NormalizeHEADmain

1 files changed, 0 insertions, 8025 deletions

diff --git a/old/67793-0.txt b/old/67793-0.txt
deleted file mode 100644
index 2641fef..0000000
--- a/old/67793-0.txt
+++ /dev/null
@@ -1,8025 +0,0 @@
-The Project Gutenberg eBook of A csehek Magyarországban (1. kötet),
-by Miklós Jósika
-
-This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
-most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
-whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
-of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at
-www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you
-will have to check the laws of the country where you are located before
-using this eBook.
-
-Title: A csehek Magyarországban (1. kötet)
-       Korrajz első Mátyás király idejéből
-
-Author: Miklós Jósika
-
-Illustrator: László Kimnach
-
-Contributor: Kálmán Mikszáth
-
-Release Date: April 7, 2022 [eBook #67793]
-
-Language: Hungarian
-
-Produced by: Albert László from page images generously made available
-             by the Internet Archive
-
-*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A CSEHEK MAGYARORSZÁGBAN (1.
-KÖTET) ***
-
-
-MAGYAR REGÉNYIRÓK
-
-KÉPES KIADÁSA
-
-Szerkeszti és bevezetésekkel ellátja
-
-MIKSZÁTH KÁLMÁN
-
-10. KÖTET
-
-A CSEHEK MAGYARORSZÁGBAN
-
-Irta
-
-BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓS
-
-I.
-
-BUDAPEST
-
-FRANKLIN-TÁRSULAT
-
-magyar irod. intézet és könyvnyomda
-
-1905
-
-[Illustration]
-
-A CSEHEK
-
-MAGYARORSZÁGBAN
-
-KORRAJZ ELSŐ MÁTYÁS KIRÁLY IDEJÉBŐL
-
-IRTA
-
-BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓS
-
-ELSŐ KÖTET
-
-KIMNACH LÁSZLÓ RAJZAIVAL
-
-BUDAPEST
-
-FRANKLIN-TÁRSULAT
-
-magyar irod. intézet és könyvnyomda
-
-1905
-
-_Minden jog fentartva._
-
-Franklin-Társulat nyomdája.
-
-
-
-
-B. JÓSIKA MIKLÓS.
-
-1796–1865.
-
-A Mincio melletti ütközetben 1814. február 8-án a csatatéren ott
-melegiben nevezték ki a szavojai dragonyos-ezred egy formás hadnagyát,
-ki magát vitézsége által kitüntette, főhadnagynak.
-
-A táborszernagy-fővezér igy szólt hozzá:
-
-– Ön nagy dolgokra van hivatva, főhadnagy.
-
-S valóban nagy dolgokra volt hivatva az iruló-piruló alig tizennyolcz
-éves ifju. Ő neki kellett – nem levernie Napoleont (ámbár az se volt
-épen kis feladat) – hanem összetörnie a magyar közönség közönyét a
-magyar irodalom iránt, megalkotnia a magyar regényt és annak közönségét.
-
-Csoda ’iszen nincs benne, csak épen tanulság, hogy a kit az istenek az
-Olympusra szántak, azt nem kell mindenáron Pegazusra ültetni – azt a
-dragonyos ló is odaviszi.
-
-Csakhogy az a hegycsúcs messze van még, nagy utakat kellett megtenni
-ide-oda a csakhamar kapitánynyá lett főhadnagynak, kit Báró Jósika
-Miklósnak híttak. Résztvenni a franczia hadjáratban s ezalatt megösmerni
-Párist, annak irodalmát és művészetét, ott beleszeretni a Scott Walter
-regényeibe, s azon a réven a múzsákba.
-
-Azután Bécsbe is el kellett jutnia és ott beleszeretni egy délczeg földi
-nőbe, a szép Kállay Erzsébetbe, azt feleségül venni és elhagyni a
-katonaéletet.
-
-Mind elrendezik azt a Párkák, okosan, észrevétlenül. A fiatal pár
-elvonul Szabolcsba, a homokparadicsomba, Napkorra, az asszony birtokára,
-vagy az ősi Jósika-kuriára, Szurdokra, a történelmi mondák és emlékek
-klasszikus országában. Ide csak a könyvek jönnek utánok, meg a balsors.
-Hiszen épen ő kell. E házasságnak boldogtalannak kell lennie, hogy a
-katona költővé változhassék, hogy a lélek a szenvedésekben megkapja azt
-a finomságot, a melylyel megérteni tud és magát megértetni.
-
-Szerencsétlen házasságát felbontotta s szurdoki magányába zárkózva,
-rejté el boldogtalanságát a világ elől, tanulmányokba mélyedt, s a
-természet megösmerésén csillapult.
-
-Negyven éves volt, mikor életjelt adott magáról; beszédet tartott
-Kolozsvárott a sajtószabadság védelmére, aztán két politikai röpiratot
-írt, mire nagy figyelemmel kezdték emlegetni. Mint medvét a napfény
-odujából, a népszerűség kicsalta a «szomorú kapitányt» Szurdokról
-Pestre. Ott töltötte a teleket, megösmerkedett Vörösmartyval, Bajzával,
-apránkint kivallotta, hogy ő is próbált egy regényt írni s egy nap
-elvitte nekik a kéziratot – Abafit.
-
-Azok elolvasták s váltig unszolták, adja ki; mágnás rokonai, barátai
-ellenben lebeszélték, maga a kapitány se akarta, de benne lakott egy
-másik ember, a ki szerette volna elsőszülöttét szárnyra eresztve látni,
-és a ki erősebb volt a kapitánynál, minélfogva «_Abafi_» megjelent.
-
-Tüneményszerű volt. Egy édes olvasmány, csupa méz. Szinte tapadósak
-lettek tőle a szempillák, mint az álomtól. Örvendetes hullámzás támadt.
-Nagy eset ez. A Figyelmező különben csipős birálója e szavakkal kezdte
-kritikáját:
-
-«Uraim, le a kalapokkal!»
-
-Nem egy hang volt ez most, de ezer hang és viszhang. Diadalharsona volt,
-sőt több, exorcisálás volt. – A kapitány örökre eltünt a varázslatos
-felkiáltásra s maradt pusztán Jósika Miklós, az író.
-
-Mint a pihent földből a fűszálak, úgy törnek ki belőle a szebbnél szebb
-történetek. «_Az utolsó Bátori_» «_A Csehek Magyarországban_»,
-(«_Zólyomi_» és a «_Könnyelműek_» már Abafi előtt megvoltak a
-fiókjában). A Dugonics és Fáy regényei után valóságos csodák e kedves
-könyvek, melyek kézről-kézre járnak és olvasókat hódítanak.
-
-Kétségen kívül Scott Waltert utánozta Jósika; nem volt benne eredetiség,
-se zamat. De ki keresi tavaszszal az első szamóczákban, melyeket
-megízlel, a zamatot? A mesék gazdagon bugyogtak ki belőle s ezeket nagy
-leleményességgel építette föl.
-
-Volt egy főmeséje, annak a szálán megindult s mikor már a
-legérdekfeszítőbb lett, megszakította. (Ez volt az egyik grif-je.) A
-mellék-mesék egyikébe fogott, melyek mint a főfolyóhoz siető patakok
-messze tájakról indulnak el, hogy egy váratlan helyen az elhagyott
-főmesébe szakadjanak.
-
-Fordulatok, csattanók, meglepetések váltakoznak regényeiben, melyeknek
-hátterét történelmi események képezik. Tájleirásai unalmasak, de hívek.
-A lovagok és várkisasszonyok csupa illedelmes népek, a kik sohase
-mondanak és tesznek olyat, a miért az olvasó bakfischnak el kelljen
-pirulnia.
-
-A külsőségeket, régi ruhákat, szokásokat nagy részletességgel, gondos
-tanulmányok alapján festi, de a kor és embereinek belsejébe nem lát be
-oly mélyen, mint Kemény Zsigmond, de nem is hibázza el őket oly nagyon,
-mint Jókai Mór.
-
-Nemcsak a polgári kalapok, de a nehezen mozduló irodalmi vaskalapok is
-hamar megemeltettek előtte; a Kisfaludy-Társaság előbb tagjának, majd
-elnökének választotta 1842-ben. Ezentúl állandóan Pesten lakott s újra
-megnősült, lelkének méltó felét megtalálván a költői lelkű báró
-Podmaniczky Juliában.
-
-A szabadságharcz már koszorúkkal borítva találja, de a koszorúkat olyan
-tehernek veszik Magyarországon, mely képtelenné teszi az illetőt más
-munkára. Az elismert író itt nem kap hivatalt, mint a hogy a viselős
-asszonynak nem adnak munkát, nehogy a születendő magzat szenvedjen a
-miatt. Hiszen szép vonásnak is lehetne ezt nevezni – ha ez lenne a
-motivuma. De a mágnás ez alól is kivétel. Az volt az egyenlőségnek ebben
-a mámorában is. Jósikát kiszemelték rögtön a honvédelmi bizottmány
-tagjának (eszükbe jutott, hogy keménylelkű katona volt) s ebben a
-minőségben keresztül szolgálta az egész epochát, követve Kossuthot,
-kinek nagy híve volt, Debreczenbe, Szegedre, – kormányzósága alatt pedig
-a legfőbb kegyelmi törvényszék birájává neveztetett ki. (Eszükbe jutott,
-hogy puhalelkű író volt.)
-
-A koszorúk nem ártottak neki, de a fényes hivatalok bujdosni
-kényszeríték. Világos után Brüsszelbe menekült, a hol házat épített
-magának, ott élt és soha se látta többé hazáját.
-
-Végkép elszakítani nem lehetett. Mert a hová íróasztalát letette, ott a
-hazából állott egy terület. A mesék, melyek rajta termettek, haza
-szóltak. A gondolatok, melyek közt megfogantak, otthon jártak. Az ő
-dolgozó lámpájának fénye a mi apáink estéit tette vidámakká és
-kedvesekké.
-
-De míg a könyvei könyvtárra szaporodtak, multak az évek; a száműzöttből
-aggastyán lett, beteg ember; fantáziájának tüze megbágyadt, de még azért
-egyre írt; itthon már más kedvenczek támadtak; Jókai dicsősége fennen
-ragyogott, a nyelv megizmosodott, átgyúródott, nyert a népétől, ő pedig
-ott a messzeségben a régiből is sokat felejtett, memoriája meggyengült,
-a vége felé már magyarul is alig tudott, de még mindig írt és jött, jött
-az alkony mindenünnen; a kiadói arra példálóztak, hogy kevesebbet írjon,
-az orvosai ráparancsoltak, hogy semmit se irjon és költözzék át más
-levegőre Drezdába; a kritikusai támadták, hogy nem ér semmit, a mit ír,
-de ő még akkor is folytonosan írt «és a mikor a legkisebb volt írónak –
-mondja Jókai fölötte tartott emlékbeszédében – akkor volt mint ember a
-legnagyobb».
-
-1865-ben halt meg Drezdában, ott temették el ideiglenesen, míg rokona,
-b. Jósika Sámuel haza hozatta és a kolozsvári temetőben helyezte el.
-
-De a hamvait haza hozó wagon bátran megállhatott volna idébb is, odább
-is, a hol magyar szó cseng. Minden temetőben ismerősök környeznék a nagy
-mese álmodót a szomorúfüzes, jósikafás[*] halmok alatt. Az ő olvasói
-feküsznek ott szerte. Mert Jósika Miklóst legalább egyszer minden
-kortársa szerette.
-
-_Mikszáth Kálmán._
-
-[*] Orgonafa népies neve.
-
-
-
-
-
-
-A CSEHEK MAGYARORSZÁGBAN
-
-_Első kiadása megjelent 1839-ben._
-
-
-
-
-ELŐSZÓ AZ ELSŐ KIADÁSHOZ.
-
-(1839.)
-
-A múlt kárpitját szellőztetem, s a jelen század fiát s leányát bevezetem
-ama dicső korba, midőn a királyi termekben magyar szó hangzott; Európa
-majd minden részéből, kiben tudomány és ész volt, összesereglett egy
-magyar királyt bámulni, s őt szeretve térni honába; mikor magyar fegyver
-volt Európa védfala a vad ozmán hatalom ellen: egy magyar nemes, mint
-gyermek ragadá a gyeplőt kezébe, mint ifjú vonta rövidre, mint férfiú
-minden csata s viszony közben tartotta azt szilárd hímkezekben. Ki a
-Cæsar lelkével alkotá fekete legióját, törte meg a feudum makacs
-zsarnokait; emelt fényes palotákat; ápolta a fegyverest s a tudóst; s
-nagyszerű kormánya fölött Astrea mennyei karján függött az igazság
-mérlege; és végre mikor élni szűnt, egy nemzet kiáltott fel: «Meghalt
-Mátyás király! oda az igazság!»
-
-Nyilatkozik e regényben: a hajdani lovagi szellem személyesítve,
-Komoróczitól vétkes elfajultságában, s túlságaiban; Elemértől nemes
-fellengésében, Mátyás királytól tökélyében.
-
-Látjuk ugyanazon család sarjadékait a körülmények s a nevelés befolyása
-által egymástól egészen különböző lényekké alakulni; s így azoknak
-hatását kedélyre s lelkületre.
-
-Végre feltünik: mit és mennyit vala képes egy serdülő ifjú, forró
-honszeretetből, mely itt tett- s lelkierővel párosult, oly korban
-végbevinni, melyben középszerűnek lehetni nagyság, nagynak lenni csuda
-volt.
-
-Ha az olvasó, könyvemet átolvasván, mondja: hét évet éltem Mátyás
-korában, láttam azt a tróntól a kunyhóig, fényében s borzadalmaiban:
-munkám czéljához közelített.
-
-De ha a lelkes ifjú felkiált: Mint eme férfiú, oly eltökélt szilárd
-akarok lenni, tettben s erőben, mint amaz, oly hű honomhoz s
-királyomhoz; becsületem oly szent lesz előttem, mint övé; férfiú leszek,
-mint ő! – Vagy a hon leánya szól: Mint e hölgy, oly tisztán őrizem
-erényemet; szert oly nemes önérzetre teszek; oly hű leszek vallásomhoz,
-s higgadt erkölcsben s kedélyben: akkor a regény czélt ért.
-
-
-
-
-RÁKOS.[1]
-
-  Éljen a király!
-
-_Egy nemzet._
-
-A zugligeti úton két öreg haladott csendesen Buda felé. Az egyik hatvan
-éven jóval túl lehetett. Arcza jelelt vonásokat láttatott, s
-elmerültségnek czímét hordá kifejezésében; nagy, de tört tekintetű
-fekete szemei az előtte vonuló úton függöttek. Öltözete hosszú, bokáig
-érő sötétszinű dolmány, szabásáról itélve régiebb korra mutatott; bár a
-mint a rávetett juhászbunda azt kivenni engedé, elég ép volt. Szép ősz
-szakáll vonult le álláról, s fejét egyszerű báránybőr-süveg födé. – A
-mellette menő fiatalabb férfi rövidebb bőrködmenbe volt burkolva, s
-fején avult prémű kalpag ült. Mind a két vándor kezében vastag görcsös
-botot szorított.
-
-Az idősb szótlan folytatá útját; a másik tiszteletes távolban követé
-lépteit, csak néha közeledvén, mint gyanítnunk lehet, urához, ha
-megszóllíttatott.
-
-Külvárosához értek már Budának, midőn az öreg lassítá lépteit; végre
-fáradtan támaszkodva botjára, pihenni látszatott. Vonásai békétlenséget
-árultak el, s küzdés nemét, melyet el akara fojtani magában.
-
-– Hányadik van ma? – kérdé hosszú szünet után a másikhoz fordulva, ki
-azonnal közelebb lépett.
-
-[Illustration: Két öreg haladott csendesen Buda felé.]
-
-– Huszonnegyedik január! – felelt a kérdett.
-
-– Huszonnegyedik január! – ismétlé az öreg, kínosan tekintve az égre, –
-s az évszám ezernégyszázötvennyolcz. Igen! hány év telt már el!?
-
-– Ej! űzze el a nagyúr az ily gondokat magától; a mi történt, azt
-megmásolni nem lehet, s ha már ki tudtam vájni fészkéből, éljük e mai
-napot gond nélkül keresztül az Isten szép világában. Nézze csak
-kegyelmed, hogy özönlik a nép előttünk, egy része a Dunához siet, mások
-a Gellért hegyét közelítik.
-
-– Hideg van, – sóhajt fel az öreg, maga elébe bámulva. – Minő tág itt a
-hely; már van öt éve, hogy völgyünkből ki nem jöttem. Királyt
-választanak, úgy-e szolgám, így mondád.
-
-– Talán meg is választották már. Haladjunk a Gellérten fölfelé, onnan
-mindent megláthatunk; a Rákosra úgy se megy ki kegyelmed, pedig ott
-volna ám mit bámulni.
-
-Megindultak, s a mint a budai külvárosba értek, akkor még igen ritka
-épületeivel, roppant néppel találkoztak; itt-ott csoportozatok állottak;
-mások a házak előtt ültek, míg szakadatlan folyamban vonult egy rész
-előttök a Gellértre, mely már itt telve volt téliesen burkolt bámuló
-sokasággal.
-
-Egy jó félóra telt el, míg a két vándor, a sürűdő tömegen átvergődve, a
-hegy Pest felőli sziklahomlokán állott meg. Az öregebb a szolga vállára
-támaszkodott, s nehéz botját feszíté a szikrázó hóba maga előtt;
-mellette jobbra egy csoport gyermek ült, vígan havazódva s nevetkőzve;
-balra néhány vörösvári pór hosszú bundákban foglalt helyet, beszélgetve
-egymással: hátaik mögött a mérhetlen sokaság sürgött-forgott, s vászon
-fészerek alatt ital, kenyér, sajt s egyéb eleség árultatott; zene
-hangzott, s mindenütt neme a feszült várakozásnak ült az arczokon.
-
-[Illustration: Az öregebb a szolga vállára támaszkodott.]
-
-A szemle, mely itt a két vándort meglepte, nagyszerű volt: a nap
-nyugotra hanyatlott már; a festői sziklacsúcsokon, a hóval födött
-gerinczeken az esthajnal bíborködben ömlött el; az égen néhány könnyű
-felhő úszott s felét mérhetlen öblének sugárernyő borította. Balra
-Budának meztelen falai emelkedtek: fölöttük mint tarka párkány
-hemzsegett a nép, s túl rajtok karcsú tornyok s ékbe futó veres födelek
-meredeztek, s egy-egy magasb épület tűnt elő, melynek ablakaiban a nap
-véresen tükrözte arczát.
-
-Alant a Duna eltűnt, nem csillámlottak szőke habjai; nem lejtettek nehéz
-hajók s tutajok rajta: kemény egyenetlen jégkéreg köté az alacsony
-partokat össze, s a hirtelen tömeggé fagyott hasábokról szikrák
-szökdeltek.
-
-Szemben a nézőkkel a róna szélén fészkelt a kis Pest, melynek területe,
-az alig tekintetet érdemlő külvárost ide nem értve, a mostani
-váczi-utczának elejétől a hatvani- s kecskeméti-utczák végeig terjedett;
-s helyesebben kerített falunak vala nevezhető, mint várnak vagy
-városnak. Harmadfél ölnyi magas falak övedzték, s a kapu szögletbástyák
-és tornyok inkább őrizetre, mint védelemre látszottak számítva. A szem a
-Gellért fokáról Pestnek keskeny, csinatlan utczáiban mélyedett, melyeken
-vidor nép vonult fel s alá, harsogó zenével s lobogókkal.
-
-A két város közt a jégen szélesen törött út kanyargott, telve
-jövőkkel-menőkkel, szekerekkel s nyerítő paripákkal.
-
-De legélénkebb képet a Rákos láttatott: balra Pest felőli oldalán tágas
-deszkaterem volt felállítva, mely hirtelen emelt egyházhoz hasonlított;
-magas, ékbe szoruló teteje – mert akkor tájban az épületek födelei nagy
-szerepet játszottak – veresre volt kenve; végeit veres, fehér és zöld
-zászlók díszesíték, messzire lobogtatva szárnyaikat, míg a gerinczen
-apróbb lobogók enyelegtek a szellőfolyam irányában; ablakaik annyira
-körül voltak állva bámuló néptől, hogy részét a világosságnak zárták el.
-Az ajtók előtt fegyveres őrök jártak fel s alá. A roppant faalkotmány
-körül a bennülő ország-nagyjainak keleti fényben ragyogó paripái
-topogtak, nehezen tartva fegyveres szolgáktól, bíborba öltözött
-apródoktól s nehéz fegyverzetű csatlósoktól.
-
-Merre a szem látott a tágas Rákos mezején, pompás tábor terjedett. A
-Szilágyi Mihály uram[2] sátrai foglalták el nagy részét a rónának[3];
-egyesek járták körül, tátongva vagy tüzet élesztve s estebédhez téve
-kora készületeket.
-
-A Podjebrád segédnépe jobbra tanyázott; hirtelen gyűjtött bérlett[4]
-sereg, a hány, annyiképen öltözve; de fegyverzetökben mégis némi
-összhangzás vala kivehető. Többnyire bőr- s kemény durva posztó
-ujjasokban, nehéz mellvértekkel s vas sisakokkal, melyeknek széles
-rákfarkaik mélyen nyúltak alá; fegyvereik nehéz buzogányok, kopják s a
-legdurvább mívű lőszerek voltak.
-
-Az öreg vándor komolyan jártatta körül szemeit az élénk, változatos
-jeleneten.
-
-– Hány óra lehet? – kérdé a szolgától.
-
-– Négy! – felelt az – s még sincsen király!
-
-– Minő roppant lovassereg az, mely a két város közt a Duna jegén foglal
-helyet?[5]
-
-– Azok – felelt a szolga – Szilágyi Mihály ő kegyelme hadai, negyvenezer
-ember, mind kemény fegyverben, s egy szavára készen.
-
-– Hm, – jegyzé meg az úr gúnymosolylyal, – ezt nálunk szabad
-választásnak nevezik?!
-
-– A választásnak védelmére vonta össze seregeit az agg vitéz; mert
-hatalmas pártok vannak itt, résen kell állni e nehéz időkben.
-
-– Nézd csak, szolgám; – mond az öreg, a Duna mentében jártatva szemeit,
-– mik ama fa-alkotmányok ott a parton hézagonkint?
-
-Az, a mire e kérdés czélzott, valóban sajátságos tekintetet adott a
-képnek. A Duna Pest és Buda felőli partján több mint huszonnégy roppant
-akasztófa volt, s villáiban egy-egy fekete czigány állott, hosszú
-pallossal oldala mellett.[6]
-
-– Hej! – felelt egy nem kérdett pór, vigyorgó arczczal, melyet a hideg
-vérveressé pirított, az agg zúgligeti vándor közelében – tudják
-kelmetek, feleim, hogy ilyenkor sok zavar történhetik; Szilágyi uram
-azért emeltette azokat az ékes kapufákat, hogy a ki itt alant nem fér
-meg a bőrében, egy-két araszttal felebbvonassa.
-
-A pórnak észrevételén mellette tátongó társai röhögtek.
-
-– Illetlen dolog – jegyzé meg az öreg, feleletre se méltatva a
-közbeszólót, s a szolgához fordulva – ily alkalommal hóhérokkal védeni a
-rendet.
-
-A nap e közben csendesen merült le; az ég bágyadt rózsaszínben úszott,
-míg az elszórt, téliesen fényes fellegek szélein aranyhab folyt el.
-Csillámló zúz ült a budai szőlők gyümölcsfáin, s a Gellért szikláiról
-hosszú jégcsapok nyúltak le.
-
-– Mondd meg nekem, koma! – szól egy budai kapás, rövid szűrben, hatalmas
-báránybőr-süveggel a fején, kinek vonásai a munka fáradalmaihoz
-szokottat jelenték, közel a két vándorhoz – ki lehet ezen úr?
-
-– Nem ismered? – felelt egy másik, ennél korosabb – ez a zugligeti
-remete, a mint nevezik.
-
-– Isten bocsáss! – suttogá a kérdő, közelebb lépve a remetéhez,
-tartózkodás- és vizsgaságból vegyült tekintettel bámulván rá. – Ez tehát
-a remete, ki az embereket gyógyítja, s tanácsot ad szükségökben, s a
-mint mondják, a gonoszszal van – –
-
-– Hallgass! – riaszt rá a másik – nem látod, hogy öreg szolgája szemmel
-tart, s ki tudja, igaz-e eddig? Hédervári uram a nyakára hágott volna.
-
-– Elhiszem azt, – mormogá az előbbi – ha ráérne e közt a sok zűrzavar
-közt a varázslók után járni. Ki az ördöggel czimborál, Isten légy
-velünk! az rosszat szokott tenni; a zugligeti remete pedig segít, a hol
-lehet.
-
-– Igaz biz’ az; de meg is fizetteti magát, a mint illő, főleg ama vén
-róka e szolgája, kitől urát meg kell venni, mint a tulkot a vásárban, a
-mint mondják.
-
-– No! – fejezé be a másik – csakhogy láttam; mindig vágytam szeme közé
-nézni. Nézd csak, minő tolongás van ott az ország tereme körül; most
-mindjárt hallunk valamit.
-
-A tolongás, mely a Rákoson felállított deszkaterem körül mutatkozott,
-egy fiatal lovagnak odaérkezte által okoztatott. Az ifjú karcsú, barna
-paripán ült, melynek zöld bársony-, gazdagon aranynyal hímzett takarója,
-s lobogó arany czafrangja tehetős úrra mutatott. Arcza, tartása nemes
-volt, czombközépig érő világosveres metszett bársonymentéje elől nyitva
-állott s kék dolmányt láttatott.
-
-Néhány hasonló korú lovag, télies, de fényes magyar öltözetben, ugratott
-melléje.
-
-– Honnan, Miska? – kiált rá vidáman az egyik, egygyel azon életvidor, a
-mindenben gyönyört lelőt bélyegző arczok közől.
-
-– Mit csináltok itt? – kérdé viszont ez kedvetlenül – a nap
-lehanyatlott, s még királyunk sincsen! Tanyámról jövök; embereim vígan
-járják Pesten az utczákat fel s alá. A nemzet már választott, s ezek az
-urak még mindig vitatkoznak. Eredj, Rozgonyi! nézz át a városba, s ne
-hagyd a szép tüzet ellobogni; én betekintek az urak közé, s ha látom,
-hogy a dolog nem halad, fordítást teszünk rajta.
-
-– Szólasz-e? – kérdé egy másik a közel érkeztek közől, kinek naptól
-barnult szép keleti vonásai a hét kapitányokra emlékeztettek, míg
-Rozgonyi, a legelőbb szóló, Pest felé vágtatott.
-
-[Illustration: Az ifjú karcsú, barna paripán ült.]
-
-– Ha szóhoz jöhetek! – felelt a kérdett; s leugorván lováról, melyet egy
-fegyveres szolga vett át, a terem tágas ajtaját megnyitotta s belépett.
-
-Az építmény falai belől szőnyegekkel voltak borítva, s miként egy
-tekintetre ki lehetett venni, nem minden ízlés nélkül. Hézagonkint
-diadali díszítmények függöttek lobogókból, fegyverekből s pajzsokból
-összeállítva. Világítást a hely magas, festett üvegű ablakokból nyert, a
-budai s pesti egyházakból kölcsönöztekből, melyeken az esthajnal
-végsugárai derengettek be, a roppant sokaságra tündéri fényt árasztva.
-
-Köröskörül magas állványok emelkedtek, több lépcsőket, mind annyi
-lóczákat képzők. Nem volt hosszú asztal a terem közepén, csak egy kisebb
-állott egyik oldalán, a jegyzők számára. Az ifjú, kinek eddig csak
-keresztnevét tudjuk, beléptekor legelőbb is az öreg Szilágyi Mihályt
-pillantá meg, a leghevesebb beszédárban a terem közepén állva, s szavait
-a rendekhez intézve. A deli vénnek arcza, aggszerű vonásaival, eleven
-tüzű, bár kis szemeivel s széles ősz szakállával, tiszteletet idézett
-elő. Szemben az ajtóval Gara, a nádor ült; magas barna férfiú, kijelelt,
-élénk, eredeti magyar vonásokkal, s parancsoló fekete szemekkel. Balra
-mellette Ujlaki, az erdélyi vajda, foglalt helyet. A kevély férfiúnak
-képe gömbölyű s kövér volt, s fölvetett ajkai és büszke szemjárása
-azonnal megismerteték a nézőt lelkületével, mely elegye volt a gőgnek, s
-elbizottságnak. Nem távol e meglepő külsejű férfiaktól, kiknek aranynyal
-terhelt öltözetöket béllelt bársonycsurapé neme födé, Szécsi Dénes ült,
-az esztergomi érsek; Hédervári az egri, Ágoston a győri; Vincze és Pál,
-egyik a váczi, másik a boszniai püspök, koros komoly férfiak, az utóbbit
-kivéve, ki kevéssel haladta a harmincz évet. Mindezek a legfényesb
-egyházi öltözetben, püspöksüvegekkel. Vállaikon nehéz, arany szövetből
-készült, kövekkel és gyöngyökkel hímzett pluvialék függöttek, gyönyörű
-mívű csattokkal elől.
-
-Tovább a Rozgonyiak tűntek föl négyen, szembetünő családi
-hasonlatossággal, bár koruk különbözött; a szépségökről, mind hadi
-erejökről híres Perényiek; az athletai termetű Zápolya; az egészséges
-kinézésű, de szerfölött kevély tartású Ország Mihály, számtalan
-másokkal, kik mind öltözetök fényére, mind tartásuk nemességére a
-szemlét nagyszerűvé tevék. Az egész teremnek alja figyelő főket
-mutatott, s a csendben Szilágyinak minden szavát hallani lehetett.
-
-Szembetünők voltak e sokaságban mind öltözetök, mind arczkifejezésök
-különbségére: a szász herczeg Vilmos követe, hosszú arczával s hegyes
-szakállával; a hatalmas Fridrik császár több német lovagból álló
-küldöttsége, többnyire talpig fényes aczél-fegyverzetben, hasított ujjú
-felső öltönyökkel, melyek térdig értek, s díszes hímzésekkel voltak
-terhelve. Ezek a lépcsőzet egyik végén gyönyörű csoportozatot képeztek,
-míg Kreszláw Voisik, mogorva képű rőt férfiú, nyírott fővel s ajkait
-elfedő bajuszszal, bokáig érő lengyel kantusban hátravetett ujjakkal,
-gazdag aranypászttal s a négyszegű süveggel, több cseh és lengyel
-lovaggal, az előbbiekkel majdnem szemközt ült.
-
-Az állványok fölött oszlopokkal támogatott karzat vonult el, melyet
-csinosan öltözött, bár téliesen elfödött nők, s fiatal férfiak leptek
-el. De nemcsak alant és itt voltak élénk részvevők. A terem födelének
-belső hézagában, mely veresre volt festve, a folyó gerendákon ültek
-lovagolva némelyek s tekintettek az alattok pezsgő sokaságra le.
-
-Egy jó félóráig beszélt Szilágyi,[7] utána azon férfiú lépett a terem
-közepébe, kit az előbb beérkezni látánk; de Ujlaki megelőzte őt; utána
-Gara, később Voisik, Szécsi Dénes és újra Ujlaki szólottak. Az ifjú
-toppantott lábával, arczát vér futotta el, mivel tisztán látta, miként
-Gara s Ujlaki szándékosan vonják hosszúra a tanácskozást, hogy a
-választást halaszthassák; s ő szóhoz nem jutand.
-
-– Mi bajod, Zokoli? – mond egy mellette álló szép ifjú, egy azok közől,
-kik nem mernek szólni, s véleményöket szomszédjoknak súgják meg –
-távozni készülsz-e már? miért nem szólasz?
-
-– Majd szólok – felelt czélzással a kérdett – a maga helyén; itt, látod,
-beszédhez nem juthatok. – Isten veled! – Zokoli Mihály, mert ő volt,
-hirtelen távozott el. Néhány percz mulva délczeg paripáján ült, s
-fegyveres szolgájával Pest felé száguldott.
-
-A mint a Duna partjához ért, furcsa jelenetnek lőn tanúja. Egy fiatal
-lovag feltünő szépségű arczczal, néhány tomboló férfiú közé szorult,
-kiknek, a mint látszék, siker nélkül igyekezett valamit megfejteni,
-élénken hadonázván kezeivel, s minden erejéből törekedvén lovát a
-körülállók közől kinógatni.
-
-Öltözete egyre mutatott azon számos idegenek közől, kik a király
-választására részint önkényt, részint idegen fejedelmektől
-meghatalmazott követek kiséretében Budára és Pestre özönlöttek. Felső
-öltönye sötétkék, bő vidrával béllelt ujjas palást neme volt, mintegy
-térdig érő, melynek karnyílásai alól világosbarna, fekete bársonynyal
-szeszélyesen czifrázott szűkebb ujjas tűnt elő; fején gömbölyű cseh
-süveg ült keskeny s köröskörül felhajtott vidrakarimával. Lovának
-készülete inkább a német lovasoké, mint a jóval fényesb s keleti
-szellemű magyarokéhoz hasonlított.
-
-Zokoli eleinte mindjárt e sűrűdő csoportozatot annak tartotta, a mi
-volt: vidor seregnek, mely a hon atyjainak tanácskozása daczára
-utczáról-utczára lejtett, éltetve a királyt, minekelőtte
-megválasztatott. – Száz meg száz ilyen kisebb csoportot lehete akkor
-Pesten, Budán, a Rákoson, sőt az egész vidéken látni.[8] Közelebb érve,
-egyszerre megismerte azon igen kellemetlenül s akaratlanul szorongatott
-idegent, ki a magyar s tót ékesenszólás minden tájczifrázataival
-szónokolt, néha-néha cseh és magyar káromlást vegyítvén beszédébe.
-
-Ő e lovagot, kivel kevés nappal e találkozás előtt ismerkedett meg, s ki
-magát egyszerűen Wratizláwnak nevezte, nem különösen kedvelé. Zokoliban
-szerfölött sok nyiltság s természetesség volt; az idegenben ellenben,
-minden erőtetett nyájassága mellett is nem lehete első tekintetre
-mindjárt a rejtélyes titkolódzó embert meg nem ismerni; de a mi valóban
-szabályos, kissé veres arczának kifejezésében leginkább idegenített, az
-neme a vadságnak és nyerseségnek volt, melyet bár igen igyekezett
-elfödni, önkénytelen kitört. Ez idegen magát cseh lovagnak mondá, s az
-összeseregültek közé könnyen elegyedhetett a nélkül, hogy valaki
-részletesb figyelemre méltatná személyét. Akkortájban, főleg
-Magyarországban, s magyar urak csarnokaiban, nem igen volt szükség
-bizonyítványokat előmutatni. Ajánló külső, vagy ennek híján csinos
-öltözet, lovagi szellem s barátságos megjelenés elégnek tartatott arra,
-hogy a legismeretlenebb a magyar vendégszerető falak között nyersen
-szíves, őszinte s olykor megkülönböztetett elfogadást nyerjen. Wratizláw
-a dolgok ily állását igen tudta használni, s kevés nap alatt az
-előkelőbb fiatalság körében bevezetve, s otthonos volt.
-
-Zokoli Mihálynak lakát, mint egyik legkedveltebb gyűlhelyét a
-fiatalságnak, maga fölkereste; s ő ott sokaknak megtetszett, nemcsak
-gyönyörű külsejénél, hanem azon körülménynél fogva is, hogy a magyar
-nyelvet igen jól beszélte, bár kiejtése kissé lengyeles volt; s mivel
-mind a poharak, mind a koczka közt értett a tréfához. Az ifjú cseh
-szemeinek színe talányos volt, bár vágásuk igen szép; középen állott az
-a kék, zöld és szürke közt; termete egyébiránt, minden kecse mellett,
-aligha egykori kövérségre nem gyaníttatott; s ha ezekhez rövid,
-természetesen fürtöző, rőtbe hajló gesztenyeszín hajat, serkedő szőke
-bajuszt s kissé nagy, de hófehér fogakat veszünk: az ember előttünk áll.
-
-Zokoli darabig némán közeledett a csoportozathoz, s midőn alig lehetett
-húsz lépésnyire az idegen lovagtól, nem kis meglepetésére látta, hogy a
-közelállók lerántják lováról s a Duna felé kezdik vonszolni dühös
-ellenkezés közben.
-
-– A Dunába vele! A lengyel király embere! – Hunyadi mind halálig! – ez
-hangzott sokszorozva vad hahoták s iszonyú zsinat közben. Zokoli
-sarkantyúba kapta lovát, s elvágta útját a zajgóknak.
-
-– Mi történik itt, földik? – kiáltott, oldalt fordítván nemes lovát, s
-az által tartóztatván a bőszült választókat.
-
-– A Dunába vele! – ordítottak hátul. – Ott egy lék az akasztófa mellett!
-– harsogott egy mély hang, s a csoport a hátulsóktól tolatva szorult
-Zokolinak lovához, tág szemeket meresztve a feltartóztatóra.
-
-– Megálljatok, rendbontók! – riaszt rájok a lovag, – minő erőszak ez
-itt? – Álljatok, mondom! mert istenemre! megmutatom, hogy nem hiába áll
-az a fogas itt a Duna szélén! – Félre te! – folytatá, a Wratizláwot
-nyakon ragadók egyikét eltaszítva mellőle – mit vétett ezen idegen
-lovag? Ez-e a magyar vendégszeretet? semmire-kellők – félre, mondom!
-
-Zokoli gyorsan ugrott le lováról s férfias erővel fejtette ki a dühben
-tajtékzó csehet, kinek egész tekintetéből kitetszett, hogy a
-társaságokban túlnyájas udvariságból irtózatosan fel tud riadni.
-
-[Illustration: – A Dunába vele!]
-
-– Alávaló, otromba nép! – kiáltott Wratizláw habzó ajkakkal, tőrét
-keresve övében, mely abból a küzdés közben kisodratott. – Választás-e
-ez, mikor a szabad szavazót a Dunába lökik? – Ezzel megrázta magát, s
-igyekezett öltözetét rendbeszedni.
-
-– Itt a süvege kegyelmednek! – mond, odanyujtva azt, egy
-cseléd-tekintetű barna ficzkó, fogait vicsorítva, – tessék!
-
-Wratizláw kirántotta kezéből s fejébe tette. – Hol a lovam? – kiáltott
-parancsoló hangon – vagy azt is a Dunába akarjátok lökni, mert nem
-nyerít Mátyást! – a lovamat ide.
-
-A cseh Zokolinak készségét megmentésében észre sem látszatott venni.
-
-– Még meg sem köszöni az ilyen amolyan cseh dulkija,[9] hogy a jeges
-fürdőből kiszabadult! – dörmögé egy széles vállú férfiú bozontosképpel,
-balra Zokolitól.
-
-– Köszönjétek ti! – vág közbe Zokoli fönséggel – ha feledem itt
-néhánynak arczát közöttetek; a mit tettem, tartozás volt, ilyenkor a
-köszönet sért. Lovát ide a nemes lovagnak, gyorsan!
-
-– Kázmért kiáltotta, – szólal fel újra egy a csoport közől, ki mindig a
-sűrűben hallatá magát, – már ha idegent akarnánk, inkább a császárt,
-mint azt a nyirott fejű királyt.
-
-– Mi a választás, – mond Zokoli komolyan, – ha a szabad vélemény
-megszünik, s nem azt választja kiki, a kit akar? Éljen Mátyás király!
-
-– Éljen Mátyás király! – ismétlék ordítva mindnyájan, s az egész
-jelenetet feledve, ujjongva tódultak a váczi kapu felé. Nemsokára
-Wratizláwnak előhozták lovát.
-
-– Isten kegyeddel, Wratizláw! – mond Zokoli udvarias nyájassággal, Pest
-felé fordítván lovát, – ma még találkozunk nálam.
-
-A lovag hallgatott s ajkait harapta össze, míg az ifjú magyar lovag a
-sokaságba eltűnt; végre maga is a váczi kapu felé sietett.
-Kifogyhatlanul ömlött ki abból a nép a Rákos felé; a sűrű néptömegben
-csak lassan haladhatott. Egyszerre megragadja kantárát egy kisded
-emberke, majdnem pulyának nevezhető; de nemcsak kisdedsége, hanem egész
-alakja különös volt: hófehér haja sűrű csigákban borította nagy
-idomtalan fejét, s arcza e sajátságos lénynek az Aesop szobraira
-emlékeztetett. Öltözete hosszú, bokáig érő mente volt, sötétszínű
-posztóból, mely őt valamennyire magasítá.
-
-– Te, Angyal diák? – mond Wratizláw – egyedül vagy-e?
-
-– Nem, uram, néhány emberünk nincs távol ide.
-
-– Szólítsd valamelyiket s add lovamat át neki, itt gyalog jobban
-boldogulunk; szóm van veled.
-
-Angyal diák intett s egy vaskos cseh fegyveres szolga lépett elő és
-átvevé Wratizláw lovát.
-
-– Vezesd szállásomra, Mihalek – mond a lovag, s a szolga a tömegben
-eltűnt.
-
-A lovag s Angyal diák kissé félrevonultak.
-
-– Hallod-e Angyal? Zokolinak nem szabad meghalni.
-
-– Nem, – kérdé a másik, – mióta békült ki kegyed vele, legfáradhatlanabb
-üldözőnkkel?
-
-– Hallgass! – riaszt rá a lovag körültekintve. – Kibékülni? hitemre,
-soha, soha! sőt inkább, mint valaha gyűlölöm őt, mert életemet mentette
-meg s lekötelezettje vagyok. Halljad: Rákos felé indultam kissé
-körültekinteni a nők közt. Nankelreuternét láttam az előbb Ország
-Mihálynéval kiszánkázni.
-
-– Áhá! – jegyzé meg Angyal diák mosolyogva.
-
-– Egyszerre egy ujjongó csoporttal ütközik össze a lovam. Ki a király?
-riasztott egy faragatlan ficzkó rám, azon szemtelen elbizottsággal, mely
-ily esetben az alsóbb rendűeket bélyegzi: Kázmér, a lengyel király!
-kiáltottam s ezt annál bátrabban, mivel lengyel lobogót láttam a
-csoportozat közepében lebegni; akkor körülfogtak s a Dunába akartak
-hányni.
-
-– Bizonyosan – mond Angyal diák – valamelyik más csoporttól szedték el a
-lobogót, s a Szilágyi emberei voltak, ki maga akarna király lenni, bár
-emberei a Hunyadi János gyermekfiát kiabálják.
-
-– Zokoli mentett meg! tehát meg ne haljon, de bűnhödjék tízszeresen! Egy
-eszmém van, közlöm veled te fehér róka, s nem lesz károdra.
-
-A diák mosolygott. – Hm! Ha még egyszer kellene is olyan ijedtséget
-kiállanom, mint Tétényen, hol néhány óra alatt – huszonhat éves! –
-megőszültem, mint vén farkas, még sem tudnék neki kegyelmezni. Hány száz
-emberünk veszett el fegyvere alatt? s hát még a sok zsákmány, melyet
-levert kezünkről? egy kanál vízben veszteném el! – s nincs könnyebb,
-mint itt a nyakára hágni.
-
-– Büszkeségem nem engedi, hogy megölessem. Bele akartam veszni, s bajt
-vívni vele; de tervem jobb: az megöli igazán.
-
-Wratizláw és Angyal diák élénken folytaták beszélgetésöket; de mivel a
-nép újra sűrűdött közelökben, csak suttogva teheték. Megindultak, s
-midőn a váczi kapun beértek, a fal mellett balra tértek fel.
-
-– Mit mondasz tervemre? – folytatá már hangosabban a cseh lovag. –
-Tudom, ficzkó! hogy ezermester vagy.
-
-– Rám kell bízni a dolgot – felel Angyal diák, kevélyen emelkedve föl
-sarkán.
-
-– Ha, ha, ha! – kiált fel Wratizláw – a hol pártok vannak, mi könnyebb,
-mint egynek nyakát szegni? – E szavaknál kanyarodott a fal- s ház-sor
-közti utcza jobbra fel s beszélőink eltűntek szem elől.
-
-Már sötétedett s az esti félhomály a roppant képnek Buda s Pest körül
-árnyéktelt színezetet adott. A Duna jeges hátán hasító szél söprött
-végig, a csillámló havat felmarkolva, s szikraködben szórva maga körül.
-Szilágyinak serege majdnem elmeredve állott; arcza a barna had fiainak
-ki volt a hidegtől pirulva; bajúszaikon hosszú jégcsapok függöttek;
-szakálaikon, szemöldeiken fehér zúz ült. Kezeiket dörzsölgették, s a
-prüszkölő lovak szilajon topogtak alattok.
-
-Itt-ott kétes mozgásban jelengeté magát a türelmetlenség; a sorok
-hullámozni kezdettek, mint egy indulni kezdő sereghomlok. A csapatok
-előtt lovagló férfiak minden erejökből igyekeztek a rendet fentartani.
-
-Az ingerült békétlenség elválasztó perczében érkezett Zokoli a csatarend
-közelébe; a mint a sorokhoz ért, a tisztek azonnal körülfogták, élénken
-kérdezősködvén a választásról.
-
-– Gara azon van, urak! – felelt Zokoli – hogy a választás
-elhalasztassék! e pillanatig nem tudjuk, ki a király?
-
-– Hallatlan makacsság! – mond egyik a főnökök közől, tisztes ősz férfiú.
-– Itt étlen s szomjan vannak embereim, kik hajnaltól óta nyeregben
-ülnek, a hidegtől csonttá meredve; nem birom őket együtt tartani.[10]
-
-– Szabad-e hozzájok intézni szavaimat? – kérdé Zokoli, mintegy új
-eszmétől megkapatva.
-
-– Bátran! – feleltek többen – csak sikere legyen.
-
-Zokoli végig nyargalt a sorokon, kezet nyújtott az ősz vitézeknek s
-élénken szólott hozzájok; végre megállott a sötét hadi homlok közepével
-szemben.
-
-– Vitézek! – kiált fel – e nap lehaladott, a hon téreit az est sötéte
-övedzi, rajtatok áll s világ leend! s a nap felragyog az éj öléből, s
-lészen nagy és dicső sugárzása, s fényének híre elszárnyal kelettől
-nyugotig, s éjszaktól délig! Ti, kik Hunyadi János alatt vívni s győzni
-tanultatok, ki a kardot hüvelyéből! terítsétek szélnek a zászlókat!
-jutalmazzátok meg a dicső atyát méltó gyermekében, s kiáltsátok utánam:
-Éljen Mátyás király!
-
-E pillanatban iszonyú roppanás hallatszott, élesebb, rövidebb, harsogóbb
-ezer villámcsattanásnál. A Duna jege negyvenezer embernek terhe alatt
-görnyedve, hosszában hasadt meg; a lovak lábaik alatt érezték ingani, s
-a budai hegyek és sziklák visszhangja százszorosan zúgta azt vissza; s
-miként, midőn a vihar szárnya kel s a tenger mélyeit forralva fel, bőg a
-tornyozó hullámok fölött: úgy riadt fel a sereg közt a lelkesedés
-szelleme, óriási erőben és nagyságban; a mi keblökben élt, minek egy
-szikra kellett, hogy fellobogjon, meggyuladt egyszerre! Zokoli szava
-volt a szikra. A kardok kicsördültek, a zászlók szétterültek.
-
-– Éljen Mátyás király! – kiáltott negyvenezer torok s a Gellért homlokán
-álló ezrek ismételték: «Éljen Mátyás király!»
-
-A sereg megindult Rákos felé. A partokon, a budai hegyeken, a tágas
-pesti rónán és mindenütt egy zúgás hallatszott: «Éljen Mátyás király!»
-és hangzott végtelenül, meg nem szakadva. Pest-Budán a harangok
-megkondultak, trombiták harsogtak; az épületek ablakaiból kendők
-lobogtak, a házak födeleire nyargalt a nép és kiáltott. A szél és hír
-szárnyain röpült az ittas öröm városról-városra, faluról-falura,
-majorból-majorba, s néhány óra alatt a nemzet kiáltott: «Éljen Mátyás
-király!»
-
-Míg Szilágyi, Gara, Ujlaki, a honatyák s a külfejedelmek követei
-tanácskoztak, addig a nemzet választott, s szavának harsogó zúgása
-felrázta az egybegyűlt ország nagyjait; a magasztaltság ereje szivökbe
-ragadt, s az egész gyűlés kiáltott: «Éljen Mátyás király!»[11]
-
-A közörömet, a közmegelégedést nincs toll, mely leírhatná: minden
-arczon, minden szóban mutatkozott az; Budán és Pesten s az egész
-országban nemzeti ünnep volt, milyennek mására a honi évkönyvek nem
-emlékeznek; az emberek egymást ölelték, minden baj feledve lőn s a
-nemzet örülni indult és vigadni.
-
-[Illustration: – Éljen Mátyás király!]
-
-Az ország nagyjai követséget rendeltek Prágába. Zokoli Mihály a
-kinevezettek egyike volt.[12]
-
-
-
-
-AZ APRÓD.
-
-  – – hamvaiból a phoenix újra felkél,
-          Lerázza a por ronda szennyeit,
-  S az őserő, vezérlő ész tüzénél
-          Egek felé intézi röpteit.
-
-_Tóth Lőrincz._
-
-A követség Prága felé sietett, hol a fogoly Mátyás élt[13] a Podjebrád
-udvarában egyedül s rokontalanul az őt körüllengő léggel s emberekkel.
-Tizennyolczadik évében volt az ifjú, s külseje már érett erőre mutatott.
-Római vonásai inkább kemények, mint finomak, fekete szemei nagyok, szép
-vágásúak s élénk kifejezésűek, fejét rőtbarna, természetesen göndör
-fürtök boríták s termete bár közepes, sok szabálylyal s aránynyal
-bírt.[14] Őt Podjebrád eleinte nemével a leereszkedő kegyességnek
-tartotta maga körül; később az ifjúnak nagyszerű lelki tehetségei,
-királyi tartása s valami ellentállhatlan varázs társalkodásában, a
-nyers, de erőteljes főnök figyelmét megnyerték.[15]
-
-Mintegy félévvel Mátyásnak választatása előtt azonban egyszerre
-Podjebrád a magyar apródot, a gyermek Hunyadit, szembetünőleg kezdé
-megkülönböztetni; a mi a szerény, de önérzettel teljes ifjút meglepte.
-Ha védőjének kevélysége előre benne azon nemes, büszke tartózkodást
-szülte, mely önbecsének érzetében, a mások rátartásában némi
-szánakodásra méltót lát, később a közelítés a hontalannak jólesett, s a
-szerényt alázat, s hév csatlakozásra készteté.
-
-Volt Mátyásnak egész valóján neme a fájdalmas komolyságnak elöntve.
-Atyját imádta, s hogy ily atyának fia lehet, lelkét üdvözíté; de e
-kéjérzet azon keserűséggel vegyült, hogy atyjának érdemei oly hamar
-feledésbe mentek, s kedves bátyjának hóhér pallosa által kelle elveszni.
-Sokszor álmodta ő magát a csatarend homlokán, s esküt tőn ifjú hév
-kebellel: méltó lenni atyjához, emlékezetét szenten tartani fenn, mint
-ereklyét; de honába kibékült kebellel térni vissza; nem boszúlni meg a
-híven szeretett honon azt, mit egyesek atyja, bátyja s ellene vétettek.
-Igaz, a honszeretetben valami engesztelő van s békéltető, s a nemesen
-született szív e nagy érdek közelében mindent feled.
-
-Felmagasztaltatását Mátyás nem gyanítá. Ha a hon atyja s bátyja iránt
-hálátlan volt: miként várhatá ő, a gyermek, az érdemnélküli, azon
-jutalmat, melynek elnyerésében az érdemest is képes vala a kajánság és
-cselszövény hátráltatni.
-
-Mint minden erőteljes lélek, ő magában kerese anyagot belső békére;
-magában azon magvat, melyből boldogságának fáját akarta felnövelni.
-Fáradhatlanul gyakorlá erejét a fegyverforgatásban; a régi írók
-szellemébe mélyedt el búvárkodó elmével; s önlelkébe tekintvén,
-mondhatlan belső megnyugvással látta, hogy a régiség nagy, erőteljes
-lelkülete nem álomképe szeszélyének, s hogy azt megfogni érteni,
-lehetőnek hinni tudja. Volt valami benne, hogy úgy szóljak, jóslói, a
-jövendőt előidéző, egy vele született számítás és követelés a sorshoz; s
-mindez egy eszmévé olvadott össze, mely vele elhiteté, hogy őt a végzet
-nagyobbszerű, történeti fontosságú pályára szólítja fel. De hogy ezt nem
-váratlan szerencsének, hanem önmagának kell előidéznie; hogy neki fel
-kell a homályból küzdeni magát, s méltónak lenni egy Hunyadi Jánoshoz, s
-egy nemzethez, mely fiának neveztetni volt nemes büszkesége.
-
-E titkos, óvott, lelkének magvába vésett követelés egy kétes jövendőhöz,
-az ifjúnak arczáról sugárzott vissza; s a mi mást talán kevély daczczal
-töltene el, benne szerénységgé símult, mint minden nemes, s a tökélyhez
-közelítő.
-
-Őt a Podjebrád udvarában szerették, de Prágában akárhol megjelent,
-kedves vendég volt: legkedvesebb azonban Bretizláwnál, ki egykor
-boroszlói polgármester, most mint a csillagászat szenvedélyes kedvelője,
-csendesen s megvonva magát, Prágában élt. E díszes öreghez sietett a
-beszterczei gróf, ha tanulását végezte, vagy egy vadászat után szelidebb
-élvezetekre nyílt szíve. Bretizláw mint fiát fogadá őt házában, s
-leánya, a tizenkét éves Izabella, angyali arczával, sötét szemeivel,
-mint édes nővér futott az ifjú elébe, fonta gyöngéd karjait nyaka körül;
-s ha három nap nem látta, sírt, nevetett örömében jöttekor. Ha a leányka
-egy virágot, játékocskát, szalagot nyert a csinos apródtól ajándékban:
-mint kincsét zárta el, s az elporlott virágnak hamvai becsesek voltak
-előtte, mint ereklyék.
-
-Igy teltek el napjai Mátyásnak, míg Podjebrád egykor a szokottnál
-nyájasabban szólítá őt fel maradásra ebéd után, s vezeté belső
-szobájába.
-
-Boltozatos volt ez, ék-alakú lenyuló falívekkel, melyeket közepén,
-vályuzott oszlop támogatott; e körül négy ősz cseh vitéznek mogorva
-képei függöttek, aggszerű fegyverektől környezve. Tágas, többféle
-tekercsekkel s könyvekkel megrakott, s zöld bőrrel borított íróasztal
-foglalá el az egyik szögletet, míg a zöldes ablak üvegein által a napnak
-csillogó sugárai terjedtek a tárgyakra. Az asztallal szemben párnákkal
-halmozott kerevet nyúlt s ez előtt tarka vastag szőnyeg hevert. Egy tág
-kandalló, székek, egy álló fogas fegyverekkel s vértekkel, ada e helynek
-némi hadi s régies tekintetet.
-
-– Ülj ide mellém, – mond Podjebrád nyájasan nyújtva kezét az ifjúnak, s
-helyet foglalva.
-
-Mátyás meglepetve ugyan e közelítéstől, de minden aggály nélkül
-engedelmeskedett. Szembetünő volt arczán neme a feszült várakozásnak.
-
-– Miként vagy nálam megelégedve, ifjú? meg tudta-e előző hajlandóságom
-irántad szívedet nyerni, s számíthatok-e arra, hogy magamnak benned hű
-barátot szereztem? – szólj egyenesen s minden tartózkodás nélkül. –
-Mindezt a nemes főnök a legszívesebb hangon mondá.
-
-Mátyás elfogadá az odanyújtott kezet, s némi szenvedélylyel felele: –
-Uram! szívem teljességéből megvallom kegyednek s az egész világnak, hogy
-velem atyai módon bánt; s az idegennel, a sorstól űzöttel azon gyöngéd
-kiméletet érezteté, mely oly jól esik.
-
-[Illustration: – Ülj ide mellém, – mond Podjebrád.]
-
-Podjebrád az élénk hála-kiömlést azzal a számító arczkifejezéssel vette,
-mely egy előzménynek örül, mivel fontosb tárgyakkal készül előállani. –
-Ifjú barátom! – szólt a leghizelgőbb hangon – óhajtanám, hogy neked
-szeretetem- s vonzódásomnak oly kétségtelen bizonyítványát adhatnám,
-mely a világot is meggyőzze arról, milyen való azon részvét, melyet
-irántad érzek.
-
-– Van-e erre szükség? – viszonzá Mátyás – kétkedhetik-e ezen valaki? ki
-engemet itt a fény s kényelem közepette lát, mint fiát egy háznak, mint
-jutalmazottat, a nélkül, hogy időm lett volna még érdemet szerezni.
-
-– Gondolod-e! – felelt komolyan Podjebrád – hogy kedvezéseimet oda
-tudnám vetni minden megfontolás nélkül oly ifjúnak, kinek külseje
-szívemhez szól, annak tudása nélkül, hogy azt a szó teljes értelmében
-képes leend idővel viszonozni. Ha én tégedet nem mint a többi ifjat itt
-udvaromban valami nagyobbnak, s többnek hiszlek: ez azért van, mivel nem
-tudnám megfogni, miként lehetne oly atyának, minő a tied volt, köznapi
-ivadéka. Szerethetjük azokat, kiket a sors közelünkbe vetett, a nélkül,
-hogy lelki értékükről bizonyosak legyünk; de barátságunkat s
-becsülésünket csak az birhatja, kinek nemes telkében fényes jövendő
-csírája sarjad.
-
-E hizelgő nyilatkozás Mátyásnak jól esett, mert azon szíves hajlandóság
-mellett, mit ő a Podjebrád udvarában néhány holdak óta oly nagy
-mértékben tapasztalt, volt valami meghitt, valami őt felmagasztaló, s
-értékét tudató, mi a lélekteljes ifjúnak keblét dagasztá.
-
-– Igen, uram! – mond – nem fogsz bennem csalatkozni; bár atyámnak tettei
-elérhetlen magasságban ragyognak fölöttem, ne kétkedj! hozzá hasonlítani
-leend legforróbb törekvésem.
-
-– Ezt remélem, Mátyás! s hogy az, a mit tőled várok, sajátommá váljék,
-hogy abban atyai, rokoni részt vehessek, közelebb tűzlek szívemhez.
-Igen, te fiam leszesz! nem fogadott, hanem való fiam!
-
-Mátyás ezt hirtelen meg nem foghatta: Podjebrádra emelt nemes nyíltságú,
-de kérdő tekintete láttatá, mutatá lelkének e kétkedő állapotát.
-
-– Nem értesz egészen, fiam! – folytatá amaz – tudd meg tehát azt, a mit
-tenni akarok éretted: leányom Katharina gyermek még, tizenhárom éves
-alig; de a ki őt látja, benne minden nőerénynek sarjait pillantja meg.
-Boldog én! hogy atyai büszkeségemben mondhatom: ő kegyes, szelid,
-atyatisztelő; esze villám, lelke korántúli, és szép, mint az ég leánya,
-s minő leend még!
-
-– Kedves, mondhatlan kedves gyermek! – mond Mátyás osztozva, ha nem is
-meggyőződésből, de gyöngédségből a boldog atya magasztaltságában, ki
-szelid, jó gyermekét ész s átlátás tekintetében túlbecsülte.
-
-– Az! s e gyöngyöt, e legbecsesb kincsemet szántam neked, fiam! Remélem,
-te annak becsét fel birod fogni s szeretended őt, miként én szeretem, s
-kevély leszesz birtokában, miként én vagyok.[16]
-
-E váratlan nyilatkozás az apródot elnémítá az első pillanatban. Bámuló
-tekintetet vetett Podjebrádra, ki mélyen s fürkészve függeszté szemeit
-rá. Hosszú szünet lőn. Mátyásnak elméjében egy új eszmének volt élet
-adva, mely számtalan más gondolatokat idézett föl elméjében. Podjebrád
-oly fokán állott a hatalomnak, hogy Mátyás őt Csehországban majd király
-által követelhető hódolat tárgyának látta; s hogy valóban a cseh királyi
-székbe vágyik, azt nem egyszer elejtett czélzással teljes szavaiból
-nemcsak Mátyás, de egész udvara mint bizonyost tudta. Egyébiránt nem
-lehete kétség abban, hogy szándéka sikerülend: mert az erő s hatalom
-kezében voltak, s az akarat, mint mozdító erő, nem hibázott. Bármennyi
-kegyességét és részvétét tapasztalta is Mátyás, ezen, úgy szólván:
-délpontja kedvezésének ránézve hirtelennek, elsietettnek tetszett.
