az albumába: „A +szerelem a szív zenéje"... „A szerelem<span class='pagenum'>[Pg 150]</span> patak, amelyben az ég +tükröződik"... „A szerelem virágtartó"... „A szerelem lámpás, hajnali +csillag, remontoire-óra"... s az ördög tudja még mi. Barátom, én nem +vagyok próféta s a Jeremiásokkal nem akarok versenyezni, de mondhatom +neked, hogy az öreg Rockfeller nem tud annyi csokoládét csinálni, +amennyivel ezt a leányt elveszik feleségül.</p> +<p>—Féltékeny vagy rá, mert Terka szíves hozzá. Derék, okos, kedves +leány ez; nem közönséges eszü...</p> +<p>—Éppen az a baja, a szerencsétlennek. Van rettenetesebb alak, mint az +a leány, akinek az esze nem közönséges?! A lánynak csak annyi esze +legyen, hogy értse a módját, miképpen lehet főkötő alá kerülnie. Ha +több esze van, az baj. Olyan, mintha az orra nagyobb a rendesnél. +Mennyit fog ez beszélni, barátom, ha egyszer a nyakába varrják valami +boldogtalan csokoládé-amateurnek! Pedig már a biblia is azt mondja, +hogy a hét egyiptomi csapás közt a beszédes asszony volt a +legrettenetesebb.<span class='pagenum'>[Pg 151]</span></p> +<p>—Látod, ez a pandektákban van.</p> +<p>—Nekem beszélhetsz! Az én házamban annyi most a tudomány, hogy sok +is; azt hiszem, már rajtam is kiüt ez a betegség, hiába csúfolódol!... +Különben soha se tedd magad, udvariasságból Terka barátnője iránt!... +Párisban vannak emberek, akik még nálad is párisiabbak. A fejem teszem +rá, úgy se sokat ér, hogy titokban azt gondolod, amit én.</p> +<p>—Tudom is én, mit gondolsz.</p> +<p>—Hát majd megmondom. Az asszonyban, barátom, a fődolog az, hogy tudja +a módját annak, amit tennie kell. Ha másra is van esze, az nagy +szerencsétlenség. Tőlem beszélhetsz vele, öreg, a pizai toronyról, a +szép Meluzináról, vagy akár Nostradamus jóslatairól, én csak azt +mondom neked, hogy nem szeretem azt a dámát, aki okosabb akar lenni, +mint Deák Ferenc.</p> +<p>Ha Joannovics Terka tudta volna, mily pontos értesülései voltak +nyiltszivü férje meghittjeinek afelől, hogy ő mennyire tudja<span class='pagenum'>[Pg 152]</span> a módját +mindannak, amit tennie kellett: Joannovics Terka egyszerüen meghalt +volna szégyenletében.</p> +<p>De Joannovics Terka ezt nem tudta meg soha. S az is bizonyos, hogy e +pontos értesülések azt az általános respektust, melynek Joannovics +Terka örvendett, nem kisebbítették, sőt ellenkezőleg.</p> +<p>Hetven évvel azután, hogy a türelmes olvasó e regényt letette a +kezéből, Joannovics Terka, mint a legboldogabb hitves fog átköltözni +egy finomabb világba, sejtelme nélkül annak, hogy férjének cinizmusa +mily határtalan volt.</p> +<p>Amiből ismét csak az következik, hogy lelki bajaink nem is volnának se +olyan nagyok, se olyan számosak, ha folytonosan nem gondoskodnék róla, +hogy legyen mivel szórakoznunk, két házi ellenségünk: a tudatosság és +a képzelet.</p> +<p>—Azt magam se értem,—szólt Vidovics,—hogy mit akar ezzel a +kirándulással? Mit csináljunk áprilisban<span class='pagenum'>[Pg 153]</span> Szilas-Almáson? Hisz nincs +ott most egy patkány se.</p> +<p>—Hát tudom én? Kérdezd meg tőle. Valami okos ember elhitette vele, +hogy a wörthi tó Almáshoz képest semmi. Csónakázni akar; már régóta +nem csónakázott. Kinézte a naptárból, hogy mikor van holdtölte; holdas +éj, víz, csónak, evezősök és friss baritonhangok kellenek neki.</p> +<p>—És Terka? Nem magyarázta meg neki, hogy ezért ugyan nem érdemes +Almásra menni?</p> +<p>—Egy ideig rajta volt, hogy megértesse vele, micsoda képtelen +gondolat ilyenkor oda baedekerezni, de minél többet beszélt, ez az +Őrült Janka annál nagyobb kedvet kapott a vállalkozáshoz. Azt képzeli, +hogy valami elhagyatott tündérkertről van szó. Utóljára Terkának is +eszébe jutott, hogy: igaz, ő sem volt még Almáson áprilisban soha; ej, +be furcsa világ lehet ott ilyenkor! Ilyenek az asszonyok, barátom. +Igaz, figyelmeztetlek, ne nagyon bízzál a feleségemben.<span class='pagenum'>[Pg 154]</span> Azt gyanítom, +igen szeretne összeboronálni ezzel a sajátságos hajadonnal.</p> +<p>—Álmodozol.</p> +<p>—Te, vigyázz magadra! Ne mondj neki könnyelmüen udvariasságokat. Az +én menyecském, amilyen kicsi, olyan ármányos s alig várja, hogy rajta +érjen benneteket valami holdfényes ábrándozáson. S akkor aztán jaj +neked, mert negyven milliót nem kompromittálhatsz büntetlenül. +Hallod-e ember, helyén legyen az eszed! Még csak éppen az kellene +nekem, hogy a barátnőnk mindig itt legyen a szomszédban!</p> +<p>—Ártatlanokat gyanusítasz. Különben ne félj semmit; Szilas-Almás nem +az a hely, ahol a regényeket szövik. Emberemlékezet óta nem volt eset +rá, hogy ebből a fürdőből egy lányt férjhez vittek volna. De most itt +hagylak; megyek köszönni a feleségednek.</p> +<p>—Előbb igyál egy pohár konyakot. Ez az egyetlen igazi öröm, amiben +most szegény, elzüllött házamban részed lehet. Te, pajtás, köszönöm, +hogy megmentettél ettől<span class='pagenum'>[Pg 155]</span> a kirándulástól. Nem felejtem el soha ezt a +baráti cselekedetet; ha függetlenségi programmal akarnád magad +megválasztatni, még akkor sem felejteném el.... S aztán, vidd el őket +minél hamarább! Áldásom rátok!</p> +<center><img src="images/image2.jpg" alt="" width="100"></center> + + + + + + + +<pre> + + + + + +End of the Project Gutenberg EBook of Girofl s Girofla I, by Zoltn Ambrus + +*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK GIROFL S GIROFLA I *** + +***** This file should be named 30232-h.htm or 30232-h.zip ***** +This and all associated files of various formats will be found in: + http://www.gutenberg.org/3/0/2/3/30232/ + +Produced by Tams Rth and the Online Distributed +Proofreading Team. + + +Updated editions will replace the previous one--the old editions +will be renamed. + +Creating the works from public domain print editions means that no +one owns a United States copyright in these works, so the Foundation +(and you!) can copy and distribute it in the United States without +permission and without paying copyright royalties. Special rules, +set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to +copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to +protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project +Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you +charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you +do not charge anything for copies of this eBook, complying with the +rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose +such as creation of derivative works, reports, performances and +research. They may be modified and printed and given away--you may do +practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is +subject to the trademark license, especially commercial +redistribution. + + + +*** START: FULL LICENSE *** + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project +Gutenberg-tm License (available with this file or online at +http://gutenberg.net/license). + + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm +electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy +all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. +If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project +Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the +terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or +entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement +and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic +works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" +or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project +Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the +collection are in the public domain in the United States. If an +individual work is in the public domain in the United States and you are +located in the United States, we do not claim a right to prevent you from +copying, distributing, performing, displaying or creating derivative +works based on the work as long as all references to Project Gutenberg +are removed. Of course, we hope that you will support the Project +Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by +freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of +this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with +the work. You can easily comply with the terms of this agreement by +keeping this work in the same format with its attached full Project +Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in +a constant