diff options
Diffstat (limited to 'old/67793-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/67793-0.txt | 8025 |
1 files changed, 0 insertions, 8025 deletions
diff --git a/old/67793-0.txt b/old/67793-0.txt deleted file mode 100644 index 2641fef..0000000 --- a/old/67793-0.txt +++ /dev/null @@ -1,8025 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of A csehek Magyarországban (1. kötet), -by Miklós Jósika - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: A csehek Magyarországban (1. kötet) - Korrajz első Mátyás király idejéből - -Author: Miklós Jósika - -Illustrator: László Kimnach - -Contributor: Kálmán Mikszáth - -Release Date: April 7, 2022 [eBook #67793] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Internet Archive - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A CSEHEK MAGYARORSZÁGBAN (1. -KÖTET) *** - - -MAGYAR REGÉNYIRÓK - -KÉPES KIADÁSA - -Szerkeszti és bevezetésekkel ellátja - -MIKSZÁTH KÁLMÁN - -10. KÖTET - -A CSEHEK MAGYARORSZÁGBAN - -Irta - -BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓS - -I. - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda - -1905 - -[Illustration] - -A CSEHEK - -MAGYARORSZÁGBAN - -KORRAJZ ELSŐ MÁTYÁS KIRÁLY IDEJÉBŐL - -IRTA - -BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓS - -ELSŐ KÖTET - -KIMNACH LÁSZLÓ RAJZAIVAL - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda - -1905 - -_Minden jog fentartva._ - -Franklin-Társulat nyomdája. - - - - -B. JÓSIKA MIKLÓS. - -1796–1865. - -A Mincio melletti ütközetben 1814. február 8-án a csatatéren ott -melegiben nevezték ki a szavojai dragonyos-ezred egy formás hadnagyát, -ki magát vitézsége által kitüntette, főhadnagynak. - -A táborszernagy-fővezér igy szólt hozzá: - -– Ön nagy dolgokra van hivatva, főhadnagy. - -S valóban nagy dolgokra volt hivatva az iruló-piruló alig tizennyolcz -éves ifju. Ő neki kellett – nem levernie Napoleont (ámbár az se volt -épen kis feladat) – hanem összetörnie a magyar közönség közönyét a -magyar irodalom iránt, megalkotnia a magyar regényt és annak közönségét. - -Csoda ’iszen nincs benne, csak épen tanulság, hogy a kit az istenek az -Olympusra szántak, azt nem kell mindenáron Pegazusra ültetni – azt a -dragonyos ló is odaviszi. - -Csakhogy az a hegycsúcs messze van még, nagy utakat kellett megtenni -ide-oda a csakhamar kapitánynyá lett főhadnagynak, kit Báró Jósika -Miklósnak híttak. Résztvenni a franczia hadjáratban s ezalatt megösmerni -Párist, annak irodalmát és művészetét, ott beleszeretni a Scott Walter -regényeibe, s azon a réven a múzsákba. - -Azután Bécsbe is el kellett jutnia és ott beleszeretni egy délczeg földi -nőbe, a szép Kállay Erzsébetbe, azt feleségül venni és elhagyni a -katonaéletet. - -Mind elrendezik azt a Párkák, okosan, észrevétlenül. A fiatal pár -elvonul Szabolcsba, a homokparadicsomba, Napkorra, az asszony birtokára, -vagy az ősi Jósika-kuriára, Szurdokra, a történelmi mondák és emlékek -klasszikus országában. Ide csak a könyvek jönnek utánok, meg a balsors. -Hiszen épen ő kell. E házasságnak boldogtalannak kell lennie, hogy a -katona költővé változhassék, hogy a lélek a szenvedésekben megkapja azt -a finomságot, a melylyel megérteni tud és magát megértetni. - -Szerencsétlen házasságát felbontotta s szurdoki magányába zárkózva, -rejté el boldogtalanságát a világ elől, tanulmányokba mélyedt, s a -természet megösmerésén csillapult. - -Negyven éves volt, mikor életjelt adott magáról; beszédet tartott -Kolozsvárott a sajtószabadság védelmére, aztán két politikai röpiratot -írt, mire nagy figyelemmel kezdték emlegetni. Mint medvét a napfény -odujából, a népszerűség kicsalta a «szomorú kapitányt» Szurdokról -Pestre. Ott töltötte a teleket, megösmerkedett Vörösmartyval, Bajzával, -apránkint kivallotta, hogy ő is próbált egy regényt írni s egy nap -elvitte nekik a kéziratot – Abafit. - -Azok elolvasták s váltig unszolták, adja ki; mágnás rokonai, barátai -ellenben lebeszélték, maga a kapitány se akarta, de benne lakott egy -másik ember, a ki szerette volna elsőszülöttét szárnyra eresztve látni, -és a ki erősebb volt a kapitánynál, minélfogva «_Abafi_» megjelent. - -Tüneményszerű volt. Egy édes olvasmány, csupa méz. Szinte tapadósak -lettek tőle a szempillák, mint az álomtól. Örvendetes hullámzás támadt. -Nagy eset ez. A Figyelmező különben csipős birálója e szavakkal kezdte -kritikáját: - -«Uraim, le a kalapokkal!» - -Nem egy hang volt ez most, de ezer hang és viszhang. Diadalharsona volt, -sőt több, exorcisálás volt. – A kapitány örökre eltünt a varázslatos -felkiáltásra s maradt pusztán Jósika Miklós, az író. - -Mint a pihent földből a fűszálak, úgy törnek ki belőle a szebbnél szebb -történetek. «_Az utolsó Bátori_» «_A Csehek Magyarországban_», -(«_Zólyomi_» és a «_Könnyelműek_» már Abafi előtt megvoltak a -fiókjában). A Dugonics és Fáy regényei után valóságos csodák e kedves -könyvek, melyek kézről-kézre járnak és olvasókat hódítanak. - -Kétségen kívül Scott Waltert utánozta Jósika; nem volt benne eredetiség, -se zamat. De ki keresi tavaszszal az első szamóczákban, melyeket -megízlel, a zamatot? A mesék gazdagon bugyogtak ki belőle s ezeket nagy -leleményességgel építette föl. - -Volt egy főmeséje, annak a szálán megindult s mikor már a -legérdekfeszítőbb lett, megszakította. (Ez volt az egyik grif-je.) A -mellék-mesék egyikébe fogott, melyek mint a főfolyóhoz siető patakok -messze tájakról indulnak el, hogy egy váratlan helyen az elhagyott -főmesébe szakadjanak. - -Fordulatok, csattanók, meglepetések váltakoznak regényeiben, melyeknek -hátterét történelmi események képezik. Tájleirásai unalmasak, de hívek. -A lovagok és várkisasszonyok csupa illedelmes népek, a kik sohase -mondanak és tesznek olyat, a miért az olvasó bakfischnak el kelljen -pirulnia. - -A külsőségeket, régi ruhákat, szokásokat nagy részletességgel, gondos -tanulmányok alapján festi, de a kor és embereinek belsejébe nem lát be -oly mélyen, mint Kemény Zsigmond, de nem is hibázza el őket oly nagyon, -mint Jókai Mór. - -Nemcsak a polgári kalapok, de a nehezen mozduló irodalmi vaskalapok is -hamar megemeltettek előtte; a Kisfaludy-Társaság előbb tagjának, majd -elnökének választotta 1842-ben. Ezentúl állandóan Pesten lakott s újra -megnősült, lelkének méltó felét megtalálván a költői lelkű báró -Podmaniczky Juliában. - -A szabadságharcz már koszorúkkal borítva találja, de a koszorúkat olyan -tehernek veszik Magyarországon, mely képtelenné teszi az illetőt más -munkára. Az elismert író itt nem kap hivatalt, mint a hogy a viselős -asszonynak nem adnak munkát, nehogy a születendő magzat szenvedjen a -miatt. Hiszen szép vonásnak is lehetne ezt nevezni – ha ez lenne a -motivuma. De a mágnás ez alól is kivétel. Az volt az egyenlőségnek ebben -a mámorában is. Jósikát kiszemelték rögtön a honvédelmi bizottmány -tagjának (eszükbe jutott, hogy keménylelkű katona volt) s ebben a -minőségben keresztül szolgálta az egész epochát, követve Kossuthot, -kinek nagy híve volt, Debreczenbe, Szegedre, – kormányzósága alatt pedig -a legfőbb kegyelmi törvényszék birájává neveztetett ki. (Eszükbe jutott, -hogy puhalelkű író volt.) - -A koszorúk nem ártottak neki, de a fényes hivatalok bujdosni -kényszeríték. Világos után Brüsszelbe menekült, a hol házat épített -magának, ott élt és soha se látta többé hazáját. - -Végkép elszakítani nem lehetett. Mert a hová íróasztalát letette, ott a -hazából állott egy terület. A mesék, melyek rajta termettek, haza -szóltak. A gondolatok, melyek közt megfogantak, otthon jártak. Az ő -dolgozó lámpájának fénye a mi apáink estéit tette vidámakká és -kedvesekké. - -De míg a könyvei könyvtárra szaporodtak, multak az évek; a száműzöttből -aggastyán lett, beteg ember; fantáziájának tüze megbágyadt, de még azért -egyre írt; itthon már más kedvenczek támadtak; Jókai dicsősége fennen -ragyogott, a nyelv megizmosodott, átgyúródott, nyert a népétől, ő pedig -ott a messzeségben a régiből is sokat felejtett, memoriája meggyengült, -a vége felé már magyarul is alig tudott, de még mindig írt és jött, jött -az alkony mindenünnen; a kiadói arra példálóztak, hogy kevesebbet írjon, -az orvosai ráparancsoltak, hogy semmit se irjon és költözzék át más -levegőre Drezdába; a kritikusai támadták, hogy nem ér semmit, a mit ír, -de ő még akkor is folytonosan írt «és a mikor a legkisebb volt írónak – -mondja Jókai fölötte tartott emlékbeszédében – akkor volt mint ember a -legnagyobb». - -1865-ben halt meg Drezdában, ott temették el ideiglenesen, míg rokona, -b. Jósika Sámuel haza hozatta és a kolozsvári temetőben helyezte el. - -De a hamvait haza hozó wagon bátran megállhatott volna idébb is, odább -is, a hol magyar szó cseng. Minden temetőben ismerősök környeznék a nagy -mese álmodót a szomorúfüzes, jósikafás[*] halmok alatt. Az ő olvasói -feküsznek ott szerte. Mert Jósika Miklóst legalább egyszer minden -kortársa szerette. - -_Mikszáth Kálmán._ - -[*] Orgonafa népies neve. - - - - - - -A CSEHEK MAGYARORSZÁGBAN - -_Első kiadása megjelent 1839-ben._ - - - - -ELŐSZÓ AZ ELSŐ KIADÁSHOZ. - -(1839.) - -A múlt kárpitját szellőztetem, s a jelen század fiát s leányát bevezetem -ama dicső korba, midőn a királyi termekben magyar szó hangzott; Európa -majd minden részéből, kiben tudomány és ész volt, összesereglett egy -magyar királyt bámulni, s őt szeretve térni honába; mikor magyar fegyver -volt Európa védfala a vad ozmán hatalom ellen: egy magyar nemes, mint -gyermek ragadá a gyeplőt kezébe, mint ifjú vonta rövidre, mint férfiú -minden csata s viszony közben tartotta azt szilárd hímkezekben. Ki a -Cæsar lelkével alkotá fekete legióját, törte meg a feudum makacs -zsarnokait; emelt fényes palotákat; ápolta a fegyverest s a tudóst; s -nagyszerű kormánya fölött Astrea mennyei karján függött az igazság -mérlege; és végre mikor élni szűnt, egy nemzet kiáltott fel: «Meghalt -Mátyás király! oda az igazság!» - -Nyilatkozik e regényben: a hajdani lovagi szellem személyesítve, -Komoróczitól vétkes elfajultságában, s túlságaiban; Elemértől nemes -fellengésében, Mátyás királytól tökélyében. - -Látjuk ugyanazon család sarjadékait a körülmények s a nevelés befolyása -által egymástól egészen különböző lényekké alakulni; s így azoknak -hatását kedélyre s lelkületre. - -Végre feltünik: mit és mennyit vala képes egy serdülő ifjú, forró -honszeretetből, mely itt tett- s lelkierővel párosult, oly korban -végbevinni, melyben középszerűnek lehetni nagyság, nagynak lenni csuda -volt. - -Ha az olvasó, könyvemet átolvasván, mondja: hét évet éltem Mátyás -korában, láttam azt a tróntól a kunyhóig, fényében s borzadalmaiban: -munkám czéljához közelített. - -De ha a lelkes ifjú felkiált: Mint eme férfiú, oly eltökélt szilárd -akarok lenni, tettben s erőben, mint amaz, oly hű honomhoz s -királyomhoz; becsületem oly szent lesz előttem, mint övé; férfiú leszek, -mint ő! – Vagy a hon leánya szól: Mint e hölgy, oly tisztán őrizem -erényemet; szert oly nemes önérzetre teszek; oly hű leszek vallásomhoz, -s higgadt erkölcsben s kedélyben: akkor a regény czélt ért. - - - - -RÁKOS.[1] - - Éljen a király! - -_Egy nemzet._ - -A zugligeti úton két öreg haladott csendesen Buda felé. Az egyik hatvan -éven jóval túl lehetett. Arcza jelelt vonásokat láttatott, s -elmerültségnek czímét hordá kifejezésében; nagy, de tört tekintetű -fekete szemei az előtte vonuló úton függöttek. Öltözete hosszú, bokáig -érő sötétszinű dolmány, szabásáról itélve régiebb korra mutatott; bár a -mint a rávetett juhászbunda azt kivenni engedé, elég ép volt. Szép ősz -szakáll vonult le álláról, s fejét egyszerű báránybőr-süveg födé. – A -mellette menő fiatalabb férfi rövidebb bőrködmenbe volt burkolva, s -fején avult prémű kalpag ült. Mind a két vándor kezében vastag görcsös -botot szorított. - -Az idősb szótlan folytatá útját; a másik tiszteletes távolban követé -lépteit, csak néha közeledvén, mint gyanítnunk lehet, urához, ha -megszóllíttatott. - -Külvárosához értek már Budának, midőn az öreg lassítá lépteit; végre -fáradtan támaszkodva botjára, pihenni látszatott. Vonásai békétlenséget -árultak el, s küzdés nemét, melyet el akara fojtani magában. - -– Hányadik van ma? – kérdé hosszú szünet után a másikhoz fordulva, ki -azonnal közelebb lépett. - -[Illustration: Két öreg haladott csendesen Buda felé.] - -– Huszonnegyedik január! – felelt a kérdett. - -– Huszonnegyedik január! – ismétlé az öreg, kínosan tekintve az égre, – -s az évszám ezernégyszázötvennyolcz. Igen! hány év telt már el!? - -– Ej! űzze el a nagyúr az ily gondokat magától; a mi történt, azt -megmásolni nem lehet, s ha már ki tudtam vájni fészkéből, éljük e mai -napot gond nélkül keresztül az Isten szép világában. Nézze csak -kegyelmed, hogy özönlik a nép előttünk, egy része a Dunához siet, mások -a Gellért hegyét közelítik. - -– Hideg van, – sóhajt fel az öreg, maga elébe bámulva. – Minő tág itt a -hely; már van öt éve, hogy völgyünkből ki nem jöttem. Királyt -választanak, úgy-e szolgám, így mondád. - -– Talán meg is választották már. Haladjunk a Gellérten fölfelé, onnan -mindent megláthatunk; a Rákosra úgy se megy ki kegyelmed, pedig ott -volna ám mit bámulni. - -Megindultak, s a mint a budai külvárosba értek, akkor még igen ritka -épületeivel, roppant néppel találkoztak; itt-ott csoportozatok állottak; -mások a házak előtt ültek, míg szakadatlan folyamban vonult egy rész -előttök a Gellértre, mely már itt telve volt téliesen burkolt bámuló -sokasággal. - -Egy jó félóra telt el, míg a két vándor, a sürűdő tömegen átvergődve, a -hegy Pest felőli sziklahomlokán állott meg. Az öregebb a szolga vállára -támaszkodott, s nehéz botját feszíté a szikrázó hóba maga előtt; -mellette jobbra egy csoport gyermek ült, vígan havazódva s nevetkőzve; -balra néhány vörösvári pór hosszú bundákban foglalt helyet, beszélgetve -egymással: hátaik mögött a mérhetlen sokaság sürgött-forgott, s vászon -fészerek alatt ital, kenyér, sajt s egyéb eleség árultatott; zene -hangzott, s mindenütt neme a feszült várakozásnak ült az arczokon. - -[Illustration: Az öregebb a szolga vállára támaszkodott.] - -A szemle, mely itt a két vándort meglepte, nagyszerű volt: a nap -nyugotra hanyatlott már; a festői sziklacsúcsokon, a hóval födött -gerinczeken az esthajnal bíborködben ömlött el; az égen néhány könnyű -felhő úszott s felét mérhetlen öblének sugárernyő borította. Balra -Budának meztelen falai emelkedtek: fölöttük mint tarka párkány -hemzsegett a nép, s túl rajtok karcsú tornyok s ékbe futó veres födelek -meredeztek, s egy-egy magasb épület tűnt elő, melynek ablakaiban a nap -véresen tükrözte arczát. - -Alant a Duna eltűnt, nem csillámlottak szőke habjai; nem lejtettek nehéz -hajók s tutajok rajta: kemény egyenetlen jégkéreg köté az alacsony -partokat össze, s a hirtelen tömeggé fagyott hasábokról szikrák -szökdeltek. - -Szemben a nézőkkel a róna szélén fészkelt a kis Pest, melynek területe, -az alig tekintetet érdemlő külvárost ide nem értve, a mostani -váczi-utczának elejétől a hatvani- s kecskeméti-utczák végeig terjedett; -s helyesebben kerített falunak vala nevezhető, mint várnak vagy -városnak. Harmadfél ölnyi magas falak övedzték, s a kapu szögletbástyák -és tornyok inkább őrizetre, mint védelemre látszottak számítva. A szem a -Gellért fokáról Pestnek keskeny, csinatlan utczáiban mélyedett, melyeken -vidor nép vonult fel s alá, harsogó zenével s lobogókkal. - -A két város közt a jégen szélesen törött út kanyargott, telve -jövőkkel-menőkkel, szekerekkel s nyerítő paripákkal. - -De legélénkebb képet a Rákos láttatott: balra Pest felőli oldalán tágas -deszkaterem volt felállítva, mely hirtelen emelt egyházhoz hasonlított; -magas, ékbe szoruló teteje – mert akkor tájban az épületek födelei nagy -szerepet játszottak – veresre volt kenve; végeit veres, fehér és zöld -zászlók díszesíték, messzire lobogtatva szárnyaikat, míg a gerinczen -apróbb lobogók enyelegtek a szellőfolyam irányában; ablakaik annyira -körül voltak állva bámuló néptől, hogy részét a világosságnak zárták el. -Az ajtók előtt fegyveres őrök jártak fel s alá. A roppant faalkotmány -körül a bennülő ország-nagyjainak keleti fényben ragyogó paripái -topogtak, nehezen tartva fegyveres szolgáktól, bíborba öltözött -apródoktól s nehéz fegyverzetű csatlósoktól. - -Merre a szem látott a tágas Rákos mezején, pompás tábor terjedett. A -Szilágyi Mihály uram[2] sátrai foglalták el nagy részét a rónának[3]; -egyesek járták körül, tátongva vagy tüzet élesztve s estebédhez téve -kora készületeket. - -A Podjebrád segédnépe jobbra tanyázott; hirtelen gyűjtött bérlett[4] -sereg, a hány, annyiképen öltözve; de fegyverzetökben mégis némi -összhangzás vala kivehető. Többnyire bőr- s kemény durva posztó -ujjasokban, nehéz mellvértekkel s vas sisakokkal, melyeknek széles -rákfarkaik mélyen nyúltak alá; fegyvereik nehéz buzogányok, kopják s a -legdurvább mívű lőszerek voltak. - -Az öreg vándor komolyan jártatta körül szemeit az élénk, változatos -jeleneten. - -– Hány óra lehet? – kérdé a szolgától. - -– Négy! – felelt az – s még sincsen király! - -– Minő roppant lovassereg az, mely a két város közt a Duna jegén foglal -helyet?[5] - -– Azok – felelt a szolga – Szilágyi Mihály ő kegyelme hadai, negyvenezer -ember, mind kemény fegyverben, s egy szavára készen. - -– Hm, – jegyzé meg az úr gúnymosolylyal, – ezt nálunk szabad -választásnak nevezik?! - -– A választásnak védelmére vonta össze seregeit az agg vitéz; mert -hatalmas pártok vannak itt, résen kell állni e nehéz időkben. - -– Nézd csak, szolgám; – mond az öreg, a Duna mentében jártatva szemeit, -– mik ama fa-alkotmányok ott a parton hézagonkint? - -Az, a mire e kérdés czélzott, valóban sajátságos tekintetet adott a -képnek. A Duna Pest és Buda felőli partján több mint huszonnégy roppant -akasztófa volt, s villáiban egy-egy fekete czigány állott, hosszú -pallossal oldala mellett.[6] - -– Hej! – felelt egy nem kérdett pór, vigyorgó arczczal, melyet a hideg -vérveressé pirított, az agg zúgligeti vándor közelében – tudják -kelmetek, feleim, hogy ilyenkor sok zavar történhetik; Szilágyi uram -azért emeltette azokat az ékes kapufákat, hogy a ki itt alant nem fér -meg a bőrében, egy-két araszttal felebbvonassa. - -A pórnak észrevételén mellette tátongó társai röhögtek. - -– Illetlen dolog – jegyzé meg az öreg, feleletre se méltatva a -közbeszólót, s a szolgához fordulva – ily alkalommal hóhérokkal védeni a -rendet. - -A nap e közben csendesen merült le; az ég bágyadt rózsaszínben úszott, -míg az elszórt, téliesen fényes fellegek szélein aranyhab folyt el. -Csillámló zúz ült a budai szőlők gyümölcsfáin, s a Gellért szikláiról -hosszú jégcsapok nyúltak le. - -– Mondd meg nekem, koma! – szól egy budai kapás, rövid szűrben, hatalmas -báránybőr-süveggel a fején, kinek vonásai a munka fáradalmaihoz -szokottat jelenték, közel a két vándorhoz – ki lehet ezen úr? - -– Nem ismered? – felelt egy másik, ennél korosabb – ez a zugligeti -remete, a mint nevezik. - -– Isten bocsáss! – suttogá a kérdő, közelebb lépve a remetéhez, -tartózkodás- és vizsgaságból vegyült tekintettel bámulván rá. – Ez tehát -a remete, ki az embereket gyógyítja, s tanácsot ad szükségökben, s a -mint mondják, a gonoszszal van – – - -– Hallgass! – riaszt rá a másik – nem látod, hogy öreg szolgája szemmel -tart, s ki tudja, igaz-e eddig? Hédervári uram a nyakára hágott volna. - -– Elhiszem azt, – mormogá az előbbi – ha ráérne e közt a sok zűrzavar -közt a varázslók után járni. Ki az ördöggel czimborál, Isten légy -velünk! az rosszat szokott tenni; a zugligeti remete pedig segít, a hol -lehet. - -– Igaz biz’ az; de meg is fizetteti magát, a mint illő, főleg ama vén -róka e szolgája, kitől urát meg kell venni, mint a tulkot a vásárban, a -mint mondják. - -– No! – fejezé be a másik – csakhogy láttam; mindig vágytam szeme közé -nézni. Nézd csak, minő tolongás van ott az ország tereme körül; most -mindjárt hallunk valamit. - -A tolongás, mely a Rákoson felállított deszkaterem körül mutatkozott, -egy fiatal lovagnak odaérkezte által okoztatott. Az ifjú karcsú, barna -paripán ült, melynek zöld bársony-, gazdagon aranynyal hímzett takarója, -s lobogó arany czafrangja tehetős úrra mutatott. Arcza, tartása nemes -volt, czombközépig érő világosveres metszett bársonymentéje elől nyitva -állott s kék dolmányt láttatott. - -Néhány hasonló korú lovag, télies, de fényes magyar öltözetben, ugratott -melléje. - -– Honnan, Miska? – kiált rá vidáman az egyik, egygyel azon életvidor, a -mindenben gyönyört lelőt bélyegző arczok közől. - -– Mit csináltok itt? – kérdé viszont ez kedvetlenül – a nap -lehanyatlott, s még királyunk sincsen! Tanyámról jövök; embereim vígan -járják Pesten az utczákat fel s alá. A nemzet már választott, s ezek az -urak még mindig vitatkoznak. Eredj, Rozgonyi! nézz át a városba, s ne -hagyd a szép tüzet ellobogni; én betekintek az urak közé, s ha látom, -hogy a dolog nem halad, fordítást teszünk rajta. - -– Szólasz-e? – kérdé egy másik a közel érkeztek közől, kinek naptól -barnult szép keleti vonásai a hét kapitányokra emlékeztettek, míg -Rozgonyi, a legelőbb szóló, Pest felé vágtatott. - -[Illustration: Az ifjú karcsú, barna paripán ült.] - -– Ha szóhoz jöhetek! – felelt a kérdett; s leugorván lováról, melyet egy -fegyveres szolga vett át, a terem tágas ajtaját megnyitotta s belépett. - -Az építmény falai belől szőnyegekkel voltak borítva, s miként egy -tekintetre ki lehetett venni, nem minden ízlés nélkül. Hézagonkint -diadali díszítmények függöttek lobogókból, fegyverekből s pajzsokból -összeállítva. Világítást a hely magas, festett üvegű ablakokból nyert, a -budai s pesti egyházakból kölcsönöztekből, melyeken az esthajnal -végsugárai derengettek be, a roppant sokaságra tündéri fényt árasztva. - -Köröskörül magas állványok emelkedtek, több lépcsőket, mind annyi -lóczákat képzők. Nem volt hosszú asztal a terem közepén, csak egy kisebb -állott egyik oldalán, a jegyzők számára. Az ifjú, kinek eddig csak -keresztnevét tudjuk, beléptekor legelőbb is az öreg Szilágyi Mihályt -pillantá meg, a leghevesebb beszédárban a terem közepén állva, s szavait -a rendekhez intézve. A deli vénnek arcza, aggszerű vonásaival, eleven -tüzű, bár kis szemeivel s széles ősz szakállával, tiszteletet idézett -elő. Szemben az ajtóval Gara, a nádor ült; magas barna férfiú, kijelelt, -élénk, eredeti magyar vonásokkal, s parancsoló fekete szemekkel. Balra -mellette Ujlaki, az erdélyi vajda, foglalt helyet. A kevély férfiúnak -képe gömbölyű s kövér volt, s fölvetett ajkai és büszke szemjárása -azonnal megismerteték a nézőt lelkületével, mely elegye volt a gőgnek, s -elbizottságnak. Nem távol e meglepő külsejű férfiaktól, kiknek aranynyal -terhelt öltözetöket béllelt bársonycsurapé neme födé, Szécsi Dénes ült, -az esztergomi érsek; Hédervári az egri, Ágoston a győri; Vincze és Pál, -egyik a váczi, másik a boszniai püspök, koros komoly férfiak, az utóbbit -kivéve, ki kevéssel haladta a harmincz évet. Mindezek a legfényesb -egyházi öltözetben, püspöksüvegekkel. Vállaikon nehéz, arany szövetből -készült, kövekkel és gyöngyökkel hímzett pluvialék függöttek, gyönyörű -mívű csattokkal elől. - -Tovább a Rozgonyiak tűntek föl négyen, szembetünő családi -hasonlatossággal, bár koruk különbözött; a szépségökről, mind hadi -erejökről híres Perényiek; az athletai termetű Zápolya; az egészséges -kinézésű, de szerfölött kevély tartású Ország Mihály, számtalan -másokkal, kik mind öltözetök fényére, mind tartásuk nemességére a -szemlét nagyszerűvé tevék. Az egész teremnek alja figyelő főket -mutatott, s a csendben Szilágyinak minden szavát hallani lehetett. - -Szembetünők voltak e sokaságban mind öltözetök, mind arczkifejezésök -különbségére: a szász herczeg Vilmos követe, hosszú arczával s hegyes -szakállával; a hatalmas Fridrik császár több német lovagból álló -küldöttsége, többnyire talpig fényes aczél-fegyverzetben, hasított ujjú -felső öltönyökkel, melyek térdig értek, s díszes hímzésekkel voltak -terhelve. Ezek a lépcsőzet egyik végén gyönyörű csoportozatot képeztek, -míg Kreszláw Voisik, mogorva képű rőt férfiú, nyírott fővel s ajkait -elfedő bajuszszal, bokáig érő lengyel kantusban hátravetett ujjakkal, -gazdag aranypászttal s a négyszegű süveggel, több cseh és lengyel -lovaggal, az előbbiekkel majdnem szemközt ült. - -Az állványok fölött oszlopokkal támogatott karzat vonult el, melyet -csinosan öltözött, bár téliesen elfödött nők, s fiatal férfiak leptek -el. De nemcsak alant és itt voltak élénk részvevők. A terem födelének -belső hézagában, mely veresre volt festve, a folyó gerendákon ültek -lovagolva némelyek s tekintettek az alattok pezsgő sokaságra le. - -Egy jó félóráig beszélt Szilágyi,[7] utána azon férfiú lépett a terem -közepébe, kit az előbb beérkezni látánk; de Ujlaki megelőzte őt; utána -Gara, később Voisik, Szécsi Dénes és újra Ujlaki szólottak. Az ifjú -toppantott lábával, arczát vér futotta el, mivel tisztán látta, miként -Gara s Ujlaki szándékosan vonják hosszúra a tanácskozást, hogy a -választást halaszthassák; s ő szóhoz nem jutand. - -– Mi bajod, Zokoli? – mond egy mellette álló szép ifjú, egy azok közől, -kik nem mernek szólni, s véleményöket szomszédjoknak súgják meg – -távozni készülsz-e már? miért nem szólasz? - -– Majd szólok – felelt czélzással a kérdett – a maga helyén; itt, látod, -beszédhez nem juthatok. – Isten veled! – Zokoli Mihály, mert ő volt, -hirtelen távozott el. Néhány percz mulva délczeg paripáján ült, s -fegyveres szolgájával Pest felé száguldott. - -A mint a Duna partjához ért, furcsa jelenetnek lőn tanúja. Egy fiatal -lovag feltünő szépségű arczczal, néhány tomboló férfiú közé szorult, -kiknek, a mint látszék, siker nélkül igyekezett valamit megfejteni, -élénken hadonázván kezeivel, s minden erejéből törekedvén lovát a -körülállók közől kinógatni. - -Öltözete egyre mutatott azon számos idegenek közől, kik a király -választására részint önkényt, részint idegen fejedelmektől -meghatalmazott követek kiséretében Budára és Pestre özönlöttek. Felső -öltönye sötétkék, bő vidrával béllelt ujjas palást neme volt, mintegy -térdig érő, melynek karnyílásai alól világosbarna, fekete bársonynyal -szeszélyesen czifrázott szűkebb ujjas tűnt elő; fején gömbölyű cseh -süveg ült keskeny s köröskörül felhajtott vidrakarimával. Lovának -készülete inkább a német lovasoké, mint a jóval fényesb s keleti -szellemű magyarokéhoz hasonlított. - -Zokoli eleinte mindjárt e sűrűdő csoportozatot annak tartotta, a mi -volt: vidor seregnek, mely a hon atyjainak tanácskozása daczára -utczáról-utczára lejtett, éltetve a királyt, minekelőtte -megválasztatott. – Száz meg száz ilyen kisebb csoportot lehete akkor -Pesten, Budán, a Rákoson, sőt az egész vidéken látni.[8] Közelebb érve, -egyszerre megismerte azon igen kellemetlenül s akaratlanul szorongatott -idegent, ki a magyar s tót ékesenszólás minden tájczifrázataival -szónokolt, néha-néha cseh és magyar káromlást vegyítvén beszédébe. - -Ő e lovagot, kivel kevés nappal e találkozás előtt ismerkedett meg, s ki -magát egyszerűen Wratizláwnak nevezte, nem különösen kedvelé. Zokoliban -szerfölött sok nyiltság s természetesség volt; az idegenben ellenben, -minden erőtetett nyájassága mellett is nem lehete első tekintetre -mindjárt a rejtélyes titkolódzó embert meg nem ismerni; de a mi valóban -szabályos, kissé veres arczának kifejezésében leginkább idegenített, az -neme a vadságnak és nyerseségnek volt, melyet bár igen igyekezett -elfödni, önkénytelen kitört. Ez idegen magát cseh lovagnak mondá, s az -összeseregültek közé könnyen elegyedhetett a nélkül, hogy valaki -részletesb figyelemre méltatná személyét. Akkortájban, főleg -Magyarországban, s magyar urak csarnokaiban, nem igen volt szükség -bizonyítványokat előmutatni. Ajánló külső, vagy ennek híján csinos -öltözet, lovagi szellem s barátságos megjelenés elégnek tartatott arra, -hogy a legismeretlenebb a magyar vendégszerető falak között nyersen -szíves, őszinte s olykor megkülönböztetett elfogadást nyerjen. Wratizláw -a dolgok ily állását igen tudta használni, s kevés nap alatt az -előkelőbb fiatalság körében bevezetve, s otthonos volt. - -Zokoli Mihálynak lakát, mint egyik legkedveltebb gyűlhelyét a -fiatalságnak, maga fölkereste; s ő ott sokaknak megtetszett, nemcsak -gyönyörű külsejénél, hanem azon körülménynél fogva is, hogy a magyar -nyelvet igen jól beszélte, bár kiejtése kissé lengyeles volt; s mivel -mind a poharak, mind a koczka közt értett a tréfához. Az ifjú cseh -szemeinek színe talányos volt, bár vágásuk igen szép; középen állott az -a kék, zöld és szürke közt; termete egyébiránt, minden kecse mellett, -aligha egykori kövérségre nem gyaníttatott; s ha ezekhez rövid, -természetesen fürtöző, rőtbe hajló gesztenyeszín hajat, serkedő szőke -bajuszt s kissé nagy, de hófehér fogakat veszünk: az ember előttünk áll. - -Zokoli darabig némán közeledett a csoportozathoz, s midőn alig lehetett -húsz lépésnyire az idegen lovagtól, nem kis meglepetésére látta, hogy a -közelállók lerántják lováról s a Duna felé kezdik vonszolni dühös -ellenkezés közben. - -– A Dunába vele! A lengyel király embere! – Hunyadi mind halálig! – ez -hangzott sokszorozva vad hahoták s iszonyú zsinat közben. Zokoli -sarkantyúba kapta lovát, s elvágta útját a zajgóknak. - -– Mi történik itt, földik? – kiáltott, oldalt fordítván nemes lovát, s -az által tartóztatván a bőszült választókat. - -– A Dunába vele! – ordítottak hátul. – Ott egy lék az akasztófa mellett! -– harsogott egy mély hang, s a csoport a hátulsóktól tolatva szorult -Zokolinak lovához, tág szemeket meresztve a feltartóztatóra. - -– Megálljatok, rendbontók! – riaszt rájok a lovag, – minő erőszak ez -itt? – Álljatok, mondom! mert istenemre! megmutatom, hogy nem hiába áll -az a fogas itt a Duna szélén! – Félre te! – folytatá, a Wratizláwot -nyakon ragadók egyikét eltaszítva mellőle – mit vétett ezen idegen -lovag? Ez-e a magyar vendégszeretet? semmire-kellők – félre, mondom! - -Zokoli gyorsan ugrott le lováról s férfias erővel fejtette ki a dühben -tajtékzó csehet, kinek egész tekintetéből kitetszett, hogy a -társaságokban túlnyájas udvariságból irtózatosan fel tud riadni. - -[Illustration: – A Dunába vele!] - -– Alávaló, otromba nép! – kiáltott Wratizláw habzó ajkakkal, tőrét -keresve övében, mely abból a küzdés közben kisodratott. – Választás-e -ez, mikor a szabad szavazót a Dunába lökik? – Ezzel megrázta magát, s -igyekezett öltözetét rendbeszedni. - -– Itt a süvege kegyelmednek! – mond, odanyujtva azt, egy -cseléd-tekintetű barna ficzkó, fogait vicsorítva, – tessék! - -Wratizláw kirántotta kezéből s fejébe tette. – Hol a lovam? – kiáltott -parancsoló hangon – vagy azt is a Dunába akarjátok lökni, mert nem -nyerít Mátyást! – a lovamat ide. - -A cseh Zokolinak készségét megmentésében észre sem látszatott venni. - -– Még meg sem köszöni az ilyen amolyan cseh dulkija,[9] hogy a jeges -fürdőből kiszabadult! – dörmögé egy széles vállú férfiú bozontosképpel, -balra Zokolitól. - -– Köszönjétek ti! – vág közbe Zokoli fönséggel – ha feledem itt -néhánynak arczát közöttetek; a mit tettem, tartozás volt, ilyenkor a -köszönet sért. Lovát ide a nemes lovagnak, gyorsan! - -– Kázmért kiáltotta, – szólal fel újra egy a csoport közől, ki mindig a -sűrűben hallatá magát, – már ha idegent akarnánk, inkább a császárt, -mint azt a nyirott fejű királyt. - -– Mi a választás, – mond Zokoli komolyan, – ha a szabad vélemény -megszünik, s nem azt választja kiki, a kit akar? Éljen Mátyás király! - -– Éljen Mátyás király! – ismétlék ordítva mindnyájan, s az egész -jelenetet feledve, ujjongva tódultak a váczi kapu felé. Nemsokára -Wratizláwnak előhozták lovát. - -– Isten kegyeddel, Wratizláw! – mond Zokoli udvarias nyájassággal, Pest -felé fordítván lovát, – ma még találkozunk nálam. - -A lovag hallgatott s ajkait harapta össze, míg az ifjú magyar lovag a -sokaságba eltűnt; végre maga is a váczi kapu felé sietett. -Kifogyhatlanul ömlött ki abból a nép a Rákos felé; a sűrű néptömegben -csak lassan haladhatott. Egyszerre megragadja kantárát egy kisded -emberke, majdnem pulyának nevezhető; de nemcsak kisdedsége, hanem egész -alakja különös volt: hófehér haja sűrű csigákban borította nagy -idomtalan fejét, s arcza e sajátságos lénynek az Aesop szobraira -emlékeztetett. Öltözete hosszú, bokáig érő mente volt, sötétszínű -posztóból, mely őt valamennyire magasítá. - -– Te, Angyal diák? – mond Wratizláw – egyedül vagy-e? - -– Nem, uram, néhány emberünk nincs távol ide. - -– Szólítsd valamelyiket s add lovamat át neki, itt gyalog jobban -boldogulunk; szóm van veled. - -Angyal diák intett s egy vaskos cseh fegyveres szolga lépett elő és -átvevé Wratizláw lovát. - -– Vezesd szállásomra, Mihalek – mond a lovag, s a szolga a tömegben -eltűnt. - -A lovag s Angyal diák kissé félrevonultak. - -– Hallod-e Angyal? Zokolinak nem szabad meghalni. - -– Nem, – kérdé a másik, – mióta békült ki kegyed vele, legfáradhatlanabb -üldözőnkkel? - -– Hallgass! – riaszt rá a lovag körültekintve. – Kibékülni? hitemre, -soha, soha! sőt inkább, mint valaha gyűlölöm őt, mert életemet mentette -meg s lekötelezettje vagyok. Halljad: Rákos felé indultam kissé -körültekinteni a nők közt. Nankelreuternét láttam az előbb Ország -Mihálynéval kiszánkázni. - -– Áhá! – jegyzé meg Angyal diák mosolyogva. - -– Egyszerre egy ujjongó csoporttal ütközik össze a lovam. Ki a király? -riasztott egy faragatlan ficzkó rám, azon szemtelen elbizottsággal, mely -ily esetben az alsóbb rendűeket bélyegzi: Kázmér, a lengyel király! -kiáltottam s ezt annál bátrabban, mivel lengyel lobogót láttam a -csoportozat közepében lebegni; akkor körülfogtak s a Dunába akartak -hányni. - -– Bizonyosan – mond Angyal diák – valamelyik más csoporttól szedték el a -lobogót, s a Szilágyi emberei voltak, ki maga akarna király lenni, bár -emberei a Hunyadi János gyermekfiát kiabálják. - -– Zokoli mentett meg! tehát meg ne haljon, de bűnhödjék tízszeresen! Egy -eszmém van, közlöm veled te fehér róka, s nem lesz károdra. - -A diák mosolygott. – Hm! Ha még egyszer kellene is olyan ijedtséget -kiállanom, mint Tétényen, hol néhány óra alatt – huszonhat éves! – -megőszültem, mint vén farkas, még sem tudnék neki kegyelmezni. Hány száz -emberünk veszett el fegyvere alatt? s hát még a sok zsákmány, melyet -levert kezünkről? egy kanál vízben veszteném el! – s nincs könnyebb, -mint itt a nyakára hágni. - -– Büszkeségem nem engedi, hogy megölessem. Bele akartam veszni, s bajt -vívni vele; de tervem jobb: az megöli igazán. - -Wratizláw és Angyal diák élénken folytaták beszélgetésöket; de mivel a -nép újra sűrűdött közelökben, csak suttogva teheték. Megindultak, s -midőn a váczi kapun beértek, a fal mellett balra tértek fel. - -– Mit mondasz tervemre? – folytatá már hangosabban a cseh lovag. – -Tudom, ficzkó! hogy ezermester vagy. - -– Rám kell bízni a dolgot – felel Angyal diák, kevélyen emelkedve föl -sarkán. - -– Ha, ha, ha! – kiált fel Wratizláw – a hol pártok vannak, mi könnyebb, -mint egynek nyakát szegni? – E szavaknál kanyarodott a fal- s ház-sor -közti utcza jobbra fel s beszélőink eltűntek szem elől. - -Már sötétedett s az esti félhomály a roppant képnek Buda s Pest körül -árnyéktelt színezetet adott. A Duna jeges hátán hasító szél söprött -végig, a csillámló havat felmarkolva, s szikraködben szórva maga körül. -Szilágyinak serege majdnem elmeredve állott; arcza a barna had fiainak -ki volt a hidegtől pirulva; bajúszaikon hosszú jégcsapok függöttek; -szakálaikon, szemöldeiken fehér zúz ült. Kezeiket dörzsölgették, s a -prüszkölő lovak szilajon topogtak alattok. - -Itt-ott kétes mozgásban jelengeté magát a türelmetlenség; a sorok -hullámozni kezdettek, mint egy indulni kezdő sereghomlok. A csapatok -előtt lovagló férfiak minden erejökből igyekeztek a rendet fentartani. - -Az ingerült békétlenség elválasztó perczében érkezett Zokoli a csatarend -közelébe; a mint a sorokhoz ért, a tisztek azonnal körülfogták, élénken -kérdezősködvén a választásról. - -– Gara azon van, urak! – felelt Zokoli – hogy a választás -elhalasztassék! e pillanatig nem tudjuk, ki a király? - -– Hallatlan makacsság! – mond egyik a főnökök közől, tisztes ősz férfiú. -– Itt étlen s szomjan vannak embereim, kik hajnaltól óta nyeregben -ülnek, a hidegtől csonttá meredve; nem birom őket együtt tartani.[10] - -– Szabad-e hozzájok intézni szavaimat? – kérdé Zokoli, mintegy új -eszmétől megkapatva. - -– Bátran! – feleltek többen – csak sikere legyen. - -Zokoli végig nyargalt a sorokon, kezet nyújtott az ősz vitézeknek s -élénken szólott hozzájok; végre megállott a sötét hadi homlok közepével -szemben. - -– Vitézek! – kiált fel – e nap lehaladott, a hon téreit az est sötéte -övedzi, rajtatok áll s világ leend! s a nap felragyog az éj öléből, s -lészen nagy és dicső sugárzása, s fényének híre elszárnyal kelettől -nyugotig, s éjszaktól délig! Ti, kik Hunyadi János alatt vívni s győzni -tanultatok, ki a kardot hüvelyéből! terítsétek szélnek a zászlókat! -jutalmazzátok meg a dicső atyát méltó gyermekében, s kiáltsátok utánam: -Éljen Mátyás király! - -E pillanatban iszonyú roppanás hallatszott, élesebb, rövidebb, harsogóbb -ezer villámcsattanásnál. A Duna jege negyvenezer embernek terhe alatt -görnyedve, hosszában hasadt meg; a lovak lábaik alatt érezték ingani, s -a budai hegyek és sziklák visszhangja százszorosan zúgta azt vissza; s -miként, midőn a vihar szárnya kel s a tenger mélyeit forralva fel, bőg a -tornyozó hullámok fölött: úgy riadt fel a sereg közt a lelkesedés -szelleme, óriási erőben és nagyságban; a mi keblökben élt, minek egy -szikra kellett, hogy fellobogjon, meggyuladt egyszerre! Zokoli szava -volt a szikra. A kardok kicsördültek, a zászlók szétterültek. - -– Éljen Mátyás király! – kiáltott negyvenezer torok s a Gellért homlokán -álló ezrek ismételték: «Éljen Mátyás király!» - -A sereg megindult Rákos felé. A partokon, a budai hegyeken, a tágas -pesti rónán és mindenütt egy zúgás hallatszott: «Éljen Mátyás király!» -és hangzott végtelenül, meg nem szakadva. Pest-Budán a harangok -megkondultak, trombiták harsogtak; az épületek ablakaiból kendők -lobogtak, a házak födeleire nyargalt a nép és kiáltott. A szél és hír -szárnyain röpült az ittas öröm városról-városra, faluról-falura, -majorból-majorba, s néhány óra alatt a nemzet kiáltott: «Éljen Mátyás -király!» - -Míg Szilágyi, Gara, Ujlaki, a honatyák s a külfejedelmek követei -tanácskoztak, addig a nemzet választott, s szavának harsogó zúgása -felrázta az egybegyűlt ország nagyjait; a magasztaltság ereje szivökbe -ragadt, s az egész gyűlés kiáltott: «Éljen Mátyás király!»[11] - -A közörömet, a közmegelégedést nincs toll, mely leírhatná: minden -arczon, minden szóban mutatkozott az; Budán és Pesten s az egész -országban nemzeti ünnep volt, milyennek mására a honi évkönyvek nem -emlékeznek; az emberek egymást ölelték, minden baj feledve lőn s a -nemzet örülni indult és vigadni. - -[Illustration: – Éljen Mátyás király!] - -Az ország nagyjai követséget rendeltek Prágába. Zokoli Mihály a -kinevezettek egyike volt.[12] - - - - -AZ APRÓD. - - – – hamvaiból a phoenix újra felkél, - Lerázza a por ronda szennyeit, - S az őserő, vezérlő ész tüzénél - Egek felé intézi röpteit. - -_Tóth Lőrincz._ - -A követség Prága felé sietett, hol a fogoly Mátyás élt[13] a Podjebrád -udvarában egyedül s rokontalanul az őt körüllengő léggel s emberekkel. -Tizennyolczadik évében volt az ifjú, s külseje már érett erőre mutatott. -Római vonásai inkább kemények, mint finomak, fekete szemei nagyok, szép -vágásúak s élénk kifejezésűek, fejét rőtbarna, természetesen göndör -fürtök boríták s termete bár közepes, sok szabálylyal s aránynyal -bírt.[14] Őt Podjebrád eleinte nemével a leereszkedő kegyességnek -tartotta maga körül; később az ifjúnak nagyszerű lelki tehetségei, -királyi tartása s valami ellentállhatlan varázs társalkodásában, a -nyers, de erőteljes főnök figyelmét megnyerték.[15] - -Mintegy félévvel Mátyásnak választatása előtt azonban egyszerre -Podjebrád a magyar apródot, a gyermek Hunyadit, szembetünőleg kezdé -megkülönböztetni; a mi a szerény, de önérzettel teljes ifjút meglepte. -Ha védőjének kevélysége előre benne azon nemes, büszke tartózkodást -szülte, mely önbecsének érzetében, a mások rátartásában némi -szánakodásra méltót lát, később a közelítés a hontalannak jólesett, s a -szerényt alázat, s hév csatlakozásra készteté. - -Volt Mátyásnak egész valóján neme a fájdalmas komolyságnak elöntve. -Atyját imádta, s hogy ily atyának fia lehet, lelkét üdvözíté; de e -kéjérzet azon keserűséggel vegyült, hogy atyjának érdemei oly hamar -feledésbe mentek, s kedves bátyjának hóhér pallosa által kelle elveszni. -Sokszor álmodta ő magát a csatarend homlokán, s esküt tőn ifjú hév -kebellel: méltó lenni atyjához, emlékezetét szenten tartani fenn, mint -ereklyét; de honába kibékült kebellel térni vissza; nem boszúlni meg a -híven szeretett honon azt, mit egyesek atyja, bátyja s ellene vétettek. -Igaz, a honszeretetben valami engesztelő van s békéltető, s a nemesen -született szív e nagy érdek közelében mindent feled. - -Felmagasztaltatását Mátyás nem gyanítá. Ha a hon atyja s bátyja iránt -hálátlan volt: miként várhatá ő, a gyermek, az érdemnélküli, azon -jutalmat, melynek elnyerésében az érdemest is képes vala a kajánság és -cselszövény hátráltatni. - -Mint minden erőteljes lélek, ő magában kerese anyagot belső békére; -magában azon magvat, melyből boldogságának fáját akarta felnövelni. -Fáradhatlanul gyakorlá erejét a fegyverforgatásban; a régi írók -szellemébe mélyedt el búvárkodó elmével; s önlelkébe tekintvén, -mondhatlan belső megnyugvással látta, hogy a régiség nagy, erőteljes -lelkülete nem álomképe szeszélyének, s hogy azt megfogni érteni, -lehetőnek hinni tudja. Volt valami benne, hogy úgy szóljak, jóslói, a -jövendőt előidéző, egy vele született számítás és követelés a sorshoz; s -mindez egy eszmévé olvadott össze, mely vele elhiteté, hogy őt a végzet -nagyobbszerű, történeti fontosságú pályára szólítja fel. De hogy ezt nem -váratlan szerencsének, hanem önmagának kell előidéznie; hogy neki fel -kell a homályból küzdeni magát, s méltónak lenni egy Hunyadi Jánoshoz, s -egy nemzethez, mely fiának neveztetni volt nemes büszkesége. - -E titkos, óvott, lelkének magvába vésett követelés egy kétes jövendőhöz, -az ifjúnak arczáról sugárzott vissza; s a mi mást talán kevély daczczal -töltene el, benne szerénységgé símult, mint minden nemes, s a tökélyhez -közelítő. - -Őt a Podjebrád udvarában szerették, de Prágában akárhol megjelent, -kedves vendég volt: legkedvesebb azonban Bretizláwnál, ki egykor -boroszlói polgármester, most mint a csillagászat szenvedélyes kedvelője, -csendesen s megvonva magát, Prágában élt. E díszes öreghez sietett a -beszterczei gróf, ha tanulását végezte, vagy egy vadászat után szelidebb -élvezetekre nyílt szíve. Bretizláw mint fiát fogadá őt házában, s -leánya, a tizenkét éves Izabella, angyali arczával, sötét szemeivel, -mint édes nővér futott az ifjú elébe, fonta gyöngéd karjait nyaka körül; -s ha három nap nem látta, sírt, nevetett örömében jöttekor. Ha a leányka -egy virágot, játékocskát, szalagot nyert a csinos apródtól ajándékban: -mint kincsét zárta el, s az elporlott virágnak hamvai becsesek voltak -előtte, mint ereklyék. - -Igy teltek el napjai Mátyásnak, míg Podjebrád egykor a szokottnál -nyájasabban szólítá őt fel maradásra ebéd után, s vezeté belső -szobájába. - -Boltozatos volt ez, ék-alakú lenyuló falívekkel, melyeket közepén, -vályuzott oszlop támogatott; e körül négy ősz cseh vitéznek mogorva -képei függöttek, aggszerű fegyverektől környezve. Tágas, többféle -tekercsekkel s könyvekkel megrakott, s zöld bőrrel borított íróasztal -foglalá el az egyik szögletet, míg a zöldes ablak üvegein által a napnak -csillogó sugárai terjedtek a tárgyakra. Az asztallal szemben párnákkal -halmozott kerevet nyúlt s ez előtt tarka vastag szőnyeg hevert. Egy tág -kandalló, székek, egy álló fogas fegyverekkel s vértekkel, ada e helynek -némi hadi s régies tekintetet. - -– Ülj ide mellém, – mond Podjebrád nyájasan nyújtva kezét az ifjúnak, s -helyet foglalva. - -Mátyás meglepetve ugyan e közelítéstől, de minden aggály nélkül -engedelmeskedett. Szembetünő volt arczán neme a feszült várakozásnak. - -– Miként vagy nálam megelégedve, ifjú? meg tudta-e előző hajlandóságom -irántad szívedet nyerni, s számíthatok-e arra, hogy magamnak benned hű -barátot szereztem? – szólj egyenesen s minden tartózkodás nélkül. – -Mindezt a nemes főnök a legszívesebb hangon mondá. - -Mátyás elfogadá az odanyújtott kezet, s némi szenvedélylyel felele: – -Uram! szívem teljességéből megvallom kegyednek s az egész világnak, hogy -velem atyai módon bánt; s az idegennel, a sorstól űzöttel azon gyöngéd -kiméletet érezteté, mely oly jól esik. - -[Illustration: – Ülj ide mellém, – mond Podjebrád.] - -Podjebrád az élénk hála-kiömlést azzal a számító arczkifejezéssel vette, -mely egy előzménynek örül, mivel fontosb tárgyakkal készül előállani. – -Ifjú barátom! – szólt a leghizelgőbb hangon – óhajtanám, hogy neked -szeretetem- s vonzódásomnak oly kétségtelen bizonyítványát adhatnám, -mely a világot is meggyőzze arról, milyen való azon részvét, melyet -irántad érzek. - -– Van-e erre szükség? – viszonzá Mátyás – kétkedhetik-e ezen valaki? ki -engemet itt a fény s kényelem közepette lát, mint fiát egy háznak, mint -jutalmazottat, a nélkül, hogy időm lett volna még érdemet szerezni. - -– Gondolod-e! – felelt komolyan Podjebrád – hogy kedvezéseimet oda -tudnám vetni minden megfontolás nélkül oly ifjúnak, kinek külseje -szívemhez szól, annak tudása nélkül, hogy azt a szó teljes értelmében -képes leend idővel viszonozni. Ha én tégedet nem mint a többi ifjat itt -udvaromban valami nagyobbnak, s többnek hiszlek: ez azért van, mivel nem -tudnám megfogni, miként lehetne oly atyának, minő a tied volt, köznapi -ivadéka. Szerethetjük azokat, kiket a sors közelünkbe vetett, a nélkül, -hogy lelki értékükről bizonyosak legyünk; de barátságunkat s -becsülésünket csak az birhatja, kinek nemes telkében fényes jövendő -csírája sarjad. - -E hizelgő nyilatkozás Mátyásnak jól esett, mert azon szíves hajlandóság -mellett, mit ő a Podjebrád udvarában néhány holdak óta oly nagy -mértékben tapasztalt, volt valami meghitt, valami őt felmagasztaló, s -értékét tudató, mi a lélekteljes ifjúnak keblét dagasztá. - -– Igen, uram! – mond – nem fogsz bennem csalatkozni; bár atyámnak tettei -elérhetlen magasságban ragyognak fölöttem, ne kétkedj! hozzá hasonlítani -leend legforróbb törekvésem. - -– Ezt remélem, Mátyás! s hogy az, a mit tőled várok, sajátommá váljék, -hogy abban atyai, rokoni részt vehessek, közelebb tűzlek szívemhez. -Igen, te fiam leszesz! nem fogadott, hanem való fiam! - -Mátyás ezt hirtelen meg nem foghatta: Podjebrádra emelt nemes nyíltságú, -de kérdő tekintete láttatá, mutatá lelkének e kétkedő állapotát. - -– Nem értesz egészen, fiam! – folytatá amaz – tudd meg tehát azt, a mit -tenni akarok éretted: leányom Katharina gyermek még, tizenhárom éves -alig; de a ki őt látja, benne minden nőerénynek sarjait pillantja meg. -Boldog én! hogy atyai büszkeségemben mondhatom: ő kegyes, szelid, -atyatisztelő; esze villám, lelke korántúli, és szép, mint az ég leánya, -s minő leend még! - -– Kedves, mondhatlan kedves gyermek! – mond Mátyás osztozva, ha nem is -meggyőződésből, de gyöngédségből a boldog atya magasztaltságában, ki -szelid, jó gyermekét ész s átlátás tekintetében túlbecsülte. - -– Az! s e gyöngyöt, e legbecsesb kincsemet szántam neked, fiam! Remélem, -te annak becsét fel birod fogni s szeretended őt, miként én szeretem, s -kevély leszesz birtokában, miként én vagyok.