-Keblében önkénytelen egy ellenséges eszme merűlt fel: hogy ennek nagy és
-fontos okának kell lenni. Az ifjúban szerfölött sok természetes jóság
-volt, s valahányszor lelkét oly gondolat lepte meg, melynek tovább
-fűzéséből másra árnyék borult, mindannyiszor igyekezett azt önmaga előtt
-megczáfolni. Itt a pillanat a Podjebrád egyenességére mindenesetre némi
-homályt vetett; mert ha neme a számításnak okozta ajánlatát, s nem azon
-őszinte hajlandóság, melyet kitűzött: úgy Mátyást álszín vakította, s
-Podjebrád lelkülete nem volt oly tiszta, milyennek ő azt képzelé. Sok
-függ attól, minő útat talál a szívbe az első gyanú fölemelkedése; ha azt
-vértezetten leli, s lepattan róla, akkor a bizodalom inkább edződik,
-mint gyengűl; de a tiszta főknek az a szerencsétlenségök, hogy a
-dolognak kétségtelen szembetünősége szűlhetvén csak az itéletet, s ott a
-gyanú, csak okokon alapulhatván, mély gyökeret ver; s bármiként
-törekedjünk azt kiirtani, mindannyiszor fölemelkedik agyunkban.
-
-Akármi lett légyen azonban jóindulatának oka: a szép s nemes ajánlás
-kellemesen inkább, mint kétesen illette az ifjú keblét, s azon eszméhez,
-mely az ajánlattal együtt született agyában, egy serege a rokon
-gondolatoknak fűződött össze. Podjebrád gyermekleánya jelent meg Mátyás
-képzetében, az elérhetlennek vélt Katharina, ki épen, mivel oly távol
-volt tőle, helyzeténél fogva őt soha különösen nem érdekelte. A gyermek
-gyönyörű volt: nagy, lélekteljes szemeiben valami olvadó, édesen
-elhagyott létezett; szelíd vonásain, kis bibor-ajkain valami gyermekded,
-s egyszersmind mély csatlakozásra mutató tűnt fel. Ha Mátyás olykor e
-kedves alakot látta maga előtt lejteni, neme a szánakodásnak emelkedett
-keblében: valami nagy, hogy úgy szóljak, szemrehányólag a jövendővel
-szembesített volt a gyermek angyali arczában, a mi vonzott, s fájérzetet
-okozott egyszerre. Mátyás még eddig nem szeretett; lelkének magas röpte
-volt, s már helyzeténél fogva természetes, hogy lelke nagyobbszerű
-nézetekkel s tervekkel küzdött, mint hogy ideje maradjon hölgyek
-társaságának örülni. De föltehetjük róla azt is: ha valóban lenne, kinek
-közelítése szívét gyorsabb dobogásba hozná, ő ingatag helyzetében sokkal
-nemesebben gondolkozott, mint hogy egy szerető lénynek egész jövendőjét
-a maga kétes sorsához kívánná csatolni.
-
-Podjebrád ajánlása fényes jövendővel kínálkozott. Út nyílt tettekre
-képzetében, a mi oly kedélyekben, mint a Mátyásé, fontos inger. Az
-egybekelés évek múlva történhetett csak, s ez a tovább vonulása egy
-elhatározó viszonynak, annak kétes örömeit s terhét enyhíté képzetében.
-A gyermek szeretetreméltó volt s így a kinézésben semmi, a mi őt
-nevezetesen ijeszthetné a jövendőtől.
-
-Mind az, a mit elég hosszasan az ifjú lelkéből olvashatunk ki, ott
-sokkal gyorsabban keletkezett, s néhány percznek míve volt; de a
-gondolat folyamából magyarázható, hogy ő komolylyá vált, s arczában
-elegye a meglepetésnek, szerénységnek s fontolásnak alakult.
-
-De felelni kellett, s ezt Mátyás azzal a biztossággal s tapintattal
-tevé, mely neki sajátja volt.
-
-Megköszönte a szíves indulatot maga iránt, kijelentvén, hogy minden
-kötelék, mely őt szorosabban kapcsolja jóltevőjéhez, csak kellemes és
-kívánatos lehet; annyival inkább – tevé udvariasan hozzá – egy ily
-gyöngédnemű, s a szívhez legközelebb érő. Podjebrád a feleletet örömmel
-fogadta, s arczában némi diadalérzet volt kifejezve, mely az ifjúnak
-figyelmét ki nem kerűlte, de melyet az még akkor egészen megfejteni s
-felfogni nem tudott.
-
-– Bárminő változásnak legyen sorsom alávetve, ifjú barátom, – mond a
-főnök, lehető őszinteséget mutatván tekintetében s szavaiban – légy
-meggyőződve, hogy gondolkozásom s jó indulatom irántad nem fog változni,
-Katharina a tied, és te fiam.
-
-– S bármiként változhassék az enyém, – tevé hozzá Mátyás némi
-szenvedélylyel, – bennem mindig hálás, érdekeit szívén viselő fiát fogja
-találni atyám.
-
-Mátyásnak azonnal a várban külön osztály rendeltetett, czélszerűen
-bútorozva; s ő mindazon kényelmekben s tiszteletben részesűlt, melyekhez
-mint fiú, a háznál számolhatott.
-
-Ő magába zárt volt; csak azok előtt nyitá meg szívét, kiket ismert és
-becsült; ez helyzetéből fejthető. Jókor ott állott ő, hová csak az érett
-kor jut, azaz: csalódásai megszűntek. Atyjának ellenségei; Lászlónak
-halála; Fridrik császárnak viszonyai hozzá, s több egyéb körülmény jókor
-megtaníták őt arra, hogy az emberek többségét érdek vezérli; hogy az
-arcz a legtöbbeknél egy fényesen mázolt czégér, mely többet igér, mint
-teljesít; ő, hogy úgy szóljak, védelmi helyzetben volt legfiatalabb kora
-óta, s a történtekre csak szenvedőleg folya be. Sorsa őt eddig az
-eszközi helyzetből nem emelte ki az önállóság s cselekvés nemes körébe.
-Mindezekből természetesen némi keserűség s feszültség áradott
-lelkületére. Bretizláw körében legkönnyebben érzé magát; mert a derék
-öreg, az ifjúnak egész lelkét fel bírván fogni, vele jókor férfiúhoz
-illő komolysággal bánt.
-
-Egy nappal a Podjebrád nyilatkozata után Hunyadi hozzá sietett. A
-szobában tág kandalló előtt állott a két férfiú; a kis Izabella veres
-pamutot font, s néha emelé föl gyermekded arczát ihletett tekintettel
-Mátyásra. Az előbbi napon történtekről vitatkoztak: Mátyás az ajánlást
-elbeszélte; az öregnek arczán futó gúnymosoly mutatkozott, s midőn
-vendége a nemes lélek szép bizodalmával s hevével emelé ki Podjebrádnak
-haszonvágy nélküli jó indulatát maga iránt, Bretizláw szokott
-nyájassággal ugyan, de némileg elfogultan folytatá párbeszédét.
-
-[Illustration: A kis Izabella veres pamutot font.]
-
-Napok, hetek teltek el. Podjebrád jövendő vejét mindinkább lekötelezé,
-egyrészt mondhatlan szívességgel, másrészt mindent elkövetve, mi által
-az ifjúnak kedvét megnyerheté. Az oly nemes lelkekben, mint a Mátyásé, a
-jótett bárminő szellemű legyen, hasonlót idéz föl, s nem bámulhatunk, ha
-végre valóban sikerűlt a cselszövényes számító Podjebrádnak az ifjút
-megnyerni.[17]
-
-Hogy a hatalmas cseh főnök Mátyásra számított, ezt tudjuk; azt, hogy őt
-nemcsak terveinek megnyerni igyekezett, hanem némileg magához módosítani
-is vágyott, azt könnyen megfoghatjuk. Távolról kezdé a kevély parancsnok
-Mátyással sejdíttetni azon fényes jövendőt, mely rá vár, s mely igen is
-jókor tudva, vagy legalább gyanítva vala előtte.
-
-De Mátyás oly szerény volt; számításai s követelései jövendőjéhez oly
-egészen más természetűek, hogy ő a kevély főnök czélzásait vagy át nem
-értette, vagy azokat ábrándozásoknak tartotta, s a cseh trónra
-magyarázta át; azon gondolattól pedig, hogy dicsőségvágya által honát
-pártokra tépje s a hon vérén vásárolja meg felsőségét, visszaborzadott.
-
-Mindezek fölött azonban kétes kérdéses homály lebegett, s Mátyás előbbi
-tanulmányait s gyakorlatait folytatva, élete módjában keveset
-változtatott. Zokoli Mihálylyal bár távol tőle, viszonya meg nem
-szakadt, s ha tehette, enyelgő levelezésben vele találta örömét. E
-levelekben vala nyíltan, eredeti tisztaságában szép kedélye látható; a
-barátságos véleménycsere, s honáróli tudakozódás közt soraiban néha
-egy-egy szikrája a lángésznek csillogott, s egy-egy czélzás azon
-aggszerű, nemes erőteljes lelkületre mutatott, mely neki sajátja
-volt.[18] Zokoli ifjú barátját értette, s ha vídámsága szívéhez szólt, a
-szellem, mely a levelekben lehelt, őt felmagasztalta. Ő zsenge
-gyermekkora óta Mátyással összeszőtte azon nagyszerű képzetet, melylyel
-atyját Hunyadi Jánost bámulta; megszokta ő a nagy férfiú fiát nemében a
-dicsfénynek látni, eszméit csudálni, kifejlését elragadtatással követni
-s ez fejleszté lelkében szenvedélyes ragaszkodását azon ifjúhoz, kinek
-barátságával magát tisztelve érzé.
-
-Az idő eljárt. Budáról Vitéz a követséget megelőzve közelgett
-Prágába,[19] míg a többiek fényes fegyveres kísérettel lassabban
-haladtak. Czéljok volt ezen utóbbiaknak a királyt Straznicznál bevárni,
-hová Szilágyi Mihály és Erzsébet, Mátyásnak anyja, előre mentek már, a
-pompás készületeket megteendők.
-
-A követség lóháton utazott, s a kemény téli időben jól bélelt bundákba
-volt burkolva. A kalpagok alól, a fő hátulsó részét s a füleket elfödve,
-a legtöbbeknek majd vállig érő szövet folyt le; oly divat, mely eredetét
-még a szittya tanyázásokból vette, s Mátyás korában, s az előtt, hév
-nyáron a nap sugarai s télben a hideg ellen használtatott. Az öregebb
-uraknak arczaik úgy be voltak kendőkkel kerítve, hogy csak orruk s
-szemeik valának kivehetők.[20] Igy haladtak csendesen ugyan, de
-megszakadás nélkül. Déli s éji tanyájuk hol útjokban ért helységek
-pórlakjai, hol az előttök terjengő róna, vagy hegykebel volt, hová
-hirtelen üttettek fel a sátrak s roppant tüzek adának világot s meleget.
-
-Már nem valának távol Straznicztól, midőn az éj szétömlesztvén
-árnyékait, egy romnak közelébe értek. Néma rengeteg közepette állott az,
-magas szürke falaival; itt-ott a teremek födele nyúlt fel a magasba,
-ritkult zsindeleivel hálót képezve, melyen a világos téli est
-varázsfénye csillogott keresztül; a boltozatos kapu fölött egy tágas
-repedés tevé félelmessé a bemenetelt. Magas bükkök s tölgyek keríték a
-festői romot, szétágazó lombatlan galyakkal, melyekről fehér dér
-szikrázott, s hosszú jégcsapok nyúltak alá.
-
-A mint utasaink ezen erdőnyílásba kibukkantak, a tekintet szerfölött
-regényes volt. A szikladombon, mely nem igen magasan vált ki az erdő
-aljából, a vár homlokzata csorba rovátkáival tűnt szemeikbe; az
-üvegtelen ablakréseken át a hold roppant karimája mosolygott feléjök, s
-az egész tájt varázsfénybe borítá. Egy volt ez azon világos, a nappallal
-vetekedő éjszakák közől, melyekben minden tárgy kivehető, de
-mindegyikben talányos kísérteti világítás borong. Az éj hideg volt,
-szünetenkint hallatszott a rengetegben a hidegtől megcsattanó fáknak
-dördülése; s miként a zúzterhelt szellő a galyakon keresztül csörtetett,
-a rojtokban csillámló havat ezüst ködbe terjeszté maga körül.
-
-Zokoli egy volt az elsők közől a vár közelében, mellette Bárczai
-lovaglott, csinos, egészséges kinézésű ifjú, néhány évvel idősb nálánál.
-Midőn a sötét kapuhoz értek, úgy tetszett Zokolinak, mintha egy zömök
-alakot látna az udvar homályában tágas résbe eltűnni; de mivel a
-látványról bizonyos nem volt, s azt is gondolta: ha észrevételeit közli,
-rossz tréfákra s kötődésekre ád alkalmat, nem szólott semmit, hanem
-figyelemmel körültekintett. E vár – mond, kísérőjéhez fordulva – nem rég
-hagyatott el, födelén, falain a tűz nyomai látszanak, alkalmasint
-kiraboltatott; minden düledező félben van.
-
-– Magam is úgy látom, – felelt Bárczai, lovának nyakát a hátrább
-maradott követség felé fordítván, – de az idő késő, lovaink kifáradtak,
-mindenesetre jó lesz a reggelt itt bevárnunk.
-
-– Haladjunk kissé tovább, – jegyzé meg Zokoli, – ott balra, ama szirtfal
-oldalában, mely az éjszaki szelet fogja el, bátorságosabb lesz a
-tanyázás, mint itt az ingadozó romok határiban.
-
-Nemsokára a kijelelt helyre érkeztek. – Akkor időben a cselédség
-szerényebb, szolgálatkészebb s engedelmességhez szokottabb volt, mint
-jelenben. Alig telt el negyed óra, s néhány tágas, jól kibélelt sátor
-állott már szövetfalaival. A sziklafal irányában pattogó máglyák
-özönlöttek világot s meleget, s a belőlök felszálló füst mint szürke
-süveg folyá a vár ormait körül.
-
-Vasfazekakban készült az est-ebéd, míg a követ urak a tűz körül halkan,
-darabonkint kivetkőzve bundáik- s bélelt mentéikből, átmelegedtek, s
-vígan beszélgettek együtt. Később nagy ezüst kantákban borssal
-fűszerezett meleg bort hordottak a cselédek; bundákból, takarókból
-ágyakat készítettek, s a tanya körül azon víg kedvcsapongás zajlott,
-mely atyáinknál a legkétségesb, legveszélyesb időkben napi renden volt.
-Akkor az ifjú csaták között nőtt fel, s nem ritkán volt emelt karddal
-őre atyai várának, melyre írigy szemmel nézett a szomszédja; vagy
-kellett rovátkait tolvajok s haramiák ellen őriztetni. A háború
-viszályait az akkori magyar nemes nem rettegte; ő csak megveretni
-csatákban félt, de a csata maga élvezet vala neki. Ha a trombita rivalt,
-s a csatamén nyerített: keble dagadott, s karja tettre feszült. Fagyos
-éjjeleket az ég azurjától födötten tölteni, vagy napokig lóháton utazni
-mulatság volt. Őseink a kényelemben s otthonülésben több unalmat, s
-feszítőt találtak, mint a legöntagadóbb életben s a legkétesebb
-merényben.
-
-Egy óra haladott már el, s még uraink a sátrak alatt ittak, ettek,
-nevettek; a legkevesebbeknek jutott a nap fáradalmai után alvás eszébe.
-
-Zokoli félre vonult, keble tele volt; egy új világ állott előtte, s neki
-természetesen mind azt, a mi vele történend, s a mit ő lesz teendő, át
-kelle futni gondolataiban. Mátyással töltötte ifjúságának, vagy inkább
-gyermekkorának néhány éveit; Mátyás legjobb barátja volt, s most mint
-királya állott előtte, s ő csak az egyszerű nemes ifjú maradott. – Itt
-lesz talán helye e feltünő lelkülettel megismerkednünk.
-
-Kis-várdai Zokoli Mihály[21] egy volt azon ritka jelenetek közől az
-életben, melyeknek lelkületét csak az értheti, ki maga bizonyos
-magasztaltabb s emeltebb fokról képes vizsgálatot tenni. Tiszta ifjú
-volt húsz éves korában; neme a gyöngédségnek s szívnemességnek megóvta
-mindentől, mi őt a maga, s más szemei előtt megszégyenítheté; szíve szűz
-volt, lelke vádtalan, becsületérzete túlságos talán, de nemes, szennyet
-nem ismerő s nem tűrő. Bátor volt, a veszélyt nem rettegő, de meg sem is
-vető; mert ismerte azt; hideg s elszánt az élet nagy elhatározó
-perczeiben; gyöngéd, szelíd, részvevő az indulatok körében; sohasem
-érzelgő. Hű, szavát tartó, állhatatos a makacsságig!
-
-Egy volt ő azon férfiak közől, kikben a hajdani lovagszellem nemes
-higgadtságában központosult: a lovag, félelem s vád nélkül! Mindezen
-lelki nemesség, külsőtől borítva, mely meglepő idomaival, gyönyörű
-szabásával Apollónak szolgálhatott mintájául. Arcza egész gyülekezetet
-képes volt egy tekintetre megnyerni: mert ajánló levelét írta a
-természet e hófehér, magas redőtlen homlokra, azokra a sötét
-nemes-világú barna szemekre, a görög orra, s a rábeszélő ajkakra. Ilyen
-volt Zokoli Mihály, Péternek öcscse, ki mint híres hadi vezér, s akkor
-tájban maga is egy a legszebb, bár koros férfiak közül a honban, a
-történetek évkönyveiben fénylik öcscsével Mihályunkkal együtt, ki később
-a futaki ütközet elhatározója, maga is történeti személy.[22]
-
-Fiatal korának ellenére őt már nevezetes embernek tartották. Atyja
-életében még, mint alig tizenhét éves, tette első hadi kísérletét, az
-akkor annyira elhatalmasodott cseh rablók s szabad zsákmányosok
-ellen.[23] E zsenge hadi merénynek sikere őt hallatlan tettekre
-bátorította; annyira, hogy a legelszántabb cseh rablók rettegtek vele
-találkozni. Talafuz, Axamith, Uderszki portyázó kalandjaikban többször
-akadtak vele össze. Személyes viadalban Walgathát megsebesítette, s
-Komoróczit, a pesti külvárosok alatt, csak éber vakmerősége mentette meg
-a fogságtól, minekutána minden zsákmányt oda kelle hagynia. Angyal
-diákot hasonlóul csak történet óvta meg a bizonyos haláltól; mert egykor
-Zokoli Mihály Tétényben tanyájára ütött, s a kis emberke, lóra nem
-tudván hirtelen kapni a többiekkel, szapuló kád alá rejtődzött; Zokoli
-Mihály rajta ült, míg estebédét elköltötte. Itt azon hely, hol Angyal
-diák egy éjszaka őszült meg. Lovagunk hajnalban távozott, s a fogoly
-akkor bújt ki rejtekéből. Számtalanszor kicsikarta Zokoli a kész
-zsákmányt a cseh rablók körmei közől.
-
-Giskra bért tett fejére; Walgatha és Komoróczi esküdt ellenségei
-valának. A csehek közt ördög volt a neve, s hadi szerencséjét
-védszellemnek, vagy hatalmas talizmánnak tulajdonították.
-
-Az ifjú hős a maga költségén tartott válogatott portyázókkal zaklatta
-kifogyhatlanul e garázda söpredéket, s emberei nemével a mindig ingerűlt
-szenvedélynek tőnek örök vadászatot e gonoszok ellen.
-
-
-
-
-KALAND.
-
-  Ó csigás lépcsők vezetnek
-    A toronyba fel,
-  S foltozott ingó tetődön
-    Fél rom vesztegel.
-  Vén tölgyek zúgnak körűled
-    Régi bút s panaszt,
-  S tornyaidban barna éjjel
-    Rommadár virraszt.
-
-_Tóth Lőrincz._
-
-Zokoliban sok tapintat volt, átlátta, hogy nem rajta, hanem Mátyáson a
-sor a régi baráti viszonyt föléleszteni. Hogy a király fölmagasztalása
-után is a régi marad lelkiképen iránta, azon nem kétkedett, ez nála
-meggyőződés volt. Egy pillanatban a választás napjaiban Pesten azon
-eszme keletkezett benne: mindenkit megelőzni, s Prágába sietni;
-elkészíteni a beszterczei grófot arra, a mi történend, s ezt mint barát
-tenni, s ekképen kapcsolatba hozni egykori viszonyát Mátyással, azzal,
-mely előtte állott, s mintegy biztosítani magának a jövendőt.
-Önkénytelen s akaratlan merül fel e gondolat elméjében, de akarva s
-elhatározottan visszaidézte azt. A meglepetés gyönyörét nem akarta
-megkeskenyíteni. Ő tudta, hogy az ifjú királyi Mátyásban megvan azon
-nemesebb dicsvágy, mely a növekedő kebelt szép és nagy tettekre hevíti;
-de inkább ismerte őt, mint hogy benne eszetlen s okatlan nagyravágyást
-föltehetne; gondolhatta tehát, hogy Mátyás reménytelen
-felmagasztaltatását azon nemes elhatározással veendi: a hon reményeinek
-s várakozásainak megfelelni.
-
-Tovább fűzte gondolatait. Barátja őt alkalmasint használni,
-megkülönböztetni, fokról fokra emelni vágyand: de ez utóbbit csak érdem
-után. Miként fogadja ő mindezt? – Kényeztetett kegyencz szerepe
-elundorította őt; érdemtúli megkülönböztetés csak megszégyeníteni vala
-képes. Mindezeket meghányva elméjében, egy élet tervet rajzolt ki
-magának; tisztában volt, s a nyugalom, az érett fontolásnak gyümölcse,
-visszatért keblébe.
-
-Mindnyájan lefeküdtek már a tanyán, csak itt-ott virrasztott a máglyák
-közelében egy őr; a Zokoli szemeire álom nem jött. Egybetett karokkal
-állott a tűz közelében, s elméje a gondolatokba mélyedett; ezek között
-helyet foglalt azon észrevétel is, melyet idejöttekor tett, s egy a
-fiatalságnál oly természetes vizsgaság készteté őt végére járni, ki
-lehetett azon ember, kit a romok között megpillantott.
-
-Szorosabban kapcsolá mentéjét össze, s lovának közelében a nyereg
-kápájából két pisztolyt szúrván övébe, azon bátor elszánással, mely neki
-sajátja volt, vevé útját a romok közé.
-
-A mint a boltozatos kapu alá jutott, néhány éjmadár csattogott el feje
-fölött, s távolról az alvók horkolása hangzott. A várnak falvázai a
-teleholdnak gyönyörű világításában valami regényest mutattak s miként
-fönn a csúcsok s rovátkok árnyai keresztbe szegék egymást, úgy tetszett,
-mintha a szelid égi vándor ragyogó fényszalagai mindannyi szellemek
-lennének, melyek az ormokat ellepve, szellőnyelven susognak egymással. –
-A tágas udvaron volt már, melynek négyszegét felűl karzatos folyosó futá
-körül, csinos karcsú oszlopoktól támogatva, melyek itt-ott
-eresztékeiktől ki valának már lódulva, s ferde állást vőnek, vagy
-csorbákat képeztek, félig törött derekaikkal, míg a gyönyörű dóriai
-főték az udvaron hevertek. Végre a kapuval szemben nyiló fölmenetelhez
-ért, s a széles, félig összeomlott hágcsók előtt állott. Márványból
-voltak a lépcsők, s néhol kimozdulva helyeikből: közeiket töredezett
-kövek s mészpor tölték ki. A hágcsót öblöző boltozaton tágas repedések
-nyiltak, s nyoma durván kiáltó színezetnek látszaték a falakon.
-
-Fölebb s fölebb haladott, míg a lépcsők fölötti előcsarnokhoz ért, s
-szemben vele góthmívű czifra faragásokkal teljes, majd kapunyi ajtót
-pillantott meg. Egyik szárnya hibázott, a másiknak alsó széle az égés
-nyilvános nyomait mutatá, félkörű csorbával, melynek szélei sötétek s
-szénné égettek valának. A vizsgálat közben mindig több érdeket kezde
-találni; a terembe lépett, melynek falairól még hosszú foszlányokban,
-vagy tágas, szakadozott szélű lapokban függöttek a színevesztett
-falborítéknak szőnyegnemű foltjai. Minden meggyőzé őt arról, hogy nem
-kelleték itt e rablásnak rombolni, s nem az idő viszontagságai egyedül,
-hanem inkább haramia-, vagy ellenséges kéz folytatta itt átkos munkáját.
-
-A teremből más szobába haladott. Ajtók, ablakok hibáztak ebben, s a
-falak pusztán, s meztelen állottak; szeszélyes kemencze volt az egyik
-szögletben, melynek kályhái félig összedőlve zölden csillámlottak az
-ablakréseken beözönlő világnál.
-
-Ugy tetszett neki, mintha e szobából kimenetet nem lelne; s épen meg
-akart fordulni, s útját az épület túlsó szárnya felé venni, midőn
-haladtában a padlat ingadozni kezdett lábai alatt; félre ugrott, s a
-helyen, hol állott, figyelemmel körültekintve, látta, hogy a csinosan
-dolgozott padlónak egyik négyszöge el van a többitől válva. Darabig
-határozatlan időzött, de sajátja volt, magának kétes esetekben
-bizonyosságot szerezni, – egyrészt ez, másrészt természetes bátorsága
-okozták, hogy vizsgálatát folytatá; – lehajlott csendesen, s kardjának
-segélyével sikerült neki az elvált négyszöget fölebb emelni. Gyanítása
-meg nem csalta, valóban egy rejtett ajtó volt az, s mihelyt felnyitotta,
-azonnal csigaalakú hágcsó tűnt szemeibe, tökéletesen jó karban tartott,
-s a mennyire kivehette, megsöpörve, s fogódzóval egyik oldalában
-ellátva. Zokoli letérdelt a nyilás elébe, szemeit hosszasan az abból
-ásító sötétnek szegezvén, valami vereses fénynek derengését vette észre,
-mely a mélységből szivárgott fölfelé. A gondolatok összeszövésénél fogva
-azonnal azon talányos lény jutott eszébe, melynek megpillantása
-ideérkeztekor, aligha nem volt főoka mostani vizsgálódásainak. Arcza
-lángolt az ifjúnak; érdekes lovagi szellemű kaland állott előtte, s azon
-hévvel, mely a fiatalság sajátja, akarta azt végig futni.
-
-Rövid elhatározás után figyelemmel körültekintett, nehogy valaki útját a
-visszajövetelre elzárhassa, a felnyitott négyszöget kiemelte nyitjából s
-a szoba egyik szegletében halomzó romok alá rejté; pisztolyának kanóczát
-meggyujtván, halkan ereszkedett le a lépcsőkön. A fal nedves volt
-körüle, s szaglását gyönge töményfüst érinté, ő azonban a legnagyobb
-vigyázattal haladott lejebb a sötétben, melyet alig derengő vereses
-félvilág s kanóczának izzó vége csak valamennyire enyhített. A lépcsők
-végetleneknek tetszettek; néha megállapodott s leheletét magába fojtva,
-fülelt, nem hall-e valami neszt. – Hogy itt vagy jelenben is valaki
-tartózkodik, vagy legalább igen kevés idő előtt hagyták el a tanyát: ezt
-mindenből, a mit eddig földalatti útjában tapasztalt, gyanítá. A vereses
-fényt egy égve hagyott, már alvófélben levő, vagy épen most élesztett
-tűznek gondolá. – Egyszerre halk éneknek távol visszhangja hatá meg
-halló érzékeit, – újra megállapodott – valami oly kétes, oly elmosódott
-színezetű, s hogy úgy szóljak, szerafi volt azon szent és gyöngéd
-hangfuvalmakban, melyeknek csak vázlata sípolt fel olykor megszakadva a
-mélységből, hogy kalandorunk, bár az idők szellemének ellenére ment
-minden babonától: nemét az édes elfogódásnak érzé keblében.
-
-A kaland, így gondolá magában: perczenkint érdekesebb lesz; mindenesetre
-mély titok küszöbénél állok, s hogy annak végére járhassak, s kalandomat
-egész regényességében élvezhessem, a legnagyobb szükségem van
-vigyázatra. Hátra fordúlt s a földalatti útnak távol nyilása, mint fehér
-köd, lebegett fölötte, de a körül minden néma, minden csendes volt. Az
-ifjúnak szíve hallhatólag vert. Végre még nagyobb vigyázattal követé a
-lépcsők folyamát, melyek csigás hajultokban egyszerre balra kanyarodtak.
-A hirtelen hajlás következésében néhány lépte közben semmit sem vett
-észre, a mi figyelmét felingerelhetné, míg a hágcsó újra egyenes
-lejtésben ereszkedett le előtte. A veres derengés már világosb s fényesb
-lőn, de mind a mellett a tárgyakat homály borította körüle. Újra néhány
-lépcsőn haladott alább, s nem távol magától a falban kisded kerek nyilás
-mutatkozott, mint nyiladozó szem, mely a mélységből kisértetien
-pillantott fel a közelgőre.
-
-Zokolinak keble emelkedett. Innen árad a világ; ez kétségtelenül mécses
-világa; e rejtek tehát nem üres, nem lakatlan. Ezt gondolá, s e közben a
-földalatti ének is megszakadozva ugyan s tompán, de már világosabban s
-érthetőbben hangzott fel, s egy szent kardalnak tetszett. Lovagunk
-egészen fölhevülve ereszkedett lejebb, míg a nyilásnak közelébe ért.
-
-Úgy tetszett neki, mintha abból emberi szózat hangzanék; kanóczát
-azonnal letette a lépcsők egyikére, s fejét az ablak felé hajtotta,
-melyet zöldes üveg boríta, ónozott szélű karikában, védve erős
-vaskereszt által.
-
-A tekintet, mely itt szemei előtt nyilt meg, egyszerre elnémította; ha
-arczát figyelmesebben engedné vizsgálni a kétes derengés, abban a
-meglepetés pírját látnók, élénk kifejezésével az önmegelégedésnek, mely
-mondani látszatott: e merényt nem ok nélkül tevém.
-
-Az ablak kisded szobából nyilott, mely fölött sötét négyszegekből rovott
-boltozat hevert; a falakon semmi meszelésnek vagy festésnek nyomai nem
-látszottak, de azok köröskörül nádgyékényekkel voltak borítva. Szemben
-ifjú leventénkkel asztal, egyetlen durván faragott kőlapból álló, kerek
-vastag oszloptól tartva, s e mögött neme az ágynak, melynek alját
-dagadozó tömött zsák képezé, igen csinos színvegyületű szőnyegből; egyik
-végén hófehér párnák emelkedtek, a mennyire az előtte nyuló asztal
-engedé áttekinteni, a tulsó szélén gazdagon aranynyal hímzett paplannak
-szeglete tünedezett elő. A sötét boltozat tetejéből mécses fügött, három
-kanóczczal, s kétes pislogó világa, mint széles gyürű deríté fel a
-kőasztal karimáját, míg közepe sötét árnyékban borongott, s a falakat
-csak kétes világ folyá körül.
-
-Mindez, ha képes volt kalandorunkat fölhevíteni, annál nagyobb hatással
-bírt rá azon két lénynek alakja, mely első tekintetre tűnt szemébe.
-
-Az egyik mintegy harmincz évű nő volt, fejéhez szoruló, aranynyal áttört
-főkötővel, széles fehér csipkékkel. Ez az ágyon ült, s könyökére
-támasztva arczát, tekintett a vele szemközt ülőre. A mennyire őt ez ülő
-helyzetben ki lehetett venni: felső öltözete sötét színű volt, karjain
-felhasítva; a hasítékon gyolcs alruha tűnt ki, dagadozó hólyagokban. A
-nőnek arcza azon bájló képek közőli volt, melyekben az érettséggel
-párult szelidség hatásteljes kifejezése bizodalmat és vonzódást idéz
-elő.
-
-Az asztal világított szélén nagy, bársonyba kötött, s ezüst szegletekkel
-s kapcsokkal ékesített könyv állott nyitva: a nő olvasott. Első
-tekintetre megismerhette ebben Zokoli a szentírást, mely akkor minden
-keresztény családnak igen becsben tartott bútora volt, s külsejére is
-sok tekintetet fordítottak a régiek.
-
-Az öregebbel szemközt, de, fájdalom! arczban ki nem vehetőleg, kerek
-támaszatlan tábori széken, hasonlóul az asztalra könyökölve egy karcsú
-hölgy ült. Karjainak igéző kereksége, teljes nyaka, s a legszebb
-fodrokban gazdagon vállait körülfolyó szőke hajhullámok láttaták, hogy ő
-a fiatalság éveiben van. Helyzetének ellenére, gyönyörű idomai
-termetének, egész szépségökben tűntek elé, s ülése, mely valamennyire
-oldalt hajlott, alig engede egy féltekintetet arczának kis részére,
-mindenesetre elegendőt arra, hogy kalandorunk, a helyzet regényessége
-hozzá járulván, a hölgyet a legszebbnek s legigézőbbnek színezze ki
-képzeletében, melyet valaha látott.
-
-Magán kívül volt, s szemei az ablakra tapadva, leheletét maradozni érzé.
-A vele szemközti éltesb alak, a világított boltozatban, az átellenben
-vonuló sötét hágcsó öblözetében természetesen semmit sem láthatott; de
-aggály nélküli tartásából is az vala kivehető, hogy meglepetéstől nem
-tart, s azért Zokoli egész kényelemmel folytatá vizsgálatát.
-
-Gondolat gondolatot űzött elméjében. Az idő késő, így vélekedett
-magában; tizenegy óra bizonyosan elmúlt már, itt a szobában ágy van, a
-hölgy itt fog nyugodni, ő le fog vetkezni; azalatt a lámpa égend, én őt
-meglátom, bizonyosan meglátom szemben, s mivel vizsgálattól nem tart, én
-őt egész fiatal bájában látandom. Oh! sóhajtott magában: minő szép lehet
-ő! Lehetetlen, hogy ily angyali termethez a természet nem a legszebb főt
-adta volna.
-
-Az ifjúság sajátja, a képzelgés tündérhonába merülni, kiszínezni azon
-képeket, melyek a valóságban megjelennek s a regényesség dicskoszorúját
-fonni alakjainak homloka körül. De a képzelet csapong, eszme eszméhez
-simul, s a szent, tiszta lelki rajzokkal jókora adagja vegyül a
-földiségnek; bár egy szűrt, tisztult kedély mindent visszautasít, mi
-képzeteink szentségét homályosítja: mégis önkénytelen s akaratlan
-elhullámzik elméje előtt az, a mi érzékeire hat, s a mit testisége
-anyagit állít elő a lélek emelkedettségének daczára. Itt is látjuk,
-miként tér el Zokoli a meglepetés első hév pillanatai után az
-ihlettségtől, melyet a szép hölgy megjelenése s azon rejtett, távol
-visszhangzó kardalnak szívet emelő hangfuvalma ébresztett benne.
-
-A helyzet maga fejti meg, hogy neme a magasztaltságnak fogta lelkét
-körül, s a lélek ily iránya, ily mozdulata ment egyelőre minden
-földitől: ím egy pár gömbölyű kar, havas váll, a karcsú derék, a ruházat
-alakhoz simuló s annak szép idomait kitüntető redőzete elég arra, őt
-fellengéseiből a földre, s az érzékek vágyainak, sejtéseinek országába
-leszállítani.
-
-Gondolatinak folyamát néhány perczre önvád szakasztá félbe. Átfutotta
-kevés pillanat alatt érdekes helyzetének minden árnyéklatát; s mi a
-valóban kegyes, helyes, élvezhető abban? s mi az? a mivel jobb
-meggyőződése nincs megelégedve, előtűnt elméjében.
-
-A történet vezeté őt ide; az ifjú szív, s azon lovagi kör, melyben élt,
-megfejti, hogy ő kapva kapott az előtte kinálkozó kalandon. A szép
-hölgyet látta; de a látás kétes, talányos volt csak, mely a képzeletnek
-tág mezőt nyitott, a nélkül, hogy egész tudnivágyát kielégítheté; mert a
-már előtte érdekessé vált hölgynek arczát még mindig nem láthatá, s
-talán egy tekintet arra, őt fellengéséből felköltötte volna. Mindeddig a
-dolog természetes volt. Ő magát nem vádolhatta, mert semmit sem látott,
-a mit akárki ne láthatott volna; de azon gondolat, hogy az érdekes
-hölgynek lefektét kilesse, s egy látást kerítsen hatalmába, melyet az
-illendőség s a lovagi kimélet hölgy iránt, már magában tilt: az ifjunál
-legfeljebb önkénytelenül felmerülő eszme lehetett, de jobb meggyőződésén
-kívül esett.
-
-Ő magához tért, mint minden gyöngéd érzetű ember, ki ha egyedül van is,
-bizonyos mérték érzete, s illő tudása, nem engedi, bár minő becscsel
-kinálkozó vágyait gyöngétlen s illetlen úton kielégítnie.
-
-Tréfa, gondolá magában: ha látom, hogy vetkezik, hátravonulok. Őt
-kilesni, ez helytelen! igen, ez helytelen. Ez őt – ha tudná – sértené s
-szégyenítené. De arczát látni, egy pillanatra, Istenemre! ezt óhajtanám.
-Tehát béketűrés; ő csak megfordul, így el nem töltheti a hosszú
-éjszakát. – Így fűzte az ifjú lovag gondolatit tovább. De minő hangok
-ezek, melyek mint égi fuvalmak susognak itt körültem? mi lehet ez?
-valami varázs terjeng itt. Nem volnék férfiú, ha rettegnék annak végére
-járni, a mi itt történik.
-
-E közben szemei mindig a nyiláson függöttek; az öreg nő újra olvasott,
-oly nyelven, melyre kemény kiejtése miatt lehete tüstént ráismernie,
-tudniillik csehül. Negyed óra telt el, s a hölgy arczczal nem fordult
-feléje; végre az öreg betevé a könyvet. Zokoli távol harangnak
-kondulását hallá, de nem volt az harangozás, hanem inkább egyes kongatás
-valami érczlapon. Az öreg nő fölemelkedett üléséből.
-
-– Serena! – így szólalt meg, s a legérthetőbb magyarsággal folytatá – az
-áldozat ideje jelen van, vesd fátyolodat magadra, menjünk!
-
-A csinos hölgy fölegyenesedett, s a mit már ülőhelyzete kétségtelenné
-tett, arról hősünket felállása tökéletesen meggyőzte, hogy tudniillik a
-hölgy termete egyje volt a legfinomabbul emelteknek, karcsú- s
-gyöngédeknek, melyeket valaha látott. A Serena név lelkére hatott; úgy
-tetszett neki, mintha annak értelemteljes fogalma összhangzásban állana
-azon érdekes kalanddal, mely vele pillanatra mindent feledtetett maga
-körül. Serena hófehér, szépen aranynyal hímzett fátyolt tett fejére.
-
-Istenem! sóhajt az ifjú békétlenül: tehát csakugyan nem láthatom őt!
-hiába időztem volna itt! minő irigy a sors irántam! s neme a szemrehányó
-keserűségnek emelkedett lelkében. Serena az ajtó felé vevé útját, mely
-balra esett, s annak küszöbe előtt megfordult, pillanatra fölemelte
-fátyolát. A levente szíve hallhatólag dobogott, ő látta Serenát, mint
-egy álomképet, mint alakját szeszélyének; mert e pár szó után: menjünk,
-kedves anyám! a fátyol lehullámzott újra, s a mennyei arcz el volt
-fedezve.
-
-A mit látott, lelkébe edzé magát olthatatlan színekkel; nem tudá e
-hirtelen tekintetében Serenának vonásait felfogni, nem tudott számot
-adni magának arról, a mit látott; de egy kép élt e pillanattól óta
-lelkében, határozatlan színekkel, tűnve jelenve, de örökösen,
-kimozdíthatlanúl. – Feketék-e, vagy kékek az életosztó szemek? keskeny
-vagy domború a mosolyos ajak? szabályos vagy szabálytalan e lelkes
-arczél? mit tudta ő! Serena s azon sugárövedzett alak lelkében, mely ott
-a kormányt erős kézzel ragadta meg, állott előtte; ez, és ennyi.
-
-Eltűntek. Magyarul szólottak, mond Zokoli magában; s csehül olvastak. –
-Uj talány – ki lehet ő? Istenemre! nem mindennapi lény. – De miért e
-romban? miért ily egyszerűen bútorozott rejtekben? s minő áldozatról
-volt szó? – mindezt meg nem tudá magának fejteni.
-
-A lámpa folyvást ömleszté maga körül kétes fényét, s az ifjú
-vaskemenczét, egy más ágyat jobbra a szegletben pillantott meg, melyhez
-csinosan dolgozott lant volt támasztva; egy széken több téli öltözet
-halmozva. Minden tárgynak itt sajátságos érdeke volt lovagunk előtt;
-mintha elméjébe akarná e kalandnak emlékezetét a legkisebb részletekig
-vésni, állott, gondolatiba merülve az ablak előtt.
-
-Visszavárja-e Serenát? vagy vizsgálatát folytassa? – Mind a két eszmében
-annyi érdek volt, hogy darabig nem tudá magát cselekvésre határozni.
-Végül fölemelkedett görnyedő helyzetéből, s kezde az előtte újra jobbra
-kanyarodó lépcsőkön lejebb haladni. Alig ment néhány másodperczig, midőn
-magas, vasbádoggal borított, félig nyilt ajtót vett észre; nyilásából
-ennek némi derengés hatott hozzáig; megkeményíté magát, s a nélkül, hogy
-az ajtót tágabbra nyitná, igyekezett oldalast a szomszéd boltozatba
-belépni, mi, nagy vigyázat után, zörej nélkül sikerült is.
-
-Végig menve a földalatti teremen, előtte oszlopos folyosó nyílt, melyből
-az előbb hallott kardal egész hangözönében hatott fülébe.
-
-Végre a szemle, mely előtte bontakozott, őt elnémította.
-
-
-
-
-A ROM TITKAI.
-
-  A legmagasb csillagzathoz
-  Emelték büszke vágyai.
-  Nem volt oly messzeség, hová nem
-  Vivék fellengő szárnyai.
-
-_Schiller, Szenvey ford._
-
-Egy nyiláshoz ért, mely e földalatti tágas boltozatnak kapuját képezé, s
-vastag vasrudakból készült rostélylyal volt azon sötét folyosótól
-elkülönözve, melyben állott. Helyzeténél fogva őt lehetetlen volt a
-teremből látni; hallani pedig lépteit annál kevésbbé, mivel az odabenn
-hangzó dal minden neszt felülmult.
-
-A földalatti öböl előtte annyiban különbözött pinczétől, hogy ékbe futó
-ívei igen magasak voltak, s góth ízlésben több szorgalommal készítve,
-mint közönségesen pinczékben szokás. Várfenék[24] volt ez, melyet
-történetünk korában vagy rejtett kincsnek tartására, vagy vívás
-alkalmával menedékül használtak. Többnyire tekervényes és földalatti
-utak vezettek ki ezekből, eleség megszerzésére ostrom idején s
-menekvésre sürgető veszélykor számítva.
-
-A mint Zokolinak tekintete a nagyszerűen ünnepélyes, fényesen
-szövétnekekkel világított boltozatokba mélyedett, az első, a mit
-megpillantott, oltár neme volt, majdnem szemben vele, aranytól csillogó;
-alatta emelvény vonult körül, három lépcsővel, finom szőnyeggel borítva.
-
-Az oltáron fekete feszület, s az istenember rajta a legfinomabb
-ezüstből; jobbra az oltártól más emelvény állott három karszékkel, s ezt
-hófehér mennyezet borítá, gazdagon színes virágokkal hímezve.
-
-Az áldozóasztal két oldalában háromlábú, földön álló magas tartókban,
-ezüst serpenyőkben töménynyel vegyült szurok égett.
-
-A mennyezet alatti székek középsőjében ült egy azon aggszerű ritka
-alakok közől, melyek tiszteletre, sőt ájtatosságra ragadják a nézőt.
-
-Feje teteje hajtalan volt, míg halántékait s agya túlrészét sürű ezüst
-hajhullámok folyák körül, s szabályos, majdnem görög tisztaságú
-arczélének dicskoszorújaként fénylettek. Szemei az öregnek, ki több mint
-századosnak tetszett, mélyen feküdtek öbleikben; de azokban valami oly
-szilárd erő s áthatás mutatkozott, mely szinte félelmet gerjesztett, de
-olyat, mely nem aggasztó nemű, hanem azon tartózkodásból foly ki, melyet
-egy tiszteletreméltó alak idéz elő.
-
-Öltözete e férfiúnak nyuszttal prémzett s béllelt felső öltöny volt,
-hasított ujjakkal, térden alól érő, alatta festetlen magas bőrcsizmák
-valának láthatók, minden sarkantyú nélkül. Kard nem csüngött oldalán; s
-alsó öltözetét az összevont felső nem hagyá kitűnni; gömbölyű, alól
-elálló nyusztprémmel kerített süveget tartott kezében. Tekintete nemével
-a megszokott felsőségnek járt az őt körülözönlő sokaságon végig.
-Szakálla ezen ritka alaknak övön alól ért, s nagy szorgalmazásra
-gyaníttatott.
-
-Az oltártól s az elébb leírt érdekes alaktól balra, egymással szemközt
-magas férfiak állottak, téliesen öltözve, többnyire fegyveresek, s mivel
-a teremnek két öblét sokaságukkal betöltötték, az egész jelenetnek
-felséges tekintetet adtak. Előttük s itt ott a terembe lenyuló
-vaskarzatoktól védett hágcsókon nők és gyermekek valának kivehetők.
-
-Ezen egész népcsoportozat, mely több százból állott, csendes hangon
-énekle egy ünnepélyes teli hangzatú szent dalt, melynek verseit előbb
-egy ember mondá el, halk, de érthető hangon előttök.
-
-Nemsokára a Zokoli megérkezése után, a teremnek azon ajtószárnyai,
-melyek tőle balra estek, felnyíltak, s Serena lépett be festői bársony
-öltönyében, melle alól fehér fellegzett selyem alsó ruhája hullámzott
-ki; fejét irigy fellegébe borítá a kétrétű fátyol, kerek télies süveghez
-tűzve, s termetének felső részét egészen körülfutá.
-
-Serena volt. Az ifjúnak egy tekintet kelle csak őt megismerni; a fennebb
-leírt kisebb boltozatban látott idősb nő követé a szép hölgyet,
-hasonlóul fátyollal elfödve. A nők haladtak, s minden szem rajtok
-függött. Járása Serenának könnyed, nemes, méltósággal teljes volt, s
-mégis oly gyermekded, szűzies, hogy lebegni látszott inkább, mint menni.
-
-A százados agg mellett foglalának jobb és baloldalon álló karszéken
-helyet, míg az öregnek egy szeretettel teljes, majdnem kényeztető
-tekintete látszék Serenát üdvözleni. Később jobbra fordítá fejét, s
-szeme egy az oltárhoz közelgő férfiúval találkozott, kinek tagjait finom
-gyolcs-ümeg borítá bokáig, melyen felül tág pluviale a legszebb
-aranyszövetből, volt terítve; fejét sajátságos alakú, a püspöki süveghez
-igen hasonló föveg födé. Tizenkét, fehér talárokba öltözött fiatal
-férfiú követé őt, vastag sárgaviasz-, kiáltó színekkel tarkított
-szövétnekekkel.
-
-Az első, kiben azonnal felsőbb tisztű lelkészre ismert Zokoli, az
-oltárhoz lépett föl, s miként egy ihletett, alázatos tekintettel fordult
-az őt bámuló néphez, s áldó kezeit nyujtá ki; leventénk a szétvált
-köpenyeg alatt, a hófehér ing mellén, egy vérveres, aranyszélű kelyhet
-látott hímezve, arany ostyával, mely fölötte lebegett.
-
-Azonnal tudta: hol és kik között van. Ezek hussiták, szólt magában: s
-mivel üldözéseknek vannak kitéve, rejtekben s távol magányban tisztelik
-önmódjuk szerint a menny urát; alkalmasint valamelyik martyrjoknak
-ünnepét ülik most, mert azt mindig éjjel szokják tenni.
-
-Ezen óvott földalatti ünnepély minden jelenségeit mutatá azon
-felhevülésnek, azon hivői odaengedésnek, mely az anyaszentegyház kora
-századaiban annyira feltünő volt.
-
-Nem vala itt azon hanyag egykedvűség látható, mely egyházba nem az
-ájtatos hivőt, az Isten alázatos imádóját, hanem a heverő időlopót
-vezeti; szentségtelen könnyed beszéd hangjai nem susogtak, nem ült a
-ledér mosoly az ajkakon; nem csevegett szomszéd szomszéddal; nem
-járt-kelt a teremben: imádni jött ide a nép s titkon gyűlt össze;
-kereste rokonhitű sorsosát; a lélek, a hit, a szent szenvedély folyt s
-olvadott össze. Egy arcza volt a jámbor gyülekezetnek; egy óhajtása
-emelkedett a durva kőiveken keresztül a magasba; minden gondolat
-Istenhez volt irányozva.
-
-Végre az éjfélutáni mise elvégződött s a hajnali harmat gyöngyeivel, a
-derengő koránynyal szállt a szent áldozat a hivő keblekbe. Kenyeret
-osztott az oltár embere a zsámolyához egyenkint járulóknak s ezt a
-kehely szőlőnedve követé.
-
-Az öreg, ingadozó lábain egy vértes ifjú lovagtól s a szelid fátyolozott
-Serenától vezettetve, szállt le mennyezete alól s borult az oltár elébe;
-ezüst szakállának erdeje az emelvény szőnyegén hevert, mint havasi hó.
-
-Így fogadá ő a kenyeret s a kelyhet; így Serena, ki még egyszer emelte
-föl csipkefátyolát, még egyszer láttatá arczának ábrándvonásait az
-elragadott Zokoli előtt, de újra egy pillanatra, újra csak a körülte
-gomolygó tömjénfüstnek ködétől határozatlan vonalokba elfolyva. Az
-ifjúnak lelki állapotja valami oly sajátnemű volt, hogy önmagát lepte
-meg; Serenát második látás után már olybá tekinté, mint régi ismerőt;
-úgy jött neki, mintha tőle elválni nem lehetne, mintha végre azon érzés
-magasztaltságát és szentségét, mely egész lelkét elfogta,
-megkeskenyítné, megszentségtelenítné, egy nyiltabb, öltözetlenebb
-tekintet a bájos hölgynek arczába, s mintha jól esnék neki szerelmének
-dicsőült alakját, mérhetlen távolban, mint égből lepillantó szerafot,
-tekinteni. Mindezen emelkedettsége az érzéseknek, mely a jelen köznapi
-életben a hihetőség határain túl esik s csak ritka, szűzien tiszta
-kedélyekben lakozik, egész összhangzásban volt történetünk korának
-szellemével.
-
-Nem volt e kor ment nemétől a rejtélyes ábrándságnak: a holtak lelkeinek
-megjelenése nem nevetséges, tagadott; s a gonosz lélek beavatkozása az
-élet viszonyaiba, számtalan esetekben előhozott, beszélt, igaznak
-állított dolog volt. A csillagok befolyása az emberek életére s az
-események fordulataira; a jóslók hitelessége s több ilyenek, napirenden
-valának. Ezek a szellemi összefüggés lehetőségét képezék; élő, halott;
-emberi lény, magasabb szellemek; ég, pokol, ember és ördög közt; s e
-hiedelemnek rejtélyessége minden tekintetben az akkori életet, főleg a
-szerelmet regényes színezetével aranyzá s annak érdekét növelte.
-
-A kor szellemének vissza kellett Zokolira is hatni, kinek magasabb
-emlékű lelke a köznapiság kábultságát, balhiedelmeit s babonáit
-megvetette.
-
-Végre az ének szívet emelő árjai elnémultak s az egybegyűltek kebleikre
-hanyatló főkkel s földre szegzett szemekkel oszlottak el egyenkint,
-hátra sem tekintve s magukba mélyedve. Zokoli eszmélni kezdett; úgy
-vélte, hogy neki is jó lesz azon az úton visszatérni, melyen jött;
-talán, így gondolkozott magában, még egyszer, pillanatra megláthatom
-Serenát s hangjának édes csengését vihetem magammal; igen!
-visszhangozzék az életemen keresztül, valamint csillagként ragyog
-fölötte Serena.
-
-Megfordult; de ki írja le megütközését, midőn alig három lépésnyire
-tőle, az oszlopos folyosónak oldalában egy eddig észre nem vett ajtó
-nyilt meg s abból lobogó szövétnekkel lépett két férfiú ki, talpig
-aczélban s ezeket a fentebb leírt százados öreg követé; utána Serena
-jött anyjával. Zokolinak öltözete annyira különbözött mindnyájokétól,
-hogy ő neki fel kelle szükségképen tünnie; azonban első pillanatra az
-emelkedő oszlop által félig-meddig elfödözve, az ajtón kilépő
-szövétnekesek figyelmét kikerülte. Lovagunknak szive hallhatólag
-dobogott a helyzet kétességétől, bár, mint bizonyost állíthatjuk, hogy
-félelmet nem érzett; sőt azt hitte, hogy ezen ájtatos nép közt, a
-fölfedezés alkalmával is, nem történhetik vele semmi, a mi lovagi
-becsületére nézve őt aggodalomba ejthetné.
-
-A szövétnekesek keresztül menvén csendes haladtukban a folyosón, az
-előbbivel szembe nyiló ajtónak szárnyai közt tünedeztek el, melyek
-kisértetien világított öblözetben engedék mélyedni a szemet.
-
-Ezeket többen is kisérték azok közül, kik a földalatti imahelynek talán
-e nyilásán kivántak inkább távozni, mint azon, melyen a bennlevők
-többsége haladott ki. Zokolit mindeddig senki sem vette észre. Az öreg
-már eltávozott, Serena pedig épen Zokoli előtt lépett el, midőn
-egyszerre az utána jövők egyike, vad tekintetű hussita a Prokopok
-korából felkiáltott: «Kém van itt! – ide férfiak, fogjátok körül.»
-
-Serena hátra fordult, a gyönyörű ifjúnak bátor, nyilt tekintetével
-találkoztak szemei. A ritkás csipkefellegen keresztül úgy tetszett
-Zokolinak, mintha Serenának tekintete szilárdul és hidegen ütközött
-volna egy perczre össze az övével s a hölgy ajkait megvetőleg emelte
-volna fel. Serena az őt követő fiatal lovaghoz közeledett, kinek lelkes
-arcza, bátor tekintete az ünnepély alatt feltünt kalandorunknak: «Boris!
-– mond halk, csak alig hallható hangon – vigyázat! minden kegyetlenség
-nélkül.» – Ezzel, figyelemre sem méltatva tovább Zokolit, hirtelen
-távozott el, míg ennek szemei őt kisérve, utolsó szögletét redőzetének
-elszalaszták a szomszéd öböl sötétébe.
-
-Szünet lőn. Zokoli előre lépett s Boris előtt megállapodva, szemeit
-nyiltan függeszté a leventére.
-
-– Értesz-e magyarul lovag? – kérdé udvarias hangon – vagy anyanyelveden
-törjem elődbe nyilatkozásomat?
-
-– Szólj nyelveden! – felelt Boris komolyan.
-
-– Magyar lovag vagyok! – viszonzá az ifjú – nevem Zokoli Mihály s Mátyás
-elébe megyek Strazniczra, őt üdvözlendő; e regényes romnak varázsa
-vonzott ide; történet e rejtekbe; de a mit láttam, szívemben marad, mint
-titok, – lovagi szavamra.
-
-– Így akármelyik kém szólhat – mond közelében egy öreg lovag, szilárd,
-de nemes kifejezésű arczczal, kardjának keresztalakú markolatát ragadva
-meg – e háborgós időkben, midőn tilos Istent szív szerint úgy imádni,
-mint ki akarja, az ily kémnek halál díja! s tudod-e, vakmerő! ki nevedet
-itt kimondani mered, hogy fejedre bér van téve?
-
-– Tudom, – felelt Zokoli nyugton, – a csatatéren, – de itt egyedül állok
-százak ellen.
-
-Többen emelt gyilokkal közeledtek felé.
-
-– Orgyilkosok között vagyok-e? egy haramiabarlangban! – kiált fel
-Zokoli, s felsőségi tekintettel jártatá szemeit az őt sűrűbben és
-sűrűbben körülgyürüdző népen, s marka kardjának markolatát szorítá.
-
-– Megálljatok! – kiált élénken Boris, kezeit védőleg emelve föl a
-támadókra – öreg atyánkat látom visszatérni, őt illeti itt törvényt
-tartani, – helyet!
-
-Az öreg a szövétnekesek kiséretével visszatért s ezen utóbbiak, a tág
-folyosón kört képezve, az egész jelenetnek éjjeli ábrándvilágítást
-adának, míg a jelenlevők vonásain a legkülönbözőbb kifejezése
-mutatkozott az indulatoknak.
-
-Az öreget Boris s az előbb megszólalt éltesb lovag fölsegíték egy síma,
-nyomnyi emelékű kőlapra, mely az egyik oszlop talapzata hosszában
-hevert. A szövétnekeseken túl a nézők bámuló arczai piroslottak. A tágas
-körnek öblében Zokoli egyedül állott, tekintetét bizalommal s nemével a
-tiszteletnek függesztvén az öreg hősre, kinek az egyházban látott,
-ájtatosan ihletett arczkifejezését a birói fönség szilárd, nyugodt
-kinyomása váltá fel.
-
-– E magyar lovagot itt, – szól Boris – atyám, Bolezláw! történet hozta
-ide.
-
-– Történet? – felel megvetőleg az öreg – gondolod, nem tudom én, hogy a
-római főpap emberei minden léptünkre ügyelnek? s az ó-hitűeknek ostora
-csillagvégeivel mindig emelve van fölöttünk? – Kém ő! s bár mindent
-örömest kerülök, mi hitem szelid szellemével ellenkezik, neki meg kell
-némulni.
-
-Néhányan újra emelt tőrökkel a körhöz közeledtek.
-
-– Haljon meg! – szól az imént említett koros levente – vére szálljon
-azokra, kik küldötték! – Ez a harmadik rejtek már, honnan az irigyek
-kaján vizsga szeme űz bennünket, – haljon meg! fejére úgyis bér van
-téve. Ő Zokoli Mihály!
-
-Az ifjúnak ajkai körül megvető mosoly vonaglott: – Istenemre! – kiált
-fel kevélyen – midőn szívet emelő szent dalotok keblemet dagasztá, midőn
-elmém veletek együtt szárnyalt a magasba s ezen agg parancsnokot
-pillantám meg százados redőivel becsületes arczának: azt hittem, hogy
-szent szerzeteseknek rejtett imahelyére jutottam s minden jámborság s
-ájtatosság körötökben; hogy az istenembernek szelidsége szól
-sziveitekben, ki a véres áldozatokat megsemmisítve, a kenyér s a kehely
-szelid ártatlan színében száll mennyből alá, megjobbítani a vad emberi
-fajt! – s ím emelt gyilkok fénylenek elém szomjú hegyeikkel! – Jó lovag
-vagyok! nevem tiszteletes, onnan a Tax és Geiza idejökből; kész vagyok
-meghalni! de orozva ölni, mint ti, nem tudnék soha. De csak akkor halok
-meg önkényt s védelem nélkül, ha itéleted, te mogorva vén, ott az oszlop
-alatt! igaz és kedves azon mindenható Istennek, kit imádasz úgy, mint
-én!
-
-– S ki fogja azt elitélni közted s e tiszteletreméltó parancsnok közt? –
-mond egy serdülő ifjú kopjás, előbbre lépve. – Nézd ezen agg vonásokat!
-ez öregnek neve köztünk: az igaz! s a mit ő mond, szent és másolhatlan.
-
-– Van egy szentebb és igazabb fölötte s felettünk, – felelt Zokoli
-ihlettséggel – az, az Isten maga! Ő itéljen közöttünk. – Ekkor nehéz
-vassal pikkelyezett bal keztyűjét levonta kezéről s a porba vetette maga
-elébe. Borisnak arcza lángolt s egy bámuló részvéttel teljes tekintetet
-vetett Zokolira, ki fennyen s nyugodtan állott előtte, mint egy Isten, s
-a levetett keztyűre mutatott: «Én Zokoli Mihály Kálmán, Isten s emberek
-előtt állítom s jó kardommal vagyok kész, komoly vádperre kiállani
-minden ellen, ki ellenkezőt mond: hogy ezen öregnek itélete hamis és nem
-Istentől jő; mert az irás mondja: «Ne itélj, hogy ne itéltessél meg». Én
-kém nem vagyok, átok ezekre! hanem szabad magyar lovag, ifjú királyom hű
-szolgája, kit az úr felettünk éltessen magasra!»
-
-Az öreg Bolezláw mellett álló idős lovag leszállott a széles kőlapról, s
-a lovaghoz közeledett, míg az ifjabb Boris egy ugrással mellette termett
-s kardja már hüvelytelen fénylett a majd nappalian, bár vérpirosan,
-világított körben.
-
-– Engem illet a viadal, – szól Boris, élénken felragadván a keztyűt – s
-ha itéleted Istentől jő, én győzni fogok, Bolezláw! Első komoly csatám
-ez; Istenemre! kevély vagyok ily nemes, nyilt és bátor lovaggal mérni
-meg aczélomat. – Helyet itt!
-
-Az öreg Bolezláw megszólalt: – Ketten indultatok a viadalra; te ragadtad
-a keztyűt fel előbb, de a másik nemes lovag ott idősb náladnál s övé az
-évek elsősége, – tehát határozzon a sors közöttetek.