state of change. If you are outside the United States, check +the laws of your country in addition to the terms of this agreement +before downloading, copying, displaying, performing, distributing or +creating derivative works based on this work or any other Project +Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning +the copyright status of any work in any country outside the United +States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate +access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently +whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the +phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project +Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, +copied or distributed: + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.net + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived +from the public domain (does not contain a notice indicating that it is +posted with permission of the copyright holder), the work can be copied +and distributed to anyone in the United States without paying any fees +or charges. If you are redistributing or providing access to a work +with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the +work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 +through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the +Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or +1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional +terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked +to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the +permission of the copyright holder found at the beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any +word processing or hypertext form. However, if you provide access to or +distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than +"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version +posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.net), +you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a +copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon +request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other +form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm +License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided +that + +- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is + owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he + has agreed to donate royalties under this paragraph to the + Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments + must be paid within 60 days following each date on which you + prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax + returns. Royalty payments should be clearly marked as such and + sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the + address specified in Section 4, "Information about donations to + the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." + +- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or + destroy all copies of the works possessed in a physical medium + and discontinue all use of and all access to other copies of + Project Gutenberg-tm works. + +- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any + money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days + of receipt of the work. + +- You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm +electronic work or group of works on different terms than are set +forth in this agreement, you must obtain permission in writing from +both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael +Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the +Foundation as set forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +public domain works in creating the Project Gutenberg-tm +collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic +works, and the medium on which they may be stored, may contain +"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or +corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual +property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a +computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by +your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH F3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium with +your written explanation. The person or entity that provided you with +the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a +refund. If you received the work electronically, the person or entity +providing it to you may choose to give you a second opportunity to +receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy +is also defective, you may demand a refund in writing without further +opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER +WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO +WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. +If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the +law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be +interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by +the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any +provision of this agreement shall not void the remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance +with this agreement, and any volunteers associated with the production, +promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, +harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, +that arise directly or indirectly from any of the following which you do +or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm +work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any +Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. + + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of computers +including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists +because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from +people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. +To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 +and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. + + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive +Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at +http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent +permitted by U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. +Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered +throughout numerous locations. Its business office is located at +809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email +business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact +information can be found at the Foundation's web site and official +page at http://pglaf.org + +For additional contact information: + Dr. Gregory B. Newby + Chief Executive and Director + gbnewby@pglaf.org + + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide +spread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To +SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any +particular state visit http://pglaf.org + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including including checks, online payments and credit card +donations. To donate, please visit: http://pglaf.org/donate + + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic +works. + +Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm +concept of a library of electronic works that could be freely shared +with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project +Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. + + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. +unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily +keep eBooks in compliance with any particular paper edition. + + +Most people start at our Web site which has the main PG search facility: + + http://www.gutenberg.net + +This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. + + +</pre> + +</body> +</html> diff --git a/old/old/20091011-30232-h.zip b/old/old/20091011-30232-h.zip Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..468e3df --- /dev/null +++ b/old/old/20091011-30232-h.zip diff --git a/old/old/20091011-images/image1.jpg b/old/old/20091011-images/image1.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..ef1668f --- /dev/null +++ b/old/old/20091011-images/image1.jpg diff --git a/old/old/20091011-images/image2.jpg b/old/old/20091011-images/image2.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..107e2e6 --- /dev/null +++ b/old/old/20091011-images/image2.jpg |