[16] - -E váratlan nyilatkozás az apródot elnémítá az első pillanatban. Bámuló -tekintetet vetett Podjebrádra, ki mélyen s fürkészve függeszté szemeit -rá. Hosszú szünet lőn. Mátyásnak elméjében egy új eszmének volt élet -adva, mely számtalan más gondolatokat idézett föl elméjében. Podjebrád -oly fokán állott a hatalomnak, hogy Mátyás őt Csehországban majd király -által követelhető hódolat tárgyának látta; s hogy valóban a cseh királyi -székbe vágyik, azt nem egyszer elejtett czélzással teljes szavaiból -nemcsak Mátyás, de egész udvara mint bizonyost tudta. Egyébiránt nem -lehete kétség abban, hogy szándéka sikerülend: mert az erő s hatalom -kezében voltak, s az akarat, mint mozdító erő, nem hibázott. Bármennyi -kegyességét és részvétét tapasztalta is Mátyás, ezen, úgy szólván: -délpontja kedvezésének ránézve hirtelennek, elsietettnek tetszett. -Keblében önkénytelen egy ellenséges eszme merűlt fel: hogy ennek nagy és -fontos okának kell lenni. Az ifjúban szerfölött sok természetes jóság -volt, s valahányszor lelkét oly gondolat lepte meg, melynek tovább -fűzéséből másra árnyék borult, mindannyiszor igyekezett azt önmaga előtt -megczáfolni. Itt a pillanat a Podjebrád egyenességére mindenesetre némi -homályt vetett; mert ha neme a számításnak okozta ajánlatát, s nem azon -őszinte hajlandóság, melyet kitűzött: úgy Mátyást álszín vakította, s -Podjebrád lelkülete nem volt oly tiszta, milyennek ő azt képzelé. Sok -függ attól, minő útat talál a szívbe az első gyanú fölemelkedése; ha azt -vértezetten leli, s lepattan róla, akkor a bizodalom inkább edződik, -mint gyengűl; de a tiszta főknek az a szerencsétlenségök, hogy a -dolognak kétségtelen szembetünősége szűlhetvén csak az itéletet, s ott a -gyanú, csak okokon alapulhatván, mély gyökeret ver; s bármiként -törekedjünk azt kiirtani, mindannyiszor fölemelkedik agyunkban. - -Akármi lett légyen azonban jóindulatának oka: a szép s nemes ajánlás -kellemesen inkább, mint kétesen illette az ifjú keblét, s azon eszméhez, -mely az ajánlattal együtt született agyában, egy serege a rokon -gondolatoknak fűződött össze. Podjebrád gyermekleánya jelent meg Mátyás -képzetében, az elérhetlennek vélt Katharina, ki épen, mivel oly távol -volt tőle, helyzeténél fogva őt soha különösen nem érdekelte. A gyermek -gyönyörű volt: nagy, lélekteljes szemeiben valami olvadó, édesen -elhagyott létezett; szelíd vonásain, kis bibor-ajkain valami gyermekded, -s egyszersmind mély csatlakozásra mutató tűnt fel. Ha Mátyás olykor e -kedves alakot látta maga előtt lejteni, neme a szánakodásnak emelkedett -keblében: valami nagy, hogy úgy szóljak, szemrehányólag a jövendővel -szembesített volt a gyermek angyali arczában, a mi vonzott, s fájérzetet -okozott egyszerre. Mátyás még eddig nem szeretett; lelkének magas röpte -volt, s már helyzeténél fogva természetes, hogy lelke nagyobbszerű -nézetekkel s tervekkel küzdött, mint hogy ideje maradjon hölgyek -társaságának örülni. De föltehetjük róla azt is: ha valóban lenne, kinek -közelítése szívét gyorsabb dobogásba hozná, ő ingatag helyzetében sokkal -nemesebben gondolkozott, mint hogy egy szerető lénynek egész jövendőjét -a maga kétes sorsához kívánná csatolni. - -Podjebrád ajánlása fényes jövendővel kínálkozott. Út nyílt tettekre -képzetében, a mi oly kedélyekben, mint a Mátyásé, fontos inger. Az -egybekelés évek múlva történhetett csak, s ez a tovább vonulása egy -elhatározó viszonynak, annak kétes örömeit s terhét enyhíté képzetében. -A gyermek szeretetreméltó volt s így a kinézésben semmi, a mi őt -nevezetesen ijeszthetné a jövendőtől. - -Mind az, a mit elég hosszasan az ifjú lelkéből olvashatunk ki, ott -sokkal gyorsabban keletkezett, s néhány percznek míve volt; de a -gondolat folyamából magyarázható, hogy ő komolylyá vált, s arczában -elegye a meglepetésnek, szerénységnek s fontolásnak alakult. - -De felelni kellett, s ezt Mátyás azzal a biztossággal s tapintattal -tevé, mely neki sajátja volt. - -Megköszönte a szíves indulatot maga iránt, kijelentvén, hogy minden -kötelék, mely őt szorosabban kapcsolja jóltevőjéhez, csak kellemes és -kívánatos lehet; annyival inkább – tevé udvariasan hozzá – egy ily -gyöngédnemű, s a szívhez legközelebb érő. Podjebrád a feleletet örömmel -fogadta, s arczában némi diadalérzet volt kifejezve, mely az ifjúnak -figyelmét ki nem kerűlte, de melyet az még akkor egészen megfejteni s -felfogni nem tudott. - -– Bárminő változásnak legyen sorsom alávetve, ifjú barátom, – mond a -főnök, lehető őszinteséget mutatván tekintetében s szavaiban – légy -meggyőződve, hogy gondolkozásom s jó indulatom irántad nem fog változni, -Katharina a tied, és te fiam. - -– S bármiként változhassék az enyém, – tevé hozzá Mátyás némi -szenvedélylyel, – bennem mindig hálás, érdekeit szívén viselő fiát fogja -találni atyám. - -Mátyásnak azonnal a várban külön osztály rendeltetett, czélszerűen -bútorozva; s ő mindazon kényelmekben s tiszteletben részesűlt, melyekhez -mint fiú, a háznál számolhatott. - -Ő magába zárt volt; csak azok előtt nyitá meg szívét, kiket ismert és -becsült; ez helyzetéből fejthető. Jókor ott állott ő, hová csak az érett -kor jut, azaz: csalódásai megszűntek. Atyjának ellenségei; Lászlónak -halála; Fridrik császárnak viszonyai hozzá, s több egyéb körülmény jókor -megtaníták őt arra, hogy az emberek többségét érdek vezérli; hogy az -arcz a legtöbbeknél egy fényesen mázolt czégér, mely többet igér, mint -teljesít; ő, hogy úgy szóljak, védelmi helyzetben volt legfiatalabb kora -óta, s a történtekre csak szenvedőleg folya be. Sorsa őt eddig az -eszközi helyzetből nem emelte ki az önállóság s cselekvés nemes körébe. -Mindezekből természetesen némi keserűség s feszültség áradott -lelkületére. Bretizláw körében legkönnyebben érzé magát; mert a derék -öreg, az ifjúnak egész lelkét fel bírván fogni, vele jókor férfiúhoz -illő komolysággal bánt. - -Egy nappal a Podjebrád nyilatkozata után Hunyadi hozzá sietett. A -szobában tág kandalló előtt állott a két férfiú; a kis Izabella veres -pamutot font, s néha emelé föl gyermekded arczát ihletett tekintettel -Mátyásra. Az előbbi napon történtekről vitatkoztak: Mátyás az ajánlást -elbeszélte; az öregnek arczán futó gúnymosoly mutatkozott, s midőn -vendége a nemes lélek szép bizodalmával s hevével emelé ki Podjebrádnak -haszonvágy nélküli jó indulatát maga iránt, Bretizláw szokott -nyájassággal ugyan, de némileg elfogultan folytatá párbeszédét. - -[Illustration: A kis Izabella veres pamutot font.] - -Napok, hetek teltek el. Podjebrád jövendő vejét mindinkább lekötelezé, -egyrészt mondhatlan szívességgel, másrészt mindent elkövetve, mi által -az ifjúnak kedvét megnyerheté. Az oly nemes lelkekben, mint a Mátyásé, a -jótett bárminő szellemű legyen, hasonlót idéz föl, s nem bámulhatunk, ha -végre valóban sikerűlt a cselszövényes számító Podjebrádnak az ifjút -megnyerni.[17] - -Hogy a hatalmas cseh főnök Mátyásra számított, ezt tudjuk; azt, hogy őt -nemcsak terveinek megnyerni igyekezett, hanem némileg magához módosítani -is vágyott, azt könnyen megfoghatjuk. Távolról kezdé a kevély parancsnok -Mátyással sejdíttetni azon fényes jövendőt, mely rá vár, s mely igen is -jókor tudva, vagy legalább gyanítva vala előtte. - -De Mátyás oly szerény volt; számításai s követelései jövendőjéhez oly -egészen más természetűek, hogy ő a kevély főnök czélzásait vagy át nem -értette, vagy azokat ábrándozásoknak tartotta, s a cseh trónra -magyarázta át; azon gondolattól pedig, hogy dicsőségvágya által honát -pártokra tépje s a hon vérén vásárolja meg felsőségét, visszaborzadott. - -Mindezek fölött azonban kétes kérdéses homály lebegett, s Mátyás előbbi -tanulmányait s gyakorlatait folytatva, élete módjában keveset -változtatott. Zokoli Mihálylyal bár távol tőle, viszonya meg nem -szakadt, s ha tehette, enyelgő levelezésben vele találta örömét. E -levelekben vala nyíltan, eredeti tisztaságában szép kedélye látható; a -barátságos véleménycsere, s honáróli tudakozódás közt soraiban néha -egy-egy szikrája a lángésznek csillogott, s egy-egy czélzás azon -aggszerű, nemes erőteljes lelkületre mutatott, mely neki sajátja -volt.[18] Zokoli ifjú barátját értette, s ha vídámsága szívéhez szólt, a -szellem, mely a levelekben lehelt, őt felmagasztalta. Ő zsenge -gyermekkora óta Mátyással összeszőtte azon nagyszerű képzetet, melylyel -atyját Hunyadi Jánost bámulta; megszokta ő a nagy férfiú fiát nemében a -dicsfénynek látni, eszméit csudálni, kifejlését elragadtatással követni -s ez fejleszté lelkében szenvedélyes ragaszkodását azon ifjúhoz, kinek -barátságával magát tisztelve érzé. - -Az idő eljárt. Budáról Vitéz a követséget megelőzve közelgett -Prágába,[19] míg a többiek fényes fegyveres kísérettel lassabban -haladtak. Czéljok volt ezen utóbbiaknak a királyt Straznicznál bevárni, -hová Szilágyi Mihály és Erzsébet, Mátyásnak anyja, előre mentek már, a -pompás készületeket megteendők. - -A követség lóháton utazott, s a kemény téli időben jól bélelt bundákba -volt burkolva. A kalpagok alól, a fő hátulsó részét s a füleket elfödve, -a legtöbbeknek majd vállig érő szövet folyt le; oly divat, mely eredetét -még a szittya tanyázásokból vette, s Mátyás korában, s az előtt, hév -nyáron a nap sugarai s télben a hideg ellen használtatott. Az öregebb -uraknak arczaik úgy be voltak kendőkkel kerítve, hogy csak orruk s -szemeik valának kivehetők.[20] Igy haladtak csendesen ugyan, de -megszakadás nélkül. Déli s éji tanyájuk hol útjokban ért helységek -pórlakjai, hol az előttök terjengő róna, vagy hegykebel volt, hová -hirtelen üttettek fel a sátrak s roppant tüzek adának világot s meleget. - -Már nem valának távol Straznicztól, midőn az éj szétömlesztvén -árnyékait, egy romnak közelébe értek. Néma rengeteg közepette állott az, -magas szürke falaival; itt-ott a teremek födele nyúlt fel a magasba, -ritkult zsindeleivel hálót képezve, melyen a világos téli est -varázsfénye csillogott keresztül; a boltozatos kapu fölött egy tágas -repedés tevé félelmessé a bemenetelt. Magas bükkök s tölgyek keríték a -festői romot, szétágazó lombatlan galyakkal, melyekről fehér dér -szikrázott, s hosszú jégcsapok nyúltak alá. - -A mint utasaink ezen erdőnyílásba kibukkantak, a tekintet szerfölött -regényes volt. A szikladombon, mely nem igen magasan vált ki az erdő -aljából, a vár homlokzata csorba rovátkáival tűnt szemeikbe; az -üvegtelen ablakréseken át a hold roppant karimája mosolygott feléjök, s -az egész tájt varázsfénybe borítá. Egy volt ez azon világos, a nappallal -vetekedő éjszakák közől, melyekben minden tárgy kivehető, de -mindegyikben talányos kísérteti világítás borong. Az éj hideg volt, -szünetenkint hallatszott a rengetegben a hidegtől megcsattanó fáknak -dördülése; s miként a zúzterhelt szellő a galyakon keresztül csörtetett, -a rojtokban csillámló havat ezüst ködbe terjeszté maga körül. - -Zokoli egy volt az elsők közől a vár közelében, mellette Bárczai -lovaglott, csinos, egészséges kinézésű ifjú, néhány évvel idősb nálánál. -Midőn a sötét kapuhoz értek, úgy tetszett Zokolinak, mintha egy zömök -alakot látna az udvar homályában tágas résbe eltűnni; de mivel a -látványról bizonyos nem volt, s azt is gondolta: ha észrevételeit közli, -rossz tréfákra s kötődésekre ád alkalmat, nem szólott semmit, hanem -figyelemmel körültekintett. E vár – mond, kísérőjéhez fordulva – nem rég -hagyatott el, födelén, falain a tűz nyomai látszanak, alkalmasint -kiraboltatott; minden düledező félben van. - -– Magam is úgy látom, – felelt Bárczai, lovának nyakát a hátrább -maradott követség felé fordítván, – de az idő késő, lovaink kifáradtak, -mindenesetre jó lesz a reggelt itt bevárnunk. - -– Haladjunk kissé tovább, – jegyzé meg Zokoli, – ott balra, ama szirtfal -oldalában, mely az éjszaki szelet fogja el, bátorságosabb lesz a -tanyázás, mint itt az ingadozó romok határiban. - -Nemsokára a kijelelt helyre érkeztek. – Akkor időben a cselédség -szerényebb, szolgálatkészebb s engedelmességhez szokottabb volt, mint -jelenben. Alig telt el negyed óra, s néhány tágas, jól kibélelt sátor -állott már szövetfalaival. A sziklafal irányában pattogó máglyák -özönlöttek világot s meleget, s a belőlök felszálló füst mint szürke -süveg folyá a vár ormait körül. - -Vasfazekakban készült az est-ebéd, míg a követ urak a tűz körül halkan, -darabonkint kivetkőzve bundáik- s bélelt mentéikből, átmelegedtek, s -vígan beszélgettek együtt. Később nagy ezüst kantákban borssal -fűszerezett meleg bort hordottak a cselédek; bundákból, takarókból -ágyakat készítettek, s a tanya körül azon víg kedvcsapongás zajlott, -mely atyáinknál a legkétségesb, legveszélyesb időkben napi renden volt. -Akkor az ifjú csaták között nőtt fel, s nem ritkán volt emelt karddal -őre atyai várának, melyre írigy szemmel nézett a szomszédja; vagy -kellett rovátkait tolvajok s haramiák ellen őriztetni. A háború -viszályait az akkori magyar nemes nem rettegte; ő csak megveretni -csatákban félt, de a csata maga élvezet vala neki. Ha a trombita rivalt, -s a csatamén nyerített: keble dagadott, s karja tettre feszült. Fagyos -éjjeleket az ég azurjától födötten tölteni, vagy napokig lóháton utazni -mulatság volt. Őseink a kényelemben s otthonülésben több unalmat, s -feszítőt találtak, mint a legöntagadóbb életben s a legkétesebb -merényben. - -Egy óra haladott már el, s még uraink a sátrak alatt ittak, ettek, -nevettek; a legkevesebbeknek jutott a nap fáradalmai után alvás eszébe. - -Zokoli félre vonult, keble tele volt; egy új világ állott előtte, s neki -természetesen mind azt, a mi vele történend, s a mit ő lesz teendő, át -kelle futni gondolataiban. Mátyással töltötte ifjúságának, vagy inkább -gyermekkorának néhány éveit; Mátyás legjobb barátja volt, s most mint -királya állott előtte, s ő csak az egyszerű nemes ifjú maradott. – Itt -lesz talán helye e feltünő lelkülettel megismerkednünk. - -Kis-várdai Zokoli Mihály[21] egy volt azon ritka jelenetek közől az -életben, melyeknek lelkületét csak az értheti, ki maga bizonyos -magasztaltabb s emeltebb fokról képes vizsgálatot tenni. Tiszta ifjú -volt húsz éves korában; neme a gyöngédségnek s szívnemességnek megóvta -mindentől, mi őt a maga, s más szemei előtt megszégyenítheté; szíve szűz -volt, lelke vádtalan, becsületérzete túlságos talán, de nemes, szennyet -nem ismerő s nem tűrő. Bátor volt, a veszélyt nem rettegő, de meg sem is -vető; mert ismerte azt; hideg s elszánt az élet nagy elhatározó -perczeiben; gyöngéd, szelíd, részvevő az indulatok körében; sohasem -érzelgő. Hű, szavát tartó, állhatatos a makacsságig! - -Egy volt ő azon férfiak közől, kikben a hajdani lovagszellem nemes -higgadtságában központosult: a lovag, félelem s vád nélkül! Mindezen -lelki nemesség, külsőtől borítva, mely meglepő idomaival, gyönyörű -szabásával Apollónak szolgálhatott mintájául. Arcza egész gyülekezetet -képes volt egy tekintetre megnyerni: mert ajánló levelét írta a -természet e hófehér, magas redőtlen homlokra, azokra a sötét -nemes-világú barna szemekre, a görög orra, s a rábeszélő ajkakra. Ilyen -volt Zokoli Mihály, Péternek öcscse, ki mint híres hadi vezér, s akkor -tájban maga is egy a legszebb, bár koros férfiak közül a honban, a -történetek évkönyveiben fénylik öcscsével Mihályunkkal együtt, ki később -a futaki ütközet elhatározója, maga is történeti személy.[22] - -Fiatal korának ellenére őt már nevezetes embernek tartották. Atyja -életében még, mint alig tizenhét éves, tette első hadi kísérletét, az -akkor annyira elhatalmasodott cseh rablók s szabad zsákmányosok -ellen.[23] E zsenge hadi merénynek sikere őt hallatlan tettekre -bátorította; annyira, hogy a legelszántabb cseh rablók rettegtek vele -találkozni. Talafuz, Axamith, Uderszki portyázó kalandjaikban többször -akadtak vele össze. Személyes viadalban Walgathát megsebesítette, s -Komoróczit, a pesti külvárosok alatt, csak éber vakmerősége mentette meg -a fogságtól, minekutána minden zsákmányt oda kelle hagynia. Angyal -diákot hasonlóul csak történet óvta meg a bizonyos haláltól; mert egykor -Zokoli Mihály Tétényben tanyájára ütött, s a kis emberke, lóra nem -tudván hirtelen kapni a többiekkel, szapuló kád alá rejtődzött; Zokoli -Mihály rajta ült, míg estebédét elköltötte. Itt azon hely, hol Angyal -diák egy éjszaka őszült meg. Lovagunk hajnalban távozott, s a fogoly -akkor bújt ki rejtekéből. Számtalanszor kicsikarta Zokoli a kész -zsákmányt a cseh rablók körmei közől. - -Giskra bért tett fejére; Walgatha és Komoróczi esküdt ellenségei -valának. A csehek közt ördög volt a neve, s hadi szerencséjét -védszellemnek, vagy hatalmas talizmánnak tulajdonították. - -Az ifjú hős a maga költségén tartott válogatott portyázókkal zaklatta -kifogyhatlanul e garázda söpredéket, s emberei nemével a mindig ingerűlt -szenvedélynek tőnek örök vadászatot e gonoszok ellen. - - - - -KALAND. - - Ó csigás lépcsők vezetnek - A toronyba fel, - S foltozott ingó tetődön - Fél rom vesztegel. - Vén tölgyek zúgnak körűled - Régi bút s panaszt, - S tornyaidban barna éjjel - Rommadár virraszt. - -_Tóth Lőrincz._ - -Zokoliban sok tapintat volt, átlátta, hogy nem rajta, hanem Mátyáson a -sor a régi baráti viszonyt föléleszteni. Hogy a király fölmagasztalása -után is a régi marad lelkiképen iránta, azon nem kétkedett, ez nála -meggyőződés volt. Egy pillanatban a választás napjaiban Pesten azon -eszme keletkezett benne: mindenkit megelőzni, s Prágába sietni; -elkészíteni a beszterczei grófot arra, a mi történend, s ezt mint barát -tenni, s ekképen kapcsolatba hozni egykori viszonyát Mátyással, azzal, -mely előtte állott, s mintegy biztosítani magának a jövendőt. -Önkénytelen s akaratlan merül fel e gondolat elméjében, de akarva s -elhatározottan visszaidézte azt. A meglepetés gyönyörét nem akarta -megkeskenyíteni. Ő tudta, hogy az ifjú királyi Mátyásban megvan azon -nemesebb dicsvágy, mely a növekedő kebelt szép és nagy tettekre hevíti; -de inkább ismerte őt, mint hogy benne eszetlen s okatlan nagyravágyást -föltehetne; gondolhatta tehát, hogy Mátyás reménytelen -felmagasztaltatását azon nemes elhatározással veendi: a hon reményeinek -s várakozásainak megfelelni. - -Tovább fűzte gondolatait. Barátja őt alkalmasint használni, -megkülönböztetni, fokról fokra emelni vágyand: de ez utóbbit csak érdem -után. Miként fogadja ő mindezt? – Kényeztetett kegyencz szerepe -elundorította őt; érdemtúli megkülönböztetés csak megszégyeníteni vala -képes. Mindezeket meghányva elméjében, egy élet tervet rajzolt ki -magának; tisztában volt, s a nyugalom, az érett fontolásnak gyümölcse, -visszatért keblébe. - -Mindnyájan lefeküdtek már a tanyán, csak itt-ott virrasztott a máglyák -közelében egy őr; a Zokoli szemeire álom nem jött. Egybetett karokkal -állott a tűz közelében, s elméje a gondolatokba mélyedett; ezek között -helyet foglalt azon észrevétel is, melyet idejöttekor tett, s egy a -fiatalságnál oly természetes vizsgaság készteté őt végére járni, ki -lehetett azon ember, kit a romok között megpillantott. - -Szorosabban kapcsolá mentéjét össze, s lovának közelében a nyereg -kápájából két pisztolyt szúrván övébe, azon bátor elszánással, mely neki -sajátja volt, vevé útját a romok közé. - -A mint a boltozatos kapu alá jutott, néhány éjmadár csattogott el feje -fölött, s távolról az alvók horkolása hangzott. A várnak falvázai a -teleholdnak gyönyörű világításában valami regényest mutattak s miként -fönn a csúcsok s rovátkok árnyai keresztbe szegék egymást, úgy tetszett, -mintha a szelid égi vándor ragyogó fényszalagai mindannyi szellemek -lennének, melyek az ormokat ellepve, szellőnyelven susognak egymással. – -A tágas udvaron volt már, melynek négyszegét felűl karzatos folyosó futá -körül, csinos karcsú oszlopoktól támogatva, melyek itt-ott -eresztékeiktől ki valának már lódulva, s ferde állást vőnek, vagy -csorbákat képeztek, félig törött derekaikkal, míg a gyönyörű dóriai -főték az udvaron hevertek. Végre a kapuval szemben nyiló fölmenetelhez -ért, s a széles, félig összeomlott hágcsók előtt állott. Márványból -voltak a lépcsők, s néhol kimozdulva helyeikből: közeiket töredezett -kövek s mészpor tölték ki. A hágcsót öblöző boltozaton tágas repedések -nyiltak, s nyoma durván kiáltó színezetnek látszaték a falakon. - -Fölebb s fölebb haladott, míg a lépcsők fölötti előcsarnokhoz ért, s -szemben vele góthmívű czifra faragásokkal teljes, majd kapunyi ajtót -pillantott meg. Egyik szárnya hibázott, a másiknak alsó széle az égés -nyilvános nyomait mutatá, félkörű csorbával, melynek szélei sötétek s -szénné égettek valának. A vizsgálat közben mindig több érdeket kezde -találni; a terembe lépett, melynek falairól még hosszú foszlányokban, -vagy tágas, szakadozott szélű lapokban függöttek a színevesztett -falborítéknak szőnyegnemű foltjai. Minden meggyőzé őt arról, hogy nem -kelleték itt e rablásnak rombolni, s nem az idő viszontagságai egyedül, -hanem inkább haramia-, vagy ellenséges kéz folytatta itt átkos munkáját. - -A teremből más szobába haladott. Ajtók, ablakok hibáztak ebben, s a -falak pusztán, s meztelen állottak; szeszélyes kemencze volt az egyik -szögletben, melynek kályhái félig összedőlve zölden csillámlottak az -ablakréseken beözönlő világnál. - -Ugy tetszett neki, mintha e szobából kimenetet nem lelne; s épen meg -akart fordulni, s útját az épület túlsó szárnya felé venni, midőn -haladtában a padlat ingadozni kezdett lábai alatt; félre ugrott, s a -helyen, hol állott, figyelemmel körültekintve, látta, hogy a csinosan -dolgozott padlónak egyik négyszöge el van a többitől válva. Darabig -határozatlan időzött, de sajátja volt, magának kétes esetekben -bizonyosságot szerezni, – egyrészt ez, másrészt természetes bátorsága -okozták, hogy vizsgálatát folytatá; – lehajlott csendesen, s kardjának -segélyével sikerült neki az elvált négyszöget fölebb emelni. Gyanítása -meg nem csalta, valóban egy rejtett ajtó volt az, s mihelyt felnyitotta, -azonnal csigaalakú hágcsó tűnt szemeibe, tökéletesen jó karban tartott, -s a mennyire kivehette, megsöpörve, s fogódzóval egyik oldalában -ellátva. Zokoli letérdelt a nyilás elébe, szemeit hosszasan az abból -ásító sötétnek szegezvén, valami vereses fénynek derengését vette észre, -mely a mélységből szivárgott fölfelé. A gondolatok összeszövésénél fogva -azonnal azon talányos lény jutott eszébe, melynek megpillantása -ideérkeztekor, aligha nem volt főoka mostani vizsgálódásainak. Arcza -lángolt az ifjúnak; érdekes lovagi szellemű kaland állott előtte, s azon -hévvel, mely a fiatalság sajátja, akarta azt végig futni. - -Rövid elhatározás után figyelemmel körültekintett, nehogy valaki útját a -visszajövetelre elzárhassa, a felnyitott négyszöget kiemelte nyitjából s -a szoba egyik szegletében halomzó romok alá rejté; pisztolyának kanóczát -meggyujtván, halkan ereszkedett le a lépcsőkön. A fal nedves volt -körüle, s szaglását gyönge töményfüst érinté, ő azonban a legnagyobb -vigyázattal haladott lejebb a sötétben, melyet alig derengő vereses -félvilág s kanóczának izzó vége csak valamennyire enyhített. A lépcsők -végetleneknek tetszettek; néha megállapodott s leheletét magába fojtva, -fülelt, nem hall-e valami neszt. – Hogy itt vagy jelenben is valaki -tartózkodik, vagy legalább igen kevés idő előtt hagyták el a tanyát: ezt -mindenből, a mit eddig földalatti útjában tapasztalt, gyanítá. A vereses -fényt egy égve hagyott, már alvófélben levő, vagy épen most élesztett -tűznek gondolá. – Egyszerre halk éneknek távol visszhangja hatá meg -halló érzékeit, – újra megállapodott – valami oly kétes, oly elmosódott -színezetű, s hogy úgy szóljak, szerafi volt azon szent és gyöngéd -hangfuvalmakban, melyeknek csak vázlata sípolt fel olykor megszakadva a -mélységből, hogy kalandorunk, bár az idők szellemének ellenére ment -minden babonától: nemét az édes elfogódásnak érzé keblében. - -A kaland, így gondolá magában: perczenkint érdekesebb lesz; mindenesetre -mély titok küszöbénél állok, s hogy annak végére járhassak, s kalandomat -egész regényességében élvezhessem, a legnagyobb szükségem van -vigyázatra. Hátra fordúlt s a földalatti útnak távol nyilása, mint fehér -köd, lebegett fölötte, de a körül minden néma, minden csendes volt. Az -ifjúnak szíve hallhatólag vert. Végre még nagyobb vigyázattal követé a -lépcsők folyamát, melyek csigás hajultokban egyszerre balra kanyarodtak. -A hirtelen hajlás következésében néhány lépte közben semmit sem vett -észre, a mi figyelmét felingerelhetné, míg a hágcsó újra egyenes -lejtésben ereszkedett le előtte. A veres derengés már világosb s fényesb -lőn, de mind a mellett a tárgyakat homály borította körüle. Újra néhány -lépcsőn haladott alább, s nem távol magától a falban kisded kerek nyilás -mutatkozott, mint nyiladozó szem, mely a mélységből kisértetien -pillantott fel a közelgőre. - -Zokolinak keble emelkedett. Innen árad a világ; ez kétségtelenül mécses -világa; e rejtek tehát nem üres, nem lakatlan. Ezt gondolá, s e közben a -földalatti ének is megszakadozva ugyan s tompán, de már világosabban s -érthetőbben hangzott fel, s egy szent kardalnak tetszett. Lovagunk -egészen fölhevülve ereszkedett lejebb, míg a nyilásnak közelébe ért. - -Úgy tetszett neki, mintha abból emberi szózat hangzanék; kanóczát -azonnal letette a lépcsők egyikére, s fejét az ablak felé hajtotta, -melyet zöldes üveg boríta, ónozott szélű karikában, védve erős -vaskereszt által. - -A tekintet, mely itt szemei előtt nyilt meg, egyszerre elnémította; ha -arczát figyelmesebben engedné vizsgálni a kétes derengés, abban a -meglepetés pírját látnók, élénk kifejezésével az önmegelégedésnek, mely -mondani látszatott: e merényt nem ok nélkül tevém. - -Az ablak kisded szobából nyilott, mely fölött sötét négyszegekből rovott -boltozat hevert; a falakon semmi meszelésnek vagy festésnek nyomai nem -látszottak, de azok köröskörül nádgyékényekkel voltak borítva. Szemben -ifjú leventénkkel asztal, egyetlen durván faragott kőlapból álló, kerek -vastag oszloptól tartva, s e mögött neme az ágynak, melynek alját -dagadozó tömött zsák képezé, igen csinos színvegyületű szőnyegből; egyik -végén hófehér párnák emelkedtek, a mennyire az előtte nyuló asztal -engedé áttekinteni, a tulsó szélén gazdagon aranynyal hímzett paplannak -szeglete tünedezett elő. A sötét boltozat tetejéből mécses fügött, három -kanóczczal, s kétes pislogó világa, mint széles gyürű deríté fel a -kőasztal karimáját, míg közepe sötét árnyékban borongott, s a falakat -csak kétes világ folyá körül. - -Mindez, ha képes volt kalandorunkat fölhevíteni, annál nagyobb hatással -bírt rá azon két lénynek alakja, mely első tekintetre tűnt szemébe. - -Az egyik mintegy harmincz évű nő volt, fejéhez szoruló, aranynyal áttört -főkötővel, széles fehér csipkékkel. Ez az ágyon ült, s könyökére -támasztva arczát, tekintett a vele szemközt ülőre. A mennyire őt ez ülő -helyzetben ki lehetett venni: felső öltözete sötét színű volt, karjain -felhasítva; a hasítékon gyolcs alruha tűnt ki, dagadozó hólyagokban. A -nőnek arcza azon bájló képek közőli volt, melyekben az érettséggel -párult szelidség hatásteljes kifejezése bizodalmat és vonzódást idéz -elő. - -Az asztal világított szélén nagy, bársonyba kötött, s ezüst szegletekkel -s kapcsokkal ékesített könyv állott nyitva: a nő olvasott. Első -tekintetre megismerhette ebben Zokoli a szentírást, mely akkor minden -keresztény családnak igen becsben tartott bútora volt, s külsejére is -sok tekintetet fordítottak a régiek. - -Az öregebbel szemközt, de, fájdalom! arczban ki nem vehetőleg, kerek -támaszatlan tábori széken, hasonlóul az asztalra könyökölve egy karcsú -hölgy ült. Karjainak igéző kereksége, teljes nyaka, s a legszebb -fodrokban gazdagon vállait körülfolyó szőke hajhullámok láttaták, hogy ő -a fiatalság éveiben van. Helyzetének ellenére, gyönyörű idomai -termetének, egész szépségökben tűntek elé, s ülése, mely valamennyire -oldalt hajlott, alig engede egy féltekintetet arczának kis részére, -mindenesetre elegendőt arra, hogy kalandorunk, a helyzet regényessége -hozzá járulván, a hölgyet a legszebbnek s legigézőbbnek színezze ki -képzeletében, melyet valaha látott. - -Magán kívül volt, s szemei az ablakra tapadva, leheletét maradozni érzé. -A vele szemközti éltesb alak, a világított boltozatban, az átellenben -vonuló sötét hágcsó öblözetében természetesen semmit sem láthatott; de -aggály nélküli tartásából is az vala kivehető, hogy meglepetéstől nem -tart, s azért Zokoli egész kényelemmel folytatá vizsgálatát. - -Gondolat gondolatot űzött elméjében. Az idő késő, így vélekedett -magában; tizenegy óra bizonyosan elmúlt már, itt a szobában ágy van, a -hölgy itt fog nyugodni, ő le fog vetkezni; azalatt a lámpa égend, én őt -meglátom, bizonyosan meglátom szemben, s mivel vizsgálattól nem tart, én -őt egész fiatal bájában látandom. Oh! sóhajtott magában: minő szép lehet -ő! Lehetetlen, hogy ily angyali termethez a természet nem a legszebb főt -adta volna. - -Az ifjúság sajátja, a képzelgés tündérhonába merülni, kiszínezni azon -képeket, melyek a valóságban megjelennek s a regényesség dicskoszorúját -fonni alakjainak homloka körül. De a képzelet csapong, eszme eszméhez -simul, s a szent, tiszta lelki rajzokkal jókora adagja vegyül a -földiségnek; bár egy szűrt, tisztult kedély mindent visszautasít, mi -képzeteink szentségét homályosítja: mégis önkénytelen s akaratlan -elhullámzik elméje előtt az, a mi érzékeire hat, s a mit testisége -anyagit állít elő a lélek emelkedettségének daczára. Itt is látjuk, -miként tér el Zokoli a meglepetés első hév pillanatai után az -ihlettségtől, melyet a szép hölgy megjelenése s azon rejtett, távol -visszhangzó kardalnak szívet emelő hangfuvalma ébresztett benne. - -A helyzet maga fejti meg, hogy neme a magasztaltságnak fogta lelkét -körül, s a lélek ily iránya, ily mozdulata ment egyelőre minden -földitől: ím egy pár gömbölyű kar, havas váll, a karcsú derék, a ruházat -alakhoz simuló s annak szép idomait kitüntető redőzete elég arra, őt -fellengéseiből a földre, s az érzékek vágyainak, sejtéseinek országába -leszállítani. - -Gondolatinak folyamát néhány perczre önvád szakasztá félbe. Átfutotta -kevés pillanat alatt érdekes helyzetének minden árnyéklatát; s mi a -valóban kegyes, helyes, élvezhető abban? s mi az? a mivel jobb -meggyőződése nincs megelégedve, előtűnt elméjében. - -A történet vezeté őt ide; az ifjú szív, s azon lovagi kör, melyben élt, -megfejti, hogy ő kapva kapott az előtte kinálkozó kalandon. A szép -hölgyet látta; de a látás kétes, talányos volt csak, mely a képzeletnek -tág mezőt nyitott, a nélkül, hogy egész tudnivágyát kielégítheté; mert a -már előtte érdekessé vált hölgynek arczát még mindig nem láthatá, s -talán egy tekintet arra, őt fellengéséből felköltötte volna. Mindeddig a -dolog természetes volt. Ő magát nem vádolhatta, mert semmit sem látott, -a mit akárki ne láthatott volna; de azon gondolat, hogy az érdekes -hölgynek lefektét kilesse, s egy látást kerítsen hatalmába, melyet az -illendőség s a lovagi kimélet hölgy iránt, már magában tilt: az ifjunál -legfeljebb önkénytelenül felmerülő eszme lehetett, de jobb meggyőződésén -kívül esett. - -Ő magához tért, mint minden gyöngéd érzetű ember, ki ha egyedül van is, -bizonyos mérték érzete, s illő tudása, nem engedi, bár minő becscsel -kinálkozó vágyait gyöngétlen s illetlen úton kielégítnie. - -Tréfa, gondolá magában: ha látom, hogy vetkezik, hátravonulok. Őt -kilesni, ez helytelen! igen, ez helytelen. Ez őt – ha tudná – sértené s -szégyenítené. De arczát látni, egy pillanatra, Istenemre! ezt óhajtanám. -Tehát béketűrés; ő csak megfordul, így el nem töltheti a hosszú -éjszakát. – Így fűzte az ifjú lovag gondolatit tovább. De minő hangok -ezek, melyek mint égi fuvalmak susognak itt körültem? mi lehet ez? -valami varázs terjeng itt. Nem volnék férfiú, ha rettegnék annak végére -járni, a mi itt történik. - -E közben szemei mindig a nyiláson függöttek; az öreg nő újra olvasott, -oly nyelven, melyre kemény kiejtése miatt lehete tüstént ráismernie, -tudniillik csehül. Negyed óra telt el, s a hölgy arczczal nem fordult -feléje; végre az öreg betevé a könyvet. Zokoli távol harangnak -kondulását hallá, de nem volt az harangozás, hanem inkább egyes kongatás -valami érczlapon. Az öreg nő fölemelkedett üléséből. - -– Serena! – így szólalt meg, s a legérthetőbb magyarsággal folytatá – az -áldozat ideje jelen van, vesd fátyolodat magadra, menjünk! - -A csinos hölgy fölegyenesedett, s a mit már ülőhelyzete kétségtelenné -tett, arról hősünket felállása tökéletesen meggyőzte, hogy tudniillik a -hölgy termete egyje volt a legfinomabbul emelteknek, karcsú- s -gyöngédeknek, melyeket valaha látott. A Serena név lelkére hatott; úgy -tetszett neki, mintha annak értelemteljes fogalma összhangzásban állana -azon érdekes kalanddal, mely vele pillanatra mindent feledtetett maga -körül. Serena hófehér, szépen aranynyal hímzett fátyolt tett fejére. - -Istenem! sóhajt az ifjú békétlenül: tehát csakugyan nem láthatom őt! -hiába időztem volna itt! minő irigy a sors irántam! s neme a szemrehányó -keserűségnek emelkedett lelkében. Serena az ajtó felé vevé útját, mely -balra esett, s annak küszöbe előtt megfordult, pillanatra fölemelte -fátyolát. A levente szíve hallhatólag dobogott, ő látta Serenát, mint -egy álomképet, mint alakját szeszélyének; mert e pár szó után: menjünk, -kedves anyám! a fátyol lehullámzott újra, s a mennyei arcz el volt -fedezve. - -A mit látott, lelkébe edzé magát olthatatlan színekkel; nem tudá e -hirtelen tekintetében Serenának vonásait felfogni, nem tudott számot -adni magának arról, a mit látott; de egy kép élt e pillanattól óta -lelkében, határozatlan színekkel, tűnve jelenve, de örökösen, -kimozdíthatlanúl. – Feketék-e, vagy kékek az életosztó szemek? keskeny -vagy domború a mosolyos ajak? szabályos vagy szabálytalan e lelkes -arczél? mit tudta ő! Serena s azon sugárövedzett alak lelkében, mely ott -a kormányt erős kézzel ragadta meg, állott előtte; ez, és ennyi. - -Eltűntek. Magyarul szólottak, mond Zokoli magában; s csehül olvastak. – -Uj talány – ki lehet ő? Istenemre! nem mindennapi lény. – De miért e -romban? miért ily egyszerűen bútorozott rejtekben? s minő áldozatról -volt szó? – mindezt meg nem tudá magának fejteni. - -A lámpa folyvást ömleszté maga körül kétes fényét, s az ifjú -vaskemenczét, egy más ágyat jobbra a szegletben pillantott meg, melyhez -csinosan dolgozott lant volt támasztva; egy széken több téli öltözet -halmozva. Minden tárgynak itt sajátságos érdeke volt lovagunk előtt; -mintha elméjébe akarná e kalandnak emlékezetét a legkisebb részletekig -vésni, állott, gondolatiba merülve az ablak előtt. - -Visszavárja-e Serenát? vagy vizsgálatát folytassa? – Mind a két eszmében -annyi érdek volt, hogy darabig nem tudá magát cselekvésre határozni. -Végül fölemelkedett görnyedő helyzetéből, s kezde az előtte újra jobbra -kanyarodó lépcsőkön lejebb haladni. Alig ment néhány másodperczig, midőn -magas, vasbádoggal borított, félig nyilt ajtót vett észre; nyilásából -ennek némi derengés hatott hozzáig; megkeményíté magát, s a nélkül, hogy -az ajtót tágabbra nyitná, igyekezett oldalast a szomszéd boltozatba -belépni, mi, nagy vigyázat után, zörej nélkül sikerült is. - -Végig menve a földalatti teremen, előtte oszlopos folyosó nyílt, melyből -az előbb hallott kardal egész hangözönében hatott fülébe. - -Végre a szemle, mely előtte bontakozott, őt elnémította. - - - - -A ROM TITKAI. - - A legmagasb csillagzathoz - Emelték büszke vágyai. - Nem volt oly messzeség, hová nem - Vivék fellengő szárnyai. - -_Schiller, Szenvey ford._ - -Egy nyiláshoz ért, mely e földalatti tágas boltozatnak kapuját képezé, s -vastag vasrudakból készült rostélylyal volt azon sötét folyosótól -elkülönözve, melyben állott. Helyzeténél fogva őt lehetetlen volt a -teremből látni; hallani pedig lépteit annál kevésbbé, mivel az odabenn -hangzó dal minden neszt felülmult. - -A földalatti öböl előtte annyiban különbözött pinczétől, hogy ékbe futó -ívei igen magasak voltak, s góth ízlésben több szorgalommal készítve, -mint közönségesen pinczékben szokás. Várfenék[24] volt ez, melyet -történetünk korában vagy rejtett kincsnek tartására, vagy vívás -alkalmával menedékül használtak. Többnyire tekervényes és földalatti -utak vezettek ki ezekből, eleség megszerzésére ostrom idején s -menekvésre sürgető veszélykor számítva. - -A mint Zokolinak tekintete a nagyszerűen ünnepélyes, fényesen -szövétnekekkel világított boltozatokba mélyedett, az első, a mit -megpillantott, oltár neme volt, majdnem szemben vele, aranytól csillogó; -alatta emelvény vonult körül, három lépcsővel, finom szőnyeggel borítva. - -Az oltáron fekete feszület, s az istenember rajta a legfinomabb -ezüstből; jobbra az oltártól más emelvény állott három karszékkel, s ezt -hófehér mennyezet borítá, gazdagon színes virágokkal hímezve. - -Az áldozóasztal két oldalában háromlábú, földön álló magas tartókban, -ezüst serpenyőkben töménynyel vegyült szurok égett. - -A mennyezet alatti székek középsőjében ült egy azon aggszerű ritka -alakok közől, melyek tiszteletre, sőt ájtatosságra ragadják a nézőt. - -Feje teteje hajtalan volt, míg halántékait s agya túlrészét sürű ezüst -hajhullámok folyák körül, s szabályos, majdnem görög tisztaságú -arczélének dicskoszorújaként fénylettek. Szemei az öregnek, ki több mint -századosnak tetszett, mélyen feküdtek öbleikben; de azokban valami oly -szilárd erő s áthatás mutatkozott, mely szinte félelmet gerjesztett, de -olyat, mely nem aggasztó nemű, hanem azon tartózkodásból foly ki, melyet -egy tiszteletreméltó alak idéz elő. - -Öltözete e férfiúnak nyuszttal prémzett s béllelt felső öltöny volt, -hasított ujjakkal, térden alól érő, alatta festetlen magas bőrcsizmák -valának láthatók, minden sarkantyú nélkül. Kard nem csüngött oldalán; s -alsó öltözetét az összevont felső nem hagyá kitűnni; gömbölyű, alól -elálló nyusztprémmel kerített süveget tartott kezében. Tekintete nemével -a megszokott felsőségnek járt az őt körülözönlő sokaságon végig. -Szakálla ezen ritka alaknak övön alól ért, s nagy szorgalmazásra -gyaníttatott. - -Az oltártól s az elébb leírt érdekes alaktól balra, egymással szemközt -magas férfiak állottak, téliesen öltözve, többnyire fegyveresek, s mivel -a teremnek két öblét sokaságukkal betöltötték, az egész jelenetnek -felséges tekintetet adtak. Előttük s itt ott a terembe lenyuló -vaskarzatoktól védett hágcsókon nők és gyermekek valának kivehetők. - -Ezen egész népcsoportozat, mely több százból állott, csendes hangon -énekle egy ünnepélyes teli hangzatú szent dalt, melynek verseit előbb -egy ember mondá el, halk, de érthető hangon előttök. - -Nemsokára a Zokoli megérkezése után, a teremnek azon ajtószárnyai, -melyek tőle balra estek, felnyíltak, s Serena lépett be festői bársony -öltönyében, melle alól fehér fellegzett selyem alsó ruhája hullámzott -ki; fejét irigy fellegébe borítá a kétrétű fátyol, kerek télies süveghez -tűzve, s termetének felső részét egészen körülfutá. - -Serena volt. Az ifjúnak egy tekintet kelle csak őt megismerni; a fennebb -leírt kisebb boltozatban látott idősb nő követé a szép hölgyet, -hasonlóul fátyollal elfödve. A nők haladtak, s minden szem rajtok -függött. Járása Serenának könnyed, nemes, méltósággal teljes volt, s -mégis oly gyermekded, szűzies, hogy lebegni látszott inkább, mint menni. - -A százados agg mellett foglalának jobb és baloldalon álló karszéken -helyet, míg az öregnek egy szeretettel teljes, majdnem kényeztető -tekintete látszék Serenát üdvözleni. Később jobbra fordítá fejét, s -szeme egy az oltárhoz közelgő férfiúval találkozott, kinek tagjait finom -gyolcs-ümeg borítá bokáig, melyen felül tág pluviale a legszebb -aranyszövetből, volt terítve; fejét sajátságos alakú, a püspöki süveghez -igen hasonló föveg födé. Tizenkét, fehér talárokba öltözött fiatal -férfiú követé őt, vastag sárgaviasz-, kiáltó színekkel tarkított -szövétnekekkel. - -Az első, kiben azonnal felsőbb tisztű lelkészre ismert Zokoli, az -oltárhoz lépett föl, s miként egy ihletett, alázatos tekintettel fordult -az őt bámuló néphez, s áldó kezeit nyujtá ki; leventénk a szétvált -köpenyeg alatt, a hófehér ing mellén, egy vérveres, aranyszélű kelyhet -látott hímezve, arany ostyával, mely fölötte lebegett. - -Azonnal tudta: hol és kik között van. Ezek hussiták, szólt magában: s -mivel üldözéseknek vannak kitéve, rejtekben s távol magányban tisztelik -önmódjuk szerint a menny urát; alkalmasint valamelyik martyrjoknak -ünnepét ülik most, mert azt mindig éjjel szokják tenni. - -Ezen óvott földalatti ünnepély minden jelenségeit mutatá azon -felhevülésnek, azon hivői odaengedésnek, mely az anyaszentegyház kora -századaiban annyira feltünő volt. - -Nem vala itt azon hanyag egykedvűség látható, mely egyházba nem az -ájtatos hivőt, az Isten alázatos imádóját, hanem a heverő időlopót -vezeti; szentségtelen könnyed beszéd hangjai nem susogtak, nem ült a -ledér mosoly az ajkakon; nem csevegett szomszéd szomszéddal; nem -járt-kelt a teremben: imádni jött ide a nép s titkon gyűlt össze; -kereste rokonhitű sorsosát; a lélek, a hit, a szent szenvedély folyt s -olvadott össze. Egy arcza volt a jámbor gyülekezetnek; egy óhajtása -emelkedett a durva kőiveken keresztül a magasba; minden gondolat -Istenhez volt irányozva. - -Végre az éjfélutáni mise elvégződött s a hajnali harmat gyöngyeivel, a -derengő koránynyal szállt a szent áldozat a hivő keblekbe. Kenyeret -osztott az oltár embere a zsámolyához egyenkint járulóknak s ezt a -kehely szőlőnedve követé. - -Az öreg, ingadozó lábain egy vértes ifjú lovagtól s a szelid fátyolozott -Serenától vezettetve, szállt le mennyezete alól s borult az oltár elébe; -ezüst szakállának erdeje az emelvény szőnyegén hevert, mint havasi hó. - -Így fogadá ő a kenyeret s a kelyhet; így Serena, ki még egyszer emelte -föl csipkefátyolát, még egyszer láttatá arczának ábrándvonásait az -elragadott Zokoli előtt, de újra egy pillanatra, újra csak a körülte -gomolygó tömjénfüstnek ködétől határozatlan vonalokba elfolyva. Az -ifjúnak lelki állapotja valami oly sajátnemű volt, hogy önmagát lepte -meg; Serenát második látás után már olybá tekinté, mint régi ismerőt; -úgy jött neki, mintha tőle elválni nem lehetne, mintha végre azon érzés -magasztaltságát és szentségét, mely egész lelkét elfogta, -megkeskenyítné, megszentségtelenítné, egy nyiltabb, öltözetlenebb -tekintet a bájos hölgynek arczába, s mintha jól esnék neki szerelmének -dicsőült alakját, mérhetlen távolban, mint égből lepillantó szerafot, -tekinteni. Mindezen emelkedettsége az érzéseknek, mely a jelen köznapi -életben a hihetőség határain túl esik s csak ritka, szűzien tiszta -kedélyekben lakozik, egész összhangzásban volt történetünk korának -szellemével. - -Nem volt e kor ment nemétől a rejtélyes ábrándságnak: a holtak lelkeinek -megjelenése nem nevetséges, tagadott; s a gonosz lélek beavatkozása az -élet viszonyaiba, számtalan esetekben előhozott, beszélt, igaznak -állított dolog volt. A csillagok befolyása az emberek életére s az -események fordulataira; a jóslók hitelessége s több ilyenek, napirenden -valának. Ezek a szellemi összefüggés lehetőségét képezék; élő, halott; -emberi lény, magasabb szellemek; ég, pokol, ember és ördög közt; s e -hiedelemnek rejtélyessége minden tekintetben az akkori életet, főleg a -szerelmet regényes színezetével aranyzá s annak érdekét növelte. - -A kor szellemének vissza kellett Zokolira is hatni, kinek magasabb -emlékű lelke a köznapiság kábultságát, balhiedelmeit s babonáit -megvetette. - -Végre az ének szívet emelő árjai elnémultak s az egybegyűltek kebleikre -hanyatló főkkel s földre szegzett szemekkel oszlottak el egyenkint, -hátra sem tekintve s magukba mélyedve. Zokoli eszmélni kezdett; úgy -vélte, hogy neki is jó lesz azon az úton visszatérni, melyen jött; -talán, így gondolkozott magában, még egyszer, pillanatra megláthatom -Serenát s hangjának édes csengését vihetem magammal; igen! -visszhangozzék az életemen keresztül, valamint csillagként ragyog -fölötte Serena. - -Megfordult; de ki írja le megütközését, midőn alig három lépésnyire -tőle, az oszlopos folyosónak oldalában egy eddig észre nem vett ajtó -nyilt meg s abból lobogó szövétnekkel lépett két férfiú ki, talpig -aczélban s ezeket a fentebb leírt százados öreg követé; utána Serena -jött anyjával. Zokolinak öltözete annyira különbözött mindnyájokétól, -hogy ő neki fel kelle szükségképen tünnie; azonban első pillanatra az -emelkedő oszlop által félig-meddig elfödözve, az ajtón kilépő -szövétnekesek figyelmét kikerülte. Lovagunknak szive hallhatólag -dobogott a helyzet kétességétől, bár, mint bizonyost állíthatjuk, hogy -félelmet nem érzett; sőt azt hitte, hogy ezen ájtatos nép közt, a -fölfedezés alkalmával is, nem történhetik vele semmi, a mi lovagi -becsületére nézve őt aggodalomba ejthetné. - -A szövétnekesek keresztül menvén csendes haladtukban a folyosón, az -előbbivel szembe nyiló ajtónak szárnyai közt tünedeztek el, melyek -kisértetien világított öblözetben engedék mélyedni a szemet. - -Ezeket többen is kisérték azok közül, kik a földalatti imahelynek talán -e nyilásán kivántak inkább távozni, mint azon, melyen a bennlevők -többsége haladott ki. Zokolit mindeddig senki sem vette észre. Az öreg -már eltávozott, Serena pedig épen Zokoli előtt lépett el, midőn -egyszerre az utána jövők egyike, vad tekintetű hussita a Prokopok -korából felkiáltott: «Kém van itt! – ide férfiak, fogjátok körül.» - -Serena hátra fordult, a gyönyörű ifjúnak bátor, nyilt tekintetével -találkoztak szemei. A ritkás csipkefellegen keresztül úgy tetszett -Zokolinak, mintha Serenának tekintete szilárdul és hidegen ütközött -volna egy perczre össze az övével s a hölgy ajkait megvetőleg emelte -volna fel. Serena az őt követő fiatal lovaghoz közeledett, kinek lelkes -arcza, bátor tekintete az ünnepély alatt feltünt kalandorunknak: «Boris! -– mond halk, csak alig hallható hangon – vigyázat! minden kegyetlenség -nélkül.» – Ezzel, figyelemre sem méltatva tovább Zokolit, hirtelen -távozott el, míg ennek szemei őt kisérve, utolsó szögletét redőzetének -elszalaszták a szomszéd öböl sötétébe. - -Szünet lőn. Zokoli előre lépett s Boris előtt megállapodva, szemeit -nyiltan függeszté a leventére. - -– Értesz-e magyarul lovag? – kérdé udvarias hangon – vagy anyanyelveden -törjem elődbe nyilatkozásomat? - -– Szólj nyelveden! – felelt Boris komolyan. - -– Magyar lovag vagyok! – viszonzá az ifjú – nevem Zokoli Mihály s Mátyás -elébe megyek Strazniczra, őt üdvözlendő; e regényes romnak varázsa -vonzott ide; történet e rejtekbe; de a mit láttam, szívemben marad, mint -titok, – lovagi szavamra. - -– Így akármelyik kém szólhat – mond közelében egy öreg lovag, szilárd, -de nemes kifejezésű arczczal, kardjának keresztalakú markolatát ragadva -meg – e háborgós időkben, midőn tilos Istent szív szerint úgy imádni, -mint ki akarja, az ily kémnek halál díja! s tudod-e, vakmerő! ki nevedet -itt kimondani mered, hogy fejedre bér van téve? - -– Tudom, – felelt Zokoli nyugton, – a csatatéren, – de itt egyedül állok -százak ellen. - -Többen emelt gyilokkal közeledtek felé. - -– Orgyilkosok között vagyok-e? egy haramiabarlangban! – kiált fel -Zokoli, s felsőségi tekintettel jártatá szemeit az őt sűrűbben és -sűrűbben körülgyürüdző népen, s marka kardjának markolatát szorítá. - -– Megálljatok! – kiált élénken Boris, kezeit védőleg emelve föl a -támadókra – öreg atyánkat látom visszatérni, őt illeti itt törvényt -tartani, – helyet! - -Az öreg a szövétnekesek kiséretével visszatért s ezen utóbbiak, a tág -folyosón kört képezve, az egész jelenetnek éjjeli ábrándvilágítást -adának, míg a jelenlevők vonásain a legkülönbözőbb kifejezése -mutatkozott az indulatoknak. - -Az öreget Boris s az előbb megszólalt éltesb lovag fölsegíték egy síma, -nyomnyi emelékű kőlapra, mely az egyik oszlop talapzata hosszában -hevert. A szövétnekeseken túl a nézők bámuló arczai piroslottak. A tágas -körnek öblében Zokoli egyedül állott, tekintetét bizalommal s nemével a -tiszteletnek függesztvén az öreg hősre, kinek az egyházban látott, -ájtatosan ihletett arczkifejezését a birói fönség szilárd, nyugodt -kinyomása váltá fel. - -– E magyar lovagot itt, – szól Boris – atyám, Bolezláw! történet hozta -ide. - -– Történet? – felel megvetőleg az öreg – gondolod, nem tudom én, hogy a -római főpap emberei minden léptünkre ügyelnek? s az ó-hitűeknek ostora -csillagvégeivel mindig emelve van fölöttünk? – Kém ő! s bár mindent -örömest kerülök, mi hitem szelid szellemével ellenkezik, neki meg kell -némulni. - -Néhányan újra emelt tőrökkel a körhöz közeledtek. - -– Haljon meg! – szól az imént említett koros levente – vére szálljon -azokra, kik küldötték! – Ez a harmadik rejtek már, honnan az irigyek -kaján vizsga szeme űz bennünket, – haljon meg! fejére úgyis bér van -téve. Ő Zokoli Mihály! - -Az ifjúnak ajkai körül megvető mosoly vonaglott: – Istenemre! – kiált -fel kevélyen – midőn szívet emelő szent dalotok keblemet dagasztá, midőn -elmém veletek együtt szárnyalt a magasba s ezen agg parancsnokot -pillantám meg százados redőivel becsületes arczának: azt hittem, hogy -szent szerzeteseknek rejtett imahelyére jutottam s minden jámborság s -ájtatosság körötökben; hogy az istenembernek szelidsége szól -sziveitekben, ki a véres