-
-– Jó, – felel Boris – minden a maga rendén s lovagi egyenességgel. – Két
-kopjásnak intett s a termetes hadfiak a körbe léptek. – Ezen ifjúnak
-itt, – mond Boris, rámutatva az egyikre – kardja tisztább a rozsdától,
-mint annak, – folytatá, a másikra mutatva. – Mit mondasz lovag?
-
-Az éltes lovag udvariasan fordult Boris felé: – Én az ellenkezőt
-állítom, ifjú s a kinek igaza leend, azé a csata.
-
-– Ám legyen, – szólt Boris feszülten.
-
-Az agg Bolezláw intett, s a kopjások kardhüvelyeiből a világos aczélok
-kisurrantak, mint két holdsugár s fényesek és tiszták voltak. Egyszerre
-a rejtett folyosónak magas boltozatáról egy nedvcsöpp vált el s az egyik
-kinyujtott kardlapnak vasára hullván, elszéledett rajta, s mint könnyű
-rozsdának indult folt fellegzett azon.
-
-– Ez a te embered! – kiált fel diadali örömmel Boris – az enyimnek
-aczélát szenny nem födi! a csata az enyém!
-
-– Amen! – kiált az agg Bolezláw, míg az éltesb lovag bosszusan harapta
-össze ajkait.
-
-A kör, melyben állottak, azonnal megtágíttatott; Zokoli bő mentéjét
-leveté s ragyogó mellvérte csillámlott.
-
-– Itt sisakom a leemelt kalpag helyett, – mond az éltesb lovag, kinek a
-csatáról le kellett mondani, s aranyveretes sisakját odanyujtá
-Zokolinak.
-
-A magyar levente nyájasan elfogadá, hátrészén a kapcsot bővebbre
-eresztvén, föltette azt, s kardot rántott.
-
-A sisakot átengedő lovag hosszú kardját vonta ki. – Itt, derék lovag, –
-mond – vedd ez egyenes fegyvert görbe aczélod helyett, hogy hasonlók
-legyenek véd- és támadó fegyvereitek.
-
-Zokoli átnyujtotta a lovagnak kardját s az övét fogadá el. A csatára
-készen állott a két lovag, merészen, de tisztelettel mérve egymást
-tetőtől-talpig.
-
-Az öreg Bolezláw a harczjellel késett még.
-
-– Leventék! – mond a mindig udvarias éltesb lovag – a csata első vérre
-megy, nem halálra, mert e lovag itt nem kém, minő igazán hiszem, hogy
-kenyérben s kehelyben vettem ma az úr testét magamhoz! – Nem illő, hogy
-halállal lakoljon, hogy büntessék egy kalandért, minő kedves a fiatal
-kornak.
-
-– Ki felel hallgatásáról, ha győzend vagy veszt, ha élve marad? – szól
-csendes nyugodtan az agg biró a kőlapon.
-
-– Egy kézcsapás tőle! – felel Boris élénken – mert ő lovag. Szent
-Huszra! ha tőreitek a halált ássák keblébe, vagy eme kard szalad
-termetén keresztül; a hült testben a nyelv néma s a lovag hangtalan,
-mint egy szobor; nem több az lovagi kézcsapásnál; a legerősebb lakat és
-zár az, melyet ismerek!
-
-Zokoli bámuló tekintetet vetett a szólóra. – Ifjú lovag! – kiált fel – a
-mit szólál, emberül volt mondva s a ki e szavakon kétkednék, nem lovagi
-lélek volna abban. Lemondanék a csatáról, ha nem kivánná ezúttal
-becsületem azt; de veszítsek bár, vagy győzzek, a mit szemeim itt
-láttak, titok marad az egész világ előtt.
-
-Egy jóváhagyó susogás követé Zokolinak e nyilatkozását.
-
-– Esküdj! – kiáltának többen.
-
-– Ezt tette már, – szól Boris – mert a lovag adott szava eskü.
-
-– A dologra, – mond komolyan a százados levente s felmagasodott görnyedő
-állásából; valami oly méltósággal s fönséggel teljes volt ezen aggszerű
-alakon, hogy benne a parancsolni szokottat nem lehete első tekintetre
-meg nem ismerni. Keztyűjét vonta le kezéről, s magasan emelve vetette a
-küzdhomokra s ajkairól hangzott az elhatározó: – előre! Isten nevében.
-
-A viadal megkezdetett, minden felbőszülés és gyűlölség nélkül,
-körüllehelve azon lovagi szellemtől, mely hajdan e vad bizonyítványaiban
-a férfiúerőnek, nemét az enyhítésnek és számításnak vegyíté. Úgy
-látszott, hogy mindketten állásaik vételében s azon biztos
-szemmértékben, mely annyira szükséges és emeli a viadalt, igyekeztek
-kitüntetni magokat, kevesebbet törődve azon, hogy egymásnak ártsanak,
-mint azon, hogy élénk csapásaikat hideg szemiránynyal fogják fel s a
-kardjátékban azon szabatosság s tisztaság tünjék fel, mely nélkül a
-vívás durva kardcsörgéssé aljasul. A többször említett éltesb levente
-ittas bámulattal követé Zokolinak gyönyörű mozdulatait s élénk tiszta
-kardjátékát, míg Borisnak egy súlyos csapása után hátra tántorodott ez;
-de a következő pillanatban egy vágással felelt, melynek erejétől a Boris
-fegyvere lehanyatlott.
-
-– Vitéz! – mond Bolezláw – a csatának vége!
-
-Zokoli leeresztette kardját, s a sisak rostélyát fölemelve, kivette azt
-fejéből; arcza lángolt, s tekintete valóban meglepő volt, férfi-arczot
-mutatván úgy, miként az legszebb, tudniillik, a nyugodt erőnek s
-önbecsérzetnek nemes kifejezésével.
-
-– Kegyed derék magyar lovag! – mond Bolezláw – ártatlanságát
-bebizonyította; s mi a jövőt illeti, osztozom Boris bizodalmában s nem
-kétkedem: a jelenlevők sem kivánnak több biztosítást, mint kegyednek már
-előre adott lovagi becsületszavát, hogy minden, a mit itt látott, titok
-maradand s kegyed jelenben vagy visszatértekor nem fog egy lépést többé
-tenni, melyről ellenkezőre gyaníthatnánk.
-
-Zokoli közeledett Bolezláwhoz s kézcsapással erősíté az egyezkedést.
-
-– Most, – mond Zokoli, Borisnak nyujtván kezét – Isten veled, nemes
-ellenem, s veletek mindnyájatokkal! én távozom s minő igazán szent egy
-lovag szava, soha lábam e romnak küszöbét át nem lépi többé, hacsak erre
-magatok fel nem szabadíttok.
-
-Zokoli visszaindult azon az úton, melyen jött; csendesen haladott a
-lépcsőkön fölfelé; balra a Serena ablaka világított. A lovagnak adott
-szava szent volt. Védhetlen vágy szorítá keblét megállani, egy
-tekintetet, percznyit bár, vetni az ablakon keresztül, még egyszer látni
-őt; lábait a földbe vélte gyökerezni.
-
-[Illustration: – Vitéz! – mond Bolezláw, – a csatának vége!]
-
-– Hátra! – mond magában – vétkes vizsgaság. Szavamat adtam. Én látandom
-őt, egy kedves előérzet jósolja nekem! Ki lehet? tekintete oly hideg,
-oly kevély volt! – Rám ő gondolni, emlékezni nem fog soha! – s én? –
-bennem az ifjú szenvedély összelobog!
-
-De menve gondolá mindezt s végre a rejtek nyilásához ért. Körülötte
-kétes sötétség borult, a hold elrejtezett s komor hófellegek függöttek a
-romnak csendes tornyain; az ablakréseken sötétkéken derengett az ég be s
-fagyos szellő süvöltött a ritkult zsindelyzeten keresztül. A kiemelt
-négyszöget újra visszahelyzé nyitjába, s a tág teremnek ürén haladott
-keresztül, mint egy éji rém; lépései messzire kondultak meg a jeges
-kőlapokon. Így folytatá útját a sötét vár kapuján ki, le a menedékes
-bérczen, a tornyozó sziklák közt – némán, gondolatokba mélyedve, a
-Serena képével gazdagult kebellel, boldogabban s boldogtalanabban, mint
-ide jött; végre a tanyához ért. A máglyák alig pislogtak már, körüle
-minden csendes volt, csak az alvók horkolása s a szénájokon rágódó lovak
-nesze ada éltet a holt, téliesen szigorú képnek, mely előtte terült.
-
-Zokoli levágott tölgynek törzsökén foglala a tűz mellett helyet,
-felpiszkálva azt s lelkében egy világ nyilt s előtte állott annak
-szelleme: Serena.
-
-*
-
-Míg a követség másnap reggel gyorsan közeledett az agg Prága felé: ott
-semmi különös nem történt. Podjebrád hatalmát s befolyását igyekezett
-szorosbra vonni; fegyvereseket gyűjtött s az üres időt vadászattal s
-lakomákkal töltötte. Néha egy-egy útat tevén az országúton keresztül s
-ily alkalomkor napokig mulatott azoknak kastélyaiban s váraiban, kik
-vele egyetértettek, nézeteiben osztoztak: részint rokonérzetből, részint
-egyes önérdekök tekintetéből s terveinek kivitelére segédkezet
-nyujtottak.
-
-Mint háló ágazott el e Podjebrád rég szövött egyezkedési fonadéka
-Csehországban; a hurok vége a hatalmas parancsnok kezében volt, s a terv
-annyira érett már, hogy e hálót naponkint szorosabbra, szűkebbre,
-sűrűbbre vonhatá. Egy szorgos pók, szövedéke szögletében guggolva,
-önkészítette hajlokából mint őt fellegző leshelyből, várta a martalékot.
-
-Podjebrád koros férfiú volt, de arczának ép, erőteljes kinézése alig
-gyaníttatott korára; vonásai inkább gömbölyűk, mint élesek voltak, de
-összes hatásuk kellemetes; mindez, férfias tartós erőre mutató termettől
-kisérve s a hol szükség volt, a legkötelezőbb módtól támogatva –
-megfejti azon felsőséget, melyet a csehektől maig is tiszteletben
-tartott férfiú kivívott magának.
-
-Bretizláw kedvelt tudományát, a csillagászatot űzé kifogyhatlan
-szenvedélylyel, nem haszonlesésből, nem hogy titkai által magának
-befolyást és annak tartósságot szerezzen; hanem egyikéből azon kiváló
-előszeretetnek valami iránt, melyeken túl minden fél érdekűvé silányul,
-s melyekben az eszmék központosulnak, s minőkhöz az elme, mint enyhe s
-vigasztaló menedékhez tér egyéb gondjai után vissza.
-
-Prága fölött az égnek sátora borult, oly tisztán, felhőtlenül s csendes
-méltósággal, mintha a halandót a fentuszó égi testek magok szólítanák
-föl, szelid fényökben olvasni sorsát. A hold nem világított, a lég
-széltelen volt; a ritkán tiszta tejút, csillagkaszásával oly derülten
-ölelte az éjféli boltot körül, mintha azt óva tartaná össze. Az utczákon
-őröket lehete látni bárdos dzsidákkal a sötét kapuk előtt; a falakon az
-éjbe bámuló had fiai állottak; az ablakok sötétek voltak, csak az egyik
-épületnek magas, bástyaalakú tornyában pislogott egy derengő mécses
-világa.
-
-A torony a Bretizláw házának felső emeletéből nyult ki. Ide sietett ő,
-mikor mindenki nyugodott; ide helyezé műszereit, könyveit; itt tekintett
-ő a nagy világ könyvébe, mely tágas légkupjával, fénylő égi betűivel
-csillogott fölötte; s itt volt ő jelenben is a kis Izabellával, ki egy
-széken ült, ájtatos tekintettel kémlelve atyjára.
-
-A szobácska, melyben őt megpillantjuk, közepes, négyszögében
-állványokkal, asztalokkal ellátva, neméhez a műhelynek hasonlíta; mert
-Bretizláw, kedvencz tudományához a szükséges műszereket maga készíté
-olykor, s ha ezt nem is tette, mindig volt hol egyiken, hol másikon
-valami igazítani, emelni, forrasztani való. Az ég és föld gömbölyei
-szépen dolgozva s elevenen kiszínezve tüntették ki magokat a többi
-műszerek között: néhány látcső, serpenyők, szelenczék, irott könyvek,
-tekercsek, itt-ott egy nehéz karszék; a tág kandallóban izzó kőszén, s
-mellette egy púpos hátú fél álmos famulus, ülve hatalmas fuvóval,
-csendes és szótalan.
-
-Bretizláw szép, férfias termetén sötét talár folyt le, szíjjal derekához
-szorítva, s fején nyuszt-süveg ült; egyik asztal előtt foglalt helyet; a
-famulus urának egy intésére eltávozott.
-
-Az öreg csillagász fehér lapot helyzett maga elébe. – Jer, kis leányom!
-– mond – közelebb, s tekints figyelemmel ide. – Izabella az asztalhoz
-közelített, s az öreg ülése mellett állott meg, ki bal karjával ölelte
-által leányának karcsú derekát; a gyermeki fő atyjának vállához ért, s a
-szép, életteljes ábrándszemek a tiszta lapra voltak szegezve.
-
-Bretizláw egy négyszeget rajzolt. – Nézd e négyszöget, – mond, – ez a
-nap háza.[25]
-
-– Ezt már tudom, – felel a leányka.
-
-– Jó: tehát folytasd a rajzot, itt a szén. – Izabella a kész négyszeg
-körül egy nagyobbat kerített, hogy a kettő közt mintegy fél hüvelyknyi
-hézag maradott köröskörül.
-
-– Jól van-e így? – kérdé, arczát az öreghez emelve.
-
-– Igen jól; tovább!
-
-Izabella a kisebb négyszög szegleteiből a nagyobbnak szögletéig, egy-egy
-vonást húzott, úgy, hogy a hézag négy egyenlő részre lőn osztva.
-
-– Igen helyesen, – jegyzé meg atyja, az egyik, kissé görbe vonalt
-egyenesebbre igazítva. – Mi következik most?
-
-– A nagyobbik négyszeg oldalvonásainak közepét kell fölkeresnem. – A
-leányka ritka szemmértékkel hibátlanul jegyzé ki a középpontokat.
-
-– Most még a vonalakat végezd be, – mond Bretizláw, a lapot megtekintve,
-– a rajz tiszta.
-
-A kis csillagásznő az egyik ponttól a másikig egy vonalt huzott, úgy,
-hogy annak közepe a kisebb négyszög szegletéhez ért, s folytatá, míg
-minden pont össze volt kötve; s így egy új négyszeg alakult, melynek
-oldalai a nagyobbik négyszeg oldalainak egyik közepétől a másikig
-terjedtek.
-
-– Ez az! – mond atyja – s most már csak a számok hibáznak.
-
-A mint e leirásból világos, a két négyszeg közti hézag tizenkét
-háromszegre lőn osztva.
-
-Izabella egyikét a középső háromszegek közől az I. számmal jegyzette
-meg; jobbra jött II., balra a XII.; a kettőtől jobbra III.; tovább IV.,
-és így XI-ig, mely szám épen a XII. bal oldalára esett.
-
-– Mik ezek a háromszegek itt, leányom?
-
-– A nap házai.[26]
-
-– Helyesen! meg tudnád-e nevezni őket rendre? kezd az elsőn.
-
-– Az I. – felel Izabella, gyönyörű kis ujjacskáival rámutatva – az élet
-háza; a II. a gazdagságé; a III., IV., V. az örökösödés, végrendelet s
-ajándékok házai; a VI. betegségé; VII. házasságé; VIII. ijedelem s
-halál; IX. vallás s utazás háza; X. hivatal s méltóság; XI. a barátság
-háza; XII. végre, az erőszakos halálé.
-
-– Mit tesz a csillagász, midőn valakinek születésekor sorsát akarja a
-csillagok közt olvasni?
-
-– A látcsövön – felel Izabella – az uralkodó csillagzatokat keresi ki, s
-ezeket felosztván az előbb rajzolt házakban, természetökből von
-következtetést az újan szülöttre.
-
-– Melyik csillagzatot helyeznéd a hatodik házba?
-
-– A szűzet!
-
-– Helyesen! s a kilenczedikbe?
-
-– A halakat!
-
-– Gondolkozzál egy kissé; a kilenczedikbe?
-
-– A nyilast.
-
-– Úgy van, leánykám! – S mit jóslanál annak, ki a nyilas jegye, vagy
-uralkodása alatt született?
-
-Izabella elmosolyodott. – Szeretni fogja az ily ember az utazást a
-tengeren; sok élénkséggel birand; barátokat szerzend, de azoknak
-vagyonát költi el: nagy vadász, futó, lovag leend, s jeles bajvívó.
-
-– Helyesen, s lelki tulajdonokat minőket mernél neki igérni?
-
-– Mondanám: hogy igazságos leend, titoktartó, állhatatos, de sok
-önszeretettel birand.
-
-– S ha nő?
-
-– Ha nő: nyugtalan kedélyű, de munkás és szánakozó; szeretni fogja az
-utazást, de kissé követelő leend. Tizenkilencz éves korában megyen
-férjhez.
-
-– S ha akkor nem?
-
-– Úgy huszonnégy éves korában.
-
-– Derekasan.[27]
-
-Izabella csintalanul mosolygott magában; de mihelyt Bretizláw feléje
-tekintett, igyekezett arczának komoly kifejezést adni: azonban atyja ezt
-észrevette.
-
-– Mondd meg nekem, – szól az öreg komolyan, – mi izgat a komoly és szent
-tudományban téged nevetésre?
-
-– Nekem – felel a gyermek – régen egy kétségem van, s megvallom, hogy
-valahányszor ez eszembe jut, mindannyiszor elnevetem magamat, mert
-szégyenlek vele eléállni, azon bizonyos meggyőződésben, hogy a
-legtanulatlanabb csillagász képes lenne azt megsemmisíteni.
-
-– Hadd halljam, – mond az öreg, figyelmezve, mint a ki szenvedélyes
-örömet talált minden kétségek feloldásában, melyeket valaki kedvencz
-tudománya ellen gördíthetett.
-
-– Azt mondád nekem, atyám, egykor, hogy a boroszlói volt tanácsosnak
-Rückernek két leánya született egyszerre; de magad tudod, hogy egészen
-különböző természetűek voltak. Az egyik jámbor s istenfélő, a másik
-gonosz és perlekedő; az egyik férjhez ment, a rosszabbik maig is otthon
-van; végre a jobbik a vízbe halt, míg a rosszabbik él, és úgy néz ki
-mint az egészség. Ha ezeknek sorsaikról igazat szólottak a csillagok:
-miként lehet, hogy az egy órában szülötteknek sorsuk ily különböző?
-
-Az öreg a leánykára meresztette szemeit. – Hm, leányom! ez az eset
-különös; azonban egy órában születni, még nem teszi azt: egyszerre
-születni; – a csillagok helyzete az égen perczről perczre változik.
-
-– Igaz, – jegyzé meg a leányka, de úgy látszott, hogy atyjának
-feleletével nincs egészen megelégedve. – De fejtsd meg nekem, kedves
-atyám! – folytatá – ha a csillagokban az van írva, hogy gonosz leendek,
-– nem jobbulhatok-e meg? s hogyan egyezik az Isten örök igazságával,
-hogy rossznak szülessem?
-
-– Te attól nem tarthatsz, kedvesem, – felel az öreg, – mert te a szűz
-alatt születtél.
-
-– Ez szerencsés véletlen, – felel a gyermek, de nem akarván engedni
-eltéríttetni magát tárgyától, – de ha már rosszabb csillagzat alatt
-születtem volna?
-
-– Nyugodjál meg szerencséden, leányom, s örülj annak!
-
-– De, – kötekedett tovább az elmés gyermek, – midőn Nagy Sándor vagy
-Cæsar született, ugyanazon pillanatban ezrek születhettek; miért vált
-tehát csak egy Cæsarrá, egy Sándorrá? holott a csillagok ezeknek sem
-jósolhattak többet, mint amazoknak. Oh atyám! a tudomány hosszú, mondod,
-s az élet rövid; én azt hiszem, hogy sok van a csillagokban írva, mit te
-még nem tudsz olvasni.
-
-– Minden, a mi homályos előtted, leánykám! világos leend, ha mélyebben
-hatsz a tudomány titkaiba.
-
-– De képes-e a tudomány feloldani oly kétséget, melynek feloldása
-lehetetlenséget képez? – Hallj atyám engemet! Azt beszélte nekem Hunyadi
-Mátyás egykor: hogy egy nőnek két ikergyermeke volt, s a nő mind a
-kettőt a kútba vetette. Az egyik történetesen ruhácskájával egy kiálló
-kövön megakadott, s reggel, bár alig pihegve, élve találtatott s
-felnövekedett, míg a másik elveszett. Hogyan történhetett az?
-
-– Már mondtam neked, leányom, – felel az öreg kissé békétlenűl, mert
-leányának ellenvetései nem kevés gondot adának a feloldásra, hogy a
-csillagok perczenkint változtathatják helyzetöket.
-
-– Az igaz, – folytatá Izabella – de ha nem egy perczben születtek, s
-következőleg nem egy sorsot igértek a csillagok nekiek: hogyan történt,
-hogy anyjuk mind a kettőt a kútba vetette?
-
-– Ej, leányom! – szól Bretizláw, egészen elvesztve béketűrését – én az
-egész történetet mesének tartom.
-
-– Hunyadi, kivel olykor vitatkozunk, szavát adta, hogy a dolog való, – ő
-adta szavát!
-
-– Lehet, hogy őtet is hamisan tudósították; de már elég, kedvesem! –
-Egyet jegyezz meg mindenesetre magadnak: akkor állj ellenvetéseiddel
-elő, mikor a felséges tudományt egészen ismered; remélem, akkor magad
-fogod azokat feloldozhatni.
-
-A leányka hitetlenül rázta fejét.
-
-– Nem, nem! – gondolá magában – senki sem veszi el hitemet a jó
-Istenben, kinek jóságával ellenkezik ily elhatározott sors. A csillagok
-intenek s óvnak, ennyit hiszek; de nem változtathatlanok jóslataik; az
-Isten nagyobb a csillagoknál.
-
-
-
-
-AZ ESTEBÉD.
-
-  Tűnnek évek, jönnek évek,
-  Köd- s homályra fény derül.
-
-_Bajza_.
-
-Míg Bretizláw a csillagászat titkaiba avatá szíve gyermekét, az ifjú
-beszterczei gróf, Mátyás az apród, csendesen ült egyik szobájában.
-Minden körüle a serdülő szenvedélyeire s hím foglalatosságaira mutatott.
-A szőnyegekkel borított fal mellett csinosan dolgozott fogas-állványokon
-fegyverek csillogtak; vas-ingek, arany pikkelyezett szegélylyel, s elől
-gazdag boglárokkal ékesítve, fénylő sisakok, életlen, játékvívásra szánt
-görbe kardok, kerek pajzsok; egy szögletben éles, életlen kopják;
-másokban horgok s halászatra szükséges készületek; az egyik állvány
-előtt nyúló asztalkán sólyomvértek, ékbe futó éllel, s apró
-sólyom-süvegek hevertek.
-
-Iró-asztala pompás kéziratokkal volt megrakva; bőr írlapjaikon a festett
-eleven-színű képek s czifra aranyozott betűk, Mátyásnak már akkor
-keletkező tudnivágyára s ízlésére mutattak. Egy nyomtatvány hevert
-előtte, nagy, könnyen olvasható fekete betűkkel, sertésbőrbe tartósan
-kötve. Egyszerű ágya tigrisbőrrel volt födve, s alatta szürke szőnyeg
-terítve; kisebb állványon ezüst- s arany-czafrangok, törökös kantárok s
-fényes hímzett takarók függöttek. Néhány karszék nádból font, s zöld és
-fehér mázzal fényesített, egészíté ki a szoba bútorozását; az egészet
-két, iróasztalán nehéz zöldes réztartókban égő sárga viaszgyertyának
-fénye világítá.
-
-A szoba gazdag bútorozásával kevés összhangzásban volt az ifjúnak
-öltözete, mely közönséges zöld posztóból készült dolmányból s nadrágból
-állott; mellét fekete bársonymellény födé, s dereka körül zsinóros öv
-volt kerítve.
-
-Mátyás fölkelt s keresztbe font karokkal járt fel s alá szobájában; néha
-egy kardot vett elő, s élét tekinté meg, vagy dolmánya szárnyával
-törülte meg azt. Végre asztalához ült újra, s Julius Cæsarnak galliai
-hadviselését kezdé olvasni. Az ifjú arczán nemes tűz lobogott, s miként
-azon óriási terveken haladott tovább elméje, melyekkel a nagy imperator
-kerített egy ostromlandó várat körül, emeltette vívó tornyait, gördültek
-a hajtómívek elő: úgy tetszett nekie, mintha idegei feszülnének, s
-keblén harczvágy zajongna fel. Gyorsan haladott a sorokon, melyek a
-római dicsőség s hadierő világát tárták szomjú keble elébe. Látta az agg
-legionárokat nehéz fegyverzetökben, férfiasan barnult vonásaikkal; a
-hajdani Germania segédlovasságát félmeztelen majd, de súlyos
-fegyverekkel s gyors lovakon. A porta decumanán lépett be képzetében a
-Cæsar táborába, haladott a sátrak közt, látta, miként volt minden a
-legszebb rendbe; s a hadi élénk életet egy kába lépés sem zavarta fel;
-lelke emelkedett, visszavágyott ama bajnok-korba a véres csaták közé a
-kevély Rómába, s gondolataiban a rostrumokra lépett; majd mint consul
-szólott az egybegyűlt néphez, dühét zabolázva nemes szavak erejével,
-majd mint komoly szilárd tribun felelt a nép érdekében. Elméjében magas,
-fényes gondolatok emelkedtek, s vágyott pályakörre, gúnymosolyt vetett
-heverő fegyvereire, s vadász-, halász-eszközeire, úgy tetszett neki,
-mintha szobája dióhéjjá zsugorodnék.
-
-Minden tulajdonok közül az ifjú Hunyadiban a tetterő fejlett ki
-legjobbkor. Magára levén hagyatva, megszokta magában bízni, s
-alárendeltetése azon forró óhajtást szülte: szabadnak lenni s
-cselekedhetni. Nem lehet azonban tagadni, hogy lelkületének kifejlésére
-nagy befolyással volt az erőteljes Podjebrád társasága, ott látta
-legelőbb Mátyás a félzsinórmértékek veszélyét, s az elhatározott
-cselekvény sikerét. Az elsőt Podjebrád elleneinek félelemmel párult
-félszeg rugódzásaiban, az utóbbit a mindig erővel s rögtön cselekvő
-főnökben. Mátyásban, fiatalsága miatt e tetterő, ezen elhatározottság
-majdnem a kora okosságnak terhelő bélyegét viselé, s főleg éltesbekkel
-való érintkezéseiben kitört, de utánozhatlan nyájassága, s azon jókor
-sajátjává tett tapintat, mely épen oly történeti valóság, mint
-cselekvési ereje s korát haladó elhatározottsága, – többnyire
-megengesztelék iránta azokat, kiket az ifjúnak képzelt elbizottsága
-sértett, végre pedig azon magát soha meg nem czáfoló következetesség,
-melyet bizonyított, tiszteletet szerze makacsságának.
-
-Az apródunk ablakát nyitá ki; a kevély Prága házfödelein, a sötét
-tetőkön az agg Hradzsinnál szárnyalt el szomjú tekintete. A IV.
-Károlytól épített főegyháznak magas ablakain átcsillogott az éji mécs
-szelíd sugara, távol a lassan emelkedő hold világa ömlött el a königsali
-útnak kanyarodásain s a Moldva partjain, mely mészsziklák alatt szép
-hajlással lejt a száztornyú Praha[28] felé.
-
-Látszott jobb partján a magos Wissehrád, hol Przémiszlók uralkodtak, s
-melynek fecskefészkekként előrugó ormain Libusza, a tündér lakott.
-
-Balra az ó-város gyűrűje terűl, s a kevély híd, tizennégy ágra szegvén
-oszlopaival a Moldvát. Miként a csillagos ég fodor habjaiban tükrözé
-magát, úgy tetszett, mintha szent Jánosnak csillagai mosolyognának fel
-nedves szőnyegéről.
-
-Tovább a kevély folyam szigetei; az erdőkerített Lőrinczhegy hosszú
-gerinczén a Stránski Zdvor; a Hradzsintól balra a Malenki Strani nyúlik
-el, hol fényes lovagok laknak. Itt-ott az utczákon csendesen haladó
-népet lehet csoportokban látni, vagy gyalog, vagy lóháton, ritkábban
-tágas tengelyre szegzett kocsikat s hordszékeket.
-
-A mint Mátyás a wissehrádi sziklák tornyaira tekintett, lenge köd
-ömlengé azokat körül; az ősz cseh mondák ébredtek föl ifjú keblében, a
-kor regényes szinezetének egész pompájában, mintha Libusza s Wlaszta
-ringatnák abban silphi tagjaikat; s a bölcs Krokusz s a cseh hajdan
-mesés leventéi emelkednének óriási tagjaikkal mögöttök, nehéz vértekkel
-és sisakokkal, melyekről kevélyen nyúlik fel a sasszárny, vagy a hétfejű
-sárkány.
-
-S hogy a kedves csalódásból semmi se hibázzék, egy hófehér mén,
-történetesen ólából szabadulva, emelt fővel nyargalt a hidon keresztül,
-mint Libusza ménje, melynek a csehek királyát kelle fölkeresni: ülve
-fatörzsökön, s vasasztal előtt költve el szerény ebédjét, az ekevason
-ebédlő Primizláwot.[29]
-
-A nyugoti oldalán a prágai várnak három aggszerű torony tűnt fel, az
-úgynevezett szarvas-árok szélén: a fehér, a dalyborka s a fekete. – De
-mindez s az egész város egy pontnak tetszett nekie, s a világ szűknek.
-
-Halk kocczanás költé fel ábrándozásából, s mint a ki egy édes álomtól
-boszúsan válik el, s a képzetek országából sülyedést lát a sivatag
-valóba: fordult Mátyás a szokott ave-val hátra.
-
-A nyílt ajtón tiszteletet előidéző férfiú lépett be, az élet delében.
-Magas termetén fekete, bokáig érő, elől apró gombokkal megrakott öltöny
-folyt le, ezenfelöl fényes mellvas csillámlott ki a bő, veres
-zsinórokkal gyéren diszített téli mente alól; oldalán egyenes kard
-csüngött.
-
-– Atyám! Vitéz! – kiált fel Mátyás a legédesebb meglepetéssel, s
-szaladt, mindkét kezét előrenyújtva, a közeledő férfiúhoz, ki kezeit
-fogadván, szívesen rázta meg azokat. Mátyás az akkori idők szellemében,
-de hálából is régi nevelője iránt, vonta ajkaihoz az egyház emberének
-jobbját. – Üdvöz légy, atyám Vitéz! – mond – minő kedves meglepetés ez;
-ah, ne szólj még! – engedd kedvelt vonásaidon legeltetni szemeimet;
-hagyd, hogy ennyi nélkülözés után egy honi arcznak nemes, komoly
-kifejezésén nyugtassam tekintetemet, – minő jól, épen, erőteljesen
-nézesz ki, atyám, nevelőm! s most már szólj! mily váratlan szerencsének
-köszönhetem jelenlétedet?
-
-Vitéznek szemei tisztelettel s kedvteléssel voltak az ifjúra függesztve;
-úgy tetszett neki, mintha az épebb, erőteljesebb lenne, mint utolsó
-látásakor, mintha arczában valami érett, férfias léteznék, a mi őt a
-jövendőre kedves reményekkel kecsegteté. Vitéz nemével a szenvedélynek s
-magasztaltságnak álla szótlan, gondolatait elrendezve s magában
-fontolgatva az üdvözlő szavait, Mátyás előtt.
-
-– Szerencsét, ifjú levente! – mond – hozok neked édes üdvözletet kegyes
-anyádtól s bátyádtól Szilágyitól; többet ennél: az egész hon- s Pesten
-összegyűlt rendektől!
-
-– Legyen szivesen fogadva a jóltevő hírhozás, derék férfiú – felel az
-apród – szivemben hordalak úgyis mindnyájatokat. Szólj, hogy van az én
-jó anyám? ah, ha őt láthatnám! – Miként van? ird le őt nekem; úgy-e még
-mindig oly szépek vonásai, oly szívig ható nemes tekintete? még mindig
-női kegy s szent elszánás emelik kedves arczát? mondj nekem mindent meg!
-ne feledj semmit, és most csak róla szólj, egyedül róla, az én kedves jó
-anyámról!
-
-– Anyád ép, s egy váratlan öröm a bánat súlyát, mely őt emésztette
-eddig, enyhíteni látszatik; a rózsák visszaköltöztek arczára, tartása
-fölegyenesedett, álma s étvágya tért meg, s nekie semmi sem hibázik,
-csak az egy, mire oly régen vár: téged szívéhez szoríthatni.
-
-– Váratlan öröm érte őt? Oh, mondd, én visszatérhetek honomba? arczodról
-olvasom, te nekem valami kedves örömöt hozasz. Ah! – kiált fel – én
-eltaláltam úgy-e? anyám jő, én meg fogom látni őt, s Mihály bátyámat is?
-
-– Igen, igen, – felel Vitéz – meg fogod őt látni, s meg mindnyájunkat!
-keményítsd szívedet, ifjú! váratlan hírre, egyre, melynek elgondolása
-kéjbe ringatja szívünket, – de nehéz kötelezésekkel van összekötve, s
-téged inkább meglepni, mint nyugtatni képes.
-
-– Vitéz! te rejtélyekben szólsz, nem értelek; mi lehet aggasztó abban, a
-mi nektek, a mi anyámnak örömet okoz?
-
-E pillanatban léptek be Podjebrádnak apródjai, kik Vitézt s Mátyást
-estebédre hívták meg.
-
-Mikor a terembe lépett Hunyadi régi nevelőjének kiséretében, mindnyájan
-nemével a tiszteletnek hajtották meg magokat előtte, a mi Mátyást
-meglepte s mit magának hirtelen meg nem tuda fejteni.
-
-Az ifjú fogoly – mert Mátyás honán kívül mindenütt fogolynak érzé magát
-– szokott ülőhelye felé fordult, míg a többi jelenlevőknek tisztelettel
-teljes bámulással voltak szemei ráfüggesztve.
-
-Podjebrád közeledett hozzá, megragadván karját, az első helyre vezeté, s
-ott megkinálá a leüléssel. Tréfának vélje-e e megkülönböztetést, vagy
-valami különös szeszélynek, az ifjú nem tudta; de gyöngédsége
-mindenesetre kellemetlenül volt ily megkülözböztetés által érintve, mely
-alárendeltetését kétszeresen s annál kedvetlenebbül éreztette vele.
-Egyébiránt sokkal finomabb nevelése volt, mint hogy sok szabadkozás
-által kívánta volna Podjebrád szeszélyét magára nézve valódi nevetség
-tárgyává fordítani, s egy kétkedő tekintettel, melyben némi
-megszégyenülés és keserűség voltak vegyülve, foglalta a helyet el,
-melylyel megkináltatott. Ajkán erőtetett mosoly ült, s tekintetében
-lassanként neme a feddőleg komoly kifejezésnek alakult.
-
-[Illustration: – Eltaláltam úgy-e? anyám jő?]
-
-Podjebrád a Mátyás jobbján ült le, míg Vitéznek a bal oldalt jelelé ki.
-Szünet lőn. Az estebéd különösen pompás volt; néhány énekes, hárfa
-kísérete mellett, a régi cseh mondákból nemzeti dalokat énekelt
-Wlasztáról, vagy Ziskáról s a két Procopról. Podjebrád kezével intett,
-az ének megszűnt.
-
-Ekkor fölemelkedett üléséből, nehéz arany billikomot vevén át egy
-közeledő apródtól, körültekintett, végre megszólalt: – Üdvözlek, Hunyadi
-Mátyás! mint beszterczei grófot ma utolszór! maradjon együttlétünk
-emlékezete örökösen szívedben, s legyen az egyezség s barátság örökös
-közöttünk.
-
-Mátyás mélyen meghajtotta magát, s feszülve tekintett föl.
-
-Podjebrád magasra emelte billikomát. – Most, felséges uram! – folytatá –
-üdvözöllek, s tisztelettel köszöntlek, mint magas vendégemet, kinek
-jelenléte díszt s fényt ád lakomnak. Éljen Mátyás, Magyarország királya!
-– Mindnyájan fölkeltek, ismételvén az éljent; a terem falai reszkettek,
-s a lelkes kívánatot künn taraczkok dörgötték a népnek s trombiták
-harsogták.[30]
-
-
-
-
-VADNA.
-
-  – – – azért vígan laknak rontóid: –
-  – – – – – – a fene vívók
-  Osztoznak kímélt javadon.
-
-_Vörösmarty_.
-
-Míg Mátyásnak időt engedünk meglepetésének varázsát megfogni s élvezni,
-addig tekintsünk azon országban körül, mely oly soká a visszavonás,
-egyet nem értés s irigység küzdhomokja egyszerre, mint Istentől ihletve,
-a nehezebb, legfontosb tárgyban emelte föl szavát összhangzólag,
-egyszerre, mint nép szavát, mely Isten szava.
-
-Az ifjú László király hirtelen halt meg, s az özvegy országra minden
-szomszéd vágyott. A Gara-, Ujlaki-, Hunyadi-párt kevélyen, s anyagi
-erejében, s közellétében bízva, az illendőségnek minden kíméletével
-fogadta Budán s Pesten az idegen követelők küldötteit, s példás
-béketűréssel hallgatá ki okaikat, igéreteiket, s fenyegetéseiket. Gara s
-Ujlaki hitték, hogy a királyság őket illeti. Gara mint László rokona,
-Ujlaki mint erdélyi vajda, s így hatalmas kis király, kit sokan
-szerettek s a legtöbben féltek. De hirtelen áradó folyamként növekedett
-szinte váratlan a Hunyadi-párt, melynek feje Szilágyi Mihály volt,
-Hunyadi Jánosnénak bátyja. E párt az erő s cselekvés anyagát s ingerét
-Erzsébettől, Mátyás anyjától vette, kinek roppant kincsei s férfias
-lelke mindenre ajánlkoztak, a mi a Hunyadi-név dicsőségét emelheté s a
-fogoly Mátyást felmagasztalhatá.
-
-Így álltak e sokszerű érdekek tekintetében a viszonyok; de másrészről az
-ország veséiben gonosz ragály dühöngött. A lágy László korában, s még
-előtte, hatalmas kényurak daczos várakat emeltek, s azokból, mint
-sasfészkekből, kevély önérzettel vetették meg a királyi hatalmat s a
-törvény szent és üdvös szavait. Voltak ezek közt, kik nemes lovagi
-szellemben, bajra, csatára készen honoltak büszke falaik közt, s rajtok
-egészen, a hajdanszerű férfiúerő s nyiltság mutatkozott. Kardot csak
-igazságos ügyben, s garázda támadók ellen, mint védőfegyvert vontak;
-vagy fölidézett viszontorlókként rohantak ki sötét kapuikból; nem mint
-rablók vagy bűnös, ártatlan fölött egyenlőn dühöngők: hanem mint
-leventék, szent igazuk érzetében.
-
-De ha voltak ily nemes lovagok, kiket a kor vad szelleme talán a mostani
-képzetek szerint kényurakká terve, de azokká a szó szebb, s mennyire
-lehet, nemesb értelmében váltak; mások váraikat, mint biztos menedéket
-tekinték, melyeknek rejtett boltozataikban ártatlan kiraboltak
-sínlődtek; zsákmányolt kincsek gyűltek halomra. Őket nem igazságos
-panasz, nem fölidézett viszontorlás, hanem kárörvendő haszon- s
-kincsvágy tették, a lovagi tiszteletes névnek álarcza alatt, nyílt
-zsiványokká s rablókká.
-
-Így, mint jó s gonosz elv, szakadott a hatalmasok serege két ellenséges
-erővé. Nemes és nemtelen, lovag és rabló, igazságos visszatorló s kaján
-kincsleső, bátor hadfi s gyilkos gyújtogató álltak szemközt. Nem múlt
-hold, hét, nap, melyben új rablásnak, egyes hadnak s bántalomnak híre ne
-szárnyalna egyik végétől az országnak a másikig; örökös mozgásban, s
-felizgatva álltak a kedélyek, s midőn egyik rész a korlátlan vad
-szabadságnak kábult-őrült szeszélyében örvendett: a józanabb, hazáját,
-törvényét s alkotmányát imádó rész csendre s békére vágyott.
-
-De nemcsak a honi kényurak akaszták meg rablásaik által a közrendet, a
-törvénykezés folyamát s a kereskedést: vad csoportok, a felső megyékben,
-többnyire csehek tótokkal s magyarokkal vegyülve, külön vezérek s
-harambasák alatt űzték daczczal s negéddel rablásaikat egész Pestig.
-
-A nép e zavarok közben elszegényedett, nyugalomra vágyott, jobb idők
-után sóhajtott; életét rosszul öltözködve, száraz kenyere mellett
-átkozódva tengette, míg a fényes várak urai eddig nem látott pompával
-kezdének élni. Ritka volt már a posztó s szőrszövetekből készült
-öltözet; mindenütt selyem, bársony mutatkozának; drága kövek fénylettek
-keleti gyöngyökkel a mentéken; a bokáig érő ázsiai öltözet helyett, mely
-az első királyok idejében keletiesen födé a férfiú tagjait, a mente,
-dolmányok rövidebben szabattak; az alsó öltözet bősége mindig apadott, s
-a sarút magas csizmák s topánok válták fel; itt-ott a német rövid
-ujjasok hófehér fodrozattal, s hasított ujjú felső öltönyök kezdék a
-szép ősi viseletet felváltani. Számos idegen hatalmasságok követei,
-kémei, utazói nem egyszer találtak szokásaiknak, ruháiknak
-majmolóira.[31]
-
-A nőnem, a hajdani szorosb keleti elzártságból kilépve, kezdé
-szabadságát élvezni; a mulatságok lármásabbak lőnek, s a nőerény csorbái
-jelentkeztek; hölgyek raboltattak el; kinek egyik vagy másik
-megtetszett, ha megkérte is előre ősi szokás szerint, a nem adás vagy
-nem menés esetében fegyverhez nyúlt s hol ármánya rést talált, diadali
-örömmel vezette rablott kincsét büszke várába; s a dühöngő atya, testvér
-s férj ellen várának rovátkai mögül nyilakat s forró vizet szóratott.
-Olykor menyegzőjét ülé kevély önbizottsággal, míg falai körül a vívók
-fegyverzöreje csattogott, s a halálthörgők jajnyögése hasogatta a
-fellegeket.
-
-Komoróczi s Valgatha voltak akkor időben a legveszedelmesebb kényurak.
-Történetünk előtt néhány évvel gazdag birtokaik kebléből rohantak ki,
-előbb titkon, később nyiltan. A kit útjokban találtak, kinél kincset,
-pénzt gyanítottak, azt kíméletlenül kirabolták. A kifosztott nyomorult
-életét is ritkán menthette meg, főleg, ha a dühös Komoróczival
-személyesen vitte balsorsa szemközt. Mintegy három évvel a Mátyás
-választása előtt a két rabló, kik nagy egyetértésben éltek, jónak látta
-magának a hegyek keblében várakat építtetni. Így emelkedett
-megfoghatatlan sietséggel Galgócz és Vadna, a Sajó két partján. Ide
-gyüjtötték ők a rablott kincseket, innen kalóztak az ország minden
-részei felé.[32]
-
-[Illustration: Vadna vára.]
-
-Komoróczi középtermetű, vaskos férfiú volt; öltözete különös bőséggel
-birt, s egészen arra látszott számítva, hogy termetének szép idomait
-elrejtse; arczának szabályteljes vonásaiból is kevés volt látható, mert
-fejét többnyire fekete bársony, füleit s nyakát elborító süveg keríté,
-mely alól tömött rőt haja csigázott ki. Felső ajkát s állát oly sűrű
-veres szakáll födé, hogy a fölött csak szép római orra s egyik
-életteljes zöldesszürke szeme látszott; a másikat, mint mondá, egy
-csatában elveszté, s rajta fekete selyem köteléket viselt. Bőre majdnem
-czigányosan barna volt, s hangja mély és dörgő. Egyébiránt a kifejezés
-arczában hideg gúnynyal vegyűlt kegyetlenségre mutatott.
-
-Valgatha, ennek méltó czimborája, bár akkori időben a csehek s magyarok
-közt többszöri surlódások történtek, s így sokan a cseh főemberek közől
-magyarul beszéltek, csak törte a magyar szót, s beszéde elegy volt a
-cseh s pórmagyar nyelv között. Külsejéről senki sem ismert volna azon
-elszánt, több mint vakmerő rablóra, kinek puszta neve a környéket
-megreszketteté: kis száraz ember volt, összeaszott arczczal s kába
-kifejezésű, igen világos barna vagy inkább macskaszemekkel, s pár
-aránytalanul hosszú kézzel, melyekkel beszédét sajátságosan kísérte, nem
-hasonlatlanul két munkára kelt cséphadaróhoz. Ha lovon ült, derekának
-szerfölötti hosszasága, rövidke lábainak ellenökre, őt magosnak láttatá.
-Rablásai közben sötét, éles szabatú arczának kaján kifejezése a vért
-fagylalá.
-
-Ritkán látta az ember e két gonosz szellemet együtt váraikban. Hosszú
-közidők alatt jelentek meg néha, az addig egybegyűlt zsákmányt
-felosztani, új tervekről tanácskozni, vagy egy veszélyes kaland
-fáradságait kipihenni. Roppant nép volt szolgálatjokban, s egész Pestig
-s Budáig orgazdáik, minden fontosb helységében a honnak.
-
-Váraikban kemény őrizet volt, s többnyire mint helyettesek legpróbáltabb
-czimboráik, kik egészen gonosz parancsnokaik szellemében folytatták
-ármányos cselszövényeiket; egyelőre titkon, később kevesebb vigyázattal,
-míg külsőleg nemét az álnok szenteskedésnek tűzék ki, s a vasárnapokat
-és ünnepeket féltékeny pontossággal ülték meg.
-
-A királyválasztás utáni napokban Vadna várában egy ünnepély volt. Pazar
-lakoma adatott egy boltozatos tág teremben; a czimboraság legelőbbkelői
-össze voltak ott gyűlve; mintegy negyvenen lehettek, durva, naptól
-barnult nép, könnyű, bár többnyire prémzett öltönyökben. Kinézése e
-kalandoroknak vad vidorságra s aljas szeszélyre mutatott; arczaik
-többnyire kerekek, pirosak voltak, s termetök zömök inkább, mint
-nyúlánk; szóval a cseh eredetet igazolá külsejök, némi kivételekkel,
-melyekről alább szó lesz.
-
-A terem, puszta meszelt falaival, egyetlen nagy, úgynevezett
-boglya-kemenczéjével, mely alkalmasint csak ideiglen készűlt, kitünteté
-újdonságát.
-
-A lakomázók a telt hosszú tölgyasztal körül ültek szalma-székeken, s
-vígan poharaztak mindnyájan, míg a cselédség, udvarlás közben is
-vasvérttel mellén s karddal oldalán, sürgött a vígadók közt.
-
-Az első helyet egy rőthajú koros férfiú foglalá el, kijelölt nagyszabású
-vonásokkal. – Vígan czimborák, – mond – éljen a gyermek-király! –
-Istenemre! jobbat nem gondolhattak a bölcs hon oszlopai, mint hogy e
-fiúcskát hívták meg a trónra; úgy-e, Axamith?
-
-– Igazán mondod, Bélián! – felel egy mogorva képű ifjoncz, szőke göndör
-hajjal, az asztal végén – ha ők, a hatalmas kényurak, azt vélik, hogy
-ezután könnyen folyand dolguk, mi is hasonlót remélhetünk. Én csak
-Garától s Ujlakitól tartottam; a vén Szilágyit fel sem veszem; több
-gondja van erszényére s a törökre, mint ránk.
-
-– Urunk, Komoróczi – szól egy másik rabló, szemben Axamithtal, mintegy
-ötven éves, kinek hosszas képe, kiálló sasorra rácz eredetre mutatott,
-pödörve hosszú, lecsüngő bajuszát – jól tud az udvariakkal bánni, s néha
-ajándékokkal köti be szemeiket. A Cilly gróf tudott erről szólani, míg
-élt; s azt hiszem, Gara s Ujlaki is hagynának magokkal beszélgetni.
-
-– Hiszem én is; – viszonzá az asztal elején ülő, hosszú veres szakállát
-végig fésülvén ujjával – mert azt gondolom, az oláh királyka nincs
-egészen ínyök szerint; s ha maguk nem kaphattak a trónra, alkalmasint
-azon lesznek, hogy azt másnak szerezzék meg.
-
-– S erre pénz kell, úgy-e Bélián? – mond az ifjú hadfi közel a szólóhoz,
-kövér, tágas arczát fordítván Bélián felé.
-
-– Pénz fiúk, és annak bányája itt van, – felelt a kérdett.
-
-Míg a félig ittas férfiak így beszélgettek, s később a beszéd folyama
-aljasb tárgyakra ment által: addig a szomszéd teremben lárma s zaj
-hallatszott. A férfiak felugrottak.
-
-– Mi baj? – kérdé Bélián egy bejövő ifjú szolgától.
-
-– Pán! – felel ez kárörömmel – Ábrahám zsidó van itt, Budára utazva, ki
-akarta kerülni várunkat, de mi megkértük, hogy térne be ide málháival.
-
-– Ábrahám! – kiált fel Bélián, örömtől ragyogó arczczal. – Ide tudtuk
-tehát valahára keríteni a vén bűnöst! Csitt, tettetést, urak! a feje
-lágyára akarok tapintani; hadd jőjjön.
-
-A lakomázók e közben a szomszédterembe mentek zajos ingerűltséggel, s
-ott csomókba állottak beszélgetve, nevetkőzve egymással. A roppant
-Bélián kényelmesen foglalt helyet egy széken az egyik ablak közelében.
-
-A teremnek falai mellett oszlopok emelkedtek s tarták az ékbe futó
-boltozatokat, melyeknek összevonuló góth gerinczeit egy-egy pajzs fejezé
-be; az oszlopok mögött a fal bágyadt kékre volt durva festékkel kenve.
-Minden itt egészen újnak látszott, a síma padlaton kezdve, az embernyi
-magasságra a teremet körűlfolyó faborítékig.
-
-Az ablakokból regényes tekintet bontakozott menedékes bérczekre,
-melyeket a magosb helyzetű Vadna vára mintegy koronázni látszatott. A
-Sajót csak az árka szélein összetüremlett jéghasábok jelelték ki! a vár
-alatt út kanyargott, s a csillámló hónak közepette mint tágas szürkés
-vonal húzódott a közel völgyek felé. A nap már búcsúzó félben volt, s
-lombatlan tölgy-sudarakon keresztűl ragyogott veresen s bágyadtan a
-terem magos, de keskeny ablakain át az egybegyűltekre, kiknek félig
-németes, félig magyaros öltözetük inkább ingyen ruházott haramiákra,
-mint őskori lovagokra mutatott.
-
-Végre az ajtó megnyílt s egy magas, testes alak kacsázott be. Fejét
-hegyes bársonysüveg födé, felborzadt prémzetű. Tagjairól majdnem törökös
-öltözet folyt le; az alsó, redőkbe vonva, bokáig ért s vastag durva
-kendővel volt derekához szorítva; a felső, posztó s téliesen bélelt
-kaftán, valamivel rövidebb; egész készülete, s az állán kétfelé való
-összecsapzott szakáll egy tekintetre megismerteté Ábrahámot a
-jelenlevőkkel, ki akkori időben leggazdagabb zsidó volt az országban, s
-annak hosszában és széltében számtalan sáfárjai által és személyesen
-nagy kereskedést űzött.
-
-Őt nyomban egy bátor, elszánt tekintetű ifjú követé, hollófekete fodor
-hajjal s göndör, rövid szakállal, egészen keleti arczéllel, melyet ép
-színe még emelni látszatott.
-
-Ábrahámnak vonásai, melyek mintegy személyesítni látszottak az egész
-Izrael népen feltünő családi hasonlatosságot, halványak voltak, s
-azoknak kissé fondor kifejezésén keresztűl nem lehete meglátni valami
-elegyét a meglepetésnek s ijedtségnek, melyet azonban emberünk
-mindenképen igyekezett a bizodalmasság s alázat kifejezése alá rejteni.
-
-– Ah, Ábrahám gazda! – mond Bélián – ez igen szép, hogy valahára
-láttatod magadat e csendes falak közt. Mutasd elő árúidat; a király
-elfogadására sok holmira van szükségünk; idébb, idébb; de hiszen üres
-kézzel jösz, hol málháid?
-
-– Nagytekintetű vitéz urak! – mond Ábrahám körülnézve – szót sem
-érdemel, a mi velem van; alant az udvarban lovaim s embereim; s a mit
-hoztunk, mind meg van már rendelve.
-
-– Ah, gyerekség! – mond Axamith – mi látni akarunk mindent; vásárban a
-hamarább jötté az elsőség.
-
-Ábrahám elfojtva megindulását, nagy alázattal folytatá: – Örömest
-szolgálok, de mondom, csekélység, a mit magammal hoztam, s nekem sietnem
-kell; hanem ha a nemes vitéz uraknak valami ajándékkal kedveskedhetem,
-igen szerencsésnek fogom tartani magamat. Nephtali! – folytatá
-hátratekintve s a vele érkezett komoly ifjúhoz intézve szavait – hozd
-fel a zöld bőrbe takart szekrényt, ott a szürke lónak bal málhájában
-megleled mindjárt felül.
-
-– Nekünk nem kell ajándékod! – vág közbe Bélián, ki itt parancsnoknak
-látszatott, kevélyen. – Árúidat megfizetem, a hogy tartod; de választani
-akarok; mindent hozzatok ide fel.
-
-– Képzelem az ily választást, – mond daczczal Nephtali. – Ábrahám feddő
-tekintetet vetett rá.
-
-– Mi volt ez? – kiált fel Axamith.
-
-– Véleményem! – felel nyers hidegen az ifjú izraelita.
-
-– Éretlen beszéd; – mond Ábrahám, rázva fejét – megbocsátnak ezen
-ifjúnak itt, ki mindenütt veszélyt remeg.
-
-– Remeg? – kérdé Nephtali gúnynyal – lát, de nem remeg.
-
-– Függeszszétek egy szegre a jámbort! – jegyzé meg Bélián nevetve – vagy
-ne bántsátok! jobbat gondoltam; most hozzátok a málhákat fel.
-
-Ábrahám még mindig szabadkozott; azonban itt sokan voltak egy ellen,
-jobbnak látta engedni. – Ha parancsolják, – rebegé – ám legyen, én
-lemegyek s felhordatom a szekrényeket.
-
-– Itt maradsz! – riaszt rá a parancsnok. – Zdenko! eredj le s hozass fel
-ide mindent.
-
-Egy fiatal rabló, a legkajánabb kifejezésű arczczal, ki eddig némán
-gyönyörködött a vén izraelita ijedelmén, azonnal kivált a többi közől s
-kiment; Nephtali követte.
-
-Az öreg zsidónak veríték kezdett gyöngyözni homlokán; mindazonáltal
-igyekezett a lehetőségig egykedvűséget mutatni.
-
-Nemsokára durva pokróczokba kerített, s kötelekkel hálózott málhákat
-hoztak a terembe, s Ábrahám emberei közől többen bejöttek, intésére a
-málhákat bontogatván, köztök Nephtali is.
-
-Az egyik csomó már nyitva volt, s Ábrahám egy vég posztót vett ki. – Itt
-– mond – egy darab szép zöld posztó, taval hasonló darabbal szolgáltam a
-nádor ő nagyságának, ára igen jutalmas.
-
-– Hadd halljuk! – szól Bélián.
-
-– Egy vonás forint rőfe, – felel a zsidó, – igyekezvén a posztónak oly
-fekvést adni kezében, mely annak eleven színét a legjobban kitűntesse.
-
-– Árúd nem drága, – jegyzé meg az imént szóló. – Nekem s ezen uraknak
-itt alkudozásra nincs időnk; azért jól ügyelj szavamra: akár rendelték
-meg árúidat, akár nem, az mindegy; innen azokat tovább nem viszed; –
-azonban a mit érettök kívánsz, ki fogom neked fizetni.
-
-– Hogyan tudjam én azt hirtelen összeszámolni? – mond a zsidó,
-elkeseredett tekintettel jártatván szemeit egyik málháról a másikra, míg
-emberein az ijedtség halványsága vala feltünő, az egy Nephtalin kívül,
-kinek szeme szikrázott.
-
-– Mondj többet, mint a mennyit érnek, jámbor! – kiált fel némi gúnynyal
-a vezér – neked tudnod kell, mibe kerültek?
-
-– Az nehéz; de nem is mernék sokat mondani.
-
-– Bátran, – felel a felszólító, – épen jó kedvemben vagyok, feleletet
-várok.
-
-A zsidó fésülte szakállát kezével, s nem tudta, higyjen-e vagy nem a
-biztató szavaknak? – Ha ez az ember igazat szólana, s egyszerre jó áron
-megmenekedhetném árúimtól? – így hízelgett neki a haszonvágy, melytől
-nem vala ment, bár őt igen bizodalmasnak tarták közönségesen. – De
-megcsalnak, rászednek; ezt tevé az okosság hozzá. Váj nekem! gondolá
-magában: mindig kerűltem ezt a zsiványfészket, s most benne vagyok! –
-Mindez, a körülmények szorongó voltához képest, elég gyorsan megfordult
-elméjében.
-
-– Na – riaszt rá a parancsnok – annyi idő kell neked ezen
-pénzmennyiséget kimondani? Szólj, zsidó! a mi itt van, a mienk.
-Bontsátok fel urak a málhákat; az árúk az enyémek, a pénz a zsidóé. –
-Felelet! mit számítgatsz oly soká?
-
-– Négyezer aranyforint! – mond Nephtali – lovastól, – málhástól.
-
-– Tégedet nem kérdeztelek, ficzkó! majd szólunk később együtt.
-
-– Nekem Ujlaki, Gara és Giskra uraktól úti levelem van, – felel kevélyen
-Nephtali – Giskra úr kegyes uram – –
-
-– Hallgass! – kiált Axamith. – No! Ábrahám?
-
-A zsidó még mindig tanakodott magában; végre úgy tetszett, mintha az
-elfojtott bosszúnak s ijedtségnek kifejezését arczában egy örömsugár
-követné; fölegyenesedett s körülnézett, s mintegy vérszemet kapván,
-felkiáltott: – Nem kell a köteléket bántani! az árúk meg vannak
-rendelve, Komoróczi uram maga rendelte meg azokat, s parancsolta, hogy
-Budára szállítsam.
-
-Mihelyt e név ki volt mondva, azonnal az egész csoportozaton szembetünő
-változás vala észrevehető; mintha a remegés és kétkedés sora a vár
-lakóinak arczokra térne.
-
-A ravasz zsidó ezt azonnal észrevette, s a lehetőségig színlelvén egy
-nekie igen is terhes egykedvűséget, védőleg emelte fel kezeit, bátran
-foglalván helyet az egyik málha előtt. – A parancs az, hogy sietve Budán
-legyek, – folytatá – én tehát kérem mindnyájokat, hagyjanak szabadon.
-Gondolom, rossz néven fogja Komoróczi uram venni, ha meghallja: hogy
-tulajdon emberei feltartóztattak.
-
-A parancsnok e közben felkelt ülő helyzetéből, s egy fürkésző
-tekintettel nyugtatván szemeit a zsidón, csendet intett. – Honnan
-ismered te Komoróczit? – kérdé Bélián, közelebb lépvén Ábrahámhoz.
-
-– Láttam többször Giskra táborában, – felelt a kérdett – sőt Budán
-házamnál is volt szerencsém hozzá. – E szavak után neki bátorodva
-tekintett Béliánra, s arczán azon fondor kifejezés ült, mely sikerűlt
-csel után mutatkozik s daczczal, követeléssel teljes.
-
-– Hol találtad urunkat? – folytatá a vezér, kettőzött hangnyomattal.
-
-– Ez titok, uraim, – felelt a zsidó, – ki nem hagyván magát forgatni
-eszéből.
-
-– Jó, – mond Bélián gúnynyal – mi könnyebbítünk rajtad, s árúidat magunk
-fogjuk odaszállítani; ha urunk rendelte meg azokat, úgy ki fog az sülni
-Budán, s akkor nem lesz bajod: ellenkező esetben – – eszeden járj, vén
-csaló! Komoróczi nem szokott tréfálni.
-
-A zsidó kissé megrettent, azonban egész erőből igyekezett állását
-megtartani.
-
-– Jó, – mond – én a kíséretet elfogadom; de tanukul szólítom fel
-kegyeteket, hogy én azt nemcsak nem kértem, hanem ezennel
-kinyilatkoztatom, hogy arra szükségem nincsen, s hogy az egyenesen
-Komoróczinak parancsával ellenkezik, ki a legnagyobb vigyázatot s
-titkolódást tevé kötelességemmé: azért a hogy tetszik, kísérettel vagy
-kíséret nélkül, de bocsássanak, mert nekem nincs időm itt mulatni.