áldozatokat megsemmisítve, a kenyér s a kehely -szelid ártatlan színében száll mennyből alá, megjobbítani a vad emberi -fajt! – s ím emelt gyilkok fénylenek elém szomjú hegyeikkel! – Jó lovag -vagyok! nevem tiszteletes, onnan a Tax és Geiza idejökből; kész vagyok -meghalni! de orozva ölni, mint ti, nem tudnék soha. De csak akkor halok -meg önkényt s védelem nélkül, ha itéleted, te mogorva vén, ott az oszlop -alatt! igaz és kedves azon mindenható Istennek, kit imádasz úgy, mint -én! - -– S ki fogja azt elitélni közted s e tiszteletreméltó parancsnok közt? – -mond egy serdülő ifjú kopjás, előbbre lépve. – Nézd ezen agg vonásokat! -ez öregnek neve köztünk: az igaz! s a mit ő mond, szent és másolhatlan. - -– Van egy szentebb és igazabb fölötte s felettünk, – felelt Zokoli -ihlettséggel – az, az Isten maga! Ő itéljen közöttünk. – Ekkor nehéz -vassal pikkelyezett bal keztyűjét levonta kezéről s a porba vetette maga -elébe. Borisnak arcza lángolt s egy bámuló részvéttel teljes tekintetet -vetett Zokolira, ki fennyen s nyugodtan állott előtte, mint egy Isten, s -a levetett keztyűre mutatott: «Én Zokoli Mihály Kálmán, Isten s emberek -előtt állítom s jó kardommal vagyok kész, komoly vádperre kiállani -minden ellen, ki ellenkezőt mond: hogy ezen öregnek itélete hamis és nem -Istentől jő; mert az irás mondja: «Ne itélj, hogy ne itéltessél meg». Én -kém nem vagyok, átok ezekre! hanem szabad magyar lovag, ifjú királyom hű -szolgája, kit az úr felettünk éltessen magasra!» - -Az öreg Bolezláw mellett álló idős lovag leszállott a széles kőlapról, s -a lovaghoz közeledett, míg az ifjabb Boris egy ugrással mellette termett -s kardja már hüvelytelen fénylett a majd nappalian, bár vérpirosan, -világított körben. - -– Engem illet a viadal, – szól Boris, élénken felragadván a keztyűt – s -ha itéleted Istentől jő, én győzni fogok, Bolezláw! Első komoly csatám -ez; Istenemre! kevély vagyok ily nemes, nyilt és bátor lovaggal mérni -meg aczélomat. – Helyet itt! - -Az öreg Bolezláw megszólalt: – Ketten indultatok a viadalra; te ragadtad -a keztyűt fel előbb, de a másik nemes lovag ott idősb náladnál s övé az -évek elsősége, – tehát határozzon a sors közöttetek. - -– Jó, – felel Boris – minden a maga rendén s lovagi egyenességgel. – Két -kopjásnak intett s a termetes hadfiak a körbe léptek. – Ezen ifjúnak -itt, – mond Boris, rámutatva az egyikre – kardja tisztább a rozsdától, -mint annak, – folytatá, a másikra mutatva. – Mit mondasz lovag? - -Az éltes lovag udvariasan fordult Boris felé: – Én az ellenkezőt -állítom, ifjú s a kinek igaza leend, azé a csata. - -– Ám legyen, – szólt Boris feszülten. - -Az agg Bolezláw intett, s a kopjások kardhüvelyeiből a világos aczélok -kisurrantak, mint két holdsugár s fényesek és tiszták voltak. Egyszerre -a rejtett folyosónak magas boltozatáról egy nedvcsöpp vált el s az egyik -kinyujtott kardlapnak vasára hullván, elszéledett rajta, s mint könnyű -rozsdának indult folt fellegzett azon. - -– Ez a te embered! – kiált fel diadali örömmel Boris – az enyimnek -aczélát szenny nem födi! a csata az enyém! - -– Amen! – kiált az agg Bolezláw, míg az éltesb lovag bosszusan harapta -össze ajkait. - -A kör, melyben állottak, azonnal megtágíttatott; Zokoli bő mentéjét -leveté s ragyogó mellvérte csillámlott. - -– Itt sisakom a leemelt kalpag helyett, – mond az éltesb lovag, kinek a -csatáról le kellett mondani, s aranyveretes sisakját odanyujtá -Zokolinak. - -A magyar levente nyájasan elfogadá, hátrészén a kapcsot bővebbre -eresztvén, föltette azt, s kardot rántott. - -A sisakot átengedő lovag hosszú kardját vonta ki. – Itt, derék lovag, – -mond – vedd ez egyenes fegyvert görbe aczélod helyett, hogy hasonlók -legyenek véd- és támadó fegyvereitek. - -Zokoli átnyujtotta a lovagnak kardját s az övét fogadá el. A csatára -készen állott a két lovag, merészen, de tisztelettel mérve egymást -tetőtől-talpig. - -Az öreg Bolezláw a harczjellel késett még. - -– Leventék! – mond a mindig udvarias éltesb lovag – a csata első vérre -megy, nem halálra, mert e lovag itt nem kém, minő igazán hiszem, hogy -kenyérben s kehelyben vettem ma az úr testét magamhoz! – Nem illő, hogy -halállal lakoljon, hogy büntessék egy kalandért, minő kedves a fiatal -kornak. - -– Ki felel hallgatásáról, ha győzend vagy veszt, ha élve marad? – szól -csendes nyugodtan az agg biró a kőlapon. - -– Egy kézcsapás tőle! – felel Boris élénken – mert ő lovag. Szent -Huszra! ha tőreitek a halált ássák keblébe, vagy eme kard szalad -termetén keresztül; a hült testben a nyelv néma s a lovag hangtalan, -mint egy szobor; nem több az lovagi kézcsapásnál; a legerősebb lakat és -zár az, melyet ismerek! - -Zokoli bámuló tekintetet vetett a szólóra. – Ifjú lovag! – kiált fel – a -mit szólál, emberül volt mondva s a ki e szavakon kétkednék, nem lovagi -lélek volna abban. Lemondanék a csatáról, ha nem kivánná ezúttal -becsületem azt; de veszítsek bár, vagy győzzek, a mit szemeim itt -láttak, titok marad az egész világ előtt. - -Egy jóváhagyó susogás követé Zokolinak e nyilatkozását. - -– Esküdj! – kiáltának többen. - -– Ezt tette már, – szól Boris – mert a lovag adott szava eskü. - -– A dologra, – mond komolyan a százados levente s felmagasodott görnyedő -állásából; valami oly méltósággal s fönséggel teljes volt ezen aggszerű -alakon, hogy benne a parancsolni szokottat nem lehete első tekintetre -meg nem ismerni. Keztyűjét vonta le kezéről, s magasan emelve vetette a -küzdhomokra s ajkairól hangzott az elhatározó: – előre! Isten nevében. - -A viadal megkezdetett, minden felbőszülés és gyűlölség nélkül, -körüllehelve azon lovagi szellemtől, mely hajdan e vad bizonyítványaiban -a férfiúerőnek, nemét az enyhítésnek és számításnak vegyíté. Úgy -látszott, hogy mindketten állásaik vételében s azon biztos -szemmértékben, mely annyira szükséges és emeli a viadalt, igyekeztek -kitüntetni magokat, kevesebbet törődve azon, hogy egymásnak ártsanak, -mint azon, hogy élénk csapásaikat hideg szemiránynyal fogják fel s a -kardjátékban azon szabatosság s tisztaság tünjék fel, mely nélkül a -vívás durva kardcsörgéssé aljasul. A többször említett éltesb levente -ittas bámulattal követé Zokolinak gyönyörű mozdulatait s élénk tiszta -kardjátékát, míg Borisnak egy súlyos csapása után hátra tántorodott ez; -de a következő pillanatban egy vágással felelt, melynek erejétől a Boris -fegyvere lehanyatlott. - -– Vitéz! – mond Bolezláw – a csatának vége! - -Zokoli leeresztette kardját, s a sisak rostélyát fölemelve, kivette azt -fejéből; arcza lángolt, s tekintete valóban meglepő volt, férfi-arczot -mutatván úgy, miként az legszebb, tudniillik, a nyugodt erőnek s -önbecsérzetnek nemes kifejezésével. - -– Kegyed derék magyar lovag! – mond Bolezláw – ártatlanságát -bebizonyította; s mi a jövőt illeti, osztozom Boris bizodalmában s nem -kétkedem: a jelenlevők sem kivánnak több biztosítást, mint kegyednek már -előre adott lovagi becsületszavát, hogy minden, a mit itt látott, titok -maradand s kegyed jelenben vagy visszatértekor nem fog egy lépést többé -tenni, melyről ellenkezőre gyaníthatnánk. - -Zokoli közeledett Bolezláwhoz s kézcsapással erősíté az egyezkedést. - -– Most, – mond Zokoli, Borisnak nyujtván kezét – Isten veled, nemes -ellenem, s veletek mindnyájatokkal! én távozom s minő igazán szent egy -lovag szava, soha lábam e romnak küszöbét át nem lépi többé, hacsak erre -magatok fel nem szabadíttok. - -Zokoli visszaindult azon az úton, melyen jött; csendesen haladott a -lépcsőkön fölfelé; balra a Serena ablaka világított. A lovagnak adott -szava szent volt. Védhetlen vágy szorítá keblét megállani, egy -tekintetet, percznyit bár, vetni az ablakon keresztül, még egyszer látni -őt; lábait a földbe vélte gyökerezni. - -[Illustration: – Vitéz! – mond Bolezláw, – a csatának vége!] - -– Hátra! – mond magában – vétkes vizsgaság. Szavamat adtam. Én látandom -őt, egy kedves előérzet jósolja nekem! Ki lehet? tekintete oly hideg, -oly kevély volt! – Rám ő gondolni, emlékezni nem fog soha! – s én? – -bennem az ifjú szenvedély összelobog! - -De menve gondolá mindezt s végre a rejtek nyilásához ért. Körülötte -kétes sötétség borult, a hold elrejtezett s komor hófellegek függöttek a -romnak csendes tornyain; az ablakréseken sötétkéken derengett az ég be s -fagyos szellő süvöltött a ritkult zsindelyzeten keresztül. A kiemelt -négyszöget újra visszahelyzé nyitjába, s a tág teremnek ürén haladott -keresztül, mint egy éji rém; lépései messzire kondultak meg a jeges -kőlapokon. Így folytatá útját a sötét vár kapuján ki, le a menedékes -bérczen, a tornyozó sziklák közt – némán, gondolatokba mélyedve, a -Serena képével gazdagult kebellel, boldogabban s boldogtalanabban, mint -ide jött; végre a tanyához ért. A máglyák alig pislogtak már, körüle -minden csendes volt, csak az alvók horkolása s a szénájokon rágódó lovak -nesze ada éltet a holt, téliesen szigorú képnek, mely előtte terült. - -Zokoli levágott tölgynek törzsökén foglala a tűz mellett helyet, -felpiszkálva azt s lelkében egy világ nyilt s előtte állott annak -szelleme: Serena. - -* - -Míg a követség másnap reggel gyorsan közeledett az agg Prága felé: ott -semmi különös nem történt. Podjebrád hatalmát s befolyását igyekezett -szorosbra vonni; fegyvereseket gyűjtött s az üres időt vadászattal s -lakomákkal töltötte. Néha egy-egy útat tevén az országúton keresztül s -ily alkalomkor napokig mulatott azoknak kastélyaiban s váraiban, kik -vele egyetértettek, nézeteiben osztoztak: részint rokonérzetből, részint -egyes önérdekök tekintetéből s terveinek kivitelére segédkezet -nyujtottak. - -Mint háló ágazott el e Podjebrád rég szövött egyezkedési fonadéka -Csehországban; a hurok vége a hatalmas parancsnok kezében volt, s a terv -annyira érett már, hogy e hálót naponkint szorosabbra, szűkebbre, -sűrűbbre vonhatá. Egy szorgos pók, szövedéke szögletében guggolva, -önkészítette hajlokából mint őt fellegző leshelyből, várta a martalékot. - -Podjebrád koros férfiú volt, de arczának ép, erőteljes kinézése alig -gyaníttatott korára; vonásai inkább gömbölyűk, mint élesek voltak, de -összes hatásuk kellemetes; mindez, férfias tartós erőre mutató termettől -kisérve s a hol szükség volt, a legkötelezőbb módtól támogatva – -megfejti azon felsőséget, melyet a csehektől maig is tiszteletben -tartott férfiú kivívott magának. - -Bretizláw kedvelt tudományát, a csillagászatot űzé kifogyhatlan -szenvedélylyel, nem haszonlesésből, nem hogy titkai által magának -befolyást és annak tartósságot szerezzen; hanem egyikéből azon kiváló -előszeretetnek valami iránt, melyeken túl minden fél érdekűvé silányul, -s melyekben az eszmék központosulnak, s minőkhöz az elme, mint enyhe s -vigasztaló menedékhez tér egyéb gondjai után vissza. - -Prága fölött az égnek sátora borult, oly tisztán, felhőtlenül s csendes -méltósággal, mintha a halandót a fentuszó égi testek magok szólítanák -föl, szelid fényökben olvasni sorsát. A hold nem világított, a lég -széltelen volt; a ritkán tiszta tejút, csillagkaszásával oly derülten -ölelte az éjféli boltot körül, mintha azt óva tartaná össze. Az utczákon -őröket lehete látni bárdos dzsidákkal a sötét kapuk előtt; a falakon az -éjbe bámuló had fiai állottak; az ablakok sötétek voltak, csak az egyik -épületnek magas, bástyaalakú tornyában pislogott egy derengő mécses -világa. - -A torony a Bretizláw házának felső emeletéből nyult ki. Ide sietett ő, -mikor mindenki nyugodott; ide helyezé műszereit, könyveit; itt tekintett -ő a nagy világ könyvébe, mely tágas légkupjával, fénylő égi betűivel -csillogott fölötte; s itt volt ő jelenben is a kis Izabellával, ki egy -széken ült, ájtatos tekintettel kémlelve atyjára. - -A szobácska, melyben őt megpillantjuk, közepes, négyszögében -állványokkal, asztalokkal ellátva, neméhez a műhelynek hasonlíta; mert -Bretizláw, kedvencz tudományához a szükséges műszereket maga készíté -olykor, s ha ezt nem is tette, mindig volt hol egyiken, hol másikon -valami igazítani, emelni, forrasztani való. Az ég és föld gömbölyei -szépen dolgozva s elevenen kiszínezve tüntették ki magokat a többi -műszerek között: néhány látcső, serpenyők, szelenczék, irott könyvek, -tekercsek, itt-ott egy nehéz karszék; a tág kandallóban izzó kőszén, s -mellette egy púpos hátú fél álmos famulus, ülve hatalmas fuvóval, -csendes és szótalan. - -Bretizláw szép, férfias termetén sötét talár folyt le, szíjjal derekához -szorítva, s fején nyuszt-süveg ült; egyik asztal előtt foglalt helyet; a -famulus urának egy intésére eltávozott. - -Az öreg csillagász fehér lapot helyzett maga elébe. – Jer, kis leányom! -– mond – közelebb, s tekints figyelemmel ide. – Izabella az asztalhoz -közelített, s az öreg ülése mellett állott meg, ki bal karjával ölelte -által leányának karcsú derekát; a gyermeki fő atyjának vállához ért, s a -szép, életteljes ábrándszemek a tiszta lapra voltak szegezve. - -Bretizláw egy négyszeget rajzolt. – Nézd e négyszöget, – mond, – ez a -nap háza.[25] - -– Ezt már tudom, – felel a leányka. - -– Jó: tehát folytasd a rajzot, itt a szén. – Izabella a kész négyszeg -körül egy nagyobbat kerített, hogy a kettő közt mintegy fél hüvelyknyi -hézag maradott köröskörül. - -– Jól van-e így? – kérdé, arczát az öreghez emelve. - -– Igen jól; tovább! - -Izabella a kisebb négyszög szegleteiből a nagyobbnak szögletéig, egy-egy -vonást húzott, úgy, hogy a hézag négy egyenlő részre lőn osztva. - -– Igen helyesen, – jegyzé meg atyja, az egyik, kissé görbe vonalt -egyenesebbre igazítva. – Mi következik most? - -– A nagyobbik négyszeg oldalvonásainak közepét kell fölkeresnem. – A -leányka ritka szemmértékkel hibátlanul jegyzé ki a középpontokat. - -– Most még a vonalakat végezd be, – mond Bretizláw, a lapot megtekintve, -– a rajz tiszta. - -A kis csillagásznő az egyik ponttól a másikig egy vonalt huzott, úgy, -hogy annak közepe a kisebb négyszög szegletéhez ért, s folytatá, míg -minden pont össze volt kötve; s így egy új négyszeg alakult, melynek -oldalai a nagyobbik négyszeg oldalainak egyik közepétől a másikig -terjedtek. - -– Ez az! – mond atyja – s most már csak a számok hibáznak. - -A mint e leirásból világos, a két négyszeg közti hézag tizenkét -háromszegre lőn osztva. - -Izabella egyikét a középső háromszegek közől az I. számmal jegyzette -meg; jobbra jött II., balra a XII.; a kettőtől jobbra III.; tovább IV., -és így XI-ig, mely szám épen a XII. bal oldalára esett. - -– Mik ezek a háromszegek itt, leányom? - -– A nap házai.[26] - -– Helyesen! meg tudnád-e nevezni őket rendre? kezd az elsőn. - -– Az I. – felel Izabella, gyönyörű kis ujjacskáival rámutatva – az élet -háza; a II. a gazdagságé; a III., IV., V. az örökösödés, végrendelet s -ajándékok házai; a VI. betegségé; VII. házasságé; VIII. ijedelem s -halál; IX. vallás s utazás háza; X. hivatal s méltóság; XI. a barátság -háza; XII. végre, az erőszakos halálé. - -– Mit tesz a csillagász, midőn valakinek születésekor sorsát akarja a -csillagok közt olvasni? - -– A látcsövön – felel Izabella – az uralkodó csillagzatokat keresi ki, s -ezeket felosztván az előbb rajzolt házakban, természetökből von -következtetést az újan szülöttre. - -– Melyik csillagzatot helyeznéd a hatodik házba? - -– A szűzet! - -– Helyesen! s a kilenczedikbe? - -– A halakat! - -– Gondolkozzál egy kissé; a kilenczedikbe? - -– A nyilast. - -– Úgy van, leánykám! – S mit jóslanál annak, ki a nyilas jegye, vagy -uralkodása alatt született? - -Izabella elmosolyodott. – Szeretni fogja az ily ember az utazást a -tengeren; sok élénkséggel birand; barátokat szerzend, de azoknak -vagyonát költi el: nagy vadász, futó, lovag leend, s jeles bajvívó. - -– Helyesen, s lelki tulajdonokat minőket mernél neki igérni? - -– Mondanám: hogy igazságos leend, titoktartó, állhatatos, de sok -önszeretettel birand. - -– S ha nő? - -– Ha nő: nyugtalan kedélyű, de munkás és szánakozó; szeretni fogja az -utazást, de kissé követelő leend. Tizenkilencz éves korában megyen -férjhez. - -– S ha akkor nem? - -– Úgy huszonnégy éves korában. - -– Derekasan.[27] - -Izabella csintalanul mosolygott magában; de mihelyt Bretizláw feléje -tekintett, igyekezett arczának komoly kifejezést adni: azonban atyja ezt -észrevette. - -– Mondd meg nekem, – szól az öreg komolyan, – mi izgat a komoly és szent -tudományban téged nevetésre? - -– Nekem – felel a gyermek – régen egy kétségem van, s megvallom, hogy -valahányszor ez eszembe jut, mindannyiszor elnevetem magamat, mert -szégyenlek vele eléállni, azon bizonyos meggyőződésben, hogy a -legtanulatlanabb csillagász képes lenne azt megsemmisíteni. - -– Hadd halljam, – mond az öreg, figyelmezve, mint a ki szenvedélyes -örömet talált minden kétségek feloldásában, melyeket valaki kedvencz -tudománya ellen gördíthetett. - -– Azt mondád nekem, atyám, egykor, hogy a boroszlói volt tanácsosnak -Rückernek két leánya született egyszerre; de magad tudod, hogy egészen -különböző természetűek voltak. Az egyik jámbor s istenfélő, a másik -gonosz és perlekedő; az egyik férjhez ment, a rosszabbik maig is otthon -van; végre a jobbik a vízbe halt, míg a rosszabbik él, és úgy néz ki -mint az egészség. Ha ezeknek sorsaikról igazat szólottak a csillagok: -miként lehet, hogy az egy órában szülötteknek sorsuk ily különböző? - -Az öreg a leánykára meresztette szemeit. – Hm, leányom! ez az eset -különös; azonban egy órában születni, még nem teszi azt: egyszerre -születni; – a csillagok helyzete az égen perczről perczre változik. - -– Igaz, – jegyzé meg a leányka, de úgy látszott, hogy atyjának -feleletével nincs egészen megelégedve. – De fejtsd meg nekem, kedves -atyám! – folytatá – ha a csillagokban az van írva, hogy gonosz leendek, -– nem jobbulhatok-e meg? s hogyan egyezik az Isten örök igazságával, -hogy rossznak szülessem? - -– Te attól nem tarthatsz, kedvesem, – felel az öreg, – mert te a szűz -alatt születtél. - -– Ez szerencsés véletlen, – felel a gyermek, de nem akarván engedni -eltéríttetni magát tárgyától, – de ha már rosszabb csillagzat alatt -születtem volna? - -– Nyugodjál meg szerencséden, leányom, s örülj annak! - -– De, – kötekedett tovább az elmés gyermek, – midőn Nagy Sándor vagy -Cæsar született, ugyanazon pillanatban ezrek születhettek; miért vált -tehát csak egy Cæsarrá, egy Sándorrá? holott a csillagok ezeknek sem -jósolhattak többet, mint amazoknak. Oh atyám! a tudomány hosszú, mondod, -s az élet rövid; én azt hiszem, hogy sok van a csillagokban írva, mit te -még nem tudsz olvasni. - -– Minden, a mi homályos előtted, leánykám! világos leend, ha mélyebben -hatsz a tudomány titkaiba. - -– De képes-e a tudomány feloldani oly kétséget, melynek feloldása -lehetetlenséget képez? – Hallj atyám engemet! Azt beszélte nekem Hunyadi -Mátyás egykor: hogy egy nőnek két ikergyermeke volt, s a nő mind a -kettőt a kútba vetette. Az egyik történetesen ruhácskájával egy kiálló -kövön megakadott, s reggel, bár alig pihegve, élve találtatott s -felnövekedett, míg a másik elveszett. Hogyan történhetett az? - -– Már mondtam neked, leányom, – felel az öreg kissé békétlenűl, mert -leányának ellenvetései nem kevés gondot adának a feloldásra, hogy a -csillagok perczenkint változtathatják helyzetöket. - -– Az igaz, – folytatá Izabella – de ha nem egy perczben születtek, s -következőleg nem egy sorsot igértek a csillagok nekiek: hogyan történt, -hogy anyjuk mind a kettőt a kútba vetette? - -– Ej, leányom! – szól Bretizláw, egészen elvesztve béketűrését – én az -egész történetet mesének tartom. - -– Hunyadi, kivel olykor vitatkozunk, szavát adta, hogy a dolog való, – ő -adta szavát! - -– Lehet, hogy őtet is hamisan tudósították; de már elég, kedvesem! – -Egyet jegyezz meg mindenesetre magadnak: akkor állj ellenvetéseiddel -elő, mikor a felséges tudományt egészen ismered; remélem, akkor magad -fogod azokat feloldozhatni. - -A leányka hitetlenül rázta fejét. - -– Nem, nem! – gondolá magában – senki sem veszi el hitemet a jó -Istenben, kinek jóságával ellenkezik ily elhatározott sors. A csillagok -intenek s óvnak, ennyit hiszek; de nem változtathatlanok jóslataik; az -Isten nagyobb a csillagoknál. - - - - -AZ ESTEBÉD. - - Tűnnek évek, jönnek évek, - Köd- s homályra fény derül. - -_Bajza_. - -Míg Bretizláw a csillagászat titkaiba avatá szíve gyermekét, az ifjú -beszterczei gróf, Mátyás az apród, csendesen ült egyik szobájában. -Minden körüle a serdülő szenvedélyeire s hím foglalatosságaira mutatott. -A szőnyegekkel borított fal mellett csinosan dolgozott fogas-állványokon -fegyverek csillogtak; vas-ingek, arany pikkelyezett szegélylyel, s elől -gazdag boglárokkal ékesítve, fénylő sisakok, életlen, játékvívásra szánt -görbe kardok, kerek pajzsok; egy szögletben éles, életlen kopják; -másokban horgok s halászatra szükséges készületek; az egyik állvány -előtt nyúló asztalkán sólyomvértek, ékbe futó éllel, s apró -sólyom-süvegek hevertek. - -Iró-asztala pompás kéziratokkal volt megrakva; bőr írlapjaikon a festett -eleven-színű képek s czifra aranyozott betűk, Mátyásnak már akkor -keletkező tudnivágyára s ízlésére mutattak. Egy nyomtatvány hevert -előtte, nagy, könnyen olvasható fekete betűkkel, sertésbőrbe tartósan -kötve. Egyszerű ágya tigrisbőrrel volt födve, s alatta szürke szőnyeg -terítve; kisebb állványon ezüst- s arany-czafrangok, törökös kantárok s -fényes hímzett takarók függöttek. Néhány karszék nádból font, s zöld és -fehér mázzal fényesített, egészíté ki a szoba bútorozását; az egészet -két, iróasztalán nehéz zöldes réztartókban égő sárga viaszgyertyának -fénye világítá. - -A szoba gazdag bútorozásával kevés összhangzásban volt az ifjúnak -öltözete, mely közönséges zöld posztóból készült dolmányból s nadrágból -állott; mellét fekete bársonymellény födé, s dereka körül zsinóros öv -volt kerítve. - -Mátyás fölkelt s keresztbe font karokkal járt fel s alá szobájában; néha -egy kardot vett elő, s élét tekinté meg, vagy dolmánya szárnyával -törülte meg azt. Végre asztalához ült újra, s Julius Cæsarnak galliai -hadviselését kezdé olvasni. Az ifjú arczán nemes tűz lobogott, s miként -azon óriási terveken haladott tovább elméje, melyekkel a nagy imperator -kerített egy ostromlandó várat körül, emeltette vívó tornyait, gördültek -a hajtómívek elő: úgy tetszett nekie, mintha idegei feszülnének, s -keblén harczvágy zajongna fel. Gyorsan haladott a sorokon, melyek a -római dicsőség s hadierő világát tárták szomjú keble elébe. Látta az agg -legionárokat nehéz fegyverzetökben, férfiasan barnult vonásaikkal; a -hajdani Germania segédlovasságát félmeztelen majd, de súlyos -fegyverekkel s gyors lovakon. A porta decumanán lépett be képzetében a -Cæsar táborába, haladott a sátrak közt, látta, miként volt minden a -legszebb rendbe; s a hadi élénk életet egy kába lépés sem zavarta fel; -lelke emelkedett, visszavágyott ama bajnok-korba a véres csaták közé a -kevély Rómába, s gondolataiban a rostrumokra lépett; majd mint consul -szólott az egybegyűlt néphez, dühét zabolázva nemes szavak erejével, -majd mint komoly szilárd tribun felelt a nép érdekében. Elméjében magas, -fényes gondolatok emelkedtek, s vágyott pályakörre, gúnymosolyt vetett -heverő fegyvereire, s vadász-, halász-eszközeire, úgy tetszett neki, -mintha szobája dióhéjjá zsugorodnék. - -Minden tulajdonok közül az ifjú Hunyadiban a tetterő fejlett ki -legjobbkor. Magára levén hagyatva, megszokta magában bízni, s -alárendeltetése azon forró óhajtást szülte: szabadnak lenni s -cselekedhetni. Nem lehet azonban tagadni, hogy lelkületének kifejlésére -nagy befolyással volt az erőteljes Podjebrád társasága, ott látta -legelőbb Mátyás a félzsinórmértékek veszélyét, s az elhatározott -cselekvény sikerét. Az elsőt Podjebrád elleneinek félelemmel párult -félszeg rugódzásaiban, az utóbbit a mindig erővel s rögtön cselekvő -főnökben. Mátyásban, fiatalsága miatt e tetterő, ezen elhatározottság -majdnem a kora okosságnak terhelő bélyegét viselé, s főleg éltesbekkel -való érintkezéseiben kitört, de utánozhatlan nyájassága, s azon jókor -sajátjává tett tapintat, mely épen oly történeti valóság, mint -cselekvési ereje s korát haladó elhatározottsága, – többnyire -megengesztelék iránta azokat, kiket az ifjúnak képzelt elbizottsága -sértett, végre pedig azon magát soha meg nem czáfoló következetesség, -melyet bizonyított, tiszteletet szerze makacsságának. - -Az apródunk ablakát nyitá ki; a kevély Prága házfödelein, a sötét -tetőkön az agg Hradzsinnál szárnyalt el szomjú tekintete. A IV. -Károlytól épített főegyháznak magas ablakain átcsillogott az éji mécs -szelíd sugara, távol a lassan emelkedő hold világa ömlött el a königsali -útnak kanyarodásain s a Moldva partjain, mely mészsziklák alatt szép -hajlással lejt a száztornyú Praha[28] felé. - -Látszott jobb partján a magos Wissehrád, hol Przémiszlók uralkodtak, s -melynek fecskefészkekként előrugó ormain Libusza, a tündér lakott. - -Balra az ó-város gyűrűje terűl, s a kevély híd, tizennégy ágra szegvén -oszlopaival a Moldvát. Miként a csillagos ég fodor habjaiban tükrözé -magát, úgy tetszett, mintha szent Jánosnak csillagai mosolyognának fel -nedves szőnyegéről. - -Tovább a kevély folyam szigetei; az erdőkerített Lőrinczhegy hosszú -gerinczén a Stránski Zdvor; a Hradzsintól balra a Malenki Strani nyúlik -el, hol fényes lovagok laknak. Itt-ott az utczákon csendesen haladó -népet lehet csoportokban látni, vagy gyalog, vagy lóháton, ritkábban -tágas tengelyre szegzett kocsikat s hordszékeket. - -A mint Mátyás a wissehrádi sziklák tornyaira tekintett, lenge köd -ömlengé azokat körül; az ősz cseh mondák ébredtek föl ifjú keblében, a -kor regényes szinezetének egész pompájában, mintha Libusza s Wlaszta -ringatnák abban silphi tagjaikat; s a bölcs Krokusz s a cseh hajdan -mesés leventéi emelkednének óriási tagjaikkal mögöttök, nehéz vértekkel -és sisakokkal, melyekről kevélyen nyúlik fel a sasszárny, vagy a hétfejű -sárkány. - -S hogy a kedves csalódásból semmi se hibázzék, egy hófehér mén, -történetesen ólából szabadulva, emelt fővel nyargalt a hidon keresztül, -mint Libusza ménje, melynek a csehek királyát kelle fölkeresni: ülve -fatörzsökön, s vasasztal előtt költve el szerény ebédjét, az ekevason -ebédlő Primizláwot.[29] - -A nyugoti oldalán a prágai várnak három aggszerű torony tűnt fel, az -úgynevezett szarvas-árok szélén: a fehér, a dalyborka s a fekete. – De -mindez s az egész város egy pontnak tetszett nekie, s a világ szűknek. - -Halk kocczanás költé fel ábrándozásából, s mint a ki egy édes álomtól -boszúsan válik el, s a képzetek országából sülyedést lát a sivatag -valóba: fordult Mátyás a szokott ave-val hátra. - -A nyílt ajtón tiszteletet előidéző férfiú lépett be, az élet delében. -Magas termetén fekete, bokáig érő, elől apró gombokkal megrakott öltöny -folyt le, ezenfelöl fényes mellvas csillámlott ki a bő, veres -zsinórokkal gyéren diszített téli mente alól; oldalán egyenes kard -csüngött. - -– Atyám! Vitéz! – kiált fel Mátyás a legédesebb meglepetéssel, s -szaladt, mindkét kezét előrenyújtva, a közeledő férfiúhoz, ki kezeit -fogadván, szívesen rázta meg azokat. Mátyás az akkori idők szellemében, -de hálából is régi nevelője iránt, vonta ajkaihoz az egyház emberének -jobbját. – Üdvöz légy, atyám Vitéz! – mond – minő kedves meglepetés ez; -ah, ne szólj még! – engedd kedvelt vonásaidon legeltetni szemeimet; -hagyd, hogy ennyi nélkülözés után egy honi arcznak nemes, komoly -kifejezésén nyugtassam tekintetemet, – minő jól, épen, erőteljesen -nézesz ki, atyám, nevelőm! s most már szólj! mily váratlan szerencsének -köszönhetem jelenlétedet? - -Vitéznek szemei tisztelettel s kedvteléssel voltak az ifjúra függesztve; -úgy tetszett neki, mintha az épebb, erőteljesebb lenne, mint utolsó -látásakor, mintha arczában valami érett, férfias léteznék, a mi őt a -jövendőre kedves reményekkel kecsegteté. Vitéz nemével a szenvedélynek s -magasztaltságnak álla szótlan, gondolatait elrendezve s magában -fontolgatva az üdvözlő szavait, Mátyás előtt. - -– Szerencsét, ifjú levente! – mond – hozok neked édes üdvözletet kegyes -anyádtól s bátyádtól Szilágyitól; többet ennél: az egész hon- s Pesten -összegyűlt rendektől! - -– Legyen szivesen fogadva a jóltevő hírhozás, derék férfiú – felel az -apród – szivemben hordalak úgyis mindnyájatokat. Szólj, hogy van az én -jó anyám? ah, ha őt láthatnám! – Miként van? ird le őt nekem; úgy-e még -mindig oly szépek vonásai, oly szívig ható nemes tekintete? még mindig -női kegy s szent elszánás emelik kedves arczát? mondj nekem mindent meg! -ne feledj semmit, és most csak róla szólj, egyedül róla, az én kedves jó -anyámról! - -– Anyád ép, s egy váratlan öröm a bánat súlyát, mely őt emésztette -eddig, enyhíteni látszatik; a rózsák visszaköltöztek arczára, tartása -fölegyenesedett, álma s étvágya tért meg, s nekie semmi sem hibázik, -csak az egy, mire oly régen vár: téged szívéhez szoríthatni. - -– Váratlan öröm érte őt? Oh, mondd, én visszatérhetek honomba? arczodról -olvasom, te nekem valami kedves örömöt hozasz. Ah! – kiált fel – én -eltaláltam úgy-e? anyám jő, én meg fogom látni őt, s Mihály bátyámat is? - -– Igen, igen, – felel Vitéz – meg fogod őt látni, s meg mindnyájunkat! -keményítsd szívedet, ifjú! váratlan hírre, egyre, melynek elgondolása -kéjbe ringatja szívünket, – de nehéz kötelezésekkel van összekötve, s -téged inkább meglepni, mint nyugtatni képes. - -– Vitéz! te rejtélyekben szólsz, nem értelek; mi lehet aggasztó abban, a -mi nektek, a mi anyámnak örömet okoz? - -E pillanatban léptek be Podjebrádnak apródjai, kik Vitézt s Mátyást -estebédre hívták meg. - -Mikor a terembe lépett Hunyadi régi nevelőjének kiséretében, mindnyájan -nemével a tiszteletnek hajtották meg magokat előtte, a mi Mátyást -meglepte s mit magának hirtelen meg nem tuda fejteni. - -Az ifjú fogoly – mert Mátyás honán kívül mindenütt fogolynak érzé magát -– szokott ülőhelye felé fordult, míg a többi jelenlevőknek tisztelettel -teljes bámulással voltak szemei ráfüggesztve. - -Podjebrád közeledett hozzá, megragadván karját, az első helyre vezeté, s -ott megkinálá a leüléssel. Tréfának vélje-e e megkülönböztetést, vagy -valami különös szeszélynek, az ifjú nem tudta; de gyöngédsége -mindenesetre kellemetlenül volt ily megkülözböztetés által érintve, mely -alárendeltetését kétszeresen s annál kedvetlenebbül éreztette vele. -Egyébiránt sokkal finomabb nevelése volt, mint hogy sok szabadkozás -által kívánta volna Podjebrád szeszélyét magára nézve valódi nevetség -tárgyává fordítani, s egy kétkedő tekintettel, melyben némi -megszégyenülés és keserűség voltak vegyülve, foglalta a helyet el, -melylyel megkináltatott. Ajkán erőtetett mosoly ült, s tekintetében -lassanként neme a feddőleg komoly kifejezésnek alakult. - -[Illustration: – Eltaláltam úgy-e? anyám jő?] - -Podjebrád a Mátyás jobbján ült le, míg Vitéznek a bal oldalt jelelé ki. -Szünet lőn. Az estebéd különösen pompás volt; néhány énekes, hárfa -kísérete mellett, a régi cseh mondákból nemzeti dalokat énekelt -Wlasztáról, vagy Ziskáról s a két Procopról. Podjebrád kezével intett, -az ének megszűnt. - -Ekkor fölemelkedett üléséből, nehéz arany billikomot vevén át egy -közeledő apródtól, körültekintett, végre megszólalt: – Üdvözlek, Hunyadi -Mátyás! mint beszterczei grófot ma utolszór! maradjon együttlétünk -emlékezete örökösen szívedben, s legyen az egyezség s barátság örökös -közöttünk. - -Mátyás mélyen meghajtotta magát, s feszülve tekintett föl. - -Podjebrád magasra emelte billikomát. – Most, felséges uram! – folytatá – -üdvözöllek, s tisztelettel köszöntlek, mint magas vendégemet, kinek -jelenléte díszt s fényt ád lakomnak. Éljen Mátyás, Magyarország királya! -– Mindnyájan fölkeltek, ismételvén az éljent; a terem falai reszkettek, -s a lelkes kívánatot künn taraczkok dörgötték a népnek s trombiták -harsogták.[30] - - - - -VADNA. - - – – – azért vígan laknak rontóid: – - – – – – – – a fene vívók - Osztoznak kímélt javadon. - -_Vörösmarty_. - -Míg Mátyásnak időt engedünk meglepetésének varázsát megfogni s élvezni, -addig tekintsünk azon országban körül, mely oly soká a visszavonás, -egyet nem értés s irigység küzdhomokja egyszerre, mint Istentől ihletve, -a nehezebb, legfontosb tárgyban emelte föl szavát összhangzólag, -egyszerre, mint nép szavát, mely Isten szava. - -Az ifjú László király hirtelen halt meg, s az özvegy országra minden -szomszéd vágyott. A Gara-, Ujlaki-, Hunyadi-párt kevélyen, s anyagi -erejében, s közellétében bízva, az illendőségnek minden kíméletével -fogadta Budán s Pesten az idegen követelők küldötteit, s példás -béketűréssel hallgatá ki okaikat, igéreteiket, s fenyegetéseiket. Gara s -Ujlaki hitték, hogy a királyság őket illeti. Gara mint László rokona, -Ujlaki mint erdélyi vajda, s így hatalmas kis király, kit sokan -szerettek s a legtöbben féltek. De hirtelen áradó folyamként növekedett -szinte váratlan a Hunyadi-párt, melynek feje Szilágyi Mihály volt, -Hunyadi Jánosnénak bátyja. E párt az erő s cselekvés anyagát s ingerét -Erzsébettől, Mátyás anyjától vette, kinek roppant kincsei s férfias -lelke mindenre ajánlkoztak, a mi a Hunyadi-név dicsőségét emelheté s a -fogoly Mátyást felmagasztalhatá. - -Így álltak e sokszerű érdekek tekintetében a viszonyok; de másrészről az -ország veséiben gonosz ragály dühöngött. A lágy László korában, s még -előtte, hatalmas kényurak daczos várakat emeltek, s azokból, mint -sasfészkekből, kevély önérzettel vetették meg a királyi hatalmat s a -törvény szent és üdvös szavait. Voltak ezek közt, kik nemes lovagi -szellemben, bajra, csatára készen honoltak büszke falaik közt, s rajtok -egészen, a hajdanszerű férfiúerő s nyiltság mutatkozott. Kardot csak -igazságos ügyben, s garázda támadók ellen, mint védőfegyvert vontak; -vagy fölidézett viszontorlókként rohantak ki sötét kapuikból; nem mint -rablók vagy bűnös, ártatlan fölött egyenlőn dühöngők: hanem mint -leventék, szent igazuk érzetében. - -De ha voltak ily nemes lovagok, kiket a kor vad szelleme talán a mostani -képzetek szerint kényurakká terve, de azokká a szó szebb, s mennyire -lehet, nemesb értelmében váltak; mások váraikat, mint biztos menedéket -tekinték, melyeknek rejtett boltozataikban ártatlan kiraboltak -sínlődtek; zsákmányolt kincsek gyűltek halomra. Őket nem igazságos -panasz, nem fölidézett viszontorlás, hanem kárörvendő haszon- s -kincsvágy tették, a lovagi tiszteletes névnek álarcza alatt, nyílt -zsiványokká s rablókká. - -Így, mint jó s gonosz elv, szakadott a hatalmasok serege két ellenséges -erővé. Nemes és nemtelen, lovag és rabló, igazságos visszatorló s kaján -kincsleső, bátor hadfi s gyilkos gyújtogató álltak szemközt. Nem múlt -hold, hét, nap, melyben új rablásnak, egyes hadnak s bántalomnak híre ne -szárnyalna egyik végétől az országnak a másikig; örökös mozgásban, s -felizgatva álltak a kedélyek, s midőn egyik rész a korlátlan vad -szabadságnak kábult-őrült szeszélyében örvendett: a józanabb, hazáját, -törvényét s alkotmányát imádó rész csendre s békére vágyott. - -De nemcsak a honi kényurak akaszták meg rablásaik által a közrendet, a -törvénykezés folyamát s a kereskedést: vad csoportok, a felső megyékben, -többnyire csehek tótokkal s magyarokkal vegyülve, külön vezérek s -harambasák alatt űzték daczczal s negéddel rablásaikat egész Pestig. - -A nép e zavarok közben elszegényedett, nyugalomra vágyott, jobb idők -után sóhajtott; életét rosszul öltözködve, száraz kenyere mellett -átkozódva tengette, míg a fényes várak urai eddig nem látott pompával -kezdének élni. Ritka volt már a posztó s szőrszövetekből készült -öltözet; mindenütt selyem, bársony mutatkozának; drága kövek fénylettek -keleti gyöngyökkel a mentéken; a bokáig érő ázsiai öltözet helyett, mely -az első királyok idejében keletiesen födé a férfiú tagjait, a mente, -dolmányok rövidebben szabattak; az alsó öltözet bősége mindig apadott, s -a sarút magas csizmák s topánok válták fel; itt-ott a német rövid -ujjasok hófehér fodrozattal, s hasított ujjú felső öltönyök kezdék a -szép ősi viseletet felváltani. Számos idegen hatalmasságok követei, -kémei, utazói nem egyszer találtak szokásaiknak, ruháiknak -majmolóira.[31] - -A nőnem, a hajdani szorosb keleti elzártságból kilépve, kezdé -szabadságát élvezni; a mulatságok lármásabbak lőnek, s a nőerény csorbái -jelentkeztek; hölgyek raboltattak el; kinek egyik vagy másik -megtetszett, ha megkérte is előre ősi szokás szerint, a nem adás vagy -nem menés esetében fegyverhez nyúlt s hol ármánya rést talált, diadali -örömmel vezette rablott kincsét büszke várába; s a dühöngő atya, testvér -s férj ellen várának rovátkai mögül nyilakat s forró vizet szóratott. -Olykor menyegzőjét ülé kevély önbizottsággal, míg falai körül a vívók -fegyverzöreje csattogott, s a halálthörgők jajnyögése hasogatta a -fellegeket. - -Komoróczi s Valgatha voltak akkor időben a legveszedelmesebb kényurak. -Történetünk előtt néhány évvel gazdag birtokaik kebléből rohantak ki, -előbb titkon, később nyiltan. A kit útjokban találtak, kinél kincset, -pénzt gyanítottak, azt kíméletlenül kirabolták. A kifosztott nyomorult -életét is ritkán menthette meg, főleg, ha a dühös Komoróczival -személyesen vitte balsorsa szemközt. Mintegy három évvel a Mátyás -választása előtt a két rabló, kik nagy egyetértésben éltek, jónak látta -magának a hegyek keblében várakat építtetni. Így emelkedett -megfoghatatlan sietséggel Galgócz és Vadna, a Sajó két partján. Ide -gyüjtötték ők a rablott kincseket, innen kalóztak az ország minden -részei felé.[32] - -[Illustration: Vadna vára.] - -Komoróczi középtermetű, vaskos férfiú volt; öltözete különös bőséggel -birt, s egészen arra látszott számítva, hogy termetének szép idomait -elrejtse; arczának szabályteljes vonásaiból is kevés volt látható, mert -fejét többnyire fekete bársony, füleit s nyakát elborító süveg keríté, -mely alól tömött rőt haja csigázott ki. Felső ajkát s állát oly sűrű -veres szakáll födé, hogy a fölött csak szép római orra s egyik -életteljes zöldesszürke szeme látszott; a másikat, mint mondá, egy -csatában elveszté, s rajta fekete selyem köteléket viselt. Bőre majdnem -czigányosan barna volt, s hangja mély és dörgő. Egyébiránt a kifejezés -arczában hideg gúnynyal vegyűlt kegyetlenségre mutatott. - -Valgatha, ennek méltó czimborája, bár akkori időben a csehek s magyarok -közt többszöri surlódások történtek, s így sokan a cseh főemberek közől -magyarul beszéltek, csak törte a magyar szót, s beszéde elegy volt a -cseh s pórmagyar nyelv között. Külsejéről senki sem ismert volna azon -elszánt, több mint vakmerő rablóra, kinek puszta neve a környéket -megreszketteté: kis száraz ember volt, összeaszott arczczal s kába -kifejezésű, igen világos barna vagy inkább macskaszemekkel, s pár -aránytalanul hosszú kézzel, melyekkel beszédét sajátságosan kísérte, nem -hasonlatlanul két munkára kelt cséphadaróhoz. Ha lovon ült, derekának -szerfölötti hosszasága, rövidke lábainak ellenökre, őt magosnak láttatá. -Rablásai közben sötét, éles szabatú arczának kaján kifejezése a vért -fagylalá. - -Ritkán látta az ember e két gonosz szellemet együtt váraikban. Hosszú -közidők alatt jelentek meg néha, az addig egybegyűlt zsákmányt -felosztani, új tervekről tanácskozni, vagy egy veszélyes kaland -fáradságait kipihenni. Roppant nép volt szolgálatjokban, s egész Pestig -s Budáig orgazdáik, minden fontosb helységében a honnak. - -Váraikban kemény őrizet volt, s többnyire mint helyettesek legpróbáltabb -czimboráik, kik egészen gonosz parancsnokaik szellemében folytatták -ármányos cselszövényeiket; egyelőre titkon, később kevesebb vigyázattal, -míg külsőleg nemét az álnok szenteskedésnek tűzék ki, s a vasárnapokat -és ünnepeket féltékeny pontossággal ülték meg. - -A királyválasztás utáni napokban Vadna várában egy ünnepély volt. Pazar -lakoma adatott egy boltozatos tág teremben; a czimboraság legelőbbkelői -össze voltak ott gyűlve; mintegy negyvenen lehettek, durva, naptól -barnult nép, könnyű, bár többnyire prémzett öltönyökben. Kinézése e -kalandoroknak vad vidorságra s aljas szeszélyre mutatott; arczaik -többnyire kerekek, pirosak voltak, s termetök zömök inkább, mint -nyúlánk; szóval a cseh eredetet igazolá külsejök, némi kivételekkel, -melyekről alább szó lesz. - -A terem, puszta meszelt falaival, egyetlen nagy, úgynevezett -boglya-kemenczéjével, mely alkalmasint csak ideiglen készűlt, kitünteté -újdonságát. - -A lakomázók a telt hosszú tölgyasztal körül ültek szalma-székeken, s -vígan poharaztak mindnyájan, míg a cselédség, udvarlás közben is -vasvérttel mellén s karddal oldalán, sürgött a vígadók közt. - -Az első helyet egy rőthajú koros férfiú foglalá el, kijelölt nagyszabású -vonásokkal. – Vígan czimborák, – mond – éljen a gyermek-király! – -Istenemre! jobbat nem gondolhattak a bölcs hon oszlopai, mint hogy e -fiúcskát hívták meg a trónra; úgy-e, Axamith? - -– Igazán mondod, Bélián! – felel egy mogorva képű ifjoncz, szőke göndör -hajjal, az asztal végén – ha ők, a hatalmas kényurak, azt vélik, hogy -ezután könnyen folyand dolguk, mi is hasonlót remélhetünk. Én csak -Garától s Ujlakitól tartottam; a vén Szilágyit fel sem veszem; több -gondja van erszényére s a törökre, mint ránk. - -– Urunk, Komoróczi – szól egy másik rabló, szemben Axamithtal, mintegy -ötven éves, kinek hosszas képe, kiálló sasorra rácz eredetre mutatott, -pödörve hosszú, lecsüngő bajuszát – jól tud az udvariakkal bánni, s néha -ajándékokkal köti be szemeiket. A Cilly gróf tudott erről szólani, míg -élt; s azt hiszem, Gara s Ujlaki is hagynának magokkal beszélgetni. - -– Hiszem én is; – viszonzá az asztal elején ülő, hosszú veres szakállát -végig fésülvén ujjával – mert azt gondolom, az oláh királyka nincs -egészen ínyök szerint; s ha maguk nem kaphattak a trónra, alkalmasint -azon lesznek, hogy azt másnak szerezzék meg. - -– S erre pénz kell, úgy-e Bélián? – mond az ifjú hadfi közel a szólóhoz, -kövér, tágas arczát fordítván Bélián felé. - -– Pénz fiúk, és annak bányája itt van, – felelt a kérdett. - -Míg a félig ittas férfiak így beszélgettek, s később a beszéd folyama -aljasb tárgyakra ment által: addig a szomszéd teremben lárma s zaj -hallatszott. A férfiak felugrottak. - -– Mi baj? – kérdé Bélián egy bejövő ifjú szolgától. - -– Pán! – felel ez kárörömmel – Ábrahám zsidó van itt, Budára utazva, ki -akarta kerülni várunkat, de mi megkértük, hogy térne be ide málháival. - -– Ábrahám! – kiált fel Bélián, örömtől ragyogó arczczal. – Ide tudtuk -tehát valahára keríteni a vén bűnöst! Csitt, tettetést, urak! a feje -lágyára akarok tapintani; hadd jőjjön. - -A lakomázók e közben a szomszédterembe mentek zajos ingerűltséggel, s -ott csomókba állottak beszélgetve, nevetkőzve egymással. A roppant -Bélián kényelmesen foglalt helyet egy széken az egyik ablak közelében. - -A teremnek falai mellett oszlopok emelkedtek s tarták az ékbe futó -boltozatokat, melyeknek összevonuló góth gerinczeit egy-egy pajzs fejezé -be; az oszlopok mögött a fal bágyadt kékre volt durva festékkel kenve. -Minden itt egészen újnak látszott, a síma padlaton kezdve, az embernyi -magasságra a teremet körűlfolyó faborítékig. - -Az ablakokból regényes tekintet bontakozott menedékes bérczekre, -melyeket a magosb helyzetű Vadna vára mintegy koronázni látszatott. A -Sajót csak az árka szélein összetüremlett jéghasábok jelelték ki! a vár -alatt út kanyargott, s a csillámló hónak közepette mint tágas szürkés -vonal húzódott a közel völgyek felé. A nap már búcsúzó félben volt, s -lombatlan tölgy-sudarakon keresztűl ragyogott veresen s bágyadtan a -terem magos, de keskeny ablakain át az egybegyűltekre, kiknek félig -németes, félig magyaros öltözetük inkább ingyen ruházott haramiákra, -mint őskori lovagokra mutatott. - -Végre az ajtó megnyílt s egy magas, testes alak kacsázott be. Fejét -hegyes bársonysüveg födé, felborzadt prémzetű. Tagjairól majdnem törökös -öltözet folyt le; az alsó, redőkbe vonva, bokáig ért s vastag durva -kendővel volt derekához szorítva; a felső, posztó s téliesen bélelt -kaftán, valamivel rövidebb; egész készülete, s az állán kétfelé való -összecsapzott szakáll egy tekintetre megismerteté Ábrahámot a -jelenlevőkkel, ki akkori időben leggazdagabb zsidó volt az országban, s -annak hosszában és széltében számtalan sáfárjai által és személyesen -nagy kereskedést űzött. - -Őt nyomban egy bátor, elszánt tekintetű ifjú követé, hollófekete fodor -hajjal s göndör, rövid szakállal, egészen keleti arczéllel, melyet ép -színe még emelni látszatott. - -Ábrahámnak vonásai, melyek mintegy személyesítni látszottak az egész -Izrael népen feltünő családi hasonlatosságot, halványak voltak, s -azoknak kissé fondor kifejezésén keresztűl nem lehete meglátni valami -elegyét a meglepetésnek s ijedtségnek, melyet azonban emberünk -mindenképen igyekezett a bizodalmasság s alázat kifejezése alá rejteni. - -– Ah, Ábrahám gazda! – mond Bélián – ez igen szép, hogy valahára -láttatod magadat e csendes falak közt. Mutasd elő árúidat; a király -elfogadására sok holmira van szükségünk; idébb, idébb; de hiszen üres -kézzel jösz, hol málháid? - -– Nagytekintetű vitéz urak! – mond Ábrahám körülnézve – szót sem -érdemel, a mi velem van; alant az udvarban lovaim s embereim; s a mit -hoztunk, mind meg van már rendelve. - -– Ah, gyerekség! – mond Axamith – mi látni akarunk mindent; vásárban a -hamarább jötté az elsőség. - -Ábrahám elfojtva megindulását, nagy alázattal folytatá: – Örömest -szolgálok, de mondom, csekélység, a mit magammal hoztam, s nekem sietnem -kell; hanem ha a nemes vitéz uraknak valami ajándékkal kedveskedhetem, -igen szerencsésnek fogom tartani magamat. Nephtali! – folytatá -hátratekintve s a vele érkezett komoly ifjúhoz intézve szavait – hozd -fel a zöld bőrbe takart szekrényt, ott a szürke lónak bal málhájában -megleled mindjárt felül. - -– Nekünk nem kell ajándékod! – vág közbe Bélián, ki itt parancsnoknak -látszatott, kevélyen. – Árúidat megfizetem, a hogy tartod; de választani -akarok; mindent hozzatok ide fel. - -– Képzelem az ily választást, – mond daczczal Nephtali. – Ábrahám feddő -tekintetet vetett rá. - -– Mi volt ez? – kiált fel Axamith. - -– Véleményem! – felel nyers hidegen az ifjú izraelita. - -– Éretlen beszéd; – mond Ábrahám, rázva fejét – megbocsátnak ezen -ifjúnak itt, ki mindenütt veszélyt remeg. - -– Remeg? – kérdé Nephtali gúnynyal – lát, de nem remeg. - -– Függeszszétek egy szegre a jámbort! – jegyzé meg Bélián nevetve – vagy -ne bántsátok! jobbat gondoltam; most hozzátok a málhákat fel. - -Ábrahám még mindig szabadkozott; azonban itt sokan voltak egy ellen, -jobbnak látta engedni. – Ha parancsolják, – rebegé – ám legyen, én -lemegyek s felhordatom a szekrényeket. - -– Itt maradsz! – riaszt rá a parancsnok. – Zdenko! eredj le s hozass fel -ide mindent. - -Egy fiatal rabló, a legkajánabb kifejezésű arczczal, ki eddig némán -gyönyörködött a vén izraelita ijedelmén, azonnal kivált a többi közől s -kiment; Nephtali követte. - -Az öreg zsidónak veríték kezdett gyöngyözni homlokán; mindazonáltal -igyekezett a lehetőségig egykedvűséget mutatni. - -Nemsokára durva pokróczokba kerített, s kötelekkel hálózott málhákat -hoztak a terembe, s Ábrahám emberei közől többen bejöttek, intésére a -málhákat bontogatván, köztök Nephtali is. - -Az egyik csomó már nyitva volt, s Ábrahám egy vég posztót vett ki. – Itt -– mond – egy darab szép zöld posztó, taval hasonló darabbal szolgáltam a -nádor ő nagyságának, ára igen jutalmas. - -– Hadd halljuk! – szól Bélián. - -– Egy vonás forint rőfe, – felel a zsidó, – igyekezvén a posztónak oly -fekvést adni kezében, mely annak eleven színét a legjobban kitűntesse. - -– Árúd nem drága, – jegyzé meg az imént szóló. – Nekem s ezen uraknak -itt alkudozásra nincs időnk; azért jól ügyelj szavamra: akár rendelték -meg árúidat, akár nem, az mindegy; innen azokat tovább nem viszed; – -azonban a mit érettök kívánsz, ki fogom neked fizetni. - -– Hogyan tudjam én azt hirtelen összeszámolni? – mond a zsidó, -elkeseredett tekintettel jártatván szemeit egyik málháról a másikra, míg -emberein az ijedtség halványsága vala feltünő, az egy Nephtalin kívül, -kinek szeme szikrázott. - -– Mondj többet, mint a mennyit érnek, jámbor! – kiált fel némi gúnynyal -a vezér – neked tudnod kell, mibe kerültek? - -– Az nehéz; de nem is mernék sokat mondani. - -– Bátran, – felel a felszólító, – épen jó kedvemben vagyok, feleletet -várok. - -A zsidó fésülte szakállát kezével, s nem tudta, higyjen-e vagy nem a -biztató szavaknak? – Ha ez az ember igazat szólana, s egyszerre jó áron -megmenekedhetném árúimtól? – így hízelgett neki a haszonvágy, melytől -nem vala ment, bár őt igen bizodalmasnak tarták közönségesen. – De -megcsalnak, rászednek; ezt tevé az okosság hozzá. Váj nekem! gondolá -magában: mindig kerűltem ezt a zsiványfészket, s most benne vagyok! – -Mindez, a körülmények szorongó voltához képest, elég gyorsan megfordult -elméjében. - -– Na – riaszt rá a parancsnok – annyi idő kell neked ezen -pénzmennyiséget kimondani? Szólj, zsidó! a mi itt van, a mienk. -Bontsátok fel urak a málhákat; az árúk az enyémek, a pénz a zsidóé. – -Felelet! mit számítgatsz oly soká? - -– Négyezer aranyforint! – mond Nephtali – lovastól, – málhástól. - -– Tégedet nem kérdeztelek, ficzkó! majd szólunk később együtt. - -– Nekem Ujlaki, Gara és Giskra uraktól úti levelem van, – felel kevélyen -Nephtali – Giskra úr kegyes uram – – - -– Hallgass! – kiált Axamith. – No! Ábrahám? - -A zsidó még mindig tanakodott magában; végre úgy tetszett, mintha az -elfojtott bosszúnak s ijedtségnek kifejezését arczában egy örömsugár -követné; fölegyenesedett s körülnézett, s mintegy vérszemet kapván, -felkiáltott: – Nem kell a köteléket bántani! az árúk meg vannak -rendelve, Komoróczi uram maga rendelte meg azokat, s parancsolta, hogy -Budára szállítsam. - -Mihelyt e név ki volt mondva, azonnal az egész csoportozaton szembetünő -változás vala észrevehető; mintha a remegés és kétkedés sora a vár -lakóinak arczokra térne. - -A ravasz zsidó ezt azonnal észrevette, s a lehetőségig színlelvén egy -nekie igen is terhes egykedvűséget, védőleg emelte fel kezeit, bátran -foglalván helyet az egyik málha előtt. – A parancs az, hogy sietve Budán -legyek, – folytatá – én tehát kérem mindnyájokat, hagyjanak szabadon. -Gondolom, rossz néven fogja Komoróczi uram venni, ha meghallja: hogy -tulajdon emberei feltartóztattak. - -A parancsnok e közben felkelt ülő helyzetéből, s egy fürkésző -tekintettel nyugtatván szemeit a zsidón, csendet intett. – Honnan -ismered te Komoróczit? – kérdé Bélián, közelebb lépvén Ábrahámhoz. - -– Láttam többször Giskra táborában, – felelt a kérdett – sőt Budán -házamnál is volt szerencsém hozzá. – E szavak után neki bátorodva -tekintett Béliánra, s arczán azon fondor kifejezés ült, mely sikerűlt -csel után mutatkozik s daczczal, követeléssel teljes. - -– Hol találtad urunkat? – folytatá a vezér, kettőzött hangnyomattal. - -– Ez titok, uraim, – felelt a zsidó, – ki nem hagyván magát forgatni -eszéből. - -– Jó, – mond Bélián gúnynyal – mi könnyebbítünk rajtad, s árúidat magunk -fogjuk odaszállítani; ha urunk rendelte meg azokat, úgy ki fog az sülni -Budán, s akkor nem lesz bajod: ellenkező esetben – – eszeden járj, vén -csaló! Komoróczi nem szokott tréfálni. - -A zsidó kissé megrettent, azonban egész erőből igyekezett állását -megtartani. - -– Jó, – mond – én a kíséretet elfogadom; de tanukul szólítom fel -kegyeteket, hogy én azt nemcsak nem kértem, hanem ezennel -kinyilatkoztatom, hogy arra szükségem nincsen, s hogy az egyenesen -Komoróczinak parancsával ellenkezik, ki a legnagyobb vigyázatot s -titkolódást tevé kötelességemmé: azért a hogy tetszik, kísérettel vagy -kíséret nélkül, de bocsássanak, mert nekem nincs időm itt mulatni. - -– S az ajándék? – jegyzi meg egyik a körülállók közül, kinek mogorva -tekintete inkább a málhákra, mint Ábrahámra volt függesztve. - -Ábrahám, mint minden cselszövényes fő, azonnal észrevevén a felsőséget, -melyet a többiek fölött a pillanat hatalma engede nekie, s melyet -szerencsés ötletének köszönhetett; számítani kezdett, s úgy tetszett -neki, mintha az előbb félelemből igért ajándékot is megkímélhetné. – -Urak! – mond – az ajándékkal ezuttal adós maradok; de első alkalommal -teljesíteni fogom igéretemet. Minden árúim már Komoróczi uram által -levén megrendelve, félek azokat megcsonkítani. - -Míg Ábrahám mindinkább visszanyerné lélekjelenlétét, s így szavalná el -kitérő mentegetőzéseit: a körüle kört képező férfiútömeg mögött a -teremnek egyik vastag oszlopa megnyílt minden zörej nélkül, s abból egy -világos-zöld köpenybe burkolt férfi lépett ki; az oszlop azonnal -bezáródott, oly szorosan, hogy azon a legfigyelmesebb szem se vehete -ajtót vagy rést észre. - -A férfiúnak fejét felül keskeny, alant szélesebb tekert fekete csákó -födé, melynek tetején barna sastoll ingadozott, elejét gazdag boglárok -boríták. - -Néhány perczig állott már a kör mögött észrevétlenül, keresztbe font -karokkal; egyszerre ketten a hadfiak közől, alkalmasint a tág köpönyeg -suhogására, visszafordultak. A rejtélyes férfiú köpönyegének szárnyát -pillanatra félre vonta arczáról s kezeivel hallgatást intett. Az őt -észrevettek némán maradtak. - -Bélián végig hallgatta Ábrahámnak beszédét, s úgy látszott, nincs -tisztában: mit kellessék tennie. Végre megszólalt s a zsidó feszülve -függeszté rá szemeit. - -– Jó ember, – mond fél tréfásan, fél komolyan, – oly nevet említesz itt, -melynek hallása mindnyájunkat engedelmességre s parancsának -teljesítésére szólít fel, s én hajlandó vagyok szavaidnak hitelt adni, -ha valamivel, legyen az egy jel, vagy pár sor írás, be tudod állításod -igazságát bizonyítani. - -A faggatott feleletre készült, s arczán könnyen látható volt, hogy nincs -egész aggály nélkül, bár a kivívott elsőséget nem örömest akarta -markából kiszalasztani. - -E pillanatban lépett a köpönyegbe burkolt férfi a körbe, levetvén a -borítékot magáról. – Mindnyájan felkiáltottak: – Komoróczi! - -Ő volt. Térden felül érő, barna bőrdolmányban, gazdagon aranynyal -hímezve mellén; hasított ujjai alól világos-kék posztó látszott ki, s -övében különös markolatú török handzsár s rőfnyi kés fekete tokban, -ezüsttel kiverve, volt szúrva; tág, térdig érő, csizmák s török kard -egészíték ki inkább haramiához, mint leventéhez illő öltözetét. - -Megjelenésekor mindnyájoknak arczán szembetünő változás mutatkozott: -Bélián leemelte süvegét s nemével a kevély, önerejében bízó hódolatnak -tekintett főnökére; a többieken majdnem szolgai alárendeltetés és vak -függésnek alázata mutatkozott; de senkire sem hatott a váratlan -megjelenés oly villámszerűen, mint Ábrahámra; arcza majdnem viaszszá -sárgult; ajkai görcsösen remegtek, s fogai önkénytelen vaczogtak. - -Ábrahám kétes esetekben nem könnyen veszté el lélekjelenlétét. A zsidók -közt majdnem Istenként tiszteltetett, s így okunk van hinni, hogy őt nem -egyedül a vagyon elvesztése rémítette el. Nephtali hidegen maradott, bár -arcza kissé halványabb lett. - -– Bélián! – mond némi szeszélylyel Komoróczi, a megszólítotthoz fordulva -– bámulok rajtatok, hogy e becsületes izraelitának itt hitelt nem adtok -első szavára. Mindaz, a mit mondott, igaz; árúit én rendeltem meg, s -igen örülök, hogy azokat itt találom. Budára most nem érkezem menni; -hordjatok mindent a raktárba, már úgy is ki van fizetve, úgy-e Ábrahám -gazda? - -Az agg izraelita, mint a nyárlevél reszketett; de azért rémülésének -daczára még egy kísérletet koczkáztatott. - -– Uram! – mond – a kegyed igérete nálam készpénzt ér! tehát annyiban -veszem, mintha a négyezer forintot, mely igen csekély összes bére -árúimnak, már kezemhez vettem volna; mert nem kétkedem, hogy azokat első -parancsára meg fogom kapni. - -– Hogy hogy! – kiált fel Komoróczi a kielégített kegyetlenség -szeszélyével. – Rövid az emlékezeted, Ábrahám szolgám! hiszen nemcsak -árúidat vettem meg és fizettem ki; hanem minden raktárad tartalma, -utóbbi egyezésünk következésében, az enyim! – A zsidónak a szó elhalt -torkán. – Hozzatok asztalt ide s íróeszközöket! - -[Illustration: Az agg izraelita mint a nyárlevél reszketett.] - -Azonnal egy oldalteremből kis kerek asztalt hoztak be; néhány -pergamen-tekercs volt azon, roppant tentatartó, s ebben két írónád. - -Ábrahám a készületeket látván, darabig késett a felelettel; de minden -mozdulatából kitetszett, hogy bátorságát egészen elvesztette. - -– Itt vannak írlapok, – mond Komoróczi nyugodtan – írjál Budára, -Fehérvárra, Szegedre, s hol főbb raktáraid vannak. Embereim fogják -írásaidat elvinni, melyben megbizottaidat értesíted, hogy árúid az -enyimek; s azokat küldötteimnek általadják; írj. - -A vén izraelita szakállát kezdé tépni. – Váj nekem! – kiált -kétségbeesett hangon, két térdre ereszkedve – koldus leszek mindenestől! -Könyörületet kérek; fizetek, a mi tehetségemben van váltságul, csak -mindenemet ne kívánja kegyelmed. - -– Hogyan, Ábrahám? – felel Komoróczi – te szavaimat meghazudtolod, s -tulajdon váramban? midőn azt akartad, hogy e férfiak itt szavaidnak -hitelt adjanak! tudod-e, hogy szoktam én az ilyen megsértést büntetni? - -Nephtalit, Ábrahámnak mindenét koczkáztatva látván, neme az őrültségnek -fogta körül. Váj! váj! – kiáltott – tízszeresen váj rátok tolvajok! -gyilkosok! legyetek feketék, és nőjjön fű a küszöbötökön, átkozottak! -legyenek útaitok sötétek és siketek, s a halál angyala kísérjen -benneteket! nem tudunk semmit alkuról, minden a mienk, nem másé! - -– Budai izraelita vagyok! – kiált fel nekibátorodva Ábrahám – az -izraelita közönségnek ott kiváltságai vannak Zsigmond és László -királytól és Hunyadi Jánostól; ismernek engem a hon oszlopai: Gara a -nádor, Ujlaki a vajda és Szilágyi s az ifjú király Prágában. Legyen -irtva nevetek az élet könyvéből! vész, robaj! hallj engem Jákob Istene! -büntesd ezen embereket itt, kik mindenből ki akarnak fosztani. - -Komoróczi kegyetlen mosolylyal nézett a zsidókra, felbőszültségöket, -átkozódásaikat a többiek félig bámulva, félig nevetve hallgatták végig. - -– Hogy a Jákob Istenével mentől előbb közölhesd panaszodat, – jegyzé meg -Komoróczi hidegen, – hozzatok kötelet! – Nézd szolgám e kemény -vasszegeket, melyek itt az oszlopokból állanak ki, nem leszesz te első, -ki ezen a Jákob lábtóján vándorlasz az égbe, bár kétlem, hogy újra -lejöhess rajta. – Válaszsz, gazdám, itt az íróeszköz; írj vagy függj! -nekem mindegy. - -Leírhatlan volt a zsidóknak dühe, midőn Komoróczi e szavakat kiejté. - -– Kegyelem! – kiáltott újra Ábrahám – írok, igen, mindent megírok, látja -kegyelmed! – mond görcsösen mosolyogva – én teljesítem parancsát. - - - - -NANKELREUTHER NABUCHODONOZORNÉ. - - A miket itt mondál – – – noha kárral esendők, - Kétem sincs, hogy tenni mered; de idő leszen erre - Másszor is úgy hiszem – – – - -_Vörösmarty_. - -Az öreg izraelita feltűré bő öltözetének ujjait, s az asztalka mellé -ülvén, fölvette a nádat; de az tánczolt kezében, s a pergamen-négyszegek -összezsugorodtak, mivel bal keze nem tartá eléggé lenyomva azokat. - -Komoróczi keresztbe font karokkal állott előtte, s kegyetlen -kedvcsapongással kötődött a kétségbeesett kalmárral. - -– Barátom! – mond – jó lesz, ha pénzedet visszakéred tanítódtól, hiszen -betűid úgy inognak, mint te, mikor a kóserborból többet töltesz a -garatra, mint illik. – Nézzetek ide, fiúk! nemde valódi póklábak ezek? - -Ábrahám vonagló arczczal folytatá munkáját. – Nem, nem! – kiált fel -egyszerre – nem lehet! mindenemet adjam oda? nem lehet! s ősz fejét -bánatosan eresztette le kezére. - -– Írj, írj, jámbor öreg; – mond Nepthali, s egy köny ereszkedett szemébe -– ottfenn a boszuló, ezek itt nem emberek. - -Ábrahám kínosan folytatá írását. – Itt van! – mond végre kétségbeesett -hangon. - -– Jó! – szól Komoróczi. – Van-e kiséretedben, a ki zsidóul írni s -magyarul szólani tud? - -A zsidót a fájdalom annyira elfogta, hogy félig értette csak a kérdést. - -– Igenis, – felel helyette Nephtali – én magam Nephtali, a Lévi -nemzetségből, – s kevélyen érintett a leemelt kis kerek sipkára, a Lévi -nemzetség megismertető jelére. - -– Axamith, hallod-e? – szólt a kényúr – vezesd e fajankót a szomszéd -terembe. – Ábrahám is meg akart indulni. - -– Te itt maradsz, – riaszt rá Komoróczi – s most magyarázd meg nekünk -firkádat; de eszeden járj! - -A zsidó könybe lábadt szemekkel futotta végig az írást: – Ez – mond – -Székes Fehérvárra szól, Izsákhoz. - -– S mit szól? - -– Nemzetes bicskei Komoróczi Péter úr megfizetvén a kegyed boltjában -lerakott áruimat, azokat ezen írás előmutatójának átadhatja – olvasá -rebegve. - -– Elég, a többi az én gondom. – Bélián! vezesd csak Ábrahám uramat ide -balra. – A felszólíttatott a zsidót egy szegletbe vezette. - -– Tégy neki, – folytatá Komoróczi kaján mosolylyal – egy kést mellére, – -ha történetesen meg akarná azt a beavatkozással erőtetni, fojtsd bele a -szót. - -– Hallod öreg! – mondá Bélián nevetve – tehát szó se legyen. - -– Most híjátok Nephtalit elő; – dörgé a vad lovag; Nephtali belépett – -olvasd el, mi van ide írva? – folytatá, elébe tartván az írást – -magyarázd meg nekünk: - -Nephtali sokáig baktatott a ferde sorokon s kaszibált betűkön; végre -daczczal s komolyan ugyanazt olvasá ki belőlök, a mit az előbb Ábrahám. - -– Szerencséd, vén csaló! – jegyzé meg Komoróczi – mert Istenemre! -függnél, ha egy szó úgy nem áll, miként mondád. – Lépj előre, s írj -Budára és Szegedre. - -A vén zsidó reszketve engedelmeskedett; de arczának rángó vonásain a -legmélyebb gyűlölség, a boszú volt kifejezve. Mikor a két írást -bevégezte, alig tudván magába fojtani dühét, majdnem gorombán -odanyújtotta Komoróczinak azokat. – Itt van mindenem, nemes vitézek! – -mond különös hangnyomattal a nemes szóra. - -– Ki vagy-e fizetve, sáfár? – kérdé gúnynyal Komoróczi. - -– Ki! – felelt összeharapott ajkakkal Ábrahám. - -– Egészen, készpénzül, hiba nélkül? - -– Hiba nélkül! – felelt a faggatott mérgesen. - -– Ülj le s bizonyítsd. - -Ábrahám, mint a kiben a béketűrés minden kötelei szétrepedtek, alig birt -felindulásával. Egy hosszú élet szerzeményét adá a gazdag oda egy -rablónak, ki magát lovagnak nevezé; azonban a remegés, vagy annál -rábiróbb valami győzött, s ő nemét a nyugtatványnak leírta. - -– Így már rendben vagyunk, – mond Komoróczi áludvariassággal, az -irományokat egy darabka bőrbe göngyölve. - -Nephtalinak arcza tajtékzott. – Most már mehetünk, – szól összeszorított -gúnynyal, intve az öregnek. - -– Korántsem! – nyilatkozott Komoróczi – nem oly könnyen válunk mi el az -ily kedves vendégektől; majd ha áruid mindenünnen szerencsésen ide -megérkeznek, akkor távozhattok. - -– Váj nekem! – kiált fel Ábrahám – hát gyermekem mivé lesz addig! nekem -mennem kell! mit tegyek én itt tovább! - -– Ne búsulj semmit, vén csaló! – mond a főnök – lesz itt híg tojás és -hagyma elég. Axamith! – vezessétek őket az alsó szobákba; tudom én, hogy -szeretitek ti a jó bort, ha nem kóser is, s a magyar kenyeret. Lesz -gondom, hogy éhen meg ne haljatok. - -Bélián e közben valamit suttogott a Komoróczi fülébe, Nephtalira -mutatva. - -– Ha ha ha! ne bántsd őt! szeretem az ily berzenkedőket kissé -megpuhítani, minekelőtte nyakokra hágnék, – ezt félig suttogva felelvén -Komoróczi, kevély tekintetet vete maga körül, s a teremből kilépett. - -Egy magas férfiú követé őt, ki az egész szemlét egykedvűleg tekinté -végig, s arczán elmélyedés s szórakozás inkább, mint részvét vala -kivehető; egy azok közől, kiket a mogorva kényúr titkos kalandjaiban -bízott meg. - -– Russián! – szól Komoróczi, miután távolabb, egyszerűen bútorozott -boltozatos szobában egyedül maradtak. – Tervem sikerült, Zokolinak két -vára hamvaiban hever, s kincse ki van zsákmányolva: ma estére -alkalmasint itt lesznek a terhelt lovak, rád bizok mindent. - -– S a mi részünk? – jegyzé meg komolyan a magas, fondor képü barna -férfiú. - -– Hiba nélkül ki fog adatni, s a mai fogásért megtoldom. - -– Végre tehát boszúdat hűthetéd, vezér! - -– Boszúmat! azt akkor hiszem hültnek, ha Zokolit mint koldust látom -ajtóm előtt esedezni, addig nem. - -– Nem szeretnék bőrében lenni, – folytatá Russián. - -– Nem is jó tréfa hüvelyét hordani a jámbornak, – felel a lovag, – bár -boszúm az, hogy éljen, s megaláztatását láthassam. Veszem észre -tekintetedből, ember, hogy nem értesz engemet: a boszúnak is megvannak a -maga sajátságai, fűszerrel élvezi azt, kinek ínyét köznapi boszú már nem -ingerli. Előre csak szárnyait akartam megnyírni, a többi következik; -sokjával vagyok adós, de nem maradok! - -– Szárnyait – felel Russián – tövig lemetszetted, uram. - -– A hogy veszi az ember, – viszonzá a vezér. – A föld megvan, s míg -Mátyás a kormányon tengeti magát, sokat tehet érte! azonban a csapás nem -oly könnyen helyrehozható. Javainak nagy része a két várból állott, s -azok puszták most. Egy lovat sem hagyattam ólaiban, s a ki nem futott -emberei közől, a romok közt hagyta fogát. Szeretném látni: néhány évig -miből fognak a lakomák kitelni? csakhogy ennyire vihettem, a többi az én -dolgom. - -De térjünk másra: Nankelreuthernével egy tervem van, melynek sikerülni -kell. Valgatha mikor volt itt? - -– Öt nap előtt, most Galgóczon dolgoztat, a falakat erősítteti. - -– Nevetség ezzel úgy sietni, ezután fog itt a víg élet kezdődni. -Jöhettek-e a rendek okosabb gondolatra, mint erre! hiszen ez kész -zűrzavar. Most egy darabig a fényes, váratlan szerencse elkábítja a -gyermek-királyt, addig elég időnk lesz annyit gyűjteni, hogy a -legszigorúbb fenyíték korlátait nevethessük. – Kázmér alatt sem lenne -jobban, – Giskra is erre fog térni, ki nagyon a változás ellen volt s -titkon munkált. - -– Fenyíték! honnan jöhet az? – mond Russián – hiszen meg sem érkezik a -király Budára, már minden oldalról megtámadják. Lesz elég dolga magát -védeni, s ily esetben pénzzel mindent kivihetünk, csak az legyen. - -– Nankelreuthernével tervemet közlendem veled; szeretném, ha addig -történnék meg, míg a király Budára nem érkezik. - -– Tombolni fog a német lovag! – jegyzé meg Russián. - -Komoróczi megvetőleg nevetett. - -Még darabig élénken folytatták párbeszédöket; végre a legelőbb leírt -terembe tértek vissza, hol már a vár lakóinak nagyobb része koczka s -poharak közt űzte az időt. - -Míg itt a felső teremben vigadtak, addig Ábrahám s társai a vár alsó -raktáraiban bámultak a magas kőívekre. Földalatti boltok voltak azok, s -világítást csak néhány kerek nyilatból nyertek, melyek a vár udvarára -szolgáltak, mint kémények. - -Búsan foglaltak a rabok a puszta falak mellett helyet. Axamith, kire -sorsuk bízva volt, szalmát fekvésre hozatni sem tartotta szükségesnek. - -Csak az öreg kalmár járt fel s alá. Lelkének állapotja valóban keserű és -ijesztő volt. Minden, a mi kevés óra előtt vele történt, álomnak -tetszett előtte. – A zsidók az előbbi királyok alatt szép szabadalmakat -s kiváltságokat nyertek, melyek többnyire minden uralkodás változásakor -megerősíttettek. A kereskedés, főleg szövetekkel s ékszerekkel, egészen -kezökben volt. - -Gyaníthatni, hogy Ábrahámnak volt rejtekben vagyona, melyet a -Komoróczinak adott irományok nem veszélyeztettek; ezenkívül a -legtehetősbek adósai valának, s mivel akkori időben a pénz igen szűk -volt, az ilyen tartozásokat többnyire termékekben, régi ezüstben s -marhákban szokta Ábrahám felszedni, s mindezeken majd kétszeres volt -nyeresége. Vagyoni állapotja tehát, minden levertsége mellett is, nem -volt egészen kétségbeejtő; de ő Komorócziban nem bízott, a számtalan -példa méltán arra figyelmezteté őt, hogy a vad kényúrnak börtönében -fogja életét végezni. - -A szűk eledel, mely egy darab szalonnából, penészes kenyérből s víz -helyett a legsavanyúbb lőréből állott: a hatalmas rablónak gúnynyal -vegyült kegyetlenségét mutatá. - -Előitélet, vallási félelem, vagy attól tartás, hogy az ételek mérgesítve -vannak, tartóztatták-e Ábrahámot s a többieket az eledeltől: nehéz -elhatározni; annyi igaz, hogy azokhoz senki se mert nyúlni, s még másnap -dél tájban minden a maga helyén volt. - -Végre néhányan az éhesebbek közül az újon hozott kenyeret tépték szét, s -midőn annak száraz kérge szomjokat fölingerelte, az italt is -megkóstolták. - -Étel után siránkozó hangon beszéltek zsidóul egymás közt, s mindnyájokon -látható volt, hogy sorsuktól el vannak rémülve, s kevés jót reméllenek. -Nephtali, a mindig nyugodt s önérzetében szilárd, bátorítá őket a vallás -szavaival s ihletével. - -Ábrahám a hágcsó lépcsőin foglalt hosszú sétálás után helyet; elmélyedve -ült ott, s mellette egy szelid ifjú hevert, fejét az aggnak ölébe -nyugtatva. Úgy látszott, hogy az ifjúnak, kit eddig szótlansága miatt -észre nem vettünk, tagjai töröttek; az öreg hajzatának aranygyűrűjét -simogatá s fájdalmas mosolylyal tekintett rá. - -* - -Néhány nap telhetett így el, s azalatt a várban jöttek-mentek a -Komoróczi s Valgatha emberei. - -Egy éjjel, mikor már a vár népének nagyobb része lenyugodott és csak a -kettőzött őrök voltak a falakon ébren: Komoróczi az előttünk ismeretes -oszlopos teremben sétált fel s alá; a magos kandallóban recsegett a tűz. -Keresztbe font karokkal járt a mogorva vezér, néha az ablakhoz -közeledve. Úgy tetszett, mintha arcza perczenkint nyugtalanabbá válna; -végre kürt rivalt s ezt csörgés követte, s az egészet a leeresztő hídnak -felcsapódása rekeszté be. - -– Jőnek, – mond Komoróczi, nemével a megelégedésnek. – Meglátom, a síma -arcz vagy az ily bozontos tetszik-e neki inkább. Istenem! nem volna első -példa, hogy nő ily vad képpel barátkoznék meg; egyébiránt én vagyok itt -az úr! s azt hiszem, hogy a dolog igen földien fog végződni! - -Nemsokára a terem ajtajának szárnyai felnyiltak, s szálas férfias alakja -Russiánnak jelent meg. - -Komoróczi élénken lépett elébe; de arczán minden felindulás mellett, -komolyság s felsőségi szellem, mely parancsolni szokott s -engedetlenséget nem tűr, volt feltünő. - -– Hozod-e? – ennyi volt az igen rövid kérdés. - -Russián egy érthető, szintoly rövid igennel felelt. - -– Nos, – kérdé a vezér tovább, kissé kiengedve komolyságának fagyából – -hogy viselte magát az úton? - -– Jól, rosszul, – felelt a kérdezett. – Az elrablás sem ment baj nélkül, -mert házának kapuja keményen be volt reteszelve s lakatolva; -szerencsémre régi szokásomnál maradtam, s több segédem volt az elégnél. -Az utcza két végét befogták embereim, s míg ott zaj támadott, addig én a -madarat kirepítettem fészkéből. Valgathának emberei a külvárosokig -portyázván, az őrizetet a kapu alá csalták, s így távozhaték én is -foglyommal. - -– Ha ha ha! - -– Eleinte makranczos volt, sírt, átkozódott, kedves Nabuchodonozorának -bosszújával fenyegetett; hatalmas rokonait, sőt Zokolit s Wratizláwot is -emlegette. - -– Ez utóbbi jó! – jegyzé meg nevetve a vezér. - -– Igen; de midőn látta, hogy mindezek semmi czélra sem vezetnek, s én a -legnagyobb udvarisággal ugyan, de őt mégis fogva tartom, egyszerre -megváltozott. - -– Megváltozott? hogyan, csendesebb-e vagy elszántabb? - -– Valóban úgy látszik, mindkettő. Ő egy a maga nemében, – felel Russián -– én legalább hozzá hasonlót sohasem láttam, s aligha meg nem gyűl bajod -vele, jó vezér; mert ő úgy tud parancsolni, hogy néhányszor egész -béketűrésem súlyába került, ki nem fakadni ellene. - -A nő, kiről itt szó van, s kivel alkalmunk leend e történet folyamában -közelebb megismerkedni, valóban sajátságos lény volt. - -Nankelreutherné, Geréb Ilka, a mint őt leánykorában nevezték, Geréb -Andrásnak fogadott gyermeke volt. A legtöbben, s nem valószinűség -nélkül, azt hitték róla, hogy Andrásnak tulajdon leánya: mert az éltes -férfiú nemcsak bálványozva ragaszkodott az élénk Ilkához, hanem azt el -is kényeztette. Tizennégy éves lehetett, midőn gyámatyja, ki több évig -özvegységben élt, Csupor Katalint vette nőül, egyet a legcselszövényesb -nők közül a vidéken. Eleintén a szép fiatal mostoha elég szeliden bánt -férjének gyámleányával, később egész súlyát fondor lelkületének s -naponkint változó szeszélyének érezteté az árvával, ki el levén -kényeztetve, engedelmesség helyett nyilt ellenkezésben kezde élni -mostohájával. – De meghalálozván ez Ilkának tizenhatodik évében, -gyámatyja újra a régi előző szeretettel bánt leányával. – Éleskeői -Nankelreuther Nabuchodonozor, jeles német lovag, kinek neve honunk -történeteiben nem idegen,[33] őt megkérte három évvel később, s -gyámatyja gazdagon kiházasította. Halála után végre, mely történetünk -kezdete előtt egy évvel történt, Ilka a tehetős, gyermektelen Geréb -Andrásnak szerzeményeit öröklé végrendelet következésében, a fiat -illetők Geréb Dánielre s Imrére menvén által. - -A kissé rátartó, kevés beszédű s nyers lovag nejét imádta, ki férjének -minden komolysága mellett is kalapot viselt a háznál, s valahányszor a -derék Nabuchodonozor az önkénytelen jármot kényelmetlennek találá: neje -vidám kedvének, vitatkozási szenvedélyének s női tapintatának egész -felsőségét tudta érővé tenni férje megszelidítésére. - -A derék Nabuchodonozor kalandos s hadi élete a csinos nőt sokszori -egyedüliségre kárhoztatá, lakában a parancsnoki szerephez szoktatá, és -türelmét edzé. Cselédei inkább féltek tőle, mint a sokat fenyegető, de -ritkán büntető házi úrtól; mert Ilkának keze serény volt, s hamar vette -azt segédül, ha puszta szó foganat nélkül maradott. - -Külseje a hölgynek valóban kellemes volt: termete magos, szép szabású, -bár kissé a hizásra hajlamot mutató; kerekded arcza bájoló vonásokkal -birt, a nélkül, hogy azok szabályosak, vagy aggszerűen tiszták lennének. - -Két eleven barna szemét, inkább hiúságból, mint számításból, nem kevéssé -tudta használni; ehhez a legegészségesebb arczszín, s változatlanul -derült kifejezés vonásaiban járult, kivévén, ha indulatokba jött: mert -akkor egy kis furiához tuda hasonlítni, a min ő maga is mosolygott -később. – A férfiaknak igen tetszett, s hallatlan diadalokat tett; -mindazonáltal az élvezet, melylyel a junói s bachanti vegyítékű alak -kinálkozott, inkább anyagi, mint szellemi volt, s a nőnek egész valója -semmi sem kevésbbé, mint uriasan nemes. - -Lelkületében neme a gondatlan önfeledésnek tünt fel néha; ellenben -voltak pillanatai, melyekben szerfölött tudott titkolódzni. Lakában a -rendet s fényt kedvelte, bár ízlése kevés volt, s néha a derék -Nabuchodonozornak erszényét aszályba hozta. - -Azok közül, kiknek igen is nagyon megtetszett, már kettővel -találkoztunk: a szép ifjú cseh lovaggal Wratizlávval, s a mint később -tapasztaltuk, a félszemű bozontos Komoróczival, ki meghódítására a -legrövidebb utat látszatott választani. - -Nankelreutherné az elsőnek hódolatát azzal a fél meghitt, félgúnyos -hetykeséggel fogadá, melyet sokan bátorítónak, de a nőket közelebb -ismerők kis foganatúnak vélnek. Komorócziról, kit csak gonosz híréről -ismert, nem is álmodott. - -Gyámatyja, ki fiatal nejétől függött, nem lehete némileg nem nevetséges -előtte, mivel bármi igazságtalan volt mostohája iránta: atyja soha se -merte, vagy akarta őt azon igazság-érzettel s férfiúi szilárdsággal -védni, mely atyához illő, Ilka kezdett hűlni iránta. Nem jött ezen -hidegség hirtelen, s fiatal szíve egyelőre mindent gondolt, a mi -atyjának gyengeségét mentheté: de a természetben van, hogy: a mi való, -az el nem vitatható, s a lélekre önkénytelenül hat. – Egy gyenge atyának -gyermeke vagy el fog aljasodni, ha lelke köznapi, vagy szívébe neme a -keserűségnek fogja magát fészkelni, ha lelkülete nemesb. Lelki ereje ezt -hallgatásra bírhatja, s megzabolázhatja; de az mégis megmarad; s néha, -főleg meglepetésekkor, önkénytelen tör ki. Ha ehhez egy mostohának -helytelensége járul, kit a könnyen hajló gyermeki szív mint anyát -tisztelne, ha benne azt találná; de kihez nem vonul, ha magát -visszataszítva érzi: s akkor e kettős hatásnak a fejlődő lelkületre -mérhetetlen befolyása van. - -Ilkában természetes könnyelműség volt, mely atyja házánál nem kevés -táplálékot nyert; mert sok történt ott, a mi a könnyelműséget -menthetőnek s napirenden lévőnek láttatá vele, akkor, midőn gyermekded -elméje még nem tudott okoskodni. A magábaszálltság kora beköszöntvén, -Ilkának sokról fonák képzetei lettek, a mint az igen természetes; mert -fejlődő lélekben az első benyomások örök bélyeget hagynak; de mivel mind -e mellett a leánykában lelki erő volt, bár az egészen ferde irányt vett -is: lelkülete különös, s egészen saját fordulatot nyert. - -A helyesről, kötelességeiről, helyzetéről tiszta fogalmai nem lévén, -azon ellentiségéből a tapasztaltnak a tanulttal, mely gyámatyja körében -mutatkozott, ő szeszélyes rendszert alakított elméjében. Minden jót a -kellemes érzéseket előidéző dologhoz csatolt képzetében; s a mi őt -boldogítá, azt tartá jónak, helyesnek. Lehet, hogy volt lelkében egy -titkos szózat, mely olykor fogalmai ellen a jóról, lehetőről, fölemelte -hangját; ez oly természetes; de tudjuk, a hol a jó csak belső vitatkozás -következésében nyeri a helytelen fölött az elsőséget; ott abban nem igen -bízhatunk; s hogy annyi körülmény van egy szenvedélyes hölgy életében, -mely az elmének időt sem enged olyanokat tenni, mik hosszas fontolgatás -eredményei. - -Ilka mindezek következésében lelkületének fővonalát, természetes -könnyelműségét s szenvedélyességét megtartván, gyámatyjának nem -legboldogabb, s igen változatos egű házkörében nemét a tapintatnak tevé -sajátjává. Ő hirtelen belé tudta magát találni a körülménybe; egész -nevelése nélkülözésekkel s öntagadással levén összekötve, ez neki -könnyebb volt, mint bárki másnak. Nála a jelen uralkodott, a jövővel -ritkán gondolt, s a multat könnyen feledé; nemtelen indulat nem volt -szívében; czélja többnyire helyes, bár az utat annak elérésére sokszor -elvétette; e mellett kitételeiben nem ritkán pórias, s némely -tekintetben igen merész volt. Őt a jelen nyereségétől a legveszélyesb -következmények sem rettenték el. - -Ilyen volt, midőn Russián kezéhez kerítette. – Komoróczi még néhány -kérdést tőn alvezéréhez, a ki midőn épen készült azokra felelni, -hirtelen kinyílt az ajtó s Nankelreutherné a legízletesb úti öltözetben, -mely bő ujjú, gazdag prémezetű mente neméből állott zsinóros topánokkal, -élénken lépett be. - -– Igen különös, – mond kevélyen, a két meglepett beszélgetőhöz intézvén -szavait, – hogy ily hidegben kegyelmetek a szellős csarnokban hagyják az -embert állani, az összecsődült háziak szemtelen tekinteteinek kitéve. -Remélem, hogy e rablófészekben csak lesz néhány meleg szoba számomra, s -szolgálatomra nőcseléd. - -Ilka ezt oly parancsoló s kikelő hangon ejtette, hogy Komoróczi egyelőre -nem talált szavakra, s mintegy önkénytelen vitt a nő elébe egy tág -széket, melyben az, minden további kinálás nélkül, helyet foglalt.[34] - - - - -RABPARANCSNOK. - - Volnék mint sas szabad, - Uratlan bérczeken, - – – – – – – – - – – – – – – – - - De én nem szállhatok, - Lelánczolt rabmadár, - Kit korlátok közé - Önkény hatalma zár. -* - -_Bajza_. - -Nem lehetett a rablólovag meglepetését leírni ezen első összejövetelekor -a nővel, kitől szemrehányásokat várt; kinek képzelt ellenkezésére már -magának terveket gondolt; kinek végre, véleménye szerint, egészen más -szerep vala természetes. Mindenre, a mit a szép Ilkának helyzetéhez -mérve, várhatott Komoróczi, el volt készülve. Gondolható, hogy ő azon -különösen s csudálatosan engedékeny regényhősökhez általában nem lehetne -mérhető, kiknek közelökben az elragadott védetlen hölgy állását -hosszasan tarthatja meg. Komoróczinak lelke annyira köznapi s aljas -volt, hogy nekie ily esetekben erőszak s a leggyöngédtelenebb botrány -kedveszerinti s alkalmazható módnak látszatott, a nekie kellemetlen -ellenkezés legyőzésére minden további értekezés nélkül. - -Midőn Nankelreutherné elragadtatásakor a legszenvedélyesebb kikelésekben -első boszúját kilehelé s látta, hogy egy alávaló rablónak hatalmába -került, ki ellen nincs védelem: a hosszú út unalmát arra használta, hogy -magát új helyzetében otthonosítsa. – Ezek az emberek – így gondolkodott -magában – vagyonomra nem vágytak, mert azt tőlem elragadni úgyis -hatalmokban volt, s ha akarták, meg is ölhetének. Miért nem tették? – -Itt személyemről van szó; igen, ezt sugalta neki a hiúság: valami -hatalmas kényúrnak szenvedélyét izgatta fel csekélységem. – Ez, bárki -legyen, két dologra számíthat: vagy arra, hogy könyűkkel s kérésekkel -fogom őt megszelidíteni akarni; vagy arra: hogy végre szeretetének -jószerével, vagy erőszaktól kényszerítve, engedendek. Minden attól függ, -így terveze tovább magában: ezen alávalónak ellenében az erőt mutatni, -vele felsőséget éreztetni. – Mit nyerhetek könyűkkel? semmit! -legfeljebb, hogy még inkább belém bolondul; – hiszen a férfiak azt -állítják, hogy sírva vagyunk a legszebbek. – Nankelreuthernének arczán -önbizalom s kevély kéj mutatkozott. Hah! – így folytatá – meg fogtok -ismerni, ti gyáva férfiak! Mik vagytok ti velünk szemben? – játszó -eszköz, melylyel kedvünk szerint bánunk, ha egyszer gyengeségtöket -kiismertük. Nem a legrettenhetlenebb lovag-e a jó Nankelreuther? s minő -kicsinynek, igen igen kicsinynek láttam én már e felbőszült medvét, -hányat már, mint ölebet hajlongni lábaim előtt? hogy kedvem jött őket -felrugni. - -Ilka az így agyában kifőzött rendszert azonnal gyakorlatba hozá. -Russiánnak kérdéseire vagy épen nem, vagy igen röviden felelt. Ha -fáradtnak érzé magát, megállott, és minden unszolás ellenére egy lépést -se ment odább, míg magát kényelmesen ki nem pihente. - -Ha rablója egy illetlen szót mert mondani, azonnal oly kevélyen -pirongatta le, mintha parancsnoka lett volna; s a feddettnek úgy -tetszett, mintha a nőt kimélni kellene; mivel ily szilárd lélekkel -könnyen megtörténhetett, hogy Komoróczin is azon elsőséget fogja -gyakorolni, melyet kisérője felett. - -Nankelreutherné halkal, magát kiséretével egészen úgy, mint jövendő -parancsnoknét, kezdé tekinteni, s néha oly megvetéssel szólott hozzájuk, -hogy csak a dühös Komoróczitól való félelmök okozá, hogy a negédes, -elkapott nőn boszujokat nem hűtötték. - -Beléptekor a vadnai teremben Komoróczinak megütközését észrevette ugyan; -de úgy tetette magát, mintha nem látná. - -– Remélem, – ismétlé, büszkén emelve fel szemeit – hogy nehány csendes -szoba lesz e várban, s nők szolgálatomra. Russián! tegyen kegyed néhány -darab fát a tűzre, – most kezd a hideg kijőni tagjaimból. - -A lovag bámult, s a parancs teljesítve lőn. Ezzel a nő fölkelt üléséből, -s intvén Komoróczinak, leemelteté magáról a felső öltönyt, s így -kényelmesb helyzetbe tevén magát, a kandalló mellett helyet foglalt. - -– Még előbbi szavaimra – kérdé hidegen Ilka – nem kaptam feleletet? - -Komoróczi sajátságos tekintetet vetett a beszélőre, ki, a mint vélte, -hatalmában volt. Természetében van az oly lelkületeknek, mint az Ilkáé, -hogy hatásukat egyelőre el nem hibázzák, bár a játék, melyet játszanak, -merész és koczkáztatott. - -– Meg lehet kegyed győződve, – felelt Komoróczi, különös elegyével a -kevélységnek és aggálynak – hogy csak magától függend itt minden -szolgálatot, melyet kíván, s minden kényelmet megnyerni. - -– Hatalmammal tehát ezennel élni akarok, – nyilatkozék féltréfásan a nő -– s minekelőtte szobáimat és cselédeimet látnám: egy csésze borlevest -szeretnék inni; mert Russián uram oly hallatlan rossz ebédeket főzetett, -hogy most sem érzem magam jól utánok. Ezek az emberek azt hiszik, hogy -vad-almán növekedtem fel az erdőben. - -Russián a Komoróczi parancsára eltávozott, boszúsan nézvén a nőre, s -egyet azon elfödött gúnytekintetek közül vetvén parancsnokára, melyek ha -észrevétetnek, nyílt sértéssé válnak. - -Elmenvén amaz, Nankelreutherné maga elébe bámult, s néhány percznyi -szünet lőn; végre, kissé oldalt fordítván fejét, megszólalt újra: - -– Egyedül vagyunk; – mond, fürkésző tekintetét vetvén Komoróczira – azt -hiszem, az illendőség hozza magával, ily goromba hurczoltatás után, a -legrosszabb utakon, csikorgó télben, – hogy kegyed végre valahára -tudassa velem, kinél vagyok? egy rablófészekben-e? hol köveimet, -gyöngyeimet tépik le nyakamról, s hogy hallgassak, tőrrel némítanak el; -– vagy egy ábrándos szerelmi hősnél? ki ezen ostoba s goromba utat -választotta arra, hogy szívemet megnyerje; valóban kiváncsi vagyok ezen -állattal megismerkedni. - -Komoróczinak a vér futotta el képét; azonban valami oly eredetinek -tetszett e helyzet előtte, s a nőnek szinte vakmerő nyilatkozása oly -saját neműnek, hogy a mosolytól meg nem tartóztathatá magát. - -– Azon állatot, – mond gúnynyal vegyült tréfával – ki a legrövidebb utat -szokja a legjobbnak tartani, s kinek sem kedve, sem ideje sokat édelegni -s térden esengni egy nő előtt, kibe szeretett: van szerencsém kegyednek -ezennel csekély személyemben bemutatni. Meglehet, – így folytatá mindig -vidorabb kifejezésével arczának, – hogy külsőm nem bir azon hódító -kecsekkel, melyekkel a vitéz Nankelreuther Nabuchodonozoré; de arról -bizonyossá teszem kegyedet, hogy szeretem, bár minden szerelmem mellett -sem fogok annyira megbolondulni, hogy férje hajdani druszájának -példájaként szénát egyem. - -– E szerelmi nyilatkozás – mond kissé élesen s minden tréfa nélkül Ilka -– egészen a nyilatkozóhoz illő; de még mindig nem tudom, kitől van azt -szerencsém hallani? Kegyed mindenesetre a vár ura, de minő vár ez? Ki -itt az úr? - -– Nevem Komoróczi, – felelt a kérdett. – E vár Vadna. - -A nő összeborzadt, de hirtelen rendbe szedé magát. – Nem bámulhat -kegyed, ha e névre elundorodom; Vadna? azon rablófészek, zsákmányolás s -gyilkosság tanyája? Istenemre! gyönyörű hely szerelemre! – keresve sem -választhata szebbet. – Ilka tetőtől talpig járatta szemeit Komoróczin. – -Kegyed kétségen kívül Valgatha, vagy Komoróczi; Castor és Pollux; de -kétlem, hogy valaha a csillagok közt öröküljön nevök. - -Komoróczi egy lépést tett előre. - -Ilka kezével intett. – Sérteni nem akarom, vezér! miért tenném azt? -hatalmában vagyok, s valóban igen jónak s fiatalnak érzem magamat arra, -hogy itt, pár nem kegyes szóért, életemet tegyem koczkára, szóljon -tehát; mi czélja velem? - -– Szeretni s szerettetni! – mond Komoróczi daczczal. - -– Szerettetni? – kérdé Ilka keserűen nevetve – valóban gyönyörű! én -pedig kinyilatkoztatom: az nem lehet, hogy egy fiatal nő így szeme -szöktében beleszeressen valakibe. Micsoda bolond gondolat ez? kinek tart -kegyelmed engemet? – béketűrés, jó ember! az ily megrohanás medvék közé -való, nem nők ellenébe. - -A lovag közeledett, s tekintetéből úgy látszott, hogy várúri jogait -szándékozik követelni. - -Ilka hirtelen felugrott, s félkomolyan s féltréfásan emelte rá kezét. – -Hozzám ne nyuljon, vitéz úr! azt előre tanácslom; kezem nagyon gyors, s -olyant találok koppantani ujjaira, hogy megemlegeti. - -Komoróczi megállott. Van némely helyzetnek természetében valami, a mi -tartózkodást idéz elő. Ilkának arcza ment volt minden aggálytól, -szavainak hangja tréfás, s inkább ingerkedésre, mint elhatározott -ellenkezésre mutató. Tökéletesen hatalmában volt a támadónak, s mégis -Komoróczi boszankodás helyett elmosolyodott. E neme a vakmerőségnek, -mely egy fogolyban urat játszik, igen új, s részint igen nevetséges volt -arra, hogy őt ily hirtelen erőszakra birja. Egyébiránt volt talán -hősünknek egy utógondolatja s valami számítása egyébre, mint az, a mit -Ilka gondolt vagy gondolhatott. - -[Illustration: Szerettetni? – kérdé Ilka keserüen nevetve.] - -– Kegyed, – mond a lovag, – mint látom, nagyon bízik azon benyomásban, -melyet kecsei rám tettek, s jókor bitorol egy felsőséget, melynek -szárnyait megnyirbálni csak az én jó kedvemtől függ; ez mint tréfa -mehet; s megvallom, hogy inkább szeretem a legszebb nőt, kit valaha -láttam, ily vidáman, mint gyáva panaszok közt. - -– Ah! – felel Ilka – imé egy csinos szó; ez már arra mutat, hogy -kegyeden még nincs minden elveszve. Ezen udvariságot itt nem vártam -volna; ez az út a lovagi szerelmeshez illő. Ha ha ha! Nem veszi nekem -rossz néven, de meg nem állhatom, hogy ne nevessek, ha kegyedet így -színről-színre látom, s ezen eredeti külsőt egy olvadó szerelmi hős -képzetével kell összefűznöm. - -– Nem tudom, – mond Komoróczi némi szeszélylyel, – mi lenne oly visszás -külsőmben? Voltak idők, mikor honi hölgyeink a szeretőben a férfiút -becsülték, s keveset néztek a külsőre; hol lelket s erőt találtak; -egyébiránt Nankelreuther úrral erő, sőt szépség tekintetében is meg -mernék mérkőzni. - -– Mindig Nankelreutherrel áll kegyed elő, mintha Isten tudja, minő -szerelmes lennék férjembe; én becsülöm őt, annyi igaz; ő igen derék -lovag, s kegyednél sokkal különb, nem oly bozontos, és nincsen rőt haja, -a mit – köztünk legyen mondva – ki nem állhatok. Kegyednek roppant -udvariságra lesz szüksége, hogy velem némely dolgokat feledtessen. - -– A szakállt a borbély leszedheti, s a veres hajnak dió-olaj sötét színt -adhat; még ez nem akadály; – udvariságom ellen kegyednek, Istenemre! -panasza nem lehet. - -– Ezen átváltozást mindenesetre bevárom, míg e tárgyról tovább -szólanánk. – Ilka mosolyogva nézett újra végig Komoróczin – egyébiránt -kegyed igen tűrhető. - -– Eddig a szobák rendben lesznek, ha tetszik, fölvezetem – szól -Komoróczi udvariasan. - -– Engedelméből – felel Ilka – a borlevest fogom előbb meginni itt a -kandalló mellett, azután mehetünk. Még egyet! gyanítom az ily hősöknek -tréfáit s ábrándozásait; de komolyan legyen mondva: én az éjszakát -nyugton akarom tölteni; minden zajt s alkalmatlankodást ünnepélyesen -kikérek magamnak. - -– Az én látogatásomat csak elfogadja a szép Ilka? - -– Senkiét éjtszaka! minő szemtelen ajánlat? kövesse meg kegyed magát, s -ha jó születésű nőnek valóban önkénytelen látogatásával tiszteltetik meg -várában, viselje magát úgy, mint illik. Furcsa követelések! – kiált fel -Nankelreutherné, boszúsan morogva magában. - -– Jó! – viszonzá a vezér – a nap ne menjen haragunkon le; kegyed ez -éjtszaka csendesen fog pihenni, szolgálatjára alkalmas nőt rendeltem. - -– Ez már okosan volt szólva; de én minden éjtszaka csendesen akarok -lenni. Ha már kénytelen vagyok nappal, akarva nem akarva, a kegyed -közellétét s látogatásait tűrni; igen természetes, hogy a nap huszonnégy -órájának fele az enyim legyen; én az éji felet választom. - -– A jövendőn nem töri fejét az okos ember, – jegyzé meg Komoróczi -sajátságos hangnyomattal – én csak a mai napról rendelkeztem, s remélem, -kegyed béketűrésemet túl nem feszítendi, mert vannak óráim, melyekben -nem igen értem a tréfát. - -Míg így beszélgettek együtt, egy csinos nő, szép nagy virágú -cseréptálban a párolgó, tojással fölkevert borlevest behozta, s kis -asztalkát vonván elő, azt Ilka karszékéhez helyzé, s egy szemtelen -tekintettel egyetértőleg pislogott Ilkára, melyben neme a gúnynak s -tréfának vegyült. – Minden további előzmény nélkül Nankelreutherné -fölegyenesedett, s a tőle kitelhető legbüszkébb tekintetet lövelve a -nőre, azt oly gyorsan s oly erővel csapta pofon, hogy fekete, sisakalakú -csipkefőkötője, a Komoróczi feje fölött ívet képezve, öt lépésnyire -esett a földre. – Ezt vedd emlékül! – mond Ilka – szemtelen -tekintetedért, szolgáló! s tanuld képedet rendbe szedni, ha uri asszony -előtt állasz; – ezzel távozást intett kezével. - -– Kegyed meg fog nekem bocsátani, – folytatá Komoróczihoz fordulva, még -mindig indulatosan, de kissé lassított hangon, – hogy várúri tisztébe -avatkoztam. Ha igaz, a mit mondott előbb, hogy kényelemre semmi sem fog -itt hibázni: kinyilatkoztatom, hogy én sohasem érzem kényelmetlenebbül -magam, mint vakmerő s szemtelen cselédek közt. - -A szolgáló félig dühösen, félig megrettenve nézett a nőre, fölszedte -összezúzott főékességét, s valamit a sehonnai nőről s majd megtanításról -mormogva magában, hirtelen eltávozott. - -E költői igazságtétel után Ilka igen jó étvágygyal kezdé a levest enni; -evésközben néha Komoróczira tekintett. - -A komor rabló meredten bámult az evőre. – Istenemre! – kiált fel, -kiengedve ámultából – kegyed itt szoros rendet tart, s remélem, mivel -annyira szereti az engedelmességet: maga is várúri felsőségemet s azon -rendet, melyet én itt szabok, méltányolandja. - -– Nem gondolom, – felel a nő, a telt szarukanállal kezében, – hogy engem -párvonalba kiván egy nyomorult cseléddel tenni? bízza csak őt rám, majd -helyre igazítom fejét, s jót állok róla, hogy sem alázat, sem illendőség -ellen nem fog véteni. - -– Arra akarom figyelmeztetni szép vendégemet, – jegyzé meg a vezér, – -hogy vendég, s talán az ily kézzel fogható helyreigazításoktól -önkezecskéit megkimélhetné, melyeket a hideg úgyis, gondolom eléggé -megveresített. - -– Vendég az, – vág közbe Ilka büszkén, – a ki önkényt jő. Én itt vagy -rab vagyok, vagy úr! s ezt tudni akarom. Ha raboskodnom kell, szóljon -kegyed, s meglátja, hogy igen hirtelen fogom magamat olyanra határozni, -miről nem is álmodik; ha pedig csak tőlem függ itt akarni: akkor úr -vagyok, s mind a magam, mind a kegyed méltósága azt kivánja, hogy ezt -egyikünk se feledje. Ha ezen természetes állását a dolognak valaki fel -nem éri észszel, nem az én hibám. - -Komoróczi kezdé kissé béketűrését veszteni; de a nő szavai úgy voltak -intézve, hogy rést nyilt kikelésre nem engedtek, bár képén igen -észrevehető volt neme a számításnak s rejtélynek. - -– Meglátjuk, meddig birja e szerepet játszani, s valóság-e, a mit -cselekszik, vagy negéddel vegyült álszín? – ezt gondolá a vezér magában. -– Vágyok tudni, – mond fenhangon s nevetve, – mit tenne kegyed, ha -valóban a körülmények s önalkalmazása azt nyilatkoztatnák velem, hogy -rab itt s nem vendég? - -Nankelreutherné letette a kanalat. - -– Valóban az? – kiált fel indulatosan. – Kegyed merészlett engemet ide -mint rabot hurczoltatni? s elég vakmerő azt hinni, hogy én ily -körülmények közt csak egy pillanatig mulassak várában? - -Komoróczi rámeresztette szemét. - -– Teringettét! – kiált fel kifakadva s ezen eredeti eszme hallásától -meglepetve – már azt az egyet szeretném látni, miként viszi kegyed -véghez, hogy innen akaratom ellen elmenjen? ha ha ha! - -– Nevethetsz, borzas, a hogy tetszik, – mond Ilka egy pillanatra -szokatlan komolysággal. – Az életből ki, s a várból ki egy út vezet. -Éhen meg nem halok! – ez ostoba neme a halálnak; s én kínozni se mást, -se magamat nem szeretem; de esküszöm! – ekkor Komoróczi felé lépett s -kezeit emelte föl – hogy készebb vagyok meghalni, mint itt a kegyed -rablófészkében csak pillanatig is azon eszmével kibékülni, hogy -Komoróczi uramnak rabnője vagyok. A ki meg akar, az meg is tud halni! – -Úgy sem nagy tréfa itt élni e mogorva falak közt, a kegyed iszákos s -vérengző czimboráinak társaságokban. A méreg megesz, ha rá gondolok, -mennyit mulasztok el itteni időzésemmel. A király megérkeztét Budára nem -láthatom, s a fényes mulatságok, táncz s lakomák helyett itt kell rossz -borlevest ennem, melyet meg is hűtött a kegyed sok beszéde. – Ezzel -haragosan felborította a tálat, hogy a benne levő levesmaradék a padlón -folyt szét, s az edény cserepekben csörömpölt a deszkázaton. – -Megvallom, – folytatá, élénken járva fel s alá a hosszú teremben, – -béketűrésemet elkezdem veszteni. – Ekkor a nő egy oszlop mellé állott, -sírva mérgében. - -– Kegyed – engesztelé Komoróczi – igen indulatos, hiszen egy szóval se -mondottam, hogy rab; ismétlem: úr! sőt királyné e várban, ha akarja, s -még a király megérkeztét is láthatni kegyedtől függ. - -– Hogyan? - -– A szerető hölgynek egy ily durva, veres hajú, bozontos medve sem tagad -meg semmit. Szeretném tudni, mi lehet az, a mit Komoróczinak kedvese ne -élvezhetne, s ne láthatna?! - -Ilka kedvetlenül fordította el tőle fejét. – Azt gondoltam, – szólt -hidegen, – hogy valami okos gondolat éri kegyedet; elhiszem ismétlés -nélkül, a mit állít: azon az áron kétlem, hogy e korhadt királyságban, -melynek határain egy prüsszenésem végig hallatszik, királyné lennék -addig, míg szebb nem jőne. Köszönöm mind a díszes koronát, mind az -ország jövedelmét. - -– Így nem leszünk soha tisztában – veté közbe Komoróczi kedvetlenül. - -– Piszokban! akarta kegyed mondani; – szól hirtelen a nő – de szóljon, -mit akar? én nem értem, mert ez nem útja hajlandóságomat megnyerni; már -az előbb mondám, hogy erre idő kell! Kinek néz kegyed engemet? - -– Hosszú idő kell? - -– Azt a körülmény határozza el. Lehet alkalmazásában oly valami -kibékéltető s erőszaktételét mentő, hogy megszerethetem kegyedben az -udvariságot. - -– Ez igen czifrán volt mondva. - -– Én jobban ki nem tudom magyarázni. Szerelmes nehezen hiszem, hogy -tudnék oly emberbe lenni, ki ily kevés tiszteletet mutat irántam, s ki -csak erőszaktól s kénytelenségtől várja azt, a mi önkényes hódolatnak s -kölcsönös szerelemnek lehet eredménye. Ha engemet jó születésű nőként -tekint, s nem mint szolgálót, minő bizonyítványait adá eddig azon -szerelemnek, melyet örömest akarna velem elhitetni? mikor látott? s hol? -én nem emlékezem, hogy valaha ismertem; bár veszélyes nevét elégszer -hallottam férjemtől, kinek nagyobb vágyása nincsen, mint kegyednek -nyakát szegni. - -Komoróczi fölvetette ajkait. - -– Valóban ezzel a kegyességgel van irántam a vitéz Nabuchodonozor? - -– Hát még most, ha megtudná, hogy