-
-– S az ajándék? – jegyzi meg egyik a körülállók közül, kinek mogorva
-tekintete inkább a málhákra, mint Ábrahámra volt függesztve.
-
-Ábrahám, mint minden cselszövényes fő, azonnal észrevevén a felsőséget,
-melyet a többiek fölött a pillanat hatalma engede nekie, s melyet
-szerencsés ötletének köszönhetett; számítani kezdett, s úgy tetszett
-neki, mintha az előbb félelemből igért ajándékot is megkímélhetné. –
-Urak! – mond – az ajándékkal ezuttal adós maradok; de első alkalommal
-teljesíteni fogom igéretemet. Minden árúim már Komoróczi uram által
-levén megrendelve, félek azokat megcsonkítani.
-
-Míg Ábrahám mindinkább visszanyerné lélekjelenlétét, s így szavalná el
-kitérő mentegetőzéseit: a körüle kört képező férfiútömeg mögött a
-teremnek egyik vastag oszlopa megnyílt minden zörej nélkül, s abból egy
-világos-zöld köpenybe burkolt férfi lépett ki; az oszlop azonnal
-bezáródott, oly szorosan, hogy azon a legfigyelmesebb szem se vehete
-ajtót vagy rést észre.
-
-A férfiúnak fejét felül keskeny, alant szélesebb tekert fekete csákó
-födé, melynek tetején barna sastoll ingadozott, elejét gazdag boglárok
-boríták.
-
-Néhány perczig állott már a kör mögött észrevétlenül, keresztbe font
-karokkal; egyszerre ketten a hadfiak közől, alkalmasint a tág köpönyeg
-suhogására, visszafordultak. A rejtélyes férfiú köpönyegének szárnyát
-pillanatra félre vonta arczáról s kezeivel hallgatást intett. Az őt
-észrevettek némán maradtak.
-
-Bélián végig hallgatta Ábrahámnak beszédét, s úgy látszott, nincs
-tisztában: mit kellessék tennie. Végre megszólalt s a zsidó feszülve
-függeszté rá szemeit.
-
-– Jó ember, – mond fél tréfásan, fél komolyan, – oly nevet említesz itt,
-melynek hallása mindnyájunkat engedelmességre s parancsának
-teljesítésére szólít fel, s én hajlandó vagyok szavaidnak hitelt adni,
-ha valamivel, legyen az egy jel, vagy pár sor írás, be tudod állításod
-igazságát bizonyítani.
-
-A faggatott feleletre készült, s arczán könnyen látható volt, hogy nincs
-egész aggály nélkül, bár a kivívott elsőséget nem örömest akarta
-markából kiszalasztani.
-
-E pillanatban lépett a köpönyegbe burkolt férfi a körbe, levetvén a
-borítékot magáról. – Mindnyájan felkiáltottak: – Komoróczi!
-
-Ő volt. Térden felül érő, barna bőrdolmányban, gazdagon aranynyal
-hímezve mellén; hasított ujjai alól világos-kék posztó látszott ki, s
-övében különös markolatú török handzsár s rőfnyi kés fekete tokban,
-ezüsttel kiverve, volt szúrva; tág, térdig érő, csizmák s török kard
-egészíték ki inkább haramiához, mint leventéhez illő öltözetét.
-
-Megjelenésekor mindnyájoknak arczán szembetünő változás mutatkozott:
-Bélián leemelte süvegét s nemével a kevély, önerejében bízó hódolatnak
-tekintett főnökére; a többieken majdnem szolgai alárendeltetés és vak
-függésnek alázata mutatkozott; de senkire sem hatott a váratlan
-megjelenés oly villámszerűen, mint Ábrahámra; arcza majdnem viaszszá
-sárgult; ajkai görcsösen remegtek, s fogai önkénytelen vaczogtak.
-
-Ábrahám kétes esetekben nem könnyen veszté el lélekjelenlétét. A zsidók
-közt majdnem Istenként tiszteltetett, s így okunk van hinni, hogy őt nem
-egyedül a vagyon elvesztése rémítette el. Nephtali hidegen maradott, bár
-arcza kissé halványabb lett.
-
-– Bélián! – mond némi szeszélylyel Komoróczi, a megszólítotthoz fordulva
-– bámulok rajtatok, hogy e becsületes izraelitának itt hitelt nem adtok
-első szavára. Mindaz, a mit mondott, igaz; árúit én rendeltem meg, s
-igen örülök, hogy azokat itt találom. Budára most nem érkezem menni;
-hordjatok mindent a raktárba, már úgy is ki van fizetve, úgy-e Ábrahám
-gazda?
-
-Az agg izraelita, mint a nyárlevél reszketett; de azért rémülésének
-daczára még egy kísérletet koczkáztatott.
-
-– Uram! – mond – a kegyed igérete nálam készpénzt ér! tehát annyiban
-veszem, mintha a négyezer forintot, mely igen csekély összes bére
-árúimnak, már kezemhez vettem volna; mert nem kétkedem, hogy azokat első
-parancsára meg fogom kapni.
-
-– Hogy hogy! – kiált fel Komoróczi a kielégített kegyetlenség
-szeszélyével. – Rövid az emlékezeted, Ábrahám szolgám! hiszen nemcsak
-árúidat vettem meg és fizettem ki; hanem minden raktárad tartalma,
-utóbbi egyezésünk következésében, az enyim! – A zsidónak a szó elhalt
-torkán. – Hozzatok asztalt ide s íróeszközöket!
-
-[Illustration: Az agg izraelita mint a nyárlevél reszketett.]
-
-Azonnal egy oldalteremből kis kerek asztalt hoztak be; néhány
-pergamen-tekercs volt azon, roppant tentatartó, s ebben két írónád.
-
-Ábrahám a készületeket látván, darabig késett a felelettel; de minden
-mozdulatából kitetszett, hogy bátorságát egészen elvesztette.
-
-– Itt vannak írlapok, – mond Komoróczi nyugodtan – írjál Budára,
-Fehérvárra, Szegedre, s hol főbb raktáraid vannak. Embereim fogják
-írásaidat elvinni, melyben megbizottaidat értesíted, hogy árúid az
-enyimek; s azokat küldötteimnek általadják; írj.
-
-A vén izraelita szakállát kezdé tépni. – Váj nekem! – kiált
-kétségbeesett hangon, két térdre ereszkedve – koldus leszek mindenestől!
-Könyörületet kérek; fizetek, a mi tehetségemben van váltságul, csak
-mindenemet ne kívánja kegyelmed.
-
-– Hogyan, Ábrahám? – felel Komoróczi – te szavaimat meghazudtolod, s
-tulajdon váramban? midőn azt akartad, hogy e férfiak itt szavaidnak
-hitelt adjanak! tudod-e, hogy szoktam én az ilyen megsértést büntetni?
-
-Nephtalit, Ábrahámnak mindenét koczkáztatva látván, neme az őrültségnek
-fogta körül. Váj! váj! – kiáltott – tízszeresen váj rátok tolvajok!
-gyilkosok! legyetek feketék, és nőjjön fű a küszöbötökön, átkozottak!
-legyenek útaitok sötétek és siketek, s a halál angyala kísérjen
-benneteket! nem tudunk semmit alkuról, minden a mienk, nem másé!
-
-– Budai izraelita vagyok! – kiált fel nekibátorodva Ábrahám – az
-izraelita közönségnek ott kiváltságai vannak Zsigmond és László
-királytól és Hunyadi Jánostól; ismernek engem a hon oszlopai: Gara a
-nádor, Ujlaki a vajda és Szilágyi s az ifjú király Prágában. Legyen
-irtva nevetek az élet könyvéből! vész, robaj! hallj engem Jákob Istene!
-büntesd ezen embereket itt, kik mindenből ki akarnak fosztani.
-
-Komoróczi kegyetlen mosolylyal nézett a zsidókra, felbőszültségöket,
-átkozódásaikat a többiek félig bámulva, félig nevetve hallgatták végig.
-
-– Hogy a Jákob Istenével mentől előbb közölhesd panaszodat, – jegyzé meg
-Komoróczi hidegen, – hozzatok kötelet! – Nézd szolgám e kemény
-vasszegeket, melyek itt az oszlopokból állanak ki, nem leszesz te első,
-ki ezen a Jákob lábtóján vándorlasz az égbe, bár kétlem, hogy újra
-lejöhess rajta. – Válaszsz, gazdám, itt az íróeszköz; írj vagy függj!
-nekem mindegy.
-
-Leírhatlan volt a zsidóknak dühe, midőn Komoróczi e szavakat kiejté.
-
-– Kegyelem! – kiáltott újra Ábrahám – írok, igen, mindent megírok, látja
-kegyelmed! – mond görcsösen mosolyogva – én teljesítem parancsát.
-
-
-
-
-NANKELREUTHER NABUCHODONOZORNÉ.
-
-  A miket itt mondál – – – noha kárral esendők,
-  Kétem sincs, hogy tenni mered; de idő leszen erre
-  Másszor is úgy hiszem – – –
-
-_Vörösmarty_.
-
-Az öreg izraelita feltűré bő öltözetének ujjait, s az asztalka mellé
-ülvén, fölvette a nádat; de az tánczolt kezében, s a pergamen-négyszegek
-összezsugorodtak, mivel bal keze nem tartá eléggé lenyomva azokat.
-
-Komoróczi keresztbe font karokkal állott előtte, s kegyetlen
-kedvcsapongással kötődött a kétségbeesett kalmárral.
-
-– Barátom! – mond – jó lesz, ha pénzedet visszakéred tanítódtól, hiszen
-betűid úgy inognak, mint te, mikor a kóserborból többet töltesz a
-garatra, mint illik. – Nézzetek ide, fiúk! nemde valódi póklábak ezek?
-
-Ábrahám vonagló arczczal folytatá munkáját. – Nem, nem! – kiált fel
-egyszerre – nem lehet! mindenemet adjam oda? nem lehet! s ősz fejét
-bánatosan eresztette le kezére.
-
-– Írj, írj, jámbor öreg; – mond Nepthali, s egy köny ereszkedett szemébe
-– ottfenn a boszuló, ezek itt nem emberek.
-
-Ábrahám kínosan folytatá írását. – Itt van! – mond végre kétségbeesett
-hangon.
-
-– Jó! – szól Komoróczi. – Van-e kiséretedben, a ki zsidóul írni s
-magyarul szólani tud?
-
-A zsidót a fájdalom annyira elfogta, hogy félig értette csak a kérdést.
-
-– Igenis, – felel helyette Nephtali – én magam Nephtali, a Lévi
-nemzetségből, – s kevélyen érintett a leemelt kis kerek sipkára, a Lévi
-nemzetség megismertető jelére.
-
-– Axamith, hallod-e? – szólt a kényúr – vezesd e fajankót a szomszéd
-terembe. – Ábrahám is meg akart indulni.
-
-– Te itt maradsz, – riaszt rá Komoróczi – s most magyarázd meg nekünk
-firkádat; de eszeden járj!
-
-A zsidó könybe lábadt szemekkel futotta végig az írást: – Ez – mond –
-Székes Fehérvárra szól, Izsákhoz.
-
-– S mit szól?
-
-– Nemzetes bicskei Komoróczi Péter úr megfizetvén a kegyed boltjában
-lerakott áruimat, azokat ezen írás előmutatójának átadhatja – olvasá
-rebegve.
-
-– Elég, a többi az én gondom. – Bélián! vezesd csak Ábrahám uramat ide
-balra. – A felszólíttatott a zsidót egy szegletbe vezette.
-
-– Tégy neki, – folytatá Komoróczi kaján mosolylyal – egy kést mellére, –
-ha történetesen meg akarná azt a beavatkozással erőtetni, fojtsd bele a
-szót.
-
-– Hallod öreg! – mondá Bélián nevetve – tehát szó se legyen.
-
-– Most híjátok Nephtalit elő; – dörgé a vad lovag; Nephtali belépett –
-olvasd el, mi van ide írva? – folytatá, elébe tartván az írást –
-magyarázd meg nekünk:
-
-Nephtali sokáig baktatott a ferde sorokon s kaszibált betűkön; végre
-daczczal s komolyan ugyanazt olvasá ki belőlök, a mit az előbb Ábrahám.
-
-– Szerencséd, vén csaló! – jegyzé meg Komoróczi – mert Istenemre!
-függnél, ha egy szó úgy nem áll, miként mondád. – Lépj előre, s írj
-Budára és Szegedre.
-
-A vén zsidó reszketve engedelmeskedett; de arczának rángó vonásain a
-legmélyebb gyűlölség, a boszú volt kifejezve. Mikor a két írást
-bevégezte, alig tudván magába fojtani dühét, majdnem gorombán
-odanyújtotta Komoróczinak azokat. – Itt van mindenem, nemes vitézek! –
-mond különös hangnyomattal a nemes szóra.
-
-– Ki vagy-e fizetve, sáfár? – kérdé gúnynyal Komoróczi.
-
-– Ki! – felelt összeharapott ajkakkal Ábrahám.
-
-– Egészen, készpénzül, hiba nélkül?
-
-– Hiba nélkül! – felelt a faggatott mérgesen.
-
-– Ülj le s bizonyítsd.
-
-Ábrahám, mint a kiben a béketűrés minden kötelei szétrepedtek, alig birt
-felindulásával. Egy hosszú élet szerzeményét adá a gazdag oda egy
-rablónak, ki magát lovagnak nevezé; azonban a remegés, vagy annál
-rábiróbb valami győzött, s ő nemét a nyugtatványnak leírta.
-
-– Így már rendben vagyunk, – mond Komoróczi áludvariassággal, az
-irományokat egy darabka bőrbe göngyölve.
-
-Nephtalinak arcza tajtékzott. – Most már mehetünk, – szól összeszorított
-gúnynyal, intve az öregnek.
-
-– Korántsem! – nyilatkozott Komoróczi – nem oly könnyen válunk mi el az
-ily kedves vendégektől; majd ha áruid mindenünnen szerencsésen ide
-megérkeznek, akkor távozhattok.
-
-– Váj nekem! – kiált fel Ábrahám – hát gyermekem mivé lesz addig! nekem
-mennem kell! mit tegyek én itt tovább!
-
-– Ne búsulj semmit, vén csaló! – mond a főnök – lesz itt híg tojás és
-hagyma elég. Axamith! – vezessétek őket az alsó szobákba; tudom én, hogy
-szeretitek ti a jó bort, ha nem kóser is, s a magyar kenyeret. Lesz
-gondom, hogy éhen meg ne haljatok.
-
-Bélián e közben valamit suttogott a Komoróczi fülébe, Nephtalira
-mutatva.
-
-– Ha ha ha! ne bántsd őt! szeretem az ily berzenkedőket kissé
-megpuhítani, minekelőtte nyakokra hágnék, – ezt félig suttogva felelvén
-Komoróczi, kevély tekintetet vete maga körül, s a teremből kilépett.
-
-Egy magas férfiú követé őt, ki az egész szemlét egykedvűleg tekinté
-végig, s arczán elmélyedés s szórakozás inkább, mint részvét vala
-kivehető; egy azok közől, kiket a mogorva kényúr titkos kalandjaiban
-bízott meg.
-
-– Russián! – szól Komoróczi, miután távolabb, egyszerűen bútorozott
-boltozatos szobában egyedül maradtak. – Tervem sikerült, Zokolinak két
-vára hamvaiban hever, s kincse ki van zsákmányolva: ma estére
-alkalmasint itt lesznek a terhelt lovak, rád bizok mindent.
-
-– S a mi részünk? – jegyzé meg komolyan a magas, fondor képü barna
-férfiú.
-
-– Hiba nélkül ki fog adatni, s a mai fogásért megtoldom.
-
-– Végre tehát boszúdat hűthetéd, vezér!
-
-– Boszúmat! azt akkor hiszem hültnek, ha Zokolit mint koldust látom
-ajtóm előtt esedezni, addig nem.
-
-– Nem szeretnék bőrében lenni, – folytatá Russián.
-
-– Nem is jó tréfa hüvelyét hordani a jámbornak, – felel a lovag, – bár
-boszúm az, hogy éljen, s megaláztatását láthassam. Veszem észre
-tekintetedből, ember, hogy nem értesz engemet: a boszúnak is megvannak a
-maga sajátságai, fűszerrel élvezi azt, kinek ínyét köznapi boszú már nem
-ingerli. Előre csak szárnyait akartam megnyírni, a többi következik;
-sokjával vagyok adós, de nem maradok!
-
-– Szárnyait – felel Russián – tövig lemetszetted, uram.
-
-– A hogy veszi az ember, – viszonzá a vezér. – A föld megvan, s míg
-Mátyás a kormányon tengeti magát, sokat tehet érte! azonban a csapás nem
-oly könnyen helyrehozható. Javainak nagy része a két várból állott, s
-azok puszták most. Egy lovat sem hagyattam ólaiban, s a ki nem futott
-emberei közől, a romok közt hagyta fogát. Szeretném látni: néhány évig
-miből fognak a lakomák kitelni? csakhogy ennyire vihettem, a többi az én
-dolgom.
-
-De térjünk másra: Nankelreuthernével egy tervem van, melynek sikerülni
-kell. Valgatha mikor volt itt?
-
-– Öt nap előtt, most Galgóczon dolgoztat, a falakat erősítteti.
-
-– Nevetség ezzel úgy sietni, ezután fog itt a víg élet kezdődni.
-Jöhettek-e a rendek okosabb gondolatra, mint erre! hiszen ez kész
-zűrzavar. Most egy darabig a fényes, váratlan szerencse elkábítja a
-gyermek-királyt, addig elég időnk lesz annyit gyűjteni, hogy a
-legszigorúbb fenyíték korlátait nevethessük. – Kázmér alatt sem lenne
-jobban, – Giskra is erre fog térni, ki nagyon a változás ellen volt s
-titkon munkált.
-
-– Fenyíték! honnan jöhet az? – mond Russián – hiszen meg sem érkezik a
-király Budára, már minden oldalról megtámadják. Lesz elég dolga magát
-védeni, s ily esetben pénzzel mindent kivihetünk, csak az legyen.
-
-– Nankelreuthernével tervemet közlendem veled; szeretném, ha addig
-történnék meg, míg a király Budára nem érkezik.
-
-– Tombolni fog a német lovag! – jegyzé meg Russián.
-
-Komoróczi megvetőleg nevetett.
-
-Még darabig élénken folytatták párbeszédöket; végre a legelőbb leírt
-terembe tértek vissza, hol már a vár lakóinak nagyobb része koczka s
-poharak közt űzte az időt.
-
-Míg itt a felső teremben vigadtak, addig Ábrahám s társai a vár alsó
-raktáraiban bámultak a magas kőívekre. Földalatti boltok voltak azok, s
-világítást csak néhány kerek nyilatból nyertek, melyek a vár udvarára
-szolgáltak, mint kémények.
-
-Búsan foglaltak a rabok a puszta falak mellett helyet. Axamith, kire
-sorsuk bízva volt, szalmát fekvésre hozatni sem tartotta szükségesnek.
-
-Csak az öreg kalmár járt fel s alá. Lelkének állapotja valóban keserű és
-ijesztő volt. Minden, a mi kevés óra előtt vele történt, álomnak
-tetszett előtte. – A zsidók az előbbi királyok alatt szép szabadalmakat
-s kiváltságokat nyertek, melyek többnyire minden uralkodás változásakor
-megerősíttettek. A kereskedés, főleg szövetekkel s ékszerekkel, egészen
-kezökben volt.
-
-Gyaníthatni, hogy Ábrahámnak volt rejtekben vagyona, melyet a
-Komoróczinak adott irományok nem veszélyeztettek; ezenkívül a
-legtehetősbek adósai valának, s mivel akkori időben a pénz igen szűk
-volt, az ilyen tartozásokat többnyire termékekben, régi ezüstben s
-marhákban szokta Ábrahám felszedni, s mindezeken majd kétszeres volt
-nyeresége. Vagyoni állapotja tehát, minden levertsége mellett is, nem
-volt egészen kétségbeejtő; de ő Komorócziban nem bízott, a számtalan
-példa méltán arra figyelmezteté őt, hogy a vad kényúrnak börtönében
-fogja életét végezni.
-
-A szűk eledel, mely egy darab szalonnából, penészes kenyérből s víz
-helyett a legsavanyúbb lőréből állott: a hatalmas rablónak gúnynyal
-vegyült kegyetlenségét mutatá.
-
-Előitélet, vallási félelem, vagy attól tartás, hogy az ételek mérgesítve
-vannak, tartóztatták-e Ábrahámot s a többieket az eledeltől: nehéz
-elhatározni; annyi igaz, hogy azokhoz senki se mert nyúlni, s még másnap
-dél tájban minden a maga helyén volt.
-
-Végre néhányan az éhesebbek közül az újon hozott kenyeret tépték szét, s
-midőn annak száraz kérge szomjokat fölingerelte, az italt is
-megkóstolták.
-
-Étel után siránkozó hangon beszéltek zsidóul egymás közt, s mindnyájokon
-látható volt, hogy sorsuktól el vannak rémülve, s kevés jót reméllenek.
-Nephtali, a mindig nyugodt s önérzetében szilárd, bátorítá őket a vallás
-szavaival s ihletével.
-
-Ábrahám a hágcsó lépcsőin foglalt hosszú sétálás után helyet; elmélyedve
-ült ott, s mellette egy szelid ifjú hevert, fejét az aggnak ölébe
-nyugtatva. Úgy látszott, hogy az ifjúnak, kit eddig szótlansága miatt
-észre nem vettünk, tagjai töröttek; az öreg hajzatának aranygyűrűjét
-simogatá s fájdalmas mosolylyal tekintett rá.
-
-*
-
-Néhány nap telhetett így el, s azalatt a várban jöttek-mentek a
-Komoróczi s Valgatha emberei.
-
-Egy éjjel, mikor már a vár népének nagyobb része lenyugodott és csak a
-kettőzött őrök voltak a falakon ébren: Komoróczi az előttünk ismeretes
-oszlopos teremben sétált fel s alá; a magos kandallóban recsegett a tűz.
-Keresztbe font karokkal járt a mogorva vezér, néha az ablakhoz
-közeledve. Úgy tetszett, mintha arcza perczenkint nyugtalanabbá válna;
-végre kürt rivalt s ezt csörgés követte, s az egészet a leeresztő hídnak
-felcsapódása rekeszté be.
-
-– Jőnek, – mond Komoróczi, nemével a megelégedésnek. – Meglátom, a síma
-arcz vagy az ily bozontos tetszik-e neki inkább. Istenem! nem volna első
-példa, hogy nő ily vad képpel barátkoznék meg; egyébiránt én vagyok itt
-az úr! s azt hiszem, hogy a dolog igen földien fog végződni!
-
-Nemsokára a terem ajtajának szárnyai felnyiltak, s szálas férfias alakja
-Russiánnak jelent meg.
-
-Komoróczi élénken lépett elébe; de arczán minden felindulás mellett,
-komolyság s felsőségi szellem, mely parancsolni szokott s
-engedetlenséget nem tűr, volt feltünő.
-
-– Hozod-e? – ennyi volt az igen rövid kérdés.
-
-Russián egy érthető, szintoly rövid igennel felelt.
-
-– Nos, – kérdé a vezér tovább, kissé kiengedve komolyságának fagyából –
-hogy viselte magát az úton?
-
-– Jól, rosszul, – felelt a kérdezett. – Az elrablás sem ment baj nélkül,
-mert házának kapuja keményen be volt reteszelve s lakatolva;
-szerencsémre régi szokásomnál maradtam, s több segédem volt az elégnél.
-Az utcza két végét befogták embereim, s míg ott zaj támadott, addig én a
-madarat kirepítettem fészkéből. Valgathának emberei a külvárosokig
-portyázván, az őrizetet a kapu alá csalták, s így távozhaték én is
-foglyommal.
-
-– Ha ha ha!
-
-– Eleinte makranczos volt, sírt, átkozódott, kedves Nabuchodonozorának
-bosszújával fenyegetett; hatalmas rokonait, sőt Zokolit s Wratizláwot is
-emlegette.
-
-– Ez utóbbi jó! – jegyzé meg nevetve a vezér.
-
-– Igen; de midőn látta, hogy mindezek semmi czélra sem vezetnek, s én a
-legnagyobb udvarisággal ugyan, de őt mégis fogva tartom, egyszerre
-megváltozott.
-
-– Megváltozott? hogyan, csendesebb-e vagy elszántabb?
-
-– Valóban úgy látszik, mindkettő. Ő egy a maga nemében, – felel Russián
-– én legalább hozzá hasonlót sohasem láttam, s aligha meg nem gyűl bajod
-vele, jó vezér; mert ő úgy tud parancsolni, hogy néhányszor egész
-béketűrésem súlyába került, ki nem fakadni ellene.
-
-A nő, kiről itt szó van, s kivel alkalmunk leend e történet folyamában
-közelebb megismerkedni, valóban sajátságos lény volt.
-
-Nankelreutherné, Geréb Ilka, a mint őt leánykorában nevezték, Geréb
-Andrásnak fogadott gyermeke volt. A legtöbben, s nem valószinűség
-nélkül, azt hitték róla, hogy Andrásnak tulajdon leánya: mert az éltes
-férfiú nemcsak bálványozva ragaszkodott az élénk Ilkához, hanem azt el
-is kényeztette. Tizennégy éves lehetett, midőn gyámatyja, ki több évig
-özvegységben élt, Csupor Katalint vette nőül, egyet a legcselszövényesb
-nők közül a vidéken. Eleintén a szép fiatal mostoha elég szeliden bánt
-férjének gyámleányával, később egész súlyát fondor lelkületének s
-naponkint változó szeszélyének érezteté az árvával, ki el levén
-kényeztetve, engedelmesség helyett nyilt ellenkezésben kezde élni
-mostohájával. – De meghalálozván ez Ilkának tizenhatodik évében,
-gyámatyja újra a régi előző szeretettel bánt leányával. – Éleskeői
-Nankelreuther Nabuchodonozor, jeles német lovag, kinek neve honunk
-történeteiben nem idegen,[33] őt megkérte három évvel később, s
-gyámatyja gazdagon kiházasította. Halála után végre, mely történetünk
-kezdete előtt egy évvel történt, Ilka a tehetős, gyermektelen Geréb
-Andrásnak szerzeményeit öröklé végrendelet következésében, a fiat
-illetők Geréb Dánielre s Imrére menvén által.
-
-A kissé rátartó, kevés beszédű s nyers lovag nejét imádta, ki férjének
-minden komolysága mellett is kalapot viselt a háznál, s valahányszor a
-derék Nabuchodonozor az önkénytelen jármot kényelmetlennek találá: neje
-vidám kedvének, vitatkozási szenvedélyének s női tapintatának egész
-felsőségét tudta érővé tenni férje megszelidítésére.
-
-A derék Nabuchodonozor kalandos s hadi élete a csinos nőt sokszori
-egyedüliségre kárhoztatá, lakában a parancsnoki szerephez szoktatá, és
-türelmét edzé. Cselédei inkább féltek tőle, mint a sokat fenyegető, de
-ritkán büntető házi úrtól; mert Ilkának keze serény volt, s hamar vette
-azt segédül, ha puszta szó foganat nélkül maradott.
-
-Külseje a hölgynek valóban kellemes volt: termete magos, szép szabású,
-bár kissé a hizásra hajlamot mutató; kerekded arcza bájoló vonásokkal
-birt, a nélkül, hogy azok szabályosak, vagy aggszerűen tiszták lennének.
-
-Két eleven barna szemét, inkább hiúságból, mint számításból, nem kevéssé
-tudta használni; ehhez a legegészségesebb arczszín, s változatlanul
-derült kifejezés vonásaiban járult, kivévén, ha indulatokba jött: mert
-akkor egy kis furiához tuda hasonlítni, a min ő maga is mosolygott
-később. – A férfiaknak igen tetszett, s hallatlan diadalokat tett;
-mindazonáltal az élvezet, melylyel a junói s bachanti vegyítékű alak
-kinálkozott, inkább anyagi, mint szellemi volt, s a nőnek egész valója
-semmi sem kevésbbé, mint uriasan nemes.
-
-Lelkületében neme a gondatlan önfeledésnek tünt fel néha; ellenben
-voltak pillanatai, melyekben szerfölött tudott titkolódzni. Lakában a
-rendet s fényt kedvelte, bár ízlése kevés volt, s néha a derék
-Nabuchodonozornak erszényét aszályba hozta.
-
-Azok közül, kiknek igen is nagyon megtetszett, már kettővel
-találkoztunk: a szép ifjú cseh lovaggal Wratizlávval, s a mint később
-tapasztaltuk, a félszemű bozontos Komoróczival, ki meghódítására a
-legrövidebb utat látszatott választani.
-
-Nankelreutherné az elsőnek hódolatát azzal a fél meghitt, félgúnyos
-hetykeséggel fogadá, melyet sokan bátorítónak, de a nőket közelebb
-ismerők kis foganatúnak vélnek. Komorócziról, kit csak gonosz híréről
-ismert, nem is álmodott.
-
-Gyámatyja, ki fiatal nejétől függött, nem lehete némileg nem nevetséges
-előtte, mivel bármi igazságtalan volt mostohája iránta: atyja soha se
-merte, vagy akarta őt azon igazság-érzettel s férfiúi szilárdsággal
-védni, mely atyához illő, Ilka kezdett hűlni iránta. Nem jött ezen
-hidegség hirtelen, s fiatal szíve egyelőre mindent gondolt, a mi
-atyjának gyengeségét mentheté: de a természetben van, hogy: a mi való,
-az el nem vitatható, s a lélekre önkénytelenül hat. – Egy gyenge atyának
-gyermeke vagy el fog aljasodni, ha lelke köznapi, vagy szívébe neme a
-keserűségnek fogja magát fészkelni, ha lelkülete nemesb. Lelki ereje ezt
-hallgatásra bírhatja, s megzabolázhatja; de az mégis megmarad; s néha,
-főleg meglepetésekkor, önkénytelen tör ki. Ha ehhez egy mostohának
-helytelensége járul, kit a könnyen hajló gyermeki szív mint anyát
-tisztelne, ha benne azt találná; de kihez nem vonul, ha magát
-visszataszítva érzi: s akkor e kettős hatásnak a fejlődő lelkületre
-mérhetetlen befolyása van.
-
-Ilkában természetes könnyelműség volt, mely atyja házánál nem kevés
-táplálékot nyert; mert sok történt ott, a mi a könnyelműséget
-menthetőnek s napirenden lévőnek láttatá vele, akkor, midőn gyermekded
-elméje még nem tudott okoskodni. A magábaszálltság kora beköszöntvén,
-Ilkának sokról fonák képzetei lettek, a mint az igen természetes; mert
-fejlődő lélekben az első benyomások örök bélyeget hagynak; de mivel mind
-e mellett a leánykában lelki erő volt, bár az egészen ferde irányt vett
-is: lelkülete különös, s egészen saját fordulatot nyert.
-
-A helyesről, kötelességeiről, helyzetéről tiszta fogalmai nem lévén,
-azon ellentiségéből a tapasztaltnak a tanulttal, mely gyámatyja körében
-mutatkozott, ő szeszélyes rendszert alakított elméjében. Minden jót a
-kellemes érzéseket előidéző dologhoz csatolt képzetében; s a mi őt
-boldogítá, azt tartá jónak, helyesnek. Lehet, hogy volt lelkében egy
-titkos szózat, mely olykor fogalmai ellen a jóról, lehetőről, fölemelte
-hangját; ez oly természetes; de tudjuk, a hol a jó csak belső vitatkozás
-következésében nyeri a helytelen fölött az elsőséget; ott abban nem igen
-bízhatunk; s hogy annyi körülmény van egy szenvedélyes hölgy életében,
-mely az elmének időt sem enged olyanokat tenni, mik hosszas fontolgatás
-eredményei.
-
-Ilka mindezek következésében lelkületének fővonalát, természetes
-könnyelműségét s szenvedélyességét megtartván, gyámatyjának nem
-legboldogabb, s igen változatos egű házkörében nemét a tapintatnak tevé
-sajátjává. Ő hirtelen belé tudta magát találni a körülménybe; egész
-nevelése nélkülözésekkel s öntagadással levén összekötve, ez neki
-könnyebb volt, mint bárki másnak. Nála a jelen uralkodott, a jövővel
-ritkán gondolt, s a multat könnyen feledé; nemtelen indulat nem volt
-szívében; czélja többnyire helyes, bár az utat annak elérésére sokszor
-elvétette; e mellett kitételeiben nem ritkán pórias, s némely
-tekintetben igen merész volt. Őt a jelen nyereségétől a legveszélyesb
-következmények sem rettenték el.
-
-Ilyen volt, midőn Russián kezéhez kerítette. – Komoróczi még néhány
-kérdést tőn alvezéréhez, a ki midőn épen készült azokra felelni,
-hirtelen kinyílt az ajtó s Nankelreutherné a legízletesb úti öltözetben,
-mely bő ujjú, gazdag prémezetű mente neméből állott zsinóros topánokkal,
-élénken lépett be.
-
-– Igen különös, – mond kevélyen, a két meglepett beszélgetőhöz intézvén
-szavait, – hogy ily hidegben kegyelmetek a szellős csarnokban hagyják az
-embert állani, az összecsődült háziak szemtelen tekinteteinek kitéve.
-Remélem, hogy e rablófészekben csak lesz néhány meleg szoba számomra, s
-szolgálatomra nőcseléd.
-
-Ilka ezt oly parancsoló s kikelő hangon ejtette, hogy Komoróczi egyelőre
-nem talált szavakra, s mintegy önkénytelen vitt a nő elébe egy tág
-széket, melyben az, minden további kinálás nélkül, helyet foglalt.[34]
-
-
-
-
-RABPARANCSNOK.
-
-  Volnék mint sas szabad,
-  Uratlan bérczeken,
-  – – – – – – –
-  – – – – – – –
-
-  De én nem szállhatok,
-  Lelánczolt rabmadár,
-  Kit korlátok közé
-  Önkény hatalma zár.
-*
-
-_Bajza_.
-
-Nem lehetett a rablólovag meglepetését leírni ezen első összejövetelekor
-a nővel, kitől szemrehányásokat várt; kinek képzelt ellenkezésére már
-magának terveket gondolt; kinek végre, véleménye szerint, egészen más
-szerep vala természetes. Mindenre, a mit a szép Ilkának helyzetéhez
-mérve, várhatott Komoróczi, el volt készülve. Gondolható, hogy ő azon
-különösen s csudálatosan engedékeny regényhősökhez általában nem lehetne
-mérhető, kiknek közelökben az elragadott védetlen hölgy állását
-hosszasan tarthatja meg. Komoróczinak lelke annyira köznapi s aljas
-volt, hogy nekie ily esetekben erőszak s a leggyöngédtelenebb botrány
-kedveszerinti s alkalmazható módnak látszatott, a nekie kellemetlen
-ellenkezés legyőzésére minden további értekezés nélkül.
-
-Midőn Nankelreutherné elragadtatásakor a legszenvedélyesebb kikelésekben
-első boszúját kilehelé s látta, hogy egy alávaló rablónak hatalmába
-került, ki ellen nincs védelem: a hosszú út unalmát arra használta, hogy
-magát új helyzetében otthonosítsa. – Ezek az emberek – így gondolkodott
-magában – vagyonomra nem vágytak, mert azt tőlem elragadni úgyis
-hatalmokban volt, s ha akarták, meg is ölhetének. Miért nem tették? –
-Itt személyemről van szó; igen, ezt sugalta neki a hiúság: valami
-hatalmas kényúrnak szenvedélyét izgatta fel csekélységem. – Ez, bárki
-legyen, két dologra számíthat: vagy arra, hogy könyűkkel s kérésekkel
-fogom őt megszelidíteni akarni; vagy arra: hogy végre szeretetének
-jószerével, vagy erőszaktól kényszerítve, engedendek. Minden attól függ,
-így terveze tovább magában: ezen alávalónak ellenében az erőt mutatni,
-vele felsőséget éreztetni. – Mit nyerhetek könyűkkel? semmit!
-legfeljebb, hogy még inkább belém bolondul; – hiszen a férfiak azt
-állítják, hogy sírva vagyunk a legszebbek. – Nankelreuthernének arczán
-önbizalom s kevély kéj mutatkozott. Hah! – így folytatá – meg fogtok
-ismerni, ti gyáva férfiak! Mik vagytok ti velünk szemben? – játszó
-eszköz, melylyel kedvünk szerint bánunk, ha egyszer gyengeségtöket
-kiismertük. Nem a legrettenhetlenebb lovag-e a jó Nankelreuther? s minő
-kicsinynek, igen igen kicsinynek láttam én már e felbőszült medvét,
-hányat már, mint ölebet hajlongni lábaim előtt? hogy kedvem jött őket
-felrugni.
-
-Ilka az így agyában kifőzött rendszert azonnal gyakorlatba hozá.
-Russiánnak kérdéseire vagy épen nem, vagy igen röviden felelt. Ha
-fáradtnak érzé magát, megállott, és minden unszolás ellenére egy lépést
-se ment odább, míg magát kényelmesen ki nem pihente.
-
-Ha rablója egy illetlen szót mert mondani, azonnal oly kevélyen
-pirongatta le, mintha parancsnoka lett volna; s a feddettnek úgy
-tetszett, mintha a nőt kimélni kellene; mivel ily szilárd lélekkel
-könnyen megtörténhetett, hogy Komoróczin is azon elsőséget fogja
-gyakorolni, melyet kisérője felett.
-
-Nankelreutherné halkal, magát kiséretével egészen úgy, mint jövendő
-parancsnoknét, kezdé tekinteni, s néha oly megvetéssel szólott hozzájuk,
-hogy csak a dühös Komoróczitól való félelmök okozá, hogy a negédes,
-elkapott nőn boszujokat nem hűtötték.
-
-Beléptekor a vadnai teremben Komoróczinak megütközését észrevette ugyan;
-de úgy tetette magát, mintha nem látná.
-
-– Remélem, – ismétlé, büszkén emelve fel szemeit – hogy nehány csendes
-szoba lesz e várban, s nők szolgálatomra. Russián! tegyen kegyed néhány
-darab fát a tűzre, – most kezd a hideg kijőni tagjaimból.
-
-A lovag bámult, s a parancs teljesítve lőn. Ezzel a nő fölkelt üléséből,
-s intvén Komoróczinak, leemelteté magáról a felső öltönyt, s így
-kényelmesb helyzetbe tevén magát, a kandalló mellett helyet foglalt.
-
-– Még előbbi szavaimra – kérdé hidegen Ilka – nem kaptam feleletet?
-
-Komoróczi sajátságos tekintetet vetett a beszélőre, ki, a mint vélte,
-hatalmában volt. Természetében van az oly lelkületeknek, mint az Ilkáé,
-hogy hatásukat egyelőre el nem hibázzák, bár a játék, melyet játszanak,
-merész és koczkáztatott.
-
-– Meg lehet kegyed győződve, – felelt Komoróczi, különös elegyével a
-kevélységnek és aggálynak – hogy csak magától függend itt minden
-szolgálatot, melyet kíván, s minden kényelmet megnyerni.
-
-– Hatalmammal tehát ezennel élni akarok, – nyilatkozék féltréfásan a nő
-– s minekelőtte szobáimat és cselédeimet látnám: egy csésze borlevest
-szeretnék inni; mert Russián uram oly hallatlan rossz ebédeket főzetett,
-hogy most sem érzem magam jól utánok. Ezek az emberek azt hiszik, hogy
-vad-almán növekedtem fel az erdőben.
-
-Russián a Komoróczi parancsára eltávozott, boszúsan nézvén a nőre, s
-egyet azon elfödött gúnytekintetek közül vetvén parancsnokára, melyek ha
-észrevétetnek, nyílt sértéssé válnak.
-
-Elmenvén amaz, Nankelreutherné maga elébe bámult, s néhány percznyi
-szünet lőn; végre, kissé oldalt fordítván fejét, megszólalt újra:
-
-– Egyedül vagyunk; – mond, fürkésző tekintetét vetvén Komoróczira – azt
-hiszem, az illendőség hozza magával, ily goromba hurczoltatás után, a
-legrosszabb utakon, csikorgó télben, – hogy kegyed végre valahára
-tudassa velem, kinél vagyok? egy rablófészekben-e? hol köveimet,
-gyöngyeimet tépik le nyakamról, s hogy hallgassak, tőrrel némítanak el;
-– vagy egy ábrándos szerelmi hősnél? ki ezen ostoba s goromba utat
-választotta arra, hogy szívemet megnyerje; valóban kiváncsi vagyok ezen
-állattal megismerkedni.
-
-Komoróczinak a vér futotta el képét; azonban valami oly eredetinek
-tetszett e helyzet előtte, s a nőnek szinte vakmerő nyilatkozása oly
-saját neműnek, hogy a mosolytól meg nem tartóztathatá magát.
-
-– Azon állatot, – mond gúnynyal vegyült tréfával – ki a legrövidebb utat
-szokja a legjobbnak tartani, s kinek sem kedve, sem ideje sokat édelegni
-s térden esengni egy nő előtt, kibe szeretett: van szerencsém kegyednek
-ezennel csekély személyemben bemutatni. Meglehet, – így folytatá mindig
-vidorabb kifejezésével arczának, – hogy külsőm nem bir azon hódító
-kecsekkel, melyekkel a vitéz Nankelreuther Nabuchodonozoré; de arról
-bizonyossá teszem kegyedet, hogy szeretem, bár minden szerelmem mellett
-sem fogok annyira megbolondulni, hogy férje hajdani druszájának
-példájaként szénát egyem.
-
-– E szerelmi nyilatkozás – mond kissé élesen s minden tréfa nélkül Ilka
-– egészen a nyilatkozóhoz illő; de még mindig nem tudom, kitől van azt
-szerencsém hallani? Kegyed mindenesetre a vár ura, de minő vár ez? Ki
-itt az úr?
-
-– Nevem Komoróczi, – felelt a kérdett. – E vár Vadna.
-
-A nő összeborzadt, de hirtelen rendbe szedé magát. – Nem bámulhat
-kegyed, ha e névre elundorodom; Vadna? azon rablófészek, zsákmányolás s
-gyilkosság tanyája? Istenemre! gyönyörű hely szerelemre! – keresve sem
-választhata szebbet. – Ilka tetőtől talpig járatta szemeit Komoróczin. –
-Kegyed kétségen kívül Valgatha, vagy Komoróczi; Castor és Pollux; de
-kétlem, hogy valaha a csillagok közt öröküljön nevök.
-
-Komoróczi egy lépést tett előre.
-
-Ilka kezével intett. – Sérteni nem akarom, vezér! miért tenném azt?
-hatalmában vagyok, s valóban igen jónak s fiatalnak érzem magamat arra,
-hogy itt, pár nem kegyes szóért, életemet tegyem koczkára, szóljon
-tehát; mi czélja velem?
-
-– Szeretni s szerettetni! – mond Komoróczi daczczal.
-
-– Szerettetni? – kérdé Ilka keserűen nevetve – valóban gyönyörű! én
-pedig kinyilatkoztatom: az nem lehet, hogy egy fiatal nő így szeme
-szöktében beleszeressen valakibe. Micsoda bolond gondolat ez? kinek tart
-kegyelmed engemet? – béketűrés, jó ember! az ily megrohanás medvék közé
-való, nem nők ellenébe.
-
-A lovag közeledett, s tekintetéből úgy látszott, hogy várúri jogait
-szándékozik követelni.
-
-Ilka hirtelen felugrott, s félkomolyan s féltréfásan emelte rá kezét. –
-Hozzám ne nyuljon, vitéz úr! azt előre tanácslom; kezem nagyon gyors, s
-olyant találok koppantani ujjaira, hogy megemlegeti.
-
-Komoróczi megállott. Van némely helyzetnek természetében valami, a mi
-tartózkodást idéz elő. Ilkának arcza ment volt minden aggálytól,
-szavainak hangja tréfás, s inkább ingerkedésre, mint elhatározott
-ellenkezésre mutató. Tökéletesen hatalmában volt a támadónak, s mégis
-Komoróczi boszankodás helyett elmosolyodott. E neme a vakmerőségnek,
-mely egy fogolyban urat játszik, igen új, s részint igen nevetséges volt
-arra, hogy őt ily hirtelen erőszakra birja. Egyébiránt volt talán
-hősünknek egy utógondolatja s valami számítása egyébre, mint az, a mit
-Ilka gondolt vagy gondolhatott.
-
-[Illustration: Szerettetni? – kérdé Ilka keserüen nevetve.]
-
-– Kegyed, – mond a lovag, – mint látom, nagyon bízik azon benyomásban,
-melyet kecsei rám tettek, s jókor bitorol egy felsőséget, melynek
-szárnyait megnyirbálni csak az én jó kedvemtől függ; ez mint tréfa
-mehet; s megvallom, hogy inkább szeretem a legszebb nőt, kit valaha
-láttam, ily vidáman, mint gyáva panaszok közt.
-
-– Ah! – felel Ilka – imé egy csinos szó; ez már arra mutat, hogy
-kegyeden még nincs minden elveszve. Ezen udvariságot itt nem vártam
-volna; ez az út a lovagi szerelmeshez illő. Ha ha ha! Nem veszi nekem
-rossz néven, de meg nem állhatom, hogy ne nevessek, ha kegyedet így
-színről-színre látom, s ezen eredeti külsőt egy olvadó szerelmi hős
-képzetével kell összefűznöm.
-
-– Nem tudom, – mond Komoróczi némi szeszélylyel, – mi lenne oly visszás
-külsőmben? Voltak idők, mikor honi hölgyeink a szeretőben a férfiút
-becsülték, s keveset néztek a külsőre; hol lelket s erőt találtak;
-egyébiránt Nankelreuther úrral erő, sőt szépség tekintetében is meg
-mernék mérkőzni.
-
-– Mindig Nankelreutherrel áll kegyed elő, mintha Isten tudja, minő
-szerelmes lennék férjembe; én becsülöm őt, annyi igaz; ő igen derék
-lovag, s kegyednél sokkal különb, nem oly bozontos, és nincsen rőt haja,
-a mit – köztünk legyen mondva – ki nem állhatok. Kegyednek roppant
-udvariságra lesz szüksége, hogy velem némely dolgokat feledtessen.
-
-– A szakállt a borbély leszedheti, s a veres hajnak dió-olaj sötét színt
-adhat; még ez nem akadály; – udvariságom ellen kegyednek, Istenemre!
-panasza nem lehet.
-
-– Ezen átváltozást mindenesetre bevárom, míg e tárgyról tovább
-szólanánk. – Ilka mosolyogva nézett újra végig Komoróczin – egyébiránt
-kegyed igen tűrhető.
-
-– Eddig a szobák rendben lesznek, ha tetszik, fölvezetem – szól
-Komoróczi udvariasan.
-
-– Engedelméből – felel Ilka – a borlevest fogom előbb meginni itt a
-kandalló mellett, azután mehetünk. Még egyet! gyanítom az ily hősöknek
-tréfáit s ábrándozásait; de komolyan legyen mondva: én az éjszakát
-nyugton akarom tölteni; minden zajt s alkalmatlankodást ünnepélyesen
-kikérek magamnak.
-
-– Az én látogatásomat csak elfogadja a szép Ilka?
-
-– Senkiét éjtszaka! minő szemtelen ajánlat? kövesse meg kegyed magát, s
-ha jó születésű nőnek valóban önkénytelen látogatásával tiszteltetik meg
-várában, viselje magát úgy, mint illik. Furcsa követelések! – kiált fel
-Nankelreutherné, boszúsan morogva magában.
-
-– Jó! – viszonzá a vezér – a nap ne menjen haragunkon le; kegyed ez
-éjtszaka csendesen fog pihenni, szolgálatjára alkalmas nőt rendeltem.
-
-– Ez már okosan volt szólva; de én minden éjtszaka csendesen akarok
-lenni. Ha már kénytelen vagyok nappal, akarva nem akarva, a kegyed
-közellétét s látogatásait tűrni; igen természetes, hogy a nap huszonnégy
-órájának fele az enyim legyen; én az éji felet választom.
-
-– A jövendőn nem töri fejét az okos ember, – jegyzé meg Komoróczi
-sajátságos hangnyomattal – én csak a mai napról rendelkeztem, s remélem,
-kegyed béketűrésemet túl nem feszítendi, mert vannak óráim, melyekben
-nem igen értem a tréfát.
-
-Míg így beszélgettek együtt, egy csinos nő, szép nagy virágú
-cseréptálban a párolgó, tojással fölkevert borlevest behozta, s kis
-asztalkát vonván elő, azt Ilka karszékéhez helyzé, s egy szemtelen
-tekintettel egyetértőleg pislogott Ilkára, melyben neme a gúnynak s
-tréfának vegyült. – Minden további előzmény nélkül Nankelreutherné
-fölegyenesedett, s a tőle kitelhető legbüszkébb tekintetet lövelve a
-nőre, azt oly gyorsan s oly erővel csapta pofon, hogy fekete, sisakalakú
-csipkefőkötője, a Komoróczi feje fölött ívet képezve, öt lépésnyire
-esett a földre. – Ezt vedd emlékül! – mond Ilka – szemtelen
-tekintetedért, szolgáló! s tanuld képedet rendbe szedni, ha uri asszony
-előtt állasz; – ezzel távozást intett kezével.
-
-– Kegyed meg fog nekem bocsátani, – folytatá Komoróczihoz fordulva, még
-mindig indulatosan, de kissé lassított hangon, – hogy várúri tisztébe
-avatkoztam. Ha igaz, a mit mondott előbb, hogy kényelemre semmi sem fog
-itt hibázni: kinyilatkoztatom, hogy én sohasem érzem kényelmetlenebbül
-magam, mint vakmerő s szemtelen cselédek közt.
-
-A szolgáló félig dühösen, félig megrettenve nézett a nőre, fölszedte
-összezúzott főékességét, s valamit a sehonnai nőről s majd megtanításról
-mormogva magában, hirtelen eltávozott.
-
-E költői igazságtétel után Ilka igen jó étvágygyal kezdé a levest enni;
-evésközben néha Komoróczira tekintett.
-
-A komor rabló meredten bámult az evőre. – Istenemre! – kiált fel,
-kiengedve ámultából – kegyed itt szoros rendet tart, s remélem, mivel
-annyira szereti az engedelmességet: maga is várúri felsőségemet s azon
-rendet, melyet én itt szabok, méltányolandja.
-
-– Nem gondolom, – felel a nő, a telt szarukanállal kezében, – hogy engem
-párvonalba kiván egy nyomorult cseléddel tenni? bízza csak őt rám, majd
-helyre igazítom fejét, s jót állok róla, hogy sem alázat, sem illendőség
-ellen nem fog véteni.
-
-– Arra akarom figyelmeztetni szép vendégemet, – jegyzé meg a vezér, –
-hogy vendég, s talán az ily kézzel fogható helyreigazításoktól
-önkezecskéit megkimélhetné, melyeket a hideg úgyis, gondolom eléggé
-megveresített.
-
-– Vendég az, – vág közbe Ilka büszkén, – a ki önkényt jő. Én itt vagy
-rab vagyok, vagy úr! s ezt tudni akarom. Ha raboskodnom kell, szóljon
-kegyed, s meglátja, hogy igen hirtelen fogom magamat olyanra határozni,
-miről nem is álmodik; ha pedig csak tőlem függ itt akarni: akkor úr
-vagyok, s mind a magam, mind a kegyed méltósága azt kivánja, hogy ezt
-egyikünk se feledje. Ha ezen természetes állását a dolognak valaki fel
-nem éri észszel, nem az én hibám.
-
-Komoróczi kezdé kissé béketűrését veszteni; de a nő szavai úgy voltak
-intézve, hogy rést nyilt kikelésre nem engedtek, bár képén igen
-észrevehető volt neme a számításnak s rejtélynek.
-
-– Meglátjuk, meddig birja e szerepet játszani, s valóság-e, a mit
-cselekszik, vagy negéddel vegyült álszín? – ezt gondolá a vezér magában.
-– Vágyok tudni, – mond fenhangon s nevetve, – mit tenne kegyed, ha
-valóban a körülmények s önalkalmazása azt nyilatkoztatnák velem, hogy
-rab itt s nem vendég?
-
-Nankelreutherné letette a kanalat.
-
-– Valóban az? – kiált fel indulatosan. – Kegyed merészlett engemet ide
-mint rabot hurczoltatni? s elég vakmerő azt hinni, hogy én ily
-körülmények közt csak egy pillanatig mulassak várában?
-
-Komoróczi rámeresztette szemét.
-
-– Teringettét! – kiált fel kifakadva s ezen eredeti eszme hallásától
-meglepetve – már azt az egyet szeretném látni, miként viszi kegyed
-véghez, hogy innen akaratom ellen elmenjen? ha ha ha!
-
-– Nevethetsz, borzas, a hogy tetszik, – mond Ilka egy pillanatra
-szokatlan komolysággal. – Az életből ki, s a várból ki egy út vezet.
-Éhen meg nem halok! – ez ostoba neme a halálnak; s én kínozni se mást,
-se magamat nem szeretem; de esküszöm! – ekkor Komoróczi felé lépett s
-kezeit emelte föl – hogy készebb vagyok meghalni, mint itt a kegyed
-rablófészkében csak pillanatig is azon eszmével kibékülni, hogy
-Komoróczi uramnak rabnője vagyok. A ki meg akar, az meg is tud halni! –
-Úgy sem nagy tréfa itt élni e mogorva falak közt, a kegyed iszákos s
-vérengző czimboráinak társaságokban. A méreg megesz, ha rá gondolok,
-mennyit mulasztok el itteni időzésemmel. A király megérkeztét Budára nem
-láthatom, s a fényes mulatságok, táncz s lakomák helyett itt kell rossz
-borlevest ennem, melyet meg is hűtött a kegyed sok beszéde. – Ezzel
-haragosan felborította a tálat, hogy a benne levő levesmaradék a padlón
-folyt szét, s az edény cserepekben csörömpölt a deszkázaton. –
-Megvallom, – folytatá, élénken járva fel s alá a hosszú teremben, –
-béketűrésemet elkezdem veszteni. – Ekkor a nő egy oszlop mellé állott,
-sírva mérgében.
-
-– Kegyed – engesztelé Komoróczi – igen indulatos, hiszen egy szóval se
-mondottam, hogy rab; ismétlem: úr! sőt királyné e várban, ha akarja, s
-még a király megérkeztét is láthatni kegyedtől függ.
-
-– Hogyan?
-
-– A szerető hölgynek egy ily durva, veres hajú, bozontos medve sem tagad
-meg semmit. Szeretném tudni, mi lehet az, a mit Komoróczinak kedvese ne
-élvezhetne, s ne láthatna?!
-
-Ilka kedvetlenül fordította el tőle fejét. – Azt gondoltam, – szólt
-hidegen, – hogy valami okos gondolat éri kegyedet; elhiszem ismétlés
-nélkül, a mit állít: azon az áron kétlem, hogy e korhadt királyságban,
-melynek határain egy prüsszenésem végig hallatszik, királyné lennék
-addig, míg szebb nem jőne. Köszönöm mind a díszes koronát, mind az
-ország jövedelmét.
-
-– Így nem leszünk soha tisztában – veté közbe Komoróczi kedvetlenül.
-
-– Piszokban! akarta kegyed mondani; – szól hirtelen a nő – de szóljon,
-mit akar? én nem értem, mert ez nem útja hajlandóságomat megnyerni; már
-az előbb mondám, hogy erre idő kell! Kinek néz kegyed engemet?
-
-– Hosszú idő kell?
-
-– Azt a körülmény határozza el. Lehet alkalmazásában oly valami
-kibékéltető s erőszaktételét mentő, hogy megszerethetem kegyedben az
-udvariságot.
-
-– Ez igen czifrán volt mondva.
-
-– Én jobban ki nem tudom magyarázni. Szerelmes nehezen hiszem, hogy
-tudnék oly emberbe lenni, ki ily kevés tiszteletet mutat irántam, s ki
-csak erőszaktól s kénytelenségtől várja azt, a mi önkényes hódolatnak s
-kölcsönös szerelemnek lehet eredménye. Ha engemet jó születésű nőként
-tekint, s nem mint szolgálót, minő bizonyítványait adá eddig azon
-szerelemnek, melyet örömest akarna velem elhitetni? mikor látott? s hol?
-én nem emlékezem, hogy valaha ismertem; bár veszélyes nevét elégszer
-hallottam férjemtől, kinek nagyobb vágyása nincsen, mint kegyednek
-nyakát szegni.
-
-Komoróczi fölvetette ajkait.
-
-– Valóban ezzel a kegyességgel van irántam a vitéz Nabuchodonozor?
-
-– Hát még most, ha megtudná, hogy itt vagyok.
-
-– Lesz gondom, hogy azt meg ne tudhassa. De kegyed azt kérdi: mivel
-bizonyítottam be eddig szerelmemet? ez igen furcsa kérdés. Kell-e annál
-nagyobb bizonyítvány, mint ittléte, s azon általam is megfoghatlan
-béketűrés, melylyel illetlen kifakadásait már egy hosszú óra óta
-egykedvűen hallgatom el?
-
-– Kegyed – felel Ilka hidegen – egy azok közől, kikkel nehéz vitatkozni.
-A szerelemről mindenesetre saját képzeletei vannak. Ha ittlétem
-bizonyítványa szerelmének, úgy nincsen okom azon kétkedni; egyébiránt
-várjunk az időtől, az leginkább képes azon indulat természete iránt
-engemet fölvilágosítani, melyet kegyed szerelemnek nevez.
-
-E közben az ajtó megnyilt, s a kevés idővel azelőtt megbérmált nő,
-főkötő nélkül, s némi aggálylyal betekintett azon. – A szoba kész,
-asszonyom! – mond a lehető illendőséggel.
-
-– Fültek a télen a szobák? – kérdé Ilka.
-
-– Igen, – felelt Komoróczi.
-
-– Nem gőzösek?
-
-– Egyáltalában nem. Gondolhatja, szép vendégem, nem hagynám szobáimat
-fűttetlen itt, az erdő ölében; nekem számos vendégeim járnak, váram
-ritkán üres.
-
-– Nem kétlem – jegyzé meg Nankelreutherné gúnynyal.
-
-A szolgáló csendesen állott az ajtó előtt, különös tekintetet vetvén az
-asztalra s az a körül heverő cserepekre s leves-maradékra. – Estebéd is
-van készen – mond kétkedve, mint a ki él a gyanúpörrel.
-
-Nankelreutherné egy, övén függő erszényt nyitott fel, s ezüst
-pénzdarabot nyújtott a nőnek. – Itt, – mond – leányom, gondoskodásodért;
-nálam igen jó dolgod lesz, ha hű leendesz, s az illő tisztelet korlátai
-közt maradandsz.
-
-A nő az odanyújtott pénzt vonakodva fogadá el, kissé félre tartott
-fővel, s az Ilka másik kezének minden mozdulatára ügyelve. – Parancsolja
-kegyed, hogy itt várjak s felkisérjem? – folytatá.
-
-– Tedd le mécsedet, – felel a kérdett, – s add ide bundámat, mehetünk
-mindjárt, igen fáradt s álmos vagyok.
-
-Komoróczi intett a szolgálónak, s maga szaladott szokatlan készséggel a
-bunda után, s azt egész udvarisággal feladta Ilkára; mely kedvezésért
-jutalma egy mosolygó tekintete volt a nőnek.
-
-– Jó éjtszakát, vitéz úr! – mond ez nyájasan – holnap reggel remélem
-kegyedet láthatni; beszédem is van még, s tudom, nem azért vagyok itt,
-hogy magamba maradjak egész nap. – Most mehetünk, leányom!
-
-Míg Nankelreutherné vezetőjével a szép góthterem gazdagon faragásokkal
-terhelt ajtaján kilépett s a folyosón jobbra fordult: addig Komoróczi
-csendesen állott meg helyén; végre nagyot, szinte durván nevetvén, azon
-karszékbe vetette magát, melyben Ilka ült, lábával félre lökve a
-széttört tálnak cserepeit.
-
-Ilka csendesen haladott a folyosón, melyet zöldre festett gömbölyű
-faoszlopok támogattak, s tekintetét figyelemmel jártatá szét a tágas,
-ormótlan szirthátú várudvaron, melyet a tele hold nappalian sugárzott
-körül; szembe vele vig dalolás s kurjongatás hallatszott, míg alatta
-lótopogás s a lovászok egyes szitkai a tágas tele ólakat gyaníttatták. A
-kapu közelében őrök mutatkoztak, s a felettei őrtoronyban a kürtös
-szobácskája egészen világos volt. Nemsokára csiga-hágcsóhoz értek, s
-ennek végénél kissé balra fordulván, a nőcseléd egy ajtót nyitott meg,
-mely előszobába vezetett; ebből balra nyilt az Ilka számára rendelt
-szállás, mely három szobából állott.
-
-A szobák csínja meglepte őt, s nem mondhatjuk, hogy kellemetlenül. Az
-elsőnek fala hófehér új meszelésre mutatott; bútorai magos almáriumok s
-ládák voltak néhány sárga, metszett szőrbársony-karszékkel, és magas
-kemencze; két nyoszolya gyönyörű ágyneműekkel s gazdag paplanokkal vala
-látható; közepében tágas fürdő-medencze ónból, melybe két rézcsap
-szolgált; az ablakok kárpitjai veresek voltak s leeresztve; egy közepén
-függő mécses a tárgyak körül pihenésre édesgető félhomályt terített.
-
-A következő szobában egy ágy volt csak, a bal falazat közepéhez fővel
-állítva, gyönyörű veres kárpitokkal fellegezve, melyek alól a fehéren
-dagadozó párnák s a bíborpaplan igen kinálatosan tűntek ki.
-
-Hosszú, törökös kerevetek egymásra halmozott párnákból, nehéz
-selyemszövetből; az asztalok megrakva mindennel, mi akkori időben
-nőkényelemre ismeretes volt, mint: aczél-tükör, szaru-szelenczék, ezüst
-korsók, sok szinű selymek, hímzésre, neme a húrral felkészült hosszú
-nyakú hangszernek, s több apróság; végre szép kerekes guzsaly az asztal
-közelében.
-
-[Illustration: Az asztalok megrakva mindennel…]
-
-Az ablakok redőzetei itt is veresek voltak, s leeresztve. Két szemben
-álló asztalon, a fal hosszában háromágú, nehéz ezüst gyertyatartók
-állottak, vastag, sárga viaszgyertyákkal, melyeken sárkányok s kigyók
-voltak festve, s lobogványuk igen kellemesen világította ki e helyet,
-melyet egyrészt a benne találhatókért, másrészt nagy kandallójáért,
-vígan lobogó tüzével, talált Ilka legalkalmatosbnak a maga számára.
-
-A harmadiknak egyszerűbb bútorozása azt annak láttatá, a mi volt:
-cselédszobának, külön kijárással.
-
-Nankelreutherné leemelteté bundáját válláról s azonnal a szobák
-vizsgálatához fogott.
-
-– Nincsen-e valami titkos kijárás itt? – kérdé az ajándék által félig
-kibékült nőtől.
-
-– Tudtomra nincsen, – felelt ez, – de ha parancsolja kegyed, szoros
-vizsgálatot tarthatunk, mert magam se régi cseléd vagyok itt.
-
-A tanács elfogadtatott, s Ilka a szolgálatjára rendelt nővel
-lelkiismeretesen minden szegletet megtekintett, megvizsgált; de semmit
-sem talált, mi őt aggodalomba ejthetné: egyébiránt gyaníthatta, hogy
-udvarias meghívása Komoróczinak a jövő reggelre, azt arra fogja bírni,
-hogy éjét háborítatlan hagyja.
-
-– Itt fürödni is lehet? – kérdé a nő vidáman, az üres fürdőmedenczére
-tekintve.
-
-– Igen, mihelyt parancsolja, asszonyom! csak a csapot fordítom meg, a
-medencze azonnal megtelik.
-
-– Ez okosság; – jegyzé meg Ilka – most ágyamat tekintem meg; eredj csak,
-leányom, szedd le az ágyneműt rendre, én kissé kényes vagyok
-nyughelyemre.
-
-Minden megtörtént, s Nankelreutherné a szomszéd szobában levő
-nyoszolyákról is kölcsönözvén vánkosokat, ágyát kedve szerint megvetteté
-magának.
-
-Ezután vizet eresztett a medenczébe, s miután a legnagyobb kényelemmel
-levetkőzött, gyönyörű tagjait a habzó tiszta nedvbe szállítá, s a
-legszokottabb otthonisággal megfürdött, elébb gondosan bezáratván az
-ajtókat. Fürdés után ízletes hideg estebédet parancsolt; végre lefeküdt,
-s a nőnek ágya lábánál kellett helyet foglalni; a szobakulcsokat feje
-alá tette, s kezére könyökölve parancsolá, hogy a szolgáló meséljen; a
-mit az a lehető ügyességgel teljesített.
-
-
-
-
-AZ IFJÚ KIRÁLY.
-
-  – – fenn hazám az égben
-  Mondhatatlan messzeségben
-  A csillagpályák között.
-
-_Kölcsey_.
-
-Ott hagytuk el az ifjú királyt, midőn választását kinyilatkoztatá előtte
-Podjebrád. A meglepetés, hogyha szabad e kitétellel élnünk, nagyszerű
-volt, s mindent haladott, mit Mátyás valaha várt s remélhetett. Az ily
-helyzetek természetéből foly ki azon szótalanság, mely szünetet képezett
-addig, míg gondolatait rendbe szedvén, újra szólni, nyilatkozni,
-körültekinteni birt, azon szédítő fokon, hová őt, a foglyot, az
-elfeledtet, a biztos jövendőnélkülit a pillanat emelé föl.
-
-A múlt nyargalt át képzetén. Atyja, László bátyjának halála, önhelyzete;
-s ezt az ország, a szeretett hon kétes sorsa követé. Keresztül futotta
-hirtelen a viszonyokat rendre; a pártokat, a követelő idegen
-fejedelmeket, a királyválasztást; s itt látta magát a feledtség
-sötétéből kiragadva, egyszerre egy nemzet összes felkiáltása által
-újrateremtve. Látta az isteni gondviselést, mely benne atyja érdemét
-jutalmazta, s a kedves testvér vesztét kárpótlá. Hála emelkedett
-lelkében azon örök lény iránt, ki biztos, erős kézzel nyúl be az
-események veséibe, s hatalmas fordítással, egy teremtő igével mindent
-újra önt; egy eszmét lök a szomjú lelkekbe, s egy gondolatszikrát ver ki
-a sors szikláiból, mely mindenütt gyulékony anyagra talál, fellobog,
-felriad a közvéleményben, s mint a medret áttört folyam, szétárad
-véthetlenül, ellenállhatlanul. De tisztelet s hála emelkedett föl ifjú
-kebelében azon nemzet iránt is, mely őt, az érdemetlent, ily nagy, ily
-szép bizodalommal ölelé körül; benne atyját s az örök igazságot becsülé,
-emelte ki, dicsőíté s koronázá. Valamint a szerénység kötelességévé
-tette mindezt érezni, minderre magát érdemetlennek hinni addig, míg
-érdemeket lehete szerzendő: úgy másrészt lelke nőtt, s szívében jóltevő
-hév áradott. Első pillanatkor, első kiléptekor a homályból ezt gondolá:
-azon nemzetnek, mely őt felmagasztalá, öndicsőségét, nagyságát és
-fönségét kell visszatükrözve látni abban, kiben bízott, kinek
-gyermekkezeibe adá a hon hajójának kormányát, még pedig akkor, midőn a
-hon ege borult, s öblében villámok csattogtak, s az elem, melyen ingott,
-mélyéből fel volt verve. Nemes büszkeség tölté meg keblét, s azon szép s
-föntebb nemű dicsvágy, megmutatni, hogy benne nem csalatkoztak. Mindez
-villámgyorsasággal váltakozott elméjében, s a lelki csata és
-önvitatkozás következménye lőn, azon szerény, de szerfölött nemes
-önbizalommal teljes tartás, melylyel Mátyás fölemelkedett üléséből,
-aggály nélkül jártatá a fényes gyülekezeten már is királyi tekintetét
-körül, s érczteljes, bár valami elfogódott hangon nyilatkoztatá ki:
-mennyire hatott lelkére e váratlan felmagasztalás, s hogy ő tudja:
-miként ezt egyedül atyja érdemeinek köszönheti; igéré: élte minden
-pillanata, minden gondolatja, minden tette azon nemzetnek lesz áldozva,
-mely őt bizodalmával előbb ajándékozta meg, mintsem arra érdemeket
-szerezhetett; kinyilatkoztatá: bár jó szándéka való, ifjú erejét túl nem
-becsüli, s számot tart azon lelkes férfiak tanácsára s segítségére,
-kiknek a hon java szívökön fekszik, kiknek érett javallatait mindig a
-legnagyobb készséggel fogja kihallgatni; végre hiszi: hogy az Isten, ki
-őt árvaságában így megtiszteltetni, így felmagasodni engedte, el nem
-hagyja, s szívének első s legforróbb óhajtását, a hont boldogíthatni,
-teljesítendi.[35]
-
-Rendre üdvözlék a cseh és magyar urak az ifju királyt, s most e
-nagyszerű pillanatban kezdék őt megismerni s méltánylani. A királyt
-látták a nemes tartásban, s szerénységgel párosult fenségben; a magyar
-urak keble tágult, s boldogító remények kezdének azokban emelkedni.
-
-Bretizláw is jelen volt a vendégek közt, – most győződött meg, hogy őt
-gyanításai meg nem csalták. Podjebrád igen jól tuda számítani a
-jövendőre; neme a fájdalmas érzetnek emelkedett föl kebléből az agg
-férfiúnak. Így tehát minden álszín, gondolá magában; s az a Podjebrád,
-ki Mátyással egyelőre büszkeséggel éreztette felsőségét, ki vele, a
-beszterczei gróffal, a Magyarország kormányzójának fiával, mint
-közönséges nemes apróddal bánt: egyszerre, midőn sorsa változását
-gyanította, beteges leányát vétette el, vagy inkább tolta azt rá, s oly
-viszonyba sodorta, mely az ifju királyt sok bajba fogja keverni.
-
-Az estebéd után Mátyás ellenállhatlan ösztönt érzett, szívét kiönteni
-rokonkebelbe. Vitéz az út fáradalmai miatt pihenni sietett. A király
-Bretizláwot kísérte haza. Szótlan fogtak helyet a tág kandalló előtt; de
-Mátyás, bár soha nem lépve hajszálnyira is túl azon korlátokon, melyeket
-magas állása szükségessé tett, mégis szeretetreméltó nyájasságával,
-elmésségével s vidor kedvével oly kellemes folyamot tudott adni a
-beszélgetésnek, s előtte annyi tárgy fejledezett, hogy majd hajnalig
-együtt maradtak.
-
-A kis Izabella ájtatosan bámult az ifjúra, s nem lehete őt lefekvésre
-bírni. Zöld kereveten ült; a kedves gyermeki arcz Mátyásra fordítva, s
-kezében kis álla, rózsagödrével. Így néz tehát egy király ki! gondolá. –
-Hm! nekem az apród inkább tetszett; – de mégis szép királynak lenni! –
-Midőn a király bucsura szorította meg a gyermek kezecskéit, ez oly
-boldognak érzé magát, de miért? – nem tudta.
-
-Mátyás Bretizláwnak csillagászi s csillagjósi tudományát mindenesetre
-nem azon szempontból tekintette, mely arra – az akkori babonás hiedelem
-következésében – valóságos befolyást költött az emberi sorsra. Az
-ifjúnak helyzetében magyarázható, hogy neki sok okos ideje volt
-gondolkozni, s a tárgyak illetőleges s valódi hatását összehasonlítani;
-s így elméjét a tudományok legnehezebbikével, emberismerettel
-gazdagítani, azon tudománynyal, mely az ifjú keblében kegyetlen kézzel
-tépi a szép csalódások mennyét szét, s adja birtokába azon keserű
-tudást: hányadán van a világgal s az emberekkel. Tudta ő, miként jár
-együtt némely viszonynyal, oly dolgokat használni, melyek
-meggyőződésünkön kívül esnek ugyan, de hatásukat s befolyásukat az
-emberek tudatlansága okozza, s melyekkel néha több kezet s lábat lehet
-mozgásba hozni, mint a legmélyebb okoskodással.
-
-Ilyen volt akkori időben a csillagászok tudománya, s jó lélekkel el
-lehet mondanunk, hogy rájok nem vala alkalmazható Ciceronak azon
-mondása, hogy: bámul, ha két találkozó augurt nem lát nevetni egymáson.
-Már fennebb említettük, hogy Bretizláw csillagászatát neme a vallásos
-meggyőződésnek tevé tiszteletesbbé azokénál, kik azt mint
-kenyértudományt gyakorlák. – Ő ihletve fürkészte a csillagok helyzetét;
-horoscopjait lelkiismeretesen voná; ő bizodalommal számított arra, mit
-az ég azurjában csak általa érthető jegyekben látott, olvasott. A
-véletlen, e frigyese a babonának, segített néha őt meggyőződésében
-erősíteni, s ha olykor jóslatai nem teljesültek, a helyett, hogy
-tudományának hiányos voltát s ingatag alapját megismerné, magát vádolta.
-Ő számításainak gondatlan- s pontatlanságában kereste a hibát. Ha néha
-ily számítási hibácskára talált, bárminő csekélyre, azon hév örömmel
-ragadta meg azt, melylyel minden szenvedélyes szenvedélye tárgyát
-szereti kimentve látni, s diadalának örül.
-
-Az ily meggyőződésnek természete átömleni másokba.
-
-Van valami hódító, s rábeszélő a meggyőződésben, melyet puszta hit, s
-szenvedély nem adhatnak. Mindezekből magyarázható a leghíresebb
-uralkodók ragaszkodása a csillagászat jóslataihoz, ha ezekben maguk nem
-hittek is, mert igen tudhatták hatását a buta köznép kedélyére.
-
-Mátyás megismerte Bretizláwban azon embert, kinek nemes
-lelkület-ihlettsége igen is befolyást gyakoroland az akkori kor
-szellemében, főleg hadi viszonyokban. Ez okért igyekezett őt arra bírni,
-hogy Budán udvarában telepedjék le.
-
-Bretizláw az ifjút szerette; de mégsem tudá magát hirtelen azon ajánlás
-elfogadására határozni. Nehezen vette magát a hatvan évű öreg arra, hogy
-élte révnapjait, azon nyugvó, pihenő napokat, melyek egy háborgós élet
-után oly jóltevők, az udvari zajjal fölcserélje; de Mátyásnak szíves
-unszolásaira időt kért a megfontolásra.
-
-Végre távozott a király, s lakosztályába érkezvén, két apródot lelt
-ajtajánál elég álmosan, de nagy készséggel parancsait fogadni, s belső
-szobáiban szolgálatára rendelt magyar urakat, kik Vitézzel érkeztek.
-Mindez ujságával meglepő s némileg terhes volt nekie.
-
-Másnap reggel Vitéz tevé udvarlását. Az öreg a király indulását
-sürgette: mert óhajtá, hogy a Dunajég olvadása előtt érkezzenek Budára.
-Tudta, hogy a követség, mely a királylyal Straznicz előtt szándékozik
-találkozni, gyorsan halad; egyébiránt is a király anyja, a még
-öregségében szép és nemes tartású, s még fenségesebb lelkületű
-Hunyadiné, Szilágyi Erzsébet, remegő anyai gonddal kötötte lelkére a
-siettetést.
-
-De mégis idő kellett erre. Az elindulás Vitéz érkeztétől harmadnapra
-volt határozva. A közidőnek nagyobb részét készületek töltötték be, s a
-tisztelkedő törvényhatóságok fogadása, kik hosszas
-szerencsekívánataikkal üdvözlék Mátyást.
-
-Régi nevelője mindig oldalánál volt; értesíté az ifjút, gyaníthatólag,
-mit fognak nekie mindazok mondani, kik személyéhez közelítendnek, s
-miként kellessék felelnie, magát alkalmaztatnia, hogy eszéről jó
-véleményt ébreszszen s királyi méltóságát fentartsa. Mátyás példás
-béketűréssel hallgatá ki a tanácsot, még akkor is, ha ez jobb
-meggyőződésével ellenkezett. Nekie eleinte mindjárt arra volt szüksége,
-hogy azoknak bizodalmát s jó indulatját megnyerje, kik iránta a
-leghívebbeknek mutaták magokat; s Vitéz egy volt ezek közől. De állása
-is a magas egyházi férfiúnak, mint hajdani nevelőé, nyert azon
-szenvedélyes ragaszkodás által, mely szinte atyai indulattal párosult; s
-ez a király nemes szívében gyöngéd figyelmet s méltánylást idézett elő.
-
-Vitéz eszmélve kisérte az ifjúnak minden, a tisztelkedő követségekhez
-intézett szavait. Bár azok általán véve azon elvből indultak ki, melyet
-ő tárt fel Mátyás előtt, mégis megütközéssel vegyült csudálkozással
-hallotta őt ellenállhatatlan nyájassággal felelni minden egyes
-bejöttnek, s szavait mindig úgy intézni, hogy azok a dologhoz szorosan
-mérve, bámulatos bizonyítványai valának a vele született gyöngédségnek s
-tapintatnak; s valami oly lekötelezővel birtak, hogy mindnyájan a
-legnagyobb megelégedéssel távoztak tőle.
-
-Vitéz mintegy megnemesítve látá eszméit a Mátyás szavaiban s ez némi
-büszkeséggel dagasztá keblét.
-
-Elvégződvén a nem minden unalomtól ment tisztelkedések, még egyszer ment
-el Mátyás Bretizláwhoz, kinek elhatározását nem tudta, s kitől sokkal
-nehezebben vált el, mint Prágától. Ő, mint láttuk, nagyon szerette a
-tisztes férfiút, kinek közelléte minden tekintetben jóltevő volt
-kedélyére.
-
-Izabella vígan jött a király elébe.
-
-– Felséges uram! – mond – mi megyünk Budára, elkisérjük oda felségedet,
-s talán – tevé csíntalanúl hozzá – ott is maradunk.
-
-– Ha ezt az örömet tenné nekem atyád, édes kis Bellám, igen nyugodtnak
-érzeném magamat, – felelt az ifjú vidáman. – Ő tehát jő, számolhatok rá?
-
-– Minden bizonynyal, – felelt a gyermek, tapsolva kezeivel – már
-készületeit teszi, s látcsöveit, mozsarait, szelenczéit rendezi, ez mind
-jó jel.
-
-*
-
-Míg ezek Prágában folytak, Zokoli Mihály a követséggel óránkint
-közeledett Strazniczhoz,[36] s már alig lehetett félnapi járatra oda,
-midőn egy utazó csapatot értek utól, azok közől melyek Cseh-, Morva- és
-Magyarországnak minden vidékéből a király látására siettek. Az egész
-társaság lóháton utazott. A férfiaknak bundájok alól fekete mellvértek
-sötétlettek ki; úgy tetszett, mintha ismeretlenek akarnának maradni,
-mert az első magyar lovagok hozzájok érvén, sisakrostélyaikat azonnal
-leeresztették.
-
-Zokoli, a ráváró nagyszerű jelenetekkel s Serenával elfoglalva, keveset
-ügyelt maga körül; de az egyik lovagnak karcsú alakján megállapodván
-szeme, úgy tetszett neki, mintha abban Borisra ismerne. Ugyanazon
-perczben fordult az is Zokoli felé s fejével barátságosan köszönt; de
-vaskezének ujját hallgatás jelével azonnal sisakrostélyához illeszté.
-
-Az alkalom fiatal leventénkre nézve igen csábító volt, s mind a mellett,
-hogy Boris hallgatást intett, Zokoli szándékosan hátramaradván,
-közelében megállott.
-
-– Lovag! – így szólítá meg a deli cseh ifjút – szeretnék kegyeddel
-szólani, hol láthatjuk egymást?
-
-A megszólíttatott körültekintett, s fölemelvén valamennyire
-sisakrostélyát, hirtelen csak ennyit sugott: – Keresse föl kegyed
-Strazniczban Moravecz polgárt tíz órakor éjtszaka; ott találkozhatunk. –
-Ezzel sarkantyúba kapta lovát s elszáguldott.
-
-Zokoli nemét a vidor reszketegségnek érzette minden idegein átzajlani.
-Látni fogom, ezt gondolá magában: Serenát! Serenámat!
-
-Néhány órai haladás után végre a Morva-folyó partjához értek. A király
-még nem érkezett Strazniczba, hol minden lak a roppant kiséret számára
-volt kiszegődve.
-
-A követség, ősi szokás szerint, a folyó partjának hosszában, szembe a
-várossal, tábort ütött.
-
-Straznicz térhelyen fekszik, akkortájban körüle nagy kiterjedésű,
-részint nádas, részint gyékényes és kákás mocsárok s iszapok vonultak
-el, melyeknek zöldes vizén gyenge jéghártya látszatott.
-
-Aggszerű kastély tűnt ki, három szárnyú, a város többi épületei közől. A
-főhomlokzat alatt, mely a tágas udvarnak fenekét képezé, kapú nyúlt be;
-az oldalszárnyak czifra aranyozott rostélyzat által voltak
-összekapcsolva, s így az egész négyszeget képezett.
-
-A többi lakók, a nem igen széles utczákban, többnyire alházak voltak,
-zsindelylyel s néha palakővel födve. – A távol kékjében a puchlaui
-hegyek valának kivehetők, mint egy fellegbe burkolt óriási ív, mely a
-lég oszlopaival folyt össze. – A rónát Straznicz körül foltonkint
-terjedt hószőnyegek födék el; de a folyam vize jegetlen nyargalt, csak
-néha sodrottak árjai zúzfoszlányokat magokkal.
-
-Az ellentét, a vidék télies komorsága s a magyar követség táborának
-vidor színezete s fénye közt, igen élénk volt. Közel a parthoz a pompás
-királyi sátor emelkedett, mely inkább bársony-csarnokhoz, mint sátorhoz
-hasonlított, s tetejéből három széles zászló lobogott: veres, fehér,
-zöld. Jobbra Szilágyi Erzsébetnek, s balra Szilágyi Mihálynak sátrai
-látszottak.
-
-Zokolinak gazdag szövethajléka valamivel lejebb terjeszté kék és sárga
-szárnyait, s mindig tele volt vidor ifjakkal, kik billikomokkal,
-koczkával s víg beszélgetéssel űzték unalmokat. Így telt el a délután s
-az est, hanga és zajos felkiáltások közt, míg végre a lobogó máglyák
-előtt lehete csak a cselédeket látni, mert az urak már lenyugodtak, a
-hosszú út fáradságait kipihenők.
-
-Zokoli fáradt volt ugyan, de Borissal találkozni égett. Egyet pihentebb
-vezetékei közől felkantároztatott, s a folyam hosszában lovagolt fel s
-alá. A számos sajkák a tulsó parton voltak, s minden kiáltása sajkások
-után, sikertelen lőn. Az idő haladott.
-
-Az ifjú nem soká törte fejét, hanem sarkantyút adván lovának, a gyors
-jéghideg folyamba ugratott. A ló azonnal úszni kezdett s lovagunk előre
-hajolva fogta meg szép fodorserényét szürkéjének, míg az bátran taposta
-a hullámokat, s mindig közelebb és közelebb ért a túlsó parthoz. A deli
-paripa átúszván, a magas partra kapaszkodott s egy pár ugrás után a
-merény sikerült. Zokoli leugrott lováról, melynek hátáról csorgott a
-víz, s megrázván magát, újra felült és gyorsan vágtatott a városba,
-melynek ablakaiból világ pislogott. Az utczák gyorsan haladó emberekkel
-voltak ellepve, s az egész lótás-futás élénk pezsgésre mutatott.
-
-[Illustration: Az ifjú nem soká törte fejét.]
-
-
-
-
-STRAZNICZ.
-
-  Még jőni kell, még jőni fog
-  Egy jobb kor, mely után
-  Buzgó imádság epedez
-  Százezrek ajakán.
-
-_Vörösmarty_.
-
-A tágas látkört övedző hegygerinczeken aranynyal ömlött el az ég boltja,
-s miként a királyi csillagzat sugárernyőjét árasztá szét, minden uj
-életet látszott nyerni.
-
-A Morva vizének kéken csillámló háta képezé a szemle középpontját;
-mögötte Straznicz s a kékellő hegyek, jobbra-balra síma róna.
-
-A kastély födelének palakövein, az apróbb épületek födélcsucsain, a
-Morva vizének ingó szőnyegén s körül, a nád övezte, jéggel borult
-mocsár-hátakon szökdelt s szikrázott az ébredő nap.
-
-Az előbbi estén érkezett meg Podjebrád s Mátyás fényes kisérettel. A
-város telve volt, s a tomboló, zajgó nép özönébe kerítve, mely
-lobogókkal, hangszerekkel, ittas örömben virrasztotta a hosszú éjet
-keresztül. Alig emelte ifjú fejét az ébredő hajnal, Strazniczban s a
-Morva szélén taraczkok s nehéz ágyúk dördültek meg. A folyó két partja
-annyira el volt lepve ujjongó néppel, hogy folyását nem lehete látni.
-Szemben a várossal a magyar táborból a fényes követség megindult. Túl
-minden házfedél el volt bámulókkal borítva s a városból a nép, mint
-gazdag köpüből rajként zajongott ki, meg nem szakadva, a Morva
-partjához.
-
-Egyszerre sokszorozott «éljen» kiáltások hangzottak, mint a növekedő
-vihar, dörögve, csoporttól-csoportra, seregtől-seregre, a sűrű néptömeg
-közt Straznicz felől neme a hullámzásnak mutatkozott. Távol a tátongó
-csoportozatok fölött forgók, kolcsagok s lovagi sisaktollak ingadoztak,
-s tompa dörgés reszketteté át az egész vidéket. A nép kétfelé kezdett
-válni: fénylő lovagok talpig aczélban, rézben, ezüstben, magos
-pikkelyekkel födött csataméneken ugrottak elő; s miként nehéz lovaik,
-csörgő szerszámaik alatt haladtak a nézők között, azok hátrább meg
-hátrább vonultak.
-
-Trombitások jöttek, harsogó szereikkel vidoran zengve, s ezeket a
-Podjebrád seregei követék. Elől lovasok, erőteljes, zömök, barna nép,
-bőr-felsőruhában, tágas aczélsisakokban; melleiket vasvért födé, míg
-oldalaikon széles, kereszt-markolatú kardok csüngöttek, s karjaikon
-rövid bőrszíjjon az irtózatos csatacsillag, buzogány neme, szegekkel
-borzadozó gombbal lógott.
-
-Jobbra-balra vonultak ezek a Morva szélén, s mint két fal, a folyam
-üvegében tükrözék magokat prüszkölő lovaikkal s szélnek terűlt
-zászlóikkal. A nép közt azonban tágas utcza hasadott, kendőket s a fenyő
-örökzöld lombjait emelték magasra, míg minden szem a strazniczi kastély
-szürke falai felé volt irányozva. Az ifjú király érkezett, jobbján
-Podjebrád, balján Vitéz léptettek, mind a hárman fiatal, hófehér
-méneken, melyeket Podjebrád szokatlan fénynyel készíttetett. Arany
-csujtár, ragyogó kövekkel elöntve, borította a Mátyás nyergének égszín
-bársony-takaróját, lovának kis száraz feje a czafrang s pompás kantár
-alól alig látszott ki, s csak vidor szemei csillogták a készület aranyát
-s gyémántjait túl.
-
-[Illustration: Az ifjú király érkezett.]
-
-Tejfehér, nehéz selyem mente, aranyhímzésekkel borítva s kövekkel
-kirakva, nyuszttal béllelt, födte a Mátyás deli s erőteljes tagjait,
-mely alól elevenzöld, metszett bársony-dolmány, elől aranyvérttel födve,
-tűnt ki.
-
-Podjebrádnak térdig érő, fekete bársonyöltönye hasított ujjakkal s
-hasonlóúl gazdag hímzésekkel volt ékesítve és drága kövekkel terhelve;
-ezenfelül az év télies szakához alkalmazott hermelinnel bélelt palást
-bundaképen óvta tagjait.
-
-Fényes egyházi öltözete Vitéznek meglepő, aggszerű, de kellemes
-ellentétet képezett az előbbinek hadi tekintetű és fényes készületeivel.
-
-A három főszemélyt mondhatlan sokasága követé a cseh- s morvaországi
-leventéknek; készületeik az akkori idő szellemében, egészen azon őskori,
-erőteljes ivadéknak hadias pompa- s fényűzésére mutattak, melynek
-hiúsága választékos csatakészületben s nemes fegyverekben állott.
-
-Feltünt e németszerű aczélfegyverzet, mely a széles vállra, az emelt
-termetre s a karcsú derékra látszatott olvadni, rostélyos sisakokkal,
-szétváló strucztollaktól árnyékolva. Néhol a rostélyzatot vasálarczák,
-három keskeny nyilattal a szemek- s a lélekzésre, pótolták ki; másoknál
-a sisak elejéről az arcz éle előtt legörbülő vaspánt nyúlt le.
-
-A gyalog haladó lovagok közt néhánynak csípőin a vas csataszoknya
-fészkelt, bödönként elálló karimájával, kezeikben hosszú dzsidák voltak
-szorítva. Mindezek közt a különbséget részint a fegyverzet anyagának
-változatossága, részint a sisakok hasonlatlan alakja s fénye tevék; de
-leginkább a síma pajzsok, melyeknek hátát családi czímerek, nemes
-értelmű jelmondatokkal foglalák el.
-
-A köznépnek öltözete kevesebb érdekkel bírt, s azoknak nagyobb része
-hosszú bárány- és farkasbundákkal voltak födve. A nőnemnek rövidebb téli
-bundái alól ólom- s rézpikkelyek, ránczos szoknyák, széles, lecsapott
-orrú czipők, s fején béllelt bársonyfövegek mutatkoztak.
-
-A király csendesen haladott. A Morva túlsó partjához közeledő követség
-őt még ki nem veheté.
-
-Strazniczban, körüle s kívüle annyi s oly sok színű, sok osztályú nép
-gyült össze, hogy egész Morvának lakóit együtt vélte látni a bámuló
-szem.
-
-Az előkelő nők nyitott, tágas hintaikban álltak, festői
-csoportozatokban, vagy hirtelen emelt állványokról úsztatták szemeiket a
-változó, újuló szemlén végig.
-
-A sokaságból Hunyadi Jánosné hintaja bontakozott ki, arany
-kerékpántokkal, s apró karikákból álló üvegablakokkal, melyek ólom
-helyett aranynyal voltak összetartva.
-
-A deli nőnek tagjait sötét színű pompás magyar öltözet fedé, mely az
-akkori divat szellemében, színes virágokkal volt hímezve, s a nyitott
-télies vidrabunda, mely gömbölyű redőkben folyt le tagjain, vállának
-gyémántfüzetét láttatá.
-
-Szilágyi Mihály több fő egyházi férfi kiséretében lovaglott a hintó
-mellett; míg Székely Tamás, Rozgonyi Sebestyén, Kanisai László, Zokoli
-Péter, fényes hadi tekintetű magyar urak, s mások azt követték: a
-jelenet hátterét az ömlengő nép foglalá el.
-
-Egy hosszú óra telhetett el, míg a kettős sereg egymás közelébe
-érhetett, s addig a nap a puchlaui hegyekről levonta biborát, s az ég
-tágas kúpját önté el ragyogó fényével.
-
-Az ifjú király körültekintett; szíve el volt fogódva; s úgy tetszett
-neki, mintha a bizodalomnak, a szeretetnek ily nagyszerű, ily – hogy úgy
-szóljak – óriási kifejezése, mely őt a porból, s egy merész s idők
-viszályain és súlyain keresztül nyúló fogással a dicsőség fényfokára
-emelte: csak a szótlanságban találna méltó feleletet; mintha azon nagy
-és igazságos követelések, melyeket ily nemzeti lélek összeolvadása egy
-czélra, minden nagy szívben fölidéz, sokkal át nem foghatóbbak volnának,
-mint hogy azokra a jelen bírna méltó ellensúlyt szavakban odagördíteni.
-Hitte, hogy csak hosszú, tettel, cselekvéssel s dicsőséggel teljes
-jövendő lenne méltó viszonzás, ily pillanatnak e néma kérdésére: Ifjú!
-mi királylyá tettünk – árvát, nem ismertet; szólj! mit várhatunk tőled?
-– Érezte ő a jelenet fontosságát s nagyszerűségét; lelke felmagasodott,
-egész lényén neme a kedélyes szerény alázatnak szivárgott keresztül, s
-mintegy magasságában megkicsinyítve, a pillanat nagyszerűségével
-szemben, lelke szelid nyomás alatt pihegett. Másrészről érezni kellett
-újra azt, a mit királyságának első pillanatában a Podjebrád asztalánál
-érzett: hogy miként ott, úgy itt is azon dicső, nagylelkű nemzethez
-méltónak kell, főleg ily fénypillanatában sorsának, mutatkoznia. Ime!
-itt azon nemes, lelket emelő gondolat, mely képessé tevé őt, ritka
-tapintattal s életbölcseséggel a helyzet mélységét felfogni, s
-tartásában, s szavaiban azon mértéket, azon erőt iktatni, mely nekie itt
-is egyszerre nemcsak a jelenlevők szívét s bizodalmát megnyeré, hanem
-azokat szenvedélyes bámulásra is ragadá.[37]
-
-Míg a Hunyadiné szép sötét szemeiben a gyöngyök legszebbjei – az anyai
-szeretet s anyai öröm könyűi csillogtak, s tekintete az érzés
-némaságával tapadt felmagasztalt, dicsőített fiának arczára, addig
-Szilágyi, a hadakban férfiúvá edzett magyar nemes, közeledett Mátyáshoz.
-Minden szem ezen aggszerű vén leventére volt szegezve; ajkait leste a
-bámuló nép, egy hang nem hallatszott; úgy tetszett, mintha a lehellett
-fojtódott volna el a marczona férfiak keblében; csak távol az áradozó
-embertömegnek morgása, hasonló a közelgő vésznek zugásához, döngött.
-
-Szilágyi megállott; nemes arczának kifejezésében elegye volt az örömnek,
-önérzetnek s felsőségnek, mely tiszteletre gerjesztett.
-
-Rövid előzmény után Szilágyi velős szavakban szorítá össze a hon
-helyzetét; azon irígyen s kárvágyva szemközt álló pártokat, melyek a
-zavarban szeretnek halászni, s az ifjú király tapasztalatlanságára
-merész bontó terveket alakítnak; a Hunyadi János érdemeit; a László
-halálát érinté s kifejezé, hogy most, minden múltak sérvei után, az
-egyezség, az engesztelődés s a történtek feledése a közóhajtás;
-folytatá, hogy mindazon zavarok orvoslását, melyeket a kényurak, a rabló
-lovagok, a cseh szabad zsákmányosok kevélysége s rombolásai okoznak: a
-nemzet tőle, Mátyástól várja. Így szólt ő negyedórácska alatt, óriási
-képet legördítve az ifjú erős lelke előtt azon országnak, melynek
-királyi pálczáját ma szorította először kezébe. A vállalat, a
-felelősség, az előtte nyíló nagyszerű cselekvéssel teljes jövendő, eget
-emelő Átlásként magasodott fel a Mátyás képzete előtt; s mint minden
-nagyszerűnek erős és kiváló lelkekre: úgy a mondottaknak is nem
-aggasztó, nem bátortalanító, hanem szívet, kedélyt felmagasztaló hatása
-lőn, nyugodtan mint ősz, kormány- s parancsnak edzett fejedelem,
-hallgatá ő végig bátyjának szónoklatát, s miként a terhek s végbeviendők
-a beszéd hullámaiból fölmerültek egyenkint: úgy alakúlt halkan arczán
-azon szilárd s nemes kifejezés, mely szó előtt némán oly bizodalmat
-előidéző, oly nyugtot igérő.
-
-S a nép ittas bámulattal látszék a király arczának derűjében nagy
-jövendőjét olvasni.
-
-Szilágyi elhallgatott. Úgy tetszett neki, mintha az ifjút hosszabb öllel
-mérte volna, mint a tapasztalatlant kelle egyelőre. Néma szemrehányást
-tőn magának, hogy beszéde az agg élet tapasztalásának minden anyagát
-átöntötte szavakban, s mélyebb, körűlfoglalóbb, nagyobbszerű lenne, mint
-hogy arra a Podjebrád feledett apródja, ki tegnapelőtt óta király,
-magához, hivatalához s nemzetéhez méltólag felelhetne, s Szilágyihoz
-kijelelt, kemény kifejezésű vonásaikban kétkedés tűnt fel.
-
-Mátyásnak arcza szembetűnőleg halvány lőn, szemei önkénytelen nedvtől
-csillogtak, szíve gyorsan vert; de az indulatnak ezen édesen-kínos
-torladozásán, győzött lelki ereje, s ő megszólalt.
-
-Háláját fejezé ki rövid, de forró s szivet ragadó szavakban. A hon jelen
-állapotját kikapá világos, kerek képben a Szilágyi beszédéből, s ebből
-voná el az egyetértés, közremunkálkodás és áldozatok szükségét, hogy a
-széttépett hon a béke üdvét éldelhesse.[38]
-
-Szilágyi s mindnyájan rábámultak: ezen mély belátást s ügyes,
-lélekteljes felfogását a dolognak, azon készséget, egy hosszú,
-értelemdús beszédnek minden árnyéklataira önbizodalommal felelni tudni:
-benne senki sem kereste volna.
-
-Podjebrád beszélt utána, örök békét ajánlván a magyaroknak s vejének,
-királyuknak. Ezzel szívesen megölelte Mátyást a roppant néptömeg éljen
-kiáltásai közt, s ezt a jelenlevő cseh s magyar seregek követék. A merre
-a szem nézett, mindenütt a közelítés, ölelés, kézszorítás vala látható,
-s minden jelenlevőn a felmagasztaltság vőn erőt, vídám nemes zaj
-áradozott, s a helyzet szentségétől ihlettek közt semmi rendetlenség nem
-mutatkozott.[39]
-
-Így haladott Mátyás kiséretével a magyar táborba, hol a nép lova körül
-özönlött; karjait terjeszté utána; sírt, nevetett, áldást, éljent
-rebegett; részegült volt s őrült örömében. Mátyás kezet nyújtott a közel
-levőknek; itt egy öreget szólíta meg biztos: atyám! jó öreg! bátya!
-kedves földi! oly soká nélkülözött szavakban, ott egy leánykának adá
-nyájas mosolylyal s bizodalmas hugom névvel, szíves üdvözletét vissza.
-Úgy tetszett, mintha légben lebegne lova, mintha a sokaság fölemelte
-volna, s mégis valami tiszteletteljes s minden vad tolongástól ment volt
-ezen nemzeti lelkesedésben. Mátyásnak keble a kéj özönétől fáradtan
-összeszorult. Így jött ő sátorába, hol egy, még szívesebb, még kedvesebb
-ölelés várta őt: – anyjáé! ki szólni nem tudott, csak bámulni, csak
-Istent imádni, csak szeretni.
-
-A nép tiszteletes távolban vonult hátrább, s a Hunyadiné
-bársony-palotájában asztal terűlt fényes kövekkel kirakott arany s ezüst
-tálakkal, billikomokkal, korsókkal, méhseres pohárkákkal s kádacskákkal:
-a sátor előtt pedig máglyák emelkedtek, s a pattogó tűznek füstkigyói
-magosan löveltek fel; a tűz heve lanyha meleget terjesztett a téliesen
-béllelt sátor keblében, hol a fürge cselédség járt-kelt.
-
-A seregek egyesei a sátrak előtt pajzsokat tevék fordítva a földre,
-ezeken terjeszték el élelmi szereiket; több helyen megcsapolt hordókból,
-aczélsisakaikban hordák a bort körűl, ökrök sültek, ősi szokás szerint;
-dob, síp, duda, s hárfák hangoztak. A bortól vidult nép tomboló
-tánczban, s magyaros népdalokban hangoztatá örömét.
-
-Strazniczból és Straznicz felé terhes szekerek, podgyászolt lovak s
-hintók vonultak. Szembetünő volt a többiek közt egy tágas, aggszerű, de
-az akkori időhöz mérve elég kényelemmel ellátott hintó, mely a táborból
-Straznicz felé vevé útját.
-
-[Illustration: – anyjáé! ki szólni nem tudott.]3
-
-Egyszerre a Morva felé özönlő néptömegből egy fényes ifjú lovag
-közeledett ahhoz. Sötét hajhullámok képét még derültebbé, elevenebb
-fiatalságúvá tevék. Szándékosan lassítá lépteit, szemei mindig a feléje
-gördülő hintóra voltak szegezve. Végre mellette haladott az el.
-
-Két hölgy foglalá el a hátulsó ülést; mindkettő fiatal és szép. Az
-egyiknek arcza födetlen volt, s tagjait égszín, hermelinnel béllelt
-palást födé, fején sajátságos alakú bársony-süveg ült, gazdagon
-gyöngyökkel terhelve. A másiknak képe a lenge kétszeres fátyol köde alól
-mint árnyalak tünedezett ki. De az ifjúnak szeme e kétes vonásokban
-ismerőst talált, lakóját lelkének, kinek bár elmosódott határozatlan
-vonalai éltek csak elméjében: ő azokból a képzelet ereje által lényképet
-festett ki, s a kép színei égő ecsettel voltak festve, angyalian,
-tisztultan minden földi salaktól.
-
-– Ez Serena! minő igazán az Isten él s ő keblemben! suttogá édes kín
-közben Zokoli, mert ő volt.
-
-Az egyik hölgy, kinek arcza lovagunk előtt ismeretlen volt, hosszú
-tekintetet vetett rá, egyet azon kedves bámuló tekintetek közől, melyek
-bár a személy iránt semmi részvéttel nincsenek, örömmel futnak meglepő
-szépségű alakon végig, azt inkább szobor- s múló jelenetként nézve s
-kémelve, mint élő lényként. A tekintet, mely a délczeg lónak gyönyörű
-izmait s fényes készületét nézegeté, semmivel sem volt figyelmetlenebb,
-mint a mely a lovag arczán csúszott végig; Serena ellenben a fátyol
-leplei alól tündöklő szem kristályait csak perczig nyugtatá rajta, s
-miként arczának hideg, kevély kifejezéséből olvashatá Zokoli,
-önkénytelen s azonnal más tárgyakra fordítá. Képzelődés játéka volt-e, a
-mi az ifjúnak szemeit kápráztatá, vagy valóság? nem meré magának
-megfejteni; de nekie úgy látszott, mintha a Serena arczát gyönge pír
-borítaná el, s ajkait megvetőleg vetette volna fel egy pillanatra.
-
-[Illustration: Szemei a hintóra voltak szegezve.]
-
-Zokoli szégyenülve kapta le izzó tekintetét Serenáról, keblébe keserű
-érzet fészkelte magát, önérzete ébredt föl, s e hideg részvétlenség őt
-aggasztá és sérté egyszerre. A hintó elhaladott. – Pillanatra azon ötlet
-merűlt fel a Zokoli elméjében, hogy bárminő valószínű ürügy alatt, a
-hölgypárt szólítsa meg, vagy a tolongás közben Strazniczig kiséretével,
-kínálja meg, a mi akkori időben, főleg ily alkalmakkor, idegennel
-szemben is, a kor- s lovagi szellemmel egészen összhangzásban volt.
-
-Ha Serena őt hidegen tekintette volna csak, mint ismeretlent, a ki alig
-hizelghete magának azzal, hogy pillanatnyi megjelenése a romok közt,
-arczát oly mélyen véste volna Serena emlékezetébe, mint ezé élt az
-övében: ő alkalmasint visszatérne; a dolog, természetes, udvariassága
-miatt megfejthető s a maga helyén leende.
-
-De a hölgy nézésében nem volt hidegség, hanem kellemetlen meglepetés
-kifejezése. Mintha mondaná: itt vagy megint te, kinek tekintete már
-egykor kedvetlen benyomást tőn rám, – nézzünk félre, nehogy
-megszólítson. Gondolatának ily fordulata határozott: Zokoli megkeményíté
-magát, sarkantyút ada lovának. S nemsokára látjuk őt függő mentében,
-fényesen, mint ragyogó napot, azoknak sorában, kik a királyi sátorban
-tágas félkört képezve állottak, várva a jelenlevő s mindegyikkel
-nyájasan beszélgető ifjú királynak megszólítását.
-
-Minekutána Mátyás az idősb férfiakkal, ritka tapintattal, rövid ugyan,
-de nem üres párbeszédet tartott, az ifjabbakhoz is közeledett.
-Megszólításaiban azon nemes szerénység volt, mely önméltóságából semmit
-sem engedve, épen nemessége s természetessége miatt egyenesen a lélekhez
-szól, s valamint más terhelő aggálytól ment meg, úgy a szivet oldja fel.
-
-Mátyásnak arczát hirtelen vidorság lepé meg, midőn a tisztelkedők
-sorában Zokolit pillantá meg; önkénytelen közeledő lépést tőn feléje, de
-a következő pillanatban lassítá azt, a nélkül, hogy arcza nyájasságából
-legkevesebbet vesztene.
-
-– Örülök, Zokoli, – mond – hogy itt látlak, ily épen, egészségesen, s az
-elsők közt, kik irántam részvétet mutatnak; szólj, ifjú levente! miként
-vagy? mondj nekem valami kedves újságot ismerőseimről.
-
-Zokolit e bizodalmas megszólítás, azon baráti egykori tegezés, azon
-aggálynélküli fenséggel párosult nyájaság, melylyel őt Mátyás fogadá,
-örömmel tölté el.
-
-– Felséges uram! – felelt, a mi honunkban a legkedvesebb, legvidítóbb
-újság, azt felséged mindnyájunk arczáról olvassa; s ez az: hogy
-felségedet láthatjuk, határainkban üdvözölhetjük, s alkalom nyílik
-előttünk, tiszteletünket s hév ragaszkodásunkat kimutatni!
-
-Mátyás a Zokoli vállára tette egy pillanatra kezét. – Légy üdvöz! – mond
-a legszívesebb hangon.
-
-Ezzel a Zokoli mellett álló fiatal lovaghoz fordult, egy-két nyájas
-kérdést intézve hozzá; – és így tovább.
-
-A fényes ebéd ideje következett. Tisztelkedésöket végezve a jelenlevők,
-az elfogadó sátorból kivonultak, s az élénk táborban széledtek el. A
-távozók utolsói közt volt Zokoli, ki az előlépést az idősbeknek
-engedvén, szerényen vonult hátra.
-
-– Te maradj egy pillanatra még! – mond a király.
-
-Zokoli mélyen hajtá meg magát. – Kevés percz mulva egyedűl maradtak s a
-sátor ajtókárpitjai összevonultak; a király két kezét nyújtá Zokolinak.
-– Nem akartam, – mond egészen azon szíves barátságos hangon, melyen
-azelőtt szokott serdülő korának legkedvesb barátjához szólni – nem
-akartam elválni tőled, minekelőtte nem beszélnék tanúk nélkül veled.
-Mondd, barátom vagy-e még? – igen, igen, a te becsületes szemeid nem
-hazudnak; te az vagy?
-
-– Az vagyok, – kiált fel szenvedélyesen Zokoli, – felséges uram! és
-leszek utolsó lehelletemig!
-
-– Légy körülem! ne távozz egy pillanatig udvaromból; ah! nekem minden
-oly új, oly aggasztó; emberre van szükségem, kinek keblén örülhessek s
-bánkódhassam, ki előtt lelkemet tárhassam ki; légy oldalam mellett!
-
-– Felséges uram! – felel Zokoli a legszívesb, de komoly hangon – igen,
-barátja, s leghívebb alattvalója maradok; de ne magyarázza balra, ha
-udvarában állandó lakom nem leend. Barátja leszek! Istenemet hívom
-bizonyságul. – Hiszem, hogy oly magaslelkű királynak, mint felséged,
-kegyencze nem lehet; mert a jó fejedelemnek kegyencze az egész hon. De
-az emberek olykor balul itélnek, s nem akarom árnyékát is okozni azon
-álhiedelemnek, hogy én valami ehhez hasonló legyek. Adjon időt nekem
-felséged megérdemleni, megfejthetővé tenni irántami, boldogító
-vonzódását: akkor közeledni fogok, de mint hű alattvalója, s mint
-magyar, ki előtt a király s a hon egy!
-
-Mátyás egy mély, részvétteljes tekintetet vetett a szólóra. – Értelek, –
-mond nyugodtan, igen, te barátom vagy! legyen egy szent kötés közöttünk,
-nem tudva a világ söpredékeitől, nem érthető a gyáva mindennapiságtól;
-legyen s maradjon azért kiki helyén, a király és barátja!
-
-
-
-
-KIRÁLY ÉS ÖCS.
-
-Rara temporum felicitas, ubique velis sentire, et quæ sentias dicere
-licet.
-
-_Tacitus_.
-
-Mátyás Budán volt; a hon nagyjai körüle, vagy egyenes őszinte lélekkel,
-vagy titkos cselszövényektől nehezült kedélyekkel.
-
-A kárpit felvonult, az egyes ember élete kitágult, s a királyi lét
-kezdődött, fényével és sötétével, örömével s ürömkelyhével, zajával
-nagyszerű országos cselekvéseinek s csendével az oly ritka s oly szűken
-mért nyugalom óráinak; végre minden cselszövényeivel
-oldalárnyéklatainak.
-
-Diadalmenet volt jötte:[40] az ég ünnepelte azt, mert száraz, fényes
-téli lég, hidegében fűszeres s szigorúságában csillogó, födte tágas
-ragyogó kúpjával útját. A napok szépek, fehérek, csikorgók, de
-széltelenek voltak; az esték mély kékjökkel, hóvilágukkal,
-csillagszövétnekeikkel hosszíták a nyargaló napot. – A kíséret gyorsan
-haladott.
-
-Mindenütt hév öröm zajgott: a magyar hon néptengere a diadali útnak két
-oldalát öntötte el, mint áradó folyam.
-
-Eltűnt az éj s a nap: egy óra, egy hosszú pillanat volt az idő, az út
-minden tekervényeivel, konyulataival, hegyeivel, völgyeivel, egy utczává
-alakult Straznicztól Budáig, melynek falai ujjongó népből állottak,
-szekéren, lovon, gyalog, a fák tetőin, a házak födelein, a sziklák
-ormain, örökös özönben, hullámozva követvén a kiséret menetét, s az ifjú
-királyra bámulva millió szemekkel.[41]
-
-Így érkezett ő Budáig, hol soha nem látott fénynyel lőn üdvözölve. Ölben
-látszott őt a nép a Salamon-egyházba vinni s onnan csarnokába.
-
-Egy hosana! egy örökös Isten dicsérünk! terjedt a birodalomban szét. A
-pártok pillanatra elnémultak; úgy tetszett, mintha ezen ingerűltség
-mindent magával ragadna; a cselszövény elveszté fonálvégeit; az írigység
-nyelve lezáródott; a haragvó szeretett, a néma szólott.
-
-Mátyás e nemzeti riadás közben örökös feszültségben volt. Ennyire
-szerettetni, így élni egy egész nemzet lelkében, s óránkint,
-pillanatonkint, úgy szólván magára rohanni látni azon magasztos
-jeleneteket, melyeket a nemes, az érzékeny szív egyenkint illetődés,
-elragadtatás nélkül nem élvezhet, őt túlemelé magán.
-
-El volt fogódva, a kéjben kifáradva. Bárminő nagyszerű és boldogító vala
-azon érzés, mely őt fölmagasztalá: örült végre, midőn a közhódolat
-riadásai el kezdének hangzani az ország nagy terén s a fényes
-csarnokokba, a szentegyházakba, s a csendes lakokba vonulni vissza; s ő
-egyedül lehetett, egy éjet tölthetett el háborítlan álomban, s egy órát
-élhetett magának.
-
-Fölébredt álmából nyugodtan, símult kedélylyel, de nehéz gondok közt. Az
-óra, melyet magának élt, elkondult; körüle, mint kápráztató kép, vegyült
-színekkel terjedt minden, az óriási látványhoz szokni kellett. Mint a
-vak, kinek az orvos üdvözítő keze fölnyitja szemeit, s tekintete elébe
-gördíti a szép, a nagy világot: előre egyebet hullámzó színvegyületnél s
-határozatlan vonaloknál ki nem vehet, melyek őt elragadják s elnémítják;
-nem tudja, mi a határ, a közép; mi a távol s közel: csak halkal a
-tapasztalás vésője s ecsete deríti, oszlatja a szemlét s kezdi őt
-honosítani azon világban, melybe szemefénye vezeté be.
-
-Úgy Mátyás; igyekezett eszméit, gondolatait rendbeszedni, elosztani,
-megszűrni: míg végre lelki szemei előtt világ lőn, s ő határozásának s
-hivatásának tágas országába biztos királyi tekintetet vehetett.
-
-Így állott ő egyik szobájában, szeme az ősz Budáról, szemben a síma
-rónára mélyedett Pest körül; s lelke, mintegy kiállva a gondolat
-rendezés nagy munkájától, szünetet látszék ünnepelni, egy lelki
-szabbatot, egy vasárnapot.
-
-Szilágyi lépett be, egészen azon méltóságos tartással s önbizodalommal,
-melyet rokonsága, érett kora s érdemei tevének megfejthetővé.
-
-– Vágytam utánad, bátya! – mond a király kissé felindulva. – Jer, néhány
-fontos szóm van veled, kezdem érezni az idő becsét, nekünk sokat kell
-tennünk, bátya! s én a halasztásnak nem vagyok barátja.
-
-– Öcsém! – felelt Szilágyi rövid szünet után – neked mindenek előtt azon
-kell lenned, hogy e sokszínű s agyú nemzetnek bizodalmát megnyerjed.
-Nálunk a nemesség a nemzet; a király, a hon mindent tőle várhat; nem
-hibázom, ha mint bizonyost állítom, hogy a nemesség bánható; de tapintat
-s okosság kell.
-
-– Hogy érted ezt?
-
-– Gara, Ujlaki, Bánfi s többen választásod ellen voltak, ezek most az
-ujontörténetektől mintegy elkábulva, nyugodni látszanak; de én szíveikbe
-tekintettem. Ők az első alkalmat arra használandják, hogy régi elveiket
-kitűzzék vagy önmagukért, vagy azon követelőkért, kik fényes királyi
-székedbe vágynak, s mindent mozgásba hozandnak, ha már is nem teszik.
-
-Mátyás figyelemmel hallgatott darabig, egyáltalában meg nem foghatván,
-miként függ ez az előbb mondottakkal össze.
-
-– A mit mondál, – viszonzá a király, – igen valószínű, s ez elmémben
-megfordult már; de nem tudom hová irányoznak szavaid? Gara hűséget mutat
-irántam; Ujlakinak alkalmazásával teljes okom van eddig megelégedni;
-Bánfi visszavonultabb, ő kevesebbé tagadja meg régi elveit, s minden
-tisztelete mellett hidegebb irántam, s hiheted: nekem ez tetszik a három
-közül leginkább; ebben a makacs hadfiban tudnék legtöbbet bízni; a
-Rozgonyiakat kevésbbé ismerem; Zokoli Péter első látásakor megtetszett
-nekem: ő oly egészen magyar, nyers, de őszinte, erős, élénk; én így
-szeretem az embert. Ő férfiú! s ezzel minden meg van mondva. – Te bátya
-intesz engem, hogy vigyázó legyek, s más szavaidban engesztelést
-ajánlsz. – Istenemre engesztelés az én jelszavam: mert a most gerjengő
-honfiakat meg kell engesztelnem, ha az első magasztaltság mámorából
-fölébrednek; ki kell őket békéltetnem azon képzettel, hogy választásuk
-nem elszeleskedett felhevülés, hanem üdvös országos cselekvés volt.
-Barátokat kell szereznem, kik bennem a honért lelkesedve, s
-szenvedélylyel lássák a teendőknek vezércsillagát, kinek kezet kell
-nyújtaniok.
-
-– Helyes, öcsém király! igaz, s jelesen van mondva, a mit szólál; de
-minő szemmel fogja a nagyobb rész engedékenységedet nézni azok iránt,
-kik atyádat gyűlölték, s az álnok Cilleyvel fujták a követ; László
-bátyádat lemészároltatták a gyermekkirálylyal, s most is csak
-kényszerítve hódolnak? Ha nyugodnának ők, Istenemre! nem szólanék; de
-minden igéret kölcsönös.
-
-– Mit mondasz? – szólt Mátyás nyugodtan – tehát fellépésem büntetés
-legyen? zavart hozzak rend helyett az országba? Ujlakit, a hatalmas
-kevély Ujlakit taszítsam le a vajdaságról? Garát foszszam meg nádori
-hivatalától? a Rozgonyiak közt szemeljem ki a konkolyt a búza közől?
-legyen bosszú s félelem az első jelenet az ifjú királyban? gyanítsa e
-kevély nemzet, mely királyt akar, nem kapkodó gyermeket, hogy pórázon
-vezettetem, s egyesek haragjának s cselszövényeinek gyáva eszköze
-vagyok? – Heh, öreg! nem te mondád-e, hogy érett elme lakik a gyermek
-Hunyadiban, hogy szíve honáért ver! s hogy benne atyja lelke s ereje él?
-– nem így mondád-e a Rákoson? a hon s az Isten színe előtt! s nem neked
-hittek-e? s szavaidra hangzott a Mátyás-név ajkról-ajakra?
-
-– Igen; – felelt Szilágyi hevülve – de a gyermek Mátyást józanon csak a
-gyermek Hunyadi Jánoshoz hasonlíthatnám, nem az ősz kormányzóhoz, ki
-száz csata közt árasztá dicsősége fényét szét Európában; atyád pedig,
-öcsém király! szerény ifjú volt, ki az aggkort becsülte, s midőn a
-tapasztalt vénség érett tanácsa őt támogatá, nem volt oly hiú s
-elbizott, magát pórázon vezetettnek mondani; s vesztett-e azért önállása
-a tettre termett ifjúnak? – korántsem: mert meggyőződése volt az érett
-kor tapasztalásából hasznot vonni, s eszében el nem bízni magát.
-Alkotmányos ország ez, ifjú úr! melynek törvényei vannak; fel van itt a
-hatalom a király s nemzet között osztva. Mi az országgyűlés? – Nemde
-tanácskozás részvéte a hon atyáinak az országos ügyben; nemzeti szózat?
-s te ily jókor akarod az érett tanácsló szavát nélkülözni, s magad eszén
-járni?
-
-– Balra ne érts, bátyám Szilágyi! tudom, a mit mondani akarsz. S mikor
-vetettem meg a tanácsot? Szememre veted te, hogy vitatkozom. Nem
-gyáva-e, ki a tanácsot meggyőződése előtt követi? Kettőnk közt érik itt
-a tárgy; itt nem a többség határoz. – Mondj okokat, czáfold meg az
-enyimeket; derítsd világossá kétkedésem homályát a valóság, a fényes
-igazság szövétnekével, s hódolok neked! Mindenek fölött ne légy heves és
-kifakadó: a meggyőződés nyugodt szokott lenni és hideg, mint férfierő.
-Akarod, hogy tapasztalásid bő áldása átömöljön lelkembe? szólj a bátya
-szíves rokonhangján, mely útját szívemhez el nem véti soha; szólj úgy,
-miként a magad becsületeért szólanod kell: mert hiszen te kezeskedtél
-rólam, hogy királylyá születtem; végre úgy, miként nekem lehet tűrnöm és
-hallgatnom. – Mátyás kezét nyújtá Szilágyinak, kinek homlokán felleg
-kezde borongani. – Ne nézz oly komorul, jó bátyám! – folytatá kedélyes
-nyájassággal – Istenemre! eszedben, tapasztalásodban, jóindulatodban
-helyezem kincsét jövendőmnek! tanácsod becses nekem; ah! de mi értsük
-egymást!
-
-– Én agg koromban, királyom! – felelt hidegen az ősz bajnok – más
-hanghoz nem szokhatom. Lehet, hogy a furfangos Podjebrád udvarában, a
-nehéz-fejű csehek közt nem hallád te nyílt szózatát hű alattvalónak
-királyához; lehet, hangom sérti füledet; de míg eszem helyén áll, keserű
-legyen bár az igazság! én szólani fogok. Ne feledd soha, hogy az én
-kezem helyzett ama fokra, hol már szabadon állhatni vélsz, mielőtt lábad
-a sikamló lapot körültapogatta, melyről egy ellenséges nyomás az
-örvénybe sodorhat.
-
-– Nem feledtem! – mond Mátyás nemes nyiltsággal és fönséggel. – Napok
-óta nyom a királyi gondok terhe, s már oly sokszor említéd azt előttem,
-hogy siketnek kellene lennem, ha feledhetném. Legyen béke, bátyám! –
-nemde tanácsolni jöttél engemet, nem bűn előtt korholni? – Mit tettem
-én? mi boszanthat? – hiszen, miként mondod, lábaim alapjának területét
-se mértem még ki. Te fölindultál, mielőtt feleltem volna neked: mert
-viszonzásom kérdés volt csak. Szólj, mire czéloztak szavaid, midőn
-Ujlakit s Garát említéd? mit hiszesz teendőnek ezekkel? mi, véleményed
-szerint, az első országos tett, mely előttem áll? mondd el; nyugodtan
-kihallgatlak; azután szólok én: legördítem előtted terveim tekercsét,
-mérjük egymáshoz; a mi jobb, czélszerűbb, győzzön! s mindenek fölött a
-hon boldogsága álljon!
-
-Szilágyinak arcza gúnyredőkbe vonult. Az ő terve! ily jókor már terv? –
-Hm; gondolá magában; aligha rosszul nem számíték e gyermekkel, ki érett
-tanács előtt mer avatatlan kézzel az országos élet üteréhez nyúlni s
-kerekeinek mozgásában változást tenni. – Az ő terve! s azt az enyémmel
-mérjem össze? s kétség legyen, melyik a jobb? – Istenemre, e képzelgés
-nem utolsó. – Mindez Szilágyinak elméjén elég hirtelen villant
-keresztül. Szünet lőn, mely alatt a király figyelemmel s feleletet várva
-nyugtatá szemeit bátyján.
-
-– Terveit a királynak kihallgatom béketűréssel – felelt végre az öreg
-hős – s ám legyen! mérjük azokat az enyémekhez, győzzön a jobb.