itt vagyok. - -– Lesz gondom, hogy azt meg ne tudhassa. De kegyed azt kérdi: mivel -bizonyítottam be eddig szerelmemet? ez igen furcsa kérdés. Kell-e annál -nagyobb bizonyítvány, mint ittléte, s azon általam is megfoghatlan -béketűrés, melylyel illetlen kifakadásait már egy hosszú óra óta -egykedvűen hallgatom el? - -– Kegyed – felel Ilka hidegen – egy azok közől, kikkel nehéz vitatkozni. -A szerelemről mindenesetre saját képzeletei vannak. Ha ittlétem -bizonyítványa szerelmének, úgy nincsen okom azon kétkedni; egyébiránt -várjunk az időtől, az leginkább képes azon indulat természete iránt -engemet fölvilágosítani, melyet kegyed szerelemnek nevez. - -E közben az ajtó megnyilt, s a kevés idővel azelőtt megbérmált nő, -főkötő nélkül, s némi aggálylyal betekintett azon. – A szoba kész, -asszonyom! – mond a lehető illendőséggel. - -– Fültek a télen a szobák? – kérdé Ilka. - -– Igen, – felelt Komoróczi. - -– Nem gőzösek? - -– Egyáltalában nem. Gondolhatja, szép vendégem, nem hagynám szobáimat -fűttetlen itt, az erdő ölében; nekem számos vendégeim járnak, váram -ritkán üres. - -– Nem kétlem – jegyzé meg Nankelreutherné gúnynyal. - -A szolgáló csendesen állott az ajtó előtt, különös tekintetet vetvén az -asztalra s az a körül heverő cserepekre s leves-maradékra. – Estebéd is -van készen – mond kétkedve, mint a ki él a gyanúpörrel. - -Nankelreutherné egy, övén függő erszényt nyitott fel, s ezüst -pénzdarabot nyújtott a nőnek. – Itt, – mond – leányom, gondoskodásodért; -nálam igen jó dolgod lesz, ha hű leendesz, s az illő tisztelet korlátai -közt maradandsz. - -A nő az odanyújtott pénzt vonakodva fogadá el, kissé félre tartott -fővel, s az Ilka másik kezének minden mozdulatára ügyelve. – Parancsolja -kegyed, hogy itt várjak s felkisérjem? – folytatá. - -– Tedd le mécsedet, – felel a kérdett, – s add ide bundámat, mehetünk -mindjárt, igen fáradt s álmos vagyok. - -Komoróczi intett a szolgálónak, s maga szaladott szokatlan készséggel a -bunda után, s azt egész udvarisággal feladta Ilkára; mely kedvezésért -jutalma egy mosolygó tekintete volt a nőnek. - -– Jó éjtszakát, vitéz úr! – mond ez nyájasan – holnap reggel remélem -kegyedet láthatni; beszédem is van még, s tudom, nem azért vagyok itt, -hogy magamba maradjak egész nap. – Most mehetünk, leányom! - -Míg Nankelreutherné vezetőjével a szép góthterem gazdagon faragásokkal -terhelt ajtaján kilépett s a folyosón jobbra fordult: addig Komoróczi -csendesen állott meg helyén; végre nagyot, szinte durván nevetvén, azon -karszékbe vetette magát, melyben Ilka ült, lábával félre lökve a -széttört tálnak cserepeit. - -Ilka csendesen haladott a folyosón, melyet zöldre festett gömbölyű -faoszlopok támogattak, s tekintetét figyelemmel jártatá szét a tágas, -ormótlan szirthátú várudvaron, melyet a tele hold nappalian sugárzott -körül; szembe vele vig dalolás s kurjongatás hallatszott, míg alatta -lótopogás s a lovászok egyes szitkai a tágas tele ólakat gyaníttatták. A -kapu közelében őrök mutatkoztak, s a felettei őrtoronyban a kürtös -szobácskája egészen világos volt. Nemsokára csiga-hágcsóhoz értek, s -ennek végénél kissé balra fordulván, a nőcseléd egy ajtót nyitott meg, -mely előszobába vezetett; ebből balra nyilt az Ilka számára rendelt -szállás, mely három szobából állott. - -A szobák csínja meglepte őt, s nem mondhatjuk, hogy kellemetlenül. Az -elsőnek fala hófehér új meszelésre mutatott; bútorai magos almáriumok s -ládák voltak néhány sárga, metszett szőrbársony-karszékkel, és magas -kemencze; két nyoszolya gyönyörű ágyneműekkel s gazdag paplanokkal vala -látható; közepében tágas fürdő-medencze ónból, melybe két rézcsap -szolgált; az ablakok kárpitjai veresek voltak s leeresztve; egy közepén -függő mécses a tárgyak körül pihenésre édesgető félhomályt terített. - -A következő szobában egy ágy volt csak, a bal falazat közepéhez fővel -állítva, gyönyörű veres kárpitokkal fellegezve, melyek alól a fehéren -dagadozó párnák s a bíborpaplan igen kinálatosan tűntek ki. - -Hosszú, törökös kerevetek egymásra halmozott párnákból, nehéz -selyemszövetből; az asztalok megrakva mindennel, mi akkori időben -nőkényelemre ismeretes volt, mint: aczél-tükör, szaru-szelenczék, ezüst -korsók, sok szinű selymek, hímzésre, neme a húrral felkészült hosszú -nyakú hangszernek, s több apróság; végre szép kerekes guzsaly az asztal -közelében. - -[Illustration: Az asztalok megrakva mindennel…] - -Az ablakok redőzetei itt is veresek voltak, s leeresztve. Két szemben -álló asztalon, a fal hosszában háromágú, nehéz ezüst gyertyatartók -állottak, vastag, sárga viaszgyertyákkal, melyeken sárkányok s kigyók -voltak festve, s lobogványuk igen kellemesen világította ki e helyet, -melyet egyrészt a benne találhatókért, másrészt nagy kandallójáért, -vígan lobogó tüzével, talált Ilka legalkalmatosbnak a maga számára. - -A harmadiknak egyszerűbb bútorozása azt annak láttatá, a mi volt: -cselédszobának, külön kijárással. - -Nankelreutherné leemelteté bundáját válláról s azonnal a szobák -vizsgálatához fogott. - -– Nincsen-e valami titkos kijárás itt? – kérdé az ajándék által félig -kibékült nőtől. - -– Tudtomra nincsen, – felelt ez, – de ha parancsolja kegyed, szoros -vizsgálatot tarthatunk, mert magam se régi cseléd vagyok itt. - -A tanács elfogadtatott, s Ilka a szolgálatjára rendelt nővel -lelkiismeretesen minden szegletet megtekintett, megvizsgált; de semmit -sem talált, mi őt aggodalomba ejthetné: egyébiránt gyaníthatta, hogy -udvarias meghívása Komoróczinak a jövő reggelre, azt arra fogja bírni, -hogy éjét háborítatlan hagyja. - -– Itt fürödni is lehet? – kérdé a nő vidáman, az üres fürdőmedenczére -tekintve. - -– Igen, mihelyt parancsolja, asszonyom! csak a csapot fordítom meg, a -medencze azonnal megtelik. - -– Ez okosság; – jegyzé meg Ilka – most ágyamat tekintem meg; eredj csak, -leányom, szedd le az ágyneműt rendre, én kissé kényes vagyok -nyughelyemre. - -Minden megtörtént, s Nankelreutherné a szomszéd szobában levő -nyoszolyákról is kölcsönözvén vánkosokat, ágyát kedve szerint megvetteté -magának. - -Ezután vizet eresztett a medenczébe, s miután a legnagyobb kényelemmel -levetkőzött, gyönyörű tagjait a habzó tiszta nedvbe szállítá, s a -legszokottabb otthonisággal megfürdött, elébb gondosan bezáratván az -ajtókat. Fürdés után ízletes hideg estebédet parancsolt; végre lefeküdt, -s a nőnek ágya lábánál kellett helyet foglalni; a szobakulcsokat feje -alá tette, s kezére könyökölve parancsolá, hogy a szolgáló meséljen; a -mit az a lehető ügyességgel teljesített. - - - - -AZ IFJÚ KIRÁLY. - - – – fenn hazám az égben - Mondhatatlan messzeségben - A csillagpályák között. - -_Kölcsey_. - -Ott hagytuk el az ifjú királyt, midőn választását kinyilatkoztatá előtte -Podjebrád. A meglepetés, hogyha szabad e kitétellel élnünk, nagyszerű -volt, s mindent haladott, mit Mátyás valaha várt s remélhetett. Az ily -helyzetek természetéből foly ki azon szótalanság, mely szünetet képezett -addig, míg gondolatait rendbe szedvén, újra szólni, nyilatkozni, -körültekinteni birt, azon szédítő fokon, hová őt, a foglyot, az -elfeledtet, a biztos jövendőnélkülit a pillanat emelé föl. - -A múlt nyargalt át képzetén. Atyja, László bátyjának halála, önhelyzete; -s ezt az ország, a szeretett hon kétes sorsa követé. Keresztül futotta -hirtelen a viszonyokat rendre; a pártokat, a követelő idegen -fejedelmeket, a királyválasztást; s itt látta magát a feledtség -sötétéből kiragadva, egyszerre egy nemzet összes felkiáltása által -újrateremtve. Látta az isteni gondviselést, mely benne atyja érdemét -jutalmazta, s a kedves testvér vesztét kárpótlá. Hála emelkedett -lelkében azon örök lény iránt, ki biztos, erős kézzel nyúl be az -események veséibe, s hatalmas fordítással, egy teremtő igével mindent -újra önt; egy eszmét lök a szomjú lelkekbe, s egy gondolatszikrát ver ki -a sors szikláiból, mely mindenütt gyulékony anyagra talál, fellobog, -felriad a közvéleményben, s mint a medret áttört folyam, szétárad -véthetlenül, ellenállhatlanul. De tisztelet s hála emelkedett föl ifjú -kebelében azon nemzet iránt is, mely őt, az érdemetlent, ily nagy, ily -szép bizodalommal ölelé körül; benne atyját s az örök igazságot becsülé, -emelte ki, dicsőíté s koronázá. Valamint a szerénység kötelességévé -tette mindezt érezni, minderre magát érdemetlennek hinni addig, míg -érdemeket lehete szerzendő: úgy másrészt lelke nőtt, s szívében jóltevő -hév áradott. Első pillanatkor, első kiléptekor a homályból ezt gondolá: -azon nemzetnek, mely őt felmagasztalá, öndicsőségét, nagyságát és -fönségét kell visszatükrözve látni abban, kiben bízott, kinek -gyermekkezeibe adá a hon hajójának kormányát, még pedig akkor, midőn a -hon ege borult, s öblében villámok csattogtak, s az elem, melyen ingott, -mélyéből fel volt verve. Nemes büszkeség tölté meg keblét, s azon szép s -föntebb nemű dicsvágy, megmutatni, hogy benne nem csalatkoztak. Mindez -villámgyorsasággal váltakozott elméjében, s a lelki csata és -önvitatkozás következménye lőn, azon szerény, de szerfölött nemes -önbizalommal teljes tartás, melylyel Mátyás fölemelkedett üléséből, -aggály nélkül jártatá a fényes gyülekezeten már is királyi tekintetét -körül, s érczteljes, bár valami elfogódott hangon nyilatkoztatá ki: -mennyire hatott lelkére e váratlan felmagasztalás, s hogy ő tudja: -miként ezt egyedül atyja érdemeinek köszönheti; igéré: élte minden -pillanata, minden gondolatja, minden tette azon nemzetnek lesz áldozva, -mely őt bizodalmával előbb ajándékozta meg, mintsem arra érdemeket -szerezhetett; kinyilatkoztatá: bár jó szándéka való, ifjú erejét túl nem -becsüli, s számot tart azon lelkes férfiak tanácsára s segítségére, -kiknek a hon java szívökön fekszik, kiknek érett javallatait mindig a -legnagyobb készséggel fogja kihallgatni; végre hiszi: hogy az Isten, ki -őt árvaságában így megtiszteltetni, így felmagasodni engedte, el nem -hagyja, s szívének első s legforróbb óhajtását, a hont boldogíthatni, -teljesítendi.[35] - -Rendre üdvözlék a cseh és magyar urak az ifju királyt, s most e -nagyszerű pillanatban kezdék őt megismerni s méltánylani. A királyt -látták a nemes tartásban, s szerénységgel párosult fenségben; a magyar -urak keble tágult, s boldogító remények kezdének azokban emelkedni. - -Bretizláw is jelen volt a vendégek közt, – most győződött meg, hogy őt -gyanításai meg nem csalták. Podjebrád igen jól tuda számítani a -jövendőre; neme a fájdalmas érzetnek emelkedett föl kebléből az agg -férfiúnak. Így tehát minden álszín, gondolá magában; s az a Podjebrád, -ki Mátyással egyelőre büszkeséggel éreztette felsőségét, ki vele, a -beszterczei gróffal, a Magyarország kormányzójának fiával, mint -közönséges nemes apróddal bánt: egyszerre, midőn sorsa változását -gyanította, beteges leányát vétette el, vagy inkább tolta azt rá, s oly -viszonyba sodorta, mely az ifju királyt sok bajba fogja keverni. - -Az estebéd után Mátyás ellenállhatlan ösztönt érzett, szívét kiönteni -rokonkebelbe. Vitéz az út fáradalmai miatt pihenni sietett. A király -Bretizláwot kísérte haza. Szótlan fogtak helyet a tág kandalló előtt; de -Mátyás, bár soha nem lépve hajszálnyira is túl azon korlátokon, melyeket -magas állása szükségessé tett, mégis szeretetreméltó nyájasságával, -elmésségével s vidor kedvével oly kellemes folyamot tudott adni a -beszélgetésnek, s előtte annyi tárgy fejledezett, hogy majd hajnalig -együtt maradtak. - -A kis Izabella ájtatosan bámult az ifjúra, s nem lehete őt lefekvésre -bírni. Zöld kereveten ült; a kedves gyermeki arcz Mátyásra fordítva, s -kezében kis álla, rózsagödrével. Így néz tehát egy király ki! gondolá. – -Hm! nekem az apród inkább tetszett; – de mégis szép királynak lenni! – -Midőn a király bucsura szorította meg a gyermek kezecskéit, ez oly -boldognak érzé magát, de miért? – nem tudta. - -Mátyás Bretizláwnak csillagászi s csillagjósi tudományát mindenesetre -nem azon szempontból tekintette, mely arra – az akkori babonás hiedelem -következésében – valóságos befolyást költött az emberi sorsra. Az -ifjúnak helyzetében magyarázható, hogy neki sok okos ideje volt -gondolkozni, s a tárgyak illetőleges s valódi hatását összehasonlítani; -s így elméjét a tudományok legnehezebbikével, emberismerettel -gazdagítani, azon tudománynyal, mely az ifjú keblében kegyetlen kézzel -tépi a szép csalódások mennyét szét, s adja birtokába azon keserű -tudást: hányadán van a világgal s az emberekkel. Tudta ő, miként jár -együtt némely viszonynyal, oly dolgokat használni, melyek -meggyőződésünkön kívül esnek ugyan, de hatásukat s befolyásukat az -emberek tudatlansága okozza, s melyekkel néha több kezet s lábat lehet -mozgásba hozni, mint a legmélyebb okoskodással. - -Ilyen volt akkori időben a csillagászok tudománya, s jó lélekkel el -lehet mondanunk, hogy rájok nem vala alkalmazható Ciceronak azon -mondása, hogy: bámul, ha két találkozó augurt nem lát nevetni egymáson. -Már fennebb említettük, hogy Bretizláw csillagászatát neme a vallásos -meggyőződésnek tevé tiszteletesbbé azokénál, kik azt mint -kenyértudományt gyakorlák. – Ő ihletve fürkészte a csillagok helyzetét; -horoscopjait lelkiismeretesen voná; ő bizodalommal számított arra, mit -az ég azurjában csak általa érthető jegyekben látott, olvasott. A -véletlen, e frigyese a babonának, segített néha őt meggyőződésében -erősíteni, s ha olykor jóslatai nem teljesültek, a helyett, hogy -tudományának hiányos voltát s ingatag alapját megismerné, magát vádolta. -Ő számításainak gondatlan- s pontatlanságában kereste a hibát. Ha néha -ily számítási hibácskára talált, bárminő csekélyre, azon hév örömmel -ragadta meg azt, melylyel minden szenvedélyes szenvedélye tárgyát -szereti kimentve látni, s diadalának örül. - -Az ily meggyőződésnek természete átömleni másokba. - -Van valami hódító, s rábeszélő a meggyőződésben, melyet puszta hit, s -szenvedély nem adhatnak. Mindezekből magyarázható a leghíresebb -uralkodók ragaszkodása a csillagászat jóslataihoz, ha ezekben maguk nem -hittek is, mert igen tudhatták hatását a buta köznép kedélyére. - -Mátyás megismerte Bretizláwban azon embert, kinek nemes -lelkület-ihlettsége igen is befolyást gyakoroland az akkori kor -szellemében, főleg hadi viszonyokban. Ez okért igyekezett őt arra bírni, -hogy Budán udvarában telepedjék le. - -Bretizláw az ifjút szerette; de mégsem tudá magát hirtelen azon ajánlás -elfogadására határozni. Nehezen vette magát a hatvan évű öreg arra, hogy -élte révnapjait, azon nyugvó, pihenő napokat, melyek egy háborgós élet -után oly jóltevők, az udvari zajjal fölcserélje; de Mátyásnak szíves -unszolásaira időt kért a megfontolásra. - -Végre távozott a király, s lakosztályába érkezvén, két apródot lelt -ajtajánál elég álmosan, de nagy készséggel parancsait fogadni, s belső -szobáiban szolgálatára rendelt magyar urakat, kik Vitézzel érkeztek. -Mindez ujságával meglepő s némileg terhes volt nekie. - -Másnap reggel Vitéz tevé udvarlását. Az öreg a király indulását -sürgette: mert óhajtá, hogy a Dunajég olvadása előtt érkezzenek Budára. -Tudta, hogy a követség, mely a királylyal Straznicz előtt szándékozik -találkozni, gyorsan halad; egyébiránt is a király anyja, a még -öregségében szép és nemes tartású, s még fenségesebb lelkületű -Hunyadiné, Szilágyi Erzsébet, remegő anyai gonddal kötötte lelkére a -siettetést. - -De mégis idő kellett erre. Az elindulás Vitéz érkeztétől harmadnapra -volt határozva. A közidőnek nagyobb részét készületek töltötték be, s a -tisztelkedő törvényhatóságok fogadása, kik hosszas -szerencsekívánataikkal üdvözlék Mátyást. - -Régi nevelője mindig oldalánál volt; értesíté az ifjút, gyaníthatólag, -mit fognak nekie mindazok mondani, kik személyéhez közelítendnek, s -miként kellessék felelnie, magát alkalmaztatnia, hogy eszéről jó -véleményt ébreszszen s királyi méltóságát fentartsa. Mátyás példás -béketűréssel hallgatá ki a tanácsot, még akkor is, ha ez jobb -meggyőződésével ellenkezett. Nekie eleinte mindjárt arra volt szüksége, -hogy azoknak bizodalmát s jó indulatját megnyerje, kik iránta a -leghívebbeknek mutaták magokat; s Vitéz egy volt ezek közől. De állása -is a magas egyházi férfiúnak, mint hajdani nevelőé, nyert azon -szenvedélyes ragaszkodás által, mely szinte atyai indulattal párosult; s -ez a király nemes szívében gyöngéd figyelmet s méltánylást idézett elő. - -Vitéz eszmélve kisérte az ifjúnak minden, a tisztelkedő követségekhez -intézett szavait. Bár azok általán véve azon elvből indultak ki, melyet -ő tárt fel Mátyás előtt, mégis megütközéssel vegyült csudálkozással -hallotta őt ellenállhatatlan nyájassággal felelni minden egyes -bejöttnek, s szavait mindig úgy intézni, hogy azok a dologhoz szorosan -mérve, bámulatos bizonyítványai valának a vele született gyöngédségnek s -tapintatnak; s valami oly lekötelezővel birtak, hogy mindnyájan a -legnagyobb megelégedéssel távoztak tőle. - -Vitéz mintegy megnemesítve látá eszméit a Mátyás szavaiban s ez némi -büszkeséggel dagasztá keblét. - -Elvégződvén a nem minden unalomtól ment tisztelkedések, még egyszer ment -el Mátyás Bretizláwhoz, kinek elhatározását nem tudta, s kitől sokkal -nehezebben vált el, mint Prágától. Ő, mint láttuk, nagyon szerette a -tisztes férfiút, kinek közelléte minden tekintetben jóltevő volt -kedélyére. - -Izabella vígan jött a király elébe. - -– Felséges uram! – mond – mi megyünk Budára, elkisérjük oda felségedet, -s talán – tevé csíntalanúl hozzá – ott is maradunk. - -– Ha ezt az örömet tenné nekem atyád, édes kis Bellám, igen nyugodtnak -érzeném magamat, – felelt az ifjú vidáman. – Ő tehát jő, számolhatok rá? - -– Minden bizonynyal, – felelt a gyermek, tapsolva kezeivel – már -készületeit teszi, s látcsöveit, mozsarait, szelenczéit rendezi, ez mind -jó jel. - -* - -Míg ezek Prágában folytak, Zokoli Mihály a követséggel óránkint -közeledett Strazniczhoz,[36] s már alig lehetett félnapi járatra oda, -midőn egy utazó csapatot értek utól, azok közől melyek Cseh-, Morva- és -Magyarországnak minden vidékéből a király látására siettek. Az egész -társaság lóháton utazott. A férfiaknak bundájok alól fekete mellvértek -sötétlettek ki; úgy tetszett, mintha ismeretlenek akarnának maradni, -mert az első magyar lovagok hozzájok érvén, sisakrostélyaikat azonnal -leeresztették. - -Zokoli, a ráváró nagyszerű jelenetekkel s Serenával elfoglalva, keveset -ügyelt maga körül; de az egyik lovagnak karcsú alakján megállapodván -szeme, úgy tetszett neki, mintha abban Borisra ismerne. Ugyanazon -perczben fordult az is Zokoli felé s fejével barátságosan köszönt; de -vaskezének ujját hallgatás jelével azonnal sisakrostélyához illeszté. - -Az alkalom fiatal leventénkre nézve igen csábító volt, s mind a mellett, -hogy Boris hallgatást intett, Zokoli szándékosan hátramaradván, -közelében megállott. - -– Lovag! – így szólítá meg a deli cseh ifjút – szeretnék kegyeddel -szólani, hol láthatjuk egymást? - -A megszólíttatott körültekintett, s fölemelvén valamennyire -sisakrostélyát, hirtelen csak ennyit sugott: – Keresse föl kegyed -Strazniczban Moravecz polgárt tíz órakor éjtszaka; ott találkozhatunk. – -Ezzel sarkantyúba kapta lovát s elszáguldott. - -Zokoli nemét a vidor reszketegségnek érzette minden idegein átzajlani. -Látni fogom, ezt gondolá magában: Serenát! Serenámat! - -Néhány órai haladás után végre a Morva-folyó partjához értek. A király -még nem érkezett Strazniczba, hol minden lak a roppant kiséret számára -volt kiszegődve. - -A követség, ősi szokás szerint, a folyó partjának hosszában, szembe a -várossal, tábort ütött. - -Straznicz térhelyen fekszik, akkortájban körüle nagy kiterjedésű, -részint nádas, részint gyékényes és kákás mocsárok s iszapok vonultak -el, melyeknek zöldes vizén gyenge jéghártya látszatott. - -Aggszerű kastély tűnt ki, három szárnyú, a város többi épületei közől. A -főhomlokzat alatt, mely a tágas udvarnak fenekét képezé, kapú nyúlt be; -az oldalszárnyak czifra aranyozott rostélyzat által voltak -összekapcsolva, s így az egész négyszeget képezett. - -A többi lakók, a nem igen széles utczákban, többnyire alházak voltak, -zsindelylyel s néha palakővel födve. – A távol kékjében a puchlaui -hegyek valának kivehetők, mint egy fellegbe burkolt óriási ív, mely a -lég oszlopaival folyt össze. – A rónát Straznicz körül foltonkint -terjedt hószőnyegek födék el; de a folyam vize jegetlen nyargalt, csak -néha sodrottak árjai zúzfoszlányokat magokkal. - -Az ellentét, a vidék télies komorsága s a magyar követség táborának -vidor színezete s fénye közt, igen élénk volt. Közel a parthoz a pompás -királyi sátor emelkedett, mely inkább bársony-csarnokhoz, mint sátorhoz -hasonlított, s tetejéből három széles zászló lobogott: veres, fehér, -zöld. Jobbra Szilágyi Erzsébetnek, s balra Szilágyi Mihálynak sátrai -látszottak. - -Zokolinak gazdag szövethajléka valamivel lejebb terjeszté kék és sárga -szárnyait, s mindig tele volt vidor ifjakkal, kik billikomokkal, -koczkával s víg beszélgetéssel űzték unalmokat. Így telt el a délután s -az est, hanga és zajos felkiáltások közt, míg végre a lobogó máglyák -előtt lehete csak a cselédeket látni, mert az urak már lenyugodtak, a -hosszú út fáradságait kipihenők. - -Zokoli fáradt volt ugyan, de Borissal találkozni égett. Egyet pihentebb -vezetékei közől felkantároztatott, s a folyam hosszában lovagolt fel s -alá. A számos sajkák a tulsó parton voltak, s minden kiáltása sajkások -után, sikertelen lőn. Az idő haladott. - -Az ifjú nem soká törte fejét, hanem sarkantyút adván lovának, a gyors -jéghideg folyamba ugratott. A ló azonnal úszni kezdett s lovagunk előre -hajolva fogta meg szép fodorserényét szürkéjének, míg az bátran taposta -a hullámokat, s mindig közelebb és közelebb ért a túlsó parthoz. A deli -paripa átúszván, a magas partra kapaszkodott s egy pár ugrás után a -merény sikerült. Zokoli leugrott lováról, melynek hátáról csorgott a -víz, s megrázván magát, újra felült és gyorsan vágtatott a városba, -melynek ablakaiból világ pislogott. Az utczák gyorsan haladó emberekkel -voltak ellepve, s az egész lótás-futás élénk pezsgésre mutatott. - -[Illustration: Az ifjú nem soká törte fejét.] - - - - -STRAZNICZ. - - Még jőni kell, még jőni fog - Egy jobb kor, mely után - Buzgó imádság epedez - Százezrek ajakán. - -_Vörösmarty_. - -A tágas látkört övedző hegygerinczeken aranynyal ömlött el az ég boltja, -s miként a királyi csillagzat sugárernyőjét árasztá szét, minden uj -életet látszott nyerni. - -A Morva vizének kéken csillámló háta képezé a szemle középpontját; -mögötte Straznicz s a kékellő hegyek, jobbra-balra síma róna. - -A kastély födelének palakövein, az apróbb épületek födélcsucsain, a -Morva vizének ingó szőnyegén s körül, a nád övezte, jéggel borult -mocsár-hátakon szökdelt s szikrázott az ébredő nap. - -Az előbbi estén érkezett meg Podjebrád s Mátyás fényes kisérettel. A -város telve volt, s a tomboló, zajgó nép özönébe kerítve, mely -lobogókkal, hangszerekkel, ittas örömben virrasztotta a hosszú éjet -keresztül. Alig emelte ifjú fejét az ébredő hajnal, Strazniczban s a -Morva szélén taraczkok s nehéz ágyúk dördültek meg. A folyó két partja -annyira el volt lepve ujjongó néppel, hogy folyását nem lehete látni. -Szemben a várossal a magyar táborból a fényes követség megindult. Túl -minden házfedél el volt bámulókkal borítva s a városból a nép, mint -gazdag köpüből rajként zajongott ki, meg nem szakadva, a Morva -partjához. - -Egyszerre sokszorozott «éljen» kiáltások hangzottak, mint a növekedő -vihar, dörögve, csoporttól-csoportra, seregtől-seregre, a sűrű néptömeg -közt Straznicz felől neme a hullámzásnak mutatkozott. Távol a tátongó -csoportozatok fölött forgók, kolcsagok s lovagi sisaktollak ingadoztak, -s tompa dörgés reszketteté át az egész vidéket. A nép kétfelé kezdett -válni: fénylő lovagok talpig aczélban, rézben, ezüstben, magos -pikkelyekkel födött csataméneken ugrottak elő; s miként nehéz lovaik, -csörgő szerszámaik alatt haladtak a nézők között, azok hátrább meg -hátrább vonultak. - -Trombitások jöttek, harsogó szereikkel vidoran zengve, s ezeket a -Podjebrád seregei követék. Elől lovasok, erőteljes, zömök, barna nép, -bőr-felsőruhában, tágas aczélsisakokban; melleiket vasvért födé, míg -oldalaikon széles, kereszt-markolatú kardok csüngöttek, s karjaikon -rövid bőrszíjjon az irtózatos csatacsillag, buzogány neme, szegekkel -borzadozó gombbal lógott. - -Jobbra-balra vonultak ezek a Morva szélén, s mint két fal, a folyam -üvegében tükrözék magokat prüszkölő lovaikkal s szélnek terűlt -zászlóikkal. A nép közt azonban tágas utcza hasadott, kendőket s a fenyő -örökzöld lombjait emelték magasra, míg minden szem a strazniczi kastély -szürke falai felé volt irányozva. Az ifjú király érkezett, jobbján -Podjebrád, balján Vitéz léptettek, mind a hárman fiatal, hófehér -méneken, melyeket Podjebrád szokatlan fénynyel készíttetett. Arany -csujtár, ragyogó kövekkel elöntve, borította a Mátyás nyergének égszín -bársony-takaróját, lovának kis száraz feje a czafrang s pompás kantár -alól alig látszott ki, s csak vidor szemei csillogták a készület aranyát -s gyémántjait túl. - -[Illustration: Az ifjú király érkezett.] - -Tejfehér, nehéz selyem mente, aranyhímzésekkel borítva s kövekkel -kirakva, nyuszttal béllelt, födte a Mátyás deli s erőteljes tagjait, -mely alól elevenzöld, metszett bársony-dolmány, elől aranyvérttel födve, -tűnt ki. - -Podjebrádnak térdig érő, fekete bársonyöltönye hasított ujjakkal s -hasonlóúl gazdag hímzésekkel volt ékesítve és drága kövekkel terhelve; -ezenfelül az év télies szakához alkalmazott hermelinnel bélelt palást -bundaképen óvta tagjait. - -Fényes egyházi öltözete Vitéznek meglepő, aggszerű, de kellemes -ellentétet képezett az előbbinek hadi tekintetű és fényes készületeivel. - -A három főszemélyt mondhatlan sokasága követé a cseh- s morvaországi -leventéknek; készületeik az akkori idő szellemében, egészen azon őskori, -erőteljes ivadéknak hadias pompa- s fényűzésére mutattak, melynek -hiúsága választékos csatakészületben s nemes fegyverekben állott. - -Feltünt e németszerű aczélfegyverzet, mely a széles vállra, az emelt -termetre s a karcsú derékra látszatott olvadni, rostélyos sisakokkal, -szétváló strucztollaktól árnyékolva. Néhol a rostélyzatot vasálarczák, -három keskeny nyilattal a szemek- s a lélekzésre, pótolták ki; másoknál -a sisak elejéről az arcz éle előtt legörbülő vaspánt nyúlt le. - -A gyalog haladó lovagok közt néhánynak csípőin a vas csataszoknya -fészkelt, bödönként elálló karimájával, kezeikben hosszú dzsidák voltak -szorítva. Mindezek közt a különbséget részint a fegyverzet anyagának -változatossága, részint a sisakok hasonlatlan alakja s fénye tevék; de -leginkább a síma pajzsok, melyeknek hátát családi czímerek, nemes -értelmű jelmondatokkal foglalák el. - -A köznépnek öltözete kevesebb érdekkel bírt, s azoknak nagyobb része -hosszú bárány- és farkasbundákkal voltak födve. A nőnemnek rövidebb téli -bundái alól ólom- s rézpikkelyek, ránczos szoknyák, széles, lecsapott -orrú czipők, s fején béllelt bársonyfövegek mutatkoztak. - -A király csendesen haladott. A Morva túlsó partjához közeledő követség -őt még ki nem veheté. - -Strazniczban, körüle s kívüle annyi s oly sok színű, sok osztályú nép -gyült össze, hogy egész Morvának lakóit együtt vélte látni a bámuló -szem. - -Az előkelő nők nyitott, tágas hintaikban álltak, festői -csoportozatokban, vagy hirtelen emelt állványokról úsztatták szemeiket a -változó, újuló szemlén végig. - -A sokaságból Hunyadi Jánosné hintaja bontakozott ki, arany -kerékpántokkal, s apró karikákból álló üvegablakokkal, melyek ólom -helyett aranynyal voltak összetartva. - -A deli nőnek tagjait sötét színű pompás magyar öltözet fedé, mely az -akkori divat szellemében, színes virágokkal volt hímezve, s a nyitott -télies vidrabunda, mely gömbölyű redőkben folyt le tagjain, vállának -gyémántfüzetét láttatá. - -Szilágyi Mihály több fő egyházi férfi kiséretében lovaglott a hintó -mellett; míg Székely Tamás, Rozgonyi Sebestyén, Kanisai László, Zokoli -Péter, fényes hadi tekintetű magyar urak, s mások azt követték: a -jelenet hátterét az ömlengő nép foglalá el. - -Egy hosszú óra telhetett el, míg a kettős sereg egymás közelébe -érhetett, s addig a nap a puchlaui hegyekről levonta biborát, s az ég -tágas kúpját önté el ragyogó fényével. - -Az ifjú király körültekintett; szíve el volt fogódva; s úgy tetszett -neki, mintha a bizodalomnak, a szeretetnek ily nagyszerű, ily – hogy úgy -szóljak – óriási kifejezése, mely őt a porból, s egy merész s idők -viszályain és súlyain keresztül nyúló fogással a dicsőség fényfokára -emelte: csak a szótlanságban találna méltó feleletet; mintha azon nagy -és igazságos követelések, melyeket ily nemzeti lélek összeolvadása egy -czélra, minden nagy szívben fölidéz, sokkal át nem foghatóbbak volnának, -mint hogy azokra a jelen bírna méltó ellensúlyt szavakban odagördíteni. -Hitte, hogy csak hosszú, tettel, cselekvéssel s dicsőséggel teljes -jövendő lenne méltó viszonzás, ily pillanatnak e néma kérdésére: Ifjú! -mi királylyá tettünk – árvát, nem ismertet; szólj! mit várhatunk tőled? -– Érezte ő a jelenet fontosságát s nagyszerűségét; lelke felmagasodott, -egész lényén neme a kedélyes szerény alázatnak szivárgott keresztül, s -mintegy magasságában megkicsinyítve, a pillanat nagyszerűségével -szemben, lelke szelid nyomás alatt pihegett. Másrészről érezni kellett -újra azt, a mit királyságának első pillanatában a Podjebrád asztalánál -érzett: hogy miként ott, úgy itt is azon dicső, nagylelkű nemzethez -méltónak kell, főleg ily fénypillanatában sorsának, mutatkoznia. Ime! -itt azon nemes, lelket emelő gondolat, mely képessé tevé őt, ritka -tapintattal s életbölcseséggel a helyzet mélységét felfogni, s -tartásában, s szavaiban azon mértéket, azon erőt iktatni, mely nekie itt -is egyszerre nemcsak a jelenlevők szívét s bizodalmát megnyeré, hanem -azokat szenvedélyes bámulásra is ragadá.[37] - -Míg a Hunyadiné szép sötét szemeiben a gyöngyök legszebbjei – az anyai -szeretet s anyai öröm könyűi csillogtak, s tekintete az érzés -némaságával tapadt felmagasztalt, dicsőített fiának arczára, addig -Szilágyi, a hadakban férfiúvá edzett magyar nemes, közeledett Mátyáshoz. -Minden szem ezen aggszerű vén leventére volt szegezve; ajkait leste a -bámuló nép, egy hang nem hallatszott; úgy tetszett, mintha a lehellett -fojtódott volna el a marczona férfiak keblében; csak távol az áradozó -embertömegnek morgása, hasonló a közelgő vésznek zugásához, döngött. - -Szilágyi megállott; nemes arczának kifejezésében elegye volt az örömnek, -önérzetnek s felsőségnek, mely tiszteletre gerjesztett. - -Rövid előzmény után Szilágyi velős szavakban szorítá össze a hon -helyzetét; azon irígyen s kárvágyva szemközt álló pártokat, melyek a -zavarban szeretnek halászni, s az ifjú király tapasztalatlanságára -merész bontó terveket alakítnak; a Hunyadi János érdemeit; a László -halálát érinté s kifejezé, hogy most, minden múltak sérvei után, az -egyezség, az engesztelődés s a történtek feledése a közóhajtás; -folytatá, hogy mindazon zavarok orvoslását, melyeket a kényurak, a rabló -lovagok, a cseh szabad zsákmányosok kevélysége s rombolásai okoznak: a -nemzet tőle, Mátyástól várja. Így szólt ő negyedórácska alatt, óriási -képet legördítve az ifjú erős lelke előtt azon országnak, melynek -királyi pálczáját ma szorította először kezébe. A vállalat, a -felelősség, az előtte nyíló nagyszerű cselekvéssel teljes jövendő, eget -emelő Átlásként magasodott fel a Mátyás képzete előtt; s mint minden -nagyszerűnek erős és kiváló lelkekre: úgy a mondottaknak is nem -aggasztó, nem bátortalanító, hanem szívet, kedélyt felmagasztaló hatása -lőn, nyugodtan mint ősz, kormány- s parancsnak edzett fejedelem, -hallgatá ő végig bátyjának szónoklatát, s miként a terhek s végbeviendők -a beszéd hullámaiból fölmerültek egyenkint: úgy alakúlt halkan arczán -azon szilárd s nemes kifejezés, mely szó előtt némán oly bizodalmat -előidéző, oly nyugtot igérő. - -S a nép ittas bámulattal látszék a király arczának derűjében nagy -jövendőjét olvasni. - -Szilágyi elhallgatott. Úgy tetszett neki, mintha az ifjút hosszabb öllel -mérte volna, mint a tapasztalatlant kelle egyelőre. Néma szemrehányást -tőn magának, hogy beszéde az agg élet tapasztalásának minden anyagát -átöntötte szavakban, s mélyebb, körűlfoglalóbb, nagyobbszerű lenne, mint -hogy arra a Podjebrád feledett apródja, ki tegnapelőtt óta király, -magához, hivatalához s nemzetéhez méltólag felelhetne, s Szilágyihoz -kijelelt, kemény kifejezésű vonásaikban kétkedés tűnt fel. - -Mátyásnak arcza szembetűnőleg halvány lőn, szemei önkénytelen nedvtől -csillogtak, szíve gyorsan vert; de az indulatnak ezen édesen-kínos -torladozásán, győzött lelki ereje, s ő megszólalt. - -Háláját fejezé ki rövid, de forró s szivet ragadó szavakban. A hon jelen -állapotját kikapá világos, kerek képben a Szilágyi beszédéből, s ebből -voná el az egyetértés, közremunkálkodás és áldozatok szükségét, hogy a -széttépett hon a béke üdvét éldelhesse.[38] - -Szilágyi s mindnyájan rábámultak: ezen mély belátást s ügyes, -lélekteljes felfogását a dolognak, azon készséget, egy hosszú, -értelemdús beszédnek minden árnyéklataira önbizodalommal felelni tudni: -benne senki sem kereste volna. - -Podjebrád beszélt utána, örök békét ajánlván a magyaroknak s vejének, -királyuknak. Ezzel szívesen megölelte Mátyást a roppant néptömeg éljen -kiáltásai közt, s ezt a jelenlevő cseh s magyar seregek követék. A merre -a szem nézett, mindenütt a közelítés, ölelés, kézszorítás vala látható, -s minden jelenlevőn a felmagasztaltság vőn erőt, vídám nemes zaj -áradozott, s a helyzet szentségétől ihlettek közt semmi rendetlenség nem -mutatkozott.[39] - -Így haladott Mátyás kiséretével a magyar táborba, hol a nép lova körül -özönlött; karjait terjeszté utána; sírt, nevetett, áldást, éljent -rebegett; részegült volt s őrült örömében. Mátyás kezet nyújtott a közel -levőknek; itt egy öreget szólíta meg biztos: atyám! jó öreg! bátya! -kedves földi! oly soká nélkülözött szavakban, ott egy leánykának adá -nyájas mosolylyal s bizodalmas hugom névvel, szíves üdvözletét vissza. -Úgy tetszett, mintha légben lebegne lova, mintha a sokaság fölemelte -volna, s mégis valami tiszteletteljes s minden vad tolongástól ment volt -ezen nemzeti lelkesedésben. Mátyásnak keble a kéj özönétől fáradtan -összeszorult. Így jött ő sátorába, hol egy, még szívesebb, még kedvesebb -ölelés várta őt: – anyjáé! ki szólni nem tudott, csak bámulni, csak -Istent imádni, csak szeretni. - -A nép tiszteletes távolban vonult hátrább, s a Hunyadiné -bársony-palotájában asztal terűlt fényes kövekkel kirakott arany s ezüst -tálakkal, billikomokkal, korsókkal, méhseres pohárkákkal s kádacskákkal: -a sátor előtt pedig máglyák emelkedtek, s a pattogó tűznek füstkigyói -magosan löveltek fel; a tűz heve lanyha meleget terjesztett a téliesen -béllelt sátor keblében, hol a fürge cselédség járt-kelt. - -A seregek egyesei a sátrak előtt pajzsokat tevék fordítva a földre, -ezeken terjeszték el élelmi szereiket; több helyen megcsapolt hordókból, -aczélsisakaikban hordák a bort körűl, ökrök sültek, ősi szokás szerint; -dob, síp, duda, s hárfák hangoztak. A bortól vidult nép tomboló -tánczban, s magyaros népdalokban hangoztatá örömét. - -Strazniczból és Straznicz felé terhes szekerek, podgyászolt lovak s -hintók vonultak. Szembetünő volt a többiek közt egy tágas, aggszerű, de -az akkori időhöz mérve elég kényelemmel ellátott hintó, mely a táborból -Straznicz felé vevé útját. - -[Illustration: – anyjáé! ki szólni nem tudott.]3 - -Egyszerre a Morva felé özönlő néptömegből egy fényes ifjú lovag -közeledett ahhoz. Sötét hajhullámok képét még derültebbé, elevenebb -fiatalságúvá tevék. Szándékosan lassítá lépteit, szemei mindig a feléje -gördülő hintóra voltak szegezve. Végre mellette haladott az el. - -Két hölgy foglalá el a hátulsó ülést; mindkettő fiatal és szép. Az -egyiknek arcza födetlen volt, s tagjait égszín, hermelinnel béllelt -palást födé, fején sajátságos alakú bársony-süveg ült, gazdagon -gyöngyökkel terhelve. A másiknak képe a lenge kétszeres fátyol köde alól -mint árnyalak tünedezett ki. De az ifjúnak szeme e kétes vonásokban -ismerőst talált, lakóját lelkének, kinek bár elmosódott határozatlan -vonalai éltek csak elméjében: ő azokból a képzelet ereje által lényképet -festett ki, s a kép színei égő ecsettel voltak festve, angyalian, -tisztultan minden földi salaktól. - -– Ez Serena! minő igazán az Isten él s ő keblemben! suttogá édes kín -közben Zokoli, mert ő volt. - -Az egyik hölgy, kinek arcza lovagunk előtt ismeretlen volt, hosszú -tekintetet vetett rá, egyet azon kedves bámuló tekintetek közől, melyek -bár a személy iránt semmi részvéttel nincsenek, örömmel futnak meglepő -szépségű alakon végig, azt inkább szobor- s múló jelenetként nézve s -kémelve, mint élő lényként. A tekintet, mely a délczeg lónak gyönyörű -izmait s fényes készületét nézegeté, semmivel sem volt figyelmetlenebb, -mint a mely a lovag arczán csúszott végig; Serena ellenben a fátyol -leplei alól tündöklő szem kristályait csak perczig nyugtatá rajta, s -miként arczának hideg, kevély kifejezéséből olvashatá Zokoli, -önkénytelen s azonnal más tárgyakra fordítá. Képzelődés játéka volt-e, a -mi az ifjúnak szemeit kápráztatá, vagy valóság? nem meré magának -megfejteni; de nekie úgy látszott, mintha a Serena arczát gyönge pír -borítaná el, s ajkait megvetőleg vetette volna fel egy pillanatra. - -[Illustration: Szemei a hintóra voltak szegezve.] - -Zokoli szégyenülve kapta le izzó tekintetét Serenáról, keblébe keserű -érzet fészkelte magát, önérzete ébredt föl, s e hideg részvétlenség őt -aggasztá és sérté egyszerre. A hintó elhaladott. – Pillanatra azon ötlet -merűlt fel a Zokoli elméjében, hogy bárminő valószínű ürügy alatt, a -hölgypárt szólítsa meg, vagy a tolongás közben Strazniczig kiséretével, -kínálja meg, a mi akkori időben, főleg ily alkalmakkor, idegennel -szemben is, a kor- s lovagi szellemmel egészen összhangzásban volt. - -Ha Serena őt hidegen tekintette volna csak, mint ismeretlent, a ki alig -hizelghete magának azzal, hogy pillanatnyi megjelenése a romok közt, -arczát oly mélyen véste volna Serena emlékezetébe, mint ezé élt az -övében: ő alkalmasint visszatérne; a dolog, természetes, udvariassága -miatt megfejthető s a maga helyén leende. - -De a hölgy nézésében nem volt hidegség, hanem kellemetlen meglepetés -kifejezése. Mintha mondaná: itt vagy megint te, kinek tekintete már -egykor kedvetlen benyomást tőn rám, – nézzünk félre, nehogy -megszólítson. Gondolatának ily fordulata határozott: Zokoli megkeményíté -magát, sarkantyút ada lovának. S nemsokára látjuk őt függő mentében, -fényesen, mint ragyogó napot, azoknak sorában, kik a királyi sátorban -tágas félkört képezve állottak, várva a jelenlevő s mindegyikkel -nyájasan beszélgető ifjú királynak megszólítását. - -Minekutána Mátyás az idősb férfiakkal, ritka tapintattal, rövid ugyan, -de nem üres párbeszédet tartott, az ifjabbakhoz is közeledett. -Megszólításaiban azon nemes szerénység volt, mely önméltóságából semmit -sem engedve, épen nemessége s természetessége miatt egyenesen a lélekhez -szól, s valamint más terhelő aggálytól ment meg, úgy a szivet oldja fel. - -Mátyásnak arczát hirtelen vidorság lepé meg, midőn a tisztelkedők -sorában Zokolit pillantá meg; önkénytelen közeledő lépést tőn feléje, de -a következő pillanatban lassítá azt, a nélkül, hogy arcza nyájasságából -legkevesebbet vesztene. - -– Örülök, Zokoli, – mond – hogy itt látlak, ily épen, egészségesen, s az -elsők közt, kik irántam részvétet mutatnak; szólj, ifjú levente! miként -vagy? mondj nekem valami kedves újságot ismerőseimről. - -Zokolit e bizodalmas megszólítás, azon baráti egykori tegezés, azon -aggálynélküli fenséggel párosult nyájaság, melylyel őt Mátyás fogadá, -örömmel tölté el. - -– Felséges uram! – felelt, a mi honunkban a legkedvesebb, legvidítóbb -újság, azt felséged mindnyájunk arczáról olvassa; s ez az: hogy -felségedet láthatjuk, határainkban üdvözölhetjük, s alkalom nyílik -előttünk, tiszteletünket s hév ragaszkodásunkat kimutatni! - -Mátyás a Zokoli vállára tette egy pillanatra kezét. – Légy üdvöz! – mond -a legszívesebb hangon. - -Ezzel a Zokoli mellett álló fiatal lovaghoz fordult, egy-két nyájas -kérdést intézve hozzá; – és így tovább. - -A fényes ebéd ideje következett. Tisztelkedésöket végezve a jelenlevők, -az elfogadó sátorból kivonultak, s az élénk táborban széledtek el. A -távozók utolsói közt volt Zokoli, ki az előlépést az idősbeknek -engedvén, szerényen vonult hátra. - -– Te maradj egy pillanatra még! – mond a király. - -Zokoli mélyen hajtá meg magát. – Kevés percz mulva egyedűl maradtak s a -sátor ajtókárpitjai összevonultak; a király két kezét nyújtá Zokolinak. -– Nem akartam, – mond egészen azon szíves barátságos hangon, melyen -azelőtt szokott serdülő korának legkedvesb barátjához szólni – nem -akartam elválni tőled, minekelőtte nem beszélnék tanúk nélkül veled. -Mondd, barátom vagy-e még? – igen, igen, a te becsületes szemeid nem -hazudnak; te az vagy? - -– Az vagyok, – kiált fel szenvedélyesen Zokoli, – felséges uram! és -leszek utolsó lehelletemig! - -– Légy körülem! ne távozz egy pillanatig udvaromból; ah! nekem minden -oly új, oly aggasztó; emberre van szükségem, kinek keblén örülhessek s -bánkódhassam, ki előtt lelkemet tárhassam ki; légy oldalam mellett! - -– Felséges uram! – felel Zokoli a legszívesb, de komoly hangon – igen, -barátja, s leghívebb alattvalója maradok; de ne magyarázza balra, ha -udvarában állandó lakom nem leend. Barátja leszek! Istenemet hívom -bizonyságul. – Hiszem, hogy oly magaslelkű királynak, mint felséged, -kegyencze nem lehet; mert a jó fejedelemnek kegyencze az egész hon. De -az emberek olykor balul itélnek, s nem akarom árnyékát is okozni azon -álhiedelemnek, hogy én valami ehhez hasonló legyek. Adjon időt nekem -felséged megérdemleni, megfejthetővé tenni irántami, boldogító -vonzódását: akkor közeledni fogok, de mint hű alattvalója, s mint -magyar, ki előtt a király s a hon egy! - -Mátyás egy mély, részvétteljes tekintetet vetett a szólóra. – Értelek, – -mond nyugodtan, igen, te barátom vagy! legyen egy szent kötés közöttünk, -nem tudva a világ söpredékeitől, nem érthető a gyáva mindennapiságtól; -legyen s maradjon azért kiki helyén, a király és barátja! - - - - -KIRÁLY ÉS ÖCS. - -Rara temporum felicitas, ubique velis sentire, et quæ sentias dicere -licet. - -_Tacitus_. - -Mátyás Budán volt; a hon nagyjai körüle, vagy egyenes őszinte lélekkel, -vagy titkos cselszövényektől nehezült kedélyekkel. - -A kárpit felvonult, az egyes ember élete kitágult, s a királyi lét -kezdődött, fényével és sötétével, örömével s ürömkelyhével, zajával -nagyszerű országos cselekvéseinek s csendével az oly ritka s oly szűken -mért nyugalom óráinak; végre minden cselszövényeivel -oldalárnyéklatainak. - -Diadalmenet volt jötte:[40] az ég ünnepelte azt, mert száraz, fényes -téli lég, hidegében fűszeres s szigorúságában csillogó, födte tágas -ragyogó kúpjával útját. A napok szépek, fehérek, csikorgók, de -széltelenek voltak; az esték mély kékjökkel, hóvilágukkal, -csillagszövétnekeikkel hosszíták a nyargaló napot. – A kíséret gyorsan -haladott. - -Mindenütt hév öröm zajgott: a magyar hon néptengere a diadali útnak két -oldalát öntötte el, mint áradó folyam. - -Eltűnt az éj s a nap: egy óra, egy hosszú pillanat volt az idő, az út -minden tekervényeivel, konyulataival, hegyeivel, völgyeivel, egy utczává -alakult Straznicztól Budáig, melynek falai ujjongó népből állottak, -szekéren, lovon, gyalog, a fák tetőin, a házak födelein, a sziklák -ormain, örökös özönben, hullámozva követvén a kiséret menetét, s az ifjú -királyra bámulva millió szemekkel.