-
-– Szólj te előbb! – mond Mátyás a legszívesb hangon, egy karszékre
-mutatva – idősbet illeti az elsőség, s belső szobáimban az én jó, hű
-öreg bátyám ellenében nem vagyok király!
-
-Szilágyi helyet foglalt; midőn látta, hogy öcscse állva támaszkodik
-háttal egy fényes márványasztalhoz, melyet két sphynx tartott, fel akart
-emelkedni; de Mátyás tréfásan nyomta őt vissza ülésébe.
-
-– Öcsém! – így kezdé az öreg – te egy fontos első lépést hibáztál el.
-
-A király kissé elpirult.
-
-– Igen! – ismétlé az agg folytatva – ezt nem a kormányzó mondja a
-királynak, hanem bátyja öcscsének. A Podjebrád beteges leánya nem
-királyi öcsémhez illő nő; nem, mert a hon érdekei hasznosb
-összeköttetéseket tesznek szükségessé, mint egy magában összedúlt nép
-kormányzójának leányával képzelhetők.
-
-Mátyás szólani akart.
-
-– Hallgasson a király végig, s czáfoljon meg, – folytatá a beszélő. – Az
-ifjú jegyes nem egészséges, s aligha az leend valaha. Az országnak
-örökös kell. Ha nem a régi fejedelmi családok egyikéből választál nőt
-magadnak: a hon magas urai méltán várhatták, hogy hölgyeik egyikét emeld
-magadig, bár ezt is, mint igaz barátod nem javaltam volna.
-
-Mátyás hevülni kezdett, de magába fojtá hevességét. – Mondd nekem –
-felelt lehető nyugodtsággal – illő-e oly bölcs férfiúnak, mint te bátya,
-ily fontos órában, midőn a hon szükségeiről s követeléseiről kellene
-szólani – multakat említni, melyek változhatlanok? nem volt-e, a mit
-tettem, akkor, midőn történt, illő, hálámból, kétes jövendőből fejthető,
-s nem hitte azt akkor mindenki úgy, mint én? nem adád magad
-jóváhagyásodat Straznicznál?
-
-– De a következés megmutatta, öcsém, hogy nem jól számítottunk: bár én
-csak a megtörténtet nem akarám oly fontos órában megváltoztatni. Felelj,
-de nyugodt lélekkel s felindulás nélkül: nem világlik-e előtted, hová
-akarlak vezetni? nem ütközik elméd önkénytelen össze azon eszmével,
-melyet ama tettnek emlékezete idéz föl? nem bizonyítványa-e annak, hogy
-jövendőnk kétes, előre nem gyanítható; hogy csalódnunk mind jövőnk
-sejdítésében, mind számításainkban lehet; hogy ifjúnak ez nem szégyen, s
-csalódásaiért e szép, irigyletes szakát az életnek csak sárepés,
-élettapasztalás nélküli ember kárhoztathatja. Lásd! minő igaz ez: oly
-való, hogy hosszabb élet s tapasztalás biztosb tapintatot adnak, s nemét
-a multról levont jóslói tehetségnek. A fiatalnak több szelleme, esze,
-talán hirtelenebb átlátása lehet: de tapasztalása s életbölcsesége
-sohasem annyi, mint az aggnak; s most ott vagyunk, hová vinni akartalak.
-– Öreg legény áll előtted, ifjú! – Ujlaki, Gara irigyeid, s a mi
-legveszélyesb, vágytársaid. Az ország pártokra van téve; hivatalaid
-legfényesb kettejét leghatalmasb s cselszövényesb elleneid bírják. Ezt
-szükséges, ezt meg kell változtatni!
-
-– Hogyan? – kiált fel Mátyás – a te tanácsod ez? ki a Rákoson a multak
-feledését igérted, ki nevemben megesküdtél választásom után: hogy mint
-béke-nemtő, nem mint boszuló térek honomba vissza; te végre, ki
-elhallgattad, némán helybenhagytad e férfiaknak hivatalaikban
-megerősítését? – Egy önmeghazudtolás legyen első lépésem? – Melyik
-lelkes király tette ezt valaha?! Magam adjak-e okot, ürügyet
-vágytársaimnak, bennem azon magas hivatásnak reményeit hiánylani látni,
-melyre úgyis hiúságuk érdemetlennek hisz? – Szólj bátyám! lehet-e,
-szabad-e tanácsodat követnem?
-
-Szilágyi indulatba kezde jőni. – Nem akarod? – vág az ifjú szavába. –
-Jó! lásd magad következéseit éretlenségednek; – de ha a fergeteg fölcsap
-körüled; ha majd fűhez, ághoz kapsz, engem ne vádolj! – Helytelennek
-látod te, a mit ősz bátyád javal, miként egykor helyesnek házasságodat.
-Bármiként tagadja nemeslelkűséged, te megbántad azt; mert – tevé
-szelídebb hangon hozzá – te Katalint nem szereted, s a mi keserűbb, nem
-becsülheted. Ki ő? légy őszinte! lanyha, élet s él nélküli lény, egy
-bogáncsszál a büszke czéder mellett. – Lehet, ismétlem: hogy te most
-okaim helyességén kétkedel; de ím jósló lélekkel mondom: Gara, Ujlaki s
-még egy, kit magam se merek nyiltan megnevezni most, el fognak árulni,
-Istenemre! el: s kérdés, ha az országnak ily iszonyú állásában nem
-sikerülend-e átkos merényök?
-
-– Ám tegyék! – mond a király fönséggel – az uralkodók élete Isten
-kezében van, s higyj nekem, én nem tartok semmitől. Emelje az árulás
-sárkányfejét: ébren, s emberére talál! – Szelídség az első lépés; ha ők
-azt nem értik, nem érdemlik; ha hála helyett bosszú lobog kebleikben:
-hiszem az Istent! – folytatá, hívőn emelve égnek szemeit – az örök
-gondviselés keze utóléri őket, s megaláztatnak.
-
-– Még egyet öcsém, – mond kimért hidegséggel Szilágyi. – Nem vagyok én a
-multnak feledése – nem engesztelés – s a szelídség ellen; de a mire
-figyelmeztetlek, nem mult az: jelen van, szemed előtt történik, s
-megbocsáss ezen öreg vasfőnek, mely a dolgot maga nevén nevezi, csak
-vak, a ki nem látja.
-
-– Bizonyítványokat, bátyám! – szól a király élénkebben.
-
-– Nem fognak késni. De térjünk a többire: a török háborog; Fridrik
-kezében a korona. A széleken Giskra zsibong; szabad zsákmányosai,
-Komoróczi s Walgatha Pest körfaláig portyáznak; Ábrahám egy tehetős
-zsidó, kinél anyád számára rendelt s részint kifizetett ékszerek voltak
-s bársony-, arany- s ezüstszövetek, királyi öltözetekre számodra,
-eltűnt. A napokban Székes-Fehérvárról egy levél érkezett hozzám, melyben
-írják, hogy az öreg kalmárnak raktárát tulajdon írása következésében,
-két idegen akarta elfoglalni, s midőn a sáfár kétkedett, erőszakhoz
-nyúltak a rablók. Bessenyődi, a város bírája, el akarta őket fogatni, de
-poroszlói elkéstek. Nankelreuther elrablott nejeért dühöng; Pongrácz, az
-Ercseik, Gyerők, Salamonok, Podmaniczkiak s a többek, rablóváraikban
-nevetik a törvényt; a békés vándor e rendetlen országban nem biztosabb,
-mint az arab pusztákon. A rablók, portyázók, szabad zsákmányosak
-szemtelensége vérszemre kapott, s mintha a pokol minden ördögét
-fölkergette volna odúiból: zaj, gyujtogatás, pártdüh rombolnak
-közöttünk. Ujlaki fosztja a székelyeket s a szászokat zaklatja
-Erdélyben, számos népet tart fegyverben; Gara követeket küld éjjel
-Budáról szemünk előtt s közeledben az idegen fejedelmekhez. Így állanak
-a dolgok, uram király!
-
-Mátyás a beszéd folyamát feszült figyelemmel követte, s miként a tárgyak
-változtak: úgy az ifjú arczán nemes fellobbanás, megvetés, gúny s
-nyugodt erő kifejezései tűntek rendre elő.
-
-– Te elnémultál? – szólt felsőségi szellemmel a kormányzó. – Elhiszem
-azt! – Ily óriási zavarban nem könnyű a napnak lenni, mely a romboló
-elemeken keresztül szórja választó sugárait. – Isten kell itt,
-mennyköveivel!
-
-– Kihallgattalak, – felelt a király. – Bátyám! s miként élénk s tudtomra
-nem mindenben túlságos képét gördítéd le elmém előtt azon darabolt
-néptömegnek, melyet ti nemzetnek neveztek: úgy ismertem én azt.
-Szavaidban túlságos, a mit Ujlakiról, Garáról mondasz, s jóslataid; de
-legyen elég erről. – Most szólj, mit kell itt tenni? A bajt leírni
-könnyű, gyermek tudja ezt. – Szavakban árad a panasz, tettbe szorul a
-segítség.
-
-– Nyiltan tehát, öcsém! – mond Szilágyi fölkelve. – A törökkel békét
-kell kötni, habár áldozatba kerül is; Giskrával egyezségre lépni, s
-Fridrikhez követeket küldeni a koronáért. Ha Garát, Ujlakit büntetni nem
-akarod, jó, – nincs ellenemre; de szorosan ügyeltess rájok. Ez az első,
-mit tenni szükség. – Pihenő idő lesz ez, erőt, pénzt gyűjteni, s azután
-lehet legelőbb is a rablóvárakat lerontani: miként arról a Rákoson
-törvény hozatott.
-
-– Istenemre! – kiált fel Mátyás – vagy nekem vaknak kell lennem, miként
-mondád, öreg; vagy a dolgoknak nem úgy állaniok, miként leírtad: meg nem
-foghatlak! Békét kötni a törökkel? ezt javalod te? a tapasztalt öreg,
-kinek most is ozmán vértől füstölög kardja; ki a pogány szavainak, sőt
-esküinek értékét ismered! – békét Amuráttal? ki éhen sovárg bosszúra; s
-kit békekérés még elbizottabbá s vakmerőbbé tenne; egyezkedni Giskrával,
-s a neve alatt rablózsiványokkal? – Én tegyem erre az első lépést? egy
-idegennel, kit Erzsébet királyné hozott az országba védelmére, s ki,
-mint a ledér növény, honunk királyi fájának sudarára kígyózva,
-tolvajként űzeti aljas fosztogatásait! – egy szabad zsákmányossal én, a
-király? – rabló csordával a nemzet? – Láncz és ostor a semmirekellőknek,
-nem békeajánlás!! Nem tudod-e, mit bír kivívni egy nagy nemzet, mikor
-szent hűségben a hon javáért kezet fog királyával, ki boldogságaért él,
-s kinek minden csepp vére az övé? – Nem vagytok-e többé magyarok, hogy
-haramiákkal fogjatok kezet? ti! kik előtt a kelet holdja reszketett! –
-Követség a fösvény Fridrikhez? – hm! sikertelen az, ha én őt ismerem; az
-égre pedig, bátyám! én szívébe tekintettem, s alaktalan láttam őt
-látcsövei s pénzes málhái között; de legyen ez az első lépés, illő s
-helyes megtenni: ebben egyetértek veled. Menjen Nagy Simon oda: őt
-ismeri Fridrik, s alkudozzék; s habár félek, hogy Brennusként a villogó
-kardot kell a mérlegbe vetnem, – de menjen!
-
-– S a török, és Giskra!? – kiált fel indulatosan Szilágyi.
-
-– Halld, öreg, meggyőződésemet, s azt a mit én hiszek teendőnek: mert
-nem bábnak – királynak tettetek! s az leszek, minő igazán forró
-keblemben hordom a hon javát! az leszek a szó teljes értelmében! vagy
-lelépek a trónról inkább, mint hogy azt tegyem, mit eszem s
-meggyőződésem kárhoztatnak. – Javallatod a rom magvát hordja méhében.
-Bátyám! minden attól függ most, erőt mutatni. – Rozgonyi Sebestyén
-seregével induljon Vadna vára felé: ott van Komoróczi s Walgatha,
-Giskrának legerősb vezérei, de kikben a Giskra hős lelke s vad hűsége
-nem él; rombolja fészkeiket szét s menjen tovább, várról várra, míg
-tiszta lesz az ország. Legyen szigorú, mint Giskra; de igazságosabb;
-büntessen, de ne kegyetlenkedjék.[42] – Te pedig, öreg, a békelevél
-helyett kösd hős kebledre harczlátta vértedet! borítsd a tisztes ősz főt
-a fényes sisakkal, vond ama nemes fegyvert elő oldaladról, mely oly
-sokszor látta futni a hon ellenségeit! ma még összegyűjtöm a tanácsot:
-holnap indulhatsz! első leveledben a győzedelem hírét veszem! – A
-törökre, vén oroszlán! – ismerem én embereimet; jobb kézbe nem adhatom a
-vezérséget; eredj! – köztetek leszek! itt és ott, és mindenütt, miként
-illő a királyhoz. – Isten veled!
-
-Annyi fönség volt az ifjú Mátyásban, mikor ezt mondá, hogy Szilágyi
-önkénytelen földre sülyeszté tekintetét. Parancs volt ez, meg nem
-szokott az öreg nyakas kormányzótól; de királyi parancs, milyennek lenni
-kell, mely ellenmondást nem ismer: mert a meggyőződés világa árad
-belőle.[43]
-
-Mátyás egyedül maradt szobájában; minden aggály megszűnt; a királyi
-gondok terhét e nagy, e nemes elhatározás tova űzte. – Istenem!
-sóhajtott fel lelke mélyéből – te adtad a kormányt nekem, engedd, hogy
-azt nemzetem javára s dicsőségére bírjam, vagy vedd el tőlem s tedd
-érdemesb kezekbe!
-
-Néhány perczig némán tekintett maga elébe; végre felkiáltott: – Látnom
-kell őt! – s csengetett.
-
-Zokoli Mihályt hivatá, ki nemsokára belépett.
-
-– Tudsz-e újságot, barátom Mihály? – mond Mátyás, elébe lépve vidáman.
-
-– Felségedtől várom azt!
-
-[Illustration: – A törökre, vén oroszlán!]
-
-– Rozgonyi indul a cseh rablók ellen; Szilágyi a törökre; válaszsz!
-
-– Uram király! – felelt Zokoli – én parancsára várok s mindenütt kész
-vagyok vívni felségedért.
-
-– Rozgonyihoz mégy! holnap reggel a levelet te viszed el neki.
-
-Zokoli meghajtotta magát, s arczán öröm lobogott.
-
-– Neked nagy káraid vannak, – folytatá a király részvéttel – szólj,
-segíthetek-e?
-
-– Váraim ki vannak rabolva, – felelt a szép ifjú hős – uram király!
-kincseim a zsiványok kezében; birtokom kormos falakból áll s vetetlen
-ugarból, melyet a cseh lovak patkói gázoltak el; – de kardom megvan! s
-királyom nem szégyeníti meg ajándékkal azt, kinek pályát nyitott érdemre
-s dicsőségre.
-
-Mátyás még az nap délután tanácsot tartott. Helyes fogalma, velős ékesen
-szólása s azon lelki erő, mely arczáról sugárzott, szint azon hatást
-tevék a tanácsra, melyet Szilágyira. Élénk lelkesedéssel fogadtatott el
-a király terve.
-
-
-
-
-A SZABADÍTÓ.
-
-  Az én babám durczás leány.
-  A legénynek csak fittyet hány,
-  Be haragszik, ha azt mondom:
-  Addsza csókot szép galambom!
-
-_Kisfaludy Károly._
-
-Míg Mátyás Strazniczról Budára sietett, s később parancsára Rozgonyi
-Sebestyén s Zokoli hirtelen előkészületeket tőnek a felsőmagyarországi
-rablóvárak vívására: addig a csinos Nankelreutherné több oly helyzetbe
-jöve, melyeket egészen el nem hallgathatunk. Ott hagyók őt el, hol
-fürdőjéből kiszállván, kárpitos ágyában keresett a nap hosszú unalmai s
-küzdései után nyugalmat. Lelkületéből egészen sajátságos lénynek
-gyanítható: hogy azt sok másoknál, előbb is találta fel. Nemével a
-diadalérzetnek tekintett szobájában körül, néha-néha emelvén föl fejét a
-mesélő szolgálóra, ki elvégezvén beszélyét, parancsra várt.
-
-– Elmehetsz! – mond Nankelreutherné – de itt a szomszédszobában fogsz
-hálni.
-
-A szolgáló hátra vonult a nélkül, hogy tisztában lenne az iránt:
-kezdje-e szeretni e nőt, ki parancsoló szeszélye mellett igen
-kibékülhetőnek látszott s bírt azon felsőséggel, mely minden
-kellemetlensége mellett is, önkénytelen alárendeltetést és függést idéz
-elő.
-
-Az éj csendesen mult el, s Ilka kipihenvén magát, pirosan mint az ifjú
-rózsa, s vidáman, mint a tavaszi pacsirta, ébredt föl, s szolgálóját
-szólítá be, s öltözni kezdett. Szép aczéltükör előtt foglalt helyet, s
-hosszú, tömött haját, mely vállát, hátát borította el, s majd bokáig
-hullámzott selyemgyűrűkben, kezdé fésültetni. A leány műértőleg folytatá
-munkáját.
-
-– Mondd nekem, leányom! – így kezdé a nő – miként tudsz e rablófészekben
-mulatni, e közt a sok borzas férfiú közt?
-
-– A kénytelenség oka, asszonyom! – felelt a kérdett. – De csendesen
-szóljunk, mert itt a falakon át rések vannak, s ha akarja valaki: egy
-szavunk sem vész el.
-
-– Hallgatóznak is itt?! – kiált fel Nankelreutherné, hirtelen
-hátrafordítva fejét s figyelemmel körüljártatva a szobában tekintetét –
-annál jobb: hadd hallják, a mit mondok. Ne ránczigáld úgy azt a fésűt! –
-felét kitéped a hajamnak!
-
-– Nem láttam soha oly selyemlágy és sűrű hajat, – mentegeté magát a
-leány, – valóságos csuda az; ötnek elég volna!
-
-– Ugy-e? de azért kimélve bánj vele: mert ily mostoha kezek között úgy
-megritkul, hogy konty sem telik belőle. De mondd, miféle ember ez a
-Komoróczi? mi ő itt! úr, vagy a Giskra szolgája, parancsnok vagy hóhér,
-vitéz vagy tolvaj? s mit akar velem? Ti cselédek örökké jobban tudtok
-mindent a háznál: felelj nekem nyiltan, meg nem bánod!
-
-– Asszonyom! – szólt a leány, kin igen feltünő volt a remegés – én nem
-tudok semmi bizonyost. Még mikor e várba nem hurczoltak, hallottam, hogy
-Komoróczi egyik hatalmas czimborája Giskrának, hogy vérengző, kegyetlen,
-s csak úgy kedvez valaki éltének, ha váltságot vár, vagy – – –
-
-– No s mit vagy – – –? – Nankelreutherné haragosan fordult vissza a
-szólóra, ki épen akkor keríté gyönyörű hajzatát fején össze.
-
-– Én csak azt mondom, a mit hallottam. Kegyed nem fog rám megneheztelni.
-
-– Ne rágd a szót annyit, mondd ki, a mit akarsz, úgy sem fog semmi okos
-kisülni beszédedből.
-
-– Azt mondják, hogy épen oly szelid s becsülettudó, a milyen vad és
-goromba máskor, ha valakibe – – –
-
-– Ej, mondd ki már ha valakibe szerelmes, úgy-e?
-
-– Úgy van, asszonyom!
-
-– Ezen kár volt oly soká tünődnöd. Most értem: nálam mindakettőre számít
-ő kelme: de aligha meg nem csalódik. Férjem gazdag, roppant kincscsel
-bír, de pénzét kiméli, bár engemet imád; azt hiszem, előbb elkövet
-mindent fegyverrel kiszabadításomra, míg szekrényét felnyitja.
-
-– Hát tudja, hogy kegyed itt van?
-
-– Ostoba kérdés! Hiszen ha Komoróczi váltságra számít, tudtára kell adni
-férjemnek, hogy birtokában – vagy mit mondok! – hatalmában vagyok.
-
-– Hm; – jegyzé meg a szolgáló, egy szép vállat rázván meg, melyet a
-szobában levő egyik szekrényből vett ki – nem úgy szoktak itt a dologgal
-bánni, asszonyom! ki vannak ezen emberek tanulva, s nem koczkáztatnak
-semmit.
-
-Nankelreutherné, miután hófehér szoknyát szorított derekához, a vállra
-tekintett, s azonnal kezébe vette, nagy kedvteléssel legeltetvén szemeit
-rajta. Sárga metszett bársony volt ez, s kapcsai aranyból.
-
-– Nem hinné az ember, – mond nevetve – hogy e zsiványfészekben ily váll
-találkozzék; vajjon kiről vonta ezt le a derék vár ura?
-
-– Ujdon új.
-
-– Igaz, de nincs elég mélyen kivágva; add az enyimet ide!
-
-– Próbáljuk meg, asszonyom, most így viselik, Garáné a nádorné kezdte a
-divatot, s Budán mind így öltözködnek az asszonyok.
-
-– Te akarsz engem arra tanítni, mi a divatszerinti; tavaly viselték így
-igen, de nem az idén; azonban teljék kedved, úgy sincs egyéb dolgom;
-háromszor is felöltözködhetem egy nap.
-
-Ezzel fölvevé a szép vállat, s szokott zsémbbel feddegeté a fűzőt
-szorító leányt; néha-néha a tükörbe pillantott, két kezével simítva fel
-homlokán haját, s szoknyája redőit egyengetvén.
-
-– Hallod-e? – mond körülfordulva a tükör előtt, – e váll jobban áll,
-mint gondoltam; megtartom, s a régit neked ajándékozom; ha
-kiszabadulhatok e fészekből elkérlek, vagy megveszlek Komoróczitól;
-meglehetősen tudsz a hajjal bánni, jól fűzesz s öltöztetsz s ha
-néhányszor a körmödre verek, nem utolsó szobaleány válhatik belőled.
-
-A leány megcsókolta Nankelreutherné kezét s örömmel tekintett a nekie
-ajándékozott vállra.
-
-– Térjünk az előbbi tárgyra – folytatá a szép nő, karpereczeit kapcsolva
-össze. – Rakj itt el holmit s mondd, miként szoktak itt az emberrel
-bánni? – Hogy ravasz rókák ezen zsákmányosak, azt első pillanatra
-beláttam.
-
-– Asszonyom! – felel a leány körültekintve, majdnem suttogó hangon. – Én
-csak annyit tudok, mennyit elejtett szavakból fűzhettem össze, s azt
-elmondhatom: Komoróczinak atyja mint közvitéz szolgált egykor, később
-néhány telekkel ajándékozta meg Bicskén Erzsébet királyné; idővel híres
-pártvezérré vált, s Cilly grófnak kedves embere volt; zsákmány s
-rablások által meggazdagodott; vagyona fiára Péterre szállott, kinek
-most nagy hatalma van, s Giskrának vezérei közt majdnem első. Czimborái
-Walgatha, Axamith, Uderszki s második. – Azt állitják, hogy Giskra nem
-mindent tud, a mit vezérei elkövetnek; sőt hogy tetteikért, ha néha
-fülébe mennek, keményen szokja őket feddeni. Komoróczit azonban kiméli:
-mert nagy befolyása levén e vad csoportok kedélyére, szüksége van rá: de
-emberünk tud is vele bánni. A mint mondják, többnyire minden vád alól
-kivágja magát, s mindig nyer kegyében elszánt vitézsége, gyorsasága
-által. Giskra talán néha mégis rövidebbre vonná a gyeplőt, de a hatalmas
-rablólovagot nem oly könnyű nélkülözni. Igy történik, hogy előtte semmi
-sem szent. Ha valahol gazdag kereskedőt tud, kincsét kézhez keríti; ha
-oly személyt tehet rabbá, kitől nagy váltságot remél, az ilyen el nem
-kerüli sorsát, s jaj neki, ha rokonai fösvénykednek; az első kikerülő
-feleletre részökről, Komoróczi ördögi hidegséggel parancsol halált a
-szerencsétlenre, s fejét szokta rokonainak kapujára szegeztetni.
-
-– Irtózatos! – kiált fel Nankelreutherné – mi sors vár itt rám!
-
-– Ej! – jegyzé meg a beszélő – kegyed mitsem tarthat tőle; különös
-sajátsága van: nők iránt sokkal engedékenyebb; s kegyedbe szerelmes, a
-mint ezt könnyen észre lehet venni; ő egészen ellenkező alakban tünik
-fel, ha viszonszerelmet vár, s ezt szokta várni.
-
-– S ha csalódik? – vág közbe kevélyen Ilka.
-
-– Arra példát nem tudok, nem is régen vagyok itt; de annyit hallottam,
-hogy a nőnem gyilkától ment, – bár a fogságot, ha örökös is, s az
-erőszakot nem tartja a vezér büntetésnek.
-
-– S nem volt-e, ki a nyomorultnak szívébe merte volna a tőrt ütni? –
-mond Ilka hevülve – mikor nyerni semmit, veszteni mindent lehet!
-
-– Ki tenné azt? – Ő tartja féken a rablócsoportot, s épen az ő
-kegyetlensége oka, hogy itt, e bűnök fészkében, külsőleg neme a lovagi
-szellemnek tünik fel. Veszszen ő, úgy ki vagyunk a legirtózatosabb
-erőszaknak téve.
-
-– Igazad van – felel Nankelreutherné – de épen, mivel ily alávalóval van
-dolgom, Istenemre! túljárok eszén! Ha szerelmes lenni képes ily hiéna,
-dühödtté teszem szerelmében; lábaimnál akarom őt látni; a port csókolja
-a nyomorult saruim alatt, s várjon tőlem parancsot, mint a gonosz lélek,
-kit a varázsidézet tesz szolgává! – de ki vagy te? – nem cseléd-ész és
-átlátás hangzik szavaidból, légy nyilt irántam!
-
-– Asszonyom! tehetős fehérvári polgárnak leánya vagyok, s két év óta rab
-e nép közt, bár nem mindig e várban. Rab a szó teljes értelmében; mert
-félelem s ifjú gondatlanság mindent áldoztattak velem. Kegyed meg fog
-engem vetni!
-
-A szép nő elfordult nemével az undorodásnak.
-
-– Hallgass! – mond – hölgy vagy s bűnöd csak az, hogy élsz; ha nem
-vétkes – halott volnál; mert a mit e zsivány sajátságáról szóltál, mese.
-Én szánlak, de nem kárhoztatlak kegyetlen büszkeséggel; a lelket nem
-tudjuk magunknak, s megtérni sohasem késő.
-
-– Késő! – kiált fel a leány, s szemeiből könyűk gördültek ki.
-
-Ilka részvevő tekintetet vetett a könyezőre.
-
-– Még nem mondád meg, mi vár itt rám.
-
-– Ha rokonai vannak kegyednek, azok megtudandják, hogy rab, ha ez
-Komoróczi tervében van, kegyednek vagyonát többre veszi szép
-személyénél: a mi – bántás nélkül legyen mondva – nem első lenne ezen,
-bár újdon falak közt; de hol raboskodik kegyed? azt nem fogják soha
-megtudni. A váltság letételére hely tüzetik ki; s ha a kiszabott órára
-nincs ott, akkor kegyedre fogság vár; sőt több.
-
-– Több? – kiált fel önkénytelen összerázkódva Nankelreutherné.
-
-– Minden – fejezé be sötéten a polgárleány.
-
-– Isten! Isten! te tűröd ezt? a te boszuló kezed nincs emelve, villámaid
-nyugosznak s haragod viharja nem söpri el őket a föld színéről?!
-
-E pillanatban kopogás hallatszott a végső ajtónál.
-
-– Ki az? – kiált fel a nő borzadva.
-
-– Én vagyok, asszonyom! – felel egy ismeretes hang.
-
-– Én, minden szolga lehet! – kiált Nankelreutherné – mondd nevedet!
-
-– Komoróczi – volt a felelet.
-
-– Nem lehet! – viszonzá Ilka majdnem parancsoló hangon – ily jókori
-látogatást férfi fogadhat, nő nem. – Béketűrés, vitéz úr! néhány percz
-múlva készen vagyok, akkor szabad a bejövetel.
-
-Komoróczi toppantott lábával az ajtó előtt; de úgy tetszett neki, hogy
-Nankelreuthernének e sajátságos önbizodalmában, melynek következésében
-magát egészen, mint a vár asszonyát tekinti, valami új és érdekes van;
-sőt neme a becsülésnek iránta, mivel őt nem mint vérengző rablót
-tekinti, hanem mint derék lovagot, kitől kiméletet s hódolást követel,
-félelem nélkül remél. De legtöbb kiméletet mindenesetre az idézett föl a
-kényúrban, hogy szeretett, már a mennyire ezen érzés kifejlődhetett vad,
-de szenvedélyes kedélyében.
-
-Nankelreutherné, úgy látszik, egészen eltalálta a rabló lelkületének
-kulcsát, s azon tapintatban bízva, mely annyira sajátja a nőnemnek, nem
-hagyá magát kizavartatni szokott módjából; mindig arra térvén vissza
-elméjében: itt mindent veszthetek, semmit sem nyerhetek; így is úgy is
-egyre megy a dolog; tehát miért vessem el magamat, gazemberrel van
-ügyem, itt csak fortély és ámítás segíthetnek.
-
-Néhány percz múlva elvégezte öltözködését.
-
-– Nyisd meg az ajtót, leányom! – mond a szolgálónak kényelmesen leülve a
-kandalló közelében, egy karos székbe.
-
-Komoróczi lépett be könnyű veres házi öltözetben, mely térdig érő s
-csehszabású volt hasított ujjakkal.
-
-– Kegyed soká nyugodott, – mond elég vidáman, – de a nyugalom üdvös
-volt: az ég hajnalát költözteté szép arczára.
-
-– Udvariasan! – felel nevetve Ilka – jó reggelt! – ha tetszik, együtt
-reggelizhetünk.
-
-– Hogyan van kedves vendégem szállásával megelégedve?
-
-– Mind a gazdával, mind a szállással eddig igen jól, – felelt a kérdett,
-bájos tekintetet vetve a rablóra – s ha ez mindig így tart, örömmel
-kérendek bocsánatot azért, mi talán tegnapi szavaimban sértő volt.
-
-– Kegyednek szavai sértők csak akkor lehetnek, ha huzamosb ideig itt
-lakván, kelne ki a vár ura ellen, ki kedvesb kötelességet nem ismer,
-mint szép hölgyével a lakást megkedveltetni. – Átmehetünk a vár másik
-szárnyába, hol a reggeli kész s víg zene vár reánk.
-
-– A hogy tetszik, – szól Ilka nyájasan.
-
-E párbeszédből gyaníthatjuk, hogy Nankelreutherné egészen más modort
-vett föl, s női tapintatának sugallásaként, meg akarta az oroszlánt
-szelidítni, hogy annál könnyebben bánhasson vele.
-
-Komoróczi ellenben, bár fondor s cselszövénynyel teljes, kevésbbé
-ismerte még a nőnemet, mint hogy némileg ne érezte volna örömét egy
-diadalnak e csinos nő felett, mely egészen különbözött eddigi szerelmes
-kalandjainak eredményétől. Ő, ki örökös járása-kelése közben csak órákat
-áldozhata szerelemnek, többnyire oly hölgyekkel találkozott, kik neki az
-egész nemről nem a legjobb eszmét adák, s kik könnyelműségből s
-félelemből szolgai engedékenységet mutattak iránta, s így a diadalnak
-főfűszere hibázott. – Nankelreutherné őt, mint lovagi udvarlót
-látszatván tekinteni, e mellett egész fönségét megtartá, s kevélysége,
-mely mindenkit a várban tiszteletes távolban tartott tőle, jól esett
-Komoróczinak, s némileg saját jellemével volt összhangzásban.
-
-Igy telt el több nap, Komoróczi mindig a szerelem tárgyát hozta elő, s
-néha közel volt béketűrését elveszteni, s erőszakhoz nyulni. Ilka
-ellenben szokatlan nyájassággal s könyűkkel fegyverkezteté őt le. Az
-ébredő szerelmet a csinos nő oly természetileg tudá játszani, hogy végre
-a komoly rablónak szívében egy eddig ismeretlen húr rezzent meg, s mivel
-a nőnek szokatlan s majdnem férfias bátorságában sok hasonlót talált
-önlelkével: néha állandó viszonyról, nősülésről kezde gondolkozni.
-
-– Teringettét! – kiáltott fel magában – ezt az Ilkát a sors egészen
-nekem képezte. Ez, ha távol leszek váramtól, jobban feltartja itt a
-rendet, mint én. Egyébiránt, szeret, ez tagadhatatlan.
-
-Nankelreutherné látván végre Komoróczit azon a ponton, a hová őt rég
-vágyott hozni, halkal házassági ajánlataira is felelt.
-
-– Ha kegyed – mond néha – óhajtja, hogy neje legyek, azt kivánom, hogy
-becsüljön s oka legyen bennem bízni: tehetné-e ezt, s lehetnék-e én
-magam a legvitézebb férfiúhoz érdemes, ha könnyelműségemmel tisztelet
-helyett méltó megvetést idéznék elő? s nem szégyenlené kegyed maga, ha
-ezen ördög czimborái e várfészekben rólam azt hinnék, hogy én sem vagyok
-jobb a többinél!
-
-– Az ördögöt ne említsd! – mond Komoróczi hátratekintve – sokszor
-megjelenik az, ha emlegetik, s én, a mi e világon van bár mi, nem
-rettegem; de a lelkekkel s ördögökkel nincs közöm. – Szólj, Ilkám!
-akarsz-e enyém lenni?
-
-– Igen, egy feltét alatt: ha mindenre – mi itt a földön, felettünk s
-alattunk szent, vagy rettegett kegyed előtt – esküszik nekem, hogy
-férjemnek soha semmi bántódása nem lesz. Ezzel magamnak tartozom: mert
-ha van, a mitől kegyed retteg, vad férfiú! bennem is van, a mi félelmet
-idéz elő; nyugalmamat örökre aláásná, és szerelmemnek nem hagyna örülni,
-miként akarnám, ha férjem sorsán kellene aggódnom.
-
-Komoróczi átölelte a beszélőt, ki igyekezett karjai közül kifejtőzni.
-
-– Még egyet kell mondanom, – folytatá Ilka. – Ha ezen eskü megtörtént,
-férjemtől egy irást várok, melyben rólam egészen lemond.
-
-– Hogyan! – mond rábámulva Komoróczi – s fogja ő azt jó szerével tenni?
-
-– Az a kegyed dolga; de bántódása ne legyen, esküdjék.
-
-A rabló gondolkozott, s végre kezet adott.
-
-– Ez nem elég! – mond Nankelreutherné, egy mélyebb tekintetet vetvén a
-babonás férfiú lelkébe. Elmondatá az esküt vele, melyben Komoróczi magát
-az ördögnek s minden vándorlelkeknek ajánlja: az ég villámait szólítja
-fel boszúra maga ellen, ha Nankelreuther Nabuchodonozor lovagnak általa
-bármikor a legkisebb bántódása lenne életében és szabadságában. – A mi a
-lovag lemondását illeti, – jegyzé meg Ilka, – arra kegyedet nem szükség
-megesketnem: azt mint szerelmének s csatlakozásának bizonyítványát eskü
-nélkül elvárom.
-
-Komoróczinak szenvedélye naponkint nőtt; s egyrészt ez, másrészt a
-babonás férfiúnak esküje fejti meg, hogy Nankelreutherné halkal oly
-úrnője lőn Komoróczinak, mint a derék Nabuchodonozornak. A várban
-egészen magához keríté a kormányt; nagy rend és tisztaság uralkodott
-benne, a cselédek rettegték és szerették őt egyszerre: mert valamint a
-legkisebb hibát sem tűrte el, s többnyire önkezecskéivel szerzett
-magának a legnagyobb kitöréssel, de hirtelen ellobbanó indulatossággal
-elégtételt, úgy minden kis szolgálatot meg tudott jutalmazni.
-
-Őt a várban senki sem érté, s a legtöbben ragaszkodását Komoróczihoz
-valónak hitték. Megtörtént, hogy a vezér, ki darab idő óta szokszor
-szótlan s gondolkodó volt, napokra távozott el Vadnáról; ilyenkor, bár
-Nankelreuthernéban szerfölött bízni látszatott, titkon, mégis a
-legszorosb rendeléseket tevé, úgy, hogy a nőnek semmi módon sem lehete a
-várból szabadulni; de ő ezt fel sem vevé, sőt midőn mások ezen örökös
-bezárást emlegették: nevetve feddé meg őket, azt állítván, hogy sokkal
-jobb itt a szép lanyha termekben, mint künn a sziklabérczek zúza és
-fagya közt sétálgatni. A vár parancsnokát maga felszólította a
-legszigorúbb rendtartásra.
-
-Mindezek alkalmasok valának Komoróczi vigyázatát elaltatni; de Ilkának
-igen ravasz rókával volt dolga, ki önmagáról hozván itéletet másokra:
-annyival kevésbbé akará egykori nejének egész szabadságát visszaadni,
-mennyivel inkább tartá ez őt igérete teljesítéseig bizonyos távolban
-magától.
-
-Történt egy napon, hogy Komoróczi kedvetlen híreket hallván, lóra ült s
-néhányak kiséretében eltávozott. E hírnek minőségét könnyen
-gyaníthatjuk: Rozgonyi Sebestyénnek közelítése esett értésére, bár
-határozását mozdulatának senki bizonyosan nem tudta, az ifjú király,
-szokott előlátásával, legszorosabb titoktartást tevén mind Zokolinak,
-mind általa Rozgonyi Sebestyénnek kötelességévé.
-
-Ilka e közben azon folytonos óvakodást, melyet egyenlőre, mint láttuk,
-példás béketűréssel szívelt el, vagy jobban mondva, észre sem látszaték
-venni, unni kezdette, de sem unalmát, sem terveit nem közlötte senkivel.
-Ő csak magában bízott, s azon szobaleány, kit némileg megkedvelt, s ki
-nagyon ragaszkodott új asszonyához, sem gyaníthata semmit érzéseiből;
-sőt Nankelreutherné épen e kedves cselédjével igyekezett elhitetni,
-mikép jelen állapotjában jónak véli inkább úrnő, mint rabnő lenni, s
-hogy sorsával ki kezd békülni.
-
-A nap csendesen eltelt. Ilka este felé félre tette munkáját, mert egy
-gyönyörű bársony nyeregtakaró hímzésével foglalatoskodott; az estebédnél
-szótlanabb volt szokottnál, s hálószobájába jobbkor vonult.
-
-A leány a mellékszobában volt. Nankelreutherné, bezárván gondosan az
-ajtókat, lefeküdt, s mint mindig, úgy most is nemsokára elaludt.
-
-Mintegy három órát pihenhetett, midőn egyszerre fölébred, s egy szép
-fiatal lovagot lát ágya előtt állani. Az éji lámpa halkal pislogott egy
-szegletben, s világa a lovag képét árnyékolván, vonásait ki nem vehette.
-Azonban a kéretlen látogatónak nyájas arcza s szelid hizelgő tekintete
-egyáltalában nem gyaníttatott gyilkos szándékra, sőt a nő ébredése,
-miként sejdíté, egy forró csóknak következése volt. Gyorsan emelkedett
-föl fekvő helyzetéből, s félig ijedten, félig kábultan mereszté szemeit
-a szokatlan jelenetre. Az ifjú térdre ereszkedvén ágya előtt, havas
-kezeit ragadá meg.
-
-– Ne rettenjen meg kegyed; – mond suttogó hangon – engemet tisztelet s
-forró szerelem hoztak ide; én meg akarom szabadítni!
-
-Ilka, mint minden mélyen alvó, hirtelen fölébredésekor csak félig volt
-magánál; a mondottakat nem értette; de a váratlan esetben –
-rabló-várban, s ily kemény őrizet alatt – csak két eszme merült föl
-lelkében: vagy új veszély fenyegeti itt, vagy csak próba ez, és
-Komoróczi bizonyos kiván lenni hűségében. De e két eszme a kábult s
-némileg megrémült nő fejében néhány percz műve volt, s a jövőben őt
-szokott hevessége ragadá meg.
-
-– Ki vagy? gazember, tolvaj, zsivány! – mond, nagyot kiáltva, s egy
-ugrással ki az ágyából s a térdelő lovag előtt teremve, kinek üstökébe
-merítete kis kezeit, hallatlan zajt és lármát ütvén.
-
-– Az Istenért! – mond suttogva, de élénken az ifjú – térjen kegyed
-magához! el vagyunk árulva, s mind magát, mind engemet veszélybe dönt.
-Nem ismer-e, nézzen csak jobban szemem közé!
-
-– Wratizláw! – kiált fel Nankelreutherné, rábámulva – kegyed? de miként
-jött ide? mit akar? – folytatá, még mindig szorosan tartva üstökét.
-
-– Kegyedet jöttem megmenteni e rablófészekből, honnan csuda a
-szabadulás! szerelmemnek sikerült végre álruhában ide lopózni, s a
-kapuőrt megvesztegetni. Az istenért! hallgasson – s teringettét! a
-hajamat ereszsze el, hiszen felét kitépi! – A helyzet semmi sem volt
-kevésbbé, mint regényes, s inkább köznapi dulakodáshoz hasonlított.
-
-– Ugyan úgy-e? – mond Nankelreutherné – talán hálát adjak, hogy éjfélkor
-tör be egy becsületes nőnek szobájába? Ki bízta kegyedre szabadításomat?
-ha szándéka jó volt, miért nem jött férjemmel? Egyébiránt én itt
-sorsommal meg vagyok elégedve: s ha a kénytelenség választásra
-szorítana, hitemre! inkább választanám a vad, de férfias Komoróczit,
-mint kegyedet, ki csak szép arczáról s czifra mentéiről híres.
-
-– Hogyan – mond Wratizláw, mert ő volt, igyekezvén fürteit a nő kezéből
-kifejteni – mit hallok? – ereszszen kegyed, mert majd megeléglem a
-tréfát! – Végre nagy bajjal ki tudá magát a nő körmei közül szabadítani.
-– Jól van, – mond mindig suttogva, s inkább tettetett, mint való
-haraggal: mert vonásai inkább nehezen rejthető örömet mint boszút
-árultak el – veszszen itt, ha a szabadságnál többre becsüli a
-szolgaságot. De jaj lesz kegyednek, ha Nankelreuther megtudja, minő
-kevés nyugtalansággal tölti itt szalmaözvegységét.
-
-– Jó! – felel büszkén Ilka – menjen, s mondja meg férjemnek, de
-szóról-szóra a dolgot, úgy a mint én mondom most; – ha ő nem gondol
-velem, ha azt kell hinnem, hogy rólam lemondott, én sem töröm rajta
-fejemet.
-
-Wratizláw át akarta a csinos nőt ölelni, ki összeszorítván ingét keblén,
-oly hatalmas taszítást tőn rajta, hogy ez hátratántorgott.
-
-– Segítség! segítség! – kiált Nankelreutherné. Nemsokára a folyosón
-gyors léptek hallatszának.
-
-– Nekem, – mond Wratizláw – távoznom kell; de egy csókot még adsz nekem,
-szép angyalom, bucsúra – majd még látjuk egymást. – Ezzel közeledett
-Ilkához, a nő az ablak mélyedésébe szaladott, a lámpát akaratlan
-felbuktatta lábával, s gondolomra kinyujtván a sötétben kezét, egy
-hatalmas arczcsapással üdvözlé a szerelmes kalandort. – E közben az
-ajtón zörgettek, végre felnyilt az. Bélián lépett be szövétnekkel: Ilkát
-egy ablak szegletében találta, még pedig nemcsak el nem rémülve, hanem
-diadalérzet kifejezésével arczán.
-
-Wratizláw nem volt a szobában.
-
-– Eltűnt! – kiált fel Ilka – sem híre, sem hamva!
-
-– Mi volt ez? – kérdé zavarodva Bélián – miért ordított kegyed oly
-iszonyúan?!
-
-Ilka hirtelen visszabujt ágyába, s gondosan magára vonván a paplant, a
-történtet elbeszélte.
-
-Bélián nevetve rázta fejét. – Kegyed – mond – álmodott, ide senki sem
-jöhet be.
-
-– Itt volt – erősíté Ilka.
-
-– Nem volt – felelt a rabló.
-
-– Itt volt, igen! – mond Komoróczi előlépve, s zöld tágas köpenyét
-levetve magáról – volt! – ismétlé, tőrt emelve föl – ő nincs többé!
-
-– Minő oknélküli kegyetlenség? – fakadt ki Nankelreutherné különös
-arczkifejezéssel, mely majdnem gúnyhoz hasonlíta – ily semmiségért vért
-ontani; távozzék, kegyed vérengző tigris!
-
-Komoróczi szó nélkül távozott.
-
-– Itt nem vagyok többé bátorságban, – mond Nankelreutherné. – Hol
-jöhetett be? Nem, ezt nem tűröm tovább, így minden pillanatban félni és
-rettegni, ez több mint sok!
-
-Gonddal vizsgálta meg reggel a falakat, de sehol semmi rést nem
-láthatott. A padlók négyszegének egyike emelhető, gondolá magában: jó!
-köröskörül leszegeztetem őket.
-
-Miután Nankelreutherné fölkelt, a szobaleányt szólította be, s azt
-nagyon lehordta, hogy sokszori kiáltására be nem jött; ez azonban
-önijedségével s tehetetlenségével jól-rosszul kimenté magát.
-
-Komoróczi elbeszélte Nankelreuthernénak, hogy késő éjtszaka érkezvén
-meg, a lármát hallotta s úgy jött szobájába, s épen e lármából kelletvén
-gyanítnia, hogy iránta hű, ezentúl lesz oka teljes bizodalmával
-dicsekednie. A vezér sokkal nyájasabb volt a szokottnál, s az egész nap
-vidám beszélgetés és vitatkozás közben tölt el. Komoróczi arra akarta
-Nankelreuthernét bírni, hogy őt igérete alól oldja fel, s mivel alig
-hihető, hogy férje önkényt lemondjon róla, bármi fenyegetődzésekre is
-erőszak nélkül: engedje meg neki, hogy más módon szabadítsa őt meg
-férjétől.
-
-– S minő mód volna ez? – kérdé Ilka felcsattanva. – Megölni talán? abból
-semmi sem lesz! szegény Wratizláwnak vére is lelkemen nyom! – folytatá
-színlett komorsággal. – Ha kegyed még egy ily szót ejt, vége a
-barátságnak!
-
-– Nevetséges makacsság – kötődött Komoróczi – azok közt, kik igazán
-szeretik egymást.
-
-– Legyen az, a minek kegyed kereszteli; de én csak azt szerethetem, ki
-engemet szeret: engem pedig csak az szeret, ki lelkemet nem akarja
-megzavarni. Ha szemét egy magasb lelkű nőig emelte, győzze meg e nőt, ki
-kegyedet szereti, hogy nem mindennapi férfiúért áldozta fel hitét. Ide a
-kézzel, lovag! igérje ezt nekem!
-
-Komoróczi a kezet elfogadta s ajkaihoz voná.
-
-A nap eltelvén, este felé Komoróczi újra belépett a szobába. – Ilkám; –
-mond vigan – kövess! egy szép szemlének teszlek tanújává, milyet,
-Istenemre! Budán vagy Pesten nem láttál soha.
-
-– S mi lesz az?
-
-– Meglátjuk mindjárt. – Ezzel kivezeté őt az ajtón. Ilka nagy
-feszültséggel követé; több szobán s termen haladtak keresztül, míg végre
-egy egészen veres szövettel bevont toronyszobába érkeztek.
-
-Úgy tetszett Ilkának, mintha távolról ének hangjai verdesnék hallását.
-
-Komoróczi az egészen gyertyákkal világított szűk szobában megállott, s
-annak közepéből függő selyemkötelet vevén kezébe, mely aranybojttal
-végződött, meghúzta azt, s a következő pillanatban, egy a falból alig
-kitünő rézgombocskát megnyomván: a veres szövet kétfelé vált, s az ez
-alatt félre vonuló vassal bélelt táblák alól egy hosszú magas ablak tűnt
-elő. Komoróczi és Ilka oda siettek.
-
-
-
-
-JÓZUA.
-
-E szemlét készítéd számomra gyáva, – – – – – ide vezettél (s ez igen
-illet hozzád) ide vezettél, hogy szivemet törd meg.
-
-_A. de Vigny._
-
-Állj meg nap!
-
-_Józua_.
-
-Ábrahám még mindig a vadnai várnak földalatti boltjában sínlődött. Mikor
-a vár ura látta, hogy zsidó rabjai a szalonnát s bort, vallási
-szabályaik ellenére, mohón költik el, a tréfát megunta. Komoróczi el nem
-feledkezett magáról: emberei Fehérvárt, Győrt, Szegedet összejárták
-Ábrahám írásával. Néhányan az öreg kalmár biztosai közől hitelt adtak,
-mások ellenben minden kigondolható ürügy alatt árúinak átadását
-halasztani kivánták. Részint ez, részint a lovagnak kegyetlensége, mely
-a kínzásban több tréfát és gyönyört talált, mint a gyilkosságban,
-okozta, hogy Ábrahám mindeddig tengetheté unott életét, s egy
-reménysugára a szabadulásnak derengett előtte. Lehet azonban, hogy a
-vagyonos zsidó letartóztatásával még egyébre is számított zsarnoka.
-Tudniillik, ha őt mindenből kifosztotta már, a budai zsidó közönségnek
-gazdag váltságára – mert a mint végére járt: Ábrahámnak kiséretében a
-legtehetősb budai s fehérvári kalmárok fiai voltak, kiket szülőik
-gyakorlat végett szereztek be a sok tapasztalású öreghez, – számított.
-
-Ezért történt, hogy ha foglyainak elgyengülését hírül vivék neki:
-három-négy nap jól tartá őket, s ha egy kis erőre kaptak, újra kenyér s
-vízre szorítá, a mi a koplalást kétszeres kínná emelé.
-
-Igy éhezteté meg őket egyszer huszonnégy óráig: s midőn már azt hitték
-mindnyájan, hogy étlen kell elveszniök: a börtön ajtaja megnyilt s
-Axamith lépett be két szolgának kiséretében, kik lobogó szövétnekeket
-tartának kezeikben. A szemle valóban szívszorító volt: Ábrahám – arczába
-mély keserűség vésve – a fal mellett ült a puszta földön; egy ifjú,
-hosszú szőke fürtökkel, hevert mellette, feje az öregnek ölébe hajtva,
-vonásai meglepő szépségűek valának, nagy elhaló kék szemeit emelte föl
-Ábrahámra, s arczának kifejezésében bánat s elszántság tükrözte magát. –
-A többiek itt-ott görnyedtek s inkább a sír odvaiból felszálló
-kisértetekhez, mint emberi lényekhez hasonlítának.
-
-Miként Axamith az ajtó előtti hágcsón lejebb s lejebb haladott, s a
-szövétnekek vérvilága a boltozat nedvcsöppeiben kezde égni, a
-csoportozat ily varázsvilágításban, mint egy gnómsereg tűnt elő;
-mindnyájan a közeledők felé fordíták arczaikat, s alkalmasint
-szenvedéseik végét, a halált, az oly rettegettet kevéssel ezelőtt,
-várták most mint szabadítót, mint barátot.
-
-– Éhesek vagytok-e, ficzkók? – kérdé durván a rabló, álnok
-gúnymosolylyal, részvét nélkül, sőt kegyetlen kárörömmel jártatván
-tekintetét a zsidókon végig.
-
-Néma hallgatás volt a felelet. Nephtali keblében a boszú forrott s a
-falon lecsüngő nehéz vaslánczok egyikének segedelmével fölegyenesedett.
-Az öreg kalmár mellett pihenő ifjú nehezen emelé föl fejét, s hosszú
-megvető tekintettel függeszté nagy szemeit a bakóra, ki előttök állott.
-
-– Mit akarsz? – mond Nephtali, reszketeg hangon – keresztény! ölni? –
-itt vagyok, ölj! de ezen ifjút kiméld meg itt, – folytatá, a szőke
-serdülőre mutatva – mert – mert – gazdag váltságot nyerhetsz érette.
-
-– Megölni? – mond felkaczagva Axamith. – Ej! kinek jut ez eszébe? jó
-estebédet s e fölött mulatságot akarok nektek szerezni; pecsenyét
-eresztek közötökbe; s hogy legyen minél megsütni, mindjárt fát, szenet,
-kovát, aczélt, taplót adok.
-
-– Átok reád, kegyetlen eb! – kiált fel a halvány Nephtali, kitörő
-indulattal – gúnyolni jöttél ide? a Jákob s Ábrahám Istene verjen meg!
-könyű helyett vért sírjanak szemeid, s pusztuljon el házad mint Jerikó!
-s jöjjön tűzeső rátok, mint Sodoma- és Gomorára; várad kapujában nőjjön
-tövis és bogáncs! Jehova! szórd átkodat e gonosz philisteusokra! –
-Nephtali magosan emelkedett föl, előnyujtott kezekkel, ajka tajtékzott,
-s szemeiből szikrák löveltek ki.
-
-A rabló keresztbe fonta karjait s nyugodtan hallgatá őt végig. – Meg ne
-erőtesd magadat, pogány! – felelt fenyegető hangon – mert erőre lesz
-szükséged, ha e pecsenyét, melyet számodra szántam, le akarod ejteni. –
-Ha csatádnak vége lesz, ama szegre nézz! ma ott hálsz: mert
-szemtelenséged határt tört. – Vígan ti többiek. – Ezzel megfordult; az
-őt követők a szövétnekeket a falból kiálló vaskarikákba szoríták, fényök
-az egész boltozatot elárasztá, s eltávoztak.
-
-– Atyám! – kiált fel az ifjú, ki Ábrahám mellett nyúlt el a földön – mit
-akarnak ezek? én irtózatost várok.
-
-– Ah, ne csüggedj, kedves leányom! – felelt az öreg, szívéhez szorítva
-őt, s száraz ajkait homlokára nyomva. – Él Izrael Istene még, ki Dánielt
-megszabadítá, s az égő kemenczében malasztjának szellőjét árasztá, hogy
-lőn hűs és fűszeres a lég benne, s a lángok ártatlanul nyaldosának magok
-körül. – Aminha! kedves gyermekem! jer, szorulj ölembe, s várd a
-szabadulást!
-
-Néhány percz múlva szolgák érkeztek, fát, szenet hordának, s egy
-szegletbe rakák le; egyike kovát, taplót, s aczélt adott Ábrahám kezébe,
-ki szó nélkül veté a földre maga elébe.
-
-– Mit akarsz? – mond hidegen, míg a többi zsidók, Nephtalin kívül, egy
-csomóba futva össze, irtózatos zsinatot s ordítást kezdettek.
-
-– Elevenen kell itt megégnünk! – rebegé Aminha. – Isten! légy
-könyörületes! oh atyám!
-
-– Ne siránkozzál! tigriseket nem lágyít meg könyűd, fiú! – mond Nephtali
-keserűn – s nem jobb-e a halál, mint e folytatott kínzás itt?
-
-A szolgák vigyorogva távoztak el. Ábrahám, Aminha s Nephtali
-segítségével fölemelkedett, s az elcsüggedtek közé lépett.
-
-– Fiaim! – mond ihletett hangon – boruljatok a földre, emeljétek fel
-szíveiteket Istenhez, és énekeljetek utolsó bucsúéneket. Eloim velünk
-lesz halálunk órájában, s mi erősek leszünk, mint Sámson, és hatalmasok,
-mint a Machabeusok! – Az öreg elkezdé síri énekét reszkető hangon s a
-boltozatok rebegve visszhangozák Dávid zsoltárának verseit s Ábrahám
-megtépte ruháját keblén s kezeit égnek emelte.
-
-Néhány percz múlva halk nyikorgás hallatszott, s a földalatti üregnek
-jobb oldalán magasan egy ablak, melyet eddig észre nem vettek, világolt;
-Aminha volt az első, ki meglátta. – A remény sugára dereng ott! ez
-emelkedett föl keblében: arra felé emelte szép keleti arczát, azon
-könyben úszó csillagokkal, melyekben kín s kétségbeesés vegyültek
-nemével a fönségnek.
-
-Egyszerre rémítő bőgés hallatszott a börtön ajtaja előtt; a vasveretes
-tölgyszárnyak csattogva nyiltak föl, s egy dühös bika, melynek szarvain
-égő szénakötetek lobogtak, rohant be, s künn pokoli gúnykaczaj hangzott.
-Az előbb említett ablakból ugyanazon perczben egy éles s utóbb elhaló
-sikoltás hasított az odún keresztül.
-
-A zsidókat az iszony leigézte, s az ének egy ordítássá vált, melyet a
-sötét kő-ívek rivaltak vissza.
-
-A felbőszült állat az ajtó közelében lefelé vezető lépcsőzetig érvén,
-hanyatt homlok rombolt le a hágcsókon; leérvén, térdei csuklottak meg, s
-rémítő ordítás közben rázta lángoló fejét, bukott orrára; forogva s mély
-kört vájván testével maga körül, míg szarván a szénakötetek szikrát
-szórtak, s az azokból gomolygó füst az iszonyú jelenetet félhomályba
-burkolta.
-
-– Fel a hágcsókra! – kiált Nephtali. – Jákob Istene! Eloim légy velünk!
-– ordított – fel, fel! – A zsidók azon időhézagot használva, mely alatt
-a dühös bika újra lábra kapott, a kétségbeesés gyorsaságával
-kapaszkodtak négykézláb a hágcsókon fel.
-
-Nankelreutherné a torony szobájában, mikor az ablak megnyittatott s
-tekintete a sötétbe mélyedett, a lelket emelő éneket hallá, elnémult,
-nem tudta hirtelen, hol van, a jelenetet minek magyarázza. De midőn a
-börtön ajtaja megnyilt, s a vad ordító bikát megpillantotta: elsikoltá
-magát, inai megtörtek, s hátrahanyatlott. Komoróczi, kinek arczán pokoli
-kifejezése ült a kárörömnek, fogta fel őt.
-
-Nankelreutherné magához tért. – Ördög te! kaján vérszomjas tigris! mi
-ez? mi akar ez lenni? – kiáltott fel dühösen. – Ez-e a szemle, melyet
-nekem készítettél? – Nem, nem! – nyögé, térdre esve s a rabló lábait
-átkulcsolva – lehetetlen, hogy ily gyáva kegyetlenség létezhessék! – az
-Istenre! ember, vagy minek nevezzelek! Te, ki ördögöt hiszesz s
-vándorlelkeket – kit a vihar rettegtet, nem féled az Istent? – Vess
-véget e borzasztó kínzásnak, ha nem akarod, hogy itt lábaid előtt adjam
-ki lelkemet. – Nem, nem! – folytatá kínosan – te nem vagy ember! – Ezzel
-felugrott, s az ablakhoz szaladott újra. – Mi történik itt? – kiált le –
-nem látok semmit csak füstöt s lángot, s állatbőgést és embersikoltást
-hallok! Komoróczi segíts! az élő Istenre! segíts! – És újra térdeihez
-borult a rablónak, ki fagylaló hidegségével a számított kegyetlenségnek
-legelteté szemeit a borzasztó szemlén.
-
-[Illustration: – Fel a hágcsókra!]
-
-– Bár a füst múlnék, – mond egykedvűleg a vad kényúr – magam se látok
-semmit. Fel se vedd, Ilkám! egy csoport nyomorú zsidó ez, kik
-húzás-vonásból élnek; kik keresztény gyermekeket oroznak el és ölnek
-meg; Ábrahám van köztök, ki már panaszai által többször rám uszította a
-megyék dandárait, s kinek cselszövényei több száz bajnokomba kerültek:
-rég vágytam őt látni, a vén csalót, a gyermekrablót!
-
-Ilka ki volt kelve képéből; ajkai vonaglottak; szíve, lelke össze volt
-zúzva a szánakozás és rémülés miatt. – Ember! – kiált fel újra,
-hozzáemelvén kezeit – te azt mondtad nekem, hogy szeretsz! hallj
-engemet! első kérésem ez: vess véget e borzasztó szemlének, ha akarod,
-hogy szeresselek: az Istenre! hallj engemet, s ha őket nem szánod,
-tekints rám, szánj engemet, ki itt halok el előtted!
-
-– Mi a tatár? – kiált fel Komoróczi – a zsidóknak semmi bajok! nézd,
-Ilka! egytől egyig az ajtó közelében vannak a hágcsók fölött, egymásba
-fogózva, mint a denevérek. – Ho hó! így nem számoltunk! – Ezzel
-Komoróczi hátrafordult s a szoba közepébe lenyuló zsineget rántotta meg,
-míg Ilka teljes erejéből igyekezett őt hátra tartóztatni.
-
-– Az Isten könyörületes! – mond valamivel könnyebbedve Ilka. – Mit
-akarsz irtózatos?