[41] - -Így érkezett ő Budáig, hol soha nem látott fénynyel lőn üdvözölve. Ölben -látszott őt a nép a Salamon-egyházba vinni s onnan csarnokába. - -Egy hosana! egy örökös Isten dicsérünk! terjedt a birodalomban szét. A -pártok pillanatra elnémultak; úgy tetszett, mintha ezen ingerűltség -mindent magával ragadna; a cselszövény elveszté fonálvégeit; az írigység -nyelve lezáródott; a haragvó szeretett, a néma szólott. - -Mátyás e nemzeti riadás közben örökös feszültségben volt. Ennyire -szerettetni, így élni egy egész nemzet lelkében, s óránkint, -pillanatonkint, úgy szólván magára rohanni látni azon magasztos -jeleneteket, melyeket a nemes, az érzékeny szív egyenkint illetődés, -elragadtatás nélkül nem élvezhet, őt túlemelé magán. - -El volt fogódva, a kéjben kifáradva. Bárminő nagyszerű és boldogító vala -azon érzés, mely őt fölmagasztalá: örült végre, midőn a közhódolat -riadásai el kezdének hangzani az ország nagy terén s a fényes -csarnokokba, a szentegyházakba, s a csendes lakokba vonulni vissza; s ő -egyedül lehetett, egy éjet tölthetett el háborítlan álomban, s egy órát -élhetett magának. - -Fölébredt álmából nyugodtan, símult kedélylyel, de nehéz gondok közt. Az -óra, melyet magának élt, elkondult; körüle, mint kápráztató kép, vegyült -színekkel terjedt minden, az óriási látványhoz szokni kellett. Mint a -vak, kinek az orvos üdvözítő keze fölnyitja szemeit, s tekintete elébe -gördíti a szép, a nagy világot: előre egyebet hullámzó színvegyületnél s -határozatlan vonaloknál ki nem vehet, melyek őt elragadják s elnémítják; -nem tudja, mi a határ, a közép; mi a távol s közel: csak halkal a -tapasztalás vésője s ecsete deríti, oszlatja a szemlét s kezdi őt -honosítani azon világban, melybe szemefénye vezeté be. - -Úgy Mátyás; igyekezett eszméit, gondolatait rendbeszedni, elosztani, -megszűrni: míg végre lelki szemei előtt világ lőn, s ő határozásának s -hivatásának tágas országába biztos királyi tekintetet vehetett. - -Így állott ő egyik szobájában, szeme az ősz Budáról, szemben a síma -rónára mélyedett Pest körül; s lelke, mintegy kiállva a gondolat -rendezés nagy munkájától, szünetet látszék ünnepelni, egy lelki -szabbatot, egy vasárnapot. - -Szilágyi lépett be, egészen azon méltóságos tartással s önbizodalommal, -melyet rokonsága, érett kora s érdemei tevének megfejthetővé. - -– Vágytam utánad, bátya! – mond a király kissé felindulva. – Jer, néhány -fontos szóm van veled, kezdem érezni az idő becsét, nekünk sokat kell -tennünk, bátya! s én a halasztásnak nem vagyok barátja. - -– Öcsém! – felelt Szilágyi rövid szünet után – neked mindenek előtt azon -kell lenned, hogy e sokszínű s agyú nemzetnek bizodalmát megnyerjed. -Nálunk a nemesség a nemzet; a király, a hon mindent tőle várhat; nem -hibázom, ha mint bizonyost állítom, hogy a nemesség bánható; de tapintat -s okosság kell. - -– Hogy érted ezt? - -– Gara, Ujlaki, Bánfi s többen választásod ellen voltak, ezek most az -ujontörténetektől mintegy elkábulva, nyugodni látszanak; de én szíveikbe -tekintettem. Ők az első alkalmat arra használandják, hogy régi elveiket -kitűzzék vagy önmagukért, vagy azon követelőkért, kik fényes királyi -székedbe vágynak, s mindent mozgásba hozandnak, ha már is nem teszik. - -Mátyás figyelemmel hallgatott darabig, egyáltalában meg nem foghatván, -miként függ ez az előbb mondottakkal össze. - -– A mit mondál, – viszonzá a király, – igen valószínű, s ez elmémben -megfordult már; de nem tudom hová irányoznak szavaid? Gara hűséget mutat -irántam; Ujlakinak alkalmazásával teljes okom van eddig megelégedni; -Bánfi visszavonultabb, ő kevesebbé tagadja meg régi elveit, s minden -tisztelete mellett hidegebb irántam, s hiheted: nekem ez tetszik a három -közül leginkább; ebben a makacs hadfiban tudnék legtöbbet bízni; a -Rozgonyiakat kevésbbé ismerem; Zokoli Péter első látásakor megtetszett -nekem: ő oly egészen magyar, nyers, de őszinte, erős, élénk; én így -szeretem az embert. Ő férfiú! s ezzel minden meg van mondva. – Te bátya -intesz engem, hogy vigyázó legyek, s más szavaidban engesztelést -ajánlsz. – Istenemre engesztelés az én jelszavam: mert a most gerjengő -honfiakat meg kell engesztelnem, ha az első magasztaltság mámorából -fölébrednek; ki kell őket békéltetnem azon képzettel, hogy választásuk -nem elszeleskedett felhevülés, hanem üdvös országos cselekvés volt. -Barátokat kell szereznem, kik bennem a honért lelkesedve, s -szenvedélylyel lássák a teendőknek vezércsillagát, kinek kezet kell -nyújtaniok. - -– Helyes, öcsém király! igaz, s jelesen van mondva, a mit szólál; de -minő szemmel fogja a nagyobb rész engedékenységedet nézni azok iránt, -kik atyádat gyűlölték, s az álnok Cilleyvel fujták a követ; László -bátyádat lemészároltatták a gyermekkirálylyal, s most is csak -kényszerítve hódolnak? Ha nyugodnának ők, Istenemre! nem szólanék; de -minden igéret kölcsönös. - -– Mit mondasz? – szólt Mátyás nyugodtan – tehát fellépésem büntetés -legyen? zavart hozzak rend helyett az országba? Ujlakit, a hatalmas -kevély Ujlakit taszítsam le a vajdaságról? Garát foszszam meg nádori -hivatalától? a Rozgonyiak közt szemeljem ki a konkolyt a búza közől? -legyen bosszú s félelem az első jelenet az ifjú királyban? gyanítsa e -kevély nemzet, mely királyt akar, nem kapkodó gyermeket, hogy pórázon -vezettetem, s egyesek haragjának s cselszövényeinek gyáva eszköze -vagyok? – Heh, öreg! nem te mondád-e, hogy érett elme lakik a gyermek -Hunyadiban, hogy szíve honáért ver! s hogy benne atyja lelke s ereje él? -– nem így mondád-e a Rákoson? a hon s az Isten színe előtt! s nem neked -hittek-e? s szavaidra hangzott a Mátyás-név ajkról-ajakra? - -– Igen; – felelt Szilágyi hevülve – de a gyermek Mátyást józanon csak a -gyermek Hunyadi Jánoshoz hasonlíthatnám, nem az ősz kormányzóhoz, ki -száz csata közt árasztá dicsősége fényét szét Európában; atyád pedig, -öcsém király! szerény ifjú volt, ki az aggkort becsülte, s midőn a -tapasztalt vénség érett tanácsa őt támogatá, nem volt oly hiú s -elbizott, magát pórázon vezetettnek mondani; s vesztett-e azért önállása -a tettre termett ifjúnak? – korántsem: mert meggyőződése volt az érett -kor tapasztalásából hasznot vonni, s eszében el nem bízni magát. -Alkotmányos ország ez, ifjú úr! melynek törvényei vannak; fel van itt a -hatalom a király s nemzet között osztva. Mi az országgyűlés? – Nemde -tanácskozás részvéte a hon atyáinak az országos ügyben; nemzeti szózat? -s te ily jókor akarod az érett tanácsló szavát nélkülözni, s magad eszén -járni? - -– Balra ne érts, bátyám Szilágyi! tudom, a mit mondani akarsz. S mikor -vetettem meg a tanácsot? Szememre veted te, hogy vitatkozom. Nem -gyáva-e, ki a tanácsot meggyőződése előtt követi? Kettőnk közt érik itt -a tárgy; itt nem a többség határoz. – Mondj okokat, czáfold meg az -enyimeket; derítsd világossá kétkedésem homályát a valóság, a fényes -igazság szövétnekével, s hódolok neked! Mindenek fölött ne légy heves és -kifakadó: a meggyőződés nyugodt szokott lenni és hideg, mint férfierő. -Akarod, hogy tapasztalásid bő áldása átömöljön lelkembe? szólj a bátya -szíves rokonhangján, mely útját szívemhez el nem véti soha; szólj úgy, -miként a magad becsületeért szólanod kell: mert hiszen te kezeskedtél -rólam, hogy királylyá születtem; végre úgy, miként nekem lehet tűrnöm és -hallgatnom. – Mátyás kezét nyújtá Szilágyinak, kinek homlokán felleg -kezde borongani. – Ne nézz oly komorul, jó bátyám! – folytatá kedélyes -nyájassággal – Istenemre! eszedben, tapasztalásodban, jóindulatodban -helyezem kincsét jövendőmnek! tanácsod becses nekem; ah! de mi értsük -egymást! - -– Én agg koromban, királyom! – felelt hidegen az ősz bajnok – más -hanghoz nem szokhatom. Lehet, hogy a furfangos Podjebrád udvarában, a -nehéz-fejű csehek közt nem hallád te nyílt szózatát hű alattvalónak -királyához; lehet, hangom sérti füledet; de míg eszem helyén áll, keserű -legyen bár az igazság! én szólani fogok. Ne feledd soha, hogy az én -kezem helyzett ama fokra, hol már szabadon állhatni vélsz, mielőtt lábad -a sikamló lapot körültapogatta, melyről egy ellenséges nyomás az -örvénybe sodorhat. - -– Nem feledtem! – mond Mátyás nemes nyiltsággal és fönséggel. – Napok -óta nyom a királyi gondok terhe, s már oly sokszor említéd azt előttem, -hogy siketnek kellene lennem, ha feledhetném. Legyen béke, bátyám! – -nemde tanácsolni jöttél engemet, nem bűn előtt korholni? – Mit tettem -én? mi boszanthat? – hiszen, miként mondod, lábaim alapjának területét -se mértem még ki. Te fölindultál, mielőtt feleltem volna neked: mert -viszonzásom kérdés volt csak. Szólj, mire czéloztak szavaid, midőn -Ujlakit s Garát említéd? mit hiszesz teendőnek ezekkel? mi, véleményed -szerint, az első országos tett, mely előttem áll? mondd el; nyugodtan -kihallgatlak; azután szólok én: legördítem előtted terveim tekercsét, -mérjük egymáshoz; a mi jobb, czélszerűbb, győzzön! s mindenek fölött a -hon boldogsága álljon! - -Szilágyinak arcza gúnyredőkbe vonult. Az ő terve! ily jókor már terv? – -Hm; gondolá magában; aligha rosszul nem számíték e gyermekkel, ki érett -tanács előtt mer avatatlan kézzel az országos élet üteréhez nyúlni s -kerekeinek mozgásában változást tenni. – Az ő terve! s azt az enyémmel -mérjem össze? s kétség legyen, melyik a jobb? – Istenemre, e képzelgés -nem utolsó. – Mindez Szilágyinak elméjén elég hirtelen villant -keresztül. Szünet lőn, mely alatt a király figyelemmel s feleletet várva -nyugtatá szemeit bátyján. - -– Terveit a királynak kihallgatom béketűréssel – felelt végre az öreg -hős – s ám legyen! mérjük azokat az enyémekhez, győzzön a jobb. - -– Szólj te előbb! – mond Mátyás a legszívesb hangon, egy karszékre -mutatva – idősbet illeti az elsőség, s belső szobáimban az én jó, hű -öreg bátyám ellenében nem vagyok király! - -Szilágyi helyet foglalt; midőn látta, hogy öcscse állva támaszkodik -háttal egy fényes márványasztalhoz, melyet két sphynx tartott, fel akart -emelkedni; de Mátyás tréfásan nyomta őt vissza ülésébe. - -– Öcsém! – így kezdé az öreg – te egy fontos első lépést hibáztál el. - -A király kissé elpirult. - -– Igen! – ismétlé az agg folytatva – ezt nem a kormányzó mondja a -királynak, hanem bátyja öcscsének. A Podjebrád beteges leánya nem -királyi öcsémhez illő nő; nem, mert a hon érdekei hasznosb -összeköttetéseket tesznek szükségessé, mint egy magában összedúlt nép -kormányzójának leányával képzelhetők. - -Mátyás szólani akart. - -– Hallgasson a király végig, s czáfoljon meg, – folytatá a beszélő. – Az -ifjú jegyes nem egészséges, s aligha az leend valaha. Az országnak -örökös kell. Ha nem a régi fejedelmi családok egyikéből választál nőt -magadnak: a hon magas urai méltán várhatták, hogy hölgyeik egyikét emeld -magadig, bár ezt is, mint igaz barátod nem javaltam volna. - -Mátyás hevülni kezdett, de magába fojtá hevességét. – Mondd nekem – -felelt lehető nyugodtsággal – illő-e oly bölcs férfiúnak, mint te bátya, -ily fontos órában, midőn a hon szükségeiről s követeléseiről kellene -szólani – multakat említni, melyek változhatlanok? nem volt-e, a mit -tettem, akkor, midőn történt, illő, hálámból, kétes jövendőből fejthető, -s nem hitte azt akkor mindenki úgy, mint én? nem adád magad -jóváhagyásodat Straznicznál? - -– De a következés megmutatta, öcsém, hogy nem jól számítottunk: bár én -csak a megtörténtet nem akarám oly fontos órában megváltoztatni. Felelj, -de nyugodt lélekkel s felindulás nélkül: nem világlik-e előtted, hová -akarlak vezetni? nem ütközik elméd önkénytelen össze azon eszmével, -melyet ama tettnek emlékezete idéz föl? nem bizonyítványa-e annak, hogy -jövendőnk kétes, előre nem gyanítható; hogy csalódnunk mind jövőnk -sejdítésében, mind számításainkban lehet; hogy ifjúnak ez nem szégyen, s -csalódásaiért e szép, irigyletes szakát az életnek csak sárepés, -élettapasztalás nélküli ember kárhoztathatja. Lásd! minő igaz ez: oly -való, hogy hosszabb élet s tapasztalás biztosb tapintatot adnak, s nemét -a multról levont jóslói tehetségnek. A fiatalnak több szelleme, esze, -talán hirtelenebb átlátása lehet: de tapasztalása s életbölcsesége -sohasem annyi, mint az aggnak; s most ott vagyunk, hová vinni akartalak. -– Öreg legény áll előtted, ifjú! – Ujlaki, Gara irigyeid, s a mi -legveszélyesb, vágytársaid. Az ország pártokra van téve; hivatalaid -legfényesb kettejét leghatalmasb s cselszövényesb elleneid bírják. Ezt -szükséges, ezt meg kell változtatni! - -– Hogyan? – kiált fel Mátyás – a te tanácsod ez? ki a Rákoson a multak -feledését igérted, ki nevemben megesküdtél választásom után: hogy mint -béke-nemtő, nem mint boszuló térek honomba vissza; te végre, ki -elhallgattad, némán helybenhagytad e férfiaknak hivatalaikban -megerősítését? – Egy önmeghazudtolás legyen első lépésem? – Melyik -lelkes király tette ezt valaha?! Magam adjak-e okot, ürügyet -vágytársaimnak, bennem azon magas hivatásnak reményeit hiánylani látni, -melyre úgyis hiúságuk érdemetlennek hisz? – Szólj bátyám! lehet-e, -szabad-e tanácsodat követnem? - -Szilágyi indulatba kezde jőni. – Nem akarod? – vág az ifjú szavába. – -Jó! lásd magad következéseit éretlenségednek; – de ha a fergeteg fölcsap -körüled; ha majd fűhez, ághoz kapsz, engem ne vádolj! – Helytelennek -látod te, a mit ősz bátyád javal, miként egykor helyesnek házasságodat. -Bármiként tagadja nemeslelkűséged, te megbántad azt; mert – tevé -szelídebb hangon hozzá – te Katalint nem szereted, s a mi keserűbb, nem -becsülheted. Ki ő? légy őszinte! lanyha, élet s él nélküli lény, egy -bogáncsszál a büszke czéder mellett. – Lehet, ismétlem: hogy te most -okaim helyességén kétkedel; de ím jósló lélekkel mondom: Gara, Ujlaki s -még egy, kit magam se merek nyiltan megnevezni most, el fognak árulni, -Istenemre! el: s kérdés, ha az országnak ily iszonyú állásában nem -sikerülend-e átkos merényök? - -– Ám tegyék! – mond a király fönséggel – az uralkodók élete Isten -kezében van, s higyj nekem, én nem tartok semmitől. Emelje az árulás -sárkányfejét: ébren, s emberére talál! – Szelídség az első lépés; ha ők -azt nem értik, nem érdemlik; ha hála helyett bosszú lobog kebleikben: -hiszem az Istent! – folytatá, hívőn emelve égnek szemeit – az örök -gondviselés keze utóléri őket, s megaláztatnak. - -– Még egyet öcsém, – mond kimért hidegséggel Szilágyi. – Nem vagyok én a -multnak feledése – nem engesztelés – s a szelídség ellen; de a mire -figyelmeztetlek, nem mult az: jelen van, szemed előtt történik, s -megbocsáss ezen öreg vasfőnek, mely a dolgot maga nevén nevezi, csak -vak, a ki nem látja. - -– Bizonyítványokat, bátyám! – szól a király élénkebben. - -– Nem fognak késni. De térjünk a többire: a török háborog; Fridrik -kezében a korona. A széleken Giskra zsibong; szabad zsákmányosai, -Komoróczi s Walgatha Pest körfaláig portyáznak; Ábrahám egy tehetős -zsidó, kinél anyád számára rendelt s részint kifizetett ékszerek voltak -s bársony-, arany- s ezüstszövetek, királyi öltözetekre számodra, -eltűnt. A napokban Székes-Fehérvárról egy levél érkezett hozzám, melyben -írják, hogy az öreg kalmárnak raktárát tulajdon írása következésében, -két idegen akarta elfoglalni, s midőn a sáfár kétkedett, erőszakhoz -nyúltak a rablók. Bessenyődi, a város bírája, el akarta őket fogatni, de -poroszlói elkéstek. Nankelreuther elrablott nejeért dühöng; Pongrácz, az -Ercseik, Gyerők, Salamonok, Podmaniczkiak s a többek, rablóváraikban -nevetik a törvényt; a békés vándor e rendetlen országban nem biztosabb, -mint az arab pusztákon. A rablók, portyázók, szabad zsákmányosak -szemtelensége vérszemre kapott, s mintha a pokol minden ördögét -fölkergette volna odúiból: zaj, gyujtogatás, pártdüh rombolnak -közöttünk. Ujlaki fosztja a székelyeket s a szászokat zaklatja -Erdélyben, számos népet tart fegyverben; Gara követeket küld éjjel -Budáról szemünk előtt s közeledben az idegen fejedelmekhez. Így állanak -a dolgok, uram király! - -Mátyás a beszéd folyamát feszült figyelemmel követte, s miként a tárgyak -változtak: úgy az ifjú arczán nemes fellobbanás, megvetés, gúny s -nyugodt erő kifejezései tűntek rendre elő. - -– Te elnémultál? – szólt felsőségi szellemmel a kormányzó. – Elhiszem -azt! – Ily óriási zavarban nem könnyű a napnak lenni, mely a romboló -elemeken keresztül szórja választó sugárait. – Isten kell itt, -mennyköveivel! - -– Kihallgattalak, – felelt a király. – Bátyám! s miként élénk s tudtomra -nem mindenben túlságos képét gördítéd le elmém előtt azon darabolt -néptömegnek, melyet ti nemzetnek neveztek: úgy ismertem én azt. -Szavaidban túlságos, a mit Ujlakiról, Garáról mondasz, s jóslataid; de -legyen elég erről. – Most szólj, mit kell itt tenni? A bajt leírni -könnyű, gyermek tudja ezt. – Szavakban árad a panasz, tettbe szorul a -segítség. - -– Nyiltan tehát, öcsém! – mond Szilágyi fölkelve. – A törökkel békét -kell kötni, habár áldozatba kerül is; Giskrával egyezségre lépni, s -Fridrikhez követeket küldeni a koronáért. Ha Garát, Ujlakit büntetni nem -akarod, jó, – nincs ellenemre; de szorosan ügyeltess rájok. Ez az első, -mit tenni szükség. – Pihenő idő lesz ez, erőt, pénzt gyűjteni, s azután -lehet legelőbb is a rablóvárakat lerontani: miként arról a Rákoson -törvény hozatott. - -– Istenemre! – kiált fel Mátyás – vagy nekem vaknak kell lennem, miként -mondád, öreg; vagy a dolgoknak nem úgy állaniok, miként leírtad: meg nem -foghatlak! Békét kötni a törökkel? ezt javalod te? a tapasztalt öreg, -kinek most is ozmán vértől füstölög kardja; ki a pogány szavainak, sőt -esküinek értékét ismered! – békét Amuráttal? ki éhen sovárg bosszúra; s -kit békekérés még elbizottabbá s vakmerőbbé tenne; egyezkedni Giskrával, -s a neve alatt rablózsiványokkal? – Én tegyem erre az első lépést? egy -idegennel, kit Erzsébet királyné hozott az országba védelmére, s ki, -mint a ledér növény, honunk királyi fájának sudarára kígyózva, -tolvajként űzeti aljas fosztogatásait! – egy szabad zsákmányossal én, a -király? – rabló csordával a nemzet? – Láncz és ostor a semmirekellőknek, -nem békeajánlás!! Nem tudod-e, mit bír kivívni egy nagy nemzet, mikor -szent hűségben a hon javáért kezet fog királyával, ki boldogságaért él, -s kinek minden csepp vére az övé? – Nem vagytok-e többé magyarok, hogy -haramiákkal fogjatok kezet? ti! kik előtt a kelet holdja reszketett! – -Követség a fösvény Fridrikhez? – hm! sikertelen az, ha én őt ismerem; az -égre pedig, bátyám! én szívébe tekintettem, s alaktalan láttam őt -látcsövei s pénzes málhái között; de legyen ez az első lépés, illő s -helyes megtenni: ebben egyetértek veled. Menjen Nagy Simon oda: őt -ismeri Fridrik, s alkudozzék; s habár félek, hogy Brennusként a villogó -kardot kell a mérlegbe vetnem, – de menjen! - -– S a török, és Giskra!? – kiált fel indulatosan Szilágyi. - -– Halld, öreg, meggyőződésemet, s azt a mit én hiszek teendőnek: mert -nem bábnak – királynak tettetek! s az leszek, minő igazán forró -keblemben hordom a hon javát! az leszek a szó teljes értelmében! vagy -lelépek a trónról inkább, mint hogy azt tegyem, mit eszem s -meggyőződésem kárhoztatnak. – Javallatod a rom magvát hordja méhében. -Bátyám! minden attól függ most, erőt mutatni. – Rozgonyi Sebestyén -seregével induljon Vadna vára felé: ott van Komoróczi s Walgatha, -Giskrának legerősb vezérei, de kikben a Giskra hős lelke s vad hűsége -nem él; rombolja fészkeiket szét s menjen tovább, várról várra, míg -tiszta lesz az ország. Legyen szigorú, mint Giskra; de igazságosabb; -büntessen, de ne kegyetlenkedjék.[42] – Te pedig, öreg, a békelevél -helyett kösd hős kebledre harczlátta vértedet! borítsd a tisztes ősz főt -a fényes sisakkal, vond ama nemes fegyvert elő oldaladról, mely oly -sokszor látta futni a hon ellenségeit! ma még összegyűjtöm a tanácsot: -holnap indulhatsz! első leveledben a győzedelem hírét veszem! – A -törökre, vén oroszlán! – ismerem én embereimet; jobb kézbe nem adhatom a -vezérséget; eredj! – köztetek leszek! itt és ott, és mindenütt, miként -illő a királyhoz. – Isten veled! - -Annyi fönség volt az ifjú Mátyásban, mikor ezt mondá, hogy Szilágyi -önkénytelen földre sülyeszté tekintetét. Parancs volt ez, meg nem -szokott az öreg nyakas kormányzótól; de királyi parancs, milyennek lenni -kell, mely ellenmondást nem ismer: mert a meggyőződés világa árad -belőle.[43] - -Mátyás egyedül maradt szobájában; minden aggály megszűnt; a királyi -gondok terhét e nagy, e nemes elhatározás tova űzte. – Istenem! -sóhajtott fel lelke mélyéből – te adtad a kormányt nekem, engedd, hogy -azt nemzetem javára s dicsőségére bírjam, vagy vedd el tőlem s tedd -érdemesb kezekbe! - -Néhány perczig némán tekintett maga elébe; végre felkiáltott: – Látnom -kell őt! – s csengetett. - -Zokoli Mihályt hivatá, ki nemsokára belépett. - -– Tudsz-e újságot, barátom Mihály? – mond Mátyás, elébe lépve vidáman. - -– Felségedtől várom azt! - -[Illustration: – A törökre, vén oroszlán!] - -– Rozgonyi indul a cseh rablók ellen; Szilágyi a törökre; válaszsz! - -– Uram király! – felelt Zokoli – én parancsára várok s mindenütt kész -vagyok vívni felségedért. - -– Rozgonyihoz mégy! holnap reggel a levelet te viszed el neki. - -Zokoli meghajtotta magát, s arczán öröm lobogott. - -– Neked nagy káraid vannak, – folytatá a király részvéttel – szólj, -segíthetek-e? - -– Váraim ki vannak rabolva, – felelt a szép ifjú hős – uram király! -kincseim a zsiványok kezében; birtokom kormos falakból áll s vetetlen -ugarból, melyet a cseh lovak patkói gázoltak el; – de kardom megvan! s -királyom nem szégyeníti meg ajándékkal azt, kinek pályát nyitott érdemre -s dicsőségre. - -Mátyás még az nap délután tanácsot tartott. Helyes fogalma, velős ékesen -szólása s azon lelki erő, mely arczáról sugárzott, szint azon hatást -tevék a tanácsra, melyet Szilágyira. Élénk lelkesedéssel fogadtatott el -a király terve. - - - - -A SZABADÍTÓ. - - Az én babám durczás leány. - A legénynek csak fittyet hány, - Be haragszik, ha azt mondom: - Addsza csókot szép galambom! - -_Kisfaludy Károly._ - -Míg Mátyás Strazniczról Budára sietett, s később parancsára Rozgonyi -Sebestyén s Zokoli hirtelen előkészületeket tőnek a felsőmagyarországi -rablóvárak vívására: addig a csinos Nankelreutherné több oly helyzetbe -jöve, melyeket egészen el nem hallgathatunk. Ott hagyók őt el, hol -fürdőjéből kiszállván, kárpitos ágyában keresett a nap hosszú unalmai s -küzdései után nyugalmat. Lelkületéből egészen sajátságos lénynek -gyanítható: hogy azt sok másoknál, előbb is találta fel. Nemével a -diadalérzetnek tekintett szobájában körül, néha-néha emelvén föl fejét a -mesélő szolgálóra, ki elvégezvén beszélyét, parancsra várt. - -– Elmehetsz! – mond Nankelreutherné – de itt a szomszédszobában fogsz -hálni. - -A szolgáló hátra vonult a nélkül, hogy tisztában lenne az iránt: -kezdje-e szeretni e nőt, ki parancsoló szeszélye mellett igen -kibékülhetőnek látszott s bírt azon felsőséggel, mely minden -kellemetlensége mellett is, önkénytelen alárendeltetést és függést idéz -elő. - -Az éj csendesen mult el, s Ilka kipihenvén magát, pirosan mint az ifjú -rózsa, s vidáman, mint a tavaszi pacsirta, ébredt föl, s szolgálóját -szólítá be, s öltözni kezdett. Szép aczéltükör előtt foglalt helyet, s -hosszú, tömött haját, mely vállát, hátát borította el, s majd bokáig -hullámzott selyemgyűrűkben, kezdé fésültetni. A leány műértőleg folytatá -munkáját. - -– Mondd nekem, leányom! – így kezdé a nő – miként tudsz e rablófészekben -mulatni, e közt a sok borzas férfiú közt? - -– A kénytelenség oka, asszonyom! – felelt a kérdett. – De csendesen -szóljunk, mert itt a falakon át rések vannak, s ha akarja valaki: egy -szavunk sem vész el. - -– Hallgatóznak is itt?! – kiált fel Nankelreutherné, hirtelen -hátrafordítva fejét s figyelemmel körüljártatva a szobában tekintetét – -annál jobb: hadd hallják, a mit mondok. Ne ránczigáld úgy azt a fésűt! – -felét kitéped a hajamnak! - -– Nem láttam soha oly selyemlágy és sűrű hajat, – mentegeté magát a -leány, – valóságos csuda az; ötnek elég volna! - -– Ugy-e? de azért kimélve bánj vele: mert ily mostoha kezek között úgy -megritkul, hogy konty sem telik belőle. De mondd, miféle ember ez a -Komoróczi? mi ő itt! úr, vagy a Giskra szolgája, parancsnok vagy hóhér, -vitéz vagy tolvaj? s mit akar velem? Ti cselédek örökké jobban tudtok -mindent a háznál: felelj nekem nyiltan, meg nem bánod! - -– Asszonyom! – szólt a leány, kin igen feltünő volt a remegés – én nem -tudok semmi bizonyost. Még mikor e várba nem hurczoltak, hallottam, hogy -Komoróczi egyik hatalmas czimborája Giskrának, hogy vérengző, kegyetlen, -s csak úgy kedvez valaki éltének, ha váltságot vár, vagy – – – - -– No s mit vagy – – –? – Nankelreutherné haragosan fordult vissza a -szólóra, ki épen akkor keríté gyönyörű hajzatát fején össze. - -– Én csak azt mondom, a mit hallottam. Kegyed nem fog rám megneheztelni. - -– Ne rágd a szót annyit, mondd ki, a mit akarsz, úgy sem fog semmi okos -kisülni beszédedből. - -– Azt mondják, hogy épen oly szelid s becsülettudó, a milyen vad és -goromba máskor, ha valakibe – – – - -– Ej, mondd ki már ha valakibe szerelmes, úgy-e? - -– Úgy van, asszonyom! - -– Ezen kár volt oly soká tünődnöd. Most értem: nálam mindakettőre számít -ő kelme: de aligha meg nem csalódik. Férjem gazdag, roppant kincscsel -bír, de pénzét kiméli, bár engemet imád; azt hiszem, előbb elkövet -mindent fegyverrel kiszabadításomra, míg szekrényét felnyitja. - -– Hát tudja, hogy kegyed itt van? - -– Ostoba kérdés! Hiszen ha Komoróczi váltságra számít, tudtára kell adni -férjemnek, hogy birtokában – vagy mit mondok! – hatalmában vagyok. - -– Hm; – jegyzé meg a szolgáló, egy szép vállat rázván meg, melyet a -szobában levő egyik szekrényből vett ki – nem úgy szoktak itt a dologgal -bánni, asszonyom! ki vannak ezen emberek tanulva, s nem koczkáztatnak -semmit. - -Nankelreutherné, miután hófehér szoknyát szorított derekához, a vállra -tekintett, s azonnal kezébe vette, nagy kedvteléssel legeltetvén szemeit -rajta. Sárga metszett bársony volt ez, s kapcsai aranyból. - -– Nem hinné az ember, – mond nevetve – hogy e zsiványfészekben ily váll -találkozzék; vajjon kiről vonta ezt le a derék vár ura? - -– Ujdon új. - -– Igaz, de nincs elég mélyen kivágva; add az enyimet ide! - -– Próbáljuk meg, asszonyom, most így viselik, Garáné a nádorné kezdte a -divatot, s Budán mind így öltözködnek az asszonyok. - -– Te akarsz engem arra tanítni, mi a divatszerinti; tavaly viselték így -igen, de nem az idén; azonban teljék kedved, úgy sincs egyéb dolgom; -háromszor is felöltözködhetem egy nap. - -Ezzel fölvevé a szép vállat, s szokott zsémbbel feddegeté a fűzőt -szorító leányt; néha-néha a tükörbe pillantott, két kezével simítva fel -homlokán haját, s szoknyája redőit egyengetvén. - -– Hallod-e? – mond körülfordulva a tükör előtt, – e váll jobban áll, -mint gondoltam; megtartom, s a régit neked ajándékozom; ha -kiszabadulhatok e fészekből elkérlek, vagy megveszlek Komoróczitól; -meglehetősen tudsz a hajjal bánni, jól fűzesz s öltöztetsz s ha -néhányszor a körmödre verek, nem utolsó szobaleány válhatik belőled. - -A leány megcsókolta Nankelreutherné kezét s örömmel tekintett a nekie -ajándékozott vállra. - -– Térjünk az előbbi tárgyra – folytatá a szép nő, karpereczeit kapcsolva -össze. – Rakj itt el holmit s mondd, miként szoktak itt az emberrel -bánni? – Hogy ravasz rókák ezen zsákmányosak, azt első pillanatra -beláttam. - -– Asszonyom! – felel a leány körültekintve, majdnem suttogó hangon. – Én -csak annyit tudok, mennyit elejtett szavakból fűzhettem össze, s azt -elmondhatom: Komoróczinak atyja mint közvitéz szolgált egykor, később -néhány telekkel ajándékozta meg Bicskén Erzsébet királyné; idővel híres -pártvezérré vált, s Cilly grófnak kedves embere volt; zsákmány s -rablások által meggazdagodott; vagyona fiára Péterre szállott, kinek -most nagy hatalma van, s Giskrának vezérei közt majdnem első. Czimborái -Walgatha, Axamith, Uderszki s második. – Azt állitják, hogy Giskra nem -mindent tud, a mit vezérei elkövetnek; sőt hogy tetteikért, ha néha -fülébe mennek, keményen szokja őket feddeni. Komoróczit azonban kiméli: -mert nagy befolyása levén e vad csoportok kedélyére, szüksége van rá: de -emberünk tud is vele bánni. A mint mondják, többnyire minden vád alól -kivágja magát, s mindig nyer kegyében elszánt vitézsége, gyorsasága -által. Giskra talán néha mégis rövidebbre vonná a gyeplőt, de a hatalmas -rablólovagot nem oly könnyű nélkülözni. Igy történik, hogy előtte semmi -sem szent. Ha valahol gazdag kereskedőt tud, kincsét kézhez keríti; ha -oly személyt tehet rabbá, kitől nagy váltságot remél, az ilyen el nem -kerüli sorsát, s jaj neki, ha rokonai fösvénykednek; az első kikerülő -feleletre részökről, Komoróczi ördögi hidegséggel parancsol halált a -szerencsétlenre, s fejét szokta rokonainak kapujára szegeztetni. - -– Irtózatos! – kiált fel Nankelreutherné – mi sors vár itt rám! - -– Ej! – jegyzé meg a beszélő – kegyed mitsem tarthat tőle; különös -sajátsága van: nők iránt sokkal engedékenyebb; s kegyedbe szerelmes, a -mint ezt könnyen észre lehet venni; ő egészen ellenkező alakban tünik -fel, ha viszonszerelmet vár, s ezt szokta várni. - -– S ha csalódik? – vág közbe kevélyen Ilka. - -– Arra példát nem tudok, nem is régen vagyok itt; de annyit hallottam, -hogy a nőnem gyilkától ment, – bár a fogságot, ha örökös is, s az -erőszakot nem tartja a vezér büntetésnek. - -– S nem volt-e, ki a nyomorultnak szívébe merte volna a tőrt ütni? – -mond Ilka hevülve – mikor nyerni semmit, veszteni mindent lehet! - -– Ki tenné azt? – Ő tartja féken a rablócsoportot, s épen az ő -kegyetlensége oka, hogy itt, e bűnök fészkében, külsőleg neme a lovagi -szellemnek tünik fel. Veszszen ő, úgy ki vagyunk a legirtózatosabb -erőszaknak téve. - -– Igazad van – felel Nankelreutherné – de épen, mivel ily alávalóval van -dolgom, Istenemre! túljárok eszén! Ha szerelmes lenni képes ily hiéna, -dühödtté teszem szerelmében; lábaimnál akarom őt látni; a port csókolja -a nyomorult saruim alatt, s várjon tőlem parancsot, mint a gonosz lélek, -kit a varázsidézet tesz szolgává! – de ki vagy te? – nem cseléd-ész és -átlátás hangzik szavaidból, légy nyilt irántam! - -– Asszonyom! tehetős fehérvári polgárnak leánya vagyok, s két év óta rab -e nép közt, bár nem mindig e várban. Rab a szó teljes értelmében; mert -félelem s ifjú gondatlanság mindent áldoztattak velem. Kegyed meg fog -engem vetni! - -A szép nő elfordult nemével az undorodásnak. - -– Hallgass! – mond – hölgy vagy s bűnöd csak az, hogy élsz; ha nem -vétkes – halott volnál; mert a mit e zsivány sajátságáról szóltál, mese. -Én szánlak, de nem kárhoztatlak kegyetlen büszkeséggel; a lelket nem -tudjuk magunknak, s megtérni sohasem késő. - -– Késő! – kiált fel a leány, s szemeiből könyűk gördültek ki. - -Ilka részvevő tekintetet vetett a könyezőre. - -– Még nem mondád meg, mi vár itt rám. - -– Ha rokonai vannak kegyednek, azok megtudandják, hogy rab, ha ez -Komoróczi tervében van, kegyednek vagyonát többre veszi szép -személyénél: a mi – bántás nélkül legyen mondva – nem első lenne ezen, -bár újdon falak közt; de hol raboskodik kegyed? azt nem fogják soha -megtudni. A váltság letételére hely tüzetik ki; s ha a kiszabott órára -nincs ott, akkor kegyedre fogság vár; sőt több. - -– Több? – kiált fel önkénytelen összerázkódva Nankelreutherné. - -– Minden – fejezé be sötéten a polgárleány. - -– Isten! Isten! te tűröd ezt? a te boszuló kezed nincs emelve, villámaid -nyugosznak s haragod viharja nem söpri el őket a föld színéről?! - -E pillanatban kopogás hallatszott a végső ajtónál. - -– Ki az? – kiált fel a nő borzadva. - -– Én vagyok, asszonyom! – felel egy ismeretes hang. - -– Én, minden szolga lehet! – kiált Nankelreutherné – mondd nevedet! - -– Komoróczi – volt a felelet. - -– Nem lehet! – viszonzá Ilka majdnem parancsoló hangon – ily jókori -látogatást férfi fogadhat, nő nem. – Béketűrés, vitéz úr! néhány percz -múlva készen vagyok, akkor szabad a bejövetel. - -Komoróczi toppantott lábával az ajtó előtt; de úgy tetszett neki, hogy -Nankelreuthernének e sajátságos önbizodalmában, melynek következésében -magát egészen, mint a vár asszonyát tekinti, valami új és érdekes van; -sőt neme a becsülésnek iránta, mivel őt nem mint vérengző rablót -tekinti, hanem mint derék lovagot, kitől kiméletet s hódolást követel, -félelem nélkül remél. De legtöbb kiméletet mindenesetre az idézett föl a -kényúrban, hogy szeretett, már a mennyire ezen érzés kifejlődhetett vad, -de szenvedélyes kedélyében. - -Nankelreutherné, úgy látszik, egészen eltalálta a rabló lelkületének -kulcsát, s azon tapintatban bízva, mely annyira sajátja a nőnemnek, nem -hagyá magát kizavartatni szokott módjából; mindig arra térvén vissza -elméjében: itt mindent veszthetek, semmit sem nyerhetek; így is úgy is -egyre megy a dolog; tehát miért vessem el magamat, gazemberrel van -ügyem, itt csak fortély és ámítás segíthetnek. - -Néhány percz múlva elvégezte öltözködését. - -– Nyisd meg az ajtót, leányom! – mond a szolgálónak kényelmesen leülve a -kandalló közelében, egy karos székbe. - -Komoróczi lépett be könnyű veres házi öltözetben, mely térdig érő s -csehszabású volt hasított ujjakkal. - -– Kegyed soká nyugodott, – mond elég vidáman, – de a nyugalom üdvös -volt: az ég hajnalát költözteté szép arczára. - -– Udvariasan! – felel nevetve Ilka – jó reggelt! – ha tetszik, együtt -reggelizhetünk. - -– Hogyan van kedves vendégem szállásával megelégedve? - -– Mind a gazdával, mind a szállással eddig igen jól, – felelt a kérdett, -bájos tekintetet vetve a rablóra – s ha ez mindig így tart, örömmel -kérendek bocsánatot azért, mi talán tegnapi szavaimban sértő volt. - -– Kegyednek szavai sértők csak akkor lehetnek, ha huzamosb ideig itt -lakván, kelne ki a vár ura ellen, ki kedvesb kötelességet nem ismer, -mint szép hölgyével a lakást megkedveltetni. – Átmehetünk a vár másik -szárnyába, hol a reggeli kész s víg zene vár reánk. - -– A hogy tetszik, – szól Ilka nyájasan. - -E párbeszédből gyaníthatjuk, hogy Nankelreutherné egészen más modort -vett föl, s női tapintatának sugallásaként, meg akarta az oroszlánt -szelidítni, hogy annál könnyebben bánhasson vele. - -Komoróczi ellenben, bár fondor s cselszövénynyel teljes, kevésbbé -ismerte még a nőnemet, mint hogy némileg ne érezte volna örömét egy -diadalnak e csinos nő felett, mely egészen különbözött eddigi szerelmes -kalandjainak eredményétől. Ő, ki örökös járása-kelése közben csak órákat -áldozhata szerelemnek, többnyire oly hölgyekkel találkozott, kik neki az -egész nemről nem a legjobb eszmét adák, s kik könnyelműségből s -félelemből szolgai engedékenységet mutattak iránta, s így a diadalnak -főfűszere hibázott. – Nankelreutherné őt, mint lovagi udvarlót -látszatván tekinteni, e mellett egész fönségét megtartá, s kevélysége, -mely mindenkit a várban tiszteletes távolban tartott tőle, jól esett -Komoróczinak, s némileg saját jellemével volt összhangzásban. - -Igy telt el több nap, Komoróczi mindig a szerelem tárgyát hozta elő, s -néha közel volt béketűrését elveszteni, s erőszakhoz nyulni. Ilka -ellenben szokatlan nyájassággal s könyűkkel fegyverkezteté őt le. Az -ébredő szerelmet a csinos nő oly természetileg tudá játszani, hogy végre -a komoly rablónak szívében egy eddig ismeretlen húr rezzent meg, s mivel -a nőnek szokatlan s majdnem férfias bátorságában sok hasonlót talált -önlelkével: néha állandó viszonyról, nősülésről kezde gondolkozni. - -– Teringettét! – kiáltott fel magában – ezt az Ilkát a sors egészen -nekem képezte. Ez, ha távol leszek váramtól, jobban feltartja itt a -rendet, mint én. Egyébiránt, szeret, ez tagadhatatlan. - -Nankelreutherné látván végre Komoróczit azon a ponton, a hová őt rég -vágyott hozni, halkal házassági ajánlataira is felelt. - -– Ha kegyed – mond néha – óhajtja, hogy neje legyek, azt kivánom, hogy -becsüljön s oka legyen bennem bízni: tehetné-e ezt, s lehetnék-e én -magam a legvitézebb férfiúhoz érdemes, ha könnyelműségemmel tisztelet -helyett méltó megvetést idéznék elő? s nem szégyenlené kegyed maga, ha -ezen ördög czimborái e várfészekben rólam azt hinnék, hogy én sem vagyok -jobb a többinél! - -– Az ördögöt ne említsd! – mond Komoróczi hátratekintve – sokszor -megjelenik az, ha emlegetik, s én, a mi e világon van bár mi, nem -rettegem; de a lelkekkel s ördögökkel nincs közöm. – Szólj, Ilkám! -akarsz-e enyém lenni? - -– Igen, egy feltét alatt: ha mindenre – mi itt a földön, felettünk s -alattunk szent, vagy rettegett kegyed előtt – esküszik nekem, hogy -férjemnek soha semmi bántódása nem lesz. Ezzel magamnak tartozom: mert -ha van, a mitől kegyed retteg, vad férfiú! bennem is van, a mi félelmet -idéz elő; nyugalmamat örökre aláásná, és szerelmemnek nem hagyna örülni, -miként akarnám, ha férjem sorsán kellene aggódnom. - -Komoróczi átölelte a beszélőt, ki igyekezett karjai közül kifejtőzni. - -– Még egyet kell mondanom, – folytatá Ilka. – Ha ezen eskü megtörtént, -férjemtől egy irást várok, melyben rólam egészen lemond. - -– Hogyan! – mond rábámulva Komoróczi – s fogja ő azt jó szerével tenni? - -– Az a kegyed dolga; de bántódása ne legyen, esküdjék. - -A rabló gondolkozott, s végre kezet adott. - -– Ez nem elég! – mond Nankelreutherné, egy mélyebb tekintetet vetvén a -babonás férfiú lelkébe. Elmondatá az esküt vele, melyben Komoróczi magát -az ördögnek s minden vándorlelkeknek ajánlja: az ég villámait szólítja -fel boszúra maga ellen, ha Nankelreuther Nabuchodonozor lovagnak általa -bármikor a legkisebb bántódása lenne életében és szabadságában. – A mi a -lovag lemondását illeti, – jegyzé meg Ilka, – arra kegyedet nem szükség -megesketnem: azt mint szerelmének s csatlakozásának bizonyítványát eskü -nélkül elvárom. - -Komoróczinak szenvedélye naponkint nőtt; s egyrészt ez, másrészt a -babonás férfiúnak esküje fejti meg, hogy Nankelreutherné halkal oly -úrnője lőn Komoróczinak, mint a derék Nabuchodonozornak. A várban -egészen magához keríté a kormányt; nagy rend és tisztaság uralkodott -benne, a cselédek rettegték és szerették őt egyszerre: mert valamint a -legkisebb hibát sem tűrte el, s többnyire önkezecskéivel szerzett -magának a legnagyobb kitöréssel, de hirtelen ellobbanó indulatossággal -elégtételt, úgy minden kis szolgálatot meg tudott jutalmazni. - -Őt a várban senki sem érté, s a legtöbben ragaszkodását Komoróczihoz -valónak hitték. Megtörtént, hogy a vezér, ki darab idő óta szokszor -szótlan s gondolkodó volt, napokra távozott el Vadnáról; ilyenkor, bár -Nankelreuthernéban szerfölött bízni látszatott, titkon, mégis a -legszorosb rendeléseket tevé, úgy, hogy a nőnek semmi módon sem lehete a -várból szabadulni; de ő ezt fel sem vevé, sőt midőn mások ezen örökös -bezárást emlegették: nevetve feddé meg őket, azt állítván, hogy sokkal -jobb itt a szép lanyha termekben, mint künn a sziklabérczek zúza és -fagya közt sétálgatni. A vár parancsnokát maga felszólította a -legszigorúbb rendtartásra. - -Mindezek alkalmasok valának Komoróczi vigyázatát elaltatni; de Ilkának -igen ravasz rókával volt dolga, ki önmagáról hozván itéletet másokra: -annyival kevésbbé akará egykori nejének egész szabadságát visszaadni, -mennyivel inkább tartá ez őt igérete teljesítéseig bizonyos távolban -magától. - -Történt egy napon, hogy Komoróczi kedvetlen híreket hallván, lóra ült s -néhányak kiséretében eltávozott. E hírnek minőségét könnyen -gyaníthatjuk: Rozgonyi Sebestyénnek közelítése esett értésére, bár -határozását mozdulatának senki bizonyosan nem tudta, az ifjú király, -szokott előlátásával, legszorosabb titoktartást tevén mind Zokolinak, -mind általa Rozgonyi Sebestyénnek kötelességévé. - -Ilka e közben azon folytonos óvakodást, melyet egyenlőre, mint láttuk, -példás béketűréssel szívelt el, vagy jobban mondva, észre sem látszaték -venni, unni kezdette, de sem unalmát, sem terveit nem közlötte senkivel. -Ő csak magában bízott, s azon szobaleány, kit némileg megkedvelt, s ki -nagyon ragaszkodott új asszonyához, sem gyaníthata semmit érzéseiből; -sőt Nankelreutherné épen e kedves cselédjével igyekezett elhitetni, -mikép jelen állapotjában jónak véli inkább úrnő, mint rabnő lenni, s -hogy sorsával ki kezd békülni. - -A nap csendesen eltelt. Ilka este felé félre tette munkáját, mert egy -gyönyörű bársony nyeregtakaró hímzésével foglalatoskodott; az estebédnél -szótlanabb volt szokottnál, s hálószobájába jobbkor vonult. - -A leány a mellékszobában volt. Nankelreutherné, bezárván gondosan az -ajtókat, lefeküdt, s mint mindig, úgy most is nemsokára elaludt. - -Mintegy három órát pihenhetett, midőn egyszerre fölébred, s egy szép -fiatal lovagot lát ágya előtt állani. Az éji lámpa halkal pislogott egy -szegletben, s világa a lovag képét árnyékolván, vonásait ki nem vehette. -Azonban a kéretlen látogatónak nyájas arcza s szelid hizelgő tekintete -egyáltalában nem gyaníttatott gyilkos szándékra, sőt a nő ébredése, -miként sejdíté, egy forró csóknak következése volt. Gyorsan emelkedett -föl fekvő helyzetéből, s félig ijedten, félig kábultan mereszté szemeit -a szokatlan jelenetre. Az ifjú térdre ereszkedvén ágya előtt, havas -kezeit ragadá meg. - -– Ne rettenjen meg kegyed; – mond suttogó hangon – engemet tisztelet s -forró szerelem hoztak ide; én meg akarom szabadítni! - -Ilka, mint minden mélyen alvó, hirtelen fölébredésekor csak félig volt -magánál; a mondottakat nem értette; de a váratlan esetben – -rabló-várban, s ily kemény őrizet alatt – csak két eszme merült föl -lelkében: vagy új veszély fenyegeti itt, vagy csak próba ez, és -Komoróczi bizonyos kiván lenni hűségében. De e két eszme a kábult s -némileg megrémült nő fejében néhány percz műve volt, s a jövőben őt -szokott hevessége ragadá meg. - -– Ki vagy? gazember, tolvaj, zsivány! – mond, nagyot kiáltva, s egy -ugrással ki az ágyából s a térdelő lovag előtt teremve, kinek üstökébe -merítete kis kezeit, hallatlan zajt és lármát ütvén. - -– Az Istenért! – mond suttogva, de élénken az ifjú – térjen kegyed -magához! el vagyunk árulva, s mind magát, mind engemet veszélybe dönt. -Nem ismer-e, nézzen csak jobban szemem közé! - -– Wratizláw! – kiált fel Nankelreutherné, rábámulva – kegyed? de miként -jött ide? mit akar? – folytatá, még mindig szorosan tartva üstökét. - -– Kegyedet jöttem megmenteni e rablófészekből, honnan csuda a -szabadulás! szerelmemnek sikerült végre álruhában ide lopózni, s a -kapuőrt megvesztegetni. Az istenért! hallgasson – s teringettét! a -hajamat ereszsze el, hiszen felét kitépi! – A helyzet semmi sem volt -kevésbbé, mint regényes, s inkább köznapi dulakodáshoz hasonlított. - -– Ugyan úgy-e? – mond Nankelreutherné – talán hálát adjak, hogy éjfélkor -tör be egy becsületes nőnek szobájába? Ki bízta kegyedre szabadításomat? -ha szándéka jó volt, miért nem jött férjemmel? Egyébiránt én itt -sorsommal meg vagyok elégedve: s ha a kénytelenség választásra -szorítana, hitemre! inkább választanám a vad, de férfias Komoróczit, -mint kegyedet, ki csak szép arczáról s czifra mentéiről híres. - -– Hogyan – mond Wratizláw, mert ő volt, igyekezvén fürteit a nő kezéből -kifejteni – mit hallok? – ereszszen kegyed, mert majd megeléglem a -tréfát! – Végre nagy bajjal ki tudá magát a nő körmei közül szabadítani. -– Jól van, – mond mindig suttogva, s inkább tettetett, mint való -haraggal: mert vonásai inkább nehezen rejthető örömet mint boszút -árultak el – veszszen itt, ha a szabadságnál többre becsüli a -szolgaságot. De jaj lesz kegyednek, ha Nankelreuther megtudja, minő -kevés nyugtalansággal tölti itt szalmaözvegységét. - -– Jó! – felel büszkén Ilka – menjen, s mondja meg férjemnek, de -szóról-szóra a dolgot, úgy a mint én mondom most; – ha ő nem gondol -velem, ha azt kell hinnem, hogy rólam lemondott, én sem töröm rajta -fejemet. - -Wratizláw át akarta a csinos nőt ölelni, ki összeszorítván ingét keblén, -oly hatalmas taszítást tőn rajta, hogy ez hátratántorgott. - -– Segítség! segítség! – kiált Nankelreutherné. Nemsokára a folyosón -gyors léptek hallatszának. - -– Nekem, – mond Wratizláw – távoznom kell; de egy csókot még adsz nekem, -szép angyalom, bucsúra – majd még látjuk egymást. – Ezzel közeledett -Ilkához, a nő az ablak mélyedésébe szaladott, a lámpát akaratlan -felbuktatta lábával, s gondolomra kinyujtván a sötétben kezét, egy -hatalmas arczcsapással üdvözlé a szerelmes kalandort. – E közben az -ajtón zörgettek, végre felnyilt az. Bélián lépett be szövétnekkel: Ilkát -egy ablak szegletében találta, még pedig nemcsak el nem rémülve, hanem -diadalérzet kifejezésével arczán. - -Wratizláw nem volt a szobában. - -– Eltűnt! – kiált fel Ilka – sem híre, sem hamva! - -– Mi volt ez? – kérdé zavarodva Bélián – miért ordított kegyed oly -iszonyúan?! - -Ilka hirtelen visszabujt ágyába, s gondosan magára vonván a paplant, a -történtet elbeszélte. - -Bélián nevetve rázta fejét. – Kegyed – mond – álmodott, ide senki sem -jöhet be. - -– Itt volt – erősíté Ilka. - -– Nem volt – felelt a rabló. - -– Itt volt, igen! – mond Komoróczi előlépve, s zöld tágas köpenyét -levetve magáról – volt! – ismétlé, tőrt emelve föl – ő nincs többé! - -– Minő oknélküli kegyetlenség? – fakadt ki Nankelreutherné különös -arczkifejezéssel, mely majdnem gúnyhoz hasonlíta – ily semmiségért vért -ontani; távozzék, kegyed vérengző tigris! - -Komoróczi szó nélkül távozott. - -– Itt nem vagyok többé bátorságban, – mond Nankelreutherné. – Hol -jöhetett be? Nem, ezt nem tűröm tovább, így minden pillanatban félni és -rettegni, ez több mint sok! - -Gonddal vizsgálta meg reggel a falakat, de sehol semmi rést nem -láthatott. A padlók négyszegének egyike emelhető, gondolá magában: jó! -köröskörül leszegeztetem őket. - -Miután Nankelreutherné fölkelt, a szobaleányt szólította be, s azt -nagyon lehordta, hogy sokszori kiáltására be nem jött; ez azonban -önijedségével s tehetetlenségével jól-rosszul kimenté magát. - -Komoróczi elbeszélte Nankelreuthernénak, hogy késő éjtszaka érkezvén -meg, a lármát hallotta s úgy jött szobájába, s épen e lármából kelletvén -gyanítnia, hogy iránta hű, ezentúl lesz oka teljes bizodalmával -dicsekednie. A vezér sokkal nyájasabb volt a szokottnál, s az egész nap -vidám beszélgetés és vitatkozás közben tölt el. Komoróczi arra akarta -Nankelreuthernét bírni, hogy őt igérete alól oldja fel, s mivel alig -hihető, hogy férje önkényt lemondjon róla, bármi fenyegetődzésekre is -erőszak nélkül: engedje meg neki, hogy más módon szabadítsa őt meg -férjétől. - -– S minő mód volna ez? – kérdé Ilka felcsattanva. – Megölni talán? abból -semmi sem lesz! szegény Wratizláwnak vére is lelkemen nyom! – folytatá -színlett komorsággal. – Ha kegyed még egy ily szót ejt, vége a -barátságnak! - -– Nevetséges makacsság – kötődött Komoróczi – azok közt, kik igazán -szeretik egymást. - -– Legyen az, a minek kegyed kereszteli; de én csak azt szerethetem, ki -engemet szeret: engem pedig csak az szeret, ki lelkemet nem akarja -megzavarni. Ha szemét egy magasb lelkű nőig emelte, győzze meg e nőt, ki -kegyedet szereti, hogy nem mindennapi férfiúért áldozta fel hitét. Ide a -kézzel, lovag! igérje ezt nekem! - -Komoróczi a kezet elfogadta s ajkaihoz voná. - -A nap eltelvén, este felé Komoróczi újra belépett a szobába. – Ilkám; – -mond vigan – kövess! egy szép szemlének teszlek tanújává, milyet, -Istenemre! Budán vagy Pesten nem láttál soha. - -– S mi lesz az? - -– Meglátjuk mindjárt. – Ezzel kivezeté őt az ajtón. Ilka nagy -feszültséggel követé; több szobán s termen haladtak keresztül, míg végre -egy egészen veres szövettel bevont toronyszobába érkeztek. - -Úgy tetszett Ilkának, mintha távolról ének hangjai verdesnék hallását. - -Komoróczi az egészen gyertyákkal világított szűk szobában megállott, s -annak közepéből függő selyemkötelet vevén kezébe, mely aranybojttal -végződött, meghúzta azt, s a következő pillanatban, egy a falból alig -kitünő rézgombocskát megnyomván: a veres szövet kétfelé vált, s az ez -alatt félre vonuló vassal bélelt táblák alól egy hosszú magas ablak tűnt -elő. Komoróczi és Ilka oda siettek. - - - - -JÓZUA. - -E szemlét készítéd számomra gyáva, – – – – – ide vezettél (s ez igen -illet hozzád) ide vezettél, hogy szivemet törd meg. - -_A. de Vigny._ - -Állj meg nap! - -_Józua_. - -Ábrahám még mindig a vadnai várnak földalatti boltjában sínlődött. Mikor -a vár ura látta, hogy zsidó rabjai a szalonnát s bort, vallási -szabályaik ellenére, mohón költik el, a tréfát megunta. Komoróczi el nem -feledkezett magáról: emberei Fehérvárt, Győrt, Szegedet összejárták -Ábrahám írásával. Néhányan az öreg kalmár biztosai közől hitelt adtak, -mások ellenben minden kigondolható ürügy alatt árúinak átadását -halasztani kivánták. Részint ez, részint a lovagnak kegyetlensége, mely -a kínzásban több tréfát és gyönyört talált, mint a gyilkosságban, -okozta, hogy Ábrahám mindeddig tengetheté unott életét, s egy -reménysugára a szabadulásnak derengett előtte. Lehet azonban, hogy a -vagyonos zsidó letartóztatásával még egyébre is számított zsarnoka. -Tudniillik, ha őt mindenből kifosztotta már, a budai zsidó közönségnek -gazdag váltságára – mert a mint végére járt: Ábrahámnak kiséretében a -legtehetősb budai s fehérvári kalmárok fiai voltak, kiket szülőik -gyakorlat végett szereztek be a sok tapasztalású öreghez, – számított. - -Ezért történt, hogy ha foglyainak elgyengülését hírül vivék neki: -három-négy nap jól tartá őket, s ha egy kis erőre kaptak, újra kenyér s -vízre szorítá, a mi a koplalást kétszeres kínná emelé. - -Igy éhezteté meg őket egyszer huszonnégy óráig: s midőn már azt hitték -mindnyájan, hogy étlen kell elveszniök: a börtön ajtaja megnyilt s -Axamith lépett be két szolgának kiséretében, kik lobogó szövétnekeket -tartának kezeikben. A szemle valóban szívszorító volt: Ábrahám – arczába -mély keserűség vésve – a fal mellett ült a puszta földön; egy ifjú, -hosszú szőke fürtökkel, hevert mellette, feje az öregnek ölébe hajtva, -vonásai meglepő szépségűek valának, nagy elhaló kék szemeit emelte föl -Ábrahámra, s arczának kifejezésében bánat s elszántság tükrözte magát. – -A többiek itt-ott görnyedtek s inkább a sír odvaiból felszálló -kisértetekhez, mint emberi lényekhez hasonlítának. - -Miként Axamith az ajtó előtti hágcsón lejebb s lejebb haladott, s a -szövétnekek vérvilága a boltozat nedvcsöppeiben kezde égni, a -csoportozat ily varázsvilágításban, mint egy gnómsereg tűnt elő; -mindnyájan a közeledők felé fordíták arczaikat, s alkalmasint -szenvedéseik végét, a halált, az oly rettegettet kevéssel ezelőtt, -várták most mint szabadítót, mint barátot. - -– Éhesek vagytok-e, ficzkók? – kérdé durván a rabló, álnok -gúnymosolylyal, részvét nélkül, sőt kegyetlen kárörömmel jártatván -tekintetét a zsidókon végig. - -Néma hallgatás volt a felelet. Nephtali keblében a boszú forrott s a -falon lecsüngő nehéz vaslánczok egyikének segedelmével fölegyenesedett. -Az öreg kalmár mellett pihenő ifjú nehezen emelé föl fejét, s hosszú -megvető tekintettel függeszté nagy szemeit a bakóra, ki előttök állott. - -– Mit akarsz? – mond Nephtali, reszketeg hangon – keresztény! ölni? – -itt vagyok, ölj! de ezen ifjút kiméld meg itt, – folytatá, a szőke -serdülőre mutatva – mert – mert – gazdag váltságot nyerhetsz érette. - -– Megölni? – mond felkaczagva Axamith. – Ej! kinek jut ez eszébe? jó -estebédet s e fölött mulatságot akarok nektek szerezni; pecsenyét -eresztek közötökbe; s hogy legyen minél megsütni, mindjárt fát, szenet, -kovát, aczélt, taplót adok. - -– Átok reád, kegyetlen eb! – kiált fel a halvány Nephtali, kitörő -indulattal – gúnyolni jöttél ide? a Jákob s Ábrahám Istene verjen meg! -könyű helyett vért sírjanak szemeid, s pusztuljon el házad mint Jerikó! -s jöjjön tűzeső rátok, mint Sodoma- és Gomorára; várad kapujában nőjjön -tövis és bogáncs! Jehova! szórd átkodat e gonosz philisteusokra! – -Nephtali magosan emelkedett föl, előnyujtott kezekkel, ajka tajtékzott, -s szemeiből szikrák löveltek ki. - -A rabló keresztbe fonta karjait s nyugodtan hallgatá őt végig. – Meg ne -erőtesd magadat, pogány! – felelt fenyegető hangon – mert erőre lesz -szükséged, ha e pecsenyét, melyet számodra szántam, le akarod ejteni. – -Ha csatádnak vége lesz, ama szegre nézz! ma ott hálsz: mert -szemtelenséged határt tört. – Vígan ti többiek. – Ezzel megfordult; az -őt követők a szövétnekeket a falból kiálló vaskarikákba szoríták, fényök -az egész boltozatot elárasztá, s eltávoztak. - -– Atyám! – kiált fel az ifjú, ki Ábrahám mellett nyúlt el a földön – mit -akarnak ezek? én irtózatost várok. - -– Ah, ne csüggedj, kedves leányom! – felelt az öreg, szívéhez szorítva -őt, s száraz ajkait homlokára nyomva. – Él Izrael Istene még, ki Dánielt -megszabadítá, s az égő kemenczében malasztjának szellőjét árasztá, hogy -lőn hűs és fűszeres a lég benne, s a lángok ártatlanul nyaldosának magok -körül. – Aminha! kedves gyermekem! jer, szorulj ölembe, s várd a -szabadulást! - -Néhány percz múlva szolgák érkeztek, fát, szenet hordának, s egy -szegletbe rakák le; egyike kovát, taplót, s aczélt adott Ábrahám kezébe, -ki szó nélkül veté a földre maga elébe. - -– Mit akarsz? – mond hidegen, míg a többi zsidók, Nephtalin kívül, egy -csomóba futva össze, irtózatos zsinatot s ordítást kezdettek. - -– Elevenen