-
-Míg a zsidók a hágcsók tetejére értek, s ott összeroskadva s őrült
-ijedtséggel egymásba kapaszkodva, idomtalan csomót képeztek a bikára
-szegzett rémült szemekkel: addig az állat fölemelkedett, szemet
-meresztve, rémítő bőgéssel rohant előre, s a földalatti teremnek szembe
-vonuló falába csapódott fejével, oly erőszakkal, hogy azonnal
-összeomlott, s száján orrán megindult a vér. Már nagyobbára leemésztette
-a láng a szénát szarvairól; a bika magához tért, dühösen tekintett szét,
-fölemelkedve s bőszülten nyargalta a tért körül, villogó szemeit a
-remegő zsidókra szegezve.
-
-– Kegyelem! – ordítottak a zsidók, kik eléggé biztos helyzetökben még
-mindig attól tartottak, hogy a tajtékzó bika felrohan a hágcsókon.
-
-– Istennél a kegyelem! – kiált fel Aminha, térdeit kulcsolva át
-Ábrahámnak – add áldásodat nekem, atyám, mert meg kell halnunk: nincsen
-kegyelem a szegény megvetett zsidók számára!
-
-Ábrahámnak a bizonyos halál jelenléte visszaadá bátorságát, kezeit tevé
-az elhaló gyermek homlokára s csendesen imádkozott; a szövétnekek fénye
-bűvös világot árasztott képére, s úgy nézett ki, mint Mózes a Hóreb
-hegyén.
-
-A Komoróczi szobájába egy szolga lépett. – Nyissátok meg a börtön
-ajtaját! – kiált rá a vezér – s taszítsátok a zsidókat le a hágcsóról.
-
-Ilka felugrott, s mielőtt a szolga a parancs teljesítésére kilépett
-volna: a szoba ajtaját zárá be hirtelen s a kulcsot szorította kezébe.
-Komoróczi rábámult.
-
-– Mit akarsz érzelgő? – mond dühösen.
-
-– Semmit! – kiált Ilka – még egy szavam van hozzád, az utolsó: lövesd
-ama bőszült bikát le, s a tied vagyok.
-
-– Ah! – mond Komoróczi udvariasan – ez már okos szó! jól van, tehát
-megkegyelmezek; ugyis egy más tréfa jutott eszembe, mely vér nélkül fog
-ugyan végződni, de mégis hűtendi boszúmat.
-
-Nankelreutherné, szánakozó szívének e nemesb felhevültekor hirtelen meg
-nem gondolta nyilatkozásának egész fontosságát. A szegény, kétségbeesett
-zsidók mentve voltak, s ez megnyugtatá őt; az ezután történhetők nem
-valának még bizonyosak, s ő azt vélte, hogy leleményes esze, s a
-könnyelműektől annyira imádott véletlen, ki fogják őt újra segíteni. –
-Új kínzást gondolt kegyed talán? – mond közelebb lépve Komoróczihoz.
-
-– A világért sem, – felel ez. – Eredj! – folytatá, a bejövőhöz intézve
-szavait – lőjétek le a bikát, s mivel a zsidók úgy is jól megkoplaltak,
-húsa legyen az övék.
-
-Nankelreutherné kihajlott az ablakból. – Emberek! – kiált fel érthető
-hangon – megnyertem a kegyelmet számotokra; nevem Nankelreutherné! –
-Ezzel a kulcsot átadta a szolgának, ki elsietett.
-
-– Miért ez? – kérdé Komoróczi gerjedő indulattal.
-
-– Miért? – mert boldogít velök jót tehetni, s nem birok annyi
-öntagadással, hogy nevemet eltitkoljam azok előtt, kiknek életét
-mentettem meg.
-
-– Néhány rossz zsidó életét!
-
-[Illustration: – Lövesd ama bőszült bikát le, s a tied vagyok.]
-
-– És?! – – Ők is örülnek éltöknek, s ki tudja, nem gyümölcsözik-e a
-jótett idővel?
-
-A kevély kényúr gúnymosolyra vonta ajkait.
-
-Aminha alant az ablak felé fordítá fejét, s föltekintett Ilkára, s midőn
-a csinos nő-főt a szoba világától körülfolyva megpillantá, úgy tetszett
-neki, mintha szíve könnyebbülnék. – Nézzetek oda! – rebegett ihletve –
-ott áll a békeangyal, arczát dics folyja körül, mentve vagyunk! – hölgy
-van közel!
-
-A bika végre, irtózatos kerengésében kifáradva, térdre bukott a hágcsók
-közelében. – Isten velem! – kiált Nephtali, s leugorván a hágcsóról, a
-kezében levő hasábfával homlokon csapta a tajtékzó állatot, mely az
-irtózatos ütésre hörögve ereszté le fejét, dühösen turkálva füstölgő
-szarvaival a nedves homokot.
-
-Nemsokára megnyilt a börtön ajtaja, néhány szolga lépett be, s két
-lövéssel, nehéz kanóczczal lobbantó fegyverből üdvözlék a bikát.
-
-– Fátok, tűzszeretek van, – mond az egyik szolga, lőszerét megtörülve –
-süssétek meg a bikát, a tietek az! – ezzel kimentek, s az ajtót maguk
-után vágták.
-
-A zsidók magukhoz tértek, s Ábrahámot, Nephtalit s Aminhát kivéve,
-azonnal a dologhoz láttak: egy része tüzet rakott, mások a bikát nyúzták
-s darabolták.
-
-A munka nehezen ment, mert csak két rejtegetett kés találkozott náluk.
-
-Végre jól rosszul sütni kezdették a lefejtett darabokat, s a tűz sötét
-füstje mint oszlop kanyargott fölfelé s huzódott az öböl felső nyilásán
-ki; a pattogó tűz körül az éhes zsidók irtózatos csoportozatot képeztek.
-
-Ábrahám egyik hágcsón ült, s Aminha mellette; az öregnek halvány arczán
-őrültség mutatkozott; fölkelt végre, s felső, kaftánalakú öltözetét
-levetvén, csendesen haladott le a hágcsókon; Aminha utána bámult, úgy
-tetszett, mintha atyja minden erejét visszanyerte volna.
-
-A tűzhöz érkezvén az öreg, háromszor kerülte meg azt, a sötét kúpnak
-boltjára szegzett szemekkel, s reszketeg ének hallatszék ajkai alól.
-Egyszerre megáll, magasan emeli föl kezét: – Izrael Istene! – kiált –
-szent és nagy Isten! Jákob Istene! Jehova! itt áll a te vezéred és birád
-Józua; itt van Jerikó kemény falaival, s készen, elszánt védelemre;
-hallj engemet, Izrael Istene! s adj szavaimnak erőt.
-
-Ábrahám kissé megszűnt. Most újra ég felé nyujtá mintegy parancsolva
-jobbját, s lelke mélyéből ordított fel: – Megállj nap! ti Jerikó falai
-omoljatok össze rombolva és csattogva, s temessetek mindent romjai alá!
-
-Aminha, kit a jelenet különössége leigézett volt, magához tért, ruháját
-tépte meg keblén, s őrült gyorsasággal szaladt le a hágcsókon; atyjának
-lábainál rogyott össze s tört hangon sikoltott fel: – Istenem! miért
-tevéd ezt? ő eszét vesztette, ő őrült!
-
-Ábrahám mindig állott, mintha átkának teljesülését várná.
-
-Egyszerre dühös zaj támadott a várban, ágyúk ropogása hallatszott; ajtók
-csapódtak be, s a börtön kinyilt: szétszórt hajjal jött Nankelreutherné
-be szobaleányának kiséretében.
-
-– Nincs valami rejtek a szabadulásra?! – kiált fel. – A vár vívatik,
-Rozgonyi Sebestyén van a falak alatt, váratlanul, mint villám az égből
-csapott le; serege roppant, az egész völgyet ellepte, a vár
-elpusztuland! mi az őrizetnek boszújától mindent tarthatunk! – Ezzel
-Nankelreutherné a börtön ajtaját bezárta s védgerendát tolt elébe.
-
-Ábrahámnak arcza sugárzott: ő egészen fel volt magasztalva; lelke
-felköltözött, maga körül nézett s leányára; de senkit nem ismert, csak a
-zajt hallotta s a mindig nevekedő zsinatot künn.
-
-– Hála neked, Izrael Istene! te meghallgattad szolgádat! – kiáltott fel,
-s ajkát összeszorította, tagjai roskadni kezdettek, mint egy látnok
-tekintett még egyszer maga körül, azután összerogyott.
-
-
-
-
-A FEHÉR HOLLÓ.
-
-  Nem dicsérlek! – királyokat –
-  Nagy tetteik dicsérik,
-  Énekeljen országlásod!
-
-_C. Delavigne._
-
-Távozzunk e zajból az ideiglen csendes Budára. Bretizláw, ki Izabellával
-a királyt követte, nem akart az udvarban lakni. A király, a jelenben
-úgynevezett rácz-városban, nem messze a mostani rácz egyháztól, a hegy
-aljában vett házat neki, s miután azt minden kényelemmel elláttatá, oda
-szállította a tudós férfiút, ki a Gellért hegyének közellétét
-szenvedélye kielégítésére igen kényelmesnek találta.
-
-Az épület hosszú alház volt, magas, veresre festett födéllel; közepéből
-torony emelkedett; kapuja s nyolcz ablaka azon utczára nyílt, mely a
-várral szemközt a hegy oldalán vonult el. Mögötte egy kis kertecske.
-
-A bölcs csillagász e lakot egészen kénye szerint rendezé el; jobb
-szárnyán két szobát hagyott fenn Izabellának s a melléje rendelt öreg
-cseh nőnek; a balszárnyat s a tornyot magának tartotta, s azokba
-csillagászi s vegytani eszközeit, látcsöveit, mozsarait, cserepeit,
-csészéit, szelenczéit egészen úgy állítá össze, mint Prágában voltak.
-
-A királyi városnak nem volt oly pompás s terjedt tekintete, mint
-Prágának, de a szemben emelkedő várnak falai, a fénylő tetejű torony, a
-Gellért tövében balra a széles Duna, s magának a völgynek regényes
-tekintete sok érdekkel birtak. Az ég boltja szép csillagaival ragyogott
-itt is fölötte; leánya mellette volt, Mátyás közelében; mi kellett egyéb
-a tudományos, keveset kijáró férfiúnak, ki életét a csillagok, királya s
-leánya közt osztá fel.
-
-Izabella neveltetési rendszeréből gyaníthatjuk, hogy gyermekded arczának
-minden gyöngesége mellett, annak sokkal érettebb kifejezése volt, mint
-közönségesen ily korban tapasztalhatni; de azon egészen eredeti
-vegyíték, az ész kora ébredtsége, s azon kedves, utánozhatatlan
-gyermekded szendeség s ártatlan életvidorság közt, mely kedélyében
-egyesült, őt valóban bájló teremtéssé tevék. Ha komoly tudományok
-gyakorlatából felszabadult, mint könnyű gím szaladt fel s alá; mindenben
-mulatságát lelé, s oly valami kedvelt, elfogulatlan s derűlt volt rajta,
-hogy maga körül az az örömet s kéjt idézte föl. A gyermekévek elsősége
-ez, s szomorú tanúság, mintha a világon az öröm ott fejlenék ki
-leginkább, hol a tekintet viszonyaiba nem mélyedett; s mintha mindaz, a
-mit a fürkészet gyümölcsözik, s a tapasztalás arat, egy levél lehullása
-volna örömünk virágkelyhéről: s mégis vannak minden korban boldog
-emberek; a magasb lelkűek? első tekintetre tagadnók; – de egy igaz
-marad: boldogtalanság érzete, változhatlanokért is, érthető, panasz –
-gyávaság.
-
-Atyja őt mind a bölcselkedésbe, mind a csillagászat titkaiba játszva
-vezeté be. Tanulásra e tárgyakban soha szabott órája nem volt; de ha
-vette észre, hogy a redőtlen égnek tűzszemei felnyíltak, s az öreg,
-hosszú, fekete talárjában, kerek süvegével fejében a toronyba vonul, ő
-is odasietett, s vagy csendesen ült mellette, vidám életteljes szemeit
-az égre függesztve, vagy kérdéseket tőn, s ezen kérdések közben
-vitatkozott atyjával, – mint már ennek Prágában tanúi valánk. Ilyenkor
-figyelmezteté őt atyja a bölcselkedés s okoskodás szabályaira; rendezé
-elméjét; felosztá ismereteit; gyakorlá a szűzien ifjú elmét a dolog
-velejéhez szólni, a kérdés mellett maradni; megtanítá: mi a
-következtetés; mi különbség van a helyes elmélkedés s az álokoskodás
-közt? Mindez nyájas beszéd közben történt, de az életbölcseség
-hatásteljes tapintatával. A gyermek elméje gazdagult, a világ lelkében
-terjedett, s ő naponkint tisztultabban, mélyebben kezdett gondolkozni, a
-nélkül, hogy azt észrevenné. – A gondolkozás gépezete, szellemiségében
-abban hasonlít anyagi műszerekhez, hogy mindig rendszeres használat
-menetében s eredményeiben azon ingatlanságot fejti ki, mely azt,
-bizonytalan hatású eszköz helyett, olyanná képezi, melyre számíthatunk,
-s mely a czélnak magvához irányoz. Az első benyomások ferdesége, s fonák
-észirány egy hosszú életben tükrözi vissza magát.
-
-Izabella kora történeteit tudta; a cseh regényes hajdan, minden
-lélekemelő mondáival s hőseivel, tárva lőn előtte, s elméje akaratlan
-regényes irányt vett. Csendesen élte ő világát? mi a baj? nem tudta, mi
-az nélkülözni? nem ismerte; volt elég ideje gondolkozni és mulatni, érni
-és játszani: azért benne a gyermeki kedvcsapongás egészen sértetlen
-maradt meg, s minden ismeretei mellett szelíd, szerény s természetes
-könnyedségű leányka volt, kit nem lehetne nem szeretni s bámulni.
-
-Atyjának, ki nemét a magasztalt, földtől elemelt életnek élte, sok
-tárgyban saját nézetei voltak. Ő láthatatlan kapcsolatot vélt égi s
-földiek közt, s a lánczszemek egyikének e varázsfüzérben a szerelmet
-hitte. A szerelem onnan felülről jő, ezt sokat szokta mondani; mi
-vonhatna szellemit anyagihoz, ha nem azon érzés, mely a szívre úgy hat
-mint a lélekre. – Izabellának fellengő lelke, bár nem minden
-véleményeiben osztozott atyjának, ezt, mint lelkének regényes emlékével
-rokont, jókor sajátjává tette. A szerelemmel általában valami nagyszerű,
-valami szellemileg égi eszmét hozott kapcsolatba, s ez annál mélyebb
-gyökeret vert szívében, mennyivel kevésbbé volt azon indulat eszméje, a
-szűzien gyermekded elmében, kifejlett valóságában ismeretes.
-
-Bretizláw csendes laka a béke hona volt; – nem úgy a királyi csarnok:
-Mátyás, országos gondjaival elfoglalva, naponkint várta a tudósításokat
-vezéreitől, kiknek a dicsőség pályáját nyitá meg; de nem heverve tette
-azt: jókor kelt föl, napokat töltött el, kifogyhatatlan szorgalommal
-ismerkedve meg minden részleteivel azon nagy tudásnak, melyet a
-királyság kíván, úgy, miként ő azt képzelte. Nyájassága sokaknak szívét
-nyerte meg, azon erőteljes szilárdság, melylyel az ifjú főnök a hon
-gyeplőit tartá kezében, másokat elijesztett a hanyag egykedvűségtől, s
-munkára, cselekvésre bírt: míg az idősb, fontolóbb rész néha aggódva
-rázta fejét a kora bölcseség visszatetsző színezetét viselő
-elhatározottságon, mely Mátyásnak helyzetéből s körülményeiből folyt ki:
-voltak, kik őt egészen értették.
-
-Nagy emberek megitélése mindig nehéz feladat, kortársaik igen közel, az
-utókor igen távol látja őket; az egyedüli helyes mérleg létök becsének
-felfogására: – hatásuk eredményei.
-
-Mátyásnak helyzete a legfőbb történeti férfiakétól különbözött. Valami
-fellengés volt a dicső Hunyadi János fiához való ragaszkodással
-kapcsolatban. Innen megfejthető, hogy uralkodásának eleje majdnem
-dictatori szellemű volt; hogy minden cselekvésnek tőle kelletvén
-kiindulni, magát gondolta kisebbíteni, ha tenni, parancsolni nem mert:
-ezért viselé egész uralkodása mindazok előtt, kik korának szellemét fel
-nem bírták fogni, némi színezetét az önkénynek; bár világos, hogy
-Mátyást épen a leghatalmasb kényurak kényszeríték olykor hirtelen
-keresztül nyúlni a dolgokon és cselekedni,[44] s az, mit a korlátolt
-fogalmú vizsgáló önkénynek keresztelt: fegyver volt a mások elágazó
-önkénye ellen.
-
-Országlása hajnalában a király meggyőzé azokat, kik vele közelebbi
-érintkezésbe jöttek mind elméje fönségéről, mind azon tántoríthatlan
-igazságérzetről, mely később közmondássá vált. Ritka tapintattal tudta
-magas állását felfogni, s ismerte a határt, meddig kellessék kegyesnek,
-nagylelkűnek lenni a nélkül, hogy kegyessége lágyság- s részrehajlásig
-gyengüljön, s nagylelkűsége irányt s tárgyat tévesztve, károssá s
-gondtalanná sülyedjen.
-
-Emlékező tehetsége oly nagy volt, hogy a kinek egyszer nevét hallotta,
-ritkán feledte azt el. Igy történt, hogy Budán s Pesten számtalan világi
-s egyházi férfiút, egyszerű polgárt, közvitézt, sőt zsidókat is nevökön
-tudott szólítani, a mi neki minden osztályában a népnek barátokat
-szerzett, és társalkodását közelíthetővé tette.
-
-Megvolt benne az a ritka tulajdon, mely csak nagy s minden tekintetben
-feltünő lelkeknek adatott, senkivel sem éreztetni nagyságát a nélkül,
-hogy egy pillanatig valamit tett volna olyat, a mi mást helytelen
-merészletre, vagy illetlen tolakodásra bátoríthatott; ez a tapintat
-bélyegezé őt nagy emberré. Hány felsőbb elméjű ember érzi magában nemét
-az önkénytelen vágynak: egy hiú bolondot, önhitt tudatlant, vagy
-fontosságot negédlő köznapi lelket megszégyeníteni: mert azon sértő
-ellentétet, mely az ilyenek pulyasága, s a világosb főnek átható
-tekintete közt van, nem mindenki bírja legyőzni magában.
-
-Itt egyik oka, miért tűrik oly kevesen mindazt, a mi a középszerűségnél
-feljebb emelkedik. Ritka lelki erő mutatkozott az ifjú királyban e
-részben is: gyengeségek s hiányok tekintetében nem volt engedékenyebb
-nálánál. Ő a megszégyenítés fájdalmas büntetését, a hol csak lehetett,
-mellőzte; ő embereit tanulta, azért ismerte is őket. Tudott minden
-dologra főt, kezet, lábat állítani; a kiadott parancsnál soha meg nem
-állott: teljesítés, pontosság voltak nála a cselekvés méltánylásának
-mérlegei. Ki őt egyszer fontos s az ország javába beható rendelések
-teljesítésében megcsalta, arra többé sohasem bízott oly tárgyat. – Jó
-ember lehet egyébre, szokta mondani: de erre a dologra másról kell
-gondoskodnom. – Ő a hibást, ügyetlent egyben, ritka tapintattal s
-kimélettel tudta egyébre, még pedig a legtöbbször meglepő sikerrel,
-használni. Ha így néha egy cselekvési érzékre akadott, melyet más észre
-sem vett volna, felkiáltott: lám, újra egy gyöngyöt leltem az avar közt!
-– Néha ugyanazon egygyel több kisérletet tett, s ha végre használhatónak
-találta, nevetve mondá: e növénynek földjére találtam!
-
-Innen azon óvakodva itélés, mely őt oly igazságossá, el nem fogulttá,
-sokoldalúvá tevé; innen, hogy a magas helyzetűeknek majdnem mindennapi
-hibájokban, az első tudósításhoz vak ragaszkodásban nem osztozott.
-Valamint ő a jót örömest hitte el: úgy csak személyes tiszta meggyőződés
-bírhatá arra, hogy a rosszat higyje, vagy csak fel is tegye másról,
-tapasztalás nélkül.
-
-Ha valakinek szívjóságát, lelki nemességét és tisztaságát tapasztalásból
-ismerte, annak tántoríthatlan ügyvéde volt belsőképen. Nyílt s
-határozatlan volt bizodalma nemes férfiak iránt, mint minden föntebben
-kelt léleké; de azért fel tudta legjobb emberét s önmeggyőződését az
-igazságnak áldozni, ha czáfolatlan törvényes bizonyítványok jelelék őt
-vétkessé: s ha lélekben hitte is a vádolt ártatlanságát, nem akasztotta
-meg a törvény helyes menetelét, kivel az, a rendes korlátok közt
-maradva, bár szigorúan is bánt. A király vérző szívvel választá el ott,
-hol a közügy s a törvény kivánta, a személyt az ügytől, a királyt a
-baráttól. Felsóhajtott ilyenkor, és tudott segítni, a hol lehetett
-titkon, vagy nyilvános kegyelem útján; de így szólott: veszszen a szív,
-de éljen a törvény s az igazság: mert a ki ezt rázza meg alapjában, a
-hont veszti el.
-
-Ellenben a bírák munkálatát figyelmes szemmel kísérte: a gyávát akárhol
-inkább tűrte, mint az igazság mérlegével kezében. A megvesztegethetőt, a
-részrehajlót elmozdította helyéből örökre. Jó magyarjaimat nem bízom
-vásárolható kézre, mondá: legyen tőzsér az ily bíró! nem az ő szennyes
-kezébe való a szent igazság, a vak, de tiszta Themis pallosa! – – el
-vele!
-
-Semmit sem tudott könnyebben megbocsátni, mint személye elleni
-vétségeket; egész élete bizonyítja ezen állítást. Le tudta
-visszatetszését s kedvetlenségét győzni; tudott Garával, Ujlakival,
-később Giskrával, Vitézzel, nyájasan, nem tettetett szívességgel
-társalkodni; mert bennök személye ellenségeit nem tekinté, hanem csak az
-erős, tanácsra s hadra termett férfiakat, kiknek szolgálatából a honra
-hasznot s fényt várt. Ha csalódott: bizonyosan állíthatjuk, hogy nem
-csüggedett, s egy-két bármi keserű csalódás józan elveit, természetes
-emberségét s cselekvési rendszerét meg nem változtatá.
-
-Minden gondolat szép lelkében honával, annak érdekével s dicsőségével
-volt kapcsolatban. Kik őt hálátlansággal vádolták, nem birták benne a
-királyt az embertől elválasztani; nem állottak balul megitélői
-párvonalban a nemes, nagy férfiúnak lelki emlékével; mit tudták ezek,
-minő öntagadásba, lelki erőfejlésbe került néha oly királyi tett, melyet
-köznapi lelkek önkurtaságukhoz mérve bírálgattak; de sem érteni, sem
-méltánylani nem bírtak? Ott volt legnagyobb Mátyás, hol benne e neme az
-embereknek megütközött: ott legtisztább – hol az értelmetlenség s
-elfogultság homályt kerített lelkére: ott leginkább dicső, hol erénye
-jött kétségbe, s ha volt király, a szó legszebb, legnemesebb értelmében,
-ha volt magyar király: – ő volt az!
-
-Uralkodása elején körülözönlötte őt a tanácsadók, mindentudók,
-tervkoholók, jobbítók, igazítók serege. Nem volt nap, melyben egy Solon,
-Lykurg, Cæsar és Pompejus, egy Ruffin és Stilico nem jelentette ki, hogy
-benne él titkon azon nagy elme, azon mély belátás s cselekvő erő, mely
-nélkül a király, minden igyekezete s cselekvési eltökéltsége mellett is,
-semmire se menend. – Sajátja a közepes elmének, kétségbeesni a más
-tehetségén s föl nem tenni valakiről, hogy önállólag cselekedni merjen.
-Bámuljuk-e a repkényt, ha a tölgyet csudálja s félti, mivel támaszt nem
-lát mellette?
-
-Szemközt álltak ezek, és sokszor ellenségesen, egymásnak terveit,
-nézeteit, tanácsait gáncsolva, kicsinyelve s kárhoztatva. Ezen értelmi
-zaj, e torladozó vélemény-hullámok közt állott a király, homlokán az
-önérzet derült s érett kifejezésével, s az értelmi fönség nyugodt,
-engedékeny szelídségével. Kihallgatott ritka béketűréssel mindenkit, a
-mondottak javát és savát kiemelte; a hiányt, a helytelent gyöngéd
-elhallgatással mellőzte. Csak a nyílt rossz szándék ellen lépett nyugodt
-erősúlylyal s legyőző bizonyítványokkal elő; de akkor is a személyt
-kimélve s csak a dolgot támadva meg. Igy tudta a rosszakat is nemére a
-kábult bámulatnak, esze, belátása iránt bírni, s gyöngédségével
-tűrhetővé tenni ellenkezését: így ellenségeit, ha nem is tudá mindig
-barátokká újra teremteni, legalább nem bőszíté fel dühös, sértett s
-bosszúálló viszontorlókká. Ha néha a körülmények vaskorláti közt hevesb,
-nyersebb volt, tudott, mit oly ritka tud: engesztelni.
-
-Lassanként nyíltak fel az ily tervterhes tolakodóknak szemeik az iránt,
-kit gyermeknek, tapasztalatlannak, mint nádat hajthatónak hittek; s a
-tarka fellegraj szétporlott, mint a nap világától a denevérek s baglyok
-odvaikba rejtőznek.
-
-Legtöbb nyűglődése mindenesetre a tanácsadókkal volt. Néha merülnek föl
-az idő tengeréből egyes kiváló elmék, korukat, századukat túlszárnyaló
-átlátással. Más idők emberei ezek! a jövő van személyesítve bennök, a
-lánczszemek ők, kik egy kortól a másikhoz képezik a kapcsolatot, köztünk
-járnak s mi nem értjük őket, a magokéi mellett állanak s ők meg nem
-ismerik; a színek vegyülete sugárzik elméjökből, de a vakok előtt a szín
-eszméje nem lény, mely fogalmain innen vagy túl esik, minden esetre
-kívül azon. Magasan emelkednek föl, mint óriások kisdedek közt, kiket
-nagyságuk szigetel el, s kik szeretni, mulatni, élni, munkálkodni nem
-tudnak szívök szerint: megfogva, értve és méltányolva. Helyzete az
-ilyennek dicső, nagyszerű, századokra ható! de szava, hangja a kiáltóé a
-pusztában. Élte nem a világé, bár szelleme terjed abban! gyümölcsét
-megjelenésének világosodtabb kor élvezheti csak. Mindenütt összeütközik
-az ilyen a köznapiság butaságával! mint a hangya egy diótól, úgy ijed el
-a kisded emberke ily óriásnak terveitől, s ha siker követi azokat,
-bámulva tekint rá s felkiált: Istenemre! ezt nem hittem volna. – S
-gondoljuk, hogy a szembeszökő siker megtéríti a kétkedőt? – hm! ne
-higyjük! nemét az elégtétnek érzi s találja a pulyaság abban, ha a
-magasb lelkekben kétkednie szabad, s azokat parányiságához mérheti
-olykor.
-
-Képzeljük most az ifjú királyt, órákat, napokat eltöltve, míg eszméinek
-tömegét a kisded agyakba gyúrja be! mely azokba nem fér, melyet beléjök
-szorítani nem lehet, s ha erővel akarjuk, a gyenge hüvely szétcsattan.
-Ha őt képzelni tudjuk, fogalmunk lesz helyzetéről.
-
-Ő azon terhelő állást, melyre őt a nemzet szava szólítá fel, igen is
-ismerte! nyíltan állott előtte a nemzet belső ereje! tudta, látta, hogy
-szilárd cselekvés itt czélra vezet, hogy egy nemzet mindenható, ha a
-közérdekre lelke foly össze, s nemes önérzettel lép föl! cselekszik, hol
-más fontolgat: mint villám csap le, hol más készül.[45]
-
-Szilágyi egy volt akkori időben a legokosabb férfiak közül a honban! sok
-erő, sok tapasztalás volt benne! de őt épen az tevé Mátyás iránt
-bizalmatlanná, hogy magát túlbecsülte! s nem volt eléggé szerény és
-nyugodt lelkű, egy elmebeli felsőségről lemondani, mely nagy öcscsének
-ellenében kisebb volt mint valaha. Ha kellemetlenül kellett őt felrázni
-önhittségéből, mentől szembeszökőbb életszerűségűek s czélra vezetőbbek
-voltak az ifjú hősnek eszméi: annál inkább hitte, hogy azok túlságosak,
-ki nem vihetők s veszélyt hozók.
-
-Alattvalói hűséggel, de kétkedve sikerén, vette ő át a vezérséget a
-török ellen. A sors kétkedését önmaga által czáfolá meg: mert Szilágyi
-agg érdemeihez, királya bizodalmához méltólag fénylett azon a fokon,
-hová ez helyezé. De az öreg itt a sikert újra önmagának tulajdonítá
-egészen. – Szerencse! így kiáltott fel magában, hogy ezen eszeveszett
-hadviselésre még életem s erőm van! mi lenne, ha nem volnék?! – Lehet,
-hogy nyersebb nevelés, s kevesebb veleszületett gyöngédség tevé őt
-mindig elbizottabbá. Ritkán tudá magát helyzetébe betalálni: nem tudta
-soha a bátyát, a kormányzót, az aggot az alattvalótól, a király-tette
-vezértől, s az elmében kisebbtől elválasztani. Az illető alázatot maga
-megalacsonyításának vélte; egy komoly szilárd szavában urának a függést
-feledő ifjút, a királyi fönségben a tisztelethiányt öcs és bátya közt
-látta. Valamint társalkodásában, úgy leveleiben is volt valami, a mi
-Mátyásnak gyengédségét s tapintatát kellemetlenül érintette.
-
-Szilágyinak szokása volt a hozzá kérelemmel járulókat egészen úgy
-fogadni, mintha minden kegy egyedül tőle függne, s a király csak az ő
-szemeivel látna, akaratjával akarna, tanácsával cselekednék. Ha néha ki
-nem kerülheté, hogy a kérőknek kívánatait önóhajtásukra a királylyal
-közölje, ajánló levelekkel küldé őket Budára, de melyek inkább
-teljesítés végett hozzá intézett vélemény-adások, mint illő alázattal
-tett javallatok és ajánlások valának.
-
-Hogy itt gátot kell vetni, hogy királyi méltósága s tekintete
-koczkáztatik, azt senki sem látta inkább s hirtelenebben át, mint
-Mátyás, kinek nemcsak igen is nyilt szemei voltak, hanem emberei
-találkoztak, kiknek öröme volt Szilágyinak önkényét a legsötétebb
-színekkel előadni. Mátyás, a mi túlságos volt az ily előadásokban,
-tudta, átlátta, s azért ezek őt sem bosszúra, sem meggondolatlan
-hevességre nem ragadhaták. A nép ajkairól fogta fel a közvéleményt, mert
-nem egyszer jelent meg ismeretlenül egyszerű öltözetben ott, hol nem is
-gyanították. A mit róla, a mit másokról nyíltan beszéltek, ő hallotta;
-de a nép nyíltsága nemes lelkében a gyónás szentségével bírt; ő soha az
-ilyenkor hallott bármi sértő nyilatkozást meg nem boszulta, mivel ember
-volt ő is, s épen azért nagy; ha valahol a közitélet nála is az elevenre
-talált, igyekezett a hiányt kiegyengetni s tökéletesítni.
-
-Lassanként, nem egyszerre, s a legnagyobb szelídséggel akarta ő, az illő
-korláton túlcsapongókat azok közé visszatéríteni; de ez nem mindig
-sikerült; Szilágyival legkevésbbé, s így az adagot erősítni kellett. –
-Egy alkalommal, midőn a kormányzónak több önkényes tettei estek a
-királynak tudtára, a nélkül, hogy a makacs öreg azokról csak jelentést
-is szükségesnek vélne tenni, jött Szilágyi egyik tiszttartójának fia
-Mátyáshoz levéllel, melyben őt az öreg a testőrök közé ajánlotta, vagy
-inkább röviden értesítette a királyt, hogy a testőrök közé küldi.[46]
-
-A levél száraz, és szinte parancsoló hangon volt írva.
-
-Mátyás a parancsot kérés gyanánt vette, s teljesítette; de éreztetni
-akarta bátyjával, hogy rendeléseit únni kezdi, s egyszersmind azt is,
-hogy az illő korlátokon túl vágott levelével, a válasz ez lőn:
-
-«Mátyás jó bátyjának, Szilágyi Mihály ő kegyelmének.
-
-Üdvözletünket kegyelmednek, bátya! – Levelét vettük, atyafiságos
-kérésének teljesítésétől nem idegenkedünk, mivel látjuk, hogy az igaz
-ügyben, bár nem jobbágyi submissióval van írva.
-
-Ezután, ha véli kegyelmed, jobb szeretnők levél helyett magát látni
-ilyen állapotban, mint kérőt; illőbnek hivén, hogy mi írjuk meg
-kegyelmednek, ha mit tenni szándékozunk, nem kegyelmed nekünk, a mit
-velünk akar tétetni. In reliquo etc.
-
-Mathias Rex.»
-
-Igy tudá halkal a király legnagyobb befolyású s legmakacsabb urait a
-függésre figyelmeztetni, ha szoktatni nem is mindig sikerült neki.
-
-Mátyás, miként Prágában, úgy Budán is gyakran látogatá meg az ősz öreg
-Bretizláwot, s minden királyi fény nélkül; örömét lelte abban, magát a
-derék öregnél mint házit tekinthetni.
-
-A kis Izabellának egy király magas állásáról nem volt még fogalma:
-mindenesetre valami nagynak képzelte ő azt; de az azon eszmével
-összefüggő tartózkodás sem volt ismeretes előtte. Mátyás iránta mindig a
-régi maradt, enyelgett, nevetett vele, s valami oly feszületlen némi
-egyezkedés s lelki viszony kapcsolá őket össze, mely minden aggályt tova
-űzött. Ők testvérek voltak.
-
-Atyja olykor feddé leányát, s több tiszteletre inté a szerény, mint
-mondá, leereszkedő király iránt. Megtörtént, hogy ily figyelmeztetés
-után Izabella tartózkodóbb lett; de ezt kedvetlenül tette; ez őt
-terhelé, nem vala természetes s szíve szerinti, s azért kitört módjából,
-s Mátyás figyelmét idézte föl.
-
-– Te kedvetlen vagy ma, kis Bellám! – mondá egy napon Mátyás, a tág
-kandalló közelében foglalván helyet a gyermek mellett, ki veres gyapjút
-font a legvékonyabb szálakban. A jelenet igen házias volt: a király
-tagjait, mint többnyire, egyszerű öltözet födé, sötét színű, s kezében
-lovagló ostort tartott. A gyermeken sűrű – redős szoknya s bő hasított
-ujjú váll volt, bágyadt violaszín, melynek részét páratlan fényű sötét
-hajhullámai födték.
-
-Izabella hallgatott.
-
-– Mi bajod, gyermekem? – folytatá Mátyás, símogatva homlokát, – tedd le
-az orsót, add ide kis kezedet, – így! mond – most nézz rám; ládd,
-nevetned kell úgy-e? – valld, mi a baj? bántott valaki?
-
-– Hm! – felel a faggatott. – Atyám mindig fedd, hogy kegyedet – kegyedet
-– felségedet, akarom mondani – tevé elpirulva hozzá – kevéssé tisztelem;
-pedig – s itt éghez emelé szemeit, s kezét tevé szívére – nincs senki,
-ki felségedet oly nagyon, oly buzgón tisztelje, és akkor leginkább,
-mikor legvidámabb vagyok. Én nem tudom, de hiszen atyám is mondotta,
-hogy azok közelében, kiket szeretünk, a lélek derül, s önkénytelen
-vidámság fogja szivünket körül. Én nem vagyok kedvetlen, bizony nem! de
-aggasztó rám nézve, jó királyom iránt nem mutathatni magamat úgy, a mint
-vagyok.
-
-– Te kedves, ártatlan teremtés! – mond Mátyás szeliden – ah, maradj így
-mindig! légy vidám és nyílt, mint az ártatlanság; hiszen te az én
-hugocskám vagy, az én jó kis nővérem; s én veled szemközt mindig a régi.
-Maradjon ez így! kedvesem! pihenő óra, enyhehűs nekem a te ártatlan
-szívességed, s valamint nálad nélkül, te jó gyermek! nem tudnék ellenni,
-úgy vidámságod is szükségessé vált nekem. Légy mindig a régi; hol lelked
-nem vádol, kövesd szíved sugalmát!
-
-Izabella mindkét kezét nyújtá oda a királynak. – Igaz is, – mond nevetve
-– miért legyek komoly, ha jókedvem van? – Atyám oly jó, őt
-megengesztelem s én a régi maradok. – Jól van így?
-
-– Igen, – felel Mátyás – igen jól! s most beszéld el nekem, mit tettél
-ma? Bár a tél múlnék el: gyönyörű vidéke van Budának, s te itt a szép
-természet ölében nem fogod únni magadat?
-
-– Én most sem unom magamat soha, – mond a kis leány tréfás komolysággal,
-serényen kezdve újra a fonáshoz.
-
-– Itt e szálak egy csujtárhoz készülnek, magam megtanultam hálóját
-bogozni, s majd a rojtokat aranyból készítem hozzá. Minő szép lesz az!
-
-– S kinek számára?
-
-– Kérdés ez! a kegyedére!
-
-– Kedvesem, – mond Mátyás utánozhatlan nyájassággal, – nézd, mit hoztam
-neked – s egy bőrhüvelyt vont elő.
-
-– Ah! – kiált fel a gyermek kiváncsian – egy nyakszorító!
-
-– Egyszerű – folytatá Mátyás – bársony szalag, fekete mint fürteid, s
-közepén egy boglár, fehér hollót ábrázoló: ritkát, mint magad; feje s
-szárnyai keleti gyöngyök. – Jer, próbáljuk meg.
-
-Izabella felkelt s a király előtt állott meg, oly vidáman, oly
-ártatlanul, mind egy szeraf, s Mátyás a nyakszorítót hófehér nyakára
-köté, s elől a szép boglárt egyenesre igazítá. – Igy kedvesem! – mond
-mosolyogva – igen jól áll.
-
-– Köszönöm! – rebegé a gyermek. Ezen pillanatban lépett be Bretizláw.
-
-– Felséged egészen elkényezteti ezt a gyermeket – jegyzé meg nyájas
-udvariassággal.
-
-– Ő az én leányom is, – felelt a király. – Csak bérmáló-atyja vagyok
-ugyan, de szent jogot tartok hozzá, neki ártatlan örömet okozni. Te
-barátom! hadd őt természetes módjánál! engedd nekem, hogy jó öreg atyám
-Bretizláwnál, kis Bellám mellett feledhessem néha, hogy éltem nem enyém
-többé egyedül.
-
-[Illustration: – Jer, próbáljuk meg!]
-
-
-
-
-OSTROM.
-
-  – – – – – – – – még állasz utósó
-  Harczodat állván a vas erőszak ütései ellen.
-
-  – – – – – – – – szemében ölő tüz.
-  A szabad elszántság megemésztő lángjai égnek.
-*
-
-_Vörösmarty_.
-
-Látkörünk változik. – Míg a zsidók Vadnán a leölt bikát sütötték s
-Ábrahámnak őrült magasztaltsága Aminhát lábaihoz csalá: addig a vár
-alatt a Sajó mentében, mélyen a szűk völgyben, magas poroszlopok
-emelkedtek. Komoróczi egyik ablak előtt állott, s a különös jeleneten
-látszék gondolkozni. Tél vége felé volt; a homokos völgyalj, félig
-kiengedve a fagyból, a porfelleget fejthetővé tevé. – De mi okozhatja
-azt? – Ellenség? honnan ily hirtelen? – azoknak repülni kellene, mert
-kémei csak az indulásról tudósíták.
-
-Azonban az ajtó hirtelen kinyilt, s Bélián lépett be. – Uram! – szólt
-vigan – derék fogás vár ránk; egy folt marhát hajtanak a vár felé;
-hitemre! épen jókor: mióta a bérlettek szaporodnak, gyorsan apad az
-eleség.
-
-– Marhák! – mond élénken Komoróczi – siess le! vegyétek körül, hozzátok
-egy részét ide, a többit Galgóczra kell hajtani, ott tágasb hely van, s
-Walgatha is otthon.
-
-Bélián élénk örömmel fordult vissza. – S az emberekkel, kikre találunk,
-mit tegyünk? – kérdé.
-
-– Akaszszátok őket a fákra, az út mellé!
-
-– Úgy minden vándort elijesztünk innen, – jegyzé meg kissé tartózkodva a
-másik.
-
-– Mi volt ez! – csattant fel a vezér. – El! – úgy legyen! – Inkább
-akarom, hogy kerüljék váramat, minthogy országút kanyarodjék aljában. Te
-ezt nem érted, – mehetsz!
-
-A küldött néhány percz mulva az udvaron termett: trombita harsogott, a
-mindig csatára éber sereg egy része lovakra kapott, s a lecsördülő
-tölgyhídon keresztül dübörgött. Leérvén a vár tövéhez, a parancsnok
-rendbeszedte embereit. – Te! – mond egy fiatal rablóhoz, ép, gömbölyű
-arczczal, kinek csinos öltözete alparancsnokra mutatott – néhány
-kopjással e kiálló szikla mögé vonulsz, s csak akkor ugrasz elő, mikor a
-marhák elhaladtak; én majd előlkerekedem. – Ezzel Bélián még egyszer
-maga körül tekintett. – Ej – szól – igen sokan is vagyunk: hiszen majd
-az egész őrizet itt van; fele menjen vissza a várba.
-
-Az ifjú, kihez előbb intézte szavait, megszólalt: – Uram! – mond – nem
-árt, ha többen vagyunk: nem bukkanhatunk-e számos kiséretre? – szinte
-hihetetlen, hogy néhány ember Vadna alatt ily folt marhát merne
-elhajtani, holott tudva van, hogy e völgybe lehet ugyan jőni, de ki
-innen nem, mert a várormon a vad keselyű, kinek éles szemét semmi sem
-kerüli ki.
-
-– Igazad lehet, – felelt Bélián – hát csak vonulj félre, én a többiekkel
-előre vágtatok. A portól észre nem vehetnek még a hajtók, s jó távol is
-vannak.
-
-A fiatal szabad-zsákmányos a várdombnak egyik kirugó sziklája mögé
-vonult; kisérete majd ötven emberből állott, kik alig várhatták a
-megtámadás perczét.
-
-– Hátrább, hátrább! – suttogott az ifjú, a lovak előtt ellovagolva;
-emberei beljebb vonultak, s a kirugó sziklának félkört képező
-keblezetében úgy el voltak rejtve, hogy őket csak az veheté észre a
-fáktól kárpitolt völgyodúban, ki figyelemmel nézett e rejtekbe.
-
-Bélián előre hajtván lobogó kantárral, balra a völgyben, a sűrű
-tölgyerdő párkánya felé tartott, s ott a fáktól és bokroktól
-meglehetősen el volt leplezve.
-
-A rablók suttogva beszéltek egymással.
-
-– Közelednek, – mond az egyik magas, hosszú orrú cseh, Bélián közelében,
-utat szabadítva magának a bozót közt, s lova kantárát megragadva,
-melyről leszállott az előbb, hogy annál észrevétlenebbül
-vizsgálódhassék; – ideje, vezér!
-
-– Előre! – szól a parancsnok – de csendesen; – álljuk el az utat.
-
-Borzasztó «haj rá» kiáltás hangzott egyszerre hátulról, alkalmasint a
-szikla mögé rejtetteké. – Bélián intésére serege egyenesen a marhák felé
-vevé szaladását. A csorda, e véletlen üdvözletre, lesütött fővel s
-karikába felkanyarodó farkkal kezdett rémítő ordítás közben az erdőbe
-utat törni magának; néhánynak feje ütközött a százados tölgyekbe, míg
-mások a támadókkal csaptak össze.
-
-De semmi kiséretet nem vehettek észre a rablók, kik tág torokkal
-kisérték a hátulsó sereg ordítását.
-
-– Csendesebben! ne kiabáljatok többé! – kiált a vezér. – Néhányan
-szálljatok le a lovakról, s igyekezzetek a csordát összetéringetni;
-nincs ember mögöttük, a mint látom, alkalmasint észrevettek s szerte
-szaladtak.
-
-Azonnal többen leugrottak lovaikról, mások lóháton nyargaltak a
-felbőszült állatok elébe, s kezdték azokat körülfogni s halk hógatás
-által egy csomóba téríteni.
-
-Míg ezen az oldalon a Bélián emberei a marhákkal bajoskodtak, a másikon,
-hová ő az ifjú rablót állította, újra borzasztó ordítás hallatszott, de
-az előbbivel egészen ellenkező szellemű. – A parancsnok megütközött, s a
-várról lebömbölő néhány lövés s a visszatérési jel őt még inkább
-elkábították. Végre ő is jelt adott az erdőben elszórt embereinek; de
-alig volt fele csapatjának együtt, mikor az oszló pornak köde alól
-fejlettek ki a Rozgonyi Sebestyén széles veres, fehér és zöld zászlói, a
-búcsuzó naparanyozta mellvértek, a fényes sisakok havas kócsagokkal, s a
-villogó emelt aczél.[47]
-
-Néhány percz múlva Bélián serege körül volt véve. Míg Rozgonyi Sebestyén
-az elszánt dühös rablókkal vívott: addig Zokoli Mihály néhány
-vállalkozóval a vár felé száguldó fiatal rablót vette űzőbe. Mint tarka
-szövet, alig szemmel utolérhető gyorsasággal kanyargott jobbra a kigyózó
-várúton fölfelé a robogó rablósereg egy része; a kapuhíd lecsattogott, s
-a menekvők gyorsan dübörögtek azon keresztül. A következő perczben
-Zokoli a várkapuhoz ért, de későn; a híd felvonult s bezárta azt előtte.
-E közben, egy a vár rovátkairól intézett lövés ágaskodó paripáját
-terítette a földre.
-
-Komoróczi a várudvar tornáczán állott, arcza kikelve, s azon a
-legnagyobb dühösség volt kifejezve.
-
-– Hol van Bélián? – kiáltott a megérkezettre, oly hangon, mely annak
-ereiben a vért fagylalá meg.
-
-– Nem tudom, – volt a remegő felelet – minket az ellenség űzött ide,
-ellent nem állhattunk, mert alig vagyunk ötvenen, s ők ezren felül.
-
-– Nyomorult! – kiáltott fel Komoróczi s övéből egy pisztolyt vont elő. –
-Ökrökkel ijesztettek el benneteket! – volt időtök a porfellegek közt az
-ellenség számát kitudni, de nem szívetek, Béliánnak segítségére rohanni,
-ki mint oroszlán vív!
-
-– Vívtunk mi is! – szól mentegetődzve az ifjú – de el voltunk vágva
-tőle; s hozzá nem férhettünk.
-
-– Elvágva! – hah, gyáva kölyök te! – utat tudtál eddig törni magadnak,
-de nem a vitéz főnökig! Elvágva? vágja hát a sors ketté nyomorult
-éltedet, rossz szolga! – Ezzel, a pokol hidegségével irányozott az
-ifjúra, a lövés eldördült, – s amaz hanyatt homlok bukott le lováról. A
-csapatban rosszaló zúgás hallatszott.
-
-Mint a villám termett Komoróczi az udvaron, s egyiknek a zajgók közől
-ketté hasította fejét; – azzal körüljáratá szemeit, mintha mondaná:
-merjetek. Egy hang sem hallatszott, s a vad rablók közt néma csend lőn;
-szemeik a földre voltak szegezve, s képeiken a halál sápadtsága ült.
-
-– Te Wasku![48] – mond egy idős kopjáshoz fordulva a vezér, kinek vad
-tekintete, bozontos feje s avában fénylő bőröltönye egészen létesíté egy
-rablónak képzetét. Vedd e néhányat magadhoz, s repülj a Bélián
-segítségére, ha valamelyitek a Rozgonyi fejét idehozza, száz aranyat
-nyer. – Ezzel kardjának intésével mintegy ketté választván a csapatot,
-éles hangú sípba fújt s a kapu hídja lecsördült újra, s Wasku dühös
-elszántsággal rohant ki azon, mintegy húsz legénynek kiséretében.
-
-– Ti többiek – folytatá Komoróczi, hüvelyébe eresztvén kardját – le a
-lovakról s fel a falakra! – Már az őrizet nagyobb része a falakon volt,
-odasiettek a többiek is. A vár gerinczén egy erdeje csillogott a
-kopjáknak s kardoknak, többen lőszerüket tölték. Néhány percz múlva
-nehéz ágyukat vonszoltak elő. – Utánam! – kiáltott Komoróczi, míg többen
-húsznál igyekeztek az ágyúkat utána tolni a hágcsókon fölfelé; végre a
-már előttünk ismeretes puszta terembe értek. – Félre az asztallal s
-székekkel! – kiáltott a kényúr, egy széket a szegletbe vágva – tépjétek
-a kárpitokat le az ablakokról! – így – most vonjátok az ágyúkat elő!
-
-A vezér az egyik ágyút maga fekteté öblével a nyitott ablakba s irányzá
-a közelgő támadókra alant – ezzel a nekie egy kopjástól nyujtott
-kanóczczal tüzet adott, az ágyú eldördült, majd a terem közepéig
-visszarúgódva; pár pillanat múlva füstje eloszlott. – Oda nézzetek! –
-mond Komoróczi – kettőt söprött el! Te Russián, és te Hondzsa[49] itt
-maradtok, mindjárt küldök lőport s tekéket; én a falakra sietek. – A
-kényúr gyorsan odahagyta a termet, míg a bennmaradtak a többi ágyúkat is
-az ablakok párkányaira fektették.
-
-Nemsokára targonczákon hozták a lőport s a vas és kőtekéket a terembe;
-az öblös ágyúk bömbölni kezdettek, minden lövés után visszarugódva s
-füsttel töltve el a termet.
-
-Komoróczi a várfalra siete: a védőkön félelem helyett vad dacz és
-harczvágy valának kifejezve.
-
-– Vezér! – kiált fel egy majd óriási rabló kanóczos lőszerét töltve – a
-konyhákban vizet forralnak, s ólmot, szurkot olvasztanak, hitemre! ha
-ide hozza arczát Rozgonyi, oly kenőcsöt eresztek a képére, hogy az ördög
-rá nem ismer, ha pokolba érkezik.
-
-– Itt! – szólt élénken egy vaskos rácz, néhány tömött zsákra verve –
-ótatlan mész! – ez a szemeknek hasznos s erre a meleg víz kedves mosdó –
-vígan!
-
-– A porfelleg – mond Komoróczi – erre gomolyog, résen legyetek, a vívók
-jőnek – a nagy Procopra! lábtókkal, s a szándék komoly, – folytatá
-nevetve. – Legények! alig várom, miként sodratjátok a nyomorúltakat a
-mélységbe alá. Add ide fegyveredet, Franta[50] – egy mellette álló
-sápadt suhancztól kiragadva a fegyvert, – ott egy fénylő sisakot látok,
-emberét üdvözlenem kell, mint e lak ura.
-
-A vívó seregnek egy része közeledett, s a mint a vár aljához érkeztek,
-leugrottak lovaikról. Azon vidékiektől, kik nehéz ökrös szekereken
-hozták a vívólábtókat, átvették azokat, s ketten, négyen fogva
-egyet-egyet, kezdének a vár szikladombján a kanyargó úton feljebb s
-feljebb haladni; utánok jól összeszorult csapat sietett a kapu felé.
-
-Komoróczinak fegyvere ropogott, s egy az elsők közül azonnal
-összerogyott.
-
-– Hah! – kiált dühösen – nem az, a kit akartam, más fegyvert ide!
-
-– Nézz arra le, vezér! – kiáltott azon óriás, ki kevéssel ezelőtt
-szólítá meg.
-
-– Pokol! – ordított Komoróczi – a Bélián veres dolmányát látom ott – –
-egy fára vonják fel! – Erről ismerek rád Rozgonyi Sebestyén; de ne
-legyek én Vadna s Galgócz ura, s Komoróczi, ha nem függesz szegen termem
-egyik oszlopán! – Bélián, – miért épen ő? százat adnék ez egyért!
-
-A mint a védő sereg a völgybe előtekintett, a szemle nagyszerű volt, a
-várral szemközt a már olvadozó Sajó csillámlott, roppant zúgással hordva
-dagadt árján a jéghasábokat, melyek hol fel, hol leemelkedtek,
-összecsapódva s rémítő ropogással megtörve egymáson. Túl rajta sötét
-sűrű erdő vonult el, mint fal, mely bár lombatlanul, tömöttségével a
-látkört határolá. – A víz s vár közt ömlengő porfellegben szaladgáltak
-ordítva a Rozgonyi marhái.
-
-Jobbra gyalogság volt felállítva, s oly hosszú homlokot képzett, hogy
-végét látni nem lehete: mert a völgy kanyarodtába mélyedett. A vár
-tövében a vívó-csapat; alant balra az erdő szélén néhány rabló lógott a
-fák kiálló ágain, kiket Rozgonyi akasztatott fel. Jobbra a távolban a
-Bélián népének megmaradottjai, a vártól el lévén vágva, hanyatthomlok
-rohantak Galgócz felé, melynek toronycsúcsai látszottak
-erdőpalástjokból: köztük Wasku és emberei.
-
-– Futnak! – kiált Komoróczi a falon magánkívül – látszik, hogy Bélián
-nincs köztök!
-
-A vívó-csapat hadfiai e közben a lábtókat támasztották a falakhoz, s
-gyorsan haladtak fel rajtok, rémítő kiáltással.
-
-– Vizet, szurkot ide! – ordított le a várudvarba Komoróczi. – Jőnek!
-eredj Axamith a másik oldalra, s kormányozd a védletet. – Ide, ide! –
-kiált, a lábtókon fölfelé haladókhoz fordulva. – Rám nézzetek –
-folytatá, embereihez intézve szavait. – Ezzel roppant erővel ragadta meg
-a falra támasztott egyik lábtó végét s hirtelen lökéssel oldalt nyomta.
-A legelső vívó hosszú kardjával kezéhez vágott, de siker nélkül, s
-hanyatthomlok bukott alá. Ezt még kettő követte irtózatos hullásában; a
-vár tövében a sziklába csapódtak s onnan, ívet képezve, a mélységbe
-zuhantak alá. – A lábtó azonban egészen le nem hullott, hanem balra
-csúszva, a várfal egyik kiálló gerinczébe ütközött, s néhányan a rajta
-lévők közől a zuhanás következésében felülről aláfordultak, s mint
-vadmacskák csipeszkedve a lépcsőpálczákra, függöttek a szédítő mélység
-fölött, erőködve az egyensúlyt visszanyerni, míg fejeikre a fal ormáról
-ótatlan mész s egy üst forró víz zuhogott alá s lesodrotta őket.
-
-Hasonló erővel taszíták mások a lábtókat vissza, s a vívók lankadni
-kezdettek. Zokoli Mihály hirtelen a csüggedők közt terem. – Fiaim –
-kiált fel – rajta! – segítség jő; ne lankadjatok! – a vár kincscsel
-teli, a tiétek minden! – Azonnal a lábtókat újra a falhoz támasztá, míg
-annak ormairól záporban özönlött az olvasztott ólom, szurok és forró
-víz.
-
-Néhány lábtónak végébe Zokoli nehéz vasszegeket veretett, s hirtelen
-élesztett tűznél izzásba hozaván azokat, úgy támasztatá a falakhoz. A
-csel sikerült, kik le akarták kézzel taszítani, összeégették magokat, s
-a kik horgokkal próbálták feszíteni, a vas végekbe nem akaszthatták
-azokat. Igy meglepő gyorsasággal rohantak a vívók fölfelé, fejeik fölött
-kisded kerek pajzsokat tartva. Zokoli az első volt a falon, körüle mint
-sűrű rostélyok emelkedtek a lábtók, s rajtok özönlött megszakadatlan
-árban a vívó nép.
-
-– Fel! fel! – hangzott mindenütt, s nemsokára a falakon vívtak már.
-
-– Michalek! – ordít Komoróczi, egy vállas férfiúhoz intézve szavait – a
-zsidókat szúrjátok le! a rejteket tudod, Ilkát vidd le s gyorsan szaladj
-vele Galgóczra! mondd nevemben Walgathának, hogy készüljön!
-
-Ezzel Komoróczi a harczolók közé rohant s rémítő pusztítást tőn a vívók
-közt. A csata a falakon majd egy óráig tartott; végre Zokoli kitűzte a
-háromszínű zászlót a vár szegletébe s lenyargalt az udvarra, hová már
-többen gyűltek össze emberei közül. A kaput leeresztette, s
-diadalujjongások közt tódult be a Rozgonyi serege. Mint a raj lepték el
-a várnak minden zugát; de rémítő volt megjelenésök: mert míg a dühös,
-felizgatott népnek egyrésze szárnyas kárvágygyal kobozta fel a termeket:
-addig mások a födeleket gyújtották meg. Eszméletet vesztve, boszút
-lihegve dúlt a nemtelen, hirtelen összeszedett vívó-nép; a Zokoli szava
-elhangzott az irtózatos zajban.
-
-– Hol Komoróczi! – kiáltott fel – élve kerítsétek őt kézre! – Vége
-legyen az öldöklésnek! – Mind hiában. – Néhány foglyot kötöztek a kút
-oszlopához a várudvar közepében. Körültök a szűk tér tele volt
-holtakkal; a nők a konyhába vonultak; s csak rémítő sirásuk hallatszott.
-
-Egyszerre a hegyes födelekből itt-ott keskeny lángok emelkedtek, a
-zsindely pattogni kezdett, míg nehány percz alatt a recsegő elem az
-egész vártetőt elfutotta; a dühös szél mindent lángba borított, csak
-néha, kanyarodásaiban löveltek tűzoszlopok fel s láttaták a szenesülő
-léczezet bordáit. – A győzők egy része hátravonult, mások oltottak, mint
-lehetett. Az egész jelenetnek irtózatos tekintete volt. A nap már
-hanyatlani kezdett, tágas tányéra a gomolygó füstoszlopokon keresztül
-sötét tűzben égett, s a lángok halkal ritkultak, fölemésztvén majd
-mindent, a mi gyúlható.
-
-Alig félóra alatt puszta sötét falai emelkedtek föl a vadnai várnak,
-falréseiből s a szétpattogzott ablakokból láng csapódott ki, s nyaldosva
-kanyargott a tornyok körűl, míg a füst, mint esőterhelt sötét felleg
-voná palástját a büszke laknak még enyésztében is nagyszerű romjaira.
-
-Alant az erdő szélén állott Rozgonyi Sebestyén; arczán a bátorság s
-kegyetlen dacz hideg, véres kifejezése ült.
-
-Végre csend lőn. A termek kiürültek, a zsákmány az udvarra volt
-halmozva, s fegyverekből, ágyneműből, ruhákból, rézedényekből állott; de
-pénzre sehol sem találtak. Vagy igen el volt az rejtve, vagy Komoróczi
-jókor eltakarította láb alól.
-
-A sereg, mintegy megcsalódva reményében, mogorván vette körül a nemtelen
-silány martalékot, s dühös, boszuálló tekintetet lövelt a foglyokra, kik
-remegve várták a legborzasztóbb halált.
-
-Rozgonyinak egy hirnöke érkezett a várba. «Mindent kardra kell hányni,
-gyökeresen ki kell pusztítani a rablófészket!» ez volt a vezér parancsa.
-– Zokoli akkor lépett ki a beltermekből. – Mi az? – kérdé a hírnöktől.
-Az ismétlé a parancsot.
-
-– Eredj le uradhoz! – szól az ifjú levente, kinek aggszerű vonásain a
-csata hevének bibora ült – mondd meg neki nevemben, hogy bízzon rám
-mindent, majd eligazítom én. Halál csekély büntetés a nyomorultaknak, s
-ők várnak rá, majd jobban meg tudom én velök bánatni gonosz tetteiket.
-Hurczoljátok őket a várfenékbe! ha zárva lelitek, törjétek fel az
-ajtókat; lehet, hogy oda rejtette Komoróczi kincseit.
-
-Zokoli e parancscsal, a mennyire gyanítnunk szabad, az öldöklést akarta
-kikerülni.
-
-A foglyokat azonnal a várrejtek felé vonszolták; de ennek kemény
-tölgyfaajtajára csak későbben akadhattak, úgy el volt az egyik pinczének
-szegletébe rejtve.
-
-Az ajtót zárva találták, s belül néma csend volt.
-
-– Hol van Komoróczi a vezér? – kérdé Zokoli élénken, körültekintve az
-udvaron, hol csapatjának egy részével maradott.
-
-– Nincs sehol, – eltűnt, valami rejteken szabadult ki! – mondák többen.
-
-Valóban sem ő, sem Axamith nem találtattak; de Michaleknek teste, kire
-Komoróczi Nankelreuthernét bízta, hevert elnyujtva a várrejtek előtti
-pinczében. Oldalán rövid kopja fészkelt, s úgy látszott, hogy a vérző
-sebnek ellenére, melyet még alkalmasint az udvaron kapott, akarta urának
-parancsát teljesíteni.