kell itt megégnünk! – rebegé Aminha. – Isten! légy -könyörületes! oh atyám! - -– Ne siránkozzál! tigriseket nem lágyít meg könyűd, fiú! – mond Nephtali -keserűn – s nem jobb-e a halál, mint e folytatott kínzás itt? - -A szolgák vigyorogva távoztak el. Ábrahám, Aminha s Nephtali -segítségével fölemelkedett, s az elcsüggedtek közé lépett. - -– Fiaim! – mond ihletett hangon – boruljatok a földre, emeljétek fel -szíveiteket Istenhez, és énekeljetek utolsó bucsúéneket. Eloim velünk -lesz halálunk órájában, s mi erősek leszünk, mint Sámson, és hatalmasok, -mint a Machabeusok! – Az öreg elkezdé síri énekét reszkető hangon s a -boltozatok rebegve visszhangozák Dávid zsoltárának verseit s Ábrahám -megtépte ruháját keblén s kezeit égnek emelte. - -Néhány percz múlva halk nyikorgás hallatszott, s a földalatti üregnek -jobb oldalán magasan egy ablak, melyet eddig észre nem vettek, világolt; -Aminha volt az első, ki meglátta. – A remény sugára dereng ott! ez -emelkedett föl keblében: arra felé emelte szép keleti arczát, azon -könyben úszó csillagokkal, melyekben kín s kétségbeesés vegyültek -nemével a fönségnek. - -Egyszerre rémítő bőgés hallatszott a börtön ajtaja előtt; a vasveretes -tölgyszárnyak csattogva nyiltak föl, s egy dühös bika, melynek szarvain -égő szénakötetek lobogtak, rohant be, s künn pokoli gúnykaczaj hangzott. -Az előbb említett ablakból ugyanazon perczben egy éles s utóbb elhaló -sikoltás hasított az odún keresztül. - -A zsidókat az iszony leigézte, s az ének egy ordítássá vált, melyet a -sötét kő-ívek rivaltak vissza. - -A felbőszült állat az ajtó közelében lefelé vezető lépcsőzetig érvén, -hanyatt homlok rombolt le a hágcsókon; leérvén, térdei csuklottak meg, s -rémítő ordítás közben rázta lángoló fejét, bukott orrára; forogva s mély -kört vájván testével maga körül, míg szarván a szénakötetek szikrát -szórtak, s az azokból gomolygó füst az iszonyú jelenetet félhomályba -burkolta. - -– Fel a hágcsókra! – kiált Nephtali. – Jákob Istene! Eloim légy velünk! -– ordított – fel, fel! – A zsidók azon időhézagot használva, mely alatt -a dühös bika újra lábra kapott, a kétségbeesés gyorsaságával -kapaszkodtak négykézláb a hágcsókon fel. - -Nankelreutherné a torony szobájában, mikor az ablak megnyittatott s -tekintete a sötétbe mélyedett, a lelket emelő éneket hallá, elnémult, -nem tudta hirtelen, hol van, a jelenetet minek magyarázza. De midőn a -börtön ajtaja megnyilt, s a vad ordító bikát megpillantotta: elsikoltá -magát, inai megtörtek, s hátrahanyatlott. Komoróczi, kinek arczán pokoli -kifejezése ült a kárörömnek, fogta fel őt. - -Nankelreutherné magához tért. – Ördög te! kaján vérszomjas tigris! mi -ez? mi akar ez lenni? – kiáltott fel dühösen. – Ez-e a szemle, melyet -nekem készítettél? – Nem, nem! – nyögé, térdre esve s a rabló lábait -átkulcsolva – lehetetlen, hogy ily gyáva kegyetlenség létezhessék! – az -Istenre! ember, vagy minek nevezzelek! Te, ki ördögöt hiszesz s -vándorlelkeket – kit a vihar rettegtet, nem féled az Istent? – Vess -véget e borzasztó kínzásnak, ha nem akarod, hogy itt lábaid előtt adjam -ki lelkemet. – Nem, nem! – folytatá kínosan – te nem vagy ember! – Ezzel -felugrott, s az ablakhoz szaladott újra. – Mi történik itt? – kiált le – -nem látok semmit csak füstöt s lángot, s állatbőgést és embersikoltást -hallok! Komoróczi segíts! az élő Istenre! segíts! – És újra térdeihez -borult a rablónak, ki fagylaló hidegségével a számított kegyetlenségnek -legelteté szemeit a borzasztó szemlén. - -[Illustration: – Fel a hágcsókra!] - -– Bár a füst múlnék, – mond egykedvűleg a vad kényúr – magam se látok -semmit. Fel se vedd, Ilkám! egy csoport nyomorú zsidó ez, kik -húzás-vonásból élnek; kik keresztény gyermekeket oroznak el és ölnek -meg; Ábrahám van köztök, ki már panaszai által többször rám uszította a -megyék dandárait, s kinek cselszövényei több száz bajnokomba kerültek: -rég vágytam őt látni, a vén csalót, a gyermekrablót! - -Ilka ki volt kelve képéből; ajkai vonaglottak; szíve, lelke össze volt -zúzva a szánakozás és rémülés miatt. – Ember! – kiált fel újra, -hozzáemelvén kezeit – te azt mondtad nekem, hogy szeretsz! hallj -engemet! első kérésem ez: vess véget e borzasztó szemlének, ha akarod, -hogy szeresselek: az Istenre! hallj engemet, s ha őket nem szánod, -tekints rám, szánj engemet, ki itt halok el előtted! - -– Mi a tatár? – kiált fel Komoróczi – a zsidóknak semmi bajok! nézd, -Ilka! egytől egyig az ajtó közelében vannak a hágcsók fölött, egymásba -fogózva, mint a denevérek. – Ho hó! így nem számoltunk! – Ezzel -Komoróczi hátrafordult s a szoba közepébe lenyuló zsineget rántotta meg, -míg Ilka teljes erejéből igyekezett őt hátra tartóztatni. - -– Az Isten könyörületes! – mond valamivel könnyebbedve Ilka. – Mit -akarsz irtózatos? - -Míg a zsidók a hágcsók tetejére értek, s ott összeroskadva s őrült -ijedtséggel egymásba kapaszkodva, idomtalan csomót képeztek a bikára -szegzett rémült szemekkel: addig az állat fölemelkedett, szemet -meresztve, rémítő bőgéssel rohant előre, s a földalatti teremnek szembe -vonuló falába csapódott fejével, oly erőszakkal, hogy azonnal -összeomlott, s száján orrán megindult a vér. Már nagyobbára leemésztette -a láng a szénát szarvairól; a bika magához tért, dühösen tekintett szét, -fölemelkedve s bőszülten nyargalta a tért körül, villogó szemeit a -remegő zsidókra szegezve. - -– Kegyelem! – ordítottak a zsidók, kik eléggé biztos helyzetökben még -mindig attól tartottak, hogy a tajtékzó bika felrohan a hágcsókon. - -– Istennél a kegyelem! – kiált fel Aminha, térdeit kulcsolva át -Ábrahámnak – add áldásodat nekem, atyám, mert meg kell halnunk: nincsen -kegyelem a szegény megvetett zsidók számára! - -Ábrahámnak a bizonyos halál jelenléte visszaadá bátorságát, kezeit tevé -az elhaló gyermek homlokára s csendesen imádkozott; a szövétnekek fénye -bűvös világot árasztott képére, s úgy nézett ki, mint Mózes a Hóreb -hegyén. - -A Komoróczi szobájába egy szolga lépett. – Nyissátok meg a börtön -ajtaját! – kiált rá a vezér – s taszítsátok a zsidókat le a hágcsóról. - -Ilka felugrott, s mielőtt a szolga a parancs teljesítésére kilépett -volna: a szoba ajtaját zárá be hirtelen s a kulcsot szorította kezébe. -Komoróczi rábámult. - -– Mit akarsz érzelgő? – mond dühösen. - -– Semmit! – kiált Ilka – még egy szavam van hozzád, az utolsó: lövesd -ama bőszült bikát le, s a tied vagyok. - -– Ah! – mond Komoróczi udvariasan – ez már okos szó! jól van, tehát -megkegyelmezek; ugyis egy más tréfa jutott eszembe, mely vér nélkül fog -ugyan végződni, de mégis hűtendi boszúmat. - -Nankelreutherné, szánakozó szívének e nemesb felhevültekor hirtelen meg -nem gondolta nyilatkozásának egész fontosságát. A szegény, kétségbeesett -zsidók mentve voltak, s ez megnyugtatá őt; az ezután történhetők nem -valának még bizonyosak, s ő azt vélte, hogy leleményes esze, s a -könnyelműektől annyira imádott véletlen, ki fogják őt újra segíteni. – -Új kínzást gondolt kegyed talán? – mond közelebb lépve Komoróczihoz. - -– A világért sem, – felel ez. – Eredj! – folytatá, a bejövőhöz intézve -szavait – lőjétek le a bikát, s mivel a zsidók úgy is jól megkoplaltak, -húsa legyen az övék. - -Nankelreutherné kihajlott az ablakból. – Emberek! – kiált fel érthető -hangon – megnyertem a kegyelmet számotokra; nevem Nankelreutherné! – -Ezzel a kulcsot átadta a szolgának, ki elsietett. - -– Miért ez? – kérdé Komoróczi gerjedő indulattal. - -– Miért? – mert boldogít velök jót tehetni, s nem birok annyi -öntagadással, hogy nevemet eltitkoljam azok előtt, kiknek életét -mentettem meg. - -– Néhány rossz zsidó életét! - -[Illustration: – Lövesd ama bőszült bikát le, s a tied vagyok.] - -– És?! – – Ők is örülnek éltöknek, s ki tudja, nem gyümölcsözik-e a -jótett idővel? - -A kevély kényúr gúnymosolyra vonta ajkait. - -Aminha alant az ablak felé fordítá fejét, s föltekintett Ilkára, s midőn -a csinos nő-főt a szoba világától körülfolyva megpillantá, úgy tetszett -neki, mintha szíve könnyebbülnék. – Nézzetek oda! – rebegett ihletve – -ott áll a békeangyal, arczát dics folyja körül, mentve vagyunk! – hölgy -van közel! - -A bika végre, irtózatos kerengésében kifáradva, térdre bukott a hágcsók -közelében. – Isten velem! – kiált Nephtali, s leugorván a hágcsóról, a -kezében levő hasábfával homlokon csapta a tajtékzó állatot, mely az -irtózatos ütésre hörögve ereszté le fejét, dühösen turkálva füstölgő -szarvaival a nedves homokot. - -Nemsokára megnyilt a börtön ajtaja, néhány szolga lépett be, s két -lövéssel, nehéz kanóczczal lobbantó fegyverből üdvözlék a bikát. - -– Fátok, tűzszeretek van, – mond az egyik szolga, lőszerét megtörülve – -süssétek meg a bikát, a tietek az! – ezzel kimentek, s az ajtót maguk -után vágták. - -A zsidók magukhoz tértek, s Ábrahámot, Nephtalit s Aminhát kivéve, -azonnal a dologhoz láttak: egy része tüzet rakott, mások a bikát nyúzták -s darabolták. - -A munka nehezen ment, mert csak két rejtegetett kés találkozott náluk. - -Végre jól rosszul sütni kezdették a lefejtett darabokat, s a tűz sötét -füstje mint oszlop kanyargott fölfelé s huzódott az öböl felső nyilásán -ki; a pattogó tűz körül az éhes zsidók irtózatos csoportozatot képeztek. - -Ábrahám egyik hágcsón ült, s Aminha mellette; az öregnek halvány arczán -őrültség mutatkozott; fölkelt végre, s felső, kaftánalakú öltözetét -levetvén, csendesen haladott le a hágcsókon; Aminha utána bámult, úgy -tetszett, mintha atyja minden erejét visszanyerte volna. - -A tűzhöz érkezvén az öreg, háromszor kerülte meg azt, a sötét kúpnak -boltjára szegzett szemekkel, s reszketeg ének hallatszék ajkai alól. -Egyszerre megáll, magasan emeli föl kezét: – Izrael Istene! – kiált – -szent és nagy Isten! Jákob Istene! Jehova! itt áll a te vezéred és birád -Józua; itt van Jerikó kemény falaival, s készen, elszánt védelemre; -hallj engemet, Izrael Istene! s adj szavaimnak erőt. - -Ábrahám kissé megszűnt. Most újra ég felé nyujtá mintegy parancsolva -jobbját, s lelke mélyéből ordított fel: – Megállj nap! ti Jerikó falai -omoljatok össze rombolva és csattogva, s temessetek mindent romjai alá! - -Aminha, kit a jelenet különössége leigézett volt, magához tért, ruháját -tépte meg keblén, s őrült gyorsasággal szaladt le a hágcsókon; atyjának -lábainál rogyott össze s tört hangon sikoltott fel: – Istenem! miért -tevéd ezt? ő eszét vesztette, ő őrült! - -Ábrahám mindig állott, mintha átkának teljesülését várná. - -Egyszerre dühös zaj támadott a várban, ágyúk ropogása hallatszott; ajtók -csapódtak be, s a börtön kinyilt: szétszórt hajjal jött Nankelreutherné -be szobaleányának kiséretében. - -– Nincs valami rejtek a szabadulásra?! – kiált fel. – A vár vívatik, -Rozgonyi Sebestyén van a falak alatt, váratlanul, mint villám az égből -csapott le; serege roppant, az egész völgyet ellepte, a vár -elpusztuland! mi az őrizetnek boszújától mindent tarthatunk! – Ezzel -Nankelreutherné a börtön ajtaját bezárta s védgerendát tolt elébe. - -Ábrahámnak arcza sugárzott: ő egészen fel volt magasztalva; lelke -felköltözött, maga körül nézett s leányára; de senkit nem ismert, csak a -zajt hallotta s a mindig nevekedő zsinatot künn. - -– Hála neked, Izrael Istene! te meghallgattad szolgádat! – kiáltott fel, -s ajkát összeszorította, tagjai roskadni kezdettek, mint egy látnok -tekintett még egyszer maga körül, azután összerogyott. - - - - -A FEHÉR HOLLÓ. - - Nem dicsérlek! – királyokat – - Nagy tetteik dicsérik, - Énekeljen országlásod! - -_C. Delavigne._ - -Távozzunk e zajból az ideiglen csendes Budára. Bretizláw, ki Izabellával -a királyt követte, nem akart az udvarban lakni. A király, a jelenben -úgynevezett rácz-városban, nem messze a mostani rácz egyháztól, a hegy -aljában vett házat neki, s miután azt minden kényelemmel elláttatá, oda -szállította a tudós férfiút, ki a Gellért hegyének közellétét -szenvedélye kielégítésére igen kényelmesnek találta. - -Az épület hosszú alház volt, magas, veresre festett födéllel; közepéből -torony emelkedett; kapuja s nyolcz ablaka azon utczára nyílt, mely a -várral szemközt a hegy oldalán vonult el. Mögötte egy kis kertecske. - -A bölcs csillagász e lakot egészen kénye szerint rendezé el; jobb -szárnyán két szobát hagyott fenn Izabellának s a melléje rendelt öreg -cseh nőnek; a balszárnyat s a tornyot magának tartotta, s azokba -csillagászi s vegytani eszközeit, látcsöveit, mozsarait, cserepeit, -csészéit, szelenczéit egészen úgy állítá össze, mint Prágában voltak. - -A királyi városnak nem volt oly pompás s terjedt tekintete, mint -Prágának, de a szemben emelkedő várnak falai, a fénylő tetejű torony, a -Gellért tövében balra a széles Duna, s magának a völgynek regényes -tekintete sok érdekkel birtak. Az ég boltja szép csillagaival ragyogott -itt is fölötte; leánya mellette volt, Mátyás közelében; mi kellett egyéb -a tudományos, keveset kijáró férfiúnak, ki életét a csillagok, királya s -leánya közt osztá fel. - -Izabella neveltetési rendszeréből gyaníthatjuk, hogy gyermekded arczának -minden gyöngesége mellett, annak sokkal érettebb kifejezése volt, mint -közönségesen ily korban tapasztalhatni; de azon egészen eredeti -vegyíték, az ész kora ébredtsége, s azon kedves, utánozhatatlan -gyermekded szendeség s ártatlan életvidorság közt, mely kedélyében -egyesült, őt valóban bájló teremtéssé tevék. Ha komoly tudományok -gyakorlatából felszabadult, mint könnyű gím szaladt fel s alá; mindenben -mulatságát lelé, s oly valami kedvelt, elfogulatlan s derűlt volt rajta, -hogy maga körül az az örömet s kéjt idézte föl. A gyermekévek elsősége -ez, s szomorú tanúság, mintha a világon az öröm ott fejlenék ki -leginkább, hol a tekintet viszonyaiba nem mélyedett; s mintha mindaz, a -mit a fürkészet gyümölcsözik, s a tapasztalás arat, egy levél lehullása -volna örömünk virágkelyhéről: s mégis vannak minden korban boldog -emberek; a magasb lelkűek? első tekintetre tagadnók; – de egy igaz -marad: boldogtalanság érzete, változhatlanokért is, érthető, panasz – -gyávaság. - -Atyja őt mind a bölcselkedésbe, mind a csillagászat titkaiba játszva -vezeté be. Tanulásra e tárgyakban soha szabott órája nem volt; de ha -vette észre, hogy a redőtlen égnek tűzszemei felnyíltak, s az öreg, -hosszú, fekete talárjában, kerek süvegével fejében a toronyba vonul, ő -is odasietett, s vagy csendesen ült mellette, vidám életteljes szemeit -az égre függesztve, vagy kérdéseket tőn, s ezen kérdések közben -vitatkozott atyjával, – mint már ennek Prágában tanúi valánk. Ilyenkor -figyelmezteté őt atyja a bölcselkedés s okoskodás szabályaira; rendezé -elméjét; felosztá ismereteit; gyakorlá a szűzien ifjú elmét a dolog -velejéhez szólni, a kérdés mellett maradni; megtanítá: mi a -következtetés; mi különbség van a helyes elmélkedés s az álokoskodás -közt? Mindez nyájas beszéd közben történt, de az életbölcseség -hatásteljes tapintatával. A gyermek elméje gazdagult, a világ lelkében -terjedett, s ő naponkint tisztultabban, mélyebben kezdett gondolkozni, a -nélkül, hogy azt észrevenné. – A gondolkozás gépezete, szellemiségében -abban hasonlít anyagi műszerekhez, hogy mindig rendszeres használat -menetében s eredményeiben azon ingatlanságot fejti ki, mely azt, -bizonytalan hatású eszköz helyett, olyanná képezi, melyre számíthatunk, -s mely a czélnak magvához irányoz. Az első benyomások ferdesége, s fonák -észirány egy hosszú életben tükrözi vissza magát. - -Izabella kora történeteit tudta; a cseh regényes hajdan, minden -lélekemelő mondáival s hőseivel, tárva lőn előtte, s elméje akaratlan -regényes irányt vett. Csendesen élte ő világát? mi a baj? nem tudta, mi -az nélkülözni? nem ismerte; volt elég ideje gondolkozni és mulatni, érni -és játszani: azért benne a gyermeki kedvcsapongás egészen sértetlen -maradt meg, s minden ismeretei mellett szelíd, szerény s természetes -könnyedségű leányka volt, kit nem lehetne nem szeretni s bámulni. - -Atyjának, ki nemét a magasztalt, földtől elemelt életnek élte, sok -tárgyban saját nézetei voltak. Ő láthatatlan kapcsolatot vélt égi s -földiek közt, s a lánczszemek egyikének e varázsfüzérben a szerelmet -hitte. A szerelem onnan felülről jő, ezt sokat szokta mondani; mi -vonhatna szellemit anyagihoz, ha nem azon érzés, mely a szívre úgy hat -mint a lélekre. – Izabellának fellengő lelke, bár nem minden -véleményeiben osztozott atyjának, ezt, mint lelkének regényes emlékével -rokont, jókor sajátjává tette. A szerelemmel általában valami nagyszerű, -valami szellemileg égi eszmét hozott kapcsolatba, s ez annál mélyebb -gyökeret vert szívében, mennyivel kevésbbé volt azon indulat eszméje, a -szűzien gyermekded elmében, kifejlett valóságában ismeretes. - -Bretizláw csendes laka a béke hona volt; – nem úgy a királyi csarnok: -Mátyás, országos gondjaival elfoglalva, naponkint várta a tudósításokat -vezéreitől, kiknek a dicsőség pályáját nyitá meg; de nem heverve tette -azt: jókor kelt föl, napokat töltött el, kifogyhatatlan szorgalommal -ismerkedve meg minden részleteivel azon nagy tudásnak, melyet a -királyság kíván, úgy, miként ő azt képzelte. Nyájassága sokaknak szívét -nyerte meg, azon erőteljes szilárdság, melylyel az ifjú főnök a hon -gyeplőit tartá kezében, másokat elijesztett a hanyag egykedvűségtől, s -munkára, cselekvésre bírt: míg az idősb, fontolóbb rész néha aggódva -rázta fejét a kora bölcseség visszatetsző színezetét viselő -elhatározottságon, mely Mátyásnak helyzetéből s körülményeiből folyt ki: -voltak, kik őt egészen értették. - -Nagy emberek megitélése mindig nehéz feladat, kortársaik igen közel, az -utókor igen távol látja őket; az egyedüli helyes mérleg létök becsének -felfogására: – hatásuk eredményei. - -Mátyásnak helyzete a legfőbb történeti férfiakétól különbözött. Valami -fellengés volt a dicső Hunyadi János fiához való ragaszkodással -kapcsolatban. Innen megfejthető, hogy uralkodásának eleje majdnem -dictatori szellemű volt; hogy minden cselekvésnek tőle kelletvén -kiindulni, magát gondolta kisebbíteni, ha tenni, parancsolni nem mert: -ezért viselé egész uralkodása mindazok előtt, kik korának szellemét fel -nem bírták fogni, némi színezetét az önkénynek; bár világos, hogy -Mátyást épen a leghatalmasb kényurak kényszeríték olykor hirtelen -keresztül nyúlni a dolgokon és cselekedni,[44] s az, mit a korlátolt -fogalmú vizsgáló önkénynek keresztelt: fegyver volt a mások elágazó -önkénye ellen. - -Országlása hajnalában a király meggyőzé azokat, kik vele közelebbi -érintkezésbe jöttek mind elméje fönségéről, mind azon tántoríthatlan -igazságérzetről, mely később közmondássá vált. Ritka tapintattal tudta -magas állását felfogni, s ismerte a határt, meddig kellessék kegyesnek, -nagylelkűnek lenni a nélkül, hogy kegyessége lágyság- s részrehajlásig -gyengüljön, s nagylelkűsége irányt s tárgyat tévesztve, károssá s -gondtalanná sülyedjen. - -Emlékező tehetsége oly nagy volt, hogy a kinek egyszer nevét hallotta, -ritkán feledte azt el. Igy történt, hogy Budán s Pesten számtalan világi -s egyházi férfiút, egyszerű polgárt, közvitézt, sőt zsidókat is nevökön -tudott szólítani, a mi neki minden osztályában a népnek barátokat -szerzett, és társalkodását közelíthetővé tette. - -Megvolt benne az a ritka tulajdon, mely csak nagy s minden tekintetben -feltünő lelkeknek adatott, senkivel sem éreztetni nagyságát a nélkül, -hogy egy pillanatig valamit tett volna olyat, a mi mást helytelen -merészletre, vagy illetlen tolakodásra bátoríthatott; ez a tapintat -bélyegezé őt nagy emberré. Hány felsőbb elméjű ember érzi magában nemét -az önkénytelen vágynak: egy hiú bolondot, önhitt tudatlant, vagy -fontosságot negédlő köznapi lelket megszégyeníteni: mert azon sértő -ellentétet, mely az ilyenek pulyasága, s a világosb főnek átható -tekintete közt van, nem mindenki bírja legyőzni magában. - -Itt egyik oka, miért tűrik oly kevesen mindazt, a mi a középszerűségnél -feljebb emelkedik. Ritka lelki erő mutatkozott az ifjú királyban e -részben is: gyengeségek s hiányok tekintetében nem volt engedékenyebb -nálánál. Ő a megszégyenítés fájdalmas büntetését, a hol csak lehetett, -mellőzte; ő embereit tanulta, azért ismerte is őket. Tudott minden -dologra főt, kezet, lábat állítani; a kiadott parancsnál soha meg nem -állott: teljesítés, pontosság voltak nála a cselekvés méltánylásának -mérlegei. Ki őt egyszer fontos s az ország javába beható rendelések -teljesítésében megcsalta, arra többé sohasem bízott oly tárgyat. – Jó -ember lehet egyébre, szokta mondani: de erre a dologra másról kell -gondoskodnom. – Ő a hibást, ügyetlent egyben, ritka tapintattal s -kimélettel tudta egyébre, még pedig a legtöbbször meglepő sikerrel, -használni. Ha így néha egy cselekvési érzékre akadott, melyet más észre -sem vett volna, felkiáltott: lám, újra egy gyöngyöt leltem az avar közt! -– Néha ugyanazon egygyel több kisérletet tett, s ha végre használhatónak -találta, nevetve mondá: e növénynek földjére találtam! - -Innen azon óvakodva itélés, mely őt oly igazságossá, el nem fogulttá, -sokoldalúvá tevé; innen, hogy a magas helyzetűeknek majdnem mindennapi -hibájokban, az első tudósításhoz vak ragaszkodásban nem osztozott. -Valamint ő a jót örömest hitte el: úgy csak személyes tiszta meggyőződés -bírhatá arra, hogy a rosszat higyje, vagy csak fel is tegye másról, -tapasztalás nélkül. - -Ha valakinek szívjóságát, lelki nemességét és tisztaságát tapasztalásból -ismerte, annak tántoríthatlan ügyvéde volt belsőképen. Nyílt s -határozatlan volt bizodalma nemes férfiak iránt, mint minden föntebben -kelt léleké; de azért fel tudta legjobb emberét s önmeggyőződését az -igazságnak áldozni, ha czáfolatlan törvényes bizonyítványok jelelék őt -vétkessé: s ha lélekben hitte is a vádolt ártatlanságát, nem akasztotta -meg a törvény helyes menetelét, kivel az, a rendes korlátok közt -maradva, bár szigorúan is bánt. A király vérző szívvel választá el ott, -hol a közügy s a törvény kivánta, a személyt az ügytől, a királyt a -baráttól. Felsóhajtott ilyenkor, és tudott segítni, a hol lehetett -titkon, vagy nyilvános kegyelem útján; de így szólott: veszszen a szív, -de éljen a törvény s az igazság: mert a ki ezt rázza meg alapjában, a -hont veszti el. - -Ellenben a bírák munkálatát figyelmes szemmel kísérte: a gyávát akárhol -inkább tűrte, mint az igazság mérlegével kezében. A megvesztegethetőt, a -részrehajlót elmozdította helyéből örökre. Jó magyarjaimat nem bízom -vásárolható kézre, mondá: legyen tőzsér az ily bíró! nem az ő szennyes -kezébe való a szent igazság, a vak, de tiszta Themis pallosa! – – el -vele! - -Semmit sem tudott könnyebben megbocsátni, mint személye elleni -vétségeket; egész élete bizonyítja ezen állítást. Le tudta -visszatetszését s kedvetlenségét győzni; tudott Garával, Ujlakival, -később Giskrával, Vitézzel, nyájasan, nem tettetett szívességgel -társalkodni; mert bennök személye ellenségeit nem tekinté, hanem csak az -erős, tanácsra s hadra termett férfiakat, kiknek szolgálatából a honra -hasznot s fényt várt. Ha csalódott: bizonyosan állíthatjuk, hogy nem -csüggedett, s egy-két bármi keserű csalódás józan elveit, természetes -emberségét s cselekvési rendszerét meg nem változtatá. - -Minden gondolat szép lelkében honával, annak érdekével s dicsőségével -volt kapcsolatban. Kik őt hálátlansággal vádolták, nem birták benne a -királyt az embertől elválasztani; nem állottak balul megitélői -párvonalban a nemes, nagy férfiúnak lelki emlékével; mit tudták ezek, -minő öntagadásba, lelki erőfejlésbe került néha oly királyi tett, melyet -köznapi lelkek önkurtaságukhoz mérve bírálgattak; de sem érteni, sem -méltánylani nem bírtak? Ott volt legnagyobb Mátyás, hol benne e neme az -embereknek megütközött: ott legtisztább – hol az értelmetlenség s -elfogultság homályt kerített lelkére: ott leginkább dicső, hol erénye -jött kétségbe, s ha volt király, a szó legszebb, legnemesebb értelmében, -ha volt magyar király: – ő volt az! - -Uralkodása elején körülözönlötte őt a tanácsadók, mindentudók, -tervkoholók, jobbítók, igazítók serege. Nem volt nap, melyben egy Solon, -Lykurg, Cæsar és Pompejus, egy Ruffin és Stilico nem jelentette ki, hogy -benne él titkon azon nagy elme, azon mély belátás s cselekvő erő, mely -nélkül a király, minden igyekezete s cselekvési eltökéltsége mellett is, -semmire se menend. – Sajátja a közepes elmének, kétségbeesni a más -tehetségén s föl nem tenni valakiről, hogy önállólag cselekedni merjen. -Bámuljuk-e a repkényt, ha a tölgyet csudálja s félti, mivel támaszt nem -lát mellette? - -Szemközt álltak ezek, és sokszor ellenségesen, egymásnak terveit, -nézeteit, tanácsait gáncsolva, kicsinyelve s kárhoztatva. Ezen értelmi -zaj, e torladozó vélemény-hullámok közt állott a király, homlokán az -önérzet derült s érett kifejezésével, s az értelmi fönség nyugodt, -engedékeny szelídségével. Kihallgatott ritka béketűréssel mindenkit, a -mondottak javát és savát kiemelte; a hiányt, a helytelent gyöngéd -elhallgatással mellőzte. Csak a nyílt rossz szándék ellen lépett nyugodt -erősúlylyal s legyőző bizonyítványokkal elő; de akkor is a személyt -kimélve s csak a dolgot támadva meg. Igy tudta a rosszakat is nemére a -kábult bámulatnak, esze, belátása iránt bírni, s gyöngédségével -tűrhetővé tenni ellenkezését: így ellenségeit, ha nem is tudá mindig -barátokká újra teremteni, legalább nem bőszíté fel dühös, sértett s -bosszúálló viszontorlókká. Ha néha a körülmények vaskorláti közt hevesb, -nyersebb volt, tudott, mit oly ritka tud: engesztelni. - -Lassanként nyíltak fel az ily tervterhes tolakodóknak szemeik az iránt, -kit gyermeknek, tapasztalatlannak, mint nádat hajthatónak hittek; s a -tarka fellegraj szétporlott, mint a nap világától a denevérek s baglyok -odvaikba rejtőznek. - -Legtöbb nyűglődése mindenesetre a tanácsadókkal volt. Néha merülnek föl -az idő tengeréből egyes kiváló elmék, korukat, századukat túlszárnyaló -átlátással. Más idők emberei ezek! a jövő van személyesítve bennök, a -lánczszemek ők, kik egy kortól a másikhoz képezik a kapcsolatot, köztünk -járnak s mi nem értjük őket, a magokéi mellett állanak s ők meg nem -ismerik; a színek vegyülete sugárzik elméjökből, de a vakok előtt a szín -eszméje nem lény, mely fogalmain innen vagy túl esik, minden esetre -kívül azon. Magasan emelkednek föl, mint óriások kisdedek közt, kiket -nagyságuk szigetel el, s kik szeretni, mulatni, élni, munkálkodni nem -tudnak szívök szerint: megfogva, értve és méltányolva. Helyzete az -ilyennek dicső, nagyszerű, századokra ható! de szava, hangja a kiáltóé a -pusztában. Élte nem a világé, bár szelleme terjed abban! gyümölcsét -megjelenésének világosodtabb kor élvezheti csak. Mindenütt összeütközik -az ilyen a köznapiság butaságával! mint a hangya egy diótól, úgy ijed el -a kisded emberke ily óriásnak terveitől, s ha siker követi azokat, -bámulva tekint rá s felkiált: Istenemre! ezt nem hittem volna. – S -gondoljuk, hogy a szembeszökő siker megtéríti a kétkedőt? – hm! ne -higyjük! nemét az elégtétnek érzi s találja a pulyaság abban, ha a -magasb lelkekben kétkednie szabad, s azokat parányiságához mérheti -olykor. - -Képzeljük most az ifjú királyt, órákat, napokat eltöltve, míg eszméinek -tömegét a kisded agyakba gyúrja be! mely azokba nem fér, melyet beléjök -szorítani nem lehet, s ha erővel akarjuk, a gyenge hüvely szétcsattan. -Ha őt képzelni tudjuk, fogalmunk lesz helyzetéről. - -Ő azon terhelő állást, melyre őt a nemzet szava szólítá fel, igen is -ismerte! nyíltan állott előtte a nemzet belső ereje! tudta, látta, hogy -szilárd cselekvés itt czélra vezet, hogy egy nemzet mindenható, ha a -közérdekre lelke foly össze, s nemes önérzettel lép föl! cselekszik, hol -más fontolgat: mint villám csap le, hol más készül.[45] - -Szilágyi egy volt akkori időben a legokosabb férfiak közül a honban! sok -erő, sok tapasztalás volt benne! de őt épen az tevé Mátyás iránt -bizalmatlanná, hogy magát túlbecsülte! s nem volt eléggé szerény és -nyugodt lelkű, egy elmebeli felsőségről lemondani, mely nagy öcscsének -ellenében kisebb volt mint valaha. Ha kellemetlenül kellett őt felrázni -önhittségéből, mentől szembeszökőbb életszerűségűek s czélra vezetőbbek -voltak az ifjú hősnek eszméi: annál inkább hitte, hogy azok túlságosak, -ki nem vihetők s veszélyt hozók. - -Alattvalói hűséggel, de kétkedve sikerén, vette ő át a vezérséget a -török ellen. A sors kétkedését önmaga által czáfolá meg: mert Szilágyi -agg érdemeihez, királya bizodalmához méltólag fénylett azon a fokon, -hová ez helyezé. De az öreg itt a sikert újra önmagának tulajdonítá -egészen. – Szerencse! így kiáltott fel magában, hogy ezen eszeveszett -hadviselésre még életem s erőm van! mi lenne, ha nem volnék?! – Lehet, -hogy nyersebb nevelés, s kevesebb veleszületett gyöngédség tevé őt -mindig elbizottabbá. Ritkán tudá magát helyzetébe betalálni: nem tudta -soha a bátyát, a kormányzót, az aggot az alattvalótól, a király-tette -vezértől, s az elmében kisebbtől elválasztani. Az illető alázatot maga -megalacsonyításának vélte; egy komoly szilárd szavában urának a függést -feledő ifjút, a királyi fönségben a tisztelethiányt öcs és bátya közt -látta. Valamint társalkodásában, úgy leveleiben is volt valami, a mi -Mátyásnak gyengédségét s tapintatát kellemetlenül érintette. - -Szilágyinak szokása volt a hozzá kérelemmel járulókat egészen úgy -fogadni, mintha minden kegy egyedül tőle függne, s a király csak az ő -szemeivel látna, akaratjával akarna, tanácsával cselekednék. Ha néha ki -nem kerülheté, hogy a kérőknek kívánatait önóhajtásukra a királylyal -közölje, ajánló levelekkel küldé őket Budára, de melyek inkább -teljesítés végett hozzá intézett vélemény-adások, mint illő alázattal -tett javallatok és ajánlások valának. - -Hogy itt gátot kell vetni, hogy királyi méltósága s tekintete -koczkáztatik, azt senki sem látta inkább s hirtelenebben át, mint -Mátyás, kinek nemcsak igen is nyilt szemei voltak, hanem emberei -találkoztak, kiknek öröme volt Szilágyinak önkényét a legsötétebb -színekkel előadni. Mátyás, a mi túlságos volt az ily előadásokban, -tudta, átlátta, s azért ezek őt sem bosszúra, sem meggondolatlan -hevességre nem ragadhaták. A nép ajkairól fogta fel a közvéleményt, mert -nem egyszer jelent meg ismeretlenül egyszerű öltözetben ott, hol nem is -gyanították. A mit róla, a mit másokról nyíltan beszéltek, ő hallotta; -de a nép nyíltsága nemes lelkében a gyónás szentségével bírt; ő soha az -ilyenkor hallott bármi sértő nyilatkozást meg nem boszulta, mivel ember -volt ő is, s épen azért nagy; ha valahol a közitélet nála is az elevenre -talált, igyekezett a hiányt kiegyengetni s tökéletesítni. - -Lassanként, nem egyszerre, s a legnagyobb szelídséggel akarta ő, az illő -korláton túlcsapongókat azok közé visszatéríteni; de ez nem mindig -sikerült; Szilágyival legkevésbbé, s így az adagot erősítni kellett. – -Egy alkalommal, midőn a kormányzónak több önkényes tettei estek a -királynak tudtára, a nélkül, hogy a makacs öreg azokról csak jelentést -is szükségesnek vélne tenni, jött Szilágyi egyik tiszttartójának fia -Mátyáshoz levéllel, melyben őt az öreg a testőrök közé ajánlotta, vagy -inkább röviden értesítette a királyt, hogy a testőrök közé küldi.[46] - -A levél száraz, és szinte parancsoló hangon volt írva. - -Mátyás a parancsot kérés gyanánt vette, s teljesítette; de éreztetni -akarta bátyjával, hogy rendeléseit únni kezdi, s egyszersmind azt is, -hogy az illő korlátokon túl vágott levelével, a válasz ez lőn: - -«Mátyás jó bátyjának, Szilágyi Mihály ő kegyelmének. - -Üdvözletünket kegyelmednek, bátya! – Levelét vettük, atyafiságos -kérésének teljesítésétől nem idegenkedünk, mivel látjuk, hogy az igaz -ügyben, bár nem jobbágyi submissióval van írva. - -Ezután, ha véli kegyelmed, jobb szeretnők levél helyett magát látni -ilyen állapotban, mint kérőt; illőbnek hivén, hogy mi írjuk meg -kegyelmednek, ha mit tenni szándékozunk, nem kegyelmed nekünk, a mit -velünk akar tétetni. In reliquo etc. - -Mathias Rex.» - -Igy tudá halkal a király legnagyobb befolyású s legmakacsabb urait a -függésre figyelmeztetni, ha szoktatni nem is mindig sikerült neki. - -Mátyás, miként Prágában, úgy Budán is gyakran látogatá meg az ősz öreg -Bretizláwot, s minden királyi fény nélkül; örömét lelte abban, magát a -derék öregnél mint házit tekinthetni. - -A kis Izabellának egy király magas állásáról nem volt még fogalma: -mindenesetre valami nagynak képzelte ő azt; de az azon eszmével -összefüggő tartózkodás sem volt ismeretes előtte. Mátyás iránta mindig a -régi maradt, enyelgett, nevetett vele, s valami oly feszületlen némi -egyezkedés s lelki viszony kapcsolá őket össze, mely minden aggályt tova -űzött. Ők testvérek voltak. - -Atyja olykor feddé leányát, s több tiszteletre inté a szerény, mint -mondá, leereszkedő király iránt. Megtörtént, hogy ily figyelmeztetés -után Izabella tartózkodóbb lett; de ezt kedvetlenül tette; ez őt -terhelé, nem vala természetes s szíve szerinti, s azért kitört módjából, -s Mátyás figyelmét idézte föl. - -– Te kedvetlen vagy ma, kis Bellám! – mondá egy napon Mátyás, a tág -kandalló közelében foglalván helyet a gyermek mellett, ki veres gyapjút -font a legvékonyabb szálakban. A jelenet igen házias volt: a király -tagjait, mint többnyire, egyszerű öltözet födé, sötét színű, s kezében -lovagló ostort tartott. A gyermeken sűrű – redős szoknya s bő hasított -ujjú váll volt, bágyadt violaszín, melynek részét páratlan fényű sötét -hajhullámai födték. - -Izabella hallgatott. - -– Mi bajod, gyermekem? – folytatá Mátyás, símogatva homlokát, – tedd le -az orsót, add ide kis kezedet, – így! mond – most nézz rám; ládd, -nevetned kell úgy-e? – valld, mi a baj? bántott valaki? - -– Hm! – felel a faggatott. – Atyám mindig fedd, hogy kegyedet – kegyedet -– felségedet, akarom mondani – tevé elpirulva hozzá – kevéssé tisztelem; -pedig – s itt éghez emelé szemeit, s kezét tevé szívére – nincs senki, -ki felségedet oly nagyon, oly buzgón tisztelje, és akkor leginkább, -mikor legvidámabb vagyok. Én nem tudom, de hiszen atyám is mondotta, -hogy azok közelében, kiket szeretünk, a lélek derül, s önkénytelen -vidámság fogja szivünket körül. Én nem vagyok kedvetlen, bizony nem! de -aggasztó rám nézve, jó királyom iránt nem mutathatni magamat úgy, a mint -vagyok. - -– Te kedves, ártatlan teremtés! – mond Mátyás szeliden – ah, maradj így -mindig! légy vidám és nyílt, mint az ártatlanság; hiszen te az én -hugocskám vagy, az én jó kis nővérem; s én veled szemközt mindig a régi. -Maradjon ez így! kedvesem! pihenő óra, enyhehűs nekem a te ártatlan -szívességed, s valamint nálad nélkül, te jó gyermek! nem tudnék ellenni, -úgy vidámságod is szükségessé vált nekem. Légy mindig a régi; hol lelked -nem vádol, kövesd szíved sugalmát! - -Izabella mindkét kezét nyújtá oda a királynak. – Igaz is, – mond nevetve -– miért legyek komoly, ha jókedvem van? – Atyám oly jó, őt -megengesztelem s én a régi maradok. – Jól van így? - -– Igen, – felel Mátyás – igen jól! s most beszéld el nekem, mit tettél -ma? Bár a tél múlnék el: gyönyörű vidéke van Budának, s te itt a szép -természet ölében nem fogod únni magadat? - -– Én most sem unom magamat soha, – mond a kis leány tréfás komolysággal, -serényen kezdve újra a fonáshoz. - -– Itt e szálak egy csujtárhoz készülnek, magam megtanultam hálóját -bogozni, s majd a rojtokat aranyból készítem hozzá. Minő szép lesz az! - -– S kinek számára? - -– Kérdés ez! a kegyedére! - -– Kedvesem, – mond Mátyás utánozhatlan nyájassággal, – nézd, mit hoztam -neked – s egy bőrhüvelyt vont elő. - -– Ah! – kiált fel a gyermek kiváncsian – egy nyakszorító! - -– Egyszerű – folytatá Mátyás – bársony szalag, fekete mint fürteid, s -közepén egy boglár, fehér hollót ábrázoló: ritkát, mint magad; feje s -szárnyai keleti gyöngyök. – Jer, próbáljuk meg. - -Izabella felkelt s a király előtt állott meg, oly vidáman, oly -ártatlanul, mind egy szeraf, s Mátyás a nyakszorítót hófehér nyakára -köté, s elől a szép boglárt egyenesre igazítá. – Igy kedvesem! – mond -mosolyogva – igen jól áll. - -– Köszönöm! – rebegé a gyermek. Ezen pillanatban lépett be Bretizláw. - -– Felséged egészen elkényezteti ezt a gyermeket – jegyzé meg nyájas -udvariassággal. - -– Ő az én leányom is, – felelt a király. – Csak bérmáló-atyja vagyok -ugyan, de szent jogot tartok hozzá, neki ártatlan örömet okozni. Te -barátom! hadd őt természetes módjánál! engedd nekem, hogy jó öreg atyám -Bretizláwnál, kis Bellám mellett feledhessem néha, hogy éltem nem enyém -többé egyedül. - -[Illustration: – Jer, próbáljuk meg!] - - - - -OSTROM. - - – – – – – – – – még állasz utósó - Harczodat állván a vas erőszak ütései ellen. - - – – – – – – – – szemében ölő tüz. - A szabad elszántság megemésztő lángjai égnek. -* - -_Vörösmarty_. - -Látkörünk változik. – Míg a zsidók Vadnán a leölt bikát sütötték s -Ábrahámnak őrült magasztaltsága Aminhát lábaihoz csalá: addig a vár -alatt a Sajó mentében, mélyen a szűk völgyben, magas poroszlopok -emelkedtek. Komoróczi egyik ablak előtt állott, s a különös jeleneten -látszék gondolkozni. Tél vége felé volt; a homokos völgyalj, félig -kiengedve a fagyból, a porfelleget fejthetővé tevé. – De mi okozhatja -azt? – Ellenség? honnan ily hirtelen? – azoknak repülni kellene, mert -kémei csak az indulásról tudósíták. - -Azonban az ajtó hirtelen kinyilt, s Bélián lépett be. – Uram! – szólt -vigan – derék fogás vár ránk; egy folt marhát hajtanak a vár felé; -hitemre! épen jókor: mióta a bérlettek szaporodnak, gyorsan apad az -eleség. - -– Marhák! – mond élénken Komoróczi – siess le! vegyétek körül, hozzátok -egy részét ide, a többit Galgóczra kell hajtani, ott tágasb hely van, s -Walgatha is otthon. - -Bélián élénk örömmel fordult vissza. – S az emberekkel, kikre találunk, -mit tegyünk? – kérdé. - -– Akaszszátok őket a fákra, az út mellé! - -– Úgy minden vándort elijesztünk innen, – jegyzé meg kissé tartózkodva a -másik. - -– Mi volt ez! – csattant fel a vezér. – El! – úgy legyen! – Inkább -akarom, hogy kerüljék váramat, minthogy országút kanyarodjék aljában. Te -ezt nem érted, – mehetsz! - -A küldött néhány percz mulva az udvaron termett: trombita harsogott, a -mindig csatára éber sereg egy része lovakra kapott, s a lecsördülő -tölgyhídon keresztül dübörgött. Leérvén a vár tövéhez, a parancsnok -rendbeszedte embereit. – Te! – mond egy fiatal rablóhoz, ép, gömbölyű -arczczal, kinek csinos öltözete alparancsnokra mutatott – néhány -kopjással e kiálló szikla mögé vonulsz, s csak akkor ugrasz elő, mikor a -marhák elhaladtak; én majd előlkerekedem. – Ezzel Bélián még egyszer -maga körül tekintett. – Ej – szól – igen sokan is vagyunk: hiszen majd -az egész őrizet itt van; fele menjen vissza a várba. - -Az ifjú, kihez előbb intézte szavait, megszólalt: – Uram! – mond – nem -árt, ha többen vagyunk: nem bukkanhatunk-e számos kiséretre? – szinte -hihetetlen, hogy néhány ember Vadna alatt ily folt marhát merne -elhajtani, holott tudva van, hogy e völgybe lehet ugyan jőni, de ki -innen nem, mert a várormon a vad keselyű, kinek éles szemét semmi sem -kerüli ki. - -– Igazad lehet, – felelt Bélián – hát csak vonulj félre, én a többiekkel -előre vágtatok. A portól észre nem vehetnek még a hajtók, s jó távol is -vannak. - -A fiatal szabad-zsákmányos a várdombnak egyik kirugó sziklája mögé -vonult; kisérete majd ötven emberből állott, kik alig várhatták a -megtámadás perczét. - -– Hátrább, hátrább! – suttogott az ifjú, a lovak előtt ellovagolva; -emberei beljebb vonultak, s a kirugó sziklának félkört képező -keblezetében úgy el voltak rejtve, hogy őket csak az veheté észre a -fáktól kárpitolt völgyodúban, ki figyelemmel nézett e rejtekbe. - -Bélián előre hajtván lobogó kantárral, balra a völgyben, a sűrű -tölgyerdő párkánya felé tartott, s ott a fáktól és bokroktól -meglehetősen el volt leplezve. - -A rablók suttogva beszéltek egymással. - -– Közelednek, – mond az egyik magas, hosszú orrú cseh, Bélián közelében, -utat szabadítva magának a bozót közt, s lova kantárát megragadva, -melyről leszállott az előbb, hogy annál észrevétlenebbül -vizsgálódhassék; – ideje, vezér! - -– Előre! – szól a parancsnok – de csendesen; – álljuk el az utat. - -Borzasztó «haj rá» kiáltás hangzott egyszerre hátulról, alkalmasint a -szikla mögé rejtetteké. – Bélián intésére serege egyenesen a marhák felé -vevé szaladását. A csorda, e véletlen üdvözletre, lesütött fővel s -karikába felkanyarodó farkkal kezdett rémítő ordítás közben az erdőbe -utat törni magának; néhánynak feje ütközött a százados tölgyekbe, míg -mások a támadókkal csaptak össze. - -De semmi kiséretet nem vehettek észre a rablók, kik tág torokkal -kisérték a hátulsó sereg ordítását. - -– Csendesebben! ne kiabáljatok többé! – kiált a vezér. – Néhányan -szálljatok le a lovakról, s igyekezzetek a csordát összetéringetni; -nincs ember mögöttük, a mint látom, alkalmasint észrevettek s szerte -szaladtak. - -Azonnal többen leugrottak lovaikról, mások lóháton nyargaltak a -felbőszült állatok elébe, s kezdték azokat körülfogni s halk hógatás -által egy csomóba téríteni. - -Míg ezen az oldalon a Bélián emberei a marhákkal bajoskodtak, a másikon, -hová ő az ifjú rablót állította, újra borzasztó ordítás hallatszott, de -az előbbivel egészen ellenkező szellemű. – A parancsnok megütközött, s a -várról lebömbölő néhány lövés s a visszatérési jel őt még inkább -elkábították. Végre ő is jelt adott az erdőben elszórt embereinek; de -alig volt fele csapatjának együtt, mikor az oszló pornak köde alól -fejlettek ki a Rozgonyi Sebestyén széles veres, fehér és zöld zászlói, a -búcsuzó naparanyozta mellvértek, a fényes sisakok havas kócsagokkal, s a -villogó emelt aczél.