-
-Zokoli a várban még egyszer szoros vizsgálatot tartatott, s az abból
-kivivő földalatti útnak nyilására is talált.
-
-Végre feltörék a várfenék ajtaját, s az ifjú hős maga, több szövétnekek
-kiséretében lépett be. – A jelenet, mely itt rá várt, őt leigézte.
-
-Miként a szövétnekek veres lángderületet hintének szét az izmos
-kőívekre, halkal a tekintet is tágasb látkört nyert. A bolt közepén a
-hamvadt máglya körül itt-ott nehéz fahasábok hevertek, a füst mint
-szürke kárpit hullámzott, fönn a nyilásokon szivárogva ki s alább
-majdnem tölcsért képezve.
-
-Jobbra a tűzhelytől a leölt bikának egy része; tovább egy csomóban
-guggoltak a zsidók, arczaikon kétségbeesés. – Nankelreutherné balra a
-falhoz támaszkodott, vonásaiban inkább elszántság, mint félelem
-mutatkozott. – Ábrahám féltérden hevert a zsidó csoportozat előtt,
-mellette a földön nyúlt el Aminha, s szelid fejecskéje húnyt szemekkel
-az öreg térdein nyugodott. A halvány arcz körül szétvált arany fürtözet
-ömlött el, s karjai életnélkül függöttek; Ábrahámnak ajkain néma
-vonaglás mutatkozott, szemei leányára voltak függesztve, s egész valóján
-valami oly mélyenkeserű és bánatos ült, hogy a szívet ragadta meg.
-
-Zokolinak lábai a földbe gyökereztek, hirtelen szavakra nem talált;
-mögötte a betódulók félkört képeztek; vonásaikon szánakozás nem
-látszatott, s csak parancsra vártak.
-
-Rövid szünet után egy dörgő hang hallatszott, s nehéz fényes
-fegyverzetben csörtetett a hágcsókon egy termetes lovag le, hegyes
-tőrben végződő sisakja alól szőke sürű hajzat tódult ki s arczán
-egyszínű pirosság terült. A lovag mintegy harmincznyolcz évű lehetett,
-arcza férfias és erőteljes.
-
-– Hol vagy Ilka? – kiáltott – itt volnál-e? – igaz-e, a mit künn
-hallottam az egyik fogolytól? szólj! merre vagy?
-
-Nankelreutherné arczát e fölszólításra öröm borította el. – Szabadulás!
-– kiáltott fel szenvedélylyel. – Igen, ezek barátok! – itt Zokoli, s a
-hol ő van, gonosz nem történhetik; amaz ott férjem Nabuchodonozor! –
-Ezzel Ilka gyorsan szaladott férjéhez, s szívéhez szorította. –
-Lelkemre! – mond – élénken – én mégis jó vagyok hozzád, mert én örülök
-neked! Igy tartá férjét néhány perczig ölelve, s hátralépett, nemével a
-félkomoly, féltréfás neheztelésnek. – Érdemetlen vagy ezen ölelésre,
-lovag – folytatá. – Ugy kellett-e engem magamra hagyni Pesten s gyáva
-nyomorult szolgákra bízni? kik a helyett hogy védtek volna, nyulakként
-szaladtak meg. – Félre tőlem! – Istenemre! ha meggondolom, mennyi
-öntagadásba, nyugtalanságba s méregbe került ittlétem, szemeidet
-kaparnám ki! – Egy nőt ily veszélyes időkben a legnyomorultabb szolgákra
-bízni?!
-
-– Kedvesem! – szólalt meg végre Nabuchodonozor meglepetve – a mint künn
-hallám, te nem oly búsan töltötted itt az időt, – s honnan gyaníthattam
-én, hogy Pesten, a hon közepén, veszély várjon rád?
-
-– Nem töltöttem búsan időmet? még te merészled lelki erőmet s
-öntagadásomat mint vétket lobbantani szememre? – riaszt rá
-szemrehányólag a nő – annak köszönd, hogy életben vagyok én és ezek itt:
-mert ha a te eszed szerint a hős lovag nejét játszottam volna, most nem
-volnék itt, vagy? – – –
-
-– Béke, lovag s nemes asszonyom! – vág közbe Zokoli – adjunk az égnek
-hálát, ki így hagyá a dolgot történni, és siessünk innen ki!
-
-– Kegyed! – mond Nankelreuther hidegen – előbb a maga ügyét hozza
-tisztába, mielőtt mások dolgaiba avatkozik, s kiméljen meg
-beavatkozásától! ki hont s királyt képes elárulni, azzal Nankelreuther
-Nabuchodonozor nem szól s nem vív!
-
-– Mi volt ez? – kiált fel Zokoli önkénytelen kardjához kapva – ki meri e
-gyalázatos vádat magyar nemesnek szemébe mondani?
-
-– Én s az egész tábor, egész Buda és Pest, Szilágyi s a király! – felel
-büszkén a német ember. – Ne nyulj kardodhoz, mert nem illet téged a
-nemes fegyver, kétszinű áruló! ki barátságot s csatlakozást szinleltél,
-s titkon a hont az ellenség kezére akartad játszani! – A király néhány
-percz előtt érkezett a táborba, ott többet hallasz!
-
-Zokoli elnémult dühében. – Mi ez? – mond – de nem – nem lehet! kegyed
-őrült, lovag! – az öröm kábította el; de e szavakért számot kérendek.
-
-– A mint tetszik! – felelt megvetőleg Nabuchodonozor – de csak ha a
-király akarja, hogy kegyeddel bajt vívjak!
-
-Míg e szóváltás Zokoli s a német lovag közt történt: addig Ilka meredten
-nézett férjére; végre megszólalt.
-
-– Áruló! s ez itt? Zokoli? ha ha ha! – s a király hinné ezt? –
-Istenemre! úgy az én hitem nagyobb ezen ifjúban: mert ma merném a
-koronát kezébe adni s a király ágya elébe állítani, mint éji őrt.
-
-– Köszönöm! – mond Zokoli érzékenyen. – Ha áruló vagyok, lovag! –
-folytatá büszkén – úgy nem érdemlem, hogy a nap éltető sugárinak
-legkisebbike világítson. – Hogy kegyed az árulót megveti, nem
-kárhoztatom; de még ma bátran adandja nékem békejobbját, mert a magyar
-szívhez kétszínűség s árulás nem fér soha!
-
-– Csendesen! csitt – ah, ne veszekedjetek! – mond Ábrahám suttogva – lám
-ő alszik – szemei húnyva vannak, mégis szép ő; ugy-e, ugy-e? hátha
-szemeit felnyitná! az eget látnátok! – Mit kiáltottak itt? ti durva nép!
-angyalok álmait a csillagok őrzik! – Nézzétek őt, – folytatá
-hallhatóbban s a leányka homlokát simogatva – ez itt Aminha. – A világ
-azt mondja, hogy ő nem az én leányom; pedig – – oh, Ábrahám istene! te
-tudod, mennyire az enyim ő, – igen, az én leányom ő! – miként látjátok –
-ezekkel az aranyhullámokkal szép fején, ezzel a kis szájacskával, – így
-lépett ki szivemből? – nőm mitsem tud róla – ő csak az enyém!! – nekem
-adta őt az Isten, s mióta őt adta, koldússá lett a természet! – mert
-pazar volt, s kába fővel szórta minden kincsét ezen egyetlenre, míg
-tárháza kiürült, mint a szegény Ábrahám raktárai! – Ki mondja, hogy
-Ábrahám a leggazdagabb izraelita Budán! – Nem, nem! ő szegény mint a
-természet! – Hiszen mondtam, hogy a sors, mint könnyelmű naplopó, szórta
-tele marokkal a szépség, az ész és szívjóság gyöngyeit e gyermekre.
-Csitt! hagyjátok őt aludni! hiszen oly hideg, oly sötét van! s ébredni
-nem jó – mert az álom édesebb a valónál. – Félre a szövétnekekkel – ti
-vizsga emberek! – hiszen ha szemét felnyitja, megszégyenül a nap világa
-– hagyjátok őt pihenni! – Oh, a szegény zsidónak éj a világa, s élete
-mostoha! – ki van ő taszítva – megvetve, mint a fekélyes! – pedig a te
-néped az, Jehova! – Ábrahám leeresztette fejét s szemein nehéz könyűk
-csillogtak. – Keresztény vért keres a zsidó? – folytatá mogorván –
-gyermeket gyilkol úgy-e? ezt mondjátok ti, álnok, szívtelen hazug
-emberek! pedig e gyermek itt! – – nem, nem! ne higyjetek nekem! – ő nem
-keresztény! – Pihenj – aludj – jó éjtszakát!
-
-
-
-
-VILÁGOS.
-
-Szüntesd csókjaidat, szüntesd meg az alkudozó szót.
-
-_Vörösmarty_.
-
-Vadnán a hős király nem sokáig mulatott, haza sietett ő Budára, az
-ország gondjainak szentelvén azon időt, melyet senki nálánál használni s
-becsülni jobban nem tudott. – Az idő egy kincsszekrény, melyből aranyat
-vagy kavicsot meríthetni. – Tündér, kinek egy eszmeszülő percze századot
-alkot újra. – Üres könyv, tárva nagy gondolatoknak, vagy silány
-árjegyzékeknek. Folyam, mely a két India drágaságait viszi hátán, vagy
-homoktérekbe szivárog szét. Az embernek legfőbb kincse, válhatlan társa
-életének. A lég az, mely föltétele létének, jövendőjének, hatásának.
-Tükör, mely torzképeket, vagy apollói idomokat vet vissza. A szirt,
-melyről gonoszsága, vagy érdemei visszhangoznak. – És mégis egy üldözött
-vad, ki ellen öldöklő fegyvere fenve, kinek hosszasága élte fonala, a
-melyet elmetszeni siet. – Igaz! – közvetlenebb lény nincs az embernél.
-
-A Fridrik császárhoz küldött követség Bécsben hosszasan időzött, a
-tanácskozások nyúltak, végre, semmit sem végezhetvén, visszatért. A
-császár ellen Mátyás, ki az összeütközést örömest kikerülte volna, Nagy
-Simont küldötte. Három veszedelmes hadviselésnek egyszerre vitele sem
-ijesztette őt; de Szilágyinak önkényes beavatkozásai mindig újulván,
-miután a szászok Erdélyben felzendültek, a békétlenek száma
-Magyarországon félelmesen növekedett, s a királynak inkább, mint valaha
-szüksége volt arra: hogy tetteit makacs ellenszegülés ne korlátozza,
-rövid, de szilárd elhatározás után, a hadviselésből megtért Szilágyit,
-Szegeden, hová maga elébe idézte, letartóztatta, s Világosvárra
-küldötte.[51] – Kevés ideig akarta ő az ősz kormányzót fogva tartani,
-megtörni kevélységét s újra használni hadi erejét s tapasztaltságát. Már
-Lábatlan, a várnagy, a királyi szabadító parancscsal útban volt, mikor
-Világoson nevezetes dolgok történtek.
-
-Egy estén Tábor Miska, becsületes kanász ember, savanyú képpel állott
-egy magas tölgynek tövénél, s ájtatos tekinteteket vetett a közel
-sötétlő várfalakra.
-
-Világos magas hegyen állott, a vár nem volt nagy, de keményen épült s
-egészen védelemre számított falai jóval izmosabbak, mint közönségesen az
-ily hegyi váraké, melyek védelmi erőt némileg helyzetökben is találtak.
-Szobái csinosak s derült kinézésüek valának, s mivel Szilágyi inkább
-vendégként tiszteltetett, mint fogolyként sanyargott: ezek mind
-butorozás, mind egyéb tekintetben elég kényelemmel birtak. A király
-különös meghagyásából nehány kedves cselédei az öregnek, s ezek közt
-Tőke Mihály régi szakácsa is a várba hozattak szolgálatára.
-
-A kilátás felséges volt – miként azt még most is agg romjairól
-élvezhetni – főleg azon estén, midőn a jámbor kanászt a vendéglő árnyú
-tölgy alatt pillantjuk meg. Az egész környéken azon utánozhatlan
-narancsszín fény nyugodott, mely őszi estéken a nap lementét kiséri
-olykor. Az ég tiszta volt, mint egy zafirboltozat, de a lég rekkenő,
-csak néha rezgett lanyha szellőcsapás a tölgy lombjain keresztül. – A
-vár agg díszében, veres födelével, csillogó szélkakasaival s fél
-árnyékba borult ősz rovátkaival állott, s a napnak bucsúzó sugárszálagai
-mögötte nyúltak fel az égen. Alant a tágas róna őszi pókszálakkal, mint
-lenge szemfödéllel volt elborítva; néhány helység csendes nyugalomban
-ada a szemnek nyugvó pontokat.
-
-Tábor Miska köpczös pórférfiú volt, barna képpel, pödrött bajúszszal:
-fején zsíros báránybőr sapka ült félre vágva, s abban egy tölgygaly volt
-szúrva. A vászonnemű rajta zsírtól csepegett: jele, hogy e díszes szokás
-kanászainkra dédatyáikról szállott. Néhányszor derekára kerített szíjról
-csüngött rövid ivószaruja s egy avult tok, melyből a rézveretes késnyél
-látszott ki; szóval, a mi derék sertésőrünk az arcz aggszerűségét, az
-ing avultabb szabását s a kalaphiányt kivéve, most is szükség esetében a
-Kacsásban vagy más jeles csárdában, nem egy Aniska vagy Borcsa fejét
-zavarta volna meg.
-
-A Szilágyi szakácsának vastag szolgálója aligha nem volt egyik oka a fiú
-andalgásának, mert mihelyt amaz a vár rovátkain mutatkozott, s vigyorgó
-holdvilág-képét sugározva fordítá a tölgy felé, a mi kanászunk is ődöngő
-léptekkel a vár közelébe sietett; s a két egymást értők közt néma kéz-
-és szembeszéd keletkezett; bizonyos, általunk csak sejdíthető jelekkel,
-de melyeket mindkét részről egyetértő mosoly s jóváhagyó kacsintatok
-követtek. Ezeknek így történtök után Miska valamennyire hátra vonult, a
-tölgy sudara mellől rosszul font kosarat vett fel, s egy bamba
-tekintetet vetvén a vár felé kanyargó útra, ólommal öntött botjára
-támasztotta állát, s e díszes helyzetben némelykori széles ásítások
-közben látszatott a nap lementét vagy egyéb valamit várni.
-
-Nemsokára mintegy nyolcz, vagy kilencz földmives ballagott fel az úton:
-mindnyájoknak kosaraik, vagy zsákaik voltak vállaikon s kezeikben. –
-Mihelyt Miskát észrevették, azonnal többen ismerően üdvözlék őt, s
-kanászunk hozzájok csatlakozott, s a rövid karaván víg beszélgetés
-között érkezett a vár kapujáig.
-
-Miska az árok szélén állott. – Ho, hó! kurjantott, melyre a kapu fölötti
-toronyőr a keskeny ablakon kidugván fejét, rövid «ti vagytok-e?» után
-csördülve eresztette le a hidat. – Embereink, kik, mint látszott, a
-várban ismerősek voltak, azonnal a konyhára siettek, s ott a szakács
-Tőke Mihály uram, komoly s részletes vizsgálat után átvette az
-élelemszereket.
-
-Borcsa a szolgáló, a félig nyilt konyhaajtó irányában állott: arcza
-egészséges pirosságú volt, hófehér fogakkal s fényes fekete hajjal,
-melynek egyetlen vastag tekercse derekán alól lógott le hátán. Vonásai
-hasonlítottak azéihoz, ki arczra esett, s az ütés következésében ajkai
-megdagadtak s orra hegye megtompult; egyébiránt a pernye, mely képét
-tarkázta, a zsiros kötény, a meztelen széles lábak, nem igen dicséretes
-ízlésére bizonyítottak a mi szerelmes kanászunknak, ki addig forgott és
-hajlongott, míg a hasonlóúl hajlongó és kullogó Borcsával a konyha
-mögötti sütőházba furódott.
-
-Itt látjuk a két szerelmest szótlan boldogságban, tátott szájjal
-egymásra bámulni, vérveres kezök összefogva s az egyik kar a derékon
-átölelve.
-
-– Miska! – mond Borcsa – akárhogy mondja kend, – de nem lehet: szakács
-uram mindig maga zárja be az ajtót. Aztán bejőni csak lehetne, de
-kimenni?
-
-– Ej Borcsa! mit se gondolj vele, csak benn legyünk egyszer! aztán
-bujtass el. Egy nap nem a világ, majd guggon ülök, mint a vén dudás
-kutya a kapunál, s a jövő estén kisuhanok a várból.
-
-– Jó lesz galambom! hiszen egy sütet szalonnát csak ragasztok rád, ha
-itt leszen; de hová bujtassalak?
-
-– Bohó! ide a kis szobába a sütő mellett, majd elsurranok az ágy alá.
-
-– Oda nem lehet: megugatna a kutya, hiszen itt eszik a cselédség.
-
-– Hej, Borcsa! – mond, jót verve a tenyeres talpas szűzre Miska, –
-mindig túl akarsz te az eszemen járni; de most kelepczébe kerültél, s
-engem ugyse! ki nem szalasztalak. Lásd amott a felvetett ágyat; ha alá
-nem bujhatom, majd a tetején fekszem végig; ott a kutya se vesz észre, s
-mikor a cselédek ettek, leszállhatok.
-
-Tudnunk kell, hogy a sütőhely melletti sötét szobában minden bútor
-néhány deszkaszékből, háttámaszszal, állott, melyekben szívalakú lyuk
-volt; egy hosszú, keskeny asztalból s egy magas festett deszkamennyezetű
-nyoszolyából, mely, mint avult bútor, valamikor a felsőbb szobákból
-került e füstzugolyba alá, miként némely kedves emlékezetű családi, vagy
-más képek kerülnek a háló- vagy öltözőszobácskákból előbb a
-vendégszobákba, később, főleg régibb időkben, a tornáczra, s végre még
-rosszabb helyekre. A nyoszolya mennyezete biztos látogatlanságban
-megtelt a lakatlanság hozzátartozóival: mint porral, számtalan
-pókhálóval, stb. s valóban, oly szerelmes kedély, mint Tábor Miskánké,
-kellett ahhoz, hogy ott, főleg oly jó tüdejű, s következőleg oly élénk
-szusszanású legény, mint ő, nyughelyet keressen.
-
-Borcsa az eszmével ki látszék békülni.
-
-– Hm, – mond – nem bánom; de vigyázz magadra, mert oda fenn a deszkák
-minden mocczanásra recsegnek; aztán el ne aludj! mert tudom, miként
-szoktál horkolni, s ha szakács uram észrevesz, majd megoldalgat az
-abárlóval mindkettőnket.
-
-Miska tüstént a dologhoz látott, s miután egy párt azon csókok közől
-váltottak, melyeket a szomszéd szobában hallhatni, a röfögők hű őrzője
-bekacsázott a sötét zugolyba. Az asztalra széket tettek, s ő szokott
-nehézkességgel, Borcsától segíttetve, a jó remény fokára
-felkapaszkodott. Felérkezvén, a por közt végig nyult s a lehetségig
-kényelmes helyzetbe tevé magát; végre a recsegés megszűnt s Miska, mint
-a macska veréblestében a házfödelen, úgy összehúzta magát. Borcsa
-hirtelen lekapta a széket az asztalról, s olyan képpel, mintha semmi sem
-történt volna, indult a sötét szobán keresztül.
-
-Igen a maga idején történt ez, mert épen az ajtóban találkozott Tőke
-urammal, ki miután az élelemellátókkal elvégezte ügyét, nélkülözni kezdé
-Borcsát, kihez, szolgálati készsége mellett, őt még szelidebb vonzalmak
-is csatlák.
-
-Mihály szakács – mert Borcsa, mondják, ki nem jött a Mihályokból –
-kisded, teljes testű emberke volt, kit semmivel sem lehete inkább
-megsérteni, mint ha pohosnak nevezték, kivévén, ha valaki a minden
-szakácsokat lángra lobbantó zsirka névvel merte őt bántani.
-
-– Hol bujkálsz itt megint, semmirevaló? – riaszt Borcsára a szakács. –
-Isten bizony! eddig a lábashoz égett a rántás, aztán a pecsenyét is a
-tűz mellett hagytad, félig sülve.
-
-– Be se rántottam még, – mond Borcsa duzzadtan – a pecsenyét pedig Istók
-a sütő forgatja.
-
-– Ki bízta rá? lámpás szedte vette, nem lódulsz mindjárt helyedre! úgyis
-rovásod van! – Miért nem jöttél fel tegnap étel után? – folytatá a
-csirkeölő, vonásait a parancsnoki szilárdságból egy sürgető szerelmes
-odaengedéséhez igyekezvén átsimítani – héh! – nem igértem-e új szalagot
-hajadba; aztán a minap is ki adta azt a kötényt neked?
-
-Miska fülelni kezdett a deszka-olümpon.
-
-– Nem kell nekem – mond Borcsa, lopva tekintve a mellékszobába – se
-szalagja, se köténye szakács uramnak; na bizony, nem szégyenli magát?
-olyan vén legény s még mindig a bolondját járja.
-
-– Vén legény? – felel mérgesedve a szakács, – ki a vén legény? hiszen
-egy ősz haj sincs a fejemen. – Mihály gazda, mint minden szakács, igen
-hirtelen haragú volt; de, mint nem minden szakács, hamar ki is engedett
-mérgéből. Hasztalan! a szerelem ereje nagy, s midőn Tőke Mihály maga
-előtt látta azon termetes kecseket, melyek szívét meghatották: a fényes
-hajat, a szürke szemeket, azon hahotára alkotott szelid szájat, mely
-alól egypár csontőrlő fogsor világolt ki, s az egész nagyra szabott
-alakot, képe még nyájasabbra változott.
-
-– Na, Borcsa! – folytatá – hiszen majd még szólunk erről; nem voltál te
-azelőtt oly hátravonult – majd nekem is felvirrad egyszer, – most csak
-eredj, s láss dolgod után, mert nekem egyébre is jár az eszem, nemcsak a
-főzésre s pecsenyeforgatásra.
-
-Ezzel mindketten a konyhába ballagtak.
-
-A szakácsnak utolsó szavai a vad kanásznak roppant szeget vertek fejébe!
-azonban helyzete olyan volt, hogy lármát nem üthetett. Tőke már vagy
-kétszer ráijesztett a fiúra, mikor észrevette, hogy Borcsára kacsingat s
-a hol szerét ejtheti, suttog vele. Azonban föltette magában Miska, hogy
-szerelmesét mind a kötőért, mind a hátravoniságért megtanítja. –
-Dörmögve magában, s feszengve várta példás béketűréssel az éjtszakát,
-mint szabadítót kínos helyzetéből, s mint szerelem és bosszú óráját.
-
-Az idő haladott, s Szilágyi uram már elköltötte estebédét. A szakács
-ráparancsolt Borcsára, hogy – szombatnap lévén – mindent kitakarítson,
-ha éjfél utánig tart is, s addig ki ne merjen mozdulni a konyhából. –
-Így hivatalos kötelességét elvégezvén, mécsest vett kezébe s folytatá: –
-Hallod-e, ma a cselédek itt a konyhában fognak enni, nem a szokott
-helyen; nekem ott dolgom van, s oda senki se merje ütni az orrát, míg én
-el nem megyek! – Ma csak fel látsz jönni úgy-e, ha elvégezted dolgodat.
-– Tőke uram nyájasan megtapogatván Borcsát, mosolygó képpel folytatá: –
-Na! hiszen ha kissé félben hagyod is dolgodat, nem bánom, nem lesz
-károdra.
-
-– Ugyan! – mond Borcsa haragosan – ne bántson szakács uram! aztán minek
-zavarja mindig a cselédeket? előbb a tornáczon ettek, aztán a sütőszoba
-mellett, most már a konyhában! hát itt hol tálaljak nekik! hiszen hely
-sincsen, – mi dolga lehet szakács uramnak ott? az az én háló helyem!
-
-– Mi dolgom van? ej, fogd be a szádat! nem a te orrodra kötötték azt,
-eszed sem ér addig; majd akkor bámészkodol, mikor megtörténik. Aztán nem
-is mulatok én ott sokáig: bár már egy járást ott is maradhatnék, ha –
-
-– Majd bizony! – mond Borcsa meg nem foghatva: miért kellett a
-szakácsnak épen ma szobáját elfoglalni; azonban szólani nem mert, nehogy
-titkát elárulja.
-
-Mihály uram e kétágú párbeszéd után a szolgáló szobájába ment s ott az
-asztalra helyezvén a mécsest, leült, kerek bőrsüvegét levágta maga
-elébe, s két könyökére nyugasztván széles állát, a légbe bámult.
-Egyszerre arcza lángolni kezdett, kezei hadonáztak, s fölkelt, mint egy
-ökölbajnok, ki vívótársra lelt. – E szótlan gyakorlatok után, a mennyire
-kitelt rövidke lábaitól, hosszú léptekkel járt fel s alá, meg-megállva!
-végre tapsolt kezeivel, dörzsölgette azokat, felkapta süvegét, félre
-csapta fején s hátra tette kezeit. Melyek mind e szerint megtörténvén,
-ujra leült az asztal mellé, nagyot csapván arra.
-
-Rövid szünet után egy fehér, sertésbőrbe kötött könyvecskét vett elő, s
-gondosan megtörülgetvén, nagy teketóriával kinyitá. – Hm, hm, mond
-morogva – míg azok eljőnek, nézzünk itt egy kissé körül. – Ezzel
-megnedvesítvén ujjait, forgatni kezdé a lapokat. – Tél, igen! tél. – No
-mit mond erre? – Az komor és hideg tél – kezdé halkal olvasni – veszi
-eredetét az napnak az éktelen vadakban való lépése által, mivel nekünk
-legrövidebb napot okoz. – Most jő a java.
-
-  Noha tél unalmas,
-  Ködös hideg havas,
-    Elég haszna van neki:
-  A pór is kenyerét,
-  Nyári keresményét
-    Ekkor gunyhóba tölti.
-  Nem fél, boszú érje,
-  Balha szúnyog csípje,
-  Legyezőt félre teszi.[52]
-
-– Hm! – mormoga magában – ez ám a vers! mintha a tésztametélővel
-faragták volna. Teringettét! nem tudnék-e én ilyet penderíteni? például
-az őszről. – A szakács gondolkozott; Kanász Mihály hegyezé füleit.
-
-– Na, nem rossz! – mormogott foga közt – így – igen: vigyázz, hagymáz,
-jól van! – he he!
-
-  Most magadra vigyázz,
-  Mert leüt a hagymáz,
-    Vagy pedig hideglelés.
-  Adj innom, takarj bé,
-  Hallasz minden felé;
-    Doctor dolga nem kevés.
-
-– No még egyet! aztán jövő évre oda adom, hogy írják a könyvbe. – Őszre
-gyümölcs terem – igen, ez is igen szép! hadd lássuk.
-
-  Almát körtét szilvát,
-  Módjával habzsold hát,
-    Egészséged ha kedves.[53]
-
-– Hát ez a diákos miféle! – Aha! itt a jóslás jő. – De hol is maradnak
-oly soká? – míg ezen elbaktatok, addig csak előtévednek. Tőke Mihály
-folytatá olvasását:
-
-«Az aspictusok ez esztendőben rosszul biztatnak bennünket a békességgel:
-mert háborút jelentő aspictusok jőnek elő: kétség kivül, mivel az gonosz
-emberek az Istennek ő ostori alatt meg nem hunyászkodnak, hanem csak
-egyaránt az bűnben bugyborékolnak. Ugyan is martius közepén az: – – – mi
-a tatár szarkalábak ezek? – _ _ _ összejőnek: – az melyekből az
-astrologusok nem sok jót porgonosztálnak – furcsa szó! – lássuk tovább:
-Aprilisben pedig – – –[54]
-
-Miska az olvasás közben pislogó szemeivel nagy küzdésben volt a rajta
-erőt venni készülő álommal: mert máskor már tizenegy felé eget földet
-feledett s hatalmas horkolása a földet rengetteté, mely alatt aludt.
-Végre csakugyan félig szunnyadva, félig ébren, csak káprázva tűntek fel
-a tárgyak előtte, s ezt mély – de mivel itten, szokása ellen, nem
-hanyatt, hanem csak oldalt lehete feküdni – horkolás nélküli álom
-követte.
-
-A szoba ajtaja megnyilt, s néhány cseléd, a mennyire hirtelen a
-félhomályban meg lehete őket látni, tíz vagy több is, csendesen s
-vigyázva belopódzott.
-
-– Bezártátok-e az ajtót? – kérdé a szakács suttogva.
-
-Egy a bejöttek közől igennel felelt.
-
-– Van-e, ki Borcsát szóval tartsa? mert az ily pletykacselédtől
-tartanunk kell.
-
-– A vén Örzsit, a kulcsárnét küldöttem hozzá; – mond az előbb szóló,
-közép idejű férfiú, kinek a mécsestől világított vonásai, alakja s az
-egész tartása cselédi lényre gyaníttattak – igértem neki valamit. – No,
-hiszem, ettől nem egy könnyen szabadul!
-
-A bejöttek az asztal körül helyet foglaltak. A szakács legfelül ült,
-leemelvén süvegét, arczán nevetséges méltóság s felelősséget negédlő
-szellem mutatkozott.
-
-– Halljátok mindnyájan! – így kezdé – mondjátok meg nekem, hívei
-vagytok-e Szilágyi uramnak?
-
-– Azok vagyunk! – felelték néhányan.
-
-– Ugy bizony! – folytatá fél suttogó hangon, kissé kiesve szerepéből az
-elnök – csendes-e künn minden?
-
-– Minden csendes! – felel egyik a bejöttek közől – a szokott őrök a
-falakon mászkálnak; s aztán tudja, szakács uram, hogy ebbe a kis hátulsó
-udvarba az ördög se jő; itt nincs mit őrizzen, mert ide kívülről csak a
-madár ha beszállhat.
-
-– Jól van; – fejezé be Tőke – így tehát szólhatunk tovább. A várnagy
-Budára ment a királyhoz; miért? nem tudom, az őrizet ötven emberből áll,
-mi alig vagyunk tizenketten: erőszakról tehát itt szó sem lehet, hanem
-ármánynyal kell élnünk, most erről tanácskozzunk. Beszéljenek ketek
-rendre.
-
-– Szakács uram! – mond az asztal végén ülő lovászalakú ember, majdnem
-vigyorgó arczczal – tudnék én egyet, de ész kell hozzá.
-
-– No csak ki vele, – szól egy hosszú, száraz ember, alkalmasint kocsis,
-mint a mellette kigyódzó ostorból gyanítjuk. – Ha ész kell hozzá:
-köböllel van szakács uramnak; teringettét! a turós haluskát a király se
-főzné meg jobban.
-
-– A dologra! – vág közbe Tőke, kit ezen szólás kissé kellemetlenül
-rázott ki méltóságából.
-
-– Én – mond folytatva a véleményadó – az őrizet étkébe bolondítót
-kevernék: hadd mászszanak a falra, mint az ürge a pórázon; aztán majd
-könnyen bánnánk a vén kapuőrrel, kibe az ördög bujt, mert szólani sem
-lehet hozzá, úgy megugatja az embert.
-
-– Hm, hm, hm! – dünnyögött elbámészkodva a tanács.
-
-– S mit mondanak erre ketek! – jegyzé meg a szakács azon gúnynyal
-vegyült kicsinylés nemével, mely észbeli fönségének öntudatából
-megfejthető.
-
-– Hm! a mint veszi az ember, – ha meggondolja – aztán megbolondul az
-őrizet! – de minket is agyonüthetnek, – hátha észreveszik? – De ki
-szerzi a bolondítót? – a gondolat nem rossz, stb. – Így adák a vélekedők
-érzéseiket a szakácsnak tudtára, ki a suttogatásból zajjá változott
-tanácskozást egy csapással az asztalra, szünteté meg.
-
-– Bolond gondolat! – mond Tőke uram; a suttogó hangot igyekezvén újra a
-tanácskozásba hozni.
-
-– Bolond hát! – ismétlék a legtöbben.
-
-– Főleg, – jegyzé meg a véleményadó – ha az őrizet megbolondul.
-
-– Nem ér az semmit! – felelt a szakács – jobbat gondoltam én annál;
-tudják ketek, hogy az őrizet emberei ki nem állhatják kulcsár uramat,
-mert csak vasárnaponkint ad nekik egy-egy meszely bort, azt is a
-lőréjéből. Na! mi igaz, igaz! – a bor rossz, s aztán az ily hadfiak a
-táborban jó italhoz szoktak. A kulcsár a mi részünkön van, mert a nagy
-jutalom rá is fér, miként ketekre. Én beszéltem vele, s ő két hordó bort
-legjobbikából átad nékem! majd én egyenkint, mintha kulcsár uram tudta
-nélkül történnék, leitatom az őrizetet.
-
-– Én is épen ezt gondoltam, – mond az egyik a kupaktanácsból.
-
-– Szakács uram! – jegyzé meg egy ifjú suhancz, ki még eddig semmit sem
-szólott, s pikkelyes dolmányáról, pödrött bajuszáról s csinosabb
-voltáról ítélve, Szilágyi Mihálynak inasa lehetett! – Jó lenne néhány
-itczét ide hozni kóstolóra abból a borból, mert tartok tőle, hogy a
-kulcsár majd a rosszából ad; hiszen úgy őrzi borát, mint sárkány a
-kincset.
-
-– Majd bizony! hogy felidd eszedet? – ihatsz akkor, ha elsül a dolog, –
-jegyzé meg a szakács, míg mások az ifjoncz ötletén nevettek.
-
-E pillanatban sajátságos recsegés hallatszott a tanácskodók feje fölött,
-mindnyájan föltekintettek; de az asztalon pislogó mécses a felsőbb
-részét a szobának még sötétebbé borította, mivel fénye kis kört
-képezett.
-
-Tábor Miska oly mélyen aludt, hogy az egész tanácskozásból egy kukkot
-sem hallott, azonban a természet jogait követelé, az otthon mindig
-hanyatt fekvő kanász itt is hanyatt fordult: ez okozá a recsegést,
-melyet az együtt ülők meg nem tudtak fejteni; de készűltek a dolgot
-közelebbről megvizsgálni, s néhányan föl is emelkedtek ülésükből. Miska
-uramnál e közben a hanyatt fekvés szokott következése is jelentkezett, s
-ő hallatlan kényelemmel oly hosszan nyujtott, s magasból alantra lejtő,
-s néha viharként megdördülő horkoláshoz fogott, hogy mindnyájan azonnal
-tudták, hányadán van a dolog, s az egész tanács egyszerre, s főleg az
-elnök, szinte dühösen a Borcsa szűz nyoszolyájára veték szemeiket.
-
-De az üres volt. Végre a szakács egy újabb recsegés következtében, kissé
-feljebb tekintett; az első, a mit észre vett, a már rettegett
-vágytársnak ivószarúja volt, mely csengetyűként lógott le a mennyezet
-párkányáról.
-
-– Csitt! – mond a szakács hirtelen – ez a gazember úgy alszik, mint a
-gözű, – vagy tetteti magát. Mindegy! de megtanítom bujósdit játszani. A
-sütőszobában egy szegen függ a ruhaszárító kötél, hozzátok be! Először a
-lábára csavarítjuk; mert nem jó vele tréfálni! ismerem a ficzkót; majd
-úgy huzzuk le ide közünkbe.
-
-Míg ezek benn történtek, künn a falakon jártak az őrök fel s alá; a
-kapuőr, meghitt biztos embere Lábatlan várnagynak, mély álomban
-nyugodott, s az egész várban a föntebb leírt sötét szobát kivéve, néma
-csend volt.
-
-A nagyobbik udvar elég tágas négyszeget képezett, melynek oldalaiból az
-épület zsindelylyel födött, s kerekre gyalult faoszlopoktól támogatott
-folyosója rúgott ki. Közepén mély kút volt, s a hold egyik oldalát
-világította, míg a másik sötét szürkületben borongott.
-
-Az őrizet emberei, kiken az őrködés sora volt, a szokott éber órák közét
-a kapu melletti őrszobában töltötték s mindnyájan aludtak, egy ifjú
-bérlettet kivéve, ki nem régiben szegődött a várba, s a kemény lóczákon
-való alvást még meg nem szokta. Többszöri hánykódás után végre fölkelt s
-félálmosan kibotorkázott az őrszobából: összetört tagjait ásítva
-nyújtóztatá ki s egy bámész tekintetet vetett a teli holdra, mintha a
-reggelt óhajtaná, vagy a lócza nyomásai ellen keresne enyhet az októberi
-lég hűvében.
-
-Egyszerre úgy tetszett neki, mintha a szomszéd kisebb udvarban neszt
-hallana; azonnal tudnivágy inkább, mint ármány sejdítése ingeréből,
-odalopódzott, s a mindig növekedő nesz után tartva, a sütőszoba
-ablakánál megállapodott fülelve.
-
-Benn a kötél már előhozatott, s a szakács, székre mászván, hurkot vetett
-a kanász lábára, ki mondhatatlan kényelemmel folytatá hallatlan hatású
-horkolását, mely fellegbe röpíté a sok évű port az ágy mennyezetének
-korhadt deszkáiról.
-
-Midőn Tőke a hurkot jól összeszorította, Miska megrántá lábát, s a
-horkolás azonnal megszűnt.
-
-– Kezembe vagy, akasztófa! – kiált a szakács – korbácsot ide! – –
-jertek, segítsetek!
-
-Miska hirtelen felriadt álmából! a szakács a kötelet átadta egy
-közelállónak, s azon keresztényi jó szándéktól űzetve, hogy a leczuppanó
-Miskának üstökét megragadhassa, a nyoszolya felé hajlott; e pillanatban
-nagyot lökött a kanász testével, a korhadt deszkák engedtek, a szokatlan
-teher alatt szerterepedvén iszonyú recsegéssel, Miska az ágyba zuhant;
-de a szakácsra nézve, ki az esést kifelé várta, szint oly reménytelenül,
-mint veszedelmesen: mert a leszakadó mennyezet, ékes terhével, épen a
-szakács fejét, nyakát és vállait nyomta a dagadó vánkosok közé, a többi
-vivók szerteszét ugorván, a lámpát feldöntötték, s a kapálódzó s nyögő
-szakács helyett az ordító Miskát vonták kifelé az ágyból.
-
-– Itt a török! – ordítá Miska, alkalmasint egy félbeszakadt álomnak
-tündérképeit tovább fűzve – fel a falra! a várat vívják! – kiáltott,
-mint a ki eszét vesztette.
-
-A többiek, egymást taszigálva, s néha Miska helyett öklözve s rugdalva,
-oly borzasztó lármát ütöttek, hogy a szoba ablakánál fülelő őrnek az
-ijedtség szállt inaiba; hirtelen s félálmosan azt hitte, hogy az
-ellenség rést törvén a vár alapjain keresztül, itt ütötte fel a
-boltokat, s hogy a sütőszoba már tele van törökkel. Ezt meggondolni s
-hanyatthomlok a szomszéd udvarba szaladni, pillanat műve volt.
-
-– Az ellenség! a török a vár előtt van! – ordított.[55]
-
-A zajra mint bódultak rohantak elő, páni rettegés foglalta el az
-elméket, s egyik a másikat ijesztvén el, az egész őrsereg fegyverhez
-kapott s az udvarra tódult. A csapat vezére maga is, első pillanatban a
-dolgot valónak vélvén, a falakra szaladott, s ott semmit sem látván, azt
-hitte, hogy az ellenség a tulsó oldalon lappang.
-
-– Fel! – kiáltott – menjünk eleikbe, utánam! – A vár hidja leeresztetett
-s az őrizet kirohant.
-
-Azalatt Borcsa, ki a konyhában a kulcsárnéval együtt beszéd közben
-elszenderült, az iszonyú zajra fölébredett, s a konyhából kisuhant. –
-Szerencséjére még a mécses égett, s azt kezébe vevén, egyenesen a
-sütőszobának tartott.
-
-Már akkor a benlevők közől többen kiszaladtak az udvarra, s így Borcsa
-bemehetett. A mécses meglepő jelenetet világított: egy csomó ember volt
-ágyához tolulva; a szakács nagy bajjal bonyolította ki a deszkák s
-vánkosok közől fejét, s a kanász az asztal alól, hová a zavarban
-rejtezett, mint a vészben hánykodó hajós a világító-torony lobogványára,
-pillantott a belépő Borcsára; azonban nem akarván elmulasztani az
-alkalmat, négykézláb a Borcsa lábai alatt kisuhant, az inaira fűzött
-kötelet, mint hosszú Ariadne fonalát vonszolván maga után az udvarra:
-ott lefejtette azt, s egy zugolyba megvonult, a történendőket várva.
-
-Végre a zaj csillapult, a szakács magához tért s halkal az egész
-történet fejtekezett előtte. Egyszerre egy nagy gondolat szállta meg
-agyát.
-
-– Itt vagytok-e mindnyájan, pajtások? – kiáltott, kirohanva az udvarba –
-az őrizet idehagyta a várat, azon néhány őr, ki a falakon mászkál,
-ellenünk nem állhat: zárjuk be a kapukat, a vár a miénk!
-
-Valóban a kupak-összeesküvés tagjai nagymesterök körül gyűltek
-mindnyájan. A mit kezeik közé kaphattak, fegyverként ragadták fel; a
-kanász is előkullogott zugolyából; botja híján, mely a szobában
-maradott, egy közelálló vasvillát vett kezébe; Borcsa már, piszkafával
-fölfegyverkezve, a többiek közt volt.
-
-A kapu bezáratott. Néhány percz mulva az őrök nyakon kapattak, a kapuőr
-pedig, gombolyagba kerítve, átkozódott az udvar hideg kövezetén.
-
-Az öreg Szilágyit a zaj csak későn ébresztette föl, mert ő a legbensőbb
-szobában aludt. Fedetlen ősz fővel, s fehér köpenyeggel, melyet vállára
-kerített, sietett a tornáczra.
-
-A szakács méltóságos léptekkel haladott a hágcsókon fel, süvegét
-leemelte, s egy hosszú nyársat, melyet hirtelen felragadhata, lábaihoz
-tevén urának, büszkén kiáltott fel: – Uram, szabad vagy! a vár a miénk!
-
-
-
-
-JEGYZETEK.
-
-A _kegyed_ szó nem új. – Atyáink azt, mint a kegyelmed röviditését
-használták, s század előtt sem volt ismeretlen a kegyed, vagy kegyend;
-gyermekkoromban, midőn még a kegyed szó Döbrentei Gábortól nem volt
-megpendítve, számtalanszor hallottam igen öreg uraktól tiszttartóikat
-így szólítani, s ez legalább Erdélyben most sem ujság, s olyan öreg
-uraktól hallhatni, kik nagyon bámulnának, ha a kegyed szóban valaki őket
-a neologismus borzasztó bűnében tetten érteknek állítaná. Ezekből
-kiindulva, a fensőbb körökben használhatóbbnak vélem a ked- és
-kegyelmednél.
-
-1: Midőn a Rákos mezején Pest körül szokás szerint
-országgyűlése tartatnék: _Bonfinii_, Rer. Ungar. Decadis III. Lib. IX,
-506. l.
-
-2: Az elsők egyike Mihály (Szilágyi) nagy sereggel, s számos
-ország nagyjaival s nemesekkel jelent meg a gyűlésen. – _Bonfin_. Rer.
-Ung. Dec. III. L. IX. 566. l.
-
-3: Hova, midőn Podjebrádtól is segítség érkezett: 40,000 ember
-állott fegyverben a Mátyás részére. Hist. Hung. e prop. scrib. synopt.
-ded. Poson. 1804. 876. l.
-
-4: Harminczezer cseh bérlett. _Fessler_, Geschichte der Ungarn
-5. rész 6. l.
-
-5: Szilágyi előre, hogy az erőszaknak még csak színe, árnyéka
-se lehessen, kiparancsolá seregeit – – – – s a Duna jegén, a két város
-közt, állítja fel a csatarendben. A magyarok története. 29. fejezet.
-280. l. _Péczely József_.
-
-6: Szilágyi, a felett, hogy seregei számával az ellenpártot
-meghaladta: a Duna szélén karókat s kínzó padokat állíttatott fel. Hist.
-Rer. Ungar. Posonii 1804. 376. l.
-
-7: Midőn az ország nagyjai véleményök kijelentésére a mezőn
-felszólíttattak: Mihály (Szilágyi), ki az egész gyűlést hadaival
-körülvétette, kilépett a középbe s így szólott. _Bonfin_. Dec. III. 506.
-l.
-
-8: Már a Pest és Buda utczáin éjjel-nappal tolongó sokaság nem
-hangoztat egyebet, mint éljen Mátyás. A magyar történ. 29. fejez. 280.
-l. _Péczely J_.
-
-9: Dulki (böhmische Dalfen) cseh tésztanemű.
-
-10: Kinn a seregek elunják a nagy hidegben a jégen a
-várakozást. Magyarok tört. 29. fejez. 280. l. _Péczely József_.
-
-11: Egyszerre 40,000 ember harsogtatja: Éljen Mátyás! A
-magyarok tört. 29. fejez. 280–281. lap. _Péczely József_. – Hasonlítsd
-össze _Fessler_, Geschichte der Ung. 5. rész. 16. l. _Bonfinii_, Rer.
-Ung. Dec. III. Lib. IX. 506. lap.
-
-12: Néhány órával László halála után Mátyás kemény őrizet
-kiséretében a prágai várba érkezett. _Fessler_, Gesch. der Ung. 5. rész
-6. l.
-
-13: Lásd a Mátyás külsejének leírását. _Galeotti Mart._ de
-dictis et factis Mathiae. 23. fejezet. 378. l.
-
-14: Mátyás ekkor legfeljebb Aeneas Sylvius szerint 18…
-esztendős levén. _Péczely_.
-
-15: Podjebrád a legnemesb nevelésű ifjúban ráismert a Hunyadi
-János fiára s lélekörökösére. _Fessler_, Gesch. der Ung. 4. rész 6. l.
-
-16: Lásd _Bonfinii_, Rer. Ungariæ Decad. III. Lib. IX. 510. l.
-
-17: A fogolylyal atyailag bánt s kiváltásaig, melynek hasznait
-gondosan kiszámítá, őt háza s családja szabad s nagyon tisztelt tagjának
-nyilatkoztatá. _Fessler_, Gesch. der Ung. 5. rész 6. l.
-
-18: Lelkületének ereje stb. _Fessler_, Gesch. der Ung. 5.
-rész. 6. l. Hasonlítsd minden korabeli írókkal.
-
-19: A nagyváradi püspök (Vitéz János) Prágába ment, hogy derék
-neveltjének a trónrai meghívását tudtára adja. _Fessler_, Gesch. der
-Ung. 5. rész 6. l.
-
-20: Lásd ezen szokásról: _Galeotti Mart._ de dictis et factis
-Mathiae. 14. fej. 374. l.
-
-21: Zokoli Mihály, Péternek öcscse. _Fessler_, Gesch. der Ung.
-5. 93. l. – Kis-várdai Zokoli etc. _Szirmay Antal:_ Szathmár-vár- megye
-19. lap. Hasonlítsd _Bonfinii_ Rer. Ung. Dec. III. L. X.
-
-22: Épen jókor terem ott Zokoli Mihály – – – a királyi
-lovasságnál, feltartóztatja a szaladókat s az elhatározó diadalra vezeti
-őket. _Fessler_, Gesch. der Ung. 5. rész. 93. l.
-
-23: Ez szabadít meg bennünket a csehek rablásaitól és
-zsákmánylásaitól. _Bonfin_. Rer. Ung. Dec. III. 500. l.
-
-24: Várfenék = Burgverlies.
-
-25: Lásd Dictionnaire infernal par Collin de Plancy Astrologie
-264–265. l.
-
-26: Lásd Dict. infer. par. Collin de Plancy Astr. 2. kép.
-
-27: Lásd ezekről s a következőkről. Dict. inf. p. m. Collin
-Plancy és Dict. inf. Astr.
-
-28: Praha cseh neve Prágának.
-
-29: Lásd _Musaeus_ Dolfsmärchen: Libussa.
-
-30: Lásd _Bonfinii_ Rer. Ung. Dec. III. Lib. IX. 510. l.
-
-31: Ezen állítás _Bonfin_-ból, _Galeotti_-ból, s az ekkori
-képekből kétségtelen.
-
-32: Lásd _Bonfinii_ Rer. Ung. Dec. III. Lib. IX. 5. 24. 525.
-l. _Fessler_, Gesch. der Ung. 5. rész 30. l.
-
-33: Nabuchodonozor Nankelreuther. Éleskőnek (Scharfenstein)
-ura, _Fessler_, Gesch, der Ung. 5. rész 63. l.
-
-34: Az e czikkelyben említett rablók nevei történetiek. Lásd
-_Fessler, Bonfin, Péczely_ s másokat.
-
-35 36 37 38 39: Lásd _Bonfin_. Rer. Ungar. Des. III. Lib. IX. 510–511.
-lap, _Fessler_, Gesch. der Ung. 5. rész 19–20. l.
-
-40: Leírhatlan pompa közt beért Budára. Magyarok története,
-_Péczely József_, 283. lap.
-
-41: Minden városból és falvakból összesereglett az örömet
-riadó nép, hogy a hős fiát felmagasztaltatásában láthassa. _Fessler_,
-Geschichte der Ungarn. V. rész 22. lap. – A merre csak mentek, a
-falukból, városokból a szerencse-kivánó, minden korú sokaság kiözönlik,
-mindenütt hallatlan vigasság terjed. _Bonfinii_ Rerum Ungaricar. Decad,
-III. Libr. 9. 512. lap.
-
-42: Lásd _Bonfinii_ Rer. Ung. Dec. III. lib. 10. _Fessler_,
-Gesch. der Ung. V. rész. 24–25–26. és a következő lapokon. _Péczely
-József_, Magy. tört. 284–285. s a köv. lap.
-
-43: Mátyásnak el kellete veszni, ha nekie nem sikerül a kemény
-csatát ennyi ellenekkel kivívni, mélyenható éles elmével ellenségeit
-fölülmulni, s ha (végre) nem bír annyi – – – léleknagysággal: külső
-tekintetének súlyt, parancsainak engedelmességet stb. szerezni.
-_Fessler_, Gesch. der Ung. V. rész 24–26. lap.
-
-44 45: A király lelkületének e történeti valóságát majdnem minden
-korabeli írók bizonyítják, _Bonfinii_ R. Ung. Dec. III. L. 9.
-507–508–512. s több helyeken. _Fessler_, Gesch. der. Ung. V. rész
-23–24–25. lap s több helyeken.
-
-46: A Szilágyi lelkületét bővebben olvashatni történeti
-meztelenségében: _Fessler_, Gesch. der Ung. V. rész 35. lap s t. h.
-_Bonfinii_ Rer. Ung. D. III. 1. 9. 505. lap s t. h.
-
-47: Harmadik (háború) a csehekkel, kik egymás közt szővetséget
-alapítván, melyeket testvérségeknek (fratraria) neveztek. – – – Egész
-Magyarországot – – – rablásokkal – – – látták stb. _Bonfinii_, R. Ung.
-Dec. III. L. 10. 519–520. lap. Has. _Fessler_, Gesch. d. Ung. V. rész.
-30. lap. _Péczely József_. M. t. II. D. 286. lap s mások.
-
-48: Wasku = Venczel (csehül).
-
-49: Hondzsa = János (csehül).
-
-50: Franta = Ferencz (csehül).
-
-51: _Bonfinii_, R. U. D. III. L. 10; 526. lap. – _Fessler_, G.
-d. U. V. rész. 56–57. lap. – _Péczely József_. M. t. 287. lap, s több
-más honi s külföldi írók.
-
-52 53 54: Egy igen régi kalendáriumból.
-
-55: _Bonfinii_ Rer. Ung. Dec. III. L. 10; 517. – _Fessler_, G.
-d. U. V. rész, 57. lap. – _Péczely_ M. t. 187. l.
-
-
-
-
-TARTALOM.
-
-  BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓS. Irta Mikszáth Kálmán  V
-  A CSEHEK MAGYARORSZÁGBAN. ELSŐ RÉSZ.
-  Rákos  5
-  Az apród  25
-  Kaland  42
-  A rom titkai  55
-  Az estebéd  79
-  Vadna  87
-  Nankelreuther Nabuchodonozorné  106
-  Rabparancsnok  121
-  Az ifjú király  139
-  Straznicz  150
-  Király és öcs  164
-  A szabadító  180
-  Józua  199
-  A fehér holló  211
-  Ostrom  228
-  Világos  245
-  Jegyzetek  265
-
-
-
-
-KÉPJEGYZÉK.
-
-  1. Báró Jósika Miklós arczképe  II
-  2. Két öreg haladott csendesen Buda felé  5
-  3. Az öregebb a szolga vállára támaszkodott  6
-  4. Az ifjú karcsú, barna paripán ült  11
-  5. – A Dunába vele!  17
-  6. – Éljen Mátyás király  23
-  7. Ülj ide mellém, – mond Podjebrád  28
-  8. A kis Izabella veres pamutot font  34
-  9. – Vitéz! – mond Bolezláw, – a csatának vége!  69
-  10. – Eltaláltam ugy-e? anyám jő?  85
-  11. Vadna vára  90
-  12. Az agg izraelita, mint nyárlevél reszketett  103
-  13. – Szerettetni? – kérdé Ilka keserűen nevetve  126
-  14. Az asztalok megrakva mindennel  136
-  15. Az ifjú nem soká törte fejét  149
-  16. Az ifjú király érkezett  151
-  17. – anyjáé! ki szólni nem tudott  158
-  18. Szemei a hintóra voltak szegezve  159
-  19. – A törökre, vén oroszlán!  178
-  20. – Fel a hágcsókra!  204
-  21. – Lövesd ama bőszült bikát le, s a tied vagyok  207
-  22. – Jer, próbáljuk meg!  227
-
-
-[Transcriber's Note:
-
-Javítások.
-
-Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
-
-A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
-
-VIII |megállhatot- volna |megállhatott volna
-
-12 |barna aérfiú |barna férfiú
-
-80 |taborába |táborába
-
-158 |kedvesebbb |kedvesebb
-
-161 |üvözölhetjük |üdvözölhetjük
-
-191 |Nankelreuhterné |Nankelreutherné
-
-209 |hall engemet |hallj engemet
-
-229 |Úgy… jegyzé |– Úgy… – jegyzé
-
-237 |cselt sikerült |csel sikerült
-
-258 |utalom |jutalom]
-
-
-*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A CSEHEK MAGYARORSZÁGBAN (1.
-KÖTET) ***
-
-Updated editions will replace the previous one--the old editions will
-be renamed.
-
-Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
-law means that no one owns a United States copyright in these works,
-so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the
-United States without permission and without paying copyright
-royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
-of this license, apply to copying and distributing Project
-Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm
-concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
-and may not be used if you charge for an eBook, except by following
-the terms of the trademark license, including paying royalties for use
-of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for
-copies of this eBook, complying with the trademark license is very
-easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation
-of derivative works, reports, performances and research. Project
-Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may
-do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected
-by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark
-license, especially commercial redistribution.
-
-START: FULL LICENSE
-
-THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
-PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
-
-To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
-distribution of electronic works, by using or distributing this work
-(or any other work associated in any way with the phrase "Project
-Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full
-Project Gutenberg-tm License available with this file or online at
-www.gutenberg.org/license.
-
-Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project
-Gutenberg-tm electronic works
-
-1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
-electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
-and accept all the terms of this license and intellectual property
-(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
-the terms of this agreement, you must cease using and return or
-destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your
-possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
-Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound
-by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the
-person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph
-1.E.8.
-
-1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be
-used on or associated in any way with an electronic work by people who
-agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
-things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
-even without complying with the full terms of this agreement. See
-paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
-Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this
-agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm
-electronic works. See paragraph 1.E below.
-
-1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the
-Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
-of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual
-works in the collection are in the public domain in the United
-States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
-United States and you are located in the United States, we do not
-claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
-displaying or creating derivative works based on the work as long as
-all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
-that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting
-free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm
-works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
-Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily
-comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
-same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when
-you share it without charge with others.
-
-1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
-what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
-in a constant state of change. If you are outside the United States,
-check the laws of your country in addition to the terms of this
-agreement before downloading, copying, displaying, performing,
-distributing or creating derivative works based on this work or any
-other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no
-representations concerning the copyright status of any work in any
-country other than the United States.
-
-1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
-
-1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
-immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear
-prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work
-on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the
-phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed,
-performed, viewed, copied or distributed:
-
-  This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
-  most other parts of the world at no cost and with almost no
-  restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it
-  under the terms of the Project Gutenberg License included with this
-  eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the
-  United States, you will have to check the laws of the country where
-  you are located before using this eBook.
-
-1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is
-derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
-contain a notice indicating that it is posted with permission of the
-copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
-the United States without paying any fees or charges. If you are
-redistributing or providing access to a work with the phrase "Project
-Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply
-either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
-obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm
-trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
-with the permission of the copyright holder, your use and distribution
-must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
-additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
-will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works
-posted with the permission of the copyright holder found at the
-beginning of this work.
-
-1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
-License terms from this work, or any files containing a part of this
-work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
-
-1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
-electronic work, or any part of this electronic work, without
-prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
-active links or immediate access to the full terms of the Project
-Gutenberg-tm License.
-
-1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
-compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
-any word processing or hypertext form. However, if you provide access
-to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format
-other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official
-version posted on the official Project Gutenberg-tm website
-(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
-to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
-of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain
-Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the
-full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.
-
-1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
-performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
-unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
-access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works
-provided that:
-
-* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
-  the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
-  you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
-  to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has
-  agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
-  Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
-  within 60 days following each date on which you prepare (or are
-  legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
-  payments should be clearly marked as such and sent to the Project
-  Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
-  Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg
-  Literary Archive Foundation."
-
-* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
-  you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
-  does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
-  License. You must require such a user to return or destroy all
-  copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
-  all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm
-  works.
-
-* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
-  any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
-  electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
-  receipt of the work.
-
-* You comply with all other terms of this agreement for free
-  distribution of Project Gutenberg-tm works.
-
-1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
-Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than
-are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
-from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of
-the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set
-forth in Section 3 below.
-
-1.F.
-
-1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
-effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
-works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
-Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm
-electronic works, and the medium on which they may be stored, may
-contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
-or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
-intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
-other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
-cannot be read by your equipment.
-
-1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
-of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
-Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
-Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
-liability to you for damages, costs and expenses, including legal
-fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
-LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
-PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
-TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
-LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
-INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
-DAMAGE.
-
-1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
-defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
-receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
-written explanation to the person you received the work from. If you
-received the work on a physical medium, you must return the medium
-with your written explanation. The person or entity that provided you
-with the defective work may elect to provide a replacement copy in
-lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
-or entity providing it to you may choose to give you a second
-opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
-the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
-without further opportunities to fix the problem.
-
-1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
-in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO
-OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
-LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
-
-1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
-warranties or the exclusion or limitation of certain types of
-damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
-violates the law of the state applicable to this agreement, the
-agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
-limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
-unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
-remaining provisions.
-
-1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
-trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
-providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in
-accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
-production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm
-electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
-including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
-the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
-or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or
-additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any
-Defect you cause.
-
-Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
-
-Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
-electronic works in formats readable by the widest variety of
-computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
-exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
-from people in all walks of life.
-
-Volunteers and financial support to provide volunteers with the
-assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
-goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
-remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
-and permanent future for Project Gutenberg-tm and future
-generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
-Sections 3 and 4 and the Foundation information page at
-www.gutenberg.org
-
-Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation
-
-The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit
-501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
-state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
-Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification
-number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
-U.S. federal laws and your state's laws.
-
-The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West,
-Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up
-to date contact information can be found at the Foundation's website
-and official page at www.gutenberg.org/contact
-
-Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
-Literary Archive Foundation
-
-Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without
-widespread public support and donations to carry out its mission of
-increasing the number of public domain and licensed works that can be
-freely distributed in machine-readable form accessible by the widest
-array of equipment including outdated equipment. Many small donations
-($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
-status with the IRS.
-
-The Foundation is committed to complying with the laws regulating
-charities and charitable donations in all 50 states of the United
-States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
-considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
-with these requirements. We do not solicit donations in locations
-where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
-DONATIONS or determine the status of compliance for any particular
-state visit www.gutenberg.org/donate
-
-While we cannot and do not solicit contributions from states where we
-have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
-against accepting unsolicited donations from donors in such states who
-approach us with offers to donate.
-
-International donations are gratefully accepted, but we cannot make
-any statements concerning tax treatment of donations received from
-outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
-
-Please check the Project Gutenberg web pages for current donation
-methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
-ways including checks, online payments and credit card donations. To
-donate, please visit: www.gutenberg.org/donate
-
-Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works
-
-Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
-Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be
-freely shared with anyone. For forty years, he produced and
-distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of
-volunteer support.
-
-Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
-editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
-the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
-necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
-edition.
-
-Most people start at our website which has the main PG search
-facility: www.gutenberg.org
-
-This website includes information about Project Gutenberg-tm,
-including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
-subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.