[47] - -Néhány percz múlva Bélián serege körül volt véve. Míg Rozgonyi Sebestyén -az elszánt dühös rablókkal vívott: addig Zokoli Mihály néhány -vállalkozóval a vár felé száguldó fiatal rablót vette űzőbe. Mint tarka -szövet, alig szemmel utolérhető gyorsasággal kanyargott jobbra a kigyózó -várúton fölfelé a robogó rablósereg egy része; a kapuhíd lecsattogott, s -a menekvők gyorsan dübörögtek azon keresztül. A következő perczben -Zokoli a várkapuhoz ért, de későn; a híd felvonult s bezárta azt előtte. -E közben, egy a vár rovátkairól intézett lövés ágaskodó paripáját -terítette a földre. - -Komoróczi a várudvar tornáczán állott, arcza kikelve, s azon a -legnagyobb dühösség volt kifejezve. - -– Hol van Bélián? – kiáltott a megérkezettre, oly hangon, mely annak -ereiben a vért fagylalá meg. - -– Nem tudom, – volt a remegő felelet – minket az ellenség űzött ide, -ellent nem állhattunk, mert alig vagyunk ötvenen, s ők ezren felül. - -– Nyomorult! – kiáltott fel Komoróczi s övéből egy pisztolyt vont elő. – -Ökrökkel ijesztettek el benneteket! – volt időtök a porfellegek közt az -ellenség számát kitudni, de nem szívetek, Béliánnak segítségére rohanni, -ki mint oroszlán vív! - -– Vívtunk mi is! – szól mentegetődzve az ifjú – de el voltunk vágva -tőle; s hozzá nem férhettünk. - -– Elvágva! – hah, gyáva kölyök te! – utat tudtál eddig törni magadnak, -de nem a vitéz főnökig! Elvágva? vágja hát a sors ketté nyomorult -éltedet, rossz szolga! – Ezzel, a pokol hidegségével irányozott az -ifjúra, a lövés eldördült, – s amaz hanyatt homlok bukott le lováról. A -csapatban rosszaló zúgás hallatszott. - -Mint a villám termett Komoróczi az udvaron, s egyiknek a zajgók közől -ketté hasította fejét; – azzal körüljáratá szemeit, mintha mondaná: -merjetek. Egy hang sem hallatszott, s a vad rablók közt néma csend lőn; -szemeik a földre voltak szegezve, s képeiken a halál sápadtsága ült. - -– Te Wasku![48] – mond egy idős kopjáshoz fordulva a vezér, kinek vad -tekintete, bozontos feje s avában fénylő bőröltönye egészen létesíté egy -rablónak képzetét. Vedd e néhányat magadhoz, s repülj a Bélián -segítségére, ha valamelyitek a Rozgonyi fejét idehozza, száz aranyat -nyer. – Ezzel kardjának intésével mintegy ketté választván a csapatot, -éles hangú sípba fújt s a kapu hídja lecsördült újra, s Wasku dühös -elszántsággal rohant ki azon, mintegy húsz legénynek kiséretében. - -– Ti többiek – folytatá Komoróczi, hüvelyébe eresztvén kardját – le a -lovakról s fel a falakra! – Már az őrizet nagyobb része a falakon volt, -odasiettek a többiek is. A vár gerinczén egy erdeje csillogott a -kopjáknak s kardoknak, többen lőszerüket tölték. Néhány percz múlva -nehéz ágyukat vonszoltak elő. – Utánam! – kiáltott Komoróczi, míg többen -húsznál igyekeztek az ágyúkat utána tolni a hágcsókon fölfelé; végre a -már előttünk ismeretes puszta terembe értek. – Félre az asztallal s -székekkel! – kiáltott a kényúr, egy széket a szegletbe vágva – tépjétek -a kárpitokat le az ablakokról! – így – most vonjátok az ágyúkat elő! - -A vezér az egyik ágyút maga fekteté öblével a nyitott ablakba s irányzá -a közelgő támadókra alant – ezzel a nekie egy kopjástól nyujtott -kanóczczal tüzet adott, az ágyú eldördült, majd a terem közepéig -visszarúgódva; pár pillanat múlva füstje eloszlott. – Oda nézzetek! – -mond Komoróczi – kettőt söprött el! Te Russián, és te Hondzsa[49] itt -maradtok, mindjárt küldök lőport s tekéket; én a falakra sietek. – A -kényúr gyorsan odahagyta a termet, míg a bennmaradtak a többi ágyúkat is -az ablakok párkányaira fektették. - -Nemsokára targonczákon hozták a lőport s a vas és kőtekéket a terembe; -az öblös ágyúk bömbölni kezdettek, minden lövés után visszarugódva s -füsttel töltve el a termet. - -Komoróczi a várfalra siete: a védőkön félelem helyett vad dacz és -harczvágy valának kifejezve. - -– Vezér! – kiált fel egy majd óriási rabló kanóczos lőszerét töltve – a -konyhákban vizet forralnak, s ólmot, szurkot olvasztanak, hitemre! ha -ide hozza arczát Rozgonyi, oly kenőcsöt eresztek a képére, hogy az ördög -rá nem ismer, ha pokolba érkezik. - -– Itt! – szólt élénken egy vaskos rácz, néhány tömött zsákra verve – -ótatlan mész! – ez a szemeknek hasznos s erre a meleg víz kedves mosdó – -vígan! - -– A porfelleg – mond Komoróczi – erre gomolyog, résen legyetek, a vívók -jőnek – a nagy Procopra! lábtókkal, s a szándék komoly, – folytatá -nevetve. – Legények! alig várom, miként sodratjátok a nyomorúltakat a -mélységbe alá. Add ide fegyveredet, Franta[50] – egy mellette álló -sápadt suhancztól kiragadva a fegyvert, – ott egy fénylő sisakot látok, -emberét üdvözlenem kell, mint e lak ura. - -A vívó seregnek egy része közeledett, s a mint a vár aljához érkeztek, -leugrottak lovaikról. Azon vidékiektől, kik nehéz ökrös szekereken -hozták a vívólábtókat, átvették azokat, s ketten, négyen fogva -egyet-egyet, kezdének a vár szikladombján a kanyargó úton feljebb s -feljebb haladni; utánok jól összeszorult csapat sietett a kapu felé. - -Komoróczinak fegyvere ropogott, s egy az elsők közül azonnal -összerogyott. - -– Hah! – kiált dühösen – nem az, a kit akartam, más fegyvert ide! - -– Nézz arra le, vezér! – kiáltott azon óriás, ki kevéssel ezelőtt -szólítá meg. - -– Pokol! – ordított Komoróczi – a Bélián veres dolmányát látom ott – – -egy fára vonják fel! – Erről ismerek rád Rozgonyi Sebestyén; de ne -legyek én Vadna s Galgócz ura, s Komoróczi, ha nem függesz szegen termem -egyik oszlopán! – Bélián, – miért épen ő? százat adnék ez egyért! - -A mint a védő sereg a völgybe előtekintett, a szemle nagyszerű volt, a -várral szemközt a már olvadozó Sajó csillámlott, roppant zúgással hordva -dagadt árján a jéghasábokat, melyek hol fel, hol leemelkedtek, -összecsapódva s rémítő ropogással megtörve egymáson. Túl rajta sötét -sűrű erdő vonult el, mint fal, mely bár lombatlanul, tömöttségével a -látkört határolá. – A víz s vár közt ömlengő porfellegben szaladgáltak -ordítva a Rozgonyi marhái. - -Jobbra gyalogság volt felállítva, s oly hosszú homlokot képzett, hogy -végét látni nem lehete: mert a völgy kanyarodtába mélyedett. A vár -tövében a vívó-csapat; alant balra az erdő szélén néhány rabló lógott a -fák kiálló ágain, kiket Rozgonyi akasztatott fel. Jobbra a távolban a -Bélián népének megmaradottjai, a vártól el lévén vágva, hanyatthomlok -rohantak Galgócz felé, melynek toronycsúcsai látszottak -erdőpalástjokból: köztük Wasku és emberei. - -– Futnak! – kiált Komoróczi a falon magánkívül – látszik, hogy Bélián -nincs köztök! - -A vívó-csapat hadfiai e közben a lábtókat támasztották a falakhoz, s -gyorsan haladtak fel rajtok, rémítő kiáltással. - -– Vizet, szurkot ide! – ordított le a várudvarba Komoróczi. – Jőnek! -eredj Axamith a másik oldalra, s kormányozd a védletet. – Ide, ide! – -kiált, a lábtókon fölfelé haladókhoz fordulva. – Rám nézzetek – -folytatá, embereihez intézve szavait. – Ezzel roppant erővel ragadta meg -a falra támasztott egyik lábtó végét s hirtelen lökéssel oldalt nyomta. -A legelső vívó hosszú kardjával kezéhez vágott, de siker nélkül, s -hanyatthomlok bukott alá. Ezt még kettő követte irtózatos hullásában; a -vár tövében a sziklába csapódtak s onnan, ívet képezve, a mélységbe -zuhantak alá. – A lábtó azonban egészen le nem hullott, hanem balra -csúszva, a várfal egyik kiálló gerinczébe ütközött, s néhányan a rajta -lévők közől a zuhanás következésében felülről aláfordultak, s mint -vadmacskák csipeszkedve a lépcsőpálczákra, függöttek a szédítő mélység -fölött, erőködve az egyensúlyt visszanyerni, míg fejeikre a fal ormáról -ótatlan mész s egy üst forró víz zuhogott alá s lesodrotta őket. - -Hasonló erővel taszíták mások a lábtókat vissza, s a vívók lankadni -kezdettek. Zokoli Mihály hirtelen a csüggedők közt terem. – Fiaim – -kiált fel – rajta! – segítség jő; ne lankadjatok! – a vár kincscsel -teli, a tiétek minden! – Azonnal a lábtókat újra a falhoz támasztá, míg -annak ormairól záporban özönlött az olvasztott ólom, szurok és forró -víz. - -Néhány lábtónak végébe Zokoli nehéz vasszegeket veretett, s hirtelen -élesztett tűznél izzásba hozaván azokat, úgy támasztatá a falakhoz. A -csel sikerült, kik le akarták kézzel taszítani, összeégették magokat, s -a kik horgokkal próbálták feszíteni, a vas végekbe nem akaszthatták -azokat. Igy meglepő gyorsasággal rohantak a vívók fölfelé, fejeik fölött -kisded kerek pajzsokat tartva. Zokoli az első volt a falon, körüle mint -sűrű rostélyok emelkedtek a lábtók, s rajtok özönlött megszakadatlan -árban a vívó nép. - -– Fel! fel! – hangzott mindenütt, s nemsokára a falakon vívtak már. - -– Michalek! – ordít Komoróczi, egy vállas férfiúhoz intézve szavait – a -zsidókat szúrjátok le! a rejteket tudod, Ilkát vidd le s gyorsan szaladj -vele Galgóczra! mondd nevemben Walgathának, hogy készüljön! - -Ezzel Komoróczi a harczolók közé rohant s rémítő pusztítást tőn a vívók -közt. A csata a falakon majd egy óráig tartott; végre Zokoli kitűzte a -háromszínű zászlót a vár szegletébe s lenyargalt az udvarra, hová már -többen gyűltek össze emberei közül. A kaput leeresztette, s -diadalujjongások közt tódult be a Rozgonyi serege. Mint a raj lepték el -a várnak minden zugát; de rémítő volt megjelenésök: mert míg a dühös, -felizgatott népnek egyrésze szárnyas kárvágygyal kobozta fel a termeket: -addig mások a födeleket gyújtották meg. Eszméletet vesztve, boszút -lihegve dúlt a nemtelen, hirtelen összeszedett vívó-nép; a Zokoli szava -elhangzott az irtózatos zajban. - -– Hol Komoróczi! – kiáltott fel – élve kerítsétek őt kézre! – Vége -legyen az öldöklésnek! – Mind hiában. – Néhány foglyot kötöztek a kút -oszlopához a várudvar közepében. Körültök a szűk tér tele volt -holtakkal; a nők a konyhába vonultak; s csak rémítő sirásuk hallatszott. - -Egyszerre a hegyes födelekből itt-ott keskeny lángok emelkedtek, a -zsindely pattogni kezdett, míg nehány percz alatt a recsegő elem az -egész vártetőt elfutotta; a dühös szél mindent lángba borított, csak -néha, kanyarodásaiban löveltek tűzoszlopok fel s láttaták a szenesülő -léczezet bordáit. – A győzők egy része hátravonult, mások oltottak, mint -lehetett. Az egész jelenetnek irtózatos tekintete volt. A nap már -hanyatlani kezdett, tágas tányéra a gomolygó füstoszlopokon keresztül -sötét tűzben égett, s a lángok halkal ritkultak, fölemésztvén majd -mindent, a mi gyúlható. - -Alig félóra alatt puszta sötét falai emelkedtek föl a vadnai várnak, -falréseiből s a szétpattogzott ablakokból láng csapódott ki, s nyaldosva -kanyargott a tornyok körűl, míg a füst, mint esőterhelt sötét felleg -voná palástját a büszke laknak még enyésztében is nagyszerű romjaira. - -Alant az erdő szélén állott Rozgonyi Sebestyén; arczán a bátorság s -kegyetlen dacz hideg, véres kifejezése ült. - -Végre csend lőn. A termek kiürültek, a zsákmány az udvarra volt -halmozva, s fegyverekből, ágyneműből, ruhákból, rézedényekből állott; de -pénzre sehol sem találtak. Vagy igen el volt az rejtve, vagy Komoróczi -jókor eltakarította láb alól. - -A sereg, mintegy megcsalódva reményében, mogorván vette körül a nemtelen -silány martalékot, s dühös, boszuálló tekintetet lövelt a foglyokra, kik -remegve várták a legborzasztóbb halált. - -Rozgonyinak egy hirnöke érkezett a várba. «Mindent kardra kell hányni, -gyökeresen ki kell pusztítani a rablófészket!» ez volt a vezér parancsa. -– Zokoli akkor lépett ki a beltermekből. – Mi az? – kérdé a hírnöktől. -Az ismétlé a parancsot. - -– Eredj le uradhoz! – szól az ifjú levente, kinek aggszerű vonásain a -csata hevének bibora ült – mondd meg neki nevemben, hogy bízzon rám -mindent, majd eligazítom én. Halál csekély büntetés a nyomorultaknak, s -ők várnak rá, majd jobban meg tudom én velök bánatni gonosz tetteiket. -Hurczoljátok őket a várfenékbe! ha zárva lelitek, törjétek fel az -ajtókat; lehet, hogy oda rejtette Komoróczi kincseit. - -Zokoli e parancscsal, a mennyire gyanítnunk szabad, az öldöklést akarta -kikerülni. - -A foglyokat azonnal a várrejtek felé vonszolták; de ennek kemény -tölgyfaajtajára csak későbben akadhattak, úgy el volt az egyik pinczének -szegletébe rejtve. - -Az ajtót zárva találták, s belül néma csend volt. - -– Hol van Komoróczi a vezér? – kérdé Zokoli élénken, körültekintve az -udvaron, hol csapatjának egy részével maradott. - -– Nincs sehol, – eltűnt, valami rejteken szabadult ki! – mondák többen. - -Valóban sem ő, sem Axamith nem találtattak; de Michaleknek teste, kire -Komoróczi Nankelreuthernét bízta, hevert elnyujtva a várrejtek előtti -pinczében. Oldalán rövid kopja fészkelt, s úgy látszott, hogy a vérző -sebnek ellenére, melyet még alkalmasint az udvaron kapott, akarta urának -parancsát teljesíteni. - -Zokoli a várban még egyszer szoros vizsgálatot tartatott, s az abból -kivivő földalatti útnak nyilására is talált. - -Végre feltörék a várfenék ajtaját, s az ifjú hős maga, több szövétnekek -kiséretében lépett be. – A jelenet, mely itt rá várt, őt leigézte. - -Miként a szövétnekek veres lángderületet hintének szét az izmos -kőívekre, halkal a tekintet is tágasb látkört nyert. A bolt közepén a -hamvadt máglya körül itt-ott nehéz fahasábok hevertek, a füst mint -szürke kárpit hullámzott, fönn a nyilásokon szivárogva ki s alább -majdnem tölcsért képezve. - -Jobbra a tűzhelytől a leölt bikának egy része; tovább egy csomóban -guggoltak a zsidók, arczaikon kétségbeesés. – Nankelreutherné balra a -falhoz támaszkodott, vonásaiban inkább elszántság, mint félelem -mutatkozott. – Ábrahám féltérden hevert a zsidó csoportozat előtt, -mellette a földön nyúlt el Aminha, s szelid fejecskéje húnyt szemekkel -az öreg térdein nyugodott. A halvány arcz körül szétvált arany fürtözet -ömlött el, s karjai életnélkül függöttek; Ábrahámnak ajkain néma -vonaglás mutatkozott, szemei leányára voltak függesztve, s egész valóján -valami oly mélyenkeserű és bánatos ült, hogy a szívet ragadta meg. - -Zokolinak lábai a földbe gyökereztek, hirtelen szavakra nem talált; -mögötte a betódulók félkört képeztek; vonásaikon szánakozás nem -látszatott, s csak parancsra vártak. - -Rövid szünet után egy dörgő hang hallatszott, s nehéz fényes -fegyverzetben csörtetett a hágcsókon egy termetes lovag le, hegyes -tőrben végződő sisakja alól szőke sürű hajzat tódult ki s arczán -egyszínű pirosság terült. A lovag mintegy harmincznyolcz évű lehetett, -arcza férfias és erőteljes. - -– Hol vagy Ilka? – kiáltott – itt volnál-e? – igaz-e, a mit künn -hallottam az egyik fogolytól? szólj! merre vagy? - -Nankelreutherné arczát e fölszólításra öröm borította el. – Szabadulás! -– kiáltott fel szenvedélylyel. – Igen, ezek barátok! – itt Zokoli, s a -hol ő van, gonosz nem történhetik; amaz ott férjem Nabuchodonozor! – -Ezzel Ilka gyorsan szaladott férjéhez, s szívéhez szorította. – -Lelkemre! – mond – élénken – én mégis jó vagyok hozzád, mert én örülök -neked! Igy tartá férjét néhány perczig ölelve, s hátralépett, nemével a -félkomoly, féltréfás neheztelésnek. – Érdemetlen vagy ezen ölelésre, -lovag – folytatá. – Ugy kellett-e engem magamra hagyni Pesten s gyáva -nyomorult szolgákra bízni? kik a helyett hogy védtek volna, nyulakként -szaladtak meg. – Félre tőlem! – Istenemre! ha meggondolom, mennyi -öntagadásba, nyugtalanságba s méregbe került ittlétem, szemeidet -kaparnám ki! – Egy nőt ily veszélyes időkben a legnyomorultabb szolgákra -bízni?! - -– Kedvesem! – szólalt meg végre Nabuchodonozor meglepetve – a mint künn -hallám, te nem oly búsan töltötted itt az időt, – s honnan gyaníthattam -én, hogy Pesten, a hon közepén, veszély várjon rád? - -– Nem töltöttem búsan időmet? még te merészled lelki erőmet s -öntagadásomat mint vétket lobbantani szememre? – riaszt rá -szemrehányólag a nő – annak köszönd, hogy életben vagyok én és ezek itt: -mert ha a te eszed szerint a hős lovag nejét játszottam volna, most nem -volnék itt, vagy? – – – - -– Béke, lovag s nemes asszonyom! – vág közbe Zokoli – adjunk az égnek -hálát, ki így hagyá a dolgot történni, és siessünk innen ki! - -– Kegyed! – mond Nankelreuther hidegen – előbb a maga ügyét hozza -tisztába, mielőtt mások dolgaiba avatkozik, s kiméljen meg -beavatkozásától! ki hont s királyt képes elárulni, azzal Nankelreuther -Nabuchodonozor nem szól s nem vív! - -– Mi volt ez? – kiált fel Zokoli önkénytelen kardjához kapva – ki meri e -gyalázatos vádat magyar nemesnek szemébe mondani? - -– Én s az egész tábor, egész Buda és Pest, Szilágyi s a király! – felel -büszkén a német ember. – Ne nyulj kardodhoz, mert nem illet téged a -nemes fegyver, kétszinű áruló! ki barátságot s csatlakozást szinleltél, -s titkon a hont az ellenség kezére akartad játszani! – A király néhány -percz előtt érkezett a táborba, ott többet hallasz! - -Zokoli elnémult dühében. – Mi ez? – mond – de nem – nem lehet! kegyed -őrült, lovag! – az öröm kábította el; de e szavakért számot kérendek. - -– A mint tetszik! – felelt megvetőleg Nabuchodonozor – de csak ha a -király akarja, hogy kegyeddel bajt vívjak! - -Míg e szóváltás Zokoli s a német lovag közt történt: addig Ilka meredten -nézett férjére; végre megszólalt. - -– Áruló! s ez itt? Zokoli? ha ha ha! – s a király hinné ezt? – -Istenemre! úgy az én hitem nagyobb ezen ifjúban: mert ma merném a -koronát kezébe adni s a király ágya elébe állítani, mint éji őrt. - -– Köszönöm! – mond Zokoli érzékenyen. – Ha áruló vagyok, lovag! – -folytatá büszkén – úgy nem érdemlem, hogy a nap éltető sugárinak -legkisebbike világítson. – Hogy kegyed az árulót megveti, nem -kárhoztatom; de még ma bátran adandja nékem békejobbját, mert a magyar -szívhez kétszínűség s árulás nem fér soha! - -– Csendesen! csitt – ah, ne veszekedjetek! – mond Ábrahám suttogva – lám -ő alszik – szemei húnyva vannak, mégis szép ő; ugy-e, ugy-e? hátha -szemeit felnyitná! az eget látnátok! – Mit kiáltottak itt? ti durva nép! -angyalok álmait a csillagok őrzik! – Nézzétek őt, – folytatá -hallhatóbban s a leányka homlokát simogatva – ez itt Aminha. – A világ -azt mondja, hogy ő nem az én leányom; pedig – – oh, Ábrahám istene! te -tudod, mennyire az enyim ő, – igen, az én leányom ő! – miként látjátok – -ezekkel az aranyhullámokkal szép fején, ezzel a kis szájacskával, – így -lépett ki szivemből? – nőm mitsem tud róla – ő csak az enyém!! – nekem -adta őt az Isten, s mióta őt adta, koldússá lett a természet! – mert -pazar volt, s kába fővel szórta minden kincsét ezen egyetlenre, míg -tárháza kiürült, mint a szegény Ábrahám raktárai! – Ki mondja, hogy -Ábrahám a leggazdagabb izraelita Budán! – Nem, nem! ő szegény mint a -természet! – Hiszen mondtam, hogy a sors, mint könnyelmű naplopó, szórta -tele marokkal a szépség, az ész és szívjóság gyöngyeit e gyermekre. -Csitt! hagyjátok őt aludni! hiszen oly hideg, oly sötét van! s ébredni -nem jó – mert az álom édesebb a valónál. – Félre a szövétnekekkel – ti -vizsga emberek! – hiszen ha szemét felnyitja, megszégyenül a nap világa -– hagyjátok őt pihenni! – Oh, a szegény zsidónak éj a világa, s élete -mostoha! – ki van ő taszítva – megvetve, mint a fekélyes! – pedig a te -néped az, Jehova! – Ábrahám leeresztette fejét s szemein nehéz könyűk -csillogtak. – Keresztény vért keres a zsidó? – folytatá mogorván – -gyermeket gyilkol úgy-e? ezt mondjátok ti, álnok, szívtelen hazug -emberek! pedig e gyermek itt! – – nem, nem! ne higyjetek nekem! – ő nem -keresztény! – Pihenj – aludj – jó éjtszakát! - - - - -VILÁGOS. - -Szüntesd csókjaidat, szüntesd meg az alkudozó szót. - -_Vörösmarty_. - -Vadnán a hős király nem sokáig mulatott, haza sietett ő Budára, az -ország gondjainak szentelvén azon időt, melyet senki nálánál használni s -becsülni jobban nem tudott. – Az idő egy kincsszekrény, melyből aranyat -vagy kavicsot meríthetni. – Tündér, kinek egy eszmeszülő percze századot -alkot újra. – Üres könyv, tárva nagy gondolatoknak, vagy silány -árjegyzékeknek. Folyam, mely a két India drágaságait viszi hátán, vagy -homoktérekbe szivárog szét. Az embernek legfőbb kincse, válhatlan társa -életének. A lég az, mely föltétele létének, jövendőjének, hatásának. -Tükör, mely torzképeket, vagy apollói idomokat vet vissza. A szirt, -melyről gonoszsága, vagy érdemei visszhangoznak. – És mégis egy üldözött -vad, ki ellen öldöklő fegyvere fenve, kinek hosszasága élte fonala, a -melyet elmetszeni siet. – Igaz! – közvetlenebb lény nincs az embernél. - -A Fridrik császárhoz küldött követség Bécsben hosszasan időzött, a -tanácskozások nyúltak, végre, semmit sem végezhetvén, visszatért. A -császár ellen Mátyás, ki az összeütközést örömest kikerülte volna, Nagy -Simont küldötte. Három veszedelmes hadviselésnek egyszerre vitele sem -ijesztette őt; de Szilágyinak önkényes beavatkozásai mindig újulván, -miután a szászok Erdélyben felzendültek, a békétlenek száma -Magyarországon félelmesen növekedett, s a királynak inkább, mint valaha -szüksége volt arra: hogy tetteit makacs ellenszegülés ne korlátozza, -rövid, de szilárd elhatározás után, a hadviselésből megtért Szilágyit, -Szegeden, hová maga elébe idézte, letartóztatta, s Világosvárra -küldötte.[51] – Kevés ideig akarta ő az ősz kormányzót fogva tartani, -megtörni kevélységét s újra használni hadi erejét s tapasztaltságát. Már -Lábatlan, a várnagy, a királyi szabadító parancscsal útban volt, mikor -Világoson nevezetes dolgok történtek. - -Egy estén Tábor Miska, becsületes kanász ember, savanyú képpel állott -egy magas tölgynek tövénél, s ájtatos tekinteteket vetett a közel -sötétlő várfalakra. - -Világos magas hegyen állott, a vár nem volt nagy, de keményen épült s -egészen védelemre számított falai jóval izmosabbak, mint közönségesen az -ily hegyi váraké, melyek védelmi erőt némileg helyzetökben is találtak. -Szobái csinosak s derült kinézésüek valának, s mivel Szilágyi inkább -vendégként tiszteltetett, mint fogolyként sanyargott: ezek mind -butorozás, mind egyéb tekintetben elég kényelemmel birtak. A király -különös meghagyásából nehány kedves cselédei az öregnek, s ezek közt -Tőke Mihály régi szakácsa is a várba hozattak szolgálatára. - -A kilátás felséges volt – miként azt még most is agg romjairól -élvezhetni – főleg azon estén, midőn a jámbor kanászt a vendéglő árnyú -tölgy alatt pillantjuk meg. Az egész környéken azon utánozhatlan -narancsszín fény nyugodott, mely őszi estéken a nap lementét kiséri -olykor. Az ég tiszta volt, mint egy zafirboltozat, de a lég rekkenő, -csak néha rezgett lanyha szellőcsapás a tölgy lombjain keresztül. – A -vár agg díszében, veres födelével, csillogó szélkakasaival s fél -árnyékba borult ősz rovátkaival állott, s a napnak bucsúzó sugárszálagai -mögötte nyúltak fel az égen. Alant a tágas róna őszi pókszálakkal, mint -lenge szemfödéllel volt elborítva; néhány helység csendes nyugalomban -ada a szemnek nyugvó pontokat. - -Tábor Miska köpczös pórférfiú volt, barna képpel, pödrött bajúszszal: -fején zsíros báránybőr sapka ült félre vágva, s abban egy tölgygaly volt -szúrva. A vászonnemű rajta zsírtól csepegett: jele, hogy e díszes szokás -kanászainkra dédatyáikról szállott. Néhányszor derekára kerített szíjról -csüngött rövid ivószaruja s egy avult tok, melyből a rézveretes késnyél -látszott ki; szóval, a mi derék sertésőrünk az arcz aggszerűségét, az -ing avultabb szabását s a kalaphiányt kivéve, most is szükség esetében a -Kacsásban vagy más jeles csárdában, nem egy Aniska vagy Borcsa fejét -zavarta volna meg. - -A Szilágyi szakácsának vastag szolgálója aligha nem volt egyik oka a fiú -andalgásának, mert mihelyt amaz a vár rovátkain mutatkozott, s vigyorgó -holdvilág-képét sugározva fordítá a tölgy felé, a mi kanászunk is ődöngő -léptekkel a vár közelébe sietett; s a két egymást értők közt néma kéz- -és szembeszéd keletkezett; bizonyos, általunk csak sejdíthető jelekkel, -de melyeket mindkét részről egyetértő mosoly s jóváhagyó kacsintatok -követtek. Ezeknek így történtök után Miska valamennyire hátra vonult, a -tölgy sudara mellől rosszul font kosarat vett fel, s egy bamba -tekintetet vetvén a vár felé kanyargó útra, ólommal öntött botjára -támasztotta állát, s e díszes helyzetben némelykori széles ásítások -közben látszatott a nap lementét vagy egyéb valamit várni. - -Nemsokára mintegy nyolcz, vagy kilencz földmives ballagott fel az úton: -mindnyájoknak kosaraik, vagy zsákaik voltak vállaikon s kezeikben. – -Mihelyt Miskát észrevették, azonnal többen ismerően üdvözlék őt, s -kanászunk hozzájok csatlakozott, s a rövid karaván víg beszélgetés -között érkezett a vár kapujáig. - -Miska az árok szélén állott. – Ho, hó! kurjantott, melyre a kapu fölötti -toronyőr a keskeny ablakon kidugván fejét, rövid «ti vagytok-e?» után -csördülve eresztette le a hidat. – Embereink, kik, mint látszott, a -várban ismerősek voltak, azonnal a konyhára siettek, s ott a szakács -Tőke Mihály uram, komoly s részletes vizsgálat után átvette az -élelemszereket. - -Borcsa a szolgáló, a félig nyilt konyhaajtó irányában állott: arcza -egészséges pirosságú volt, hófehér fogakkal s fényes fekete hajjal, -melynek egyetlen vastag tekercse derekán alól lógott le hátán. Vonásai -hasonlítottak azéihoz, ki arczra esett, s az ütés következésében ajkai -megdagadtak s orra hegye megtompult; egyébiránt a pernye, mely képét -tarkázta, a zsiros kötény, a meztelen széles lábak, nem igen dicséretes -ízlésére bizonyítottak a mi szerelmes kanászunknak, ki addig forgott és -hajlongott, míg a hasonlóúl hajlongó és kullogó Borcsával a konyha -mögötti sütőházba furódott. - -Itt látjuk a két szerelmest szótlan boldogságban, tátott szájjal -egymásra bámulni, vérveres kezök összefogva s az egyik kar a derékon -átölelve. - -– Miska! – mond Borcsa – akárhogy mondja kend, – de nem lehet: szakács -uram mindig maga zárja be az ajtót. Aztán bejőni csak lehetne, de -kimenni? - -– Ej Borcsa! mit se gondolj vele, csak benn legyünk egyszer! aztán -bujtass el. Egy nap nem a világ, majd guggon ülök, mint a vén dudás -kutya a kapunál, s a jövő estén kisuhanok a várból. - -– Jó lesz galambom! hiszen egy sütet szalonnát csak ragasztok rád, ha -itt leszen; de hová bujtassalak? - -– Bohó! ide a kis szobába a sütő mellett, majd elsurranok az ágy alá. - -– Oda nem lehet: megugatna a kutya, hiszen itt eszik a cselédség. - -– Hej, Borcsa! – mond, jót verve a tenyeres talpas szűzre Miska, – -mindig túl akarsz te az eszemen járni; de most kelepczébe kerültél, s -engem ugyse! ki nem szalasztalak. Lásd amott a felvetett ágyat; ha alá -nem bujhatom, majd a tetején fekszem végig; ott a kutya se vesz észre, s -mikor a cselédek ettek, leszállhatok. - -Tudnunk kell, hogy a sütőhely melletti sötét szobában minden bútor -néhány deszkaszékből, háttámaszszal, állott, melyekben szívalakú lyuk -volt; egy hosszú, keskeny asztalból s egy magas festett deszkamennyezetű -nyoszolyából, mely, mint avult bútor, valamikor a felsőbb szobákból -került e füstzugolyba alá, miként némely kedves emlékezetű családi, vagy -más képek kerülnek a háló- vagy öltözőszobácskákból előbb a -vendégszobákba, később, főleg régibb időkben, a tornáczra, s végre még -rosszabb helyekre. A nyoszolya mennyezete biztos látogatlanságban -megtelt a lakatlanság hozzátartozóival: mint porral, számtalan -pókhálóval, stb. s valóban, oly szerelmes kedély, mint Tábor Miskánké, -kellett ahhoz, hogy ott, főleg oly jó tüdejű, s következőleg oly élénk -szusszanású legény, mint ő, nyughelyet keressen. - -Borcsa az eszmével ki látszék békülni. - -– Hm, – mond – nem bánom; de vigyázz magadra, mert oda fenn a deszkák -minden mocczanásra recsegnek; aztán el ne aludj! mert tudom, miként -szoktál horkolni, s ha szakács uram észrevesz, majd megoldalgat az -abárlóval mindkettőnket. - -Miska tüstént a dologhoz látott, s miután egy párt azon csókok közől -váltottak, melyeket a szomszéd szobában hallhatni, a röfögők hű őrzője -bekacsázott a sötét zugolyba. Az asztalra széket tettek, s ő szokott -nehézkességgel, Borcsától segíttetve, a jó remény fokára -felkapaszkodott. Felérkezvén, a por közt végig nyult s a lehetségig -kényelmes helyzetbe tevé magát; végre a recsegés megszűnt s Miska, mint -a macska veréblestében a házfödelen, úgy összehúzta magát. Borcsa -hirtelen lekapta a széket az asztalról, s olyan képpel, mintha semmi sem -történt volna, indult a sötét szobán keresztül. - -Igen a maga idején történt ez, mert épen az ajtóban találkozott Tőke -urammal, ki miután az élelemellátókkal elvégezte ügyét, nélkülözni kezdé -Borcsát, kihez, szolgálati készsége mellett, őt még szelidebb vonzalmak -is csatlák. - -Mihály szakács – mert Borcsa, mondják, ki nem jött a Mihályokból – -kisded, teljes testű emberke volt, kit semmivel sem lehete inkább -megsérteni, mint ha pohosnak nevezték, kivévén, ha valaki a minden -szakácsokat lángra lobbantó zsirka névvel merte őt bántani. - -– Hol bujkálsz itt megint, semmirevaló? – riaszt Borcsára a szakács. – -Isten bizony! eddig a lábashoz égett a rántás, aztán a pecsenyét is a -tűz mellett hagytad, félig sülve. - -– Be se rántottam még, – mond Borcsa duzzadtan – a pecsenyét pedig Istók -a sütő forgatja. - -– Ki bízta rá? lámpás szedte vette, nem lódulsz mindjárt helyedre! úgyis -rovásod van! – Miért nem jöttél fel tegnap étel után? – folytatá a -csirkeölő, vonásait a parancsnoki szilárdságból egy sürgető szerelmes -odaengedéséhez igyekezvén átsimítani – héh! – nem igértem-e új szalagot -hajadba; aztán a minap is ki adta azt a kötényt neked? - -Miska fülelni kezdett a deszka-olümpon. - -– Nem kell nekem – mond Borcsa, lopva tekintve a mellékszobába – se -szalagja, se köténye szakács uramnak; na bizony, nem szégyenli magát? -olyan vén legény s még mindig a bolondját járja. - -– Vén legény? – felel mérgesedve a szakács, – ki a vén legény? hiszen -egy ősz haj sincs a fejemen. – Mihály gazda, mint minden szakács, igen -hirtelen haragú volt; de, mint nem minden szakács, hamar ki is engedett -mérgéből. Hasztalan! a szerelem ereje nagy, s midőn Tőke Mihály maga -előtt látta azon termetes kecseket, melyek szívét meghatották: a fényes -hajat, a szürke szemeket, azon hahotára alkotott szelid szájat, mely -alól egypár csontőrlő fogsor világolt ki, s az egész nagyra szabott -alakot, képe még nyájasabbra változott. - -– Na, Borcsa! – folytatá – hiszen majd még szólunk erről; nem voltál te -azelőtt oly hátravonult – majd nekem is felvirrad egyszer, – most csak -eredj, s láss dolgod után, mert nekem egyébre is jár az eszem, nemcsak a -főzésre s pecsenyeforgatásra. - -Ezzel mindketten a konyhába ballagtak. - -A szakácsnak utolsó szavai a vad kanásznak roppant szeget vertek fejébe! -azonban helyzete olyan volt, hogy lármát nem üthetett. Tőke már vagy -kétszer ráijesztett a fiúra, mikor észrevette, hogy Borcsára kacsingat s -a hol szerét ejtheti, suttog vele. Azonban föltette magában Miska, hogy -szerelmesét mind a kötőért, mind a hátravoniságért megtanítja. – -Dörmögve magában, s feszengve várta példás béketűréssel az éjtszakát, -mint szabadítót kínos helyzetéből, s mint szerelem és bosszú óráját. - -Az idő haladott, s Szilágyi uram már elköltötte estebédét. A szakács -ráparancsolt Borcsára, hogy – szombatnap lévén – mindent kitakarítson, -ha éjfél utánig tart is, s addig ki ne merjen mozdulni a konyhából. – -Így hivatalos kötelességét elvégezvén, mécsest vett kezébe s folytatá: – -Hallod-e, ma a cselédek itt a konyhában fognak enni, nem a szokott -helyen; nekem ott dolgom van, s oda senki se merje ütni az orrát, míg én -el nem megyek! – Ma csak fel látsz jönni úgy-e, ha elvégezted dolgodat. -– Tőke uram nyájasan megtapogatván Borcsát, mosolygó képpel folytatá: – -Na! hiszen ha kissé félben hagyod is dolgodat, nem bánom, nem lesz -károdra. - -– Ugyan! – mond Borcsa haragosan – ne bántson szakács uram! aztán minek -zavarja mindig a cselédeket? előbb a tornáczon ettek, aztán a sütőszoba -mellett, most már a konyhában! hát itt hol tálaljak nekik! hiszen hely -sincsen, – mi dolga lehet szakács uramnak ott? az az én háló helyem! - -– Mi dolgom van? ej, fogd be a szádat! nem a te orrodra kötötték azt, -eszed sem ér addig; majd akkor bámészkodol, mikor megtörténik. Aztán nem -is mulatok én ott sokáig: bár már egy járást ott is maradhatnék, ha – - -– Majd bizony! – mond Borcsa meg nem foghatva: miért kellett a -szakácsnak épen ma szobáját elfoglalni; azonban szólani nem mert, nehogy -titkát elárulja. - -Mihály uram e kétágú párbeszéd után a szolgáló szobájába ment s ott az -asztalra helyezvén a mécsest, leült, kerek bőrsüvegét levágta maga -elébe, s két könyökére nyugasztván széles állát, a légbe bámult. -Egyszerre arcza lángolni kezdett, kezei hadonáztak, s fölkelt, mint egy -ökölbajnok, ki vívótársra lelt. – E szótlan gyakorlatok után, a mennyire -kitelt rövidke lábaitól, hosszú léptekkel járt fel s alá, meg-megállva! -végre tapsolt kezeivel, dörzsölgette azokat, felkapta süvegét, félre -csapta fején s hátra tette kezeit. Melyek mind e szerint megtörténvén, -ujra leült az asztal mellé, nagyot csapván arra. - -Rövid szünet után egy fehér, sertésbőrbe kötött könyvecskét vett elő, s -gondosan megtörülgetvén, nagy teketóriával kinyitá. – Hm, hm, mond -morogva – míg azok eljőnek, nézzünk itt egy kissé körül. – Ezzel -megnedvesítvén ujjait, forgatni kezdé a lapokat. – Tél, igen! tél. – No -mit mond erre? – Az komor és hideg tél – kezdé halkal olvasni – veszi -eredetét az napnak az éktelen vadakban való lépése által, mivel nekünk -legrövidebb napot okoz. – Most jő a java. - - Noha tél unalmas, - Ködös hideg havas, - Elég haszna van neki: - A pór is kenyerét, - Nyári keresményét - Ekkor gunyhóba tölti. - Nem fél, boszú érje, - Balha szúnyog csípje, - Legyezőt félre teszi.[52] - -– Hm! – mormoga magában – ez ám a vers! mintha a tésztametélővel -faragták volna. Teringettét! nem tudnék-e én ilyet penderíteni? például -az őszről. – A szakács gondolkozott; Kanász Mihály hegyezé füleit. - -– Na, nem rossz! – mormogott foga közt – így – igen: vigyázz, hagymáz, -jól van! – he he! - - Most magadra vigyázz, - Mert leüt a hagymáz, - Vagy pedig hideglelés. - Adj innom, takarj bé, - Hallasz minden felé; - Doctor dolga nem kevés. - -– No még egyet! aztán jövő évre oda adom, hogy írják a könyvbe. – Őszre -gyümölcs terem – igen, ez is igen szép! hadd lássuk. - - Almát körtét szilvát, - Módjával habzsold hát, - Egészséged ha kedves.[53] - -– Hát ez a diákos miféle! – Aha! itt a jóslás jő. – De hol is maradnak -oly soká? – míg ezen elbaktatok, addig csak előtévednek. Tőke Mihály -folytatá olvasását: - -«Az aspictusok ez esztendőben rosszul biztatnak bennünket a békességgel: -mert háborút jelentő aspictusok jőnek elő: kétség kivül, mivel az gonosz -emberek az Istennek ő ostori alatt meg nem hunyászkodnak, hanem csak -egyaránt az bűnben bugyborékolnak. Ugyan is martius közepén az: – – – mi -a tatár szarkalábak ezek? – _ _ _ összejőnek: – az melyekből az -astrologusok nem sok jót porgonosztálnak – furcsa szó! – lássuk tovább: -Aprilisben pedig – – –[54] - -Miska az olvasás közben pislogó szemeivel nagy küzdésben volt a rajta -erőt venni készülő álommal: mert máskor már tizenegy felé eget földet -feledett s hatalmas horkolása a földet rengetteté, mely alatt aludt. -Végre csakugyan félig szunnyadva, félig ébren, csak káprázva tűntek fel -a tárgyak előtte, s ezt mély – de mivel itten, szokása ellen, nem -hanyatt, hanem csak oldalt lehete feküdni – horkolás nélküli álom -követte. - -A szoba ajtaja megnyilt, s néhány cseléd, a mennyire hirtelen a -félhomályban meg lehete őket látni, tíz vagy több is, csendesen s -vigyázva belopódzott. - -– Bezártátok-e az ajtót? – kérdé a szakács suttogva. - -Egy a bejöttek közől igennel felelt. - -– Van-e, ki Borcsát szóval tartsa? mert az ily pletykacselédtől -tartanunk kell. - -– A vén Örzsit, a kulcsárnét küldöttem hozzá; – mond az előbb szóló, -közép idejű férfiú, kinek a mécsestől világított vonásai, alakja s az -egész tartása cselédi lényre gyaníttattak – igértem neki valamit. – No, -hiszem, ettől nem egy könnyen szabadul! - -A bejöttek az asztal körül helyet foglaltak. A szakács legfelül ült, -leemelvén süvegét, arczán nevetséges méltóság s felelősséget negédlő -szellem mutatkozott. - -– Halljátok mindnyájan! – így kezdé – mondjátok meg nekem, hívei -vagytok-e Szilágyi uramnak? - -– Azok vagyunk! – felelték néhányan. - -– Ugy bizony! – folytatá fél suttogó hangon, kissé kiesve szerepéből az -elnök – csendes-e künn minden? - -– Minden csendes! – felel egyik a bejöttek közől – a szokott őrök a -falakon mászkálnak; s aztán tudja, szakács uram, hogy ebbe a kis hátulsó -udvarba az ördög se jő; itt nincs mit őrizzen, mert ide kívülről csak a -madár ha beszállhat. - -– Jól van; – fejezé be Tőke – így tehát szólhatunk tovább. A várnagy -Budára ment a királyhoz; miért? nem tudom, az őrizet ötven emberből áll, -mi alig vagyunk tizenketten: erőszakról tehát itt szó sem lehet, hanem -ármánynyal kell élnünk, most erről tanácskozzunk. Beszéljenek ketek -rendre. - -– Szakács uram! – mond az asztal végén ülő lovászalakú ember, majdnem -vigyorgó arczczal – tudnék én egyet, de ész kell hozzá. - -– No csak ki vele, – szól egy hosszú, száraz ember, alkalmasint kocsis, -mint a mellette kigyódzó ostorból gyanítjuk. – Ha ész kell hozzá: -köböllel van szakács uramnak; teringettét! a turós haluskát a király se -főzné meg jobban. - -– A dologra! – vág közbe Tőke, kit ezen szólás kissé kellemetlenül -rázott ki méltóságából. - -– Én – mond folytatva a véleményadó – az őrizet étkébe bolondítót -kevernék: hadd mászszanak a falra, mint az ürge a pórázon; aztán majd -könnyen bánnánk a vén kapuőrrel, kibe az ördög bujt, mert szólani sem -lehet hozzá, úgy megugatja az embert. - -– Hm, hm, hm! – dünnyögött elbámészkodva a tanács. - -– S mit mondanak erre ketek! – jegyzé meg a szakács azon gúnynyal -vegyült kicsinylés nemével, mely észbeli fönségének öntudatából -megfejthető. - -– Hm! a mint veszi az ember, – ha meggondolja – aztán megbolondul az -őrizet! – de minket is agyonüthetnek, – hátha észreveszik? – De ki -szerzi a bolondítót? – a gondolat nem rossz, stb. – Így adák a vélekedők -érzéseiket a szakácsnak tudtára, ki a suttogatásból zajjá változott -tanácskozást egy csapással az asztalra, szünteté meg. - -– Bolond gondolat! – mond Tőke uram; a suttogó hangot igyekezvén újra a -tanácskozásba hozni. - -– Bolond hát! – ismétlék a legtöbben. - -– Főleg, – jegyzé meg a véleményadó – ha az őrizet megbolondul. - -– Nem ér az semmit! – felelt a szakács – jobbat gondoltam én annál; -tudják ketek, hogy az őrizet emberei ki nem állhatják kulcsár uramat, -mert csak vasárnaponkint ad nekik egy-egy meszely bort, azt is a -lőréjéből. Na! mi igaz, igaz! – a bor rossz, s aztán az ily hadfiak a -táborban jó italhoz szoktak. A kulcsár a mi részünkön van, mert a nagy -jutalom rá is fér, miként ketekre. Én beszéltem vele, s ő két hordó bort -legjobbikából átad nékem! majd én egyenkint, mintha kulcsár uram tudta -nélkül történnék, leitatom az őrizetet. - -– Én is épen ezt gondoltam, – mond az egyik a kupaktanácsból. - -– Szakács uram! – jegyzé meg egy ifjú suhancz, ki még eddig semmit sem -szólott, s pikkelyes dolmányáról, pödrött bajuszáról s csinosabb -voltáról ítélve, Szilágyi Mihálynak inasa lehetett! – Jó lenne néhány -itczét ide hozni kóstolóra abból a borból, mert tartok tőle, hogy a -kulcsár majd a rosszából ad; hiszen úgy őrzi borát, mint sárkány a -kincset. - -– Majd bizony! hogy felidd eszedet? – ihatsz akkor, ha elsül a dolog, – -jegyzé meg a szakács, míg mások az ifjoncz ötletén nevettek. - -E pillanatban sajátságos recsegés hallatszott a tanácskodók feje fölött, -mindnyájan föltekintettek; de az asztalon pislogó mécses a felsőbb -részét a szobának még sötétebbé borította, mivel fénye kis kört -képezett. - -Tábor Miska oly mélyen aludt, hogy az egész tanácskozásból egy kukkot -sem hallott, azonban a természet jogait követelé, az otthon mindig -hanyatt fekvő kanász itt is hanyatt fordult: ez okozá a recsegést, -melyet az együtt ülők meg nem tudtak fejteni; de készűltek a dolgot -közelebbről megvizsgálni, s néhányan föl is emelkedtek ülésükből. Miska -uramnál e közben a hanyatt fekvés szokott következése is jelentkezett, s -ő hallatlan kényelemmel oly hosszan nyujtott, s magasból alantra lejtő, -s néha viharként megdördülő horkoláshoz fogott, hogy mindnyájan azonnal -tudták, hányadán van a dolog, s az egész tanács egyszerre, s főleg az -elnök, szinte dühösen a Borcsa szűz nyoszolyájára veték szemeiket. - -De az üres volt. Végre a szakács egy újabb recsegés következtében, kissé -feljebb tekintett; az első, a mit észre vett, a már rettegett -vágytársnak ivószarúja volt, mely csengetyűként lógott le a mennyezet -párkányáról. - -– Csitt! – mond a szakács hirtelen – ez a gazember úgy alszik, mint a -gözű, – vagy tetteti magát. Mindegy! de megtanítom bujósdit játszani. A -sütőszobában egy szegen függ a ruhaszárító kötél, hozzátok be! Először a -lábára csavarítjuk; mert nem jó vele tréfálni! ismerem a ficzkót; majd -úgy huzzuk le ide közünkbe. - -Míg ezek benn történtek, künn a falakon jártak az őrök fel s alá; a -kapuőr, meghitt biztos embere Lábatlan várnagynak, mély álomban -nyugodott, s az egész várban a föntebb leírt sötét szobát kivéve, néma -csend volt. - -A nagyobbik udvar elég tágas négyszeget képezett, melynek oldalaiból az -épület zsindelylyel födött, s kerekre gyalult faoszlopoktól támogatott -folyosója rúgott ki. Közepén mély kút volt, s a hold egyik oldalát -világította, míg a másik sötét szürkületben borongott. - -Az őrizet emberei, kiken az őrködés sora volt, a szokott éber órák közét -a kapu melletti őrszobában töltötték s mindnyájan aludtak, egy ifjú -bérlettet kivéve, ki nem régiben szegődött a várba, s a kemény lóczákon -való alvást még meg nem szokta. Többszöri hánykódás után végre fölkelt s -félálmosan kibotorkázott az őrszobából: összetört tagjait ásítva -nyújtóztatá ki s egy bámész tekintetet vetett a teli holdra, mintha a -reggelt óhajtaná, vagy a lócza nyomásai ellen keresne enyhet az októberi -lég hűvében. - -Egyszerre úgy tetszett neki, mintha a szomszéd kisebb udvarban neszt -hallana; azonnal tudnivágy inkább, mint ármány sejdítése ingeréből, -odalopódzott, s a mindig növekedő nesz után tartva, a sütőszoba -ablakánál megállapodott fülelve. - -Benn a kötél már előhozatott, s a szakács, székre mászván, hurkot vetett -a kanász lábára, ki mondhatatlan kényelemmel folytatá hallatlan hatású -horkolását, mely fellegbe röpíté a sok évű port az ágy mennyezetének -korhadt deszkáiról. - -Midőn Tőke a hurkot jól összeszorította, Miska megrántá lábát, s a -horkolás azonnal megszűnt. - -– Kezembe vagy, akasztófa! – kiált a szakács – korbácsot ide! – – -jertek, segítsetek! - -Miska hirtelen felriadt álmából! a szakács a kötelet átadta egy -közelállónak, s azon keresztényi jó szándéktól űzetve, hogy a leczuppanó -Miskának üstökét megragadhassa, a nyoszolya felé hajlott; e pillanatban -nagyot lökött a kanász testével, a korhadt deszkák engedtek, a szokatlan -teher alatt szerterepedvén iszonyú recsegéssel, Miska az ágyba zuhant; -de a szakácsra nézve, ki az esést kifelé várta, szint oly reménytelenül, -mint veszedelmesen: mert a leszakadó mennyezet, ékes terhével, épen a -szakács fejét, nyakát és vállait nyomta a dagadó vánkosok közé, a többi -vivók szerteszét ugorván, a lámpát feldöntötték, s a kapálódzó s nyögő -szakács helyett az ordító Miskát vonták kifelé az ágyból. - -– Itt a török! – ordítá Miska, alkalmasint egy félbeszakadt álomnak -tündérképeit tovább fűzve – fel a falra! a várat vívják! – kiáltott, -mint a ki eszét vesztette. - -A többiek, egymást taszigálva, s néha Miska helyett öklözve s rugdalva, -oly borzasztó lármát ütöttek, hogy a szoba ablakánál fülelő őrnek az -ijedtség szállt inaiba; hirtelen s félálmosan azt hitte, hogy az -ellenség rést törvén a vár alapjain keresztül, itt ütötte fel a -boltokat, s hogy a sütőszoba már tele van törökkel. Ezt meggondolni s -hanyatthomlok a szomszéd udvarba szaladni, pillanat műve volt. - -– Az ellenség! a török a vár előtt van! – ordított.[55] - -A zajra mint bódultak rohantak elő, páni rettegés foglalta el az -elméket, s egyik a másikat ijesztvén el, az egész őrsereg fegyverhez -kapott s az udvarra tódult. A csapat vezére maga is, első pillanatban a -dolgot valónak vélvén, a falakra szaladott, s ott semmit sem látván, azt -hitte, hogy az ellenség a tulsó oldalon lappang. - -– Fel! – kiáltott – menjünk eleikbe, utánam! – A vár hidja leeresztetett -s az őrizet kirohant. - -Azalatt Borcsa, ki a konyhában a kulcsárnéval együtt beszéd közben -elszenderült, az iszonyú zajra fölébredett, s a konyhából kisuhant. – -Szerencséjére még a mécses égett, s azt kezébe vevén, egyenesen a -sütőszobának tartott. - -Már akkor a benlevők közől többen kiszaladtak az udvarra, s így Borcsa -bemehetett. A mécses meglepő jelenetet világított: egy csomó ember volt -ágyához tolulva; a szakács nagy bajjal bonyolította ki a deszkák s -vánkosok közől fejét, s a kanász az asztal alól, hová a zavarban -rejtezett, mint a vészben hánykodó hajós a világító-torony lobogványára, -pillantott a belépő Borcsára; azonban nem akarván elmulasztani az -alkalmat, négykézláb a Borcsa lábai alatt kisuhant, az inaira fűzött -kötelet, mint hosszú Ariadne fonalát vonszolván maga után az udvarra: -ott lefejtette azt, s egy zugolyba megvonult, a történendőket várva. - -Végre a zaj csillapult, a szakács magához tért s halkal az egész -történet fejtekezett előtte. Egyszerre egy nagy gondolat szállta meg -agyát. - -– Itt vagytok-e mindnyájan, pajtások? – kiáltott, kirohanva az udvarba – -az őrizet idehagyta a várat, azon néhány őr, ki a falakon mászkál, -ellenünk nem állhat: zárjuk be a kapukat, a vár a miénk! - -Valóban a kupak-összeesküvés tagjai nagymesterök körül gyűltek -mindnyájan. A mit kezeik közé kaphattak, fegyverként ragadták fel; a -kanász is előkullogott zugolyából; botja híján, mely a szobában -maradott, egy közelálló vasvillát vett kezébe; Borcsa már, piszkafával -fölfegyverkezve, a többiek közt volt. - -A kapu bezáratott. Néhány percz mulva az őrök nyakon kapattak, a kapuőr -pedig, gombolyagba kerítve, átkozódott az udvar hideg kövezetén. - -Az öreg Szilágyit a zaj csak későn ébresztette föl, mert ő a legbensőbb -szobában aludt. Fedetlen ősz fővel, s fehér köpenyeggel, melyet vállára -kerített, sietett a tornáczra. - -A szakács méltóságos léptekkel haladott a hágcsókon fel, süvegét -leemelte, s egy hosszú nyársat, melyet hirtelen felragadhata, lábaihoz -tevén urának, büszkén kiáltott fel: – Uram, szabad vagy! a vár a miénk! - - - - -JEGYZETEK. - -A _kegyed_ szó nem új. – Atyáink azt, mint a kegyelmed röviditését -használták, s század előtt sem volt ismeretlen a kegyed, vagy kegyend; -gyermekkoromban, midőn még a kegyed szó Döbrentei Gábortól nem volt -megpendítve, számtalanszor hallottam igen öreg uraktól tiszttartóikat -így szólítani, s ez legalább Erdélyben most sem ujság, s olyan öreg -uraktól hallhatni, kik nagyon bámulnának, ha a kegyed szóban valaki őket -a neologismus borzasztó bűnében tetten érteknek állítaná. Ezekből -kiindulva, a fensőbb körökben használhatóbbnak vélem a ked- és -kegyelmednél. - -1: Midőn a Rákos mezején Pest körül szokás szerint -országgyűlése tartatnék: _Bonfinii_, Rer. Ungar. Decadis III. Lib. IX, -506. l. - -2: Az elsők egyike Mihály (Szilágyi) nagy sereggel, s számos -ország nagyjaival s nemesekkel jelent meg a gyűlésen. – _Bonfin_. Rer. -Ung. Dec. III. L. IX. 566. l. - -3: Hova, midőn Podjebrádtól is segítség érkezett: 40,000 ember -állott fegyverben a Mátyás részére. Hist. Hung. e prop. scrib. synopt. -ded. Poson. 1804. 876. l. - -4: Harminczezer cseh bérlett. _Fessler_, Geschichte der Ungarn -5. rész 6. l. - -5: Szilágyi előre, hogy az erőszaknak még csak színe, árnyéka -se lehessen, kiparancsolá seregeit – – – – s a Duna jegén, a két város -közt, állítja fel a csatarendben. A magyarok története. 29. fejezet. -280. l. _Péczely József_. - -6: Szilágyi, a felett, hogy seregei számával az ellenpártot -meghaladta: a Duna szélén karókat s kínzó padokat állíttatott fel. Hist. -Rer. Ungar. Posonii 1804. 376. l. - -7: Midőn az ország nagyjai véleményök kijelentésére a mezőn -felszólíttattak: Mihály (Szilágyi), ki az egész gyűlést hadaival -körülvétette, kilépett a középbe s így szólott. _Bonfin_. Dec. III. 506. -l. - -8: Már a Pest és Buda utczáin éjjel-nappal tolongó sokaság nem -hangoztat egyebet, mint éljen Mátyás. A magyar történ. 29. fejez. 280. -l. _Péczely J_. - -9: Dulki (böhmische Dalfen) cseh tésztanemű. - -10: Kinn a seregek elunják a nagy hidegben a jégen a -várakozást. Magyarok tört. 29. fejez. 280. l. _Péczely József_. - -11: Egyszerre 40,000 ember harsogtatja: Éljen Mátyás! A -magyarok tört. 29. fejez. 280–281. lap. _Péczely József_. – Hasonlítsd -össze _Fessler_, Geschichte der Ung. 5. rész. 16. l. _Bonfinii_, Rer. -Ung. Dec. III. Lib. IX. 506. lap. - -12: Néhány órával László halála után Mátyás kemény őrizet -kiséretében a prágai várba érkezett. _Fessler_, Gesch. der Ung. 5. rész -6. l. - -13: Lásd a Mátyás külsejének leírását. _Galeotti Mart._ de -dictis et factis Mathiae. 23. fejezet. 378. l. - -14: Mátyás ekkor legfeljebb Aeneas Sylvius szerint 18… -esztendős levén. _Péczely_. - -15: Podjebrád a legnemesb nevelésű ifjúban ráismert a Hunyadi -János fiára s lélekörökösére. _Fessler_, Gesch. der Ung. 4. rész 6. l. - -16: Lásd _Bonfinii_, Rer. Ungariæ Decad. III. Lib. IX. 510. l. - -17: A fogolylyal atyailag bánt s kiváltásaig, melynek hasznait -gondosan kiszámítá, őt háza s családja szabad s nagyon tisztelt tagjának -nyilatkoztatá. _Fessler_, Gesch. der Ung. 5. rész 6. l. - -18: Lelkületének ereje stb. _Fessler_, Gesch. der Ung. 5. -rész. 6. l. Hasonlítsd minden korabeli írókkal. - -19: A nagyváradi püspök (Vitéz János) Prágába ment, hogy derék -neveltjének a trónrai meghívását tudtára adja. _Fessler_, Gesch. der -Ung. 5. rész 6. l. - -20: Lásd ezen szokásról: _Galeotti Mart._ de dictis et factis -Mathiae. 14. fej. 374. l. - -21: Zokoli Mihály, Péternek öcscse. _Fessler_, Gesch. der Ung. -5. 93. l. – Kis-várdai Zokoli etc. _Szirmay Antal:_ Szathmár-vár- megye -19. lap. Hasonlítsd _Bonfinii_ Rer. Ung. Dec. III. L. X. - -22: Épen jókor terem ott Zokoli Mihály – – – a királyi -lovasságnál, feltartóztatja a szaladókat s az elhatározó diadalra vezeti -őket. _Fessler_, Gesch. der Ung. 5. rész. 93. l. - -23: Ez szabadít meg bennünket a csehek rablásaitól és -zsákmánylásaitól. _Bonfin_. Rer. Ung. Dec. III. 500. l. - -24: Várfenék = Burgverlies. - -25: Lásd Dictionnaire infernal par Collin de Plancy Astrologie -264–265. l. - -26: Lásd Dict. infer. par. Collin de Plancy Astr. 2. kép. - -27: Lásd ezekről s a következőkről. Dict. inf. p. m. Collin -Plancy és Dict. inf. Astr. - -28: Praha cseh neve Prágának. - -29: Lásd _Musaeus_ Dolfsmärchen: Libussa. - -30: Lásd _Bonfinii_ Rer. Ung. Dec. III. Lib. IX. 510. l. - -31: Ezen állítás _Bonfin_-ból, _Galeotti_-ból, s az ekkori -képekből kétségtelen. - -32: Lásd _Bonfinii_ Rer. Ung. Dec. III. Lib. IX. 5. 24. 525. -l. _Fessler_, Gesch. der Ung. 5. rész 30. l. - -33: Nabuchodonozor Nankelreuther. Éleskőnek (Scharfenstein) -ura, _Fessler_, Gesch, der Ung. 5. rész 63. l. - -34: Az e czikkelyben említett rablók nevei történetiek. Lásd -_Fessler, Bonfin, Péczely_ s másokat. - -35 36 37 38 39: Lásd _Bonfin_. Rer. Ungar. Des. III. Lib. IX. 510–511. -lap, _Fessler_, Gesch. der Ung. 5. rész 19–20. l. - -40: Leírhatlan pompa közt beért Budára. Magyarok története, -_Péczely József_, 283. lap. - -41: Minden városból és falvakból összesereglett az örömet -riadó nép, hogy a hős fiát felmagasztaltatásában láthassa. _Fessler_, -Geschichte der Ungarn. V. rész 22. lap. – A merre csak mentek, a -falukból, városokból a szerencse-kivánó, minden korú sokaság kiözönlik, -mindenütt hallatlan vigasság terjed. _Bonfinii_ Rerum Ungaricar. Decad, -III. Libr. 9. 512. lap. - -42: Lásd _Bonfinii_ Rer. Ung. Dec. III. lib. 10. _Fessler_, -Gesch. der Ung. V. rész. 24–25–26. és a következő lapokon. _Péczely -József_, Magy. tört. 284–285. s a köv. lap. - -43: Mátyásnak el kellete veszni, ha nekie nem sikerül a kemény -csatát ennyi ellenekkel kivívni, mélyenható éles elmével ellenségeit -fölülmulni, s ha (végre) nem bír annyi – – – léleknagysággal: külső -tekintetének súlyt, parancsainak engedelmességet stb. szerezni. -_Fessler_, Gesch. der Ung. V. rész 24–26. lap. - -44 45: A király lelkületének e történeti valóságát majdnem minden -korabeli írók bizonyítják, _Bonfinii_ R. Ung. Dec. III. L. 9. -507–508–512. s több helyeken. _Fessler_, Gesch. der. Ung. V. rész -23–24–25. lap s több helyeken. - -46: A Szilágyi lelkületét bővebben olvashatni történeti -meztelenségében: _Fessler_, Gesch. der Ung. V. rész 35. lap s t. h. -_Bonfinii_ Rer. Ung. D. III. 1. 9. 505. lap s t. h. - -47: Harmadik (háború) a csehekkel, kik egymás közt szővetséget -alapítván, melyeket testvérségeknek (fratraria) neveztek. – – – Egész -Magyarországot – – – rablásokkal – – – látták stb. _Bonfinii_, R. Ung. -Dec. III. L. 10. 519–520. lap. Has. _Fessler_, Gesch. d. Ung. V. rész. -30. lap. _Péczely József_. M. t. II. D. 286. lap s mások. - -48: Wasku = Venczel (csehül). - -49: Hondzsa = János (csehül). - -50: Franta = Ferencz (csehül). - -51: _Bonfinii_, R. U. D. III. L. 10; 526. lap. – _Fessler_, G. -d. U. V. rész. 56–57. lap. – _Péczely József_. M. t. 287. lap, s több -más honi s külföldi írók. - -52 53 54: Egy igen régi kalendáriumból. - -55: _Bonfinii_ Rer. Ung. Dec. III. L. 10; 517. – _Fessler_, G. -d. U. V. rész, 57. lap. – _Péczely_ M. t. 187. l. - - - - -TARTALOM. - - BÁRÓ JÓSIKA MIKLÓS. Irta Mikszáth Kálmán V - A CSEHEK MAGYARORSZÁGBAN. ELSŐ RÉSZ. - Rákos 5 - Az apród 25 - Kaland 42 - A rom titkai 55 - Az estebéd 79 - Vadna 87 - Nankelreuther Nabuchodonozorné 106 - Rabparancsnok 121 - Az ifjú király 139 - Straznicz 150 - Király és öcs 164 - A szabadító 180 - Józua 199 - A fehér holló 211 - Ostrom 228 - Világos 245 - Jegyzetek 265 - - - - -KÉPJEGYZÉK. - - 1. Báró Jósika Miklós arczképe II - 2. Két öreg haladott csendesen Buda felé 5 - 3. Az öregebb a szolga vállára támaszkodott 6 - 4. Az ifjú karcsú, barna paripán ült 11 - 5. – A Dunába vele! 17 - 6. – Éljen Mátyás király 23 - 7. Ülj ide mellém, – mond Podjebrád 28 - 8. A kis Izabella veres pamutot font 34 - 9. – Vitéz! – mond Bolezláw, – a csatának vége! 69 - 10. – Eltaláltam ugy-e? anyám jő? 85 - 11. Vadna vára 90 - 12. Az agg izraelita, mint nyárlevél reszketett 103 - 13. – Szerettetni? – kérdé Ilka keserűen nevetve 126 - 14. Az asztalok megrakva mindennel 136 - 15. Az ifjú nem soká törte fejét 149 - 16. Az ifjú király érkezett 151 - 17. – anyjáé! ki szólni nem tudott 158 - 18. Szemei a hintóra voltak szegezve 159 - 19. – A törökre, vén oroszlán! 178 - 20. – Fel a hágcsókra! 204 - 21. – Lövesd ama bőszült bikát le, s a tied vagyok 207 - 22. – Jer, próbáljuk meg! 227 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -VIII |megállhatot- volna |megállhatott volna - -12 |barna aérfiú |barna férfiú - -80 |taborába |táborába - -158 |kedvesebbb |kedvesebb - -161 |üvözölhetjük |üdvözölhetjük - -191 |Nankelreuhterné |Nankelreutherné - -209 |hall engemet |hallj engemet - -229 |Úgy… jegyzé |– Úgy… – jegyzé - -237 |cselt sikerült |csel sikerült - -258 |utalom |jutalom] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A CSEHEK MAGYARORSZÁGBAN (1. -KÖTET) *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |